II. fejezet

Magántermészetû misztikus élmények

Az örök élet ruhája

Zárdánk folyosóját sepertem, mikor hirtelen Názáretben voltam. Sugallatot kaptam, hogy menjek oda és járjam végig a városkát. Felismertem Jézus erejét, hogy mindez elragadtatásban történik. Szívem annyira vágyódott mindig a názáreti Jézus után, hogy ott is csak Öt kerestem. Végigjártam a házakat Az egyik házba éppen bementem, ahonnan egy férfi lépett ki. “Kit keresel?” – kérdezte. – “A názáreti Jézust,” de rá se pillantottam, annyira elfoglalt Jézus keresése. A férfi így folytatta: “Menj be ezen a kiskapun, ott van édesanyám; majd õ megmondja, hol találod Öt” A férfi eltûnt, én pedig beléptem. A szobában egy asszony ült; kedves és szeretetteljes vonásairól azonnal felismertem a Szûzanyát. Boldogan rohantam Hozzá, de Neki is csak azt hajtogattam, hogy Jézust keresem. “Fiam most ment ki a kapun” – mondta a Szûzanya. E szavak hallatára azt hittem, végem van: elrejtõzött elõlem Jézus. / 21 / “Fiam mondta, hogy jössz, és kért, mutassak meg neked valamit.”
Ekkor fölemelt egy köntöst; olyan szép volt, hogy alig mertem rápillantani. “Ez a ruha az örök élet ruhája – mondta -, Cordula nõvéré, aki ma érkezik zárdátokba, a déli órákban. (A nõvér érkezésérõl senki sem tudott). “Sokat kell imádkoznod érte. “A Szûzanya ezután megmutatott egy még gyönyörûbb ruhát: “Ez Marcella nõvéré. Ö kísért el annak idején téged Belgiumba. Fiam meghagyta, hogy sokat kell imádkoznod ezért a nõvérért; különben nem tudja befogadni a számára készített kegyelmeket. Áldozat, engesztelés!” A Szûzanya egy harmadik leplet is megmutatott nekem: “Ez a tiéd, az örök élet ruhája.” Egy pillanatig úgy éreztem, hogy a gyönyörûségtõl, amit láttam, nyomban meghalok. Ekkor a Szûzanya jobb keze hüvelyk- és mutatóujjával finoman megfogta szerzetesi ruhám bõ ujjasát, kicsit megemelte és ezt mondta: “Fiam üzeni: ahhoz, hogy az örökkévalóságban e ruhát viselhessed, amit megmutattam, le kell vetned ezt a ruhát.” Az elragadtatás hirtelen véget ért. A történtek szörnyû zavarba hoztak. A reggeli szentmise után azonnal közöltem mindent fõnöknõmmel, aki megértéssel, szeretettel hallgatott meg. Sírva kérdeztem tõle, mikor és hogyan kell levetnem ezt a szent ruhát, és miért kell egyszer kilépnem a rendbõl.
Imádkoztam a tabernákulum elõtt, s nem voltam képes belenyugodni abba, hogy az örök élet ruhájáért le kell majd vetnem ezt a szent ruhát. Ekkor hallottam Jézus szavait: “Amikor le kell majd tenned a szentruhát, akkor mindenki leteszi ott, ahol te élni fogsz.”
Délben pedig, amint a Szûzanya megmondta, csöngettek, egy Cordula nevû nõvér érkezett, / 22 / szerzetesi ruhában, Pozsonyból. Ez a fiatal, széparcú teremtés a pozsonyi (ekkor már csehszlovákiai területen lévõ) zárdából szökött meg, mert ott a rendõrség bevonásával kerestették. Hozzám jött, mert Pozsonyban én voltam a novíciák mesternõje. A noviciátust nálunk újra kellett kezdenie. Elmondta azt is, hogy engem nagyon várnak a pozsonyi zárdában, s vissza szeretnének hívatni maguk közé.

A harangkötél

Nemcsak elragadtatásaim voltak, rengeteget szenvedtem a sátántól is. A gonosz lélek tudta, hogy Isten kezében eszköz vagyok, s hogy áldozattal, imádsággal sok lelket kell megmentenem. Amit ugyanis Jézussal megnyerünk, azt a pokol veszíti el. Kísértésekkel és megpróbáltatásokkal telt életem, midõn egyszer az ördög fölvitt a templomtoronyba, megfogta a harangkötelet, s arra akart rábírni, hogy akasszam föl magam. Úgy éreztem, hogy nincs miért tovább élnem, már-már hajlottam a kísértõ szavára, ekkor hirtelen megszólalt a harang, dél volt. Elmondtam az Úrangyalát, és eközben éreztem, hogy enyhül a pokol fojtogató szorítása. Estig bujkáltam a toronyban, zaklatott lelki állapotban, Jézus után kiáltva. Este, tíz körül a fõnöknõ zseblámpával keresve talált meg. Velem maradt, imádkozott, kedves Mária érmét ajándékozta nekem. De alig hogy távozott, megjelent elõttem a sátán, egy leírhatatlanul csúf állat képében, s megszólalt: “Mit se számít, hogy most nem nyertem csatát; biztosíthatlak, halálod óráján az enyém leszel”. E pillanatban megjelent Jézus, és a sátánhoz fordulva így szólt: “Nem lesz a tiéd, mert nem te ontottad véredet érette, hanem Én”. Ekkor testben és lélekben megvigasztalódtam, / 23 / megerõsödtem, és minden kételyem megszûnt.

A kegyelem mentõcsónakja

Egy csütörtök éjjel Jézus, mint azt gyakran megteszi, ma is elvitt a szenvedés kertjébe. Egészen elgyötörten kértem Õt, szabadítson meg egy bizonyos fizikai szenvedéstõl. Jézus azonban így válaszolt: “Ezt a szenvedést kegyelemként adom; ezért nem is veszem el tõled. A fizikai, ideiglenes vértanúság borzalmas átélése a kegyelem mentõcsónakja azoknak a lelkeknek, akik bûneik sokaságával a kárhozat felé hajóznak. Ha kérésedre megszabadítanálak ettõl a szenvedéstõl, akkor a mentõcsónak, a rád bízott lelkekkel együtt, örökre elsüllyedne. Ezért áldalak meg téged a vértanúság titokzatos átélésével, valahányszor ezt a szenvedést kezembõl elfogadod azon lelkek örök üdvéért, akiket általad kívánok megmenteni. Kedves lányom! Titokzatos szenvedés, titokzatos kegyelem az, hogy meghalsz, és újra élsz. Ezzel a szenvedéssel nemcsak lelkeket mentek meg, hanem közelebb hozom hozzátok a világbéke nagy kegyelmét”. *
*A világbékérõl lásd e könyv VII. fejezetét.

A csonttörés

Egyik reggel Jézus, miközben imádkoztam, elvitt a Kálváriára, és látni engedte a latrok csonttörését. Rettenetes látvány volt; örültem, hogy az O csontjait nem törték meg; elgondolkoztam ezen; Jézus így szólt: “Ha a Mennyei Atya irgalmas szeretete / 24 / nem úgy intézkedik, hogy a latrok csonttörése elõtt meghaljak, az emberi gonoszság éppúgy elbánt volna szentséges testemmel, akár a latrokéval. Kedves lányom! Hogy a Mennyei Atya miért kivételezett isteni Fiával, az emberek számára titok; a földi emberek, és az Ég angyalai csak a végítélet napján tudják meg. Gyermekem! Egyesülj velem, és naponta mondj külön ezért hálát, és azért is, hogy a világ összes bûneinek rútságát magamon viseltem a kereszten haldokolva, s elnyertem Mennyei Atyám tetszését. Örök hála és dicséret érte a mindenható igaz Atya Istennek”. (Ahogyan Jézus ezeket mondta, rendkívül megható volt.)

Állatok eledele

Egy alkalommal azt mondottam Jézusnak: “Nincsen a világon semmi, amit meg ne adnék Neked.” Õ ezt kérdezte: “Mindenre képes volnál? Igen, csak örömödre szolgáljon” – feleltem. Néhány nap múltán, egy szentséglátogatáskor hallottam Jézus szavait: “Hajlandó volnál sertés, vagy más állatok moslékát is megenni?”. Másodszor is meghallva Jézus hangját, nem tudtam, élõ vagyok-e, vagy holt. Diadal, boldogság töltötte el a szívemet. Talán a mennyei boldogság érintett. Hogy nem haltam bele Jézus közvetlenségébe, talán annak köszönhetem, hogy földi természetességében, s nem megdicsõült ragyogásával érintette értelmemet. Szívemben így is földre estem, mint három tanítványa, mikor az Üdvözítõ színében elváltozott. Így válaszoltam: “Teérted, Jézus, megteszem, megteszem.” Jézus így folytatta: Akkor most indulj fõnökanyádhoz, és mondd meg neki, hogy ma, az Én kívánságomra, nem kérsz ebédet. Egyben kérd hozzájárulását ahhoz, hogy / 25 / amikor a sertéseket gondozó nõvér a moslékot vödrökbe önti, egy edénnyel te is vehess az állatok eledelébõl. Amit kimerítettél, az lesz az ebéded.”
Az ebéd nem írható le; az étel nem volt sós, nem volt édes, nem volt keserû, nem volt fûszerezetlen. Egyáltalán, nem tudtam megállapítani, hogy amit magamhoz veszek ízlik, vagy nem ízlik. Nem néztem a tányéromba, hogy sok vagy kevés van-e elõttem. Nem gondoltam arra sem, hogy jóllakom-e, vagy sem. Az a tény, hogy fenntartás és gondolkodás nélkül követhetem az én Jézusom parancsát, egy földöntúli elragadtatott állapotba emelt.

Ima a megholtakért

Egyszer, hajnali fél négytõl fél hatig, Jézus arra kért, hogy a szenvedõ lelkekkel foglalkozzam. Éppen be akartam fejezni a naplóírást, amikor Jézus megszólított: “Gyermekem! Tiszteletben tartom fáradtságodat, de arra kérlek, ne térj addig pihenõre, amíg le nem írtad a tisztítóhelyen szenvedõ lelkek helyzetét. Akarom, hogy paptestvéreim minél elõbb bekapcsolódjanak a szenvedõ lelkekért végzett ima és életáldozatba. Most azoknak a szenvedõ lelkeknek akarok segítséget nyújtani, akik még a földi életben azért könyörögtek Hozzám és Szeplõtelen Anyámhoz, hogy holtuk után, ha a tisztulás helyére érkeznek, könyörüljek rajtuk.”
Elvitt engem egy végeláthatatlan nagy helyre, ahol, bár sötét volt, mégsem szorította félelem a lelkeket. Megszámlálhatatlan sok lélek tanyázott itt. Szorosan egymás mellett gubbasztottak, mozdulatlanul, fekete leplekkel fedetten; mind egyforma volt, sötét, néma és szomorú. A fájdalomtól szinte megszakadt a szívem. Értelmi látomásban tudomásomra / 26 / jutott, hogy ezek a lelkek a földi emberektõl még semmi segítséget (imát, áldozatot) nem kaptak. Tudták, hogy számukra még nem érkezett el a segítség órája. De tudták azt is, hogy nem késik soká a kegyelem.
Jézus ezután egy hasonló helyre vezetett. A lelkek itt is ugyanúgy, egymás mellett gubbasztottak fekete leplekkel lefödve, de amikor Jézussal beléptünk, mindnyájan megmozdultak. Kezemben rózsafüzér volt, hogy értük imádkozzam. Amikor a lelkek meglátták az olvasót, mind egyszerre kiáltozni kezdtek: “Nekem, értem, nekem, értem, nõvér, értem, nekem!” Egymást túlkiáltva könyörögtek segítségért, mint amikor a méhraj özönlik felhõként. S bár egyszerre kiáltoztak, mégis külön hallatszott mindegyikük hangja; többeket fölismertem, akikkel kapcsolatban állottam, néhány más rendhez tartozó társamat is. Megdöbbentem, amikor egy tartományfõnöknõ fordult hozzám, és szelíden kért, hogy imádkozzam érte. Utána nyomban egy ismerõs nõvér jött, összekulcsolt kézzel; megfogta a rózsafüzért és könyörgött: “Értem, értem!” Nem tudom, hogyan, testben-e, vagy lélekben, de csurgott róla a veríték.
Jézus ezután egy harmadik helyre ment, én utána. Megszámlálhatatlanul sok nõvér állt mozdulatlanul ott is: mint az elõzõ teremben az ismerõs nõvérrõl, mindannyiukról csorgott a veríték. Felém fordultak, rózsafüzérimákat kértek tõlem; ez a helység már világos volt. Azon gondolkodtam, miért pont a rózsafüzért kérik tõlem. Jézus ekkor megmutatott egy rózsafüzért, amelynek szemei virágfüzérbõl álltak. Mindegyikben Jézus egy-egy csepp vére ragyogott. Amikor imádkozzuk az olvasót, a Jézus Vére arra hullik, akiért mondjuk. / 27 / A tisztóhely lakói Jézus megváltó Véréért esedeztek.

Munkarend

Egyik reggel, imádság közben aggasztottak az elõttem álló feladatok. Jézusom ekkor így szólt hozzám: “Nem tudom észrevenni izgalmadat anélkül, hogy segítségedre ne siessek. A következõrendben végezd tennivalóidat: minden munkádat összeszedettségben és Szeplõtelen Anyám áldásával kezdd el, s ugyanígy is fejezd be. Ha szólok hozzád, a napot szavaim leírásával kezdd; ezt azért is kívánom, mert amíg írsz, Velem foglalkozol, és lelked Velem töltekezik. Erre szükséged van neked, de Nekem is. Ezután kövesd Szeplõtelen Édesanyám példáját, és jelenlétem boldogságában fogj a varráshoz, és a többi feladathoz. Ne feledd, hogy egy leírt betû, vagy egy öltés, egy lelket jelent. A kegyelem nagysága az áldozattól, és a szeretet tiszta szándékától függ. Ne foglalkozz azzal, hány lelket mentettél meg. Én, Jézus, a lelkek üdvözítõje, jegyzek minden megmentett lelket. Az örökkévalóságba való bevonulásod pillanatában ezt is leolvashatod a kegyelemtábláról. Ezek a lelkek majd hálásan mutatkoznak be neked, és az örök boldogságban köszöntenek. Édes lányom! Isteni akaratom szerint, a lelkek megmentése legyen legfõbb gondod, egyetlen életcélod.
Mennyei Atyám elõtt az ember élete, a lelkek megmentése nélkül, csak üres lap.”/ 28 /

Az ítélet helye

Jézus többször elvitt az ítélet helyére. Legutóbb egy igen bûnös lélekért imádkoztam. Lelkiatyám kérésére megkérdeztem, megmenekült-e? Jézus látnom engedte, hogyan folyt le az ítélet e lélek fölött. Arra számítottam, nagy dolgokat fogok látni, de nem láttam semmit. Csak képekben tudom elmondani, amit átéltem. Figyeltem az említett lelket, amint az ítéletre ment, mellette õrangyala és a sátán. Jézus isteni fenségében várta. Nem az Atya ítél. Az igazságtétel, néma csendben zajlik le, egy pillanat alatt. A lélek elõtt lepereg élete. Jézus szemével látja azt, és megjelennek rajta a pettyek, fekete pontok vagy foltok. Ha a lélek kárhozatra méltó, semmi bánat nincs benne, Jézus szótlan marad, a lélek elfordul Tõle; a sátán akkor megragadja a lelket, s azonnal elhurcolja. Legtöbbször azonban Jézus mérhetetlen szeretettel kinyújtja kezét és megmutatja azt a helyet, amelyet a lélek az örök dicsõségben megérdemelt. Majd így szól: “Menj be!” Akkor a lélek magára húz egy leplet, a tisztítóhelyen szemlélt lepelhez hasonlót. – A leplek színe sokféle lehet, a fehértõl egészen a feketéig, s már megy is a tisztítóhelyre. A Szûzanya kíséri, vigasztalja; vele van õrangyala is. Az el nem kárhozott lélek nagyon boldog, hiszen látta helyét az örök dicsõségben.
A Szûzanya nincs jelen az ítélet minden szakaszánál; mielõtt az ítélet bekövetkezne, közbenjár Szentséges Fiánál a lelkek üdvéért, mint valami védõügyvéd, védelmezi a lelkeket. De amikor az ítélet megkezdõdik, már szótlan, csak kegyelme sugárzik a lélekre. S az ítélet tulajdonképpeni pillanatában a lélek egyedül áll Jézussal szemben. Viszont amikor / 29 / a megérdemelt színû leplet magára veszi, a Szûzanya ismét mellette van, és a tisztítóhelyre kíséri. A Szûzanya szinte állandóan a tisztítóhelyen idõzik, árasztja megmentõ és enyhetadó kegyelmeit. A tisztítóhellyel kapcsolatban ugyan sokszor beszélnek tûzrõl, de én nem láttam semmiféle tûzet. A tisztulás helye ez, de a boldogságé is egyben. A lelkek ott várakoznak, örömmel várják az örök boldogságot. A boldogságon van a hangsúly, nem a szenvedésen. – Az említett bûnös lélek megmenekült a kárhozattól.
Megkérdeztem Jézust:
Mitõl függ az üdvösségünk?
Jézus szavai: “Az üdvösség nem a tegnapi naptól függ, sem a 40 év elõtti naptól, hanem az utolsó pillanattól. Ezért állandóan tartsatok bûnbánatot. Az üdvösséget azért kaptátok, mert megváltottalak titeket. Az üdvösségtek nem a ti érdemeitektõl függ. Attól eljövendõ dicsõségtek foka függ. Ezért is kettõt kell gyakorolnotok:

a) állandó bûnbánatot,
b) sokszor mondjátok: Jézusom, kezedbe ajánlom lelkemet.

Az ítélettõl nem kell félni, Jézus a báránynál is szelídebb, és kimondhatatlan szeretettel veszi körül a lelkeket. Nem küldi sem tisztítóhelyre, oda a lélek vágyva indul, hogy mielõbb megtisztulva találkozhasson magával a Szeretettel, akibe beleszeretett; a gõgös lélek maga veti meg ezt a Szeretetet, elhatárolja magát, és ez maga a pokol.
Egyszer Jézus vállán sírva kérdeztem: “Miért teremtetted meg a poklot?” – Mire Jézus elvitt egy igen bûnös lélek ítéletére, ahol is a nagy bûnösnek megbocsátott. A sátán dühöngött: “Ez a lélek életében enyém volt, nem vagy igazságos!” – vágta oda / 30 / Jézusnak. – “Ez annyi bûnt elkövetett, én csak egyet, és mégis megteremtetted a poklot számomra.”
Jézus akkor határtalan szelídséggel szólt a sátánhoz: – “Lucifer! Kértél Tõlem, csak egyszer is bocsánatot? Lucifer akkor szinte okádott a dühtõl, úgy ordította:
– “Azt nem, azt már nem!”
Jézus akkor hozzám fordult: “Látod, ha bocsánatot tudna kérni, megszûnne a pokol.” Ezért kéri tehát Jézus tõlünk, hogy állandó bûnbánatban éljünk: fontoljuk meg, mennyit szenvedett Jézus bûneinkért, hogy elnyerhessük az üdvösséget, kérjünk ezért Tõle sokszor bocsánatot, és szeressük Öt ezért.
Jézus nagyon vágyik szeretetünkre, mégpedig mindenkiére külön. “Minden lélek egy külön világ” – mondja Jézus. Egyikük sem helyettesítheti a másikat. Jézus mindenegyes lelket úgy szeret, hogy ahhoz hasonlóan senkit.”

Jézus tanítása arról, mikor nem tud a pokol ördögi cselekvést ûzni:

“Gyermekem! Ha nagy bánat ér, és nem tudsz imádkozni, ha megzavarodtál valami miatt, ha megbántottak, ha úgy érzed, le vagy forrázva, és másra nincs erõd, csak ennyit mondj Nekem bizalommal és szeretettel: Jézus. . . Jézus! Akkor Nevem hallatára a szentek, Szeplõtelen Édesanyám is leborulnak, és imádnak Engem. A pokol is bezáródik, mivel / 31 / az is Isten hatalma alá esik, nem tud cselekedni, az is meghajol Nevemre.
Ezt jelenti a Szentírásban az, hogy Jézus Nevére meghajol ég és föld. Nem gondolod, hogy nagyon sokat ér ez az imádság, ha kiejted Nevemet?
Ha az imádságra szánt idõ alatt nem tudsz mást, csak kiejted Nevemet, ahányszor lélegzel szeretettel és bizalommal, igen jól imádkoztál, és mindent elnyerhetsz általa.”
Natália nõvér: “Ezért is nem kell erõszakosan térítenünk. Ha valaki megközelíthetetlen, például apa, anya, szülök, gyermekek, elég ha imádkozunk értük. Áldásos erõtér fogja körülvenni õket. Mindezt pedig a Szûzanya által! Mert minékünk általa kell Jézushoz közelednünk, ha azt akarjuk, hogy kedvesek lehessünk Jézus elõtt. Szûzanya nélkül nem tudunk Jézushoz közel kerülni. A gõgös ember nem tudja ezt megtenni. A gõgös ember a kárhozat útján halad. Lucifer sem tudott megalázkodni. A Szûzanya a tenyerében hordozza minden gyermekét. Dédelgeti, minden érdemét neki adja, Jézust elnézésre hangolja.
Ha valakinek az a vágya, hogy Jézushoz közel kerüljön, akkor a Szûzanyához kell fordulnia, és magát egészen neki kell adnia. A Szûzanya aztán biztosan fogja õt Jézusnak megõrizni, és átadni.”

Kell-e félteni Jézust Máriától, miként a másvallásúak vélik?

Én a Szûzanya bolondja voltam, annyira szerettem. De amikor Jézus megjelent, annyira lekötött az élmény, hogy nem tudtam másra gondolni. Megkérdeztem Jézust: / 32 /

– Nem esik rosszul Anyádnak, ha Téged szeretlek? Jézus mosolygott: “Ha örömet akarsz szerezni Szeplõtelen Anyámnak, akkor mondd Nekem. Szeretlek!”
– Jézusom, ezután így mondom Neked: Jézusom szeretlek. Édesanyád örömére!

Jézus véleménye a gonosz emberekrõl

Nemrég a tévét néztem, ahol egy ember kutyát uszított a menekülõkre, amely széttépte õt. Annyira megrázott, hogy a valóságban is egyik ember kínozza a másikat, és azt kívántam, szét kellene tépni azt, aki ilyesmire képes.
Jézus megszólalt bánattal telve:
“Akit megkínoz egy másik ember és meghal, az Tõlem kegyelmet kapott, és kimondhatatlan boldogságban részesül egy örökkévalóságon át.
De mi lesz azzal, aki gonosz volt? Az is az Én gyermekem. Meghaltam érte. És most te is ütsz rajta? Nem is az õ gonoszsága fáj jobban, hanem az, hogy te megütötted õt, azt akit annyira szeretek. Ezzel Engem ütöttél meg! Ó, kérlek ne bánts! Inkább imádkozz érte. hogy megtérjen, hogy ne kelljen elveszítenem, ne kerüljön a kárhozatba, hogy az Enyém lehessen.”
Ekkor Jézus megmutatta, hogy milyen rajongva szereti a bûnösöket. Ezek miatt szeret Jézus engem is. Jézus így aranyozza be azokat a bûneinket, amelyeket megbántunk. Nem merném újra elkövetni õket, nehogy fájdalmat okozzak Neki. Megértettem azt is, hogy az utolsó ítéleten, amikor bemutatják megbánt bûneinket, azok ragyogó ékszerekké válnak, Jézus szeretete miatt. / 33 /

Jézus véleménye tetteinkrõl

Megkérdeztem Jézust, milyen cselekedetet végezzek, hogy kedvére legyek. Jézus erre így válaszolt: “Nem számít Nekem, hogy mit csinálsz, térdelsz-e, vagy ülsz, avagy fekszel, Tõlem akár cigánykereket is hányhatsz, csak az a fontos, hogy mindig Mellettem légy, és szeress Engem!!! Soha ne lépj ki Belõlem! Mindig Velem társalogj! Mondj el Nekem mindent, a gondolataidat is. Csupán arra vigyázz, hogy Nekem fájdalmat ne okozz. A többit elvégzem Én helyetted: a te családod anyagi és lelki életét. Nem kell kérned semmit, ha szeretsz Engem. Neked csak egy feladatod van, hogy Engem szeress! Szeretném, ha megértenéd ezt végre. Minden más hozzáadatik neked, szegény, drága gyermekem.”

Jézus más módon is kéri a bûnbánat gyakorlását

Sokszor gyónj! Láttam, ilyenkor Jézus kinyitja Sebeit, és azokból cseppenként folyik a Vér mindaddig, amíg a pap a feloldozási imát mondja.
“Gyermekem, menj gyónni! És mondj valamit, mert Véremet akarom újra ontani az emberekért. Bûnbánatodat kérem.” *

* Medjugorjeban a Szûzanya havonta kér szentgyónást. Nem azért, hogy gyötörjük magunkat, hanem mert megalázkodásunkra szüksége van Jézusnak, engesztelésül a gõgös emberek bûneiért, és a világ megtéréséért. / 34 /

Jézus koldul

Egyszer megdöbbenve láttam Jézust koldusruhában. Szánalommal kérdeztem:
– Jézusom, honnan jössz?
– Papjaimtól.
– Mit kerestél náluk?
– Lelkeket kértem tõlük.
-És kaptál?
– Nem kaptam.
– Miért nem adtak neked lelkeket, Jézusom?
– Azért, mert önmagukkal jobban el vannak foglalva, mint a lelkek megmentésével. A lelkek üdvösségéért kellene fáradozniuk; le kellene mondaniuk önmagukról, s a sokféle élvezetrõl. De nem így tesznek; pedig Én a kereszten értük imádkoztam: “Atyám, kezedbe ajánlom lelküket, hogy egy se kárhozzék el közülük.” Leányom, éjjel-nappal imádkozz értük, minden áldozatot hozz meg papjaimért, hogy amint most Nekem tõlük, úgy a végelszámolásnál egyiküknek se kelljen üres kézzel távoznia mindörökre.”

Így szoktam imádkozni

Sokszor élveztem Jézus és a Szûzanya jelenlétét együtt. Azt kértem tõlük, ne legyek látványosság a e világnak. Ismeretlenséget, megsemmisülést kértem ezen a földön, hogy csak egy törekvésem legyen, csak egy örömöm; amit ezek a szavak rejtenek: Te, meg Én.
“Ha a Tiédnél jobb sorsot adsz, engem magasztalsz, s én nem tudnék úgy a szemedbe nézni, hogy több vagyok, mint Te. Ne engedd, Uram, hogy bármiben is jobb legyen az életem, mint a Tiéd volt!” / 35 /

“Én teszlek szentté”

Ördögi kísértések következtében sokat szenvedtem attól, hogy esetleg elkárhozom. Hosszantartó szenvedések és gyötrõdések után így szólt hozzám Jézus: “Te csak azzal törõdj, hogy Engem szeress. Ne törõdj még bûneiddel sem! Ne dolgozz azon, hogy szentté légy, csak hagyatkozz Rám: Én teszlek szentté!”
“Az én szeretetemmel foglalkozz; azt viszont, hogy szeretlek, hitesd el magaddal! Így több kegyelmet kapsz, s lelked õrömmel töltekezik mindenkor.”