Az Égiek régen és újabban is kifejezett kérése a Szent Anna Réten az engesztelő templom/kápolna felépítése. Sokan magukévá tették ezt a kérést, és szeretnék minél előbb felépíteni. Ezzel kapcsolatos égi üzeneteket olvasunk itt: hogy ezt hogyan tegyük, pontosabban hogyan ne tegyük, és mik a fontosak a kápolna felépítésével kapcsolatban.

Ezt az üzenet olyanoknak adták az égiek válaszként, akik a korábban itt közölt másik üzeneten felbuzdulva szerszámokat akartak kezükbe venni, hogy saját szakállukra elkezdjék az építkezést. Erre adta a Szűzanya ezt az üzenetet. Kiemelünk belőle itt az elején néhány mondatot:

“Amikor a tagok között széthúzás van, és nincs meghajlás a fő előtt, akkor alkalmatlanná válnak a küldetésre.

Ha a külön utakon keresitek a megoldást, el fogtok bukni.

Nektek nem elítélni, kritizálni kell papjaitokat, egyházi vezetőiteket, hanem tisztelni és szeretni, ahogyan a szentek is tették. Imádkozzatok értük, ez a ti kötelességetek!

Az Egyházat nem kerülhetitek ki az engesztelő kápolna felépítésekor, mert nélküle nem lesz rajta az áldás engesztelő küldetéseteken.”

Íme a teljes üzenet:

2016. 10. 21, Péntek

Lélekben a Szent Anna réten jártam, ahol éppen szentmisét tartottak, melyre összegyűltek az engesztelők. A szentmisén maga a Szűzanya is jelen volt, mint a Világ Győzelmes Királynője. Mennyei Édesanyánk ezt üzente a magyar engesztelőknek:

„Gyermekeim, látom, hogy szívetek telve van félelemmel, aggodalommal és fájdalommal. Sokan vágyódtok arra, hogy az engesztelő kápolna felépüljön, mert szeretnétek elkerülni nemcsak az üldöztetést, hanem a III. Világháborút is. Jelenleg az egész világban káosz uralkodik, és nincs egyetlen hely sem a Földön, ahol ne történne katasztrófa és borzalmas politikai, vallási esemény. Az emberiség és maga a teremtett világ, amelyben éltek egy hatalmas megtisztuláson megy keresztül, amit egyetlen ember sem állíthat meg. Édesanyai szívem legnagyobb fájdalma, hogy nincs béke és egység a családokban, közösségekben és a nemzetekben. Elgondolkoztatok-e azon, hogy mi az oka annak, hogy egyre több a természeti katasztrófa a világban, és hogy a jelek sokasodnak? Az emberek elszakadtak Istentől, aki maga a szeretet forrása. Bizony, még a keresztények között is vannak, akik nem tudják mit jelent az igaz szeretet és hűség. Fiam örök áldozata minden szentmisében megismétlődik, és Szent Vérét ontja értetek, hogy kifizesse a ti bűneitek adósságait. Nagy a ti lelketek ára! Igazi töredelem és erős akarat helyett sokszor engedtek az ördög kísértésének, aki megízlelteti veletek a széles út jónak álcázott gyümölcseit. Milliók halnak meg a világban, és a katasztrófák láttára sem akarnak az emberek megváltozni.

Immár a bűn hatalmas tornya elérte Isten trónját. Legyetek hálásak Istennek, mert Ő a szeretet atyja, aki mindenkit meg akar menteni és ezért hosszú ideig haladékot adott a világnak. Ám ez a haladék lejárt, a pohár betelt! Mennyei Atyátok úgy határozott, hogy büntetésével kinyilvánítja igazságosságát az emberiségnek. Az emberek önmaguktól nem akarnak változni, ezért szembesülniük kell tetteik következményeivel. Isten igazságossága a megtérés lehetőségét adhatja azoknak, akik bűnbánatukban készek meghajolni az Ő akarata előtt.

Gyermekeim, ezeket nem azért mondtam el nektek, hogy félelmet keltsek bennetek. Fiam azt várja tőletek, hogy mindenki nézzen önmagába és mindenki ismerje be hibáit tévedéseivel együtt. Önismeret nélkül nem haladhattok tovább az alázatosság és a szeretet útján. Fiam azt akarja, hogy az Ő szemével lássátok önmagatokat. Ti az Ő templomai vagytok, az Ő testének tagjai. Amikor a tagok között széthúzás van, és nincs meghajlás a Fő előtt, akkor alkalmatlanná válnak a küldetésre. Az ördög ravasz módon eltereli figyelmeteket a felesleges beszédek által és megfoszt titeket az idő helyes és lényeges felhasználásától. Az időnek a ti földi életetekben mindennél értékesebbnek kell lennie. Ha nem jól használjátok fel az időt, akkor egyhelyben fogtok toporogni. Csak akkor tudtok lassan előre jutni, ha közös megértésre és egyetértésre törekedtek. Gyermekeim, jól jegyezzétek meg, hogy ha a külön utakon keresitek a megoldást el fogtok bukni. Az ördög legjobb taktikája az, amikor a nyájat lassan leválasztja a pásztorról és a juhokat széjjelszórja, elkülöníti egymástól a legelőkön. Így tudja a juhokat úgy csapdába ejteni, ahogyan a ragadózok is teszik a csordákkal. Az engesztelő kápolna minden templomhoz hasonlóan külső jele lesz Isten jelenlétének. Országotokat nem egy épület fogja fölemelni, hanem az Isten által elvárt lelkület: a hazaszeretet, az áldozatkészség, az Istenhez való hűség, az egység, a szeretet, az önátadás, az önfeláldozás. Ezek az értékek azok, amiket egyedülálló módon képviselniük kell a magyaroknak példaként a nemzetek előtt. A gonosz lelkek az értékek lerombolásán munkálkodnak. Nektek az értékek építésén kell fáradoznotok. Törekedjetek arra, hogy Fiam lelkületében éljetek! Imádkozzatok a tisztánlátás kegyelméért, mert mindenkinek kivétel nélkül szüksége van rá!”

A Szűzanya azt kérte a Normafánál miséző papoktól és azoktól, akik elviszik oda a Szent Korona másolatát, hogy a szentmise végén a Szent Korona másolatával a négy égtáj felé adjanak áldást nemzetünkre és egész Európára, közben hittel kérjék a szent angyalokat, hogy az igazi Szent Koronát lélekben helyezzék a kezükbe. Szűzanya: „A Szent Korona rendkívül értékes számomra, mert általa lett tulajdonom Magyarország. Hirdessétek a világnak, hogy Szeplőtelen Szívem hamarosan győzedelmeskedni fog! E győzelem közeledtétől retteg az egész pokol. Jöjjetek, kicsinyeim, és keressetek menedéket palástom alatt, mert egyedül csak az én oltalmam védhet meg titeket Isten Szent Haragjától! Ne féljetek, mert országotokat úgy védelmezem, mint szeretett Fiamat.”

Láttam, hogy a Szent Anna rétről kiindult két fényes híd. Az egyik híd a parlamenttel kötötte össze a Normafát, a másik híd pedig Esztergomba vezetett. Lélekben elindultam Esztergom felé, és váratlanul a Szűzanya jött velem szemben, kezében a rózsafüzérrel és szomorú tekintettel, miközben imádkozott. Megkérdeztem Édesanyámtól, hogy miért szomorú. Ő így válaszolt: „Szomorú vagyok, mert Fiam és az én kérésem sokszor nem talált meghallgatásra (kápolna, egyházi és állami vezetőink egysége, papság megtérése). Imádkozzatok pásztoraitokért, mert a zűrzavar őket is utolérte! Ne ítélkezzetek fölöttük, mert azzal nem segítitek őket előre az életszentség útján! Bizony, még a háttérben se mondjatok róluk egyetlen rossz szót sem, mert azzal hatalmasat ártotok nekik és önmagatoknak. Fiam ugyanolyan szeretettel tekint a papokra, mint rátok. Nemrég nagy megosztottság alakult ki az egyházban, amely sokakat felkavart. A sátán mindenkit a lázadásra akar serkenteni, hogy fokozza az emberek közötti széthúzást. Ha igazán kedvesek akartok lenni Isten előtt, akkor munkálkodjatok az egységen, és csendben imádkozzatok.

Elmondtam Édesanyámnak, hogy sokan képesek lennének az életük árán is felépíteni a kápolnát. Megkértem válaszoljon arra, hogy ő hogyan látja ezt a hozzáállást. Ekkor a Szűzanya elvitt minket Erdő Péter egyik szentmiséjére, és láttam, hogy a mi égi és földi Királynőnk többször is a legmélyebb alázattal meghajolt és letérdelt előtte, majd így szólt: „Az Egyház szent és sérthetetlen számomra, mert benne a Szentlélek munkálkodik. Fiam pásztorait Isten kiválasztotta, hogy a híveket vezessék az üdvösség felé. Az életmódjukról, mulasztásaikról és vétkeikről egyedül Isten előtt fognak számot adni. Nektek nem elítélni, kritizálni kell őket, hanem tisztelni és szeretni, ahogyan a szentek is tették. Imádkozzatok értük, ez a ti kötelességetek! Hajoljatok meg az Egyház előtt, mögötte a Szentháromság áll. Mindenben engedelmeskedjetek egyházi elöljáróitoknak, a bűnt kivéve. Az Egyházat nem kerülhetitek ki az engesztelő kápolna felépítésekor, mert nélküle nem lesz rajta az áldás engesztelő küldetéseteken.”

Mária Magdolna

http://engesztelok.hu/szent-anna-ret/1150-orszagotokat-nem-egy-epulet-fogja-folemelni-hanem-az-isten-altal-elvart-lelkulet

a

Hozzászólások lezárása.


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Dél-Alföld
  • Dél-Dunántúl
  • Délvidék
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Észak-Alföld
  • Észak-Magyarország
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyökereink
  • Haladunk, haladunk, az ösvényt ne tévesszük szem elől…
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsony
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Közép-Dunántúl
  • Közép-Magyarország
  • Legendák, mesék, mondák
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • MártírSors
  • Meddig még?
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Munkanapló
  • Nyugat-Dunántúl
  • Olvasó gondolkodó
  • Örökimádás
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pünkösd-ElJövet
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: