‘0806’ cimkéjű bejegyzések

2015. augusztus 1. Szentmisén Szentáldozás előtt…

Szentmisén Szentáldozás előtt arra gondoltam, hogy az egész világ nem érdekel, csak a Szentmise, és benne a legnagyobb a Szentáldozás. Ekkor az Úr Jézus ezt mondta a lelkemben: „Ó, ha látnád a lelkedet! Teljesen Belém van istenülve. Mindazok, akik elfordulnak a világtól, és csak Nekem élnek, Engem imádnak, gyakran, tiszta lélekkel áldoznak, Belém istenülnek.” Az ilyen lélek csodálatosan szép, gyönyörűséges. A fölséges Isten palotája. Maga Isten lakik benne, mert kedvét találja benne, és Ő teszi ilyen csodálatosan széppé. Jézusba beleistenülni azt jelenti, hogy eggyé válni Vele, elmerülni Benne, mint parányi vízcsepp a végtelen Szeretet Óceánban. Ez Isten nagy ajándéka, az örök élet, ami már most itt a földön kezdődik el.

Szentírási megerősítés: Máté 17, 1-5. „Jézus színeváltozása”

 

2015. augusztus 2. Szentmisén Szentáldozás előtt ezt mondta nekem Jézus: “A szívedbe térek, mint legjobb Barátod, Aki a legeslegjobban szeret. Kárpótollak minden szeretetlenségért.”

 

2015. augusztus 4. Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Most hozzátok szólok, akik figyelmesen elolvassátok, és tettekre váltjátok üzeneteimet. Kicsinyeim, készüljetek! Minden pillanatban éljetek halálra készen! Nagyon hirtelen fog kitörni a keresztényüldözés és a világháború. Rengeteg lesz a halott. De ez csak a test halála. A lelketeknek örök élete van. Amikor a test meghal, a lélek kiszáll belőle, és elfoglalja a maga helyét. Igyekezzetek úgy élni, ahogy az Evangéliumban tanítottam nektek, és tartsatok ki mindhalálig! Akkor elnyeritek az örök boldogságot.

Kicsinyeim! A földi lét rövid, de odaát örökké tart. Adjátok át Nekem az életeteket, hozzatok áldozatokat, és imádkozzatok a bűnösökért! Mentsétek meg a lelkeket! Erre kaptátok az életeteket. Ez ad értelmet és célt földi léteteknek. Ha csak egy lelket mentetek meg, már nem életetek hiába.

Kicsinyeim! Az idő rövid. Használjatok ki minden alkalmat, percet saját megszentelődésetekre és a lelkek megmentésére! Ne szalasszatok el egyetlen alkalmat sem, mert mindegyik egy új lehetőség számotokra, ami nem ismétlődik meg.

Drága kicsinyeim! Nagyon szeretlek benneteket. Ha megteszitek, amit kérek, nagy kegyelmeket nyertek el Tőlem. Minél több lelket mentetek meg, annál jobban növelitek dicsőségemet, és annál gazdagabbak és boldogabbak lesztek a mennyben. Megáldalak benneteket Szívem túláradó szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 


2015. augusztus 5.
Havas boldogasszony ünnepén, interneten néztem a Medjugorjei élő közvetítést az világifjúsági találkozó záró Szentmiséjéről.

18 óra 40 perckor, a rózsafüzér ima alatt megjelent a Szűzanya, Aki ezt mondta: „Drága gyermekeim! Itt vagyok újra köztetek. A békére és a megélt szeretetre hívlak benneteket. Nyissátok ki a szíveteket Szent Fiam kegyelmeinek befogadására! Én veletek vagyok, és közbenjárok értetek. Imáitokat kérem, amelyeket az Enyéimmel egyesítek. Köszönöm, hogy eleget tesztek kérésemnek.”

A Szentmise után Szentségimádás volt. Ez alatt az Úr Jézus ezt mondta: „Drága gyermekeim! Legyetek éberek! Használjátok fel az időt, mert rossz napok járnak! Amíg még a kegyelem idejében éltek, addig járuljatok Hozzám! Tárjátok szélesre szívetek ajtaját! Fogadjátok be kegyelmemet! Halljátok meg hívó szavamat! Térjetek meg! Engedjetek be az életetekbe! Hagyjátok, hogy szentekké formáljalak benneteket!

Gyermekeim! Az idő rövid. Hamar lezárul életetek a földön. Jöjjetek Hozzám! Hagyjátok magatokat megmenteni az örök életre! Én vagyok a ti Megváltótok. Csak Én tudlak üdvözíteni benneteket. Jöjjetek Hozzám! Én begyógyítom sebeiteket. Értetek kiontott drága Szent Véremmel betakarlak benneteket. Elepedek a lelketekért, hogy üdvözítselek titeket! Értetek kiáltottam a keresztfán: Szomjazom! Halljátok meg szavam! Hívlak benneteket a bűnbánatra, a megtérésre, az örök boldogságra! Engedjetek be az életetekbe! Hagyjátok el bűneiteket! Álljatok be szőlőskertembe! Mentsétek ti is a lelkeket! Ez legyen életetek célja és értelme! Akkor sokakkal együtt az örök boldogság örökösei lesztek országomban, az örök fény birodalmában. Szeretlek titeket. Itt maradtam köztetek. A szívetekben vágyom a legméltóságosabb Oltáriszentségben! Tisztuljatok meg! Gyónjátok meg bűneiteket, amíg még a kegyelem ideje tart! Megáldalak benneteket Szívem végtelen szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

 

2015. augusztus 6. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus:

„Ezt üzenem X-nek: Drága kislányom! Nagyon, nagyon szeretlek téged. Úgy szeretlek, amilyen vagy. Nagyon kedves vagy Nekem. Maghaltam érted a keresztfán. Te is szeress Engem továbbra is, úgy, ahogy eddig! Maradj hűséges Hozzám mindhalálig! Nekem nem az számít, hogy valaki mennyire iskolázott, vagy nem. Én 12 halászlegényt választottam ki apostolaimnak. Voltak köztük, akik még írni, olvasni sem tudtak. Nekem a szívük nyitottsága volt a lényeg, hogy befogadják tanításomat. A farizeusok és az írástudók hiába tanultak. Ez csak a gőgjüket táplálta. Így van ez ma is. Nálam nem az számít, amikor megérkezik valaki Hozzám az ítéletre, hogy a földön milyen tisztséget töltött be, hanem az, hogy szeretett-e Engem. Istent szeretni annyit jelent, hogy megtartják törvényeimet. A te kicsi szíved tele van Irántam tiszta szeretettel. Szíved az Én királyi palotám, ahol nagyon jól érzem Magam. Szívedben mindig vigaszra találok, mert te engesztelsz Engem, Akit ma is megostoroznak, kigúnyolnak, és keresztre feszítenek a bűnösök. Folytasd továbbra is ezt az engesztelést! A szíved legyen tele Irántam hálával, imádással és dicsőítéssel! Így imádj Engem a rejtekben, parányi lelkedben! Én Benned lakom. Minden gondolatodat látom, minden szavadat hallom nappal és éjjel is. Nagy kegyelem számodra az Én állandó Jelenlétem.

Most azt kérem tőled, hogy még jobban szeress Engem! Hirdesd az Evangéliumot továbbra is, akár alkalmas, akár nem! Mentsd a lelkeket! Úgy mentsd, minta tűzvész, vagy árvíz elől mentenéd, mert eljött az óra, amikor befejeződik irgalmasságom ideje. Lezárul a kegyelem korszaka. Hamarosan meglátják igazságosságom és haragom napját, amikor mindenki menekülne Színem elől, de nem marad számukra hely. Meg kell állniuk ítélőszékem előtt. Mindenkit megítélek cselekedetei szerint. Imádkozz a férjedért és a gyermekeidért, a rokonaidért, és mindenkiért, akik nem az Én utamat járják!

Az óra eljött. Most nagy szenvedések zúdulnak erre a világra. Be kell avatkoznom, mert ellenfelem elterjesztette tévtanait, és a lelkek bukásán dolgozik. De ti ne aludjatok! Mentsétek a lelkeket, mert a környezeteteket tőletek fogom számon kérni! Sokat kaptatok, sokról adtok számot.

Kicsinyeim! Az idő rövid. Minden perccel közelebb juttok az ítélethez. Készüljetek! Éljetek halálra készen! Megáldalak benneteket Szívem túlcsorduló szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: 2 Tesszaloniki 3, 1: „az Úr szava”

Márk 14, 42: „Itt az óra.”


 

2015. augusztus 8. Itthon a kegyelemórájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Az idő nagyon rövid. Készüljetek! Mindenki éljen halálra készen! Mert amikor azt mondogatják: béke és biztonság, akkor csap le rátok a háború. Meg van írva: nemzet, nemzet ellen támad.

Gyermekeim! Mindez a sátán műve. Ellenfelem ülteti a szívetekbe a gyűlöletet, a viszálykodást, az öldöklést, a gyilkolást. Mindez azért van, mert nem kell az Isten. Tele vagytok kapzsisággal, elégedetlenséggel, uralkodással. Azt hiszitek, hogy ti vagytok az Isten. Pedig meghaltok. Mindent itt hagytok. De a cselekedeteiteket magatokkal hozzátok az ítéletre. Térjetek meg, amíg még nem késő! Mert ha bűnben haltok meg, örökké ugyanazt a szenvedést fogjátok visszakapni, amit másoknak okoztatok. Vigyázzatok! Előre megmondtam nektek! Az Isten Én vagyok. Magamra vettem a ti bűneiteket. Nézzetek Rám, a keresztre, mennyit szenvedtem érte! Ne higgyétek, hogy ti megússzátok! Nektek is meg kell szenvedni bűneitekért. Ha megbánjátok, akkor csak a tisztítótűzben. De ha nem, akkor örökké a pokol tüzében. Tartsátok nagy kegyelemnek, hogy figyelmeztetlek benneteket! Mindezt azért teszem, mert szeretlek benneteket, és nem akarom, hogy csak egy is elvesszen közületek. Térjetek meg még ma! Gyónjátok meg bűneiteket! Csak Nekem, Megváltó Isteneteknek szolgáljatok úgy, hogy megtartjátok törvényeimet, hogy szeretetben éltek. Akkor megtöltöm szíveteket az Én békémmel, és az Én szeretetemmel. Ez a boldogság titka. Ez a mennyország előszobája. Ez az örök élet, amely már itt a földön kezdődik el. Ti, akik olvassátok szavam, imádkozzatok ellenségeitekért és a bűnösökért, akik a sátán csapdájában vergődnek. Hittel teli imáitokra csodákat teszek. Megtérítem ezeket a bűnösöket. Megajándékozom őket a hit kegyelmével. Fogadjátok áldásomat, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: 1 Péter 3, 8-12: „…Forduljon el a rossztól, tegye a jót…”

1 Tim. 6, 3: „Krisztus üdvös szavai”

2015. augusztus 24. Szent Bertalan apostol ünnepén Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Az idő eljött, itt van. Most mindenkinek állást kell foglalni vagy Mellettem, vagy Ellenem. Nem lehet többé kétfelé sántikálni. A képmutatók nem örökölhetik Isten országát. Atyám azt azoknak készítette, akik Őt szeretik. Ez pedig azt jelenti, hogy csak az igazak léphetnek be a mennybe, akik teljesítik Atyám törvényeit, vagyis szentül élnek.

Gyermekeim! Ezt mondtam nektek az Evangéliumban: Legyetek tökéletesek, mint Mennyei Atyátok! Az Evangélium arról szól, hogy hogyan lehet szentté válni. Ha elolvassátok, és tettekre váltjátok a tanítást, ami abban van, és amit megismételtek nektek, akkor szentek lesztek, és bejöhettek a mennybe.

Gyermekeim! Most nagy veszedelem vár rátok. Igyekezzetek megtérni, mert ha bűnben ér benneteket a halál, örökre el fogtok veszni. Ne mondogassátok: van még idő. Még ráérünk megtérni. Én azt mondom nektek: Már nincs több idő. A haladék lejár. Mindaz a borzalom, amitől rettegtek, már itt van a küszöbön. Már bent van a szobában. Csak nem vesztek róla tudomást, mert annyira féltek tőle. Én azt mondom nektek: ne a haláltól féljetek! Az úgyis eljön előbb-utóbb. A bűntől féljetek, ami elválaszt titeket Tőlem, és a kárhozatba taszít!

Gyermekeim! Már nem sokáig beszélek hozzátok. Nagy zűrzavar van kibontakozóban. Sok lesz a halott. Térjetek meg! Éljetek halálra készen. Rengeteg vértanúm lesz. Az igazak, akik tettekre váltják szavam, meglátnak Engem színről színre, és bejönnek Velem a menyegzőre. A hazugok, az álnok képmutatók pedig kinn rekednek a külső sötétségben, ahol lesz sírás és fogcsikorgatás.

Gyermekeim! Én ettől akarlak megóvni benneteket. Fogadjátok meg szavam, és váltsátok tettekre! Már mindent tudtul adtam nektek. Készüljetek! Hamarosan meg kell állnotok ítélőszékem előtt. Mondom nektek: minden cselekedetetekről, szavatokról számon kérlek benneteket. Nálam csak a szeretet számít. Ha gyűlölettel beszéltek egymással, az olyan Előttem, mintha megöltétek volna egymást. Nálam csak a szeretet számít. Ha önzetlen, tiszta szeretetből fakadó jócselekedeteket tesztek, akkor bejöhettek országomba. De ezt mindenkivel kell gyakorolni. Még az ellenséggel is. Ha szeretetlenek vagytok egymás iránt, akkor azt sürgősen meg kell gyónni, mert a szeretet a főparancs, és az ellen vétettetek. Aki nem bocsát meg felebarátjának, az addig ne áldozzon, amíg meg nem bocsát neki szívből. Ez a Szentírás, ez az Evangélium. Vegyetek példát Rólam! A kereszten még ellenségeimért is imádkoztam: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. Ti is imádkozzatok értük, mert nem a test és a vér ellen harcoltok, hanem a gonosz szellemi hatalmasságok ellen, akiket csak imával és böjttel lehet leküzdeni. Megáldalak benneteket megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Most papjaimhoz szólok általad: Drága, szeretett pap fiaim! Ha tudnátok, mekkora kegyelmet kaptatok, és miről kell számot adnotok, mind szentül élnétek. Drága fiaim! Éljétek meg a szeretetet. Olvassátok el naponta a szeretet himnuszt, és váltsátok tettekre! Ha szeretet nincs bennem, mit sem érek… Tudatosítsátok magatokban, hogy életetek minden pillanatáról számot fogtok adni. minden gondolatotokról, szavatokról és cselekedetetekről. Sokat kaptatok, sokról kérlek számon. Csak Engem kövessetek! Mindig csak Engem lássatok! Én legyek a példaképetek! Nektek az Én szeretetemet és békémet kell kisugározni mindenkire. Bennetek Rám kell ismerni az embereknek. Ne az embereknek akarjatok megfelelni, hanem egyedül Istennek. Isten maga a szeretet. Isten nem személyválogató. Töltekezzetek Belőlem, hogy megerősödjetek, hogy a bűnnek még az árnyékát is kikerüljétek! Imádjatok Engem naponta az Oltáriszentségben! Szakítsatok Rám időt! Én legyek az első az életetekben! Elmélkedjetek kínszenvedéseimen és kereszthalálomon! Mekkora árat fizettem értetek! Nem vagytok a magatokéi. Az Enyémek vagytok. Nagy volt a ti váltságdíjatok. Kiválasztottalak benneteket azért, hogy az Én Igémet hirdessétek, hogy kiszolgáltassátok a Szentségeket, hogy bemutassátok a Szentmisét. Felfogni nem tudjátok, mekkora kegyelmet kaptatok, és mekkora a felelősségetek. Nélkületek nincs az örök élet Kenyere. Rátok bíztam, kiszolgáltattam Magamat nektek. Amikor kimondjátok: Ez az Én Testem, ez az Én Vérem, Velem azonosultok. Egyek vagytok Velem. Ez azt jelenti, hogy az életszentség legmagasabb fokát kell megélnetek, hogy aki rátok néz, Engem lásson, aki titeket hallgat, Engem halljon.

Gyermekeim, pap fiaim! Alakuljatok át teljesen Belém! Merüljetek el Bennem, mint parányi vízcsepp a Szeretetóceánban! Adjátok át magatokat teljesen Nekem, hagyjátok, hogy lefoglaljalak titeket Magamnak! Szüntelen ismételgessétek a megtért Saul szavait, akiből Szent Pált formáltam: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjek?” Akkor nektek is megadom a kegyelmet, hogy felismerjétek és megtegyétek akaratomat. Ellenállhatatlan vágyat adok a szívetekbe a szent dolgok iránt, és mindent leküzdő vágyat a lelkek megmentésére. Olyan ékesszólást adok ajkatokra, hogy még a legmegrögzöttebb bűnösök is bűnbánatra térnek.

 

Fiaim! Lángoljatok! Égjetek a vágytól, hogy megdicsőítsétek Nevemet azzal, hogy megmentitek a lelkeket. Életetek végén bennetek is el akarom mondani: „Atyám, a feladatot, amit Rám bíztál, elvégeztem. Megdicsőítettem Nevedet a földön.” Pap fiaim! Ez a papi hivatás értelme, célja és értéke. Legyetek szentek, mert csak akkor tudtok szenteket adni a világnak! A megszentelődést mindig magatokon kezdjétek! Csak azután várhatjátok el a rátok bízottaktól, hogy ők is szentek legyenek. Erre hívtalak meg benneteket. Ezért kiáltottam a kereszten: „Szomjazom!” A lelkekre szomjazom. A tiétekre, és a rátok bízottakéra, hogy országomban együtt legyek veletek örökre! Halljátok meg szavam, és válaszoljatok rá életszentségetekkel! Erre áldalak meg benneteket, akiket kiválasztottam, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

 

Imádkozzatok pap fiaimért, hogy tettekre váltsák üzenetemet!”

 

2015. augusztus 25. Itthon az Úr Jézus: „Drága Kisfiam! Szeretlek téged. Úgy szeretlek, amilyen vagy. Ne keseredj el! Soha nem rakok több terhet a válladra, mint amennyit el fogsz tudni hordozni. Én mindig veled vagyok. Kereszted nehezebb felét Én viszem. Én soha nem hagylak el. Amikor úgy érzed, hogy egyedül vagy, akkor állok a legszorosabban melletted. Ha néha megengedem ezt a lelki szárazságot, akkor azt csak azért teszem, hogy megedződj, és még erősebben higgyél és bízzál Bennem, Aki megváltottalak téged, és üdvözítelek téged.

 

Kisfiam! Most a jövőről beszélek neked. A jövőd Én Magam vagyok. Minden kegyelmet megadok neked, hogy teljesítsd akaratomat. Tőled csak egyet kérek: minden élethelyzetben bízzál Bennem! Mindig add át az életedet Nekem, Aki a Te Megváltó Istened vagyok. Légy nagyon alázatos és engedelmes! Ez a két erény megtart téged az életszentség útján, és üdvözít téged. Soha ne félj! A félelem mindig a sátántól van. Határtalanul bízzál Bennem! Ami most jön erre a világra, arra nagyobb szükség van, mint gondolnátok. Minden mögött Én állok. Mindezt azért engedem meg, hogy sok lélek megmeneküljön az örök kárhozattól. Ti, akik kitartotok Mellettem, soha ne féljetek! Biztonságban vagytok. Akár éltek, akár haltok, az Enyéim vagytok. Ennek örüljetek! Minden nap mondjátok el a Te Deumot! Így adjatok hálát azért, hogy megóvtalak benneteket a bűntől, és kiválasztottalak titeket, és Engem követtek. Gyermekeim! Az üdvösség a legnagyobb kegyelem.

 

Kisfiam! Téged a lelkek orvosának rendeltelek öröktől fogva. Sok lélek megmentőjévé teszlek. Te csak engedelmeskedj Nekem, és tarts ki mindhalálig! Az idő eljött. Megrostálom a népeket. Nem lehet két úrnak szolgálni. Tartsatok ki Mellettem mindhalálig! A nagy keresztényüldözés már a nyakatokon van. Már nem üzenek sokáig. Az idő lezárul. A végidő elkezdődik. Irgalmasságom idejét felváltja igazságosságom. Jaj azoknak, akik nem használták fel kegyelmeimet, amíg még részük lehetett benne. Ne szomorkodjatok! Én veletek vagyok mindig, még a legnagyobb szorongatásokban is. Bízzatok Bennem még jobban! Arra gondoljatok, hogy itt a földi halállal nincs vége az életeteknek. Ha hisztek Bennem, beléptek abba teljes életbe, amit Atyám azoknak készített, akik Őt szeretik. Az idő eljött. készüljetek! Éljetek halálra készen! Nagyon szeretlek benneteket.

 

Megáldalak titeket Szívem túlcsorduló örök szeretetével, megerősítő áldásommal a nagy harcra, ami most kezdődik. Ez a harc lelki értelemben is értendő. A gonosz szellemi hordák a lelkek ellen küzdenek. Őket imával és böjttel győzhetitek le. Erre adom megerősítő áldásomat, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítés: Zsid. 8, 8-10. „Mondja az Úr…”

Mk 4, 11: Jézus: „Megkaptátok az Isten országa titkát…”

 

 

2015. augusztus 26. Itthon az Úr Jézus: „Drága Kisfiam, Lelkemnek igaz gyöngyszeme! Készülj, mert soha nem látott eseményeknek leszel tanúja! Az idő eljött. Lezárul irgalmasságom korszaka, amit hamarosan felvált igazságosságom ideje. A türelmem elfogyott. Népem minden figyelmeztetésem ellenére nem akar megtérni. Te, gyermekem, és ti mindannyian, akik megtartjátok törvényeimet, figyeljetek! Tartsátok meg továbbra is tanításaimat! Váltsátok tettekre figyelmeztetésemet, mert most jön el mindaz, amiről prófétáim által jövendöltem nektek. Éljetek szüntelen készenlétben, mert nemsokára a véreteket fogják kiontani. Az idő elérkezett. Nincs több haladék. Most mindnyájatoknak színt kell vallani. Vagy Mellettem, vagy Ellenem. Vagy az örök életet, vagy az örök halált választhatjátok. Ti képmutatók! Utálatosak vagytok Előttem! Nem tűrlek meg tovább benneteket! Szavaitok legyen: igen – igen, vagy nem – nem. A hazugok nem örökölhetik az Isten országát.

 

Gyermekeim! Én a Véremen váltottalak meg titeket. Ti meg soknak tartjátok törvényeim megtartását?! Ezek az utolsó figyelmeztetéseim. Ha meg nem tértek, mind elvesztek az utolsó szálig. Ott lesz sírás és fogcsikorgatás – örökre!

 

Kicsinyeim! Ti megvigasztaljátok halálra sebzett Szívemet. A ti imáitokra még rengeteg lelket mentek meg. Folytassátok az imát! Abba ne hagyjátok! Odaát ennek fogtok a legjobban örülni.

 

Kicsi gyermekeim! Nagyon-nagyon szeretlek benneteket. Én nem akarom egyikőtök vesztét sem. De tiszteletben tartom szabad akaratotokat. Örök sorsotok a ti kezetekben van. Térjetek észhez! Térjetek vissza Hozzám! Ne kövessetek el bűnt, ami örökre elválaszt titeket Tőlem, Megváltó Istenetektől. A problémákat ne ti akarjátok egyedül megoldani! Előbb imádkozzatok! Nálam nélkül semmit sem tehettek. Ezt vegyétek tudomásul! Én veletek vagyok, de ha nem kértek, akkor nem tudok segíteni. Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtett benneteket. Ez azt jelenti, hogy szabad akaratot és értelmet kaptatok. Ezért senki sem dönthet helyettetek. Az idő elfogy. Hamarosan hirtelen tömegekben ítélőszékem előtt fogjátok találni magatokat. Ma még kérlek, de holnap már megítéllek benneteket. Most még keménynek és szigorúnak találjátok szavaimat. Holnap már szembesültök a valósággal, mert szavaim be fognak teljesülni.

 

Kisfiam, lelkemnek igaz gyönyörűsége! Tarts ki mindhalálig! Szeress Engem lángolóan! Fontold meg, és váltsd tettekre üzeneteimet! Olvasd el gyakran, és éld meg minden szavát! Hidd el, ezek az üzenetek egyáltalán nem kemények, és nem szigorúak. Mindaz, aki tettekre akarja váltani, olyan kegyelmeket kap, olyan erős indítást a szentségre, a szeretetre, hogy sokkal nehezebb lenne neki ellenállni, mint megvalósítani Akaratomat. Én minden kegyelmet megadok annak, aki szentté akar válni.

 

Édes Kisfiam! Amikor beköszöntenek a nehéz idők, ezekből az üzenetekből fogsz megerősödni, és élni. Mindaz, aki engedelmeskedik Nekem, Atyám előtt Hozzám hasonlít. Így rád is úgy tekint Atyám, mint hű képmásomra, aki Engem követ, és mindenütt a nyomomban jár. Maradj ilyen engedelmes és alázatos mindhalálig! A mennyben nagy jutalom vár ezért rád. Megáldalak téged törvényeim megtartására, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítés: Mk 16, 15. 19. „Az Úr Jézus szólt…”

 

 

2015. augusztus 28. Itthon az Úr Jézus: „Drága kisfiam! Most eljön a nagy szorongattatás. Te már fölkészültél és nagyon jó úton haladsz. Maradj meg ezen az ösvényen, és akkor mindig fölismered és megteszed akaratomat. Azt kérem tőled, hogy készíts fel másokat, a környezetedet is a nagy üldözésre, amely már itt van az ajtóban. Nagyon sok kereszténynek a vérét fogják ontani, de ez a Szentírás, ez az Evangélium. Ennek be kell teljesülni. Így választom szét az igaz és hű keresztényeket a képmutatóktól. Mielőtt bekövetkezik ennek a korszaknak a vége, ennek a próféciának be kell teljesülnie. Szavaim, figyelmeztetéseim nagyon komolyak, és intelmeim súlyosak. Sajnos sokan cinikusan félre dobják, és nem vesznek tudomást róla. Ők azok a szerencsétlenek, akik örökké fogják siratni bűneik következményét. Igyekezzetek megmenteni a lelkeket, szavaitokkal, példamutatásotokkal és imáitokkal! Úgy mentsétek, mintha tűzvész, vagy árvíz pusztítana, mert már minden perc, minden pillanat számít.

 

Gyermekeim! A jelek már itt vannak. Olyan ez, mintha már a bárd a nyakatokon lenne. Ne féljetek! Én egy gyönyörű, csodálatosan szép országot készítettem nektek. Ott nem lesz sem halál, sem gyász, sem jajkiáltás. Letörlök szemetekről minden könnyet. Az Én országom örökkévaló ország. Az örök boldogság és az örök élet hazája. Ide várom minden igaz gyermekemet, akik hűségesen megtartják Atyám törvényeit és igaz szeretetben élnek.

 

Gyermekeim! Már megmondtam, nem érdemes itt a földön kincseket gyűjteni, ahol a moly megrágja, a tolvaj ellopja, a rozsda megemészti. Minden itt marad. Csak a cselekedeteiteket hozzátok magatokkal ítélőszékem elé. Az igazi kincs az alázatos nyitott szív, amelyen belépek, és veletek együtt vacsorázom. Az igazi Kincs Én vagyok, Aki az Oltáriszentségben a szívetekbe térek, Aki örök életet ajándékozok nektek. Erre a kincsre vágyakozzatok mindig! Az Én Testem valóban étel, az Én Vérem valóban ital. Én vagyok az örök élet kenyere, Én vagyok a Jó Pásztor, a ti Üdvözítő Istenetek, Megváltótok.

 

Kisfiam! Nagy feladatra hívtalak el. Nagyon nagy kegyelmet készítettem számodra. Ha szüntelenül kéred, hogy fölismerd és megtedd akaratomat, Én megmutatom neked rád vonatkozó örök tervemet, lépésről lépésre, óráról órára, napról napra. Ha mindig igent mondasz, és teljesíted akaratomat, Én rövid úton szentté formállak. Olyan szent papommá teszlek, aki előtt megremegnek az ördögök, megnyílnak a lelkek és betöltekeznek az Én végtelen szeretetemmel, amelyet általad sugárzok ki feléjük. Kisfiam! Légy nyitott kegyelmeim befogadására! Mindig szakíts Rám időt, hogy Engem imádj, lehetőleg az Oltáriszentség előtt, ahol valóságosan jelen vagyok és csöndes magányodban, mert a szívedben lakom. Majd, amikor szükséged lesz rá, te is meg fogsz hallani Engem. Imádkozz ezért már most kitartóan! Ha hittel kéred, megadom neked.

 

Gyermekem! Nagy kincs vagy az Én számomra. Beléd helyeztem bizalmamat és reményemet. Általad akarom menteni a lelkek sokaságát. Vigyázz magadra, főleg arra, hogy bűnt soha ne kövess el, még a gondolataidban sem! Őrizd meg tisztán szívedet és elmédet, hogy méltó királyi palotám légy, mert Én vagyok a te Királyod, a te Istened, Aki téged választottalak ki földi hajlékomul. Ha átérezhetnéd, mennyire szeretlek téged, gyönge tested belehalna a boldogságba. Most csak a hiteddel szemlélhetsz Engem, nem láthatod fényemet és szépségemet, mert belehalnál a gyönyörűségbe, a káprázatba, amit látványom nyújt. Amikor majd színről színre meglátsz Engem, mindent meg fogsz érteni, életed minden eseményét, amelyeket Én irányítok, mert csak az történhet meg, amit Én megengedek.

 

Kisfiam! Légy hűséges Hozzám, különösen a most következő nagy szorongattatásban, mert ellenfelem szüntelenül azon mesterkedik, hogy megfosszon téged Tőlem, és bűnbe rántson. Óvakodj a bűntől, a hiú dicsőségvágytól, az önelégültségtől, az egoizmustól és mindattól, ami elválasztana Tőlem! Gyermekké kell lenned! Kicsi babává. Mindig vizsgáld meg a lelkedet, hogy olyan pici és nyitott szívű tudsz-e lenni az Én karomban, mint amilyen pici és ártatlan egy kis csecsemő az édesanyja karjában. Ha ilyen kisded leszel egész életedben, teljes bizalommal Rám hagyatkozol, semmit sem tudok megtagadni tőled. Ezt kérem tőled, és akkor már kész leszel arra, hogy életed bármelyik pillanatában belépj a mennybe, mert a gyermekeké az Isten országa. Nagyon szeretlek téged, lehajoltam hozzád. Szüntelenül adj hálát végtelen irgalmamért, szerető jóságomért, amelyet kiárasztottam rád. Az Én örök tervem az, hogy szent papot formáljak belőled. Azt akarom, hogy megértő részvéttel hajolj le a szegény bűnösökhöz és minden áldozatot meghozz a megmentésükért!

 

Kisfiam! Ha mindezt megteszed, hű képmásom leszel. Az emberek Engem fognak látni benned. Amikor beszélsz hozzájuk, Én fogok szólni általad. Szentlelkem beragyogja szívedet, elmédet és nagyon sok léleknek leszel lelki szülője. Mindezt Én cselekszem benned, mindig Nekem adj érte hálát. Tudatosítsd magadban, hogy nélkülem semmit nem tehetsz, Nálam nélkül por és hamu vagy. A test nem használ semmit, egyedül a lélek az, ami éltet. Ha maradéktalanul átadod Nekem lelkedet, testedet, egész életedet, akkor leszel csak tökéletes. De ha csak egy gyufaszálnyit is megtartasz magadnak, abba belekapaszkodna a sátán, és egyre nagyobb tért hódítana benned. Ezért azt kérem tőled, hogy szüntelen tarts önvizsgálatot, hogy mindig mindent adj át Nekem. Lelkedet, testedet, szívedet, elmédet, egész életedet és annak minden pillanatát. Érzelmeidet, vágyaidat, tekintetedet, látásodat, ízlelésedet, szaglásodat, minden érzékszervedet add át Nekem és ne tarts meg magadnak semmit. Akkor Én leszek a te Királyod, a te Mindened, a te Barátod, a te Istened. Akkor szent leszel. Ez legyen életprogramod és soha ne veszítsd szem elől ezt a tanításomat. Megáldalak téged a nagy harcra, szüntelenül kapaszkodj Belém, kérd magadra, hogy borítsalak be Szent Véremmel, akkor nem tud támadni a sátán és biztonságban leszel, és Én veled leszek végig a nagy harcban és nem hagylak elveszni, elbukni, elesni. Kiválasztottalak Magamnak, ez azt jelenti, hogy minden kegyelmet megadok ahhoz, hogy szentté legyél. Fogadd megerősítő áldásomat, Szívem túlcsorduló szeretetével adom rád, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítés: Márk 8, 32 „(Jézus) egészen nyíltan megmondta”

 

 

2015. augusztus 29. Itthon az Úr Jézus: „Drága kisfiam! Szívemnek reménye, öröme te vagy. Nagyon boldoggá teszel Engem, amikor betérek a te tiszta, kicsi lelkedbe. Maradj Hozzám hűséges mindhalálig! Szeress Engem lángolóan! Az Istenszeretet meg fog óvni mindig minden bűntől, minden elhajlástól, minden eltávolodástól Tőlem. Apostolaim azt kérték: növeld bennünk a hitet! Tőled azt kérem, ez legyen napi imád többször is:

 

Uram, növeld bennem az Irántad való lángoló szeretetet! Uram, add nekem a Te szívedet, hogy úgy szeresselek Téged, ahogy Te szerettél engem, amikor az életedet adtad értem! Én is az életemet adom Érted, a Te kegyelmedből. Mindig engedelmes kisfiad akarok lenni! Uram, mutasd meg nekem, mi a Te örök terved velem! Formálj engem egészen Magadhoz hasonlóvá! Formálj engem a saját képmásodra, hogy bennem Téged lássanak, ha megszólalok, Téged halljanak! Jézusom, imádott örömöm, Rád szomjazik a lelkem! Vágyva vágyom szent Színed látására, szívem-lelkem eleped a vágytól, hogy ott lehessek, ahol Te vagy és lássam dicsőségedet! Köszönöm, Uram, hogy Te Magad vágyakozol erre bennem, és így vágyam nem reménytelen, hanem be fog teljesülni akkor, amikor kihívsz ebből a testből, és fölemelsz Magadhoz szentjeid, és szent angyalaid közé, ahol örökké szeretném zengeni a Te dicsőségedet. Jézusom, imádott Királyom, egyedüli örömöm, boldogságom, békém Te vagy. Te vagy a Szeretetóceán, amelyben elmerülök, mint parányi vízcsepp. Köszönöm, hogy betöltöd szívemet, lelkemet, elmémet, minden gondolatomat. Mindig csak Rólad akarok beszélni mindenkinek! Dicsőségedet akarom zengeni szentjeiddel és szent angyalaiddal együtt itt és most a földön, és majd egy örökkévalóságon át! Imádott örömöm, Istenem, mindenem! Köszönöm, hogy lehajoltál hozzám, köszönöm, hogy táplálod lelkemet drága szent Testeddel és Véreddel. Köszönöm, hogy folyamatosan bennem laksz, gyarló lelkemet királyi palotáddá formáltad. Köszönöm, hogy kitartasz bennem egyik Szentáldozástól a másikig. Köszönöm, hogy még mindig köztünk vagy a Legméltóságosabb Oltáriszentségben és köszönöm azt a nagy kegyelmet, hogy meghívtál a papi hivatásra, hogy általam, az én imámra fogsz leszállni a kenyér és a bor színeiben, amelyet valóságos Testeddé és Véreddé változtatsz át az Oltáron minden Szentmisében. Jézusom, kérem a kegyelmet, hogy életem árán is kitartsak hűségesen Melletted! Amikor a Szentmisében Veled együtt kimondom, megismétlem a Te drága szent szavaidat: ez az Én Testem, ez az Én Vérem, akkor teljesen átalakuljak Beléd és ne én éljek többé, hanem Te élj bennem! Jézusom, imádott örömöm, én Uram, én Istenem, Megváltóm, Mindenem! Csak egyet kérek Tőled, egész életemre: maradj velem mindig, ölelj szorosan a Szívedre, soha el ne engedj, őrizz meg a bűntől, a hitehagyástól, minden félelemtől, a sátán minden kísértésétől! Kérlek, őrizz meg Magadnak, hogy tiszta, becsületes, hűséges papod legyek! Formálj engem szentté, Magadhoz hasonlóvá, hogy mindig örömödre éljek és szolgáljalak Téged! Ezt add meg nekem, Jézusom, a Te mind nagyobb dicsőségedre és a lelkek megmentésére! Áldj meg engem, Jézusom, megerősítő áldásoddal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.”

2013. augusztus 1. du. a kegyelem órájában itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim, Szívemnek választottai! Most hozzátok szólok, akik szerettek Engem, és hűségesen kitartotok Mellettem. Most a nagy megrostálás ideje közeleg. Most kell tanúságot tenni Rólam. Ellenfelem azt hiszi, hogy győzelmet arathat Fölöttem, de ti lesztek az Én dicsőségem, akik mindvégig hűségesen kitartotok Mellettem, és megvallotok Engem, mint Isten egyszülött Fiát, a Messiást, és a ti Megváltótokat, a világ megtévesztett fiai előtt.

 

Gyermekeim! Most elérkezik a nagy keresztényüldözés ideje. Nem lehet többé kétfelé sántikálni. Vagy Hozzám tartoztok, Engem imádtok, és megtartjátok törvényeimet, vagy a fenevad előtt borultok le, és őt imádjátok. A világ urai erre fognak kényszeríteni benneteket. Ti, akik hűségesek maradtok Hozzám, Isteni Megváltótokhoz, rejtekbe kényszerültök. A rejtekben tudják majd csak igaz papjaim bemutatni a Szentmisét, és csak itt tudtok magatokhoz fogadni a Szentáldozásban. Csak a rejtekben tudtok imádni a legméltóságosabb Oltáriszentségben. A világ fiai beültetik a fenevadat templomaimba. Őt fogják imádni mindazok, akiket sikerült megtéveszteni vagy megfélemlíteni. Mert mindazok, akik számára fontosabb a földi karrier, vagy ez az élet, behódolnak neki. Erre mondtam: mindaz, aki meg akarja tartani életét, elveszíti azt. Ezek az emberek örökre elvesznek. Örökké az fogja őket gyötörni a pokol tüzében, akit itt imádtak és szolgáltak.

 

Gyermekeim! Tartsatok ki Mellettem mindhalálig! Ez az élet rövid. Ha hűségesek maradtok Hozzám, üdvözítelek benneteket. Az örök boldogság vár rátok Atyám országában, ahol ragyogni fogtok, mint a nap.

 

Már mindenre felkészítettelek benneteket. Váltsátok tettekre szavaimat, amely megegyezik a Szentírással! Imádkozzatok pásztoraitokért, hogy fogadják be a Szentlélek megvilágosító kegyelmét! Hirdessék nektek mindazt, ami a Szentírásban van! Készítsenek fel benneteket dicsőséges visszajövetelemre, amely már a küszöbön van! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

 

Ezt üzenem X-nek: Drága kislányom! Bízzál Bennem! Aki Bennem bízik, meg nem szégyenül. Ne foglalkozz e világi praktikákkal, jóslásokkal, mert az a sátántól van. Csak arra jó, hogy félrevezessenek, kifosszanak, és fogva tartsanak. Te egyedül csak Bennem bízzál! Higgyél ígéretemben: aki Bennem bízik, meg nem szégyenül. Adj át Nekem minden gondodat, szeretteidet, vágyadat, és a jövőt! Te ne akard előre tudni az eseményeket, mert ezeket Én irányítom, és Magamnak tartom fenn! Te csak hagyatkozz Rám, mint kisgyermek az édesanyjára! Bízzál Bennem! Helyezd bele minden kérésedet, és szeretteidet az Én irgalmas Szívembe! Bármit kérsz az irgalmasság órájában (du. 3-4 óra között) az Én kínszenvedéseim örök érdemeiért, megadom neked, ha az üdvösségeteket szolgálja. Így kérj Engem: „Imádott Jézusom! Te ebben az órában meghaltál értem a keresztfán. Kérlek, fogadd el az én életemet, amelyet felajánlok Neked, a Te mind nagyobb dicsőségedre!” Én elfogadom életedet, és indítani foglak mindarra, ami kedves Előttem. Megáldalak téged és szeretteidet az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

2013. augusztus 2. Itthon nagyon sírtam. Így imádkoztam: Jézusom, taposd el a kígyót! Ne engedd, hogy elrabolja gyermekeidet! Elmondtam az ördögűző imát, a Szent Mihály kezdetűt. Ekkor éreztem a lelkemben, hogy mindaz, aki ezt imádkozza, Isten védelme alatt áll. Ezután az Úr Jézus ezt mondta: „Én veletek vagyok minden nap. A rejtekben fogják bemutatni a Szentmisét. Vasárnaponként meg fogják ünnepelni.” (A rejtekben.)

 

2013. augusztus 3. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága kislányom! Az emberiség süket és vak. Éli világát. Csak a földi dolgokra irányul figyelmük. Életüket elfecsérelik, mert a fölösleges, mulandó dolgoknak szentelik. Engem, az élő Istent, Aki megváltottam őket, kihagynak az életükből. Úgy élnek, mintha ez az élet itt a földön örökké tartana. Csak erre a létre vannak berendezkedve. Engem megvetnek. Hátat fordítanak törvényeimnek, szentségeimmel nem élnek. Pedig türelmem ideje lejár. Irgalmasságomat felváltja igazságosságom. Jaj, azoknak, akiket nem talál készenlétben a halál. Számon kérem őket a kapott időről, kegyelmeiről, amelyeket nem fogadtak be, és örökre elvesznek.

 

Kislányom, hirdesd! Elérkezik igazságosságom órája. Mindenkit megítélek tettei szerint. Aki eddig elmulasztotta, hogy törvényeim szerint éljen, térjen vissza Hozzám, amíg még lehetőséget adok rá! Ugyanezt kérem mindazoktól, akik hűtlenül elhagytak Engem.

 

Gyermekeim! Készüljetek! Tisztítsátok meg lelketeket a bűnbánat szentségében! Gyónjátok meg vétkeiteket, és tiszta lélekkel járuljatok a Szentáldozáshoz! Éljetek halálra készen! Kérjétek magatokra és másokra a jó halál és a végső állhatatosság kegyelmét! Csak ez az egy a fontos: éljetek szeretetben! Szeressetek Engem, Aki meghaltam értetek, mindenekfölött úgy, hogy nem követtek el bűnt! Felebarátaitokat pedig úgy, ahogyan Én szerettelek titeket! Ha így éltek, mindent megtettetek. Elnyeritek az örök boldogságot, amelyet Atyám azoknak ígért meg, akik Őt szeretik. Megáldalak benneteket megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2013. augusztus 5. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Most hozzátok szólok, akik szerettek és tiszteltek Engem. Már nem kell sokat várnotok. Hamarosan visszajövök dicsőségemben, és Magammal hozom jutalmamat. Tartsatok ki mindhalálig! Várjatok Engem szüntelen készenlétben! Az idő rövid. Beteljesülnek a próféciák. Rövid szenvedés után az örök boldogság vár rátok. Így kérjetek Engem: Jézus, szabadító Urunk! Kérlek, szabadíts meg minket a sátán minden kísértésétől! Ne engedd, hogy úrrá legyen rajtunk! Taposd el a kígyót, és tedd ártalmatlanná! Kötözd meg, és taszítsd a pokol fenekére! Nekünk pedig add meg a Te békédet és szeretetedet, hogy békében és nyugalomban éljünk! Téged dicsőítsünk és hálát adjunk Neked! Odaát pedig elnyerjük az örök életet! Megáldalak benneteket megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2013. augusztus 6. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Nyisd ki a Szentírást! Ide nyílt ki: Titusz 2, 1. 3,1. „Te…azt hirdesd, ami az üdvös tanításnak megfelel. Figyelmeztesd őket…”

Jézus: Hirdesd üzeneteimet az embereknek! Akkor is, ha megvetnek érte. Figyelmeztesd őket, mert az idő közel. Eljön ítéletem erre a világra. Akkor minden lángba borul, és elhamvad. Nem marad más, csak a cselekedeteitek, amelyeket magatokkal hoztok ítélőszékem elé. Térjetek meg! Úgy várjatok Engem, mint az okos szüzek!”

Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Most nagy események előtt álltok. Éljetek szüntelen készenlétben, mert hirtelen fognak változni az események. Készüljetek! Ne mondjátok, hogy nem történik semmi, és késnek a próféciák beteljesedései. Inkább annak örüljetek, hogy még mindig van naponta Szentmise és gyóntatás. Ha majd bekövetkeznek a próféciák, vissza fogjátok sírni ezeket a napokat. Inkább örüljetek a kapott lehetőségeknek! Használjátok ki az alkalmakat! Menjetek Szentmisére, és rendszeresen, legalább havonta gyónjatok, és járuljatok naponta a Szentáldozáshoz! Úgy fogadjatok Engem a szívetekbe, mint végső útravalótokat, mert halálotok óráján Én leszek a ti védelmezőtök. Én foglak megóvni a pokoli hordáktól, amelyek a legjobban az utolsó órában fognak támadni benneteket. Felsorolják az életetekben elkövetett bűneiteket, amelyekre éppen ők vettek rá, és erőszakkal le akarnak majd rántani benneteket a pokolba. De Én mindazok mellett állok, akik segítségül hívnak Engem, és ezt mondom az ördögöknek: Távozzatok! Vagy ti ontottátok véreteket ezért az emberért? Én Szent Véremmel megtisztítottam, és beviszem őt Atyám házába. Ekkor mind eltakarodnak. Már csak ketten maradunk, a lélek és Én. Akkor átkarolom ezt a bűnét megbánó és irgalmamért esdeklő embert. Irgalmas Szívemre ölelem, és beviszem őt az Atyai házba. Ha szüksége van rá, akkor a tisztítótűzben kielégíti igazságosságomat, vagyis elégtételt ad bűneiért, és utána jön be a mennybe. Mondom nektek gyermekeim, nagy kegyelem az egymásért mondott ima. Lelkeket ment meg az örök életre. Imádkozzatok egymásért, és saját magatokért is! Így kérjetek Engem: Jézus, szabadító Istenünk! Őrizz meg minket a kísértéstől! Ments meg az elbukástól! Add, hogy mindig, minden élethelyzetben Melletted döntsünk! Inkább akarjunk meghalni, mint vétkezni! Kérjétek el Tőlem a jó halál és a végső állhatatosság kegyelmét! Imádkozzátok az irgalmasság rózsafüzért! A kegyelem órájában, du. 3-4 óra között pedig az Én kínszenvedéseim örök érdemeiért kérjétek bűneitek bocsánatát, és az örök életet mind magatok és mások számára! Erre az imára minden kegyelmet megadok, ami az üdvösségetekre válik. Kérjetek és kaptok! Járuljatok az értetek kiontott drága Szent Vérhez! Kérjétek magatokra Szent Vérem kegyelmét, amely távol tartja a gonoszt, és megadja nektek az üdvösséget! Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

2013. augusztus 13. a kegyelem órájában az Úr Jézus…

 

„Drága gyermekeim! Az idő eljött. Ítélet alatt áll ez a világ. Egyik természeti katasztrófa a másikat éri. Ha nem tértek meg, ez csak rosszabb lesz, én nagyon sokan meg fognak halni. De Én azt mondom nektek: ne a testi haláltól féljetek, hanem a bűntől, ami a lélek halálát okozza, és ez az örök kárhozat. Ne kövessetek el bűnt! Éljetek tiszta, önzetlen szeretetben! Elsősorban Istent szeressétek, Akinek örök szeretetéből léteztek. Ő hívott létre benneteket. Gondoskodik rólatok, és helyet készített nektek a mennyben. De ezt a helyet ki kell érdemelni. Atyám azoknak készítette országát, akik Őt szeretik. Elküldött Engem, az Ő egyszülött Fiát, Aki megtestesültem a Szentlélek erejéből Szeplőtelen Szűz Anyám méhében. Én vagyok a megtestesült Ige, a második Isteni Személy. Én nyilatkoztattam ki számotokra Atyám Igéjét. Én ismertettem meg veletek Atyámat, Aki végtelen szeretet és irgalom. De csak azokhoz, akik megtartják törvényeit. Akik bűnben élnek, azokat megfenyíti. Így akarja visszatéríteni őket a jó útra. De ha ennek ellenére sem akarnak megváltozni, magukra hagyja őket. Kiszolgáltatja annak, akit választottak maguknak, és akit szolgálnak, vagyis a sátánnak. Atyám nagy méltóságra teremtette az embert. Saját képére és hasonlatosságára. Értelmet és szabad akaratot adott neki, és Ő ezt a legmesszebb menőkig tiszteletben tartja. Engem küldött le hozzátok, hogy megismertessem veletek a tanítást, amely az örök életre visz. Ez az Evangélium. De ezt nektek kell tettekre váltani. Isten senkire sem erőlteti rá Magát. Rátok bízza a döntést. 

Gyermekeim! Az életetek rövid. Nem tudjátok, mikor toppan be váratlanul a halál. Ezért éljetek szüntelen készenlétben! Tisztítsátok meg lelketeket a Szentgyónás Szentségében! Mossátok tisztára az Én drága Szent Véremben! Járuljatok gyakran drága Szent Testem és Vérem vételéhez, a Szentáldozáshoz! Ha így éltek, nincs mitől félnetek. Akkor Én irányítom lépteiteket, és megérkeztek az örök fénybe, az örök boldogságba, az Isten dicsőségébe.

Gyermekeim! Fogadjátok meg szavamat! Az óra itt van. Rövid idő, és megrostálom a népeket mind. Különválasztom a búzát a konkolytól. Isteni ítélőszékem előtt mindnyájatoknak színt kell vallani. Térjetek meg! Tartsatok bűnbánatot! Kövessetek Engem az önmegtagadásban és a kereszthordozásban, mert erre hívtalak meg benneteket! Erre áldalak meg mindnyájatokat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

2013. augusztus 15. délután a kegyelem órájában itthon az Úr Jézus…

 

 

 

„Drága gyermekeim! Ma Nagyboldogasszony ünnepe van. Szent Édesanyám mennybevételének az ünnepe. Ő hatalmas közbenjárótok Nálam a mennyben. Kérjétek Őt bátran! Minden ügyeteket tárjátok elé! Fogjátok meg Édesanyai kezét! Burkolózzatok bele Szeplőtelen Szívébe és az Ő palástjába, melyet mindazokra ráterít, akik kérik Tőle. Ma különösen kérjétek el mindazokat a kegyelmeket, amelyek segítenek benneteket abban, hogy ti is ott legyetek Vele együtt a mennyben, és lássátok dicsőségemet, ahogyan ezt Atyámtól kértem főpapi imámban. (János 17, 24.)

 

Drága gyermekeim! Mondom nektek: ez az egyetlen dolgotok a földön, hogy megszerezzétek az örök üdvösséget a magatok, a rátok bízott személyek, és minél több lélek számára. Ha ezt eléritek, mindent megtettetek. Nem az számít, hogy milyen karriert futtok be a földön, vagy mennyi vagyont gyűjtötök. Ne ezekre pazaroljátok az erőtöket és az időtöket! Ezek mind itt maradnak, és elvesztitek. Inkább váltsátok tettekre szavaimat, amelyeket az Evangéliumban olvashattok! Éljetek életszentségben! Szeressétek Istent mindenekfölött úgy, hogy megtartjátok törvényeit, és gyakoroljátok a felebaráti szeretetet mindenkivel, legfőképpen azokkal, akik közel állnak hozzátok! Segítsétek a rászorulókat, mindenekelőtt hittestvéreiteket! Ha ezeket megteszitek, elnyeritek az örök életet. 

Gyermekeim! Azért beszélek nektek ennyit az életszentségről, mert sajnos sokan nem így élnek. Istenük a has, és azzal dicsekszenek, amit szégyellniük kellene. Pedig hirtelen csap le rájuk a halál, amit nem várnak, és az ilyenek sorsa az örök kárhozat. Ó, ha látnátok, milyen sokan kárhoznak el, és hogy a pokolban mennyit kell szenvedni örökkön örökké! Ettől akarlak megóvni benneteket. Ne a mának éljetek, hanem a holnapnak! A jövőre gondoljatok, ami földi életetek után következik. Igyekezzetek elnyerni az örök boldogságot! Ennek rendeljétek alá földi életeteket! Tagadjátok meg magatokat, így teljesítsétek Isten törvényeit! Hordozzátok, és le ne tegyétek mindennapjaitok kis keresztjeit! Ezzel érdemeljétek ki örök jutalmatokat a mennyben a magatok, és mások számára! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2013. augusztus 18. délután itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

 

Drága gyermekeim! Az élet rövid. Térjetek meg! Tartsatok bűnbánatot! Hamarosan eljövök dicsőségemben, és megítélem a föld lakóit! Készüljetek! Éljetek szüntelen készenlétben! Így imádkozzatok: zus, Aki meghaltál értünk a keresztfán, kérünk, add meg nekünk a bűnbánat kegyelmét! Kérünk Téged, formálj belőlünk szenteket! Add, hogy maradéktalanul teljesítsük ránk vonatkozó örök szent tervedet! Kérünk Téged, végy fel bennünket szentjeid sorába!” Ha így imádkoztok, és engedelmeskedtek hívásomnak, megtartjátok Atyám törvényét, akkor Ő tetszését leli bennetek, és nektek adja országát, ahol örökké fogtok élni nagy boldogságban és szeretetben. 

 

Gyermekeim! Felfogni nem tudjátok, elképzelni is képtelenek vagytok, hogy Atyám milyen országot készített számotokra. Ha csak egy pillanatra ott lehetnétek, soha nem akarnátok visszajönni. Ha csak bepillanthatnátok, mindent megtennétek, hogy azt elnyerjétek. Tartsátok meg törvényeimet! Éljetek az Evangélium tanítása szerint! Akkor a mennyország boldog örökösei lesztek. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”


2013. augusztus 23. Szentségimádáson Jézus…

 

 

„Drága gyermekeim! Most hozzátok szólok, akik hűségesek maradtok Hozzám mindhalálig. Közületek sokakat ki fognak végezni Énmiattam. Ne féljetek, inkább örüljetek! Arra gondoljatok, hogy rövid szenvedés után örök dicsőségembe hívlak meg benneteket, ahol vég nélkül fogtok örvendezni Velem együtt. Már elérkezett az óra. Régóta készülődik erre ellenfelem a rejtekben. Most előkúszik a kígyó. Már bent van a szobában. Körülsziszeg, keresve, kit nyeljen el. Csendben, alattomosan támad. A lelkeket akarja az örök tűzbe taszítani. Csak egyetlen fegyver van ellene. Parancsaim megtartása, a szentségek gyakori vétele, és a szüntelen ima. Ha így éltek, megmentitek a lelketeket. Vigyázzatok! Ne álljatok szóba a sátánnal! Mindig hazudik. Jó színben tünteti fel a bűnt, mert tudja, hogy ha elkövetitek, a pokolba taszíthat általa. Ti csak tartsatok ki törvényeim megtartása mellett! Engem állítsatok az első helyre az életetekben! Akkor nincs mitől félnetek. Én vezetlek, fogom a kezeteket. Gondoskodom rólatok, és veletek maradok minden nap a világ végezetéig. Az életemet adtam a ti üdvösségetekért. Hogyne adnék hát oda mindent, ami a lelketek javára válik? Bízzatok Bennem még jobban! Adjátok át az életeteket Nekem! Örökké boldogok azok, akik az életüket áldozzák Értem. Ragyogni fognak Atyám országában, mint a nap.

 

Gyermekeim! A sátánt csak önmegtagadásotok által tudjátok legyőzni. Ez nem azt jelenti, hogy ha vizet kívánsz, akkor szomjan kell halnod. Nem, akkor innod kell, mert ez a szervezeted természetes jelzése a léted fenntartásához. Csak a bűnös vágyaknak kell ellene mondani, ami ellenkezik törvényeimmel. Ilyenek a paráznaság, a kapzsiság, a hatalomvágy, és még sok bűnre csábító kísértés. Ezeknek kell ellene mondani. E helyett gyakoroljátok az önzetlen felebaráti szeretetet! Mindig helyezzétek bele magatokat a másik ember helyébe, és úgy bánjatok vele, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánnának. Akkor örök jutalmat kaptok a mennyben.

 

Gyermekeim! Az idő rövid. Ma még belekapaszkodhattok megbocsátó, irgalmas szeretetembe. De közeledik az ítélet, amikor igazságosságommal fogtok szembesülni.

 

Gyermekeim! Itt az utolsó óra. Használjátok fel az időt! Éljetek a kegyelemmel! Mert hamarosan lesújt az ítélet haragja, és sokakat meg fog semmisíteni.

 

Gyermekeim! Ez a világ elmúlik, és vele együtt ti is. Éljetek szüntelen készenlétben, hogy ne érjen váratlanul az ítélet napja! A halál hirtelen jön, főleg ha futtok előle, és nem várjátok. Imádkozzatok minden nap a jó halál és a végső állhatatosság kegyelméért! Az élet rövid. Mindnyájatoknak meg kell állni ítélőszékem előtt. A számból kijövő kétélű karddal, az Igével ítéllek meg benneteket. Csak ennyit fogok kérdezni tőletek: Szerettél-e? Követtél-e? Ha igen, akkor bejöhettek Atyám házába, Aki azoknak készítette országát, akik Őt szeretik. Istent szeretni annyit jelent, mint parancsait megtartani.

 

Gyermekeim! Már mindent megmondtam nektek. Készüljetek! Éljetek szüntelen készenlétben, mert ítélet alatt áll ez a világ! Nem tudjátok sem a napot, sem az órát, hogy mikor álltok meg Szent Színem előtt. Ezért újra mondom: készüljetek! Várjatok Engem szüntelen, mert akkor jövök el, amikor nem is sejtitek. Kérjétek el Tőlem a hit ajándékát, és bízzatok Bennem rendületlenül! Én Mindenható vagyok. Számomra nincs lehetetlen. Bármit kértek, megadom nektek, ha hittel kéritek. Mindent megadok annak, aki akaratom szerint imádkozik, vagyis az üdvösséget kéri. Aki Bennem bízik, meg nem szégyenül. Erre áldalak meg benneteket megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

 

Drága gyermekeim! Az idő rövid. Készüljetek! Ti, akik életben maradtok, átmentek az új korszakba. Sok nyomorúságot, bajt és szenvedést fogtok látni és megélni, de Én minden bajból kimenekítelek benneteket, és átvezetlek az új világba, amely az ezer éves béke uralma lesz. Ott Velem együtt fogtok élni kimondhatatlan boldogságban. Az ember boldogsága nem attól függ, hogy mennyi vagyona van, hanem a kölcsönös szeretettől. Arra vagytok teremtve, hogy szeressetek, és szomjazzátok a szeretetet. Ez a család titka. Ezért van az, hogy csak egy emberpár, egy férfi és egy nő kölcsönös odaadó szeretetéből születhet utód, gyermek. Egy kisgyermek csupa szeretet, bájosság és ragaszkodás a szülőhöz. A szülőt szeretetre és gondoskodásra indítja egy parányi tehetetlen újszülött látványa. A gyermek úgy fejlődik, mint amikor a rózsa bontja szirmait. Fokról fokra egyre többet tud. Ezzel elkápráztatja szüleit, akik örömüket találják benne. A gyermek Isten ajándéka. Tiszta, ártatlan élet. Rajtatok, felnőtteken múlik, milyen példával jártok előtte, hogy jót, vagy rosszat tanul majd tőletek. Vigyázzatok! Gyermekeitek a ti tükörképeitek. Csak jó példát mutassatok nekik! Úgy viselkedjetek előttük, hogy ha majd ők ugyanazt teszik, amit ti, örömötöket találjátok bennük!

 

Gyermekeim! Látjátok, mennyire felelősek vagytok magatokért, és mindazokért, akiket rátok bíztam. Gyermekeiteknek átadhatjátok tanításomat, amely az üdvösségre vezeti őket, és ez a kötelességetek. Jaj azoknak, akik rossz példát mutatnak, és magukkal együtt gyermekeiket is a pokolra juttatják. Megáldalak benneteket Szívem túlcsorduló szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

 

 

 

2013. augusztus 25. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

 

 

 

Drága gyermekeim! Most hozzátok szólok, akik hátat fordítotok Nekem. Semmibe veszitek törvényeimet. Tobzódtok a halálos bűnökben. Tudjátok meg, hogy a kénköves, tüzes tó partján tántorogtok, mint vak, süket részegek, és bármikor belezuhanhattok. Csak türelmem ad még nektek időt, hogy visszaforduljatok, és megtérjetek Hozzám, Megváltó Istenetekhez.

 

Gyermekeim! Az idő rövid. Karom lesújtani készül. Úgy figyelmeztetlek benneteket, mint legnagyobb Jótevőtök, hogy megóvjalak titeket az örök haláltól.

 

Gyermekeim! Vegyétek komolyan figyelmeztetéseimet! Olvassátok az Evangéliumot, és váltsátok tettekre tanításomat! Ha megfogadjátok szavam, Én végtelenül irgalmas leszek hozzátok. Megbocsátom minden bűnötöket, és bevezetlek titeket Atyám házába, az örök dicsőségbe, boldogságba. De ha továbbra is hátat fordítotok Nekem, süketek és vakok lesztek törvényeimre, örökre elvesztek. Ti magatok választjátok meg örök sorsotokat. Értelmet és szabad akaratot kaptatok. Akaratotok ellenére nem tudlak üdvözíteni benneteket. Én csak figyelmeztetni tudlak, helyettetek nem dönthetek. Értsétek meg szavam! Hagyjátok el a bűnt! Éljetek életszentségben! Ma még kérlek titeket, de a halál küszöbén már ítéletet kell mondanom fölöttetek. Erre áldalak meg benneteket megerősítő áldásommal, hogy talpra álljatok, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítés: 1 Timóteus 6, 3. „Ha valaki…nem követi Urunk, Jézus Krisztus üdvös szavait,…az semmit sem ért.”

 

2013. augusztus 26. Szentségimádáson Jézus…

 

 

Drága gyermekeim! Itt állok a szívetek előtt. Zörgetek rajta. Várom, hogy kinyissátok Előttem. Ha megnyíltok kegyelmeim befogadására, akkor a szívetekbe térek a Szentáldozásban, az imában, és a felebaráti szeretet gyakorlásában.

 

Drága gyermekeim! Nincs ennél nagyobb kegyelem. Mindnyájan arra lettetek teremtve, hogy szeressetek, és szeretve legyetek. Egész életetekben erre vágytok. A lelketek Magára Istenre szomjazik. Egyedül Isten tudja betölteni a lelketeket. Azért, mert a lelketek Istentől van, és ezért csak Isten tudja kielégíteni. Amikor arra vágytok, hogy szeretetet kapjatok, azt mindig Istennél keressétek! Nála megtaláljátok, mert az Atya, Aki megteremtett a semmiből, elküldött Engem az Ő egyszülött Fiát, Aki úgy szerettelek benneteket, hogy az életemet adtam oda értetek a keresztfán. Ezzel megnyitottam számotokra a mennyország kapuját. Azt a csodálatos országot, amelyet elképzelni sem tudtok. Atyám százszor, milliószor szebbnek és tökéletesebbnek teremtette a mennyet, mint a földet. Vágyakozzatok a mennybe, Isten Szent Színe látására! Ti a Mennyei Atya drága gyermekei vagytok. Olyan kedvesek vagytok Neki, hogy Engem, az Ő egyszülött Fiát adta oda értetek, hogy aki Bennem hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Nagy méltóságra teremtett benneteket Atyám. Szenteknek, akik a menny boldog lakói lehettek örökké. Kizárólag rajtatok múlik, hogy akarjátok-e, és kiérdemlitek-e.

 

Gyermekeim! Úgy éljetek ezen a földön, mintha bármely pillanatban meg kellene halnotok! Éljetek halálra készen! Ne kövessetek el bűnt! Éljetek életszentségben! Akkor elnyeritek Atyám országát, amelyet azoknak készített, akik Őt szeretik. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

 

Drága gyermekeim! Most a Nagyfigyelmeztetésről beszélek nektek. Éljetek szüntelen készenlétben, és akkor boldogok lesztek, ha meglátjátok cselekedeteiteket, és lelketek állapotát. Törekedjetek arra, hogy mindig csak jót tegyetek! Akkor béke és szeretet tölti meg szíveteket. Boldogok lesztek, és hálát adtok Istennek, mert minden jócselekedetnek ez a gyümölcse. Ne kövessetek el bűnt! Minden cselekedetetekre fény derül. Mindig mindenkivel csak jót tegyetek! Akkor boldogok lesztek, ha napvilágra kerülnek tetteitek. Aki jót tesz, az jutalmat érdemel. Így éljetek drága gyermekeim! Akkor nyugalom és béke, öröm és boldogság lesz az osztályrészetek. A Nagyfigyelmeztetés azért lesz, hogy a rosszak megjavuljanak. Elhagyják bűneiket, és így megmentsék lelküket az örök boldogságra. Ne féljetek tőle! Ez egy nagy kegyelem a lelkek megmentése érdekében. Mindent azért teszek, hogy elnyerjétek az örök életet. Ne féljetek, inkább örüljetek! Bízzatok Bennem, Atyámban és a Szentlélekben! A kegyelem órájában (du. 3-4 ó. között) így kérjetek Engem: „Jézusom, a Te kínszenvedésed örök érdemeiért kérlek, add meg nekem mindazt, amit meg akarsz adni, és őrizz meg mindattól, amitől meg akarsz óvni.” Bízzatok Bennem! Hagyatkozzatok Rám teljesen! Egyedül Én tudom, mi válik a javatokra, és mivel Isten vagyok, ezt meg is tudom adni. Ha erős hittel így imádkoztok, csodákat fogtok megtapasztalni. Én sokkal jobban szeretlek benneteket, mint bárki ezen a világon. Nekem mindnyájan fontosak vagytok. Én mindegyikőtökkel együtt akarok lenni a mennyben. Én a javatokat akarom. Betöltöm szíveteket vággyal mindaz iránt, amit adni fogok. Ezek szent vágyak. Vágyakozzatok Hozzám a mennybe! Én beteljesítem ezt a szent vágyatokat. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

 

 

2013. augusztus 31. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

 

 

„Drága gyermekeim! Ne higgyetek azoknak, akik hazugoknak nevezik prófétáimat, és elvetik üzeneteimet! Az Isten Én vagyok. Én bármikor és bárkihez szólhatok, akkor, amikor akarok, és annak, akinek akarok. Ha nem így volna, akkor már nem állna fenn ez a világ. Az igaz, hogy apostolaimnak mindent elmondtam, amikor a földön éltem. De ti olyan tudatlanok vagytok, hogy újra meg újra figyelmeztetnem kell benneteket. Ezért választok ki Magamnak látnokokat, akik által vezetlek benneteket. Mindezt azért teszem, hogy felkészítselek titeket az elközelgő nagyon nehéz időkre, hogy éljetek szüntelen készenlétben, és ne érjenek váratlanul az események.

 

Gyermekeim! Az igaz, hogy sok a hamis próféta, a csaló. Ti csak azokat az üzeneteket fogadjátok el, amelyeknek a tartalma megegyezik a Szentírással! Ami ettől eltér, az nem Tőlem való. Mindazt, amit eddig mondtam nektek, alátámasztottam Szentírási idézetekkel. Ezért hitelesek üzeneteim.

 

Gyermekeim! Hamarosan visszajövök dicsőségemben. Erre készüljetek! Tartsatok bűnbánatot, gyónjatok, hogy megtisztult lélekkel fogadjatok Engem, az élet Urát a szívetekbe!

 

Gyermekeim! Egyre közelebb vagytok a próféciák beteljesüléséhez. Nem az számít, hogy mikor lesz, hanem az, hogy ti készenlétben várjátok. Az idő rövid. Már mindent tudtul adtam nektek. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítés: Máté 26, 56. „Ez mind azért történt, hogy beteljesedjenek a próféták írásai.”

Jézus: „Beteljesül minden szavam, amit mondtam neked.”

 

Az engesztelők feladata
 
2011. 07.30.
Kedveseim, virrasztva imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! Válogatás nélkül fogadjatok el mindent a Szentháromság kezéből! Böjtöljetek és legyetek készek arra, hogy minden pillanatban engeszteljétek Jézus szent sebeit, melyek újból és újból felszakadnak az emberiség bűnei miatt. Álljatok szorosan a kereszt tövében a Golgotán, és vigasztaljátok Jézust fájdalmas gyötrelmei láttán! Engedjétek, hogy édesanyánk palástja takarjon be titeket, mert nélküle nem bírnátok elviselni azt a látványt, amely elétek tárul szenvedő Jézusában. Tükröződjön vissza arcotokról a megváltás fénye! Ez adjon erőt mindnyájatoknak és segítse a hozzátok forduló lelkek sokaságát!
2011. 07. 31.
Kedveseim készüljetek! Alakítsátok életeteket engesztelő életté, ami azt jelenti, hogy mindig és mindent tegyetek meg a lelkekért. Adjátok oda magatokat egészen Krisztusért, teljesen elégő, engesztelő áldozatul! Így egyre több lélek megszabadul a gonosz lélek karmaiból. Szeressetek mindenkit, de különösen a leginkább szükségben szenvedőket! Kik ezek az emberek? Akik eltávolodtak a Szentháromság személyeitől, a Szűzanyától, és emiatt nagy veszélyben vannak, mert megszűnt a béke a lelkükben és kihűlt a szeretet a szívükből. Ők már csak a maguk önző világával foglalkoznak, és csak a jólétük van életük középpontjában. Szegény lelkek ezek, mert elveszítették gazdagságukat, Istent, az Üdvözítőt. Imádkozzatok értük, hogy visszatérjenek az üdvösség forrásvizéhez, és ki ne száradjon lelkük a forró sivatagban, és hogy rátaláljanak az életadó oázisukra, Jézusra! Úgy imádkozzatok hittel, hogy higgyétek, imáitok meghallgatásra találnak!
2011.08.05.
Kedveseim, a Szentháromság megköszöni nektek az engesztelésre szánt minden alkalmat. Nagy áldást jelent számotokra benne munkálkodni. Igyekezzetek hozzászokni ahhoz a gondolathoz, hogy az engesztelőknek egyre jobban el kell hagyniuk a világot és benne minden világi hívságot! Egyetlen örömötöket abban leljétek, amikor újabb alkalmat találtok az önmegtagadásra azért, hogy ezeket azonnal felajánlhassátok. Ne féljetek, erőtökön felül nem fog az Úr megkísérteni! Engedjetek szabad teret az engesztelésnek! Alakítsatok át minden cselekedetet Istennek tetsző felajánlássá! Ez legyen szívetek hódolata! Jertek, és találjatok megnyugvást a Szűzanya szeplőtelen és Jézus legszentebb szívében, ahová mindenkit hozzatok magatokkal!
                                                                Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-uzenetek/az-engesztelk-feladata

Ima a papokért
2011.08. 06. Jézus (Szentségimádás alatt)
Hozzátok Atyám elé pap fiaimat minden nap, és a következőket imádkozzátok értük: „Drága, szerető, Mennyei Atyánk! Most, hogy eléd hozzuk választott fiaidat, a papokat, fogadd el mindnyájukat egészen elégő áldozatul! Tisztítsd meg őket, hogy hozzád méltóan szentül éljenek! Tükröződjön arcukon a te szent fényed ragyogása, hogy akik közelükbe kerülnek, felismerjék bennük a Te képmásodat! Amen” Ezután kérjétek Atyámat, emelje fiait az életszentség legmagasabb fokára! Nyíljék meg a szívük Atyjuk előtt, mert neki gondja van rájuk. Szeretném felkészíteni fiaimat az önmaguk elleni harc nagy küzdelmeire.
  1. Imádkozzatok, hogy legyen minden fiam körül harcos, engesztelő imagyűrű, melynek tagjai elkötelezetten és rendíthetetlenül imádkoznak, és a végsőkig kiállnak mellettük!
  2. Azért is imádkozzatok, hogy fiaim alkossanak kisebb papi közösséget, ahol egymással szoros testvéri egységben imádkoznak a hívekért!
  3. Minden imátok előtt kérjétek a Szentlélek sugalmazó kegyelmét, hogy legyen bátorságotok kitartóan imádkozni, még a legnagyobb kísértések idején is!
  4. Kérjétek a Szentlelket, küldjön olyan munkásokat aratásába, akikben kegyelmi ajándékai működnek!
  5. Kérjétek az angyali seregek vezérét, Szent Mihály főangyalt, hogy angyalaival együtt segítsenek, és harcoljanak értetek, hogy művünk maradéktalanul megvalósuljon!
  1. Kérjétek Atyámtól a végső, állhatatos kitartás kegyelmét, szent vérem oltalmát, a Szentlélek megvilágosító erejét, hogy mindenkor felismerjétek és megkülönböztessétek mi a helyes, és jó cselekedet. Édesanyám oltalmazó palástját terítse rátok, hogy senki ne maradjon ki védelme alól!
Ígéretek:
  • A papokért szoros közösséget vállaló világi hívek gyűrűje, erős villámhárítóként fog állni a legnagyobb küzdelem idején is.
  • Higgyetek az ima rendíthetetlen erejében, amely megerősít és felkészít az önfeláldozó, szeretetben való küzdelemre.
  •                                                            Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-uezenetek/ima-a-papokert


A Szűzanyával mentsük a lelkeket!

Szűzanya: Jöjjetek velem, és tartsatok ki mellettem, hogy együtt tegyük a Szentháromság akaratát, mentsük a lelkeket! Segítsetek, és álljatok készen szolgálatomra, mert nagy szükségem van rátok, kicsiny engesztelő gyermekeim! Hogy mit tehettek, miben segíthettek? Abban leginkább, hogy készen vagytok mindent felajánlani nekem, én pedig átadom azokat a Szentháromságnak. Ne mulasszatok el egyetlen pillanatot sem, ami tőletek telik. Fogadjatok el minden nehézséget, mert ha nekem adjátok azokat, most velük rengeteg lelket menthetünk meg. Bízom bennetek, számítok rátok, a gyönyörűségem vagytok! Betakarlak édesanyai palástommal és megáldalak szeretetemmel. Amen.
2011. 08. 15.                                              Anna Terézia
 
 
 
  Lángoljon a szívetek!
 
Kedveseim, lelketekben égjen a Szentháromság szeretete iránti tűz, hiszen ő gyújtotta lángra szíveteket! Ez a tűz akkor ég bennetek, ha égtek a vágytól, hogy mindent elfogadjatok és megtegyetek, amit csak kérnek tőletek. Minél nagyobb tűzzel ég szívetekben a vágy, hogy Istent szüntelenül szeretetben szolgáljátok, annál erőteljesebb tetteket visztek végbe a Szentháromság dicsőségére. Így váltok érte egészen elégő áldozattá. Ha vágyaitokat és tetteiteket egyesítitek Jézus Krisztus legszentebb áldozatával, akkor a legnagyobb értékű szeretet-cselekedetet viszitek végbe ezen a földön, és odaát az örök üdvösséget nyeritek el. Rajta, lángoljon a szívetek, és kérjétek Jézust, hogy soha ki ne aludjon szívetek szeretettüze!
2011. 08. 19.                                            Anna Terézia
 
 

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/langoljon-a-szivetek

Minden percet jó fel kell használnotok!
Kedveseim, éljétek meg jól a pillanatokat, amik hozzátok érkeznek! Minden percet jól kell felhasználnotok! Ne legyen üresjárat napjaitokban! Mindig adjátok át magatokat a Szentháromságnak abban a pillanatban, amit éppen megéltek. Igaz, hogy azonnal kell döntenetek, hogy valamit megtegyetek, késleltessetek vagy elhagyjatok, de mindig rendelkezésetekre áll a választáshoz szükséges kegyelem. Ha például kínosan és nehezen éltek meg valamit, ne csüggedjetek el, hogy másként kellett volna viselkednetek! Inkább úgy ragadjátok meg a pillanatot, mintha ti hoztatok volna egy jó döntést. Azonnal engedjétek lelketekben, hogy felfakadjon az imádság, mely értékessé teszi mindazt, amit így adtok oda Istennek. Így éljétek meg jól napjaitok eseményeit, akkor nem érhet titeket semmi bosszúság, mert az imádságos lelkülettel való hordozás hozzá segít a dolgok helyes megéléséhez.

2011. 08. 21.                                                                Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/minden-percet-jo-fel-kell-hasznalnotok

Várjátok Isten utasításait!
Kedveseim, a Szentháromság jelenlétében való élet, felemeli lelketeket a buzgó áldozathozatalra. Álljatok rendelkezésére, akkor minden kincs a tiétek lesz. Mondjátok gyakran Istennek: Szólj, uram, hallja a te szolgád! És várjátok az ő utasításait. Megmutatja nektek, mit kér és mit vár el tőletek. Nyíljatok meg előtte, mint egy kisgyermek, akkor gazdagon megajándékoz benneteket önmagával. Minél inkább felfedezitek kicsinységeteket, annál jobban betölt az ő uralmával titeket.

2011. 08. 23.                                                                   Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/varjatok-isten-utasitasait

Az imádság páncélja
Kedveseim, köszönjétek meg a Szentháromságnak azt a mérhetetlen sok kegyelmet, amelyben részesültetek! Fel sem tudjátok fogni, mekkora szeretettel vannak irántatok az égiek. Nagy szükségetek van arra, hogy megerősödjetek, mert a nagy küzdelmeket nem bírnátok ki. Olyan idők következnek, amikor is nem tudnátok létezni a Szentháromság megerősítő kegyelme nélkül. Vele viszont mindenre képesek lesztek, amit most el sem tudtok képzelni. De mindent a maga idejében megtudtok. Most azonban készüljetek úgy, hogy az imádság védelmi páncélzatát magatokra öltitek, és sziklaszilárdan kitartotok benne! Küzdjetek hűségesen, és állhatatosan!
2011. 08. 28.                                                Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/az-imadsag-pancelja

Teljesen Isten akaratában maradni
Kedveseim, mily kifürkészhetetlenek a Szentháromság tervei. Mindig felismerhettek belőle annyit, amennyit fel tudtok dolgozni a ti életetekre lebontva. Milyen hosszú az út a terv felismerésére, mely előttetek bontakozik! Szemetek előtt zajlik minden, csak fel kell, hogy tudjátok ismerni. Az események segítenek felismerni, hogy milyen irányban kell haladnotok, hogy teljesen Isten akaratában maradjatok. Ha szívetek tiszta és nyitott, akkor képesek lesztek gazdagon befogadni mindent, ami fontos számotokra! Mégsem az események számítanak elsősorban, hanem ahogy azokat felajánljátok a Szentháromságnak. Tehát minden az átadáson múlik, és a szándék tisztaságán.

2011. 08. 30.                               Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/teljesen-isten-akarataban-maradni

Jézus Krisztus Urunk:

 

Sükösd kiadványok010Köszöntöm testvéreimet, akik a mai napon eljöttetek, különösképpen azon testvéreimet, akik elfogadták hívásomat, és a hívást elfogadva megjelentek. De köszöntöm azokat is, akik ma elsőként érkeztek, talán azért, hogy a hallomásukat megpróbálják egy kicsit megérteni a mondanivalójában. Hisz a hallomásból még nem tudták, hogy valójában mi történik. És köszöntöm azokat is, akiket a kíváncsiság vezetett e helyre. Hisz mindig mondom felétek: soha nem tudjátok, hogy mely testvér milyen érintést kap, és hogyan fogadja és éli át e Sükösd jelentőségét a jelenlétében, a kegyelmében és a szeretetében, az érintésében.

Így a mai napon ma sokakat meg tudtam érinteni, de nem mindnyájat. Voltak azért, akik kételkedtek, és nem nyíltak meg. De voltak, akik pedig nem tudtak megnyílni, mert nem tudták, hogyan kell megnyílni. Reménykedve, hogy többszöri jelenlétben — nem itt, e helyen, máshol is — rádöbben, a meghívás érzésének megnyitását hogyan kell a cselekvésben átélni.

A mai nap tanításom az üzenet kérésében felétek is, hogy éberek legyetek. Nektek nem mondom, hogy derekatokat a csípőben övezzétek fel. Nem mondom, hogy égő gyertya legyen kezetekben. De mégis ébernek kell lenni, mert nem tudjátok, hogy mikor érkezik a Vőlegény az Emberfiában. És boldog az a testvér, aki éberen őrködik, nem csak a második vagy a harmadik őrváltásának idején. Hisz őket behívja, leülteti, és körbejárja.1.

Mily boldogság ezt hallani, és mily boldogság ezt érezni a kegyelem szeretetében e tanításban. Mert azt mondjátok: „Hát elolvasom én e tanítást, de nincs neki oly sok mondanivalója.” Holott ha figyelitek a mondanivaló lényegét, hogy a felkészültség mire hív meg benneteket, hisz nem tudod, mely órában érkezem az Emberfiában, és nem tudod, ahogy a tolvajt sem, mikor akar betörni házadba.2. De ha tudsz éber lenni, akkor nem kell félned, akkor nem érzed magad kitaszítva sehonnét sem. Mert a kegyelem a szeretetében jelen van, és felétek árad, átölel, felmelegít, és egyek lehettek. Mert a tanításom a kegyelmében ezt nyújtja számotokra.

Hisz mit kérek tőletek? Váljatok eggyé a szeretetemben. Fogadjátok el a szeretetemet. Éljetek a szeretetemben. Éljetek a felebaráttal együtt szeretetben.3. Ismerjétek meg nem csak önmagatokat, hanem felebarátaitokat is.

Hisz eljön az idő, amikor szükségetek lesz egymásra. Hisz mondottam számotokra, mindig közelebb és közelebb kerültök a megtisztulás nagy figyelmeztetéséhez. De hogy ez végbemenjen, elsőként nektek kell megérteni, hogy mily fontos a szeretet a szívetekben és a lelketekben. Hisz szeretet nélkül üressé válik az élet. Szeretet nélkül nincs célkitűzés. Szeretet nélkül nincs küzdelem.4. Szeretet nélkül csak — mondhatom azt — talán vagytok, de hogy hogyan, hová, és meddig és miért, arra minden testvérem a szeretetében önmaga adhat választ.

Kérlek hát benneteket, testvéreim, az ima fontossága mellett engedjétek a kegyelmet a szeretetében a megvilágosodáshoz és a Fényhez. Hisz egyszer minden ember a testvéremben részesülhet a Megdicsőült Fényében.5. De nem mindegy, hogy a megdicsőült Fény hogyan ölel át, hogyan érzed a kegyelmet a melegségében, hogyan fogjuk kezeiteket, különösképpen akkor, amikor elesettnek és magányosnak érzitek magatokat. Mert a tanítások a kérésemben ezt tükrözik számotokra.

Oly jó, hogy elindulsz a változás útján. Oly jó, ha te örülsz, hogy örülhetsz. Oly jó, ha érzed a szeretetet a szívedben és a lelkedben. De mennyire jobb lenne, ha ezt nem csak magadnak, a saját dicsőségednek szentelnéd és könyvelnéd el, hanem: „Boldog vagyok, Uram, hogy észreveszel itt, valahol a porban, megkerestél, kiemeltél, és én részesültem e csodálatos kegyelemben. És ez a kegyelem, úgy érzem a tanításod révén, nem csak a sajátom. Ez a sajátom mellett a felebaráté is a szeretetben. Mert szükségünk lesz idővel egymásra.”

És boldog az a szolga a testvérben, aki éber, és meghívják, hogy megvendégelhessék, és körbe járhassák. És boldog lesz az a felebarátod is, aki talán általad kerülhet e csodálatos kegyelembe. Hisz mennyivel boldogabbnak érzed magad akkor, ha érzed azt, hogy: „Uram, csodálatos a Te szereteted! Csodálatos a Te tanításod! Csodálatos a Te kérésed! És nem csak én szeretnék ebből részesülni, érvényesülni. Segítek, hogy felebarátom is részesüljön.”

Mert a megdicsőülés révén a találkozásban a lélek kincsei örömet nyújthatnak számotokra, amire még nem is gondoltok. Ami talán jelen van, ami talán a tiétek. De a tanításom a kegyelmében így szól felétek: soha nem késő egy kicsit megállni, egy kicsit önmagatokba nézni, egy kicsit elmélkedni, egy kicsit feltérképezni önmagatokat, szeretteiteket, felebarátaitokat, hogy „mégis egyek lehessünk Krisztus csodálatos tanításának szeretetében. Mert szükség van erre a tanításra, erre a szeretetre és erre a kegyelemre nem csak önmagamnak, nem csak szeretteimnek, hanem felebarátaimnak.”

Remélve, hogy a mai nap tanításom, az oly könnyű megérteni, hogy érzitek a fontosságát, e kegyelmének jelenlétét.

De egyben a mai nap tanításom a kérésemben különösképpen e nemzetnek is szól a magyarságotokban. Tudom, hogy mindig e szavak végződésein, hogy hogyan kell helyesen írni vagy mondani. Most egyszerűen mondom: magyarok. Ez a legfontosabb, hogy te érezd, hogy ennek az országnak szintén nem csak egy embere és egy személye vagy, hanem egy tagja. Egy olyan tagja, aki boldog, és örül, hogy itt élhetsz. Hisz ahogy már régebben mondottam: e nép a magyarban kiválasztott volt. A kiválasztottságot csak el kell fogadni a felismerésében. De a kiválasztottság csak úgy működik, hogy ha itt Édesanyám a legnagyobb szerepet a Királynőjében elfogadja. És az elfogadásban valóban jelen van, nem csak szavakkal, hanem valóban tettekkel a megbecsülésében. Hisz immár hamarosan ünneplitek a 4 év, esztendő emlékének koronázását. Hogy már ne csak jelkép, hanem a fontossága is itt legyen számotokra.

Igen, ez megtörtént a kérés részében. De a kérés másik része, hogy ti, magyar testvéreim, a kiválasztottságban hogyan álltok helyt. Hogyan fogadjátok el e Királynőt, akinek örökösei vagytok e nemzet alattvalójában. Hogyan értitek és értelmezitek. Magyarok Nagyasszonyát hogyan ünneplitek, megbecsülitek.

Hisz most sokan és sokan azt szeretnék, ha ez a nap ünneppé válna. De az ünnepet nem csak kérni, hanem néha azt mondom: megérdemelni kell a megünneplésében. Hisz mondhatom azt számotokra: e ünnep mellett van számotokra oly fontos egyházi ünnep, amely fontos lenne megünneplésében. És hogyan ünneplitek: hittel és szeretettel, vagy munkával? Mert egy nap szabad talán a munkahelyről.

Ünnepeket nem ezért kell készíteni és kérni, hogy megadathassék számotokra, hanem azért, hogy megadjátok számára a méltó tiszteletet az ünneplésben, az ünnepben.

Én boldog lennék a magyar nép tiszteletében, ha valóban e koronázás-ünnep idővel az emlékben ünneppé válna a megemlékezéséhez. De ünnep, és nem egy szabadnap! Erre törekedjetek, és ezért imádkozzatok az imalánc felkérésében.

Ezt nyújtom számotokra a kérésemben. Mert magyar királyotok, mikor árvaságában, bánatában úgy érezte: „Mi lesz a jövője ennek a nemzetnek, ha én sem leszek? És akkor egy jó gondolat, amit meg kell, hogy valósítsak, de minél hamarább.”

Ezért ez a két nap fontos az ünneplésben, a megszentelésében és a szeretet kegyelmében.6.

Amíg, magyar testvéreim, nem tudtok eggyé válni e csodálatos ajándék szeretetében, amíg nem érzitek, hogy e kiválasztott népben nektek csodálatos ajándékotok van a kegyelemben, aki vigyázhat rátok, aki őrködhet felettetek, aki védő palástot reátok boríthassa, és ami által a kegyelem jelen van és működhet. Amíg ezt nem tudjátok nyitott szívvel és lélekkel és szeretettel teljesen elfogadni, megérteni, addig hogyan működjék és áradjon a kegyelem? Amíg nincs felebarát a testvéri szeretetben, amíg csak a harag, a gyűlölet, az indulat és a kapzsiság van jelen, addig a szeretet kegyelme eltorpul7.. És fontos, hogy ismét fellángoljon szívetekben és lelketekben. Mert az ajándék a kegyelmében így működik számotokra, felétek és minden testvérem felé.

Kérlek hát benneteket, üljétek meg e napot, e napokat ünnepben és szeretetben és családban, ahogy Édesanyám mindig a családot összefogja. Mert fontos, hogy ismét szeretet-családok legyenek. Hisz ha már szeretetté váló családok lesznek, akkor már lesz hit és kegyelem, megbecsülés és tisztelet.

Én ma ezt küldöm számotokra a magyarságotokban, magyar testvérek részére a felismeréshez és az elfogadáshoz. Hisz nem lehetetlen a kérés. De a kérés úgy valósulhat meg, ha felebarátként tudtok együtt eggyé válni, ismerni egymást, és őszintén és szeretettel együtt imádkozni — nem egyesével, hanem együtt, mint egy nagy család. Mert akkor a meghallgatás kegyelme jelen lesz, és felétek árad a magyar nép nemzetében.

A mai napban így küldöm áldásomat reátok. De áldásom most nem csak Én ajándékában száll rátok kiválasztott Mária szolga keze által, hanem ma áradjon reátok az a kegyelmi ajándék-áldás, amit Édesanyám tud nyújtani minden nyitott szívű gyermekének a magyar nép nemzetében. Hisz mint Magyarok Nagyasszonya a Királynőben adja meg számotokra Anyai Szeretetét, kegyelmét, borítsa rátok védő palástot a Királynői mivoltjában, hogy tudjon óvni, védni és összekötni benneteket, mint egy család.

Ennek reményében áradjon reátok áldásom Anyai áldás szeretetében a család eggyé válásának kegyelmében, hogy a magyar testvérek mielőbb felismerjék küldetésük, kiválasztásuk fontosságát, elfogadva, elindulva a változás útjában, és észrevenni a kegyelmet a szeretetben, hogy eggyé válhassatok Anyai család-áldásában.

Az Atya, a Fiú és a Szeretet.

A Szeretet kegyelme áradjon reátok ma különleges ajándék kegyelmében a családok fényében, hogy eggyé válhassatok a felismeréshez, a küldetéshez, az elfogadáshoz, hogy szeretet-családdá válhassatok, mert akkor a hit kegyelme, reménye és szeretete jelen lesz számotokra.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked Istenünk

Engem nem lehet felülmúlni a nagylelkűségben

1963. augusztus 1. -Első péntek

Lelki és testi szenvedések gyötörtek. Az Úr Jézus kérlelt, éppen tésztagyúrás közben:
“Fogadd el, bármennyire is fáj ez a nagy szenvedés. Tudod, oly sok kegyelmet kapsz, hogy sok lélek évtizedek folyamán át kap ennyi kegyelmet, mint te. Légy nagyon hálás ezért! Anyám Szeretetlángja az, mely szüntelenül lekötelez. Sokat hangoztattam, Ő különös kegyeltjei közé választott téged.”

Munka közben, ahogy beszélgetett, még több mindent mondott. Közben családtagjaim több ügyes-bajos dolgaikkal jöttek hozzám. S erre az Úr Jézus elhallgatott. Ő a végtelen figyelmesség.

Három óra előtt 20 perccel éppen órámra néztem, s közben az Ő kínhalálára gondoltam. Egy alkalommal panaszkodott, hogy halála előtt 20 perccel voltak legkínosabb szenvedései. Még ugyanaznap estefelé így szólt:
“Ugye most már nem kételkedsz abban, hogy a megváltás munkásai közé választottalak. Sok missziós pap sem tud többet tenni, mint te. Áldozataid állandó megújítása és folytonos erőlködésed igen kedves Nekem. S az élő hit, melyet Belém vetsz, az, ami lelkedet állandó üdeségben tartja, és a kegyelmek bőségének befogadására képessé teszi. Így, kislányom, csak Engem szolgálj!”

Ezt mondja az Úr mindazoknak is, akik áldozatot hoznak az Ő megváltó munkájában.
Az első csütörtök és első péntek mindig a szenvedések különös napja. Az Úr Jézus fokozottan elárasztja lelkemet ezeken a napokon. Ma így szólt:
“Sok az aratnivaló, de kevés a munkás, főleg az, aki szívvel-lélekkel áll be munkásaim közé. Ugye érted? Ne csak ímmel-ámmal tegyétek azt, amit tesztek.
Égjetek, mint az égő csipkebokor, mely ég, de el nem ég! Ilyen áldozat kell Nekem, mely soha el nem ég és a szeretettől lángoló tüze Hozzám elér.”

1963. augusztus 4.

“Leánykám, meg kell mondanom, hogy ilyen nagy tisztelete még nem volt Anyámnak, amióta az Ige Testté lett, mint most lesz, mikor Szeretetlángjának kegyelmi hatását árasztja a szivekbe-lelkekbe. Minden fohász és ima, melyet bárhol, bárki Hozzá intézett az egész világon, Szeretetlángjának érvényre jutása napján mintegy eggyé-olvadt segélykéréssé válik, s így fog az emberiség Istenanyai lábához borulni, hogy hálát adjon az Ő határtalan anyai szeretetéért.”

Még aznap mondta ezt:
“Add át szavaimat az illetékeseknek, és kérd őket az Én nevemben, hogy cselekedjenek, és ne hátráltassák ezt a világra szóló kegyelmi kiáradást, melyet Anyám Szeretetlángja által akar a Földre bocsátani.”
(1967. március 13-án is kért, hogy adjam át.)

1963. augusztus 6.

“Tudod, mi teszi a lelket igazán élővé? Az imádság és az áldozat állandó gyakorlása. E nélkül beteg lelkek vagytok, és halott lelkek lesztek. Hiszen a testnek is meg kell adnia a maga követeléseit. S a lélek is követel, de a test és a lélek közt ott a gonosz, ki ide-oda rángatja a lelket, s ha a lélek nem fogja szorosan a gyeplőt, bizony szomorú dolog, akkor ennek kárát vallja.”

Ugyanaznap később:
“Kérjetek csak sokszor és sokat! Ahányszor és amennyit kértek, annyiszor és annyit kaptok. Sőt, ha látom bizalmatokat, kéréseiteket bőségesen, sokszorozva teljesítem. Engem nem lehet felülmúlni a nagylelkűségben. Ugye, leánykám, ezt te is érzed? S ez nagy erőt ad neked. Ha meg is botlasz, te csak kicsit esel. Tudod, miért? Mert lábamhoz láncoltalak, saját kérésedre. Magamtól ezt nem tettem volna, a szabad akarat a tied. De ha látom bizalmatokat, máris leköteleztek, s ez azt jelenti:
Kifoszthattok, ahogy csak akartok. Én nem zárkózom el, Szívem szeretetével elétek állok. Itt vagyok, hogy boldogítsalak benneteket.”

1963. augusztus 7.

“Az Én szeretetem mindenható. Éld bele magad e nagy csodába, hogy Én állandóan rendelkezésetekre állok. Nálam nem kell sorba állni, sem időt, sem helyet kijelölni. Mindenkor, mindenhol jelen vagyok. Ha hívtok, fülem máris szíveteken van, figyel rátok, simogatok, gyógyítok. Nem kérek beteglapot, Én csak a bűnbánat hangjára vagyok kiéhezve. Ez az egyetlen lépés hoz közelebb Hozzám: a bűnbánat. Tudom, hogy sokan újra elestek, de ha azt látom, hogy nem kószáltok el Mellőlem messzire, Én gyorsan fel tudlak emelni benneteket elesettségetekből, mert isteni kezem közel van hozzátok. Ha felemellek, a bűn lehull nyomban rólatok, könnyűvé lesztek ismét. Én azért nem kívánok mást, csak hálát, egy ‘köszönöm’ szót küldjetek érte. Azt kérdezitek, hányszor? Ahányszor felemellek. Ez persze csak a legkevesebb, amit tehettek, de ha mások helyett is hálát adtok, az már a haladás komoly útja. Erzsébetem, imádkozz te is, hogy a bűnbánó és hálás lelkek száma mindegyre növekedjék.”

1963. augusztus 10.

Vasárnap volt. A szentmiséről kijövet egy érdekes mintájú ruhát láttam. Az volt a szándékom, hogy közelebbről megnézem a szép, mintás összetételt. Az Úr Jézus csendesen rámszólt:
“Fékezd a szemedet! Azt gondolod, hogy Én nem tudom pótolni ezeket? A mi szemünk egymásba nézzen, és tekintetünk összeforrjon!”

1963. augusztus 13.

A kápolna takarításánál segítettem, és örömmel mondtam: Itt vagyok, édes Jézusom! Ő sem hagyott válasz nélkül:
“De jó lesz nekünk!”

Amikor másnap portörlővel a kezemben ismét Eléje térdeltem, közben arra kértem: Édes Jézusom! Mivel most szentgyónáshoz készülök, légy oly jó és töröld le Te is lelkemről a port, hogy a Te szent akaratodat mindig tisztábban lássam, és ez által mindig méltóbb legyek a Te szent szolgálatodra.

Azután a villamoson is Vele beszélgettem, és közben arra gondoltam, hogy milyen tiszta az Ő hajléka. Ő meglepett gondolataimban, és így szólt:
” Én is örülnék, ha a hajlékomhoz tartozó személyek lelke is ily kevéssé lenne poros, és ily gondozott lenne, mint szent hajlékom.”

Megkérdeztem Őt: és ez nem így van? – Egy fájdalmas mondattal adta tudtomra:
“Sajnos nem!”
Nagyon elérzékenyedtem, és szomorúan gondoltam szavainak fájdalmára. Az Úr Jézus most szavak helyett a lelkembe sóhajtotta:
“A mi bensőnk együtt érezzen!”

1963. augusztus 17.

Ebéd közben igen nehezemre esett ételeimet ízetlenné tenni. Arra gondoltam, felét megeszem, és csak a másik felét teszem ízetlenné. Az Úr Jézus szomorúan rám szólt:
“A szenvedéseket Én minden latolgatás nélkül magamra vállaltam, és nemcsak némely, hanem összes bűneidtől megváltottalak. Ne légy szűkkeblű! A mi kezünk együtt gyűjtsön. Fordítsd Felém olajos magvaidat, mert csak így lesznek duzzadtabbak, teltebbek és önátadásod teljessége által lehet csak kisajtolni összegyűjtött olajcseppjeidet.”

1963. augusztus 22.

A Szent Szűz Szeplőtelen Szívének ünnepén betegen fekszem. A magas láz már elhagyott a délelőtt folyamán. A Szent Szűz tiszteletére a rózsafüzért imádkoztam. Imádság közben az Úr Jézus tisztelt meg szavaival. Igen meglepett, amit mondott, mert amire most választ adott, már régen történt, és a nagy megaláztatás és szenvedés, melyből akkor nekem bőven kijutott, napokon át felzavarta lelkem csendjét és az Úr Jézusba vetett bizalmamat.

Abban az időben többször is megkérdeztem az Urat, hogy nem az én képzelődésem volt-e az, amikor Ő és a Szent Szűz X. atyához irányítottak, hogy vállalja el lelkem vezetését. Utána még magamban vajúdtam, és egynéhányszor megkérdeztem az Úr Jézust, nem estem-e hamis képzelődés áldozatául? Mivel erre az Úr Jézustól akkor választ nem kaptam, igen sokat szenvedtem. De most már régen napirendre tértem felette és nem is gondoltam rá.

“Leánykám, nagy tisztelettel és megértő szeretettel méltányolom eddigi türelmes szenvedésedet és megaláztatásodat… Látod, az atyának – akihez küldtelek -szabad akarata van. Ugye ő megmondta neked, hogy kételyei vannak. Én mondom, hogy még most sem tiszta előtte az ügy. Ő nem tért felette napirendre, és nem ment nála feledésbe. Lelkében még mindig homály az a határozott utasítás, mellyel hozzá küldtelek. De minden beigazolt lesz. Viszont neki is szenvednie kell. Megmondtam neked, aki bármit is tud Anyánk Szeretetlángjáról, annak csakis szenvedések, és megaláztatások által lehet érdemeket szereznie, hogy méltó legyen ügyünk szolgálatára.”

1963. augusztus 26.

“El kell indulnod szeptember hónapban Szeretetlángomat tovább sürgetni. Az Én szavaimon kívül semmit ne beszélj, csak add át Üzenetemet a Püspök atyának. Én kérem, vegye kezébe az Én szent ügyemet. Csak ha kérdeznek, arra válaszolj, és légy nagyon alázatos.”
(Gyóntatóm nem engedett a Püspök atyához.)

1963. augusztus 30.

“Ne akarj többnek látszani! Tudod, miért mondom ezt? Légy tisztában az Én illemszabályaimmal. Csak írd szavaimat úgy, amint tudod! Nem kell azt másokkal kijavíttatni. Örülök, hogy szent tisztelettel vagy szavaim iránt, de nem kell az illem és helyesírás szabályaival megtisztelned. Te csak maradj egészen kicsi és tudatlan! Mondtam már, hogy így vagy kedves Nekem. Ne keress te semmi olyat, amitől okosnak látszhatnál. Ha Nekem úgy telne kedvem benned, Én megadtam volna a módot és lehetőséget ahhoz is. Mi kicsiségeden és tudatlanságodon, és főleg alázatosságodon keresztül akarjuk szent ügyünket általad elindítani. Vigyázz, ne engedd a hiúságot magadhoz férkőzni! Azért figyelmeztetlek, légy nagyon alázatos, ez legyen minden törekvésed, mely által a többi eredményeid is mind megszilárdulnak!”

1963. augusztus 31.

Az esti szentmisén is részt vettem. Utána még sokáig Vele maradtam. Hosszan könyörögtem Hozzá. A sekrestyés nővér, ki nem vett észre, rám zárta az ajtót. Kettesben voltunk: Isten és én a könyörgő imámmal. Elmerülten a szenvedő lelkekért könyörögtem. Lelkemet nagy vágy égette, hogy minél többen szabaduljanak ki a szenvedés helyéről. Nagy vágyakozásom közben a Szűzanya így szólt:

“Kislányom, lelked nagy vágyát és részvétét, melyet a szenvedő lelkek iránt érzel, megjutalmazom. Eddig három Üdvözlégy-et mondtál tiszteletemre egy lélek kiszabadulásáért. Most, hogy vágyad csillapodjék, ezen túl tíz lélek fog kiszabadulni a szenvedés helyéről.”

Alig tudtam értelmemmel felfogni ezt a nagy jóságot. Hálálkodó szavak helyett csak egy nagy sóhaj jött ajkamra: Irgalmasság Szent Anyja, hála, hála a sok kegyelemért!

Most te is segíts Nekem!

1962. augusztus 3-án

Délelőtt ismét nézeteltérések voltak a lakásügy miatt. Annyira levert ez engem! Péntek volt. Déli 12-től 15 óráig az Úr Jézus kérésére engesztelő imádásra kellett mennem. Alig bírtam elindulni, olyan szétszórt voltam. Lelkemet annyira feldúlta a megismétlődő családi nézeteltérés. Az első imaóra gondolataim rendezésével telt el, alig tudtam megnyugodni. Szétszórtságom úgy lehangolt, hogy még szóbeli imára is képtelen voltam. A tisztítóhelyen szenvedő és nagyon elhagyatott papi lelkekre gondoltam, hogy a keresztutat is értük ajánlom fel. A nagy fáradtság miatt többször is abba akartam hagyni. Közben a szomorú Üdvözítő így szólt:
“Én sem hagytam abba és nem szakítottam meg a fájdalmak útját. Gyere, ketten menjünk, akkor neked is könnyebb lesz, meg Nekem is! A megosztott bánat, fél-bánat. Tudod, én is milyen nehezen vonszoltam magam! És nem ok nélkül kényszeríttették Cirenei Simont, hogy segítsen. Most te is segíts Nekem!”

Miközben már kezdtem elmerülni Benne, ismét szólt:
“Leánykám, sajnállak. Látom nagy erőfeszítésedet, de nehogy azt, hidd, hogy ez hiábavaló! Megáldom családodat nagyon. Megszabadítom őket a gonosztól, mert ő dúlja fel a ház békéjét. Csak bízzál Bennem!”

Ó, Uram, olyan nagy a családi nézeteltérés, hogy itt csak csoda segíthet.

“Úgy gondolod, hogy nem tudok csodát tenni?”

Uram, de nem vagyok méltó erre.

“Én mégis csodát teszek, és az elintézhetetlennek látszó ügyedet úgy megáldom, hogy elsimul minden.”

Én közben a Szent Szűzhöz folyamodtam: Kérjed a Te Szent Fiadat érettünk! Mire befejeztem keresztutamat, az Üdvözítő négyszer is megígérte:
“Kislányom, elsimítok minden nehézséget. A mi Édesanyánk ismét Szeretetlángjára hivatkozott. Én nem tudok ellenállni Neki. Megkért, hogy akire Ő rábízta Szeretetének Lángját, attól Én sem tagadjak meg semmit sem, csak osszam kegyelmeimet, bárki javára kéri is.”

Le nem írhatom, hogy milyen nagy kegyelmet, erőt és bizalmat adott szavaival…

1962. augusztus 6.

Reggel a szentáldozáskor, vagyis már előtte, az Úr ismét panaszaival árasztotta el lelkemet:
“Egyetlen léleknek sem szabadna elkárhoznia, kiket papjaim gondjaira bíztam. Ez a szó, hogy elkárhozik, iszonyatos fájdalmat okoz Szívemnek. Újra átszenvedném a kereszthalált minden lélekért, de ezerszerte nagyobb fájdalommal is, mert az elkárhozottaknak már nincs reményük. Előzd meg ezt, vágyaiddal mentsd meg a lelkeket! Tudod, ugye, hogy háromféle keresztség van: víz-, vér- és vágykeresztség. A lelkek megmentésénél is ez a három a megmentő. Szentséges Szívemből is vér és víz folyt ki reátok, és a hatalmas vágy, mellyel ezt tettem értetek. Tudod-e, mi az a vágy? Ez csodálatos, érzékeny eszköz, mely még a legtehetetlenebb embernek is birtokában van, és mint csodás eszközt használhatja fel a lelkek megmentésére. A fontos az, hogy a vágyát egyesítse az Én oldalamból kifolyó Szent Véremmel. Leánykám, fokozd vágyaidat minden erőddel, mert ez sok lelket ment meg!”

Mikor az édes Üdvözítő azt mondta, hogy iszonyatos fájdalom volt Neki a lelkek elvesztése, elkárhozása, ebből a fájdalomból nekem is részt engedett éreznem. Lelkemben olyan hasító fájdalmat éreztem, hogy majd összerogytam.
Uram, Jézusom! Minden erőmmel azon leszek, hogy a rám bízott lelkek el ne kárhozzanak.

1962. augusztus 7-én

Panaszkodtam: Jézusom, olyan elhagyott vagyok!

“Akkor mit szóljak Én? Van-e Nálamnál elhagyottabb, megvetettebb, akit jobban elfelednek, mint Engem? Ha tudnák, mennyire sóvárgok utánuk! Folytonos egyedüllétemben sok szeretettel és türelemmel szólítgatlak benneteket, és ti úgy tesztek, mintha Én érzés nélküli személy lennék. Pedig ha bizalommal közelednétek, megéreznétek azt a szeretetet, melyet Szent Szívem irántatok, érez, mellyel értetek lángol. Ha valahol tűz támad, hogy összefuttok, és mentek segíteni, hogy a tűz minél kevesebb kárt okozzon. A Sátán tüzét mégsem oltjátok! Engeditek, hogy pusztítson a pokol lángja. De jaj nektek, kik gyáván nézitek, kik felelősek vagytok! Eltakarjátok szemeteket és engeditek tovább a lelkek elkárhozását!

Ismerhettek, tudjátok ti választott lelkek, türelmem és jóságom határtalan, de ismeritek szigoromat is, mellyel el fog hangzani felettetek: Távozzatok tőlem az örök tűzre! Kezetek nem gyűjt Velem, csak szétszór. Ó, ti igazán szerencsétlen, Nekem szentelt lelkek! Szálljatok magatokba, és térjetek már Hozzám! Van még idő. Ne engedjétek úrrá lenni magatokon a jóra való restséget! Ez minden bajnak a gyökere, mely lelketekbe férkőzik. Koptassátok le magatokról legalább ti minél előbb azt a szörnyű, kétségbeejtő bűnt, melyről nem akartok tudomást szerezni. A Sátán úgy eltorlaszolta lelketekben az isteni Fény útját, hogy az be ne hatoljon és ennek a Fénynek éltető világossága nélkül a restség sötét nyomása alatt, szenvedtek és kínlódtok.

Jöjjetek Hozzám, kik a jóra való restséggel terhelve vagytok, Én leveszem vállatokról, és megkönnyítlek benneteket! Az Én Testemnek vétele segíthet csak ki ebből a gonosz által oly gondosan feltorlasztott sötétségből. Csak engedjétek át magatokat Nekem! Nem veszitek észre, mennyit járok utánatok? A sok figyelmeztetés is hiábavaló? Vegyétek észre, hogy a sok zűrzavaros dolog a Sátántól ered, az ő műve a sok rossz. A Sátán műve csak addig tart, ameddig Én engedem. Én fogom a kezeteket, csak ne szakítsátok ki magatokat az Én ölelő karjaimból.
Térjetek Hozzám, és áldozzátok fel magatokat az elvonultság és belső vértanúság szent oltárán!”

Itt megkérdeztem az édes Üdvözítőt, hogyan értsem ezt, hiszen a külső tevékenység úgyis eléggé meg van akadályozva. Ő erre azt válaszolta:
“Akarjátok észrevenni, hogy ez az Én akaratom. Ezt a belső mártíromságot a Sátán nem tudja megakadályozni. Ez a harc a lelkek mélyén bőséges gyümölcsöt hoz, mint Értem elviselt mártíromság. Imádkozzatok és virrasszatok, és jöjjetek össze ketten-hárman, s így vegyétek fel a harcot a sötétség fejedelmével, pusztító erejével. Ne tétlenkedjetek! Úgy tesztek, mintha nem volna mennyei Atyátok az égben, ki figyel rátok. Vágyaitokkal öleljétek át a Földet! Áldozataitokkal, melyek a tiszta szeretettől izzanak, perzseljétek fel a bűnt. Ne higgyétek, hogy ez lehetetlen. Csak bízzatok Bennem! Ez a hit és bizalom millióknak fog erőt adni a kitartáshoz. Leányom, te se légy kishitű! Csatlakozz a Nekem szentelt lelkekhez! Téged is meghívtalak, s ne legyen ez hangulat szerinti cselekedet, hanem kitartó áldozatvállalás, mert ez bő termést hoz a lelkek számára.”

1962. augusztus 8-án

Amikor este a szentségimádásról hazafelé jöttem, akkor is egész úton beszélgettünk, vagyis csak Ő beszélt hozzám. Én meglepődve figyeltem Rá. Emlékezetembe idézte fiatalasszony koromból azt a fohászt, melyet a családdal együtt az esti ima után még elimádkoztunk:
“Édes Jézusom, add, hogy a bűnösök és a pogányok is megismerjenek, megtérjenek, és Téged nagyon szeressenek!”

“Leánykám, tudod-e, hogy akkori vágyakozásaiddal mennyi lelket kívántál Nekem, amit Én meg is hallgattam?!
S a lelkek óhajtásaid által meg is ismertek, sokan megtértek és közülük sokan igen szeretnek. Tudod-e, miért említem meg ismét? Mert látom kételyeidet, mivel állandóan zaklat a gondolat, mit is tudnál elérni vágyaiddal. Sokat! Csak fokozd magadban, áldozatvállalásaiddal együtt!

Kármelita kislányom! Életedből kell újra a példát felhoznom. Nemrég még az volt a vágyad, ha gyermekeidet felnevelted, szeretnéd, ha annyi időt adnék neked, hogy jól elkészülj a halálra. Látod, ezt a vágyadat is teljesítettem. Jegyezd meg tehát jól, hogy a vágy csodás eszköz, mely összeköti a mennyet a földdel. Én már emberi létem első pillanatától vágytam megváltó munkám után. Állandó vágyakozás töltötte be Szívemet, hogy a lelkek üdvözüljenek. Ez a vágy égjen, izzon bennetek is a lelkek után. Ne légy kishitű! Tudod, mit mondtam: Ha erős támogatásra van szükséged, menj és mondd: Atyám, erős atyai támogatásodra van szükségem! Ő feléd, nyújtja erős atyai karját, csak kapaszkodj bele, de ne csak egyedül, hanem mindazokkal a lelkekkel, akiket reád bíztam.”

Aznap még a Szent Szűz is beszélt hozzám:
“Kármelita kislányom! Én is arra kérlek, a Szeretetlángom utáni vágyadat is fokozd állandóan!
Tudod, mily nagy bánatom van országom miatt. A családok, ó, a magyar családok szétziláltan, mintha lelkük nem is volna halhatatlan, úgy élnek. Én Szeretetlángommal fel akarom melegíteni a családi tűzhelyeket, össze akarom tartani a szétszórt családokat. Legyetek minél többen, mert ez által sok-sok lélek fog csatlakozni Szeretetlángomhoz. Segítsetek Nekem, hiszen rajtatok áll, hogy ez a Láng kigyúljon már! A magyar családok imádságos lélekkel könyörögjenek, hogy Szent Fiam büntető kezét így közös erővel visszatartsuk.”

Augusztus egyik napján az Úr Jézus így szólt:
“Ugye tudod, hogy meghívtalak különleges küzdő táboromba? (Szavait úgy mondta el, hogy többes számban beszélt hozzám.) Ne a világ vonzzon magához benneteket múló kényelmével, hanem országom eljövetele legyen földi életetek célja. E szavaim el fognak jutni a Nekem szentelt lelkek sokaságához. Bízzatok! Kegyelmem veletek lesz, és Én csodával határos módon foglak segíteni benneteket. (És most az Úr szavai keményen hangzottak lelkemben. Nagyon meglepődtem, mert én mindig csak szelíd szavait hallottam.)

Leánykám, ne lepődj meg, hogy most szigorú hangomat hallattam lelked mélyén. Ezt is szeretettel teszem. Ne legyetek kényelemszeretők és gyávák, és ne hitessétek el magatokkal és másokkal sem, hogy nincs értelme semminek. Van! Csak könnyebb kényelemben várni a vihar elülését, mint a viharba menni, és lelkeket menteni. Nem kell nektek semmiféle példázgatás. Tudtok ti mindent, csak cselekedjetek már! Ez a tétlenség a Sátán, a bűn melegágya. Mivel rázzalak fel benneteket? Vegyétek észre a körülöttetek öldöklő veszedelmet, mely a ti lelketeket is fenyegeti! ”

Utána arra kért, hogy juttassam el az illetékeseknek szavait. Majd Ő módot ad erre. Már abba akartam hagyni panaszos szavainak leírását, de az Úr Jézus újra kért, hogy írjam csak tovább. Éppen a réten mentünk keresztül, szerettem volna térden állva tovább írni szavait, de mivel erre nem volt alkalmam, a fűre telepedtem. Elővettem jegyzetfüzetemet. Ő közben jelenlétének csodálatos érzésével árasztott el, és így szólt:
“Teszem ezt azért, hogy bizonyságot adjak neked. Ne intézzétek el kézlegyintéssel, mert Nekem kimondhatatlanul fáj ez a tiszteletlen viselkedés. Viseljétek szíveteken az Én sóvárgó és fontos kívánságomat, és ki-ki magába szállva kezdjen új életet, melyhez Tőlem vegyetek erőt. Tudom, ez nektek nem új szó, hiszen eleget beszéltek róla. De az fáj nagyon, hogy miért csak beszéltek, és miért nem igyekeztek magatokban kialakítani az Isten országát. Ti tudjátok legjobban, hogy az Én országom eljövetele milyen nagy erőszakot szenved. Ne éljetek képmutató módon! Bemutatjátok a szent áldozatot a lelkek felé, de ez csak külsőség marad számotokra. De sok ilyen van köztetek!”


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • 44 év szabad garázdálkodása
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Afrikai Hűség Hőség
  • Afrikai Víz
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet – VESZPRÉM
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Albert Líra
  • Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Alvidék-Délvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZENTA
  • Amarilliszfélék
  • Amerikai Hűség Hőség
  • Amerikai Hűség Hőség – SOPRON
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Amoris Laetitia Háború
  • Andre Lowoa – VESZPRÉM
  • Április
  • Antikrisztus által Irányított Népvándorlás
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Augusztus
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség – SORPON
  • Ausztrálázsiai Víz
  • Bács-Kiskun – SÜKÖSD
  • Bálványtemplomok, vértanuk vesztőhelye
  • Baranya – MOHÁCS
  • Begóniák
  • Békés – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Borsod-Abaúj-Zemplén – SÁTORALJAÚJHELY
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran – ESZTERGOM
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsen Okosan Törpemagyaran – BUDAPEST
  • Bölcsességek
  • Bölcsességek idézetekben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Bölcsességek terjedelmében
  • BTankok
  • Buda
  • Budapest
  • BudaPilisSolt – ESZTERGOM
  • Buzogányvirágok
  • Csongrád – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • December
  • Dél-Alföld
  • Dél – Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Dél-Dunántúl
  • Dél – Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Délvidék
  • Dezső Líra
  • Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Előbb-utóbb
  • Előre! Győzelemre Fel! – VESZPRÉM
  • Epikus Gyökereink
  • Epikusan A-C Lírailag
  • Epikusan A-E Lírailag
  • Epikusan D-F Lírailag
  • Epikusan F-K Lírailag
  • Epikusan FGIK Lírailag
  • Epikusan G-I Lírailag
  • Epikusan J-L Lírailag
  • Epikusan L-R Lírailag
  • Epikusan LMR Lírailag
  • Epikusan M-O Lírailag
  • Epikusan P-S Lírailag
  • Epikusan S-Z Lírailag
  • Epikusan SZ Lírailag
  • Epikusan T-Z Lírailag
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Erdély-Bánát-Csángó-Körösmező-Máramaros-Székelyföld, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOMBOLYA
  • Erkölcsi Gyökereink
  • Ervin Líra
  • Esti Éjszakák
  • Észak-Alföld
  • Észak – Alföld – NYÍREGYHÁZA
  • Észak-Amerikai Víz
  • Észak-Magyarország
  • Észak – Magyarország – SÁTORALJAÚJHELY
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Komárom – ESZTERGOM
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Eurázsiai Unió az Európai Unió ellen
  • Európai Hűség Hőség
  • Eurázsiai Hűség Hőség – SOPRON
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Európai Víz
  • Február
  • Fejér – ESZTERGOM
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Felvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOLNA
  • Ferenc Líra
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Föld
  • Föld
  • Frank Hűség Hőség – SOPRON
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Függtelen Határzár
  • Gábor Líra
  • Gomora Szodoma Technika
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyermeki Hűség
  • GyökereiNK
  • Gyökereink
  • GyökereiNK TöbbEzer Kárpát-medencében – ESZTERGOM
  • Győr-Moson-Sopron – SOPRON
  • Hajdú-Bihar – NYÍREGYHÁZA
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Heves – VÁC
  • Heves Jeges – SOPRON
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Hosszúság – AL-SAFIROV
  • HőseiNK PéldaképeiNK
  • Hűség Hőség
  • Hűség Hőség – SOPRON
  • Ibolyafélék
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • István Líra
  • Jácintok
  • Január
  • Jász-Nagykun-Szolnok – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Dobogó Szíve és Szeretete – SOPRON
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • József Líra
  • Jövő a Múltból kikövetkeztethető – SÜKÖSD
  • Július
  • Június
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalitka
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsonyi kaktuszok
  • Kard(Gladiátor)virágok
  • Károly Líra
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Keresztes Imahadjárat
  • Kolon (S)Zala – SÜMEG
  • Kontyvirágfélék
  • Koralkák
  • Közép-Dunántúl
  • Közép – Dunántúl – ESZTERGOM
  • Közép-Magyarország
  • Közép – Magyarország – VÁC
  • Ladik
  • Lajos Líra
  • Latin.Amerikai Víz
  • Lég
  • Lég
  • Legendák, mesék, mondák
  • Liliomok
  • Lírikus Gyökereink
  • Legendás MeseMondaVilág – HERCEGSZÁNTÓ
  • Lélektárs – MOHÁCS
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magasság -VARSÓ
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • Május
  • Március
  • Margitvirágok
  • MártírSors
  • MártírSzentSors – SÜMEG
  • MédBabiloni Hűség Hőség – SOPRON
  • Meddig még?
  • Mélység – TRIESZT
  • Messze Távolban
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Mihály Líra
  • Munkanapló
  • Muskátlik
  • Nebáncsvirágok
  • Nefelejcsek
  • Nemzeti Imahadjárat
  • Nógrád – VÁC
  • November
  • Nyugat-Dunántúl
  • Nyugat-Dunántúl – SOPRON
  • Október
  • Olajfafélék
  • Olvasó gondolkodó
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pálmafélék
  • Pest – VÁC
  • Pesti kerületek – VÁC
  • Pesti Nagykörút
  • Péter Líra
  • Polgárháborús Védelem
  • Pólusharc
  • Pünkösd-ElJövet
  • Római Katolikus – keresztény rádió – ZENTA
  • Rózsák
  • Sándor Líra
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Skandináv Hűség Hőség
  • Somogy, Pannonhalmi főapáti birtoktól napjainkig – BALATONFÖLDVÁR
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg – NYÍREGYHÁZA
  • Szegfűk
  • Szélesség – TACHOV
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeptember
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • SzívHang
  • SzívSzólam
  • Szodomán túl Armageddon
  • TABU
  • Tamás Líra
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Tolna – Mohács
  • TöbbEzer
  • Tulipánok
  • Tűz
  • Tűz
  • Üdvözlet
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Változás
  • Vas – SOPRON
  • Veszprém – SÜMEG
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • Vigyázz!
  • Visegrádi Hűség Hőség – SOPRON
  • Víz
  • Víz
  • Zoltán Líra
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: