Az engesztelők feladata
 
2011. 07.30.
Kedveseim, virrasztva imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! Válogatás nélkül fogadjatok el mindent a Szentháromság kezéből! Böjtöljetek és legyetek készek arra, hogy minden pillanatban engeszteljétek Jézus szent sebeit, melyek újból és újból felszakadnak az emberiség bűnei miatt. Álljatok szorosan a kereszt tövében a Golgotán, és vigasztaljátok Jézust fájdalmas gyötrelmei láttán! Engedjétek, hogy édesanyánk palástja takarjon be titeket, mert nélküle nem bírnátok elviselni azt a látványt, amely elétek tárul szenvedő Jézusában. Tükröződjön vissza arcotokról a megváltás fénye! Ez adjon erőt mindnyájatoknak és segítse a hozzátok forduló lelkek sokaságát!
2011. 07. 31.
Kedveseim készüljetek! Alakítsátok életeteket engesztelő életté, ami azt jelenti, hogy mindig és mindent tegyetek meg a lelkekért. Adjátok oda magatokat egészen Krisztusért, teljesen elégő, engesztelő áldozatul! Így egyre több lélek megszabadul a gonosz lélek karmaiból. Szeressetek mindenkit, de különösen a leginkább szükségben szenvedőket! Kik ezek az emberek? Akik eltávolodtak a Szentháromság személyeitől, a Szűzanyától, és emiatt nagy veszélyben vannak, mert megszűnt a béke a lelkükben és kihűlt a szeretet a szívükből. Ők már csak a maguk önző világával foglalkoznak, és csak a jólétük van életük középpontjában. Szegény lelkek ezek, mert elveszítették gazdagságukat, Istent, az Üdvözítőt. Imádkozzatok értük, hogy visszatérjenek az üdvösség forrásvizéhez, és ki ne száradjon lelkük a forró sivatagban, és hogy rátaláljanak az életadó oázisukra, Jézusra! Úgy imádkozzatok hittel, hogy higgyétek, imáitok meghallgatásra találnak!
2011.08.05.
Kedveseim, a Szentháromság megköszöni nektek az engesztelésre szánt minden alkalmat. Nagy áldást jelent számotokra benne munkálkodni. Igyekezzetek hozzászokni ahhoz a gondolathoz, hogy az engesztelőknek egyre jobban el kell hagyniuk a világot és benne minden világi hívságot! Egyetlen örömötöket abban leljétek, amikor újabb alkalmat találtok az önmegtagadásra azért, hogy ezeket azonnal felajánlhassátok. Ne féljetek, erőtökön felül nem fog az Úr megkísérteni! Engedjetek szabad teret az engesztelésnek! Alakítsatok át minden cselekedetet Istennek tetsző felajánlássá! Ez legyen szívetek hódolata! Jertek, és találjatok megnyugvást a Szűzanya szeplőtelen és Jézus legszentebb szívében, ahová mindenkit hozzatok magatokkal!
                                                                Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-uzenetek/az-engesztelk-feladata

Ima a papokért
2011.08. 06. Jézus (Szentségimádás alatt)
Hozzátok Atyám elé pap fiaimat minden nap, és a következőket imádkozzátok értük: „Drága, szerető, Mennyei Atyánk! Most, hogy eléd hozzuk választott fiaidat, a papokat, fogadd el mindnyájukat egészen elégő áldozatul! Tisztítsd meg őket, hogy hozzád méltóan szentül éljenek! Tükröződjön arcukon a te szent fényed ragyogása, hogy akik közelükbe kerülnek, felismerjék bennük a Te képmásodat! Amen” Ezután kérjétek Atyámat, emelje fiait az életszentség legmagasabb fokára! Nyíljék meg a szívük Atyjuk előtt, mert neki gondja van rájuk. Szeretném felkészíteni fiaimat az önmaguk elleni harc nagy küzdelmeire.
  1. Imádkozzatok, hogy legyen minden fiam körül harcos, engesztelő imagyűrű, melynek tagjai elkötelezetten és rendíthetetlenül imádkoznak, és a végsőkig kiállnak mellettük!
  2. Azért is imádkozzatok, hogy fiaim alkossanak kisebb papi közösséget, ahol egymással szoros testvéri egységben imádkoznak a hívekért!
  3. Minden imátok előtt kérjétek a Szentlélek sugalmazó kegyelmét, hogy legyen bátorságotok kitartóan imádkozni, még a legnagyobb kísértések idején is!
  4. Kérjétek a Szentlelket, küldjön olyan munkásokat aratásába, akikben kegyelmi ajándékai működnek!
  5. Kérjétek az angyali seregek vezérét, Szent Mihály főangyalt, hogy angyalaival együtt segítsenek, és harcoljanak értetek, hogy művünk maradéktalanul megvalósuljon!
  1. Kérjétek Atyámtól a végső, állhatatos kitartás kegyelmét, szent vérem oltalmát, a Szentlélek megvilágosító erejét, hogy mindenkor felismerjétek és megkülönböztessétek mi a helyes, és jó cselekedet. Édesanyám oltalmazó palástját terítse rátok, hogy senki ne maradjon ki védelme alól!
Ígéretek:
  • A papokért szoros közösséget vállaló világi hívek gyűrűje, erős villámhárítóként fog állni a legnagyobb küzdelem idején is.
  • Higgyetek az ima rendíthetetlen erejében, amely megerősít és felkészít az önfeláldozó, szeretetben való küzdelemre.
  •                                                            Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-uezenetek/ima-a-papokert


A Szűzanyával mentsük a lelkeket!

Szűzanya: Jöjjetek velem, és tartsatok ki mellettem, hogy együtt tegyük a Szentháromság akaratát, mentsük a lelkeket! Segítsetek, és álljatok készen szolgálatomra, mert nagy szükségem van rátok, kicsiny engesztelő gyermekeim! Hogy mit tehettek, miben segíthettek? Abban leginkább, hogy készen vagytok mindent felajánlani nekem, én pedig átadom azokat a Szentháromságnak. Ne mulasszatok el egyetlen pillanatot sem, ami tőletek telik. Fogadjatok el minden nehézséget, mert ha nekem adjátok azokat, most velük rengeteg lelket menthetünk meg. Bízom bennetek, számítok rátok, a gyönyörűségem vagytok! Betakarlak édesanyai palástommal és megáldalak szeretetemmel. Amen.
2011. 08. 15.                                              Anna Terézia
 
 
 
  Lángoljon a szívetek!
 
Kedveseim, lelketekben égjen a Szentháromság szeretete iránti tűz, hiszen ő gyújtotta lángra szíveteket! Ez a tűz akkor ég bennetek, ha égtek a vágytól, hogy mindent elfogadjatok és megtegyetek, amit csak kérnek tőletek. Minél nagyobb tűzzel ég szívetekben a vágy, hogy Istent szüntelenül szeretetben szolgáljátok, annál erőteljesebb tetteket visztek végbe a Szentháromság dicsőségére. Így váltok érte egészen elégő áldozattá. Ha vágyaitokat és tetteiteket egyesítitek Jézus Krisztus legszentebb áldozatával, akkor a legnagyobb értékű szeretet-cselekedetet viszitek végbe ezen a földön, és odaát az örök üdvösséget nyeritek el. Rajta, lángoljon a szívetek, és kérjétek Jézust, hogy soha ki ne aludjon szívetek szeretettüze!
2011. 08. 19.                                            Anna Terézia
 
 

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/langoljon-a-szivetek

Minden percet jó fel kell használnotok!
Kedveseim, éljétek meg jól a pillanatokat, amik hozzátok érkeznek! Minden percet jól kell felhasználnotok! Ne legyen üresjárat napjaitokban! Mindig adjátok át magatokat a Szentháromságnak abban a pillanatban, amit éppen megéltek. Igaz, hogy azonnal kell döntenetek, hogy valamit megtegyetek, késleltessetek vagy elhagyjatok, de mindig rendelkezésetekre áll a választáshoz szükséges kegyelem. Ha például kínosan és nehezen éltek meg valamit, ne csüggedjetek el, hogy másként kellett volna viselkednetek! Inkább úgy ragadjátok meg a pillanatot, mintha ti hoztatok volna egy jó döntést. Azonnal engedjétek lelketekben, hogy felfakadjon az imádság, mely értékessé teszi mindazt, amit így adtok oda Istennek. Így éljétek meg jól napjaitok eseményeit, akkor nem érhet titeket semmi bosszúság, mert az imádságos lelkülettel való hordozás hozzá segít a dolgok helyes megéléséhez.

2011. 08. 21.                                                                Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/minden-percet-jo-fel-kell-hasznalnotok

Várjátok Isten utasításait!
Kedveseim, a Szentháromság jelenlétében való élet, felemeli lelketeket a buzgó áldozathozatalra. Álljatok rendelkezésére, akkor minden kincs a tiétek lesz. Mondjátok gyakran Istennek: Szólj, uram, hallja a te szolgád! És várjátok az ő utasításait. Megmutatja nektek, mit kér és mit vár el tőletek. Nyíljatok meg előtte, mint egy kisgyermek, akkor gazdagon megajándékoz benneteket önmagával. Minél inkább felfedezitek kicsinységeteket, annál jobban betölt az ő uralmával titeket.

2011. 08. 23.                                                                   Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/varjatok-isten-utasitasait

Az imádság páncélja
Kedveseim, köszönjétek meg a Szentháromságnak azt a mérhetetlen sok kegyelmet, amelyben részesültetek! Fel sem tudjátok fogni, mekkora szeretettel vannak irántatok az égiek. Nagy szükségetek van arra, hogy megerősödjetek, mert a nagy küzdelmeket nem bírnátok ki. Olyan idők következnek, amikor is nem tudnátok létezni a Szentháromság megerősítő kegyelme nélkül. Vele viszont mindenre képesek lesztek, amit most el sem tudtok képzelni. De mindent a maga idejében megtudtok. Most azonban készüljetek úgy, hogy az imádság védelmi páncélzatát magatokra öltitek, és sziklaszilárdan kitartotok benne! Küzdjetek hűségesen, és állhatatosan!
2011. 08. 28.                                                Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/az-imadsag-pancelja

Teljesen Isten akaratában maradni
Kedveseim, mily kifürkészhetetlenek a Szentháromság tervei. Mindig felismerhettek belőle annyit, amennyit fel tudtok dolgozni a ti életetekre lebontva. Milyen hosszú az út a terv felismerésére, mely előttetek bontakozik! Szemetek előtt zajlik minden, csak fel kell, hogy tudjátok ismerni. Az események segítenek felismerni, hogy milyen irányban kell haladnotok, hogy teljesen Isten akaratában maradjatok. Ha szívetek tiszta és nyitott, akkor képesek lesztek gazdagon befogadni mindent, ami fontos számotokra! Mégsem az események számítanak elsősorban, hanem ahogy azokat felajánljátok a Szentháromságnak. Tehát minden az átadáson múlik, és a szándék tisztaságán.

2011. 08. 30.                               Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/teljesen-isten-akarataban-maradni

Hozzászólások lezárása.


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • 44 év szabad garázdálkodása
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Afrikai Hűség Hőség
  • Afrikai Víz
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet – VESZPRÉM
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Albert Líra
  • Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Alvidék-Délvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZENTA
  • Amarilliszfélék
  • Amerikai Hűség Hőség
  • Amerikai Hűség Hőség – SOPRON
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Amoris Laetitia Háború
  • Andre Lowoa – VESZPRÉM
  • Április
  • Antikrisztus által Irányított Népvándorlás
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Augusztus
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség – SORPON
  • Ausztrálázsiai Víz
  • Bács-Kiskun – SÜKÖSD
  • Bálványtemplomok, vértanuk vesztőhelye
  • Baranya – MOHÁCS
  • Begóniák
  • Békés – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Borsod-Abaúj-Zemplén – SÁTORALJAÚJHELY
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran – ESZTERGOM
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsen Okosan Törpemagyaran – BUDAPEST
  • Bölcsességek
  • Bölcsességek idézetekben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Bölcsességek terjedelmében
  • BTankok
  • Buda
  • Budapest
  • BudaPilisSolt – ESZTERGOM
  • Buzogányvirágok
  • Csongrád – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • December
  • Dél-Alföld
  • Dél – Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Dél-Dunántúl
  • Dél – Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Délvidék
  • Dezső Líra
  • Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Előbb-utóbb
  • Előre! Győzelemre Fel! – VESZPRÉM
  • Epikus Gyökereink
  • Epikusan A-C Lírailag
  • Epikusan A-E Lírailag
  • Epikusan D-F Lírailag
  • Epikusan F-K Lírailag
  • Epikusan FGIK Lírailag
  • Epikusan G-I Lírailag
  • Epikusan J-L Lírailag
  • Epikusan L-R Lírailag
  • Epikusan LMR Lírailag
  • Epikusan M-O Lírailag
  • Epikusan P-S Lírailag
  • Epikusan S-Z Lírailag
  • Epikusan SZ Lírailag
  • Epikusan T-Z Lírailag
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Erdély-Bánát-Csángó-Körösmező-Máramaros-Székelyföld, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOMBOLYA
  • Erkölcsi Gyökereink
  • Ervin Líra
  • Esti Éjszakák
  • Észak-Alföld
  • Észak – Alföld – NYÍREGYHÁZA
  • Észak-Amerikai Víz
  • Észak-Magyarország
  • Észak – Magyarország – SÁTORALJAÚJHELY
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Komárom – ESZTERGOM
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Eurázsiai Unió az Európai Unió ellen
  • Európai Hűség Hőség
  • Eurázsiai Hűség Hőség – SOPRON
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Európai Víz
  • Február
  • Fejér – ESZTERGOM
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Felvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOLNA
  • Ferenc Líra
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Föld
  • Föld
  • Frank Hűség Hőség – SOPRON
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Függtelen Határzár
  • Gábor Líra
  • Gomora Szodoma Technika
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyermeki Hűség
  • GyökereiNK
  • Gyökereink
  • GyökereiNK TöbbEzer Kárpát-medencében – ESZTERGOM
  • Győr-Moson-Sopron – SOPRON
  • Hajdú-Bihar – NYÍREGYHÁZA
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Heves – VÁC
  • Heves Jeges – SOPRON
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Hosszúság – AL-SAFIROV
  • HőseiNK PéldaképeiNK
  • Hűség Hőség
  • Hűség Hőség – SOPRON
  • Ibolyafélék
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • István Líra
  • Jácintok
  • Január
  • Jász-Nagykun-Szolnok – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Dobogó Szíve és Szeretete – SOPRON
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • József Líra
  • Jövő a Múltból kikövetkeztethető – SÜKÖSD
  • Július
  • Június
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalitka
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsonyi kaktuszok
  • Kard(Gladiátor)virágok
  • Károly Líra
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Keresztes Imahadjárat
  • Kolon (S)Zala – SÜMEG
  • Kontyvirágfélék
  • Koralkák
  • Közép-Dunántúl
  • Közép – Dunántúl – ESZTERGOM
  • Közép-Magyarország
  • Közép – Magyarország – VÁC
  • Ladik
  • Lajos Líra
  • Latin.Amerikai Víz
  • Lég
  • Lég
  • Legendák, mesék, mondák
  • Liliomok
  • Lírikus Gyökereink
  • Legendás MeseMondaVilág – HERCEGSZÁNTÓ
  • Lélektárs – MOHÁCS
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magasság -VARSÓ
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • Május
  • Március
  • Margitvirágok
  • MártírSors
  • MártírSzentSors – SÜMEG
  • MédBabiloni Hűség Hőség – SOPRON
  • Meddig még?
  • Mélység – TRIESZT
  • Messze Távolban
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Mihály Líra
  • Munkanapló
  • Muskátlik
  • Nebáncsvirágok
  • Nefelejcsek
  • Nemzeti Imahadjárat
  • Nógrád – VÁC
  • November
  • Nyugat-Dunántúl
  • Nyugat-Dunántúl – SOPRON
  • Október
  • Olajfafélék
  • Olvasó gondolkodó
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pálmafélék
  • Pest – VÁC
  • Pesti kerületek – VÁC
  • Pesti Nagykörút
  • Péter Líra
  • Polgárháborús Védelem
  • Pólusharc
  • Pünkösd-ElJövet
  • Római Katolikus – keresztény rádió – ZENTA
  • Rózsák
  • Sándor Líra
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Skandináv Hűség Hőség
  • Somogy, Pannonhalmi főapáti birtoktól napjainkig – BALATONFÖLDVÁR
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg – NYÍREGYHÁZA
  • Szegfűk
  • Szélesség – TACHOV
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeptember
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • SzívHang
  • SzívSzólam
  • Szodomán túl Armageddon
  • TABU
  • Tamás Líra
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Tolna – Mohács
  • TöbbEzer
  • Tulipánok
  • Tűz
  • Tűz
  • Üdvözlet
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Változás
  • Vas – SOPRON
  • Veszprém – SÜMEG
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • Vigyázz!
  • Visegrádi Hűség Hőség – SOPRON
  • Víz
  • Víz
  • Zoltán Líra
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: