‘0817’ cimkéjű bejegyzések

2014. augusztus 5. Szentségimádáson Jézus…

„Drága gyermekeim! Az idő rövid. Egyre közelebb álltok ahhoz, hogy megálljatok ítélőszékem előtt, és ki-ki elvegye Tőlem jutalmát vagy büntetését a szerint, ahogy földi életében cselekedett. Térjetek meg, tartsatok bűnbánatot, amíg még nem késő! Még a legnagyobb bűnt is megbocsátom, ha szívből megbánjátok. Nincs az a bűn, amit végtelen irgalmam felül ne múlna. De ennek egyetlen feltétele van, a bűnbánat, ha Irántam való szeretetből bánjátok meg bűneiteket, és bocsánatot kértek Tőlem. A katolikusok járuljanak szentgyónáshoz, ami hatalmas kegyelem.

Gyermekeim! Az óra itt van. Láthatjátok a sok nyomorúságot a földön, ami egyre csak szaporodik, és egyre nagyobb méreteket ölt. Az emberek egymást pusztítják. Természeti katasztrófák és járványok szedik áldozataikat, és ti még mindig nem tértek meg. Azt hiszitek, hogy ráértek. Pedig nincs idő. Ha meg nem tértek, ti is ugyanúgy elvesztek mindnyájan, mint azok, akiket szerencsétlenség ért.

Gyermekeim! Én nagyon szeretlek benneteket. A Véremen váltottalak meg benneteket Szent kereszthalálom által. Engedelmeskedjetek parancsomnak! Éljetek szeretetben! Szeressétek Istent, a Legszentebb Szentháromságot mindenekfölött, egymást pedig Énértem úgy, ahogy Én szerettelek benneteket. Ha kell, az életeteket is áldozzátok fel egymásét.

Gyermekeim! Minden erény alapja az alázat. Nézzetek fel Rám, a keresztre! Ott vagyok kisemmizve, még a ruháimtól is megfosztottak, az életemet is elvették, és Én ezt szótlanul tűrtem. Nem harcoltam az igazamért, hanem szelíden így imádkoztam: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!”

Gyermekeim, ne legyetek gőgösek! Isten az alázatosaknak kegyelmet ad, de a kevélyeknek ellenáll. Minden gőg a sátántól van. Ellenfelem azért lázadt fel Ellenem, mert gőgös volt. Ezt mondta: „Nem szolgálok Istennek.” Le is taszíttatott a mennyből. Ti gőgösök, a sátánt akarjátok utánozni? A kevélyek nem örökölhetik Isten országát. Az a kisgyermekeknek készült, akik Istent szeretik. Őt szeretni annyit jelent, hogy engedelmesen ráhagyatkozom, rábízom az életemet, mindenben bizalommal vagyok Iránta, és megteszem törvényeit.

Gyermekeim! Ne hagyjátok magatokat ellenfelemtől félrevezetni! Sokan mondják Nekem, Uram, Uram, de csak aki Atyám törvényét megteszi, az üdvözül.

Gyermekeim! Mindent tudtul adtam nektek. Már élitek a próféciák beteljesülését. Legyetek szüntelen készenlétben, mert az idő rövid! Én mindnyájatokat üdvözíteni akarlak. Fogadjátok meg figyelmeztetéseimet! Vegyétek komolyan tanításomat, amely megegyezik a Szentírással! Ne legyetek gőgösek, mert akkor mindnyájan elvesztek! A kevély emberrel a sátán azt csinálja, amit csak akar. Jól tudjátok, hogy ő a kárhozatra akar taszítani benneteket. Legyetek alázatosak! Vegyetek példát Rólam és a szentekről! Szent Édesanyámról, nevelő Apámról, Szent Józsefről, és a többi szentről. Éljetek szentül ezen a világon, hogy jócselekedeteitek láttán magasztalják értetek az Istent. Arról ismernek meg benneteket, hogy Hozzám tartoztok, ha szeretettel vagytok egymás iránt. Amit a kicsinyek közül eggyel tesztek, Velem teszitek. Minden gondolatotokról, szavatokról és cselekedetetekről számot fogtok adni Előttem. Én nem vagyok személyválogató. Mindenkinek megfizetek tettei szerint. Az idő rövid. Hamarosan visszajövök megítélni a világot. Hamar lezárul ez a korszak. Az újat csak nagyon kevesen fogják megérni közületek. Ti most egy nagy világégés előtt álltok, amiről Szent Péter levelében olvashattok. „Mint a tolvaj, úgy jön el az Úr napja. Ezen a napon az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a tűz hevétől felbomlanak, a föld, és ami rajta van, elenyészik. Mivel így minden elpusztul, minden tekintetben szentül és vallásosan kell élnetek, hiszen várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét, amikor is az egek lángba borulnak, felbomlanak, az elemek a tűz hevétől megolvadnak. Mi ígérete alapján új eget és új földet várunk, az igazságosság hazáját. Szeretteim, minthogy ezt várjuk, legyetek rajta, hogy békességben, tisztán és feddhetetlenül találjon benneteket. Urunk türelmét tartsátok üdvösségnek…” (2 Péter 3. 10-15.)

Imáitokkal még valamelyest enyhíthetitek a csapásokat, de már annyira elharapódzott a bűn, hogy büntetésért kiált. Édesanyám közel száz évvel ezelőtt megmondta Fatimában: ha nem tér meg a világ, és továbbra is sértik a Mennyei Atyát, akkor egy még szörnyűbb világháború lesz. Nem hallgattak Rá, és sajnos bekövetkezett a második világháború. Most még százszor rosszabb a helyzet. Ezért mondom: térjetek meg, amíg még nem késő! Ha Isten a ti Atyátok, és megfogadjátok törvényeit, nincs mitől félnetek. Akkor a halál által, mint egy küszöb által beléphettek az örök boldogságba. De ha nem hallgattok szavamra, és kitartotok gonoszságotokban, az örök tűz és a férgek fognak emészteni a pokolban. Ott lesz sírás és fogcsikorgatás. Ez az Evangélium. Amit akkor mondtam, az örök érvényű valóság. Van sátán, és van kárhozat, ami örökké tart.

Gyermekeim! Az időt jól használjátok fel, mert rossz napok járnak! Ellenfelem a nap minden percében szedi áldozatait. Sajnos nagyon sokan kárhoznak el. „Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz – sokan bemennek rajta.” (Máté 7,13.) Szívleljétek meg szavaimat! Megerősítő áldásomat adom rátok az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2014. augusztus 9-én, a kegyelem órájában itthon az Úr Jézus…

„A háború egyre jobban ki fog terjedni, míg végül világháborúhoz vezet. Lehet, hogy még ebben az évben kitör. Attól függ, hogy imádkoztok-e a békéért.” Szentírási megerősítés: 2 Péter 1,4. „…ígéreteket kaptunk…”(Istentől)

Jézus: „Vásároljatok be tartós élelmiszereket! A pénz el fog értéktelenedni.” Szentírási megerősítés: Róma 8, 28-39.

2014. augusztus 17. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…Ima az ellenségért

Ima az ellenségért

2014. augusztus 17. Itthon a kegyelem órájában ezt az imát diktálta nekem az Úr Jézus:

„Jézusom, bocsáss meg neki, mert nem tudja, mit cselekszik. Kérlek, add meg neki a teljes megtérés kegyelmét, hogy befogadjon Téged, Aki Magad vagy a tökéletes szeretet, és a Te szeretetedet sugározza tovább kivétel nélkül mindenkire. Te azt mondtad: „Arról ismernek fel benneteket, hogy Hozzám tartoztok, ha szeretettel vagytok egymás iránt.”

Ezt az imát mondd el érte naponta többször is!”

2014. augusztus 18. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

 

„Drága gyermekeim! Az idő közel. Készüljetek! Közel van a nagy figyelmeztetés és a keresztényüldözés. Így készüljetek: Tartsátok meg a főparancsot! Szeressétek Atyámat és a teljes Szentháromságot teljes szívetekből, teljes lelketekből, teljes elmétekből és minden erőtökből! Felebarátaitokat pedig úgy, ahogy Én szerettelek benneteket, amikor meghaltam értetek a keresztfán. Az szeret Engem, aki Atyám törvényét megtartja. A mennyet csak azok örökölhetik, akik Istent szeretik. A lelketeket készítsétek! Bocsássatok meg szívből egymásnak! Ha valakinek adóssága van, rendezze! Ha valaki tartozik neki, engedje el! Nem az számít, hogy kinek mennyi a pénze, hanem a becsület, a tíz parancs, és a főparancs megtartása.

 

Gyermekeim! Minden itt marad. Éljetek halálra készen! Gyűjtsetek kincseket a mennybe, ami örökké a tiétek marad. Ezek a kincsek a jócselekedetek, a lelkek megmentése, hogy magasztalják miattatok az Istent. Aki Nekem szolgál, azt megtiszteli az Atya. Készüljetek! Éljetek szeretetben! Csak ez az egy számít, és visz az üdvösségre. Szeretet nélkül nincs értéke a jótetteknek sem. Őrködjetek lelketek tisztasága fölött! Járuljatok gyakran a szentségekhez, Szentgyónáshoz, Szentáldozáshoz. Asztalt terítettem számotokra. Jöjjetek Hozzám, akik a bűnbánat szentségében tisztára mostátok lelketeket drága Szent Véremben. Vegyétek és egyétek az Én Szent Testemet! Igyátok Véremet, mely sokakért kiontatott! De csak azokat tudom megmenteni, akik megbánták bűneiket. Szabad akaratot kaptatok. Nélkületek nem tudlak üdvözíteni benneteket. Ha ti a bűnt választjátok, és nem akartok szakítani vele, örökre elvesztek. Az idő lejár. Vegyétek nagyon komolyan figyelmeztetéseimet! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítés: Titusz 2,5: „Isten szava” Titusz 3,1: „Figyelmeztesd őket…”

2014. augusztus 24. Szentségimádáson Jézus…

„Drága gyermekeim! Az óra közel. Készüljetek! Elképzelni sem tudjátok mindazt, ami vár rátok. Csak egy biztos, a halál. Erre készüljetek! Kérjétek magatokra a jó halál kegyelmét, mert ez életetek legfontosabb eseménye. Itt dől el sorsotok: örök boldogság, vagy örök kárhozat. Válasszátok az életet! Mindaz, aki megtartja törvényeimet, bemegy az örök életre. Készüljetek, mert mondom nektek, már nagyon közel vannak azok a napok, amelyeken beteljesülnek a próféciák. Ellenfelem már mindent előkészített. Nagyon hirtelen jön a tragédia. Ezért mondom: készüljetek! Imádkozzatok minden nap a békéért! Ezzel enyhíthetitek a csapásokat. Minden nap mondjátok el az irgalmasság rózsafüzérét a világ békéjéért, lehetőleg a kegyelem órájában, du. 3-4 óra között.

Kicsinyeim! Fel nem tudjátok fogni, mekkora harc folyik a lelketekért. Ördögök légiói vesznek körül benneteket, hogy elbuktassanak, és a pokolba taszítsanak. Ezért kértem: szüntelen imádkozzatok, mert ezt a fajtát csak imával és böjttel, vagyis önmegtagadással lehet kiűzni. Tartsátok meg parancsaimat! Éljetek életszentségben! Ne álljatok szóba a sátánnal! Akkor tehetetlen lesz veletek. Maradjatok mindig szorosan Mellettem! Vessétek magatokat erős, mindenható karjaimba, különösen a megpróbáltatás óráiban! Bízzatok Bennem rendületlenül! Erősen higgyétek: aki Bennem bízik, meg nem szégyenül. Karjaimban mindig, minden körülmények között biztonságban vagytok, mint piciny csecsemő szerető édesanyja ölében. Ne féljetek a haláltól! Az csak egy küszöb, ami által beléptek az örök életbe. Halál nem létezik. Csupán átmentek az örök fénybe, Atyám tündöklő, csodálatosan gyönyörű országába, az örök életbe, az örök boldogságba. Újra mondom: ne féljetek a haláltól! Az csak egy átszenderülés Isten Szent Színe látásának örökkévaló boldogságába. Egyedül a bűntől féljetek, ami elválaszt Tőlem, örök életetek Szerzőjétől. Itt a földön akár éltek, akár haltok, mindig biztonságban vagytok, ha kitartotok Mellettem, úgy, hogy megteszitek parancsaimat. Ez az evangéliumi életszentség. De ha hűtlenül elhagytok Engem, és a bűnt választjátok, akkor alapos okotok van a félelemre, mert az örök kárhozat felé meneteltek, és hirtelen a pokol szakadékába zuhantok. Értsétek meg: ettől semmiféle hatalom, sem pénz meg nem menthet. Egyedül az Én értetek kiontott drága Szent Vérem a váltságdíj, ami lemossa bűneiteket, feltéve, ha Irántam való szeretetből őszintén megbántátok azokat. Ezért ne arra pazaroljátok az időtöket és az energiátokat, hogy itt a földön gyűjtögessetek! Ez mind fölösleges. Minden itt marad, és ti üres kézzel fogtok megállni ítélőszékem előtt. Éljetek az Evangélium tanítása szerint, akkor királyi gazdagon jelentek meg Előttem, és kincseiteket, amelyek a ti jó cselekedeteitek, és az általatok megmentett lelkek, akiknek hirdettétek Isten országát, mind magatokkal hozzátok Atyám országába, Aki nagy jutalomban részesít benneteket, mert Ő megtiszteli azokat, akik Nekem szolgálnak. Ó, ha csak egyetlen pillanatra láthatnátok azt a dicsőséget, ami a mennyben vár rátok, amelyet Atyám öröktől fogva nektek készített, szemétnek tartanátok itt a földön mindent, és szüntelenül Isten nagyobb dicsőségére munkálkodnátok a lelkek megmentéséért.

Gyermekeim, készüljetek! Az óra itt van. Éljetek úgy, mint az okos szüzek, akik bementek a Vőlegénnyel a menyegzőre. Mondom nektek: akik készen állnak, hamarosan meglátják Isten dicsőségét. Váltsátok tettekre szavaimat, mert az óra itt van! Megáldalak benneteket Szívem túlcsorduló szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2014. augusztus 29. Szentségimádáson Jézus…

„Drága gyermekeim! Most hozzátok szólok, akik készenlétben várjátok dicsőséges visszajövetelemet. Azt mondom nektek: ne féljetek! A ti számotokra az a nap a ti megváltásotok. Örüljetek, és ujjongjatok, amikor bekövetkezik, mert akkor minden vágyatokat felülmúlja mindaz, amit kaptok Tőlem. Szeressétek Istent mindenekfölött, úgy, hogy megtartjátok parancsaimat! Énértem szeressetek mindenkit úgy, ahogy Én szerettelek benneteket, amikor igent mondtam megváltásotokra, jóllehet előre láttam és tudtam, hogy ez Nekem mit jelent. Halálfélelmemben Vérrel verítékeztem, mégsem utasítottam el a kelyhet, hanem Atyám akaratát teljesítettem. Ti is, amikor kereszteket kaptok, soha ne zúgolódjatok! Ajánljátok fel szenvedéseiteket és áldozataitokat az Én rettenetes kínszenvedésem és kereszthalálom örök érdemeivel egyesítve Nekem, a szegény, szerencsétlen bűnösök megtéréséért! Ó, ha tudnátok, mekkora kegyelem, hogy ezt megtehetitek! Az így felajánlott szenvedéseitekkel és áldozataitokkal lelkeket ragadtok ki a sátán markából, akik nélkületek az örök tűz martalékai lennének. Csak a mennyben fogjátok meglátni, hogy az igazi kincs a megmentett lélek. Ha nem így lenne, soha nem haltam volna meg értetek a keresztfán. Soha ne a szenvedést és az áldozatot nézzétek, hanem az eredményt. A lelkek sokaságát, akik megmenekülnek a pokol tüzétől, és a férgektől, és örökké dicsőíteni és magasztalni fogják megváltásomat, és vég nélkül hálát fognak zengeni Isten felfoghatatlan szeretetéért és irgalmáért.

Kicsinyeim! Szent Pál azért ragadtatott el a mennybe, hogy lássa dicsőségemet, és azt a boldogságot, amelyet Atyám azoknak készített, akik szeretik Őt. Ezért tudta leírni, hogy a föld összes szenvedése nem mérhető a menny boldogságának egyetlen pillanatával. Továbbá azt, hogy az Én fölséges ismeretemhez mérve szemétnek tekint mindent. Ennek ismeretében tudta vállalni azt a rengeteg szenvedést és áldozatot, hogy hirdesse az Evangéliumot, minél több lelket mentve ez által Isten mind nagyobb dicsőségére. Ti is, akik keresztényeknek valljátok magatokat, adjatok hálát szüntelen azért a nagy kegyelemért, hogy megismertétek az Evangéliumot, és ti is hirdessétek mindenkinek az örök életet, mert minden megkeresztelt ember az általános papsághoz tartozik, és rátok is vonatkozik küldetésem: menjetek el az egész világra, hirdessétek az Evangéliumot minden népnek! Ha tettekre váltjátok szavaimat, sok lélek megmentőjévé teszlek benneteket. Atyám pedig megtiszteli azokat, akik Nekem szolgálnak. Ó, ha tudnátok, mit jelent ez! Ragyogni fogtok Isten országában, mint a nap. Ha felfoghatnátok e szavak értelmét, éjjel nappal a lelkek megmentésén fáradoznátok. Ha látnátok apostolaimat és a későbbi hithirdetőket, hogy milyen csodálatos fényárban ragyognak, mily nagy méltóság és tisztelet övezi őket mindörökké. De ne ezért fáradozzatok, hanem Isten és a lelkek iránti szeretetből, mert csak akkor van értéke. Mondom nektek: mindazok, akik meghallják, és tettekre váltják szavaimat, Bennem, a sziklában gyökereznek. A sátán nem árthat nekik, mert Én vagyok éltető erejük, örök boldogságuk. Megadom nekik az erőt és a kegyelmet, hogy lelkeket mentsenek az örök életre. Ti, akik még alusztok, vagy gyávaságból nem meritek hirdetni szavam, ébredjetek! Soha nem látott lelki éhség és szomjúság van ma ezen a világon. Titeket is küldelek. Osszátok meg kincseiteket, az Én tanításomat ezekkel a koldusokkal, akik sokkal szegényebbek, mintha ruhájuk és ételük nem volna. Azért, mert a lélek magasabb rendű, mint a test. A léleknek örök élete van, és nem mindegy, hogy hová kerül: a mennybe vagy a pokolba. Mert itt a földi életben kezdődik el az üdvösség és a kárhozat. Odaát csak folytatódik örökkön örökké. Megáldalak titeket megerősítő áldásommal, hogy teljesítsétek küldetéseteket, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

A 2011. augusztus 11-i üzenethez szeretném hozzáfűzni, hogy az idő mindig feltételekhez van szabva. Ha sokan imádkozunk, kaphatunk haladékot, enyhülhetnek, sőt el is maradhatnak a büntetések. Így kell érteni: “mér ebben az évben”. A “meglátogatom népemet” nem biztos, hogy a nagy figyelmeztetést jelenti, mint ahogy ezt már egy-két lelki testvér értelmezte. Nem tudom. Ez vonatkozhat másra is. Például az elmúlt napok hőségrekordjait is büntetésként éltük meg sokan, mert nagyon megviselte a szervezetünket.Egy biztos: Tartsunk bűnbánatot, és éljünk szüntelen készenlétben! Ez az Evangélium tanítása, és mindig a Szentírás a mérvadó. Ennek a fényében kell olvasni az üzeneteket, és csak azt szabad elfogadni, aminek a tartalma megegyezik a Szentírással.Ami az üzenetek értelmezését illeti, leírok egy példát. Évekkel ezelőtt buszon utaztam vidékre. Több településen mentünk át. Minden falu közepén kimagaslott a templom tornya. Ekkor a Szentlélek ezt a próféciát juttatta eszembe: “Közétek helyezem hajlékomat, s nem vet meg titeket Lelkem. Közöttetek járok, a ti Istenetek leszek, ti pedig az Én népem lesztek.” (Leviták könyve 26,11-12.)  Mindezt Kr. e. 538-ban írták le. A beteljesedés pedig ez: Jézus Krisztus az utolsó vacsorán megalapította az Oltáriszentséget, és itt maradt köztünk. Ő a mi Istenünk, mi pedig az Ő népe vagyunk. Ezt hirdetik a falvakban kimagasló templomtornyok. Hát nem döbbenetes? Így próbáljuk meg értelmezni a próféciákat! Krisztus előtt ezt senki sem tudta volna kitalálni. Ehhez a mindenható Isten végtelen szeretete és találékonysága kellett.Hát ennyit az értelmezésről. Legyünk nagyon óvatosak! Mielőtt értelmeznénk a próféciákat, kérjük a Szentlelket!Itt mellékelem az üzenetet. Kérem imáitokat, hogy legyen időm és erőm a többi üzenetet is bemásolni, mert ezeket kézzel írom a Szentségimádásokon. Mivel elég sok üzenetet kaptam, az Úr azt mondta, hogy adjam ki a X. kötetet. Köszönöm az imákat, mert kezdetben a IX. kötet után nem kaptam publikus üzeneteket, és úgy értelmeztem, hogy nem lesz több kötet. Az Úr is azt mondta, hogy már mindent tudtul adott. De én imádkoztam, hogy szóljon még, mert életem legnagyobb boldogsága a Vele való beszélgetés. Isten valóságos jelenlétének a megtapasztalása kimondhatatlanul örömteli élmény. Ezt élem meg minden szentáldozáskor is.Imával, szeretettel: Mária Julianna

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenetei

2011. augusztus 4. Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Szívem szeretete soha nem látott örök boldogságot készített számodra. Készülj! Hamarosan kilépsz testedből, megállsz Színem Előtt, és örökre egybe forrsz Velem, Megváltó Isteneddel. Ez egy olyan szellemi egyesülés, amelyhez hasonlót nem ismerhettek a földön. Ez csak a mennyben létezik az üdvözült, megdicsőült lelkek, és köztem, Megváltótok és Istenetek között. Mint ahogy a gyermek arra vágyik, hogy átölelje és megcsókolja anyját, úgy az üdvözült lélek is arra vágyik, hogy kifejezze háláját és szeretetét Megváltója iránt, Akinek köszönheti örök boldogságát. Ezért Isten, Aki Mindenható, beteljesíti ezt a vágyat, amelyet Ő helyezett teremtményei szívébe. Ezért egyesül minden üdvözült lélek, lelkében az Istennel, ami a legnagyobb boldogság a mennyben, mind Isten, mind a teremtmény számára. Az Isten számára azért, mert úgy szerette az embert, hogy az életét áldozta érte a keresztfán. Az ember számára pedig azért, mert csak a mennyben lesz képes felfogni igazán, hogy milyen nagy árat fizetett Isten az ő megváltásáért, és milyen tökéletes és csodálatos helyet készített számára a mennyben. Kislányom, ha láthatnád a neked készített helyet, amit nemsokára elnyersz, mert tejesíted rád vonatkozó örök tervemet, belehalnál az örömbe, tested ugyanis nem bírná ki azt a legmagasabb fokú boldogságot. Azért most azt mondom neked: életed minden pillanatában úgy élj, mintha ez lenne az utolsó pillanat, ahogy halálod pillanatában szeretnéd, hogy éltél volna. Figyelj mindig sugallataimra, és tedd meg, amit kérek! Figyelmeztess, taníts, mert őrnek állítottalak testvéreid fölé. Rajtad kérem számon bűneiket. Ha figyelmezteted őket, elkerülöd a büntetést, de ha nem, úgy neked kell felelni bűneikről. Tudom, nehéz küldetés prófétának lenni. De megadom hozzá a kegyelmet. Erős, határozott, bölcs léleknek teremtettelek. Mindig megkapod Tőlem a tisztán látás kegyelmét, és a Szentlélek bölcsességét. De szükségem van a hangodra, az írásaidra, hogy mindig közvetítsd üzeneteimet mindazok felé, akiknek szántam. Folytasd továbbra is küldetésedet úgy, ahogy eddig is tetted. Erre áldalak meg az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2011. augusztus 5. Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Nagy események előtt álltok. Hamarosan megtörténik a nagy figyelmeztetés. A történelem folyamán még soha nem volt ilyen, és nem is lesz, ami most következik. A Szentlélek kiárad minden egyes emberre külön-külön. Sok lesz a halott. Ezek azok a súlyos bűnben élő emberek, akik belehalnak a sokkba, a rémületbe, hogy mi vár rájuk egy egész örökkévalóságon át. Meglátják ugyanis a poklot, mint életük végállomását, ahol mindörökké fognak szenvedni. Imádkozzatok! Imádkozzatok! Imádkozzatok, a szegény bűnösökért! Imáitokkal még sok lelket mentetek meg. Ha még a nagy figyelmeztetés előtt megtérnek, nem lesz számukra olyan nehéz a lelkük meglátása. De ha nem, úgy nagyon meg lesznek rémülve.
 
Drága kislányom! Ajánlj fel magadért minden teljes búcsút, és minden Szentmisét, mert ezek lesznek halálod óráján a te erőforrásaid. Most azt kérem, hogy magadért is imádkozz! Nemsokára kiszólítalak a testedből, és egy soha nem látott boldog országba viszlek, a mennybe. Már most örülj nagyon, mert kegyelmemből életszentségben éltél, és élsz. Az idő közel. Élj szüntelen készenlétben! Kérd magadra a végső állhatatosság és a jó halál kegyelmét! Az idő rövid. A rejtekben már minden elő van készítve. Hamarosan ellenetek szegülnek, és rátok támadnak, és ti nem tanúsítotok ellenállást. Sok vértanúm lesz.
 
Az emberiség 2/3-a kipusztul. Utána egy új világ következik. Ez a szeretet és a béke korszaka lesz.  megmaradt sarj kihajt, és dús lombokat, ágakat hajt. Népemet újra fogják misszionálni. Akkor mindenki katolikus lesz. Engem fognak a középpontba állítani és imádni. Papjaim és híveim együtt fognak dicsőíteni és imádni Engem a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Olyan lesz ez, mint az első keresztények korában. Az emberek egyszerűségben és szegénységben fognak élni, de nem lesz közöttük nélkülöző, mert segíteni fogják egymást. Készüljetek! Készítsétek a lelketeket! Járuljatok a bűnbánat szentségéhez! Aki áll, az vigyázzon, hogy el ne essen! Egyétek gyakran az Én Testemet, és igyátok az Én Véremet! Szent Testem és Vérem a ti védőpajzsotok, és erőforrásotok a sátán ellen. Így védelek meg benneteket a csalótól, a gonosztól. Kérjétek szüntelenül a tisztán látás kegyelmét, hogy ne tudjon félrevezetni benneteket a sátán! Csak Bennem bízzatok! Csak az Evangéliumban higgyetek! Aki Bennem bízik, meg nem szégyenül. Én olyan ékes szólást adok nektek, hogy üldözőitek nem tudnak ellenállni veletek szemben. Éljetek szüntelen készenlétben, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát! Tegyétek a jót, különösen hittestvéreitekkel! Erre áldalak meg titeket gyermekeim, Szívem túlcsorduló szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
 
2011. augusztus 8. Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Nagyon fáj szerető Szívemnek minden gőg, nagyképűség és farizeusság. Azt kérem ezért tőled, akit a Szívem szeret, és aki tiszta és igaz vagy Előttem, hogy engesztelj ezekért a lelkekért! Legfőképpen azokért, akik hiú dicsőség vágyban szenvednek. Elvakítja őket ellenfelem. Pedig Engem, a Megfeszítettet kellene követniük nagy alázatban és engedelmességben. Itt a földön csak a kereszthordozásra és az önmegtagadásra hívtam meg minden követőmet. Engem a szegénységben, a nélkülözésben, a megaláztatásokban és a szenvedések türelmes elviselésében követhetnek. Csak ezekben azonosulhatnak Velem, Megváltó Istenükkel.
 
Kislányom! Az idő rövid. Hamarosan lesújt a világra az Isteni igazságosság ostora. Akkor jaj lesz minden farizeusnak, képmutatónak! Istennek nem lehet hazudni. Én a szívek és a vesék vizsgálója vagyok. Megfizetek mindenkinek cselekedetei szerint. Én nem vagyok személyválogató. Nálam csak egy mérce létezik, és ez a szeretet. Szeretet Isten és a felebarát iránt. Az önszeretet álljon az utolsó helyen! Aki így él, annak nincs mitől félni a nagy figyelmeztetéskor. Imádkozzatok még többet a szegény bűnösökért! Erre áldalak meg benneteket Szívem túlcsorduló szeretetével az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében.”
 
2011. augusztus 9. Szentségimádáson Jézus: „Édes Kislányom! Országomban Én, a mindenség Királya, az uralkodók Ura leszek a te imádott boldogságod, örömöd mindened és Istened mindörökké. Az idő hamar lejár. Látod, itt minden elmúlik. Sokszor pillanatok alatt jönnek a nagy változások. A ti életetek is ilyen. Egy pillanat, és nincs többé. A test feloszlik, elenyészik. Porrá lesz. De halhatatlan lelketek, az énetek, a tudatotok mindörökké élni fog. Ezért kedves gyermekeim, a lelketeket öltöztessétek, gondozzátok elsősorban, és csak utána a testeteket. Mert a lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. A test csupán megvalósítja azt, amit a lélek elhatározott. Ezért drága kicsinyeim ne a test szerint, hanem a lélek szerint éljetek! Fogadjatok be Engem a lelketekbe, hogy Én legyek annak az Ura, és Én irányítsam tetteiteket! Akkor boldogok lesztek mindörökké. Őrködjetek mindenkor lelketek tisztasága fölött! A szívetekbe ne engedjetek be tisztátalan bűnös gondolatokat, mert megfertőzitek a lelketeket! A gondolataitok legyenek mindig patyolat tiszták! Csak a szent, üdvös és erényes gondolatokat engedjétek be az elmétekbe és a szívetekbe! Akkor megélitek az evangéliumi életszentséget, és teljesítitek parancsomat: „Szentek legyetek, mert Én Szent vagyok!” Az életszentség titka pedig ez: megkönyörülni a rászorulón, segíteni a bajba jutottakon, és irgalmasnak lenni a szerencsétlenekhez. Ma nagyon sok ember nélkülözi a lelki táplálékot, és nincs, aki tanítaná őket. Gyermekeim! Osszátok ki a rászorulóknak az öt kenyeret és a két halat! Én megtöbbszörözöm azokat. Minél többet adtok, annál többet kaptok Tőlem, mert Én Mindenható vagyok. A Tőlem kapott talentumok pedig ezek: szeretet, figyelmesség, jóra való készség, segítségnyújtás. Ezek az öt árpakenyér és a két hal lelki értelemben. Ha megosztjátok másokkal, nemcsak azokat gazdagítjátok, akiknek adjátok, hanem ti magatok még inkább gazdagodtok.
 
Kicsinyeim! Az életetek rövid, és nem tudhatjátok, mikor ér véget. Használjatok ki minden alkalmat! Tegyétek a jót mindenkivel, különösen hittestvéreitekkel! Amit másnak adtok, mind magatokkal viszitek a számadásra. Amit megtartotok, mindet elveszítitek. Értitek? Ne legyetek fösvények, hanem adakozzatok! Karoljátok fel azokat, akiket elétek hozok! Különösen hittestvéreiteket, hogy jócselekedeteitek láttán dicsőítsék miattatok az Istent. Erre áldalak meg titeket kicsi gyermekeim az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
2011. augusztus 11. Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Az idő rövid. Beteljesülnek a próféciák. Még ebben az évben meglátogatom népemet. Megrostálok mindenkit kivétel nélkül. Készüljetek! Tartsatok bűnbánatot! Járuljatok a bűnbánat szentségéhez! Addig, amíg még időt adok rá. Ne halogassátok, mert később már túl késő lesz. Ébredjetek fel csipkerózsika álmotokból! Csak egy mennyország van, de azt ne a földön keressétek! Csak Én vagyok a tiétek, Aki meghaltam értetek a keresztfán, hogy megszerezzem számotokra az örök életet. Minden mulandó. Mindazt, amiért most harcoltok, itt kell hagynotok. Szeressetek viszont Engem! Adjátok át az életeteket Nekem! Akkor szentekké formállak benneteket, és Nektek adom az örök életet. Szakítsatok a bűnnel! Rázzátok le magatokról a sátán rabláncát! Én a szabadságra hívlak benneteket. Arra, hogy szabadok legyetek az életszentségre, a tiszta, igaz, önzetlen szeretetre, és a felhőtlen igazi boldogságra. Drága kicsinyeim! Véremen megváltott gyermekeim! Ne utasítsatok vissza, mert már nincs időtök tovább bukdácsolni! Ellenfelem már úgyis sok lelket szakított el Tőlem örökre. Vérkönnyeket sírok ezekért a lelkekért. Az irgalmasság ideje lezárul, és kezdetét veszi az igazságosság órája. Jaj lesz azoknak, akik figyelmen kívül hagyják felhívásomat. Vegyétek halálosan komolyan figyelmeztetésemet, mert örök élet azoknak, akik megfogadják, de örök halál azoknak, akik megvetik. Ma még kérek, de holnap már fenyítek. Ezek az utolsó felhívásaim. Megáldalak titeket kicsi gyermekeim az üdvösség áldásával az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
2011. augusztus 11. Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Az idő már nagyon-nagyon rövid. Készülj! Készítsd a lelkedet kitörő örömmel! A lelked és a gondolataid legyenek mindig patyolat tiszták! Igyekezz mindig csak Rám gondolni! Hagyd a földi dolgokat, úgyis mind elmúlnak, mint a köd, ha ráfúj a szél. Légy Velem mindig! Életed minden pillanatát csak Velem töltsd! Én örök vagyok. Csak Én vagyok a tiéd egyedül. Mindenki elhagyott. Én vágtam el a szálakat. Azért, hogy szerető szerelmes szívemen csüngj, csak Engem imádj és szeress lángolóan! Csak Én legyek számodra a minden! Én, a te Mindenható Megváltó Istened, Aki úgy szerettelek téged, hogy a keresztfán érted áldoztam Magam. Csak Én vagyok a tiéd, mert Én veled vagyok mindig. Én vagyok számodra az út, amelyen Hozzám érkezel. Én vagyok az igazság, amelyet ha megtartasz, elnyered az örök boldogságot. Én vagyok az élet, Aki örök életet szereztem neked, amikor Szent Testemet és Szent Véremet rendeltem számodra, lelked  megerősítésére, és védőpajzsul a sátán támadásai ellen. Te minden nap ezt a kenyeret eszed és ezt a bort iszod, amely az Én Testem és Vérem. Azért azt mondom neked, hogy már itt a földön örök életed van.”
2011. augusztus 12. Itthon a kegyelem órájában imádkoztam. Jézus: „Nyisd ki a Szentírást!” Ide nyílt ki: 2 Péter 3, 9-13: „Az Úr nem késik ígéretét teljesíteni…Mint a tolvaj, úgy jön el az Úr napja. Ezen a napon az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a tűz hevétől felbomlanak, a föld, és ami rajta van, elenyészik…” Az Úr folytatta: „E kor embereinek szól ez a szentírási rész. A harmadik világháborúban tűz által pusztul el a világ. Szinte mindenki meghal. Alig marad ember a földön. De mindezek előtt nagy keresztényüldözés lesz.”
2011. augusztus 16. Szentségimádáson a Szentlélek imája:
 
„Önfelajánlás Jézus Legszentebb Szívének, és Szűz Mária Szeplőtelen Szívének:
 
Imádott édes jó Jézusom, drága Szűzanyám! Felajánlom Nektek magamat, lelkemet, testemet engesztelő áldozatul Jézus kínszenvedéseinek és kereszthalálának örök érdemeivel egyesítve Szűz Mária hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által a lelkek megmentéséért. Jézusom, Szűzanyám, kérlek, fogadjátok el felajánlásomat, és kérem a magam részére a kegyelmet, hogy ebben mindhalálig kitartsak a Legszentebb Szentháromság mindnagyobb dicsőségére. Ámen.”
 
Az Úr Jézus: „Ezzel még nagyon sok lelket fogtok megmenteni. Értsétek meg kicsinyeim, hogy most a lelkek megmentésének van itt az ideje. Sokkal inkább, mint bármikor máskor. Mert a sátán tudja, hogy kevés ideje van, ezért minden fortélyt bevet, hogy elrabolja Tőlem a lelkeket. Különösen pap fiaimért és a Nekem szenteltekért imádkozzatok, mert őket kísérti a legjobban. Kérjétek rájuk és magatokra a tisztán látás kegyelmét. Erre áldalak meg benneteket drága gyermekeim, az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében.”
2011. augusztus 17. Szentségimádáson Jézus: „Drága Gyermekeim! Ezt az életet arra kaptátok, hogy szolgáljatok Engem embertestvéreitekben, készüljetek fel, és másokat is készítsetek fel az átmenetre, az örök életbe. Kérjétek magatokra és másokra is a jó halál kegyelmét! Nincs ennél fontosabb. Nem az a fontos, hogy itt szenvedések nélkül, jól éljetek, hanem az, hogy elnyerjétek az örök életet. Arra kaptátok rövid életeteket, hogy bizonyítsátok Irántam való szereteteteket, ami azt jelenti, hogy megtartjátok Atyám törvényeit. Aki Engem szeret, annak kinyilatkoztatom Magam. Így neked is, akit kiválasztottalak arra, hogy meghalld és leírd üzeneteimet. Kegyelmemnek és munkádnak rengeteg jó gyümölcse van. Látod, Én mindenben megsegítelek téged. Most is pontosan idehoztalak a Szentségimádásra, hogy beszéljek hozzád, és te leírd szavaimat. Mindent Én irányítok. Még a pillanatok töredékét is. Mindezt a ti örök üdvösségetekért teszem. Menj végig az Általam kijelölt úton! Tedd meg mindig, amit mondok neked! Ne foglalkozz a földi dolgokkal! A gondjaidat add át Nekem! Mondd Nekem gyakran: Jézusom bízom Benned. Átadom Neked minden gondomat. Kérlek, Te oldd meg azokat. Te gondoskodj, Te cselekedj. Aki Bennem bízik, meg nem szégyenül. Most is, amikor nem látják, Én a rejtekben működöm. Én indítom az embereket, még a tőlem távol állókat is. Én a szívek és a vesék vizsgálója vagyok. Én látom még a gondolataitokat is. Sőt, mindazokat, akik Szentlelkemet befogadják, Én irányítom, Én vezetem, hogy Engem szolgáljanak embertestvéreikben, és eljussanak, és másokat is elvezessenek az örök életre. Én Isten vagyok, és Mindenható. Én fölötte állok az egész emberiségnek, sőt a világmindenségnek. Én vagyok az Úr, az Alkotó, a Mindenható, az Isten. Az Én szavamra lettek az elemek. Én teremtettem az embert, és mindazt, ami a földön és a vizekben van. Én teremtettem az égitesteket, és az egész világmindenséget. Előttem hajlik meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban. Az Én érdemem a megváltás és az üdvösség. Irántatok való végtelen szeretetemből feláldoztam Magamat értetek a keresztfán, hogy megnyissam számotokra a mennyország kapuját. De nem erőltetem rátok az örök boldogságot. Szabad akaratot és értelmet kaptatok. Ti döntitek el, hogy hol akartok lenni mindörökké. Én csak felkínálom nektek szentségeimet. A szentgyónást és a szentáldozást. Ma még minden nap van Szentmise és szentáldozás. Ma még hívlak és várlak benneteket. Ma még a tiétek a döntés. De ha hirtelen elvisz a halál, már nincs több lehetőség. Gyermekeim! Addig járuljatok a szentségekhez, amíg még megtehetitek! A halál után már nincs változtatás. A kárhozat örökké tart. Ma még elkerülhetitek. Keljetek fel bűneitekből! Szabaduljatok meg a sátán rabláncaitól egy őszinte jó szentgyónásban! Fogadjatok be Engem tiszta lelketekbe! Aki eszi az Én Testemet, és issza az Én Véremet, annak örök élete van. Ilyen egyszerű. Én mindent megadok hozzá. De tiszteletben tartom a ti szabad akaratotokat. Nélkületek nem megy. Csak akkor üdvözíthetlek benneteket, ha megteszitek, amit kérek. Erre áldalak meg benneteket kicsi gyermekeim az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében.”
 
2011. augusztus 18. Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Az idő oly rövid, mint egy sóhaj. A földön minden múlandó, de a menny örök. Földi életeteket arra kaptátok, hogy megtaláljatok Engem, az örök élet Szerzőjét. Egyesüljetek Velem, és így a Velem való együttlétben fölismerjétek életetek egyetlen értelmét, a szeretetben való életet. Mert csak a szeretet jöhet át a túlsó partra, az örök életbe, Atyám országába. Szeressétek az Istent mindenek fölött, és csak Neki szolgáljatok! Felebarátotokat pedig úgy szeressétek, ahogyan Én erre példát mutattam, hogy az életemet adtam oda értetek. Ha ezt megteszitek, elnyeritek az örök életet.
Kicsi leányom! Kérlek, imádkozz, hogy az emberek meg tudjanak bocsátani egymásnak. Elsősorban Énértem, Aki példát adtam erre: Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. Másodsorban a saját üdvösségük miatt, mert így tanítottalak benneteket: úgy bocsát meg nektek a Mennyei Atya, ha ti is megbocsáttok az ellenetek vétőknek. Ezért azt mondom nektek: engedjetek el mindent egymásnak! Haragot, bosszút, és minden ellenállást. Minden itt marad. Ne ragaszkodjatok semmihez! Még a testeteket is itt kell hagynotok. Húsotok, bőrötök feloszlik, a csontotok elporlad. Porrá lesztek, mivel porból lettetek. Egyedül a lelketek fog élni örökre. Ezt tisztogassátok, öltöztessétek! Ezért mondtam, éljetek szüntelen készenlétben, mert nem tudhatjátok sem a napot, sem az órát. Az idő az Enyém. Magamnak tartottam fenn. Én hozom el mindennek az idejét. A születésnek és a halálnak. Az időpontokat és az eseményeket tudni nem a ti dolgotok. Ti nem tudnátok elviselni, ha rátok zúdítanám a jövő borzalmait. Apostolaimnak is azt mondtam: sok mindent tudnék még mondani, de nem tudnátok elviselni. Tudod, a lelket apránként, fokozatosan készítem fel a szenvedésre. Másképp nem tudná elviselni. Így volt ez a Szűzanyánál is. Először az agg Simeon jövendölését hallva rémült meg, majd Anyai Szívét eltöltötte az öröm, hogy Én élek, fejlődöm, növekedem épségben és bölcsességben. Majd amikor három napig kerestek Szent Józseffel, akkor készítettem fel Édesanyámat arra, hogy egyszer el fog Engem veszíteni. Miután megtaláltak a templomban, hazamentem velük, és engedelmeskedtem nekik. Édesanyám Szívét újra eltöltötte a boldogság és a béke. Majd amikor végleg elhagytam a szülői házat, és apostoli körútra indultam, megtapasztalta a magány keserűségét, de beletörődött, mert Ő mindig engedelmes és alázatos Szolgálóleány maradt. Amikor sűrűsödtek a fekete felhők fölöttem, amikor a zsidók irigységből és féltékenységből el akartak fogni, és ki akartak végezni, aggódó Anyai Szíve figyelmeztetni akart Engem. Ekkor szóltak Nekem: Anyád és rokonaid kint állnak, és beszélni szeretnének Veled. Ekkor ezt kérdeztem: „Kik az Én Anyám, és kik a rokonaim?” Majd kitártam karomat tanítványaim felé, és ezt mondtam: „Ezek az Anyám és testvéreim! Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az Nekem mind testvérem, nővérem és Anyám.” Ezzel tudtára adtam Anyámnak, hogy Nekem Atyám dolgaiban kell járnom. Atyám akarata pedig az, hogy áldozattá legyek a világ bűneiért. Ezzel készítettem fel Őt kereszthalálomra. Amikor ott állt keresztem alatt, ez adott Neki erőt, hogy ez az Atya akarata. Mivel Ő mindig meghajolt Atyám akarata előtt, sőt be akarta teljesíteni, ezért nem zúgolódott, mert tudta, hogy Én az Isten Fia vagyok.”
2011. augusztus 19. Ma délután. a templomban Jézus: „Minden nap a kegyelem órájában ajánld fel az irgalmasság rózsafüzért magadért a jó halál kegyelméért! Minden Szentmisét, amelyen részt veszel, ajánld fel magadért is ugyanerre a szándékra! Minden teljes búcsút, amit elnyersz, csak magadért ajánld fel a jó halál kegyelméért!
A kísértésekben és a szenvedésekben mindig ezt mondd: „Jézusom kérlek, szabadíts meg önmagamtól. Teljesen átadom magamat Neked. Soha ne az én akaratom legyen, hanem a Tiéd.”

Így megvigasztalódsz. Legyőzöd önmagadat, minden kísértést, és akaratom teljesül be rajtad.”

2011. augusztus 22. Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Az idő rövid. Élj szüntelen készenlétben! Ne bírálj senkit sem! Szeress mindenkit kivétel nélkül! Neked csak szeretni szabad. Tudod, mit jelent a készenlét? Állandó szeretetet. Lángolást Isten iránt, és önzetlen, tiszta, önfeláldozó szeretetet a felebarát iránt. Megadom neked ezt a nagy kegyelmet, ha együttműködsz Velem, Isteni Megváltóddal. Az idő rövid. Addig tedd a jót, szeress és engesztelj, ameddig teheted. Hamarosan olyan napra virradtok, amilyenre senki sem számít közületek. Ez a nap az Isteni igazságosság napja, az ítélet napja lesz. Ezért mondom: térjetek meg! Éljetek szüntelen készenlétben! Atyám már nem tudja tovább nézni a bűnösök gonoszságát. Már nem bírja elviselni ezt az értékvesztett, feje tetejére állított világot. Találóan írt Szent Pál erről a korszakról, mint a végső időkről: „…istenük a has, és azzal dicsekszenek, amit szégyellni kellene.” Ma a test kultuszát élik sokan, a lelkük pedig bűzlő hulla.
 
Kislányom! Atyám karja súlyosan fenyít. Hamarosan eljön az óra, sőt már itt is van, amikor a pénz, amiben oly nagyon bíznak, elértéktelenedik. Nem lesz termés, és nagy éhínség fog jelentkezni itt is, ott is. Az idő, a haladék lejár. Angyalaim megfújják a harsonát, és a büntetés elérkezik a földre.
 
Kicsinyeim! Ti, akik átadtátok az életeteket Nekem, és Atyám törvényei szerint éltek, imádkozzatok,
imádkozzatok, imádkozzatok! Atyám tiértetek tartja fenn ezt a bűnökkel teli világot. Ti vagytok a föld sója, a világ világossága. Ne rejtsétek véka alá a tanítást, amelyet Tőlem kaptatok! Hirdessétek életpéldátokkal, cselekedeteitekkel és szavaitokkal! Akár alkalmas, akár nem. Ti vagytok az Én szócsöveim. Rajtatok keresztül figyelmeztetem a bűnösöket, hogy térjenek meg. Tiáltalatok hirdetem az örömhírt: elérkezett a megváltás. Térjetek meg, és higgyetek az Evangéliumban! Ha tettekre váltjátok tanításomat, örök életetek van.
Gyermekeim! Véremen megváltott drága kicsinyeim! Járuljatok a szentségekhez! Tartsatok bűnbánatot, őszintén gyónjátok meg vétkeiteket! Papjaim által Én, az élő Krisztus, a ti Megváltótok oldozlak fel bűneitek alól benneteket. Jöjjetek a tabernákulum elé! Ott trónolok köztetek, és kiosztom Magamat nektek. Aki eszi az Én Testemet, és issza az Én Véremet, annak örök élete van. Jöjjetek Hozzám bátran! Egyétek és vegyétek! Tiértetek rendeltem a legméltóságosabb Oltáriszentséget. A ti lelketeket akarom Önmagammal táplálni. Nektek akarok örök életet adni. Gyermekeim, értsétek meg: az idő már nagyon rövid. Addig jöjjetek Hozzám, amíg még időt és alkalmat adok rá nektek! Ti, akik naponta eszitek az Én Testemet, és isszátok az Én Véremet, vállaljátok az áldozatokat testvéreitekért, hogy ledobva a bűn rabláncát, szabadok legyenek törvényeim megtartására, és a szentségek elfogadására. Nagy dolog az életszentség. Kizárólag Isten kegyelme. Nem elég akarni, igyekezni, de sokat kell imádkozni érte. Ezért kérem, hogy imádkozzatok egymásért! Erre áldalak meg titeket kicsi gyermekeim, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
2011. augusztus 24. Szentségimádáson Jézus: „Édes kislányom! Ma Szent Bertalan apostol ünnepe van. Kérd az Ő közbenjárását! Az idő rövid. Hamar lejár. Élj szüntelen készenlétben! Fogadd el a szenvedéseket, amiket még küldök! Ezek által leszel még gazdagabb a mennyben. Kérd kegyelmemet, hogy szeresd keresztjeidet! Szeretettel öleld át azokat, és hordozd hátralévő egész életedben! Ne próbáld megrövidíteni vagy kikerülni keresztjeidet! Menj végig az úton, amelyet kijelöltem számodra! Én legyek az út, amelyen haladsz! Engem kövess az önmegtagadásban és a kereszthordozásban! Én legyek számodra az ösvény, amely az örök életre vezet. Én legyek az igazság, amely megadja mindenkor a bölcsességet, a tisztán látást és a szeretetet, mert csak a szívével lát jól az ember. Végül Én legyek az élet, Aki örök életet adtam neked a keresztfán Szent Vérem kiontása és Szent Testem feláldozása árán. „Aki eszi az Én Testemet, és issza az Én véremet, annak örök élete van.” Kegyelmemből már magadban hordozod ezt az örök életet. Vigyázz, hogy el ne veszítsd! A sátán, ordító oroszlán módjára leselkedik rád szüntelen. Őrizd lelkedben a hit fényét, mint iránytűt, amely elvezet az Isten országába! Őrizd meg hitedet, hogy szikla legyen az életedben, amelyre örök jövődet építed! Őrizd meg Belém vetett hitedet és bizalmadat, mert ezek mértékében nyered el Tőlem a kegyelmet, amely az örök életre visz! Végül ne engedd, hogy a sátán lerombolja benned művemet, mert jól tudja, hogy rengeteg lelket rántanál magaddal az örvénybe. Soha ne állj szóba a sátánnal! Amikor közeledik, fuss azonnal Hozzám! Omolj ölelő karjaimba, zárkózz be irgalmas Szívembe! Így megdicsőíted Nevemet, és örök biztonságban vagy. Gyermekem! Tudd, hogy nagyon szeretlek téged! A kísértéseket és a szenvedéseket azért engedem meg, hogy azonosulj Velem. Benned folytatom szenvedéseimet, és általad mentem a lelkeket. Ne foglalkozz az emberek véleményével! Itt minden elmúlik, de Én örök vagyok. Tedd meg mindig, amit kérek tőled, és elnyered örök jutalmamat, az örök boldogságot. Élj úgy, mint egy kisgyermek! A szíved legyen tele derűvel, őszinteséggel, tisztasággal, és engedelmeskedj mindig Nekem! Erre áldalak meg az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
 
Szentmisén Jézus: „A Szívemet adom neked. Azt a Szívet, amely az életét adta érted, amely mindenkinél jobban szeret téged. Imádd, és engeszteld Szívemet, amely örök boldogságod forrása! Velem egyesített szenvedéseid örök értékűek. Így tekints rájuk!”
 
2011. augusztus 26. Szentségimádáson Jézus: „Édes Gyermekeim! Az idő már nagyon rövid. Készüljetek fel, mert mindenkit megrostálok. Kizárólag rajtatok múlik, hogy örömteli, vagy szenvedésekkel teli lesz számotokra a nagy figyelmeztetés. Térjetek meg még ma! Ne várjatok holnapig, mert bizonytalan, hogy lesz-e holnap a számotokra. Csak a jelen pillanat a biztos. Használjátok ki az időt, amíg még belekapaszkodhattok irgalmasságomba, mert ez a ti utolsó mentőövetek. Ha elhalasztjátok az alkalmat, igazságosságommal szembesültök. Akkor azt kapjátok, amit érdemeltek. Már pedig minden az Én kegyelmem. Irgalmamból léteztek, és az Én irgalmas megváltói szeretetem üdvözít benneteket. Olyan ez, mint amikor a szülő ezt mondja gyermekének: ha szót fogadsz, megbocsátok, sőt elfelejtem minden vétkedet. De ha rosszal tetézed a rosszat, nagyon meg foglak büntetni. Gyermekeim! A szülő is neveli gyermekét, hogy megóvja a veszélytől. Én is figyelmeztetlek benneteket törvényeim megtartására. De ha megmaradtok a rossz úton, keményen megfenyítelek benneteket, hogy megóvjalak a legnagyobb rossztól, az örök kárhozattól. A fenyítés már a küszöbön van. Eddig is küldtem jeleket. Természeti katasztrófákat, elviselhetetlen időjárást. Miért nem veszitek észre, hogy mindez büntetés? Már maga a természet is lázad tengernyi bűneitek láttán. Ne legyetek öntörvényűek! Csak egy törvény van, a teremtő Isten törvénye, ez pedig a szeretet. Az Ő szeretetéből lettetek. Atyám szeretete tartja fenn ezt a világot. Az Ő szeretete gondoskodik rólatok. Ti ne képzeljétek magatokat isteneknek! Az önimádat valójában bálványimádás, a sátán imádása. Hogy szól a főparancs? Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből, és csak Neki szolgálj! Mindaz, ami megelőzi Istent, bálvány. Az önimádó ember törvénye a gyűlölet, ez pedig a sátán törvénye. Miért? Azért, mert az az ember, aki Isten elé helyezi magát, a legrosszabbat okozza magának. Ő ugyanis nem tudja magát üdvözíteni, mert azt csak Isten szeretete és nagy irgalmassága adhatja neki. Ha az ember elfordul Istentől, akkor elszakad a védelemtől, és kiszolgáltatja magát a sátánnak, aki a kárhozatba taszítja. Vigyázzatok, drága gyermekeim, mert a sátán nagyon ravasz! Évát is hazugsággal szedte rá az engedetlenségre, és jónak tüntette fel a rosszat. A jót pedig rossznak. Ma is ugyanezt teszi. Felcseréli az értékeket. Ami jó, arra azt mondja, hogy rossz, és ami rossz, arra azt, hogy jó. A mai ember már nem tudja megkülönböztetni a jót a rossztól. Kérjétek a Szentlelket, mert csak Ő tud rendet tenni ebben a káoszban. Ne hallgassátok a médiát, és ne dőljetek be a reklámoknak! Inkább olvassátok az Evangéliumot, és sokat imádkozzatok! Akkor tehetetlen lesz veletek szemben a sátán. Ha kísért, ne álljatok szóba vele! Ezzel nagyon megdicsőítitek az Én Nevemet. Ti csak Velem beszélgessetek! Mondjátok el Nekem gondjaitokat, nyissátok ki a Szentírást, és Én válaszolok nektek. A szenteket is így vezettem az életszentségre. Így tért meg Szent Ágoston, Assziszi Szent Ferenc, és a többiek. Én igaz vagyok. Szavaim igazak, és az örök életre vezetnek titeket. Már mindent elmondtam nektek. Ne hallgassatok a sátánra, aki hazug, csaló, és csak a veszteteket akarja! Meneküljetek irgalmas Szívembe! Itt biztonságban vagytok, és elnyeritek az örök életet. Erre áldalak meg titeket kicsi gyermekeim, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
2011. augusztus 26. Szentségimádáson Jézus: „Édes kislányom, Szívemnek drága gyöngye! Készülj, mert az út, amelyen haladsz, hamarosan véget ér. Kilépsz testedből, és egy új, halhatatlan, megdicsőült fényességes gyönyörű szellemi testet fogsz kapni. Így készülj fel Szent Színem látására: lángolj az Irántam való szeretettől! Szeress mindenkit kivétel nélkül, akit csak eléd hozok! Soha ne feledd: neked csak szeretni szabad, mert te az Örök Szeretet kisgyermeke vagy. Szeretni annyit jelent, hogy mondj le mindenről, még a szabad akaratodról is, ha az akadálya lenne a szeretet megélésének! Szeretni annyit jelent, hogy hozz meg minden áldozatot azért, hogy tetszésére légy az egy Fölségesnek, Aki három Személy: Atya, Fiú és Szentlélek. Szeretni annyit jelent, mint meghozni az áldozatot, amit a szeretet megkíván. Végül: szeretni csak és kizárólag tisztán és önzetlenül szabad, mert minden más kigúnyolása a szeretetnek, ami szent, mert Maga az Isten szentelte meg.”
 
2011. augusztus 30. Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Ennek a korszaknak hamarosan vége lesz. Elkezdődik egy új, amiről már beszéltem neked. Sok lesz a halott. Ezer ember közül egy megy a földről egyenesen a mennybe. Imádkozzatok egymásért, a bűnösök megtéréséért! Imáitokkal még sok lelket mentetek meg az örök kárhozattól. Az idő rövid. Hamarosan lezárul ez a korszak. Egy új, szebb következik. Egy ember formájú kor, ahol az Isten lesz a középpontban, és ezért a szeretet fog uralkodni köztetek. Az idő rövid. Készüljetek! Készítsétek fel a lelketeket! Tisztuljatok meg a bűnbánat szentségében, és fogadjatok be Engem a szentáldozásban! Ahol Én vagyok az Úr, ott nincs szükség, félelem, mert Én elűzöm a sátánt, és nem uralkodik többé rajtatok. Ahol Én vagyok, ott nagy lesz a szeretet, a béke, és minden ember szíve tele lesz örömmel. Erre áldalak meg titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
 
2011. augusztus 30. Szentségimádáson Jézus: „Édes kislányom! Az idő rövid. Beteljesülnek szavaim, melyeket hozzád intéztem. Imádkozzatok magatokért, és másokért a jó halál kegyelméért! Közel az óra, és már itt is van, amikor megítélem ezt a világot. Térjetek meg, és higgyetek az Evangéliumban! Mindaz, aki tettekre váltja tanításomat, megmenekül. Aki elengedi a füle mellett, és nem tér meg, elvész. Az idő rövid. Éljetek szüntelen készenlétben, mert úgy jövök el, mint a tolvaj. Váratlanul. Igyekezzetek a kegyelem állapotában élni, és akkor bejöttök Velem a menyegzőre. Aki Bennem bízik, meg nem szégyenül. Megáldalak benneteket kedves gyermekeim, az örök élet teljes boldogságára, amelyet megadok mindazoknak, akik készenlétben várják eljövetelemet, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
 
2011. szeptember 1. Szentmisén Jézus: „Minden körülményt Én formálok. Mindent a javadra fordítok. Minden mögött Én állok. Így tekints mindenre! Csak az örök távlatot lásd! Itt minden elmúlik. Hamarosan felviszlek Atyám dicsőségébe. Örülj, és ujjongj! Így készülj az örök hazába!”

Önmagunk Szűzanyának szentelése 2011. augusztus 15.

 
Akik elvégeztük a 33 napos lelkigyakorlatot, a Szűzanya Mennybevételének a napján önmagunkat ünnepélyes odaszenteltük a Szűzanyának a váci Piarista Templomban. Előbb szentségimádás volt, azt követően szentmise, majd a rendház kertjében az odaszentelődés. Ez alatt a jelenlévő Mária Magdolna a következőket látta.
 
Szentségimádás alatt: A Szentlélek meglátogatott minket, szeretetével és kegyelmével mindnyájunkat elárasztott. Azt láttam, hogy minden ember jobb vállán egy fehér galamb ül. Jézus éreztette velem, hogy menjek el gyónni, hogy lelkem igazán tiszta lehessen ezen az édesanyjának való odaszentelődés ünnepén. Szentgyónás alatt: Jézus töviskoronával a fején ült egy székben, mögötte a Mennyei Atya ült. Mikor az Úrjézus feloldozott, egy piros fénysugár haladt végig rajtam, mely hófehérré tette lelkemet. Mikor ez megtörtént, Jézus fejéről eltűnt a töviskoszorú. Majd a Mennyei Atya egy háromszöget rajzolt homlokomra. Szentgyónás után a Szűzanya nagyon boldog volt, hogy lelkem újra hófehér tiszta.
 
Szűzanya: „Drága kicsinyeim, nagyon boldoggá tettetek, hogy eljöttetek hozzám, és felajánljátok magatokat nekem. Készítsétek fel szépen lelketeket! Atyám végtelen szeretete által, nagy ajándékban akarlak részesíteni benneteket. Gyermekeim, maradjatok mindig hűségesek Szentfiamhoz! Oly kevesen szeretik őt. Bízzatok mindig a mi segítségünkben! Nagy szeretettel fogom mindnyájatok kezét, és mutatom azt az utat, mely egyenesen vezet Szentfiamhoz. Megáldalak titeket az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében.”
 
Szentmise elején, a Mennyei Atya elkísérte hozzánk a Szűzanyát, mint a Mennyország királynéját. A Szűzanya gyönyörű fehér ruhát és hosszú, fehér uszályt, a fején egy gyönyörű, fehér gyémántokkal díszített koronát viselt. A bal oldalán ott állt Jézus kisgyermek alakban. Angyalok sokasága vett minket körül, köztük Szent Mihály is, aki védelmezett minket a gonosztól. Az evangélium olvasása előtt nagy nyitott szentírást láttam, melynek közepéből kirepült a Szentlélek fehér galambként. A Szűzanya kezében tartotta a földgömböt, melyet egészen felemelt a Szentlélekhez. Mindkét tenyerében emberek sokaságát láttam. A Szentlélek fehér galambként, néhány embert elragadott és elvitt Isten szent színe elé. Ezzel azt mutatta, hogy a Nagy Figyelmeztetés alatt sok lesz a halott. Az evangélium után a Szűzanya megkért minket, hogy kövessük őt. Az úton rengetegen jöttek velünk szemben, akik elítéltek, megaláztak és kigúnyoltak minket. Segítségért kiáltottunk a Szűzanyához, aki felénk nyújtotta jobb kezét és kivezetett minket a tömegből. Mikor tovább haladtunk az úton, Jézus jött szembe vállán a kereszttel. Nagyon gyenge volt, és elesett. A Szűzanya elsírta magát, mert látta és érezte, mennyit szenved drága Szentfia. Megkért minket, hogy segítsünk felállni Jézusnak. Mi felsegítettük drága megváltónkat. Jézus hálásan megköszönte a segítségünket, és szeretete jeléül, megajándékozott minket egy kis feszülettel, és azt mondta: „Ha utánam akartok jönni, tagadjátok meg magatokat, vegyétek fel keresztjeiteket és kövessetek engem, mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem, megtalálja azt.” Jézus áldását adta utunkra, és tovább követtük a Szűzanyát. Ahogy haladtunk az úton, felnéztünk az égre, és láttuk a Mennyországot, ahova egy nagy fénysugár által lehetett feljutni. Körülöttünk pillanatok alatt nagy lett a pusztaság. Nem messze tőlünk, megjelent a sátán fekete kígyó alakban. Meg akarata akadályozni üdvösségünket. Mindkét oldalról olyan emberek jöttek felénk, akik nagy bűnben élnek és a sátánt követik. Félelmünkben azt kiáltottuk a Szűzanyához: édesanyánk, mit tegyünk? A Szűzanya felénk fordult, arcán gyönyörű mosollyal és azt mondta: „Imádkozzatok kicsinyeim, és bízzatok!” Imádkozni kezdtük a rózsafüzért. A sátán, mint fekete kígyó egyre nagyobb lett, az emberek bűne által. A sátán többször kiárasztotta mérgét a Szűzanyára. A Szűzanyát egy fényburok vette körül, mely megvédte őt a gonosztól, és nem esett semmi baja. A Szűzanya gondolatban imádkozott: „Bízom benned Szentfiam!” Imájára megnyílt az ég, és a Mennyei Atya olyan fényt árasztott a sátánra, mely megvakította őt. A sátán érezte, hogy közeledik hozzá a mi égi királynőnk, és hátrálni kezdett, mögötte megnyílt a föld és beleesett a szakadékba. A bűnös embereket elhagyták a sátán csatlósai, akik szintén a szakadékba estek. Az emberek teljesen megtisztultak, és fehér ruhát viseltek. A Szűzanya azt mondta nekünk: „Drága gyermekeim, boldogok lehettek, mert Atyám szeretetének ereje által, győzedelmeskedtünk a gonosz felett. Térjetek most hozzánk, mert nagy kegyelemben akarlak részesíteni benneteket. Azt szeretném, hogy mindnyájan egyesüljetek Szentfiammal!” Ezután a Szűzanyát olyan nagy fény vette körül, hogy nem lehetett látni őt. Éreztette, hogy menjek vele a fénybe. Mikor beléptem, láttam a Szűzanyát a karján az újszülött Kisjézussal. A karjaimba helyezte Jézust, aki átölelt, és egy olyan szívet adott ajándékba, melynek egyik felén a Szűzanya volt, a másik felén Jézus. Jézus ezt mondta. „Gyermekem, szeress minket és őrizd szívedben ezt az ajándékot.” Majd visszaadtam Jézust a Szűzanya karjaiba. A Mennyei Atya jött hozzánk és jobb kezemet fia és a Szűzanya karjaiba helyezte. „Drága kislányom, Szentfiam és égi édesanyád kijárta számodra az üdvösséget. Kövesd őket szeretettel. Általuk megismerheted az üdvösség útját!” Megáldott az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében.
 
Szentáldozásnál: a Mennyei Atya így szólt: „Drága gyermekem, Szentfiam teste és vére által az örök élet ajándékát helyezem a szívedbe.” Áldozás után, Jézus, mint a Szívem királya volt a szívemben, és a szívembe hívta a Szűzanyát is. Miközben a Szűzanya értem imádkozott, az ő imája által egyre szebb lett a lelkem.
 
Áldásnál: Miközben a miséző pap megáldott minket az Oltáriszentséggel, azt mutatták az égiek, hogy az atya feje felett egy háromszög volt, melynek csúcspontjából háromfelé ágazódott egy fénysugár. Az egyik fénysugár Jézus szent szívébe, a középső a Mennyei Atya szívébe, a harmadik pedig a Szentlélek szívébe áradt. A háromszögből fénysugarak áradtak a miséző atyára és a Szentháromság beborította szeretetével.
 
Miközben felajánlottuk magunkat a Szűzanyának megnyílt az égbolt, és a Mennyországból egy gyönyörű fehér hintó jött le hozzánk. Szent Mihály hajtotta a két fehér paripát. A hintóban a Szűzanya és Jézus ültek csodaszép fehér ruhában, velük szemben pedig a Mennyei Atya és a Szentlélek. Jézus lesegítette a Szűzanyát és mind a négyen leszálltak. Égi édesanyánk letérdelt a Mennyei Atya előtt, aki így szólt hozzá. „Drága leányom, menj és add át teremtményeimnek a nekik készített örök ajándékomat!” Jézus a kezében egy aranyládát tartott, és szent édesanyjával együtt mindannyiunkhoz odament külön-külön. Kinyitotta a kincsesládát, és mindenki egy szép arany szívet kapott. Jézus azt mondta: „Drága gyermekeim, ez a szív az örök szeretetet szimbolizálja.” Ez alatt az angyalok és szentek is jelen voltak közöttünk. Az égiek nagy fényburkot árasztottak körénk, mely megvédett minket a gonosz lelkektől. Mikor elmondtuk a felajánló imát, a Szűzanya örömkönnyeket ejtett értünk nagy boldogságában. A sátán is ott volt, és tombolt dühében és gyűlöletében, mivel neki hatalmas veszteséget jelent a lelkünkért folytatott küzdelemben, a Szűzanyának való életfelajánlás. Fekete kígyóként távozott és ment vissza a pokolba. Végül a Szentháromság és égi édesanyánk megáldott minket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
 
Mária Magdolna

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/oenmagunk-szzanyanak-szentelese-20110815-alatt

Imádkozzatok a sátánista csoportok megszűnéséért!

 
Ma hajnalban 3-4 óra között Jézus elvitt egy olyan helyre, amely szemmel láthatóan a sátánistáké volt. Ezek az emberek olyan könyvből tartották a szertartásukat, mely csak a gonoszról szólt. Közben rengeteg gyertya égett körülöttük. A sátánisták abból tudták, hogy a sátán jelen van közöttük, hogy nagy szelek fújtak, és csak egy gyertya maradt égve. Ennek a gyertyának a lángja hatalmas lett, és a lángban megjelent maga a sátán, aki nemcsak tanította őket a különböző gyógyításokra, ezoteriára, hanem elmondta parancsait is, hogy mit kell tenniük. A szertartás alatt, a bűn által egyre több pecsét felnyílt, ami által több gonosz démon feljött közéjük. A démonok a szertartás után a világ olyan pontjaira mentek, ahova a sátán utasította őket. Jézus szomorúan nézte végig, hogy teremtményei hogyan adják el lelküket a gonosznak.
Majd Jézus így szólt hozzám: Drága gyermekem, a legtöbb sátánista csoport az éjszaka óráiban tartja szertarásait. El sem tudjátok képzelni, milyen sok bajt hoznak rátok ezek a szertartások. Kérlek, üzend meg választottaimnak, hogy buzgón imádkozzanak a sátánista csoportok megszűnéséért. Mert bizony mondom nektek, hogy a bűn halálos iramban terjed az egész világon. Mindent tönkre tesz maga körül. Ezekben az éjszakai órákban szenvedek a legtöbbet a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Hiszen, mindenhatóságomnál fogva, látom, milyen következményei vannak ezeknek a gonosz cselekedeteknek. Tegyetek meg mindent, amit tudtok, mert kevés az idő! Sok lélek sorsa forog kockán! Megáldalak titeket a buzgóság és kitartás lelkületével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
Előző nap a szentmisében evangélium után Szent Mihály arkangyal egy olyan helyre vezetett, ahol több emberből álló csoportot láttam. Az egyik csoport engesztelőkből állt, akikre maga a Szűzanya vigyázott. A többi viszont sátánista csoport volt, akiket maga a sátán vezetett. Szomorúan láttam, hogy több katolikus ember is beállt ezekbe a csoportokba, mert ezeken a helyeken nagy látványosságok történnek, az emberek csodákat látnak. De ezek a csodák nem Istentől vannak, hanem a sátántól, aki „szent emberként” van jelen minden sátánista csoportnál. Jézus megmutatta, hogy az egyik csoportba egy katolikus asszony is belépett, aki sekrestyésként segített a plébánosnak. A sátán azt ígérte neki, hogy mindent megkap tőle, csak egyet kell tennie, engedelmeskedjen neki, és tegye meg mindazt, amire kéri. A sátán hangjában érezni lehetett a türelmetlenséget és a gyűlöletet. Majd a sátán elmondta első kérését az asszonynak: „Hozz nekem egy átváltoztatott ostyát és én ezerszeresen megjutalmazlak!” Az asszony engedelmeskedett a sátánnak, és titokban bement a templomba. Odament a tabernákulumhoz, hogy kivegyen egy szent ostyát. Amikor erre készült, megjelent neki egy fehér ruhás férfi, aki valójában Jézus volt, és azt kérdezte: „Mit teszel gyermekem?” Az asszony azt felelte: „Csak megszámolom az átváltoztatott szent ostyákat.” Az Úrjézus elszomorodott és egy pillanat alatt eltűnt. Az asszony nem törődött a figyelmeztetéssel, és elvitte az Oltáriszentséget a sátánnak. Mikor a kezébe akarta adni, ijedtében azt mondta a gonosz: „Ne add a kezembe! Tartsd magadnál és pusztítsd el!” Az asszony lábával rátaposott az Oltáriszentségre. Ekkor Jézus megmutatta, hogy drága szent testét és vérét tapossák el, mely hatalmas és felfoghatatlan fájdalmat jelentett neki. Megértettem, hogy a sátán az ember által akarja elpusztítani Istent. A sátánnak egy újabb kérése volt az asszonyhoz, mely így szólt: „Most pedig, hozz nekem a templomból egy megszentelt feszületet! Ha végrehajtod kérésemet, gazdagon megjutalmazlak.” Az asszony nem mert visszakérdezni, mert félt a sátántól. Újra elment a templomba. Mikor arra készült, hogy elvigye a feszületet, Jézus ismét megjelent neki és megkérdezte: „Mit csinálsz gyermekem? Meglopsz engem atyám házában?” Az asszony elsírta magát, de a félelem eluralkodott rajta, így nem figyelt Jézus figyelmeztetésére és elvitte a feszületet a sátánnak, aki azt kérte tőle: „Égesd el azt a feszületet!” Mikor ezt megtette, mindenki nagyon megdöbbent, mert hallották Jézus fájdalommal teli, szenvedő hangját, ahogy a tűz égette szent testét. A sátán, hogy elterelje az emberek figyelmet Jézus szenvedéséről, azt mondta: „Örüljetek, mert ma van győzedelmünk diadala!” Az asszony, miután ezt látta, rádöbbent, hogy a sátán sokat ígért és kért, de a végén nem adott semmit. Másnap ez a lélek elment a szentmisére. Mikor áldozni ment, nem a papot látta áldoztatni, hanem Jézust. Mikor rá került a sor, Jézus szomorúan nézett rá, és az asszony szégyenében az Úr irgalmáért esedezett. Jézus ezt mondta neki: „Többször figyelmeztettelek, gyermekem, de te nem hallgattál rám. Kérdezem tőled, miért tetted ezt velem?” Az asszony csak sírni tudott fájdalmában, majd azt válaszolta: „Mert nem hittem Uram, az Oltáriszentségben való valóságos jelenlétedben.” E mondat után az asszony nem áldozott, hanem elment a szentmiséről. Pár nap múlva Jézus magához szólította ezt a lelket. A külön ítéletkor jelen volt a sátán is, akinek nagyon rémisztő volt a külseje. A sátán így szólt: „Eljöttem a tulajdonomért.” Az a lélek hatalmas félelmet élt át, mikor a sátán magával vonszolta lelkét egészen a pokol kapujáig. Mikor ezt láttam, megesett rajta a szívem és szívből könyörögtem Jézushoz, hogy mentse meg ezt a lelket. Csodálkozásomra Jézus meghallgatta a kérésem, megállította a sátánt, aki tombolt dühében, mert érezte, hogy újabb lelket veszít el, és visszament a pokolba. Jézus lehajolt az asszonyhoz és így szólt hozzá: „Végtelen irgalmamban, és egy érted imádkozó lélek által, megmentettem lelkedet a kárhozattól. Adok neked még egy esélyt. Visszaküldelek a földre. Tégy tanúságot minden ember előtt mindarról, ami történt veled – nemcsak a földön, hanem odaát a túlvilágon is. Most pedig menj, és cselekedj!” Az asszony lelke visszatért a földre, és  tanúságot tett mindarról, ami történt vele.
Szentáldozáskor Jézus így szólt hozzám: „Drága gyermekem, megmutattam, milyen sok fájdalmat okoznak nekem az emberek. Kérlek, imádkozz a sátánista csoportok megszűnéséért! Most pedig jöjj, áldozni kicsim! Nincs nagyobb öröm számomra, mint mikor egy olyan gyermekem szívébe térhetek be, aki nagyon vágyakozik utánam.”
Egy másik választottján keresztül ezt mondta Jézus: „Drága gyermekem, a látomás, amit neked mutattam, valóságos történet. Ráadásul, a ti hazátok egyik városában történt. A sátánista csoportok terjednek, és hívő katolikus embereket is elcsábítanak. Látod gyermekem, milyen hatalmas az én irgalmam, és milyen sokra értékelem, a te szívből fakadó imádat?”
Mutatta az Úr, hogy ha nem imádkozunk a sátánista csoportok megszűnéséért, számuk meghaladhatja az engesztelők létszámát.
2011. augusztus 17.                                                  Mária Magdolna

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/imadkozzatok-a-satanista-csoportok-megszneseert

 

Szent István üzenete a magyaroknak 2011.08.20.
„Drágamagyar népem! Szomorúan figyelem sorsotokat az égben. Mivé lettetek? Nem hisztek Istenben, erkölcstelen életet éltek. Nem jártok a templomba a hét egyetlen napján sem. Nem járultok a szentségekhez. Minden napotok arról szól, hogy folyamatosan vétkeztek. A gonoszt szolgáljátok anélkül, hogy észrevennétek. Teljesen átadjátok magatokat a sátánnak. Nem vagytok tudatában annak, hogy mit cselekedtek, mert az ellenség megzavarja értelmeteket, mert nincs bennetek szeretet. Nem törekedtek a jóra. Akkor megkérdezem tőletek, mi jót vártok az élettől, ha ti magatok nem akartok elindulni a változás útján? A Szentlélek kiáradásakor a bűnben élő emberekre nagyon komoly számonkérés vár Isten előtt. Ha nem akartok megváltozni, akkor közületek sokan nem fogják túlélni a Nagy Figyelmeztetést.
Amikor a földön éltem, sok szigorú törvényt hoztam, melyeket a tízparancsolathoz hasonlóan állítottam össze. Kötelezővé tettem a vasárnapi szentmisét, melyre ma már csak nagyon kevesen járnak közületek. Szenteljétek meg az Úr napját azzal, hogy életetek egy kis idejét az Úr színe előtt töltitek el! Imádkozzatok a megtérés kegyelméért! Aki nem akar megtérni, az ne számítson semmi jóra! Gyermekeim, a gonosz köztetek van. A bűn által hatalmat adtok neki lelketek felett. Higgyetek a Megváltóban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött fiában! Jézus azt mondta, aki hisz bennem az örökké élni fog. Csak akkor nyerhetitek el az üdvösségeteket, ha megbánjátok vétkeiteket, és részesültök a szentségekben. Használjátok ki ezeket, a lehetőségeket! Bölcs ember az, aki nem hagyja, hogy lelke örökre elvesszen. Tegyetek meg mindent lelketek érdekében! Vezekeljétek le már itt a földön vétkeiteket! Odaát már késő lesz, mert ott nincs idő, csak örökkévalóság. Kivéve a tisztítóhelyet, ahol a lelkek csak nagy szenvedések árán kapnak lehetőséget arra, hogy beléphessenek a Mennyországba. A különítéletet senki sem kerülheti el. Saját cselekedeteiteket fogjátok önmagatokon számon kérni. Ti választjátok meg, hova akartok kerülni a túlvilágon. A sátán azt akarja, hogy mindnyájan elkárhozzatok, Isten pedig azt, hogy mindenki megmeneküljön a pokol tüzétől és beléphessen az Ő országába.
Amikor Isten engem magához szólított, csakis a szeretetről kérdezett. A Szűzanya segítségének köszönhetően juthattam egyenesen a Mennyországba, aki mindvégig mellettem állt és imádkozott értem. Ezért mondom nektek, a Szűzanya a ti mentsváratok, aki segít nektek elnyerni örök üdvösségeteket. A Mennyben Atyám megmutatta nekem, mi a szent terve Magyarországgal. Engesztelő ország vagytok! Isten a ti imáitok által akarja megmenteni az egész emberiséget. Most gazdasági válság miatt szenvedtek. Ajánljátok fel szenvedéseiteket a világ bűneiért! Térjetek meg magyar gyermekeim! Ezek az utolsó figyelmeztetéseim. Szeretlek titeket, de Isten kegyelme által lássátok be, hogy rossz cselekedeteitekkel mennyi kárt tesztek országotokban, és mennyi fájdalmat okoztok Jézusnak, aki életét adta értetek a keresztfán, hogy megmenekülhessetek. A magyar szentekkel együtt imádkozom Magyarország megtéréséért. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Szeretettel, a ti első magyar királyotok, Szent István.”
Ezután azt láttam, hogy a Szűzanya úgy tartotta a karjaiban Magyarországot, mint egy kisgyermeket, mely az összes magyar embert szimbolizálta. A sátán megjelent a Szűzanya előtt és azt mondta: „Add át nekem Magyarországot!” A Szűzanya azt felelte: „Magyarország, a mi kezünkben van! Nagy védelem alatt áll, így nem tehetsz semmit annak érdekében, hogy ezt az országot örökre megkaparintsd!” A sátán tombolt dühében, majd azt mondta: „sok magyar lelket fogok még megszerezni, és Isten ellen fordítani, ez ellen nem tehetsz semmit.” A Szűzanya azt felelte: „Tévedsz, sátán, mert az imának olyan ereje van, mely sok embert meg tud menteni az örök kárhozattól!” Ezután a sátán megszámlálhatatlan gonosz lelket állított hadba, hogy megküzdjenek Magyarország megszerzéséért. Magyarország határain felsorakoztak a magyar férfi szentek, akiket maga Szent István király, Szent László király és Szent Mihály vezetett a csatába. A magyar női szentek azért imádkoztak, hogy a gonosz ne tudja elpusztítani országunkat. A küzdelem alatt egyszercsak megjelent Jézus, aki megállította a harcot és így szólt a sátánhoz: „Távozz sátán, mert Magyarországot mélyen a szívembe véstem!” Az Úr szeretete elűzte a gonosz lelkeket, köztük a sátánt is, aki visszament a pokolba.
Szentáldozásnál Pió atya azt mondta: „Gyermekem, Magyarország fenn fog maradni az Új Világban!”
                                                                          Mária Magdolna
 

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/szent-istvan-uezenete-a-magyaroknak-20110820

2011. augusztus 17.
Mennyei Atya: Tökéletesség a lelki életben
Mennyei Atya: A múlt szerdán az örök életről beszéltünk nektek. Én, Atyátok az örök életre teremtettelek benneteket. Jézus azért adta nektek az Egyházat, hogy a szentségeken keresztül az örök életre vezessen benneteket. Mit is tanítottunk nektek az elmúlt hetekben arról, hogy mi életetek célja?
Az örök élet elnyerése, tehát hogy földi életetek után bejussatok a Mennyországba. Ehhez el kell nyernetek a tökéletességet. Akinek itt a földön ez nem sikerül, az csak nagy szenvedés árán, a tisztítóhelyen jut el a tökéletes tisztaságra.
Kicsinyeim! Azt szeretném, hogy ti mindnyájan már itt a földi életben elérnétek a lelki élet tökéletességét. Akkor lesztek a lelki életben tökéletesek, ha együtt éltek Jézussal a megszentelő kegyelem állapotában, tehát Isten parancsai szerint éltek.Egy engesztelő imaóra után ott maradtak néhányan a közösségből és a szentekről beszélgettek. Egyikük elmondta, hogy több szent életrajzát olvasta, és csodálkozva vette tudomásul, hogy milyen magas fokra jutottak a lelki életben. Ezt példákkal támasztotta alá. Veronika hangosan megjegyzi: Én szent akarok lenni. A többiek megbotránkozva lehurrogták: ilyet kívánni szerénytelenség, az alázat hiánya.
A csoportvezető a védelmére kelt. Tévedtek. Igaza van Verának, Isten minden embert életszentségre hívott, azt akarja, hogy mindnyájan szentek legyünk. Mit is mondott Jézus? „Legyetek tökéletesek, mint a ti Mennyei Atyátok is tökéletes!”
Az egyik testvér hitetlenkedve megszólalt: -Tudunk mi olyan tökéletesek lenni, mint a Mennyei Atya? Tudjuk mi egymást úgy szeretni, mint Jézus szeret minket? A csoportvezető így felel: Jézus nem így értette, szó sincs erről. Hanem ezzel azt akarta tudomásunkra hozni, hogy holnap tökéletesebbek legyünk, mint ma. Hogy holnap jobban szeressük egymást, mint ma, hogy egyre jobban hasonlítsunk a Mennyei Atyához és Jézushoz. Drága Gyermekeim! Mindnyájan szentek lehettek és nem valami különleges cselekedet által, hanem azokban az életkörülményben, ahová állítottalak benneteket. Csak akarnotok kell. Jézust kell követnetek mindenben, elsősorban szeretetben.
Gyermekeim! A szeretet fontosságáról hallgassátok meg a következő példát! Van egy buzgó, templomba járó asszony, napi áldozó. Ő az, aki legszebben teszi össze a kezét. Külsőleg a szentmisén az áhítat mintaképe. De mielőtt elkezdődik a szentmise, és miután befejeződik, hol egyik, hol másik lelki testvérébe köt bele, mindenkiben a hibát látja, ítélkezik és rágalmaz. Otthon a szomszédaival kiabál, és ezt káromkodással fűszerezi. Elment egy távolabbi városba gyónni 10 évvel ezelőtt és az én felelőtlen pap fiam a gyóntatószékben azt mondta, hogy neki már nem kell gyónni, mert koránál fogva nincsenek bűnei. Azóta nem is volt gyónni, de naponta szentáldozáshoz járul.
Ez a szegény gyermekem sajnálatraméltó, mert nincs benne szeretet, és a pokol felé halad, ha nem változik meg.A másik asszony egy végtelenül elfoglalt nagymama. Együtt él a fiatalokkal. 3 kis unoka van a házban és a távolabbi leányainál is van 2-2 unokája. Mindhárom családnál sokat segít, vigyáz a kicsi unokára, a nagyobbiknak segít leckét írni. Kiharcolta, hogy a vasárnap délelőtt az övé legyen, ilyenkor szentmisére megy. Csak éjszaka, fáradtan marad ideje egy kis imádkozásra. Heti áldozó.
Áldott legyen ez a kedves, szeretettel teli, áldozatos gyermekem. Ő a sok fáradozásával, melyet szeretetből tesz, a szentté válás útján lépked. Minden munkája imádság, mely szentté teszi őt.
Drága Kicsinyeim! Most a tökéletesség fokozatait szeretném megismertetni veletek. Három fokozata van:A tisztulás útja 2.) A megvilágosodás útja és az 3.) egyesülés útja. Kik tartoznak a tökéletesség első fokozatába?
Azok, akik Tőlem, Mennyei Atyátoktól kegyelmet kapnak arra, hogy vágyakozzanak a tökéletességre. Elszántság és erős akarat kell hozzá. Eddig élte a többség közömbös, langyos életét, elmerült a földi dolgokban és hirtelen vágy ébredt a szívében, hogy ő meg akar változni, meg akar szabadulni a bűneitől és egészen felém akar fordulni. Ehhez felajánló imát kell végezni. Lehet saját szavaival is felajánlani nekem eljövendő életét, megbánni bűneit és megígérni, hogy ezután akaratomat teljesítve betartja parancsaimat, hogy szentté válhasson.
Ebben az első fokozatban az ígéretek megvalósítása nem könnyű. A sikertelen próbálkozások, elesések után nagy lendülettel újra kell kezdeni. Egyik gyermekem, egy nőtlen fiatalember már itt az elején megtorpant. Megtette a felajánlást, de ígéretét a parancsaimmal kapcsolatban már nem tudta teljesíteni. Képtelen volt a vasárnapi szentmisére elmenni, mert ahhoz korábban kellett volna kelni. Inkább elutasította Isten hívását és beleolvadt a közömbösök tömegébe.
Itt a tökéletesség első fokozatában sokat kell küzdeni a bűnök ellen. Az igazi veszélyt a halálos bűn jelenti, mert kilöki az embert a kegyelem állapotából és elszakítja Istentől. Az ilyen súlyos bűnt gyorsan meg kell gyónni. A bocsánatos bűn már nem olyan veszedelmes, de ez ellen is harcolni kell, mert kioldja az emberből a bűnnel szembeni ellenállást és előkészíti a halálos bűnt.
Ezzel a küzdelemmel el kell érni, hogy halálos bűn többé ne forduljon elő, csak így maradhat valaki a tökéletesség első fokozatában. Persze még akkor is ott maradhat, ha véletlenül előfordul 1-1 halálos bűn, de nem érzi jól magát benne és nagyon siet meggyónni.
A halálos bűntől való szabadulás döntő, nagy lépés a tökéletesedés felé, a tisztulás első lépése.A következő alkalommal azzal ismerkedünk meg, hogy mik a teendők a tökéletesség első fokozatában.Most Gyermekeim, elmondom mit történt itt a tanítás alatt. Tudjátok e mit látok? Egy egyenes, hosszú, keskeny, akadályokkal teli göröngyös utat, mely a messzeségben a Mennyország kapujába torkollik. Az elején nagyon sok az akadály: mély gödrök, nagy kövek, tövisek, bozótok. A közepe felé már ritkábbak az akadályok, a vége felé pedig sima, fényes az út és a legvégén ott vár az Úr Jézus. Az út két oldalán végig mély, sötét szakadék van. Az út elején áll a Szűzanya és kezét nyújtva felsegíti azokat a gyermekeimet, akik rálépnek erre az útra. A Szentlélek Isten emberalakban, fehér ruhában, szárnyakkal ott áll a Szűzanya mellett, a kezében arany tálacskában egy lobogó lángot tart, és akit édesanyátok rásegített az útra, annak egy lobogó lángnyelvecskét helyez a szívébe. Ez nem más, mint a tökéletesedés iránti vágy lángja. Ez lendületet ad gyermekeimnek és nagy elszántsággal lépegetnek a göröngyös, keskeny úton.
Az egyik leányom megbotlik egy sziklában és elesik. Félig becsúszik a szakadékba, ahonnan feltűnik ellenségem, a gonosz, és lábát megragadva le akarja húzni a mélybe. De egyik kezét az őrangyala, másik kezét Szent Mihály arkangyal fogja és segítenek felállni neki. Így aztán folytatja az utat.
Gyermekeim! Amit elmondtam, azok szimbólumok. A göröngyös út az életszentség, a tökéletesség útja. A sok akadály: a kövek, a gödrök, a sziklák, a tövises bozótok a bűnöket jelentik. A szakadék a kárhozat helye. Aki nem a keskeny utat választja, odakerül. Az út elején még nagy veszélyt jelentenek a halálos bűnök, a nagy kövek, mély gödrök, de ahogy előre halad az ember, az akadályok csökkenek, csak bocsánatos bűnök vannak. Az út vége már egész sima, akadálynélküli, bűn nélküli. Aki odaért, azt Jézus karjaiba zárja, Szent Szívére öleli és bevezeti a Mennyországba.
Drága Gyermekeim! Ti már javában lépkedtek ezen a keskeny, göröngyös úton. Legyőzitek a bűnöket. Súlyos, halálos bűn már nem akadályoz benneteket. Kérjétek az Égieket, hogy segítsenek nektek a bocsánatos bűnöket is kiirtani, hogy megérkezzetek életetek céljába, az örök életre. Én, Mennyei Atyátok megáldalak benneteket a tisztaság kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Engem nem lehet felülmúlni a nagylelkűségben

1963. augusztus 1. -Első péntek

Lelki és testi szenvedések gyötörtek. Az Úr Jézus kérlelt, éppen tésztagyúrás közben:
“Fogadd el, bármennyire is fáj ez a nagy szenvedés. Tudod, oly sok kegyelmet kapsz, hogy sok lélek évtizedek folyamán át kap ennyi kegyelmet, mint te. Légy nagyon hálás ezért! Anyám Szeretetlángja az, mely szüntelenül lekötelez. Sokat hangoztattam, Ő különös kegyeltjei közé választott téged.”

Munka közben, ahogy beszélgetett, még több mindent mondott. Közben családtagjaim több ügyes-bajos dolgaikkal jöttek hozzám. S erre az Úr Jézus elhallgatott. Ő a végtelen figyelmesség.

Három óra előtt 20 perccel éppen órámra néztem, s közben az Ő kínhalálára gondoltam. Egy alkalommal panaszkodott, hogy halála előtt 20 perccel voltak legkínosabb szenvedései. Még ugyanaznap estefelé így szólt:
“Ugye most már nem kételkedsz abban, hogy a megváltás munkásai közé választottalak. Sok missziós pap sem tud többet tenni, mint te. Áldozataid állandó megújítása és folytonos erőlködésed igen kedves Nekem. S az élő hit, melyet Belém vetsz, az, ami lelkedet állandó üdeségben tartja, és a kegyelmek bőségének befogadására képessé teszi. Így, kislányom, csak Engem szolgálj!”

Ezt mondja az Úr mindazoknak is, akik áldozatot hoznak az Ő megváltó munkájában.
Az első csütörtök és első péntek mindig a szenvedések különös napja. Az Úr Jézus fokozottan elárasztja lelkemet ezeken a napokon. Ma így szólt:
“Sok az aratnivaló, de kevés a munkás, főleg az, aki szívvel-lélekkel áll be munkásaim közé. Ugye érted? Ne csak ímmel-ámmal tegyétek azt, amit tesztek.
Égjetek, mint az égő csipkebokor, mely ég, de el nem ég! Ilyen áldozat kell Nekem, mely soha el nem ég és a szeretettől lángoló tüze Hozzám elér.”

1963. augusztus 4.

“Leánykám, meg kell mondanom, hogy ilyen nagy tisztelete még nem volt Anyámnak, amióta az Ige Testté lett, mint most lesz, mikor Szeretetlángjának kegyelmi hatását árasztja a szivekbe-lelkekbe. Minden fohász és ima, melyet bárhol, bárki Hozzá intézett az egész világon, Szeretetlángjának érvényre jutása napján mintegy eggyé-olvadt segélykéréssé válik, s így fog az emberiség Istenanyai lábához borulni, hogy hálát adjon az Ő határtalan anyai szeretetéért.”

Még aznap mondta ezt:
“Add át szavaimat az illetékeseknek, és kérd őket az Én nevemben, hogy cselekedjenek, és ne hátráltassák ezt a világra szóló kegyelmi kiáradást, melyet Anyám Szeretetlángja által akar a Földre bocsátani.”
(1967. március 13-án is kért, hogy adjam át.)

1963. augusztus 6.

“Tudod, mi teszi a lelket igazán élővé? Az imádság és az áldozat állandó gyakorlása. E nélkül beteg lelkek vagytok, és halott lelkek lesztek. Hiszen a testnek is meg kell adnia a maga követeléseit. S a lélek is követel, de a test és a lélek közt ott a gonosz, ki ide-oda rángatja a lelket, s ha a lélek nem fogja szorosan a gyeplőt, bizony szomorú dolog, akkor ennek kárát vallja.”

Ugyanaznap később:
“Kérjetek csak sokszor és sokat! Ahányszor és amennyit kértek, annyiszor és annyit kaptok. Sőt, ha látom bizalmatokat, kéréseiteket bőségesen, sokszorozva teljesítem. Engem nem lehet felülmúlni a nagylelkűségben. Ugye, leánykám, ezt te is érzed? S ez nagy erőt ad neked. Ha meg is botlasz, te csak kicsit esel. Tudod, miért? Mert lábamhoz láncoltalak, saját kérésedre. Magamtól ezt nem tettem volna, a szabad akarat a tied. De ha látom bizalmatokat, máris leköteleztek, s ez azt jelenti:
Kifoszthattok, ahogy csak akartok. Én nem zárkózom el, Szívem szeretetével elétek állok. Itt vagyok, hogy boldogítsalak benneteket.”

1963. augusztus 7.

“Az Én szeretetem mindenható. Éld bele magad e nagy csodába, hogy Én állandóan rendelkezésetekre állok. Nálam nem kell sorba állni, sem időt, sem helyet kijelölni. Mindenkor, mindenhol jelen vagyok. Ha hívtok, fülem máris szíveteken van, figyel rátok, simogatok, gyógyítok. Nem kérek beteglapot, Én csak a bűnbánat hangjára vagyok kiéhezve. Ez az egyetlen lépés hoz közelebb Hozzám: a bűnbánat. Tudom, hogy sokan újra elestek, de ha azt látom, hogy nem kószáltok el Mellőlem messzire, Én gyorsan fel tudlak emelni benneteket elesettségetekből, mert isteni kezem közel van hozzátok. Ha felemellek, a bűn lehull nyomban rólatok, könnyűvé lesztek ismét. Én azért nem kívánok mást, csak hálát, egy ‘köszönöm’ szót küldjetek érte. Azt kérdezitek, hányszor? Ahányszor felemellek. Ez persze csak a legkevesebb, amit tehettek, de ha mások helyett is hálát adtok, az már a haladás komoly útja. Erzsébetem, imádkozz te is, hogy a bűnbánó és hálás lelkek száma mindegyre növekedjék.”

1963. augusztus 10.

Vasárnap volt. A szentmiséről kijövet egy érdekes mintájú ruhát láttam. Az volt a szándékom, hogy közelebbről megnézem a szép, mintás összetételt. Az Úr Jézus csendesen rámszólt:
“Fékezd a szemedet! Azt gondolod, hogy Én nem tudom pótolni ezeket? A mi szemünk egymásba nézzen, és tekintetünk összeforrjon!”

1963. augusztus 13.

A kápolna takarításánál segítettem, és örömmel mondtam: Itt vagyok, édes Jézusom! Ő sem hagyott válasz nélkül:
“De jó lesz nekünk!”

Amikor másnap portörlővel a kezemben ismét Eléje térdeltem, közben arra kértem: Édes Jézusom! Mivel most szentgyónáshoz készülök, légy oly jó és töröld le Te is lelkemről a port, hogy a Te szent akaratodat mindig tisztábban lássam, és ez által mindig méltóbb legyek a Te szent szolgálatodra.

Azután a villamoson is Vele beszélgettem, és közben arra gondoltam, hogy milyen tiszta az Ő hajléka. Ő meglepett gondolataimban, és így szólt:
” Én is örülnék, ha a hajlékomhoz tartozó személyek lelke is ily kevéssé lenne poros, és ily gondozott lenne, mint szent hajlékom.”

Megkérdeztem Őt: és ez nem így van? – Egy fájdalmas mondattal adta tudtomra:
“Sajnos nem!”
Nagyon elérzékenyedtem, és szomorúan gondoltam szavainak fájdalmára. Az Úr Jézus most szavak helyett a lelkembe sóhajtotta:
“A mi bensőnk együtt érezzen!”

1963. augusztus 17.

Ebéd közben igen nehezemre esett ételeimet ízetlenné tenni. Arra gondoltam, felét megeszem, és csak a másik felét teszem ízetlenné. Az Úr Jézus szomorúan rám szólt:
“A szenvedéseket Én minden latolgatás nélkül magamra vállaltam, és nemcsak némely, hanem összes bűneidtől megváltottalak. Ne légy szűkkeblű! A mi kezünk együtt gyűjtsön. Fordítsd Felém olajos magvaidat, mert csak így lesznek duzzadtabbak, teltebbek és önátadásod teljessége által lehet csak kisajtolni összegyűjtött olajcseppjeidet.”

1963. augusztus 22.

A Szent Szűz Szeplőtelen Szívének ünnepén betegen fekszem. A magas láz már elhagyott a délelőtt folyamán. A Szent Szűz tiszteletére a rózsafüzért imádkoztam. Imádság közben az Úr Jézus tisztelt meg szavaival. Igen meglepett, amit mondott, mert amire most választ adott, már régen történt, és a nagy megaláztatás és szenvedés, melyből akkor nekem bőven kijutott, napokon át felzavarta lelkem csendjét és az Úr Jézusba vetett bizalmamat.

Abban az időben többször is megkérdeztem az Urat, hogy nem az én képzelődésem volt-e az, amikor Ő és a Szent Szűz X. atyához irányítottak, hogy vállalja el lelkem vezetését. Utána még magamban vajúdtam, és egynéhányszor megkérdeztem az Úr Jézust, nem estem-e hamis képzelődés áldozatául? Mivel erre az Úr Jézustól akkor választ nem kaptam, igen sokat szenvedtem. De most már régen napirendre tértem felette és nem is gondoltam rá.

“Leánykám, nagy tisztelettel és megértő szeretettel méltányolom eddigi türelmes szenvedésedet és megaláztatásodat… Látod, az atyának – akihez küldtelek -szabad akarata van. Ugye ő megmondta neked, hogy kételyei vannak. Én mondom, hogy még most sem tiszta előtte az ügy. Ő nem tért felette napirendre, és nem ment nála feledésbe. Lelkében még mindig homály az a határozott utasítás, mellyel hozzá küldtelek. De minden beigazolt lesz. Viszont neki is szenvednie kell. Megmondtam neked, aki bármit is tud Anyánk Szeretetlángjáról, annak csakis szenvedések, és megaláztatások által lehet érdemeket szereznie, hogy méltó legyen ügyünk szolgálatára.”

1963. augusztus 26.

“El kell indulnod szeptember hónapban Szeretetlángomat tovább sürgetni. Az Én szavaimon kívül semmit ne beszélj, csak add át Üzenetemet a Püspök atyának. Én kérem, vegye kezébe az Én szent ügyemet. Csak ha kérdeznek, arra válaszolj, és légy nagyon alázatos.”
(Gyóntatóm nem engedett a Püspök atyához.)

1963. augusztus 30.

“Ne akarj többnek látszani! Tudod, miért mondom ezt? Légy tisztában az Én illemszabályaimmal. Csak írd szavaimat úgy, amint tudod! Nem kell azt másokkal kijavíttatni. Örülök, hogy szent tisztelettel vagy szavaim iránt, de nem kell az illem és helyesírás szabályaival megtisztelned. Te csak maradj egészen kicsi és tudatlan! Mondtam már, hogy így vagy kedves Nekem. Ne keress te semmi olyat, amitől okosnak látszhatnál. Ha Nekem úgy telne kedvem benned, Én megadtam volna a módot és lehetőséget ahhoz is. Mi kicsiségeden és tudatlanságodon, és főleg alázatosságodon keresztül akarjuk szent ügyünket általad elindítani. Vigyázz, ne engedd a hiúságot magadhoz férkőzni! Azért figyelmeztetlek, légy nagyon alázatos, ez legyen minden törekvésed, mely által a többi eredményeid is mind megszilárdulnak!”

1963. augusztus 31.

Az esti szentmisén is részt vettem. Utána még sokáig Vele maradtam. Hosszan könyörögtem Hozzá. A sekrestyés nővér, ki nem vett észre, rám zárta az ajtót. Kettesben voltunk: Isten és én a könyörgő imámmal. Elmerülten a szenvedő lelkekért könyörögtem. Lelkemet nagy vágy égette, hogy minél többen szabaduljanak ki a szenvedés helyéről. Nagy vágyakozásom közben a Szűzanya így szólt:

“Kislányom, lelked nagy vágyát és részvétét, melyet a szenvedő lelkek iránt érzel, megjutalmazom. Eddig három Üdvözlégy-et mondtál tiszteletemre egy lélek kiszabadulásáért. Most, hogy vágyad csillapodjék, ezen túl tíz lélek fog kiszabadulni a szenvedés helyéről.”

Alig tudtam értelmemmel felfogni ezt a nagy jóságot. Hálálkodó szavak helyett csak egy nagy sóhaj jött ajkamra: Irgalmasság Szent Anyja, hála, hála a sok kegyelemért!


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • 44 év szabad garázdálkodása
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Afrikai Hűség Hőség
  • Afrikai Víz
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet – VESZPRÉM
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Albert Líra
  • Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Alvidék-Délvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZENTA
  • Amarilliszfélék
  • Amerikai Hűség Hőség
  • Amerikai Hűség Hőség – SOPRON
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Amoris Laetitia Háború
  • Andre Lowoa – VESZPRÉM
  • Április
  • Antikrisztus által Irányított Népvándorlás
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Augusztus
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség – SORPON
  • Ausztrálázsiai Víz
  • Bács-Kiskun – SÜKÖSD
  • Bálványtemplomok, vértanuk vesztőhelye
  • Baranya – MOHÁCS
  • Begóniák
  • Békés – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Borsod-Abaúj-Zemplén – SÁTORALJAÚJHELY
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran – ESZTERGOM
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsen Okosan Törpemagyaran – BUDAPEST
  • Bölcsességek
  • Bölcsességek idézetekben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Bölcsességek terjedelmében
  • BTankok
  • Buda
  • Budapest
  • BudaPilisSolt – ESZTERGOM
  • Buzogányvirágok
  • Csongrád – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • December
  • Dél-Alföld
  • Dél – Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Dél-Dunántúl
  • Dél – Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Délvidék
  • Dezső Líra
  • Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Előbb-utóbb
  • Előre! Győzelemre Fel! – VESZPRÉM
  • Epikus Gyökereink
  • Epikusan A-C Lírailag
  • Epikusan A-E Lírailag
  • Epikusan D-F Lírailag
  • Epikusan F-K Lírailag
  • Epikusan FGIK Lírailag
  • Epikusan G-I Lírailag
  • Epikusan J-L Lírailag
  • Epikusan L-R Lírailag
  • Epikusan LMR Lírailag
  • Epikusan M-O Lírailag
  • Epikusan P-S Lírailag
  • Epikusan S-Z Lírailag
  • Epikusan SZ Lírailag
  • Epikusan T-Z Lírailag
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Erdély-Bánát-Csángó-Körösmező-Máramaros-Székelyföld, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOMBOLYA
  • Erkölcsi Gyökereink
  • Ervin Líra
  • Esti Éjszakák
  • Észak-Alföld
  • Észak – Alföld – NYÍREGYHÁZA
  • Észak-Amerikai Víz
  • Észak-Magyarország
  • Észak – Magyarország – SÁTORALJAÚJHELY
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Komárom – ESZTERGOM
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Eurázsiai Unió az Európai Unió ellen
  • Európai Hűség Hőség
  • Eurázsiai Hűség Hőség – SOPRON
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Európai Víz
  • Február
  • Fejér – ESZTERGOM
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Felvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOLNA
  • Ferenc Líra
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Föld
  • Föld
  • Frank Hűség Hőség – SOPRON
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Függtelen Határzár
  • Gábor Líra
  • Gomora Szodoma Technika
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyermeki Hűség
  • GyökereiNK
  • Gyökereink
  • GyökereiNK TöbbEzer Kárpát-medencében – ESZTERGOM
  • Győr-Moson-Sopron – SOPRON
  • Hajdú-Bihar – NYÍREGYHÁZA
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Heves – VÁC
  • Heves Jeges – SOPRON
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Hosszúság – AL-SAFIROV
  • HőseiNK PéldaképeiNK
  • Hűség Hőség
  • Hűség Hőség – SOPRON
  • Ibolyafélék
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • István Líra
  • Jácintok
  • Január
  • Jász-Nagykun-Szolnok – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Dobogó Szíve és Szeretete – SOPRON
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • József Líra
  • Jövő a Múltból kikövetkeztethető – SÜKÖSD
  • Július
  • Június
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalitka
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsonyi kaktuszok
  • Kard(Gladiátor)virágok
  • Károly Líra
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Keresztes Imahadjárat
  • Kolon (S)Zala – SÜMEG
  • Kontyvirágfélék
  • Koralkák
  • Közép-Dunántúl
  • Közép – Dunántúl – ESZTERGOM
  • Közép-Magyarország
  • Közép – Magyarország – VÁC
  • Ladik
  • Lajos Líra
  • Latin.Amerikai Víz
  • Lég
  • Lég
  • Legendák, mesék, mondák
  • Liliomok
  • Lírikus Gyökereink
  • Legendás MeseMondaVilág – HERCEGSZÁNTÓ
  • Lélektárs – MOHÁCS
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magasság -VARSÓ
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • Május
  • Március
  • Margitvirágok
  • MártírSors
  • MártírSzentSors – SÜMEG
  • MédBabiloni Hűség Hőség – SOPRON
  • Meddig még?
  • Mélység – TRIESZT
  • Messze Távolban
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Mihály Líra
  • Munkanapló
  • Muskátlik
  • Nebáncsvirágok
  • Nefelejcsek
  • Nemzeti Imahadjárat
  • Nógrád – VÁC
  • November
  • Nyugat-Dunántúl
  • Nyugat-Dunántúl – SOPRON
  • Október
  • Olajfafélék
  • Olvasó gondolkodó
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pálmafélék
  • Pest – VÁC
  • Pesti kerületek – VÁC
  • Pesti Nagykörút
  • Péter Líra
  • Polgárháborús Védelem
  • Pólusharc
  • Pünkösd-ElJövet
  • Római Katolikus – keresztény rádió – ZENTA
  • Rózsák
  • Sándor Líra
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Skandináv Hűség Hőség
  • Somogy, Pannonhalmi főapáti birtoktól napjainkig – BALATONFÖLDVÁR
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg – NYÍREGYHÁZA
  • Szegfűk
  • Szélesség – TACHOV
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeptember
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • SzívHang
  • SzívSzólam
  • Szodomán túl Armageddon
  • TABU
  • Tamás Líra
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Tolna – Mohács
  • TöbbEzer
  • Tulipánok
  • Tűz
  • Tűz
  • Üdvözlet
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Változás
  • Vas – SOPRON
  • Veszprém – SÜMEG
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • Vigyázz!
  • Visegrádi Hűség Hőség – SOPRON
  • Víz
  • Víz
  • Zoltán Líra
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: