‘1104’ cimkéjű bejegyzések

Az üldöztetés sokak számára nem egyértelmű

2018. 11. 02, Péntek

A Szűzanya, mint a Világ Győzelmes Királynője megmutatta hazánk határainak védelmét. Láttam, hogy a katonák és rendőrök mellett angyalok álltak, akik szellemi harcot vívtak a bukott angyalokkal szemben. A menekültek többsége mögött egy-egy démon állt, akik arra buzdították őket, hogy rombolják le Mária országát. Itt elsősorban azokról az iszlám hívőkről volt szó, akik kimondottan üldözik a keresztényeket. A Szűzanya szomorúan tekintett rájuk, majd azt mondta:

„Fiam az egész emberiség édesanyjává tett engem. A szeretet az egyetlen út, amely a Szentháromsághoz vezet titeket. A gyűlölet gátolja a szeretet kibontakozását. Az iszlám vallás eszköz a hatalmas emberek kezében, akik el akarják törölni a kereszténységet. Fiam vallása az egyetlen olyan vallás, amely nem hirdeti mindazt, ami az ember természetére romboló hatással van. Az erőszak mindig rossz következményekkel jár. Gyermekeim, a világ támogatja a bűnt ahelyett, hogy figyelmeztetné az embereket cselekedeteik súlyára. Én, mint a világ édesanyja féltő szeretettel gondolok minden gyermekemre. A jó képes meggátolni a rossz útját. Egyedül Isten a Legfőbb Jó, akitől minden ember szüntelen erőt meríthet. Gyermekeim, Mennyei Atyátok lehetőséget adott hazátoknak, hogy újra föl ébredjen és fölismerje a hit ajándékát. Ha ti nem álltok ki a kereszténység mellett lengyel gyermekeimmel együtt, akkor Európa elsüllyed a bűn tengerében. Európa országait nagy veszély fenyegeti és nemsokára elkezdődik a nyílt keresztényüldözés. Ez az esemény már folyamatban van, de sokak számára még mindig nem egyértelmű. A hitehagyás elérte Európát és a világ minden nemzetét. Kevesen vannak, akik még hisznek Fiamban. A Sátán a leghűségesebbekre fogja mérni az utolsó csapását, mert ők akadályozzák a tervét. A vértanúk halála és az Istenhez hűséges lelkek áldozataik által képesek megállítani az ő gonoszságát. Imádkozzatok, mert az ima képes kihatni az események folyamatára!”

Mária Magdolna

Különleges kegyelem a tisztánlátás

2018. 11. 04, Vasárnap

Az Úr megmutatta a Mennyben, hogy az üdvözült lelkek milyen tisztán látnak. Láttam, hogy a szívük sugárzott a szeretettől és a tisztaságtól. A szívükben ezt a feliratot olvastam: „Az elfogadott szenvedés szüntelen tisztítja az ember látását.” Ezek a lelkek még az életük során komolyan vették Isten törvényeit és szentségeit.

Jézus azt mondta: „Gyermekem, nem elég ismerni a Szentírást és a hagyományt. Ezek fölött szükséges állandóan elmélkedni, hogy a szívetekkel megérthessétek a Szentháromság üzenetét. A szentek vágyakoztak arra, hogy megértsék misztériumom titkait. Csakis az Én kegyelmem által kerülhettek közelebb a titkok megértéséhez. Ahhoz, hogy valaki ezeket a titkokat megismerje, annak a személynek teljes szívét és értelmét Nekem kell ajándékoznia. Gyermekem, sokan akarnak tisztán látni, mégis kevesen kapják meg e különleges kegyelmet. Erre a kegyelemre most égetően szüksége lenne minden gyermekemnek. A tisztánlátás közel áll a bölcsesség erényéhez. A bölcs ember mindig tanul a saját és mások hibájából. Nagy alázat és szeretet kell ahhoz, hogy valaki részesüljön e kegyelemben. Bizony mondom minden gyermekemnek, hogy aki ragaszkodik a saját elképzeléseihez és nem képes lemondani róla, az ne várja azt, hogy megkapja ezt a kegyelmet.”

Mária Magdolna

Az Úr legnagyobb fájdalma a közömbösség

2018. 11. 08, Csütörtök

Az Úr megmutatta, hogy milyen sok templom ajtaja be van zárva az éjszaka folyamán, de legtöbbször még napközben is. Láttam az Ő fájdalmát az emberek közömbössége iránt. Az angyalok szüntelen ott virrasztottak a tabernákulum előtt. Hallottam, ahogyan Jézus szomorú hangon így szól:

„Gyermekeim, szívem fáj a közömbös lelkek miatt. Ahogyan az emberek bezárják a szívüket Előttem, úgy zárulnak a templomok ajtói is. Apostolaimtól azt kértem, hogy éberen imádkozzanak. Ez a kérésem minden gyermekem felé is. Az emberiség sötétségben él és a gonosz szorgalmasan munkálkodik Isten ellen. Ha tudnátok, hogy mit jelent számotokra az Eucharisztia, akkor nem lennének üresek a templomok. Én vagyok az élet forrása, a világ világossága. Ahogyan a Nap fénye bevilágítja a Földet, úgy világítom meg Én is a ti lelketeket, amennyiben Felém fordultok és Szent Testemet tiszta lélekkel magatokhoz veszitek. Akik meghaltak, azok látják odaát, hogy mennyi kegyelmet elveszítettek mulasztásaik miatt. A tisztítóhelyen szenvedő lelkek szüntelen kérik tőletek az imát és a szentmise felajánlást, mert ezeknek hatalmas értéke van. Az értük felajánlott szentmise által hamarabb kiszabadulhatnak. Ám nem feledkezem meg azokról a templomokról, ahol örökimádás zajlik. A Mennyországban szüntelen az imádás. Ha nem sajátítjátok el a Földön az imádás gyakorlatát, akkor sok mindent pótolnotok kell odaát. A ti javatokat szolgálja mindig az Eucharisztia méltó hódolatának a gyakorlata. Engeszteljetek azokért a közömbös lelkekért, akik nem akarnak élni a kegyelmek lehetőségével. Gyermekeim, bátran buzdítsátok a papokat a szentségimádásra és kérjétek őket arra, hogy veletek együtt imádjanak Engem, a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Felszentelt szolgáim közül sokan nem tudják, hogy mekkora ereje van annak, ha ők bekapcsolódnak a rózsafüzér mondásába, a szentségimádásba és egyéb közösségi tevékenységekbe. A Sátán olyan, mint egy ragadozó állat. Ha azt látja, hogy a közösségnek nincsen pásztora, akkor a nyájat könnyedén szétbomlasztja. A pásztor jelenléte erősíti a közösséget. Nagyon ritka az a közösség, amely pásztor nélkül megmarad és hűségesen kitart az imádságban.”

Mária Magdolna

Jézus kardja

2018. 11. 14, Szerda

Jézus: „Gyermekeim, az emberiség már túl van a zűrzavar közepén. A zűrzavarhoz nemcsak a természeti katasztrófák tartoznak, hanem az emberek hitetlensége, tudatlansága is. Az ördög homályba borítja az emberek értelmét, hogy nehogy fölismerjék a saját lelki állapotukat és az idők jeleit. Az emberiség hatalmas megtévesztés alatt áll. A hazugságok áradata tartják fenn a félrevezetést. Még választottaim, prófétáim is ki vannak téve e próbatételnek. Gyermekeim, ha nem rövidíteném meg az időt, amely az emberiség életének legsúlyosabb századát jelenti, akkor senki sem maradna életben. Választottaim száma egyre csökken a világban, mert a bűn őket is rossz útra vezeti. Bizonyára föl teszitek magatokban a kérdést, hogy lesz-e egyáltalán néhány ember, aki ennek ellenére hű marad Hozzám? Akik a legkisebbek közületek, azok nem fognak elhagyni Engem. Ők az imádság, böjt és szentségek mellett nagy alázatra törekszenek. Ezek az emberek bűnbánatukban nap mint nap siratják a bűneiket és hálát adnak a szenvedésért, mert tudják, hogy Én formálom őket általa. Ők egyedül az Én társaságomat keresik, hiszen örömüket Bennem lelik. Minél rejtettebb életet él valaki, annál inkább Nekem tudja szentelni magát. Azok járnak jó úton, ahol sok a szenvedés és megpróbáltatás. Ahol ezek nincsenek jelen, ott nagy baj van. A békés körülmények és a gondtalan élet nem feltétlen jelentik azt, hogy ezek a lelkek egyenesen haladnak az üdvösség felé. Én nem békét hoztam nektek, hanem kardot. A folyamatos harcban szükségetek van egy kardra, hiszen kard nélkül elvesztek. A kard az Én igéimet jelenti. A harc csak a halál pillanatában fog lezárulni. Aki Engem követ, annak vállalnia kell minden harcot, hiszen az üdvösség koronáját győzelem nélkül senki nem nyerheti el.”

Mária Magdolna

A Sátán egyetlen akadálya az Eucharisztia

2018. 11. 16, Péntek

Láttam, ahogyan a Sátán a pokol mélyéből kiemelkedik a mi világunkba. Ereje teljességében mutatkozott meg és ez egy templom közepén zajlott az oltárhoz közel. A papok kardot, lándzsát hajítottak felé, de ez mind hiábavaló volt. E fegyverek élénél vércseppek voltak. Azt hittem, hogy Jézus drágalátos vére, ám nem az volt, mert a Sátánt nem tudta megfékezni. Az emberek megrémültek és menekültek, amerre csak lehetett. De a Sátán mindenkit egyesével magához ragadott és számonkérte őket. Egy rejtélyes dolgot keresett minden áron, csakhogy megtalálhassa. Nem számított neki, hogy hányan halnak bele és tudták e vagy sem, ő akkor is kereste. Az emberek között orvosok, tudósok is voltak. Senkit nem kímélt. Engem nem vett észre, mintha az Úr elrejtett volna a gonosz elől.

Jézus: „Gyermekeim, a Sátán már ereje teljességében van. Ő már nemcsak a világ fölött uralkodik, hanem már Egyházam fölött is. Sikerült az egyházi hierarchia legmagasabb szintjéig eljutnia. A Sátán előtt csak egyetlen akadály van, és ez az Én misztikus Testem és Vérem. Minden erejével azt kereste, hogy még hol található átváltoztatott szent ostya és szent vér a világban. Ez a látomás előre utal, mert ez készülődik a háttérben titokzatos módon. Gyermekeim, az átváltoztatás megszüntetésén munkálkodnak mindenhol. Az új egyházi év számos változást hoz a liturgia területén. Ha szavaimat megváltoztatják, akkor tudjátok meg, hogy elérkezett az idő. Ó, mily kevesen fogják felismerni a változás előjelét! Még a hívő katolikusok számára sem lesz világos, ami előttük történik észrevétlenül. Csak a tiszta szívű emberek fogják érzékelni a reform hatását. Sokan nem fognak hinni az ő felhívásaiknak, mert az emberek lehetetlennek tartják, hogy ez megtörténhet. Gyermekeim, egyedül az Én örök áldozatom képes féken tartani a Sátán erejét. Ha áldozatomat megszüntetik, akkor elszabadul a pokol a világ minden területén. Ám ne féljetek, mert gondoskodni fogok arról, hogy ne maradjatok Eucharisztia nélkül! A rossz fölött mindig a jó fog győzedelmeskedni. Imádkozzatok a papokért, akiket az engedelmesség nevében a bűnre köteleznek! Aki mégis ellen fog állni, azt félre állítják az útból. Hűséges szolgáim szorongattatott helyzetben lesznek, mert saját bőrükön fogják megtapasztalni, hogy ezt nem tudják megakadályozni. Rengeteg vértanú lesz, aki felemeli szavát az igazság mellett. Gyermekeim, vegyétek komolyan minden felhívásomat, amely a ti érdeketeket szolgálja. Lelketeket készítsétek fel, mert most a hitetekre kell támaszkodnotok minden pillanatban ahhoz, hogy időben felismerhessétek a jeleket.”

Mária Magdolna

Közel a háború

2018. 11. 18, Vasárnap

Szűzanya: „Drága gyermekeim, ahol megszűnik a hit és a Fiamba vetett remény, ott könnyen úrrá lesz az erőszak, a gyűlölet, a szeretetlenség és a gyilkosság. Európa több országában polgárháború zajlik, amely hamarosan a háború kirobbanásához vezethet.A háború mögött mindig a hatalom iránti vágy rejtőzik. Sok ártatlan ember fog meghalni. Olyan összetett eseményeknek vagytok szemtanúi, ahol a történések egymásba fonódnak.Ahogyan az idegen népek törekszenek megszállni az országokat, úgy fognak kiélesedni egyre jobban a polgárháborús állapotok is. Ezt a folyamatot Isten büntető ítéletének tekintsétek, hiszen Európa népei semmibe veszik az Ő törvényeit. A büntetés ezen formája számtalan helyen szerepel a Szentírásban, ahol a próféták időben figyelmeztették az embereket a bűnbánatra és megtérésre, ám ők nem hallgattak rájuk. Csak kevesen ismerik fel Isten törvényének célját és értelmét. Gyermekeim, közeleg a háború, de ez még nem az atomháborút jelenti!Az atombombákat a végső órákban fogják felhasználni, amikor nem fognak más megoldást látni a harc sikerének érdekében. Imádkozzatok mindazokért is, akik a határaitokon túl élnek és már részesei a háborúhoz hasonló állapotoknak! Sokan aggódtok hazátok miatt, hogy vajon érintve lesztek-e a háborúban vagy sem. Gyermekeim, minden attól függ, hogy Fiam kezét és az én édesanyai kezeimet mennyire fogjátok erősen. Imádkozzatok minél többet Fiam szentséges jelenlétében, aki kegyelmével megsokszorozza imáitok erejét! Az ördög tehetetlenül áll azokkal szemben, akik Fiamhoz közel vannak.”

Mária Magdolna

Az Antikrisztus színre lépése közel van

2018. 11. 20, Kedd

Láttam az Antikrisztust hús-vér emberként, aki a világ vezetői fölött áll. Ő a bűnt testesíti meg, bár kívülről nem látni rajta, hogy ki is valójában. Láttam, hogy már számtalan ember elkötelezte magát arra, hogy szolgálja őt. Először azok mentek elé, akik nagy vagyonnal, tudással, tehetséggel, karizmákkal rendelkeztek. Ők felesküdtek arra, hogy készek mindent érte vállalni és segítenek királyságának felépítésében. Láttam, hogy a vallások legnagyobb vezetői is ismerik az ő személyét és készek arra, hogy létrehozzák az új világvallást. Láttam, hogy az Antikrisztus már sokszor járt Rómában személyesen, ahol a magasabb körökben már számtalan követőre lelt. Az Úr megjelent mellettem és azt mondta:

„Még nem érkezett el az Antikrisztus nyilvános fellépésének az ideje, de titokban zárt ajtók között már építi a hatalmát követői által. Minél többen készek szolgálni őt, annál közelebb van az ő színre lépése.Olaszországot sok katasztrófa sújtja. Ennek az az oka, hogy a hitehagyás miatt Róma az Antikrisztus székhelyé válik. Bizony mondom nektek, hogy minden készen áll arra, hogy a Sátán eszköze átvegye az uralmat Róma fölött. Az Antikrisztus tudja, hogy akié Róma, azé a világ. Egyházam alapjait már megrendítették, de Szentlelkem művét senki sem szüntetheti meg. Ami örökkévaló, az a földön is örökké megmarad. Áldozatomat el akarják törölni, mert ez a lelkek kegyelmi forrását jelenti. Gyermekeim, ahol az Antikrisztus megmutatkozik, ott maga a föld is megrendül. Ő lényében hordozza a bűn minden fajtáját, amit ravaszan elrejt önmagában. Az emberiség megérett arra, hogy hamarosan megismerjék őt. Jeruzsálem ismét megtagad Engem, mert az Antikrisztus lesz az a személy, akit királyként elfogadnak.Jeruzsálem lesz a népek között az első, aki hirdetni fogja az egész világnak a Messiás eljövetelét, aki előtt számtalan nemzet hódolni fog.Az Antikrisztus számára Róma eszköz lesz vallásának megalapításában, míg Jeruzsálem városa királyságát fogja megalapozni. Ez a királyság rövid ideig fog működni, mert ami rossz gyümölcsből jön létre, az hamar elvész. Imádkozzatok, mert csakis az Én áldozatom és szeretetem képes megfékezni az ő erejét és hatalmának kiteljesedését! Éberen virrasszatok, mert közeleg a Sátán órája! Ne féljetek, mert Atyám, Én és Szentlelkem sosem hagyjuk cserben azokat, akik mindvégig kitartanak!”

Mária Magdolna

Szűz Mária ünnepein megnyílik az ég a kegyelemre

2018. 11. 27, Kedd

A Szűzanya a Szent Korona elé vezetett engem. A Szent Korona mellett egy angyal állt, aki kezében tartotta kisebb méretben az engesztelő kápolnát, amit Natália nővér elmondása alapján ismerünk. Láttam, hogy a Mennyei Atya egyik tenyerét a korona fölé helyezi, a másikat pedig a templom fölé. Hallottam, ahogyan az Úr így szólt:

„Amíg nem épül fel az engesztelő kápolna a Normafánál, addig ne hanyagoljátok el a Szent Korona látogatásokat sem. Imáitokat mindig számon fogom tartani és hazátok védelmére fordítom. Mivel leányom kérését nem tudtátok teljesíteni, ezért a Szent Koronához helyezem Magyarország jelenét és jövőjét, hiszen a parlamentben dől el minden hazátokkal kapcsolatban. Én jelen vagyok a Szent Korona mögött. Szent Fiam képe igazolja a korona hatalmának isteni eredetét. Ez nem jelenti azt, hogy nincs szükség az engesztelő kápolnára. Azonban a háború közel van, és nem tudhatjátok, hogy a történelem megismétli-e magát vagy nem. Korábbi felajánlásaitok, imáitok és áldozataitok meghozta az eredményét, ezért éljetek a Szent Korona kegyelmének lehetőségével is, amely szüntelen ott ragyog Mennyei Édesanyátok fején. Akinek lehetősége van rá, az a szentmise előtt vagy után látogasson el a Szent Koronához Szűz Mária legfőbb egyházi ünnepein, ugyanis ezeken az ünnepeken az ég különösen megnyílik a kegyelemre. Királynőtök trónja még nem készült el a Normafánál. A Szent Korona előkészíti Szűz Mária győzelmét. Mennyei Édesanyátok mindig szent királyaitok segítségére sietett a nagyobb csaták során. A magyar nép még nem fogta fel szívével azt, hogy mekkora kincs van a kezében. Imádkozzatok, hogy minél többen felismerjék a magyar nép valódi múltját, ami reményt és hitet adhat sokak számára!”

Mária Magdolna

Szent Péter és Jézus párbeszéde

2018. 11. 29, Csütörtök

Láttam Szent Pétert, aki Jézus Krisztus előtt térdelt. A többi apostol is jelen volt és figyelemmel kísérték Péter és Jézus párbeszédét. Hallottam, hogy a Megváltó ezt mondta Péternek:

„Péter, te vagy a kőszikla. Neked adtam a Menny kulcsait és rád bíztam Egyházamat. Te vagy az első, és nevedet egyetlen pápa sem vehette fel, és nem is fogja soha. Vértanúságod után helyet foglalhattál Mellettem és Velem együtt szemlélhetted Egyházam történelmét. Számtalan utódod volt, akiknek helyt kellett állniuk a bűn sötétségében is. Voltak olyanok, akik Egyházam ellen támadtak (Avignoni fogság, Reformáció). A Sátán mindig belülről támadta Egyházamat és csak aztán kívülről. Az egész alvilág meg akarta rendíteni mindazt, amit felépítettem általad. Immár 2000 év eltelte után még mindig fennáll Egyházam végtelen szeretetem kegyelméből. Az ördög azonban nem alszik és az elmúlt évszázad alatt titokzatos módon befurakodott az egyházi hierarchiába. Lassan elérte, hogy tanításaimon minden lelkiismeret-furdalás nélkül könnyedén változtassanak. Az Egyház igaz földi helytartói minden erejükkel küzdöttek és védték az evangélium tisztaságát. XVI. Benedek fiam az olajfa dicsősége. Az olajfa mindig a Getszemáni kertben való szenvedésemre emlékeztet. Ő sok szenvedésben részesült, mert üldözést szenvedett az igazságért. Hosszú életet adtam neki ajándékba, hogy az igazaknak reményt és hitet adjon a példájával, tanításával. Ám idős kora és betegsége miatt már nincs sok ideje hátra. Neki még be kell teljesíteni az utolsó feladatot, amit reá bíztam. Hamarosan nyíltan megkérdőjelezik istenségemet. Földi létemet nem tagadhatják meg, de isteni mivoltomat igen. Benedek fiam fel fog szólalni a tévtanítás ellen. Szavai olyanok lesznek, mint a kürt harsonája igaz gyermekeim számára. Ez lesz az esemény, ami után fiam életére fognak törni. Halála után nagy szorongattatás lesz, és neked, Péter, vezetned kell maradék Egyházamat. Az égből fogod kormányozni enyéimet. Sokan nem akarják tudomásul venni, hogy a szemük előtt teljesedik be Malakiás jövendölése. Péterem, imádkozz nyájamért, ami egyre inkább szétszéledt! Róma el fog veszni, mert nem tartott ki mindvégig Mellettem. Én magam fogom megítélni második eljövetelemkor mindazokat, akik az igazság ismeretének ellenére vakmerően megtagadtak Engem és népemet megtévesztették. Az igazság fényre fog derülni, ezt senki és semmi nem akadályozhatja meg.”

Szent Péter nagy figyelemmel hallgatta a Mester szavait, majd alázattal meghajolt előtte és azt mondta: „Uram, vezetni fogom maradék nyájadat. Szívem meghasad a fájdalomtól, hogy látom Egyházamat, mint hajót süllyedni a tenger közepén. Én is elsüllyedtem a tenger vizében, amikor eléd akartam menni. Kételkedtem magamban és nem hittem eléggé Benned, de te mégis megmentettél engem. Uram, hiszem, hogy ugyanezt fogod tenni Egyházaddal is a végső órákban. És ekkor az emberiség ismét elismeri, hogy te valóban az Isten Fia vagy.”

Az Úr gyöngéden és szeretettel Péterre mosolygott, megáldotta őt és azt mondta: „Így lesz fiam.” Az apostolok körbe vették Pétert és vele együtt ujjongtak, mert tudták, hogy közel van Isten győzelme és dicsőségének korszaka. Végül a jó győzedelmeskedni fog a rossz fölött.

Mária Magdolna

a

Imádság

2016.10.16.

Kedveseim, magasztaljátok a mindenség Urát és dicsőítsétek Szent Nevét, mert Ő valóban hatalmas és minden dicséretre méltó. Énekeljetek Neki hálaéneket és mindenkor fejezzétek ki hódolatotokat. Alázkodjatok meg Isten jelenlétében, amikor a szentmisén vagytok, és minden erőtökkel figyeljetek Rá. Amikor imádkoztok, úgy tegyétek, mint akik ott állnak Isten színe előtt. Lélekben ima közben is sokszor boruljatok le Előtte és hódolattal fogadjátok Őt, mert valóban szent és halhatatlan Isten, aki mindennek a Teremtője. Minél jobban kifejezitek az Atya előtt szereteteteket, annál hatékonyabb lesz kegyelme felétek. Éljétek át az imát olyan mély hódolattal, amellyel kifejezitek hozzátartozásotokat.

2016. 10. 19.

Kedveseim, amikor közösségeitekben összegyűltök, buzgón imádkozzatok. Ezt úgy tegyétek, mintha nagy tömegben imádkoznátok. Ez azért fontos, mert sokak helyett kell imádkoznotok. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mennyire fontos a közösségben elmondott ima. Gyulladjon szívetek lángra és gyújtsátok meg azoknak a szívét is, akik nem imádkoznak. Az ima nagy kegyelem, mert eljut azokhoz, akikért felajánljátok. Úgy imádkozzatok, mintha égne a ház és úgy hívjátok Istent segítségül. Vegyétek komolyan, hogy az Úr is komolyan vegye imáitokat!

2016. 10. 24.

Kedveseim, amikor az Úr elé járultok az Oltáriszentségben, akkor egészen feledkezzetek meg önmagatokról. Engedjétek Jézust egészen feloldódni magatokban, váljatok vele eggyé, hogy minden feszültség kisimuljon bennetek. Ez a találkozás legyen egészen bensőséges kapcsolat köztetek és Jézus között. Őt dicsőítsétek, imádjátok és magasztaljátok, mert Ő valóban szent és örök Isten. Hódoló szívetek képes ilyenkor egészen megújulni, mert Isten dicsőítése átragyogja lelketeket. Ez a megtérés, az első szeretet állapotához is hasonlítható, mert Isten odafordította lelketeket Őhozzá, ezért vagytok képesek dicsőíteni Őt. Legyetek azon, hogy a Krisztussal való egységetek áramoljon rá a környezetetekre. Így éljétek le napjaitokat mindig megújulva.

2016. 10. 27.

Kedveseim, amikor összegyűltök, hogy közösségben imádkozzatok, ne feledjétek, hogy a közös imának óriási ereje van. Mindenki azért felelős, hogy teljes összeszedettségben egészen a Szentháromság személyeire és a Szűzanyára figyeljen. Adjátok át magatokat az imának, mert csak így lesz hatékony a ti közbenjárásotok. Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjen szívetek a világi dolgokban, mert az kizökkenthet titeket az átadottságból. Az Úr kéri, hogy ne az érzelmekre törekedjetek, hanem értelemmel imádkozzatok. Amikor értelmeteket rászegezitek az imádságra, akkor tudatosul bennetek, hogy mit és hogyan imádkoztok.

2016. 11. 02. Halottak napja

Kedveseim, imádkozzatok és ne csak saját elhunytjaitokért, hanem a tisztítótűzben szenvedő többi lelkekért is. Ebben a hónapban különösen sokat tehettek értük, mert nagy kegyelmet készített Isten az Ő irgalmasságának évében. Különösen azokért imádkozzatok, akikről senki sem emlékezik meg. Csak a tiszta lélekkel végzett ima hatékony, mert általa tudjátok oda vinni őket Krisztushoz. Engedjétek, hogy lelketeket is átformálja azáltal, hogy komoly lelkiismeretvizsgálatot és bűnbánatot tartotok. Így megtartjátok lelketek tisztának és fedhetetlen életmódotokkal méltóképpen közbenjárhattok elhunytjaitokért.

2016. 11. 03.

Kedveseim, amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, hanem vessétek Jézus lábai elé kéréseiteket és higgyétek, hogy Ő meghallgatja azokat. Akkor nem szaporítjátok a szót, ha bíztok abban, aki elé viszitek könyörgéseiteket és tudjátok, hogy Ő meghallgat titeket. Mielőtt imába kezdtek a Szentlélek megmutatja nektek, hogy mit imádkozzatok. Bízzátok rá magatokat teljesen. Ha a Szent Szűz közbenjárását kéritek, akkor ő megtanítja nektek, hogy vele együtt végezzétek imáitokat, mert az biztosan Szent Fia elé jut. Amikor saját szavaitokat viszitek Isten elé, ne gondoljátok, hogy az nem a Szentlélek indítására történik, mert Jézus neve csak a Szentlélek által mondható ki, ezért bátran terjesszétek Elé kéréseiteket és bízzatok abban, hogy meghallgatásra találnak.

2016. 11. 04.

Kedveseim, bíztatlak benneteket, hogy ne lankadjatok el, amikor imádkoztok. Mindig találhattok kifogásokat és jól meg is magyarázzhatjátok, pedig óriási a tét. Nem kér sok imát tőletek Jézus, de amiről érzitek a szívetekben, hogy kéri, azt ne mulasszátok el. Vannak állapotbeli kötelességek, amelyeket meg kell tenni, és ha emiatt marad el az ima, akkor nem hibáztok. Igyekezzetek azon, hogy önhibátokból ne hiányozzon életetekből az ima és az engesztelés. Amikor imádkoztok, akkor odaviszitek Jézus elé ügyeiteket, főleg az egyház sorsát és mindazt, ami a szívetekbe van írva. Jézus jelenlétében a Szűzanyával együtt végezzétek felajánlásaitokat! Ezeket a pillanatokat nagyon szeressétek, mert hatalmas kegyelmet jelentenek.

2016. 11. 09.

Kedveseim, amikor Isten hajlékába léptek, gondoljatok arra, hogy az Úr nemcsak előttetek van, hanem bennetek is jelen van, hiszen a Szentlélek templomai vagytok. A templom legdíszesebb helye az oltár, ahol az Oltáriszentséget őrzik. Nektek is a lelketek templomában őriznetek kell Jézust, aki gyakran betér szívetekbe és vigaszt nyújt nektek. Minél tisztább a lelketek, annál nagyobb örömmel van jelen Jézus bennetek. Vigyázzatok, hogy a bűn által ne okozzatok Neki szomorúságot. Ne hagyjátok, hogy a bűn megfertőzze lelketeket, hanem inkább akarjátok azt, hogy Ő gyönyörűséget leljen bennetek. Imádjátok Jézust tiszta lélekkel, szent ünnepi díszben és adjátok meg számára a Neki kijáró tiszteletet.

2016. 11. 10.

Kedveseim, senki ne kényszerből imádkozzon! Imádkozni csak önként és Isten iránti szeretetből lehet. Ha ezt valaki nem így éli meg, akkor inkább ne imádkozzon, mert az lelkének kárára válna. Az imát nem lehet senkitől sem kikényszeríteni. De aki megkapta a hívást, még ha a nehezére is esik, akkor is imádkozzon, és ne engedje, hogy a kísértő megzavarja őt. Az imádság a legnagyobb kegyelmek közé tartozik, amit Isten azoknak ad meg, akik Őt szeretik.

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1159-imadsag

 

Adventi lelkiismeret vizsgálat.

2016. 11. 27.

Gyermekeim, vegyétek komolyan az adventi készülést. Keressetek alkalmat az elvonulásra és kérjétek a Szentlelket, hogy mutassa meg nektek a hiányosságaitokat. Ne féljetek felismerni korlátaitokat, mert ezek segítenek rávilágítani hibáitokra. Éljetek a jelenlétemben, és akkor könnyebben felismeritek gyengeségeiteket. De ne feledkezzetek meg a jócselekedeteitekről sem, melyeket Én ajándékoztam nektek. Ragadjatok pajzsot, vértet és harcoljatok a gonosz támadásai ellen, aki állandóan keresi az alkalmat arra, hogy elgáncsoljon titeket.

Jézus

2016.11.28.

Kedveseim, az új egyházi év kezdetén végezzünk komoly lelkiismeret vizsgálatot. Sok minden van, amire nem gondolunk, és olyan könnyen elmegyünk mellette, pedig bennünk van, mert a megszokás rabul ejtett. Érdemes lenne megvizsgálni milyenek a megszokott viselkedési formáink! Van-e köztük olyan, ami nem Istennek tetsző? Milyenek a világban végzett tevékenységeink? Milyenek az emberi kapcsolataink? Kikre neheztelünk? Mi lehet ennek az oka? Talán a mi visszahúzódásunk, mert nincs kedvünk kommunikálni? Engedjétek magatokat Krisztus szemüvegén keresztül szemlélni! A Szentlélek segítsen felismerni mindazt, ami hiányosság az életünkben!

2016.11.29.

Kedveseim, amikor megvizsgáljátok lelketeket, gondoljatok arra, hogy mekkora kegyelemben részesít az Úr benneteket. Mert Isten kegyelme nélkül nem tudnátok kijavítani hibáitokat. Az Úr hatalmas ereje képessé tesz arra, hogy felismerjétek korlátaitokat és megvalljátok bűneiteket. Sok ember teljesen elaltatta lelkiismeretét, mert nem jelent neki semmit Jézus. Ezért nekünk nemcsak azért kell imádkoznunk, hogy jól felismerjük bűneinket, hanem azért is, hogy testvéreinket is megérintse a bűnbánat kegyelme. Minél jobban sikerül beismerni saját bűneinket, annál hatékonyabbak lesznek a másokért mondott imáink is.

2016.12.01.

Kedveseim, amikor lelkiismeret vizsgálatot tartotok, ne arra gondoljatok, hogy mit nem csináltatok jól, hanem engedjétek, hogy Jézus segítsen nektek a felismerésben. Nem biztos, hogy a ti elgondolásotok szerinti mércével mér benneteket. Lehetnek olyanok is, amelyekre nem gondoltok, mégis fontos lehet számotokra. Imádkozzatok, hogy Jézus szemüvegén keresztül szemléljétek magatokat. Mindent adjatok át Neki, mert gondja van rátok. Tudja mi használ lelketek javára. Így imádkozzatok: Jézusom, átadom Neked minden rendetlenségemet, és segíts nekem, hogy minden jóra forduljon. Hálás vagyok Neked mindörökké.

2016.12.02.

Kedveseim, ne csak a bűneiteket vizsgáljátok meg, hanem keressétek meg azoknak gyökereit. Pl. mi okoz félelmet bennetek, és miért aggódtok a jövő miatt? Mért vagytok sokszor elégedetlenek? Mert ezek zavart idézhetnek elő a lelketekben. Legyetek őszinték magatokkal és ismerjétek fel a károk okozóit. Törekedjetek a helyes önismeretre és értékeljétek a szándékot. Ne hozzatok ítéletet magatokra, ne legyetek túl szigorúak! Alázattal fogadjátok a figyelmeztetéseket, inkább okuljatok belőlük. Mindenért adjatok hálát Istennek.

2016. 12. 03.

Kedveseim, tűzzétek ki fontos célul saját lelketek megmentését. Ennek érdekében kövessetek el mindent. Imádkozzatok, hogy legyen erőtök kitartani a buzgóságban. Ne engedjétek szíveteket lankadni. Kérjétek az erősség Lelkét, hogy mindig kibírjátok a rátok mért megpróbáltatást. Mindenki saját magáért tud a leghatékonyabban imádkozni. Bár előfordul, hogy nem látjuk tisztán önmagunkat. Akkor Jézus feltárja nekünk Szentlelke által gyenge pontjainkat, és fel tudjuk ismerni, hogy kijavítsuk azokat. Soha ne hagyjuk abba saját magunk megtérésén munkálkodni, és tegyünk meg minden tőlünk telhetőt.

2016.12. 04.

Oltáriszentségi Jézus: Drága engesztelő gyermekeim! Szeretetem irántatok határtalan. Itt vagyok köztetek és árasztom kegyelmeimet azokra, akik kérik Tőlem. Legyetek nagyon boldogok, mert Hozzám tartoztok. Őrizzétek szíveteket szentségben és igazságban. Milyen kiváltságos kegyelemben részesültök, akik eljöttetek imádásomra. Szeretnék szívetekhez szólni és feltámasztani lelketekben az új embert. Nyissátok meg fületeket és hallgassatok Szentlelkemre. Sokszor éltetek már át komoly lelki élményt, mégis kevesen vannak, akik beengednek lelkük mélyére. Amikor követtek Engem feltárom nektek és felszínre hozom a valóságot. Engedjétek, hogy vezesselek benneteket. Tanuljátok meg úgy látni magatokat, ahogy Én látlak titeket. Hívjatok és megérkezem és megmutatok mindent, ami lelketek üdvösségét előmozdítja. Ne féljetek felismerni lelketek visszásságait, inkább örüljetek ennek, mert ha nem kerülnének napvilágra dolgaitok, vakságban élnétek. Szeretném, ha visszanyernétek lelki békéteket.

Anna Terézia

 

http://engesztelok.hu/lelkielet/1167-adventi-lelkiismeretvizsgalat

Szeplőtelen Fogantatás

 

2016.12.08.

Gyermekeim! Édesanyai szeretettel jöttem el hozzátok. Szeplőtelen Fogantatásom Ünnepén nagy kegyelmeket kértem számotokra Jézusnál. Adja meg nektek, hogy szentül és feddhetetlenül éljetek, ahogy Mennyei Atyánk kívánja tőletek. Ezt csak azok tudják megélni, akik megszabadulnak még a rejtett bűneiktől is. Úgy szeretnélek látni benneteket, mint akik törekedtek a kiengesztelődésre. Maradjatok Velem, és segítek nektek megszerezni azokat a kegyelmeket, melyek szükségesek lelki fejlődésetekhez. Legyetek nagyon buzgók. Vértezzétek fel magatokat lelki fegyverekkel, mert a gonosz azon mesterkedik, hogyan raboljon el titeket. Ha velem együtt imádkoztok, és egymással egységben, akkor a szeretetem köteléke körülvesz és oltalmamba fogadlak benneteket. Szeplőtelen Szűzanya

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1170-szeplotelen-fogantatas

 

Rejtett bűnök

 

 

2016.12. 09. Önigazollás, helytelen önismeret

Kedveseim, az ádventi idő lehetőséget ad a mélyebb átgondolásra. Amikor az ember rosszat tesz, igyekszik tettét megmagyarázni. Így próbálja ártatlanságát megvédeni. Nem védeni kellene magát, hanem beismernie gyarlóságát. Ha sikerül elfogadni önmagát, helyreáll szívében a béke, még akkor is, ha fájdalommal jár. Próbáljátok gyakorolni ezt a magatartást, hogy megújult lélekkel haladjatok a számotokra kijelölt úton. Évátok, amen

2016.12.10. Túlzott érzékenység, érzékenykedés

Kedveseim, ha önmagatokra figyeltek, felfedezhetitek miért alakul ki bennetek túlzott érzékenység. Amikor sokat foglalkoztok saját érzéseitekkel, vágyaitokkal, kialakulhat olyan helyzet, amit nehéz kezelni. Lehetnek olyan időszakaink, amikor bántásnak vesztek olyanokat is, amiket mások nem annak szántak. Érzékenyen érint mindenki, akihez szóltok, könnyen megbántódtok. Keressétek sértődöttségetek okát, még ha nehezen tudjátok elfogadni és beismerni is azt. Az érzékenység állapota levesz a lábunkról. Nem tudjuk elfogadni önmagunkat, és ez mélyen megviseli lelkünket. Elveszítjük a kontrollt és eluralkodik szívünkben a békétlenség. Legyünk őszinték önmagunkhoz, és igyekezzünk felismerni és beismerni ezeket a rejtekben meghúzódó bűnöket. Évátok, amen

2016.12.11. Pazarlás

Kedveseim, kevesen gondolnak arra, hogy mi mindennel pazarolhat az ember. Amire nincs szükségünk és nem használjuk, könnyen feledésbe merül. Ha ételről van szó, akkor kidobásra kerül. Nem használjuk fel kellő időben. De lehet az idővel is rosszul bánni, ha nem használjuk fel jól a rendeltetésre szánt időt. Így, nagyon sok fontos dolgot elmulaszthatunk. Az egymással való kapcsolatunkban előfordul, hogy feltartóztatjuk a másik embert, és kötődésünk miatt nehezen bírjuk elengedni őt. Nehezen megy a kiengesztelődésünk? Nem kezdeményezzük a kibékülést? Sok ehhez hasonló kérdés megzavarhatja lelkünk békéjét, és nem értjük mi a bajunk. Sajnos a pazarlásra nem figyelünk oda, és nem ismerjük fel mennyi mindennel megbántjuk az Urat. Legyetek körültekintők és gondolkodjatok el ezeken a kérdéseken.

2016.12.12. Panaszkodás

Kedveseim, készítsük fel lelkünket, hogy elfogadjunk mindent Isten kezéből. Ne zúgolódjunk sorsunk miatt, hanem mindenért legyünk hálásak, mert Isten mindent a javunkra fordít. Fogadjuk el saját magunkat, minden korlátunkkal együtt. Mert a korlátok figyelmeztetnek, és megálljt parancsolnak nekünk. Ha nem akarunk mást mutatni magunkból, mint amik vagyunk, akkor közelebb kerülünk az igazsághoz. Ez az ismeret elvezet bennünket lelkünk szabadságához. Nem akarunk mást, mint aminek Isten megalkotott minket. Saját magunk elfogadása, Isten ajándéka. Szeretnénk olyannak látszani, mint amik vagyunk. Keressétek meg azokat a pontokat, ahol megtalálhatjátok önmagatokat Istenben.

Anna Terézia


http://engesztelok.hu/lelkielet/1171-rejtett-bunok

 

A hátralevő időt jól használjátok ki.

 

2016.12.17.

Kedveseim, Ádvent negyedik hetéhez érkeztünk. Sajnos nagyobb a sürgés-forgás, mint a lelkiekben való elmélyülés. A hátralevő időt jól használjátok ki. Álljatok oda Szűz Mária és Szent József mellé és lessétek el tőlük a várakozás pillanatait. Szemléljétek a szent Szüzet, milyen mérhetetlen gyengédséggel vette körül magzatát. Így imádkozzunk: „Örömteli Szűzanya, taníts minket Jézust befogadni a szentáldozás pillanatában. Segíts nekünk a legbensőségesebb kapcsolatba kerülni Vele, hogy veled együtt szemlélhessük azt a titkot, melyet hordoztál. Szent József, te, aki nagy buzgalommal készültél Jézus születésére, készíts helyet nekünk a nagy találkozáshoz. Ismerjük fel Jézust, aki azért jött e világba, hogy önmagával megajándékozzon minket!”

Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/1169-a-hatralevo-idot-jol-hasznaljatok-ki

 

Karácsony 2016

 

2016.12.23

Kedveseim, Véget ért az ádventi időszak, és lelketeket átjárta a kegyelem. Várjátok, mert nem késlekedik. Készítsétek szíveteket az újszülött gyermek befogadására. Figyeljetek Máriára, a boldog Édesanyára, mert hív benneteket egyszülött Fiának imádására. Készítsetek helyet számára, mert a szív az a hely, ahol felgyullad a szeretet édes tüzének fénye, hogy szétáradjon lelketekben. Csak a csend békés magányában találtok rá Jézusra. Várjátok, és érző szívvel közeledjetek hozzá!

2016.12.24

Kedveseim! Elérkezett Jézus Krisztus születése napja. Látogassátok meg a szentmisén és adjátok át magatokat neki. Jön, és felétek nyújtja kezét, hogy megajándékozzon benneteket. Halljátok meg az angyalok énekét és induljatok útnak, mert várja érkezéseteket. Dicsőítsétek lelketek mélyéből és adjatok hálát neki, amiért közénk jött. Köszönjétek meg a Szűzanyának, hogy „Igent” mondott a Mennyei Atya akaratának. Beteljesedett, amit a próféták régtől megígértek: elérkezett a Megváltó, Jézus Krisztus, a szabadító.

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1173-karacsony-2016

a

Ima (engesztelő szentségimádás)

2015. 11. 01. Jézus

Gyermekeim, veletek vagyok minden nap a világ végezetéig. Ne hagyjatok magamra, még akkor sem, ha nem a templomban vagytok! Minden reggel indítsátok fel a szándékot, hogy ott akartok Velem lenni a tabernákulum mellett és egész nap engesztelni akarjátok az Oltáriszentségben jelenlévő szent Szívemet! Aki ezt megteszi, és napközben vágyakozva gondol Rám, aki jelen vagyok a Tabernákulumban, annak nagy kegyelmeket eszközlök ki Atyámtól, hogy hűségesen kitartson mellettem. Őrizzétek lelketek oltárán jelenlétemet és adjátok meg a Nekem kijáró legnagyobb tiszteletet! Tartsátok tisztán lelketeket, hogy mindig nagy örömmel térhessek be szentélyetekbe! Akarjátok az életszentséget, hogy Én állítsam fel bennetek szentélyemet! Lelketek legyen szent és áldott! Jézusotok

2015. 11. 04.

Kedveseim, állhatatosan maradjatok meg abban a szövetségben, amelyet az Úr kötött veletek! Ne hajoljatok a világ szelleme felé, és ne akarjatok másról tudni, csak a megfeszített Jézus Krisztusról! Rendületlenül tartsatok ki mellette és alázattal fogadjatok el Tőle minden megvettetést! Ne féljetek azoktól, akik el akarnak nyomni benneteket, és a világ felé akarnak fordítani. Csendesedjetek el! Legyen napotoknak legalább egy kis része, amikor elmélkedtek Jézus tanításán, szaván. Engedjétek, hogy hassanak rátok Jézus szavai! Mélyüljetek el Benne, akkor megmarad bennetek az Ő békéje!

2015. 11. 06. Éva asszony időbeosztás

Kedveseim, használjátok fel jól a rendelkezésetekre álló időt. Imádságaitokat ne hanyagoljátok el, mert azok soha vissza nem térő alkalmak. Kérjétek, hogy jól be tudjátok osztani időtöket! Ha lehetséges, több napszakban is imádkozzatok, hogy imáitok keretet adjanak napjaitok engesztelésének. Mindig legyen pár percetek átadni magatokat a kegyelem Istenének. Ügyeljetek arra, hogy az állapotbeli kötelességeteket ne hanyagoljátok el az imádság miatt. Viszont az imákat se hagyjátok el, ha valami közbejön. Ezért mérlegeljétek minden napotokat és a szerint osszátok be imáitokat. Ezt bizony minden nap külön kell mérlegelnetek, és nem szabad a véletlenre hagyni. Minden napotokat tudatosan meg kell terveznetek. Ha így cselekedtek, akkor biztos, hogy nem borul fel lelketek egyensúlya. Így is előfordulhatnak kilengések, de azokat azonnal adjátok át Jézusnak és a Szűzanyának. Évátok, amen

2015. 11. 07.

Kedveseim, mindig erősítsétek lelketek az imádság által. Nem is tudjátok felmérni, mekkora erő rejlik az imában. Tanuljátok meg a Szentlélektől, hogyan kell helyesen imádkozni! Kérjétek Tőle a segítséget, hogy jól felismerjétek, milyen szándékra ajánljátok fel imaáldozataitokat. Törekedjetek arra is, hogy ne csak kötött imákat mondjatok el naponta, hanem hagyjatok időt a bensőséges beszélgetésre is. Ilyenkor oly közel tudtok kerülni a Szentháromság személyeihez, a Szűzanyához és a szentekhez, mintha közöttük élnétek. Gyakoroljátok a szemlélődő imát is, amely szívetek mélyéből kell, hogy felfakadjon és átjárja egész bensőtőket! Örüljetek, legyen öröm és derű arcotokon, mert ezt a vigasztalást senki sem tudja megadni nektek, egyedül csak az isteni kegyelem. Tűrjetek, és ne zúgolódjatok! Találjátok meg az utat Jézushoz, aki mindig vár benneteket, hogy megvigasztaljon.

2015. 11. 12.

Kedveseim, ne engedjétek, hogy mindennapjaitok mozgalmas feladatai eltérítsenek benneteket az engeszteléstől! Különösen féltve őrizzétek a délutáni imaidőt. Aki csak teheti, ne mulassza el megtenni engesztelő felajánlását. Figyeljetek arra, hogy mindent megtegyetek ennek érdekében! Nagyon sok lélek szabadul ki a tisztítótűzből, ha komolyan imádkoztok értük. Legyen készséges a szívetek mindenkit odahelyezni a Szűzanya Szeplőtelen Szívén át Jézus Szentséges Szívébe. Rajtatok sok múlik, hogy a lelkek megkapják-e a szükséges kegyelmeket a megtérésükhöz. Egykor értetek is meghozta valaki az áldozatot, aki közbenjárt Jézusnál. Ezért most ti is tegyetek meg mindent mások megmentéséért! Legyetek áldottak és szüntelenül adjatok hálát Istennek az iántatok való jóságáért!

2015. 11. 21.

Kedveseim, amikor engeszteltek, soha ne nézzétek azt, hogy mennyi van még hátra az imákból! Ti csak végezzétek szorgalmasan imáitokat úgy, ahogy a méhek gyűjtik a mézet. Tegyetek meg mindent annak érdekében, hogy komolyan vegyétek az imádságokat! Minden nap kezdjétek el, és végezzétek, amíg csak tudjátok. Soha se fáradjatok bele, mert akkor az Úr sem fogja szűkmarkúan mérni kegyelmeit. Imáitokra a jelen körülmények között akkora szükség van, mint egy falat kenyérre. Minél hatékonyabb imaszolgálatotok, annál erőteljesebben árad ki a kegyelem azokra a csomópontokra, ahol a gonosz erők összpontosulnak. Ezért kell minden nap újult erővel és lendülettel végeznetek engeszteléseiteket. Egyedül csak az Úr tudja hogyan és miképpen használja fel imáitokat. Bízzatok, és ne lankadjatok! Minden nap új erővel fogjatok hozzá, mintha az lenne a leghatékonyabb fegyver számotokra!

Anna Terézia


http://engesztelok.hu/lelkielet/1017-ima-engesztelo-szentsegimadas

A szentek közössége

 

2015. 11. 02.

Kedveseim, imádkozzatok elhunytjaitokért, mert sokuknak nagy szüksége van imáitokra! Használjátok ki a hónap első nyolcadát! Végezzetek ez idő alatt szentgyónást, áldozzatok és ajánljátok fel teljes búcsúkat a halottak lelkének felemelkedéséért. Nekik ti tudtok segíteni azáltal, hogy szentmisét mondattok és buzgón imádkoztok. De ne csak családtagjaitokért imádkozzatok, hanem azokért is, akikről nem emlékezik meg senki, mert már feledésbe merültek. Kérjétek a Szűzanyát és minden szenteket, hogy járjanak közben a haldoklókért és egyengessék útjaikat Jézus felé. Használjátok ki ennek a hónapnak minden kegyelmi értékét!

2015. 11. 03.

Kedveseim, amikor imádkoztok, vigyétek minden ügyeteket az Úr elé. Saját szavaitokkkal esdekeljetek és kérjétek a kegyelem Istenét, irgalmazzon nektek és mindazoknak, akiket Elé hoztok. De hogy egészen biztosan oda találjon Jézushoz kérésetek, kérjétek meg a Szűzanyát, vezesse imáitokat szent Fia elé. Akkor biztosak lehettek abban, hogy kéréseitek célba érnek. Minél jobban tudtok a Szentlélekre hagyatkozni imában, annál hatékonyabb lesz felajánlásotok. Vegyétek nagyon komolyan a személyes imákat és ne cseréljétek fel a kötött imádságokkal! Tanuljatok meg lélektől-lélekig beszélgetni a Szentháromsággal, égi Édesanyánkkal, a szentekkel és angyalokkal is. Ők segítenek titeket eljutni abba a hazába, ahová tartotok. Bízzátok magatokat egészen az égiekre, akkor velük együtt fogjátok engesztelni a két Legszentebb Szívet!

http://engesztelok.hu/lelkielet/1016-a-szentek-kozossege

a

Közbenjáró ima

 

Kedveseim, közösségeitekbe engedjétek be a Szentháromságot! Buzgón vegyétek ki a részeteket az imádságban és a közbenjárásban!

Ismerjétek fel a lelkeket, mi az, ami mozgatja a szorongattatott helyzetben lévőket! Higgyétek, hogy imáitokkal sokat tehettek azokért, akik képtelenek mozdulni a Szentlélek indításaira! Amikor imádkoztok egy lélekért, gondoljátok át, mi a legfontosabb, amivel motiválni lehet őt arra, hogy felismerje útvesztőit és elindulhasson az Úr útján. Ha erre figyeltek, akkor imáitokat is ezekre összpontosítsátok, és a legfontosabbakat kérjétek számukra. Ez olyan célzott imádság lesz, amivel megkönnyíthetitek számukra a visszatalálást. Ne feledjétek, minden imát hittel és teljesen az Istenbe vetett hittel mondjatok, mert csak akkor lesz helyes és célba érő! Így legyetek segítségére testvéreiteknek!

2014.11.04.

Kedveseim, amikor egymásért imádkoztok, akkor komolyan hordozzátok egymást! Ilyenkor átadjátok az Úrnak azt, akit imában hordoztok és vállaljátok érte az áldozatot. Bizony nem is olyan könnyű imádkozni a mások nyomorúságának enyhüléséért, mert ez hatalmas bizalmat jelent az Úr felé. Megbíztok abban, aki elé elviszitek testvéreitek terhét és ez nagy ajándék a rászorulónak. Mert azt éli meg, hogy nincs egyedül megpróbáltatásában, mert aki odaviszi őt az Úr elé, az gondoskodik lelki szükségéről és figyel rá. Milyen fontos ez a megpróbáltatott és szorongattatott helyzetben lévők számára. Máris biztonságot és reményt nyújthatunk nekik a kilátástalanság idején. Bátran segítsetek imaszolgálataitokkal a rászorulóknak, hisz oly sokan vannak, akik tőletek várják az Úr segítségét!

2014.11.06.

Kedveseim, hívjátok segítségül az Úr nevét, amikor szükséget szenvedtek, és amikor másokért jártok közben Istennél. Az Úrtól kérni minden segítséget, számotokra létkérdés. Ha ti elfogadjátok a mindenható Isten kegyelmét, akkor el kell fogadnotok Tőle mindazt, amit megenged számotokra. Bizalmatokat tehát egyedül Őbelé vessétek, akkor kegyelmében is megmaradtok. Ha viszont másban hisztek és bíztok, az számotokra az Élettől való elfordulást eredményezi. Nagy veszélyt jelent számotokra a pénzbe vetett bizalmatok és azt gondolnotok, hogy csak akkor vagytok biztonságba, ha tele van a pénztárcátok. Úgy bánjatok a pénzzel, mint bármilyen eszközzel, mely egyedül arra szolgál, hogy szükségleteiteket kielégítsétek vele.

2014.11.08. Anna Terézia


http://engesztelok.hu/lelkielet/882-kozbenjaro-ima

A legfontosabbak

 

Gyermekeim, várjátok érkezésem és ne féljetek a Velem való találkozástól, mert Én nagy örömmel készítelek titeket és vágyom, hogy befogadjatok Engem! Mindenkor álljatok készen a nagy találkozásra, melyben megmutatom magam nektek teljes valóságomban! A várakozást soha ne félelemmel éljétek át, mert Én nem vagyok félelmetes Isten! Inkább jöjjetek közelebb Hozzám minden nap és engedjétek, hogy átöleljelek benneteket szerető gondoskodásommal! Aki engedi, vele vagyok, és minden nap megmutatom neki az utat. Nektek nem kell mást tenni, mint befogadni szívetekbe, egyesülni Velem a szentáldozásban, megtisztulni a szentgyónásban és elfogadni mindent, amit elétek hozok és megengedek nektek! Ez az Én parancsom felétek, hogy megtegyétek azt, amire indítalak, és amire felhívom figyelmeteket. Ezek a parancsok nem nehezek. Jézusotok

2014. 11. 29.         Anna Terézia

http://www.engesztelok.hu/lelkielet/886-a-legfontosabbak

2014. november 4. Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Igyekezzetek megvalósítani üzeneteimet, mert a türelmi idő nemsokára lejár. Ünnepélyesen közlöm veletek, hogy dicsőséges visszatérésem a földre már a küszöbön van. Jóllehet, a napot és az órát egyedül csak Mennyei Atyám tudja, de Én a szüntelen készenlétet kértem tőletek, mert nem tudhatjátok sem a napot, sem az órát. Épp ezért drága gyermekeim, figyelmeztetlek benneteket, hogy viselkedjetek úgy, mint az okos szüzek, akiknek nem hiányzott az olaj a lámpásukból. A Vőlegény már közeledik a felhőkön ragyogó dicsőségében. Amikor eljön, akik készen állnak fogadására, bemennek Vele a menyegzőre. Akik nem, azok kinn rekednek. Ott lesz bőven sírás és fogcsikorgatás.

 

Drága gyermekek! Kérlek titeket, térjetek meg még ma, mert lehet, hogy a holnapot már nem éritek meg. Ha lezárul életetek, nincs többé lehetőségetek, hogy megváltozzatok.

 

Gyermekeim! Fogadjátok meg szavaimat! Ne sántikáljatok kétfelé! Sokan mondják Nekem: Uram, Uram. De csak aki Atyám törvényeit teljesíti, az üdvözül.

 

Kicsinyeim! Az életetek itt a földön nagyon rövid. Kizárólag arra kaptátok, hogy amíg úton vagytok, meneteljetek Atyám országa felé, és elnyerjétek az örök életet. Az örök élet ez: megismerni Istent, és Őt szeretni, ami annyit jelent, hogy teljesítitek parancsait. Parancsai nem nehezek. Egyetlen szó csupán: szeretet. Ehhez nem kell tudomány. Még írni, olvasni sem kell. Atyám törvénye a lelketekbe, a szívetekbe van írva. Ha valaki az őserdő mélyén született, soha nem hallott Istenről, de jó indulattal van embertársai iránt, az is üdvözül. De aki beleszületett a katolikus vallásba, attól többet kérnek számon. Mindenki a kapott talentumokról ad számot. Aki sokat kapott, attól többet követelnek. Aki ismeri Ura akaratát, és nem áll készen rá, hogy megtegye, az sok verést kap. Aki nem ismeri, és úgy tesz rosszat, az kevesebbet.

 

Gyermekeim! Aki vétkezik, magának árt vele a legtöbbet. Saját magát fosztja meg az örök boldogságtól, ha meg nem bánja.

 

Kicsinyeim! Már mindent tudtul adtam nektek. Most teljesülnek a próféciák, amelyek benne vannak a Szentírásban, és amelyeket megismételtünk a jelenésekben, Én és Édesanyám. Most vagytok a végidőben. Most fog lezárulni ez a korszak, hogy felváltsa az új, az ezer éves béke uralma, amikor megkötözöm a sátánt, hogy ne uralkodjon többé az embereken. Ha csak egy pillanatra bepillanthatnátok az új korba, vágyva vágynátok, hogy abban éljetek. De Én azt mondom nektek: ha ellene mondotok ellenfelem kísértéseinek, akkor már itt a földön a menny előszobájában élhettek, mert magatokban hordozzátok az örök életet. Tegyétek meg mindazt, amit mondtam nektek, és üdvözülni fogtok. Erre áldalak meg benneteket, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

2014. november 6. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Tudod, mit kérj Tőlem mindig ebben az órában? A bűnösök megtérését. Főleg azokét, akikért senki sem imádkozik. Így kérd: Jézusom, a Te kínszenvedésed örök érdemeiért kérlek, add kegyelmedet a szegény, szerencsétlen bűnösöknek! Mentsd meg a lelküket az örök életre! A Te kínszenvedésed örök érdemeiért kérlek, add meg nekik a kegyelmet, hogy ne haljanak meg a nélkül, hogy Téged megismerjenek, és elfogadjanak Megváltó Istenüknek. Te légy mellettük haláluk óráján, és ragadd ki őket a sátán fogságából. A Te végtelen irgalmad és szereteted köntösébe burkold be őket, és miután eleget tettek igazságosságodnak a tisztítótűzben, vidd be őket is Mennyei Atyád örömébe. Ámen.”

2014. november 16. Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Most hozzátok szólok, akik figyelmesen elolvassátok üzeneteimet, és igyekeztek azokat tettekre váltani. Kérlek titeket, most még inkább figyeljetek felhívásaimra, és haladéktalanul valósítsátok meg a benne foglaltakat. Nyugodtak lehettek afelől, hogy Én szólok hozzátok, mert szavaim tartalmilag megegyeznek a Szentírással. Ha valaki mást mondana nektek az Én nevemben, ne higgyetek neki! Szent Pál apostolom leírta: „…akár mi, akár egy mennyei angyal más Evangéliumot hirdetne nektek, mint amit mi hirdettünk: átkozott legyen!” (Galata 1,8) Az utolsó apostollal a kinyilatkoztatás lezárult. Ez azt jelenti, hogy tartalmilag sem újat, sem az ellenkezőjét ne fogadjátok el, mert ez nem Istentől származik. Én azért adok üzeneteket, mert felhívom figyelmeteket a Szentírás tartalmára, és azok időszerűségére, valamint helyesen értelmezem ezeket, hogy tanítsalak benneteket. Mindezt azért teszem, hogy az üdvösségre vezesselek titeket, megadva a tisztánlátást, hogy hogyan kell élnetek. Ezért olyan fontos, hogy megfogadjátok, és tettekre váltsátok figyelmeztetéseimet. Közületek sokan nem olvassátok, és nem ismeritek a Szentírást. De érdekelnek a próféciák, ezért elolvassátok az üzeneteket. Én a Szentírást ismétlem meg nektek, és az abban foglalt próféciákat. Többen kérdezték, hogy a nagy figyelmeztetés benne van-e a Szentírásban. Nos így, ezekkel a szavakkal nincs. De a Szentlélek kiáradása folyamatos az első apostoloktól kezdve. Tulajdonképpen minden megtérő bűnöst Maga a Szentlélek világosít meg, hogy hagyjon fel addigi bűnös életével, keressen és kutasson Isten után, ismerje meg, és adja át az életét Neki. A karizmatikus megújulás is a Szentlélek kiáradása és megvilágosító kegyelme. A nagy figyelmeztetés Isten hatalmas ajándéka, amelyre a legnagyobb szüksége van ennek a feje tetejére állt, értékrendjét elvesztett, bűneiben vergődő világnak. Ahol elhatalmasodott a bűn, ott túlárad a kegyelem. Amikor Isten elérkezettnek látja az időt, akkor a Szentlélek minden embernek meg fogja mutatni a saját lelkét. Megmutatja neki az Ő rá vonatkozó örök szent tervét, és azt, hogy ő hogyan válaszolt rá. Minél messzebb van az egyén élete attól, amit Isten megálmodott róla, annál nagyobb lesz a szenvedése. Ez egy hatalmas lelkiismeret furdalás lesz, egy óriási kín, ami jóvátételért kiált. Hatalmas kegyelem, hogy az egyén még megtérhet, és megváltoztathatja addigi életét. Tulajdonképpen minden megtérés hasonló módon zajlik le a lélekben. A tragédia abban áll, ha az egyén görcsösen ragaszkodik bűneihez, és elkárhozik. Ne féljetek a nagy figyelmeztetéstől! Ez Isten hatalmas kegyelme a ti üdvösségetekre. Így akar megállítani, hogy ne rohanjatok a vesztetekbe.

Drága gyermekeim! Az Isten, Atyám, Én és a Szentlélek nagyon – nagyon szeretünk mindnyájatokat, kivétel nélkül. Isten nem akarja, hogy csak egy is elvesszen közületek. Én azért szálltam le a földre, hogy üdvözítselek benneteket.

 

Gyermekeim! A bűnös nem örökölheti a mennyet. Oda csak szentek léphetnek be. Ezért tanítottam nektek Atyám Igéjét, a Szent Evangéliumot, hogy megtanuljatok szentekké válni.

 

Gyermekeim! Az életeteket arra kaptátok, hogy megszentelődjetek, és másokat is megszenteljetek. A szentség szeretet. A menny azoknak készült, akik Istent szeretik. Amit a kicsinyek közül eggyel tesztek, Velem teszitek. Engem lássatok minden nyomorgóban, minden rászorulóban! Manapság sokkal nagyobb a lelki éhség, mint a testi. Adjátok tovább tanításomat! Hirdessétek életpéldátokkal, tetteitekkel, szavaitokkal! Egy mosoly, egy jó szó, egy jó cselekedet balzsam a léleknek, bearanyozza a napot. Legyetek derűsek, türelmesek és szeretetteljesek egymáshoz! Kezdjétek el a családon belül, vigyétek ki a munkahelyre, az utcára! Arról ismernek meg, hogy Hozzám tartoztok, ha szeretettel vagytok egymás iránt. Kérlek titeket, legyetek világító fáklyák! Világítsátok be ezt a sötétségben tapogatózó világot! Annyi ember keres rossz helyen: kártyajóslás, ezotéria, new age, energia átadás stb. Ezek mind ellenfelem, a sátán csapdái. Emlékezzetek, mit kérdeztem a betegektől, mielőtt meggyógyítottam őket: hiszel-e? Legyen neked a te hited szerint! Én most is ugyanaz vagyok, mint két ezer évvel ezelőtt. Aki hittel imádkozik Hozzám, azt meggyógyítom, sőt üdvözítem. Ezt mondtam: aki hisz, üdvözül. Aki nem hisz, elkárhozik.

 

Gyermekeim! Csak Istenben higgyetek, Aki szeret benneteket! A sátán elől meneküljetek! Ő a hazugság atyja, aki megtéveszti és rászedi, majd a pokolba taszítja áldozatait, mert gyűlöl mindenkit.

 

Gyermekeim! Nem lehet kétfelé sántikálni. Ne foglalkozzatok a sátán praktikáival, mert foglyul ejt, és a kárhozatba taszít! Csak tiszta forrásból igyatok! Olvassátok az Evangéliumot, és imádkozzatok! Isten Mindenható. A sátán az örök vesztes. Ő csak annyit tehet, amennyit Isten megenged neki.

Gyermekeim, elcsatangolt, kicsi báránykáim! Jöjjetek vissza Hozzám, amíg még nem késő! Engem kövessetek, a jó Pásztort, Aki az életemet adtam értetek! Ne higgyetek a farkasnak, mert áldozatul ejt benneteket! Én gondviselő Istenetek vagyok. Csak Hozzám forduljatok! Csak Tőlem kérjetek! Én azért jöttem, hogy életetek legyen, és bőségben legyen. Higgyetek Nekem, és Én bevezetlek titeket Atyám házába, ahol helyet készítettem nektek, a keresztfán. Erre áldalak meg benneteket, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”


 

 

2014. november 28. Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Most hozzátok szólok, akik tiszta szívből szerettek Engem úgy, hogy engedelmeskedtek parancsaimnak. Most felszólítalak titeket, hogy minden körülmény között maradjatok hűségesek Hozzám! A sátán nagyon fondorlatos tervvel el akar választani titeket Tőlem.

 

 

 

Gyermekeim! Csak aki mindvégig kitart Mellettem, az üdvözül. Higgyetek Bennem, Aki a legméltóságosabb Oltáriszentségben valóságosan jelen vagyok! Higgyetek tanításomban, az Evangéliumban! Szavaim igazak és ámenek. Minden próféciám beteljesül a maga idejében, sőt már nagyon sok minden beteljesült. Kérjétek a Szentlelket, és Ő mindent megmutat nektek. Engedjétek, hogy a Szentlélek vezessen benneteket a szűk ösvényen, amely a mennybe visz. Szavaim legyenek gyógyír a lelketekre, Szentlelkem legyen a ti erőforrásotok.

 

 

 

Gyermekeim! Legyetek lélekben kisdedek! Hagyatkozzatok Rám, és feltétel nélkül bízzatok Bennem! Mindig csak Engem lássatok a keresztfán! Engem, Aki a legszörnyűbb kínhalál által váltottalak meg benneteket. Hatalmas árat fizettem a lelketekért. Nem vagytok a magatokéi. Az Enyéim vagytok. Maradjatok hűségesek Hozzám mindhalálig, és Én az örök élettel ajándékozlak meg benneteket. Az idő elszáll. Hamarosan meg fogtok állni ítélőszékem előtt. Minden gondolatotok, szavatok, cselekedeteitek, sőt még a mulasztásaitok is nyitott könyv Előttem. Igyekezzetek tettekre váltani tanításomat, a Szent Evangéliumot, akkor nincs mitől félnetek. Éljetek mindig önzetlen, tiszta szeretetben! Első helyen az Isten álljon! Utána a felebarát, itt is a belső kör, a család, a házastárs, a gyermek, a szülő. Tegyetek jót mindenkivel, de főként hittestvéreitekkel! Ők a ti lelki családotok, akiket azért kaptatok, hogy segítségetekre legyenek a nehéz időkben.

 

 

 

Gyermekeim! Éljetek szüntelen készenlétben! A halál csak egy pillanat, de ekkor dől el örök sorsotok. Vigyázzatok! A szokás nagy úr. Imádkozzatok szüntelenül! Legyetek állandóan egyesülve Velem! Gondoljatok Rám gyakran! Mondjatok Nekem fohászokat! Adjatok hálát mindig mindenért, jóért és rosszért egyaránt, mert Én a rossz dolgokból is jót hozok ki. Hagyatkozzatok Rám teljesen! Adjátok át az életeteket Nekem! Egyedül Én tudom, mi válik az üdvösségetekre, és azt meg is adom. Ha mást kaptok, mint amit kértek, akkor tudjátok meg, hogy az válik a javatokra, amit Én adok nektek.

 

 

 

Kicsinyeim! Ne panaszkodjatok, ha szenvedtek! Nézzetek fel Rám, a keresztre! Egy panasz sem hagyta el az ajkamat, pedig rettenetesen szenvedtem. Atyámnak zsoltárt énekeltem. Gondoskodtam szeretett Anyámról, és imádkoztam ellenségeimért. Vegyetek Rólam példát! Ne szidjátok ellenségeiteket, inkább imádkozzatok értük! Ez nekik is, nektek is a javatokra válik.

 

 

 

Gyermekeim! Váltsátok tettekre szavaimat, és akkor szentek lesztek már itt a földön. Erre áldalak meg benneteket, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

 

 

A Szentlélek tanítása: „A megtört szív, ha bűnbánattal van tele, elvezet az életszentségre. A könnyek, Isten ajándéka. Sirasd meg bűneidet, ó ember, mert ez által kincseket gyűjtesz magadnak a mennyben! Bánd meg minden bűnödet, és erős fogadással határozd el, hogy soha többé nem követed el! Kérd ehhez Jézus segítségét, hogy erősítsen meg, mert minden kegyelem. Ó, ha tudnák az emberek, hogy maguknak ártanak bűneikkel a legtöbbet! Ha másoknak szenvedést okoznak, ugyanazt kapják vissza. Ha fösvények, nekik is keveset mérnek, vagy semmit, a szerint, amilyen mértékkel mértek másoknak. Ha jó vagy másokhoz, magadhoz vagy jó. Ha örömöt szerzel másoknak, a te szíved is megtelik boldogsággal. De ha uralkodsz másokon, rajtad is uralkodni fognak. Itt kezdődik el örök sorsa mindenkinek. Odaát csak kiteljesedik, és vég nélkül folytatódik. Ha itt a földön poklot teremt valaki maga körül, mert szekálja, gyötri a környezetét, ő is ugyanazt fogja kapni, sőt hatványozottan. Ha valaki szeretetben él, és segít másoknak, Isten örök jutalommal gazdagítja, és elnyeri az örök boldog életet. Ó, ha tudnátok, hogy Jézus szavai, amelyeket az Evangéliumban mondott, élő valóság az örökkévalóságban! Rettegve féljetek a bűntől, soha el ne kövessétek, mert ha elszakítjátok magatokat a kegyelemtől, az örök kárhozat vár rátok. A sátán mindenkit gyűlöl, ezért a vesztét okozza. Ne higgyetek a hazudozónak! Nézzetek fel a keresztre, az ártatlan Isteni Bárányra! Kérjétek magatokra az Ő Szent Vérét, hogy mossa tisztára lelketeket! Tegyétek a jót, amíg még időt és lehetőséget kaptok rá! Az életetek itt a földön egyszeri és megismételhetetlen. Minden pillanatról és alkalomról számot fogtok adni az Örök Bírónak. Kamatoztassátok talentumaitokat! Mentsétek meg a lelkeket! Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonon! Adakozzatok bőkezűen! Istent nem lehet felülmúlni. Ő mindig a többszörösét adja vissza, hogy ti újra meg újra tudjatok adakozni. Váltsátok tettekre tanításomat, akkor gyermekei lesztek az örök Atyának, és társörökösei a Megváltónak. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”


Legyetek okosak és higgadtak!
Kedveseim, legyetek készen arra, hogy meg tudjatok felelni azoknak, akik kérdeznek titeket életviteletek felől. Éljetek példamutató életet, hogy akik látnak, felismerjék az isteni szeretet működését bennetek! Legyetek okosak és higgadtak! Megfontoltan tegyetek tanúságot, mint akik rendelkeznek a megkülönböztetés ajándékával. Engedjétek át gondolataitokat a Szentlélekistennek és kérjétek, alakítsa beszédeteket neki tetsző módon. Bátor, határozott és szeretetteljes legyen minden tevékenységetek, mert arra fel fognak figyelni az emberek.
 
2012.11. 02. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/legyetek-okosak-es-higgadtak

 
Minden nap kérni a Szűzanya támogatását
Kedveseim, napjainkban különösen kiáradt Édesanyánk szeplőtelen szívének szeretetlángja. Mindenki, aki hozzá folyamodik, megtapasztalja édesanyai gyöngéd szeretetét. Bízzatok Benne és ragaszkodjatok Hozzá, mert Ő vezet el titeket a Szentháromság örömébe. Ha készen álltok, mint az Ő engesztelő katonái, akkor biztosak lehettek abban, hogy minden eszközt megragad, hogy győzelemre vigyétek küzdelmeiteket. Ha mellette álltok, soha nem maradtok alul, mert a Szűzanya gondoskodó szeretete minden nehézség fölé emel benneteket. Kérjétek minden nap égi Édesanyánk támogatását, mert azt soha nem vonja meg tőletek. Így biztos utatok lesz a Szentháromság jelenlétében.
2012.11. 03. Anna Terézia
 

Isten szavai hogyan hatnak képességeinkre
 
Jézus: Drága gyermekeim, hallgassatok szavamra, amikor felidézem nektek azokat a tanításokat, melyek közelebb hoznak benneteket Hozzám. Figyeljétek szavaim értelmét és engedjétek, hogy mélyen a szívetekbe hatoljon. Mondataim, ha átjárják bensőtöket, átalakítják egész lényeteket. Hogyan történik ez? Úgy, hogy a szó az értelemre hat. Amikor felfogjátok, mi is valójában a szó értelme, és mit akarok valójában elmondani, akkor a lelketek megmozdul és a kegyelem kapuja megnyílik bennetek. Ekkor hatol át az értelem fénye szívetekbe és jótettekké alakul. Azért fontos, hogy minden jó dolog cselekedetté formálódjon, mert a megvilágított értelem az akaratot is átjárja és mozgatja. De az is előfordulhat, hogy az értés nem az elménkbe hatol először, hanem a szívünket járja át. Minél nyitottabbak vagyunk a szavak által közvetített kegyelmek befogadására, annál mélyebbre hatol szívünkben az értelem fénye. Ebben a világosságban megtapasztalt dolgok annyira elragadják a lelkünket, hogy már nem szükséges a fontolgatás, mert működésbe lépnek azok a tiszta szívű cselekedeteitek, amelyek hatására mások is elindulnak az üdvösségre vezető úton. Imádkozzatok, hogy a szív egyszerűségével szóljon minden szavatok és a szív bőségéből túlcsorduljon minden tettetek. Szent akaratom jeleként megadok minden szükséges kegyelmet, hogy szavaitokat jócselekedetek kövessé
 
2012.11. 04 Anna Teézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/isten-szavai-hogyan-hatnak-kepessegeinkre

 
A szentáldozásban átlényegülni
Kedveseim, találjatok megnyugvásra, amikor a szentmisében átadjátok magatokat! Amikor teljesen és maradéktalanul Jézusra bízzátok egész valótokat, akkor vesz igazán birtokba benneteket. A szentáldozásban tudtok a legjobban átlényegülni, amikor Vele egyesültök. Ezért nagyon fontos ilyenkor teljes imádatban leborulni szentélyetekben Jézus előtt. Higgyétek, hogy ez a mély bensőségesség akkor is létrejön, ha ezt nem igazán érzékelitek. A fontos mindig az, hogy maradjatok Vele, amíg csak tudtok, hogy egészen átjárja bensőtöket szentséges jelenlétével. Bízzatok, és hagyatkozzatok rá!
 
2012.11. 06. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/a-szentaldozasban-atlenyeguelni


Tisztán és feddhetetlenül
Kedveseim, legyetek felkészülve arra, hogy nem lesz könnyű nektek sem a küzdelem idején! Ha a lelketeket tisztán tartjátok, akkor nehezen fog tudni fogást találni rajtatok a gonosz lélek. Ha megőrzitek testeteket a bűn fertőitől, akkor biztonságban érezhetitek magatokat. Akik tisztán egyesülnek Jézussal a szentáldozásban, azoknak megadja az Úr a tisztánlátás kegyelmét a megkülönböztetés által! Őrizkedjetek a bűntől, különösen, amit szándékosan követtek el, mert az mély sebet ejt lelketekben és testetekben. Imádkozzatok, hogy tisztán és feddhetetlenül járjátok életetek útját.
 
2012.11. 08. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/tisztan-es-feddhetetlenuel


Közbenjáró ima
Kedveseim, mindig figyeljetek a Szentlélek által egymásra, mert a lélek, ha nyitottak vagytok rá, megmutatja nektek, hol kell segítenetek testvéreiteknek. Amikor rájuk gondoltok, és az ő gondolataikat felajánljátok a Szentháromságnak, akkor komolyan is közbenjártok értük. Ez azért fontos, mert ha testvéretek a teher alatt elgyengül, a ti segítőkész lelkületek, amellyel rábízzátok őt Istenre, felemeli lelkét és megmenti a lehúzó erőktől, melyek már oly nagyon kínozzák. Gondoljatok mindig erre, és bár ti látszólag nem sokat enyhítetek szenvedésén, mégis, amikor imáitok által felemelitek őt, és rábízzátok gondját a Szentháromságra, akkor ezzel teszitek vele a legnagyobb jót. Bátran higgyetek ennek a közbenjáró kegyelemnek a hatékony működésében, és eszerint járjatok el!
 
2012.11. 09. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/koezbenjaro-ima

 
Vágyódás
Kedveseim, minél nagyobb szeretettel vágyódtok a Szentháromság személyei és égi Édesanyánk iránt, annál erősebben tapasztaljátok meg a kegyelmek áradását. A Szentháromságot csak úgy tudjátok szeretni, ha előbb engeditek, hogy megnyilvánuljon bennetek az a gazdagság, amelyet csak az Ő végtelen szeretete áraszthat felétek. Soha nem ti kezdeményeztek, csak fogadjátok be mindazt, amit nektek szánnak ajándékul. Milyen felfoghatatlan ez a szeretet, melyet, ha csak egyszer is megéltek, mindig vágyakozni fogtok utána, még akkor is, ha nem éreztek semmit ebből az örömből. Az a tudat, hogy részesülhettek szeretetük egységében, amikor például szentmisében egyesültök a szentségi Jézussal, felülmúlja minden elképzeléseteket, mert a Szentháromság élete megnyilvánul bennetek.

2012.11. 13. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/vagyodas


Másokkal való kapcsolat
Kedveseim, mindig legyen bennetek nyitottság, amikor egymás felé közeledtek! A jót feltételezzétek a másikról, mert ez kegyelmet közvetít számára! Gondoljátok meg, hogy a bizalom inkább bizalmat fog szülni, mint ellenállást a másikban. Úgy is közeledhettek testvéreitekhez, hogy a rejtett dolgaitokat zárva tartjátok előle, de attól még nem kell azt éreznie, hogy elzárjátok magatokat tőle. A szeretet célirányosan betalál abba a részbe, amely a leginkább szükséges számára. Engedjétek, hogy szívetekből áradjon a közeledés, akkor lelketeket biztosan a Szentháromság vezérli.
 
2012.11. 14. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/masokkal-valo-kapcsolat

 
Vízen járni
Kedveseim, hozzátok áldozataitokat a Szentháromság elé, és bízzátok rá magatokat teljesen! A ráhagyatkozás azt jelenti, hogy teljes szívetekből, teljes lelketekből és minden erőtökkel azon legyetek, hogy egyre tökéletesebb áldozatot hozzatok. Ha őszinte bizalommal fogadtok el mindent a Szentháromság személyeitől, annak reményében, hogy nevetek fel van írva az Élet Könyvében, akkor bátran ráléphettek a vízre, mert megtart benneteket a kegyelem. Bízni, hogy Isten mindent elvégez bennetek, ha átengeditek neki ezt a munkát. Ti csak legyetek nyitottak és készséges lelkületűek!

2012.11. 16. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/vizen-jarni

 

 

A szentáldozás fontossága

Kedveseim, várjátok azt a pillanatot, amikor egyesülhettek Urunk, Jézus Krisztus szent Testével és Vérével! Tudatosan készüljetek befogadására, amíg csak lehet! Méltóképpen járuljatok szent Színe elé és alázkodjatok meg Előtte, mert oly hatalmas kegyelmekkel áraszt el titeket, melyhez foghatót elképzelni sem tudtok. Ne keressetek a világban élvezeteket, mert mindent megkaptok Krisztusban, ha méltón járultok eléje. Ő jól látja minden szükségeteket és felismeri gyengeségeiteket. Csak bízzátok rá magatokat, akkor félelmeiteket elveszi szívetekből.

 

2012.11. 25.               Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/a-szentaldozas-fontossaga

Hűség, igazsághoz való ragaszkodás
Kedveseim, figyeljetek minden nap arra, hogy mit kér tőletek a Szentháromság! Hallgassátok, mit üzen a Szentlélek a szívetekben. Sajátítsátok el, miként tudtok ráhangolódni, hogy minél tökéletesebben teljesítsétek kívánságát. Ha jól megélitek a pillanatokat, vagyis hűen reagáltok az elétek tárulkozó eseményekre, akkor eleget tesztek a Szentháromság elvárásainak. Hűséget és az igazsághoz való ragaszkodást kívánnak tőletek, amikor feladataitokat teljesítitek. Legyetek buzgók és állhatatos lelkületűek, mert akkor mindvégig az Úrnak szolgáltok.
2012.11. 26.     Anna Terézia
Bizalom
Kedveseim, engedjétek, hogy kibontakozzon bennetek a Szentháromság szeretete! Ha mindig elégedettek lesztek azzal, amitek van, akkor már magatokban hordozzátok a szeretetben történő elfogadást. Ha nem aggodalmaskodtok azon, hogyan lesz a megélhetésetek a jövőben, hanem elfogadjátok Isten kezéből azt, amit nektek juttat,akkor a bizalom virágai kibontakoznak bennetek. Ez hatalmas ajándék, melyet nem lehet kiérdemelni. Akinél működni kezd ez a kegyelem, abban már a Szentháromság gyümölcsei érlelődnek. Viselkedjetek mindig alázattal az Úr irgalmas szeretete előtt, és akkor megtapasztaljátok mindenre kiterjedő segítő szeretetét.
 
2012.11. 27.                  Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/bizalom

A hitben járás ajándéka
Kedveseim, minden próbatétel, melyet felajánlotok, óriási értékű a Szentháromság szemében. Legyetek készek bármikor bármiféle próbát kiállni, mert nagy jutalom vár az állhatatos lelkekre. A legnagyobb kegyelem mégis azokat illeti meg, akik a hit birtokosai. Aki hiszi, hogy a Szentháromság jelenlétében él és cselekszik, az már elnyerte a hitben járás ajándékát. Ne gondoljátok, hogy ezt egyszerű elérni. Komoly kitartásra van szüksége annak, aki a hit útjára lép, mert semmit sem fog megtapasztalni a világban abból, amit csak a hit szemével ismerhet fel. Aki teljesen átitatódott az isteni jelenlét bizonyosságával, az lát igazán helyesen. Ezt az utat keressétek és válasszátok, mert többet ér minden értéknél, melyet e világban fellelhettek. Nem jár sötétben az, akinek ösvényét a hit fénye világítja be. Törekedjetek ebben a világosságban élni!
 
2012.11. 30.            Anna Terézia
2010. október 30. Szombat Álmomban sok országot hatalmas árvíz öntött el. A házakat, épületeket mindent elsodort, a végén hazánkat is elérte. Én egy épületben voltam néhány ismerősömmel, az épület előtt egy hatalmas Jézus Szíve szobor volt, és az Arca szomorú tekintettel nézett ránk. Jézus: Imádkozzatok! Nehogy benneteket is utolérjen ez a nagy katasztrófa! Megkérdeztem Pio atyát, hogy ő is látja, hogy valóban közel van a Nagy Figyelmeztetés? Pio atya: Drága gyermekem! Én színről színre látom a Mennyországban a Szentháromságot. Látom Mennyei Atyám tekintetét, aki nem akar várni e nagy eseménnyel. A Szűzanya leborulva könyörög előtte, hogy legyen türelmes az emberiséghez és várjon még. Az Úrjézus pedig az irgalomról beszél az Atyának, hogy irgalmazzon és kegyelmezzen nektek. Gyermekem, a Szűzanya és a Szentlélek örül, hogy hazátokban sok helyen létrejöttek az engesztelő csoportok. Ti nem tudjátok, de az engesztelésetekkel sokmilliónyi embert megmenthettek a kárhozattól és megkapják a megtérés kegyelmét. Legyetek továbbra is kitartóak az imában és engesztelésben, mert sok lélek sorsa forog kockán, ha abbahagyjátok! Tudod, hogy egy lélekért milyen hatalmas harc folyik a gonosz és Isten között. Ezért nektek is fel kell venni a harcot a sátán ellen, és higgyétek el, ha így tesztek, az Úr megjutalmaz benneteket az örök élettel, mely mindennél értékesebb. Ezen a napon elmentünk az Igaz Élet Istenben, Vassula Ryden tanúságtételének előadására. Jézus: Drága gyermekem, szeretném, ha a valóságban is látnád Vassula gyermekemet, nem csak könyvekben és videó felvételekben. Sokat tanulhatsz az ő életéből és tanúságtételéből is. Sokan gondolják azt róla, hogy minden, ami vele történik az mind képzelgés és kitalálta. De én, Jézus megerősítelek benneteket nyíltan, hogy Vassula is egy eszköz és mi, a Szentháromság és a Szűzanya mögötte állunk. Aki benne kételkedik, énbennem kételkedik. Mi ketten egyek vagyunk. Nemcsak Vassulával vagyok egy, hanem minden emberrel is egy vagyok lélekben kivétel nélkül! Ez azt jelenti, hogy legyetek bármilyen vallásúak, bármilyen nagy bűnös emberek, ti mindannyian hozzám tartoztok!

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101030

2010. október 31. Vasárnap

Álmomban az úr egyik választottjával voltam és beszélgettem vele. Megkérdeztem van-e ennek jelentősége? Jézus: Ti ketten gyermekeim, szoros kapcsolatban vagytok Velem.

Újból kértem az Úrjézust, hogy erősítse meg nekem, hogy valóban mellettem van-e, és kértem mondja el, hogyan néz ki? Jézus: Drága gyermekem! Ezt felesleges megkérdezned! De a kedvedért megerősítelek újból, hogy én mindig melletted vagyok, most pedig előtted állok és figyellek téged! Elmondom neked azt is, hogy általában fehér ruhában vagyok és fejemen egy korona van. Ezzel azt akarom kérni tőled, hogy mindig én legyek számodra a szíved királya! Gyermekem, ha kiüresíted magadat és szabaddá válsz minden világi dologtól, akkor szívedben még nagyobb hely lesz nekünk égieknek! Törekedj a lelki szegénységre!

Szentmise előtt kértem az Urat, hogy bocsásson meg nekem. Jézus: Mindig bízz az én irgalmamban, mert én mindig megbocsátok neked!

A Szűzanyától is bocsánatot kértem, mert elhanyagoltam őt újból. Szűzanya: Drága gyermekem! Nagyon boldoggá tettél őszinte bocsánatkéréseddel! Én már rég megbocsátottam neked! Gyermekem, mindig tanulj hibáidból!

A szentmisén odaadtam az utolsó pénzemet, nehéz volt lemondani róla, hiszen vehettem volna rajta valamit. Jézus: Drága gyermekem, mosolyogtam rajtad! Hidd el, én ezerszeresen meg foglak jutalmazni mind lelkiekben, mind anyagiakban!

Bűnbánó szívvel megcsókoltam az Úrjézus 5 szent Sebét. Kértem, hogy közben beszéljen hozzám. Jézus: Drága gyermekem, nagyon boldoggá teszel, hogy térden állva és bűnbánó szívvel fordulsz hozzám. Én közvetlenül melletted vagyok. Gyermekem, mindent megbocsátottam neked, légy boldog, mert én is boldog vagyok lelked láttán! Nagyon Szeretlek!

Ránéztem a keresztre. Jézus: Drága gyermekem, nézz rám! Gondolj arra, mi mindent vállaltam el értetek, hogy megmenthesselek benneteket. Amikor megcsókolod sebeimet, bár te nem láthatod, de igazi és valóságos sebeimet csókolod meg. Ezt ne felejtsd el! Gyakorolj őszinte bűnbánatot, és törekedj a tisztaságra! Gyermekem, sokszor észre sem veszed mennyi fájdalmat okozol Nekem! Törekedj a változásra és törekedj elkerülni a bűnt, a kísértést és csábítást! Hidd el, én mindig ott leszek melletted, csak kérd segítségemet!

Kértem, hogy öleljen át és áldjon meg. Jézus: Drága gyermekem! Nagy szeretettel átöleltelek, és homlokon csókoltalak. Most pedig megáldalak a hűség és szeretet lelkületével az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Ne sírj gyermekem! Helyette légy boldog, hiszen megbocsátottam neked és irgalmammal átöleltelek.

Észrevettem, hogy nagyon nehezen tudok önmagam ellen küzdeni. Jézus: Gyermekem! A böjtölés rengeteget tud segíteni az önmagad elleni küzdelemben!

Ma megfogadtam, hogy örökre lemondok a csokoládéról. Szűzanya: Drága gyermekem, nagyon boldoggá teszel minket lemondásoddal, és a szívünk ujjong. Hidd el gyermekem, minden lemondás a lelked üdvére szolgál és nemcsak nekünk okozol ezzel örömöt, hanem önmagadnak is!

Kértem az Úrjézus véleményét, hogyan tehetem jóvá az összes bűnömet, rossz cselekedetemet és engedetlenségemet? Jézus: Úgy teheted jóvá, hogy újból elolvasod Valtorta Mária könyvét, melyben a 10 parancsolatot magyarázom nektek. Ha nem értesz valamint, nyugodtan hozzám fordulhatsz kérdéseddel!

Elkezdtem olvasni a könyvet. Megkértem Jézust magarázza el nekem ezt a mondatot: „A Szeretet az egyén megszabadítója. Aki szeret, saját megváltását kezdi el.” Jézus: Gyermekem! Ez azt jelenti, hogy a szeretet tud benneteket teljesen megszabadítani a bűntől és a sátántól. Ezért is kell minden embernek törekednie a szeretetre. A szeretet visz bennetek a Mennyországba! A Szeretet tud benneteket üdvözíteni!

Valtorta Máriánál olvastam, hogy Jézus homlokon csókolta Pétert. Ezt velem is megtette. Erről kérdeztem őt. Jézus: Drága gyermekem! Szeretet-csókjaimmal mindig letörlöm lelketekről a bűn foltjait. Ez fontos! Ne felejtsd el!

 

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101031

2010. 11. 01. Hétfő
 
Álmomban láttam Pio atyát, rám mosolygott. Pio atya: Drága gyermekem! Én mindig melletted vagyok, mint védőszented. Sokszor fordulj hozzám és kérd segítségemet, mert mindenben segítek neked, ami lelked üdvére válik. Az a feladatom, hogy elvezesselek téged a szentté válás útján a teljes életszentségig.
 
Kértem Jézust segítsen, hogy újból beszélgethessek kedves ismerősömmel. Jézus: Drága gyermekem! Meghallgatom kérésedet, de csak azért, mert én látom, mennyire vágyakozik szíved azután, hogy vele beszélgethess. Gyermekem, minden találkozásotoknál elmosolyodom, mert mindig ott vagyok köztetek, és látom, mennyire ragaszkodsz hozzá, mint egy kis gyermek édesanyjához. Bízz bennem, gyermekem, mert a te kedvedért úgy fogom alakítani a körülményeket, hogy újból együtt lehessetek. Nagy boldogság számomra, mikor látom választott gyermekeimet, ahogyan lángolással rólam beszélgetnek. Nagyon szeretlek, gyermekem és mindig bízz szavaimban! Soha ne kételkedj, mert a kételkedés a gonosztól ered. 
 
Kértem a Szűzanyától erősítse meg nekem, amit az Úr Jézus mondott. Szűzanya: Drága gyermekem, higgy Szentfiam szavaiban! Ne kételkedj! 
 
A Tízparancsolat című könyvről. Jézus: Drága gyermekem! Azért tanácsolom neked azt a könyvet, mert általa még jobban megismersz engem. Fontos gyermekem, hogy a Tízparancsolatot a szívedbe véssem, mert aki a mennybe akar kerülni, annak szigorúan be kell tartani e törvényeket! 
 
Mondtam Pio atyának, hogy nagyon örülök, hogy lelki gyermeke lehetek. Pio atya: Drága gyermekem! Mindent az Úr jóságának köszönhetsz, nem nekem, mert én is csak egy eszköz vagyok, mint minden ember. Hidd el, gyermekem, csak az az ember jár jól, aki mindvégig kitart az Úr mellett. Aki a gonoszt választja, vagyis a bűnt, annak lelke örökre elveszett. Aki helyesen gondolkodik, inkább a szenvedést választja, mint a pokol tüzét, mely örökké égetni fogja. Sose felejtsd el gyermekem, amit mondtam most neked! Mert lesznek idők, amikor az Úr nagy próbatétel elé állítja hűségedet, hogy hű maradsz-e hozzá akkor vagy nem? Minden a te akaratodtól függ. 
 
A próbatételről kérdeztem. Jézus: Drága gyermekem! Mindenki számára fontos a próbatételek! Mert akkor nyilvánul meg legjobban lelked szabad akarata, hogy Isten mellett vagy Isten ellen döntesz. A sikeres próbatétel nagy kegyelmeket ad lelkednek, mely még jobban megerősít a hitedben, hűségedben és az irántam való szeretetedben, és én kezedet fogva tovább vezetlek az életszentség útján, mely egyenesen a Mennyországba visz benneteket.  
 
Olvastam, hogy Júdás Tádé látta imádság közben sírni Jézust, és megkérdezte tőle: Mi bajod? Jézus átkarolta őt és ezt mondta: Szeress Engem! Jézus: Drága gyermekem! El sem tudjátok képzelni mennyire nagy szükségem van a ti szeretetekre! Nemcsak akkor, hanem most is! Ti adjátok nekem az erőt, hogy továbbra is vállalni tudjam értetek a kínszenvedést. Mert tudnotok kell, hogy szenvedéseim nem értek véget kereszthalálommal, mert én egészen a világ végezetéig keresztre vagyok feszítve, mivel magamra vállaltam az egész világ bűnét. Ezt ne felejtsétek el! 
 
Az emberi hibákról kérdeztem. Jézus. Drága gyermekem! Minden emberben rengeteg hiba van. Én, ha akarnám, tökéletessé tehetnélek benneteket, de nem teszem! Miért? Mert azt akarom, hogy minden elesésetekkor bűnbánó szívvel térjetek vissza hozzám, és én átölellek benneteket irgalmammal és hatalmas szeretetemmel! Így tudtok haladni azon az úton, melyet nektek készítettem. 
 
Bűnbánó szívvel újból bocsánatot kértem az Úrjézustól minden bűnért, mellyel megbántottam. Jézus: Drága gyermekem, ne sírj! Vigasztaljon meg téged, hogy mivel Irgalmasság órája van, ezért mindent megbocsátok neked, Irgalmammal pedig átölellek. Szent Véremmel újból tisztára mostam lelkedet. Légy boldog, gyermekem! Én mindig melletted vagyok és minden elesésedkor felsegítelek! Gyermekem, továbbra is azt mondom neked: törekedj a tisztaságra és szeress engem! Újból mondom neked, szeress engem! Mert szükségem van szeretetedre, ahogy neked is az én szeretetemre. Mi ketten egyek vagyunk, ezért viszonozzuk egymás szeretetét. A szeretet tud bennünket életben tartani! Mindig gondolj erre! 
 
Úgy érzem alkalmatlan vagyok erre a hatalmas kegyelemre és a feladatokra. Jézus: Drága gyermekem! Hidd el, semelyik választottam sem alkalmas az ilyen feladatokra. De én, Jézus szavaimmal erőt és kedvet lehelek lelketekbe, mely segít az írásban és a feladatok végrehajtásában. Gyermekem, minden bizalmamat beléd vetettem. Ne okozz csalódást nekem! Szeress engem, gyermekem! Mert a szeretet minden rosszat legyőz! Mindig az legyen a célod, hogy teljesíteni tudd szent akaratomat, és imáiddal sok lelket tudj megmenteni az ellenségtől és a kárhozattól. Ha így cselekedsz, az Örökéletet fogom neked ajándékozni és minden embernek, akiket felém vezetsz. 
 
Olvastam, hogy egy lovasnak nem volt semmilye. Jézus befogadta a házba még a fekvőhelyét is felajánlotta neki, de az nem fogadta el. Éjszakára viszont ott maradt. Jézus: Drága gyermekeim! Mindenkit fogadjatok be szeretettel otthonotokba, legyen bármilyen ember: koldus vagy gazdag, mert Én is szeretettel befogadtam őket. Tanuljatok az Én példámból! Mindig gondoljatok arra, hogy amit mással tesztek, Velem teszitek! Fontos  a felebaráti szeretet, még önmagatoknál is fontosabb! 
 
Édesanyámnak szólítottam a Szűzanyát. Szűzanya: Drága gyermekem! Nagyon boldoggá teszed Szeplőtelen Szent Szívemet, hogy édesanyádnak szólítasz! Hidd el, nálam jobb édesanyát nem találsz sem a földön, sem az égben. Számodra én vagyok a leggyorsabb út, mely Szentfiamhoz vezet. Nagy öröm számomra, hogy hallgattál Jézus tanácsára és figyelmesen olvasod a könyvet, mely a Tízparancsolatról szól. Gyermekem, ha akarod, megmagyarázom szavaimmal a Tízparancsolatot, mellyel még jobban elősegítem lelkednek fejlődését. Ha te is egyetértesz velem, mindennap egy parancsolatot megtanítok és elmagyarázom neked. Az a legfontosabb, hogy e törvényeket mélyen a szívedbe tudd vésni! Aki betartja e szent törvényeket, lelke nagyon közel áll Isten Országához.
 
Elfogadtam a Szűzanya ajánlatát. Szűzanya: Nagy örömmel hallgattam válaszodat gyermekem! Akkor kezdjük is el! 
 
  1. Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!
 
Drága gyermekem! Nagyon fontos az első parancsolat. Nem csak számodra, nem minden keresztény gyermekem számára is fontos, mert nektek ehhez a parancsolathoz kel igazítani az életeteket. Kit szabad imádni? Egyes egyedül Istent lehet imádni. Sokféle imádás létezik a földön, mely mind a gonosztól ered. Ilyen például: a bálványimádás, a hírességek, sztárok, gazdagok, tárgyak, pénz, és az önmagatok dicsőítése! Gyermekem, ezek a példák távol vannak az első parancsolattól, mert nem istentől erednek. Ellenségem legfőbb terve, hogy Isten helyett a sátánt imádjátok különböző eszközökön keresztül, mely megvakítja lelketeket és nem tudjátok felismerni kit állítotok magatok elé példaképül.
 
Miért kel éppen az Istent imádni? Erre nagyon egyszerű a válasz. Azért, mert Ő teremtette a világot és vele együtt benneteket is. Végtelen Szeretetéből pedig Saját Képmására teremtette lelketeket, mert azt Akarta, hogy ti is olyan tökéletesek legyetek, mint Mennyei Atyátok. Lelketek örökké tud élni. Miért? Mert az Ő Szeretete nem tudja elviselni, hogy ne láthasson többé benneteket. Számotokra a példakép középpontjában Neki kell állnia. Most pedig rátérek a mondat másik felére: „csak Neki szolgálj!” Aki Istent Szolgálja, lelke nem vész el, aki a gonosz lelket szolgálja lelke örök kárhozatra kerül. Minden a ti döntéseteken, szabad akaratotokon áll. Nektek  keresztényeknek Istennek kell szentelni életeteket. Nemcsak papként, szerzetesként, hanem világi emberként is meg lehet ezt valósítani. Mit értünk a szolgálat alatt? Hitet, hűséget, szeretetet értünk az  Úr  iránt. Fontos az ima. Mert az imával megmentett lelkek sokasága Isten dicsőségére válik , nemcsak az Égben, hanem a földön is. Lelketek üdvösségét nyeritek el, ha egész életetekben hűek maradtok Istenhez. Nagyon fontos ez a mondat: „Csak, aki mindvégig kitart, az üdvözül!” Ezt ne felejtsétek el! Kérjétek a kegyelmeket az úrtól, mert Ő végtelenül jóságos  és minden imátokat és kéréseteket meghallgatja! Most pedig Édesanyai áldásommal Megáldalak a hűség és kitartás lelkületével az Atya, a Fiú és  a Szentlélek nevében. Amen.
 

                                                Mária Magdolna

2010. november 02. Kedd
Álmomban részt vettem édesanyám körmenetén. Szűzanya: Drága gyermekem! Ezzel az álommal azt mutatom neked, hogy oltalmam alatt állsz, és én vezetlek végig a számodra kijelölt úton, melyet Szent Fiam készített neked.
Olvastam Pio atyáról és arról, hogy milyen nagy tisztelettel volt a Szűzanya iránt. Szűzanya: Igen, gyermekem, Pio atya valóban nagy tisztelőm volt. Tanulj az ő életéből és kérd segítségét, hogy te is olyan mélyen tudj szeretni engem, mint ő! Gyermekem, elmondom neked, hogy kereszthordozásodnál mindvégig melletted vagyok, és térden állva imádkozok és közbenjárok érted Szentfiamnál, hogy végig tudd járni az életszentség útját, mely a mennybe vezet. Légy boldog, gyermekem! Bízz bennem és hagyatkozz rám, mint lelki vezetődre! Én vagyok számodra a tökéletes út, mely bevezet az Örök Életbe. Gyermekem, ha akarod folytathatjuk a 10 parancsolat tanítását. Én: Rendben drága édesanyám folytassuk.
Szűzanya: 2. Isten nevét hiába ne vedd!
Drága Gyermekem, ez a parancsolat minden emberre vonatkozik. Mindig gondoljatok arra, hogy Isten neve háromszorosan szent. Ezért mély tisztelettel, imával és szeretettel kell megszólítani Őt! Jaj annak az embernek, aki káromolni meri az Ő Szent Nevét! Annak lelke örökre elvész! Hogyan értsük a „hiába ne vedd!” felszólítást? Amikor feleslegesen mondjuk ki Nevét naponta többször, megszokásból, tisztelet nélkül, akkor ez hiábavaló és észre sem veszitek, hogy a 2. parancsolat ellen vétkeztetek. Mivel bűnnek számít, minél előbb meg kell, hogy gyónjátok. Figyeljetek oda beszédeitekre! Ne akarjátok megismerni az Ő Szent Haragját! Gyermekem, imádkozz az istenkáromló emberekért és kérd az Úr irgalmát, hogy kegyelmezzen nekik! Ahogy Szentfiam mondta a kereszten: „Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek”, sokan nincsenek tudatában annak, hogy mit mondanak. Ellenségem megtéveszt benneteket, mivel Ő is vétett Isten ellen és kihasznál titeket, hogy általatok megsértse Isten Szent Nevét. Törekedjetek arra, hogy ne ejtsétek ki szátokon feleslegesen Isten nevét! Most pedig gyermekem, édesanyai áldásommal megáldalak a mély tisztelet és szeretet lelkületével az Atya, a fiú és a Szentlélek nevében. Én: Amen.
Pio atya a szentmiséről: Drága gyermekem! Szavakkal ki sem lehet fejezni, milyen nagy értéke van a szentmisének! Én minden alkalommal végig néztem Jézus keresztútját és kínszenvedéseit, melyet átélt a golgotán. Volt, hogy én segítettem fel Jézust lélekben, amikor elesett keresztjével. Borzalmas kínszenvedéseket és gyötrelmeket élt át értetek, hogy megmenthessen bennetek az Örök haláltól. Sokszor nézem az embereket a szentmisén és látom mennyire vakok vagytok, mert nem akarjátok se látni, se elképzelni mi történik az áldozati liturgiában Krisztussal. Ő minden csepp vérét kiontja értetek, hogy lelketek újból tiszta lehessen. Legyetek mélyen hálásak Jézus iránt! Mindig legyetek boldogok, hisz megváltott benneteket! Ezt sose felejtsétek el!
Szentmise előtt oda hívtam magamhoz az Úrjézust, és mély bűnbánattal kértem tőle bocsánatot. Jézus: Drága gyermekem! Én itt vagyok melletted. Nagyon boldoggá teszel őszinte bűnbánatoddal. Mindent megbocsátottam neked, mindig bízz az én irgalmamban!
Édesanyámhoz is odafordultam. Szűzanya: Drága gyermekem! Én is itt állok előtted. Nagyon boldoggá teszel, hogy édesanyádnak szólítasz. Hidd el, valóban a mennyei édesanyátok vagyok! Nagy szeretettel mosolygok rád, gyermekem! Mindig fordulj hozzám, kérd a kegyelmeket és közbenjárásomat, mert én mindenben segítek neked, mely megegyezik Szentfiam akaratával.
Édesapámnak szólítottam a Mennyei Atyát. Mennyei Atya: Nagyon boldoggá teszel engem, gyermekem, hogy édesapádnak szólítasz! Ez így helyes! Soha ne kételkedj Szentfiam irgalmában, mert, amit Szentfiam megbocsát neked, azt én is megbocsátom neked! Irgalmunk végtelen, ezért nincs miért kételkedned benne! Boldog az az ember, aki egész életében bízik a mi Irgalmunkban, mert halála után találkozni fog velem, mint irgalmas örök bíróval és bűneit elengedem. Ezt vésd jól a szívedbe, gyermekem és sose felejts el!
Szentmise alatt gondoltam Pio atya szavaira és nem tudom hogyan, de bensőleg láttam az Úrjézust a kereszten. Egész teste tele volt sebbel és mindenhol vérzett. Megkérdeztem Jézust, hogy kitaláltam-e ezt vagy képzelődtem? Jézus: Drága gyermekem, valóban láttál engem a kereszten! Nem képzelődtél. Megajándékoztalak őszinte bűnbánatodért!
Mentem haza felé, és arra gondoltam, mindig boldog-e Jézus a szívünkben még akkor is, ha bűnösek vagyunk. Jézus: Mivel szent véremmel tisztára mostam lelkedet, természetesen boldog vagyok a te kis szívedben. Aki mélyen szeret engem, annak szívében mindig találok lakhelyet.
Hálás voltam az Úr iránt, hogy van egy jó édesapám, akit minden hibája ellenére is nagyon szeretek. Jézus: Drága gyermekem, nagyon boldoggá teszel hálás szavaiddal! Amikor meg fog térni, még jobb édesapád lesz!
Nem tetszett nekem valami és berzenkedtem miatta. Jézus: Drága gyermekem! Engedd, hogy minden úgy történjen, ahogyan azt én akarom! Nem tudhatod, hogy e léleknek mennyire nagy szüksége van szavaimra és kegyelmeimre, hogy visszatérjen hozzám. Ezért, most azt kérem tőled, hogy mondd velem együtt: „Legyen meg a te akaratod, Uram és ne az enyém!” Gyermekem, látom aggodalmadat és azt, hogy nem hiszel szavaimban, kételkedsz bennem. Ezt rosszul teszed! Amit egyszer megmondtam, az úgy is fog történni! Azzal a kivétellel, hogy nem a te elképzelésed szerint fog történni, hanem az én akaratom szerint alakulnak majd a körülmények! Gyermekem, kérj bocsánatot tőlem és légy hálás irántam, mert figyelmeztettelek előre, hogy amit gondolsz és mondasz, az mind a te akaratod és a gonoszé.
Bocsánatot kértem és beismertem hibámat. Jézus: Elfogadtam bocsánatkérésedet! Mindig bízz szavaimban! Hidd el, számomra nem létezik az a szó, hogy lehetetlen. Ne aggódj mert fogsz vele beszélgetni. Gyermekem, mivel nagyon szeretlek, ezért figyelmeztetlek téged arra, hogy ne legyél akaratos! Mert, akinek akarata ellenkezik Isten akaratával, annak lelke könnyen a gonosz útjára lép. Ne felejtsd el, a gonosz jellemző tulajdonsága, hogy nagyobb akar lenni az Atyánál és mindent megtesz, hogy terve megvalósuljon. De nem fog sikerülni neki! Mert ki lehetne hatalmasabb annál, aki őt teremtette. Vésd jól a szívedbe és tartsd szem előtt, amit mondtam neked! Számodra főleg nem engedhető meg ez a viselkedés, ha az a célod, hogy a Mennyországba kerülj! Reggel várni foglak szentmisén! És rád is fogok gondolni keresztutamon, mert a te bűneidet is én vezekelem le és törlöm el tartozásodat Atyámnál!
 
 

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101102

2010. november 03. Szerda
Reggel elmentem szentmisére. A templomban volt egy Jézus szobor, mely azt ábrázolja, hogy Jézust láncra verték az ostorozáskor. Jézus: Drága gyermekem! A ti bűneitek vertek láncra engem! Nemcsak akkor, hanem most is.
Több, mint egy éve megismerkedtem X-szel és sokszor tettem fel általa Jézusnak néhány személyes kérdést. Jézus: Drága gyermekem! Már kezdettől fogva felkészítettelek szavaimmal, hogy amikor először megszólítalak ne kételkedj abban, hogy én vagyok.
Nagyon rosszul viselkedtem. Nem tudtam önmagamat legyőzni és úgy éreztem szükségem van az Úrjézus helyre igazító szavaira.
Jézus: Drága gyermekem térj magadba! Nem veszed észre, hogy a gonosz uralja most a szíved az akaratoskodással? Miért nem bízol bennem? Mondtam neked bármikor olyat, amely nem valósult meg? Bízz a szavamban!
Sokszor úgy érzem, viselkedésem miatt elveszíthetem a hatalmas kegyelmeket, amiket kaptam. Jézus: Drága gyermekem, ha akarnám elvehetném tőled ezt a hatalmas kegyelmet. De nem teszem, mert szeretlek! Azért választottalak téged erre a feladatra, mert te vagy a legalkalmatlanabb rá! Gyermekem, vedd úgy, hogy én vagyok a te nevelőapád, ezért én magam felügyelem nevelésedet! Most pedig megáldalak téged a béke lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
Szűzanya: Drága gyermekem! Igaza van Szentfiamnak! Tanulj meg uralkodni önmagadon! Én vagyok a Béke Királynője! Engedd szívedbe békémet! Az vigasztaljon, gyermekem, hogy ha nem tudsz beszélni vele, mi itt vagyunk melletted!
Megkérdeztem Jézust, megérdemelném-e a tisztítótüzet? Jézus: Drága gyermekem, én nem mondok neked semmit, mert ezt önmagadnak kell eldönteni! Gyermekem, tanulj a hibáidból, tanulj az eleséseidből, tanulj  bűneidből! Tanuld meg önmagadat nevelni!
Bocsánatot kértem mindenért. Jézus: Drága gyermekem,mivel nagyon szeretlek megbocsátok neked. Szeretetem nem tudja megengedni, hogy ne bocsássak meg.
Egyik nap, álmomban mellettem sétált II. János Pál pápa. Szűzanya: Drága gyermekem! Nagyon szeretlek! Ezért elmondom neked álmod jelentését. Nem tévedtél! Mert II. János Pál pápa valóban lelki gyermekének választott téged. Azért volt szomorú és komoly az arca, mert látja rajtad, hogy még sokat kell nevelni a te kis lelkedet.
Ezen a napon voltunk a kadarkúti engesztelésen. Az egyik ének közben ezt mondták az Égiek „Ez a mi szeretett kis seregünk, mely győzedelmeskedni fog a gonosz felett.”
Megkérdeztem a Szűzanyát, hogyha a tisztítótűzbe kerülnék segítene-e rajtam? Szűzanya: Drága gyermekem, ha a tisztítótűzbe kerülnél, én mindig ott lennék melletted és imádkoznék érted Mennyei Atyám előtt. Gyermekem, Szentfiamnak az az akarata, hogy halálod után én vezesselek be egyből a Mennyek Országába! Ezért törekedj mindig arra, hogy lelked hófehér tiszta legyen!
Szomorú voltam és sírtam. Jézus: Drága gyermekem! Vigasztaljon meg tégedet, hogy a szenvedés és a bűnbánat tisztítja a lelkedet!
Kértem a Szűzanyát tanítson engem a 3. parancsolatról. Szűzanya: Drága gyermekem! Folytassuk tehát a Tízparancsolat tanítását. 3. Az Úr napját szenteld meg!
Ez a parancsolat minden földön élő embert kötelez! Legyen bármilyen vallású, bármilyen bűnös, mindenkire vonatkozik! Nincs kivétel! Gyermekem, ahogyan a Teremtés könyvében is lehet olvasni a Mennyei Atya a ti Teremtőtök a hetedik napon megpihent! Ezért nektek is követnetek kell az Ő példáját! Hogyan kell megszentelni a vasárnapot? A vasárnapi napot először is ünnepi szentmisével kell kezdeni, ezen kívül imádságban és elmélkedésben szenteljétek magatokat az Úrnak. Ez a nap a pihenés napja. Tehát ezen a napon nem kell dolgozni, de ez nem azt jelenti, hogy az állapotbeli kötelességeteket is abba kell hagyni. Ez tévedés! Sajnos sok munkahely nem veszi figyelembe, hogy ez a nap ünnepnap, ezért dolgoznotok kell. Ha tehetitek, próbáljatok meg elmenni a szombati esti misére, mely a vasárnapi mise előestéje. Gyermekeim, ha ezt sem sikerül megvalósítanotok, ne bánkódjatok! Higgyétek el, ezt az úr figyelembe veszi. De, ha valakinek van lehetősége elmenni, de lustaságból mégsem megy el, annak súlyos következménye lesz. Ez súlyos bűnnek számit! Ezért sürgősen meg kell, hogy gyónjátok a papnak! Sokakat megtéveszt ellenségem azt sugallva, hogy ez nem bűn, és ti gyermekeim észre sem veszitek, hogy szentáldozáskor szentségtörést követtek el! Mindnyájatoknak tanácsolom, mint édesanyátok, hogy figyeljetek és törekedjetek arra, hogy ez ne forduljon elő! Nagyon fontos, ezt ne felejtsétek el! Most pedig édesanyai áldásommal megáldalak a hűség és a vasárnapi szentmisejárás lelkületével az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Amen.
                                                               Mária Magdolna
 
 

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101103

2010. november 04. Csütörtök
 
Vettünk világoskék színű kendőt, megkérdeztem a Szűzanyát megfelel-e neki? Szűzanya: Igen gyermekem, megfelel! Nagyon örülök neki gyermekem és mosolyogva tekintek rád, mert hallgattál rám.
 
Éjszaka arról álmodtam, hogy Jézus azt akarta, hogy azokat az üzeneteket, melyek az emberekhez szólnak olvassam fel. Jézus: Drága gyermekem, ezzel az álommal azt mutattam neked, hogy mások előtt az én akaratom szerint fel fogod olvasni a mi kettőnk benső beszélgetéseit. Mert, amikor megjelennek kiadva a beszélgetéseink, sokan szeretnék személyesen tőled hallani, ami veled történik. Sokan lesznek ellened, de lesznek, akik melletted fognak állni. Az a fontos gyermekem, hogy mindent, amit neked mondtunk, át tudd adni az embereknek. Gyermekem, neked kell képviselni minket. De ne félj, mert mi mindig ott leszünk melletted.
 
Kértem egy megerősítést az úr egyik választottján keresztül Jézust II. János Pál pápával kapcsolatban. Jézus: Kislányom! II. János Pál pápa lelki gyermekévé fogadott, úgy, mint Pio atya. Kérd sokat közbenjárásukat! Különben mindent bátran kérdezz meg tőlem! Ne félj tőlem, hanem szeress!
 
Megkérdeztem Jézust megengedi-e, hogy virrasztáskor engesztelhessünk? Jézus: Drága gyermekem! Igen, megengedem, hogy az esti virrasztást összekössétek az engesztelésetekkel. Ne felejtsd el! Én is órákig imádkoztam Atyámhoz a Gecemáni kertben. Imától függetlenül mindig a lélekmentés legyen számotokra kitűzve célnak.
 
Tanácsot kértem Pio atyától, hogyan tudom kezelni az indulatosságomat? Pio atya: Drága gyermekem! Egyedül a Szűzanyával tudod csillapítani az indulatosságodat! Szűzanya: Drága gyermekem, kérj tőlem segítséget, vigasztalást és én azonnal betakarlak palástommal, melyen ellenségem képtelen áthatolni.
 
Észrevettem, hogy hasonló kegyelmeket kapok az Úrtól, mint Madarász Éva. Megkérdeztem Éva asszony véleményét. Madarász Éva: Igen gyermekem, az Úr ugyanazokkal a kegyelmekkel ajándékoz meg téged, mint engem. Mivel még nagyon fiatal vagy, még sok feladat és egyben sok kegyelem vár rád az elkövetkezendő időben. Mindig légy hálás az Úr iránt, mert végtelen az ő jósága! Jézus: Drága gyermekem! Bár te nem tudod, de nagyon szoros kapcsolatban vagy Nagyfaluval és Madarász Évával.
 
Megkérdeztem Jézust, hogy busszal vagy autóval menjünk Nagyfaluba Krisztus Király ünnepére? Jézus: Drága gyermekem! Ha busszal mennétek, valóban kevés időtök lenne az X atyával való beszélgetésre. Gyermekem, sürget az idő! Benső beszélgetéseinkről sok időt kell igénybe vennetek X atyával. Menjetek minél hamarabb, amint van rá alkalmatok! Ezért azt tanácsolom számotokra, hogy menjetek autóval Nagyfaluba. Viszont egész úton imádkoznotok kell, mert ez egy zarándokút. Én ott leszek mellettetek, de az ima még nagyobb védelmet fog nyújtani nektek a gonosz támadásai ellen.
 
Szűzanya magyarázza tovább a Tízparancsolatot: 4. Atyádat és anyádat tiszteld!
 
Drága gyermekem! Nemcsak gyermekek számára, hanem felnőttek számára is nagyon fontos ez a parancsolat! Isten után a család szeretete a legfontosabb. Mindig legyetek hálásak a szülők iránt, hiszen másodszor ők adták az életet nektek. Hogyan kell a szülőket tisztelni? Először is törekedjetek arra, hogy mindig legyetek hozzájuk engedelmesek, szófogadóak, és tisztelettel beszéljetek velük! Legetek hálásak és mindig gondoljatok arra, hogy édesapátok és édesanyátok betegségben, egészségben ott voltak mellettetek és gondoskodtak rólatok. Szeressétek őket, mert a szeretet tudja egyben tartani a családot! Ha nem vonjátok bele családi életetekbe Istent, akkor ne csodálkozzatok azon, hogy ezáltal a gonosz könnyen szétválaszt benneteket és a végén válás lesz belőle. Legyetek egymással egységben a hitben, az imában és a szeretetben. Higgyétek el, ha így éltek a gonosz nem fog tudni közétek férkőzni, mert undorodik a szeretettől! Mindig forduljatok hozzám, mert én azonnal betakarlak benneteket palástommal, mely hatalmas védelmet nyújt ellenségetek, a gonosz ellen. Ne felejtsétek el tanításomat, és törekedjetek betartani ezt a parancsolatot! Most pedig édesanyai áldásommal megáldalak téged a család szeretetével és az egység lelkületével az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Amen.
 
                                        Mária Magdolna

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101104

2010. november 05. Péntek
 
Álmomban testvérem is ott volt a szentmisén. A templomon kívül láttam néhány démont, és ahogy kimondtam azt a szót, hogy szeretet ők azonnal meghátráltak. Jézus: Drága gyermekem, ezt az álmot én adtam neked. Ne kételkedj benne! Azt mutattam neked, hogy testvéred és még sokan mások meg fognak térni az engeszteléseteknek köszönhetően és újból visszatérnek házamba, vagyis hozzám. Tanuld meg gyermekem, hogy a szeretettel le tudod győzni a gonoszt! Gondolj rám! Én vagyok a végtelen szeretet, ellenségem a gonosz pedig az ellentétem, vagyis a gyűlölet és harag.
 
II. János Pál pápa: Drága kislányom! Ne félj tőlem, mert én vagyok Carol Wojtyla más néven II. János Pál pápa. Gyermekem, azért fogadtalak lelki gyermekemmé, mert segíteni akarok neked a földi életedben és abban, hogy hogyan tudj ráhagyatkozni a Szűzanyára. Gyermekem, fel sem tudod fogni, milyen hatalmas feladatot kaptál az égiektől, ezért is vagyunk mi melletted, mert segítségre szorulsz. Fordulj hozzánk sokszor, mert szükséged van a mi közbenjárásunkra!
 
Meglepődtem, hogy II. János Pál pápa is beszél hozzám. Jézus: Drága gyermekem, ne lepődj meg! Bár te nem kérted, de én megengedtem neki is, hogy beszélgethessen veled. Gyermekem, lelkednek nagy szüksége van a szentek szavaira! Tanulj az ő életükből, mert ők is végigjárták azt az utat, melyen te is jársz most! Mindenben nagy segítségedre lesznek!
 
Szentgyónás előtt Jézus: Drága gyermekem, ne félj tőlem! Mert én a Szeretete és az Irgalom vagyok. Nincs miért félned tőlem. Jöjj bátran, gyermekem, és én hófehér tisztára mosom a lelkedet Szent Véremmel.
 
Megkérdeztem a Szűzanyát, hogy mit feleljek az embereknek, ha megkérdezik tőlem, miért hordom ezt a kék kendőt a nyakamban. Szűzanya: Drága gyermekem! Mondd meg nekik, hogy az én gyermekem vagy, és hűséged jeléül hordod ezt a kendőt.
 
Kértem a Szűzanyát, hogy folytassuk a Tízparancsolatot. Szűzanya: 5. Ne ölj !
 
Drága gyermekem, ez a parancsolat nagyon fontos számotokra, mert az ölés hatalmas bűnnek számít felebarátod vagy gyermeked ellen. Sajnos ebben a korban nagyon jellemzőek a gyilkosságok, a háborúk, az eutanázia és abortusz. Nektek embereknek nincs jogotok ítélkezni vagy dönteni egy ember élete felett! Nézzük először is a gyilkosságokat! Mások életének a kioltása történhet baleset által, rablás által, szerelemből és sok minden által, melynek ti vagytok a felelősei. Ne gyilkoljátok meg felebarátotokat, ellenkezőleg szeressétek, mert Jézus is ezt tanította nektek! Gyermekeim, a gonosz használ fel eszközéül benneteket, hogy mások életét kioltsátok, mert az a terve veletek, hogy elpusztítson titeket.
 
Most az eutanáziáról beszélek nektek, mely más nevén jó halált jelent. Ne kövessétek el ezt, mert az Úr szemében hatalmas bűn! Ne akarjátok ti eldönteni, hogy ki meddig éljen! Mindent bízzatok Istenre, mert minden döntés az Ő kezében  van. Nem tudhatjátok, hogy felebarátotok felépül-e vagy nem. Isten akaratára figyeljetek, ne a sajátotokéra! Ezt ne felejtsétek el!
 
Az abortusz még ennél is súlyosabb bűn. Sokan abban a tévedésben élnek, hogy ez nem gyilkosság. De ez hazugság! Ne döntsetek egy gyermek élete felett, nincs hozzá jogotok! Egy gyermek áldás számotokra, nem pedig teher.
 
Gyermekeim, törekedjetek betartani a „Ne ölj!” törvényét és kerüljétek el az ezzel kapcsolatos bűnöket, mert nem vagytok tudatában annak, hogy mit cselekedtek. Most pedig édesanyai áldásommal megáldalak a felebaráti szeretet lelkületével az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében.
                                                 Mária Magdolna
 

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101105

Hajszál se férhessen közénk

1962. november 2.

A Szűzanya több mindent beszélgetett az Ő Szeretetlángjáról:
“Kislányom, ugye, ez a mi közös gondolatunk, a mi Ügyünk! Kell, hogy megdicsérjelek. Oly nagy boldogságot adsz Nekem azáltal, hogy szíved szüntelenül Szeretetlángomnál időzik! Újra csak azt kell mondanom, sok boldogságot szerzel Nekem.”

Nem tudom leírni, amit a Szent Szűz dicsérő szavai után éreztem. Szerettem volna megsemmisülni.

1962. november 4.

A Boldogságos Szűzanya hozzám hajolva kezdett beszélgetni:
“Kármelita kislányom! A magyar szentek ujjongó örömmel esdekelnek, hogy Szeretetlángom mielőbb kigyúljon országuk felett.”

A Szűzanya nekem is éreznem engedte ezt. Lélekben bekapcsolódtam a szentek háládatos hódolatába, miközben a Szűzanya valósággal simogatta lelkemet, és tovább beszélt:
“Kislányom, az összes magyar szentek között Szent Imre imája a legmeghatóbb, az Ő könyörgése az ifjúságért.”

Lelkemben a szentek csodás egységét engedte éreznem. Le nem írható öröm töltött el.

1962. november 6-7.

Térdeltem csendben, szótlanul. Ő pedig csak úgy áradozott felém. Közben az ördög akart gyötörni, de legnagyobb csodálkozásomra, a jelenléte különös érzést, de nem félelmet keltett bennem. Ártani nem tudott, de felfigyeltetett magára. Én erősen csak az Úr szavaira gondoltam. Az ördög pedig tehetetlenül vergődött, és azt mondta: “Könnyű lesz most neked, kisiklottál a karmaim közül!” Én csak álmélkodtam, és nem tudtam, mi lehet ez? Még nem történt meg velem, hogy órák hosszat csendben térdelve gondoljak arra, miért olyan elkeseredett az ördög Ahogy így térdeltem, a Szent Szűz hangját hallottam lelkemben:

“Leánykám, kegyelmekkel teljes Szeretetlángom hatását rád árasztom először, és veled együtt minden lélekre. Ha valaki engesztelő szentségimádást tart, vagy szentséglátogatást végez, ezen időtartam alatt abban az egyházközségben a Sátán hatalmát veszti a lelkek felett. Mint világtalan megszűnik a lelkek felett uralkodni.”

Hogy írjam le a nyomorúságot, melyet lelkemben éreztem, mikor a Szent Szűz ezeket közölte velem? Elmélkedésem közben hallottam:
“Leánykám, áldozatvállalásod és hűséged késztet arra, hogy Szeretetlángom még nagyobb hatását árasszam reátok, és köztük elsősorban a legnagyobb mértékben reád, mert te vagy az első, aki kapja.”

Ezután még nagyobb szenvedésre készített elő a Szűzanya, de ez nem okozott most bennem semmi félelmet, mert a Szent Szűz Szeretetlángjának bírása és a tudat, hogy milyen erőt ad, szinte földöntúli erőt és vigaszt nyújtott.

1962. november 10.

Ma az édes Üdvözítő hosszan beszélt. Megmondta, hogy milyen nagyon tetszik Neki a kicsi és gyámoltalanságában ráhagyatkozó lélek:
“Újra a te életedből emlékeztetlek. Amikor még a gyárban dolgoztál és, hogy felelősséggel teljes munkádnak eleget tudj tenni, sok fáradtsággal tanultál, tudtad és érezted, hogy nagy iparkodásod ellenére nem sok eredményt érsz el, vizsgád nem fog sikerülni (minőségellenőrző tanfolyam). Mint hatgyermekes édesanya, ezernyi gondtól és fáradtságtól terhelve dolgoztál, és vergődve tanultál. Ugye, mennyire meglepődtél, hogy a legjobb bizonyítványt te kaptad. Akkor nem gondoltál Rám, pedig már akkor is az Én kezem volt a dolgokban. Amikor a hatalmas, négyorsós automata gépeken dolgozó munkásoktól átvetted a sok anyagot, melyet a gép percek alatt termelt, mennyire kellett figyelned, hogy ne legyen selejt. A gépek között állandóan figyelő gépmester ügyelt, hogy a gépek jól működjenek, mert ellenkező esetben leállította, mivel még a század-milliméteres eltérést sem engedte meg. Emlékezetedbe idézem ezeket, hogy lásd, nem a tudásoddal, hanem a lelkiismeretes szorgalmaddal tudtál boldogulni. Én melletted vagyok. Mint gépmester ott sétálok, járok közeledben, nehogy selejt álljon elő. Még a század-milliméteres eltérés sem lehetséges. Mondtam már neked, hajszál se férhessen közénk.”

Azután egy másik munkahelyemre vezette gondolataimat:
“Amikor a brinelezőben (keménységmérés) ellenőriztél, mily nagy körültekintéssel kellett végezned munkádat. Amelyik anyag keményebb volt a megengedettnél, azt külön kellett raknod. Visszavitték az öntödébe, és újra beolvasztották. Kislányom, én is hányszor újraolvasztom a kemény lelkeket szeretetem kohójában. Nem akarom, hogy selejt legyen belőlük. Leányom, viseld el, hogy téged is annyiszor átolvasztlak szeretetem Lángjával. Végzem ezt azért, hogy Szívem követelményeinek megfelelj, mert a további megmunkálást csak ezzel tehetem lehetővé.”

Egy alkalommal az Úr Jézus így szólt:
“Nézd a szántóföldeken a nagy, terebélyes körtefát, mely árnyékot ad és üdítő gyümölcsöt kínál a szegény fáradtaknak. Te már ilyen terebélyes fává nem nőhetsz. Tudod, mit? Légy te az Én kis napraforgóm, és fordítsd felém olajos magvaidat, melyek az isteni Nap sugarában megérnek. Akarod-e, hogy olajos magvaid mind teltebbek legyenek? Fogadj el minden áldozatot, melyet felkínálok, mert olajos magvaid csakis így lehetnek hasznosak. Akarod-e, hogy olajos magvaidat kisajtoljam? Ha igen, ezt is csak a meghozott áldozatok árán érhetjük el. Ezek a szenvedések által kisajtolt olajcseppek a lelkek üres mécsesébe hullva, Anyám Szeretetlángjától kigyúlnak, és ennek fényénél látni fogják a Hozzám vezető utat. Ez az olajcsepp, melyet szenvedéseid által kisajtoltam, az Én érdemeimmel egyesítve ráhull azokra a lelkekre is, kiknek nincsen még mécsesük. Ők csodálkozva keresni fogják ennek okát, és megtalálják az üdvösségre vezető utat. (Ezek a pogányok, akik még nem birtokolják az igaz hit világító mécsesét. Megjegyzés.)

1962. november 17.

Ma hajnalban arra ébredtem, hogy az őrangyalom szólt:
“Nagy csodálkozással néznek rád az angyalok és a szentek.”

Arra kért, hogy fokozzam magamban minden erőmmel a mélységes hódolatot és imádást Isten szent Fölsége iránt, mert:
“Ezek a nagy kegyelmek szinte példa nélkül keveseknek jutottak osztályrészül.”

Figyelmeztető szavai hallatára bűnös nyomorúságom súlya nehezedett rám, hogy mennyire méltatlan vagyok a kegyelmek bőségére, melyet a Szent Szűz Szeretetlángjának kegyelmi hatása reám áraszt…
Ezen a napon a Szűzanya hosszan beszélgetett velem. Nem tudok mindent leírni, csak azt, ami a reggeli órákban történt. Kimondhatatlan nagy nyomorúságom nyomasztólag hatott lelkemre. Most, hogy a Szűzanya szavait hallottam, az eddiginél is sokkal, nagyobb tisztelettel figyeltem Rá. Éreztem, hogy Ő is rendkívüli dolgokat fog most számomra közölni… A szentmise idején a Szűzanya lelkem tudatába árasztotta, hogy mi is az, amit most érzek, ami annyira könnyűvé tette és oly fenséges állapotba helyezte lelkemet:
“Leánykám, ez a nagy kegyelem a szent tisztaság.”

Szavaira nagyon megrendültem. A Szűzanya rövid, csendes várakozás után így folytatta:
“Most teljesen megtisztultál minden olyan folttól, mely a tisztaság elleni vétek nyoma. Ezen túl, ahol megjelensz, sokaknak megadatik, hogy megérezzék lelked különös tisztaságát, melyet Szeretetlángom kegyelmi hatása árasztott rád és árasztani fog mindazokra, kik hinni és bízni fognak Bennem.”


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • 44 év szabad garázdálkodása
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Afrikai Hűség Hőség
  • Afrikai Víz
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet – VESZPRÉM
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Albert Líra
  • Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Alvidék-Délvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZENTA
  • Amarilliszfélék
  • Amerikai Hűség Hőség
  • Amerikai Hűség Hőség – SOPRON
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Amoris Laetitia Háború
  • Andre Lowoa – VESZPRÉM
  • Április
  • Antikrisztus által Irányított Népvándorlás
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Augusztus
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség – SORPON
  • Ausztrálázsiai Víz
  • Bács-Kiskun – SÜKÖSD
  • Bálványtemplomok, vértanuk vesztőhelye
  • Baranya – MOHÁCS
  • Begóniák
  • Békés – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Borsod-Abaúj-Zemplén – SÁTORALJAÚJHELY
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran – ESZTERGOM
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsen Okosan Törpemagyaran – BUDAPEST
  • Bölcsességek
  • Bölcsességek idézetekben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Bölcsességek terjedelmében
  • BTankok
  • Buda
  • Budapest
  • BudaPilisSolt – ESZTERGOM
  • Buzogányvirágok
  • Csongrád – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • December
  • Dél-Alföld
  • Dél – Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Dél-Dunántúl
  • Dél – Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Délvidék
  • Dezső Líra
  • Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Előbb-utóbb
  • Előre! Győzelemre Fel! – VESZPRÉM
  • Epikus Gyökereink
  • Epikusan A-C Lírailag
  • Epikusan A-E Lírailag
  • Epikusan D-F Lírailag
  • Epikusan F-K Lírailag
  • Epikusan FGIK Lírailag
  • Epikusan G-I Lírailag
  • Epikusan J-L Lírailag
  • Epikusan L-R Lírailag
  • Epikusan LMR Lírailag
  • Epikusan M-O Lírailag
  • Epikusan P-S Lírailag
  • Epikusan S-Z Lírailag
  • Epikusan SZ Lírailag
  • Epikusan T-Z Lírailag
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Erdély-Bánát-Csángó-Körösmező-Máramaros-Székelyföld, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOMBOLYA
  • Erkölcsi Gyökereink
  • Ervin Líra
  • Esti Éjszakák
  • Észak-Alföld
  • Észak – Alföld – NYÍREGYHÁZA
  • Észak-Amerikai Víz
  • Észak-Magyarország
  • Észak – Magyarország – SÁTORALJAÚJHELY
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Komárom – ESZTERGOM
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Eurázsiai Unió az Európai Unió ellen
  • Európai Hűség Hőség
  • Eurázsiai Hűség Hőség – SOPRON
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Európai Víz
  • Február
  • Fejér – ESZTERGOM
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Felvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOLNA
  • Ferenc Líra
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Föld
  • Föld
  • Frank Hűség Hőség – SOPRON
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Függtelen Határzár
  • Gábor Líra
  • Gomora Szodoma Technika
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyermeki Hűség
  • GyökereiNK
  • Gyökereink
  • GyökereiNK TöbbEzer Kárpát-medencében – ESZTERGOM
  • Győr-Moson-Sopron – SOPRON
  • Hajdú-Bihar – NYÍREGYHÁZA
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Heves – VÁC
  • Heves Jeges – SOPRON
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Hosszúság – AL-SAFIROV
  • HőseiNK PéldaképeiNK
  • Hűség Hőség
  • Hűség Hőség – SOPRON
  • Ibolyafélék
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • István Líra
  • Jácintok
  • Január
  • Jász-Nagykun-Szolnok – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Dobogó Szíve és Szeretete – SOPRON
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • József Líra
  • Jövő a Múltból kikövetkeztethető – SÜKÖSD
  • Július
  • Június
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalitka
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsonyi kaktuszok
  • Kard(Gladiátor)virágok
  • Károly Líra
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Keresztes Imahadjárat
  • Kolon (S)Zala – SÜMEG
  • Kontyvirágfélék
  • Koralkák
  • Közép-Dunántúl
  • Közép – Dunántúl – ESZTERGOM
  • Közép-Magyarország
  • Közép – Magyarország – VÁC
  • Ladik
  • Lajos Líra
  • Latin.Amerikai Víz
  • Lég
  • Lég
  • Legendák, mesék, mondák
  • Liliomok
  • Lírikus Gyökereink
  • Legendás MeseMondaVilág – HERCEGSZÁNTÓ
  • Lélektárs – MOHÁCS
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magasság -VARSÓ
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • Május
  • Március
  • Margitvirágok
  • MártírSors
  • MártírSzentSors – SÜMEG
  • MédBabiloni Hűség Hőség – SOPRON
  • Meddig még?
  • Mélység – TRIESZT
  • Messze Távolban
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Mihály Líra
  • Munkanapló
  • Muskátlik
  • Nebáncsvirágok
  • Nefelejcsek
  • Nemzeti Imahadjárat
  • Nógrád – VÁC
  • November
  • Nyugat-Dunántúl
  • Nyugat-Dunántúl – SOPRON
  • Október
  • Olajfafélék
  • Olvasó gondolkodó
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pálmafélék
  • Pest – VÁC
  • Pesti kerületek – VÁC
  • Pesti Nagykörút
  • Péter Líra
  • Polgárháborús Védelem
  • Pólusharc
  • Pünkösd-ElJövet
  • Római Katolikus – keresztény rádió – ZENTA
  • Rózsák
  • Sándor Líra
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Skandináv Hűség Hőség
  • Somogy, Pannonhalmi főapáti birtoktól napjainkig – BALATONFÖLDVÁR
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg – NYÍREGYHÁZA
  • Szegfűk
  • Szélesség – TACHOV
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeptember
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • SzívHang
  • SzívSzólam
  • Szodomán túl Armageddon
  • TABU
  • Tamás Líra
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Tolna – Mohács
  • TöbbEzer
  • Tulipánok
  • Tűz
  • Tűz
  • Üdvözlet
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Változás
  • Vas – SOPRON
  • Veszprém – SÜMEG
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • Vigyázz!
  • Visegrádi Hűség Hőség – SOPRON
  • Víz
  • Víz
  • Zoltán Líra
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: