‘1015’ cimkéjű bejegyzések

2016. október 8. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Már benne éltek az időben, amikor minden beteljesül, amit korábban Tőlem hallottatok. Az ég és a föld elmúlnak, de az Én hozzátok intézett szavaim soha el nem múlnak. Mint ahogy az eső, amely az égből hull, nem tér vissza, amíg meg nem áztatta a földet és ki nem sarjasztja a növényeket, úgy próféciáim is beteljesülnek a maguk idejében és elvégzik mindazt, amit örök tervemben elhatároztam felőletek.

Gyermekeim! Ez a föld most annyira megromlott, annyira elburjánzott a bűn, ami elégtételt kíván. Minden szavatoknak, cselekedeteiteknek következményei vannak. A bűn következménye a büntetés. A jócselekedetek és Isten törvényeinek megtartása örök jutalom, örök boldogság a Mennyben.

Gyermekeim! Most a nagy megmérettetés óráját élitek. Most, a ti napjaitokban választom szét a bűnösöket az igazaktól. Vigyázzatok hogyan éltek! Legyetek szüntelen halálra készen, mert nagyon váratlanul fog rátörni a halál mindazokra, akik halogatják megtérésüket és jól érzik magukat a bűn posványában, mint disznó a pocsolyában.

Gyermekeim! Tisztítsátok meg lelketeket a gyónás szentségében! Járuljatok Hozzám, Aki a Legméltóságosabb Oltáriszentségben még jelen vagyok köztetek, mert mondom nektek, hamarosan bezárják templomaimat, tévtanításokat és idegen tanokat fognak hirdetni. Hű és igaz papjaimat elhurcolják, megölik. Igaz, hűséges híveim vértanúk lesznek. De ezeknek mind meg kell történnie, mert így világlik ki, hogy ki az igaz és hűséges és ki nem.

Kicsinyeim! Az idő eljött, az óra itt van. Már hirdetik a tévtanításokat. A sátán uralma annyira elharapódzott a földön, hogy ha lehetne még a választottakat is megtévesztenék. Ezért, kicsinyeim, vizsgáljatok meg mindent, hasonlítsátok össze az Evangéliummal és csak azt fogadjátok el, ami azzal megegyezik, minden mást vessetek el, akárki is mondaná azokat. Most olyan nehéz idők jönnek, hogyha meg nem rövidíteném, még a választottak is elbuknának és elhagynának Engem. Rettenetes szellemi harc folyik a lelketekért. A pokol összes démona és ördöge itt hemzseg, és szó szerint keresi, kit nyeljen el. Erősen álljatok nekik ellen a hitben!

Kicsi gyermekeim! Ha látnátok ezt a csatateret, ezt a dúló harcot, háborút, meghalnátok a rémülettől. Kérjétek Tőlem az erős hit kegyelmét, álljatok ellen a gonosznak, soha ne álljatok szóba vele és ne féljetek tőle. Szálljatok szembe vele! Szellemi fegyvereket adtak a kezetekbe. Kérjétek magatokra Szent Vérem védelmét, égi Édesanyátok palástját! Fegyveretek a rózsafüzér legyen, a Szent Mihály ördögűző ima és a Most segíts meg Mária imádság. Ellenfelemet égetik az ima szavai, a rózsafüzér szemei és a ti hitetek megbénítja őket.

Kicsinyeim, ha tudnátok, hogy milyen fölényes győzelmet arattok a gonosz lelkeken hittel teli imáitokkal, nem szűnnétek meg imádkozni. Imáitok kiterjed a világ végéig élő összes lélekre. Bízzatok Bennem, Én legyőztem a világot! Ellenfelem, a sátán, az örök vesztes. Ne higgyetek neki, ne dőljetek be hazugságainak! Ragadjátok meg értetek átszegzett kezemet! Erősítsétek meg lelketeket drága Szent Testemmel és Véremmel a Szentáldozásban!

Gyermekeim! Mindet megadtam nektek. A leghatalmasabbat, a legnagyobb kincset, saját Magamat bíztam rátok. Isten-hordozók vagytok!

Gyermekeim, ne alacsonyodjatok le a gonosz lelkekhez, ne érjen föl hozzátok az ő támadása! Erősen bízzatok Bennem, az örök Győztes Én vagyok, a sátán csak annyit tehet, amennyit megengedek neki a lelketek javára azért, hogy üdvösségre vezesselek benneteket.

Kicsinyeim, az idő itt van. Már benne éltek a végső nagy harcban, amelyet Édesanyám Szeplőtelen Szívének diadala követ. Most van a harc az antiegyház és az Egyház között, az antievangélium és az Evangélium között. Most dől el örök sorsotok attól függően, hogy kihez csatlakoztok: Istenhez vagy a sátánhoz. Ne ragaszkodjatok itt a Földön semmihez és senkihez! Határolódjatok el a mammontól, a testtől, a hatalomtól és minden bűntől, ami hamis csillogás és a pokolra vezet. Merüljetek el izzó szeretetemben! Szeretetem olyan, mint az izzó lángtenger, amely lángol, de nem éget, lágy, puha és csodálatos fény, derű, örök boldogság.

Gyermekeim! Merüljetek el Istenben, Akiben éltek, mozogtok és vagytok. Istenben, az örök, végtelen szeretetben, Aki három és mégis egy. Az Atyában, Aki az Ő legdrágább Egyszülöttjét adta értetek, hogy aki Benne hisz el ne vesszen, hanem örök élete legyen. A Szentlélekben, Aki megtanít titeket mindenre, amit a megtestesült Ige mondott nektek. Ő az, Aki befejezi a Megváltás művét. Aki betölti szíveteket Isten lángoló szeretetével, Aki imádkozik bennetek Isten tetszése szerint. Ó, kicsinyeim, ha fölfognátok, milyen hatalmas kincs birtokosai vagytok, szemétnek tekintenétek az egész világot, ami valójában az, Istenhez képest.

Kicsinyeim! Leszálltam értetek Atyám dicsőségéből és az Én dicsőségemből és egy szegény kisgyermekként jöttem a világra egy istállóban. De Mária és József szeretete mindenért kárpótoltak Engem. A legnagyobb gazdagság és fényűzés nem adott volna ezred annyi boldogságot sem, mint ennek a két embernek a gondviselő, tiszta szeretete. A Szent Család a Szentháromság szimbóluma lett ezen a világon. Akkor teljesült be a teremtés örök elgondolása, miszerint Isten az embert férfinak és nőnek teremtette és utódokkal ajándékozta meg. Ez a Szent Családban, Bennem, Máriában és Józsefben teljesült be Isten örök terve szerint. És azért teljesülhetett be, mert a Szent Családban Isten szeretete uralkodott és mind a hárman tiszta szívből szerettük egymást. Ó, ha felfognátok, hogy a világon a legnagyobb érték a szeretet, nem futnátok mulandó, hamis bálványok után, és ha felfognátok, hogy miért ezt adtam főparancsba, minden erőtökkel törekednétek a szeretetre és kérnétek a Szentlelket, hogy Ő szeressen bennetek és általatok, mert ez az egyedüli boldogság és az örök élet csírája, amely az üdvösségre visz.

Drága kicsinyeim! Szeressétek Istent teljes szívetekből, teljes erőtökből és egész elmétekből, egymást pedig úgy, ahogy Én szerettelek titeket, amikor még az életemet is odaadtam értetek.

Gyermekeim, vigyázzatok, mert a sátán nagyon ravasz. Mindennek kiforgatja az értelmét. Őrizzétek meg a keresztény értékeket, amelyekre példát adtam nektek, ne adjátok föl soha hiteteket és a sorrendet a szeretetben mindig tartsátok meg. Az első az Isten, a második a felebarát, amelybe ti is beletartoztok. Ne tegyétek egyenrangúakká az állatokat és a növényeket az emberrel és ne tegyetek egyenlőséget a keresztény hit és más vallások között. Ti különösen, akik beleszülettetek az Általam alapított katolikus, egyetemes Egyházba, a legtöbbet kaptátok és a legtöbbről adtok számot. Ne hagyjátok magatokat félrevezetni, hogy összemossák a vallásokat. Ti ragaszkodjatok az Én tanításomhoz, váltsátok tettekre az Evangéliumot és járuljatok minél gyakrabban a szentségekhez! Gyónjatok, áldozzatok, vegyetek részt a Szentmisén minden vasárnap, de ha tudtok, hétköznap is! Ez a ti erőforrásotok, mert akkor Én bennetek élek és Velem nem bír el a sátán.

Megáldalak benneteket Szívem végtelen szeretetével és hűségével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: 1Tessz 2, 13: „Isten szava”

2016. október 9. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottjai! Vigasztaljatok és engeszteljetek Engem, mert nagy szomorúság tört Rám! Meghamisítják az Evangéliumot és meghazudtolják szavamat. Mondom nektek, mindazok, akik ezt teszik, rájuk érvényesek Szent Pál Galatákhoz írt szavai: „Átkozott legyen, aki mást hirdet, mint amit tőlünk hallottatok! Újra mondom: átkozott legyen!” Én pedig azt mondom majd nekik, amikor ítéletre megjelennek színem előtt: takarodjatok átkozottak az örök tűzre, amely az ördögöknek és csatlósainak készült! Ott lesz sírás és fogcsikorgatás örökkön-örökké.

Drága gyermekeim! Tartsatok ki mellettem hűségesen mindhalálig, még véretek kiontása árán is! Mert sokkal jobb Értem meghalni szeretetből és hűségből, mint Engem elhagyva az örök tűzre kerülni. Ne okozzatok fájdalmat Nekem hűtlenségetekkel, és ne kövessetek el bűnt! Most különösen időszerű, hogy nagyon kérjétek a Szentlélek megvilágosító kegyelmét és erejét, hogy átlássatok álnokságiakon és hazugságaikon. Ez egy ál-irgalmasság, ami által a maguk dicsőségét hajszolják. Mindenkinek eleget akarnak tenni, miközben Engem újra meg újra elárulnak és kiszolgáltatnak, halálra gyötörnek és keresztre feszítenek. Az ingatag hívőket a pokolba taszítják, és ezzel hiábavalóvá teszik értük hozott szenvedéseimet és kínhalálomat. Erre az időre mondtam: hogy a választottak kedvéért megrövidítem az időt, nehogy ők is áldozatul essenek, mert ha lehet, még őket is meg akarják téveszteni.

Gyermekeim! Ez egy szellemi harc. Életre, halálra megy a küzdelem. A sátán és démonai hadat üzentek, és csatlósaival együttműködve az ártatlanok lelkére törnek. Az egyszerű embereket be akarják hálózni, hogy pokolra taszítsák őket. Újra mondom, gyermekeim, kérjétek magatokra a Szentlélek megvilágosító kegyelmét, erejét és a hitet, hogy hitetek erejével szálljatok szembe a gonosszal, aki most százszor, milliószor jobban támad, mint valaha. Ordító oroszlánként acsarkodik rátok, keresi, kit nyeljen el.

Gyermekeim! Ti most a történelem legnehezebb korszakában éltek. Felüdülés lesz számotokra a nagy keresztényüldözés, amikor hűségeteket kimutatva Irántam, bátran mentek a halálba, mert tudjátok, a lelketek kiszabadul porsátor testetekből, és egy örökkévalóságon át színről-színre fogtok látni Engem. Nem fogtok tudni betelni Velem, és az örök boldogság részesei lesztek. De jaj azoknak, akik hűtlenül elhagytak, és hátat fordítanak Nekem! Különösen azon papjaimnak lesz százszorosan jaj, akik fölzárkóznak azok mögé, akik az antievangéliumot hirdetik és az antiegyházat támogatják. Ez a végső összecsapás az Egyház és az Evangélium ellenségei, és az igaz Egyház és az igaz Evangélium képviselő között, most van kialakulóban. A földalatti Egyház, akik a rejtekben imádnak és az igazságban mutatják be a legszentebb Áldozatot, a Szentmisét és már feltűnőben van. Az antiegyház, akik nyíltan hirdetik az eretnekséget, megcsúfolnak, kigúnyolnak Engem, megmásítva szavaimat, amelyért a Véremet ontottam és kereszthalált haltam. Erre mondtam: ne menjetek utánuk! Inkább meghaljatok, mintsem hogy beálljatok soraikba! Az Isten egyedül Én vagyok. Az Atya Fia, Aki a világba jöttem azért, hogy megváltsalak benneteket bűneitektől. Emberré lettem, hogy személyes kapcsolatba kerüljetek Velem. Egyedül Engem imádjatok a legszentebb Oltáriszentségben, Aki ott valósággal jelen vagyok, és ahol Én vagyok, ott van Atyám és a Szentlélek is. Tanítványaimnak ezt mondtam: óvakodjatok a farizeusok kovászától! Nektek is ezt mondom: határolódjatok el az eretnekséget hirdetők tanításától! Én ugyanaz maradok tegnap, ma és mindörökké. Szavaim lélek és élet, amely örök és megmásíthatatlan. Nincs új Evangélium, nincs más megváltás. Ami azon kívül van, amit Tőlem hallottatok, az hazugság és az ördög cselvetése, hogy kárhozatba taszítsa azokat, akik azt követik.

Gyermekeim! Most különösen nagy szükségetek van arra, hogy amíg még lehet, járuljatok a szentségekhez, imádkozzatok igaz, hűséges papokért, akik majd a rejtekben is bemutatják a Szentmisét, meggyóntatnak és megáldoztatnak benneteket.

Kicsinyeim, az események zajlásából fölismeritek, hogy a végidőket élitek. Ez az egész már nem tarthat sokáig. A sátán érzi, hogy kevés az ideje és az utolsókat rúgja. Eszeveszett dühében minden eszközt megragad, hogy minél több lelket taszítson a kárhozatba. Eddig a három fő irányt követte: a hatalom, a test és a bírvágy bűneit, de most minden eddiginél veszélyesebb területet hódít meg, darabokra szaggatva Egyházamat és meghamisítva az Evangéliumot az eretnekség áldozataivá téve jámbor gyermekeimet. Én Magam imádkozom értetek Atyám előtt, hogy megmentse a kicsinyeket, hogy ne dőljenek be a hamisságnak, a hazugságnak, mert akik nem ismerik az igaz Evangéliumot, azok közül sokan el fogják hinni ezt az ál-irgalmas antievangéliumot.

Drága gyermekeim! Mindezt azért engedem meg, mert mindhalálig való hűségetek és Irántam való szeretetetek által akarok megdicsőülni bennetek, bizonyítva ezzel ellenfelem előtt, aki kikérte Tőlem száz évre az Egyházat. A szent Testemen, Véremen és Igémen alapított egyetemes, katolikus Egyházon a pokol kapui nem vehetnek erőt. Ezt szellemi értelemben kell értenetek. Mert ha eljön az idő, hogy a Vatikánban kő kövön nem marad, melynek előképe Jeruzsálem volt, ahol nem ismerték föl látogatásuk idejét, ahol Engem, Megváltójukat keresztre feszítettek. Most ugyanúgy az antiegyház és az antievangélium képviselői elárulnak és keresztre feszítenek Engem. Ezért büntetésük látványos lesz, és nem marad el. De mindazok a lelkek, akik együttműködnek kegyelmemmel, olvassák üzeneteimet, amelyet azért adok, hogy fölismerjék a jelen idők aktualitásait. Kitartanak az igazságban, és az életüket fogják adni Értem. Őbennük dicsőülök meg és ők lesznek megújult Egyházam magvetései.

Gyermekeim, ez a korszak hamarosan lezárul. Az ördög csak annyit tehet, amennyit Én megengedek neki. Hamarosan feltűnik az Antikrisztus, akinek az ideje a Szentírásból tudott három és fél év. Utána visszatérek dicsőségemben, és szám leheletével elsöpröm a gonoszt. Szent angyalomnak megparancsolom, hogy a bukott főangyalt, a sátánt kötözze meg ezer évre, és vesse a pokol fenekére, a kénköves, tüzes tóba. Akkor fellélegzik a világ és elkezdődik az ezer éves béke uralma.

Kicsinyeim, tartsatok ki mindhalálig, kérjétek magatokra a hűség, a hit és a szeretet kegyelmét, a lelki erőt és a mindhalálig való kitartást. Megígérem, hogy mindazok, akik ezt kérik Tőlem, megtapasztalják állandó segítő jelenlétemet, és osztozni fognak dicsőségemben, az örök boldogságban.

Drága kicsinyeim! Szavaim mind beteljesülnek, tartsátok meg az abban foglaltakat, vegyétek halálosan komolyan figyelmeztetéseimet, amelyet mindnyájatok üdvösségére adtam. Mindennap imádkozzátok el háromszor a Szent Mihály arkangyal imát, és legalább egyszer a Most segítsd meg Mária imát!

Megáldalak benneteket megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítések: Gal 1, 6-10: „Csodálkozom, hogy attól, aki meghívott titeket Krisztus kegyelmére, ilyen hamar átpártoltatok egy más evangéliumhoz, jóllehet nincs más (Evangélium); legföljebb néhány ember akad, aki megzavar titeket, és igyekszik elferdíteni Krisztus Evangéliumát. De ha akár mi, akár egy mennyei angyal más Evangéliumot hirdetne nektek, mint amit mi hirdettünk: átkozott legyen! Amint már kijelentettük, most újra megismételjük: Ha valaki más Evangéliumot hirdetne nektek, mint amit tőlünk hallottatok: átkozott legyen! Az emberek kedvét keresem ezzel vagy az Istenét? Talán embereknek akarok tetszeni? Ha még emberek tetszését keresném, nem volnék Krisztus szolgája.”

2 Kor 13, 3: „Krisztus szól” Kol 4, 5: „Az időt jól használjátok fel.”


2016. október 10. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottjai! Nagy örömöm telik bennetek. Kiválasztottalak titeket, hogy hallgassátok, tettekre váltsátok és terjesszétek szavaimat. Az ég és a föld elmúlnak, de az Én Igéim soha el nem múlnak. Szavaim lélek és élet. Örök életet ad mindazoknak, akik tettekre váltják, és tanításom szerint élnek, de örök halál azoknak, akik figyelmen kívül hagyják és a széles úton járnak, amely a kárhozatra visz.

Drága gyermekeim! Törekedjetek a keskeny úton menni, amely az életre visz! Sajnos csak kevesen találják meg azt. A keskeny út az Evangélium életté váltása. Az állapotbeli kötelesség teljesítése és a feltétel nélküli, önzetlen, tiszta szeretet megélése. Mit jelent a helyes Istenszeretet? Istent önmagáért szeretni azért, mert öröktől fogva van és szeretni Őt mindenért, jóért és rosszért egyaránt. Ebben benne van az Isten iránti feltétel nélküli bizalom és hit, hogy hisztek abban, hogy ha Isten meg is engedi a rosszat, azt a ti javatokra fordítja. Hisztek abban, hogy szükségetek van a szenvedésekre, a keresztekre, hogy Isten kipróbálja hűségeteket és engedelmességeteket, hogy akkor is szeretitek-e Őt, ha nem az történik, amire ti vágyakoztok. Olvassátok el Jób könyvét, hogy mennyi rosszat és szenvedést engedtem meg vele kapcsolatban, amikor kikérte őt a sátán. Jób mindezek után megmaradt hűségesen Mellettem. Nem lázadt Ellenem és nem vétkezett. Vegyetek róla példát! Amikor imádkoztok, dicsőítsetek Engem Önmagamért és mindazért, amit megengedek és azokért is, amitől megőrizlek benneteket. Vakon bízzatok Bennem és hagyatkozzatok Rám teljesen! Az ilyen bizalommal teli ima és ráhagyatkozó magaviselet dicsőít meg Engem bennetek a legjobban. Amikor kértek, a Miatyánk szavaival kérjetek: „Uram, legyen meg a Te akaratod!” Rólam vegyetek példát, ahogy a Gecemáni-kertben imádkoztam. Mint Isten, előre láttam minden gyötrelmemet, kínszenvedésemet és kínhalálomat. Mint ember rettenetesen szenvedtem tőle és vérrel verítékeztem, mégis ki tudtam mondani: „Atyám, ne úgy legyen, ahogy Én akarom, hanem ahogy Te!” Ha ti is így imádkoztok, csodákat fogtok megtapasztalni, mert minden emberi elképzeléseteket felülmúlóan gondotokat fogom viselni, megtapasztaltatom veletek isteni, szerető jelenlétemet jutalmul azért, mert minden bizalmatokat Belém helyeztétek.

Most rátérek a felebaráti szeretetre. Önzetlenül, tisztán, viszonzást nem várva segítsétek rászoruló testvéreiteket! Irántam való szeretetből bocsássatok meg egymásnak, és amikor segítetek és jót cselekszetek, mindig szavaim lebegjenek előttetek: „Amit a kicsinyek közül eggyel tesztek, azt Velem teszitek!” Itt most fontossági sorrendet írok elő nektek: a legelső a hit-testvéreiteken való segítség legyen! Ti Énbennem testvérek vagytok, és egy családot alkottok. Ha egy testvérnek segítetek, akkor ő miattatok fogja magasztalni és dicsőíteni az Én Nevemet. Ezzel egyenrangú a legbelsőbb kör, a család; a házastárs, a gyermek és a szülők szeretete. Ők legyenek számotokra az elsők, mert állapotbeli kötelességetek róluk gondoskodni. A harmadik kör az általános szeretet, amikor egy ismeretlennek jót tesztek, vagy a koldusnak alamizsnát adtok, ez a külső kör. Itt is ki kell mutatni a szeretetet és a segítőkészséget, de korántsem olyan mértékben, mint az első két körben.

Drága kicsinyeim! Nagy szeretettel tanítalak benneteket, mert tudom, hogy tettekre váltjátok szavaimat és ezzel megdicsőítitek Nevemet.

Fogadjátok megerősítő áldásomat, melyet Szívem minden emberi értelmet meghaladó, túláradó szeretetével adok rátok, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: Mk 4, 1: „Jézus tanít”

2016. október 15. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottai! Nagyon szomorú a lelkem, de mindaz, ami ezután történik, annak meg kell lennie. Nagy keresztényüldözés vár rátok, de így válik külön a búza a pelyvától, az igaz a képmutatótól.

Gyermekeim! Legyetek éberek, mert ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára körüljár és keresi, kit nyeljen el. Erősen álljatok ellene a hitben! Ezt mondtam: „aki Bennem hisz, üdvözül.” Üdvösségetek alapja a ti hitetek. Ha hitben éltek ezen a világon, akkor hitetekre fölépíthetitek az életszentséget, aminek egyenes következménye az örök élet, az örök boldogság.

Drága kicsinyeim! Ne szomorkodjatok azért, ami eljön. Inkább vértezzétek fel magatokat a legerősebb, leghatásosabb imákkal, kérjétek magatokra Szent Vérem oltalmát, Égi Édesanyátok palástját és soha ne felejtsétek: a hittel teli ima hegyeket mozdít. Legyen bármilyen nagy akadály, ha hittel kéritek, Én lebontom azt. A sátán örökké akadályokat gördít elétek, hogy ne tudjatok imádkozni, hogy elvegye az időt, hogy ne tudjatok Rám figyelni, Rám gondolni, hogy megingasson titeket a Belém vetett hitben és kiábrándítson. Amikor pedig elveszítettétek lelketekből a reményt és a derűt, akkor leteper, depresszióba, majd az öngyilkosságba dönt. Újra mondom, drága kicsinyeim, ne álljatok szóba a sátánnal! Soha ne engedjétek ki a derűt a szívetekből! Gondoljatok arra, hogy Én, a Második Isteni Személy, Aki lakást vettem bennetek, a lelketekben trónolok, mert le akarlak foglalni titeket Magamnak. Azt akarom, hogy ti legyetek az Én meghosszabbított kezem, lábam, szemem, fülem, amely a szeretetet gyakorolja a felebarát felé. Azt kérem, hogy lássátok meg a nyomorultat, a rászorulót, hogy meghalljátok ínségében felétek szálló kiáltásaikat és odamenjetek hozzá, fölemeljétek, tanítsátok őket az Evangélium megismerésére. Mutassatok mindenkinek példát arra, hogy az Istenbe vetett hitetek a Velem való személyes kapcsolatban teljesedik ki. Azért lettem Emberré, hogy láthatóvá váljak előttetek, hogy példámmal buzdítsalak titeket, hogy kövessetek Engem az önmegtagadás és a kereszthordozás keresztútján és végül, ha kell, az élteteket is áldozzátok oda Értem, mert senkinek sincs nagyobb szeretete, mint aki az életét adja Istenért, vagy a barátaiért.

Drága gyermekeim! Az idő elszáll. Az életetek a földön rövid. De nem mindegy, hogy ezt az időt hogyan töltitek, amíg e testben éltek. Ha hiábavalóvá teszitek magatokban kegyelmeimet, az életetek, az idő az enyészetbe hull. Nincs értéke és az ezért járó súlyos következményeket viselnetek kell. De ha együttműködtök kegyelmeimmel, százszoros bő termést hoztok, lelkek millióit, milliárdjait menthetitek meg életáldozataitokkal, szenvedéseitekkel, életpéldátokkal és imáitokkal. Erre törekedjetek, hogy Szent Vérem senkiért ne omoljon hiába, hogy enyhítsétek szomjamat, amelyet a keresztfán, a bűnösökért kiáltottam: „Szomjazom!” Ha megteszitek, amit kérek, nagy enyhülést nyújtotok Nekem és királyi gazdagon érkeztek meg a Mennybe, az örök boldogságba.

Gyermekeim! Zárjátok be a fületeket e világ harsogása előtt, ne vegyetek részt semmitmondó, enyészetbe hulló programjaikon! Keressétek a Velem való csöndes együttlétet, akár az otthonotokban, vagy a templomban! Én ott élek a szívetekben és a szobátokban is, és mindenütt hallom imáitokat és válaszolok is rá, kinek-kinek rátermettsége és hite szerint. Sokszor a körülményeket alakítom, máskor pedig sugallatokkal vezetlek benneteket.

Drága gyermekeim! A keresztről szólok most hozzátok: nézzetek föl Rám, Sebekkel és Vérrel borított Istenemberi ártatlan Testemre! Ne riadjatok vissza a látványtól! Eltorzult arcomtól, amely inkább hasonlít egy torzóra, mint egy emberre. Ne riadjatok vissza Véremtől, amely patakzik egész Testemből, hogy lemossa a világ szennyét, mocskát és bűnét. Magasztaljátok az Én végtelen szeretetemet, amely önmagát emésztette föl, hogy meghaljon értetek, hogy ti is ott legyetek, ahol Én, és lássátok dicsőségemet. Tudom, gyermekeim, hogy dicsőségem, szépségem, szeretetem sokkal vonzóbb számotokra, mint a kereszten látott torzó, elcsúfított testem, de ez volt az ára megváltásotoknak, annak, hogy megnyitottam előttetek Atyám országának kapuját. Ezért azt kérem tőletek, ne múljon el nap, hogy legalább egyszer ne gondolnátok arra a hatalmas váltságdíjra, amelyet értetek fizettem a keresztfán. Elmélkedjetek az Én kínszenvedéseimen és kereszthalálomon! Kérjétek hogy részesüljetek annak kegyelmeiben! Ha pedig megosztom veletek hatalmas keresztem picike szálkáját, ne jajongjatok, ne lázadjatok, hanem gondoljatok arra, hogy mekkora kegyelem ez Részemről felétek, mert a kereszt visz az üdvösségre. Én minden rosszból jót hozok ki.

Drága gyermekeim! Elmélkedjetek gyakran kínszenvedéseimen és kereszthalálomon, valahányszor letérdeltek a tabernákulum előtt! Mindig ez lebegjen a szemetek előtt: mekkora árat fizettem a lelketekért. Teljes szívetekből kívánjátok és kérjétek a kegyelmet, hogy lelkek megmentőivé legyetek! Áldozataitok és szenvedéseitek által Én mentsem meg a lelkek sokaságát, mert ez dicsőíti meg Nevemet legjobban és manapság erre van a legnagyobb szükség. Az emberek éhezik és szomjazzák az igazságot. Lelkük megváltásért kiált, és az isteni tanítás helyett szeméttel és ocsmánysággal tömik a lelküket. Az emberek szomjaznak, vágynak a szeretetre, és ahelyett, hogy a szentségben, az Istenben keresnék, csak még mélyebbre süllyednek a hamis szeretetben, amelynek már a jelentését is megcsúfolták, kigúnyolták a bujaságban, a mezítelenségben és a paráznaságban.

Gyermekeim, ha látnátok, mily mélyre süllyedt az ember, aki Isten nélkül akar boldogságra jutni! Egyenesen a sátán undorító, fekete karmaiba zuhan, csapdájában vergődik, kimondhatatlanul gyötrődik, és ha meg nem tér bűneiből, gyötrelme egyre csak fokozódik, és az örökkévalóságban folytatódik.

Gyermekeim, halálosan szomorú a lelkem, minden elkárhozott gyermekemért vérkönnyeket sírok. A világ végezetéig gyötrődöm miattuk, mert hiábavalóvá tették rettenetes kínszenvedésemet, kereszthalálomat, Megváltásom hatalmas művét magukban. Nagy méltóságot kaptatok, amikor Atyám megteremtett benneteket. Ez a méltóság az Istenképűség, mert Ő a saját képére és hasonlatosságára alkotott meg, értelmet és szabad akaratot adott nektek. Ezt azért kaptátok Atyámtól, mert azt akarta, hogy szabad akaratotokkal döntsetek Mellette és döntésetek következményeként az Én képemet kell a lelketekben hordoznotok. Vagyis, aki rátok néz, Engemet kellene felismerni bennetek. Ez pedig nem más, mint a jóság és a szeretet, amelyet főparancsba adtam. Ha megélnétek a szeretetet úgy, ahogy Én arra példát mutattam, mindannyian szentek lennétek. Engem ismernének föl bennetek és már itt a földön a Mennyországban élnétek, mert ezt tanítottam: a Mennyország köztetek van. Arról ismernek föl titeket, hogy Hozzám tartoztok, hogy szeretetben éltek egymással. Nincs más szeretet, mint az Isten. Csak az az ember tud igazán szeretni, aki Istenben gyökerezik. Én vagyok a Szőlőtő, ti a szőlővesszők. Ha lemetszik Rólam a vesszőt, elszárad. Ha elszakadtok Tőlem és tanításom megtartásától, a kárhozat fiai lesztek.

Gyermekeim! Szavaim oly egyszerűek és világosak. Ne bonyolítsátok az életeteket! Éljetek tisztán és egyszerűen! Józanságotokat soha el ne veszítsétek, értelmetekkel csüngjetek tanításomon és életetekkel váltsátok tettekre, mert mindaz, aki Rám, a Sziklára építette házát, szilárdan megmarad. Jöhetnek a megpróbáltatások és a szenvedések: aki Istenbe veti bizalmát és reményét, soha meg nem szégyenül, de aki Nélkülem akarja megvalósítani önmagát, annak nincs reménye és romhalmazzá válik. Én vagyok, a ti Megváltótok, Üdvözítő Istenetek, Aki veletek vagyok minden nap a világ végezetéig. Nélkülem semmit nem tehettek. Járuljatok Hozzám, amíg még veletek vagyok feltámadott Testemmel és Véremmel, Szent Jelenlétemmel a Legméltóságosabb Oltáriszentségben! Hatalmas kegyelmet akarok kiosztani mindnyájatoknak, akik tiszta lélekkel járultok a szentségekhez, a Szentáldozáshoz, és teljesen megnyitjátok Előttem lelketek ajtaját. Akkor megtöltöm szíveteket az Irántam való buzgó szeretettel, megerősítem lelketeket, hogy tudjatok áldozatokat hozni másokért. Célt és értelmet adok életeteknek és boldoggá teszlek benneteket. Elepedek a vágytól, hogy meghalljátok és tettekre váltsátok szavaimat!

Drága kicsinyeim! Erre áldalak meg benneteket Szívem végtelen, minden emberi értelmet felülmúló szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: Zsid 1,1-3: „Sokszor és sokféle módon szólt Isten hajdan az atyákhoz a prófétákban; ezekben a végső napokban Fiában szólt hozzánk…”

2016. október 28. Itthon az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottjai! Nagy örömöm telik bennetek. Az égben a szent angyalok és mindenekelőtt Legszentebb Édesanyám együtt örülnek Velem minden olyan léleknek, akik buzgólkodnak Isten szeretetében és igyekeznek tettekre váltani parancsait.

Kicsinyeim! Ti valóban boldogok vagytok már ezen a Földön, mert megélitek a nyolc boldogságot, Belém vetett hitetek és bizalmatok mértékében. Boldogságotok pedig kiteljesedik a Mennyben és örökkön-örökké egyre csak fokozódik és végeláthatatlan szeretet- és boldogságaktusokban teljesedik ki. Felfogni nem tudjátok azt a mennyei örömöt, boldogságot, teljes örök boldog életet, amelyet Isten azoknak készített, akik Őt szeretik.

Kicsinyeim! Maradjatok meg ezen az úton! Életetek legfőbb célja és feladata a lélekmentés legyen, mert egyedül ennek van értelme és értéke Előttem. Erre teremtettelek, és ez az Én tervem miden lélekkel. Ezt mondtam: hirdessétek az Evangéliumot minden teremtménynek! Ez minden megkeresztelt keresztény emberre vonatkozik, mert az Evangélium hirdetése a legfontosabb szükséglet, a legnagyobb, amit ember birtokolhat, mert ez az Én tanításom, Aki ezért születtem erre a világra, hogy Atyám igéjét közöljem veletek. Ezért áradt ki rátok a Szentlélek az Én Mennybemenetelem után, hogy eszetekbe juttassa mindazt, amit tanítottam nektek.

Gyermekeim! Aki ismeri az Evangéliumot és tettekre váltja, annak már a Földön örök élete van. A szülők, a tanítók és minden ember a legnagyobb kincset adja tovább azzal, ha az Evangéliumot megismerteti a környezetében élő emberekkel. Higgyétek el, ez a legfontosabb cselekedetetek.

Manapság ezzel ellentétben eltorzítják az igaz Evangéliumot és a hangsúlyt a szegények anyagi megsegítésére fektetik, ami másodlagos, mert a lélek sokkal magasabb rendű, mint a test. A lélek élete örökké tart, míg a test porból lett és porrá lesz. Ezért a lelki kincseket kell legelőször is tovább adni, és a lelket az üdvösségre juttatni, mert kedvesebb Előttem az, ha egy lélek üdvözül, akkor is, ha éhen halt, mint Lázár a gazdag ember kapujában, mert Én örökre megvigasztalom és kárpótolom őt. De ha egy ember csak anyagi segítséget kap, mint a gazdag, akinek mindene megvolt, de fösvénységében nem segített Lázárnak, ezért elkárhozott. Ebből a bibliai példabeszédből nagyon jól látjátok a különbséget. Ezért azt mondom nektek, hogy fektessétek a hangsúlyt a lélekre. Szent Pál azt írja, hogy elsősorban a lelki testvéretek szükségén enyhítsetek. Mindez azért van, hogy miattatok magasztalják az Istent. Mert ha egy hitetlennek segítetek, még ha meg is tölti a gyomrát, utána káromol Engem, az ugyanúgy a kárhozatára válik. De egy hívőnek a hitét erősíti meg, ha azt tapasztalja, hogy egy lelki testvére a szükségében segít rajta.

Kicsinyeim! Mindezt azért mondtam el nektek, hogy lássatok tisztán a mai zűrzavaros időben. Az ördög az utolsókat rúgja. Tudja, hogy közel van működésének a vége. Hamarosan ezer évre megkötözöm, és akkor már nem tud semmit sem tenni a Földön. Nem tud kísérteni, megtéveszteni, rombolni. Most a legnagyobb pusztítást végzi, mert egyenesen a lelkek ellen támad. Hamis tanításokat szór, mint pelyvát a búza közé, rengeteg lelket megtévesztve ezzel, akiket a kárhozatba akar taszítani. Ezért, kicsinyeim, ma a feladatotok elsősorban a lelkek megmentésére irányuljon. Hirdessétek nekik a tiszta, meghamisítatlan evangéliumi tanítást, és buzdítsátok őket parancsaim megtartására! Mindenekelőtt a bűnbánatot hirdessétek és azt, hogy van számonkérés, tisztítótűz és pokol. Erre áldalak meg benneteket kicsinyeim, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: Mk 12, 29-30: „Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!”

2016. 06. 29.            Péter-Pál

Drága engesztelő testvéreim, ne szomorkodjatok, amikor elérkezik hozzátok a nehéz időszak. Azoknak a lelkeknek, akik kitartanak Krisztus mellett és igehirdetésünk mellett, azoknak nem kell félniük. Azért kell a Szentlélekre figyelni és nem a saját elképzeléseitekre hagyatkozni, mert Ő megmutat minden szükségeset, amit követnetek kell. De ezt csak az imádságos lelkülettel érhetitek el, és figyelnetek kell, hogy mit mutat nektek a Szentlélek, és aszerint cselekedjetek. Már nagyon közel van az az idő, amikor mindezek bekövetkeznek. Bízzatok, mert Jézus legyőzte a gonosz hatalmát. Ha kitartotok Mellette, semmi sem szakíthat el Tőle. Szent Péter és szent Pál

2016. 07. 11.        Szent Benedek

Drága engesztelőim, mindig osszátok be az időtöket, hogy legyen lehetőség ne csak a munkára, hanem az imára is. A legfontosabb, hogy minden tevékenységet imával kezdjetek, és amikor befejezitek, adjatok hálát az Úrnak és ajánljátok fel Neki engesztelésül. Így biztos, hogy a munka imádsággá változik. Ezt mindenki, még az aktív dolgozók is meg tudjá tenni, csak oda kell figyelni, hogy minden munka imádság legyen és az imádság pedig munka. Így mindenben az Isten szent akarata szerint jártok el. Tehát mindent Isten dicsőségére kezdjetek, és Isten dicséretében fejezzetek be. Így kiegyensúlyozottá válik lelketek és nem lesz hiányotok semmiben. Fogadjátok el tőlem ezt a tanítást és valósítsátok meg életetekben. Szent Benedek apát

2016. 08. 11.         Szent Klára

Testvéreim, a teljes szegénység olyan ajándék, melyet Jézustól kaptam, hogy teljesen Rá hagyatkozhassak. Így nem kellett mással törődnöm, csak az odafönt valókkal. Aki képes Isten kegyelmével elhagyni mindent és rábízni életét az Úrra, meg fogja tapasztalni gondviselő szeretetét és jóságát. Ne ragaszkodjatok semmihez sem, mert minden, amitek van az Úr ajándéka. Úgy használjátok, hogy mindig képesek legyetek lemondani vagyonotokról mások javára, Isten dicsőségére. Szent Klára

2016. 08. 20.         Szent István király

Drága engesztelő testvéreim, imádkozzunk a Szűzanyával együtt magyar hazánkért. Amikor felajánlottam a szent Szűznek Magyarországot, nem vonakodott elfogadni felajánlásomat. Azóta szüntelenül együtt könyörgünk az Úrhoz országotokért. Nagy veszélynek van kitéve az ország, ezért alkossunk imaláncot. Minden nap az irgalmasság órájában ti is tegyétek meg felajánlásotokat országunk megmeneküléséért. Imádkozzunk, hogy a gonosz erők ne tudjanak szétzúzni, hanem állhatatosan ki tudjatok tartani az imában. Velünk együtt egységben tegyétek meg a felajánlást három órakor, az imaidő elején. Imádkozzatok, hogy a kormány ereje ne gyengüljön meg és hogy az örök értékeket képviseljék hazánkban. Szent István király

2016. 08. 24.         Szent Bertalan apostol

Drága engesztelő testvéreim, az Úr apostolaként hívott meg engem. Olyan meggyőző erővel szólt hozzám, hogy azonnal követtem Őt. Nem volt kétség bennem, hogy akit követek, az a Messiás. Mindenre megtanított, hogy vállalhassam az apostoli küldetést. Szörnyű kínzatásokkal ontottam véremet Jézusért, de Ő volt az én példaképem. Nemcsak amíg velünk volt, hanem amikor elszenvedte a szörnyű kereszthalált. Ti ugyanis találkoztok Vele a hit által és minden kegyelmet megkaptatok, hogy a Szentlélek megtanítsa, hogyan kövessétek Mestereteket. Sohase hátráljatok meg, hogy a győzelem részesei lehessetek. Szent Bertalan apostol

2016. 08. 29.         Keresztelő Szent János

Engesztelő testvéreim, az én küldetésem az volt, hogy előfutára legyek az Üdvözítőnek. Bár pusztába kiáltó szó voltam, mégis értették, amit mondtam. Amikor a bűn elhatalmasodik, akkor a kegyelem túlárad. Még a farizeusok és írástudók is kivonultak, hogy meghallgassák a szót, amit Isten az ajkamra adott. Ők legtöbb esetben nem mentek át az alázat alagútján, hanem fennhéjázóan bírálgattak engem. Jézus eljött hozzám, akinek még a lábáról sem voltam méltó levenni a saruját, és beállt a sorba, hogy példát mutasson mindenkinek. A Mennyei Atya a szózatával jutalmazta meg az Ő alázatosságát. Bár Jézus nem szorult rá a bűnbánatra, mégis megalázta magát és a vízbe lépve megszentelte azt. Ekkor nyert értelmet az én küldetésem, mert kinyilvánult előttem is Jézus személye. Keresztelő Szent János

2016. 09. 24.         Szent Gellért

Drága engesztelő gyermekeim, szent István király meghívott az országába, hogy tanácsadója legyek a királynak és nevelhessem Imre gyermekét. Istengyermeki bizalommal vállaltam el ezt a magasztos tisztséget. De ne gondoljátok, hogy oly könnyű tanácsokkal ellátni a királyt. Nekem is nehéz feladat volt betölteni ezt a tisztséget. Minden munkámat átjárta az imádság lelkülete, és mindenben ráhagyatkoztam a Szentlélek sugallataira. Csak az Ő irányítását voltam hajlandó elfogadni és tanácsként átadni a királynak. Hosszas elmélkedéseim a remete magányban érlelték meg a Szentlélek által irányított gondolatokat. A szent király bölcs belátással hallgatta szavaimat és követte ő is a Szentlélek utasításait. Testvéreim, mindig a Szentlélek vezessen benneteket, hogy Istennek tetsző döntéseket hozzatok életetekben. Szent Gellért püspök

2016. 09. 29.         Szent Mihály

Drága engesztelők, hívjatok minket, mert segíteni akarunk. A gonosz lelkekkel való küzdelmetekben támogatunk benneteket minden szükségetekben. Szent Mihály, az angyali seregek vezére vagyok, ezért kérjétek, oltalmazzam házaitokat védő angyalaimmal együtt. Ne féljetek a gonosz erőktől, mert Jézus legyőzte őket keresztáldozatával. Azért vagyunk, hogy segítsünk elhárítani minden veszedelmet, amely országotokra leselkedik. Kapaszkodjatok belénk, és imában hívjatok minket segítségül. Meglátjátok, aki hittel kér minket, az megtapasztalja segítségünket. Ti pedig fogjatok össze, imádkozzatok és szólítsatok meg minket, és mi rögtön jelen vagyunk, hogy elhárítsuk az akadályt. Szent Mihály

2016. 10. 04.           Assisi Szent Ferenc

Testvéreim, szeressétek a szegénységet, nem önmagáért, hanem mert Jézus és a szent család is szegény volt. Ez azt jelenti, hogy ne legyen más elképzelésetek, mint ami Isten akarata bennetek. Ha sikerül kiüresednetek és azt mondjátok, nincs más javam Uram rajtad kívül, akkor képesek lesztek engedni, hogy Krisztus egészen betöltsön titeket. A kicsiny lelkek azok, akik elfogadnak minden jót és rosszat egyaránt az Úr kezéből. Keressétek és szeressétek a szegénységet, mert alázatban tart benneteket. Hagyatkozzatok egészen Jézusra, akinek szüntelenül gondja van rátok. Mert ha azt megteszitek, nem lesz gondotok semmire sem, mert Ő maga meglátja szükségeteket. De ha megkapjátok, amire vágytok, ne tartsátok meg magatoknak, hanem adjatok belőle bőséggel másoknak, hogy újból megajándékozhasson benneteket. Szent Ferenc testvéretek

2016. 10. 08.         Magyarok Nagyasszonya

Gyermekeim, magyarok Nagyasszonyaként köszöntelek benneteket. Édesanyai palástomat terítem hazátokra és minden népre, akik a keresztény értékek mellett kiállnak. Szeretnék segíteni nektek, mert ha velem együtt imádkoztok, akkor a sátán hatalma megtörik és győzelemre viszitek terveteket. Csak ha szorosan mellettem maradtok, tudlak megvédeni benneteket a gonosz erők hatalma ellen. Fogjatok össze és imádkozzátok minden nap szent Fiam vérének rózsfüzérét és litániáját kilencedként és ezt mostantól folyamatosan tegyétek meg. Imádkozzatok országotok keresztény értékeinek megtartásáért, Orbán Viktorért és a kormányért, hogy ellene mondjanak a gonosz erőknek, akik el akarják lehetetleníteni országotokat. Legyetek egységben közösségeitekkel, és akik fizikailag nem tudnak jelen lenni az imában, azok ajánlják fel magukat az ima oltárán engesztelésül Magyarország megmeneküléséért és engesztelő hivatásotokért. Édesanyai szeretetemmel egyesítem imacsoportjaitokat. Magyarok Nagyasszonya

2016. 10. 15.         Avilai szent Teréz

Testvéreim, Jézus határtalan szeretetében megajándékozott olyan kegyelmekkel, amellyel a misztikus élet rejtelmeibe pillanthattam be. Elöljáróim kérésére írásba kellett foglalnom azokat a misztikus gondolatokat, amiket a Szentlélek ihletésére kaptam. Nagyon nehéz volt szavakba öntenem azt, amiről nem igen lehetett beszélni. Olyan lelki ösvényekre vezetett Jézus, amiket igazából csak azok érthettek meg, akik hasonló kegyelmeket kaptak Tőle. Mégis meg kellett fogalmaznom azokat a gondolatokat, hogy elsősorban nővéreim lelki épülésére szolgáljanak, de másoknak is úttörő munkát végezhessek. Bízom benne, hogy Isten legnagyobb dicsőségére szolgál mindaz, amit papírra vetettem. Avilai szent Teréz

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1142-szentek-2016-jun-szept

http://engesztelok.hu/lelkielet/lelki-gyakorlatok/1156-szentek-szeptember-oktober

Időbeosztás

 
2015.08.29.
Drága gyermekeim, használjátok ki jól az időt! Én minden fontos dologra megadom a lehetőséget, hogy maradéktalanul elvégezzétek. Azonban figyeljetek Szentlelkemre! Ne gondoljátok, hogy eltékozolt időnek számít, amit szentségi jelenlétemben töltötök.
Elsősorban nektek van szükségetek arra, hogy Velem legyetek, hogy Bennem feloldódjatok és megpihenjetek. Én akarom ezt. Ezért szakítsatok minden nap egy kis időt az Én jelenlétemben való elcsendesedésre! Olyan nagy szükségetek van erre, mint egy falat kenyérre. Ilyenkor kérjétek, hogy Szentlelkem üresítsen ki benneteket, mert szeretnélek betölteni kegyelmeimmel. Ez az átadás legyen egészen bensőséges. Ha így engeditek magatokat átitatni kegyelmeimmel, akkor egészen megújul a lelketek, hogy még odaadóbban tudjátok végezni engesztelő imádságaitokat. Jézusotok
2015.08.30.
Kedveseim, hangolódjatok az elcsendesedésben Krisztus jelenlétére, és engedjétek, hogy betöltsön kegyelmeivel. Elsősorban nektek van szükségetek arra, hogy Jézussal legyetek. Maradjatok Benne és akkor az Ő megtartó ereje kiárad rátok és mindazokra, akik felé szolgáltok. Ha csak 15 percet is tudtok csendben Krisztussal töltekezni, az már egész napotokat meg fogja határozni. Amikor a csendben szívetek átizzik az Ő szívének szeretetében, akkor lesztek igazán képesek a megszentelődésre. Adjátok át magatokat tehát ennek az isteni hatalomnak, hogy képesek legyetek elvégezni a rátok váró feladatokat. Álljatok készen és ne sajnáljátok az időt és a fáradtságot, hogy a szentségi Jézussal így is találkozzatok.
2015.09. 30.
Kedveseim, találjátok meg az egyensúlyt és a napra szabott időbeosztást az engesztelő imádságokra. Ezt minden napra egyénileg tervezzétek meg, kivételt képeznek a délután 15.00-16.00 között elmondott imák. Reggel soha ne keljetek fel úgy az ágyból, hogy rohantok a munkahelyre, mert az ránehezedik lelketekre! Reggel a munkába menés előtt legalább 15 percet elcsendesedő imára fordítsatok. Déli ebédidő körül szintén legyen negyedóra az Úrra hangolódni. Aki délután nem tud engesztelni, az este szánjon rá időt. Természetesen vannak alkalmak, amikor nincs lehetőség erre, akkor maradjatok Jézus és Mária jelenlétében és úgy tegyétek azt, amit éppen kell. A szent jelenlétbe való belehelyezkedés lehetővé teszi, hogy kegyelmeket kapjatok mind a feladatokra mind a személyekre vonatkozóan.
2015.10.02.
Kedveseim, mindenkor készséges segítőtársak az őrangyalok, akik szüntelenül szemlélik Isten ránk vonatkozó akaratát. Ha eltértek ettől, akkor figyelmeztetnek benneteket, akár a lelkiismeretetek hangján keresztül, de fizikailag is felsegíthetnek botladozásaitokból. Milyen sokszor megfeledkezik az ember az őrangyalokra figyelni, így a közös együttműködést is könnyen kizárhatja az életéből. Ilyenkor ők dolgavégezetlenül térnek vissza az Atyához és értünk könyörögnek. Szeretném felhívni a figyelmeteket, az ő fontos jelenlétükre életetekben. Hívjátok őket gyakran segítségül, mert hathatós támogatást adnak. Az engesztelőknek különösen is kérniük kell saját őrangyalaikat, hogy segítsenek a jó időbeosztásban, mert bizony az imádságos idő egyre hosszabb. Kérjétek a segítségüket az imátok hatékonyságában is, hogy hárítsanak el környezetetekből mindent, ami akadályoztatná hatékony engeszteléseteket. Ezen a téren is számíthattok rájuk.

http://engesztelok.hu/lelkielet/1005-idobeosztas

 

Harc a gonosz lelkekkel és seregeikkel

2015.09. 27.
Kedveseim, példátlan erővel tombol a sátán és csatlósaival mindent elkövetnek, hogy még a választottakat is megtévesztve félrevezessék. Ezért szükséges a teljes összefogás a közös imádságban és az egységben.
Krisztus legyőzte ugyan a gonoszt és nincs már hatalma azok felett sem, akik közösen összefogva mindvégig hűségesen kitartanak és harcolnak az Ő oldalán. Krisztus példát mutatott arra, hogy hogyan győzhetjük le a gonosz kísértő minden fondorlatát. Mert Ő engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta Őt és olyan nevet adott Neki, amely felette áll minden névnek, hogy Jézus nevében hajoljon meg minden térd a Mennyben, a földön és az alvilágban. Ehhez a Krisztushoz csatlakozzatok, Aki szelíd és alázatos szívét kitárja minden ember felé. Tanuljátok el Tőle a Mennyei Atya iránti engedelmes lelkületet!
2015.09.29. Szent Mihály
Drága engesztelők, ugye tudjátok, hogy titeket kiválasztott az Úr a küzdelemre. Szívetekbe erőt öntött, hogy meg ne futamodjatok a sátán és csatlósai elől. Lendületet és bátorítást kaptatok, hogy soha ne adjátok fel a harcot. Ezért kell együtt haladnotok és a segítségünket kérnetek. Ha ti a Szűzanya mellett álltok, akkor angyalaimmal megvédelmezünk benneteket, és biztos győzelem lesz az osztályrészünk. Ajánljátok fel magatokat nekünk és az odaszentelődés imáját gyakran mondjátok el, hogy mi is együtt tudjunk működni veletek. Sötét felhők lepik el a földet és köztük Európát is. Nagy küzdelemben vívjuk csatáinkat a sátán és démonai ellen, akik azon mesterkednek, hogy kiírtsák a kereszténységet. Ugye tudjátok, ha teljes engesztelést nyújtotok a Mennyei Atyának, és nem futamodtok meg a megpróbáltatások idején, akkor az Úr terve megvalósul köztetek. Legyetek áldottak és bátran harcoljatok oldalunkon! Szent Mihály arkangyal
2015. 10.06.
Kedveseim, öltsétek magatokra a lélek fegyvereit, és álljatok csatasorba, mert harcban álltok az ellenség hadseregével szemben. Minden nap komoly küzdelmet kell vívnotok a sátán és haderői ellen. Aki erősen vallja, hogy Jézus Krisztus, a mi üdvözítőnk az egyedüli Úr, az stabil harcos még akkor is, ha lábai időnként meginognak. Mindaddig, míg Jézus nyomdokaiban jártok, nem szégyenültök meg a harc során, mert Jézus küzd és harcol veletek. Az Ő oldalán álltok, ezért nem kell félnetek. A hitbenjárás mellett a reményt sem veszíthetitek el soha, hogy az üdvösségre juttok, mert az Úr áll jobbotokon. Mindkét isteni erényt az Úr szeretetében élitek meg, ezért nagy biztonságban haladhattok kijelölt utatotokon. Bízzatok, mert Jézus legyőzte a halált!
2015. 10. 30.
Kedveseim, amikor felismeritek életetekben a gonosz erők működését, azonnal mondjatok ellen azoknak a szellemiségeknek, melyek okozzák a zaklatást. Nyugodtnak kell maradnotok és nem kell azt gondolnotok, hogy nincs segítség. Mert amikor Jézus nevében parancsoltok ezeknek a démoni erőknek, akkor azok nem fognak benneteket tovább zaklatni. A szentírás is mondja: „Álljatok ellen a gonosznak, akkor elfut előletek.” De ne álljatok meg ezen a ponton, hanem azonnal valljátok meg Jézus Krisztusba vetett hiteteket, hogy megerősödjön lelketek. Drága engesztelők, mindenkinek magának kell ellenállnia a gonosz lelkeknek, és parancsolnia kell Jézus nevében, hogy eltakarodjanak. Amikor megvalljátok hiteteket, akkor helyreáll Krisztus békéje szívetekben.

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1008-harc-a-gonosz-lelkekkel-es-seregeikkel

Magyar engesztelés

 
2015. 10.01.
Kedveseim, bátran haladjatok kijelölt utatokon. Tartsátok tisztán lelketeket, és engeszteljétek az Úr Jézus Krisztust minden megbántásért! Hozzátok meg mindennapi kis áldozataitokat és így vessétek alá magatokat a Mennyei Atya akaratának!
Ne a nagy dolgokat keressétek, hanem a legészrevétlenebb ösvényen járjatok, amit csak az Atya lát a rejtekben. A mai nap szentje a Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz is a kis utat választotta. Mert az volt a számára a legfontosabb, hogy minél több jót tegyen a rejtekben, amit senki nem érzékel, csak az, aki képes az asztalról leesett morzsákat gondosan összegyűjteni. Kérjétek az ő pártfogását szürke mindennapjaitokhoz. Járjon közben értetek, hogy örömmel felfedezzétek és megtegyétek a legkisebb jótettet is embertársaitoknak.
2015. 10.10.
Kedveseim, elérkezett az engesztelésnek a leghatékonyabb ideje. Minden erőtökkel és teljes szívetekből kell imádkoznotok, hogy mindaz, amit az Úr eltervezett Magyarország lelki felemelkedéséről, az most megvalósulhasson! Óriási a felelőssége minden engesztelőnek, mert kezében égő mécsest kell tartania. Ezért szítsátok fel a lángot, és derekatok legyen felövezve, mert az események rendkívül gyorsan bekövetkeznek. Csak az imádság által fogjátok tudni felvértezni magatokat. Ne hagyjátok, hogy megtévesszenek titeket a világban és az egyházban bekövetkező változások! Imádkozzatok nagyon a magyar egyház lelki feltámadásáért, hogy országotokat ne tudja a sátán megtéveszteni és félrevezetni. Bízzatok Jézusban és erősen kapaszkodjatok a Szűzanyába is, mert nem hagyják, hogy a nyáj elvesszen, hanem hogy újjáépüljön a düledező egyház.
2015. 10. 23.
Kedveseim, az engesztelést soha nem látott erőfeszítéssel végezzétek. Az erőfeszítés alatt nem megerőltetést kell érteni, hanem teljes odaadást. Legyetek biztosak abban, hogy a remény élteti szíveteket, amikor imádkoztok! Minden szükséges áldozatot hozzatok meg azért, hogy az Istennek tetsző és kedves legyen. Mindig kérjétek az Úr bocsánatát és azt is, hogy miattatok ne nehezteljen senki rátok, mert azzal akadályozzátok áldozathozatalotok értékét. Ti is bocsássatok meg szívből azoknak, akik rosszat gondolnak rólatok, mert akkor begyógyul a lelketek. Örömmel hozzátok meg mindennapi áldozataitokat, hiszen az Úr a jókedvű adakozókat szereti.
2015. 10. 28.
Kedveseim, maradjatok állhatatosak a hitben, hogy megálljatok, amikor szint kell vallanotok! Ne hanyagoljátok el a minden napra bevállalt, Jézus Szent Vére tiszteletére végzett imáitokat. Ígéretek várnak rátok, ha buzgón engeszteltek. Az Úr áldása mindig kísér benneteket, mert hatalmasak azok a kegyelmek, amelyek ezen imák által kieszközölhetők. De vigyázzatok, mert imáitoknak akkor lesz értéke, ha tisztán tartjátok lelketeket. Ezért kérdezzétek meg őszintén magatoktól, van e olyan terület a lelketekben, ahol reménytelenség uralkodik. Megpróbálod-e eltompítani az ezzel járó lelki fájdalmakat? De azt is megkérdezhetitek, van e olyan területe életednek, ahol elvesztetted szabadságodat? Van e olyan dolog, amit még nem adtál oda Jézusnak? Van-e, amit még megtartottál magadnak? Ezek a kérdések rávilágíthatnak a problémás területekre. Ha alávetitek magatokat és engeditek, hogy midezekre fény derüljön, akkor könnyen megszabadulhattok olyan terhektől, amiket rég óta hordoztok magatokban.

Anna Terézia

 

http://engesztelok.hu/lelkielet/1009-magyar-engeszteles

Ítélkezés, megszólás, rágalom

2015.10.09.        

Kedveseim, várakozzatok, készenlétben virrasszatok és imádkozzatok, mert az Úr igazságossága leszáll hozzátok és mindenki megmérettetik! Imádkozzatok, hogy ne találjon titeket könnyűnek az Úr, amikor hozzátok érkezik! Vigyázzatok nagyon szavaitokra, hogy mikor és mit mondotok, mert bizony Isten igazságossága nem fogja tűrni mások megítélését! Az Úr ítélete irgalmatlanul lesújt arra, aki nem irgalmas. Csak abban az esetben beszéljetek mások hibáiról és gyengeségeiről, ha az építő jelleggel bír és elsősorban az illető javát szolgálja. Vigyázzatok nagyon kimondott szavaitokra, mert azokkal sok kárt tehettek másokban és saját magatokban is. Ha azonban egy komoly döntés miatt kell véleményt alkotnotok, akkor nem hallgathatjátok el a negatív dolgokat sem, nehogy az ügy kimenetele káros legyen. Arra azonban vigyázzatok, hogy szívetekbe ne engedjétek be az ítélkezés lelkét.

2015. 10. 12.        

Kedveseim, nagyon nyissátok ki a szemeiteket, hogy felismerjétek az idők jeleit. Imádkozzatok és teljesen hagyatkozzatok az imádság erejére, hogy a magyar egyház feltámadjon és egészen Krisztus akaratát kövesse! Hinnetek kell, hogy minden imádságotok eléri a célját, ha kéritek az egyház vezetői számára a tisztánlátást, a megkülönböztetést, és hogy Jézus Krisztus igaz tanításától el ne térjenek. Továbbá azért is imádkozzatok, hogy legyenek papok, akik vezetni fogják a szétszéledt nyájat a legnagyobb üldözések idején is. Maradjatok teljes szeretet-egységben, ne legyen köztetek rivalizálás! Ne bírálgassátok egymást és ne engedjetek a rágalomhadjáratnak, amivel a gonosz sátáni erők közelítenek hozzátok. Mondjatok ellent neki és akkor elfut előletek. Öltsétek fel a hit fegyverzetét és legyetek kitartóak, buzgók és szeretetteljesek felebarátaitok iránt!

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1011-itelkezes-megszolas-ragalom

Erények

  1. 10.13.               

Kedveseim, soha ne veszítsétek el a reményt, hogy az üdvösség irmeretére eljuthattok! Bízzatok abban, aki feláldozta életét értetek, és aki elvezet bennetek az örök üdvösségre! Krisztus feltámadása reményt ad azoknak, akik hisznek Benne. Ezért nem hallgathattok azokra a hangokra, amelyek kétséget állítanak elétek és elzárják az ajtókat Krisztus elől. Ha Krisztussal éltek és szabad utatok van Benne, akkor nem veszíthetitek el a reményeteket. Szítsátok fel magatokban a vágyat a rendíthetetlen hitre, reményre és a szeretetre, vagyis a három isteni erényre. Legyetek szabadok minden olyan köteléktől, mely még elzárja előletek az utat Krisztus szabadságától. Legyetek hálásak és áldottak, mert a bennetek lakó Krisztus megszabadít a gonosz minden fondorlatától.

2015.10.15.       

Kedveseim, mutassatok példát a kegyelem közvetítésekor, különösen akkor, amikor nehéz a szolgálat. Adjátok oda magatokat Jézusnak, akitől kaptátok a kegyelmeket. Minél nehezebben megy a szolgálat, annál nagyobb érdemeket fogtok szerezni. Ezért tegyetek meg mindent azért, hogy a lélek javát tudjátok szolgálni. Egészen meg kell halnotok minden saját elképzeléseteknek, csak hogy kibontakozhasson bennetek az Úr általi kegyelem. Ne féljetek attól, ha úgy élitek meg, hogy nem megy. Soha ne adjátok fel a reményt, mert olyankor dolgozik igazán Krisztus kegyelme köztetek, amikor a legnehezebben megy a szolgálat! Bízzatok és lendüljetek túl saját érzelmeiteken, akkor győzni fog bennetek Krisztus ereje és legyőzitek a gonoszt!

2015.10.16.  

Kedveseim, továbbra is mindent fogadjatok el az Úr kezéből, amit megenged nektek! Ne hagyjátok magatokat megtéveszteni azáltal, hogy a zúgolódás miatt feladjátok a küzdelmet. Mindenkit érhetnek komoly nehézségek, de ha azokat megadó lélekkel fogadjátok, nem fogtok vereséget szenvedni. Nincs olyan helyzet, amiben ne lehetne megoldást találni az Úr Jézussal. Ezért nem érdemes bosszankodni, hanem inkább elfogadni és felajánlani. Türelmetek hatalmas kincs lesz a Mennyben, mert gazdag jutalomban részesülnek azok, akik élnek ezzel a nagy kegyelemmel. Kérjétek mindenkor ezt az ajándékot is, mert semmi nem érkezik automatikusan!

 2015.10.17.     

Kedveseim, tanuljátok az engesztelésben a kitartás erényét. Győződjetek meg arról, hogy ez az erény gazdag jutalommal jár a Mennyben. Kitartani annyit jelent, hogy minden helyzetben elviselitek a nehézségeket zúgolódás nélkül. Ez bizony nagyon nehéz és nem kis megpróbáltatással jár, de ha megmaradtok benne, ti magatok is könnyebbnek fogjátok érezni az Úrhoz való tartozásotokat. Álljatok ellen minden olyan kísértésnek, amely akadályozna benneteket ennek az erénynek a gyakorlásában! Tűrjétek el azokat a megpróbáltatásokat is, amelyek akadályoznak benneteket abban, hogy kitartsatok az imádságban! Legyetek áldottak és erősödjetek minden olyan kegyelemben, amelyre elköteleztétek magatokat!

2015. 10. 19.     

Kedveseim, ne bízzátok magatokat azokra a gondolatokra, melyek nem az Úr Istentől származnak. Könnyen megvizsgálhatjátok azokat, milyen mértékben kapcsolnak titeket Istenhez, vagy mennyire árasztja felétek a világ szellemét. Ne hasonuljatok a világhoz! Ha még ragaszkodtok személyekhez, tárgyakhoz, melyek hozzájuk kötnek benneteket, akkor még nem az Úr akaratában jártok. Ha viszont le tudtok mondani bármiről, amihez eddig ragaszkodtatok, akkor már közel van hozzátok Isten országa. Amikor Isten akaratát követitek, de még nem tudtok lemondani helytelen ragaszkodásaitokról, akkor még messze jártok az Ő akaratától. Mert mindaz, aki nem tud lemondani arról, amilye van, az még nem méltó Isten országához. A lemondás erejét Istentől kapjátok azért, hogy szabaddá váljatok rendetlen kívánságaitoktól. Bátran tegyétek le rossz szokásaitokat és akkor örömötök lesz már itt a földön!

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1012-erenyek

 

ÉGI ÜZENETEK

2013.augusztus 27.

Mennyei Atya: Jézus élete I. Fogantatás

Mennyei Atya: Drága engesztelő Gyermekeim! Atyai szeretetemmel lehajolok hozzátok és eszközömön, Éván keresztül tanítalak benneteket. Mi, az egész Szentháromság, legszentebb leányommal, Szűz Máriával együtt elhatároztuk, hogy egy terjedelmes tanítássorozatot indítunk „Jézus élete” címmel. Ezekben az utolsó időkben nagy szükség van arra, hogy Szent Fiamról bőséges ismeretanyagot nyújtsunk át nektek, hogy legyen mit továbbadnotok a Nagyfigyelmeztetés után a frissen megtérteknek. Ők alig hallottak eddig Jézus Krisztusról és tőletek várják majd a felvilágosítást.

Természetesen a Szentírásból is meg lehet ismerni Jézus életét. Jézus alakja soha nem halványuló fényességben ragyog az evangéliumok lapjain, de ezek az írások mégis csak mozaik kockák, melyeket gondosan össze kell raknotok, hogy kiformálódjon az Emberfia, aki megváltotta a világot.

Drága Gyermekeim! Mielőtt Szent Fiamról beszélnék nektek, vessetek egy pillantást a 2000 évvel ezelőtti világra, melybe Ő beleszületett. Mi is volt a római birodalom? A legnagyobb hódító és politikai szervező hatalom, amit akkor az emberiség látott. Európában, Ázsiában és Afrikában szinte minden népet leigázott és elfoglalt Róma. Augusztus császár uralkodott. Az akkori népek mind pogányok, csak a választott népem, a zsidók voltak egyisten imádók. Nagy terveim voltak ezzel a nemzettel, ezért nem engedtem, hogy elpusztítsa a pogányság. Elhatároztam, hogy belőlük származtatom és emelem ki a Messiást, hogy létre jöhessen a kereszténység. Ezt a nagy elhatározásomat prófétákkal üzentem meg nekik: „Íme, a szűz fogan méhében, és fiat szül, és nevezi azt Immanuelnek, ami azt jelenti: Velünk az Isten. (Izaiás) Az én népem elképzelése nem egyöntetű volt a Messiás-várásról. Egyesek a Római Birodalomhoz hasonló nagy zsidó hatalomra gondoltak, melyet a Messiás erős keze kormányozna. Ők félreértették a szándékomat. De népem megvilágosodottabb, Isten-szeretőbb, mélyebb hitű része a Messiásban az egész emberiség Megváltóját látta. A zsidó származású Heródes király nem jó szemmel nézte ezt a Messiás-várást. Féltette hatalmát. Ez volt a történelmi háttér Jézus emberré válásakor.

Ezután Jézus eredetéről, fogantatásáról szeretnék beszélni nektek. Mert Ő nem úgy fogant, mint a többi gyermek, hanem asszonytól és Isten Lelkétől . Én, a ti Istenetek vagyok a legnagyobb teremtő erő. Létrehoztam a világmindenséget, benne az embert. Majd személyesen egyesültem legszűziesebb, legártatlanabb művemmel és ezzel megtestesítettem Önmagamat az emberiségben. Hogy mindez hogyan történt, azt csak az evangéliumon keresztül tudom megmutatni nektek.

Az első jelenet, amit ezzel kapcsolatban a Szentírás feljegyez Galilea egy kis városában, Názáretben történt, melynek neve Virágot, új hajtást jelent. Lapos tetejű, szürke négyszögletes házai a két szomszédos domb lejtőin épültek, és a dombokat elválasztó szakadék Názáret főutcája. A várostól keletre egy forrás látható, ma Mária forrás a neve. Olaj-, füge-, citromfák és ciprusok díszítik a várost, ahol élt egy fiatal, 16 éves lány, Mária, Joahim és Anna gyermeke. Dávid király véréből való és a templomban nevelték. Erre az egyszerű, alázatos, teljesen tisztalelkű leányra esett a választásom, hogy a várva várt Messiás anyja legyen. Legközelebbi rokonának, Józsefnek, jegyese volt. Még nem tartották meg a mátkasággal járó első szertartást, az ünnepélyes bevonulást férje házába. Anyjával lakott készítgetve kelengyéjét, mint más hajadonok. Már nagyon régen szüzességet fogadott Nekem, a Magasságbelinek. Egyik nap nagy fényesség támadt kis szobájában, és a fényben megjelent egy ifjú, Gábriel, Isten angyala és így köszöntötte: „Üdvözlégy, malaszttal teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között.” A fiatal Mária még angyalt nem látott. Megijedt, és azon gondolkozott, hogy miféle köszöntés ez. De a fényes ifjú így folytatta: „Ne félj, Mária, mert kedvet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút fogsz szülni, és Jézusnak fogod hívni. Nagy lészen Ő, és a Magasságbéli fiának fog hivatni.” Most már megértette a Szűz, hogy a régóta várt megváltóról van szó, csak nagy alázatosságában azon csodálkozott, hogy miért éppen Őt választotta Isten erre a szerepre. Meglepetésében ezt kérdezte: „Miképpen lesz ez, mikor férfit nem ismerek?” Az angyal így felelt: „A Szentlélek száll tereád, és a Magasságbelinek ereje megárnyékoz téged. Ezért a Szentet, ki tőled születik, Isten fiának fogják hívni.” Mária alázatosan így válaszolt: „Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint.” Ezzel beteljesedett Izaiás próféta jövendölése. Ezt az angyali üdvözletet az Én Szent Fiam legkedvesebb apostola, János a jelenet után majdnem 100 év múlva így magyarázza nektek evangéliumában: „Az ige testé lőn, és miköztünk lakozék.” Jézusban vált az ige testté, mivel Szűz Mária a Szentlélek által megfogant, Isten Fia, az Én Szent Fiam emberré lett. Ez az Ő származása. Elkerüli a földi származás megszokott módját: nem ember nemzi Őt, hanem a Szentlélek hívja életre a Szűz tiszta méhéből. Ebben a fölséges titokban már 2000 éve sok teremtményem kételkedik. Az eszükkel próbálják megmagyarázni ezt a páratlan eseményt, de képtelenek rá. Csak az tudja elfogadni, aki hisz az Én mindenhatóságomban. Nekem, aki megteremtette és fenntartja a világmindenséget, semmi problémát nem okozott, hogy a Messiás egy tiszta szűz méhében földi ember beavatkozása nélkül foganjon meg. Aki ezt nem hiszi el, annak szemében Jézus Krisztus egy mindennapi, közönséges ember, esetleg történelmi alak. Jézus misztikus fogantatásában való mély hit nélkül semmit nem érne a hitetek. Mert akkor, drága Gyermekeim, azt sem hinnétek el, hogy 3 évig tanított, gyógyított, csodákat tett, szenvedett és meghalt értetek, hogy megmentsen a kárhozattól. Akkor úgy viselkednétek, mint sokan mások, nem gondolnátok Rá, nem imádkoznátok hozzá, nem követnétek a szeretetben és szenvedésben, és nélküle nem nyernétek el az Örök Életet.

Eszembe jut egy idős asszony, Juliska. Hosszú életet adtam neki, hogy legyen ideje megtérni. Már 89 éves. Egész életében egészséges volt, gazdag és gondtalan. Élvezte a földi örömöket. Fiatal korában csak úgy rajzottak körülötte a férfiak. Minden ujjára akadt egy. Szülei vallásosan nevelték, de ő hamar, 15 évesen hátat fordított nekem és a tízparancsolatnak. Többször férjhez ment és mindig elvált. Nem tudott alkalmazkodni. Gyermek nem kellett neki, fogamzásgátlók, abortuszok váltották egymást. Züllött életmódjával a pokol felé haladt. Próbáltam kegyelmeimmel megérinteni, de minden hiába volt. Pl. egy özvegyember barátja elvitte moziba a Máté evangéliuma c. filmre. Meg se rezdült a lelke. Már idős volt, mikor egy barátnője rábeszélte, hogy menjen vele egy medugorjei zarándokútra. Kirándulásnak nézte, folyton evett, beszélgetett, nem érdekelte az ima. Dühös volt, hogy a tengerpartot kihagyták a programból. Már régóta egyedül élt. Történt egyszer, hogy otthon a szobában megbotlott a szőnyegben és elesett, oly szerencsétlenül, hogy lábát maga alá temetve combnyaktörést szenvedett. A szomszédja mentőt hívott, és kórházba került. A mellette lévő ágyban egy 60 körüli asszony feküdt, aki mindig a rózsafüzért imádkozta. Egyszer csak Juliska megszólalt: „Hát maga minek imádkozik ilyen sokat, azt hiszi ettől fog meggyógyulni?” „Én sosem magamért imádkozom, noha Jézus bármikor meggyógyíthat, ha akar, hanem a családomért és a hitetlen, közömbös embertársaimért.” „Maga Istennek tekinti Jézust? Ő csak egy közönséges ember volt, mint mi vagyunk. Meghalt, mert lázadónak hitték, majd apostolai kilopták a testét a sírból, és valahol elhantolták.” „Idefigyeljen, Juliska! A Szentírás szavaival tudom alátámasztani, hogy Jézus Isten Fia. Szűz Mária nem egy embertől, hanem a Szentlélektől fogant és fiút szült, aki Jézusnak hívtak.” Erre Juliska a műtét utáni fájdalmai ellenére hangosan és gúnyosan felkacagott: „Ugyan már, férfi nélkül? Azóta se történt ilyen, mert ez csak mese.” Az Én kis apostolkodó, hívő gyermekem erre már nem szólt semmit. Teltek a napok, és Juliska nagyon belázasodott. Tüdőgyulladás. Egyre rosszabbul lett. Hirtelen nyílott az ajtó, és belépett a kórterembe egy katolikus pap, aki Juliska betegtársát szokta gyóntatni, áldoztatni. Ez a beteg asszony rámutatott Juliskára, hogy ő is katolikus. Mikor a pap közeledett ágyához, gyűlölettel rázta a fejét, hogy „nem kell!” Keményen visszautasította Szent Fiamat és felszentelt szolgáját. Néhány nap múlva bűnbánat, hit és szentségek nélkül meghalt. Betegtársa csak annyit látott és hallott, hogy hangosan kiabált, mintha veszekedne valakivel, tenyerét védekezésül maga elé tartotta, nagy félelemmel nézett előre felé, majd lehanyatlott a feje. Már ott is voltak a nővérék körülötte. Az orvos megállapította a halál beálltát és letakarták egy fehér lepedővel. Eddig láthatta az emberi szem.

Gyermekeim! Szeretném elmondani, hogyan folytatódott a sorsa. Jézus ott állt az ágya mellett, de ő elfordult tőle. Amikor a mellette lévő beteg veszekedni, kiabálni, kapálózni látta, egy szürke sűrű ködfelhő ereszkedett le az ágyára. Kilépett belőle a gonosz. Nem álcázta magát. Szörnyű valóságában, fekete szőrrel borított testtel, éles karmokkal, szarvakkal, patákkal, torz, állati vonásokkal vigyorogva hajolt föléje. Mikor lelke kiröppent belőle, két karját megragadva, vitte egyenesen a pokolba. Szent Fiam és Én szomorúan néztünk utána. Hogy nem tudott hinni Jézus Krisztus csodálatos fogantatásában, emberré válásában, megváltói valóságában, ez a gondolkodás makacs hitetlenséget váltott ki belőle. Ezért utasított vissza minden kegyelmet, még a legutolsót is, mikor papot küldtem hozzá.

Drága Kicsinyeim! Nézzetek Rám! Jelképesen azt mutatom nektek, hogy ahányszor valaki a pokolba hull egy nagy tövist szúr belém. Ahogy itt állok előttetek, testem ruhámon keresztül telis tele van szúrva nagy 8-10 cm hosszú hegyes tövisekkel. Lángoló Szent Szívem, mely kívül van a ruhámon, szintén tövisekkel van övezve. Ezek apróbbak és az emberek bűneit szimbolizálják. Akarjátok-e enyhíteni szenvedésemet? Akkor gyertek ide gondolatban, és mindegyiketek húzzon ki néhány nagy tövist a testemből, a kárhozottak töviseit, és egy kicsi tövist a szívemből, amit saját bűneitekkel szúrtatok bele. Minden maradék tövistől megszabadíthatnátok, ha otthon elalvás előtt, engesztelésül a világ bűneiért, elimádkoznátok az engesztelő rózsafüzért.

Ó, Gyermekeim, boldoggá tettétek szomorú Atyátokat. Már alig van tövis bennem, könnyeimet felszárítottátok. Hálából mindannyiótokat beborítalak kegyelmem fényes sugaraival és megáldalak Jézus Krisztus istenségébe vetett hit kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

 

ÉGI ÜZENETEK

2013.szeptember 03.

 

Jézus: Jézus élete II. Áldott állapot

Jézus: Nagy szeretettel köszöntelek benneteket, kedves engesztelő Gyermekeim. A múlt héten az Én fogantatásomról volt szó, most azt fogom elmondani nektek, hogyan telt az ezt követő 9 hónap, az áldott állapot.

Az Én engedelmes és alázatos Édesanyám „igen”-t mondott az Atyának, és közben bátorságáról is tanúságot tett. Ugyanis elgondolkozott azon, hogy jegyese, József hogyan fogadja majd az Ő megváltozott helyzetét, hogy a Magasságbeli Őt választotta ki a várva-várt Messiás anyjául. Vajon fog-e hinni jegyesi hűségében? A zsidóknál az volt a szokás, hogy a fiatalok először megtartották az ünnepélyes jegyváltás szertartását: a vőlegény a két család jelenlétében gyűrűt és írott házassági ígéretet adott a menyasszonynak, majd 1 év jegyesség után megtörtént a nő átvezetése a férj házába. Ez fényes, zenés szertartás volt. Az apa és anya megáldották leányukat meg a vőlegényt, és a fiatal párt a fiú barátai, és a leány barátnői lámpásokkal, zenével és énekszóval kísérték új otthonába. A vígasság 7 napig tartott. A mai jó keresztény családokban ma is így van, hogy a jegyesség alatt nem költözik össze a pár, és csak az esküvő után élnek házaséletet. Akkoriban volt egy kemény, kegyetlen zsidó törvény. Ha a jegyesség alatt a menyasszony hűtlennek találtatott, terhes lett, büntetésből agyon kövezték. Édesanyám ismerte ezt a szokást, aggodalommal gondolt sorsára, de ugyanakkor bízott Isten gondoskodásában. Tartózkodásból és alázatból fogantatása titkát megőrizte a lelkében, és még jegyesének sem mondta el. De mikor már kezdtek látszani rajta az anyaság jelei, József észrevette, elszomorodott és jóságos, szelíd szíve arra ösztönözte, hogy ne vádolja nyilvánosan házasságtöréssel, hanem inkább bocsássa el feltűnés nélkül. Azonban Isten angyala álmában megjelent neki, és így szólt hozzá: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami Őbenne fogantatott, a Szentlélektől vagyon. És fiat fog szülni, kit Jézusnak fogsz nevezni, mert Ő szabadítja meg népét bűneitől.” Miután a vőlegény hitt a mennyei szónak, engedelmeskedett, és megtörtént Édesanyám hivatalos átvezetése a hitvesi házba.

Drága Gyermekeim! Mintegy háromszáz évvel ezelőtt egy kedves választottamnak Baij Mária Cecilia nővérnek lediktáltam életem történetét. Megkérem eszközömet, Évát, hogy olvasson belőle részleteket. A könyv címe: „Jézus benső élete”. Hallgassátok e szentnek kinyilvánított szavaimat magzati koromról. „Miután az Igével egyesült Lelkem leszállott, hogy az anyaméh szűk terében lakjék, és Testemet éltesse, abban a pillanatban érezte mindazt a fájdalmat és szomorúságot, amelyet egy érett ítélőképességű és teljes ismerettel bíró személy ilyen „lakásban” és korlátozásban érezne. Én épp úgy be voltam zárva Anyám méhébe, mint a többi anyák gyermekei, akik azonban ítélőképességüktől természetszerűleg ott meg vannak fosztva. Én azonban, mint Isten, minden tudás birtokában voltam, és Lelkem érezte a gyötrődést, melyet ilyen kényelmetlen helyzet idézhet elő.”

Kedves Engesztelőim! Elmondtam Cecíliának, az Én jegyesemnek, hogy megfogantatásom pillanatától kezdve Édesanyám méhéből nagy szeretettel és hálával imádtam Atyámat. Megköszöntem Neki, hogy Engem, mint Megváltót az emberiségnek ajándékozott. Édesanyám számára kértem, hogy minden percben növelje benne a megszentelő kegyelmet, és tegye lehetővé kettőnknek, hogy benső beszélgetésben telhessen ez a 9 hónap. Most hozzátok szólok édesanyák, akik itt ültök előttem, és átéltétek az áldott állapot bensőséges és édes időszakát. Ugye már akkor szerettétek, dédelgettétek, szólongattátok kicsi magzatotokat? Simogattátok domborodó kis hasatokat, és örömmel tapintottátok ki tenyeretekkel az első mozgásokat. El-el mosolyodtatok, és énekeltetek neki. Már alig vártátok, hogy megszülethessen. Ugyanígy volt Szűz Mária is, de az Ő boldogságát jelentősen növelte, hogy nem egyszerű földi gyermekként hordott Engem a szíve alatt, hanem, mint Isten Fiát, és hogy Ő a benső szó kegyelmével párbeszédet folytatott velem. A szívébe és értelmébe kedves, becéző szavakat küldtem, melyekre Ő mindig válaszolt. Azt is elmondtam Cecíliának, hogy bármilyen puha, meleg lakásom volt a Szűz méhében, bármennyire elárasztott édesanyai szeretetével, mégis sok szenvedésben volt ott részem. A többi földi magzat még öntudatlan, de Én a hatalmas, tágas, fényes Mennyországból érkeztem, ahol korlátlan mozgásban, szabadságban volt részem, itt pedig egy szűk helyre voltam zárva, sötétségben, mély csendben éltem isteni értelmemmel, és ahogy növögettem, egyre nehezebben fértem el, a végén a kezem, lábam se tudtam moccantani. „Az anyaméhbe beszorított állapotom megkötözöttségét, korlátozott mozgásomat elégtételül ajánlottam fel Atyámnak mindama szabadosságért, amellyel az emberek élnek, miközben ide-oda kószálnak a világban, meg nem engedett élvezetek és szórakozások után futkosnak, Atyámat pedig megsértik.”

Kedveseim! Míg a többi földi magzat nem szenved attól, hogy szeme mindig csukva van, higgyétek el, a látásomtól való megfosztásom nagy megpróbáltatás volt számomra. Hiszen a Mennyben színről-színre láttam Atyámat, a Szentlelket, az angyalok kilenc karát, és a fényekben, színekben tündöklő egész Mennyországot, a megteremtett univerzumot, itt viszont zárt szemekkel, sötétségben éltem. E nagy különbség okozta szenvedésemet felajánlottam mindazokért a bűnökért, melyeket az emberek a szemükkel követnek el: pornófilmek, és lapok nézegetéséért, hiányos öltözékű lányok bámulásáért, istent-tagadó könyvek olvasásáért. Felajánlottam szegény vak teremtményeimért, akik állandó sötétségben élnek itt a földön. Atyám elfogadta ezt a felajánlást Tőlem, és megígérte, hogy erre való tekintettel csökkenteni fogja e bűnösök túlvilági kínjait.

Tudnotok kell, Engesztelőim, hogy a magzatok nem hallanak, inkább érzik a zörejeket, hangokat. Az is fájdalom volt nekem Édesanyám méhében, hogy nem hallottam semmit. Bezzeg a Mennyországban élvezhettem Atyám és az angyalok szeretetteljes hangját, az angyalok kórusának dicsőítő himnuszát. Ezt elégtételül ajánlottam fel az emberek sok bűnéért, amit fülükkel követnek el: erkölcstelen, hitetlen beszédeket, trágár szavakat, káromkodásokat hallgatnak, vagy éppenséggel bezárják fülüket, ha Istenről és a túlvilágról van szó. A kilenc hónap alatt – mint a többi kicsi magzat – Én sem tudtam beszélni, megszakítás nélkül hallgattam. Csak gondolatban, bensőleg beszélgethettem Mennyei Atyámmal és Édesanyámmal. Nekem, az örök bölcsességnek csendben kellett lennem. Ezt a hallgatást engesztelésül ajánlottam fel azokért, akik sokat veszekednek, ítélkeznek, rágalmaznak, hazudoznak. Felajánlottam a hallgatás kínját azokért a drága követőimért, akiket Irántam táplált szeretetükért, hűségükért csúfolnak, gyaláznak, rágalmaznak. Tehát értetek is, Kicsinyeim, akiket miattam, a hitetekért bántanak. Imádkoztam, hogy lelki sebeiteket legyetek képesek elviselni, önként vállalni. Látjátok? Még meg sem születtem, és már értetek könyörögtem a Mennyei Atyához. Már akkor, mint magzat, tudtam, hogy az utolsó időkben híveimre sok üldözés, megpróbáltatás vár. Már akkor előre láttam, hogy amiért beálltatok keresztes imahadjáratom harcosai közé, maradinak, eretneknek, szentfazéknak, szektásnak fognak nevezni. Mint csöpp kis Magzat, erőt kértem nektek, hogy mindvégig állhatatosak maradjatok. Hogy csendben hallgattam anyám méhében, ennek megvan a gyümölcse. Egyik ilyen gyümölcs a kolostori hallgatás, a szilencium. A másik gyümölcs, hogy Isten megnövelte irgalmát és türelmét a sok hiábavalóságot lefetyelő, pletykázó, ítélkező, rágalmazó és hazudozó gyermekünk iránt. A magzati idő alatti hallgatásommal esdettem ki Atyámtól a kegyelmet egyeseknek, hogy a csendet és magányt keressék. Az ilyeneknek szeretem megadni a benső szó kegyelmét, hogy a szívükhöz, értelmükhöz szólok, beszélgetek velük. Az ilyen választottjaimnál a magány nem azt jelenti, hogy elszigetelődnek felebarátaiktól, hanem mások társaságában is érzik jelenlétemet. Beszélnek ők embertársaikkal, de csak akkor, ha fontos mondanivalójuk van. A szószátyár, folyton csacsogó, bőbeszédű gyermekeimet nem szoktam kiválasztani ekkora kegyelemre.

Az anyaméhben való szenvedéseim csak akkor szüneteltek, mikor aludtam. Ilyenkor Lelkem Istenségemnek örvendett. Gyönyörködtem Istenségem tökéletességében, nagyságában, erejében, jóságában, bölcsességében. Magasztaltam az Örök Atyát, hogy nagy erényekkel és tökéletességgel ruházta fel Lelkemet. Alvásomat érdemszerzővé tettem: kértem az Atyát, szentelje meg az emberek éjszakai nyugalmát. Hiszen éjjel történnek a sötétben a legaljasabb bűnök: paráznaság, gyilkosság, rablás. Atyám könyörgésemre való tekintettel nem egyszer megakadályozta ezeket a bűnöket, figyelembe véve a szabadakaratot.

Drága engesztelő Gyermekeim! Most, hogy tanításom végére értem, egy különös, misztikus dolog történik. Édesanyám áll előttetek világoskék, bő kismama ruhában. Fején fehér fátyol, mely alól kikandikál szép, hosszú, barna, göndör haja. Áldott állapotban van, a kilencedik hónapban. Két kis tenyerét, gömbölyödő hasára teszi. Finom, vékony ujjacskái ruháján keresztül szinte érezhetően simogatnak Engem. Csilingelő hangján így szól hozzátok: „Én, a boldogságos kismama, meleg szeretettel köszöntelek benneteket. Azért jöttem, mert Szent Fiam a szívem alól szólni szeretne hozzátok. Hallgassátok szeretettel.”

„Én, a magzati kicsi Jézus, Édesanyám méhéből beszélek hozzátok. Ne zavarjon, hogy nem láttok. Higgyétek el, hogy szavam, Évám szívén, értelmén keresztül árad rátok. Köszönöm, hogy az előbb végighallgattátok tanításomat Édesanyám áldott állapotáról és az Én kezdeti életemről. A teljes Szentháromság akarata volt, hogy isteni természetem egyesüljön a ti emberi természetetekkel, magamra öltsem hozzátok hasonlóan az emberi testet, hogy megmutassam nektek, hogyan kell Istennek tetszően, erényesen, áldozatosan élni, és hogy szenvedésemmel és halálommal megváltsalak benneteket a kárhozattól, hogy üdvözítselek benneteket.

Emlékeztek a Szentírásból arra a részletre, mikor a gecemáni kert barlangjában vérrel verítékeztem és közben így imádkoztam? „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a pohár, de ne az Én, hanem a Te akaratod teljesüljön.” Megtestesülésem előtt újra Atyám elé állhattam volna ezzel a kéréssel. Ugyanis a Mennyben közös elhatározásunkkor előre láttam a Rám váró nehéz földi életet: a szegénységet, a 3 évig tartó nyilvános működésemet, a farizeusok rosszindulatát, a kínszenvedésemet, és kínhalálomat. Mégsem torpantam meg a megváltói hivatás előtt, nem kértem Atyámtól hogy mentesítsen, mégsem vállalom. Inkább készségesen engedelmeskedtem óhajának, és beköltöztem a legtisztább és legártatlanabb Szűz méhébe. Képzeljétek, Kistestvéreim, mi lett volna, ha Én ezt nem vállalom? A pogányság, a bálványimádás mindenütt elterjedt volna, és ellenségem elnyelte volna a világot. Mindnyájan a pokol tüzében égnétek. De mivel emberré váltam, tért hódított a kereszténység és emberek milliárdjai tértek meg. Mivel ezt megtettem – és tudtam, hogy hálásak vagytok – kérek tőletek valamit. Mindegyiketeknek vannak mostani vagy múltbeli szenvedései a szívében. Ezeket gyűjtsétek össze egy kicsi arany kereszt alakjában. Édesanyátok kezébe fog egy aranyfonalat, a végén csomót köt. Körbejár köztetek, és összegyűjtve felfűzi keresztjeiteket… Visszajött. Újra itt áll veletek szemben, és e hosszú láncot nyakába akasztja. Születésem után jászolomat körültekeri e szép lánccal, ez lesz az én legszebb játékom. Érintésemre megcsendülnek a keresztek, és áldozataitokat, szenvedéseiteket juttatják eszembe. E kedves lánc végigkíséri életemet, gondolatban Velem lesz a Golgotán, és enyhíti szenvedéseimet. Feltámadásomkor magammal viszem az Égbe, és mindegyiketekét elhelyezem a nektek régóta készített hajlékra. Köszönöm ezt a szép ajándékot.

Végül megáldalak titeket Édesanyám kezével – mert Én itt bent moccani se tudok – a hála és szeretet lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

 

ÉGI ÜZENETEK

2013.09.17

Szentlélek: Jézus élete III. (Jézus születése)

Szentlélek: Drága Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok a Szentlélek Isten, a 3. isteni Személy, és eszközömön, Éván keresztül szólok hozzátok. Nekem jutott az a nagyon kedves feladat, hogy Jézus Krisztus földi születéséről bővebben beszámoljak nektek. Ez az esemény megható, romantikus és csodálatos.

Augusztusz császár összeíratta alattvalóit népszámlálás formájában az uralkodása alá tartozó tartományokban, továbbá a szövetséges vagy adófizető országokban. Ez a császári rendelet Júdeára is vonatkozott, ahol Heródes király kormányzott. Ezt a történelmi tényt a négy evangélium író közül csak Lukács örökítette meg a következő szavakkal: „Ebben az időben történt, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki, hogy az egész földkerekséget írják össze. Ezt az összeírást Círinusz, Szíria helytartója bonyolította le. Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják.” A szolgalelkű Heródes sem szegült ellen a császár akaratának, és megparancsolta, hogy minden zsidót írjanak össze születésének helyén. Mivel József Betlehemben született, oda kellett utaznia feleségével, Máriával. Mindketten csodálattal vették tudomásul, hogy a Magasságbeli terve így teljesedik be, mert a próféták szerint Izrael Megváltójának Betlehemben kell megszületnie. Názáret 3-4 napi járásra van Betlehemtől. A karavánok egymást követik ezen az úton, de a nép gyalog megy. Majdnem minden utazó családnak van egy teherhordó szamara, mely cipeli gazdája eleségét, ruháját. A vándorok esténként megállnak, és reggel továbbmennek zsoltárokat énekelve. Így utaztak a többiekkel együtt József és Mária. Ez a város Jeruzsálemtől délre fekszik, dombos vidéken, tele szőlőskertekkel, olaj-, füge-, mandula-, és szentjánoskenyérfákkal. Itt hullámzik a Holt tenger sötétkék vize is. A házak zsúfolásig tele vannak vendégekkel. Józseféknek már nem jutott hely, sehol sem fogadták be őket. Kénytelenek voltak egy közeli barlangba behúzódni, melyet az emberek barmok istállójának használtak. Ezen a nyomorúságos helyen kellett megszületnie Isten Fiának, a világ Urának. Erről is csak Lukácsnál találhattok rövid, tömör megfogalmazást: „Ott tartózkodásuk alatt elérkezett a születés ideje. Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott hely nekik a szálláson.”(Lukács 2.-1) Az igaz, hogy a születésről szűkszavú az evangélium, de a ti Megváltótok, választottjain keresztül küldött üzeneteiben bőségesen ellát benneteket szavaival, erről a nagy eseményről. Például Baij Mária Cecilia nővérnek Jézus elmondja, hogy a születése előtti percekben Mennyei Atyjától áldást kért, és isteni beleegyezést, hogy elhagyhassa Szűz Mária méhét. Majd kérte, hogy jutalmazza meg Őt, hogy „lakás”-t adott neki 9 hónapon át. Az Atya megkérdezte legszentebb leányát, hogy milyen jutalmat kér ezért. A Szűzanya csak annyit kért Istentől, hogy mindenben utánozhassa Szent Fiát, de főleg a szenvedésben. Jézus születése előtti pillanatokban nevelőatyájáért, Józsefért is imádkozott, hogy áldja meg Isten a fáradozásáért, amit jegyeséért, Máriáért vállalt, és a sikertelen szálláskeresésért.

Drága Gyermekeim! Az anya, aki szüzességben fogant, szüzességben szült is. Hogy lehet ez? Emberi ésszel fel nem fogható. Már az is érthetetlen nektek, hogy Szűzanyátok áldott állapota alatt 9 hónapon át nem érzett semmi kényelmetlenséget, elnehezedést, és vajúdás, fájdalom nélkül szülte a kis Jézust. A csodálatos szűzen szülést, mely ellentmond a természet törvényeinek, az Úr Jézus több választottjának megmutatta vagy elmondta. Elgondolkoztató, hogy ezek a látomások teljesen megegyeznek, pedig évszázadok, évtizedek választják el egymástól őket. A mi eszközünk, Éva, Emmerich Anna Katalin könyvében olvasott először Mária szűzen szüléséről, kb. 20 évvel ezelőtt. Akkor is volt egy rózsafüzér csoportja, és háznál imádkoztak. Az örvendetes rózsafüzér 3. titkáról elmélkedtek: „akit te Szent Szűz a világra szültél.” Rozika néni, az egyik engesztelő boldogan megjegyezte, hogy Szűz Mária nem fájdalommal szült, mint mi, hanem egyszerűen megnyílt a hasa, és kiszállott belőle a kisded Jézus. Éva ismerve Rozika egyszerűségét és tanulatlanságát, ámulva kérdezte: – Hát te ezt honnét tudod? Talán olvastad Emmerich Katalin látomását? – Dehogy olvastam! Csak így érzem – felelte.

Látjátok Gyermekeim? Isten a legkisebbeknek nyilvánítja ki az igazságot.

Az előbb említett Baij Mária nővér és Valtora Mária beszámolója Jézus megszületéséről, teljesen megegyezik egymással.

Először hallgassátok, Baij Mária Ceciliának mit mondott az Úr: „Mialatt szeretett Anyám elragadtatásban az Istenséget élvezte, és József isteni édességben és mennyei vigasztalásban részesült, a világra jöttem. Csodálatos módon születtem! Anyám tiszta szűz maradt és nagy kegyelmekkel gazdagodott. Miután elhagytam a szűzi méhet, a földön feküdtem elterülve, és sírni kezdtem. Hangom Mária szívébe hatolt és fölséges elragadtatásából visszavonta őt. József is visszatért érzékei használatához, mindketten letérdeltek és imádtak Engem. Hogy mily nagy örömöt érzett a szívük, azt emberi elme fel nem foghatja, legkevésbé szeretett Anyámét, aki oly nagy sóvárgással várta világrajövetelemet. Mily szeretettel imádott, hogyan hódolt Előttem, mily szívvel ajánlotta fel magát szolgálatomra, s mily méltatlannak tartotta magát e kitüntetésre! S mindezt mily szép lélekkel, anyai érzéssel és édes kedvességgel cselekedte. Szívesen vettem tőle és felajánlottam Atyámnak. Bár rá-rá néztem onnan a szalmáról testi Szemeimmel, de inkább Szívemmel gyönyörködtem benne.”

Valtora Máriának látomásban mutatja Megváltónk a világrajövetelét. „A barlangistállóban hideg van. Mária a tehén nyakán melengeti a kezét, mialatt József tüzet gyújt. Biztatja Máriát, próbáljon meg aludni. Mária azonban nem alszik. Egy idő múlva feltérdel, és így imádkozik… Mosolyogva, mintha látna valamit. Testéből fény árad, mintegy fátyolba borítja Máriát. József a tűzrakás közben imádság közben elragadtatásba esik, és így nem veszi észre a fényt. Amikor a fény alábbhagy, a boldog kismama felébred az elragadtatásból és felemeli újszülöttjét. A gyermek rózsaszínű, kövérkés, mozgatja a kezét, lábát, gyenge hangon sír, mint egy bárányka. Mária imádattal nézi, könnyezve, mosolyogva egyúttal megcsókolja a mellén, a szíve fölött. A nagy fényre a tehén felébred, nagy zajjal feláll és elbődül, a szamár is felemeli a fejét és ordít egyet. Mintha az állatvilág nevében üdvözölnék Teremtőjüket. József is felocsúdik, odasiet Máriához. Mindketten letérdelnek és imádják Isten Fiát. Mária felemeli gyermekét, felajánlja az Atyának, és a kicsi helyett mondja ezeket a szavakat: „Íme itt vagyok Atyám, hogy megtegyem akaratodat.” Majd így folytatja: „Mi, Mária és József a Te szolgáid vagyunk, Uram. Történjék velünk minden órában és minden eseményben a te akaratod a te dicsőségedre, a te szeretetedért.” Ezután átadja József kezébe, míg ő pólyáért megy. A jászolt kibélelik Mária meleg puha köpenyével, és belefektetik az isteni Gyermeket.”

Drága Engesztelőim! Mindez december egyik éjszakáján történik, a zsidó naptár szerint Tebet havában, teljesen titokban, csak Mária és József jelenlétében. Az álomba merült kisváros nem is sejtette annak megszületését, aki örökre hallhatatlanná teszi a nevét. De Isten Lelke ébren virraszt a barlang és a jászol fölött, oda vezeti választottjait.

Most Gyermekeim, olyan történik, amit csak Én látok, a Szentlélek, aki elmondom ezt a tanítást. Látom, amint megnyílik a mennyezet. Látom, ahogy a Mennyei Atya áll a Mennyország kapujában és egy tündöklő aranyszínű fénysugarat küld le ide, hozzátok. E fényben áll a Szűzanya. Szűzi tisztaságát hangsúlyozva hófehér ruha van rajta, és egy aranyöv fogja össze bő ruhája ráncait. Mintha enyhe szellő kísérné, mert fehér átlátszó fátyla habosan lengedezik feje körül. Nincs egyedül. Bal karján fekszik kicsi újszülött Fia meztelenül, mintha ezekben a percekben született volna. Hosszú fátylával takargatja be. Alszik a Pici. Két kis gömbölyű karját, ökölbe zárt kezecskéit feje mellett tartja, lábacskái felhúzva pihennek. Gödrös térdecskéi kikandikálnak a fátyol alól. A Szűzanya megáll veletek szemben az asztal előtt. Mikor ajkát köszöntésre nyitja és megszólal csengő hangján, a kis Jézuska nagyra nyitja ragyogó kék szemeit. Nem sírással ébred, mint a legtöbb földi kisbaba, hanem mosolyogva, és meglepődve néz körül, hogy hová is került. Mennyei Édesanyátok így szól hozzátok: „Nagy szeretettel köszöntelek benneteket, Engesztelő Gyermekeim. Amiért ilyen türelmesen és érdeklődve végighallgattátok a Szentlélek Isten tanítását, jutalmul elhoztam nektek Kisfiamat, mint újszülött gyermekemet.” A kicsi Jézus nem tud tovább várni, kapálózni kezd, és vékony kis hangján ezt mondja Édesanyjának: „Hónomnál tartva emelj fel, légy szíves, hogy végigtekinthessek az Én kistestvéreimen. Beszélni szeretnék hozzájuk.” A Szűzanya magasra tartja, és Ő így szól: „Drága, hűséges Engesztelőim! Lángoló szeretettel köszöntelek benneteket, mint az utolsó idők apostolait. A ti nemzedéketeket választottuk ki arra, hogy átélhessétek a történelem legizgalmasabb és legnagyobb szabású eseményeit. Legyetek boldogok, mert az előző évezredek földi lakói szent irigységgel nézik majd, azokat a világot és emberiséget formáló történéseket, melyeket csak ti fogtok látni. Közvetlen közelről szemlélhetitek majd a végső harcot a jó és a gonosz, a világosság és a sötétség között. Látni fogjátok a nektek teremtett Új világot elbűvölő szépségében, és tanúi lesztek, második dicsőséges eljövetelemnek. Ne féljetek a megpróbáltatásoktól, mert ti állhatatos és kitartó engesztelők, mindazokkal együtt, akikért imádkoztok, Atyám tenyerén vagytok, aki nem engedi elveszni az övéit. Édesanyám, szeretném kifejezni Kistestvéreimnek azt a kimondhatatlan szeretetet, amit érzek irántuk, ezért most adj engem Évám kezébe, akit arra kérek, hogy vigyen körbe, hogy egyenként odasimulhassak szívükhöz, és fülükbe súghassak egy-egy kedves szót. Végül visszamegyek Édesanyám ölébe, és onnan mindketten megáldunk benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.”

 

ÉGI ÜZENETEK

 

2013.09.24

 

Szűzanya: Jézus élete IV. A gyermekkor kezdetei

 

Szűzanya: Drága Engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Mennyei Édesanyátok, és ma Én tanítalak benneteket eszközömön, Éván keresztül. Forró anyai szeretetemmel köszöntelek mindannyiótokat: a távolról érkezőket, akik vállalták a fárasztó utazást Irántuk érzett szeretetből és a közelről jövőket, akik hétről-hétre állhatatosan megjelennek és mentik a lelkek sokaságát. Boldog vagyok, hogy folytathatom a Szent Fiam életéről megkezdett elmélkedés sorozatot. Nagyon szeretek róla beszélni. Ott hagytuk abba, hogy csodálatos módon megszületett a szegényes, nyomorúságos barlang-istállóban. Most első látogatóiról hallhattok.

Betlehem alatt nyájaikat legeltették a pásztorok. Ezek az egyszerű emberek keleten a nép legalsó rétegébe tartoztak. Olyan szép, és nagy esemény történt ezekkel a jámbor emberekkel, hogy örökre fennmaradt a Szentírásban. Lukács evangélista így írta ezt le: „Pásztorok tanyáztak a vidéken kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték a nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek, de az angyal megnyugtatta őket: – Ne féljetek, mert nagy örömet adok tudtul nektek és majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok… Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket.” (Lukács 2, 8-12) A pásztorok ezekre az angyali szavakra nyomban elindultak és az úton nagy lelkesedésükben így beszélgettek: Itt van már a várva-várt Messiás, Isten egyszülött Fia. Ő majd megismerteti velünk Isten szeretetét, a béke törvényét. Ő majd megszabadít minket a pogányok elnyomása alól. Menjünk Betlehembe, hogy lássuk a jó hírt, amit az Úr üzent nekünk. Meghatódottan és félve álltak a barlang előtt, nem mertek bemenni. József a lépések neszére odamegy az ajtóhoz és kérdi, kik vagytok? Így válaszolnak: -Hallottuk egy angyaltól, hogy megszületett a Megváltó és most jövünk imádni Őt. Hoztunk ajándékot is: ennivalót és gyapjút. Én éppen a jászol mellett térdelek és takargatom a kicsi újszülöttemet, mert ahogy rugdalózik, lerúgja magáról a takarót. Felállok és odamegyek a vendégekhez. Mosolyogva bíztatom őket, hogy jöjjenek közelebb. Az egyikük egy szép nagy és fehér puha, szőrmés báránybőrt nyújt át Nekem. A kicsinek hoztam. Ebben majd nem fog fázni, és nem szúrja rajta keresztül a szalma, nem töri gyenge testét tovább a jászol kemény fája. Ennek a jó embernek kezébe adtam a bepólyált kis Jézust, hogy tartsa, és Én közben körben bebugyoláltam a puha szőrmébe. Hálásan megköszöntem neki. Visszafektettem a helyére, ahonnan kedvesen rámosolygott a pásztorra. A másik gyorsan megfejte a bárányát és langyos tejet adott Nekem, hogy itassam meg vele Kisfiamat. Ezután bátorítottam őket, hogy csak nyugodtan lépjenek közelebb a jászolhoz. Letérdeltek, körbevették és megindultan imádták az Üdvözítőt.

Drága Engesztelőim! Azt hiszem, ebben a pillanatban szeretnétek a pásztorok helyében lenni. Körülvenni és közvetlen közelről szemlélni Isten Fiát, Jézust. Ne szomorkodjatok, mert hozzátok még közelebb van, hiszen minden Szentáldozáskor a szívetekbe száll, és eggyé válik veletek. A pásztorok csak néhányszor látogatták meg a Kis Jézust, de ti, Gyermekeim egész életeteken át meglátogathatjátok Őt az Oltáriszentségben, akár minden nap. Higgyétek el Nekem, hogy Szent Fiam egyidejűleg mindenféle életkorában valóságosan jelen van a Szentostyában: újszülöttként, csecsemőként, gyermekként, ifjúkén egyaránt. Mindig vár benneteket, és szeretettel fogad. Valamikor ezeknek a kedves pásztoroknak odanyújtottam Jézust, hogy csókolják meg lábacskáit. Ma közületek, aki Tőlem kéri Őt, annak odaadom, hiszen boldoggá tesz Engem, ha imádjátok és szeretitek. Én vagyok az Élő Szentségtartó. Mindig Én adom nektek Jézust, rajtam keresztül lehet a leggyorsabban eljutni az Ő Szentséges Szívéhez.

Folytatom a régi történetet. Nem sokáig tartózkodtunk a hideg barlangban. Az egyik pásztor egy asszony házában szerzett egy kis szobát nekünk. Itt látogatott meg minket Zakariás, Erzsébet nagynéném férje, a pap. Alig tudtunk betelni egymással. Hosszasan elbeszélgettünk, majd a kedves vendég átadta nekünk ajándékait: egy puha ágytakarót, gyolcsokat és Jézuskámnak való kicsi ruhákat. Élelmiszereket is hozott. Sajnálkozott Zakariás, hogy ilyen szegényesen élünk ennek a jószívű betlehemi asszonynak a házában. Erre Én megnyugtattam, hogy úgy tervezzük, hogy hazautazunk a mi kedves názáreti házunkba. Ott kell felnőnie gyermekemnek, mert az írás így szól róla, hogy „názáreti”.

Nagyon kicsi volt az Én Jézuskám, csak 8 napos, mikor a zsidó törvények szerint el kellett vinnünk körülmetélésre. Hallgassátok meg, hogy Baij Mária Cecilia nővérnek hogy beszél Ő maga erről! „Mielőtt bejteljesedett volna a körülmetélés titka, arra kértem Atyámat, fogadja el kegyesen kiömlő véremet első váltságdíjul az emberek megváltásáért… Felajánlottam Atyámnak a körülmetélés fájdalmát, és így kérleltem Őt: – Amint a kemény kés az Én ártatlan testemet metszi, úgy adjon Ő szeretetétnek olyan erőt, hogyha az behatol az emberi szívbe, vágja ki abból a rossz hajlamokat, a test, a világ és az ördög kísértéseit.”

Isteni gyermekem ekkor kapta meg hivatalosan a JÉZUS nevet, amit már fogantatásakor adott a Magasságbeli neki. Gondoljatok arra, Kedveseim, hogy ezek az első elhullatott vércseppek olyan értékesek voltak, hogy belőlük egyetlen csepp is elég lett volna az emberiség megmentéséhez, ha a Mennyei Atya így akarta volna. 33 napra a körülmetélés után a csaknem másfélhónapos gyermeket – mint minden elsőszülöttet – el kellett vinnünk a jeruzsálemi templomba bemutatni Istennek. Most is szamárra ültetett Engem és Jézust jegyesem, ő pedig kantáránál fogva vezette az állatot. A templomban a papnak 5 sékelt és 2 galambot kellett fizetni a szertartásért. Mikor letérdeltem az áldozati oltár előtt és bemutattam Szent Fiamat a papnak, egy Simeon nevű aggastyán is ott volt, botra támaszkodva lépegetett felém. Bizonyára nyolcvanon felül volt. Nem pap volt, hanem próféta. Szavai örökre belevésődtek a Szentírásba a következőképpen: „Bocsásd el, Uram szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet, amelyet minden nép színe előtt készítettél… dicsőségül népednek, Izraelnek.(Lukács 2, 29-32)” Közben átveszi tőlem a gyermeket, aki kedvesen rámosolyog. Majd így folytatja a szent öreg: „Ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak. A te Lelkedet is tőr járja át, hogy sokaknak kiderüljenek a titkos gondolataik.” Simeon nem tudott meghalni, míg meg nem látja a Messiást. A Szentlélek nyilatkoztatta ki neki, hogy ez a kicsi Gyermek az Üdvözítő. Bizony Jézus jel, mert megszületésével két részre osztja az emberiséget: azokra, akik gyűlölik, nem hisznek benne – ezeknek romlására lesz – és azokra, akik imádják és hisznek benne – ezeknek üdvösségükre, feltámadásukra lesz. Nekem pedig, megjövendölte, amit már az írásokból tudtam, hogy –mint Isten anyjára – sok szenvedés vár rám.

Gyermekeim! Elgondolkoztató tény, hogy nem a díszes ruhába öltözött, tekintélyes pap ismerte fel Fiamban a Megváltót, hanem egy egyszerű, jóságos ember, aki prófétai kegyelmet kapott. Lám, ma is így van! Nem az egyházi hierarchia élén álló főpapok ismernek rá Szent Fiamra a választottaknak küldött üzeneteimben, hanem ti, akiknek gyermeki hitük van.

Most, hogy tanításom végéhez értem, ó, drága Kincseim, nagyon kedves dolog történik. Csodálatos módon megnyílik a mennyezet, és a magas égből egy fénylő Szentostya száll alá. Ahogy közeledik, mindig nagyobbnak látszik, majd leereszkedik ide az asztal elé a padlóra. Elkezd ragyogni, tündökölni, kinyílik rajta egy kis ajtó és azon keresztül kiszáll belőle egy másfélhónapos csecsemő, egyre magasabbra emelkedik és elfoglalja helyét karjaim között. Ő az én drága, hőn szeretett, egyetlen Gyermekem. Szeretettel mosolyog Rám, Édesanyjára, gödröcskés kezeivel belekapaszkodik ujjaimba és könnyedén felül az ölemben, annak ellenére, hogy még kicsi hozzá. Felétek fordul, két gömbölyű karját kitárja és így szól hozzátok: „Nézzétek csak kistestvéreim, újra itt vagyok. A múlt héten olyan jól éreztem magam köztetek, ezért elhatároztam, hogy megint eljövök. Édesanyám látta, hogy az Oltáriszentségből léptem elő. Ezzel erősíteni akarom bennetek a valóságos jelenlétemben vetett hiteteket.” Váratlanul kicsi Fiam elkomolyodik és szemeimből két nagy könnycsepp gördül végig a kis piros arcán. – Miért sírsz, Jézusom? – kérdezem tőle. „Azért Édesanyám, mert eszembe jutott, hogy hamarosan mi vár rám az Eucharisztiában. Nem elég a sok méltatlan áldozás, hogy bűnös szívekbe kell szállnom, hogy nem térdelnek le előttem, mialatt magukhoz vesznek, hogy a hívek kézbe veszik testemet, hogy a sátánista szektáknak eladnak meggyalázásra, hanem hamarosan eltávolítanak templomaimból, elválasztanak tőletek, akiket olyan lángoló szívvel szeretek. Segítsetek, Kistestvéreim! Imádkozzatok, böjtöljetek, hogy Ellenségem, a Sátán terve ne teljesüljön. Könyörögjetek az ő eszközeiért, csatlósaiért, hogy térjenek meg. Mindenkit üdvözíteni akarok, mert Én maga vagyok a szeretet. Édesanyámmal együtt mindketten megáldunk benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.”

 

ÉGI ÜZENETEK

2013.10.08

Mennyei Atya: Jézus élete V.  Napkeleti bölcsek


Mennyei Atya: Drága Engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Mennyei Atyátok, és eszközömön, Éván keresztül szólok hozzátok! Már nagyon vártam, hogy újra találkozhassak veletek. Szeretném úgy elmondani nektek kicsi Fiam, a csecsemő Jézus kezdődő földi életének eseményeit, ahogy innen a Mennyből láttam. Ma a napkeleti bölcsek látogatásával foglalkozunk.

Most már egy éves Szent Fiam. Az istengyermekség minden bájával, szépségével megajándékoztam. Nagyon szép piros arcocskájából kiragyog a kék szeme, göndör szőke hajfürtjei úgy csillognak, mint az arany. Az Én atyai akaratom és az Ő akarata, hogy ne fejlődjön gyorsabban, mint kortársai, így aztán csak néhány szót tud kimondani, és édesen gőgicsél, mosolyog, nevet. De bölcsességének ez a rejtettsége csak az emberek felé mutatkozik, mert a lelke mélyén ott rejtőzik az isteni tudás. Titokzatos, benső beszélgetés fűzi Hozzám és Édesanyjához, mely fogantatása pillanatától folyamatosan tart. Amint a múltkori tanításból hallhattátok, ekkor már nem a barlangistállóban lakik a Szentcsalád, hanem egy jószívű betlehemi asszony lakásában.

Ez idő tájt történt, hogy a csillagjósok egy különösen fényes csillagot láttak feltűnni az égen. Megdöbbenve a szokatlan jelenségen, elkezdtek kutatni őseik hagyományában, és isteni sugallattól felvilágosítva fölismerték e csillagban a Júdeának ígért Messiás jelét. Három ilyen mágus fölkerekedik országából, és tevékre ülve elindul Jeruzsálem felé. Mindenkit megkérdeznek: „Hol van, aki született: a zsidók királya? Mert láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk Őt.” Ez a hír fülébe jutott a gonosz és zsarnok Heródesnek, és magához hivatta a 3 bölcset. Ezt megelőzően kikérdezte a zsidó főpapokat és prófétákat, akiktől megtudta, hogy Betlehem az a hely, ahol Krisztusnak, a Messiásnak születnie kell. A bölcsektől ravaszul megtudakolta, hogy mikor jelent meg nekik a csillag, és Betlehembe irányította őket, mivel hogy ott kell megszületnie a Királynak. „-Kérdezősködjetek a gyermek felől, és ha megtaláltátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenvén imádjam őt.” Ezután a mágusok elutaztak. Alig, hogy kiértek Jeruzsálemből, ismét feltűnt ugyanaz a csillag, amit keleten láttak. A csillag vezette őket és megállt a ház fölött, ahol a gyermek volt. Én, Mennyei Atyátok egész útjukon figyelemmel kísértem őket. A ház bejáratához lépcső vezetett. Bekopogtak. József nyitott ajtót, és illendően köszöntötte őket. „Kik vagytok?”- kérdezte. Ők, Gáspár, Menyhért, Boldizsár egyenként bemutatkoztak, elmondták miért jöttek, és hogy egy különös csillag vezérelte ide őket, mert ebben a házban lakik a zsidók Királya, a várva várt Messiás. Nem egyedül jöttek szolgák hozták utánuk ajándékaikat. Ó, Gyermekeim, ha láttátok volna, mekkora hódolattal és alázattal viselkedtek ezek a bölcsek! Tisztes távolságban letérdeltek és onnan imádták az anyja ölében ülő kis Jézust. Mária bátorította őket, hogy jöjjenek közelebb. Engedelmeskedtek, és az isteni Gyermek bájos mosolya és csodálatos fönsége egészen elbűvölte őket. Mindhármuk szívét nagy félelem és hódolat töltötte és egészen leborultak előtte, homlokukat a földhöz érintve. Pogány hitükből egy szempillantás alatt megtértek. Csak akkor mertek felegyenesedni, mikor Legszentebb Leányom felszólította erre őket. Tudjátok, Drága Engesztelőim, ezek a kedves bölcsek nem az eljövendő hódítót imádták a Kisdedben, hanem Emmánuelt, a Szabadítót, az igazi Krisztust. A Szentlélektől fölvilágosítva hisznek Benne és imádják Őt. Leteszik gazdag ajándékaikat a Szűzanya lábaihoz: aranyat, tömjént és mirhát. Ők nem is sejtik, hogy ezek az ajándékok milyen mély értelműek: aranyat ajánlanak föl a jövendő királynak, Jézus Krisztusnak, aki Ég és Föld királya és minden gazdagság Neki jár. Tömjént a főpapnak, aki a keresztség első és legnagyobb főpapja, és mirhát az áldozatnak, aki halálának árán alapítja meg az örök királyságot és főpapságot az emberek közt. Ó, mekkora nagy szeretettel és hálával fogadta mindezt az alig 1 éves kicsi Jézus! Azonnal betért a szívükbe, birtokba vette és soha el nem hagyta őket, bármilyen messze sodorta őket az élet Tőle. Kicsi lábát, kezét nyújtotta nekik, hogy csókolják meg. Közben Hozzám, Atyjához imádkozott, hogy erősítsem meg szívükben friss hitüket, Isten-szeretetüket, és hogy ebben a hitben állhatatosak maradjanak, és bármerre mennek, terjesszék a régóta várt Messiás születésének hírét.

A bölcsek olyan jó érezték magukat a Szent családnál, hogy alig tudtak elszakadni tőlük, mégis el kellett határozniuk, hogy elbúcsúzzanak és hazatérjenek országaikba. A kis Jézus tisztában volt Heródes gonosz terveivel, hogy Őt meg akarja ölni, és ezért ravaszul visszavárja a három mágust, hogy megtudja pontos tartózkodási helyét. Ezért arra kért Engem, az Atyját, hogy akadályozzam meg a király aljas szándékát. Meg is tettem. Egy angyalt küldtem álmukban a bölcseknek, hogy visszafelé kerüljék ki Heródest, más úton térjenek haza. Bizony ez az út sokkal veszélyesebb volt számukra, mint a másik, tele rablókkal és szinte járhatatlan utakkal, de Én az egyetlen igaz Isten átsegítettem őket a nehézségeken. Eleinte várta visszatérésüket Heródes, de ahogy múlt az idő, rá kellett döbbennie, hogy terve nem sikerül. Ezért kiadta a legembertelenebb parancsot, hogy fegyveres katonái lepjék el Betlehemet, és minden 2 éven aluli fiú-gyermeket mészároljanak le. Végignéztem ezt a borzalmat, és ez a nagy emberi gonoszság megrázta atyai Szent Szívemet. Láttam, hogy az egész várost betöltötte az anyák zokogása, hallottam a fölcsukló sírást és jajgatást a frissen ásott sír körül. Ez sok ártatlanul megölt kisgyermek azonnal vértanú és szent lett. Országom fényes kapuját nagyra nyitottam, és egyenként Szent Szívemre ölelve a vértanúknak járó dicsőséges koronát helyeztem a fejükre. Ők azok, akiket ma „aprószentek”-ként tiszteltek, minden év december 28-án.

Mikor a zsarnok, gyilkos Heródes elrendelte ezt az iszonyatot, Józsefnek éjszaka álmában megjelent egy angyal és ezt mondta: „Vedd a gyermeket és anyját, és menekülj velük Egyiptomba.” Azonnal felöltözött és felébresztette az alvó Máriát, aki felfogta és szívében mélyen átérezte a veszélyt, hogy kisfia életéről van szó. Ami csak lehetett összecsomagoltak: élelmiszert, ruhákat, meleg takarókat, ahány zsák csak ráfért a szamarak hátára, azt mind teletömték vigyázva, hogy ne terheljék meg nagyon az állatokat, hogy bírják megtenni a hosszú utat. A bölcsek ajándékait is magukkal vitték. Jézus kedvenc játéka is belekerült a csomagba, egy fából faragott kisbárány. Ha a bölcső nem is fért már a szamár hátára, a kicsi matracát még rákötözték valahogy. Mária fölébresztette mélyen alvó kisfiát, megszoptatta, felöltöztette meleg, puha gyapjúruhájába. Ő maga felvette köpenyét, Jézuskát egy kendőbe burkolta. Felült a szamár hátára a csomagok elé, és József felnyújtotta neki a gyermeket. Elindultak a sötét éjszakába, az Én atyai oltalmamban bízva.

Drága Engesztelő Gyermekeim! Tanításom végéhez értem, és most olyat hallotok Tőlem, amit csak Én, Atyátok láthatok. Hirtelen nagy fényesség támad, mert eltűnik a mennyezet és felülről, az Égből egy ragyogó fénysugár ereszkedik alá, és benne megdicsőült Legszentebb Leányom, karján az 1 éves Szent Fiával. Nem egyedül érkeznek a fényben, hanem bájos, vidám, kicsi 2 éven aluli gyermekek serege kíséri Őket. Hófehér ruhában vannak, fejükön pici aranykorona, csillogó piros rubintokkal kirakva. A Szűzanya most leteszi a földre kisfiát. Sorba állítja a fehérruhás kicsiket. Kezében tart egy mennyei aranykelyhet, tele Jézus Krisztus Szent Vérével. Odatartja a kis Jézus elé, aki belemártja ujjacskáját, és mosolyogva keresztet rajzol vérével az aprószentek homlokára és közben mindegyiket egyenként átöleli, és arcukat megcsókolva így szól: „Köszönöm, Kistestvérem, hogy rövid életed feláldozásával, fájdalmaiddal, félelmeddel és haláloddal lehetővé tetted, hogy Én, a világ Megváltója életben maradhassak, és véghezvihessem Atyám akaratát, az emberiség üdvözítését.” Ezután a vértanúk megfogván egymás kezét kört alkotva körbevesznek benneteket, engesztelőket. Belenyúlnak keblükbe és kicsi szívükből kivesznek egy szép piros rózsát, átadják nektek ajándékba, és közben mondják: „Kedves Testvéreink Jézusban! Úgy fogadjátok el tőlünk e rózsaszálakat, mint az áldozatosság jelképét. Jézus Krisztus mai üzeneteit, mint legtisztább igazságot véssétek örökre szívetekbe és védjétek meg, ha kell, életetek árán is!”

Újra Én szólok hozzátok Mennyei Atyátok. Búcsúzom tőletek, és megáldalak benneteket a szeretet, az áldozatosság és az állhatatosság, a bátorság és igazság lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

ÉGI ÜZENETEK

2013.10.15

Jézus: Jézus élete VI.  Menekülés Egyiptomba

 

Jézus: Drága Engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Jézus Krisztus, a ti Megváltótok és eszközöm, Éva hangján szólok hozzátok. Mindenekelőtt forró szeretetemben végignézek rajtatok és köszöntelek benneteket, akik távolról és közelről eljöttetek, hogy találkozzatok velünk, Égiekkel. Olyan boldog vagyok, mikor látom, hogy csillogó szemekkel, érdeklődve, mély csendben hallgatjátok tanításomat. A mai témánk: Menekülés Egyiptomba. Erről az eseményről édes keveset ír a Biblia. Nincs egyetlen szó se arról, hogy mik voltak ennek a hosszú útnak eseményei, hol telepedett le a Szentcsalád. Csak azt árulja el nektek a Szentírás, hogy Egyiptomban maradtunk egészen Heródes haláláig.

Annál gazdagabb fantáziával őrizték meg a legenda, az apokrit iratok az Én kora gyermekkorom csodákkal tarkított történeteit: a vadállatok egyetlen tekintetemre kezesbáránnyá szelídültek, amerre járok a pálmafák lehajtják ágaikat, hogy köszöntsenek, az egyiptomi bálványok ledőlnek közeledésemre, a megszállottak megszabadulnak jelenlétemkor. A sok csoda felfedi isteni mivoltomat. Ezeket a legendákat az Egyház sohasem szentesítette.

A legrégibb idők hagyományai szerint, amelyek még ma is élnek az egyiptomi kopt egyházban, a mi kis családunk a Matarea forrás mellett pihent meg és kezdetben a régi Kairóban telepedett le, Memphis kapuja közelében. Ezek az ott élő keresztények sok száz évvel ezelőtt egy templomot építettek az Én kisgyermekkori ott tartózkodásom emlékére.

Drága Gyermekeim! A múlt héten ott hagytuk abba életem történetét, hogy legszentebb Anyám és jegyese József egy szamárral megrakodva elindultak velem a sötét éjszakában, egy fáklyával világítva. Körülbelül 500 km-t kellett gyalog megtenniük. Bizony sok keserves, fárasztó napba telt ez az utazás. Körülbelül ilyen messze van Betlehemtől Kairó. Szeretett Anyám hol a szamár hátán ült Velem, hol karjaiban tartva gyalogolt, hogy kímélje az állatot, amely nehéz csomagjainkat hurcolta. Az úton sokat imádkoztak, hálásan dicsőítették Atyámat, amiért megvédett Engem a gyilkos Heródestől. A fárasztó úton többször megpihentünk. Ilyenkor Édesanyám bármilyen éhes és fáradt volt, először Engem megszoptatott és tisztába tett. Milyen nagy felüdülést jelentett ez nekem! Majd elővette otthonról hozott kis ennivalójukat, két részre osztotta, Józsefnek adta a nagyobbik részt. Elmondták ebéd előtti imájukat és ettek. Engem egy puha, vastag takaróra fektetett, arra, amit még a pásztoroktól kaptam. Sietve folytatták útjukat, karjára vett és tovább mentünk. A válla fölött néztem a pálmafákkal díszített tájat. El akartam búcsúzni a fától, amely alatt pihentünk – és képzeljétek csak – ágai meghajoltak Nekem. Mosolyogva integettem neki. Édesanyám azt hitte valami ember tévedt arra, akit köszöntök. Megfordult, és ámulva látta, hogy a fa hajladozik, pedig szélcsend volt. József is csodálkozott a természet hódolatán. Az úton az éjszakák voltak a legkeményebbek. Lement a Nap, hideg volt. Általában Anyámék a puszta hideg földön aludtak, de felváltva. Az egyik mindig őrködött és ölében tartott Engem. Nem mertek a földre tenni, hogy ott aludjak, mert féltek, hogy megfázom. Vadállatok és rablók támadása leselkedett ránk. Ők nem tudták, hogy állandóan nagy fényes angyalok vigyáznak ránk, csak Én láttam Őket.

Ahogy fogyott az út, az élelem is elfogyott. Már se víz, se kenyér nem volt a tarisznyában. Én, aki most is benső beszélgetésben voltam Atyámmal, kértem, küldjön valami segítséget ebben a pusztaságban. Meghallgatott. Isten angyala láthatatlanul egy szalvétába kötözött csomagot tett le eléjük. Ők ezt sem látták, csak Én. –József, hol rejtegetted eddig ezt az ennivalót?

–Nem én tettem ide, talán te, Mária?

Majd csodálkozva felnéztek az égre, és könnyek között köszönték meg Atyám rendkívüli gondoskodását. Ez a csoda a hosszú utazásuk alatt néhányszor megismétlődött. E nélkül éhen haltunk volna.

Időnként ujjongás fogott el Engem, a kisdedet, mert lelkem nem gyermeki volt, hanem isteni. Eszembe jutott, hogy pogányok, bálványimádók közé megyünk, és hogy az Én ott tartózkodásom miatt közülük majd sokan megismerik az egy-Isten-hitet, és megtérnek. Kértem Atyámat, hogy a jövő hittérítőit erősítse meg és bátorítsa, hogy sok pogány lelket megmentsenek. Nemcsak a pusztában gyalogoltunk, hanem lakott területeken is. Józsefben, nevelőatyámban felcsillant a remény, hogy bekopog az idegenek házába és egy kis kenyeret kér. Hiszen mindketten nagyon éhesek voltak. Újra találkozniuk kellett az emberek fösvénységével és kegyetlenségével, mint Betlehemben az Én születésem előtt. Szinte mindenki elutasította őket, szitkozódva, gorombán. Az Én kicsi Szívem nagyon fájt ennyi gonoszság láttán, de felajánlottam szenvedésünket és megaláztatásainkat Atyámnak az irigy és részvétlen gyermekeim bűntől való szabadulásáért. Ott, ahol élelemmel kisegítettek minket, hálát adtam testvéreim nagylelkűségéért, és kértem Atyámat jutalmazza meg őket.

Több ízben előfordult, hogy Egyiptom földjére érve láttam hatalmas fáraó szobrokat és különböző állatszobrokat, melyeket az emberek Istenként imádnak. Ahogy elvonultunk mellettük, utánunk ledőltek a szobrok és darabokra törtek. Atyám ezzel megmutatta a bálványimádó népnek, hogy nem jó úton jár. Megérkeztünk az idegen városba, és nem volt hová lehajtani a fejünket. Nevelőatyám bárhová bekopogott, elutasították. Végre hosszas próbálkozás után rátaláltak egy üres kunyhóra. Ajtaja nem volt, ablakai betörve, egy szál bútor se volt benne, nem lakott senki se ott. Ennél még a barlang istálló is jobb volt. Mégis beköltöztünk. Mikor beléptünk e kicsi házba, József és Mária azonnal letérdeltek a szoba földjére és leborulva dicsérték Atyámat, hogy van fedél a fejük fölött. Beesteledett. Anyám nagy gyönyörűséggel megszoptatott és ágy híján ők a földre feküdtek, Engem Édesanyám a szívére fektetett, hogy meg ne fázzak.

Drága Engesztelőim! Ez a szegény viskó maga volt a Mennyország, de legalábbis a Paradicsom. Ugyanis rajtunk kívül sok angyal lakott benne. Atyám küldte őket, hogy nagy szegénységemben dicsőítsenek és tiszteljenek Engem. Csodálkoztak a nagy szegénységen, amit Én, Ég és Föld Ura választottam magamnak.

Semmi ennivalónk nem volt, Anyámék nagyon éhesen feküdtek le. A reggeli ima után József járta a házakat, hogy alamizsnát kolduljon. Mindenhonnan elzavarták. Végre megszánta egy jószívű asszony, szelt két vastag szelet kenyeret és egy edénybe tejet töltött. Ez a teremtés néhány alkalommal meglátogatott minket a viskóba, és mindig hozott valamit: kenyeret, gyümölcsöt, tejet. Kicsi gyermeki szívem tele lett hálával és megsimogattam jótevőnk arcát. Elpanaszkodta, hogy azért jár bottal, mert a térde pár éve nagyon fáj. Édesanyámhoz bensőleg így szóltam: -Állíts le eléje a földre, hogy ráhelyezzem kicsi kezemet a térdére. Búcsúzásnál, mikor lépni akart, csodálkozva kiáltott fel: -Mi történt? Nem fáj a lábam. Letérdelt előttem, karjába vett, szívéhez szorított és kérdezte: -Ki vagy te, kicsi gyermek? Meggyógyítottál. Attól kezdve gyakrabban jött hozzánk, és ajándékaival próbálta meghálálni segítségemet. Összebarátkozott Édesanyámmal. Megtudta, hogy szépen tud kézimunkázni. Hozott neki hozzá való anyagokat. Drága Anyám keze alól egyre szebb terítők, kendők hímzett fátylak kerültek ki. Ez a jóságos asszony elvitte a munkáit a piacra és eladta neki. Már volt egy kis pénze a családunknak élelemre. Józsefnek ugyanez az asszony ácsmunkákat szerzett. Megélhetésünk nagyon szerényen, de beindult. Józsefnek lassan sikerült annyi faanyagot venni, hogy készített 2 ágyat, és nekem egy bölcsőt faragott. Rendbehozta az ajtót és az ablakot. Nem győzték sok-sok imával megköszönni Atyámnak a jólelkű asszonyt. Mária elhatározta, hogy ezt a bálványimádó, pogány, de jószándékú lelket megmenti a pokoltól. Elkezdett az igazi Istenről beszélni neki. Ámulva hallgatta, és e tanítás mélyen megérintette a lelkét. Másnap elhozta a legjobb barátnőjét, aztán még egyet és egyre többet. Ott ültek körülötte, és amit hallottak, az megragadta a lelküket. Kisgyermekeket is hoztak magukkal. Ó, de boldog voltam, Engesztelőim! Hiszen erre vártam itt Egyiptomban, hogy mentsem a szegény pogányok lelkét. Édesanyám volt rá az eszközöm. Akiket Ő tanított, azok továbbadták az egy-Isten-hitet másoknak, így terjedt a hit egyre szélesebb körben. A vezető, gazdag emberek felfigyeltek rá, és felkutatták, honnan indul ki ez a „zavarkeltés”. Így aztán üldözésben és zaklatásban is volt része az áldott, szelíd és bátor Édesanyámnak.

Évek teltek el, és Én növekedtem az emberek előtt testben és bölcsességben. Megtanultam járni, folyékonyan beszéltem, térdenállva imádkoztam. Első szavaimmal Atyámhoz szállt dicsőítésem, azután Szűzanyámhoz és nevelőapámhoz intéztem köszöntő szavakat velem való fáradozásaikért. Egyiptomban tartózkodásom mély élménye szomorúsággal töltött el. Láttam, hogy a romlott, gyilkos Heródes megátalkodott lélekkel halt meg. Egy pillanatra se bánta meg a sok ártatlan csecsemő lemészárlását, és a pokol mélységébe zuhant. Nagy fájdalom Nekem, hogy az emberek üdvösségéért jöttem e világra, és mégis látnom kell, hogy sokan elkárhoznak.

Elérkezett a napja annak, hogy Atyám Józsefhez angyalt küldött azzal az üzenettel, hogy családjával visszatérhet hazájába, mert meghalt a tömeggyilkos Heródes, már nem fenyeget veszély, Engem, a Messiást.

Ennyit szerettem volna mondani nektek száműzetésünkről és Egyiptomban tartózkodásunkról. Közben végig itt állt mellettem Atyám és a Szentlélek Úristen emberalakban, fehér ruhában, glóriával körülvéve. Mennyei Atyátok egy szép nagy vekni kenyeret és egy vízzel teli üveget tart a kezében. Így szól hozzátok: Drága Engesztelő Kicsinyeim! Hallottátok, hogyan mentettem meg az éhhaláltól a Szentcsaládot? A közelgő megpróbáltatások a jövőben komoly éhínséget vonnak majd maguk után. De ne féljetek! Bármily kevés tartalékot tudtok félretenni, Én ha szükségetek lesz rá, megsokasítom. De csak akkor, ha nem tagadtok meg Engem, és hűségesen kitartotok Jézus Krisztus igaz üzenetei és a Szentségek mellett. Amint látjátok lelki szemeitekkel, az Én atyai kezeim kifogyhatatlanok ételből és italból. Én táplállak majd benneteket.

És most a Szentlélek nyitja ajkait szólásra: Mária és József nem féltek a hosszú, veszélyes úttól. Gyermeki hitet öntöttem lelkükbe, érezték, hogy semmi baj nem történhet, mert a Magasságbeli oltalma alatt állnak. Ígérem nektek, hogy a Nagyfigyelmeztetés alatt egészen megváltoztatlak benneteket. Eltörlök belőletek minden aggodalmat, félelmet, és akkora bátorsággal, elszántsággal, hittel és forró Isten-szeretettel ajándékozlak meg titeket, hogy nem fogtok magatokra ismerni. Ennek egyetlen feltétele van, hogy ne hallgassatok ellenségem hamis, alázatba és toleranciába burkolt ígéreteire, hanem szilárdan tartsátok be a tízparancsolatot, higgyetek az Egyház tiszta hagyományaiban, még akkor is, ha maradinak, ellenségnek, eretneknek, szektásoknak bélyegeznek meg, és rejtőzésre kényszerítenek. Már most előre megerősítést hoztam. Nyissátok ki kicsi szívetek ajtaját! Tenyeremen magasan lobogó Szeretetlángomat nyújtom felétek, melyből egyenként mindegyiketek szívébe 3 fénycsóvát küldök: a feltétel nélküli hit fényét, az állhatatosság fényét, és a bátorság fényét.

Újra Én állok előttetek, a ti Jézusotok. Búcsúzom tőletek, köszönöm figyelmeteket. Mindhárman felemeljük áldást osztó jobb kezünket, és nagy szeretetünkben megáldunk benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

ÉGI ÜZENETEK

2013.10.22 Szentlélek:

Jézus élete VII.  Názáreti évek

 

Szentlélek: Drága Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok a Szentlélek Isten, és eszközömön, Éván keresztül szólok hozzátok. Kezemben tüzes szeretetlángom lobog, nyissátok ki szívetek ajtaját, mert mindannyiótoknak egy fényes lángcsóvát küldök. Ez a láng, ha befogadjátok, megnöveli bennetek a gyermek-Jézus iránti hódolatotokat és szereteteteket. Szent Szívemből köszöntelek benneteket, kik fáradságot és anyagi kiadásokat nem tekintve eljöttetek a messzeségből, és titeket, Kicsinyeim, akik minden kedden itt vagytok, hogy befogadjátok tanításainkat, és mentsétek a lelkeket.

Ma Jézus Krisztus gyermekkoráról, a názáreti évekről lesz szó. Csak Máté és Lukács evangéliumában olvashattok röviden erről a hosszú időszakról. Máté így szól: „Amikor Heródes meghalt, megjelent Egyiptomban álmában Józsefnek az Úr angyala, és így szólt hozzá: -Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját, és menj Izrael földjére, mert meghaltak, akik a gyermek életére törtek.”(Máté 1, 19-20) József erre az álomra hallgatva, át is lépte az egyiptomi határt családjával, de mikor meghallotta, hogy Archelaus, Júdea új királya tovább folytatja atyjának, Heródesnek zsarnoki politikáját, jobbnak találta Júdea helyett az attól északra fekvő Galileába menni. Ott Heródes másik fia, Antipas uralkodott, jóval szelídebb, humánusabb fejedelem volt. A Szentcsalád így Názáretben telepedett le. Lukács evangélista így szól nektek a kis Jézusról: „A gyermek pedig nőtt és erősödött, bölcsesség töltötte be, és az Isten kegyelme volt rajta.” (Lukács 2,40)

Az isteni gyermek názáreti éveire két egyszerű szó volt a jellemző: növekedett és engedelmes volt. Testileg éppen úgy fejlődött, mint kortársai, szomszédai, és az utcabeli többi gyermek. Évről-évre a korának megfelelő értelmet, erényeket, kedvességet és erőt mutatta. Isteni  bölcsességét, teljes tudását mélyen elrejtette magában. Ideális, engedelmes kisfiú volt, a rossz semmiféle formában nem fért hozzá, szüleinek mindig szót fogadott. Egy-két kedves történetet elmesélek nektek, hogy közelebb vigyem szívetekhez Őt. Ezeket a történeteket hiába keresitek a Szentírásban. Vagy szájhagyományként maradt fenn, vagy Én mesélem el eszközeimnek, mint valóságos eseteket a régmúltból.

Jézus 5-6 éves lehetett, mikor gyakran átment játszani a szomszédba. Ott lakott egy nála egy évvel fiatalabb kis barátja, Simon és annak még kisebb húga, Mária. Az udvarban lévő homokból várat építettek. Kis lapátokkal alagutat fúrtak a várba, egymással szembe térdelt a két fiú, addig dolgoztak, míg át lehetett látni a lyukon. A kislány, aki csak 3 éves volt, nagy boldogan felállt a vár tetejére, amely azonnal összeomlott. Simon nagy haragra gerjedt és a kislapáttal nagyot ütött Mária lábacskájára. Mér vérzett is egy kicsit, és a fájdalomtól nagy sírásba tört ki. Jézus kivette barátja kezéből a lapátot és szelíden így szólt: „Simon! Ő még kicsi, nem tudja, hogy a homok ilyen gyenge, puha anyag. Nem akart rosszat. Hajolj le és csókold meg a megsebzett kis lábát.” Erre a kislány megvigasztalódott és Jézus így bíztatta: „Kérj Simontól bocsánatot, és öleld meg. A két kis testvér összeölelkezett és szent volt a béke. Új vár készült, amit már nem rontott szét Mária.

Egy alkalommal, mikor Simon Jézuséknál játszott, agyagból galambokat készítettek. Amelyik elkészült, azt odatették száradni a napra, a ház fala mellé. Volt az utcában egy náluk pár évvel nagyobb, rosszindulatú fiú, aki már sokat bosszantotta, bántotta őket. Nem is sejtették, hogy ma is baj lesz vele. Mikor a 15. agyaggalamb is elkészült, bementek kezet mosni a konyhába. Mária délutáni kézimunkázással volt elfoglalva, de felállt és nagy kedvességgel a fiúk felé fordult: „Bizonyára megéheztetek a nagy munkában. Üljetek asztalhoz, szelek nektek ebből a puha, friss kenyérből, délelőtt sütöttem. Tessék, itt a tej hozzá.” Rövid ima után elfogyasztották az uzsonnát. Már szaladtak is ki az udvarra, de ámulva tapasztalták, hogy valaki széttaposta az agyaggalambokat. Simon sírva fakadt. Jézus kifutott az utcára és látta a sarkon befordulni Jakabot, az ismerős goromba fiút. Letörölte a kis Simon könnyeit és így vigasztalta: „Nézd, csak! Új galambokat csinálok neked és ezekre majd vigyázunk.” Hamarosan elkészült az új madársorozat, ott száradtak a napon. Rövid idő leforgása alatt visszajött a gonosz Jakab, kezében egy vastag bottal. Hangosan kacagva az agyaggalambok felé szaladt. De a kis Jézus hirtelen ennyit mondott: „Madárkáim, hess!” És a játékmadarak megelevenedtek és elröpültek. A rossz gyerek elkerekedett szemekkel, tátott szájjal nézett utánuk és szégyenkezve elkullogott. Simon átölelte kis barátját, és megköszönte a segítségét.

Jézus nemcsak engedelmes volt, hanem segítőkész is. Ott volt a főzésnél Édesanyja mellett és kézre adta az edényeket, szitálta a lisztet, ebéd előtt megterítette az asztalt, megtanult mosogatni, söprögetni, port törölgetni. Ha Mária Józsefhez küldte a műhelyébe, boldogan szaladt. Már 3-4 éves korában a famunka minden fogása a kisujjában volt, de örömet akart szerezni nevelőatyjának és ezt nem árulta el. Hagyta, hogy ő tanítsa meg minden mozdulatra. Alig volt 4 éves, mikor Édesanyja születésnapjára ajándékot készített. Egy zsámolyt a lába alá, mikor leül kézimunkázni. József minden hozzávalót odatett eléje és egy kicsit besegített neki. Már majdnem kész volt vele, mikor Mária benyitott a műhelybe. Ebédelni hívta őket. Gyorsan lekapta magáról kicsi köténykéjét, hogy anyja észre ne vegye a meglepetést. Mekkora öröm volt, mikor eljött a pillanat, hogy első önálló munkáját, mint születésnapi ajándékot édes gyermeki mosolya kíséretében átnyújtotta. Mária könnyes szemmel zárta karjaiba ügyes kisfiát.

Már nagyobbacska volt, mikor atya mellett ácsolt magának egy méretben hozzáillő kicsi keresztet. Józsefet megkérte, vegyen méretet testhosszáról, kitárt karjairól. Csak akkor vette észre nevelőatyja, hogy mire kellenek a méretek, mikor már ácsolta össze kisfia a fadarabokat. Mikor kész volt vele, felemelte a földről, elégedetten nézte, szeretettel megcsókolta és beszaladt vele a szobájába. József mélyen elszomorodott és futott a konyhába Máriához: „Gyere gyorsan, nézd, mit tesz a Fiad.” Benyitottak és akkora már ott feküdt a kicsi kereszt a földön és rajta kinyújtózkodva, kitárt karokkal a 9 éves kis Jézus. Szótlanul álltak szegény szülők, a szomorúságtól és a meghatottságtól egy darabig szólni se tudtak. Majd Mária törte meg a csendet: „Gyermekem, mit művelsz itt?” -közben folyt a könnye. Jegyese gyöngéden átölelte a vállát. Jézus felállt, nagyon komoly volt és ezt mondta: „Meg akartam próbálni, milyen érzés lesz, majd nagy koromban, mikor keresztre feszítenek. Ne aggódjatok, még soká lesz!” Azután mindkettőjüket szeretettel átölelte.

Drága engesztelő Gyermekeim! A kis Jézus tanulásáról és imádkozásáról is szeretnék néhány szót szólni. Míg a mai korban nyilvános iskolákban tanulnak a gyermekek 6 éves koruktól 18 éves korukig, addig Jézus idejében a zsidó gyermekeknek nem volt iskolájuk, ahová járjanak. A nevelés, a tanítás a szülői házban és a zsinagógában történt. Otthon az anya és apa oktatja, a zsinagógában a Tórát tanulja, a műhelyben pedig, a mesterségére készítik. A zsidók házi nevelése kizárólag vallásos és nemzeti volt: csakis a Törvényre, az erkölcsre és a történelemre vonatkozott. A cél az volt, hogy a gyermekekbe belevésődjön a parancsok tisztelte és a hazafiság, a nemzet szeretete. Gyermekeim! Csak olvassátok a Szentírásban a „Példabeszédek”-ben a buzdításokat, melyekben Isten bölcsessége tanítja a gyermeket, hogy hallgassa meg apja oktatásait, és ne vesse meg anyja tanítását.

A názáreti szülői ház volt Jézus igazi iskolája. Atyjától, anyjától tanulta meg olvasni az Írást, az ő szájukból hallotta a Törvény parancsait és népének történetét. Már 6 éves korában folyékonyan olvasott. Nevelőatyja gyakran elvitte a zsinagógába, ahol sokat imádkozott és elmélkedett Isten igéin, amelyek jóformán csak Vele foglalkoztak, s amelyeknek rejtett értelmét egykor majd Ő fogja megmagyarázni. A zsinagógában ülve, ölében a szent tekercsek, olvashatta az Írásban saját sorsát, melyet már régen előre megjósoltak a próféták. Jézus mindig tisztán és világosan hallotta Isten szavát. Ez a hang volt soha el nem apadó örök forrása a benne rejlő bölcsességnek és tudománynak: ez volt az Ő sajátos lángesze.

A 12. év határkő volt Jézus gyermekkorában, ezért ezt új fejezetként tanítjuk nektek a következő alkalommal.

Míg, Én, a Szentlélek ezeket a záró szavakat mondtam, a Mennyei Atya elhatározta, hogy egy szép misztikus ajándékkal lep meg benneteket. Nyissátok ki lelki szemeiteket, és közben hunyjátok be testi szemeteket. Eltűnik a mennyezet, és a ragyogó kék égből egy fehéren világító fényes nagy gömb ereszkedik le. Kinyílik rajta egy ajtó, és kilép rajta Mennyei Édesanyátok, az Üdvösség Anyja, majd az 5 éves kis Jézus és utoljára Szent József. Szembefordulna veletek, a kicsi középen áll. A kis Jézus szeméből könny pereg és nagyon szomorú. Édesanyja látja, és megkérdezi: „Miért sírsz, Kisfiam? Nézd, testvéreid, az engesztelők hogy örülnek Neked!” „Édesanyám, siratom a mai családokat és a mai gyermekeket. Emlékezz, mi milyen szeretetben, boldogságban, békében éltünk itt a földön. A mai családok között alig van hasonló. Rohanás, pénzhajhászás, idegeskedés, türelmetlenség, veszekedés, verekedés, házasságtörés, válás lépten-nyomon. A gyermekek ilyen szörnyű környezetben nevelkednek hit nélkül, Isten nélkül, szeretet nélkül. A bűnös környezet, a sok rossz példa következtében a mai gyermekek többsége már nem olyan ártatlan, mint Én és kortársaink voltunk valamikor itt a földön. Már az 5-6 éves kicsik szívét megtámadja az irigység, a hazugság, a paráznaság, a gorombaság, a trágárság, a hitetlenség gyíkocskája, és ahogy növekszik, úgy halad egyenesen a pokol felé vezető úton.”

Nézzétek, mi történik! Szent József hóna alatt fogva magasra emeli a kis Jézust, aki két kis karját kitárja, és ezt kéri tőletek: „Kistestvéreim! Segítsetek! Imádkozzatok a családok békéjéért, a válások megszűnéséért és a gyermekek buzgó hitre neveléséért. Böjtjeiteket és egyéb áldozataitokat ajánljátok fel értük. Most pedig mondjatok el egy tizedet mellette álló Édesanyámnak a „Szeretetláng” rózsafüzérből!”

Újra Én szólok, a Szentlélek. Míg mondtátok ezeket a fohászokat felszáradtak a Kis Jézus könnyei, mosolyog, mert a rózsafüzér minden egyes szeméből kicsi fényes szív formájában szeretet áradt a családok és a gyermekek iránt a Szűzanya Szent Szívébe. Ezeket a fény szíveket odaadta Szent Fiának, aki kegyelemként szétosztotta a rászoruló családok és gyermekek között. Köszönjük a segítségeteket. Megáldalak benneteket az együttérzés kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

ÉGI ÜZENETEK

2013.10.29

Szűzanya: Jézus élete VIII.  A 12 éves Jézus

 

Szűzanya: Drága Engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Mennyei Édesanyátok,  eszközömön keresztül szólok hozzátok. Ma a 12 éves Jézusról szeretnék beszélni nektek. Erre Én vagyok a legalkalmasabb, az Édesanyja, mert előttem cseperedett fel, életének minden mozzanatát és lelkének minden apró rezdülését közvetlen közelről tapasztalhattam.

A 12. év ünnepélyes határkő minden fiatal izraelita életében. Ettől kezdve férfinak tekintik, felszabadul a gyámság alól, tagja Izrael közösségének. A vallásos szertartások alatt homlokán és karjain viseli az imaszíjakat, meg kell tartania a böjtöket és nagy ünnepeken, a pászka és a sátorok ünnepén köteles Jeruzsálembe zarándokolni. Így mikor Szent Fiam betöltötte a 12. évét, Józseffel elvittük a názáreti zsinagógába, ahol fölvették a hit-községbe és megkapta Ő is az imaszíjakat.

Elérkezett a pászka ünnepe, és mint minden jámbor zsidó család, mi is elindultunk Jeruzsálembe. Ennek az ünnepnek az alkalmával zsúfolásig tele volt karavánokkal a városba vezető út. Mielőtt kiléptünk názáreti házunkból, Fiam letérdelt előttem és nevelőatyja előtt a földre és a Mennyei Atya áldását kérte utunkra. Mi is ezt tettük. Végig kettőnk között lépdelt, mert tudta, hogy József és Én egyaránt nagyon örülünk testi közelségének. Mi ketten abból a célból mentünk Jeruzsálembe, hogy eleget tegyünk az előírásoknak és imádjuk a Magasságbelit. Jézusnak magasabb rendű célja volt ezzel az úttal: hogy kinyilatkoztassa Atyja irgalmasságát, és a világgal tudassa eljövetelét. Útközben benső szavakkal arról beszélgetett Istennel, hogy a templomban ezt a célját hogyan fogja megvalósítani. Amerre mentünk, mindenfelé jobb kezét felemelve megáldotta a réteket, a termőföldeket, a legelésző állatokat, a falvakat a benne lakókkal együtt. Kérte az Atyát, hogy termékenyítse meg a vidéket, amit megáldott. Menetközben az emberekre, akik körülöttünk jöttek, mély hatást gyakorolt a 12 éves Szent Fiam személye, mert szépség, báj és szeretet sugárzott belőle. Nem egy asszony odalépett hozzám, és így szólított meg: „Boldog lehetsz, hogy ilyen fiad van!” Viszont egyesek – akik súlyos bűn állapotában voltak – nem merték szemüket Jézusra emelni, lelkiismeretfurdalást éreztek, és mélyen megrendültek.

Megérkeztünk, és beléptünk a templomba. Mindhárman leborultunk, homlokunkat a templom kövéhez érintve, és szívünk mélyéből köszöntöttük és dicsőítettük a Mindenhatót. Körülnéztünk és láttuk, hogy a templom környékét, oszlopcsarnokait és udvarait elözönlötte az ájtatos tömeg. A papok bemutatták az áldozatokat, a tanítók, a farizeusok és írástudók vitatkoztak a törvényről, magyarázták a parancsokat. Azért voltak a viták, mert Jeruzsálemnek, mint az akkori hittudomány székhelyének 2 féle iskolája volt: a Hillel és a Sammai iskola. A Hilleré mérsékeltebb volt, mert a törvény erkölcsi oldalát hangsúlyozta, nem annyira a szertartásokat. A Sammai iskola keményebb volt, szigorúbb, a mózesi törvényeket megnehezítette.

Mikor befejeztük imáinkat, felajánlásainkat, a többi názáreti zarándokkal együtt elhagytuk a templomot és elindultunk hazafelé. Fiam most nem közöttünk jött, hanem a többi fiatallal együtt. Este megdöbbenve tapasztaltuk, hogy elveszett. Az első állomáshelyen végigjártuk a pihenő embereket, kérdezgettük nem láttak-e egy 12 éves fiút. Próbáltunk személyleírást adni róla, de senki nem tudott segíteni. Három napig bolyongtunk rettegve, aggódva, de sehol nem találtuk, enni, aludni se tudtunk. Rémes képek tárultak anyai szemem elé: talán rossz emberek megtámadták, megragadták és valami erőszakot követtek el rajta? Talán ravaszul elcsalták hazug ígéretekkel és követte őket? Vagy gyilkosok kezébe került? Egy ember azt javasolta, forduljunk vissza Jeruzsálembe, talán lassabban jött és lemaradt vagy eltévedt, hiszen még gyermek. Elfogadtuk a tanácsát. Visszamentünk a városba, a templomhoz. Átkutattuk a templomudvar minden zegét-zugát. Minden oszlop mögé benéztünk, nem áll-e ott. Sírva kiáltoztuk: Jézus, Jézuskám, hol vagy? Bentről hangok szűrődtek ki. Mintha gyermekhang is vegyült volna bele. Zaklatott szívvel, reménykedve benyitottunk. Láttuk, hogy tudósok, farizeusok, papok egy oszlop közelében szorosan egymás mellett körben állnak, és kihallatszik közülük a mi Fiunk gyermekhangja. Odafutottam, két kezemmel rést csináltam az embergyűrűn, és láttam Jézust, ahogy egy törött oszlop alján áll, és fennkölt szavakkal, bölcsen, hatalommal eltelve magyarázta az írást az álmélkodó papoknak. Azonnal odaléptem hozzá, miközben ömlött a könnyem: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Lásd, apád és én szomorúan kerestünk. Ezt felelte: Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell fáradoznom?”

Kedves Engesztelő Gyermekeim, akkor én még nem tudtam azt, amit most, hogy már a Jeruzsálembe haladó úton Ő benső beszélgetéssel megkérdezte Atyjától, hogyan kerítsen sort arra, hogy kinyilatkoztassa az Ő atyai könyörületességét és a saját Messiási eljövetelét. Akkor utasította Őt a Mennyei Atya, hogy hazamenetel közben szakadjon el tőlünk, szüleitől és a zarándokoktól. Így lesz alkalma a tanításra. Én, Mennyei Édesanyátok elnyert dicsőségemből visszatekintve már tisztán látom Jézus beszélgetését a doktorokkal. Valamennyien feszült figyelemmel hallgatták, bölcs szavai megragadták őket. Elmondta nekik, hogy a Messiás már eljött a világba, már él, hogy megmentse az emberiséget. Ezek a tudós papok azt még elhitték valahogy, hogy már megszületett a várva várt Messiás, de amit a gyermek sejtetett velük, hogy íme Ő az, ezt már gőgjük nem tudta befogadni. Még hogy egy egyszerű ács fia, egy ilyen jelentéktelen, alacsony származású fiú legyen a zsidó nép megmentője, vezére, királya, szabadítója? Azt már nem! Pedig értelmükkel felismerték a bölcs, különös gyermek kinyilatkoztatásait, de szívükbe nem tudták befogadni. Keménységük nagy fájdalmat okozott Jézusnak.

Drága kicsi Fiam e 3 nap alatt, ameddig mi kerestük, megismerhette az éhezést és fázást. Egész nap a templomban tanított, estefelé összebarátkozott szegény kis koldusgyerekekkel és próbált alamizsnát kérni a járókelőktől. Egyszer-egyszer kapott valami kis ételt, de azonnal szétosztotta a szegénygyerekek között. Az éjszakát szabad ég alatt töltötte, még pokróca se volt, hogy betakarózhasson. Nappal a templomban állt tovább tanítva a tudós papokat. Milyen kegyetlenek voltak! Egyiküknek se jutott eszébe, hogy ezt a szegény, éhező gyermeket éjszakára befogadja. Így telt el a három nap és két éjszaka. Mikor rátaláltunk és hazavittük, egy szóval se panaszkodott nekünk. Hogy milyen keservesen telt el ez a pár nap, azt a Mennyben tudtam meg. Hogy nem engedetlenség volt részéről, hogy elszökött tőlünk, azt még a válaszából megsejtettem, hogy „Atyám dolgaiban kell lennem.” Emlékeztetett minket arra, hogy Ő elsősorban a Mennyei Atya Fia és csak utána az Én gyermekem. Ez a válasz nektek is szól, drága Engesztelőim. Számotokra az legyen az első és legfontosabb, amire Isten meghívott benneteket, mert Ő a ti Atyátok, az Ő dolgaiban kell lennetek. Titeket, Kicsinyeim azzal a felemelő feladattal bízott meg, hogy mentsétek a lelkeket, a közömbös, hitetlen és bűnökben megátalkodott felebarátaitokat, és segítsetek a tisztítóhelyen szenvedőknek imáitokkal, böjtjeitekkel, áldozataitokkal, önmegtagadásaitokkal.

Kedves Gyermekeim! Próbáljátok átérezni azt a három rendkívül nehéz napot, amiben részem volt, mikor elveszítettem 12 éves Szent Fiamat. Semmit nem tudtam róla. Rám bízta a Mennyei Atya, hogy szüljem meg, neveljem fel, és ha valami baja lesz, ha nem találom meg, hogyan álljak meg Előtte? Éles tőrként hasított a szívembe, hogy talán már sosem láthatom. Ti, imádságos lelkületű, buzgó Kincseim, valami hasonlót érezhettek, mikor Isten lelki szárazságot bocsát rátok. Úgy élitek ezt meg, hogy ti is elvesztettétek Jézusotokat. Nem tapasztaljátok a szeretetét, mint máskor. Ilyenkor a ti szívetek szeretetlángja is kialszik Iránta. Eltűnik az áhítat, az öröm imádkozásotokból. Viszont hasonló boldogságot éreztek az enyéméhez – ahhoz, mikor a Jeruzsálemi templomban megpillantottam Jézusomat – ha Isten véget vet lelketekben ennek a sivár állapotnak, és újra rátaláltok Szent Fiamra, szívetek Királyára.

Most pedig, drága Kincseim, olyan dolog történik, amit csak Én, Édesanyátok láthatok. A Mennyei Atya az Égből küld nektek egy kedves ajándékot. Egy hatalmas, ember-méretű Szentostya ereszkedik alá, és megáll előttetek a földön. Ti, akik szentmisére jártok, nem egyszer tapasztalhattátok, hogy a nagy Oltáriszentség felületén valami kidombordó kép látható: pl. a jászolos kis Jézus, a feltámadt Jézus, vagy egy feszület. Ezen az óriási Szentostyán a 12 éves gyermek Jézus látható fehéren, az Ostya anyagából. Hirtelen elkezd színesedni, megelevenedik, és kilép elétek. Gyönyörű, szőke fiú, haja göndör fürtökben eltakarja a fülét, kreol bőréből, piros arcából kivilágítanak ragyogó kék szemei. Arcának finom, nemes vonásai, bájos mosolya egészen elbűvölő. Mivel a Szentostyában teljes isteni dicsőségében van jelen, most is gazdagon ontja magából a fényt. Először Felém fordul, nagy szeretettel átölel és így szól hozzám: „Forrón szeretett Édesanyám! Köszönöm, hogy ilyen hitelesen és alapos részletességgel bemutattál Engem, mint 12 éves Jézust kistestvéreimnek. Ezzel a tanítással befejezted előttük gyermekkorom történetét.” Egy gyermeki csókot ad arcomra, és újra veletek szemben áll. Térdig érő, hófehér ruha van rajta, és egy aranyöv fogja össze a redőit. Nyakában egy hosszú láncon aranykereszt feszülettel. Így szólít meg titeket: „Drága engesztelő Kistestvéreim! Nem véletlenül érkeztem Szentostyába rejtőzve közétek. Fel akarom hívni figyelmeteket a veszélyre, ami a közeljövőben fenyegeti Testemet és Véremet. Valóságos Jelenlétemet a templomokban hamarosan megszüntetik. Meg akarják akadályozni, hogy tápláljalak benneteket és erősítselek titeket a megpróbáltatások idejére. De ne féljetek! Mi, a Szentháromság tagjai ott fenn a Mennyben tervezgetjük nektek a szentáldozás lehetőségét. Terveinket e tanításban nyilvánosan nem fedhetjük fel előttetek, de titkunkat meg fogjuk osztani legbátrabb, és legbuzgóbb felszentelt fiainkkal és igaz, választott prófétáinkkal. Mint ahogy földi egyházam megtisztul, de nem vész el, fennmarad az utolsó napig, ugyanúgy az Eucharisztia is élő valóságként, mint megtestesült Ige élni fog köztetek eledelként és italként a világ végéig.” A 12 éves Fiam leveszi nyakából a keresztet, melyen megelevenedik szenvedő Teste. Közétek megy, és egyenként mindnyájatokkal megcsókoltatja. Közben ezt mondja: „Megérintem ajkatokat, hogy szenvedésemről mindenkinek beszéljetek, aki befogadja.”

Én, Édesanyátok egy áldással búcsúzom az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

ÉGI ÜZENETEK

2013.11.05

Mennyei Atya: Jézus élete IX.  Serdülő és ifjúkora

Mennyei Atya: Drága Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Mennyei Atyátok és eszközömön keresztül szólok hozzátok. Atyai szeretetem melegével köszöntelek benneteket. Szeretlek titeket tanítani, mert szavaimat örömmel és feszült figyelemmel, összeszedetten hallgatjátok. Ma Szent Fiam, Jézus serdülőkoráról és ifjúkoráról fogok beszélni.

A négy evangéliumban életének erről a korszakáról, 12 éves kora utáni időkről a nyilvánosságra lépéséig szinte semmit sem olvashattok Lukács evangélista e mondatain kívül: „Visszatért Názáretbe és engedelmeskedett nekik (mármint a szüleinek). Szavait anyja mind megőrizte szívében. Jézus meg gyarapodott bölcsességben, korban, Isten és emberek előtti kedvességben.” Luk.3,51-52. Ez a szűkszavúság azért volt, mert azt akartam, hogy Fölkentem, Jézus Krisztus rejtve maradjon. 12 éves korában, mikor szülei rátaláltak a jeruzsálemi templomban, visszament velük Názáretbe, ahol tovább élte alázatos és munkás életét, várván Isten hívását, hogy kilépjen a névtelenségből. Serdülőkora és ifjúkora arra volt jó, hogy kortársainak megmutassa, hogyan kell az Én akaratom, a Teremtő Isten akarata szerint élni, hogyan kell a tízparancsolatot betartani. Miként kell az embernek tisztelni a szüleit, engedelmeskedni nekik, hogyan kell legyőzni a kísértéseket és helyes értékrendet felállítani maga elé: első helyen áll Isten, második helyen a család, a felebaráti szeretet, harmadik helyen a munka és mindezek után következik a pihenés, szórakozás. Életének ez a szakasza követendő példa minden korok ifjúságának. Zsenge fiatalkorával alátámasztja a közismert latin szavak igazságát: „Ora et labora!” – Imádkozzál és dolgozzál!

Drága Engesztelőim! Szeretném közelebb hozni nektek az én serdülő fiacskámat. Ezért eszközöm előtt feltárom e bájos kornak egy-egy esetét.

József már egész kicsi korától megengedte, hogy ott lehessen a műhelyében. Megtanította neki az ácsmunka és asztalosmunka minden fogását. Keze egyre ügyesebb lett. 13-14 éves korában már úgy dolgozott, mint egy férfi. Egyre többen jöttek Józsefhez, az ácshoz a rendelők, mert Jézus oly szelíden, kedvesen köszöntötte őket, hogy mindig újra és újra kívánták látni és hallani. Történt egyszer, hogy egy názáreti ember eljött asztalt rendelni. József szabadkozott, hogy olyan sok rendelés jött össze, csak 2 hónap múlva lesz kész. – Az már késő – mondta a férfi, mert hamarosan sok vendége jön, és terített asztallal kell várnia őket. Jézus, a 14 éves fiú bátorítóan rámosolygott és így szólt nevelőatyjához: „Csak nyugodtan vállaljuk el Atyám, Én 2 éjszaka fennmaradok és elkészítem.” Így is történt. Feláldozta a pihenést és 3 nap múlva átvehette a rendelő a kis „inas” mestermunkáját. Felesége még aznap este hálából egy nagy tál gyümölccsel kedveskedett Jézusnak.

A jóságos József örült, hogy fia segít neki a műhelyben, de azért aggódott, mikor látta, hogy ebben a zsenge korban túlhajszolja, megerőlteti magát. Hiszen más fiatal még játszik, szórakozik az ő korában

Jézus szeretett Édesanyját sem hanyagolhatta el. Tudta, hogy sokat fáradozik értük, és azt is érezte, hogy mint anya, erősen vágyódik az Ő jelenléte után. Ezért napközben gyakran átment hozzá, mikor főzött, mosott vagy szőtt-font. Máriának nagyon jó szíve volt, mélyen együtt érzett a náluk szegényebb szomszéd családdal, nem egyszer kisegítette őket. Egyik nap az egyik rendelő hálából nagy halat hozott Józsefnek a szép munkájáért. Mária azonnal elkészítette ebédre. Hallevest és sült halat tett az asztalra. A maradék legszebb szeleteket egy tálra rakta, egy lábost megtöltött levessel, és hívta a műhelyéből Jézusát.

Így szólt hozzá: „Kisfiam! Vidd át ezeket a falatokat Rebeka néniékhez. Oly ritkán kerül az asztalukra ilyen finomság. Várj! Kenyeret is sütöttem, hadd tegyem még a tetejére.” Az engedelmes Jézus boldog volt, hogy segíthet a szomszéd családon és már indult is hozzájuk. Köszönés után így adta át az ételt: „Rebeka néni! A mama küldi ezt az ebédet, fogyasszák el, jó étvágyat kívánok. De előtte az Örökkévaló áldását kérjék rá.” A szegény asszony csak nézte a pirosra sült halakat, a ropogós friss kenyeret és szeme megtelt örömkönnyekkel. Hálás szeretettel simogatta meg Jézus arcát.

Bizony a Szent családnál is nem egyszer fordult elő, hogy szűkölködtek. Elérkezett a vacsoraidő és nem volt mit az asztalra tenni. Mária bízott Fia isteni erejében, kérlelő tekintettel nézett rá: „Fiam, nincs ennivalónk!” Erre Szent Fiam benső szóval kérlelt Engem, hogy segítsek rajtuk. Küldtem is egy jólelkű teremtményt egy nagy tál étellel.

Drága Gyermekeim! Jézus nemcsak benső beszélgetéssel volt kapcsolatban Velem, Atyjával, hanem rendszeresen Édesanyjával és nevelőatyjával együtt imával kezdték a napot, és imával fejezték be, minden étkezés előtt áldásomat kérték és minden étkezés után hálát adtak nekem. A Miatyánkot először szüleinek tanította meg. Amikor ott tartott benne, hogy „Legyen meg a te akaratod, amint a Mennyben, úgy a földön is…”, jelentőségteljesen megállt egy kicsit, hogy kiemelje nekik, milyen fontos, hogy mindenben az Atya akaratát teljesítsék.

Még nagyon fiatal volt, mikor József meghalt. Ahogy telt az idő nevelőatyja egyre jobban elgyengült. Ágynak esett, és ápolásra szorult. Mária nagy szeretettel, szívében mély fájdalommal gondozta. Az ács- és asztalosmunka mind a még nagyon fiatal Jézusra maradt. Ahogy ott a műhelyben kitartóan, elmerülve dolgozott, nyílik az ajtó és belép Édesanyja, szomorúan, felzaklatva és így szól hozzá: „Ó, Jézus, gyere gyorsan, nagyon rosszul van.” Ő engedelmesen levette kötényét és belépett a szomszédos szobába. Ott van nevelőapja egy ágyon sok párnával feltámasztva. Haldoklik. Szinte élettelenül, mozdulatlanul fekszik, kapkodja a levegőt. Jegyese simogatja a kezét, letörli verítékét a homlokáról, egy kis vízbemártott kendővel megnedvesíti kicserepesedett ajkát. Jézus átöleli, kisség felülteti, hogy visszategye a párnákra, melyekről lecsúszott. Könnyeit alig tudja visszatartani. Ránéz Édesanyja kisírt szemeire és ahogy ott mellette áll, átöleli és csak ennyit mond: „Mama, próbálj megnyugodni, és fogadd el Isten akaratát.” Majd leül az ágy szélére és megcsókolja József kezét. Közel hajol hozzá, és a következő zsoltárt mondja el neki búcsúzóul: „Mily szeretetreméltóak a te hajlékaid, ó, Uram! Lelkem vágyakozva eped az Úr udvaraiba… A veréb is otthont talál magának, a fecske fészket, hogy kicsinyeit oda rejthesse, oltáraidnál, Seregek Ura, én Istenem és Királyom! Boldogok, akik a házadban laknak… Boldog az az ember, akinek ereje Benned gyökeredzik, szívében elhatározza, hogy felmegy a siralmak völgyéből a választott helyre. Ó, Uram, hallgasd meg imámat.” (Zs.84.)

Végül megköszönte Józsefnek, hogy jó atyja volt itt a földön, és tisztaságos jó jegyese volt Máriának, az Ő édesanyjának. A haldokló lélegzete egyre nehezebbé válik, szemei elhomályosodnak. Jézus megígéri Józsefnek, hogy hamarosan elmegy érte és a pátriárkákért a pokol tornácára és felviszi őket a Mennybe. Ezt már hangosabban mondja, hogy még meghallja, mert József máris nagyot sóhajt és kileheli lelkét.

Anya és Fia ágyára borulnak és fájdalmasan felzokognak.

Már elmúlt Jézus 20 éves, mikor egyre többen kérdezgették Máriát, hogy fia mikor választ magának jegyest. Hiszen olyan szép, fiatal és egészséges. Bármelyik leány boldog lenne mellette. Hiába mondogatta a kíváncsiskodóknak, hogy neki más a hivatása, nem tudták felfogni. Nem mondhatta, hogy Ő a várva-várt Messiás, nagy küldetése van. Volt, aki egyenesen Jézusnak tette fel a kérdést: – Itt az idő a családalapításra, mire vársz? Volt olyan anya, aki kinézte Őt a saját lánya számára, boldogan elfogadta volna a szelíd és szorgalmas ácsot vejéül.

Ellenségem, a Gonosz is bevetette magát. Egyik este barátjával, akivel a zsinagógában ismerkedett meg, vacsora utáni sétát tettek a városban. Miközben hosszú beszélgetést folytattak, az utolsó házból kilépett egy hiányos öltözékű szép nő, és nyájas szavakkal be akarta csalni őket magához. De Jézus átölelte barátja vállát, és hátat fordítva elsiettek onnan. Az Én szűzi szent Fiam azonnal legyőzte a kísértést, a bűnnek még az árnyéka se esett rá. Ifjúsága éveiben, ahogy közeledett nyilvánosságra lépésének ideje, egyre többet gondolt fenséges megbízatására, megváltói hivatására, amiért vállalta az emberré válást.

Drága porszem Gyermekeim! Szeretném bemutatni nektek a még nagyon fiatal, 16 éves Jézust. Fölöttetek e pillanatban megnyílik a mennyezet, és egy hosszú fénysugáron messze a távolban egy pici fényes emberalak látszik. Ahogy közeledik, egyre nagyobb lesz, és mire ideér elétek a padlóra, egy nyulánk, magas fehér ruhás ifjút láttok, aki nem más, mint a 16 éves Jézus. Ruhája bokáig ér, derekán aranyöv, fején fehér liliomokból font koszorú. Égi virágokból készítették az angyalok. Barna, hullámos haja majdnem a válláig ér. Arca már nem olyan kerek, mint kicsi korában volt, hanem ovális, de még rajta van a gyermekkor hamvas bája és ártatlansága. Szelídség és szépség sugárzik róla. Tengerkék szemei átható tekintetet kölcsönöznek neki. Kezében egy nagy csokor fehér liliomot tart. Kedvesen rátok mosolyog, Engesztelőim, és így szól hozzátok: „Drága Kistestvéreim! Nagy szeretettel köszöntelek benneteket. Azt kérem tőletek, hogy ne csak a szeretetben és szenvedésben kövessetek Engem, hanem a lelki tisztaságban is. Törekedjetek a tökéletességre, és ezt csak úgy tudjátok elérni, mivel gyengék és gyarlók vagytok, hogy a bűnbánat szentségére támaszkodtok, amit alapítottam nektek. Menjetek gyónni, minél gyakrabban, ameddig csak lehet. A szentgyónást hamarosan el fogják törölni. Azzal indokolják majd, hogy a fülbegyónás idejétmúlt, nincs rá szükség, nem kell közvetítő, elég, ha Istennek bánjátok meg bűneiteket. Ne higgyetek nekik! Eltüntetik a Szentírásba foglalt szavaimat. Az apostolokra ráleheltem és így szóltam: „Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.” Ezt fogják megszüntetni. De legbátrabb papfiaim nem hagynak benneteket szentgyónás nélkül. Rejtekben fogják biztosítani nektek a gyónás lehetőségét. Ezeket a liliomokat nektek hoztam. Körbemegyek, nyissátok ki szívetek ajtaját, hadd helyezzem bele ezt a tisztaságtól sugárzó jelképet. Ez jutassa eszetekbe, hogy a legparányibb foltot sem tűrhetitek meg lelketeken. Ezután még teszek valamit veletek. Leveszem fejemről a liliomkoszorút és rápróbálom a ti fejetekre. Szeretett Kistestvéreim, ezzel a mozdulattal már előre gyönyörködöm benneteket, hogy milyenek is lesztek mellettem a Mennyben tökéletes tisztaságotokban. Atyám és Én, ahogy itt állunk, nagy szeretettel átöleljük egymást, és mindketten felemelve áldást osztó jobb kezünket megáldunk az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

ÉGI ÜZENETEK

2013.11.12 Jézus:

Jézus élete X.  A nyilvános fellépés kezdete

Jézus: Drága Engesztelő Gyermekeim! Az utóbbi égi tanítással lezárult gyermekkorom. Nyilvánosságra lépésem kezdetéről szeretnék beszélni nektek. Először a hivatásomat fogom kifejteni előttetek. Mivel Isten és ember voltam és vagyok egy személyben, magamban hordozom Isten lelkét. Úgy ismerem Őt, ahogy fiú ismeri az atyját, és a bölcsességnek és tudásnak minden kincse rejtve van bennem. Nem földi ember oktatott és képzett, hanem Isten tanítványa voltam. Az isteni ihlet bennem van, de nem úgy, mint a prófétáknál, hogy fel-fel csillan, majd eltűnik, hanem az örök Igének végtelen, szakadatlanul ragyogó világossága. Atyám hatalma működik bennem, mindig az Ő akaratát keresem, az Ő szolgálatában járok, az Ő parancsait teljesítem. Az Én alapvető jellemvonásaim: a szeretet, a jóság, a bőkezűség, az igazság szeretete. Én is emberek közt éltem, mint ti, csak így ismerhettem meg az örömöt, a szomorúságot, a fáradalmakat, a résztvevő szánalmat, a szent felháborodást a gonoszság ellen, a szakadatlan küzdelmet, a hűtlen hálátlanságot és az ámítást, a gyötrelmeket és a véres halálfélelem vergődését, a kínszenvedést és a halál borzalmait. Sírni is tudtam, mint ti, mikor emberi szenvedést láttam. Vallásalapító voltam, mint sokan mások, de a többiek csak egyetlen egy néphez, fajhoz, korhoz beszélnek, az Én szavam viszont az egész emberiséghez szól. Mint Isten Fiának, nem lehetett más rendeltetésem a földön, csak az, hogy megalapítsam Atyám országát, és megváltsam az emberiséget bűneiből.

Előhírnököm volt Keresztelő Szent János, akit sokan hallgattak e forrongó, messiás-váró világban.  30 éves voltam, mikor elérkezett színrelépésem ideje. Már csak ketten éltünk Édesanyámmal a názáreti házban. Az Én ácsmunkámból tartottuk fenn magunkat. Közeledtek a búcsúzás percei. Mária könnybelábadt szemmel tette elém utoljára vacsorámat. Tarisznyámat megtöltötte az általa sütött friss kenyérrel. Egy kis bort is csomagolt nekem az útra. Evés után imádkoztunk, és Ő átölelte derekamat, arcát a szívemhez szorította. Csak néztünk egymás szemébe és e tekintetből is megértette, hogy már nem várhatok tovább. Kezét, homlokát megcsókoltam, megköszöntem neki, hogy világra hozott, és szeretettel felnevelt. Kikísért a kapuig. Megígértem, hogy utamról gyakran haza fogok térni hozzá. Kértem, engedje, hogy a rokonok odaköltözzenek hozzá, ne maradjon egyedül. Letérdeltem előtte, hogy áldjon meg a hosszú út előtt. Majd Ő is térdre ereszkedett és Én kezemet feje fölé helyeztem és megáldottam. Elkezdődött az Evangéliumot hirdető utam, mely kereszthalálommal fog befejeződni. Rokonaim, mikor hallottak távozásomról, azzal tetézték Mária fájdalmát, hogy Engem engedetlennek, csavargónak neveztek előtte, aki puszta kalandvágyból ment el. Szerintük otthon kellett volna maradnom, és gondoskodnom Anyámról, folytatnom apám mesterségét.

Első utam a Jordán folyó felé vezetett. Közben benső beszélgetéssel kértem Atyámat, hogy sugallat formájában világosítsa fel keresztelő Jánost érkezésemről, Ő ezt meg is tette. János már alig várta, hogy meglásson Engem. Amint odaértem, egy pillanatra megállt a kereszteléssel és rám mutatva így kiáltott fel a nép előtt: „Íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit. Íme az, akiről már sokat beszéltem nektek… Utánam jön a férfiú, aki megelőzött engem, mert előbb volt nálamnál, kinek nem vagyok méltó saruszíját megoldozni… Én vízzel keresztelek, a Krisztus pedig Lélekben keresztel.” Kértem Jánost, ahogy elé álltam, hogy kereszteljen meg. Ő először szabadkozott, hogy méltatlan erre, inkább Én kereszteljem meg őt, de mivel a Szentlélek felvilágosította, szótfogadott. Ahogy belemerítette edényét a folyóba, és rám öntötte a vizet, hirtelen hófehér galamb száll a fejem fölé, a Szentlélek. A körülállók közben Atyám hangját hallották a felhőből amint ezt mondta:

„-Ez az Én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!” Az Atya hangja ámulatba ejtette a jelenlévőket. Így szóltak egymáshoz: -Valóban ez lesz az igazi Messiás!

Egy ideig még ott maradtam Jánosnál és kértem, hogy készítse fel őket a fogadásomra, arra, mikor majd népemnek beszélni fogok Isten Országáról, és elkezdem kinyilatkoztatni magam, mint Isten Fiát. Ezután a pusztába mentem. Elhagyván a Jordánt át kellett mennem a Jerikói síkságon és a várostól Jobbra föl kellett kapaszkodnom a ma „Negyvennapi”-nak nevezett hegység lejtős lépcsőjén. Ez a tömör sziklahegy óriási vöröses mészkődarab, melynek 5 gúla alakú csúcsa van, mély szakadékokkal elválasztva. Lejtőibe az időjárás viszontagságai barlangokat ástak. A legmagasabb csúcs barlangja volt az Én menedékem a pusztában. E csúcs alatt terült el Júdea pusztasága és innen látszik csillogni a Holt tenger tükre. Erre már minden szikla, a növényzet gyér. Ha innen letekintettem a Jordán völgyére, láthattam a tömeget, aki mindenfelől tódult Jánoshoz keresztelkedni.

Azért mentem a pusztába – kedves Gyermekeim –,  hogy az ottani megpróbáltatásokkal és kísértésekkel előkészítsem magamat az előttem álló küzdelmekre, szenvedésekre, áldozatokra. Nagyon egyedül éreztem magam ezen a rettenetes helyen, magamra hagyva, távol az emberektől. Atyám ezért az ott élő vadállatokat elküldte hozzám. Nem bántottak. Szelíden hozzám simultak, engedték megsimogatni magukat, szeretgettem és gyógyítgattam őket. A madarak is körülvettek. Vállamra és kezemre szálltak és dicsőítő énekeket csicseregtek Istennek. Az időjárás viszontagságai nagy szenvedést okoztak nekem. Hol jeges szél fújt, hol szakadó eső esett, hol forró sziklák égették a talpamat. Sarum levált a lábamról, és mezítláb mentem éles sziklákon és tüskés bozótokon. Sehol egy csepp vizet nem találtam, szájüregem, nyelvem egészen kiszáradt, ajkam kicserepesedett. Éhes voltam a végtelenségig. Sehol egy szál gyümölcsfa, se egy búzakalász. 40 napig böjtöltem: nem ettem és nem ittam semmit. Az Egyház nektek, mai gyermekeimnek elrendelte a nagyböjtöt, mely abból áll, hogy a péntekeken megtartóztatjátok magatokat a hústól, azután hamvazószerdán és nagypénteken csak 3-szor étkeztek. Ez aránytalanul kevés lemondás ahhoz képest, amit Én tettem, de az emberiség tömege ennyire se képes, mint ti. Ezt a nagyon kemény, szigorú böjtöt a pusztában felajánlottam azokért a teremtményeinkért, akiknek a gyomra az istene és nem elégszenek meg a szükséges táplálékkal, hanem a válogatott ételeket hajszolják, és ezzel a torkossággal megbántják Atyámat.

Ó, drága Kincseim! Most azokhoz szólok, akik a legmesszebbmenőkig igyekszenek az áldozatokban követni Engem. Akik irántam és a mentenivaló lelkek iránti szeretetből egyre több élvezeti cikkről vagy ínyencségről, kedvenc ételeikről képesek lemondani vagy rendszeresen, hetenként néhányszor vagy minden nap böjtölnek. Áldottak legyetek, Követőim! Jutalomból megadom nektek az erőt az ördög és kísértései legyőzéséhez. És most elmondom a 40 napos böjtöm a pusztában hogyan erősített meg Engem a kísértések legyőzésében.

Közeledett felém ellenségem, s mivel nem tudta biztosan, hogy Isten Fia vagyok, meg mert kísérteni. Miközben jött, úgy érezte, hogy egyre jobban elgyengül jelenlétemtől. Úgy tett, mintha sajnálna, hogy éhezem. Köveket adott a kezembe, hogy változtassam át kenyérré. Én így feleltem neki: „Nemcsak kenyérrel éle az ember, hanem minden igével, ami Istentől származik.” Megmagyaráztam neki, hogy ő meg van fosztva Isten kegyelmétől, ezért nem is érti Isten igéjét, örök halál az osztályrésze. Dühösen elviharzott.

Csakhogy ellenségem nem ismert Engem, Isten Fiát eléggé, azt hiszi olyan vagyok, mint a többi ember, elbizakodok saját akaraterőmtől és ebből kiindulva visszatért. Igen, ti gyermekeim hajlamosak vagytok arra, hogy ha legyőztök egy kísértést büszkék lesztek az erőtökre. Van egy asszony, aki szűzi tisztaságban ment férjhez és csak teltek az évek, évtizedek és soha sem csalta meg a férjét. Arra gondolt: „Ó, mennyivel jobb vagyok, mint a kolléganőim, mindegyiknek van valami barátja a férje mellett. Lám-lám! Nincs olyan akaratuk, mint nekem. Mennyivel erősebb az én lelkem!” Történt egyszer, mikor egyedül volt otthon meglátogatta élete első szerelme. Órákig beszélgettek és fellobbantak a régi érzelmek. Nem telt bele két hét, férjének valami hazugságot kitalálva autóba ült és meglátogatta fiatalkori szerelmét a balatoni nyaralójában. Vigyázzatok, gyermekeim, mert hiúságotok és elbizakodottságotok ingerli arra a gonoszt, hogy újra és újra megkísértsen benneteket.

Bizony hozzám, Isten Fiához is visszajött kísérteni. Felvitt egy magas torony tetejére és ezt mondta Nekem: „Ha te Isten Fia vagy, vesd le magadat a mélységbe, mert írva vagyon, hogy angyalainak parancsolt felőled és kezeikben hordoznak téged, hogy kőbe ne üssed lábadat.” Én így válaszoltam neki: „Ne kísértsd, Uradat, Istenedet!” Ezzel a kísértéssel azt akarta sugallni Nekem a Sátán, hogy mint Messiás, ejtsem bámulatba a népet, hogy a toronyból lezuhanva, mintha az égből szállnék, épen érkezzek közéjük a földre, mintegy bizonyítva, hogy Én vagyok az Isten Fia.

A gonosz sehogy se tudott beletörődni, hogy nem bír velem. A pusztabeli és a templomi jelenet után következik a hegység. Felvitt Engem egy magas hegy tetejére és megmutatta Nekem a szemhatár négy világtáján elterülő királyságokat és birodalmakat, és azok földi dicsőségét. Azt mondta, hogy ha leborulva imádom őt, mindent nekem ad. Javaslatára ezt válaszoltam: „Távozz Sátán, mert meg van írva: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” Erre egészen dühbe gurult, és dúlva-fúlva eltávozott.

Drága, szeretett Engesztelőim! Akartok-e nekem segíteni lelkeket menteni a Gonosz kísértéséből? Akkor gyertek velem, Jézusotokkal. Először Édesanyám rátok adja a megszentelő kegyelem fehér ruháját. Emeljétek fel a kezeteket, hogy fel tudja húzni nektek. Mindegyiketek ruháján szikrázó fényből egy fehér liliom van, a szívetek fölött. Ez a mennyei ruha védelmet ad nektek. Gyertek! Indulunk. A pusztában vagyunk egy hegy tetején. Koromsötét van, de a fényliliom megvilágítja a mély völgyet, ahol hemzsegnek az emberek. Egy vastag, hatalmas zöldes-barna kígyó körülöttük tekereg fején egy csillogó korona. Szájából undorító démonok szállnak ki, rátelepednek az emberekre, egészen ellepik őket. Fülükbe kísértő szavakat suttognak. Szegények nem látnak semmit a démonokból, úgy érzik, gondolataik vezetik őket. Ezeknek a csábításoknak hatására egyesek féktelenül elkezdenek falni, habzsolni és sosem laknak jól. Mindig többet kívánnak. Rosszul lesznek, könnyítenek magukon, és kezdik előről az egészet. A ruha már szétreped rajtuk, alig tudnak szuszogni, mozogni. Másokat ivásra ingerelnek a gonoszok. Töménytelen sok szeszes italt elfogyasztanak. Leesnek a lábukról, a sárban hemperegnek, de a konyakos üveg ott van, a kezükben. Két férfi az alkohol mámorában dulakodik, csillan a kés valamelyiknek a kezében. Elhaló sikoly hallatszik. Egy férfi életét kockáztatva veszélyes, vakmerő mutatványt produkál, a többiek ámulva nézik, mit művel a 10 emeletes ház tetején, de megbillen, lezuhan, és mi egy tompa puffanást hallunk. Nézzétek csak, mit művel a gonosz egy szerénynek látszó fiatalemberrel? Azt suttogja neki, hogy miniszter is lehet belőle, ha éles eszét maximálisan kihasználja. Már 4 diplomája van, és 6 nyelven beszél. Hatalomszerzés a rögeszméje. Nincs ideje szüleire, testvéreire, barátaira. Most az 5. diplomája megszerzésére készül.

Drága Gyermekeim! Ezek a szegény, becsapott gyermekeim az álnok kígyó szorításában vannak, a pokol felé haladnak. Isten nélkül élnek, elmerülve a világ örömeiben. Képtelenek a kísértésekkel szembeszállni. Segítsetek nekik! Imádkozzátok el értük a Szent Mihály arkangyalt” és a „Most segíts meg Mária”-t. Forduljatok meg! Az égből hófehér lovon érkezik Szent Mihály arkangyal kezében kivont karddal. Mögötte angyalok hosszú sora repül. Szent Mihály a nagy kígyó fölé vágtat, kardja hegyével megérinti és az köddé válik. Az angyalok felemelt kardjukkal közelednek a gonosz démonok felé és egészen a pokolig űzik őket. A bűnben eddig elmerült emberek most felállnak, szinte megdermednek, nem értik, mi van velük. Mennyei Édesanyátok, az Üdvösség anyja leszáll mellénk a hegyre. Kebléből kiemeli szeretetlángtól ragyogó, virágkoszorús Szent Szívét. Szeretetlángjából minden ember szívébe egy fénysugarat küld, a bűnbánat szimbólumát. A legtöbben térdre borulnak és megbánják bűneiket. De vannak köztük kőszívűek, akikről lepattan a fénysugár és üres lélekkel, dühösen, elégedetlenül hazasietnek. A megtértek új életet kezdenek. Nem értik mit történt, de valami mélyen megindította őket és e lelki változásban Isten útját látják.

Kedves Követőim! Köszönöm, hogy eljöttetek Velem és így ma is sok lelket mentettetek. Megáldalak benneteket a felebaráti szeretet lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

ÉGI ÜZENETEK

2013.11.19 Szentlélek:

Jézus élete XI.  Első apostolok, Kána, Jeruzsálem

 

 

Szentlélek: Kedveseim! Elmondom nektek, mi történt Jézus megkeresztelése után. A Keresztelő, mint ahogy Jézus kérte tőle egyre többet beszélt a népnek Róla, Isten bárányáról, aki elveszi a világ bűneit. Mondogatta a farizeusoknak, hogy nem a napjában kétszer áldozott báránynak az áldozati oltáron kiömlő vére fogja megtisztítani a népet, hanem ez itt: az igazi Bárány. És nem győzte hangoztatni a köré gyűlő tanítványainak, hogy „Láttam a Lelket, mint galambot leszállni az égből, és rajta maradt… Láttam és tanúságot tettem, hogy ez az Isten Fia.” De népének megkeményedett lelke visszautasította szavait. Csak az egyszerű, szelíd, jószándékú kisebbség fogadta el. Sokan így gondolkodtak: Hogyan lehetne a várva várt dicső Messiás ez az egyszerű názáreti ács? Jézus még nem mutatta meg magát, nem prédikált, így a nép megbámulta, de nem értette.

 

Jézus egyelőre ott sétálgatott a Jordán partján. A Nap éppen nyugovóra tért, a folyó felett pirosra festette a felhőket és a víz tükrét. Ott állt keresztelő János, és két tanítványával beszélgetett. Észrevették a Názáretit és ő lelkesedésében újra felkiáltott: „Íme, az Isten Báránya. Erre mindketten Jézus után eredtek. Ő érezte, hogy követik, megfordult és kérdezte tőlük: „Mit akartok?” Ők megkérdezték, hogy lakik, és Ő meghívta őket. Az egyik András volt, a másik János, a későbbi szeretett tanítvány. Gyermekeim, őt ismeritek a Szentírásból, ő írta a 4. evangéliumot. Hosszan beszélgettek Isten országáról, a Messiásról, aki elhozza majd a népnek az üdvösséget. Jézus szavai világosságot gyújtottak bennük, egészen felvillanyozta őket. Másnap reggel András, aki szintén galileai volt és halász, hazaszaladt és elhívta Simont is e szavakkal: „Megtaláltuk a Messiást.” A Mester rátekintett Simonra, és Péternek, kősziklának nevezte. Akkor még nem magyarázta meg neki ennek az új névnek nagy jelentését, a rendeltetést, amit ez takar. Már három tanítványa volt, útnak indult Galilea felé. Ott Fülöppel találkozott, aki Péternek és Andrásnak falubelije volt, Betszaida nevű faluban lakott. Néhány kedves szóval nagy hatást gyakorolt rá, és így hívogatta: „Kövess Engem!” Fülöpöt is elragadta társainak ébredező hite és lelkesedése, és mikor találkozott Natánaellel, boldogan mondta neki, hogy megtaláltuk Jézust, Názáretből. Natánael kételkedve kérdezte: „Ugyan mi jó jöhet Názáretből?” Ugyanis az igazhitű ortodox zsidók megvetették Názáretet, jelentéktelen helynek tartották. Fülöp csak bíztatta: Gyere és lásd Őt. És mikor Natánael a Mester elé lépett, ennyit mondott neki: – Íme, az igaz izraelita, kiben nincs álnokság!

 

-Honnan ismersz? –kérdezte Natánael csodálkozva. Jézus így válaszolt: -Mielőtt Fülöp téged hívott volna, láttalak, mikor a fügefa alatt voltál.

 

Ez teljesen meggyőzte arról, hogy a Názáreti Isten Fia, Izrael királya. Jézus meghatódva mondta ekkor: -Bizony, bizony mondom nektek, látni fogjátok megnyílni az eget és föl és leszállni Isten angyalait az Emberfia fölött.

 

Jézus két-három napig Fülöpnél tartózkodott tanítványaival együtt és innen a kis Kána városába sietett. Apja rokonai Édesanyját és őt menyegzőre hívták. Mária már napokkal előbb odaért, mert a rokonok meghívták. Jézus is megérkezett tanítványaival. Anyja és Fia nem egymás mellett ültek. Mária a többi asszony társaságában volt. Észrevette, hogy a jegyespár zavarban van, elfogyott a boruk. Megsajnálta őket, segíteni akart. Ezért odament Szent Fiához, és ismervén mindenhatóságát, kérte, hogy tegyen valamit. Lehet, hogy nemcsak segíteni akarás vezérelte, hanem a vágy, hogy Jézus mutassa már meg hatalmának erejét? Jézus szelíden figyelmeztette, hogy még nem jött el az ő csodáinak ideje. János evangélista ezt így fogalmazta meg: „Asszony, mi közöm nekem és neked ehhez?… Miért sürgetsz engem? Az én időm még nem érkezett el.” Azt akarta érzékeltetni Máriával, hogy neki, Jézusnak elsősorban nem a földi érzésekkel kell foglalkoznia, hanem csakis Atyjának kell engedelmeskednie. De látván Édesanyja könyörgő szavait, teljesítette kérését. Már csak azért is, mert meghatotta a készséges, gyors anyai intézkedés a szolgák felé, és a bizalom Fia irányába.

 

-Amit nektek mond, cselekedjétek! – mondta nekik. Ezek után Jézus, a szerető Fiú intett a legényeknek: – Töltsétek meg a 6 kővedret vízzel! – Merítsetek most – parancsolta- és vigyétek a násznagynak. Amint az megkóstolta a borrá vált vizet, hivatta a vőlegényt, és így szólt:

 

-Minden ember először a jó bort adja, és miután megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te pedig, mindeddig tartogattad a jó bort.

 

Tudjátok, drága Engesztelőim ez a kedves lakodalmi jelenet több dologra felhívja a figyelmeteket. Először is arra, hogy ha valami nagy kérésetek van, legnagyobb közbenjárótokhoz, a Szűzanyához folyamodjatok. Jézus annyira szereti őt, hogy nem akar Neki ellenállni, és ha kér nektek valamit, azt Jézusa teljesíti, amennyiben lelketek javát szolgálja.

 

Másodszor ez a kánai menyegző bemutatja üdvözítőtök derűs, vidám oldalát. Szeret emberek között lenni, mértékadóan enni-inni, mosolyogni, nevetni, beszélgetni. Örül a rokonokkal való találkozásnak. Nem búskomor, kesergő, pesszimista alkat, hanem hálás Istennek a földi életért, hogy értetek emberré válhatott. Megmutatja kortársainak és a jövő nemzedékének is, hogy a szórakozás alatt is józannak kell maradni, tudni kell, hol a határ. Kicsinyeim! Emlékezzetek a lakodalmakra, melyeken résztvettetek! Hányan leitták magukat a sárga földig, a rosszullétig, nem ismerve a mértékletességet. Hány és hány diszkózó fiatal süllyed szórakozás címén az erkölcstelenkedés, paráznaság bűnébe! Jézus bemutatja, hogyan kell vidáman szórakozni, jól érezni magatokat, kultúráltan.

 

Azután e kedves kánai jelenetnél egy kicsit gondoljatok saját lelketekre. Miközben elmélkedtek Jézus első csodáján, kérjétek, hogy amint a közönséges vizet finom nemes borrá változtatta, úgy alakítsa át a szentségek segítségével a ti gyarló, visszaeső, csetlő-botló, bűnös lelketeket tisztává, ragyogóvá, buzgóvá, ellenállóvá a kísértésekkel szemben.

 

Azután képzeljétek el, hogy Isten országa, melyet alapítani fog, szintén menyegző – Isten és az emberiség egyesülése. Krisztus a ti örök vőlegényetek, aki mindenkit meghív erre a frigyre.

 

Hallgassátok meg, mit ír János próféta a Jelenések Könyvében a Bárány menyegzőjéről!

 

Úgy hangzott, mint hatalmas tömeg moraja: „Alleluja! Megkezdte uralmát Urunk, Istenünk, a Mindenható. Örüljünk és ujjongjunk, és dicsőítsük, mert eljött a Bárány menyegzőjének napja. Menyasszonya felkészült. Megadatott neki, hogy ragyogó, fehér patyolatba öltözzék.” A patyolat a szentek igaz tetteit jelenti.

 

A kánai menyegző után Jézus nem megy haza Názáretbe, hanem édesanyjával és tanítványaival Kafarnaumba megy, ahol háza volt Péternek. János, András, Fülöp is Betszaidában laktak, Kafarneumhoz közeli településen. Jézus csak azért ment ide, hogy szorosabbra fűzze a kapcsolatot tanítványaival, és hogy Péter házát, mint tartózkodási helyet előkészítse magának. Hamarosan megint útnak indult. Az volt a terve, hogy a fővárosban, Jeruzsálem templomában föllépjen ünnepélyesen és nyilvánosan a nép és a papság előtt. Tanítványai is vele mentek. A híre egyre jobban terjedt az emberek között. Ahogy haladt, egyre többen mutogattak rá – „Ez Jézus, a názáreti próféta.” Akkor nemcsak ők mentek a főváros templomába, hanem özönlöttek a zsidók mindenfelől a pászka ünnepe alkalmából. Megdöbbenve tapasztalták, ahogy beértek a hatalmas templom udvarába, hogy a tágas tornácokban zsibongva jár, kel a nép. A pénzváltók itt állították fel bankjukat. Csordákba hajtották ide a juhokat, teheneket, bikákat. Kalitkákba, ketrecekbe, állványokon helyezték el a madarakat. Mások édességeket, csecse-becséket teregettek ki az asztalaikra. A templomudvar tömve volt árusokkal és vásárlókkal. Ez a látvány megbotránkoztatta Jézust. Szabadjára eresztette szent haragját, ostor fon, kikergeti az árusokat, a kufárokat, az állatokat kihajtja, szétszórja a pénzváltók pénzét, fölfordítja az asztalokat, és közben kiabálva mondja: „Vigyétek el innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Ezt egymaga tette, és senki se mert rászólni. Fönség és erély, hatalom sugárzott belőle. Az első döbbent percek után följelentették a templom őreinek. Kérdőre vonták, hogy miért tette: Ő így felelt kezét mellére téve: – Bontsátok el ezt a templomot, és harmadnapra felépítem azt.

 

A zsidók így méltatlankodtak: -Micsoda? 46 évig épült ez a templom és te 3 nap alatt fogod azt felépíteni?

 

Gyermekeim! Eltűnődhettek azon, hogy ma mit szólna Jézus, ha köztetek élne, és belépne a legnagyobb zarándokhelyek bazársorai közé? Vajon ma is szétverne az árusok között? A sok fényes, giccses árucikk elvonja a figyelmet az áhítatról, az imádkozásról.

 

Drága Engesztelőim! Én a Szentlélek Isten egy misztikus képet mutatok nektek. A ti Úr Jézusotok megdicsőülten elindul városaitokban, és falvaitokban apostolokat gyűjteni magának. Este 10 óra van. Világít a villany a házakban. Benéz egy kivilágított ablakon. A családapa ül az internet előtt és már órák óta érdeklődésének megfelelően elmerülten kattintgat, a vacsoráját is ott költi el. A feleség egy romantikus TV filmet néz. Az 5 éves ikrek a televízió előtt ruhástól a fotelben alszanak. Jézus szomorú, nem hallják a kopogását. Bánatosan továbbmegy. Az egyik házban a konyhaablak van kivilágítva. Zaj, ricsaj, veszekedés hallatszik ki. Röpülnek a tányérok és a palacsinták. Az anyós és menye ordítoznak egymással. Itt már be se kopog, hiszen ők ellenségem gyűlöletében élnek, hogy is vállalnának apostolkodást? Még egy kísérletet tesz, abban reménykedve, hogy talán sikerül ebben a 21. században apostolra találni. A függöny mögött gyenge fény világít. Benéz és látja, hogy a szoba közepén egy kis asztalon gyertya ég. Mellette feszület és az asztal körül térdel a család: Apa, anya, nagymama és 3 unoka. Mindegyik kezében rózsafüzér. A feltámadt, megdicsőült Jézus oly boldog, hogy örömkönnyek csillognak a szemében. Mint apostolainál tette valamikor a zárt ajtón keresztül, belép közéjük. Imádkozásuk alatt egyenként fejükre teszi kezét és megáldja Őket. Egyszerre hat apostolt talált magának. Mind a hatnak sugallatokat küld, hogy ismerőseik közül kinek beszéljenek Istenről, a hitről, a szeretetről, a szentségekről és a Szentírásról, kinek adjanak igaz és szent üzeneteket az Égiekről.

 

Tovább folytatja útját az édes, fáradhatatlan Jézus. Sok-sok negatív tapasztalata van, de nem veszti el kedvét, mert tudja, hogy vannak buzgó, tisztaszívű, lélekmentő gyermekei. Ó, drága imádságos lelkületű Kincseim! Ma este, a sötétben, mikor rejteketekben imádkoztok, hozzátok is benéz és meglátogat titeket. E szavakkal köszön: „Béke veled Kicsim! Köszönöm, hogy fenn vagy még, és Velem foglalkozol. Te vagy az Én egyik legdrágább segítségem. Akarsz-e az apostolom lenni?” Így felelsz: „Igen, Uram!” „Akkor kérlek, imádkozz kegyelemért az utcátokban lakó összes közömbös családért! Ha holnap kilépsz az utcára, kérd irgalmamat azokra az idegenekre, akik szembe jönnek veled! Ma is mondd el az irgalmasság rózsafüzért azokért, akik ma fognak meghalni. Vigyél át a szomszédba egy imafüzetet, annak, akiről tudod, hogy nyitott rá. Egész nap rengeteg alkalmad van apostolkodni. Én, a te Urad majd súgok, hogy mit tegyél. Ahogy itt ülsz a szobádban, átölelem a válladat és arcomat a fejedre hajtom.”

 

Újra Én vagyok a Szentlélek Isten! Ne felejtsétek el, hogy az Úr Jézus ma is gyűjti az apostolait. Mindig legyetek készek a szolgálatára.

 

Nagy szeretetemben megáldalak benneteket az apostolkodás lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

ÉGI ÜZENETEK

2013.12.03

Szűzanya: Jézus élete XII.  Jézus Jeruzsálem és Júdea többi településén

 

Szűzanya: Drága Engesztelő Gyermekeim! Nagy szeretettel köszöntelek Benneteket, és ott folytatom Szent Fiam életének történetét, ahol abbahagytuk.

Miután kiűzte a jeruzsálemi templomból a pénzváltókat és árusokat, ott maradt a városban, sok csodát tett, egymás után gyógyította meg a betegeket. Éppen ezért a nép tömegesen tódult Hozzá, a Messiást látta Benne, a zsidó nép királyát, aki majd felszabadítja őket a rómaiak elnyomatása alól. Nem szerette Jézus a nagy ünneplést, mert előre látta, hogy hamarosan ugyanez a tömeg majd ellene fordul. Egyelőre ezek az egyszerű emberek csodálták és rajongtak érte, de a vezetők, a farizeus főpapok ellenszenvvel tekintettek rá, különösen a kalmárok kiűzése után. Volt a farizeusok között egy pap, Nikodémus, aki egy ideje titokban oda állt az emberek közé hallgatni tanításait, megfigyelni csodatételeit. Titkos találkozást kért Jézustól. Nem mert nappal, nyíltan közeledni, mert féltette hivatalát és tekintélyét, hiszen a főtanács tagja volt. Komoly érdeklődés, szimpátia és jó szándék vezette Hozzá, még ha félénk is volt. Tudnotok kell, hogy minden izraelita érdeklődésének középpontjában az állt, hogy ki is az igaz ember és hogyan érheti el az Örök Életet. Nikodémus így kezdi a beszélgetést: „-Tudjuk, hogy Istentől küldött Mester vagy, mert senki sem cselekedheti a jeleket, melyeket te cselekszel, hacsak nincs vele az Isten.” Jézus belelátott ebbe a főpapba, hogy mi izgatja legjobban, és így felelt neki: „-Bizony, bizony mondom neked: nem láthatja meg az Isten Országát senki, hacsak újonnan nem születik.” Közben az járt Nikodémus fejében, hogy esetleg a pogánynak és bűnösnek újjá kell születnie, de egy tisztavérű, buzgó farizeusnak miért lenne erre szüksége? Meg is kérdezte: „-Hogyan születhetik újonnan az ember, ha már vén? Csak nem mehet be ismét anyja méhébe, hogy újra szülessen?” Az Én Szent Fiam látta, hogy nem érti, és így magyarázta tovább: „-Bizony, bizony mondom neked, ha valaki újból nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be az Isten országába…”

A vízzel való keresztség, amelyben János részesít, előkészít az újjászületésre, de csak a Messiás idejére megígért Szentlélek beáramlása teszi teljessé azt… A lélek átáradhat a testre, de a test a maga erejéből sohasem emelkedhet a Lélekhez. Aki be akar jutni a Lélek Országába, annak a Lélektől kell születnie… A Lélek éppen úgy titokzatos és szabad, mint a szél. Ott fú, ahol akar…

Jézus-mivel látta ébredezni a főpap lelkét az előítéleteiből, felfedte előtte az Emberfiát, aki felemeltetik, hogy lássák és higgyenek benne, hogy aki Benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Ennek a beszélgetésnek nagy hatása volt Nikodémusra. Tanítványa és titkos követője lett, és védelmére kelt, ha úgy adódott.

Jézus az ünnepek után tanítványaival együtt Jeruzsálemből Júdeába ment és 4 hónapot töltött ott. Az evangélium nem szól erről az időszakról, de annál többet nyilatkoztatott ki Szent Fiam egy kedves választottjának, Valtorta Máriának, látomásokban. Ebből fog most idézni a mi eszközünk. Júdea az Ő hazája volt, ott született, ott nőtt fel, ott lakott Édesanyja, Názáretben. Először Betlehembe ért, és meglátogatta a pásztorokat, akik 30 évvel ezelőtt, az Ő születésekor elmentek Hozzá a betlehemi barlangba. „Az egyik pásztor, Jónás – írja Valtorta Mária – egy kegyetlen farizeus birtokán dolgozik, aki halálra hajszolja munkásait. Jónást is kegyetlenül megverte. Amikor Jézus elbúcsúzik tőle, azt kéri: „- Uram, ha te szeretsz minket, többé nem szenvedünk! Senki sem szeretett… Ó, ha legalább láthatnám Anyádat!” „- Ne aggódj, elhozom Őt hozzád… Ne tedd ki magad embertelen büntetéseknek azért, mert hamar meg akarod látni… Gondolj arra, hogy már mostantól fogva kiárasztja feléd szeretetének ajándékait!”

A másik pásztor, Lévi letérdel előtte és kéri: „-Szolgádnak van egy kérése hozzád. Vigyél el engem Anyádhoz! Ő árva, mint én. Ne tagadd meg tőlem azt, amit neki megadsz, hogy lássam egy anyának az arcát…” „-Jöjj, amit valaki Anyám nevében kér, azt Anyám nevében megadom neki.”

Tanítványaival és a két pásztorral megérkezett Názáretbe. Jézus szinte repül, olyan gyorsan megy. A kútnál ismerős és rokon asszonyok üdvözlik. Júdás és Jakab anyja, Mária, 3 korsóval érkezik a kúthoz. Még észre se veszi Jézust és már mondja: „- Mária nagyon szomorú, mert virágai haldokolnak a szomjúságtól. Ezeket még Jézus és József ültette, és megszakad a szíve, amikor látja, hogy elhervadnak.”

Megpillantja Jézust és a korsókat vízzel megtöltve mondja: „- Ó, Jézusom áldott vagy, viszem Édesanyádnak a vizet és bejelentelek.”

„-Ne, meg akarom lepni! Add a 3 korsót, előremegyek. Jézus gyorsan megy. Megérkezik a házhoz, betolja a kaput. Anyja a kertben, háttal a háznak a rózsabokor mellett áll, szánakozva a szomjas növényen. Jézus a földre teszi a korsót, az nagyot csendül, mert egy kőhöz ütődik.”

„- Már itt vagy, Mária? – mondja a mama anélkül, hogy megfordulna. – Gyere, gyere! Nézd ezt a rózsabokrot! És ezeket a szegény liliomokat! Mind elhal, ha nem segítünk rajtuk. Hozd ide a korsókat is, hogy megtámasszuk ezt a szárat, amelyik a földre hajlik.” „- Mindent odaviszek neked, mama.” Mária hirtelen megfordul. Egy másodpercig tágra nyílt szemmel néz, utána felkiált, és kitárt karokkal fut a fiához, aki szintén kitárt karral, nagyon szeretetteljes mosollyal várja. „- Ó, fiam!”- Ó, mama, drága mama!” „Fiam, miért jöttél ilyen időben?” Piros lettél és egészen kiizzadtál ebben a hőségben. Hozok neked új ruhát, és tiszta szandált. Miért kelsz útra ekkora forróságban?” „- Azért, hogy hamarabb érjek hozzád, mama!” „- Ó, te drága, biztosan szomjas vagy.” „- Igen, a te csókodra, te simogatásodra. Hagyj így maradni, fejemmel a válladon, mint amikor kicsi voltam. Ó, mama! Mennyire hiányzol nekem!” Jézus a mamája kezét fogva visszamegy a házba, és leül a ládapadra a fal mellett. Mária előtte áll. Jézus erősen fogja a kezét, és a fejét a szívére hajtja. Újból megcsókolja. Így szól: „-Engedd, hogy nézzelek téged! Hogy beteljek látásoddal, szent mamám!”

Anyja friss ruhát ad neki. Jézus elmondja, hogy nem egyedül jött. A tanítványait és barátait a melkai erdőben hagyta. Holnap hajnalban érkeznek. Azt is elmesélte, hogy felkereste a betlehemi pásztorokat, és kettőt elhozott közülük. Mondta, hogy Hebronban is volt az üldözött pásztoroknál, akiknek nagyon kemény, goromba uruk van. Elújságolta, hogy meggyógyította a beteg Izsákot, és Juttában saját nevét adta egy kisdednek. Úgy, hogy most abban a faluban van egy család, melynek tagjait Máriának, Józsefnek és Jézusnak hívják. Végül így szól: „-Mama, engedd, hogy így aludjak, fejemmel a térdeden. Oly fáradt vagyok! Mindig a te kisgyermeked vagyok.” És Jézus valóban elalszik, fáradtan és kimerülten, egy zsámolyon ülve, fejét anyjának ölébe hajtva, aki simogatja a haját és boldog.

Ahogyan Jézus ígérte, hajnalban megérkeztek a többiek is. Mária friss kenyérrel, fügével és mézes pogácsával vendégelte meg őket. Éjszakára, bár sokan voltak, mindenkinek jutott hely a kis házban.”

Drága Gyermekeim! Én Mennyei Édesanyátok, most átveszem a szót Valtora Máriától, a választottunktól. Az Én Fiamnak volt egy nagyon szomorú élménye Názáretben. Egy alkalommal, mikor Engem meglátogatott, elhatározta, hogy Velem együtt felkeresi nagybátyját, József testvérét Alfeust, aki nagyon beteg volt, haldoklott. Gyűlölte két fiát Júdást és Jakabot, mert követték Jézust, mellé szegődtek. A halálos ágyán szidta-hordta Jézust, hogy elcsábította fiait, és rám is haragudott, hogy Jézust nem tartottam otthon. Fiamat le akartam beszélni arról, hogy bemenjen a szobájába, de nem sikerült. Alfeus sértegetve és gorombán fogadta: „-Na, Jézus! Itt vagy? Itt, hogy kigúnyoljál?” „-Nem. Azért, hogy békét hozzak neked. Miért vagy ilyen nyugtalan? Ezzel betegebbé teszed magad.” Én is ott állok, és míg megigazítom a beteg lepedőjét, Fiam oly gyengéden veszi karjába a panaszkodó, nyomorúságos öreget, mint egy újszülöttet, és gondosan beteszi az ágyba. Magasabbra tette a párnáját, hogy könnyebben lélegezzen. A lámpást arrébb teszi, hogy ne essen a fény a szemébe. Az öreg a sok jóért cserébe csak vádolja Jézust, hogy Názáret céltáblájává tette, mert fiait elbolondította egy „gyengeelméjű”, akiről azt hitték a zsidók, hogy hódító. Gyermekei miatta hagyták el. Jézus próbálja nyugtatni, hogy bocsásson meg fiainak, és ha nem lesz benne gyűlölet, akkor enyhíteni fogja szenvedését. Alfeus dühösen mondja, hogy csak akkor bocsát meg a fiúknak és neki, ha meggyógyítja. Ezzel legalább megfizetne azért, hogy elvette tőle gyermekeit. Elfúló hangon kiabál Jézusra, hogy menjen innen és hagyja meghalni. Az Én szomorú, jóságos Fiam elköszön, és kijön a szobájából. Szíve nehéz.

Jézus júdeai tartózkodása nemcsak rokonlátogatásban és hazatéréseiben merült ki, hanem honfitársainak tanításokat tartott és sok beteget meggyógyított. Lebilincselő kedvességgel és nagy bölcsességgel tudott prédikálni. De a gonosz lélek egyre több kételyt támasztott a názáretiek szívében. Azt igyekezett elhitetni velük, hogy a várva-várt Messiás nem lehet egy alacsony származású, egyszerű ács. Az ilyenek lemaradoztak a beszédeiről, nem fordultak hozzá gyógyulásért. De voltak a városban alázatosak, tiszták és nyíltszívűek, akik nem engedték a gőgöt elhatalmasodni magukban. Ők továbbra is lelkesen jártak hallgatni Őt. Mivel e város lakóinak nagy része kemény és konok volt, Jézus keserűen megállapította: „Senki sem próféta saját hazájában!” Júdea más városaiban, falvaiban nagyobb volt a lelkesedés iránta. Az itteni eredményei, sikerei ismertté válnak Jeruzsálemben, a fővárosban is. Eljutnak a farizeusok füléhez és fölizgatja őket. János tanítványai féltékenyek voltak Jézusra, mert elhomályosítja az ő prófétájukat, keresztelő Jánost. Ez az irigykedés is erősítette a Jeruzsálemben mutatkozó ellenségeskedést. A farizeusok próbálták elfojtani a jeruzsálemi nép rokonszenvét Jézus iránt. Azt mondták az embereknek, ne adjanak hitelt szavainak. Tetteinek, amit cselekszik, amikor gyógyít, ne tulajdonítsanak fontosságot, mert az ördög segítségével teszi. Azt mondták, ők is majd odamennek tanításaira, meg akarják figyelni, hogy csakugyan Ő-e a Messiás, akinek gondolják, vagy pedig egy csaló. Mindent megtettek, hogy sokakat megtévesszenek álnokságukkal.

Ó, gyermekeim! Hát nem ugyanez ismétlődik a 21. században a mai igaz prófétáitokkal? A magukat képzettnek tartó teológusok, egyes vezető beosztású felszentelt szolgáink nem abban fáradoznak-e, hogy nektek küldött szent, égi szavainkat hiteltelenítsék? Ahelyett, hogy megvizsgálnák az üzeneteket, kidobják a szemétkosárba. Imádkozzatok az ilyen farizeus-lelkületű papfiaimért, hogy a Szentlélek világosítsa fel értelmüket, szívüket. Az ő lelkük se veszhet el, mert ő értük is vérét ontotta drága Üdvözítőnk.

Drága Kincseim! Ebben a mai tanításban Jézus Nikodémussal beszélgetve, azt fejtegeti, hogy Ő vízzel és Szentlélekkel keresztel, így teljes a keresztelés. Figyeljetek, mert most egy misztikus élmény történik előttetek.

Elviszlek titeket egy szép fehér templomba. Fehérek a falak, az oltár, az oltárt borító csipketerítő és fehér a tabernákulum. Nyílik az ajtó, és belép egy kis család. Egy apa és egy anya, karján egy bájos, néhány hónapos szőke, kékszemű kisbabával. A pólya fehér csipketerítővel borítva. Leülnek az első padba. Velük vannak a fiatal keresztszülők is. Kilép a sekrestyéből liturgikus ruhában a pap. Int a családnak, hogy lépjenek eléje. Én, veletek engesztelőim, hátrébb állok. Hirtelen magától kitárul a tabernákulum ajtaja és az ott rejtőző Oltáriszentségből kilép a Mennyei Atya, Jézus és a Szentlélek Isten. Hófehér ruhát viselnek. Az Atya a pap baloldalára áll, a Szentlélek a paptól jobbra. Az Úr Jézus pedig egy pillanat alatt beköltözik a pap alakjába, és ott van középen miseruhában, ünnepélyes arccal, hosszú barna hajával. Szeme szeretettől sugárzik, ahogy a babára néz, és egy kis kancsóból a keresztelő kút fölött ráönti homlokára, szőke hajacskájára a vizet és így szól: László, én megkeresztellek téged az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. A Szentlélek kebléből egy lángocskát vesz elő és belehelyezi a kicsi szívébe, az Ő kegyelmének jelét, új életet ajándékoz neki. Az Atya pedig szeretettel lehajol, átveszi a keresztmamától a kisfiút és így szól hozzá: Jöjj, László, kicsiny Gyermekem, hadd szorítsalak a szívemhez, ezután Atyád vagyok és te az Én fiam. Az istengyermekség kegyelmével ruházlak fel. Majd szeretetcsókot ad a homlokára. Jézus és a Szentlélek szintén ölben tartják egy kicsit, és útravalóul megcsókolják piros arcocskáját, majd visszaadják a keresztmamának. A szertartás egész szövege ünnepélyesen és pontosan hangzott el Szent Fiam ajakairól. És most hozzátok is szól: Drága Engesztelőim! Valamikor a ti keresztelőtök is így történt, az egész Szentháromság jelenlétében és közreműködésével. Akkor lettetek a Mennyei Atya gyermekeivé, az Én testvéreimé, és a Szentlélek által részesültetek az Isten kegyelméből.

Ezután, Drágáim, nagy szeretetükben mind a négyen megáldunk benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

 

ÉGI ÜZENETEK

2013.12.10

Mennyei Atya: Jézus élete XIII.  Jézus Szamáriában és Galileában

Mennyei Atya: Drága Engesztelő Gyermekeim! Hallgassátok tovább Szent Fiam életét. Legutóbb Nikodémussal való beszélgetés kapcsán kifejtette, hogy Ő vízzel és Szentlélekkel keresztel. Ma további útját ismertetem veletek.

Elhagyta Júdeát, és tanítványaival együtt Szamárián keresztül Galileába igyekezett. Útközben Szamária egy régi városának, Szichemnek határában pihent meg. Ez a város valamikor régen, hajdani fénykorában Izrael királyságának fővárosa volt, de Jézus idejében egy jelentéktelen hellyé zsugorodott.

Bevezetésül el kell mondanom, hogy Szamária lakói és a többi zsidó – a júdeaiak és a galileaiak között – évszázadok óta kibékíthetetlen ellentét volt. A többiek azért gyűlölték a szamáriabeli zsidókat, mert pogány népekkel keveredtek. Azonkívül, volt egy esemény, amely még jobban eltávolította őket egymástól. Ugyanis amikor a zsidók hazatértek a babilóniai fogságból, és tervezték, hogy felépítik Jeruzsálemet és a templomot, a szamáriabeliek felajánlották segítségüket hozzá, de durván visszautasították őket. Bosszúból a szamaritánusok egy hasonló templomot építettek a Garizim hegyen, hogy vetélytársa legyen a jeruzsáleminek. Az igazhitű júdeai zsidók erre nagy haragra gerjedtek és földig rombolták a szamáriai templomot.

Jézus idejében ez már történelemnek számított, de a honfitársai szívében kemény előítélet élt. Ennek ellenére az Én Szent Fiam szerette a szamaritánusokat, tudta, hogy jobban elfogadják majd Őt, mint a sajátjai.

Jézus szomjasan, fáradtan leült Szichem szélén egy kút mellé, melyet Jákob kútjának neveztek. A tanítványok bementek a városba eleségért. December volt és dél körül járt az idő. Egy szamáriai asszony jött vizet meríteni. „Adj innom!”- szólította meg. Az asszony kiejtéséből észrevette, hogy zsidó, és így felelt: „-Hogyan kérhetsz te, zsidó létedre tőlem inni, aki szamáriai asszony vagyok?” „- Ha tudnád, hogy ki az, aki neked mondja: adj innom, talán te kérted volna őt, és ő élő vizet adott volna neked!” A rejtélyes beszéd meglepte a szamáriabeli nőt és fölébresztette kíváncsiságát: „-Uram, nincs is mivel merítened, a kút pedig mély. Honnan vennél hát élő vizet? Csak nem vagy te nagyobb Jákob atyánknál, aki nekünk ezt a kutat adta, melyből ő maga ivott, és fiai és jószágai?”

Jézus így folytatta: -Mindaz, aki ennek a kútnak a vizéből iszik, ismét megszomjazik, aki pedig abból a vízből iszik, amit Én adok neki, soha többé nem szomjazik mindörökké, hanem a víz, amit Én adok neki, az örök életre szökellő vízforrás lesz benne.

Erre így válaszol az asszony: „-Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne szomjazzam többé, és ne járjak ide meríteni.” Ebből Jézus azonnal látta, hogy a nő nem érti, amit mond, és felszólítja, hogy hívja ide a férjét. Bevallotta szégyenkezve, hogy nincs ura.

„-Mert öt urad volt, és aki most van, az nem az urad.”

„- Uram, látom próféta vagy. A mi atyáink ezen a helyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálem az a hely, ahol imádni kell.” Jézus erre azt felelte neki, hogy eljön az óra, hogy nem itt vagy ott, hanem lélekben és igazságban fogják imádni az Atyát. Már el is jött ez az óra. „Tudom – mondta az asszony – tudom, hogy eljön a Messiás.” Jézust meghatotta ez az őszinte hit és kinyilatkoztatta magát ennek a léleknek: „Én vagyok a Messiás, aki veled beszélek.”

Drága Gyermekeim, itt el kell mondanom valamit, ami beleillik ebbe a történetbe. Évának, az Én eszközömnek adtam egy álmot 4 éves korában. Ma is úgy emlékszik rá, mintha most látná. Azt álmodta, hogy 7 éves bátyja és ő meghaltak. Egy nagyon hosszú, égigérő fehér lépcsősort láttak maguk előtt. Megfogták egymás kezét és elindultak fölfelé. Fönt, a lépcső végén volt egy ajtó. Bekopogtak, és az Úr Jézus hosszú, fehér ruhában kinyitotta és ők így köszöntek: „Kezicsókolom.”

„-Szeretettel köszöntelek benneteket, Gyermekeim – szólalt meg Szent Fiam – ugye nagyon elfáradtatok? Szomjasak vagytok?” Éva bekukucskált a háta mögé, és egy egyszerű, fekete-fehér kockás kővel borított konyhát látott és szemben egy vízcsapot. Jézus egy poharat vett elő, behívta őket és nyújtotta feléjük a pohár vizet e szavakkal: „- Kicsinyeim! Most olyan vizet adok nektek, amitől soha többé nem lesztek szomjasak.” Mindketten jó nagy kortyot ittak belőle. Ez az álom azért figyelemreméltó, mert egy 4 éves gyermek, még olyan kicsi, hogy nem ismerheti a Szentírást és ebből a szamáriai asszony történetét. Az Én Évámnak ebben a zsenge korában kinyilatkoztattam az evangélium egy mondatát.

Visszatérve a biblia történetéhez, az asszony vitte haza a kútról a vizet. Szíve tele volt hittel és lelkesedéssel. Szétkürtölte a városban, hogy itt a Messiás, Jákob kútjánál. Szichem lakosai azonnal eléje jöttek, lelkesen fogadták, és kérték, hogy maradjon náluk. Minden előítélet eltűnt belőlük. Két napig volt közöttük. Tanította és gyógyította őket. Szavai, a jó magvak, termékeny talajra hullottak. Jézus boldog volt, mert itt mindenki hitt benne, áhítattal hallgatták. Itt nem voltak rosszindulatú elöljárók, akik az egyszerű népet ellene hangolták volna, itt nem vártak csodákra, nem kértek jeleket bizonyítékul. Az elpogányosodott szichemiek között bőséges aratás volt. Az Én drága Fiam szíve tele volt reménységgel, hogy evangéliuma, ha terjed a pogány világban, sokkal nagyobb sikerrel fog járni, mint a zsidók között.

Otthagyva Szamáriát, tanítványaival együtt elindult Galilea felé, északi irányban. Közeledve hazájához szomorúan mondogatta barátainak: „-Prófétának nincs becsülete saját hazájában.”

Gyermekeim! Nem kell messzire menni. Nézzétek Nagyfalut, Sükösdöt, Kadarkútot! Saját lakosaikból alig jár oda néhány ember, pedig kegyelmekkel bőségesen elárasztott helyek. Például ez az ajándék, amit ezekben a percekben kaptok, ti, akik hűségesen jártok ide – páratlan kegyelem. Nem sok helyen van összekötve az engesztelés égi tanítással. A helyben lakók nagy része mégsem vágyódik ide, szívük zárva van a kegyelemáradat előtt. Miért? Mert senki se próféta a saját hazájában, ahogy Jézus mondja.

Galileába érkezvén Jézus egyedül maradt, mert tanítványai szétszéledtek, ki-ki visszatért hazájába: Kánába, Betszaidába és Kafarnaumba. Ez utóbbi helyen történt a következő eset. Jézus Péter házában szállt meg és felkereste egy főtiszt fényes kíséretével. Elé terjesztette kérését, hogy gyógyítsa meg haldokló fiát. Jézus először nem akart segíteni. Úgy érezte, nem a Messiást látják benne, hanem a csodatévő embert, aki meggyógyítja őket nyavalyáikból. Így méltatlankodott: „-Milyen hit a tiétek? Ha csak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek!”

„-Uram, – könyörgött a főtiszt – jöjj le, míg meg nem hal a gyermekem!” Jézus meghatódott e fájdalomkitörésen. „- Menj el, a te fiad él – mondta az aggódó apának.” A tiszt habozás nélkül hitt, és távozott. Útközben elé jöttek szolgái és megnyugtatták, hogy fia él. Abban az órában hagyta el a láz, mikor ő Jézussal beszélt. Ennek a csodának nagy visszhangja lett. Amilyen csöndben történt a kánai menyegzőn a víz borrá változtatása, épp oly feltűnő és nyilvános volt a főtiszt haldokló fiának meggyógyulása. Ezzel a csodával meg kívánta erősíteni Szent Fiam a közvélemény előtt hatalmának, mindenhatóságának hírét. Ezután körülbelül 3 hónapig maradt Galileában. Városról városra, faluról falura járva tanította a népet és sok csodálatos gyógyítást vitt végbe. Egyre nagyobb lett a tekintélye. Februárban tartották Jeruzsálemben a Purim (a Sors) ünnepét. Ez volt a második látogatása a fővárosban. Ott tartózkodása döntő hatással volt küldetése további fejlődésére.

Amint a mai tanításban hallottátok, Jézus a szamáriai asszonynak egy olyan vízről beszélt, amitől többé nem lesz szomjas. Ő és Én, Atyátok ma lélekben, misztikusan ezzel a különleges vízzel szeretnénk megitatni benneteket. Mi ketten, itt állunk egymás mellett. Dicsőségünk fénye betölti az egész termet. Fölöttünk lebeg a Szentlélek Isten, galamb alakban, kiterjesztett szárnyakkal. Megváltótok kebléből kiemeli Szent Szívét, melyet a bűnök fekete töviskoszorúja fon körül. Tetején magas szeretetláng lobog, mely irántatok érzett szeretetét szimbolizálja. Szívsebe, a lándzsa helye egyre jobban ragyog és hirtelen egy fényes vízsugár tör ki belőle. Én, Mennyei Atyátok az Égből hoztam magammal egy csillogó aranykelyhet, melyet a vízsugár elé teszek és teletöltöm. Mire megtelik a nagy kehely, a Szívseb már nem ontja magából tovább a vizet. Jézus, ahogy jobb kezében tartja Szívét, rátok emeli tekintetét, mely végtelen szeretettől sugárzik és megnyitja ajkait. Hallgassátok! Drága, szeretett Engesztelőim! Szent Szívem Sebe az Örök Élet vizének forrása. Atyám és Én most megajándékozunk e csodálatos vízzel benneteket. Ha ezt a vizet megízlelitek lelketekbe háromféle kegyelmet kaptok:

1.) Először is bőséges, magasfokú szellemi örömöket, melyektől megnő bennetek az Istenszeretet, lángol a szívetek az Isten iránti érzelemtől, mintha kitágulna a kebletek, szólni se tudtok a boldogságtól. E vízzel ezt árasztom belétek.

2.) Másodszor e vízzel az együttérzés kegyelmét adom nektek. Magasfokú empátiát fogtok tapasztalni az én szenvedéseim iránt. Ugyanakkor ezután a korty után sokkal jobban át tudjátok érezni felebarátaitok örömét és bánatát.

3.) Ez a víz, az Örök Élet Vize, megadja nektek a könnyek ajándékát. Elég, ha rátekintetek egy szentképre, mely Engem ábrázol, vagy egy templom előtt elhaladtok, vagy kiejtitek a nevemet, és máris könny szökik a szemetetekbe.

Atyám, kezében tartva a vízzel teli kelyhet, közétek megy. Mindenki előtt megáll, ajkatokhoz érinti és ti kortyoljatok belőle! Most nyeljétek le! Olyan mértékben fog működni bennetek az Élet Vize, amilyen erős a belé vetett hitetek, és amekkora áhítattal és összeszedettséggel fogtok ezután imádkozni egyedül és közösségben egyaránt.

A Szentlélek ehhez az áhítathoz és összeszedettséghez hozott nektek egy erősítő ajándékot. Mindenkinek a feje fölé repül és egy tüzes lángnyelvet bocsát rátok, mint az apostolokra valamikor. Ez a lángnyelv az Ő isteni szeretetéből forró áhítattal és szent összeszedettséggel tölti el szíveteket.

Újra Én szólok hozzátok, Kicsinyeim! Köszönöm, hogy végighallgattátok a felnőtt Jézus fontos küldetésének eddigi állomásait. Mélyen szívjátok magatokba életének minden részletét, mert majd tovább kell adnotok frissen, újonnan megtért felebarátaitoknak.

Megáldalak benneteket az igaz ismeretszerzés örömének lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

ÉGI ÜZENETEK

2013.12.17

Szentlélek: Jézus élete XIV. A betszaidai csoda

 

Szentlélek: Drága Engesztelőim! Nagy szeretettel köszöntelek benneteket. Áldottak legyetek, amiért eljöttetek és elfogadtátok meghívásunkat. Tudom, ma is sok lelket fogtok menteni. Hallgassátok figyelemmel az Úr Jézus életének további eseményeit. Ebben a szép adventi időben gondoljatok vissza beszéd-sorozatunk elejére, az Ő különös, misztikus fogantatására! Olyan szent áhítattal és buzgó előkészületekkel várjátok születésének ünnepét, mint Mennyei Édesanyátok tette. Áldozatokból, böjtökből, önmegtagadásokból, lemondásokból készítsetek egy nagy ajándékcsomagot a kis Jézusnak, amit majd Szenteste a karácsonyfa alá tesztek.

Amint említettük, Jézus 3 hónapig tartózkodott Galileában, és innen Jeruzsálembe ment. Már az első idelátogatásakor feléje fordult a nemzet érdeklődése. Mindenki róla beszélt: a nép, a papok, a farizeusok és az írástudatlanok egyaránt. A csodatételei miatt sokan prófétának tartották, akik viszont ismerték a szent írásokat – mint Nikodémus – Isten küldöttjét, a Mestert tisztelték benne. Messiásnak senki sem nevezte, mert se az egyszerű emberek, se az előítéletekkel teli farizeusok nem tudták elképzelni, hogy egy názáreti ács lesz az ő királyuk, aki majd megszabadítja őket a zsarnok római elnyomatás alól és üdvözíti az emberiséget. Messiási kilétét Ő maga sem fedte még fel népe előtt, még akkor sem, mikor a kereskedők kiűzése miatt heves támadás érte. Isten házának bátor megvédésével észrevették benne a vallásújítót, akit lángoló buzgóság emészt Istenért. Ez volt az első ok, ami kiváltotta ellene a farizeus főpapok gyűlöletét. Tíz hónappal később, mikor újra megjelent a fővárosban, egy nyilvános csodával még jobban maga ellen haragította a merev törvényeket tisztelő papokat.

Egy szombati napon, a betszaidai fürdőben történt a következő eset. Az emberek e tó vízének gyógyító erőt tulajdonítottak. Azt beszélték, hogy időnként valami rejtélyes erő hullámokat okoz a vízen, és aki először belelép a tóba, az azonnal meggyógyul. Volt ott egy ember, aki már 38 éve béna volt. Jézus megszánta és hozzá lépett. –Akarsz-e meggyógyulni? –Uram, nincs emberem, aki engem a tóba bocsásson, mire fölkavarodik a víz, mire pedig én odaérek, más száll le előttem. –Kelj föl, – mondta neki Jézus – vedd az ágyadat és járj!

És azonnal meggyógyult az ember, fölvette ágyát és elment. Azon a napon pedig szombat volt. A farizeusok ezt látván megbotránkozva mondták: –Szabbat van, nem szabad vinned az ágyadat. Az ember így válaszolt nekik: –Aki meggyógyított, azt mondta nekem, vedd az ágyadat és járj! – Kicsoda ez az ember, aki ezt mondta neked? – kérdezték tőle. A meggyógyult pedig nem tudta, hogy ki volt az, mert Jézus hamarosan eltávozott onnan. Jézus később találkozott a meggyógyulttal és így szólt hozzá: –Íme egészséges lettél, többé már ne vétkezzél hát, hogy rosszabbul ne járj!

A béna azelőtt bűnös életet élt és Jézus a lelkét is meg akarta gyógyítani. Ez az ember ettől kezdve mindenfelé dicsérte, magasztalta megsegítőjét, nem is sejtve, hogy ezzel fölébreszti a farizeusok irigységét és gyűlöletét. Ez a csoda volt első feltűnő ténykedése az Üdvözítőnek jeruzsálemi látogatása kezdetén. Napközben a templomban tanított, beszélgetett és egyre jobban elnyerte jótéteményeivel, nyilvános nagy beszédeivel a nép rokonszenvét. Egyre többen hallgatták nagy áhítattal. Nyíltan hirdeti, hogy Ő Isten Fia. Arról beszélt, hogy megalapítja Isten országát, és Istent jóságos, irgalmas Atyának mutatja be. A „szemet szemért, fogat fogért” törvény helyett ellenség-szeretetről, megbocsátásról beszélt. A főpapok az Ő „istenfiúság” elméletét legnagyobb istenkáromlásnak minősítik. Féltik tőle merev törvényeiket, melyekkel rémségesen elferdítették Mózes törvényét. Rengeteg kicsinyes előírást tettek hozzá, és így megnehezítették az egyszerű zsidó emberek életét. Amikor Jézust kérdőre vonták, hogy a fürdőben hogyan merészelt szombaton gyógyítani, Ő Atyjának példájára hivatkozva mondta: –Az én Atyám mind ez ideig (öröktől fogva) munkálkodik, én is munkálkodom tehát.

Isten maga a cselekvés, az Ő működése által él mindenki és van minden. Ha megszűnne a munkája, minden teremtmény megsemmisülne. Azzal a bátor kijelentéssel, hogy a farizeusok szemében Istent Atyának nevezi, nyíltan állítja, hogy Ő nem más, mint Isten Fia. Ez volt az első ünnepélyes kinyilatkoztatás, ami elhagyta ajkát. A farizeus főpapok nagy részét ez az istenfiúi kinyilatkoztatás azért botránkoztatta meg, mert még nem ismerték a Szentháromság titkát. Azt hirdették: –Jehova a mi Istenünk, és Jehova egy. Ebbe a fogalomba sehogy se tudták beleilleszteni, hogy Istennek fia van, aki ugyanolyan isteni hatalommal és erővel bír, mint Ő. Pedig Jézus kijelentette, hogy az Atya és Én egyek vagyunk… Aki engem lát, az Atyát látja. Ezt a tényt a főpapok nem tudták elfogadni.

Tehát Isten leküldte a várva-várt Messiást az emberiségnek, de nem hittek benne, elhatározták, hogy elfogják és megölik. A farizeus főpapok nem fogadták el az Ő bátor egyenes szavait arról, hogy Ő Isten fia. Tanúbizonyságra vártak. Nem vették észre, hogy az első tanú keresztelő Szent János volt, aki rámutatva így szólt: Íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit. Ezt az első tanút, mint igaz prófétát, lefejezték. A második tanú maga a Mennyei Atya volt, aki János és a sokaság előtt a felhőkből így szólt: „Ez az Én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” Istenben sem hittek, mint tanúban. Harmadszor Jézus csodái tanúskodtak az Ő istenfiúsága mellett, de ezeket a gonosz lélek hatalmának tulajdonították. Végül a Szent Írások tanúsítják, hogy elérkezett a Messiás. Olvashatjátok Dávid 110. zsoltárában a Messiás főpapságáról: „Azt mondja az Úr az Én Uramnak: Ülj jobbomra és minden ellenségedet lábad alá teszem zsámolyul. Az Úr kinyújtja hatalmas jogarod Sionból: uralkodj ellenségeid közepette. Születésed óta tiéd a királyi méltóság a szent hegyen…” Az akkori főpapok Izajás próféta jövendölésében sem ismerték fel Jézus Krisztust, a Messiást: „Mert gyermek születik, fiú adatik nékünk, az Ő vállára kerül az uralom: így fogják hívni: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten… Messzire kiterjed majd uralma, és a békének nem lesz vége Dávid trónján és királyságában…” Jákob jövendölése se ébresztette föl őket, mely meghatározza a Megváltó eljövetelének idejét és Mózes jövendölése se, mikor a hozzá hasonló nagy próféta eljövetelére céloz, azzal fenyegetve azokat, akik nem hallgatnak rá, hogy ki fognak írtatni a népből.

Kedves Engesztelő Gyermekeim! Ma sincs másképp. A nagyok, az előljárók, a teológiai doktorok közül sokan vajon hogyan fogadnák Jézus Krisztust, ha most testben eljönne közétek? Hiszen a nyilvános jelenéseket sem hiszik, és évtizedeken át vizsgálgatják, abból a célból, hogy megvédjék Isten tiszta igéjét. Azt hangoztatják, hogy nem kellenek látnokok, próféták, jelenések, mert az evangéliumban minden benne van. Csakhogy az a baj, hogy ismerik ugyan az evangéliumot, de nem élik. Jézus ma nem testben van közöttetek, hanem a választottak, próféták által küldött szent szavaival. Rajtuk keresztül felhívja az emberiség figyelmét arra, hogyan kell az evangélium szerint élni. Azonkívül segít nektek felkészülni a rátok váró komoly megpróbáltatásokra. Mivel a sok akadályozás miatt sokkal több gyermekünkhöz nem jutnak el az üzenetek, minta ahányan olvassák, ezért minden esemény váratlanul fogja érinteni őket. Emberek millióit éri majd úgy a Nagyfigyelmeztetés, hogy elmerülve a világban, gyanútlanul, súlyos bűnökben, hitetlenségben, közömbösségben kell majd megtapasztalniuk életük legnagyobb megrázkódtatását. Ha viszont ilyen tárgyú szentbeszédeket, előadásokat, TV műsorokat hallhatnának és láthatnának, ha a rádiók széltében-hosszában sugároznák, és a napilapok foglalkoznának e fontos témával, az emberek tömegével bűnbánatot gyakorolnának, gyónni mennének, megtérnének és a templomok megtelnének. Mint ahogy Jézust az Ő korában nem fogadták el, üldözték, ma szent szavát rejtik véka alá, és aki mégis terjeszteni meri, hamis prófétának, eretneknek bélyegzik meg, és gúny tárgyává teszik.

Drágáim, egy hét múlva itt a Szenteste. Szívetek tele van szent várakozással. Szeretnénk megajándékozni benneteket egy szép megható misztikus élménnyel. Ugyanaz a Jézus száll le közétek, aki a betszaidai tónál meggyógyította a bénát, de most újszülöttként érkezik. Hirtelen ragyogó, fehér fény tölti be a termet, mely mindannyiótokat beborít. Én, a Szentlélek Isten látom, hogy a fény angyalok sokaságából árad. Kezükben hárfa, trombita, citera, lant. Szent Rafael arkangyal áll előttük és intésére megindul a mennyei zene és ének. E percben a magasból egy fényes fehér felhőn alászáll Mennyei Édesanyátok karján az újszülött Jézussal. A Szűzanya ünnepi ruhát öltött, világoskéket, aranyszínű csillagokkal díszítve. Fehér fátyla körül 12 csillagból álló korona. Vállait hófehér, puha szőrmének látszó, rövid palást borítja. A kisded fehér térdig érő ruhácskában van. Alszik Édesanyja szívéhez simulva. Az angyalok zenéjére fölébred és érdeklődve néz körül. Rámosolyog Édesanyjára, aki így szól hozzá:

–Kisfiam! Ez az éteri muzsika Neked szól. Születésnapi ajándék az angyaloktól.

Csilingelve nevet örömében, és kezecskéjével puszit dob a zenélő angyalok felé. Majd rátok tekint, engesztelőkre, akik egészen át vannak itatva az égi fénytől és kéri a Szűzanyát, hogy vigye körbe Őt köztetek. Elindulnak felétek. Mindenki előtt megállnak egy percre.

–Édesanyám, úgy szeretnék egyenként egy kicsit a karjukban lenni!

–Kisfiam, kérésed máris teljesült. Már ott is van nálatok a kis Jézuska. Nyújtja a karját és szeretettel megsimogatja arcotokat. Mivel nála nincs lehetetlen, ez egyidejűleg történik mindegyiketekkel és most egyes szám második személyben szól hozzátok:

–Ó, drága Kistestvérem! De jó az öledben lenni. Úgy érzem most magam, mint mikor szentáldozás után a szívedbe szállok. Tisztaság és szeretet árad belőled Felém. A mai tanításban hallhattad, hogy a farizeus főpapok milyen ridegek, ellenségesek, irigyek és szeretetlene voltak Irányomban. Te, most testvérem, ölelő karjaiddal, csókjaiddal és dédelgetéseddel egészen megvigasztalsz az ő szeretetlenségük miatt. Vigasztalsz a sok-sok kortársad miatt is, akik Karácsonykor elmerülnek az ajándékozás, evés-ivás, szórakozás, vendégeskedés örömeiben és egy pillanatra se gondolnak Rám. Kedvesem! Köszönöm, hogy olvasod és terjeszted üzeneteimet – amennyire lehet – és olvasod az utolsó prófétámmal küldött imáimat. Talán nem is sejted, hogy ezekkel az imákkal milyen sokat segítesz az emberiségen. Hajolj le hozzám! Ajándékul egy égi, színes virágokból álló rózsakoszorút teszek a fejedre, áldott Karácsonyt kívánok neked. Most visszamegyek Anyukám ölébe. A Szűzanyával és a Szentlélekkel együtt mindhárman megáldunk benneteket a szeretet ünnepi lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

ÉGI ÜZENETEK

2013.10.08

Mennyei Atya: Jézus élete V. Napkeleti bölcsek


Mennyei Atya: Drága Engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Mennyei Atyátok, és eszközömön, Éván keresztül szólok hozzátok! Már nagyon vártam, hogy újra találkozhassak veletek. Szeretném úgy elmondani nektek kicsi Fiam, a csecsemő Jézus kezdődő földi életének eseményeit, ahogy innen a Mennyből láttam. Ma a napkeleti bölcsek látogatásával foglalkozunk.

Most már egy éves Szent Fiam. Az istengyermekség minden bájával, szépségével megajándékoztam. Nagyon szép piros arcocskájából kiragyog a kék szeme, göndör szőke hajfürtjei úgy csillognak, mint az arany. Az Én atyai akaratom és az Ő akarata, hogy ne fejlődjön gyorsabban, mint kortársai, így aztán csak néhány szót tud kimondani, és édesen gőgicsél, mosolyog, nevet. De bölcsességének ez a rejtettsége csak az emberek felé mutatkozik, mert a lelke mélyén ott rejtőzik az isteni tudás. Titokzatos, benső beszélgetés fűzi Hozzám és Édesanyjához, mely fogantatása pillanatától folyamatosan tart. Amint a múltkori tanításból hallhattátok, ekkor már nem a barlangistállóban lakik a Szentcsalád, hanem egy jószívű betlehemi asszony lakásában.

Ez idő tájt történt, hogy a csillagjósok egy különösen fényes csillagot láttak feltűnni az égen. Megdöbbenve a szokatlan jelenségen, elkezdtek kutatni őseik hagyományában, és isteni sugallattól felvilágosítva fölismerték e csillagban a Júdeának ígért Messiás jelét. Három ilyen mágus fölkerekedik országából, és tevékre ülve elindul Jeruzsálem felé. Mindenkit megkérdeznek: „Hol van, aki született: a zsidók királya? Mert láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk Őt.” Ez a hír fülébe jutott a gonosz és zsarnok Heródesnek, és magához hivatta a 3 bölcset. Ezt megelőzően kikérdezte a zsidó főpapokat és prófétákat, akiktől megtudta, hogy Betlehem az a hely, ahol Krisztusnak, a Messiásnak születnie kell. A bölcsektől ravaszul megtudakolta, hogy mikor jelent meg nekik a csillag, és Betlehembe irányította őket, mivel hogy ott kell megszületnie a Királynak. „-Kérdezősködjetek a gyermek felől, és ha megtaláltátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenvén imádjam őt.” Ezután a mágusok elutaztak. Alig, hogy kiértek Jeruzsálemből, ismét feltűnt ugyanaz a csillag, amit keleten láttak. A csillag vezette őket és megállt a ház fölött, ahol a gyermek volt. Én, Mennyei Atyátok egész útjukon figyelemmel kísértem őket. A ház bejáratához lépcső vezetett. Bekopogtak. József nyitott ajtót, és illendően köszöntötte őket. „Kik vagytok?”- kérdezte. Ők, Gáspár, Menyhért, Boldizsár egyenként bemutatkoztak, elmondták miért jöttek, és hogy egy különös csillag vezérelte ide őket, mert ebben a házban lakik a zsidók Királya, a várva várt Messiás. Nem egyedül jöttek szolgák hozták utánuk ajándékaikat. Ó, Gyermekeim, ha láttátok volna, mekkora hódolattal és alázattal viselkedtek ezek a bölcsek! Tisztes távolságban letérdeltek és onnan imádták az anyja ölében ülő kis Jézust. Mária bátorította őket, hogy jöjjenek közelebb. Engedelmeskedtek, és az isteni Gyermek bájos mosolya és csodálatos fönsége egészen elbűvölte őket. Mindhármuk szívét nagy félelem és hódolat töltötte és egészen leborultak előtte, homlokukat a földhöz érintve. Pogány hitükből egy szempillantás alatt megtértek. Csak akkor mertek felegyenesedni, mikor Legszentebb Leányom felszólította erre őket. Tudjátok, Drága Engesztelőim, ezek a kedves bölcsek nem az eljövendő hódítót imádták a Kisdedben, hanem Emmánuelt, a Szabadítót, az igazi Krisztust. A Szentlélektől fölvilágosítva hisznek Benne és imádják Őt. Leteszik gazdag ajándékaikat a Szűzanya lábaihoz: aranyat, tömjént és mirhát. Ők nem is sejtik, hogy ezek az ajándékok milyen mély értelműek: aranyat ajánlanak föl a jövendő királynak, Jézus Krisztusnak, aki Ég és Föld királya és minden gazdagság Neki jár. Tömjént a főpapnak, aki a keresztség első és legnagyobb főpapja, és mirhát az áldozatnak, aki halálának árán alapítja meg az örök királyságot és főpapságot az emberek közt. Ó, mekkora nagy szeretettel és hálával fogadta mindezt az alig 1 éves kicsi Jézus! Azonnal betért a szívükbe, birtokba vette és soha el nem hagyta őket, bármilyen messze sodorta őket az élet Tőle. Kicsi lábát, kezét nyújtotta nekik, hogy csókolják meg. Közben Hozzám, Atyjához imádkozott, hogy erősítsem meg szívükben friss hitüket, Isten-szeretetüket, és hogy ebben a hitben állhatatosak maradjanak, és bármerre mennek, terjesszék a régóta várt Messiás születésének hírét.

A bölcsek olyan jó érezték magukat a Szent családnál, hogy alig tudtak elszakadni tőlük, mégis el kellett határozniuk, hogy elbúcsúzzanak és hazatérjenek országaikba. A kis Jézus tisztában volt Heródes gonosz terveivel, hogy Őt meg akarja ölni, és ezért ravaszul visszavárja a három mágust, hogy megtudja pontos tartózkodási helyét. Ezért arra kért Engem, az Atyját, hogy akadályozzam meg a király aljas szándékát. Meg is tettem. Egy angyalt küldtem álmukban a bölcseknek, hogy visszafelé kerüljék ki Heródest, más úton térjenek haza. Bizony ez az út sokkal veszélyesebb volt számukra, mint a másik, tele rablókkal és szinte járhatatlan utakkal, de Én az egyetlen igaz Isten átsegítettem őket a nehézségeken. Eleinte várta visszatérésüket Heródes, de ahogy múlt az idő, rá kellett döbbennie, hogy terve nem sikerül. Ezért kiadta a legembertelenebb parancsot, hogy fegyveres katonái lepjék el Betlehemet, és minden 2 éven aluli fiú-gyermeket mészároljanak le. Végignéztem ezt a borzalmat, és ez a nagy emberi gonoszság megrázta atyai Szent Szívemet. Láttam, hogy az egész várost betöltötte az anyák zokogása, hallottam a fölcsukló sírást és jajgatást a frissen ásott sír körül. Ez sok ártatlanul megölt kisgyermek azonnal vértanú és szent lett. Országom fényes kapuját nagyra nyitottam, és egyenként Szent Szívemre ölelve a vértanúknak járó dicsőséges koronát helyeztem a fejükre. Ők azok, akiket ma „aprószentek”-ként tiszteltek, minden év december 28-án.

Mikor a zsarnok, gyilkos Heródes elrendelte ezt az iszonyatot, Józsefnek éjszaka álmában megjelent egy angyal és ezt mondta: „Vedd a gyermeket és anyját, és menekülj velük Egyiptomba.” Azonnal felöltözött és felébresztette az alvó Máriát, aki felfogta és szívében mélyen átérezte a veszélyt, hogy kisfia életéről van szó. Ami csak lehetett összecsomagoltak: élelmiszert, ruhákat, meleg takarókat, ahány zsák csak ráfért a szamarak hátára, azt mind teletömték vigyázva, hogy ne terheljék meg nagyon az állatokat, hogy bírják megtenni a hosszú utat. A bölcsek ajándékait is magukkal vitték. Jézus kedvenc játéka is belekerült a csomagba, egy fából faragott kisbárány. Ha a bölcső nem is fért már a szamár hátára, a kicsi matracát még rákötözték valahogy. Mária fölébresztette mélyen alvó kisfiát, megszoptatta, felöltöztette meleg, puha gyapjúruhájába. Ő maga felvette köpenyét, Jézuskát egy kendőbe burkolta. Felült a szamár hátára a csomagok elé, és József felnyújtotta neki a gyermeket. Elindultak a sötét éjszakába, az Én atyai oltalmamban bízva.

Drága Engesztelő Gyermekeim! Tanításom végéhez értem, és most olyat hallotok Tőlem, amit csak Én, Atyátok láthatok. Hirtelen nagy fényesség támad, mert eltűnik a mennyezet és felülről, az Égből egy ragyogó fénysugár ereszkedik alá, és benne megdicsőült Legszentebb Leányom, karján az 1 éves Szent Fiával. Nem egyedül érkeznek a fényben, hanem bájos, vidám, kicsi 2 éven aluli gyermekek serege kíséri Őket. Hófehér ruhában vannak, fejükön pici aranykorona, csillogó piros rubintokkal kirakva. A Szűzanya most leteszi a földre kisfiát. Sorba állítja a fehérruhás kicsiket. Kezében tart egy mennyei aranykelyhet, tele Jézus Krisztus Szent Vérével. Odatartja a kis Jézus elé, aki belemártja ujjacskáját, és mosolyogva keresztet rajzol vérével az aprószentek homlokára és közben mindegyiket egyenként átöleli, és arcukat megcsókolva így szól: „Köszönöm, Kistestvérem, hogy rövid életed feláldozásával, fájdalmaiddal, félelmeddel és haláloddal lehetővé tetted, hogy Én, a világ Megváltója életben maradhassak, és véghezvihessem Atyám akaratát, az emberiség üdvözítését.” Ezután a vértanúk megfogván egymás kezét kört alkotva körbevesznek benneteket, engesztelőket. Belenyúlnak keblükbe és kicsi szívükből kivesznek egy szép piros rózsát, átadják nektek ajándékba, és közben mondják: „Kedves Testvéreink Jézusban! Úgy fogadjátok el tőlünk e rózsaszálakat, mint az áldozatosság jelképét. Jézus Krisztus mai üzeneteit, mint legtisztább igazságot véssétek örökre szívetekbe és védjétek meg, ha kell, életetek árán is!”

Újra Én szólok hozzátok Mennyei Atyátok. Búcsúzom tőletek, és megáldalak benneteket a szeretet, az áldozatosság és az állhatatosság, a bátorság és igazság lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

ÉGI ÜZENETEK

2013.10.15

Jézus: Jézus élete VI. Menekülés Egyiptomba

Jézus: Drága Engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Jézus Krisztus, a ti Megváltótok és eszközöm, Éva hangján szólok hozzátok. Mindenekelőtt forró szeretetemben végignézek rajtatok és köszöntelek benneteket, akik távolról és közelről eljöttetek, hogy találkozzatok velünk, Égiekkel. Olyan boldog vagyok, mikor látom, hogy csillogó szemekkel, érdeklődve, mély csendben hallgatjátok tanításomat. A mai témánk: Menekülés Egyiptomba. Erről az eseményről édes keveset ír a Biblia. Nincs egyetlen szó se arról, hogy mik voltak ennek a hosszú útnak eseményei, hol telepedett le a Szentcsalád. Csak azt árulja el nektek a Szentírás, hogy Egyiptomban maradtunk egészen Heródes haláláig.

Annál gazdagabb fantáziával őrizték meg a legenda, az apokrit iratok az Én kora gyermekkorom csodákkal tarkított történeteit: a vadállatok egyetlen tekintetemre kezesbáránnyá szelídültek, amerre járok a pálmafák lehajtják ágaikat, hogy köszöntsenek, az egyiptomi bálványok ledőlnek közeledésemre, a megszállottak megszabadulnak jelenlétemkor. A sok csoda felfedi isteni mivoltomat. Ezeket a legendákat az Egyház sohasem szentesítette.

A legrégibb idők hagyományai szerint, amelyek még ma is élnek az egyiptomi kopt egyházban, a mi kis családunk a Matarea forrás mellett pihent meg és kezdetben a régi Kairóban telepedett le, Memphis kapuja közelében. Ezek az ott élő keresztények sok száz évvel ezelőtt egy templomot építettek az Én kisgyermekkori ott tartózkodásom emlékére.

Drága Gyermekeim! A múlt héten ott hagytuk abba életem történetét, hogy legszentebb Anyám és jegyese József egy szamárral megrakodva elindultak velem a sötét éjszakában, egy fáklyával világítva. Körülbelül 500 km-t kellett gyalog megtenniük. Bizony sok keserves, fárasztó napba telt ez az utazás. Körülbelül ilyen messze van Betlehemtől Kairó. Szeretett Anyám hol a szamár hátán ült Velem, hol karjaiban tartva gyalogolt, hogy kímélje az állatot, amely nehéz csomagjainkat hurcolta. Az úton sokat imádkoztak, hálásan dicsőítették Atyámat, amiért megvédett Engem a gyilkos Heródestől. A fárasztó úton többször megpihentünk. Ilyenkor Édesanyám bármilyen éhes és fáradt volt, először Engem megszoptatott és tisztába tett. Milyen nagy felüdülést jelentett ez nekem! Majd elővette otthonról hozott kis ennivalójukat, két részre osztotta, Józsefnek adta a nagyobbik részt. Elmondták ebéd előtti imájukat és ettek. Engem egy puha, vastag takaróra fektetett, arra, amit még a pásztoroktól kaptam. Sietve folytatták útjukat, karjára vett és tovább mentünk. A válla fölött néztem a pálmafákkal díszített tájat. El akartam búcsúzni a fától, amely alatt pihentünk – és képzeljétek csak – ágai meghajoltak Nekem. Mosolyogva integettem neki. Édesanyám azt hitte valami ember tévedt arra, akit köszöntök. Megfordult, és ámulva látta, hogy a fa hajladozik, pedig szélcsend volt. József is csodálkozott a természet hódolatán. Az úton az éjszakák voltak a legkeményebbek. Lement a Nap, hideg volt. Általában Anyámék a puszta hideg földön aludtak, de felváltva. Az egyik mindig őrködött és ölében tartott Engem. Nem mertek a földre tenni, hogy ott aludjak, mert féltek, hogy megfázom. Vadállatok és rablók támadása leselkedett ránk. Ők nem tudták, hogy állandóan nagy fényes angyalok vigyáznak ránk, csak Én láttam Őket.

Ahogy fogyott az út, az élelem is elfogyott. Már se víz, se kenyér nem volt a tarisznyában. Én, aki most is benső beszélgetésben voltam Atyámmal, kértem, küldjön valami segítséget ebben a pusztaságban. Meghallgatott. Isten angyala láthatatlanul egy szalvétába kötözött csomagot tett le eléjük. Ők ezt sem látták, csak Én. –József, hol rejtegetted eddig ezt az ennivalót?

–Nem én tettem ide, talán te, Mária?

Majd csodálkozva felnéztek az égre, és könnyek között köszönték meg Atyám rendkívüli gondoskodását. Ez a csoda a hosszú utazásuk alatt néhányszor megismétlődött. E nélkül éhen haltunk volna.

Időnként ujjongás fogott el Engem, a kisdedet, mert lelkem nem gyermeki volt, hanem isteni. Eszembe jutott, hogy pogányok, bálványimádók közé megyünk, és hogy az Én ott tartózkodásom miatt közülük majd sokan megismerik az egy-Isten-hitet, és megtérnek. Kértem Atyámat, hogy a jövő hittérítőit erősítse meg és bátorítsa, hogy sok pogány lelket megmentsenek. Nemcsak a pusztában gyalogoltunk, hanem lakott területeken is. Józsefben, nevelőatyámban felcsillant a remény, hogy bekopog az idegenek házába és egy kis kenyeret kér. Hiszen mindketten nagyon éhesek voltak. Újra találkozniuk kellett az emberek fösvénységével és kegyetlenségével, mint Betlehemben az Én születésem előtt. Szinte mindenki elutasította őket, szitkozódva, gorombán. Az Én kicsi Szívem nagyon fájt ennyi gonoszság láttán, de felajánlottam szenvedésünket és megaláztatásainkat Atyámnak az irigy és részvétlen gyermekeim bűntől való szabadulásáért. Ott, ahol élelemmel kisegítettek minket, hálát adtam testvéreim nagylelkűségéért, és kértem Atyámat jutalmazza meg őket.

Több ízben előfordult, hogy Egyiptom földjére érve láttam hatalmas fáraó szobrokat és különböző állatszobrokat, melyeket az emberek Istenként imádnak. Ahogy elvonultunk mellettük, utánunk ledőltek a szobrok és darabokra törtek. Atyám ezzel megmutatta a bálványimádó népnek, hogy nem jó úton jár. Megérkeztünk az idegen városba, és nem volt hová lehajtani a fejünket. Nevelőatyám bárhová bekopogott, elutasították. Végre hosszas próbálkozás után rátaláltak egy üres kunyhóra. Ajtaja nem volt, ablakai betörve, egy szál bútor se volt benne, nem lakott senki se ott. Ennél még a barlang istálló is jobb volt. Mégis beköltöztünk. Mikor beléptünk e kicsi házba, József és Mária azonnal letérdeltek a szoba földjére és leborulva dicsérték Atyámat, hogy van fedél a fejük fölött. Beesteledett. Anyám nagy gyönyörűséggel megszoptatott és ágy híján ők a földre feküdtek, Engem Édesanyám a szívére fektetett, hogy meg ne fázzak.

Drága Engesztelőim! Ez a szegény viskó maga volt a Mennyország, de legalábbis a Paradicsom. Ugyanis rajtunk kívül sok angyal lakott benne. Atyám küldte őket, hogy nagy szegénységemben dicsőítsenek és tiszteljenek Engem. Csodálkoztak a nagy szegénységen, amit Én, Ég és Föld Ura választottam magamnak.

Semmi ennivalónk nem volt, Anyámék nagyon éhesen feküdtek le. A reggeli ima után József járta a házakat, hogy alamizsnát kolduljon. Mindenhonnan elzavarták. Végre megszánta egy jószívű asszony, szelt két vastag szelet kenyeret és egy edénybe tejet töltött. Ez a teremtés néhány alkalommal meglátogatott minket a viskóba, és mindig hozott valamit: kenyeret, gyümölcsöt, tejet. Kicsi gyermeki szívem tele lett hálával és megsimogattam jótevőnk arcát. Elpanaszkodta, hogy azért jár bottal, mert a térde pár éve nagyon fáj. Édesanyámhoz bensőleg így szóltam: -Állíts le eléje a földre, hogy ráhelyezzem kicsi kezemet a térdére. Búcsúzásnál, mikor lépni akart, csodálkozva kiáltott fel: -Mi történt? Nem fáj a lábam. Letérdelt előttem, karjába vett, szívéhez szorított és kérdezte: -Ki vagy te, kicsi gyermek? Meggyógyítottál. Attól kezdve gyakrabban jött hozzánk, és ajándékaival próbálta meghálálni segítségemet. Összebarátkozott Édesanyámmal. Megtudta, hogy szépen tud kézimunkázni. Hozott neki hozzá való anyagokat. Drága Anyám keze alól egyre szebb terítők, kendők hímzett fátylak kerültek ki. Ez a jóságos asszony elvitte a munkáit a piacra és eladta neki. Már volt egy kis pénze a családunknak élelemre. Józsefnek ugyanez az asszony ácsmunkákat szerzett. Megélhetésünk nagyon szerényen, de beindult. Józsefnek lassan sikerült annyi faanyagot venni, hogy készített 2 ágyat, és nekem egy bölcsőt faragott. Rendbehozta az ajtót és az ablakot. Nem győzték sok-sok imával megköszönni Atyámnak a jólelkű asszonyt. Mária elhatározta, hogy ezt a bálványimádó, pogány, de jószándékú lelket megmenti a pokoltól. Elkezdett az igazi Istenről beszélni neki. Ámulva hallgatta, és e tanítás mélyen megérintette a lelkét. Másnap elhozta a legjobb barátnőjét, aztán még egyet és egyre többet. Ott ültek körülötte, és amit hallottak, az megragadta a lelküket. Kisgyermekeket is hoztak magukkal. Ó, de boldog voltam, Engesztelőim! Hiszen erre vártam itt Egyiptomban, hogy mentsem a szegény pogányok lelkét. Édesanyám volt rá az eszközöm. Akiket Ő tanított, azok továbbadták az egy-Isten-hitet másoknak, így terjedt a hit egyre szélesebb körben. A vezető, gazdag emberek felfigyeltek rá, és felkutatták, honnan indul ki ez a „zavarkeltés”. Így aztán üldözésben és zaklatásban is volt része az áldott, szelíd és bátor Édesanyámnak.

Évek teltek el, és Én növekedtem az emberek előtt testben és bölcsességben. Megtanultam járni, folyékonyan beszéltem, térdenállva imádkoztam. Első szavaimmal Atyámhoz szállt dicsőítésem, azután Szűzanyámhoz és nevelőapámhoz intéztem köszöntő szavakat velem való fáradozásaikért. Egyiptomban tartózkodásom mély élménye szomorúsággal töltött el. Láttam, hogy a romlott, gyilkos Heródes megátalkodott lélekkel halt meg. Egy pillanatra se bánta meg a sok ártatlan csecsemő lemészárlását, és a pokol mélységébe zuhant. Nagy fájdalom Nekem, hogy az emberek üdvösségéért jöttem e világra, és mégis látnom kell, hogy sokan elkárhoznak.

Elérkezett a napja annak, hogy Atyám Józsefhez angyalt küldött azzal az üzenettel, hogy családjával visszatérhet hazájába, mert meghalt a tömeggyilkos Heródes, már nem fenyeget veszély, Engem, a Messiást.

Ennyit szerettem volna mondani nektek száműzetésünkről és Egyiptomban tartózkodásunkról. Közben végig itt állt mellettem Atyám és a Szentlélek Úristen emberalakban, fehér ruhában, glóriával körülvéve. Mennyei Atyátok egy szép nagy vekni kenyeret és egy vízzel teli üveget tart a kezében. Így szól hozzátok: Drága Engesztelő Kicsinyeim! Hallottátok, hogyan mentettem meg az éhhaláltól a Szentcsaládot? A közelgő megpróbáltatások a jövőben komoly éhínséget vonnak majd maguk után. De ne féljetek! Bármily kevés tartalékot tudtok félretenni, Én ha szükségetek lesz rá, megsokasítom. De csak akkor, ha nem tagadtok meg Engem, és hűségesen kitartotok Jézus Krisztus igaz üzenetei és a Szentségek mellett. Amint látjátok lelki szemeitekkel, az Én atyai kezeim kifogyhatatlanok ételből és italból. Én táplállak majd benneteket.

És most a Szentlélek nyitja ajkait szólásra: Mária és József nem féltek a hosszú, veszélyes úttól. Gyermeki hitet öntöttem lelkükbe, érezték, hogy semmi baj nem történhet, mert a Magasságbeli oltalma alatt állnak. Ígérem nektek, hogy a Nagyfigyelmeztetés alatt egészen megváltoztatlak benneteket. Eltörlök belőletek minden aggodalmat, félelmet, és akkora bátorsággal, elszántsággal, hittel és forró Isten-szeretettel ajándékozlak meg titeket, hogy nem fogtok magatokra ismerni. Ennek egyetlen feltétele van, hogy ne hallgassatok ellenségem hamis, alázatba és toleranciába burkolt ígéreteire, hanem szilárdan tartsátok be a tízparancsolatot, higgyetek az Egyház tiszta hagyományaiban, még akkor is, ha maradinak, ellenségnek, eretneknek, szektásoknak bélyegeznek meg, és rejtőzésre kényszerítenek. Már most előre megerősítést hoztam. Nyissátok ki kicsi szívetek ajtaját! Tenyeremen magasan lobogó Szeretetlángomat nyújtom felétek, melyből egyenként mindegyiketek szívébe 3 fénycsóvát küldök: a feltétel nélküli hit fényét, az állhatatosság fényét, és a bátorság fényét.

Újra Én állok előttetek, a ti Jézusotok. Búcsúzom tőletek, köszönöm figyelmeteket. Mindhárman felemeljük áldást osztó jobb kezünket, és nagy szeretetünkben megáldunk benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

ÉGI ÜZENETEK

2013.10.22 Szentlélek:

Jézus élete VII. Názáreti évek

Szentlélek: Drága Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok a Szentlélek Isten, és eszközömön, Éván keresztül szólok hozzátok. Kezemben tüzes szeretetlángom lobog, nyissátok ki szívetek ajtaját, mert mindannyiótoknak egy fényes lángcsóvát küldök. Ez a láng, ha befogadjátok, megnöveli bennetek a gyermek-Jézus iránti hódolatotokat és szereteteteket. Szent Szívemből köszöntelek benneteket, kik fáradságot és anyagi kiadásokat nem tekintve eljöttetek a messzeségből, és titeket, Kicsinyeim, akik minden kedden itt vagytok, hogy befogadjátok tanításainkat, és mentsétek a lelkeket.

Ma Jézus Krisztus gyermekkoráról, a názáreti évekről lesz szó. Csak Máté és Lukács evangéliumában olvashattok röviden erről a hosszú időszakról. Máté így szól: „Amikor Heródes meghalt, megjelent Egyiptomban álmában Józsefnek az Úr angyala, és így szólt hozzá: -Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját, és menj Izrael földjére, mert meghaltak, akik a gyermek életére törtek.”(Máté 1, 19-20) József erre az álomra hallgatva, át is lépte az egyiptomi határt családjával, de mikor meghallotta, hogy Archelaus, Júdea új királya tovább folytatja atyjának, Heródesnek zsarnoki politikáját, jobbnak találta Júdea helyett az attól északra fekvő Galileába menni. Ott Heródes másik fia, Antipas uralkodott, jóval szelídebb, humánusabb fejedelem volt. A Szentcsalád így Názáretben telepedett le. Lukács evangélista így szól nektek a kis Jézusról: „A gyermek pedig nőtt és erősödött, bölcsesség töltötte be, és az Isten kegyelme volt rajta.” (Lukács 2,40)

Az isteni gyermek názáreti éveire két egyszerű szó volt a jellemző: növekedett és engedelmes volt. Testileg éppen úgy fejlődött, mint kortársai, szomszédai, és az utcabeli többi gyermek. Évről-évre a korának megfelelő értelmet, erényeket, kedvességet és erőt mutatta. Isteni bölcsességét, teljes tudását mélyen elrejtette magában. Ideális, engedelmes kisfiú volt, a rossz semmiféle formában nem fért hozzá, szüleinek mindig szót fogadott. Egy-két kedves történetet elmesélek nektek, hogy közelebb vigyem szívetekhez Őt. Ezeket a történeteket hiába keresitek a Szentírásban. Vagy szájhagyományként maradt fenn, vagy Én mesélem el eszközeimnek, mint valóságos eseteket a régmúltból.

Jézus 5-6 éves lehetett, mikor gyakran átment játszani a szomszédba. Ott lakott egy nála egy évvel fiatalabb kis barátja, Simon és annak még kisebb húga, Mária. Az udvarban lévő homokból várat építettek. Kis lapátokkal alagutat fúrtak a várba, egymással szembe térdelt a két fiú, addig dolgoztak, míg át lehetett látni a lyukon. A kislány, aki csak 3 éves volt, nagy boldogan felállt a vár tetejére, amely azonnal összeomlott. Simon nagy haragra gerjedt és a kislapáttal nagyot ütött Mária lábacskájára. Mér vérzett is egy kicsit, és a fájdalomtól nagy sírásba tört ki. Jézus kivette barátja kezéből a lapátot és szelíden így szólt: „Simon! Ő még kicsi, nem tudja, hogy a homok ilyen gyenge, puha anyag. Nem akart rosszat. Hajolj le és csókold meg a megsebzett kis lábát.” Erre a kislány megvigasztalódott és Jézus így bíztatta: „Kérj Simontól bocsánatot, és öleld meg. A két kis testvér összeölelkezett és szent volt a béke. Új vár készült, amit már nem rontott szét Mária.

Egy alkalommal, mikor Simon Jézuséknál játszott, agyagból galambokat készítettek. Amelyik elkészült, azt odatették száradni a napra, a ház fala mellé. Volt az utcában egy náluk pár évvel nagyobb, rosszindulatú fiú, aki már sokat bosszantotta, bántotta őket. Nem is sejtették, hogy ma is baj lesz vele. Mikor a 15. agyaggalamb is elkészült, bementek kezet mosni a konyhába. Mária délutáni kézimunkázással volt elfoglalva, de felállt és nagy kedvességgel a fiúk felé fordult: „Bizonyára megéheztetek a nagy munkában. Üljetek asztalhoz, szelek nektek ebből a puha, friss kenyérből, délelőtt sütöttem. Tessék, itt a tej hozzá.” Rövid ima után elfogyasztották az uzsonnát. Már szaladtak is ki az udvarra, de ámulva tapasztalták, hogy valaki széttaposta az agyaggalambokat. Simon sírva fakadt. Jézus kifutott az utcára és látta a sarkon befordulni Jakabot, az ismerős goromba fiút. Letörölte a kis Simon könnyeit és így vigasztalta: „Nézd, csak! Új galambokat csinálok neked és ezekre majd vigyázunk.” Hamarosan elkészült az új madársorozat, ott száradtak a napon. Rövid idő leforgása alatt visszajött a gonosz Jakab, kezében egy vastag bottal. Hangosan kacagva az agyaggalambok felé szaladt. De a kis Jézus hirtelen ennyit mondott: „Madárkáim, hess!” És a játékmadarak megelevenedtek és elröpültek. A rossz gyerek elkerekedett szemekkel, tátott szájjal nézett utánuk és szégyenkezve elkullogott. Simon átölelte kis barátját, és megköszönte a segítségét.

Jézus nemcsak engedelmes volt, hanem segítőkész is. Ott volt a főzésnél Édesanyja mellett és kézre adta az edényeket, szitálta a lisztet, ebéd előtt megterítette az asztalt, megtanult mosogatni, söprögetni, port törölgetni. Ha Mária Józsefhez küldte a műhelyébe, boldogan szaladt. Már 3-4 éves korában a famunka minden fogása a kisujjában volt, de örömet akart szerezni nevelőatyjának és ezt nem árulta el. Hagyta, hogy ő tanítsa meg minden mozdulatra. Alig volt 4 éves, mikor Édesanyja születésnapjára ajándékot készített. Egy zsámolyt a lába alá, mikor leül kézimunkázni. József minden hozzávalót odatett eléje és egy kicsit besegített neki. Már majdnem kész volt vele, mikor Mária benyitott a műhelybe. Ebédelni hívta őket. Gyorsan lekapta magáról kicsi köténykéjét, hogy anyja észre ne vegye a meglepetést. Mekkora öröm volt, mikor eljött a pillanat, hogy első önálló munkáját, mint születésnapi ajándékot édes gyermeki mosolya kíséretében átnyújtotta. Mária könnyes szemmel zárta karjaiba ügyes kisfiát.

Már nagyobbacska volt, mikor atya mellett ácsolt magának egy méretben hozzáillő kicsi keresztet. Józsefet megkérte, vegyen méretet testhosszáról, kitárt karjairól. Csak akkor vette észre nevelőatyja, hogy mire kellenek a méretek, mikor már ácsolta össze kisfia a fadarabokat. Mikor kész volt vele, felemelte a földről, elégedetten nézte, szeretettel megcsókolta és beszaladt vele a szobájába. József mélyen elszomorodott és futott a konyhába Máriához: „Gyere gyorsan, nézd, mit tesz a Fiad.” Benyitottak és akkora már ott feküdt a kicsi kereszt a földön és rajta kinyújtózkodva, kitárt karokkal a 9 éves kis Jézus. Szótlanul álltak szegény szülők, a szomorúságtól és a meghatottságtól egy darabig szólni se tudtak. Majd Mária törte meg a csendet: „Gyermekem, mit művelsz itt?” -közben folyt a könnye. Jegyese gyöngéden átölelte a vállát. Jézus felállt, nagyon komoly volt és ezt mondta: „Meg akartam próbálni, milyen érzés lesz, majd nagy koromban, mikor keresztre feszítenek. Ne aggódjatok, még soká lesz!” Azután mindkettőjüket szeretettel átölelte.

Drága engesztelő Gyermekeim! A kis Jézus tanulásáról és imádkozásáról is szeretnék néhány szót szólni. Míg a mai korban nyilvános iskolákban tanulnak a gyermekek 6 éves koruktól 18 éves korukig, addig Jézus idejében a zsidó gyermekeknek nem volt iskolájuk, ahová járjanak. A nevelés, a tanítás a szülői házban és a zsinagógában történt. Otthon az anya és apa oktatja, a zsinagógában a Tórát tanulja, a műhelyben pedig, a mesterségére készítik. A zsidók házi nevelése kizárólag vallásos és nemzeti volt: csakis a Törvényre, az erkölcsre és a történelemre vonatkozott. A cél az volt, hogy a gyermekekbe belevésődjön a parancsok tisztelte és a hazafiság, a nemzet szeretete. Gyermekeim! Csak olvassátok a Szentírásban a „Példabeszédek”-ben a buzdításokat, melyekben Isten bölcsessége tanítja a gyermeket, hogy hallgassa meg apja oktatásait, és ne vesse meg anyja tanítását.

A názáreti szülői ház volt Jézus igazi iskolája. Atyjától, anyjától tanulta meg olvasni az Írást, az ő szájukból hallotta a Törvény parancsait és népének történetét. Már 6 éves korában folyékonyan olvasott. Nevelőatyja gyakran elvitte a zsinagógába, ahol sokat imádkozott és elmélkedett Isten igéin, amelyek jóformán csak Vele foglalkoztak, s amelyeknek rejtett értelmét egykor majd Ő fogja megmagyarázni. A zsinagógában ülve, ölében a szent tekercsek, olvashatta az Írásban saját sorsát, melyet már régen előre megjósoltak a próféták. Jézus mindig tisztán és világosan hallotta Isten szavát. Ez a hang volt soha el nem apadó örök forrása a benne rejlő bölcsességnek és tudománynak: ez volt az Ő sajátos lángesze.

A 12. év határkő volt Jézus gyermekkorában, ezért ezt új fejezetként tanítjuk nektek a következő alkalommal.

Míg, Én, a Szentlélek ezeket a záró szavakat mondtam, a Mennyei Atya elhatározta, hogy egy szép misztikus ajándékkal lep meg benneteket. Nyissátok ki lelki szemeiteket, és közben hunyjátok be testi szemeteket. Eltűnik a mennyezet, és a ragyogó kék égből egy fehéren világító fényes nagy gömb ereszkedik le. Kinyílik rajta egy ajtó, és kilép rajta Mennyei Édesanyátok, az Üdvösség Anyja, majd az 5 éves kis Jézus és utoljára Szent József. Szembefordulna veletek, a kicsi középen áll. A kis Jézus szeméből könny pereg és nagyon szomorú. Édesanyja látja, és megkérdezi: „Miért sírsz, Kisfiam? Nézd, testvéreid, az engesztelők hogy örülnek Neked!” „Édesanyám, siratom a mai családokat és a mai gyermekeket. Emlékezz, mi milyen szeretetben, boldogságban, békében éltünk itt a földön. A mai családok között alig van hasonló. Rohanás, pénzhajhászás, idegeskedés, türelmetlenség, veszekedés, verekedés, házasságtörés, válás lépten-nyomon. A gyermekek ilyen szörnyű környezetben nevelkednek hit nélkül, Isten nélkül, szeretet nélkül. A bűnös környezet, a sok rossz példa következtében a mai gyermekek többsége már nem olyan ártatlan, mint Én és kortársaink voltunk valamikor itt a földön. Már az 5-6 éves kicsik szívét megtámadja az irigység, a hazugság, a paráznaság, a gorombaság, a trágárság, a hitetlenség gyíkocskája, és ahogy növekszik, úgy halad egyenesen a pokol felé vezető úton.”

Nézzétek, mi történik! Szent József hóna alatt fogva magasra emeli a kis Jézust, aki két kis karját kitárja, és ezt kéri tőletek: „Kistestvéreim! Segítsetek! Imádkozzatok a családok békéjéért, a válások megszűnéséért és a gyermekek buzgó hitre neveléséért. Böjtjeiteket és egyéb áldozataitokat ajánljátok fel értük. Most pedig mondjatok el egy tizedet mellette álló Édesanyámnak a „Szeretetláng” rózsafüzérből!”

Újra Én szólok, a Szentlélek. Míg mondtátok ezeket a fohászokat felszáradtak a Kis Jézus könnyei, mosolyog, mert a rózsafüzér minden egyes szeméből kicsi fényes szív formájában szeretet áradt a családok és a gyermekek iránt a Szűzanya Szent Szívébe. Ezeket a fény szíveket odaadta Szent Fiának, aki kegyelemként szétosztotta a rászoruló családok és gyermekek között. Köszönjük a segítségeteket. Megáldalak benneteket az együttérzés kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

ÉGI ÜZENETEK

2013.10.29

Szűzanya: Jézus élete VIII. A 12 éves Jézus

Szűzanya: Drága Engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Mennyei Édesanyátok, eszközömön keresztül szólok hozzátok. Ma a 12 éves Jézusról szeretnék beszélni nektek. Erre Én vagyok a legalkalmasabb, az Édesanyja, mert előttem cseperedett fel, életének minden mozzanatát és lelkének minden apró rezdülését közvetlen közelről tapasztalhattam.

A 12. év ünnepélyes határkő minden fiatal izraelita életében. Ettől kezdve férfinak tekintik, felszabadul a gyámság alól, tagja Izrael közösségének. A vallásos szertartások alatt homlokán és karjain viseli az imaszíjakat, meg kell tartania a böjtöket és nagy ünnepeken, a pászka és a sátorok ünnepén köteles Jeruzsálembe zarándokolni. Így mikor Szent Fiam betöltötte a 12. évét, Józseffel elvittük a názáreti zsinagógába, ahol fölvették a hit-községbe és megkapta Ő is az imaszíjakat.

Elérkezett a pászka ünnepe, és mint minden jámbor zsidó család, mi is elindultunk Jeruzsálembe. Ennek az ünnepnek az alkalmával zsúfolásig tele volt karavánokkal a városba vezető út. Mielőtt kiléptünk názáreti házunkból, Fiam letérdelt előttem és nevelőatyja előtt a földre és a Mennyei Atya áldását kérte utunkra. Mi is ezt tettük. Végig kettőnk között lépdelt, mert tudta, hogy József és Én egyaránt nagyon örülünk testi közelségének. Mi ketten abból a célból mentünk Jeruzsálembe, hogy eleget tegyünk az előírásoknak és imádjuk a Magasságbelit. Jézusnak magasabb rendű célja volt ezzel az úttal: hogy kinyilatkoztassa Atyja irgalmasságát, és a világgal tudassa eljövetelét. Útközben benső szavakkal arról beszélgetett Istennel, hogy a templomban ezt a célját hogyan fogja megvalósítani. Amerre mentünk, mindenfelé jobb kezét felemelve megáldotta a réteket, a termőföldeket, a legelésző állatokat, a falvakat a benne lakókkal együtt. Kérte az Atyát, hogy termékenyítse meg a vidéket, amit megáldott. Menetközben az emberekre, akik körülöttünk jöttek, mély hatást gyakorolt a 12 éves Szent Fiam személye, mert szépség, báj és szeretet sugárzott belőle. Nem egy asszony odalépett hozzám, és így szólított meg: „Boldog lehetsz, hogy ilyen fiad van!” Viszont egyesek – akik súlyos bűn állapotában voltak – nem merték szemüket Jézusra emelni, lelkiismeretfurdalást éreztek, és mélyen megrendültek.

Megérkeztünk, és beléptünk a templomba. Mindhárman leborultunk, homlokunkat a templom kövéhez érintve, és szívünk mélyéből köszöntöttük és dicsőítettük a Mindenhatót. Körülnéztünk és láttuk, hogy a templom környékét, oszlopcsarnokait és udvarait elözönlötte az ájtatos tömeg. A papok bemutatták az áldozatokat, a tanítók, a farizeusok és írástudók vitatkoztak a törvényről, magyarázták a parancsokat. Azért voltak a viták, mert Jeruzsálemnek, mint az akkori hittudomány székhelyének 2 féle iskolája volt: a Hillel és a Sammai iskola. A Hilleré mérsékeltebb volt, mert a törvény erkölcsi oldalát hangsúlyozta, nem annyira a szertartásokat. A Sammai iskola keményebb volt, szigorúbb, a mózesi törvényeket megnehezítette.

Mikor befejeztük imáinkat, felajánlásainkat, a többi názáreti zarándokkal együtt elhagytuk a templomot és elindultunk hazafelé. Fiam most nem közöttünk jött, hanem a többi fiatallal együtt. Este megdöbbenve tapasztaltuk, hogy elveszett. Az első állomáshelyen végigjártuk a pihenő embereket, kérdezgettük nem láttak-e egy 12 éves fiút. Próbáltunk személyleírást adni róla, de senki nem tudott segíteni. Három napig bolyongtunk rettegve, aggódva, de sehol nem találtuk, enni, aludni se tudtunk. Rémes képek tárultak anyai szemem elé: talán rossz emberek megtámadták, megragadták és valami erőszakot követtek el rajta? Talán ravaszul elcsalták hazug ígéretekkel és követte őket? Vagy gyilkosok kezébe került? Egy ember azt javasolta, forduljunk vissza Jeruzsálembe, talán lassabban jött és lemaradt vagy eltévedt, hiszen még gyermek. Elfogadtuk a tanácsát. Visszamentünk a városba, a templomhoz. Átkutattuk a templomudvar minden zegét-zugát. Minden oszlop mögé benéztünk, nem áll-e ott. Sírva kiáltoztuk: Jézus, Jézuskám, hol vagy? Bentről hangok szűrődtek ki. Mintha gyermekhang is vegyült volna bele. Zaklatott szívvel, reménykedve benyitottunk. Láttuk, hogy tudósok, farizeusok, papok egy oszlop közelében szorosan egymás mellett körben állnak, és kihallatszik közülük a mi Fiunk gyermekhangja. Odafutottam, két kezemmel rést csináltam az embergyűrűn, és láttam Jézust, ahogy egy törött oszlop alján áll, és fennkölt szavakkal, bölcsen, hatalommal eltelve magyarázta az írást az álmélkodó papoknak. Azonnal odaléptem hozzá, miközben ömlött a könnyem: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Lásd, apád és én szomorúan kerestünk. Ezt felelte: Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell fáradoznom?”

Kedves Engesztelő Gyermekeim, akkor én még nem tudtam azt, amit most, hogy már a Jeruzsálembe haladó úton Ő benső beszélgetéssel megkérdezte Atyjától, hogyan kerítsen sort arra, hogy kinyilatkoztassa az Ő atyai könyörületességét és a saját Messiási eljövetelét. Akkor utasította Őt a Mennyei Atya, hogy hazamenetel közben szakadjon el tőlünk, szüleitől és a zarándokoktól. Így lesz alkalma a tanításra. Én, Mennyei Édesanyátok elnyert dicsőségemből visszatekintve már tisztán látom Jézus beszélgetését a doktorokkal. Valamennyien feszült figyelemmel hallgatták, bölcs szavai megragadták őket. Elmondta nekik, hogy a Messiás már eljött a világba, már él, hogy megmentse az emberiséget. Ezek a tudós papok azt még elhitték valahogy, hogy már megszületett a várva várt Messiás, de amit a gyermek sejtetett velük, hogy íme Ő az, ezt már gőgjük nem tudta befogadni. Még hogy egy egyszerű ács fia, egy ilyen jelentéktelen, alacsony származású fiú legyen a zsidó nép megmentője, vezére, királya, szabadítója? Azt már nem! Pedig értelmükkel felismerték a bölcs, különös gyermek kinyilatkoztatásait, de szívükbe nem tudták befogadni. Keménységük nagy fájdalmat okozott Jézusnak.

Drága kicsi Fiam e 3 nap alatt, ameddig mi kerestük, megismerhette az éhezést és fázást. Egész nap a templomban tanított, estefelé összebarátkozott szegény kis koldusgyerekekkel és próbált alamizsnát kérni a járókelőktől. Egyszer-egyszer kapott valami kis ételt, de azonnal szétosztotta a szegénygyerekek között. Az éjszakát szabad ég alatt töltötte, még pokróca se volt, hogy betakarózhasson. Nappal a templomban állt tovább tanítva a tudós papokat. Milyen kegyetlenek voltak! Egyiküknek se jutott eszébe, hogy ezt a szegény, éhező gyermeket éjszakára befogadja. Így telt el a három nap és két éjszaka. Mikor rátaláltunk és hazavittük, egy szóval se panaszkodott nekünk. Hogy milyen keservesen telt el ez a pár nap, azt a Mennyben tudtam meg. Hogy nem engedetlenség volt részéről, hogy elszökött tőlünk, azt még a válaszából megsejtettem, hogy „Atyám dolgaiban kell lennem.” Emlékeztetett minket arra, hogy Ő elsősorban a Mennyei Atya Fia és csak utána az Én gyermekem. Ez a válasz nektek is szól, drága Engesztelőim. Számotokra az legyen az első és legfontosabb, amire Isten meghívott benneteket, mert Ő a ti Atyátok, az Ő dolgaiban kell lennetek. Titeket, Kicsinyeim azzal a felemelő feladattal bízott meg, hogy mentsétek a lelkeket, a közömbös, hitetlen és bűnökben megátalkodott felebarátaitokat, és segítsetek a tisztítóhelyen szenvedőknek imáitokkal, böjtjeitekkel, áldozataitokkal, önmegtagadásaitokkal.

Kedves Gyermekeim! Próbáljátok átérezni azt a három rendkívül nehéz napot, amiben részem volt, mikor elveszítettem 12 éves Szent Fiamat. Semmit nem tudtam róla. Rám bízta a Mennyei Atya, hogy szüljem meg, neveljem fel, és ha valami baja lesz, ha nem találom meg, hogyan álljak meg Előtte? Éles tőrként hasított a szívembe, hogy talán már sosem láthatom. Ti, imádságos lelkületű, buzgó Kincseim, valami hasonlót érezhettek, mikor Isten lelki szárazságot bocsát rátok. Úgy élitek ezt meg, hogy ti is elvesztettétek Jézusotokat. Nem tapasztaljátok a szeretetét, mint máskor. Ilyenkor a ti szívetek szeretetlángja is kialszik Iránta. Eltűnik az áhítat, az öröm imádkozásotokból. Viszont hasonló boldogságot éreztek az enyéméhez – ahhoz, mikor a Jeruzsálemi templomban megpillantottam Jézusomat – ha Isten véget vet lelketekben ennek a sivár állapotnak, és újra rátaláltok Szent Fiamra, szívetek Királyára.

Most pedig, drága Kincseim, olyan dolog történik, amit csak Én, Édesanyátok láthatok. A Mennyei Atya az Égből küld nektek egy kedves ajándékot. Egy hatalmas, ember-méretű Szentostya ereszkedik alá, és megáll előttetek a földön. Ti, akik szentmisére jártok, nem egyszer tapasztalhattátok, hogy a nagy Oltáriszentség felületén valami kidombordó kép látható: pl. a jászolos kis Jézus, a feltámadt Jézus, vagy egy feszület. Ezen az óriási Szentostyán a 12 éves gyermek Jézus látható fehéren, az Ostya anyagából. Hirtelen elkezd színesedni, megelevenedik, és kilép elétek. Gyönyörű, szőke fiú, haja göndör fürtökben eltakarja a fülét, kreol bőréből, piros arcából kivilágítanak ragyogó kék szemei. Arcának finom, nemes vonásai, bájos mosolya egészen elbűvölő. Mivel a Szentostyában teljes isteni dicsőségében van jelen, most is gazdagon ontja magából a fényt. Először Felém fordul, nagy szeretettel átölel és így szól hozzám: „Forrón szeretett Édesanyám! Köszönöm, hogy ilyen hitelesen és alapos részletességgel bemutattál Engem, mint 12 éves Jézust kistestvéreimnek. Ezzel a tanítással befejezted előttük gyermekkorom történetét.” Egy gyermeki csókot ad arcomra, és újra veletek szemben áll. Térdig érő, hófehér ruha van rajta, és egy aranyöv fogja össze a redőit. Nyakában egy hosszú láncon aranykereszt feszülettel. Így szólít meg titeket: „Drága engesztelő Kistestvéreim! Nem véletlenül érkeztem Szentostyába rejtőzve közétek. Fel akarom hívni figyelmeteket a veszélyre, ami a közeljövőben fenyegeti Testemet és Véremet. Valóságos Jelenlétemet a templomokban hamarosan megszüntetik. Meg akarják akadályozni, hogy tápláljalak benneteket és erősítselek titeket a megpróbáltatások idejére. De ne féljetek! Mi, a Szentháromság tagjai ott fenn a Mennyben tervezgetjük nektek a szentáldozás lehetőségét. Terveinket e tanításban nyilvánosan nem fedhetjük fel előttetek, de titkunkat meg fogjuk osztani legbátrabb, és legbuzgóbb felszentelt fiainkkal és igaz, választott prófétáinkkal. Mint ahogy földi egyházam megtisztul, de nem vész el, fennmarad az utolsó napig, ugyanúgy az Eucharisztia is élő valóságként, mint megtestesült Ige élni fog köztetek eledelként és italként a világ végéig.” A 12 éves Fiam leveszi nyakából a keresztet, melyen megelevenedik szenvedő Teste. Közétek megy, és egyenként mindnyájatokkal megcsókoltatja. Közben ezt mondja: „Megérintem ajkatokat, hogy szenvedésemről mindenkinek beszéljetek, aki befogadja.”

Én, Édesanyátok egy áldással búcsúzom az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

2013. október 1. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

Drága gyermekeim! Ne higgyetek azoknak, akik félre akarnak titeket vezetni valóságos jelenlétemet illetően az Oltáriszentségben! Én ugyanaz vagyok tegnap, ma és mindörökké. Az Evangéliumban mondott szavaim örök érvényűek. Az utolsó vacsorán a kenyérre ezt mondtam: ez az Én Testem. A borra: ez az Én Vérem. Az Én testem valóban étel, és az Én Vérem valóban ital. Aki eszi az Én Testemet, és issza az Én Véremet, az Bennem marad, és Én őbenne. Aki hittel, és tiszta lélekkel fogad Engem a szívébe, annak örök élete van. Most meg fogják változtatni a Szentmisét. Nem lesz átváltoztatás. A kenyér és a bor csupán jelképpé alacsonyodik. Elhitetik a néppel, hogy nem lehet az Én Testem a kenyér, és az Én Vérem a bor. Ezek csupán megemlékezésül szolgálnak az utolsó vacsorára. Ne higgyetek nekik! Menjetek el onnan, ahol ezt a tévtanítást hirdetik! Ragaszkodjatok Hozzám, az Evangélium tanításához! Én majd indítalak benneteket, és találtok majd felszentelt papot, aki a rejtekben bemutatja nektek az igazi Szentmisét, amelyben Én valóságosan jelen vagyok. Nekem nem szabhat határt senki. Ezt az eretnekséget azért engedem meg, hogy teljesüljön Dániel próféta szava: Eltörlik a mindennapi áldozatot, és a helyébe teszik a kárhozatos undokságot, ami maga a kígyó, a sátán, ami felmászott a keresztre, hogy magát Helyettem imádtassa. Mindez azért fog megtörténni, hogy megrostáljak mindenkit. Külön válasszam a hűségeseket, akik követnek Engem, a hűtlenektől, akik képmutatók, és a sátánt imádják.

Gyermekeim! Éljetek szüntelen készenlétben, és kérjétek magatokra a Szentlelket! Ő elvezet titeket a teljes igazságra. Újra mondom: Ne higgyetek a csalóknak! Csak az Evangéliumban higgyetek mindenkor! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: 1 János 2, 14. „Isten tanítása” 1 Péter 4, 17. „…itt van az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Isten háza népén.” Jézus: „A keresztényüldözés előestéjén álltok.”

Jézus folytatja: „Drága gyermekeim! Készüljetek, mert olyan hirtelen jön, mint derült égből villámcsapás. Már minden elő van készítve. Hamarosan fellép az Antikrisztus. Rémuralma nem tart sokáig, de nagy próbatétel lesz minden keresztény számára. Készüljetek! A hiteteket soha ne adjátok fel! Imádkozzatok! Imádkozzatok! Imádkozzatok! Legyetek szikla szilárdak tanításaim megtartásában! Akkor nincs mitől félnetek. Én Mindenható vagyok. Bevezetlek titeket Atyám országába. Akik üldözni fognak titeket, és a fenevadat szolgálják, soha nem láthatják meg dicsőségemet. Örökre ki lesznek zárva a szeretet és a béke országából. Ti, akik hűségesen kitartotok Mellettem mindhalálig, örökké örvendezni fogtok az Én dicsőségemben, amelyet úgy hullatok rátok, mint nyári záport. Ezért készüljetek, mert nagyon komor idők jönnek. Üldözni fogják az igaz Egyházat, és kényszeríteni fognak benneteket, hogy a fenevadat, a sátánt imádjátok. Ne féljetek tőlük és fenyegetéseiktől! Tartsatok ki Mellettem mindhalálig, életetek feláldozása, véretek kiontása árán is! Országomban olyan dicsőségben részesítelek benneteket, amely a legmerészebb álmaitokat is felülmúlja. Uralkodni fogtok Velem mindörökké. Higgyetek Bennem, és váltsátok tettekre szavaimat! Én, megerősítelek benneteket. Egyikőtöket sem próbállak erőtökön felül. Szeressetek viszont Engem! Ezer Sebtől vérző drága Szent Testemet lássátok mindig magatok előtt a keresztfán, hogy mennyit szenvedtem értetek! Belőlem erő árad, és sugárzik a szeretet. Ha Engem láttok, megerősödtök, és beteljesítitek rátok vonatkozó örök szent tervemet, amely sokak számára a vértanúság piros rózsája lesz. Megáldalak benneteket megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Drága kislányom! Ajánld fel magadat Nekem tetsző örök áldozatul! E szavakkal imádkozz: “Hőn imádott Jézusom! Te ott függsz a keresztfán. A Véred ömlik. Már a halál hideg verítéke folyik végig Testeden. Tested még egy utolsót vonaglik. Felkiáltasz: szomjazom! Kiáltásod fülembe hasít. Rám szomjazol, és én igent mondok Neked. Nézd, itt vagyok. Tőled kaptam az életemet. Visszaadom Neked. Tégy velem úgy, ahogy kedves Neked. Nézd, a Tiéd a testem, lelkem. Ha Te úgy akarod, legyek Neked szentelt örök áldozattá. Vedd életemet akkor, amikor akarod. Oltsd ki mécsesem lámpását úgy, ahogy Te akarod. Csak egyet kérek Tőled, gyújtsd lángra szívemet Irántad való szeretetre, hogy amit most nagylelkűen felajánlottam, azt tettekre is tudjam váltani. Kérlek, add nekem a Te szeretetednek azt a fokát és érzületét, hogy úgy szeresselek Téged életem végóráján, ahogy Te szerettél engem, amikor értem a keresztfára mentél. Megadom, amit kértél. Vég nélkül fogsz örvendezni szentjeim sorában. Megáldalak téged megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

2013. október 2.

Itthon a kegyelem órájában Jézus: „Drága gyermekeim, Szívemnek kicsi választottjai! Nem tesztek ki népes sereget, de ti vagytok a világosság fiai, és a föld sója. Egy szobában elég egy gyertya, hogy fényt árasszon. Egy fazék ételbe elég egy kanál só, hogy megsózza. Tehát nem kell belőletek sok. Ti sem vagytok sokan, de életpéldátokkal megváltoztathatjátok a világot, ha szeretetben éltek. Ezért mondom nektek: úgy világítsatok az emberek között, hogy világosságotokat lássa mindenki! Éljetek mindenkivel szeretetben, elsősorban így hirdessétek az Evangéliumot! Életpéldátokkal, szavaitokkal és tetteitekkel. Ha ezt teszitek, rátok is azt fogják mondani a pogányok, amit az első keresztényekre: nézzétek, milyen szeretetben élnek egymással! Ha így tesztek, vonzóvá teszitek mások számára is az Evangéliumot. Sokan fognak követni benneteket, és ezzel nagyon megdicsőítitek a Nevemet. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”


2013. október 9.

Itthon a kegyelem órájában Jézus: „Drága gyermekeim! Az idő közel. Senki félre ne vezessen benneteket! Én, az élő Isten szólok hozzátok, Aki öröktől fogva vagyok. Az Én Igém szent és igaz, és az is marad mindörökké. Aki megváltoztatja szavaimat és törvényeimet, az hazug. Az a sátántól, a hazugság atyjától származik. Azt Atyám ki fogja törölni az élet könyvéből. Aki ilyet művel, az maga választja a kárhozatot, az ördögök társaságát, a pokol tüzét, amely égetni fogja mindörökké. Vigyázzatok! Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! Ne engedelmeskedjetek a hazug vezetőknek! Aki az Én szavaimat, szent Igémet, és törvényeimet megváltoztatja, annak fordítsatok hátat! Már korábban is mondtam, most megismétlem: sajnálatos módon a világban két Egyház lesz. Egy eretnek, amelyik törvényeimet megmásítja, felrúgja, csak azért, hogy a tömegek tetszését megnyerje, és egy igaz Egyház, amely a rejtekbe lesz kényszerítve azért, mert ők megtartják törvényeimet, szent Igémet.

Gyermekeim! Akik mindvégig hűségesek maradnak Hozzám, Megváltó Istenükhöz, azok üdvözülnek. De akik csatlakoznak a tévtanítókhoz, örökre elvesznek.

Gyermekeim! Nézzetek fel a keresztre! Nagy árat fizettem értetek a keresztfán. Azért, mert megmondtam az igazságot, vagyis Isten Fiának neveztem Magam. Ti is, amikor meg fogtok vallani Engem Üdvözítő Királyotoknak, ugyanarra a sorsra fognak ítélni, mint Engem, Akinek a Vérét ontották értetek. Ezért azt mondom nektek: kérjétek magatokra az Én lángoló tűz szeretetemet, hogy ti is úgy szeressetek Engem, ahogyan Én szerettelek titeket, amikor értetek a keresztfára mentem. Akkor mindnyájan megkapjátok Tőlem a végső állhatatosság és a jó halál kegyelmét. Erre áldalak meg benneteket megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: Lukács 4, 21. „(Jézus) elkezdte beszédét: Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok.”

 

2013. október 13. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Most hozzátok szólok, akik hűségesek vagytok Hozzám, és várjátok eljövetelem napját. Ez a nap már nagyon közel van. Jól teszitek, ha várjátok, mert így nem ér meglepetésként, és készenlétben talál. Most azt mondom nektek: nem az üdvözül, aki azt mondja Nekem: Uram, Uram. Eljár Szentmisére, de utána folytatja bűnös életét. Ne legyetek képmutató keresztények, mert miattatok távolodnak el az Istenkeresők az Egyháztól. Tudjátok meg, hogy rajtatok fogom számon kérni ezeket a lelkeket, akik miattatok maradtak távol Tőlem, és szektákhoz csatlakoztak. Pedig Én elepedek a lelkükért, hogy őket is tápláljam drága Szent Testemmel és Véremmel. Értsétek meg: Én nem vagyok személyválogató. Én mindnyájatokat megváltottam, de a ti válaszotoktól függ örök üdvösségetek. Felelősek vagytok egymásért. Mindaz, aki megkapta a megtérés kegyelmét, köteles hirdetni az örömhírt, az Evangéliumot, amit Én tanítottam nektek. Ha elmulasztja, úgy jár, mint a példabeszédben az az ember, aki elásta az egy talentumot, ahelyett, hogy kamatoztatta volna, és az örök kárhozatban végezte.

Gyermekeim! Ti a világosság fiai vagytok, Nektek világítani kell ezen a földön. Ez azt jelenti, hogy jó cselekedeteitekkel ki kell tűnnötök a sötétség fiai közül, és az Én szeretetemet kell sugároznotok közöttük, és hirdetnetek kell tanításomat, az Evangéliumot életpéldátokkal, szavaitokkal és tetteitekkel. Ha nem ezt teszitek, képmutatók vagytok, akkor életpéldátokkal kigúnyoltok Engem és tanításomat. Rátok is vonatkoznak szavaim: aki nem vall meg Engem ez előtt a bűnös nemzedék előtt, azt Én sem vallom meg Atyám, és szent angyalai előtt. De aki megvall Engem, azt Én is megvallom Atyám előtt. Legyetek hűségesek Hozzám mindhalálig, így tegyetek tanúságot Rólam mindenki előtt! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: 1 Péter 1, 25. „…az Úr szava örökre megmarad.”

 

2013. október 15.

Itthon a kegyelemórájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Most jön el az óra, sőt már itt is van, amikor beteljesedik mindaz, amire felkészítettelek benneteket. Ne féljetek a haláltól! Tudjátok, mitől féljetek? A bűntől. Kerüljetek minden bűnre vezető alkalmat! Tartsátok mindig patyolat tisztán a gondolataitokat! Ez azt jelenti, hogy mindig Rám irányítsátok a figyelmeteket! Engem szemléljetek! Hozzám imádkozzatok, és Engem imádjatok, Aki a szívetekben lakom! Akkor tehetetlen lesz veletek ellenfelem, és megőrzitek lelketeket az örök életre. Az idő rövid. Hamarosan meg fogtok állni Színem előtt. 

Most olyan események következnek, amilyenek még soha nem voltak a földön. A gonoszság úgy elharapódzik, mint még soha. Készüljetek fel a legrosszabbra! A pokol összes ördöge ki lesz engedve. Ezeket a gonosz emberek szabadítják magukra, és embertársaikra. Elérkezett az idő. Megítélem a földet. Készüljetek! Nagyon sok lesz a halott. A gonoszság a tetőfokára hágott. De ti, kicsinyeim, ne féljetek! Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig. Megoltalmazlak benneteket, és felviszlek Atyám országába, ahol örvendezni fogtok mindörökké. Megáldalak mindnyájatokat megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” 

Szentírási megerősítés: Efezus 6,17. „…Isten szava.”

 

2013. október 17. Szentségimádáson Jézus…

Drága gyermekeim, Szívemnek választottjai! Hamarosan nagy dolgoknak lesztek tanúi. Készüljetek! Éljetek szüntelen készenlétben! Várjatok Engem, mint az okos szüzek, mert hamarosan visszajövök dicsőségemben. Mindaz, aki olvassa szavamat, és tettekre is váltja, nagyon, nagyon boldog lesz, amikor visszajövök erre a földre. De mindazok, akik elolvassák, de tettekre nem váltják, el akarnak majd rejtőzni Előlem, de nem lesz számukra hely. Tekintetem elől el nem menekülhetnek. Saját cselekedeteik lesznek a vádlóik. Tetteik szerint fogom megítélni őket. 

Drága gyermekeim, Szívemnek választottai! Ne hallgassatok azokra, akik megtiltják nektek, hogy üzeneteimet elolvassátok! Ők süketek és vakok kegyelmeim befogadására. Hasonlítanak a farizeusokhoz, és a törvénytudókhoz, akik ugyanígy elutasították tanításomat. Még a csodáknak sem hittek, amelyeket a szemük előtt műveltem. Végül csúfos kereszthalálra adtak Engem hatalomféltésből, mert nem akarták elismerni, hogy Én vagyok a Messiás. De feltámadásommal még több hívet szereztem Magamnak, és kereszthalálom által még több követőre találtam. 

Gyermekeim! Újra mondom: ne higgyetek azoknak, akik meg akarják tiltani, hogy próféciáimban higgyetek! Hisz a saját szemetekkel láthatjátok ezek beteljesülését. Engedelmeskedjetek felhívásaimnak, amelyeket kiválasztott gyermekeimen keresztül üzenek nektek, úgy, mint Szent József, aki hitt az angyal szavának. Feleségül vette Máriát, mert hitte, hogy Én, az Isten Fia vagyok. Majd elmenekült Velem, és Máriával Egyiptomba, mert hitt az angyalnak, aki megmondta neki, hogy az életemre akarnak törni. Azonnal cselekedett. Még éjnek idején útnak indult a Szent Család. Vállalta az áldozatot, a fáradtságot. Ha nem engedelmeskedett volna Isten üzenetének, Szent Anyámat megkövezték volna a zsidótörvények szerint, mert nem lett volna apja a gyermekének. Ezzel meghiúsult volna Isten örök terve. Hasonlóképpen, ha Szent József, a nevelő apám nem menekült volna el azonnal Betlehemből, Heródes emberei Engem is lemészároltak volna. Hisz Miattam, hatalomféltésből küldte oda gyilkosait Heródes. Látjátok, mindaz, aki nem működik együtt Istennel, meghiúsítja magában Isten rá vonatkozó örök tervét, amely az életszentség, és az üdvösség. Azt mondják, hogy az utolsó apostollal lezárult a kinyilatkoztatás. Ez annyiban igaz, hogy senki sem hirdethet Isten nevében mást, mint ami a Szentírásban áll. De Én ugyanaz vagyok tegnap, ma és mindörökké, és fenntartom Magamnak a jogot, hogy szóljak hozzátok kiválasztott prófétáimon keresztül. Figyelmeztetlek benneteket, és felkészítelek az eljövendő eseményekre, amint ezt kezdettől fogva megtettem, amióta ember él a földön. 

Gyermekeim! Most már látjátok, milyen fontos az együttműködés Istennel. Nem elég megtartani a törvényeket, ezt Szent József is megtette. De engedelmeskednie kellett az angyal figyelmeztetésének, hogy beteljesítse Isten örök tervét. Ez rátok is vonatkozik. Olvassátok el figyelmesen üzeneteimet, és váltsátok tettekre! Engedelmességetekre adom kegyelmemet. Az engedelmes angyalok mind szentek, és a mennyben vannak. Az engedetlenek letaszíttattak a pokolba. Higgyetek szavaimnak! Vessétek össze a Szentírással! Ha tartalmilag megegyezik vele, akkor Tőlem vannak. Ha ellenkezne vele, akkor vessétek el! Az Én Tanításom szent, mint ahogy Én Magam is Szent vagyok. Ezt mondtam: az ég és a föld elmúlnak, de az Én Igém soha el nem múlik. Mint ahogy az égből lehulló eső megtermékenyíti a földet, úgy az Én Igém is beteljesül. Ezért drága gyermekeim, újra mondom: tartsátok nyitva a szemeteket! Lássátok meg az idők jeleit! Olvassátok az Evangéliumot! Már minden jel itt van, amely dicsőséges visszajövetelemet megelőzi. Már csak egy jel van hátra, a nagy csaló, az Antikrisztus színre lépése. A rejtekből már régóta működik. Nemsokára megmutatja, és imádtatja magát. Sokan be fognak dőlni neki. Tudjátok, kik lesznek ezek? Elsősorban azok, akik nem ismerik az Evangéliumot, és üzeneteimet, amelyet felkészítésül és figyelmeztetésül adok a világnak. Mindez az Én nagy kegyelmem, hogy megóvjalak benneteket az elbukástól, és az örök kárhozattól. De mint ahogy Szent Józsefnek is engedelmeskednie kellett az angyal szavának, úgy nektek is engedelmeskedni kell hozzátok szóló üzeneteimnek, hogy megmentsétek a lelketeket a sátán ravasz cselszövéseitől, és elnyerjétek az örök életet. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. 

Drága kislányom, Szívemnek kedves választottja! Add Nekem szívedet egészen újra meg újra, életed minden pillanatában! Ne hagyd, hogy a földi gondok elrabolják! Pihenj meg Szívemen! Adj át Nekem mindent! Örömöt, bánatot, sikert és kudarcot egyaránt! Itt minden elmúlik, de Én örök vagyok. Pihenj meg Szívemen, amelyet neked adok! Elsősorban minden Szentáldozásban, de minden Felém irányuló szeretet megnyilvánulásodra is. Szeress Engem lángolóan! Erősen higgyed, hogy Én a tied vagyok, és te az Enyém! Ezen kívül ne érdekeljen semmi, mert csak ez az egy a fontos. A mi szeretet kapcsolatunk és állandó együttlétünk a mennyben örökké folytatódni fog. Ezért szálltam alá a mennyből, hogy egészen közel legyek hozzátok, hogy Velem egyesüljetek, hogy a szívetekben lakjak, hogy Én legyek lelketek Királya, a ti boldogságotok, békétek legjobb Barátotok, Bizalmasotok. Én legyek, Akiben feltétel nélkül megbíztok, Akinek mindent őszintén elmondotok. Én legyek a ti Tanítótok, Akinek feltétel nélkül engedelmeskedtek. Ha így éltek, nagyon boldoggá tesztek Engem, Én pedig örök jutalommal ajándékozlak meg benneteket a mennyben. Magamat adok nektek. Lélekben örökre egyesülve lesztek Velem, ami felfoghatatlan boldogság most számotokra, és Magammal együtt nektek adom az országot, amelyet Atyám öröktől fogva azoknak készített, akik szeretik Őt. 

Drága gyermekeim! Elképzelni sem tudjátok, milyen boldogságot készített nektek Atyám. Igyekezzetek úgy élni, hogy ezt el is nyerjétek! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

2013. október 20. Szentségimádáson Jézus…

„Drága gyermekeim! Az idő elérkezik. Beteljesül mindaz, amire felkészítettelek benneteket. Ha figyelmesen olvassátok hozzátok szóló üzeneteimet, elfogadjátok, és tettekre váltjátok, elnyeritek az örök üdvösséget. De ha nem, úgy könnyen hiszékenyekké válhattok az Antikrisztus tévtanítására. 

Gyermekeim! Figyeljétek a jeleket! Hamarosan meg fogtok Engem látni dicsőségemben. Készüljetek! Bánjátok meg bűneiteket, és éljetek életszentségben! Járuljatok gyakran, lehetőleg naponta Szentáldozáshoz! Ha hagyjátok magatokat Általam átformálni, Én rövid úton szentekké teszlek benneteket. 

Drága gyermekeim! Az idő rövid. Éljetek szüntelen készenlétben! Hamar lezárul ez a korszak. Egy új következik A béke és a szeretet korszaka. Az Isten ismeret kora. A Szentlélek kiáradása minden emberre. Megkötözöm ezer évre a sátánt, és a pokol fenekére vetem. Lerombolom bálványait, amelyeket az emberek elé állított, hogy elvegye a lelkeket Tőlem, az egy igaz Istentől, legnagyobb Jótevőjüktől, Megváltójuktól. Ami most jön a földre, az még sohasem volt. A menny leszáll a földre, és az élő Isten uralkodik a Szentlélek által. Minden ember telve lesz az Isten ismeretével. Senki sem fogja kérdezni: hol imádjuk? Mindnyájatok szívében fogok élni a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Az emberek nagyon boldogok lesznek, és sokat fognak imádkozni. Minden nap Szentmisére járnak, és imádni fognak Engem a legméltóságosabb Oltáriszentségben. A föld bőven megtermi gyümölcsét. 

Gyermekeim! Ez egy nagyon boldog korszak lesz. Készüljetek, mert hamar eljövök megítélni a világot. Tűz által tisztítom meg a földet. Forduljatok el bálványaitoktól! Mindent itt hagytok. Egyedül az élő Istent imádjátok, Aki három Személy, és csak Őt szolgáljátok! Ha tudnátok, mi vár rátok országomban, szemétnek tekintenétek az Én fölséges ismeretemhez képest mindent. 

Gyermekeim! Térjetek meg Hozzám! Várlak benneteket. Üdvözíteni akarlak titeket. De nélkületek nem tudlak, mert szabad akaratot kaptatok, ami a legnagyobb méltóság a földön, de a legnagyobb felelősség is. A ti döntéseteken múlik örök sorsotok. Ma még választhattok, de hamar lezárul életetek. Jól vigyázzatok, mert odaát cselekedeteitek következményei szerint fogtok örök boldogságban élni, vagy vég nélkül szenvedni. Fogadjátok meg szavam! Én a javatokat akarom. Megáldalak titeket megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

2013. október 28. Szentmisén, Szentáldozás után Jézus…

 

„Adj hálát minden Szentáldozásért, mert csak értetek, igaz lelkekért maradtam köztetek. A sátánisták elvisznek Engem szeánszaikra, szeggel szurkálják Testemet, késsel darabolnak, leköpnek, és Rám taposnak. Mérhetetlenül fáj ez Nekem, szerető Szívemnek, Aki értük is kínhalált haltam.” Mindezt oly szomorúan és szenvedésekkel telve mondta az Úr, hogy sírva fakadtam. Azt hittem, hogy fájdalmamban megszakad a szívem. Majd ezt kérdeztem Tőle: Uram, mit tegyek, hogy méltóképpen engeszteljelek ennyi megszentségtelenítésért, fájdalomért? Az Úr Jézus ezt válaszolta: „Menj végig a megkezdett úton! Tarts ki tántoríthatatlanul! Én még életedben igazollak. Ne kérd, hogy mielőbb vegyelek Magamhoz! Csak akkor, amikor Én akarom. Csak így teljesíted rád vonatkozó örök tervemet. Megáldalak Szívem túlcsorduló szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” 

Szentírási megerősítés: Zsidóknak Írt levél 12, 22-25: „…ti Sion hegyéhez járultatok…Jézushoz, a ránk hulló Vérhez, amely hathatósabban kiált, mint Ábel. …ne utasítsátok vissza azt, Aki hozzátok szól.”

 

2010. október 9. Szombat
 
Álmomban fehér ruhában voltam, és fejemen egy töviskorona volt és vérzett a homlokom. Jézus: Még sokat fogsz szenvedni mások bűneiért. Édesanyám pedig arról álmodott, hogy látta a Szűzanyát ,akinek két karja előre és kezei felé mutatta. Édesanyám pedig térden állva imádkozott előtte. Szűzanya: Drága gyermekem!, ezt az álmot tőlem kaptad. Ez a testtartásom azt jelenti, hogy kezeim tele vannak sok-sok kegyelemmel. Kérjétek gyermekeim tőlem, hogy árasszalak el benneteket rengeteg kegyelemmel, mert nagy szükségetek van rá. Nagyon szeretlek drága kislányom! Légy mindig hűséges hozzám, és akkor sok lelki ajándékkal foglak megjutalmazni!
Szeptemberben találkoztunk X atyával Vácon, és mondott nekünk egy szép mondatot. Megkérdeztem Jézust erről. Jézus: Én az atya mögött álltam, és fülébe súgtam ezt a mondatot.
Egyik nap arról álmodtam, hogy a templomban a hívők elzavartak engem az oltártól. Jézus: Ezzel az álommal azt mutattam neked gyermekem, hogy sokan fognak ellened szegülni. A gonosz által az embereken keresztül sok támadásnak leszel kitéve. De ne félj, mert én mindig ott állok mögötted!
Egyik imánál ezt mondta Jézus: Drága gyermekem, mindig ajánld fel naponta titkos szenvedéseim egyikét, mert ezzel is növelem mély együttérzésedet szenvedéseim iránt!
Az irgalmasság órájában (15.00 órakor) elmondtam a rózsafüzért. Jézus: Drága kislányom, köszönöm, hogy elmondtad az irgalmasság rózsafüzért. El sem tudod képzelni, mennyi lelket mentettél meg ezen ima által!
A gonosz azzal kísértett engem, hogy ma ne menjek templomba. Jézus: Drága gyermekem, ellenségem, a gonosz próbált téged azzal kísérteni, hogy ma ne gyere el hozzám a templomba . De te egyedül győzedelmeskedtél felette, mert nem hallgattál rá. De ne felejtsd el, mindig kérd a mi segítségünket a kísértésnél vagy mondd el a Szent Mihály imát, melytől a gonosz nagyon fél. Mindig maradj hűséges hozzám, gyermekem és nagyon szeress engem!
Nagyon vágyakoztam az Úr után, hogy láthassam őt. Jézus: Drága gyermekem, én minden emberben nagy vágyat ébresztek fel az iránt, hogy lásson engem. Gyermekem, a te vágyakozásod szeretetből fakad. Egyelőre elégedj meg azzal, amivel megajándékoztalak! Mindig maradj hűséges hozzám, és szeress engem, gyermekem, és akkor a legnagyobb kegyelemekben foglak részesíteni!
Szobámban a falon van egy szép nagy Irgalmas Jézus kép, sokszor megérint engem ez a kép. Jézus: Drága gyermekem, mély szereteteddel boldoggá teszed Szent Szívemet! Mindig gondolj erre a képre, mert minden elesésedkor valóságos irgalmammal ölellek át téged és felsegítelek, hogy tovább tudj haladni a keskeny úton.
Megkérdeztem Jézust, hogy amikor az emberek a halálukon vannak, hogyan látják őt? Jézus: Drága gyermekem! Amikor az emberek haldokolnak, én dicsőségesen ragyogó fehér ruhámban megyek oda hozzájuk. Sokan képtelenek a szívükkel, lelkükkel felfogni az én végtelen tisztaságomat. Akik arcomra tekintenek, szégyenükben elsüllyednek, és nem mernek rám tekinteni. Én végtelenül jóságos és irgalmas vagyok, ezért nem kell félnetek tőlem!
 

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101009

2010. október 10. Vasárnap

Sajnos újból kételkedést éreztem a szívemben. Jézus: Drága gyermekem! Ne kételkedj Bennem! Mert Én szólok hozzád, ezt már sokszor mondtam neked. X választott gyermekemen keresztül is megerősítettelek téged ebben a nagy kegyelemben.
Megkérdeztem Jézust, hogy mindenkihez másként szól-e? Jézus: Drága gyermekem, én minden emberhez úgy szólok bensőleg, amilyen a lelke. Nem számít sem a kor, sem a külső. Te még egy gyermek vagy, akit tanítani kell, hogy felnőtté váljon. Ekkor arra gondoltam, amit Jézus mondott az Evangéliumban: „Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem juttok be a mennyek országába!” Jézus: Drága gyermekem, te még messze vagy ettől a gyermeki élettől, mert ez a kisgyermek mélyen Rám hagyatkozik.
Sajnos kicsit elkéstünk a szentmise elejéről, kértem az Úr bocsánatát. Jézus: Drága gyermekem, mindent megbocsátottam neked. De most figyelj oda az Olvasmányra!
Szentáldozás előtt Jézus: Mindig bízz az én irgalmamban és légy hálás irántam!
Szentáldozás után. Szűzanya: Drága gyermekem, mindig légy boldog ember! Örülj és mosolyogj, hisz az Üdvösségedet vetted magadhoz!
Szentmise vége után kértem az Úrjézust és a Szűzanyát, hogy öleljenek át és áldjanak meg minket. Jézus: Én és édesanyám nagy örömmel hallgattuk meg kérésedet. Átöleltünk, homlokon csókoltunk és megáldottunk benneteket. Nagyon szeretlek benneteket gyermekeim!
Édesanyám kérésére megkérdeztem Jézust, hogy ha rossz kezekbe kerül Szent Teste, megteheti-e azt, hogy ne legyen a szentostyában valóságosan jelen. Jézus: Drága gyermekem! Számomra nincsen lehetetlen! Amikor a pap keze átváltoztatja az ostyát, én valóságosan benne vagyok. Ha rossz kezekbe kerül szenttestem, valóságos jelenlétem nem szűnik meg, mert végtelenül Szeretlek benneteket. Ezért minden fájdalmat és szenvedést elviselek értetek!
Kísértett a gonosz, újból kételkedést éreztem. Szűzanya: Drága gyermekem, ne kételkedj Szentfiam szavában! Értsd meg, ő szól hozzád! Ne okozz neki fájdalmat a kételkedéssel!
Este bocsánatot kértem az Úrtól a kételkedésemért. Jézus: Drága gyermekem, mindig bízz az én irgalmamban! Mindent megbocsátottam. Légy mindig hálás irántam! Nagyon fontos, gyermekem, hogy törekedj a tisztaságra! Tőled várom a legkevésbé, hogy sokszor fájdalmat okozz nekem bűneiddel!
Megkérdeztem Jézust, hogy miért kételkedek? Jézus: Drága gyermekem, kételkedésed abból fakad, hogy nem tudsz hinni nagy kegyelmemben és abban, hogy én szólok hozzád. Gyermekem, ha nem múlik el a kételkedésed, még több kísértésnek leszel kitéve, mert ezt a lehetőséget ellenségem, a gonosz kihasználja. Gyermekem, te már az én kiválasztottam vagy, ne engedj a gonosznak, hogy elraboljon tőlem! Én megvédelek a gonosztól, de sokat számít a te szabad akaratod. Mélyen szeress engem és hagyatkozz rám, és akkor a szívedből eltűnik a kételkedés, aggódás, és helyette béke és öröm járja át a szívedet és lelkedet. Sokat fogsz szenvedni, gyermekem, mert sok támadásnak leszel kitéve. Sokan irigyelni fognak, mások gyűlölni fognak téged, mert engem látnak benned. Sokszor fogsz édesanyám karjába menekülni, hogy ő enyhítsen és vigasztaljon fájdalmaidért. Gyermekem, én is sokat szenvedtem értetek. Ahogy az evangéliumban mondtam: „Nem különb a szolga az uránál.” Hozzám hasonlóan fogsz szenvedni, de te a mély szereteteddel irántam és ráhagyatkozásoddal boldogan fogsz vállalni értem minden szenvedést, legyen bármilyen. Mindig kérd tőlem, hogy árasszalak el sok-sok kegyelemmel, hogy bátor és erős legyél a hitedben, szereteteddel pedig mindent el tudj vállalni értem! Sok tervem van veled, gyermekem, és  minden bizalmamat beléd vetem, hogy boldogan fogod véghez vinni kéréseimet és a feladatokat, melyet rád bízok.

Nagyon vágyakoztam utána. Jézus: Drága gyermekem! Természetes, hogy vágyakozol utánam. Sok ember vágyik a boldogságra és keresi, de ellenségem, a gonosz eltéríti őket az igaz boldogságtól, vagyis tőlem. Én és édesanyám tudjuk egyedül azt a lelki boldogságot nyújtani felétek, melyet nem találhattok soha a földön. Én az örök boldogságot nyújtom feléd, gyermekem, és te elfogadtad. Önként ráléptél a keskeny útra, mely Atyámhoz vezet. Gyermekem, egyelőre ne áhítozz nagyobb ajándékra! A benső szó kegyelmét nagyon kevés embernek adom meg. Ez a kegyelem választottaimat váratlanul érinti meg. Gyermekem, engedd, hogy az én belső szavaimmal alakítsam a lelkedet! Fontos, gyermekem az engedelmesség! Mindig gondolj az én példámra, mert egész életemben engedelmes voltam Atyámnak. Sokszor mondogasd nekem, hogy „Legyen meg a te akaratod és ne az enyém!” Ügyelje gondolataidra és törekedj a tisztaságra! Ha hallgatsz rám és édesanyámra, még sok olyan lelki boldogságban foglak részesíteni, mely keveseknek adatik meg. Hagyatkozz rám és szeress engem! Ez legyen most a lelki célod, hogy ezáltal boldoggá tehess engem!

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101010

2010. október 11. Hétfő
 
Reggel azt mondta Jézus: Drága gyermekem, mindig bízz az én segítségemben! Mert én mindig meghallgatom imáidat és kéréseidet.
Sokszor az álmaimban is válaszol nekem az Úr. Jézus: Drága kislányom! Én ott lakok a szívedben és vigyázok az álmaidra, hogy azzal se vétkezz. Igen, valóban én válaszolok neked álmaidban. Gyermekem, ezzel azt akarom mutatni számodra, hogy mindig gondolj rám, még az álmaidban is. Számodra a gondolatod középpontjában én kell hogy legyek. Bárhol is légy, mindig rajtam legyen a figyelmed! Ezáltal is tudom még jobban alakítani a szívedet és lelkedet.
Úgy döntöttem, hogy lemondok valamiről, ami számomra nehéz. Jézus: Drága gyermekem, az én segítségemmel le fogsz tudni mondani róla! 
Bocsánatot kértem az Úrtól, családom bűneiért. Jézus: Örülök, hogy most visszaemlékeztél a szavaimra. Elfogadtam bocsánatkérésedet a többi családtagjaid bűnei miatt. Gyermekem, sokszor kérj tőlem bocsánatot az  ő nevükben, mert ezáltal átölelem őket is végtelen nagy irgalmammal és bűneiket eltörlöm! Sokszor tegyél életfelajánlást családodért, mert ezzel is még jobban tudsz segíteni a lelkükön.
Megkérdeztem Őt, hogy Pio atyára tekinthetek-e úgy, mint a védőszentemre? Jézus: Drága gyermekem! Igen, Pio atyára úgy is tekinthetsz, mint a védőszentedre. Ne hanyagold el se őt, se az őrangyalodat! Mert ők is sokat tudnak segíteni neked mindenben imájukkal!
Érdekelt engem, miért van az, hogy sokszor álmodok szentekkel. Jézus: Drága gyermekem, amikor valamelyik szent emberrel álmodsz, azzal azt akarom mutatni neked, hogy szeresd őket, és úgy tekints rájuk, mint a példaképeidre! Ők is vállukon vitték keresztjüket, de a hitük nagyobb volt minden szenvedésnél. Sokat tanulhatsz az ő életükből! Ha van időd és alkalmad, olvasgass róluk!
Felajánlottam az Úrnak a lelkemet. Jézus: örömmel elfogadom gyermekem, hogy mindent felajánlasz nekem, még a lelked sorsát is! A szentek is mindenüket felajánlották nekem, ezáltal is törekedtek arra, hogy rám tudjanak hagyatkozni. Gyermekem, a ráhagyatkozás mély bizalom isten és ember között. Ezt ne felejtsd el!
Megkérdeztem, hogy hordhatom-e a nagyfalui keresztet? Jézus: Drága gyermekem! Hogy hordhatod-e a nagyfalui keresztet? Számodra kötelező hordani! Mert ezáltal is megvallasz engem és példát mutatsz másoknak. Szeretetből viseld gyermekem ezt a keresztet! Ne érdekeljen mások véleménye, csakis az én véleményem legyen fontos számodra.
Előfordul, hogy szentgyónásnál megfeledkezek egy-egy bűnömről. Jézus: Drága gyermekem! Az elfelejtett bűneidet szent véremmel eltöröltem. De, ha eszedbe jutnak, azt következő alkalommal gyónd meg.
Ima közben megkérdeztem Jézust, hogy hol áll? Jézus: Gyermekem, én előtted állok, a szívedben lakok, én mindenhol ott vagyok.
Megkérdeztem Őt, megbántom-e azzal, hogy sokat tanulok és így kevesebb időm van rá? Jézus: Drága gyermekem, azzal bántanál meg engem, ha lustaságból elhanyagolnád a tanulást. Bízz az én végtelen türelmemben! Ne kérdőjelezd meg a türelmemet! Én mindig szeretettel figyellek téged, és türelemmel kivárom a rám szánt idődet.
Azon gondolkoztam, hogyan tudnék hálát adni az Úrnak? Jézus: Hűségeddel és szereteteddel ki tudod fejezni háládat!
Nagyon sokszor kérek bocsánatot az Úrtól. Megkérdeztem, hogy nem unalmas-e ez számára? Jézus: Drága gyermekem! Hidd el, számomra nem unalmas, hogy sokszor kérsz tőlem bocsánatot! Azzal szomorítanál el engem, ha mit sem törődnél bűneiddel és nem kérnél bocsánatot tőlem!
Újból hálás voltam. Jézus: Drága gyermekem! Azért is mondom neked, hogy mindig légy hálás irántam, mert a hála is egy erény, mely fontos része az életeteknek.
Megkérdeztem Őt, milyen lélekkel szoktam áldozni? Jézus: Én látom, hogy törekszel a tisztaságra. Általában tiszta lélekkel áldozol, de előfordul, hogy a lelkeden van néhány sötét folt, vagyis bűn. De én miden egyes szentáldozásnál szent véremmel tiszta fehérre mosom a lelkedet. Törekedj, gyermekem a bűnbánatra, mert az nagyon fontos!
Pio atyával kapcsolatban ezt mondta Jézus: Drága gyermekem! Sokat fogsz szenvedni értem, nem véletlenül adtam neked Pio atyát. Azért lett a védőszented, mert az ő példájából megtanulhatod, hogyan kell szeretettel elfogadni a szenvedést. Hagyatkozz rám, gyermekem! Szereteted pedig mélyüljön el irántam, mert így boldogan fogod vállalni a szenvedéseket.
A tanulás miatt nem mentem el szentmisére. Jézus: Drága gyermekem, most a tanulás miatt nem jöttél el hozzám. De én este a kápolnában, ha akarod, megáldoztatlak misztikusan. Légy erős gyermekem a hitedben!
Édesanyám a reggeli miséről nagyon elkésett, megkérdezte általam Urat, hogy haragszik-e rá emiatt? Jézus: Drága gyermekem hidd el, én nem haragszom rád! Bár jócskán elkéstél a reggeli szentmiséről, de én ennek ellenére nagy szeretettel figyeltelek téged szentmisén, és nagy örömmel tértem be szíved hajlékába. Gyermekem, én még annak is örülök, ha egy kis időt is velem vagy a templomban!
Megkérdeztem Őt, elmondhatom-e az örömömet X-nek, hogy a Szűzanya lett a lelki vezetőm? Jézus: Drága gyermekem, igen, elmondhatod X-nek az örömödet.
Megáldoztatott a Szűzanya a kápolnában, leírom, hogyan tanított a lelki áldozásra. Szűzanya: először is térdelj le gyermekem. Képzeld el, hogy mennyei édesanyád most előtted áll! Nagy örömmel és szeretettel hallgattam meg kérésedet, hogy áldoztassalak meg. Szentfiam mellettem áll, és nagy szeretettel és örömmel rád néz. Gyermekem, ébreszd fel magadban a Szentfiam iránti mély szeretetedet és vágyakozásodat. Most pedig nyisd ki szépen a szádat, mert feléd nyújtom Szentfiam misztikus testét. Most a nyelveden van. Légy boldog gyermekem, mert én és Szentfiam boldogan állunk előtted. Kérésemre a Szűzanya átölelt, homlokon csókolt és keresztet rajzolt a homlokomra és ezt mondta. „Édesanyai áldásommal megáldalak a tisztaság és engedelmesség lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.” Kérésemre Jézus is átölelt és homlokon csókolt. Megáldott a mély szeretet és a nem kételkedés lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen. Miután mindez megtörtént Jézus ezt mondta: Drága gyermekem! Nagy örömmel fogadtunk a kápolnában.

Hálás voltam az Úr iránt. Jézus: Drága gyermekem! Mindig légy hálás irántam nagy lelki ajándékaimért!

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101011

2010. október 13. Szerda

 
Szentgyónás előtt. Jézus: Mindig bízz az Én Irgalmamban. Nincs okod kételkedni ebben.
Sajnos elhanyagoltam a Szűzanyával kapcsolatos benső beszélgetést, megkérdeztem az Urat, hogyan tehetném ezt jóvá? Jézus: Szeresd a Szűzanyát! Hallgass tanácsaira és többször fordulj hozzá! Ezzel boldoggá teheted őt.
Az egyik dolgozatnál puskáztam. Jézus: Drága gyermekem! Jól érzed, ez nem volt helyes, hogy puskáztál, mert ez nem becsületes dolog! Törekedj arra, hogy többé ne forduljon elő.
Szentmise után, sétáltam vissza az iskolába. Jézus: Drága gyermekem! Este maradj ott a kápolnában, hogy újból velünk lehess. Nagy örömmel várjuk, hogy újból megáldoztathassunk misztikusan. Ezzel is boldoggá teheted Édesanyámat, mert ő nagyon szeret, gyermekem.

Alelki áldozással kapcsolatban kérdeztem a Szűzanyát. Szűzanya: Drága gyermekem! Ami tegnap este történt a kápolnában az valóban igaz volt! Ne kételkedj! Hidd el gyermekem, ez hatalmas boldogság választottaim számára! Nagy szeretettel áldoztattalak meg téged.

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101013

2010. október 14. Csütörtök

 
Testvéremmel kapcsolatban édesanyám a Szűzanya véleményét kérte. Szűzanya: Drága gyermekem! Mondd meg fiadnak, hogy az első parancsolat arra kötelez, hogy istent elsőként és mindenekfölött szeresd és imádd. Csak utána jöhet a család szeretete! Gyermekem, tanulj az én példámból! Én Szentfiamban láttam az Istent, ezért is imádhattam Őt, de úgy is tekintettem rá, mint az én gyermekemre. Gyermekem, fájdalmaid, szenvedéseid minden pillanatában ott vagyok melletted. Jöjj, gyermekem, mert én tárt karokkal várlak téged, hogy megvigasztalhassalak! Én minden édesanyánál nagyobb fájdalmat éltem át Szentfiam kereszthalála és kínszenvedése miatt. Ezért mélyen együtt érzek veled gyermekem!
Engesztelésen Szűzanya: Drága gyermekeim! Imádkozzatok örömmel!
Amikor engeszteltünk, az Úrjézus szobor homlokán volt egy fény. Jézus: Drága gyermekeim! Ezzel azt mutattam felétek, hogy a Szent Szívembe, értelmembe és gondolataimba véstem a ti neveteket.

Sokáig engeszteltünk édesanyámmal. Jézus: Drága engesztelő gyermekeim! El sem tudjátok képzelni, mily nagy boldogságot nyújtottatok a Szentháromságnak és a Szűzanyának jelenlétetekkel a templomban és kitartó imáitokkal. Minden fáradtságotokért, áldozatotokért sok kegyelemben részesítelek benneteket az elkövetkezendő időszakban, hogy továbbra is szeretettel és kitartóan tudjatok imádkozni hozzánk, égiekhez. Nagyon szeretlek benneteket, gyermekeim. Megáldalak titeket a kitartás lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101014

 2010. október 15. Péntek
 
A Nagy Figyelmeztetésről kérdeztem.Jézus: Drága gyermekem! El sem tudod képzelni, hogy mennyire közel van a Nagy Figyelmeztetés! Szüntelenül készítsd fel a lelkedet gyermekem bűnbánattal, szentgyónással és szentáldozással, hogy meg tudj állni szent színem előtt, és részesülhess a nagy örömben, melyet nektek készítettem!
Szűzanya:Drága gyermekem! Szentfiam azért adott engem lelki vezetődnek, hogy lélekben fel tudjalak készíteni a Nagy Figyelmeztetésre! Ezért fontos gyermekem, hogy beszélgess velünk és taníthassunk téged szavainkkal. Közeleg a Nagy Figyelmeztetés. Itt az ideje, hogy a Szentlélek eljöjjön a világra, hogy meg tudjatok változni. Az egész világ ellenségem, a gonosz által a bűn földjévé változott. Szükségetek van erre a hatalmas kegyelemre, hogy rádöbbenjetek arra, milyen földön éltek. Meg kell változnotok, ha nem akarjátok, hogy Isten haragja utolérjen benneteket!
Megkérdeztem a Szűzanya és az Úr Jézus véleményét, hogy megengedik-e, hogy elmondhassam X-nek az Úr nagy kegyelmét? Jézus:Drága gyermekem, örülök, hogy megkérdezed a véleményemet! Az a véleményem, gyermekem, hogy X jószívű ember és nagyon szeret engem. Bízom az ő szeretetében, ezért megengedem, hogy elmond neki nagy lelki örömödet. De szigorúan tartsátok titokban, mert ha sokan megtudják, abból nagy baj lehet és titeket még több támadás fog érni. Nagyon szeretlek gyermekeim, ezért tartsátok titokban ezt a nagy kegyelmemet!
Szűzanya: Drága gyermekem, örülök, hogy hozzám fordulsz. Fontos, gyermekem, hogy mindig kérdezd meg a mi véleményünket. Egyetértek Szentfiam szavaival, ezért megengedem, hogy elmond X-nek. Ő is az én szeretett gyermekeim közé tartozik. Gyermekem, csak annak az embernek mondhatod el, akit igazán jól ismersz és megbízol benne. Vigyázz, gyermekem, mert a jó emberek között is vannak árulók, akik észre sem veszik, hogy a gonosz útjára léptek. Gyermekeim, egyelőre tartástok titokban ezt a kegyelmet! Mert, ha nem, még több támadásnak lesztek kitéve, mert a gonosz nem bírja elviselni, hogy ti, gyermekeim minket választotok!
Ezen a napon elmentünk a váci gyógyító szentmisére, melyet Bocsa József atya és Sípos Gyula tartott. Ebben a templomban sokszor ki van rakva az oltárra az Úrjézus. Ahogy bementünk Ő ezt mondta. Jézus: Drága gyermekeim, nagy örömmel vártalak benneteket! Sok kegyelmet adok nektek a szentmise által, mely segíteni fogja további lelki életeteket!
Szentáldozás után. Jézus: Drága gyermekeim! El sem tudjátok képzelni, mennyire Végtelen nagy szeretettel adom nektek Szent Testemet és Szent Véremet! Meghaltam értetek a kereszten. Ennél nagyobb szeretet nem létezik a földön! Szeressetek Engem, és mindig legyetek hálásak végtelen jóságomért, szeretetmért és irgalmamért!
A gyógyító szentmisével kapcsolatban Jézus: Én minden embert, aki részt vesz ezen a szentmisén, meggyógyítok. Én köztetek vagyok és a szívetekben Élek.
Jóságáról ezt mondta: Jézus: Drága gyermekem! Senki sem tudja értelmével felfogni az én végtelen jóságomat!
Szentgyónás előtt. Jézus: Bízz Bennem, mert én végtelenül irgalmas vagyok hozzád!
Hazafelé mentünk és elbúcsúztunk X-től, Jézus így szólt: Drága gyermekem, nagy örömmel hallgattalak benneteket! Nagyon boldoggá tett engem X, az ő lángoló kis szívével, mely az én szavaim hallatára úgy dobogott.

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101015

1995. október 15.

 

AZT MONDJÁK, HOGY ITT VAGYOK, OTT VAGYOK, NE HIGGYETEK!

 

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott vagy testvérem a mi Urunk Jézus Krisztus szent kegyelméből. Ámen. Ánnin vagyok, ne félj!

 

Köszöntelek testvérem a mennyei örök Atya, a Fiú; Jézus Krisztus és Isten szent Lel­kének; a Szentlélek Útisten kegyelméből, a dicső Szentháromság nevében és akarata által. Ámen.

Imádkozzunk testvérem! Minden hatalom és dicsőség a tied egy igaz Istenünk a Szentháromságban, úgy mint Atya, a Fiú és a Szentlélek Úristen. Áldassék mindig és mindörökké a te szent neved, mert nemcsak teremtője és alkotója vagy a mennynek és a földnek és a körülvevő mindenségnek, benne a te hasonlóságodra alkotott embemek, mert lelket adtál az embemek. Mert mint Örök Atyám lélek vagy – mert mondatott: lélek az Isten – ugyanúgy lélek az ember is, kinek lelke testbe zárt, kinek meg kell azért itt a földön küzdeni, hogy lelke hazataláljon az atyai házba és te Atyám örömöd teljességével várod fiaidat. Mert mit mondott Jézus Krisztus, az Atya egyszülöttje feltámadása után: “Felmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.

Meg tudjátok ezt érteni, ti becsapott és bűneitekbe elvakult emberek? Csak nagyon kevesen! Többet mondok igen-igen kevesen. Mert ha megértették volna az emberek, legalább a megváltó Istenetekre hallgatva megértették volna az írástudók / mikor betűről-betűre beteljesedett az Írás szava / mit a próféták évszázadokkal előbb meg­jövendöltek, mit Uratok nem titokban, hanem mindenki szemelátására teljesített be és feltámadásával megmutatta dicsőségét. És jobb lett általa az emberiség? Nem! Bele­merült az emberiség a bűnbe és a mocsárba. Megvakult szemeikkel, mi a lélek szeme, merültek alá mindjobban a kárhozatba. A testi szemeikkel pedig azt látták, amit a gonosz látni engedett. Megcsillantotta előttük a pénz és az arany csillogását, mivel hatalmat lehetett vásárolni. A mámort a kábulatot. Lehetett taposni a kicsiken, a sem­minek látszókon, kik féltve őrizték lelkük tisztaságát, a lélek tükrét, ami mindig azt tükrözte vissza, ami a valóság. Mert ezek érezték Isten gondviselő jelenlevését és akik mertek Istenre hagyatkozni – minden látszat ellenére – kik tudták, hogy a földi élet csak vándorút, mert tudatában éltek annak, hogy nincs halál, mert Jézus Krisztus legyőzte a halált, megváltó Istene lett az embemek. 6, az elsőszülött, letette a váltságdíját a másodszülöttek elé és azt minden ember megkapta egytől-egyig. Mert Uratok Istenetek nem személyválogató. És mégis hány, de hány lélek utasítja, sőt még figyelembe sem veszt ezt az ölükbe hullott ajándékot, amit már számokban kifejezni nem lehet. Ezért mondotta Uratok Istenetek “Sokan vannak a meghívottak és kevesen a választottak. ” És ezekre a választottakra helyezi a figyelmet a gonosz. Mert mondotta Uratok Istenetek, Jézus Krisztus: “Ha azt mondják, hogy itt vagyok, vagy ott vagyok, ne higgyetek nekik, mert jönnek hamis próféták, álmessiások, ne higgyetek nekik.” Hogy Jézus Krisztust megtaláljátok nem kell sehova se mennetek, ott van veletek, a szívetekben lakik, csak szólogassátok, hívogassátok és nem hagy el benneteket soha és ott van elevenen jelen az Oltáriszentség misztériumában, látogassátok, éljetek vele. Forduljatok a jó tanács Anyjához, a szeplőtelenül fogantatott Szent Szűzhöz, ki a legközelebbi út szent Fiához, Jézus Krisztushoz és utatok halad Krisztus után felfelé a csúcsig, hol megváltó Istene­tek azt mondja nektek: “Aki szeret engem, azt szereti az én Atyám is és örömötök teljes lesz.” Ámen.

Testvérem, a te testvérednek az én választottamnak a felkentemnek azt üzeni az Úr:

“Keress engem először a szívedben. Megtalálsz élő elevenen a szentmise alatt, hisz a te szavadra költözöm, mint hús és vér az eucharisztia misztériumába. Ne keress te sehol sem engem, csak a szívedben és az Oltáriszentségben. Kitartóan kérd Isten szent Lelkének ajándékát, kit Atyám az én nevemben küldött, hogy felismerjétek, hogy mi a valós és mi a valótlan. Maradj ott, ahol vagy. Tereld a nyájat mit reád bíztam és ne félj semmitől, mert én veled leszek ott, ahol vagy. Hisz ismered a Szentírást, figyelmesen olvasd át minden betűjét. Ne csak a szóra figyelj, hanem a cselekményre is. Ne félj! Hisz engem is földi életemben arcátlanul megkísértett a hazugság atyja.Csak előre kis pásztorom és elvezetlek téged oda, ahol a te otthonod az igazi

hazábaés az élet koszorúját adom neked és örömed teljes lesz. Ámen.

 

Testvérem, ki Krisztus felkentje vagy, vedd fontolóra a fentieket. A gonosz nagyon jól ismer téged. Jobban, mint te magad. Tudja buzgóságodat, báránybőrbe bújva akar szép lassan tévútra téríteni. Nagy falat vagy a számára, csakis a szívedben kéresd Uradat Istenedet és az Oltáriszentségben. Légy óvatos, sok az álmisztikus. Kevés az igazi, nagyon kevés, mint ahogyan a szeplőtelen szent Szűz, Isten Anyja Mária jelenés sem mind az égből jön, mert a gonosz szándéka azt, hogy lejárassa a Szűzanya jelenéseit. Ebben nagy mester. Ajánld fel magad minden nap, halálod óráját is az Úr Jézus szentséges szívének, a szeplőtelenül fogantatott szent Szűz Isten anyja Mária, szeplő­telen szent szívének győzelméért a gonosz felett. Ugyanígy ajánld fel minden meg­kísértésedet is, ugyanerre a szándékra. Kérd nap-mint nap a Szentlélek ajándékát: a tisztánlátás kegyelmét. Nem vétkezel, ha ezekben a jelenségekben kételkedsz. Csak Uradban és megváltódban bízzál rendületlenül, töretlen hittel! Mert Urad úgy szeret, mintha te lennél az egyetlen egy és majd hazavezet a neked alkalmas időben, hol lelked olyan boldogságot és békét talál, mit a világ nem adhat soha. Ámen.

 

Most búcsúzom és azt mondom, áldjon meg benneteket testvérem és testvéreim Krisztusban, a mindenható örök Atya, kinek szeme az igazakon nyugszik, az üdvözítő Jézus Krisztus, ki mindvégig veletek van, Isten szent Lelke a Szentlélek Úr Isten, ki megadja a tisztánlátás kegyelmét, kinek, kinek akarata szerint, a szeplőtelenül fogantatott szent Szűz, Isten anyja Mária, ki oltalmaz benneteket. Szent Mihály főangyal védelmezzen a nehéz úton. Isten minden angyalai és szentjei imádkozzanak értetek. Ámen.

 

Én vagyok a bor, te a víz

1962. október 9.

Ma, amikor az édes üdvözítőnél voltam, Ő árasztotta lelkembe Szívének örömét:
“De jó, hogy jöttél! Úgy vártalak! Mondtam már máskor is, merülj el Bennem, mint csepp víz a borban. Én vagyok a bor, te a víz. Ha Velem így egyesülsz, te szinte megsemmisülsz, csak Én uralkodom benned. Az Én Testem és Vérem erőt, életet ad nektek. Mily boldogság lesz, ha éltető erőmet mind többen igénybe veszitek! Gyűjts Velem!”

Szomorúan panaszkodtam az Úr Jézusnak, hogy a gonosz ismét kikezdi családunk békéjét. Adj békét nekünk! Kértem az Ő bőséges kegyelmét, hogy gyermekeim is mind a kegyelem állapotában legyenek. Ő kedves, vigasztaló hangját engedte hallanom:
“Amelyik gyermeked halálát az égből fogod szemlélni, annak ágya mellett ott leszel. A te olajcsepped belehull az ő üres mécsesükbe, és a Szent Szűz Szeretetlángja kigyúl. Ez a nagy kegyelmi kiáradás megmenti lelküket a kárhozattól. Ők akkor érezni fogják a te simogató anyai kezedet. Te pedig érezni fogod, hogy annak a sok szenvedésnek, melyet elviseltél…, mily nagy értéke van. Ott ők is érezni fogják, a te segítő kezedet haláluk pillanatában, és látni fogják a te érdemszerző életedet, melyet most itt a földön nem sokba vesznek.”

Egy más alkalommal kegyetlenül kísértett a Sátán. Alig tudtam gondolataimat Istennél tartani. Így okoskodott: “Ne erőlködj már annyit, úgysem érsz el semmi célt! Láthatod, nincs pártfogód. Csak önfejűségednek köszönheted értelmetlen erőlködésedet.” A szörnyű zaklatások közben a Szentlelket kértem: Értelem Lelke, Erősség Lelke, Bölcsesség Lelke, szállj rám, végy birtokodba! A gonosz ordított lelkem mélyén: “Csak a te szabad akaratodban van az erősség, bölcsesség, az értelem. Miért nem élsz emberséges jogaiddal? Nem vagy te rossz, csak rettentően önfejű… Légy erős, és akarj megszabadulni ettől a hiúságtól. Lásd be, úgysem éred el célodat, csak szégyenbe fullad szüntelenül… A sok kudarc után térj észre! Élj csendes, nyugalmas életet! Mit sanyargatod magad? Úgysem kapsz jutalmat érte! …”

1962. október 11.

Az Úr Jézus szavai:
“Kis kármelitám! Szeretném, ha azt, amit most mondok, leírnád és eljuttatnád azoknak, akiknek nagy szükségük van arra, hogy eligazodjanak elhivatottságuk kérdésében.

Tevékenységük visszaszorítottságát, mely miatt jelenleg oly sokat szenvednek, ajánlják fel engesztelésül a lelkekért. S mindazok a lelkek, akik bármilyen formában Nekem szentelték életüket, és most, jelenlegi állapotuk miatt külső tevékenységet nem fejthetnek ki, vessék bele magukat a lelki elmélyülésbe, mely csodás termést hoz majd számukra és a lelkeknek. Én számon tartom most is szeretetüket. Úgy áhítozom rá! Ó, bárcsak figyelnének és meghallanák feléjük küldött sóhajtásaimat! Segítsetek hordozni keresztemet, hiszen oly nehéz! Ne hagyjatok magamra! Nem azért hívtalak meg, mert nincs szükségem reátok. Sőt, most igazán itt az ideje és alkalma annak, hogy bizonyságot tegyetek Mellettem. Ne legyetek kényelmesek! Nézzetek Rám, s a keresztre! Mi kényelmet engedtem meg Magamnak? Ez nem hat meg benneteket? Vagy már úgy megszoktátok az Én jóságomat, hogy semmibe sem veszitek? Ó, ti lanyhák, mi tudna hatni rátok, ha az Én mérhetetlen szenvedésem mellett érzéketlenül elmentek? Még ti is, akiket pedig Szívemen melengettelek, és ennyi hűtlenségetek ellenére is szeretettel hívogatlak? Csak jöjjetek, Én megváltottalak benneteket az örök haláltól! Vagy nem akartok élni Velem? Elég nektek a földi mulandóság? Ó, Szívem epedő bánatát vegyétek észre! Szabad akaratotok van, és Én azt szeretném, ha tisztán a szabad akarat útján jönnétek Hozzám.

Kis kármelita leányom! Írd, csak írd panaszos sóhajomat! Hátha megtörnek tőle a kemény szívek! S ha csak kevesen is, te már akkor is jó munkát végeztél. A mi ajkunk együtt könyörög az Örök Atyához!”

1962. október 13.

Már hónapok óta beszél az Úr Jézus hozzám. Nem írtam le, nincs mindig módom rá. Ma reggel is a templom csendes magányában tartózkodtam. A haldokló papokért könyörögtem. Az Úr Jézus elérzékenyedve a fülembe súgta:
“A mi kezünk együtt gyűjtsön!”

A Szent Szűz Szeretetlángja kegyelmi kiáradását kértem a szenvedő lelkekre is, és közben az Úr Jézus éreznem engedte, hogy most egy lélek kiszabadul a tisztítótűzből. Lelkemben leírhatatlan megkönnyebbülést éreztem. Ebben a pillanatban Isten kegyelméből lelkem elmerült az Isten színe elé jutott lélek mérhetetlen boldogságában. Azután lelkem minden összeszedettségével a haldokló papokért imádkoztam. Közben igen szorongó érzés árasztotta el egész bensőmet. Olyan szenvedések ezek, melyeket az Úr Jézus megad, azért, hogy Vele gyűjthessek. Elmerülésem közben a Szűzanya leheletszerű finom sóhaja lepte meg lelkemet:
“Kislányom, részvéted a szegény lelkek iránt úgy meghatotta anyai Szívemet. Megadom a kért kegyelmet. Hogyha bármikor Szeretetlángomra hivatkozva elimádkoztok tiszteletemre három Üdvözlégyet, minden alkalommal egy lélek szabadul ki a tisztítóhelyről. A halottak hónapjában (novemberben) pedig egy-egy Üdvözlégy elimádkozása által tíz lélek szabadul ki a tisztítóhelyről. A szenvedő lelkeknek is érezniük kell anyai Szívem Szeretetlángjának kegyelmi hatását.”

1962. október 15.

Az Úr Jézus oly szomorúan, esdeklően, szinte könyörgő szavakkal fordult felém:
“Kislányom, jöjj, hajtsd ide fejedet Hozzám, megbeszéljük, mi a nehéz! A sok áldozat, amit Értem hozol meg?”

Sorra vette minden nehézségemet, mellyel küszködöm, és megkérdezte:
“Akarsz-e lemondani róluk? A kísértések, melyek miatt annyit szenvedsz, ne távolítsanak el Tőlem. Együtt szenvedünk. Engem is megkísértett a Sátán, te sem lehetsz különb Mesterednél. A te életedben még nincs befejezett munka.”

Szavai mélyen a lelkembe hatoltak, és megígérte, hogy külön erőt ad mindezekhez. Én csak erőlködjem tovább. “A fő az állandó küzdelem…”

Még tovább is beszélt velem sok mindenről, de nem tudok mindent leírni. E nagy jóság hallatára szívem megindult, és így szóltam az Úr Jézushoz:
“Imádott Jézusom, Te tudod, hogy a lélek ugyan kész, de a test gyenge.” Ő erre megtöltötte lelkemet kegyelmének erejével… Mintha ember lett volna, úgy beszélt hozzám:

“Látod, ilyen az Én gazdagságom! Rád vagyok szorulva, és mennyi mindent adok neked! Így most már a kezünk együtt gyűjtsön, hisz a mi gondolataink is egyek és a bensőnk is együtt érez. Ugye, milyen bensőséges ez a mi imádságunk! Kislányom, ha sokan lesznek majd, akikkel így el tudok beszélgetni, akkor panaszos szavam is megfogyatkozna. Megkérlek, használj ki minden lehetőséget, kérd mennyei Atyánkat, hogy minél többen megértsenek Engem. Tudom, sokaknak ez nem könnyű, de ezt a nehézséget csak addig érzitek, mígnem egészen a Közelembe férkőztök. Ha már Mellettem vagytok, ott már minden könnyűvé válik, mert a szeretet súlytalanná teszi számotokra az áldozatvállalást.”

Egy alkalommal az Ő isteni fényességét árasztotta lelkembe. Mondott sok mindent, de nem vagyok képes abból semmit sem leírni. Vagyis csak ennyit: ,,És az Ige Testté lőn. Éld át ezt a fenséges titkot, mely a világ megváltását jelenti.” Amit e szavakkal kapcsolatban átgondoltam, nem vagyok képes szavakkal kifejezni. Hónapokon át csak erről elmélkedtem, mint ki nem meríthető csodáról.

1962. október 18.

“Leányom, ugye sok a szenvedés, melyet az elmúlt napokban reád küldtem? Arra kérlek, ne sokalld meg ezeket a nagy fájdalmakat. Viseld el, ne csak a magad, hanem az egész ország családjaiért. Tudod, a Sátán feldühödött erővel dúlja fel a családokat. Szenvedjünk együtt! Én veled egyesülve szenvedek, te pedig Velem. Nagyon szeretlek, nem hagylak szenvedés nélkül. Ölelj te is magadhoz! Csak Engem szeress, szolgálj hűséggel, és ne csodálkozz azon, hogy szeretetemet mindig szenvedésekben juttatom érvényre. Leánykám, Szívem túláradó szeretete ez, mely által szenvedésekre méltatlak. Csak így menthetsz meg sok lelket! Te is családanya vagy, sokféle módját ismered a családok szétszórtságának. Erre a célra vesd be magad a szenvedések kohójába. á, a családok szétszórtsága, de sok bűnt halmoz fel ellenem! Engesztelj és szenvedj értük! Ne mulaszd el a legkisebb alkalmat sem! A mi elménk gondolata egy legyen. Lásd tisztán szenvedéseid értékét. Gondold el, milyen kicsi azok száma, ki Velem gyűjt. Tudod, miért? Mert nincsenek szenvedést vállaló lelkek, főleg olyanok, akik kitartóak. E nélkül pedig nem tudják magukat érdemessé tenni kegyelmem szüntelen kiáradására.”

Míg Ő így beszélgetett, éppen elővettem szerény ebédemet. Csütörtökön és pénteken az Úr kérésére kenyéren és vízen böjtölök, és felajánlom a 12 papi személyért és az Úr engesztelésére. Közben az Úr Jézus lélekben mellém ült és beszélgetett.
“Ó, de nagyon jól esik ez Nekem! Úgyis olyan ritkán van részem ilyen bensőséges lakomában! Kevés az áldozatos lélek, ki hűséggel, szemmel tartja óhajtásaimat.”

S közben, míg kenyerünket falatoztuk, lelkemet eltöltötte az Ő bensőséges együttérzésével, és lelkembe lehelte kegyelemmel teljes szavait:
“A mi bensőnk együtt érezzen, mert akkor kezünk is együtt gyűjt.” Míg így tovább eszegettük kenyerünket, egymás gondolataiba elmerülve, Ő:
“Mit nem adnék meg neked? Kérj, csak kérj! Szerény ebédedet busásan pótolom kegyelemmel. Szívem szeretetének áramlását azoknak nyújtom, akik meglátják segélyt kérő kezemet. (Úgy áradozott felém!) Most megtöltöm szívedet Istenségem érzetével, csak gyűjtsünk együtt minél többet!”


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • 44 év szabad garázdálkodása
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Afrikai Hűség Hőség
  • Afrikai Víz
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet – VESZPRÉM
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Albert Líra
  • Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Alvidék-Délvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZENTA
  • Amarilliszfélék
  • Amerikai Hűség Hőség
  • Amerikai Hűség Hőség – SOPRON
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Amoris Laetitia Háború
  • Andre Lowoa – VESZPRÉM
  • Április
  • Antikrisztus által Irányított Népvándorlás
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Augusztus
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség – SORPON
  • Ausztrálázsiai Víz
  • Bács-Kiskun – SÜKÖSD
  • Bálványtemplomok, vértanuk vesztőhelye
  • Baranya – MOHÁCS
  • Begóniák
  • Békés – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Borsod-Abaúj-Zemplén – SÁTORALJAÚJHELY
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran – ESZTERGOM
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsen Okosan Törpemagyaran – BUDAPEST
  • Bölcsességek
  • Bölcsességek idézetekben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Bölcsességek terjedelmében
  • BTankok
  • Buda
  • Budapest
  • BudaPilisSolt – ESZTERGOM
  • Buzogányvirágok
  • Csongrád – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • December
  • Dél-Alföld
  • Dél – Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Dél-Dunántúl
  • Dél – Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Délvidék
  • Dezső Líra
  • Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Előbb-utóbb
  • Előre! Győzelemre Fel! – VESZPRÉM
  • Epikus Gyökereink
  • Epikusan A-C Lírailag
  • Epikusan A-E Lírailag
  • Epikusan D-F Lírailag
  • Epikusan F-K Lírailag
  • Epikusan FGIK Lírailag
  • Epikusan G-I Lírailag
  • Epikusan J-L Lírailag
  • Epikusan L-R Lírailag
  • Epikusan LMR Lírailag
  • Epikusan M-O Lírailag
  • Epikusan P-S Lírailag
  • Epikusan S-Z Lírailag
  • Epikusan SZ Lírailag
  • Epikusan T-Z Lírailag
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Erdély-Bánát-Csángó-Körösmező-Máramaros-Székelyföld, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOMBOLYA
  • Erkölcsi Gyökereink
  • Ervin Líra
  • Esti Éjszakák
  • Észak-Alföld
  • Észak – Alföld – NYÍREGYHÁZA
  • Észak-Amerikai Víz
  • Észak-Magyarország
  • Észak – Magyarország – SÁTORALJAÚJHELY
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Komárom – ESZTERGOM
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Eurázsiai Unió az Európai Unió ellen
  • Európai Hűség Hőség
  • Eurázsiai Hűség Hőség – SOPRON
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Európai Víz
  • Február
  • Fejér – ESZTERGOM
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Felvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOLNA
  • Ferenc Líra
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Föld
  • Föld
  • Frank Hűség Hőség – SOPRON
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Függtelen Határzár
  • Gábor Líra
  • Gomora Szodoma Technika
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyermeki Hűség
  • GyökereiNK
  • Gyökereink
  • GyökereiNK TöbbEzer Kárpát-medencében – ESZTERGOM
  • Győr-Moson-Sopron – SOPRON
  • Hajdú-Bihar – NYÍREGYHÁZA
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Heves – VÁC
  • Heves Jeges – SOPRON
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Hosszúság – AL-SAFIROV
  • HőseiNK PéldaképeiNK
  • Hűség Hőség
  • Hűség Hőség – SOPRON
  • Ibolyafélék
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • István Líra
  • Jácintok
  • Január
  • Jász-Nagykun-Szolnok – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Dobogó Szíve és Szeretete – SOPRON
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • József Líra
  • Jövő a Múltból kikövetkeztethető – SÜKÖSD
  • Július
  • Június
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalitka
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsonyi kaktuszok
  • Kard(Gladiátor)virágok
  • Károly Líra
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Keresztes Imahadjárat
  • Kolon (S)Zala – SÜMEG
  • Kontyvirágfélék
  • Koralkák
  • Közép-Dunántúl
  • Közép – Dunántúl – ESZTERGOM
  • Közép-Magyarország
  • Közép – Magyarország – VÁC
  • Ladik
  • Lajos Líra
  • Latin.Amerikai Víz
  • Lég
  • Lég
  • Legendák, mesék, mondák
  • Liliomok
  • Lírikus Gyökereink
  • Legendás MeseMondaVilág – HERCEGSZÁNTÓ
  • Lélektárs – MOHÁCS
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magasság -VARSÓ
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • Május
  • Március
  • Margitvirágok
  • MártírSors
  • MártírSzentSors – SÜMEG
  • MédBabiloni Hűség Hőség – SOPRON
  • Meddig még?
  • Mélység – TRIESZT
  • Messze Távolban
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Mihály Líra
  • Munkanapló
  • Muskátlik
  • Nebáncsvirágok
  • Nefelejcsek
  • Nemzeti Imahadjárat
  • Nógrád – VÁC
  • November
  • Nyugat-Dunántúl
  • Nyugat-Dunántúl – SOPRON
  • Október
  • Olajfafélék
  • Olvasó gondolkodó
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pálmafélék
  • Pest – VÁC
  • Pesti kerületek – VÁC
  • Pesti Nagykörút
  • Péter Líra
  • Polgárháborús Védelem
  • Pólusharc
  • Pünkösd-ElJövet
  • Római Katolikus – keresztény rádió – ZENTA
  • Rózsák
  • Sándor Líra
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Skandináv Hűség Hőség
  • Somogy, Pannonhalmi főapáti birtoktól napjainkig – BALATONFÖLDVÁR
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg – NYÍREGYHÁZA
  • Szegfűk
  • Szélesség – TACHOV
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeptember
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • SzívHang
  • SzívSzólam
  • Szodomán túl Armageddon
  • TABU
  • Tamás Líra
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Tolna – Mohács
  • TöbbEzer
  • Tulipánok
  • Tűz
  • Tűz
  • Üdvözlet
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Változás
  • Vas – SOPRON
  • Veszprém – SÜMEG
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • Vigyázz!
  • Visegrádi Hűség Hőség – SOPRON
  • Víz
  • Víz
  • Zoltán Líra
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: