‘1016’ cimkéjű bejegyzések

A Szűzanya véres könnyei

2018. 10. 05, Péntek

Álmomban láttam egy Szűzanya szobrot, ami megelevenedett és életnagyságú lett. Rajtam kívül még számtalan ember volt jelen, és közöttük sok fiatal volt. A Szűzanya szomorú véres könnyeket hullatott. A szeme alatti résznél rengeteg vércsepp gyűlt össze vérrögként. Még sosem láttam így sírni édesanyánkat. A tekintetéből szeretet áradt, de ugyanakkor fájdalom is. Ami feltűnt nekem, hogy a Szűzanya háromszor nézett az ég felé és háromszor az emberek felé.

Szűzanya: „Véres könnyeket hullatok szüntelen a bűnösökért. Fiam minden szenvedését átérzem, aki szenved a bűnök miatt. Háromszor tekintettem az ég felé, hogy felhívjam a figyelmeteket a Szentháromságra. Szomorúan nézem, hogy az emberek nem akarnak figyelni az Isten által küldött jelekre. Ha az emberek nem térnek meg és nem tartanak bűnbánatot, akkor nem fogják tudni elkerülni Isten szent haragját.”

Mária Magdolna

Az ember terhe

2018. 10.14, Vasárnap

Az Úr egy pusztába vezetett engem, ahol emberek sokasága haladt két irányba. Az egyik oldalt olyan emberek haladtak keskeny úton, akik vállukon hordozták saját keresztjüket és így követték Krisztus útját. Ők kevesen voltak, de biztos cél felé mentek. Arcukon remény volt, és érezhető volt, hogy Isten, szeretetével erőt ad nekik. Ezeknek az embereknek a szíve egyedül Istenhez ragaszkodott és nem a földi dolgokhoz. Jézus megáldotta ezeket az embereket, és közben azt mondta felém: „Nézd őket! Látod, hogy milyen könnyedén haladnak az úton?A szívük szabad.”

A másik oldalt olyan emberek haladtak a széles úton, akiknek a vállán hatalmas zsákokat láttam, ami tele volt földi dolgokkal (pl. tárgyak, vagyon stb.). Ők nehezen tudtak haladni a nagy súly miatt. Többségük gazdag emberekből állt. A szívük ragaszkodott erősen a zsák minden tartalmához. Az én Megváltóm nagy szeretetében eléjük állt és azt mondta feléjük:

„Gyermekeim, Én vagyok az út, az igazság és az élet. Aki Engem követ, az kiszabadul a bűn rabságából. Engedjétek meg szíveteknek, hogy  Azt (itt Istenről van szó) szolgálja, akiért teremtetett.”

Az emberek arcán aggodalmat, meglepődést láttam és hallottam, ahogy lázadásuk közepette így szóltak: „Dobjuk el magunktól mindazt, amiért egész életünkben megdolgoztunk? Munkánk gyümölcse képezi minden vagyonunkat. Mi nem tudunk lemondani semmiről, hiszen kiérdemeltük.”

Jézus arca elszomorodott, mert látta ezeknek az embereknek a nyomorúságát. Lelkük nem volt szabad,  mert múlandó dolgokhoz ragaszkodtak és nem törekedtek arra, hogy a Mennyben gyűjtsenek kincseket. Láttam, hogy a sokaság között ennek ellenére néhányan felismerték az Úr beszédét és szabadulásra vágytak. Őket az Üdvözítő magához ölelte és megmutatta nekik az üdvösséghez vezető utat.

Jézus: „Ma sok ember szíve üres, mert nem adnak helyet Isten számára. Az ürességet múlandó földi dolgokkal akarják pótolni. Ám a vagyon, a siker és a hatalom olthatatlan szomjúságot okoz az ember szívében. Ez nehéz terhet jelent a szívnek. A gazdag ifjú nem tudott lemondani a vagyonáról, mert félt attól, hogy mi lesz vele, ha vagyon nélkül marad. Ő a saját érdekeit helyezte középpontba és nem Isten akaratát. Szívem azóta is fáj a gazdag emberekért, mert ők nem Bennem bíznak, hanem a vagyonukban. A Sátán legnagyobb kísértése most a jólét, a kényelmes élet jó oldalának a hangsúlyozása. Ebben az állapotban a lelkek könnyedén lanyhákká válnak vagy hitehagyottá. Gyermekeim, sose felejtsétek el, hogy Isten mindenkiről gondoskodik. Ne akarjatok úgy berendezkedni ebbe a világba, mintha mindent magatokkal vihetnétek a túlvilágra! Az ítélet során csakis a tetteitek fognak számítani. Legyetek lélekben szegények és elégedjetek meg az egyszerű életformával! Az egyszerűség segít abban, hogy egyedül csak Istenben keressétek minden örömötöket.”

Mária Magdolna

Normafa szabadtéri oltár

2018. 10. 16, Kedd

Imádság közben a Szűzanya lélekben elvitt a Normafához, ahol előre láttam a szabadtéri oltár építését. Láttam édesanyám szomorúságát, aki azt mondta:

„A szabadtéri oltár nem fogja helyettesíteni az engesztelő templommal kapcsolatos kérésemet. Ha ez az oltár felépül, akkor még több időt fogtok elveszíteni a templom megépítéséig. A Sátán tudja, hogy kevés ideje van hátra. Ő ellenfelének tekint engem, mert tudja, hogy sok lelket vezetek Isten felé. Én, mint a Világ Győzelmes Királynője akkor fogom eltaposni a kígyó fejét, ha minden magyar ember elfogad engem és kész engesztelni a bűnösökért, akik Istent szüntelen megbántják. Magyarország most védelem alatt áll, mert ennek az országnak kell irányt mutatnia a bajba jutott Európának. Ám ez nem jelenti azt, hogy a hazátokat érintő külső fenyegetések bármikor megszűnnének. Imádkozzatok és tartsatok bűnbánatot, mert Isten különösen meghallgatja az alázatos és bűnbánattal teli szíveket! Sose feledjétek el, hogy az alázatos lélek bármit kiesdhet Istentől.”

Mária Magdolna

A bűn sötétségbe borítja a Földet

2018. 10. 21, Vasárnap

Az Úr megmutatta a Föld állapotát. Láttam, hogy a kontinensek lassan átalakulnak a természeti katasztrófák miatt. A Földet kívülről a bűn sötét felhői vették körül. A sötétségben azonban feltűnt nekem néhány fény, amely reményt adott. Jézus azt mondta:

„A fények az Én eucharisztikus jelenlétemre utalnak. Ahol megszüntetik jelenlétemet, ott a remény is lassan megszűnik. Gyermekeim, az Én örökkévaló áldozatom tartja fenn a világot, ezért mindennél többre becsüljétek a szentmise értékét. A Sátán elérte, hogy evilág fejedelme lehessen. Ám tudja, hogy ereje sosem lehet teljes, mert Én, a Legfőbb Jó az útjában állok. Most minden úgy látszik, hogy a bűn természetes dolog. Az ördög elhitteti az emberekkel, hogy ez az állapot jó. Az emberiség rosszabb állapotba került, mint valaha az eddigi történelem során. Az Én híveim nagy próbatétel alatt állnak. Bizony mondom nektek, már sokan elbuktak, még választottaim közül is alig maradtak hűek hozzám. Kevesen fognak mindvégig kitartani Mellettem. Az események hozzájárulnak ahhoz, hogy a szétválasztódás beteljesedjen. Édesanyám felhívta figyelmeteket a XX. század megjövendölt eseményeire, amik folyamatosan bekövetkeznek, hiszen az ő szavai igazak. Mivel az emberiség nem akar változni, így engedem, hogy a bűnök következményei megvalósuljanak. Aki követni akar Engem, az mindennap tartson maga elé egy lelkitükröt. Csak úgy maradhattok meg Én Bennem, ha beismeritek minden gyengeségeteket és felismeritek azt, hogy Nélkülem elvesznétek. Elsősorban nektek van szükségetek Rám, hiszen a teremtményeim vagytok.  Gyermekeim, a világ legnagyobb harca a szellemi harc, ami a fizikai harc fölött áll. Az imádságban és a böjtben keressétek mindig a megoldást.”

Mária Magdolna

Királynőnk a Mennyből vezet minket

2018. 10. 25, Csütörtök

Édesanyám megjelent előttem és így szólt: „Amikor hazátokért imádkoztok, akkor lélekben gyertyával a kezetekben ott álltok a katonák és rendőrök mellett, akik őrzik a határotokat és védelmezik. Ők az imáitok által külön erőt kapnak a kitartó küzdelemhez. Őseitek a különböző harcok során külön felhívták a nép figyelmét az imádságra, hiszen tudták, hogy az Istenhez való imádság megsegíti őket. Sok ígéretet kaptatok hazátok védelmével kapcsolatban, amik be is teljesednek a szemetek láttára. Ám az imádságban sose lankadjatok el, mert az ima sokszor a biztonságotokat nyújthatja. Gyermekeim, most fogtok igazán szembesülni azzal, amit a Szentírás mond: A sárkány haragra lobbant az asszony ellen, és harcba szállt többi gyermekével, aki megtartja Isten parancsait és kitart Jézus tanúsága mellett (Jel 12, 17). Akik követnek engem, azoknak velem együtt harcolniuk kell a sárkány ellen. Ez legfőképpen szellemi harc, amely a lelkekért folyik. Gyermekeim, Fiam az Egyház édesanyjává tett engem és így az egész emberiség édesanyjává váltam. A kígyó el akarja nyelni az egyházat, de tönkre nem fogja tudni tenni, hiszen Fiam biztos alapokra helyezte. Ne féljetek, mert Isten nem fogja hagyni, hogy minden elvesszen! Gyermekeim, kapaszkodjatok a rózsafüzér imádságába, mert ez a legnagyobb fegyver a bukott angyalok ellen, akik az erejétől megbénulnak. A magyar nép nem vész el, mert királynőtök a Mennyből vezet titeket.”

A nagy Magyarország fölött láttam Krisztust a kereszten függni. A kereszt fekvő helyzetben volt hazánk fölött. Jézus sebeiből folyt a vér, mely a hazánkra hullott. A Szent Vér hazánk tisztulására vált folyamatosan. Láttam, hogy e kegyelem elősegíti a Magyarországhoz tartozó országok egységét, melyeket a Trianon során hazánktól elválasztottak.  Azt is láttam, hogy csak azok az országok fognak nagy védelemben részesülni, akik Istent elfogadják. Hallottam, hogy az Úr ezt mondta: „Magyarországot vissza fogom állítani az eredeti állapotába, ahol a  magyarok között nem lesznek többé határok. Hogy mikor és milyen módon fog ez történni, azt nem árulom el. Ezt a titkot fenntartom magamnak.”

Szeretetláng rózsafüzér

Szűzanya: „Ez a rózsafüzér nagy kegyelmet jelent a magyaroknak és általa a világnak, mert ez az ima elősegíti Szeplőtelen Szívem diadalát. Amikor a szeretetláng rózsafüzért imádkozzátok, akkor a Sátán ideje lerövidül, mert közeleg az ő eltiprása.”

Mária Magdolna

Imádság

2016.10.16.

Kedveseim, magasztaljátok a mindenség Urát és dicsőítsétek Szent Nevét, mert Ő valóban hatalmas és minden dicséretre méltó. Énekeljetek Neki hálaéneket és mindenkor fejezzétek ki hódolatotokat. Alázkodjatok meg Isten jelenlétében, amikor a szentmisén vagytok, és minden erőtökkel figyeljetek Rá. Amikor imádkoztok, úgy tegyétek, mint akik ott állnak Isten színe előtt. Lélekben ima közben is sokszor boruljatok le Előtte és hódolattal fogadjátok Őt, mert valóban szent és halhatatlan Isten, aki mindennek a Teremtője. Minél jobban kifejezitek az Atya előtt szereteteteket, annál hatékonyabb lesz kegyelme felétek. Éljétek át az imát olyan mély hódolattal, amellyel kifejezitek hozzátartozásotokat.

2016. 10. 19.

Kedveseim, amikor közösségeitekben összegyűltök, buzgón imádkozzatok. Ezt úgy tegyétek, mintha nagy tömegben imádkoznátok. Ez azért fontos, mert sokak helyett kell imádkoznotok. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mennyire fontos a közösségben elmondott ima. Gyulladjon szívetek lángra és gyújtsátok meg azoknak a szívét is, akik nem imádkoznak. Az ima nagy kegyelem, mert eljut azokhoz, akikért felajánljátok. Úgy imádkozzatok, mintha égne a ház és úgy hívjátok Istent segítségül. Vegyétek komolyan, hogy az Úr is komolyan vegye imáitokat!

2016. 10. 24.

Kedveseim, amikor az Úr elé járultok az Oltáriszentségben, akkor egészen feledkezzetek meg önmagatokról. Engedjétek Jézust egészen feloldódni magatokban, váljatok vele eggyé, hogy minden feszültség kisimuljon bennetek. Ez a találkozás legyen egészen bensőséges kapcsolat köztetek és Jézus között. Őt dicsőítsétek, imádjátok és magasztaljátok, mert Ő valóban szent és örök Isten. Hódoló szívetek képes ilyenkor egészen megújulni, mert Isten dicsőítése átragyogja lelketeket. Ez a megtérés, az első szeretet állapotához is hasonlítható, mert Isten odafordította lelketeket Őhozzá, ezért vagytok képesek dicsőíteni Őt. Legyetek azon, hogy a Krisztussal való egységetek áramoljon rá a környezetetekre. Így éljétek le napjaitokat mindig megújulva.

2016. 10. 27.

Kedveseim, amikor összegyűltök, hogy közösségben imádkozzatok, ne feledjétek, hogy a közös imának óriási ereje van. Mindenki azért felelős, hogy teljes összeszedettségben egészen a Szentháromság személyeire és a Szűzanyára figyeljen. Adjátok át magatokat az imának, mert csak így lesz hatékony a ti közbenjárásotok. Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjen szívetek a világi dolgokban, mert az kizökkenthet titeket az átadottságból. Az Úr kéri, hogy ne az érzelmekre törekedjetek, hanem értelemmel imádkozzatok. Amikor értelmeteket rászegezitek az imádságra, akkor tudatosul bennetek, hogy mit és hogyan imádkoztok.

2016. 11. 02. Halottak napja

Kedveseim, imádkozzatok és ne csak saját elhunytjaitokért, hanem a tisztítótűzben szenvedő többi lelkekért is. Ebben a hónapban különösen sokat tehettek értük, mert nagy kegyelmet készített Isten az Ő irgalmasságának évében. Különösen azokért imádkozzatok, akikről senki sem emlékezik meg. Csak a tiszta lélekkel végzett ima hatékony, mert általa tudjátok oda vinni őket Krisztushoz. Engedjétek, hogy lelketeket is átformálja azáltal, hogy komoly lelkiismeretvizsgálatot és bűnbánatot tartotok. Így megtartjátok lelketek tisztának és fedhetetlen életmódotokkal méltóképpen közbenjárhattok elhunytjaitokért.

2016. 11. 03.

Kedveseim, amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, hanem vessétek Jézus lábai elé kéréseiteket és higgyétek, hogy Ő meghallgatja azokat. Akkor nem szaporítjátok a szót, ha bíztok abban, aki elé viszitek könyörgéseiteket és tudjátok, hogy Ő meghallgat titeket. Mielőtt imába kezdtek a Szentlélek megmutatja nektek, hogy mit imádkozzatok. Bízzátok rá magatokat teljesen. Ha a Szent Szűz közbenjárását kéritek, akkor ő megtanítja nektek, hogy vele együtt végezzétek imáitokat, mert az biztosan Szent Fia elé jut. Amikor saját szavaitokat viszitek Isten elé, ne gondoljátok, hogy az nem a Szentlélek indítására történik, mert Jézus neve csak a Szentlélek által mondható ki, ezért bátran terjesszétek Elé kéréseiteket és bízzatok abban, hogy meghallgatásra találnak.

2016. 11. 04.

Kedveseim, bíztatlak benneteket, hogy ne lankadjatok el, amikor imádkoztok. Mindig találhattok kifogásokat és jól meg is magyarázzhatjátok, pedig óriási a tét. Nem kér sok imát tőletek Jézus, de amiről érzitek a szívetekben, hogy kéri, azt ne mulasszátok el. Vannak állapotbeli kötelességek, amelyeket meg kell tenni, és ha emiatt marad el az ima, akkor nem hibáztok. Igyekezzetek azon, hogy önhibátokból ne hiányozzon életetekből az ima és az engesztelés. Amikor imádkoztok, akkor odaviszitek Jézus elé ügyeiteket, főleg az egyház sorsát és mindazt, ami a szívetekbe van írva. Jézus jelenlétében a Szűzanyával együtt végezzétek felajánlásaitokat! Ezeket a pillanatokat nagyon szeressétek, mert hatalmas kegyelmet jelentenek.

2016. 11. 09.

Kedveseim, amikor Isten hajlékába léptek, gondoljatok arra, hogy az Úr nemcsak előttetek van, hanem bennetek is jelen van, hiszen a Szentlélek templomai vagytok. A templom legdíszesebb helye az oltár, ahol az Oltáriszentséget őrzik. Nektek is a lelketek templomában őriznetek kell Jézust, aki gyakran betér szívetekbe és vigaszt nyújt nektek. Minél tisztább a lelketek, annál nagyobb örömmel van jelen Jézus bennetek. Vigyázzatok, hogy a bűn által ne okozzatok Neki szomorúságot. Ne hagyjátok, hogy a bűn megfertőzze lelketeket, hanem inkább akarjátok azt, hogy Ő gyönyörűséget leljen bennetek. Imádjátok Jézust tiszta lélekkel, szent ünnepi díszben és adjátok meg számára a Neki kijáró tiszteletet.

2016. 11. 10.

Kedveseim, senki ne kényszerből imádkozzon! Imádkozni csak önként és Isten iránti szeretetből lehet. Ha ezt valaki nem így éli meg, akkor inkább ne imádkozzon, mert az lelkének kárára válna. Az imát nem lehet senkitől sem kikényszeríteni. De aki megkapta a hívást, még ha a nehezére is esik, akkor is imádkozzon, és ne engedje, hogy a kísértő megzavarja őt. Az imádság a legnagyobb kegyelmek közé tartozik, amit Isten azoknak ad meg, akik Őt szeretik.

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1159-imadsag

 

Adventi lelkiismeret vizsgálat.

2016. 11. 27.

Gyermekeim, vegyétek komolyan az adventi készülést. Keressetek alkalmat az elvonulásra és kérjétek a Szentlelket, hogy mutassa meg nektek a hiányosságaitokat. Ne féljetek felismerni korlátaitokat, mert ezek segítenek rávilágítani hibáitokra. Éljetek a jelenlétemben, és akkor könnyebben felismeritek gyengeségeiteket. De ne feledkezzetek meg a jócselekedeteitekről sem, melyeket Én ajándékoztam nektek. Ragadjatok pajzsot, vértet és harcoljatok a gonosz támadásai ellen, aki állandóan keresi az alkalmat arra, hogy elgáncsoljon titeket.

Jézus

2016.11.28.

Kedveseim, az új egyházi év kezdetén végezzünk komoly lelkiismeret vizsgálatot. Sok minden van, amire nem gondolunk, és olyan könnyen elmegyünk mellette, pedig bennünk van, mert a megszokás rabul ejtett. Érdemes lenne megvizsgálni milyenek a megszokott viselkedési formáink! Van-e köztük olyan, ami nem Istennek tetsző? Milyenek a világban végzett tevékenységeink? Milyenek az emberi kapcsolataink? Kikre neheztelünk? Mi lehet ennek az oka? Talán a mi visszahúzódásunk, mert nincs kedvünk kommunikálni? Engedjétek magatokat Krisztus szemüvegén keresztül szemlélni! A Szentlélek segítsen felismerni mindazt, ami hiányosság az életünkben!

2016.11.29.

Kedveseim, amikor megvizsgáljátok lelketeket, gondoljatok arra, hogy mekkora kegyelemben részesít az Úr benneteket. Mert Isten kegyelme nélkül nem tudnátok kijavítani hibáitokat. Az Úr hatalmas ereje képessé tesz arra, hogy felismerjétek korlátaitokat és megvalljátok bűneiteket. Sok ember teljesen elaltatta lelkiismeretét, mert nem jelent neki semmit Jézus. Ezért nekünk nemcsak azért kell imádkoznunk, hogy jól felismerjük bűneinket, hanem azért is, hogy testvéreinket is megérintse a bűnbánat kegyelme. Minél jobban sikerül beismerni saját bűneinket, annál hatékonyabbak lesznek a másokért mondott imáink is.

2016.12.01.

Kedveseim, amikor lelkiismeret vizsgálatot tartotok, ne arra gondoljatok, hogy mit nem csináltatok jól, hanem engedjétek, hogy Jézus segítsen nektek a felismerésben. Nem biztos, hogy a ti elgondolásotok szerinti mércével mér benneteket. Lehetnek olyanok is, amelyekre nem gondoltok, mégis fontos lehet számotokra. Imádkozzatok, hogy Jézus szemüvegén keresztül szemléljétek magatokat. Mindent adjatok át Neki, mert gondja van rátok. Tudja mi használ lelketek javára. Így imádkozzatok: Jézusom, átadom Neked minden rendetlenségemet, és segíts nekem, hogy minden jóra forduljon. Hálás vagyok Neked mindörökké.

2016.12.02.

Kedveseim, ne csak a bűneiteket vizsgáljátok meg, hanem keressétek meg azoknak gyökereit. Pl. mi okoz félelmet bennetek, és miért aggódtok a jövő miatt? Mért vagytok sokszor elégedetlenek? Mert ezek zavart idézhetnek elő a lelketekben. Legyetek őszinték magatokkal és ismerjétek fel a károk okozóit. Törekedjetek a helyes önismeretre és értékeljétek a szándékot. Ne hozzatok ítéletet magatokra, ne legyetek túl szigorúak! Alázattal fogadjátok a figyelmeztetéseket, inkább okuljatok belőlük. Mindenért adjatok hálát Istennek.

2016. 12. 03.

Kedveseim, tűzzétek ki fontos célul saját lelketek megmentését. Ennek érdekében kövessetek el mindent. Imádkozzatok, hogy legyen erőtök kitartani a buzgóságban. Ne engedjétek szíveteket lankadni. Kérjétek az erősség Lelkét, hogy mindig kibírjátok a rátok mért megpróbáltatást. Mindenki saját magáért tud a leghatékonyabban imádkozni. Bár előfordul, hogy nem látjuk tisztán önmagunkat. Akkor Jézus feltárja nekünk Szentlelke által gyenge pontjainkat, és fel tudjuk ismerni, hogy kijavítsuk azokat. Soha ne hagyjuk abba saját magunk megtérésén munkálkodni, és tegyünk meg minden tőlünk telhetőt.

2016.12. 04.

Oltáriszentségi Jézus: Drága engesztelő gyermekeim! Szeretetem irántatok határtalan. Itt vagyok köztetek és árasztom kegyelmeimet azokra, akik kérik Tőlem. Legyetek nagyon boldogok, mert Hozzám tartoztok. Őrizzétek szíveteket szentségben és igazságban. Milyen kiváltságos kegyelemben részesültök, akik eljöttetek imádásomra. Szeretnék szívetekhez szólni és feltámasztani lelketekben az új embert. Nyissátok meg fületeket és hallgassatok Szentlelkemre. Sokszor éltetek már át komoly lelki élményt, mégis kevesen vannak, akik beengednek lelkük mélyére. Amikor követtek Engem feltárom nektek és felszínre hozom a valóságot. Engedjétek, hogy vezesselek benneteket. Tanuljátok meg úgy látni magatokat, ahogy Én látlak titeket. Hívjatok és megérkezem és megmutatok mindent, ami lelketek üdvösségét előmozdítja. Ne féljetek felismerni lelketek visszásságait, inkább örüljetek ennek, mert ha nem kerülnének napvilágra dolgaitok, vakságban élnétek. Szeretném, ha visszanyernétek lelki békéteket.

Anna Terézia

 

http://engesztelok.hu/lelkielet/1167-adventi-lelkiismeretvizsgalat

Szeplőtelen Fogantatás

 

2016.12.08.

Gyermekeim! Édesanyai szeretettel jöttem el hozzátok. Szeplőtelen Fogantatásom Ünnepén nagy kegyelmeket kértem számotokra Jézusnál. Adja meg nektek, hogy szentül és feddhetetlenül éljetek, ahogy Mennyei Atyánk kívánja tőletek. Ezt csak azok tudják megélni, akik megszabadulnak még a rejtett bűneiktől is. Úgy szeretnélek látni benneteket, mint akik törekedtek a kiengesztelődésre. Maradjatok Velem, és segítek nektek megszerezni azokat a kegyelmeket, melyek szükségesek lelki fejlődésetekhez. Legyetek nagyon buzgók. Vértezzétek fel magatokat lelki fegyverekkel, mert a gonosz azon mesterkedik, hogyan raboljon el titeket. Ha velem együtt imádkoztok, és egymással egységben, akkor a szeretetem köteléke körülvesz és oltalmamba fogadlak benneteket. Szeplőtelen Szűzanya

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1170-szeplotelen-fogantatas

 

Rejtett bűnök

 

 

2016.12. 09. Önigazollás, helytelen önismeret

Kedveseim, az ádventi idő lehetőséget ad a mélyebb átgondolásra. Amikor az ember rosszat tesz, igyekszik tettét megmagyarázni. Így próbálja ártatlanságát megvédeni. Nem védeni kellene magát, hanem beismernie gyarlóságát. Ha sikerül elfogadni önmagát, helyreáll szívében a béke, még akkor is, ha fájdalommal jár. Próbáljátok gyakorolni ezt a magatartást, hogy megújult lélekkel haladjatok a számotokra kijelölt úton. Évátok, amen

2016.12.10. Túlzott érzékenység, érzékenykedés

Kedveseim, ha önmagatokra figyeltek, felfedezhetitek miért alakul ki bennetek túlzott érzékenység. Amikor sokat foglalkoztok saját érzéseitekkel, vágyaitokkal, kialakulhat olyan helyzet, amit nehéz kezelni. Lehetnek olyan időszakaink, amikor bántásnak vesztek olyanokat is, amiket mások nem annak szántak. Érzékenyen érint mindenki, akihez szóltok, könnyen megbántódtok. Keressétek sértődöttségetek okát, még ha nehezen tudjátok elfogadni és beismerni is azt. Az érzékenység állapota levesz a lábunkról. Nem tudjuk elfogadni önmagunkat, és ez mélyen megviseli lelkünket. Elveszítjük a kontrollt és eluralkodik szívünkben a békétlenség. Legyünk őszinték önmagunkhoz, és igyekezzünk felismerni és beismerni ezeket a rejtekben meghúzódó bűnöket. Évátok, amen

2016.12.11. Pazarlás

Kedveseim, kevesen gondolnak arra, hogy mi mindennel pazarolhat az ember. Amire nincs szükségünk és nem használjuk, könnyen feledésbe merül. Ha ételről van szó, akkor kidobásra kerül. Nem használjuk fel kellő időben. De lehet az idővel is rosszul bánni, ha nem használjuk fel jól a rendeltetésre szánt időt. Így, nagyon sok fontos dolgot elmulaszthatunk. Az egymással való kapcsolatunkban előfordul, hogy feltartóztatjuk a másik embert, és kötődésünk miatt nehezen bírjuk elengedni őt. Nehezen megy a kiengesztelődésünk? Nem kezdeményezzük a kibékülést? Sok ehhez hasonló kérdés megzavarhatja lelkünk békéjét, és nem értjük mi a bajunk. Sajnos a pazarlásra nem figyelünk oda, és nem ismerjük fel mennyi mindennel megbántjuk az Urat. Legyetek körültekintők és gondolkodjatok el ezeken a kérdéseken.

2016.12.12. Panaszkodás

Kedveseim, készítsük fel lelkünket, hogy elfogadjunk mindent Isten kezéből. Ne zúgolódjunk sorsunk miatt, hanem mindenért legyünk hálásak, mert Isten mindent a javunkra fordít. Fogadjuk el saját magunkat, minden korlátunkkal együtt. Mert a korlátok figyelmeztetnek, és megálljt parancsolnak nekünk. Ha nem akarunk mást mutatni magunkból, mint amik vagyunk, akkor közelebb kerülünk az igazsághoz. Ez az ismeret elvezet bennünket lelkünk szabadságához. Nem akarunk mást, mint aminek Isten megalkotott minket. Saját magunk elfogadása, Isten ajándéka. Szeretnénk olyannak látszani, mint amik vagyunk. Keressétek meg azokat a pontokat, ahol megtalálhatjátok önmagatokat Istenben.

Anna Terézia


http://engesztelok.hu/lelkielet/1171-rejtett-bunok

 

A hátralevő időt jól használjátok ki.

 

2016.12.17.

Kedveseim, Ádvent negyedik hetéhez érkeztünk. Sajnos nagyobb a sürgés-forgás, mint a lelkiekben való elmélyülés. A hátralevő időt jól használjátok ki. Álljatok oda Szűz Mária és Szent József mellé és lessétek el tőlük a várakozás pillanatait. Szemléljétek a szent Szüzet, milyen mérhetetlen gyengédséggel vette körül magzatát. Így imádkozzunk: „Örömteli Szűzanya, taníts minket Jézust befogadni a szentáldozás pillanatában. Segíts nekünk a legbensőségesebb kapcsolatba kerülni Vele, hogy veled együtt szemlélhessük azt a titkot, melyet hordoztál. Szent József, te, aki nagy buzgalommal készültél Jézus születésére, készíts helyet nekünk a nagy találkozáshoz. Ismerjük fel Jézust, aki azért jött e világba, hogy önmagával megajándékozzon minket!”

Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/1169-a-hatralevo-idot-jol-hasznaljatok-ki

 

Karácsony 2016

 

2016.12.23

Kedveseim, Véget ért az ádventi időszak, és lelketeket átjárta a kegyelem. Várjátok, mert nem késlekedik. Készítsétek szíveteket az újszülött gyermek befogadására. Figyeljetek Máriára, a boldog Édesanyára, mert hív benneteket egyszülött Fiának imádására. Készítsetek helyet számára, mert a szív az a hely, ahol felgyullad a szeretet édes tüzének fénye, hogy szétáradjon lelketekben. Csak a csend békés magányában találtok rá Jézusra. Várjátok, és érző szívvel közeledjetek hozzá!

2016.12.24

Kedveseim! Elérkezett Jézus Krisztus születése napja. Látogassátok meg a szentmisén és adjátok át magatokat neki. Jön, és felétek nyújtja kezét, hogy megajándékozzon benneteket. Halljátok meg az angyalok énekét és induljatok útnak, mert várja érkezéseteket. Dicsőítsétek lelketek mélyéből és adjatok hálát neki, amiért közénk jött. Köszönjétek meg a Szűzanyának, hogy „Igent” mondott a Mennyei Atya akaratának. Beteljesedett, amit a próféták régtől megígértek: elérkezett a Megváltó, Jézus Krisztus, a szabadító.

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1173-karacsony-2016

Időbeosztás

 
2015.08.29.
Drága gyermekeim, használjátok ki jól az időt! Én minden fontos dologra megadom a lehetőséget, hogy maradéktalanul elvégezzétek. Azonban figyeljetek Szentlelkemre! Ne gondoljátok, hogy eltékozolt időnek számít, amit szentségi jelenlétemben töltötök.
Elsősorban nektek van szükségetek arra, hogy Velem legyetek, hogy Bennem feloldódjatok és megpihenjetek. Én akarom ezt. Ezért szakítsatok minden nap egy kis időt az Én jelenlétemben való elcsendesedésre! Olyan nagy szükségetek van erre, mint egy falat kenyérre. Ilyenkor kérjétek, hogy Szentlelkem üresítsen ki benneteket, mert szeretnélek betölteni kegyelmeimmel. Ez az átadás legyen egészen bensőséges. Ha így engeditek magatokat átitatni kegyelmeimmel, akkor egészen megújul a lelketek, hogy még odaadóbban tudjátok végezni engesztelő imádságaitokat. Jézusotok
2015.08.30.
Kedveseim, hangolódjatok az elcsendesedésben Krisztus jelenlétére, és engedjétek, hogy betöltsön kegyelmeivel. Elsősorban nektek van szükségetek arra, hogy Jézussal legyetek. Maradjatok Benne és akkor az Ő megtartó ereje kiárad rátok és mindazokra, akik felé szolgáltok. Ha csak 15 percet is tudtok csendben Krisztussal töltekezni, az már egész napotokat meg fogja határozni. Amikor a csendben szívetek átizzik az Ő szívének szeretetében, akkor lesztek igazán képesek a megszentelődésre. Adjátok át magatokat tehát ennek az isteni hatalomnak, hogy képesek legyetek elvégezni a rátok váró feladatokat. Álljatok készen és ne sajnáljátok az időt és a fáradtságot, hogy a szentségi Jézussal így is találkozzatok.
2015.09. 30.
Kedveseim, találjátok meg az egyensúlyt és a napra szabott időbeosztást az engesztelő imádságokra. Ezt minden napra egyénileg tervezzétek meg, kivételt képeznek a délután 15.00-16.00 között elmondott imák. Reggel soha ne keljetek fel úgy az ágyból, hogy rohantok a munkahelyre, mert az ránehezedik lelketekre! Reggel a munkába menés előtt legalább 15 percet elcsendesedő imára fordítsatok. Déli ebédidő körül szintén legyen negyedóra az Úrra hangolódni. Aki délután nem tud engesztelni, az este szánjon rá időt. Természetesen vannak alkalmak, amikor nincs lehetőség erre, akkor maradjatok Jézus és Mária jelenlétében és úgy tegyétek azt, amit éppen kell. A szent jelenlétbe való belehelyezkedés lehetővé teszi, hogy kegyelmeket kapjatok mind a feladatokra mind a személyekre vonatkozóan.
2015.10.02.
Kedveseim, mindenkor készséges segítőtársak az őrangyalok, akik szüntelenül szemlélik Isten ránk vonatkozó akaratát. Ha eltértek ettől, akkor figyelmeztetnek benneteket, akár a lelkiismeretetek hangján keresztül, de fizikailag is felsegíthetnek botladozásaitokból. Milyen sokszor megfeledkezik az ember az őrangyalokra figyelni, így a közös együttműködést is könnyen kizárhatja az életéből. Ilyenkor ők dolgavégezetlenül térnek vissza az Atyához és értünk könyörögnek. Szeretném felhívni a figyelmeteket, az ő fontos jelenlétükre életetekben. Hívjátok őket gyakran segítségül, mert hathatós támogatást adnak. Az engesztelőknek különösen is kérniük kell saját őrangyalaikat, hogy segítsenek a jó időbeosztásban, mert bizony az imádságos idő egyre hosszabb. Kérjétek a segítségüket az imátok hatékonyságában is, hogy hárítsanak el környezetetekből mindent, ami akadályoztatná hatékony engeszteléseteket. Ezen a téren is számíthattok rájuk.

http://engesztelok.hu/lelkielet/1005-idobeosztas

 

Harc a gonosz lelkekkel és seregeikkel

2015.09. 27.
Kedveseim, példátlan erővel tombol a sátán és csatlósaival mindent elkövetnek, hogy még a választottakat is megtévesztve félrevezessék. Ezért szükséges a teljes összefogás a közös imádságban és az egységben.
Krisztus legyőzte ugyan a gonoszt és nincs már hatalma azok felett sem, akik közösen összefogva mindvégig hűségesen kitartanak és harcolnak az Ő oldalán. Krisztus példát mutatott arra, hogy hogyan győzhetjük le a gonosz kísértő minden fondorlatát. Mert Ő engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta Őt és olyan nevet adott Neki, amely felette áll minden névnek, hogy Jézus nevében hajoljon meg minden térd a Mennyben, a földön és az alvilágban. Ehhez a Krisztushoz csatlakozzatok, Aki szelíd és alázatos szívét kitárja minden ember felé. Tanuljátok el Tőle a Mennyei Atya iránti engedelmes lelkületet!
2015.09.29. Szent Mihály
Drága engesztelők, ugye tudjátok, hogy titeket kiválasztott az Úr a küzdelemre. Szívetekbe erőt öntött, hogy meg ne futamodjatok a sátán és csatlósai elől. Lendületet és bátorítást kaptatok, hogy soha ne adjátok fel a harcot. Ezért kell együtt haladnotok és a segítségünket kérnetek. Ha ti a Szűzanya mellett álltok, akkor angyalaimmal megvédelmezünk benneteket, és biztos győzelem lesz az osztályrészünk. Ajánljátok fel magatokat nekünk és az odaszentelődés imáját gyakran mondjátok el, hogy mi is együtt tudjunk működni veletek. Sötét felhők lepik el a földet és köztük Európát is. Nagy küzdelemben vívjuk csatáinkat a sátán és démonai ellen, akik azon mesterkednek, hogy kiírtsák a kereszténységet. Ugye tudjátok, ha teljes engesztelést nyújtotok a Mennyei Atyának, és nem futamodtok meg a megpróbáltatások idején, akkor az Úr terve megvalósul köztetek. Legyetek áldottak és bátran harcoljatok oldalunkon! Szent Mihály arkangyal
2015. 10.06.
Kedveseim, öltsétek magatokra a lélek fegyvereit, és álljatok csatasorba, mert harcban álltok az ellenség hadseregével szemben. Minden nap komoly küzdelmet kell vívnotok a sátán és haderői ellen. Aki erősen vallja, hogy Jézus Krisztus, a mi üdvözítőnk az egyedüli Úr, az stabil harcos még akkor is, ha lábai időnként meginognak. Mindaddig, míg Jézus nyomdokaiban jártok, nem szégyenültök meg a harc során, mert Jézus küzd és harcol veletek. Az Ő oldalán álltok, ezért nem kell félnetek. A hitbenjárás mellett a reményt sem veszíthetitek el soha, hogy az üdvösségre juttok, mert az Úr áll jobbotokon. Mindkét isteni erényt az Úr szeretetében élitek meg, ezért nagy biztonságban haladhattok kijelölt utatotokon. Bízzatok, mert Jézus legyőzte a halált!
2015. 10. 30.
Kedveseim, amikor felismeritek életetekben a gonosz erők működését, azonnal mondjatok ellen azoknak a szellemiségeknek, melyek okozzák a zaklatást. Nyugodtnak kell maradnotok és nem kell azt gondolnotok, hogy nincs segítség. Mert amikor Jézus nevében parancsoltok ezeknek a démoni erőknek, akkor azok nem fognak benneteket tovább zaklatni. A szentírás is mondja: „Álljatok ellen a gonosznak, akkor elfut előletek.” De ne álljatok meg ezen a ponton, hanem azonnal valljátok meg Jézus Krisztusba vetett hiteteket, hogy megerősödjön lelketek. Drága engesztelők, mindenkinek magának kell ellenállnia a gonosz lelkeknek, és parancsolnia kell Jézus nevében, hogy eltakarodjanak. Amikor megvalljátok hiteteket, akkor helyreáll Krisztus békéje szívetekben.

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1008-harc-a-gonosz-lelkekkel-es-seregeikkel

Magyar engesztelés

 
2015. 10.01.
Kedveseim, bátran haladjatok kijelölt utatokon. Tartsátok tisztán lelketeket, és engeszteljétek az Úr Jézus Krisztust minden megbántásért! Hozzátok meg mindennapi kis áldozataitokat és így vessétek alá magatokat a Mennyei Atya akaratának!
Ne a nagy dolgokat keressétek, hanem a legészrevétlenebb ösvényen járjatok, amit csak az Atya lát a rejtekben. A mai nap szentje a Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz is a kis utat választotta. Mert az volt a számára a legfontosabb, hogy minél több jót tegyen a rejtekben, amit senki nem érzékel, csak az, aki képes az asztalról leesett morzsákat gondosan összegyűjteni. Kérjétek az ő pártfogását szürke mindennapjaitokhoz. Járjon közben értetek, hogy örömmel felfedezzétek és megtegyétek a legkisebb jótettet is embertársaitoknak.
2015. 10.10.
Kedveseim, elérkezett az engesztelésnek a leghatékonyabb ideje. Minden erőtökkel és teljes szívetekből kell imádkoznotok, hogy mindaz, amit az Úr eltervezett Magyarország lelki felemelkedéséről, az most megvalósulhasson! Óriási a felelőssége minden engesztelőnek, mert kezében égő mécsest kell tartania. Ezért szítsátok fel a lángot, és derekatok legyen felövezve, mert az események rendkívül gyorsan bekövetkeznek. Csak az imádság által fogjátok tudni felvértezni magatokat. Ne hagyjátok, hogy megtévesszenek titeket a világban és az egyházban bekövetkező változások! Imádkozzatok nagyon a magyar egyház lelki feltámadásáért, hogy országotokat ne tudja a sátán megtéveszteni és félrevezetni. Bízzatok Jézusban és erősen kapaszkodjatok a Szűzanyába is, mert nem hagyják, hogy a nyáj elvesszen, hanem hogy újjáépüljön a düledező egyház.
2015. 10. 23.
Kedveseim, az engesztelést soha nem látott erőfeszítéssel végezzétek. Az erőfeszítés alatt nem megerőltetést kell érteni, hanem teljes odaadást. Legyetek biztosak abban, hogy a remény élteti szíveteket, amikor imádkoztok! Minden szükséges áldozatot hozzatok meg azért, hogy az Istennek tetsző és kedves legyen. Mindig kérjétek az Úr bocsánatát és azt is, hogy miattatok ne nehezteljen senki rátok, mert azzal akadályozzátok áldozathozatalotok értékét. Ti is bocsássatok meg szívből azoknak, akik rosszat gondolnak rólatok, mert akkor begyógyul a lelketek. Örömmel hozzátok meg mindennapi áldozataitokat, hiszen az Úr a jókedvű adakozókat szereti.
2015. 10. 28.
Kedveseim, maradjatok állhatatosak a hitben, hogy megálljatok, amikor szint kell vallanotok! Ne hanyagoljátok el a minden napra bevállalt, Jézus Szent Vére tiszteletére végzett imáitokat. Ígéretek várnak rátok, ha buzgón engeszteltek. Az Úr áldása mindig kísér benneteket, mert hatalmasak azok a kegyelmek, amelyek ezen imák által kieszközölhetők. De vigyázzatok, mert imáitoknak akkor lesz értéke, ha tisztán tartjátok lelketeket. Ezért kérdezzétek meg őszintén magatoktól, van e olyan terület a lelketekben, ahol reménytelenség uralkodik. Megpróbálod-e eltompítani az ezzel járó lelki fájdalmakat? De azt is megkérdezhetitek, van e olyan területe életednek, ahol elvesztetted szabadságodat? Van e olyan dolog, amit még nem adtál oda Jézusnak? Van-e, amit még megtartottál magadnak? Ezek a kérdések rávilágíthatnak a problémás területekre. Ha alávetitek magatokat és engeditek, hogy midezekre fény derüljön, akkor könnyen megszabadulhattok olyan terhektől, amiket rég óta hordoztok magatokban.

Anna Terézia

 

http://engesztelok.hu/lelkielet/1009-magyar-engeszteles

Ítélkezés, megszólás, rágalom

2015.10.09.        

Kedveseim, várakozzatok, készenlétben virrasszatok és imádkozzatok, mert az Úr igazságossága leszáll hozzátok és mindenki megmérettetik! Imádkozzatok, hogy ne találjon titeket könnyűnek az Úr, amikor hozzátok érkezik! Vigyázzatok nagyon szavaitokra, hogy mikor és mit mondotok, mert bizony Isten igazságossága nem fogja tűrni mások megítélését! Az Úr ítélete irgalmatlanul lesújt arra, aki nem irgalmas. Csak abban az esetben beszéljetek mások hibáiról és gyengeségeiről, ha az építő jelleggel bír és elsősorban az illető javát szolgálja. Vigyázzatok nagyon kimondott szavaitokra, mert azokkal sok kárt tehettek másokban és saját magatokban is. Ha azonban egy komoly döntés miatt kell véleményt alkotnotok, akkor nem hallgathatjátok el a negatív dolgokat sem, nehogy az ügy kimenetele káros legyen. Arra azonban vigyázzatok, hogy szívetekbe ne engedjétek be az ítélkezés lelkét.

2015. 10. 12.        

Kedveseim, nagyon nyissátok ki a szemeiteket, hogy felismerjétek az idők jeleit. Imádkozzatok és teljesen hagyatkozzatok az imádság erejére, hogy a magyar egyház feltámadjon és egészen Krisztus akaratát kövesse! Hinnetek kell, hogy minden imádságotok eléri a célját, ha kéritek az egyház vezetői számára a tisztánlátást, a megkülönböztetést, és hogy Jézus Krisztus igaz tanításától el ne térjenek. Továbbá azért is imádkozzatok, hogy legyenek papok, akik vezetni fogják a szétszéledt nyájat a legnagyobb üldözések idején is. Maradjatok teljes szeretet-egységben, ne legyen köztetek rivalizálás! Ne bírálgassátok egymást és ne engedjetek a rágalomhadjáratnak, amivel a gonosz sátáni erők közelítenek hozzátok. Mondjatok ellent neki és akkor elfut előletek. Öltsétek fel a hit fegyverzetét és legyetek kitartóak, buzgók és szeretetteljesek felebarátaitok iránt!

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1011-itelkezes-megszolas-ragalom

Erények

  1. 10.13.               

Kedveseim, soha ne veszítsétek el a reményt, hogy az üdvösség irmeretére eljuthattok! Bízzatok abban, aki feláldozta életét értetek, és aki elvezet bennetek az örök üdvösségre! Krisztus feltámadása reményt ad azoknak, akik hisznek Benne. Ezért nem hallgathattok azokra a hangokra, amelyek kétséget állítanak elétek és elzárják az ajtókat Krisztus elől. Ha Krisztussal éltek és szabad utatok van Benne, akkor nem veszíthetitek el a reményeteket. Szítsátok fel magatokban a vágyat a rendíthetetlen hitre, reményre és a szeretetre, vagyis a három isteni erényre. Legyetek szabadok minden olyan köteléktől, mely még elzárja előletek az utat Krisztus szabadságától. Legyetek hálásak és áldottak, mert a bennetek lakó Krisztus megszabadít a gonosz minden fondorlatától.

2015.10.15.       

Kedveseim, mutassatok példát a kegyelem közvetítésekor, különösen akkor, amikor nehéz a szolgálat. Adjátok oda magatokat Jézusnak, akitől kaptátok a kegyelmeket. Minél nehezebben megy a szolgálat, annál nagyobb érdemeket fogtok szerezni. Ezért tegyetek meg mindent azért, hogy a lélek javát tudjátok szolgálni. Egészen meg kell halnotok minden saját elképzeléseteknek, csak hogy kibontakozhasson bennetek az Úr általi kegyelem. Ne féljetek attól, ha úgy élitek meg, hogy nem megy. Soha ne adjátok fel a reményt, mert olyankor dolgozik igazán Krisztus kegyelme köztetek, amikor a legnehezebben megy a szolgálat! Bízzatok és lendüljetek túl saját érzelmeiteken, akkor győzni fog bennetek Krisztus ereje és legyőzitek a gonoszt!

2015.10.16.  

Kedveseim, továbbra is mindent fogadjatok el az Úr kezéből, amit megenged nektek! Ne hagyjátok magatokat megtéveszteni azáltal, hogy a zúgolódás miatt feladjátok a küzdelmet. Mindenkit érhetnek komoly nehézségek, de ha azokat megadó lélekkel fogadjátok, nem fogtok vereséget szenvedni. Nincs olyan helyzet, amiben ne lehetne megoldást találni az Úr Jézussal. Ezért nem érdemes bosszankodni, hanem inkább elfogadni és felajánlani. Türelmetek hatalmas kincs lesz a Mennyben, mert gazdag jutalomban részesülnek azok, akik élnek ezzel a nagy kegyelemmel. Kérjétek mindenkor ezt az ajándékot is, mert semmi nem érkezik automatikusan!

 2015.10.17.     

Kedveseim, tanuljátok az engesztelésben a kitartás erényét. Győződjetek meg arról, hogy ez az erény gazdag jutalommal jár a Mennyben. Kitartani annyit jelent, hogy minden helyzetben elviselitek a nehézségeket zúgolódás nélkül. Ez bizony nagyon nehéz és nem kis megpróbáltatással jár, de ha megmaradtok benne, ti magatok is könnyebbnek fogjátok érezni az Úrhoz való tartozásotokat. Álljatok ellen minden olyan kísértésnek, amely akadályozna benneteket ennek az erénynek a gyakorlásában! Tűrjétek el azokat a megpróbáltatásokat is, amelyek akadályoznak benneteket abban, hogy kitartsatok az imádságban! Legyetek áldottak és erősödjetek minden olyan kegyelemben, amelyre elköteleztétek magatokat!

2015. 10. 19.     

Kedveseim, ne bízzátok magatokat azokra a gondolatokra, melyek nem az Úr Istentől származnak. Könnyen megvizsgálhatjátok azokat, milyen mértékben kapcsolnak titeket Istenhez, vagy mennyire árasztja felétek a világ szellemét. Ne hasonuljatok a világhoz! Ha még ragaszkodtok személyekhez, tárgyakhoz, melyek hozzájuk kötnek benneteket, akkor még nem az Úr akaratában jártok. Ha viszont le tudtok mondani bármiről, amihez eddig ragaszkodtatok, akkor már közel van hozzátok Isten országa. Amikor Isten akaratát követitek, de még nem tudtok lemondani helytelen ragaszkodásaitokról, akkor még messze jártok az Ő akaratától. Mert mindaz, aki nem tud lemondani arról, amilye van, az még nem méltó Isten országához. A lemondás erejét Istentől kapjátok azért, hogy szabaddá váljatok rendetlen kívánságaitoktól. Bátran tegyétek le rossz szokásaitokat és akkor örömötök lesz már itt a földön!

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1012-erenyek

 

ÉGI ÜZENETEK 2012.10.16.    Szűzanya: A világ sorsa I.

Szűzanya: Drága Gyermekeim! Eddig az ember egyéni sorsáról beszéltünk nektek, ezután a világ sorsáról lesz szó. A mai emberiség a végső időkben él. Boldogok lehettek, hogy átélhetitek történelmetek legnagyobb szabású eseményeit: az új Adventet, a második Pünkösdöt, az Úr Jézus dicsőséges második eljövetelét és az új Ég és új Föld megvalósulását.

Most az új Adventet élitek, a 2. Adventet. Várakoztok Szent Fiam 2. eljövetelére, mint ahogy Én, mint az Ő boldog Édesanyja várakoztam az Ő megszületésére. A betlehemi kicsi Jézus csendben, feltűnés nélkül, szegénységben érkezett. Második eljövetele nagyszabású és nyilvános lesz, minden ember számára látható dicsőséges nagy esemény. De most még, Kicsinyeim, a várakozás idejét élitek, az új Adventet, amely az Egyház vajúdását jelenti, a nagy szorongattatások előestéjét. Féltő, édesanyai szeretetemben jelenéseimkor hiába kértem az engesztelést, az imát, a megtérést. Gyermekeimnek csak egy kicsi rétege hajlik szavamra. A nagy többség Rám se figyel. Szent Fiam az ír látnoknőn keresztül imahadjáratot indított, melybe csak a legbuzgóbb gyermekeim kapcsolódtak be. Mivel a tömegeket nem tudjuk megérinteni, az emberiségre megjövendölt megpróbáltatások nem fognak elmaradni. Drága Gyermekeim, mégis engeszteljetek kitartóan, mert a büntetés enyhíthető, mégpedig a katasztrófák, üldöztetések, járványos betegségek és a háború. A sok ima és engesztelés nem vész kárba, enyhítheti és lerövidítheti ezeket.

Mennyei Atyátok végtelen jóságában és irgalmában a rátok váró nehéz idők előtt ad nektek egy nagy lehetőséget a megtérésre: a 2. pünkösdöt, más szóval a Nagyfigyelmeztetést. Az első pünkösd Szent Fiam mennybemenetele után volt, mikor megígérte apostolainak, hogy elküldi a vigasztaló Szentlelket. Lángnyelvek alakjában ereszkedett le rájuk. Betöltötte őket fénnyel, világossággal, bátorsággal, elszántsággal, ékesszólással és a nyelveken beszélés ajándékával. Most is így lesz, kicsinyeim a Nagyfigyelmeztetéskor. A Szentlélek, lángjainak fényével, minden ember lelkét átjárja, megvilágítja bűneit, és mély bűnbánatot kel benne. Utána jöhet bármilyen üldöztetés, már nem lesz félelem bennetek, és tudni fogjátok, melyik oldalra álljatok. Az emberek tömegei fognak megtérni és nagyon kevesen maradnak hitetlenek és közömbösek. Sajnos ez utóbbiak lesznek az Antikrisztus támaszai. A gazdasági válságtól elszegényedett, nyomorgó és frissen megtért embereket anyagi javakkal fogják visszacsábítani a gonoszhoz. A Föld minden pontján lesznek hűséges, erős lelkű gyermekeim, olyanok, mint ti. A Szentlélek által megbátorodva és megittasodva erőt és hitet adnak az újonnan megtérteknek. Ezt várom tőletek is, drága jelenlévő Engesztelőim. Mindannyian a saját környezetetekben: családotokban, szomszédságotokban, barátaitokban ébresszetek Istenszeretetet, bölcsességet, tanítsatok nekik új hitbéli ismereteket. Ne engedjétek, hogy a Csalóra hallgassanak, hogy bármit is elfogadjanak tőle. Magyarázzátok meg nekik, hogy aki az Antikrisztus oldalára áll és felveszi a Fenevad bélyegét, annak teste és lelke egyaránt elpusztul. De aki hűségesen kitart Jézus mellett, az Oltáriszentség, a Pápa és a Szűzanya mellett, azt Szent Fiam és Én oltalmunk alá vesszük, és lelke megmenekül. Az ember számára e végső időben ez az egy elfogadható út van, a másik a kárhozatba visz. Hívjátok fel a figyelmüket, hogy az Antikrisztus bármily kedves és adakozó eleinte, szánt szándékkal el akarja pusztítani őket. A Sátántól hatalmat kap csodák művelésére is, de ez nem igazi, hanem aljas szemfényvesztés, hogy hatalmát fitogtassa. Magyarázzátok meg nekik, hogy amint elfoglalják XVI. Benedek pápa trónját, az utódja ellenpápa lesz, hamis próféta, az Antikrisztus jobbkeze. Ezt bizonyítani fogják a változtatások a templomokban. Miután a szentmiséből eltörlik az áldozati részt, tehát eltávolítják az Oltáriszentséget, attól kezdve a templom nem Isten háza. Hirdessétek a környezetetekben, hogy olyankor már nem szabad templomba járni. Ó, Gyermekeim! Ne féljetek, gondoskodunk arról, hogy mindenfelé legyenek bátor, lánglelkű papfiaim, akik rejtekben miséznek nektek, és kiszolgáltatják a szentségeket. Az új pápa rendelkezései is el fogják árulni, hogy ő hamis ember. Ilyenek: engedély a papok nősülésére, az egyneműek házasodására, az abortuszra, az eutanáziára, és még sok minden változtatást hoz, ami teret enged a bűn elterjedésének. Mindezt a sok galádságot az emberi szabadság nevében fogja tenni. Ezt követi majd, hogy eltörli az Újszövetséget, egy ideig még maradni fog az Ószövetség a templomokban. Jézus nevét ki se szabad ejteni. Új Messiásról fognak beszélni, aki az Antikrisztus. Nyilvánosságra fog lépni, mint a nyomorúságban élő emberiség jóságos megmentője. És mikor már sok-sok embert megnyert magának, kimutatja foga fehérjét: erőszakosságát, aljasságát, gonoszságát, hiszen a Sátán segítője és megszállottja. Istenként imádatja magát, székhelye a Jeruzsálemi templom lesz. Szobrai elözönlik a világot, és aki nem imádja, azt megöleti. De Mennyei Atyánk meg fogja rövidíteni irgalmában ezt a szörnyű önkényuralmat, mely a 3. világháborút is előidézi. A 3 napos sötétség után, azonnal bekövetkezik Jézus dicsőséges 2. eljövetele, az Antikrisztus és a hamis próféta elpusztítása és a Sátán megkötözése.

Drága Gyermekeim! Most csak lelki szemeiteket hagyjátok nyitva, testi szemeteket hunyjátok be. Nézzétek, ki áll előttetek! Egy másfél éves kicsi, ártatlan, tiszta gyermek: a 2000 évvel ezelőtti új Egyház, Krisztus Egyháza, melyet oly nagy reménnyel és szeretettel alapított apostolai között. A Szentháromság a Mennyből nézi e csöpp kis gyermeket és gyönyörködik benne. Ellenségünk nem tűri gyarapodását, boldogságát és Istenbe vetett mély hitét. Nézzétek, mit tesz! A kisgyermeket gonosz, pogány római katonák támadják le. Tagjait keresztrefeszítik, oszlopokon fáklyaként elégetik, vérengző vadállatok elé dobják. Sír a kicsi, csak úgy hull a könnye, sok-sok sebből vérzik. Az égből azonnal lejön a Mennyei Atya. Ölbe veszi, csitítgatja, szeretetével elhalmozza. Nézzétek, Jézus is ott terem mellette, a feltámadott, megdicsőült Jézus. Átveszi az Atyától, vérző sebeit csókjaival gyógyítgatja, és áldozatos tagjait, a vértanukat a Mennyországban a legnagyobb dicsőségben részesíti. Pereg a történelem, növekszik a gyermek, tért hódít a kereszténység a Föld országaiban. Most az Egyház, mint ifjú áll előttünk, életerős, izmos és szép. Újra támadás éri, a szakadás veszélye. A reformátorok, a reformáció atyjai egész nagy darabokat szakítanak ki belőle. Évszázadokon át egyre több részre szaggatják. Letérdel és végtelen szomorúságában, fájdalmas sebeiben Engem hív, Édesanyját. Már ott is vagyok bánatos fiam mellett, és védelmül beborítom csillagokkal díszített kék palástommal. Leszakadt, eltévelyedett tagjait is oltalmamba veszem. Így szólok hozzá: Mindig fordulj Hozzám, Édesanyádhoz, ha bajban vagy, Én védelmet és vigaszt adok neked fájó sebeidre!

Telik az idő, 2012-őt  írtok. A szép ifjúból idős ember lett. Komoly belső fájdalmak gyötrik. A gonosz belülről rontja meg az Egyházat. Bíboros bíboros ellen, püspök püspök ellen, pap paptársa ellen fordul. A hiarerchikus papok ellenségnek tekintik a karizmatikus papokat, a választottak irigykednek egymásra, és egyik a másikat hitetlennek nevezi. Sokan a pásztorok közül olvasatlanul, ellenőrzés nélkül elvetik a magánkinyilatkoztatásokat.

Szabadkőművesek furakodnak be az egyház soraiba, és bomlasztanak. A papok egy része erkölcstelen életével megbotránkoztatja a híveket. Az öreg Egyház roskadozik a sok bűntől, szennytől. Erőtlenül összeesik és így könyörög az Atyához: Atyám, könyörülj rajtunk és az egész emberiségen! Őrizz meg Engem, Egyházadat, védj meg a pusztulástól! Erre Isten Szentlelkét küldi maradék, szenvedő Egyházához, egy nagy fehér galamb alakjában. A Szentlélek fölé repül, fényével és tüzével átvilágítja, egészen megtisztítja. Az Egyház újra talpra áll, elszánt és bátor lélekkel, megifjodva veszi fel a harcot mai ellenségével, az Antikrisztussal. Mi négyen, az Atya, a Fiú, a Szentlélek és Én nagy szeretettel átöleljük, és így biztatjuk: Ne félj, Gyermekem, veled vagyunk a végsőkig, és fényes győzelemmel fogsz kikerülni e harcból.

Drága Gyermekeim, tanításom végéhez értem. Elmondta nektek a világ sorsának első részét. A második feléről a jövő héten hallhattok. Búcsúzom tőletek. Körbejárok. Mindenkit megölelek, és homlokotokra egy keresztet rajzolok. Megáldalak titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

 

ÉGI ÜZENETEK 2012.10.23.    Mennyei Atya: A világ sorsa II.

Mennyei Atya: Drága engesztelő Gyermekeim! Ma a világ sorsának második felét ismertetem veletek: Jézus dicsőséges eljövetelét és az Új Világot.

Az Én Szent Fiam akkor fog eljönni, mikor a világon a legnagyobb lesz az istentagadás, a bűn sötétsége és az emberiség szenvedése. Váratlanul és hirtelen lesz ez az esemény. A 3 napos sötétség után, a Föld megtisztítását követően a megtisztított, Új Földre helyezi a lábát. Fényes felhőkön érkezik nagy dicsőségben, angyalok és szentek seregével.

Jézus a Szűzanyát bízta meg azzal, hogy Ő készítse elő Szent Fia II. dicsőséges eljövetelét a ti szívetekben. Ezért kéri a jelenéseiben és a próféciáiban, hogy most már mindenki forduljon Isten felé, gyakoroljon bűnbánatot, térjen meg, hagyja el egészen bűneit, tisztítsa meg szívét. Az Úr Jézus azt is Édesanyjára bízta, hogy tiporja el a Sátán fejét, kötözze meg és vesse bele a tüzes mélységbe, a pokolba, hogy ott legyen hosszú ideig, és ne kísértsen titeket. Mária Magdolnának, a 19 éves választottjának ezt úgy mutatta, hogy a gonosz Őskígyót Szűz Mária sarka alá helyezte és neki kellett eltaposni. Gyermekeim, ezzel fog majd bekövetkezni a Szűzanya Szeplőtelen Szívének diadala, mely egybeesik Szent Fia dicsőséges eljövetelével.

Mennyei Édesanyátok, mint a 2. Advent anyja van köztetek, veletek együtt várja ezt a nagy eseményt. A világ minden táján toborozza jelenéseivel és  üzeneteivel a seregét a kicsikből, az alázatosokból és a tisztaszívűekből. Ezek lelkéből készül a drága bölcső Jézusnak a második dicsőséges megszületésére, eljövetelére.

Miért jön el Jézus? Hogy beteljesítse megváltó munkája tervét, hogy megvalósítsa az Új Világban a szeretetet, a békét, a tisztaságot és az igazságosságot.

Mikor jön el? Ne hallgassatok a hamis prófétákra, akik dátumokat mondanak, és ijesztgetni akarnak. Az idejét egyedül Én ismerem. Azt is megmondom, miért késlekedem. Az eredeti tervem a második ezredforduló volt, de akkor nagyon sokan elkárhoztak volna. Mennyei Édesanyátok és Szent Fiam könyörgésére hallgatva még haladékot adtam teremtésemnek a megtérésre. Az egyre jobban elterjedő engesztelés hatására az eltelt 12 év alatt nagyon sok gyermekem fordult Felém, sok-sok ezer, akik 2000-ben pokolba hullottak volna. Annyit mondhatok, hogy már nagyon közel van az Úr Jézus II. dicsőséges eljövetele. Hívogassátok! Mondjátok eszközömmel 3-szor hangosan: Maranatha! Maranatha! Maranatha!

Most az Új Világot szeretném bemutatni nektek részletesebben, mint ahogyan az eddigi üzenetekből ismeritek. Pár éve eszközömet, Évát és egy másik választottamat, Magdit egy közös feladattal bízta meg. Magdi a képlátás kegyelmét kapta meg hozzá, Éva a benső szó ajándékát. Magdinak elvont, szimbolikus ábrákkal: pálcikaemberekkel, háromszögekkel, hullámzó vonalakkal, csillagokkal, kanyargó vonalakkal, hajórajzokkal, házikókkal, hálóval, halakkal mutattam be az Új Világot. Ő nem tudta mit jelent ez a sok ábra. Telefonon elmondta Évának és Ő is tanácstalanul nézett maga elé képzelve, amit Magdi mondott. Leült füzetével, tollával az íróasztalához, imádkozott az ő Jézusához, és Ő azonnal elkezdett diktálni neki az Új Világról szebbnél szebb izgalmas üzeneteket. Azoknak, akik annakidején olvasták a naplóját, nem lesz új. Elöljáróban annyit mondok, hogy a 3 napos sötétség rejtekéből előbújó gyermekeim csodálkozó szemei elé tárult a kimondhatatlanul szép Új Világ, és az Úr Jézus leereszkedett közéjük isteni dicsőségében szentekkel, angyalokkal körülvéve. Fogjátok látni a fényes-rögös utat, a szenttéválás útját, de még nem mindenki halad rajta. Az út végén emeletes hajók várják azokat, akik elérték a szentséget. Ezek szállítják őket az Örök Élet tengerén keresztül a Mennyországba. Tehát az Új Világban nincs halál, hanem életük végén a Szentháromság szállítja át a Mennybe az embereket. Amiket felsoroltam, szimbólumként kell felfogni.

Nézzük, miket mondott az Úr Jézus az Új Világról. Így szólt eszközömhöz:

„Évám! Gyönyörű itt minden. A Nap fényében fürdik a táj. Üde zöld mezők illatozó virágokkal. Tisztavizű csillogó patak, magas hegycsúcsok, kéken hullámzó tenger. Eleinte kevés az ember, de egyre többen lesznek. Én vagyok a királyuk és Édesanyám a királynőjük. Minden ember mellett ott van az őrangyala. Megvalósul az egy akol, egy pásztor. Ennek az akolnak Én vagyok a feje és a pápa a főpásztorom. A pápával járok-kelek gyermekeim között és fényem átjárja a szívüket. Az emberek egyre sokasodnak. A falvak és városok ragyognak a lelki tisztaságtól. A családok békében élnek és együtt imádkoznak, szentmisére járnak. Csak szentségi házasságok léteznek. A gyermekek nem úgy nevelődnek, mint a világ megtisztulása előtt volt. A felnőtteknél jó példát látnak: hitet, szerénységet, őszinteséget és nagy szeretetet. Az igaz, hogy itt nincs bűn, de az Új Világ lakói nem egyformán haladnak a lelki életükben. Aki előrébb tart, az neveli a másikat. Aki fejlettebb, az már rálép a szentté válás fényes, rögös útjára. Akik ezen az úton haladnak, versenyeznek egymással jóságban, alázatban, szeretetben. De mindig vannak lemaradók, akiknek még nem lángol a szívük. Ők a langyos vízben úszkáló halacskák. De mire való az Én hálóm? Kifogom őket és ráterelem a nagy fényes útra és az Élet Vizével öntözöm őket, hogy belőlük is szentek legyenek. Amint mondtam ez az út göröngyös. El lehet botlani a gyarlóságok rögeiben: a kényelemszeretet, az önszeretet maradványaiban és egy kis hiúságban. Ha elesnek, az őrangyaluk és Mi, a Szentháromság felemeljük őket. Gyermekek is vannak köztük. Ó, mennyire szeretem őket! Még fogékony a lelkük. Ti, mai emberek az ártatlan kisgyermekekről vegyetek példát: ők őszinték, nem gyanakvóak, mindenkit szeretnek, nyitott szívűek. Amíg nem lesztek olyanok, mint a gyermek, nem juthattok be a Mennyek országába.

A fényes út végén, a földi élet befejezésekor, tündöklő  gyönyörű hajó várja a szentté vált emberek lelkét. A Szentháromság, mint vezérlőcsillag mutatja nekik az utat a hajóig. Beszállnak, és a hajót mi vezetjük, a Szentháromság tagjai. Egy végelláthatatlan tenger kék hullámai között halad a hajó, az örök élet vizén és a Mennyország felé úszik. Kiszállnak, és Atyám vezeti be őket az aranykapun.

Máskor Magdinak nem a fényes utat mutattam az Új Világban, hanem egy nagy hidat, amely a földi élet és az örökkévalóság között feszül. Minden ember átmegy ezen a hídon. A híd földi lábánál azok ácsorognak, akik még nagyon ragaszkodnak a világi dolgokhoz: ínyenc falatokhoz, finom italokhoz, divatos holmikhoz, szórakozásokhoz, nagy kényelemhez. Akik már megindulnak a hídon, azok már többet törődnek lelkükkel, ízlelgetik a lemondást, áldozathozatalt. A híd közepén haladók az Én igazi követőim az önmegtagadásokban, áldozatokban. A híd mennyei lábánál az Én szentjeim eggyé válnak velem és Atyámmal. Az Új Világban teljes egység van az Egyházban. Az Egyház a Test, én vagyok a Feje, és gyermekeim a többi testrész. Minden testrész egynek érzi magát a Fejjel, tehát az emberek egyek Énbennem, egyek ugyanakkor az Atyával. Helytartóm, a Pápa is nagyon örül ennek az egységnek. Minden ember a Szentháromságos egy Istent imádja. A Gyermekekbe is ezt plántálják bele otthon és az iskolában. A Szentatya a Szentháromság irányításával különösen nagy gondot fordít a nevelésükre, hitük fejlesztésére. A Pápának sok segítőtársa van, akik figyelemmel kísérik az iskolák munkáját és beszámolnak neki az eredményekről. A Szentháromság kegyelmének fénye minden embert beragyog, és arra készteti, hogy szentté váljon. Így sok ember halad a fényes úton és a tengeren sok-sok emeletes hajó vár.

Drága Engesztelőim! Az Új Világból gyermekeim többsége a Mennybe kerül és kevesen a tisztítóhelyre. Megbilincselt ellenségem tajtékzik a dühtől, hogy közülük egyetlen lelket sem tud megkaparintani.”

Drága Gyermekeim! Most Én szólok hozzátok, Mennye Atyátok. Ugye vágyakoztok az Új Világ után? Akkor készítsétek a lelketeket. Oda az emberek közül a bátor és tiszta maradék kerül és az összes szentek, akik már meghaltak és a Mennyországba jutottak. Ott egész biztos találkozni fogtok üdvözült hozzátartozótokkal, barátaitokkal és minden szerettetekkel.

A 19 éves látnok leányunknak azt mutattuk, hogy az Új Világban ideális éghajlat lesz, a népek érteni fogják egymás nyelvét, nem lesz öregség, betegség, halál. Kicsinyeim, nem lesz halál, mert beteljesül az Szentírás szava: Lesz első feltámadás, és majd csak hosszú idő múlva lesz a második nagy egyetemes feltámadás, az utolsó ítélet előtt. Először a Krisztusban elhunytak támadnak fel, akik Vele lejöttek az Új Világba, és ti a maradék, akik még éltek elváltoztok. Tehát szintén feltámadtok egymás után, amilyen sorrendben eléritek az életszentséget. Ekkor lesz az első feltámadás. Majd sok-sok idő múlva, az utolsó ítélet előtt a többi elhunyt támad fel, akik a tisztítótűzből és a pokolból jönnek elő. A hosszú idő elteltével jön az emberiségre még egy utolsó megpróbáltatás. A Sátán kiszabadul, és üldözni fogja a földi paradicsomban a szenteket. De a Szűzanya biztos menedéket mutat nekik, ahol felkészülhetnek az utolsó ítéletre.

Drága Gyermekeim! Köszönöm, hogy végighallgattatok, és most elbúcsúzom tőletek. Emeljétek fel fejeteket, mert körbemegyek és mindegyiketek homlokára arany színnel rajzolok egy kört és bele egy arany keresztet. Ez azt jelenti: hamarosan beteljesedik az emberiség megváltása. Megáldalak benneteket a tökéletes lelki felkészülés ajándékával az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

 

ÉGI ÜZENETEK 2012.10.30.  Szentlélek: A világ sorsa III, az utolsó ítélet

Szentlélek: Drága Gyermekeim! Ma egy fenséges, nagyszabású és ünnepélyes eseményről lesz szó: az utolsó ítéletről. Egyik szentmisén a pap a szentbeszédben csak úgy futólag megemlítette a világ utolsó napját, mikor Jézus megítéli az embereket: balkeze mellé állítja a gonoszokat és jobb keze mellé az igazakat. Két idősebb férfi, Pista és Józsi együtt mennek haza a szentmise után. Így beszélgetnek: -Te Józsi! Elhiszed ezt az utolsó ítéletet? Biztos csak a papok találták ki. Hát minek lenne szükség az utolsó ítéletre, mikor Jézus a halálunk után azonnal a különítéleten eldönti örök sorsunkat, hogy a Mennyországba, a pokolba vagy a tisztítóhelyre jutunk-e?

  • Pista! Megpróbálom megértetni veled, miért kell ez a végítélet. Hiszünk abban, hogy Isten igazságos, a jókat megjutalmazza, a gonoszokat pedig megbünteti. Mégis a jók a rossz felebarátaik miatt sokat szenvednek, a nagy bűnösök meg élnek, mint hal a vízben, senki nem vonja őket felelősségre, rejtve maradnak gonoszságaik az emberek előtt. Kell, hogy legyen egy nagy nyilvános alkalom, mikor az egész emberiség előtt napfényre kerülnek egyesek alattomos, aljas cselekedetei, melyeket eltitkoltak mások előtt, és jónak tüntették fel magukat. Azután hány és hány, olyan tiszta szívű, áldozatos, adakozó, együttérző ember van, aki csendben, titokban teszi a jót, amiről csak Isten és ő tud. Kell egy nagy végítélet, ahol mindenki előtt világossá válnak az ilyen lélek jócselekedetei. Pista így válaszol: Mennyire igazad van. Itt a templombajárók között is van egy közös ismerősünk, akik pokollá teszi a felesége… . Ne folytasd, Pistám, mert ítélkezés lesz belőle. Hidd el, az utolsó ítéleten az ő viselkedése is láthatóvá fog válni.

Józsi még sok mindennel alátámasztotta, hogy miért kell megtörténni ennek a nagyszabású eseménynek, mellyel teljesen meggyőzte barátját.

E párbeszéd után, Én is próbálom előttetek kifejteni, miért kell megvalósulni az utolsó ítéletnek.

1.) Először is azért, hogy a nagy egyetemes feltámadás után igazak és gonoszok egyaránt lássák a megváltás beteljesülését. Hogy Jézus Krisztus kínszenvedése és kínhalála nem volt hiábavaló: szentek, vértanúk, hitvallók hatalmas serege áll majd az Ő jobbja felöl, mennyei dicsőségbe öltözve. Ők mindnyájan elnyerik méltó jutalmukat, az üdvösséget, Isten színről-színre látását és a gyönyörű, fényben úszó Mennyországot.

2.) Másodszor azért van szükség az utolsó ítéletre, hogy mindenki lássa a Szentháromság Isten abszolút győzelmét a Sátán és a többi gonosz lélek felett, akik örökre a pokolba hullanak.  Már nem kísérthetnek többé senkit.

3.) Harmadszor arra való a végítélet, hogy minden ember tudomást szerezzen arról, hogy Isten végtelenül jó és igazságos, mert nyilvánosságra kerülnek egyenként minden ember legapróbb jócselekedetei is, és bűnei is. Mivel Isten nemcsak igazságos, hanem tele van megbocsátó szeretettel, nem kerülnek napfényre a megbánt, meggyónt és levezekelt bűnök, ezek miatt egy gyermekemnek sem kell megszégyenülnie.

Ezt a nagy utolsó  eseményt a feltámadás előzi meg. Erről már beszéltünk a múltkori tanításban. Én most a földi test és a feltámadt test azonosságáról szólok. Higgyétek el mindnyájan a saját testetekben fogtok feltámadni. A Mennyei Atyának nem jelent problémát, hogy az ember teste a sírban porrá vált, vagy hamvát beleszórták a folyóba vagy tengerbe. Ha képes volt a teremtéskor az embert porból, sárból megalkotni, miért is ne tudná testeteket egyenként, személyszerint ugyanolyanra, felismerhetőre formálni, mint amilyen földi életében volt. Pál apostol ezt írja: hogy ennek a romlandó testnek fel kell öltenie a romolhatatlanságot, ennek a halandó testnek magára kell ölteni a halhatatlanságot (1Kor.15,53). A lélek a test formája, teljesen kitölti testeteket, felveszi alakját. Ez a tény megköveteli, hogy feltámadáskor az új test, amit kaptok, teljesen, tökéletesen hozzáillő legyen. Tehát ugyanaz a feltámadott test, mint a földi test volt, de mégis más, mert a mennyei dicsőségbe változott.

Most nézzük, milyen tulajdonságai lesznek feltámadott testeteknek. Az üdvözültek testéről beszélek.

1.) Halhatatlan és romolhatatlan lesz, nem tud szenvedni és nem tud meghalni. Teljesen ép és egészséges, fiatal és szép lesz. Aki földi életében nyomorék volt, kisebb vagy nagyobb testi hibával, csonka végtagokkal élt, vagy vak volt, annak is a feltámadt teste tökéletesen szép és arányos lesz, mozgása, látása, hallása hibátlan. Hiába halt meg valaki 90 évesen összeráncolódott, töpörödött, meggörbült testével, a feltámadása pillanatától kezdve egy sugárzóan szép, ragyogó ifjú lesz, magán hordozva földi karaktere jegyeit.

2.) A feltámadt testetek dicsőséges lesz. Mindenki látni fogja, hogy fényt bocsát ki magából, mint ahogy a Tábor hegyen Krisztus arca sugárzott a színeváltozáskor. Ennek a dicsőséges fénynek az erőssége emberenként eltérő lesz. Aki földi életében nagyon nagy érdemeket szerzett magának jócselekedeteivel, áldozataival, lemondásaival, önmegtagadásaival, az nagyobb fényben ragyog. Akinek kevesebb volt az érdeme, az kisebb fényben. 
3.) Tudom, hogy nehéz testbe zárt értelmetekkel felfogni, de higgyétek el, hogy a feltámadt testeteknek nem lesz időbeli és térbeli akadály. Gondoltok egyet és ott vagytok, ahol szeretnétek lenni. Tudtok majd a föld felett siklani, repülni. Át tudtok majd hatolni falakon, ajtókon. A látásotok se földi lesz. Ránéztek valakire vagy valamire és egyszerre látjátok felülről, alulról, jobbról, balról, hátulról anélkül, hogy mozdulnátok.

A feltámadt testetekben is lesz értelem, de sokkal magasabbrendű, sokkal nagyobb tudással rendelkezik, mint a földön a legkimagaslóbb elme. Minden azonnal megvilágosodik előttetek, amit tudni szeretnétek. Mindez azért lesz lehetséges, mert részesedhettek Isten tudásából.

A kárhozottak testéről nem szívesen beszélek nektek. Csak annyit jegyzek meg, hogy az ő testük is halhatatlan lesz, de gonosz lelkükhöz alkalmazkodva undorító és taszító lesz. Egy nő lehetett földi életében mindenki által csodált szépségkirálynő, ha züllött életet élt, és elkárhozott, az új teste meglepően csúnya, torz lesz. Egy férfi lehetett a földi életében vonzó, ünnepelt sztár, akiért ezrek rajongtak, ha romlott és hitetlen volt, az elváltozott teste ijesztően rút, nyomorult, gusztustalan lesz. A kárhozottak új teste is halhatatlan lesz és a pokolban örökké szenvednek.

Drága Gyermekeim, most elmondom nektek, mit látok. Fönt a Mennyben tanácskozunk, Mi a Szentháromság. A Mennyei Atya így szól. Szentlelkem, Te már elvégezted legfontosabb feladatodat a Nagyfigyelmeztetéskor. Szent Fiam, most rajtad a sor. Rád bízom az ítéletet. Dicsőítsd meg Magadat és Engem! Elérkezett a legutolsó pillanat. Jézus Krisztus egy ünnepélyes fehér, bő leplet csavar magára, hogy még oldalsebe is látszódjon. Mint a villám száll le az Új Földre és megáll a feltámadott sokaság előtt. Alig lehet ráismerni a szelíd, mosolygó, együttérző Jézusra. Testét dicsőséges, hatalmas fény veszi körül, és csapkodnak belőle a villámok, és dörgő hangon mondja a Szentírás szavait, mellyel baloldalára állítja a gonoszokat és jobb oldalára az igazakat. Ezt egyenként teszi. Mellette áll 3 angyal. A középső kezében egy nagy tábla van IGAZSÁGOSSÁG felirattal, melyet állandóan magasan tart. Az egyik angyal egy kisebb táblát hoz: MEGBOCSÁTÓ SZERETET felirattal. Szólítására sorba, egyenként jönnek a felszólítottak. Egy leány következik, aki most szabadult ki a tisztítótűzből. Szép, ragyogó feltámadt testével letérdel Jézus előtt. Reszket a félelemtől, és irgalomért könyörög. Jézus arca szelíddé válik, közelebb megy a lányhoz, megsimogatja a fejét és lágy hangon így szól: Ó, Gyermekem, neked nincs félnivalód. Még a földön megbántad, meggyóntad bűneidet, levezekelted azokat halálod előtt szenvedéseiddel, és kevés tartozásaidat a tisztítótűzben. Lelked fehér, mint a hó. Megfogja a kezét, és jobboldalára állítja. Közben az IRGALMASSÁG táblát az angyal végig magasra emeli.

Ezután egy kárhozott férfi áll Jézus elé undort keltő testével. Jézus elfordítja az arcát, melyen szent harag és fájdalom látszik. Az elkárhozottból düh és gyűlölet sugárzik felé. Egy utolsó próbát tesz vele. Így szól hozzá: Ha megbánod gonoszságaidat és bocsánatot kérsz tőlem, megmentelek a pokoltól, ahol eddig voltál! De a válasz: „Soha!” Jézus felétek fordul: Engesztelőim, itt már nem tudtok segíteni. Azután keményen rászól: Távozz tőlem a baloldalamra. Közben hiába emelte fel a másik angyal a MEGBOCSÁTÓ SZERETET táblát, nem volt rá szükség.

Drága Engesztelőim! Az utolsó ítéletre úgy tekintsetek, mint Krisztus és az Egyház győzelmére a gonosz felett, mint a megváltás beteljesülésére és a Szentháromság megdicsőülésére.

Nagy szeretetemben megáldalak benneteket a feltámadásba vetett hit kegyelmével: az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

2010. október 16. Szombat

 
Reggel nézegettem az állataimat. Megkérdeztem az Úr véleményét. Jézus: Én is szeretem ezeket az állatokat, de még nagyobb, végtelen nagy szeretettel vagyok irántatok, hiszen saját képmásomra teremtettelek benneteket.
Megkérdeztem arról, hogy Y-ban megbízhatunk-e? Jézus: Drága gyermekem, ti már ismeritek Y gyermekemet. Ezért el tudjátok dönteni, hogy megbízhattok-e benne vagy nem. Akik szeretik Édesanyámat, azáltal engem is szeretnek. Ha valóban szeret engem Y, akkor hallgat az én szavaimra és az ő lelkiismeretére.
Kérésemre az Úr válaszolt Y-nak. Jézus: Drága gyermekem, ne lepődj meg azon, hogy ellenségem, a gonosz befészkelődik a katolikus vallást gyakorló családokba, így a tietekbe is. Fogadjátok el a keresztet és a szenvedéseket, mert én is elfogadtam! Mindenféle kínszenvedést elvállaltam értetek, hogy megváltsalak benneteket. Sokszor gondolj erre gyermekem! Ahogy gyermekemnek, akin keresztül most válaszolok neked, mondtam egyszer: „Csak a szenvedés által lehet üdvözülni.” A szenvedés közel visz Atyámhoz és hozzám is. Lányod férje annyira eltávolodott tőlem, hogy a gonosznak kinyitotta a szíve kapuját és ezáltal megengedte, hogy a gonosz befészkelődjön az ő életébe. Imádkozatok az ő lelkéért, mást nem tehettek! Ne felejtsétek el, az ima a legnagyobb eszköz, mellyel legyőzhetitek ellenségemet, a gonoszt. Az én segítségemmel győzedelmeskedni fogtok a gonosz felett!
Megkérdeztem Tőle, hogy elmenjünk-e újból Kadarkútra? Jézus: Drága gyermekeim! Nagy örömmel várunk benneteket a kadarkúti engesztelésre! Sok kegyelmet adunk nektek mi, a Szentháromság és a Szűzanya. Szükségetek van a sok kegyelemre gyermekeim, hogy fel tudjátok készíteni lelketeket eljövetelemre! Jöjjetek gyermekeim, mert mi tárt karokkal várunk benneteket!
Sajnos ezen a napon teljesen kiment a fejemből, hogy a szentmise 17 órakor van és nem 18 órakor. Készülődés közben jutott csak eszembe, bocsánatot kértem ezért az Úrtól. Jézus: Örömmel megbocsátottam neked. Ne aggódj emiatt! Holnap is van szentmise, így eljöhetsz hozzám!
Megkérdeztem a Szűzanyát, beszélhetek-e a Szentlélekhez? Szűzanya: Drága gyermekem, igen, beszélhetsz a Szentlélek Istenhez, mert Ő és Szentfiam egyek. Elmondom neked, gyermekem, hogy minden kegyelem a Szentlélek Istenből árad. Fordulj hozzá gyermekem, mert Ő rengeteg lelki dologra meg tud tanítani téged!
X atyáról kérdeztem. Jézus: X atya az én földi eszközöm, aki által felém vonzom az embereket Nagyfaluba.

Kérése volt hozzám az Úrnak. Jézus: Drága gyermekem! Ha kedves akarsz lenni Hozzám, akkor térden állva csókold meg 5 Szent Sebemet! Engedelmesen hallgattam az Ő kérésére. Jézus: El sem tudod képzelni gyermekem, hogy amikor megcsókoltad 5 Szent Sebemet, valóságos Sebeimet csókoltad meg a kereszten! Minden alkalommal, amikor átöleled a keresztet, kegyelmet adok nektek, mely segít szeretettel elfogadni a keresztet és a szenvedéseket.

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101016

2010. október 17. Vasárnap
 
Készülődtem a reggeli szentmisére, és kértem Őt mondjon nekem valamit a szentmisével kapcsolatban. Jézus: Drága gyermekem! Nagy vágyakozással várlak titeket a szentmisére, hogy újból Szent Testemmel és Szent Véremmel táplálhassalak benneteket. Törekedjetek arra, hogy a szentmisében mélyen együtt érezzetek velem fájdalmaimért és szenvedéseimért, melyeket az egész világ bűneiért élek át. Gyakoroljatok őszinte bűnbánatot! Ebben az időben a bűnbánat és a szentségek vétele a ti lelketek mentsvára. Készüljetek eljövetelemre! Bármelyik napon, órában vagy percben eljöhet Szentlelkem és megvilágítja lelketeket! Ekkor lehull szemetekről a fátyol és mindent tisztán fogtok látni. Szentlelkem eljövettele által nagy káosz lesz az egész földön, mely felborítja eddigi életeteket. Ti gyermekeim, örömmel várjatok engem és továbbra is engeszteljetek, hogy minél többen megtérhessenek és a gonosz ne tudja őket újból visszacsábítani bűnös mivoltukba.
Szentmise előtt újból bocsánatot kértem Tőle. Jézus: Drága gyermekem, mindig bízz bennem, és irgalmamban! Örömmel hallgatom bocsánatkérésedet. Én mindig azonnal hófehér tisztára mosom a lelkedet Szent Véremmel.
Szentáldozás után. Szűzanya: Mindig bízz bennünk gyermekem, mert mi segítünk felkészíteni a lelkedet a Nagy Figyelmeztetésre!
Jézus:Drága gyermekem! Én boldog vagyok a szívedben, légy te is boldog! Irgalmam és Szent Vérem által újból tiszta a lelked. Szeress engem gyermekem és mindig légy hálás irántam!
Este megkérdeztem a Szűzanyát, beszélhetek-e a Mennyei Atyához? Szűzanya: Drága gyermekem! Igen, beszélhetsz a Mennyei Atyához. Ahogy Szentfiam mondta: „Nagy tisztelettel és szeretettel beszélj Hozzá. Én egész életemet neki szenteltem és mindenben az Ő akaratát láttam, így engedelmesen és alázatosan véghezvittem Mennyei Atyám tervét. Tanulj tőlem gyermekem, mert számodra Én kell, hogy a példa legyek. Mint lelki vezetőd, én tudlak megtanítani téged arra, hogyan élj helyes életet, melyben Atyám tetszését leli. Kövess engem gyermekem!
Először beszéltem a Mennyei Atyához és Ő így szólt. Mennyei Atya: Drága gyermekem! Ne félj, mert én vagyok Mennyei Atyád. Régóta vártam, hogy megszólíts engem és beszélj hozzám. Igen, valóban igaz, én mindenható vagyok és bármit megtehetek veletek, amit csak akarok! De nem kell félned tőlem, mert én teremtettelek benneteket végtelen nagy szeretetemből. Nem akarlak elpusztítani benneteket haragomban, ellenkezőleg gyönyörködöm lelketekben, mivel saját képmásomra teremtettelek titeket. Gyermekem, az én akaratom kellett ahhoz, hogy ezt a hatalmas kegyelmet megkaphasd. Egész életedben légy hálás Szentfiamhoz és a Szűzanyához, mert ők esdették ki számodra e nagy kegyelmet. Az egész Mennyország boldog, hogy mi úgy döntünk, hogy megadjuk a kegyelmet egy földi embernek, hogy velünk beszélgethessen! Gyermekem, tekints úgy rám, mint Atyádra. Bár méltatlanok vagytok arra, hogy így szólítsatok, de én megengedem számotokra, hisz nincs nagyobb boldogsága Istennek, mint amikor teremtménye hozzá fordul imával és tisztelettel. Gyermekem, én és Szentfiam jelöltük ki számodra a Szűzanyát, mint lelkivezetőt, aki nagy boldogsággal elvállalta ezt érted. Ezért igyekezz többször hozzá fordulni, mert ő fog megtanítani arra, hogyan élj szentül.  
A Szűzanyáról kérdeztem. Mennyei Atya: Drága gyermekem! Szűzanya az egész világ példaképe! Legszebb teremtményem, Mennyei Édesanyátok. Nektek teremtettem őt. Szentfiam után ő a legszebb út, mely házamba vezet titeket. Ha tudnátok, mennyire szeretünk benneteket! Az egész örökkévalóság kell nektek, hogy fel tudjátok ezt fogni!
A szeretetről kérdeztem. Mennyei Atya: Drága gyermekem! Én vagyok a Szeretetet, amely végtelen és felfoghatatlan!

Édesanyámnak volt egy álma, amely arról szólt, hogy a papok ellene szegültek. Sokszor mondogatta „Jézus Szent Vére födj be engem!”, utána egy szép díszes virágos lépcsőt látott, amely felfelé vezetett, és amelynek a végén ott állt a Szűzanya és az Úrjézus. Jézus: Imádkozzatok a papokért! Mert a gonosz az ő lelküket is elrabolja. A szentgyónás és a szentáldozás által betakarlak titeket Szent Véremmel. A tiszta lélek visz benneteket az öröm útján, mely hozzám és a Szűzanyához vezet.

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101017

2010. október 18. Hétfő
Reggeli szentmise után. Jézus: Drága gyermekem! Nagyon boldoggá tettél Engem, hogy eljöttél hozzám a szentmisére. Figyelembe veszem fáradtságodat és áldozatodat, hogy korán keltél. Irgalmam és szentgyónásod által lelked újból hófehér tiszta. Törekedj arra, hogy vigyázni tudj lelked tisztaságára! Ha így cselekszel Szentlelkem boldog lesz lelked láttán, és te is boldog kegyelemekben és ajándékokban részesülsz. Ne aggódj, én ott leszek melletted. Te csak élj szent törvényeim szerint.
Először szólítottam meg a Szentlelket. Szentlélek: Drága gyermekem! Ne félj tőlem, mert én vagyok a Szentlélek Úristen, a harmadik Isteni személy. Bár te nem vetted észre, mindig is én működtem a te kis szívedben és lelkedben. Mivel megbérmálkoztál, sok lelki ajándékban részesítettelek, mely még jobban segíti további lelki életedet. Fordulj hozzám, gyermekem többször, mert az én kezeim tele vannak sok-sok kegyelemmel, mely lelked javára szolgál. Sok mindenre meg akarlak tanítani pl.: az imára, a szeretet gyakorlása, a szentmisén való részvétel stb. De ehhez a te beleegyezésed, akaratod kell, hogy együtt tudjunk működni. Örömmel és szeretettel fordulj hozzám mindig, mert én bármiben segítek neked, ami megegyezik Isten akaratával. 
ANagy Figyelmeztetéssel és a tanulással kapcsolatban kérdeztem. Jézus: Drága gyermekem, nagyon boldoggá teszel, hogy újból hozzám szólsz! Ne hanyagolj el engem! Bármennyire sok a tanulni valód, én akkor is ott vagyok melletted és a szívedben élek! Hogyan készülj fel eljövetelemre? Te most gyermekem a legjobb helyzetben vagy, mert mi szavainkkal alakítunk téged és tanítunk. Mindig kérd, hogy tanítsunk téged! Nagyon szeretlek, gyermekem, légy boldog mindig, mert az arcról és a cselekedetekről ismerik fel az emberek választottaimat. Közel van eljövetelem! Gyakorolj bűnbánatot, gyakorold vallásodat! Ennél többet nem kérek tőled.
A kápolnában Szűzanya: Drága gyermekem! Nagy örömmel hallgatlak téged! Bár te nem láthatod, de mi itt vagyunk veled a kápolnában. Hogyan oszd be az idődet? Számodra mindig mi legyünk az elsők! De Mi nagy megértéssel vagyunk az iránt, hogy rengeteg tanulnivalód van, ezért megy rá minden időd. Amint alkalmad van rá és kevesebb a tanulnivalód, akkor azt az időt a velünk való beszélgetésekkel töltsd el.

A Nagy Figyelmeztetésről kérdeztem. Szentlélek: Drága gyermekem! Ahogy álmodban mutattam, mindenkin áthatol az én Isteni Lelkem, megvilágítom a ti szíveteket és lelketeket. A Nagy Figyelmeztetés számotokra olyan, mint egy előítélet, melyben önmagatokról ítélkeztek Isten Szent Színe előtt. Hasonlítani fog a halál pillanatához. Mi, a Szentháromság végtelen irgalmunkból megadjuk az utolsó nagy kegyelmet, hogy megváltozzatok, és többé ne vétkezzetek! A rosszat kerüljétek, a jót éljétek meg. Sokan ellenetek fordulnak majd, de ne féljetek, mert mi ott leszünk mellettetek, és nem esik bántódásotok. Bízzatok bennünk! Mert emberben, gonoszban nem bízhattok. Szeressetek! Lelketeket ajánljátok fel a Mennyei Atyának! Ő örömmel elfogadja és gondoskodni fog rólatok. Bármilyen nagy problémátok van, Ő akkor is, ott van mellettetek még a legnehezebb időszakban is.

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101018

2010. október 19. Kedd
Túlzásba vittem a tanulást és ezért nagyon elhanyagoltam az Égieket. Jézus: Drága gyermekem! Örülök, hogy újból velem akarsz beszélgetni. Vágyva vágyakoztam, hogy újból beszélgessünk. El sem tudod képzelni, gyermekem, mennyire vágyakozom szereteted és szavaid után. Gyermekem, mivel elhanyagoltál minket, és nem hallgattál rám, engedtél a gonosznak, hogy megakadályozza a mi benső beszélgetéseinket. Igen gyermekem, túlzásba estél a tanulás által, és megfeledkeztél a legfontosabbról, vagyis rólam és a Szűzanyáról. Ne hanyagolj el minket! Mert a végén annyira el fogsz hanyagolni bennünket, hogy beszélgetni sem akarsz velünk. Gyermekem, én megértem, hogy jó tanuló akarsz lenni, de ne ilyen áron. Mi bármiben segítünk neked, ezért hagyatkozz ránk és bízz bennünk. Ne felejtsd el, én bármit megtehetek! Az időt is úgy tudom alakítani, hogy az neked jó legyen. Gyermekem ne a tanulás által akarj példát mutatni, hanem a vallásgyakorlásod, a szereteted és cselekedeteid által tegyél tanúságot rólam mások előtt. Ne engedj a túlzásnak, mindent mértékkel kell tenni! Erre a példa testvéred. Annyira túlzásba vitte a munkát, hogy teljesen eltávolodott tőlem! Tanulj ebből a példából! Gyermekem, azt tanácsolom neked, hogy elsőként velünk beszélgess, utána jöhet a tanulás. Álmomban bementem egy olyan házba, mely tele volt szerencsejátékkal és romlott életű nőkkel. Nem akartak elengedni onnan, de a végén sikerült kimenekülnöm a kezükből. Sétáltam, majd betértem egy templomba és részt vettem a szentmisén és kértem az Úr bocsánatát. Jézus: Ezzel az álommal azt mutattam neked, hogy a gonosz mindenféle eszközt bevet, hogy téged elvegyen tőlem. A templomba menekültél hozzám. Ez így volt helyes. Gyermekem, értsd meg, csak nálam találhatod meg a boldogságot és lelked békéjét! Ne hanyagolj el engem! Mert, ha igen, boldoggá teszed a sátánt, engem pedig mélyen megbántasz.
A gonoszról és elesésemről beszélgettünk. Szűzanya: Drága gyermekem! Nagyon sok mindent kell alakítanunk a te lelkeden. Szentfiam megengedte a gonosznak, hogy kísérthessen téged. Mivel nem kérted segítségünket, elbuktál. Gyermekem, sok próbatétel elé állítunk téged, hogy úgy cselekszel-e, ahogy mi megmondtuk neked. Ne bánkódj! Mert Szentfiam újból felemelt téged irgalmával és jóságával. Törekedj az engedelmességre és a benső sugallatokra! Ha kísértést érzel, hívj engem, vagy imádkozd el a Szent Mihály imát! Küzdj gyermekem és akarj!
Azon gondoltam, hogyan éljek. Mennyei Atya: Drága gyermekem, a szeretet törvényei szerint élj!
Megkérdeztem Jézust, mi történik azokkal az emberekkel Nagy Figyelmeztetéskor, akik ott hagyták a katolikus vallást? Jézus: Drága gyermekem, bár ti nem tudhatjátok, de az ilyen lelkekért is engeszteltek! Ezért megkapják a kegyelmet és a világosság fényét, hogy rádöbbenjenek, hogy csakis a katolikus egyházban tudnak üdvözülni. Ezáltal visszatérnek Hozzám! Imádkozzatok, mert a gonosz mindent megtesz, hogy elvegye tőlem az emberek lelkét!
Szűzanya: Drága gyermekeim! Kérjétek tőlem a segítséget és kegyelmet, hogy rá tudjatok hagyatkozni Szentfiamra! Gyakoroljátok a szeretetet és a bizalmat irántunk. Az aggodalmat, kételyt, félelmet ne engedjétek be a szívetekbe! Zárjátok ki a szívetekből! Törekedjetek és imádkozzatok! Egész életetekben meg kell tanulnotok a ráhagyatkozást. Számotokra egyáltalán nem könnyű. De a böjtölés, lemondás is segít ebben. Minél jobban kiüresítitek magatokat, annál jobban ránk tudtok hagyatkozni!

A böjtölésről. Szűzanya: Drága gyermekem, Szentfiamnak teljesen mindegy hogyan és minként böjtölsz. A böjt önmagad elleni küzdelem, ezért saját akaratodon múlik minden.

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101019

2010. október 20. Szerda
 
Reggel újból kértem az Úr bocsánatát. Jézus: Drága gyermekem! Én mindent megbocsátottam neked, mert végtelenül szeretlek! Gyermekem, törekedj a tisztaságra és az engedelmességre! Igyekezz azon, hogy ne bánts meg engem bűneiddel!
 
Szomorú voltam. Szűzanya: Drága gyermekem, ne bánkódj! Jöjj, gyermekem, mert én megvigasztallak téged! Ne lepődj meg azon, hogy sok a hibád és nem vagy még engedelmes irántunk! Más választottamnál is így van, sokszor évekig is eltart mire olyan lesz a lelkük, amilyennek mi szeretnénk, hogy legyen.
 
Ezen a napon Kadarkútra mentünk. Szűzanya: Drága gyermekeim! Nagy örömmel és tárt karokkal várunk benneteket Kadarkútra! Én és a Szentháromság sok kegyelemben részesítünk benneteket!
 
A kísértésekről. Jézus: Drága gyermekem, csakis a mi segítségünkkel tudsz ellenállni a gonosz kísértéseinek és csábításainak. De legfőképpen tőled függ minden. Imádkozz, és akkor minden jóra változik körülötted!
 
Megkérdeztem a Szűzanya véleményét, hogy ima alatt aludhatok-e valamennyit. Szűzanya: Drága gyermekem, ha úgy érzed, hogy fáradt vagy, nyugodtan pihenhetsz. De ha van erőd és kedved, imádkozz együtt a többiekkel! Minél többen imádkoztok, annál több lelket megmenthettek.
 
Csodáltam az Oltáriszentségben lévő Jézust. Jézus: Drága gyermekem, el sem tudod képzelni, hogy az én végtelen tisztaságom mennyire gyönyörű!
 
Kaposfüreden építettek egy szép Mária kápolnát, mely nagyon hasonlít a Szűzanya efezusi házához. Szűzanya: Drága gyermekem, megmutattam nektek, milyen házban éltem a földön! Az új világban is egyszerű és szerény házban fogtok élni, mely számotokra az imádság háza lesz. Életetek minden pillanatában Istent fogjátok imádni és dicsőíteni. Én pedig boldog szívvel fogok rátok tekinteni, mint mennyei édesanyátok!
 
Kis helyen volt a szentmise, én pedig az oltár mellett ültem. Örültem, hisz soha nem láthattam ilyen közelről az áldozati liturgiát. Megkérdeztem Jézust, volt-e jelentősége, hogy ilyen közel ültem az oltárhoz. Jézus: Nincs jelentősége, hogy ott ültél az oltár mellett. Boldog voltam, hogy ilyen közel voltatok hozzám, kicsinyeim és sok kegyelemben részesítettelek benneteket.
 
A kadarkúti engesztelésen jelen volt az egész Szentháromság és a Szűzanya. A Mennyei Atya egyik kezében egy kard volt, a másik kezében a Föld. Sajnos a földünk egyre sötétebbé változott a bűnök sokasága miatt. A Mennyei Atya a kardjával le akart sújtani a világra, de a Szűzanya és az Úrjézus visszatartotta az Ő kezét, majd rátekintett a Szentlélekre és azt mondta neki: „Most Te következel!”  Mennyei Atya: Hálásan köszönjétek meg Szentfiamnak és a Szűzanyának, hogy megállították haragomat, nehogy lesújtsak e világra. Imádkozzatok! Kérjétek irgalmamat és türelmemet! Készítsétek fel lelketeket! Mert a Nagy Figyelmeztetés minden ember életében eltörölhetetlen esemény lesz. Vegyétek komolyan a bűnbánatot és a szentgyónást, és éljetek szent törvényeim szerint! Készüljetek, készüljetek, mert nem tudhatjátok, melyik pillanatban döntök úgy, hogy most már elég! Szentlelkem ott ál trónom előtt és várja határozatomat. Ő készen áll! Kérdés, hogy ti készen álltok-e? Ezért mondom, engeszteljetek, imádkozzatok és őrizzétek lelketek tisztaságát! Bármelyik pillanatban eljöhetek e világra. Jaj azoknak az embereknek, akik a gonosz mellé álltak! Imádkozzatok és imádkozzatok, ne csak másokért, hanem önmagatokért is! Megáldalak titeket a felkészülés lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
 
Engesztelésen. Jézus és Szűzanya: Ez a mi szeretett engesztelő csoportunk, mely boldoggá teszi két Szent Szívünket.
 
Utazás közben néztük a napot, igazi égi csoda volt. Több volt, mint egy naplemente. Szűzanya: Kadarkút-ot az egész Szentháromság védelmezi.
 
Egy szivárvány is volt. Szűzanya: Drága gyermekem! Én és Szentfiam békét kötöttünk a Mennyei Atyával. Ez azt jelenti, hogy lecsillapítottuk az Ő haragját és megkegyelmez nektek, engedett egy kis időt számotokra, hogy fel tudjatok készülni a Szentlélek eljövetelére!
 
Vágyakoztam a Mennyország után. Szűzanya: Drága gyermekem! Nagyon kevés választottamnak mutatom meg a Mennyországot. Én láttam vágyakozásodat és mélyen megérintett engem és Szentfiamat. Gyermekem, ha hallgatsz ránk és törekszel betartani a szent törvényeket, megígérem neked, hogy a Szentlélek eljövetelekor magam mutatom meg neked a Mennyországot, de csak egy kis időre! Gyermekem, miután megláttad, egész földi életedben azért fogsz küzdeni és szenvedni, hogy újból visszatérhess Atyám házába.

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101020

2010. Október 21. Csütörtök
 
Szentgyónás előtt. Jézus: Drága gyermekem! Mivel végtelenül irgalmas vagyok és szeretlek, ezért megbocsátok neked. Gyermekem, ne bánts meg engem újból bűneiddel. Törekedj a szeretetre és a tisztaságra!
 
Szentáldozásnál. Jézus: Gyermekem, látod, mennyire kötődöm és ragaszkodom hozzád!
 
Néha úgy éreztem, hogy szerzetesnő akarok lenni, hogy még jobban az Úrnak szentelhessem az életemet. Megkérdeztem erről az Úr véleményét. Jézus: Drága gyermekem, én azt mondom neked, hogy várj még ezzel a döntéseddel. Bízz rám mindent! Mert, ha én azt akarom, hogy te elkötelezd magad nekem teljesen, mint a vőlegényednek, akkor megadom a lelkedben az indíttatást a szerzetesi életre. Ne gondold azt, hogy ott könnyebb lenne! Ez tévedés! Ellenkezőleg még többet szenvednél, és még több kísértésnek lennél kitéve! Példa erre Szent Faustyna nővér, Szent Bernadett, Kis Szent Teréz. Tanulj az ő életükből! Gyermekem, még sokat kell fejlődnöd a lelkedben, hogy úgy érezd, képes vagy bármilyen áron nekem szentelni az életedet!
 
Kadarkúton kérte az Úrjézus, hogy minden hét csütörtökén virrasszunk este 20-tól 24 óráig. És azt ígérte, aki megteszi, annak a házát nem fogja katasztrófa érni. Megkérdeztem őt, hogy mi hogyan virrasszunk? Jézus: Drága gyermekem! Kérdezzétek meg először is otthon a papotokat. Ha azt mondja nem, akkor ne legyetek szomorúak, ellenkezőleg, örüljetek, hisz megpróbáltátok legalább. Én elfogadom az otthoni virrasztásotokat is, egyedül vagy ketten. Amint alkalmatok van rá, együtt imádkozzatok, ameddig csak bírjátok lelki erővel. Azok a választottaim, akik egymástól messze vannak, virraszthatnak otthon is, akikkel csak tudnak. De, ha egyedül virrasztotok, azt is elfogadom. Én nem azt nézem, hányan vagytok, hanem azt, hogy akartok-e minden erőtökkel virrasztani este 20 és 24 óra között. Akik megtehetik, örüljenek, akik nem, ne legyenek szomorúak, amennyit lehet, annyit imádkozzanak.  Mindenhol, ahol csak virrasztanak, legyen az templom vagy lakás, én ott jelen vagyok úgy, mint Nagycsütörtökön a Gecemáni Kertben. Elmélkedjetek rólam, és az én szenvedéseimről!

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101021

2010. Október 22. Pétek
Vassula naplóját olvasgattam, és nagy vágyat éreztem az Úr iránt. Jézus: Drága gyermekem! Bízz bennem, mert eljön az az idő, amikor látni fogsz engem!
Bizalommal kértem az Úr bocsánatát. Jézus: Drága gyermekem, bizalmaddal boldoggá teszed Szent Szívemet! Mindent megbocsátottam neked! Légy boldog gyermekem! Nagyon szeretlek kicsim!
Megkérdeztem, hogy értette, hogy „látni fogsz engem.” Jézus: Drága gyermekem! Ezzel a mondattal azt akartam mondani, hogy a Mennyben örökké látni fogsz engem. Másként pedig, hogy megkaphatod a látás kegyelmét. De nem árulok el neked többet, mert ez a kegyelem mindenkit váratlanul érint. Ha megtudnád, mikor kapod meg, annak nem lenne jó a vége, mert minél jobban akarsz valamit, annál inkább elveszíted azt a kegyelmet. Bízz rám mindent, hogy mikor és milyen kegyelmet kapsz tőlem!
Jézus: Gyermekem! Mindent bízz Rám!  X atya fel fogja ismerni, hogy minden válasz, melyet leírtál a naplóba az tőlem és a Szűzanyától ered.
Hallgattam az Úr tanácsára. Jézus: Drága gyermekem, én mindig ott vagyok melletted és azáltal, hogy becsületesen vettél jeget a vonatra, boldoggá tettél engem és rád mosolyogtam. Nagyon örültem, hogy engedelmeskedtél nekem és hallgattál Rám! Érzed a szívedben? Nincs aggodalmaskodás a jegy vagy bérlet miatt.
A Nagy Figyelmeztetésről kérdeztem. Jézus: Drága gyermekem! Nem tudjátok elképzelni, mennyire közel van a Nagy Figyelmeztetés! Boldogan várd Szentlelkem eljövetelét, és így várja minden ember, aki törekszik a tisztaságra és szeretetre. Megkérdeztem, hol lesz ekkor a Szűzanya? Jézus: Gyermekem, Édesanyám mindig ott van mellettetek. A Szentlélek eljövetelekor mellettem lesz és imádkozni fog minden emberért, azokért a lelkekért is, akik ekkor fognak meghalni.
Csodáltam a Szűzanyát. Jézus: Drága gyermekem! Édesanyám lelke és teste sugárzik a tisztaságtól. Testéből áradnak a kegyelmek és különböző illatú virágok, legfőképpen a rózsa érezhető nála, mindez azért, mert az egész Mennyországot tükrözi valóságos jelenlétével.
A holnapi Váci kiengesztelődési találkozóról kérdeztem. Jézus: Drága gyermekem! A holnapi napot tekintsd úgy, mint a kegyelmek napját. Az egész Szentháromság és a Szűzanya jelen lesz köztetek a templomban. Szentlelkem sok lelki ajándékkal és kegyelemmel fog elhalmozni benneteket ezen a napon. Készítsd fel a lelkedet, hogy tiszta legyen, mert ezáltal még több kegyelmet be tudsz fogadni kis szívedbe.
Sajnos csütörtök este nem tudtam felolvasni másoknak az égiek egyik tanítását, ezért elszomorodtam. Jézus: Gyermekem, én is ugyanúgy elszomorodtam, mint te. De, boldoggá tettél engem, mert alázatosan elfogadtad a tanár döntését és kérését. Látod gyermekem, ilyen kis apró jó cselekedetekkel alakítom a lelkedet és szívedet.
Sokszor érzem magamat egyedül az iskolában, és ezt a problémámat megosztottam az Úrral. Jézus: Drága gyermekem, örülök, hogy elmondtad nekem a lelki problémádat. Ne légy szomorú! Most pedig főleg ne, mert Én itt vagyok veled és beszélgethetsz velem. Ne foglalkoztasson téged, gyermekem, hogy a többi diák közömbös irántad! Az érdekeljen, hogy törekedj őket úgy szeretni, mint önmagadat. Legyen számodra bármennyire fájdalmas és bántó a viselkedésük, te csak szeresd őket, amennyire csak tudod! Mindig gondolj az én életemre! Hisz sokan engem sem szerettek, pl. a farizeusok, a nép, de én ennek ellenére mégis úgy szerettem őket, mint a többi embert.
Nagyon szerettem volna egy-egy emberrel beszélgetni. Jézus: Drága gyermekem! Az természetes, hogy olyan emberekkel akarsz beszélgetni, akik számára én fontos vagyok. Én mindig nagy boldogsággal hallgatom beszélgetéseiteket, melynek témája én vagyok.
Tegnap nem csókoltam meg az Úr 5 Szent Sebét, mert nem mertem megtenni szobatársaim előtt. Jézus: Gyermekem, elszomorítottál engem, mert nem csókoltad meg 5 Szent Sebemet tegnap. De másrészt nem tettél rosszat vele, mert az ilyen tiszteletet, és szeretetet nem kell szobatársaid előtt mutogatni. Ne felejtsd el, a legtöbb szent is titokban élt, és cselekedeteiket eltitkolták a nyilvánosság elől. De törekedj arra, hogy kérésemet mindig boldog szívvel teljesítsd.
A gyónással kapcsolatban Jézus: Gyermekem! A héten eleget gyóntál, ezért holnap ne gyónj meg újra! Helyette tarts bűnbánatot és kérd irgalmamat és a teljes búcsú kegyelmét. Mert én mindig megtisztítom szent véremmel a te kis lelkedet!
Szentmise előtt kértem az Úr bocsánatát. Jézus: Drága gyermekem, hagyatkozz rám és bízz az én végtelen irgalmamban! Szentáldozás előtt. Jézus: Jöjj gyermekem, boldogan várlak szentáldozáskor!
Gyerekkoromra gondoltam, amikor egy-egy alkalommal ott voltam a szentmisén! Jézus: Már gyermekkorodban rajtad tartottam szemeimet!

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101022

2000. október 16.
 
 
Dicsértessék a Jézus Krisztus!  Áldott vagy testvérem a mi Urunk Jézus Krisztus szent kegyelméből, Ámen.  Ármin vagyok, ne félj!
 
Köszöntelek testvérem és testvéreim az örök Atya szeretete által, kinek szeretete éltet és tart fenn mindeneket, a fiú; Jézus Krisztus keresztáldozata által üdvözíti mindazokat, kik a bűnbánat szentsége által megfürdetik lelküket, és Krisztus vére tisztára mossa lelkük köntösét, hogy beléphessenek a mennyei lakomára, hová az Isten-bárány vezeti őket és kinyílt előttük az irgalmasság kapuja, hol érezni fogják, hogy mennyire szeret az Isten. A Szentlélek Úristen kiáradása által értelmük megvilágosodik, mert színről látják Urukat, Istenüket és örömük teljes lesz a dicső szentháromságú egy igaz Isten szeretete betölti lelkünket, az Atya, a Fiú és a Szentlélek szent nevében, Ámen.
 
Imádkozzunk testvérem és testvéreim a Szentlélek Isten kiáradása által, megváltótok: Jézus Krisztus szavaival: „Dicsérlek mennyei Atyám, ég és föld ura, hogy ezt kinyilvánítottad a kicsiknek, a semminek látszóknak, hogy megszégyenítsd a magukat naggyá tevőket. Igen, Atyám ez így tetszett Neked.” De azt is mondotta megváltó Istenetek: „Atyátok elhatározta, hogy nektek adja az országot” ,  hova Istenbe vetett alázatos szívvel, hittel, reménnyel és felebarátaitok iránt érzett szeretettel, engesztelésetek által lehet belépni. Köszönjük mennyei Atyám végtelen szeretetedet, hogy nem hagytad elveszni tékozló gyermekeidet, hogy Megváltót küldöttél szent Fiadban, Jézus Krisztusban, ki nem arannyal, drágakövekkel fizette meg váltságunkat, hanem kínszenvedése, kiömlött szent vére, ég és föld között függő kereszt-áldozata által váltotta meg az embert, hogy akinek szeme van lássa, akinek füle van hallja, akinek szíve van érezze, hogy Emberek!   Ennyire szeret az Isten!!!   És mit kér cserébe? Hittel, reménnyel és szeretettel teli emberi szíveteket. Kopogtassatok, de zörgessetek is, esdjétek le a kegyelmet a bűnösök megtéréséért, mert Istennek minden lehetséges a gonosz bukásáért, hogy Jézus Krisztus kereszt-áldozata oly sok ember részére ne legyen hiába-levő áldozat, hogy ne vesszen el más, csak a kárhozat fia. Hallgasd meg Atyánk kérésünket és kiáltásunk jusson elébed, szent Fiad Jézus Krisztus által, Ámen.
 
Testvérem és testvéreim! Legyetek összeszedettek, őrködjetek már gondolataitok felett, mert minden tett, a jó és a bűnös is, gondolatban fogan. Őrködjetek lelketek felett, mert a lélekben ég egy gyertya kicsi lángja, úgy hívjátok ti azt: a lelkiismeret. Ez pedig Isten szent Lelkének világossága. Jaj nektek, ha ezt a lángot ki hagyjátok aludni, mert a fényben mindent annak láttok ami, nem annak aminek látszik, és lelketek tükre tiszta marad. A gonosz a kételynek még csak a árnyékát sem tudja reá vetíteni, mert ti őrzitek a lángot és Krisztus világosságában éltek és Krisztuséi vagytok. Mert a sötétségben a sátán oda visz, ahova akar. Megcsillogtatja hamis gyöngyeit, testi örömeit, kábulatot ad, gazdagságot, és ti észre sem veszitek, hogy mezítelenek lettetek, testi – lelki roncsok; akarat nélküli roncsok. A mai világotokban pimaszsága odáig fajult, hogy Isten nevében szedi áldozatait. Mennyországot ígér és kárhozatot ad. (ezek a szekták) Sokan pedig közületek is hallgatják, mert szépeket mond, úgymond látványos dolgokat mível. Pedig a kígyó fullánkja lelketek legnagyobb kincsét – isten-fiúságotokat – öli meg.  Istentől kapott szabad akaratotoktól foszt meg benneteket.
 
Testvéreim! Ha ti őrzitek a fényt, a lángot szívetekben, ezt nem teheti veletek. Ezért mindig hangsúlyozom, ügyeljetek lelketek tisztaságára, gondolataitok által. Ha folt kerül rá, ha csak egy parányi is, mert a fény reá világít – mert a fény lelketekben Krisztus világossága – tartsatok bűnbánatot. Ha pedig a gondolatból szó, a szóból cselekedet válik, nem elég magatokban megbánni. Azt alázatos szívvel meg kell vallani Krisztus felkentjének és Krisztus, a megváltó feloldoz bűneitek alól, és lelketek köntöse újra hófehér lesz, mert értetek ontott Krisztus vére tisztára mossa azt.
 
Testvérem és testvéreim! Vegyétek már végre fontolóra a fentieket. Ne legyetek késedelmes szívűek. Nehogy reátok is vonatkozzon a próféta szava: „Ez a nép csak ajkával tisztel engem, szíve pedig távol áll tőlem.” Vegyétek már végre észre, hogy hova rohan a ti világotok! Járjatok már végre nyitott szemmel! Miért ragaszkodtok körömszakadtáig a mulandóhoz és a maradandót veszni hagyjátok! Régtől fogva kapjátok a tanításokat és még ti is engeditek, hogy a mag, minek lelketekben, meleg emberi szívetekben kellene gyökeret ereszteni, bozótba esik. Meghallgatjátok, pillanatnyilag befogadjátok és hagyjátok, hogy a bozót elnyomja, a gonosz kilopja szívetekből és így a mag elhal szívetekben, ahelyett, hogy meghozza és termést növelne, tízszereset, százszorosat Isten dicsőségére, lelketek üdvére. Pedig oly sok eszköz áll lelketek javára. Hányszor figyelmeztettelek benneteket. Mindent fel lehet ajánlani lelketek üdvére, a lelkek megmentésére. Imádkoztok minden szándék nélkül, eldaráljátok imáitokat, mint az ima(malom) ,hogy miért és kiért, és milyen szándékra, az általában elmarad. Hisz Uratok Jézus Krisztus nyíltan megmondotta, nemcsak az apostoloknak, ugyanúgy szól ez a ma emberének is  „Kérjetek és adatik, kopogtassatok és nyittatik.” 
 
Az előzőkben azt is mondottam, hogy vannak kegyelmek, mikért nemcsak kopogtatni, de zörgetni is kell!
Csoportos imáitokban eldaráljátok az imát, minden szándék nélkül, hogy kiért és miért, az már nem mindig fontos. Ti pedig meg vagytok róla győződve, hogy megtettétek a magatokét. Testvéreim! A csoportos ima mögött legyen mindig egy közös szándék. Ha egyedül imádkoztok, akkor is ajánljátok fel imáitokat és akkor is kapcsoljátok hozzá, hogy kiért és miért kéritek a felséges Isten kegyelmét, mert különben olyanok lesztek, mint a farizeusok. Képmutatók, hogy lássák az emberek, hogy ti milyen jók vagytok. Mit is mondott Uratok Istenetek,  megváltótok: Jézus Krisztus? „Olyanok vagytok mint a meszelt sír, kívül fehérek, belül pedig tele vagytok rothadással.”
 
Testvérem és testvéreim, zárjátok szívetekbe a fentieket. Ismétlem, imáitok mellett mindig ott legyen a szándék, mert engesztelni és engesztelni kell! A ti világotok nagy veszedelemben van, többet mondok, halálos veszedelemben. Itt nem a test haláláról beszéltem elsősorban, hanem halhatatlan lelketekről. A lélek halála nem a megsemmisülés, hanem az örök kárhozat.
 
Most búcsúzom testvérem és testvéreim! Irgalmazzon nektek a szerető mennyei Atya, mentse meg lelketeket a megváltó üdvözítőtök: Jézus Krisztus. Könyörögjön értetek a szeplőtelenül fogantatott szent szűz Isten anyja, Mária. Szent Mihály főangyal védelmezzen benneteket a nehéz küzdelemben bárány testvéreim, kik e világban éltek. Istennek minden angyalai és szentjei könyörögjenek értetek, hazátokért, Ámen.
 

Én pedig Isten alázatos szolgája imádkozom érted, veled és értetek és veletek. Ármin.


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • 44 év szabad garázdálkodása
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Afrikai Hűség Hőség
  • Afrikai Víz
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet – VESZPRÉM
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Albert Líra
  • Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Alvidék-Délvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZENTA
  • Amarilliszfélék
  • Amerikai Hűség Hőség
  • Amerikai Hűség Hőség – SOPRON
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Amoris Laetitia Háború
  • Andre Lowoa – VESZPRÉM
  • Április
  • Antikrisztus által Irányított Népvándorlás
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Augusztus
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség – SORPON
  • Ausztrálázsiai Víz
  • Bács-Kiskun – SÜKÖSD
  • Bálványtemplomok, vértanuk vesztőhelye
  • Baranya – MOHÁCS
  • Begóniák
  • Békés – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Borsod-Abaúj-Zemplén – SÁTORALJAÚJHELY
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran – ESZTERGOM
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsen Okosan Törpemagyaran – BUDAPEST
  • Bölcsességek
  • Bölcsességek idézetekben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Bölcsességek terjedelmében
  • BTankok
  • Buda
  • Budapest
  • BudaPilisSolt – ESZTERGOM
  • Buzogányvirágok
  • Csongrád – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • December
  • Dél-Alföld
  • Dél – Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Dél-Dunántúl
  • Dél – Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Délvidék
  • Dezső Líra
  • Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Előbb-utóbb
  • Előre! Győzelemre Fel! – VESZPRÉM
  • Epikus Gyökereink
  • Epikusan A-C Lírailag
  • Epikusan A-E Lírailag
  • Epikusan D-F Lírailag
  • Epikusan F-K Lírailag
  • Epikusan FGIK Lírailag
  • Epikusan G-I Lírailag
  • Epikusan J-L Lírailag
  • Epikusan L-R Lírailag
  • Epikusan LMR Lírailag
  • Epikusan M-O Lírailag
  • Epikusan P-S Lírailag
  • Epikusan S-Z Lírailag
  • Epikusan SZ Lírailag
  • Epikusan T-Z Lírailag
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Erdély-Bánát-Csángó-Körösmező-Máramaros-Székelyföld, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOMBOLYA
  • Erkölcsi Gyökereink
  • Ervin Líra
  • Esti Éjszakák
  • Észak-Alföld
  • Észak – Alföld – NYÍREGYHÁZA
  • Észak-Amerikai Víz
  • Észak-Magyarország
  • Észak – Magyarország – SÁTORALJAÚJHELY
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Komárom – ESZTERGOM
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Eurázsiai Unió az Európai Unió ellen
  • Európai Hűség Hőség
  • Eurázsiai Hűség Hőség – SOPRON
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Európai Víz
  • Február
  • Fejér – ESZTERGOM
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Felvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOLNA
  • Ferenc Líra
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Föld
  • Föld
  • Frank Hűség Hőség – SOPRON
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Függtelen Határzár
  • Gábor Líra
  • Gomora Szodoma Technika
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyermeki Hűség
  • GyökereiNK
  • Gyökereink
  • GyökereiNK TöbbEzer Kárpát-medencében – ESZTERGOM
  • Győr-Moson-Sopron – SOPRON
  • Hajdú-Bihar – NYÍREGYHÁZA
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Heves – VÁC
  • Heves Jeges – SOPRON
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Hosszúság – AL-SAFIROV
  • HőseiNK PéldaképeiNK
  • Hűség Hőség
  • Hűség Hőség – SOPRON
  • Ibolyafélék
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • István Líra
  • Jácintok
  • Január
  • Jász-Nagykun-Szolnok – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Dobogó Szíve és Szeretete – SOPRON
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • József Líra
  • Jövő a Múltból kikövetkeztethető – SÜKÖSD
  • Július
  • Június
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalitka
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsonyi kaktuszok
  • Kard(Gladiátor)virágok
  • Károly Líra
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Keresztes Imahadjárat
  • Kolon (S)Zala – SÜMEG
  • Kontyvirágfélék
  • Koralkák
  • Közép-Dunántúl
  • Közép – Dunántúl – ESZTERGOM
  • Közép-Magyarország
  • Közép – Magyarország – VÁC
  • Ladik
  • Lajos Líra
  • Latin.Amerikai Víz
  • Lég
  • Lég
  • Legendák, mesék, mondák
  • Liliomok
  • Lírikus Gyökereink
  • Legendás MeseMondaVilág – HERCEGSZÁNTÓ
  • Lélektárs – MOHÁCS
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magasság -VARSÓ
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • Május
  • Március
  • Margitvirágok
  • MártírSors
  • MártírSzentSors – SÜMEG
  • MédBabiloni Hűség Hőség – SOPRON
  • Meddig még?
  • Mélység – TRIESZT
  • Messze Távolban
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Mihály Líra
  • Munkanapló
  • Muskátlik
  • Nebáncsvirágok
  • Nefelejcsek
  • Nemzeti Imahadjárat
  • Nógrád – VÁC
  • November
  • Nyugat-Dunántúl
  • Nyugat-Dunántúl – SOPRON
  • Október
  • Olajfafélék
  • Olvasó gondolkodó
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pálmafélék
  • Pest – VÁC
  • Pesti kerületek – VÁC
  • Pesti Nagykörút
  • Péter Líra
  • Polgárháborús Védelem
  • Pólusharc
  • Pünkösd-ElJövet
  • Római Katolikus – keresztény rádió – ZENTA
  • Rózsák
  • Sándor Líra
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Skandináv Hűség Hőség
  • Somogy, Pannonhalmi főapáti birtoktól napjainkig – BALATONFÖLDVÁR
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg – NYÍREGYHÁZA
  • Szegfűk
  • Szélesség – TACHOV
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeptember
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • SzívHang
  • SzívSzólam
  • Szodomán túl Armageddon
  • TABU
  • Tamás Líra
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Tolna – Mohács
  • TöbbEzer
  • Tulipánok
  • Tűz
  • Tűz
  • Üdvözlet
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Változás
  • Vas – SOPRON
  • Veszprém – SÜMEG
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • Vigyázz!
  • Visegrádi Hűség Hőség – SOPRON
  • Víz
  • Víz
  • Zoltán Líra
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: