Gyertyaszentelő Boldogasszony

2019. 02. 02, Szombat

Többen elmentünk a Szent Korona elé, hogy a Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén ismét felajánljuk országunkat Istennek. Az Úr korábban elmondta, hogy Mennyei Édesanyánk ünnepein különösen megnyílik az Ég a kegyelmekre. A felajánlás pillanatában láttam Jézust a kereszten, és a kereszt alatt Magyarország térképe helyezkedett el. Hazánk határai körül hatalmas felhők gyűltek össze, melyek egyre beljebb és beljebb akartak jönni. Láttam, hogy az imádság és felajánlás hatására az ellenség belső és külső támadásai kijjebb szorultak. A Szentlélek megértette velem, hogy csakis az állhatatos imádság és áldozat által lehet a támadásokat feltartóztatni. Jézus így szólt:

„Az ellenséges támadások nem fognak megszűnni hazátok ellen, hiszen Édesanyám országa vagytok. Bizony mondom nektek, hogy a támadások nem gyengíteni fogják a magyar népet, hanem megerősíteni. Sokan irigylik és gyűlölik a magyarokat, mert királyaitok nagyobb örökséget hagytak rátok, mint a sajátjaik. A ti örökségetek nem evilági javakból áll, hanem szellemi javakból. Ezek a javak örökké fennmaradnak, mert az Én áldásom van rajta. Gyermekeim, az imádság fegyvere még egy hadsereg erejét is felülmúlja. Bár kevesen vagytok, Én mindig tekintettel leszek a ti imáitokra különösen akkor, amikor az a szívetekből fakad. A magyar nép rászorul minden kegyelmemre, hiszen az igazi megtérés a szívben kezdődik el. Gyermekeim, sose bizonytalanodjatok el amiatt, ha a saját közösségetekben kevesen vagytok. Egy kitartó lélek imádsága nagy hatással lehet egy nemzet sorsára is.”

Láttam, hogy Magyarország fölött megjelent egy olyan fa, ami egészen különleges volt. A fa törzse, ágai és gyümölcsei fényben ragyogtak. Voltak olyan gyümölcsök is, amik rossz állapotban voltak. Az angyalok a fa alá helyeztek egy edényt, aminek a közepéből tömjénfüst áradt fel (engesztelő ima) és lassan a rossz gyümölcsök átalakultak jó gyümölcsökké. Az Úr így szólt:

„Ez a fa Magyarország múltját, jelenét és jövőjét jelképezi. Kegyelmemnek köszönhetően nagy felvirágzás vár nemzetetek életére és a múlt rossz gyümölcsei átalakulnak jó gyümölcsökké. Azt akarom, hogy a magyar nép élete helyreálljon. A múlt sok sebet és kárt okozott a magyar emberek szívének. Elérkezett annak az ideje, hogy Magyarország a nemzetek fölé álljon. Imádkozzatok azért, hogy a magyarok Isten oldalára állva mutassanak példát Európának és az egész világnak!”

Mária Magdolna

Szentbeszéd hatása

2019. 02. 08, Péntek

Az Úr egy templomba vezetett engem, ahol éppen szentmise zajlott. Hallottam a pap prédikációját, amelyet a Szentlélek ihletett. A pap szavai fénysugárként áradtak szét a hívek között, akiknek a szíve megnyílt és befogadták az evangélium tanítását. Láttam, hogy a bukott angyalok őrjöngtek és arra törekedtek, hogy az emberek füleit eltakarják nehogy felismerjék az igazságot. Ám láttam, hogy az ördögök jobban rettegtek attól, hogy az emberek lelkiismerete felébred, mert az bűnbánatra indítja őket. Akiben a bűnbánat elindul, onnantól kezdve a bukott angyalok vereséget szenvednek, mert a lélek kicsúszik a kezeik közül. Ezek az angyalok mindent megtesznek, hogy ezt megakadályozzák. Ezt olyan formában teszik, hogy az emberek figyelmét kísértésükkel a saját problémáikra vagy a világ dolgaira irányítják szentmise közben. Így a szívük bezárul és nem hallják meg azt, amit hallaniuk kellene. Az ördögök olyan alattomosak, hogy még a szentgyónás vagy szentáldozás után is megkísérlik ezt. Szomorúan láttam, hogy az ördögök sokszor sikert arattak a csapdáikkal.

Jézus: „A bukott angyalok készek egészen az oltárig behatolni a templomba. Bizony mondom nektek, hogy ahol Isten jelen van, oda sereglenek a bukott angyalok is, mert nekik az az érdekük, hogy az embereket Istentől elválasszák. Az ördögök különösen szeretnek rombolást okozni a szerzetesközösségekben vagy egyéb közösségekben. A bűn már mindenhol teret nyert magának. Az ember bűnre való hajlama miatt adta át a hatalmat a Sátánnak, aki evilág fejedelme. Vannak olyan felszentelt szolgáim, akik nem az értelmet helyezik az első helyre, hanem a szívet. Akik a szívükkel akarják megérteni tanításaimat, ott Szentlelkem könnyedén tud munkálkodni. Ha a szív hiányzik, akkor az megmutatkozik a beszéden is. Szentséges Szívemnek kedvesek mindazok, akik mélyebben kutatják az Én tanításaim lényegét. Egy pásztor attól igazán pásztora a nyájnak, ha tudja hogyan kell a nyáj szívét megérinteni. Ha egy pásztor elnyeri a hívek szívét, akkor a hívek együtt fognak haladni a pásztorral és nem szóródnak szét. A hívek szívét az Én igéimmel kell táplálniuk. A lélek szomjazza szavaimat és szeretetemet. Minden léleknek szüksége van a fejlődésre. A fejlődést sok minden elősegítheti, de a legnagyobb kegyelem a léleknek: egy Szentlélek által ihletett prédikáció. A Sátán azonban nem marad tétlenül. Számtalan helyen azon munkálkodik, hogy a papokat arra vezesse, hogy értelemmel beszéljenek és ne a szívükkel. Abban is megkísérti papjaimat, hogy bátran hirdessék az új reformokat és az új tanításokat. Ez a lelkek számára veszéllyel jár, mert könnyedén a széles útra léphetnek. Bizony mondom nektek, hogy könnyebb átmenni a széles útra, mint megmaradni a keskeny és göröngyös úton, amely Hozzám vezet. Pásztoraim vállán nagy felelősség van, mert ők nemcsak magukért felelnek, hanem minden lélekért is, akik rájuk vannak bízva.”

Mária Magdolna

Magyarországra páratlan dicsőség vár

2019. 02. 17, Vasárnap

Láttam, hogy a Mennyei Atya jobb kezét felemelte a Mennyben, és kezéből erőteljes fény áradt ki. Ez a fény kiáramlott egyenesen az országunkra, és az angyalok szüntelen Isten dicsőségéről énekeltek. Hallottam, ahogyan az Úr így szólt:

„Magyarország páratlan dicsőségben fog részesülni. Ez a dicsőség már most folyamatban van. Az iszlám nép elleni harc fogja nemzeteteket fölemelni, miközben más országok elbuknak. Az iszlám azért tör Európába, hogy a kereszténységet eltörölje. Hazátoknak adtam azt a nagy feladatot, hogy a kereszténységet megvédje. Nem is tudjátok gyermekeim, hogy mennyi mindent köszönhettek Mennyei Édesanyátoknak, aki szüntelen közbenjár értetek az Én szent színem előtt. Népetek még azért él, mert van egy Királynőtök, aki nem feledkezik meg soha rólatok.”

Mária Magdolna

A pokol kapui napról napra kiszélesednek

2019. 02. 21, Csütörtök

Szent Mihály arkangyal a pokol kapuihoz vezetett engem, melynek bejárata nyitva állt. Láttam, hogy a kapuk egyre tágabbra nyílnak és az ördögök özönlenek fel a mi világunkba. Szomorúan kellett végig szemlélnem, hogy mennyi lélek elvész nap, mint nap. Ő erre azt felelte:

„Az Egyházban már hosszú ideje azt tervezik, hogy megreformálják Jézus Krisztus tanítását és a liturgiát. Minél több helyen valósítják ezt meg, annál szélesebbre nyílnak a pokol kapui. Az Eucharisztia jelenti a világ legféltettebb kincsét. Amint megváltoztatják az átváltoztatás szövegét, úgy fog csorbulni a többi szentség ereje is. Én folyamatosan harcolok a bukott angyalok ellen, akiknek az emberek bűnei adnak erőt és hatalmat. Isten megengedi nekem, hogy vezessem az angyalok seregeit. Ám ennek a folyamatos harcnak nem mi fogunk véget vetni, hanem a Szentháromság. Én elsősorban Istenért harcolok és aztán az emberekért. Minél többen kérik a segítségemet, annál hatékonyabban tudok értük harcolni.”

Mária Magdolna
………….

a

Hozzászólások lezárása.


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Dél-Alföld
  • Dél-Dunántúl
  • Délvidék
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Észak-Alföld
  • Észak-Magyarország
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyökereink
  • Haladunk, haladunk, az ösvényt ne tévesszük szem elől…
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsony
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Közép-Dunántúl
  • Közép-Magyarország
  • Legendák, mesék, mondák
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • MártírSors
  • Meddig még?
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Munkanapló
  • Nyugat-Dunántúl
  • Olvasó gondolkodó
  • Örökimádás
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pünkösd-ElJövet
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: