‘0825’ cimkéjű bejegyzések

1983. augusztus 25.
 
 
IMÁDKOZZATOK, MERT A NAGY MEGPRÓBÁLTATÁSOK IDEJE MÁR EMBERKÖZELBEN VAN. VETKŐZZETEK KI A KÖZÖMBÖSSÉG KÖNTÖSÉBŐL ÉS ÖLTSÉTEK MAGATOKRA AZ ELEVEN HITET.
 
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott légy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ármin vagyok, ne félj!
 
       Köszöntelek testvérem a mindenható Isten az Atya, a Fiú Isten és a Szentlélek Isten nevével és a mi Urunk, Jézus Krisztus által, ki áldott legyen, ki az Atya egyszülött Fia, ki az Atya jobbján ül, ki eljön majd az Atya dicsősségében ítélni élőket és holtakat.
 
       Könyörülj rajtunk Uram, Jézus Krisztus, te igazságos Isten! Mert mikor emberré lettél, te a Szeretet Istenét személyesítetted meg és szereteted nem ismert határt és te a szereteted végtelenségével kiittad kelyhedet az utolsó cseppig, és életedet adtad érettünk a te kiáradó szereteted által. De te eljössz újra, te igazságos Isten és az ítélet a Tied lesz és megítéled a világot a te igazságod szerint, és megkérded, hogy azzal a nagy szeretettel hogyan sáfárkodtunk. Hogyan fordította magáénak, és hogy haszno­sította az ember azt lelke üdvösségére. És te számon fogsz kémi, mint ahogy példa­beszédben mondottad, de ezerszer jaj annak, aki nem figyelt reád, de még nagyobb jaj annak, aki tudta törvényeidet és mégis közömbösen ment el mellette.
 
       De kérünk Uram Jézus, mikor eljössz az ég felhőin, ne csak igazságod által ítéljél el minket, hanem irgalmad által légy kegyes is hozzánk. Mert a te igazságod előtt ki állhat meg Uram Jézus? Ki az, ki megállhat előtted? – Senki! Kinek ne lettek volna gyenge pillanatai? Kinek? Uram, kinek? És hányan és hányan vannak azok, akik az egész életüket elprédálták! Hittek is, nem is. És mindent Krisztus elé helyeztek gondolva, ráérünk imádkozni, ha megöregszünk. De mondom, ki a fiatalságát oda­adta a sátánnak, annak az öregségét nem adja egykönnyen vissza. Legyetek imádkozó lelkek, mert nem tudod melyik pillanatban szólít az Úr, mert boldog az a szolga, kit ura készen talál..
 
       Testvérem ezen elmélkedj, és ne félj! Te csak akarj és az akaratodat – mit már több ízben mondottam – add oda a te Üdvözítődnek. A gondjaidat ajánld fel nap mint nap, mert gondja a te gondod. A te Üdvözítődnek gondja van reád.
 
       Ne félj! Erősödjön benned a hit és a mécses ki ne aludjon a te lelkedben.
 
Imádkozzatok, mert a nagy megpróbáltatások ideje már emberközelben van. Vetkőzzetek ki a közömbösség köntöséből és öltsétek magatokra az elven hitet. Vezekeljetek és imádkozzatok! Kérjétek az egek Urát, hogy adjon erőt, hogy lelketekben a hit ne szunnyadjon, hanem elevenen égjen. Mert mint már annyiszor mondottam: “Kérjetek és adatik, kopogtassatok és nyittatik.” És legyetek nagyon alázatos szívűek. Legyetek apostolai az Úrnak és hirdessétek Isten országát.
 
       A hitet nemcsak őrizni kell szívetekben, hanem terjeszteni, mert a hit lángja minél jobban ég a ti lelketekben, annál messzebbre ér a melege.
 
       Minél fényesebb lelketek mécsese, annál messzebb világít. De nem minden ember érzi meg ennek a melegét, és nem minden ember látja meg ennek a fényét. Most megint emberi hasonlattal élek: azaz ember, kinek a szeme beteg az bújik a fény elől, sőt mi több a fény szenvedés számára. Ugyanígy van a lélek, kit a bűnök sorozata a belső látásától megfosztott, azt hiába veszi körül a fény, a világosság, az bújik előle és eltakarja szemét, bezárja ajtaját.
 
       Ezért mondom már annyiszor, imádkozzatok másokért, mert a ti imáitok érdeme Istennél kegyelemmé lesz és az isteni kegyelem minden sebre gyógyír, mert Istennek semmi sem lehetetlen. De ezt most is hangsúlyozom, hogyha csak az Isten felé tartotok, egy parányi erőt kap a lélek, mert az üdvösségetek a ti szabadon választott szabad akaratotokon múlik. Mert még egyszer mondom az imának nagy a hatalma. Ahogy a munkád eredményét is annak adod, akinek akarod, a lelki javaidat miért ne ajándékozhatnád oda a te akaratod által bárkinek, és Isten az embernek megadta a szabad akaratot, és Isten mindvégig tartja a kötést, mert az emberrel szövetségre lépett.
 
       Testvérem, munkálkodj, ahogy tőled telik. Minden alkalmat használj ki, imáidban kérj kegyelmet embertársaid számára és mondom, hogy nem vész el. Az erő megadatik, de az már magán az emberen múlik, annak a befogadása. Ne törődj te azzal, ha te úgy is látod, hogy mindez hiábavaló. Te csak tedd meg a magadét, a többi az a felebarátod dolga. Te testvérem ne mulassz, mert azt is mondottam, hogy ti emberek még magatokat sem ismeritek, hogy ismerhetnétek bárki mást? És azt is mondottam, hogy ne ítélkezzetek! Ez nem a ti feladatotok. Mert a saját mércétekkel mérnek nektek is vissza. És legyetek megbocsátók, mert akkor nektek is megbocsáttatik!
 
       Most búcsúzom testvérem, az Atya szent kegyelme, az Úr Jézus áldása, a Szent­lélek világossága legyen a lelkeden és az Úr, Jézus Krisztus szent ereje töltse be a te lelkedet. Őrizzen meg szent teste és vére az örök üdvösség számára. Imádkozz és imádkozz testvérem, és én veled együtt áldom az Urat. Ármin.

A magad akaratából semmit ne cselekedj

1962. augusztus 25.

Egy arc jelent meg lelki szemem előtt. Nem tudtam, mi okból. Csak szemléltem csukott és nyitott szemmel is. Közben megéreztem, ez egy papi lélek. Kutatni kezdtem emlékezetemben, hol és mikor láttam, de nem tudtam rájönni. Azután napirendre tértem felette. Néhány nap múlva, egyik délután, mikor lepihentem, egyik leányom abban a szobában a könyveket rendezgette. Egyszer csak elém, tesz egy képet, ránézek: ez az az arc, amelyet néhány nap előtt lelkem szemével láttam. Elolvastam, ki az illető: P. Bíró jezsuita szerzetes volt. Én őt sohasem láttam, nem ismertem, sőt még nevét sem hallottam. Pedig nagy lélek ő. Ezt arról a lapról állapítottam meg, melyet leányom elém tett. E lapon a fényképe is látható volt, az ő aranymondásaival. Köztük ezzel: “És ha annyit szenvedek is, hogy belepusztulok, de szent leszek, mit vesztettem?”
Úgy hatott ez lelkemre, mint egy nagy robbanás. Éppen azokban a napokban igen sok és fárasztó kísértéssel környékezett meg a gonosz.

1962. augusztus 28.

Az Úr Jézus beszélni kezdett:
“A magad akaratából semmit ne cselekedj. Amire Édesanyánk és Én kérünk, azt közöld lelkiatyáddal. Az ő utasítása legyen neked mindig az útmutató. Az ő dolga a többi, te csak alázatosan fogadd el minden szavát, melyek szintén Tőlem valók. Továbbra is lelked legnagyobb alázatosságával égjen, izzon benned a megváltó munkámban való részvétel vágya. Örök boldogságod jutalma nem marad el. Csak Nekem szolgálj minden erőddel.”

Egy alkalommal igen nagy vágy fogott el. Sok-sok lelket kívántam Neki. Ahogy így beszélgettem, az Úr Jézus kedvesen szólt hozzám:
“Kármelita kislányom! Most már látom, a nagy missziós munkát rád kell bíznom. Viseld szíveden ügyemet, új beosztásod lesz. Mától kezdve te leszel az egyházközségünk lelkeinek képviselője. Ez nagy feladat. Minden reggel elmondod a reggeli imát az egyházközség nevében is. Az édesapák, édesanyák, az ifjúság, a gondtalan gyermekek, a balga öregek nevében, kik még mindig nem gondolnak életük céljára, kérd reájuk a Szentlélek ajándékait. Bármennyi kegyelmet kérsz számukra, minden kérésedet meghallgatom. Kérd az Atyától az Én nevemben, és ajánld az egyházközséget az Én Szent Sebeim által irgalmába. Engesztelj napközben is az egyházközség hűtlen lelkeiért. Látod, ezért is le kell mondanod magadról egészen. Én kiválasztottalak a … város engesztelőjévé. Tudod-e mit jelent ez? Szinte papi méltóságot. Végezz értük sok lelki áldozást! A betegekről se feledkezz meg! Vigyázz, egyetlen lélek se kárhozzék el!”

Imádott Jézusom, én kérni fogom számukra, hogy jöjjön el a Te Országod.

Ő tovább folytatta a beszélgetést:
“Leánykám, ezzel a megbízással minden gyermekkori álmodat betetőztem. Ismertelek akkor is, tudom, mindig misszióba vágytál. Tudod, miért nem lehetett ezt előbb megtenni? Mert meg kellett érlelődnöd a családod körében erre a nagy munkára. Ne felejtsd el, a te legnagyobb missziós munkád most is a családod. Nem lehetett ezt előbb rád bíznom, nem akartam, hogy megállj félúton. A te családod a missziós kiindulás. Még ez sem befejezett munka. A papi hivatásokat különösen viseld szíveden!
Tudod, mit mondtam: Amennyit csak kérsz, annyit kapsz. Sokat imádkozz és vezekelj! Ez az igazi kármelita életcélja!”

Ó, Uram! Segíts, hogy akaratomról lemondva csak Neked engedelmeskedjem, mindenben a Te kedvedet keressem. A Te fényességed világítson meg engem és mindazokat, akiket reám bíztál.

Ez a tanítás és beszélgetés igen hosszú volt. Az Úr Jézus még tovább kérlelt:
“Leányom, az est leszálltával kérdezd meg önmagadtól, mit tettél Országom eljöveteléért? Ne légy önmagaddal soha megelégedve, mert a földön ennek nincs helye. Fáradozásod jutalma nem e világból való jutalom. Most azon légy, hogy minél többet fáradozz. A megaláztatást tekintsd mindig a legnagyobb eszköznek, ez mindig bőséges gyümölcsöt hoz munkádra. Keresd és szeresd a megaláztatást! Én is ezt tettem egész életemben. Ha nehéz, menj Édesanyánkhoz, Ő igazán mestere ennek az erénynek. Ő hathatósan megsegít. Öleld magadhoz az erényeket, amihez az Én személyem az erőt adó hatalom. Ne latolgasd magadban, hogy mennyit pihensz. Fáradozásodért bőséges jutalmat Tőlem kapsz. “

1962. augusztus 31.

A Szent Szűz szólt néhány szót:
“Szeretetlángomat a tengerentúlra kell vinni!”

Nem tudom, mi módon történik ez, mert a Szűzanya akkor nem szólt többet erről, csak óvatosságra intett.
A háromórai engesztelő imádásra indultam, és ahogy az oltár elé értem, az ördög kezdett kísérteni. Gondolataimat utálatosságaival kezdte zavarni… Majd a csendes szentórák alatt hízelkedéseivel igyekezett megközelíteni: hogy én nagyon egyoldalú vagyok, az ilyen élet nem embernek való, nem akar rosszat, csak olyan életet éljek, mely emberhez is méltó. Így csak szenteskedő mániásnak fognak nézni. Buta vagyok, mert sem az öltözködés, sem a táplálkozás, sem a szórakozás, sem az emberekkel való érintkezés nem olyan, mint más emberé.

Én csak erőlködtem, hogy az Úr Jézus szenvedéseibe elmerüljek. A gonosz erre nagyon dühös lett. Tehetetlen mérgében beleordította szavait lelkem csendjébe, melyet az Úr csodálatos jelenléte töltött be: “No várj csak!” Szívem megremegett: Imádott Jézusom, szabadíts meg a gonosztól!

Számtalanszor előfordul, hogy meglep és fenyeget, hogy ő tudja ám: én vagyok az, kit az ő megvakítására használnak fel. S én átengedem magam az ő befolyásuknak…
A sok kísértés nagyon kimerít, borzalmas harcokat kell vívnom a Szűzanya Szeretetlángja miatt. Mikor lelkem olyan állapotban van, hogy tisztán érzem: a Szűzanya Szeretetlángja miatt szenvedek, ez még a könnyebb szenvedések egyike. De a legnagyobb szenvedés az, mikor a lelkem teljes sötétségben van és a kételyek gyötrő kínja, nehezedik rám. Ez a belső szorongás okozta szenvedés oly nagy erővel, áraszt el, hogy alig van jártányi erőm.

A gonosz másnap sem hagyott nyugton gyötréseivel. Ahogy az Úrhoz könyörögtem, világosítsa meg értelmemet, hogy lássam az Ő szent akaratát, eközben a Sátán dühe oly mértékben fokozódott, hogy összeborzadtam. Világos nappal volt, és félelmetes jelenléte, ahogy az oltár előtt térdeltem, irtózatos remegéssel töltött el. Újabb gondolattal zavart: “Tudod-e, ez tisztán a te elképzelésed? Ha az ember soha életében nem tudott érdemleges dolgot tenni, akkor arra törekszik, hogy feltűnjön. Nézd a nagy művészeket, tudósokat, a technika vívmányait, ezt mind ember alkotta a saját erejéből. Látod, mivel te ilyesmire képtelen vagy, ez termelte ki gondolataidat, ezeket a zavaros ferdeségeket.” Borzalmas kínok ezek! A Szentlélek Mátkája által könyörögtem az Úr Jézushoz, ne hagyjon elveszni, akármilyen nagy bűnös is vagyok. Én nem akarok vétkezni, hogy kerültem mégis bele ebbe a szörnyű bűnbe? … Kegyetlen szenvedés, mikor a saját gőgöm miatt kell szenvednem. Imádott Jézusom, jóságos Szűzanyám, Nektek ajánlom minden nyomorúságomat, emeljetek fel bűneimből!

Nagy kínnal végeztem el a keresztutat, és miután eltelt a háromórai szentóra, visszatérdeltem az oltárhoz: Imádott Jézusom, félek nagyon!
Borzalmas félelem gyötört még mindig. Az elmém zavaros gondolatai már kezdtek lecsendesedni. Közben az Úr szelíd, leheletszerű, békét adó nyugalma tért vissza lelkembe, és hangját is engedte hallanom:
“Ne félj! Nem engedlek bántani. Ha tehette volna, ízekre szaggatott és porrá zúzott volna csatlósaival közösen. Légy erős, a Szentlélek megerősít téged!”

Ahogy e szavakat hallottam, mint hirtelen fényesség, úgy jutott eszembe, amit a Szűzanya néhány nappal ezelőtt mondott:
“Kis kármelita leányom, most elindulunk, és Szent Józseffel együtt neked is végig kell járnod Betlehem sötét, ködös utcáit. Velünk együtt szállást kell keresned Szeretetlángomnak, mely maga Jézus Krisztus. Akarsz-e Velünk jönni? Mert most indulunk csak el Szeretetlángom továbbadására. Erőt, kegyelmet kapsz Tőlünk.”

Ezek után olyan lelki állapotba kerültem, hogy alig volt jártányi erőm. Úgy éreztem, fizikai erőm szinte fölösleges is, csak lelkem ereje hordoz, mellyel, a Szent Szűzzel együtt Betlehem sötét utcáit járom a köves utcákon. Keresünk szállást, de csak elutasítást kapunk mindenhol.


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • 44 év szabad garázdálkodása
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Afrikai Hűség Hőség
  • Afrikai Víz
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet – VESZPRÉM
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Albert Líra
  • Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Alvidék-Délvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZENTA
  • Amarilliszfélék
  • Amerikai Hűség Hőség
  • Amerikai Hűség Hőség – SOPRON
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Amoris Laetitia Háború
  • Andre Lowoa – VESZPRÉM
  • Április
  • Antikrisztus által Irányított Népvándorlás
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Augusztus
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség – SORPON
  • Ausztrálázsiai Víz
  • Bács-Kiskun – SÜKÖSD
  • Bálványtemplomok, vértanuk vesztőhelye
  • Baranya – MOHÁCS
  • Begóniák
  • Békés – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Borsod-Abaúj-Zemplén – SÁTORALJAÚJHELY
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran – ESZTERGOM
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsen Okosan Törpemagyaran – BUDAPEST
  • Bölcsességek
  • Bölcsességek idézetekben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Bölcsességek terjedelmében
  • BTankok
  • Buda
  • Budapest
  • BudaPilisSolt – ESZTERGOM
  • Buzogányvirágok
  • Csongrád – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • December
  • Dél-Alföld
  • Dél – Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Dél-Dunántúl
  • Dél – Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Délvidék
  • Dezső Líra
  • Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Előbb-utóbb
  • Előre! Győzelemre Fel! – VESZPRÉM
  • Epikus Gyökereink
  • Epikusan A-C Lírailag
  • Epikusan A-E Lírailag
  • Epikusan D-F Lírailag
  • Epikusan F-K Lírailag
  • Epikusan FGIK Lírailag
  • Epikusan G-I Lírailag
  • Epikusan J-L Lírailag
  • Epikusan L-R Lírailag
  • Epikusan LMR Lírailag
  • Epikusan M-O Lírailag
  • Epikusan P-S Lírailag
  • Epikusan S-Z Lírailag
  • Epikusan SZ Lírailag
  • Epikusan T-Z Lírailag
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Erdély-Bánát-Csángó-Körösmező-Máramaros-Székelyföld, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOMBOLYA
  • Erkölcsi Gyökereink
  • Ervin Líra
  • Esti Éjszakák
  • Észak-Alföld
  • Észak – Alföld – NYÍREGYHÁZA
  • Észak-Amerikai Víz
  • Észak-Magyarország
  • Észak – Magyarország – SÁTORALJAÚJHELY
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Komárom – ESZTERGOM
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Eurázsiai Unió az Európai Unió ellen
  • Európai Hűség Hőség
  • Eurázsiai Hűség Hőség – SOPRON
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Európai Víz
  • Február
  • Fejér – ESZTERGOM
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Felvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOLNA
  • Ferenc Líra
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Föld
  • Föld
  • Frank Hűség Hőség – SOPRON
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Függtelen Határzár
  • Gábor Líra
  • Gomora Szodoma Technika
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyermeki Hűség
  • GyökereiNK
  • Gyökereink
  • GyökereiNK TöbbEzer Kárpát-medencében – ESZTERGOM
  • Győr-Moson-Sopron – SOPRON
  • Hajdú-Bihar – NYÍREGYHÁZA
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Heves – VÁC
  • Heves Jeges – SOPRON
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Hosszúság – AL-SAFIROV
  • HőseiNK PéldaképeiNK
  • Hűség Hőség
  • Hűség Hőség – SOPRON
  • Ibolyafélék
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • István Líra
  • Jácintok
  • Január
  • Jász-Nagykun-Szolnok – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Dobogó Szíve és Szeretete – SOPRON
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • József Líra
  • Jövő a Múltból kikövetkeztethető – SÜKÖSD
  • Július
  • Június
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalitka
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsonyi kaktuszok
  • Kard(Gladiátor)virágok
  • Károly Líra
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Keresztes Imahadjárat
  • Kolon (S)Zala – SÜMEG
  • Kontyvirágfélék
  • Koralkák
  • Közép-Dunántúl
  • Közép – Dunántúl – ESZTERGOM
  • Közép-Magyarország
  • Közép – Magyarország – VÁC
  • Ladik
  • Lajos Líra
  • Latin.Amerikai Víz
  • Lég
  • Lég
  • Legendák, mesék, mondák
  • Liliomok
  • Lírikus Gyökereink
  • Legendás MeseMondaVilág – HERCEGSZÁNTÓ
  • Lélektárs – MOHÁCS
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magasság -VARSÓ
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • Május
  • Március
  • Margitvirágok
  • MártírSors
  • MártírSzentSors – SÜMEG
  • MédBabiloni Hűség Hőség – SOPRON
  • Meddig még?
  • Mélység – TRIESZT
  • Messze Távolban
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Mihály Líra
  • Munkanapló
  • Muskátlik
  • Nebáncsvirágok
  • Nefelejcsek
  • Nemzeti Imahadjárat
  • Nógrád – VÁC
  • November
  • Nyugat-Dunántúl
  • Nyugat-Dunántúl – SOPRON
  • Október
  • Olajfafélék
  • Olvasó gondolkodó
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pálmafélék
  • Pest – VÁC
  • Pesti kerületek – VÁC
  • Pesti Nagykörút
  • Péter Líra
  • Polgárháborús Védelem
  • Pólusharc
  • Pünkösd-ElJövet
  • Római Katolikus – keresztény rádió – ZENTA
  • Rózsák
  • Sándor Líra
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Skandináv Hűség Hőség
  • Somogy, Pannonhalmi főapáti birtoktól napjainkig – BALATONFÖLDVÁR
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg – NYÍREGYHÁZA
  • Szegfűk
  • Szélesség – TACHOV
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeptember
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • SzívHang
  • SzívSzólam
  • Szodomán túl Armageddon
  • TABU
  • Tamás Líra
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Tolna – Mohács
  • TöbbEzer
  • Tulipánok
  • Tűz
  • Tűz
  • Üdvözlet
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Változás
  • Vas – SOPRON
  • Veszprém – SÜMEG
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • Vigyázz!
  • Visegrádi Hűség Hőség – SOPRON
  • Víz
  • Víz
  • Zoltán Líra
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: