2008. november 20.
Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Az idő eljött. Beteljesülnek a próféciák. Szeretetem és keresztáldozatom tartja fenn ezt a világot. A bűnök már az égbe csapnak. Nem nézhetem tovább ezt a tengernyi bűnt. Be kell avatkoznom. Ez a ti érdeketekben történik. A nagy figyelmeztetés jön. Mindenki meglátja tetteit, egész életét, és szembesül annak következményeivel. Ez egy nagy kegyelmi adomány. Léleklátás, tisztánlátás, amely az üdvösségre visz. Imádkozz a hit adományáért mindazok számára, akik még nem hisznek Bennem! A hit a legnagyobb kegyelem a földön. Hit nélkül nem lehet tetszeni Istennek, és nem is lehet üdvözülni. A hitetek fontosabb, mint a szemetek világa. A hitből fakad a remény és a szeretet. Ez a három isteni erény az üdvösségre visz. A nagy figyelmeztetéskor ennek fényében fogjátok látni tetteiteket, egész életeteket. Amikor ez a léleklátás történik, minden egyes embernek megadom a hit kegyelmét, hogy higgyen Istenben, Isten törvényében, és ebből a szempontból ítéljék meg saját életüket. Ezért lesz annyi megtérő bűnös akkor. Épp ezért adom ezt a léleklátást, mert nagyon sok lélek rohan a kárhozatba. Ez egy mentőöv a számukra. Természetesen megmarad a szabad akarat. Aki meg akar maradni a hitben, az megmarad, de aki elveti, arra nem kötelezem. Figyelmeztetlek titeket, ezek a megátalkodottak lesznek a sátán eszközei, és minden rossznak az okozói. De mindenki Engem szolgál. Még a sátán is. Mert csak annyi rosszat követhet el, amennyit Én megengedek neki. Imáitokkal és áldozataitokkal megtörhetitek a sátán hatalmát. Erre adom a kegyelmeket. Tartsatok ki az imában akkor is, ha nem azt kapjátok, amit kértek. Higgyetek Bennem! Én jobban tudom, mi válik az üdvösségetekre, és azt meg is adom nektek.”
2008. november 23.
Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Elérkezik a vég, a türelmi idő vége. Karom lesújtani készül. Ítélet közeledik. Ez az ítélet a lelkek mélyén fog lezajlani. Olyan lesz, mint a végítélet, de még mindig megadom az esélyt a lelkeknek a megtérésre. Ma nagyon sok a bűnös. Sok a tudatlan. Nem akarom a vesztüket. Ez tulajdonképpen egy nagy kegyelem kiáradás, ami most következik. Megláttatom a lelkekkel cselekedeteik súlyát, és annak következményeit. Megmutatom mindenkinek külön-külön, személyre szólóan a helyes utat, amely az üdvösségre visz. Megadom a léleklátás pillanatában a hit kegyelmét. Utána a döntést az emberre bízom, mert tiszteletben tartom a szabad akaratot. Nagyon súlyos és elviselhetetlenül nehéz órák és napok lesznek ezek mindazok számára, akik tudomást sem vesznek Rólam, ezért teljesen váratlanul fogja őket érni. Papjaimnak hirdetni kellene a szüntelen készenlétet, a megtérést, ha már elvetik üzeneteimet, amelyeket oly nagy szeretettel adok egy-egy kiválasztott gyermekemen keresztül, azért, hogy felkészítsem őket a jövő súlyos, nagy horderejű eseményére, az ítéletre, amelyet nagy figyelmeztetésnek is lehet nevezni. Már itt van a küszöbön, és nagyon váratlanul és hirtelenül fogja érni mindazokat, akik nem hisznek üzeneteimben, és csak az élvezeteknek élnek. Nagyon szeretem népemet, az egész emberiséget. Én kivétel nélkül minden egyes embernek az örök üdvösségét akarom. Ezért haltam kínhalált a keresztfán. Ezért esedezem szüntelenül Atyám előtt, hogy könyörüljön rajtatok. Atyám végtelenül irgalmas, és minden megtérő bűnösnek nagyon örül. Azért, hogy Szentséges Vérem azért az emberért nem omlott hiába. Atyám nagyon szeret Engem, és minden kérésemet teljesíti. De Nekem szükségem van a ti imáitokra, önmegtagadásotokra és áldozataitokra, amelyeket az Én kínszenvedésem örök érdemeivel egyesítetek, hogy bemutassam Atyámnak, és erre adja a kegyelmeket. Tudjátok meg, hogy ezt a bűnös világot az Én kereszthalálom, és a ti engesztelésetek tartják fenn. Ha ti, engesztelő, kisded lelkű gyermekeim, felhagynátok az imádással és az imával, ez a világ megsemmisülne. Még így is nagy kegyelem, hogy egy kis engesztelő csoportért az egész országnak irgalmaz Atyám. Nemde azt mondtam: Legyetek tökéletesek, mint Mennyei Atyátok. Ezt mindnyájatokra értettem. Mert mindenhatóságom minden életállapotot megszentelt. A szerzetest, a papot, a családot, az egyedülállót. Mindenkit. Minden ember megkapja a kegyelmet, hogy szentté váljon, ha akarja. Én nem vagyok erőszakos. Én tiszteletben tartom a szabad akaratot. Ellenfelem azonban ravasz, hazug, sunyi. Rászedi, becsapja, behálózza áldozatait, és elgáncsolja. De Én mindig megadom a menekülés útját minden kísértésből. Rajtatok múlik a választás. A lehetőséget mindig megkapjátok a jóra. A lelkiismeret minden embert figyelmeztet, maga a Szentlélek inti a jóra. Ha mégis a rossz kell, a bűnösnek viselnie kell annak következményeit. Mert minden döntésnek következménye van. Ha az emberek szüntelenül imádkoznának, és kérnék a Szentlélek vezetését, mindig csak jó döntéseket hoznának, és boldogok lennének ők, és mindazok, akikre kihatnak jó döntéseik.”
a

Hozzászólások lezárása.


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Dél-Alföld
  • Dél-Dunántúl
  • Délvidék
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Észak-Alföld
  • Észak-Magyarország
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyökereink
  • Haladunk, haladunk, az ösvényt ne tévesszük szem elől…
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsony
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Közép-Dunántúl
  • Közép-Magyarország
  • Legendák, mesék, mondák
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • MártírSors
  • Meddig még?
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Munkanapló
  • Nyugat-Dunántúl
  • Olvasó gondolkodó
  • Örökimádás
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pünkösd-ElJövet
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: