‘0831’ cimkéjű bejegyzések

Imádkozás

 

2014. 08. 23.

Kedveseim, kérjétek a Szentháromságot, hogy imáitokat akkor is fogadják el, amikor azt áldozatok árán tudjátok elmondani. Ez azért is fontos, mert egyre nagyobb akadályokat gördít elétek a sátán, hogy minden áron megakadályozzon törekvéseitekben. Ne feledjétek, az állapotbeli kötelességetek az első. Tehát aki dolgozik, vagy bármilyen megélhetési lehetőséggel bír, annak elsősorban abban kell helytállni. Amikor az engesztelő imaóra elközeleg, ezt a kötelességteket ajánljátok fel. És ilyenkor lélekben kapcsolódjatok bele az engesztelést végzők imáiba. Így egymásba kapaszkodva mindenki felemelkedhet legalább odagondolással a Szentháromság szeretetébe. Ti pedig, akik tudjátok végezni imáitokat, ne feledkezzetek el azokat is imában hordozni, akik kötelességüket végzik! Így váltok az engesztelésben egy nagy családdá, melyet a sátán nem tud kikezdeni, mert egységben hozzátok meg áldozataitokat.

2014. 08. 24.

Kedveseim, ne hagyjátok, hogy a kísértés magával ragadjon benneteket. Még ha a legnagyobb nehézség is érne, akkor is folytassátok az imát és azt soha ne hagyjátok abba. Az ima mindig nagy erőt fog nektek adni, hogy véghezvigyétek Isten tervét. Ilyenkor ne emberi módon gondolkozzatok, mert az hamar lehúz, hanem hittel szemléljétek az eseményeket és a reményben vágyakozzatok elérni a szeretetet, vagyis az isteni akaratot. Ne meneküljetek el a nehézségek elől, hanem szálljatok velük szembe! Akkor meglátjátok, hogy ami nehéznek tűnt, az máris szertefoszlott. Így álljatok meg az Úr színe előtt bizakodva és teljes reménységben.

2014. 08. 25.

Kedveseim, hozzátok meg mindennapi áldozataitokat, hozzátok meg és adjátok oda a Szentháromságnak! Igyekezzetek mindent zúgolódás és huzakodás nélkül megtenni. Higgyétek el, sokkal többet ér az Úr szemében egyetlen áldozathozatal, mint sok nyugalomban eltöltött imádság. Mert amiért nem kell megküzdenetek, annak az Úr szemében nem sok értéke van. A ti küzdelmeitekhez hozzáadja kegyelmi erejét, így újabb lendületet kaptok azok elfogadásához. Ne féljetek küzdeni, mert abban találjátok meg a hajtóerőt a kitartáshoz!

2014. 08. 26.

Kedveseim, alakítsátok életeteket Istennek tetsző módon! Figyeljétek a körülöttetek zajló jeleket és annak megfelelően cselekedjetek! Vigyázzatok, mert sok csapda leselkedik rátok. Nem is olyan könnyű és egyszerű felismerni Istennek a rátok vonatkozó elképzelését. Úgy figyeljetek a belső lelki elmozdulásotokra, hogy ne zavarjanak meg a külső befolyásoló tényezők. A legkevésbé figyeljetek környezetetekre! Sokkal inkább hangoljátok lelketeket a Szentlélek hangjára, mert egyedül az fog kivezetni benneteket a káoszból. Figyeljetek, mert egyre többet próbálkozik a gonosz a világosság angyalának álcázva magát. Vizsgáljatok meg mindet és nagyobb dolgokban csak utána döntsetek!

2014. 08. 31.

Kedveseim, legyetek áldottak és tegyetek meg mindent annak érdekében, hogy engesztelésetek egészen megújuljon. Minden tekintetben alá kell vetnetek magatokat egészen a Szentháromság akaratának. Minden pillanatot, és lehetőséget használjatok fel, hogy ne vádoljon lelkiismeretetek! Legyetek nagyon éberek és okosan döntsetek, ha indítást kaptok, hogy csak a Szentlélek erejére hagyatkozzatok, és ne fogadjatok el semmilyen más lelket, ami befurakodna közétek. Maradjatok egészen az Úr békéjében és semmi se hozzon ki nyugalmatokból. Bízzatok az Úrban és ne kételkedjetek benne! Mondjatok áldást mindenkire és senkit se ítéljetek el! Mindenkiben a jót keressétek és így elkerülitek a rágalmazást. Fölöslegesen ne fecsegjetek, inkább legyetek visszafogottak, akkor nem estek a nyelv bűnébe. Fogjatok össze, és ha lehetséges kisebb csoportokban imádkozzatok rendszeresen, mert már az egyedül végzett imák nem annyira hatékonyak, mint amit együtt és egységben, egymásra figyelve végeztek.

2014. 09. 01.

Kedveseim, figyeljetek nagyon az imaidőkre! Hacsak egy mód van rá, ne mulasszátok el a délutáni engesztelő imaórát megtartani. Aki teheti, közösségben imádkozza a keresztút rózsafüzért, az irgalmasság és a szeretetláng rózsafüzért. Legalább egy héten egyszer mondjátok el ezeket az imákat közösségben. Aki a csoportjával nem tudja délután 3-4 közt mondani, az a virrasztás estéjén is megteheti. Ha pedig egyik sem sikerül, akkor egyénileg imádkozzatok, de egyesítsétek imáitokat azokkal az engesztelőkkel, akik ugyanabban az órában imádkoznak. Így a távolból is egy nagy közösséget alkottok, ami rendkívül hatékonnyá teszi imáitokat. Most már senki se mulassza el a saját hibájából imáit, csak ha állapotbeli kötelessége megköveteli. Meglátjátok, így hatalmas lendületet vesz imátok és engesztelésetek is megsokszorozódik.

2014. 09. 02.

Kedveseim, minden figyelmeteket arra összpontosítsátok, hogy állandó kapcsolatban legyetek a Szentháromsággal. Ez csak az ima által lehetséges. Ha a Szentlélek kegyelméből bekapcsolódtok az ima áramlatába, minden imátokat egyesítsétek a szeplőtelen Szűzanya szívének szándékaival, mert csak akkor lesz hatékonnyá bennetek az ima áldása, ha így tesztek. Állandó párbeszéd kapcsolatban kell lennetek a Mennyei Atyával és szent Fiával, Jézus Krisztussal. Nektek nem kell mást tenni, mint teljesen rábízni magatokat a Szűzanyára, aki a legtökéletesebb kapcsolatban álla a Szentháromság személyeivel. Buzgón hagyatkozzatok Őrá és bízzatok benne, hogy Édesanyánk meghallgatja esdekléseiteket és úgy továbbítja a Szentháromság felé, ahogy az a leghatékonyabb. Évátok, amen

2014. 09. 03.

Kedveseim, vigyázzatok, mert egyre nehezebb lesz megmaradnotok a kegyelmi állapotban! Mindazoknak, akiknek eddig nem sikerült begyakorolniuk a szüntelen imádságot, azoknak nagy támaszra lesz szükségük, mert az ellenséges hatalmak megdöntik erejüket. Nektek, akik komolyan veszitek az engesztelést, oda kell állnotok lélekben a meggyengült emberek mellé és erősítenetek kell bennük a kitartást. Nektek azért fontos, hogy felvállaljátok a támasz szerepét, mert úgy tudtok megerősödni, ha segítetek a gyenge láncszemeken. Soha nem szabad őket megítélnetek, hanem azt kell látnotok, hogy elfáradtak az úton, azért vannak kitéve jobban az ellenség támadásainak. Benneteket sem fog elkerülni a gonosz, de ti, akikben nagyobb lendületet vett az imaélet, titeket nem fog tudni megviselni úgy, mint azokat, akik mellé odaálltok. Meglátjátok, milyen szép és nemes feladat ez, mert hatalmas kegyelmek szabadulnak fel erre a szolgálatra.

2014. 09. 04.

Kedveseim, közösségeitek számára mekkora biztonságot jelent, hogy már nem egyedül imádkoztok, mert lélekben egyesültök egymással. Meglátjátok, milyen hatalmas erőforrást jelent számotokra az a tudat, hogy még a távolból is együtt és egységben imádkozhattok. Ezen túl soha ne felejtsétek el, hogy bárhol végezzétek is az imát, ha lélekben közösségre léptek testvéreitekkel, akkor máris együtt imádkoztok. Minden imaszándékotokat a Szűzanya Szeplőtelen Szívén át Jézus legszentebb Szívébe helyezzétek, mert ez a felajánlás jut el igazán a Mennyei Atyához. Az ilyen felajánlást mindig a Szentlélek közvetíti az Atyához. Így helyezkedtek bele a Szentháromság jelenlétébe és maradtok az Ő hűséges követői. Aki így ajánlja fel imáit, az hatalmas oltalomban részesül, és biztos meghallgatást nyer.

2014. 09. 06.

Kedveseim, engedelmeskedjetek a Szűzanyának, aki kéri az engesztelő imaóra megtartását délután 3-4 óra között. Akik a kért imákat végzik ebben az órában, azokat a Szűzanya egybe gyűjti, hogy igen értékes engesztelést nyújtsanak a Szentháromságnak. Nagyon komolyan vegyétek ezt a felkérést, mert ha ti elmulasztjátok e lehetőséget, akkor senki sem fogja elvégezni helyettetek. Gondoljatok arra, hogy a Szűzanyával együtt egy hatalmas nagy családot alkotva imádkoztok. Úgy kell hallgatnotok a Szentlélek hívó hangjára, mint azok a látnokok, akik már a jelenések előtt megkapták a jelző figyelmeztetést, hogy a Szűzanya várja őket. Ti is álljatok készenlétben, hogy amikor megcsendül szívetekben az indítás ne késlekedjetek az imádsággal és törekedjetek szívvel-lélekkel elvégezni. Különleges indításban részesíti a Szentháromság mindazokat, akik meghallják a szavát és meg is teszik azt.

2014. 09. 07.

Kedveseim, ne törődjetek azzal, ha kigúnyolnak vagy csúfot űznek belőletek, mert ez meg fog veletek is történni. Mert ha Jézussal ezt tették, akkor veletek is ezt fogják tenni. Ti csak tegyétek a dolgotokat és soha ne ütközzetek meg egyetlen rágalmazó szón sem, inkább kérjétek rágalmazóitokra az áldást az Úrtól. Viseljetek el minden megpróbáltatást, ami egyre gyakoribb lesz az életetekben és mindig az irgalmasság szeretetével reagáljatok rá. Haladjatok tovább és tegyetek úgy, mintha nem nektek szólnának e bántó szavak. Mert ha nem így tesztek, akkor ezen szenvedések lenyomata rajtatok marad.

2014. 09. 08.

Kedveseim, Szűz Mária születése napján adjatok hálát a Mennyei Atyának, hogy égi Édesanyát adott nekünk. Hálátokat azzal fejezzétek ki, hogy egészen álljatok mellé és teljes egységben imádkozzatok Vele és mindig az Ő nyomában járjatok. Ha Édesanyánknak adjátok át a gondjaitokat, örömeiteket, akkor Ő biztosan gondjaiba veszi ügyeiteket és gondoskodni fog arról, hogy eljussatok a Szentháromság dicsőségébe. Ehhez azonban a ti beleegyezésetek is szükséges, és a teljes ráhagyatkozás. Ne féljetek Édesanyánk nevét sokszor kimondani, mert ez biztosítéka annak, hogy Vele szoros egységben vagytok. Álljatok mellé és engeszteljétek, amikor véres könnyeket ont miattatok, amiért az emberiség a vesztébe rohan. Érezzetek vele együtt, mert az megnyugvást jelent számára, hogy gyermekei mellette állnak, vele vannak egységben.

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/870-imadkozas

2013. augusztus 1. du. a kegyelem órájában itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim, Szívemnek választottai! Most hozzátok szólok, akik szerettek Engem, és hűségesen kitartotok Mellettem. Most a nagy megrostálás ideje közeleg. Most kell tanúságot tenni Rólam. Ellenfelem azt hiszi, hogy győzelmet arathat Fölöttem, de ti lesztek az Én dicsőségem, akik mindvégig hűségesen kitartotok Mellettem, és megvallotok Engem, mint Isten egyszülött Fiát, a Messiást, és a ti Megváltótokat, a világ megtévesztett fiai előtt.

 

Gyermekeim! Most elérkezik a nagy keresztényüldözés ideje. Nem lehet többé kétfelé sántikálni. Vagy Hozzám tartoztok, Engem imádtok, és megtartjátok törvényeimet, vagy a fenevad előtt borultok le, és őt imádjátok. A világ urai erre fognak kényszeríteni benneteket. Ti, akik hűségesek maradtok Hozzám, Isteni Megváltótokhoz, rejtekbe kényszerültök. A rejtekben tudják majd csak igaz papjaim bemutatni a Szentmisét, és csak itt tudtok magatokhoz fogadni a Szentáldozásban. Csak a rejtekben tudtok imádni a legméltóságosabb Oltáriszentségben. A világ fiai beültetik a fenevadat templomaimba. Őt fogják imádni mindazok, akiket sikerült megtéveszteni vagy megfélemlíteni. Mert mindazok, akik számára fontosabb a földi karrier, vagy ez az élet, behódolnak neki. Erre mondtam: mindaz, aki meg akarja tartani életét, elveszíti azt. Ezek az emberek örökre elvesznek. Örökké az fogja őket gyötörni a pokol tüzében, akit itt imádtak és szolgáltak.

 

Gyermekeim! Tartsatok ki Mellettem mindhalálig! Ez az élet rövid. Ha hűségesek maradtok Hozzám, üdvözítelek benneteket. Az örök boldogság vár rátok Atyám országában, ahol ragyogni fogtok, mint a nap.

 

Már mindenre felkészítettelek benneteket. Váltsátok tettekre szavaimat, amely megegyezik a Szentírással! Imádkozzatok pásztoraitokért, hogy fogadják be a Szentlélek megvilágosító kegyelmét! Hirdessék nektek mindazt, ami a Szentírásban van! Készítsenek fel benneteket dicsőséges visszajövetelemre, amely már a küszöbön van! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

 

Ezt üzenem X-nek: Drága kislányom! Bízzál Bennem! Aki Bennem bízik, meg nem szégyenül. Ne foglalkozz e világi praktikákkal, jóslásokkal, mert az a sátántól van. Csak arra jó, hogy félrevezessenek, kifosszanak, és fogva tartsanak. Te egyedül csak Bennem bízzál! Higgyél ígéretemben: aki Bennem bízik, meg nem szégyenül. Adj át Nekem minden gondodat, szeretteidet, vágyadat, és a jövőt! Te ne akard előre tudni az eseményeket, mert ezeket Én irányítom, és Magamnak tartom fenn! Te csak hagyatkozz Rám, mint kisgyermek az édesanyjára! Bízzál Bennem! Helyezd bele minden kérésedet, és szeretteidet az Én irgalmas Szívembe! Bármit kérsz az irgalmasság órájában (du. 3-4 óra között) az Én kínszenvedéseim örök érdemeiért, megadom neked, ha az üdvösségeteket szolgálja. Így kérj Engem: „Imádott Jézusom! Te ebben az órában meghaltál értem a keresztfán. Kérlek, fogadd el az én életemet, amelyet felajánlok Neked, a Te mind nagyobb dicsőségedre!” Én elfogadom életedet, és indítani foglak mindarra, ami kedves Előttem. Megáldalak téged és szeretteidet az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

2013. augusztus 2. Itthon nagyon sírtam. Így imádkoztam: Jézusom, taposd el a kígyót! Ne engedd, hogy elrabolja gyermekeidet! Elmondtam az ördögűző imát, a Szent Mihály kezdetűt. Ekkor éreztem a lelkemben, hogy mindaz, aki ezt imádkozza, Isten védelme alatt áll. Ezután az Úr Jézus ezt mondta: „Én veletek vagyok minden nap. A rejtekben fogják bemutatni a Szentmisét. Vasárnaponként meg fogják ünnepelni.” (A rejtekben.)

 

2013. augusztus 3. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága kislányom! Az emberiség süket és vak. Éli világát. Csak a földi dolgokra irányul figyelmük. Életüket elfecsérelik, mert a fölösleges, mulandó dolgoknak szentelik. Engem, az élő Istent, Aki megváltottam őket, kihagynak az életükből. Úgy élnek, mintha ez az élet itt a földön örökké tartana. Csak erre a létre vannak berendezkedve. Engem megvetnek. Hátat fordítanak törvényeimnek, szentségeimmel nem élnek. Pedig türelmem ideje lejár. Irgalmasságomat felváltja igazságosságom. Jaj, azoknak, akiket nem talál készenlétben a halál. Számon kérem őket a kapott időről, kegyelmeiről, amelyeket nem fogadtak be, és örökre elvesznek.

 

Kislányom, hirdesd! Elérkezik igazságosságom órája. Mindenkit megítélek tettei szerint. Aki eddig elmulasztotta, hogy törvényeim szerint éljen, térjen vissza Hozzám, amíg még lehetőséget adok rá! Ugyanezt kérem mindazoktól, akik hűtlenül elhagytak Engem.

 

Gyermekeim! Készüljetek! Tisztítsátok meg lelketeket a bűnbánat szentségében! Gyónjátok meg vétkeiteket, és tiszta lélekkel járuljatok a Szentáldozáshoz! Éljetek halálra készen! Kérjétek magatokra és másokra a jó halál és a végső állhatatosság kegyelmét! Csak ez az egy a fontos: éljetek szeretetben! Szeressetek Engem, Aki meghaltam értetek, mindenekfölött úgy, hogy nem követtek el bűnt! Felebarátaitokat pedig úgy, ahogyan Én szerettelek titeket! Ha így éltek, mindent megtettetek. Elnyeritek az örök boldogságot, amelyet Atyám azoknak ígért meg, akik Őt szeretik. Megáldalak benneteket megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2013. augusztus 5. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Most hozzátok szólok, akik szerettek és tiszteltek Engem. Már nem kell sokat várnotok. Hamarosan visszajövök dicsőségemben, és Magammal hozom jutalmamat. Tartsatok ki mindhalálig! Várjatok Engem szüntelen készenlétben! Az idő rövid. Beteljesülnek a próféciák. Rövid szenvedés után az örök boldogság vár rátok. Így kérjetek Engem: Jézus, szabadító Urunk! Kérlek, szabadíts meg minket a sátán minden kísértésétől! Ne engedd, hogy úrrá legyen rajtunk! Taposd el a kígyót, és tedd ártalmatlanná! Kötözd meg, és taszítsd a pokol fenekére! Nekünk pedig add meg a Te békédet és szeretetedet, hogy békében és nyugalomban éljünk! Téged dicsőítsünk és hálát adjunk Neked! Odaát pedig elnyerjük az örök életet! Megáldalak benneteket megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2013. augusztus 6. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Nyisd ki a Szentírást! Ide nyílt ki: Titusz 2, 1. 3,1. „Te…azt hirdesd, ami az üdvös tanításnak megfelel. Figyelmeztesd őket…”

Jézus: Hirdesd üzeneteimet az embereknek! Akkor is, ha megvetnek érte. Figyelmeztesd őket, mert az idő közel. Eljön ítéletem erre a világra. Akkor minden lángba borul, és elhamvad. Nem marad más, csak a cselekedeteitek, amelyeket magatokkal hoztok ítélőszékem elé. Térjetek meg! Úgy várjatok Engem, mint az okos szüzek!”

Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Most nagy események előtt álltok. Éljetek szüntelen készenlétben, mert hirtelen fognak változni az események. Készüljetek! Ne mondjátok, hogy nem történik semmi, és késnek a próféciák beteljesedései. Inkább annak örüljetek, hogy még mindig van naponta Szentmise és gyóntatás. Ha majd bekövetkeznek a próféciák, vissza fogjátok sírni ezeket a napokat. Inkább örüljetek a kapott lehetőségeknek! Használjátok ki az alkalmakat! Menjetek Szentmisére, és rendszeresen, legalább havonta gyónjatok, és járuljatok naponta a Szentáldozáshoz! Úgy fogadjatok Engem a szívetekbe, mint végső útravalótokat, mert halálotok óráján Én leszek a ti védelmezőtök. Én foglak megóvni a pokoli hordáktól, amelyek a legjobban az utolsó órában fognak támadni benneteket. Felsorolják az életetekben elkövetett bűneiteket, amelyekre éppen ők vettek rá, és erőszakkal le akarnak majd rántani benneteket a pokolba. De Én mindazok mellett állok, akik segítségül hívnak Engem, és ezt mondom az ördögöknek: Távozzatok! Vagy ti ontottátok véreteket ezért az emberért? Én Szent Véremmel megtisztítottam, és beviszem őt Atyám házába. Ekkor mind eltakarodnak. Már csak ketten maradunk, a lélek és Én. Akkor átkarolom ezt a bűnét megbánó és irgalmamért esdeklő embert. Irgalmas Szívemre ölelem, és beviszem őt az Atyai házba. Ha szüksége van rá, akkor a tisztítótűzben kielégíti igazságosságomat, vagyis elégtételt ad bűneiért, és utána jön be a mennybe. Mondom nektek gyermekeim, nagy kegyelem az egymásért mondott ima. Lelkeket ment meg az örök életre. Imádkozzatok egymásért, és saját magatokért is! Így kérjetek Engem: Jézus, szabadító Istenünk! Őrizz meg minket a kísértéstől! Ments meg az elbukástól! Add, hogy mindig, minden élethelyzetben Melletted döntsünk! Inkább akarjunk meghalni, mint vétkezni! Kérjétek el Tőlem a jó halál és a végső állhatatosság kegyelmét! Imádkozzátok az irgalmasság rózsafüzért! A kegyelem órájában, du. 3-4 óra között pedig az Én kínszenvedéseim örök érdemeiért kérjétek bűneitek bocsánatát, és az örök életet mind magatok és mások számára! Erre az imára minden kegyelmet megadok, ami az üdvösségetekre válik. Kérjetek és kaptok! Járuljatok az értetek kiontott drága Szent Vérhez! Kérjétek magatokra Szent Vérem kegyelmét, amely távol tartja a gonoszt, és megadja nektek az üdvösséget! Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

2013. augusztus 13. a kegyelem órájában az Úr Jézus…

 

„Drága gyermekeim! Az idő eljött. Ítélet alatt áll ez a világ. Egyik természeti katasztrófa a másikat éri. Ha nem tértek meg, ez csak rosszabb lesz, én nagyon sokan meg fognak halni. De Én azt mondom nektek: ne a testi haláltól féljetek, hanem a bűntől, ami a lélek halálát okozza, és ez az örök kárhozat. Ne kövessetek el bűnt! Éljetek tiszta, önzetlen szeretetben! Elsősorban Istent szeressétek, Akinek örök szeretetéből léteztek. Ő hívott létre benneteket. Gondoskodik rólatok, és helyet készített nektek a mennyben. De ezt a helyet ki kell érdemelni. Atyám azoknak készítette országát, akik Őt szeretik. Elküldött Engem, az Ő egyszülött Fiát, Aki megtestesültem a Szentlélek erejéből Szeplőtelen Szűz Anyám méhében. Én vagyok a megtestesült Ige, a második Isteni Személy. Én nyilatkoztattam ki számotokra Atyám Igéjét. Én ismertettem meg veletek Atyámat, Aki végtelen szeretet és irgalom. De csak azokhoz, akik megtartják törvényeit. Akik bűnben élnek, azokat megfenyíti. Így akarja visszatéríteni őket a jó útra. De ha ennek ellenére sem akarnak megváltozni, magukra hagyja őket. Kiszolgáltatja annak, akit választottak maguknak, és akit szolgálnak, vagyis a sátánnak. Atyám nagy méltóságra teremtette az embert. Saját képére és hasonlatosságára. Értelmet és szabad akaratot adott neki, és Ő ezt a legmesszebb menőkig tiszteletben tartja. Engem küldött le hozzátok, hogy megismertessem veletek a tanítást, amely az örök életre visz. Ez az Evangélium. De ezt nektek kell tettekre váltani. Isten senkire sem erőlteti rá Magát. Rátok bízza a döntést. 

Gyermekeim! Az életetek rövid. Nem tudjátok, mikor toppan be váratlanul a halál. Ezért éljetek szüntelen készenlétben! Tisztítsátok meg lelketeket a Szentgyónás Szentségében! Mossátok tisztára az Én drága Szent Véremben! Járuljatok gyakran drága Szent Testem és Vérem vételéhez, a Szentáldozáshoz! Ha így éltek, nincs mitől félnetek. Akkor Én irányítom lépteiteket, és megérkeztek az örök fénybe, az örök boldogságba, az Isten dicsőségébe.

Gyermekeim! Fogadjátok meg szavamat! Az óra itt van. Rövid idő, és megrostálom a népeket mind. Különválasztom a búzát a konkolytól. Isteni ítélőszékem előtt mindnyájatoknak színt kell vallani. Térjetek meg! Tartsatok bűnbánatot! Kövessetek Engem az önmegtagadásban és a kereszthordozásban, mert erre hívtalak meg benneteket! Erre áldalak meg mindnyájatokat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

2013. augusztus 15. délután a kegyelem órájában itthon az Úr Jézus…

 

 

 

„Drága gyermekeim! Ma Nagyboldogasszony ünnepe van. Szent Édesanyám mennybevételének az ünnepe. Ő hatalmas közbenjárótok Nálam a mennyben. Kérjétek Őt bátran! Minden ügyeteket tárjátok elé! Fogjátok meg Édesanyai kezét! Burkolózzatok bele Szeplőtelen Szívébe és az Ő palástjába, melyet mindazokra ráterít, akik kérik Tőle. Ma különösen kérjétek el mindazokat a kegyelmeket, amelyek segítenek benneteket abban, hogy ti is ott legyetek Vele együtt a mennyben, és lássátok dicsőségemet, ahogyan ezt Atyámtól kértem főpapi imámban. (János 17, 24.)

 

Drága gyermekeim! Mondom nektek: ez az egyetlen dolgotok a földön, hogy megszerezzétek az örök üdvösséget a magatok, a rátok bízott személyek, és minél több lélek számára. Ha ezt eléritek, mindent megtettetek. Nem az számít, hogy milyen karriert futtok be a földön, vagy mennyi vagyont gyűjtötök. Ne ezekre pazaroljátok az erőtöket és az időtöket! Ezek mind itt maradnak, és elvesztitek. Inkább váltsátok tettekre szavaimat, amelyeket az Evangéliumban olvashattok! Éljetek életszentségben! Szeressétek Istent mindenekfölött úgy, hogy megtartjátok törvényeit, és gyakoroljátok a felebaráti szeretetet mindenkivel, legfőképpen azokkal, akik közel állnak hozzátok! Segítsétek a rászorulókat, mindenekelőtt hittestvéreiteket! Ha ezeket megteszitek, elnyeritek az örök életet. 

Gyermekeim! Azért beszélek nektek ennyit az életszentségről, mert sajnos sokan nem így élnek. Istenük a has, és azzal dicsekszenek, amit szégyellniük kellene. Pedig hirtelen csap le rájuk a halál, amit nem várnak, és az ilyenek sorsa az örök kárhozat. Ó, ha látnátok, milyen sokan kárhoznak el, és hogy a pokolban mennyit kell szenvedni örökkön örökké! Ettől akarlak megóvni benneteket. Ne a mának éljetek, hanem a holnapnak! A jövőre gondoljatok, ami földi életetek után következik. Igyekezzetek elnyerni az örök boldogságot! Ennek rendeljétek alá földi életeteket! Tagadjátok meg magatokat, így teljesítsétek Isten törvényeit! Hordozzátok, és le ne tegyétek mindennapjaitok kis keresztjeit! Ezzel érdemeljétek ki örök jutalmatokat a mennyben a magatok, és mások számára! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2013. augusztus 18. délután itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

 

Drága gyermekeim! Az élet rövid. Térjetek meg! Tartsatok bűnbánatot! Hamarosan eljövök dicsőségemben, és megítélem a föld lakóit! Készüljetek! Éljetek szüntelen készenlétben! Így imádkozzatok: zus, Aki meghaltál értünk a keresztfán, kérünk, add meg nekünk a bűnbánat kegyelmét! Kérünk Téged, formálj belőlünk szenteket! Add, hogy maradéktalanul teljesítsük ránk vonatkozó örök szent tervedet! Kérünk Téged, végy fel bennünket szentjeid sorába!” Ha így imádkoztok, és engedelmeskedtek hívásomnak, megtartjátok Atyám törvényét, akkor Ő tetszését leli bennetek, és nektek adja országát, ahol örökké fogtok élni nagy boldogságban és szeretetben. 

 

Gyermekeim! Felfogni nem tudjátok, elképzelni is képtelenek vagytok, hogy Atyám milyen országot készített számotokra. Ha csak egy pillanatra ott lehetnétek, soha nem akarnátok visszajönni. Ha csak bepillanthatnátok, mindent megtennétek, hogy azt elnyerjétek. Tartsátok meg törvényeimet! Éljetek az Evangélium tanítása szerint! Akkor a mennyország boldog örökösei lesztek. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”


2013. augusztus 23. Szentségimádáson Jézus…

 

 

„Drága gyermekeim! Most hozzátok szólok, akik hűségesek maradtok Hozzám mindhalálig. Közületek sokakat ki fognak végezni Énmiattam. Ne féljetek, inkább örüljetek! Arra gondoljatok, hogy rövid szenvedés után örök dicsőségembe hívlak meg benneteket, ahol vég nélkül fogtok örvendezni Velem együtt. Már elérkezett az óra. Régóta készülődik erre ellenfelem a rejtekben. Most előkúszik a kígyó. Már bent van a szobában. Körülsziszeg, keresve, kit nyeljen el. Csendben, alattomosan támad. A lelkeket akarja az örök tűzbe taszítani. Csak egyetlen fegyver van ellene. Parancsaim megtartása, a szentségek gyakori vétele, és a szüntelen ima. Ha így éltek, megmentitek a lelketeket. Vigyázzatok! Ne álljatok szóba a sátánnal! Mindig hazudik. Jó színben tünteti fel a bűnt, mert tudja, hogy ha elkövetitek, a pokolba taszíthat általa. Ti csak tartsatok ki törvényeim megtartása mellett! Engem állítsatok az első helyre az életetekben! Akkor nincs mitől félnetek. Én vezetlek, fogom a kezeteket. Gondoskodom rólatok, és veletek maradok minden nap a világ végezetéig. Az életemet adtam a ti üdvösségetekért. Hogyne adnék hát oda mindent, ami a lelketek javára válik? Bízzatok Bennem még jobban! Adjátok át az életeteket Nekem! Örökké boldogok azok, akik az életüket áldozzák Értem. Ragyogni fognak Atyám országában, mint a nap.

 

Gyermekeim! A sátánt csak önmegtagadásotok által tudjátok legyőzni. Ez nem azt jelenti, hogy ha vizet kívánsz, akkor szomjan kell halnod. Nem, akkor innod kell, mert ez a szervezeted természetes jelzése a léted fenntartásához. Csak a bűnös vágyaknak kell ellene mondani, ami ellenkezik törvényeimmel. Ilyenek a paráznaság, a kapzsiság, a hatalomvágy, és még sok bűnre csábító kísértés. Ezeknek kell ellene mondani. E helyett gyakoroljátok az önzetlen felebaráti szeretetet! Mindig helyezzétek bele magatokat a másik ember helyébe, és úgy bánjatok vele, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánnának. Akkor örök jutalmat kaptok a mennyben.

 

Gyermekeim! Az idő rövid. Ma még belekapaszkodhattok megbocsátó, irgalmas szeretetembe. De közeledik az ítélet, amikor igazságosságommal fogtok szembesülni.

 

Gyermekeim! Itt az utolsó óra. Használjátok fel az időt! Éljetek a kegyelemmel! Mert hamarosan lesújt az ítélet haragja, és sokakat meg fog semmisíteni.

 

Gyermekeim! Ez a világ elmúlik, és vele együtt ti is. Éljetek szüntelen készenlétben, hogy ne érjen váratlanul az ítélet napja! A halál hirtelen jön, főleg ha futtok előle, és nem várjátok. Imádkozzatok minden nap a jó halál és a végső állhatatosság kegyelméért! Az élet rövid. Mindnyájatoknak meg kell állni ítélőszékem előtt. A számból kijövő kétélű karddal, az Igével ítéllek meg benneteket. Csak ennyit fogok kérdezni tőletek: Szerettél-e? Követtél-e? Ha igen, akkor bejöhettek Atyám házába, Aki azoknak készítette országát, akik Őt szeretik. Istent szeretni annyit jelent, mint parancsait megtartani.

 

Gyermekeim! Már mindent megmondtam nektek. Készüljetek! Éljetek szüntelen készenlétben, mert ítélet alatt áll ez a világ! Nem tudjátok sem a napot, sem az órát, hogy mikor álltok meg Szent Színem előtt. Ezért újra mondom: készüljetek! Várjatok Engem szüntelen, mert akkor jövök el, amikor nem is sejtitek. Kérjétek el Tőlem a hit ajándékát, és bízzatok Bennem rendületlenül! Én Mindenható vagyok. Számomra nincs lehetetlen. Bármit kértek, megadom nektek, ha hittel kéritek. Mindent megadok annak, aki akaratom szerint imádkozik, vagyis az üdvösséget kéri. Aki Bennem bízik, meg nem szégyenül. Erre áldalak meg benneteket megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

 

Drága gyermekeim! Az idő rövid. Készüljetek! Ti, akik életben maradtok, átmentek az új korszakba. Sok nyomorúságot, bajt és szenvedést fogtok látni és megélni, de Én minden bajból kimenekítelek benneteket, és átvezetlek az új világba, amely az ezer éves béke uralma lesz. Ott Velem együtt fogtok élni kimondhatatlan boldogságban. Az ember boldogsága nem attól függ, hogy mennyi vagyona van, hanem a kölcsönös szeretettől. Arra vagytok teremtve, hogy szeressetek, és szomjazzátok a szeretetet. Ez a család titka. Ezért van az, hogy csak egy emberpár, egy férfi és egy nő kölcsönös odaadó szeretetéből születhet utód, gyermek. Egy kisgyermek csupa szeretet, bájosság és ragaszkodás a szülőhöz. A szülőt szeretetre és gondoskodásra indítja egy parányi tehetetlen újszülött látványa. A gyermek úgy fejlődik, mint amikor a rózsa bontja szirmait. Fokról fokra egyre többet tud. Ezzel elkápráztatja szüleit, akik örömüket találják benne. A gyermek Isten ajándéka. Tiszta, ártatlan élet. Rajtatok, felnőtteken múlik, milyen példával jártok előtte, hogy jót, vagy rosszat tanul majd tőletek. Vigyázzatok! Gyermekeitek a ti tükörképeitek. Csak jó példát mutassatok nekik! Úgy viselkedjetek előttük, hogy ha majd ők ugyanazt teszik, amit ti, örömötöket találjátok bennük!

 

Gyermekeim! Látjátok, mennyire felelősek vagytok magatokért, és mindazokért, akiket rátok bíztam. Gyermekeiteknek átadhatjátok tanításomat, amely az üdvösségre vezeti őket, és ez a kötelességetek. Jaj azoknak, akik rossz példát mutatnak, és magukkal együtt gyermekeiket is a pokolra juttatják. Megáldalak benneteket Szívem túlcsorduló szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

 

 

 

2013. augusztus 25. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

 

 

 

Drága gyermekeim! Most hozzátok szólok, akik hátat fordítotok Nekem. Semmibe veszitek törvényeimet. Tobzódtok a halálos bűnökben. Tudjátok meg, hogy a kénköves, tüzes tó partján tántorogtok, mint vak, süket részegek, és bármikor belezuhanhattok. Csak türelmem ad még nektek időt, hogy visszaforduljatok, és megtérjetek Hozzám, Megváltó Istenetekhez.

 

Gyermekeim! Az idő rövid. Karom lesújtani készül. Úgy figyelmeztetlek benneteket, mint legnagyobb Jótevőtök, hogy megóvjalak titeket az örök haláltól.

 

Gyermekeim! Vegyétek komolyan figyelmeztetéseimet! Olvassátok az Evangéliumot, és váltsátok tettekre tanításomat! Ha megfogadjátok szavam, Én végtelenül irgalmas leszek hozzátok. Megbocsátom minden bűnötöket, és bevezetlek titeket Atyám házába, az örök dicsőségbe, boldogságba. De ha továbbra is hátat fordítotok Nekem, süketek és vakok lesztek törvényeimre, örökre elvesztek. Ti magatok választjátok meg örök sorsotokat. Értelmet és szabad akaratot kaptatok. Akaratotok ellenére nem tudlak üdvözíteni benneteket. Én csak figyelmeztetni tudlak, helyettetek nem dönthetek. Értsétek meg szavam! Hagyjátok el a bűnt! Éljetek életszentségben! Ma még kérlek titeket, de a halál küszöbén már ítéletet kell mondanom fölöttetek. Erre áldalak meg benneteket megerősítő áldásommal, hogy talpra álljatok, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítés: 1 Timóteus 6, 3. „Ha valaki…nem követi Urunk, Jézus Krisztus üdvös szavait,…az semmit sem ért.”

 

2013. augusztus 26. Szentségimádáson Jézus…

 

 

Drága gyermekeim! Itt állok a szívetek előtt. Zörgetek rajta. Várom, hogy kinyissátok Előttem. Ha megnyíltok kegyelmeim befogadására, akkor a szívetekbe térek a Szentáldozásban, az imában, és a felebaráti szeretet gyakorlásában.

 

Drága gyermekeim! Nincs ennél nagyobb kegyelem. Mindnyájan arra lettetek teremtve, hogy szeressetek, és szeretve legyetek. Egész életetekben erre vágytok. A lelketek Magára Istenre szomjazik. Egyedül Isten tudja betölteni a lelketeket. Azért, mert a lelketek Istentől van, és ezért csak Isten tudja kielégíteni. Amikor arra vágytok, hogy szeretetet kapjatok, azt mindig Istennél keressétek! Nála megtaláljátok, mert az Atya, Aki megteremtett a semmiből, elküldött Engem az Ő egyszülött Fiát, Aki úgy szerettelek benneteket, hogy az életemet adtam oda értetek a keresztfán. Ezzel megnyitottam számotokra a mennyország kapuját. Azt a csodálatos országot, amelyet elképzelni sem tudtok. Atyám százszor, milliószor szebbnek és tökéletesebbnek teremtette a mennyet, mint a földet. Vágyakozzatok a mennybe, Isten Szent Színe látására! Ti a Mennyei Atya drága gyermekei vagytok. Olyan kedvesek vagytok Neki, hogy Engem, az Ő egyszülött Fiát adta oda értetek, hogy aki Bennem hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Nagy méltóságra teremtett benneteket Atyám. Szenteknek, akik a menny boldog lakói lehettek örökké. Kizárólag rajtatok múlik, hogy akarjátok-e, és kiérdemlitek-e.

 

Gyermekeim! Úgy éljetek ezen a földön, mintha bármely pillanatban meg kellene halnotok! Éljetek halálra készen! Ne kövessetek el bűnt! Éljetek életszentségben! Akkor elnyeritek Atyám országát, amelyet azoknak készített, akik Őt szeretik. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

 

Drága gyermekeim! Most a Nagyfigyelmeztetésről beszélek nektek. Éljetek szüntelen készenlétben, és akkor boldogok lesztek, ha meglátjátok cselekedeteiteket, és lelketek állapotát. Törekedjetek arra, hogy mindig csak jót tegyetek! Akkor béke és szeretet tölti meg szíveteket. Boldogok lesztek, és hálát adtok Istennek, mert minden jócselekedetnek ez a gyümölcse. Ne kövessetek el bűnt! Minden cselekedetetekre fény derül. Mindig mindenkivel csak jót tegyetek! Akkor boldogok lesztek, ha napvilágra kerülnek tetteitek. Aki jót tesz, az jutalmat érdemel. Így éljetek drága gyermekeim! Akkor nyugalom és béke, öröm és boldogság lesz az osztályrészetek. A Nagyfigyelmeztetés azért lesz, hogy a rosszak megjavuljanak. Elhagyják bűneiket, és így megmentsék lelküket az örök boldogságra. Ne féljetek tőle! Ez egy nagy kegyelem a lelkek megmentése érdekében. Mindent azért teszek, hogy elnyerjétek az örök életet. Ne féljetek, inkább örüljetek! Bízzatok Bennem, Atyámban és a Szentlélekben! A kegyelem órájában (du. 3-4 ó. között) így kérjetek Engem: „Jézusom, a Te kínszenvedésed örök érdemeiért kérlek, add meg nekem mindazt, amit meg akarsz adni, és őrizz meg mindattól, amitől meg akarsz óvni.” Bízzatok Bennem! Hagyatkozzatok Rám teljesen! Egyedül Én tudom, mi válik a javatokra, és mivel Isten vagyok, ezt meg is tudom adni. Ha erős hittel így imádkoztok, csodákat fogtok megtapasztalni. Én sokkal jobban szeretlek benneteket, mint bárki ezen a világon. Nekem mindnyájan fontosak vagytok. Én mindegyikőtökkel együtt akarok lenni a mennyben. Én a javatokat akarom. Betöltöm szíveteket vággyal mindaz iránt, amit adni fogok. Ezek szent vágyak. Vágyakozzatok Hozzám a mennybe! Én beteljesítem ezt a szent vágyatokat. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

 

 

2013. augusztus 31. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

 

 

„Drága gyermekeim! Ne higgyetek azoknak, akik hazugoknak nevezik prófétáimat, és elvetik üzeneteimet! Az Isten Én vagyok. Én bármikor és bárkihez szólhatok, akkor, amikor akarok, és annak, akinek akarok. Ha nem így volna, akkor már nem állna fenn ez a világ. Az igaz, hogy apostolaimnak mindent elmondtam, amikor a földön éltem. De ti olyan tudatlanok vagytok, hogy újra meg újra figyelmeztetnem kell benneteket. Ezért választok ki Magamnak látnokokat, akik által vezetlek benneteket. Mindezt azért teszem, hogy felkészítselek titeket az elközelgő nagyon nehéz időkre, hogy éljetek szüntelen készenlétben, és ne érjenek váratlanul az események.

 

Gyermekeim! Az igaz, hogy sok a hamis próféta, a csaló. Ti csak azokat az üzeneteket fogadjátok el, amelyeknek a tartalma megegyezik a Szentírással! Ami ettől eltér, az nem Tőlem való. Mindazt, amit eddig mondtam nektek, alátámasztottam Szentírási idézetekkel. Ezért hitelesek üzeneteim.

 

Gyermekeim! Hamarosan visszajövök dicsőségemben. Erre készüljetek! Tartsatok bűnbánatot, gyónjatok, hogy megtisztult lélekkel fogadjatok Engem, az élet Urát a szívetekbe!

 

Gyermekeim! Egyre közelebb vagytok a próféciák beteljesüléséhez. Nem az számít, hogy mikor lesz, hanem az, hogy ti készenlétben várjátok. Az idő rövid. Már mindent tudtul adtam nektek. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítés: Máté 26, 56. „Ez mind azért történt, hogy beteljesedjenek a próféták írásai.”

Jézus: „Beteljesül minden szavam, amit mondtam neked.”

 

Sajátos elképzelések az elkövetkező időkről 
 
Kedveseim, engedjétek, hogy szüntelenül meglátogasson benneteket a Szentlélek! Ne állítsatok fel magatokban sajátos elképzeléseket az elkövetkezendő időszakról, mert azt egyikőtök sem tudja felfogni, milyen tövisbozóton kell átmennetek! De ha a Szentlélekre hagyatkoztok azáltal, hogy megnyitjátok szíveteket az Ő működésére, akkor csodákat fogtok megtapasztalni életetekben. Különösen látni fogjátok, mekkora segítséget jelent számotokra, a Szentháromság életében való részesedés. Örvendjetek, mert határtalan biztonságot jelent számotokra az örök élethez való tartozás. Ragaszkodjatok ehhez, még a legnagyobb kísértések és megpróbáltatások idején is, hogy megláthassátok azt a hazát, amit nektek készítettek az égiek. Ha engeditek a Szentlélekkel átitatni kitikkadt szíveteket, akkor a kegyelem ereje által nagy megújulás részesei lesztek. Örömmel mutasson be titeket Égi Édesanyánk a teljes Szentháromságnak.
 
2012.08.13.                   Anna Terézia
 

Szent István bátorít a végső küzdelemre

 
Drága Engesztelő gyermekeim, szeretnék szólni hozzátok. Most is köztetek vagyok, és szüntelen imában hordozom országunkat. Amíg felemelik jobbomat, vagyis, amíg tiszteletben tartják szent ereklyéinket, addig a kegyelem bőségesen árad rátok. De hamarosan más szelek fognak fújni, aminek előfuvallatai már érződnek. Arra kérlek titeket, őrizzétek tisztán szívetekben a keresztény értékeket, és valljátok meg hiteteket azok előtt, akik kérdőre vonnak titeket! Törekedjetek hitelesen keresztény, azaz krisztusi módon élni! Ne hasonuljatok a világhoz! Csábításait vessétek el! Öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög cselvetéseivel szemben. Tanulmányozzátok Szent Pál szavait, mert nem a testtel és a vérrel kell most megküzdenetek, hanem a fejedelmességekkel és hatalmasságokal, a sötétség világának kormányzóival, a gonosságnak az ég magasságaiban lévő szellemeivel (Ef 6, 11-19). Olvassátok tovább ezt az Isten fegyverzetéről szóló részt, és elmélkedjetek ezeken a sorokon minden nap, hogy felkészülve és készenlétben álljatok meg a küzdelem napján! Ne féljetek, mert veletek küzdünk, és ha a Szentháromság oldalán és Égi Édesanyánkkal harcoltok, akkor győztesen jöttök ki a küzdelemből. Erősen higgyetek, és bízzatok Abban, aki megkezdte működését bennetek . A Szentháromság áldása és Szűzanya védőpalástja oltalmazza népünket. Felemelt jobbom bátorítson a küzdelemre, amely a végső győzelemre vezet.
 
2012.08.20                 Anna Terézia

http://engesztelok.hu/egi-uezenetek/szent-istvan-batorit-a-vegs-kuezdelemre

Az engesztelők jelszava
 
Kedveseim, ne gondolkozzatok azon, miért és hogyan engeszteljetek! Azt bízzátok a Szentlélek bennetek való működésére! A ti feladatotok mindenkor az legyen, hogy a lehető legjobban használjátok fel az időt az engesztelésre! Amikor mindent felajánlotok, imádsággá alakulnak át azok, amiket így a Szentháromságnak átadtok. Ez létfontosságú cselekedet legyen bennetek, így egyetlen percet sem vesztegettek el haszontalanul. Jelszavatok ez legyen: mindent imává alakítva felajánlani Istennek, Égi Édesanyánk által, a lelkek megmentéséért! Így virrasszatok, imádkozzatok, böjtöljetek és dolgozzatok, akkor nem múlik el az idő dolgavégezetlenül!
 
2012.08. 31.            Anna Terézia
 
2011.08.31 szerda
 
Jézus:  A hit
 
 
Jézus: Drága engesztelő Testvéreim! Ne féljetek! Én vagyok Jézus, a ti Uratok. Nagy szeretettel köszöntelek benneteket. Ma a hitről fogok beszélni nektek. Emlékezzetek vissza, hogy a múlt szerdán arról volt szó, hogy a hit útjára lépő testvéreiteknek milyen feladatokat kell teljesíteni, mit kell tenni.
Hát először is új ismereteket kell szerezni. Másodszor pedig a vallásgyakorlatokat kell elsajátítani: a templomba járás, a szentmise, a szentáldozás, a szentgyónás, Biblia olvasás, stb. De van egy 3. tennivalójuk, amiről ma lesz szó, ugyanis az a feladatuk, hogy egy természetes világi jellemet alakítsanak ki magukban. Akár hívő az ember, akár hitetlen, vannak benne jó tulajdonságok, pl. a becsületesség, a kitartás, szorgalom, türelem és sok-sok más tulajdonság. A híveknek, akik rálépnek a tökéletesség útjára ezeket a tulajdonságokat meg kell szilárdítani magukban. Minél több és több ilyen tulajdonságot kialakítani a lelkükben, hogy természetes szilárd jellemük legyen, amire aztán rá lehet majd építeni a természetfeletti jellemet. A természet feletti jellem alapjai pedig a hit, a remény és a szeretet.
Ezek közül Én itt most a hitről szeretnék nektek beszélni. Mi is a hit? Az ember akaratának a meghajlása az én kinyilatkoztatásom előtt. Tehát az evangélium szavai előtt, a szentbeszéd szavai előtt, az égi tanítások szavai előtt, a magánkinyilatkoztatások előtt, ha valóban tőlem valók.
Nem mindenki tud hinni, nem mindenki tud meghajolni az Én Szavaim előtt. Nem tudja mindenki elhinni, hogy igaz, amit Én mondok. Erre Én most egy példát szeretnék elmondani: Van két férfi, Laci és Péter, akik jó barátok és minden vasárnap együtt mennek a templomba a szentmisére, a kóruson szoktak lenni. Közülük Laci mindig lejön áldozni, de Péter sohasem. Egyszer megkérdezi Laci: -Mondd, Péter, miért nem jössz te velem áldozni? Péter így válaszolt: – Azért, mert én nem eszem ostyát. –Micsoda, ostyát? Hát nem ostya ez, hanem Jézus Krisztus Teste és Vére! Hát te ebben nem hiszel? – Nem bizony, én csak abban hiszek, amit látok. Hogyha az ostya a szemem előtt egy izom darabbá, egy hússá változna, akkor azonnal elhinném, de így nem hiszem el.
Ez azt jelenti Gyermekeim, hogy ennek a Lacinak az akarata nem tud meghajolni az Én szavaim előtt, nem tudja az én kinyilatkoztatásaimat elhinni, mégpedig azt, hogy „vegyetek és egyetek ebből mindnyájan, mert ez az Én testem, aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van”. Laci ebben nem hisz, nem tud hinni.
Drága Gyermekeim! Mit tegyen az, aki nem tud hinni, de szeretne hinni? Hát először is tegye meg az első lépést Isten felé, ajánlja fel magát a Mennyei Atyának. Valahogy így: „Istenem, nem tudok hinni benned, de nagyon szeretnék, légy szíves jöjj, segíts, add meg nekem a hit kegyelmét, én pedig cserében odaadom neked egészen magamat, odaadom neked a testemet, lelkemet, értelmemet, szívemet, csak segíts rajtam.” 
És az Én Atyám látja az égből, hallja, meghatódik, lehajol az ő fiához vagy lányához, aki így szól hozzá, és odaajándékozza magát. Megszánja, és megérinti a hit kegyelmével. Ez volt az első lépés a hit felé.
A második lépés pedig az, hogy most megpróbál az illető megfelelni Isten tetszésének. És igyekszik mindent úgy tenni, hogy elnyerje Isten tetszését. Ha eddig káromkodott, most nem, ha eddig ítélkezett, ezután nem fog, ha eddig lopott, soha többé nem lop, mert tudja, hogy Istennek az nem tetszik.
A harmadik lépés pedig az, hogy akaratát ez a hívő lélek alárendeli Isten akaratának. Ez nagyon nehéz dolog, még a legmélyebben hívők sem tudják egészen alárendelni akaratukat Istenüknek. Elmondok erre egy kis példát az életből: Van egy asszony, akinek az édesanyja már nagyon öreg, ott lakik vele az ő lakásában. Eddig kiszolgálta a családot, mindent megtett értük. Mosogatott, főzött, vasalt, mosott, mindent megtett. De most hirtelen leesett a lábáról, elgyengült, szédeleg, neki esik hol az egyik bútornak, hol a másiknak. És van olyan is, hogy úgy elvágódik, hogy beveri a fejét és csupa vér a homloka. A gyógyszert sem tudja beosztani magának. A leánya leül a férjével az asztalhoz egyik este, amikor az anyuka már alszik, és beszélgetnek róla, hogy itt tenni kell valamit. Ez nem mehet tovább. És akkor az a gondolat születik az asszonyban, hogy legjobb lenne betenni egy szociális otthonba, ott teljes felügyelet alatt van, orvosi ellátást kap. És különben is ők mindketten dolgoznak, a gyerekeik már kirepültek. Talán ez lenne a legjobb megoldás neki.
Igen, ám, de Én, Jézus Krisztus nem így gondolom, az Én akaratom egészen más, és sugalltam ennek az asszonynak a lelkiismeretébe, hogy a családi szeretet melege kell ennek a szegény anyának, aki egész életét rájuk áldozta. Még ne vigyék, ilyen helyre. Kórházba se kell még vinni, hadd maradjon közöttük még egy kicsit. És akkor elgondolkozott rajta az asszony, mondta a férjének, hogy mégse vigyék el. Sikerült akaratát Isten akaratának alárendelni.
És most nézzük, milyennek is kell lennie a hitnek. Először is nagyon erősnek, állhatatosnak, kitartónak kell lennie. Hogy ha sziklára építetted a hitedet, és jön a vihar, tehát valami fájdalom, mondjuk, elveszíted egy családtagodat, vagy egy nagy betegség, egy gyógyíthatatlan betegség, vagy egy fájdalmas nagy betegség, akkor, ha szilárd a hited, akkor még jobban szereted Istent. Akkor még jobban közel kerülsz Hozzám, az Én szívemhez. De ha homokra építetted hitedet, akkor fölmerül benned a kérdés, miért éppen én? Hát ott van a szomszéd, miért nem azt veri az Isten, miért éppen engem? Tele vagy lázadással és eltávolodsz Istentől. Tehát a hitnek erősnek, szilárdnak kell lenni, mert különben elveszik a lelked.
Azonkívül a hitnek általánosnak, egyetemesnek kell lenni. Ez azt jelenti, hogy mindenféle kinyilatkoztatásomat – ami benne van a Bibliában, vagy amit hallasz az Evangéliumban a templomban, vagy amit a magánkinyilatkoztatásokban hallasz, és azok igazak és megvizsgáltak, – el kell hinni, mert ha ezekből kihagysz valamit, akkor a hited hiányos és gyenge. Hány és hány olyan ember van, aki elhiszi, hogy én meghaltam és szenvedtem érte, de az hogy föltámadtam, az sehogy se fér a fejükbe. Hány olyan ember van, aki gyönyörködik az Én tanításomban, egész nagy vallások vannak ilyenek. És ugyanakkor nem hiszik el, hogy az Oltáriszentségben valóságosan ott vagyok jelen. Azt hiszik, hogy valami emlék vagyok csupán, az utolsó vacsora emléke. Ennyire lealacsonyítanak engem.
Tehát az egyetemes hitet kívánom tőletek. Azután a hitnek bátornak kell lennie, nem szabad letagadni. Ha megkérdezi, bárki legyen az, hogy te hiszel Istenben, akkor azt kell mondani mindig, bármilyen körülmények között, mindig, még az életed árán is, hogy igen hiszek. Képzeljetek el egy kórtermet, ahol három  daganatos beteg fekszik. Az egyik Zsuzsika, aki mélyen vallásos, hívő ember, a másik egy ateista nő, a harmadik pedig szellemidézésekre, jósnőkhöz jár, ferde, rossz úton halad. És most a következő történt: Beszélgettek először a családról, eddig hol dolgoztak, mit csináltak, utána rögtön rátértek a betegségükre. És akkor Zsuzsika megszólal: – Gyerekek, higgyétek el, én egy csöppet sem félek a haláltól. –Ugyan már, nem hisszük el. – válaszolták. – Nem, egy csöppet sem félek- folytatta Zsuzsika-, mert tudom, hogy nincs is halál. Akkor, amikor meghalunk, egyszerűen ebből a földi rövid, röpke életből átlépünk az örök életbe. Különben is teljesen rendbe raktam az életemet. Mielőtt bejöttem a kórházba, elmentem gyónni, áldozni, felvettem a betegek szentségét, és azóta is imádkozom rendületlenül. Erre azt mondja az ateista: – Hallod, irigyellek, mert ilyen butaságokban hiszel, és így nem is fogsz félni, mikor meghalsz. Tudod, mi lesz, amikor meghalsz. Elásnak és elfelejtenek. Elporladsz, semmivé válsz. Nincs túlvilág, jegyezd meg, ez mese! Gyerekkorod óta ezzel etetnek. Az asszony hite egy pillanatra megrendült, de csak egy pillanatra. Arra gondolt, mi van, ha ennek az asszonynak van igaza, és nem nekem. De a következő pillanatban óriási öröm töltötte be a szívét – amit már tapasztalt néhányszor életében –, ismerős ez az öröm, tudja, hogy tőlem, az ő Jézus Krisztusától van. Ezt mondtam neki: „Gyermekem, a Sátán ezen a betegtársadon keresztül össze akarta törni a hitedet, de Én nem engedem, mert az enyém vagy, nem engedlek át a Sátánnak.”
Az asszony mosolyogva és nyugodtan mondta a másik kettőnek: -Nyugodtan elhihetitek, hogy van túlvilág, én már nem csak hiszem, hanem tudom is, és imádkozni fogok értetek, hogy mind a ketten egyszer csak odakerüljetek ti is az örök boldogságba. A harmadik asszony is megszólalt: -Higgyétek el, én sem félek. –Miért nem félsz? -kérdezi az ateista. –Azért, mert mielőtt bejöttem a kórházba, elmentem három jósnőhöz, és mindegyik  mást csinált velem. Az egyik valami színes cérnaszálakat rakott az arcomra, és a végén kimutatta, hogy meg fogok gyógyulni. A másik pedig gyertyát öntött hideg vízbe, és az megmutatta, hogy bizony ebből a betegségből meggyógyulok. A harmadik pedig kártyát vetett, és annak is éppen az jött ki, hogy nem fogok meghalni, hanem meggyógyulok. Zsuzsika rögtön elmondta a véleményét, hogy a legrosszabb úton jár, nem szabad hinni a  jósnőknek, mert a Sátán vezeti őket, azok hazudnak.
Aztán telt, múlt az idő, alighogy eltelt egy hónap mind a hárman meghaltak. Zsuzsika kikerülve a tisztítótüzet azonnal a mennybe jutott. A másik kettő, amiért ez a drága Zsuzsika imádkozott értük, nem a pokol mélyére kerültek, hanem a tisztítóhely mélyére. Azóta is hálásak Zsuzsikának, hogy imádkozott értük, mert bizony elkárhoztak volna. És most drága Gyermekeim, szeretném nektek megmutatni, hogy ezalatt a beszéd alatt mi történt, és hogy vannak közöttetek a Szentháromság és a Szűzanya. Ennek a művelődési háznak a mennyezete megnyílt, az ég is megnyílik, és a Mennyből a Mennyei Atya fénye sugárzik be ide, ebbe a terembe. És ez a fénysugár vékony kis sávokra oszlik. Annyi olyan fénysugár válik ki belőle, ahányan most itt vagytok. A fényeknek a tetején, mindegyiknek a tetején van egy hófehér galamb. A fény egyenesen mindegyiketeknek a szívébe hatol. A galamb pedig rászáll a fejetekre, ő nem más, mint a Szentlélek Isten. Kis piros csőrével lehajol a homlokotokig, egy keresztet rajzol rá. És azt mondja: Drága Kicsinyeim, szeretném e jellel elmélyíteni a hiteteket. És most tartsátok a két tenyereteket egymás mellé téve, mert a Szentlélek Isten leszáll a tenyeretekbe, és fog valamit a csőrébe. Így szól: Drága Kicsinyeim! Nézzétek ajándékot hoztam nektek, egy kis lámpást, egy égő lámpást. Ez a hit lámpása. Arra kérlek benneteket, hogy ezt a lámpást fogjátok a kezetekbe, akármerre mentek, ismerősök közé, rokonok közé, családtagok közé, engesztelők közé, templomba járók közé, ateisták közé, mindenhová vigyétek magatokkal a hit lámpását és világosítsátok meg a lelküket. Merjetek beszélni nekik Rólam, és egész Egyházamról, a túlvilágról. Merjetek beszélni az egész Szentháromságról, merjetek beszélni az Én közelgő Kiáradásomról. Ez a lámpa világítsa be az utatokat, és mindegyik ember útját, akivel találkoztok.
Most pedig átveszem a szót a Szentlélek Istentől, Én Jézus Krisztus. Itt áll mellettem Édesanyám, és most ketten odamegyünk hozzátok, egyenként mindenkihez. Édesanyámon egy gyönyörű szép kék palást van. Kikapcsolja a palástját a nyakánál, ahol egy drágakő fogja össze. A palást világoskék színű és aranydíszítések vannak rajta, csupa kis szívecske aranyból. És ezt a palástot egyenként mindegyiket vállára ráborítja. És közben ezt mondja: Drága Kicsinyeim! Édesanyai szeretetem palástjával óvlak benneteket ellenségeitektől, mert egyre több ellenség lesz, de ne féljetek, Én Édesanyátok mindenkitől megvédelek benneteket. Most pedig egy csokor sárga rózsát tartok a kezemben, és ahová odaérek, mindenkinek adok egy sárga rózsát a kezébe. Fogadjátok el, tegyétek be a kis szívetekbe. Legyetek hűségesek a hitben, soha el ne hagyjátok a hiteteket, mert csak így maradhattok fenn. Megáldalak benneteket a hit kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

2010. augusztus 1. Szentségimádáson a Szentlélek imája bennem:

„Imádott édes jó Jézusom! Nagyon-nagyon szeretlek Téged. Már alig várom, hogy meglássalak színrõl színre! Még itt sem tudok betelni Veled, hát még ott, a Te országodban, ha Szent Színedet megláthatom! Ó, ember erre teljesen méltatlan. Minden érdem a Tiéd, Jézusom. Te mentél fel értünk a keresztfára. Te szegezted rá adóslevelünket. Drága Szent Tested volt az ára, és kiomló drága Szent Véred a bére. Ó végtelen, örök szeretet! Emberi elme felfogni képtelen. Egy egész örökkévalóság kevés lesz rá, hogy hálát adjunk Neked, drága Meg váltónknak azért, hogy megnyitottad elõttünk országod kapuját. Ingyen kegyelembõl. Csupán meg kell bánnunk vétkeinket, és teljesíteni törvényeidet. Hirdetni kell az embereknek Evangéliumodat, és imádkozni kell megtérésükért. Oly kevés, amit tõlünk kérsz. A legnehezebb részt Magadra vállaltad. Nekünk csak szakítani kell a bûnnel, és máris Hozzád tartozhatunk. Mert csak a bûn választ el Tõled. Ó Jézusom, kérlek, adj a bûnösökbe undort és gyûlöletet minden bûn iránt! Vonzzad õket Magadhoz! Indítsd a szívüket, hogy Hozzád vonzódjanak, és Téged válasszanak. Kérlek, üdvözítsd a lelkeket! Ámen.”

2010. augusztus 2. Szentségimádáson a Szentlélek imája bennem:

„Drága imádott Jézusom! Egyedüli kincsem, örök Szerelmem Te vagy! Te megnyitottad elõttem országod kapuját. Jóllehet, én semmi, méltatlan féreg vagyok, de minden a Te kegyelmed. A Te kegyelmedbõl tudok hálát adni Neked, mert Te vagy a szõlõtõ, én a szõlõvesszõ. Te adod belém az éltetõ nedvet, az erõt, a bölcsességet, a felismerést, hogy mennyire jó vagy hozzánk, nyomorult méltatlan bûnösökhöz. A Te kegyelmed minden megtérõ bûnös, minden üdvözült lélek. Köszönöm, hogy én is közöttük lehetek. Mindörökké háladalt zengek ezért Neked. Jézusom, örömöm, kincsem, Királyom! A Te Szent Véred és kereszthalálod szerezte meg nekem az örök életet. Naponta táplálsz engem a legméltóságosabb Oltáriszentséggel. „Ez az Én Testem, ez az Én Vérem.” Naponta elhangzanak szentséges fölséges szavaid minden Szentmisében papjaid ajkáról. Ó kérlek, add, hogy fölfogjuk mindnyájan, papok és hívek egyaránt, hogy nem vagyunk a magunkéi, hanem Azé, Aki meghalt értünk. Ó kérlek, tégy minket Magadhoz méltókká, szentekké, tökéletesekké, Neked szentelt örök áldozatokká. Add, hogy méltók legyünk a keresztény névre, ami azt jelenti: krisztusi lelkületû. Életpéldánkkal Téged tükrözzünk. Szavainkkal a Te tanításodat ismételjük. Tetteinkkel Téged kövessünk az áldozatvállalásban, mert a szeretet áldozat. Enélkül nincs tartalma. Tégy minket Magadhoz hasonlókká, hogy Te élj és mûködj általunk! Életünk minden megnyilvánulása a Te nagyobb dicsõségedet szolgálja, amely egyben az Atya és a Szentlélek dicsõsége is. Ámen.”

2010. augusztus 12. Szentségimádáson a Szentlélek imája bennem:

„Drága imádott Jézusom, szívemnek áldott Királya! Kimondhatatlanul szeretlek Téged! Átadom Neked egész életemet. Tégy velem, amit akarsz. Megköszönök Neked jót, rosszat egyaránt. Olyan vagyok a kezedben, mint az agyag a kézmûves kezében. Azt formálsz belõlem, amit csak akarsz. Az agyagnak sem jó, amikor égetik, de tûr szótlanul, mert csak ezáltal lehet hasznos tárgy, amit kitesznek a polcra az emberek. Legyen vizes korsó, vagy virágváza, mindegy. A fontos csak az, hogy Alkotója álma megvalósuljon. Így vagyunk a Te áldott kezedben mi is. Még mielõtt megfogantunk, Neked már örök terved volt velünk. De egy mindannyiunkban közös: mindnyájunkból szenteket akarsz formálni. Ezért mondtad: Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel minden nap keresztjét, és úgy kövessen Engem. Igen. Ha az érzékiség bûnébe akar rántani a sátán, tagadjuk meg magunkat. Ha szenvedést bocsátasz ránk, viseljük türelemmel, és gondoljunk arra, hogy szenvedések által formál a Mester. Ha nem azt adod, amit kérünk, fogadjuk el, mert éppen ez az, ami az életszentségre visz. Te tudod egyedül, mi válik a lelkünk javára. Ha nehéz a kereszt, ne letenni akarjuk, hanem hordozni, hisz Téged akarunk követni. Te elõttünk mégy a keresztúton. Vérzõ Sebeiddel cipeled elõttünk a nagy keresztgerendát. Hová mentél? A Golgotára, a keresztre. Minket is oda vársz. A Te kereszteden az egész világ számára van hely. Ha megtagadjuk vágyainkat, és egyesülünk Veled a lemondásban és szenvedésben, a Golgotáról mi is az örök hazába mehetünk. Ezt a kincset szerezted meg nekünk, amikor drága Szent Véredet ontottad értünk, nyomorult bûnösökért. Nekünk is így kell látni az önmegtagadást és a kereszthordozást. Elsõsorban nekünk, magunknak van rá szükségünk, hogy szenteket formálj belõlünk. És ha mi már megszentelõdtünk, imáink, áldozataink és szenvedéseink mások számára is megnyithatják a mennyország kapuját. Csak mindig Veled kell egyesülnünk. Ó drága jó Jézusom, imádott Királyom! Nagy dolog a megváltás és a lélekmentés. Köszönöm, hogy minket is bevontál ebbe.”
Az Úr Jézus: „Így lássátok minden szenvedéseteket. Ha Velem egyesülve türelemmel elviselitek, örök értéke van. Lelkek ezreit mentheti meg egyetlen ember. Hordozzátok szeretettel kereszteteket! Örök üdvösségeteket, és sok lélek megmentését lássátok benne! A kereszt a megváltás eszköze volt az Én számomra. Végtelen szeretetem megosztja mindazokkal, akik szeretnek, és követnek Engem. A szeretet nem ismer határt. Szeretetem titeket is bevon a megváltás mûvébe, hogy ha együttmûködtök

kegyelmemmel, meg tudjalak jutalmazni érte. Erre áldok meg minden Engem követõt az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2010. augusztus 25. Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Az idő eljött. Már itt van. A figyelmeztetés már zajlik. Ítélet alatt áll a világ. Ha nem térnek meg, egyre rosszabb lesz. Egyre több és nagyobb természeti katasztrófák lesznek. Sőt nemzet, nemzet ellen támad. Mindennapos lesz az öldöklés. Kiárasztom rátok Szentlelkemet. Mindenkinek egyénileg is meg fogja mutatni a Hozzám vezető utat. Megmutatja a bűnöket, mint hegyeket és halmokat, amelyek eltorlaszolják a Felém vezető utat. A bűnök már az égbe csapnak. Kihalt a szívekben a szeretet. Nagyon kevés az igaz hívő, aki Bennem bízik. Sokan, akik keresik az Istent, tévutakat járnak. A sátán gazdag kínálattal várja őket. Keleti vallások, szekták, mind a fenevad imádása, anélkül, hogy tudnák. Az Általam alapított Anyaszentegyházamat kérem: Misszionáljatok! Menjetek ki az emberek közé! Ne hagyjátok, hogy az emberek, akikért Véremet ontottam, a new age, a sátán áldozatai legyenek! Kérve kérlek benneteket, fogjatok össze! Minden megkeresztelt ember az általános papság része. Ti papok, vezessétek őket! Osszátok be a világban élő híveket, hogy ki hol misszionáljon! Beszéljetek a tudatlan és még hitetlen embereknek Rólam, megváltó áldozatomról! A Szentmise lényegéről, a szentségekről, a szentgyónásról. Hívjátok be őket a templomba, és főleg imádkozzatok értük, hogy titeket hallgatva, megtérjenek az igaz hitre! Olvassátok fel, és osszátok ki nekik a Szentírást, főleg az Újszövetséget! Hozzatok értük sok áldozatot! Minden megkeresztelt embert lélekhalásszá akarok tenni. Mindenki ott beszéljen Rólam, ahol él. A szomszédjának, a munkatársának, a gyermekeinek, a házastársának, a rokonainak. Ne hallgassatok! Ne szégyelljetek Engem megvallani az emberek előtt, nehogy Én is szégyelljelek titeket megvallani Atyám előtt! Nagy hiányosságra vall, amikor egy hívő keresztény hitetlennel, vagy a vallását nem gyakorló kereszténnyel köt házasságot. Nem fontos neki, hogy a másik mit gondol Rólam. Mit gondoltok, hogyan fog ez kihatni a gyermekeitekre? Nem jobb lenne, ha a gyermek mindkét szülő részéről jó példát látna? Ebből adódnak a válások, a tragédiák. Szent Pál világosan leírta: „Ne húzzatok egy igát a hitetlenekkel! Mi köze az igazságnak a gonoszsághoz? Vagy hogyan fér össze a világosság a sötétséggel? Hogyan egyeznék meg Krisztus Béliállal? Vagy mi köze a hívőnek a hitetlenhez? Hogyan tűri meg Isten temploma a bálványokat? Hiszen ti az élő Isten temploma vagytok…” (2 Kor. 6, 14-16) De a mai fiatalok nagy része ezzel nem törődik. Nem ismeri a Szentírást, és hagyja magát elvakítani az érzékiség által, mert ma ez a divat. Aztán, ha szerencsétlenné teszi az életét, az Istent okolja. Elfelejti, hogy Isten szabad akaratot és értelmet adott neki, és hogy ezt Ő a legmesszebbmenőkig tiszteletben tartja. Ezért van tisztítótűz és pokol. Az emberek szabad akarata miatt. Ők választják a bűnt, amivel elszakítják magukat Isten kegyelmétől. Isten mindnyájatokat meghívott a kegyelmi életre, az életszentségre, amely által üdvözíteni akar mindenkit. Az Úr senkinek sem akar rosszat, csak jót. A sátán becsapja, rászedi áldozatait a bűnre úgy, mint Évát a paradicsomban, hogy a kárhozatba taszítsa. De nektek éberen kell őrködnötök lelketek tisztasága fölött. Ezt jelenti a szüntelen készenlét, amit kivétel nélkül mindenkitől kértem. A jelmondatotok ez legyen: Inkább meghalni, mint vétkezni. Ha igazán szeretnétek Engem, Aki a keresztfán ártatlanul meghaltam a ti üdvösségetekért, soha nem tudnátok még a legkisebb bűnnel sem megbántani. Értsétek meg végre: nem vagytok a magatokéi. Nagy volt a ti váltságdíjatok. Jobban őrködjetek lelketek tisztasága fölött, mint a szemetek világa fölött! Ti mindannyian az Enyéim vagytok. Tőlem kaptátok az életet és az üdvösséget. Én gondoskodom rólatok. Nektek hálaadással kellene szolgálnotok az Istent felebarátaitokban. Ha mindnyájan ezt tennétek, nem lenne bűn a világban, hanem csak szeretet és béke uralkodna. Akkor a föld mennyországgá változna. Ezért imádkozik az Egyház minden nap a Szentmisében. Ez a Miatyánk ima, amelyet Én tanítottam nektek. Fontoljátok meg! A tét nagy. Örök boldogság, vagy örök kárhozat. Mindkettő itt dől el a földön. Éljetek bűn nélkül, és akkor boldogok lesztek már itt a földön, és mindörökké a mennyben. Erre áldalak meg mindnyájatokat szeretett gyermekeim, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
2010. augusztus 26. Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Ezek az utolsó alkalmak, amikor még Hozzám jöhetsz. Nemsokára beteljesülnek a próféciák. Templomaimat megszentségtelenítik és bezárják. Engem, a legméltóságosabb Oltáriszentségben kidobnak. Papjaimat elhurcolják és megölik. Hasonlóképpen a keresztényeket is. Templomaimban tévtanokat fognak hirdetni. De nem sokáig. Hamar lesújtok rájuk, és kiirtom őket a Föld színéről. Akkor előjönnek rejtekükből az igaz hívek és az életben maradt papok. Újra Szentmisét fognak bemutatni templomaimban, és a szent maradékból megújul Egyházam. Vigyázzatok! Ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán jár körül, keresve, kit nyeljen el. Most is szedi áldozatait. Egyelőre a lelkek ellen munkálkodik. Elhinti tévtanait. Elcsábítja gyermekeimet az igaz hitet hirdető Egyházból, és szektákba tömöríti őket. Jaj lesz ezeknek a híveknek, akik hagyják magukat rászedni. Mondom neked, minden katolikusra érvényes, ami a Szentírásban áll: Mindaz, aki ismeri Ura akaratát, de nem teszi, sok verést kap. Mert akinek sokat adtak, attól sokat kérnek számon. Vigyázzatok! Legyetek éberek! Járuljatok a szentségekhez, amely az egyedüli pajzs a sátán ellen. Rendszeresen gyónjatok, és lehetőleg naponta, de minimum hetente áldozzatok! Akkor nem tud félrevezetni benneteket a sátán. Egyházam két ezer éve ugyanazt hirdeti. Az Én tanításomat. Csak ez a tiszta forrás. Az Általam alapított katolikus = egyetemes Egyház. Ehhez legyetek hűségesek, amíg csak éltek! Imádkozzatok a pápáért, és legyetek hűségesek hozzá! Ő az Én ajándékom számotokra. Méltó utódja II. János Pál pápának, akinek jelszava ezt volt: „Totus Tuus” Teljesen a Tiéd, Mária. Ti is csatlakozzatok Szent Anyámhoz, hisz Én adtam Őt nektek a keresztfán. Ő elvezet titeket Hozzám, és olyan kegyelmeket esd le Tőlem számotokra, amely gyorsan szentekké tesz benneteket, és ha mindvégig megmaradtok az életszentség útján, akkor a Földről egyenesen a Mennybe jöttök. Szent Anyám sokat könyörög értetek, és rengeteg lelket terel az üdvösség útjára. Szeressétek Őt, és figyeljetek Rá! Tegyétek meg, amit Ő mond! De csak azoknak a látnokoknak higgyetek, akiknek az írásai megegyeznek a Szentírással. Ha nem, akkor azonnal vessétek el! A sátán biztosan nem fog az imára és a szeretetre buzdítani. Ezért ne utasítsátok el az ilyen tartalmú üzeneteket! Mindent vizsgáljatok meg! A jót tartsátok meg, a rossztól határolódjatok el! Nagy kegyelem az égből jövő jelenés és üzenet. Az mindig a lelkek megmentésére szolgál. Figyeljetek rá, és tegyétek meg, amit mond! Ne csüggedjetek el, és ne féljetek! Minden prófécia feltételes. Ha megtértek, elmarad a büntetés, és nincs mitől félni. Még akkor se féljetek, ha ti megtértek, de mások nem. Én megóvlak benneteket, és megmentitek a lelketeket. Az idő rövid. Aki áll, az vigyázzon, hogy el ne essék! Szüntelen őrködjetek lelketek tisztasága fölött! Ez a legfontosabb. Éljetek szüntelen készenlétben, mert a halál akkor jön, amikor nem várjátok. Életetek legfontosabb és legjelentőségteljesebb pillanata a halálotok pillanata. Erre készüljetek egész életetekben úgy, hogy megtartjátok törvényeimet! Ekkor dől el örök sorsotok. Imádkozzatok magatokért és másokért, a jó halál kegyelméért! Mindazt megadom nektek, ami az üdvösségetekre válik. Készüljetek! Hamar eljön mindaz, amiről beszéltem nektek. Az idő rövid. Éljetek szüntelen készenlétben! Váltsátok tettekre, éljétek meg az Evangéliumot! Erre áldalak meg mindnyájatokat az Atya, a Fiú és az Szentlélek nevében.”
2010. augusztus 27. Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Az idő eljön. Egyszer minden véget ér, így ez a korszak is, amelyben most éltek. Hamarosan egy új kezdődik, amely a béke korszaka lesz. Az ezer éves béke uralma. Ez azt jelenti, hogy az emberi szíveket az Én békém fogja betölteni. Szeretni fogják egymást, és testvérekként fognak egymással élni. A természet újra éled, és az emberek egyszerűségben fognak élni. A föld megtermi az élelmet. Nem lesznek városok. Az emberek falvakban fognak lakni szeretetben és békességben. A kezük munkájából fognak megélni, és cserekereskedelem lesz. Pénz nem lesz. A papok együtt fognak élni a hívekkel. Házról házra járnak bemutatni a Szentmisét. A hívek gondoskodnak papjaimról, akik a Szentírást fogják tanítani az embereknek. Nagy változás előtt áll ez a világ. Sokan el fognak pusztulni. Akik túlélik, azt gondolják, hogy egyedül maradtak, olyan nagy pusztaság lesz körülöttük. Gyermekeim, készüljetek! Ma még kérve kérlek benneteket, hogy térjetek meg. Ha megtértek, veletek együtt fogom megújítani ezt a világot. Lerombolom a sátán csalétkeit, amelyeket azért adott, hogy bálványozzátok. Ezek: a pénz, a szex, és a hatalom. Ezért bomlanak fel, vagy már meg sem köttetnek a házasságok. Ezért nem születnek meg a gyermekek a családokban. Ezért fordulnak el Tőlem, mert a bűn süketekké és vakokká teszi őket Isten kegyelmének a befogadására. Gyermekeim, térjetek meg, amíg a kegyelem ideje tart. Kapaszkodjatok bele isteni irgalmamba, amíg még időt adok rá. Ha nem tértek meg, igazságosságommal látogatom meg a Földet. Megítélek mindenkit tettei szerint, és ki-ki elveszi méltó büntetését vagy jutalmát aszerint, hogy jót vagy gonoszat cselekedett. Ne várjatok tovább! Térjetek meg még ma! Tartsatok bűnbánatot! Szakítsatok a bűnnel! Bánjátok meg szívből bűneiteket, és gyónjátok meg! Akkor papom keze által Én oldozlak fel benneteket bűneitek alól, és szabadokká teszlek benneteket, hogy szabadok legyetek Isten imádására és szolgálatára. Ha megfogadjátok figyelmeztetésemet, boldogok lesztek már itt a Földön és az egész örökkévalóságban. Ha nem, akkor ellenfelem martalékai lesztek, és az örök tűz és kimondhatatlan szenvedés vár rátok. Jól gondoljátok meg! Én nagyon szeretlek benneteket. Kínszenvedésem és kereszthalálom által nyitottam ki előttetek országom kapuját. De nektek kell válaszolni. Kit választotok? Istent vagy a sátánt? Az evangéliumi életszentséget vagy a bűnt? Ti magatok döntitek el örök sorsotokat. Imádkozom értetek Atyámnál. Kérem számotokra a kegyelmet és az idő meghosszabítását. De egyszer minden haladék lejár. Az ítélet haragja lesújt mindazokra, akik kigúnyolják törvényeimet, és öntörvényűen a gonoszságot művelik. Az idő, a haladék lejár. Karom lesújtani készül. Térjetek meg, amíg még nem késő. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
2010. augusztus 29. Szentségimádáson Jézus: “Drága gyermekeim! Az idő sürget. Térjetek meg! Tartsatok bűnbánatot! Már a nyakatokon van a nagy figyelmeztetés. Akkor meglátjátok gonosz tetteiteket, és nagyon fogtok sírni és bánkódni miatta. Már sokadszor figyelmeztetlek benneteket. Vegyétek észre az idők jeleit! Egyik katasztrófa a másikat éri. Hamarosan meglátja mindenki lelke állapotát, és azt, hogy ha abban a pillanatban meghalna, hová jutna. Sokan meg fogják látni a poklot, ahová juttatnák őket bűneik, ha meg nem bánják azokat. Rettenetes félelem és iszonyatos borzongás lesz úrrá sok bűnös lelken. Én ettől akarlak megkímélni benneteket. Mindez már a küszöbön van. Ezért, ha jót akartok magatoknak, szakítsatok a bűnnel, bánjátok és gyónjátok meg gonosz tetteiteket, mulasztásaitokat, és tiszta lélekkel járuljatok a szentáldozáshoz. Akkor megmentitek a lelketeket, és boldogok lesztek a figyelmeztetéskor, mert ha tiszta a lelketek, akkor a mennyet fogjátok látni, mint örök végcélt, ahová a tisztítótűz után mentek. A bűnöket ugyanis le kell vezekelni. Éljetek szüntelen készenlétben! Úgy várjátok Uratokat, mint az okos szüzek, hogy bemenjetek vele a menyegzőre. Erre áldalak meg benneteket kicsi gyermekeim az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Levelezés
Szentségimádáson Jézus: “Drága kislányom! Tarts bűnbánatot! Térj vissza Hozzám! Hótiszta lelkedbe vágyom betérni. Én akarok a szíved Királya lenni. De ahhoz meg kell tisztulnod. Ki kell takarítani a szívedet, amelyben jelenleg a sátán fészkel. Én Nekem az egész szíved kell, méghozzá úgy, hogy egyedül Értem lángoljon. Mit gondolsz, amikor Én meghaltam érted a keresztfán, mit éreztem irántad? Végtelen izzó szeretetet, ami legyőzte irtózatomat a kínszenvedés és a gyötrelmes kereszthalál iránt, amiket előre láttam. Akkor Előttem csak te álltál, jóllehet még meg sem fogantál, de Én előre láttam, hogy el fogsz bukni, és ha nem halok meg érted, el fogsz kárhozni. Mindörökre elnyelnek a pokol lángjai, ahol csak sírás és fogcsikorgatás van, és aminek soha nem lesz vége. Erre gondoltam akkor, és az életem árán is meg akartalak menteni azért, mert veled akarok lenni Atyám házában mindörökre. Most rajtad a sor. Szakíts a bűnnel, járulj a szentségekhez, és Én megbocsátom minden bűnödet, és örökre boldoggá teszlek. Várom válaszod, és imádkozom érted Atyámhoz. Szent Anyám könyörög érted. Nem maradhatsz a sátán csapdájában, mert elveszel. Szüntelen készenlétet kértem. A halál nem kopogtat. Hirtelen jön. Nem azt viszi el, aki koros, hanem aki soros. Itt nincs korhatár. A pár napos magzat is meghalhat, és a 90 éves aggastyán is. Ne halogasd a megtérést! Siess Hozzám a gyóntatószékbe! Ez a legjobb hely, ahol meggyógyulsz. Papom által Én oldozlak fel. Érted kiontott drága Szent Véremmel napnál ragyogóbbra, hónál fehérebbre mosom bűnös lelkedet. Siess Hozzám, mert elepedek a vágytól! Várlak. Szeretlek. Meghaltam és feltámadtam érted. Személyesen teérted. Azért, hogy megváltsalak, és örökre boldoggá tegyelek. Ne várasd az Istent, Aki végtelen szeretetéből leszállt a mennyből, hogy a Szent Szűz méhében testté legyen. Ó, ha látnád, hogy hova várlak (a mennybe), szentül élnél, csakhogy elnyerd azt a magasabb rendű örök boldog életet. Rád is vonatkozik, amit az evangéliumban mondtam: “Legyetek tökéletesek, mint mennyei Atyátok!” Tudod, a végtelenül Szent Istenhez csak szentek illenek. Nézz az Én Anyámra! Bűn nélkül fogantatott tiszta Szűz. Neked is ilyennek kell lenned! Csak így leszel méltó, hogy bejöjj országomba. Én vagyok a Vőlegény, az Egyház a menyasszony. Egyházam minden tagjának méltónak kell lenni Hozzám. Olyanoknak kell lenni, mint az okos szüzek, akik virrasztva várták Urukat, hogy bevigye őket a menyegzőre. Te is virrassz, mert akkor jövök érted, amikor nem is gondolod. Élj szüntelen készenlétben, mert nem tudhatod sem a napot, sem az órát. Ne várass tovább! Istenhez futni kell. Addig térj meg, amíg a kegyelem ideje tart! Erre áldalak meg az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében.”
2010. augusztus 30. Szentségimádáson Jézus. “Drága kislányom! Nagyon szeretlek. Személyesen érted haltam meg a keresztfán. Jöjj, öleld át keresztre szegezett Testemet! Egyesülj Velem a szenvedésben és majd odaát a dicsőségben! Az idő rövid. Meglátsz Engem, és örömödnek soha nem lesz vége. Borulj le és imádj! Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem foghatja, amit készítettem neked. Adj hálát! Módfelett nagy kegyelmeket kaptál. Fogadd el a szenvedéseket itt a Földön! Amíg itt élsz, mindig lesz szenvedésed. Rengeteg lelket mentek általad. Én folytatom benned szenvedéseimet. Tarts ki mindhalálig, és neked adom az élet koronáját. Erre áldalak meg, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2010. augusztus 31. Szentségimádáson a Szentlélek így imádkozott bennem:

„Drága imádott Jézusom! Köszönöm, hogy jóságos, irgalmas Megváltónk vagy. Köszönöm, hogy figyelmeztetsz, intesz a jóra. Köszönöm, hogy szeretsz. Úgy szerettél, hogy a Véredet ontottad értünk. Köszönöm, hogy türelmes vagy, és sokáig vársz a megtérésünkre. Köszönöm, hogy adtál papokat, akik tanítanak minket, és kiszolgáltatják nekünk szentségeidet. Köszönöm, hogy adtad az Egyházat, ami elkísér bennünket a bölcsõtõl a sírig. Köszönöm, hogy adsz testvéreket, akik önzetlen, tiszta szeretettel szeretnek bennünket Tebenned, és köszönöm, hogy viszontszerethetjük õket. Köszönöm, hogy arra tanítottál, és arra adtál példát, hogy szeressük az Istent, Aki a mi jóságos mennyei Édesatyánk, Téged, Aki a mi végtelenül szeretõ Megváltó Jézusunk vagy, és a Szentlelket, Aki a mi vezetõnk, tanítónk és vigaszunk a mennyországba vezetõ úton.
Köszönöm, hogy beszélsz hozzám a legméltóságosabb Oltáriszentségbõl, hogy tanítasz, figyelmeztetsz és vezetsz. Köszönöm, hogy velünk maradtál a legméltóságosabb Oltáriszentségben, és a szívünkbe térsz. Te vagy a szívünk Királya, öröme, békéje, örök üdvössége. Köszönöm, hogy szeretsz minket, és úgy szerettél, hogy az életedet adtad értünk, és ezt kéred tõlünk is, hogy úgy szeressük egymást, ahogyan Te szerettél minket. Imádott édes jó Jézusom! Kérlek, vezess továbbra is bennünket! Taníts, figyelmeztess, és járd velünk a rögös keresztutat, amelyre minden Téged követõt meghívtál. Kérlek, segíts, hogy Rólad vegyünk példát, amikor önmegtagadást kell gyakorolnunk! Te légy a mi fényünk, örök napunk, Aki megvilágosítja elménket, és megérteti velünk, hogy a szenvedésnek értelme van! Egyrészt saját bûneink levezekelésére, másrészt mások lelkének megmentésére. Te adtál erre is példát. Ártatlanul szenvedtél, és kínhalált haltál értünk a keresztfán. A mi bûneinket hordoztad azért, hogy megments minket az örök kárhozattól. Kérlek Jézusom, adj nekünk a végsõkig való állhatatosságot, hûséget Tehozzád, hogy mindhalálig kitartsunk az Irántad való szeretetben! Szeressünk Téged akkor is, ha ártatlanul és igazságtalanul szenvedünk Miattad! Ilyenkor nézzünk fel Rád a keresztre, és Belõled merítsünk erõt! Ó, imádott Urunk, és Mesterünk, add meg nekünk a kegyelmet, hogy mindannyian maradéktalanul teljesítsük ránk vonatkozó örök szent tervedet! Erre áldj meg minket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, hogy mindent a Te nagyobb dicsõségedre tegyünk! Ámen.”
2009.08.31. Szentlélek: Miért lett Jézus emberré?
Én: Édes Jézusom, szeretlek, tégy engem békéd eszközévé! Szentlélek Úristen: Köszönjük tanításodat, mellyel közelebb viszel minket Jézus Urunkhoz. Jöjj, segíts, hogy szavaidat akadálytalanul tudjam közvetíteni.
 
Szentlélek: Drága engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok a Szentlélek Isten és Éva hangján szólok hozzátok! Ma azt fogom nektek elmagyarázni, hogy miért lett Jézus, az Isten Fia emberré. Eddig Mi Égiek sok mindent tanítottunk nektek: az erényeket, a szenvedést, a Kereszt állomásait, a Tízparancsolatot, a halált, a túlvilágot. Az elkövetkezendő beszédeknek az lesz a célja, hogy mélyebben megismerjétek Jézus Krisztust. Ma azt fogjuk megvizsgálni, hogy miért vállalta az emberré válást.
 
Három okból: 1.) Hogy tanítson titeket 2.) Hogy megváltson benneteket 3.) Hogy Isten tökéletes dicsőítésére neveljen titeket.
 
1.A Krisztus előtti emberiségnek nagy szüksége volt egy Istentől jövő, igaz tanításra. Az ókori görög, római és egyiptomi népek nagyon ferde úton jártak: bálványokat imádtak, úgy bántak a rabszolgáikkal, mint az állatokkal, akár meg is gyilkolták őket, ha kedvük támadt rá. Erkölcstelenségben fetrengtek. Isten választott népe, az ószövetségi zsidó nép az igaz Istent imádta és ismerte a 10 parancsolatot, de mereven ragaszkodott a „szemet-szemért”, „fogat-fogért” törvényhez. Kellett ennek a régi emberiségnek az igaz szó, mely megnyitja előttük az üdvösség kapuját. És hogy állunk a 21. század embereivel? A többség szíve bezárult a hit és Isten előtt, a materializmus, az ateizmus tért hódított, a 10 parancsot lábbal tapossák, a bűn mocskában hevernek. Csak egy kicsiny nyáj él hitben, tisztaságban és szeretetben. Tehát a mai embernek is égetően szüksége van Jézus Krisztus tanítására. János evangéliumában így szól Jézus hozzátok: „Példát adtam nektek, hogy amint Én cselekedtem veletek, ti is úgy cselekedjetek!”
Isten tehát emberré lett, hogy megtanítsa az embert istenivé lenni. Megmutatta nektek, milyen az igazi, válogatás nélküli szeretet. Nem tett különbséget a házasságtörő asszony, az ártatlan pár éves kisgyermek, az áruló Júdás, az Őt 3-szor megtagadó Péter, a leprások és a kedves Márta és Mária között. Mindegyikre ontotta a szeretetét. Számtalan példát adott a megbocsátó szeretet gyakorlására, íme egyik. A keresztfán könnyek között imádkozott a zsidó főpapokért, a farizeusokért, a felszegezőiért, az Őt csúfolókért: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!”
Jézus arra tanít titeket, hogy a mindennapi életetekben kövessétek őt a megbocsátó szeretetben. Egy család a városi panelházból egy tágas falusi családi házba költözött, cserélt egy öreg nénivel, akinek már terhes volt a vidéki munka. Berendezkedtek szépen, eleinte nem is volt semmi baj. De mikor kitavaszodott, elkezdték az alaposan elhanyagolt kertet rendbetenni. A kerítés tövében kezdték. Odajött a szomszédasszony és rövid bemutatkozás után elkezdte mondani, hogy a kerítést a helyére kell tenni, mert 30 cm-rel belelóg az ő területükbe. Az újonnan odaköltözött asszony csodálkozott és szabadkozott, majd megígérte, hogy egyszer majd erre is sor kerül, de most a költözködés minden pénzüket és energiájukat kimerítette. A szomszéd egyre támadóbb és követelőzőbb lett. Egyre hevesebb szóváltás, majd harag lett belőle. Nem szóltak egymáshoz az asszonyok, de a férjek se és a gyerekek se mehettek át egymáshoz játszani. Végül is pereskedés lett belőle és az erőszakos asszony nyerte meg, a kerítést arrébb kellett tenni. Ezek az új szomszédok vallásos, templomba járó család voltak. Egyszer az egyik vasárnapi szentmisén a prédikáció a megbocsátásról szólt, hogy a harag a gyűlölet mennyire árt a léleknek, a pokol felé visz. Az asszonyka mélyen elgondolkozott és elhatározta, hogy kibékül a szomszédjával. Azonnal ebéd után átment a kertszomszédjához egy tál frissen sült túrósrétessel. Az asszony idegenkedve, barátságtalanul fogadta, de azért beengedte. Közben ott ujjongtak gyermekei a tál körül, és ágaskodva leselkedtek, mit hozott a néni. Ennek a békülést kezdeményező szomszédnak eszébe jutottak Jézus szavai: „Bocsássatok meg ellenségeiteknek, szeressétek ellenségeiteket!” és így szólt:
 – Ne haragudjon, hogy megbántottam, mikor veszekedtünk. A másik megszégyenülve mondta, én is lehettem volna megértőbb és türelmesebb, ne haragudjon, hogy feljelentettük magukat. Kezet fogtak és átölelték egymást. Mi Égiek nagy örömmel néztük, hogy Jézus tanító szavai békét hoztak a két család szívébe. A két kis lurkó boldogan tömte magába a süteményt, és azonnal megkérdezték, hogy átmehetnek-e játszani. Jézus több mint 2000 éves szavai a ma emberének is megmutatják, hogyan kell az Ő tanítását alkalmazni az élet apró eseményeiben.
 
2.Tehát Krisztus egyrészt azért vált emberré, hogy tanítson titeket. Másrészt, hogy megváltson mindenkit.
Gyermekeim! A Mennyei Atya a temérdek bűn miatt úgy is büntethette volna az emberiséget, mint a lázadó angyalokat: büntetni kegyelem nélkül. De nem tette, meg akart kegyelmezni. Krisztus jöhetett volna angyal alakjában is, de nem tette, mert tudta, hogy csak hozzátok hasonlóan, emberként tud közös sorsot vállalni veletek, így tud legjobban hatni lelketekre.
Tehát azért vált emberré Jézus, hogy a temérdek bűnből megváltson benneteket. Felmerül a kíváncsi ember fejében: Ha az Isten előre látta a bűnbeesést, miért teremtette meg az embert? Erre Szent Pál így válaszol: „Ember! Ki vagy, hogy perbe szállj az Istennel?” Kérdezheti-e a keresztény a Teremtőjétől, hogy miért alkottál meg engem? Higgyétek el, Isten nem akarta az ember bűnbeesését. De ha már megtörtént, igyekezett ebből a rosszból is jót kihozni, és a bűnbeesés szomorú tényére épített föl a megváltás fönséges örömét. Ha nincs megváltás, nincs bűn, ha nincs bűn, ha nincs bűn, nincs a földre jött Krisztus sem.
Most gondolkozzatok el azon, mi az, amit az emberből megváltott Jézus! Az embernek van teste és lelke. A TESTÉT és a LELKÉT is megváltotta. Egyetlen lélek többet ér, mint az egész világ. Egyetlen maszatos hajléktalan lelke többet ér, mint az egész teremtett világ. Így a Te lelked is, engesztelő Gyermekem, végtelen értékű. Ezért volt képes szenvedni és meghalni érted, Jézus.
Milyen megdöbbentő, hogy az emberek sokasága, a közömbös és hitetlen felebarátaitok nem hiszik el, nem fogadják el és visszautasítják a megváltás hatalmas kegyelmét. Bűneikben elmerülve rohannak a kárhozat felé. De Isten irgalma végtelen. Nem engedi elveszni teremtményeit! Még ad egy utolsó figyelmeztetést. Hamarosan közétek küld Engem, hogy mindenki lelkét elárasszam fényemmel, hogy felébredjenek a sötétségből. A fényben meglátják lelkük siralmas állapotát és két kézzel kapaszkodnak majd Krisztus megváltó keresztjébe. Tehát ti engesztelő, hűséges Kicsinyeim ne féljetek, ne sírjatok, mert a lelkek millióit fogjuk az igaz élet felé fordítani. Nektek egy a dolgotok: engesztelni, engesztelni, engesztelni.
 
3.Harmadszor azért vált az Isten fia emberré, hogy a bűnben eltévedt embert ismét megtanítsa Isten dicsőítésére. A világ közepe nem az ember, hanem az Isten és az ő dicsősége. Az ember feladata tehát életével Istent dicsőíteni.
Nézzük, Jézus Uratok hogyan tanította meg nektek dicsőíteni a Mennyei Atyát!
a.) Először is megismertette veletek Isten valódi képét. Születése előtt a régi zsidó nép Istent trónon ülő haragvó, bosszúálló, villámló Istennek képzelte el, aki mindent megtorol. Jézus közelebb hozta hozzánk Istent, úgy mutatta be tanítványainak mint irgalmas és szerető, megbocsátó atyát. Ki ne ismerné a tékozló fiú példabeszédét? Rembrandt, a híres festőművész oly kifejező erővel örökítette meg ezt a megható történetet. Most eszközöm felolvassa nektek a Szentírásból ezt a részletet (Lukács 15, 11-32). Ilyen a Mennyei Atya is. Ha gyermekei bármily messzire elbitangolnak Tőle, és ha bűnük szennyében hemperegnek is, ha Felé fordulnak bűnbánattal, azonnal megbocsát, karjaiba zárja őket. Istennek fő vonása nem a büntetés, hanem a szeretet.
b.) Másodszor úgy nevelt Jézus Isten dicsőítésére titeket, hogy megtanított helyesen imádkozni. A „Miatyánk”-ban mutatja nektek, hogy először dicsőíteni kell az Urat, azután kívánni, hogy mindenütt az Ő akarat teljesüljön, és ezek után kérjük a lelki és földi javakat.
c.) Harmadszor Isten dicsőítésére rendelte el a szentmise áldozatot, hogy annak az egész világon égbeszálló illata folyton dicsőítse a Mennyei Atyát. A Golgotán Jézus Uratok szenvedésével és halálával megdicsőített az Atyát és ma a szentmisékben ugyanez történik: az Én közreműködésemmel a föld termése és az emberi munka gyümölcse, melyet a pásztor felajánl, átalakul Jézus Krisztus Testévé és Vérévé, és ettől kezdve megelevenedik a kínszenvedés és kínhalál, mely mindig újra és újra megdicsőíti Istent.
Drága Gyermekeim! Igyekezzetek úgy élni, hogy ne legyen hiábavaló számotokra Jézus emberré válása, hogy mindnyájan méltók lehessetek az Ő érdemeinek gyümölcseire. Teljen el lelketek az egész Szentháromság folytonos imádásával és dicsőítésével! Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
2008. augusztus 18.
Drága kislányom! Elérkezett az óra. Fájdalmam végtelen. Hiába bocsátom a földre a kegyelmek özönét, népem nem tér meg. Vakok és süketek kegyelmeim befogadására. A próféciákat kigúnyolják, megvetik. A sátánra hallgatnak, aki ezt sugallja nekik. Könnyelmű, léha életükön nem akarnak változtatni. A bűnhöz ragaszkodnak, szentségeim mellett pedig úgy mennek el, mintha nem is léteznének. Gyermekem, írd! Aki olvassa, és hisz benne, megmenekül, aki nem, az elvész. Az idő eljött. Megbüntetem a föld lakóit. Nem késlekedem tovább. Karom lesújt. Mindenkit megrostálok. Szent angyalaim már készen állnak a büntetésre. Megtisztítom Egyházamat, amelyet hamarosan üldözni fognak. Olyan nagy üldözés lesz, amilyen még nem volt emberemlékezet óta. Már nem tudom tovább nézni a tengernyi bűnt és képmutatást. Azt, hogy a katolikusok is úgy élnek, mint a pogányok. Az egész világot megtisztítom. Amint már mondtam, sok lesz a halott, és sokan fogják a mellüket verni, és meg fognak térni. Az idő, a haladék lejárt. A jók együtt fognak szenvedni a gonoszokkal. Ti, aki olvassátok szavam, járuljatok minél gyakrabban a szentségekhez, addig, amíg még tehetitek. Hamarosan feldúlják templomaimat, az Oltáriszentséget kidobják. Csak elvétve, szűk körben, a rejtekben leszek jelen köztetek. Csak titokban imádhattok és vehettek magatokhoz Engem. Felhívásaimat vegyétek nagyon komolyan amelyek igazak és ámenek. Beteljesül minden a maga idejében. Az ég és a föld elmúlnak, de az Én Igéim soha el nem múlnak. Most még itt ülsz Előttem, és írhatsz. Egy kis idő, és ezt már nem teheted meg. Minden hirtelen jön. Imádkozzatok egymásért, hogy meg ne fogyatkozzon a hitetek. Kérjétek magatokra és hittestvéreitekre az erőslelkűséget, mert erre lesz a legnagyobb szükségetek. Higgyetek Bennem! Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig. Éljetek szüntelen készenlétben! Nem tudjátok sem a napot, sem az órát. Legyetek olyanok, mint az okos szüzek! Lámpásotok fénye legyen Irántam való izzó szeretetetek. Aki szeret Engem, annak megmutatom Magam, és földi száműzetése után elnyeri az örök életet.”
2008. augusztus 24.
Szentségimádáson Jézus. „Drága kislányom! Adj hálát Nekem minden kegyelemért, amelyekkel eddig is elhalmoztalak. Tedd meg mindazt, amit mondok neked! Magadra csak ezt az egyet kérd: „Atyám, a művet, amit rám bíztál, kérlek, segíts befejeznem, hogy megdicsőítsem Szent Nevedet.” Semmi más ne érdekeljen! Minden itt marad. Csak Isten akaratát akard mindig megtenni. Ezt tették előtted a próféták, Szűzanyád, és ezt tettem Én is, Aki a te Megváltó Istened vagyok. És most imádj! Térdelj le égi Édesanyád mellé! Ő fogja a kezed. Ő vezetett Hozzám.”
2008. augusztus 29.
Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Elérkezett az óra. Addig írj, amíg még teheted. Addig jöjj Hozzám, amíg még jöhetsz. Karom lesújtani készül. Nem nézhetem tovább ezt a tengernyi bűnt. Megtisztítom Egyházamat. Megtisztítom a világot. Papjaimat és híveimet elhurcolják. Most válnak szét a béresek és a pásztorok. Az álhívek és az igaz hívők. Megrostálok mindenkit kivétel nélkül. A gyávákat futni engedem, de ők nem nyerhetik el az örök élet győzelmi koszorúját. Csak aki mindhalálig kitart, akár vére kiontása árán is, az üdvözül. Érvényesül a Szentírás szava: Aki megtagad Engem ez előtt a bűnös nemzedék előtt, azt Én is megtagadom Atyám és angyalai előtt. Aki megvall Engem, azt Én is megvallom Atyám és angyalai előtt. Kérjétek magatokra és hittestvéreitekre az erőslelkűséget, a kitartást mindhalálig. Szakadjatok el a világtól, és annak minden csábításától! Csak Nekem szolgáljatok! Ha ezt jól begyakoroljátok, nem fogtok hűtlenül megtagadni Engem. Most a világra sötét felhő borul. Egymást fogják követni a természeti katasztrófák, a szerencsétlenségek és a háborúk. Mindez a világ hitetlensége és bűnei miatt van megengedve. Már a természet is fellázad ennyi bűn és istentagadás láttán. Ma az emberiség beteg. Szeretetlen, és önmagát irtja ki. Azt gondolják, hogy a bűnös élvezetek, az érzékiség, a hatalomféltés és a mammonimádás boldoggá teszik őket. Súlyosan tévednek. Épp az ellenkezőjét érik el. Boldogtalanok lesznek, ráadásul mindörökre. Az igazi értékeket nem akarják megismerni, megvetik. Pedig templomaim nyitva várják őket is. A gyóntatószék számukra is elérhető. De ők süketek és vakok. Azt gondolják, sose halnak meg, és nincs számadás. Pedig van számonkérés, és az élet rövid.
 
Most az örök élet titkáról beszélek neked. Az örök élet csírája minden emberben jelen van, mert amikor Isten megteremtette az első embert, lelket lehelt bele. Ez a lélek halhatatlan. A lélek az ember lényege. A lélek, a tudat örökké él. Amíg az ember testben él, addig dől el örök sorsa. Menny, pokol, tisztítótűz. Mindenki meg lesz ítélve aszerint, hogy földi életében jót vagy gonoszat cselekedett. Isten az embert a saját képére teremtette. Ez azt jelenti, hogy szabad akaratot és értelmet adott neki. Ezt minden embernek nagyon tiszteletben kellene tartania, mert ezt Isten is nagyon tiszteletben tartja. Ha nem így lenne, nem kellene tisztítótűz és pokol, hanem mindenki földi életének befejeztével felmenne a mennybe. Isten mindent jónak teremtett. Minden embert és az egész világot. Az embernek szabad akarata és értelme révén kell választani a jó, amit Isten kínál fel neki, például a főparancs, a szeretet; vagy a rossz, amit a sátán hazudik neki, például légy önző, szeretetlen – e kettő között. A lelkiismeret mindig tiltakozik, ha Isten törvénye ellen vét az ember. De ha sorozatosan a rosszat választja, el tudja altatni a lelkiismeretét. Tulajdonképpen a lelkiismeretvizsgálat és a szentgyónás azért van, hogy ha vétkezett valaki, visszatérjen az üdvösség útjára, és ha megtisztult a lelke, újra hallgasson a lelkiismerete szavára, amely Isten hangja, mert minden jó Tőle származik.
 
Ez a világ beteg. Azért, mert elfordult Istentől. Nem kell neki az éltető forrás, a szentségek, hanem csak a hiábavalóságok után töri magát. Ha nem kell neki a jó, ami lelke-teste javára válna, ne csodálkozzon, ha a lelke békétlen, és az élete el van rontva, hisz ő választott szabad akarata révén. Én vagyok a lelkek orvosa. Amint földi életemben tettem, most is gyógyítok. Figyelem az emberek gondolatait, szavait, tetteit. Próbálom terelni őket az Egyházba, ahol hallják az igét, és járulhatnak a szentségekhez. Türelmesen várom őket a gyóntatószékben és a tabernákulumban. Ha nem jönnek, megengedek egy-egy rossz eseményt, például betegséget. Hátha a szenvedés Felém fordítja őket. Ha ez sem használ, súlyosabb fenyítést alkalmazok, hogy megakadályozzam az illető lélek elkárhozását. Jól mondta Bonajunkta atya: „Jaj annak, aki nem kap keresztet. Lemondott arról az Isten.” A Szentírás is ezt írja: „…megfenyíti az Úr, akit szeret, s megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.” (Zsid.12,6.) Gyermekeim! Ne vessétek meg a fenyítést, a keresztet, még akkor sem, ha az nagyon sok szenvedéssel jár. Higgyétek el Nekem, csak annyit adok belőle, amennyi elengedhetetlenül szükséges az üdvösségetekhez. Még mindig sokkal jobb átmenetileg szenvedni, mint örökké égni a pokol tüzében. Ilyen az Én irgalmas szeretetem, amely megoltalmaz az örök kárhozattól.”
 
2008. augusztus 31.
Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Elérkezett az óra. Az idő lejárt. Nagyon közel van a nagy figyelmeztetés. Mindazok, akik hallgattak szavamra, örüljenek, mert nagy békét fognak érezni a lelkükben. De jaj azoknak, akik ellene mondtak hívásomnak. Ők sokat fognak szenvedni. Lesznek, akik Felém fordulnak, és megtérnek, és az életszentség útjára lépnek. De lesznek megátalkodottak, akik felháborodnak a figyelmeztetés miatt, és ezek ellenetek fognak fordulni, titeket okolva az égi eseményekért. Magyarország meg fog térni. Édesanyám szüntelenül térden állva kéri Atyámat és Engem ezért az országért. Véres könnyeket hullat értetek. De nagyon elégedett az imádkozó kis sereggel, akik naponta imádkozzák a rózsafüzért. A ti imáitokat mutatja be a Szentháromságnak az Övéivel együtt, és kérése meghallgatásra talált. Magyarország az Ő tulajdona, és közbenjárására országotok lelki nagyhatalom lesz. Ez azt jelenti, hogy sok lesz a szent köztetek. Minél több szent van egy országban, annál több bűnös menekül meg ott, mert az életszentségben élők imádkoznak értük. Köszönd meg égi Édesanyádnak, hogy Mária Julianna lehetsz, aki református vallásból katolikussá lettél, napi áldozó vagy, és hallod szavamat. Ezeket a nagy kegyelmeket Ő esdette ki a számodra, azért, mert szeretted és tisztelted Őt, jóllehet senki sem tanított erre. Azóta még jobban ismered Őt, és ez arra indít, hogy még jobban tiszteld és szeresd. Az Ő közbenjárására kaptad szervita lelkivezetődet, és lettél te is szervita világi nővér. Ezek olyan nagy kegyelmek, amelyeket csak a mennyben fogsz tudni felfogni. Addig is adj hálát szüntelen mindazért, amit kaptál, mert minden az Én kegyelmem, és annak adom, akinek akarom. Jóllehet rengeteget szenvedtél a környezetedtől Miattam, de erről ismered fel, hogy jó úton haladsz a Krisztuskövetésben. Mindaz, aki buzgón akar követni Engem, üldözést szenved. De a lelki örömök, amelyeket Tőlem kapsz – hisz Én egy vagyok veled a gyakori szentáldozások által – kárpótolnak minden keserűségért, sőt feledtetik azokat.
 
Imádkozzatok egymásért! Ma megtapasztalhattad, milyen gyors segítséget jelent, ha többen imádkoznak érted. Az imának hatalmas értéke van, amely a végtelenbe nyúlik. Hatása a végtelenre, az örökkévalóra irányul. A hittel teli ima le tudja esdeni a bűnösök megtérését, és ki tudja könyörögni mindazt, ami a lelketek javára válik. Ti tehát így imádkozzatok: bízzátok a megoldást az Atyára! Csak ennyit kérjetek: Atyám, Te látsz és tudsz mindent, legyen meg a Te akaratod. Bízom Benned. Hiszem, hogy tudsz segíteni, ha akarsz. De ha mást akarsz is, meghajlok akaratod előtt, mert Te jobban tudod, mi válik a javamra. Szeretlek Téged, bármit is teszel. Hiszem, hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik. Hálát adok Neked mindenért, és dicsőítem a Te Nevedet. Ámen. Ha ilyen önátadottan imádkoztok, Atyám ezt nagy tetszéssel hallgatja meg, és szentekké tesz titeket, mert Atyám mindig a legnagyobb kegyelmet akarja adni, mert Ő tökéletes.
 
Az idő lejárt. A világ felbolydul, mint valami méhkas. Ami most jön a földre, ehhez hasonló még nem volt a világtörténelem folyamán. Visszajövetelem a küszöbön van. Nagyon véres események fogják megelőzni. Nagyon jó, hogy itt vagy. Szívem szeretete átölel. Olyan magányos vagyok, különösen éjszaka. Kiválasztottalak Magamnak, hogy légy az Én szószólóm, ceruzám, rozsdás vízcsapom. Fel nem foghatod, mily nagy kitüntetés az Istent szolgálni. Ha csak egy kicsit is felfognád, egyfolytában hálát adnál érte. Jöjj Hozzám mindig, amikor csak teheted! Hamarosan feldúlják templomaimat, és kidobnak Engem a tabernákulumokból. Szentmise csak rejtekben lesz bemutatva. Tilos lesz Engem imádni, és a szentáldozásban a szívetekbe fogadni. Csak egy vallás lesz, a fenevad imádása. A sátán tudja, hogy nagyon kevés az ideje. Ezért megfoszt titeket Tőlem, az Oltáriszentségtől, mert tudja, hogy Én vagyok a ti erőforrásotok. De lesznek hősök, szentek, akik vérük kiontása, életük feláldozása árán is részt vesznek a szentmisén, és járulnak a szentáldozáshoz. Papjaimat, akik a tiltás ellenére bemutatják a szentmisét, kivégzik. De az igaz papok nem rettennek vissza, és az életüket fogják adni Értem, és a rájuk bízott nyájért. Nagyon szomorú idők jönnek. De ti a végcélt lássátok. Az örök jutalmat, amit megígértem, ha mindhalálig ki fogtok tartani. Jó lenne felkészülni rá. Addig járuljatok a szentségekhez, amíg még nyitva vannak a templomok, és vannak papok, akik kiszolgáltatják. Mondom nektek: az idő rövid. Beteljesülnek szavaim, de akkor már késő lesz.”

Engem nem lehet felülmúlni a nagylelkűségben

1963. augusztus 1. -Első péntek

Lelki és testi szenvedések gyötörtek. Az Úr Jézus kérlelt, éppen tésztagyúrás közben:
“Fogadd el, bármennyire is fáj ez a nagy szenvedés. Tudod, oly sok kegyelmet kapsz, hogy sok lélek évtizedek folyamán át kap ennyi kegyelmet, mint te. Légy nagyon hálás ezért! Anyám Szeretetlángja az, mely szüntelenül lekötelez. Sokat hangoztattam, Ő különös kegyeltjei közé választott téged.”

Munka közben, ahogy beszélgetett, még több mindent mondott. Közben családtagjaim több ügyes-bajos dolgaikkal jöttek hozzám. S erre az Úr Jézus elhallgatott. Ő a végtelen figyelmesség.

Három óra előtt 20 perccel éppen órámra néztem, s közben az Ő kínhalálára gondoltam. Egy alkalommal panaszkodott, hogy halála előtt 20 perccel voltak legkínosabb szenvedései. Még ugyanaznap estefelé így szólt:
“Ugye most már nem kételkedsz abban, hogy a megváltás munkásai közé választottalak. Sok missziós pap sem tud többet tenni, mint te. Áldozataid állandó megújítása és folytonos erőlködésed igen kedves Nekem. S az élő hit, melyet Belém vetsz, az, ami lelkedet állandó üdeségben tartja, és a kegyelmek bőségének befogadására képessé teszi. Így, kislányom, csak Engem szolgálj!”

Ezt mondja az Úr mindazoknak is, akik áldozatot hoznak az Ő megváltó munkájában.
Az első csütörtök és első péntek mindig a szenvedések különös napja. Az Úr Jézus fokozottan elárasztja lelkemet ezeken a napokon. Ma így szólt:
“Sok az aratnivaló, de kevés a munkás, főleg az, aki szívvel-lélekkel áll be munkásaim közé. Ugye érted? Ne csak ímmel-ámmal tegyétek azt, amit tesztek.
Égjetek, mint az égő csipkebokor, mely ég, de el nem ég! Ilyen áldozat kell Nekem, mely soha el nem ég és a szeretettől lángoló tüze Hozzám elér.”

1963. augusztus 4.

“Leánykám, meg kell mondanom, hogy ilyen nagy tisztelete még nem volt Anyámnak, amióta az Ige Testté lett, mint most lesz, mikor Szeretetlángjának kegyelmi hatását árasztja a szivekbe-lelkekbe. Minden fohász és ima, melyet bárhol, bárki Hozzá intézett az egész világon, Szeretetlángjának érvényre jutása napján mintegy eggyé-olvadt segélykéréssé válik, s így fog az emberiség Istenanyai lábához borulni, hogy hálát adjon az Ő határtalan anyai szeretetéért.”

Még aznap mondta ezt:
“Add át szavaimat az illetékeseknek, és kérd őket az Én nevemben, hogy cselekedjenek, és ne hátráltassák ezt a világra szóló kegyelmi kiáradást, melyet Anyám Szeretetlángja által akar a Földre bocsátani.”
(1967. március 13-án is kért, hogy adjam át.)

1963. augusztus 6.

“Tudod, mi teszi a lelket igazán élővé? Az imádság és az áldozat állandó gyakorlása. E nélkül beteg lelkek vagytok, és halott lelkek lesztek. Hiszen a testnek is meg kell adnia a maga követeléseit. S a lélek is követel, de a test és a lélek közt ott a gonosz, ki ide-oda rángatja a lelket, s ha a lélek nem fogja szorosan a gyeplőt, bizony szomorú dolog, akkor ennek kárát vallja.”

Ugyanaznap később:
“Kérjetek csak sokszor és sokat! Ahányszor és amennyit kértek, annyiszor és annyit kaptok. Sőt, ha látom bizalmatokat, kéréseiteket bőségesen, sokszorozva teljesítem. Engem nem lehet felülmúlni a nagylelkűségben. Ugye, leánykám, ezt te is érzed? S ez nagy erőt ad neked. Ha meg is botlasz, te csak kicsit esel. Tudod, miért? Mert lábamhoz láncoltalak, saját kérésedre. Magamtól ezt nem tettem volna, a szabad akarat a tied. De ha látom bizalmatokat, máris leköteleztek, s ez azt jelenti:
Kifoszthattok, ahogy csak akartok. Én nem zárkózom el, Szívem szeretetével elétek állok. Itt vagyok, hogy boldogítsalak benneteket.”

1963. augusztus 7.

“Az Én szeretetem mindenható. Éld bele magad e nagy csodába, hogy Én állandóan rendelkezésetekre állok. Nálam nem kell sorba állni, sem időt, sem helyet kijelölni. Mindenkor, mindenhol jelen vagyok. Ha hívtok, fülem máris szíveteken van, figyel rátok, simogatok, gyógyítok. Nem kérek beteglapot, Én csak a bűnbánat hangjára vagyok kiéhezve. Ez az egyetlen lépés hoz közelebb Hozzám: a bűnbánat. Tudom, hogy sokan újra elestek, de ha azt látom, hogy nem kószáltok el Mellőlem messzire, Én gyorsan fel tudlak emelni benneteket elesettségetekből, mert isteni kezem közel van hozzátok. Ha felemellek, a bűn lehull nyomban rólatok, könnyűvé lesztek ismét. Én azért nem kívánok mást, csak hálát, egy ‘köszönöm’ szót küldjetek érte. Azt kérdezitek, hányszor? Ahányszor felemellek. Ez persze csak a legkevesebb, amit tehettek, de ha mások helyett is hálát adtok, az már a haladás komoly útja. Erzsébetem, imádkozz te is, hogy a bűnbánó és hálás lelkek száma mindegyre növekedjék.”

1963. augusztus 10.

Vasárnap volt. A szentmiséről kijövet egy érdekes mintájú ruhát láttam. Az volt a szándékom, hogy közelebbről megnézem a szép, mintás összetételt. Az Úr Jézus csendesen rámszólt:
“Fékezd a szemedet! Azt gondolod, hogy Én nem tudom pótolni ezeket? A mi szemünk egymásba nézzen, és tekintetünk összeforrjon!”

1963. augusztus 13.

A kápolna takarításánál segítettem, és örömmel mondtam: Itt vagyok, édes Jézusom! Ő sem hagyott válasz nélkül:
“De jó lesz nekünk!”

Amikor másnap portörlővel a kezemben ismét Eléje térdeltem, közben arra kértem: Édes Jézusom! Mivel most szentgyónáshoz készülök, légy oly jó és töröld le Te is lelkemről a port, hogy a Te szent akaratodat mindig tisztábban lássam, és ez által mindig méltóbb legyek a Te szent szolgálatodra.

Azután a villamoson is Vele beszélgettem, és közben arra gondoltam, hogy milyen tiszta az Ő hajléka. Ő meglepett gondolataimban, és így szólt:
” Én is örülnék, ha a hajlékomhoz tartozó személyek lelke is ily kevéssé lenne poros, és ily gondozott lenne, mint szent hajlékom.”

Megkérdeztem Őt: és ez nem így van? – Egy fájdalmas mondattal adta tudtomra:
“Sajnos nem!”
Nagyon elérzékenyedtem, és szomorúan gondoltam szavainak fájdalmára. Az Úr Jézus most szavak helyett a lelkembe sóhajtotta:
“A mi bensőnk együtt érezzen!”

1963. augusztus 17.

Ebéd közben igen nehezemre esett ételeimet ízetlenné tenni. Arra gondoltam, felét megeszem, és csak a másik felét teszem ízetlenné. Az Úr Jézus szomorúan rám szólt:
“A szenvedéseket Én minden latolgatás nélkül magamra vállaltam, és nemcsak némely, hanem összes bűneidtől megváltottalak. Ne légy szűkkeblű! A mi kezünk együtt gyűjtsön. Fordítsd Felém olajos magvaidat, mert csak így lesznek duzzadtabbak, teltebbek és önátadásod teljessége által lehet csak kisajtolni összegyűjtött olajcseppjeidet.”

1963. augusztus 22.

A Szent Szűz Szeplőtelen Szívének ünnepén betegen fekszem. A magas láz már elhagyott a délelőtt folyamán. A Szent Szűz tiszteletére a rózsafüzért imádkoztam. Imádság közben az Úr Jézus tisztelt meg szavaival. Igen meglepett, amit mondott, mert amire most választ adott, már régen történt, és a nagy megaláztatás és szenvedés, melyből akkor nekem bőven kijutott, napokon át felzavarta lelkem csendjét és az Úr Jézusba vetett bizalmamat.

Abban az időben többször is megkérdeztem az Urat, hogy nem az én képzelődésem volt-e az, amikor Ő és a Szent Szűz X. atyához irányítottak, hogy vállalja el lelkem vezetését. Utána még magamban vajúdtam, és egynéhányszor megkérdeztem az Úr Jézust, nem estem-e hamis képzelődés áldozatául? Mivel erre az Úr Jézustól akkor választ nem kaptam, igen sokat szenvedtem. De most már régen napirendre tértem felette és nem is gondoltam rá.

“Leánykám, nagy tisztelettel és megértő szeretettel méltányolom eddigi türelmes szenvedésedet és megaláztatásodat… Látod, az atyának – akihez küldtelek -szabad akarata van. Ugye ő megmondta neked, hogy kételyei vannak. Én mondom, hogy még most sem tiszta előtte az ügy. Ő nem tért felette napirendre, és nem ment nála feledésbe. Lelkében még mindig homály az a határozott utasítás, mellyel hozzá küldtelek. De minden beigazolt lesz. Viszont neki is szenvednie kell. Megmondtam neked, aki bármit is tud Anyánk Szeretetlángjáról, annak csakis szenvedések, és megaláztatások által lehet érdemeket szereznie, hogy méltó legyen ügyünk szolgálatára.”

1963. augusztus 26.

“El kell indulnod szeptember hónapban Szeretetlángomat tovább sürgetni. Az Én szavaimon kívül semmit ne beszélj, csak add át Üzenetemet a Püspök atyának. Én kérem, vegye kezébe az Én szent ügyemet. Csak ha kérdeznek, arra válaszolj, és légy nagyon alázatos.”
(Gyóntatóm nem engedett a Püspök atyához.)

1963. augusztus 30.

“Ne akarj többnek látszani! Tudod, miért mondom ezt? Légy tisztában az Én illemszabályaimmal. Csak írd szavaimat úgy, amint tudod! Nem kell azt másokkal kijavíttatni. Örülök, hogy szent tisztelettel vagy szavaim iránt, de nem kell az illem és helyesírás szabályaival megtisztelned. Te csak maradj egészen kicsi és tudatlan! Mondtam már, hogy így vagy kedves Nekem. Ne keress te semmi olyat, amitől okosnak látszhatnál. Ha Nekem úgy telne kedvem benned, Én megadtam volna a módot és lehetőséget ahhoz is. Mi kicsiségeden és tudatlanságodon, és főleg alázatosságodon keresztül akarjuk szent ügyünket általad elindítani. Vigyázz, ne engedd a hiúságot magadhoz férkőzni! Azért figyelmeztetlek, légy nagyon alázatos, ez legyen minden törekvésed, mely által a többi eredményeid is mind megszilárdulnak!”

1963. augusztus 31.

Az esti szentmisén is részt vettem. Utána még sokáig Vele maradtam. Hosszan könyörögtem Hozzá. A sekrestyés nővér, ki nem vett észre, rám zárta az ajtót. Kettesben voltunk: Isten és én a könyörgő imámmal. Elmerülten a szenvedő lelkekért könyörögtem. Lelkemet nagy vágy égette, hogy minél többen szabaduljanak ki a szenvedés helyéről. Nagy vágyakozásom közben a Szűzanya így szólt:

“Kislányom, lelked nagy vágyát és részvétét, melyet a szenvedő lelkek iránt érzel, megjutalmazom. Eddig három Üdvözlégy-et mondtál tiszteletemre egy lélek kiszabadulásáért. Most, hogy vágyad csillapodjék, ezen túl tíz lélek fog kiszabadulni a szenvedés helyéről.”

Alig tudtam értelmemmel felfogni ezt a nagy jóságot. Hálálkodó szavak helyett csak egy nagy sóhaj jött ajkamra: Irgalmasság Szent Anyja, hála, hála a sok kegyelemért!

A magad akaratából semmit ne cselekedj

1962. augusztus 25.

Egy arc jelent meg lelki szemem előtt. Nem tudtam, mi okból. Csak szemléltem csukott és nyitott szemmel is. Közben megéreztem, ez egy papi lélek. Kutatni kezdtem emlékezetemben, hol és mikor láttam, de nem tudtam rájönni. Azután napirendre tértem felette. Néhány nap múlva, egyik délután, mikor lepihentem, egyik leányom abban a szobában a könyveket rendezgette. Egyszer csak elém, tesz egy képet, ránézek: ez az az arc, amelyet néhány nap előtt lelkem szemével láttam. Elolvastam, ki az illető: P. Bíró jezsuita szerzetes volt. Én őt sohasem láttam, nem ismertem, sőt még nevét sem hallottam. Pedig nagy lélek ő. Ezt arról a lapról állapítottam meg, melyet leányom elém tett. E lapon a fényképe is látható volt, az ő aranymondásaival. Köztük ezzel: “És ha annyit szenvedek is, hogy belepusztulok, de szent leszek, mit vesztettem?”
Úgy hatott ez lelkemre, mint egy nagy robbanás. Éppen azokban a napokban igen sok és fárasztó kísértéssel környékezett meg a gonosz.

1962. augusztus 28.

Az Úr Jézus beszélni kezdett:
“A magad akaratából semmit ne cselekedj. Amire Édesanyánk és Én kérünk, azt közöld lelkiatyáddal. Az ő utasítása legyen neked mindig az útmutató. Az ő dolga a többi, te csak alázatosan fogadd el minden szavát, melyek szintén Tőlem valók. Továbbra is lelked legnagyobb alázatosságával égjen, izzon benned a megváltó munkámban való részvétel vágya. Örök boldogságod jutalma nem marad el. Csak Nekem szolgálj minden erőddel.”

Egy alkalommal igen nagy vágy fogott el. Sok-sok lelket kívántam Neki. Ahogy így beszélgettem, az Úr Jézus kedvesen szólt hozzám:
“Kármelita kislányom! Most már látom, a nagy missziós munkát rád kell bíznom. Viseld szíveden ügyemet, új beosztásod lesz. Mától kezdve te leszel az egyházközségünk lelkeinek képviselője. Ez nagy feladat. Minden reggel elmondod a reggeli imát az egyházközség nevében is. Az édesapák, édesanyák, az ifjúság, a gondtalan gyermekek, a balga öregek nevében, kik még mindig nem gondolnak életük céljára, kérd reájuk a Szentlélek ajándékait. Bármennyi kegyelmet kérsz számukra, minden kérésedet meghallgatom. Kérd az Atyától az Én nevemben, és ajánld az egyházközséget az Én Szent Sebeim által irgalmába. Engesztelj napközben is az egyházközség hűtlen lelkeiért. Látod, ezért is le kell mondanod magadról egészen. Én kiválasztottalak a … város engesztelőjévé. Tudod-e mit jelent ez? Szinte papi méltóságot. Végezz értük sok lelki áldozást! A betegekről se feledkezz meg! Vigyázz, egyetlen lélek se kárhozzék el!”

Imádott Jézusom, én kérni fogom számukra, hogy jöjjön el a Te Országod.

Ő tovább folytatta a beszélgetést:
“Leánykám, ezzel a megbízással minden gyermekkori álmodat betetőztem. Ismertelek akkor is, tudom, mindig misszióba vágytál. Tudod, miért nem lehetett ezt előbb megtenni? Mert meg kellett érlelődnöd a családod körében erre a nagy munkára. Ne felejtsd el, a te legnagyobb missziós munkád most is a családod. Nem lehetett ezt előbb rád bíznom, nem akartam, hogy megállj félúton. A te családod a missziós kiindulás. Még ez sem befejezett munka. A papi hivatásokat különösen viseld szíveden!
Tudod, mit mondtam: Amennyit csak kérsz, annyit kapsz. Sokat imádkozz és vezekelj! Ez az igazi kármelita életcélja!”

Ó, Uram! Segíts, hogy akaratomról lemondva csak Neked engedelmeskedjem, mindenben a Te kedvedet keressem. A Te fényességed világítson meg engem és mindazokat, akiket reám bíztál.

Ez a tanítás és beszélgetés igen hosszú volt. Az Úr Jézus még tovább kérlelt:
“Leányom, az est leszálltával kérdezd meg önmagadtól, mit tettél Országom eljöveteléért? Ne légy önmagaddal soha megelégedve, mert a földön ennek nincs helye. Fáradozásod jutalma nem e világból való jutalom. Most azon légy, hogy minél többet fáradozz. A megaláztatást tekintsd mindig a legnagyobb eszköznek, ez mindig bőséges gyümölcsöt hoz munkádra. Keresd és szeresd a megaláztatást! Én is ezt tettem egész életemben. Ha nehéz, menj Édesanyánkhoz, Ő igazán mestere ennek az erénynek. Ő hathatósan megsegít. Öleld magadhoz az erényeket, amihez az Én személyem az erőt adó hatalom. Ne latolgasd magadban, hogy mennyit pihensz. Fáradozásodért bőséges jutalmat Tőlem kapsz. “

1962. augusztus 31.

A Szent Szűz szólt néhány szót:
“Szeretetlángomat a tengerentúlra kell vinni!”

Nem tudom, mi módon történik ez, mert a Szűzanya akkor nem szólt többet erről, csak óvatosságra intett.
A háromórai engesztelő imádásra indultam, és ahogy az oltár elé értem, az ördög kezdett kísérteni. Gondolataimat utálatosságaival kezdte zavarni… Majd a csendes szentórák alatt hízelkedéseivel igyekezett megközelíteni: hogy én nagyon egyoldalú vagyok, az ilyen élet nem embernek való, nem akar rosszat, csak olyan életet éljek, mely emberhez is méltó. Így csak szenteskedő mániásnak fognak nézni. Buta vagyok, mert sem az öltözködés, sem a táplálkozás, sem a szórakozás, sem az emberekkel való érintkezés nem olyan, mint más emberé.

Én csak erőlködtem, hogy az Úr Jézus szenvedéseibe elmerüljek. A gonosz erre nagyon dühös lett. Tehetetlen mérgében beleordította szavait lelkem csendjébe, melyet az Úr csodálatos jelenléte töltött be: “No várj csak!” Szívem megremegett: Imádott Jézusom, szabadíts meg a gonosztól!

Számtalanszor előfordul, hogy meglep és fenyeget, hogy ő tudja ám: én vagyok az, kit az ő megvakítására használnak fel. S én átengedem magam az ő befolyásuknak…
A sok kísértés nagyon kimerít, borzalmas harcokat kell vívnom a Szűzanya Szeretetlángja miatt. Mikor lelkem olyan állapotban van, hogy tisztán érzem: a Szűzanya Szeretetlángja miatt szenvedek, ez még a könnyebb szenvedések egyike. De a legnagyobb szenvedés az, mikor a lelkem teljes sötétségben van és a kételyek gyötrő kínja, nehezedik rám. Ez a belső szorongás okozta szenvedés oly nagy erővel, áraszt el, hogy alig van jártányi erőm.

A gonosz másnap sem hagyott nyugton gyötréseivel. Ahogy az Úrhoz könyörögtem, világosítsa meg értelmemet, hogy lássam az Ő szent akaratát, eközben a Sátán dühe oly mértékben fokozódott, hogy összeborzadtam. Világos nappal volt, és félelmetes jelenléte, ahogy az oltár előtt térdeltem, irtózatos remegéssel töltött el. Újabb gondolattal zavart: “Tudod-e, ez tisztán a te elképzelésed? Ha az ember soha életében nem tudott érdemleges dolgot tenni, akkor arra törekszik, hogy feltűnjön. Nézd a nagy művészeket, tudósokat, a technika vívmányait, ezt mind ember alkotta a saját erejéből. Látod, mivel te ilyesmire képtelen vagy, ez termelte ki gondolataidat, ezeket a zavaros ferdeségeket.” Borzalmas kínok ezek! A Szentlélek Mátkája által könyörögtem az Úr Jézushoz, ne hagyjon elveszni, akármilyen nagy bűnös is vagyok. Én nem akarok vétkezni, hogy kerültem mégis bele ebbe a szörnyű bűnbe? … Kegyetlen szenvedés, mikor a saját gőgöm miatt kell szenvednem. Imádott Jézusom, jóságos Szűzanyám, Nektek ajánlom minden nyomorúságomat, emeljetek fel bűneimből!

Nagy kínnal végeztem el a keresztutat, és miután eltelt a háromórai szentóra, visszatérdeltem az oltárhoz: Imádott Jézusom, félek nagyon!
Borzalmas félelem gyötört még mindig. Az elmém zavaros gondolatai már kezdtek lecsendesedni. Közben az Úr szelíd, leheletszerű, békét adó nyugalma tért vissza lelkembe, és hangját is engedte hallanom:
“Ne félj! Nem engedlek bántani. Ha tehette volna, ízekre szaggatott és porrá zúzott volna csatlósaival közösen. Légy erős, a Szentlélek megerősít téged!”

Ahogy e szavakat hallottam, mint hirtelen fényesség, úgy jutott eszembe, amit a Szűzanya néhány nappal ezelőtt mondott:
“Kis kármelita leányom, most elindulunk, és Szent Józseffel együtt neked is végig kell járnod Betlehem sötét, ködös utcáit. Velünk együtt szállást kell keresned Szeretetlángomnak, mely maga Jézus Krisztus. Akarsz-e Velünk jönni? Mert most indulunk csak el Szeretetlángom továbbadására. Erőt, kegyelmet kapsz Tőlünk.”

Ezek után olyan lelki állapotba kerültem, hogy alig volt jártányi erőm. Úgy éreztem, fizikai erőm szinte fölösleges is, csak lelkem ereje hordoz, mellyel, a Szent Szűzzel együtt Betlehem sötét utcáit járom a köves utcákon. Keresünk szállást, de csak elutasítást kapunk mindenhol.


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • 44 év szabad garázdálkodása
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Afrikai Hűség Hőség
  • Afrikai Víz
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet – VESZPRÉM
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Albert Líra
  • Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Alvidék-Délvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZENTA
  • Amarilliszfélék
  • Amerikai Hűség Hőség
  • Amerikai Hűség Hőség – SOPRON
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Amoris Laetitia Háború
  • Andre Lowoa – VESZPRÉM
  • Április
  • Antikrisztus által Irányított Népvándorlás
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Augusztus
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség – SORPON
  • Ausztrálázsiai Víz
  • Bács-Kiskun – SÜKÖSD
  • Bálványtemplomok, vértanuk vesztőhelye
  • Baranya – MOHÁCS
  • Begóniák
  • Békés – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Borsod-Abaúj-Zemplén – SÁTORALJAÚJHELY
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran – ESZTERGOM
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsen Okosan Törpemagyaran – BUDAPEST
  • Bölcsességek
  • Bölcsességek idézetekben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Bölcsességek terjedelmében
  • BTankok
  • Buda
  • Budapest
  • BudaPilisSolt – ESZTERGOM
  • Buzogányvirágok
  • Csongrád – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • December
  • Dél-Alföld
  • Dél – Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Dél-Dunántúl
  • Dél – Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Délvidék
  • Dezső Líra
  • Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Előbb-utóbb
  • Előre! Győzelemre Fel! – VESZPRÉM
  • Epikus Gyökereink
  • Epikusan A-C Lírailag
  • Epikusan A-E Lírailag
  • Epikusan D-F Lírailag
  • Epikusan F-K Lírailag
  • Epikusan FGIK Lírailag
  • Epikusan G-I Lírailag
  • Epikusan J-L Lírailag
  • Epikusan L-R Lírailag
  • Epikusan LMR Lírailag
  • Epikusan M-O Lírailag
  • Epikusan P-S Lírailag
  • Epikusan S-Z Lírailag
  • Epikusan SZ Lírailag
  • Epikusan T-Z Lírailag
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Erdély-Bánát-Csángó-Körösmező-Máramaros-Székelyföld, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOMBOLYA
  • Erkölcsi Gyökereink
  • Ervin Líra
  • Esti Éjszakák
  • Észak-Alföld
  • Észak – Alföld – NYÍREGYHÁZA
  • Észak-Amerikai Víz
  • Észak-Magyarország
  • Észak – Magyarország – SÁTORALJAÚJHELY
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Komárom – ESZTERGOM
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Eurázsiai Unió az Európai Unió ellen
  • Európai Hűség Hőség
  • Eurázsiai Hűség Hőség – SOPRON
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Európai Víz
  • Február
  • Fejér – ESZTERGOM
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Felvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOLNA
  • Ferenc Líra
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Föld
  • Föld
  • Frank Hűség Hőség – SOPRON
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Függtelen Határzár
  • Gábor Líra
  • Gomora Szodoma Technika
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyermeki Hűség
  • GyökereiNK
  • Gyökereink
  • GyökereiNK TöbbEzer Kárpát-medencében – ESZTERGOM
  • Győr-Moson-Sopron – SOPRON
  • Hajdú-Bihar – NYÍREGYHÁZA
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Heves – VÁC
  • Heves Jeges – SOPRON
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Hosszúság – AL-SAFIROV
  • HőseiNK PéldaképeiNK
  • Hűség Hőség
  • Hűség Hőség – SOPRON
  • Ibolyafélék
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • István Líra
  • Jácintok
  • Január
  • Jász-Nagykun-Szolnok – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Dobogó Szíve és Szeretete – SOPRON
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • József Líra
  • Jövő a Múltból kikövetkeztethető – SÜKÖSD
  • Július
  • Június
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalitka
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsonyi kaktuszok
  • Kard(Gladiátor)virágok
  • Károly Líra
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Keresztes Imahadjárat
  • Kolon (S)Zala – SÜMEG
  • Kontyvirágfélék
  • Koralkák
  • Közép-Dunántúl
  • Közép – Dunántúl – ESZTERGOM
  • Közép-Magyarország
  • Közép – Magyarország – VÁC
  • Ladik
  • Lajos Líra
  • Latin.Amerikai Víz
  • Lég
  • Lég
  • Legendák, mesék, mondák
  • Liliomok
  • Lírikus Gyökereink
  • Legendás MeseMondaVilág – HERCEGSZÁNTÓ
  • Lélektárs – MOHÁCS
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magasság -VARSÓ
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • Május
  • Március
  • Margitvirágok
  • MártírSors
  • MártírSzentSors – SÜMEG
  • MédBabiloni Hűség Hőség – SOPRON
  • Meddig még?
  • Mélység – TRIESZT
  • Messze Távolban
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Mihály Líra
  • Munkanapló
  • Muskátlik
  • Nebáncsvirágok
  • Nefelejcsek
  • Nemzeti Imahadjárat
  • Nógrád – VÁC
  • November
  • Nyugat-Dunántúl
  • Nyugat-Dunántúl – SOPRON
  • Október
  • Olajfafélék
  • Olvasó gondolkodó
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pálmafélék
  • Pest – VÁC
  • Pesti kerületek – VÁC
  • Pesti Nagykörút
  • Péter Líra
  • Polgárháborús Védelem
  • Pólusharc
  • Pünkösd-ElJövet
  • Római Katolikus – keresztény rádió – ZENTA
  • Rózsák
  • Sándor Líra
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Skandináv Hűség Hőség
  • Somogy, Pannonhalmi főapáti birtoktól napjainkig – BALATONFÖLDVÁR
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg – NYÍREGYHÁZA
  • Szegfűk
  • Szélesség – TACHOV
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeptember
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • SzívHang
  • SzívSzólam
  • Szodomán túl Armageddon
  • TABU
  • Tamás Líra
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Tolna – Mohács
  • TöbbEzer
  • Tulipánok
  • Tűz
  • Tűz
  • Üdvözlet
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Változás
  • Vas – SOPRON
  • Veszprém – SÜMEG
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • Vigyázz!
  • Visegrádi Hűség Hőség – SOPRON
  • Víz
  • Víz
  • Zoltán Líra
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: