2011.12.14   ÉGI ÜZENETEK                Mennyei Atya: Advent
Drága engesztelő Gyermekeim! Nagy szeretettel köszöntelek benneteket, legszívesebben mindannyiótokat az ölembe vennélek, és össze-vissza csókolgatnálak, mert nagyon örülök, hogy megjelentetek. Ma az adventről tanítalak benneteket. Az Anyaszentegyháznak van két nagy ünnepe, amely előtt egy hosszabb időszak van, az egyik a húsvét és előtte van a nagyböjt, a másik a karácsony, amit az advent előz meg. Az advent várakozás. Várjátok a kicsi Jézus megszületését, és várjátok, hogy Jézus Krisztus hatalma teljében elérkezzen a második eljövetelében. Emlékezzetek vissza, hogy a múlt szerdán a Szűzanya milyen kedvesen beszélt arról, hogy milyen nagy szeretettel, örömmel várta a kis Jézust. Jézus nemcsak ember, hanem Isten is, és Ő egészen másképp gondolkodott ott az anyaméhben, mint egy földi szülő magzata. Mert Ő már előtte látta a Mennyországot, és csodálatos dolgokat tapasztalt, ezért édesanyja méhében sokat kellett szenvednie, mert hiányolnia kellett azt a sok gyönyörűséget, ami a Mennyországban körülvette. Pl. a földi ember magzatát egyáltalán nem zavarja, hogy nem hall, de Jézusnak ez fájt, hiszen a Mennyországban gyönyörködött a szférák zenéjében, az angyalok gyönyörű dicsőítő énekében. Ott édesanyja méhében semmit nem hallott, még édesanyja szelíd hangját sem. És akkor mit is tett a drága Jézus? Imádkozott az emberekért, először is azokért, akik süketek, és szenvednek attól, hogy nem hallanak semmit a földi életben, és azokért, akik a fülük miatt követnek el bűnöket. A földi ember magzatát nem zavarja, hogy nem lát, de Jézus szenvedett tőle, mert a Mennyország csodálatos volt, és ahogy anyja méhében került, becsukódott a szeme, és teljes sötétségbe került. Ezt a sötétséget felajánlotta a vakokért, és azokért, akik a szemükkel vétkeznek. Az Úr Jézus a Mennyországban tágas helyen volt, és hatalmas szabadsága volt, és amikor 9 hónapon anyja méhében volt, alig volt lehetősége mozgásra, a végén pedig egyáltalán nem tudott megmozdulni, se a kezét, se a lábát, se a fejét nem tudta mozdítani. Ezt a szenvedést felajánlotta a fogyatékosokért, az ágyhoz kötött betegekért, és azokért a gyermekeikért, akik a testükkel, a mozgásukkal követik el a bűnöket, pl. a paráználkodást, a fajtalankodást, a házasságtörést, az abortuszokat, lopásokat, gyilkolásokat, erőszakosságokat.
Mindenki tudja, hogy az Advent a megújulás ideje is, az Egyházi Év kezdete, és ilyenkor fellángol benne az az érzés, hogy ő most meg fog változni, új ember lesz belőle. Leveti a régi rossz tulajdonságait, a hibáit, a gyengeségeit, mindent megbán, nagyon megvizsgálja a lelkiismeretét, és nagy bűnbánat után elmegy szentgyónásra. És ekkor végre tiszta a lelke, mire jön a kis Jézus karácsonykor, leteszi elé a tiszta lelkét. A karácsony nem csak a kis Jézus születésnapjának az ünnepe, hanem Jézus dicsőséges második eljövetelének a várása. Ezzel kapcsolatban a Szentírásban, a magánkinyilatkoztatásokban és a fatimai harmadik titokban is találunk utalásokat. A Szentírásban benne van, hogy Jézus teljes dicsőségében, hatalma teljében az angyalok és szentek társaságában le fog jönni a földre, megítéli az emberiséget. Az is benne van a Bibliában, hogy új eget, új földet teremtett, hogy leszáll az új Jeruzsálem, hogy az Ég és Föld megrendül, nagy változások lesznek az égi testekben, megváltozik az egész világ, nagy katasztrófák lesznek az egész földön, nemzet nemzet ellen fordul. Az is benne van a Bibliában, hogy ha ketten fekszenek egymás mellett, az egyiket felemelik, a másikat otthagyják, ha ketten őrölnek a malomban, az egyiket felemelik, a másikat otthagyják, ha ketten dolgoznak a mezőn, az egyiket felemelik, a másikat otthagyják. Ez mi lenne más, mint az elragadtatás, amit megkapnak a választottak. Szinte minden választottján keresztül a Mennyei Atya azt üzeni, hogy eljön a Nagy Figyelmeztetés. Most pedig időrendi sorrendben fogom elmondani, hogy mi fog történni: Kezdődik az egész a Nagy Figyelmeztetéssel, amely Isten irgalmának a legnagyobb megnyilvánulása, mert Isten nem akarja, hogy a büntetésben az emberek elpusztuljanak, és a bűneikben, amikben most fetrengenek, elkárhozzanak, hanem meg akarja menteni az emberiséget. A Nagy Figyelmeztetés lelki esemény lesz, nem kell gondolnunk Jézus második eljövetelére, igaz látni fogjátok a keresztet a vérző Krisztussal és mindenki a lelkében látni fogja Jézust, hogy mi minden szenvedést okozott a bűneivel. Lesz, aki a boldog, örvendező Jézust fogja látni a figyelmeztetéskor, lesz, akinek a lelkét elragadják, és a Mennyországba elviszik pár percig. Amikor vége a Figyelmeztetésnek, szinte azonnal megjelenik az Antikrisztus, aki már most is működik a világban, csak még nem fedte fel magát. Úgy jelenik meg, mint egy angyal. Először a globális erők próbálnak az embereken segíteni, mert az ő irányításukkal tönkre tették az országok gazdasági, társadalmi helyzetét, és most mint jó nagybácsik mutatkoznak az Antikrisztus emberi, munkát adnak, pénzt adnak, a jó arcukat mutatják. És a frissen megtérteket ez megérinti, hiszen szegények, éheznek, és odaállnak az Antikrisztus elé. Az emberek másik része megmarad Jézus Krisztus mellett. A nagy szétválódás után az Antikrisztus mellé állók lelke és teste egyaránt elpusztul. Meghalnak a háborúban, katasztrófákban, a chiptől, amit beléjük ültetnek, amely egy lítium nevű anyagot tartalmaz, ami halálos fekélyt okoz. A Jézus Krisztus mellé állókkal pedig ezt történik: amikor kezdődik a büntetés Jézus lejön a felhőkig angyalaival szentjeivel együtt, azokat szétküldi a választottjaihoz, és elragadják őket testestül, lelkestül. Egy új testet kapnak, ami láthatatlan és azzal együtt elviszik őket egy biztos helyre, amelyről most nem beszélek. Krisztus mellé állók közül nagyon sokak lelkét elragadják az angyalok. Vannak olyanok, aki felajánlják magukat Jézusnak, ők amikor a keresztényüldözéskor kivégzik őket, azonnal a mennybe jutnak, és különösen nagy boldogságban lesz részük. Vannak olyanok a Jézus mellé állók közül, akiket nem ragadnak el az angyalok, végig kell élniük a büntetést, de Jézus vigyáz rájuk, nem hagyja, hogy nélkülözzenek, vagy hogy megöljék őket. Tehát Jézus mellé, és a Pápa mellé kell állni, mert csak akkor menekültök meg, Drága Kicsi gyermekeim! Megtörténik a nagy csoda, amit nagyon sokan fognak látni, és ami a nagy zarándokhelyeken látható marad, semmivel nem lehet eltörölni. Ez után a nagy csoda után Jézus nem tesz több csodát, az Antikrisztus viszont igen, többen hisznek majd benne. Megkezdődik a keresztényüldözés, a nagyfigyelmeztetés után is tapasztalni fogjátok, hogy nem kedvelnek benneteket, de az igazi keresztényüldözés csak ezután kezdődik. Még a római keresztényüldözésnél is rosszabb lesz, mert kitalálnak mindenféle kínzóeszközt, amivel egekig tudják fokozni a fájdalmat, de ti ne féljetek, mert ti védelem alatt lesztek. Elkezdődik a nemzet nemzet ellen fordulása, a globális erők olyan nyomást gyakorolnak a világ vezetőire, hogy megkezdődik a harmadik világháború. De mindez feltételes, mert ha hirtelen mindenki megtérne a világon, akkor nem lenne se keresztényüldözés, se világháború. Ha százszor ennyien engesztelnének, megkönnyíteném, lerövidíteném a szenvedést. De mindenképpen megkönnyítem, mert amikor már a legszörnyűbb eszközökhöz nyúlnak a hadvezérek, politikusok, akkor hozom a 3 napos sötétséget, ami a fatimai titokban van. A 3 napos sötétség alatt a Sátán és angyalai az elkárhozottakkal együtt kijönnek a pokolból és körüljárják a lakásokat és mindenhová be akarnak menni, de ahova ki van téve az én Szent Fiam keresztje, azt angyalok védik, oda nem tudnak bemenni. Kiadják magukat a ti rokonaitoknak, ismerőseiteknek, barátaitoknak. Vigyázzatok, ne engedjétek be őket, mert ők a gonosz lelkek, akik benneteket meg akarnak ölni. A 3. nap végén nagy fényesség lesz, és akik megmaradnak látják majd az Új Eget és Földet, és akkor lesz Jézus második eljövetele. Mindez nincs messze, gyermekeim! Ezért kell mondanunk Marahnata! Az Új Világban Jézus lesz a király és a Szűzanya lesz a királynő. Mindenki látni fogja a testi szemeivel Istent, aki letörli könnyeiteket. Ott nem lesz szenvedés, és halál, csak boldogság, és öröm lesz. 1000 évig fog tartani, és a végén kiszabadul a Gonosz, aki eddig el volt zárva. A gonoszok vezére az Antikrisztus, és a Sátán lesz, és ott állnak mögöttük az elkárhozottak. Szembe velük ott áll Jézus Krisztus serege, Szent Mihály arkangyallal az élen, és a szentek, és a maradék. A két erő összecsap, és a jó fog győzni. Jézus Krisztus megöli az Antikrisztust és a Sátánnal együtt beveti őket a kénköves tóba. És mikor ez megtörtént Jézus megint megjelenik az Új Világban, és elkezdődik a feltámadás. Először a Krisztusban elhunytak támadnak fel, majd az elkárhozottak. És új testet kapnak a megmaradtak. Jézus jobbjára és baljára állítja a feltámadottakat. A jók a mennyországba kerülnek, a gonoszak a kénköves tóba, a pokolba.
Egy-két látomást szeretnék elmondani, amely kapcsolatos Adventtel és az Új Világgal. Vantorta Mária látomásával kezdem. Amikor a Szűzanya hazajött Erzsébettől, tudta, hogy József nem nézi jó szemmel, hogy ő áldott állapotban van. Leül a rokkája mellé és szomorúan dolgozgat. Egyszercsak kopognak, Szent József érkezik. Szent József nagy bűnbánattal a szemében köszönti Máriát: Ó, Jegyesem tévedtem! Természetfeletti módon kinyilatkoztatták nekem, hogy téged a Szentlélek beárnyékolt, és te vagy a Messiás anyja. Miért nem mondtad meg nekem? Mária így felelt: Olyan nagy dolgot művelt velem a Mindenható, hogy ezt nem  lehetett csak úgy elmondani. József bocsánatot kért. Mária így szólt: Nincs miért bocsánatot kérned! Erre József letérdelt elé, az ölébe hajtotta a fejét és úgy sírt, mint egy kicsi gyermek, Mária pedig megsimogatta a fejét. Azután a tekintetük egybeolvadt, és boldogan mosolyogtak egymásra, micsoda öröm lesz, amikor majd először meglátják a kicsi gyermeket, Isten fiát. Elképzelték, hogyan fognak majd körülötte térdelni, hogyan fogják imádni. Szent József azt mondta, hogy nem meri majd megérinteni, mert Ő Isten Fia. Mária azt mondta, hogy csak nyugodtan érintsd meg, öleld a szívedre a te kicsi nevelt fiadat, mert rád bízta az Atya. József azon gondolkodott, hogy ő csodálatos bölcsőt készít neki, hiszen ő szakember ebben, senki másnak nem lesz olyan! De a jövő másképp hozta.
Most egy 19 éves kislánynak az Új Világról kapott látomását mondom el. Egy hatalmas várost látott, annak a közepén egy nagy templom, amely kiemelkedett a házak körül, amelyek kicsi házak voltak körbe-körbe a templom körül. Jézus Krisztus jött-ment a házak közül, állatok követték, házi állatok, vadállatok, az oroszlán a lábához dörgölőzött, Jézus pedig lehajolt és megsimogatta.   A házakban két-három nemzedék együtt élt, a szülők, a nagyszülők, a dédszülők és a gyermekek. Együtt mennek a misére, este viszik magukkal a kis lámpásaikat, bemennek a templomba, tömve van a templom. A szentáldozás előtt letérdelnek, kérik Jézust, hogy mossa le a lelkükről a legkisebb foltot is. Áldozáskor letérdelnek, majd a helyükre mennek, és áhítatosan letérdelnek. Nagy figyelemmel vesznek részt a szentmisén. Karácsonykor Jézus házról házra jár. Mindenütt már nagyon várják, leültetik és beszélgetnek vele, egy házat sem hagy ki. Az emberek szíve megtelik Jézus iránti mélységes szeretettel és hálával. A másik látnok, egy idősebb néni, azt tapasztalhatta, hogy nincs betegség és halál. Ezt nehéz elképzelni, hogy 1000 évig tart az Új Világ, és soha nem halnak meg? Mutatták a tengert, a parton egy üres, és egy távolodó bárkát, amely tele volt fehér ruhás emberekkel. A tenger az örök élet vize, a bárka viszi az embereket Jézus vezetésével a Mennyei Atyához a Mennyországba azokat, akiknek az élete már letelt. Egy-egy idősebb ember, az életszentség legfelsőbb fokán beszáll a bárkába, és úgy megy a Mennyországba. Egy másik választottnak pedig úgy mutatták a halál helyettesítését, hogy azokat, aki már elég idősek voltak, és készen álltak, angyalok ragadták el a Mennyországba. Az előbb említett 19 éves kislány látta, hogy a Figyelmeztetéskor a Föld elfeketedik, majd lángok borítják, majd hófehérré válik, megtisztul, és tele lesz drágakövekkel. Megkérdezte Jézust ez a kislány, hogy mik ezek a drágakövek. Ő válaszoltam, hogy ezek a teljesen megtisztultak jelképei. A három napos sötétségről is mutattak egy képet az égiek. Ott voltak a rejtekben a maradék emberek, szörnyű dolgokat hallottak, nagy zúgásokat, ordítozásokat, kiáltozásokat. A gonosz lelkek nemcsak egyedül jöttek, hanem hozták magukal a kárhozottakat. Az arcukon gyűlölet volt, a testük pedig oszlott, és azokba a házakba, ahol olyan hozzátartozóik voltak, akik halálukkor nem hívtak hozzájuk papot, bementek és úgy megijesztették őket, hogy azon nyomban meghaltak. Ebből a szörnyű látomásból megtudhattátok, hogy milyen fontos a haldoklókhoz papot hívni, mert ha fölveszik az utolsó kenetet, még ha meggyónni nem is tudnak, Isten eltörli a bűneiket, és nem a pokolba, csak a tisztítóhely legmélyére kerülnek.
Megáldalak benneteket a bátorság, a türelem és a várakozás lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
a

Hozzászólások lezárása.


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Dél-Alföld
  • Dél-Dunántúl
  • Délvidék
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Észak-Alföld
  • Észak-Magyarország
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyökereink
  • Haladunk, haladunk, az ösvényt ne tévesszük szem elől…
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsony
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Közép-Dunántúl
  • Közép-Magyarország
  • Legendák, mesék, mondák
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • MártírSors
  • Meddig még?
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Munkanapló
  • Nyugat-Dunántúl
  • Olvasó gondolkodó
  • Örökimádás
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pünkösd-ElJövet
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: