2011. február 09.
Jézus:„…Aki fogantatott Szentlélektől…” (Hiszekegy)
Jézus: Drága Engesztelő Gyermekeim! Lángoló szívem összes szeretetével köszöntelek benneteket. Isteni áldásom adom rátok, hogy újra összejöttetek engesztelni. Folytatom a „Hiszekegy”-ről szóló tanítást. Amikor így imádkoztok: „… és a Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban”, akkor mindjárt utána ezt valljátok: „ … “Aki fogantatott Szentlélektől.” Nektek katolikusoknak mindig is külön imertetőjele volt és ma is az, hogy különös buzgalommal tisztelitek Édesanyámat. Egyesek félremagyarázzák a ti különös tiszteleteteket és aggályoskodnak vele szemben. Egy példával szeretném ezt nektek bemutatni. Van két barátnő: Jolán és Mariann. Mindketten özvegyek. Barátságuk régi, még valamikor osztálytársak voltak. Gyermekeik már rég kirepültek, egyedülállók. Gyakran találkoznak, Jolán most is meghívta barátnőjét egy kis délutáni beszélgetésre. Közös az érdeklődési körük, ugyanis mindketten vallásos, hívő emberek: Jolán katolikus, Mariann református. Idősek már, nem a divatról, politikáról, tv filmekről, szakácskönyvekről szeretnek beszélgetni, hanem a hit kérdéseiről. Eddig mindig kerülték a két különböző vallást elválasztó, kényes kérdéseket, de most Mariann megkockáztatta:
-Jolikám! Miért hívjátok Jézus anyját Szűz Máriának? Hogy lehetne Szűz, amikor megszülte a Fiát? No meg azt sem tudom elfogadni, hogy férfi nélkül áldott állapotban került. Oly logikátlannak tűnik előttem ez az állítás, hogy valaki teherbe esik, és mégis szűz marad, azután szűzen szül egy gyermeket. Jolán így válaszol:
-Tagadhatatlan, Mariannám, hogy az Úr Jézus születése körül ez egy olyan tétel, amelyen talán még a vallásos és jóindulatú emberek is megbotránkozhatnak. Katolikus tanításunk szerint ugyanis Jézus nem úgy fogant és született, mint más emberek. Szent József nem az Ő földi apja volt, Jézus fogantatása a Szentlélek ereje által történt, hiszen József és Mária nem éltek házaséletet. Bizony ez nem az általános emberi törvények szerint történt, de a Szentírás ellentmondást nem tűrően állítja ezt: Mikor Mária azt hallja az angyaltól, hogy neki fia fog születni, zavarodottan kérdi: „Miképpen lesz az, mikor férfit nem ismerek?” (Lukács 1,34) Az angyal pedig világosan feleli: „A Szentlélek száll reád és a Magasságbelinek ereje megárnyékoz téged, azért a Szent is, ki tőled születik, Isten Fiának fog hivatni” (Lukács 1,35) Szent Máténál meg ezt olvashatjuk: „Mikor el volt jegyezve az Ő anyja, Mária Józsefnek, mielőtt egybekeltek volna úgy találták, hogy méhében fogant a Szentlélektől.” (Máté 1,18) És mikor emiatt Szent József megijed, az angyal így nyugtatja meg: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől vagyon.” (Máté 1,20) Ezek a szentírási helyek, mondja Jolán,  azt tanítják nekünk, hogy Krisztus egész másképp született a földre, mint mások. Ő nem volt alávetve a születés általános módjának, törvényének. Édesanyjától kapta ugyan testét, de nem oly módon, mint a többi emberek, mert az Ő anyja, Mária szűz és érintetlen volt születése előtt, és az maradt születése után is.
Igaz, hogy ezt megérteni emberi eszünkkel nem bírjuk, ezt hinnünk kell, de kell! Ha Mária szűzi anyaságát meg nem is értjük, mégis erre kell, hogy gondoljunk: Valóban az Isten fiának így kellett közénk érkeznie. Mariann így kérdez:
− Jolikám! De hát miért ne születhetett volna Jézus rendes, megszokott földi fogantatás következtében?
− Azért, kedves Barátnőm, mert Ő sokkal de sokkal magasabb rendű nálunk, Ő maga Isten. Ugye ismersz becsületes, buzgó vallásos szülőket, akiknek züllött, iszákos, kábítószerező, bűnöző gyermekei vannak? Mikor a szülők új gyermeknek adnak életet, abba az új kis emberkébe, már fogantatása pillanatától kezdve bele vannak oltva a legtávolabbi ősök hajlamai is. Jó vagy rossz tulajdonságaikat örökli. Senki, aki erre a földre születik, senki többé már nem az az eredeti, tiszta, ideális alkat, amilyennek az első ember kikerült a Teremtő kezéből, hanem keverékei vagyunk őseink hajlamainak. Isten nem engedhette, hogy az Ő Fia valamelyik ősétől rossz tulajdonságokat örököljön. Isten Fiának új utat kellett választania a fogantatásban, mely függetleníti Őt az emberiség korhadt, beteg törzsétől. Új utat, mely közvetlenül Isten kezéből jön, mint „új Ádám”. Mint valamikor az első Ádám is közvetlenül Istentől jött.
− Joli! Ez bámulatos! Ez az érv tökéletesen meggyőzött engem. Szűz Mária szűzen fogantatott, ez most már nem kétség. Hiszen Jézus Urunknak, Megváltónknak egészen tökéletesnek kellett lenni, ősei hibái nélkül születni.
Ezzel véget ért az értékes beszélgetés a két jó barátnő között és Mariann mindenütt a Szűzanyaként emlegeti Máriát.
Drága Engesztelőim! Ezzel kapcsolatban még felvetődhet ez az újabb kérdés bennetek: Vajon Én, a ti Megváltótok ezen az alapon anyai ágon valamelyik ősömtől nem örökölhettem rossz hajlamokat? Az emberi logika bizony feltételezhet ilyesmit.
Ezt igyekszem megnyugtatóan megmagyarázni nektek. Mindenekelőtt Édesanyámtól semmi rosszat nem tudtam örökölni, mert szeplőtelenül fogantatott, bűn nélkül jött a világra. Az Ő közeli vagy távoli ősei között is akadtak gyenge, bűnös, rosszindulatú emberek. De a Szentháromság egy Isten mindenhatóságánál fogva nem engedte, hogy fogantatásom pillanatában bármilyen hibás hajlam öröklődjön. Viszont ahhoz, hogy isteni tervünk megvalósuljon és Én mint Isten Fia emberré váljak, kellett egy tökéletesen tiszta, szeplőtelen földi leány, aki elfogad Engem, és anyámmá lesz.
Drágáim! Ez a tanítás arra volt jó, hogy ezután még nagyobb tisztelettel és odaadással mondjátok ki, hogy Szűz Mária vagy Szűzanyám, mert Ő volt a legtisztább Szűz ezen a világon. Ne higgyetek az Őt beszennyező könyveknek, filmeknek, gúnyolódásoknak, mert Ő valóban szűzen, a Szentlélektől fogant Engem.
Kedves Engesztelőim! Ma újra mind a négyen köztetek vagyunk: a Szentháromság és Édesanyám. Hogy érezhessétek jelenlétünket, szavaimmal próbálom bemutatni nektek. Itt áll középen, veletek szemben Mennyei Édesanyátok. Most nagyon fiatal, törékeny, karcsú. Fehér, hosszú ruha van rajta és a fején nincs fátyol. Szép hullámos gesztenyeszínű haja vállára omlik. Hirtelen felette eltűnik a mennyezet, a kékszínű ég megnyílik, és a magasból egy ragyogó, fehér fénysugár érkezik Édesanyám alakjára, ez a Mennyei Atya jelenlétét jelenti. A fényben egy fehér galamb repül lefelé és leszáll a kezére. Ő megfogja, szívére öleli és a madár, mintha beleolvadna, eltűnik, majd kis idő múlva újra ott van a fényben, kitárt szárnyakkal lebegve, az Atyánál. Közben Édesanyám így szól hozzátok:
„Drága Kicsinyeim, hűséges Gyermekeim!
Én a Szentlélek jegyese vagyok. Nagyon különleges, bensőséges kapcsolatban vagyok vele. Ami történt köztünk, az az Isten és ember közötti szeretetnek egy egészen egyedülálló aktusa, melyhez hasonló soha nem volt és nem is lesz. Ez az aktus tette lehetővé a ti Megváltótok emberré válását. Tehát Jézus a gyümölcse Isten irántam való végtelen szeretetének. Úgy tetszett Neki, a Magasságosnak, hogy Engem, az Ő egyszerű szolgálóleányát szűzen és érintetlenül Isten anyjává tett.”
Most pedig Én, a ti Üdvözítőtök átveszem a szót és elbúcsúzom tőletek. Azt kérem, hogy Édesanyámat mindig a legnagyobb tisztelettel vegyétek körül és védjétek meg a kételkedőktől, a rágalmazóktól. Megáldalak benneteket: az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
a

Hozzászólások lezárása.


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Dél-Alföld
  • Dél-Dunántúl
  • Délvidék
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Észak-Alföld
  • Észak-Magyarország
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyökereink
  • Haladunk, haladunk, az ösvényt ne tévesszük szem elől…
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsony
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Közép-Dunántúl
  • Közép-Magyarország
  • Legendák, mesék, mondák
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • MártírSors
  • Meddig még?
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Munkanapló
  • Nyugat-Dunántúl
  • Olvasó gondolkodó
  • Örökimádás
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pünkösd-ElJövet
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: