‘1121’ cimkéjű bejegyzések

2018. november 3. Az Úr Jézus…

„Nyisd ki a Szentírást!” Erre a részre nyílt ki: „Mert olyan nagy szorongattatás lesz akkor, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mostanáig, és nem is lesz többé. Ha meg nem rövidítenék azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem; de a választottakért megrövidítik azokat a napokat.” (Máté 24, 21-22)

Jézus folytatta: „Drága gyermekeim! Ez az idő már itt van. Készüljetek! Olyan nagy szorongatás lesz, amilyen még nem volt, amióta ez a világ fennáll. Hamarosan ki fog törni a 3. világháború. Már minden elő van készítve. Ez egy nukleáris háború lesz. Beteljesül a Szentírás szava: „Az Úr nem késik ígéretét teljesíteni, ahogy némelyek késedelmeskedésnek tartják, hanem türelemmel viseltetik irántatok, mert nem akarja, hogy valaki is elvesszen, hanem hogy mindenki bűnbánatot tartson. Mint a tolvaj, úgy jön el az Úr napja. Ezen a napon az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a tűz hevétől felbomlanak, a föld és ami rajta van, elenyészik. Mivel így minden elpusztul, minden tekintetben szentül és vallásosan kell élnetek, hiszen várjátok és siettetitek Isten napjának eljövetelét, amikor is az egek lángba borulnak és felbomlanak, az elemek a tűz hevétől megolvadnak. Mi ígérete alapján új eget és új földet várunk, az igazságosság hazáját.” (2 Péter 3, 9-13)

Gyermekeim! Készüljetek fel a halálra, ami ugyan csak a test halála. Valójában személyetek számadása ítélőszékem előtt. Az idő itt van. Én beszélek hozzátok. Készüljetek! Éljetek halálra készen! Azokat, akik törvényeim szerint élnek, ölelő karomba várom. Akik viszont bűnben vannak, térjenek meg még ma, mert ha ebben az állapotban találja őket a halál, örökre el fognak veszni. Megáldalak benneteket Szívem végtelen szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: Máté 24, 4: „Jézus válaszolta”

2018. november 6. Az Úr Jézus: „Drága gyermekeim, Szívemnek szeretett megváltottjai! Az idő elszáll, de ezek a pillanatok megmaradnak. Örüljetek és ujjongjatok, mert szent cselekményeiteket magatokkal hozzátok az örök hazába. Lelketekben jobban fogok ragyogni örökkön-örökké, mint a Nap az égen, mert minden Szentáldozást magatokkal hoztok. Én leszek a ti Kincsetek. Ezek a Szentáldozások örökre megmaradnak, mint örömötök forrása. Örökkön-örökké hálát fogtok adni Nekem azért, hogy itt maradtam köztetek a Legméltóságosabb Oltáriszentségben Azért pedig különösen is, hogy megkaptátok azt a nagy kegyelmet, hogy az Általam alapított Egyház tagjai lehettek. Atyám vonzott titeket Hozzám, Aki öröktől fogva arra rendelt benneteket, amit most megéltek és tesztek.

Drága kislányom, téged arra választottalak ki öröktől fogva, hogy csak az Enyém légy, osztatlan szívvel Engem szolgálj és imádj. Halló szívet és értelmet adtam neked, hogy meghalld szavaimat, és közvetítsd a világ felé, hogy lelkeket mentsek általad.

Szavaim és üzeneteim olyanok az emberek számára, mint az eső, amely lehull az égből, és megtermékenyíti a földet. Üzeneteim nagyon sok lelket termékenyítenek meg, amikor a magok, amelyeket elhintek, a tanítást, kikelnek bennük, és bő termést hoznak. Az az Én akaratom, hogy mindaz, aki hallja igémet, tettekre váltsa, és hirdesse, mint az általános királyi papság része, ahová minden megkeresztelt ember tartozik.

Drága gyermekeim, imádkozzatok, hogy minél több ember megnyissa lelkét tanításom előtt, hogy a fény, melyet igém áraszt, bevilágítsa elméjüket, szívüket, lelküket, és mint az eső, megtermékenyítse életüket, hogy sokszoros termést hozzanak Atyám mind nagyobb dicsőségére, és a lelkek javára.

Drága gyermekeim! Én nem vagyok személyválogató. Előttem csak az számít, hogy teljesítitek-e a főparancsot, Atyám törvényeit, és megvalósítjátok-e rátok vonatkozó örök, szent tervemet, amelyet minden ember lelkébe beírok, hogy fölismerje, hogy hol a helye. Ti valamennyien csak akkor lesztek boldogok, és csak akkor ver gyökeret szívetekbe az Én békém, ha megtaláltátok és elfoglaltátok azt a helyet, amelyet öröktől fogva nektek szántam ezen a földön. Ez alatt azt értem, hogy fölismertetem minden egyes emberrel, hogy milyen hivatást szántam neki: legyen az egyházi, vagy világi pálya – ő csak ott tud kiteljesedni, célba érni és eredményeket elérni. Minden más út csak hiábavaló erőfeszítés kínlódás, ami nem vezet sehova. Az illető boldogtalan és levert lesz tőle. Keresi az örömöket, de rossz helyen, mivel nem engedelmeskedett indításomnak, ezért kerül Engem, mert lelke mélyén tudja, hogy meg kellene változtatnia életét ahhoz, hogy akaratomat teljesítse. Mivel ragaszkodik bűnös szokásaihoz, ezért a bűnben keresi a boldogságát, ahol soha nem találja meg.

Ti, kicsi gyermekeim, maradjatok meg ott, ahová állítottalak benneteket. Szolgáljatok Engem a felebarátban ott, ahová elhívtalak titeket. Lelketeket bejárja a derű, mint a fény, életetek célt és értelmet nyer. Boldogságotok már itt a Földön és örökkön-örökké Én vagyok. Én, az élő Isten, a Második Isteni Személy, Aki megváltottalak, elhívtalak, és kézen fogva vezetlek és kísérlek az üdvösség szűk ösvényén, és befogadlak Atyám Országába.

Fogadjátok megerősítő áldásomat, melyet Szívem túláradó, végtelen szeretetével adom rátok az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítések: 1 Pét 4, 11: „aki beszél, az Isten szavait közvetítse”

2018. november 13. Az Úr Jézus: „Nyisd ki a Szentírást!” Erre a részre nyílt ki: Márk 13, 5. 12. 19-20: „Jézus válaszolt” „Halálra adja majd testvér a testvért, apa a gyermekét, a gyerekek meg szüleikre támadnak, és a vesztüket okozzák. Mert olyan szorongatott napok jönnek, amilyenek még nem voltak ezen az Isten alkotta világon a kezdet óta, és nem is lesznek. Ha Isten nem rövidítené meg ezeket a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem. De a választottak kedvéért, akiket ő választott ki, megrövidíti ezeket a napokat.”

Az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Nem véletlen, hogy már hónapok óta ugyanarra a szövegrészre nyílik ki a Szentírás, ahova ma is. Oly’ nagy lesz a szorongatás, amilyen még nem volt a világ kezdetétől. Ha az Úr meg nem rövidítené a napokat, egyetlen lélek sem menekülne meg.

Drága gyermekeim! Ez a szorongatás nem csak fizikai értelemben értelmezendő, hanem lelki értelemben még inkább. A démonoktól feketéllik az ég. Ha láthatóak lennének, fényes nappal, délben is koromsötét volna. Minden módon igyekeznek megkaparintani a lelkeket, és a kárhozatba taszítani. Rengeteg hiedelem és tévtanítás van ma a világban. A ti keresztény országotokban, Mindenszentek ünnepén, a kivilágított tökök virítanak a házak udvarain. Az ártatlan gyermekeket pogány butaságokkal fertőzik meg. Az Egyház ezt némán tűri, látszólag megmaradva a templom falai között. Néha egy-egy rádiós hír elhangzik, hogy helyére tegye az igazságot. De széltére-hosszára árulják a tököket, és a sok buta reklám uralja a világot. Emellett az önmegvalósítás, a paráznaság, a szemérmetlen divat: mind-mind a lelkek pusztítására van.

Nem marad el a fizikai megsemmisítésre irányuló terv sem. Sok országban folyik a vér, mert háborúznak. Mindezt a nagyhatalmak idézik elő, hogy eladják fegyvereiket, leteszteljék őket, és majd az újjáépítés miatt is nagy hasznot zsebeljenek be. Mondom nektek: ezek az emberek soha nem fogják meglátni dicsőséges Arcomat, és azt a csodálatos Országot, amelyet Isten azoknak készített, akik Őt szeretik.

Gyermekeim! Készüljetek föl egy hatalmas, átfogó pusztításra, keresztényüldözésre, mert a sátán ki akar irtani Engem az emberek szívéből, és még az emlékemet is a Föld színéről. Tudja, hogy kevés ideje van hátra, ezért minden praktikát bevet, hogy minél több lelket kaparintson meg, és taszítson az örök tűzre. Emellett a harmadik világháború sok nemzetet el fog söpörni a Föld színéről. Nyomában csak kietlen pusztaság, sivárság lesz. Azok, akik mégis megmaradnak egy-egy eldugott zugban, hatalmas nyomorúságban, kínokban és fájdalmakban fognak gyötrődni. De igazságosságom ugyanezt adja vissza mindazoknak, akik ezt előidézik és kirobbantják: örökkön-örökké égni fognak a pokol tüzében, a kén szagú bűzben, és a férgek fogják rágni őket, amelyről ezt mondtam: a tűz ki nem alszik, a féreg el nem pusztul.

Gyermekeim! Rettenetes a pokol! A világ összes kincse és anyagi haszna nem éri meg, hogy bárki is oda kerüljön. Értsétek meg: csupaszon jöttetek világra anyátok méhéből, és üres kézzel távoztok valamennyien erről a Földről. Senki sem kivétel: mindnyájatoknak ítélőszékem elé kell állni, és számot adni minden percről, amit kaptatok, minden gondolatotokról, szavatokról, cselekedetetekről. Az életet Istentől kaptátok. Neki kell számot adni arról, hogy hogyan gazdálkodtatok vele. Erről szól a példabeszéd, amikor a király elment, és mindenkinek talentumot adott. A talentum=a képességek és azok a lelki kincsek, amelyeket a magvető hint az útra, az emberszívekbe, az Isten tanítását, hogy ki-ki kamatoztassa tudását, megosztva mindazokkal, akiket elé hozok, és akik a lelki ínségben szenvednek.

Gyermekeim! Erről fogtok Előttem számot adni. Hiába töritek magatokat az anyagi haszonért: mindent itt kell hagynotok. Ha pedig a lelketekkel nem törődtök: üres kézzel fogtok Előttem megállni. Értsétek meg: életeteket, az időt és a tanítást arra kaptátok, hogy eljussatok az örök boldogságra, és másokat is Hozzám vezessetek. Egyedül ez az értelme minden ember életének. Csak Isten szolgálata ad értelmet és célt az emberi létnek. Én irányítok mindent. A tudást, a lehetőséget, az időt, az egészséget, vagy a betegséget – kinek-kinek a szükséglete szerint.

Szükség van a keresztre, hogy megmentsem a lelket, szükség van az áldozatra, hogy a megmentett lélek mások bűneiért vezekeljen, engeszteljen, hogy ezzel lelkeket mentsen. Ez az értelme a szenvedéseknek és a betegségeknek.

Akiket tanítókká rendeltem, rengeteg magot adtam, hogy hintsék az emberszívekbe: ők erről adnak számot. Mert minden az Enyém. Minden kegyelem. Ti magatok semmik vagytok: por és hamu – semmi más. Én ruháztalak föl titeket tudással, erővel, hatalommal. Én adtam az időt, az életeteket, az alkalmakat, a lehetőségeket, Én hoztam elétek a különböző személyeket. Az utolsó ítéletkor erről fogtok számot adni: mindenről, minden pillanatról, minden kiejtett szavatokról, gondolatotokról, cselekedetekről, minden mulasztásról, vagy jótettről. Nektek is azt fogom mondani, amit a példabeszédben: amit a kicsinyek közül eggyel nem tettetek, azt Velem nem tettétek – mert Én azonosulok minden rászorulóval, szegénnyel, szomjazóval, és itt elsősorban a tudásra való szomjat jelölöm meg.

A másik csoportnak pedig majd ezt mondom: amit a kicsinyek közül eggyel is tettetek, azt Velem tettétek. Dániel prófétánál ezt olvashatjátok: akik sokakat tanítottak az igazságra, ragyogni fognak Isten Országában, mint a Nap. Vegyétek nagy kegyelemnek, hogy ma is adok nektek tanítókat, akik szavaimat közvetítik, akikről Én Magam gondoskodom, hogy idejüket és erejüket a szolgálatomba állítsák, hogy tanítsák a tudatlanokat, és vezessék Hozzám a szomjazókat, a keresőket. Tiszteljétek és segítsétek az ilyen embereket, akiket arra rendeltem, hogy az Én Nevemben tanítsanak benneteket. Ők az Én igémet hirdetik, és Engem képviselnek köztetek.

Drága gyermekeim! Adjatok hálát Nekem minden kegyelemért, hogy gondotokat viselem, hogy küldök számotokra tanítókat, akik szavaimat közvetítik. Váltsátok tettekre üzeneteimet, szívleljétek meg tanításomat, óvakodjatok minden tévtanítótól és eretnekségtől! Csak tiszta forrásból igyatok, az Evangéliumot olvassátok, és azt váltsátok tettekre. Lelketeket tartsátok szüntelen készenlétben: úgy éljetek, mintha bármelyik pillanatban meg kellene állnotok Isteni ítélőszékem előtt. Váltsátok tettekre tanításomat, tegyetek jót mindenkivel, még ellenségeitekkel is. Szeressetek tettetés nélkül, viszonzást nem várva. Énértem segítségek a rászorulót. Értem bocsássatok meg minden ellenségeteknek. Mondom nektek: minden bűnösnek ki kell inni Isten haragjának serlegét. Fenékig ki kell üríteni azt. Ez pedig azt jelenti, hogy minden bűnért kegyetlenül meg kell lakolni minden bűnösnek.

Drága gyermekeim! Féltő szeretettel tanítalak benneteket, hogy megóvjalak ennek a világnak a gonosz szellemétől, és az üdvösségre vezesselek benneteket. Fogadjátok szeretetet teljes áldásomat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

2018. november 21-én, Szűz Mária bemutatása ünnepén az Úr Jézus ezeket mondta:

„Máriában helyreállt a teremtés. Neki azért kellett szeplőtelenül fogantatni, hogy az angyal szavai által úgy foganjon Engem a Szentlélektől, ahogy azt Atyám öröktől fogva akarta. Ezért nem szenvedett az Én megszületésemkor, mert a szenvedés a büntetés miatt ér minden asszonyt. „Fájdalommal szülöd gyermekedet.” Mária egy új teremtés, a megváltás hajnala. Benne fogant meg a Megváltó, az új Ádám, Aki engedelmességével megváltotta a világot.”

A papról az Úr Jézus ezt mondta: „Én a pap imájára a Szentlélek közreműködése által leszek jelen az oltáron. Papjaim által akarom Magamat adni híveimnek. Papjaim nagyobbak, mint a szent angyalok a Mennyben. Angyalaim imádnak és szolgálnak. De papjaim működése magasabb a szent angyalokénál, mert Engem, az Üdvözítőt adnak az embereknek. Ezért papjaimnak makulátlanul tisztáknak kell lenniük. Szenteknek és tökéleteseknek, mert csak így méltóak Hozzám.”

Szentírási megerősítés: Máté 12, 13. „Jézus szólt.”

2018. november 21.

Valakitől ezt a tanácsot kaptam: „Kérje a jelenést, amikor szól, hogy mondja azt, hogy „Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus és Szűz Mária neve mindörökké”.

Megkértem. Ekkor a Szentlélek nagy méltósággal és nyomatékossággal mondta: „Dicsértessék és áldassék a Legméltóságosabb Oltáriszentség! Dicsértessék a Jézus Krisztus és Szűz Mária áldott szent neve most és mindörökké!”

Még ilyen méltóságteljesen és nagy nyomatékossággal soha senkitől sem hallottam dicsőítést. Csak úgy zengett a Szentlélek Isten hangja a lelkemben. Megköszöntem a jó tanácsot. Igazán nagy élmény volt ezt Magától, a Szentlélek Istentől hallani. Megsemmisülve adtam hálát érte.

Szentírási megerősítés: Ef 1, 13-14: „…megkaptátok a megígért Szentlélek pecsétjét, aki foglalója örökségünknek, amíg Isten teljesen meg nem váltja tulajdonát dicsőségének magasztalására.”


2018. november 27-én hajnalban ezt álmodtam…

Egy főpap áldoztatott meg. Az ostya akkora volt, mint amit a monstranciába szoktak helyezni. Amikor megáldoztatott, ezt mondta: „Tíz óra van.” Ekkor ránéztem az ostyára, ami olyan volt, mint egy óra, melynek mutatói 10 órát mutattak. Tudtam, hogy éjjel 10 óra van. Ezt válaszoltam: ámen. Ezután ezt gondoltam: Miért nem azt mondta, hogy Krisztus Teste. Több ember is volt ott. Tőlük is érdeklődtem, hogy miért volt ez. Ők azt mondták, hogy kérdezzem meg az áldoztató paptól. Kerestem a papot. Majd megtaláltam. Ezt mondtam neki: 35 éve napi áldozó vagyok. Eddig még sohasem hallottam, hogy ne azt mondták volna, hogy Krisztus Teste. A főpap ezt válaszolta: „Azért, mert már nincs Krisztus Teste az ostyában. Korábban benne volt, de már nincs. Ha nem tetszik, áldozzak másnál.” Figyelemre méltó az álom ideje, ami Krisztus Király Főünnepe után két nappal volt. Pár nap múlva belépünk az új egyházi évbe.

Ma a kegyelem órájában az Úr Jézus ezt mondta: „Az álmod ezt jelenti: hamarosan kilopnak Engem a legméltóságosabb Oltáriszentségből. Az éjjel 10 óra azt jelenti, hogy közel az éjfél, amikor beáll a teljes sötétség. Akkor már nem fogják elmondani az átváltoztatás szavait. Innentől megszűnik a Szentmise, ami fenntartja az egész világot. Amikor ez megtörténik, a Földön elszabadul a pokol. Fellép az antikrisztus, aki megtéveszti az egész világot. Még a választottakat is, ha lehetne. Ezért rövidítem meg az időt. Imádkozzatok, amíg még köztetek vagyok! Jöjjetek Hozzám, amíg még lehet! Hamarosan beáll az éj, a teljes sötétség, amikor elvesznek Engem tőletek, Aki a világ Világossága vagyok. Akkor majd vak vezet világtalant, és mindketten gödörbe esnek. Ez a kárhozat. Ellenfelemnek épp ez a célja, hogy minél több lelket taszítson a pokolba.

Gyermekem! Neked megadatott a kegyelem, hogy világíts. Hirdesd az igaz tanítást, a jövőt, aminek csakhamar be kell teljesülni. Semmi újat nem mondok neked. Ezek mind meg vannak írva a Szentírásban. Légy bátor és ne félj! Én mindig veled vagyok. Megáldalak téged Szívem igaz szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Szentírási megerősítés: Máté 18, 3, 6-7: „Jézus mondta” „De aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger fenekére vetnék. Jaj a világnak a botrányok miatt! Elkerülhetetlen ugyan, hogy botrányok ne forduljanak elő, mégis jaj annak, aki botrányt okoz!”

a

 

2017. november 8. Itthon az Úr Jézus: Drága, szeretett kisgyermekeim! El nem tudjátok képzelni, milyen boldog vagyok köztetek. A legnagyobb gyönyörűségem Nekem az emberek fiaival lenni. Ezért szálltam le Atyám öléből. Megtestesültem a Szent Szűz, Legszentebb Édesanyám méhében, hogy emberré legyek, és köztetek legyek, mert így akartam. Lehoztam nektek Atyám Igéjét, a Szent Evangéliumot, a szeretet, azt a tanítást, amely egyedül tudja boldoggá tenni az egész emberi nemet. De sajnos ellenfelem megtéveszti az embereket, így félredobják a szeretetet, a legegyszerűbb és legnagyszerűbb tanítást, az Evangéliumot, helyette túlbonyolítják az elméjüket, megrontják életüket és a sok bonyodalom közepette már észre sem veszik, hogy a sátánt szolgálják, és a kelepcéjében vergődnek. De ti, kicsi gyermekeim, akik oly tiszta egyszerűséggel és nagy szeretettel gyűltök körém, megvigasztaljátok értetek átdöfött, Legszentebb Szívemet, amelyből minden szeretet forrásozik, amelyből az Egyházat hoztam létre, a vér és a víz, szentségeim által.

 

Gyermekeim! Ragaszkodjatok az Általam alapított egyetemes, katolikus Egyházhoz! Minden zűrzavar ellenére ragaszkodjatok a legtisztább tanításhoz, a Szent Evangéliumhoz. Nap, mint nap olvassátok, ebből merítsetek, hogy szentek legyetek, amiképpen kértem tőletek. Minden életállapotban éljétek meg az életszentséget, melynek alapja az Isten- és emberszeretet, és az ebből fakadó jó cselekedetek.

 

Drága kicsinyeim! Vegyétek nagy kitüntetésnek, hogy szólok hozzátok, hogy tanítalak titeket. Fogadjátok meg intelmeimet és éljetek szerintük. Határolódjatok el, és ne vegyetek részt a világ zűrzavaros tévtanításaiban és rossz cselekedeteiben, amelyeket a sátán tár elétek, hogy elveszejtsen, és a kárhozatra taszítson benneteket. Ti mindig csak a tiszta forrásból igyatok, amely az Én tanításom, Aki út, igazság és élet vagyok számotokra, és az örök boldogságra vezetlek titeket. Kövessetek Engem a keresztúton, az önmegtagadás, a lemondás és a türelmes kereszthordozás szellemében, mert bár rögös és szenvedésekkel teli út az Én keresztutam, de mégis ez az egyetlen ösvény, amely az örök életre vezet. Ti ne tobzódjatok a világgal és ne keressétek annak élvezeteit, mert ezek mind hamis örömök. Jól jegyezzétek meg, hogy Én csak attól tiltalak titeket, ami a kárhozatotokra van, és csak azt kérem tőletek, ami az üdvösségre vezet.

 

Fogadjátok áldásomat, melyet Szívem túláradó szeretetével adok rátok, amely megerősít titeket az élet megpróbáltatásai között, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Zsid 12, 22-23-25: „…ti Sion hegyéhez járultatok,… Istenhez, Vigyázzatok, ne utasítsátok vissza azt, aki hozzátok szól.”

 

2017. november 14. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Közeleg az óra, már itt is van, amikor beteljesülnek szavaim. Azért figyelmeztetlek benneteket, mert azt akarom, hogy ne érjen váratlanul, és éljetek szüntelen készenlétben.

 

Kicsinyeim! Ne legyetek hitetlenek, hanem hívők! A próféciák attól jövendölések, hogy előre figyelmeztetnek a később beteljesülő eseményekre. Nézzetek körül: a világ tisztítása, megbüntetése már régóta folyik. A rengeteg természeti katasztrófa, háború, migráns-áradat mind a bűnök következménye. Imádkozzatok, mert csak a ti imáitokra adok még haladékot, és ha elegendő ima száll fel Hozzám és felajánlott áldozat, akkor egy-egy csapás el is maradhat. Jóllehet Én előre tudom, hogy szabad akaratotokból mit fogtok válaszolni, de mégis megvárom válaszotokat. A próféciák, amelyeket tudtotokra adtam, be fognak teljesülni. Az üldözés és a háború már itt van, és sok áldozatot fog szedni.

 

Megáldalak titeket drága gyermekeim, Szívem túláradó, végtelen szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Mk 14, 42 és 49: „Itt az óra, az Emberfiát a bűnösök kezére adják. …az Írásnak be kell teljesednie.”

 

 

 

2017. november 15. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Készüljetek! Egy soha nem látott, hatalmas keresztényüldözés vár most a világra. Maga a sátán harcol ellenetek, megtévesztve az embereket, hogy titeket hitetleneknek nevezzenek, és mint valami fölösleges szemetet, eltakarítsanak a Földről. Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de semmi más hatalmuk nincs fölöttetek.

 

Gyermekeim! Csak a bűn elkövetésétől féljetek, ami elválaszt titeket Tőlem, Megváltótoktól, örök életetek Szerzőjétől. Ha majd eljön az óra, amely szinte már itt is van, adjátok oda az életeteket Értem. Így dicsőítsétek meg az Emberfiát, Engem, Aki a keresztfán kínhalált haltam értetek. Valljatok meg Engem, ne féljetek! Szükség van hitetek megvallására ahhoz, hogy tudják, Kihez tartoztok, és Kiről tesztek tanúságot. Apostolaim is megvallottak Engem annak ellenére, hogy megbotozták, és üldözték őket, azért, hogy ne tanítsanak Rólam. Péter, aki akkor már eltelt a Szentlélekkel, ezt mondta üldözőinek: inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek. Ezzel folytatták a tanítást Rólam, Aki meghaltam, de feltámadtam, és örökké élek. Nektek is, gyermekeim, apostolaim nyomában kell járnotok, és erős hittel, határozottan meg kell vallani Engem az emberek előtt, még akkor is, ha ezért az életetekre törnek.

 

Drága gyermekeim! Újra mondom, ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de lelketek fölött nincs hatalmuk. Lelketek az Én tulajdonom, amire úgy vigyázok, mint saját dicsőségemre, és halálotok pillanatában áthelyezlek titeket abba a csodálatos, gyönyörű Országba, amelyet öröktől fogva készítettem nektek, amely azoknak készült, akik Istent szeretik. Szeressetek Engem mindhalálig, és adjátok az életeteket is Értem, mert senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint annak, aki életét adja Istenért.

 

Gyermekeim! Az óra itt van. Hamarosan leszállok az Égből, megmutatom hatalmamat, kiirtom a bűnösöket a Föld színéről, a démonokat és a főördögöt visszataszítom a pokol fenekére, és ezer évre megláncolom őket. Nem tűröm tovább, hogy gyermekeimet félrevezessék. A sátán ideje akkor lejár, és ezer évig nem lesz szabadon engedve. Az ezer év a teljességet jelenti, amikor az emberek békében és szeretetben fognak élni, amikor olyan páratlan dicsőséget és szeretetet fognak adni Nekem, az Oltáriszentségben jelenlevő Megváltónak, amilyen még soha nem volt sem az előtt, sem az után nem lesz. Akkor nem tudja kísérteni a gonosz a lelkeket. Nagy boldogságban, békében és szeretetben fognak élni az emberek egymással, de mindenekelőtt Istennel. Az a világ a Mennyország előszobája lesz, ahol igazság és béke csókolgatják egymást, és a szeretet kiárad minden lélekre. Sóvárogva várjátok ezt az eljövendő korszakot, amelyet azért adok, hogy megmutassam az akkor élőknek, hogy milyen életet szánt nekik öröktől fogva Isten ezen a Földön. Ti pedig, drága kicsinyeim, akik már nem lesztek itt a Földön, amikor mindez bekövetkezik, a Mennyből még nagyobb boldogságban fogjátok szemlélni ezt a földi Paradicsomot, az ezer éves béke uralmát. Nem lesz többé harc a sátánnal, az emberek békében és szeretetben fognak élni. A Föld az embert szolgálja, bőségben megtermi gyümölcsét, és az embernek nem kell robotolni, hanem élvezik a föld ajándékait, és minden idejüket Isten imádására fogják fordítani. Akkor papjaimnak az lesz a feladatuk, hogy az elkövetkező nemzedékkel megismertessék tanításomat, és jó, szent életpéldájukkal elől járjanak, hogy híveik őket követve tettekre váltsák Isten törvényét. Most megtisztítom ezt a világot, kisöpröm a bűnt, a szennyet, a mocskot, örökre eltaposom a paráznaság férgét. Az új világban minden megfogant élet csak szeretetből jön létre, igaz, tiszta szerelemből. Az új világ Isten képmásának lenyomata lesz, ahol a szeretet lesz az úr. Ez a világ, amiben most éltek, a bűn melegágya, az önzés, az érdek, ami eleve halálra van ítélve, mert nem Istentől származik.

 

Fogadjátok megerősítő áldásomat, melyet Szívem túláradó, végtelen szeretetével adok rátok, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: 2 Tessz 3, 1: „az Úr szava”

 

 

 

2017. november 21. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim, Szívemnek áldott kicsinyei! Ismerjétek föl az idők jeleit! Az óra itt van. Soha nem volt még ilyen káosz a világban, mint most. A pokol összes ördöge és démona ki van szabadítva, hogy zűrzavart keltsenek a lelkekben és az emberek között. Már minden készen áll a harmadik világháború kirobbantására. Pattanásig feszült a helyzet. Imádkozzatok a békéért! Imáitokra még sok kegyelmet adok. Jóllehet, a világ megtisztítását már nem lehet elkerülni, ez már régóta elkezdődött, de nem mindegy, hogy egy adott területen belül mennyi lesz a szenvedés és a kár.

 

Kicsinyeim! Szavaimat soha ne felejtsétek el: „Én veletek vagyok a világ végezetéig”, „Nálam nélkül semmit sem tehettek.” „Aki kér, az kap, aki zörget, annak ajtót nyitnak.” A hittel teli, kitartó, állhatatos imára sok kegyelmet adok. A leghatásosabb ima a rózsafüzér. Azért, mert abban az Én életemről elmélkedtek, és Édesanyám maga könyörög értetek. Ezért biztatlak benneteket, hogy mindennap mondjátok el a rózsafüzért, legalább egy öt tizedes szentolvasót, amelyből rengeteg kegyelem forrásozik. Erre az imára minden kegyelmet megkaptok, amire szükségetek van, mert maga a Szentlélek és Édesanyám könyörög értetek.

 

Kicsinyeim! Ne féljetek attól, aminek be kell következnie! A Szentírásban benne van, Szent Péter apostol levelében: „A világ tűz által tisztul meg.” Száz évvel ezelőtt az angyal lángpallossal akarta meggyújtani a Földgolyót. A pallos lángját Édesanyám kezéből kiáradó fény, a szeretetláng oltotta el, mert az isteni szeretet lángja összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint a gyűlölet tüze. Azért kérem most is az imát. Égig érő könyörgéssel, Isten iránti végtelen nagy szeretettel imádkozzatok, és kérjétek Tőlem a kegyelmet a lelkek megmentéséért, kegyelmem kiáradásáért, az elmék megvilágosodásáért, és mindazért a kegyelemért, amire itt és most szükségetek van. Itt vagyok köztetek, keresztre feszítve, Véremet kiontva, mert a hitetlenek, a bűnben élők ma is keresztre feszítenek Engem a lelkükben, és ha újra itt lennék köztetek, megint keresztre feszítenének, mint kétezer évvel ezelőtt. Mivel már fölmentem Atyámhoz és testben nem jövök el úgy újra, mint legelőször, hanem csak megdicsőült formában, az ég felhőin, ezért most azokat üldözik, akik a Nevemet viselik, és tanításom szerint élnek. Ezért van most ilyen nagy keresztényüldözés. A sátán látja a keresztények homlokán a szent jelet, a keresztség szentségét, és dühödt erővel támad rájuk, hogy elpusztítsa őket. Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelketek fölött nem lehet úrrá. Ti szent istenfélelemmel tartsátok meg törvényeimet, a szeretet főparancsát és akkor nyugodtak lehettek bármikor és bármilyen körülmények között haltok meg: biztos helyetek van a Mennyben.

 

Erre áldalak meg titeket, Szívem túláradó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítés: Mk 6, 34: „(Jézus) sok mindenre kezdte őket tanítani”

 

 

 

2017. november 22. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Kizárólag miattatok tartom még fenn ezt a világot. Tiértetek, akik tisztalelkűek vagytok, akik szerettek Engem, türelemmel viselitek szenvedéseiteket, és megtartjátok törvényeimet. Atyám karja súlyosan fenyít. Már lesújtani készül a Földre.

 

Gyermekeim! Ha látnátok, hogy mennyi a bűn, úgy az Egyházban, mint a világban, és hogy mekkora felfordulás és káosz uralkodik a lelkekben és a környezetükben, meghalnátok a rémülettől. Már a természet sem bírja ezt a felfordulást. Azért vannak a katasztrófák, a cunamik, a földrengések, a tűzvész és az árvíz, az égi háborúk, a villámok és minden katasztrófa. Én, Aki a szívek és a vesék vizsgálója vagyok, látom az emberek gondolatait, még Engem is elképeszt, hogy az emberek ekkora nagy pusztulás láttán hogy-hogy nem fordulnak Istenhez, miért nem bánják meg bűneiket, és miért nem váltanak irányt, hogy a rossz útról letérve az üdvösségre vezető, keskeny ösvényen indulnának el. Borzasztó ez a megátalkodottság. Ez a bűnben való vergődés olyan, mint amikor egy nagytestű állat beleragad az iszapba, kínlódik-vergődik, de nem hogy ki tudna jönni belőle, hanem csak még mélyebbre süllyed.

 

Gyermekeim! Értsétek meg, amit mondtam: „Nálam nélkül semmit nem tehettek.” Semmi jót, csak rosszat. Egyedül az Isten kegyelme, ereje és végtelen szeretete tud kibillenteni titeket a bűnből, a rosszból, az iszapból. De ha nem kéritek, és nem imádkoztok, menthetetlenül elvesztek.

 

Gyermekeim! A világban mindig is harc dúlt. Most különösen hatalmas a csata a lelkekért. A pokol összes ördöge és démona ki lett engedve az emberek bűnös cselekedetei miatt. Ugyanis a bűnös szabadítja ki őket a pokolból, amikor a rosszat választja.

 

Gyermekeim! Soha ne ragaszkodjatok saját akaratotokhoz, mert a gonosz az ő szándékát úgy tünteti fel, mintha az a tiétek lenne. A Miatyánkban ezt tanítottam: „Legyen meg a Te akaratod.” Ezért kutassátok, keressétek mindig, hogy mi az Isten akarata. Könnyű szerrel rájöttök, ha a főparancs tükrében vizsgáljátok meg az eseményeket. Mindig a szeretet és az irgalom mellett döntsetek, mert ez az Isten akarata. A Szentírás ismerete fontosabb minden tudománynál, mert ennek tudása világító fáklya, amely vezet titeket a szellemi zűrzavarok sötétségében. Ha ismeritek a Szentírást, akkor bölcsen tudtok élni. Mindig fölismernétek, mi az Isten akarata, és akkor akadálytalanul haladnátok előre az üdvösségre vezető úton. De aki nem ismeri az igazságot, a Szentírást, az vakon tapogatódzik a sötétben, mindenféle eretnekség és tévtanítás csapdájába esik, ami újabb meg újabb szenvedéseket hoz rá. Ezért, drága kicsinyeim, kivétel nélkül mindenkinek, akiket elétek hozok, hirdessétek az Evangéliumot, az Én tanításomat, mert egyedül ez az igazság, amely megvéd titeket a sátán csapdájától, amely fölnyitja szíveteket a jóra, a szépre, és a szeretetre.

 

Drága gyermekeim! Éljetek szüntelen készenlétben! A napot és az órát senki sem ismeri, de egy biztos: hogy eljön. Eljön az egyén halálának a pillanata, amikor megjelenik számadásra Isten ítélőszéke előtt, és elfoglalja az őt megillető helyet, amelyet cselekedeteivel érdemelt ki. Onnan már nincs visszaút, és nem lehet rajta változtatni. Aztán majd a végítéleten, amikor feltárulnak mindenki előtt az egyének cselekedetei, amiről az Evangéliumban ezt mondtam, hogy „amit most titokban tesztek, a háztetőkről fogják hirdetni”. Ezért, gyermekeim, úgy éljetek, hogy senki ne tudjon elmarasztalni titeket életmódotokért, szavaitokért és tetteitekért. Szenteljétek Nekem az életeteket, és akkor Én boldoggá teszlek titeket már ezen a Földön. Egyesüljetek Velem tiszta lélekkel a Szentáldozásban, és akkor mindent megnyertetek ezen a világon, mert Én a legnagyobbat, Önmagamat adom nektek. Akkor beviszlek titeket a menyegzőre, Atyám Országába, ahol helyet készítettem nektek, ahol az örök boldogság vár rátok. De ha nem működtök együtt kegyelmemmel, kirekesztitek magatokat a külső sötétségre, ahol sírás és fogcsikorgatás lesz örökkön-örökké. Ettől akarlak megóvni titeket, kicsi gyermekeim. Ezért üzenek, ezért figyelmeztetlek. Mert az idő a Földön véges, hamar lejár, és az örökkévalóságon át mindenkinek viselnie kell tettei következményeit. Megáldalak titeket Szívem túláradó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 


Szentírási megerősítés: Márk 2, 19: „Jézus válaszolt”

2017. november 23-án, csütörtökön itthon az Úr Jézus: „Ezt üzenem X-nek: Drága kislányom! Az idő rövid. Készülj! Most fogsz megállni Szent Színem előtt. Lélekben készülj! Úgy készítsd a lelkedet, mint azt a termet, ahová a királyok Királyát akarod fogadni. Minden apró porszemet törölj le! Csinálj ragyogó tisztaságot! Ékesítsd fel ezt a termet friss illatos szép, üde virágokkal! Tegyél az asztalra finom ételeket, süteményeket és gyümölcsöket! Mindezt nagy szeretettel tedd! Olyan szeretettel, amilyennel a te Királyod meghozta érted a keresztfán az Áldozatot.

A terem a te lelked, amelyet bemutatsz a hatalmas Isten ítélőszéke előtt, amikor megjelensz Előtte számadásra halálod pillanatában. Ne hagyja el az ajkadat szeretetlen szó! A lelked lángoló szeretettől izzon hőn imádott Megváltód iránt!

Mondj Neki gyakran szerelmes, édes szavakat! Így szólítsd Őt: Hőn imádott Királyom! Megváltó Jézusom! Várva várom, hogy megjelenjek Isteni Színed előtt! Minden vágyam az, hogy Téged színről színre lássalak, vég nélkül imádjalak, és örökké hálát adjak Neked! Azért, mert meghaltál értem a kereszten, hogy kifizesd helyettem a váltságdíjat, és megments a pokol tüzétől. Hálát adok Neked mindenért. A keresztekért, amelyek által elvezettél engem az üdvösségre, és Veled egyesülve élhettem ebben a siralomvölgyben. Hálát adok Neked minden jóért és rosszért egyaránt, mert Te mindent a javamra fordítottál. Végül megköszönöm Neked, hogy az én számomra is helyet készítettél Atyád Házában, és azt akartad, hogy ott legyek, ahol Te, és lássam dicsőségedet. Így imádkozz drága kislányom! Ezekkel a szavakkal adj hálát Nekem és Én beteljesítem minden vágyadat, letörlök szemedről minden könnyet. Örökre boldoggá teszlek. Olyan boldoggá, amit a legmerészebb álmaidban sem tudnál elképzelni. Várd kitörő örömmel azt a nagy napot, amikor irgalmas, szeretettől lángoló Szívemre ölellek! Akkor lélekben egyesülsz Velem úgy, ahogy ez földi ember számára lehetetlen. Ez a legboldogabb állapot a Mennyben, amit emberi szavakkal nem lehet kifejezni. Ezt kapod Tőlem hűséged és buzgó szolgálatod jutalmául. Menj végig az úton! Tarts ki mindhalálig! Ha pedig eljön az óra, vallj meg bátran Engem az emberek előtt. Soha ne félj! Nem te, hanem a Szentlélek fog beszélni általad. Ő adja az erőt és a bátorságot, mint egykor apostolaimnak. Megáldalak téged Szívem végtelen szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”


Szentírási megerősítés: 1 Tessz. 5, 19-20: „Ne oltsátok ki a Lelket, s a prófétai beszédet ne vessétek meg. Vizsgáljatok felül mindent, a jót tartsátok meg.”

  1. 2017. november 28. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! El nem tudjátok képzelni, milyen nagy boldogságot készítettem számotokra az örök hazában. Ennek a hatalmas boldogságnak az elő ízét éreztetem meg veletek a Szentáldozásban. Örömötök forrása, boldogságotok titka Én magam vagyok, Aki oly nagyon szeretlek titeket, hogy mindig köztetek akartam lenni. Ezért maradtam itt, a Legméltóságosabb Oltáriszentségben, és táplállak titeket Önmagammal, értetek feláldozott drága, Szent Testemmel és Véremmel. Ó, ha felfognátok, mily nagy szeretet rejlik e szavak mögött, belehalnátok a boldogságba. Ember így nem tud szeretni, csak az Isten. Csak Isten képes rá, hogy szétossza magát, és hogy veletek egyesüljön lélekben, ami a legmagasabb rendű együttlét. Ha fölfognátok azt, mekkora kegyelem vagyok az egész világ és az egyes ember számára, hogy mit jelent a Szentáldozás – minden ember térden kúszva menne a templomba, mellét verné a bűnbánattól, és mindenki Engem akarna a szívébe fogadni. Engem, a legnagyobbat, a második isteni személyt, az Isten egyszülött Fiát, a Megváltót, az Üdvözítőt.

 

 

 

Gyermekeim! Magamnál nagyobbat nem tudnék adni nektek. Ezért arra kérlek titeket, bár felfogni nem tudjátok az Ajándék nagyságát, de mégis igyekezzetek tisztán élni, szentül, mint a szent angyalok. Tartsátok meg törvényeimet maradéktalanul! Én a szeretet Istene vagyok. Egész életem példaként szolgál előttetek. Azt kértem tőletek, hogy Engem kövessetek, Aki úgy szerettem Atyámat, hogy mindenben engedelmeskedtem Neki – ezt kérem tőletek is. Ez legyen Istenszeretetetek, hogy Atyám törvényeit maradéktalanul teljesítsétek. Én úgy szerettelek titeket, hogy az életemet adtam oda értetek. Ugyanezt várom el tőletek is, hogy úgy szeressétek a felebarátot, ahogy Én, hogy ha kell, akár az életeteket is adjátok adta érte, ahogy azt Kolbe atya tette a koncentrációs táborban, és ezzel megmenekített egy családfőt. Az a minimum, hogy amit magatoknak nem akartok, azt a másik embernek se tegyétek, és ahogy szeretnétek, hogy veletek bánjanak, úgy bánjatok a másik emberrel.

 

 

 

Drága gyermekeim! A világ ma egy csatatér, ahol gyilkolás folyik, háború, öldöklés, gyűlölet, veszekedés, harag, mintha Én meg sem születtem volna, nem is hoztam volna le Atyám Igéjét, a szent Evangéliumot és a szeretet törvényét. Pedig ha körülnéztek a világban, Isten ujjlenyomata látszik minden teremtményen, emberen, állaton, növényen, a természeten, az egész világmindenségen. Isten túláradó szeretete népesítette be a földet és a vizeket emberekkel és állatokkal, és Atyám mindegyikről gondoskodik. A Földön a bűn miatt billent meg az egyensúly, az emberek önzése, kapzsisága miatt. Egyik uralkodik a másikon, azt hiszi, hogy örökké itt marad. Pedig minden ember porrá lesz, megsemmisül, de a cselekedeteit hozza magával ítélőszékem elé. Jó lenne, ha tudomásul vennétek, és szem előtt tartanátok az igazságot, hogy az életeteket Istentől kaptátok, és csak addig lehettek itt, a Földön, ameddig Atyám úgy akarja. Ezért kértem a szüntelen készenlétet, mert bárki bármikor megállhat Isten ítélőszéke előtt. Akkor lezárul élete, és tettei alapján nyeri el, vagy veszti el az örök életet.

 

 

 

A sátán soha nem látott módon harcol a lelkekért, hogy pokolra taszítsa őket. Ha látnátok, milyen harc folyik szellemi szinten, meghalnátok a rémülettől. A pokol összes ördöge ki van engedve, és mindenféle módon igyekszik elbuktatni és kárhozatra taszítani az embereket. A bűnt, a mocskot, a szennyet szép csomagolóeszközbe burkolja, hogy tetszetős és kívánatos legyen, mint annak idején a gyümölcs a Paradicsomkertben, amit Éva leszakított a tiltás ellenére, és ettek belőle. Ez a gyümölcs mindannak a bűnnek a szimbóluma, amire ráveszi az embereket a sátán. A szeretetet, mint szót, kiforgatták az értelméből, az már minden jelentéssel bír, csak azzal nem, ami valójában. Mert mit jelent szeretni? Engedelmeskedni Istennek, amint Én tettem. Az életét áldozni másokért, amint Én tettem. Ennek semmi köze nincs a bujasághoz, a paráznasághoz, az érdekhez, amit ma ezzel a szóval takarnak.

 

 

 

Gyermekeim! Csak és kizárólag a Szentlélek megvilágosító kegyelme által tudtok eligazodni ebben a szellemi zűrzavarban, ami ma a világot sújtja. Mindennap, már reggel imádkozzátok el a Szentlélek himnuszát. Kérjétek a Szentlelket, az Ő hét ajándékát, hogy Ő vezessen, az Ő fénye ragyogja be elméteket, lelketeket és testeteket. Ha ezt teszitek, akkor megkapjátok a bölcsességet, a tisztánlátást, és el tudtok igazodni a sátán útvesztőiben. Ó, ha látnátok, hogy mennyi csapdát helyezett ki ellenfelem a gyanútlan emberek elé, hogy azok elbukjanak, beleborzadnátok a rémületbe. A sátán a jó égisze alatt támad. Megvalósítatlan jó cselekedetekkel van kirakva az ő útja. Gyümölcseiről ismeritek meg a fát: ne higgyetek neki. Ti csak maradjatok meg a szent egyszerűségben és a tisztaságban, ami az én tanításom. Szavaitok legyen igen-igen és nem-nem. Ami ezen túl van, az a sátántól van.  Erre áldalak meg titeket Szívem csodálatos, mindeneket felülmúló, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

 

 

Szentírási megerősítések: Mk 9, 39: „Jézus válaszolt”

  1. 2017. november 29. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! A legboldogabb akkor vagyok, amikor egy tiszta lélekkel egyesülök a Szentáldozásban. Ilyenkor mindig azt mondom: érdemes volt megtestesülnöm legszentebb Anyám méhében, világra jönnöm, Emberré lennem, és feláldoztatnom a keresztfán, hogy legszentebb Testemmel és Véremmel köztetek legyek. El nem tudjátok képzelni, hogy milyen boldogság és sikerélmény, amikor egy szenttel egyesülök, mert vannak Földön élő szentek. Nem hiába mondtam, hogy legyetek szentek, mert Én Szent vagyok. Mindaz, aki olvassa és tettekre váltja tanításomat, az szent. Szent Pál is szenteknek nevezte a gyülekezet tagjait. Azért engedek meg gyarlóságokat a szentek körében, hogy el ne bízzák magukat. És azért, mert örömömet találom igyekezetükben, hogy harcolnak a sátánnal, ellene mondanak a kísértéseknek, a bűnnek, és lángoló szeretettel belevetik magukat szeretettől lángoló, irgalmas Szívembe, az örök élet tűzkohójába, ahol kiégetek belőlük minden hiábavaló, fölösleges gyarlóságot. Ezeknek már nincsenek bűneik, mert olyan undort és utálatot támasztottam a lelkükben a bűn iránt, hogy képtelenek még rágondolni is, nemhogy elkövetni. Mindezeket azért mondtam el, hogy nem hiábavalóak erőfeszítéseitek, mert el lehet érni már itt a földi életben az életszentséget.

 

Drága kicsinyeim! Adjatok hálát különösképpen azért, hogy köztetek maradtam a Legszentebb Oltáriszentségben, mert ez a ti erőforrásotok és a Szentgyónás, hogy újra meg újra fölálljatok bűneitekből, gyarlóságaitokból, és megerősödve újra csatába szálljatok a sátánnal. Amíg itt éltek a Földön, az életetek egy folyamatos harc a gonosszal, de soha ne felejtsétek, hogy a ti harcotok megdicsőít Engem, titeket meg egyre erősebbé tesz, és az örök győzelem pálmája leng már itt és most a kezetekben, aminek a legjobban a Mennyországban fogtok örülni.

 

Drága kicsinyeim! Így tekintsetek mindennapjaitok harcaira, hogy Én nagy örömömet találom bennetek. Igyekezzetek mindig tiszta lélekkel a szívetekbe fogadni Engem, Aki hatalmas védelem vagyok lelketek-testetek számára, Aki távol tartom a gonoszt, mert mint a Nap, úgy ragyogok a lelketekben, és ez a ragyogás kisugárzik belőletek, és a sátán nem mer még meg sem közelíteni. Gyötrelmet okoz neki, ha mégis megközelíti az ilyen lelket, mert szenved az Én valóságos Jelenlétemtől.

Gyermekeim! Higgyetek erősen a Szent Eucharisztiában, Amelyben valóságosan jelen vagyok Szent Feltámadott Testemmel és Véremmel. A Szent Eucharisztia tartja fönn ezt a világot, és a Szentmise, amely keresztáldozatom vértelen megújítása. Ha beszüntetnék a legszentebb Áldozatot, a Szentmisét, az a világ pusztulásához vezetne. Sajnos ellenfelem azon mesterkedik, hogy elpusztítsa Egyházamat, és benne a legnagyobbat, a Szentmisét megszüntesse, és a Szent Eucharisztiát eltapossa, eltörölje. De mondom nektek: ha sikerül is ezt neki megtenni, azok az emberek, akiket rávesz erre a halálos, nagy bűnre, azoknak egy pillanatnyi nyugtuk nem lesz, és egymással is civakodnak, felszínes vigadozásuk pedig örök gyötrelembe fordul. Ahogy Szent János apostol leveleiben leírta, úgy Én is megismétlem: van olyan bűn, ami halálos, amiért ne imádkozzatok, mert az az ember, aki eladta a lelkét a sátánnak, azt Én is átengedtem ellenfelemnek, mivel tiszteletben tartom az egyén szabad akaratát. Csak azokért imádkozzatok, akik nincsenek tudatában annak, hogy ellenfelemet szolgálják: az ő számukra még van visszaút. De akik tudva és akarva elkötelezték magukat a sötétség hatalmának, azok mindörökre a gonosz martalékai lesznek. Mindez Engem hatalmas szomorúsággal tölt el, de tiszteletben tartom szabad akaratukat, ezért nem szólok bele döntésükbe.

 

Az életszentség egy olyan dolog, amelyen folyamatosan dolgozni kell. A nap folyamán nem elég egyszer kezet mosni. Mert ha valami piszkos dologhoz hozzáértek, újra meg kell mosni. Ugyanígy vagytok a lélekkel is, amelyet állandóan érnek: kíséretesek, mások bűnei. Újra meg újra meg kell tisztulnotok a bűnbánatban, és amikor alkalmas és lehetséges: a szentgyónásban. Nagy kegyelem a bűnbánat szentsége. Ott a bűnbánó lélek megszabadul terhétől, új életet kezdhet, mert Én nem csak megbocsátom, de el is felejtem bűneit. Ezért bíztam apostolaimra és utódaikra, a papokra az oldás és a kötés hatalmát. Amit feloldanak a Földön, fel lesz oldva a Mennyben is. Amit megkötnek a Földön, meg lesz kötve a Mennyben is. Ez vonatkozik a feloldozásra, a bűnbocsánatra, de arra is, ha nem oldozhatják föl a hívőt. A hívőnek tudnia kell, hogy ha nem tér meg és nem nyer feloldozást, el is kárhozhat. Ez a tükör számára, hogy tisztán lássa lelke állapotát. Ezért akik bűnös kapcsolatban élnek, azokat tilos feloldozni. Mindaddig, amíg a kapcsolat fennáll. Ha pedig így áldoznak, azt a kárhozatukra veszik. Bekényszerítenek Engem szívükbe, ahol a sátán az úr, ahol Engem újra keresztre feszítenek.

 

Gyermekeim! Óvakodjatok minden bűntől! Igyekezzetek eljutni az életszentségre! Akkor a lelketek megtelik derűvel, békével és boldogsággal. Erre áldalak meg benneteket, Szívem túláradó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Mk 9, 7.: „A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!”


a

Ima (engesztelő szentségimádás)

2015. 11. 01. Jézus

Gyermekeim, veletek vagyok minden nap a világ végezetéig. Ne hagyjatok magamra, még akkor sem, ha nem a templomban vagytok! Minden reggel indítsátok fel a szándékot, hogy ott akartok Velem lenni a tabernákulum mellett és egész nap engesztelni akarjátok az Oltáriszentségben jelenlévő szent Szívemet! Aki ezt megteszi, és napközben vágyakozva gondol Rám, aki jelen vagyok a Tabernákulumban, annak nagy kegyelmeket eszközlök ki Atyámtól, hogy hűségesen kitartson mellettem. Őrizzétek lelketek oltárán jelenlétemet és adjátok meg a Nekem kijáró legnagyobb tiszteletet! Tartsátok tisztán lelketeket, hogy mindig nagy örömmel térhessek be szentélyetekbe! Akarjátok az életszentséget, hogy Én állítsam fel bennetek szentélyemet! Lelketek legyen szent és áldott! Jézusotok

2015. 11. 04.

Kedveseim, állhatatosan maradjatok meg abban a szövetségben, amelyet az Úr kötött veletek! Ne hajoljatok a világ szelleme felé, és ne akarjatok másról tudni, csak a megfeszített Jézus Krisztusról! Rendületlenül tartsatok ki mellette és alázattal fogadjatok el Tőle minden megvettetést! Ne féljetek azoktól, akik el akarnak nyomni benneteket, és a világ felé akarnak fordítani. Csendesedjetek el! Legyen napotoknak legalább egy kis része, amikor elmélkedtek Jézus tanításán, szaván. Engedjétek, hogy hassanak rátok Jézus szavai! Mélyüljetek el Benne, akkor megmarad bennetek az Ő békéje!

2015. 11. 06. Éva asszony időbeosztás

Kedveseim, használjátok fel jól a rendelkezésetekre álló időt. Imádságaitokat ne hanyagoljátok el, mert azok soha vissza nem térő alkalmak. Kérjétek, hogy jól be tudjátok osztani időtöket! Ha lehetséges, több napszakban is imádkozzatok, hogy imáitok keretet adjanak napjaitok engesztelésének. Mindig legyen pár percetek átadni magatokat a kegyelem Istenének. Ügyeljetek arra, hogy az állapotbeli kötelességeteket ne hanyagoljátok el az imádság miatt. Viszont az imákat se hagyjátok el, ha valami közbejön. Ezért mérlegeljétek minden napotokat és a szerint osszátok be imáitokat. Ezt bizony minden nap külön kell mérlegelnetek, és nem szabad a véletlenre hagyni. Minden napotokat tudatosan meg kell terveznetek. Ha így cselekedtek, akkor biztos, hogy nem borul fel lelketek egyensúlya. Így is előfordulhatnak kilengések, de azokat azonnal adjátok át Jézusnak és a Szűzanyának. Évátok, amen

2015. 11. 07.

Kedveseim, mindig erősítsétek lelketek az imádság által. Nem is tudjátok felmérni, mekkora erő rejlik az imában. Tanuljátok meg a Szentlélektől, hogyan kell helyesen imádkozni! Kérjétek Tőle a segítséget, hogy jól felismerjétek, milyen szándékra ajánljátok fel imaáldozataitokat. Törekedjetek arra is, hogy ne csak kötött imákat mondjatok el naponta, hanem hagyjatok időt a bensőséges beszélgetésre is. Ilyenkor oly közel tudtok kerülni a Szentháromság személyeihez, a Szűzanyához és a szentekhez, mintha közöttük élnétek. Gyakoroljátok a szemlélődő imát is, amely szívetek mélyéből kell, hogy felfakadjon és átjárja egész bensőtőket! Örüljetek, legyen öröm és derű arcotokon, mert ezt a vigasztalást senki sem tudja megadni nektek, egyedül csak az isteni kegyelem. Tűrjetek, és ne zúgolódjatok! Találjátok meg az utat Jézushoz, aki mindig vár benneteket, hogy megvigasztaljon.

2015. 11. 12.

Kedveseim, ne engedjétek, hogy mindennapjaitok mozgalmas feladatai eltérítsenek benneteket az engeszteléstől! Különösen féltve őrizzétek a délutáni imaidőt. Aki csak teheti, ne mulassza el megtenni engesztelő felajánlását. Figyeljetek arra, hogy mindent megtegyetek ennek érdekében! Nagyon sok lélek szabadul ki a tisztítótűzből, ha komolyan imádkoztok értük. Legyen készséges a szívetek mindenkit odahelyezni a Szűzanya Szeplőtelen Szívén át Jézus Szentséges Szívébe. Rajtatok sok múlik, hogy a lelkek megkapják-e a szükséges kegyelmeket a megtérésükhöz. Egykor értetek is meghozta valaki az áldozatot, aki közbenjárt Jézusnál. Ezért most ti is tegyetek meg mindent mások megmentéséért! Legyetek áldottak és szüntelenül adjatok hálát Istennek az iántatok való jóságáért!

2015. 11. 21.

Kedveseim, amikor engeszteltek, soha ne nézzétek azt, hogy mennyi van még hátra az imákból! Ti csak végezzétek szorgalmasan imáitokat úgy, ahogy a méhek gyűjtik a mézet. Tegyetek meg mindent annak érdekében, hogy komolyan vegyétek az imádságokat! Minden nap kezdjétek el, és végezzétek, amíg csak tudjátok. Soha se fáradjatok bele, mert akkor az Úr sem fogja szűkmarkúan mérni kegyelmeit. Imáitokra a jelen körülmények között akkora szükség van, mint egy falat kenyérre. Minél hatékonyabb imaszolgálatotok, annál erőteljesebben árad ki a kegyelem azokra a csomópontokra, ahol a gonosz erők összpontosulnak. Ezért kell minden nap újult erővel és lendülettel végeznetek engeszteléseiteket. Egyedül csak az Úr tudja hogyan és miképpen használja fel imáitokat. Bízzatok, és ne lankadjatok! Minden nap új erővel fogjatok hozzá, mintha az lenne a leghatékonyabb fegyver számotokra!

Anna Terézia


http://engesztelok.hu/lelkielet/1017-ima-engesztelo-szentsegimadas

A szentek közössége

 

2015. 11. 02.

Kedveseim, imádkozzatok elhunytjaitokért, mert sokuknak nagy szüksége van imáitokra! Használjátok ki a hónap első nyolcadát! Végezzetek ez idő alatt szentgyónást, áldozzatok és ajánljátok fel teljes búcsúkat a halottak lelkének felemelkedéséért. Nekik ti tudtok segíteni azáltal, hogy szentmisét mondattok és buzgón imádkoztok. De ne csak családtagjaitokért imádkozzatok, hanem azokért is, akikről nem emlékezik meg senki, mert már feledésbe merültek. Kérjétek a Szűzanyát és minden szenteket, hogy járjanak közben a haldoklókért és egyengessék útjaikat Jézus felé. Használjátok ki ennek a hónapnak minden kegyelmi értékét!

2015. 11. 03.

Kedveseim, amikor imádkoztok, vigyétek minden ügyeteket az Úr elé. Saját szavaitokkkal esdekeljetek és kérjétek a kegyelem Istenét, irgalmazzon nektek és mindazoknak, akiket Elé hoztok. De hogy egészen biztosan oda találjon Jézushoz kérésetek, kérjétek meg a Szűzanyát, vezesse imáitokat szent Fia elé. Akkor biztosak lehettek abban, hogy kéréseitek célba érnek. Minél jobban tudtok a Szentlélekre hagyatkozni imában, annál hatékonyabb lesz felajánlásotok. Vegyétek nagyon komolyan a személyes imákat és ne cseréljétek fel a kötött imádságokkal! Tanuljatok meg lélektől-lélekig beszélgetni a Szentháromsággal, égi Édesanyánkkal, a szentekkel és angyalokkal is. Ők segítenek titeket eljutni abba a hazába, ahová tartotok. Bízzátok magatokat egészen az égiekre, akkor velük együtt fogjátok engesztelni a két Legszentebb Szívet!

http://engesztelok.hu/lelkielet/1016-a-szentek-kozossege

a
2010. november 14. Szentmisén, szentáldozás előtt Úrfelmutatáskor Jézus: „Ez az Én Szívem. Neked adom, hogy imádd és szeresd! Szívem a tiéd, Én vagyok a szíved Királya. Szíved az Enyém, az Én Szívemben élsz, mint kicsiny pólyás gyermek.”
 
Szentáldozás után Jézusom így imádkozott bennem: „Imádott édes jó Jézusom! Mindörökké Veled akarok lenni. Kérlek, védj meg Engem a sátán minden kísértésétől és cselvetésétől! Boríts be engem drága Szent Véreddel, hogy mindhalálig kitartsak az Irántad való szeretetben és hűségben.
 
Ezt az imát mondd el minden szentáldozás után. Ez az ima fog megvédeni az utolsó órán, hogy mindhalálig kitarts akaratom megtételében.”
2010. november 18. Szentségimádáson Jézus: “Az igaz ember hitből él. A hit az Isten legnagyobb ajándéka. A keresztény ember sajátja. Ezért ha egy keresztény hitetlenné válik, nem hívják többé kereszténynek. Nagy dolog az istenfélő élet titka. Ez a titok: a hit, a remény és a szeretet. Ez a három isteni erény, amelyet a Szentháromságos egy Isten ajándékoz minden embernek, aki keresi Őt. Istent keresni annyit jelent, hogy nyugtalan az ember mindaddig, amíg választ nem kap az életére. Kérdése pedig ez: Miért élek a világban? Mi lesz velem a halálom után? Érdemes-e jónak lenni, vagy mindegy? Van-e számadás? Amikor mindezekre a kérdésekre választ kap az Egyházban, csak akkor tudja elfogadni, ha hisz benne. Én minden Hozzám igyekvőnek megadom a hitet. De a kereső ember nyugtalansága csak akkor tűnik el, ha belátja, hogy Nélkülem tehetetlen, semmi, és átadja az életét Nekem. Rám bízza magát. Akkor megnyugszik Bennem. Gyermekeim! Oly egyszerű és nagyszerű az életszentség. Csak el kell merülni Bennem. Gyűlölni kell a bűnt. Akkor könnyű ellene mondani a sátánnak. Ha mindig ezt teszitek, boldogok lesztek már itt a földön. De nem elég csak az ördögnek ellene mondani, hanem meg kell tagadni magatokat is. Legfőképpen a testet kell kordában tartani. Ellene mondani az ösztönöknek, a lustaságnak, a torkosságnak, stb. Figyeljétek meg, milyen összhangban vannak törvényeim az egészséges életmóddal: Pl. ha valaki fegyelmezi magát az evésben és az ivásban, vagyis nem torkos, akkor nem hízik el, nem lesz rabja az alkoholnak. Ha valaki ellene mond a bujaságnak, nem lesz rabja a bűnnek, hűséges marad a házastársához, vagy szent tisztaságban él. Ha valaki ellene mond a lustaságnak, akkor nem mulasztja el a Szentmisét és az imát. Szorgalmasan dolgozik, és mindene megvan, amire szüksége van. Ezt mondtam: Keressétek az Isten országát, és annak igazságát, a többi mind megadatik nektek. Aki Engem keres, az nem szűkölködik. Az Engem eszik, Aki az örök élet Kenyere vagyok. Mivel már megkapott Engem, Aki a legnagyobb vagyok, szemétnek tart Rajtam kívül mindent. Ezért nem vágyik a reklámok által kínált világi drágaságokra, mert megváltozott az értékrendje. Engem követ a szegénységben, az alázatban és az önfeledt, önzetlen szeretetben. Nincs olyan kevés, amit meg ne osztana a rászorulóval. Ezért elégedett azzal, amije van. Nem panaszkodik, mert Engem, a legfőbb Jót birtokol. Érvényesek rá Avillai Nagy Szent Teréz szavai: “…annak, aki Istené, semmi sem hiányzik. Isten egymaga elég.” Az ilyen ember nem keresi a teremtmények társaságát. Kedveli a magányt, ahol elmerül Bennem, Aki szívének a Királya vagyok. Tegyétek ezt ti is! Időzzetek Velem, Aki a lelketekben élek, és trónolok! Igyekezzetek minden gondolatotokat Rám irányítani, hisz bennetek élek, és ti Énbennem. Ha ezt teszitek, Bennem nyugalmat talál lelketek. Nem aggaszt a világ baja. Nem zavar a világ zaja. Az Én békémet adom nektek. Aki Bennem bízik, biztonságban van. Aki Rám hagyatkozik, meg nem szégyenül. Ezt kínálom fel nektek. Éljetek a lehetőséggel, és akkor boldogok lesztek, mert nevetek fel lesz írva az élet könyvébe. Erre áldalak meg titeket kicsi gyermekeim, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
2010. november 21. Szentségimádáson Jézus: “Az idő eljött. Már látszanak a jelek. Éljetek halálra készen! Éljetek szüntelen készenlétben! Így várjátok a pillanatot, amikor kirepül a lelketek a testetekből, amely porból lett, és porrá lesz. De a léleknek örök élete van. Aki földi életében jót cselekedett, az megy az örök életre, az örök boldogságra a mennybe. Aki rosszat, az magára vonta az Isten ítéletét, és elkárhozik. Gyermekeim! Már annyiszor figyelmeztettelek benneteket! Mire vártok? Miért nem tértek meg? Szavaim igazak, és beteljesülnek. Mindig a Szentírás szellemében beszélek hozzátok. Miért kételkedtek? Miért utasítjátok el a magán kinyilatkoztatást? Miért vagytok még mindig süketek tanításom befogadására? Azért, mert sok rossz dolgot mondok, ami nem tetszik nektek? De hát az Evangéliumban nem ugyanazt mondtam? Én mindig az igazat mondom. Függetlenül attól, hogy tetszik-e hallgatóimnak, vagy nem. De mindig megmutatom a kiutat, hogy megmeneküljetek a büntetéstől. Ez a megtérés. De ti nem akartok megtérni. Azt gondoljátok, hogy még ráértek. Én pedig sürgetlek benneteket, mert az eseményeket Én irányítom, és napra, órára, percre előre tudom, hogy mi fog következni. Gyermekeim! Ezek az utolsó figyelmeztetéseim. Térjetek meg még ma, mert csak a pillanat a tiétek.  jövőt nem ismeritek. Szálljatok magatokba! Sirassátok meg bűneiteket! Gyónjatok meg, és változzatok meg! Ha ti is akarjátok, a kegyelem vizében megfürödve újjászülethettek. Boldog, istenfélő, szabad emberek lesztek. Békében és szeretetben fogtok egymással élni. Felejtsétek el egymás bűneit! Bocsássatok meg szívből egymásnak! Adjátok át Nekem sérelmeiteket, és Én begyógyítom sebeiteket! Én igazságot szolgáltatok minden elnyomottnak, és ha Rám hagyatkozik, gondoskodom róla. Atyám arra teremtett minden embert, hogy boldog legyen, szeressen, és szeretve legyen. Szeretet nélkül nincs értelme az életnek. Szeretet nélkül nincs boldogság és béke. A szeretet fontosabb az ember számára, mint a levegő, mert a szeretet élteti a lelket, és a lélek erejéből él a test. Evangéliumomban ezt mondtam: “A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit.” (Jn.6,63) Tápláljátok a lelketeket az Én Testemmel és Véremmel! Hagyjátok, hogy megerősítselek, meggyógyítsalak benneteket, és megvédjelek a sátán támadásaitól. Az Én Testem valóban étel, és az Én Vérem valóban ital. Aki eszi az Én Testemet, és issza az Én Véremet, az Bennem lakik, és Én őbenne. Annak örök élete van. Egyedül a bűn torlaszolja el Előlem az utat. Változzatok meg! Szakítsatok a bűnnel! Ne legyetek a sátán rabszolgái! Akkor szabadok lesztek arra, hogy Hozzám jöjjetek, és Belőlem táplálkozzatok. Akkor megnyílik szívetek tanításom befogadására. Akkor szentekké tudlak formálni benneteket. Könyörögve kérlek, szakítsatok a bűnnel! Ne legyetek a sátán martalékai! Megváltásom csak azoknak szól, akik bűnbánatot tartanak. A megátalkodottak örökre elkárhoznak. Ez is benne van az Újszövetségi Szentírásban: “…minden bűn és káromlás, amit az emberek elkövetnek, bocsánatot nyer. De aki a Szentlelket káromolja, az sohasem nyer bocsánatot, hanem örök vétek terheli.” (Mk.3,29) Ez a megátalkodottság. Ettől akarlak megóvni titeket. Ezért figyelmeztetlek. Vigyázzatok! A szokás nagy úr. A fa arra zuhan, amerre dől. Tisztuljatok meg! Ne utánozzátok a világ bűnös szokásait! Ne legyetek öntörvényűek! Kövessétek Egyházam tanítását! A tíz parancsot és a főparancsot. Hallgassatok a pápára, aki az Én tanításomat közvetíti felétek! Végül imádkozzatok papjaimért, hogy szentek és feddhetetlenek legyenek, és életük példájával hirdessék az Evangéliumot. Erre áldalak meg titeket kicsi gyermekeim, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Most a lelkek megmentéséről beszélek neked. A bűnös lélek olyan, mint a kiszáradt fa. A levelei lehulltak. Termést nem hoz. Nincs élet benne. Az ágaiban nem kering a nedv. Reménytelen, hogy kirügyezik, tűzre való. Ó mennyi, de mennyi ilyen ember van a Földön! Kislányom, ha látnád ezeknek az embereknek az eltorzult, szurok fekete lelkét, meghalnál a fájdalomtól. Ha az ilyen szentáldozáshoz járul, azonnal keresztre feszítenek Engem a lelkében. Képzeld el magad, hogy te, igaz  ember létedre bűnözők és gyilkosok közé lennél bezárva. Így vagyok Én a bűnös lelkében, ahol a sátán az úr. Nagy az Én szeretetem és türelmem minden bűnös iránt. Azért, mert tudom, hogy egy élete van itt a Földön, és ha meghal, utána az ítélet következik. Ezért várok a megtérésére. Kérlek titeket, imádkozó, hívő gyermekeim, hogy imádkozzatok a szegény bűnösökért, mert megvakította és süketté tette őket a sátán. Nem látják, hogy a kárhozat felé rohannak. Nem hallják szerető kiáltásomat feléjük. Az elméjük beteg. Öntörvényűek, ezért nem tudják megkülönböztetni a jót a rossztól. Törvényeimet megvetik, mert a bűn rabjai. Engem, legnagyobb Jótevőjüket, Megváltójukat elutasítanak, mert az életük megváltoztatását kérem tőlük. Most hozzátok fordulok, kicsinyeim, akik meghalljátok szavam: Imádkozzatok, és hozzatok áldozatokat a szegény bűnösökért! Ajánljátok fel szenvedéseiteket az Én kínszenvedéseimmel és kereszthalálommal egyesítve égi Édesanyátok hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által Nekem. Áldozataitokra és imáitokra megmentem őket. Ne hagyjátok, hogy hiába való legyen értük kiontott drága Szent Vérem és kereszthalálom! Mentsétek meg a lelkeket! Ez legyen életetek legfőbb feladata! Újra mondom, sőt kiáltom: Mentsétek meg a lelkeket! Ne a bűneikkel foglalkozzatok! Azoktól Én is undorodom. Engem lássatok a keresztfán, Aki meghaltam értük is! Az Én kiontott drága Szent Véremért könyörögjetek értük, amely ott csillog szurok fekete lelkükön! Kérve kérlek benneteket! Ne a bűneikkel foglalkozzatok, hanem mentsétek meg őket Hozzám mondott imáitokkal, és Nekem felajánlott szenvedéseitekkel és áldozataitokkal! Nem tudjátok elképzelni, milyen öröm van a mennyben egy megtérő bűnös miatt. Ha ezt teszitek, az Isten dicsőül meg bennetek, Aki végtelenül irgalmas. Ezek a lelkek, akiket megmentetek, örökre dicsőíteni fogják miattatok nagy irgalmamat és szeretetemet. És ez lesz a ti legnagyobb örömötök a mennyben. Evangéliumomban ezt tanítottam: Tegyetek jót, hogy cselekedeteitek láttán Istent dicsőítsék az emberek. Erre áldalak meg benneteket kicsinyeim, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
2010. november 21. Krisztus Király ünnepén, Szentségimádáson a Szentlélek így imádkozott bennem: “Imádott édes jó Jézusom! Te vagy a fény az életemben. Téged fogadlak a szívembe minden szentáldozásban. Te tündökölsz a lelkemben. Te ragyogsz át a testemen, mint könnyű üvegburán át. Te öntöd a lelkembe a Te kedvességedet. A Te bájos mosolyod ül ajkamon. Téged sugározlak az emberek felé. Te vagy bennem a szeretet, amelyet kiárasztasz egész környezetemre. Te vagy bennem a béke, amely áthatja lelkemet, és békét teremt az engem körülvevőkben. Te vagy bennem a bölcsesség, amely hallgatásra int, ha a szó, amely elhagyná ajkamat, haragot vagy civakodást váltana ki a mellettem lévő emberekből. A te szavad bennem a jó tanács, amelynek ha engedelmeskedem, mindig megóv a rossztól, vezet a keskeny ösvényen, amely az örök életre visz. A Te Véred az én megváltásom. A Te szavad: “Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekednek” az én békém, megbocsátásom, és reményem, mert ha megbocsátok, én is bocsánatot nyerek Tőled. Jézusom, köszönöm, hogy szeretsz, és én viszont szerethetlek. Köszönöm, hogy előttem mégy a rögös keskeny úton, és én követhetlek. Köszönöm, hogy előttem viszed válladon a keresztet, amelyből nekem is adtál néhány kis szálkát, hogy ebben is kövesselek. Köszönöm, hogy a keresztek által egyre szorosabban követhetlek. Köszönöm, hogy amint Te feláldoztattál értem a keresztfán, egykor én is áldozattá leszek majd Érted. Köszönöm ezt a nagy kitüntetést. Köszönöm a mennyet, amit a Téged szeretőknek ígértél meg. Kérlek, add kegyelmedet, hogy egyre jobban és jobban szeresselek Téged, és elnyerjem az örök életet. Ámen.
Jézusom, Királyom! Mindenek fölött szeretlek Téged! Te vagy a szívem Királya, Szerelme, örök Boldogsága. Te vagy a fény, amely beragyogja életem. Te vagy, Aki gondomat viseled. A Te kegyelmedből létezem. A Te jóságodat élvezem. A Te szereteted gyújtotta lángra lelkemet, hogy izzon és lángoljon az Irántad való szeretettől, és vállaljam az áldozatokat és szenvedéseket, amelyekhez mindig Te adsz erőt.
Imádott Királyom! Örök Boldogságom! Szívemnek már csak egy nagy vágya van: kívánom látni Arcodat! Azt a Szent Arcot, amelyet az Atya megformált, amely rámosolygott a betegre, és meggyógyította. Amely megszánta a halott fiát sirató özvegyet, és a gyermekét feltámasztotta. Azt az Arcot, amely haragra lobbant, és kiűzte a kufárokat a templomból. Azt az Arcot, amely megszidta a képmutató farizeusokat és írástudókat, ezzel minket is figyelmeztetve, hogy ne kövessük példájukat. Azt az Arcot, amely lehajolt minden bűnöshöz, és bűnbánatuk láttán elengedte minden tartozásukat, vagyis megbocsátott minden bűnt.

Imádott Jézusom! Látni kívánom Arcodat! Mikor jelenhetek meg már Szent Színed előtt? Ragadj Magadhoz imádott Királyom! Ragadj ki engem ebből a siralomvölgyből! Mindennél jobban vágyom Hozzád! Készen vagyok bármely pillanatban. Várlak Téged, hogy eljöjj értem, imádott, szeretett Szent Vőlegényem! Akkor, amikor Te akarod. Nem sürgetlek, mert tudom, hogy amíg itt kell lennem, addig szolgálnom kell Téged. De várlak szüntelen, és hiszem, hogy eljössz, és karjaidba zársz engem, a Te hűséges szolgáló leányodat. Ámen.”

2010. november 29.

Ketten ültünk a szobában Gabival, beszélgettünk.

Hatalmas, fényes angyalok töltötték meg a szobát. Egyikük különösen ragyogó, bíbor köntösben jelent meg. (Olyanban, mint az Úr Jézus palástja.)

Mély tisztelettel, szeretetet sugározva érkeztek. A köszöntés után csak álltak méltósággal és vártak; azt mondták: “Vendéget várunk.”

Azt éreztem, hogy a Vendég nem lehet más, mint az Úr Jézus…

Megkértem, hogy a “Vendég” érkezéséig ismertessék jövetelük célját:
“Mit szeretnétek nekünk mondani?”

Gabi fordított, a válasz az Angyali Hírnök szájából így hangzott:

“Figyeljetek! Figyeljetek! Figyeljetek!

Elmondjuk a Hírnököknek, a földi embereknek és a Fény Gyermekeinek:

Figyeljetek a Szóra, a Szóra a szívben!

Nagyon kevés, ami elválasztja a két valóságot egymástól!

Mindenkit szólítunk! Figyeljetek! Téren és időn át minden Testvérünkhöz szólunk! Figyeljetek, Fény Gyermekei, Fény Küldöttei, Fény Szolgálói!

Az Atyai Szóra figyeljetek, mely elhangzott.

Hírnökök járják be a világot most, és szólítják Urunk Gyermekeit, átadják az üzenetet:

“Jöjjetek, jöjjetek, jöjjetek gyermekeim, lépjetek Hozzám közelebb!

Halld meg Akaratom, te világ!

Rám figyeljetek! Ha bármi történik is a világban, csak az Én utasításaimat kövessétek!

Angyalaim vezetésére legyetek éberek!

Mindenki másképp fogja érteni a Szót, de elvezérellek egymáshoz benneteket. Rakjátok össze, amit kaptok, csak így értitek meg Akaratomat!

Öröm legyen a lelketekben, szerető ölelésem már közel van!

Áldott Gyermekeim! Bátorsággal cselekedjetek! Érteni fogjátok, hogy mit kell tennetek!…”

Itt megjelent az angyalok között az Úr Jézus. (A “közlés” azonban abbamaradt, és egy felkészülési időszak után a folytatást már én írom 2010-12-04-én, szombaton, kevéssel az Irgalmasság órája előtt.)

1992. november 21.

                      

HÁNY ÉS HÁNY BÁRÁNYNAK KELL SZENVEDNI, HOGY AZ Ő CSALÁDJUKBÓL HÁNYAT, DE HÁNYAT TÉPNEK SZÉT A FARKASOK!

 

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott légy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus szent kegyelme által. Ámen. Ármin vagyok, ne félj.

 

Imádkozzunk testvérem! Légy áldott és dicsőítessen meg a te szent neved Atyám, te teremtő, szerető, irgalmas, egy igaz Isten. Legyen hála és imádás neked Örök Ige, te megváltó és egyedül üdvözítő Jézus Krisztus.

Áldassék és imádtassék – a lelketek útját, a mennyek országa felé vezető utat bevilágító Örök Szeretet – és vezéretek, ahol elvezet benneteket az örök haza felé.

Te, aki már a kezdetben ott lebegtél a vizek felett, mert írva vagyon: “Isten lelke lebegett a vizek felett” irgalmazz és kegyelmezz, ó dicső szentháromságú egy igaz Isten, az Atya; a teremtő, a Fiú; a megváltó, a Szentlélek Úristen; a megszentelő! Légy ó Istenünk a tieiddel, hallgasd meg könyörgésünket, feléd kiáltásunk jusson szent színed elé. Mert te Atyám, aki teremtetted a világot, benne az embert, üdvösségre, Isten-gyermekségre hívtad őket.

De mikor szabad akaratuk által szembeszegültek bűneik miatt, megtehetted volna, hogy elpusztítsd a világot. De a te irgalmas szerető szíved nem ezt tette, hanem el­küldted szent Fiadat, hogy megváltsa a bűneiben megvakult embert, a lelki vakokat, hogy felnyissa szemünket, hogy felismerjenek téged Örök Atyám. Hogy újra felkínáld az Isten-gyermekség méltóságát a bűnös embemek.

 

De a bűnében megkötözött ember nem akart megtérni Hozzád. Eladta lelkét az ideig tartó hamis csillogásért, a hamis gyöngyökért, a vér öröméért, a hatalomért. Ami végeredményben nem is volt az övé – csak balgán hitte – és amit a földön hagyott mikor órája letelt. Mit vitt magával? – csak amije egyszerűen volt; a bűneit, mivel felöltöztette lelkét.

De voltak, akik őrizték Isten képét lelkükben és felismertek téged Uram, Jézus Isten végtelen kegyelméből tudták, hogy te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia, ki evilágra jöttél. Mert a bárányok felismerték a Jó Pásztort és te Uram, magad köré gyűjtötted őket, akkor is, most is. Magadhoz hívod a bűnös embert akkor is, most is. Mert isteni megváltóm a te szenvedésed és kiömlött szent véred által az üdvösséget hoztad. Szent tanításod által örömhírt hoztál a földre a bűnös embemek. Hisz megmondottad: “Nem az igazakért jöttem, hanem a bűnösökért, mert nem az egészséges embernek kell az orvos, hanem a betegnek.

 

Igen Uram, most is beteg az ember, halálos beteg, bűnében fetreng és eltorzult lelke csak a piszokban és mocsokban érzi jól magát. És mégis azt mondom Uram és Istenem, könyörülj rajtuk! Hallgasd meg kicsi nyájad könyörgését, kik értük imádkoznak, esdenek hozzád, feléd kiáltanak!

Hány és hány kis báránynak kell végigszenvedni, hogy az ő családjukból kit nekik adtál hányat és hányat tépnek szét a farkasok. Hányan lettek a bűn láncrafűzött rabjai. Hányan érzik, hogy könnyeiket hiába ontják, csak szemlélői, nem pedig segítői lehetnek ennek a pusztulásnak.

 

Könyörgök hozzád te Megváltó Istenünk, önts reményt a szívünkbe, hogy ne lankadjon hitük és akaratuk, ami feléd vezet. Legyen szilárd és elTe a sziklára épüljön fel a feltétel nélküli hitük, és higgyék, hogy imáik nem pusztába kiáltó szó, hanem Atyám, te meghallgatod őket. Hisz neked minden lehetséges.

Mert lehetséges neked Istenem, hogy a gonoszt letaszítsd trónjáról és elvedd feje­delemségét, hogy eltűnjenek a sötét felhők. Hol a tiszta égen felragyog a nap és a te fényességed felnyissa szemüket és lehulljon a hályog és felismernek téged, örök Atyám. Mert a te szeretetednek minden lehetséges, hogy szent Fiad, Krisztus Király uralkodjon a szívek felett, hogy üdvösségük legyen mindörökké. Ámen.

 

Testvérem és testvéreim!

Haladjatok ezen az úton, min elindultatok. Ne féljetek a megpróbáltatásoktól, a szenve­déstől. Legyetek Krisztusokká, mert Uratok a szenvedés férfia volt a földön. Koronája nem csillogó arany volt, hanem tövis. Mert a világ koronát készített részére és valóban királlyá koronázták Uratokat, Isteneteket: mert Jézus Krisztus valóban király.

Könyörögjetek, esdjétek le ezt az égi Királyt a földre, hogy eljöjjön királysága az emberek között, hogy teremtsen új Földet, tisztítsa meg a salaktól, a bűntől. Taszítsa vissza a sátánt és fiait a kénköves tóba. De az testvéreim szenvedéssel jár, a bárányok részére is. De az ő részükre felragyog Isten szép napja és Atyátok letöröl szemetekről minden könnyet.

 

Most hozzád fordulok Isten szent Lelke. Őrizd a hit lángját, erősítsd a reményt. Tedd éberekké és világosítsd meg elméjüket, nyisd fel szemüket és adj bölcsességet, hogy akaratuk szilárd legyen, hogy a keskeny utat végig tudják járni és a szűk kapu szélesre táruljon előttük, hogy szemtől szembe állhassanak Királyukkal, Megváltójukkal, az egyedül üdvözítő Jézus Krisztussal, aki felismeri őket, mint övéit és az Atyához viszi őket, mert a szenvedésben a Földön Krisztusokká lettek. Ámen.

 

Most búcsúzom és azt mondom, áldjon meg benneteket – az örök Atya, ki várja érkezéseteket, – az ő szent Fia, Jézus Krisztus, ki szent vére által tisztára mosta lelketek köntösét, – a Szentlélek Úristen, ki őrizze lelketek lángját és bevilágítja utatokat, – a szeplőtelenül fogantatott Szűz, Isten anyja, Mária, ki lelketek sebeit bekötözte, hogy a harcban el ne vérezzetek. Ámen.

 

Én pedig Isten alázatos szolgája imádkozom érted és értetek, veled és veletek. Ármin.

 

Én vagyok a legerősebb támaszod

1963. november 1.

Munka közben az Úr Jézus kezdett beszélni, s közben fokozta bennem a meghitt áhítatot, mely lelkemet úgy uralja, s melyről azt kell írnom: Élek én, de már csak az Úr akarata éltet engem. Amit most írok, számomra igen meglepő volt:
“Kedves kicsikém, ugye meglep ez a becézgetés? Így tetszel Nekem, ha egészen Reám hagyatkozol. Tedd is ezt mindig, hiszen ez az, ami állandó közelségemben tart. Gyámoltalanságodban mindig Én vagyok a legerősebb támaszod. Ez a nagy isteni átélés, mellyel az elmúlt napokban megajándékoztalak, egyenlő értékű a nagy kísértéssel, melyet a Sátán rád zúdított. Tudod-e, mikor volt?”

S emlékezetembe idézte a napokon keresztül tartó küzdelmet.
“Én, a Mester, ezt megelégedéssel jegyeztem fel, és most ezért a nagy küzdelemért kegyelmeim rendkívüli állapotába helyezem lelkedet. Tudod, kicsikém, már itt a földön is kapsz ízelítőt a menny gyönyörűségeiből. Ahogy már mondtam, szenvedéseid értékálló jutalma ez.”

1963. november 7.

Ezekben a napokban a Szűzanya állandóan sürget és kér:
“Szeretetlángomat nem tudom tovább Szívemben tartani. Engedjétek, hogy felétek törjön!
Tegyetek meg mindent az elindulásra! Csak az első lépés nehéz! Leánykám, miután ez megtörtént, Szeretetlángom zúgva töri át a lelkek bizalmatlanságát. Miután nem lesz ellenállás, szelíd fénnyel világítja meg a lelkeket. Szeretetlángom befogadói a kegyelmek bőségétől megittasultan hirdetni fogják szerteszét, ahogy már megmondtam, ilyen kegyelmi áradat még nem volt, amióta az Ige testté lett.”

1963. november 19.

A Szent Szűz szólt ismét:
“Kislányom, a kínzó kételyek megszűnte után vidd szent ügyemet! Te nem pihenhetsz meg. Ne légy fáradt és visszahúzódó! A megbízást érvényre kell juttatnod a melléd rendelt személy által is. Jöjjetek össze, ti, akik már valamit is tudtok róla! De nehézkesek vagytok! Ne féljetek, bízzatok hatalmamban!”

1963. november 21.

Újra a Szűzanya sürget:
“Most, miután Szeretetlángom végérvényre jutott lelkedben, megfeszített erővel kell akarnod mindazt, amit reád bíztam. A cselekvő erőt mindenkinek megadom. Szeretetlángom kegyelmi hatása által a lelkekben fényt derítek, hogy elindulásotok bátor legyen.” Itt emlékezetembe idézte a sorrendet és a személyek neveit. Majd:
“Ezt tegyétek Én sürgetem!”

1963. november 27.

Újra a Szűzanya beszélt, és kérdező szavával úgy fordult hozzám, mintha egészen emberi hangon beszélt volna hozzám:
“Mondd, kislányom, mit gondolsz, meddig tart még ez az egy helyben való topogás?”

Szavai azonnal kiváltották lelkem nyomorúságát és gyámoltalanságát… Majd újra hallani engedte szavát, de oly csodálatosan, ahogyan ezen kívül csak még egyszer hallottam. Szavai fenséggel, szigorral és sürgetőleg szóltak:
“Mit gondoltok, ki lesz felelős a gátlásokért? Ha akadnak köztetek ilyenek, minden erővel védjétek meg Szeretetlángomat. A Sátán megvakítására törekednetek kell. Az egész világ összefogó ereje kell hozzá. Ne hátráltassátok, mert felelnetek kell egyszer a reátok bízott munkáért, a tengernyi lélekért. Azt akarom, hogy egyetlen lélek se kárhozzék el! Mert a Sátán oly mértékben lesz világtalanná, amilyen mértékben ti munkálkodtok ellene.”

Itt a Szűzanya azt is mondta, hogy nemcsak a papságot fogja terhelni a felelősség, hanem mindazokat, akik kényelemből nem álltak be a Sátán megvakítása elleni küzdelembe.
“Szeretetlángom kegyelmi kiáradását indítsátok már el!!! Az induláshoz csodálatos erővel árasztalak el benneteket tömegesen és egyenként is. A felelősség nagy, de munkátok nem lesz meddő. Az egyesült munkából egyetlen lélek se maradjon ki. Szeretetlángom szelíd fénye gyulladni és gyújtani fog az egész földkerekségen, és a Sátán megalázottan és tehetetlenül hatalmát veszti. Csak ezt a vajúdást ne akarjátok meghosszabbítani!”

Majd ismét kért, hogy a Püspök atyához való eljuttatást ne mellőzzük el. (Levélben elvittem 1963. november 28-án.)

1963. november 28.

Ezt a levelet még az előző napokban vittem az Atyához. A Szent Szűz sürgetése olyan volt, hogy szinte azt sem tudtam, hogyan hajtsam végre.

Főtisztelendő Atyám!
Ne vegye soraimat zaklatásnak, én a kis semmi és senki, csak eszköz vagyok a Szűzanya kezében. Én csak azt teszem, amit Ő mond. Ő a Nagyhatalmú, Ő a sürgető és én az Ő alázatos leánya. Önnek is egész akaratommal engedelmeskedem és megteszem mindazt, amit mond. Én is őrlődöm a Szent Szűz kérése miatt, mely nem szűnik meg lelkemben. Ő sürgeti kérését a Püspök atyához eljuttatni, és hivatkozik arra, hogy ott Szeretetlángja szállást kapott. Mit tehetek én, írom és viszem, vagy küldöm a nővértől a Szent Szűz szavait, úgy, ahogy Ő utasít. Mikor másodszor a Püspök atyánál voltam, azt a tanácsot adta (szó szerint idézem szavait): “Ne akarjon ajtóstul a házba menni, hanem azon legyen, hogy állandó lelkivezetőt keressen magának, aki miután megismerte, úgyis felfigyel majd rendkívüli lelkiállapotára. Ő aztán tudni fogja, mit kell tennie. S ha énhozzám jön, én nem fogok elzárkózni előle.”

Az Atyának keresnie kellene az alkalmat a Püspök atyával való találkozásra… A Szent Szűz kérése, hogy mielőbb jöjjenek össze… Amit írok, a Szűzanya állandó sürgetésére teszem. Alázatos tisztelettel köszöntöm…


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • 44 év szabad garázdálkodása
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Afrikai Hűség Hőség
  • Afrikai Víz
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet – VESZPRÉM
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Albert Líra
  • Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Alvidék-Délvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZENTA
  • Amarilliszfélék
  • Amerikai Hűség Hőség
  • Amerikai Hűség Hőség – SOPRON
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Amoris Laetitia Háború
  • Andre Lowoa – VESZPRÉM
  • Április
  • Antikrisztus által Irányított Népvándorlás
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Augusztus
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség – SORPON
  • Ausztrálázsiai Víz
  • Bács-Kiskun – SÜKÖSD
  • Bálványtemplomok, vértanuk vesztőhelye
  • Baranya – MOHÁCS
  • Begóniák
  • Békés – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Borsod-Abaúj-Zemplén – SÁTORALJAÚJHELY
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran – ESZTERGOM
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsen Okosan Törpemagyaran – BUDAPEST
  • Bölcsességek
  • Bölcsességek idézetekben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Bölcsességek terjedelmében
  • BTankok
  • Buda
  • Budapest
  • BudaPilisSolt – ESZTERGOM
  • Buzogányvirágok
  • Csongrád – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • December
  • Dél-Alföld
  • Dél – Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Dél-Dunántúl
  • Dél – Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Délvidék
  • Dezső Líra
  • Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Előbb-utóbb
  • Előre! Győzelemre Fel! – VESZPRÉM
  • Epikus Gyökereink
  • Epikusan A-C Lírailag
  • Epikusan A-E Lírailag
  • Epikusan D-F Lírailag
  • Epikusan F-K Lírailag
  • Epikusan FGIK Lírailag
  • Epikusan G-I Lírailag
  • Epikusan J-L Lírailag
  • Epikusan L-R Lírailag
  • Epikusan LMR Lírailag
  • Epikusan M-O Lírailag
  • Epikusan P-S Lírailag
  • Epikusan S-Z Lírailag
  • Epikusan SZ Lírailag
  • Epikusan T-Z Lírailag
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Erdély-Bánát-Csángó-Körösmező-Máramaros-Székelyföld, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOMBOLYA
  • Erkölcsi Gyökereink
  • Ervin Líra
  • Esti Éjszakák
  • Észak-Alföld
  • Észak – Alföld – NYÍREGYHÁZA
  • Észak-Amerikai Víz
  • Észak-Magyarország
  • Észak – Magyarország – SÁTORALJAÚJHELY
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Komárom – ESZTERGOM
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Eurázsiai Unió az Európai Unió ellen
  • Európai Hűség Hőség
  • Eurázsiai Hűség Hőség – SOPRON
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Európai Víz
  • Február
  • Fejér – ESZTERGOM
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Felvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOLNA
  • Ferenc Líra
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Föld
  • Föld
  • Frank Hűség Hőség – SOPRON
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Függtelen Határzár
  • Gábor Líra
  • Gomora Szodoma Technika
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyermeki Hűség
  • GyökereiNK
  • Gyökereink
  • GyökereiNK TöbbEzer Kárpát-medencében – ESZTERGOM
  • Győr-Moson-Sopron – SOPRON
  • Hajdú-Bihar – NYÍREGYHÁZA
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Heves – VÁC
  • Heves Jeges – SOPRON
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Hosszúság – AL-SAFIROV
  • HőseiNK PéldaképeiNK
  • Hűség Hőség
  • Hűség Hőség – SOPRON
  • Ibolyafélék
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • István Líra
  • Jácintok
  • Január
  • Jász-Nagykun-Szolnok – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Dobogó Szíve és Szeretete – SOPRON
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • József Líra
  • Jövő a Múltból kikövetkeztethető – SÜKÖSD
  • Július
  • Június
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalitka
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsonyi kaktuszok
  • Kard(Gladiátor)virágok
  • Károly Líra
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Keresztes Imahadjárat
  • Kolon (S)Zala – SÜMEG
  • Kontyvirágfélék
  • Koralkák
  • Közép-Dunántúl
  • Közép – Dunántúl – ESZTERGOM
  • Közép-Magyarország
  • Közép – Magyarország – VÁC
  • Ladik
  • Lajos Líra
  • Latin.Amerikai Víz
  • Lég
  • Lég
  • Legendák, mesék, mondák
  • Liliomok
  • Lírikus Gyökereink
  • Legendás MeseMondaVilág – HERCEGSZÁNTÓ
  • Lélektárs – MOHÁCS
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magasság -VARSÓ
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • Május
  • Március
  • Margitvirágok
  • MártírSors
  • MártírSzentSors – SÜMEG
  • MédBabiloni Hűség Hőség – SOPRON
  • Meddig még?
  • Mélység – TRIESZT
  • Messze Távolban
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Mihály Líra
  • Munkanapló
  • Muskátlik
  • Nebáncsvirágok
  • Nefelejcsek
  • Nemzeti Imahadjárat
  • Nógrád – VÁC
  • November
  • Nyugat-Dunántúl
  • Nyugat-Dunántúl – SOPRON
  • Október
  • Olajfafélék
  • Olvasó gondolkodó
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pálmafélék
  • Pest – VÁC
  • Pesti kerületek – VÁC
  • Pesti Nagykörút
  • Péter Líra
  • Polgárháborús Védelem
  • Pólusharc
  • Pünkösd-ElJövet
  • Római Katolikus – keresztény rádió – ZENTA
  • Rózsák
  • Sándor Líra
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Skandináv Hűség Hőség
  • Somogy, Pannonhalmi főapáti birtoktól napjainkig – BALATONFÖLDVÁR
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg – NYÍREGYHÁZA
  • Szegfűk
  • Szélesség – TACHOV
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeptember
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • SzívHang
  • SzívSzólam
  • Szodomán túl Armageddon
  • TABU
  • Tamás Líra
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Tolna – Mohács
  • TöbbEzer
  • Tulipánok
  • Tűz
  • Tűz
  • Üdvözlet
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Változás
  • Vas – SOPRON
  • Veszprém – SÜMEG
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • Vigyázz!
  • Visegrádi Hűség Hőség – SOPRON
  • Víz
  • Víz
  • Zoltán Líra
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: