A lehetőségek megragadása

Kedveseim, továbbra is mindig hagyatkozzatok a Szentháromságra. Engedelmeskedjetek a Szentlélek indításainak és tegyetek meg mindent, amit Jézus és a mennyei Atya kér tőletek. Édesanyánk hív benneteket, hogy kapaszkodjatok kezeibe, és engedjétek magatokat általa vezetni. Meglátjátok, hatalmas lendületet kap lelkiéletetek, mely segítségetekre lesz az elkövetkezendő időkben. Szeressetek tettetés nélkül és ragaszkodjatok a jóhoz, ahogy Szent Pál tanítja. Váltsátok tettekre a szeretetet, és a jóhoz való kapcsolódásotokat. Ragadjatok meg minden eszközt ezek megvalósításához. Nem kérnek tőletek sokat, csak egy kis odafigyelést, hogy el ne mulasszátok a kínálkozó lehetőségeket.  Bízzatok és cselekedjetek!

 

2013. 01. 04.     Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/a-lehetsegek-megragadasa

A lelki fejlődés léptéke

Kedveseim, mindig csak készüljetek! Ne feledjétek, még nem értétek el a tökéletességet. Azért minden nap sokat kell tennetek, és soha nem elégedhettek meg a saját „teljesítményetekkel”. A lelki fejlődés nem emberi lépték szerint halad, mert aki Isten útján jár, az nem tudja felfogni, mi miért történik vele, mert az meghaladja értelmét. Ezért nagyon fontos hittel elfogadni a történésekben Isten üdvözítő akaratát. Ne akarjátok tudni a miérteket az életetekben, inkább az valósuljon meg, hogyan teljesítsétek az Ő legszentebb akaratát.

2013. 01. 06.        Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/a-lelki-fejldes-lepteke

Jézus a szentségimádásról

Gyermekeim, ne engedjetek a közömbösség lelkületének, inkább győzzétek le a Ránk hangolódással. Nem mondtam, hogy könnyű lesz az utatok, de Én mindig veletek vagyok. Ha ez a tudat bizonyossággal tölt el, nagy boldogságban élhettek. Törekedjetek megőrizni lelki békéteket, és ne engedjétek, hogy bárki is megzavarja azt. Övezzétek fel derekatokat és engedjétek, hogy oda vigyelek, ahol Én szeretnélek látni. Fáradtságot nem kímélve tegyétek a jót szüntelenül, de ne csak cselekedjétek azt, hanem szívetekben is verjen gyökeret a tenni akarás buzgósága. Ne válogassatok, hanem fogadjatok el mindig mindent az Én kezemből. Ne féljetek a kudarcoktól, mert azok megtartanak az alázatban. A megpróbáltatás a lelki felemelkedés lépcsőfoka. Minél nehezebbnek tűnik az előre haladás, annál hatékonyabb lesz az alázatban történő növekedésetek.

Szeretnélek most megtanítani titeket a helyes szentségimádásra. Először is úgy lépjetek Elém, mint akivel valóságosan találkoztok. Úgy álljatok Előttem, mint aki számotokra a legkedvesebb személy, akivel annyira bensőséges kapcsolatba kerülhettek. Soha nem az számít előttem, hogy mennyire jók vagytok, hanem egyedül az, hogy elfogadtok-e Engem, a legszeretetreméltóbb lénynek. Mert Én bizony így szemléllek benneteket, akik a legkedvesebbek vagytok számomra. Amikor Előttem megjelentek, soha sem a bűneiteket szemlélem, hanem azt, ahogyan az Én hívásomra válaszoltatok. Mennyire vágyom arra, hogy szemléljetek Engem. Higgyetek a csendben történő jelenlétben tudok a leghatékonyabban áthatolni lelketek sűrűjén. Amikor bizonyos vállalt imákat mondotok, akkor elsősorban önmagatokat akarjátok igazolni, hogy megtettetek Értem mindent azzal, hogy ezt meg azt az imát elmondtátok. De gyermekeim, mikor fogjátok elfogadni, hogy az Én szívem vágya egyesülni lelketekkel. Ez csak a teljes elcsendesedésben tud megtörténni. Higgyétek, hogy a csendben jobban képesek lesztek elfogadni jelenlétem valódiságát, mint amikor meg akartok felelni Nekem. Gondoljátok végig, mikor tud az emberi szív legtökéletesebben megnyílni a befogadásra? Akkor, amikor már nem akar semmit tenni, csak hagyja, hogy Én járjam be teljesen, hogy magam töltsem be minden vágyát és kívánságát. A vágyakat Én ültetem a szívetekbe. Engednetek kell, hogy Én munkáljam bennetek elképzeléseimet. Próbáljátok meg csendben átengedni magatokat az Én elképzelésemnek, és megbízni Bennem, hogy minden szükségeteket látom, és Magam szeretnék cselekedni bennetek. Amikor ezt megengeditek, akkor és csakis akkor tudlak benneteket tetszésem szerint használni. Legyetek nyitottak befogadni Engem, mert nagyon vágyódom arra, hogy teljesen eltöltselek titeket az Én végtelen szerelmemmel.

2013. 01. 06.    Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/jezus-a-szentsegimadasrol

Engesztelni a nemzet bűneiért

Kedveseim, fogjatok össze és engeszteljetek minden bűnért, különösen nemzetünk bűneiért! Hívjátok segítségül a magyar szenteket, Árpád-házi Szent Margittal az élen, és álljatok szorosan velük együtt égi Édesanyánk mellé. Legyen egy szív és egy lélek köztetek és ne engedjétek, hogy közétek befurakodjon a gonosz ellenség fondorlataival. Virrasztva imádkozzatok és állhatatosan böjtöljetek, mert csak imádsággal és böjttel engesztelhettek a nemzet bűneiért. Ajánljatok fel minden lehetőséget, de különösen legyetek egységben, az egységért hozzatok áldozatokat. Ahogy Szent Margit felismerte a történelmi helyzetet, és hitt az igaz engesztelés értékében, úgy higgyetek és bízzatok ti is! Ha testeteket égő és engesztelő áldozatul felajánljátok, úgy nemzetünk megmenekülhet a sátán uralmától. Higgyetek, bízzatok és legyetek hűségesek áldozathozatalaitokban!
 
Szent Margit: Ne feledkezzetek el a magyar szentek segítségét kérni! Én is nagyon szívesen segítek, csak kérjetek!
 
2013. 01. 18.              Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/engesztelni-a-nemzet-bneiert

A szellemek megkülönböztetése 

 
Kedveseim, ügyeljetek mindenre, ami körülvesz benneteket. Vizsgáljatok meg mindent, és csak azt tegyétek meg, ami jó. De arra is figyeljetek, amikor a gonosz jóként, a világosság angyalaként jelenik meg, mert az nagyon veszélyes lehet rátok. Az Istentől igazolt lélek megtartja lelketek békéjét, és nem billent ki nyugalmatokból, még ha nehéz is követni. De amikor a világosság köntösében jónak és követhetőnek mutatkozik valami, vigyázzatok, mielőtt mellette döntenétek, tegyétek próbára azt a lelket. Vizsgáljátok meg mi mozgatja, helye van-e az evangéliumi tanításban, vagy teljesen más, új és tetszetős utakat kíván mutatni. Ebben az esetben kerüljétek el messzire, mert nem nyilvánul meg általa Isten dicsősége. Mindig a szerény, és az egyszerű, alázatos utat válasszátok, amelyet mások szívesebben elkerülnek. Ti örüljetek, meghívást kaptatok a kicsinyek útjára.
2013. 01. 21.    Anna Terézia
 
 
 

A megkülönböztetés ajándéka 

 
Kedveseim, miért nem hagyatkoztok teljesen a Szentháromságra, aki formálja és alakítja életeteket? Nem tudtok semmit sem tenni nélküle. Nektek csupán arra kell figyelnetek, hogy elinduljatok és megmaradjatok azon az úton, mely ki van jelölve számotokra. Ne féljetek, mert minden el van már tervezve, csak lépjétek meg minden nap, amire késztetést éreztek. Természetesen használjátok a megkülönböztetés ajándékát, amellyel képesek vagytok a jó irányba haladni. Bizalom töltse be szíveteket, hogy amikor kérdések merülnek fel bennetek, akkor se a kétség, hanem a teljes ráhagyatkozás erősödjön szívetekben. Isten tudja, hogy nélküle képtelen vagytok bármi jót is tenni. Ezért Ő megelőz benneteket végtelen szeretetével, irgalmával lehajol hozzátok. Engedjétek, hogy azt tegyen veletek, amit Ő jónak lát. Fogadjatok el mindent a kezéből.
2013. 01. 22.     Anna Terézia
 

 

Éberség

Kedveseim, látjátok, mily nagy erővel kell küzdenetek a lelketek éberségéért? Milyen könnyen el tud lankadni az ember, amikor nem tapasztal maga körül biztonságot. Egyre csak azt látja, hogy minden esik szét maga körül, amit eddig stabilnak hitt. A Szentháromság fokozatosan vezet el benneteket arra a kiüresedésre, amelyben megtapasztalhatjátok, hogy mennyire nem a ti erőlködéseteken múlnak a dolgok. Bizonyos erőfeszítés ugyanakkor szükséges, hogy a kegyelem bele tudjon kapaszkodni az akarat erejébe. Akaratotok közreműködése nélkül a kegyelem sem tud hatékonnyá válni lelketekben. Bízzátok magatokat erőteljesen a Szentháromság tanító, nevelő és cselekvő jelenlétére és engedjétek, hogy szabadon cselekedjen bennetek! Buzgó szívvel vágyódjatok arra, hogy ezt a munkát maradéktalanul beteljesítse bennetek!

2013. 01. 30.     Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/eberseg

 

Gyermeki Istenre hagyatkozás

Kedveseim, amikor a Szentháromság színe elé álltok, boruljatok le és mély alázattal hódoljatok előtte! Hozzátok el mindennapi áldozataitokat és fejezzétek ki végtelen hálátokat iránta, amiért ekkora nagy kegyben részesít benneteket. A Szentháromság jelenlétében élni, Édesanyánk közbenjárását szüntelenül megtapasztalva, nem mindenki számára adatik meg, csak azoknak, akik gyermeki lelkületűek. A gyermek felnéz apjára, mert kicsinysége miatt egészen ráhagyatkozik. Ez olyan biztonságot jelent számára, amely teljes védelemben tartja. Megtapasztalja azt, hogy az apja közelében nem érheti semmi bántódás, mert a szeretet köteléke megoltalmazza őt mindentől. Tanuljátok meg a kisgyermekektől ezt a csodálatos ráhagyatkozást, és engedjétek, hogy a Szentháromság szerető, ölelő és biztonságos karjaiban tartson titeket!

2013. 01. 31.     Anna Terézia

a

Hozzászólások lezárása.


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Dél-Alföld
  • Dél-Dunántúl
  • Délvidék
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Észak-Alföld
  • Észak-Magyarország
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyökereink
  • Haladunk, haladunk, az ösvényt ne tévesszük szem elől…
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsony
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Közép-Dunántúl
  • Közép-Magyarország
  • Legendák, mesék, mondák
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • MártírSors
  • Meddig még?
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Munkanapló
  • Nyugat-Dunántúl
  • Olvasó gondolkodó
  • Örökimádás
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pünkösd-ElJövet
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: