2016. december 6. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Az élet rövid. A halál hirtelen jön. Éljetek halálra készen! Kiterjedt keresztényüldözés vár rátok. Minden oldalról titeket, katolikusokat fognak üldözni. Azért, mert ellenállnak szavaimnak: „Ez az Én Testem, ez az Én Vérem.” Nem fogadják el az Oltáriszentséget, és az Én valóságos Jelenlétemet Benne. Titeket bálványimádóknak bélyegeznek azért, mert imádtok Engem a kenyér és a bor színe alatt. Pedig Én így maradtam köztetek. Szavaim lélek és élet. Testem és Vérem az örök élet forrása mindazoknak, akik tiszta lélekkel fogadják.

Gyermekeim! Ti, akik katolikusok vagytok, maradjatok hűségesek Hozzám mindhalálig! Egyétek az Én Testemet, és igyátok Véremet! Mert ha megtisztult lélekkel járultok e nagy Szentséghez, Én bennetek élek, és ti Énbennem. Hatalmas erőforrás vagyok mindazoknak, akik hittel vesznek magukhoz. Elválaszthatatlan örök egységben maradtok Velem az egész örökkévalóságon át. Járuljatok Hozzám addig, amíg még köztetek vagyok! Nemsokára rejtekbe kényszerítenek titeket. Elhitetik veletek, hogy csupán jelkép a kenyér és a bor, amikben Én nem vagyok jelen. Csak az utolsó vacsorára fognak emlékezni. Mindezt ellenfelem műveli, mert tudja, hogy ha nem szolgáltatják ki a legméltóságosabb Oltáriszentséget, és nem tudtok a szívetekbe fogadni, elveszítitek azt a hatalmas erőt és kegyelmet, amit valóságos Jelenlétem által még birtokoltok. Akkor könnyű szerrel leteperi áldozatait és a pokol mélyére taszítja. Csak úgy tudtok ellene védekezni, ha nem vesztek részt cselekedeteikben. Ha kikerülitek őket, és Engem imádtok a lelketekben. Olvassátok az Evangéliumot! Ha lehetőségetek nyílik rá, vegyetek részt a rejtekben bemutatott igazi Szentmisén. Gyónjatok és áldozzatok! Ez az egész nem tart sokáig. Pár évig csupán. Mert leszállok az égből, és szám leheletével elsöpröm a gonoszt. Megmutatom dicsőségemet, megkötözöm a sátánt ezer évre, és elkezdődik az ezer éves béke uralma. Addig is legyetek éberek és készüljetek! Az óra itt van. Tartsatok ki mindhalálig! Sokakat meg fognak ölni a hitükért. Ne féljetek! Én veletek maradok minden nap a világ végéig. Megerősítelek benneteket. Lángra gyújtom szíveteket, hogy viszont szeressetek Engem. Megtöltöm lelketeket, hogy vágyakozzatok Hozzám. Erre áldalak meg benneteket, Szívem csodálatos, végtelen szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2016. december 8. Szentáldozás után az Úr Jézus: „Merülj el Bennem! Gondolj arra, hogy elveszel Bennem, mint parányi vízcsepp a hatalmas Szeretetóceánban. Ez a legszentebb találkozás.

Gyermekeim! Az éj sötétje borult rá erre a világra. A démonoktól feketéllik az ég. Az összes ördög ki van eresztve a pokolból. Ti, akik egyesülve vagytok Velem, nagyon kevesen vagytok. Kis világító fényekként világítotok ebben a világban. Őrizzétek meg fényeteket, Belém vetett hiteteket, bizalmatokat, reményeteket, Irántam való szereteteteket, mert ez az egyetlen érték ebben a kietlen pusztaságban, ebben a siralomvölgyben, amely elszakadt Tőlem.

Kicsinyeim! Az élet rövid. Az idő lezárul. Tartsatok ki Mellettem, legyetek hűségesek mindhalálig! Közel van dicsőséges visszatérésem ideje, amikor szám leheletével elpusztítom a gonoszt és mindenkit megítélek a számból kijövő kétélű karddal. A kard az Ige, Atyám tanítása, amit lehoztam a Földre. Ez az egyetlen mérce: az Evangélium és benne a főparancs, a szeretet. Arra lettetek teremtve, hogy vágyakozzatok a szeretetre és csak akkor legyetek boldogok, ha ti is szerettek.

A nagy megmérettetés, a világ megtisztítása már elkezdődött. Mindazok, akik az embereknek akarnak megfelelni, holott a lelkiismeretük jelzi, hogy rossz úton járnak, el fognak veszni. Nagyon sokan fognak áldozatul esni, de akik mindhalálig kitartanak, legyenek akár majd vértanúk is, örökké ragyogni fognak Országomban, miként a Nap.

Gyermekeim! Undorodom minden bűntől, amit a Földön látok. Én soha nem azonosulok sem a bűnnel, sem a bűnössel. A bűnös lelket meg akarom menteni, ezért gyakran indítom a szent cselekményekre. Elé hozok embereket, akik által figyelmeztetem, de ha sorozatosan nemet mond hívásomra, akkor magára hagyom és kiszolgáltatom annak, akit választott. Sajnos nagyon sok ilyen ember van a világon. Imádkozzatok a bűnösökért! A sátán most még több lelket akar a kárhozatra taszítani, mint valaha a világtörténelem folyamán, de imáitokra sok kegyelmet adok.

Kicsinyeim! Tartsatok ki mindhalálig Mellettem, mert Én vagyok az örök győztes, az egyedüli győztes, mert kereszthalálommal és feltámadásommal legyőztem a világ fejedelmét. Győzelmem örök győzelem, és aki mindvégig kitart Mellettem, azt trónomra ültetem és uralkodni fog Velem mindörökké. Megáldalak titeket Szívem túláradó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

A Szűzanya: „Ezt üzenem X-nek: Drága gyermekem! Égi Édesanyai szeretettel veszlek körül. Rád terítem Istenanyai palástomat, megóvlak téged a gonosz szellemi hordáktól, akik szüntelenül leselkednek rád, hogy leterítsenek. Bízzál Bennem! Fogd meg Édesanyai kezemet! Egyesülj Szeplőtelen Istenanyai Szívemmel! Velem együtt szeresd az Én drága szent Fiamat, Aki megtestesült szent méhemben, emberi testet öltött, Akit a Szentlélektől fogantam, Aki Isten és Ember egy személyben. Nézd, neked adom Őt, mint aranyos parányi Csecsemőt, az öledbe helyezem. Szeresd Őt úgy, ahogy Én szerettem és szeretem örökké. Kérd el Istenanyai Szívemet és megtöltöm pici emberi szívedet lángoló Istenszeretettel, odaadó, mindeneket legyőző szeretettel, hogy minden élethelyzetben Velem együtt ki tudd mondani: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a Te igéd, a Te akaratod szerint.” Szent Fiam csak az ilyen odaadó, tiszta lelkekkel tudja megvalósítani örök tervét, csak a tiszta lelkekben érzi jól magát, akik olyan alázatosak, engedelmesek és tiszták, mint amilyen Én voltam, amikor a Földön éltem. Szeresd Őt, Aki hozzád kívánkozik, Aki átölel és betakar, Aki piciny karocskáját feléd nyújtja, mert a te szeretetedre szomjazik. A te lelkedben akar lakást venni, a te szívedet kívánja otthonának. Tárd ki szívedet, lelkedet feléje, hogy teljesen betöltse Ő, a világmindenség Ura és Istene, Akit a világ be nem fogadhat, de mindenhatóságában elrejtőzött a kenyér színében, hogy így egyesüljön veled, és az emberekkel, akik szomjaznak az Ő szeretetére. Így fogadd Őt, parányi gyermekként, mindenható Istenedként minden Szentáldozásban! Ujjongj és örülj kitörő örömmel, hogy te is Istenhordozó lehetsz, mint Én voltam, amikor a Szívem alatt hordoztam Őt 9 hónapon át. Imádd Őt rajongva, teljes szívedből, teljes lelkedből, minden erődből! És szüntelenül ajánld föl neki szolgálataidat és vállalj mindent az Ő drága szent akarata szerint, hogy beteljesítsd rád vonatkozó álmát, hogy szent legyél és a Mennyben rengeteg üdvözült lélek szülője legyél. Ezért imádkozom érted Szent Fiam és a Mennyei Örök Édesatya legszentebb színe előtt és leesdem számodra mindazt a kegyelmet, amire hivatásod betöltéséhez és életszentséged kibontakozásához szükséged van. Mindig veled vagyok, hívj Engem! Megőrizlek, fogom a kezed, a karomba veszlek. Ha fáradt vagy, elringatlak. Úgy szeretlek téged, mint egyszülött Fiamat, mert Őt hordozod és Őt látom benned. Megáldalak téged Istenanyai áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2016. december 12. Szentségimádáson az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Az óra itt van. Éljetek halálra készen! Nemsokára a véreteket fogják ontani Értem. Azt hiszik, hogy ezzel szolgálatot tesznek Istennek. Pedig ők ezzel a sátánt szolgálják. Ne féljetek! Valljatok meg Engem ez előtt a nemzedék előtt! Olyan ékes szólást adok az ajkatokra, hogy nem ti, hanem Maga a Szentlélek fog beszélni általatok. Legyetek bátrak, tüzes lelkűek! A hősök nem hunyászkodnak meg, és nem futnak el. Csak annyi történhet, amennyit Én megengedek. A Győztes Én vagyok. A sátán az örök vesztes. Érzi bukását, és tudja, hogy rövid az ideje. Most mindent megtesz, hogy a lelkeket a pokolba taszítsa.

Gyermekeim! Ne féljetek! Vértanúságotok rövid ideig fog tartani. Utána egy örökkévalóságon át végtelen boldogságban és szeretetben fogtok élni. Én Magam szállok le értetek, és viszlek fel titeket Atyám Színe elé, ahol vég nélkül fogtok örvendezni Velem együtt. Erre áldalak meg benneteket megerősítő áldásommal, Szívem végtelen, örök szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
2016. december 28. Szentségimádáson az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottjai! Készüljetek! Most jön a nagy megmérettetés. Most fogom szétválasztani a kosokat a juhoktól, az igazakat a képmutatóktól.

Gyermekeim! Jól jegyezzétek meg: a hazugok, a képmutatók nem jöhetnek be Isten országába. Csak aki Atyám törvényét teszi, az üdvözül.  A mennyország azoknak készült, akik Istent szeretik.

Gyermekeim! Ezek az utolsó figyelmeztetéseim. Ezek az utolsó alkalmak, amikor még letehetitek bűneiteket. Járuljatok a gyónás szentségéhez, amíg még idő adatik rá. Mondom nektek: a változtatás hirtelen jön. Már minden elő van készítve. Imádkozzatok papjaimért, hogy hűségesek legyenek Hozzám, és tartsanak ki Mellettem mindhalálig! Imádkozzatok a lelkekért, mert a sátán sokakat megtéveszt, és a kárhozatra taszít. Kérjétek a tisztánlátás kegyelmét, hívjátok a Szentlelket! A mai zűrzavaros, sötét időkben erre van a legnagyobb szükségetek.

Gyermekeim! Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig. Akkor is, amikor szenvedtek, vagy úgy gondoljátok, hogy elhagytalak benneteket. Akkor vagyok hozzátok a legközelebb. Bízzatok Bennem! Hívjatok Engem bizalommal, és megtapasztaljátok segítő közellétemet. A hittel teli ima hegyeket mozdít. Ha sokszor mást kaptok, mint amit kértek, az azért van, mert Én mindig csak azt adom meg, ami az üdvösségetekre válik.

Gyermekeim! Ne adjátok fel a reményt! A kitartó ima leesdi a kegyelmet. Imádkozzatok egymásért, az örök üdvösségért! Ez az Én akaratom. Ezért haltam kínhalált. Ezt biztosan megkapjátok Tőlem. Ez a legfontosabb kérés. Erre áldalak meg benneteket Én, az örök élet Szerzője, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Ima a Szentlélek által: „Jézusom, Te ott függsz a keresztfán. Haldokolva, zihálva, fuldokolva felénk kiáltod: szomjazom! És mi süketek és vakok, futunk az e világi élvezetek és a mammon után.

Jézusom, ha keresztet adsz, megtorpanunk, akkor Rád tekintünk. Csak keveseknek esik meg Rajtad a szíve. A legtöbben Téged okolnak szenvedéseikért. Pedig Te földi életedben minden betegséget meggyógyítottál és halottakat támasztottál fel. Nem Te akarod a szenvedést. Az a mi bűneink következménye.”

Az Úr Jézus: „Gyermekeim! Nézzetek Rám, a keresztre! Mekkora árat fizettem a ti lelketek üdvösségéért! Ne tékozoljátok el értetek kiontott drága, Szent Véremet, a legnagyobb Kincset, megváltásotok váltságdíját! Ne tegyétek magatokban hiábavalóvá ezt a nagy kegyelmet! Egyesüljetek Velem! Tartsátok meg törvényeimet, mert ezek szerint lesztek megítélve. A számból kijövő kétélű kard az Evangélium. Ezzel választom szét az igazakat a hamisaktól. Aki megtartja Igémet, üdvözül. Aki nem, elkárhozik. A világ végéig szenvedek a bűnösök bűnei miatt. Vérkönnyeket sírok minden elkárhozott lélek láttán.

Gyermekeim! Halljátok meg szavam! Térjetek meg Hozzám, mert az idő lejár! Az életetek véges. Utána a számadás következik. Minden itt marad. Csak a cselekedeteiteket hozzátok magatokkal. Ne törjétek magatokat az anyagi javak után! Inkább igyekezzetek megtalálni a szűk ösvényt, amely az üdvösségre visz! Életeteknek egyetlen értéke van: a szeretet. Ha szeretitek az Istent, és Őbenne egymást, mindent megtettetek. Ilyen egyszerű a mennyországba bejutni. Ne álljatok szóba a sátánnal! Szüntelenül imádkozzatok, vagyis éljetek Isten Jelenlétében! Akkor biztonságban vagytok, és elnyeritek az örök életet. Erre áldalak meg benneteket Szívem túlcsorduló, végtelen szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

a

Hozzászólások lezárása.


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Dél-Alföld
  • Dél-Dunántúl
  • Délvidék
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Észak-Alföld
  • Észak-Magyarország
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyökereink
  • Haladunk, haladunk, az ösvényt ne tévesszük szem elől…
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsony
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Közép-Dunántúl
  • Közép-Magyarország
  • Legendák, mesék, mondák
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • MártírSors
  • Meddig még?
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Munkanapló
  • Nyugat-Dunántúl
  • Olvasó gondolkodó
  • Örökimádás
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pünkösd-ElJövet
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: