2012. december 14. Szentségimádáson Jézus:

„Drága gyermekeim! Az idő rövid. Most már meglátogatom ezt a földet. Készüljetek, mert ha ennyi sok figyelmeztetés eredménytelen, és nem akarnak megtérni, szakítani a bűnnel, akkor kiszolgáltatom őket a sátánnak, akit választottak maguknak a bűnösök, amikor elpártoltak Tőlem. Már sokszor megmondtam: ennek a bűnös emberiségnek az egyetlen menedéke az Én irgalmas Szívem, amely nyitva áll mindazok számára, akik bűnbánatot tartanak, de jaj azoknak, akik megátalkodottak maradnak, mert ők isteni igazságosságommal fognak szembesülni. Mi ez az igazságosság? A bűnök megbüntetése. Előttem nincs rejtve semmi. Nem Én büntetek. Minden bűn büntetésért kiált. Minden cselekedetnek következményei vannak. A jóknak jók, a rosszaknak rosszak. Ezért a cselekedeteitekből származó következményekért is jutalom vagy büntetés jár. Állandóan tartsátok ellenőrzésetek alatt a gondolataitokat! Ne álljatok szóba a sátánnal! Az elmétek mindig csak tiszta és szent dolgokon járjon! Ha így éltek, munkatársaimmá fogadlak benneteket. Rengeteg lélek megmentőjévé teszlek. De ha helyet adtok a szívetekben a bűnös gondolatoknak, akkor ellenfelem elbuktat benneteket, és a pokolra taszít, ha meg nem tértek.

Gyermekeim! Nagyon veszélyes a bűn. Ez maga a kárhozat. Falat emel Közém és közétek. Én mindig készen állok arra, hogy elhalmozzalak benneteket kegyelmeimmel, de ha ti elutasítjátok, Én tiszteletben tartom szabad akaratotokat. Ezért van tisztítótűz és pokol. Ezt nem Én alkottam. Ezt ti választottátok magatoknak. Ez a ti bűneitek következménye. A megátalkodott bűnösöké a pokol, a bűneiket megbánó embereké pedig a tisztítótűz.

Gyermekeim! Már annyit tanítottalak benneteket, hogy szentekké kellene, hogy váljatok, ha mindezt megfogadnátok. De sajnos süketek vagytok tanításom meghallására, és vakok vagytok csodáim meglátására. Pedig az egész teremtett világ magán hordozza Alkotója keze nyomát. Még egy kis virág is gyönyörű tud lenni, és egy kismadár milyen szépen tud énekelni. Egy ártatlan kisgyermek mosolya beragyogja a világot. Szeretetet ad, és szeretetre vágyik. És ti ezeket a drága ártatlan, védtelen magzatokat gyilkoljátok halomra?! Ezek az Én ajándékaim a számotokra, hogy bearanyozzák az életeteket. És ti eldobjátok, mint valami szemetet?! Vigyázzatok, minden bűn büntetésért kiált! Ha tisztán lépnétek házasságra, akkor a gyermekáldás bearanyozná, boldoggá tenné az életeteket. Értsétek meg: a gyermek nem teher, hanem az Isten áldása. Én ajándékozlak meg velük benneteket, hogy legyen jövőtök, és ha megöregszetek, legyen segítségetek. Ne aggódjatok a jövő miatt! Én gondoskodom rólatok, ha hittel kéritek. Csak az a baj, hogy nem kértek, és ti akarjátok megoldani gondjaitokat. Pedig ha Rám bíznátok magatokat, és átadnátok az életeteket Nekem, csodákat tennék az életetekben, és ti magasztalnátok Nevemet. 

Drága gyermekeim! Az élet rövid. Éljetek szüntelen készenlétben, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát! A halál hirtelen jön. Egész életeteket arra kaptátok, hogy felkészüljetek rá. Minden nap imádkozzatok a jó halál kegyelméért! Ez azt jelenti, hogy mindig bűn nélkül éljetek, így készüljetek a Velem való nagy találkozásra, amikor meglátjátok egész életeteket, és számot adtok minden gondolatotokról, szavatokról, cselekedetetekről, és mulasztásaitokról. Az arra méltók elnyerik örök jutalmukat, akik pedig méltatlanok rá, de megbánták bűneiket, a tisztítótűzben adnak elégtételt. A megátalkodottak pedig az örök tűzbe, az örök szenvedésbe mennek. Ezek azok a balgák, akik a sátánnak hittek, ahelyett, hogy bűnbánatot tartva elnyerték volna az örök életet.

Gyermekeim! Nézzetek Rám, a keresztre! Nagy volt a lelketek ára! Én fizettem értetek elégtételt. Én vagyok a jó Pásztor, Aki az életét adta a juhokért. Nem vagytok a magatokéi. Nekem tartoztok minden gondolatotokkal, szavatokkal, cselekedetetekkel, egész életetekkel. Gondoljátok meg: minden bűnnel újra meg újra keresztre feszítetek Engem a lelketekben! És Én némán tűrjem? Nem. A figyelmeztetés ideje lejár, és Én megfizetek mindenkinek tettei szerint. Mondom nektek: térjetek meg, mert hamar eljön a számadás napja, amikor mindenkinél kiderül, hogy építménye mennyit ér. Mindenkit tűzzel sóznak meg. Készüljetek, mert nagy fenyítés vár erre a világra! Imádkozzatok! Imáitokra még sokan megtérhetnek, és enyhülhetnek a csapások. De sajnos, már el nem maradhatnak. Engeszteljétek Szívemet, melyet a ti bűneitekért döfött át a katona lándzsája! Irgalmas vagyok minden megtérő bűnöshöz. Meneküljetek irgalmas Szívembe addig, amíg még nem késő! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

2012. december 15. Szentségimádáson Jézus:

„Drága gyermekeim! Most hozzátok szólok, akik szerettek és követtek Engem a keresztúton. Hamarosan a véreteket fogják kiontani Értem. Készüljetek! Tartsatok ki mindhalálig! Csak aki mindvégig hűséges, az üdvözül. Mindazoknak, akik vállalják Értem a vértanúságot, nagy kegyelmet adok. Olyan lángoló tűz szeretetet, amely által mindenre képesek lesztek Értem. Minden vértanú szentet Én erősítettem. Nélkülem nem tudtak volna kitartani mindhalálig. Titeket is megerősítelek. Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de semmi egyebet nem tudnak tenni! A lelketeken drága Szent Vérem ragyog. Lelketek az Én palotám. Ti az Én lepecsételt váraim vagytok. A sátán csak annyit tehet, amennyit Én megengedek neki. Mindent a ti javatokra és az Én, Atyám, és a Szentlélek dicsőségére engedek meg. Készüljetek! Az antikrisztus egy időre átveszi a hatalmat, de ez csak a látszat. Az igazi hatalom mindig is az Én kezemben marad, mert Én élek a lelkekben, Én erősítem és pártfogolom őket. Én vagyok védőpajzsuk, erejük és hűségük. Az Én kegyelmem és irgalmas szeretetem öleli át őket. Enyéim az Én irgalmas Szívemben vannak elrejtve, ahová nem jut el a gonosz, és semmi hatalma nem lehet fölöttük. 

Gyermekeim! Készüljetek! Soha nem látott örök boldogság vár rátok országomban. Csak annyit kérek tőletek, hogy tartsatok ki Mellettem mindhalálig! Bízzatok Bennem, hogy ha meghaltok, akkor kaptok Tőlem örök életet. Ne féljetek a fenyegetésektől! Sokkal inkább rettegjetek a pokol tüzétől, amely azokra vár, akik hűtlenül elhagynak Engem, örök életük Szerzőjét, Aki a Véremet ontottam értük a keresztfán. Ti soha ne hódoljatok be az antikrisztusnak, aki imádatni fogja magát, és tévtanokkal szórja tele a világot. Vegyetek példát az ószövetségi szentekről! Sidrákról, Misákról és Abdenágóról, akik inkább választották a tüzes kemencét, ahol meghalhattak volna, mint hogy leboruljanak az emberkéz alkotta bálvány előtt. Én pedig hűségükért csodával jutalmaztam meg őket. Sértetlenül kerültek ki a tüzes kemencéből, és a csoda miatt a király is elismerte, hogy Én vagyok az egyedüli Isten, Aki méltó az imádásra, a tiszteletre és a szeretetre (Dániel 3, 13-97). A ti hűségeteket is megjutalmazom. Országomban örök boldog életet kaptok, és ujjongani fogtok mindörökké. Akkor majd ragyogni fogtok, mint a csillagok, mert hűségeteknek és szereteteteknek ez lesz a jutalma. Készüljetek! Már most imádkozzatok a jó halál, és a végső állhatatosság kegyelméért, mert az idő közel van. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

„Drága gyermekeim! Az élet rövid. Éljetek halálra készen! Csak egy a biztos, a halál. Ha jól éltek ezen a földön, akkor halálotok pillanata lesz örök életetek kezdete. Erre készüljetek! Mindent megmondtam nektek. Olvassátok az Evangéliumot! Éljetek odaadó, tiszta szeretetben! Úgy szeressetek Engem és felebarátaitokat, ahogy Én szerettelek benneteket, amikor az életemet adtam értetek. 

Gyermekeim! A szeretet áldozat. Áldozat nélkül nincs szeretet. Ma összekeverik az önzést a szeretettel, pedig ez a szeretet megcsúfolása. Ti mindenben vegyetek példát Rólam és Édesanyámról! Minden élethelyzetben tegyétek fel magatokban a kérdést: az én helyemben Jézus és Mária hogyan döntenének? Mindig a szeretet álljon az első helyen! Tegyetek jót mindenkivel, elsősorban hittestvéreitekkel! Mindig a család álljon az első helyen! Ez az állapotbeli kötelesség. Ez a szűk ösvény, amely az életre visz.

Gyermekeim! Véremen megváltott kicsinyeim! Most olyan idők következnek, amikor különösen fontos az összefogás és a szeretet gyakorlása, egymás megsegítése. Ne gyűjtsetek házat házra! Minden itt marad. Fölöslegetekből inkább adjatok a rászorulóknak! Az ítéletkor ennek fogtok a legjobban örülni. Amit a kicsinyek közül egynek adtatok, Nekem adtátok. Mondom nektek: aki gyakorolta az irgalmasságot, az ugyanazt fogja megtapasztalni Részemről. De aki részvétlen, és nem segítőkész, annak Én sem irgalmazok. Vigyázzatok! Éljetek szüntelen készenlétben! Legyetek egymáshoz jószívűek és segítőkészek! Engem pedig úgy szeressetek, hogy bármikor az életeteket tudjátok adni Értem. Az idő közel. Hamarosan üldözni fognak benneteket. Ne féljetek! Jöjjetek Hozzám! Meneküljetek irgalmas Szívembe! Szívem biztos menedék mindazoknak, akik ezt választják. Szívem az örök élet lakhelye itt a földön, és a mennyben is. Megáldalak benneteket megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2012. december. 16. Szentségimádáson:

„Drága gyermekeim! Készüljetek! Már nem beszélek hozzátok sokáig. A jelenések hamarosan lezárulnak, így figyelmeztetéseim is véget érnek. Kezdetét veszi a nagy tisztítás, igazságosságom haragja. Ha mindenki hallgatna szavamra, és tettekre váltaná, megmenekülne a világ. De vannak megátalkodottak, akik süketek felhívásomra, és nem akarnak szakítani a bűnnel. Ők a sátán eszközei. Rajtuk keresztül van jelen a gonosz a világban. Az ördög önmagában tehetetlen. Azért téveszti meg az embereket, hogy eszközöket szerezzen magának, akik által véghezviszi gonosz terveit. Most különösen a lelkek ellen harcol. Soha nem látott sötétség uralkodik a világban. A babonák, a rontások és a hamis értékek jó színben való feltüntetése rengeteg lelket ránt a pokolba. Sok ember jövőjét teszi kilátástalanná és szerencsétlenné. Kelepcébe zárja őket, ahonnan nincs kiút. Illetve egyetlen irány van, és ez a pokol. Így láncolja meg őket a paráznasággal, a hatalommal, és a pénz imádásával. Ha ezek a szerencsétlen bűnösök Hozzám, Megváltójukhoz fordulnának, még megmenthetnék a lelküket. De jobban bíznak a pénzükben, mint az Én gondviselő szeretetemben. Előbbre való nekik az uralkodás, mint a Nekem, és törvényeim megtartásához való engedelmesség. Nem akarnak lemondani a paráznaságról, mert azt hiszik, hogy akkor magányosak és betegek lennének. Pedig Én ezt mondtam: azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen. Ma az ember csak a testével törődik, mintha lelke nem is lenne. Pedig az ember lélek, szellem és a test egysége. A legfontosabb a lélek tisztasága. Ennek van alárendelve az összes többi. Ha a lélek egészséges, akkor pozitívak a gondolatai is. A teste pedig átveszi a lélekben uralkodó békét és boldogságot, amit egyedül Én, a Mindenható tudok neki adni, ha megteszi Atyám törvényét. Ezt mondtam: Nálam nélkül semmit sem tehettek. Ma azért van annyi szerencsétlen ember, mert úgy élnek, mintha Én nem lennék. Bitorolják, és önzően kisajátítják a föld kincseit. Keresik a boldogságot, de nem találják, mert a boldogság az Isten, a lélek békéje és derűje. Ha nem kell az Isten, akkor védtelenek, tudatlanok, mert megvetették a Szentlélek bölcsességét, és így könnyen elbánik velük a sátán, aki sokkal okosabb és intelligensebb, mint az ember. Az ember csak akkor van biztonságban, ha megtartja törvényeimet, és egyesül Velem a Szentségekben. Ekkor nem tudja elbuktatni a sátán, mert Én a lélekkel vagyok, és Én, az Isten Mindenható vagyok. Az ördög csak teremtmény, bukott angyal. Neki semmi hatalma sincs az ember fölött, ha az ember nemet mond neki. Atyám az embert a saját képére és hasonlatosságára teremtette. Értelmet és szabad akaratot adott neki. A sátán csak úgy tudja bűnbe vinni az embert, ha becsapja. Jó színben tünteti fel a rosszat, a bűnt, és rossz színben a vallást, az életszentséget. Ez fordítva igaz. A bűn elválaszt Istentől, és boldogtalanná, szerencsétlenné teszi az embert, végül a pokolba taszítja. Az életszentség állandó béke, derű, boldogság, megelégedettség, és az üdvösségre, az örök élet boldogságába visz. Ó, ha Éva nem állt volna szóba a sátánnal! Akkor még mindig a Paradicsomban élne az emberiség. Nagy boldogságban, Istennel társalogva. Nem kellene az időt munkával tölteni. Egész nap imádkoznának, és szent dolgokról társalognának. De sajnos a kígyó már akkor is félrevezette az embert, és ezt teszi most is. Ha az embernek erősebb lenne a hite, nem tudná félrevezetni.

Gyermekeim! Kérjétek Tőlem a hit kegyelmét! Boldogan megadom nektek, csak tárjátok ki a szíveteket, és fogadjátok be! Ha erős a hitetek, akkor nem tud félrevezetni a sátán, fejlődtök az életszentségben, és készenlétben várjátok az átmenetet a földi életből az örök életbe. Ezért haltam kínhalált, hogy megnyissam előttetek a mennyország kapuját. Kizárólag rajtatok múlik, hogy beléptek-e rajta. Én minden kegyelmet megadok hozzá. Szabad akaratot és értelmet kaptatok. A ti döntéseteken múlik, hogy befogadjátok, vagy elutasítjátok. Én megadtam a tudást. A ti kezetekben van az üdvösségetek. Fogadjátok megerősítő áldásomat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Ima a Szentlélek által: „Imádott Jézusom! Mindenek fölött szeretlek Téged! Te vagy az áldott béke. Ha befogadunk a szívünkbe, Te mindent megváltoztatsz. A szorongás helyébe békét adsz, a bánat helyébe derűt. Te vagy a fény, Aki megvilágosítod elménket, hogy felismerjük a Feléd vezető utat. Te vagy az öröm, Aki felvidítja lelkünket. Te vagy a cél, Aki értelmet adsz létünknek. Ha felismerjük, és megtesszük akaratodat, teljesen átalakítod életünket. Megerősíted lelkünket, testünket. Kamatoztatsz minden percet, mert kitöltöd az időt a Neked való szolgálattal, amely mindig lelkeket ment. Csak a mennyben fogjuk meglátni, mennyi jó gyümölcsöt termett az, hogy Téged szolgáltunk. A Te erődet adod nekünk, hogy megtegyük akaratodat. Csodákat teszel. Megváltoztatod az időjárást, hogy alkalmas legyen a Te szolgálatodra. Meggyógyítod betegségeinket, hogy meg tudjuk tenni, amit mondasz. Megnyitod lelkünk fülét, hogy meghalljuk sugallataidat. Így irányítasz bennünket, ha átadjuk az életünket Neked. Rajtunk keresztül mented a lelkeket, mert Te ezért haltál kínhalált a keresztfán, és ezért maradtál köztünk a világ végezetéig. Kérlek Jézusom, fogadd szívesen szolgálatomat, adj erőt és egészséget továbbra is, hogy lelkeket mentsek Általad. Csak egy számít, a Te akaratod. Csak egy a fontos, a lelkek üdvössége. Erre kérem áldásodat, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.”

 

Az Úr Jézus: „Ezt imádkozd! Imádott Jézusom! Te kínhalált szenvedtél értem a keresztfán. Kérlek, add, hogy én is olyan engedelmes legyek Neked mindhalálig, mint amilyen engedelmes voltál Te Atyádnak egészen a kereszthalálig. Jézusom, bízom Benned, hogy nem próbálsz erőmön felül. Kérem magamra a Te erődet, hűségedet, kitartásodat és szeretetedet. Úgy akarlak szeretni Téged, mint ahogy Te szerettél engem, amikor az életedet adtad értem. Ámen.”

A menny dicsősége

2012. december 18. Pár nappal ezelőtt napközben hirtelen egy látomást kaptam. Valaki, nem tudom, hogy ki, belépett a mennybe. Ekkor feltárult előttem Isten országának dicsősége. Azt a ragyogást, dicsőséget és örök boldogságot emberi szavakkal lehetetlen kifejezni. Utána egész nap sírtam, és kértem az Urat, hogy én is odamenjek. Akkora hatalmas vágyat éreztem, hogy majdnem szétvetette a szívemet. Ennek a csodálatos látomásnak a fényében, ami csak egy villanásig tartott, értem meg Szent Pál szavait, aki szintén elragadtatott a harmadik égig, hogy ennek a világnak az összes szenvedése nem mérhető a mennyország boldogságának egyetlen pillanatával. Minden áldozatot meg kell hozni a saját, és mások lelki üdvéért!

 

2012. december 27. Szentségimádáson Jézus:

Drága gyermekeim! Az idő rövid. Készüljetek! Hamarosan üldözni fognak benneteket. Csípőtök legyen felövezve! Álljatok szüntelen indulásra készen, mert hamarosan elhurcolnak, és bíróság elé állítanak, majd kivégeznek benneteket. Így készüljetek: a szíveteket nyissátok meg Felém, hogy betöltsem az Irántam való izzó, lángoló szeretettel! Fogadjátok be a hit kegyelmét, hogy megerősödjetek a fenevad elleni nagy harcra! Imádkozzatok szüntelen! A szívetek legyen tele Szent Színem látása iránti hatalmas nagy vággyal! Így készüljetek! Akkor nem keseredtek el, amikor üldözni fognak benneteket, hanem jutalomnak tekintitek a halált, amely nem lesz úrrá rajtatok. Csupán beléptek abba a dicsőségbe, békébe és örök boldogságba, amelyet azoknak készített Atyám, akik Őt szeretik. Készüljetek, mert az idő rövid. Hamarosan megálltok Színem előtt. Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem foghatja, amit azoknak készítettem, akik kitartanak Mellettem mindhalálig. Letörlök szemetekről minden könnyet. Az Én békémet adom nektek. Nagy lesz jutalmatok Atyám országában. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

 

 

2012. december 28. Szentségimádáson Jézus:

„Drága gyermekeim! Készüljetek! Az idő közel. Hamarosan kitör az üldözés. Éljetek szüntelen készenlétben! Rendszeresen gyónjatok! Áldozzatok gyakran! Akkor nem ér váratlanul. Ha így éltek, akkor bármikor jöhet a halál, készenlétben talál benneteket, és elnyeritek az örök üdvösséget.

 

Gyermekeim, Véremen megváltott kicsinyeim! Abba ne hagyjátok, folytassátok az imát! Nagy a felelősségetek. Ti tartjátok fenn ezt a bűnös világot. Sokat kaptatok sokról adtok számot. Szüntelen imádkozzatok a bűnösökért! Hozzatok még több áldozatot! Mentsétek meg a lelkeket! Imáitokkal, áldozataitokkal és szenvedéseitekkel, amelyeket az Én kereszthalálom végtelen örök érdemeivel egyesítve ajánljatok fel égi Édesanyátok hétfájdalmas, Szeplőtelen Szíve és könnyei által Nekem. Ragadjátok ki a lelkeket a sátán markából! Ne lankadjatok! Ma minden időknél nagyobb szükségem van a lelkek megmentésére, mert sok ember hull a kárhozatba, mert nincs, aki imádkozzon értük. A ti imáitokra még rengeteg lélek menekül meg. Nincs annál nagyobb csoda, mint amikor egy bűnös megtér. A kárhozat fiából üdvözült szent lesz. Ezt a nagy kegyelmet esditek le a bűnösökre. Folytassátok az imát, amíg csak éltek! Imádkozzatok ellenségeitekért, és üldözőitekért, ahogy szent István vértanú tette. Az ő imájára és vértanúságára kapta meg Saul a kegyelmet, hogy üldözőből igehirdető, majd vértanú szent lett. Látjátok, mennyi jót tudott tenni a Saulból lett szent Pál. Mennyi lelket vezetett Hozzám, és mennyien üdvözültek. Ti is kérjetek Tőlem szent papokat, akik elmennek misszióba megtéríteni a pogányokat, és a lelkek megmentésén fáradoznak. Hirdetik az Evangéliumot, és Hozzám vezetik az embereket. Nincs ennél nagyobb és hasznosabb cselekedet. De ugyanilyen jutalmat nyernek el Tőlem a családok, ahol hagyják megfoganni és megszületni a gyermekeket, akiket felnevelnek, és Hozzám vezetnek. Minden gyermeknek az első hitoktatója az édesanyja. Minden édesanya, és édesapa, aki jó életpéldájával és tanításával új életeket ad az Egyháznak, akikből papok, szerzetesek és családapák, családanyák lesznek, ugyanazt a jutalmat nyerik el országomban, mint a Nekem szentelt személyek, a papok és a szerzetesek. Én nem vagyok személyválogató. Megfizetek mindenkinek tettei szerint. Minden az Én kegyelmem. Magától senki sem lehet pap, szerzetes, családapa, vagy családanya. Erre Én hívom meg. Nektek szabad akaratot adtam. Ti igennel, vagy nemmel válaszolhattok hívásomra. De Én választalak ki benneteket a szolgálatra. Ha valaki átadja az életét Nekem, azt az embert Én rövid úton szentté formálom. Soha nem látott csúcsokra vezetem, az evangéliumi életszentség magaslatára. Minden döntésnek következményei vannak, így a kegyelem befogadásának is. Rengeteg lelket mentek meg mindazok által, akik együttműködnek kegyelmemmel. 

 

Gyermekeim! Látjátok, milyen jó gyümölcsöket teremhettek az Én dicsőségemre, örömömre, a saját és mások üdvösségére. Ne tétovázzatok hát, és főleg ne sántikáljatok kétfelé! Adjátok át az életeteket Nekem! Én olyan lelki békével és boldogsággal jutalmazlak meg benneteket, amely felül emel minden szenvedésen, és ha teljes szívvel Rám hagyatkoztok, Én megoldom anyagi gondjaitokat is, mert Én Mindenható vagyok. Ha ti az Én dolgaimban fáradoztok, akkor rólatok Én gondoskodom. De akkor ne keseregjetek, hanem vessétek tekinteteteket az odafenn valókra, és teljes mellszélességgel feszüljetek neki a lélekmentésnek, mert az aratni való sok, de a munkás kéz kevés. Ha látom elszántságotokat és igyekezeteteket, Én Magam fogok gondoskodni rólatok, mert méltó a munkás a maga bérére. Titeket is meghívlak a szőlőmbe dolgozni, és ti is megkapjátok Tőlem az egy dénárt, ami az üdvösség. 

 

Gyermekeim! Ne tétovázzatok! Válaszoljatok igennel hívásomra! Menjetek a szőlőmbe dolgozni! Ma olyan éhesek és szomjasak gyermekeim az Evangélium tanítására, mint még soha. Ne hagyjátok, hogy a sátán tévutakra vezesse őket! Ti, akik megkaptátok Tőlem a tökéletes tanítást, amely az üdvösségre visz, a ti feladatotok ezt tovább adni ott, ahol éltek, és azoknak, akiket elétek hozok. Vigyázzatok! Ne szégyelljetek tanításomról beszélni, mert akkor Én sem vallak meg titeket mennyei Atyám előtt! Hirdessétek tanításomat életpéldátokkal, szavaitokkal és tetteitekkel, és akkor Én is megvallak titeket Atyám, és szent angyalai előtt, és bevezetlek Atyám országába. 

 

Gyermekeim! Mindnyájan arra születtetek, hogy Engem megismerjetek, szeressetek és szolgáljatok, és másokat is Hozzám vezessetek. Ha ezt teszitek, üdvözültök. A földi életet nem arra kaptátok, hogy szórakozzatok. Az igazi boldogság és élvezetek nem itt vannak, hanem a mennyben. Törekedjetek elnyerni az örök életet, és másokat is vezessetek Hozzám! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Ima a Szentlélek által: „Hőn imádott édes jó Jézusom! Értünk születtél meg erre a siralomvölgyre. Miattunk hagytad el mennyei szerető Atyád ölét és dicsőségét. Azért, hogy éjünk sötétjébe elhozd világosságodat, az örök élet Igéjét. Nappal tanítottál, halottakat támasztottál fel, és betegeket gyógyítottál. Éjjel, az éjszaka csöndjében felmentél a hegyre egészen egyedül imádkozni, hogy Atyáddal beszélgess, és hódolatodat mutasd ki Neki az egész emberi nem nevében.

 

Ó Jézus! Ó imádott Isteni Megváltóm! A legfájdalmasabb küldetésed, a mi megváltásunk, a Te kereszthalálod volt. Drága Szent Tested bele remegett, és Vérrel verítékezett, amikor előre láttad, hogy mit fogsz elszenvedni értünk, mert Magadra vetted az egész emberiség bűnét. Mi helyettünk Te, a szentek Szentje lettél átkozottá a keresztfán.

 

Ó, Jézus! Mennyire szerettél minket! Milyen drága árat fizettél a mi lelkünkért! Mennyire sokat ér Neked az ember lelke, hogy meghaltál érte a kínok kínjával, rettenetes haláltusával. Ó, Jézus! Felfogni nem tudjuk rettenetes kínszenvedésed. Ha a keresztre nézek, és látom vérző, Szent Testedet, csak a könnyeim folynak…És az emberek még ennek láttán sem térnek meg! Hátat fordítanak Neked, legnagyobb Jótevőjüknek, örök életük Szerzőjének. Elprédálják az időt, amit megszentelődésükre kaptak. Egész életüket a vesztükre fordítják. Mennyire fáj ez Neked Jézusom! Vérkönnyeket sírsz miattuk, mert újra meg újra keresztre feszítenek Téged a lelkükben a bűneikkel.

 

Jézusom! Felajánlom Neked egész életemet a szegény, szerencsétlen bűnösök megmentéséért. Azért, hogy letöröljem vérkönnyeidet, mint Veronika a keresztúton. Azért, hogy ne legyen értelmetlen rettenetes kínszenvedésed és kereszthalálod, hogy ne vesszenek el a bűnösök, hanem megbánva bűneiket, Hozzád térjenek. Azért, hogy egy egész örökkévalóságon át magasztalják Nevedet, és dicsőítő, hálaadó himnuszokat zengjenek Neked. Azért, hogy megvigasztalják Szívedet, mert minden megtérő bűnösnek örül az egész mennyország. Jézusom, kérlek, fogadd el ezt a felajánlást, és indíts sok lelket, akik felajánlják egész életüket Neked, a bűnösök megmentésére, és a Szentháromság dicsőségére. Ámen.

 

Most pedig imádkozz! Hőn imádott Isteni Hitvesem! Szívem, lelkem minden erejével magasztallak és imádlak Téged. Teljes szívemből dicsőítem Szent Nevedet. Kérve kérlek, irgalmazz ennek a bűnös világnak, mert nem tudják, mit tesznek! Ragadd ki őket a sátán markából! Add meg nekik a kegyelmet, hogy megtérve Hozzád forduljanak! Elhagyják bűnös útjaikat, és megtegyék törvényeidet! Változtassák meg az életüket! Kérlek, formálj belőlük szenteket, hogy aztán hitüket tovább adva hirdessék Evangéliumodat, és másokat is szentekké tegyenek. Kérlek, nyisd meg mindnyájunk szívét, hogy befogadjuk Evangéliumodat! Erre áldj meg bennünket jóságos, drága Üdvözítőnk, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen.”

a

Hozzászólások lezárása.


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Dél-Alföld
  • Dél-Dunántúl
  • Délvidék
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Észak-Alföld
  • Észak-Magyarország
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyökereink
  • Haladunk, haladunk, az ösvényt ne tévesszük szem elől…
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsony
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Közép-Dunántúl
  • Közép-Magyarország
  • Legendák, mesék, mondák
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • MártírSors
  • Meddig még?
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Munkanapló
  • Nyugat-Dunántúl
  • Olvasó gondolkodó
  • Örökimádás
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pünkösd-ElJövet
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: