2008 – A KIENGESZTELŐDÉS ÉVE – OKTÓBER

 
”Krisztus nevében kérlek titeket, engesztelődjetek ki Istennel és egymással!”
 
49. havi imatalálkozó Nagyfaluban, a Szentháromság hegyén
 
A Szentírásból elmélkedjük át és éljük meg Szent Lukács evangéliumát.
 
Havi mottó: „Szüntelenül imádkozzatok és virraszatok, így lesztek méltók arra, hogy megmeneküljetek mindattól, ami bekövetkezik, és hogy megálljatok az Emberfia előtt!” (Lk.21,36)
 
Közös imaszándék: azokért az emberekért engesztelünk, akik tönkretették a természetet, bemocskolták a folyókat, beszennyezték a levegőt, kipusztítottak sok állatot, felborították a természet rendjét,… Bocsánatot kérünk a mennyei Atyától az ő nevükben is!
 
Konkrét feladatunk: tudatosan vigyázunk testünk, lelkünk és a környezetünk  (szoba, udvar, utca,  folyó, erdő…) tisztaságára!
 
A Szentlélek üzenete 2008 októberében
 
„Szeretteim! Először a havi mottót akarom megmagyarázni nektek!
 
Örülök annak, ha egyedül, közösségben, kötötten vagy saját szavaitokkal naponta imádkoztok. Úgy imádkozzatok, hogy a Velem való beszélgetés által jobbá váljatok. Úgy imádkozhattok szüntelenül, ha megtanultok folyamatosan isteni Jelenlétünkben élni.
 
Örülök annak is, ha egy-egy éjszakátokat ima virrasztásban töltitek, felajánlva azt a bűnösök megtéréséért. Amikor nem tudtok aludni – bármilyen ok miatt- ne bosszankodjatok, hanem a bűnösök megtéréséért imádkozzatok. Tudnotok kell, azok a gyermekeim virrasztanak szüntelenül,akik megtanulnak állandóan lelki tiszatságban és kölcsönös szeretetben élni.
 
Az Én Akaratom az, hogy a ti közreműködésetek által, megmentselek benneteket a legnagyobb rosztól, a kárhozattól. Ha megtanultok hallgatni Rám, meg fogtok menekülni a Gonosz csapdáiból, az eljövendő büntetéstől és minden rossztól.
 
Jelenleg méltók vagytok-e arra, hogy megálljatok a Földre visszatérő Emberfia előtt? Sajnos vannak köztetek olyanok, akik a bűnbánat hiánya miatt nem méltók megállni az Emberfia előtt. Mondjátok a bűnben élő testvéreiteknek, holnap talán lejár a kegyelmi idő és Isten büntető Igazságosságával fognak találkozni. Őket figyelmeztessétek a bűnbánatra!
 
Élnek köztetek olyanok is, akik néha méltók, máskor nem méltók a Velünk való találkozásra. Nekik mondjátok el azt, hogy a nap bármelyik órájában, a hét bármelyik napján, az év bármelyik hónapjában bekövetkezhet az isteni figyelmeztetés. Én szeretlek titeket, és nem akarom, hogy kellemetlen és fájdalmas meglepetésben legyen részetek.
 
Azoknak örülök a legjobban, akik isteni Jelenlétünkben élnek és állandóan készen vannak a Velünk való találkozásra!!! Őket csodálatos meglepetés fogja érni az Emberfia visszatérésekor és olyan boldogságban lesz részük, amilyet eddig nem tapasztaltak.
 
Arra kérlek titeket, egymás előtt ne azzal dicsekedjetek, hogy hányszor voltatok a Szentháromság hegyén, hanem azzal, hogy konkrétan miben változott jó irányba az életetek.
 
Az elbizonytalanodó engesztelőknek mondom: jelekkel, csodás gyógyulásokkal, megtérésekkel és szabadulásokkal igazoltuk azt – éveken át- hogy a Szentháromság hegyén lévő zarándokhely Tőlünk van! Ezért arra kérlek benneteket, akár ördögi, akár emberi támadás (lejáratás) ér titeket, menjetek bátran előre a közös engesztelésben.
 
Eljött az idő, amikor ti is és a környezetetekben lévők is meglátják, azt, hogy kik vagytok. Vállaljátok magatokat és egymást is, úgy ahogy vagytok. Erről a szintről haladjatok jó irányba. Egymást vállalva növekedni fog bennetek az alázatosság és a szeretet.
 
Ha egyszer Előttem letettétek bűnös múltatokat és irgalmat nyertetek a bűnbocsánat szentségében, ne szégyeljétek magatokat az emberek előtt. Tudnotok kell, találkozásunkkor nem az emberek, hanem Mi fogunk megítélni titeket. Ti,  arra törekedjetek, hogy életetek bármelyik  pillanatában méltók legyetek megállni a Földre visszatérő Emberfia előtt!!!
 
Megáldalak benneteket a virrasztás lelkületével!!!”
 
Melyek az imáink gyümölcsei?
 
* Az életünk nehéz szakaszain csak imával lehet sikeresen átmenni!
* Az ima szükséges a világ megmentéséhez!
* Akik imádkoznak, és akikért imádkozunk megmenekülnek a legnagyobb rossztól, a pokoltól!
* Az ima feltartóztatja a Gonosz támadásait, felfedi hazugságait, legyőzi a kisértést,…
* Imáink által Isten győzelemre segít minket, az ügyeink előbb-utóbb Isten Akarata szerint oldódnak meg.
* Az ima által Isten megváltoztatja az életünket!
* Ha tiszta lélekkel, böjtölve és jót cselekedve imádkozunk, Isten  hamarabb teljesíti kéréseinket.
* Isten az ima által fényt és erőt ad nekünk!
* Az ima által Isten elűzi a szomorúságot és vigaszt ad.
* Az imádkozó ember erényes és szent életre jut.
* Az ima által Isten a bűnösöket megtéríti és az igazaknak állhatatosságot ad.
* Az imának Égig érő hatalma van.
* Az ima kulcs, amellyel kinyitjuk a lelkünket Isten előtt és bezárjuk a Gonosz előtt.
* Minden ima legfőbb feladata, hogy növelje bennünk a szeretetet.
* Jézus imádkozott kora reggel, késő este, az apostolok kiválasztása előtt, az Olajfák hegyén, a Tábor hegyén sőt a Kereszten is. Jelenleg a Mennyben, az Atya előtt közbenjár az egész emberiségért.
* Az apostolok Pünkösd előtt kilenc napon át együtt imádkoztak Máriával. Ezután betöltötte őket a Szentlélek, bátrak lettek, megkapták a gyógyítás és szabadítás kegyelmét, a lelkek megkülönböztetésének ajándékát, a vértanúság lelkületét,…
* Szent István diákonus imádkozott és ezáltal megkapta Istentől a látomás ajándékát, az ellenségszeretet lelkületét és a halál elfogadását.
* Szent János apostol imádkozott Patmosz szigetén, a számüzetésben is, ezáltal betekinthetett a jövőbe, látta a próbatételeket, látta lelki szemeivel a rossz vesztét és a jó győzelmét,…
* Imádkozzatok alázattal, egyszerű szavakkal, Istenre hagyatkozással, teljes bizalommal.
* Tudnotok kell, az imára, az Istennel való párbeszédre, nektek van szükségetek, nem Istennek.
* Legyen minden nap időd az imára!
* Ima nélkül az ember, olyan mint a madár szárny nélkül, mint a katona fegyver nélkül.
* Néhány közmondás: „Imádkozzál és dolgozzál!”, „A jól végzett munka imádság!”
* Az imádkozó ember házi feladata: „Uram segíts, hogy úgy imádkozzak, hogy Neked tetszően változzon meg az életem”.
 
(Főt. Csilik János-2008 október 2.)
Házi feladat októberre:
KÉSZ VAGYOK URAM BÁRMIKOR, AKÁR MOST IS, HOGY TALÁLKOZZAK VELED!
Előretekintés novemberre:
Közös imaszándék lesz: a tisztítótűzben lévő őseinkért: imát, böjtöt és legalább kilenc szentmisét fogunk felajánlani. Bocsánatot kérünk mindazoktól, akiket megbántottunk földi életünk során és megbocsátunk azoknak az elhunyt hozzátartozóinknak, akik minket bántottak meg.
Konkrét feladatunk lesz: hetente legalább egyszer elmegyünk a temetőbe és ott elimádkozzuk az Irgalmasság rózsafüzérét, halottainkért!!!

Nagyfalui üzenet, 2009. október

„Szeretteim! Ebben a hónapban a nemzetiségekről, egymáshoz való viszonyulásotokról, ezzel kapcsolatos erényeitekről és bűneitekről akarok beszélni nektek….”
2009 – A ZARÁNDOKHELYEK MEGISMERÉSÉNEK AZ ÉVE – OKTÓBER
”Isten és a felebarát szeretetében éljétek le földi zarándoklásotok szent idejét!”
61. havi imatalálkozó Nagyfaluban, a Szentháromság hegyén
A Szentírásból elmélkedjük át a vasárnapi evangéliumokat! (Mk. 10,2-52).
Havi mottó:„Éljünk annak a tudatában: Szűz Mária Országa, Népe és Gyermekei vagyunk!
Havi imaszándék: ki-ki könyörögjön a népe szentté válásáért és a nemzetiségek közötti megbékélésért!
Konkrét feladatunk: Akarom a másik nemzetiséghez tartozót úgy szeretni, mint a saját népemet!
Tanítás a Szentlélek Istentől 2009 októberében
 
 
            „Szeretteim! Ebben a hónapban a nemzetiségekről, egymáshoz való viszonyulásotokról, ezzel kapcsolatos erényeitekről és bűneitekről akarok beszélni nektek. Mindenekelőtt elmondom nektek, azok az emberek alkotnak egy nemzetiséget, akik egy őstől származnak, vérük rokon, ugyanazt a nyelvet beszélik, közös volt a sorsuk a történelem folyamán és közös testi-lelki sajátságaik vannak. Ebből kifolyólag, annyi nemzetiség van, ahány nyelv van a világban. Nemzetnek nevezitek egy állam polgárainak az összességét, ahol több nyelvet beszélnek. A Szentírásból világosan kivehetitek azt, hogy kezdetben csak egy nyelv volt a Földön. A bábeli torony építésénél, az emberek gőgje miatt, az Atya megzavarta az emberek nyelvét, hogy így bűnük miatt megalázza és szétszéledésre kényszerítse őket. Nemzetiségekre való szakadásotok részben büntetés volt, részben az Atya emberek javára irányuló gondviseléséből eredt. A nemzetiségek sokfélesége, különböző kulturákat eredményezett, megakadályozta az erkölcsi romlás világméretü elterjedését és ez a bámulatos változatosság is az Atya dicsőségét hirdeti.
 
 
 
            Hogyan viszonyuljatok a saját nemzetiségetekhez? Mindenki szeresse elsősorban a saját nemzetiségét, úgy, mint a családotokban a szüleiteket. Jézus, Mária, a próféták, az apostolok és a nagy szentek lelkesedtek a nemzetiségükért! Jézus, szinte kizárólag az Igéret Földjén működött és elsősorban a saját nemzetiségének a javán dolgozott. Arra kérlek titeket, mindenki törekedjen megismerni etnikumának erényeit és nagy cselekedeteit. Nagy hibát követ el  az a személy, aki nemzetiségével szemben közömbös vagy megtagadja etnikumához való tartozását. Óvakodjatok attól is, hogy túlságosan szeressétek, azaz bálványozzátok nemzetiségeteket. Vigyázzatok, a bűneiteket, hibáitokat nem szabad erénynek tartani, hanem törekedjetek azokat megbánva, kiküszöbölni. Vigyázzatok arra, hogy a saját nemzetiségetek megbecsülése ne hozza maga után a többiek lebecsülését! Éljetek annak a tudatában, hogy a keresztre feszített Jézus nemcsak János apostolt, hanem minden embert Máriára bízott! Azóta Mária Országa, Mária Népe, Mária Gyermekei lettetek mindannyian! Most megkérdezem tőletek: meglátszik-e a viszonyulásaitokon, hogy Máriához, Égi Édesanyátokhoz tartoztok?
 
 
 
            Hogyan viszonyuljatok a más nemzetiségűekhez? Vigyázzatok, a nemzetiségeteket ne más etnikum fölé helyezve éljétek meg gőgösen, hanem egymás mellett alázatban és szeretetben. Az Atya Akarata szerint, a nemzetiségek között nincs se fölé, se alárendelési viszony, csak mellérendelés. Tudnotok kell, egységben, kéz a kézben erősek vagytok, ellenségeskedésben felmorzsolódtok. Vegyétek tudomásul, akik a másik etnikumát lebecsülik, utálják, sértegetik,… azok a személyek, a saját nemzetiségűket sem szeretik igazán.
 
 
 
 Vigyázzatok, vétkeztek más nemzetiségűekkel szemben, ha az egész etnikum számlájára írjátok mindazokat a sérelmeket, amelyeket egyes emberek részéről elszenvedtetek. Óvakodjatok e téves általánosítástól! Gondoljatok arra, vajon meg szabad-e vetni Jézust és az apostolokat Judás árulása miatt?
 
 
 
Arra kérlek titeket: örüljetek a nemzetiségeteknek, de a másik nemzetiségének is. Kövesse mindenki elsősorban saját nemzetiségének jó példáit, szentjeit. Legyetek hálásak a más nemzetiségű misszionáriusoknak, akik őseiteknek az evangéliumot hírdették, és akik az életüket is feláldozták értük. Minél több nemzetiségűt vagytok képesek befogadni a szívetekbe, lelkileg annál gazdagabbak  lesztek. Tudnotok kell, hogy a saját etnikumotok szeretete és az egyetemes emberszeretet nem ellentétek, hanem egymással összefüggnek, kiegészítik egymást. Kérlek titeket, éljétek meg a lehető legjobban engesztelő hivatásotokat! Engeszteljetek elsősorban önmagatokért, családotokért, nemzetiségetekért és minden népért!
 
 
 
Most megköszönöm nektek a Szentháromság nevében azt, hogy a nemzetiségeteken belül és más nemzetiségű testvéreitekkel is kiengesztelődtetek. Jó példátok messzire világít, mint a hegyre épült város!
 
 
 
Mit várok minden gyermekemtől? Arra hívok meg minden nemzetiséget, hogy Istennek felajánlva éljen! Elvárom a főpapjaimtól, a papjaimtól, hogy minden évben ünnepélyesen ajánlják fel Mária által a Szentháromságnak a rájuk bízott nemzeteket! A Szentháromság minden nemzetiségű embert szeret és meg akar menteni az Új Világra, az üdvösségre!
 
Együttmüködtök-e az etnikumotokat megmentő tervünkkel? Imádkozzatok minden nap, minden nemzetiségűért, hogy az Atya rájuk vonatkozó Akaratát fel tudják ismerni és meg tudják valósítani. Fedezzétek fel és értékeljétek minden etnikumban azt az „egyedi szépséget”, amelyet az Atya helyezett el bennük. Tudnotok kell, minden embernek, nemzetiségétől függetlenül vannak jó és rossz tulajdonságai. Szeressétek egymásban a jót, ami az Atyától van, de ne szeressétek a rosszat, ami az embertől van! Tudnotok kell, hogy amikor együtt engeszteltek az összes nemzet megtéréséért, gyönyörködnek bennetek mindazok, akik az Égben vannak. Meghívlak titeket, arra, hogy versenyezzetek egymás között abban, hogy ki szereti jobban az Égieket és a körülötte élő embereket. A pünkösdi nyelvcsodával, a különböző nyelvű embereket arra az egységre hívtam meg, ami a Mennyországban van. Vegyétek alázatosan tudomásul, hogy a halálotokkal megszűnik a nemzetiségetek. A Mennyországban nincs nemzeti különbség. Akik üdvözülni fognak, közös énekkel fogják dicsőíteni a Szentháromságot. Befejezésül mondom: Mária, aki minden nemzetiségűnek Édesanyja, Boldog Asszony! Ha Rá hallgattok, ti is boldogok lesztek nemcsak a Földön, hanem az Új Világban is. Megáldalak titeket az összes nemzetiségű ember iránti szeretet kegyelmével!!!”
 
Házi feladat októberre:
„SZŰZ MÁRIA, AKI MINDEN NEMZETISÉGŰNEK AZ ÉDESANYJA VAGY, SEGITS, HOGY HELYESEN SZERESSÜK A NEMZETISÉGÜNKET ÉS MINDEN MÁS ETNIKUMOT!
Előretekintés 2009 novemberére:
Közös imaszándék lesz: együtt fogjuk kérni a Csodásérmű Boldog Asszonyt, hogy vezessen el minket a szeplőtelen életre!
Konkrét feladatunk lesz: lelki védelmünk érdekében, értékelni és használni akarjuk a szentelményeket: a megáldott keresztet, szentképeket, szobrokat, a csodásérmet, a szentelt gyertyát-tömjént-vizet, stb.!
Csíksomlyó-i zarádokhely rövid története
Csíksomlyó története a XII.- XIII. századra megy vissza. Nevét a Somlyó hegyétől (1035 m) kapta. A csík előnév a tájra utal.
        Vajon  érdemes-e elzarándokolni a Csíksomlyó-i kegyhelyre? A ferences szerzetesek az 1400-as években telepedtek le véglegesen Csíksomlyón. 1442-48 között épitették fel az első gótikus templomot és a kolostort , 1876-ban szentelték fel a jelenlegi barokk kegytemplomot, Sarlós Boldogasszony tiszteletére.
       A kegytemplom legnagyobb értéke, Jézus után, Szűz Mária kegyszobra. A főoltár bal oldalán található a Labarum, amely a győzelem jelképe: a törökök – tatárok  – hitújítók felett. 1567-ben, a hitújítás korában, János Zsigmond, erdélyi fejedelem, karddal akarta a színtiszta katolikusokat az unitárius vallásra kényszeríteni. Pünkösd szombatján, a katolikus hívek Csíksomlyón gyülekeztek. Imádkozva, Szűz Mária oltalmába ajánlották magukat és a hitüket védő férfiakat. A csata diadallal végződött. Ennek a történelmi eseménynek az emlékére van minden évben Pünkösd szombatján a búcsú, a Nyeregben.
       A Kissomlyó hegyén három kápolna található.  A Salvator kápolna, amely az 1456-os Nándorfehérvár-i győzelem emlékére épült. A Salvator kápolna keleti oldalán a szenvedő Jézus kápolnája van, amelyben egy oszlophoz kötött Jézus szobra látható. A Kissomlyó nyugati oldalán Szt. Antal kápolna van. Ezt egy család építette, akik az 1661-es tatárdúlás alkalmával csodálatos módon menekültek meg. A Kissomlyó  hegy lábától a keresztút van a Salvator kápolnáig. A XIII. Stációnál kapta B. Madarász Éva és Ft. Csilik János “az egység karizmáját” a Szentháromságtól. Mindez, “Mária évében” történt, 1987 szeptember 4-én ½ 12-órakor. Feladatunk: egységre vezetni a különböző vallásúakat és nemzetiségűeket. Ezt tettük Érsemjénben 7 éven át és Szilágynagyfaluban már 5 éve.
       Most részletesebben írok a Csíksomlyó-i Kegytemplom legnagyobb értékéről, a Csodatevő Szűz Mária kegyszobráról. Szűz Mária kegyszobra: a XVI. század elején készült, hársfából; alkotója ismeretlen; magassága 2,27 m; a világon ismert kegyszobrok között a legnagyobb. A Kegyszobor a Napba öltözött asszonyt ábrázolja, akinek a lába alatt a Hold, fején 12  csillagból álló korona van. Egyben Királynőként is van ábrázolva Szűz Mária: fején korona, jobb kezében jogar, bal karján Jézus ül, aki a világ Megváltója.
A kegyszobor a Mária zarándoklat középpontjában áll. A zarándokok kérik a közbenjárását, megsimogatják a lábát, hozzá érintik a kegytárgyakat, bízva a Szűzanya édesanyai áldásában.
Miért codálatos a Csíksomlyó-i kegyszobor? Többször is olyan fényben ragyogott, hogy világossága betöltötte a templomot. Az öröm és a szomorúság is sokszor kifejezésre jutott Mária arcán. Sokan azt vették észre, hogy Szűz Mária nézi, tekintetével követi őket. Esetenként, a szentmisék allatt a kegyszobor arca piros volt. Csodálatos Mária arcának a tisztasága, amely tisztításra soha nem szorul. Ezért a bűnben maradó bűnösök nem tudnak megállni előtte, mert nem tudják elviselni Mária tiszta tekintetét, amely a megtérésre hív. A török-tatár dúlások alkalmával a kegyszobor Csíksomlyón maradt. A hagyomány szerint, egyik tatár vezér, a kegyszobrot nyolc pár ökörrel akarta elszállítani. Ekkor a kegyszobor olyan súlyossá vált, hogy az ökrök nem tudták megmozdítani a szekeret. Akkor a tatár vezér ledobatta a kegyszobrot a szekérről és dühében a kardjával megsebezte Mária arcát és nyakát. Ezek után a tatár karja megbénult. Ezek a sérülések ma is láthatóak a kegyszobron. Többször megkísérelték a Szűz Mária arcán lévő piros sebhelyet befesteni, de a festék lepergett róla. Sokan tapasztalták azt, hogy a Szűzanya meghallgatta és teljesítette a kéréseiket. Ezek emlékére örzik a kegyszobor két oldalán a fogadalmi tárgyakat és hálatáblákat. A feljegyzésekben halott feltámadásról is megemlékeznek. Egy 7 éves gyerek hirtelen meghalt. Nagymamája a halott gyerek testére tette a Csíksomlyó-i Szűzanya képét, kérve közbenjárását. Három óra múlva, a körülállók nagy ámulatára a halott gyermekbe visszatért az élet.
A Csodatevő Szűzanyának tulajdonítják azt is, hogy Erdélyben a nagy hitetlenség és közömbösség közepette sokakban a hit megmaradt és virágzott. Az emlékkönyvben olvashatjuk: a Szűzanya mindenkinek az Édesanyja, Ő mindenkit szeret, Ő senkit nem enged el Csíksomlyóról ajándék nélkül!!! A legnagyobb csoda az, ami a szívek mélyén történik mindazokban, akik a Csíksomlyó-i Szűzanyával találkoznak. Csodálatos látni: a szomorúak örömmel mennek haza, a bűnösök bűnbánóan, a haragosok megbékélve,… mindannyian jó elhatározással!!! Csíksomlyó-i  Csodatévő Szűzanya, könyörögj érettünk, kik Hozzád menekülünk!