2009. április 9. Nagycsütörtökön éjjel Szentségimádáson Jézus:
 
„Drága kislányom! Ma van az Oltáriszentség, az Én drága Szent Testem és Vérem az alapításának az ünnepe. Szeressetek Engem teljes szívetekből és teljes lelketekből, Aki meghaltam ti bűneitekért, és Önmagammal táplállak titeket bűneitek bocsánatára. Tekintsétek ezt a legnagyobb ajándéknak és kegyelemnek, mert nagyobbat senki sem adhat, mint aki az életét adja oda másokért. Én az életemmel fizettem a ti lelketek megváltásáért. Nagyon-nagyon szeretlek titeket. Akarjatok megjavulni, letérni a bűn útjáról, és Engem követni az életszentség útján. Csak így nyerhetitek el az örök életet. Ti pedig, akik az életszentség útján Engem követtek, imáitokkal és áldozatos életetekkel mentsétek meg a lelkeket. Az Én kínszenvedésem örök érdemeivel egyesítve ajánljátok fel magatokat Atyámnak égi Édesanyátok hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve- és könnyei által. Így a mi érdemeinkkel egyesülve még nagyobb értéke van áldozatos és imádságos életeteknek, és sok lelket menthettek meg a kárhozattól. Ma, amikor elhatalmasodott a bűn, még több ilyen áldozatos lélekre van szükség, hogy túláradjon a kegyelem. Drága kicsinyeim, Szívemnek választottjai! Így tekintsetek szenvedéseitekre, amikor megengedem azokat, mert Én az Üdvözítő minden rosszból jót hozok ki. Én, a Megváltó, a szégyen fájából (a keresztből) az üdvösség jelét adtam számotokra. Így tekintsetek minden rossz dologra a világon, amelyeket megengedek, mert a lelkek megmentéséhez éppen ezekre van szükség.
 
 
Imádj! Imádj! Imádj! Nagy volt a lelketek ára! Jobban vigyázzatok lelketek tisztaságára, mint szemetek fényére! Én, az Üdvözítő kínhalált szenvedtem értetek. Járuljatok Hozzám! Mossátok tisztára lelketeket a bűnbánat szentsége által, és úgy járuljatok a szentáldozáshoz, hogy ne az ítéletetekre, hanem az üdvösségetekre vegyétek. Most még hívlak benneteket. A mai nap még a tiétek, de nem tudhatjátok, hogy mit hoz a holnap. Életet vagy halált. Amikor meg kell állnotok ítélőszékem előtt, csak ezt a két dolgot kérdezem: Szerettél-e, követtél-e? Számot kell adnotok minden cselekedetetekről. Földi életetekben döntitek el örök sorsotokat. A ti szabad akaratotoktól függ, hogy Engem, a szerető Üdvözítőt választjátok, vagy a csalót, a hazugság atyját, aki a pokol tüzére akar taszítani titeket. Ne hagyjátok magatokat megtéveszteni! Ma még nem késő. Jöjjetek Hozzám gyermekeim! Én végtelenül irgalmas vagyok, és tárt karokkal várlak titeket a gyóntatószékben, és Magamat kínálom nektek az Oltáriszentségben. Ez a legnagyobb kegyelem, az örök élet Kenyere, amely Én Magam vagyok. Nagyon szeretlek titeket. Ó, ha tudnátok, mennyire, belehalnátok a meghatódottságba és az örömbe. Atyám csodálatos országot készített nektek, de ide csak azok jöhetnek be, akik méltóknak bizonyulnak rá életszentségük révén.
 
 
Most kínszenvedésem titkáról beszélek neked. Amikor kihirdették felettem a halálos ítéletet, beleremegtem. Jóllehet, Én, mint Isten, mindent előre tudtam, mégis nagy hatással volt Rám. Tudtam, hogy a világ összes bűnéért Nekem kell elszenvedni az elégtételt. Megostoroztatásomkor rettenetes kínokat álltam ki. Az ólomgolyók, amelyek az ostor ágainak a végén voltak, valósággal felszaggatták Testemet. Minden csapás helyén lyukak keletkeztek, amelyekből ömlött a vér. Volt olyan csapás, amikor húsdarabokat tépett ki a Testemből. Ez akkor volt, amikor nagy erővel vertek. Egy oszlophoz kötöttek, mert egyébként elzuhantam volna. Szemem elhomályosult, és szédültem a sok vérveszteségtől, és a rettenetes kínoktól. Ó, ha tudnátok, hogy bűneitekkel ti is hozzájárultatok megváltói kínszenvedésemhez. Ha az isteni erő nem támogatott volna, belehaltam volna. De a bűnök óceánja még több áldozatot kívánt. A ti gőgötök és kevélységetek nyomta ártatlan fejemre a töviskoronát, amely olyan volt, mint egy sapka, vagyis az egész fejemet befödte. A hatalmas tövisek egész a koponyámig hatoltak. Hosszú hajam átázott a kiömlő vértől, amely patakokban folyt le a hátamon és a karomon. Nem tudjátok felfogni, milyen iszonyatos kínokat kellett elszenvednem a ti makacs gőgötök miatt. A kigúnyolások, az ütlegek, a leköpések is ekkor jöttek. Amikor a keresztutat jártam az ötven kilós gerendával a vállamon, akkor az erőm már nagyon elfogyott. A rengeteg vérvesztés miatt a lábaim inogtak, reszkettem a gyengeségtől. Ezért háromszor is elestem, Arcra, mert még annyi erőm sem volt, hogy a fejemet fölemeljem. Láncokat kötöttek Rám hóhéraim, mint valami kutyára, és azzal vonszoltak. A Testem csupa seb volt, és még azt is felhorzsolták. Amikor már látták, hogy végképp nem bírom a nagy keresztgerendát, Cirenei Simont kényszerítették, hogy vigye helyettem. Ő eleinte zúgolódott, de amikor Rám nézett, elfogta a részvét, és szívesen vitte.
 
Ó, ti vak bűnösök! Hogy tudtok vétkezni, amikor látjátok keresztre feszített Testemet, hogy mi volt az ára?!!! Keresztre feszítésem kínjairól már beszéltem neked. (III. kötet 81. old.) Azt nem lehet kifejezni, amit akkor szenvedtem. A világ összes szenvedése nem mérhető hozzá. Nincs az az áldozat, amit Én meg nem hoztam a ti lelketek üdvösségéért. Ha mégis elkárhoztok, azt kizárólag magatoknak köszönhetitek. Ne halogassátok megtéréseteket, mert a halál nem kopogtat, hanem hirtelen jön. Hívogatlak titeket kegyelmeimmel. Sokan úgy térnek meg, hogy szenvedést bocsátok rájuk, ami által Hozzám folyamodnak. Ha hajlandóak megtérni, leveszem róluk a keresztet, és boldogokká teszem őket. De ha nem, akkor még több keresztet adok, hogy ezáltal, kényszerítsem őket a megtérésre. Gyermekeim! Ne legyetek vakok! Mindent a ti üdvösségetekért adok. Ne Engem hibáztassatok, ha rosszul megy sorsotok, hanem magatokat, mert bűneitekkel vontátok magatokra a büntetést. Adjatok inkább hálát szenvedéseitekért, a betegségekért, mert ez segít fel benneteket eleséseitekből, hogy őszinte bűnbánatra térjetek, és üdvözüljetek. Így lássátok a kereszteket, amely a ti üdvösségeteket szolgálja.”
 
2009. április 10. Nagypéntek éjjel Szentségimádáson Jézus:
 
 
„Drága kislányom! Látod, mindennek eljön a maga ideje. Eljött az Én kereszthalálom órája is, amelyre egész életemen át készültem. Így fog beteljesülni mindaz, amit előre megmondtam neked. Hamarosan kitör a keresztényüldözés. Elhurcolnak, és megölnek titeket az Én nevemért. Készüljetek fel erre! Tudjátok hogyan? Tisztuljatok meg a bűnbánat szentségében, értetek kiontott drága Szent Véremben, és járuljatok gyakran a szentáldozáshoz, hogy Szent Testemmel és Szent Véremmel megerősítselek titeket a nagy harcra, hogy le tudjátok győzni önmagatokat, és a sátán minden kísértését, és mindhalálig hűségesek maradjatok Hozzám. Ne lássatok senkit és semmit ebből a világból, csak Engem a keresztfán. Így könnyű lesz tanúságot tenni Mellettem. Éljetek szüntelen készenlétben, mert olyan hirtelen tör ki az üldözés, mint derült égből villámcsapás. Szinte egyik pillanatról a másikra. Én előre felkészítettelek titeket. Figyelmeztetésemet vegyétek nagyon komolyan! Mint ahogy Engem megöltek, titeket is meg fognak ölni Értem. Ha Engem gyűlöltek, titeket is gyűlölni fognak. De ne felejtsétek, aki mindhalálig kitart, az üdvözül. Drága gyermekeim! Ne féljetek! Én olyan ékes szólást adok ajkatokra, amilyenre magatoktól képtelenek lennétek. Eltöltelek titeket az Én erőmmel, hogy megvalósítsátok magatokban Isten örök szent tervét. Már amikor megfogantatok az anyaméhben, Atyámnak örök terve volt veletek, és hogy ezt be is teljesítsétek, egész életeteken át megkaptátok a szükséges kegyelmeket. Istennél az idő olyan, mint egy nyitott könyv. Az Úrnál van a jövő, amit Ő előre eltervezett. Rajtatok múlik, hogy beteljesítitek-e vagy sem. Az a kereszt, amelyet Én helyezek a vállatokra, könnyű és édes, mert Én viszem a súlyosabbik felét, és állandó jelenlétemmel megédesítem azt, mert értelmet adok neki. Áldozatotok értelme és célja, az Én követésem. Gyümölcse pedig örök boldog életetek, és rengeteg lélek, akiket magatokkal fogtok hozni a mennybe. Így tekintsétek Atyám örök tervét, mert Ő mindenből jót hoz ki.
 
 
 
Drága kislányom! Élj szüntelen készenlétben! Használd ki a pillanatok adta lehetőséget, hogy királyi gazdagon érkezz haza országomba! Tedd meg mindig, amit kérek. Ez legyen mindig az első. Emlékszel, mit mondtam neked? „Te csak törődj az Én dolgaimmal, a tieidre Én Magam viselek gondot.” (Lelki napló I.-II. kötet 16. old. 1985. április 5. Nagypénteken kereszthódolatkor.) Ezt 24 éve megtapasztalod. Most is folytasd így az életedet, amíg csak élsz, és Én gondot viselek rád, és a rád bízottakra. Én Mindenható vagyok. Előttem nincs lehetetlen. Amit Rám bízol, azt Én elintézem. Úgy, ahogy te sohasem tudnád. Te pedig légy az Én eszközöm, aki által tovább folytatom életemet a földön. Akkor örömömet találom benned, és mindig megtapasztalod gondviselő szeretetemet, amely semmi máshoz sem hasonlítható. Az Én békémet és derűmet adom neked. Nincs más feladatod, mint az, hogy ezt őrizd meg magadban. Ha ellenfelem el akarja rabolni tőled, bízd Rám a problémát, és higgyed, hogy Én megoldom. Hited és bizalmad mértékében adom a kegyelmet. Majd csak országomban fogod megtudni, mennyire nagyon szeretem az embert, akinek örök üdvösségéért kínhalált szenvedtem. Egy egész örökkévalóságon át fogsz hálát adni Nekem, és nem fogsz tudni betelni Velem, mert olyan élvezetes és csodálatos vagyok. Arra teremtette Isten az embert, hogy az Ő dicsőségében részesüljön. Kiárasztom rá mindazt a szeretetet és boldogságot, amelyet neki készített. Ha az első emberpár nem bukott volna el a bűn miatt, soha nem lett volna szenvedés, a föld ma is paradicsom lenne. Minden rossznak és szenvedésnek az oka a bűn. De amikor vége lesz a világnak, akkor a menny leszáll a földre, és újra paradicsommá változik. Nem lesz többé bűn. Az üdvözültek megszámlálhatatlan serege fogja lakni az Én dicsőségemben örökkön örökké. Ez a Szentírás, a Jelenések könyve, amely beteljesül a maga idejében.
 
 
 
Kislányom, szeretlek téged. Azt akarom, hogy ne foglaljanak le a világi gondok. Én foglaltalak le Magamnak, hogy az Én akaratomat teljesítsd, és így majd megosszam veled dicsőségemet. Azt kérem, hogy használj ki minden pillanatot. Kérd, hogy Én osszam be az időt, és akkor beteljesíted rád vonatkozó örök szent tervemet. Élj mindig úgy, mintha ez lenne életed utolsó pillanata! Dolgozz úgy, mintha örökké a földön élnél! Ez a titka az örök üdvösségnek, és a becsületes munkának, amiért mindenkit megjutalmazok országomban.
 
Nagyon szeretlek. Meghaltam érted a keresztfán. Már ott előre láttam hűségedet és engedelmességedet. Nagyon jól esnek Nekem könnyeid, amelyeket akkor sírsz, amikor szenvedéseimről és kínhalálomról elmélkedsz. Nagyon megörvendezteted Szívemet, amikor a lelkek üdvösségéért imádkozol. Nagyon jól teszed, hogy minden imádat és áldozatodat az Én Szentséges Szívem és Édesanyám Szeplőtelen Szíve szándékaira ajánlasz fel. Mi tudjuk igazán, kinek milyen kegyelemre van szüksége, és Én meg is adom, ami az üdvösségükre válik. Imádkozz X-ért, mert váratlanul fogja érni a halál. Mondd el érte minden nap az irgalmasság rózsafüzérét, és Szent Vérem litániáját! (A Szent Vér litánia a Hozsanna 66. oldalán található. A válasza: Üdvözíts minket.) Imáidra és áldozataidra megmentem őt. Imádkozz a családjáért is!”
 
 
Nagyon vágyom az Úr Jézus Szent színe látására. Ő ezt válaszolta: „Addig kell itt lenned, amíg be nem teljesíted örök tervemet. Soha többé nem jöhetsz vissza a földre ebben a testben. Most kell teljesítened akaratomat. Nagyon bölcsen imádkozol, amikor ezt mondod: Kérlek Uram, add kegyelmedet, hogy maradéktalanul teljesítsem rám vonatkozó örök szent tervedet.”
2009. április 13. Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! A keresztényüldözés a küszöbön van. Védekezzetek! Fegyverkezzetek fel a szeretet pajzsával! Mindenek fölött szeressetek Engem, a ti Megváltó Isteneteket! Helyezzétek Belém minden bizalmatokat! Járuljatok gyakran a szentségekhez, a szentgyónáshoz és a szentáldozáshoz! Viseljetek el Értem mindent! Belőlem merítsetek erőt! Irántam való szeretetből adjátok oda még az életeteket is Értem! Nagy jutalom vár rátok ezért országomban. Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív azt föl nem foghatja, amit Isten azoknak készített, akik szeretik Őt. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki az életét adja oda. Vegyetek Rólam példát! Én is az életemet adtam értetek. Azt kértem, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan Én szerettelek titeket. Gyermekeim! Az idő rövid. Hamarosan beteljesülnek szavaim. Éljetek szüntelen készenlétben! Aki kereszténynek vallja magát, az ne éljen többé bűnben! Sem súlyos, sem bocsánatos bűnben, hanem életszentségben! Arról ismernek fel titeket, hogy Hozzám tartoztok, ha szeretetben életek egymással A szeretet pedig nem tud rosszat tenni a felebarátjának. Szeretni annyit jelent, mint szüntelen jót tenni önzetlenül. Az önzetlen szeretet nem vár viszonzást. Mennyei Atyátoktól nyer jutalmat. Erre törekedjetek! Legyetek tökéletesek, mint Mennyei Atyátok! Tegyetek jót mindenkivel kivétel nélkül! Akár szeretetre méltó valaki, akár nem. Ti csak tegyetek jót mindenkivel, és imádkozzatok mindenkiért! Ne felejtsétek, mindent Nekem tesztek, és Én megjutalmazlak érte benneteket.
 
 
 
Édes kislányom! Betelt a pohár, haragom kelyhe. A világ nagyon elfordult Tőlem, és törvényeimtől. Meg kell fenyítenem, hogy jó útra térítsem. Mindaz a csapás, ami most éri a világot, a lelkek megmentésére van. Eddig kizárólag az imádkozó kisded lelkek kicsiny seregéért tartottam fenn ezt a világot. Most sem semmisítem meg, hanem megmutatom neki az igazi értéket, és elveszem tőle e hamis mammont. Az igazi érték az ember, akiért Én az életemet áldoztam. Minden ember egy kincs az Én szememben, akivel már a fogantatása pillanatától kedve örök tervem volt. Ennek érdekében minden gyermekkel meg kell ismertetni az igaz hitet, a szent evangéliumot, hogy tudjon válaszolni hívásomra. A családokban a szülőknek jó példát kell mutatni gyermekeiknek. Nem elég elengedni a templomba, hanem az egész családnak részt kell venni a szentmisén. Ma az emberek szemében az anyagi jólét az érték, amiért mindent odaadnak. Pedig mindent itt kell hagyni. De a Velem töltött órákat, napokat magatokkal hozzátok az örök életre. Ma azt mondják: Az idő pénz. Én azt mondom: Az idő lehetőség, hogy felkészüljetek az örök életre. Ha hagytok rá magatoknak időt, jól fel tudtok készülni a szentgyónásra, és azt el is végezhetitek. Ha megkéritek a Szentlelket, hogy mutassa meg bűneiteket, felismeritek azokat. Ha megkértek Engem, hogy Én gyóntassalak meg a pap által, Én ellátlak benneteket jó tanácsokkal, bölcs tanítással. Gyermekeim! Életetek legfontosabb cselekedete a jó szentgyónás. Életetek utolsó pillanatában ennek fogtok a legjobban örülni. Hagyjatok magatoknak időt a Velem való találkozásra a szentáldozásban. Én mindnyájatokat mindig várlak. Szeretnék a szívetekbe térni, veletek beszélgetni, titeket oktatni, tanítani. Még mindig nem fogjátok fel, mennyire szeretlek titeket. Minden vágyam az, hogy üdvözítselek benneteket. De Nélkülem ez nektek nem megy. Egyedül Én tudlak megvédeni titeket a sátántól, aki ravasz fondorlatokkal el akar veszíteni benneteket. Ne neki higgyetek, hanem Nekem! Én haltam kínhalált értetek, így bizonyítottam irántatok való végtelen szeretetemet. Gyertek Hozzám gyakran, hogy a gyakori szentáldozások által megerősítselek titeket a sátán támadásai ellen. Csak Velem együtt tudjátok őt legyőzni. Nélkülem elbuktat titeket. Tagadjátok meg magatokat, és fogadjátok el a vállatokra helyezett keresztet. Ez a ti üdvösségetek. Csak ezzel tudtok követni Engem. Én a kereszten haltam kínhalált értetek. Nektek is osztozni kell szenvedéseimben, ha el akarjátok nyerni az örök életet. Az Én keresztem nem nehéz, mert Én nem próbállak titeket erőtökön felül. Én csak annyi szenvedést engedek meg, amennyi feltétlenül szükséges ahhoz, hogy üdvözüljetek. Ha valaki nagylelkű, és felajánlja az életét áldozatul a lelkekért, azt Én igen nagy örömmel fogadom, és lelkek ezreivel jutalmazom meg.
 
 
 
Most az abortuszról beszélek neked. Ez égbekiáltó bűn. Közönséges gyilkosság. Isten  örök tervének a keresztülhúzása. Ha tudnád, mily szomorúak ezek a kicsiny lelkek, amikor kikényszerítik őket fejlődni indult testükből, amiért ők nem teljesíthetik a teremtő Isten rájuk vonatkozó örök szent tervét. Előttem vádolják anyjukat, aki a hóhér kezére adta őket. Vádolják mindazokat, akik a halálukat akarták. Ilyenkor Én is nagyon szomorú vagyok. Együtt sírok velük, és bánatos Atyám ölébe helyezem őket. Gyermekeim! Könyörögve kérlek titeket, ne öljétek meg a kisdedeket, akikkel Isten azért ajándékoz meg titeket, hogy jobbá és szebbé tegye életeteket. Bízzatok az isteni gondviselésben! Atyám bőkezűen gondoskodik minden Benne bízó gyermekéről. Ne öljétek meg a magzatokat! Ők ugyanolyan emberek, mint ti. Ti is így kezdtétek el az életeteket az anyaméhben. Ne mondjátok azt, hogy nekik nincs joguk az élethez, pusztán azért, mert ők védtelenek. Gondoljatok arra, hogyha titeket is meggyilkoltak volna anyátok méhében, nem gyönyörködhetnétek a világ szépségében. Nem örülhetnétek a kirándulásnak, nem ízlelhetnétek a jó falatokat, és nem élvezhetnétek családtagjaitok és barátaitok szeretetét. Gyermekeim! Helyezzétek bele magatokat a megfogant új személy helyébe, aki a ti szeretetekre vágyik, aki titeket akar itt a földön szeretni, aki veletek akar játszani, és tőletek akar tanulni. Ő nem teher, hanem Isten ajándéka, szeretetének gyümölcse. Nem tudhatjátok, hogy egy megfogant életben kit semmisítetek meg. Egy orvost, vagy betegápolót, egy mérnököt, vagy egy munkást, aki embertársai javára dolgozik, aki által Isten jobbá és szebbé akarja tenni a világot. Lehet egy zseni, művész, vagy feltaláló. Csak akkor ismeritek meg, ha hagyjátok őt élni, növekedni, tanulni. Higgyétek el, Isten az ő Atyja, és gondoskodik róla tiáltalatok.”
 
 
Szentségimádáson Jézus [folytatás]: „Most a függőségben szenvedőkről beszélek neked. Ma sok ember él a sátán rabságában, aki elhiteti velük, hogy nekik is „jár valami élvezet”. Engem, a legfontosabbat elvesz tőlük, és helyettem nekik adja az alkoholt, a cigarettát, a kábítószereket. Ezekkel azt a nagy hiányérzetet akarják pótolni az emberek, amit azért éreznek, mert nem ismernek, vagy elutasítanak, megvetnek Engem. Én vagyok a lelkek boldogsága és békéje, célja és értelme. Én vagyok a megoldás minden problémára, és Én vagyok az élet egyedüli értelme, Aki célt adok ennek a földi életnek azáltal, hogy az örök életre vezetem a lelkeket. Mivel az embert arra teremtette Atyám, hogy Rá szomjazzon, és Benne nyugodjon meg, azért aki Őt elutasítja, az beteg. Még a marha is tudja, hogy a legelőn melyik növényt eheti meg, és melyiket nem. Csak az ember, aki a bűn miatt elszakadt Tőlem, Alkotójától, mérgezi magát, sőt a halálba taszítja. Ó, ha tudná, hogy a sátán adja ezeket a szereket a kezébe, hogy mielőbb megölje, és a kárhozatba taszítsa. Gyermekeim! Ragadjátok ki ezeket a lelkeket a sátán karmaiból! Imádsággal, és önmegtagadással sikerül. Ne hagyjatok elveszni egyetlen lelket sem! Az Én Véremet lássátok rajtuk! Én a bűnösökért haltam meg. Ne hagyjátok, hogy Szent Vérem kárba vesszen, mert nem tud megmenekülni egy bűnös lélek.
 
 
 
Nagyon szeretlek. A Véremet ontottam érted. Tudom, hogy te is nagyon szeretsz. Az egész életed egy áldozat, mert Nekem adtad. Nem azt teszed, amit te akarsz, hanem amit Én. Így szoktatlak rá a teljes önátadásra, hogy mondj le mindenről Értem, hogy légy lélekben szegény. Így fokról fokra közelebb jutsz Hozzám. Mi már régóta egyek vagyunk. Önátadásod által nem te élsz többé, hanem Én élek benned.
 
 
 
Most jön el a nagy figyelmeztetés. A véres kereszt megjelenik az égen, rajta az Én vérző Szent Testemmel. Az emberek látni fogják megszámlálhatatlan Sebeimet, és kiomló Véremet. Látni fogják, hogy mindez az ő művük. Az ő bűneik juttattak Engem ide, az őket végtelenül szerető Istent, és Megváltót, Akinek semmi sem volt olyan drága, mint az ember, akinek még ilyen áron is meg akartam szerezni az örök életet. Látni fogják, hogy a legrosszabb a bűn, amit az ember elkövethet, mivel szabad akaratot kapott. Megkapják Tőlem a megvilágosító kegyelmet, hogy hogyan kerülhették volna el mindazt, amit rosszul tettek, és ami a lelkük kárára volt. Megéreztetem velük irántuk érzett végtelen szeretetemet, amellyel meg akarom menteni őket az örök kárhozattól. Nagyon megátalkodottnak kell lenni annak, aki még ekkora nagy kegyelem láttán sem tér meg. Mondom neked, aki elutasítja ezt a nagy kegyelmet, az nem kap többé, és elkárhozik. Ti, gyermekeim, akik kegyelmemben éltek, elkerülitek az ítéletet. Már átmentetek rajta, amikor magatokat ítéltétek el a gyóntatószékben, és a bűnbánatban. Ti nagyon boldogok lesztek, és hálát fogtok adni Nekem a szentségekért, a szentgyónásért, és az Eukarisztiáért. Azért, hogy Önmagammal táplálom a lelkeket, hogy védőpajzsuk legyek a sátán támadásaival szemben. Nagyon szeretlek titeket kicsi gyermekeim! Ne hagyjátok magatokat félrevezetni a sátántól! Eljön az óra, sőt már itt is van, amikor megítélem a világot. A számból kijövő kétélű kard, az Ige, ami által ítélek. Csak egy mérce van: az életszentség. Erre adtam példát. Csak egy törvény van: a szeretet. Ezért adtam oda az életemet értetek. Mindaz, aki bűnt követ el, meg lesz ítélve. Ha megbánja, és jóváteszi, megmenti a lelkét az örök életre. Ha nem, elkárhozik. Imádkozzatok gyermekeim, hogy ne érjen készületlenül senkit az a nap, amely égetni fogja a bűnösöket kegyetlenül, legalább annyira, mint amennyi kárt és keserűséget okoztak mindazoknak, akikkel nem gyakorolták a szeretetet. Szánjátok őket gyermekeim, ne irigyeljétek őket! Mondom nektek, ha meg nem térnek, úgy járnak, mint a fösvény gazdag, aki nem gyakorolta a felebaráti szeretetet a koldus Lázárral, ezért elkárhozott.
 
 
Kislányom! Azt kérem tőled, hogy szeresd ellenségeidet! Szeresd mindazokat is, akik ellenállnak a te szereteted befogadásának. Tudod hogyan? Úgy, hogy imádkozol értük. Az Én irgalmas Szívembe helyezed őket égi Édesanyád Szeplőtelen hétfájdalmas Szíve és könnyei által. Nekik ezt nem kell tudni. Elég, ha csak mi tudjuk, és Én megmentem a lelküket. Téged pedig nagyon megjutalmazlak engedelmességedért. Légy áldott most és mindörökké! Nagyon szeretlek. Te vagy az Én kinyújtott jobb kezem, az Én ceruzám, rozsdás vízcsapom, alázatos kis szolgálóleányom. Szeress és imádj! Merülj el Szívem szeretetlángtengerében! Azt akarom, hogy már most betelj az Én semmihez sem hasonlítható örök szeretetemmel, és sugározd ki mindazokra, akiket eléd hozok. Légy csendben, és bízz Rám minden ügyedet! Ne korholj senkit! Te csak hallgass, és szeress! Én mindent elintézek. Így teljesíted örök szent tervemet. Most hozz Elém mindenkit, akik imáidat kérték. Kérj Tőlem sokat! Szent életű papokat, szerzeteseket, és családokat. Így szentelem meg imáidra a világot. Kérjetek, és adatik nektek! Kérjetek hittel, reménnyel, alázattal és szeretettel! Az ilyen ima hegyeket mozdít el, és ha állhatatosan kitartotok benne, még a leglehetetlenebb dolgokat is elnyeritek. Ilyenek a bűnösök megtérése. Ez a legnagyobb csoda, amikor egy bűnösből szentet csinálok. De ezért imádkozni kell!”

2009. április 21. Szentségimádáson a Szentlélek imája bennem: „Drága Jézusom, imádlak Téged! Szívem csak arra vágyik, hogy Téged láthasson. Értelmem csak Téged szomjaz. Légy velem mindig, mindörökké, ó áldott, ó édes Üdvözítőm, egyetlen Királyom!”

 
Az Úr Jézus: „Nagyon szeretlek téged. Imádj és szeress, mert csak ennek az egynek van értéke itt lenn a földön, és fenn a mennyben. Az angyalok és a szentek mind ezt teszik. Szüntelen imádnak.”
 
A Szentlélek: „Légy áldott ó szentek Szentje! Te, Aki a magasságos mennyből, Szent Atyád öléből leszálltál közénk, ebbe a nyomorúságos siralomvölgybe. Oly nagyon szerettél, hogy a Szent Szűz méhében Testet öltöttél. Ez a Test és ez a Vér lett a mi megváltásunk drága záloga a keresztfán. Ó Jézus, ó Te drága végtelen Szeretet! Mindent megtettél, mindent odaadtál értünk! Kérlek, adj nekünk a Te szeretetedből, hogy Téged méltóképpen viszontszeressünk! Te odaadtad az életedet értünk. Te kínhalált szenvedtél a mi bűneinkért. Kérünk, add, hogy mi is kövessünk Téged az önzetlen tiszta szeretetben! Téged szolgáljunk embertestvéreinkben, és ha úgy akarod, mi is meghaljunk Érted, a hitünkért, és ha kell, embertestvéreinkért.
 
 
Most írj a kicsiny lelkekről, akik megvigasztalják Szívemet, és akik miatt fenntartom ezt a világot. Én, a Megváltó Isten arra vágyom, hogy mindannyian ilyenek legyetek. A kicsiny lelkek alázatosak. Elégedettek, nem zúgolódnak. Tudnak szűkölködni, de bővelkedni is. A fölöslegüket mindig odaadják a rászorulóknak. Sőt, még áldozatokat is hoznak értük. Ők sugározzák az Én szeretetemet. Nem nézik tétlenül, ha valaki szükséget szenved. Sokszor egy jó szó, egy mosoly, egy útbaigazítás Isten magasztalására indítja a lelkeket. Mindig mindenért adjatok hálát, mert minden kegyelem. A kisded lelkek mindig imádkoznak. Nem szűnnek meg hálát adni, és dicsőíteni az Istent. Egyszerűek, alázatosak, és engedelmesek. Ők az Én hű képmásaim. Szelídek, derűsek és szeretetteljesek. Mindig segítőkészek. Áldottak ők, mert az Én nevemben buzgólkodnak. Én Magam áldom meg, és országomba vezetem őket.”

 

a

Hozzászólások lezárása.


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Dél-Alföld
  • Dél-Dunántúl
  • Délvidék
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Észak-Alföld
  • Észak-Magyarország
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyökereink
  • Haladunk, haladunk, az ösvényt ne tévesszük szem elől…
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsony
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Közép-Dunántúl
  • Közép-Magyarország
  • Legendák, mesék, mondák
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • MártírSors
  • Meddig még?
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Munkanapló
  • Nyugat-Dunántúl
  • Olvasó gondolkodó
  • Örökimádás
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pünkösd-ElJövet
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: