ÉGI ÜZENETEK
2014.12.16 Jézus: Jézus életeLV. Az ítélet
Jézus: Drága Engesztelőim! Én állok itt előttetek, a ti szenvedő Megváltótok. A mai tanítás az én feladatom. Ha megkaptátok volna a látás kegyelmét, fel se ismernétek Engem, mivel elfogatóim kegyetlenkedéseikkel teljesen eltorzítottak. Nagy szeretettel köszöntelek benneteket, hálás vagyok, hogy eljöttetek meghallgatni Engem, és imáitokkal ma is sok lelket mentetek majd nekünk.
Miután apostolaim elmenekültek elfogatásom színteréről, szorosan összekötözték kezeimet, karjaimat, úgy hogy a kötelek mélyen belevágódtak húsomba. Nyakamra is kötelet tettek olyan szorosan, hogy mikor megrántották fuldokoltam. A lábamra egy nagy láncot tettek. Még el se indultunk, de már ütlegelni kezdtek, mezítláb voltam, rátapostak lábaimra, többször belém haraptak. Fejemet, szememet ököllel verték, hajamat ráncigálták. Miközben ezeket művelték velem, aljas szavakkal illettek: csalónak, varázslónak, hazudozónak, lázítónak, istenkáromlónak neveztek, ahogyan az írástudóktól és farizeusoktól hallották. Bármennyire is kínoztak, nem tudtam haragudni rájuk, tisztában voltam azzal, hogy ellenségeim, a főpapok bíztatták fel őket erre a gorombaságra. Inkább azt kértem Atyámtól, hogy bántalmazásaik váljanak lelki hasznukra, mivel őértük is elszenvedem ezeket.
Drága Gyermekeim! Tanuljatok Tőlem! Ha valaki megbánt, ne haragudjatok rá! Gondoljatok arra, hogy ellenségem, a gonosz ingerli fel, azért sérteget. Gyűlölködés helyett imádkozzatok érte, hogy szabaduljon a Sátán szorításából.
Ezek a durva szolgák együtt elhatározták, hogy úgy kikészítenek Engem, hogy senki sem fog rám ismerni.
Ököllel verték az arcomat, orromat, szememet, fogaimat kiverték, tele voltam sebekkel, daganatokkal, vérrel. Kezem és karom megfeketedett a kötelek szorításától. Így állok most előttetek, Kicsinyeim. Akarjátok-e enyhíteni szenvedéseimet? …Akkor gondolatban vegyetek körül engem. Te, Kislányom töröld le arccsontomról, homlokomról, orromról, szememről a vért! Te, kedves Fiam lazítsd meg a köteléket a nyakamon, hogy levegőhöz juthassak! Te, gyermekem, tégy hűvös vizesborogatást elkínzott lábfejemre! Nézd, a körmeimet is leszaggatták! Te pedig, Kicsim, csókold meg felsebzett szemöldökömet! Nézd, Leányom, a karom egészen fekete! Bontsd ki ezt a kötelet, hogy megindulhasson a vérkeringésem. Nálad pedig, megelégszem a könnyeiddel, amiket a szemedben látok csillogni, az együttérzésed jelével. Mindannyiatoknak köszönöm a vigasztalást.
Folytatom történetemet. A Cedron patakhoz értünk, és ahogy a hídon mentünk, egyik poroszló nevetve megjegyezte, hogy „Dobjuk be a patakba, hadd igya tele magát!”. Felemeltek, és a korláton keresztül behajítottak, úgy, hogy közben a köteleimet fogták. A rángatásaiktól minduntalan odaverődtem vállammal, hátammal, térdeimmel a meder szikláihoz és csupa seb és vér lettem. Lezuhantam a patak aljára és lehajolva csak ittam, ittam és ittam. A vérveszteségtől nagyon szomjas voltam. Fölráncigáltak, és tovább vonszoltak. Vastag hosszú ruhám teleszívta magát vízzel és folyton rácsavarodott a lábamra, megbotlottam benne és többször elestem. Ők csak kíméletlenül ütlegeltek. Még éjszaka volt, mikor megérkeztünk a városba, mégis sok kíváncsiskodó ember összejött, hogy lássanak. Ők is csúfoltak, szitkozódtak, kövekkel dobáltak. Egy fiú közelebb jött és a fejemet egy nagy kővel verte. Felismertem benne egy lelkes hívemet, aki mindig hallgatta tanításaimat.
Először Annás házához vezettek, az első törvényszékre. János, a szeretett tanítvány eddig követett, most elment édesanyámhoz tudatni vele, hogy hol járok. Ő lélekben mindent látott, amit velem csináltak. A főpap és néhány farizeus és írástudó várt rám. Rosszindulatú, gyűlölködő tekintettel néztek engem. Annás megkérdezte, hol vannak a tanítványaim. Péter az idefelé vezető úton távolról követett minket és beosont a házba. Nem akart elhagyni engem. Az udvaron odament a tűz köré melegedni a többi ember közé. Egy szolgálólány felismerte, hogy tanítványaim közül való. Ő háromszor is letagadott Engem félelmében. De mélyen megbánta és bocsánatot is nyert.
Annás azt várta tőlem, hogy majd panaszkodni fogok tanítványaimra, hogy elhagytak a bajban, és Júdásra, hogy elárult. De én nem feleltem neki. Erre megkérdezte:
-Mit tanítottál a népnek?
-Én mindig a nyilvánosság előtt beszéltem. Kérdezd azokat, akik jelen voltak és hallgattak.
Vallatóim ettől a választól dühösek lettek. Malkusz, az egyik szolga – akinek Péter levágta a fülét és én helyére tettem – felemelte a kezét és rettentő nagy ütést mért az arcomra, melytől megszédültem és elestem. A többiek elismerően gratuláltak ennek a gonosz embernek, hogy derék módon cselekedett. Felálltam és ezt mondtam:
-Ha rosszul szóltam, tégy tanúságot róla. Ha helyesen szóltam, miért ütsz engem?
Annástól Kaifáshoz vezettek. Itt sok írástudó és farizeus fogadott. Sütött a szemükből a gyűlölet és utálkozás felém. Kaifás egy trónon ült és körülötte a talpnyalói. Hamis tanuk sokaságát állították fel ellenem. Azzal vádoltak, hogy a törvényeket megszegem, vámosokkal, bűnösökkel barátkozom, Isten Fiának nevezem magam, csaló, szemfényvesztő vagyok, ördögökkel cimborálok, eszem-iszom életet élek, hogy a zsidók királya akarok lenni és lázítom a népet. De ezek a vallomások nem vágtak egybe. Kaifásnak ez nem tetszett. Márk evangélista ezt így őrizte meg számotokra:
„…középre állt a főpap, s ezt a kérdést intézte Jézushoz:
-Semmit se válaszolsz azokra, amit ezek felhoznak ellened? De ő hallgatott és nem felelt semmit. A főpap újra megkérdezte:
-Te vagy a Messiás, az áldott Isten Fia? Jézus így válaszolt rá:
-Én vagyok. Látni fogjátok, hogy az Emberfia ott ül a Mindenható hatalmának jobbján és eljön az ég felhőin. A főpap erre megszaggatta ruháit és felkiáltott:
-Mi szükségünk van még tanukra? Hallottátok, hogy káromkodott. Mi a véleményetek?
Mind méltónak ítélték a halálra. Ekkor némelyek leköpdösték, aztán arcát letakarva ököllel verték, s közben kérdezgették: -Találd el, ki az!
Még az őrség tagjai is arcul verték.”
Gyermekeim! Bizony így történt az én igazságtalan elítélésem a főpapok előtt. Ezután Kaifás megparancsolta, hogy reggelig helyezzenek el egy börtönben. A főpap udvarában egy koszos pince volt, lépcső vezetett lefelé. Két lábamat erősen összekötözték, hogy mozdítani sem tudtam, és hátulról meglöktek. Összekötött kezeimet sem tudtam magam elé tartani. Alaposan összezúztam magamat. Ők pedig gúnyosan nevettek, hogy milyen ügyetlen vagyok. Még fel sem tudtam állni a pince kövezetén, mikor már ott lihegtek a hátam mögött. Elhatározták, hogy reggelig gyötörni fognak. A gonosz démonok sugallták nekik, mit tegyenek velem.
Volt ott egy kőpad, arra leültettek, és bejelentették, hogy királyként akarnak tisztelni engem, de először feldíszítik hajamat, arcomat „drágagyöngyökkel”. Versengtek, hogy ki tud több nyállal leköpni. Természetesen kezem össze volt kötve, nem tudtam védekezni. A sok köpet befödte az egész arcomat. A szememet sem kímélték. Ettől aztán elhomályosult a látásom. Még a számba is beleköptek. Undorodtam és fuldokoltam büdös nyáluktól. Majd letérdeltek velem szembe és gúnyolódva imádtak: -Ó, de gyönyörűséges vagy, Felség!
Majd megfordultak és röhögve a hátsó felüket mutatták nekem. Kihegyezett botokat hoztak, és mélyen belém szúrták több helyen. Rugdaltak, kitépdesték a szakállamat. Tüzet raktak, egy vaspálcát hevítettek fel, és azzal szurkáltak. Hoztak egy vaslapot, izzásig forrósították a tűzön és engem ráállítottak. Kapkodtam a lábaimat, hol egyikre, hol másikra álltam, de ők csak tartottak szorosan, le ne szálljak róla. Képzeljétek csak, Drága Engesztelőim! Reggel ezekkel a hólyagosra égetett talpakkal a többi gyötrelmet végigszenvedni. A börtönben elviselt szenvedéseim alatt az írástudók a népből hamis tanukat gyűjtöttek, hogy majd Pilátus előtt rágalmazzanak. Betanították nekik, hogy miket mondjanak. Újra megláncoltak, megkötöztek és vonszoltak Pilátus elé. Útközben a farizeusok által felizgatott tömeg vett körül. Sokan csúfolódtak, kövekkel dobáltak, moslékkal leöntöttek, hamis prófétának, csalónak, szélhámosnak, szemfényvesztőnek neveztek. Ugyanezek az emberek nemrég még csodálattal hallgatták tanításaimat, meggyógyultak betegségeikből kezem érintésétől. És most ellenem fordultak. Tetszeni akartak a főpapoknak és írástudóknak és mondogatták:
-Lám, lám! Igazuk volt elöljáróinknak, papjainknak, hogy ez nem a Messiás, hanem egy csaló!
Végre a sok bántalom és gúnyolódás kíséretében megérkeztem Pilátus udvarába. Ott álltam előtte vérben, szennyben, piszokban. Ahogy rámnézett a helytartó, elborzadva, részvéttel méregetett. A hamis tanuk rázendítettek:
-Hallottuk, mikor mondta: 3 nap alatt fel akarom építeni a templomot… Megtagadta, hogy adót fizessen a császárnak, és nekünk is azt mondta, hogy nem kell azt megfizetni, …király akart lenni,… engedély nélkül tanított, …az ördög által csodákat tett…
Pilátus csodálkozott, hogy nem válaszolok az alaptalan hazug vádakra, és ártatlannak talált. Elhatározta, hogy elküzd Heródeshez, hogy hűvös kapcsolatukat rendezze. Ezzel, hogy az ítéletemet rábízza, használni akart megromló barátságuknak.
Mikor Heródes elé lökdöstek és meglátott, nagyot csalódott bennem. Egy emberi roncs állt előtte, alig akarta elhinni, hogy én vagyok a názáreti Jézus, aki híres a csodáiról és vonzerejéről. A szolgák megmagyarázták neki, hogy én vagyok az, de én csaló és szélhámos vagyok. Kételkedve mondta:
-Ha valóban te vagy a názáreti, mutass nekem egy csodát. Nem válaszoltam neki, pedig azt mondta, halálra ítél, ha nem teszem meg, amit kér. Erre bolondnak nevezett, gúnyruhát adatott rám, fehéret.
Drága Követőim! Ne csodálkozzatok, ha a világ titeket is bolondnak tart, mint engem Heródes. A kevély, gőgös, Istentől, hittől elrugaszkodott kortársaitok értetlenül állnak a ti szelídségetek, tisztaságotok, megbocsátó szeretetetek, mély hitetek, alázatotok és áldozatosságotok előtt. Azt hiszik elment az eszetek, mert nem adjátok vissza a bántalmakat, engeditek magatokat kihasználni. Pénzhajhászás helyett, TV nézés, bulizás helyett szentmisére jártok, engeszteltek, zarándokoltok és imádkoztok. Szerintük mindez fölösleges időpazarlás. Szegény megtévedt gyermekeim, ha nem térnek meg, és nem lesznek hozzátok hasonlók, az örök kárhozat várja majd őket.
Kedveseim! Elég nektek a szenvedéseimből ennyi a mai napra. Heródestől visszavittek Pilátushoz, és hogy ott mi várt rám, legközelebb fogjuk elmondani.
Mi a tanulság e mai tanításból számotokra? Ha igazságtalan megítélések érnek, legyetek erősek és bátrak, szelídek, mint a bárány. Ne védjétek magatokat, ne magyarázkodjatok, hanem hallgassatok, mint én, a ti Uratok. Dicsőségetek nagy lesz utána a Mennyben.
Már nem úgy állok itt előttetek: megkínozva, elgyötörve.
A szenvedéseim szelíd tűrése, és hamis vádakkal szembeni hallgatásom megdicsőít engem. Ahogy szólok hozzátok feltámadt fenséges arcomról, kezeimről ragyogó, fehér ruhámról gazdagon árad dicsőségem fénye. Betölti ezt az egész termet és beburkol mindannyiatokat. Öt szent Sebemből irgalmam és szeretetem sugarai lövellnek szívetekbe.
Megáldalak benneteket a szelíd hallgatás kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
ÉGI ÜZENETEK 2015.01.20. Szentlélek: Jézus élete LVI. Megostorozás
Szentlélek: Én, a Szentlélek Isten állok előttetek, drága engesztelő Gyermekeim! Lángoló szeretettel köszöntelek benneteket. Egy aranytálcát hoztam a Mennyből, melyen annyi lángnyelvecske lobog, ahányan itt ültök. Tárjátok ki a szíveteket, hogy egyenként mindegyiketeknek betehessem az együttérző szeretet lángját. Szeretném, ha ma mélyen átélnétek Megváltótok fájdalmait! A múltkor megígértem nektek, hogy ott folytatom Jézus élettörténetét, mikor Heródestől visszavitték Pilátushoz.
A helytartó így szólt a papi fejedelmekhez és írástudókhoz:
-Idehoztátok nekem ezt az embert, mint a nép lázítóját. Kihallgattam és semmi vétséget nem találtam benne. Heródes visszaküldte hozzám, mert nem találta bűnösnek. Ezért megfenyítem és elengedem.
A farizeusok váltig hangoztatták, hogy a názáreti Jézus veszedelmes lázító, király akar lenni, a császár ellensége, tanításai felforgatóak. De Pilátus nem hitte el ezeket a vádakat, legszívesebben szabadon bocsátotta volna. A zsidóknál volt egy szokás, hogy ünnepnapokon megkegyelmeznek egy nagy bűnösnek a rabok közül. Erre hivatkozva megkérdezte a népet:
– Mit akartok? Azt-e, hogy Barabást vagy a zsidók királyát bocsássam nektek szabadon?
Ez a Barabás lázadásért és gyilkosságért került börtönbe. Tehát a helytartó nem azt mondja, hogy szabadon engedem a názáreti Jézust, mert ártatlan, hanem a népnek ad jogot a választásra Barabás és Jézus között. A papok és az írástudók addig izgatták a tömeget, míg egy emberként ordították: -Barabást!
-Mit csináljak tehát Jézussal, kit Krisztusnak mondanak?
-Keresztre vele!
-Semmi okot nem találok benne a halálra, megfenyítem és elbocsátom.
A félrevezetett tömeg egyre jobban fenyegetőzött, gyűlölettel, dühvel ordította:
-Feszítsd meg őt!
Pilátus vizet hozatott, megmosta kezeit és így szólt:
-Én ártatlan vagyok ennek az igaznak vérétől!
De a zsidók így válaszoltak:
-Az ő vére mirajtunk és a mi gyermekeinken.
Gondoljatok bele, Engesztelőim, hogy bizony Isten elfogadta ezt a rettenetes átkot választott népétől. Sok üldözést kellett elviselni a zsidóknak eddig és majd ezután is. Emlékezzetek a holokausztra!
Pilátus hivatalánál fogva megvédhette volna Jézust, de gyönge, gyáva, önző ember volt, félt a lázadástól, többre tartotta kényelmét, nyugalmát az igazságnál. Átadta a katonáknak, hogy megostorozzák. A kivégzés előtt ezt szokták tenni a bűnösökkel.
Pilátus udvarában volt egy ostorozó oszlop vérfoltokkal tarkítva. Odavezették és ráparancsoltak, hogy vetkőzzön. Nemcsak a fehér ruhát kellett levetnie, amit Heródes ráadatott, mint a bolondok öltözetét, hanem saját ruháját is az utolsó darabig. Így lemeztelenítve egész testét elöntötte a szégyenkezés pírja. Kigúnyolták, újjal mutogattak rá. Ezt a szégyent is vállalta az emberiség bűneiért, hogy miattuk kiengesztelje a Mennyei Atyát. Erősen hozzákötözték az oszlophoz, hogy moccani se tudjon, úgy megszorították a köteleket, hogy belevágódtak a húsába, és elzárták az ütőereket, aminek következtében feldagadtak a karjai, lábai. Hogy a félelmet növeljék benne, felmutatták arca előtt a szörnyű ostorokat. Egy-egy nyélen több bőrszíj lógott és azok végeire vasgömbök, vasszegek, kampók és éles csontok voltak erősítve. Először hátulról kezdték el verni eszeveszett erővel. Ó, drága Üdvözítőtök mekkora fájdalmakat élt át! Hiszen ott voltak testén az előző ütések sebei, melyeket kíméletlenül felszakítottak, és új ostorcsapások zuhogtak rá. A gonosz lelkek szították a gyűlöletet a katonákban, és egymást váltva, hosszú ideig kegyetlenkedtek vele. Majd elvágták kötelékeit és Ő egészen kimerülve a szenvedéstől és vérveszteségtől beleomlott saját vére tavába. Fölemelték, és most megfordítva is odakötözték, és elölről folytatták a kemény ütlegelést. Az arcát sem kímélték. Szeméből, szájából, orrából patakzott a vér. Melléből, hasából, combjából, lábszáraiból húscafatokat szakítottak ki. Bármelyik közönséges ember már belehalt volna ebbe a szörnyű ostorozásba. Csak azért hagyták abba a kínzói, mert féltek, hogy még meghal a keresztrefeszítés előtt. Újra eloldozták az oszloptól, és majdnem élettelenül zuhant a földre. Minden erejét összeszedve felült és négykézláb ment ruhája felé, hogy felöltözzön. De a gonosz poroszlók úgy játszadoztak vele, hogy mikor már elgyengült ujjai között volt, elrúgták előle. Ezt néhányszor megismételték, majd hagyták végre felöltözni.
Drága Engesztelő Gyermekeim! Egy misztikus jelenetnek lesztek tanúi és résztvevői. Ez a terem a pretórium udvarává változik. Középen áll az ostorozó oszlop és előtte reszkető Megváltótok. Parancsszóra leveszi ruháit, kezeivel próbálja eltakarni magát a bámészkodó, gúnyolódó emberek kíváncsi szem elől. Így szól hozzátok:
-Drága együttérző Engesztelőim! Jöjjetek közelebb, alkossatok szoros gyűrűt körülöttem! Takarjátok el mezítelenségemet. Így enyhítitek a szégyent, amit érzek a tisztátalan életet élő felebarátaitok miatt. E megaláztatással elégtételt adok Atyámnak a hiányos, kihívó, ledér öltözetű nők szemérmetlenségéért, a paráznák bűneiért, akik rendezetlen kapcsolatokban élnek, a házasságtörőkért, a fajtalankodókért, a bűnös szex filmekért és képeslapokért, kártyákért, a testüket áruló lányokért és fiúkért. Menjetek, Kicsinyeim, most engedjétek, hogy az oszlophoz kötözzenek. A katonák megragadják az ostorokat és ti legbátrabb, Fiaim felálltok, és ki akarjátok csavarni a kezükből a rettenetes szerszámokat, de mintha levegőt érintenétek, átmegy a kezetek rajtuk. Hiszen ez képzeletben történik. Ugyanis a 2000 évvel ezelőtti eseményt megengedem, hogy mainak érezzétek. El kell viselnetek, hogy lelki szemeitek előtt számtalanszor lesújtanak Rám. Egyiketek könnyekkel küszködve így szól:
-Uram! Engedd, hogy átöleljem hátadat, és helyetted inkább engem üssenek! Hiszen én bűnös vagyok és Te ártatlan.
-Gyere Fiam! Hálás vagyok áldozatos szeretetedért. Majd közületek jön a második, a harmadik, a negyedik jelentkező és végül mindnyájan Egyiketek se marad ki az áldozatvállalásból. Ó, milyen sokat enyhítettetek ostorozásomon! Drága Követőim! Az igaz, hogy ezzel kifejeztétek a szenvedésemmel való együttérzéseteket, de ha a mai ostorcsapásoktól meg akartok védeni, melyeket gyermekeim bűnei okoznak, akkor mentsétek a bűnösök lelkeit, akik életvitelük miatt a pokol felé haladnak. Minden halálos bűn egy mély ostorcsapás a testemen, új és új seb. Minden bocsánatos bűn egy kisebb ütés. Ha nem akartok új sérüléseket szerezni Nekem, óvakodjatok a bocsánatos bűnöktől is!
Tudjátok-e, Kicsinyeim, mit tettem e kíméletlen ostorozás alatt? Nem sajnálgattam magam, nem sírtam, hanem szüntelenül imádkoztam egyenként minden emberért, aki élt, él és élni fog ezen a földön. Arra kértem az Atyát, hogy ezzel az ostorozással megfizethessem adósságaitokat bűneitek szerint. Könyörögtem, hogy el tudjam viselni ezt a vérfürdőt, hogy még többet szenvedhessek, hogy terveit megvalósíthassam a kereszten. Lehet, hogy nem hiszitek el, de az ütlegelések alatt hívtam a jövő nemzedékeket, titeket is személy szerint, akik most itt ültök, hogy gyakran szemléljétek szenvedéseimet, elmélkedjetek rajta, hogy lássátok, mibe kerül nekem üdvösségetek! Nézzetek Engem, Testvéreteket és Isteneteket, hogy milyen sokat vállaltam értetek!
Míg fáradhatatlan dühvel ütöttek a katonák, láttam magam előtt a megátalkodottakat, hitetleneket és közömbösöket, és összeszorult szívvel, keserűen gondoltam arra, hogy kemény szívüket nem hatja meg ennyi fájdalom és vér, amit értük elviseltem. Nekik az Én ostorozásom nem jelent semmit. Talán hiába volt minden áldozatom számukra? Nem hiába! Mert, ha ti, Követőim imádkoztok, böjtöltök, zarándokoltok és különböző lemondásokat és szenvedéseket ajánlotok fel értük, meg fogjátok menteni Nekem őket. Különösen kedves Atyám előtt, ha Velem együtt kéritek Őt, hogy bocsásson meg az olyan gyermekeinek, akik nem tudnak bocsánatot kérni bűneikért.
Kedveseim! Már nincsenek itt az Engem kínzó katonák, csak ti meg Én. Véres ruhám magamra öltöttem. Vértócsában állok mezítláb. Őrangyalaitokat szólítom, akik egy kicsi égi kehellyel sorakoznak előttem. Szentséges vérem tavába bemerítik edényeiket és viszik hozzátok. Fejetekre öntik. Ez a szent Vér bevon benneteket tetőtől talpig. Beszivárog lelketekbe, és védőpáncélt képez külső és belső ellenségeitekkel szemben. Ahogy ott állok vérbe-öltözötten, a terem mennyezetén egy kis rés támad, a Mennyei Atya egy fényes sugárral borít be Engem, és a távolból, mint egy szózat a következő hallatszik:
-Legszentebb Fiam! Eme megostorozással megdicsőítetted magad és Engem.
Végül Én, a Szentlélek Isten zárom e tanítást. Köszönöm figyelmeteket, és megáldalak benneteket az együttérző szeretet lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Mennyei Atya: Jézus élete LVII. Töviskoronázás



Mennyei Atya:
Drága Engesztelő Gyermekeim, ma Én, Mennyei Atyátok folytatom Szent
Fiam szenvedéseinek történetét. Nagy szeretettel köszöntelek, és
fenséges fejemen most nem korona van, hanem egy fénylő, aranyszínű
töviskoszorú, Jézus töviskoronájának tökéletes mása. Leveszem és
körbeviszem közöttetek. Egy-egy tövis 5-6 cm hosszú és nagyon hegyes.
Annak a jelképe, hogy Én, az Atya együttszenvedtem Szent Fiammal. Minden
fájdalmát átéreztem a lelkemben. Miért aranyszínű? Mert Jézus, a
második isteni Személy a fájdalmas töviskoronázás türelmes viselésével
megdicsőített Engem az Égben. És most hallgassátok, mi történt az Én
engedelmes, drága Fiammal.


Miután a kegyetlen ostorozást követően megengedték
neki, hogy felvegye véres ruháját, nem hagyták pihenni egy percig se,
hanem teljesen legyengülve, támolyogva elhajtották a belső udvarba.
Keményen ráparancsoltak, hogy vetkőzzön. Engedelmesen, az ostorozás
sebeit felsértve újra vállalta a meztelenség szégyenét. Ó, mennyi
rosszakaratú ember kísérte és nézte őt: farizeusok, a főpapok
leghitványabb szolgái, római katonák és mindenféle kíváncsiskodó népség.
Mutogattak rá és gúnyolták a szemérmessége miatt. Hoztak egy vérfoltos,
piszkos vörös katonaköpenyt és koronaként egy töviskoszorút, melyet
olyan gonoszul fontak össze, hogy nagy tövisei befelé álljanak. Az egyik
katona nádpálcát adott át a hóhéroknak. Tudjátok-e Engesztelőim, kik
találták ki, hogy a hóhérok a „zsidók királya”-ként kigúnyolják? A
farizeusok. Azért, hogy úgy állíthassák Pilátus elé, mint aki a zsidók
királya akart lenni. Ott volt egy ledőlt oszlop alja, mely megfelelt
„trón”-nak. Tele rakták törött cserepekkel, és hogy még nagyobb
fájdalmat okozzanak neki rálökték. Jézus felszisszent a fájdalomtól,
ösztönösen próbált felemelkedni, de a két leggonoszabb pribék odament és
vállára nehezedve jól belenyomták. Még büszkék is voltak aljasságukra.
Körülnézett szegény elgyötört fiam, de egyetlen együttérző arcot se
látott a jelenlévők között. Hirtelen meglátta Édesanyját és Jánost egy
oszlop mögött rejtőzködve, félvén, hogy elzavarják őket. Legszentebb
Leányom arca tükörképe volt Jézus szenvedésének. A szeme beesett,
karikás volt, vérvörös a sok sírástól. Ő mindent a lelkében szenvedett
el, amit Fia testében és lelkében. Most következett a legborzalmasabb.
Hozták a töviskoronát és kegyetlenül a fejébe nyomták. E pillanatban
hallottam, amint Szent Fiam gondolatban kért Engem, hogy ezt a
hallatlanul fájdalmas kínt segítsek Neki kibírni. Meghallgattam. A
pribékek két botot hoztak és körbe-körbe a koponyacsontjáig beleverték a
koszorút. Mindenütt egyszerre érezte fájdalmas döféseket. Teste
remegett a rettenetes kíntól, de ajkai zárva maradtak. Egy szisszenést
se lehetett hallani. Szűz Mária ezt látva oda akart szaladni hozzá, de
János szorosan tartotta a vállainál fogva. Igen. Teljesítettem Jézus
kérését. Isteni erőmnél fogva nem engedtem belehalni. Ó, Gyermekeim!
Ekkora mérhetetlen fájdalomnak még a felét se bírtátok volna ki. Ő Isten
Fia, ti pedig teremtményeim vagytok. Neki be kellett teljesíteni közös
terveinket, a Megváltást, a szenvedés kelyhét fenékig ki kellett
ürítenie, nem halhatott meg idő előtt.


Drága Kicsinyeim! Kérlek benneteket, hogy ne
fásuljon el szívetekben soha a töviskoronázás ténye. Elmélkedjetek és
szemlélődjetek róla. Kínjaim láttán gondoljatok bele, milyen sokba
kerültek Jézusnak a ti bűneitek. Milyen rettentő mértékben mérem
szeretetemet irántatok, Teremtményeim, hogy megengedtem, hogy Fiammal,
az Én elsőszülöttemmel ezt tegyék. A töviskoronázást szemlélve két érzés
uralkodjon szívetekben: a bűnbánat és részvét. Ha kértek rá, megadom a
kegyelmet, hogy a töviskoronázást ne úgy nézzétek, mint 2000 év előtti
eseményt, hanem úgy, mintha most történne. Sokszor azért imádkozzátok
gépiesen, mert Jézus szenvedései sok-sok emberöltővel ezelőtt történtek.


Képzeljétek el a túlvilágot! Ott nincs múlt, jelen
és jövő. Ott mindig ma van. Szent Fiam nyilalló fájdalmai, arcán
végigömlő Vére ezekben a pillanatokban történik. A Mennyben a szentek és
angyalok hálásan és szüntelenül dicsőítik Őt a kínokért, amit a
töviskorona okozott. A szentek már tudják, hogy e nélkül nem
üdvözülhettek volna.


Mély szomorúság fog el Engem, Atyátokat, mikor
látom, hogy teremtményeim tömegei semmibe veszik a temérdek szenvedést,
amit Megváltójuk elviselt értük. Nem is beszélhettek nekik erről, mert
csak kinevetnek titeket. De ti, Kincseim, bízzatok irgalmamban,
imádkozzatok értük. Ha ti felajánljátok Nekem a töviskoronázás nyilalló
kínjait az Ő Szentséges Fejében azokért, akik nem értékelik és nem
hiszik el, rátok való tekintettel, lelkük nem vész el.


Tovább mondom nektek Üdvözítőtök gyötrését. Nem
elég, hogy kimondhatatlan nagy fájdalmakat okoztak Neki a fizikai, testi
kínzásokkal, hanem lelkileg is alaposan megalázták. Kormánypálcaként
nádat nyomtak összekötözött kezébe, mintegy nevetségessé téve ezzel,
hogy Ő királynak mondja magát. Hiszen megjegyezte, hogy az „én
királyságom nem e világból való”. Hangosan, nevetve jegyezték meg:


-Most aztán igazán király vagy, amint annak is hirdetted magadat. Egyenként gúnyolódva elé járultak és így köszöntötték:


-Üdvözlégy, zsidók királya!


A Sátán és szolgái ott settenkedtek a gonosz
pribékek és nevetgélő katonák körül. Egyre több aljasságra kísértették
őket. Nem voltak benne biztosak, hogy Jézus a Messiás, Isten Fia, de
azért gyanakodtak erre. Végtelenül bosszantotta őket, hogy minden
kínzást némán tűr, és ezt jelnek tekintették. Arra gondoltak, hogy egy
egyszerű teremtmény védekezne, szitkozódna, ordítozna. De ha Isten Fia,
miért hallgat, miért nem csap oda hatalmánál fogva? Ez az ördögök előtt
rejtély volt. Tehetetlenségükben nem tudtak mást kitalálni, mint mindig
újabb és újabb gyötréseket súgtak a hóhéroknak, a katonáknak és a
körülálló bámészkodóknak. Az egyik ember odament, megragadta az egyik
tövist és annál fogva forgatni kezdte a fején a töviskoronát. A vér
azonnal elborította arcát, haját, hiszen erőszakosan felszakított
fejsebeit, újakat képezve. Az Én bátor Fiam ezt is hang nélkül tűrte.
Gondoljatok bele, hogy ha egy teremtményem halálos bűnt követ el, ma ő
is ezt teszi szeretett Megváltótokkal: megpördíti Szent Fején a
töviskoronát, és Ő ezt a lelkében érzi. Elég hozzá egy káromkodás, egy
rágalmazás, egy vasárnapi szentmisemulasztás, egy gyilkosság, egy
abortusz stb., és az illető új sebeket okoz neki.


A gonosz démonok nem hagyták abba a szörnyű
sugallatokat. Volt a nép közül, akit arra ösztönöztek, hogy a katonai
vaskesztyűvel a tövisek tetejére csapjon. Volt, aki ököllel lesújtott a
vállára, a karjára, a lábszárára. Ettől aztán öklük Jézus vérétől
vöröslött. Látnia kellett Megváltótoknak, hogy az Ő végtelenül értékes
Szent Vérét szétfröcskölik és koszos ruhájukba törlik. Nekem, Atyátoknak
erről eszembe jut valami. Nem egyszer látom, hogy felszentelt szolgáim
közül valaki részegen misézik. Az átváltoztatás után egy esetlen
mozdulatával fellöki a Szent Vér kelyhét, melynek tartalma végigcsorog
az oltáron, lefolyik a földre és a pap piszkos cipőtalpával benne
támolyog és tocsog, majd elcsúszik és ott fekszik szétkenve ruhájával a
legtiszteletreméltóbb Vért. Mit tesznek szegény hívek? Odaszaladnak
hozzá, felemelik és beviszik a sekrestyébe. Az ő talpukon is ott marad
parányi foltja a vérré változtatott bornak és a szentmise után lépkednek
vele a piszkos aszfalton. És mi történik az oltárterítőbe ivódott
Szentséges Vérrel? Viszi a sekrestyés és kimossa, kicsavarja,
megsemmisíti az Eukarisztiát.


Drága Kincseim! Titeket, akiknek Jézus Krisztus
Szívetek Királya, meghívlak egy misztikus történésre. Csukjátok be
szemeteket, és nyissátok ki lelki szemeteket! Nézzétek, itt ül előttetek
Megváltótok vérbe-fürödve, tövissel koronázva, bíborköpenyben,
nádpálcával a kezében. Ó, milyen megrendítő látvány! Atyai Szívem
beleborzong és vérzik, hogy mit műveltek Egyszülöttemmel. Kínzói
eltűntek, itt csupa együttérző baráttal van körülvéve. Nem egyedül jött,
vele van Édesanyja. Ott térdel előtte és ölébe hajtja bánatos fejét.
Majd feláll és felétek fordul. Homloka véres lett Jézus kezétől,
szeméből patakokban hull a könny és elcsukló hangon szól hozzátok:


-Kicsinyeim! Azért jöttünk közétek, hogy elmélyítsük bennetek a bűnbánat és együttérzés kegyelmét.
Emlékezzetek vissza tanításunkra, hogy már az ítéletnél ott voltam
Jánossal és Mária Magdolnával. János megfogta a karomat, hogy elég a
fájdalmakból, ne nézzem tovább. Felajánlotta, hogy hazakísér és a szent
asszonyokra bíz. Én sírvafakadtam és kértem, maradjon mellettem, mert
mindent látni akarok, amit Fiammal tesznek. Végignéztem az ostorozást és
utána a töviskoronázást. Közelebb akartam menni, de a katonák durván
hátralökdöstek. Volt köztük egy szelídebb, megfogta a karomat és egy
oszlop mögé rejtett minket és így szólt:


-Innen nézzétek, innen már nem zavarnak el titeket.


Mondtam, hogy az édesanyja vagyok a Názáretinek.
Ezen annyira meghatódott, hogy marcona katona létére megsimogatta az
arcomat. Később egyike volt azoknak, akik Jézus halála után, mikor a
lándzsát kihúzták oldalából, Cassziusszal együtt megtért. A „koronázás”
alatt két ízben vesztettem el eszméletemet. Először, mikor botokkal
beverték a töviskoronát, másodszor, mikor kíméletlenül forgatták a
fején.


Most figyelmeteket Szent Fiamra terelem.
Emlékezzetek vissza régi megbánt, meggyónt bűneitekre és képzeljétek el,
hogy mindannyiszor, amikor elkövettétek, tövist szúrtatok a fejébe. A
bocsánatos bűnnel kis tövist, a súlyos bűnnel nagy tövist. Ó, milyen
fájdalom lelketeknek, hogy még mindig előfordulnak nálatok bocsánatos
bűnök, mint gyarló, esendő gyermekeinknél. Lélekben térdeljetek le, és
szívből bánjátok meg ezeket a bűnöket. Tekintsetek Jézusotokra! Mit
tesz? Töviskoronája által okozott sebeiből fényes piros sugarakat bocsát
bűnbánattól szenvedő szívetekbe, és kegyesen letörli velük a régi és új
bűneiteket. Ez azt jelenti, hogy bűnbánatotok őszinte volt, és Ő
elfogadta. Ezután az együttérzéseteket akarjuk növelni. Jézusnak minden
mozdulat fájdalmat okoz, most mégis felemeli töviskoronától nehéz,
elgyötört fejét, és ezt kérdezi tőletek:


-Akarjátok-e szenvedésemet enyhíteni? …Boldog
vagyok, hogy végre Engem nagyon szerető barátaim vesznek körül. Jöjj,
drága áldozatos fiam barátoddal, aki szintén nagyon szeret Engem.
Hozzatok egy fogót. Töviskoronám hátul van drótokkal összeerősítve.
Óvatosan vegyétek le róla, nehogy megszúrjátok kezeteket!
Megszabadítottatok e nehéz tehertől. Máris jobban érzem magam. Álljatok
ide Elém! Mutassátok kezeteket! Majdnem minden ujjatokat megszúrták a
tövisek. Még meg vagyok kötözve, ezért emeljétek ajkamhoz ujjaitokat,
hogy hálacsókjaimmal meggyógyíthassam. Ezután két szerető, engesztelő
kislányomat hívom. Jöjjetek, hozzatok egy kést magatokkal és
kötelékeimtől szabadítsátok meg elzsibbadt kezeimet. Ó, mennyivel jobb
most! Gyertek kicsiny segítségeim, nyújtom felétek két karomat, melyekbe
kezd visszatérni az élet, és tenyeremmel megsimogatom kedves
arcotokat.  Most titeket szólítalak fájdalmaim enyhítésére három drága
Kislányom: te hozz egy vízzel teli tálat, te kicsim, szivacsot és
sampont, törölközőt, te harmadik segítségem, illatos balzsamot
fejsebeimre! Mossátok meg hajamat, arcomat, tisztítsátok meg sebeimet és
kenjétek be gyógyító balzsammal. Jöjjetek! Hajtsátok ölembe fejeteket,
hadd simogassam meg köszönetképpen e szeretetteljes feladat
elvégzéséért. Gyermekem, te vagy a következő. Itt van a földön mellettem
piszokban és vérben ázva a ruhám, amit levetettek velem. Kérlek, vidd
el és mosd ki szép hófehérre, szárítsd meg és hozd vissza! Közben
jöjjetek hárman segítőkész engesztelőim! Vegyétek le a piszkos, véres
katonaköpenyt, mely aranypalástként szolgált, és mosogassátok le
agyonostorozott hátamat, mellemet, karjaimat. Hajoljatok fölém, hogy
köszönetül az alapos és kíméletes mosdatásért arcotokra egy-egy
szeretetcsókot leheljek. Már csak a lábam sajog a sok ütlegeléstől,
összetaposástól. Ti ketten, legalázatosabb gyermekeim, hozzatok egy
lavort meleg vízzel, szappant, törölközőt és mossátok meg elgyötört
lábaimat. Kicsiny Mária Magdolnáim, köszönöm a felfrissítést. Nagy
szeretetemben megsimogatom kezeiteket. Közben megérkezett kislányom a
kimosott, kivasalt hófehér ruhámmal. Nagy szeretettel Rám adja. Felállok
gúnytrónomról. Két angyal az égből leszáll. Az egyik kezében egy
rubinttal díszített aranykorona van, a másik egy díszes aranypalástot
hoz. A Mennyből leereszkedik egy díszes trón és Én, mint Királyotok
helyet foglalok rajta.


Ti mindannyian, ahányan csak vagytok térdre borultok előttem és egyszerre így kiáltotok:


-Üdvözlégy Jézus Krisztus, Ég és Föld Királya.


Itt áll mellettem Atyám és Mennyei Édesanyátok.
Mindhárman felemeljük áldást osztó jobbkezünket és szeretetünkben
megáldunk benneteket a bűnbánat és együttérzés kegyelmével az Atya, a
Fiú és a Szentlélek nevében . Amen

Szűzanya: Jézus élete LVIII. Keresztrefeszítésre ítélve


Szűzanya:
Drága Engesztelőim! A mennyezet megnyílt és egy fényes fehér felhőn
leereszkedtem közétek. Halvány szürke ruhát viselek és egy sötétkék
köpeny borít be engem, a hajamat is befedi, csak az arcom és kezem
látszik ki alóla. Éppen olyan öltözékben vagyok, mint akkor régen szent
Fiam elítélésekor. Arcomon szomorúság és fájdalom tükröződik, mert
vissza kell emlékeznem arra az igazságtalan eljárásra, a sok
gonoszságra, gyűlöletre, ami körülvette az Én imádott, ártatlan, forrón
szeretett Jézusomat.
Gyermekeim! Hallottátok az elmúlt hetekben, milyen
embertelenül bántak Vele az ostorozás és a töviskoronázás alatt. A
farizeusok és a pribékek elégedetten néztek végig felismerhetetlenségig
megkínzott, vérben ázott arcán, alakján. Úgy gondolták, ha ebben az
állapotban vezetik Pilátus elé, be fogja látni, hogy milyen semmitérő,
hitvány ember áll előtte, egy közönséges bűnöző, akik már alaposan
megkapta megérdemelt büntetésének egy részét, és ez a látvány majd arra
ösztönzi, hogy halálra ítélje. Ahogy ott ült, töviskoronával a fején,
véres katonaköpennyel a vállán, távolról néztem, mi következik. Keményen
ráordítottak: „Felállni! Most megmutatjuk a helytartónak, hogy milyen
„előkelő” király vagy.” Kötelekkel megkötözve, ütlegelve hajtották a
pretórium épülete felé. Minden ütésnél összerándult anyai szívem.
Pilátus, mikor eléállították a megkínzott embert, elborzadt azon, hogy
milyen kegyetlenül elbántak vele. Azt hitte, hogy a zsidók most már
dühükben lecsillapodnak, és nem fogják követelni a halálát. Kérdezgetni
kezdte Jézust a vádakat illetően és meg volt győződve arról, hogy
ártatlan. Az erkélyen a nép elé állította, láttam, hogy a rongyos vörös
köpenyt kissé lehúzza válláról olyan céllal, hogy részvétet keltsen
iránta a népben, majd dühösen így szólt: „Íme az ember!” Mintha ezt
akarta volna mondani: „Mit tettetek ezzel a szerencsétlennel? Úgy
szétmarcangoltátok, hogy felesleges elítélni, mert a kínzások
következtében már úgy sem bírja sokáig.” De a farizeusok és őket
követően a nép csak kiáltozta: „El vele, parancsold meg, hogy feszítsék
keresztre!” A tömeg szinte meg volt babonázva. A farizeus papok
körbejártak közöttük és Jézus ellen bőszítették. Körülnéztem, kik
kiabálnak ellene, és közülük nem egyet felfedeztem olyat, akit
meggyógyított leprából, vakságból, bénaságból. Milyen hamar
elfelejtették a sok jót, amit velük tett! Láttam, hogy Szent Fiamnak is
hogy fáj ez a hálátlanság.
Kicsinyeim! Tudom, köztetek is vannak olyanok, aki
önzetlenségből kisegítik és megvigasztalják a rászorulókat, és mikor ők
kerülnek szorongattatott helyzetbe, ellenük fordulnak és ellenségeivé
válnak. Ilyenkor azt élitek át, amit Jézus a hálátlanokkal. Tegyetek
úgy, mint Ő, a ti Mesteretek! Nem hánytorgatta fel nekik a sok jót, nem
emlékeztette őket hálátlanságukra, hanem imádkozott értük és hatalmas
szenvedését bűneik megbocsátásáért felajánlotta Atyjának. Boldog, aki
nem vár földi hálát felebarátaitól, mert az gazdag jutalmat kap érte a
Mennyben.
Ó, Gyermekeim! Milyen ravaszul félrevezették Jézus
kortársait, akik áhítattal hallgatták tanításait, ámultak csodatételein.
Papjaik elhitették velük, hogy szemfényvesztő, varázsló volt, és az
ördög által műveli a csodáit. Az egyszerű emberek úgy érezték, hogy
igazuk van a papoknak és írástudóknak, mert csaló volt és hamis próféta.
Így aztán úgy látta, honfitársai elhagyták. Még az apostolai se
kísérték el az ítéletre, csak János, Mária Magdolna és Én.
Ma is vannak igaz próféták, Isten hírnökei, akik
hiába próbálják Jézus szent szavait közvetíteni. Eleinte hallgatnak
rájuk, de azután jönnek a nagyfelkészültségű teológiai ismeretekkel
rendelkező emberek, akik „Isten nevében” a választottat hiteltelenítik,
rágalmakat szórnak rá, elmebetegnek állítják be, vagy hamis prófétának.
Így aztán egyre több ember, aki eddig követte Isten eszközét, kiábrándul
belőle.
Visszatérve Szent Fiam történetéhez – ahogy múlt
héten hallottátok a tanításban – a helytartó választási lehetőséget tárt
a nép elé: „Jézus vagy Barabás?” Ezt harsogta rá a felbőszült,
felizgatott tömeg: „Éljen Barabás, és haljon meg a názáreti Jézus!” Ez
nem tetszett Pilátusnak és még egyszer megkérdezte, mit tegyen, de a nép
változatlanul azt követelte, hogy ítélje halálra, feszítse meg. Még
utoljára így fordult a néphez: „De hát azt akarjátok, hogy megfeszítsem
királyotokat?” Még hangosabban kiabálták: „Nekünk nincs királyunk, csak
császárunk!” Erre aztán végleg kimondta a halálos ítéletet, a
kereszthalált. Rám, Édesanyátokra az ítélet elhangzása lesújtó hatással
volt, pedig a Szentírásból tudtam, mi vár a Messiásra. Mégis utolsó
percig reménykedtem, hogy felmentik. E kegyetlen szavakra újra
elvesztettem eszméletemet. János és Mária Magdolna támogattak két
oldalról.
Drágáim! Tekintsetek végig a történelmen! Hány és
hány embert végeztek ki Krisztus előtt és után ártatlanul. Hová vezet a
gyűlölet, az irigység, a bosszú, a szeretetlenség? Hány ember áldozata
lett a hamis tanuknak a bírósági tárgyalásokon. Szinte minden
ószövetségi prófétát megöltek! Milyen sok felszentelt gyermekünk végezte
életét vértanúhalállal! Zsidók milliói haltak meg a gázkamrákban. A mai
végső idők keresztényüldözései is arról tanúskodnak, hogy a történelem
ismétli önmagát. Mégis a rengeteg ártatlanul elítélt közül Jézus
Krisztus története véste bele magát legmélyebben az emberiség szívébe.
Vajon miért éppen Ő? Mellette elhomályosul az összes többi áldozat
fénye.
Először is az elítéltek közül Ő volt a
legártatlanabb: tökéletesen ártatlan. Soha még a bűn árnyéka sem esett
rá. Mivel nem volt benne áteredő bűn, a bűnre való hajlamot sem ismerte.
Másodszor, mint Isten Fia, a teljes Szentháromság második személyeként
vállalta az emberré-válást és a megváltás művét, mint Atyja akaratát.
Ezt az igazságtalan elítélés elfogadása nélkül nem tudta volna
beteljesíteni. Harmadszor a vértanúk egyetlen kicsi életükkel lelkek
százait, ezreit, millióit mentették meg, Krisztus viszont az egész
emberiségért adta oda az életét.
Most pedig, drága Gyermekeim, Én, Édesanyátok
nyújtom felétek a kezem és kérdezem, eljöttök-e velem egy csodálatos
helyre? … Akkor csukjátok be testi szemeiteket! Felülünk a gondolat
szárnyára, és már ott is vagyunk a Mennyország kapujában. Két hatalmas
fehér angyal kinyitja az aranykaput. Mindenkinek itt az őrangyala és
hófehér ruhát ad rá. E nélkül nem lehet ide belépni. Puha, fényes
felhőkön lépkedünk. Az ég aranysárga, mintha a Nap lemenő sugarai
világítanák meg. Sok fehér, fényes, átlátszó angyalt látunk és fehér
ruhás szenteket, aki dicsőségük foka szerint eltérő fényben ragyognak,
egymással nagy szeretettel kommunikálnak. Nézzétek, mennyi hajlék van
itt. Ott szemben különös nagy fényben tündökölik egy fényhajlék, amerre
mutatok. Gyertek utánam! Megérkeztünk. Sok kicsi harangból álló
csengősor van a bejáraton. Meghúzom, és egy szeráf kitárja az ajtót. Ide
csak Én léphetek be, az Isten Anyja. Ott trónol a Szentháromság.
Elmélyülten beszélgetnek. Az Atya így szól:
„-Drága egyszülött Fiam! Szeretném megköszönni
neked, hogy terveinket elősegítve vállaltad és elfogadtad a földön a
legigazságtalanabb ítéletet, a keresztrefeszítést. Viszonzásul
megajándékozlak a bírói tiszttel a világ fölött. Neked adom a
különítélet jogát: minden egyes ember megítélését a halála pillanatában.
Azonkívül, Te leszel, Fiam, az utolsó Ítélet bírója, aki majd
szétválasztja a kosokat a bárányoktól. Jézus feláll, letérdel a Mennyei
Atya előtt, aki megáldja Őt. Majd távozik a különítélet helyére.”
Gyertek, Engesztelőim, kövessük Őt. Leül egy díszes
székre. Hófehér, aranyszegélyű ruha van rajta, és a kezében egy nagy
piroskötésű könyv: AZ ÉLET KÖNYVE. Nem messze Tőle baloldalt áll a
gonosz a maga szörnyű, ijesztő valóságában. Nézzétek, Gyermekeim!
Tömegével közelednek a lelkek, most hagyták el testüket: öregek,
fiatalok, férfiak, nők, gyermekek. Viselkedésük más és más. Van, aki
mosolyogva, de megrendülve jön, van, aki reszketve, van, aki vagány
nemtörődömséggel, cinikusan, van, aki alázatosan, zokogva. Jézus
egyenként foglalkozik velük. A Sátán közelebb jön, mindenkinél lesben
áll. Sűrűn nyitogatja a Bíró az Élet könyvét, mindenki nevénél
felolvassa, hogy mi van róla feljegyezve. Nézzétek, ott térdel előtte
egy öreg néni lelke. Csókolgatja az Üdvözítő lábát, és örömkönnyeivel
öntözi. Neve mellett csupa aranybetűs feljegyzés van: alázat, böjt,
áldozat, önmegtagadások, zarándoklatok, apostolkodás stb. Jézus feláll,
szívére öleli, és őrangyalával azonnal a Mennybe küldi. A gonosz
dühösen, irigyen távolról nézi. Egy 5 éves kisfiú következik.
Biciklibaleset áldozata lett. A gyermek kacagva fut Jézus karjaiba.
Ölbeveszi, össze-vissza csókolgatja, és őrangyala már viszi is a ragyogó
fénybe. Egy 60 éves férfi ott remeg Megváltója színe előtt, mert sok a
tartozása. Neki is láthatóvá válik a sok feljegyzés a könyvben: 40 éve
gyónt, nem gyakorolja vallását, jó családapa és hűséges férj volt,
felesége halálos ágyához papot hívott. Meggyónt és felvette a betegek
szentségét. Jézus szeretettel átöleli, és a tisztítóhelyre küldi. Ó,
nézzétek, egy csinos 40 éves nő közeledik. A gonosz jóképű fiatalember
alakjában áll mellette és csábítja. Jézus mutatja a róla való
feljegyzéseket: öntörvényűen váltogatja a kapcsolatait, abortuszok,
édesanyjának haldoklásakor eutanáziát kért a kórházba, hitetlen volt,
minden kegyelmet visszautasított. Most sem fogadja el Jézus ajánlatát,
hogy bánja meg bűneit. A gonosz egészen átöleli, és ő viszonozza a
közeledését. Jézus szeméből két nagy könnycsepp gördül le.
„Segítsetek!”- kiáltja felétek. Itt csak az Irgalmasság Rózsafüzér
segít. Mondjatok el érte egy tizedet. „Jézus fájdalmas szenvedéséért…” A
Mennyei Atya küldi a Szentlelkét galamb alakban. Szárnyai alól fényt
bocsát a lélekre, aki hirtelen megvilágosodik és megbánja bűneit.
Letérdel, és hangosan zokog. Jézus mosolyog, átöleli és a tisztítótűz
legmélyére küldi vezekelni.
Drága Gyermekeim! Egyszer majd ti is odaálltok a
hosszú sorban. Készüljetek fel bűnbánattal, szentgyónással,
szentáldozással, teljes búcsúkkal! Úgy szeretném, ha egyenesen a Mennybe
irányítana titeket Megváltótok, az Égi Bíró.
Megáldalak benneteket a tisztaság lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.


Jézus: Jézus élete LIX. Keresztút 1


Jézus:
Drága Engesztelő Gyermekeim! Én állok előttetek, a ti Megváltótok
hosszú, fehér ruhában, aranyövvel a derekamon, ragyogó glóriával a fejem
körül. Szenvedésem jelképét, egy tündöklő fényt sugárzó keresztet
hoztam magammal, és magasra emelve megáldalak vele benneteket. Ma az Én
feladatom, hogy folytassam életem történetét.


A halálos ítéletem kihirdetése után a pribékek a
farizeusok parancsára leszaggatták rólam a vörös gúnyköpenyt, feltépve
sebeimet, durván lerántották fejemről a töviskoronát, melynek
következtében elöntött a vér. Odadobták elém saját ruhámat, hogy vegyem
fel. Miután felöltöztem, kegyetlenül belevágták fejembe a
töviskoronámat. Ó, Gyermekeim, mekkora kínt kellett ezzel elviselnem!
Közelembe vezettek két másik elítéltet is, a két latort. Azt akarták a
farizeus papok, hogy gonosztevők között haladjak, hadd lássa a nép, hogy
közéjük tartozom. Noha a sok eddigi kínzástól alig álltam a lábamon,
mégis vállamra tették a durván ácsolt keresztet. Hátam, vállam, ahol
csak hozzám ért, sajgott alatta. Ennek ellenére szeretettel öleltem át,
és megcsókoltam, mert úgy tekintettem rá, mint engesztelő áldozati
oltáromra. Drága Követőim, akik most itt hallgattok Engem, soha ne
húzódozzatok a szenvedésektől, melyekkel találkoztok életetek folyamán!
Vegyétek fel kereszteteket és kövessetek! Én megyek elől, mutatom az
utat nektek. Ez a tövisekkel, fájdalmakkal kirakott út a Mennybe vezet.
Én nem kaptam vigaszt a keresztutamon, csak bántalmakat, de ne féljetek,
a ti szenvedéseteket megédesítem, és megerősítelek benneteket állandó
jelenlétemmel.


Úgy állították össze a menetet, hogy egy hírnök
menjen elől trombitával és nagy hangon hirdesse a népnek, hogy Pilátus
halálra ítélt. Felsorolta a hamis vádakat, hogy aki hallja,
gonosztevőnek, csalónak tartson. Azután Én következtem a keresztet
cipelve, mint „főlator”, és mögöttem másik két elítélt. Hozták a
keresztre szánt feliratot is: „Názáreti Jézus, a zsidók királya”. A
farizeusok dühösek voltak, mikor meglátták, nem akarták, hogy a „zsidók
királya” elnevezés szerepeljen rajta, mert nekik ugyancsak nem királyuk
ez a „hazug, csaló ember”. Ők valahogy így akarták: „A názáreti Jézus,
aki király akart lenni.” Bizony a helytartó nem változtatott az eredeti
íráson. Hóhéraim nyakamra tettek egy erős kötelet és a derekamra,
melyhez több kötél volt erősítve. Ezek végét szolgák fogták. Megindult a
menet. Már az első lépéseknél úgy éreztem, nem bírom vinni a keresztet a
gyengeségtől, de Atyámhoz fohászkodtam, hogy adjon erőt. Erre az erőm
növekedett, de vele együtt a szenvedésem is erősebb lett. Mivel a
tehertől és fáradságtól csak görnyedezve, támolyogva haladtam előre,
hajtottak, mint egy állatot, folyton ütlegeltek, lökdöstek, taszigáltak.
Minden keserves lépésemet és ostorcsapást felajánlottam Istennek
engesztelésül az emberiség bűneiért. Keresztem folyton töviskoronámhoz
koccant, amitől a tövisek még mélyebbre fúródtak a fejembe. Gyakran
elestem, nem csak háromszor. Hol megbotlottam egy gödörbe, hol
elrántottak a kötelekkel, hol pedig hosszú, lecsüngő ruhám tekeredett a
lábamra, mert kezemmel nem mindig tudtam tartani, hiszen a keresztet
fogtam. Botokkal, ostorokkal, lándzsával kényszerítettek a felállásra.


Eleséseim és felkeléseim arra buzdítanak titeket,
drága, hűséges követőim, hogy ha az életszentség felé vezető úton
haladva, a kegyelem állapotában élve hirtelen beleestek egy bűnbe, akkor
álljatok fel, kérjetek bocsánatot, és Én megtisztítva benneteket
segítek továbbmenni nektek. Mély szomorúság tölt el, ha valaki az elesés
után többé nem akar felkelni. Ellenségem ilyenkor örül, hogy a lélek
benne marad a bűnben, és a lelke az övé lesz.


Látva, Mennyei Atyám, hogy mennyi gonosz,
részvétlen emberrel vagyok körülvéve, küldött egy kis vigasztalást egy
jólelkű asszony, Veronika képében. A kislányával jött, aki egy edényben
valami hűsítő italt hozott Nekem. Ő pedig, részvétteljesen letérdelt
Előttem és egy kendőt nyújtott át, hogy töröljem bele vérrel, porral,
sárral, köpetekkel borított arcomat. Meghatódva és hálával néztem rá.
Jutalmul, amiért legyőzte félelmét és keresztülment a hóhérok között,
kendőjére rányomtam arcom valóságos képmását.


Drága Követőim, akik itt ültök Előttem, és mély
együttérzéssel kíséritek figyelemmel keresztutamat, titeket is meg
akarlak ajándékozni. Nyissátok ki szívetek ajtaját, mert szenvedő Szent
Arcom képmását örökre bele akarom nyomni. Bízom benne, hogy ezután is
többet gondoltok sebekkel teli elkínzott Arcomra, mely a ti bűneitekért
is szenvedett.


Visszatérve nehéz utamra, mesélem tovább a
történetet. Veronika kislánya remegve egyik kezével anyja szoknyájába
kapaszkodott, másik kezével nyújtotta Felém az itallal teli edényt.
Végtelenül szomjas voltam a vérveszteségtől. Szájüregem egészen
kiszáradt, nyelvem cserepes volt. Már majdnem elértem a tálacskát, mikor
egy gonosz katona kiverte a kislány kezéből, a drága nedűt a száraz
föld itta fel. Kicsordult a könny a szememből. Még egy kortyot sem
ihattam enyhülésül, mert az volt Atyám akarat, hogy a szenvedés kelyhét
fenékig igyam ki. Ez a nagy szomjúságom is hozzájárult a ti
Megváltásotokhoz.


Szeretett Gyermekeim! Ha van köztetek olyan, aki
éhezi és szomjazza mások szeretetét és egy cseppet sem kap belőle,
merítsen magának ebből a fájdalmas jelenetből és az Én mai nagy
szomjúságomból. Mert most a mai világban még jobban szomjazom, mint
akkor 2000 éve. Vágyódom Gyermekeim szeretetére, akik elfordulnak Tőlem,
semmibe veszik kínszenvedésemet és kínhalálomat, nem ismernek és nem is
akarnak megismerni. Ti, engesztelők vagytok az Én vigaszaim, mély
együttérzésetekkel jelentősen enyhítitek szomjamat. A szeretetlenség
tikkadt, száraz sivatagában, ti vagytok az Én oázisom, ahol
megpihenhetek és felüdülhetek.


Drága, forrón szeretett Követőim! A képzelet
szárnyán szeretnélek elvinni benneteket a Golgotára. Eljöttök-e Velem? …
Már indulunk is. Itt nem dicsőségem fényében, ragyogó hófehér ruhában
láthattok, ahogy eddig álltam előttetek, hanem elgyötörten, fáradtan,
támolyogva nehéz keresztem alatt. Eddig, míg tartottam ezt a tanítást,
szent arcom isteni szépségében és dicsőségében pompázott, tekintetem
lángoló szeretettől sugárzott rátok. Most viszont, ahogy ott álltok a
jeruzsálemi utcán és várakoztok, a megdöbbentéstől összeszorul a
szívetek. Amint a szomorú menet a közeletekbe ér, láthatjátok, hogy
Szent Arcom úgy eltorzult a kínzatások miatt, hogy nem ismertek Rám. Még
csak nem is emlékeztetek az imakönyvetekben tartott szép, vonzó
szentképekre, és a stációképek kicsinosított, fenséges Krisztusarcaira.
Vér, por, sár és köpetek borítják szent vonásaimat. Tele vagyok a
kegyetlen bántalmazások nyomaival: kék-zöld foltokkal, duzzanatokkal,
sebekkel. Orrom betörve, egyik szemem csukva, mert kiszúrták a
töviskoronázáskor. Előttem volt egy mély gödör, ki akartam kerülni, de
kísérőim közül az egyik váratlanul nagyot rántott a derekamra erősített
kötéllel és így lábam beleakadt a mélyedésbe. A másik pribék ezt
észrevette, és hogy kirángasson, a nyakamon lévő durva kötelet erősen
meghúzta és a szorítástól fuldokolni kezdtem. Szabad kezemmel próbáltam
lazítani a szoros köteléken, majd elzuhantam. Nemcsak térdre estem,
hanem teljes hosszában elvágódtam. Ép szememmel, ahogy ott feküdtem,
könyörgő pillantást vetettem rátok, Engesztelőkre:


„-Segítsetek, Drágáim! Nem tudok egyedül felállni!”
Már meg is indultatok Felém. Nem akadályoznak a katonák, mert csak
képzeletben vagytok itt. Két legerősebb fiam a hónom alá nyúl és sikerül
nekik térdelő helyzetbe hozni. Közben zuhognak rám a botok és ostorok
és szitkozódások, ordítanak kínzóim, hogy ne kényeskedjek. Többen
közületek ki akarják venni az ütlegelők kezéből a szerszámokat, de csak a
levegőt markolják, mert mindez képzeletben van. Ahogy ott térdelek
felsebzett lábaimmal, egyik drága kislányom hoz egy üveg vizet és
kiszáradt ajkamhoz tartja. Nagyokat kortyolok, majd a maradékkal
lelocsolja, felfrissíti véres, felsebzett arcomat. Hárman ott vagytok
mögöttem, és minden erőtöket megfeszítve kiemelitek durva, nehéz
keresztemet mély vállsebemből. Egyiketek szeretettel és könnyek között
megcsókolja ezt a csontig hatoló sebet. Van köztetek egy kislányom, aki
mindig különös nagy szeretettel szokta tisztelni és imádni fejsebeimet, ő
most kíméletesen leemeli töviskoszorúmat és eldobja messzire. Próbálok
egyedül felállni, csak úgy remegnek az izmaim az erőlködéstől.
Gyermekeim, segítsetek, állítsatok fel! Köszönöm! Végre újra talpon
vagyok. Szédelegve, támolyogva folytatom utamat. Ketten jobbról-balról
támogatnak, a többiek pedig mind sorba helyezkednek és súlyos
keresztemet vállukra emelve együtt viszik Mellettem. Nézzétek,
Gyermekeim! Egy széles ragyogó fénysugár árad mindannyiunkra az Égből.
Amiért ilyen buzgón és fáradhatatlanul segítettetek rajtam, Mennyei
Atyátok meghatódottan küldi hálás szeretetének és irgalmának sugarait
rátok. Így szól hozzátok onnan a Mennyből: „-Köszönöm ezt a hosszú,
együttérző szemlélődést Szent Fiam szenvedései felett, itt a Golgotán.
Fogadjátok Atyai áldásomat.”


Drága Kincseim! Most újra Én szólok hozzátok, a ti
Megváltótok. Visszajöttünk ide, az engesztelés helyére. Jövő héten
folytatjuk keresztutamat. Hálás szeretetemben, amiért oly sokat
segítettetek nekem, megáldalak benneteket az együttérző szeretet
kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Szentlélek: Jézus élete LX. Keresztút 2.


Szentlélek:
Drága Engesztelőim! Ne féljetek, Én vagyok a Szentlélek Isten, a
harmadik Isteni Személy és eszközünkön, Éván keresztül köszöntelek
benneteket. Folytatom tanításomat Jézus Krisztus szenvedéseiről.
Nyissátok meg szíveteket Előttem, ne csak fületeket, mert most belétek
akarom árasztani az együttérző szeretet lobogó lángját. Minél
intenzívebben átérzitek Megváltótok golgotai fájdalmait, annál jobban
enyhítitek Lelkében azokat a szenvedéseket, amit ma kell átélnie az
emberiség tengernyi sok bűne miatt.


A szomorú menet még mindig a főváros utcáin, a
házak között haladt. A nyitott kapukból és kitárt ablakokból kíváncsi
emberek nézték végig, hogy mi történik. Csúfondárosan nevettek, és
különböző szitkokat küldtek Jézus felé. Volt közülük nem is egy, aki
szemetet, moslékot és mindenféle undokságot öntött a fejére, mikor a
közelébe ért. Nem rég, még nagy érdeklődéssel, tátott szájjal hallgatták
tanításait, ámultak csodatételein, és többen közülük részesültek
gyógyításaiban. A farizeusok megtévesztése miatt, most úgy tekintettek
rá, mint csalóra, szemfényvesztőre, közönséges bűnözőre. A
megaláztatások zuhatagában Atyját arra kérte, nézze el nekik, mert nem
tudják, mit cselekszenek. Ne büntesse meg őket, inkább nyissa fel
szemüket, hogy megláthassák Benne a várva-várt Messiást. Higgyétek el,
fohászai hatására e csúfolódok közül sokan megvilágosodtak és megtértek,
megkeresztelkedtek feltámadása után. Ma is hasonló a helyzet. Sok
hiszékeny gyermekünket Isten nevében eltántorítanak igaz prófétáinknak
adott szavainktól. Ők a megtévesztés áldozatai. Ti is engesztelőim,
Megváltótokhoz hasonlóan imádkozzatok félrevezetett, becsapott
testvéreitekért, hogy el ne vesszen a lelkük, és azokat is próbáljátok
megmenteni, akik megtévesztik őket álnok hazugságaikkal.


Lelkileg és fizikailag nagyon keserves volt ez az
út szeretett Üdvözítőtöknek. Csupa sértegetésben és ütlegelésben volt
része. Körös-körül gonoszkodó, kárörvendő arcokat látott, nem talált
semmi vigaszt. Egy ember se volt, aki szánalommal és szerető
együttérzéssel tekintett volna rá. De egyszer csak megpillantotta
Édesanyját egy kapualjban, ahogy két oldalról János és Mária támogatta.
Mély, gyermeki fájdalom hasított a szívébe, mikor közelébe ért, mert
látta, hogy mennyire megviselte az anyai szenvedés: szemei beesve és
vörösre sírva, arca sápadt, könnyei patakokban hullanak, és Fia
szívszorító látványa annyira elgyengítette, hogy alig állt a lábán.
Benső szóval hívta Jézus, hogy jöjjön közelebb Hozzá. János a szeretett
apostol nem akarta engedni, szorosan fogta, féltette a durva katonáktól a
törékeny, elgyötört anyát, de ő mégis – erőt kapva Istentől –
odatámolygott megkínzott gyermekéhez. A pribékek – az Atya akaratából –
néhány pillanatra szinte lebénultak, nem tudták ellökdösni e bátor,
elszánt asszonyt. Mikor a ti Mennyei Édesanyátok odaért Szent Fia elé,
forrón átölelte, nem törődve azzal, hogy töviskorona megszúrja, és
ruhája, arca, keze csupa vér és szenny lesz. Csak ennyit tudott mondani:
-Fiam!


Csak nézte, mit műveltek az Ő jóságos, ártatlan és
szép szál Fiával. Alig ismert rá vonásaira. Éles tőrként hasított
szívébe a fájdalom.


Jézus lelkében Édesanyja szomorú látványa bizony
nem vigasztalást hozott, hanem megnövelte lelkében a keserűséget, hogy
nem tud segíteni rajta. Tudta, hogy mind a kettejük szenvedése benne van
az Atya akaratában, a Megváltás művének teljesítésében.


Drága Engesztelőim! Nézzetek körül
környezetetekben, mennyi anyai fájdalom létezik. Eszközünket sok szomorú
anya hívja, hogy vigaszt találjon Jézusnál. Az egyiknek leánya súlyos
immun beteg. Akkora fájdalmai vannak, hogy múltkor már betelt a pohár
nála, kinyitotta a kórház emeleti ablakát, hogy kiugorjon. A mellette
lévő beteg hívta a nővért, aki ágyba fektette, és egy injekcióval
megnyugtatta. Sajnos ez a 35 éves beteg lány nem hisz Istenben és a
túlvilágban. A hitetlenség, a betegség és a fájdalom lelkei megkötözik,
és nem engedik, hogy a hitben vigasztalást találjon. A mi eszközünk
telefonon az édesanyján keresztül mondhatott csak szabadító imát érte.
Annyi visszajelzést kapott, hogy a fájdalmak egy kissé csökkentek és
nyugodtabban viseli. Andreának hívják és Bécsben él. Ó, Gyermekeim! A
közös imának nagy ereje van. Megtennétek-e, hogy itt együtt elmondotok
érte, lelke és teste gyógyulásáért egy tizedet a Szent Sebek
rózsafüzérből?… Akkor kezdjük el: „Örök Atya! Felajánlom neked a Te
Fiad, Jézus Krisztus szent Sebeit, hogy lelkünk sebei begyógyuljanak.
Jézusom, Szent Sebeid érdemei által bocsáss meg nekünk és könyörülj
rajtunk…”


Köszönöm drága segítségeteket. Jézus uratok most
odamegy Andreához, fájó fejére helyezi sebes, átszúrt jobb kezét,
melyből szeretet, irgalom és gyógyító sugarak áradnak meggyötört,
közömbös lelkébe. Majd odalép bánatos édesanyjához, lehajol hozzá,
megcsókolja a szívét és megvigasztalja.


Egy másik asszony már évekkel ezelőtt elvesztette
fiát, de csak sír, lázadozik, Istent hibáztatja. Jézus üzenetével az ő
szemét is felnyitotta: A Mennyei Atya fia lelkét a legjobbkor hívta
magához, amikor a legoptimálisabb helyzetben volt a lelki állapota,
akkor történt az autóbaleset. Már éppen készült, egy züllött, bűnöző
banda bekebelezni, amely kábítószer csempészéssel foglalkozott.
Sofőrként akarták alkalmazni, magas fizetéssel. Még mielőtt döntött
volna, tiszta lelkét Isten megmentette. Már csak kevés idő van hátra és
megnyílik előtte a Menny kapuja.


A szülők, akiknek gyermekével baj van, nem
keseredjenek el, hanem vegyenek példát Mennyei Édesanyjuktól, az Ő
gyermeki ráhagyatkozásáról, önuralmáról, türelméről és szilárd hitéről.


Ezután a hosszú kitérő után, figyelmeteket újra az
első keresztutat végző drága Jézusotokra irányítom. Ahogy botladozva,
ütlegelve vitte nehéz terhét, látta, hogy tőle jobbra áll egy síró
asszonycsoport, akik nagy részvéttel nézték Őt. Megérintette Szívét a
szánalmuk és szelídségük, ezért megállt mellettük egy pillanatra és így
szólt hozzájuk:


-Ne felettem sírjatok, hanem önmagatok és gyermekeitek felett.


Látjátok milyen végtelenül önzetlen a ti Uratok?
Még akkor is mások lelkével és szenvedésével volt elfoglalva, mikor a
legnagyobb bajban volt. Vajon ti, Engesztelőim, tudtok-e mások
problémáira gondolni, mikor éppen betegek vagytok, vagy egy
családtagotok mélyen megsértett? Inkább jólesik nektek, ha valaki
együttérez veletek és mellétek áll, vigasztal. Jézus tudja, hogy az
embernek bűnei miatt sokat kell szenvedni, ha pedig nem bánja meg, az
örök kárhozat elképzelhetetlen fájdalmai várnak rá. Előre látja
honfitársai üldöztetését a történelem folyamán, hiszen átkot kértek
magukra: hogy a názáreti vére legyen rajtuk és fiaikon. Teljesült az
átok: a zsidó nép szétszóródott, rengeteget szenved és még szenvedni
fog. Megváltótok nemcsak a síró jeruzsálemi asszonyokat figyelmeztette,
hanem mindenkihez szólt, hozzátok is. Azt hangsúlyozta, hogy sirassátok
bűneiteket és mások bűneit is, minden bűnösét, hogy irgalmasságot
találjanak az Atyánál. Mert ha a bűnt ilyen keményen bünteti Benne, az
ártatlan Bárányban, aki magára vállalta a világ bűneit, akkor mi lesz
azzal a bűnössel, akire a pokol vár?


Az út egyre emelkedett, és Jézus ereje egyre jobban
fogyott. A vérveszteségtől és fájdalmaktól újra elesett, és ez volt
utolsó esése. Hanyattvágódott és fejét beleütötte egy kiálló sziklába.
Más ott rögtön meghalt volna, de a Mennyei Atya ezt nem engedte, ugyanis
a Megváltásnak be kellett teljesednie. Teljes erőből próbált felállni,
de moccani sem bírt. Lándzsával, botokkal verték, de hasztalan.
Ordítozva vonszolták, húzták a kötelekkel, amik nyakához, derekához
voltak erősítve, de nem mentek semmire vele. Hóhérai megalázónak
tartották volna átvenni Tőle a keresztjét. Éppen arra ment Simon, aki
Cirénéből való volt. Ráparancsoltak, hogy vegye vállára a keresztet. Nem
akarta, de megfenyegették, hogy megölik, ha nem engedelmeskedik.
Kényszerből vállára vette, majd lehajolt a majdnem élettelen názáretihez
és segített neki felállni. Ahogy szembekerültek egymással Jézus
végtelenül szenvedő, könyörgő szemével rátekintett, és Simon e
lélekbemarkoló nézéstől eltelt iránta szánalommal és szeretettel.
Meggyőződött arról, hogy ártatlanul ítélték el, és elfogta a bűnbánat.
Ettől a belső lelki változástól az amúgy nehéz keresztet könnyűnek
érezte és jó szívvel, örvendezve vitte. Közben Jézus, aki alig vonszolta
magát, belékapaszkodott, ő pedig készségesen segített neki lépkedni.
Hirtelen az egyik gonosz hóhér megelégelte a lassúságot, siettetni
akarta az elítéltet és egy bottal nagyot csapott a hátára. Simon
megfordult és dühösen rárivallt:


-Ha ezután ehhez az ártatlanhoz egy újjal hozzá
mertek nyúlni – még ha megöltök is – ledobom a keresztet, és itt hagylak
benneteket.


Ettől kezdve nem merték ütlegelni a Jézust. Ez az
ember Jézus feltámadása után megtért, megkeresztelkedett, és az első
vértanúk közé került.


Gondoljatok bele, mennyire emberi volt a Cirenei
viselkedése! Hát nem ti is úgy vagytok, Gyermekeim, hogy először
húzódoztok a kereszttől? De aztán lassan rádöbbentek, hogy a szenvedés
nem hiábavaló, hanem Isten érdemszerző ajándéka. Van, akinek azért
engedi meg, hogy bűneiből megváltsa magát. Van, akinek azért, hogy
megrövidüljenek a tisztítótűzbeli szenvedései, vagy általa elkerülhesse
azt. Van, akinek azért, hogy nagy nemes célokra felajánlja. Van, aki a
betegség és fájdalom megismerésével válik együttérzővé a szenvedők
iránt. Szeretnék Simon példájából rámutatni arra is, hogy ha szívesen,
zúgolódás nélkül fogadjátok a keresztet, az könnyűvé és édessé válik.
Gondoljatok a vértanúkra: mosolyogva és énekelve mentek a halálba, mert
tudták, azonnal az örök boldogság lesz a jutalmuk.


Azután, a keresztútnak ez az állomása rávilágít
arra is, hogy segítenetek kell annak, aki bajba jutott. De nem mindegy,
milyen lélekkel fogtok hozzá. Hogy eshetett a végtelenül kimerült
Jézusnak, hogy Simon először tiltakozik, és úgy kell kényszeríteni?
Szomorúan gondolhatta, hogy barátai, pl. Péter vagy János, milyen
szívesen vették volna át tőle a keresztet, és ezt az idegent úgy kellett
fenyegetni. Kicsinyeim! Ha valaki rátok van utalva, és módotokban van
segíteni, ne szabadkozzatok és magyarázkodjatok, hogy nektek mekkora
nagy áldozat, hanem szívesen, örömmel álljatok szolgálatára, hogy érezze
szereteteket és nagylelkűségeteket.


Ami ezt követi: Jézus Krisztus felfeszítése és
halála, olyan szívbemarkoló és lényegbevágó, betetőzése a Megváltás
művének, hogy megérdemel egy új fejezetet tanításunkban.


Figyeljetek, Drágáim! Jézus misztikusan lejött
közétek. Kezében egy kehely van, melybe az angyalok eddigi szenvedésének
minden csepp vérét összegyűjtötték. Másik kezében egy arany edény,
melyben a keresztúton hullatott könnyeit fogták fel. Körbemegy köztetek
és lepermetez benneteket egyenként, hogy e vérrel védelmezzen a
gonosztól. Könnyeivel, pedig meghinti fejeteket, hogy a könnyek
ajándékát árassza rátok. Ezáltal mélyebben át fogjátok érezni az Ő
végtelenül érékes kínszenvedését a böjti időkben.


Én, a Szentlélek megáldalak benneteket a mély együttérzés kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
a

Hozzászólások lezárása.


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Dél-Alföld
  • Dél-Dunántúl
  • Délvidék
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Észak-Alföld
  • Észak-Magyarország
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyökereink
  • Haladunk, haladunk, az ösvényt ne tévesszük szem elől…
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsony
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Közép-Dunántúl
  • Közép-Magyarország
  • Legendák, mesék, mondák
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • MártírSors
  • Meddig még?
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Munkanapló
  • Nyugat-Dunántúl
  • Olvasó gondolkodó
  • Örökimádás
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pünkösd-ElJövet
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: