2014. június 1. Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Éljetek szüntelen készenlétben! Az idő rövid. Most jön a nagy megmérettetés ideje. Megrostálok mindenkit, kivétel nélkül. Igyekezzetek teljesíteni parancsaimat! Ne legyetek képmutatók! Istennek nem lehet hazudni. Én a szívek és a vesék vizsgálója vagyok. Én még a gondolataitokat is ismerem. Hallom minden szavatokat, látom minden cselekedeteteket. 
Gyermekeim! Ne sántikáljatok kétfelé! Én undorodom a képmutatóktól. Az ilyenek közönséges hazudozók, akik nem örökölhetik Isten országát. Nem lehet megfelelni a világnak, és az Istennek. Vagy Engem szolgáltok, úgy, hogy megtartjátok törvényeimet, vagy a sátánt, mert ő a világ fejedelme.
Gyermekeim! Nézzetek fel Rám, a keresztre! Kövessetek Engem a keskeny úton! Engedjetek el mindent, ami a világ, személyeket, tárgyakat, elveket. Ragadjatok meg Engem, és legyetek Hozzám hűségesek! Én maradandó értéket kínálok fel nektek, amit soha nem veszítetek el. Saját Magamat adom nektek a Szentáldozásban. Mossátok tisztára lelketeket a bűnbocsánat szentségében! Jöjjetek Hozzám, Én felüdítelek benneteket. Adjátok át Nekem terheteket, minden gondotokat! Ti csak törődjetek az Én dolgaimmal, a tiétekről Én Magam gondoskodom. Ti csak keressétek a mennyek országát, és annak igazságát, a többi mind megadatik hozzá nektek! Nem akarom, hogy elsüllyedjetek a földi gondokban! Azt akarom, hogy szárnyaljatok Hozzám! Kösse le gondolataitokat az ima, a Belém vetett bizalom és hit!  Higgyétek, és kérjétek, akkor megkapjátok mindazt, amire szükségetek van! Én gondoskodom rólatok. Hagyatkozzatok Rám, és bízzatok Bennem! Akkor soha nem szégyenültök meg. Én ugyanaz vagyok ma is, Aki megszaporítottam a kenyeret. Én Isten vagyok. Ma is tudok csodákat tenni. Tudjátok, mi akadályoz benne? A ti hitetlenségetek. Minden lehetséges annak, aki hisz. A hittel teli ima hegyeket mozdít, vagyis a lehetetlennek tűnő dolgokat is megoldja. Ha hisztek Bennem, ma is megtapasztalhatjátok azokat a csodákat, amelyeket akkor tettem, amikor a földön éltem. Olvassátok az Evangéliumot, és váltsátok tettekre! Akkor boldogok lesztek. Célt és értelmet kap életetek. Lelkeket fogtok kiragadni a sátán karmaiból. 
Gyermekeim! A földi életetek egy folyamatos harc. A bukott angyalok légiói támadnak minden oldalról benneteket, hogy a kárhozatba, az örök tűzbe taszítsanak. Meneküljetek Hozzám! Csak Én tudlak megmenteni benneteket. Megváltásotok az Én értetek kiontott drága Szent Vérem és kereszthalálom. Kérjétek magatokra, hogy borítsalak be titeket drága Szent Véremmel! Akkor tehetetlen lesz veletek a sátán, mert az Én Vérem a tökéletes védelem. Atyám látja rajtatok e Vért, megenyhül jogos haragja, és irgalmat gyakorol veletek. Fel nem fogjátok, mekkora kincs vagyok a ti számotokra. Én vagyok a ti örök életetek, örök boldogságotok. Ne higgyetek a sátánnak, aki el akar szakítani titeket Tőlem! Nekem higgyetek, Aki keserves kínszenvedésemmel és kereszthalálommal bizonyítottam irántatok való szeretetemet!
Gyermekeim, Véremen megváltott kicsinyeim! Egyétek Testemet, és igyátok Véremet! Akkor örök életetek lesz Bennem! Nagy titok ez, mert aki Engem eszik, az eggyé válik Velem, mint vízcsepp a hatalmas óceánban. Többé már nem kettő, hanem egy. Aki Velem egyesül a Szent Színek alatt, az Belém istenül, és már itt a földön örök élete van. 
Gyermekeim! Addig járuljatok a szentségekhez, amíg még köztetek vagyok. Sajnos nemsokára beteljesedik Dániel próféta jövendölése: eltörlik a mindennapi áldozatot, és felállítják a vészt hozó undokságot, ami maga a sátán, a bálvány. (Dániel 12,11.) Ti soha ne kövessétek őket! Én gondoskodom. A rejtekben mindig lesznek szent papok, akik bemutatják a Szentmisét. Igaz, hogy sokkal ritkábban, mint most.
Gyermekeim! Éljetek szüntelen készenlétben, mert nem tudjátok, mikor kell megállnotok ítélőszékem előtt! Tartsátok meg parancsaimat! Váltsátok tettekre tanításomat! Akkor nyugodtak lehettek, mert elnyeritek az örök boldogságot. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2014. június 3. Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Az élet rövid. Készüljetek fel arra a másik életre, ami a síron túl van! Ne higgyétek, hogy a test halálával lezárul életetek! Nem. A test ugyan feloszlik, mert porból vétetett, és porrá lesz. De a lelketeket Maga Isten lehelte belétek. Ezért a lelketeknek örök élete van. 
Kicsinyeim! Az örök életre készüljetek! Tartsátok meg Atyám törvényeit! Szeressétek Istent teljes szívetekből, és felebarátaitokat úgy, mint magatokat! Akkor már itt a földön örök életetek van.
Gyermekeim, készüljetek! Az idő közel. Hamarosan beteljesülnek a próféciák. Akkor sokaknak meg kell állni ítélőszékem előtt. Minden itt marad. Ne a földi kincsekben bízzatok, hanem Isten irgalmas szeretetében! Atyám egy csodálatos országot készített mindazoknak, akik szeretik Őt. Ezért azzal foglalkozzatok, ami odafönt van! Teljes szívetekből vágyakozzatok rá, hogy elnyerjétek az örök boldogságot! Atyámat, a teljes Szentháromságot látni színről színre olyan nagy boldogság és béke, amellyel egy egész örökkévalóságon át nem tudtok betelni. Itt a földön senkinek sincs maradandó hazája. Ezt az életet arra kaptátok, hogy megismerjetek Engem, Atyám Igéjét, Aki a mennyből szálltam alá. Szeressétek Istent, úgy, hogy megteszitek, amit parancsol! Hirdessétek Isten Igéjét, tegyetek Rólam tanúságot mindazoknak, akiket elétek vezetek! Ma nagy sötétség borítja be a földet. Számtalan démon és gonosz lélek téveszti meg, és manipulálja az embereket. Hatalmas harc folyik a lelketekért. Ellenfelem, a sátán csatázik értetek, hogy minél több embert taszítson a kárhozatra. 
Drága gyermekeim! Vegyétek nagyon komolyan üzeneteimet, amellyel tanítalak benneteket! Kapaszkodjatok bele irgalmas szeretetembe, és mindenkit vezessetek Hozzám! Beszéljetek Rólam! Buzdítsátok megtérésre az embereket, mert az idő lezárul, és utána már semmit sem tehettek. Az Evangéliumban ezt kértem: éljetek szüntelen készenlétben! Ne egymással legyetek elfoglalva, hanem keressetek Engem a szívetekben! Szólítsatok meg! Adjátok át Nekem a gondjaitokat! Ha bíztok Bennem, csodákat fogtok megtapasztalni. Adjátok át az életeteket Nekem! Én szentekké formállak benneteket. Békét és boldogságot adok a lelketekbe. Célt és értelmet nyer életetek.
Gyermekeim! Hagyjátok magatokat üdvözíteni! Működjetek együtt a kegyelemmel! Aki meghallja szavamat, és igent mond hívásomra, annak megújul Bennem az élete. Új ember lesz, és megtapasztalja Velem a biztonságot. Erre hívlak meg mindnyájatokat. Kövessétek üzeneteimet! Megáldalak benneteket Szívem csodálatos, semmihez sem fogható végtelen szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”




2014. június 17. A templomban, rózsafüzér ima alatt a Szűzanya: „Betakarlak mindnyájatokat Isten-Anyai palástommal. Védelmem alatt álltok. Nyissátok meg szíveteket a kegyelem befogadására! Legyetek szentekké!”

2014. június 19. Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Az óra itt van. Készüljetek! Nemsokára kiontják Értem véreteket. Hatalmas keresztényüldözés van készülőben. Ellenfelem már mindent előre kitervelt. De ti soha ne féljetek! Veletek vagyok minden nap, a világ végezetéig. Nem különb a szolga Uránál. Ha Engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az Én Véremet kiontották, a tiéteket is ki fogják ontani. Ne féljetek üldözőitektől! Valljatok meg Engem bátran előttük! Aki megvall Engem, azt Én is megvallom Atyám és szent angyalai előtt. De aki megtagad Engem, azt Én is megtagadom Atyám és szent angyalai előtt. Tartsatok ki Mellettem mindhalálig! Akkor bevonultok Velem Atyám házába, és Én a fejetekre teszem az örök élet koronáját. Bízzatok Bennem a síron túl is, mert az örök életbe a halál által, mint egy küszöb által léphettek be. Kérjétek az ég Urát, hogy állhatatosak legyetek mindhalálig!
Gyermekeim! Nézzetek fel Rám, a keresztre, mekkora árat fizettem a ti üdvösségetekért! Ti se méricskéljetek! Adjátok oda az életeteket Nekem, amiképpen Én is odaadtam értetek! Szeressetek Engem mindenekfölött, amint Én is szerettelek benneteket! Akkor könnyű lesz és édes a végső áldozat, és elnyeritek az örök boldogságot. Az szeret Engem, aki megtartja Atyám törvényeit. Aki odaadja Értem életét, megmenti azt, az örök életre. Mert mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri, de lelkében kárt szenved? Mit adhatna cserébe lelkéért? Lelketek örök üdvössége az Én értetek kiontott drága Szent Vérem. Csak úgy üdvözülhettek, ha megteszitek Atyám törvényeit. Minden cselekedetetek, gondolatotok és szavatok fel van írva az Élet Könyvében. Csak a szeretet számít. Éljetek mindig mindenkivel szeretetben, de mindenekfölött Istent szeressétek! Akkor sok lelket mentetek meg az örök életre. Elképzelni sem tudjátok, mennyi lélek vergődik a sátán kelepcéjében. A ti imáitok és szeretetből fakadó jócselekedeteitek révén kiszabadítom őket. Ne fukarkodjatok az áldozatokkal! Fogadjatok el mindent, amit megengedek a lelkek javára! Odaát ezeknek az általatok megmentett lelkeknek fogtok a legjobban örülni. Ezek lesznek a ti kincseitek. Már most ajánljátok fel vértanúságotokat az Én rettenetes kínszenvedésem és kereszthalálom örök érdemeivel egyesítve égi Édesanyátok hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve, és könnyei által a szegény bűnösök megmentéséért! Rengeteg lelket fogtok kiragadni a sátán markából. Ne féljetek a haláltól! Én ott is, akkor is veletek leszek. Olyan kegyelmet és bátorságot adok a szívetekbe, hogy Irántam érzett lángoló szeretetetekkel megvettek minden szenvedést, és vágyódni fogtok a vértanúságra, hogy ezáltal is beteljesítsétek rátok vonatkozó örök szent tervemet. 
Gyermekeim! Az óra itt van. Eljött. Készüljetek! Adjátok át az életeteket Nekem! Imádjatok Engem teljes szívetekből, felebarátaitokat pedig úgy szeressétek, ahogy Én szerettelek benneteket, hogy az életemet adtam oda értetek! Akkor soha nem látott boldogságban lesz részetek egy egész örökkévalóságon át, mert Isten azoknak készítette az Ő országát, akik Őt szeretik. Készüljetek, mert hamar beteljesülnek a próféciák! Soha ne féljetek! Bízzatok Bennem határtalanul, akkor meg nem szégyenültök. Erre áldalak meg benneteket, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2014. június 23. Szentmisén, Szentáldozás után Jézus: „Nagyon-nagyon szeretlek. A Véremet ontottam ki érted. Magamat adom neked minden Szentáldozásban. Szeress viszont Engem! Add az életedet Értem!”


2014. június 29. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Az idő rövid. Készüljetek! Soha nem látott eseményeknek lesztek tanúi. Éljetek szüntelen készenlétben! Megrostálom a föld lakóit. Számon kérek minden bűnt, minden mulasztást. Ne féljetek, inkább térjetek meg! Ne halogassátok, mert erre már nincs időtök! Vegyétek nagyon komolyan figyelmeztetéseimet! Most van itt megtérésetek ideje, amíg még lehetőséget adok rá. Éljetek a kegyelemmel! A halál hirtelen jön. Éljetek halálra készen, mert most olyan események jönnek, hogy egyetlen pillanat alatt sokan meg fogtok halni. Onnan nincs visszaút, akkor már nem tudtok változni. Az idő rövid. Készüljetek! Kérjétek a Szentlelket, hogy adja meg a tisztánlátás kegyelmét! Tartsatok bűnbánatot! Keressetek Engem! Ott vagyok lelketek legbelső szobájában. Szólítsatok meg! Mondjatok el Nekem mindent! Minden gondotokat adjatok át Nekem! Én nagyon-nagyon szeretlek mindnyájatokat, kivétel nélkül. Én minden megbánt bűnt megbocsátok. De jaj annak, aki nem akarja megbánni, azt örök vétek terheli. Ez pedig maga a kárhozat.

Gyermekeim! Készüljetek! Tegyétek meg, amit mondok nektek! Megáldalak benneteket Szívem túlcsorduló, mindent megbocsátó szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítések: Apcsel. 19, 20. „..az Úr szava…” Lukács 1, 45. „Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki.”

2014. június 30. Szentségimádáson a Szentlélek imája bennem: „Hőn imádott Megváltó Jézusom! Te, Aki könnyek között így könyörögtél Atyádhoz: „Atyám, ha lehetséges, múljék el Tőlem ez a kehely, de ne az Én akaratom legyen, hanem a Tiéd.”

Most én is így könyörgök Hozzád: Jézusom, Te mindent megtehetsz. Ha lehetséges, kérlek, vond vissza a büntetés haragját, mely e világot sújtani fogja, de ne az én akaratom legyen, hanem a Tiéd. Jézusom, kérlek, borítsd be ezt a földgolyót a Te értünk kiontott ártatlan drága Szent Véreddel! Mentsd meg a lelkeket az örök kárhozattól! Indíts minket, akik leborulva imádunk Téged, hogy soha ne vonakodjunk még több áldozatot hozni a lelkekért! A Te értünk átszegzett, megostorozott, töviskoronás, csupa Vér Testedet lássuk mindig magunk előtt a keresztfán! Mily hatalmas volt a Te irántunk való szereteted! Milyen nagy árat fizettél a mi lelkünk üdvösségéért! És az emberek milyen könnyen elprédálják ezt a drága kincset. Igent mondanak a sátánnak, besétálnak csapdájába, aki rabul ejti őket, majd a kárhozatba taszítja. Ó, ha láthatnák, csak egy pillanatra is, milyen fertelmesen rút a sátán, és minden bűn, senki sem állna szóba vele, és nem vétkezne. Ha csak egy pillanatra láthatnánk a mennyet, és Téged, feltámadott, dicsőséges Testedet, semmi áldozatot sem találnánk soknak, hogy elnyerjük, és minél több lelket megmentsünk. De a hit szemével mindezt látjuk. Kérjük Tőled, erősítsd meg hitünket, és óvj meg a gonosztól!


Drága Jézusom! Keresztre feszített Királyom! Őrizz meg bennünket minden bűntől! Boríts be minket értünk kiontott drága Szent Véreddel! Kérünk Téged, üdvözíts minket! Ámen.”

Jézus: „Drága gyermekeim! Az idő rövid. Hamarosan visszajövök megítélni a földet. Készüljetek! Tartsatok bűnbánatot! Gyónjátok meg bűneiteket, hogy hótiszta lélekkel várjátok dicsőséges eljövetelemet! Ha megfogadjátok szavamat, akkor nincs mitől félnetek. Váltsátok tettekre az Evangéliumot! Ez az életszentség. Ez az üdvösség. hamarosan lezárul ez a korszak. Az emberiség saját magát írtja ki. Csak nagyon kevesen maradnak életben. Ők lesznek a szent gyökér,amely majd az új korban kihajt. Ők már a béke emberei lesznek, mert ezer évre megláncolom a sátánt. Nem tudja többé megkísérteni az embert. Ez lesz az ezer éves béke uralma. Az emberek békében és szeretetben fognak élni.

Gyermekeim! Ez a kor már nagyon közel van. Ezért mondom: készüljetek, mert nagyon sokan meg fogtok állni ítélőszékem előtt. Tegyétek meg Atyám törvényeit, és éljetek szeretetben! Akkor nincs mitől félnetek, és bejöttök Atyám országába.

Gyermekeim! Az idő rövid. Vegyétek nagyon komolyan figyelmeztetéseimet, és váltsátok tettekre szavaimat! Készüljetek! Mindent előre megmondtam nektek. Fogadjátok megerősítő áldásomat, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: Zsid. 12, 22-25. „…ti Sion hegyéhez járultatok,…Jézushoz, a ránk hulló Vérhez, amely hathatósabban kiált, mint Ábelé. Vigyázzatok, ne utasítsátok vissza Azt, Aki hozzátok szól.”

a

Hozzászólások lezárása.


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Dél-Alföld
  • Dél-Dunántúl
  • Délvidék
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Észak-Alföld
  • Észak-Magyarország
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyökereink
  • Haladunk, haladunk, az ösvényt ne tévesszük szem elől…
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsony
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Közép-Dunántúl
  • Közép-Magyarország
  • Legendák, mesék, mondák
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • MártírSors
  • Meddig még?
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Munkanapló
  • Nyugat-Dunántúl
  • Olvasó gondolkodó
  • Örökimádás
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pünkösd-ElJövet
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: