‘1024’ cimkéjű bejegyzések

 


2017. október 3. Itthon az Úr Jézus…

 

„Drága gyermekeim! Higgyetek üzeneteimben! Szavaim világosak és egyértelműek. Csak nektek rossz, ha belemagyarázzátok gondolataitokat. Az idő itt van. Eljött az óra, amikor beteljesülnek szavaim. Minden hirtelen jön. Készüljetek! Éljetek szüntelen készenlétben! Most még többet imádkozzatok a lelki erőért, a Szentlélek kiáradásáért, a tisztánlátásért és azért, hogy bűn nélkül éljetek. Erős akarattal és elhatározással határolódjatok el minden bűntől és minden bűnre vezető alkalomtól! Valahányszor ezt teszitek, mindig megerősödtök, végül ércfallá, vaskapuvá formállak benneteket, amiről mindig le fog pattanni ellenfelem kísértése. Erre áldalak meg benneteket Szívem túláradó, végtelen szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: Zsid 1, 1-3: „Sokszor és sokféle módon szólt Isten hajdan az atyákhoz a prófétákban; ezekben a végső napokban Fiában szólt hozzánk…”

2017. október 6. Szentségimádáson az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Fogadjátok el a szenvedéseket! Ha tudnátok, mennyi a bűn a Földön, és hány ember kárhozik el! Szenvedéseitek fényt gyújtanak a bűnösök szeme előtt, hogy tisztán lássanak, felismerjék kegyelmemet és megtérjenek. Szenvedéseitek fényt árasztanak rájuk. Lehull szemükről a lepel, felismerik helyzetüket, hogy a bűn állapotában élnek, ami a pokolra viszi őket. Ebben a fényben eltalálnak Hozzám, örök életük Szerzőjéhez. Csak a Mennyben fogjátok meglátni szenvedéseitek értelmét és gyümölcseit, a rengeteg megmentett, üdvözült lelket.

Drága gyermekeim! Ne akarjatok megszabadulni keresztjeitektől, hanem önmagatokat megtagadva kövessetek Engem a keresztúton! Én mindenkor megerősítelek benneteket, és biztos kézzel vezetlek titeket az örök hazába, ahol vég nélkül fogtok örvendezni Velem, Megváltó Istenetekkel, Akinek egy egész örökkévalóságon át hálát fogtok adni. Erre áldalak meg benneteket Szívem csodálatos, mindeneket felülmúló, végtelen szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2017. október 17. Itthon az Úr Jézus…

 

 

„Drága gyermekeim! Váltsátok tettekre Evangéliumomat! Mindig az életszentség és az örök boldogság lebegjen a szemetek előtt! Ennek akarjatok minden élethelyzetben megfelelni. Csak az számít, hogy fölismerjétek és megtegyétek akaratomat, mert minden cselekedetetek, szavatok, de még a gondolataitok is elkísérnek benneteket ítélőszékem elé, amelyekről számon kérlek benneteket. Az Én ítéletem olyan tökéletes és mély, mint Én magam vagyok, Aki a szíveket és a veséket vizsgálom, belelátok gondolataitokba. Én figyelembe veszem természeteteket, örökléseteket, vele született hajlamaitokat, minden körülményt, a legapróbb részletekig, ezért az enyhítő körülményeket nem hagyom ki. Jaj, annak, aki sorozatosan ellene mond felismert akaratomnak, az Evangélium igazságainak, és azoknak ellenében próbál élni. Ez halálos bűn, amire azt mondtam, hogy aki a Szentlelket káromolja, örök vétek terheli.

 

Drága gyermekeim! Legyetek lélekben kisdedek, hagyatkozzatok Rám mindenben, teljesen! Nem az számít, hogy mikor milyen események követik egymást, és hogy a próféciák mikor és hogyan teljesülnek, hanem csak egyedül az, hogy megfeleltek-e elvárásaimnak, kutatjátok-e rátok vonatkozó örök, szent tervemet, isteni akaratomat, és azokat tettekre váltjátok-e. Ebben áll az életszentség. Ezt kértem mindnyájatoktól: legyetek szentek, mert Én Szent vagyok, legyetek tökéletesek, mint Mennyei Atyátok. Igyekezzetek tettekre váltani tanításomat, és erre figyelmeztessétek a környezeteteket is! Éljetek szüntelen készenlétben, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát. Ha bármikor is jövök értetek, kihívom lelketeket porsátor testetekből, akkor készenlétben talállak titeket, és mint az okos szüzek, bejöhettek Velem az örök menyegzőre. Ezt tanítottam az Evangéliumban. Szavaim örök érvényűek és megmásíthatatlanok. Elmélkedjetek kínszenvedéseimről és kereszthalálomról, mekkora árat fizettem a ti üdvösségetekért. Nem vagytok a magatokéi, mert Én fizettem értetek rettenetes váltságdíjat. Ezért számon kérlek titeket életetek minden pillanatáról, minden szavatokról. Életeteket arra kaptátok, hogy megszentelődjetek és másokat is életszentségre vezessetek. Ti, akiket megváltottam, az Enyéim vagytok mindörökre. De csak azok maradnak meg Mellettem, akik szabad akaratukból ezt akarják. Ezért mondtam: sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak. A keresztről mindenkit hívtam, amikor azt kiáltottam: „Szomjazom!” De csak azokat tudtam kiválasztani, akik hívásomra igent mondtak.

 

Gyermekeim! Nagy dolog a kiválasztottság, módfelett hatalmas kegyelem, melynek gyümölcseit láthatjátok a Földön, de még inkább a Mennyben. Ezért kérlek benneteket, beszéljetek mindenkinek az Én végtelen szeretetemről, meghívásomról, hogy minél többen igennel válaszoljanak és kövessenek Engem a keskeny úton. Bár követésem nehézségekkel jár, önmegtagadással és kereszthordozással, de a lelketekbe olyan nagy örömet, derűt és boldogságot adok, hogy nem cserélnétek senkivel. Erről ismeritek meg szavaim igazságát: „az Én igám édes, az Én terhem könnyű”. Fogadjátok megerősítő áldásomat, melyet Szívem túláradó szeretetével adok rátok az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

 

 

Szentírási megerősítések: Zsid 6, 5: „Isten tanítása”

 

 

 

2017. október 18. Itthon az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Most fognak beteljesülni a próféciák. Nincs több haladék. 100 évet kapott a Föld Édesanyám megjelenése után, hogy teljesítse az üzeneteket, hogy térjenek meg, tartsanak bűnbánatot és engeszteljenek a bűnösökért, mert nagyon sokan mennek a pokolba, mert nincs, aki imádkozzon értük. Letagadják a poklot, az igazságosságot, a büntetést. Nem beszélnek a fatimai titkokról, amit Édesanyám mondott. Papjaimnak hatalmas a felelősségük.

Gyermekeim! A világ sorsa sokkal rosszabbra fordult, mint korábban bármikor volt. A bűnök az égbe csapnak. Süketek és vakok felhívásaimra. Csak a mának élnek, az élvezeteket hajhásszák, és úgy fürdenek a bűnben, mint disznók a pocsolyában. Undorodom ettől a nemzedéktől. Most egy harmadik világháború küszöbén álltok, amelyet azért engedek meg, hogy még mentsem a lelkeket, akiket lehet, és kiirtsam a bűnt a Föld színéről. A rengeteg természeti katasztrófa mind büntetésem jele. Minden mögött Én állok, de Engem letagadnak azért, hogy törvényeimet ne kelljen megtartani. Igen, gyermekeim: ütött az óra. Már hosszú hónapok óta ide nyittatom ki a Szentírást: „Itt az óra, az Emberfiát a bűnösök kezére adják”. Itt az óra, amikor megítélem a Földet. Rengeteg lesz a halott, sokkal több, mint az első két világháborúban együttvéve. Megítélem a világot, és nem tűröm, hogy továbbra is gúnyt űzzenek Belőlem. Az Isten Én vagyok. Eltaposom a bálványisteneket és a kisisteneket, akik azt hiszik, hogy uralkodhatnak népemen.

 

Gyermekeim, készüljetek! Soha nem látott szenvedés zúdul erre a világra. Beteljesül Szent Péter apostol szava:„az egek lángba borulnak és felbomlanak, az elemek a tűz hevétől megolvadnak.” (2 Péter 3, 12.) Elpusztítom javaikat, amelyeket bálványoztak, megsemmisítem élvezeti cikkeiket, amelyek miatt halomra gyilkolták magzataikat. Ugyanolyan hullahegyeket csinálok a Föld lakóiból, mint amekkora hullahegyeket gyártottak a klinikákon, az abortuszban megölt kisgyermekek testéből. Véget ér irgalmasságom ideje, és beköszönt igazságosságom haragja. A pokol összes ördöge ki van engedve. Ezt mind a bűnösök szabadították ki, amikor nekik szolgáltak. De ti, kicsi gyermekeim, akik megtartjátok hűségesen törvényeimet, az Enyéim vagytok. Ne aggódjatok! Mindvégig veletek vagyok, és megvédelek titeket mindazoktól a borzalmaktól és szenvedésektől, amelyeket a bűnösöknek szántam, mert a vétkeikért járó poharat nekik kell kiinni és nem az ártatlanoknak. Nektek, kicsinyeim, azt mondom: Szent Véremre kérlek, amelyet kiontottam a Keresztfán minden bűnösért, imádkozzatok ezekért a sátán által megtévesztett nyomorult bűnösökért, hogy befogadják kegyelmemet, megtérjenek és üdvözüljenek. Mert jaj azoknak, akiket bűnben talál a halál. A halál most nagyon hirtelen fog jönni. Sok ember megy majd a pokolba. Tiszteletben tartom szabad akaratukat, ezért döntéseik következményét kell viselniük örökre.

 

Kicsinyeim! A küszöbön van egy hatalmas keresztényüldözés. Már minden elő van készítve, meg van szervezve, csak a jelre várnak, hogy elkezdjék az öldöklést. Igaz Egyházam rejtekbe szorul. Zárkózzatok be házaitokba és úgy imádkozzatok! Amit a rejtekben a lelketekben kértek, Atyám meghallgatja és megadja, ami az üdvösségetekre válik. Nektek is azt mondom, amit apostolaimnak: „Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik.” A lelketeken nincs hatalmuk. Lelketek az Én tulajdonom, amelyet Véremen váltottam meg és vértanú-halálotok pillanatában Magammal viszlek benneteket abba a dicsőségbe, ahol Én vagyok, ahol helyet készítettem nektek. Valljatok meg Engem mindhalálig, még olyan áron is, ha mások életét is kockára tennétek ezzel, mert nem a földi élet számít, hanem csak az örök élet. Nem az számít, hogy itt hány évig él valaki, hanem az, hogy innen hova megy az örökkévalóságba.

Fogadjátok Szívből jövő áldásomat, melyet Szívem végtelen szeretetével adok rátok, és megerősítelek titeket vele, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Mt 26, 45: „(Jézus) visszament tanítványaihoz, s így szólt: „Aludjatok csak és pihenjetek! Elérkezett az óra. Az Emberfiát a bűnösök kezére adják.”

 

Jn 17, 1-5: „Jézus az égre emelte tekintetét, és így imádkozott: „Atyám, elérkezett az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged. Hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy akiket neki adtál, azoknak örök életet adjon. Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust. Én megdicsőítettelek a földön: a feladatot, amelynek az elvégzését rám bíztad, elvégeztem. Most te is dicsőíts meg, Atyám, magadnál: részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett.”

2017. október 24. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Nagyon szomorú az Én lelkem. Már minden elő van készítve a harmadik világháborúhoz. Amiben most vagytok, az a vihar előtti csend. Minden elő van készítve, hogy megsemmisítsék a nemzeteket, kiirtsák a hitet és földdel egyenlővé tegyék a világot. Ez tulajdonképpen visszajövetelem előkészítése, mert meg kell tisztítanom a világot. Ezt a pusztítást nem Én akarom, hanem a rengeteg bűn, amit az emberek elkövettek, hívja le a büntetést. A jók a gonoszokkal együtt fognak szenvedni és meghalni, de végcéljuk merőben más. A gonoszok elkárhoznak, ők az örök büntetésre mennek. A jók viszont, rövid szenvedés után, az örök boldogságra jönnek be Országomba.

 

 

 

Drága kicsinyeim, kiválasztott gyermekeim! Készüljetek, mert egy soha nem látott, véres keresztényüldözés vár rátok. Minden elő van készítve. Imádkozzatok! Kérjétek a Szentlélek erejét és világosságát, hogy megerősítsen titeket, hogy mindhalálig kitartsatok Mellettem és megvalljatok Engem ez előtt a bűnös nemzedék előtt, mert csak az üdvözül, aki mindvégig kitart.

 

 

 

Drága gyermekeim! Ez a prófécia nem más, mint az Evangélium megismétlése, ahol előre megmondtam, hogy nemzet nemzet ellen támad és üldözni fognak titeket az Én nevemért. Ne csodálkozzatok ezen, és ne mondjátok, hogy félelmetesek üzeneteim, mert Én csak azt ismétlem, ami a Szentírásban benne van. A választottak kedvéért megrövidítem ezeket a súlyos, szenvedésekkel terhelt napokat.

 

 

 

Drága kicsinyeim! Ti, akiket kiválasztottalak, készüljetek föl a rejtekre, ahol biztonságot adok nektek és megóvlak benneteket a gonosz emberektől. Nemsokára csak a rejtekben lehet majd igazi Szentmisét bemutatni, amiért egyébként halálbüntetés fog járni. De Én ott akarok maradni köztetek, mindazok között, akik élő hittel és szeretettel vesztek körül Engem, és akik nem tudnak, és nem akarnak Nélkülem, a Legszentebb Eucharisztia nélkül élni, mert Én vagyok életetek alapja és forrása, ereje és boldogsága. Én vagyok számotokra a Minden, a Teremtő, a Megváltó, az Isten.

 

 

 

Drága gyermekeim! Éljetek halálra készen, és ha majd számotokra üt az óra, ne féljetek megvallani Engem, és az életeteket adni Értem, ha a körülmények úgy kívánják. Hamar lezárul ez a korszak. Most már a legvégét élitek. Egy csodálatos, új világ lép a helyébe: az ezer éves béke uralma, ami mindenben más lesz, mint ez a mostani világ. Akkor szeretet és béke csókolgatják egymást, és bűn nem lesz többé, mert meg lesz láncolva a sátán. Ezer évre a pokol fenekére taszítom. Már most imádkozzatok, hogy jöjjön el az Én Országom, mert a Miatyánkban erre az Országra gondoltam, amikor ezt tanítottam: „Jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod!” Ez az Ország hasonló lesz a paradicsomi állapothoz, amikor Isten az emberekkel lesz és letöröl szemükről minden könnyet. Ez maga a Mennyország előszobája lesz.

 

 

 

Drága gyermekeim! Örüljetek, hogy kiragadlak benneteket ebből a jelen siralomvölgyből, és átviszlek titeket (a kiválasztottakat), akik a szent gyökér lesznek, amely újra kisarjad és kihajt, az ezer éves béke uralmába. Már most készüljetek erre. Bűnbánattal járuljatok a szentségekhez, gyónjatok, áldozzatok, éljetek készenlétben, mint az okos szüzek, hogy amikor megjön a Vőlegény, bemehessetek Vele a menyegzőre. Lámpásotok legyen csordultig tele olajjal, amely a megszentelő kegyelem, az állandó ima és a szenvedések türelmes elfogadása. Vegyetek példát Rólam és Szent Édesanyámról. Kövessetek minket a keresztúton! Éljetek az önmegtagadás és a kereszthordozás szellemében! Fogadjatok el mindent úgy, ahogy kapjátok. Ne kérdezzétek, hogy miért és hogyan. Hagyatkozzatok Rám teljesen! Maradjatok mindig kisdedek az Én keblemen. A múltat helyezzétek az Én irgalmamba, a jövőt az Én gondviselő szeretetembe. Csupán a pillanatokban éljetek, állandó hálaadásban és dicsőítésben. Mindig mindenért adjatok hálát Nekem. Akkor nem fogtok csalódni, boldogok lesztek egész életetekben. Örömötök, boldogságotok Én magam leszek. Fogadjátok megerősítő áldásomat, melyet Szívem végtelen szeretetével adok rátok az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

 

 

Szentírási megerősítések: Márk 12,29: „Jézus válaszolt”


a

Imádság

2016.10.16.

Kedveseim, magasztaljátok a mindenség Urát és dicsőítsétek Szent Nevét, mert Ő valóban hatalmas és minden dicséretre méltó. Énekeljetek Neki hálaéneket és mindenkor fejezzétek ki hódolatotokat. Alázkodjatok meg Isten jelenlétében, amikor a szentmisén vagytok, és minden erőtökkel figyeljetek Rá. Amikor imádkoztok, úgy tegyétek, mint akik ott állnak Isten színe előtt. Lélekben ima közben is sokszor boruljatok le Előtte és hódolattal fogadjátok Őt, mert valóban szent és halhatatlan Isten, aki mindennek a Teremtője. Minél jobban kifejezitek az Atya előtt szereteteteket, annál hatékonyabb lesz kegyelme felétek. Éljétek át az imát olyan mély hódolattal, amellyel kifejezitek hozzátartozásotokat.

2016. 10. 19.

Kedveseim, amikor közösségeitekben összegyűltök, buzgón imádkozzatok. Ezt úgy tegyétek, mintha nagy tömegben imádkoznátok. Ez azért fontos, mert sokak helyett kell imádkoznotok. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mennyire fontos a közösségben elmondott ima. Gyulladjon szívetek lángra és gyújtsátok meg azoknak a szívét is, akik nem imádkoznak. Az ima nagy kegyelem, mert eljut azokhoz, akikért felajánljátok. Úgy imádkozzatok, mintha égne a ház és úgy hívjátok Istent segítségül. Vegyétek komolyan, hogy az Úr is komolyan vegye imáitokat!

2016. 10. 24.

Kedveseim, amikor az Úr elé járultok az Oltáriszentségben, akkor egészen feledkezzetek meg önmagatokról. Engedjétek Jézust egészen feloldódni magatokban, váljatok vele eggyé, hogy minden feszültség kisimuljon bennetek. Ez a találkozás legyen egészen bensőséges kapcsolat köztetek és Jézus között. Őt dicsőítsétek, imádjátok és magasztaljátok, mert Ő valóban szent és örök Isten. Hódoló szívetek képes ilyenkor egészen megújulni, mert Isten dicsőítése átragyogja lelketeket. Ez a megtérés, az első szeretet állapotához is hasonlítható, mert Isten odafordította lelketeket Őhozzá, ezért vagytok képesek dicsőíteni Őt. Legyetek azon, hogy a Krisztussal való egységetek áramoljon rá a környezetetekre. Így éljétek le napjaitokat mindig megújulva.

2016. 10. 27.

Kedveseim, amikor összegyűltök, hogy közösségben imádkozzatok, ne feledjétek, hogy a közös imának óriási ereje van. Mindenki azért felelős, hogy teljes összeszedettségben egészen a Szentháromság személyeire és a Szűzanyára figyeljen. Adjátok át magatokat az imának, mert csak így lesz hatékony a ti közbenjárásotok. Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjen szívetek a világi dolgokban, mert az kizökkenthet titeket az átadottságból. Az Úr kéri, hogy ne az érzelmekre törekedjetek, hanem értelemmel imádkozzatok. Amikor értelmeteket rászegezitek az imádságra, akkor tudatosul bennetek, hogy mit és hogyan imádkoztok.

2016. 11. 02. Halottak napja

Kedveseim, imádkozzatok és ne csak saját elhunytjaitokért, hanem a tisztítótűzben szenvedő többi lelkekért is. Ebben a hónapban különösen sokat tehettek értük, mert nagy kegyelmet készített Isten az Ő irgalmasságának évében. Különösen azokért imádkozzatok, akikről senki sem emlékezik meg. Csak a tiszta lélekkel végzett ima hatékony, mert általa tudjátok oda vinni őket Krisztushoz. Engedjétek, hogy lelketeket is átformálja azáltal, hogy komoly lelkiismeretvizsgálatot és bűnbánatot tartotok. Így megtartjátok lelketek tisztának és fedhetetlen életmódotokkal méltóképpen közbenjárhattok elhunytjaitokért.

2016. 11. 03.

Kedveseim, amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, hanem vessétek Jézus lábai elé kéréseiteket és higgyétek, hogy Ő meghallgatja azokat. Akkor nem szaporítjátok a szót, ha bíztok abban, aki elé viszitek könyörgéseiteket és tudjátok, hogy Ő meghallgat titeket. Mielőtt imába kezdtek a Szentlélek megmutatja nektek, hogy mit imádkozzatok. Bízzátok rá magatokat teljesen. Ha a Szent Szűz közbenjárását kéritek, akkor ő megtanítja nektek, hogy vele együtt végezzétek imáitokat, mert az biztosan Szent Fia elé jut. Amikor saját szavaitokat viszitek Isten elé, ne gondoljátok, hogy az nem a Szentlélek indítására történik, mert Jézus neve csak a Szentlélek által mondható ki, ezért bátran terjesszétek Elé kéréseiteket és bízzatok abban, hogy meghallgatásra találnak.

2016. 11. 04.

Kedveseim, bíztatlak benneteket, hogy ne lankadjatok el, amikor imádkoztok. Mindig találhattok kifogásokat és jól meg is magyarázzhatjátok, pedig óriási a tét. Nem kér sok imát tőletek Jézus, de amiről érzitek a szívetekben, hogy kéri, azt ne mulasszátok el. Vannak állapotbeli kötelességek, amelyeket meg kell tenni, és ha emiatt marad el az ima, akkor nem hibáztok. Igyekezzetek azon, hogy önhibátokból ne hiányozzon életetekből az ima és az engesztelés. Amikor imádkoztok, akkor odaviszitek Jézus elé ügyeiteket, főleg az egyház sorsát és mindazt, ami a szívetekbe van írva. Jézus jelenlétében a Szűzanyával együtt végezzétek felajánlásaitokat! Ezeket a pillanatokat nagyon szeressétek, mert hatalmas kegyelmet jelentenek.

2016. 11. 09.

Kedveseim, amikor Isten hajlékába léptek, gondoljatok arra, hogy az Úr nemcsak előttetek van, hanem bennetek is jelen van, hiszen a Szentlélek templomai vagytok. A templom legdíszesebb helye az oltár, ahol az Oltáriszentséget őrzik. Nektek is a lelketek templomában őriznetek kell Jézust, aki gyakran betér szívetekbe és vigaszt nyújt nektek. Minél tisztább a lelketek, annál nagyobb örömmel van jelen Jézus bennetek. Vigyázzatok, hogy a bűn által ne okozzatok Neki szomorúságot. Ne hagyjátok, hogy a bűn megfertőzze lelketeket, hanem inkább akarjátok azt, hogy Ő gyönyörűséget leljen bennetek. Imádjátok Jézust tiszta lélekkel, szent ünnepi díszben és adjátok meg számára a Neki kijáró tiszteletet.

2016. 11. 10.

Kedveseim, senki ne kényszerből imádkozzon! Imádkozni csak önként és Isten iránti szeretetből lehet. Ha ezt valaki nem így éli meg, akkor inkább ne imádkozzon, mert az lelkének kárára válna. Az imát nem lehet senkitől sem kikényszeríteni. De aki megkapta a hívást, még ha a nehezére is esik, akkor is imádkozzon, és ne engedje, hogy a kísértő megzavarja őt. Az imádság a legnagyobb kegyelmek közé tartozik, amit Isten azoknak ad meg, akik Őt szeretik.

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1159-imadsag

 

Adventi lelkiismeret vizsgálat.

2016. 11. 27.

Gyermekeim, vegyétek komolyan az adventi készülést. Keressetek alkalmat az elvonulásra és kérjétek a Szentlelket, hogy mutassa meg nektek a hiányosságaitokat. Ne féljetek felismerni korlátaitokat, mert ezek segítenek rávilágítani hibáitokra. Éljetek a jelenlétemben, és akkor könnyebben felismeritek gyengeségeiteket. De ne feledkezzetek meg a jócselekedeteitekről sem, melyeket Én ajándékoztam nektek. Ragadjatok pajzsot, vértet és harcoljatok a gonosz támadásai ellen, aki állandóan keresi az alkalmat arra, hogy elgáncsoljon titeket.

Jézus

2016.11.28.

Kedveseim, az új egyházi év kezdetén végezzünk komoly lelkiismeret vizsgálatot. Sok minden van, amire nem gondolunk, és olyan könnyen elmegyünk mellette, pedig bennünk van, mert a megszokás rabul ejtett. Érdemes lenne megvizsgálni milyenek a megszokott viselkedési formáink! Van-e köztük olyan, ami nem Istennek tetsző? Milyenek a világban végzett tevékenységeink? Milyenek az emberi kapcsolataink? Kikre neheztelünk? Mi lehet ennek az oka? Talán a mi visszahúzódásunk, mert nincs kedvünk kommunikálni? Engedjétek magatokat Krisztus szemüvegén keresztül szemlélni! A Szentlélek segítsen felismerni mindazt, ami hiányosság az életünkben!

2016.11.29.

Kedveseim, amikor megvizsgáljátok lelketeket, gondoljatok arra, hogy mekkora kegyelemben részesít az Úr benneteket. Mert Isten kegyelme nélkül nem tudnátok kijavítani hibáitokat. Az Úr hatalmas ereje képessé tesz arra, hogy felismerjétek korlátaitokat és megvalljátok bűneiteket. Sok ember teljesen elaltatta lelkiismeretét, mert nem jelent neki semmit Jézus. Ezért nekünk nemcsak azért kell imádkoznunk, hogy jól felismerjük bűneinket, hanem azért is, hogy testvéreinket is megérintse a bűnbánat kegyelme. Minél jobban sikerül beismerni saját bűneinket, annál hatékonyabbak lesznek a másokért mondott imáink is.

2016.12.01.

Kedveseim, amikor lelkiismeret vizsgálatot tartotok, ne arra gondoljatok, hogy mit nem csináltatok jól, hanem engedjétek, hogy Jézus segítsen nektek a felismerésben. Nem biztos, hogy a ti elgondolásotok szerinti mércével mér benneteket. Lehetnek olyanok is, amelyekre nem gondoltok, mégis fontos lehet számotokra. Imádkozzatok, hogy Jézus szemüvegén keresztül szemléljétek magatokat. Mindent adjatok át Neki, mert gondja van rátok. Tudja mi használ lelketek javára. Így imádkozzatok: Jézusom, átadom Neked minden rendetlenségemet, és segíts nekem, hogy minden jóra forduljon. Hálás vagyok Neked mindörökké.

2016.12.02.

Kedveseim, ne csak a bűneiteket vizsgáljátok meg, hanem keressétek meg azoknak gyökereit. Pl. mi okoz félelmet bennetek, és miért aggódtok a jövő miatt? Mért vagytok sokszor elégedetlenek? Mert ezek zavart idézhetnek elő a lelketekben. Legyetek őszinték magatokkal és ismerjétek fel a károk okozóit. Törekedjetek a helyes önismeretre és értékeljétek a szándékot. Ne hozzatok ítéletet magatokra, ne legyetek túl szigorúak! Alázattal fogadjátok a figyelmeztetéseket, inkább okuljatok belőlük. Mindenért adjatok hálát Istennek.

2016. 12. 03.

Kedveseim, tűzzétek ki fontos célul saját lelketek megmentését. Ennek érdekében kövessetek el mindent. Imádkozzatok, hogy legyen erőtök kitartani a buzgóságban. Ne engedjétek szíveteket lankadni. Kérjétek az erősség Lelkét, hogy mindig kibírjátok a rátok mért megpróbáltatást. Mindenki saját magáért tud a leghatékonyabban imádkozni. Bár előfordul, hogy nem látjuk tisztán önmagunkat. Akkor Jézus feltárja nekünk Szentlelke által gyenge pontjainkat, és fel tudjuk ismerni, hogy kijavítsuk azokat. Soha ne hagyjuk abba saját magunk megtérésén munkálkodni, és tegyünk meg minden tőlünk telhetőt.

2016.12. 04.

Oltáriszentségi Jézus: Drága engesztelő gyermekeim! Szeretetem irántatok határtalan. Itt vagyok köztetek és árasztom kegyelmeimet azokra, akik kérik Tőlem. Legyetek nagyon boldogok, mert Hozzám tartoztok. Őrizzétek szíveteket szentségben és igazságban. Milyen kiváltságos kegyelemben részesültök, akik eljöttetek imádásomra. Szeretnék szívetekhez szólni és feltámasztani lelketekben az új embert. Nyissátok meg fületeket és hallgassatok Szentlelkemre. Sokszor éltetek már át komoly lelki élményt, mégis kevesen vannak, akik beengednek lelkük mélyére. Amikor követtek Engem feltárom nektek és felszínre hozom a valóságot. Engedjétek, hogy vezesselek benneteket. Tanuljátok meg úgy látni magatokat, ahogy Én látlak titeket. Hívjatok és megérkezem és megmutatok mindent, ami lelketek üdvösségét előmozdítja. Ne féljetek felismerni lelketek visszásságait, inkább örüljetek ennek, mert ha nem kerülnének napvilágra dolgaitok, vakságban élnétek. Szeretném, ha visszanyernétek lelki békéteket.

Anna Terézia

 

http://engesztelok.hu/lelkielet/1167-adventi-lelkiismeretvizsgalat

Szeplőtelen Fogantatás

 

2016.12.08.

Gyermekeim! Édesanyai szeretettel jöttem el hozzátok. Szeplőtelen Fogantatásom Ünnepén nagy kegyelmeket kértem számotokra Jézusnál. Adja meg nektek, hogy szentül és feddhetetlenül éljetek, ahogy Mennyei Atyánk kívánja tőletek. Ezt csak azok tudják megélni, akik megszabadulnak még a rejtett bűneiktől is. Úgy szeretnélek látni benneteket, mint akik törekedtek a kiengesztelődésre. Maradjatok Velem, és segítek nektek megszerezni azokat a kegyelmeket, melyek szükségesek lelki fejlődésetekhez. Legyetek nagyon buzgók. Vértezzétek fel magatokat lelki fegyverekkel, mert a gonosz azon mesterkedik, hogyan raboljon el titeket. Ha velem együtt imádkoztok, és egymással egységben, akkor a szeretetem köteléke körülvesz és oltalmamba fogadlak benneteket. Szeplőtelen Szűzanya

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1170-szeplotelen-fogantatas

 

Rejtett bűnök

 

 

2016.12. 09. Önigazollás, helytelen önismeret

Kedveseim, az ádventi idő lehetőséget ad a mélyebb átgondolásra. Amikor az ember rosszat tesz, igyekszik tettét megmagyarázni. Így próbálja ártatlanságát megvédeni. Nem védeni kellene magát, hanem beismernie gyarlóságát. Ha sikerül elfogadni önmagát, helyreáll szívében a béke, még akkor is, ha fájdalommal jár. Próbáljátok gyakorolni ezt a magatartást, hogy megújult lélekkel haladjatok a számotokra kijelölt úton. Évátok, amen

2016.12.10. Túlzott érzékenység, érzékenykedés

Kedveseim, ha önmagatokra figyeltek, felfedezhetitek miért alakul ki bennetek túlzott érzékenység. Amikor sokat foglalkoztok saját érzéseitekkel, vágyaitokkal, kialakulhat olyan helyzet, amit nehéz kezelni. Lehetnek olyan időszakaink, amikor bántásnak vesztek olyanokat is, amiket mások nem annak szántak. Érzékenyen érint mindenki, akihez szóltok, könnyen megbántódtok. Keressétek sértődöttségetek okát, még ha nehezen tudjátok elfogadni és beismerni is azt. Az érzékenység állapota levesz a lábunkról. Nem tudjuk elfogadni önmagunkat, és ez mélyen megviseli lelkünket. Elveszítjük a kontrollt és eluralkodik szívünkben a békétlenség. Legyünk őszinték önmagunkhoz, és igyekezzünk felismerni és beismerni ezeket a rejtekben meghúzódó bűnöket. Évátok, amen

2016.12.11. Pazarlás

Kedveseim, kevesen gondolnak arra, hogy mi mindennel pazarolhat az ember. Amire nincs szükségünk és nem használjuk, könnyen feledésbe merül. Ha ételről van szó, akkor kidobásra kerül. Nem használjuk fel kellő időben. De lehet az idővel is rosszul bánni, ha nem használjuk fel jól a rendeltetésre szánt időt. Így, nagyon sok fontos dolgot elmulaszthatunk. Az egymással való kapcsolatunkban előfordul, hogy feltartóztatjuk a másik embert, és kötődésünk miatt nehezen bírjuk elengedni őt. Nehezen megy a kiengesztelődésünk? Nem kezdeményezzük a kibékülést? Sok ehhez hasonló kérdés megzavarhatja lelkünk békéjét, és nem értjük mi a bajunk. Sajnos a pazarlásra nem figyelünk oda, és nem ismerjük fel mennyi mindennel megbántjuk az Urat. Legyetek körültekintők és gondolkodjatok el ezeken a kérdéseken.

2016.12.12. Panaszkodás

Kedveseim, készítsük fel lelkünket, hogy elfogadjunk mindent Isten kezéből. Ne zúgolódjunk sorsunk miatt, hanem mindenért legyünk hálásak, mert Isten mindent a javunkra fordít. Fogadjuk el saját magunkat, minden korlátunkkal együtt. Mert a korlátok figyelmeztetnek, és megálljt parancsolnak nekünk. Ha nem akarunk mást mutatni magunkból, mint amik vagyunk, akkor közelebb kerülünk az igazsághoz. Ez az ismeret elvezet bennünket lelkünk szabadságához. Nem akarunk mást, mint aminek Isten megalkotott minket. Saját magunk elfogadása, Isten ajándéka. Szeretnénk olyannak látszani, mint amik vagyunk. Keressétek meg azokat a pontokat, ahol megtalálhatjátok önmagatokat Istenben.

Anna Terézia


http://engesztelok.hu/lelkielet/1171-rejtett-bunok

 

A hátralevő időt jól használjátok ki.

 

2016.12.17.

Kedveseim, Ádvent negyedik hetéhez érkeztünk. Sajnos nagyobb a sürgés-forgás, mint a lelkiekben való elmélyülés. A hátralevő időt jól használjátok ki. Álljatok oda Szűz Mária és Szent József mellé és lessétek el tőlük a várakozás pillanatait. Szemléljétek a szent Szüzet, milyen mérhetetlen gyengédséggel vette körül magzatát. Így imádkozzunk: „Örömteli Szűzanya, taníts minket Jézust befogadni a szentáldozás pillanatában. Segíts nekünk a legbensőségesebb kapcsolatba kerülni Vele, hogy veled együtt szemlélhessük azt a titkot, melyet hordoztál. Szent József, te, aki nagy buzgalommal készültél Jézus születésére, készíts helyet nekünk a nagy találkozáshoz. Ismerjük fel Jézust, aki azért jött e világba, hogy önmagával megajándékozzon minket!”

Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/1169-a-hatralevo-idot-jol-hasznaljatok-ki

 

Karácsony 2016

 

2016.12.23

Kedveseim, Véget ért az ádventi időszak, és lelketeket átjárta a kegyelem. Várjátok, mert nem késlekedik. Készítsétek szíveteket az újszülött gyermek befogadására. Figyeljetek Máriára, a boldog Édesanyára, mert hív benneteket egyszülött Fiának imádására. Készítsetek helyet számára, mert a szív az a hely, ahol felgyullad a szeretet édes tüzének fénye, hogy szétáradjon lelketekben. Csak a csend békés magányában találtok rá Jézusra. Várjátok, és érző szívvel közeledjetek hozzá!

2016.12.24

Kedveseim! Elérkezett Jézus Krisztus születése napja. Látogassátok meg a szentmisén és adjátok át magatokat neki. Jön, és felétek nyújtja kezét, hogy megajándékozzon benneteket. Halljátok meg az angyalok énekét és induljatok útnak, mert várja érkezéseteket. Dicsőítsétek lelketek mélyéből és adjatok hálát neki, amiért közénk jött. Köszönjétek meg a Szűzanyának, hogy „Igent” mondott a Mennyei Atya akaratának. Beteljesedett, amit a próféták régtől megígértek: elérkezett a Megváltó, Jézus Krisztus, a szabadító.

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1173-karacsony-2016

a

Kiengesztelődési Találkozó Vác

2015.10.24.

Jézust láttam a kereszten szenvedni, a kereszt tövében két angyal térdelt, és egy kehelyben felfogták Krisztus minden csepp vérét. A hűséges angyalok minden engesztelőt odavezettek Krisztushoz, aki fájdalmai közepette így szólt hozzánk: „Azt akarom, hogy a mai napon véretek egyesüljön az Én tiszta, ártatlan, drágalátos isteni és emberi véremmel! Ti mindennap magatokhoz veszitek Szent Testemet, de ritkábban van lehetőségetek engesztelni szent véremmel. Rendkívül nagy kegyelmet készítettem számotokra. Az egész Mennyország jelenlétében Én ma VÉRSZERZŐDÉST akarok kötni veletek. Ez a vérszerződés kiegészíti és tökéletesebbé teszi Szent Véremnek való odaszentelődéseteket. Kegyelmem, irgalmam és szeretetem oly nagy irántatok, hogy ma mindenki részesedhet benne, de azt kérem, utólag, mindenki pótolja az odaszentelődés minden feltételét! Angyalaim egyenként Elém vezetnek titeket, és csak azok nyújtsák a kezüket, akik készek önként szolgálni Engem itt a földön és az örökkévalóságban! (Megnyílt az égbolt és láttam a fényben az Atyát, aki szemlélte e hatalmas eseményt) Először a papokat vezették Jézushoz. A Szűzanya így szólt: „Fiaim, ne féljetek! Ez a vérszerződés lelketeket magasabbra fogja emelni és így megerősödtök szolgálataitokban. Lesznek közületek, akik megkapják a vértanúság jelét, mások az erényekben fognak növekedni. Gyermekeim, az angyalok most idehozzák magyar zászlótokat, amely átváltozott. Én, mint a Világ Győzelmes Királynője, az Atya jelenlétében megáldom nemzetetek zászlaját és vele együtt a magyar népet! Mindegyikünk egyik oldalán az őrangyalunk, másik oldalon a Szűzanya állt. Letérdeltünk és a Mennyei Atya leküldött egy szeráfangyalt, aki misztikusan Krisztus lándzsájával jobb kezünkön egy kis vágást ejtett. Közben Jézus és Mária két Szent Szíve egyesült és a szeráf angyal a lándzsán lévő vércseppjeinket ráhintette az egyesült két Szent Szívre. Amikor vércseppjeink egyesültek a két szent Szívvel, akkor a Szentháromság szeretetének tüze körülvette és egy szivárvány egybekötötte az eget és a földet. Mennyei Atya: „Gyermekeim, Szent Fiam által megigazultatok. Kedvemet találom bennetek, mert azonosultok Krisztus engesztelő áldozatával. Megadom nektek a kegyelmet, hogy életszentségre való törekvésetekkel egységben legyetek a Szentháromsággal. Ezt az egységet hazátokra is kiterjesztem. Legyetek szoros egységben Legszentebb Leányommal, mert Ő a híd a Szentháromság és az emberiség között.

Engesztelő rendek, kápolna: Jézust láttam egyik oldalán Mindszenty bíborossal, másik oldalán Natália nővérrel. Jézus azt mondta az előtte térdelő engesztelő férfiaknak: „Ne féljetek, engesztelő férfiágatokat megsokasítom. Ti vagytok a mag, amelyből egy terebélyes és gyümölcsöző fa fog kinőni. Két gyermekem, (Mindszenty és Natália) nem hiába engesztelt egész életében, most is közbenjárnak értetek a Mennyben, hiszen küldetésük nem fejeződött be a földön, a Mennyben is folytatódik. Az Én akaratom Atyám akaratával van egységben. Minden beteljesedik, amit elterveztem. Édesanyám kieszközölte számotokra az engesztelő hivatást. Nem fogom őt megszégyeníteni azzal, hogy az engesztelő kápolna nem épül meg Magyarországon. Ő az egyetlen tökéletes Éva, akinek óhajai kedvesek számomra. Én nemcsak az időt uralom, hanem az eseményeket is. Akaratom a legnagyobb bukott angyal terveit is keresztül fogja húzni. Az engesztelő férfirendnek és a női rendnek egységben kell tevékenykednie. Gyermekeim, folytassátok az imát, mert az ima a legnagyobb fegyveretek a földön. Az ima a győzelmetek eszköze a kezetekben. Az imádkozó emberek meghatják fiúi szívemet. De csak azt az imát tartom számon, amely szívből jön. A tiszta szívek kérése által fogom az eseményeket jó célotok elérésére fordítani. Mit gondoltok, a szentek imájának miért volt oly nagy ereje?”

Mária Magdolna.

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/1002-kiengesztelodesi-talalkozo-vac

a

2014. október 7. Szentségimádáson Jézus…

„Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottjai! Nagyon szomorú az Én Lelkem. Újra haláltusámat vívom, de most nem a Getszemáné kertben, hanem az Egyházban. Egyházam mindenben azonosulni fog Velem, örök Főpapjával, Megváltó Istenével. Egyházam most Velem együtt megy a keresztre, ahol a saját vérében és könnyeiben fog megtisztulni. Egyházam győzelme csak ezután következik be. Mint ahogy Én rettenetes haláltusám, kínszenvedésem és kereszthalálom által támadtam fel dicsőséges Testemben, úgy Egyházam is az ő vértanúsága által fog megszentelődni és megerősödni, mert a vértanúk vére az Egyház magvetése.

Gyermekeim! Vigyázzatok! Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! Csak egy Isten van, Aki három Személy, Atya, Fiú és Szentlélek. Az Atyát nem látta senki, csak a Fiú, és csak az ismerheti, akinek a Fiú kinyilatkoztatja. A Fiú Isten a ti Megváltótok, a megtestesült Ige, Aki Magára vette a ti bűneiteket, elégtételt fizetett kínhalálával értetek, és ezzel engesztelte ki az Atya jogos haragját. Kérjétek ezért drága Szent Vérem oltalmát magatokra, mert Én vagyok a ti örök életetek.

Gyermekeim! Ezt mondtam: nem azért jöttem, hogy eltöröljem a törvényt, hanem azért, hogy beteljesítsem. Csak az él örökké, aki Atyám törvényét megteszi. A mennyország azoknak készült, akik Istent szeretik. Arról ismernek fel benneteket, hogy Hozzám tartoztok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt. Teljesítsétek a főparancsot, a szeretetet, mert ha gyűlölködtök, és nem bocsáttok meg egymásnak, soha nem láthatjátok meg Istent, és az Ő dicsőségét. Nélkületek nem tudlak benneteket üdvözíteni. Ezt mondtam: aki hisz, az üdvözül. Aki nem hisz, az elkárhozik. Kérjétek magatokra a hit kegyelmét, hogy erősen higgyetek Bennem, Aki meghaltam és feltámadtam, hogy helyet készítsek nektek a mennyben. Különösen a kísértésekben higgyetek bennem, Megváltó Istenetekben! Utasítsátok vissza a kísértést azonnal, mihelyst megjelenik! Ne álljatok soha szóba a sátánnal! Éljetek tisztán az evangéliumi életszentségben! Ne engedjétek, hogy a legkisebb bűn is rátapadjon a lelketekre! Éljetek tisztán és szeplőtelenül! Vegyetek példát Rólam, Édesanyámról és a szentekről! Akkor nem lesz hatalma a halálnak rajtatok. Csak átmentek általa, mint egy küszöb által az örök életre. Halálotok csupán átszenderülés lesz az örök életbe, ahol vég nélkül fogtok örvendezni Velem, Atyámmal a Szentlélekkel, Édesanyámmal, az összes szentekkel és a szent angyalokkal.

Gyermekeim, készüljetek! „Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el. Erősen álljatok neki ellen a hitben!” (1 Péter 5, 8-9.) Mindnyájatoknak megadom a menekülés lehetőségét minden kísértésben. Bízzatok Bennem rendületlenül! Aki Istenben bízik, meg nem szégyenül. Legyetek hűségesek Hozzám mindhalálig! Akkor a fejetekre teszem az örök élet koronáját. Erre áldalak meg benneteket Szívem túlcsorduló szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Ezt üzenem X-nek: „Készüljön, mert közel van halála. Így készüljön: Szeressen Engem mindenekfölött, és Énbennem minden testvért úgy, ahogy Én szerettelek benneteket, hogy az életemet adtam oda értetek. Elsősorban hittestvéreinek segítsen, hogy dicsőítsék miatta az Én Nevemet! Kérjen Engem, hogy megkapja Tőlem a jó halál és a végső állhatatosság kegyelmét.”

Szentírási megerősítés: Galata 6, 10: „Amíg tehát időnk van, tegyünk jót mindenkivel, főképpen hittestvéreinkkel.”

„Y-nak ezt üzenem: Soha ne aggódjon! Én vele vagyok, és mindig gondoskodom róla. Nagyon szeretem őt. Hamarosan kiemelem ebből a szenvedésből. Megszabadítom, és ő dicsőíteni fogja Nevemet. Készüljön! Nemsokára beteljesülnek a próféciák. Akkor már csak a rejtekben lesz Szentmise, és igen ritka lesz. De imádkozzon, mert hamarosan beköszönt az új kor. Megújul és megerősödik Egyházam. Akkor méltóképpen fognak tisztelni és imádni Engem a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Addig is engeszteljen Engem minden szentségtörésért! Szeressen Engem lángolóan, és Én kiárasztom rá kegyelmemet, semmihez sem fogható végtelen szeretetemet. Bízzon Bennem! Minden ügyében megsegítem. Hagyatkozzon Rám teljesen! Megtapasztalja gondviselő szeretetemet. Megáldom őt Szívem túlcsorduló szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2014. október 12. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

Kislányom! Nagyon szeretlek. Szeretetem, mint drága fénysugár ölel át. Körülveszlek téged, mint védő bástya, mint erős ércfal. Szüntelenül őrködöm fölötted. Mindaddig, amíg el nem szakítanád magad Tőlem a bűn által, erős, mindenható védelmemet élvezed. Ez a szentek osztályrésze, akik nem állnak szóba a sátánnal, mindig engedelmeskednek Nekem, és teljesen Rám hagyatkoznak. Maradj ilyen mindhalálig, és bevezetlek Atyám dicsőségébe, az örök boldogságba. Nem kell mást tenned, csak mindig ellene mondani a sátánnak, teljesíteni törvényeimet, figyelni a belső sugallatra, amely mindig összhangban áll Isten törvényével, és megtenni akaratomat. Ez az életszentség. Ez a keskeny út, amely az örök életre vezet. Ha megteszed, az örök boldogság lesz osztályrészed, amely már a földön elkezdődik, és a mennyben csak még jobban kiteljesedik.

Kislányom! Hamarosan üldözni fognak benneteket. Készüljetek, mert már nagyon közel van. Így álljatok szüntelen készenlétben: az igazságot soha ne hallgassátok el! Mindig valljatok meg Engem ez előtt a bűnös nemzedék előtt! Ha kell, az életeteket is áldozzátok fel Értem, Megváltó Istenetekért! Odaát felfoghatatlan örök jutalomban részesültök. Az idő rövid. Éljetek szüntelen készenlétben! Csak egy biztos: a halál. Ha jól éltétek le földi életeteket, vagyis megismertetek Engem, és teljesítettétek parancsaimat, üdvözültök. Ha visszautasítotok Engem, és tanításomat nem tartjátok meg, örökre elvesztek. Ti magatok döntitek el örök sorsotokat. Válasszátok az életet! Minden kegyelmet megadok hozzá. Erre áldalak meg benneteket Szívem túlcsorduló szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: Máté 22,1: „Jézus…szólt hozzájuk…”


 

2014. október 19. Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Az óra itt van. Készüljetek! Hamarosan elvesznek Engem tőletek. Ellenfelem már mindet előre kitervelt. Addig jöjjetek Hozzám, amíg még a szívetekbe tudtok fogadni a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Mondom nektek, ellenfelem el fogja törölni a Szentmisét. Nem lesz többé átváltoztatás. Helyette zagyvaságokat fognak prédikálni. Az Én igaz tanításomat felváltja a tévtanítás. Mindenkinek meg akarnak felelni, ezért a törvényt fel fogják rúgni. Mindent a szabadság és a szabadosság jegyében cselekszenek. Beteljesedik rajtuk apostolom szava: azzal dicsekszenek, amit szégyellni kellene. Ma már a paráznaság érték, a homoszexualitás természetes. A bűn már az eget ostromolja, büntetésért kiált. Úgy lesz most ez a nép, mint az özönvízkor, vagy mint Sodoma és Gomora földjén. Atyám tűz által tisztítja meg a világot.

 

Gyermekeim! Tartsátok távol magatokat minden bűntől, és minden megnyilvánulástól, amely a bűnt dicséri. Ti maradjatok meg az Evangéliumi életszentség útján! Én mindig gondoskodni fogok róla, hogy a rejtekben igaz és szent papjaim bemutassák a legszentebb áldozatot, a Szentmisét. Ti csak ezen vegyetek részt! Határolódjatok el mindattól, ami nem az Én tanításom! Imádkozzatok azokért, akik tévtanításokat hirdetnek! Mondom nektek: ezek örökké égni fognak a pokol olthatatlan tüzében mindazokkal együtt, akik hagyják magukat félrevezetni.

 

Gyermekeim! Az idő rövid. Most, amikor ellenfelem, a sátán azt hiszi, hogy győzött, most jövök vissza dicsőségemben, és ezer évre megláncolom, és a pokol fenekére taszítom. Kiírtok minden bűnt a föld színéről. Megszentelem a földgolyót. Szentségem és dicsőségem fogja beragyogni. Követőim mind szentek lesznek. Úgy fognak körülvenni és imádni Engem a legméltóságosabb Oltáriszentségben, mint az első keresztények. Akkor mindenki boldog lesz, és békében fognak élni, szentségben és igazságban. Ellenfelemnek semmi hatalma sem lesz rajtuk. Mindenki szeretetben és békében fog élni. A föld bőségben meg fogja teremni gyümölcsét. Mindenkinek lesz ideje imádkozni, és Istent dicsőíteni. Az lesz szentjeim legnagyobb öröme, hogy köztük leszek, és Engem imádnak a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Atyám megmutatja, hogy Ő az Isten. Rendet teremt ebben a felfordult világban. Minden a helyére kerül. Atyám törvénye a szívekbe lesz írva, mert Maga a Szentlélek fogja vezetni az embereket. Én pedig a saját testemmel és Véremmel fogom táplálni a lelkeket, hogy megerősödjenek a Belém vetett hitben, reményben és szeretetben. Boldogok lesznek, akik megérik az új kort, az ezer éves béke uralmát.

 

Drága Gyermekeim! Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem foghatja, amit Atyám azoknak készített, akik Őt szeretik. Tartsatok ki mindhalálig az igaz hitben, a reményben és a szeretetben! Csak azt higgyétek el, amit Tőlem hallotok! Én a Véremmel pecsételtem meg tanításomat. Az Egyház, amelyet Én alapítottam, az Én Szívemből jött létre. A két sugár, a Víz és a Vér ezt jelentik: a Víz a keresztség, a Vér pedig a bűnbocsánat, a bűnök eltörlése. Minden megkeresztelt ember a Mennyei Atya gyermeke. A keresztség, mint szentség eltörölhetetlen jel minden megkeresztelt ember lelkén. A bűnbocsánat szentsége pedig hófehérre mossa minden bűnét őszintén megbánó ember lelkét, az Én érte kiontott Véremben. Ez a katolikus = egyetemes Egyház, amelyet a keresztfán szereztem. Szent Testemet és Véremet pedig az utolsó vacsorán elővételeztem, hogy erőforrás és útravaló legyek minden bűnét megbánó léleknek. Ti csak zarándokok vagytok ezen a földön. Szükségetek van a megerősítésre, az Én drága Szent Testemre és Véremre, hogy ki ne dőljetek az úton. A ti hazátok a mennyben van. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Csak Általam, ha Engem esztek, van örök életetek. Ezért maradtam köztetek. Járuljatok Hozzám, amíg még tehetitek! Különleges erőforrás vagyok mindazok számára, akik tiszta lélekkel és élő hittel fogadnak magukhoz. Megáldalak benneteket megerősítő áldásommal, Szívem túláradó szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Ima a Szentlélek által: „Dicsérlek Téged Istenem, és Mindenem! Hálát adok Neked mindazért, amit megadtál, és amitől megóvtál. Egyedül Neked akarok élni és meghalni. Mindig csak azt akarom tenni, amit Te akarsz. Az az én minden napi kenyerem, hogy rám vonatkozó örök tervedet megtegyem. Szívem minden dobbanásával, minden lélegzetvételemmel, Veled egyesülve akarom ismételni: Atyám, ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te. Így akarok akkor is imádkozni, amikor kudarcok érnek, mert erős hittel hiszem, hogy egyedül az válik örök üdvösségemre, amit Te adsz, ó imádott Istenem. Te vagy az én Megváltó Istenem, egyedül Te tudod, mi válik a javamra, és mivel Te Mindenható vagy, ezt meg is tudod adni. Határtalanul bízom Benned. Szeretettel fogadok Tőled jót, rosszat egyaránt, és hálát adok Neked mindenért. Tudom, hogy a legnagyobb rossztól, az örök kárhozattól megoltalmazol. A kudarcok és az elesések pedig szükségesek, hogy el ne bízzam magam, és megtanuljak Tőled kérni, és megtapasztaljam gondviselő szeretetedet. A jó dolgokért pedig hálát adok, és magasztalom Szent Nevedet.

 

Ó Uram! Csak a bizalom segít megérteni Téged. Csak a szeretet tudja elhitetni velem, hogy minden a javamra válik. Ha fölnézek keresztedre, megértem, mily nagy árat fizettél a lelkemért. Tőlem is kérsz egy kis áldozatot. Csak annyit, amennyire kegyelmedből képes vagyok.

 

Jézusom, imádott Királyom! Jöjj! Neked adom szívemet, lelkemet, egész életemet. Rendelkezz velem tetszésed szerint. Egy örökkévalóság kevés lesz rá, hogy Neked hálát adjak. Itt és most szolgálni és imádni akarlak Téged. Ismertesd fel velem akaratodat, és indíts engem, hogy mindig megtegyem. Ez legyen az én mindennapi eledelem. Ámen.”

 

2014. október 24. Szentségimádáson Jézus…

Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottjai!

Az idő közel. Készüljetek! Hamarosan üldözni fognak benneteket. Ezt jól jegyezzétek meg: a szavatok legyen igen – igen, vagy nem – nem. Nem lehet kétfelé sántikálni. Vagy Mellettem álltok, és kitartotok mindhalálig, vagy ellenem vagytok, és elvesztek. Most eljön a nagy megmérettetés ideje. Senki se mondja Nekem: Uram, Uram, de közben éli bűnös életét. Csak az üdvözül, aki Atyám törvényét megtartja. A főparancs a szeretet. Amit nem akartok, hogy veletek megtegyék, azt másokkal se csináljátok! A szeretet mindig jót akar. Úgy szeressétek egymást, ahogy Én szerettelek titeket! Én az életemet is odaadtam értetek. A tiszta, önzetlen szeretet mindig áldozatokat kíván. Ne legyetek képmutatók! Az ilyenek nem örökölhetik a mennyet. Éljetek Istennek tetsző életet! Tartsátok meg a főparancsot minden körülmény között! Még ellenségeiteket is szeressétek! Ha nem állnak veletek szóba, Nekem beszéljetek róluk! Imádkozzatok értük! Ha így tesztek, megtapasztaljátok, hogy Én Mindenható szeretető Istenetek vagyok. Csodákat fogtok látni. Sokkal nagyobb csoda egy bűnös megtérése, mint Lázár feltámasztása volt. Lázár ugyanis újra meghalt. De ha egy bűnös megtér, az megszületik az örök életre. Újjászületik a Szentlélekben, Aki átjárja, megújítja és teljesen átalakítja. Csak az jöhet Hozzám, aki új emberré lesz a Szentlélek által.Hívjátok le a Szentlelket magatokra, és az egész világra, hogy beragyogja a földet, és megvilágosítsa az elméket, hogy meg tudják különböztetni a jót a rossztól, az Isten művét a bűntől. 

Gyermekeim! A mai világ teljesen eltorzult. Annyi kísértés és bűn uralkodik benne, hogy csak a Szentlélek megvilágosító kegyelmével tudtok tisztán látni. A Szentlélek nélkül elvesztek. Hívjátok mindig segítségül az Ő vezetését! Nélküle vakok és süketek vagytok, és beteg elméjűek, akik minden hazugságnak bedőlnek. Ezek a sátán csapdái. Csak Nekem higgyetek! Ismerjétek meg az Evangéliumot, amely az Én tanításom, és váltsátok tettekre! Semmi mással ne foglalkozzatok! Azonosuljatok apostolommal, Szent Pállal, aki ezt mondta: „Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent szemétnek tartok.” (Filippi 3, 8.) Ti csak Belőlem, a tiszta forrásból igyatok! Undorodjatok a mosléktól, vagyis minden bűntől! Ne hagyjátok, hogy a hazugságok megfertőzzék a lelketeket! Ti csak Belőlem táplálkozzatok! Undorodjatok minden bűntől, és kerüljetek minden bűnre vezető alkalmat! Ezeket ellenfelem, a sátán teszi elétek, azért, hogy elbuktasson, és a kárhozatra taszítson benneteket, mert gyűlöl titeket, és gyötörni akar egy egész örökkévalóságon át. Ő ismeri a mennyet, hisz onnan taszíttatott le. Irigy rátok, és minden fortéllyal meg akarja akadályozni, hogy odamenjetek. Én viszont az életemet adtam értetek, azért hogy megnyissam előttetek Atyám országának kapuját. A Szentségek a ti erőforrásotok a sátán kísértései ellen. Minden Szentgyónásban hónál fehérebbre, napnál ragyogóbbra mosom értetek kiontott drága Szent Véremmel bűnbánatban megtisztult lelketeket. Saját Testemet és Véremet nyújtom nektek minden Szentáldozásban. Csak rajtatok múlik, hogy Engem, örök életetek Szerzőjét választotok, vagy a sátánt, a hazugság atyját, aki mézes-mázos szavakkal félrevezet és bűnbe taszít, amely elválaszt Tőlem, és a kárhozatra visz. 

Gyermekeim! Ne higgyetek ellenfelemnek! Akármilyen szépnek és kellemesnek is mutatja be a bűnt, az mindig rút és undorító. Az egyedüli szépség a Szentség, a tisztaság, az igazság, a szeretet, amely az alázatban és az engedelmességben gyökerezik. Ellenfelem gyűlöli ezeket az erényeket, mert ő a gőgje és az engedetlensége miatt taszíttatott le örökre a mennyből. Ezért sugallja ugyanezeket a tulajdonságokat az embereknek, hogy ne örököljék az Isten országát. Ti legyetek olyanok, mint a kisgyermekek! Ha így tudjátok fogadni az Isten országát, akkor üdvözültök. A kisgyermek tiszta, bizalommal teljes. Ha ti is így bíztok Atyámban, és szeretitek Őt, akkor tárt karokkal fogad be országába. 

Gyermekeim! Bízzatok Bennem! Aki Istenben bízik meg nem szégyenül. Bízzatok Bennem rendületlenül még a halál után is, mert akkor nyeritek el az örök életet. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

2014. október 31. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága kislányom! Nagyon nagy kegyelem, amikor kereszthalálom órájában (du. 3-4 óra között) keresztutamat imádkozod. Lelkek százait, ezreit mented meg vele. Attól függ imád hatékonysága, hogy mennyire azonosulsz Velem, fájdalmas kínszenvedéseimben, Irántam való nagy szeretetedből. Ha teljességgel szeretsz, és így egyesülsz Velem leírhatatlan kínszenvedéseimben, akkor irgalmam kiárad az egész emberiségre. Lelkek százait és ezreit vonzom Magamhoz, kiszakítva őket a sátán karmaiból. Különösen áll ez a kegyelem azokra a személyekre, akiket megneveztek, és Elém hoztok, hogy mentesem meg őket az örök kárhozattól. Minden kegyelmet megadok ebben az órában, ha kínszenvedésem örök érdemeiért kéritek, a ti örök üdvösségetekre. Kérjetek sokat! Kérjetek bátran! Nem tudtok annyit kérni, amennyit irántatok való örök szeretetem milliószorosan felül ne múlna. Így kérjetek: „Jézusom, a Te kínszenvedésed örök érdemeiért kérlek, ments meg minden lelket, akik a sátán fogságában sínylődnek! A Te végtelen irgalmadra kérlek, üdvözíts minden lelket!” Mondom nektek, ha hittel, mély bizalommal és bűnbánattal imádkozzátok el ezt a fohászt, megnyitom a menekülés útját minden bűnben élő léleknek. Csak rajtuk múlik, hogy kilépnek-e a sátán csapdájából. Ha megtérnek Hozzám, üdvözítem őket. Kérjetek Engem hittel teli imával! Erre áldalak meg benneteket, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”


A kiengesztelődés fontossága

 

Kedveseim, legyetek állhatatosak és kitartóak hitetek megvallásában! Tűrjetek el minden nehézséget, amely utatokba áll, és adjátok át a Szentháromságnak! Ne engedjétek, hogy az ellentét növekedjen köztetek és azok között, akik nem szeretnek titeket! Mutassátok meg nekik, hogy Isten szeretete sürget benneteket arra, hogy velük jót tegyetek és jót gondoljatok róluk. Bízzatok abban, aki nektek is megbocsátott, és szüntelenül érezteti bizalmát bennetek. Szeressétek ellenségeiteket, hiszen egykor ti is ellenségei voltatok Istennek bűneitek által. Most rajtatok a sor, hogy teljesen kiengesztelődjetek szívetekben azokkal, akik teljesen elfordulnak tőletek. Várjátok a pillanatot, amikor jót tehettek velük. Bizony, nagy jutalomban részesültök, ha ezt megteszitek, mert jócselekedeteitekkel kihúzzátok őket az Istennel való szembenállás gödréből.

 

2012.10. 01.                Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/a-kiengeszteldes-fontossaga

Lelki felemelkedés

Kedveseim, mérjétek fel magatok is lelketek szintjét! Találjátok meg lelkiismeretetekben azokat a pontokat, amelyeken változtatni kell ahhoz, hogy a lelkiéletben magasabb szintre jussatok! Minél alázatosabb valaki, annál hatékonyabban emelkedik lelke a Szentháromság magaslataiba. Mert amilyen mértékben elfogadja a lelki megaláztatást, annál kedvesebb lesz az Úr szemében áldozata, ha azt állhatatosan, kitartóan felajánlja a lelkekért. Lelki felemelkedés csak a kereszt létráján lehetséges, ha elfogadjátok a szenvedésben rejlő megaláztatást, mert nem lehet különb a tanítvány a mesterénél. Legyen bennetek minél több elfogadás és alázat!

 

2012.10. 03.                 Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/lelki-felemelkedes

Magyarok Nagyasszonya

Kedveseim, Magyarok Nagyasszonya ünnepén helyezzétek magatokat boldogan az Ő Szeplőtelen Szívének Szeretetlángjába! Engedjétek, hogy teljesen átjárjon titeket szeretetének hevületével! Találjatok nála boldog együttlétre, mert Édesanyánknak különös gondja van rátok és terve van veletek! Minél jobban belevetitek magatokat szent karjaiba, annál tökéletesebb gyermekei lesztek. Különleges módon van gondja rátok, csak ne feledkezzetek meg, milyen ígéretnek vagytok részesei! Ahogy Szent István király átadta magyar nemzetünket a Szűzanyának, ígéretet nyertünk általa: ha kitartunk mellette és hűségünket megpecsételjük vele, akkor nincs mitől félnünk, mert mindenkor oltalmát élvezhetjük. Ajánljátok fel magatokat a magyarok Nagyasszonyának!

 

Szűzanya: Drága gyermekeim, a mai ünnepnapnak nagy jelentősége van a ti életetekben, mert első királyotok, Szent István, úgy bízta rám országotokat, mint egyetlen lehetőséget, hogy megmeneküljetek a pogányság karmaiból. Országotokat úgy bízta rám, mint gondoskodó és szerető édesanyára, aki soha sem fog megfeledkezni árva gyermekeiről. Oh, bárcsak gyakran megtennétek szentistváni felajánlásotokat! Ezzel kifejeznétek, irántam való odaadó hűségeteket. Arra kérlek gyermekeim, amíg még nem késő, hogy csatlakozzatok még többen országotok engesztelő táborához! Érezzétek át azt a felelősséget, amivel megbíztalak benneteket, hogy kitartó felajánlásaitokkal a lelkeket mentő hadsereg táborát erősítitek. Minden gondotok azon legyen, hogy hatékony eszközökkel lépjetek fel, és tegyetek meg mindent a bűnben fetrengő emberiség megmentéséért. Nem nektek kell kitalálnotok, mit és hogyan cselekedjetek! Én elkérek tőletek mindenkit, adjatok át nekem mindenkit, hogy közbenjárjak megtérésükért Szent Fiamnál! Ne a bűnökön sopánkodjatok, hanem az legyen a hivatásotok, hogy átadjátok nekem mindazokat, akik elfordultak Istentől, vagy nem tartják fontosnak megtalálni az üdvösségre vezető utat. Ebben a munkában serénykedjetek gyermekeim! Én minden kegyelmet kiesdek számotokra, csak ne legyetek közömbösek embertársaitok iránt! Ha ti, engesztelők, közösségeitekben hétről-hétre felajánljátok imáitokat és szenvedéseitek áldozatait értük, akkor megértettétek, milyen fontos küldetésetek van. Legyetek nagyon buzgók és kitartóak az imádságban, böjtben, virrasztásban és az engesztelésnek mindazon módjában, amit a szívetekbe írt Szent Fiam. Amikor Elém hozzátok a lelkek sokaságát, és kéritek számukra a megtérésüket, meg ne feledkezzetek saját lelketek tisztaságáról sem! Menjetek gyakran a bűnbánat forrásához, és engedjétek, hogy Fiam megtisztítson benneteket Szent Vérével! Édesanyai szeretetemet árasztom minden magyar lélekre, és szent palástom borítva rátok, megáldalak mindnyájatokat az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében, Ámen.

 

2012.10. 08.       Anna Terézia

http://engesztelok.hu/egi-uezenetek/magyarok-nagyasszonya

A szív békéje

Kedveseim,engedjétek megtapasztalni szívetekben azt a békét, melyet a Szentháromság ajándékoz számotokra minden nap. Amikor átadjátok magatokat Neki, csodálatos béke honol lelketekben. Bármit tesztek, bármilyen nehézség ér benneteket, a ti békéteket senki nem veheti el tőletek, ha tudatosítjátok magatokban, hogy ennek a kegyelemnek részesei vagytok. Márpedig ha ez így van, akkor nagy biztonságban élhettek, mert senki és semmi nem háborgathatja szívetek békéjét. Ha ti magatok nem engeditek meg, hogy kibillentsenek lelketek nyugalmából, akkor már elérkezett hozzátok az Isten országa. Mily nagy öröm, ebben a csodálatos biztonságban élni, és munkálkodni! Köszönjétek meg minden nap a Szentháromságnak e nagy ajándékát! Legyetek hálásak, és soha ne méltatlankodjatok megpróbáltatásaitok miatt!

 

2012.10. 09.             Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/a-sziv-bekeje

Áldozatainkat ne verjük nagydobra

Kedveseim, mit kell még tudnotok arról, amit az engesztelésben megmutat nektek a Szentháromság? Már oly sok mindent elmondtam nektek az engesztelés helyes értelmezéséről, mégis mindig van újabb feltárnivaló számotokra. Úgy hozzátok meg áldozataitokat, hogy ne verjétek nagydobra, mert akkor értékét veszti. Úgy váljatok áldozatokká, hogy érezzétek megajándékozottnak magatokat, amikor megpróbáltatást kell elszenvednetek! Ilyenkor komolyan részesültök Krisztus megváltói áldozatában. Sokkal jobban, mint amikor nem szenvedtek. Míg az előbbi esetben lelkek sokaságát menthetitek meg, az utóbbiban nem teremtek értékes gyümölcsöket. A jó gyümölcshöz sok minden kell. A ti részetekről csak annyi, hogy engedjétek magatokat megmetszeni az isteni kertész által, mert csak a fájdalmas növekedés és érlelődés által válhattok értékessé a Szentháromság szemében. Vállaljátok bátran a megpróbáltatásokat, és ajánljátok fel!

 

2012.10. 13.            Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/aldozatainkat-ne-verjuek-nagydobra

Készület a szombati Kiengesztelődési Találkozóra

Kedveseim, úgy készüljetek a szombati Országos Kiengesztelődési Találkozóra, hogy tudatosan mindent ajánljatok fel az összejövetel kegyelmeinek a kiáradásáért! Bízzátok magatokat teljesen a Szentháromságra és Égi Édesanyánkra! Nyissátok meg szíveteket sokkal jobban, mint ahogy azt eddig tettétek, mert a kegyelemek zápora fog rátok zúdulni, amely teljesen elárasztja lelketeket! Imádkozzatok, hogy minden kegyelmet örömmel elfogadjatok, különösen azokat, amelyek a szenvedés és a megpróbáltatás ajándékai! Engedjétek, hogy termékeny talajba hulljanak a búzaszemek, és elhalva százszoros termést hozzanak! Őrizzétek ezt a nagy kincset, amely minden aranynál értékesebb! Legyetek áldottak!

 

2012.10.17.         Anna Terézia

http://engesztelok.hu/egi-uezenetek/keszuelet-a-szombati-kiengeszteldesi-talalkozora

Jobb adni, mint kapni

Kedveseim,mindnyájan éljétek át a szeretetben való egységet közösségeitekben úgy, hogy ráhangolódtok egymás elfogadására és megértésére. Ha meritek magatok kezdeményezni a közeledést és nem várjátok meg, míg testvéretek megelőz benneteket, akkor megélhetitek a Szentháromság ajándékozó szeretetét. Milyen boldog az az ember, akinek része lehet ebben a határtalan nagy örömben! Törekedjetek késlekedés nélkül jót tenni, mert akkor a felebarát örvendezését megízlelhetitek. Így érvényesül az a mondás, hogy jobb adni, mint kapni.

 

2012.10. 22.           Anna Terézia

 

Egység a magyarságon belül

Kedveseim, október 23-a nagy jel kell, hogy legyen életetekben, hogy az összetartozás kegyelme felülről érkezik. Kérjétek a Szentháromságot és égi Édesanyánkat, árasszák rátok, nemzetetekre, az egész magyar népre az egység lelkét, a szeretetben megélt kiengesztelődés kegyelmét, mert ha ez megvan, népünk megmenekül a pusztulástól. Álljatok őrt és szüntelenül imádkozzatok! Gondoskodjatok arról, hogy ki ne aludjon a lámpásotok, hogy a kegyelem olaja táplálja a tüzet szívetekben, mert csak így valósulhat meg az egység életetekben.

 

2012.10. 23.    Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/egyseg-a-magyarsagon-beluel

Egység lelke

Kedveseim, október 23-a nagy jel kell, hogy legyen életetekben, hogy az összetartozás kegyelme felülről érkezik. Kérjétek a Szentháromságot és égi Édesanyánkat, árasszák rátok, nemzetetekre, az egész magyar népre az egység lelkét, a szeretetben megélt kiengesztelődés kegyelmét, mert ha ez megvan, népünk megmenekül a pusztulástól. Álljatok őrt és szüntelenül imádkozzatok! Gondoskodjatok arról, hogy ki ne aludjon a lámpásotok, hogy a kegyelem olaja táplálja a tüzet szívetekben, mert csak így valósulhat meg az egység életetekben.

 

2012.10. 23.           Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/egyseg-lelke

 
Türelem és figyelmesség

Kedveseim, bárhol vagytok és bármit tesztek, mindent a Szentháromság legnagyobb dicsőségére tegyetek! Úgy legyetek mások szolgálatára, hogy Istentől kapott szeretetetek vegye körül testvéreiteket. Ha érzik és megtapasztalják a türelmet és figyelmességet, és minden olyan jó tulajdonságot, ami a Szentháromság szeretetére emlékezteti őket, akkor hatékonyan elősegíthetitek a gyógyulásukat. Kérjétek ezt a mély istenszeretettől átitatott, bensőséges kapcsolatot, hogy akik titeket megismernek, bizalommal forduljanak rajtatok keresztül a Szentháromsághoz.

 

2012.10. 24.    Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/tuerelem-es-figyelmesseg

A gyónás fontossága

Jézus: Gyermekeim, ne féljetek a jövő megpróbáltatásaitól! Megengedem, hogy lelketek megedződjön általuk. Ha nem érne benneteket nehézség, akkor soha nem edződnétek meg arra a feladatra, amire meghívtalak titeket. Ne féljetek, Én mindig veletek vagyok, és megtanítalak, hogyan küzdjetek önmagatok korlátai, a sátán kísértései és környezetetek okozta keresztek által. Szeretnélek elvezetni titeket olyan ösvényre, amelyen biztonságban haladhattok, mert az Én fényem világítja meg számotokra. Ez a lelkiismeretetek által feltárt bűnbánat útja. Ugyanis, amikor felismeritek bűneiteket, és azokat őszinte, tiszta szívvel megbánjátok, akkor a megtisztulás fénye bevilágítja utatokat a következő lépéseitekhez. Ha kihagyjátok a bűnbánat szentségét, vagy elhanyagoljátok, könnyen ki lesztek téve a gonosz lélek fondorlatainak, mert lelketek apróbb foltjai elhomályosítják látásotokat, és könnyen megbotlotok. Minél tisztább a lelketek, annál nagyobb fénnyel világítom be előttetek ösvényeiteket. Miközben így haladtok rendületlen állhatatossággal, egyre jobban fogjátok felismerni és látni küldetésetek célját. Ne feledjétek, soha nem a harcon van a hangsúly, hanem azon, mennyire vagytok nyitottak és készséges lelkűek a kegyelmek elhordozására. Ugyanis minden ajándék nagy erővel érkezik hozzátok, melyet a gonosz lélek nem bír elviselni. Ezért próbálkozik szüntelenül elgáncsolni titeket. Én azonban megadtam nektek a legfontosabb eszközöket, hogy a szentgyónásban megtisztulva, az Eucharisztiában megerősödve mindig biztonságban haladjatok. Ha ezt komolyan veszitek, erősödni fog bennetek a hitben járás, mely biztos alapja az állandó veletek való együttlétemnek. Megáldalak benneteket drága kis engesztelőim az őszinte bűnbánat lelkületével és a tiszta szív egyszerűségével.

 

2012.10. 29.    Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/a-gyonas-fontossaga

Körültekintően dönteni
Kedveseim, legyetek körültekintőek döntéseitekben! Vizsgáljátok meg a lelkeket mielőtt bármit is tesztek! Tárjátok fel a körülményeket, mert csak akkor tudjátok felismerni, mi a helyes lépés! Mert van, amikor kísértés képez akadályt, van, amikor a saját bűnünk homályosítja el látásunkat, de a körülmények is ellehetetleníthetik jó döntéseinket. Ha objektíven feltárjátok a tényeket és kéritek a Szentháromság megvilágosító kegyelmét, a Szűzanya közbenjárásával, akkor nem téveszthetitek el az üdvösségetekre vezető irányt.
 
2012.10. 30.                      Anna Terézia

2012. 10. 22, Hétfő, Boldog II. János Pál pápa ünnepe

 

Ma reggel elmentünk Vicka előadására. Miközben ő beszélt egy látomásban volt részem. Megjelent előttem Mária és karjaiban a kis Jézust tartotta. A Földgömbünk fölött álltak, amelyet egy kígyó ölelt át testével. Mária Szent Fiával együtt rengeteg könnyet hullajtott értünk, majd a Szűzanya így szólt hozzánk: „Imádkozzatok, imádkozzatok és imádkozzatok! Mert a sátán el akarja tiporni az egész emberiséget és veletek együtt Szent Fiamat is, aki jelen van minden Oltáriszentségben.” Amikor Vicka befejezte előadását, megjelent jobb oldalán a Szűzanya (csupasz lábain egy-egy piros rózsa volt, kék palástot, fehér fátyolt és hosszú fehér ruhát viselt), mindenkit megáldott és előttem haladtak el.

 

Ezután részt vettünk Dankó atya előadásán a sárga házban. Ez alatt újból megjelent előttem a Szűzanya, aki előtt letérdelt Boldog II. János Pál pápa és megcsókolta jobb kezét. Az emberek példája láttán odamentek Máriához, leborultak lábai előtt és megcsókolták áldást adó kezét. Boldog II. János Pál pápa: „Ezzel a kézcsókkal elismertétek Máriát, mint országotok királynőjét.” Utána kezébe vette az Oltáriszentséget és így folytatta: „Szenteljetek minél több időt a Jézussal való bensőséges kapcsolatotokra! Imádkozom értetek, hogy életetek központjában mindig Jézus álljon!” Majd az Oltáriszentséggel megáldotta a jelenlévőket és velük együtt Magyarországot is.

 

Szentmisén az oltár előtt megjelent Boldog II. János Pál pápa, aki így szólt hozzánk: „Gyermekeim, tudjátok mi volt életem nagy örömének az oka? Az, hogy életemet teljesen átadhattam Máriának, mint legkedvesebb Édesanyámnak. Ő mindig mellettem állt fogantatásomtól kezdve pápaságom végéig. Máriának köszönhetem, hogy most a Mennyben Szent Fiának közelében tölthetem el örök életemet. Nem győzök hálát adni Jézusnak, amiért megváltott minket. Ha nem vállalta volna el a kereszthalált értetek, akkor nem léphetne be senki Isten országába. Boldognak mondhatom tehát magam, mert gyönyörködhetem Őbenne és Máriában is, aki nélkül nem lenne teljes a Mennyország. Sokat gondolok rátok, hiszen nem feledkeztem meg rólatok és utódomról sem. Imádkozzatok érte, ő minden hívő utolsó reménye! Szívetek legyen mindig Máriáé. Elmondom nektek, hogy Édesanyátok szívében Isten után az emberiség áll a második helyen. Ő mindnyájatok boldogságát kívánja. Azért jelenik meg a látnokoknak oly sokszor, mert félt benneteket a gonosztól. Segíteni akar rajtatok, hogy életetek mindig a jó irányban haladhasson. Örülök, hogy Medjugorjéba zarándokoltatok. Köszönöm, hogy a mai napon megemlékeztetek rólam. Ígérem nektek, hogy imádkozni fogok a ti szándékaitokért és az Örök Boldogságot kívánom mindnyájatok számára. Pápai áldásomat adom rátok az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

2012. 10. 23, Kedd

 

A reggeli szentmisén Mária letérdelt a Mennyei Atya előtt és arra kérte Őt, hogy áldja meg Magyarországot. Miután a Mennyei Atya megáldotta országunkat így szólt hozzánk: „Drága gyermekeim, nagy örömmel látom, hogy ilyen sokan összegyűltetek Medjugorjéban közvetlenül legszentebb leányom jelenésének helyén. Mária kérésére áldásomat adtam országotokra. Bizony mondom nektek, Én úgy tekintek leányomra, mint legféltettebb kincsemre. Szent Fiam után őt adtam ajándékba az egész emberiségnek. Íme, a ti Édesanyátok! Szeressétek mindig és tiszteljétek Máriát! Amikor hazamentek úgy térjetek otthonotokba, gyermekeim, mint a világosság a sötétségbe. Mutassatok példát az embereknek és mondjátok meg nekik: Mária szeret titeket, és nem hagyott el bennetek soha! Forduljatok hozzá, és akkor meglelitek vigasztalásotokat.” Nagy örömömre Mindszenty József bíboros is megjelent és azt üzente nekünk: „Gyermekeim, amikor minden magyar ember szívében Jézus után Mária is ott fog uralkodni, akkor közel lesz Isten országának megvalósulása. Sokat köszönhettek legszentebb édesanyátoknak.” Látomásban a Szűzanya átölelte fényes keresztjét és minden fájdalmát felajánlotta hazánkért majd az egész világért. Az ő közbenjárásának köszönhetjük a sok kegyelmet, mely kiárad országunk egész területére. Mindszenty József bíboros: „Mária országotok oszlopa, aki belekapaszkodik ebbe az oszlopba soha nem vész el. Mert ezt az oszlopot senki és semmi nem távolíthatja el, még a sátán sem.”

 

Délután megemlékeztünk az 1956. október 23-ról, melyen Szent István király jelent meg és a magyar szent koronát nyújtotta Mária kezébe, aki megáldott minket és szomorúan megjegyezte: „Ezt a koronát nem viselhetem fejemen, mivel még népem nem fogadott el engem királynőjének.” A magyar szentek is arra várnak, hogy mikor fogadja el a nép Máriát és kéri az ő pártfogását.

 

Az esti szentmisén Szent Édesanyánk letérdelt Jézus előtt, hogy kiesdje mindnyájunk számára az irgalmát. Jézus azt felelte neki: „Édesanyám, kérésedet meghallgattam. Mindazok, akik itt vannak elnyerték irgalmamat, mely kiárad szeretteikre is.” Mária kedvesen és szeretettel megköszönte Jézus jóságát. Majd végig nézett rajtunk és így szólt: „Drága kicsinyeim, közel van Isten országa. Ott nem lesz többé emberi meg nem értés. Minden ember egy nyelven fog beszélni, a szeretet nyelvén. Várjátok örömmel Szent Fiamat, aki eljövetelekor békét és szeretetet fog teremteni a Földön közöttetek.” Ezután Boldog II. János Pál pápa szólt hozzánk: „Szeretett gyermekeim, az Egyházzal és a pápával kapcsolatos próféciák hamarosan beteljesednek. Addig örüljetek, amíg az Égiek még üzennek számotokra, mert lesz olyan időszak, amikor nem tudtok másra hagyatkozni csak a hitetekre. Az Egyház nagy üldöztetésnek van kitéve. Imádkozom értetek! Bízzátok magatokat Máriára és ne féljetek, mert Isten nem hagyja magára azokat, akik legszentebb leányának szentelik magukat.”

 

2012. 10. 24, Szerda

 

A reggeli szentmisén a Szűzanyával lélekben felmentünk a jelenések hegyére. Útközben megkérdeztem tőle: Édesanyám, nem nehéz lépkedned lábaiddal ezeken a köveken? Ő azt válaszolta: „Gyermekem, fizikai fájdalmaim nem hasonlíthatók lelki fájdalmaimhoz.” Mária egyik kezében egy aranyszínű rózsafüzért tartott, melyről annyit mondott: „Aki elmélyül az imádságban, megleli örömét Istenben.” Amikor felértünk a hegyre egyenesen odamentünk Jézushoz és térden állva imádkoztunk előtte. A Szűzanya mélyen elmerült az imádságban, majd így szólt: „Minden zarándokot imáimba foglalok, akik eljönnek hozzám Medjugorjéba. Viszont szomorúan tapasztalom, hogy bizonyos gyermekeim szívében nem Szent Fiam az első, hanem én. Mindig Jézus legyen az első. Ő mindennél nagyobb imádatot, szeretetet és tiszteletet érdemel, hiszen az üdvösséget Neki köszönhetitek. Szeretlek titeket gyermekeim, ezért figyelmeztetlek benneteket!” A Medjugorjei Szűzanya szobra megelevenedett előttem, és láttam hogyan hajol le Mária hozzánk, hogy minket megvigasztalhasson. Szűzanya: „Ahol én megjelenek, ott jelenlétem sosem szűnik meg.” Szentáldozás után Jézus Szent Szívét helyezte a szívünkbe és azt mondta: „Azt akarom, hogy már itt a földön eljussatok a tökéletes szeretet magas lépcsőfokaira.”

 

Délután felmentünk a Krizsevácra, ahol az Égiek különleges ajándékokban részesítettek minket. Miután teljesítettük a feltételeket, Jézus megadta mindenkinek a teljes búcsú kegyelmét és eltörölte a bűneink után járó büntetést is. E hír hallatára nagy boldogság töltötte el a szívünket. Jézus megajándékozott bennünket misztikus Szent Testével is, és azt mondta: „Ma rendkívüli ajándékot adtam nektek, melynek nagysága felülmúlja az eddigi kegyelmeket. Ebben a misztikus szentáldozásban szoktam részesíteni azokat a haldokló lelkeket, akik elfogadnak Engem megváltójuknak. Tehát ez az égi manna mentesít titeket a kárhozattól és biztosítja számotokra az örök életet, amennyiben kitartóak maradtok és lehetőségetek szerint naponta szentáldozáshoz járultok.”

 

Este a szentségimádáson a feltámadt és megdicsőült Krisztus állt velünk szemben. Bal kezével Szent Szívére mutatott, melyből a szeretet fényének sugarai áradt ki minden ember szívébe. Jézus: „Szeretetemmel megújítottam szíveteket, ezeket a kegyelmeket mind Édesanyám közbenjárásának köszönhetitek. Veletek vagyok mindennap és erőt adok nektek a küzdelemhez.” Ezután a Szentháromságot nagy fény vette körül, amely egy hatalmas Oltáriszentséget alkotott. Egy nyitott aranykapu jelent meg benne, melynek közepén ott állt Mária és bevezetett minket a Szentháromság szeretetébe.

 

2012. 10. 25, Csütörtök

 

A Szűzanya egy aranykövekkel teli úton vezetett. Szűzanya: „Az aranykövek lelki kincseket jelképeznek.” Ahogy haladtunk személyesen találkoztunk Jézussal, aki a nehéz keresztet vállán hordozta. Segíteni akartam Jézusnak, mint ahogyan Cirenei Simon tette. De a keresztnek túl nagy volt a súlya és nem bírtam el. Ekkor Jézus azt mondta: „Ezt a keresztet csak Velem együtt tudod hordozni.” Amikor tovább mentünk, az út kettéágazódott: az egyik széles volt, a másik keskeny. A széles út előtt sok kereszt hevert a földön és láttam, hogy egyre többen teszik le oda keresztjüket és indulnak el rajta. A keskeny úton kevesen voltak, de örömmel vállalták a szenvedést. Jézus szomorú könnyeket hullajtott azokért, akik elutasítják a szenvedést és inkább a könnyű utat választják. Máriával együtt imádkoztunk értük. Egy idő után arra lettünk figyelmesek, hogy néhányan visszatérnek a széles útról és megbánták vétkeiket. Jézus azt mondta nekik: „Bűneiteket megbocsátottam végtelen irgalmamban. Most menjetek, vegyétek vállatokra keresztjeiteket és kövessetek Engem.” Az emberek rátértek a keskeny útra kereszttel a vállukon és haladtak a boldogság felé vezető úton. Szűzanya: „Látjátok kicsinyeim, milyen nagy eredményt hoztak felajánlott imáitok és áldozataitok? A szenvedés nem hiábavaló. Ha szeretet uralkodik a szívetekben, boldog emberré fogtok válni.”

 

A hazafelé úton megjelent köztünk Mária és kezében egy könyvet tartott, melyben a neveink fel voltak jegyezve. Szűzanya: „A szívembe véstem neveteket és nem feledkezek meg rólatok halálotok óráján. Különleges védelmemben fogtok részesülni, mert megóvlak titeket a gonosz támadásaitól.” Jézus: „Akik Édesanyámnak szentelik életüket, ha a tisztítótűzbe jutnak is, kevés időt fognak ott eltölteni. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem kell tovább küzdenetek. Maradjatok állhatatosak és akkor nem lesz mitől félnetek.”

 

          Mária Magdolna

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/zarandoklat-medjugorjeba

Mennyország Ajtaja

 2012. 10. 14, Vasárnap

A Mennyei Jeruzsálem jelent meg előttem, úgy amint az a Jelenések könyvében is le van írva. Egy színaranyból és drágakövekből épült csodaszép várost láttam, és azt, hogy miként vezeti be abba a Szűzanya az ő gyermekeinek lelkét.

Mennyei Atya:„Gyermekeim, kérjétek Legszentebb Leányomat, hogy esdje ki számotokra az állhatatosság kegyelmét, hogy egykor az ő segítségével ti is bejuthassatok a Mennyei Jeruzsálembe. Fontoljátok meg, hogy nektek már földi életetek folyamán is az a hivatásotok, hogy gondolatban a Mennyországban éljetek. Ha tehát Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján!Vajon ki tudna benneteket erről a földről gondolataitokban a Mennybe emelni? Nem más, mint Mária szépsége és kedvessége. A Hiszekegyben gyakran megvalljátok, hogy hisztek a szentek egységében. Hány ember van a világon, aki semmit sem gondol e szavak kimondásakor, vagy legalábbis nem érti meg, hogy ezek is a Mennyországban való életre szólítanak fel benneteket.

Szűkebb földi hazátokon kívül ugyanis van nektek egy nagyobb hazátok, az Anyaszentegyház, mely a szentek közösségéből áll. Ti a földön az Anyaszentegyháznak élő tagjai vagytok. Odaát az örökkévalóságban a szentek egysége két nagy országot népesít be: a Tisztítóhelyet és a Mennyországot. Az utóbbiban azok a lelkek vannak, akik már elvették jutalmukat és élvezik a Szentháromság boldogító látását, az előbbiben pedig azok, akiknek még törleszteni kell adósságukat, mielőtt az örök üdvösségre juthatnának. A kegyelem az, ami fenntartja a szentek közösségét. Köztük nincsenek nemzetiségi ellentétek, társadalmi rangkülönbségek, mert egyek Velem. Gyakoroljátok a szentek egységének tanát, és már a Földön kezdjetek el a Mennyországban élni, és annak lakóival társalogni. Ha a gondolataitok a megdicsőültek és a tisztulók tökéletesen bűntelen, ártatlan seregei között járnak (ártatlanok a tisztulók is, és csupán volt bűneik büntetését szenvedik), akkor a ti lelketek is át fog alakulni, és jobban felszabadultok a test bűneinek súlya alól.

Nagyon fontos tudnotok, hogy Mária a Mennyországnak ajtaja. Ha ragaszkodtok a Szűzanyához, akkor mindig ott lesztek a Mennyország ajtaja előtt. Amikor pedig ütni fog az óra, akkor nem kell mást tennetek, csak megnyomni annak kilincsét, és benyithattok, ha nem is közvetlenül a mennyei boldogságba, de legalábbis annak előcsarnokába, a Tisztítóhelyre. Sajnos sokan élnek sötétségben és visszautasítják segítségemet. Számotokra biztosíték a Szűzanya. Ő az ajtó. Ezért tartsatok ki hűségesen mellette egész életetek folyamán, akkor a halál órájában rajta keresztül bejuthattok ti is a Mennyországba.”

 

      Mária Magdolna

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/a-mennyorszag-ajtaja

Titkos értelmű rózsa

2012. 10. 18, Csütörtök

 

      Megjelent előttem a Szűzanya ragyogó és mennyei szépségében, majd így szólt hozzánk: „Gyermekeim, én vagyok a titkos értelmű rózsa. Bizonyára már elgondolkoztatok azon, hogy miért kedveskedik az Anyaszentegyház nekem ezzel a címmel. Gondolatban vegyetek kezetekbe egy szép rózsát és vizsgáljátok meg közelebbről! Ha a maga egészében tekintitek meg, tökéletes szépség, ha pedig szirmaira szeditek, azt fogjátok látni, hogy minden egyes szirma, a maga nemében egy kis műremek. Nincs a földön művész, aki képes volna a rózsaszirom szép színét, alakját, bájos vonalait, gyöngéd szövetét, csodálatosan kedves hajtásait és kellemes illatát utánozni. Remekműve az a Teremtőnek. Márpedig egy-egy rózsabokron százával vannak ilyen szirmok. Rózsának mondhattok tehát engem is abban az értelemben, hogy nemcsak a magam egészében vagyok gyönyörűséges, hanem csupa szépségből vagyok összeállítva. A csodálatos adományaim, kiváltságaim, ajándékaim, isteni és erkölcsi erényeim mind megannyi elragadó rózsaszirom. 

      Vegyétek sorra ezeket a szirmokat! Szeplőtelen fogantatás, kegyelemmel teljesség, vétkezhetetlenség, tökéletes alázatosság, a Szentlélek ajándékai: bölcsesség, értelem, tudomány, jótanács, bátorság, jámborság és az Úr félelme, az isteni erények: a hit, a remény, a szeretet, az erkölcsi erények: erősség, okosság, mértéktartás, igazságosság és az ezeknek kíséretét képező számtalan többi erény, éspedig hiány nélkül, teljes számban. Igen, mert ennek a csodarózsának megvan minden egyes szirma. Egyet sem hullatott el. 

 

      Amikor Lourdes-ban Bernadettnek megjelentem, mezítelen kis lábaimat egy-egy aranyrózsa ékesítette. Ilyen csodaszép aranyrózsa vagyok magam is, minden fonnyadás, minden hervadás nélkül. Itt e földön szentségesen szent, szűzi tiszta testem nem volt kivéve a halál kötelezettsége alól, bár nálam az is csupán a léleknek elválásában, nem pedig a test romlásában nyilvánult meg. Egyébként azonban az eredeti bűnnek többi következménye alól is fel voltam mentve.

      Azonban ez az én nagy szépségem nehogy csüggesztően hasson reátok valahogyan! Ne mondjátok magatokban, hogy e tekintetben nem utánozhattok engemet. Vajon nem volna-e nevetséges, ha a kis százszorszép, az ibolya vagy a nefelejcs nem akarnának szépek lenni, csupán azért, mert a rózsa szebb náluknál? A ti lelketek is csodaszép remekműve az Úristennek, és mikor a kegyelem fényében ragyogtok, az összes égi seregek gyönyörűségére szolgáltok, éppúgy, mint a szentek, akik ha szebbnek is találják a rózsát, teljes mértékben képesek gyönyörködni az apró mezei virágocskákban. A ti lelketek nagyobb érték, mint az egész anyagi világegyetem. Hogy mi az ára? Nézzetek Szent Fiamra, aki a kereszten minden csepp vérét odaadta értetek! Ennyit értek! Ilyen fontosak vagytok! Tehát csak gondozzátok buzgón lelketek szirmait! Nézzétek, nem hullanak, nem hervadnak-e, és ha igen, növesszetek újakat. 

     Hogy mit jelent a „Titkos értelmű rózsa” kifejezés? A misztikus kegyelmek között a legmagasabb a lelki házasság, amelyben az Úristen az emberi lélekkel szoros, benső frigyre lép és az ember akarata tökéletesen beleolvad Isten akaratába, illetve a forró istenszeretet lángjában egybeforr vele. Ez a lelki házasság nálam olyan tökéletesen volt meg, mint soha senki másban, mert hiszen ennek a frigynek gyümölcse volt Szent Fiam. Ebben a frigyben éltem végig egész földi életemet. Akaratom soha, egy hajszálnyira sem térhetett el Isten akaratától, még a legirtózatosabb lelki gyötrelmek közepette, a kereszt tövében sem. Majdnem halálra vérzett tőle a szívem, de nem tiltakozhattam ellene. Isten úgy akarta, tehát én csak azt ismételgethettem: legyen meg mindenben Isten szent akarata. 

      A szentek tekintélyes része is azt vallja, hogy a lelki élet nemigen képzelhető valamelyes misztikus kegyelmek nélkül. Nem, ezen nem a feltűnő misztikus kegyelmeket értik, nem a látomásokat, elragadtatásokat, és így tovább, hanem a nyugalmi imát, a természetfölötti szemlélődést. Ennek színvonalára akar benneteket is fölemelni az Úr, ha megvannak nálatok a kellő föltételek a magasabb lelki élethez, tehát például ha megvan bennetek az igyekezet, hogy bensőséges lelki életet éljetek. De akár szemlélődők legyetek, akár nem, a lelki életnek nálatok is abban kell a tetőpontra jutnia, hogy a lelketek forró szeretetben egyesüljön Istennel, az akaratotoknak pedig tökéletesen bele kell olvadnia az Övébe. Ha ehhez hozzájárul az a körülmény, hogy ez az akarati egyesülés nemcsak valami időközönként megújuló és átmenetileg tartó dolog legyen nálatok, hanem teljesen második természetetekké válik, akkor vajon mi más kell még ahhoz, hogy megvalósuljon nálatok a lelki házasság? Mi szükség volna ehhez ráadásul látomásokra, elragadtatásokra és más egyéb feltűnő kegyelmekre, amelyeket az Úristen egyeseknek akkor szokott adni, amikor azzal külön céljai vannak? Íme, ha a titkos értelmű Rózsa nyomán követtek engem mily könnyű lesz eljutnotok a legmagasabb misztikus kegyelmekig.”

 

Mária Magdolna

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/titkos-ertelm-rozsa

Frigynek szent szekrénye

2012. 10. 19, Péntek

Szentlélek: „Gyermekeim, Én most a Szűzanyáról tartok nektek egy elmélkedést, mint az Újszövetség szent frigyszekrényéről. Először is olvassátok el az Ószövetségben azt, hogy hogyan készült el a szent frigyláda.

 

      „Készítsenek – mondotta az Úr a Sínai hegyen Mózesnek – egy két és fél könyök hosszú, másfél könyök széles és másfél könyök magas ládát akácfából! Vond be színarannyal, kívül-belül vond be, és készíts rá körös-körül aranyszegélyt! Önts négy aranykarikát és erősítsd azokat a négy alsó sarkára! Két karikát az egyik oldalára, és két karikát a másik oldalára! 

      Készíts rudakat is akácfából, és azokat is vond be arannyal! Dugd a rudakat a láda oldalain levő karikákba, hogy hordozható legyen a láda azokon! Legyenek a rudak a láda karikáiban, ne vegyék ki azokból!

      Készíts két és fél könyök hosszú, másfél könyök széles fedelet is színaranyból! Készíts két kerubot szintén aranyból! Ötvösmunkával készítsd azokat a födél két végére. Az egyik kerubot az egyik végére készítsd, a másik kerubot a másik végére, a födél két végére készítsétek a kerubokat! A kerubok kiterjesztett szárnnyal legyenek rajta, betakarva szárnyukkal a födelet, és egymás felé forduljanak. A kerubok arca a födél felé forduljon! 

      Ott jelenek meg neked, és beszélek veled a födélről, a két kerub közül, amelyek a bizonyság ládáján vannak. Beszélek veled mindarról, amit majd általad parancsolok Izráel fiainak.”(Kiv 25,10-15.17-20. 22)

      Íme tehát ez volt az a frigyszekrény, az ószövetségi istentisztelet középpontja és legszentebbje, amely előképe a Szűzanyának. A frigyszekrénybe azután Mózes beletette Atyám parancsára a Tízparancsolat két kőtábláját, egy mannával telt edényt és Áron kivirágzott vesszejét. Ezt a frigyszekrényt vitték a leviták a sereg előtt a pusztában való vonuláskor, ha pedig táboroztak, a frigysátornak teljesen elfüggönyözött részében, a Szentek Szentjében tartották. 

      A Szentföld elfoglalása után a frigyszekrény tartózkodási helye volt mindig az istentiszteleti központ. Dávid király a Sionra vitette föl, Salamon fényes templomot emelt neki. Ott állt azután századokon keresztül a jeruzsálemi templom Szentek Szentjében, a függöny mögött, és két vivőrúdja kissé kidomborodott a függöny mögül, hogy kívülről látni lehessen ottlétét. Mert a függöny mögé csak a főpapnak volt szabad bemennie, és annak is csak egyszer egy évben, a nagy tisztulási napon. Valószínűleg mindnyájan tudjátok, hogy mekkora tiszteletet követelt meg Atyám az Ő frigyszekrénye számára, és hogy miképpen büntette azonnali halállal azokat, akik könnyedén vették Vele szemben a dolgot. 

      Amikor azután a babiloniak végleg elvettéka Zsidó ország függetlenségét és elfoglalták Jeruzsálemet, Jeremiás prófétának sikerült megmentenie a frigyszekrényt. Titokban elvitte a Nebo hegyére, és annak valamelyik barlangjában rejtette el. A babiloni fogság végével hazatérő zsidók azonban már nem tudták megtalálni. Atyám ezzel elő akarta készíteni népét az újszövetségi frigyszekrény megjelenésére. 

      Hogy milyen gonddal és mindenhatóságának mennyire teljes érvényesítésével készítette el Atyám az újszövetségi frigyszekrényét, arról már több ízben hallottatok. Tudjátok, hogy a Szeplőtelen Fogantatás szolgáltatta hozzá a nemes anyagot, és azt tökéletes művészetével kívül-belül vastagon bevonta a kegyelemteljesség színaranyával. Feldíszítette a szüzesség és anyaság kettős koszorújával, és így tovább. Most arra fordítsátok figyelmeteket, hogy mit helyezett bele Atyám ebbe a frigyszekrénybe. 

      Az ószövetségi frigyszekrény csupán jelképeket tartalmazott: a Tízparancsolat kőtábláit, a mannás edényt és a kivirágzott vesszőt, amely Áronnak juttatta a főpapi méltóságot. Az Újszövetségben, az angyali üdvözlet után, ott van maga a Tízparancsolat, maga az éltető manna és maga az örök főpapság. Az Istenség második személye, az Atya Igéje, Önmegismerése, Eszméje, Gondolata, Önmagának Tükörképe testesült meg benne. Tehát maga a végtelen igazság, amelyből kiolvasható nemcsak a Tízparancsolat, hanem mindaz, ami a lelki élet magasba irányításához szükséges. Ott van az igazi manna, az élő kenyér, amely nemcsak arra van hivatva, hogy holtig táplálja az Ígéret földjének pusztai zarándokát, hanem arra, hogy az örök életet biztosítsa neki. Ott van az igazi főpap, a közvetítő Isten és ember között. 

      Ez a frigyszekrény tehát kimondhatatlan kincseket rejt magában, és azokat számotokra tartogatja. A Szűzanya nem önmagára irányítja a figyelmeteket, hanem az ő Szent Fiára. Ő Jézust akarja nektek adni. Amikor tehát ti őhozzá járultok, őhozzá imádkoztok, őt tisztelitek, Ő Isteni Gyermekét nyújtja felétek, és az Ő értékét igyekszik veletek megismertetni. Az izraeliták szeme nem felejtkezett rajta a frigyszekrény külsején azon ritka alkalmakkor, amikor láthatta az Istenség trónusát benne, hanem Istent imádta, amikor előtte leborult. Hasonlóképpen vagytok ti is. Csakhogy természetesen titeket a tiszteleten kívül a Szűzanyához, mint a ti élő frigyszekrényetekhez, a leggyöngédebb gyermeki szeretet szálai fűznek, és boldognak érzitek magatokat az ő lábainál, amikor Jézust tarja elétek.”

 

Mária  Magdolna

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/frigynek-szent-szekrenye

 

Tisztaságos anya

2012. 10. 21, Vasárnap

 

Pio atya:  “Gyermekeim, a mai napon a Szűzanya szüzességének és anyaságának csodálatos egyesüléséről fogok beszélni. A Szűzanya mindenekelőtt tökéletesen szűzi volt nemcsak test, hanem lélek szerint is. Fontoljátok meg, hogy mit jelent ez a lelki szüzesség. Ez az emberi léleknek egyik legnagyobb szépsége, föltéve, hogy a kegyelem aranyozza be és az alázatosság kíséri. Mert hiszen nincs semmi, ami az embert annyira lesüllyesztené az állatok színvonalára, mint az ezzel az erénnyel ellenkező érzéki ösztönök, amelyek mint valami piszkos áradat hatolnak bele az ember képzeletébe, és ocsmány képekkel telítik Isten templomát. Milyen szép ezzel szemben az az ártatlan gyermeki lélek, amelyben ezek az ösztönök még nem ébredtek föl, és amelynek képzeletében semmi ilyen nem szerepel.

      A gyermekeknél azonban ennek a tisztaságnak oka a testi fejletlenség és a tudatlanság, ami, különösen kis gyermekeknél, ezt a tisztaságot megfosztja minden érdemétől. Sokkal magasabban áll tehát ennél a testileg fejlett szűznek – akár férfinak, akár nőnek – tisztasága, amilyen volt például Szent Terézé, akinek lelkét Isten kegyelme szintén olyan tisztán őrizte meg, hogy még csak kísértése sem volt soha ez irányban. Az a körülmény, hogy ezek a dolgok ismeretlenek voltak előtte, már nem gyermeki tudatlanság, hanem inkább nagy érdem, amennyiben a szűzi tisztaság szeretete visszatartotta attól, hogy olyan dolgok után kutasson, vagy irántuk érdeklődjék, amelyek az ő hófehér képzeletét beszennyezték volna. Annyit, amennyire neki szüksége volt, tudott.

      Így volt a Szűzanya is. Az angyalhoz intézett kérdése – „Hogyan volna ez lehetséges, hiszen férfiút nem ismerek?” (Lk 1,34) – eléggé mutatja, hogy nem volt tudatlan. Férfiút ismerni vagy nem ismerni, a zsidóknál közönséges, mindennapi kifejezés volt, amely annyit jelentett, hogy házas nőnek lenni, vagy pedig hajadonnak. Sem többet, sem kevesebbet. A Szűzanya is tudott tehát annyit, hogy a gyermek házasságból születik. Ez elég volt neki. Minek vett volna föl az ő ragyogóan tiszta lelkébe egyéb, szennyező fogalmakat? Kegyelemmel teljes volt, és így lelkéhez nem férhetett semmi tisztátalan. Átment a földi életen anélkül, hogy annak alacsony, állatias vonatkozásait észrevette volna. Lelke csodálatosan gazdag volt tudás tekintetében is, de ez a tudás az isteni dolgokra vonatkozott; anyagi dolognak nem sok hely jutott elméjében, tisztátalanoknak pedig egyáltalán semmi. Merüljetek el az Ő ragyogó, szűzi tiszta lelkének szemléletébe!

      Ha kora tavasszal kimentek a szabadba, a virágok gyönyörködtetik szemeiteket. A kis hóvirág dugja ki a fejét itt-ott a hótakaró alól. Majd pedig, amikor a hó elolvad, megjelenik a kis százszorszép, a boglárkafélék sárga virágai, majd a kis ibolya, a kökörcsinek, a liliom, pünkösdre pedig a pompás babarózsa. Nézzétek ez utóbbit! Csakúgy duzzad a szépségtől, és íme egyszer csak, mintegy varázsütésre, lehullanak szirmai, s előbújik alóla a magház. A virág megtermékenyült: helyébe a gyümölcs lépett. Éppen így van ez az embernél is. A nőnek szüzessége árán kell megvásárolnia az anyaságot. Nem azt mondjátok, hogy rosszul jár, mert hiszen az anyaság szintén fenséges valami, és a nőt egy másfajta, de azért fényes glóriával övezi, feltéve, hogy anyasága is kegyelemmel és alázatossággal párosul. De mégis milyen kár, hogy az előbbi dicsfényt, a szüzességét nem tudta szintén megtartani! S íme, ebben a nagy kiváltságban részesítette a Szűzanyát a Mindenható. „A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni” (Lk 1,35).

      A Szűzanya teljesen sértetlen maradt, szüzességének dicsfénye nem homályosult el egy pillanatra sem, hanem körülvette azt egy másik, pompás fénykoszorú: az anyaságé, mégpedig az istenanyaságé! Ilyen csoda sohasem történt még, és nem is fog történni. Még az isteni Mindenhatóság sem lett volna képes ezt az Ő legkedvesebb leányát nagyobb szépséggel felruházni, mint tette ezáltal. A Napba öltözött asszony (vö. Jel 12,1) kifejezés teljesen ráillik, mert szépsége olyan, hogy abba véges emberi szem káprázat nélkül nem képes beletekinteni.

      A világirodalom két nagy érzelemről tud a természetes rendben. Az egyik a férfinak szeretete a szűztiszta leány iránt, akit oltár elé óhajt vezetni, és feleségül venni. A másik a gyermek szenvedélyes szeretete édesanyja iránt. Az előbbi érzelem is lehet teljesen tiszta és nemes, az utóbbi pedig természetéből kifolyólag az. Tehát mint tiszta, nemes érzelmekről beszélek itt róluk. És íme az Úr Szűz Máriában tárgyat adott mindkét érzelemnek, mert hiszen Ő a szüzesség példaképe, és ugyanakkor Ő a leggyöngédebb anya. Adjátok oda neki szíveteket fenntartás nélkül! Szeressétek őt, mint a legtisztább Szüzet, és mint a legdrágább édesanyát!”

 

Mária Magdolna

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/tisztasagos-anya

Szeretetre méltó anya

2012. 10. 22, Hétfő

 

Slavko atya:  „Gyermekeim, ma én tartok nektek egy tanítást a Szűzanyáról, mint az isteni kegyelem fényében való rendkívüli szeretetreméltóságáról, hogy minél nagyobb szeretetre gyulladhassatok iránta, és teljesen az Ő belső szolgálatába szegődjetek. Azt szeretitek, aki jó, aki másokat jóságával elhalmoz, aki nem keresi a maga érdekeit, hanem önfeláldozóan segít másokon. Márpedig ezek a nemes vonások a Szűzanyában a legmagasabb fokban vannak meg. Láthatjátok ezt már azokból a részletekből is, amelyeket az evangélium őrzött meg számotokra. A szavakból, de még inkább a sorok között minduntalan megcsillan Máriának kimondhatatlan szívjósága. Ez tűnik ki föltétlen engedelmességéből József iránt, amikor az előrehaladott áldott állapotának ellenére Betlehembe viszi, majd a gyermekkel együtt Egyiptomba menekül vele. Pedig a szűkszavú Szent József aligha magyarázgatta neki hosszasan, hogy miért kell ezt is meg azt is megtenni.

         Hogy milyen szeretettel fogadta karjaiba újszülöttjét, hogy milyen gyöngéden csavarta pólyákba és fektette a jászolba, azt könnyebb elképzelni, mint elmondani. Hiszen ilyen pillanatokban minden közönséges anyának a szíve is csordultig van szeretettel! Engedjétek elvonulni lelki szemeitek előtt korai anyaságának további részleteit! Milyen boldog mosollyal mutatta meg a pásztoroknak az isteni Kisdedet! Milyen kimondhatatlan kedvességgel nyújtotta neki anyai keblét és szoptatta Őt! Milyen szeretetreméltó lehetett akkor, amikor a napkeleti bölcsek jöttek a Kisded imádására! Milyen szeretettel szoríthatta őt szívéhez a veszedelem órájában, a gyermek életéért aggódva, az Egyiptomba való menekülés alatt. És ami valószínűleg még ezen esemény előtt történt: milyen bájos lehetett a Szűzanya, amikor a templomban az öreg Simeonnak karjaiba adta! Bizonyára meglátszott minden mozdulatán, minden szaván, hogy az ő egész gondolkodásának központja az isteni gyermek, hogy Ő önmagával, a saját egyéni érdekeivel nem törődik, azok még csak eszébe sem jutnak.

      Mennyire szerethette őt Szent József, aki saját lelki kiválósága folytán teljesen meg tudta őt érteni! Mennyi jóság és szeretet hangzik ki szavaiból ott a jeruzsálemi templomban, amikor megtalálja gyermekét és szemrehányóan így szól hozzá: „Fiam, miért tettél így velünk? Íme, atyád és én fájdalommal kerestünk téged” (Lk 2,48). Nos, és végül, ott a kereszt tövében, haldokló Szent Fia oldalán, milyen szeretetreméltó a mi Szűzanyánk az Ő rettenetes kínszenvedése közepette. Nem kelt feltűnést, nem magát siratja, hanem csakis haldokló, agyongyötört gyermekét. Mennyire előkelő, milyen fenséges ő ott ebben a tengernyi fájdalmában! Igen, a mi Szűzanyánk végtelenül szeretetreméltó! És a legeslegjobb az egészben az, hogy Ő a miénk, teljesen a miénk, és jogunk van őt szeretni, mint a saját Édesanyánkat, hiszen Jézus nekünk adta őt! Gondolkozzatok el arról, hogy milyen szeretetreméltónak mutatta magát a Szűzanya az Ő hiteles jelenésében, Lourdes-ban. Megható már az a körülmény is, hogy lejött a földre, megköszönni a Szeplőtelen Fogantatásról szóló dogmának a kihirdetését. Ő, aki valamikor a Magnificatban olyan ékesszólóan fejezte ki háláját a Mindenható iránt az istenanyaságért, most az Anyaszentegyháznak fejezi ki köszönetét azért, mert legszebb kiváltságát hittétellé avatta. A hálaadás magában véve is rendkívül szeretetreméltó, mert igen nemes fényben tünteti fel a szívjóságot. De gondoljátok csak el, milyen végtelenül bájos lehetett a Szűzanya  Lourdes-i megjelenésében! Hófehér ruha, ugyanolyan színű, földig érő fátyol, kék öv, mezítelen lábain pedig egy-egy aranyrózsa. Igazán csak az égiek tudnak ilyen ízléses, egyszerű, és amellett egészen királynői ruhát kigondolni.

      Hát még az Ő csodaszép arca, gyöngéd anyai tekintete! Nem csoda, hogy Bernadett egy alkalommal egy kis gyermek kérdésére, hogy szép volt-e a Szűzanya, azt felelte: „Szép volt! Olyan szép, hogy az ember szeretne meghalni, hogy újra láthassa”. Hiába is fáradoztak a legnagyobb művészek, hogy leírása alapján elkészítsék a Szűzanya szobrát: Bernadett egyikkel sem volt megelégedve. Nem tudta megmondani, mi hiányzik rajta, csak annyit mondott, hogy nem lehet egy nap említeni az eredetivel. Ésmég azután, milyen kedves dolog volt a Szűzanya részéről, hogy éppen Bernadetthez ereszkedett le, egy szegény sorsú, teljesen tudatlan és annyira tehetségtelen leánykához, akinek egyetlen jó tulajdonsága az volt, hogy lelkét nem szennyezte bűn. Milyen kedvesen igyekezett megnyerni a gyermek bizalmát azáltal, hogy vele imádkozta az olvasót! Milyen édesen mosolygott le rá, amikor az ördögi szemfényvesztéstől félve, szenteltvizet hintett feléje! Hogyan oktatta őt a hosszú jelenés-sorozatban, mint valami szerető édesanya az ő egyetlen gyermekét! Valóban, a mi Szűzanyánknál szeretetreméltóbb anya még nem volt és nem is lesz ezen a földön. Szeressétek tehát Őt úgy, amint megérdemli részetekről!”

 

Mária Magdolna

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/szeretetre-melto-anya

 

Örömünk oka

2012. 10. 23, Kedd

 

Boldog II. János Pál pápa: „Gyermekeim, ha egy fiatal anyát, aki éppen rajongó szeretettel öleli, csókolja és minden képzelhető módon becézi gyermekét, megkérdeznétek, miért örül annyira annak a gyermeknek, bizonyára azt felelné, hogy azért, mert először is az övé, azután mert olyan szép, és mert annyi viszontszeretetet talál nála. Így vagytok ti is a Szűzanyával. A Szűzanya először is mindenkié, illetve külön-külön azt mondhatjátok: az enyém. Hiszen a Mennyországban éppen az lesz a legnagyobb boldogság, hogy ott mindenki mindent és mindenkit a magáénak tekinthet és fog is tekinteni. Ott a szó szoros értelmében mondhatjátok majd, hogy enyém az Úristen, enyém az édes Jézus, enyém a Szűzanya, enyémek a szentek és az angyalok, úgy együttesen, mint mindegyikük külön-külön. Azonban ebben a boldogságban már itt a földön lehet részetek, éspedig annyira, amennyire szeretitek őket. Nem az Égieken múlik, hanem rajtatok. Ők mindig készek arra, hogy veletek legyenek.

      A földi dolgok tekintetében az enyém, és a tied között nagy a különbség. Rendesen sok a másé, és kevés az enyém. A szerzetesek e tekintetben még legkevésbé panaszkodhatnak. Mert bár jogilag semmi sem illeti meg őket, övék a szerzet és a testvéri szeretet révén a testület, amelyben élnek. Egy szerető család boldogsága éppen abban nyilvánul meg, hogy mindegyik magáénak tekintheti a másik családtagot. Nagy érték a földön a jó barátok köre is. De azért mindez csak ideig-óráig tudja az embert boldogítani, mert ösztönszerűen érzi, hogy ez a földi enyém többé-kevésbé képzelődés, és nem állja ki a próbát, az egy anyai szereteten kívül. Ez utóbbi pedig szintén csak a gyermekkorban tudja az embert kielégíteni.

      Tehát, igen kevés az a földön, amit ember igazán a magáénak nevezhet. Pénzről és vagyonról nem is beszélhettek: az csak rossz álmokat képes kelteni, de igazából nem tud boldogítani. A halállal pedig úgyis vége van mindezen dolgoknak. Ezért igen szegény az ember a földön. Igen szegény, mert semmije sincs. És még jó, ha ezt tudja!

      Ellenben a Szűzanya nemcsak lehet a tiétek, hanem akar is az lenni! Ő a szó legszorosabb értelmében felétek tárja karjait, hogy szeretettel szoríthasson titeket anyai szívéhez. Az Ő szeretete mindenért kárpótol, Jézushoz vezet és Istenhez. És már most részesít titeket a mennyei boldogság előízében. Ez az anyai szeretet nincs személyes változásoknak alávetve, nem befolyásolja sem kor, sem betegség. A földön az öregedő, betegeskedő, és ennek következtében zsémbes, zúgolódó, rosszkedvű édesanya sokszor igen nagy teher még saját gyermekeire nézve is. Mennyire más ő most, mint amikor harminc-negyven évvel ezelőtt első gyermekét ölelte, csókolta, becézte! Nem lehet ráismerni. Ellenben a Szűzanya nem öregszik, sohasem zárkózik keserűen önmagába, mindig teljesen a tiétek, gyermekkorotokban éppen úgy, mint életetek késő estéjén. Ő sohasem lesz ráncos, arckifejezése sohasem savanyú, mmindig tökéletesen szép. Hogy is ne volna tehát örömötöknek oka?”

       Képzeljétek magatok elé egy boldog családi kört karácsony estéjén! Nyílik az ajtó, és a gyermekek berohannak a karácsonyfás szobába, megállnak a gyertyadíszben pompázó fenyő előtt, s néhány pillanatig szinte szólni sem tudnak. Azután kitör belőlük az öröm, s mindegyik ujjongva nézi az ajándékot, amit neki hozott a Jézuska. Drága édesanyjuk pedig, aki sok önmegtagadás, munka és áldozat árán szerezte meg nekik ezt az örömöt, ott jár-kel közöttük, és élvezi gyermekei örömét. Igen, az ajándék örömöt okoz, még akkor is, ha magában véve csekély értékű, mert a szeretet kifejezője.

      De ha múló értékű, földi ajándékokkal így van az ember, vajon mit szólhattok akkor a Szűzanya ajándékaihoz, hiszen ő a kegyelmek osztogatója, márpedig azok segítenek benneteket az örök boldogságba, és már itt a földön is a legnagyobb gyönyörűséget, a lelki békét biztosítják! És ha annak a karácsonyfának fokozott értéket ad az a körülmény, hogy az édesanya saját két kezének keserves munkájával szerezte meg, és megszenvedett érte, csakhogy gyermekeinek egy kis örömet okozzon, mit mondjunk akkor a Szűzanya ajándékairól, amelyekért Ő a Golgota keresztjének tövében szenvedte el a legrettenetesebb vértanúságot? Igazából csak a másvilágon fogjátok megtudni, mennyit kaptatok tőle, és hogy mennyire igazán volt Ő oka ideiglenes és örökké tartó örömeiteknek. Általában véve csupán a hit kelti bennetek ezen ajándékoknak tudatát, mert hiszen a kegyelmeket nem látjátok, azonban ha a Szűzanya belső szolgálatába szegődtök, akkor valósággal érezhetitek, hogy miként halmoz el benneteket ajándékaival. Akkor nem tulajdonítjátok többé véletlennek, ha töviseitek közé minduntalan rózsák fonódnak. Tudjátok, kinek köszönhetitek őket. Tudjátok, hogy ki a ti örömötöknek oka.”

Mária Magdolna

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/oeroemuenk-oka

Keresztények segítsége

2012. 10. 24, Szerda

 

Szent Péter: „Szeretett testvéreim, amit Simeon a kis Jézusra vonatkozóan mondott, hogy jel lesz, amelynek ellene mondanak, az mindig megvalósult az Ő híveire vonatkozólag is. Mindjárt az ő mennybemenetele után elkezdődött a véres üldözés a zsidóság részéről. Folytatta azt a legádázabb gyűlölettel a római birodalom pogánysága, és a császárok patakokban ontották a vértanúk vérét. Azután jöttek a népvándorlás pogány tömegei, sorjában a germánok, a hunok, az avarok, sőt nemsokára a ti őseitek is. Mialatt azonban ezek sorra hajtották nyakukat Jézus édes igájába, keleten feltűnt a kereszténység egyik legfélelmetesebb és legengesztelhetetlenebb ellensége, az Iszlám. Hogy mit szenvedett tőle a kereszténység, arról a ti szegény hazátok tudna legtöbbet beszélni. De amíg a ti hitetek mégis csak túlélte az üldözést és elnyomást, Kis-Ázsia és Észak-Afrika virágzó kereszténysége teljesen elpusztult alatta. Amikor azután ez a félelmetes hullám is megtört Szent Péter szikláján, a pokol kapui az újkori felvilágosultság zászlaja alatt, a szabadkőművesség és egyéb titkos társulatok révén Európa államainak udvarait és államférfiait mozgósították az Egyház ellen.

      Napjaitokban pedig valóságos szökőárrá nőtt és hihetetlen méreteket öltött a kereszténység ellen hadisorba álló tábor, amely ki akarja törölni Istennek még a fogalmát is az emberiség szívéből és elméjéből. Szovjet-Oroszországban folyik a keresztény vér, Kína állandóan küldi a vértanúkat az égbe. Azt lehetne mondani, hogy a kereszténységgel szemben sokkal nagyobb hatalom áll szemben most, mint Neró és Domitianus korában.

      Amikor a kereszténység az Iszlámmal állt szemben, valahányszor döntő küzdelemre került sor, az Anyaszentegyház mindig a Szűzanyánál keresett pártfogást, és Európa szerte közös imák és nyilvános körmenetek által igyekeztek az Ő védelmét biztosítani. Sok csatának emlékét a Szűzanyának szentelt ünnep örökíti meg. Tehát Ő valóban a keresztények segítsége.

       A Szűzanyának ez a szép címe: „a keresztények segítsége”, igen fontos jelentőséggel bír rátok nézve. Mert hiszen nem hívhatnátok Őt igaz szívvel ily módon segítségül, hacsak nem éreznétek át teljesen a római katolikus Anyaszentegyházhoz való tartozásunkat. Márpedig ez rendkívül fontos a lelki életben. Egyszer egy kedves szerzetesnővért halálos ágyán örök üdvösségét illetően kétségek gyötörték. Azzal a szép gondolattal vigasztalta magát: „De végtére is, én az Anyaszentegyháznak vagyok a leánya”. Igen, ő az volt, éspedig olyan fokban, mint kevesek. Kész lett volna ezer halált halni az Anyaszentegyház legkisebb törvénye vagy szertartási szabálya érdekében. Ő Kis Szent Teréz volt, akiről tudjátok, milyen hódolatos érzelmekkel járult a pápa trónja elé, mert annyira el volt telve szeretettel IX. Pius pápa iránt, hogy elragadtatásaiban néha még annak külsejéhez való hasonlóság is jelentkezett nála. Így akarta Isten megmutatni rajta, hogy milyen hűséges gyermeke az Anyaszentegyháznak.

      Ezt az érzelmet nektek is ápolnotok kell magatokban. Istenetek határozott akarata, hogy lelki üdvösségeteket ne elzárkózva és azzal semmit sem törődve, hanem igenis együtt műveljétek. Ádám is mint az emberiség feje követte el az eredeti bűnt, nektek is együttesen kell annak jóvátételét előmozdítanotok. Lelki életeteknek nem szabad az „én” jegyében lefolynia, hanem a „te”, vagyis a felebarát legyen a jelszó. Amikor Jézus az utolsó ítélet napján dicsér és fedd, egy szó sem esik az „én”-ről, hanem csakis arról, hogy ki mit cselekedett embertársa megsegítésére. Adtak-e italt a szomjazóknak, ételt az éhezőknek, ruhát a mezíteleneknek, vigasztalást a szomorúaknak, ápolást a betegeknek, és így tovább.

      Aki ezt meg nem érti, aki folyton csak a saját lelkének önző érdekeivel foglalkozik, az még igen messze van az igazi lelkiségtől. Kis Szent Teréz életének irányító elve tényleg az volt, hogy magáról teljesen megfeledkezve, mindenkinek mindene legyen. Ezen életelv a szemlélődő életű szerzeteseknél éppúgy megvan, mint a legaktívabbaknál. Szent Teréz gyermekeit arra oktatja, hogy másokért imádkozzanak és vezekeljenek, nem törődve önmagukkal. Ha ti így tesztek, akkor a ti saját érdekeiteket majd felkarolja az Úr, az Édes Jézus és Mária, a keresztények segítsége.”

 

Mária Magdolna

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/keresztenyek-segitsege

2010. október 5. Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Eljön az óra, sőt már itt is van, amikor beteljesedik mindaz, amit mondtam neked. Nagy világméretű katasztrófák sorozata vár erre a Földre. Sok lesz a halott. Az emberiség 2/3-a kipusztul. Éljetek szüntelen halálra készen, mert a halál nagyon közel van a Föld minden lakójához. Imádkozzatok a jó halál kegyelméért, mert ez a legfontosabb, sorsdöntő pillanat az életetekben. Akkor dől el örök sorsotok. Jaj nektek, ha nem tértek meg Hozzám, végtelenül irgalmas, szerető Megváltó Istenetekhez! Mondom nektek, örökre viselnetek kell majd a következményeket. Elnyeli a pokol mindazokat, akik ellenem harcolnak, és megvetnek Engem és tanításomat. Ott lesz sírás és fogcsikorgatás. A tűz soha ki nem alszik, és a férgek soha el nem enyésznek. Imádkozzatok a bűnösökért, mert sokan járnak a széles úton, amely a kárhozatra visz. Ma a sátán csapdája az, hogy nincs pokol, és ha van is, akkor üres. Ami nincs, az ellen nem kell védekezni. Pedig az evangélium nem erről szól. Apostolaimnak világosan megmondtam: a sátánt csak imádsággal és böjttel lehet kiűzni. Vigyázzatok! Ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán jár körül, keresve, kit nyeljen el. Szálljatok vele szembe keményen a hit erejével! Olvassátok az evangéliumot, és higgyetek benne! Váltsátok tettekre tanításomat, és ragaszkodjatok törvényeim megtartásához, akkor tehetetlen lesz veletek szemben ellenfelem. Készüljetek! Soha nem látott eseményeknek lesztek tanúi. Nyissátok meg szíveteket evangéliumom befogadására! Akkor nem lesz mitől félnetek. Ha meg is hal testetek, a lelketek Bennem, örök biztonságban van. Örvendezzetek az Úrban szüntelen! Bennem nyugalmat talál lelketek. Nálam örök biztonságban vagytok. Keressetek fel Engem szentségemben, a szentáldozásban. Jöjjetek Hozzám gyakran! Naponta fogadjatok be Engem a kenyér és a bor színében hótiszta lelketekbe! Előtte tisztuljatok meg a bűnbánat szentségében! Minden megbánt és meggyónt bűnt eltörlök a lelketekről. Megtisztítalak benneteket értetek kiontott drága Szent Véremmel. Bűneitekre többé nem emlékezem. Ne legyetek süketek tanításaim befogadására drága gyermekeim! Meghaltam értetek a keresztfán, hogy megszerezzem számotokra az üdvösséget. Nagyon szeretlek titeket! Szeretetből figyelmeztetlek benneteket! Szeressétek az Istent, Akinek szeretetéből léteztek! Istent szeretni annyit jelent, hogy megteszitek, amit parancsol. Hazudik az, aki azt mondja: szeretem az Istent, de felebarátját gyűlöli, és továbbra is vétkezik. Isten azonosul a felebaráttal, akit ti megloptok, becsaptok, megcsaltok. Éljetek tisztán! Őrizzétek meg tisztán a lelketeket, mert ezt Isten a saját Maga részére teremtette. A ti lelketek ajtaján kopogtat, hogy befogadjátok, és elfogadjátok Őt Megváltótoknak, Isteneteknek és Királyotoknak. Azért, hogy egyétek az Ő Testét és igyátok az Ő Vérét, és így eggyé váljatok Vele. Én, Jézus ezt ígértem: veletek maradok minden nap a világ végezetéig. Barátaimnak mondalak titeket, mert minden titkomat megosztottam veletek. Nyissátok meg a szíveteket, fogadjatok be Engem, Aki koldusként zörgetek szívetek ajtaján azért, hogy megmentsem a lelketeket, és örökre boldoggá tegyelek benneteket.”
2010. október 5. Szentségimádáson Jézus: Most X atyáról beszélek neked. Ő az Én kedves kiválasztott igaz gyermekem. Lehajoltam hozzá, és kiválasztottam őt Magamnak az Én szolgálatomra. Azért, mert láttam készségét, ahogy átadta Nekem az életét. Láttam, hogy kész elviselni az áldozatokat, a megaláztatásokat és a lemondásokat. Ő mindent kész odaadni a lelkekért, még az életét is. Annyira átadta az életét Nekem, hogy már nem is ő él, hanem Én élek általa. Én működöm, Én cselekszem. Én mentem a lelkeket. Én erősítem, Én indítom minden útjára, minden cselekedetére, az alamizsnálkodásra. Én szolgáltatom ki általa szentségeimet. Én trónolok a szívében, mint az ő Megváltója és Királya. Én vezetem őt a szűk ösvényen, amely az örök életre viszi, és Én vezetem általa a lelkeket az örök üdvösségre. Nagyon alázatos lélek. Bárcsak sok ilyen papom lenne! Akkor tömve lennének a templomok, és sorfalakat állnának a gyóntatószékek előtt. Imádkozzatok papjaimért, hogy hűséges képmásaimmá váljanak, és tettekre váltsák evangéliumomat! Erre áldalak meg mindnyájatokat az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében.”
2010. október 21. Szentségimádáson Jézus: „Édes kislányom! Az idő rövid. Élj halálra készen! Meglátsz Engem dicsőségben, és örömödnek soha nem lesz vége. Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem foghatja, amit neked készítettem. Hamarosan birtokba veszed, amit Atyám készített neked. Végezz még sok-sok jó cselekedetet! Gyakorold a szeretetet mindazokkal, akiket eléd hozok! Azt akarom, hogy királyi gazdagon érkezz haza országomba. Előttem csak a szeretet számít. A legkisebb jó tett, amit szeretetből végzel, lelkeket ment meg az örök kárhozattól. A tökéletlenségeket, gyarlóságokat, sőt még a bűnöket is eltörli az alamizsnálkodás. Segítsetek a rászorulókon! Ne hagyjatok elmenni senkit üres kézzel, aki szűkölködik, és kér tőletek! Ma a legnagyobb a lelki ínség. Mindenkinek nem tudjátok hirdetni az örömhírt, de imádkozni tudtok értük. Hozzatok áldozatokat és imádkozzatok a tudatlanokért, akik még nem ismerik tanításomat, és nem hisznek. Ezeket nagyon könnyen csapdába ejti a sátán. Imádkozzatok értük, hogy megkapják Tőlem a hit kegyelmét, ami a leghatékonyabb fegyver a sátán ellen. Mindazok, akik Bennem hisznek, és Engem szeretnek, biztonságban vannak, mert nem állnak szóba a sátánnal. De akik nem hisznek Bennem, és nem ismernek Engem és tanításomat, azok könnyen áldozatul esnek. Öntörvényűek, és ezért kiszolgáltatottak ellenfelemnek. Csak azok vannak védelem alatt, akik ismerik, és megteszik Atyám törvényeit. Ha hűségesen kitartanak az életszentségben, nem érheti őket baj. Atyám nagy jutalmat készített minden Őt szerető hűséges gyermekének. Ez a jutalom az örök élet, az örök boldogság. Igyekezzetek elnyerni az örök életet! Éljetek mindenkivel békében és szeretetben! Gyakoroljátok a nyelv böjtjét! Aki nyelvével nem vét, tökéletes. Csak a szeretet szavai hagyják el ajkatokat! Mosolyogjatok gyakran! A mosoly gyógyítja a lelkeket. Azt is, aki mosolyog, és azokat is, akikre mosolyog. Engedjétek, hogy Én szeressek, Én szóljak, Én mosolyogjak általatok! Akkor körülöttetek mennyországgá változik a föld. Kicsinyeim, értsétek meg, ti mindannyian Isten szeretetéből léteztek. Atyám arra teremtett mindnyájatokat, hogy szeressetek, és szomjazzátok a szeretetet. Ez a boldog élet titka. Szeretni, és szeretve lenni. Ez az alapja a házastársi hűségnek, a barátságnak, a testvéri összetartozásnak. Minden emberi kapcsolat szeretetet igényel. Még az állat is érzi, ha szeretik, és az is arra vágyik. Tanuljatok meg szeretni! A szeretet mindig áldozatot kíván, de olyan boldogságot nyújt, hogy felülmúl minden áldozatot és szenvedést. Én szeretetből mentem fel értetek a Golgotára. E nélkül nem tudtam volna meghozni a kereszt áldozatot, és nem is lett volna semmi értelme. A szeretet felülmúlja az emberi erőt, mert Istentől van. A szeretet értelmet ad minden kapcsolatnak, és tartalmassá teszi azt. Szeretet nélkül üres, öncélú az ember élete. Unalmas, boldogtalan. Nem tud kiteljesedni. Istennek minden egyes emberrel örök terve van. Már a fogantatása előtt ott van az Úr Szívében, és ajándékokat készített neki. De csak úgy tudja neki adni, ha elfogadja, vagyis ha igennel válaszol hívására. Ha hátat fordít az Istennek, és megy a maga feje után, soha nem fog kiteljesedni, és örökre elveszíti az ajándékokat, amit Isten neki készített. Gyermekeim! A kegyelem időhöz van kötve. Aki elutasítja, elveszíti. Aki elfogadja, az Isten munkatársa lesz. Isten szentté formálja, és örök dicsőséggel jutalmazza a mennyben. Életetek minden helyzetében döntenetek kell Isten mellett, vagy Isten ellen. Minél többször döntötök Isten mellett, annál jobban megerősödtök lelkileg, és a sátán tehetetlen lesz veletek szemben. Minél többször döntötök Isten ellen, annál gyengébbek lesztek. Ellenfelem egyre lejjebb taszít benneteket, végül a kárhozatba dönt. Az élet sok kicsi lépésből áll, de minden lépés fontos. Fontos az irány. Ha a jó irányt választjátok, jó célba értek. Ha rossz irányba mentek, az örök szenvedés a vége. Nektek kell dönteni. Az iránytű a Szentírás, az Újszövetség. Ebben minden megvan, ami az örök boldogság elérésére vezet benneteket. Ez az Én tanításom. Ezt mondtam: „Mindaz, aki hallgatja tanításomat és tettekre is váltja, hasonlít a bölcs emberhez, aki házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra, de az nem dőlt össze, mert sziklára alapozták.” (Mt.7,24-26) A szikla Én vagyok. Aki Bennem bízik, az Rám épít, és nem csalódik, mert Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig. „Mindaz pedig, aki hallgatja tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít a balga emberhez, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra. Az összedőlt és romhalmazzá vált.” (Mt.7,26-27) A homok ennek a világnak a hamis csillogása. Aki a mammonban bízik, és arra épít, az csalódni fog. Mert a vagyon kicsúszik a kezéből. „Mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelke kárt szenved? Mit is adhatna az ember cserébe lelkéért?” (Mt.16,26) Gyermekeim! A ti üdvösségetek az Én kiontott Véremben van. Én váltottalak meg benneteket a keresztfán. Az Én Vérem a ti váltságdíjatok. Ezen felül a lélek sokkal magasabb rendű, mint a test. Amikor a test meghal, feloszlik. De a lélek örökké él. Ezért a lélek az úr. A testnek a lelket kell szolgálni. A lelketeket tápláljátok a Szentírás folyamatos olvasásával! Járuljatok a szentségekhez! Tisztuljatok meg a bűnbánat szentségében! Erősödjetek meg az erősek kenyerével és borával, amely az Én Testem és Vérem. A test csak hordozza a lelket. De a lélek a fontos. Ezért ne engedjetek a test kívánságainak, mert az a lelket a testtel együtt az örök kárhozatba taszítja. Inkább tartsátok kordában a testet, és éljetek lélek szerint! Akkor az örök üdvösségre mentek. Megmentitek a lelketeket a testetekkel együtt az örök életre. Addig döntsetek Mellettem, amíg még nem késő! Ne halogassátok a döntést! Szakítsatok a bűnnel! Éljetek szüntelen készenlétben, mert a halál hirtelen jön! Csak addig tudtok változni, amíg a testetekben éltek. Odaát már mindörökké olyanok maradtok, amilyenek halálotok pillanatában voltatok. Ha szüntelen készenlétben éltek, akkor állandóan fejlődtök, mert nyitott a lelketek kegyelmeim befogadására. Akkor nem ér váratlanul a halál, mert várni fogjátok. Az Irántam való szeretet ugyanis felszítja bennetek a vágyat Szent Színem látására. Szent Pál így ír erről: „Számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség. Ha viszont tovább kell élnem, az termékeny munkát jelent. Nem tudom hát mit válasszak. Kettő között vívódom: Szeretnék megszabadulni, hogy Krisztussal legyek. Ez volna a legjobb. De hogy miattatok életben maradjak, az szükségesebb.” (Fil.1,21-25) A szentek mind erre vágytak, és mindazok, akik szeretnek Engem, Hozzám vágynak. És Én beteljesítem vágyukat. Kiragadom őket ebből a siralomvölgyből, és örökre boldoggá teszem.”
2010. október 24. Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Az idő eljött. Szent angyalaim már készen állnak, hogy megfújják a harsonát. A Föld a csapásokat nem kerülheti el. Némi enyhülést kaptok az engesztelő imákra, de kevés a megtérés, kevés az engesztelő ima, kevés az engesztelő imádkozó. A világ tobzódik, és sokan mennek a széles úton a kárhozat felé. Nagyon kevés az igazak száma, akik életszentségben élnek. Nem elég csak ajakkal imádkozni, és közben bűnben élni. Az ilyen imának nincs ereje. Az igazi ima ilyen: hittel teli, szívből jön, és tele van szeretettel Isten és a felebarát iránt. Az ilyen imának nem tudok ellenállni. Minden kegyelmet megadok rá. Életszentséget, üdvösséget, és minden körülményt, amely az igaz életre segít. De nagyon-nagyon kevés az ilyen buzgó imádkozó. Ezért kérem annyiszor, hogy térjetek meg, mert nagyon sok a képmutató ember. Ezek közönséges hazudozók, akik a hazugság atyját, a sátánt szolgálják. Ezek nem kapnak semmiféle kegyelmet, az imáiktól is undorodom. Magatokon kell kezdeni a megtérést. Az igazi életszentség ebben áll: szüntelen lelkiismeret vizsgálat. Állandó keresés: Mi az Isten akarata? Hogy viszonyulok Isten törvényeihez? Megteszem-e azokat? Mit vár tőlem Isten az adott helyzetben? Jézus és Mária hogyan cselekedtek, amikor a Földön éltek? Ha Ők lennének az én helyemben, mit tennének? A válasz ez: Mindig a szeretet és az irgalom uralkodjon a lelkemben. Szüntelenül gyakoroljam az önmegtagadást, és szeretettel öleljem át a keresztet, amivel az üdvösségem, vagy mások üdvössége szempontjából az Úr Jézus megajándékozott. Soha ne akarjak megszabadulni a kereszttől, hanem türelemmel hordozzam. A keresztre feszített Üdvözítő Isten-Emberből merítsek erőt, és Tőle kérjek megerősítést, hogy kitartsak mindhalálig. Az ilyen lélek tetszik Nekem. Az ilyen követ Engem hűségesen. Én sem lázadtam, amikor a ti üdvösségetekért ártatlanul szenvedtem. Nem harcoltam az igazamért, hanem szótlanul tűrtem az igazságtalanságokat. Nem zúgolódtam a kereszt ellen, hanem engedelmesen átkaroltam azt. Tudtam, hogy engedelmességem és áldozatom az egész világ üdvösségére válik. Mindazokat üdvözíti, akik együttműködnek kegyelmemmel. De mivel az ember teremtésekor értelmet és szabad akaratot kapott, neki kell dönteni Mellettem úgy, hogy teljesíti törvényeimet. Senkit sem üdvözíthetek, ha ő maga nem akarja. Az Én irgalmas szeretetem nem abban áll, ahogy sokan gondolják, hogy a bűnösök bemasíroznak a mennybe. Ha valaki életében többre tartotta a bűnt, mint Engem, akkor az nem is akar üdvözülni. Az Én szeretetem abban áll, hogy lehajolok a bűnöshöz, elhalmozom kegyelmekkel, és várom a válaszát. Ha megtér, akkor üdvözítem. Ha nem, akkor nem. Ilyen egyszerű. Papjaimnak többet kellene beszélni a pokolról és a kárhozatról. A széles útról, amelyen sokan mennek a kárhozatba. A keskeny útról, amely az üdvösségre visz. A megtérésre kellene buzdítani, hogy szakítsanak a bűnnel, azonnal. Még ma. Amíg a kegyelem ideje tart. Ezt különösen kellene hangsúlyozni. Az életszentség állandó harc a sátánnal és az ember saját bűnre hajló természetével. Csak ha teljes önmegtagadásban él valaki, akkor tud életszentségre jutni. Ezt kérem mindenkitől. De sokan nagyon-nagyon távol állnak ettől. Ezért lesz megtisztítva a világ, és benne az Egyház. Igyekezzetek bejutni a szűk kapun! Ez azt jelenti, hogy hagyjatok el mindent Értem, hogy elnyerjétek az örök életet. Az erőszakosoké az ország. Nem lehet lazsálni. Nap, mint nap fel kell venni a harcot a sátánnal, és az ember saját rosszra hajló természetével. Csak aki ilyen lelkülettel él, az nyeri el az országot. A mennyországért küzdeni kell. El kell érte viselni gúnyt, üldözést. Ne akarjatok mindenkinek megfelelni, csak egyedül Istennek! Aki így él, az már magában hordja az örök életet. Aki kétfelé sántikál, az képmutató. Ez pedig az örök kárhozat. Vigyázzatok, hogyan éltek! E szerint lesztek megítélve. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
 
Most a lelkek megmentéséről beszélek neked. A lélek az Isten sajátja. A teremtéskor az Isten lelket lehelt az emberbe, amitől az életre kelt. Ezért a lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. A testet arra kaptátok, hogy beilleszkedjetek az anyagi világba. A test a lélek szolgálatára van. A lélek a magasabb rendű, a test az alacsonyabb rendű. A lélek halhatatlan, a test a halál után feloszlik, megsemmisül. Porból lett és porrá lesz. Azt az időt nevezik a Földön életnek, amíg a lélek a testben időzik. Amikor a lélek kimegy a testből, akkor a test hal csak meg. A lélek átköltözik arra a helyre, amit cselekedetei szerint kiérdemelt. Három hely van. Mennyország, tisztítótűz és pokol. A lélek azonnal odamegy, mihelyst kijött a testből. A személy előtt lepereg egész élete, amiből ő már tudja, hogy hol a helye. Nagy kegyelem a lélek számára, hogy testben élhet. Elmagyarázom neked, hogy miért. Például egy ember elhatározza, hogy bűnt követ el. De valaki a rejtekben imádkozik érte. Én, Aki meghallgatom az imát, cselekszem. Erre az emberre betegséget adok. Lázas, tehetetlenül fekszik. Arra indítom a szomszédját, aki igaz hívő ember, hogy látogassa meg. Elmegy hozzá, beszélgetnek. A betegnek jól esik a látogatás. A beszélgetést Én irányítom. A szomszéd beszél a betegnek Rólam, hogy Én mennyit szenvedtem az ő lelkéért, hogy üdvözítsem. Azt akarom, hogy bűn nélkül éljen. A szomszéd előhúz a zsebéből egy Újszövetségi Szentírást, és felolvas a betegnek egy részt, a tékozló fiú történetét. Én közben kopogtatok a beteg szívének az ajtaján. Ő magába száll, és szívből megbánja szándékát, aminek az elkövetésében megakadályoztam. Többé már nem akar vétkezni. Jól esnek neki az evangélium szavai. Befogad Engem a szívébe, és imádkozik. Ez a megtérés. Gyermekeim! Ha tudnátok, hogy mekkora ereje és hatása van a szívből mondott imának, szüntelen imádkoznátok! Elég egyetlen fohász is, és megmenekül egy lélek. Amikor halljátok, hogy valaki káromkodik, mondjatok el érte egy fohászt! Pl. így: Jézusom, a Te érte kiontott drága Szent Véredre kérlek, ne hagyd elkárhozni ezt az embert! Ígérem nektek, hogy megmentem őt. Egyetlen fohászért, amit egy pillanat alatt mondtatok hittel és szívből. Könyörögve kérlek, mentsétek meg a lelkeket! Legyetek az Én eszközeim! Szent Véremre kérlek benneteket! Nem az számít, hogy milyen imát mondotok, és milyen szavakkal van megfogalmazva. A tartalom számít, a saját szavaitokkal, és legyen hittel teli, és jöjjön szívből. Aki Bennem bízik, az meg nem szégyenül. Én, a ti Megváltó Jézusotok mindig meghallgatom a lelkekért mondott imáitokat, és megmentem mindazokat, akikért imádkoztok. Éljetek ezzel a nagy lehetőséggel! Kérjetek sokat! Imádkozzatok a világ végezetéig élő összes lelkekért!”
 
2010. október 24. Szentségimádáson Jézus: „X-nek ezt üzenem: Drága kislányom! Nagyon szeretlek téged. Folytasd továbbra is szép tiszta életedet! Nagy örömöm telik benned. Majd csak a mennyben fogod meglátni szép tiszta igaz életed gyümölcseit. Rengeteg lelket mentek általad. Nem te élsz már, hanem Én élek általad, és ez az életszentség. Ez vigasztaljon, amikor nehézségek és kudarcok érnek. Minden mögött Én állok. Szükség van a szenvedésre, az áldozatra a lelkek megmentéséért. Nézd, Én mennyit szenvedtem! De országomban ezeknek fogsz a legjobban örülni, mert erre kapod a legtöbb lelket. Imáidra is sok-sok lélek kapja meg az üdvösségre vezető kegyelmet. Hamarosan megállsz Színem előtt, és átveszed örök jutalmamat. Nagyon fogsz csodálkozni bőkezűségemen, túlcsorduló jóságomon. De Én túlcsorduló bőséggel jutalmazom meg mindazokat, akik irgalmasságot gyakorolnak. Odaát nagy gazdagság és pompa vár rád. De lelked fénye, öröme Én leszek. Én, és Bennem a Szentháromság. Kimondhatatlanul boldog leszel. Készülj erre a napra! Imádkozd el minden nap a Te Deumot! Már nagyon közel van. Mondd Nekem gyakran: Szeretlek, Jézusom! Már nagyon vágyom Hozzád! És Én beteljesítem vágyadat.”

Vigyázz lelked csendjére

1963. október 2.

Az Úr Jézus így szólt:
“Ne engedd, hogy a föld vonzzon magához. Te nyílegyenesen repülsz Felém, a sok kegyelem segítségével, mellyel elhalmozlak. Ezáltal tudsz megmaradni röptödben. Visszaesést nem engedünk, mert kegyelmeim állandó röpülésben tartanak. S közel az idő, csak légy türelmes. Én már alig várom jöttödet. Kislányom, Erzsébetem! Szívemre ölellek, és minden szenvedésedért, melyet megváltó munkámért vállaltál, el nem mondható jutalmat kapsz.”

1963. október 9.

A Szűzanya is kért nagyon szelíd szavakkal:
“Kármelita kislányom! Vigyázz lelked csendjére! Semmi neszt be ne engedj, mely lelked csendjét zavarná, mert szavaink úgy fognak továbbra is szólni, ha alázatos, szent áhítattal hallgatsz szavainkra.”

A Szent Szűznek ezek a szavai úgy hangzottak lelkemben, mint mikor mi, édesanyák, intjük, óvjuk gyermekeinket aggódó, féltő szeretettel.

1963. október 18.

A virrasztás idején a Szűzanya kezdett velem beszélni, és közben édesanyai Szívének határtalan fájdalmát lelkembe árasztotta, és miközben lelkem megtelt anyai Szívének fájdalmával, Ő tovább beszélt:
“Kislányom, csak egy anya értheti meg lelkem szorongását és fájdalmát. Azért szólok hozzád. Te tudod, mi az aggodalom. Tudom, megértesz. Ó, az Én gyermekeim közül, de sokan elkárhoznak! Roskadok a fájdalomtól, s azért osztom meg veled, hogy ösztökéljen mindjobban a szent ügy megindítására. Anya vagy te is, és Szívem aggodalma a tied is.”

Közben anyai fájdalmát növelte lelkemben, s újra kért, ne sajnáljak semmi fáradságot, és ne mellőzzem kérését, mely rajtam keresztül fog megindulni.

1963. október 19. – szombat

Reggel, már az ébredésnél egy megrázó szavával csak ennyit mondott a Szűzanya:
“Menj, gyermekem, siess! Minden perc a lelkek elvesztését jelenti. Menj, gyermekem!” – ismételte újra.

A szentáldozás után is arra kért:
“Ne engedd úrrá lenni magadban a kételkedés ólomsúlyú érzelmeit, mert ez csak gátol terveim keresztülvitelében! Most rövidesen olyan személyekhez fogom az ügyet vezérelni, akik nagymértékben előre lendítik szent ügyemet.”

Ezen szavaira még jobban lelkemre nehezedett a kételkedés: Édesanyám, már annyi indítást elfogadtam és kérésednek minden erőmmel eleget tettem, mindez csak kísérlet maradt… Bocsáss meg!… Nem akarok én semmit tenni az én képzeletem szerint. De mivel látjátok, mennyit szenvedek emiatt, fosszatok meg hát teljesen minden gondolattól, és csak azt tudjam gondolni és tenni, amire ti kértek. Ha szabad azt kérnem, tartsátok távol tőlem azt, hogy saját képzelgéseimnek vagyok áldozata…
Míg így tehetetlenül vergődtem, a Szent Szűz csak ennyit mondott:
“Higgy anyai hatalmamban!”
Éreztem tehát, mennem kell az Ő indítására… Tennem kell a Szent Szűz kérését, mely lelkemben, mint vészjósló harang állandóan sürget.

1963. október 22.

Ahogy a szentmiséről hazajöttem és elkezdtem házimunkám végzését, Szent Őrangyalom arra kért, hogy vonuljak el és imádjam a Szentháromságot. Őrangyalom kérésére kis szobámba vonultam, mely a kert végében egy kis házacskában van. A Szentháromság imádása közben itt átélt csodás kegyelmekről nem lehet beszélni, sem írni. Ezt csak átélni lehet. Itt minden emberi szó gyenge. Volt idő, mikor a Szentháromság által átsugárzó kegyelmek átáradását fényességük és megvilágításuk fényénél valamelyest le tudtam írni, de az csak halvány, homállyal fedett ahhoz képest, ahogy ezt most éreznem, átélnem engedik.

1963. október 23-24.

A Szentháromság imádásában elmerülve telt el mind a két nap. S időközben a kételyek oly mértékben zavarták lelkemet, hogy most már úgy éreztem, ez a végsőkig kimerít. Nem tudok szabadulni nyomasztó lelki kínjaimtól, hogy saját képzelgéseimnek vagyok esztelen áldozata. Ki tud ettől megszabadítani? Hiszen ez nem a gonosz kísértése, lelkemben a Sátánt a Szűzanya megvakította már régen. Valóban önmagamtól erednek ezek a küzdelmek? Most éppen nincs alkalmam arra, hogy lelkiatyámhoz menjek, ő bizonyára tisztázni tudná a lelkemben uralkodó kételyek zavargását.

Úgy éreztem, hogy lelkem szédítő magas árbocra kapaszkodik fel, és vagy lesz erőm oda feljutni, vagy zuhanok le a mélybe. De ezt a hosszantartó küzdelmet már nem bírom tovább… Kínlódásom közben is éreztem, hogy a Szentháromságban való elmerülés tartja fenn lelkemet, hogy végképp fel ne adjam a heves küzdelmet, mely csak nem akart szűnni a lelkemben.

Estére járt már az idő, amikor az Úr Jézushoz mentem, hogy ott lelkem megpihenjen… Majd hirtelen a Szeretet Lelke remegő érzéssel töltött el.
Azt kell írnom, hogy a tér és idő érzete megszűnt bennem, és ebben a lelki elragadtatásban az Úr szólalt meg. Hangja rendkívüli erőt árasztott reám, és szavait egészen emberi hangja által adta tudtomra:
“Leányom, a nagy küzdelmek jutalmaként a Szentháromság fokozott mértékben birtokába vette lelkedet. Tetőfokára juttattam most minden emberi erőd megfeszítését. Ne lepődj meg azon, amit és ahogyan most szólok. Hogy megértsed szavaim értelmét, csakis ilyen, általad ismert szavakkal adhatom tudtodra, hogy mind mennyiségben, mind minőségben megfeleltél az isteni követelményeknek.”

E szavai lelkemet elképzelhetetlen örömökbe engedték elmerülni, miközben tovább szólt még:
“Ezentúl, mivel a kételyek szorongásától megtisztult a lelked, most már gyakran lesz részed abban, hogy a mennyei Atyához felemelkedj és elmerülj a Szentháromság csodálatos gyönyörűségében. Én most már ritkábban fogok szólni hozzád. A Szentháromságban való gyakori elmerülésed által emelkedik lelked mind nagyobb mértékben Istenhez és időzik a mennyei Atya társaságában. Szenvedéseid értékálló jutalma ez.

Kételyeid helyett most másféle szenvedések ajándékával jutalmazlak meg: Ezentúl nagy harcot kell vívnod állandóan a test követeléseivel, mely lelked magasra törő vágyait igyekszik nagy erővel a földhöz vonzani. Csakis ennek állandó leküzdése és féken tartása által maradhatsz meg a Szeretet Lelkének birtokában. Fáradságos küzdelmeid minden áldozatát a 12 papi személy javára fogom fordítani, kik Anyám Szeretetlángját lesznek hivatva ismertté tenni és elindítani.”

Most a Szűzanya kapcsolódott bele, és mérhetetlen szeretetében így szólt:
“Szavaim hitelességét érvényre juttatom lelkedben, kicsi eszközöm. Alázat, áldozat! Ez a kettő elválaszthatatlanul uralja lelkedet. Higgy most már végre anyai hatalmamban, mely hatalommal a Sátánt megvakítom és a világot a kárhozattól megmentem.”

1963. október 28.

Este az Úr Jézushoz mentem… Útközben is Benne elmerülve mentem, hogy legalább azt a csendességet jól kihasználjam… Megkérdeztem az Úr Jézust: Imádott Jézusom, a leírt szavak között van-e olyan, ami az én képzelgésemből származik? Mutass rá kérlek, mert ez még nyugtalanít! Ő egyszerre mellém állt, áldott kezét vállamra tette – nem láttam, csak éreznem engedte jelenlétét, mintegy mosolyogva azt mondta:
“Semmi okod arra, hogy ilyesmire gondolj!”
S szavai nyomán jelenlétének érzetét még tovább is fokozta.


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Dél-Alföld
  • Dél-Dunántúl
  • Délvidék
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Észak-Alföld
  • Észak-Magyarország
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyökereink
  • Haladunk, haladunk, az ösvényt ne tévesszük szem elől…
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsony
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Közép-Dunántúl
  • Közép-Magyarország
  • Legendák, mesék, mondák
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • MártírSors
  • Meddig még?
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Munkanapló
  • Nyugat-Dunántúl
  • Olvasó gondolkodó
  • Örökimádás
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pünkösd-ElJövet
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: