Szent László üzenete a magyaroknak
 
Szent László jelent meg előttem, fehér ruhában. Jobb kezében rózsafüzért, bal kezében pedig kardot tartott, majd így szólt hozzánk: „Szeretett testvéreim, Isten gondoskodott arról, hogy felismerjétek őt, a világ teremtő urát. Értelmet adott nektek, mely mintegy vevőkészülék, felfogja Isten igazságát. Az már rajtatok múlik, hogyan viselkedtek vele szemben: elismeritek vagy elutasítjátok. Mindkettő vallásos magatartás, kapcsolat Istennel, csak az egyik hódol Istennek, a másik lázad ellene, ahogy Lucifer is tette. Az emberek mindig törekedtek kapcsolatot teremteni Istennel, ezért sokféle vallás keletkezett. Ezek azonban tele vannak tévedésekkel, hibás elképzelésekkel, költészettel. Az igazi kapcsolat az, amelyet maga Isten létesít veletek, mégpedig úgy, hogy felismerhetitek és igazolni tudjátok. Isten ezt a kapcsolatot egyszülött fiában, Jézus Krisztusban valósította meg. Csak általa juthattok az Atyához. Jézus Krisztust viszont a keresztény vallás követi. Legyetek testetekben tiszták, lelketekben fényesek, szívetekben bátrak, miként a vad oroszlánok. Amikor tehetitek, vonuljatok félre és imádkozzatok! Istennek köszönhettem minden győzelmemet. Az emberek bátor Lászlóként emlegettek, így lettem a katonák védőszentje, akik a csatában így kiáltottak hozzám: Szent László, segíts! Ti is kiáltozzatok és kérjétek segítségemet! Szükségetek van rá. Kegyes királyként uralkodtam Magyarország felett. A megbocsátás volt az egyik legfőbb erényem. Bocsássatok meg egymásnak, éljetek békében! Ne engedjétek a gyűlöletet beköltözni szívetekbe! Isten megbocsát nektek, de előtte bocsánatot kell kérnetek és meg kell, hogy bánjátok vétkeiteket. Imádkozom értetek. Megáldalak titeket az irgalom lelkületével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
 
Ezután Nagy Magyarország térképét láttam, melynek közepére Szent László király egy nagy keresztet rajzolt. A kereszt közepén a Szentlélek állt, aki a négy égtáj felé áldását adta Magyarországra. Országunk határain felsorakoztak a magyar szentek, akik égő gyertyát tartottak a kezükben és azt mondták nekünk. „Várjátok a vőlegényt, mert hamarosan eljön közétek! Készüljetek fel az isteni vőlegénnyel való találkozásra! Éljetek a megszentelő kegyelem állapotában, mert ha nem úgy éltek, akkor ki lesztek zárva az örök boldogságból, mint a balgák, akik a halálos bűn állapotában voltak. Jézus mondta, legyetek éberek gyermekeim, mert nem tudhatjátok sem a napot, sem az órát!” Jézus megmutatta, hogy második eljövetele előtt, egy természetfeletti jelenség történik majd, mint halálakor, és az angyalok az egész világon ezt fogják kiáltani: „Eljött közétek Megváltótok, áldjátok és dicsérjétek szent nevét minden jóságáért és irgalmáért, mellyel megajándékozott titeket!” Jézus Magyarországra is ellátogatott. Ekkor országunk már egészen tiszta volt. A Mennyei Atya a Szűzanyát állította elénk, aki kezében égő gyertyát tartott és hófehér ruhát viselt. A Mennyei Atya így szólt hozzánk: Drága gyermekeim, vegyetek példát a Szűzanyáról, aki égő lámpása által boldogan várta a vőlegényt a nap minden órájában és percében!”
 
Nagyfalu 2011.09.03                                                       Mária Magdolna

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/szent-laszlo-uezenete-a-magyaroknak

Elsőszombat Nagyfaluban 2011. 09. 03. 
 
Látomásban az égiek megmutatták, hogy milyen lesz a Nagy Csoda Nagyfaluban. Az egység keresztje felett megnyílt az égbolt, melyből egy mennyei fény áradt a keresztre. A kereszt fölött egy nagy fény volt látható, melyben Jézus feltámadt és megdicsőült Szent Arcát lehetett látni. Ezt a természetfeletti jelenséget senki sem tudja elpusztítani. Jézus azt mondta: „E csoda az idők végéig fenn fog maradni.” Az Újvilágban már nem lesz szükség a csodára és megtérésre, mivel már nem lesz bűn. A csoda helyszínét angyalok fogják őrizni. Sokan fognak ide elzarándokolni, hogy megtérjenek és meggyógyuljanak. Lesznek, akik feladatot fognak kapni Jézustól, amit mielőbb teljesíteniük kell, mert kevés lesz az idő. Az emberek vágyódni fognak arra, hogy újból visszatérhessenek a csoda helyszínére. Viszont lesznek olyanok, akik azzal a hátsó szándékkal mennek oda, hogy megsemmisítsék a csodát. Ezek az emberek is meg fognak térni, ahogy meglátják Jézus Szent Arcát. Jézus megmutatta, hogy a csoda helyszíne olyan lesz, mint az ő szeretet-hajléka. Tiszta szívvel, lélekkel és őszinte bűnbánattal szabad csak majd megközelíteni Istennek e szeretet-hajlékát. Rengeteg zarándok fog eljönni ide, mert itt személyesen találkozhatnak Istennel. Sokszor órákig is el fog tartani mire mindenki sorra kerül. A Szentháromság azt mondta: „Nagyfalut örökre lepecsételtük magunknak.”
 
Mialatt a keresztutat jártuk, azt láttam, hogy Éva asszony a keresztre feszített Jézus előtt térdelt. Imájával közbenjárt értünk, hogy kiesdje számunkra a szükséges kegyelmeket a Szűzanya segítségével. A Szentlélek vezetett minket fenn a Szentháromság hegyén. Az égiek mindvégig mellettünk voltak.
 
Az egység keresztjénél a Mennyei Atya a kis Jézussal és a Szűzanyával eljött közénk, és nagy szeretettel áldását adták ránk. Majd Jézus így szólt: „Szeretett gyermekeim! Atyámmal és Szentlelkemmel együtt mindenütt jelen vagyunk. Bennünk éltek, mozogtok és vagytok. Nem úgy vagytok Istenben, mint a ködben, vagy a vízben. Ha lehetséges volna, hogy mi elhagyjunk benneteket, akkor abban a pillanatban megszűnnétek létezni. Ti mindnyájan a mi ölünkben vagytok. De mivel szabad akaratot adtunk nektek, így önállóan eldönthetitek, hogyan akartok élni: nélkülünk, vagy velünk.” Ezután a Szentlélek olyan kegyelmekkel ajándékozott meg minket, melyek növelték bennünk az erényeket, és amelyek segítenek nekünk felkészülni az ő eljövetelére.
 
A rózsafüzér úton a dicsőséges rózsafüzér második titkát imádkoztuk: „Aki a Mennybe fölment!” A Nap fénye 2-3 percig a  kép felé sütött. A fényben a feltámadt Jézus állt, aki így szólt hozzánk: „a Mennyország örököseivé teszlek titeket, és otthont adok nektek Atyám országában.”
 
A közös szentségimádás alatt Éva asszony a Szűzanyával és Jézussal mindvégig jelen volt köztünk. A Szűzanya mindnyájunkat a tenyerébe vett, és felemelt minket Jézus Irgalmas Szent Szívéhez. Az égiek megmutatták, hogy közülünk sokan át fogják élni az üldöztetés megpróbáltatásait. De nem szabad félnünk, mert a Szűzanya mellettünk lesz, és segít nekünk abban, hogy bátran meg tudjuk vallani hitünket az emberek előtt. Éneklés alatt a Szentlélek Isten azt mondta: „Gyermekeim, ha mindig ilyen nyitott szívvel, lélekkel fogadtok minket, akkor megígérem nektek, hogy látni fogjátok eljövetelemkor a Mennyországot. Emeljétek fel szíveteket egészen hozzánk! Így tudunk benneteket gazdagon megajándékozni kegyelmeinkkel.”
 
Csilik atya elmondta nekünk, hogy mennyire fontos elrendezni rendezetlen ügyeinket, mert ha nem tesszük meg, akkor Isten felelősségre fog vonni minket rendezetlen tetteinkért. Ilyen, pl. az abortusz. Jézus nevében meg kell keresztelnünk az elvetélt és az abortált gyermekeket. Mialatt Csilik atya megkeresztelte őket, látomásban a megfogant, de meg nem született gyermekeket egy semleges helyen láttam. Az abortusszal megölt gyermekek látták szétszabdalt véres testüket. Más gyermekek azt látták, hogy testüket a kukába, szemétbe dobják. Ezek a gyermekek kimondhatatlanul szenvedtek e látvány miatt. Velük együtt szenvedett a Szűzanya is. A keresztelés után a Szűzanya elvitte ezeket a lelkeket egy misztikus szentmisére, ahol Jézus lélekben megáldoztatta őket misztikus Szent Testével és Vérével. Mert csakis Krisztus által nyerhették el az üdvösséget. A Szűzanya elmondta azt is, hogy a mai napon sokan kerültek be a Mennyországba imáinknak és áldozatainknak köszönhetően. Az engesztelés végén a Szűzanya mindnyájunkat meghintett Jézus Szent Vérével, hogy lelkünk a bűnbánat által egészen megtisztulhasson és a Szent Vér védelmezzen minket a gonosztól.
 
Éva asszony– halálának perceiben, 15: 50 és16: 00 óra között — boldogan és türelmesen meghallgatta kéréseinket, melyeket egyenesen továbbított a Szűzanyához. Az égiek megmutatták, hogy azoknak az embereknek a halála óráján, aki kapcsolatba kerültek Nagyfaluval, nemcsak a Szűzanya lesz jelen, hanem vele együtt Éva asszony is, aki imájával segíteni fogja őket abban, hogy elnyerhessék az üdvösséget.
 
A Szentmise elején Jézus egy egyszerű ruhában jött el közénk, majd így szólt hozzánk: „Legyetek egyszerűek, miképpen a szentek is egyszerűek voltak.” Jézus Szent Édesanyjával együtt végig vonult köztünk és áldásukat adták ránk. Jézus elmondta nekem, hogy míg elhaladt mellettünk, nem szenvedett, hanem feltámadott állapotban volt jelen.
 
Az evangélium alatt azt láttam, hogy a Nagy Figyelmeztetés után hamis próféták látogatták meg Nagyfalut, akik úgy állítottak be az emberekhez, mintha vendégek lennének és érdekelné őket a kegyhely. Papok is voltak köztük. Az volt a szándékuk, hogy mindent ellenőrizzenek és a kegyhelyről szerzett információt átadják az Antikrisztusnak. Jézus ezt mondta: „Legyetek résen gyermekeim! Ne bízzatok meg senkiben!”
 
Evangélium után azt láttam, hogy Szent István és Szent László király két jelen lévő atyához lépett, és rájuk bízták Magyarország lélekben való vezetését. Mi engesztelők imáinkkal úgy sorakoztunk fel országunk határain, mint az égő lámpások, akik törekednek felkészülni a Szentlélek kiáradására. A Szűzanya mindnyájunkat megkínált az élet vizével, mely megerősített minket lélekben. Az Égiek elmondták, hogy 2012 a Szentháromság éve, 2013 pedig a Szűzanyáé lesz. Az Újvilággal kapcsolatban egy titkot is megosztottak velem, mely azt mutatta, hogy Isten megadja azt a különleges kegyelmet teremtményeinek, hogy meg fogják érteni egymást, bármilyen nyelven is beszélnek. Az Újvilág olyan lesz az embereke számára, mint a földi Mennyország. A Nagy Figyelmeztetéssel kapcsolatban azt mutatta a Szentlélek, hogy a pohár már betelőben van. De minden ilyen összejövetel után, mint ez a mai, a Mennyei Atya mindig ad nekünk egy pici haladékot. Mert boldoggá tesszük az égieket azzal, hogy segítünk nekik a lélekmentésben. Ezután Jézus úgy állt előttünk, mint a mi pásztorunk. A szentek, angyalok, pedig úgy tereltek minket az Úrhoz, mint a juhokat. Assisi Szent Ferenc is köztünk volt, aki szeretettel így szólt hozzánk: „Szeretett Testvéreim! Isten lélek, ezért láthatatlan. A természetfölötti világot emberi érzékszervvel nem érzékelhetitek. Ezért is mondjuk másvilágnak. Ezért mondja a Szentírás: „Szem nem látta, fül nem hallotta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.” Akinek látomásai vannak, az is csak áttételesen látja a másvilági jelenséget. Lourdes-ban több százan voltak jelen, amikor Szent Bernadett látta a Szűzanyát, de csak ő egyedül látta. Azt viszont sose tudják elmondani a látnokok, hogy mitől oly boldogítóan szép a látomás, mert a Földön nincs olyan, amihez hasonlíthatnátok.”
 
Szentáldozás alatt Jézus azt mondta: „Őrizzetek engem szüntelenül a szívetekben, és akkor én is megőrzöm számotokra az örök üdvösség ajándékát.” A Szentlélek az életkönyvünkben minden megbánt és meggyónt vétkünket eltörölte a teljes búcsú kegyelmével.
 
                                                                                        Mária Magdolna

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/elsszombat-nagyfaluban-2011-09-03

a

Hozzászólások lezárása.


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Dél-Alföld
  • Dél-Dunántúl
  • Délvidék
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Észak-Alföld
  • Észak-Magyarország
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyökereink
  • Haladunk, haladunk, az ösvényt ne tévesszük szem elől…
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsony
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Közép-Dunántúl
  • Közép-Magyarország
  • Legendák, mesék, mondák
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • MártírSors
  • Meddig még?
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Munkanapló
  • Nyugat-Dunántúl
  • Olvasó gondolkodó
  • Örökimádás
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pünkösd-ElJövet
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: