‘1108’ cimkéjű bejegyzések

Az üldöztetés sokak számára nem egyértelmű

2018. 11. 02, Péntek

A Szűzanya, mint a Világ Győzelmes Királynője megmutatta hazánk határainak védelmét. Láttam, hogy a katonák és rendőrök mellett angyalok álltak, akik szellemi harcot vívtak a bukott angyalokkal szemben. A menekültek többsége mögött egy-egy démon állt, akik arra buzdították őket, hogy rombolják le Mária országát. Itt elsősorban azokról az iszlám hívőkről volt szó, akik kimondottan üldözik a keresztényeket. A Szűzanya szomorúan tekintett rájuk, majd azt mondta:

„Fiam az egész emberiség édesanyjává tett engem. A szeretet az egyetlen út, amely a Szentháromsághoz vezet titeket. A gyűlölet gátolja a szeretet kibontakozását. Az iszlám vallás eszköz a hatalmas emberek kezében, akik el akarják törölni a kereszténységet. Fiam vallása az egyetlen olyan vallás, amely nem hirdeti mindazt, ami az ember természetére romboló hatással van. Az erőszak mindig rossz következményekkel jár. Gyermekeim, a világ támogatja a bűnt ahelyett, hogy figyelmeztetné az embereket cselekedeteik súlyára. Én, mint a világ édesanyja féltő szeretettel gondolok minden gyermekemre. A jó képes meggátolni a rossz útját. Egyedül Isten a Legfőbb Jó, akitől minden ember szüntelen erőt meríthet. Gyermekeim, Mennyei Atyátok lehetőséget adott hazátoknak, hogy újra föl ébredjen és fölismerje a hit ajándékát. Ha ti nem álltok ki a kereszténység mellett lengyel gyermekeimmel együtt, akkor Európa elsüllyed a bűn tengerében. Európa országait nagy veszély fenyegeti és nemsokára elkezdődik a nyílt keresztényüldözés. Ez az esemény már folyamatban van, de sokak számára még mindig nem egyértelmű. A hitehagyás elérte Európát és a világ minden nemzetét. Kevesen vannak, akik még hisznek Fiamban. A Sátán a leghűségesebbekre fogja mérni az utolsó csapását, mert ők akadályozzák a tervét. A vértanúk halála és az Istenhez hűséges lelkek áldozataik által képesek megállítani az ő gonoszságát. Imádkozzatok, mert az ima képes kihatni az események folyamatára!”

Mária Magdolna

Különleges kegyelem a tisztánlátás

2018. 11. 04, Vasárnap

Az Úr megmutatta a Mennyben, hogy az üdvözült lelkek milyen tisztán látnak. Láttam, hogy a szívük sugárzott a szeretettől és a tisztaságtól. A szívükben ezt a feliratot olvastam: „Az elfogadott szenvedés szüntelen tisztítja az ember látását.” Ezek a lelkek még az életük során komolyan vették Isten törvényeit és szentségeit.

Jézus azt mondta: „Gyermekem, nem elég ismerni a Szentírást és a hagyományt. Ezek fölött szükséges állandóan elmélkedni, hogy a szívetekkel megérthessétek a Szentháromság üzenetét. A szentek vágyakoztak arra, hogy megértsék misztériumom titkait. Csakis az Én kegyelmem által kerülhettek közelebb a titkok megértéséhez. Ahhoz, hogy valaki ezeket a titkokat megismerje, annak a személynek teljes szívét és értelmét Nekem kell ajándékoznia. Gyermekem, sokan akarnak tisztán látni, mégis kevesen kapják meg e különleges kegyelmet. Erre a kegyelemre most égetően szüksége lenne minden gyermekemnek. A tisztánlátás közel áll a bölcsesség erényéhez. A bölcs ember mindig tanul a saját és mások hibájából. Nagy alázat és szeretet kell ahhoz, hogy valaki részesüljön e kegyelemben. Bizony mondom minden gyermekemnek, hogy aki ragaszkodik a saját elképzeléseihez és nem képes lemondani róla, az ne várja azt, hogy megkapja ezt a kegyelmet.”

Mária Magdolna

Az Úr legnagyobb fájdalma a közömbösség

2018. 11. 08, Csütörtök

Az Úr megmutatta, hogy milyen sok templom ajtaja be van zárva az éjszaka folyamán, de legtöbbször még napközben is. Láttam az Ő fájdalmát az emberek közömbössége iránt. Az angyalok szüntelen ott virrasztottak a tabernákulum előtt. Hallottam, ahogyan Jézus szomorú hangon így szól:

„Gyermekeim, szívem fáj a közömbös lelkek miatt. Ahogyan az emberek bezárják a szívüket Előttem, úgy zárulnak a templomok ajtói is. Apostolaimtól azt kértem, hogy éberen imádkozzanak. Ez a kérésem minden gyermekem felé is. Az emberiség sötétségben él és a gonosz szorgalmasan munkálkodik Isten ellen. Ha tudnátok, hogy mit jelent számotokra az Eucharisztia, akkor nem lennének üresek a templomok. Én vagyok az élet forrása, a világ világossága. Ahogyan a Nap fénye bevilágítja a Földet, úgy világítom meg Én is a ti lelketeket, amennyiben Felém fordultok és Szent Testemet tiszta lélekkel magatokhoz veszitek. Akik meghaltak, azok látják odaát, hogy mennyi kegyelmet elveszítettek mulasztásaik miatt. A tisztítóhelyen szenvedő lelkek szüntelen kérik tőletek az imát és a szentmise felajánlást, mert ezeknek hatalmas értéke van. Az értük felajánlott szentmise által hamarabb kiszabadulhatnak. Ám nem feledkezem meg azokról a templomokról, ahol örökimádás zajlik. A Mennyországban szüntelen az imádás. Ha nem sajátítjátok el a Földön az imádás gyakorlatát, akkor sok mindent pótolnotok kell odaát. A ti javatokat szolgálja mindig az Eucharisztia méltó hódolatának a gyakorlata. Engeszteljetek azokért a közömbös lelkekért, akik nem akarnak élni a kegyelmek lehetőségével. Gyermekeim, bátran buzdítsátok a papokat a szentségimádásra és kérjétek őket arra, hogy veletek együtt imádjanak Engem, a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Felszentelt szolgáim közül sokan nem tudják, hogy mekkora ereje van annak, ha ők bekapcsolódnak a rózsafüzér mondásába, a szentségimádásba és egyéb közösségi tevékenységekbe. A Sátán olyan, mint egy ragadozó állat. Ha azt látja, hogy a közösségnek nincsen pásztora, akkor a nyájat könnyedén szétbomlasztja. A pásztor jelenléte erősíti a közösséget. Nagyon ritka az a közösség, amely pásztor nélkül megmarad és hűségesen kitart az imádságban.”

Mária Magdolna

Jézus kardja

2018. 11. 14, Szerda

Jézus: „Gyermekeim, az emberiség már túl van a zűrzavar közepén. A zűrzavarhoz nemcsak a természeti katasztrófák tartoznak, hanem az emberek hitetlensége, tudatlansága is. Az ördög homályba borítja az emberek értelmét, hogy nehogy fölismerjék a saját lelki állapotukat és az idők jeleit. Az emberiség hatalmas megtévesztés alatt áll. A hazugságok áradata tartják fenn a félrevezetést. Még választottaim, prófétáim is ki vannak téve e próbatételnek. Gyermekeim, ha nem rövidíteném meg az időt, amely az emberiség életének legsúlyosabb századát jelenti, akkor senki sem maradna életben. Választottaim száma egyre csökken a világban, mert a bűn őket is rossz útra vezeti. Bizonyára föl teszitek magatokban a kérdést, hogy lesz-e egyáltalán néhány ember, aki ennek ellenére hű marad Hozzám? Akik a legkisebbek közületek, azok nem fognak elhagyni Engem. Ők az imádság, böjt és szentségek mellett nagy alázatra törekszenek. Ezek az emberek bűnbánatukban nap mint nap siratják a bűneiket és hálát adnak a szenvedésért, mert tudják, hogy Én formálom őket általa. Ők egyedül az Én társaságomat keresik, hiszen örömüket Bennem lelik. Minél rejtettebb életet él valaki, annál inkább Nekem tudja szentelni magát. Azok járnak jó úton, ahol sok a szenvedés és megpróbáltatás. Ahol ezek nincsenek jelen, ott nagy baj van. A békés körülmények és a gondtalan élet nem feltétlen jelentik azt, hogy ezek a lelkek egyenesen haladnak az üdvösség felé. Én nem békét hoztam nektek, hanem kardot. A folyamatos harcban szükségetek van egy kardra, hiszen kard nélkül elvesztek. A kard az Én igéimet jelenti. A harc csak a halál pillanatában fog lezárulni. Aki Engem követ, annak vállalnia kell minden harcot, hiszen az üdvösség koronáját győzelem nélkül senki nem nyerheti el.”

Mária Magdolna

A Sátán egyetlen akadálya az Eucharisztia

2018. 11. 16, Péntek

Láttam, ahogyan a Sátán a pokol mélyéből kiemelkedik a mi világunkba. Ereje teljességében mutatkozott meg és ez egy templom közepén zajlott az oltárhoz közel. A papok kardot, lándzsát hajítottak felé, de ez mind hiábavaló volt. E fegyverek élénél vércseppek voltak. Azt hittem, hogy Jézus drágalátos vére, ám nem az volt, mert a Sátánt nem tudta megfékezni. Az emberek megrémültek és menekültek, amerre csak lehetett. De a Sátán mindenkit egyesével magához ragadott és számonkérte őket. Egy rejtélyes dolgot keresett minden áron, csakhogy megtalálhassa. Nem számított neki, hogy hányan halnak bele és tudták e vagy sem, ő akkor is kereste. Az emberek között orvosok, tudósok is voltak. Senkit nem kímélt. Engem nem vett észre, mintha az Úr elrejtett volna a gonosz elől.

Jézus: „Gyermekeim, a Sátán már ereje teljességében van. Ő már nemcsak a világ fölött uralkodik, hanem már Egyházam fölött is. Sikerült az egyházi hierarchia legmagasabb szintjéig eljutnia. A Sátán előtt csak egyetlen akadály van, és ez az Én misztikus Testem és Vérem. Minden erejével azt kereste, hogy még hol található átváltoztatott szent ostya és szent vér a világban. Ez a látomás előre utal, mert ez készülődik a háttérben titokzatos módon. Gyermekeim, az átváltoztatás megszüntetésén munkálkodnak mindenhol. Az új egyházi év számos változást hoz a liturgia területén. Ha szavaimat megváltoztatják, akkor tudjátok meg, hogy elérkezett az idő. Ó, mily kevesen fogják felismerni a változás előjelét! Még a hívő katolikusok számára sem lesz világos, ami előttük történik észrevétlenül. Csak a tiszta szívű emberek fogják érzékelni a reform hatását. Sokan nem fognak hinni az ő felhívásaiknak, mert az emberek lehetetlennek tartják, hogy ez megtörténhet. Gyermekeim, egyedül az Én örök áldozatom képes féken tartani a Sátán erejét. Ha áldozatomat megszüntetik, akkor elszabadul a pokol a világ minden területén. Ám ne féljetek, mert gondoskodni fogok arról, hogy ne maradjatok Eucharisztia nélkül! A rossz fölött mindig a jó fog győzedelmeskedni. Imádkozzatok a papokért, akiket az engedelmesség nevében a bűnre köteleznek! Aki mégis ellen fog állni, azt félre állítják az útból. Hűséges szolgáim szorongattatott helyzetben lesznek, mert saját bőrükön fogják megtapasztalni, hogy ezt nem tudják megakadályozni. Rengeteg vértanú lesz, aki felemeli szavát az igazság mellett. Gyermekeim, vegyétek komolyan minden felhívásomat, amely a ti érdeketeket szolgálja. Lelketeket készítsétek fel, mert most a hitetekre kell támaszkodnotok minden pillanatban ahhoz, hogy időben felismerhessétek a jeleket.”

Mária Magdolna

Közel a háború

2018. 11. 18, Vasárnap

Szűzanya: „Drága gyermekeim, ahol megszűnik a hit és a Fiamba vetett remény, ott könnyen úrrá lesz az erőszak, a gyűlölet, a szeretetlenség és a gyilkosság. Európa több országában polgárháború zajlik, amely hamarosan a háború kirobbanásához vezethet.A háború mögött mindig a hatalom iránti vágy rejtőzik. Sok ártatlan ember fog meghalni. Olyan összetett eseményeknek vagytok szemtanúi, ahol a történések egymásba fonódnak.Ahogyan az idegen népek törekszenek megszállni az országokat, úgy fognak kiélesedni egyre jobban a polgárháborús állapotok is. Ezt a folyamatot Isten büntető ítéletének tekintsétek, hiszen Európa népei semmibe veszik az Ő törvényeit. A büntetés ezen formája számtalan helyen szerepel a Szentírásban, ahol a próféták időben figyelmeztették az embereket a bűnbánatra és megtérésre, ám ők nem hallgattak rájuk. Csak kevesen ismerik fel Isten törvényének célját és értelmét. Gyermekeim, közeleg a háború, de ez még nem az atomháborút jelenti!Az atombombákat a végső órákban fogják felhasználni, amikor nem fognak más megoldást látni a harc sikerének érdekében. Imádkozzatok mindazokért is, akik a határaitokon túl élnek és már részesei a háborúhoz hasonló állapotoknak! Sokan aggódtok hazátok miatt, hogy vajon érintve lesztek-e a háborúban vagy sem. Gyermekeim, minden attól függ, hogy Fiam kezét és az én édesanyai kezeimet mennyire fogjátok erősen. Imádkozzatok minél többet Fiam szentséges jelenlétében, aki kegyelmével megsokszorozza imáitok erejét! Az ördög tehetetlenül áll azokkal szemben, akik Fiamhoz közel vannak.”

Mária Magdolna

Az Antikrisztus színre lépése közel van

2018. 11. 20, Kedd

Láttam az Antikrisztust hús-vér emberként, aki a világ vezetői fölött áll. Ő a bűnt testesíti meg, bár kívülről nem látni rajta, hogy ki is valójában. Láttam, hogy már számtalan ember elkötelezte magát arra, hogy szolgálja őt. Először azok mentek elé, akik nagy vagyonnal, tudással, tehetséggel, karizmákkal rendelkeztek. Ők felesküdtek arra, hogy készek mindent érte vállalni és segítenek királyságának felépítésében. Láttam, hogy a vallások legnagyobb vezetői is ismerik az ő személyét és készek arra, hogy létrehozzák az új világvallást. Láttam, hogy az Antikrisztus már sokszor járt Rómában személyesen, ahol a magasabb körökben már számtalan követőre lelt. Az Úr megjelent mellettem és azt mondta:

„Még nem érkezett el az Antikrisztus nyilvános fellépésének az ideje, de titokban zárt ajtók között már építi a hatalmát követői által. Minél többen készek szolgálni őt, annál közelebb van az ő színre lépése.Olaszországot sok katasztrófa sújtja. Ennek az az oka, hogy a hitehagyás miatt Róma az Antikrisztus székhelyé válik. Bizony mondom nektek, hogy minden készen áll arra, hogy a Sátán eszköze átvegye az uralmat Róma fölött. Az Antikrisztus tudja, hogy akié Róma, azé a világ. Egyházam alapjait már megrendítették, de Szentlelkem művét senki sem szüntetheti meg. Ami örökkévaló, az a földön is örökké megmarad. Áldozatomat el akarják törölni, mert ez a lelkek kegyelmi forrását jelenti. Gyermekeim, ahol az Antikrisztus megmutatkozik, ott maga a föld is megrendül. Ő lényében hordozza a bűn minden fajtáját, amit ravaszan elrejt önmagában. Az emberiség megérett arra, hogy hamarosan megismerjék őt. Jeruzsálem ismét megtagad Engem, mert az Antikrisztus lesz az a személy, akit királyként elfogadnak.Jeruzsálem lesz a népek között az első, aki hirdetni fogja az egész világnak a Messiás eljövetelét, aki előtt számtalan nemzet hódolni fog.Az Antikrisztus számára Róma eszköz lesz vallásának megalapításában, míg Jeruzsálem városa királyságát fogja megalapozni. Ez a királyság rövid ideig fog működni, mert ami rossz gyümölcsből jön létre, az hamar elvész. Imádkozzatok, mert csakis az Én áldozatom és szeretetem képes megfékezni az ő erejét és hatalmának kiteljesedését! Éberen virrasszatok, mert közeleg a Sátán órája! Ne féljetek, mert Atyám, Én és Szentlelkem sosem hagyjuk cserben azokat, akik mindvégig kitartanak!”

Mária Magdolna

Szűz Mária ünnepein megnyílik az ég a kegyelemre

2018. 11. 27, Kedd

A Szűzanya a Szent Korona elé vezetett engem. A Szent Korona mellett egy angyal állt, aki kezében tartotta kisebb méretben az engesztelő kápolnát, amit Natália nővér elmondása alapján ismerünk. Láttam, hogy a Mennyei Atya egyik tenyerét a korona fölé helyezi, a másikat pedig a templom fölé. Hallottam, ahogyan az Úr így szólt:

„Amíg nem épül fel az engesztelő kápolna a Normafánál, addig ne hanyagoljátok el a Szent Korona látogatásokat sem. Imáitokat mindig számon fogom tartani és hazátok védelmére fordítom. Mivel leányom kérését nem tudtátok teljesíteni, ezért a Szent Koronához helyezem Magyarország jelenét és jövőjét, hiszen a parlamentben dől el minden hazátokkal kapcsolatban. Én jelen vagyok a Szent Korona mögött. Szent Fiam képe igazolja a korona hatalmának isteni eredetét. Ez nem jelenti azt, hogy nincs szükség az engesztelő kápolnára. Azonban a háború közel van, és nem tudhatjátok, hogy a történelem megismétli-e magát vagy nem. Korábbi felajánlásaitok, imáitok és áldozataitok meghozta az eredményét, ezért éljetek a Szent Korona kegyelmének lehetőségével is, amely szüntelen ott ragyog Mennyei Édesanyátok fején. Akinek lehetősége van rá, az a szentmise előtt vagy után látogasson el a Szent Koronához Szűz Mária legfőbb egyházi ünnepein, ugyanis ezeken az ünnepeken az ég különösen megnyílik a kegyelemre. Királynőtök trónja még nem készült el a Normafánál. A Szent Korona előkészíti Szűz Mária győzelmét. Mennyei Édesanyátok mindig szent királyaitok segítségére sietett a nagyobb csaták során. A magyar nép még nem fogta fel szívével azt, hogy mekkora kincs van a kezében. Imádkozzatok, hogy minél többen felismerjék a magyar nép valódi múltját, ami reményt és hitet adhat sokak számára!”

Mária Magdolna

Szent Péter és Jézus párbeszéde

2018. 11. 29, Csütörtök

Láttam Szent Pétert, aki Jézus Krisztus előtt térdelt. A többi apostol is jelen volt és figyelemmel kísérték Péter és Jézus párbeszédét. Hallottam, hogy a Megváltó ezt mondta Péternek:

„Péter, te vagy a kőszikla. Neked adtam a Menny kulcsait és rád bíztam Egyházamat. Te vagy az első, és nevedet egyetlen pápa sem vehette fel, és nem is fogja soha. Vértanúságod után helyet foglalhattál Mellettem és Velem együtt szemlélhetted Egyházam történelmét. Számtalan utódod volt, akiknek helyt kellett állniuk a bűn sötétségében is. Voltak olyanok, akik Egyházam ellen támadtak (Avignoni fogság, Reformáció). A Sátán mindig belülről támadta Egyházamat és csak aztán kívülről. Az egész alvilág meg akarta rendíteni mindazt, amit felépítettem általad. Immár 2000 év eltelte után még mindig fennáll Egyházam végtelen szeretetem kegyelméből. Az ördög azonban nem alszik és az elmúlt évszázad alatt titokzatos módon befurakodott az egyházi hierarchiába. Lassan elérte, hogy tanításaimon minden lelkiismeret-furdalás nélkül könnyedén változtassanak. Az Egyház igaz földi helytartói minden erejükkel küzdöttek és védték az evangélium tisztaságát. XVI. Benedek fiam az olajfa dicsősége. Az olajfa mindig a Getszemáni kertben való szenvedésemre emlékeztet. Ő sok szenvedésben részesült, mert üldözést szenvedett az igazságért. Hosszú életet adtam neki ajándékba, hogy az igazaknak reményt és hitet adjon a példájával, tanításával. Ám idős kora és betegsége miatt már nincs sok ideje hátra. Neki még be kell teljesíteni az utolsó feladatot, amit reá bíztam. Hamarosan nyíltan megkérdőjelezik istenségemet. Földi létemet nem tagadhatják meg, de isteni mivoltomat igen. Benedek fiam fel fog szólalni a tévtanítás ellen. Szavai olyanok lesznek, mint a kürt harsonája igaz gyermekeim számára. Ez lesz az esemény, ami után fiam életére fognak törni. Halála után nagy szorongattatás lesz, és neked, Péter, vezetned kell maradék Egyházamat. Az égből fogod kormányozni enyéimet. Sokan nem akarják tudomásul venni, hogy a szemük előtt teljesedik be Malakiás jövendölése. Péterem, imádkozz nyájamért, ami egyre inkább szétszéledt! Róma el fog veszni, mert nem tartott ki mindvégig Mellettem. Én magam fogom megítélni második eljövetelemkor mindazokat, akik az igazság ismeretének ellenére vakmerően megtagadtak Engem és népemet megtévesztették. Az igazság fényre fog derülni, ezt senki és semmi nem akadályozhatja meg.”

Szent Péter nagy figyelemmel hallgatta a Mester szavait, majd alázattal meghajolt előtte és azt mondta: „Uram, vezetni fogom maradék nyájadat. Szívem meghasad a fájdalomtól, hogy látom Egyházamat, mint hajót süllyedni a tenger közepén. Én is elsüllyedtem a tenger vizében, amikor eléd akartam menni. Kételkedtem magamban és nem hittem eléggé Benned, de te mégis megmentettél engem. Uram, hiszem, hogy ugyanezt fogod tenni Egyházaddal is a végső órákban. És ekkor az emberiség ismét elismeri, hogy te valóban az Isten Fia vagy.”

Az Úr gyöngéden és szeretettel Péterre mosolygott, megáldotta őt és azt mondta: „Így lesz fiam.” Az apostolok körbe vették Pétert és vele együtt ujjongtak, mert tudták, hogy közel van Isten győzelme és dicsőségének korszaka. Végül a jó győzedelmeskedni fog a rossz fölött.

Mária Magdolna

a

 

2017. november 8. Itthon az Úr Jézus: Drága, szeretett kisgyermekeim! El nem tudjátok képzelni, milyen boldog vagyok köztetek. A legnagyobb gyönyörűségem Nekem az emberek fiaival lenni. Ezért szálltam le Atyám öléből. Megtestesültem a Szent Szűz, Legszentebb Édesanyám méhében, hogy emberré legyek, és köztetek legyek, mert így akartam. Lehoztam nektek Atyám Igéjét, a Szent Evangéliumot, a szeretet, azt a tanítást, amely egyedül tudja boldoggá tenni az egész emberi nemet. De sajnos ellenfelem megtéveszti az embereket, így félredobják a szeretetet, a legegyszerűbb és legnagyszerűbb tanítást, az Evangéliumot, helyette túlbonyolítják az elméjüket, megrontják életüket és a sok bonyodalom közepette már észre sem veszik, hogy a sátánt szolgálják, és a kelepcéjében vergődnek. De ti, kicsi gyermekeim, akik oly tiszta egyszerűséggel és nagy szeretettel gyűltök körém, megvigasztaljátok értetek átdöfött, Legszentebb Szívemet, amelyből minden szeretet forrásozik, amelyből az Egyházat hoztam létre, a vér és a víz, szentségeim által.

 

Gyermekeim! Ragaszkodjatok az Általam alapított egyetemes, katolikus Egyházhoz! Minden zűrzavar ellenére ragaszkodjatok a legtisztább tanításhoz, a Szent Evangéliumhoz. Nap, mint nap olvassátok, ebből merítsetek, hogy szentek legyetek, amiképpen kértem tőletek. Minden életállapotban éljétek meg az életszentséget, melynek alapja az Isten- és emberszeretet, és az ebből fakadó jó cselekedetek.

 

Drága kicsinyeim! Vegyétek nagy kitüntetésnek, hogy szólok hozzátok, hogy tanítalak titeket. Fogadjátok meg intelmeimet és éljetek szerintük. Határolódjatok el, és ne vegyetek részt a világ zűrzavaros tévtanításaiban és rossz cselekedeteiben, amelyeket a sátán tár elétek, hogy elveszejtsen, és a kárhozatra taszítson benneteket. Ti mindig csak a tiszta forrásból igyatok, amely az Én tanításom, Aki út, igazság és élet vagyok számotokra, és az örök boldogságra vezetlek titeket. Kövessetek Engem a keresztúton, az önmegtagadás, a lemondás és a türelmes kereszthordozás szellemében, mert bár rögös és szenvedésekkel teli út az Én keresztutam, de mégis ez az egyetlen ösvény, amely az örök életre vezet. Ti ne tobzódjatok a világgal és ne keressétek annak élvezeteit, mert ezek mind hamis örömök. Jól jegyezzétek meg, hogy Én csak attól tiltalak titeket, ami a kárhozatotokra van, és csak azt kérem tőletek, ami az üdvösségre vezet.

 

Fogadjátok áldásomat, melyet Szívem túláradó szeretetével adok rátok, amely megerősít titeket az élet megpróbáltatásai között, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Zsid 12, 22-23-25: „…ti Sion hegyéhez járultatok,… Istenhez, Vigyázzatok, ne utasítsátok vissza azt, aki hozzátok szól.”

 

2017. november 14. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Közeleg az óra, már itt is van, amikor beteljesülnek szavaim. Azért figyelmeztetlek benneteket, mert azt akarom, hogy ne érjen váratlanul, és éljetek szüntelen készenlétben.

 

Kicsinyeim! Ne legyetek hitetlenek, hanem hívők! A próféciák attól jövendölések, hogy előre figyelmeztetnek a később beteljesülő eseményekre. Nézzetek körül: a világ tisztítása, megbüntetése már régóta folyik. A rengeteg természeti katasztrófa, háború, migráns-áradat mind a bűnök következménye. Imádkozzatok, mert csak a ti imáitokra adok még haladékot, és ha elegendő ima száll fel Hozzám és felajánlott áldozat, akkor egy-egy csapás el is maradhat. Jóllehet Én előre tudom, hogy szabad akaratotokból mit fogtok válaszolni, de mégis megvárom válaszotokat. A próféciák, amelyeket tudtotokra adtam, be fognak teljesülni. Az üldözés és a háború már itt van, és sok áldozatot fog szedni.

 

Megáldalak titeket drága gyermekeim, Szívem túláradó, végtelen szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Mk 14, 42 és 49: „Itt az óra, az Emberfiát a bűnösök kezére adják. …az Írásnak be kell teljesednie.”

 

 

 

2017. november 15. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Készüljetek! Egy soha nem látott, hatalmas keresztényüldözés vár most a világra. Maga a sátán harcol ellenetek, megtévesztve az embereket, hogy titeket hitetleneknek nevezzenek, és mint valami fölösleges szemetet, eltakarítsanak a Földről. Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de semmi más hatalmuk nincs fölöttetek.

 

Gyermekeim! Csak a bűn elkövetésétől féljetek, ami elválaszt titeket Tőlem, Megváltótoktól, örök életetek Szerzőjétől. Ha majd eljön az óra, amely szinte már itt is van, adjátok oda az életeteket Értem. Így dicsőítsétek meg az Emberfiát, Engem, Aki a keresztfán kínhalált haltam értetek. Valljatok meg Engem, ne féljetek! Szükség van hitetek megvallására ahhoz, hogy tudják, Kihez tartoztok, és Kiről tesztek tanúságot. Apostolaim is megvallottak Engem annak ellenére, hogy megbotozták, és üldözték őket, azért, hogy ne tanítsanak Rólam. Péter, aki akkor már eltelt a Szentlélekkel, ezt mondta üldözőinek: inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek. Ezzel folytatták a tanítást Rólam, Aki meghaltam, de feltámadtam, és örökké élek. Nektek is, gyermekeim, apostolaim nyomában kell járnotok, és erős hittel, határozottan meg kell vallani Engem az emberek előtt, még akkor is, ha ezért az életetekre törnek.

 

Drága gyermekeim! Újra mondom, ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de lelketek fölött nincs hatalmuk. Lelketek az Én tulajdonom, amire úgy vigyázok, mint saját dicsőségemre, és halálotok pillanatában áthelyezlek titeket abba a csodálatos, gyönyörű Országba, amelyet öröktől fogva készítettem nektek, amely azoknak készült, akik Istent szeretik. Szeressetek Engem mindhalálig, és adjátok az életeteket is Értem, mert senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint annak, aki életét adja Istenért.

 

Gyermekeim! Az óra itt van. Hamarosan leszállok az Égből, megmutatom hatalmamat, kiirtom a bűnösöket a Föld színéről, a démonokat és a főördögöt visszataszítom a pokol fenekére, és ezer évre megláncolom őket. Nem tűröm tovább, hogy gyermekeimet félrevezessék. A sátán ideje akkor lejár, és ezer évig nem lesz szabadon engedve. Az ezer év a teljességet jelenti, amikor az emberek békében és szeretetben fognak élni, amikor olyan páratlan dicsőséget és szeretetet fognak adni Nekem, az Oltáriszentségben jelenlevő Megváltónak, amilyen még soha nem volt sem az előtt, sem az után nem lesz. Akkor nem tudja kísérteni a gonosz a lelkeket. Nagy boldogságban, békében és szeretetben fognak élni az emberek egymással, de mindenekelőtt Istennel. Az a világ a Mennyország előszobája lesz, ahol igazság és béke csókolgatják egymást, és a szeretet kiárad minden lélekre. Sóvárogva várjátok ezt az eljövendő korszakot, amelyet azért adok, hogy megmutassam az akkor élőknek, hogy milyen életet szánt nekik öröktől fogva Isten ezen a Földön. Ti pedig, drága kicsinyeim, akik már nem lesztek itt a Földön, amikor mindez bekövetkezik, a Mennyből még nagyobb boldogságban fogjátok szemlélni ezt a földi Paradicsomot, az ezer éves béke uralmát. Nem lesz többé harc a sátánnal, az emberek békében és szeretetben fognak élni. A Föld az embert szolgálja, bőségben megtermi gyümölcsét, és az embernek nem kell robotolni, hanem élvezik a föld ajándékait, és minden idejüket Isten imádására fogják fordítani. Akkor papjaimnak az lesz a feladatuk, hogy az elkövetkező nemzedékkel megismertessék tanításomat, és jó, szent életpéldájukkal elől járjanak, hogy híveik őket követve tettekre váltsák Isten törvényét. Most megtisztítom ezt a világot, kisöpröm a bűnt, a szennyet, a mocskot, örökre eltaposom a paráznaság férgét. Az új világban minden megfogant élet csak szeretetből jön létre, igaz, tiszta szerelemből. Az új világ Isten képmásának lenyomata lesz, ahol a szeretet lesz az úr. Ez a világ, amiben most éltek, a bűn melegágya, az önzés, az érdek, ami eleve halálra van ítélve, mert nem Istentől származik.

 

Fogadjátok megerősítő áldásomat, melyet Szívem túláradó, végtelen szeretetével adok rátok, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: 2 Tessz 3, 1: „az Úr szava”

 

 

 

2017. november 21. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim, Szívemnek áldott kicsinyei! Ismerjétek föl az idők jeleit! Az óra itt van. Soha nem volt még ilyen káosz a világban, mint most. A pokol összes ördöge és démona ki van szabadítva, hogy zűrzavart keltsenek a lelkekben és az emberek között. Már minden készen áll a harmadik világháború kirobbantására. Pattanásig feszült a helyzet. Imádkozzatok a békéért! Imáitokra még sok kegyelmet adok. Jóllehet, a világ megtisztítását már nem lehet elkerülni, ez már régóta elkezdődött, de nem mindegy, hogy egy adott területen belül mennyi lesz a szenvedés és a kár.

 

Kicsinyeim! Szavaimat soha ne felejtsétek el: „Én veletek vagyok a világ végezetéig”, „Nálam nélkül semmit sem tehettek.” „Aki kér, az kap, aki zörget, annak ajtót nyitnak.” A hittel teli, kitartó, állhatatos imára sok kegyelmet adok. A leghatásosabb ima a rózsafüzér. Azért, mert abban az Én életemről elmélkedtek, és Édesanyám maga könyörög értetek. Ezért biztatlak benneteket, hogy mindennap mondjátok el a rózsafüzért, legalább egy öt tizedes szentolvasót, amelyből rengeteg kegyelem forrásozik. Erre az imára minden kegyelmet megkaptok, amire szükségetek van, mert maga a Szentlélek és Édesanyám könyörög értetek.

 

Kicsinyeim! Ne féljetek attól, aminek be kell következnie! A Szentírásban benne van, Szent Péter apostol levelében: „A világ tűz által tisztul meg.” Száz évvel ezelőtt az angyal lángpallossal akarta meggyújtani a Földgolyót. A pallos lángját Édesanyám kezéből kiáradó fény, a szeretetláng oltotta el, mert az isteni szeretet lángja összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint a gyűlölet tüze. Azért kérem most is az imát. Égig érő könyörgéssel, Isten iránti végtelen nagy szeretettel imádkozzatok, és kérjétek Tőlem a kegyelmet a lelkek megmentéséért, kegyelmem kiáradásáért, az elmék megvilágosodásáért, és mindazért a kegyelemért, amire itt és most szükségetek van. Itt vagyok köztetek, keresztre feszítve, Véremet kiontva, mert a hitetlenek, a bűnben élők ma is keresztre feszítenek Engem a lelkükben, és ha újra itt lennék köztetek, megint keresztre feszítenének, mint kétezer évvel ezelőtt. Mivel már fölmentem Atyámhoz és testben nem jövök el úgy újra, mint legelőször, hanem csak megdicsőült formában, az ég felhőin, ezért most azokat üldözik, akik a Nevemet viselik, és tanításom szerint élnek. Ezért van most ilyen nagy keresztényüldözés. A sátán látja a keresztények homlokán a szent jelet, a keresztség szentségét, és dühödt erővel támad rájuk, hogy elpusztítsa őket. Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelketek fölött nem lehet úrrá. Ti szent istenfélelemmel tartsátok meg törvényeimet, a szeretet főparancsát és akkor nyugodtak lehettek bármikor és bármilyen körülmények között haltok meg: biztos helyetek van a Mennyben.

 

Erre áldalak meg titeket, Szívem túláradó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítés: Mk 6, 34: „(Jézus) sok mindenre kezdte őket tanítani”

 

 

 

2017. november 22. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Kizárólag miattatok tartom még fenn ezt a világot. Tiértetek, akik tisztalelkűek vagytok, akik szerettek Engem, türelemmel viselitek szenvedéseiteket, és megtartjátok törvényeimet. Atyám karja súlyosan fenyít. Már lesújtani készül a Földre.

 

Gyermekeim! Ha látnátok, hogy mennyi a bűn, úgy az Egyházban, mint a világban, és hogy mekkora felfordulás és káosz uralkodik a lelkekben és a környezetükben, meghalnátok a rémülettől. Már a természet sem bírja ezt a felfordulást. Azért vannak a katasztrófák, a cunamik, a földrengések, a tűzvész és az árvíz, az égi háborúk, a villámok és minden katasztrófa. Én, Aki a szívek és a vesék vizsgálója vagyok, látom az emberek gondolatait, még Engem is elképeszt, hogy az emberek ekkora nagy pusztulás láttán hogy-hogy nem fordulnak Istenhez, miért nem bánják meg bűneiket, és miért nem váltanak irányt, hogy a rossz útról letérve az üdvösségre vezető, keskeny ösvényen indulnának el. Borzasztó ez a megátalkodottság. Ez a bűnben való vergődés olyan, mint amikor egy nagytestű állat beleragad az iszapba, kínlódik-vergődik, de nem hogy ki tudna jönni belőle, hanem csak még mélyebbre süllyed.

 

Gyermekeim! Értsétek meg, amit mondtam: „Nálam nélkül semmit nem tehettek.” Semmi jót, csak rosszat. Egyedül az Isten kegyelme, ereje és végtelen szeretete tud kibillenteni titeket a bűnből, a rosszból, az iszapból. De ha nem kéritek, és nem imádkoztok, menthetetlenül elvesztek.

 

Gyermekeim! A világban mindig is harc dúlt. Most különösen hatalmas a csata a lelkekért. A pokol összes ördöge és démona ki lett engedve az emberek bűnös cselekedetei miatt. Ugyanis a bűnös szabadítja ki őket a pokolból, amikor a rosszat választja.

 

Gyermekeim! Soha ne ragaszkodjatok saját akaratotokhoz, mert a gonosz az ő szándékát úgy tünteti fel, mintha az a tiétek lenne. A Miatyánkban ezt tanítottam: „Legyen meg a Te akaratod.” Ezért kutassátok, keressétek mindig, hogy mi az Isten akarata. Könnyű szerrel rájöttök, ha a főparancs tükrében vizsgáljátok meg az eseményeket. Mindig a szeretet és az irgalom mellett döntsetek, mert ez az Isten akarata. A Szentírás ismerete fontosabb minden tudománynál, mert ennek tudása világító fáklya, amely vezet titeket a szellemi zűrzavarok sötétségében. Ha ismeritek a Szentírást, akkor bölcsen tudtok élni. Mindig fölismernétek, mi az Isten akarata, és akkor akadálytalanul haladnátok előre az üdvösségre vezető úton. De aki nem ismeri az igazságot, a Szentírást, az vakon tapogatódzik a sötétben, mindenféle eretnekség és tévtanítás csapdájába esik, ami újabb meg újabb szenvedéseket hoz rá. Ezért, drága kicsinyeim, kivétel nélkül mindenkinek, akiket elétek hozok, hirdessétek az Evangéliumot, az Én tanításomat, mert egyedül ez az igazság, amely megvéd titeket a sátán csapdájától, amely fölnyitja szíveteket a jóra, a szépre, és a szeretetre.

 

Drága gyermekeim! Éljetek szüntelen készenlétben! A napot és az órát senki sem ismeri, de egy biztos: hogy eljön. Eljön az egyén halálának a pillanata, amikor megjelenik számadásra Isten ítélőszéke előtt, és elfoglalja az őt megillető helyet, amelyet cselekedeteivel érdemelt ki. Onnan már nincs visszaút, és nem lehet rajta változtatni. Aztán majd a végítéleten, amikor feltárulnak mindenki előtt az egyének cselekedetei, amiről az Evangéliumban ezt mondtam, hogy „amit most titokban tesztek, a háztetőkről fogják hirdetni”. Ezért, gyermekeim, úgy éljetek, hogy senki ne tudjon elmarasztalni titeket életmódotokért, szavaitokért és tetteitekért. Szenteljétek Nekem az életeteket, és akkor Én boldoggá teszlek titeket már ezen a Földön. Egyesüljetek Velem tiszta lélekkel a Szentáldozásban, és akkor mindent megnyertetek ezen a világon, mert Én a legnagyobbat, Önmagamat adom nektek. Akkor beviszlek titeket a menyegzőre, Atyám Országába, ahol helyet készítettem nektek, ahol az örök boldogság vár rátok. De ha nem működtök együtt kegyelmemmel, kirekesztitek magatokat a külső sötétségre, ahol sírás és fogcsikorgatás lesz örökkön-örökké. Ettől akarlak megóvni titeket, kicsi gyermekeim. Ezért üzenek, ezért figyelmeztetlek. Mert az idő a Földön véges, hamar lejár, és az örökkévalóságon át mindenkinek viselnie kell tettei következményeit. Megáldalak titeket Szívem túláradó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 


Szentírási megerősítés: Márk 2, 19: „Jézus válaszolt”

2017. november 23-án, csütörtökön itthon az Úr Jézus: „Ezt üzenem X-nek: Drága kislányom! Az idő rövid. Készülj! Most fogsz megállni Szent Színem előtt. Lélekben készülj! Úgy készítsd a lelkedet, mint azt a termet, ahová a királyok Királyát akarod fogadni. Minden apró porszemet törölj le! Csinálj ragyogó tisztaságot! Ékesítsd fel ezt a termet friss illatos szép, üde virágokkal! Tegyél az asztalra finom ételeket, süteményeket és gyümölcsöket! Mindezt nagy szeretettel tedd! Olyan szeretettel, amilyennel a te Királyod meghozta érted a keresztfán az Áldozatot.

A terem a te lelked, amelyet bemutatsz a hatalmas Isten ítélőszéke előtt, amikor megjelensz Előtte számadásra halálod pillanatában. Ne hagyja el az ajkadat szeretetlen szó! A lelked lángoló szeretettől izzon hőn imádott Megváltód iránt!

Mondj Neki gyakran szerelmes, édes szavakat! Így szólítsd Őt: Hőn imádott Királyom! Megváltó Jézusom! Várva várom, hogy megjelenjek Isteni Színed előtt! Minden vágyam az, hogy Téged színről színre lássalak, vég nélkül imádjalak, és örökké hálát adjak Neked! Azért, mert meghaltál értem a kereszten, hogy kifizesd helyettem a váltságdíjat, és megments a pokol tüzétől. Hálát adok Neked mindenért. A keresztekért, amelyek által elvezettél engem az üdvösségre, és Veled egyesülve élhettem ebben a siralomvölgyben. Hálát adok Neked minden jóért és rosszért egyaránt, mert Te mindent a javamra fordítottál. Végül megköszönöm Neked, hogy az én számomra is helyet készítettél Atyád Házában, és azt akartad, hogy ott legyek, ahol Te, és lássam dicsőségedet. Így imádkozz drága kislányom! Ezekkel a szavakkal adj hálát Nekem és Én beteljesítem minden vágyadat, letörlök szemedről minden könnyet. Örökre boldoggá teszlek. Olyan boldoggá, amit a legmerészebb álmaidban sem tudnál elképzelni. Várd kitörő örömmel azt a nagy napot, amikor irgalmas, szeretettől lángoló Szívemre ölellek! Akkor lélekben egyesülsz Velem úgy, ahogy ez földi ember számára lehetetlen. Ez a legboldogabb állapot a Mennyben, amit emberi szavakkal nem lehet kifejezni. Ezt kapod Tőlem hűséged és buzgó szolgálatod jutalmául. Menj végig az úton! Tarts ki mindhalálig! Ha pedig eljön az óra, vallj meg bátran Engem az emberek előtt. Soha ne félj! Nem te, hanem a Szentlélek fog beszélni általad. Ő adja az erőt és a bátorságot, mint egykor apostolaimnak. Megáldalak téged Szívem végtelen szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”


Szentírási megerősítés: 1 Tessz. 5, 19-20: „Ne oltsátok ki a Lelket, s a prófétai beszédet ne vessétek meg. Vizsgáljatok felül mindent, a jót tartsátok meg.”

  1. 2017. november 28. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! El nem tudjátok képzelni, milyen nagy boldogságot készítettem számotokra az örök hazában. Ennek a hatalmas boldogságnak az elő ízét éreztetem meg veletek a Szentáldozásban. Örömötök forrása, boldogságotok titka Én magam vagyok, Aki oly nagyon szeretlek titeket, hogy mindig köztetek akartam lenni. Ezért maradtam itt, a Legméltóságosabb Oltáriszentségben, és táplállak titeket Önmagammal, értetek feláldozott drága, Szent Testemmel és Véremmel. Ó, ha felfognátok, mily nagy szeretet rejlik e szavak mögött, belehalnátok a boldogságba. Ember így nem tud szeretni, csak az Isten. Csak Isten képes rá, hogy szétossza magát, és hogy veletek egyesüljön lélekben, ami a legmagasabb rendű együttlét. Ha fölfognátok azt, mekkora kegyelem vagyok az egész világ és az egyes ember számára, hogy mit jelent a Szentáldozás – minden ember térden kúszva menne a templomba, mellét verné a bűnbánattól, és mindenki Engem akarna a szívébe fogadni. Engem, a legnagyobbat, a második isteni személyt, az Isten egyszülött Fiát, a Megváltót, az Üdvözítőt.

 

 

 

Gyermekeim! Magamnál nagyobbat nem tudnék adni nektek. Ezért arra kérlek titeket, bár felfogni nem tudjátok az Ajándék nagyságát, de mégis igyekezzetek tisztán élni, szentül, mint a szent angyalok. Tartsátok meg törvényeimet maradéktalanul! Én a szeretet Istene vagyok. Egész életem példaként szolgál előttetek. Azt kértem tőletek, hogy Engem kövessetek, Aki úgy szerettem Atyámat, hogy mindenben engedelmeskedtem Neki – ezt kérem tőletek is. Ez legyen Istenszeretetetek, hogy Atyám törvényeit maradéktalanul teljesítsétek. Én úgy szerettelek titeket, hogy az életemet adtam oda értetek. Ugyanezt várom el tőletek is, hogy úgy szeressétek a felebarátot, ahogy Én, hogy ha kell, akár az életeteket is adjátok adta érte, ahogy azt Kolbe atya tette a koncentrációs táborban, és ezzel megmenekített egy családfőt. Az a minimum, hogy amit magatoknak nem akartok, azt a másik embernek se tegyétek, és ahogy szeretnétek, hogy veletek bánjanak, úgy bánjatok a másik emberrel.

 

 

 

Drága gyermekeim! A világ ma egy csatatér, ahol gyilkolás folyik, háború, öldöklés, gyűlölet, veszekedés, harag, mintha Én meg sem születtem volna, nem is hoztam volna le Atyám Igéjét, a szent Evangéliumot és a szeretet törvényét. Pedig ha körülnéztek a világban, Isten ujjlenyomata látszik minden teremtményen, emberen, állaton, növényen, a természeten, az egész világmindenségen. Isten túláradó szeretete népesítette be a földet és a vizeket emberekkel és állatokkal, és Atyám mindegyikről gondoskodik. A Földön a bűn miatt billent meg az egyensúly, az emberek önzése, kapzsisága miatt. Egyik uralkodik a másikon, azt hiszi, hogy örökké itt marad. Pedig minden ember porrá lesz, megsemmisül, de a cselekedeteit hozza magával ítélőszékem elé. Jó lenne, ha tudomásul vennétek, és szem előtt tartanátok az igazságot, hogy az életeteket Istentől kaptátok, és csak addig lehettek itt, a Földön, ameddig Atyám úgy akarja. Ezért kértem a szüntelen készenlétet, mert bárki bármikor megállhat Isten ítélőszéke előtt. Akkor lezárul élete, és tettei alapján nyeri el, vagy veszti el az örök életet.

 

 

 

A sátán soha nem látott módon harcol a lelkekért, hogy pokolra taszítsa őket. Ha látnátok, milyen harc folyik szellemi szinten, meghalnátok a rémülettől. A pokol összes ördöge ki van engedve, és mindenféle módon igyekszik elbuktatni és kárhozatra taszítani az embereket. A bűnt, a mocskot, a szennyet szép csomagolóeszközbe burkolja, hogy tetszetős és kívánatos legyen, mint annak idején a gyümölcs a Paradicsomkertben, amit Éva leszakított a tiltás ellenére, és ettek belőle. Ez a gyümölcs mindannak a bűnnek a szimbóluma, amire ráveszi az embereket a sátán. A szeretetet, mint szót, kiforgatták az értelméből, az már minden jelentéssel bír, csak azzal nem, ami valójában. Mert mit jelent szeretni? Engedelmeskedni Istennek, amint Én tettem. Az életét áldozni másokért, amint Én tettem. Ennek semmi köze nincs a bujasághoz, a paráznasághoz, az érdekhez, amit ma ezzel a szóval takarnak.

 

 

 

Gyermekeim! Csak és kizárólag a Szentlélek megvilágosító kegyelme által tudtok eligazodni ebben a szellemi zűrzavarban, ami ma a világot sújtja. Mindennap, már reggel imádkozzátok el a Szentlélek himnuszát. Kérjétek a Szentlelket, az Ő hét ajándékát, hogy Ő vezessen, az Ő fénye ragyogja be elméteket, lelketeket és testeteket. Ha ezt teszitek, akkor megkapjátok a bölcsességet, a tisztánlátást, és el tudtok igazodni a sátán útvesztőiben. Ó, ha látnátok, hogy mennyi csapdát helyezett ki ellenfelem a gyanútlan emberek elé, hogy azok elbukjanak, beleborzadnátok a rémületbe. A sátán a jó égisze alatt támad. Megvalósítatlan jó cselekedetekkel van kirakva az ő útja. Gyümölcseiről ismeritek meg a fát: ne higgyetek neki. Ti csak maradjatok meg a szent egyszerűségben és a tisztaságban, ami az én tanításom. Szavaitok legyen igen-igen és nem-nem. Ami ezen túl van, az a sátántól van.  Erre áldalak meg titeket Szívem csodálatos, mindeneket felülmúló, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

 

 

Szentírási megerősítések: Mk 9, 39: „Jézus válaszolt”

  1. 2017. november 29. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! A legboldogabb akkor vagyok, amikor egy tiszta lélekkel egyesülök a Szentáldozásban. Ilyenkor mindig azt mondom: érdemes volt megtestesülnöm legszentebb Anyám méhében, világra jönnöm, Emberré lennem, és feláldoztatnom a keresztfán, hogy legszentebb Testemmel és Véremmel köztetek legyek. El nem tudjátok képzelni, hogy milyen boldogság és sikerélmény, amikor egy szenttel egyesülök, mert vannak Földön élő szentek. Nem hiába mondtam, hogy legyetek szentek, mert Én Szent vagyok. Mindaz, aki olvassa és tettekre váltja tanításomat, az szent. Szent Pál is szenteknek nevezte a gyülekezet tagjait. Azért engedek meg gyarlóságokat a szentek körében, hogy el ne bízzák magukat. És azért, mert örömömet találom igyekezetükben, hogy harcolnak a sátánnal, ellene mondanak a kísértéseknek, a bűnnek, és lángoló szeretettel belevetik magukat szeretettől lángoló, irgalmas Szívembe, az örök élet tűzkohójába, ahol kiégetek belőlük minden hiábavaló, fölösleges gyarlóságot. Ezeknek már nincsenek bűneik, mert olyan undort és utálatot támasztottam a lelkükben a bűn iránt, hogy képtelenek még rágondolni is, nemhogy elkövetni. Mindezeket azért mondtam el, hogy nem hiábavalóak erőfeszítéseitek, mert el lehet érni már itt a földi életben az életszentséget.

 

Drága kicsinyeim! Adjatok hálát különösképpen azért, hogy köztetek maradtam a Legszentebb Oltáriszentségben, mert ez a ti erőforrásotok és a Szentgyónás, hogy újra meg újra fölálljatok bűneitekből, gyarlóságaitokból, és megerősödve újra csatába szálljatok a sátánnal. Amíg itt éltek a Földön, az életetek egy folyamatos harc a gonosszal, de soha ne felejtsétek, hogy a ti harcotok megdicsőít Engem, titeket meg egyre erősebbé tesz, és az örök győzelem pálmája leng már itt és most a kezetekben, aminek a legjobban a Mennyországban fogtok örülni.

 

Drága kicsinyeim! Így tekintsetek mindennapjaitok harcaira, hogy Én nagy örömömet találom bennetek. Igyekezzetek mindig tiszta lélekkel a szívetekbe fogadni Engem, Aki hatalmas védelem vagyok lelketek-testetek számára, Aki távol tartom a gonoszt, mert mint a Nap, úgy ragyogok a lelketekben, és ez a ragyogás kisugárzik belőletek, és a sátán nem mer még meg sem közelíteni. Gyötrelmet okoz neki, ha mégis megközelíti az ilyen lelket, mert szenved az Én valóságos Jelenlétemtől.

Gyermekeim! Higgyetek erősen a Szent Eucharisztiában, Amelyben valóságosan jelen vagyok Szent Feltámadott Testemmel és Véremmel. A Szent Eucharisztia tartja fönn ezt a világot, és a Szentmise, amely keresztáldozatom vértelen megújítása. Ha beszüntetnék a legszentebb Áldozatot, a Szentmisét, az a világ pusztulásához vezetne. Sajnos ellenfelem azon mesterkedik, hogy elpusztítsa Egyházamat, és benne a legnagyobbat, a Szentmisét megszüntesse, és a Szent Eucharisztiát eltapossa, eltörölje. De mondom nektek: ha sikerül is ezt neki megtenni, azok az emberek, akiket rávesz erre a halálos, nagy bűnre, azoknak egy pillanatnyi nyugtuk nem lesz, és egymással is civakodnak, felszínes vigadozásuk pedig örök gyötrelembe fordul. Ahogy Szent János apostol leveleiben leírta, úgy Én is megismétlem: van olyan bűn, ami halálos, amiért ne imádkozzatok, mert az az ember, aki eladta a lelkét a sátánnak, azt Én is átengedtem ellenfelemnek, mivel tiszteletben tartom az egyén szabad akaratát. Csak azokért imádkozzatok, akik nincsenek tudatában annak, hogy ellenfelemet szolgálják: az ő számukra még van visszaút. De akik tudva és akarva elkötelezték magukat a sötétség hatalmának, azok mindörökre a gonosz martalékai lesznek. Mindez Engem hatalmas szomorúsággal tölt el, de tiszteletben tartom szabad akaratukat, ezért nem szólok bele döntésükbe.

 

Az életszentség egy olyan dolog, amelyen folyamatosan dolgozni kell. A nap folyamán nem elég egyszer kezet mosni. Mert ha valami piszkos dologhoz hozzáértek, újra meg kell mosni. Ugyanígy vagytok a lélekkel is, amelyet állandóan érnek: kíséretesek, mások bűnei. Újra meg újra meg kell tisztulnotok a bűnbánatban, és amikor alkalmas és lehetséges: a szentgyónásban. Nagy kegyelem a bűnbánat szentsége. Ott a bűnbánó lélek megszabadul terhétől, új életet kezdhet, mert Én nem csak megbocsátom, de el is felejtem bűneit. Ezért bíztam apostolaimra és utódaikra, a papokra az oldás és a kötés hatalmát. Amit feloldanak a Földön, fel lesz oldva a Mennyben is. Amit megkötnek a Földön, meg lesz kötve a Mennyben is. Ez vonatkozik a feloldozásra, a bűnbocsánatra, de arra is, ha nem oldozhatják föl a hívőt. A hívőnek tudnia kell, hogy ha nem tér meg és nem nyer feloldozást, el is kárhozhat. Ez a tükör számára, hogy tisztán lássa lelke állapotát. Ezért akik bűnös kapcsolatban élnek, azokat tilos feloldozni. Mindaddig, amíg a kapcsolat fennáll. Ha pedig így áldoznak, azt a kárhozatukra veszik. Bekényszerítenek Engem szívükbe, ahol a sátán az úr, ahol Engem újra keresztre feszítenek.

 

Gyermekeim! Óvakodjatok minden bűntől! Igyekezzetek eljutni az életszentségre! Akkor a lelketek megtelik derűvel, békével és boldogsággal. Erre áldalak meg benneteket, Szívem túláradó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Mk 9, 7.: „A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!”


a

2015. november 3. Szentségimádáson Jézus…

„Drága Kislányom! Köszönöm imáidat a lelkekért, és azt, hogy beszélsz Rólam mindazoknak, akik meghallgatják és befogadják. Ezek az általad megmentett lelkek a te kincseid, akiket magaddal hozol a Mennybe. Imáiddal és áldozataiddal visszavezeted őket Hozzám. Kiszabadítod őket a sátán karmaiból.
Kislányom! Életed nagy kincs a bűnben élő lelkek számára. Örülj minden percnek, amit még itt tölthetsz kegyelmemből a Földön! Viseld türelemmel az áldozatokat és a szenvedéseket, amelyekkel, megmented a lelkeket. Mindig csak így imádkozz: Imádott Jézusom! Kérem kegyelmedet, hogy maradéktalanul teljesítsem rám vonatkozó örök szent tervedet, a küldetést, amelyet rám bíztál! Kérlek, Te mentsd meg általam mindazokat a lelkeket, akiket öröktől fogva elém akartál hozni, hogy üdvözítsd őket!
Jézusom! Nincs más boldogságom, mint Téged imádni, szeretni és szolgálni minden körülmény között. Ezért újra meg újra felajánlom Neked az életemet. Te cselekedj, Te működj általam! Az ajkam mindig csak Rólad beszéljen, hogy közelebb vonzzam Hozzád a lelkeket! Szívem csak arra vágyakozzon, hogy lelkek özönét vezesd be általam örök dicsőségedbe! Egyedüli kincsem és reményem az legyen, hogy mindig megtegyem szent akaratodat! Ámen.
Ha így imádkozol, meghallgatom minden könyörgésedet, minden vágyadat teljesítem. Siker koronázza minden igyekezetedet.
Gyermekem! Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív felfogni nem tudja azt a gyönyörűséget és dicsőséget, amelyet azoknak készítettem, akik szeretnek Engem. Értem, és az Evangéliumért elveszítik önmagukat, hagyják, hogy Én töltsem be az életüket. Egyedül csak Értem élnek, csak Nekem szolgálnak. Ezek a lelkek rengeteg bűnöst szabadítanak ki ellenfelem csapdájából. A Mennyben pedig úgy hullatom rájuk dicsőségemet, mint a nyári záport, és minden emberi elképzelést felülmúló boldogságban fognak élni örökkön örökké. Hirdesd ezt mindenkinek: nincs nagyobb boldogság a Földön és a Mennyben, mint részt venni Megváltásom hatalmas művében az által, hogy átadjátok az életeteket Nekem, és szolgáltok Engem. Erre áldalak meg benneteket Szívem csodálatos, mindeneket felülmúló örök szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
 
Ezt üzenem X-nek: Drága Kisfiam! Adj hálát Nekem azért, hogy megteremtettelek, és a Lelkemet leheltem beléd. Légy buzgóbb! Imádkozz többet! Használd ki a pillanatokat, a perceket! Gondolj Rám! Röpíts Felém fohászokat! Add át Nekem gondjaidat, örömeidet, egész életedet! Kérd, hogy Én működjek, Én cselekedjek az életedben! Nyisd ki teljesen Előttem szíved ajtaját! Adj oda Nekem mindent! Ne hagyj meg magadnak semmit! Amit Nekem adsz, azt Én kegyelmemből jóra fordítom.
Ne mulassz el egyetlen vasárnapi és ünnepnapi Szentmisét sem! Sőt, ha teheted, gyere Hozzám hétköznap is! Ezekre az alkalmakra külön kegyelmet adok. Kérd, hogy Én osszam be az idődet, hogy Én végezzem el a munkádat. Akkor mindenre lesz időd, hogy elmerülj az imában, és egyre följebb juss az életszentség útján. Erre kaptad az életedet. Ezt hozod magaddal a Mennybe. Ez lesz dicsőséged odaát. Gondjaidat ne akard egyedül megoldani! Nálam nélkül semmit sem tehettek. Add át Nekem, és Én minden elképzelésedet felülmúlóan megoldom azokat.

Kisfiam! Bízzál Bennem még jobban! Bizalmad mértékében tudom neked adni kegyelmemet. Tölts Velem több időt! Nálam jobban senki sem szeret téged. A Véremet ontottam érted, az életemet áldoztam érted a keresztfán. Te is add Nekem az életedet, úgy, hogy Engem szolgálsz, és mindenben teljesíted akaratomat. Ezt imádkozd gyakran: Jézusom kérem kegyelmedet, hogy maradéktalanul teljesítsem rám vonatkozó örök szent tervedet. Ha átadod Nekem az életedet, csodákat fogsz megtapasztalni. Az Én békémmel töltöm be lelkedet, a derű és az öröm állandó vendégek lesznek szívedben. Velem mindig biztonságban leszel, és így fokról fokra elnyered az életszentséget. Akkor a Földről egyenesen a Mennybe jössz. Ne felejtsd el: ezt az ígéretet adta Édesanyám minden életfelajánlónak, amit te is letettél. De ahhoz, hogy az ígéretet elnyerd, neked is teljesíteni kell törvényeimet, rád vonatkozó örök szent tervemet. Erre áldalak meg Szívem túláradó szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”


2015. november 8. Itthon az Úr Jézus: „Gyermekeim! Az elközelgő időkben soha nem látott méreteket öltő keresztényüldözés lesz. Csak a Belém vetett bizalom és hit a ti egyedüli menedéketek. Erős hittel szálljatok szembe a sátánnal, és Belém vetett bizalommal vessétek magatokat Karjaimba, amelyet a keresztfán kitártam értetek és egyesüljetek Velem, a Keresztre Feszítettel a menekülésben, a szorongatásban, és ha kell, a vértanúságban.
 
Drága kicsinyeim, akiket Véremen váltottalak meg! Csodálatos helyet készítettem számotokra Országomban. Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de semmi egyebet nem tudnak tenni! Örüljetek és ujjongjatok azon a napon, amikor lelketek kiszabadul porsátor testetekből, mert akkor jöttök fel Hozzám az Én dicsőségembe. Megláttok Engem színről-színre és elfoglaljátok helyeteket a Mennyben, amelyet öröktől fogva készített nektek Atyám. Drága kicsinyeim, készüljetek! Mert ez a nap már nagyon közel van. Megáldalak titeket a hűségre, az állhatatosságra és a megvallásra. Maradjatok meg mindig az Irántam való szeretetben! Fogadjátok áldásomat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
 
Szentírási megerősítés: Zsid 7,21. 26. „Megesküdött az Úr…”
 
 

2015. november 15. Szentségimádáson Jézus…

„Drága gyermekeim! Az idő közel. Készüljetek! Hamarosan a véreteket fogják ontani Értem. Ne féljetek! Én mindig veletek vagyok. Megadom nektek a bátorságot, az erőt és az erős hitet, hogy bátran megvalljatok Engem, és az életeteket adjátok Értem. Hősökké, szentekké formállak benneteket. A vértanúság nagy kegyelem. Már most adjatok érte hálát! Zengjetek Nekem dicsőítő himnuszokat, minden nap imádkozzátok el a Te Deumot! A Mennyben olyan boldogság vár rátok, aminek még a töredékébe is belehalna gyönge testetek.

Kicsinyeim! Ez a világ elmúlik. Örömeivel és bánataival elenyészik. De a lelketek örök és halhatatlan. Erre vigyázzatok! Az mindegy, hogy mikor haltok meg. Csak egy a fontos, hogy a lelketek hova megy, amikor kirepül porsátor testetekből. Én leszálltam közétek Atyám öléből. A keresztfán mindnyájatoknak megszereztem az örök üdvösséget. Kizárólag rajtatok múlik, hogy elnyeritek-e vagy sem. Ha követtek Engem az evangéliumi életszentség útján, és kitartotok mindhalálig, üdvözültök. Én mindnyájatokat meghívlak az örök életre. Itt a földön az önmegtagadásra, a kereszthordozásra, országomban pedig az örök dicsőségre.

Gyermekeim! Ma még választhattok. A döntés a ti kezetekben van. A halál egy pillanat, és hirtelen, váratlanul jön. Utána lezárul életetek, és eldől örök sorsotok. Cselekedeteitek alapján lesztek megítélve. Ha nincs bennetek szeretet, hanem a gyűlölet vezérel benneteket, a pokolba kerültök, ahol ugyanazt kapjátok vissza, amit a másik embernek okoztatok. De ha a szeretet törvénye vezérli cselekedeteiteket, akkor elnyeritek az üdvösséget, a Mennyben az örök boldogság részesei lesztek.

Kicsinyeim! Ellenfelem most jobban kísért benneteket, mint bármely korban. Tudja, hogy kevés az ideje, mert hamarosan vissza lesz taszítva a pokol mélyére. De addig minél több lelket akar magával rántani az örök kárhozatba. Mindezt azért teszi, mert gyűlöl benneteket, és irigy rátok, hogy ti bejöhettek a Mennybe, ahonnan ő engedetlensége miatt letaszíttatott. Ő a nagy hazudozó, a hazugság atyja. Soha ne álljatok szóba vele! Ne engedjétek meg neki, hogy gyötörjön benneteket! Torztükröt tart elétek. Szépnek és jónak festi le a bűnt, az életszentséget pedig rossznak és unalmasnak. Ó pedig mily boldogok azok, akik szentül élnek! Szüntelenül élvezik társaságomat, és megtapasztalják állandó szeretetteljes Jelenlétemet. Kimondhatatlanul boldogok azok a lelkek, aki kisdedként keblemre simulnak, és feltétel nélkül bíznak Bennem. Az ilyen lelkeket nem tudja kétségekkel gyötörni a sátán. A derű állandó vendég a lelkükben. Ők valóban megélik a nyolc boldogságot. Minden élethelyzetben boldogok, mert Én minden szenvedés és szorongatás fölött állok, és Én vagyok végső céljuk, örök Boldogságuk.

Kicsinyeim! Kimondhatatlan boldogság Velem járni a földön életetek keresztútját. Még akkor is, ha szenvedtek. Ezt mondtam: az Én igám édes, az Én terhem könnyű. Ez azt jelenti, hogy ha magatokra veszitek az Én igámat, akkor Én vezetlek benneteket az üdvösség útján, ami kimondhatatlanul édes, mert tudjátok, milyen boldogság vár rátok utatok végén, és vágyva vágytok Szent Színem látására. Az Én terhem könnyű. Ez azt jelenti, hogy soha nem kaptok nagyobb és súlyosabb keresztet, mint amit el tudtok hordozni. Sőt, ha elfáradtatok, a karomba veszlek benneteket. Felüdítelek, és megújult erővel folytatjátok utatokat. Ne féljetek beengedni Engem az életetekbe! Ne féljetek átadni Nekem az életeteket! Én semmi jótól nem fosztalak meg benneteket. Csupán a bűneiteket veszem el, amelyek hegyekként tornyosulnak előttetek, hogy ne tudjatok rálépni az üdvösségre vezető útra. Csináljatok nagytakarítást a lelketekben! Bánjátok meg, és gyónjátok meg bűneiteket! Egyétek az Én Testemet, és igyátok Véremet, hogy örök életetek legyen, hogy Belém istenüljetek, hogy Velem egyesüljetek, hogy Én bennetek éljek, és ti Énbennem, hogy ne ti éljetek már többé, hanem Én éljek bennetek! Akkor tökéletesek lesztek, az Én Képemet fogjátok magatokon hordozni. Akkor bárhová mentek, Én kisugárzom rajtatok keresztül az Én békémet és szeretetemet. Az emberek megérzik Jelenlétemet. Béke és boldogság lesz bennetek és körülöttetek. Ó, ha tudnák és elhinnék az emberek, mekkora Ajándék és Kincs vagyok Én a számukra itt, ebben a siralomvölgyben! Akkor papjaim nem győznének gyóntatni és áldoztatni az embereket, mert mindnyájan Rám szomjaznának, és Engem akarnának.

Drága kicsinyeim! Hirdessétek ezt a világnak! Forduljanak Felém, ismerjenek meg, és kövessenek Engem! Én fölötte állok az egész világnak. Én örök vagyok. Szüntelenül keresem az egy elveszettet, kegyelmeimmel hívogatom Magamhoz. A lelkére beszélek, hogy bevigyem örömömbe, az Általam alapított Egyetemes=Katolikus Egyházba, hogy ott szentségeim által megerősítsem és üdvözítsem.

Gyermekeim! Soha ne lázadjatok, ha keresztet kaptok, mert ez visz az üdvösségre! Öleljétek át, mint Tőlem kapott ajándékot! Köszönjétek meg, hogy Velem együtt osztozhattok a kereszthordozásban, mert ez által jöhettek be az örök életre.

Kicsinyeim! Ha hűségesen kitartotok Mellettem, akkor mindörökre boldogokká teszlek benneteket. Erre áldalak meg mindnyájatokat Szívem túláradó szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 
 
 

2015. november 22. Itthon a kegyelem órájában Krisztus Király főünnepén Jézus…

„Kicsinyeim! Most különösen nagy szükségetek van az állandó imára, mert nagy háború tombol. A sátán és csatlósai, a démonok ellepték ezt a világot, és ha lehetséges lenne, minden lelket meg akarnak kaparintani, még a kiválasztottakat is, hogy a kárhozatra taszítsák. Újra mondom, a ti biztonságotok és erőforrásotok egyedül a hittel teli ima. Ez legyen életetek legfontosabb cselekedete, erre mindig legyen időtök, munka közben, várakozáskor, például egy busz várásakor és minden pillanatban éljétek meg, hogy az Én Jelenlétemben vagytok! Én ott lakom a lelketek legbelső szobájában, és mindig figyelek rátok. Éjjel-nappal megszólíthattok, mindig a segítségetekre vagyok. Én mondtam, Nálam nélkül semmit nem tehettek és azt is, hogy ti vagytok a szőlővessző és Én vagyok a szőlőtő. Aki Bennem marad, az bő termést hoz, de aki levágja magát Rólam, az elszárad és tűzre vetik.

Drága kicsinyeim! Maradjatok meg az élő hitben, amely tettek nélkül halott. Ezért gyakoroljátok az önzetlen tiszta felebaráti szeretet, melynek gyümölcsei a jócselekedetek. Ne az számítson nektek, hogy ki mit mond rólatok és ne ez motiválja cselekedeteiteket, hanem egyedül Nekem akarjatok megfelelni úgy, hogy megtartjátok törvényeimet. Kedves Előttem egy szeretet-megnyilvánulás, egy fohász Felém, egy alázatos kérés, vagy akár a legártatlanabb, legkisebb dologban való engedelmesség. Soha ne az embereknek akarjatok megfelelni, hanem egyedül az Istennek. Inkább vállaljátok a halált, minthogy törvényeimet megtagadnátok és az emberi hiúságoknak eleget tennétek.

Én magamra vettem a ti bűneiteket és meghaltam értetek a keresztfán. Enélkül egyikőtök sem üdvözülhetne. Amíg a földön éltem, állandóan kísértést szenvedtem és megtapasztaltam, hogy milyen gyenge az ember. Mindent kipróbáltam, ami kísértést ember átél ezen a Földön. Ezért mondhattam, legyetek szentek, mert Én Szent vagyok. Szabad akaratot és értelmet kaptatok. Ha nem akarjátok, ellene mondhattok a kísértéseknek. Ha ti nem egyeztek bele, nem követtek el bűnt, és ha ti akarjátok, imádkozhattok és szentekké tudtok válni.”

Szentírási megerősítés: Mk 9, 33 cím: „A tanítványok oktatása”

„Ezt üzenem X-nek: Drága Gyermekem! Szüntelenül kérd, magadra a tisztánlátás kegyelmét! Minden nap imádkozz a Szentlélekhez, hogy mutasson neked utat! Egyetlen nap se múljon el enélkül! [Ó, alkotó lélek jövel ima] és mellette imádkozd el a Szent Mihály imát minden nap! Készülj föl, mert életed minden pillanatában harcolnod kell a sátán gonosz cselszövései ellen, mert a fenevad állandóan résen van, hogy papjaimat támadja, leterítse, a bűn által tehetetlenné tegye, és ezáltal sok-sok lelket rántson magával. Ezért kértem azt, hogy szüntelen imádkozzatok, mert a sátán szüntelenül támad benneteket, különösen a Nekem szentelt gyermekeimet. Ezért adja elétek az Egyház a zsolozsmát, a Szentmisét, a rózsafüzért, mert az ima a ti erőtök. Én vagyok számotokra az erőforrás és a védelem. Mindig kérd, hogy téged és szeretteidet és az egész teremtett világot borítsam be értetek kiontott drága Szent Véremmel, mert ahol e Vér jelen van, oda nem merészkedik az ördög. Atyám pedig az Én ártatlan kiontott drága Szent Véremen keresztül lát titeket és ezért nagyon megenyhül haragja. Kérjétek még Édesanyámat, hogy Isten-Anyai palástját, terítse rátok, amely a szent angyalok védelme.

Kisfiam! Már most imádkozz azért, hogy mentselek meg téged és paptársaidat a hiú dicsőségvágytól! Ezt csak úgy lehet elérni, hogy nagyon mélyen alázatos vagy és mindig engedelmeskedsz törvényeimnek. Bár arra rendeltelek, hogy nagyon sok jót tegyél, és örök tervem veled az, hogy rengeteg lelket mentsél, de mindezekért mindig Engem dicsőíts, Nekem adj hálát, és semmit ne tulajdoníts magadnak, csak a gyarlóságaidat. Szent Jeromosnak mondtam, amikor Karácsonykor letérdelt a jászolhoz Elém és fölajánlotta minden munkáját, tudását, szorgalmát Nekem. Akkor Én, a jászolban fekvő kisded megelevenedtem és azt mondtam neki: ezt mind Én adtam neked. Mire Jeromos keserves sírásra fakadt és mély alázattal kérdezett: Édes Uram, akkor mit adhatok én Neked? Mire én mosolyogva válaszoltam: add Nekem a te bűneidet és nyomorúságodat, mert egyedül ez a te sajátod!

Kicsi Gyermekem! Nagyon szeretlek téged! Ezt kérem tőled is, hogy élj életszentségben és legyél szent már itt a Földön! Ezért haltam meg érted a keresztfán és tárt karokkal várlak az örök hazába. Végigkísérem földi életedet, mindig mindenütt jelen vagyok veled, mindenben számíthatsz az Én gondviselő szeretetemre és segítségemre. Soha nem hagylak el. A harc ugyan nehéznek tűnik, de Velem mindenre képes leszel, mert nem te harcolsz, hanem Én harcolok veled és általad. Nekem csak a te beleegyezésed kell, és Én szentté teszlek.

Kisfiam! Légy felkészülve, mert egyre többet fog támadni ellenfelem! De ne félj! Menekülj az Én irgalmas Szívembe, lakjál ott mindig és teljes védelmet találsz! Csak azt kérem, hogy mindig, minden körülmények között mondj ellene a kísértéseknek! Akkor legyőzted ellenfelemet, szent papom leszel, és Én minden rád bízott lelket üdvözítek. Rengeteg léleknek leszel lelki szülője a Mennyben.

Kisfiam! Maradj mindig kicsiny gyermek, hagyatkozz Rám mindenben teljesen, légy pici csecsemő az Én karomban, és mindenekfölött bízzál Bennem! Bízzál benne, hogy szeretlek, hogy a javadat akarom, és hogy soha nem hagylak magadra! Fogom a kezed és az ölemben tartalak. Gondoskodom rólad és vezetlek. Ha így élsz, csupa öröm lesz az életed, még a megpróbáltatásokban is derűs leszel, mert megéled a nyolc boldogságot és megtapasztalod, hogy Én Isten vagyok, Aki mindenekfölött állok. Szeretetemmel megóvlak, Szent Véremmel betakarlak, isteni erényeimmel elhalmozlak, így áldalak meg téged, Szívem túlcsorduló szeretetével, megerősítő áldásommal a nagy harcra, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: Zsid 8, 8. „Mondja az Úr” 10. „Elméjükbe vésem és szívükbe írom törvényemet. Istenük leszek és ők a népem lesznek.”

a

Közbenjáró ima

 

Kedveseim, közösségeitekbe engedjétek be a Szentháromságot! Buzgón vegyétek ki a részeteket az imádságban és a közbenjárásban!

Ismerjétek fel a lelkeket, mi az, ami mozgatja a szorongattatott helyzetben lévőket! Higgyétek, hogy imáitokkal sokat tehettek azokért, akik képtelenek mozdulni a Szentlélek indításaira! Amikor imádkoztok egy lélekért, gondoljátok át, mi a legfontosabb, amivel motiválni lehet őt arra, hogy felismerje útvesztőit és elindulhasson az Úr útján. Ha erre figyeltek, akkor imáitokat is ezekre összpontosítsátok, és a legfontosabbakat kérjétek számukra. Ez olyan célzott imádság lesz, amivel megkönnyíthetitek számukra a visszatalálást. Ne feledjétek, minden imát hittel és teljesen az Istenbe vetett hittel mondjatok, mert csak akkor lesz helyes és célba érő! Így legyetek segítségére testvéreiteknek!

2014.11.04.

Kedveseim, amikor egymásért imádkoztok, akkor komolyan hordozzátok egymást! Ilyenkor átadjátok az Úrnak azt, akit imában hordoztok és vállaljátok érte az áldozatot. Bizony nem is olyan könnyű imádkozni a mások nyomorúságának enyhüléséért, mert ez hatalmas bizalmat jelent az Úr felé. Megbíztok abban, aki elé elviszitek testvéreitek terhét és ez nagy ajándék a rászorulónak. Mert azt éli meg, hogy nincs egyedül megpróbáltatásában, mert aki odaviszi őt az Úr elé, az gondoskodik lelki szükségéről és figyel rá. Milyen fontos ez a megpróbáltatott és szorongattatott helyzetben lévők számára. Máris biztonságot és reményt nyújthatunk nekik a kilátástalanság idején. Bátran segítsetek imaszolgálataitokkal a rászorulóknak, hisz oly sokan vannak, akik tőletek várják az Úr segítségét!

2014.11.06.

Kedveseim, hívjátok segítségül az Úr nevét, amikor szükséget szenvedtek, és amikor másokért jártok közben Istennél. Az Úrtól kérni minden segítséget, számotokra létkérdés. Ha ti elfogadjátok a mindenható Isten kegyelmét, akkor el kell fogadnotok Tőle mindazt, amit megenged számotokra. Bizalmatokat tehát egyedül Őbelé vessétek, akkor kegyelmében is megmaradtok. Ha viszont másban hisztek és bíztok, az számotokra az Élettől való elfordulást eredményezi. Nagy veszélyt jelent számotokra a pénzbe vetett bizalmatok és azt gondolnotok, hogy csak akkor vagytok biztonságba, ha tele van a pénztárcátok. Úgy bánjatok a pénzzel, mint bármilyen eszközzel, mely egyedül arra szolgál, hogy szükségleteiteket kielégítsétek vele.

2014.11.08. Anna Terézia


http://engesztelok.hu/lelkielet/882-kozbenjaro-ima

A legfontosabbak

 

Gyermekeim, várjátok érkezésem és ne féljetek a Velem való találkozástól, mert Én nagy örömmel készítelek titeket és vágyom, hogy befogadjatok Engem! Mindenkor álljatok készen a nagy találkozásra, melyben megmutatom magam nektek teljes valóságomban! A várakozást soha ne félelemmel éljétek át, mert Én nem vagyok félelmetes Isten! Inkább jöjjetek közelebb Hozzám minden nap és engedjétek, hogy átöleljelek benneteket szerető gondoskodásommal! Aki engedi, vele vagyok, és minden nap megmutatom neki az utat. Nektek nem kell mást tenni, mint befogadni szívetekbe, egyesülni Velem a szentáldozásban, megtisztulni a szentgyónásban és elfogadni mindent, amit elétek hozok és megengedek nektek! Ez az Én parancsom felétek, hogy megtegyétek azt, amire indítalak, és amire felhívom figyelmeteket. Ezek a parancsok nem nehezek. Jézusotok

2014. 11. 29.         Anna Terézia

http://www.engesztelok.hu/lelkielet/886-a-legfontosabbak

2013. november 5. Szentségimádáson Jézus…

 

 „Drága gyermekeim! Most hozzátok szólok, akik hűségesen megtartjátok parancsaimat. Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! Ne higgyetek azoknak, akik megtévesztenek benneteket! Csak azoknak higgyetek, akik életpéldájukkal bizonyítják hitelességüket! A főparancs ez: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! Csak ezután jön: szeresd felebarátodat, mint magadat! Tehát az első az Istenszeretet, és csak utána jön az emberszeretet. Az szeret Engem, aki megtartja törvényeimet. 

Gyermekeim! A Szentmise a legszentebb, a legdrágább cselekmény, a legnagyobb ima. Az Én Szent kereszthalálomat jeleníti meg. Jóllehet vértelenül, de mégis valóságosan. Mindaz, aki meggyalázza keresztemet, ellenem van. Mindaz, aki nem imád Engem a legméltóságosabb Oltáriszentségben, és nem hajt térdet Előttem, az nem hisz az Én valóságos jelenlétemben, nem hisz Bennem, a Megváltóban, kereszthalálomban és feltámadásomban. Újra mondom nektek, ha ilyeneket láttok, ne menjetek utánuk! Mert az ilyenek eretnekek, akik saját magukat rekesztik ki Egyházamból, és megfosztják magukat tisztségüktől. Ne a címüket és a rangjukat tekintsétek, hanem kizárólag a cselekedeteiket. Mert Én is így ítélek. A feladatot Én bízom rájuk, de jaj azoknak, akik visszaélnek vele, és félrevezetik népemet. Nekik egy kötelességük van: az, hogy hitelesen megéljék és közvetítsék Evangéliumomat. Ezekre mondtam: mindaz, aki ismeri Ura akaratát, de nem áll készen rá, hogy megtegye, nagyon sok verést kap. Ezért kicsinyeim imádkozzatok még többet papjaimért, hogy szentek legyenek, és egyedül az életszentségre törekedjenek. Mert mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri, de a lelke kárt szenved. Ti pedig drága gyermekeim, akik tettekre váltjátok szavaimat, nagy jutalomra számítsatok a mennyben, mert Előttem a legnagyobb az engedelmesség. De nem mindegy, hogy kinek. Apostolaim ezt válaszolták, amikor Miattam megbotozták és megfenyegették őket: inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek. Ezért azt mondom nektek: vizsgáljátok meg vezetőiteket, és csak annyiban engedelmeskedjetek nekik, amennyiben az Én tanításomat közvetítik nektek. Ismerjétek meg mielőbb az Evangéliumot, mert jönnek idők, amikor tévtanításokat fognak hirdetni nektek. Ne menjetek utánuk, mert ezek a kárhozatba akarnak taszítani benneteket. Maradjatok meg az Evangélium szellemében, amit Én tanítottam nektek! Egyedül Istent imádjátok, és Rajtam kívül senkit se fogadjatok el messiásnak, akármilyen kedves is lesz, és akármennyi csodát fog majd tenni. Mert mindezeket a sátán hatalmával teszi azért, hogy a pokolra taszítsa a lelkeket. Ti egyedül Bennem higgyetek, csak Tőlem kérjetek! Ha hűségesek maradtok Hozzám, megmenekültök és üdvözültök. Saját érdeketekben fogadjátok meg szavamat! Ne higgyetek az álmessiásnak, az antikrisztusnak, mert ő a sátán embere, és a vesztetekre működik. Ne fogadjatok el tőle gyógyítást, se pénzt, se halott feltámasztást, mert utána a pokolra taszít benneteket. Ha tőle kértek és kaptok segítséget, ezzel eladjátok neki a lelketeket, és örökre meg lesztek fosztva Tőlem, igaz Üdvözítőtöktől, Aki meghaltam értetek a keresztfán. Tiszteljétek a keresztet, rajta megfeszített drága Szent Testemet! Semmi más keresztet ne fogadjatok el, mert az a sátántól van, aki az Én helyembe akar lépni, hogy saját magát imádtassa. Ez az a kárhozatos undokság, amiről Dániel próféta jövendölt. Most teljesülnek be szavai. A történelem legnehezebb korszakába juttok. Most mindenkit megrostálok. Mindenkinek színt kell vallani. Vagy Velem tart, és üdvözül, vagy a sátán mellett, és elkárhozik. Vigyázzatok! Tartsátok nyitva a szemeteket! Mindent előre megmondtam nektek. Megáldalak benneteket megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2013. november 8. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

 

Drága gyermekeim! Eltaposom a kígyót. Most jövök vissza dicsőségemben. Most jött el az ideje, hogy rendet teremtsek a világban. Jönnek még szomorúbb napok is, amikor egy időre bezárják templomaimat felújítás, restauráció címén. Kidobnak Engem a tabernákulummal. Eltávolítják a gyóntatószékeket. Azt mondják majd, hogy elég a közös bűnvallás. Bánat és erős fogadás nem kell. Nagyon sok lelket el fog ragadni a sátán. Mindazok, akiknek eddig nem volt fontos, hogy megismerjenek Engem és Evangéliumomat, már csak tévtanítást fognak hallani. Mindazok, akik elvetik üzeneteimet, amelyeket rajtatok, prófétáimon keresztül adok, vakok lesznek, mert elzárják magukat az Én igazságomtól. Ezek mind be fognak hódolni a sátánnak, és az ő szolgáinak. Mindaz, aki a fenevadat és a kígyót fogja imádni keresztemen, amelyen Én már nem leszek, örökre a fenevad és a kígyó martalékai lesznek, és az örök tűzben fognak szenvedni. 

Drága gyermekeim! Nagyon szomorú az Én lelkem! Gyászolom és siratom mindazon gyermekemet, akikért drága Szent Vérem kiontása hiábavaló volt. De nem tudok mit tenni. Szabad akaratot és értelmet kaptatok Atyámtól, és Én ezt a legmesszebb menőkig tiszteletben tartom. Ezért van pokol és tisztítótűz, amelyeket az emberek bűnei hoztak létre. 

Gyermekeim! Újra mondom: ne higgyetek a sátánnak és csatlósainak! Ne kövessétek őket! Csak Engem, az élő Istent imádjatok, Aki meghaltam értetek, és feltámadtam, hogy örök életet adjak nektek. Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki Bennem hisz, ha meghal is élni fog. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” 

Szentírási megerősítés: Márk 14, 34: „Halálosan szomorú a lelkem, mondta nekik, várjatok itt és virrasszatok.” Jézus halálfélelme.

2013. november 10. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

 

Drága gyermekeim! Ami most történik, ilyen még nem volt, amióta fennáll ez a világ. Újra csak azt mondom: készüljetek! Álljatok szüntelen készenlétben! Éljetek halálra készen, mert megrostálom a világot. Sokan meg fognak halni. Tartsatok ki Mellettem mindhalálig, mert csak akkor üdvözültök! Mindazok, akik a fenevadat fogják tisztelni, imádni, és csatlósaik után mennek, örökre elvesznek. Az őskígyó, a sátán most megpróbálja megsemmisíteni Egyházamat. De csak annyit tehet, amennyit Én megengedek neki. Rajtatok is múlik, hogy mennyit tehet. Ha ti imádkoztok, és kizárólag Nekem engedelmeskedtek úgy, hogy megtartjátok törvényeimet, ezzel tehetetlenné teszitek a saját életetekben ellenfelemet. Minél többen éltek életszentségben, annál gyengébb és tehetetlenebb lesz a sátán. Értsétek meg végre: ti szabadítjátok ki az ördögöket a pokolból, és engeditek a földre azáltal, hogy bűnt követtek el. És ti taszítjátok vissza a pokolba, ha életszentségben éltek. Szabad akaratot és értelmet kaptatok. Amikor megálltok ítélőszékem előtt, nemcsak bűneitekről adtok számot, hanem azok következményeiről is, hogy hány lélek veszett el, mert ti bűnre csábítottátok rossz tanácsaitokkal, vagy romlott erkölcsű életpéldátokkal, és mulasztásotokkal, hogy nem imádkoztatok érte, és nem mutattatok jó példát. Minderről számon kérlek titeket életetek végóráján, és cselekedeteitek függvényében nyeritek el a mennyországot, mentek a tisztítótűzbe, vagy az örök kárhozatba. Úgy éljetek, hogy életetek minden pillanata, még a gondolataitok is nyitott könyv Előttem. Nekem, az Örök Bírónak tartoztok számadással. Én meghaltam értetek a keresztfán. Én vagyok a ti Megváltótok. Nagy váltságdíjat fizettem értetek. Ezért mindnyájan az Enyémek vagytok. Imádkozom értetek Atyámhoz. Megáldalak benneteket megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” 

Szentírási megerősítés: Márk 13, 21-23: „Akkor, ha valaki azt mondja: Nézzétek, itt van a Krisztus, vagy ott van! – ne higgyétek. Álkrisztusok és álpróféták lépnek fel, jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is félrevezessék. Vigyázzatok, mindent előre megmondtam nektek.”

 

2013. november 16. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

 
 

„Drága gyermekeim! Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de utána semmit sem tehetnek. Attól féljetek, aki a testet a lélekkel együtt a pokolra tudja taszítani. Ez maga a sátán, az őskígyó. Egyedül tőle féljetek! Ne álljatok szóba vele! Amikor kísért, azonnal fussatok Hozzám, mint kis csibék a kotlós szárnya alá. Szálljatok szembe bátran a sátánnal, a hit erejével! Újra mondom, ne álljatok szóba vele! Ha Éva is ezt tette volna, még mindig a paradicsomkertben élnétek, gondtalan boldogságban, békében, közösségben Istennel, Aki megteremtett, gondoskodik rólatok, mert végtelen az Ő szeretete irántatok. De ti a magatok útját akarjátok járni. Kiszakítjátok magatokat Atyám ölelő karjából, ezért ne csodálkozzatok, ha magatokra hagy benneteket. De kaptatok mentőöveket: az Én végtelen irgalmamat, a rózsafüzért, és Szent Anyám Szeplőtelen Szívét. Ha felajánljátok magatokat Neki, Ő belehelyez benneteket az Én irgalmas Szívembe, ahol biztonságban vagytok. Az Én irgalmam olyan, mint a teljes fényében ragyogó nap. Sugarai mindent beborítanak, felmelegítenek és éltetnek. De nektek kell belekapaszkodni. Ha nem teszitek, örökre elvesztek. A bűnös olyan, mint az az ember, aki bezárkózik egy dohos, büdös pincébe. Ott nem éri a nap, mert elbújik előle. A bűnös menekül Előlem, egyedüli Megmentőjétől. Elvágja az utolsó szálat is, ami Hozzám köti, és a mélységben találja magát. Jaj annak az embernek, aki így cselekszik. Örökre kárát látja.

Gyermekeim! Vegyetek példát Máriáról, az Én Édesanyámról! Ő mindenben kitartott Mellettem. Nem számított Neki, hogy hajléktalan lett Betlehemben, majd Egyiptomban, sem az, hogy hóhéraimmal dacolva odaállt keresztem alá. Neki Én voltam az egyetlen biztonság, mert szeretett. Végtelenül szeretett. Ha ti is így szerettek, megvettek kényelmet, biztonságot, az egész világot, még saját életeteket is. Erre mondtam: aki feláldozza életét Értem, megmenti azt.

Gyermekeim! Most van a nagy megmérettetés ideje. De ti ne féljetek! Álljatok ki bátran Mellettem akkor is, ha ezért az életetekkel fogtok majd fizetni. Mert elmúlik ez a világ, és elsöpröm az összes gonosz erőt, akik most megpróbálják kisajátítani maguknak az egész világot. Körülnéztek, és nyomukat sem látjátok. De Én, az élő Isten Örök, és Mindenható vagyok. Dicsőségem betölti a mennyet és a földet. Elhozom rátok az új korszakot, a szeretet és a béke uralmát. Megkötözöm az őskígyót, a sátánt, és ezer évre a kénköves tóba vetem. Ott fog gyötrődni csatlósaival együtt, akik neki szolgáltak.

Gyermekeim! Emeljétek föl fejeteket, mert hamar elérkezik szabadításotok! Kimenekítelek benneteket. Eljövök dicsőségben, és nagy fényességben úgy, mint amikor a cikázó villám lecsap az égből, és megteremtem az ezer éves béke uralmát a földön. A mennyei Jeruzsálem leszáll a földre, és egyesül vele. Soha nem látott békében és boldogságban fognak élni gyermekeim. Az üdvözült szentek feltámadnak, és együtt lesznek szeretteikkel.

Gyermekeim! Készüljetek, mert mindezek hamar valóra válnak. Mindannak, ami most van, be kell teljesülni, hogy választottaimnak legyen alkalmuk megmutatni Irántam való hűségüket, még életük elvesztése árán is. Készüljetek, mert hamar eljövök dicsőségemben, és megfizetek kinek-kinek tettei szerint. Drága gyermekeim, legyetek hűségesek Hozzám mindhalálig! Megáldalak benneteket Szívem túlcsorduló szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: 1 Péter 1, 25: „…az Úr szava örökre megmarad.”

2013. november 17. Szentségimádáson Jézus…

 
 

„Drága gyermekeim! Az idő rövid. Jól használjátok fel! Olvassátok el üzeneteimet, és váltsátok tettekre! Ha megteszitek, akkor olyanok lesztek, mint az okos ember, „aki sziklára építette a házát. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja.” (Máté 7, 24-25.) A szikla Én vagyok. Aki megtartja törvényeimet, élni fog. Törvényem egyszerű. Egyetlen szó csupán: szeretet. De az első az Istenszeretet. Mindenekfölött a Szentháromságot szeressétek, mert Ő méltó rá a legjobban. Csak utána szeressétek a felebarátot, és csak legutoljára magatokat. Ha így tesztek, szentek lesztek. De ha felcserélitek a sorrendet, bálványimádók lesztek, és elkárhoztok. Nem mindegy a sorrend. Csak aki Atyám törvényét teljesíti, az üdvözül.

Kicsinyeim! A bálványimádás halálos bűn. Mindazt, amit, vagy akit Isten elé helyeztek, bálvány. Az életetekben az első helyen az Istennek kell állni! Ez azt jelenti, hogy az Ő törvényei szerint kell élni az Evangélium szellemében, és csak Istennek kell engedelmeskedni. Ha valaki bűnre csábít, fordulj el tőle! Mert mindaz, ami ellenkezik a tíz paranccsal és a főparanccsal, bűn. A bűnösök pedig nem örökölhetik Isten országát. Igyekezzetek szentül élni, mert ezt mondtam: Szentek legyetek, mert Én Szent vagyok! Csak a szentek örökölhetik Isten országát. Azok a szentek, akik megteszik Atyám törvényét, vagyis tökéletesek a szeretetben. Nézzetek Rám! Vegyetek példát Rólam! Egész földi életemben engedelmeskedtem Atyámnak, mert mindenekfölött szerettem Őt. Rengeteg jót tettem az emberekkel. Tanítottam őket, meghirdettem nekik az örömhírt, az Evangéliumot, hogy van feltámadás és örök élet, amit Atyámtól hallottam. Betegeket gyógyítottam, halottakat támasztottam fel, ördögöket űztem ki az emberekből. Végül hatalomféltésből kivégeztek. A legszörnyűbb kínhalállal haltam meg, és még előtte rengeteget szenvedtem. Mindezt az emberiség iránti szeretetből tettem azért, hogy ártatlan Isten-Emberi Vérem kiengesztelje Atyám jogos haragját azért az óceánnyi bűnért, amelyeket a világ végéig elkövetnek ellene az emberek. Ha tudnátok, milyen undorító a bűn, és milyen ocsmány, gonosz a sátán, soha nem vétkeznétek. A kígyó ravasz. Becsap benneteket. Szépnek és jónak tünteti fel a rosszat, a bűnt, és ti elhiszitek. Rossznak és unalmasnak a szentséget, és ti bedőltök neki. Olvassátok üzeneteimet, és lehull a hályog a szemetekről! Ne higgyetek azoknak, akik azt mondják, hogy ezek az üzenetek a sátántól vannak! Ez ugyanolyan vád, mint amikor azt mondták Rám, hogy az ördögök fejedelmének a segítségével űzöm ki az ördögöket. Vigyázzatok, mert aki a Szentlelket káromolja, azt örök vétek terheli, ez pedig a kárhozat. A Szentlelket káromolni annyit jelent, mint a megismert igazság ellen tusakodni. Ha Én az imára és a megtérésre buzdítalak benneteket, akkor ezt Isten mondja nektek. Jegyezzétek meg: ellenfelem mindig a bűnre akarja rávenni gyermekeimet. Ő soha nem fog ilyen üzeneteket adni nektek, ami az üdvösségre vezet. Ő mindnyájatokat a kárhozatba akar taszítani. Kérjétek magatokra a Szentlélek megvilágosító kegyelmét, hogy adjon nektek tisztánlátást, és akkor meg tudjátok különböztetni a jót a rossztól, és a Szentlélek bölcsessége elvezet benneteket az örök életre. Megáldalak benneteket megszentelő, megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Ima a Szentlélek által:

„Imádott Jézusom! Te ott függsz a kereszten. Szent Véred ömlik. Végigfolyik drága Szent megkorbácsolt csupa Seb Testeden. Ó Jézus! Mivé tett Téged a szeretet! Kérlek, add, hogy én is úgy tudjak szeretni, hogy teljesen megfeledkezzek magamról, és én is áldozattá legyek Érted! Mindenekelőtt Téged akarlak szeretni, egyedül Téged, Aki Áldozattá tetted Magadat értem. Téged akarlak szeretni, Aki fenékig kiürítetted értem a szenvedés kelyhét. Ó Jézus! Mekkora nagy a Te szereteted! Nagyobb, mint az egész teremtett világ, mert mindenre kiárad. Emberi elme felfogni képtelen. De Te mégis elrejtőztél a parányi ostyában, hogy a szívünkbe tudjunk fogadni Téged. Ó végtelen Szeretet! Köszönöm ezt Neked. Köszönöm, hogy eggyé válsz velem, a porszemmel, és én, a semmi, elválaszthatatlanul örökre a Tiéd lehetek. Jézusom! Annyira szeretlek, hogy ha nem fogadhatnálak a szívembe, belehalnék a vágyba, hogy Veled, az Istennel egyesüljek. Köszönöm, hogy itt maradtál köztünk a legméltóságosabb Oltáriszentségben, és én naponta a szívembe fogadhatlak Téged. Köszönöm ezt a kimondhatatlan gazdagságot. Téged, Magát az Istent birtokollak. Te felülmúlod az egész világot, és a legnagyobbat, Magadat adod nekünk. Ó kimondhatatlan kincs, öröm, gyönyörűség és kedvesség a Te áldott Szent jelenléted mindazok lelkében, akik tiszta szívvel járulnak Hozzád. Egyetlen örömöm, édes boldogságom! Minden vágyam az, hogy színről színre lássalak Téged! Kérlek, jöjj el értem! Vegyél Magadhoz! Jutalmazd meg a Te kis szolgálóleányodat a Te örök társaságoddal! Engedd, hogy a Szívedben lakjak örökkön örökké! Töltsd be vágyamat, amelyet Te helyeztél belém! Sietnék Hozzád, de az időt és az alkalmat egyedül Te tudod elhozni. Ezért teljesen Rád hagyatkozom. Legyen nekem a Te akaratod szerint! Ámen.”

Az Úr Jézus: „Imádkozz papjaimért, hogy befogadják a tisztánlátást! Fogadják el üzeneteimet, szerintük éljenek, és hirdessék népemnek!

Imádkozz a szerzetesekért, hogy keresztem alatt állva, hűségesen kitartsanak hivatásukban, és csak Engem, az élő Istent, Megváltójukat fogadjanak el Királyuknak, és soha ne hódoljanak a bálványok előtt!

Imádkozz a családokért, hogy mindenkor szeretetben és békességben éljenek egymással. A szülők bölcsen neveljék gyermekeiket, és az életszentségre segítsék őket életpéldájukkal és tanításukkal.

Imádkozz X-ért, mert hamarosan Magamhoz fogom szólítani, hogy készenlétben találja őt a halál.

Imádkozz Y-ért, hogy legyen türelmesebb, és elviselje mindazt a keresztet, amit azért engedek meg, hogy lelkeket mentsek általa.

Imádkozzatok ellenségeitekért, hogy ne gyűlöljenek benneteket, hanem az Én szeretetem sugározzon át rajtuk keresztül.”

 

 2013. november 20. Szentségimádáson Jézus…

„Drága gyermekeim! Most, amikor még itt vagyok köztetek, örüljetek és ujjongjatok, és jöjjetek minél gyakrabban, naponta Szentmisére, hogy tápláljam lelketeket az örök élet kenyerével és borával, drága Szent Testemmel és Véremmel. Mérhetetlen nagy az Én fájdalmam azért, amit most előkészítenek, és amit hamarosan véghez is visznek, hogy eltörlik az átváltoztatást. A kenyér nem lesz többé az Én drága Szent Testem, és a bor sem lesz többé az Én értetek kiontott Vérem.

Gyermekeim, készüljetek! Soha nem látott botrányt készítenek elő. Én már a keresztről is le fogok kerülni. A helyembe az őskígyót, a sátánt teszik, és az előtt fognak térdet hajtani. Helyettem őt imádják, és megparancsolják népemnek, hogy ők is ugyanezt tegyék.

Gyermekeim! Én most újraszenvedem rettenetes haláltusámat a kereszten, elveszett gyermekeim miatt, akiket tömegestől taszít ellenfelem a pokolba. Imádkozzatok! Imádkozzatok! Imádkozzatok, hogy ne kövessék gyermekeim a sátánt, hogy legyen erejük szembe szállni vele, a Belém vetett hitükkel és bizalmukkal. Mondom nektek: mindazok, akik csak egyszer is leborulva imádják a fenevadat, már eladták a lelküket neki, és nem menekülhetnek a markából.

Gyermekeim! Vérkönnyeket sírok az örökre elveszett lelkek tömege miatt. Halálosan szomorú a Lelkem! Hiába adom évek óta üzeneteimet kiválasztott prófétáimon keresztül, amelyek nagy része már most, a szemetek láttára beteljesül, mégis csak kevesen ismerik, és nem kamatoztatják a saját és mások lelke üdvére.

Kicsinyeim! Az idő lejár. Hamarosan visszajövök dicsőségemben, és elsöpröm szám leheletével az antikrisztust, és minden gonosz erőt megsemmisítek. Elhozom az ezer éves béke uralmát. Csak azt fájlalom, hogy nagyon sokan fognak áldozatul esni a sátánnak, és örökre el fognak veszni. Kérlek titeket: hirdessétek üzeneteimet mindenkinek, akikkel csak találkoztok! Ezt mondjátok nekik: soha ne imádjátok a fenevadat, és ne álljatok szóba vele, mert az örök kárhozatba taszít! Egyedül a Szentháromságos egy Istent imádjátok, és szüntelen imádkozzatok lelketek örök üdvösségéért, és az összes lélek megmentéséért! Ha ezt teszitek, még sok lelket megmenthettek.

Gyermekeim! A legsötétebb éjszaka ereszkedik le most az egész világra. A gonosz szellemi démonoktól és hordáktól feketéllik az ég és a föld. Ha látnátok, belehalnátok, olyan félelmetes.

Kicsinyeim! Higgyetek Nekem! Fogadjátok meg figyelmeztetéseimet! Ne álljatok szóba a kígyóval, mert a lelketek örök vesztét okozza! Nagyon ravasz, de borzasztóan rút. Nagyon intelligens, de rettenetesen gonosz. Gyertek Hozzám! Jöjjetek be irgalmas Szívembe! Szívem nyitva áll mindazok előtt, akik kérik Tőlem az üdvösséget. Hisz értetek ontottam ki drága Szent Véremet, és haltam kínhalált. Jöjjetek Hozzám, hogy megmentselek benneteket! Elepedek a vágytól, hogy üdvözüljetek! Megáldalak benneteket megerősítő áldásommal, Szívem túlcsorduló szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottai! Most hozzátok szólok, akik hagyjátok magatokat Általam üdvözíteni, és együttműködtök kegyelmemmel. Készüljetek, mert most nagy próbatétel előtt álltok! A véreteket fogják kiontani Értem. A sátán gőgje nem tudja elviselni, hogy rajta kívül mást imádjatok, és csatlósait arra kényszeríti, hogy mindazokat, akik hűségesen kitartanak Mellettem, és a rejtekben Engem imádnak, megtizedelje, és ha lehetséges lenne, mindnyájatokat megsemmisítse.

Drága kicsinyeim! Ne féljetek tőle! Tartsatok ki Mellettem mindhalálig, még véretek kiontása árán is! Én olyan erőt és lángoló szeretetet adok a szívetekbe Irántam, az élő Isten iránt, hogy semmibe veszitek fenyegetéseiket, és magát a halált is. Olyan vágyat adok a szívetekbe Szent Színem látására, hogy azért fogtok Hozzám imádkozni, hogy vértanúk lehessetek Isten nagyobb dicsőségére, és lelketek örök üdvére. Én megadom nektek ezt a kegyelmet, mert ezt a vágyat is Én ültetem bele a szívetekbe. Készüljetek! Soha nem látott üldözésben lesz részetek. De ti soha ne féljetek! Jutalmatok nagy lesz a mennyben. Fogadjátok megerősítő áldásomat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítések: 2 Péter 3, 9: „Az Úr nem késik ígéretét teljesíteni…” Márk 12, 5: (A gyilkos szőlőművesek) a szolgákat megölték.

 

Legyetek okosak és higgadtak!
Kedveseim, legyetek készen arra, hogy meg tudjatok felelni azoknak, akik kérdeznek titeket életviteletek felől. Éljetek példamutató életet, hogy akik látnak, felismerjék az isteni szeretet működését bennetek! Legyetek okosak és higgadtak! Megfontoltan tegyetek tanúságot, mint akik rendelkeznek a megkülönböztetés ajándékával. Engedjétek át gondolataitokat a Szentlélekistennek és kérjétek, alakítsa beszédeteket neki tetsző módon. Bátor, határozott és szeretetteljes legyen minden tevékenységetek, mert arra fel fognak figyelni az emberek.
 
2012.11. 02. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/legyetek-okosak-es-higgadtak

 
Minden nap kérni a Szűzanya támogatását
Kedveseim, napjainkban különösen kiáradt Édesanyánk szeplőtelen szívének szeretetlángja. Mindenki, aki hozzá folyamodik, megtapasztalja édesanyai gyöngéd szeretetét. Bízzatok Benne és ragaszkodjatok Hozzá, mert Ő vezet el titeket a Szentháromság örömébe. Ha készen álltok, mint az Ő engesztelő katonái, akkor biztosak lehettek abban, hogy minden eszközt megragad, hogy győzelemre vigyétek küzdelmeiteket. Ha mellette álltok, soha nem maradtok alul, mert a Szűzanya gondoskodó szeretete minden nehézség fölé emel benneteket. Kérjétek minden nap égi Édesanyánk támogatását, mert azt soha nem vonja meg tőletek. Így biztos utatok lesz a Szentháromság jelenlétében.
2012.11. 03. Anna Terézia
 

Isten szavai hogyan hatnak képességeinkre
 
Jézus: Drága gyermekeim, hallgassatok szavamra, amikor felidézem nektek azokat a tanításokat, melyek közelebb hoznak benneteket Hozzám. Figyeljétek szavaim értelmét és engedjétek, hogy mélyen a szívetekbe hatoljon. Mondataim, ha átjárják bensőtöket, átalakítják egész lényeteket. Hogyan történik ez? Úgy, hogy a szó az értelemre hat. Amikor felfogjátok, mi is valójában a szó értelme, és mit akarok valójában elmondani, akkor a lelketek megmozdul és a kegyelem kapuja megnyílik bennetek. Ekkor hatol át az értelem fénye szívetekbe és jótettekké alakul. Azért fontos, hogy minden jó dolog cselekedetté formálódjon, mert a megvilágított értelem az akaratot is átjárja és mozgatja. De az is előfordulhat, hogy az értés nem az elménkbe hatol először, hanem a szívünket járja át. Minél nyitottabbak vagyunk a szavak által közvetített kegyelmek befogadására, annál mélyebbre hatol szívünkben az értelem fénye. Ebben a világosságban megtapasztalt dolgok annyira elragadják a lelkünket, hogy már nem szükséges a fontolgatás, mert működésbe lépnek azok a tiszta szívű cselekedeteitek, amelyek hatására mások is elindulnak az üdvösségre vezető úton. Imádkozzatok, hogy a szív egyszerűségével szóljon minden szavatok és a szív bőségéből túlcsorduljon minden tettetek. Szent akaratom jeleként megadok minden szükséges kegyelmet, hogy szavaitokat jócselekedetek kövessé
 
2012.11. 04 Anna Teézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/isten-szavai-hogyan-hatnak-kepessegeinkre

 
A szentáldozásban átlényegülni
Kedveseim, találjatok megnyugvásra, amikor a szentmisében átadjátok magatokat! Amikor teljesen és maradéktalanul Jézusra bízzátok egész valótokat, akkor vesz igazán birtokba benneteket. A szentáldozásban tudtok a legjobban átlényegülni, amikor Vele egyesültök. Ezért nagyon fontos ilyenkor teljes imádatban leborulni szentélyetekben Jézus előtt. Higgyétek, hogy ez a mély bensőségesség akkor is létrejön, ha ezt nem igazán érzékelitek. A fontos mindig az, hogy maradjatok Vele, amíg csak tudtok, hogy egészen átjárja bensőtöket szentséges jelenlétével. Bízzatok, és hagyatkozzatok rá!
 
2012.11. 06. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/a-szentaldozasban-atlenyeguelni


Tisztán és feddhetetlenül
Kedveseim, legyetek felkészülve arra, hogy nem lesz könnyű nektek sem a küzdelem idején! Ha a lelketeket tisztán tartjátok, akkor nehezen fog tudni fogást találni rajtatok a gonosz lélek. Ha megőrzitek testeteket a bűn fertőitől, akkor biztonságban érezhetitek magatokat. Akik tisztán egyesülnek Jézussal a szentáldozásban, azoknak megadja az Úr a tisztánlátás kegyelmét a megkülönböztetés által! Őrizkedjetek a bűntől, különösen, amit szándékosan követtek el, mert az mély sebet ejt lelketekben és testetekben. Imádkozzatok, hogy tisztán és feddhetetlenül járjátok életetek útját.
 
2012.11. 08. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/tisztan-es-feddhetetlenuel


Közbenjáró ima
Kedveseim, mindig figyeljetek a Szentlélek által egymásra, mert a lélek, ha nyitottak vagytok rá, megmutatja nektek, hol kell segítenetek testvéreiteknek. Amikor rájuk gondoltok, és az ő gondolataikat felajánljátok a Szentháromságnak, akkor komolyan is közbenjártok értük. Ez azért fontos, mert ha testvéretek a teher alatt elgyengül, a ti segítőkész lelkületek, amellyel rábízzátok őt Istenre, felemeli lelkét és megmenti a lehúzó erőktől, melyek már oly nagyon kínozzák. Gondoljatok mindig erre, és bár ti látszólag nem sokat enyhítetek szenvedésén, mégis, amikor imáitok által felemelitek őt, és rábízzátok gondját a Szentháromságra, akkor ezzel teszitek vele a legnagyobb jót. Bátran higgyetek ennek a közbenjáró kegyelemnek a hatékony működésében, és eszerint járjatok el!
 
2012.11. 09. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/koezbenjaro-ima

 
Vágyódás
Kedveseim, minél nagyobb szeretettel vágyódtok a Szentháromság személyei és égi Édesanyánk iránt, annál erősebben tapasztaljátok meg a kegyelmek áradását. A Szentháromságot csak úgy tudjátok szeretni, ha előbb engeditek, hogy megnyilvánuljon bennetek az a gazdagság, amelyet csak az Ő végtelen szeretete áraszthat felétek. Soha nem ti kezdeményeztek, csak fogadjátok be mindazt, amit nektek szánnak ajándékul. Milyen felfoghatatlan ez a szeretet, melyet, ha csak egyszer is megéltek, mindig vágyakozni fogtok utána, még akkor is, ha nem éreztek semmit ebből az örömből. Az a tudat, hogy részesülhettek szeretetük egységében, amikor például szentmisében egyesültök a szentségi Jézussal, felülmúlja minden elképzeléseteket, mert a Szentháromság élete megnyilvánul bennetek.

2012.11. 13. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/vagyodas


Másokkal való kapcsolat
Kedveseim, mindig legyen bennetek nyitottság, amikor egymás felé közeledtek! A jót feltételezzétek a másikról, mert ez kegyelmet közvetít számára! Gondoljátok meg, hogy a bizalom inkább bizalmat fog szülni, mint ellenállást a másikban. Úgy is közeledhettek testvéreitekhez, hogy a rejtett dolgaitokat zárva tartjátok előle, de attól még nem kell azt éreznie, hogy elzárjátok magatokat tőle. A szeretet célirányosan betalál abba a részbe, amely a leginkább szükséges számára. Engedjétek, hogy szívetekből áradjon a közeledés, akkor lelketeket biztosan a Szentháromság vezérli.
 
2012.11. 14. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/masokkal-valo-kapcsolat

 
Vízen járni
Kedveseim, hozzátok áldozataitokat a Szentháromság elé, és bízzátok rá magatokat teljesen! A ráhagyatkozás azt jelenti, hogy teljes szívetekből, teljes lelketekből és minden erőtökkel azon legyetek, hogy egyre tökéletesebb áldozatot hozzatok. Ha őszinte bizalommal fogadtok el mindent a Szentháromság személyeitől, annak reményében, hogy nevetek fel van írva az Élet Könyvében, akkor bátran ráléphettek a vízre, mert megtart benneteket a kegyelem. Bízni, hogy Isten mindent elvégez bennetek, ha átengeditek neki ezt a munkát. Ti csak legyetek nyitottak és készséges lelkületűek!

2012.11. 16. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/vizen-jarni

 

 

A szentáldozás fontossága

Kedveseim, várjátok azt a pillanatot, amikor egyesülhettek Urunk, Jézus Krisztus szent Testével és Vérével! Tudatosan készüljetek befogadására, amíg csak lehet! Méltóképpen járuljatok szent Színe elé és alázkodjatok meg Előtte, mert oly hatalmas kegyelmekkel áraszt el titeket, melyhez foghatót elképzelni sem tudtok. Ne keressetek a világban élvezeteket, mert mindent megkaptok Krisztusban, ha méltón járultok eléje. Ő jól látja minden szükségeteket és felismeri gyengeségeiteket. Csak bízzátok rá magatokat, akkor félelmeiteket elveszi szívetekből.

 

2012.11. 25.               Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/a-szentaldozas-fontossaga

Hűség, igazsághoz való ragaszkodás
Kedveseim, figyeljetek minden nap arra, hogy mit kér tőletek a Szentháromság! Hallgassátok, mit üzen a Szentlélek a szívetekben. Sajátítsátok el, miként tudtok ráhangolódni, hogy minél tökéletesebben teljesítsétek kívánságát. Ha jól megélitek a pillanatokat, vagyis hűen reagáltok az elétek tárulkozó eseményekre, akkor eleget tesztek a Szentháromság elvárásainak. Hűséget és az igazsághoz való ragaszkodást kívánnak tőletek, amikor feladataitokat teljesítitek. Legyetek buzgók és állhatatos lelkületűek, mert akkor mindvégig az Úrnak szolgáltok.
2012.11. 26.     Anna Terézia
Bizalom
Kedveseim, engedjétek, hogy kibontakozzon bennetek a Szentháromság szeretete! Ha mindig elégedettek lesztek azzal, amitek van, akkor már magatokban hordozzátok a szeretetben történő elfogadást. Ha nem aggodalmaskodtok azon, hogyan lesz a megélhetésetek a jövőben, hanem elfogadjátok Isten kezéből azt, amit nektek juttat,akkor a bizalom virágai kibontakoznak bennetek. Ez hatalmas ajándék, melyet nem lehet kiérdemelni. Akinél működni kezd ez a kegyelem, abban már a Szentháromság gyümölcsei érlelődnek. Viselkedjetek mindig alázattal az Úr irgalmas szeretete előtt, és akkor megtapasztaljátok mindenre kiterjedő segítő szeretetét.
 
2012.11. 27.                  Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/bizalom

A hitben járás ajándéka
Kedveseim, minden próbatétel, melyet felajánlotok, óriási értékű a Szentháromság szemében. Legyetek készek bármikor bármiféle próbát kiállni, mert nagy jutalom vár az állhatatos lelkekre. A legnagyobb kegyelem mégis azokat illeti meg, akik a hit birtokosai. Aki hiszi, hogy a Szentháromság jelenlétében él és cselekszik, az már elnyerte a hitben járás ajándékát. Ne gondoljátok, hogy ezt egyszerű elérni. Komoly kitartásra van szüksége annak, aki a hit útjára lép, mert semmit sem fog megtapasztalni a világban abból, amit csak a hit szemével ismerhet fel. Aki teljesen átitatódott az isteni jelenlét bizonyosságával, az lát igazán helyesen. Ezt az utat keressétek és válasszátok, mert többet ér minden értéknél, melyet e világban fellelhettek. Nem jár sötétben az, akinek ösvényét a hit fénye világítja be. Törekedjetek ebben a világosságban élni!
 
2012.11. 30.            Anna Terézia
2011. november 8. Szentmisén Jézus: „A nagy figyelmeztetés már nagyon közel van. Itt topog a küszöbön.”

2011. november 17. Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Az idő közel. Térjetek meg, mert elérkezik igazságosságom napja. Ha nem tértek meg a nagy figyelmeztetés előtt, akkor nagyon nehéz lesz számotokra bűneitek szemlélése, amikor az egész életetek lepereg előttetek. Bűneitek égetni fogja a lelketeket, jobban, mit a tűz. Kimondhatatlanul sajnálni fogjátok az elmulasztott alkalmakat, amikor imádkozhattatok volna, Szentmisére mehettetek volna, a szentségekhez járulhattatok volna, gyónhattatok és áldozhattatok volna, de nem tettétek. Helyette fölösleges és hiábavaló dolgokra pazaroltátok a drága időt, és az életszentségre vivő alkalmakat. Visszaéltetek a kegyelemmel, amit végtelen szeretetemből nektek adtam. Hátat fordítottatok Nekem, az élet Szerzőjének, Aki meghaltam értetek a keresztfán. Semmibe vettétek felhívó szavam, és a sátánnak hittetek. Habzsoltátok az evilági élvezeteket, bálványoztátok saját testeteket, amikor a lelki élet rovására csak a test kényelmének és élvezeteinek hódoltatok. Akkor majd romlást fogtok aratni, mert a test a halál után feloszlik, a lelketek pedig, amelyet megfosztottatok a kegyelemtől, halott. Méltó a kárhozatra, az örök tűzre. Ébredjetek! Térjetek meg! Olvassátok a Szentírást! Váltsátok tettekre tanításomat! Jöjjetek a Szentmisére, járuljatok a szentségekhez, amíg még tehetitek, mert hamar lezárul ez a korszak. Sok lesz a halott. Egymást fogják érni a nagy természeti katasztrófák. Kitör a harmadik világháború. Mindezt a sok rosszat a bűneitekkel érdemeltétek ki. Ha megtérnétek és imádkoznátok, elháríthatnátok az összes katasztrófát és a világháborút. De ehhez mindenkinek meg kellene térni. Példa erre Medjugorje. Itt imádkoztak és böjtöltek az emberek, mert megfogadták Édesanyám felhívását, ezért itt nem volt háború. Értsétek meg végre: a béke nem a tárgyalásokon és a vezetőkön múlik csupán, hanem elsősorban a szívekben. Ha szívből imádkoztok a békéért, és szeretetben éltek, akkor azt Isten meghallgatja, és megadja nektek, mert ez az Ő akarata. De ha egymást szidjátok, akkor az ördögöt szolgáljátok, és kiszolgáltatjátok magatokat neki. Éljetek szeretetben! Virrasszatok, böjtöljetek és imádkozzatok! Akkor enyhülhetnek a büntetések, sőt el is maradhatnak. Mert a próféciák feltételesek. Rajtatok múlik, minden. Ha megtértek, és imádkoztok, akkor békében és jólétben fogtok élni. Olvassátok el az Ószövetségi Szentírást! Amikor a választott nép eltért Isten törvényeitől, az Úr először figyelmeztette őket prófétái által. Ha megtértek, mint Ninive lakói, elmaradt a beígért büntetés. De ha nem, akkor jött az ellenség, leigázta kardélre hányta őket, és fogságba hurcolták a népet. Tanuljatok  elődeitektől! Most ti, az Én Egyházam vagytok a lelki Izrael. Ti vagytok az Én választott, sőt Véremen megváltott népem. Veletek közöltem törvényeimet. Ezért rajtatok kérem számon, mert mindenkinek a kapott talentumokról kell számot adni. Ti, katolikusok kaptátok a legtöbbet. Ti árultok el Engem, amikor hátat fordítotok a szentségeknek, amelyeket Én rendeltem. Ti áldoztok idegen bálványoknak, amikor felcseréltek Engem a világi élvezetekkel. Lemondotok Rólam, és Helyettem engedtek a világ csábításainak. Ilyenek a mammon, a hatalom és a testi élvezetek. Vigyázzatok! Halálotok pillanatában mindenről számot fogtok adni ítélőszékem előtt. Jaj lesz nektek akkor, mert nem a bálványok váltottak meg titeket, hanem Én. Szenvedélyeitek cserben hagynak titeket, Én pedig csak ennyit fogok mondani: Nem ismerlek benneteket. Távozzatok az örök tűzre, amely a sátánnak készült, és mindazoknak, akik őt követik. Jaj lesz akkor nektek, mert mindörökre elmerültök a kárhozat tűztengerében, ahol sírás lesz, és fogak csikorgatása. Ne kérkedjetek Előttem ezekkel a szavakkal: nem loptam, nem öltem. Nem kell kimeríteni a tíz parancs elleni összes bűnt ahhoz, hogy valaki elkárhozzon. Elég egy súlyos bűn elkövetése is, ha az illető nem bánja meg. Ez olyan, mint a súlyos betegség. Lehet valakinek a lába egészséges, de ha a szíve beteg, meghal. Szeretnélek felrázni benneteket, hogy térjetek meg. Semmi újat nem mondtam. Mindezek benne vannak a Szentírásban. Én nem ijesztgetni akarlak benneteket, hanem a valóságot mutatom meg, hogy térjetek meg, amíg még nem késő. A nagy figyelmeztetéskor már sokak számára késő lesz. Ezért kérem, hogy ne halogassátok a megtérést. Erre áldalak meg titeket gyermekeim az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
 
2011. november 17. Szentségimádáson Jézus: Drága kislányom! Azt akarom, hogy szent légy már itt a földön. Olvasd el gyakran a szeretet himnuszát, addig, amíg meg nem tanulod, és váltsd tettekre!
 „A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. A szeretet nem szűnik meg soha.” (1 Kor. 13. 4-8.)
Ezt kérem tőled. Csak így jöhetsz be a mennybe, ha ezt megtartod. Imádkozz ellenségeidért is! Minden a javadra válik. Minden mögött Én állok. Még a rossz dolgokat is Én engedem meg azért, hogy jót hozzak ki belőle. Így lásd az eseményeket, és adj hálát jóért és rosszért egyaránt! Hamarosan megjön a nagy figyelmeztetés. Sokan meg fognak térni.”
 
2011. november 17. Szentségimádáson a Szentlélek így imádkozott bennem: „Jézusom! Te, Akit keresztre feszítettek értem, és minden bűnösért ezen a világon! A Te Szent, értünk kiontott drága Véredért kérlek, ne hagyj elveszni egyetlen bűnöst sem! Kérlek, adj kegyelmet, lehetőséget, hogy még mielőtt meghalnának, a szentségekhez járuljanak. Ha pedig ez lehetetlen lenne, kérlek, add meg az őszinte bűnbánatot nekik, még mielőtt a lelkük elhagyná testüket, hogy megtérve meghiúsuljon a sátán terve, aki megfosztotta őket Tőled, legnagyobb Jótevőjüktől, örök életük Szerzőjétől, hogy az örök tűzbe taszítsa őket. Jóságos Jézusom! Kérlek, légy irgalmas a szegény, szerencsétlen bűnösökhöz, akiket rászedett a sátán! Ne engedd, hogy örökre meg legyenek fosztva Tőled, Aki Magad vagy a jóság, a szeretet, az irgalom és a béke. Értük kiontott Véredre kérlek, öleld őket szerető Szívedre, amelyet értük döfött át a katona lándzsája. Irgalmazz nekünk most, és halálunk óráján. Ámen.”
 
Jézus: „Aki ezt az imát csak egyszer is szívből, szeretettel elimádkozza, lelkek százait, sőt ezreit menti meg. Higgyetek irgalmamban! Szívem nyitva áll minden bűnét megbánó gyermekem előtt. Mindenki üdvözülhet, aki Engem választ, és törvényeim szerint él. Csak azok vesznek el, akik megátalkodottak. Nem akarnak megtérni és üdvözülni. Tiszteletben kell tartani szabad akaratukat. Ezért kérlek titeket, hogy imádkozzatok értük. Sok jelet küldök a bűnösöknek, sok alkalmat adok a megtérésre. Imádkozzatok értük, hogy ne hiúsítsák meg magukban kegyelmeimet! Erre áldalak meg titeket kicsi gyermekeim az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2011. november 20. Szentségimádáson Jézus: „Már nagyon közel az óra, szinte már itt is van, amikor megítélem ezt a világot. Előtte még egy utolsó nagy kegyelemkiáradást nyújtok, mint egy mentőövet, amely az Én végtelen irgalmam lesz a szegény bűnösök számára. Ez a nagy figyelmeztetés. Ekkor mindenki meglát Engem, és az Én szememmel fogja felismerni bűneit. Ha megbánják, és Hozzám fordulnak, Én végtelen szeretetembe és irgalmamba fogadom őket. Ezeknek a lelkeknek nagy boldogságot és békét adok a szívükbe. Telve lesz a lelkük Irántam érzett szeretettel, tisztelettel és imádással. Elveszem a szívükből a félelmet, amit a sátán adott nekik, és a helyébe egy nagy biztonságot adok, amely a Belém vetett hitük és bűnbánatuk jutalma lesz. De sajnos még e nagy kegyelemkiáradás ellenére sem fog mindenki megtérni. Lesznek megátalkodottak, akik minden rossz okozói lesznek. Ők fogják lefolytatni a keresztényüldözést, amely a történelem legnagyobb üldözése lesz.
 
Gyermekeim készüljetek! Mindezek az események be fognak következni, méghozzá rövid időn belül. Ti, akik vértanúim lesztek, akkor már boldogan fogjátok az életeteket adni Értem, hisz a nagy figyelmeztetéskor megláttok Engem, és tudni fogjátok, hogy egyenesen Hozzám fogtok jönni a mennybe. Boldogan mentek a halálba, és semmibe vesztek minden szenvedést, mert tudjátok, hogy odaát a legmagasabb fokú örök boldogság részesei lesztek. Ezért azt mondom nektek: már most készüljetek! Imádkozzatok a jó halál kegyelméért, a végső állhatatosságért, és azért, hogy legyek veletek abban a döntő pillanatban, amikor kiontják véreteket, hogy édesítsem meg, enyhítsem meg és rövidítsem meg végső szenvedéseteket. Abban az órában olyan rendkívüli kegyelmeket adok minden vértanúmnak, hogy semmibe veszi az adott körülményeket. Csak Engem fog látni, csak Hozzám fog vágyakozni. Kicsinyeim! Az Én kegyelmem nélkül egyetlen lélek sem tudna kitartani a végsőkig. Higgyétek el, a sátán akkor támad mindenkit a legjobban, mielőtt a lelke kirepül a testéből. De Én eltaposom a sátánt, és veletek maradok mindvégig. Olyan csodálatos Isten dicséreteket adok az ajkatokra, amilyet csak Maga a Szentlélek tud imádkozni bennetek. Végül dicsőségembe fogadlak titeket. Az idő rövid. Mindezek után a világ meg lesz tisztítva. Imádkozzatok üldözőitekért, mert ők el fognak kárhozni. Imáitokra még megmenekülhetnek közülük, akik megbánják tetteiket. Nagyon kevés ember marad meg a földön. Ők lesznek a szent gyökér, amely kisarjad. Maga a Szentlélek fogja vezetni őket. Sok pap és szerzetes támad majd közülük, akik újra evangelizálják az egész világot. Egy teljesen új korszak következik. A sátánt Én Magam kötözöm meg a pokolban. Nem jöhet ki onnan ezer évig. Ez lesz a béke és a szeretet korszaka. Az emberek úgy fognak élni, mint az első keresztények. Segíteni és szeretni fogják egymást. Rájuk illik majd, amit az Evangéliumban mondtam: arról ismernek meg titeket, hogy Hozzám tartoztok, hogy szeretetben éltek egymással. Higgyétek el, hogy az ember egyedüli kincse és öröme a szeretet. A boldogság titka ez: szeretetet adni és kapni. Ami ma a fejlett világban van, az ellenfelem szemfényvesztése. Mert sem egy luxusautó, sem egy luxusvilla nem boldogít. Az igazi boldogság egyetlen szó csupán: szeretet. Ezt szánta Isten az embernek, amikor megteremtette. Ezt adta parancsba, ez az üdvösség feltétele. Ezért minden szentgyónásba foglaljátok bele, hogy vétettetek-e a szeretet ellen. Egy indulatos szó, egy megszólás, a szeretet hiány meg tudja ölni a lelket. Sok ember azért betegszik meg, mert nem kap szeretetet. Vegyétek komolyan a főparancsot, mert erről lesztek megítélve! Aki szeret, az Isten hű képmása, mert Isten Maga a szeretet, Aki szeretetből teremtette meg ezt a gyönyörű világot, és benne az embert. Az Isten az embernek ajándékozta az egész világot. A napfényt, az esőt, a tengert, a szárazföldet, a növényeket és az állatokat. Ezzel szemben ti hagyjátok a másikat éhen halni, mert kisajátítjátok magatoknak a világ javait. Ennek nem lenne szabad megtörténni. Minden ember egymásnak testvére, hisz valamennyien egy Atya gyermekei vagytok. Ha be akartok jönni a mennybe, akkor gyakorolnotok kell az irgalmas szeretetet minden rászoruló felé, legfőképpen pedig hittestvéreitek felé. Nem mehettek el mellette, ha hiányt szenved, hanem segítenetek kell rajta. Ez legyen életetek legfőbb cselekedete! Mert ezen múlik az üdvösségetek. Ne szeressetek csupán szavakkal, hanem tettekkel is! Az új korszakban, mivel meg lesz kötözve a sátán, nem tudja bűnre csábítani az embereket. Nyitott szívvel, kisded lelkülettel Istenre hagyatkoznak, és Teremtőjük gondot visel rájuk. Higgyétek el, ez a boldogság titka. Hinni Istenben, és ráhagyatkozni az Ő gondviselő szeretetére. Aki Benne bízik, meg nem szégyenül, mert Ő tudja, mire van szükségetek, és meg is adja, csak bizalommal kérjétek.
 
Gyermekeim! Az idő rövid. Készüljetek! Tartsátok patyolat tisztán a lelketeket! Rendszeresen gyónjatok és áldozzatok! Higgyétek el Nekem, ez fontosabb, mint a test táplálása és tisztán tartása. A lélek ugyanis az, ami éltet, a test nem használ semmit. Lelketek tisztasága és békéje kiül az arcotokra, és ez az igazi szépség. Ennek nincs párja, mert Magát az Istent tükrözi vissza az az ember, aki így él. Minden ember ugyanis Isten képmását kell, hogy tükrözze. Erre teremtette őt az Isten. De ha elszakadtok a szentségektől, torzókká váltok. Isten nem ismer rátok, és nem mehettek be a mennyek országába.
 
Gyermekeim! Már mindent elmondtam nektek. Tartsatok bűnbánatot, éljetek szüntelen készenlétben! Így várjátok a nagy figyelmeztetést, ami már nem várat magára, mert hamarosan megérkezik. Ez egy nagy megmérettetés lesz mindenki számára. Még a szentek is találni fognak magukban tökéletlenségeket. Hát még a bűnösök! Nekik nagyon nehéz lesz bűneikkel szembesülni. Nagy rémületet fog kiváltani belőlük. Főként, amikor meglátják a poklot, mint végállomást, amit bűneikkel kiérdemeltek. Gyermekeim! Az idő rövid. Álljatok készen a nagy figyelmeztetésre! Tartsatok lelkiismeret vizsgálatot legalább minden este. De ha napközben vétkeztek, azonnal bánjátok meg, és kérjetek Tőlem bocsánatot, de attól is, akit megbántottatok! A súlyos bűnöket pedig mielőbb gyónjátok meg! Ha így éltek, üdvözülhettek, de ha Nélkülem akartok létezni, elkárhoztok. Én nagyon szeretlek mindőtöket kivétel nélkül, de tiszteletben tartom szabad akaratotokat. Ti döntitek el örök sorsotokat. Ne higgyetek a sátánnak! Éljetek szeretetben, amire példát adtam nektek! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2010. november 06. Szombat

 

Olvastam Valtorta Máriánál, ahogyan Jézus kiűzi az ördögöt egy római emberből. Jézus ráparancsol: Hagyd el ezt az embert! Térj vissza a mélységbe, ahonnan jöttél! És a gonosz így válaszolt: Megyek! Veled szemben túl gyenge az én hatalmam! Jézus: Drága Kislányom, ahogyan olvasod a gonosznak nincs felettem hatalma. Senki sem tud szembeszállni a Mindenható Istennel. Vannak gyermekeim, akik le akarnak engem győzni, és hatalmasabbak akarnak lenni még nálam is. Vigyázzatok, nehogy úgy járjatok, mint Dorász, akit Atyám haragjában és igazságosságában azonnal megöletett. Gyermekem, amikor kísértést érzel, akkor mondd meg a gonosznak: Jézus nevében, akit mélyen szeretek és tisztelek, parancsolom neked sátán, távozz oda, ahonnan jöttél!

 

Szűzanya tanít tovább a Tízparancsról: 6. Ne paráználkodj!

 

Drága gyermekeim! Vegyetek rólam példát, én egész életemben megőriztem testem és lelkem tisztaságát. Éljetek tisztaságban, és törekedjetek betartani ezt a parancsolatot! Amíg szüzességben éltek, testetek és lelketek Isten temploma, de ha elveszítitek tisztaságotokat, átengeditek lelketeket a gonosznak, Istentől pedig teljesen eltávolodtok, ha nem bánjátok és gyónjátok meg egy papnak.  A paráznaság bűne Isten szemében mély undort kelt. Gondoljatok bele gyermekeim, hogy Szentfiam végtelenül tiszta, így nem meglepő, hogy nem tudja elviselni e bűnt, mivel teljesen az Ő ellentéte. Sajnos minden fiatal és felnőtt életét tönkreteszi a bujaság bűne. Ellenségemnek sikerült elhitetni veletek, hogy nem bűn a házasság nélküli kapcsolat. Higgyétek el, ez hazugság! A gonosz mindenféle módszert kitervel, hogy hogyan csábítson el benneteket a vágy bűnével. Eszközöket, vagyis titeket is felhasznál pl.: barátok, munkatársak, családtagok által rávesz, hogy a szüzességnek nincs egyáltalán értéke ebben a modern világban. Figyeljetek oda és vigyázzatok, mert a gonosz becsap benneteket! Higgyétek el, aki az Úrnak szenteli az életét, tisztaságát élete végéig, az előbb bejut a mennyek országába, mint aki ezzel a súlyos bűnnel él itt a földön. Ne engedjétek a sátánnak, hogy elrabolja testetek tisztaságát! Tanuljatok tőlem és hallgassatok rám! Egyedül Istenben találhatjátok meg a boldogságotokat! Térjetek vissza hozzá és Ő átölel benneteket szeretetével és irgalmával! Most pedig édesanyai áldásommal megáldalak a testi és lelki tisztaság lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.  Amen.

 

Ültem a nyulaimnál, és megéreztette az Úr Jézus a Jelenlétét, úgy hogy átöleltem őt, megfogtam kezét, semmi más nem volt csak mi ketten. Jézus: Drága gyermekem! Megéreztettem veled jelenlétemet, és megmutattam, milyen, amikor lélekben velem vagy.

 

                                          Mária Magdolna

 
Reggel elmentünk a szentmisére. Nagy meglepődésemre, a szentmise elején volt egy belső látomásom. A szentmise kezdetekor szép karizmatikus énekeket énekeltünk, alig tudom kifejezni szavakkal, amit láttam. Láttam az Úrjézust, az Irgalmas Jézusként. Kitárt karokkal és nagy szeretettel köszöntött bennünket, gyermekeit, akik részt vettünk a szentmise áldozatában. Utána fehér ruhában láttam Jézust, koronával a fején, tárt karokkal és szeretettel nézett ránk. Az evangélium előtt láttam Jézust, ahogyan odamegy a szószékhez és Ő maga olvassa fel nekünk az evangéliumot.
 
Amikor énekeltük a „Szent vagy”-ot, láttam Jézust: fehér ruhában jött lefelé hozzánk, és angyalok seregei vették körül mély szeretettel és imádattal.
 
Az úrfelmutatáskor láttam Jézust meghalni a kereszten. Szentmise végén láttam Őt az égben aranyszínű ruhában, mögötte volt a Mennyei Atya, mellette pedig a Szentlélek galamb alakban. Jézus megáldott minket az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében.
 
Szentmise után megkérdeztem Jézust, kitaláltam-e mindezt, vagy képzelődtem? Jézus: Drága gyermekem! Hidd el, nem képzelődtél! Megmutattam neked, mi történik a szentmise egyes részeiben.
 
Ma felhívtam egy kedves ismerősömet. Megkérdeztem általa Jézust, hogy vajon megkaptam-e a látomás kegyelmét? Jézus ezt mondta rajta keresztül. Drága kislányom, te este megkaptad első látomásodat. Az ezt követő többi látomás is mind tőlem való lesz. Végtelen szeretetemet irántad nem tudtam tovább magamban tartani, még sok kegyelemben lesz részed.
 
Nagyon boldog voltam. Este bementem a konyhába és láttam Jézust ott ülni az egyik széken. Vacsora előtt újból láttam Jézust, és azt mondta: imádkozzunk, és kérjük áldását az ételre és mindenre, mert mindent neki köszönhetünk. Elmondtuk az imát és Jézus mosolyogva megáldott minket. Amikor megcsókoltam Jézus Szent Sebeit a feszületen, Jézus mellettem állt és mosolygott rám.
 
Szűzanya: 7. Parancs: Ne lopj!
 
Drága gyermekem! Sajnos az egész világon elterjedt a bűnözés és nagyon gyakori a lopás. Miért lopnak az emberek? Ennek sok oka van. Vannak, akiknek nincsen pénzük, de nem akarnak dolgozni, ezért inkább lopnak.
 
Aki e parancsolat ellen vét, az súlyos bűnt követ el! De nem csak tárgyakat, járműveket vagy pénzt lehet lopni. Mert testileg és lelkileg is el lehet lopni például egy lánynak a szüzességét azáltal, hogy megerőszakolják. Aki ezt a mocskos bűnt elköveti, annak az Úr sosem felejti el ezt a cselekedetét és halála óráján, ha nem bánja meg bűnét, találkozni fog Isten haragjával és igazságosságával. Ne akarjátok megismerni az Urat az Ő igazságosságában, mert lelketek könnyen elkárhozhat. Gyermekeim, tanuljatok meg becsületesen élni, dolgozni, hogy ne kelljen lopnotok! Higgyétek el, ha egész életetekben becsületesen éltek, az Úr jóságában elhalmoz benneteket sok-sok kegyelemmel, mely lelketek javára szolgál. Éljetek tisztességesen és becsületesen! Törekedjetek betartani ezt a parancsolatot! Most pedig édesanyai áldásommal megáldalak a jó és becsületes élet lelkületével az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Amen.
 
Megkérdeztem Jézust, hogyan tudom meghálálni neki ezeket a csodálatos kegyelmeket? Jézus: Szeress Engem gyermekem! Szereteteddel mindent meg tudsz hálálni nekem!
 
Édesanyámnak elmondtam, hogy Jézus ott van köztünk, édesanyám letérdelt az Úr előtt. Én pedig láttam Jézust, ahogyan előtte áll, mosolyogva lehajolt hozzá és megsimogatta a fejét.
 

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101107

2010. november 08. Hétfő
 
Reggel édesanyám vitt autóval az iskolába. Meglepett, hogy láttam Jézust a kocsi hátsó ülésén ülni, és többször is láttam, hogy kezeivel megáld mindent, amerre csak megyünk. Amikor mentem fel a lépcsőkön az iskolában a lépcső tetején várt rám. Az egyik óra után láttam, hogy mellettem sétál és megkérdezte tőlem: Drága gyermekem, jól érezted magadat az órán? Azt feleltem neki: Igen, jól éreztem magam. Amikor mentem a templomba többször is láttam, hogy mellettem sétál, és amikor odaértem a templomba, ott várt rám. Szentmise előtt bocsánatot kértem tőle, és egy látomásban magamat láttam térden állva, és hogy Jézus átölelt engem irgalmával. Azt is láttam, hogy mellettem ül a padban.
 
A szentmise elején láttam Jézust, amint imádkozott a Mennyei Atyához a lelkiismeret vizsgálat előtt. Jézus: Drága gyermekem! Sokszor Én is közbenjárok értetek Atyám előtt, hogy legyen hozzátok Irgalmas!
 
Láttam, hogy szeretettel ránk tekint az „Uram, irgalmazz” alatt. Jézus: Szeretetemmel és irgalmammal átölellek benneteket gyermekeim.
 
Az evangélium előtt láttam Jézust, kezében egy könyv volt. Jézus: Drága gyermekem,  minden szentmisében elhozom nektek egyenesen a Mennyországból az Élet Igéjét, vagyis az evangéliumot, hogy az Én életem példája szerint éljétek le földi életeteket.
 
A „Szent vagy” alatt láttam egy oltárt, melyen egy bárány feküdt és angyalok seregei vették körül.
 
A Miatyánk imádkozásánál látomásban mindannyian a hegyen voltunk, láttam Jézust, ahogy tárt karokkal az égre nézve velünk együtt imádkozott. Jézus: Ezzel a látomással arra tanítalak gyermekem, hogy amikor közösen imádkozzátok a Miatyánkot, mély tisztelettel és szeretettel mondjátok a Mennyei Atyának.
 
Mielőtt áldozni mentünk, láttam Jézust fehér ruhában, azt mondta nekünk: Jöjjetek gyermekeim, boldogan adom nektek Szent Testemet és Véremet szentáldozáskor. Amikor sorban álltam, Jézus megmutatta, hogy mindenkit Ő áldoztat meg. Nem láttam a papot, csak Jézust, és amikor felemelte kezével a szentostyát, ezt mondta: Ez az Én Testem. Nagyon megérintett engem ez a látomás, egész nap csak erre tudtam gondolni.
 
Szentmise végén a tabernákulumnál az Oltáriszentség helyén Jézust láttam keresztre feszítve. A Szűzanya térden állva imádkozott a kereszt alatt.
 
Sétáltam a vissza az iskolába, közben is többször láttam Jézust. Megkérdezte tőlem: Gyermekem, megfogod a kezemet? Igent mondtam Jézusnak, és kézen fogva sétáltunk vissza az iskolába.
 
Sajnos észrevettem, hogy mióta a látomások vannak, kevesebbet beszélek az Égiekkel. Jézus: Drága gyermekem! Jól érzed a szívedben, hogy elhanyagoltad beszélgetéseinket! Látom gyermekem, hogy most nagyon boldog vagy, de elmondom neked, hogy még több feladatot kaptál tőlem, mely nagy felelősséggel jár. Gyermekem, mostantól nemcsak beszélgetéseinket kell leírnod, hanem látomásaidat is, és meg kell kérdezned tőlem, mi a jelentésük, hogy mások is meg tudják érteni.
 
Megkérdeztem Jézust, hogy lehet, hogy ilyen sokszor látom őt. Jézus: Gyermekem! Szeretném, hogy mindig bízz az Én jelenlétemben!
 
Szűzanya: Drága gyermekem! Légy mindig hálás Szentfiamhoz, mert végtelen az ő jósága! Szeresd Jézust, amennyire csak tudod!
 
 
 
Szűzanya: 8. Parancs: Ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy!
 
Drága gyermekeim! Tanuljatok meg először is nem hazudni, helyette mindig az igazat mondjátok. A hazugság bűne egyenesen a gonosztól ered, olyan néven is szólítják, hogy ő a „hazugság atyja”. A hazugság bűne által nemcsak önmagatokat csapjátok be, hanem másokat is becsaptok. Olvassátok a Bibliát, mert minden szó, mely benne van, igaz. Szentfiam ezt mondta: „Én vagyok az út, az igazság, és az élet.” Tehát egyedül Jézusnál találhatjátok meg minden kérdésetekre a választ. Ez a bűn könnyen elszakít titeket az Úrtól. Sokan gondoljátok azt, hogy van kegyes hazugság. Ez tévedés! Nincsen! Minden hazugság hazugság. Mit jelent az, hogy „mások becsületében kárt ne tégy?” Ez azt jelenti, hogy ne beszéljétek ki felebarátotokat mások előtt! Ne pletykáljatok! Nem szabad más lelkén sebet okozni, mert nektek sem esne jól, ha veletek tennék. Kerüljétek a rágalmat! Tanuljátok meg, hogy az igazság mindig kiderül, és ti magatok jártok mindig pórul. Szeressétek felebarátaitokat, ahelyett, hogy bántanátok őket! Törekedjetek betartani e szent parancsolatot! Most pedig édesanyai áldásommal megáldalak titeket a felebaráti szeretet és becsület lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
 
A feladataimról Pio atya: ezt mondta: Drága gyermekem! Tudom, hogy nem könnyű feladatokat kaptál. De ne úgy tekints ezekre, mint valami teherre, hanem ellenkezőleg, légy boldog, gyermekem, mert ha  Jézussal együtt vállalod a szenvedéseket, ez nagy kegyelmeket tartogat számodra.
 
 

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101108

2010. november 09. Kedd
 
Pio atya a következőket mondtaa látomás kegyelméről: Drága kislányom! Az Úr végtelenül jó hozzád, ezért légy hálás, és mindig szeresd Jézust, mert Ő is szeret benneteket! Ez a csodálatosan nagy kegyelem sok olyan misztikus, égi titkot tár majd fel előtted, melyről soha nem volt elképzelésed. De vigyázz, mert sok látnokot meg tud téveszteni a gonosz! Mindig kérd a Szűzanya és az Úrjézus védelmét, hogy ne tudjon kárt tenni a gonosz a lelkedben!
 
Megkérdeztem Madarász Évát, hogy mivel vele is beszélgethetek, vajon ő is a védőszentem lett-e? Madarász Éva: Drága gyermekem! Emlékszel? Halálom után, néhány napra rá szívből imádkoztál hozzám és a segítségemet kérted. Én meghallgattalak. Bár észre sem vetted, de lelki gyermekemmé fogadtalak téged az Úrjézus engedélyével. Annak ellenére, hogy nem ismertél engem, te magad választottál védőszentül, hogy imádkozzak érted a mennyben és segítsek neked földi életedben. Légy boldog gyermekem, mert az Úrjézus oly sok kegyelemmel ajándékoz meg szeretetében, melyet meg sem érdemelnél. Szeresd Jézust és légy mindig hűséges gyermeke!
 
Szentmise előtt láttam Jézust mellettem ülni. Újból bocsánatot kértem azért, hogy oly sokszor megbántottam. Látomásban Jézus előtt térdeltem és ő kezét felém nyújtva felemelt. Jézus: Drága gyermekem, megmutattam neked valóságosan, hogy mindig felemellek irgalmammal eleséseidből.
 
Szentmise elején látomásban az Úrjézust és a Szűzanyát láttam, mindketten fehér ruhában voltak és kézen fogva jöttek hozzánk. Jézus: Drága gyermekem, én és édesanyám mindig boldogan meglátogatunk titeket a szentmisén.
 
Szentmise alatt többször mutatta Jézus, hogy mellettem ül, áll vagy térdel és imádkozik. Jézus: Drága gyermekem, éreztetem veled jelenlétem, és ezzel is megerősítelek, hogy higgy a látomásokban, és abban, hogy én mindig köztetek vagyok.
 
Az evangéliumot a pap helyett, az Úrjézus olvasta. Jézus: Drága gyermekem! A pap helyettesít engem, de sokszor én magam olvasom fel nektek az életemet.
 
Az áldozati liturgiában sokszor az Úrjézus tartott mindent. Látomásban Jézus felemelte a magasba a kelyhet az Atyához és a kehelyből kivált egy szentostya, melyet nagy világosság borított be és két angyal térdelt előtte.
 
Jézus: Drága gyermekem! Amikor az ostya átváltozik az én Szent Testemmé, higgyétek el, hogy ez valóságosan megtörténik és a Szentostya az én testemmel együtt megdicsőül.
 
Szentáldozás előtt Jézus megmutatta, hogy Ő áldoztat meg minket Szent Testével és Szent Vérével, és amikor térden állva áldozunk, lehajol hozzánk és kezével megsimogatja arcunkat.
 
 
 
Engesztelés elején látomásban láttam Jézust, felette egy galamb volt és mellette a Szűzanya.
 
Jézus: Mi, a Szentháromság, és a Szűzanya mindig eljövünk, és jelen vagyunk engeszteléseiteken.
 
A padban ketten voltunk anyukámmal. Látomásban az Úrjézus és a Szűzanya is mellettünk imádkoztak térden állva, kezüket összetéve, és mély alázattal fordultak a Mennyei Atyához.
 
A Szentháromság rózsafüzér elején odajött hozzánk a Szűzanya és mosolyogva egy háromszöget rajzolt a homlokunkra.
 
Az Öt Szent Seb rózsafüzérnél látomásban a keresztre feszített Jézus előtt térdeltünk. Miután a sebeit engeszteltük, már nem véresek voltak a sebek, hanem fénylettek. Jézus: Drága gyermekem, minden engeszteléseteken kihúzzátok sebeimből a szögeket és én imáitok által újból megdicsőülök.
 
Az engesztelés végén a Szűzanya kitárt karokkal, szeretettel nézett ránk, és mindkét kezében virágszirmok voltak, melyek kegyelmeket jelképeztek.
 
Szűzanya: 9. Felebarátod házastársát ne kívánd!
 
Drága gyermekeim! A mai világban rengetegen elváltak, vagy olyan kapcsolatban élnek, melyet nem szentesít házasság. Ennek sok oka van. Sokan keresik a boldogságot a szerelemben, barátokban, mely vággyá, szenvedéllyé alakul lelkükben. Higgyétek el, egyedül Istennél találhatjátok meg a boldogságotokat! Gyermekeim, aki a parancsolat ellen vét, az nemcsak felebarátját, hanem szerelme életét is tönkre teszi. Mondok egy példát: Van egy szép házasságban élő család. A szülőknek született egy lányuk és egy fiuk. Ezek a gyermekek szépen fejlődtek az évek során, jártak óvodába, iskolába, majd középiskolába. Boldog családi szeretetben éltek. Az édesapa megismerkedett a munkahelyén egy nővel, akiről kiderült, hogy a barátjának a felesége. Ez a nő elcsábította, majd mély szerelmi kapcsolat jött létre köztük. Titokban találkozgattak, nem törődve házastársaikkal. Egy idő után teljesen eltávolodtak házastársaiktól, a végén válás lett belőle. Természetesen közben minden kiderült. A gyermekek élete teljesen megváltozott, mert sok lelki sebet kaptak a válással, és a gonosz útjára léptek. Mi a tanulság ebből? Nem szabad ez ellen a parancsolat ellen véteni, mert mindenkit tönkre tesz ez a fajta élet. Ne engedjétek beférkőzni életetekbe a gonoszt! Törekedjetek betartani Isten szent törvényeit! Most pedig édesanyai áldásommal megáldalak titeket a felebaráti szeretet és hűség lelkületével az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Amen.
 

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101109

2010. november 10. szerda
 
Ma az iskolában az órán többször láttam Jézust: mellettem ült, vagy állt és egyszer a kezét rátette a vállamra. Hittanóra elején velünk együtt imádkozott, a végén megáldott minket. Jézus: Drága gyermekem, azért látsz engem többször is napközben, mert meg akarlak tanítani arra, hogy napjaidat mindig velem együtt töltsd el. Vonj be Engem hétköznapjaidba, mert ezáltal még nagyobb szeretetre gyullad irántam a te kis szíved! Emlékszel? Te magad kérted, hogy növeljem szeretetedet irántam, ezért, gyermekem lehetőséged nyílik, hogy mélyen szeretni tudj Engem.
 
Ma újból velem együtt sétált az Úrjézus a templomba.
 
Szentmise előtt
 
Az Úrjézus többször megmutatta, hogy mellettem ül és imádkozik. Újból bocsánatot kértem tőle és kértem, hogy jöjjön oda hozzám és öleljen át. Látomásban az Úrjézus kilépett a tabernákulumból és odajött hozzám. Láttam magam térden állva, ahogy bocsánatot kérek az Úrtól, és ő átölelt engem és megvigasztalt. Jézus: Drága gyermekem, én mindig átölellek irgalmammal, amikor bocsánatot kérsz tőlem.
 
Látomásban nem csak az Úrjézus ült mellettem, hanem a Szűzanya is. Nagy szeretettel néztek egymásra és egymás kezét fogták. Az evangéliumot az Úrjézus olvasta fel. Látomásban az ott állt az oltár asztalánál és angyalok segítettek neki. Miatyánk alatt az Úrjézus imádkozott velünk kitárt karokkal és vele együtt imádkoztak az angyalok is. Jézus: Drága gyermekem, megmutattam neked, hogy az angyalok is részt vesznek a szentmisében.
 
Szentáldozás
 
Látomásban ismét az Úrjézus áldoztatott és megmutatta, hogy amikor áldozom, mindig rám mosolyog. Jézus: Drága gyermekem, minden hűséges gyermekemnek boldogan adom Szent Testemet.
 
 
 
Szűzanya: 10. Mások tulajdonát ne kívánd!
 
Drága gyermekeim, ez a parancsolat szorosan összefügg a hetedik parancsolattal. Milyen tulajdonokat nem szabad kívánni mástól? Ilyen például az autó, a ház, a pénz, a család és sorolhatnám még tovább, mert rengeteg van belőle. Aki más tulajdonát kívánja, az elveszi önmagától a lehetőséget, hogy jól és becsületesen élhessen. Ez a parancsolat hasonlít az irigységhez. Ez a bűn azt jelenti, hogy mindig olyat kívánsz, mely másnak megvan, de neked nincsen. Aki e parancsolat ellen vét, súlyos bűnt követ el. Tanuljátok meg önmagatokat fegyelmezni, mert, ha nem, ez a bűn Lucifer útjára vezet, mert a gonosz is egyre többet és többet akart, a végén nagyobb akart lenni Istennél is. Gyermekeim, éljetek becsületesen! Ne azzal törődjetek, amitek nincs, hanem legyetek hálásak azért, amitek van, mert az Úr gondoskodik rólatok és szeret benneteket! Bár sokszor panaszkodtok, hogy miért történnek meg veletek ezek a csapások, higgyétek el, ezek a szenvedések mind lelketek üdvére szolgálnak. A Mennyei Atya mindenkit a Mennyországba akar fogadni, de ha ti szabad akaratotokból elutasítjátok, nem fogadjátok el az Istent, ő édesapai szeretetével megért benneteket és nem erőlteti magát rátok. Most pedig édesanyai áldásommal megáldalak az Isten iránti szeretet és szent törvényei szerinti élet lelkületével az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Amen.
 

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101110

2010. november 11. Csütörtök
 
Ma úgy, mint más napokon, többször láttam az Úrjézust az órákon. Úgy érzem, az Úrjézus jelenlétében nem követhetek el semmi rosszat, bűnt, mert most már látom Őt és tudom, hogy figyel engem.
 
Jézus: Drága gyermekem! Érzed a változást a lelkedben? Az Én valóságos és szeretetteljes jelenlétem alakítja szépen a te kis szívedet és lelkedet. Minél jobban megszeretsz engem, annál jobban kerülni fogod a bűnt, hogy ne okozz nekem fájdalmat. Ez így helyes gyermekem! Hidd el, ha továbbra is törekszel a tisztaságra, egyre jobban át fogod tudni adni magad nekem és én nagy szeretetemben olyanná formálom lelkedet, amilyennek látni szeretném. Csak így tovább, drága kis gyermekem!
 
Tegnap este a Bibliából olvastam fel a többieknek. Azt a részt olvastam, hogy készüljünk fel, mert nem tudhatjuk, melyik órában jön el az Emberfia. Jézus: Drága gyermekem, tegnap láttál engem a kápolnában és hidd el, nagy örömmel hallgattam, ahogyan olvasod szavaimat. Nektek, választottaim, az Evangélium szerint kell élnetek, ezért felkészülten és örömmel várjátok Megváltótok eljövetelét, hogy részesíthesselek benneteket az Örök Élet ajándékában. Örültem neki gyermekem, hogy ezzel az evangéliumi résszel figyelmezteted társaidat az eljövetelemre! Látod gyermekem? Te is egy eszköz vagy az én kezemben, mint minden más választottam.
 
Láttam a Szűzanyát, ahogy rám mosolygott. Szűzanya: Drága gyermekem, valóban úgy láttál engem, mint a medjugorjei Szűzanyát. Ott a „Béke Királynőjeként” mutatkoztam be. Neked , gyermekem, úgy mutatkozom be, mint SZÍVETEK KIRÁLYNŐJE. Szent Fiam és Én legyünk szívetekben az elsők, mert általunk kerülhettek be a mennyek országába.
 
Ma újból mutatta Jézus, hogy velem sétál a templomba és mellettem ül.
 
Szentgyónás előtt Jézus: Ne félj Tőlem!
 
Amikor gyóntam, látomásban a gyóntatószékben Jézus ült, és neki gyóntam. Feloldozásnál az Úrjézus két kezét kitárva, feltekintett az égre, kérte az Atyától, hogy bocsásson meg nekem. Jézus: Drága gyermekem, légy boldog, mert kevés választottamnak mutatom meg ezeket a látomásokat, melyeket a gyónásnál láttál.
 
Szentmise elején az Úrjézust láttam, mellette volt a Szűzanya, mögöttük a Mennyei Atya, fölötte pedig a Szentlélek galamb alakban. Jézus: Drága gyermekem, ezzel a látomással azt mutatom neked, hogy mi, a Szentháromság és Édesanyám mindig jelen vagyunk a szentmisében.
 
Evangéliumkor azt láttam, hogy az Úrjézus fehér ruhában felolvasta nekünk az evangéliumot. A szószék mindkét oldalán egy-egy angyal térdelt kezét összetéve. Jézus: Drága gyermekeim! Nektek is az angyalokhoz hasonlóan kell szívetekbe fogadni az evangéliumot.
 
Prédikáció alatt látomásban egy fénylő helyen voltam és egy sárga, aranyszínű úton haladtam, melynek végén az Úrjézus állt. Amikor odaértem hozzá, sírva leborultam és megcsókoltam a lábait. Ő felemelte arcomat, kezében egy szentostya volt. Megáldoztatott, a homlokomra adott egy szeretetcsókot, majd megsimogatta az arcomat. Jézus: Drága gyermekem, megáldalak a mély szeretet és hűség lelkületével az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Megmutattam neked látomásban, milyen egy igazi lelki áldozás. Légy boldog gyermekem, mert nagy szeretetemben nagyon szép kegyelemmel ajándékoztalak meg.
 
Az áldozati liturgia előtt az Úrjézust láttam kijönni a tabernákulumból és kitárt karokkal ajánlott fel mindent az Atyának. Közben a Szűzanya térdelt és mély alázattal értünk imádkozott az oltárnál. Amikor Jézus a magasba emelte a kelyhet, a szentostya kiemelkedett a kehelyből. A Mennyei Atya tárt karokkal fogadta és megáldotta az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Amikor újból felemelte a kelyhet, a szentostyában a torinói lepel szomorú Jézus arcát láttam. Jézus: Drága gyermekem, mikor a Mennyei Atya megáldja az ostyát, akkor ez a kis ostya valóságosan átváltozik az én szent Testemmé és megszentelődik. Gyermekeim, azért volt szomorú az arcom, mert sokat szenvedek a ti bűneitek miatt.
 
A Szent vagy alatt látomásban az Úrjézus egy gyönyörűen aranyozott kereszten feküdt és testén már nem voltak sebek. Az angyalok ezrei körbevették Jézust, mint bárányt és térdre borulva imádták őt. Jézus: Drága Gyermekem, ebben a látomásban láttál engem dicsőséges keresztemen meghalni. Mindig légy hálás irántam, gyermekem, mert sokat szenvedtem értetek, hogy meg tudjalak váltani benneteket.
 
Az Isten Báránya alatt az Irgalmas Jézust láttam felénk jönni és a szívéből áradó piros sugár mindannyiunkat elárasztott. Jézus: Drága gyermekem, irgalmammal és Szent Véremmel átöleltelek benneteket és megtisztítottalak, hogy szeretettel és bűnbánattal járuljatok a szentáldozáshoz.
 
A szentáldozás alattújból megmutatta Jézus, hogy Ő áldoztat meg minket. Amikor valaki kézben áldozott, szomorúan adta neki Szent Testét. Jézus: Drága gyermekeim, a pap kezei fel vannak szentelve, de a ti kezeitek nincsenek. Ezért méltatlanul áldoztok, ha kézbe áldoztok!
 
Amikor mentem áldozni, nagy különbséget éreztem, aközött amikor Jézus vagy a pap áldoztatott. Az Úrjézus mindig nagy szeretettel és békével adja nekünk Szent Testét. Jézus: Drága gyermekem! Imádkozz a papokért, hogy mindnyájan átalakuljanak belém.
 
A szentmise végén az Úrjézust láttam, mellette állt a Mennyei Atya fehér ruhában. Mindketten megáldottak minket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
 
Este a szobámban imádkoztam, és többször láttam az Úrjézust mellettem ülni vagy állni. Amikor a kápolnában voltam, láttam a Szűzanyát fehér ruhában, fehér fátyollal felénk jönni, és azt mondta: „Jöjjetek gyermekeim, karjaimba!”. Lefekvésnél így szóltam Jézushoz: Jóéjszakát drága Jézusom! Ő látomásban lehajolt hozzám, adott egy szeretetcsókot a homlokomra, megsimogatta arcomat és azt mondta: Jó éjszakát drága gyermekem!
 
http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101111

2010. november 12. Péntek
 
Reggel álmomban elmentünk X atyához és láttam az Úrjézust és a Szűzanyát mellettem állni. Jézus: Drága gyermekem! Bárhova mész, én és Édesanyám mindig melletted leszünk.
 
Láttam az Úrjézust fehér ruhában felém jönni. Jézus: Drága kis gyermekem, nagy szeretettel eljöttem hozzád, hogy újból veled tölthessem a napot. Nagyon szeretlek gyermekem!
 
Utaztam a metrón és nagyon ideges voltam és aggódtam. A metrón látomásban az Úrjézus odajött hozzám és megfogta a kezemet és azt mondta: „Bízz bennem gyermekem.” Majd mellém ült. Ez után, szívemben béke volt és éreztem, hogy bízom az Úrjézusban. Ez egy csodálatos érzés volt, melyet ritkán tapasztalok.
 
Az Úrjézus iránt való szerelemről.
 
Vonaton láttam egy szerelmes párt. Látomásban az Úrjézus mellettem ült és ezt mondta: „Drága gyermekem! Hidd el, az én végtelen szerelmem semmilyen földi szerelemhez nem hasonlítható. Mert az én szeretetem valóságos, igazi és tökéletes. Gyermekem, azért teremtettelek, hogy a te kis szíved mély szerelemből értem lángoljon és hidd el, én nagy boldogsággal elfogadom szerelmedet és jegyesemnek választalak. Szükségem van szerelmedre gyermekem, ahogy neked is az enyémre. A te egyetlen kis lángoló szíved mély vigasztalást ad nekem milliók hitetlensége és közömbössége miatt.
 
Szűzanya: Drága gyermekem! Én és Szentfiam végtelenül szeretjük egymást. Szinte elválaszthatatlanok vagyunk. Gyermekem, én segítek neked, hogy hozzám hasonlóan tudd szeretni drága Szentfiamat. Nagy boldogság tölti el szeplőtelen szent szívemet, mikor egy ilyen fiatal, kis lángoló szívet látok, mely az Úrjézus iránt lobog.
 
Este mentem a nyulakat etetni. Azt mondtam az Úrjézusnak: nagyon szeretem ezeket az állatokat nézegetni. Jézus: Én pedig gyermekem, téged szeretlek nézni és figyelni.
 
Megkérdeztem drága édesanyámtól, hogy miért mutatja meg magát nekem, mert tudom, hogy általában jelenési helyeken szokott ez előfordulni? Szűzanya: Drága gyermekem, nagyon örülök, hogy ezt kérdezed. Valóban igaz, hogy legtöbbször jelenési helyeken szoktam magamat megmutatni, de számodra kivételesen megteszem, mivel én vagyok a lelki vezetőd.
 

Áldozat nélkül nincs előmenetel

1964. november 8.

Több napon át a jámborságról oktatott az Úr Jézus, és kért, vagyis inkább panaszkodott:
“Hallgass meg, és ne lepődj meg azon, hogy Én még a jámbor lelkekre is panaszkodom most már több napon át. Sajnos, komoly okom van erre. Hogy azokért is engesztelj, mert a jámborok áldozat nélkül csak még jobban megsebzik Szívemet. Ó, mily szomorú vagyok, ha végigtekintek a jámborok seregén, kik jámbor életet élnek ugyan, de ez nem sok érdemet biztosít nekik az örök üdvösség elnyerésére. Ó, mily sokan vannak köztük, kik nem jönnek Hozzám közelebb! Mintha félnének. Még bűneik bánata sem szeretetből történik. Írd csak le szavaimat, vagyis kérésemet azoknak, kik a közömbösekhez tartoznak, hogy áldozat nélkül nincs előmenetel. Tévedés, hogy Én megelégszem a meddő jámborsággal, mely olyan, mint a gyümölcsöt nem termő fa. S mondok még valamit, Erzsébetkém: az ilyenfajta jámborok nem is gondolnak arra, hogy milyen tompa és szürke a lelkük. Hiszen a kegyelem fénye csak a szeretettől izzó lelket hatja át és világítja meg, amily mértékben átengedik lelküket kegyelmem átformáló hatásának. Ne csodálkozz azon, hogy ilyen szigorú hangon beszélek hozzád. Hisz a szeretetem szigora ez is. Azt szeretném, ha szavaimat megszívlelnétek, s engesztelő imádással és bűnbánó lélekkel borulnátok Elém. Mert a jámbor lelkek szokása az is, hogy miután jól kiájtatoskodták magukat, úgy gondolják, megadták Istennek, ami Istené. Ó, ti balgák, ha éreznétek isteni Szívem mérhetetlen fájdalmát jámbor közönyötök miatt! Én az Áldozat vagyok, és nem jámborsággal, hanem szünet nélküli áldozatok vállalásával végeztem megváltó munkámat. Bűnbánat! Bűnbánat! Bűnbánat! Ezt kérem tőletek. A bűnbánat szava az, mely felhallatszik mennyei Atyám trónjához, és ez az a szó, mely visszatartja tőletek Atyám büntető kezét.”

1964. november 10.

Az Úr Jézus folytatta a jámborokról szóló panaszát:
“Úgy látom, nem emlékszel arra, hogy e szavaim már elhangzottak akkor is, amikor keresztemet vállamon vittem, és a jámbor asszonyok rajtam siránkoztak inkább, mint saját bűneik miatt. Újra kérlek benneteket, jámbor lelkek: Bűnbánat, bűnbánat mások helyett is!”

1964. november 13-14.

Jézus:
“…Nyugodj meg, leányom! Én gyóntatód lelkébe oly fényt árasztottam, melynek világosságánál tisztán látja az utat, melyen tovább kell mennie, hogy szent ügyünket megindítsa. Egyet a 12 közül megnyertünk..,”

Éjjel e szavak, hallatára oly nagy öröm töltötte el lelkemet, amihez hasonlót még soha nem éreztem. Lelkemben végigvonult a Sátán megvakítása és ennek áldásos hatása, melyet ennek következtében élnek át az emberek az egész világon. Az öröm hatása alatt egész éjszaka alig hunytam le a szememet, és ha egy kis szendergés jött rám, Őrangyalom újra felébresztett, mondván: “Hogy tudsz ilyen világot rengető nagy örömben aludni!?” Az Úr Jézus azt mondta: “A Sátán világtalansága isteni Szívem világdiadalát jelenti és a lelkek felszabadulását, mely az üdvösség útjának kiteljesedése.”

1964. november 16.

Reggel így szólt az Úr Jézus:
“Erzsébetkém! Teljes önátadásod által az Én hárfám lettél. Az állandó áldozatvállalásod a hárfa húrjai. Én szépséges dalokat játszom most neked. Istenben elmerülő lelked könnyen felfogja az Én csodás dallamomat, melyet még senkinek sem játszottam. A te bűneid bánata az, mely ily csodás dallamot pendíttetett meg Velem. Figyelj csak, mert ezt sokszor fogom ismételni válaszul bűneid bánatára.”

1964. november 17-18-ra virradóra a Szűzanya szólt éjjel:
“Kislányom, látom, a nagy fájdalmak miatt nem tudsz felkelni az éjjeli virrasztásra, de azért csak szedd össze minden erődet, és ha felébresztelek, csak légy ébren, és ajánld fel fájdalmas ébrenlétedet a haldoklókért.”

S még szelíden arra figyelmeztetett, hogy az esti lefekvésnél elfelejtettem a skapulárémat megcsókolni.
18-án reggel, a szentáldozás pillanatában így szólt az Úr Jézus:
“Alig vártam már, hogy hozzád betérjek! Ne csodálkozz azon, ha úgy repülök bensődbe, hogy még ajkadat sem érintettem.” Ugyanis előző nap nem tudtam Őt magamhoz venni, és az én vágyódásom is igen nagy volt.

19-én ugyanaz történt, hogy ajkamat nem érintette, csak repült be a lelkembe.
“Írd csak le, leányom, amit most diktálok: …Te az Enyém vagy, és ez számodra biztosíték. Halálod után lelked kincseiben dúskálni fognak, akik megismerik, s áldani és magasztalni fogják Istent, hogy Ő ilyen tartalmas és kincsekkel teli életre segített határtalan kegyelmével. Ezekből a földön élő felebarátaid bőven meríthetnek és követhetik életed egyszerű útját, mely által ők is Hozzám jutnak.” S hogy éppen szavait visszaimádkoztam, az Úr Jézus beszélgetni kezdett:
“Kegyelmeim vize áradatként folyik állandóan lelkedbe. Meg kell most már mondanom, miért van az, hogy megmarad lelkedben a sok kegyelem: Mert áldozataiddal mély medret ástál, és így isteni kegyelmeim tisztító erejű vize helyet talált lelkedben. Ha áldozataiddal nem készítettél volna ily mély medret, elfolyt volna kegyelmeim tisztító vize. Erzsébetem, ne haragudj, hogy vigasztalni akarlak, és szavaim panaszba fulladnak. Nem tehetek róla, megértő szíved panaszra késztet. Ó, hány és hány lélek kapja meg kegyelmeim bőségét, de mivel nem készülnek fel, elfolyik lelkükből szeretetem tisztító vize. A kegyelem elvész a lelkükből. Hogy fáj ez Nekem! De nem panaszkodom tovább, hisz erősítést kell adnom, mely által fel kell készülnöd a további küzdelemre. Lelked medrében kegyelmeim vize megállapodott, és ez által kegyelmeim forrása fenntartja áldozataid által kisajtolt olajcseppjeidet. Nézd, az ezüstös víz tükrén, hogy ragyognak olajcseppjeid! Fénylik, mint a színarany! Istenségemből kiáradó vízió ez. Ugye, te is szépnek találod? Merülj el e gyönyörűségben!”

Ezután órákon át nem tudom, mi volt velem. A déli harangszó lágy hangjára az Úrangyalát imádkoztam, és utána a rádió lármás hírei zavartak meg. Többet erről nem tudok írni, mert ami lelkemben történt, az lehet, amiről Szent Pál ír: “Szem nem látta, fül nem hallotta és emberi szívbe be nem hatolt…” De lehet, hogy szellemi képességeim hiánya miatt nem tudok erről többet írni. Szóval nehezemre esett visszatérni a való életbe…


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • 44 év szabad garázdálkodása
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Afrikai Hűség Hőség
  • Afrikai Víz
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet – VESZPRÉM
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Albert Líra
  • Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Alvidék-Délvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZENTA
  • Amarilliszfélék
  • Amerikai Hűség Hőség
  • Amerikai Hűség Hőség – SOPRON
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Amoris Laetitia Háború
  • Andre Lowoa – VESZPRÉM
  • Április
  • Antikrisztus által Irányított Népvándorlás
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Augusztus
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség – SORPON
  • Ausztrálázsiai Víz
  • Bács-Kiskun – SÜKÖSD
  • Bálványtemplomok, vértanuk vesztőhelye
  • Baranya – MOHÁCS
  • Begóniák
  • Békés – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Borsod-Abaúj-Zemplén – SÁTORALJAÚJHELY
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran – ESZTERGOM
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsen Okosan Törpemagyaran – BUDAPEST
  • Bölcsességek
  • Bölcsességek idézetekben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Bölcsességek terjedelmében
  • BTankok
  • Buda
  • Budapest
  • BudaPilisSolt – ESZTERGOM
  • Buzogányvirágok
  • Csongrád – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • December
  • Dél-Alföld
  • Dél – Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Dél-Dunántúl
  • Dél – Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Délvidék
  • Dezső Líra
  • Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Előbb-utóbb
  • Előre! Győzelemre Fel! – VESZPRÉM
  • Epikus Gyökereink
  • Epikusan A-C Lírailag
  • Epikusan A-E Lírailag
  • Epikusan D-F Lírailag
  • Epikusan F-K Lírailag
  • Epikusan FGIK Lírailag
  • Epikusan G-I Lírailag
  • Epikusan J-L Lírailag
  • Epikusan L-R Lírailag
  • Epikusan LMR Lírailag
  • Epikusan M-O Lírailag
  • Epikusan P-S Lírailag
  • Epikusan S-Z Lírailag
  • Epikusan SZ Lírailag
  • Epikusan T-Z Lírailag
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Erdély-Bánát-Csángó-Körösmező-Máramaros-Székelyföld, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOMBOLYA
  • Erkölcsi Gyökereink
  • Ervin Líra
  • Esti Éjszakák
  • Észak-Alföld
  • Észak – Alföld – NYÍREGYHÁZA
  • Észak-Amerikai Víz
  • Észak-Magyarország
  • Észak – Magyarország – SÁTORALJAÚJHELY
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Komárom – ESZTERGOM
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Eurázsiai Unió az Európai Unió ellen
  • Európai Hűség Hőség
  • Eurázsiai Hűség Hőség – SOPRON
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Európai Víz
  • Február
  • Fejér – ESZTERGOM
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Felvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOLNA
  • Ferenc Líra
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Föld
  • Föld
  • Frank Hűség Hőség – SOPRON
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Függtelen Határzár
  • Gábor Líra
  • Gomora Szodoma Technika
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyermeki Hűség
  • GyökereiNK
  • Gyökereink
  • GyökereiNK TöbbEzer Kárpát-medencében – ESZTERGOM
  • Győr-Moson-Sopron – SOPRON
  • Hajdú-Bihar – NYÍREGYHÁZA
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Heves – VÁC
  • Heves Jeges – SOPRON
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Hosszúság – AL-SAFIROV
  • HőseiNK PéldaképeiNK
  • Hűség Hőség
  • Hűség Hőség – SOPRON
  • Ibolyafélék
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • István Líra
  • Jácintok
  • Január
  • Jász-Nagykun-Szolnok – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Dobogó Szíve és Szeretete – SOPRON
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • József Líra
  • Jövő a Múltból kikövetkeztethető – SÜKÖSD
  • Július
  • Június
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalitka
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsonyi kaktuszok
  • Kard(Gladiátor)virágok
  • Károly Líra
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Keresztes Imahadjárat
  • Kolon (S)Zala – SÜMEG
  • Kontyvirágfélék
  • Koralkák
  • Közép-Dunántúl
  • Közép – Dunántúl – ESZTERGOM
  • Közép-Magyarország
  • Közép – Magyarország – VÁC
  • Ladik
  • Lajos Líra
  • Latin.Amerikai Víz
  • Lég
  • Lég
  • Legendák, mesék, mondák
  • Liliomok
  • Lírikus Gyökereink
  • Legendás MeseMondaVilág – HERCEGSZÁNTÓ
  • Lélektárs – MOHÁCS
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magasság -VARSÓ
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • Május
  • Március
  • Margitvirágok
  • MártírSors
  • MártírSzentSors – SÜMEG
  • MédBabiloni Hűség Hőség – SOPRON
  • Meddig még?
  • Mélység – TRIESZT
  • Messze Távolban
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Mihály Líra
  • Munkanapló
  • Muskátlik
  • Nebáncsvirágok
  • Nefelejcsek
  • Nemzeti Imahadjárat
  • Nógrád – VÁC
  • November
  • Nyugat-Dunántúl
  • Nyugat-Dunántúl – SOPRON
  • Október
  • Olajfafélék
  • Olvasó gondolkodó
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pálmafélék
  • Pest – VÁC
  • Pesti kerületek – VÁC
  • Pesti Nagykörút
  • Péter Líra
  • Polgárháborús Védelem
  • Pólusharc
  • Pünkösd-ElJövet
  • Római Katolikus – keresztény rádió – ZENTA
  • Rózsák
  • Sándor Líra
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Skandináv Hűség Hőség
  • Somogy, Pannonhalmi főapáti birtoktól napjainkig – BALATONFÖLDVÁR
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg – NYÍREGYHÁZA
  • Szegfűk
  • Szélesség – TACHOV
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeptember
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • SzívHang
  • SzívSzólam
  • Szodomán túl Armageddon
  • TABU
  • Tamás Líra
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Tolna – Mohács
  • TöbbEzer
  • Tulipánok
  • Tűz
  • Tűz
  • Üdvözlet
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Változás
  • Vas – SOPRON
  • Veszprém – SÜMEG
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • Vigyázz!
  • Visegrádi Hűség Hőség – SOPRON
  • Víz
  • Víz
  • Zoltán Líra
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: