PostHeaderIcon Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által

Aacheni bolondmise

2018. 02. 10, Szombat

Az aacheni egyházmegyében (Németország) a helyi fesztivál keretében bolondmisét tartottak egy katolikus templomban, ahol egy diakónus prédikált a cölibátus ellen és farsangi kabarét csináltak a miséből. A fesztiválon protestánsok is részt vettek a szentmisén, akiknek kiszolgáltatták az Oltáriszentséget.

Jézus: „Gyermekem, ahogyan a hívők száma megfogyatkozik a katolikus templomokban, úgy fognak a világi események befurakodni Isten házába. Nagy fájdalmat jelentett nekem, hogy a templomban található tabernákulumot (Jézus szentséges jelenlétét jelzi) és a szentmise méltóságát nem tartották tiszteletben. A tévtanítás és az oda nem illő tánc mellett a legsúlyosabb bűnt a szentségtörő áldozásban követték el. Készülj arra, hogy ez csak a kezdet. A hitehagyásnak nagy ára lesz. Eljön az idő, amikor ezek az események tovább fognak növekedni és lassan azt veszitek észre, hogy az Oltáriszentséget nem találjátok. Ez ott fog leginkább bekövetkezni, ahol nincs hit és engednek a reformoknak. Atyám nem fogja ezt sokáig tűrni, miképpen Én sem tűrtem el, hogy a zsidó nép házamat az imádság háza helyett rablók barlangjává tette.”

Mária Magdolna

Bölcsesség kegyelme

2018. 02. 11, Vasárnap

Jézus Krisztust isteni dicsőségében láttam, és közben az angyalok égő gyertyákkal vették őt körül. A közelben egy kőből kifaragott keresztelőmedencét pillantottam meg, amely tiszta forrással volt megtelve. Az Úr azt kérte tőlem, hogy nézzek bele a víz tükörképébe. Mély bűnbánattal mentem oda, és akkor az arcomat fényben láttam. Ekkor mögém állt az Üdvözítő mosollyal az arcán és karjával átölelt engem. Aztán újra meg kellett ismételnem ezt, és akkor az arcom homályos volt és eltorzult. Ő erre azt mondta nekem:

„Gyermekem, amikor őszinte bűnbánatot gyakorolsz vétkeid fölött, akkor Én különleges módon megtisztítalak téged. Azért láttad szerető tekintetemet a víz tükrében, mert a bűnbánat kegyelme (bocsánatos bűnök esetében) által helyreállítom benned képmásomat. Fényben láttad arcodat, amely az Én dicsőségemre utal. Amikor újra megláttad arcodat homályban és eltorzult állapotban, akkor az a te bűnösségedet jelentette. Már előre megmutattam neked, hogy újra hajlamos leszel elesni gyengeségeidben. Ne félj, mert így tartalak meg az alázatban! Mindig tartsd szemed előtt azt, hogy egyedül csak általam újulhatsz meg és általam nyerhetsz erőt visszatérő bűneid leküzdésére. Akik őszintén megbánják bűneiket, azoktól Én nem tagadom meg irgalmamat. Az Eucharisztia után a legnagyobb ajándék a bűnbánat kegyelme és a szentgyónás. Csak azok kaphatják meg a bűnbánat kegyelmét, akik képessé válnak saját énjük legyőzésére (pl. gőg, büszkeség, hiúság). Gyakran tapasztalod, hogy a bűn elkövetése után elszégyelled magad és legszívesebben elbújnál Isten és a világ elől. Ezt rajtad kívül mások is megtapasztalják. Ennek egyetlen oka van: a bűn eltávolít Tőlem, a szeretet Istenétől. Valójában Én nem hagylak magatokra titeket, hanem ti magatok távolodtok el Tőlem és minél nagyobb bűnökbe estek, annál mélyebb lesz a távolság. A távolságot egyedül a szentgyónás kegyelme által küzdhetitek le. Az ősszülők bűnbeesésük után félelmükben és mezítelenségük tudatában elbújtak egy barlangba, és közben megfeledkeztek arról, hogy bűnbánatot tartsanak. Ezzel egy hatalmas mulasztást követtek el, hiszen ha a bűnbeesés után azonnal megbántak volna mindent, akkor Atyám rögtön megbocsátott volna nekik és helyreállítja tetteik következményét.”

E tanítás után megjelent előttem Ádám és Éva, akik a Mennyben élnek és így szóltak:

„A bűnbeesésünk után elveszítettük azt a látást, ami által közvetlen kapcsolatban voltunk a Teremtő Istennel. Félelmünkben Isten elől elbújtunk a kert fái között, miután mezítelenségünket láttuk (Ter 3, 10). A bűn rövid időre sötétségbe borította a Földet és utána az Édenkertből lassan pusztaság lett. Ez a sötétség előképe volt Krisztus kereszthalálakor is bekövetkezett sötétségnek és földrengésnek, amely akkor a megváltásra utalt. Az őskígyó elhitette velünk, hogy a tudás birtokába jutunk, ám helyette a szenvedésbe és a halálba taszított minket. Már nem tudtuk mi a különbség a jó és a rossz között, ugyanis értelmünk elhomályosult. Ne vágyjatok a tudásra, amely könnyen a gőghöz vezet titeket! Egyedül arra a bölcsességre vágyakozzatok, amelyet Isten az ő prófétáinak és igaz királyainak adott. A bölcsességben rejlik minden. Nélküle a tudás olyan, mint egy kiszáradt fa lombkorona hiányában.”

Mária Magdolna

Kis Szent Teréz

2018. 02. 12, Hétfő

Álmomban megjelent Lisieux-i Szent Teréz, aki hosszú hófehér ruhát viselt és barna hullámos haja a derekáig ért. Megmagyarázhatatlan módon azt a történelmi kort láttam, melyben e szent élt. Franciaországban nagy volt a szegénység és az éhezés. Láttam Szent Teréz egyszerű házát, amelyben a családjával élt. A ház mögött volt egy kis szántóföld, melyen a család gazdálkodott. Teréz kivezetett engem a házból, majd jobb kezével az égre mutatott és Krisztus királyságáról beszélt nekem. Olyannak láttam Terézt, mint aki az extázis állapotában van. Utána visszatértünk a házba, és Teréz négy fiú testvérével találkoztam, akik szomorú módon korán meghaltak. Teréz sok könnyet hullatott értük, de egy szóval sem vádolta a Jóistent, hogy már nem élnek a testvérei. Ő mindent elfogadott úgy, ahogy van. Isten akaratának egészen át tudta adni önmagát.  Arcáról a természetfeletti boldogság öröme sugárzott, hiszen ő már részesedik Isten színe látásában.

Jézus: „Álmodban megjelent Kis Szent Teréz, hogy megerősítse a hitedet. Az égre mutatott kezével, amely Atyám országát szimbolizálta. Azt akarta, hogy lásd milyen jutalom vár mindazokra, akik minden szenvedés árán is kitartanak mellettem. Légy hálás minden nehézségért, amely képes felnyitni szemedet az élet igazi értelmére és céljára!”

Mária Magdolna

 

Isten ítélete

2018. 02. 14, Szerda

A Mennyben láttam, hogy az angyalok körülvették a Földet, amely igen kicsinek tűnt. Ezen nem kell csodálkozni, hiszen Isten nagyságához képest semmi az egész világegyetem. A Földgolyó alatt egy különleges tűz égett, mely nem hasonlítható a földi tűzhöz. Láttam, hogy a lángok csakúgy izzanak és körülhatárolják a Földet. Az angyalok azt mondták nekem: „Ez a tűz a Szentháromság szeretetének tüze. Az Ő szeretetük az, amely fenntartja a világot, köztük az emberiség életét is. Ez a tűz soha nem szűnik meg, mert határtalan.”

E szavak után Jézust örök bíróként láttam dicsőséges királyi öltözetben, majd kitárta két kezét és sokakat magához szólított az életből, akiknek a Földön lejárt az idejük (pl. haldoklók, balesetet szenvedők esete). Isten pontosan tudja, hogy kit mikor szólít magához. Láttam, ahogyan a lelkek elhagyják a Földet. Egyeseknek fényben tündöklött a lelke, míg mások lelke a fekete füsthöz hasonlított. Az Úr jobb kezéhez kerültek az igazak, és bal kezéhez pedig a gonoszok. Ekkor Ő így szólt:

„Én vagyok az élet és a halál bírája. Bíróként nemcsak igazságosságot akarok gyakorolni, hanem irgalmasságot is. Így kész vagyok arra, hogy a legnagyobb bűnösöknek is megbocsássak, akik bűneiket méltóképpen megbánják. Tudd, hogy nálam nincs szó egyáltalán az eleve elrendelésről. Az ember életének egy örökös megtérésből kell állnia, amely a halálig tart. A jövő bizonytalan, mert az igazak könnyen gonosszá válhatnak, a gonoszok pedig igazzá. Én elsősorban a bűnösökért jöttem a világba, és nem az igazakért. Akik hittel elfogadnak Engem egyetlen megváltójuknak és hajlandóak bűneiket önként beismerni, levezekelni, akkor megmenekülnek a kárhozattól. Gyermekeim, a pokol létezik. Számtalan lélek szenved ott egy örökkévalóságon át, amelyet szabad akaratukból választottak. Önszántukból mentek oda halálra ítélve magukat. Bizony mondom nektek, senkinek sem kívánom a pokollal járó kínszenvedéseket. Csak két út közül lehet választani: keskeny vagy széles út. Imádkozzatok a kitartás ajándékáért, ami nélkülözhetetlen kegyelmet jelent számotokra!”

A távolban egy magas és széles hegységet láttam, amely az Úr tekintete által kettévált. Ekkor eszembe jutott ez a Szentírási idézet: „Ha hisztek Istenben, bizony mondom nektek, hogyha valaki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel és vesd magad a tengerbe, és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, akkor az csakugyan megtörténik.”(Mt 11, 23)

Az Üdvözítő látta mi zajlik az értelmemben, ezért így válaszolt: „A hegy kettéválása az egyház kettészakadását jelenti. Ez lesz az utolsó egyházszakadás (előtte 1054 Kelet és Nyugat, reformáció), utána nem lesz több. Amikor végérvényesen lezárul a szakadás, akkor fogok ismét eljönni a felhőkön dicsőségemben.”

Sokszor olvasom a szentek életét, és mélyen megrendít engem, hogy milyen nagy csodák történtek a közbenjárásukra. Megkérdeztem az Úrtól, hogy manapság miért nem lehet hallani ilyen csodákról, amely sokakat hitre és megtérésre ébresztene. Ő így szólt: „A csodákat sosem érdem szerint adtam, hanem azért, hogy az emberek Szentháromságban való hitét megerősítsem, akinek valódi lényege a szeretet és az irgalom. A szentek imája sokszor meghallgatásra talált, mert szívük tiszta volt és bűnbánattal teljes.

Mária Magdolna

Ima hazánkért

2018.02. 20, Kedd

Egy közösségben imádkoztunk, ahol Magyarország térképét odahelyezték az asztalra, és körülötte a magyar szentek és királyok képei voltak láthatóak. Láttam, hogy a térkép a képekkel együtt fényben ragyogtak és angyalok vették körül, akik a Szűzanya kérésére a Szentháromság elé vitték misztikusan. A Mennyei Atya azt mondta:

„A Magyarországért végzett imádságok nem vesznek kárba. Én, a ti Atyátok minden imát kegyelemmé alakítok és azt a magyar nép javára fordítom. Amikor engeszteltek hazátokért, akkor a kegyelem úgy hullik a magyar földre, miként a hó esik télen. Ne féljetek, mert azok az emberek, akik a hazugság atyját szolgálják, lassan elbuknak, mert az igazság mindig kiderül! Ők nem tudják, hogy a világi hatalom nem fogja megmenteni az életüket, sőt inkább megkeseríti életük minden percét. Gyermekeim, mindig voltak ellenségeitek és még lesznek, akik el akarják törölni nemzeteteket. Minél több az ellenségetek száma, ti annál jobban fegyverkezzetek fel az ima erejével. Bár láthatatlan előttetek a szellemi világ, mégis láthatjátok azt saját szemetekkel, hogy országotokat szeretettel támogatom, és angyalaim által védelmezem. Szűz Mária, a ti édesanyátok, az Én legkedvesebb leányom, így mindaz, amely az ő tulajdonában van, azon rajta van áldó és oltalmazó kezem.

A Szentlélek Isten, aki az Atya balján lebegett fehér galambként hatalmas szárnyaival betakarta az országot és így szólt: „Ezt a nemzetet már Emese álmában lefoglaltam magamnak, akinek turulmadár képében jelentem meg. Azt akarom, hogy a magyar nép megújuljon és visszatérjen a kereszténység igaz értékeihez, amely elsősorban a rendezett (szentségi házasság) családalapításban kell elkezdődnie. Sokasodjatok, hiszen az egységben az erő. Válasszátok az élet Urát és tegyetek meg mindent azért, hogy új élet költözzön népetek szívébe. A mérték Isten törvénye legyen számotokra. Hamarosan fel fog virágozni nemzetetek élete, és visszatérnek magyar testvéreitek is külföldről, akik tehetségükkel szintén gyarapítani fogják népetek jövőjét. Előttem nem számít, hogy hol éltek eddig, mert egyedül az a fontos, hogy szívük telve legyen Isten és a haza iránti szeretettel.

Isten parancsára az angyalok aranyból és fényből álló kerítést készítettek. Láttam, ahogyan ezt a kerítést a nagy Magyarország határához helyezik. Ekkor az Úr így szólt: „Legyen ez a nemzet sokak menedéke, ahol az emberek igaz otthonukra találhatnak.”

Mária Magdolna

Az Eucharisztia tisztelete

2018. 02. 27, Kedd

Magyarországon vannak templomok, ahol a felszentelt papok jóváhagyásával térdeplőt helyeznek az oltár elé. Így a híveknek lehetősége van arra, hogy az Eucharisztiát térden állva vegyék magukhoz. Egyik alkalommal a szentáldozás során láttam, hogy a térdeplőt fény vette körül és az angyalok az áldoztató papok köré gyűltek, majd mély tisztelettel és hódolattal leborultak előtte. Ez a hódolat az Eucharisztiában jelenlévő Urunknak szólt, aki önmagát az embereknek ajándékozza végtelen szeretetében. Föl sem lehet fogni igazán, hogy az ember milyen hatalmas csodában részesülhet a szentáldozás pillanatában. Az Úr megjelent a térdeplő mögött és így szólt:

„Bizony mondom nektek, nagy kegyelemben részesülnek mindazok a papok, akik jóváhagyják a térdeplő jelentétét saját templomukban. Ezeket az embereket a hit és a hűség teljes kegyelmével fogom megajándékozni. A térdeplő fényben ragyogott, hiszen ennél méltóbb módon nem fejezhetitek ki az irántam való tiszteleteteket, amikor térden állva fogadtok engem a szívetekbe. Ez a hódolat leginkább a ti javatokat szolgálja, hiszen az szeret Engem igazán, aki megtanulja az imádat mély kifejezését, amely a szívvel, értelemmel és a testtel összefüggésben áll. Természetesen vannak idős és beteg testvéreitek, akik nem tudnak letérdelni. Tőlük azt kérem, hogy szívük teljes hódolatával vegyék magukhoz Szent Testemet és Véremet. Vannak, akik szeretnek állva és kézben áldozni. Egyházam e rendelkezését tiszteletben tartom, ám soha ne feledkezzetek meg arról, hogy egyedül csak a papok keze van felszentelve arra, hogy az Eucharisztiát megérinthessék. Imádkozzatok, hogy az emberek szívében újjá éledjen a szeretetből fakadó tűz az Eucharisztia iránt! Számos helyen nagymértékben csökkent az Eucharisztia iránti tisztelet és hódolat gyakorlata, amely fájdalmat okoz nekem. A sátán tisztában van azzal, hogy ahol csökken a gyóntatás lehetősége, ott az irántam való tisztelet is csorbulni fog, mert az emberek szívéből hiányozni fog a bűnbánat és az istenfélelem. Mindez ahhoz vezet, hogy Szent Testemet és Véremet nem fogják megkülönböztetni a közönséges kenyértől és bortól, így ezzel a saját ítéletüket fogják enni és inni (1Kor 11, 27-29). Onnan ismerhetitek fel, hogy a papok milyen mértékben szeretnek engem, hogy az Úrfelmutatás során milyen magasba emelik az átváltoztatott kenyeret és bort, és azt mennyi ideig tartják kezükkel fönt. A papok tekintete és tartása mutatni fogja, hogy szívüket mennyire tudják fölemelni hozzám.”

Mária Magdolna

Hozzászólások lezárása.


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

Jézus az Emberiséghez
Legutóbbi hozzászólások
    2018. szeptember
    h k s c p s v
    « aug    
     12
    3456789
    10111213141516
    17181920212223
    24252627282930