‘0804’ cimkéjű bejegyzések

2018. augusztus 4. Szentségimádáson az Úr Jézus…

Drága gyermekeim! Értsétek meg végre: Térjetek meg és tartsatok bűnbánatot, mert a haladék lejár. Ütött az óra. Már benne éltek az időben, amikor kinek-kinek megfizetek cselekedetei szerint. Mindnyájatoknak meg kell jelenni isteni ítélőszékem előtt. Én vagyok az Örök Bíró. Atyám Rám bízta az ítéletet. Ezért kicsinyeim, kérve kérlek benneteket, ne tegyétek magatokban hiábavalóvá az Isten kegyelmét. Éljetek a lehetőséggel, amíg még a kegyelem ideje tart, mert mondom nektek: már itt az óra, amikor kegyelmem idejét felváltja igazságosságom haragja. Megfizetek minden bűnösnek. Akkor már nem lesz sem idő, sem alkalom a megtérésre.

Hamarosan fellép az antikrisztus. Mindenféle tévtanokat fog terjeszteni. Megjelenése már elő van készítve. A mai sok tévtanítás az ő útját készíti elő. Most nagy szellemi zűrzavar uralkodik. Csak azok látnak tisztán, akik ismerik az Evangéliumot, és kérik a Szentlélek vezetését. A többiek vakok, akik világtalanokat vezetnek a pokolba. Ők azok, akik hallgatják ugyan az Igét, de tettekre nem váltják. Olyanok, mint a homokra épített ház, ami, ha ráfúj a szél, romhalmazzá válik. Nagyon sok ilyen romhalmaz lelkű ember él ma a Földön. Azért, mert hátat fordítanak Nekem. Nem ismerik tanításomat. „…van ugyan szemük, de nem látnak, van ugyan fülük, de nem hallanak. Beteljesedett rajtuk Izajás próféta jövendölése, mely így szól: Hallván hallotok, de nem értetek, nézvén néztek, de nem láttok. Megkérgesedett e népnek a szíve. Nehezen hallanak a fülükre, a szemüket meg behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, s szívükkel ne értsenek, nehogy bűnbánatot tartsanak, és meggyógyítsam őket. (Mt 13, 13-15)

Ők a sátán foglyai. Hiábavalóságokkal töltik meg agyukat. A mammont hajhásszák, de a semmit fogják. Ugyanis mindent itt hagynak. Üres kézzel fognak megállni Előttem. Nem lesz semmi érdemük, amire üdvözíthetném őket. Ezekért kérem imáitokat. Azért, hogy Szent Vérem ne omoljon értük hiába.

Gyermekeim! Éljetek halálra készen! Már elhatározták veszteteket. Értsétek meg: benne éltek az időben, amikor megítélem a világot. Ne késlekedjetek! Halljátok meg szavam, és váltsátok tettekre!

Erre áldalak meg benneteket Szívem féltő szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

2018. augusztus 19. Az Úr Jézus…

 „Drága gyermekeim! Újból a keresztről szólok hozzátok. Készüljetek, mert hamarosan sokan meg fogtok állni ítélőszékem előtt. Nézzetek Rám, Véremtől áztatott, agyonkínzott Testemre! Rátok is ez vár. Miattam elhurcolnak, börtönbe vetnek, és meg fognak ölni. Nem különb a szolga Uránál. Számotokra is a kereszten át vezet az út a Mennybe. Készüljetek, hogy az a nap ne érjen váratlanul benneteket! Így készüljetek: Éljetek tisztán, erkölcsösen! Kövessetek Engem a keresztúton az önmegtagadás szellemében! Hordozzátok türelemmel azt a kis szálkát, amelyet juttatok nektek keresztemből, melyet azért kaptok, hogy itt a földön levezekeljétek bűneiteket, és ha ezt megtettétek, akkor másokért ajánljátok fel, hogy megmeneküljenek a kárhozattól. Minden áldozatotokat és szenvedéseteket az Én kínszenvedésem és kereszthalálom örök érdemeivel egyesítve ajánljátok fel, mert csak így értékes Atyám előtt. Megáldalak benneteket Szívem, együtt érző, szeretetteljes megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Szentírási megerősítés: Márk 7, 27: „Jézus mondta”

2018. augusztus 23. Az Úr Jézus…

Az Úr Jézus: „Így imádkozz: Ó lángoló Tűz, Szeretet, Aki az életedet adtad értem! Kérlek, add, hogy én is az életemet adjam Érted! Gyújtsd szívemet lángra, hogy én is lángoljak az Irántad való szeretettől, hogy ebben a lángolásban elemelj Magadhoz! Ámen.

 

2018. augusztus 24. Az Úr Jézus…

Ezt üzenem X-nek: Drága kisfiam! Szívem szeretete átölel téged. A keresztfán érted kiáltottam: Szomjazom! Üdvözíteni akarlak téged! Add át Nekem az életedet, hogy formáljalak, szent képmásomra alkossalak, mert csak így leszel alkalmas arra, hogy belépj országomba. Abba a dicsőségbe, amelyet Atyám azoknak készített, akik szeretik Őt. Ne félj semmitől! Bízzál Bennem rendületlenül! Mindig melletted állok, a szívedben élek. Csak annyi történhet meg, amennyit Én megengedek. Mindent a te javadra fordítok. Megáldalak téged és édesanyádat szívem csodálatos, minden emberi értelmet felülmúló szeretetemmel az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: Lukács 1, 45: „Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”

2018. augusztus 25. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága Gyermekeim! Az óra eljött. Mindenki menjen fedezékbe! A fedezék az Én irgalmas Szent Szívem. Kéredzkedjetek be ide, hogy biztonságban legyetek, mert egyedül Én tudlak titeket biztonságban tartani.

Drága gyermekeim! Már nem beszélek sokáig hozzátok. Mindent tudtul adtam nektek. Már élitek az üzenetek beteljesülését. Készüljetek! Hamarosan a többi próféciám is beteljesül. Már mindent előkészítettek kiirtásotokra. Jól jegyezzétek meg: csak egy a biztos a halál. Éljetek halálra készen! Ha bármikor jön, várjátok, legyetek készenlétben. Egész életetekben úgy éljetek, ahogy halálotok pillanatában szeretnétek, hogy éltetek volna. Mit jelent ez? Azt, hogy minden élethelyzetben tartsátok meg parancsaimat. Éljetek szeretetben! Szeressetek Engem úgy, ahogy Én szeretlek titeket, hogy az életemet adtam értetek. Nektek is az életetekre fognak törni miattam. Nem különb a szolga Uránál. Ha Engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ne kérdezgessétek: hogyan történhet meg ez? Mindez váratlanul fog bekövetkezni. Váratlanul fogja érni mindazokat, akik figyelmen kívül hagyták üzeneteimet. De ti, akik olvassátok, és igyekeztek azokat tettekre váltani, olyanok vagytok, mint az okos szüzek, akiknek a lámpásuk tele van olajjal, és bejöttök Velem a menyegzőre. Az olaj a ti életszentségeteket jelenti. Ezt kértem mindnyájatoktól.

Gyermekeim! Az óra itt van. Elérkezett. Sokakat most fogok magammal vinni Atyám dicsőséges Országába, vértanúságuk által. Tartsatok ki Mellettem mindhalálig, mert csak így üdvözülhettek. A gyávák, a képmutatók és az árulók nem jöhetnek be a Mennybe.

Imádkozom értetek most is, mint a Gecemáné kertben, hogy kiálljátok a próbát, és megmeneküljetek a gonosz minden cselszövésétől. Aki hűséges marad Hozzám mindhalálig, azzal együtt vacsorázom Atyám dús asztalánál. Vegyétek nagyon komolyan figyelmeztetésemet! Minden nap éljetek úgy, mintha az lenne az utolsó napotok!

Erre áldalak meg benneteket Szívem lángoló tűz szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítések: Mt 26, 45: „Aztán visszament tanítványaihoz, s így szólt: „Aludjatok csak és pihenjetek! Elérkezett az óra. Az Emberfiát a bűnösök kezére adják.”

Ef 4, 11-12. 30: „Ő némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat evangélistává, pásztorrá és tanítóvá tett, hogy szolgálatuk betöltésére neveljék a szenteket. Ne okozzatok szomorúságot Isten Szentlelkének, akivel meg vagytok jelölve a megváltás napjára.”

 

2018. augusztus. 27. Szentáldozás után az Úr Jézus…

 

 „Drága gyermekem, Szívemnek igaz gyöngyszeme! Nagyon-nagyon szeretlek téged. Szem nem látta, fül nem hallotta, amit készítettem neked. Az idő már itt van, amikor belépsz országomba. Várd kitörő örömmel! Így énekelj Nekem a lelkedben dicsőítő himnuszt: Ó drága Megváltóm, Isteni Hitvesem! Jó nekem itt lenni a Te ölelő karodban. Jó nekem itt ülni oltárod lépcsőjén. Ó, mily drága nekem a Te hajlékod!  Hát még a szívemben birtokolni Téged, Aki itt maradtál köztünk és magadat adod nekünk! Ó édes Megváltóm! Várva várom hívó szavadat: Jöjj! Beviszlek Atyám házába! Ó mily édes lesz az a pillanat, amikor megláthatlak Téged, Akire oly nagyon vágyom. Édes jó Jézusom! Kérlek, add kegyelmedet, hogy életem minden percében hűségesen várjalak, hogy ki ne aludjon lelkem szeretetlángja. Mindvégig csak Rád szomjazzak, Téged óhajtsalak, imádjalak és Hozzád vágyakozzak! Hőn imádott édes Megváltóm, Isteni Hitvesem! Lelkem minden erejével szeretlek és imádlak Téged. Egyedüli vágyam az, hogy színről színre lássalak! Téged, Igaz Megváltó Istenemet és Mindenemet. Ámen.”

 

2018. augusztus 28. Az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Nagy keserűség borítja el a lelkemet. Éppen úgy, mint egykor a Gecemáni-kertben. A szenvedés kelyhét most ti fogjátok kiinni. Az Egyház most megy fel a keresztre. De még előtte végérvényesen kettészakad. Igaz papjaim és híveim rejtekbe kényszerülnek. Üldözni fogják őket, és Velem együtt kiisszák a szenvedés kelyhét. Az üldöztetésben és a szorongattatásban tapasztaljátok meg legjobban segítő kegyelmemet.

Gyermekeim! Készüljetek! Valljatok meg Engem az életetek árán is! Soha ne cseréljetek fel idegen istenekre, soha ne áruljatok el hűtlenül, mert akkor nem tudlak titeket üdvözíteni. Az idegen istenek ugyanis nem tudnak senkinek üdvösséget adni. Az egyetlen Üdvözítő, Messiás Én vagyok. Én, Aki az igazságért vállaltam, hogy keresztre feszítsenek. Az igazság pedig ez: „Én vagyok a Messiás, az élő Isten Fia.” Úgy szereztem meg nektek az örök élet boldogságát, hogy Magamra vettem bűneiteket, és elégtételt fizettem érte Atyámnak. Bármennyire is tagadják: van ítélet. Szavaim ott állnak az Evangéliumban: ezeket letagadni nem lehet. Sőt, az ítélet már itt lángol a világ felett: kézzel foghatóvá válik Atyám haragja, és fiainak megfenyítése. Mert nagy szükség van a gyermekek fenyítésére, hogy meg tudják különböztetni a jót a rossztól. Ha nem büntetném őket, még azt hinnék, hogy akkor is jót cselekszenek, amikor szöges ellentétben élnek Atyám törvényével.

Gyermekeim! Jól vigyázzatok minden gondolatotokra, szavatokra, cselekedetetekre, mert csak akkor jöhettek be Országomba, ha mindezek összeillenek a szeretet főparancsával. Ha nem, akkor bűnben éltek. A számból kijövő kétélű kard által lesztek megítélve. Ez pedig nem más, mint az Evangélium és a szeretet főparancsa. Ezért igyekezzetek tettekre váltani tanításomat addig, amíg a Földön éltek, mert utána nem lesz rá lehetőségetek. A halál után az ítélet következik, és el fogjátok venni tetteitek jutalmát vagy büntetését. Szavaim nagyon súlyosak és kemények mindazok számára, akik elutasítják tanításomat, az Evangéliumot, és üzeneteimet, amellyel fáradhatatlanul újra meg újra figyelmeztetlek benneteket. De mindazok számára édesek, akik tettekre váltják azokat.

Fogadjátok megerősítő áldásomat, melyet Szívem túláradó, végtelen szeretetével adom rátok, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: Mt 21, 12 cím: A templom megtisztítása. 13: „Azt mondta nekik: »Írva van: ‘Az én házamat az imádság házának fogják hívni’, ti pedig rablók barlangjává teszitek azt«.” Jézus mondja: „Megtisztítom Egyházamat.”

A szentek segítsége


2015. 07. 24.
Kedveseim, a szentek életpéldája mindig nagy buzgósággal töltsön el titeket! Keressétek velük a kapcsolatot lélekben és figyeljétek meg, hogy mi mindenben jártak előttetek. Buzduljatok fel az ő szent életük láttán és ne feledjétek, ha nekik sikerült eljutniuk az életszentségre, akkor nektek sem lehetetlen. Kérjétek a napi szenteket, hogy legyenek a segítségetekre. Ne gondoljátok, hogy ők olyan távol vannak tőletek. Engedjétek, hogy bátorítsanak és buzdítsanak mindarra a jóra, amit tőletek is elvár az Úr. Ne feledjétek, senki sem áll oly közel hozzátok, mint akik hozzátok hasonlóan átéltek sok-sok küzdelmet és örömet. Nektek is meg kell találnotok a ti saját utatokat, melyen haladnotok kell Krisztus felé, hogy eljuthassatok a mennyei hazába.
2015. 07. 25. Szent Jakab apostol
Testvéreim, készüljetek a hitetek megvallására, ha kell életetek árán is! Krisztus urunk mellett tanúságot tenni nem jelent mást, mint teljesen Őt követni. Tanítását elfogadni és befogadni a világ szemében utálatos dolog. Isten előtt azonban a legtökéletesebb út, amin az emberiség járhat. Jól szívleljétek meg, hogyan követitek Krisztust, és kinek a szolgálatába álltok, mikor követését vállaljátok. Szembe kell néznetek nektek is a különféle megpróbáltatásokkal, hogy kiállva a próbát bejuthassatok az Ő országába. Törekedjetek arra, hogy mindig, minden körülmények között állhatatosan kitartsatok, hogy a dicsőség pálmáját elnyerjétek! Kérjétek segítségünket és kapaszkodjatok égi Édesanyátokba, aki jól ismeri az üdvösségetekre vezető utat! Szent Jakab testvéretek.
2015. 07. 31. Loyolai Szent Ignác
Testvéreim, hogy mennyire fontos a szellemek megkülönböztetése, azt az is mutatja, hogy megtérésem legfontosabb állomását jelentette. A Szentlélek megvilágosító ereje rádöbbentett a megkülönböztetés fontosságára és nélkülözhetetlenségére. Minden, ami bár lehet, hogy jól indul, de a vége depressziót okoz, az biztos, hogy a gonosz műve. Ami viszont, ha nehézségekbe ütközik is az induláskor, de a végén mindig erőt merít belőle az ember, sőt nem múlik el az öröm sem, melyet ez az élmény jelent, akkor az a Szentlélek megerősítő jelenléte bennünk. Mindenki megfigyelheti a saját életében mikor, mi vezérli. Azután annak megfelelően járhat el és könnyen szét tudja választani a jót a rossztól. Ebben az esetben az érzések fontosak lehetnek, mert azok segítenek megállapítani, mi is történt valójában a bensőnkben. Vizsgálódjatok és figyeljétek meg saját magatokon mennyire helytálló ez a megállapítás. Jézusban testvéretek. Loyolai Szent Ignác.
2015. 08. 04. Vianney Szent János
Testvéreim, kérjétek a Szentháromságtól a kegyelmet, hogy eljuthassatok az életszentségre. Ehhez azonban komoly önmegtagadások sorozatát kell megtennetek. Engedjétek, hogy önző hajlamaitok megtörjenek áldozatvállalásaitok által! Az erények gyakorlásában növekedjetek! A szeretetben való elfogadás, mely a lemondásban gyökerezik, tegye hatékonnyá bennetek Isten kegyelmét. Aki rátalál erre az útra, az nem keres tovább, mert tudja, hogy ez vezet el az üdvösségre. Aki keres, az talál, és aki megtalálja az elrejtett kincset, annak már mindene megvan. Keressétek Krisztust és Ő feltárja magát előttetek! Jézusban testvéretek, Vianney Szent János.
2015. 08. 07.
Kedveseim, ragaszkodjatok mindig ahhoz a jóhoz, amit Jézustól tanultatok! Vegyetek példát a szentekről, akik hűek voltak Hozzá, és mindvégig állhatatosan kitartottak Mellette. Kapaszkodjatok, mert egyre erősebb az ellenszél. Mindenki vizsgálja meg önmagában azokat a területeket, ahová bele tud kapaszkodni az ellenség és kezdi szétfeszíteni lelketek meggyengült hálópontjait. Mindenkinek magának kell rájönnie a hibákra és kegyelmet kérve kijavítani az elrongálódott felületeket. Ezért kérjétek mindenkor a Szentlélek segítségét, hogy jól és gyorsan felismerjétek a problémákat! Ha kihagyjátok, és nem veszitek komolyan az esti lelkiismeret vizsgálatot, hamar összekuszálódnak a szálak és egyre nehezebben fogjátok felismerni és megkülönböztetni a jót a rossztól. Tartsátok lelketek hajóját egyensúlyban azáltal, hogy figyeltek lelketek belső hangjára, hogy mihamarabb ki tudjátok küszöbölni a bajt a szentgyónásban!
2015.09.21. Szent Máté
Testvéreim, amikor Jézus a követésére szólított engem, akkor hagytam, hogy a vonzáskörébe kerüljek. Valójában Jézus olyan szeretettel fordult felém és tekintett rám, hogy képtelen voltam ellenállni ennek az erőnek. Megadó lélekkel fordultam utána, mert szívemet, amint megszólított, lefoglalta. A pénz utáni sóvárgás, és az értelmetlen zsarolások megkeményítették szívemet. Jézus egy szempillantás alatt megértette velem, hogy rossz úton járok. Annyira lenyűgözött a jelenléte, hogy azonnal felszámoltam bűnös életemet és Hozzá csatlakoztam. Csak annyit fogtam fel, hogy jó nekem Jézus társaságában lennem. Ez a változás gyorsan történt. Jézus jelenléte felszabadított bűneim rabságából. Megértettem, hogy eddigi életem rossz vágányon haladt. Szívem vágyakozását Jézus, a Hozzá való csatlakozásommal beteljesítette. Máté apostol
2015.08.27. Szent Mónika
Gyermekeim, mindnyájan tartsatok ki a szüntelen imádságban, mert az Úr mindenre figyel. Ha buzgón és állhatatosan kéritek az ég Urát, bizonyára engesztelésetek megtermi gyümölcsét. Soha ne azt nézzétek, hogy már milyen régóta imádkoztok gyermekeitek megtéréséért, hanem gondoljátok azt, hogy még nem tettem eleget a lelkek megmentéséért. Küzdjetek tehát és soha ne adjátok fel a harcot, mert a végső győzelem eljön azok számára, akik kitartanak. Ne feledjétek, ti csak haszontalan szolgák vagytok, mert aki imáitokra a kegyelmet adja, az a jóságos és hatalmas szent Isten. Szüntelenül adjatok hálát Neki azért a kegyelemért, hogy kitartotok a buzgó imádságban. Szent Mónika
2015.08.28. Szent Ágoston
Drága engesztelő testvéreim, imádkozzatok nagyon a katolikus egyházért, mert a pokol erői szét akarják verni Krisztus egyházát. Az egyház a mi édesanyánk, melyben Krisztus létrehozta a szentségeket. Ne engedjétek, hogy eltiporja a sátán a szentségek általi legnagyobb kegyelmeket! Ezért minden engesztelő ajánlja fel az életét a szentségek védelmére. Ne hátráljatok meg! A gonosz minden áron szakadást akar okozni, amit már elindított az egyházon belül. Tartsatok ki a katolikus hitetek megvallásában és ne engedjétek, hogy különböző hamis tanításokkal elcsábítsanak titeket. Vigyázzatok nagyon, mert lelkiismeretén keresztül fogja a gonosz támadni azokat, akik kétségek között vannak, akik még nem biztosak abban, hogy kihez akarnak tartozni. Én is imádkozom a Katolikus Egyházért, de szükséges a ti kitartó, buzgó hitvallásotok is, amely nem hátrál meg semmiféle hazug erőtől. Szent Ágoston
2015.09.24. Szent Gellért püspök
Drága testvéreim, hozzátok fordulok drága engesztelők. Virrasszatok, imádkozzatok, mert az egyház mélyre süllyedt. Nagy megpróbáltatások sorozatát éli át azáltal, hogy nem követi úgy Isten parancsát és akaratát, ahogyan azt megkapta Krisztustól. Nagy a széthúzás és szakadások is bekövetkeztek. Imádságaitokkal engeszteljétek a Mennyei Atyát, hogy minél több bűnbánó lélek megtérjen és csatlakozzon az engesztelés művéhez. Csoportjaitok vállalják fel különösen a magyar egyház lelki felemelkedéséért való imádságot. Ma ott leszek köztetek Szegeden, akik ellátogattatok a Dóm újraszentelésére. Kegyelmeket eszközlök ki mindazok számára, akik megtisztelnek jelenlétükkel, és akik minél többeket hoznak el szívükben magukkal. Nagy kegyelem lesz közös imádságunk, melyet a boldogságos szent Szűzzel együtt ajánlunk fel a Szentháromságnak. Szent Gellért püspök
2015.09.23. Szent Pió atya
Testvéreim, hogy mennyire fontos az engesztelés, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a meghívás, amit Jézustól kaptam én is. Ez nem más volt számomra, mint hordozni testemben Jézus szent sebhelyeit a világ szeme láttára mintegy 40 éven át. Emberfeletti engesztelést kért és várt el tőlem Jézus, mert azt akarta, hogy egyre jobban hasonuljak Hozzá. Nektek is, drága engesztelő testvérek, nyújtanotok kell a kezeteket Ő felé, mert csak akkor lesztek képesek maradéktalanul megtenni akaratát. Figyeljetek arra, hogy most már senki se lazítsa meg a szálat, hanem közös akarattal összefogva imádkozzatok, böjtöljetek és virrasszatok, hogy lelketek megmeneküljön az örök haláltól. A ti nemzedéketek nagy változáson megy keresztül és ez komoly kihívás számotokra is. Tartsatok ki minden nap a küzdelmeitekben! Ne hagyjátok el a Szentháromság személyeit és a Szűzanyát sem, hanem hozzatok Istennek tetsző, testi-lelki áldozatot! Pió atya
Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/985-a-szentek-segitsege

 

Migránsok


2015.09.01.
Kedveseim, maradjatok meg állhatatosan Krisztus szeretetében! Ma különösen is aktuális az ellenségszeretet gyakorlása. Imádkozzatok a migránsokért, hogy nyissa meg az Úr a szívüket és megtérjenek! Ami embernek lehetetlen, az Istennek lehetséges. Tisztuljatok meg, el gonosz tetteitekkel és gyűlölködéseitekkel. Fogadjatok el mindent Jézus kezéből és ne akarjatok kitérni a megpróbáltatások elől! Tartsatok őszinte bűnbánatot! Vegyétek sorra, kikre nehezteltek és őket helyezzétek a Szűzanya Szeplőtelen Szívén át Jézus Szent Szívébe! Imádkozzatok, hogy képesek legyetek szívből megbocsátani azoknak, akiket nem szerettek! Tanuljatok Jézus példájából, elmélkedjetek, hogyan tudott Jézus megbocsátani ellenségeinek, vagyis nekünk, akik bűnben éltünk!
2015.09.06. Jézus
Imádkozzatok a migránsokért, akik átvonulnak országotokon, és akik tömegesen érkeznek Európába, és beláthatatlan nyomokat hagynak maguk után. Eddig nem igen jutott eszetekbe, hogy értük imádkozzatok, de most, hogy tömegesen érkeznek közétek nem hanyagolhatjátok el az értük végzett engesztelést. Ők elképesztő áldozatra vállalkoznak, amikor elhagyják hazájukat és gyökértelenül vándorolnak. Kérjétek számukra azt a kegyelmet, hogy Én mutassam meg számukra az utat, melyen járniuk kell. Tanulják meg, hogy eme viszontagságos földi élet nem oldja meg a problémájukat. Ezek a szerencsétlenek áldozatai azoknak a manipulációknak, amikkel befolyásolni akarják őket az elvándorlásra egy jobb jövő érdekében. De nem jön más számukra, csak megpróbáltatás és halál. Mert az új paradicsomi élet csak Bennem található meg. Ezért az európai keresztényekre most óriási felelősség hárul, hogy egységesen imádkozzanak a bevándorlók megtéréséért. Nem humanitárius program által oldódnak meg problémáik, hanem csak akkor, ha képesek lesznek Rám bízni életüket. Sajnos, egyre jobban elterelődik a figyelem Rólam. Mindenki rájuk összpontosít, ezért megfeledkeznek isteni gondviselésemről. Azonban mindezeknek a megpróbáltatásoknak be kell következniük, hogy az írások beigazolódjanak. Jönnek napok, sőt már itt is vannak, amikor nemzet nemzet ellen lázad, ország-ország ellen és háború bontakozik ki itt is ott is. Ne csodálkozzatok ezen, hiszen mindezeknek be kell teljesednie. A háború éhínséget, járványt hoz magával és nem kímél senkit, aki útjába kerül. Drága engesztelők, nagyon komoly feladat elé állítottalak titeket. Nem futamodhattok meg gyáván, hanem tegyetek meg mindent, amire indítalak benneteket. Sok lesz a fájdalom és a szenvedés mindenhol. De aki mindvégig kitart, az üdvözül. Figyeljetek Rám és Édesanyámra, aki már összegyűjtötte gyermekeit, azokat, akik hűségesen küzdenek a szent ügyért, hogy engesztelésükkel megmentsék a világot. Jézusotok.
2015.09.09.
Kedveseim, ne bátortalanítson el benneteket a jelen kaotikus állapota. Senki nem gondolt bele, hogy mivel fog járni és milyen messzemenő következményei lesznek ennek a bevándorló népáradatnak. Ti ne ezzel foglakozzatok elsősorban, hanem imádkozzatok megkettőzött erővel, hogy Isten irgalma áradjon ki minden átvonulóra, és megtérjenek. Ne féljetek azoktól, akik a testet megölhetik, de lelketekben nem tudnak kárt tenni, mert ti már a Szentháromsághoz tartoztok! Az Úr békéjét ne veszítsétek el, mert akkor nem lesz, aki segíteni fog a kétségbeesetteken. Az Úr fel akarja rázni Európa államait és csak az fog megmenekülni, aki kitart keresztényi küldetésében. Mert bizony, nem hátrálhattok meg keresztény identitásotok megvallásában még akkor sem, ha ez életetekbe kerülne. Imában erősödjetek és fogjatok össze. Ne engedjetek a széthúzás erőinek, hanem tartsatok össze egységben és Krisztus szeretetében.
2015.09.10.
Kedveseim, soha ne féljetek azoktól, akik bántanak titeket gondolattal, szóval vagy tettekkel, mert ilyenkor saját magukra vonnak ítéletet. Azért imádkozzatok, hogy Isten bocsássa meg bűneiket és térjenek meg. Ha így imádkoztok ellenségeitekért, akkor lelketeknek nem fog semmi sem ártani. Ha a félelem és a gyűlölet fog eluralkodni szívetekben, mert nem tudtok megbocsátani nekik, akkor ti sem fogtok bocsánatot nyerni, amikor Isten ítélőszéke előtt álltok. Tanuljatok azoktól is, akik előttetek jártak, a szentektől, akikben magas szinten megvolt a megbocsátás és a teljes kiengesztelődés kegyelme azokkal szemben, akik bántották őket. Nincs más út az üdvösségre, csak a teljes szívből való megbocsátás azoknak, akik ellenségeinkké válnak. Bízzatok az ima rendíthetetlen erejében és álljatok őrt lelketek bástyáján!

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/986-migransok

2015. augusztus 1. Szentmisén Szentáldozás előtt…

Szentmisén Szentáldozás előtt arra gondoltam, hogy az egész világ nem érdekel, csak a Szentmise, és benne a legnagyobb a Szentáldozás. Ekkor az Úr Jézus ezt mondta a lelkemben: „Ó, ha látnád a lelkedet! Teljesen Belém van istenülve. Mindazok, akik elfordulnak a világtól, és csak Nekem élnek, Engem imádnak, gyakran, tiszta lélekkel áldoznak, Belém istenülnek.” Az ilyen lélek csodálatosan szép, gyönyörűséges. A fölséges Isten palotája. Maga Isten lakik benne, mert kedvét találja benne, és Ő teszi ilyen csodálatosan széppé. Jézusba beleistenülni azt jelenti, hogy eggyé válni Vele, elmerülni Benne, mint parányi vízcsepp a végtelen Szeretet Óceánban. Ez Isten nagy ajándéka, az örök élet, ami már most itt a földön kezdődik el.

Szentírási megerősítés: Máté 17, 1-5. „Jézus színeváltozása”

 

2015. augusztus 2. Szentmisén Szentáldozás előtt ezt mondta nekem Jézus: “A szívedbe térek, mint legjobb Barátod, Aki a legeslegjobban szeret. Kárpótollak minden szeretetlenségért.”

 

2015. augusztus 4. Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Most hozzátok szólok, akik figyelmesen elolvassátok, és tettekre váltjátok üzeneteimet. Kicsinyeim, készüljetek! Minden pillanatban éljetek halálra készen! Nagyon hirtelen fog kitörni a keresztényüldözés és a világháború. Rengeteg lesz a halott. De ez csak a test halála. A lelketeknek örök élete van. Amikor a test meghal, a lélek kiszáll belőle, és elfoglalja a maga helyét. Igyekezzetek úgy élni, ahogy az Evangéliumban tanítottam nektek, és tartsatok ki mindhalálig! Akkor elnyeritek az örök boldogságot.

Kicsinyeim! A földi lét rövid, de odaát örökké tart. Adjátok át Nekem az életeteket, hozzatok áldozatokat, és imádkozzatok a bűnösökért! Mentsétek meg a lelkeket! Erre kaptátok az életeteket. Ez ad értelmet és célt földi léteteknek. Ha csak egy lelket mentetek meg, már nem életetek hiába.

Kicsinyeim! Az idő rövid. Használjatok ki minden alkalmat, percet saját megszentelődésetekre és a lelkek megmentésére! Ne szalasszatok el egyetlen alkalmat sem, mert mindegyik egy új lehetőség számotokra, ami nem ismétlődik meg.

Drága kicsinyeim! Nagyon szeretlek benneteket. Ha megteszitek, amit kérek, nagy kegyelmeket nyertek el Tőlem. Minél több lelket mentetek meg, annál jobban növelitek dicsőségemet, és annál gazdagabbak és boldogabbak lesztek a mennyben. Megáldalak benneteket Szívem túláradó szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 


2015. augusztus 5.
Havas boldogasszony ünnepén, interneten néztem a Medjugorjei élő közvetítést az világifjúsági találkozó záró Szentmiséjéről.

18 óra 40 perckor, a rózsafüzér ima alatt megjelent a Szűzanya, Aki ezt mondta: „Drága gyermekeim! Itt vagyok újra köztetek. A békére és a megélt szeretetre hívlak benneteket. Nyissátok ki a szíveteket Szent Fiam kegyelmeinek befogadására! Én veletek vagyok, és közbenjárok értetek. Imáitokat kérem, amelyeket az Enyéimmel egyesítek. Köszönöm, hogy eleget tesztek kérésemnek.”

A Szentmise után Szentségimádás volt. Ez alatt az Úr Jézus ezt mondta: „Drága gyermekeim! Legyetek éberek! Használjátok fel az időt, mert rossz napok járnak! Amíg még a kegyelem idejében éltek, addig járuljatok Hozzám! Tárjátok szélesre szívetek ajtaját! Fogadjátok be kegyelmemet! Halljátok meg hívó szavamat! Térjetek meg! Engedjetek be az életetekbe! Hagyjátok, hogy szentekké formáljalak benneteket!

Gyermekeim! Az idő rövid. Hamar lezárul életetek a földön. Jöjjetek Hozzám! Hagyjátok magatokat megmenteni az örök életre! Én vagyok a ti Megváltótok. Csak Én tudlak üdvözíteni benneteket. Jöjjetek Hozzám! Én begyógyítom sebeiteket. Értetek kiontott drága Szent Véremmel betakarlak benneteket. Elepedek a lelketekért, hogy üdvözítselek titeket! Értetek kiáltottam a keresztfán: Szomjazom! Halljátok meg szavam! Hívlak benneteket a bűnbánatra, a megtérésre, az örök boldogságra! Engedjetek be az életetekbe! Hagyjátok el bűneiteket! Álljatok be szőlőskertembe! Mentsétek ti is a lelkeket! Ez legyen életetek célja és értelme! Akkor sokakkal együtt az örök boldogság örökösei lesztek országomban, az örök fény birodalmában. Szeretlek titeket. Itt maradtam köztetek. A szívetekben vágyom a legméltóságosabb Oltáriszentségben! Tisztuljatok meg! Gyónjátok meg bűneiteket, amíg még a kegyelem ideje tart! Megáldalak benneteket Szívem végtelen szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

 

2015. augusztus 6. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus:

„Ezt üzenem X-nek: Drága kislányom! Nagyon, nagyon szeretlek téged. Úgy szeretlek, amilyen vagy. Nagyon kedves vagy Nekem. Maghaltam érted a keresztfán. Te is szeress Engem továbbra is, úgy, ahogy eddig! Maradj hűséges Hozzám mindhalálig! Nekem nem az számít, hogy valaki mennyire iskolázott, vagy nem. Én 12 halászlegényt választottam ki apostolaimnak. Voltak köztük, akik még írni, olvasni sem tudtak. Nekem a szívük nyitottsága volt a lényeg, hogy befogadják tanításomat. A farizeusok és az írástudók hiába tanultak. Ez csak a gőgjüket táplálta. Így van ez ma is. Nálam nem az számít, amikor megérkezik valaki Hozzám az ítéletre, hogy a földön milyen tisztséget töltött be, hanem az, hogy szeretett-e Engem. Istent szeretni annyit jelent, hogy megtartják törvényeimet. A te kicsi szíved tele van Irántam tiszta szeretettel. Szíved az Én királyi palotám, ahol nagyon jól érzem Magam. Szívedben mindig vigaszra találok, mert te engesztelsz Engem, Akit ma is megostoroznak, kigúnyolnak, és keresztre feszítenek a bűnösök. Folytasd továbbra is ezt az engesztelést! A szíved legyen tele Irántam hálával, imádással és dicsőítéssel! Így imádj Engem a rejtekben, parányi lelkedben! Én Benned lakom. Minden gondolatodat látom, minden szavadat hallom nappal és éjjel is. Nagy kegyelem számodra az Én állandó Jelenlétem.

Most azt kérem tőled, hogy még jobban szeress Engem! Hirdesd az Evangéliumot továbbra is, akár alkalmas, akár nem! Mentsd a lelkeket! Úgy mentsd, minta tűzvész, vagy árvíz elől mentenéd, mert eljött az óra, amikor befejeződik irgalmasságom ideje. Lezárul a kegyelem korszaka. Hamarosan meglátják igazságosságom és haragom napját, amikor mindenki menekülne Színem elől, de nem marad számukra hely. Meg kell állniuk ítélőszékem előtt. Mindenkit megítélek cselekedetei szerint. Imádkozz a férjedért és a gyermekeidért, a rokonaidért, és mindenkiért, akik nem az Én utamat járják!

Az óra eljött. Most nagy szenvedések zúdulnak erre a világra. Be kell avatkoznom, mert ellenfelem elterjesztette tévtanait, és a lelkek bukásán dolgozik. De ti ne aludjatok! Mentsétek a lelkeket, mert a környezeteteket tőletek fogom számon kérni! Sokat kaptatok, sokról adtok számot.

Kicsinyeim! Az idő rövid. Minden perccel közelebb juttok az ítélethez. Készüljetek! Éljetek halálra készen! Megáldalak benneteket Szívem túlcsorduló szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: 2 Tesszaloniki 3, 1: „az Úr szava”

Márk 14, 42: „Itt az óra.”


 

2015. augusztus 8. Itthon a kegyelemórájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Az idő nagyon rövid. Készüljetek! Mindenki éljen halálra készen! Mert amikor azt mondogatják: béke és biztonság, akkor csap le rátok a háború. Meg van írva: nemzet, nemzet ellen támad.

Gyermekeim! Mindez a sátán műve. Ellenfelem ülteti a szívetekbe a gyűlöletet, a viszálykodást, az öldöklést, a gyilkolást. Mindez azért van, mert nem kell az Isten. Tele vagytok kapzsisággal, elégedetlenséggel, uralkodással. Azt hiszitek, hogy ti vagytok az Isten. Pedig meghaltok. Mindent itt hagytok. De a cselekedeteiteket magatokkal hozzátok az ítéletre. Térjetek meg, amíg még nem késő! Mert ha bűnben haltok meg, örökké ugyanazt a szenvedést fogjátok visszakapni, amit másoknak okoztatok. Vigyázzatok! Előre megmondtam nektek! Az Isten Én vagyok. Magamra vettem a ti bűneiteket. Nézzetek Rám, a keresztre, mennyit szenvedtem érte! Ne higgyétek, hogy ti megússzátok! Nektek is meg kell szenvedni bűneitekért. Ha megbánjátok, akkor csak a tisztítótűzben. De ha nem, akkor örökké a pokol tüzében. Tartsátok nagy kegyelemnek, hogy figyelmeztetlek benneteket! Mindezt azért teszem, mert szeretlek benneteket, és nem akarom, hogy csak egy is elvesszen közületek. Térjetek meg még ma! Gyónjátok meg bűneiteket! Csak Nekem, Megváltó Isteneteknek szolgáljatok úgy, hogy megtartjátok törvényeimet, hogy szeretetben éltek. Akkor megtöltöm szíveteket az Én békémmel, és az Én szeretetemmel. Ez a boldogság titka. Ez a mennyország előszobája. Ez az örök élet, amely már itt a földön kezdődik el. Ti, akik olvassátok szavam, imádkozzatok ellenségeitekért és a bűnösökért, akik a sátán csapdájában vergődnek. Hittel teli imáitokra csodákat teszek. Megtérítem ezeket a bűnösöket. Megajándékozom őket a hit kegyelmével. Fogadjátok áldásomat, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: 1 Péter 3, 8-12: „…Forduljon el a rossztól, tegye a jót…”

1 Tim. 6, 3: „Krisztus üdvös szavai”

2015. augusztus 24. Szent Bertalan apostol ünnepén Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Az idő eljött, itt van. Most mindenkinek állást kell foglalni vagy Mellettem, vagy Ellenem. Nem lehet többé kétfelé sántikálni. A képmutatók nem örökölhetik Isten országát. Atyám azt azoknak készítette, akik Őt szeretik. Ez pedig azt jelenti, hogy csak az igazak léphetnek be a mennybe, akik teljesítik Atyám törvényeit, vagyis szentül élnek.

Gyermekeim! Ezt mondtam nektek az Evangéliumban: Legyetek tökéletesek, mint Mennyei Atyátok! Az Evangélium arról szól, hogy hogyan lehet szentté válni. Ha elolvassátok, és tettekre váltjátok a tanítást, ami abban van, és amit megismételtek nektek, akkor szentek lesztek, és bejöhettek a mennybe.

Gyermekeim! Most nagy veszedelem vár rátok. Igyekezzetek megtérni, mert ha bűnben ér benneteket a halál, örökre el fogtok veszni. Ne mondogassátok: van még idő. Még ráérünk megtérni. Én azt mondom nektek: Már nincs több idő. A haladék lejár. Mindaz a borzalom, amitől rettegtek, már itt van a küszöbön. Már bent van a szobában. Csak nem vesztek róla tudomást, mert annyira féltek tőle. Én azt mondom nektek: ne a haláltól féljetek! Az úgyis eljön előbb-utóbb. A bűntől féljetek, ami elválaszt titeket Tőlem, és a kárhozatba taszít!

Gyermekeim! Már nem sokáig beszélek hozzátok. Nagy zűrzavar van kibontakozóban. Sok lesz a halott. Térjetek meg! Éljetek halálra készen. Rengeteg vértanúm lesz. Az igazak, akik tettekre váltják szavam, meglátnak Engem színről színre, és bejönnek Velem a menyegzőre. A hazugok, az álnok képmutatók pedig kinn rekednek a külső sötétségben, ahol lesz sírás és fogcsikorgatás.

Gyermekeim! Én ettől akarlak megóvni benneteket. Fogadjátok meg szavam, és váltsátok tettekre! Már mindent tudtul adtam nektek. Készüljetek! Hamarosan meg kell állnotok ítélőszékem előtt. Mondom nektek: minden cselekedetetekről, szavatokról számon kérlek benneteket. Nálam csak a szeretet számít. Ha gyűlölettel beszéltek egymással, az olyan Előttem, mintha megöltétek volna egymást. Nálam csak a szeretet számít. Ha önzetlen, tiszta szeretetből fakadó jócselekedeteket tesztek, akkor bejöhettek országomba. De ezt mindenkivel kell gyakorolni. Még az ellenséggel is. Ha szeretetlenek vagytok egymás iránt, akkor azt sürgősen meg kell gyónni, mert a szeretet a főparancs, és az ellen vétettetek. Aki nem bocsát meg felebarátjának, az addig ne áldozzon, amíg meg nem bocsát neki szívből. Ez a Szentírás, ez az Evangélium. Vegyetek példát Rólam! A kereszten még ellenségeimért is imádkoztam: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. Ti is imádkozzatok értük, mert nem a test és a vér ellen harcoltok, hanem a gonosz szellemi hatalmasságok ellen, akiket csak imával és böjttel lehet leküzdeni. Megáldalak benneteket megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Most papjaimhoz szólok általad: Drága, szeretett pap fiaim! Ha tudnátok, mekkora kegyelmet kaptatok, és miről kell számot adnotok, mind szentül élnétek. Drága fiaim! Éljétek meg a szeretetet. Olvassátok el naponta a szeretet himnuszt, és váltsátok tettekre! Ha szeretet nincs bennem, mit sem érek… Tudatosítsátok magatokban, hogy életetek minden pillanatáról számot fogtok adni. minden gondolatotokról, szavatokról és cselekedetetekről. Sokat kaptatok, sokról kérlek számon. Csak Engem kövessetek! Mindig csak Engem lássatok! Én legyek a példaképetek! Nektek az Én szeretetemet és békémet kell kisugározni mindenkire. Bennetek Rám kell ismerni az embereknek. Ne az embereknek akarjatok megfelelni, hanem egyedül Istennek. Isten maga a szeretet. Isten nem személyválogató. Töltekezzetek Belőlem, hogy megerősödjetek, hogy a bűnnek még az árnyékát is kikerüljétek! Imádjatok Engem naponta az Oltáriszentségben! Szakítsatok Rám időt! Én legyek az első az életetekben! Elmélkedjetek kínszenvedéseimen és kereszthalálomon! Mekkora árat fizettem értetek! Nem vagytok a magatokéi. Az Enyémek vagytok. Nagy volt a ti váltságdíjatok. Kiválasztottalak benneteket azért, hogy az Én Igémet hirdessétek, hogy kiszolgáltassátok a Szentségeket, hogy bemutassátok a Szentmisét. Felfogni nem tudjátok, mekkora kegyelmet kaptatok, és mekkora a felelősségetek. Nélkületek nincs az örök élet Kenyere. Rátok bíztam, kiszolgáltattam Magamat nektek. Amikor kimondjátok: Ez az Én Testem, ez az Én Vérem, Velem azonosultok. Egyek vagytok Velem. Ez azt jelenti, hogy az életszentség legmagasabb fokát kell megélnetek, hogy aki rátok néz, Engem lásson, aki titeket hallgat, Engem halljon.

Gyermekeim, pap fiaim! Alakuljatok át teljesen Belém! Merüljetek el Bennem, mint parányi vízcsepp a Szeretetóceánban! Adjátok át magatokat teljesen Nekem, hagyjátok, hogy lefoglaljalak titeket Magamnak! Szüntelen ismételgessétek a megtért Saul szavait, akiből Szent Pált formáltam: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjek?” Akkor nektek is megadom a kegyelmet, hogy felismerjétek és megtegyétek akaratomat. Ellenállhatatlan vágyat adok a szívetekbe a szent dolgok iránt, és mindent leküzdő vágyat a lelkek megmentésére. Olyan ékesszólást adok ajkatokra, hogy még a legmegrögzöttebb bűnösök is bűnbánatra térnek.

 

Fiaim! Lángoljatok! Égjetek a vágytól, hogy megdicsőítsétek Nevemet azzal, hogy megmentitek a lelkeket. Életetek végén bennetek is el akarom mondani: „Atyám, a feladatot, amit Rám bíztál, elvégeztem. Megdicsőítettem Nevedet a földön.” Pap fiaim! Ez a papi hivatás értelme, célja és értéke. Legyetek szentek, mert csak akkor tudtok szenteket adni a világnak! A megszentelődést mindig magatokon kezdjétek! Csak azután várhatjátok el a rátok bízottaktól, hogy ők is szentek legyenek. Erre hívtalak meg benneteket. Ezért kiáltottam a kereszten: „Szomjazom!” A lelkekre szomjazom. A tiétekre, és a rátok bízottakéra, hogy országomban együtt legyek veletek örökre! Halljátok meg szavam, és válaszoljatok rá életszentségetekkel! Erre áldalak meg benneteket, akiket kiválasztottam, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

 

Imádkozzatok pap fiaimért, hogy tettekre váltsák üzenetemet!”

 

2015. augusztus 25. Itthon az Úr Jézus: „Drága Kisfiam! Szeretlek téged. Úgy szeretlek, amilyen vagy. Ne keseredj el! Soha nem rakok több terhet a válladra, mint amennyit el fogsz tudni hordozni. Én mindig veled vagyok. Kereszted nehezebb felét Én viszem. Én soha nem hagylak el. Amikor úgy érzed, hogy egyedül vagy, akkor állok a legszorosabban melletted. Ha néha megengedem ezt a lelki szárazságot, akkor azt csak azért teszem, hogy megedződj, és még erősebben higgyél és bízzál Bennem, Aki megváltottalak téged, és üdvözítelek téged.

 

Kisfiam! Most a jövőről beszélek neked. A jövőd Én Magam vagyok. Minden kegyelmet megadok neked, hogy teljesítsd akaratomat. Tőled csak egyet kérek: minden élethelyzetben bízzál Bennem! Mindig add át az életedet Nekem, Aki a Te Megváltó Istened vagyok. Légy nagyon alázatos és engedelmes! Ez a két erény megtart téged az életszentség útján, és üdvözít téged. Soha ne félj! A félelem mindig a sátántól van. Határtalanul bízzál Bennem! Ami most jön erre a világra, arra nagyobb szükség van, mint gondolnátok. Minden mögött Én állok. Mindezt azért engedem meg, hogy sok lélek megmeneküljön az örök kárhozattól. Ti, akik kitartotok Mellettem, soha ne féljetek! Biztonságban vagytok. Akár éltek, akár haltok, az Enyéim vagytok. Ennek örüljetek! Minden nap mondjátok el a Te Deumot! Így adjatok hálát azért, hogy megóvtalak benneteket a bűntől, és kiválasztottalak titeket, és Engem követtek. Gyermekeim! Az üdvösség a legnagyobb kegyelem.

 

Kisfiam! Téged a lelkek orvosának rendeltelek öröktől fogva. Sok lélek megmentőjévé teszlek. Te csak engedelmeskedj Nekem, és tarts ki mindhalálig! Az idő eljött. Megrostálom a népeket. Nem lehet két úrnak szolgálni. Tartsatok ki Mellettem mindhalálig! A nagy keresztényüldözés már a nyakatokon van. Már nem üzenek sokáig. Az idő lezárul. A végidő elkezdődik. Irgalmasságom idejét felváltja igazságosságom. Jaj azoknak, akik nem használták fel kegyelmeimet, amíg még részük lehetett benne. Ne szomorkodjatok! Én veletek vagyok mindig, még a legnagyobb szorongatásokban is. Bízzatok Bennem még jobban! Arra gondoljatok, hogy itt a földi halállal nincs vége az életeteknek. Ha hisztek Bennem, beléptek abba teljes életbe, amit Atyám azoknak készített, akik Őt szeretik. Az idő eljött. készüljetek! Éljetek halálra készen! Nagyon szeretlek benneteket.

 

Megáldalak titeket Szívem túlcsorduló örök szeretetével, megerősítő áldásommal a nagy harcra, ami most kezdődik. Ez a harc lelki értelemben is értendő. A gonosz szellemi hordák a lelkek ellen küzdenek. Őket imával és böjttel győzhetitek le. Erre adom megerősítő áldásomat, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítés: Zsid. 8, 8-10. „Mondja az Úr…”

Mk 4, 11: Jézus: „Megkaptátok az Isten országa titkát…”

 

 

2015. augusztus 26. Itthon az Úr Jézus: „Drága Kisfiam, Lelkemnek igaz gyöngyszeme! Készülj, mert soha nem látott eseményeknek leszel tanúja! Az idő eljött. Lezárul irgalmasságom korszaka, amit hamarosan felvált igazságosságom ideje. A türelmem elfogyott. Népem minden figyelmeztetésem ellenére nem akar megtérni. Te, gyermekem, és ti mindannyian, akik megtartjátok törvényeimet, figyeljetek! Tartsátok meg továbbra is tanításaimat! Váltsátok tettekre figyelmeztetésemet, mert most jön el mindaz, amiről prófétáim által jövendöltem nektek. Éljetek szüntelen készenlétben, mert nemsokára a véreteket fogják kiontani. Az idő elérkezett. Nincs több haladék. Most mindnyájatoknak színt kell vallani. Vagy Mellettem, vagy Ellenem. Vagy az örök életet, vagy az örök halált választhatjátok. Ti képmutatók! Utálatosak vagytok Előttem! Nem tűrlek meg tovább benneteket! Szavaitok legyen: igen – igen, vagy nem – nem. A hazugok nem örökölhetik az Isten országát.

 

Gyermekeim! Én a Véremen váltottalak meg titeket. Ti meg soknak tartjátok törvényeim megtartását?! Ezek az utolsó figyelmeztetéseim. Ha meg nem tértek, mind elvesztek az utolsó szálig. Ott lesz sírás és fogcsikorgatás – örökre!

 

Kicsinyeim! Ti megvigasztaljátok halálra sebzett Szívemet. A ti imáitokra még rengeteg lelket mentek meg. Folytassátok az imát! Abba ne hagyjátok! Odaát ennek fogtok a legjobban örülni.

 

Kicsi gyermekeim! Nagyon-nagyon szeretlek benneteket. Én nem akarom egyikőtök vesztét sem. De tiszteletben tartom szabad akaratotokat. Örök sorsotok a ti kezetekben van. Térjetek észhez! Térjetek vissza Hozzám! Ne kövessetek el bűnt, ami örökre elválaszt titeket Tőlem, Megváltó Istenetektől. A problémákat ne ti akarjátok egyedül megoldani! Előbb imádkozzatok! Nálam nélkül semmit sem tehettek. Ezt vegyétek tudomásul! Én veletek vagyok, de ha nem kértek, akkor nem tudok segíteni. Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtett benneteket. Ez azt jelenti, hogy szabad akaratot és értelmet kaptatok. Ezért senki sem dönthet helyettetek. Az idő elfogy. Hamarosan hirtelen tömegekben ítélőszékem előtt fogjátok találni magatokat. Ma még kérlek, de holnap már megítéllek benneteket. Most még keménynek és szigorúnak találjátok szavaimat. Holnap már szembesültök a valósággal, mert szavaim be fognak teljesülni.

 

Kisfiam, lelkemnek igaz gyönyörűsége! Tarts ki mindhalálig! Szeress Engem lángolóan! Fontold meg, és váltsd tettekre üzeneteimet! Olvasd el gyakran, és éld meg minden szavát! Hidd el, ezek az üzenetek egyáltalán nem kemények, és nem szigorúak. Mindaz, aki tettekre akarja váltani, olyan kegyelmeket kap, olyan erős indítást a szentségre, a szeretetre, hogy sokkal nehezebb lenne neki ellenállni, mint megvalósítani Akaratomat. Én minden kegyelmet megadok annak, aki szentté akar válni.

 

Édes Kisfiam! Amikor beköszöntenek a nehéz idők, ezekből az üzenetekből fogsz megerősödni, és élni. Mindaz, aki engedelmeskedik Nekem, Atyám előtt Hozzám hasonlít. Így rád is úgy tekint Atyám, mint hű képmásomra, aki Engem követ, és mindenütt a nyomomban jár. Maradj ilyen engedelmes és alázatos mindhalálig! A mennyben nagy jutalom vár ezért rád. Megáldalak téged törvényeim megtartására, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítés: Mk 16, 15. 19. „Az Úr Jézus szólt…”

 

 

2015. augusztus 28. Itthon az Úr Jézus: „Drága kisfiam! Most eljön a nagy szorongattatás. Te már fölkészültél és nagyon jó úton haladsz. Maradj meg ezen az ösvényen, és akkor mindig fölismered és megteszed akaratomat. Azt kérem tőled, hogy készíts fel másokat, a környezetedet is a nagy üldözésre, amely már itt van az ajtóban. Nagyon sok kereszténynek a vérét fogják ontani, de ez a Szentírás, ez az Evangélium. Ennek be kell teljesülni. Így választom szét az igaz és hű keresztényeket a képmutatóktól. Mielőtt bekövetkezik ennek a korszaknak a vége, ennek a próféciának be kell teljesülnie. Szavaim, figyelmeztetéseim nagyon komolyak, és intelmeim súlyosak. Sajnos sokan cinikusan félre dobják, és nem vesznek tudomást róla. Ők azok a szerencsétlenek, akik örökké fogják siratni bűneik következményét. Igyekezzetek megmenteni a lelkeket, szavaitokkal, példamutatásotokkal és imáitokkal! Úgy mentsétek, mintha tűzvész, vagy árvíz pusztítana, mert már minden perc, minden pillanat számít.

 

Gyermekeim! A jelek már itt vannak. Olyan ez, mintha már a bárd a nyakatokon lenne. Ne féljetek! Én egy gyönyörű, csodálatosan szép országot készítettem nektek. Ott nem lesz sem halál, sem gyász, sem jajkiáltás. Letörlök szemetekről minden könnyet. Az Én országom örökkévaló ország. Az örök boldogság és az örök élet hazája. Ide várom minden igaz gyermekemet, akik hűségesen megtartják Atyám törvényeit és igaz szeretetben élnek.

 

Gyermekeim! Már megmondtam, nem érdemes itt a földön kincseket gyűjteni, ahol a moly megrágja, a tolvaj ellopja, a rozsda megemészti. Minden itt marad. Csak a cselekedeteiteket hozzátok magatokkal ítélőszékem elé. Az igazi kincs az alázatos nyitott szív, amelyen belépek, és veletek együtt vacsorázom. Az igazi Kincs Én vagyok, Aki az Oltáriszentségben a szívetekbe térek, Aki örök életet ajándékozok nektek. Erre a kincsre vágyakozzatok mindig! Az Én Testem valóban étel, az Én Vérem valóban ital. Én vagyok az örök élet kenyere, Én vagyok a Jó Pásztor, a ti Üdvözítő Istenetek, Megváltótok.

 

Kisfiam! Nagy feladatra hívtalak el. Nagyon nagy kegyelmet készítettem számodra. Ha szüntelenül kéred, hogy fölismerd és megtedd akaratomat, Én megmutatom neked rád vonatkozó örök tervemet, lépésről lépésre, óráról órára, napról napra. Ha mindig igent mondasz, és teljesíted akaratomat, Én rövid úton szentté formállak. Olyan szent papommá teszlek, aki előtt megremegnek az ördögök, megnyílnak a lelkek és betöltekeznek az Én végtelen szeretetemmel, amelyet általad sugárzok ki feléjük. Kisfiam! Légy nyitott kegyelmeim befogadására! Mindig szakíts Rám időt, hogy Engem imádj, lehetőleg az Oltáriszentség előtt, ahol valóságosan jelen vagyok és csöndes magányodban, mert a szívedben lakom. Majd, amikor szükséged lesz rá, te is meg fogsz hallani Engem. Imádkozz ezért már most kitartóan! Ha hittel kéred, megadom neked.

 

Gyermekem! Nagy kincs vagy az Én számomra. Beléd helyeztem bizalmamat és reményemet. Általad akarom menteni a lelkek sokaságát. Vigyázz magadra, főleg arra, hogy bűnt soha ne kövess el, még a gondolataidban sem! Őrizd meg tisztán szívedet és elmédet, hogy méltó királyi palotám légy, mert Én vagyok a te Királyod, a te Istened, Aki téged választottalak ki földi hajlékomul. Ha átérezhetnéd, mennyire szeretlek téged, gyönge tested belehalna a boldogságba. Most csak a hiteddel szemlélhetsz Engem, nem láthatod fényemet és szépségemet, mert belehalnál a gyönyörűségbe, a káprázatba, amit látványom nyújt. Amikor majd színről színre meglátsz Engem, mindent meg fogsz érteni, életed minden eseményét, amelyeket Én irányítok, mert csak az történhet meg, amit Én megengedek.

 

Kisfiam! Légy hűséges Hozzám, különösen a most következő nagy szorongattatásban, mert ellenfelem szüntelenül azon mesterkedik, hogy megfosszon téged Tőlem, és bűnbe rántson. Óvakodj a bűntől, a hiú dicsőségvágytól, az önelégültségtől, az egoizmustól és mindattól, ami elválasztana Tőlem! Gyermekké kell lenned! Kicsi babává. Mindig vizsgáld meg a lelkedet, hogy olyan pici és nyitott szívű tudsz-e lenni az Én karomban, mint amilyen pici és ártatlan egy kis csecsemő az édesanyja karjában. Ha ilyen kisded leszel egész életedben, teljes bizalommal Rám hagyatkozol, semmit sem tudok megtagadni tőled. Ezt kérem tőled, és akkor már kész leszel arra, hogy életed bármelyik pillanatában belépj a mennybe, mert a gyermekeké az Isten országa. Nagyon szeretlek téged, lehajoltam hozzád. Szüntelenül adj hálát végtelen irgalmamért, szerető jóságomért, amelyet kiárasztottam rád. Az Én örök tervem az, hogy szent papot formáljak belőled. Azt akarom, hogy megértő részvéttel hajolj le a szegény bűnösökhöz és minden áldozatot meghozz a megmentésükért!

 

Kisfiam! Ha mindezt megteszed, hű képmásom leszel. Az emberek Engem fognak látni benned. Amikor beszélsz hozzájuk, Én fogok szólni általad. Szentlelkem beragyogja szívedet, elmédet és nagyon sok léleknek leszel lelki szülője. Mindezt Én cselekszem benned, mindig Nekem adj érte hálát. Tudatosítsd magadban, hogy nélkülem semmit nem tehetsz, Nálam nélkül por és hamu vagy. A test nem használ semmit, egyedül a lélek az, ami éltet. Ha maradéktalanul átadod Nekem lelkedet, testedet, egész életedet, akkor leszel csak tökéletes. De ha csak egy gyufaszálnyit is megtartasz magadnak, abba belekapaszkodna a sátán, és egyre nagyobb tért hódítana benned. Ezért azt kérem tőled, hogy szüntelen tarts önvizsgálatot, hogy mindig mindent adj át Nekem. Lelkedet, testedet, szívedet, elmédet, egész életedet és annak minden pillanatát. Érzelmeidet, vágyaidat, tekintetedet, látásodat, ízlelésedet, szaglásodat, minden érzékszervedet add át Nekem és ne tarts meg magadnak semmit. Akkor Én leszek a te Királyod, a te Mindened, a te Barátod, a te Istened. Akkor szent leszel. Ez legyen életprogramod és soha ne veszítsd szem elől ezt a tanításomat. Megáldalak téged a nagy harcra, szüntelenül kapaszkodj Belém, kérd magadra, hogy borítsalak be Szent Véremmel, akkor nem tud támadni a sátán és biztonságban leszel, és Én veled leszek végig a nagy harcban és nem hagylak elveszni, elbukni, elesni. Kiválasztottalak Magamnak, ez azt jelenti, hogy minden kegyelmet megadok ahhoz, hogy szentté legyél. Fogadd megerősítő áldásomat, Szívem túlcsorduló szeretetével adom rád, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítés: Márk 8, 32 „(Jézus) egészen nyíltan megmondta”

 

 

2015. augusztus 29. Itthon az Úr Jézus: „Drága kisfiam! Szívemnek reménye, öröme te vagy. Nagyon boldoggá teszel Engem, amikor betérek a te tiszta, kicsi lelkedbe. Maradj Hozzám hűséges mindhalálig! Szeress Engem lángolóan! Az Istenszeretet meg fog óvni mindig minden bűntől, minden elhajlástól, minden eltávolodástól Tőlem. Apostolaim azt kérték: növeld bennünk a hitet! Tőled azt kérem, ez legyen napi imád többször is:

 

Uram, növeld bennem az Irántad való lángoló szeretetet! Uram, add nekem a Te szívedet, hogy úgy szeresselek Téged, ahogy Te szerettél engem, amikor az életedet adtad értem! Én is az életemet adom Érted, a Te kegyelmedből. Mindig engedelmes kisfiad akarok lenni! Uram, mutasd meg nekem, mi a Te örök terved velem! Formálj engem egészen Magadhoz hasonlóvá! Formálj engem a saját képmásodra, hogy bennem Téged lássanak, ha megszólalok, Téged halljanak! Jézusom, imádott örömöm, Rád szomjazik a lelkem! Vágyva vágyom szent Színed látására, szívem-lelkem eleped a vágytól, hogy ott lehessek, ahol Te vagy és lássam dicsőségedet! Köszönöm, Uram, hogy Te Magad vágyakozol erre bennem, és így vágyam nem reménytelen, hanem be fog teljesülni akkor, amikor kihívsz ebből a testből, és fölemelsz Magadhoz szentjeid, és szent angyalaid közé, ahol örökké szeretném zengeni a Te dicsőségedet. Jézusom, imádott Királyom, egyedüli örömöm, boldogságom, békém Te vagy. Te vagy a Szeretetóceán, amelyben elmerülök, mint parányi vízcsepp. Köszönöm, hogy betöltöd szívemet, lelkemet, elmémet, minden gondolatomat. Mindig csak Rólad akarok beszélni mindenkinek! Dicsőségedet akarom zengeni szentjeiddel és szent angyalaiddal együtt itt és most a földön, és majd egy örökkévalóságon át! Imádott örömöm, Istenem, mindenem! Köszönöm, hogy lehajoltál hozzám, köszönöm, hogy táplálod lelkemet drága szent Testeddel és Véreddel. Köszönöm, hogy folyamatosan bennem laksz, gyarló lelkemet királyi palotáddá formáltad. Köszönöm, hogy kitartasz bennem egyik Szentáldozástól a másikig. Köszönöm, hogy még mindig köztünk vagy a Legméltóságosabb Oltáriszentségben és köszönöm azt a nagy kegyelmet, hogy meghívtál a papi hivatásra, hogy általam, az én imámra fogsz leszállni a kenyér és a bor színeiben, amelyet valóságos Testeddé és Véreddé változtatsz át az Oltáron minden Szentmisében. Jézusom, kérem a kegyelmet, hogy életem árán is kitartsak hűségesen Melletted! Amikor a Szentmisében Veled együtt kimondom, megismétlem a Te drága szent szavaidat: ez az Én Testem, ez az Én Vérem, akkor teljesen átalakuljak Beléd és ne én éljek többé, hanem Te élj bennem! Jézusom, imádott örömöm, én Uram, én Istenem, Megváltóm, Mindenem! Csak egyet kérek Tőled, egész életemre: maradj velem mindig, ölelj szorosan a Szívedre, soha el ne engedj, őrizz meg a bűntől, a hitehagyástól, minden félelemtől, a sátán minden kísértésétől! Kérlek, őrizz meg Magadnak, hogy tiszta, becsületes, hűséges papod legyek! Formálj engem szentté, Magadhoz hasonlóvá, hogy mindig örömödre éljek és szolgáljalak Téged! Ezt add meg nekem, Jézusom, a Te mind nagyobb dicsőségedre és a lelkek megmentésére! Áldj meg engem, Jézusom, megerősítő áldásoddal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.”

ÉGI ÜZENETEK

2015. július 21.

Mennyei Atya: Az ötödik parancs ellen elkövetett bűnök 1.


Mennyei Atya: Drága Engesztelő Gyermekeim! Itt állok előttetek, mint Mennyei Atyátok ragyogó dicsőségemben. Kezemben egy piros, dobogó szívet tartok: az emberi élet szimbólumát. Azért van a tenyeremen, hogy ezzel érzékeltessem felétek, hogy Én a ti Istenetek vagyok az élet és halál ura. Ti, teremtmények életeteket Tőlem kapjátok, és csak Én vehetem el tőletek.

Az 5. parancs így szól: „Ne ölj!” Ezzel kapcsolatban Máté evangéliumában így nyilatkozom: Hallottátok, hogy mondatott a régieknek: „Ne ölj! Aki öl, állítsátok törvény elé. Én pedig azt mondom nektek: Már azt is állítsák a törvényszék elé, aki haragszik felebarátjára.” Ebből a jézusi mondatból az következik, hogy ennek a röviden megfogalmazott parancsnak a keretébe nemcsak az tartozik, hogy nem szabad kioltani a másik emberi életet, hanem tiltja az öngyilkosságot, az abortuszt, az eutanáziát, a veszekedést, a verekedést, a botrányokozást, a mértéktelenséget evésben és ivásban, élvezeti cikkekben. Az 5. parancs elleni bűnnek számít az embereken végzett tudományos kísérletezés, az elítéltek kínzása, a háborúk és forradalmak előidézése. Az is ezt a parancsot sérti meg, aki haragot tart és bosszút forral. Ezek közül a legsúlyosabb vétség a gyilkosság. Én, a ti Mennyei Atyátok ezt mondom a Kivonulás Könyvében: „Ne öld meg az ártatlant és az igazat!” A Katolikus Egyház Katekizmusa ezt így fejtegeti: „Az ártatlan szándékos megölése súlyosan ellenkezik az emberi lény méltóságával… és a Teremtő szentségével. Az emberölést tiltó törvény egyetemes érvényű, mindenkit és minden embert mindig és mindenütt kötelez.”

Ha valaki tudva és akarva megöli felebarátját, függetlenül attól, hogy hirtelen felindulásból, ittas állapotban vagy előre megfontolt szándékkal teszi, halálos bűnt követ el.

Laci és Gyuri jó barátok. Gyurinak megtetszik egy fiatalasszony a faluban és mindenáron meg akarja szerezni, de a férj akadály. A nő, akit Irénkének hívnak, hajlana is a kicsapongásra, de a férje szereti és hallani se akar a válásról. Gyuri elpanaszolja az ügyét barátjának és közösen elhatározzák, hogy a férfit elteszik láb alól. Megbeszélik a részleteket. A férj a megszokott órában este, a sötétben egy parkon keresztül megy hazafelé. Laci halkan utána oson, a száját szorosan befogja egy zsebkendővel, hanyatt fekteti, Gyuri föléhajol és egy késsel szívenszúrja. Ásnak egy gödröt és elföldelik. Jól ledöngölik és fűvel teleszórják. Most már szabad az út Irénke felé. A nyomozó rendőröket az ottfelejtett vérnyomok vezették a holttesthez. Ez az előre megfontolt, aljas szándékkal elkövetett gyilkosság halálos bűn, Isten és ember előtt egyaránt.

Más a helyzet a következő történetnél. Zsolt éjszakai műszak után hajnalban egyedül megy haza a kisváros kihalt utcáin. Hirtelen előugrik rejtekéből, a fal mögül egy sötétruhás, kapucnis alak és egy megtöltött pisztolyt szegez a mellének és pénzt követel tőle. Kifordítja a zsebeit mutatva, hogy üres. A felső mellényzsebében talált egy 500-ast. A rabló keveselte, és felhúzta a ravaszt. Zsolt hirtelen mozdulattal erősen állonütötte. Megragadta a fegyvert tartó kezét, csavart egyet rajta, így a cső a támadója felé fordult, a pisztoly elsült és golyó belefúródott a rabló halántékába, aki ettől a lövéstől holtan rogyott össze. Igaz, hogy Zsolt megölte az erőszakoskodó embert, de önvédelemből tette. Nem követett el bűnt. A Katolikus Egyház Katekizmusa kimondja: „Az önmagunk iránti szeretet az erkölcsiség alapvető pincipíuma marad. Törvényes tehát, hogy a saját élet megőrzéséhez való jogot érvényesítsék. Aki a saját életét védi, nem követi el az emberölés vétkét, mégha arra kényszerül is, hogy támadójára halálos csapást mérjen. Ha valaki a saját élete megvédésére nagyobb erőt alkalmaz, mint szükséges, a tette nem megengedett. Ha azonban mértékkel veri vissza az erőszakot, a védekezés megengedett. Nem szükséges az üdvösséghez, hogy az ember elmulassza az arányos védekezést azért, hogy elkerülje a másik megölését, mert a saját életére jobban kell vigyáznia, mint a másikéra.” Tehát Zsolt, aki bátran megvédte magát, helyesen cselekedett.

Nem csak az a cselekedet számít gyilkosságnak, mikor valaki szánt-szándékkal megfojt, leszúr, lelő, felakaszt egy másik embert, hanem az is, mikor közvetve idézi elő valakinek a halálát. Erre is mondok példát a gyakorlatból. Kórházban fekszenek olyan tehetetlen, lebénult betegek, hogy meg se tudnak mozdulni. Éhesek, szomjasak, és ha olyan lelketlen nővér van szolgálatban, aki nem itatja meg, nem teszi a szájába a falatot, egészen elgyengül, kiszárad és valósággal éhenhal. Az ilyen betegnek hiába teszik oda az éjjeliszekrényére az ennivalót, nem tud hozzá nyúlni, és érintetlenül visszaviszik. Hull a könnye az éhségtől és szomjúságtól, lassan-lassan éhenhal. Az ilyen kegyetlen nővér gyilkol. Az a társa is ezt teszi, aki hallja ugyan, hogy valamelyik beteg csönget, és körmeit lakkozza, nem megy be segítséget nyújtani. Pedig súlyos rosszullét miatt is hívhatják. Meghalhat valaki egy szívrohamban, ha nem viszi az injekciót. Ez közvetett gyilkossághoz vezethet. Az a gondatlan anya is ilyen közvetett gyilkosság okozójává válhat, aki strandra viszi 4 éves kislányát, ő kifekszik a napra, hogy szép barnára süljön és közeben a kicsi odaszalad a medence szélére, felmászik, beleesik a vízbe és megfullad.

Mindenféle gyilkosság nagyon súlyos bűnnek számít az Én szememben. Aki kioltja más életét, bizony méltó arra, hogy elveszítse az üdvösségét. Csak az menti meg a kárhozattól, ha mélyen megbánja, és ha katolikus, meggyónja tettét. De így is bűne után olyan komoly tartozásai vannak, hogy a tisztítótűz legmélyén kell vezekelnie.

Drága Gyermekeim! Olyan bűnös, zűrzavaros világban éltek, hogy nagyon sok az elkeseredett, labilis idegzetű, depressziós ember. A hit kihalt gyermekeimből, ami fogódzkodó lehetne számukra, problémájukból nem látnak kiutat és az öngyilkosságba menekülnek.

Tévesen azt hiszik, hogy a halál után megsemmisülnek, megszünnek gondjaik, fájdalmaik. Pedig miután kilehelték lelküket találkoznak a szomorú valósággal, hogy a bajtól nem szabadultak meg. A szenvedés még fokozottabban tör rájuk a számukra kijelölt helyen: vagy a tisztítótűzben vagy a pokolban. A Katekizmus ezt mondja az öngyilkosságról: „Az Isten által ránk bízott élet kezelői, de nem birtokosai vagyunk. Nem rendelkezünk vele. Az öngyilkosság ellenkezik az emberi lénynek azzal a természetes törekvésével, hogy megőrízze és továbbadja az életet. Súlyosan ellenkezik a helyes önszeretettel is. Ugyanakkor sérti a felebaráti szeretetet is, mert jogtalanul megszakítja a szolidaritás kapcsolatát a családi, nemzeti és emberi közösségekkel, melyekkel szemben kötelességeink vannak. Az öngyilkosság ellenkezik az élő Isten szeretetével.”

Gyermekeim! Egyetlen embert sem teremtettem hiába. Mindenkivel terveim vannak. Azért nagy bűn az öngyilkosság, mert az illető szándékaimat áthúzza. Én határozom meg, hogy ki meddi éljen itt a földön, és csak akkor hívom haza, amikor a lelke a nagy találkozáshoz a legoptimálisabb állapotban van. Minden esetben nagy bűn az ötödik parancs ellen, ha valaki kioltja életét, de ha pszichés zavarok alatt cselekszik így, vagy a megpróbáltatásból, kínzástól, szenvedéstől való félelemből teszi, kisebb az erkölcsi felelőssége. Nem szabad azt gondolnotok, hogy minden öngyilkos a pokolba kerül. Figyelembe veszem a körülményeit, egészségi állapotát, indító okait. Sokukban sikerül az utolsó pillanatukban bűnbánatot kelteni. Imádkozzatok értük! Fohászaitokat, rózsafüzéreiteket, felajánlott szenvedéseiteket kegyelemmé alakítom és általuk még a pokol széléről is megmentem őket, a tisztítóhelyen lévőknek pedig enyhítem fájdalmaikat. Mára elég ennyi az 5 parancs ellen elkövetett legsúlyosabb bűnökről.

Míg beszéltem hozzátok, végig itt tartottam kezemben a piros szívet. Eddig dobogott, lüktetett, de most egyre jobban gyengül. Fülemhez emelem, alig hallom dobogását. Gyilkos és öngyilkos gyermekeim tüzes nyilakat lövöldöznek felé. Sokezer sebből vérzik az emberi élet. Vérpatakok folynak a nyilak alól. Csupa vér a tenyerem, ahogy tartom az Általam teremtett életet, és nagy vértócsa van alatta a padlón. Már itt áll mellettem Szent Fiam és legszentebb Leányom, Szűz Mária. Mindhárman könnyünket hullatjuk erre a lankadó, haldokló szívre. Kihúzzuk a nyilakat és az élet szimbólumának mély sebeit könnyeinkkel gyógyítgatjuk. Újra lüktetni kezd, kezeinkkel melengetjük. Ó, Kicsinyeim! Engesztelőim! Nem engedjük az életet kipusztulni. Hiába akarja ellenségem, a sátán a globális nagyhatalmak által, háborúkkal, üldözésssel, járványok terjesztésével, a gonosz bélyegével, a chippel kiírtani a nemzeteket, mi nem engedjük. A megpróbáltatások és az Antikrisztus uralmának idejét lerövidítjük és megőrízzük életeteket. Most felemelem az élet szívét, hogy lássátok gyógyulását. Eltüntek sebei és isteni dicsőségem fénye burkolja körül. Ezután keblemhez közelítem, megnyitom atyai Szívem ajtaját és belehelyezem kicsi életetek jelképét. Megáldalak benneteket az élet iránti tisztelet lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

ÉGI ÜZENETEK

2015. július 28.

Szűzanya: Az ötödik parancs ellen elkövetett bűnök 2. (veszekedés, verekedés, mértéktelenség)

Szűzanya: Drága Kincseim! Édesanyai szeretetem összes melegével köszöntelek benneteket. Hálás vagyok, hogy újra eljöttetek lelkeket menteni és meghallgatni a tanításomat. Én is, mint a Mennyei Atya, az ötödik parancs ellen elkövetett bűnökről fogok beszélni nektek.

Tévedés lenne azt gondolni, hogy az ötödik parancsolatot, hogy „ne ölj!”, csak a gyilkossággal és öngyilkossággal lehet megsérteni. Ide sorolhatjuk a veszekedést, a verekedést és a mértéktelenséget.

Gyermekeink többsége a veszekedést nem is tartja bűnnek, mégcsak meg se bánja, úgy érzi jogában áll leteremteni, szitokkal elborítani a másikat, akire dühös. Pedig a veszekedés mértékétől függ, hogy bocsánatos vagy halálos bűnt követett-e el. Két példát mutatok be erre:

Ilonka és Karcsi irodai dolgozók. Egy cégnél dolgoznak, íróasztaluk egymás mellett van. Ilonka eltévesztett egy adatot és kollégájától kér segítséget.

-Ó, ez semmi! Idenézz!- átnyúl a másik géphez és lenyom egy gombot.

Mit csináltál, te őrült? Egy mozdulattal mindent letöröltél, amivel egy órán keresztül kínlódtam.

-Ajaj! Ne haragudj, de azért történt, mert nagyon siettem. Nekem is van elég feladatom, amit időre kell elvégeznem.- feleli Karcsi.

-Ha nem értesz a számítógéphez, vald be! Hogy lehet valaki ilyen tökkelütött?

-Idefigyelj, Ili! Egy perc alatt ki tudnám neked javítani, de mivel ilyen goromba vagy hozzám, csak bajlódjál vele.

Ilonka nehezen és mérgelődve, de végül is rendbehozta a hibát. A munkaidő végére már elmult a haragjuk. Mindketten bocsánatos bűnt követtek el ezzel a veszekedéssel.

A másik összekoccanás szomszédok között történt. Tikkasztó nyári este volt, későn sötétedett és a szemközti szomszéd gyermekei mégy 9 órakkor is hangos focizásban voltak az utcán. A labda nagy robajjal eltalálta Szilviék ablakát. A férjnek holnap hajnalban kell dolgozni menni, ezért korán lefeküdt. Szilvi kiszaladt az utcára, nyomdafestéket nem tűrő hangon legorombította a kisfiúkat, karjuknál fogva hazairányította őket, és a szülőknak nagy patáliát rendezett. Sakál módjára üvöltött velük, és trágár, káromkodó szavak kíséretében megfenyegette őket, hogy ha mégegyszer este 7 után meglátja a gyerekeket az utcán, feljelentést tesz a polgármesteri hivatalnál. Azóta nem fogadja se a szülők, se a kisfiúk köszönését. Szilvi az ötödik parancs ellen halálos bűnt követett el.

Ha a veszekedést múló indulatkitörés okozza és hamar visszaáll a béke, akkor bocsánatos a bűn, de ha az indulat felfokozódik, trágár szitkozódássá, káromkodásba torkollik, és a vége tartós harag lesz, akkor a bűn halálos, súlyos. Ilyenkor az egyik ember a másik ember lelkét „gyilkolja”. Az első esetben – bűnbűnat után – lehet szentáldozáshoz járulni, a második esetben nem, mert kiesett az illető a kegyelem állapotából, gyónnia kell.

A verekedés szintén az ötödik parancs ellen szól, de súlyosabb a veszekedésnél, mert nemcsak a másik ember lelkében tesz kárt, hanem a testi épségében is. Ellenkezik a személy és emberi méltóság tiszteletével. Az Én Szent Fiam soha nem verekedett, se gyermekkorában, se felnőttkorában. Azt tanította, hogy ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel. Ha egyik arcodat megütik, tartsd oda a másikat is. Ugye milyen nehéz ezt betartani? Pedig, aki nem akarja megszegni ezt a parancsot, annak így kell viselkedni. Sok házaspár nem tudja elviselni egymás gyengeségeit, szinte allergiások egymásra.

Egy háromgyermekes fiatalasszony fel szokta hívni Évát, eszközünket. Férje ideges természetű, különösen felesége hibái hozzák ki a sodrából. Minden este, amikor hazatér a munkájából nagy rendetlenség és piszok fogadja. Múltkor megcsúszott egy földön heverő üveggolyón és elesett. Ettől aztán begurult, hogy ordítozni kezdett. A feleség, Zsuzsi védekezett, hogy még kicsik a gyerekek, nem ér rá helyettük pakolni, mert akkor a többi házimunka elmaradna. Miklós, a férj, éhesen és dühösen kivonul a konyhába és magából kikelve kiabál, hogy miért nincs kész a vacsora. Az asszony próbálja megmagyarázni a késést, de már nincs rá ideje, mert férje elkapja és ütni-verni kezdi. Ökle halántékon találja, elered a vére és a súlyos ütéstől földre esik. Miklós még mindig nem hagyja békében, rugdosni kezdi, pedig áldott állapotban van. Végre lehiggad. Rátekint vérben fekvő feleségére, felemeli és a díványra helyezi. Már bánja tettét, bocsánatot kér tőle, és vizes ruhával törölgeti halántékát. A három kicsi az egészet végignézte és sírva, szipogva simulnak hozzá édesanyjukhoz. Zsuzsi legszívesebben elköltözne, de nincs hova mennie. Ezt a házat közösen építették. Szüleinél nem férne el a három gyermekkel, mert huga családja lakik ott. Miklós halálos bűnnel terhelte a lelkét, mert feleségnek nagy fizikai és lelki fájdalmat okozott és a születendő magzat életét veszélyeztette. Szent Fiam az javasolta Zsuzsinak, hogy próbáljon lassuságán és rendetlenségén változtatni, mert férjét csak ez a két hiba zavarja. Testi-lelki szenvedését, pedig ajánlja fel Miklósért, hogy bánja meg rettenetes dühkitöréseit, legyen türelmesebb és megértőbb. A gyermekeket együtt kell felnevelniük, nem válhatnak el.

Van a verekedésnek olyan fajtája is, ami nem bűn. Például az iskolaudvaron egy középiskolás fiú beleköt a másikba. Heves vitával kezdődik, majd ez a kötekedő belerúg és ököllel arculüti. Természetesen ez a támadás neki halálos bűn, de a másik védekezésül öklével gyomorszájon talája. Neki ez nem bűn, mert önvédelemből tette.

A Katolikus Egyház Katekizmusa azt tanítja, hogy „A mértékletesség erénye arra indít, hogy kerüljünk mindent túlzást az evésben, ivásban, az alkohol, a cigaretta és a gyógyszerek fogyasztásában. Súlyosan vétkeznek, akik ittas állapotban, vagy a gyorsaság mértékében élvezettől indítva mások vagy saját biztonságukat veszélyeztetik az utakon, a tengeren vagy a levegőben. A kábítószerek használata súlyosan károsítja az egészséget és az emberi életet. Ezért a kábítószerezés halálos bűn.”

Drága Gyermekeim! Bizony az ötödik parancs ellen vét, aki a mértéktelenség bűnébe esik. Miért? Mert saját szervezete, testi épsége és túlvilági élete forog kockán. Az élvezeti cikkeket azért találták ki, hogy földi örömöket okozzanak nektek. Addig nincs is baj, míg ismeritek a határt, hogy mennyit lehet fogyasztani. Ha valaki elszív naponta 3 db cigarettát, semmi bűnt nem követ el, mert ez a mennyiség nem árt az egészségnek. De a nikotinhoz gyorsan hozzászokik a szervezet és mindig többet kíván. Ez a méreganyag megtámadja a légzőszerveket, hörgőket, tüdőt, a torkot, a hangszálakat és m ég több belső szervet és kialakulnak a betegségek: hörghurut, köhögés, torokrák, gégerák, szájüreg és fogínyrák, tüdőrák. A végén idő előtt elpusztítja magát az ember. Ez nem más, mint egy lassú öngyilkosság. Halálos bűn.

Így van ez a másik élvezeti cikkel, az alkohollal is. Mértéktelen fogyasztása tönkreteszi a májat, a szívet, az agyat és alkoholmérgezést okoz. Aki abba akarja hagyni, annak súlyos elvonási tünetei lesznek: gyengeség, remegés, eszméletlenül nagy hiányérzet, működési zavarok a szívben. A részeg nem tudja koordinálni a mozdulatait, érzelmeit, indulatait, és nemcsak önmagában, hanem másokban is kárt tesz. Az alkoholizmus nagyon súlyos bűn, túlvilági következményei kemények: a tisztítóhely legmélye vagy a pokol.

A feketekávé a legszolidabb élvezeti cikknek látszik, de ha túlzásba viszik, ártalmas és végzetes lehet. Ha valaki naponta 1-2 kávét iszik, még hasznára is válhat. Aiknek alacsony a vérnyomása, helyreteszi, aki aluszékony, azt ébrentartja. De ha mértéktelenül fogyasztja, szívremegést okoz, felgyorsítja a pulzust, túl sok gyomorsavat csinál stb. A koffein is méreg, megölheti az életet. Tehát a kávé túlzott fogyasztása is az élete ellen van, súlyos bűn.

Talán, nem is gondoljátok Gyermekeim, hogy ha az édességek dominálnak az étrendetekben, milyen nagy kárt okozhattok magatoknak. Felborul az egyensúly a szervezetetekben: lerakódik a háj, elhízhattok, emésztési zavarok léphetnek fel, gyomorsavtúltengésetek lesz, és a belek sem működnek rendesen. De ez csak a test! A torkosság és falánkság bűne eluralkodik lelketeken és az édességek habzsolása halálos bűn az ötödik parancs ellen. Hiszen ezzel is megtámadjátok életeteket, amint Istentőlo kaptatok.

Drágáim! Még mindig van a gyilkosságon, öngyilkosságon, veszekedésen, verekedésen és mértéktelenségen kívül sok-sok bűn, mely az ötödik parancsot szegi meg, de ezekről majd a következő héten hallotok.

Ma még hátra van egy megrendítő dolog. Egy haldokló lélekről van szó. Szívesen elvinnélek benneteket a különítélet színhelyére. Eljöttök Velem? …Adjátok a kezeteket, már indulunk is képzeletünk szárnyán. Megérkeztünk. Egy korteremben fekszik mozdulatlanul egy középkorú nő. Mi is körülvesszük. Fölötte áll Jézus Krisztus és így szól hozzá: -Jöjj, Gyermekem!

Megengedem nektek, hogy lássátok, mi történik. Az asszony az utolsót lélegzi. Ezzel a lélegzettel a fején távozik a lelke, melynek formája megegyezik elhagyott testével. Felismeri Megváltóját – hiszen vallását gyakorló keresztény – remegve áll előtte, és bánja a sok veszekedést, sűrűn kéri a bocsánatot. Életében nem gondolta, hogy ez is bűn. Igaz, hogy nem volt haragtartó, de az indulat gyakran elragadta, a gonosz ösztökélte erre. Most is rángatja a karját, el akarja szakítani Jézustól. De ő letérdel és átöleli az Üdvözítő lábait és így szól: -Ne haragudj, Uram, hogy nem vettem komolyan a veszekedéseimet és nem gyóntam meg. Kicsinyeim! Akartok segíteni ezen a szegény asszonyon?…

Akkor mondjatok el egy tizedet a Szent Sebek Rózsafüzérből! „Örök Atya, felajánlom Neked a mi Urunk, Jézus Krisztus szent Sebeit, hogy lelkünk sebei begyógyuljanak! Jézusom, Szent Sebeid érdemei által…”

E percben, hogy befejeztétek, Jézus Szent Szívsebéből irgalmasságának fényes, fehér sugarát rábocsátja erre a lélekre, kezénél fogva felállítja, letörli könnyeit, Szívére öleli és ezt mondjan neki: -Bűnbánó könnyeid, az Én irgalmam és engesztelő testvéreid imája megmentett téged a tisztítótűz legmélyebb fokozatától és őrangyaloddal a középső fokozatra küldelek. Ott kell levezekelned a sok veszekedést, szeretetlenséget, mert nem használtad fel a szentgyónás szentségét.

Közben, Én, Édesanyátok kisujjam hegyével megérintettem a Gonoszt és azonnal ész nélkül menekült.

Jöjjetek, Gyermekeim! Induljunk vissza az engesztelés helyére. Köszönöm a segítségeteket.

Megáldalak benneteket a felebaráti szeretet és a mértékletesség kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

ÉGI ÜZENETEK 2015. augusztus 4. Jézus: Az ötödik parancs ellen elkövetett bűnök 3. (abortusz, eutanázia)
Jézus: Drága Engesztelő Gyermekeim! Én, Jézus Uratok állok előttetek, mint feltámadt, megdicsőült Üdvözítőtök. Ragyogó fényem betölti az egész helyiséget, és lángoló Szívem szeretetével egészen meg akarom tölteni a lelketeket. Folyatom az égi tanítást az V. parancs ellen elkövetett bűnökkel. Elsőként említem az abortuszt. A Katolikus Egyház Katekizmusa kijelenti, hogy az „Egyház az I. századtól kezdve hangsúlyozta minden szándékos abortusz erkölcsi rosszaságát. Ez a tanítás nem változott és változatlan marad… Az emberi életet fogantatása pillanatától feltételek nélkül tisztelni és védeni kell. Az emberi lény személyi jogait létének első pillanatától fogva el kell ismerni, ezek közé tartozik minden ártatlan lény sérthetetlen joga az élethez.” Az abortusz halálos bűn, közönséges gyilkosság, mely semmibe veszi Istennek azt a parancsát, hogy „Ne ölj!”. „Isten ugyanis, az élet Ura – mondja a Katekizmus – az élet megőrzésének magasztos szolgálatát az emberekre bízta, és ezt emberhez méltó módon kell teljesíteni. Az életet tehát a fogantatástól kezdve a legnagyobb gonddal oltalmazni kell: az abortusz és a csecsemőgyilkosság szégyenletes gaztett.”
Az abortusz azért is különösen súlyos vétség, mert árt a megölt magzat testének, lelkének, az anya és apa lelkének és a társadalomnak, melyet megfosztott egy értékes élettől. Az okozott kár jóvátehetetlen.
Emike élettársi kapcsolatban él Péterrel. Fél éve laknak együtt. A lány folyamatosan szedi a fogamzásgátlót, mégis teherbe esett, már a 2. hónapban van. 28 éves és bizony vágyódik az anyaság után. Péter néhány évvel fiatalabb nála, eszébe sincs lekötni magát, ki tudja, meddig marad Emi mellett? Megfenyegeti párját, hogy ha nem veteti el a babát, akkor otthagyja. A lány még mindig szereti Petit, elkeseredik és elhatározza, hogy mit tegyen. Már az is fájdalom volt neki, aki vallásosan nevelkedett, hogy a fiú nem volt hajlandó vele összeházasodni polgárilag és egyházilag. Tudta, hogy már így is bűnben él, hát még ez az abortusz! Választania kellett várva-várt születendő gyermeke és a szerelme között. Péter mellett döntött és elment a műtétre. Ettől kezdve nyugtalan álmai voltak. Az abortuszt követő éjszaka, álmában megállt az ágya végénél egy gyönyörű, rózsaszínruhás, 3 éves kislány hulló könnyekkel és így szólt hozzá: – Anyukám! Miért nem akartál engem?
Egy másik alkalommal egy hatalmas termet látott, sűrűn telerakva sápadt, mozdulatlan kisbabákkal, közülük az egyik kitárta két kis karját felé, és így kiáltott fel: – Anyu! Szabadíts ki innen!
Szegény lány. Tele volt bűnbánattal és csak sírt, sírt. Péternek hiába panaszkodott, csak kinevette, és megjegyezte: – Ez csak női gyengeség. Majd kigyógyulsz belőle. Valaki eszközömet, Évát ajánlotta neki. Felhívta, és Én tanácsokat adtam neki és megvigasztaltam:
-Drága Kislányom! Nagy bűnt követtél el, de mély bűnbánatod meghatotta Szívemet. Csak akkor tudsz majd megnyugodni, ha kilépsz ebből a bűnös kapcsolatból. Költözz haza jó szüleidhez, akik boldogan befogadnak. Azután kezdj új életet: gyónj meg és minden vasárnap a szentmise keretében fogadj a szívedbe Engem!
Emike engedelmeskedett Jézusnak, és rendbejött az élete. Hetente 3 nap kenyéren és vízen böjtöl, így próbálja levezekelni az V. és VI. parancs ellen elkövetett bűnei miatti adósságait.
Ó, Gyermekeim! Hány és hány leány és asszony esik át tudva és akarva az abortusz bűnén! Sokan közülük úgy érzik, hogy jogukban áll megszabadulni nem kívánt magzatuktól. Indokokat hoznak fel e szörnyű mellett:
-Még nincs önálló lakásunk! Előbb még egy autót és egy balatoni nyaralót akarunk. Egyszer vagyunk fiatalok, most kell tengerparti nyaralásokra menni, külföldi utakra. Gyerek mellett már ezek nem valósulhatnak meg. Most kell kihasználni a szórakozási lehetőségeket, diszkókat, fesztiválokat. És ahol már van 1-2 gyermek, ott nem akarják elfogadni a harmadikat, negyediket anyagi okokra hivatkozva. A helytelen közvélemény is lenézi, megveti a további gyermekvállalást.
Drága Engesztelőim! Nemcsak az anya vétkes e bűn elkövetésében, hanem az apa is, aki ebbe beleegyezik, vagy kiköveteli, az orvos és a műtősnő, aki levezeti az abortuszt. Szólnunk kell az V. parancshoz kapcsolódva a fogamzásgátló szerekről és eszközökről. Vannak olyan tabletták, melyek a megtermékenyített petesejtet, a kezdődő életet oltják ki. Aki ilyet szed, a kis életek sokaságát öli meg, mert hinnetek kell, hogy Isten a fogantatás pillanatában életet lehel az emberbe. Ugyanaz a teljes lélek van abban az élet-kezdeményben, amely felnőtt korában is benne van. Tehát az esemény után szedett tabletta a legkegyetlenebb. Az ilyen bűn súlya egyenlő az abortusszal – aljas gyilkosság. Viszont van olyan fogamzásgátló készítmény, amely megakadályozza a peteérést. Ennél nem kezdődhet el az élet, tehát nincs szó gyilkosságról. Alkalmazása mégis bűnnek számít, mert beleszól Isten terveibe, ugyanis Ő a férfit és a nőt nemcsak örömszerzésre teremtette, hanem azért, hogy aktív résztvevője, segítőtársa legyen a teremtésben. Nemcsak az anyák sértik meg az V. parancsot, akik használják bármelyik fogamzásgátlószert, hanem az orvosok, akik felírják receptre és a gyógyszerészek, aki árusítják. A fogamzásgátló eszközök is különbözőek lehetnek. Közülük legszörnyűbb a spirál, mely az életkezdeményeket pusztítja el – a szememben igazi tömeggyilkosságnak számít. Aki ilyet használ sürgősen szabaduljon meg tőle, hogy elkerülhesse a poklot.
Gyermekeim! Bárki hamis toleranciából és álhumanitásból jogosnak hirdeti előttetek az abortuszt és mindennemű fogamzásgátlást, annak ne higgyetek, mert a gonosz szól belőle!
Az élettel szembenálló, az V. parancs lényegét sértő eljárás még az eutanázia. A Katekizmus megállapítja, hogy az eutanázia azt jelenti, hogy a fogyatékos, beteg vagy halál közelében lévő személyek életének véget vetnek. Ezért minden olyan cselekedet vagy mulasztás, amely akár önmagában, akár szándékosan halált okoz azért, hogy megszüntesse a fájdalmat, az emberi természet méltóságával és Teremtőjének, az él Istennek tiszteletével súlyosan ellenkező gyilkosság. Indokolt lehet azonban a költséges, veszélyes, rendkívüli vagy a várt eredményekhez képest aránytalan orvosi beavatkozások abbahagyása. Erkölcsileg megfelel a morfium, a kábítás, a fájdalomcsillapítás alkalmazása, még ha azzal a kockázattal jár, hogy napjait megrövidítik. Miért nem szabad a haldokló életet kioltani egy injekcióval, hogy kevesebbet szenvedjen? Azért, Gyermekeim, mert Isten akarata kifürkészhetetlen. Még a halál torkából is visszahozhatja, meggyógyíthatja, ha ez a szándéka. Másrészt a szenvedés tisztítja a haldoklót, és ha leállítjuk erőszakosan az életét, akkor a tisztítóhelyen vagy a pokolban kell vezekelnie bűneiért, ami számára sokkal keményebb lenne. Harmadszor pedig Isten az élet és halál Ura, egyedül neki van joga meghatározni, hogy az ember meddig éljen.
Most, miután kifejtettem nektek, milyen mélyen megsérti az abortusz és az eutanázia Isten V. parancsát, szeretném megmutatni e nagy bűnök következményeit misztikus képekben.
Én, Jézusotok, egy műtőbe viszlek benneteket. Ott fekszik Valéria és perceken belül indul az abortusz műtéte. Rendetlen életű nő, váltogatta a partnereket, szerette a változatosságot. 20 év körüli igazán szép, vonzó leány. Aki ránéz, nem is gondolja, hogy belülről milyen romlott. Ez lesz a 13. Abortusza. Eltompult a lelkiismerete. Eszébe se jut, hogy mit fognak művelni gyermekével, csak magára gondol, fél a fájdalomtól. Lelke fekete a sok halálos bűntől, melynek szimbólumai fekete hegyes nyilak. Tudjátok, Gyermekeim, az emberi szív nemcsak a szeretet, jóság, tisztaság tárháza, hanem onnan indul ki minden gonoszság. Nézzétek a mellkasára! Valami ki akar törni a szívéből, sok kis nyíl. Ahogy ott állok az ágya mellett, a temérdek nyíl áttöri a bőrét és az Én szent Szívembe hatol. A fájdalom egyre jobban elhatalmasodik rajtam, levesz a lábamról, ti pedig Engesztelőim, látjátok, hogy elgyötörten fekszem a földön. Képzeljétek el, ha ez az egy gyermekem abortuszaival ekkora fájdalmat tudott okozni Nekem, akkor mit érezhetek a világon előforduló sok millió ilyen bűn nyilai miatt? Segítsetek, Kicsinyeim! Hajoljatok fölém – úgy gondolatban – és húzzátok ki Szentséges Szívemből e nyilakat. Mindegyik sebhelyből vérpatak csordogál. Gyógyítgassátok Szívemet, mert folyik a rettenetes műtét. A kis magzatot darabokban távolítják el. Átérzem az ő fájdalmait is. Töröljétek le Sebeimről a vért, és csókjaitokkal borítsátok el Szívemet. Ó, Kicsinyeim, köszönöm, már sokkal jobban vagyok. Segítsetek felállni.
Miután végignéztétek, hogy Nekem hogyan ártott ez a bűnös nő, most figyeljétek mit tett saját lelkével. A bűnök, a fekete nyilak kővé dermesztették a szívét. Az első abortusznál hús-vér szíve még sajgott, bánkódott, most semmit nem érzett, nem bánt, nem sajnált. Nézzétek! A műtő ablakán besurrant egy vastag, koronás kígyó, felmászik a nő testére, hasát, combját, karját, arcát simogatja, mert érzi, hogy az övé. Gyermekeim! Valéria is az Én leányom, szívét valahogyan fel kell olvasztani. Hívjátok Édesanyátokat! Most segíts meg Mária… Ó, Már itt is van! Kisujjával megérinti a kígyót, aki ijedtében lecsusszan és eltűnik a műtőből. Szűz Mária látja a leány kőszívét, elérzékenyül és könnyeivel elárasztja. A szív egyre puhább lesz, újra hús-vér szívvé válik, és elkezd hangosan sírni. Az orvos kérdezi:
Mi a baj? Csak nem fáj valami?
Doktor Úr! A szívem fáj, mert rádöbbentem, hogy 13 gyermekemet megöltem. Milyen anya vagyok én?
Az orvos csodálkozik. Nem ért semmit. De ti és Én tudjuk, hogy mi történt, Édesanyám mélyen megérintette e bűnös nő lelkét, és élete meg fog változni. Most pedig hagyjuk magára, hadd sírja ki magát!
Itt vagyunk az engesztelés helyén. Köszönöm a segítségeteket. Megáldalak benneteket az emberi élet tiszteletének lelkületével: az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.


ÉGI ÜZENETEK 2015. augusztus 11. Szentlélek: Az ötödik parancs ellen elkövetett bűnök 4. (botrány, tudományos kísérletek, amputáció, terrorizmus)
Szentlélek: Drága Engesztelő Gyermekeim! Megnyílt a mennyezet és a ragyogó kék égből egy felhőn szálltam le közétek. Hosszú, hófehér szárnyaimat leeresztve állok előttetek. Széles skálája van a bűnlehetőségeknek, melyekkel az V. parancsot meg lehet sérteni. Ma kiemelek néhányat, amikről még nem beszéltünk nektek. Ezek közé tartozik a botrány, mely olyan viselkedés vagy magatartás, amely másokat bűn elkövetésére indít. A Katolikus Egyház Katekizmusa kifejti, hogy „A botrány különösen súlyosság válik a botrányt okozók tekintélye és az azt elszenvedők gyöngesége miatt. Ez késztette Urunkat e kemény szavakra: Aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tenger mélyére süllyesztenék.” Jézusnak ez a megállapítása nemcsak a gyermekek megbotránkoztatására vonatkozik, hanem minden olyan emberére, aki vezetés, hatalom, irányítás, esetleg kiszolgáltatottság alatt van. A múltban, az ateista, materialista ideológia arra késztetett egyes pedagógusokat, hogy túlbuzgó, vallásellenes nevelésével kiölje a gyermekekből a hit és Isten-szeretet csíráit.
A szülőket erőszakosan lebeszélték a hittanbeiratásról, a hittanra járó tanulókat megszégyenítették a többiek előtt. Ez botránkoztatás volt a javából, mert az I. parancs ellen fordította a gyermekeket, a hitetlenség bűnére késztetve őket.
Ildikó 5 gyermekes anya. Férjétől elvált. Tőle való 18 éves leánya. Azóta váltogatja a barátokat. Mindegyiktől született egy gyermeke. Őt és családját a férfiak tartják el. Már öt apuka küldi neki a tartásdíjat. Megbotránkoztatja gyermekeit, a szomszédait és az utcában lakókat erkölcstelen életével. Gyermekei utánozni fogják, mert azt hiszik, így kell élni. Nagy lánya eljár hétvégéken aludni a barátjához. Őt rossz példájával már megrontotta saját édesanyja.
„Azok is a botrányokozás bűnébe esnek – mondja a Katekizmus – akik olyan törvényeket vagy társadalmi struktúrákat hoznak létre, amelyek az erkölcsök és a vallásos élet megromlásához vezetnek, vagy akik a közvéleményt az erkölcsi értékektől elfordítva mesterségesen megváltoztatják (manipulálják).” Gyermekeim, már több éve folyik ez a világban. Vannak országok, ahol már összeházasodhatnak az azonos neműek és nevelőszülők lehetnek. Már az egész Földön, nálatok is szokás, hogy egyre jobban megszűnnek a házasságkötések, és a párok csak úgy összeköltöznek. A közvélemény nagyon helytelenül, helyesli ezt az erkölcstelen, Isten áldása nélküli állapotot. Ez azért van, mert a hit és a vallás teljesen elvesztette jellemformáló erejét. A férfiak és nők csak mennek a tágas úton, nem törődve lelkükkel, s így botrányos életük a kárhozatba vezet. Aki helyesli, erre bíztatja, és nem figyelmezteti környezetét kapcsolata rendezésére, szintén a botrányokozók közé tartozik.
Sári özvegyasszony, gyermekei már kiröpültek, férjhez mentek, csak legfiatalabb leánya, Ági van otthon. Szép, tágas, családi házban laknak. Pár hónapja megismerkedett egy nős emberrel, aki miatta otthagyta feleségét és 2 kicsi gyermekét. Elérkezik a nap, mikor Ági kedvesével édesanyja elé áll és közli, hogy összeköltöznek és itt fognak lakni. Sári megkérdezi, hogy miért hagyta ott a családját, hogy jól meggondolta-e, ezután minden további nélkül beleegyezett.
Halálos bűnt követ el az ilyen anya, mert házasságtörésre biztatja a fiatalokat. Mit kellett volna tennie? Megmagyarázni, hogy amire készülnek erkölcstelen, bűnös, lelketlen dolog. Az apának nemcsak a nemzés, hanem a felnevelés is kötelessége. Feleségének hűséggel tartozik, mert különben esküszegő. Így a férfi házasságtörésben fog élni és paráznaságban, Ági pedig paráznaságban. A halálos bűn elszakítja őket Istentől. Ó, milyen gyáva volt Sári! Nem akarta, hogy maradinak nézzék, kigúnyolják, ezért nem szólt egy szót sem, inkább hagyta, hogy a fiatalok lelke odavesszen. Ezzel aztán ő is kiesett a kegyelem állapotából. Bizony le kellett volna beszélni a lányát erről a kapcsolatról. Ha pedig annak ellenére, hogy mindent megtesz, nem hallgatnak rá, abba kell hagyni a meggyőzés módszerét és imádkozni kellene értük.
Az embereken végzett tudományos kutatások egy része látszólag a betegek gyógyítására és az orvostudomány fejlesztésére szolgál. Az emberen kísérletezők nem tisztelik a személy méltóságát és az ilyen kísérletezés nem felel meg az erkölcsi követelményeknek. E területen a Katekizmus megállapítja, hogy „Az emberen végzett kísérlet erkölcsileg nem megengedett, ha elkerülhetetlenül nagy kockázattal jár a kísérleti alany életére vagy testi és pszichikai épségére nézve, vagy ha a személy és az érte felelősek nem egyeznek bele.” A zsidóüldözések alatt a nácik foglyaikon veszélyes, kegyetlen orvosi kísérleteket végeztek, amibe bele is haltak. Akik vezették és részt vettek ezekben a tudományos kutatásokban – hacsak meg nem bánták és gyónták szörnyű, halálos bűneiket – ma már a pokolban szenvednek.
Itt kell említenem a szervátültetést, amely erkölcsös és elfogadható, ha nem káros és veszélyes arra nézve, aki adja. Pl. van egy testvérpár. Az egyiknek mindkét veséje egészséges, a másiknak mindkettő daganatos. Halál várna rá, de bátyja önzetlenül felajánlja egyik veséjét neki. Az is dicsérendő és nemes cselekedet, ha valaki előre odaajándékozza belső szerveit halála esetére más megmentése céljából. A szervkereskedelem viszont erkölcsileg megengedhetetlen és halálos bűn, különösen ha azért ölnek meg embereket, hogy kivegyék szerveiket és árúba bocsássák azokat.
A gonosz szándékból végzett csonkítás is az V. parancs elleni súlyos vétség. Régen egy asszony rongyokba öltözve járta Miskolc utcáit. Egy elnyomorított síró gyermekkel mutatkozott, hogy megnyissa az emberek szívét az adakozásra. Az üzlet előtt hagyott babakocsiból kilopott egy kisbabát, levágta a karjait és a hátán hurcolva ment koldulni vele. Egy félév alatt lebukott, mert valaki felismerte a kicsit arcvonásairól. Aljas, jóvátehetetlen tette miatt a koldusasszonyt évtizedekre elítélték.
Halljátok, Gyermekeim, mit mond a Katekizmus a terrorizmusról, mely embertelen kegyetlenséggel szegi meg Isten parancsát:
„A terrorizmus válogatás nélkül fenyeget, sebez és öl: súlyosan ellenkezik az igazságossággal és szeretettel. A kínzás, mely testi és erkölcsi erőszakot használ, hogy kicsikarjon vallomást, megbüntesse a vétkeseket, megfélemlítse a más véleményen lévőket és kielégítse a gyűlöletet, ellenkezik a személy és az emberi méltóság tiszteletével.”
A televízió híreiben egyre gyakrabban hallhatjátok a hírhedt terrorista szervezetek akcióinak elburjánzását, a kegyetlen robbantásokat, szörnyű keresztényüldözéseket. Különböző kontinensek országaiból: Európából, Amerikából, Ázsiából, Afrikából gyűjti össze az erőteljes, elszánt fiatalokat. Kemény kiképzést, agymosást kapnak és szétküldik őket mindenfelé, ahol bosszút akarnak állni, ártani akarnak. A háttérben működő globális nagyhatalmak irányítják őket. A terrorizmus a népirtás egyik eszköze.
Drágáim! Ti sokat imádkoztok a közömbös, hitetlen, megátalkodott felebarátaitokért, a tisztuló lelkekért, a haldoklókért, családtagjaitokért, de ritkán, vagy sosem jut eszetekbe, hogy szándékaitok közé vegyétek fel a szabadkőműveseket, az aljasságra kiképzett terrorista harcosokat, hogy kőszíveiket alakítsuk át puha, meleg, érző emberszívekké.
A terroristák nagyon súlyosan vétenek a „Ne ölj!” parancs ellen, hiszen tömeggyilkosságokat követnek el. Jöjjetek, Engesztelőim, kövessük az egyik sorsát. Éppen most történt a robbantás egy amerikai nagyváros közönséggel zsúfolt stadionjában. Jöjjetek velem! Már ott is vagyunk. Lángokban ég a nézőtér közepe. Sűrű füst borítja az eget. Lassan kirajzolódik a sok-száz, szénné égett, szanaszétt szóródott holttest. Szirénázó mentők, tűzoltókocsik érkeznek. Egy anya élettelen gyermekével a karján rohan ki a tűzből. Az egész stadion, olyan mint egy riadt méhraj. Mindenki menekül, amerre lát. Az emberek fuldokolnak, köhögnek. Rengeteg a sebesült. A mentők alig bírják ellátni a teendőket. Gyertek Utánam! A tűzfészek közepére érünk. Ne féljetek, ti nem égtek meg, mert csak gondolatban, lélekben vagyunk itt. Mély gödörben fekszik a terrorista öngyilkos harcos. Szénfeketére égett. Nézzétek, az égből egy fénysugáron érkezik Jézus Uratok a különítéletre. Egy koromfekete ember áll a holttest feje fölött. Tudjátok ki ez? Az öngyilkos terrorista lelke. Mellette áll a Sátán, a maga szörnyű valóságában. Fején szarvak, testét fekete szőr borítja, ujjain fekete karmok, hosszú farkát a földön húzza maga után. Egyik mancsával áldozata nyakát fogja, a másikkal a karját. Egy mély, széles gödör tátong előtte, belsejében tűz. Vigyorogva így szól a terrorista lelkéhez:
-Mivel hűségesen szolgáltál, sok embert megöltél nekem, ez az örök tűz lesz a jutalmad. Magasra emeli, hogy belehajítsa. Ekkor Jézus, nézzétek, mit tesz! Megfogja a jajveszékelő, irgalomért könyörgő lélek kezét és balkezéből fényt bocsát a Gonoszra, aki ettől elerőtlenedik és elereszti a terrorista harcos testét, aki majdnem belecsúszik a gödörbe, de Jézus kiemeli és felállítja. A fiú csodálkozik, és kérdezi:
-Ki vagy te?
-Isten Fia vagyok, a te Megváltó Istened! Térdelj le Előttem és bánd meg rettenetes bűnödet.
-Nekem Allah az Istenem! Azt mondta, gyilkoljam le a keresztényeket.
-Ilyet Isten sose mondott neked, Fiam! A gonosz sugallta, aki az előbb szorongatott.
Jézus most felénk fordul:
-Ó, drága Engesztelőim, segítsetek! Tegyétek össze kezeteket és mondjátok Utánam: „Atyám … Tekints le félrevezetett fiatal gyermekedre … és világosítsd meg értelmét! … Könyörülj rajta végtelen irgalmaddal!…. Még ha a legrettenetesebb bűnt követte is el… Isten és emberek ellen… Ő is a Te teremtményed… Mentsd meg őt az örök haláltól!”
Mennyei Atyátok az égből egy ragyogó fénysugarat küldött kemény szívébe. Ettől zokogva térdre borult és bocsánatért könyörgött Jézushoz. Ő őrangyalával a tisztítótűz legmélyére küldte.
Én, a Szentlélek az egész Szentháromság nevében köszönöm segítségeteket és megáldalak titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

ÉGI ÜZENETEK 2015. augusztus 25. Mennyei Atya: Az ötödik parancs ellen elkövetett bűnök 5. (A háború)

Mennyei Atya: Drága Engesztelőim! Ma a béke királyaként állok előttetek. Fejemen gyémántokkal kirakott arany korona, vállamon kék uralkodói palást fehér galamb-motívumokkal díszítve. Arany öv fogja össze krémszínű hosszú ruhám redőit. Tenyeremen ül egy fehér galamb, melyet felétek tartok: a békét kínálom nektek. Az ötödik parancs ellen elkövetett bűnök befejező részéhez érkeztünk.

Gyermekeim! Amióta ember él a földön, a béke törékeny volt. Mi is a béke? A rend nyugalma, a szeretet és egyetértés következménye, az igazságosság érvényesülése. Szent Fiam kijelentette: „Boldogok a békességszerzők.” Boldog az az ember, akinek szívében béke és nyugalom van. Mi biztosítja a léleknek ezt a kiegyensúlyozottságot? Két dolog: a szeretet és a tisztaság. Figyeljétek meg Kicsinyeim, hogy ha környezetetekben mindenkit képesek vagytok szeretni gyengeségeivel együtt, és nem nyomja semmi bűn a szíveteket, akkor béke van bennetek. Még akkor is, ha valaki megbánt, vagy ha fizikai fájdalmatok van. Boldog az a család vagy egyéb közösség, ahol a tagok között szeretet és béke van. Ennek a boldogságnak az oka és támasztó pillére a mély hit. Azok a családtagok tudnak békében élni, vagy azokban a közösségekben van egység, akik mindnyájan egy közös cél felé, egy irányba tudnak tekinteni: Isten felé. Boldog az a nemzet, ahol mindenki biztonságban él, és senkinek se kell rettegni a háborútól.

Az emberi élet tisztelete megköveteli a békét. Természetesen a béke egy országban nemcsak annyit jelent, hogy nincs háború és politikai egyensúly van a többi országgal. A Katolikus Egyház Katekizmusa kimondja: „A béke nem érhető el a földön a személyek javainak védelme, az emberek közötti szabad kommunikáció, a személyek és a népek méltóságának tiszteletben tartása és a testvériség állhatatos gyakorlása nélkül.” Tehát, ha egy országban nem ropognak a fegyverek, még nem állíthatjuk, hogy tökéletes béke van, ha félni kell az utcákon vagy a lakásokban a tolvajoktól, a betörőktől, ha hajléktalanok nyomorognak az utcán, ha gátolják a vallás gyakorlását. A kormányok felelőssége és feladata, hogy a békét teljesebbé tegyék. A béke törékenysége az emberiség bűnre hajló természetében rejlik. Mindig lesznek olyanok, akik hatalomra, anyagi javakra és sikerre törekednek, és ezért eltiporják a körülöttük lévőket. Ugye láthatjátok, hogy a háborúkat nem a nép fiai gerjesztik, hanem a hatalmon lévők? A kormányoknak ara kell törekedni, hogy békés megegyezéssel, tárgyalásokkal elkerüljék a háborút. És ha már ezt a lehetőséget kimerítették, nem lehet megtagadni tőlük az igazságos védekezés jogát. Ha egy országot megtámadnak, védekeznie kell. Az erkölcsi törvényesség szigorú feltételekhez köti az önvédelmet:

1.) Ha az ellenség támadásával járó kár tartós, súlyos és kétséget kizáró – ez esetben jogos az önvédelem. (pl. épületekben, utakban, lakosságban és javaikban okozott veszteség)

2.) Ha a támadás ellen bevetett minden békés eszköz hatástalan. (p. meggyőzés, tárgyalás útján)

3.) Ha van esély, hogy a fegyverek bevetésével megszűnik a támadás.

4.) Ha jogos a védekezés és a másik félnek nem okoz súlyosabb kárt annál a rossznál, amit ő okozott.

Ha a fenti négy feltételből bármelyik hiányzik, akkor a háború igazságtalan, és indítói, vezetői és résztvevői súlyos bűnt követnek el az 5. Parancs ellen.

Amennyiben igazságos az önvédelem, mert megfelel a feltételeknek, a közhatalomnak joga és kötelessége a közjó érdekében hadsereget állítani a haza védelmére. Ez esetben a katonák – mivel hozzájárulnak a béke megőrzéséhez és a lakosság megvédéséhez – a fegyverhasználattal nem követnek el bűnt a „Ne ölj!” parancs ellen.

Az államhatalomnak tiszteletben kell tartani azokat, akik különböző vallási vagy lelkiismereti okokból nem vesznek fegyvert a kezükbe. Viszont ők kötelesek e helyett másképpen szolgálni az országot. (pl. sebesültek ápolása, takarítás, főzés stb.)

Ha már folyik a háború, az Egyház erkölcsi törvényei akkor is érvényben kell, hogy legyenek. A támadó félnek tiszteletben kell tartani a nem harcoló lakosokat, a hadifoglyokat, akiket elfogtak, a sebesülteket, és emberségesen kell bánni velük. Sajnos az életben ez nem így van. A tisztek szabadjára engedik győztes katonáikat, akik fosztogatják, gyilkolják a lakosságot, megerőszakolják a nőket. Ez halálos bűn az ötödik parancs és a hatodik parancs ellen.

Vannak magas rangú tisztek, akik tömeggyilkosságot parancsolnak beosztottjuknak. A vak engedelmesség nem menti fel azokat, akik ilyen szörnyűséget végrehajtanak. Ők is, és akik megbízzák őket háborús bűnösök az emberiség szemében és az Én isteni szememben. Emberek százainak és ezreinek a vére tapad a lelkükre. Még ma is vannak olyan háborús bűnösök a II. világháborúból, akiket nagyon öreg koruk ellenére felkutatnak, és törvényszék elé állítanak. Erkölcsileg köteles ellenállni mindenki olyan parancsoknak, amelyek népirtást rendelnek el.

A modern háború új tudományos fegyverek birtokában van, mint az atom-, biológiai vagy vegyi fegyverek birtokában, ezért a népirtás kockázatával jár. Falvak, városok, országok semmisülhetnek meg bevetésükkel. Akik ezen fegyverek felhasználását megparancsolják, rettenetes, megbocsáthatatlan bűnt követnek el az emberiség és Isten ellen. Azok is, akik végrehajtják.

Drága Gyermekeim! Ha nyitott szemmel jártok, láthatjátok, mekkora fegyverkezési hajsza folyik a nagyhatalmak között. Sokan azt hiszik, hogy így lehet távol tartani az ellenséget a támadástól. Pedig ez a nagy fegyverkezési verseny nem biztosítja a békét. Inkább súlyosbítja a háború okait. Így gondolkoznak a vezetők: Ha ők hatékonyabb fegyvereket szereznek be, mi még keményebben fegyverkezzünk, hogy nagyobb csapást tudjunk rájuk mérni! Ha az állami költségvetésből egyre több lesz a fegyverkezésre fordítva, romlik a nép megélhetése, egyre nagyobb megszorítások lépnek fel. A közhatalomnak joga és kötelessége szabályozni a fegyvertartást és fegyverkereskedelmet.

Gyermekeim! Most az utolsó időkben a világbéke veszélyben van. A súlyosbodó gazdasági válságok, a társadalmi egyenlőtlenségek és az Európát érintő növekvő népvándorlás gyorsítják és elősegítik a 3. Világháború kirobbanását. A terrorista robbantgatások is jelentősen hozzájárulnak ehhez. A bevándorlást a globális nagyhatalmak vezetői táplálják, segítik, gerjesztik, hogy összeveszejtsék a népeket, hogy idegengyűlöletet ébresszenek az emberek szívében. A bevándorlók nemcsak a békétlenséggel jelentenek veszélyt Európára, hanem a járványok behurcolásával és a velük besurranó terroristák által.

Egyre jobban látjátok beteljesülni égi üzeneteinket. Minden be fog következni, amit előre jeleztünk. Komoly megpróbáltatások várnak rátok, drága Engesztelőim, de ti csak tartsatok ki. Az Én pecsétem, az Élő Isten Pecsétje homlokotokon fénylik és megvéd benneteket a keresztényüldözéstől, a háború borzalmaitól, a járványos betegségektől és a Sátán bélyegétől. Ez a lelki pecsét – ha kell – láthatatlanná tesz benneteket. A Nagyfigyelmeztetés, az Én irgalmam kiáradása, nagy segítség lesz számotokra és az egész emberiség számára. Teremtményeim milliárdjai fognak megtérni és megmenekülni az örök kárhozattól. A Nagyfigyelmeztetés óriási csapást mér ellenségemre, mert a lelkek sokaságát szakítja ki a markából. Bennetek, Kicsinyeim a Szentlélek bátorsága, szeretete és lelkesedése fog munkálkodni.

Most, miután befejeztem mai tanításomat, a kezemben lévő fehér békegalambot a nyakán egy világoskék selyemszalaggal díszítem fel, melynek két lebegő szárára arany betűkkel ezt írtam: „Béke veled, Gyermekem.” Majd ezt a szimbólumot ajkamhoz emelem és rálehelek. Ettől csodálatosan megsokszorozódik. Csak ennyit mondok: „Hess!”, és annyi galamb száll felétek kék szalaggal a nyakán, ahányan vagytok. Tárjátok ki szívetek ajtaját és fogadjátok be az Én békémet. Ha a háborút – melynek be kell következni – nem is akadályozom meg, de a lelketeknek biztonságérzetet, nyugalmat, békét adok, mely mindenen át fog segíteni benneteket.

Ti pedig, Gyermekeim ezt az ajándékot úgy köszönjétek meg, hogy hálából énekeljétek el a „Béke fejedelme” c. éneket. Hárman állunk itt és hallgatjuk: Szent Fiam, Jézus, Mennyei Édesanyátok és Én… Béke Fejedelme…

Ezután a szép éneklés után Legszentebb Leányom hófehér ruhája tetejéről leveszi díszes égszínkék palástját és beborít benneteket vele, jelezve, hogy a háború csapásaitól anyai szeretetével meg fog védeni titeket. Szent Fiam búcsúzóul körbejár és mindegyiketek homlokára az Ő jelét, egy aranykeresztet rajzol. Már itt is állunk mind a hárman egymás mellett, szemben veletek. Felemeljük áldást osztó jobb kezünket és megáldunk benneteket a békeszerzés lelkületével az Atya, a Fiú és Szentlélek nevébe. Amen.

Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

A 2011. augusztus 11-i üzenethez szeretném hozzáfűzni, hogy az idő mindig feltételekhez van szabva. Ha sokan imádkozunk, kaphatunk haladékot, enyhülhetnek, sőt el is maradhatnak a büntetések. Így kell érteni: “mér ebben az évben”. A “meglátogatom népemet” nem biztos, hogy a nagy figyelmeztetést jelenti, mint ahogy ezt már egy-két lelki testvér értelmezte. Nem tudom. Ez vonatkozhat másra is. Például az elmúlt napok hőségrekordjait is büntetésként éltük meg sokan, mert nagyon megviselte a szervezetünket.Egy biztos: Tartsunk bűnbánatot, és éljünk szüntelen készenlétben! Ez az Evangélium tanítása, és mindig a Szentírás a mérvadó. Ennek a fényében kell olvasni az üzeneteket, és csak azt szabad elfogadni, aminek a tartalma megegyezik a Szentírással.Ami az üzenetek értelmezését illeti, leírok egy példát. Évekkel ezelőtt buszon utaztam vidékre. Több településen mentünk át. Minden falu közepén kimagaslott a templom tornya. Ekkor a Szentlélek ezt a próféciát juttatta eszembe: “Közétek helyezem hajlékomat, s nem vet meg titeket Lelkem. Közöttetek járok, a ti Istenetek leszek, ti pedig az Én népem lesztek.” (Leviták könyve 26,11-12.)  Mindezt Kr. e. 538-ban írták le. A beteljesedés pedig ez: Jézus Krisztus az utolsó vacsorán megalapította az Oltáriszentséget, és itt maradt köztünk. Ő a mi Istenünk, mi pedig az Ő népe vagyunk. Ezt hirdetik a falvakban kimagasló templomtornyok. Hát nem döbbenetes? Így próbáljuk meg értelmezni a próféciákat! Krisztus előtt ezt senki sem tudta volna kitalálni. Ehhez a mindenható Isten végtelen szeretete és találékonysága kellett.Hát ennyit az értelmezésről. Legyünk nagyon óvatosak! Mielőtt értelmeznénk a próféciákat, kérjük a Szentlelket!Itt mellékelem az üzenetet. Kérem imáitokat, hogy legyen időm és erőm a többi üzenetet is bemásolni, mert ezeket kézzel írom a Szentségimádásokon. Mivel elég sok üzenetet kaptam, az Úr azt mondta, hogy adjam ki a X. kötetet. Köszönöm az imákat, mert kezdetben a IX. kötet után nem kaptam publikus üzeneteket, és úgy értelmeztem, hogy nem lesz több kötet. Az Úr is azt mondta, hogy már mindent tudtul adott. De én imádkoztam, hogy szóljon még, mert életem legnagyobb boldogsága a Vele való beszélgetés. Isten valóságos jelenlétének a megtapasztalása kimondhatatlanul örömteli élmény. Ezt élem meg minden szentáldozáskor is.Imával, szeretettel: Mária Julianna

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenetei

2011. augusztus 4. Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Szívem szeretete soha nem látott örök boldogságot készített számodra. Készülj! Hamarosan kilépsz testedből, megállsz Színem Előtt, és örökre egybe forrsz Velem, Megváltó Isteneddel. Ez egy olyan szellemi egyesülés, amelyhez hasonlót nem ismerhettek a földön. Ez csak a mennyben létezik az üdvözült, megdicsőült lelkek, és köztem, Megváltótok és Istenetek között. Mint ahogy a gyermek arra vágyik, hogy átölelje és megcsókolja anyját, úgy az üdvözült lélek is arra vágyik, hogy kifejezze háláját és szeretetét Megváltója iránt, Akinek köszönheti örök boldogságát. Ezért Isten, Aki Mindenható, beteljesíti ezt a vágyat, amelyet Ő helyezett teremtményei szívébe. Ezért egyesül minden üdvözült lélek, lelkében az Istennel, ami a legnagyobb boldogság a mennyben, mind Isten, mind a teremtmény számára. Az Isten számára azért, mert úgy szerette az embert, hogy az életét áldozta érte a keresztfán. Az ember számára pedig azért, mert csak a mennyben lesz képes felfogni igazán, hogy milyen nagy árat fizetett Isten az ő megváltásáért, és milyen tökéletes és csodálatos helyet készített számára a mennyben. Kislányom, ha láthatnád a neked készített helyet, amit nemsokára elnyersz, mert tejesíted rád vonatkozó örök tervemet, belehalnál az örömbe, tested ugyanis nem bírná ki azt a legmagasabb fokú boldogságot. Azért most azt mondom neked: életed minden pillanatában úgy élj, mintha ez lenne az utolsó pillanat, ahogy halálod pillanatában szeretnéd, hogy éltél volna. Figyelj mindig sugallataimra, és tedd meg, amit kérek! Figyelmeztess, taníts, mert őrnek állítottalak testvéreid fölé. Rajtad kérem számon bűneiket. Ha figyelmezteted őket, elkerülöd a büntetést, de ha nem, úgy neked kell felelni bűneikről. Tudom, nehéz küldetés prófétának lenni. De megadom hozzá a kegyelmet. Erős, határozott, bölcs léleknek teremtettelek. Mindig megkapod Tőlem a tisztán látás kegyelmét, és a Szentlélek bölcsességét. De szükségem van a hangodra, az írásaidra, hogy mindig közvetítsd üzeneteimet mindazok felé, akiknek szántam. Folytasd továbbra is küldetésedet úgy, ahogy eddig is tetted. Erre áldalak meg az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2011. augusztus 5. Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Nagy események előtt álltok. Hamarosan megtörténik a nagy figyelmeztetés. A történelem folyamán még soha nem volt ilyen, és nem is lesz, ami most következik. A Szentlélek kiárad minden egyes emberre külön-külön. Sok lesz a halott. Ezek azok a súlyos bűnben élő emberek, akik belehalnak a sokkba, a rémületbe, hogy mi vár rájuk egy egész örökkévalóságon át. Meglátják ugyanis a poklot, mint életük végállomását, ahol mindörökké fognak szenvedni. Imádkozzatok! Imádkozzatok! Imádkozzatok, a szegény bűnösökért! Imáitokkal még sok lelket mentetek meg. Ha még a nagy figyelmeztetés előtt megtérnek, nem lesz számukra olyan nehéz a lelkük meglátása. De ha nem, úgy nagyon meg lesznek rémülve.
 
Drága kislányom! Ajánlj fel magadért minden teljes búcsút, és minden Szentmisét, mert ezek lesznek halálod óráján a te erőforrásaid. Most azt kérem, hogy magadért is imádkozz! Nemsokára kiszólítalak a testedből, és egy soha nem látott boldog országba viszlek, a mennybe. Már most örülj nagyon, mert kegyelmemből életszentségben éltél, és élsz. Az idő közel. Élj szüntelen készenlétben! Kérd magadra a végső állhatatosság és a jó halál kegyelmét! Az idő rövid. A rejtekben már minden elő van készítve. Hamarosan ellenetek szegülnek, és rátok támadnak, és ti nem tanúsítotok ellenállást. Sok vértanúm lesz.
 
Az emberiség 2/3-a kipusztul. Utána egy új világ következik. Ez a szeretet és a béke korszaka lesz.  megmaradt sarj kihajt, és dús lombokat, ágakat hajt. Népemet újra fogják misszionálni. Akkor mindenki katolikus lesz. Engem fognak a középpontba állítani és imádni. Papjaim és híveim együtt fognak dicsőíteni és imádni Engem a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Olyan lesz ez, mint az első keresztények korában. Az emberek egyszerűségben és szegénységben fognak élni, de nem lesz közöttük nélkülöző, mert segíteni fogják egymást. Készüljetek! Készítsétek a lelketeket! Járuljatok a bűnbánat szentségéhez! Aki áll, az vigyázzon, hogy el ne essen! Egyétek gyakran az Én Testemet, és igyátok az Én Véremet! Szent Testem és Vérem a ti védőpajzsotok, és erőforrásotok a sátán ellen. Így védelek meg benneteket a csalótól, a gonosztól. Kérjétek szüntelenül a tisztán látás kegyelmét, hogy ne tudjon félrevezetni benneteket a sátán! Csak Bennem bízzatok! Csak az Evangéliumban higgyetek! Aki Bennem bízik, meg nem szégyenül. Én olyan ékes szólást adok nektek, hogy üldözőitek nem tudnak ellenállni veletek szemben. Éljetek szüntelen készenlétben, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát! Tegyétek a jót, különösen hittestvéreitekkel! Erre áldalak meg titeket gyermekeim, Szívem túlcsorduló szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
 
2011. augusztus 8. Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Nagyon fáj szerető Szívemnek minden gőg, nagyképűség és farizeusság. Azt kérem ezért tőled, akit a Szívem szeret, és aki tiszta és igaz vagy Előttem, hogy engesztelj ezekért a lelkekért! Legfőképpen azokért, akik hiú dicsőség vágyban szenvednek. Elvakítja őket ellenfelem. Pedig Engem, a Megfeszítettet kellene követniük nagy alázatban és engedelmességben. Itt a földön csak a kereszthordozásra és az önmegtagadásra hívtam meg minden követőmet. Engem a szegénységben, a nélkülözésben, a megaláztatásokban és a szenvedések türelmes elviselésében követhetnek. Csak ezekben azonosulhatnak Velem, Megváltó Istenükkel.
 
Kislányom! Az idő rövid. Hamarosan lesújt a világra az Isteni igazságosság ostora. Akkor jaj lesz minden farizeusnak, képmutatónak! Istennek nem lehet hazudni. Én a szívek és a vesék vizsgálója vagyok. Megfizetek mindenkinek cselekedetei szerint. Én nem vagyok személyválogató. Nálam csak egy mérce létezik, és ez a szeretet. Szeretet Isten és a felebarát iránt. Az önszeretet álljon az utolsó helyen! Aki így él, annak nincs mitől félni a nagy figyelmeztetéskor. Imádkozzatok még többet a szegény bűnösökért! Erre áldalak meg benneteket Szívem túlcsorduló szeretetével az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében.”
 
2011. augusztus 9. Szentségimádáson Jézus: „Édes Kislányom! Országomban Én, a mindenség Királya, az uralkodók Ura leszek a te imádott boldogságod, örömöd mindened és Istened mindörökké. Az idő hamar lejár. Látod, itt minden elmúlik. Sokszor pillanatok alatt jönnek a nagy változások. A ti életetek is ilyen. Egy pillanat, és nincs többé. A test feloszlik, elenyészik. Porrá lesz. De halhatatlan lelketek, az énetek, a tudatotok mindörökké élni fog. Ezért kedves gyermekeim, a lelketeket öltöztessétek, gondozzátok elsősorban, és csak utána a testeteket. Mert a lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. A test csupán megvalósítja azt, amit a lélek elhatározott. Ezért drága kicsinyeim ne a test szerint, hanem a lélek szerint éljetek! Fogadjatok be Engem a lelketekbe, hogy Én legyek annak az Ura, és Én irányítsam tetteiteket! Akkor boldogok lesztek mindörökké. Őrködjetek mindenkor lelketek tisztasága fölött! A szívetekbe ne engedjetek be tisztátalan bűnös gondolatokat, mert megfertőzitek a lelketeket! A gondolataitok legyenek mindig patyolat tiszták! Csak a szent, üdvös és erényes gondolatokat engedjétek be az elmétekbe és a szívetekbe! Akkor megélitek az evangéliumi életszentséget, és teljesítitek parancsomat: „Szentek legyetek, mert Én Szent vagyok!” Az életszentség titka pedig ez: megkönyörülni a rászorulón, segíteni a bajba jutottakon, és irgalmasnak lenni a szerencsétlenekhez. Ma nagyon sok ember nélkülözi a lelki táplálékot, és nincs, aki tanítaná őket. Gyermekeim! Osszátok ki a rászorulóknak az öt kenyeret és a két halat! Én megtöbbszörözöm azokat. Minél többet adtok, annál többet kaptok Tőlem, mert Én Mindenható vagyok. A Tőlem kapott talentumok pedig ezek: szeretet, figyelmesség, jóra való készség, segítségnyújtás. Ezek az öt árpakenyér és a két hal lelki értelemben. Ha megosztjátok másokkal, nemcsak azokat gazdagítjátok, akiknek adjátok, hanem ti magatok még inkább gazdagodtok.
 
Kicsinyeim! Az életetek rövid, és nem tudhatjátok, mikor ér véget. Használjatok ki minden alkalmat! Tegyétek a jót mindenkivel, különösen hittestvéreitekkel! Amit másnak adtok, mind magatokkal viszitek a számadásra. Amit megtartotok, mindet elveszítitek. Értitek? Ne legyetek fösvények, hanem adakozzatok! Karoljátok fel azokat, akiket elétek hozok! Különösen hittestvéreiteket, hogy jócselekedeteitek láttán dicsőítsék miattatok az Istent. Erre áldalak meg titeket kicsi gyermekeim az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
2011. augusztus 11. Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Az idő rövid. Beteljesülnek a próféciák. Még ebben az évben meglátogatom népemet. Megrostálok mindenkit kivétel nélkül. Készüljetek! Tartsatok bűnbánatot! Járuljatok a bűnbánat szentségéhez! Addig, amíg még időt adok rá. Ne halogassátok, mert később már túl késő lesz. Ébredjetek fel csipkerózsika álmotokból! Csak egy mennyország van, de azt ne a földön keressétek! Csak Én vagyok a tiétek, Aki meghaltam értetek a keresztfán, hogy megszerezzem számotokra az örök életet. Minden mulandó. Mindazt, amiért most harcoltok, itt kell hagynotok. Szeressetek viszont Engem! Adjátok át az életeteket Nekem! Akkor szentekké formállak benneteket, és Nektek adom az örök életet. Szakítsatok a bűnnel! Rázzátok le magatokról a sátán rabláncát! Én a szabadságra hívlak benneteket. Arra, hogy szabadok legyetek az életszentségre, a tiszta, igaz, önzetlen szeretetre, és a felhőtlen igazi boldogságra. Drága kicsinyeim! Véremen megváltott gyermekeim! Ne utasítsatok vissza, mert már nincs időtök tovább bukdácsolni! Ellenfelem már úgyis sok lelket szakított el Tőlem örökre. Vérkönnyeket sírok ezekért a lelkekért. Az irgalmasság ideje lezárul, és kezdetét veszi az igazságosság órája. Jaj lesz azoknak, akik figyelmen kívül hagyják felhívásomat. Vegyétek halálosan komolyan figyelmeztetésemet, mert örök élet azoknak, akik megfogadják, de örök halál azoknak, akik megvetik. Ma még kérek, de holnap már fenyítek. Ezek az utolsó felhívásaim. Megáldalak titeket kicsi gyermekeim az üdvösség áldásával az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
2011. augusztus 11. Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Az idő már nagyon-nagyon rövid. Készülj! Készítsd a lelkedet kitörő örömmel! A lelked és a gondolataid legyenek mindig patyolat tiszták! Igyekezz mindig csak Rám gondolni! Hagyd a földi dolgokat, úgyis mind elmúlnak, mint a köd, ha ráfúj a szél. Légy Velem mindig! Életed minden pillanatát csak Velem töltsd! Én örök vagyok. Csak Én vagyok a tiéd egyedül. Mindenki elhagyott. Én vágtam el a szálakat. Azért, hogy szerető szerelmes szívemen csüngj, csak Engem imádj és szeress lángolóan! Csak Én legyek számodra a minden! Én, a te Mindenható Megváltó Istened, Aki úgy szerettelek téged, hogy a keresztfán érted áldoztam Magam. Csak Én vagyok a tiéd, mert Én veled vagyok mindig. Én vagyok számodra az út, amelyen Hozzám érkezel. Én vagyok az igazság, amelyet ha megtartasz, elnyered az örök boldogságot. Én vagyok az élet, Aki örök életet szereztem neked, amikor Szent Testemet és Szent Véremet rendeltem számodra, lelked  megerősítésére, és védőpajzsul a sátán támadásai ellen. Te minden nap ezt a kenyeret eszed és ezt a bort iszod, amely az Én Testem és Vérem. Azért azt mondom neked, hogy már itt a földön örök életed van.”
2011. augusztus 12. Itthon a kegyelem órájában imádkoztam. Jézus: „Nyisd ki a Szentírást!” Ide nyílt ki: 2 Péter 3, 9-13: „Az Úr nem késik ígéretét teljesíteni…Mint a tolvaj, úgy jön el az Úr napja. Ezen a napon az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a tűz hevétől felbomlanak, a föld, és ami rajta van, elenyészik…” Az Úr folytatta: „E kor embereinek szól ez a szentírási rész. A harmadik világháborúban tűz által pusztul el a világ. Szinte mindenki meghal. Alig marad ember a földön. De mindezek előtt nagy keresztényüldözés lesz.”
2011. augusztus 16. Szentségimádáson a Szentlélek imája:
 
„Önfelajánlás Jézus Legszentebb Szívének, és Szűz Mária Szeplőtelen Szívének:
 
Imádott édes jó Jézusom, drága Szűzanyám! Felajánlom Nektek magamat, lelkemet, testemet engesztelő áldozatul Jézus kínszenvedéseinek és kereszthalálának örök érdemeivel egyesítve Szűz Mária hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által a lelkek megmentéséért. Jézusom, Szűzanyám, kérlek, fogadjátok el felajánlásomat, és kérem a magam részére a kegyelmet, hogy ebben mindhalálig kitartsak a Legszentebb Szentháromság mindnagyobb dicsőségére. Ámen.”
 
Az Úr Jézus: „Ezzel még nagyon sok lelket fogtok megmenteni. Értsétek meg kicsinyeim, hogy most a lelkek megmentésének van itt az ideje. Sokkal inkább, mint bármikor máskor. Mert a sátán tudja, hogy kevés ideje van, ezért minden fortélyt bevet, hogy elrabolja Tőlem a lelkeket. Különösen pap fiaimért és a Nekem szenteltekért imádkozzatok, mert őket kísérti a legjobban. Kérjétek rájuk és magatokra a tisztán látás kegyelmét. Erre áldalak meg benneteket drága gyermekeim, az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében.”
2011. augusztus 17. Szentségimádáson Jézus: „Drága Gyermekeim! Ezt az életet arra kaptátok, hogy szolgáljatok Engem embertestvéreitekben, készüljetek fel, és másokat is készítsetek fel az átmenetre, az örök életbe. Kérjétek magatokra és másokra is a jó halál kegyelmét! Nincs ennél fontosabb. Nem az a fontos, hogy itt szenvedések nélkül, jól éljetek, hanem az, hogy elnyerjétek az örök életet. Arra kaptátok rövid életeteket, hogy bizonyítsátok Irántam való szereteteteket, ami azt jelenti, hogy megtartjátok Atyám törvényeit. Aki Engem szeret, annak kinyilatkoztatom Magam. Így neked is, akit kiválasztottalak arra, hogy meghalld és leírd üzeneteimet. Kegyelmemnek és munkádnak rengeteg jó gyümölcse van. Látod, Én mindenben megsegítelek téged. Most is pontosan idehoztalak a Szentségimádásra, hogy beszéljek hozzád, és te leírd szavaimat. Mindent Én irányítok. Még a pillanatok töredékét is. Mindezt a ti örök üdvösségetekért teszem. Menj végig az Általam kijelölt úton! Tedd meg mindig, amit mondok neked! Ne foglalkozz a földi dolgokkal! A gondjaidat add át Nekem! Mondd Nekem gyakran: Jézusom bízom Benned. Átadom Neked minden gondomat. Kérlek, Te oldd meg azokat. Te gondoskodj, Te cselekedj. Aki Bennem bízik, meg nem szégyenül. Most is, amikor nem látják, Én a rejtekben működöm. Én indítom az embereket, még a tőlem távol állókat is. Én a szívek és a vesék vizsgálója vagyok. Én látom még a gondolataitokat is. Sőt, mindazokat, akik Szentlelkemet befogadják, Én irányítom, Én vezetem, hogy Engem szolgáljanak embertestvéreikben, és eljussanak, és másokat is elvezessenek az örök életre. Én Isten vagyok, és Mindenható. Én fölötte állok az egész emberiségnek, sőt a világmindenségnek. Én vagyok az Úr, az Alkotó, a Mindenható, az Isten. Az Én szavamra lettek az elemek. Én teremtettem az embert, és mindazt, ami a földön és a vizekben van. Én teremtettem az égitesteket, és az egész világmindenséget. Előttem hajlik meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban. Az Én érdemem a megváltás és az üdvösség. Irántatok való végtelen szeretetemből feláldoztam Magamat értetek a keresztfán, hogy megnyissam számotokra a mennyország kapuját. De nem erőltetem rátok az örök boldogságot. Szabad akaratot és értelmet kaptatok. Ti döntitek el, hogy hol akartok lenni mindörökké. Én csak felkínálom nektek szentségeimet. A szentgyónást és a szentáldozást. Ma még minden nap van Szentmise és szentáldozás. Ma még hívlak és várlak benneteket. Ma még a tiétek a döntés. De ha hirtelen elvisz a halál, már nincs több lehetőség. Gyermekeim! Addig járuljatok a szentségekhez, amíg még megtehetitek! A halál után már nincs változtatás. A kárhozat örökké tart. Ma még elkerülhetitek. Keljetek fel bűneitekből! Szabaduljatok meg a sátán rabláncaitól egy őszinte jó szentgyónásban! Fogadjatok be Engem tiszta lelketekbe! Aki eszi az Én Testemet, és issza az Én Véremet, annak örök élete van. Ilyen egyszerű. Én mindent megadok hozzá. De tiszteletben tartom a ti szabad akaratotokat. Nélkületek nem megy. Csak akkor üdvözíthetlek benneteket, ha megteszitek, amit kérek. Erre áldalak meg benneteket kicsi gyermekeim az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében.”
 
2011. augusztus 18. Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Az idő oly rövid, mint egy sóhaj. A földön minden múlandó, de a menny örök. Földi életeteket arra kaptátok, hogy megtaláljatok Engem, az örök élet Szerzőjét. Egyesüljetek Velem, és így a Velem való együttlétben fölismerjétek életetek egyetlen értelmét, a szeretetben való életet. Mert csak a szeretet jöhet át a túlsó partra, az örök életbe, Atyám országába. Szeressétek az Istent mindenek fölött, és csak Neki szolgáljatok! Felebarátotokat pedig úgy szeressétek, ahogyan Én erre példát mutattam, hogy az életemet adtam oda értetek. Ha ezt megteszitek, elnyeritek az örök életet.
Kicsi leányom! Kérlek, imádkozz, hogy az emberek meg tudjanak bocsátani egymásnak. Elsősorban Énértem, Aki példát adtam erre: Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. Másodsorban a saját üdvösségük miatt, mert így tanítottalak benneteket: úgy bocsát meg nektek a Mennyei Atya, ha ti is megbocsáttok az ellenetek vétőknek. Ezért azt mondom nektek: engedjetek el mindent egymásnak! Haragot, bosszút, és minden ellenállást. Minden itt marad. Ne ragaszkodjatok semmihez! Még a testeteket is itt kell hagynotok. Húsotok, bőrötök feloszlik, a csontotok elporlad. Porrá lesztek, mivel porból lettetek. Egyedül a lelketek fog élni örökre. Ezt tisztogassátok, öltöztessétek! Ezért mondtam, éljetek szüntelen készenlétben, mert nem tudhatjátok sem a napot, sem az órát. Az idő az Enyém. Magamnak tartottam fenn. Én hozom el mindennek az idejét. A születésnek és a halálnak. Az időpontokat és az eseményeket tudni nem a ti dolgotok. Ti nem tudnátok elviselni, ha rátok zúdítanám a jövő borzalmait. Apostolaimnak is azt mondtam: sok mindent tudnék még mondani, de nem tudnátok elviselni. Tudod, a lelket apránként, fokozatosan készítem fel a szenvedésre. Másképp nem tudná elviselni. Így volt ez a Szűzanyánál is. Először az agg Simeon jövendölését hallva rémült meg, majd Anyai Szívét eltöltötte az öröm, hogy Én élek, fejlődöm, növekedem épségben és bölcsességben. Majd amikor három napig kerestek Szent Józseffel, akkor készítettem fel Édesanyámat arra, hogy egyszer el fog Engem veszíteni. Miután megtaláltak a templomban, hazamentem velük, és engedelmeskedtem nekik. Édesanyám Szívét újra eltöltötte a boldogság és a béke. Majd amikor végleg elhagytam a szülői házat, és apostoli körútra indultam, megtapasztalta a magány keserűségét, de beletörődött, mert Ő mindig engedelmes és alázatos Szolgálóleány maradt. Amikor sűrűsödtek a fekete felhők fölöttem, amikor a zsidók irigységből és féltékenységből el akartak fogni, és ki akartak végezni, aggódó Anyai Szíve figyelmeztetni akart Engem. Ekkor szóltak Nekem: Anyád és rokonaid kint állnak, és beszélni szeretnének Veled. Ekkor ezt kérdeztem: „Kik az Én Anyám, és kik a rokonaim?” Majd kitártam karomat tanítványaim felé, és ezt mondtam: „Ezek az Anyám és testvéreim! Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az Nekem mind testvérem, nővérem és Anyám.” Ezzel tudtára adtam Anyámnak, hogy Nekem Atyám dolgaiban kell járnom. Atyám akarata pedig az, hogy áldozattá legyek a világ bűneiért. Ezzel készítettem fel Őt kereszthalálomra. Amikor ott állt keresztem alatt, ez adott Neki erőt, hogy ez az Atya akarata. Mivel Ő mindig meghajolt Atyám akarata előtt, sőt be akarta teljesíteni, ezért nem zúgolódott, mert tudta, hogy Én az Isten Fia vagyok.”
2011. augusztus 19. Ma délután. a templomban Jézus: „Minden nap a kegyelem órájában ajánld fel az irgalmasság rózsafüzért magadért a jó halál kegyelméért! Minden Szentmisét, amelyen részt veszel, ajánld fel magadért is ugyanerre a szándékra! Minden teljes búcsút, amit elnyersz, csak magadért ajánld fel a jó halál kegyelméért!
A kísértésekben és a szenvedésekben mindig ezt mondd: „Jézusom kérlek, szabadíts meg önmagamtól. Teljesen átadom magamat Neked. Soha ne az én akaratom legyen, hanem a Tiéd.”

Így megvigasztalódsz. Legyőzöd önmagadat, minden kísértést, és akaratom teljesül be rajtad.”

2011. augusztus 22. Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Az idő rövid. Élj szüntelen készenlétben! Ne bírálj senkit sem! Szeress mindenkit kivétel nélkül! Neked csak szeretni szabad. Tudod, mit jelent a készenlét? Állandó szeretetet. Lángolást Isten iránt, és önzetlen, tiszta, önfeláldozó szeretetet a felebarát iránt. Megadom neked ezt a nagy kegyelmet, ha együttműködsz Velem, Isteni Megváltóddal. Az idő rövid. Addig tedd a jót, szeress és engesztelj, ameddig teheted. Hamarosan olyan napra virradtok, amilyenre senki sem számít közületek. Ez a nap az Isteni igazságosság napja, az ítélet napja lesz. Ezért mondom: térjetek meg! Éljetek szüntelen készenlétben! Atyám már nem tudja tovább nézni a bűnösök gonoszságát. Már nem bírja elviselni ezt az értékvesztett, feje tetejére állított világot. Találóan írt Szent Pál erről a korszakról, mint a végső időkről: „…istenük a has, és azzal dicsekszenek, amit szégyellni kellene.” Ma a test kultuszát élik sokan, a lelkük pedig bűzlő hulla.
 
Kislányom! Atyám karja súlyosan fenyít. Hamarosan eljön az óra, sőt már itt is van, amikor a pénz, amiben oly nagyon bíznak, elértéktelenedik. Nem lesz termés, és nagy éhínség fog jelentkezni itt is, ott is. Az idő, a haladék lejár. Angyalaim megfújják a harsonát, és a büntetés elérkezik a földre.
 
Kicsinyeim! Ti, akik átadtátok az életeteket Nekem, és Atyám törvényei szerint éltek, imádkozzatok,
imádkozzatok, imádkozzatok! Atyám tiértetek tartja fenn ezt a bűnökkel teli világot. Ti vagytok a föld sója, a világ világossága. Ne rejtsétek véka alá a tanítást, amelyet Tőlem kaptatok! Hirdessétek életpéldátokkal, cselekedeteitekkel és szavaitokkal! Akár alkalmas, akár nem. Ti vagytok az Én szócsöveim. Rajtatok keresztül figyelmeztetem a bűnösöket, hogy térjenek meg. Tiáltalatok hirdetem az örömhírt: elérkezett a megváltás. Térjetek meg, és higgyetek az Evangéliumban! Ha tettekre váltjátok tanításomat, örök életetek van.
Gyermekeim! Véremen megváltott drága kicsinyeim! Járuljatok a szentségekhez! Tartsatok bűnbánatot, őszintén gyónjátok meg vétkeiteket! Papjaim által Én, az élő Krisztus, a ti Megváltótok oldozlak fel bűneitek alól benneteket. Jöjjetek a tabernákulum elé! Ott trónolok köztetek, és kiosztom Magamat nektek. Aki eszi az Én Testemet, és issza az Én Véremet, annak örök élete van. Jöjjetek Hozzám bátran! Egyétek és vegyétek! Tiértetek rendeltem a legméltóságosabb Oltáriszentséget. A ti lelketeket akarom Önmagammal táplálni. Nektek akarok örök életet adni. Gyermekeim, értsétek meg: az idő már nagyon rövid. Addig jöjjetek Hozzám, amíg még időt és alkalmat adok rá nektek! Ti, akik naponta eszitek az Én Testemet, és isszátok az Én Véremet, vállaljátok az áldozatokat testvéreitekért, hogy ledobva a bűn rabláncát, szabadok legyenek törvényeim megtartására, és a szentségek elfogadására. Nagy dolog az életszentség. Kizárólag Isten kegyelme. Nem elég akarni, igyekezni, de sokat kell imádkozni érte. Ezért kérem, hogy imádkozzatok egymásért! Erre áldalak meg titeket kicsi gyermekeim, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
2011. augusztus 24. Szentségimádáson Jézus: „Édes kislányom! Ma Szent Bertalan apostol ünnepe van. Kérd az Ő közbenjárását! Az idő rövid. Hamar lejár. Élj szüntelen készenlétben! Fogadd el a szenvedéseket, amiket még küldök! Ezek által leszel még gazdagabb a mennyben. Kérd kegyelmemet, hogy szeresd keresztjeidet! Szeretettel öleld át azokat, és hordozd hátralévő egész életedben! Ne próbáld megrövidíteni vagy kikerülni keresztjeidet! Menj végig az úton, amelyet kijelöltem számodra! Én legyek az út, amelyen haladsz! Engem kövess az önmegtagadásban és a kereszthordozásban! Én legyek számodra az ösvény, amely az örök életre vezet. Én legyek az igazság, amely megadja mindenkor a bölcsességet, a tisztán látást és a szeretetet, mert csak a szívével lát jól az ember. Végül Én legyek az élet, Aki örök életet adtam neked a keresztfán Szent Vérem kiontása és Szent Testem feláldozása árán. „Aki eszi az Én Testemet, és issza az Én véremet, annak örök élete van.” Kegyelmemből már magadban hordozod ezt az örök életet. Vigyázz, hogy el ne veszítsd! A sátán, ordító oroszlán módjára leselkedik rád szüntelen. Őrizd lelkedben a hit fényét, mint iránytűt, amely elvezet az Isten országába! Őrizd meg hitedet, hogy szikla legyen az életedben, amelyre örök jövődet építed! Őrizd meg Belém vetett hitedet és bizalmadat, mert ezek mértékében nyered el Tőlem a kegyelmet, amely az örök életre visz! Végül ne engedd, hogy a sátán lerombolja benned művemet, mert jól tudja, hogy rengeteg lelket rántanál magaddal az örvénybe. Soha ne állj szóba a sátánnal! Amikor közeledik, fuss azonnal Hozzám! Omolj ölelő karjaimba, zárkózz be irgalmas Szívembe! Így megdicsőíted Nevemet, és örök biztonságban vagy. Gyermekem! Tudd, hogy nagyon szeretlek téged! A kísértéseket és a szenvedéseket azért engedem meg, hogy azonosulj Velem. Benned folytatom szenvedéseimet, és általad mentem a lelkeket. Ne foglalkozz az emberek véleményével! Itt minden elmúlik, de Én örök vagyok. Tedd meg mindig, amit kérek tőled, és elnyered örök jutalmamat, az örök boldogságot. Élj úgy, mint egy kisgyermek! A szíved legyen tele derűvel, őszinteséggel, tisztasággal, és engedelmeskedj mindig Nekem! Erre áldalak meg az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
 
Szentmisén Jézus: „A Szívemet adom neked. Azt a Szívet, amely az életét adta érted, amely mindenkinél jobban szeret téged. Imádd, és engeszteld Szívemet, amely örök boldogságod forrása! Velem egyesített szenvedéseid örök értékűek. Így tekints rájuk!”
 
2011. augusztus 26. Szentségimádáson Jézus: „Édes Gyermekeim! Az idő már nagyon rövid. Készüljetek fel, mert mindenkit megrostálok. Kizárólag rajtatok múlik, hogy örömteli, vagy szenvedésekkel teli lesz számotokra a nagy figyelmeztetés. Térjetek meg még ma! Ne várjatok holnapig, mert bizonytalan, hogy lesz-e holnap a számotokra. Csak a jelen pillanat a biztos. Használjátok ki az időt, amíg még belekapaszkodhattok irgalmasságomba, mert ez a ti utolsó mentőövetek. Ha elhalasztjátok az alkalmat, igazságosságommal szembesültök. Akkor azt kapjátok, amit érdemeltek. Már pedig minden az Én kegyelmem. Irgalmamból léteztek, és az Én irgalmas megváltói szeretetem üdvözít benneteket. Olyan ez, mint amikor a szülő ezt mondja gyermekének: ha szót fogadsz, megbocsátok, sőt elfelejtem minden vétkedet. De ha rosszal tetézed a rosszat, nagyon meg foglak büntetni. Gyermekeim! A szülő is neveli gyermekét, hogy megóvja a veszélytől. Én is figyelmeztetlek benneteket törvényeim megtartására. De ha megmaradtok a rossz úton, keményen megfenyítelek benneteket, hogy megóvjalak a legnagyobb rossztól, az örök kárhozattól. A fenyítés már a küszöbön van. Eddig is küldtem jeleket. Természeti katasztrófákat, elviselhetetlen időjárást. Miért nem veszitek észre, hogy mindez büntetés? Már maga a természet is lázad tengernyi bűneitek láttán. Ne legyetek öntörvényűek! Csak egy törvény van, a teremtő Isten törvénye, ez pedig a szeretet. Az Ő szeretetéből lettetek. Atyám szeretete tartja fenn ezt a világot. Az Ő szeretete gondoskodik rólatok. Ti ne képzeljétek magatokat isteneknek! Az önimádat valójában bálványimádás, a sátán imádása. Hogy szól a főparancs? Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből, és csak Neki szolgálj! Mindaz, ami megelőzi Istent, bálvány. Az önimádó ember törvénye a gyűlölet, ez pedig a sátán törvénye. Miért? Azért, mert az az ember, aki Isten elé helyezi magát, a legrosszabbat okozza magának. Ő ugyanis nem tudja magát üdvözíteni, mert azt csak Isten szeretete és nagy irgalmassága adhatja neki. Ha az ember elfordul Istentől, akkor elszakad a védelemtől, és kiszolgáltatja magát a sátánnak, aki a kárhozatba taszítja. Vigyázzatok, drága gyermekeim, mert a sátán nagyon ravasz! Évát is hazugsággal szedte rá az engedetlenségre, és jónak tüntette fel a rosszat. A jót pedig rossznak. Ma is ugyanezt teszi. Felcseréli az értékeket. Ami jó, arra azt mondja, hogy rossz, és ami rossz, arra azt, hogy jó. A mai ember már nem tudja megkülönböztetni a jót a rossztól. Kérjétek a Szentlelket, mert csak Ő tud rendet tenni ebben a káoszban. Ne hallgassátok a médiát, és ne dőljetek be a reklámoknak! Inkább olvassátok az Evangéliumot, és sokat imádkozzatok! Akkor tehetetlen lesz veletek szemben a sátán. Ha kísért, ne álljatok szóba vele! Ezzel nagyon megdicsőítitek az Én Nevemet. Ti csak Velem beszélgessetek! Mondjátok el Nekem gondjaitokat, nyissátok ki a Szentírást, és Én válaszolok nektek. A szenteket is így vezettem az életszentségre. Így tért meg Szent Ágoston, Assziszi Szent Ferenc, és a többiek. Én igaz vagyok. Szavaim igazak, és az örök életre vezetnek titeket. Már mindent elmondtam nektek. Ne hallgassatok a sátánra, aki hazug, csaló, és csak a veszteteket akarja! Meneküljetek irgalmas Szívembe! Itt biztonságban vagytok, és elnyeritek az örök életet. Erre áldalak meg titeket kicsi gyermekeim, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
2011. augusztus 26. Szentségimádáson Jézus: „Édes kislányom, Szívemnek drága gyöngye! Készülj, mert az út, amelyen haladsz, hamarosan véget ér. Kilépsz testedből, és egy új, halhatatlan, megdicsőült fényességes gyönyörű szellemi testet fogsz kapni. Így készülj fel Szent Színem látására: lángolj az Irántam való szeretettől! Szeress mindenkit kivétel nélkül, akit csak eléd hozok! Soha ne feledd: neked csak szeretni szabad, mert te az Örök Szeretet kisgyermeke vagy. Szeretni annyit jelent, hogy mondj le mindenről, még a szabad akaratodról is, ha az akadálya lenne a szeretet megélésének! Szeretni annyit jelent, hogy hozz meg minden áldozatot azért, hogy tetszésére légy az egy Fölségesnek, Aki három Személy: Atya, Fiú és Szentlélek. Szeretni annyit jelent, mint meghozni az áldozatot, amit a szeretet megkíván. Végül: szeretni csak és kizárólag tisztán és önzetlenül szabad, mert minden más kigúnyolása a szeretetnek, ami szent, mert Maga az Isten szentelte meg.”
 
2011. augusztus 30. Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Ennek a korszaknak hamarosan vége lesz. Elkezdődik egy új, amiről már beszéltem neked. Sok lesz a halott. Ezer ember közül egy megy a földről egyenesen a mennybe. Imádkozzatok egymásért, a bűnösök megtéréséért! Imáitokkal még sok lelket mentetek meg az örök kárhozattól. Az idő rövid. Hamarosan lezárul ez a korszak. Egy új, szebb következik. Egy ember formájú kor, ahol az Isten lesz a középpontban, és ezért a szeretet fog uralkodni köztetek. Az idő rövid. Készüljetek! Készítsétek fel a lelketeket! Tisztuljatok meg a bűnbánat szentségében, és fogadjatok be Engem a szentáldozásban! Ahol Én vagyok az Úr, ott nincs szükség, félelem, mert Én elűzöm a sátánt, és nem uralkodik többé rajtatok. Ahol Én vagyok, ott nagy lesz a szeretet, a béke, és minden ember szíve tele lesz örömmel. Erre áldalak meg titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
 
2011. augusztus 30. Szentségimádáson Jézus: „Édes kislányom! Az idő rövid. Beteljesülnek szavaim, melyeket hozzád intéztem. Imádkozzatok magatokért, és másokért a jó halál kegyelméért! Közel az óra, és már itt is van, amikor megítélem ezt a világot. Térjetek meg, és higgyetek az Evangéliumban! Mindaz, aki tettekre váltja tanításomat, megmenekül. Aki elengedi a füle mellett, és nem tér meg, elvész. Az idő rövid. Éljetek szüntelen készenlétben, mert úgy jövök el, mint a tolvaj. Váratlanul. Igyekezzetek a kegyelem állapotában élni, és akkor bejöttök Velem a menyegzőre. Aki Bennem bízik, meg nem szégyenül. Megáldalak benneteket kedves gyermekeim, az örök élet teljes boldogságára, amelyet megadok mindazoknak, akik készenlétben várják eljövetelemet, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
 
2011. szeptember 1. Szentmisén Jézus: „Minden körülményt Én formálok. Mindent a javadra fordítok. Minden mögött Én állok. Így tekints mindenre! Csak az örök távlatot lásd! Itt minden elmúlik. Hamarosan felviszlek Atyám dicsőségébe. Örülj, és ujjongj! Így készülj az örök hazába!”

1998. augusztus 4.

 

 

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott vagy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus szent kegyelméből. Ámen. Ármin vagyok, ne félj!

 

Köszöntelek testvérem és testvéreim Krisztusban az örök Atya szeretetével, a mindenség Ura és Istene és mégis a ti mennyei Atyátok, az Ő szent Fia; Jézus Krisztus, megváltó Üdvözítőtök, az Atya egyszülöttje, ki lehetővé tette azt, mi embernek lehetetlen. Mert mint mondotta: „Embernek lehetetlen, az Istennek lehetséges.” Nem mérlegelve azt, hogy ezért milyen árat kell fizetnie. A Szentlélek Úristen pedig szétosztja köztetek kegyelmi ajándékait, kinek kinek tetszése és akarata szerint. Köszöntelek testvérem és testvéreim, a szentháromságú egy igaz Isten kegyelmével, a Szentlélek kiáradása által, Ámen.

Imádkozzunk testvérem és testvéreim, kik Krisztuséi vagytok. Imádunk mennyei édes Atyánk, mindenható örök Isten! Leborulva imádunk, áldunk és magaszalunk szent fiad által, hisz mondotta a kereszthordozó megváltó Istenünk; „Aki szeret engem, azt szereti az én Atyám is.” Megköszönjük atyai jóságos szeretetedet, irgalmadat, mert a bűnbánó embert nem taszítod  el magadtól, hanem atyai szereteteddel várod őket, a megtérő bűnösnek nem rovod fel vétkeit. Mennyei Atyánk! Fogadd el a tieid imáját, kik kitartanak melletted mindvégig. Áldozataikat, imájukat küzdelmüket fordítsd a bűnös világ megtérésére, a gonosz bukására, mert a gonosz, a sátán szedi áldozatait, tombol diadal-mámorában. Parancsolj álljt, és taszítsd le trónjáról, és küldd el angyalaidat az emberek segítésére. Adj jó pásztorokat, hogy szétválasszák a bárányokat a báránybőrbe bújt farkasok közül. Sokszorozd meg mennyei édes Atyám Szentlelked kegyelmi erejét, és bölcsességet adj az embereknek, hogy felismerjék szent Fiadban a jó Pásztort, ki életét adta juhaiért. Mert olyan ez a nemzedék, mint a pásztor nélküli nyáj. Hallgass meg minket Urunk és Istenünk, a dicső Szent-háromságban. Ámen.

 

Testvérem és testvéreim! Kik még viszitek kereszteteket hős szívvel és kitartó lélekkel Krisztus után. Kiket még nem tévesztettek meg a sátán szószólói! Mert az emberiség egyik részét, kiknek lelkét birtokába tudja venni, akaratát irányítani, rettenetes bűnökre tudja rávenni, ezek; a megszállottak.

Jézus Krisztus, Uratok és megváltó Istenetek nyilvánosan számtalan esetben űzött ki ördögöt az emberből. Hisz ti is ismeritek az újszövetségi Szentírást. Hányszor beszélt Uratok a kísértőről… A második évezred küszöbére hatalmas méreteket öltött. A sátán  mint már annyiszor figyelmeztettelek benneteket, nagyon okos és intelligens, tudja és tudott előtte minden. Ő volt az, ki még mielőtt a mennyből letaszíttatott az első az angyalok között; Lucifer, mi annyit tesz mint a fény angyala. De mikor fellázadt az Atya, Ura és Istene ellen, és azt mondotta nem szolgálok, letaszíttatott az égből angyalaival együtt és hatalma negatív irányt kapott. Hisz ti is olvastátok az Újszövetségi Szent-írásban. Mikor  az Úr Jézus mondotta: Láttam a sátánt, mint a villám vettetett le a földre.” Ez akkor történt, mikor a ti mennyei Atyátok elhatározta, hogy embert teremt az Ő képére és hasonlatosságára és nekik adja az országot. Ekkor hangozott el ; Nem szolgálok. Ezért gyűlöl kimondhatatlanul benneteket emberek. Hisz már megjelent az első emberpárnál és mit ígért? Ha megszegitek Isten parancsát, olyanok lesztek mint Isten maga. Megtörtént az első gyilkosság (Káin megölte Ábelt) és ez a történt időtlen idők óta. Az utolsó évszázad kétezer előtt hozta meg a rettenetes bűnöket világotok méretében.

 

Mint az előzőkben mondottam a sátán nagyon okos és intelligens. Tudott előtte ideje lejár, ezért tombol és őrjöng dühében. Egy, csakis egy a fontos számára, minél több lélek bukása. Nagyon különbözők fegyverei; kiket a test örömeivel, kiket a kábulattal, kiket gyilkosságra, kiket iseten-tagadásra, a gyűlöletre, kiket az önszeretetre, kiket a pénz és a hatalom fogságába ejt. Ezek általában előbb utóbb felismerhetők. De viszont azok a lelkek, kik keresik Urukat, Istenüket – mint az előzőkben mondottam, olyan ez a nemzedék, mint a pásztor nélküli nyáj – ezeknek a lelkeknek csapdát állít, a jó látszatával, a szektákat.

Csak nem tesz mást, Krisztus egyházától téríti el a lelkeket.   Új tanokat hirdet, s olyan fondorlatosan, észrevétlenül fosztja meg a legdrágább kincsétől a – a szabad akaratától – a lelket.

 

Testvérem és testvéreim! Ezekért és mindenkiért imádkozzatok és engeszteljetek! Mint már több ízben is mondottam. A rettenetes bűnök kierőszakolták a mennyei Atya haragját, a mi rettenetes lesz. A megtérés kegyelme előtt áll minden lélek, csak élni kell vele. Még egyszer mondom és nem győzöm eléggé hangsúlyozni; engesztelni, engesztelni, engesztelni, a bűnök és a megtévesztett lelkekért.

 

Legyetek testvéreim emberhalászok, mentsétek a lelkeket a süllyedő hajóról. Ez a ti feladatotok! Nem megijedni és pánikba esni, hanem menteni, menteni a lelkeket!

 

Testvérem, ne félj, és ne remegjen a te szíved! Mert már annyiszor mondottam nem a gyáváké a győzelem, hanem a bátraké. Pedig testvérem és testvéreim Krisztus bennetek, és Ti Őbenne, és a akkor hát mitől féltek! És soha meg ne inogjatok!!!

Mit is üzent már oly sokszor a mi Urunk, Jézus Krisztus?” Azt akarom, ahol én vagyok, ott legyetek Ti is „Ámen.

 

Most búcsúzom és azt mondom: áldjon meg benneteket testvérem és testvéreim mennyei édes, szerető Atyátok, az Ő egyszülött szent Fia; Jézus Krisztus, a ti megváltó üdvözítő Istenetek. Isten szent Lelke árassza el lelketeket szent kegyelmével. Adja meg nektek a bölcsesség és a tisztánlátás kegyelmét. A szeplőtelen szent Szűz: Isten anya Mária oltalmazzon benneteket bárány testvéreim a farkasok között. Isten minden angyala és szentjei imádkozzanak értetek. Ámen.

 

Én pedig Isten alázatos szolgája imádkozom érted, veled, értetek és veletek, Ármin.

 

1994. augusztus 4

 

HISZ AZ ÉN UTAM IS ITT A FÖLDÖN A CSALÓDÁSOK ÉS SZENVEDÉSEK ÚTJA VOLT

 

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott vagy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus szent kegyelméből. Ámen. Ármin vagyok, ne félj!

 

Köszöntelek testvérem az Atya, a mindenek Istene és teremtője, a fiú, a megváltó üdvözítő a lelkek megmentője, az egyedüli út, az igazság és az élet, Jézus Krisztus, a második isteni személy és Isten szent Lelkének, a Szentlélek Úristen, ki a krisztusi útra visz benneteket, ki a tisztánlátás kegyelmét adja nektek, a dicső szentháromságú egy Isten kegyelméből, Ámen.

 

Imádkozzunk testvérem! Mennyei Atyánk, küld el szívünkbe az Igazság lelkét, hogy ami a te szent akaratod, azt felismerjük. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, adj böl­csességet, hogy döntéseink tiszták és igazságosak legyenek, hogy azt az utat, mit nekünk rendeltél, végigjárjuk a te szent akaratod szerint, hogy szent Fiad, Jézus Krisztus kiömlött szentséges vére részünkre ne legyen hiábavaló.

Adj, ó mennyei Atyám világosságot a szívbe, szent Lelked erejével és adj erőt, hogy a megharcolt élet után szent Fiadhoz érjünk, hogy elvihessen hozzád, hogy bemutat­hasson benneteket mint övéit, kiömlött szent vére által, mert megfürdette lelketeket ebben a szentséges szent vérben, hogy lelketek még a hónál is fehérebb legyen. Ámen.

 

Testvérem! Azt üzeni az Úr, szent Lelke által testvérednek és az én testvéremnek: Imádkozzon és kérje Isten szent Lelke kegyelmének erejét, az ő ajándékát, a tisztán­látás kegyelmét és betölti lelkét az ő fénye és feleletet kap. De ne féljen, Isten szent Lelke vele van, számon tartja a jó Pásztor; Jézus Krisztus az ő juhai között. Kövesse őt azon az úton, mit szent keresztje jelez. Mit Ura és Istene járhatóvá tett a számára.

Azt üzeni az Úr: Krisztus egyháza a földön, a küzdő egyház. Hatalma van a bűnök bocsánatára és a kötések oldására. Imádkozzál és dolgozzál, és a testet munkával a lelket imával foglald le. Gyónd és bánd meg botlásaidat. Keress egy olyan nekem szentelt papot, ki lélekben is nekem szolgál. Táplálkozz a mennyei kenyérrel.. ki a mennyből szállott alá. “MERT AZ EN TESTEM VALÓBAN ÉTEL, AZ ÉN VÉREM VALÓBAN ITAL. ” És megtalálod azt a békét, amit a kereszten függő szeretet adhat, amit a világ soha.

 

Ne félj a küzdelemtől, hisz az én utam is a földön a csalódások és a szenvedések útja volt. Vedd fel minden nap keresztedet, kövess engem, mert én hű és igaz vagyok. Bennem ki bízik, bennem még nem csalatkozott. Bízzál bennem gyermekem, mert gondom a te gondod. Minden úgy fog történni, mi lelked üdvét szolgálja. Én melletted leszek a nehéz úton és utad végén kitárul előtted az ajtó és előtted áll az igaz, a hűséges, ki szeretete nagyságát és mérhetetlenségét a kereszten – kézzelfoghatóan és szemmel láthatóan – bemutatta a világnak. Ki nem szóval, hanem kínok között szeretett téged. Ki várja jöttödet, mintha te volnál az egyetlen egy.

 

“MERT A KERESZTFÁN IS ÚGY HALTAM ÉS ÚGY SZENVEDTEM ÉRTETEK KÜLÖN-KÜLÖN AZ EGYETLEN EGYÉRT.”

 

Ne félj gyermekem! Én letörölök szemedről minden könnyet, ha ezt te is úgy akarod. “Mert mint a koldus kérem, hogy engedd, hogy üdvözítselek. ” Ámen.

 

Testvérem és testvéreim! Mint már annyiszor figyelmeztettelek benneteket az éber­égre, a lelki készenlétre, mert a gonosz tombol, örömmámorban ünnepli győzelmét a világ felett. Mert nagyon nagy a farkas csorda és kicsi a nyáj. Mert a szelíd bárányok szétszóródnak a farkasok között. Hisz mondotta Uratok apostolainak: “MINT BÁRÁNYOKAT KÜLDELEK A FARKASOK KÖZÉ.” Tartsatok össze testvéreim, erősítsétek egymást. Éljetek Krisztus jelenlevésében, mert bármilyen erősnek érzi is magát a gonosz, a kegyelem erejét felül nem múlhatja, mert imáitok megsokszorozza, mert Atyám kezéből senki el nem ragadhat benneteket. Ha ezt akarjátok.

Röpke az élet itt a földön. Végtelen az örökélet. Érdemes testvéreim végigküzdeni ezt a sóhajtásnyi életet azért, hogy talentumaitokat gyarapítsátok arra az időre, mikor hív az Úr, az élet Ura. Ne kelljen szégyenkezni mulasztásaitok miatt. Mert számon kérik tőletek! Mert ami a földé, az földé marad, a hamis kincsek, a világ káprázata elmarad. Csak lelki értékeiteket viszitek magatokkal és kérjétek Uratokat, hogy igazságát irgal­mán és szeretetén keresztül mérje nektek.

 

De ne féljetek kicsi báránykák! Tudja a ti Uratok, honnan tértetek meg és szeretete nem ismer határt. Mert üdvösségre teremtett benneteket az Úr, nem pedig kárhozatra. Csak kövessétek a jó pásztort és üdvösségetek Jézus Krisztusban lesz. Ámen.

 

Tartsatok ki testvéreim, mert a nap nyugovóra tér.

 

Most búcsúzom és azt mondom: áldjon meg benneteket az örök Atya, ki annyira szeretett benneteket, hogy egyszülött Fiát adta értetek. A Fiú, Jézus Krisztus, ki felvitte bűneiteket a keresztfára, hogy lelketeket tisztára mossa szent vérével a bűnbánat szentsége által. A szentlélek Úristen, ki Krisztushoz vezet, a szeplőtelenül fogantatott szent Szűz, Isten anyja Mária, ki értetek járta a borzalmak útját, a keresztutat, hol üdvüsségetek fakad. Szent Mihály főangyal védelmezzen benneteket, kis báránykák a tövisek és a farkasok között. Isten minden angyalai és szentjei imádkozzanak értetek.

 

Én pedig Isten alázatos szolgája imádkozom értetek és veletek. Ámen. Ármin.

1994. augusztus 13.

 

SZÍVETEKBEN, LELKETEKBEN LEGYETEK VELEM!

 

Áldott vagy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus szent kegyelméből. Ámen. Ármin vagyok, ne félj!

 

Köszöntelek testvérem az örök Atya, ki az eget és a földet teremtette, ki törvényt szabott mindannak ki él és mozog, kiket a teremtő erő tart és éltet. A Fiú, az elsőszülött Jézus Krisztus, ki az elhibázott tetteiteket helyreigazítja. Mert az ő végtelen szeretete odanyújtja nektek esendő, botladozó embereknek a bűnbánat szentségét, mivel lemoshatjátok lelketek menyegzős köntösét, mit a világ szennye, mocska befröcskölt. Isten szent Lelkének ereje világossá teszi számotokra, hogy felismerjétek a bűnt, hogy tiszták legyetek, mikor órátok elérkezik.

Köszöntelek benneteket bárány testvéreim, a dicső szentháromságú egy igaz Isten kegyelméből. Ámen.

 

Imádkozzunk testvéreim! Áldunk téged, te magasságbeli egy igaz Istenünk. Köszönjük végtelen szeretetedet, mivel atyai tekinteted kíséri a feléd törekvő, hozzád kiáltó kicsi gyermekeidet. Nem téveszted el őket szem elől, vigyázol reájuk a bajban, mellettük állsz a küzdelemben, erőt adsz a gyötrelemben, reményt gyújtasz szívükben, a világ zajában békével töltöd el szívüket. Azzal a békével, mit csak te adhatsz, a világ soha!

 

Kérve kérünk, jó és irgalmas Atyám, hogy amint határt szabtál a tengernek, hogy meghatároztad a csillagok útját, mindennek törvényt szabtál és megítélted ó, igazságos Atyám mindazt ki túllép törvényeiden, fent az égen és lent a földön. Ezért esdünk alázatos szívvel hozzád, ó egek Ura és Istene, szabj végre határt a gonosz hatalmának. Mert bárányaidat széttépik a farkasok, ha te Atyám nem jössz segítségükre, szent Fiad a mi Urunk, Jézus Krisztus által.

Ezért kérjük és várjuk azt a napot, mikor a világ fejedelme végképp letaszíttatik trónjáról. Nem azt mondom, hogy legyőzettetik, mert a megváltó Jézus Krisztus kínhalála által örökre győzelmet aratott a sátán felett. Hisz Uratok Jézus Krisztus mondotta és amit ő mond, azt Isten mondja, ami szent és igaz: “NE FÉLJETEK ÉN LEGYŐZTEM A VILÁGOT!” Attól a perctől megszámláltattak napjai. Ezért kérünk irgalmas, szerető Istenünk, küldd el szent Fiadat, válassza szét a farkasokat a bárányoktól, mert ha meg nem rövidülnek azok a napok, elvesznek. De tudjuk üdvözítő Jézusunk, hogy te ezt nem engeded, mert megváltó üdvözítője vagy népednek. Mert a te akaratod az, hogy üdvözüljön, ne pedig elvesszen. Ámen.

 

Testvérem! Azt üzenem testvéreidnek, kiknek kettős a testvérségük, test és lélek szerinti: többet imádkozzanak egymásért. Édesanyjuk ajánlja fel mindazt a sok szenvedést, mi életében érte és érni fogja a szeplőtelenül fogantatott szent Szűz, Isten anyja Mária szeplőtelen szent szívének győzelméért a gonosz felett, családjáért, hogy menedékük legyen ez a hét tőrrel átjárt szív.

Kérje a tisztánlátás kegyelmét mindkettőjük részére.

 

Imádkozzanak az előtt a kép előtt, mi az Istenanyát ábrázolja. Őrizzék, oltalmat nyújt a nehéz időben.

Édesanyjuknak üzeni az Úr: mint ahogyan a lelketeket szenvedésem árán váltottam meg, elszenvedve azt a szenvedést, mi rátok várt és én csak annyit kérek, szívetekben, lelketekben legyetek velem. Ne féljetek a testi-lelki szenvedéstől, adjátok nekem és ajánljátok fel minden nap életeteket, ne felejtkezzetek meg halálotok órájáról sem. Ne rettegjetek tőle. Miért féltek a velem való találkozástól? Hisz az vár rátok, aki kínhalált halt ezért a találkozásért.

Testvérem, kit válaszút elé állított a hazugság atyja. Feleletet kapott kérdésére. Döntsön szabad akarata szerint. Isten akaratát keresve, kérje a Szentlélek ajándékát, a tisztánlátás kegyelmét, hogy felismerje mi házasságában a hazugság, és mi a való.

Mit mondott az Úr: „A férji elhagyja apját és anyját és követi feleségét, és azután egy test és egy lélek lesznek. Ez az Isten akarata”. Vizsgálja meg a Szentlélek fényében, hogy ez mennyiben valósult meg. De azt ne feledje, még az eskü köti. Imádkozzon azért az emberért ki teljesen zárt, erőszakosan ragaszkodik ahhoz, ami nem a lelki üdvét szolgálja.

Még egyszer imádkozzon, sokat imádkozzon és megtalálja lelke nyugalmát.

Olyat ne várjon, ami nincs és ne remélje, hogy lesz. Bízni, remélni csak Istenben lehet feltétel nélkül.

Mert a napok egyre fogynak, az út mindig rövidebb lesz hazáig, hol várják érke­zéseket. Rájöttök ott, hol mindent tisztán és világosan láttok, hogy érdemes volt itt a földön végigjárni a szenvedések útját. Itt hagyni a hamisat és megtalálni az igazit, hol nincs kín, nincs könny, a félelem nem remegteti meg szíveiteket. Megtudjátok hogy milyen az igazi szeretet, aki kiüresítette magát értetek, ki mert sebein függni érted és értetek, hogy ahol ő van, ott legyetek ti is, mert szeretete nincs korlátok közé zárva és határok nélkül árad. Ott megtudjátok, hogy érdemes volt. Ámen.

 

Testvérem, imádkozz! Törekedj az állhatatos imára. Légy összeszedett, kevesebbet törődj a világgal. Ne félj és ne rettegj az eljövendőtől. Az idők jeleit figyeljétek. Olvassátok az evangéliumokat és Isten szent Lelke rávezet arra az igazságra, amit neked tudnod kell, ami rád tartozik. Mások hibája csak annyiban érintsen, hogy figyelmezteted rá. Jusson eszedbe, hogy gyarló vagy te is. Nehogy azt hidd, hogy több vagy mint más. Ne engedd, hogy a gonosz elhitesse veled!!

Amit kaptál, azt is érdemtelenül kaptad. Csak egy, amit javadra lehet írni, befogadtad Isten kegyelmét. Mindig minden időben megvallottad Uradat, Istenedet az emberek előtt és merted vállalni a nehéz utat. Először húztad keresztedet magad után, mindig szabadulni akartál tőle. Sok időnek kellett eltelni, mire hősiesen a válladra vetted. De ne félj! Csak bízd magad egészen Uradra és Istenedre. A világtól ne várj semmit, így nem csalatkozol. Csak előre a tövises úton Krisztus felé. Kitartani mindhalálig és üdvösséged Krisztusban és Krisztus által lesz.

 

Testvéreim! Tartsatok össze, minél szorosabbra fogni a nyájat. Ne tévesszétek egymást szem elől. Ne ragadjatok bele gondjaitokba. Vigyázzatok! A sátánnak szálkák vagytok a szemében. Nagy gondot fordít rátok, csapdát állít elétek. Rémisztget benneteket, farkasként. Megejt benneteket bárányként. De ti ne féljetek! Krisztus mellettetek van, nem hagy el benneteket a nehéz úton, mert hűséges, és szeretete végtelen. Mert Istenetek, másodszor: megváltó Üdvözítőtök, Barátotok, útitársatok, utoljára bírátok és ítélete igazságos, mit irgalmas szeretetén keresztül mér. Ámen.

 

Most búcsúzom és azt mondom, áldjon meg benneteket kifáradt, meghajszolt báránykái a jó Pásztornak, a mennyei Atya, kinek tekintete rajtatok van és nem téveszt szem elől benneteket, a megváltó Jézus Krisztus, a hűséges útitárs, a Szentlélek Úristen, ki lelketek mécsese, ki utat mutat Krisztus felé. A szeplőtelenül fogantatott Szent Szűz, Isten anyja Mária oltalmazzon benneteket. Szent Mihály főangyal védel­mezzen, Isten minden angyalai és szentjei imádkozzanak értetek. Ámen.

Én pedig Isten alázatos szolgája imádkozom értetek és veletek. Ármin.

 

1985. augusztus 4.
 
AKI ÁRRAL SZEMBEN HALAD, CSAK AZ HALAD ELŐRE
 
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott légy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Amen. Ánnin vagyok, ne félj!
 
Köszöntelek testvérem az Atya, Fiú és a Szentlélek nevében. Dicsőség neked Urunk és Istenünk, minden szentség forrása.
 
Testvérem a mi Urunk és Istenünk, Jézus Krisztus szent kegyelme által szólok hozzád, és rajtam keresztül szól az Úr, mert kiárasztotta Szent Lelkét, mindenekre és ki befogadja Őt, azt elárasztja kegyelmének erejével.
Testvérem! Imádjuk az Urat. Dicsőítsük az Ő szent felségét, mert nagy dolgot cselekedett méltatlan szolgálójával, szent kegyelme kiáradása által. Leborulva imádunk Uram, mert Te valóban méltó vagy az imádásra. Te méltó vagy, hogy dicsőítsünk, mert Te megdicsőítetted az Atyát és az Atya is megdicsőített Téged, és így dicsőíted meg a tieidet magadban, hogy benned élve mi is megdicsőíthessünk Téged, Te egek Ura és Istene. Mert te vagy a méltó a dicsőségre, mert emberré lettél az emberért és meghaltál az emberrel a legkegyetlenebb halállal, és feltámadtál az Atya ál­tal az emberért, hogy úgy mint halálodnak részesei vagyunk, úgy részesei vagyunk feltámadásodnak is, mert általad jő a feltámadás. Mert legyőzted a halált érettünk, hogy szent kereszted legyen az a jel, mi az életre vezető utat mutatja nekünk, mert szereted tieidet. Arra kérünk Urunk és Istenünk, hogy add szent kegyelmedet, hogy méltók lehessünk mi is erre a végtelen szeretetre. Áraszd el szívünket, lelkünket a te szereteted melegével és gyújtsd lángra a mi szívünket is, hogy le tudja rázni magáról azokat a bilincseket, mi a test által a világhoz köti. Add meg Uram a lélek szárnyalását, hogy minden órával és minden perccel csak feléd haladhasson a lélek, mert a test, ami lehúz, a lélek, ami felemel.
Szent vonzásod segítsen bennünket mindig előbbre és előbbre, legyen a test ura a lélek, mi Ura és Istene felé vonzódik. Te édes Istenünk, Jézus Krisztus! Te példát mutattál nekünk, szent kereszted és szenvedésed árán. Te utat mutattál nekünk, hogy mi is vállaljuk a keresztet, mert Téged csak kereszttel vállunkon követhetünk. Mert mint Reád, te Isteni Bárány, keresztet rakott a világ, úgy aki Téged követ, az mind megterheltetik a világ által. Téged nem könnyű léptekkel lehet követni, mint ahogy a szent keresztutadon minden lépésért meg kellett szenvedned, úgy a mi lépteink is feléd külön-külön egy győzelem, mit a gonosszal meg kell vívni, a te szent kegyelmed erejével. Mert nem hagyod magára a tieidet, és így rádöbben a lélek, hogy te édes Jézusunk mennyire szeretsz a szenvedésben, hogy lelkünk ezáltal is hasonlóvá váljék hozzád, hogy csiszolódjon, hogy fényesedjen. De te mellettünk vagy és szent kegyelmed ereje segít és minél felszabadultabb a lélek, úgy lesz igája könnyű és édes, még a világ sem árthat neki.
 
Uram, Jézus Krisztus! – engedj betekintenünk a te bölcsességedbe, amennyire nekünk ez lehetséges, hogy tisztán láthassunk. Tisztítsd meg belső látásunkat, oszlasd el a lelki szemeink elől a ködöt, mivel gyarlóságaink vesznek körül, hiszen te vagy a mi napunk, mert te vagy a igazság és az élet. Mert te vagy a kapu, amin keresztül léphetünk be az

 

Életbe. Mert mi is azt mondjuk Neked, mint szent apostolod mondott: “Kihez menjünk Uram, hisz az Örökélet igéi nálad vannak!” Ezért imádunk és dicsőítünk és magasztalunk téged, magadnál sokszorta jobban szerettél bennünket. Arra kérünk, hogy ez a szeretet töltse be a mi lelkünket, hogy minél jobban szeressünk Téged, em­bertársainkon keresztül is.
Kérem a szeplőtelenül fogantatott Szent Szüzet a te Anyádat és a mi Anyánkat, hogy tanítson meg bennünket úgy szeretni, mint ő szeretett, úgy hinni, mint ő hitt, és úgy remélni, mint ő remélt. Hogy legyen gondviselő anyánk a nehéz úton, legyen közbenjárónk, legyen a patrónánk. Amen.
 
Testvérem! Törekedj mindig tökéletesebbé válni. Ne elégedj meg soha azzal ami van, hanem mindig többre vágyj, mert aki megáll, az bizonyos mértékig feladja a küzdel­met. Mert aki árral szemben halad, csak az halad előre, aki minden percben erejét meg­feszítve ellenszegül a sodrásnak. Ha megáll, azonnal az ár sokszorozott erővel hat rá és visszazuhan. Mert minél feljebb ér a lélek, a gonosz annál nagyobb erővel húzza vissza /erőszakosan/ és ha te nem vagy erőszakosabb Krisztusért, elvesztél. Mint már mondottam, ezért mondotta az Úr, az Isten:
 
A MENNYEK ORSZÁGA AZ ERŐSZAKOSAKÉ”
 
 És kérdd állandó jelleggel Istened kegyelmi erejét, mert csak ő általa, ő vele és ő benne érkezel el az életre. Ezért hagyatkozzatok teljesen Krisztusra, mert aki reá hagyatkozik, az feltétel nélküli hittel és bizalommal van Ura és Istene iránt.
Milyen szépen és tökéletesen fejezitek ki ti emberek: “Kinek Isten a barátja, könnyen üdvözül.” Mert a ti Uratok és Istenetek, nemcsak uratok, hanem atyátok, barátotok, ki végtelen és teljes szeretettel szeret benneteket. Az az akarata, hogy üdvözüljetek, hogy ahol lakozik, ott lakozzatok ti is. De ehhez a krisztusi úton kell végigmenni, ahol az isteni szeretet a bűnbánat szentsége által felmérhetetlen segítséget és ajándékot adott, mit a ti Uratok kínszenvedése és halála árán vásárolt meg – és dicsőséges feltáma­dásával – osztott ki nektek.
Testvérem, most búcsúzom és azt mondom, a mennyei Atya szeretete, a Fiú kegyelme a Szentlélek ereje legyen veled.
A mi Urunk, Jézus Krisztus szent kegyelme kísérjen és óvjon az örök élet számára.

Ámen.

1985. augusztus 9.
 
MÍG AZ IDŐ A TIED, HASZNÁLD KI A MAGAD ÉS A MÁSOK SZÁMÁRA
 
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott légy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ármin vagyok, ne félj!
 
Köszöntelek testvérem a mindenható Atya, az ő szent Fia, a mi Urunk, Jézus Krisztus és a lelket betöltő Szentlélek Isten szent nevével, a mi Urunk és Istenünk, Jézus Krisztus szent kegyelméből. Áldassék a szentháromságú egy Isten, mert szeretetének ereje tart fenn mindeneket. Mert az isteni szeretet, ami összetart eget és földet, mi vonz, mi erősít és egybegyűjt. Mert a te szereteted nélkül Uram és Istenem megrendülnek ég és föld erői, az ég csillagai lehullanának és megszűnne az élet. Mert írva vagyon, ég és föld elmúlnak, de az ige el nem múlik. Mert új és új föld lesz és ezen a földön teremted meg a MENNYEI JERUZSÁLEMET. Mert leszáll Isten országa, hol a Bárány fényessége ragyogja be azt, és a tieid körülvesznek téged, Uram Jézus! Egy akolba élnek mindörökké, hol Te vagy az isteni pásztor és bőséges legelőre tereled a te nyájadat, hol szükséget nem éreznek, mindörökké. Az Isten atyai szeretete letöröl szemükről minden könnyet.
 De tudjuk Uram és Istenem, előtte eljő a te haragod napja, amikor alászállsz és ítéletet hirdetsz és külön választod a bárányokat a farkasoktól. Végrehajtod ítéletedet a sátán felett, mert a gonosz már elítéltetett. Betöltöd a tieiddel az új földet és az új eget, hol csak te leszel Uram, Jézus Krisztus. Mert te szállást készítettél a tieidnek. Mert te megmutattad Uram:
“ATYÁTOKNAK ÚGY TETSZETT, HOGY NEKTEK ADJA AZ ORSZÁGOT.” és azt is mondottad: “ÉN ELMEGYEK ÉS SZÁLLÁST KÉSZÍTEK NEKTEK.” De újra eljössz hatalomban és dicsőségben, ítélni élőket és holtakat.
Könyörgök hozzád Uram, Jézus, mert közel az idő, a te szent eljöveteled napja közeleg. Mert ítéletre jössz a gonosznak és szabadítónak a tieidnek. Ezért esedezve kérlek Uram, Jézus, te mennyei király és egyben szerető Isten és féltő pásztor, légy kegyes és irgalmas testvéreimhez, majd azon a napon. Mert ugyan ki állhat meg haragvó igazságod előtt, de tudjuk, hogy igazságodat és ítéletedet szereteteden és irgalmadon keresztül nézed és ítéled. Légy ó kegyes övéidhez, légy ó kegyes és irgalmas, mert megváltónk vagy, mert a te eljöveteled másodszor is megváltás lesz a tieidnek és ítélete a gonosznak. Ezért kérlek Uram a te szent kegyelmed ereje töltse be a tieid lelkét, hogy reményünk valóra váljon a te szent nevedben. Ámen.
 
Testvérem! Legyen a te lelked mindig készen, mert nem tudod, hogy melyik az az óra és perc, mikor szólít az Úr. Ne kelljen azt mondanod, hogy várj még uram, mert foltos a ruhám, még kitisztítom, hogy eléd állhassak. Mert az Úr akkor már nem vár, mert eljött a te órád. De míg az idő a tied, használd ki a magad és a mások számára, mert “talentumot kaptál, amit kamatoztatni kell, hogy bejuss az országba.” Mert nem elég megőrizni! Emlékezz a példabeszédre, mikor az a szolga ítélet alá került, aki a talentumot elrejtette és megőrizte, de nem kamatoztatta, pedig nem tékozolta el, őrizte és hiány nélkül adta vissza.
 
Ezen elmélkedj! Vajon mit érdemel az, ki a neki adott kegyelmet el is tékozolja? Ne feledd testvérem, keskeny az út és szűk a kapu, mi a mennyek országába vezet. Mert Isten igazsága a tökéletes igazság. Mert ha Isten csak igazsága által ítél, ki üdvözül? ­Mert mit mondott az Úr, Jézus Krisztus, Urunk és Istenünk, mikor megkérdezték tőle az apostolok: Mester ki üdvözül? Erre az Úr válaszolta:
 “EMBERNEK LEHETETLEN, DE ISTENNEK MINDEN LEHETSÉGES” .
 
Mert az Úr, az Isten, Jézus Krisztus minden egyes emberért lefizette a váltságdíjat a börtönből való kiszabadulásra. Ezért minden embernek lehetősége van az üdvösségre. Ez a váltság maga a bűnbánat szentsége, ami mindenkinek elérhető, mert ott áll előtte bármely pillanatban, csak élni kell vele. Mert Krisztus kínszenvedése által ajándékozta meg az embert ezzel a felmérhetetlen kegyelemmel, csak élni kell vele. Mert az Úr nemcsak az előbb említett példabeszédet mondotta, hanem utalt Isten végtelen nagy irgalmára és végtelen nagy bőkezűségére is a szőlőmunkásokról szóló példabeszédben
is, mikor ez azonos bért adott azoknak is, kik életük vége felé álltak be Isten szőlőjébe munkásnak, mint akik egész életükben ott dolgoztak. Mert ezzel azt a végtelen bőséget és jóságot és irgalmat érzékeltette és magyarázta meg az Úr, mivel megajándékoz bennünket.
 
De ugyanakkor mondotta azt is: “NEM TUDJÁTOK MELYIK AZ AZ ÓRA, AMIKOR ELJÖVÖK ÉS SZÁMONKÉREM TETTEITEKET”. Ezért testvérem öltözködjetek Krisztusban, mert ki Krisztusban él, az üdvözül. Mert a menyegzős ruha, a Krisztusba vetett hit, és azonosulni kell Krisztusban. “MERT KI ESZI AZ ÉN TESTEMET ÉS ISSZA AZ ÉN VÉREMET, Ő ÉNBENNEM VAN ÉS ÉN ŐBENNE LAKOZOM” – mondotta az Úr, az Isten Jézus Krisztus. Ha tökéletesen nem is értitek, de higgyétek, mert ez Isten végtelen szeretete, mert Isten titkai kifürkészhetetlenek. Mert ezt mondotta az Úr: “Az én utaim, nem a ti utaitok, az én gondolatom, nem a ti gondolatotok.”Ezzel azt mondotta, mint már előbb is mondottam, Isten kifürkészhetetlen. Ti csak higgyetek és üdvözültök! Hagyatkozzatok teljesen a ti Ura­tokra és Istenetekre. Hagyjátok, hogy ő vezessen benneteket, mert Ő AZ ÚT, AZ IGAZSÁG ÉS AZ ÉLET.
 
Testvérem, ezen elmélkedj! Éldd úgy az életedet, a teljes Krisztusra való hagyatkozással. Élj mindig Krisztus jelenlétében, és semmitől se félj! Imádkozz, fohászkodj és kamatoztasd a talentumaidat Isten dicsőségére és a lelkek javára.
 
Most búcsúzom és azt mondom: áldjon meg és szent vonzását mindig érezzed, hogy minél közelebb és közelebb legyél a Megváltó Krisztushoz. Az Atya, az Úr Jézus kegyelme árassza el a te lelkedet. A Szentlélek Isten világossága töltse be a lelkedet és elmédet, hogy biztos lábbal taposd azt az utat, mi neked rendelve van. Áldjon meg a mi Urunk, Jézus Krisztus, hogy vele halhass, és vele élhess. Ámen.

Engem nem lehet felülmúlni a nagylelkűségben

1963. augusztus 1. -Első péntek

Lelki és testi szenvedések gyötörtek. Az Úr Jézus kérlelt, éppen tésztagyúrás közben:
“Fogadd el, bármennyire is fáj ez a nagy szenvedés. Tudod, oly sok kegyelmet kapsz, hogy sok lélek évtizedek folyamán át kap ennyi kegyelmet, mint te. Légy nagyon hálás ezért! Anyám Szeretetlángja az, mely szüntelenül lekötelez. Sokat hangoztattam, Ő különös kegyeltjei közé választott téged.”

Munka közben, ahogy beszélgetett, még több mindent mondott. Közben családtagjaim több ügyes-bajos dolgaikkal jöttek hozzám. S erre az Úr Jézus elhallgatott. Ő a végtelen figyelmesség.

Három óra előtt 20 perccel éppen órámra néztem, s közben az Ő kínhalálára gondoltam. Egy alkalommal panaszkodott, hogy halála előtt 20 perccel voltak legkínosabb szenvedései. Még ugyanaznap estefelé így szólt:
“Ugye most már nem kételkedsz abban, hogy a megváltás munkásai közé választottalak. Sok missziós pap sem tud többet tenni, mint te. Áldozataid állandó megújítása és folytonos erőlködésed igen kedves Nekem. S az élő hit, melyet Belém vetsz, az, ami lelkedet állandó üdeségben tartja, és a kegyelmek bőségének befogadására képessé teszi. Így, kislányom, csak Engem szolgálj!”

Ezt mondja az Úr mindazoknak is, akik áldozatot hoznak az Ő megváltó munkájában.
Az első csütörtök és első péntek mindig a szenvedések különös napja. Az Úr Jézus fokozottan elárasztja lelkemet ezeken a napokon. Ma így szólt:
“Sok az aratnivaló, de kevés a munkás, főleg az, aki szívvel-lélekkel áll be munkásaim közé. Ugye érted? Ne csak ímmel-ámmal tegyétek azt, amit tesztek.
Égjetek, mint az égő csipkebokor, mely ég, de el nem ég! Ilyen áldozat kell Nekem, mely soha el nem ég és a szeretettől lángoló tüze Hozzám elér.”

1963. augusztus 4.

“Leánykám, meg kell mondanom, hogy ilyen nagy tisztelete még nem volt Anyámnak, amióta az Ige Testté lett, mint most lesz, mikor Szeretetlángjának kegyelmi hatását árasztja a szivekbe-lelkekbe. Minden fohász és ima, melyet bárhol, bárki Hozzá intézett az egész világon, Szeretetlángjának érvényre jutása napján mintegy eggyé-olvadt segélykéréssé válik, s így fog az emberiség Istenanyai lábához borulni, hogy hálát adjon az Ő határtalan anyai szeretetéért.”

Még aznap mondta ezt:
“Add át szavaimat az illetékeseknek, és kérd őket az Én nevemben, hogy cselekedjenek, és ne hátráltassák ezt a világra szóló kegyelmi kiáradást, melyet Anyám Szeretetlángja által akar a Földre bocsátani.”
(1967. március 13-án is kért, hogy adjam át.)

1963. augusztus 6.

“Tudod, mi teszi a lelket igazán élővé? Az imádság és az áldozat állandó gyakorlása. E nélkül beteg lelkek vagytok, és halott lelkek lesztek. Hiszen a testnek is meg kell adnia a maga követeléseit. S a lélek is követel, de a test és a lélek közt ott a gonosz, ki ide-oda rángatja a lelket, s ha a lélek nem fogja szorosan a gyeplőt, bizony szomorú dolog, akkor ennek kárát vallja.”

Ugyanaznap később:
“Kérjetek csak sokszor és sokat! Ahányszor és amennyit kértek, annyiszor és annyit kaptok. Sőt, ha látom bizalmatokat, kéréseiteket bőségesen, sokszorozva teljesítem. Engem nem lehet felülmúlni a nagylelkűségben. Ugye, leánykám, ezt te is érzed? S ez nagy erőt ad neked. Ha meg is botlasz, te csak kicsit esel. Tudod, miért? Mert lábamhoz láncoltalak, saját kérésedre. Magamtól ezt nem tettem volna, a szabad akarat a tied. De ha látom bizalmatokat, máris leköteleztek, s ez azt jelenti:
Kifoszthattok, ahogy csak akartok. Én nem zárkózom el, Szívem szeretetével elétek állok. Itt vagyok, hogy boldogítsalak benneteket.”

1963. augusztus 7.

“Az Én szeretetem mindenható. Éld bele magad e nagy csodába, hogy Én állandóan rendelkezésetekre állok. Nálam nem kell sorba állni, sem időt, sem helyet kijelölni. Mindenkor, mindenhol jelen vagyok. Ha hívtok, fülem máris szíveteken van, figyel rátok, simogatok, gyógyítok. Nem kérek beteglapot, Én csak a bűnbánat hangjára vagyok kiéhezve. Ez az egyetlen lépés hoz közelebb Hozzám: a bűnbánat. Tudom, hogy sokan újra elestek, de ha azt látom, hogy nem kószáltok el Mellőlem messzire, Én gyorsan fel tudlak emelni benneteket elesettségetekből, mert isteni kezem közel van hozzátok. Ha felemellek, a bűn lehull nyomban rólatok, könnyűvé lesztek ismét. Én azért nem kívánok mást, csak hálát, egy ‘köszönöm’ szót küldjetek érte. Azt kérdezitek, hányszor? Ahányszor felemellek. Ez persze csak a legkevesebb, amit tehettek, de ha mások helyett is hálát adtok, az már a haladás komoly útja. Erzsébetem, imádkozz te is, hogy a bűnbánó és hálás lelkek száma mindegyre növekedjék.”

1963. augusztus 10.

Vasárnap volt. A szentmiséről kijövet egy érdekes mintájú ruhát láttam. Az volt a szándékom, hogy közelebbről megnézem a szép, mintás összetételt. Az Úr Jézus csendesen rámszólt:
“Fékezd a szemedet! Azt gondolod, hogy Én nem tudom pótolni ezeket? A mi szemünk egymásba nézzen, és tekintetünk összeforrjon!”

1963. augusztus 13.

A kápolna takarításánál segítettem, és örömmel mondtam: Itt vagyok, édes Jézusom! Ő sem hagyott válasz nélkül:
“De jó lesz nekünk!”

Amikor másnap portörlővel a kezemben ismét Eléje térdeltem, közben arra kértem: Édes Jézusom! Mivel most szentgyónáshoz készülök, légy oly jó és töröld le Te is lelkemről a port, hogy a Te szent akaratodat mindig tisztábban lássam, és ez által mindig méltóbb legyek a Te szent szolgálatodra.

Azután a villamoson is Vele beszélgettem, és közben arra gondoltam, hogy milyen tiszta az Ő hajléka. Ő meglepett gondolataimban, és így szólt:
” Én is örülnék, ha a hajlékomhoz tartozó személyek lelke is ily kevéssé lenne poros, és ily gondozott lenne, mint szent hajlékom.”

Megkérdeztem Őt: és ez nem így van? – Egy fájdalmas mondattal adta tudtomra:
“Sajnos nem!”
Nagyon elérzékenyedtem, és szomorúan gondoltam szavainak fájdalmára. Az Úr Jézus most szavak helyett a lelkembe sóhajtotta:
“A mi bensőnk együtt érezzen!”

1963. augusztus 17.

Ebéd közben igen nehezemre esett ételeimet ízetlenné tenni. Arra gondoltam, felét megeszem, és csak a másik felét teszem ízetlenné. Az Úr Jézus szomorúan rám szólt:
“A szenvedéseket Én minden latolgatás nélkül magamra vállaltam, és nemcsak némely, hanem összes bűneidtől megváltottalak. Ne légy szűkkeblű! A mi kezünk együtt gyűjtsön. Fordítsd Felém olajos magvaidat, mert csak így lesznek duzzadtabbak, teltebbek és önátadásod teljessége által lehet csak kisajtolni összegyűjtött olajcseppjeidet.”

1963. augusztus 22.

A Szent Szűz Szeplőtelen Szívének ünnepén betegen fekszem. A magas láz már elhagyott a délelőtt folyamán. A Szent Szűz tiszteletére a rózsafüzért imádkoztam. Imádság közben az Úr Jézus tisztelt meg szavaival. Igen meglepett, amit mondott, mert amire most választ adott, már régen történt, és a nagy megaláztatás és szenvedés, melyből akkor nekem bőven kijutott, napokon át felzavarta lelkem csendjét és az Úr Jézusba vetett bizalmamat.

Abban az időben többször is megkérdeztem az Urat, hogy nem az én képzelődésem volt-e az, amikor Ő és a Szent Szűz X. atyához irányítottak, hogy vállalja el lelkem vezetését. Utána még magamban vajúdtam, és egynéhányszor megkérdeztem az Úr Jézust, nem estem-e hamis képzelődés áldozatául? Mivel erre az Úr Jézustól akkor választ nem kaptam, igen sokat szenvedtem. De most már régen napirendre tértem felette és nem is gondoltam rá.

“Leánykám, nagy tisztelettel és megértő szeretettel méltányolom eddigi türelmes szenvedésedet és megaláztatásodat… Látod, az atyának – akihez küldtelek -szabad akarata van. Ugye ő megmondta neked, hogy kételyei vannak. Én mondom, hogy még most sem tiszta előtte az ügy. Ő nem tért felette napirendre, és nem ment nála feledésbe. Lelkében még mindig homály az a határozott utasítás, mellyel hozzá küldtelek. De minden beigazolt lesz. Viszont neki is szenvednie kell. Megmondtam neked, aki bármit is tud Anyánk Szeretetlángjáról, annak csakis szenvedések, és megaláztatások által lehet érdemeket szereznie, hogy méltó legyen ügyünk szolgálatára.”

1963. augusztus 26.

“El kell indulnod szeptember hónapban Szeretetlángomat tovább sürgetni. Az Én szavaimon kívül semmit ne beszélj, csak add át Üzenetemet a Püspök atyának. Én kérem, vegye kezébe az Én szent ügyemet. Csak ha kérdeznek, arra válaszolj, és légy nagyon alázatos.”
(Gyóntatóm nem engedett a Püspök atyához.)

1963. augusztus 30.

“Ne akarj többnek látszani! Tudod, miért mondom ezt? Légy tisztában az Én illemszabályaimmal. Csak írd szavaimat úgy, amint tudod! Nem kell azt másokkal kijavíttatni. Örülök, hogy szent tisztelettel vagy szavaim iránt, de nem kell az illem és helyesírás szabályaival megtisztelned. Te csak maradj egészen kicsi és tudatlan! Mondtam már, hogy így vagy kedves Nekem. Ne keress te semmi olyat, amitől okosnak látszhatnál. Ha Nekem úgy telne kedvem benned, Én megadtam volna a módot és lehetőséget ahhoz is. Mi kicsiségeden és tudatlanságodon, és főleg alázatosságodon keresztül akarjuk szent ügyünket általad elindítani. Vigyázz, ne engedd a hiúságot magadhoz férkőzni! Azért figyelmeztetlek, légy nagyon alázatos, ez legyen minden törekvésed, mely által a többi eredményeid is mind megszilárdulnak!”

1963. augusztus 31.

Az esti szentmisén is részt vettem. Utána még sokáig Vele maradtam. Hosszan könyörögtem Hozzá. A sekrestyés nővér, ki nem vett észre, rám zárta az ajtót. Kettesben voltunk: Isten és én a könyörgő imámmal. Elmerülten a szenvedő lelkekért könyörögtem. Lelkemet nagy vágy égette, hogy minél többen szabaduljanak ki a szenvedés helyéről. Nagy vágyakozásom közben a Szűzanya így szólt:

“Kislányom, lelked nagy vágyát és részvétét, melyet a szenvedő lelkek iránt érzel, megjutalmazom. Eddig három Üdvözlégy-et mondtál tiszteletemre egy lélek kiszabadulásáért. Most, hogy vágyad csillapodjék, ezen túl tíz lélek fog kiszabadulni a szenvedés helyéről.”

Alig tudtam értelmemmel felfogni ezt a nagy jóságot. Hálálkodó szavak helyett csak egy nagy sóhaj jött ajkamra: Irgalmasság Szent Anyja, hála, hála a sok kegyelemért!


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • 44 év szabad garázdálkodása
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Afrikai Hűség Hőség
  • Afrikai Víz
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet – VESZPRÉM
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Albert Líra
  • Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Alvidék-Délvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZENTA
  • Amarilliszfélék
  • Amerikai Hűség Hőség
  • Amerikai Hűség Hőség – SOPRON
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Amoris Laetitia Háború
  • Andre Lowoa – VESZPRÉM
  • Április
  • Antikrisztus által Irányított Népvándorlás
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Augusztus
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség – SORPON
  • Ausztrálázsiai Víz
  • Bács-Kiskun – SÜKÖSD
  • Bálványtemplomok, vértanuk vesztőhelye
  • Baranya – MOHÁCS
  • Begóniák
  • Békés – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Borsod-Abaúj-Zemplén – SÁTORALJAÚJHELY
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran – ESZTERGOM
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsen Okosan Törpemagyaran – BUDAPEST
  • Bölcsességek
  • Bölcsességek idézetekben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Bölcsességek terjedelmében
  • BTankok
  • Buda
  • Budapest
  • BudaPilisSolt – ESZTERGOM
  • Buzogányvirágok
  • Csongrád – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • December
  • Dél-Alföld
  • Dél – Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Dél-Dunántúl
  • Dél – Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Délvidék
  • Dezső Líra
  • Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Előbb-utóbb
  • Előre! Győzelemre Fel! – VESZPRÉM
  • Epikus Gyökereink
  • Epikusan A-C Lírailag
  • Epikusan A-E Lírailag
  • Epikusan D-F Lírailag
  • Epikusan F-K Lírailag
  • Epikusan FGIK Lírailag
  • Epikusan G-I Lírailag
  • Epikusan J-L Lírailag
  • Epikusan L-R Lírailag
  • Epikusan LMR Lírailag
  • Epikusan M-O Lírailag
  • Epikusan P-S Lírailag
  • Epikusan S-Z Lírailag
  • Epikusan SZ Lírailag
  • Epikusan T-Z Lírailag
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Erdély-Bánát-Csángó-Körösmező-Máramaros-Székelyföld, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOMBOLYA
  • Erkölcsi Gyökereink
  • Ervin Líra
  • Esti Éjszakák
  • Észak-Alföld
  • Észak – Alföld – NYÍREGYHÁZA
  • Észak-Amerikai Víz
  • Észak-Magyarország
  • Észak – Magyarország – SÁTORALJAÚJHELY
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Komárom – ESZTERGOM
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Eurázsiai Unió az Európai Unió ellen
  • Európai Hűség Hőség
  • Eurázsiai Hűség Hőség – SOPRON
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Európai Víz
  • Február
  • Fejér – ESZTERGOM
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Felvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOLNA
  • Ferenc Líra
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Föld
  • Föld
  • Frank Hűség Hőség – SOPRON
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Függtelen Határzár
  • Gábor Líra
  • Gomora Szodoma Technika
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyermeki Hűség
  • GyökereiNK
  • Gyökereink
  • GyökereiNK TöbbEzer Kárpát-medencében – ESZTERGOM
  • Győr-Moson-Sopron – SOPRON
  • Hajdú-Bihar – NYÍREGYHÁZA
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Heves – VÁC
  • Heves Jeges – SOPRON
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Hosszúság – AL-SAFIROV
  • HőseiNK PéldaképeiNK
  • Hűség Hőség
  • Hűség Hőség – SOPRON
  • Ibolyafélék
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • István Líra
  • Jácintok
  • Január
  • Jász-Nagykun-Szolnok – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Dobogó Szíve és Szeretete – SOPRON
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • József Líra
  • Jövő a Múltból kikövetkeztethető – SÜKÖSD
  • Július
  • Június
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalitka
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsonyi kaktuszok
  • Kard(Gladiátor)virágok
  • Károly Líra
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Keresztes Imahadjárat
  • Kolon (S)Zala – SÜMEG
  • Kontyvirágfélék
  • Koralkák
  • Közép-Dunántúl
  • Közép – Dunántúl – ESZTERGOM
  • Közép-Magyarország
  • Közép – Magyarország – VÁC
  • Ladik
  • Lajos Líra
  • Latin.Amerikai Víz
  • Lég
  • Lég
  • Legendák, mesék, mondák
  • Liliomok
  • Lírikus Gyökereink
  • Legendás MeseMondaVilág – HERCEGSZÁNTÓ
  • Lélektárs – MOHÁCS
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magasság -VARSÓ
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • Május
  • Március
  • Margitvirágok
  • MártírSors
  • MártírSzentSors – SÜMEG
  • MédBabiloni Hűség Hőség – SOPRON
  • Meddig még?
  • Mélység – TRIESZT
  • Messze Távolban
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Mihály Líra
  • Munkanapló
  • Muskátlik
  • Nebáncsvirágok
  • Nefelejcsek
  • Nemzeti Imahadjárat
  • Nógrád – VÁC
  • November
  • Nyugat-Dunántúl
  • Nyugat-Dunántúl – SOPRON
  • Október
  • Olajfafélék
  • Olvasó gondolkodó
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pálmafélék
  • Pest – VÁC
  • Pesti kerületek – VÁC
  • Pesti Nagykörút
  • Péter Líra
  • Polgárháborús Védelem
  • Pólusharc
  • Pünkösd-ElJövet
  • Római Katolikus – keresztény rádió – ZENTA
  • Rózsák
  • Sándor Líra
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Skandináv Hűség Hőség
  • Somogy, Pannonhalmi főapáti birtoktól napjainkig – BALATONFÖLDVÁR
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg – NYÍREGYHÁZA
  • Szegfűk
  • Szélesség – TACHOV
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeptember
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • SzívHang
  • SzívSzólam
  • Szodomán túl Armageddon
  • TABU
  • Tamás Líra
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Tolna – Mohács
  • TöbbEzer
  • Tulipánok
  • Tűz
  • Tűz
  • Üdvözlet
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Változás
  • Vas – SOPRON
  • Veszprém – SÜMEG
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • Vigyázz!
  • Visegrádi Hűség Hőség – SOPRON
  • Víz
  • Víz
  • Zoltán Líra
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: