‘0714’ cimkéjű bejegyzések

Isten kedvében járni

2018. 07. 01, Vasárnap
Ma mélyen megérintett engem az Úr szeretete és mély együttérzése az emberek iránt, melyről az evangéliumban olvasni lehet. Jézus megjelent előttem és engedte, hogy lábai elé boruljak és bűnbánatot gyakoroljak. Sokszor azt érzem a szívemben, hogy nem érdemlem meg az Ő szeretetét, amely tökéletes. Ő erre azt felelte:
“Hogy ki érdemes a szeretetemre, engedd, hogy Én döntsem el. Neked csak egy feladatod van, hogy minden áldott nap az Én kedvemben járj.” Uram,  hogyan tudok a kedvedre lenni?  “Gyakorold az erényeket, melyek közül a legkiemelkedőbb a szeretet. Csak azt várom tőled, hogy naponta lásd el az állapotbeli kötelességedet, imádkozz és élj a szentségek lehetőségével. Légy természetes keresztény, aki nem keresi a feltűnést! A természetes keresztény egyszerűségre, alázatra és tisztaságra törekszik. Csak egyedül Istenben bízik, mint szeretett édesanyám, aki sosem kérdőjelezte meg Istentől a nehézségek okát.”

Mária Magdolna

 

Egyházatyák

2018. 07. 05, Csütörtök
Az Úr fehér lépcsők tetején állt és a Szentháromság hajléka felé nézett, mely oly hatalmas, mint a Nap és a belőle áradó fény természetfeletti. Láttam, hogy egyes lelkek olvastak, mások pedig írtak, miközben Isten világosságában jártak. Az Úr azt mondta róluk:
“Ők az egyházatyák, akik annak idején sokat elmélkedtek és írtak rólam. Az eretnékségekkel szemben mindig megvédték egyházamat. Szentlelkem vezette őket és segített nekik leírni az Én igazságomat. Ők bátran felszólaltak a bűn ellen, még az életük árán is. Ezek a lelkek megnyitották az értelmüket és szívüket, miközben a Szentírást olvasták. Én pedig megadtam számukra a szentségek és az imádságok által világosságom kegyelmét, hogy értelmezni tudják. A Szentírás az Én szerelmes szavam az emberiséghez. “
Sokat elmélkedtem egy Szentírási részleten (1Kir 22), és megkérdeztem Jézustól, hogy Ő hogyan látja ezt a mostani korra vonatkozóan:
“Bizony mondom nektek, hogy mindaz a történet, amelyet a Szentírásban olvastok sokszor megismétlődik a történelemben vagy adott élethelyzetben, mert az ember a bűnt bűnre halmozza a szeretetcselekedetei helyett.”

Mária Magdolna

Regőczi István atya

2018. 07. 06, Péntek
Reggel egy váratlan álomban részesültem. Az álomban egy templomba mentem, ahol olyan sok ember volt, hogy fel kellett menni a lépcsőkön egyenesen a karzatra, ahol a kántorok énekelni szoktak. A lépcsőknél az emberek két oldalra álltak és a falhoz támaszkodtak, hogy előre mehessen egy személy, egy pap. Amikor a papra néztem, megrendültem, mert Regőczi István atya volt, aki egy hófehér papi ruhát viselt. Regőczi atya mindenkit szeretettel köszöntött, az arca örömöt, békét és mély bizalmat sugárzott. Kedvesen megsimogatta a vállunkat, hogy megerősítse bennünk az Isten iránti bizalmat, ráhagyatkozást. A karzaton egy kis oltár asztalt láttam, melyre rá volt helyezve a kehely és a paténa, amelyen az ostya a szentmise alatt pihen. A székek körbe vették az asztalt, én közvetlen az asztal mellett ültem, mert már csak ott találtam helyett magamnak. Láttam, hogy Regőczi atya odajön közénk, és szentmisét mutatott be nekünk. Az átváltoztatás pillanatánál mélyen és alázattal meghajolt az Eucharisztia előtt. A szentmise után lenéztem a karzatról, és a templom zsúfoltig tele volt az emberekkel. Számomra egyértelmű volt, hogy Regőczi atya a Mennyben él és boldog, mert Istent színről-színre látja. Kérjük bátran az ő közbenjárását!
20:00 óra, Úrangyala
Szűzanya megjelent közöttünk, megáldott minket és azt mondta:
“Ne féljetek, csak bízzatok Fiamban, aki az út, az igazság és az élet. Ő az igazsága által lefegyverzi a hazugság atyját, aki hamarosan el fog bukni, hiszen a hazugság látszatát csak egy ideig-óráig tudja fönntartani.”

Mária Magdolna

Senki sem próféta a saját hazájában

2018. 07. 08, Vasárnap
A szentmise zsoltára alatt az Úr szomorú hangon így szólt:
“Ma az Én prófétáimat üldözik és el akarják némítani őket. Arról ismeritek fel prófétáimat -akiket Én küldök-, hogy csak azokat üldözik, akik valóban az Én igazságomról tesznek tanúságot. Bizony mondom nektek, hogy senki sem próféta a saját hazájában.”

Mária Magdolna

Assisi Szent Ferenc

2018. 07. 11, Szerda
Álmomban egy gyönyörű forrást láttam, melynek közepén olyan sziklák voltak, amelyek egymásra épültek. A sziklák magassága közel volt az éghez és a Nap fénye rásugárzott. Észrevettem, hogy a sziklák aljánál ferences szerzetesek ezüst szobor formájukban beépültek a sziklákba úgy, mintha valami megtartó erőt jelentenének. A szobrok váratlanul megelevenedtek és hallottam, ahogyan az Úrnak énekelnek. Az ég és a föld ettől a mennyei zenétől zengett (közben a világ zaja elnémult), amely természetfeletti örömmel töltötte el a szívemet. A mennyei zene dallama hasonlított a gregorián énekekre (latin szavak). A sziklák közepénél láttam Assisi Szent Ferencet, akit Isten fénye vette körül és a távolból egy áldást küldött felém. A mennyei énekek tovább fokozódtak és hallottam, ahogyan az alleluját éneklik, melybe magam is bekapcsolódtam. A sziklák fölött Jézus Krisztus megdicsőült állapotában megjelent és a Nap minden fénysugara rávetődött. Amikor Őt megláttam, akkor boldogságom tovább növekedett, amely szavakkal le nem írható.
Jézus: Gyermekeim, az egymásra épülő sziklák az Én egyházamat jelenti, amely örökké fönnmarad. Bizony mondom nektek, hogy bár egyházam nagy próbatétel alatt áll a Sátán és angyalai nem fogják tudni megsemmisíteni bármennyire törekszenek is rá. Egyházam tagjainak Hozzám hasonlóan részt kell vennie a szenvedésben és az üldöztetésben, de ugyanakkor tapasztalni fogja a feltámadás nagy örömét is a nagy megtisztulás után. Assisi Szent Ferencen keresztül megújítottam egyházamat, amely az ő korában eltávolodott az evangéliumtól. A ferences rend (a többi szerzetesrend mellett) komoly megtartó erőt jelent egyházam számára a múltban, a jelenben és a jövőben. Tanuljatok Szent Ferenc lelkületéből, aki felismerte szeretetem mélységét és mindig követte az Én példámat! Gyermekeim, mindig kapaszkodjatok bele az Én egyházamba és tegyétek félre minden előítéleteteket pásztoraimról. Egyedül a bűnt ítéljétek el, de magát a bűnöst karoljátok fel, ahogyan Én irgalmamban újra és újra felkarollak titeket. Én most is megdicsőülten (testben-lélekben) vagyok jelen Atyám jobbján, és mint az Egyház feje sosem fogom magára hagyni nyájamat.

Mária Magdolna

Szűz Mária efezusi háza

2018. 07. 14, Szombat
Láttam, hogy Szűz Mária efezusi házát angyalok veszik körül Kaposfüreden, és a bejáratánál ott állt Mennyei Édesanyánk Szent János apostollal együtt. Kezeik különböző virágokkal volt tele. A ház belsejében Isten kegyelmének fényét láttam, amely szüntelen áradt. A kegyelem betöltötte minden egyes ember szívét, aki oda belépett.
Jézus: Édesanyám háza áldott hely, ahol sok gyógyulás és csoda fog még történni. Angyalaim őrzik ezt a házat, mert a Szentháromság tervében nagy szerepet játszik. Gyermekeim, adjatok hálát érte, hogy a ti hazátokban jelen van édesanyám házának mása. Imádkozzatok, hogy a magyar egyház elfogadja és felszentelje kegyhelyként ezt a házat, ahol az emberek imái különleges meghallgatásra találhatnak! E szent helyen bátran kérjétek Szent János apostol közbenjárását, aki édesanyám első nagy tisztelői közé tartozott. Az Én kedves apostolom most is sokat imádkozik a mennyben azért, hogy édesanyámat elfogadják és kérjék az ő segítségét az üdvösség eléréséhez. Gyermekeim, a Sátán most mindent le akar rombolni, amelynek köze van Hozzám és édesanyámhoz. Sok emlékhelyet tönkre lehet tenni a földön, de ami örökkévaló, annak emléke nem vész el sohasem a történelemben és a jövőben. Bátran imádkozzátok a rózsafüzért, amely nélkülözhetetlen egy keresztény ember életében! A rózsafüzér több, mint egy ima. A rózsafüzér fegyver a ti kezetekben, melynek ereje felülmúlja a világ összes fegyverét. A jó végül győzedelmeskedni fog a rossz felett. Atyám nem fogja hagyni, hogy minden a rossz martaléka legyen.

Mária Magdolna

Vértanúság

2018. 07. 17, Kedd
Jézus: Gyermekeim, mindazok, akik önként jelentkeznek a vértanúságra vagy keresik a halálra való alkalmat az Én nevemért, bizony mondom nektek, hogy áldozatuk nem sokat ér az Én szememben. Akik vakmerően kijelentik magukról, hogy ők az Én vértanúim lesznek, azok nem ismernek Engem. Én senkinek sem jelentem ki, hogy milyen halál vár rá, mert a jövő minden ember előtt rejtve van. Akik úgy gondolják, hogy erős a hitük olyannyira, hogy az életüket is feláldoznák értem, azok hamarabb el fognak bukni, mint ahogyan azt gondolnák. Sokszor a legerősebb emberek bizonyulnak a leggyengébbeknek. Az Én kegyelmem nélkül elvesznétek. Kegyelmem csak azokban tud igazán munkálkodni, akik elismerik semmisségüket előttem, mert tudják, hogy minden jó Tőlem származik. Gyermekeim, a keresztényeket a világ végéig üldözni fogják (kivétel az 1000 éves béke alatt nem), mert a gonoszság elakarja némítani az igazságot, ami felett nincs hatalma. A földet nem az erőszakosak fogják örökölni, hanem a szelídek és az alázatosak. Az erőszakosak uralma rövid ideig tart. Gyermekeim, az igazi vértanúk nem mennek önként a halálba, hanem menekülnek, amíg tudnak. Édesanyám is egyiptomba menekült Velem és Szent Józseffel, mert tudta, hogy Heródes megkarja ölni a Messiást. Azok, akik vértanúk voltak, azoknak le kellett küzdeniük a halál iránt való félelmüket és önmagukat. Buzgón és állhatatosan imádkoztak, mert az ima erőt adott nekik. Életüket Rám bízták és hagyták, hogy minden az Én akaratom szerint történjék. Imádkoztak ellenségeikért, akik nem tudták, hogy mit cselekszenek. A vértanúk tudták, hogy ha hitüket megtagadják, akkor elveszítik az örök életüket és Engem, a Legfőbb Jót. Gyermekeim, az iszlám vallásban sokan jelentkeznek az önkéntes mártírhalálra, mert hiszik, hogy utána a Paradicsomba jutnak. Ezt a hazugság atyja hitette el velük, aki nemcsak a testet, hanem a lelket is a kárhozatba taszíthatja. Az iszlám mártírjai az Én szememben öngyilkosságot követnek el. Az önkéntes vértanúk nem különbek náluk. Az igaz keresztény nem azzal foglalkozik, hogy hogyan akar meghalni, hanem szüntelen a megtérésén munkálkodik halála napjáig. A halál utáni élet minden ember számára ismeretlen, mert ott egy örök titok tárul fel, amelyet csak személyes megtapasztalás által lehet felfogni és megérteni. Sok könyv és tanúság van a túlvilágról, ám más olvasni ezeket és más a valóságban megtapasztalni a megfoghatatlant. Bízzátok Rám halálotokat, mert nem a halál számít, hanem az, hogy hogyan tudtátok talentumaitokat kamatoztatni a földön! Sok szent akart vértanú lenni, de Én megóvtam őket a vakmerőségtől és életüket egy jobb irányba tereltem, amely még több jó gyümölcsöt termett, hiszen sok-sok embert Hozzám vezettek. Engedjétek, hogy a körülményeket Én alakítsam, amely a ti javatokat fogja szolgálni.

Mária Magdolna

Rejtekben élő szentek

2018. 07. 20, Péntek
Jézus: Gyermekeim, az Egyház számtalan embert szentté avatott, akik életük példájával kimagaslottak a többi ember között. Kegyelmem győzött bennük, mivel hagyták, hogy Én munkálkodjak általuk. Ám sokan megfeledkeznek azokról a szentekről, akik rejtekben élnek. Őket még Egyházam sem ismeri. Most is élnek köztetek ilyen szentek, akik a világ szemében nem tűnnek ki. Ezek az emberek példás életet élnek. Gyakorolják a vallásukat, elvégzik az állapotbeli kötelességeiket és a szobájuk rejtekében imádkoznak. Nem keresik a feltűnést és soha nem dicsekszenek azzal, hogy mennyit imádkoznak és böjtölnek, még a jócselekedeteikről sem beszélnek. Szívüktől távol tartják a világ kísértéseit és a csendben Velem beszélgetnek. Egyszerűen élnek és mindent elfogadnak Tőlem pl. szomorúságot, örömöt. Kerülik a panaszkodást, helyette inkább hálát adnak a mindennapi kenyerükért. Az ilyen lelkek öröklik Isten országát. Szeressétek az egyszerűséget, amely nem keresi a maga dicsőségét! Akiknek a szívében Isten első helyen van, annak az élete példáján is megmutatkozik, hogy Velem valóban egyesült. Adjatok hálát ezekért a lelkekért, akik többet segítenek a világ megmentésében, mint azok, akik hangosan dicsekszenek tetteikről. Bizony mondom nektek, hogy akik így cselekszenek, azok nem sok jutalmat várhatnak.

Mária Magdolna

Hamis próféták

2018. 07. 23, Hétfő

Jézus: Gyermekeim, a hamis próféták mindig is jelen voltak a történelemben. Most a hitehagyás korszakát élitek. A hitehagyás a bűnhöz, a bűn pedig a szeretet nélküli élethez vezet. De kik is valójában a hamispróféták? Ők olyan személyek, akik számára fontos az emberek elismerése ahelyett, hogy egyedül Nekem akarnának megfelelni. Vágyódnak az újabb karizmák után, mintha érdemesek lennének rá. Határt akarnak szabni a kegyelem működésének saját igényük szerint. Az embereknek gyakran választ adnak az Én nevemben pedig nem szóltam hozzájuk. Az emberek dicséreteit és felmagasztalásait örömmel fogadják, miközben észre sem veszik, hogy a gőg belépett az értelmükbe és a szívükbe. Egy alázatos lélek a dicséret szavait azonnal elhárítaná magától. Az Én erőm a gyöngékben mutatkozik meg, akik tudatában vannak gyengeségeiknek. A hamispróféták megtévesztik és félrevezetik az embereket. Értelmüket elhomályosítja a gőg és nem ismerik fel tévedéseiket. Békéről beszélnek, miközben a valóság másról tanúskodik. Szívük telve van képmutatással, mert azt akarják, hogy csak a legjobb oldalukat ismerjék. Gyermekeim, legyetek mindig éberek és hallgassatok a józan észre, mint az okos szüzek! Tegyetek különbséget az igaz próféták és a hamispróféták között! Apostolaimban működött Szentlelkem, mert felismerték a hamis személyeket, akik ellen folyamatosan harcoltak. Ez a harc nem fizikai volt, hanem szellemi. Ők mindent megtettek azért, hogy az evangélium minél több emberhez eljusson. Ma sok katolikus gyermekem néma, mert nem mernek felszólalni a bűn ellen. Ez a magyar népre is vonatkozik, mert a magyar emberek közül sokan nem akarnak kiállni az igazság mellett pedig szívükben érzik, hogy mit kellene tenniük. Gyermekeim, hova tűnt belőletek a bátorság? Őseitek bátran szónokoltak és harcoltak az ellenség ellen, még az életük árán is. Aki a bűn ellen felszólal, az ne gondolja egy pillanatra sem, hogy védtelen marad. Atyám mellette fog állni és segíteni fogja őt bármi történjék is. Ezt sose feledjétek el!

Mária Magdolna

Magyarország fehér keresztje

2018. 07. 25, Szerda

Láttam, hogy Magyarország fölött egy hófehér kereszt volt, míg Írország fölött egy véres kereszt állt. Az Úr kezének erejével a két keresztet egymásra támasztotta úgy, hogy a keresztek csúcsai összeértek. Láttam, hogy Európa más országai a keresztjüket hozzá támasztották a magyar kereszthez, hogy erőt gyűjthessenek belőle. Voltak olyan országok, amely már rég letették a keresztjüket, mert a hitüket elhagyták. Ők semmiképpen sem akartak csatlakozni a magyar kereszthez. Láttam, hogy az egymásra támasztott kereszteket Isten kegyelmének fénye járta át. Jézus megmutatta nekem, hogy Európa fölött egy fekete háló van, ami a Sátán hálóját jelentette. Isten az egymásra támasztott kereszteket Európa fölé helyezte és az általa kiáradó fény feszítette a fekete hálót oly annyira, hogy azt hittem, hogy szétszakítja. Ekkor Ő így szólt:

“A Sátán már Európa népeit is be akarja kebelezni. A lelkeket a bűn hálójának csapdájába csalja, mert így tudja az embereket Tőlem tökéletesen elszakítani. Ám Én Magyarországon keresztül megerősítem mindazokat az országokat, akik a bajban meghallják hívó szavamat. Kegyelmem feszíti a bűn hálóját, mert amikor a bűn elhatalmasodik, akkor a kegyelem is túlárad. Szeretetem és kegyelmem ereje által végül megmentem Európa maradék nemzedékeit. Mindazok, akik a bűnben elmerülnek és nem akarnak belőle kiszabadulni, meg fogják érezni kezem nehéz súlyát. Az emberiség már a büntetés és az ítélet kapujában áll, mert a bűn nem maradhat következmények nélkül. Aki azonban felismeri vétkeit és kéri az Én irgalmamat, attól soha sem fogom megtagadni szeretetemet, mert Én megmenteni akarlak titeket és nem elveszíteni.”

Mária Magdolna

A bűn jóvátételt kíván

2018. 07. 29, Vasárnap

Láttam, hogy egy fehér bárány fekszik az oltár asztalán. A bárány nagy sebet hordozott az oldalán. Az oltár két oldalán szeráf angyalok térdeltek, akik szüntelenül Isten Bárányát dicsőítették. Észrevettem, hogy az áldozati oltár előtt egy kőkehely volt, aminek belsejében por és hamu volt. A hamu közepén emberi szíveket láttam. A szívek kettéhasadtak és a közepükből tömjénfüst áradt egyenesen a Bárány felé. A szívek halottnak tűntek, de a tömjén füstje és illata ennek ellenére szüntelen áradt belőlük. Miközben ezt szemléltem az egyik szeráf angyal felállt, rám tekintett és így szólt:

“A világ bűnei jóvátételt kívánnak. Az engesztelés által jóvátételt adhattok a saját és mások bűneiért. Isten számba veszi minden törekvéseteket, de a tökéletes elégtételt egyedül Jézus Krisztus nyújtja számotokra. Ő a tökéletes engesztelő áldozat, az Isten Báránya, aki ártatlanul vérét ontotta értetek a keresztfán. Isten olyan emberi szíveket kér, amelyek készek legyőzni önmagukat és a világ minden kísértését, hogy egyedül csak Őt szolgálhassák. Ha a szív megszabadul minden helytelen ragaszkodástól, melyek a földi dolgokhoz kötik, akkor válhat kedvessé igazán Isten színe előtt. Az engesztelés nagy hatással van a világban zajló eseményekre. Az engesztelés képes lelassítani és enyhíteni az események folyamatát pl. egy természeti katasztrófa nem több országot érint egyszerre. Onnan ismerhetitek fel, hogy imáitok Isten előtt meghallgatást nyertek, hogy egy természeti csapás során kevesebb az áldozatok száma. Ahol sok a halott, ott nincs elég hit, ima és bűnbánat. Figyeljétek az ég jelenségeit, amelyek jelzik számotokra az idők végét és a csapások közeledését! Az Eucharisztia a ti mentőövetek a bűn tengerének viharában. Minden reményeteket Jézusba vessétek, aki életet ad nektek nemcsak a földön, hanem az örökkévalóságban is. Életetek minden áldott napját szenteljétek Istennek, a családnak és a lelkek megmentésének.”

Mária Magdolna

ÉGI ÜZENETEK    2015. július 14.    Szentlélek:  A negyedik parancs ellen elkövetett bűnök

Szentlélek: Drága Gyermekeim! Itt állok előttetek, mint 3. Isteni Személy, a Szentlélek Úristen. Dicsőségem fénye vesz körül és egészen betölti ezt a helyiséget. Én, most, mint a szeretet és bölcsesség Lelke tanítalak benneteket a negyedik parancsolatról, és arról, hogy milyen bűnökkel lehet ezt megsérteni. „Tiszteld atyádat és anyádat!” – így szól ez a parancsolat, ezzel kezdődik a második kőtábla. A család apából, anyából és gyermekekből áll, alapsejtje a társadalomnak. Ha megszűnne ez az intézmény, felbomlana a társadalom. A házasságon kívül született gyermekek nem ismerhetik meg a családi tűzhely melegét, az anyai és apai szeretetet. A sok válás is kárt tesz a gyermekek lelkében, megzavarja fejlődésüket, nem látnak helyes, követendő példát maguk előtt. Az ilyenek hogyan is tisztelnék szüleiket, mikor túlnyomó többségben hangos veszekedések, verekedések után elhagyják egymást, megszegve esküjüket? Belőlük a jövőben vajon milyen apák és anyák lesznek? A Katolikus Egyház Katekizmusa kifejti, hogy a „negyedik parancsolat kifejezetten a gyermekekhez fordul apjukkal és anyjukkal való kapcsolatukban, mert ez a kapcsolat a legegyetemesebb. De ugyanúgy érvényes a rokoni kapcsolatokra is a családi közösség tagjaival. Megkívánja a tiszteletadás a szeretetet és a hálát az ősök és az idősebbek iránt. Kiterjed továbbá a tanítványoknak a tanáraik, az alkalmazottaknak a munkaadók, az alárendelteknek a főnökük, az állampolgároknak a hazájuk, annak tisztviselői és kormányzói iránti kötelességre is. Ugyanakkor ez a parancsolat magábanfoglalja és jelenti a szülők, gyámok, tanárok, főnökök, köztisztviselők, kormányzók és mindazok kötelességeit is, akik más személyek vagy közösségek fölött hatalmat gyakorolnak.”

Látjátok, Gyermekeim? Ez a parancs is arra irányul, hogy minden emberben erősítse a felebaráti szeretetet, melynek hiányában megromlik, elviselhetetlenné válik a földi élet és elérhetetlen lesz az örök boldogság a túlvilágon.

Miután hallhattátok, hogy a Katekizmus e rövid parancsolattal kapcsolatban a kötelességek széles skáláját sorolta fel, ebből arra következtethettek, hogy rengeteg bűnalkalom kínálkozik a mindennapi életben, amivel meg lehet sérteni a negyedik parancsot. Élő példákkal fogom ezt alátámasztani előttetek.

István 50 éves, jól kereső,elismert belgyógyász főorvos. A kórházban dolgozik, de otthon is van rendelője, sok páciense, és egy asszisztensnő alkalmazottja. Felesége a háztartást vezeti a bejárónő segítségével. A régi nagy, kétszintes, felújított családi házban laknak. Egy gyermekük van a 16 éves gimnazista Zolika. Míg István édesanyja élt, együtt laktak az öregekkel, de 10 éve egy daganatos betegség elvitte. A házaspár elhatározta, hogy apuka nem maradhat tovább a házban, mert nem fogják égetni magukat a betegek előtt az egyszerű, műveletlen parasztember jelenlétével. A doktorúr szégyellte édesapját mások előtt. Volt egy régi garázs az udvarban, amit fáskamrának szoktak használni. Kiürítették, berendezték 1-2 bútordarabbal neki, beállítottak egy vaskályhát, és azóta ott lakik. Be se léphet a régi házába, lavórban mosakszik, még fürödni sem engedik be. 80 éves, egyre nehezebben jár. A menye a bejárónővel beküldi a reggelijét, ebédjét, vacsoráját. Fájós lábbal botjára támaszkodva vasárnap elsétál a szentmisére. A szentáldozás után szemét ellepik a könnyek, és csak az Ő Jézusának panaszkodik. Amit Istvánék tesznek, az halálos bűn. A becsületes édesapát nem tisztelik, nem szeretik, megfosztják jogaitól, kiteszik a házából, rá se néznek, csak éppen az étkezéséről gondoskodnak. Nem teszik öregotthonba, nehogy megszólják őket érte. Rossz példát mutatnak egyetlen fiúknak, aki már 10 éve azt látja, hogy így kell bánni a hasznavehetetlen öregekkel. A doktorúr és felesége nem gondolnak arra, hogy Zolika esetleg 20-30 év múlva utánozni fogja őket és hasonló sorsra juthatnak.

A másik eset is a mai életből való. Eszközömet, Évát felhívta egy szomorú, aggódó édesanya, Ágnes, aki becsületes, jó keresztény, férjével együtt 4 gyermeket nevelt föl hitben, békében, szeretetben. A nagyobbak férjhezmentek, megnősültek, de a legfiatalabb, Attila, aki most 20 éves még otthon van. Mint legkisebbet elkényeztették, mindent ráhagytak. Egyre jobban elhanyagolta a tanulást, folyton a számítógép előtt ült és lányokkal csavargott, bulikra járt, rászokott az ivásra és a kábítószerekre, cigarettára. 16 éves korában otthagyta a gimnáziumot. Engedetlen volt. Minél inkább tiltották a káros szenvedélyektől, annál inkább belemerült. Ha éppen nem csavargott, otthon heverészett az ágyon, órák hosszat tétlenkedett. Most már dolgoznia kellene valahol, de nem megy munkát keresni. Elvárja, hogy szülei tartsák el, édesanyja főzzön, mosson, vasaljon rá, takarítson utána, mint kicsi korában.

Ha figyelmeztetik kötelességeire, gorombán felesel és öngyilkossággal fenyegetőzik. Ez a fiú súlyos bűnt követ el azok ellen, akik életet adtak neki, szeretettel felnevelték. Nincs benne semmi hála és szeretet a szülei iránt. Többször odavágja nekik: – Én nem akartam megszületni, én nem kértem az életet tőletek. A ti hibátok, hogy vagyok. Jézus azt javasolja Ágnesnek, hogy egy alkalommal hívják haza a többi testvért és közösen, családi beszélgetés keretében együtt döntsenek Attila további sorsáról: Először is vegyen részt egy elvonókúrán, hogy megszabaduljon az alkoholtól és drogtól, azután az önkormányzatnál jelentkezzen valami közhasznú munkára és amit keres, adja oda szüleinek az ő ellátására. Ha nem engedelmeskedik, az utcára fog kerülni, mert „aki nem dolgozik, ne is egyék!” Azt is kérte az édesanyától, hogy férjével együtt naponta imádkozzanak gyermekükért, hogy jól döntsön.

Drága Engesztelőim! A negyedik parancs értelmében nemcsak az követ el bűnt, aki szüleivel szemben tiszteletlen, hanem az apa vagy anya is, aki elhanyagolja gyermekét, nem törődik testi épségével, lelki fejlődésével, vallásos nevelésével, aki erőszakosan beleszól pályaválasztásába, nem veszi figyelembe érdeklődését és vele született adottságait. Aki a pályaválasztásban saját akaratát akarja érvényesíteni gyermeke vágyaival szemben.

Emese elvált asszony, egyedül neveli három kisgyermekét. A legnagyobb 8 éves kislány, az ikrek 5 éves fiúk. Délelőtt a kislány iskolába jár, a kisfiúk óvodába. Az anya 1 órára ér haza a munkahelyéről. Megvárja a kis Katit, a nyakába akasztja a lakáskulcsot, mert neki most a nagymamához kell menni, disznóölés van ott, és segítenie kell. Megbízza, hogy jól zárja be a lakást és 4 órakor menjen el az óvodába az ikrekért. A vacsora a hűtőben van, melegítse meg a gázon. Ha elálmosodnak, fektesse le a kicsiket, jól zárja be a bejárati ajtót, és ő is menjen aludni, ne várjanak rá, mert csak reggel ér haza. Kati mindent megígér. Leszállt az este és megéheztek. Elővette a lábos levest és meggyújtotta alatta a gázt. Annyiszor látta már, hogy Anyukája hogyan csinálja. Mikor forró volt az étel egy konyharuhával fogta meg az edény forró füleit. Kezében tüzet kapott a ruha, kezét megégette és mindent leejtett a földre. A konyharuhától lángra gyulladt a szőnyeg, átterjedt a függönyre. A kislánynak annyi lélekjelenléte volt, hogy kézenfogta a testvérkéit és lélekszakadva átszaladta a szomszédba segítségért. Azonnal kihívták a tűzoltóságot. A ház nagy része leégett. Emese felelőtlenségével, súlyos gondatlanságával megsértette a 4. Parancsolatot. Az anya mindenkor felel gyermekei biztonságáért. Bizony bent éghettek volna mind a hárman.

Az előbb említettem nektek, hogy az is megszegi ezt a parancsot, aki felnőtt gyermeke párválasztását erőszakosan megakadályozza. A történet, amit elmondok nektek, egy gazdag gyárigazgatóról, Tiborról és családjáról szól. Felesége könyvelő a gyárban és van egy egyetemista lányuk, orvostanhallgató. Az egyik hétvégén nagy munkahelyi bált rendeztek, ahova Tibor egész családját elvitte. Minden alkalmazott ott volt, az összes irodai dolgozó, a szakmunkások, betanított munkások, takarítószemélyzet. A gyárigazgató csinos kislányát, Krisztinát sok fiatalember megtáncoltatta, de az egyik különösen sokszor kérte fel. Szimpatikus, mosolygós fiú volt, a szakmája lakatos. Mivel nagyon megtetszettek egymásnak, elhatározták, hogy találkozni fognak. Hamar elterjedt a híre, és szülei fülébe jutott. Bizony nem ilyen egyszerű szakmunkást képzeltek el leányuknak, hanem valami orvosprofesszort. Tibor haragra gerjedt, és megtiltotta leányának a randevúkat. Kriszti nem fogadott szót és édesapja kipofozta. Azt érte el vele, hogy egy éjszaka a lány összepakolt egy bőröndbe való ruhát, a szerelme megállt a ház előtt az autójával és összeköltöztek. Tudnotok kell, hogy ez a jómódú család keresztény életet élt, minden vasárnap szentmisére jártak, a gyermeküknek pompás templomi esküvőt terveztek. Mivel nem vették figyelembe lányuk elképzelését és kegyetlen szigorral a saját akaratukat akarták ráerőltetni, a tisztelet és szeretet ellen követtek el bűnt, így sértették meg a 4. Parancsot. Nagy kárt okoztak Kriszti lelkében, mert bűnös, rendezetlen kapcsolatba sodorták. Tehát ők is felelnek gyermekük lelkéért.

A Katolikus Egyház Katekizmusa így idézi a 4. Parancsolat teljes meghatározását a Szentírásból: „Tiszteld apádat és anyádat, hogy sokáig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked.” E parancsolat megtartása a lelki gyümölcsök mellett, a béke és a jólét földi gyümölcseit is megtermi. A parancsolat meg nem tartása viszont kárt okoz a közösségnek és az embereknek egyaránt.

Drágáim! Szeretnélek egy különös útra vinni benneteket. Nem megyünk messzire, csak néhány faluval odébb. Eljöttök Velem, a Szentlélekkel? Én úgy szárnyalok, mint a szél. Kapaszkodjatok Belém! Már ott is vagyunk egy nagyobb községben. Egy szép, ápolt kertben landolunk. Egy asszony már órák óta görnyedezve gyomlál a veteményesben. Felegyenesedik, pedig nem lát minket. Karjával letörli a verítéktől gyöngyöző homlokát és arra gondol, hogy bent mennyi mosogatnivaló vár rá. Bemegy a házba, benyit a szobába számítógépen játszó nagy lányához. Így szól hozzá: – Kislányom! Megtennéd, hogy elmosogatsz? Nekem még sok dolgom van a kertben.

– Anyu! Ma voltam a manikűrösnél. Csak nem akarod, hogy ezt a szép friss lakkot leáztassam? Ma este buliba megyek, jól kell kinéznem. Majd megcsinálod, ha kipihented magad.

– Hajni! Azonnal menj ki a konyhába! Még egyszer nem mondom. Szégyellheted magad, hogy mindent tőlem vársz.

– Na, most aztán elég volt! Senkinek sincs ilyen erőszakos, utálatos anyja, aki nem hajlandó megérteni. Tünés innen, ne zavarj tovább!

Engesztelőim! Ha ez a gyermekem nem változik meg és továbbra is így fog bánni az édesanyjával, lehet hogy már itt a földön megismerheti Isten igazságosságát vagy a tisztítótűz lángjaiban találja majd magát. Segítsetek! Mondjátok utánam: „Atyám, …küldd Szentlelkedet …és lágyítsd meg Hajnalka kemény szívét … áraszd el édesanyja iránti szeretettel…Amen.” Nézzétek! Láthatatlanul bemegyek hozzá és ahogy dacos arccal ül a számítógép előtt, homlokára teszem a kezem. Kemény szívébe egy fénysugarat küldök szeretetlángomból. Hirtelen feláll, kinéz az ablakon keresztül a kertre, rátekint hajladozó édesanyjára és bűnbánó szívvel már neki is lát mosogatni. Boldogan nézi utána a körmeit, hogy a lakk érintetlen maradt. El tudjátok képzelni édesanyja meglepetését és örömét? Segítségetek egy lökést adott ennek a lánynak a megváltozáshoz. Talán jobban fogja tisztelni érte fáradozó édesanyját ezután.

Már vissza is jöttünk a helyetekre. Sok fiatal van, aki Hajnihoz hasonlóan nem tiszteli szüleit, fájdalmat okozva ezzel nekik és Istennek. Időnként vegyétek be imaszándékotok közé őket is!

Megáldalak benneteket a negyedik parancs mindenkori betartásának ajándékával: az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

2012. július 2. Szentségimádáson a Szentlélek imája: “Ó mindent beborító fényáradat, Isten, Aki a világ világossága vagy! Világosítsd meg a gyarló elméket, hogy ne a sötét utakat róják, amelyek nem vezetnek sehova, hanem Téged kövessenek, Aki a világ Világossága vagy! Mert Te vagy az út, amely az örök életre visz. Te vagy az igazság, amely, megmutatja nekünk az igazi boldogságot, az Evangélium tanítását, amely az életszentségre vezet.

 
Ó Jézus! Te meghaltál tanításodért, azért, hogy megkösd az új és örök szövetséget Isten és az emberek között. A Te tanításod lélek és élet. Lélek, mert a Szentlélek megtanít mindarra, ami az örök üdvösségre vezet. Élet, mert aki Benned hisz, ha meghal is élni fog. A Te Tested és Véred a mi lelkünk tápláléka, örök életünk.

Ó Jézusom, világ Világossága! Gyújts fényt az elmékbe, hogy ne álljunk szóba a sátánnal, és ne kövessük tévtanításait! Gyújts fényt a szívekbe, hogy igaz, tiszta szeretetre gyulladjon Irántad és embertársaink iránt!

Ó Jézus, Te a keresztfán drága Szent Véredet ontottad értünk. Átszúrt Szívedből Vér és Víz fakadt. Megalapítottad az Egyházat. Három nap templomot építettél nekünk, amely a Te feltámadott Tested és Véred, a Szent Eukarisztia, amely megvéd a sátán cselvetéseitől, minden félrevezetéstől és tévtanítástól.

Ó Jézus! Sokba került Neked a mi megváltásunk. Kérlek, add meg nekünk a kegyelmet, hogy Téged kövessünk, soha el ne hagyjunk! Életpéldánkkal, szavainkkal és tetteinkkel megvalljunk Téged e bűnös világ előtt, és ha Te úgy akarod, vérünk kiontásával is tegyünk tanúságot Rólad, Aki a keresztfán kínhalált haltál értünk. Erre áldj meg minket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

2012. július 2. Szentségimádáson Jézus: “Drága gyermekeim! Készüljetek! Hamarosan kitör a keresztényüldözés. A rendházakat feldúlják. A szerzeteseket és a papokat elhurcolják, hogy kivégezzék őket. Legfőképp a katolikus Egyházat fogják támadni azért, mert itt vagyok jelen a Szent Eukarisztiában. Aki csak tud, elmenekül a plébániákról és a rendházakból. Menekült papjaim a rejtekben fogják bemutatni a Szentmisét. Rosszabb lesz ez az üldözés, mint a Néró féle. Mindent adjatok át Nekem! Én gondoskodom rólatok, és helyet készítek nektek. Az üldözés nem fog sokáig tartani, de sok lesz a halott. Akkor olyan nagy lesz a káosz, amilyen még nem volt. Templomaimat bezárják, az Oltáriszentséget kidobják a gyóntatószékekkel együtt. Majd egy idő múlva újra kinyitják a templomokat, de már csak ál ökumenikus beszédeket tartanak, Szentmisét nem. Ekkor elsöpröm szám leheletével a gonoszt. Elküldöm pusztító angyalomat, és végzek velük. Ezután jön el e béke korszaka. Az új világ, az ezer éves béke uralma. Akkor leszállok az égből dicsőségben. Népemmel leszek, és ők Énvelem. Akkor olyan nagy életszentségben fognak élni az emberek, hogy méltók lesznek az Én fölséges társaságomra. Én pedig gyönyörködni fogok bennük. Akkor mindenki boldog lesz, mert szeretet és béke fog uralkodni az emberek szívében. A sátán meg lesz kötözve ezer évre. Senkit sem tud becsapni, félrevezetni. Az emberek önfeledt boldogságban és szeretetben fognak élni egymással. Ez lesz az új paradicsom, amikor a menny egyesül a földdel. Az időjárás nagyon kedvező lesz. Nem fog égetni a forróság, és nem lesz fagy. Bő termés lesz. Mindenkinek lesz elég eledele. Magasztalni és dicsőíteni fognak az emberek Engem, és a dicsőséges Szentháromságot. Sokat fognak imádkozni. Akkor a világi hívek is annyit fognak imádkozni, mint a szerzetesek. Mivel betölti őket a Szentlélek, ezért nem fogják soknak tartani az imát, sőt egyre többre vágynak.

Gyermekeim! Mondom nektek: hamarosan beköszönt az új kor, de előtte megítélem a világot. Készüljetek! Gyónjatok, áldozzatok! Így készüljetek az ítélet napjára, hogy megállhassatok Szent Színem előtt! Gyermekeiteket tanítsátok hitre! Mutassatok nekik jó példát! Akkor átmehettek az új korba, ahol olyan boldogságnak lesztek a részesei, amilyet még elképzelni sem tudtok. Készüljetek, mert mindez nagyon-nagyon közel van! Megáldalak titeket megerősítő áldásommal, hogy győzedelmeskedjetek a sátán felett, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2012. július 4. Szentségimádáson Jézus: “Drága Gyermekeim! Az élet a földön rövid. Éljetek halálra készen! Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem foghatja, amit Isten azoknak készített, akik szeretik Őt. Mint ahogy elmúlnak az évszakok, úgy múlik el a földön az élet. A halál csak egy pillanat, de a legfontosabb, amelyre egy egész életen át készülni kell. Ezért mondtam, éljetek szüntelen készenlétben! Most pedig azt mondom mindenkinek, hogy imádkozzon a jó halál kegyelméért, a végső állhatatosságért. Most mindenkit megrostálok. Sok lesz a halott. A halál hirtelen jön. Akit nem talál készen, elkárhozik. Akit készen talál, üdvözül. Most két táborra osztom az embereket. A jókat elválasztom a gonoszoktól. Nem tűröm meg többé a képmutatókat. Mindenki színt fog vallani Előttem. A számból kijövő kétélű kard, az Ige lesz a mérce. Vagy megfeleltek az Evangélium tanításának, vagy elvesztek. Ezt mondtam: “Sokan mondják Nekem, Uram, Uram, de csak az üdvözül, aki Atyám akaratát megteszi.” Most is így lesz. Meglátjátok egész életeteket leperegni, és tudni fogjátok, hogy hol a helyetek. Újra mondom, éljetek szüntelen készenlétben, mert az út végén a számadás következik. Lezárul az élet, és nincs több lehetőség megtérésre. A halál kapuján át beléptek az örökkévalóságba. Ott nincs idő, minden örökké tart. A kárhozat, a szenvedés, és az örök boldogság is. Ne higgyetek a sátánnak, hogy nincs számadás, és mindent szabad. A tíz parancs mindenkire vonatkozik. Az Evangéliumot mindenkinek mondtam. Mindnyájatokat meghívtam általa az életszentségre. Rajtatok múlik a döntés. Szabad akaratot és értelmet kaptatok. Az ítélet ez: Szerettél-e? Követtél-e? Amit a kicsinyek közül eggyel tettetek, Velem tettétek. Ha megvetettétek tanításomat, nem váltottátok tettekre, örökre elkárhoztok. Ha megtettétek, amit kértem, üdvözültök. Jól vigyázzatok! Az idő rövid. Megítélem ezt a világot. Nem tudjátok sem a napot, sem az órát. A halál hirtelen jön, és lecsap mindazokra, akik nem várják. Vigyázzatok! Örök sorsotok dől el halálotok pillanatában. Készüljetek rá! Ne mondjátok: még ráérek. Még ma térjetek meg! Még ebben a pillanatban, mert nem biztos, hogy a holnap a tiétek. Mint ahogy a test megmerevedik, és mozdulatlanná válik a halál pillanatában, ugyanúgy a lélek sem tud már változni. Olyan marad mindörökké, amilyen addig volt.

Gyermekeim! Már mindent elmondtam nektek. Közel az óra, amikor megítélem ezt a világot. Használjátok fel az időt, amikor még megtérhettek, mert ha nem, örökre elvesztek. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2012. július 14. Szentségimádáson Jézus: “Drága Gyermekeim! Most hozzátok szólok, akik Engem követtek az önmegtagadás és a kereszthordozás útján. Az idő közel. Készüljetek! Hamarosan kiléptek testetekből. Egy új, feltámadott, dicsőséges, szép, fiatal testet kaptok, amely soha nem öregszik meg, és nem lesz beteg. Letörlök szemetekről minden könnyet. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajkiáltás, mert az elsők elmúltak. Beléptek dicsőségembe, örökké ujjongtok, és vég nélkül fogjátok zengeni dicsőségemet. Ezt kapjátok azért, mert mindvégig kitartotok az Irántam való szeretetben és hűségben. Vigyázzatok! Hamarosan elhurcolnak benneteket azért, mert Hozzám tartoztok. Nagy keresztényüldözés lesz. De csak rövid ideig tart. Valljatok meg Engem az emberek előtt! Akkor Én is megvallak benneteket Atyám és szent angyalai előtt. Már csak rövid az idő, és beteljesülnek szavaim. Megjön a nagy figyelmeztetés. Sokan meg fognak térni, különösen azok közül, akik nem süllyedtek el a súlyos bűnökben. A fiatalok zöme meg fog térni. Akik megmaradnak megátalkodottságukban, ők lesznek a ti üldözőitek. Imádkozzatok értük, mert örökre el fognak veszni. Ott lesz sírás és fogcsikorgatás. A tűz ki nem alszik, és a férgek el nem pusztulnak. Nem tudjátok felfogni, milyen kegyetlen kínszenvedés az örök kárhozat. Ha földi életetekben szenvedtek, alig várjátok, hogy vége legyen. Imádkoztok érte, és véget ér. De a pokolban soha senki nem imádkozik, az égésnek, a férgek marásának, és egymás kínzásának soha nem lesz vége. Ó, ha láthatnátok csak egyetlen pillanatra a poklot, állítom, soha nem vétkeznétek, minden bűnötöket jóvá tennétek, mind szentül élnétek. Értsétek meg végre, hogy a sátán akarja a veszteteket, az ő érdeke, hogy elbukjatok, és örökké szenvedjetek. Azért, mert nem tudja elviselni gőgjében a saját bukását, és irigyli tőletek a paradicsomot, ahonnan ő letaszíttatott, és soha többé vissza nem mehet.

Gyermekeim! Ne higgyetek a gonosznak, aki becsap titeket. Jónak tünteti fel a rosszat, és rossznak a jót. Ne hagyjátok magatokat becsapni! Bocsássatok meg szívből egymásnak, és éljetek mindenkivel szeretetben! Szeressetek viszont Engem, Aki meghaltam értetek a keresztfán! Akkor mély béke, öröm és szeretet fogja betölteni a lelketeket. Erről ismeritek fel, hogy akaratomat cselekszitek. Én pedig örök jutalmat készítek nektek Atyám országában. Itt a földön gondoskodom rólatok, átölellek benneteket irgalmas szeretetemmel, és bevezetlek a mennybe szent angyalaim és boldog szentjeim vidám társaságába. Ó, ha láthatnátok csak egy pillanatra a menny boldogságát, mindent megtennétek, hogy azt elnyerjétek. Most nagy kegyelmet árasztok ki a lelkekre. Mindenki meg fogja látni cselekedeteit, egész életét. Irgalmas szeretetem ajándéka ez. Miután mindannyian megkaptátok a tisztán látást, még adok egy utolsó esélyt a megtérésre. Mivel értelmet és szabad akaratot kaptatok, ti döntitek el, hogy kihez akartok tartozni mindörökké. Hozzám, vagy ellenfelemhez.

Drága gyermekeim! Várjátok minden nap a nagy figyelmeztetést, éljetek szüntelen készenlétben, mert már nagyon közel van! Éljetek mindenkivel szeretetben! Bocsássatok meg szívből egymásnak! Imádjátok, szeressétek teljes szívetekből a Szentháromságot, és tegyetek mindent Isten nagyobb dicsőségére! Ha pedig eljön az üldözés, álljatok ki bátran, valljatok meg Engem a pogányok előtt! Rátok is kiárasztom Szentlelkem bölcsességét és erejét, miként annak idején apostolaimra. Várjátok azt a napot kitörő örömmel, ne féljetek, mert csak annyi történhet meg, amennyit Én megengedek. Én veletek maradok minden nap a világ végezetéig. Minden mögött Én állok. Mindezeket azért engedem meg, hogy megdicsőítsétek állhatatosságotokkal és szeretetetekkel az Istent. Jutalmatok bőséges lesz a mennyben. Hűségetekkel rengeteg lelket ragadtok ki a sátán markából. A legmerészebb álmaitokban sem tudjátok elképzelni azt a boldogságot és örök jutalmat, amit vértanú szentjeim kapnak Atyámtól, Aki megtiszteli azokat, akik Engem szolgálnak a földön. Tartsatok ki mindhalálig! Akkor a fejetekre teszem az örök élet koszorúját. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2012. július 14. Szentségimádáson a Szentlélek így imádkozott bennem: “Imádott Uram, Jézusom, Krisztusom, vágyom Szent Színed látására! Jobban, mint rab a szabadulásra, mint magzat a megszületésre, mint kitikkadt szarvas a hűs forrás vizére! Mikor láthatom meg Arcodat, én hőn imádott Isteni Hitvesem, Mesterem, Megváltóm, örök Főpapom? Olthatatlan szomjat adtál a lelkembe Magad iránt. Minden Szentáldozás csak fokozza bennem ezt a vágyat. Tudom, hogy itt a földön egyszer mindennek vége lesz. Az én életemnek is. Ó mennyire vágyom rá, hogy az életemet adjam Érted! Csak egyet kérek Tőled, Mindenható, Megváltó Istenem: őrizz meg a bűntől, hogy soha meg ne bántsalak Téged! Add kegyelmedet, hogy mindhalálig kitartsak az Irántad való szeretetben és hűségben! Ezt kérem Tőled, ó hőn imádott drága Szent Megváltóm, és hiszem, hogy megadod, hisz ez a Te akaratod. Ámen.”

Jézus: “Drága Gyermekeim! Keressétek a mennyek országát és annak igazságát, a többi mind megadatik hozzá nektek! Ó, ha hinnének az emberek az Evangéliumban, és tettekre váltanák, olyan boldogok lennének már itt a földön, mint a mennyben, mert a mennyország köztük lenne! Mindennek az oka az emberek hiszékenysége. Előbb hisznek a sátánnak, aki csapdát állít eléjük, hogy elbukjanak, mint Nekem, Aki meghaltam értük a keresztfán, és gondviselő irgalmas szeretetemet ígértem minden Engem követőnek. A sátán elveszi tőlük az időt. Hiábavalóságokkal telik életük. Sivár, boldogtalan a lelkük. Mindezért Engem okolnak, pedig ők választották a bűnt. De most hamarosan meglátják lelküket, és még megtérhetnek, ha akarnak. Én semmit sem erőltetek rájuk. Tiszteletben tartom szabad akaratukat. Mindenki maga dönti el örök sorsát. Imádkozzatok értük, hogy Mellettem döntsenek, és megtérjenek! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2012. július 21. Szentségimádáson a Szentlélek imája: “Drága Jézusom! Imádlak Téged szívem, lelkem teljességéből. Te vagy számunkra a fény, az élet, a remény, a bölcsesség, a boldogság és az örök élet.
Imádott Jézusom, fenséges Királyom! Kérve kérlek, légy kegyes hozzám, nyomorult méltatlan szolgádhoz, és add meg nekem, amire oly nagyon-nagyon vágyom! Hadd lássam Arcodat színről színre! Hadd örvendezzek Benned mindörökre! Hadd adjak hálát Neked, drága Megváltómnak, és lássam dicsőségedet, amint ezt Te Magad az Atyától kérted.
Ó jóságos Uram! Mikor jelenhetek meg már színed előtt? Vágyva vágyom rá, hogy eljöjj értem, és kiragadj engem ebből a siralomvölgyből! Akkor, amikor Te akarod. Úgy, ahogy Te akarod. Légy áldva és imádva mindörökké! Hiszem és tudom, hogy eljössz értem, ó hőn imádott Isteni Hitvesem, Királyom, örök mennyországom. Légy áldva és imádva most és mindörökkön örökké! Ámen.”
2012. július 22. itthon Szentmise közvetítést hallgattam. Úrfelmutatáskor az Úr Jézus ezeket mondta: Megpecsételtelek Szent Véremmel. Szent Vérem ragyog homlokodon, szíveden és lelkeden. Atyám csak Szent Véremet látja rajtad, mert beborítottalak drága Szent Véremmel.”

2012. július 27. Szentségimádáson Jézus: “Drága gyermekeim! Az idő közel. Készüljetek! Hamarosan a véreteket fogják kiontani Értem. Valljatok meg Engem a pogányok előtt, hogy Én is megvalljalak titeket Atyám és szent angyalai előtt! Ne feledjétek: aki mindvégig kitart, az üdvözül.

Gyermekeim! Most olyan eseményeknek lesztek tanúi, amelyek egyedülállóak a történelemben. Most jön el e beígért tisztán látás, a Szentlélek kiáradása, a nagy figyelmeztetés. Ez a legnagyobb kegyelem a bűnös emberek számára. Készüljetek, mert nagyon közel van! Mindenki meglátja egész életét, cselekedeteit, jóságát vagy gonoszságát az Én szememmel. Nem lesztek akkor elfogultak magatok és bűneitek iránt. A bűnt bűnnek fogjátok látni. Akkor nem tud becsapni benneteket a sátán, aki téveszméket hintett el köztetek, és ti vakon követtétek. Most szembesültök tévedéseitekkel, és megismeritek az egyetlen igazságot, Engem, az élő Evangéliumot, az egy igaz Isten Igéjét, Aki leszálltam közétek a földre. Ott hagytam Atyám dicsőségét, hogy megismertessem veletek Atyám tanítását, és az Ő végtelenül irgalmas szeretetét. De ti figyelmen kívül hagytátok az Igét. A saját fejetek után mentetek. Megvetettetek Engem, és tanításomat, pedig Én a Véremet ontottam értetek a keresztfán. Mindenféle hazugságot elolvastok, mindenre van idő, de az Evangélium tanítását nem ismeritek. Találóan írt erről a nemzedékről Szent Pál apostol: “…az utolsó napokban nehéz idők következnek. Az emberek önzők, kapzsik, elbizakodottak, kevélyek, szüleik iránt engedetlenek, hálátlanok, istentelenek, szeretetlenek, összeférhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, lelketlenek, árulók, vakmerők és felfuvalkodottak lesznek. Inkább az élvezetet keresik, mint az Istent. …mindig csak tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem jutnak.” (2 Tim. 3, 1-4.7.) Pedig csak magatoknak ártotok, mert elveszítitek az örök életet. Az Én végtelen örök szeretetemnek köszönhetitek a nagy figyelmeztetést, amelyet azért adok, hogy megmentselek benneteket a pokol örök tüzétől, hogy megadjam a tisztán látást, hogy megtérjetek, és üdvözüljetek.

Gyermekeim! Nagy harc folyik értetek. “Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el.” (1 Pt. 5, 8) Ti egy valóságos csatatéren éltek. Az ördög nem alszik. Kétszínű, aljas, hazug és ravasz. Ti csak úgy tudjátok legyőzni, ha életszentségben éltek. Ez azt jelenti, hogy szüntelenül imádkozzatok, minden vasárnap, vagy naponta vegyetek részt a Szentmisén, járuljatok Szentáldozáshoz, és havonta, vagy gyakrabban gyónjatok. Ha ezt nem teszitek, és Nélkülem akartok élni, akkor úgy jártok, mint a fegyvertelen katona a háborúban, elesik. Eltapos titeket a sátán, mert ő erősebb, mint ti. Ti csak Velem együtt tudtok győzelmet aratni felette, mert Én Isten vagyok, és a sátán csak annyit tehet, amennyit Én megengedek. Ti szabadítjátok ki a pokolból az ördögöket, amikor beengeditek őket az életetekbe. Hagyjátok magatokat rászedni a gonoszságokra, pedig tudjátok, hogy az bűn. A sátánnak nincs keze, lába. Ő nem tud ölni, rabolni, gyilkolni, háborúkat vezetni. Mindezeket ti, emberek követitek el, amikor szóba álltok vele, és engedelmeskedtek neki. Nincs halál. Amikor elveszitek a másik ember életét, megrövidítitek az idejét az örök életre való felkészülésre. Mert egyedül erre kaptátok a földi életet, hogy szeretetben éljetek egymással, tegyetek minél több jót, és ezzel megszerzitek a magatok számára az örök életet. Az Evangéliumban megmondtam: mit ér az embernek, ha az egész világot megszerzi, de a lelke kárt szenved. Mit adhatna cserébe lelkéért?

Gyermekeim! Az üdvösség ingyen kegyelem. A végtelen Isten úgy szerette ezt a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy aki hisz Benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Ha Isten így szerette a világot, nektek is szeretnetek kell Őt, mert Isten azoknak készítette a mennyországot, akik Őt szeretik. Értelmetlen az anyagi javak hajhászása. Minden itt marad. Keressétek a mennyek országát, és annak igazságát, a többi mind megadatik hozzá nektek. Az élethez két dolog kell: az Istenbe vetett bizalom, és a szorgalmas munka. Aki Bennem bízik, meg nem szégyenül. Aki megéli az életszentséget, vagyis tettekre váltja tanításomat, arról Én Magam gondoskodom. Nem lát hiányt semmiben, mert Én Mindenható vagyok. Én megszaporítottam a kenyeret és a halat is, és emberek ezreit lakattam jól. Én megadom ezt a kegyelmet mindazoknak, akik Engem szolgálnak. Higgyetek Bennem, és kövessétek hívásomat! Én emberek halászaivá akarlak tenni benneteket. Az aratni való sok, a munkás kevés. Ha tudnátok, milyen nagy boldogság Engem szolgálni, mind ezt akarnátok tenni. Értelmetlen, üres, sivár és céltalan az életetek, mert nem akartok Engem szolgálni. Inkább szolgáltok a sátánnak, és Engem okoltok, ha nagy bajokba kerültök, semmi sem sikerül, és boldogtalanok vagytok. Most megkapjátok a tisztán látást, és mindent meg fogtok érteni. Ez lesz életetek legtartalmasabb órája, amikor különbséget tudtok tenni jó és rossz között. Valódi örök érték, és szemét között. Értsétek meg végre: az idő eljött. Nem lehet többé bukdácsolni, és kétfelé sántikálni. Lehullanak az álarcok. Leleplezem a képmutatókat. Véget vetek a hazugoknak, akik álnokul rászedték embertársaikat. Értsétek meg végre: nem az anyagi javak megszerzése adja az örök életet. Azt az Emberfia adja nektek a Legméltóságosabb Oltáriszentségben. Aki eszi az Én Testemet és issza az Én Véremet, annak örök élete van. Én feltámasztom az utolsó napon. Ez azt jelenti, hogy ha meghal is élni fog.

Gyermekeim! Nincs halál. Amikor kiléptek földi testetekből, mint egy ruhából, az egyéni ítélet következik. Meglátjátok egész életeteket leperegni a bölcsőtől a sírig. A szerint, hogy jót, vagy gonoszat cselekedtetek, három út áll előttetek: az életszentségben élők, akik megtartották tanításomat, felmennek a mennybe.
Akik követték tanításomat, de közben el-elbuktak, a tisztítótűzbe mennek. Ide tartoznak azok is, akiket mások imájára mentek meg. Akik mindvégig megvetnek Engem, és tanításomat, és sorozatosam visszautasították hívásomat, azok a földről a pokolba mennek. Ne tévesszen meg benneteket egy dolog: ha valaki sok jót cselekedett, de nem szeretetből, hanem hiú dicsőségvágyból tette, azt nem üdvözíti jó cselekedete. Nálam csak a szeretet számít. Még a puszta szándékot is megjutalmazom, ha az őszinte tiszta szeretetből fakad. Minden az Én kegyelmem. Ha egy ember szeretetből elhatároz valami jót, de közben megbetegszik, és nem tudja teljesíteni, Én úgy veszem, mintha megtette volna, és megjutalmazom érte. Ugyanígy a rossz szándékot is. Ha akadályoztatva volt valaki, és azért nem tudta elkövetni, úgy veszem,mintha megtette volna, és megbüntetem érte. Ez az Evangélium tanítása.

Gyermekeim! A tét nagy. Értelmet és szabad akaratot kaptatok. Ti döntitek el örök sorsotokat. Én megadtam hozzá a tudást és a bölcsességet, hogy helyesen döntsetek. De nektek kell dönteni. Helyettetek ezt senki más nem teheti meg. Mindenki magáról ad számot. Így igazságos. Ez méltó az emberhez. Legyetek körültekintőek, hogy mikor kinek engedelmeskedtek: Istennek, vagy a sátánnak. Amikor nem tudtok dönteni, tegyétek fel magatokban a kérdést: kinek az érdeke, hogy én ezt tegyem? Ha az üdvösségem szempontjából az én javamat akarja, akkor azt Isten akarja. De ha nem, akkor az ördög. Mindig az üdvösség legyen az elsődleges szempont. Én az életemet adtam, a Véremet ontottam a ti megváltásotokért. Legyetek éberek! Törekedjetek bejutni a szűk kapun, mert széles az út, és tágas a kapu, amely a kárhozatba visz. Sokan mennek rajta. Ti törekedjetek úgy élni, hogyha bármely pillanatban kiszólítalak benneteket a testetekből, elnyerjétek az örök életet! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2012. július 30. Szentségimádáson az Úr Jézus felszólított, hogy nyissam ki az Újszövetségi Szentírást! Ide nyílt ki: 1 Pt. 4, 7. 17. “Közel van mindennek a vége. Legyetek hát okosak és éberek, és imádkozzatok! Mert itt van az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Isten háza népén. De ha mirajtunk kezdődik, mi lesz a sorsuk azoknak, akik nem hisznek az Isten evangéliumában?”

Jézus: “Gyermekeim! Ítélet zajlik most a világ, és Isten háza népe felett. Az ítélet ez: megrostálok mindenkit kivétel nélkül. Kettéválasztom őket: Istennel, vagy Isten ellen. Nem tűröm meg többé a képmutatókat. Ők a hazudozók, akik a hazugság atyját, a sátánt szolgálják. Ezért nem jöhetnek be országomba. Ők a pelyva, akiket az aratók tűzbe vetnek. Ez az örök tűz, a pokol, ahol sírás és fogcsikorgatás lesz. Az igazak pedig, akik életpéldájukkal és szavaikkal sokaknak tanították Isten Igéjét, örökké ragyogni fognak Atyjuk országában, miként a csillagok. Azért engedem meg az Egyház üldözését, hogy napvilágra kerüljenek az igazak és a hamisak. Csak az igazak fognak megmaradni mindhalálig hűségesen Mellettem. A hamisak elfutnak, mert ők csak béresek. Csak érdekből csatlakoztak az Egyházhoz. Hűséges, igaz vértanúim, az Egyház magvetése. Az ő példájuk láttán a gyengék megerősödnek, a hitetlenek megtérnek. Mert csak az igazi hűség és szeretet képes az életét adni Értem. A jó példa vonz, sok igaz tanút terem.Ó, ha tudnátok, mily sok kegyelmet kapnak a vértanúk! Nélkülem nem tudnának kitartani mindhalálig. Az ő igenjüket az Én mindenhatóságommal egyesítem, így tudják beteljesíteni igenjüket, amelyet megvallásomkor tettek. Én Magam viszem bennük végbe dicsőséges örök tervemet, amikor a vérük kiontása után, Atyám dicsőséges trónja elé vezetem őket, ahol Atyám gyönyörködik bennük, mint jó illatú rózsákban örökkön örökké. Ők járnak a legszorosabban az Én nyomomban. Én is a Véremet ontottam értetek a keresztfán, Magamra véve a ti bűneiteket. Feltámadásom után felmentem a mennybe, ahol az örök dicsőség várt Rám Atyám jobbján. Így lássátok az üldözést és a vértanúságot! Kövessetek Engem minden körülmények között, és Én a fejetekre teszem az örök élet koszorúját. Erre áldalak meg benneteket, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Drága Gyermekeim! Akik Bennem élnek, állandó gyönyörűségek forrására találnak. Akik Engem imádnak, a legnagyobb boldogság részesei mindörökké. Akik Nekem szolgálnak, azok a legnagyobb méltóságot és tiszteletet élvezik egy egész örökkévalóságon át, amellyel Maga az Atya jutalmazza meg őket, mert az Ő üdvösségtervének a megvalósítói Énbennem, Énáltalam és Énvelem. A legnagyobb cselekedet a földön, az Istent szolgálni. Ez pedig nem más, mint tettekre váltani az Evangéliumot. Ez maga az életszentség. Mindenki ott, ahol van, és azzal a személlyel, akit elé viszek, és akik a környezetében élnek, gyakorolhatja a felebaráti szeretetet. A legnagyobb jó az, ha az üdvösségre vezeti a másik embert. Legyen az a saját gyermeke, unokája, házastársa, rokona, szülője, munkatársa, szomszédja, barátja, ismerőse. Mindenkit Hozzám kell vezetnie. Ezt bíztam rátok: tegyetek tanítványaimmá minden népet! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ha valaki akadályoztatva van abban, hogy megkeresztelkedjen, ti magatok is megkeresztelhetitek. Adtok neki egy nevet. Fontos, hogy legyen ilyen nevű szent, mert ő lesz a megkeresztelendő védőszentje. Pl. így: Tamás, én megkeresztellek téged az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, és szentelt vízzel keresztet rajzoltok a homlokára. Majd elmondjátok neki, hogy ez a szentség eltörölte az összes bűnét, és a Mennyei Atya gyermeke lett, amely a legnagyobb kegyelem mennyen és földön. Ezt azért mondom nektek, mert hamarosan kitör a keresztényüldözés. Nem lesznek papok. Zárva lesznek a templomok. Ti magatok fogjátok megkeresztelni a gyermekeket és a felnőtteket, akik megtérnek Hozzám.

Drága gyermekeim! Térjetek meg! Ezek az utolsó felszólításaim! Ne hallgassatok a sátánra, aki azt sugallja: ráértek még. Majd a halálotok óráján meggyóntok, megáldoztok, és felveszitek a betegek szent kenetét. Én szüntelen készenlétet kértem, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát. A halál hirtelen jön. Az egész életeteket arra kaptátok, hogy készenlétben várjátok a halál pillanatát. Ekkor dől el örök sorsotok. Az az ember, aki bölcs és előrelátó, minden nap imádkozik magáért, a jó halál kegyelméért. Mit jelent a jó halál? Készenlétet. Rendszeres gyónást, gyakori Szentáldozást. Isten törvényeinek a megtartását, vagyis az evangéliumi életszentséget. Amilyen az életetek, olyan a halálotok. Ha így éltek, a földről a mennybe jöttök. Ezért kértem tőletek: legyetek tökéletesek, mint mennyei Atyátok! Ha tudnátok, milyen mennyei boldogság így élni, mindnyájan ezt a tanítást követnétek! Isten a tartalom, a jó cél, az öröm, a boldogság, a remény, a bizalom, az örök javak forrása. Ne a mulandókért törjétek magatokat! Az úgysem a tiétek. Csak ideig-óráig örülhettek neki. Aztán lecsukjátok szemeteket, és mindent kiengedtek a kezetekből. Előttem pedig üres kézzel álltok meg, mert elfecséreltétek az időt a mulandókra, ahelyett, hogy a maradandókkal foglalkoztatok volna. Aki Engem szolgál, az nem lát hiányt semmiben, mert Én Magam gondoskodom róla. Az Evangéliumban ezt mondtam: keressétek a mennyek országát, és annak igazságát, a többi mind megadatik hozzá nektek. Nem az a fontos, hogy milyen autóval közlekedtek, hanem az, hogy a lelketekbe befogadjátok-e az Én tanításomat, és tettekre váltjátok-e? Ezt hozzátok magatokkal az ítéletre, amikor meghaltok. Ezek az örök kincsek. Nélkülük üres, céltalan és boldogtalan az életetek. Térjetek meg! Én boldoggá teszem az életeteket. Értelmet, célt adok elétek. Ha tettekre váltjátok tanításomat, soha nem látott örök boldog életet adok nektek. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Drága gyermekeim! Az idő rövid. Készüljetek! Váltsátok tettekre tanításomat, mert nagyon hamar meg kell állnotok Szent Színem előtt. Akkor lepereg előttetek egész életetek. Minden gondolatotok, szavatok, cselekedetetek. Minden élethelyzet, amikor együttműködtetek kegyelmemmel, vagy elutasítottátok. Amikor eleget tettetek hívásomnak, vagy megvetettétek azt. A mulasztás nagy bűn. Szent Jakab apostol ezt
írja: “Aki tudna jót tenni, de nem tesz, bűnt követ el.” (Jak. 4,17) Ilyen mulasztás a vasárnapi Szentmiséről való távolmaradás, vagy a vasárnapi pihenés megszegése. A napi ima elhanyagolása, végül elhagyása. Az idő rossz beosztása. Mindenkinek arra van ideje, amire akarja. Semmit sem veszítetek, ha nem néztek TV-t. De ha nem imádkoztok, örökre elkárhoztok. Értsétek meg: minden itt marad, de a cselekedeteiteket magatokkal hozzátok. Most nagyon nehéz évek előtt álltok. Csak az maradhat közületek állva, aki szüntelen imádkozik, és amíg még lehetőség van rá, járul a Szentségekhez, gyón, áldozik. Ezek lesznek a sátán végső csapásai. Ezután az új kor következik. Amikor ellenfelem azt hiszi, hogy győzött, akkor fogom megsemmisíteni a hatalmát, és ezer évre megkötözöm a pokolban. Vigyázzatok! Nagyon ravasz és hamis. A jót színlelve szedi rá áldozatait, hogy
behódoljanak neki. Csak aki állhatatosan imádkozik, kéri a Szentlelket, ismeri a Szentírást, azt nem fogja tudni becsapni. Az Újszövetségi Szentírásban minden benne van. Ha azt elolvassátok, és a szerint éltek, nem tud elbuktatni benneteket. Semmi esetre se engedjétek magatokba ültetni a fenevad bélyegét, a chipet! Ha ezt megengeditek, akkor az egész életeteket átadjátok a sátánnak. Ne higgyétek el, hogy ez nektek előnyös! Majd különböző praktikákkal hozakodnak elő. Végül kényszeríteni fognak, hogy nem adhattok, nem vehettek, ha a fenevad bélyegét nem viselitek. Mondom nektek: bízzatok Bennem, Én Mindenható vagyok! Én ugyanaz az Isten vagyok tegnap, ma és mindörökké, Aki megszaporítottam az öt kenyeret és a két halat, amelyből ötezer férfi evett, plusz a nők és a gyermekek, és tizenkét kosár telt meg a maradékkal. Én gondoskodom rólatok, de a bizalmatokat kérem. Aki Bennem bízik, meg nem szégyenül.

Drága gyermekeim! Nagyon nehéz idők elé néztek. Ezeket nem azért mondom nektek, hogy megfélemlítselek benneteket, hanem azért, hogy egyre szorosabban egyesüljetek Velem, Megváltótokkal, Aki Magamra veszem a ti igátokat, és megkönnyítem terheteket. Ha kitartotok Mellettem, Én az örök haza boldogságába vezetlek benneteket. Ne felejtsétek el soha: a sátán mindig csak annyit tehet, amennyit az Isten megenged neki. A sátán az örök vesztes, ezért aki mellé szegődik, örökre elkárhozik. Isten az örök győztes, és aki átadja Neki az életét, és egyesülve van Vele, az már itt a földön örök győzelmet arat a sátán, és a világ fölött, mert a mennybe megy, az örök boldogságba. Gyermekeim, ha tudnátok, mi vár rátok a mennyben, mindent vállalnátok, csakhogy azt elnyerjétek. Higgyetek Nekem! Éljetek szeretetben, és már itt köztetek lesz a mennyország, amely halálotok után folytatódik örökkön örökké. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2010. 07.14. Szűzanya: Mi lesz a Figyelmeztetés után?.
 
Szűzanya: Drága Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Mennyei Édesanyátok és Éván, eszközömön keresztül szólok hozzátok. Most a keresztségről kellene beszélnem, az következne, annak a 2. része, de meggondoltam magam. Mert az események felgyorsultak, az idő sürget, hogy a jövendőről beszéljek nektek. Nem is annyira a Figyelmeztetésről, mert hiszen a Figyelmeztetésről, a Szentlélek kiáradásáról mindent hallottatok. Csak érintőlegesen annyit mondok nektek, hogy a Szentlélek kiáradása a Mennyei Atya legeslegnagyobb irgalma. Ilyenkor a Szentlélek leszáll, a szíveket átvilágítja, a bűnöket kiégeti a lelkekből, és ti megtértek mindnyájan, nagyon sokan. Maradnak olyanok, akik nem térnek meg. Csak a legönteltebbek, a legmegátalkodottabbak lesznek így. A nagy Figyelmeztetéskor megjelenik az Antikrisztus. Én most róla szeretnék nektek mondani néhány szót. Egyesek azt hiszik, hogy az Antikrisztus csak egy szimbólum, hogy a sok keresztényellenes, vallásellenes emberek szimbóluma. Nem. Az Antikrisztus egy igazi ember. Él, javában él. Egy olyan ember, akiről nem szabad azt a hamis dolgot feltételezni, hogy a Sátán nemzette és egy zsidó asszonynak a gyermeke, hanem emberek nemzették. Apja és anyja is van. Csakhogy a Sátán belebújt és rendkívül gonosszá tette. Az Antikrisztust bűvészek nevelték. Megtanították őt minden csalásra és ámításra. A sátán pedig nagy képességeket adott neki, ami kiemeli az emberek közül. Nagy bölcsességet, okosságot, ravaszságot. A művészetekben, a tudományokban teljesen jártas. Adott neki egy nagyon udvarias, simulékony természetet, de ugyanakkor nagy ravaszságot és gonoszságot is ültetett a szívébe. Ez az Antikrisztus színre fog lépni, meg fog jelenni és nagyon jónak mutatja magát. Mindenkivel igyekszik kedves és jó lenni, sőt az ő apostolai, az ő emberei, akiket a Föld különböző országaiba szétszórt, azok is nyájasak és jóindulatúak lesznek az emberekhez. Az Antikrisztus a világ leggazdagabb embere. A sátán megmutatta neki azokat a kincseket, amik mind szerte széjjel a Föld mélyében vannak, tehát rengeteg gyémánthoz, drágakőhöz, aranyhoz jutott. És mivel ilyen gazdag, a pénzzel kábítja el az embereket. Ugyanezt teszik az ő szolgái is. Tehát először ilyen lepelben megmutatkozik a ravaszsága, gonoszsága. Egy világvallást alapít és azt erőszakkal mindenkire rá akarja kényszeríteni. Egy hamis ökumenizmust akar létrehozni. És ezt úgy teszi, hogy magát Istennek kiáltja ki. Azt mondja ő a Messiás. Jézus csak egy álmessiás volt. Ezt akarja az emberekben tudatosítani. Utánozza Jézus csodáit. Még az időjárásnak is parancsol, még a vízen is tud járni. Csodákat tesz a Napban, Holdban, csillagokban. Ez mind hamis csoda, ez csak szemfényvesztés. Az első ténykedése, hogy a templomokból kidobálja a tabernákulumokat, az Oltáriszentséget. Csak a padok maradnak és az oltár helyett egy asztal lesz. Az asztal mellett hamis szónokok fognak beszélni. Ezek között papok is lesznek, az Antikrisztus elcsábítottjai. Szörnyű dolgok történnek Isten házában, ami már nem is Isten háza, mert attól kezdve, hogy kitették az Oltáriszentséget már nem Isten háza a templom. Ti már ne tegyétek be oda a lábatokat! Hamis dolgok fognak ott elhangzani. Először csak az Ószövetségről lesz szó, a szeretetről, a zsidó törvények betartásáról, azután lassan a sátán különböző áltudományai bevonulnak a templomba: a reinkarnáció, csillagjóslás és mindenféle jóslás, szellemidézés, ingázások, varázsvessző, a reikis gyógyítások, a szellemgyógyászat, és ezekkel csiklandozzák az emberek érzékeit. Azokat sikerül majd elcsábítani, akinek gyenge a hitük. De titeket, Kicsinyeim nem. Majd az Antikrisztus annyira haragra gerjed, hogy aljas tervét is végre akarja hajtani. Chip-et ültet az emberek homlokában vagy jobb kezébe, hogy megjelölje őket, és akinek ezt beleültetik a testébe, az a sátáné. Soha ne engedjétek! Inkább a halált válasszátok! Miután így bemutatkozott, az emberek 2 csoportra oszlanak. Az egyik csoport az Antikrisztust követi, a másik Jézust, az Oltáriszentséget, a rejtekben miséző papokat, a pápát. Ez a 2 nagy csoport van, nincs középút. Most már nincs olyan, hogy egy kicsit hiszek az Antikrisztusban, de azért egy kicsit hiszek Jézusban. És most nézzük, mi vár azokra, akik az Antikrisztus mellé állnak! Látszólag jólét, jó állásokba kerülnek, sok pénzük van, esznek, isznak, és a pecsétet hordják magukon. De aztán, ahogy telik az idő ez a pecsét elmérgesedik, fekélyeket okoz és belehalnak. Másokat pedig, Isten büntet a természeti csapásokkal, vagy sokan a ragályos betegségek áldozatai lesznek. Isten nem áll melléjük, nem segíti őket, mert elfordultak Tőle. Mi vár rátok, kicsi Engesztelőim és családtagjaitokra, akik megtértek? Amíg az Antikrisztus emberei a testüket és lelküket elveszítik, mert a lelküket a sátánnak adják, a Krisztus köré tömörülő keresztények, engesztelők megmentik a testüket és lelküket egyaránt. Szegénységben élnek, lehet, hogy éhezni is fognak, üldözik is őket, de Isten megvédi őket a természeti csapásoktól, a ragályos betegségektől, gyógyítókat támaszt, akiken keresztül meggyógyítja őket, tehát életük megmarad. Átmennek az Új Világba. Lesznek közöttük tanítók, akik tanítják őket. De van egy harmadik része a keresztényeknek, akiket Isten felszólít a vértanúságra. Őtőlük azt kéri, ha önkéntesen vállalják, akkor legyenek vértanúk az emberekért, akik a másik oldalon állnak, mert még mindig lehet menteni lelkeket. Hát most én erre egy példát mondok nektek. Az Én eszközöm, Éva, aki itt áll most előttetek, 2 héttel ezelőtt X-től az Én hangomon a következő kérdést hallotta: Éva leányom! Vállalsz-e értünk szenvedést. És Éva így válaszolt: Igen, Szűzanyám, legyen meg a Ti szent akaratotok. És mikor Éva megkérdezte, hogy mi lesz a szenvedés, csak annyit mondtam neki, majd megtudod időben. És most 3 nappal ezelőtt, mikor elmerülve a szeretettől csókolta meg Jézus Szent Sebeit, magában akkora nagy forró szeretetet és áhítatot érzett, mint még soha és akkor Jézus megszólalt. Nem a hangján, mert ő nem hallhatja a hangját, hanem az értelmében, és a következőt mondta: „Kislányom, szeretett Segítőtársam, akarsz-e követni Engem?” Erre Éva így felelt: Igen, Mesterem, bárhova követlek. És Jézus így folytatta: „Évám! Vállalod-e a piros vértanúságot?” És Éva boldogan, kimondhatatlan hálával válaszolta: Uram, vállalom! És közben hatalmas nagy bátorság és öröm töltötte el. Azóta sem fél egy cseppet sem. Látjátok, Gyermekeim? A vértanúkat igaz, hogy Isten választja ki, de önkéntes a vértanúság. Ha valaki azt válaszolja Jézusnak, nem Uram, én félek, én nem akarok meghalni, akkor sem kárhozik el, a Mennybe jut, hiszen odaállt a keresztények közé a jó oldalra. De aki a vértanúságot vállalja, annak a legnagyobb dicsőségben lesz része, amit emberi ésszel fel nem tudtok fogni.
Most pedig, drága Kicsikéim, amíg Én ezt a beszédet mondtam Én itt álltam Évának a jobb oldalán, a bal oldalán az Én Szent Fiam, Jézus. Éva, kérlek nyújtsd ide a tenyeredet! Beleteszem a Szívemet, amit 7 tőr döfött át. És most nyújtsd a másik kezedet Jézus felé! Ő saját Szívét helyezi bele, amelyen a lándzsa szaladt át. Mind a 2 szíven láng ég, Szeretetlángunk. És most Évám emeld fel mind a két tenyeredet a magasba, hogy el tudják képzelni, benne van a Szívünk. És most Én a Szívemből, a 7 tőr sebeiből hófehér sugarakat bocsátok mindenki szívére. Tárjátok kis szívetek ajtaját és fogadjátok be e fehér sugarakat, mert ez a mennyei szeretet, amit Én küldök nektek, amire csak Mi Égiek vagyunk képesek. És most nézzétek Jézus szívét Éva bal kezében. Ő szívéből piros fénysugarakat bocsát rátok, mindenkinek a szívébe löveli. Ez a fénysugár tökéletesen meg fogja tisztítani ma lelketeket, nem marad adósságotok, nem marad hibátok, bűnötök, amíg csak újra el nem követitek Drága Gyermekeim! Most már búcsúzunk tőletek. Köszönöm, hogy meghallgattatok. Megáldalak benneteket a bátorság és áldozatosság lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, Amen.

Leánykám, szeress te még jobban

1962. július 2-án

Az Úr Jézus Sarlós Boldogasszony napján, a délutáni szentséglátogatás alatt ismét panaszos kéréseivel árasztott el:
“Leánykám, holnap Szent Szívem péntekje. Úgy szeretném kiárasztani kegyelmeim bőségét lelketekbe! Kérj sokat, ne csak a magad, hanem mindenki részére!”

Az Úr Jézus a csütörtöki panaszait pénteken is folytatta:
“Szeress Engem még jobban, hívebben, és ne essék nehezedre, hogy Én csak panaszkodom. Leánykám, azért sok a panaszom, mert oly kevés az, aki meghallgat! Hiába panaszkodom a Nekem szentelt lelkeknek, nem térnek be lelkük mélyére, hogy ott nálunk is hallathatnám panaszos szavaimat. Pedig de sok megbeszélni valóm volna velük országom eljövetele érdekében!”

1962. július 12-én

“Látod, még alig történt valami. Édesanyám Szeretetlángja még mindig nem indul. Leánykám, te csak szítsd a tüzet, mert erre vagy kiszemelve. Nagy kitüntetés ez. Vágyaiddal, áldozataiddal nehogy szünetet tarts, mert ez igazán fájna Édesanyánknak.”

Uram, Jézusom, ugye tudod, milyen égető vágy van szívemben? Úgy szenvedek miatta én is, hogy még mindig nem történt semmi! Aznap egész nap önteltségemmel küszködtem. Ő szomorúan szólt hozzám:
“Leánykám, önteltséged elszórakoztat téged. Én szomorúan figyellek, meddig tart ez még így? Úgy, de úgy fáj!”

1962. július 14-én

“Tudod-e, mit beszéltetek az ismerősöddel: A legnagyobb boldogság mást boldoggá tenni. Én úgy, de úgy szeretnélek boldoggá tenni benneteket, és ti mégis máshol keresitek és nem Nálam! Az Én boldogító kegyelmeimet elkerülitek. Megismétlem előbb elmondott szavaimat: Úgy, de úgy fáj!”

1962. július 15-én

“Leánykám, meddig hagytok még várni? Mikor ölelhetlek már Szívemre mindnyájatokat? Türelmem határtalan. Én már annyi jót ígérek, csak hogy Magamhoz édesgesselek benneteket. Ti mégis olyan érzéketlenek vagytok Irántam.”

Július 15-én, a kilencnapi szigorú böjt után így szólt:
“Hívj meg asztalodhoz vendégnek szerény reggelidhez! Ne légy közömbös, ne mutass unott arcot, mert akkor azt kell hinnem, hogy kelletlenül teszed Értem. Hozd el gyengeségeidet Hozzám. Nehogy azt hidd, hogy ez nem érdemszerző! Ismerlek Én nagyon jól, nyitott könyv Előttem lelked legelrejtettebb zuga is. De elvárom, hogy valld be fogyatékosságaidat, mert így már ezek is érdemszerzők lesznek számodra.”

Én Jézusom, úgy akarom bánni bűneimet, ahogy még soha senki meg nem bánta. Szívemnek minden dobbanása az kevés. Ahány kis porszem van a világon, mindbe belehelyezem szívem bánatát, hogy fújja a szél Hozzád, engesztelésül megszámlálhatatlan sok bűnömért. Mikor így elkeseregtem bűneim bánatát, Ő nagyon meg volt hatva, és csendes, halk szóval csak ennyit mondott:
“Leánykám, ennyi bánatra ráteszem egyetlen csepp Véremnek egy parány kis részét, és teljesen megbocsátva elfelejtem bűneidet. Ezt a nagy bűnbánatot ajánld fel Nekem a bűnösök helyett.”

Örömömben azt sem tudtam, hogyan szóljak Hozzá:

Édes Jézusom, megyek Hozzád a nyár
harmatos, virágos, üde reggelén.
Mikor a szívek még szunnyadnak álom rejtekén,
hogy elsőnek köszöntselek én.

Mindig kevés az idő, mit Nálad töltök,
elrepül, mint felhőn úszó fény.
Megyek tikkasztó melegben, égető napsütésben,
mert nagyon szeretlek én.

Megyek Hozzád az est párás homályában,
az örökmécs hív, érzem,
Nálad nincs senki.
Nagyon szeretlek, Hozzád viszem a lelkeket.

Megyek hófödte mély árkokon át,
s csak szállongó hópelyheket lát szemem.
Megyek zuhogó esőben, feneketlen sárban,
mert szívem Érted ver, Istenem!

(A mellém rendelt nővér ismerte szívem minden rezdülését, és amikor olvasta ezt, utána megkérdezte, hogy miből írtam ezt a szép részt. -Isten kegyelme hívta elő lelkemből – válaszoltam.)

1962. július 16-án

Elmentem a templomba, s ahogy a Fájdalmas Szűzanya oltára elé térdeltem, nagy szomorúság vett erőt rajtam. X. atyára gondoltam, ki még most is beteg volt. Szomorúan panaszkodtam a Szűzanyának. A Szűzanya csak ezt mondta:
“Ajánld fel fájdalmadat gyógyulásáért!”

Megkérdeztem a Szűzanyát, meg fog-e gyógyulni? Ő oly kedves szavakkal vigasztalt:
“Igen, nemsokára, de nem sokáig.”
A Szűzanya így beszélt az atyáról:
“Ő már nemsokára Hozzám fog érkezni, útban van már Hozzám az Én szeretett, kedves fiam, ki úgy Szívemhez van nőve.”

1962. július 20-án

Az Úr Jézus arra kért:
“Leányom, végy el minden ízt ételeidből, mert Én csak úgy leszek vendéged. Ami neked jó, az nekem ízetlen. Azért kérlek, ha meghívsz vendégségbe, Nekem kedvezz!”

Ezen a napon a Szűzanya arra kért, hogy ajánljam egyházközségünket az Ő és Szent József oltalmába, és mindennap kérjem a lelkek számára a jó halál kegyelmét.

1962. Úrnapján

Az édes Üdvözítő eltöltötte lelkemet Szent Testének és Szent Vérének csodás érzésével. Úgy hatott ez rám, hogy heteken keresztül állandóan erről elmélkedtem. Az Ő óhaja volt, hogy éljem át Vele ezt a határtalan nagy és kegyelmekkel teljes gondolatot: “Aki eszi a Testemet és issza a Véremet, az Bennem marad és Én őbenne.” Nem lehet azt leírni, amit elmélkedésem közben átéltem és heteken át nem tudtam betelni Vele. Erre nem lehet szavakat találni.

Ezt a csodálatos erőt adó kegyelmet a gonosz megirigyelte, és mellém szegődve, állandó zaklatásaival el akarta velem hagyatni a Szent Eucharisztiára való gondolást: “Miért vagy úgy oda? Én is tudok csodákat tenni, még nagyobbakat is…” A sok gyalázatos beszédre így szóltam hozzá: “Lehet, hogy sok csodát tudsz tenni, de csak annyit, amennyit Isten megenged, és ameddig engedi, de üdvözíteni nem tudsz senkit.” Ez úgy eltalálta őt, hogy magam sem gondoltam volna, mennyire lefegyverzi ez a szó. Dühös szégyennel felhagyott további zaklatásaival.

1962. július 30-án

“Kis karmelita leányom, mindig csak panaszkodom. Ó, Szent Szívemnek mennyire fáj, hogy ilyen sok közös lélek van együtt. Most, hogy ismét az első-péntek következik, igen szomorúan gondolok erre. Szívem túláradó szeretete nem kap viszonzást a lelkektől. Leánykám, szeress te még jobban, ölelj szívedre még szorosabban. Légy áldozatos lélekkel Irántam, és csak Engem szolgálj mélységes meghódolással azok helyett is, akik ezt nem teszik meg, pedig Nekem szentelt lelkek.”

Meg kellett az írást szakítanom, mert Szívének fájdalmát ismét lelkembe árasztotta. Ó, az Ő Szívének fájdalma mily hasító! Írás közben leborulva imádtam Őt, és Szívéhez súgtam: Minden megtérő bűnösnél jobban akarlak szeretni! Sokszor van, hogy úgy eláraszt Szívének fájdalmával, hogy abba kell hagynom az írást.
“Tudod, azért is panaszkodom, mert te menedéket adtál Nekem Szívedben. Tudom, ami Nekem fáj, azt te is Velem együtt érzed. Leánykám, szenvedj Velem!”

Még ugyanaznap a Szent Szűz is kérlelő hangon beszélt hozzám:
“Kármelita kislányom, fokozd vágyadat Szeretetlángom elindulásáért, fokozd áldozatvállalásodat!”

Ugyanezekkel a szavakkal szólt hozzám Sarlós Boldogasszony napján is:
“Fokozd áldozatvállalásodat, ne kérdezd, hogyan, légy találékony!”

Én erre a kérésére kilenc napig csak kenyeret és vizet és kevés gyümölcsöt vettem magamhoz. Mikor másodszor is kért, a vizet is megtagadtam magamtól több napon át. Ez a rettentő melegben igen nehezemre esett. De szívem annyira együtt érez a Szent Szűz óhajtásaival, s ez igen nagy erőt ad böjtölésem idején. Így szóltam a Szűzanyához:
“Égi Édesanyám, annyira vágyom Szeretetlángod kigyúlása után, hogy igen nagy szomorúságot és szívfájdalmat érzek ennek hátráltatása miatt. Édesanyám, egyengesd azok útját, akik hivatva vannak ügyedet továbbvinni!”


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • 44 év szabad garázdálkodása
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Afrikai Hűség Hőség
  • Afrikai Víz
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet – VESZPRÉM
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Albert Líra
  • Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Alvidék-Délvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZENTA
  • Amarilliszfélék
  • Amerikai Hűség Hőség
  • Amerikai Hűség Hőség – SOPRON
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Amoris Laetitia Háború
  • Andre Lowoa – VESZPRÉM
  • Április
  • Antikrisztus által Irányított Népvándorlás
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Augusztus
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség – SORPON
  • Ausztrálázsiai Víz
  • Bács-Kiskun – SÜKÖSD
  • Bálványtemplomok, vértanuk vesztőhelye
  • Baranya – MOHÁCS
  • Begóniák
  • Békés – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Borsod-Abaúj-Zemplén – SÁTORALJAÚJHELY
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran – ESZTERGOM
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsen Okosan Törpemagyaran – BUDAPEST
  • Bölcsességek
  • Bölcsességek idézetekben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Bölcsességek terjedelmében
  • BTankok
  • Buda
  • Budapest
  • BudaPilisSolt – ESZTERGOM
  • Buzogányvirágok
  • Csongrád – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • December
  • Dél-Alföld
  • Dél – Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Dél-Dunántúl
  • Dél – Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Délvidék
  • Dezső Líra
  • Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Előbb-utóbb
  • Előre! Győzelemre Fel! – VESZPRÉM
  • Epikus Gyökereink
  • Epikusan A-C Lírailag
  • Epikusan A-E Lírailag
  • Epikusan D-F Lírailag
  • Epikusan F-K Lírailag
  • Epikusan FGIK Lírailag
  • Epikusan G-I Lírailag
  • Epikusan J-L Lírailag
  • Epikusan L-R Lírailag
  • Epikusan LMR Lírailag
  • Epikusan M-O Lírailag
  • Epikusan P-S Lírailag
  • Epikusan S-Z Lírailag
  • Epikusan SZ Lírailag
  • Epikusan T-Z Lírailag
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Erdély-Bánát-Csángó-Körösmező-Máramaros-Székelyföld, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOMBOLYA
  • Erkölcsi Gyökereink
  • Ervin Líra
  • Esti Éjszakák
  • Észak-Alföld
  • Észak – Alföld – NYÍREGYHÁZA
  • Észak-Amerikai Víz
  • Észak-Magyarország
  • Észak – Magyarország – SÁTORALJAÚJHELY
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Komárom – ESZTERGOM
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Eurázsiai Unió az Európai Unió ellen
  • Európai Hűség Hőség
  • Eurázsiai Hűség Hőség – SOPRON
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Európai Víz
  • Február
  • Fejér – ESZTERGOM
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Felvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOLNA
  • Ferenc Líra
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Föld
  • Föld
  • Frank Hűség Hőség – SOPRON
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Függtelen Határzár
  • Gábor Líra
  • Gomora Szodoma Technika
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyermeki Hűség
  • GyökereiNK
  • Gyökereink
  • GyökereiNK TöbbEzer Kárpát-medencében – ESZTERGOM
  • Győr-Moson-Sopron – SOPRON
  • Hajdú-Bihar – NYÍREGYHÁZA
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Heves – VÁC
  • Heves Jeges – SOPRON
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Hosszúság – AL-SAFIROV
  • HőseiNK PéldaképeiNK
  • Hűség Hőség
  • Hűség Hőség – SOPRON
  • Ibolyafélék
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • István Líra
  • Jácintok
  • Január
  • Jász-Nagykun-Szolnok – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Dobogó Szíve és Szeretete – SOPRON
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • József Líra
  • Jövő a Múltból kikövetkeztethető – SÜKÖSD
  • Július
  • Június
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalitka
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsonyi kaktuszok
  • Kard(Gladiátor)virágok
  • Károly Líra
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Keresztes Imahadjárat
  • Kolon (S)Zala – SÜMEG
  • Kontyvirágfélék
  • Koralkák
  • Közép-Dunántúl
  • Közép – Dunántúl – ESZTERGOM
  • Közép-Magyarország
  • Közép – Magyarország – VÁC
  • Ladik
  • Lajos Líra
  • Latin.Amerikai Víz
  • Lég
  • Lég
  • Legendák, mesék, mondák
  • Liliomok
  • Lírikus Gyökereink
  • Legendás MeseMondaVilág – HERCEGSZÁNTÓ
  • Lélektárs – MOHÁCS
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magasság -VARSÓ
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • Május
  • Március
  • Margitvirágok
  • MártírSors
  • MártírSzentSors – SÜMEG
  • MédBabiloni Hűség Hőség – SOPRON
  • Meddig még?
  • Mélység – TRIESZT
  • Messze Távolban
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Mihály Líra
  • Munkanapló
  • Muskátlik
  • Nebáncsvirágok
  • Nefelejcsek
  • Nemzeti Imahadjárat
  • Nógrád – VÁC
  • November
  • Nyugat-Dunántúl
  • Nyugat-Dunántúl – SOPRON
  • Október
  • Olajfafélék
  • Olvasó gondolkodó
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pálmafélék
  • Pest – VÁC
  • Pesti kerületek – VÁC
  • Pesti Nagykörút
  • Péter Líra
  • Polgárháborús Védelem
  • Pólusharc
  • Pünkösd-ElJövet
  • Római Katolikus – keresztény rádió – ZENTA
  • Rózsák
  • Sándor Líra
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Skandináv Hűség Hőség
  • Somogy, Pannonhalmi főapáti birtoktól napjainkig – BALATONFÖLDVÁR
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg – NYÍREGYHÁZA
  • Szegfűk
  • Szélesség – TACHOV
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeptember
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • SzívHang
  • SzívSzólam
  • Szodomán túl Armageddon
  • TABU
  • Tamás Líra
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Tolna – Mohács
  • TöbbEzer
  • Tulipánok
  • Tűz
  • Tűz
  • Üdvözlet
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Változás
  • Vas – SOPRON
  • Veszprém – SÜMEG
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • Vigyázz!
  • Visegrádi Hűség Hőség – SOPRON
  • Víz
  • Víz
  • Zoltán Líra
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: