‘0918’ cimkéjű bejegyzések

2018. szeptember 4. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Merüljetek el Szívem szeretetének lángtengerében! Adjatok hálát azért, hogy itt maradtam köztetek a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Köztetek trónolok, mint az irgalmasság Királya. A szívetekbe térek, ha befogadtok. Eggyé akarok válni veletek! Eggyé a szeretetben, a békében és a derűben. Ha tiszta lélekkel fogadtok Engem a szívetekbe, akkor megtapasztaljátok azt a békét és örömöt, amit Én érzek bennetek. Akkor a Mennyországot fogadjátok magatokba, Aki Én Magam vagyok. Mert a Menny a szeretet és a béke végtelen kiáradása.

Gyermekeim! Vágyakozzatok az Isten Országába, amelyet Atyám kezdettől fogva nektek készített. Azoknak, akik Őt szeretik.

Kicsinyeim! Ne hagyjátok, hogy a gondolataitokat lefoglalják a világ dolgai! Minden itt marad. Minden elmúlik. Emeljétek fel tekinteteket Rám, a Megfeszítettre! Nézzétek, mennyit szenvedtem azért, hogy megnyissam előttetek Országom kapuját! A kapu Én Magam vagyok. Aki Rajtam keresztül megy be, az legelőt talál. Örök boldogságot. Én vagyok az út, az igazság és az élet. Csak általam, mint egy kapu által mehettek be az örök életre.

Kicsinyeim! Fogjátok fel: az élet Én vagyok! Szavaim lélek és élet. Örök élet mindazok számára, akik megfogadják és tettekre váltják tanításomat. De az örök halál leselkedik mindazokra, akik süketek szavaim meghallására.

Gyermekeim! Ti döntitek el örök sorsotokat. Én mindnyájatokat megváltottalak. De csak azok nyerhetik el az örök boldogságot, akik együtt működnek kegyelmemmel.

Kicsinyeim! Az idő lejár. Irgalmasságomat felváltja igazságosságom. Addig vonuljatok fedezékbe, amíg a kegyelem ideje tart. Most még feloldozást nyerhettek bűneitek alól. Most még a szívetekbe fogadhattok. De eljön az óra, sőt már itt is van, amikor a sátán elvesz Engem tőletek. Megfoszt a szentségektől. Templomaimat bezárják. Az igaz tanítás helyett eretnekségeket hirdetnek. Most jöjjetek Hozzám! Most még köztetek vagyok. Imádjatok, dicsőítsetek, kérjetek! Minden kéréseteket meghallgatom. Az idő még rendelkezésetekre áll. De már nem sokáig.

Drága gyermekeim! Ma még kérlellek benneteket. De amikor lelketek kilép porsátor testetekből, meg kell, hogy ítéljelek. A ma még a tiétek. A halál hirtelen jön. Utána már nem tudtok megtérni. Vegyétek komolyan figyelmeztetésemet, melyet nagy szeretetettel intézek hozzátok. Megáldalak titeket Szívem végtelen szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2018. szeptember 5. Az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Az üldözés már itt van. Bár még nem érzitek a bőrötökön, de készüljetek, mert hamar eljön. Figyeljétek a jeleket!

Az idő rövid. Úgy dolgozzatok, mintha örökké itt lennétek! Úgy éljetek, mintha még ma meghalnátok! Nem tudhatjátok sem a napot, sem az órát. Ezért kértem tőletek szüntelen készenlétet. Örüljetek, hogy a konkrét időt nem tudatom veletek, mert amint apostolaimnak is mondtam, most nektek is megismétlem: nem tudnátok elviselni mindannak a tudását, ami rátok, keresztényekre és a világra vár.

Láthatjátok, hogy az értékek felborultak. Olyan most a világ, mint egy hatalmas város, közlekedési lámpák nélkül. Minden autó kényére-kedvére száguldozik, nincs sebességhatár, nincs irány, és egymásnak ütköznek, és nagy romhalmaz válik belőlük. Ez zajlik ma a lelkekben: apraja-nagyja elfordult Tőlem, akik nem ismernek, nem is keresnek. Én csak egy kigúnyolt, megunt figura vagyok. Csak a testükkel foglalkoznak. Az érzékiség a tetőfokára hág. Nem kell az értelem, ész nélkül élnek úgy, mintha ennek az életnek soha nem lenne vége. Lelkük bűzlő hulla, mivel soha nem tartanak bűnbánatot: a bűn fogalmát nem is ismerik már. Csak a testüknek élnek és az élvezeteknek, és annak, amit még kimondani is szégyen. Nem ismerik a szemérmet, sem a bűnt, amely a pokolra taszítja őket. A sátán félrevezeti őket, könnyen a csapdájába esnek, vergődnek, de nincs segítség, mert nem kiáltanak Hozzám.

Gyermekeim! Iszonyú sok ember kárhozik el. Ez így nem mehet tovább: meg kell fenyítenem ezt a vesztébe rohanó világot. Milyen Atya lennék, ha ezt nem tenném meg?!

Kicsi gyermekeim! Éjjel-nappal adjatok Nekem hálát mindazért a nagy kegyelemért, hogy Hozzám tartoztok, hogy törvényeimet ismeritek és azok szerint éltek.

Az idő itt van, szinte már el is jött, amikor tűz által tisztítom meg a világot. Először lelki tüzet bocsátok rájuk: a nagy felismerést, hogy bűnben élnek. Az Én szememmel fogják látni rútságukat és nyomorúságukat, és azt a helyet, amelyet cselekedeteikkel kiérdemeltek. Ekkor a jobbak, akik még nem merültek el a bűn tengerében, meg fognak térni, segítségért kiáltanak Hozzám, és Én kiemelem őket bűneik verméből, amelyben sínylődnek. Megadom nekik a kivezető utat a sátán csapdájából, megmutatom nekik irgalmas szeretetemet. Ezek meg fognak térni Hozzám, és hálát adnak, hogy megóvtam őket a kárhozattól, amit megérdemeltek volna. Ezek a frissen megtért lelkek hozzátok fognak folyamodni, keresztényekhez, hogy tanítsátok őket igazságaim megismerésére. Akkor egy Evangélium milliószor többet fog érni, mint egy darab kenyér, amely megadja a tisztánlátást, és lelkeket ment. De sokan lesznek, akik nem térnek meg, és azok lesznek ennek a világnak az elpusztítói. Ők fogják okozni azt a fizikai tüzet, ami az emberek 2/3-át és a világot elpusztítja. Mondom nektek: ők soha nem látják meg isteni Arcomat, és örökkön-örökké fognak égni a pokolban.

Minden össze fog omolni egy pillanat alatt: nem lesz áram, nem lesznek gépek, csak a pusztaság, a sivárság, a nyomorúság és a büntetés. Ha nem rombolnám le ezt a civilizációt, még több lelket rontanának és fertőznének meg. Ha látnátok, hogy mennyit rombol és pusztít a sátán ezek által az eszközök által Úr az internetre, az okos telefonokra gondol], hogy mennyi ártatlan gyermek életét rontják meg, és taszítják őket a pokolba: gyermekeim, belehalnátok a fájdalomba. Én most ugyanazt szenvedem el értük és miattuk, amit a keresztfán, agóniámban. Szüntelen kiáltom Atyámnak: bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. De egyetértek Atyámmal, hogy ezt nem lehet tovább tűrni. Ezért ne csodálkozzatok, ha egy váratlan pillanatban fel fognak búgni a vészjelző szirénák, és megindul a bombazápor, amely válogatás nélkül fog ölni, gyilkolni, pusztítani. Éljetek halálra készen!

Mindennap többször is mondjátok el magatokért az elrejtő imát: Nekem hatalmam van kimenteni titeket minden veszedelemből, de a bizalmatok mértékében kapjátok kegyelmemet.

Ima rejtettség védelméért

„Rejtsen el minket a Mindenható Isten, az Atya, a Fiú, és a Szentlélek, a Szűzanya, és Szent József palástja alatt, a szent angyalok keze által abba a csipkebokorba, amelyből az Úr Jézus töviskoronáját vették, hogy semmilyen pokoli, testi vagy világi támadás ne tudjon nekünk ártani, sem testvéreinknek, sem ellenségeinknek. Ámen.”

Gyermekeim! Készüljetek! Az óra itt van. Lejár a haladék. Irgalmasságomat felváltja igazságosságom, amely végtelenül tökéletes és mély, és megítéli a szíveket és a veséket, és minden embernek megfizet cselekedetei szerint. Fogadjátok isteni áldásomat, amely megvéd titeket, mert Szent Véremmel borítalak be benneteket, Véremmel jelöltelek meg titeket, hogy a veszedelem napján kikerüljétek a csapdákat, és megmeneküljetek az örök haláltól. Édesanyám istenanyai palástját rajtatok tartja mindvégig. Fogadjátok megerősítő áldásomat, mint gyászoló apa áldását, aki fiait és leányait siratja. Mert nagy lesz a büntetése ennek a Földnek. Ahogy bűnei az egekig fölhatolnak, úgy süllyednek az alvilág mélységébe. Áldásom rajtatok marad mindvégig, a világ végezetéig, és mindörökké az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítések: Máté 24, 21-22: „Mert olyan nagy szorongattatás lesz akkor, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mostanáig, és nem is lesz többé. Ha meg nem rövidítenék azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem; de a választottakért megrövidítik azokat a napokat.

Róma 9, 28: „Szavát ugyanis beteljesíti és sietve végrehajtja az Úr a földön.”

2018. szeptember 6. Az Úr Jézus: „Nyisd ki a Szentírást!” Máté 21, 25: „A bérlők azonban megragadták a szolgáit; az egyiket megverték, a másikat megölték, a harmadikat megkövezték.” 22, 6: „…a többiek pedig megragadták a szolgáit, gyalázatokkal illették és megölték.”

„Drága kislányom! Ma is ugyanúgy van, mint ahogy az Evangéliumban kinyittattam veled: az igaz prófétákat és az Én igaz, hűséges szolgáimat megölik.

Az üldözés már a kapuban van. Készüljetek! Készítsétek a lelketeket, mert hamarosan a véreteket fogják kiontani Értem. Lélekben legyetek elszántak, erős hitűek, ragaszkodjatok törvényeim megtartásához! Váltsátok tettekre tanításomat és üzeneteimet! Így hűségesek lesztek Hozzám mindhalálig. Én pedig fejetekre teszem az örök élet koronáját.

Drága gyermekeim! Az idő itt van. Hamarosan olyan eseményeknek lesztek tanúi, amelyet még nem látott a Föld. Éljetek halálra készen, maradjatok hűségesek Hozzám! Az idő eljött. Isten igazságos haragja lesújt a Földre. Mert hiába volt a sok üzenet, figyelmeztetés, kérlelés: semmit sem használt. Hiába küldtem el Édesanyámat Fatimába és a világ számos pontjára, ahol megjelent, és kérte a bűnbánatot, az engesztelést, a békét: az emberek süketek és vakok voltak, és sajnos ma is ilyenek maradtak. Ezért ki kell inni a büntetés serlegét minden bűnösnek a Földön. Titeket viszont, akik hűségesek és engedelmesek maradtatok Hozzám, megóvlak mindattól, ami ennek a bűnös világnak készült.

Benneteket irgalmas Szívembe rejtelek. Én vagyok a ti Menedéketek, Védőpajzsotok, Gondviselő, Szerető Megváltó Istenetek. Szűz Anyátok oltalma alatt mindig biztonságban vagytok. Soha ne féljetek, ne izguljatok! Mindig csak kérjetek Bennünket, imádkozzatok – az ima soha ne fogyjon el az ajkatokról. Akkor csodákat és különös pártfogásunkat fogjátok megtapasztalni egész életetekben. Fogadjátok megerősítő áldásomat, melyet Szívem túláradó szeretetével adom rátok az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Szentírási megerősítések: 2Kor 9, 8: „Isten pedig elég hatalmas, hogy minden kegyelmét bőven árassza rátok, hogy mindig, mindennel teljesen el legyetek látva, és bőven teljék minden jótéteményre” Máté 15, 16: „Jézus felelte”

2018. szeptember 11. Az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Itt vagyok köztetek. Veletek maradtam, hogy tápláljam lelketeket és szíveteket, jelenlétemmel bearanyozzam egész életeteket. Én vagyok a Szőlőtő, ti a szőlővesszők. Én vagyok a ti Erőforrásotok. Belőlem táplálkoztok, kivirágoztok, és bő termést hoztok. Én a tiétek vagyok örökkön-örökké. Mindent itt hagytok, de Engem magatokkal visztek Atyám trónja elé. Én vagyok a ti gazdagságotok, minden örömötök Forrása, és ti vagytok az Én boldogságom, mert nem omlott hiába drága Szent Vérem értetek a keresztfán. Ti az Enyéim vagytok, Én bennetek élek, és ti Énbennem. Mi örökre elválaszthatatlanok vagyunk egymástól. Én számtalan helyen jelen vagyok egyidejűleg, és sugárzom kegyelmeimet mindenkire, kivétel nélkül. Csak egy feltétele van: az, hogy megnyissátok Előttem szíveteket, és befogadjátok azt a csodát, amit adni akarok nektek.

Drága kicsinyeim! Éljetek ezzel a páratlan nagy lehetőséggel! Mossátok meg lelketeket a Szentgyónás szentségében, értetek kiontott drága Szent Véremben! Papjaim által Én Magam oldozlak fel titeket bűneitek alól. Amikor pedig Szent Vérem által megtisztított, hónál fehérebb, Napnál ragyogóbb lelketekbe fogadtok, belépek rajta, és Magammal viszem túláradó bőségben mindazt a kegyelmet, melyet öröktől fogva nektek szántam. Ha tágra nyitjátok Előttem szíveteket, ami azt jelenti, hogy elfogadtok Tőlem mindent, bármit is akarok adni, akár jót, akár rosszat, akkor be tudjátok fogadni mindazt a kegyelmet, amelyet Én akarok nektek adni. Akkor átformállak benneteket, szentekké teszlek, és királyi gazdagon érkeztek meg Országomba. Ezt kérem minden Szentáldozáshoz járuló gyermekemtől, mert csak így tudom beteljesíteni rajtatok rátok vonatkozó örök, szent tervemet.

Fogadjátok megerősítő áldásomat, melyet túláradó, végtelen szeretetemmel adom rátok, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: Máté 16, 18: „Jézus mondja”

2018. szeptember 12. Az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Ti, akik most a végső időkben éltek, készüljetek föl minden rosszra, véretek kiontására! Minden napotokat úgy töltsétek, mintha ez lenne az utolsó. Éljetek szüntelen készenlétben! Adjátok át az életeteket Nekem! Éljetek minden pillanatban úgy, ahogy halálotok pillanatában szeretnétek, hogy éltetek volna. Így készüljetek: adjatok hálát Nekem jóért és rosszért egyaránt. Legyetek hűségesek Hozzám mindhalálig! Fogadjátok el a keresztet, amint Én is elfogadtam Atyámtól! Kérjétek Tőlem a sziklaszilárd hit kegyelmét és az életszentséget! Éljetek radikális keresztényként, mert a megalkuvók, a képmutatók, a kétfelé sántikálók nem örökölhetik az Isten Országát. Nem lehet két úrnak szolgálni: vagy az egyiket szeretitek, és a másikat gyűlölitek.

Szeressetek Engem úgy, hogy megtartjátok törvényeimet! Gyűlöljétek a gonoszt és határolódjatok el minden bűntől! A kísértéseknek azonnal mondjatok ellene! Csak az jöhet be Országomba, aki követ Engem az üdvösségre vezető szűk ösvényen: a keresztúton, az önmegtagadásban és a kereszthordozásban.

Drága gyermekeim! Vegyétek nagyon komolyan figyelmeztetéseimet, melyet túláradó, végtelen szeretetemmel adom nektek. Életetek minden napját úgy éljétek, mintha az lenne az utolsó, mert a sátán jobban leselkedik rátok, mint ordító oroszlán, hogy megsemmisítsen benneteket.

Körül vagytok véve fegyverekkel, amely a kiirtásotokra van előkészítve. Soha nem látott szellemi harc folyik a lelketekért, hogy a kárhozatba taszítsanak. A démonoktól, feketéllik az ég. Fölcserélik az értékeket. A jót rossznak nevezik és a rosszat jónak. Különösen nagy támadásnak van alávetve az Egyház. Itt is hatalmas szellemi harc dúl, mert az igaz tanítást fölcserélik az eretnekséggel és a tévtanításokkal.

Drága gyermekeim! Csak úgy tudtok eligazodni a tévtanítások és eretnekségek útvesztőjében, ha naponta olvassátok az Evangéliumot és az Újszövetséget, és mindennap hívjátok a Szentlelket, hogy Ő világosítson meg és vezessen el az örök életre.

Ne féljetek! Veletek maradok minden nap a világ végezetéig, és különösen most, amikor a legnagyobb szükségetek van rá, minden kegyelmet megadok, hogy üdvözüljetek. Nektek csak akarnotok és kérnetek kell. Ha látom, hogy Mellettem döntöttetek, nem hagylak elveszni benneteket. Bízzatok Bennem! Mindenható vagyok. Úgy szeretlek titeket, ahogy senki más Rajtam kívül. Irántatok való végtelen isteni szeretetemet úgy bizonyítottam, hogy kínhalált haltam értetek. A Véremmel fizettem ki váltságdíjatokat. Ezért joggal számot tarthattok arra, hogy minden segítséget megkaptok Tőlem. Mindazok, akik Hozzám jönnek, irgalmas, szeretettől lángoló, isteni Szívemben találnak végső, örök menedéket.

Ma, Szent Édesanyám ünnepén, az Ő Neve napján, kérjétek Tőle az Ő közbenjárását, mert sok kegyelmet kap Tőlem, de csak azoknak tudja kiosztani, akik kérik Tőle. Megáldalak titeket, drága gyermekeim, Szívem túláradó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítések: 1Tim 1, 13: „üldözés” Mt 24, 21-24: „Mert olyan nagy szorongattatás lesz akkor, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mostanáig, és nem is lesz többé. Ha meg nem rövidítenék azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem; de a választottakért megrövidítik azokat a napokat. Akkor, ha valaki azt mondja nektek: ‘Íme, itt a Krisztus’, vagy ‘ott’, ne higgyétek. Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, nagy jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is tévedésbe ejtsék.”

2018. szeptember 13. Az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! A Szívem megszakad a szeretettől, annyira vágyom rá, hogy minden ember üdvözüljön. Mindenkit szárnyaim alá akarok gyűjteni, mint kotlós a kiscsibéit. Mindenkit meg akarok óvni a kárhozattól, mert ez a legnagyobb rossz, amit ti el se tudtok képzelni. Ha valamikor szenvedés ér benneteket, alig várjátok, hogy elmúljon. Ha tartós betegségetek van, csak nyögtök alatta.

Nem tudjátok elképzelni, mit jelent a pokol. Ez a végleges elszakítottság Tőlem, és az ebből fakadó rettenetes lelki kínszenvedés, gyötrelem, és az ördögök bosszúja, kínzása, amely örökké tart. Az örök tűz és a férgek, mely ki nem alszik, és soha ki nem pusztul.

Gyermekeim! A Szívem tele van vággyal, kiáltom felétek: Térjetek meg Hozzám addig, amíg még itt éltek ezen a Földön! Jöjjetek Hozzám mindnyájan, hogy meg tudjalak menteni benneteket! Ha ti nem akarjátok, Én tehetetlen vagyok. Adom ugyan a kegyelmeket, de nektek kell befogadnotok. Ha nem teszitek, ha nem működtök együtt Velem, tiszteletben kell tartanom Istentől kapott szabad akaratotokat, és ezért arra a helyre kell mennetek, amelyet ti választotok magatoknak ezen a Földön.

Gyermekeim! Feltártam nektek a jót és a rosszat. Mindent tudtul adtam nektek. Helyettetek senki sem dönthet. Vérkönnyeket sírok minden egyes elkárhozott lélek miatt. Könyörögve kérlek, szakítsatok a bűnnel, ami elválaszt titeket Tőlem! Szeressétek Istent, úgy hogy, megtartjátok törvényeit! Szeressétek felebarátaitokat, ahogy magatokat!

Gyermekeim! A szétválasztás elkezdődött. Hamarosan véglegesen különválik a búza a pelyvától, a hasznos a haszontalantól. Szent angyalaim csűrömbe gyűjtik a búzát, és elégetik a pelyvát. Igyekezzetek úgy élni, hogy találjak bennetek jó gyümölcsöt, az irgalmasság lelki-testi cselekedeteit, hogy emiatt üdvözíthesselek benneteket. De ha csak rossz gyümölcsöt teremtek, az örök gyűlölet lesz osztályrészetek.

Drága gyermekeim! Szeretlek titeket. Magamra vettem bűneiteket, meghaltam értetek a keresztfán. Megváltottalak benneteket, de ha ti nem akarjátok, nem tudlak üdvözíteni titeket. Újra mondom: térjetek meg Hozzám addig, amíg még nem késő! Fogadjátok áldásomat Szívem túláradó szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítések: Mt 24, 2: „(Jézus) szólt hozzájuk: »Ugye, látjátok ezeket mind? Bizony, mondom nektek: Nem marad itt kő kövön, ami el ne pusztulna.«” És ehhez mondja az Úr: Ez nem csak Jeruzsálemre vonatkozott akkor, hanem most az egész világra. Hatalmas háború jön. Mentsétek el az írásokat, nyomtassatok ki mindent, ne várjatok vele! A napot és az órát nem tudhatjátok, de nagyon közel van.” 21-22: „Mert olyan nagy szorongattatás lesz akkor, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mostanáig, és nem is lesz többé. Ha meg nem rövidítenék azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem; de a választottakért megrövidítik azokat a napokat.” 33: „közel van”

Amikor az Úr az elkárhozott lelkekről és a pokolról szólt, mérhetetlenül fájdalmas, gyászos volt a beszéde. Hatalmas elvesztést éreztem benne. Minden erejével meg akarja menteni az embereket, de azok süketek és vakok kegyelmének felismerésére és befogadására. Az édes Úr tehetetlen velük, mert visszautasítják, és ez fáj Neki a legjobban.

Az Úr Jézus még ezt mondta: Először magunkért és a családunkért adjunk hálát, hogy ott vagyunk, ahova Isten állított minket, és csak utána kérjük a bűnösökre a megtérés kegyelmét. Ezt azért kérte, mert nem tudjuk felfogni, hogy mekkora kegyelem a kiválasztottság. Az, hogy katolikusok lehetünk. Hiszünk, szeretjük az édes Urat, imádkozhatunk és áldozhatunk. Ez mind az jó Isten hatalmas kegyelme.

2018. szeptember 18. Az Úr Jézus: Nyisd ki a Szentírást! Mt 18, 14: „Ugyanígy a ti Atyátok, aki a mennyekben van, nem akarja, hogy egy is elvesszen e kicsik közül.”

„Drága gyermekeim! Azért szólok hozzátok, és azért kapjátok üzeneteimet, mert Mennyei Atyám nem akarja, hogy csak egy is elvesszen közületek. Az idő vészesen fogy. A bűn elburjánzott a Földön. Az igazságtalanság az egekbe kiált. A kicsinyek megrontása és a szegények megnyomorítása miatt nem tűr tovább halasztást Atyám fenyítése. Az önzésnek nincs határa. Az anyagiak habzsolása fékezhetetlen. Az emberek elmerültek a bűnben, az önimádatban, a másik ember kihasználásában és a képmutatásban. Ezek mind a széles úton menetelnek az örök kárhozat felé. Atyám nem akarja egyetlen léleknek sem a vesztét. Engem azért küldött le a Mennyből a Földre, hogy üdvözítsem a világot. Én ezt mondtam: „Azt akarom, hogy életük legyen, és bőségben legyen.”

Kicsinyeim! Van egy szebb világ, az örök boldogság, ahol nincs halál, sem könny, sem gyász, sem jajkiáltás. Ez Atyám Országa. Én ezt megszereztem nektek, amikor a bűneiteket Magamra vettem, és kínhalált szenvedtem helyettetek. De jaj annak, aki Engem megvet, rútul elhagy és elárul, mert az saját magát rekeszti ki üdvözítő tervemből.

Kicsinyeim! Az óra itt van. A fenyítés ideje eljött, a világ megtisztítása már folyamatban van. Ez a rengeteg természeti katasztrófa mind büntetés. Ezen csak úgy tudtok változtatni, ha megtértek és szeretetben éltek, ha kiengesztelődtök Istennel és egymással. Minden más próbálkozás fölösleges és eredménytelen. Mert minden rossznak a bűn az oka. Térjetek meg, gyermekeim! Térjetek meg mielőbb, mert amint az Evangéliumban mondtam: ti sem vagytok jobbak, mint akikre rádőlt a Siloe tornya, és nem vagytok különbek azoknál, mint akiknek a vérét az áldozat vérével elegyítette Pilátus. Tanuljatok a természeti katasztrófákból, térjetek meg, mert ti is úgy járhattok, és bármikor meghalhattok. A halál után pedig már nem tudtok változtatni. Csak addig tudtok megtérni, amíg a Földön éltek.

Legyetek erősek a hitben! Kötözzétek magatokat a két tartóoszlophoz: az Oltáriszentséghez és a Mária-tisztelethez. Akkor jöhet a vihar, zúdulhat az ár: titeket nem tud elmozdítani, mert az Én védelmem, és Égi Édesanyátok közbenjáró imája mindig meg fog tartani. Mi legyünk védőpajzsotok, tartsatok ki hűségesen Mellettünk mindhalálig! Erre áldalak meg titeket, Szívem végtelen szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Ima a Szentlélek által: „Ó, Fölséges, ó, Hatalmas, ó, Mindenható! Szentek Szentje, Aki köztünk maradtál a Legméltóságosabb Oltáriszentségben! Légy áldva és imádva mindörökké!

Ó, Szentek Szentje! Kérlek, boríts be minket értünk kiontott drága, Szent Véreddel, hogy a sátán ne tudjon közelíteni hozzánk, mert a Te Véred a legnagyobb védelem az egész világon. Mária, Édesanyánk, takarj be minket Isten – Anyai szent palástoddal, védelmezz minket szent angyalaiddal ebben a kaotikus, zivataros időben! Járj közben értünk Szent Fiadnál!

Fájdalmas Anyánk, Aki a kereszt alatt álltál, Aki ott megkaptál minket, nyomorult bűnösöket, hogy a mi Édesanyánk is légy. Ó, mily fájdalmas csere! Elvesztetted Legszentebb Fiadat, az egyetlent, Akit nem csak szerettél, hanem imádtál, és megkaptál helyette minket, nyomorult bűnösöket. De Fiad iránt való végtelen szeretetedből elfogadtál bennünket, mert társa voltál mindig Szent Fiadnak a Megváltásban, és Te is ki akartad venni a részed. Azért vállaltad, hogy végigkísérd Fiadat a keresztúton, és látva rettenetes haláltusáját, Vele maradtál a kereszt alatt. Jézus felszította a Te Szeplőtelen, Hétfájdalmas Szívedben a lelkek megmentése utáni vágyat, hogy Te is felajánld minden szenvedésedet az Örök Atyának, Szent Fiad szenvedésével egyesítve a lelkek megmentéséért. Köszönjük Neked, Szűzanyánk! Kérlek, járj közben értünk Szent Fiadnál, mert a Te közbenjárásod hathatósabb mindenki könyörgésénél! Kérlek, eszközöld ki Fiadtól mindazt a kegyelmet a bűnösök számára, ami üdvözíti őket.

Ó, szentek Szentje! Aki halálos agóniádban kiáltottál: „Szomjazom!” Szomjaztál az én lelkemre. Köszönöm, Uram, a kereszteket, amelyekkel meglátogattál, mert egyedül a kereszt válik minden ember üdvösségére. Köszönöm, hogy lehajoltál hozzám, hogy megfenyítettél, amikor erre volt a legnagyobb szükségem. Köszönöm azt a hatalmas kegyelmet, amit Szűzanyám esdett le számomra, hogy meghívtál az általad alapított, egyetemes, katolikus Anyaszentegyházba. Első felszólításod ez volt: „Áldozz meg!” Mert az én nyomorúságos, méltatlan szívemet akartad beragyogni, megtölteni Isteni Jelenléteddel. A második hívás pedig ez volt: „Térjél be közéjük!” Mindezt azért kaptam, amint Te mondtad, mert szerettem Édesanyádat, és nem tudtam elfogadni, hogy Őt lealacsonyítsák és bűnösnek nevezzék. Jóllehet, korábban nem tanultam, de Ő számomra kezdettől fogva bűn nélkül való, szeplőtelen, tiszta, szent, ártatlan, mert csak így méltó arra, hogy az Ő szeplőtelen méhében vegyél lakást, és Őt nevezd Anyádnak, Ő pedig Téged Fiadnak.

Amilyen nagy volt az Ő boldogsága, amikor az angyal közölte Vele, hogy Ő lesz a Te Édesanyád, oly hatalmas volt fájdalma kereszted alatt, amikor látott Téged kilehelni lelkedet. A feltámadásodig eltelt idő egy örökkévalóságnak tűnt Számára, de sziklaszilárd hite, Beléd vetett bizalma, reménye, nem hagyta Őt összeomlani. Hitt feltámadásodban, és meg is tapasztalta azt.

Kérünk, Urunk! Add meg nekünk is ezt a hatalmas hitet, Beléd vetett bizalmat és reményt, ami Édesanyádban volt! Minden nehézség közepette higgyünk, reméljünk, és bízzunk Benned, szeressünk Téged, és mindenkor megtapasztaljuk a Te gondviselő jóságodat és szeretetedet.

Jézusom! Te itt maradtál köztünk. Mindig itt vagy. Minden tabernákulumban, minden Szentmisében és a keresztfán. A kereszt elválaszthatatlan Tőled ebben a világban. A Szentmise kereszthalálod vértelen megújítása. Az Oltáriszentség a Te drága Szent Tested és Véred, és egyben feltámadott Tested is, amikor a szívünkbe betérsz.

Mindazokkal, akiket szeretsz, megosztottad keresztedet. Olyan ez, mint amikor legkedvesebb barátunkkal megosztjuk bánatunkat és örömünket. Kérlek, Urunk, add, hogy Irántad való szeretetből elfogadjuk keresztjeinket, soha ne zúgolódjunk, hanem türelemmel hordozzuk azt a picike szálkát, amit hatalmas keresztedből nekünk ajándékoztál. Bár nehéz hordozni minden szenvedést, de sokkal jobb nekünk Veled együtt szenvedni, és utána üdvözülni, mint Nélküled vigadozni és elkárhozni.

A Mennyei Atya nem akarja, hogy csak egy is elvesszen közülünk. Ezért küldött el Téged, hogy megtaníts az Atya törvényére, és megválts minket. Kérjük kegyelmedet, hogy mi is ott legyünk Veled, ahol Te vagy, és lássuk dicsőségedet, és egy egész örökkévalóságon át dicsőítsünk és magasztaljunk Téged és hálát adjunk Neked! Ámen.”

Szentírási megerősítés: Zsid 7, 21: „Megesküdött az Úr és nem bánta meg”

2018. szeptember 20. Az Úr Jézus: „Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottjai! Most hozzátok szólok, akik megnyitottátok lelketeket kegyelmeim özöne előtt, hogy beáramoljon lelketekbe és egész életetekbe kegyelmem özöne, hogy megvilágosítson a Szentlélek fénye. Ti elfogadtátok az üdvösség jó hírét, amit Én, a megtestesül Ige hirdettem nektek. Ti követtek Engem a keskeny úton, az önmegtagadás és a kereszthordozás útján.

Drága gyermekeim! Ti mind az üdvösségre vezető szűk ösvényen haladtok előre, fel a Golgotára és a keresztre, mert csak ezeken keresztül lehet bejutni a Mennyek Országába. Ezt mondtam: „Én vagyok az Út.” Ez azt jelenti, hogy Engem kell követnetek. Én pedig a keresztfán szereztem meg nektek az üdvösséget. Ti, akiket szeretek, akiket kiválasztottam, és akik igennel válaszoltatok hívásomra, veletek megosztom keresztemből azt a parányi szálkát, ami szükséges a magatok üdvössége elnyerésére, és arra, hogy másokat is Hozzám vezessetek. Ezért ne zúgolódjatok, drága gyermekeim, ha kereszteket kaptok. Hanem adjatok hálát azért, hogy jó úton jártok. Jaj, azoknak, akik nem kapnak keresztet, és azoknak, akikért senki sem imádkozik: ők az örökkévalóságban fognak szenvedni bűneik miatt. Ti viszont rövid szenvedés után megnyugodhattok, és az örök élet boldogsága vár rátok.

Kicsinyeim! Nem különb a szolga az Uránál: ha Engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ne fájjon nektek az, ha kiközösítenek és megvetnek titeket Miattam. Sokszor még családon belül is ez vár rátok. Örüljetek, hogy Hozzám tartozhattok, hogy az Enyéim vagytok. Bár szenvedések és üldözések között, de megkaptok Tőlem mindent még ezen a Földön, és utána az örök életet. Ezért ujjongó örömmel adjatok hálát, mert nem az számít, hogy itt, ebben a világban átmenetileg boldogok és gazdagok vagytok-e, hanem csak az, hogy merre tart az életetek. Minden elmúlik, mindent itt kell hagynotok, csupán a cselekedeteiteket hozzátok magatokkal. Ha kitartotok tanításomban mindhalálig, akkor az örök boldogság részesei lesztek. Amikor szenvedtek, gondoljatok arra, hogy amilyen mértékben részesültök megaláztatásomban, gyalázatomban és szenvedéseimben, olyan mértékben fogtok részesülni a Mennyben, dicsőségemben.

Nézzetek tanítványaimra, a tizenkét apostolra: egyszerű, kétkezi munkásemberek voltak. Azért tudtam őket választani, mert nyitottak voltak tanításom befogadására. Erre mondtam: „Igen, Atyám, így tetszett Neked. Elrejtetted az okosak elől, és a kicsinyeknek nyilatkoztattad ki Magad.” Ez azt jelenti, hogy akik okosaknak képzelték magukat, az írástudók, a farizeusok nem fogadták be az Atya igéjét, ezért nem kapták meg a kinyilatkoztatást, mert az ítélet napján még többről kellett volna számot adniuk, és még többet szenvedtek volna örökké. Ebben is az Isten irgalmassága érvényesült. Az Én apostolaim pedig, köztük Péter, aki egy jól kereső halászember volt, voltak eszközei, hajói, munkásai, szépen megélt ebből a foglalkozásból: a csodálatos halfogás után mindenét elhagyva követett Engem. Beérte azzal, hogy Én megígértem, hogy gondoskodom róla, és beállt Mellém, hogy emberhalász legyen.

Nézzétek meg, hogy mekkora csodát tett az Isten ez által a tizenkét tanulatlan ember által! A Szentlélek kiáradása után bátran megvallottak Engem, és kiálltak Mellettem, nem törődve azzal, hogy szidalmazták, megverték és börtönbe zárták őket, mert a Szentlélek erősítette valamennyiüket. Ma is a Szentlélek hirdeti az Evangéliumot misszionáriusaim által, és a Szentlélek erősíti meg minden vértanúmat, akiket ma is szerte a világban üldöznek és megölnek Miattam. Tanuljatok tőlük, vegyetek példát róluk, mert rátok is ez vár.

Drága kicsinyeim! Megáldalak benneteket Szívem csodálatos, végtelen szeretetével, megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Szentírási megerősítés: Márk 5, 19: „Jézus szólt”

2018. szeptember 23. Az Úr Jézus: „Ezt üzenem X-nek! Drága nagyon szeretett kislányom! Már közel az idő, amikor meglátsz Engem teljes dicsőségben színről színre. Várd ezt a nagy napot kitörő örömmel! Várd életed minden percében ezt a nagy találkozást! Kimondhatatlan örömet készítettem neked országomban. Menj végig az úton, amire állítottalak! Teljesítsd továbbra is állapotbeli kötelességedet! Segíts mindazokon, akiket eléd hozok! Hintsd el a szívekbe Országom magvait! Szerezz Nekem tanítványokat, mint Egyházam megkeresztelt tagja, aki így szent királyi papságomhoz tartozol. Vedd nagy kitüntetésnek, hogy szolgálhatsz Engem, hogy meghívtalak szőlőskertembe. Nagy lesz jutalmad a Mennyben!

Ne félj azoktól, akik a testet megölik! Akkor sokan meg fogjátok látni dicsőséges Arcomat.

Kislányom készülj! Most jövök el érted. Most viszlek fel dicsőségembe. Erre áldalak meg szívem túláradó, végtelen szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: Máté 21, 13. Azt mondta nekik: »Írva van: ‘Az én házamat az imádság házának fogják hívni’, ti pedig rablók barlangjává teszitek azt«. (Iz 56,7; Jer 7,11)

Az Úr Jézus: „Egyházamat rablók barlangjává tették. Az eretnekségeket és a tévtanításokat terjesztik Igaz Igém helyett. Ezért megtisztítom. Sokan meg fognak halni. A hűségesek és a jók örökölni fogják az Országot. A bűnösöket pedig kivetik a külső sötétségre. Mindennek most van itt az ideje.”

Szentírási megerősítés: Galata 3, 18: „Ábrahámot ígérete alapján ajándékozta meg az Isten.”

2018. szeptember 25. Az Úr Jézus: „Itt vagyok köztetek. Itt maradtam Szent Testemmel és Véremmel. Leszállok közétek minden Szentmisében az oltárra, és mindazok szívébe betérek, akik befogadnak Engem.

Drága gyermekeim! Ha tudnátok, mennyire szeretlek benneteket, belehalnátok az örömbe. Drága Szent Testemmel és Véremmel táplállak. Lehoztam nektek Atyám igéjét, hogy megadjam a tisztánlátást, a tanítást, amely az üdvösségre visz. Magamra vettem bűneiteket és meghaltam értetek a keresztfán, hogy kiengeszteljem Atyám jogos haragját, mert bűneitek miatt számkivetettek lettetek ebben a siralomvölgyben. Mint ahogy Ádámot és Évát kiűzte Isten a Paradicsomból, mert bűneik miatt nem lehettek ott többé, úgy ti is a számkivetésben, a siralomvölgyben éltek áteredő bűneitek miatt. Az áteredő bűn azt jelenti, hogy a természetetekben benne van a bűnre való hajlás. Mindennek az érzékiség az oka. Amikor Éva és Ádám ettek a tiltott fa gyümölcséből, észrevették, hogy mezítelenek. Amíg nem ettek belőle, addig ártatlanok voltak, de miután ettek a gyümölcsből, feltámadt bennük az érzékiség, és ezért vették észre, hogy mezítelenek. Fügefa levelekkel takarták el magukat.

Gyermekeim! Látjátok, mivé teszi az embert az engedetlenség. Ha Éva ellene mondott volna a hazug kígyónak, a sátánnak, az egész emberiség ma is ártatlan és tiszta lenne, és boldogságban élne a Paradicsomkertben. Ehelyett az érzékiség rabja, és az egész világot megtölti a bűn. Az undorító mocsok, a szenny eláraszt mindent, és már nem csak a paráznaság, hanem a hatalomvágy, a pénzsóvárság, a mammon-imádat, a gyilkolás uralkodnak az egész emberiségen.

Ti, akik követitek üdvös tanításomat, az Én kegyelmemből, az Én erőmmel ellene mondotok a sátánnak. Ti egy kis szigetet alkottok, egy másik világot, a Mennyországot, amely köztetek van ebben a bűnös, szennyes világban. Védőpajzsotok Én vagyok, Aki betérek szívetekbe az Oltáriszentségben, Aki mint Király uralkodom bennetek, szívetek trónján. Én vagyok a ti örömötök, és minden boldogságotok.

Gyermekeim! Sem a Mennyben, sem a Földön nincs boldogság Istenen kívül. Mert Isten maga a Teljesség, minden jónak Forrása és megtestesítője. Isten maga az Örök Boldogság, a Szeretet és a Béke.

Tekintsetek megtestesülésemre! Csupa öröm kíséri, övezi. Mekkora boldogság volt Máriának, amikor az angyal közölte vele, hogy Ő lesz a Megváltó Édesanyja! Ujjongó örömmel magasztalta Istent, amint azt a Magnificat-ban olvashatjátok. Miután az angyal közölte Józseffel ezt a jó hírt, ő is boldog örömmel készült, hogy feleségül vegye Máriát, és hajlékot készítsen az Isteni Kisdednek, Aki Én Magam vagyok – és hamarosan megszülettem. De jaj! Hiába készítettek elő mindent fogadásomra Názáretben, máris jött az utasítás, hogy Betlehembe kell menniük, mert összeírták őket. Édesanyám még világra sem hozott: a Szíve alatt trónoltam Én, az Örök Ige, a rejtekben, és így, hármasban, szegényesen, szamárháton elindultak Betlehembe. Már ott megtapasztalták a számkivetést: csak nekik nem jutott hely a szálláson. Ezért nevelőatyám, József, egy istállót alakított át, hogy bár nagyon szegényes körülmények között, de mégis fedelet nyújtson a Szent Család számára. Itt láttam meg a napvilágot, itt születtem meg. Fényárban úszott minden, az angyalok ide szálltak le. Atyám révületbe esett, és csak akkor tért magához, amikor Én már fényárban tündököltem a szegényes földön. Anyámmal együtt leborulva imádtak és nem mertek érinteni méltatlanságuk tudata miatt. Ekkor szóltam lélekben Anyámhoz, hogy nyugodtan érintsen meg, vegyen az ölébe, öltöztessen föl, tápláljon és gondoskodjon Rólam. Akkor Ő az Énekek Éneke szavaival ölelt szűzi keblére: „Megtaláltam, Akit igazán szeret a lelkem. Megragadom, és soha el nem engedem.”

Ti is, drága gyermekeim, akik a szívetekbe fogadtok Engem, ezekkel a szavakkal imádjatok, és soha el ne engedjetek, mert Én vagyok a ti örök boldogságotok, üdvösségetek, örök életetek. Ó, ha tudnátok, mekkora öröm és boldogság vár rátok odaát a Mennyben, Atyám milyen csodálatos helyet készített számotokra öröktől fogva, belehalnátok a vágyba és a boldogságba, hogy mielőbb ott legyetek. Ezt az Országot az Én kínszenvedésem és kereszthalálom nyitotta meg előttetek. Ha Én nem váltottalak volna meg benneteket, soha nem mehetnétek be oda. Mert drága Szent Vérem mosta le bűneiteket, és Szent Anyám könnyei esdették le számotokra mindazt a kegyelmet, amit ma Tőlem kaptok. Mert Ő Minden Kegyelem Közvetítője, Nélküle nem születhettem volna meg. Ha ő és Szent József nem neveltek volna föl, nem növekedhettem volna, és nem lehettem volna a ti Megváltótok. Ezért azt kérem tőletek, hogy tiszteljetek minden megfogant életet. Fogadjátok el, és segítsétek, mert mindegyikkel örök terve van az Én Atyámnak. Ha Anyám azt mondta volna az angyalnak, hogy „nem”, akkor ma nincs Megváltás – jóllehet, Ő minden kegyelmet megkapott azáltal, hogy szeplőtelenül fogantatott, mert csak így volt alkalmas arra, hogy a Második Isteni Személy Édesanyjává legyen.

Jaj, azoknak az anyáknak, akik bár nem kaptak annyi kegyelmet, megöletik magzataikat. Mondom nektek: nagyon súlyos bűn, és nagy lesz a számonkérés az ítélet napján.

Drága gyermekeim! Most örüljetek és ujjongjatok, hogy a szívetekbe tértem, itt vagyok köztetek, és az örök élet várományosai vagytok, amelynek csíráját már itt és most a szívetekben hordozzátok. Erre áldalak meg titeket Szívem túláradó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2018. szeptember 27. Az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Eljött az Óra. Az Emberfiát bűnösök kezére adják. Közel az óra, már itt is van, amikor rátok is ez vár. A káosz már annyira eluralkodott a világban, hogy bármikor bármi megtörténhet. Szent angyalaim készen állnak a bűnösök megbüntetésére. Amikor túlárad a bűn, túlárad a kegyelem. Eddig rengeteg kegyelmet és haladékot kaptatok. De az embereknek csak nagyon kis hányada tért meg. A zöme még mélyebbre süllyedt a bűnben. Atyám megfenyíti ezt a népet, mint egykor Izraelt. Isten ugyanaz tegnap ma és mindörökké. Atyám igenis fenyít, ha ez válik a közösség és az egyén javára. Most már elérkezett ez az idő, amikor a szép szó, az üzenetek, a figyelmeztetések süket fülekre és ellenkezésre találtak, akkor már nincs más hátra, mint a fenyítés. Eddig rengeteg haladékot kaptatok. Sőt, egy-egy beígért csapás el is maradt. Láthatjátok, milyen irgalmas vagyok. De sajnos nem akar mindenki megtérni, ezért a próféciák be fognak teljesülni.

Gyermekeim! Ti, akik megtartjátok törvényeimet, nincs mitől félnetek. Titeket kiragadlak ebből a bűnös világból, mint egykor Lótot és Nóét. Csak a bűnösök bűnhődnek, akik megérdemlik. Ti, akár éltek, akár haltok, irgalmas szeretetemet élvezitek, mert az örök boldogság lesz osztályrészetek.

Kicsinyeim! Az óra itt van. Éljetek szüntelen készenlétben!

Megáldalak benneteket Szívem csodálatos, minden emberi értelmet meghaladó, végtelen szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Szentírási megerősítések: Máté 17, 20. 22-23: „Jézus mondta”

2016. szeptember 4. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Készüljetek! Eljött az óra, amikor szétválasztom a búzát a pelyvától, az igazakat a képmutatóktól. Eljött az igazak üldözésének ideje, mert mindaz, aki buzgón akar élni Krisztusban, üldözést szenved.
 
 
Gyermekeim, vigyázzatok, a tét nagy: aki mindvégig hűséges, az üdvözül. Aki megvall Engem az emberek előtt, azt Én is megvallom Atyám és az Ő szent angyalai előtt.
 
 
Gyermekeim, készüljetek, mert itt van a számadás ideje. Megfizetek mindenkinek tettei szerint. Éljetek úgy, mint az okos szüzek, legyetek a kegyelem állapotában, amíg még lehetőséget kaptok rá, járuljatok a szentségekhez, gyónjatok, áldozzatok, mert mondom nektek: hamarosan lezárul a kegyelem ideje, amelyet felvált igazságosságom jogos haragja. Elkülönítem a bálványimádókat az igazaktól és mindenki megkapja azt a helyet, amit kiérdemelt.
 
 
Kicsinyeim, készüljetek, hamarosan a véreteket fogják ontani Értem, de legyetek tudatában annak, hogy ha bátran szembe szálltok üldözőitekkel és kitartotok Mellettem mindhalálig, örök boldogsággal jutalmazlak meg benneteket. Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem foghatja, amit Isten azoknak készített, akik Őt szeretik.
 
 
Ezt üzenem X-nek: Drága kisfiam! Szememnek fénye, lelkemnek vigasza, Szívemnek édes kis csöppsége te vagy. Majd csak a Mennyben tudod meg, mennyire szeretlek téged. A keresztfán a Véremet ontottam a te üdvösségedért. Most pedig, hogy eltaláltál Hozzám és örök hűséget fogadtál Nekem, megtisztítottalak, megszentellek és befejezem benned művemet, amit elkezdtem. Szent papom leszel, mert öröktől fogva így akartam. Ezt a csodálatos, bár nehéz hivatást szántam neked, amelyhez minden kegyelmet és erőt megadok, hogy véghezvidd rád vonatkozó örök szent tervemet. Kisfiam, vedd nagy kegyelemnek, hogy szólok hozzád és mindazt, amit neked mondok, váltsd tettekre és adj hálát szüntelen minden szóért, minden kegyelemért. A rejtekben helyet készítettem neked, biztonságban maradsz, mert azt akarom, hogy az új világban is hirdesd tanításomat és üzeneteimet. Te leszel a hírmondó, a túlélő, akit megőrzök, mint szemem fényét, hogy végbe vidd örök tervemet. Maradj hűséges Hozzám mindhalálig! Te mindig csak Engem adj az embereknek! Nagy szentet formálok belőled. Már itt a földön a szentség hírében fogsz meghalni. Rengeteg lelket fogsz Hozzám vonzani, vezetni. Különlegesen sok kegyelmet kapsz Tőlem, a szellemek elbírálására és a rád bízott lelkek vezetésére. Kérd mindig, hogy Én gyóntassak általad, Én vezessem a lelkeket és akkor sok szentet fogsz fölnevelni.
 
 
Kisfiam! Légy mindig nagyon alázatos, engedelmes és hűséges gyermekem! A szent alázat az alapja minden erénynek és az engedelmesség az életszentségnek. Végy mindig Rólam és Égi Édesanyádról, az Én Szent Anyámról példát! Mi legyünk a példaképeid és minden döntéshelyzetben úgy cselekedjél, ahogy a te helyedben Én, vagy Édesanyám tennénk. A kegyelem ideje hamar lezárul, de te soha ne félj, mert igazságosságom haragja csak azokat sújtja, akik erre rászolgáltak. Mindazok, akik engedelmeskednek Nekem, különleges védelmemet élvezik, gondviselő, hűséges szeretetemet soha nem vonom meg tőlük. Ne félj akkor sem, ha körülötted hullahegyeket látnál, mert téged jól elrejtelek és biztonságba helyezlek. Tudom, hogy szívesebben megérkeznél Hozzám már most a Mennybe, de Én is csak akkor mehettem vissza Atyámhoz, amikor a feladatot, amelyet Rám bízott, elvégeztem. Így minden ember, aki Nekem szolgál, csak akkor jöhet Hozzám, ha elvégezte, amit rá bíztam. Örülj annak, hogy szándékom van veled, mert ha beteljesíted rád vonatkozó örök szent tervemet, hatalmas jutalmat kapsz érte Országomban, és rengeteg lelket mentek általad. Készülj, hamarosan fölszentelnek és elkezded földi pályafutásodat, a lelkek megmentését. A napot mindig kezdd imával! Elfoglaltságaid közepette, a nap folyamán mindig röpíts Felém egy-egy fohászt! Főleg a szeretetedre, a teljes ráhagyatkozásodra szomjazom és a bizalmadra, amit oly kevés embertől kapok meg. Tudatosítsd magadban, hogy állandóan Szent Színem előtt jársz-kelsz, dolgozol. Mindig az Én Jelenlétemben vagy. Látom gondolataidat, ismerem érzéseidet, hallom szavaidat, szüntelen őrködöm feletted. Én indítalak minden üdvös cselekedetre. Naponta gyakran mondd Nekem: „Uram, add meg a tisztánlátást, hogy mindig fölismerjem és megtegyem a Te szent akaratodat!” Kérd meg Szent Mihályt, hogy szüntelen legyen melletted, mondd gyakran a Szent Mihályhoz szóló imát, hogy megőrizzen ellenfelem csapdáitól, kísértéseitől, kavarásától. Ha nem ragaszkodsz senkihez és semmihez ehhez a földön és tekintetedet szüntelenül csak Rám szegezed, akkor nem talál fogást rajtad a gonosz és nyugodtan, nagy lelki békében élhetsz és dolgozhatsz. Jóért és rosszért egyaránt adj hálát mindig! A jelszavad legyen a szent közömbösség! Ne sértsen a kritika, a bírálat, a rossz emberek gúnyolódása, se a dicséret ne tegyen felfuvalkodottá, mert mindannyian csak annyik vagytok, amennyik Isten szemében vagytok. Ne az embereknek, hanem mindig csak Nekem akarj megfelelni! Minden az Én kegyelmem, ti pedig por és hamu vagytok, de ha megteszitek akaratomat, nagy szentek lesztek a Mennyben és ragyogni fogtok, mint a Nap.
 
 
Drága kisfiam, te itt most, az Én iskolámban, Tőlem kapod a lelki vezetést, amely a szentté formálás. Ezt nem helyettesítheti senki és semmi. Emellett lehet lelki vezetőd, akinek engedelmeskedni tartozol, de Én soha nem fogom keresztezni az ő tanácsait, hisz Egytől fakad minden, Én indítom őt is, téged is. Így egységben vagytok, mert minden az Isten kegyelme. Isten áll legfelül, minden Belőle forrásozik, és akik Őt szolgálják és követik, azok egységben vannak. Légy áldott, gyermekem, és áldjad mindazokat, akiket eléd vezetek, és már most imádkozz érte, hogy nagy és magasztos feladatodat Hozzám méltóan, hűségesen és engedelmesen betöltsd, maradéktalanul beteljesítsd rád vonatkozó örök szent tervemet. Sokat bíztam rád, sokról kell majd számot adnod Előttem, de ha mindvégig kitartasz, mindent könnyűnek és édesnek fogsz érezni. Erre áldalak meg téged Szívem túlcsorduló szeretetével. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
 
 
Szentírási megerősítés: Mt 25, 21: „Jól van, te hűséges, derék szolga – mondta neki ura. – Minthogy a kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe!”

2016. szeptember 9. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! A keresztényüldözés már itt van a küszöbön. Egész Európát be fogja borítani a keresztények vére. Készüljetek, éljetek szüntelen készenlétben! Az óra itt van. Az Emberfia a bűnösök kezére kerül. Mint ahogy Én akkor, kétezer évvel ezelőtt fölmentem a Golgotára és a Keresztre, hogy megváltsalak benneteket Szent Vérem kiontása és kínszenvedésem árán, ugyanúgy most Egyházamnak föl kell mennie utánam a Golgotára és a Keresztre, hogy a saját vérében és könnyeiben tisztuljon meg, mert csak miután megtisztult, azután jöhet be dicsőségembe.

Gyermekeim! Éljetek halálra készen! Aki mindvégig kitart, üdvözül. Valljatok meg Engem ezelőtt a bűnös nemzedék előtt! Adjátok az életeteket Értem, akkor Én is megvallak titeket Atyám és szent angyalai előtt és elnyeritek az örök boldogságot, az örök életet. Erre áldalak meg titeket Szívem csodálatos, emberi értelemmel fel nem fogható végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: 1Kor 14, 36: „Isten tanítása”

2016. szeptember 11. kegy. ó. itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Adjatok hálát azért, hogy katolikusok vagytok, az Általam alapított Egyház tagjai. Köszönjétek meg hálás szívvel, hogy itt maradtam köztetek a Legméltóságosabb Oltáriszentségben, hogy táplálom lelketeket ebben a siralomvölgyben, ebben a kietlen sivatagban, ahol éhen és szomjan halnátok a lelki táplálék nélkül.
 
Drága gyermekeim, Szívemnek kicsi választottai! Szívem repes a boldogságtól, amikor rátok nézek, mert látom szívetek lángoló szeretetét Irántam és nagyon jól érzem bennetek Magamat, mint élő tabernákulumaimban. Ti vagytok az Én földi Mennyországom. Tudjátok meg, kicsinyeim, hogy ti és a hozzátok hasonló kisded lelkek tartják fönn még mindig ezt a világot. Ha ti nem lennétek, és nem engesztelnétek és vigasztalnátok a földön burjánzó bűnök miatt szomorú Szívemet, már rég megsemmisítettem volna az egész emberiséget. De most nem a bűnnel akarok foglalkozni, hanem az engesztelő lelkek nagyságával, akik úgy isszátok be lelketekbe kegyelmeimet, mint a szivacs a vizet, mint a kiszikkadt föld a ráhulló harmatot.
 
Kicsinyeim, Szívemnek szeretett gyermekei! Maradjatok meg szeretetemben és bízzatok Bennem lángoló szívvel! Nagyon kérlek titeket, ne botránkozzatok meg azon, aminek be kell következni, mert a bűn úgy vonzza le magára a büntetést, mint a mágnes a vasport, mert minden rossz a bűnök következménye. Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de semmi egyebet nem tudnak nektek ártani. Örüljetek és ujjongjatok kitörő örömmel azon a napon, amikor mindez bekövetkezik, mert nevetek föl van írva az Élet Könyvében, és abban az órában, amikor az életeteket kioltják Értem, lelketek kiszabadul porsátor testetekből és soha nem látott fenségben, méltóságban, távlatokban fog szárnyalni az örök hazában, ahol helyet készítettem nektek. Egy örökkévalóság boldogsága nem lesz elég rá, hogy teljesen betöltekezzetek Velem, Szent Színem látásával, amely oly gyönyörű és csodálatos, amelyhez foghatót az egész világ nem adhat. Jóllehet, az egész világ az Én teremtésem és a fűszáltól kezdve egy kismadárig, a hatalmas hegyekig, az emberig, az állatvilág, a növényvilág, a vizek, a tengerek, a felhők, a szivárvány, a Nap, mind-mind az Én csodálatos remekművem. Mindent az emberért teremtettem, azért, hogy bőségben éljen, hogy testvérekként szeressék egymást Énbennem és boldogságban, békességben ragyogjanak színem előtt. De ez csak úgy lehetséges, ha Belőlem töltekeztek, az Örök Fényből. Én kisugárzom belőletek a szeretetet és a békét. És mindez megvalósul a keresztény közösségekben, ahol Irántam való nagy szeretetből egymásnak igazi, szerető testvérei vagytok, és Én nagy megelégedéssel tekintek rátok. De a lelkem facsarodik, a Szívemet tőrök járják át, amikor azt látom, hogy az ember a sátán rabszolgája és nem tud szeretni és a gonoszság az egyetlen tápláléka. Az ilyenek miatt sírok vérkönnyeket, mert ők elutasítanak Engem és mivel tiszteletben tartom a szabad akaratot, amelyet kaptak, ezért megengedem nekik, hogy egy örökkévalóságon át Nélkülem éljenek, de ez már nem élet, hanem az örök halál birodalma, ahol a démonok kínozzák őket folyton-folyvást, pontosan úgy, ahogyan ők kínozták embertársaikat, mert mindenki ugyanazt kapja vissza, amit a másiknak adott.
 
Kicsinyeim, újra mondom: ne álljatok szóba a sátánnal, mert minden bűn ítéletet von magára és Én megfizetek mindenkinek tettei szerint. A ti mindennapi kenyeretek az Én tanításom legyen, hogy amit rátok bíztam, a szeretetet, adjátok tovább és a szolgálatot, amit Tőlem kaptatok, végezzétek lelkiismeretesen! Ha így éltek, nagy lesz jutalmatok a Mennyben. Megáldalak téged Szívem túlcsorduló szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
 
Szentírási megerősítés: Mk 14, 72: „Jézus szavai”
 
2016. szeptember 18. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottjai! Nagyon közel van ennek a korszaknak a vége. Ez a világ elpusztul, és vele együtt a sátán összes műve.
 
Gyermekeim, újra csak azt mondom, éljetek halálra készen, mert közel van pusztulásotok! Legyetek szüntelen készenlétben a számadásra, amelyet egyetlen élő ember sem kerülhet el. Előttem minden nyitott könyv bennetek, ismerem minden gondolatotokat, szavatokat, látom minden cselekedeteket. Ha úgy éltek, hogy megtartjátok törvényeimet, akkor jó úton haladtok és elkerülitek az ítéletet, de ha bűnben vagytok megátalkodottan, akkor nagyon szomorú sors vár rátok. Mindenki ugyanazt kapja vissza, amit a másik emberrel tett. Aki öl, azt a pokolban örökké ki fogják végezni és ez vég nélkül ismétlődik, mert ott nincs halál. Aki paráználkodott, az azzal a testrészével fog kegyetlenül szenvedni örökké. Aki hatalmaskodott és uralkodott, a fölött a démonok serege fog uralkodni. Aki a mammont imádta és fösvény volt, az nélkülözni fog minden jót, amire csak szüksége lenne, a fényt, a levegőt, és a vizet. Örökkön-örökké égetni fogja a tűz, a hőség, a bűz és a férgek.
 
Kicsinyeim, ti nem tudnátok úgy egymást megbüntetni a vétkekért, mint amennyire az Én igazságosságom jogos haragja sújtja őket úgy, ahogy megérdemlik. A börtön az csak egy szanatórium ezeknek a bűnösöknek, hogy gondolkodásra késztesse őket, hogy megtérjenek és megváltozzanak. De ha ez sem használ, akkor ítéletem sújtja valamennyit, örökre.
 
Kicsinyeim, készüljetek! Ami most jön, olyan még nem volt, mióta a világ fenn áll. Éljetek szüntelen készenlétben, halálra készen! Olvassátok minden nap a Evangéliumot, váltsátok tettekre tanításomat! Szeressétek az Istent mindenek fölött, felebarátiatokat pedig úgy, ahogy Én szerettelek titeket, amikor a keresztfán életemet adtam értetek! Ha így éltek, nincs mitől félnetek. Halálotok pillanatában a lelketek az örök boldogságba tér meg, ahol vég nélküli béke, öröm, biztonság és csodálatos, vég nélküli örök boldogság, örök élet vár rátok. Betöltekeztek szent színem látásával, megtapasztaljátok mindeneket felülmúló, soha el nem múló örök szeretetemet, amelyet minden gyermekemre kiárasztok, akik tettekre váltották szavaimat és engedelmeskedtek jóságos meghívásomnak.
 
Kicsinyeim, ne féljetek! Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig. Maradjatok egységben Velem, mint a szőlővessző a szőlőtővel, és így sok gyümölcsöt fogtok hozni. Kegyelmemből rengeteg lélek fog megtérni életpéldátok és tanításotok láttán. Itt a földön a legfontosabb cselekedetetek a lélekmentés. Elsősorban a saját lelketek üdvösségén fáradozzatok és testvéreiteket is vezessétek Hozzám! Fogadjátok el az áldozatokat és a szenvedéseket, amelyeket kínszenvedésem és kereszthalálom örök érdemeivel egyesítve Szűzanyám hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által ajánljátok fel Mennyei örök Édesatyátoknak a szegény bűnösök megmentéséért! Ha így éltek, nagy örömöt szereztek Nekem, amelyért nagy jutalmat kaptok Tőlem a Mennyben.
 
Kicsinyeim, Szívemnek kedves választottjai! Ti vagytok az Én örömöm, boldogságom, reményem, kinyújtott jobb kezem, szócsövem, akik által segítséget nyújtok a rászorulóknak, hirdetem az Igét a tudatlanoknak és megmentem őket az örök haláltól. Nagy szükségem van a ti közreműködésetekre! Egyetlen ember sem hal meg az Én tudtomon kívül, jóllehet szabad akaratot kaptatok, de akik engedelmeskednek Nekem, azok addig élnek ezen a világon, ameddig rájuk vonatkozó örök szent tervemet be nem teljesítik. Nekem minden emberrel örök tervem van. Itt a földön és az örök üdvösségben. Atyám országában minden embernek előre meghatározott helye van. Ha életszentségükkel elérik ezt a fokot a földön, akkor elfoglalják helyüket haláluk után. De ha meghiúsítják magukban kegyelmeimet, akkor sajnálatos módon más kapja meg örökségüket. Olyan ez, mint a példabeszédben szereplő két fiúból az, amelyik ígérte, de mégse ment ki apja szőlőjébe dolgozni. Vagyis, ha nem teljesítitek akaratomat, levágjátok magatokat Rólam és örökre elszáradtok, mint a szőlővessző, amelyet tűzre vetnek.
 
Kicsinyeim, már mindent elmondtam nektek. Mivel nagyon szeretlek titeket, újra meg újra ismétlem Önmagamat és figyelmeztetlek benneteket. Éljetek szüntelen készenlétben, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát. A csapások már itt vannak. Gyűjtsetek magatoknak eleséget, vizet, mert nagyon ínséges idők jönnek! Egy pohár víz, amit most természetesnek vesztek, nagy kincs lesz. Az idő eljött, igazságosságom megtisztítja a földet. Hamar lezárul ez a korszak, amelyet az általános megtisztítás után egy új fog felváltani. Az ezer éves béke uralma. Miután megtisztítottam a földet, megláncolom ellenfelemet, a sátánt és a pokol fenekére vetem. Ezer évig nem jöhet ki onnan, hogy kísértse az embereket. Akkor békében és szeretetben fogtok élni, papokat és nevelőket küldök a népeknek és ismeretem betölti a földet. Csak egy vallás lesz, az Általam alapított katolikus, egyetemes Egyház. Csak egy törvény lesz, a szeretet. Csak egy Isten lesz, a legszentebb Szentháromság, Aki a Legméltóságosabb Oltáriszentségben jelen van. Soha nem látott tisztelet és imádás fog körülvenni minket, Szentháromságot, az Eucharisztiában. A föld bőségben megtermi gyümölcsét, és az embereknek marad elég ideje az imádásra, a hódolatra, a Szentmisén való részvételre. A Szentírás olvasására és az egymással való szeretetteljes kapcsolat megélésére. Nem lesz rohanás, nem lesz szenvedés, mert minden ember egymást fogja segíteni. Ez a korszak a Mennyország előszobája lesz, ahol olyan szeretetben fognak élni, amilyennek az első emberpárt teremtettem.
 
Kicsinyeim, készüljetek! Adjatok hálát, hogy köztetek maradtam, hogy szólok hozzátok, hogy gondoskodom rólatok. Ne féljetek, ezeknek mindnek meg kell történni, mert benne van a Szentírásban. A Szentírást többféle módon lehet értelmezni, és akik elvetik üzeneteimet, azok tévedésbe esnek. Mindent világosan tudtul adtam nektek. Az idő itt van, készüljetek! Megáldalak benneteket Szívem túlcsorduló, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
 
Szentírási megerősítések: Mk 13, 5Jézus így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket! 6Sokan jönnek az én nevemben, s azt mondják, hogy én vagyok. És sokakat megtévesztenek. 7Ha majd háborúkról hallotok és háborús hírek terjednek, ne ijedjetek meg. Ezeknek be kell következniük, de még nem jelentik a véget. 8Nemzet nemzet ellen, ország ország ellen támad. Némely vidéken földrengés és éhínség támad. De ez még csak a kezdete lesz a gyötrelmeknek. 9Vigyázzatok majd magatokra! Bíróság elé állítanak, és a zsinagógákban megostoroznak benneteket. Aztán miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük rólam. 10Előbb azonban hirdetni kell az evangéliumot minden népnek. 11Ha majd elvezetnek benneteket és átadnak a bíróságnak, ne törjétek a fejeteket, hogy mit feleljetek, hanem azt mondjátok, ami akkor megadatik nektek. Mert nem ti fogtok beszélni, hanem a Szentlélek. 12Halálra adja majd testvér a testvért, apa a gyermekét, a gyerekek meg szüleikre támadnak, és a vesztüket okozzák. 13A nevemért mindenki gyűlölni fog benneteket. De aki végig kitart, az üdvözül.
21Akkor ha valaki azt mondja: »Nézzétek, itt van a Krisztus vagy ott van!« – ne higgyétek. 22Álkrisztusok és álpróféták lépnek fel, jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is félrevezessék. 23Vigyázzatok, mindent előre megmondtam nektek.
24Azokban a napokban, amikor a gyötrelmek véget érnek, a Nap elsötétedik, a Hold nem ad világosságot, 25a csillagok lehullanak az égről, és a mindenséget összetartó erők megrendülnek. 26Akkor majd meglátjátok az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, hatalommal és dicsőséggel. 27Szétküldi angyalait, és összegyűjti választottait a szélrózsa minden irányából, a föld szélétől az ég határáig.  
28Vegyetek példát a fügefáról. Amikor hajtása már zsendül és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. 29Így ti is, mihelyt látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok meg, hogy közel van, már az ajtóban. 30Bizony mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek. 31Az ég és föld elmúlnak, de az én szavaim nem múlnak el.

2016. szeptember 24: Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim!

Az idő elfogy. Sajnos nagyon sok embernél, akik a hiábavalóságot követik, napjaik, éveik, egész életük az enyészetbe hull. Nincs semmi értéke, mert elvesztegették a lehetőséget és nem fogadták be a kincseket, amelyeket kegyelmeim által kaptak volna Tőlem. De azok, akik átadták az életüket Nekem és fölajánlották magukat szent szolgálatomra, az ő idejük olyan, mint a szőlőtőkén virágzó szőlővessző, amely sok gyümölcsöt hoz, rengeteg lelket ment meg az örök üdvösségre.

Gyermekeim! Az időt arra kaptátok, hogy bő terméssel érkezzetek meg az atyai házba. Életetek folyamán először is a saját életszentségeteken fáradozzatok és lelkeket mentsetek. Ragadjátok ki őket a sátán markából imáitokkal, Nekem felajánlott áldozataitokkal és szenvedéseitekkel és tanításotokkal, amelyet a bűnös lelkeknek mondotok. Ha így tesztek, az Én munkatársaim lesztek és nektek is azt mondom, amit Péternek, hogy emberhalásszá teszlek benneteket. Nem tettem különbséget apostolaim és a világ végezetéig élő összes Engem követő ember között. Mindnyájatoknak ezt mondtam: Legyetek tökéletesek, mint mennyei Atyátok! Ez nem csak a papokra és a szerzetesekre vonatkozik, hanem minden emberre, mert minden életállapotban meg lehet szentelődni és mindenütt szükség van a szentekre. Nektek is ugyanazt mondom, amit apostolaimnak: Menjetek el az egész világra és tegyetek tanítványaimmá minden népet! Ez nem csak a misszionáriusokra és papjaimra vonatkozik, hanem minden emberre, hogy ott, ahol él: a családjában, a munkahelyén, a környezetében, életpéldájával, cselekedeteivel és szavaival hirdesse Evangéliumomat. Nagy gyönyörűségem telik az ilyen lelkekben és mondom nektek: hasonló nagy jutalmat kap Tőlem a legegyszerűbb, legkisebb ember is, aki a környezetében és a családjában Engem képvisel és hirdet, mint nagy papjaim, szentjeim, akik a világ előtt ismertek és megbecsültek, mert minden az Én kegyelmem. Én osztom a talentumokat kinek-kinek rátermettsége szerint, és aki kamatoztatja, annak nagy jutalmat adok.

Gyermekeim! Az óra itt van. Mint sötét ködfelhő, úgy ereszkedik le a világra igazságosságom súlyos haragja. Csak ti, akik ugyan nagyon kevesen vagytok, a ti imátok tartóztatja föl még lesújtó karomat. Csak rátok való tekintettel adok még lehetőséget a megtérésre, de már nem sokáig. Az idő lejár, és megfizetek mindenkinek tettei szerint.

Gyermekeim, készüljetek! Soha nem látott üldözés vár rátok. Megtisztítom a Földet. Csak nagyon kevés ember fog megmaradni, és akik élnek, irigyelni fogják a holtakat. Olyan kietlen és sivár pusztaság lesz a Föld, hogy akik megmaradtak azt hiszik, hogy egyedül vannak. Nem lesz kommunikáció, nem lesz média, csak Isten lesz, Akihez ha fohászkodik hívő lélekkel az ember, meghallgatásra talál és segítséget kap.

Gyermekeim! Meg kell tisztítanom ezt a világot, mert ha nem tenném, rengeteg lélek kárhozna el, mint ahogy napjaitokban is nagyon sokan zuhannak a pokolba, mert az emberek gonosz, aljas cselekedeteikkel és bűneikkel a pokol összes ördögét és démonát kiszabadították, akik a Földön garázdálkodnak és embereket vesznek rá a gonoszságra. Imádkozzatok! Imádkozzatok! Imádkozzatok! Most van a legnagyobb szükség az imára. Ha erős hittel kértek Engem, még sok lelket térítek meg, és az igazság útjára vezetem őket. Ha látnátok, hogy mennyi démon van a Földön, akik az embereket igyekeznek mindenféle rosszra rávenni, belehalnátok a rémületbe. Ezek a gonosz szellemi hordák oly pocsékok, hogy meghalnátok a rémülettől. Minden egyes embert a gyenge pontján támadnak. Az egyiknek a hatalom, a másiknak a testi élvezetek, a harmadiknak a mammon a gyenge pontja, amelyeken keresztül meg tudja őket kötözni és a kárhozatba tudja dönteni.

Kicsinyeim, ha elétek hozok egy-egy embert, aki a segítségeteket kéri, mert bűnben van, azt azért teszem, mert általatok akarom megmenteni a lelkét. Az ilyenért imádkozzatok, ha tudtok, böjtöljetek és vezessétek őt Hozzám, a jó útra, az igazságra, a tisztaságra, az életszentségre. A Mennyországban az ilyen lelkeknek fogtok a legjobban örülni, mert jobban örülnek az egy megtérő bűnösnek, mint a 99 igaznak. Kérve-kérlek titeket gyermekeim! Hirdessétek az Igét, akár alkalmas, akár alkalmatlan! Beszéljetek mindenkinek úton-útfélen Rólam, az evangéliumi tanításról! Én legyek a központ, Én legyek az, Aki mindig legelöl és legfelül van az életetekben! Ha megvallotok Engem az emberek előtt, Én is megvallak titeket Atyám és szent angyalai előtt, ami azt jelenti, hogy nagy tisztességben és megbecsülésben lesz részetek örökkön-örökké a Mennyben.

Drága kicsinyeim, fogadjátok el tanításomat, váltsátok tettekre szavaimat és Én megáldalak titeket Szívem túláradó szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítés: 1Tessz 5, 19-20: „Ne oltsátok ki a Lelket, s a prófétai beszédet ne vessétek meg.”

2016. szeptember 28. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus:
„Drága gyermekeim! Szeressetek Engem lángolóan! Merüljetek el Szívemben, mint parányi vízcsepp a hatalmas Szeretetóceánban! Minden gondotokat adjatok át Nekem, teljesen hagyatkozzatok Rám, ne foglalkoztasson a jövő, sem a jelen, sem a múlt! Csupán a jelen pillanatban éljetek! Gondoljatok Rám szüntelen, adjatok hálát Nekem mindenért és így nem tud becsapni a sátán. Ha közömbösek vagytok és dicsőítetek Engem, minden jóért és rosszért egyaránt, akkor nagy lelki békében lesz részetek, Belém vetett bizalmatok sziklaszilárd lesz, mint a sziklára épített ház és nem tud megingatni sem kísértés, sem semmi esemény, ami veletek kapcsolatos, és ami rajtatok kívül van a világban. Akkor már a Mennyországban éltek, mert bizalmatok és örömötök egyedül Én vagyok, Én, az örök, változatlan, szerető, gondviselő, jóságos Megváltó Isten. Csüngjetek mindig az Én isteni szerelmemen, amely sokszorosan felülmúlja a világ összes szeretetét és jóságát! Féltékenyen szeretlek benneteket és azért féltelek, hogy ne legyetek a sátán martaléka, hanem örökké Hozzám tartozzatok és üdvözítselek benneteket. A lelketekre beszélek, vonzalak titeket, minden kegyelmet megadok, hogy elnyerjétek az örök életet, amire megteremtettelek.

Drága gyermekeim, a legnagyobbat: az életemet adtam értetek a keresztfán. A legnagyobbat: Önmagamat adom nektek nap, mint nap a Legméltóságosabb Oltáriszentségben. Járuljatok Hozzám tiszta lélekkel és minden Szentáldozásnak végtelenül örüljetek, mert mindenhatóságomban Engem fogadtok be, Akit az egész világ be nem fogadhat. Ezt a képességet a hitetek és a szeretetetek révén adom nektek. Imádkozzatok azokért, akik szentségtörő módon fogadnak Engem magukba, mert nagy lesz a számadásuk és emiatt sokan el is kárhoznak. Kérjétek a tisztánlátást mindazokra, akik a szentségekhez járulnak, hogy ne kövessenek el szentségtörést, sem a gyónáskor, sem a Szentáldozásnál, mert Isten nem hagy Magából gúnyt űzni és megfizet mindenkinek tettei szerint.

Gyermekeim! Szeressetek viszont Engem mindenekfölött! Elmélkedjetek szenvedéseimen! Dicsőítsetek és magasztaljatok mindig, folyamatosan, mindenért! Fogadjátok megerősítő áldásomat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítés: Mk 8, 2: „(Jézus) mondta”

Az engesztelés lényege
Kedveseim, tartsatok ki az imában és az engesztelő felajánlásban! Ne keressétek a kényelmeteket, mert az eltérít az engesztelés szellemétől! Napról napra formálódjatok, hogy egészen Krisztust öltsétek magatokra. Tanulékony szeretettel szolgáljátok a Szentháromságot és a felebarátot! Ne válogassatok! Fogadjatok el Isten kezéből minden helyzetet zúgolódás nélkül! Ez az igazi engesztelésnek a lényege. Mindig egyesüljetek lélekben Jézussal, így Ő veszi át tőletek a hordozás terhét. Alázatos és engedelmes szeretettel hozzátok meg mindennapi felajánlásaitokat, és akkor békesség száll lelketekre.
 
2012.09. 04            Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/az-engeszteles-lenyege

 
Félelem és aggódás
Kedveseim, mindig legyetek hűek ahhoz a hivatáshoz, amit a Szentháromságtól kaptatok! Kegyelmei özönét árasztotta rátok, ezért legyetek hálásak mindenkor! Kérjétek, hogy őrizzen meg benneteket küldetésetekben! Segítsen kegyelmeivel, hogy mindvégig állhatatosan kitartsatok, még a legnagyobb megpróbáltatások közepette is. Kérjétek, hogy vegyen el tőletek minden félelmet és aggódást a jövőtöket illetően, és engedjétek magatokat karjaiban tartani. Hittel, nagy bizalommal, és a Szentháromság, valamint Égi Édesanyánk iránti nagy szeretettel tűrjetek el mindent, hogy győztesen kerülhessetek ki a küzdelmekből. A hit pajzsa biztosítja számotokra a célba érkezést. Imádkozzatok, kérjetek, és akkor megadatik nektek!
2012.09. 05.       Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/felelem-es-aggodas

Másokat tanítani az engesztelésre
Kedveseim, járjatok elől az engesztelésben! Másokat is tanítsatok meg arra, hogyan kell Istennek tetsző felajánlásokat tenni! Ha nem beszéltek erről, akkor, ha imádkoznak is az emberek, de nem ajánlják fel azt a Szentháromságnak nemes szándékra, akkor nem sok értéket tudnak felmutatni saját maguk és mások javára. Mondjátok el nekik, miért fontos mindent, ami velük történik átadni Istennek: mert így tudtok igazán lélekben engesztelni és sokak számára üdvös kincseket gyűjteni. Ilyenkor nemcsak magatokat gazdagítjátok, hanem mindazokat is, akikért áldozatokat hoztok. Használjátok fel jól az időt és halmozzátok a lelki kincseket!
 
2012.09. 10.                    Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/masokat-tanitani-az-engesztelesre

Szüntelen ima
Kedveseim, hárítsátok el imáitokkal a gonosz kísértő támadásait! Minden fegyver a kezetekben van, csak jól kell használnotok. Imádkozzatok szüntelen, ami azt jelenti, hogy ne a problémákon gondolkozzatok, hanem azokat azonnal adjátok át a Szentháromságnak, Égi Édesanyánknak! Ti pedig azonnal, imában tartsatok minden pillanatot, hogy ne tudjon az ellenség közétek férkőzni. Szüntelen ima: gondolatban odaállni az égiekhez, különböző hatékony fohászok, szentírási részlet, zsoltárok mondatai. Természetesen a rózsafüzér imádkozása a leghatékonyabb kapaszkodótok, amit minden nap mondjatok el! Ne féljetek, csak hittel, kitartással és buzgó odaadással imádkozzatok, még akkor is, ha nem érzitek az ima ízét. Ti csak tegyetek meg mindent és a többit bízzátok az ég Urára.
2012.09. 11.      Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/szuentelen-ima

A Szent Kereszt felmagasztalása
Kedveseim, nyissátok meg szíveteket a kegyelem befogadására! Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén gyermeki szívvel hódoljatok Urunk Keresztje előtt! Elmélkedjetek azon, milyen felbecsülhetetlen értéket hagyott Jézus számotokra, amikor megtapasztalhattok valami keveset a kereszthordozás ajándékozó szeretetéből. Bizony, hatalmas eszköz üdvösségetek szempontjából, mert rajta függött Jézus, akit átszúrtak váltságdíjul értetek. Feszüljetek hát ti is, engesztelő gyermekek, a keresztre, és engedjétek magatokat, bűneiteket odaszögezni, hogy ezen túl ne okozzatok fájdalmat és csalódást üdvözítő Urunknak. Fogadjatok el minden megpróbáltatást, hogy azokat felajánlva lelkeket mentsetek a Szentháromságnak!
2012.09. 14.          Anna Terézia
Lélektől lélekig
Kedveseim, éberen őrködjetek egymás fölött, hogy a gonosz lélek egyikőtöknek se árthasson! Legyetek figyelmesek a lelki szükségletekre, melyet szívetekben megmutat nektek a Szentlélek. Amire felfigyeltek, azt cselekedjétek is meg, mert gyorsan elmúlik a pillanat lehetősége! A legtöbbet lelketekből tudtok megtenni, a másik ember lelkéhez szólva. Csak vegyétek nagyon komolyan! Imádkozzatok, fohászkodjatok és engedjétek a Lélek nyelvét hallani, mert az biztosan odatalál, ahol a legnagyobb szükség van rá. Biztatlak, bátran imádkozzatok, imádkozzatok a nyelvek adományai által.
2012.09. 17.    Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/lelektl-lelekig

Az engesztelésben rejlő erő
Kedveseim, alázattal gondoljatok arra a hivatásra, melyre a Szentháromság hívott meg benneteket! Értsétek meg küldetéseteknek fontosságát, hogy a ti engesztelésetek, és felajánlott életetek nélkülözhetetlen az üdvösség történetében. Miután elfogadta életáldozatotokat a Szentháromság, onnantól kezdve pótolhatatlan kincs vagytok Számára. Féltékenyen őrizzétek szíveteket, hogy soha semmi ne tudjon benneteket eltántorítani meghívásotoktól! Mekkora erő rejtőzik egy-egy életátadásban, azt most fel sem tudjátok fogni! De hamarosan, amikor tanúságot kell tennetek hitetek buzgóságáról, megnyilvánul köztetek az igazi érték. Boldog a szív, amely felfogja, mekkora kincset hordoz a Szentháromság és égi Édesanyánk örömére.
2012.09. 18.   Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/az-engesztelesben-rejl-er

Személyes Istenkapcsolat

Kedveseim, mindig gondolkodjatok el azon, miért fontos számotokra a személyes Istenkapcsolat, hogy hogyan és mennyiben változtatja meg életeteket a Szentháromsággal való bensőséges és intim együttlét. Az engesztelés minősége függ a személyes jelenlétben való imától. Hogyan adjátok meg Istennek ezt az időt, mely meghatározza mindennapjaitok sikerét? Ha törekedtek megadni a Szentháromságnak a mindennapi dicsőítéseteket, akkor megtapasztaljátok, hogy engesztelésetek hatékonyabb lesz, mert felajánlásotokat egészen átjárja és átizzítja a szeretetkapcsolatotok Istennel. Próbáljátok meg így élni napjaitokat!

 

2012.09. 19.     Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/szemelyes-istenkapcsolat

A megújulást minden nap kérni kell!

Kedveseim, minden imátokban kérjétek a Szentháromságot, újítsa meg bennetek kegyelmeit! Ez azért nagyon fontos, mert a megújult lélekben tud kiáradni nagy erővel Isten ajándéka. Mindennap kérni kell lelketek megújítását azért, hogy frissen és üdén fogadhassátok a hozzátok érkező mennyei áldást. Minél inkább figyeltek erre, annál tökéletesebb lesz a közbenjáró szolgálatotok! Bízzátok magatokat ebben is a Szentlélekre, aki képes bennetek végbevinni átalakító csodáját. Így ti is a szeretet csodáiról tehettek tanúságot életetekkel.

 

2012.09. 20.    Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/a-megujulast-minden-nap-kerni-kell

Minden jóra fordítható

Kedveseim, szüntelenül tanuljatok, és készüljetek fel az élet mindennapi eseményei által! Fedezzétek fel és minden nap tudatosítsátok magatokban, mit és miért enged meg számotokra a Szentháromság! Ha valami jól sikerül, fejezzétek ki mélységes hálátokat! De ha valami rosszul sül el, akkor, amint azt felajánlottátok, kérjétek, fordítsa jóvá, amit elhibáztatok, hogy a legnagyobb jót hozza ki belőle a Szentháromság. Ez lesz a legcsodálatosabb iskola, amelyben minden jóra fordítható, a hitben gyökerező kegyelem által. Legyetek áldottak és boldogok, amiért szüntelenül gazdagodhattok a Szentháromságban!

 

2012.09. 21.       Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/minden-jora-fordithato

1983. szeptember 18.
 
 
MERT BIZONY MONDOM NEKTEK A TI URATOK ISTENETEK CSAK EGY KARNYÚJTÁSNYIRA VAN TŐLETEK!
 
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott légy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ármin vagyok, ne félj!
 
       Köszöntelek testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus által az Atya Isten dicsőségével, az Úr, az Isten; Jézus Krisztus szent kegyelmével, és a Szentlélek Isten megszentelő erejével, ki munkálkodjon a te lelkedben mindvégig.
 
       Áldott légy te üdvözítő Jézusunk, te az Atya egyszülött Fia, ki az emberért leszállottál a Földre, és emberré lettél, hogy megváltsd a te esendő gyermekeidet az örök kárho­zattól és üdvözítsd mindazokat, kik benned hisznek, bíznak és remélnek. Te valóságos Isten és valóságos ember, te velünk maradtál és valósággal közöttünk vagy. Mert bizony mondom nektek testvéreim, a ti Uratok Istenetek csak egy karnyújtásnyira van tőletek, nemcsak a benne bízóktól, hanem a bűnös embertől is – még többet mondok- még a gonosztevőtől is.
 
       Végtelen nagy szeretete megengedte minden embernek, hogy csak az akaratotok által minden időben, órában és percben és a perc ezred részében is elérhessétek, nektek csak akarni kell Krisztust, mert odaadta magát nektek, hogy üdvösségetek legyen. Ne felejtsétek el a ti Uratoknak, Isteneteknek minden egyes ember édes gyermeke mindaddig, míg egy pici remény van arra, hogy kinyújtsa kezét Krisztus felé, mert Krisztus nem az igazakért jött, hanem a bűnösökért. Mert a test orvosa sem az egészségeseké, hanem a betegeké. Mert a ti Uratok szánja a bűnös embert és segíteni akar, de senkit az ő akaratán kívül nem üdvözít.
 
       Testvérem! Imádkozzál továbbra is amennyit időd megenged, és ezt használd ki teljesen. Ne állj ellent a te Urad adományának, senki unszolására, mert az nem Isten szent Lelke akaratából teszi ezt veled. Te csak haladj a neked kijelölt úton, és ne térj le. Ne tartson vissza semmi. Mint már annyiszor mondottam add át a gondjaidat a te Uradnak Istenednek, mert a te gondod, gondja az Úrnak Istenednek. Te csak higgy és remélj! Az üzeneteket továbbítsd, mert azt nem azért bízták rád, hogy magadnak megtartsd.
 
       Imádkozz testvérem, mert az ima a biztos fegyver a te lelkednek a gonosz ellen. Tudja a te Urad, hogy a gonosz meggyötört, de te töretlen hittel álltad, ha lázadtál is a sorsod ellen, de a te Urad megbocsátotta bűnödet, mert az nálad mindjobban a teljes bánatot ébresztette fel bűneid iránt.
 
       Mint már mondottam, hogy ígéretet kaptál rá, hogy sorsod úgy alakul, hogy azáltal lelked mind jobban előbbre és előbbre jusson a Krisztushoz, az Üdvözítőhöz vezető úton. Ne félj testvérem! A gondod, ami most foglalkoztat az a te Urad gondja is, és te csak maradj „veszteg”. A te Uradé Istenedé a döntés, ami a te javadat szolgálja és minden úgy fog történni, mint már azt neked mondottam.
 
       Az idő a te Urad kezében van. Ne félj! A megoldás az más, mint amin te töprengsz. Légy türelmes, mert közel az idő. Ne félj! Te csak imádkozz! A fiad inkább a te kérésed és imádságod és az ő csekély akaratából Isten végtelen kegyelméből rá fog térni a hit és a szeretet útjára, amely majd a Krisztushoz vezető útba torkollik. De azt, hogy miként működik Isten végtelen kegyelme és milyen formában, az a te Urad és Istened dolga. Te csak imádkozz! Kérj erőt, és ne veszítsd el a reményedet, ha nem abban a formában jelentkezik, mint ahogy azt te kéred. Mert csak Isten, mert csakis a te Urad Jézus Krisztus tudja mi az, ami a te lelkednek a javát szolgálja.
 
       Testvérem! Még egyszer mondom, ne szomorodjon el a te lelked, keresd a békességet, remélj, higgy és szeress és nincs mitől tartani. Fékezd az indulataidat és hallgass, mert

 

az indulatban a lélek nem Istenét szolgálja, ott a sátán adja nyelvedre a szót és szítja a gyűlöletet szívedben. A te Uradnak gondja van terád, ne félj!
 
       Most testvérem búcsúzom és arra kérlek, azt a szent adományt ne hagyd elveszni senki unszolására sem. És kérd az Urat, hogy méltó maradhass hozzá és megadja neked. Ne félj testvérem!
 
 
       Áldjon meg a mindenható Atya, ki mind jobban vonzzon téged, az ő szent Fia, a mi Urunk Jézus Krisztus, ki kegyelmével árasszon el, és világosítson meg a szentlélek Úr Isten, és hasson el szent erejével. És még egyszer áldjon meg a mi Urunk Jézus Krisztus, és szent kegyelme maradjon veled mindvégig.
       Melletted vagyok a nap minden pillanatában és imádkozom érted és veled. Ármin.
1983. szeptember 20.
 
 
GYŰJTS KINCSEKET, DE NE A MULANDÓNAK, HANEM A MARA­DANDÓNAK, ÉPÍTS MAGADNAK HÁZAT, DE NE E VILÁG SZÁMÁRA
 
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott légy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ármin vagyok, ne félj!
       Köszöntelek testvérem az Atya Isten, a Fiú Isten, a Szentlélek Isten, a Szentháromság egy Isten nevével, a mi Urunk, üdvözítőnk szent kegyelméből, kinek áldott legyen szent és feddhetetlen neve mindöröktől és mindörökké, Ámen.
 
       Áldassék és dicsértessék az Úr, az Isten, a Megváltó, ki az Atya jobbján ül. Áldassék a te szent neved mindig és mindenkor. Te szent, te megváltó, te szerető, te aki szeretetből kiontottad minden csepp véredet, légy irgalmas, légy kegyes, légy megbocsátó, a te esendő gyermekeidhez. Irgalmazz és kegyelmezz! – te égi király most és mindenkor. A gyermekednek légy elnéző gyengeségei felett és erősítsd meg a te akaratod és végtelen nagy kegyelmed által. Bocsásd meg neki a kicsinyhitűségét, mi néha megejti. Erősítsd meg hitben, szeretetben és tisztánlátásban. Add meg a te szent adományodat az eleven reményt, mi elevenen tartja lelkét a bűnnel szemben. Kérlek Uram Jézus az Atya nevével, és kérem felséges Atyádat a te szent nevedben, hogy adja meg neki azt a nagy ajándékot, mit Szent Lelked adhat. Először az eleven hitet, az eleven reményt és az égő szeretetet. Add meg neki a bölcsesség szent adományát a lelkek megkülönböztetését és add, óh Uram! a tisztánlátás kegyelmét, hogy mindig és mindig előbbre jusson Hozzád, te végtelenül szerető Isten. És kérem még szent erőd kegyelme, töltse be egész lelkét. Áldassék és dicsértessék az Atya, az Ö szent Fia, a mi Urunk, Jézus Krisztus, mindörökké és örökkön. Ámen.
 
       Testvérem! Könyörögj minden nap ezért a szent adományok részességéért, mert ha állha­tatos vagy, megadja neked a te Urad és Istened. Amennyiben a te gondolatod Istené, úgy a te gondodat is magáénak tartja a te Urad. Imádkozz sokat!
 
       A föld gondja nem a te gondod, mit törődsz te a földi gondokkal, a te gondod ne a földé legyen, mert ez mulandó. Keresd előbb Isten országát, a többi majd hozzáadatik neked. Higgyél testvérem ennek az isteni ígéretnek. Hogy mások esetleg bolondnak tartanak? – mi gondod rá! Te tedd meg ami a magadé. A többi már nem tartozik terád. Kérd a te Urad Istened békéjét, és lelked békességben dicsérheti az Urat.
 
       Nem a test békéje a fontos, mert az nem jelenti a lélek békéjét is. Ezért mondom, imádkozz és imádkozz! Mert az ima nagyon nagy fegyver a te kezedben. Azt mondom, gyűjts kincseket, de ne a mulandónak, hanem a maradandónak. Építs magadnak házat, de ne az e világ számára. És mi több, munkálkodjál is a lelkek megmentésén, mert erre a feladatra szánt téged a te Urad Istened. Mit félsz te a világtól? Mert nincs az a törvény mi lelkedet megfoszthatná a teljes szabadságtól. A világ csak a felett ítélkezhet, ami a világé, ami a mulandó.
 
       Tehát nem rajtad uralkodik a világ, hanem te, a te lelked uralkodik az e világin.
 
       Ezért mondom nincs mitől félned. Testvérem haladj egyenesen előre a kijelölt úton és semmi evilági ítélet vagy előítélet le ne tántorítson róla. Mert ami benned halhatatlan, az te magad vagy, a halandónak nincs hatalma felette. Légy egészen Krisztusé. Fel kell szabadulni a test uralma alól, és légy hűséges hitben, szeretetben. A babér azé, aki célba ér. Tehát aki kitart mindvégig. Mert aki megáll félúton, az langyos és utálatra méltó, mert azaz ember senkié, de nem sokáig, mert a poklok hiénái lecsapnak rá és elragadják. Ezért mondom az úton megállni nem lehet. Vagy előbbre, vagy vissza!
 
       De minden embernek kezében van a fegyver, éspedig olyan fegyver, amiből nem fogy ki soha az ima, ima magadért és másokért.
 
       Most búcsúzom és azt mondom: áldjon meg a mennyei Atya, az Ö Szent Fia, a mi Urunk, Jézus Krisztus és a Szentlélek Isten, és töltse be lelkedet a Megszentelő Kegyelem az ő adományaival. Téged testvérem az Úr Jézus szent áldása kísérjen végig a földi utadon. Ármin.
1983. szeptember 28.
 
A FÖLDI DOLGOK PEREGJENEK LE RÓLAD, MERT A FÖLDI LÉT EGY
PILLANAT CSUPÁN.
 
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott légy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ármin vagyok, ne félj!
 
       Köszöntelek testvérem az Atya Isten, a Fiú Isten, a Szentlélek Isten nevével, a mi Urunk, Jézus Krisztus által, kinek áldassék és dicsértessék a szent neve mindörökké. Ámen.
 
       Testvérem! Áldjad a te Uradat, Istenedet imádd a te Urad és Istened. Helyezd sorsodat az ő szent és szentséges kezébe, és te csak higgy, bízz és remélj feltétel nélkül! A gondjaid, nem a te gondod. Te csak imádkozz és a többi a te Urad és Istened dolga. Terjeszd testvérem az igét, Isten szent tanítását. A te feladatod ez, mert ez a te Urad és Istened elvárása. A figyelmed csak erre irányuljon és kérd az Egek Urát és Istenét, hogy lásson el szent erejével.
       Testvérem! Te csak akard Krisztust, és Krisztus is megtart téged. A földi dolgok peregjenek le rólad, mert a földi lét egy pillanat csupán, egy próbatétel hol a te szabad akaratod által kell elnyerni az örök üdvösséget.
 
       Ne lankadjon a te hited és buzgalmad – ha te úgy látod is, hogy minden hiábavaló ­mert neked meg kell tenned a magadét. Másodszor pedig, te a munkád eredményét nem mérheted fel, mert van, aki azt felmérje. Segíts embertársaidnak, hogy amit te tudsz, azt tudja más is, és az már az ő dolga, hogy azt hogyan hasznosítja a maga javára.
       Ne csüggedj! Te csak bízz, higgy és remélj és szeress! Először Istent, másodszor em­bertársaidat, de csak ezután szeretheted magad, Isten és embertársaid után. Legyél nagyon önzetlen, mert az önszeretet gyümölcse a kevélység és ebből fakad a mások iránt érzett gyűlölet. Mert aki magát szereti az mást nem tud szeretni. Mert az csak jót mással is csak olyan formában tud cselekedni, hogy abból neki földi haszna legyen és így is csak a szeretete saját magára irányul. Ezért mondom testvérem, magadat ne szeresd! Ne kíméld magad, ha embertársaidról van szó. Ne a magad földi boldogulásán fáradozz. Mert bizony mondom neked, ezt teszi a gonosz. Hanem te keresd azt, hogy embertársaidat vidd – a magad képességeit teljesen felhasználva Isten felé. Mert az igaz, hogy minden ember szabad akaratú és minden ember maga dönt, mert te senki helyett sem dönthetsz, de azt mondom, segíteni lehet. Mert Krisztus keresztjét is segítette vinni Simon, mert a kereszt az üdvösségre vitt. Mindez azért történt, hogy jelezze az Úr, hogy lehet segíteni, igen is lehet segíteni a mások keresztviselésében, de ugyanúgy meg is terhelhetitek embertársatok keresztjét, és ezt teszi a gonosz, aki csak magát szereti.
 
       Az önszeretet az, ami mást terhel. Mert aki csak magát szereti, az nem válogat az eszközökben. Lehet azt mondani úgy is, az önimádó ember terhe családjának, terhe az egész emberiségnek és végül terhe saját magának is, mert ebből az embertípusból kerülnek ki azok az emberek, akik kezet emelnek saját életük ellen is. Mert ez az ember nem tud lemondani és tudja ezt a sátán, és ez a legnagyobb öröme, mert ez az ember megátalkodott is, mire nincs bocsánat.
 
       Testvérem tanuljatok Krisztustól, mert eleven példával járt előttetek. Ha a ti Uratok Istenetek saját magát szerette volna, felemelte volna-e magát a kereszt szent dicsőségére, végtelen nagy kínok árán? Ezért mondom a ti Uratok, Istenetek nem szerette saját magát, hanem végtelenül szeretett benneteket emberek, mert a ti Uratok Istenetek csak titeket szeretett. De meg kell mondanom, hogy először szerette a mennyei Atyát. Mert az Atya sem önmagát szerette, mert ha önmagát szerető Isten lenne, nem küldötte volna le egyszülött Fiát értetek, emberekért. Mert ahogy az Atya egy a Fiúval, a dicsőségben, ugyanúgy egy volt a szenvedésben is. És ugyanúgy egy volt vele az

 

Ő szent Anyja is. Az ő szent Anyja is éppúgy szenvedett lélekben. Átélte szent Fia kínjait, hisz megengedte az Úr, hogy szent Anyja mellette legyen mindvégig. Ezen gondolkodjatok el. Isten az Úr, az Atya, az ő szent Fia sem kímélte meg szent Anyját a szenvedéstől, pedig megtehette volna, hanem a kínok kínját adta át szent Anyjának a keresztfán, így az ő szent Anyja is részese a ti megváltásotoknak.
 
       Testvérem ez nagyon nehéz, ezt meg kell magyarázni. Mert mondom, mint ahogyan az Atya egy a Fiúval, és az Isten Szent Lelke is egy az Atyával és a Fiúval a dicsőségben, úgy egy volt a megváltásban is. Mert a szenvedés is, a lelki szenvedés is hármas, és ebből kapott egyenlő részt az Ő Szent Anyja, a Boldogságos Szűz. És így lett a bűnösök szószólója és menedéke. Mert részt tudott vállalni a megváltásban is. Mert azt már ti is tudjátok, hogy a lélek sokszorta több fájdalmat elbír, mint a test. Aki állt már gyermeke halálos ágya mellett, az megérti ezt, de csak részben. Mert azt mindenki tudja, hogy a halál következménye a születésnek, de nem a kínhalál. És az Úr megengedte azt, hogy az Ő Anyja, az Ő kínhalálának legyen a részese.
 
       Ezért testvérem, az élet gyötrelmeiben ne veszítsétek el a hiteteket, a reményeteket, és forduljatok a szent Szűzhöz, mert ő tudja legjobban mi az, lélekben szenvedni. Mert kérdem, mi a jutalma annak, aki szenvedő embertársai mellett kérges szívvel és kevély lélekkel ment el. Mert mondom, aki részvéttel van embertársai iránt – a szó magában is hordja azt, hogy részt is vállal annak a szenvedéséből. Tehát segítsetek a kereszt vállalásában. Azt pedig ne feledjétek, amilyen mércével mértek embertársaitoknak, épp olyan mércével mérnek nektek is vissza.
 
       Most búcsúzom és azt mondom, ne szeressétek ti magatokat, hanem szeressétek Istent és embertársaitokat és a szeretetben teljesek vagytok.
       Áldjon meg benneteket az Atya, ki egy a Fiúval, a Szentlélek Isten. Töltse be a ti lelke­teket Isten szent Lelke és vezessen el benneteket az ő szent színe látására, hogy halljátok a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak szent szavát, mikor azt mondja: “Jöjjetek Atyám áldottai a nektek készített országba. “
 

Téged pedig áldjon és őrizzen meg Isten szent kegyelme az ő országa részére, a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.

Ezt cselekedtem érted és minden lélekért

1965. augusztus 13.

Az Úr Jézus régebben mondott szavait elmélkedtem át:
“Nem tudok lemondani rólad.” -Utólag elcsodálkoztam ezen, s úgy gondoltam, ezt biztosan rosszul értettem.

Az Úr Jézus közbeszólt:
“Nem értettél rosszul. Miért csodálkozol ezen, hogy nem tudok lemondani rólad és egyetlen lélekről sem? Nem ontottam-e ki minden csepp Véremet érted, értetek? Az Én akaratom az, hogy üdvözítselek benneteket. Erzsébetem, akard te is minden erőddel, életed minden pillanatában!”

1965. augusztus 18.

Amint reggel a szentmise idején Eléje borultam és bűneim mélységes bánatával kérleltem Őt, Ő ismét meghatottságát és Szent Szívének dobogását éreztette vele, s közben ezt mondta:
“Irgalmas Szívem megbocsátó szeretetének teljes bírását már rég megkaptad. Ezt a mélységes bűnbánatot, mellyel most Elém borultál, mások helyett fogadom el és adom bűnbocsánatomat…”

S míg szavait kimondta, oly nagymértékben árasztott el szeretetével, hogy ismét remegés fogott el. Nem lehet ezt szavakkal kifejezni… Amióta a szeretet tüze éget, igen gyakran elragad, sokszor a legváratlanabb pillanatokban teszi ezt…

1965. augusztus 27-28.

Imádott Jézusom, úgy fáj az, hogy érzem, fáradtságom miatt ma éjjel nem tudok virrasztani a haldokló lelkekért! De ugye, Te látod lelkemben azt a nagy vágyat, mellyel meg szeretném ezt tenni? Ő nagy-nagy bánatomban vigasztaló szavakkal szólt:
“Elfogadom most lelked nagy vágyódását, melyet a haldoklókért felajánlasz. Igen, ezt is haldoklók lelke javára fordítom.”

Igen megnyugodtam, és miután lepihentem, az éjszakai pihenés idején többször felébredtem, és azonnal a haldoklókért könyörögtem, de annyi erőm nem volt, hogy felkeljek virrasztani. Az Úr Jézus még az éj folyamán is biztosított arról többször is, hogy elfogadja ezt a vágyvirrasztást – így mondta.

Másnap, 28-án reggel, szentmise előtt és alatt:
“Erzsébetem, most folytatom az előző este elmaradt beszélgetést. Köszönöm erőfeszítésedet, de most figyelj és jól jegyezd meg, amit mondok.”

Hogy a beszélgetést mások is megértsék, előbb le kell írnom azt, ami a családban történt. Egyszerre két kis unokám született. Az egyik augusztus 22-én, Mária Szeplőtelen Szíve ünnepén, a másik szeptember 8-án. Így azután a kevéske erőmhöz nagyon sok munkám lett. Éreztem, hogy ezt nem bírom. Megkértem az Urat, lenne olyan jó és adna erőt, mert ezt a meglévő kis erőmet nem tudom úgy beosztani, hogy mindkét kis menyemnek segítsek. Másnap, amikor felkeltem, csodálatos frissesség volt bennem, egész nap dolgoztam, és semmi fáradtságot nem éreztem. Így tartott ez kb. két héten át. S ez a rendkívüli erő, úgy éreztem, elsodort az Úrtól, mert már arra is gondoltam, ha ez így tart, hogy ilyen jó erőben maradok, akár még dolgozni is elmehetnék. Szóval a visszanyert testi erőm folytán ilyen gondolatokkal foglalkoztam. Az Úr Jézus e közben így kezdett beszélgetni velem:
“Most legalább még jobban megérted, hogy miért vagy így megfosztva testi erődtől. Látod, amíg gyenge voltál, addig minden erőddel Engem szolgáltál. Most, hogy erődet felfokoztam, nem úgy szolgálsz Engem, mint eddig. Gondolataid szétszórtak, és Rám kevesebb időt fordítasz. Nem is maradsz úgy Mellettem, mint eddig. A sok idődből és erődből Nekem sokkal kevesebb jut. Tehát még csak néhány nap, s elveszem a kapott erődet, melyet csakis családod javáért tettem meg…”

1965. szeptember 18.

Az Úr Jézus így szólt:
“Erzsébetem, nagy kérésem van hozzád. Elvállalod? Böjtölj kenyéren és vízen addig, míg a szent ügy el nem jut a Szent Atyához.”

Ezt a kérést újra megismételte néhány nap után, Engem az előző kérés nagyon zavarba hozott, mert arra gondoltam, erre nem leszek képes a magam erejéből… Most nem volt szorongó kétely bennem a miatt, hogy ez az Úr Jézus kérése és akarata-e. A szeretet tüze éget, csak azt akarom, amit az Úr akar, így tehát nem kell félnem a gonosz megtévesztésétől. -Az Úr kérése igen megdöbbentett, nem tudtam azonnal igenlő választ adni. Az történt velem, amire még életemben nem emlékszem, hogy napokon át vajúdtam volna valamin. Általában ha én valamit kigondoltam, azt gyorsan átgondoltam, hogy is lehetne megtenni, és már nyomban hozzá is fogtam. De ez most nem az én gondolatomból indult ki, s a szavak “hallatára fellépett bennem asszonyi gyengeségem. Teljes erőmmel ellene voltam, tudtam, hogy akaraterő hiánya miatt képtelen leszek ezt megtenni. Három napig küszködtem magamban, majd a negyedik nap már gondolatban elfogadtam, és csak az ötödik és hatodik nap erős küzdelmei után teljes akaratommal is elfogadtam. A hetedik napon már örvendezéssel telt meg a lelkem. Az Úr akaratának teljes befogadása után elmentem a mellém rendelt nővérhez, és beszámoltam a lelkemben történő dolgokról. Ő ugyanis éppen gyóntatómhoz készült menni. Megkértem, kérjen számomra engedélyt a böjt megtartására. Az Úr kérésétől számított kilencedik napra megkaptam az eltiltó választ. Ezután lelkemben két napig nyugalom volt, de az Úr Jézus kérését megismételte ezen szavakkal:
“Kérésemet továbbra is fenntartom, melyet gyóntatódnál többször is meg kell ismételned.”

Nagyod zavarba jöttem, és az Úr Jézus előtt gyóntatóm eltiltására hivatkoztam. 1965. szeptember hó végén

Az előre megbeszélt időre gyóntatómhoz mentem, és remegve a nagy nehézségek után, megismételtem az Úr kérését. Gyóntatóm ismét tagadó választ adott, és kifejtette előttem ennek lehetetlenségét. A kérést még ennek ellenére is megismételtem, mivel ez volt az Úr kérése. Utána a gyóntatóm tovább fejtegette előttem ennek lehetetlenségét, hogy ő csak Istentől kapott jogait gyakorolhatja, de ezt ő nem teheti meg, mert ez az 5. parancsolatba ütközne… Ha az Úr Jézus neki is tudtára adja kérését, ő nem fog ellene szegülni… és azonnal megadja az engedélyt.

Mikor az atyától eltávoztam, néhány órára megszűnt lelkemben mindaz a szenvedés, melyet az elutasítás váltott ki lelkemből. Azután a szenvedések oly erővel leptek meg, hogy napokon át alig volt jártányi erőm. Bármire is gondoltam, mely az étkezéssel összefügg, az ájulás környékezett. A reggeli és vacsora idején ez megszűnt bennem, mert az Úr Jézus kérésére évek óta csak kenyeret és vizet veszek magamhoz. Erre Ő kért, és azt mondta, hogy csak délben vegyek magamhoz egyéb ételt, de ezt sem az ételek ízéért, hanem csakis testem táplálására. Hétfőn és csütörtökön is csak kenyéren és vízen élek, és pénteken is csak este hat óra után veszek magamhoz más táplálékot. Így ezeken a napokon megszűnik lelkemben az a szenvedés, melyet akkor érzek, ha más táplálékot is veszek magamhoz… Nem tudom leírni azt a szenvedést, melyet azóta elszenvedek. Állandó belső szorongás, undor és rosszullét lép fel bennem.

Egy napon az Úr Jézus e szavakkal szólt hozzám:
“Ugye látod, mennyire szeretlek! Jóravaló törekvésedet így jutalmazom és megváltó munkám javára fordítom. Szükségem van áldozataid meghozására, hogy a Mi közléseink lendületét és megbántott Szent Szívem engesztelését szüntelenül így szolgáld!”

Még hosszan beszélgetett, és kérését kihangsúlyozva ismét gyóntatómhoz küldött:
“Kérésemet ismételd meg előtte. Ne félj! Mondd meg, kérésemet mindaddig fönntartom, míg az Általunk közölt kérések a Szent Atyához nem jutnak… Közöld gyóntatóddal, hogy Én úgy változtatok szenvedéseiden, ahogy az Én isteni bölcsességem és megváltó munkám kívánja. -Ne féljen Ő sem, hagyatkozzék Reám! Erzsébet, kitartó türelemre van szükséged, és ahányszor Én küldelek, csak menj készséggel, alázattal! Vigyázz, mert gyóntatód parancsát nem mellőzheted el, még az Én isteni kérésem miatt sem!”

Az Úr Jézust bátorkodtam megkérdezni, hogy ez a kérése nem próbatétel volt-e részemre?
“Nem! Mert ha gyóntatód kérésemet nem mellőzi el, hanem Reám hagyatkozva elfogadta volna, akkor az Én közreműködésem által a te áldozatvállalásod meghozta volna azt az eredményt, mely isteni terveimben benne volt. Ő ugyanis megkapta volna azt a lendítő erőt, és minden erejével odahatott volna, hogy az ügy a Szent Atyához kerüljön. Mert a te áldozatos, szigorú böjtvállalásod állandóan sürgette volna őt a további intézkedésre.”

1965. október 17.

Úrfelmutatás közben történt. Amint a pap elmondta az átváltoztatás szavait, abban a pillanatban csodálatos módon az Úr Jézus Szent Testének átlényegülését engedte az Úr Jézus éreznem, s így szólt:
“Ezt cselekedtem érted és minden lélekért. Ennek a fölséges pillanatnak átérzését isteni szeretetem különös kegyelmei által tudtad felfogni lelkedben.”

Lelkem még utána néhány óra múlva is az átlényegülés csodálatos átérzésétől remegett. Lelkem nagy remegése közben arra gondoltam, hogy amikor az apostolok az átlényegülés csodájának perceit az Úr Jézus mellett testestől-lelkestől átélték, hogy bírták ők ki? Mert én ezt a néhány percben is (nem, rosszul írtam) csak néhány pillanatban is úgy éreztem, hogy rögtön szörnyethalok. S ha az Úr Jézus le nem csillapította volna bennem az átlényegülés rendkívüli hatását, még jártányi erőm sem maradt volna, hisz még az utóhatást is rettenetes volt kibírni.

Értsd meg végre ezt az egyszerűséget

1964. szeptember 3.

A kis kápolnából átvittem a monstranciát (üresen!) a Szentlélek-plébániatemplomba, s amint vittem, útközben is beszélgettem, imádtam és engeszteltem az Urat. Ő meghatva így szólt:
“Te élő szentségtartóm vagy.
A Mennyei Atya elküldött Engem, mint egyszülött Fiát, hogy titeket megváltsalak, de nektek is részt kell vállalnotok az Én megváltó munkámban, melyet szeretettel hívjatok elő lelketek mélyéből. Ott szunnyad, csak ne legyetek restek, ébresztgessétek és tápláljátok magatokat Szent Véremmel.
Megkérlek, ne haragudj, hogy pihenő idődben ily hosszan zavartalak, de nincs más a közelemben, s úgy vártam, hogy kibeszélhessem magam valakivel. Kis testvérkém, szolgálj Engem az Én tetszésem szerint!”

Ez még júniusban történt, 13-án, keresztelésem 51-ik évfordulóján. Amint este kis szobámba léptem, abban a pillanatban az Úr Jézus elárasztott jelenlétével. Én megrendültem, mert annyira közel állt velem szemben, és így szólt:
“Látod, testvérkém, csak ennyi az egész: ez a leheletszerű lepel választ el minket egymástól, s tudod, mi ez? Az élet, mely még fogva tart a földön.”

Elmélkedésem közben arra gondoltam: Imádott Jézusom, a bűneim! Ó, bocsáss meg, hogy semmi el ne válasszon Tőled! -s Ő akkor csak egyetlen szóval ennyit mondott:
“Bízzál!”

Utána még hosszan időztem Előtte. Nem tudom leírni örömömet, melyet az Úr szavai nyomán éreztem. Amikor azt írtam, közel állt velem szemben, nem láttam, csak éreznem engedte jelenlétét. Azért írom ezt, nehogy félreértés legyen.

1964. szeptember 14.

Estefelé, amikor imádási órára készültem, az Úr Jézus kezdett ismét szólni:
– “Jöjj, csak jöjj! Alig tudom kivárni jöttödet. Minél több és nagyobb az áldozat, melyet meghozol, annál boldogabbá teszel. Hidd el, hatalmatok van az Istent boldoggá tenni. S Én ezt a boldogságot rajongva várom, mely által lekötelezel, és kegyelmeimet harmatként hullatom reátok állandóan.”

1964. szeptember 18.

Reggel a szentmisén az Úr Jézus beszélgetett. Akkor nehéz lelki kínjaim miatt nem tudtam leírni. Utólag csak azt írtam le, amire az Úr Jézus külön megkért:
“Erzsébetem, nagyon-nagyon köszönöm, hogy a sok szenvedést elfogadtad.”

Most lelkem megkönnyebbült. Az Úr hangjának hallatára megszűnt lelkemben a gonosz hatalma is, de néhány óra múlva újra hatalmába kerített, annyira, hogy majd megzavarodtam. Este már nem bírtam ki. Elmentem a mellém rendelt nővérhez, és megmondtam neki, milyen hazug vagyok, és bocsánatát kértem, hogy állandóan hazudoztam neki. Ő mindenáron meg akart nyugtatni: nem gondolná, hogy félre akarom vezetni őt. Ez azonban nem nyugtatott meg.

Azért tehát 19-én reggel elmentem lelkiatyámhoz, hogy neki is meggyónjam gyötrő kételyeimet, melyek miatt annyira szenvedek. Ő meglepve hallgatta vallomásomat, és alig ismert rám, hogy mi történt velem? Én tovább vallottam, hogy nem új ez a kín, hosszú hónapok szenvedései alatt görnyedek, nem bírom tovább. Nem merek a szentáldozáshoz járulni, állandó vétek nyomja a lelkemet. Nemegyszer sírva fuldokoltam bűneim miatt, melyektől sehogy sem tudok szabadulni. Ő jóságos szavaival mindenképpen meg akart nyugtatni, s így szólt: “Járuljon csak nyugodtan a szentáldozáshoz. Én magamra vállalom a teljes felelősséget, mert meg vagyok arról győződve, hogy nem követ el bűnt.” Ő még több mindent mondott: hogy biztos a dolgában, és lássam be én is, a gonosz akar engem távoltartani Istentől, és kétségbe akar ejteni.

Addig, míg szavait hallgattam, meg is nyugodtam, de amint kiléptem a gyóntatószékből, abban a pillanatban ismét elárasztottak a kínzó kételyek, de úgy, mint még soha. Százával támadtak rám a gonoszok, és úgy éreztem, kórusban ordították lelkembe, hogy igenis hazug vagyok, és siránkozásommal gyóntatómat is megtévesztettem, s ez még csak súlyosbítja hazugságaimat. -El lehet gondolni, hogy ezek után mily rettenetes lelki gyötrelmeim voltak! Teljesen Isten végtelen és irgalmas szeretetébe ajánlottam lelkemet… A Szűzanyához folyamodtam: Édesanyám, takard el vétkeim sokaságát Szent Fiad elől, hogy ne szomorodjék el rajtam …

1964. szeptember 20. és 23-a között

Az Úr Jézus többször kért:
“Leányom, tedd rendbe földi dolgaidat. Az idő gyorsan halad, s te úgy repülsz Felém, hogy sebességét már szinte nem is érzed. Szédítő távolság van a lelked és a föld között. Kedvesem, várlak szerető Szívvel. Az Isten hív mérhetetlen szeretetével.”

1964. szeptember 24.

“Leányom, most, miután pihentél, ne lepődj meg azon, hogy a szenvedések ismét elárasztják lelkedet. Ugye, érzed a gonosz kísérletezéseit? Ne bánkódj, hiszen Én veled vagyok s benned működöm. Sötét körülötted minden, és gátlásaid ismét előtörnek lelkedből. Mondtam már, így lesz ez halálod napjáig. Mint az éj és a nappal, úgy váltakoznak lelkedben a fény és a sötétség. Én nem engedem az éjt állandóan uralkodni lelkedben, de a nappalt sem. Nem akarom, hogy állandóan világosság legyen. Hidd el Nekem, így kell ennek lennie. Én tudom, mi válik lelked javára. Te csak add át magad továbbra is isteni tetszésem követeléseinek.”


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • 44 év szabad garázdálkodása
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Afrikai Hűség Hőség
  • Afrikai Víz
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet – VESZPRÉM
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Albert Líra
  • Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Alvidék-Délvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZENTA
  • Amarilliszfélék
  • Amerikai Hűség Hőség
  • Amerikai Hűség Hőség – SOPRON
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Amoris Laetitia Háború
  • Andre Lowoa – VESZPRÉM
  • Április
  • Antikrisztus által Irányított Népvándorlás
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Augusztus
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség – SORPON
  • Ausztrálázsiai Víz
  • Bács-Kiskun – SÜKÖSD
  • Bálványtemplomok, vértanuk vesztőhelye
  • Baranya – MOHÁCS
  • Begóniák
  • Békés – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Borsod-Abaúj-Zemplén – SÁTORALJAÚJHELY
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran – ESZTERGOM
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsen Okosan Törpemagyaran – BUDAPEST
  • Bölcsességek
  • Bölcsességek idézetekben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Bölcsességek terjedelmében
  • BTankok
  • Buda
  • Budapest
  • BudaPilisSolt – ESZTERGOM
  • Buzogányvirágok
  • Csongrád – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • December
  • Dél-Alföld
  • Dél – Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Dél-Dunántúl
  • Dél – Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Délvidék
  • Dezső Líra
  • Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Előbb-utóbb
  • Előre! Győzelemre Fel! – VESZPRÉM
  • Epikus Gyökereink
  • Epikusan A-C Lírailag
  • Epikusan A-E Lírailag
  • Epikusan D-F Lírailag
  • Epikusan F-K Lírailag
  • Epikusan FGIK Lírailag
  • Epikusan G-I Lírailag
  • Epikusan J-L Lírailag
  • Epikusan L-R Lírailag
  • Epikusan LMR Lírailag
  • Epikusan M-O Lírailag
  • Epikusan P-S Lírailag
  • Epikusan S-Z Lírailag
  • Epikusan SZ Lírailag
  • Epikusan T-Z Lírailag
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Erdély-Bánát-Csángó-Körösmező-Máramaros-Székelyföld, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOMBOLYA
  • Erkölcsi Gyökereink
  • Ervin Líra
  • Esti Éjszakák
  • Észak-Alföld
  • Észak – Alföld – NYÍREGYHÁZA
  • Észak-Amerikai Víz
  • Észak-Magyarország
  • Észak – Magyarország – SÁTORALJAÚJHELY
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Komárom – ESZTERGOM
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Eurázsiai Unió az Európai Unió ellen
  • Európai Hűség Hőség
  • Eurázsiai Hűség Hőség – SOPRON
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Európai Víz
  • Február
  • Fejér – ESZTERGOM
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Felvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOLNA
  • Ferenc Líra
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Föld
  • Föld
  • Frank Hűség Hőség – SOPRON
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Függtelen Határzár
  • Gábor Líra
  • Gomora Szodoma Technika
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyermeki Hűség
  • GyökereiNK
  • Gyökereink
  • GyökereiNK TöbbEzer Kárpát-medencében – ESZTERGOM
  • Győr-Moson-Sopron – SOPRON
  • Hajdú-Bihar – NYÍREGYHÁZA
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Heves – VÁC
  • Heves Jeges – SOPRON
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Hosszúság – AL-SAFIROV
  • HőseiNK PéldaképeiNK
  • Hűség Hőség
  • Hűség Hőség – SOPRON
  • Ibolyafélék
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • István Líra
  • Jácintok
  • Január
  • Jász-Nagykun-Szolnok – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Dobogó Szíve és Szeretete – SOPRON
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • József Líra
  • Jövő a Múltból kikövetkeztethető – SÜKÖSD
  • Július
  • Június
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalitka
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsonyi kaktuszok
  • Kard(Gladiátor)virágok
  • Károly Líra
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Keresztes Imahadjárat
  • Kolon (S)Zala – SÜMEG
  • Kontyvirágfélék
  • Koralkák
  • Közép-Dunántúl
  • Közép – Dunántúl – ESZTERGOM
  • Közép-Magyarország
  • Közép – Magyarország – VÁC
  • Ladik
  • Lajos Líra
  • Latin.Amerikai Víz
  • Lég
  • Lég
  • Legendák, mesék, mondák
  • Liliomok
  • Lírikus Gyökereink
  • Legendás MeseMondaVilág – HERCEGSZÁNTÓ
  • Lélektárs – MOHÁCS
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magasság -VARSÓ
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • Május
  • Március
  • Margitvirágok
  • MártírSors
  • MártírSzentSors – SÜMEG
  • MédBabiloni Hűség Hőség – SOPRON
  • Meddig még?
  • Mélység – TRIESZT
  • Messze Távolban
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Mihály Líra
  • Munkanapló
  • Muskátlik
  • Nebáncsvirágok
  • Nefelejcsek
  • Nemzeti Imahadjárat
  • Nógrád – VÁC
  • November
  • Nyugat-Dunántúl
  • Nyugat-Dunántúl – SOPRON
  • Október
  • Olajfafélék
  • Olvasó gondolkodó
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pálmafélék
  • Pest – VÁC
  • Pesti kerületek – VÁC
  • Pesti Nagykörút
  • Péter Líra
  • Polgárháborús Védelem
  • Pólusharc
  • Pünkösd-ElJövet
  • Római Katolikus – keresztény rádió – ZENTA
  • Rózsák
  • Sándor Líra
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Skandináv Hűség Hőség
  • Somogy, Pannonhalmi főapáti birtoktól napjainkig – BALATONFÖLDVÁR
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg – NYÍREGYHÁZA
  • Szegfűk
  • Szélesség – TACHOV
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeptember
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • SzívHang
  • SzívSzólam
  • Szodomán túl Armageddon
  • TABU
  • Tamás Líra
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Tolna – Mohács
  • TöbbEzer
  • Tulipánok
  • Tűz
  • Tűz
  • Üdvözlet
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Változás
  • Vas – SOPRON
  • Veszprém – SÜMEG
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • Vigyázz!
  • Visegrádi Hűség Hőség – SOPRON
  • Víz
  • Víz
  • Zoltán Líra
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: