Az Égiek üzenetei a kadarkúti templomban Az üzeneteket az „5 Szent Seb Engesztelő Csoport” vezetője közvetítésével kapja a közösség minden hétfőn ½ 4-1/2 6h-ig. Az üzenetek Csilik János plébános ajánlásával jelennek meg.

 Mennyei Atya a bűnbánatról, tisztaságról, szeretetről 
 
MENNYEI ATYA: Ne féljetek, Én vagyok a ti Mennyei Atyátok, aki szólok eszközömön keresztül. Egy látomással kezdem. Múlt héten a szerdai imaóra után az októberi rózsafüzér imádkozása közben egyik lelki testvéretek a szószék fölött a falon látott egy aranyszínben ragyogó csukott könyvet, ami kinyílt és tovább mozgott és arany színben tündökölt. Megfejtem nektek. A könyv a tanítás szimbóluma. Azért aranyszínű, mert itt nálatok isteni tanításról van szó. Azért a szószék felett jelent meg, mert a szószék a szónoklás szimbóluma. Mi égiek szónoklunk itt. Sok alkalommal, de nem mindig. Néha szünetet tartunk. Kipróbáljuk kitartásotokat, hogy vajon e nagy ajándék nélkül is jöttök –e engesztelni?
 
 
 
Ma Én foglak tanítani benneteket. Mai témánk nagyon időszerű: a bűnről, a bűntudatról, a bűnbánatról és a Nagy Figyelmeztetésről fogok szólni.
 
 
 
 
 
A Födet bűntenger borítja. Mariannak, a Naplóból ismert választottamnak egyszer megmutattam a földgolyót tiszta feketével borítva és csak egy egész kicsi fehér folt volt rajta. A fekete a bűnös embereket jelképezi, a fehér az engesztelő, tisztalelkű gyermekeimet. Ma már a bűn és az erény összekeveredik az emberekben. Ami régen bűnnek számított, az ma erény. Látjátok, mint vetik ki maguk közül a serdülők az önmegtartoztató életet élő osztálytársaikat? Ma már nem számít bűnnek a paráznaság, az audiovizuális eszközök tálcán kínálják kicsiknek, nagyoknak egyaránt. Ma már nem bűn a homoszexualitás, felvonulnak, hencegnek vele, családot akarnak alapítani, gyermekeket nevelni. Ma már nem bűn a lopás, rablás: egymásután törik fel a lakásokat, a munkahelyen lopják az alkatrészeket, a szomszédok elveszik egymás tűzifáját, baromfiát, zöldségeit, gyümölcseit.
 
 
 
A bűnök sokasága nagy fájdalmat okoz szívünkben. Szent Fiamat gyakran úgy állítom választottjaim elé, hogy vérrel, könnyel van borítva. A világban szerte-szét véres, olajos könnyeket ontanak a Jézus, – és Szűzanya szobrok, képek. Drága, engesztelő Kicsinyeim! Csak ti tudjátok enyhíteni fájdalmainkat rendszeres engeszteléseitekkel, együtt érző szeretetetekkel.
 
 
 
Most a bűntudatról és bűnbánatról szólok.
 
A bűntudat rossz dolog, ellenségemtől való. Elhiteti egyesekkel, hogy a meggyónt, megbánt bűneik nem nyernek bocsánatot. Az ilyen kételkedik irgalmamban, elkeseredik, depressziós lesz, esetleg öngyilkosságba menekül. Gyermekeim! Mindnyájan higgyétek el, hogy amit megbántatok, meggyóntatok, azt Én már nem tartom számon! Képzeljetek el egy kis tisztavizű patakot, ahogy a hegyből szállítja a szikladarabokat, közben forgatja, csiszolja, fényesre tisztítja. Mire a völgybe ér, a kavicsok lesüllyednek az aljára, és az átlátszó víz alatt ékszerként ragyognak. Ezek a kavicsok a ti megbánt, meggyónt bűneitek, melyekben csak gyönyörködni tudok.
 
 
 
A bűnbánat kegyelem, szentség, Tőlem való. Drága, Engem szerető, engesztelő Gyermekeim, akik kerülitek a legkisebb bűnt is, titeket a gonosz már nem tud nagy, súlyos bűnökre csábítani, de belopja szívetekbe a kis gyíkocskákat. Pl. a hiúságot. Elhiteti veletek, hogy különbek vagytok a szomszédnál, aki nem is jár templomba, nem is imádkozik. Gondoljatok arra az igazságra a Szentírásból, hogy az elsőkből lesznek az utolsók és az utolsókból az elsők. Belétek ülteti az irigység gyíkocskáját: észreveszitek, hogy némelyik testvéretek valami nagy karizmát kap: látás, hallás, prófétálás vagy gyógyítás ajándékát és felötlik bennetek, miért éppen ő? Miért nem én? Hiszen böjtölök, virrasztok, 5-6 rózsafüzért elimádkozom. Azután ott az érzékenykedés, panaszkodás, ítélkezés gyíkocskája. Megbántanak, megaláznak titeket és gyorsan elmondjátok egy jó barátnak. Ez még nem lenne baj, de a 2.-nak, 3.-nak, 4.-nek is elpanaszoljátok és észre se veszitek és belekeveredtek az ítélkezés bűnébe.
 
 
 
 
 
 Kedves Kicsinyeim! Ne engedjétek, hogy hatalmába kerítsenek benneteket ezek a bűnök! Ha egy kis folt keletkezik a lelketeken, vonuljatok rejtekbe, a kis szobátokba! Térdeljetek le, ne csak lélekben, hanem valóságosan, és szívből bánjátok meg bűnötöket! Én megadom hozzá a könnyek ajándékát. A szentgyónással se kell sokáig várni, egyetlen bocsánatos bűnt is meg lehet gyónni.
 
 
 
Most utoljára a Nagy Figyelmeztetésről tanítalak benneteket. Ez az Én isteni irgalmam legnagyobb szabású megnyilvánulása. Az emberek annyira belemerültek a bűnbe, hogy közbe kell lépnem, különben kiirtják magukat, felrobbantják a Földet. A Nagy Figyelmeztetésnek külső, majd belső megnyilvánulása lesz. A külső, természeti katasztrófákat jelent: árvizek, égzengések, hatalmas szélviharok, földrengések lesznek az egész Földön egyszerre és rövid ideig. Ezután küldöm Szentlelkemet, aki minden ember lelkébe fényt bocsát, melynél az Én isteni Szememmel látja a meg nem bánt és meg nem gyónt bűneit. Közben láthatja a szenvedő Isten arcát.
 
 
 
Aszerint, hogy kire milyen hatást gyakorol a Figyelmeztetés az emberiséget 3 csoportba lehet osztani.
 
  1. Az öntelt, gőgös, hitetlen és elvetemült emberek megijednek és káromolni fognak Engem, nem kérnek bocsánatot. Ők meghalnak és elkárhoznak. De lesznek köztük olyanok, akik testileg meghalnak ugyan, de lelkük a tisztítóhelyre kerül. Ezek azok, akikért mint legmegátalkodottabb bűnösökért rendszeresen szoktatok imádkozni. Ők is az Én báránykáim, köszönöm, hogy segítetek megmenteni őket.
  2.  A 2. csoportba nagyon sokan tartoznak, az emberiség ¾ része. Ők a közömbösök és hitetlenek. Értük van elsősorban a Figyelmeztetés. Őket nem lehet simogatással felkelteni, mert mélyen alszanak bűneikben, hitetlenségükben. A kisebb-nagyobb szenvedés – melyben részük lesz – nagy bűnbánatot kelt bennük és megtérnek, megtisztulnak. A Nagy Figyelmeztetés után nektek kell majd nevelni őket.
  3.  Az emberiségnek van egy kicsiny része, akik óvakodnak a legkisebb bűnöktől is, szívükben Én vagyok az első. Ti vagytok ezek, drága engesztelő Gyermekeim, ti alkotjátok ezt a csoportot. Mire megérkezik Szentlelkem nekik soha nem tapasztalt nagy örömben lesz részük, ha lelki tisztaságot és szeretetet talál a lelkükben.
 
Felötlik a kérdés bennetek, mi lesz szeretteitekkel, hozzátartozóitokkal. Ne féljetek, gondom lesz rájuk, a hajuk szála se görbül, hiszen jobban szeretem őket, mint ti. De higgyétek el, szükségük lesz –bűneik nagysága szerint –kisebb-nagyobb szenvedésre, melyből ragyogó tisztán lépnek ki.
 
 
 
Egy másik kérdés is ágaskodik értelmetekben: Mikor lesz a Nagy Figyelmeztetés? A nap bármelyik órájában, a hét bármelyik napján, az év bármelyik hónapjában bekövetkezhet. Tehát ne áltassátok magatokat, hogy 100 vagy 1000 év múlva! Készüljetek fel rá napi lelkiismeretvizsgálattal! Ne feledjétek: TISZTASÁG-SZERETET, TISZTASÁG-SZERETET, TISZTASÁG-SZERETET!
 
Megáldalak benneteket az őszinte bűnbánat, a tisztaság és a megbocsátó szeretet lelkületével.”  Amen
a

Hozzászólások lezárása.


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Dél-Alföld
  • Dél-Dunántúl
  • Délvidék
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Észak-Alföld
  • Észak-Magyarország
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyökereink
  • Haladunk, haladunk, az ösvényt ne tévesszük szem elől…
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsony
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Közép-Dunántúl
  • Közép-Magyarország
  • Legendák, mesék, mondák
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • MártírSors
  • Meddig még?
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Munkanapló
  • Nyugat-Dunántúl
  • Olvasó gondolkodó
  • Örökimádás
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pünkösd-ElJövet
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: