Hitvalló módon élni

Kedveseim, mindig hűségesen keressétek a Szentháromságot, még akkor is, ha nyíltan meg kell vallanotok Hozzátartozásotokat. Hitvallásotok élet számotokra, és ha nem érzitek magatokat elég állhatatosnak, kérjétek a hit rendíthetetlen ajándékát, mert akkor megingathatatlanok lesztek. Életbe vágóan fontos, hogy stabilan álljatok, és hűségesek legyetek a Szent Evangélium tanításához. Egyre több zavaró körülmény próbálja lelketek békéjét tönkretenni, de nektek nem változhat alapvető meggyőződésetek, amikor Isten szent ügyét képviselitek. Imádkozzatok, hogy el ne tántorodjatok, mikor benneteket is megkérdeznek hitetek felől. Ne kételkedjetek, csak tegyétek, amire Isten lelke vezet benneteket. Vizsgáljatok meg mindent, mielőtt elfogadjátok, mert egyre erősödik a megtévesztő hangzavar körülöttetek! Álljatok másokkal egységbe és így őrködjetek lelketek felett!

 
2013. 06. 01.
 
Kedveseim, az Úr napja úgy ragyogjon fel bennetek, hogy kitörölhetetlen nyomot hagyjon. Készüljetek, mert mindnyájatoknak színt kell vallani hamarosan Jézus Krisztusról, aki jelen van Szent Testével és Vérével, az Oltáriszentségben! Legyetek nagyon boldogok, amikor megvalljátok Krisztust az emberek előtt, különösen azok előtt, akik kételkednek jelenlétében. Legyetek nagyon boldogok, mert a Szentháromság szeretete végtelenül magához vonzza azokat, akik hitvallóan élnek. Hamarosan látni fogjátok, milyen váratlan fordulattal fognak eltérni az eddigi hagyományoktól még a legszentebb dolgokban is. De soha ne bátortalanodjatok el, csak higgyetek és őszinte, tiszta szívvel tegyetek hitvallást a Szentháromságról, a Szűzanyáról, szentekről, őrangyalokról, a halálból való feltámadásról és az örök életről.
 

 

A szentségi jelenlét átélése

Jézus a szentségimádás alatt

Gyermekeim, Én mindig kész vagyok bármit megtenni értetek, csakhogy közelebb kerüljetek Hozzám. Legyetek egészen nyitottak, hogy befogadjátok tanításomat. Én mindig veletek vagyok és jelen vagyok a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Szeretnélek felkészíteni benneteket a legnehezebb időszakokra. Bármi is történjen veletek, álljatok stabilan jelenlétem megvallásában. Oszlassatok el magatok körül minden kételkedést, amely eltérítene benneteket jelenlétem bizonyosságától. Amikor megengeditek, Én átjárom egész valótokat, testeteket és lelketeket, mert Én a ti befogadásotok mértéke szerint állok rendelkezésetekre. Jelenlétem kell, hogy egészen felüdítsen titeket. Mégis, amikor nem élitek át az Én szerető együttlétemet, akkor lelketekkel gond lehet. Vigyázzatok, mert a kételkedést a gonosz lélek okozza, aki folytonos zaklatásaival akar kibillenteni lelki egyensúlyi állapototokból. De lelki szárazság is okozhat meddőséget a szentségi jelenlétem átélésében. Legtöbb esetben az összeszedettség hiánya és a figyelmetlenség mögött valami rendezetlenség rejlik. Vizsgáljátok meg lelketeket, mi okozza azt, hogy az Én valóságos jelenlétem nem indítja meg szíveteket. Sokszor mégis úgy látogatlak meg benneteket, hogy a fátylat nem billentem föl előttetek, azért, hogy növeljem bennetek az utánam való vágyakozást. Én egészen különleges módon közeledem lelketekhez. Más módon járlak át titeket, mint ahogy azt fel tudjátok fogni. Én, a mindenség Ura, mindenkihez lelke üdvössége szempontjából közelítek. Bízzatok Bennem, és higgyétek, mindent megcselekszem: kinek-kinek kiosztom kegyelmi ajándékaimat saját mércéje szerint. Ezért ne feledjétek soha, nem az egyéni megtapasztalások számítanak, hanem amit Én művelek bennetek, ahogyan azt teszem veletek. Bízzatok Bennem és soha ne hanyagoljátok el, hogy kerestek engem, akkor biztosan megtaláltok. Legyetek áldottak és nagy bizalommal tekintsetek Reám, aki lát, hall, ért és érez benneteket. Szentségi áldásom maradjon veletek. Találkozzatok minden nap Velem a szentáldozásban, mert alig várom, hogy megajándékozzalak magammal titeket.

2013. 06. 02. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/a-szentsegi-jelenlet-atelese

Megpróbáltatások
Kedveseim, amikor meglátogat benneteket a Szentháromság, legyetek figyelmesek szent tanítására. Mindig úgy jelentek meg színe előtt, hogy rengeteg ajándékkal halmoz el titeket. Ezt úgy tudjátok felismerni, hogy olyan ajándékok kezdenek működni bennetek, veletek, és általatok, amire azelőtt még gondolni sem mertetek. Mindig újabbak és újabbak bontakoznak ki, ha engeditek úgy működni bennetek ajándékait, ahogyan azt Ő szeretné. Van, akit a megpróbáltatásokon keresztül erősít meg, hogy vajon akkor is kitart-e mellette és nem vonja-e vissza ilyenkor sem Isten iránti szeretetét. Az ilyen lélek képes nemcsak felismerni, hanem meg is érteni mit jelent számára a megpróbáltatás vihara. Ez is kegyelem, mert fel tudjátok áldozni magatokat a megpróbáltatások oltárán. Rengeteg kincs származik ezek felajánlásaiból. Bízzatok és tartsatok ki mindvégig, mert nagy lesz a jutalmatok a mennyben!
 
2013. 06. 04. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/megprobaltatasok

Növekedjen köztetek Isten országa.
Kedveseim, ahogy megnyíltok a Szentháromság személyei felé, úgy nyíljatok meg testvéreitek felé is. Ugyanis, ahogy megtapasztaljátok Isten felétek való közeledését, úgy kell nektek is megnyílnotok testvéreitek felé. Azért nem kell félnetek, mert a Szentlélek megmutatja nektek, hogyan és milyen módon tegyétek ezt. Csak figyelnetek kell a benső indításokra, és akkor bátran el tudtok indulni mások felé. Amilyen mértékben közeledtek Istenhez, olyan erővel sikerül másokat megnyernetek az isteni szeretetnek. Ez azért fontos, hogy erősödjön és növekedjen testvéri közösségetek. Bizalommal hallgassatok mindenkire, akit megmutat nektek a Szentlélek. Mindig azon legyetek, hogy erősödjön és növekedjen köztetek Isten országa. Ha jól megértitek ezt a felhívást, már itt a földön mennyei boldogság részesei lehettek. Vigyázzatok, és ne rontsátok el közeledéseteket azzal, hogy az ellenség hangjára figyeltek. Mert bizony azon mesterkedik, hogy tönkretegye minden kezdeményezéseteket. Csak higgyetek és bízzatok, a Szentháromság jelenléte megerősít titeket.

2013. 06. 05. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/noevekedjen-koeztetek-isten-orszaga

Felkészítés a nehéz időkre
Kedveseim, gyűljetek egybe és engedjétek vezetni magatokat a Szentlélek által, de nem úgy, mint eddig, hanem vegyétek sokkal komolyabban segítségét. Határtalanul készíti lelketeket és egész valótokat az elkövetkezendő időszak igen kemény megpróbáltatásaira. Tudjátok meg, ha nem engeditek magatokat felkészülni, nem fogjátok tudni elviselni a reátok váró nagy nyomást. Bíznotok kell, hogy a Szentháromság felkészít benneteket mindenre, amit tudnotok és ismernetek kell. Erőseknek kell lennetek! Már egyre kevésbé ingadozhattok, mert ha ti nem készültök fel, akkor azok, akiket váratlanul érnek majd az események, hová fognak fordulni? Ha nem álltok stabilan és rendületlenül, akkor kétségbe esve, szerteszét fognak riadni a lelkek. Ezért űzzetek el szívetekből minden félelmet és kételkedést!
 
2013. 06. 08. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/felkeszites-a-nehez-idkre



Az elkerülhetetlen események
Kedveseim, bátran nézzetek szembe az előttetek álló nehézségekkel! Ez azt jelenti, ne mérlegeljétek, hogy miért és hogyan történhetett meg mindaz, ami bekövetkezik, mert ez nem fog változtatni a helyzeten. Inkább azonnal legyetek tudatában annak a ténynek, hogy a bűneink következményét nem kerülheti el az emberiség. Szüntelen imában boruljatok le a Szentháromság elé és esedezve könyörögjetek irgalmáért, hogy a jó lelkek megerősödjenek a hitben, akik pedig nem törődnek lelkükkel, azokat felrázzák az események, hogy Istenhez kiáltsanak végre és könyörögve esedezzenek Isten bocsánatáért. Az események láttán ne szörnyülködjetek, hanem legyetek buzgók és tartsatok ki mindhalálig annak a jónak a megtételében, amely a Szentháromság akarata számotokra. Bízzatok, Isten mindent megtehet, meghallgatja imáitokat, hogy a világ helyzete jobbra forduljon.

2013. 06. 10. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/imaszandekok/az-elkeruelhetetlen-esemenyek


Egészen elégő áldozat
Kedveseim, amikor a Szentháromság színe elé leborultok, adjátok oda egészen elégő áldozatul magatokat. Nem kell attól félni, hogy ez megsemmisülést hoz számotokra. Ellenkezőleg. Végre átengeditek magatokat úgy, ahogyan azt megkívánja tőletek a Szentháromság. Semmi nem fog akkor benneteket eltávolítani attól a bensőséges szeretettől, amely átvezet benneteket az Örök Életre. Mennyei szeretet sugarai vezetnek, és olyan utat mutatnak, amely nagy kanyarok nélkül, egyenesen irányítja lépteiteket. Legyetek nagyon boldogok, amikor ez a kegyelem megérkezik hozzátok és átjár benneteket, mert ez már az előíze az örök boldogságnak. Minél kevesebb dologhoz ragaszkodtok, annál nagyobb örömöt élhettek meg. Mert amilyen mértékben kiüresedtek, olyan arányban tölt el titeket a Szentháromság szeretete.

2013. 06. 11. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/egeszen-eleg-aldozat


Fontos, hogy jól felkészüljetek

 

Kedveseim, figyeljétek az eseményeket, hogy azok ne tudjanak benneteket befolyásolni. Nektek szüntelenül engesztelnetek kell, és ez által állandóan a Szentháromság jelenlétében élni. Ezért ne féljetek a nehézségektől, mert azok közelebb visznek az Isten üdvösséget szerző akaratához. Mindig megkapjátok a szükséges erőt a továbblépéshez, csak ne kételkedjetek! Minden pillanatot jól használjatok fel és akkor semmi meglepetés nem ér titeket. Erőtökön felül nem tesz próbára az Úr, mert tudja, mennyit bírtok el. Ne gondoljátok, hogy nem tudjátok megtenni a nehéz lépéseket. Mert a Szentháromság erősen tart benneteket, mert hűséges mindazokhoz, akik kitartóak és küzdve haladnak. Fontos, hogy jól felkészüljetek, mert amikor eljön az idő, már nem lesz lehetőségetek felkészülni. Okos szüzek módjára viselkedjetek, akkor éber készenlétben várjátok az Úr érkezését.

2013. 06. 12. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/fontos-hogy-jol-felkeszueljetek

Mindent szent közömbösséggel megélni

 

Kedveseim, függesszétek szemeteket a Szentháromságra és engedjétek, hogy bármit megtegyen veletek. Ez azt jelenti, hogy álljatok készen arra, hogy mindent elfogadtok a kezéből, ami hozzátok érkezik. Természetesen, nemcsak megpróbáltatás érhet benneteket, amit elviselve felajánlotok, hanem ugyanúgy tegyetek mindennel, ami örömteli meglepetést okoz nektek. Ne tulajdonítsatok magatoknak rendkívüli jelentőséget, csak egy legyen a fontos, hogy mindent ugyanúgy adjatok vissza a Szentháromságnak, hiszen nem a magatok számára kaptátok, mert mindennek Isten dicsőségét és a lelkek üdvét kell előmozdítania és szolgálnia. Sokszor Isten jelenléte kézzelfoghatóan is megnyilvánul szolgálatotok folyamán. Mégse ennek örüljetek, vagyis ne álljatok meg ennél. Tanuljátok meg szent közömbösséggel megélni mind a fájdalmas, mind az örömteli eseményeket, akkor nem tud fogást találni rajtatok a gonosz lélek.

2013. 06. 14. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/mindent-szent-koezoemboesseggel-megelni


Gőg

 

Kedveseim, múlóban a nappal és erősödik a sötétség éjjele. Vessetek le magatokról minden sötétséget, hogy az Úr fénye világítson nektek. Ne engedjétek, hogy Krisztus fénye elhalványuljon szívetekből. Maradjatok kicsinyek, alázatosak és messze kerüljétek a gőgös cselekedeteket. A gőg elfátyolozza szemeteket, hogy ne lássatok tisztán és így ne vegyétek észre a körülöttetek ólálkodó gonosz lélek fondorlatosságát, aki éberen figyel, meghall mindent, ami nem odaillő. Szemeteket mindig az Úrra vessétek, és Ő majd időben gondoskodik rólatok. Bármi is történjen, ha mindent felajánlotok, akkor jóra fordulnak dolgaitok, csak várjátok türelemmel az Úr érkezését. Ne féljetek, mert mindig veletek van és kísér utatokon a Szentháromság.
 
2013. 06. 17. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/gg

Gyónás

Kedveseim, ne meneküljetek el önmagatok elől, hanem vállaljátok fel mindazokat a nehézségeket, amelyek belőletek származnak! A Szentháromság kegyelme, mely felülről érkezik, betölti edényeteket gazdagon, ha testi korlátaitok és rendezetlenségeitek nem akadályozzák meg a bennetek való hatékony működését. Ezért nagyon fontos, hogy gyakran és jól végezzétek a szentgyónásaitokat, mert e szentség általi tisztulással válhattok alkalmas befogadóivá a kegyelmeknek. Vannak olyan picinek látszó botlások, amelyek mellett könnyen elmehettek, de ha kéritek a Szentlelket és ráfigyeltek, megvilágítja bennetek a foltok nagyságát és sötétjét. Ilyenkor alázattal hajoljatok meg Isten fénye előtt! Őszinte bűnbánattal, és kiengesztelődéssel a szívetekben térjetek vissza a Szentháromság örömébe!
2012.06. 18. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/gyonas

Keresztviselés
Kedveseim, tanuljatok a Szentháromság személyeitől, mert minden helyzetben példát mutatnak nektek. Figyeljétek, hogyan viselkedett Jézus, amikor magára vállalta bűneinket és elhordozta szenvedéseinket. Némán és hosszan tűrve, engedelmesen vállalta szenvedését, csakhogy az Atya akaratát teljesítse. Ha ugyanígy vállaljátok és felajánljátok keresztjeiteket és egyesítitek Jézus keresztjével, akkor mérhetetlen kegyelmekkel halmoz el a Mennyei Atya. Szükségetek van minden próbatételre, mert az Atya szeretetére csak úgy tudtok válaszolni, ha felismeritek értékét. Erősödjetek a megpróbáltatások elfogadása, felajánlása és türelemmel viselése által, hogy annak idején meghalljátok az Atya hívó hangját, aki hív benneteket az örökkévalóság örömébe.
 
2013. 06. 18. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/keresztviseles


Egység a Szentháromsággal és testvéreinkkel

 

Kedveseim, a Szentháromság várja minden nap a veletek való együttlétet, amely az egységben valósulhat meg. Vagyis ha a testvéreitekkel sikerül egyre tökéletesebb harmóniára jutni, akkor az isteni egységbe való belehelyezkedés megtörténik. Tehát a Szentháromsághoz való viszonyulásotoknak meg kell mutatkoznia a testvéreitekkel való közösség vállalásban is. Ezek a kapcsolatok biztosítják mindnyájatok számára a jó gyümölcsöket. Keressétek az egymáshoz tartozás lehetőségeit, és akkor mindig a szent kötelékben maradtok.

 

A Szentháromság jelenlétében maradni

 

Kedveseim, gondolkodjatok el azon, miként tudtok a Szentháromság jelenlétében maradni. Úgy kell hordoznotok Krisztus keresztjét, hogy soha ne veszítsétek el az irányt, ami az örök üdvösségre vezet. A szenvedések elfogadása és felajánlása a biztosítéka annak, hogy megmaradtok a kegyelemben. Soha ne zúgolódjatok, amikor baj vagy bánat ér benneteket, hanem felemelt fővel viseljétek a megpróbáltatásaitokat, és akkor biztonságban megőrzitek lelketeket a legnagyobb megpróbáltatások közepette is. Bízzatok és szeressetek tettetés nélkül!

2013. 06. 21. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/a-szentharomsag-jelenleteben-maradni

Isten jelenlétének tudatában megmaradni
Kedveseim, nyitottak legyetek, amikor a Szentháromság személyei hatékonyan akarják kifejezni felétek tevékenységüket. Soha ne zárjátok be a szíveteket előttük, mert akkor nagy kegyelmektől zárjátok el magatokat. Ez főleg olyankor történik meg, amikor kételkedtek Isten működését illetően, és mivel nem tapasztaljátok a kegyelem kézzelfogható megnyilvánulását, visszahúzódtok és veszítetek buzgóságotok erejéből. Ezt soha ne tegyétek, mert az ellenség így akar merészen eltávolítani benneteket Isten jelenlététől. Ilyenkor még erőteljesebben és még nagyobb buzgósággal forduljatok a Szentháromsághoz, hogy lássák hitetek fényének erősödését. Ez már az az út, amelyen egészen biztonságosan haladhattok.

2013. 06. 22. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/isten-jelenletenek-tudataban-megmaradni

Döntés

 

Kedveseim, ne távolodjatok el attól a szeretettől, mely javatokat akarja. A Szentháromság, amikor a saját szemszögén keresztül segít nektek, üdvösségetek szempontjából teszi azt. Ezért van, hogy sokszor nem jól értékelitek magatok számára az eseményeket. Ha mindenben ráhagyatkoztok, és annak hangot is adtok, akkor biztosak lehettek, hogy döntésetek Istennek tetsző lépés lesz. Csak akkor válik javatokra, ha azt szent akaratával megegyezve teszitek.

2013. 06. 23. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/doentes

Hogyan ismerhető fel a konkoly?

 

Kedveseim, figyeljetek jól minden jelre, mely körülvesz titeket! Ezekkel tanítani akar a Szentháromság, hogy elsősorban térjetek meg és ne kételkedjetek az Evangélium igazságában. Ha hűségesen követitek Jézus tanítását és tetteit, akkor nem alakul ki kételkedés szívetekben. Azért fontos erről beszélni, mert hamarosan a tiszta tanítást a konkollyal vegyítik. Ha nem váltjátok tettekre Krisztus életpéldáját, és nem gyakoroljátok hősies fokban az erényeket, akkor nem fogjátok felismerni az igaz tanítást. Ne feledjétek, amikor kezdetben csak egy kicsiny fokban tértek le az Úr ösvényéről, később már nem fogtok tudni onnan könnyen vissza találni az egyenes úthoz, Krisztushoz. Ezért kell ébernek lennetek és nem engedni semmi elhajlásnak, amely erős lazuláshoz vezetne. Bízzatok, és bátran haladjatok a kijelölt utatokon.

2013. 06. 25. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/hogyan-ismerhet-fel-a-konkoly


A Szentháromság szeretetének a tengere

 

Kedveseim, mikor odaadjátok szíveteket a Szentháromságnak, hogy megújítsa, akkor szeretet-áramának tengerébe merít el titeket. Ez csak akkor valósulhat meg, amikor már nem kívántok, és nem akartok semmit, csak kizárólag Isten jelenlétében élni. A szeretetnek édes, mámorító illata ez, mely átjárja lelketeket és megittasodtok a szerelem lángoló tüzétől. Ilyenkor a Szentháromság szerelme hevíti szíveteket, hogy amennyire csak lehet, már itt a földön megízleljétek ezt a gyönyörűséget. A Szentlélek kész azonnal elragadni titeket, hogy felemeljen arra a magaslatra, amelyet csak azoknak készített, akik képesek tőlük telhetően a legátadottabban élni. Imádkozzatok, és kérjétek, hogy a Szentlélek erejével szárnyakra kapjatok, mert szükségetek van minden kegyelemre és megerősítésre, hogy amikor elkövetkezik a megpróbáltatások véres ideje, ismerjétek meg, hogy milyen erővel képes a Szentháromság magához ragadni titeket.

2013. 06. 26. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/a-szentharomsag-szeretetenek-a-tengere

Őrködjetek indulataitokon!

Kedveseim, őrködjetek indulataitokon, hogy el ne szakadjon a húr, amelyen keresztül a Szentháromságot akarjátok dicsőíteni. Lelketek hárfája nemes hangzásúvá formálódott. Ne engedjétek, hogy bárki is illetéktelenül játsszon rajta, mert érzékeny ez a hangszer. A türelem sziklájához erősítsétek nyugtalanságaitokat, így tartsátok féken a bennetek feszülő indulatokat. Akkor lelketeken keresztül tisztán csendül fel Isten dicsőítése. Örüljetek és ujjongjatok, hogy egyre közelebb kerüljetek a dicsőséghez.

2013. 06. 28. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/rkoedjetek-indulataitokon

Kérni a Szentháromság kegyelmeit

 

Kedveseim, imádjátok a Szentháromságot szent, ünnepi díszben, és ne feledjétek, hogy mennyi jót tett veletek! A Mennyei Atya mindig újat teremt bennetek, ha azt hittel és alázattal kéritek. Jézus Krisztus a vele való szent közösséget építi bennetek, veletek és általatok. A Szentlélek pedig sugallatai által felkészít tieteket minden rátok váró feladatra. Ő megvilágosítja értelmeteket a jó cselekedetek megtételére és az erények buzgó gyakorlására. Segíti felismerni nektek, a megkülönböztetés által, mi a helyes és a kedves számára. Azonban, mindezeket a kegyelmeket kérnetek kell! Nem fáradhattok bele a Szentháromság követésébe, mert Ő ad nektek lendületet és erőt mindenre. Bátorítsátok egymást, különösen a megfáradtakat! Kérjétek a buzdítás ajándékát a Szentlélektől, hogy bontakoztassa ki bennetek a mások felé való buzgó, segítőkész szolgálatot. Mindent kérnetek kell, mert automatikusan nem fog öletekbe hullani a kegyelem.
2013. 06. 30. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/kerni-a-szentharomsag-kegyelmeit

a

Hozzászólások lezárása.


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Dél-Alföld
  • Dél-Dunántúl
  • Délvidék
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Észak-Alföld
  • Észak-Magyarország
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyökereink
  • Haladunk, haladunk, az ösvényt ne tévesszük szem elől…
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsony
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Közép-Dunántúl
  • Közép-Magyarország
  • Legendák, mesék, mondák
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • MártírSors
  • Meddig még?
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Munkanapló
  • Nyugat-Dunántúl
  • Olvasó gondolkodó
  • Örökimádás
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pünkösd-ElJövet
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: