‘0713’ cimkéjű bejegyzések

2018. július 3. Szentségimádáson az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Szívem szeretete átölel benneteket. Azt akarom, hogy mindnyájan üdvözüljetek.
Gyermekeim! Az üdvösséget nektek is akarni kell. Ha ti nem akarjátok, nem üdvözíthetlek benneteket. Azért, mert szabad akaratot kaptatok, amit Én tiszteletben tartok. Sajnos emiatt sokan mennek a pokolba, és még többen a tisztítótűzbe.
Gyermekeim! Ezt mondtam: keressétek az Isten országát, és annak igazságát. A többi mind megadatik nektek hozzá. Atyám tudja, mire van szükségetek. Ezért azt mondom nektek: ne az ideig valókkal foglalkozzatok, mert ezek mind elmúlnak. Azt keressétek, ami odafönt van, mert ezek örök értékek. Tartsátok meg parancsaimat, és elnyeritek az örök boldog életet. Látjátok, hogy a természeti katasztrófákban vagy a háború sújtotta területeken egy pillanat alatt megsemmisül egész életetek munkája. Ház, berendezés, autó, amikért annyit fáradoztatok. Elégedjetek meg a szerényebb élettel! Hagyjatok időt az imára! Olvassátok minden nap a Szentírást! Ez Isten szerelmes levele az emberhez. Ahol kinyitjátok, Maga Isten szól hozzátok, Aki a lelketekbe lát. Figyelmeztet vagy megdicsér benneteket. Aszerint, amit érdemeltek. Járuljatok a szentségekhez! Adjátok át az életeteket és minden gondotokat Nekem! Én szüntelenül őrködöm fölöttetek, és mindent megadok, ami az üdvösségetekre válik. Ha keresztet kaptok, ne zúgolódjatok! Kereszt nélkül nincs üdvösség. Én a kereszt által váltottalak meg benneteket. Én is kereszthalálom után támadtam fel és mentem fel Atyámhoz. Ezt mondtam: Én vagyok az út. Ez azt jelenti, hogy csak az üdvözülhet, aki követ Engem a keresztúton a keresztre. Mert ez az egyetlen út, ami az üdvösségre vezet. Öleljétek át Tőlem kapott kereszteteket! Tagadjátok meg magatokat! Engem állítsatok életetek középpontjába! Úgy szeressetek viszont, ahogy Én szerettelek benneteket! Ti is adjátok oda az életeteket Értem! A hit terjesztéséhez és a lelkek megmentéséhez áldozatos lelkekre van szükségem. Ha magatok körül forogtok, nem halljátok meg szavam. Csak, ha kiüresítitek magatokat és keresitek akaratomat, csak akkor, a lelketek csöndjében halljátok meg sugallatomat. Csak akkor fogjátok fel tanításomat, amely mindig törvényeimre irányítja gondolatotokat. Ezt mindig szeretet és béke, derű és remény kíséri, mert Én az öröm Istene vagyok. Azért jöttem, hogy az én békémmel és örömömmel töltsem meg szíveteket. A csüggedtség, a harag és a bosszúállás az ördögtől van. Ő a diabolosz, aki megosztja az embereket. Falakat emel közéjük és háborúkat szít. Imával, böjttel és önmegtagadásokkal le tudjátok győzni. Ha lángolóan szeretitek Istent, elfut tőletek, mert égeti szeretetetek tüze.
Kicsinyeim! Arra vágyom, hogy megmeneküljetek a sátán csapdáiból és mindnyájan üdvözüljetek! Tárjátok ki szíveteket! Engedjetek be, hogy rendet tegyek az életetekben. Gyomláljak és ültessek. Boldogokká tegyelek benneteket itt és most és mindörökre. Erre áldalak meg titeket féltő szeretetemmel, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2018. július 13. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

 

Ezt üzenem X-nek: Drága kislányom! Szívem szeretete átölel téged. Én jobban szeretlek, mint a Föld összes embere együttvéve. Én mindig veled vagyok. Édesanyád Velem van. Kimondhatatlanul boldog. Ő is Velem van, amikor veled vagyok. Lát és hall téged. Imádkozik érted.

 

Ne csüggedj! Az élet a Földön rövid. Nemsokára együtt lesztek. Édesanyád vár, és már előre örül, hogy újra megölelhetitek, megcsókolhatjátok egymást. Ezt üzeni neked: „Ne sírj, drága kislányom! Örülj és ujjongj, mert hamarosan újra együtt leszünk és együtt maradunk mindörökké. Szeresd nagyon Jézust, Aki kínszenvedése és kereszthalála által megszerezte nekünk az üdvösséget. A keresztfán helyet készített neked is, amelyet nemsokára elfoglalsz. Addig kell a Földön lenned, amíg be nem teljesítetted Isten rád vonatkozó örök szent tervét. Ezért imádkozom, hogy ezt maradéktalanul megtedd.”

 

Jézus: „Megáldalak téged kislányom, Szívem végtelen szeretetével a derűre, amelyet soha ne engedj ki a lelkedből. Fogadd szeretetteljes áldásomat, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítés: Mk 9, 39: „Jézus válaszolt”

2018. július 17. Itthon az Úr Jézus…

 „Drága gyermekeim! Most tisztítom meg Egyházamat. A szétválasztás már megkezdődött, hamarosan befejeződik. Az igazak rejtekbe kényszerülnek. A hamisaknak nem elég, hogy elűzik őket a helyükről: papjaimat a plébániákról, híveimet a templomokból, sőt, még az életükre is fognak törni. Most teljesülnek be próféciáim, amire fölkészítettelek benneteket, amint azt már látjátok is, hogy sok minden beteljesült belőle.
Már benne éltek a végső időkben. Figyeljétek a jeleket! Egyházamat el akarja pusztítani a sátán. Mindent elkövet, hogy az embereket megtévessze, eretnekségbe sodorja, így a lelkeket kárhozatba döntse. Imádkozzatok a lelkek megmentéséért! Legfőképpen dicsőítsetek és magasztaljatok Engem szent kereszthalálomért és megváltásom hatalmas művéért, mert ez megvakítja a sátánt, és ezzel szerzitek Nekem a legtöbb lelket.
Drága gyermekeim! Üldözésetek a küszöbön áll. Már mindent előkészítettek. Az előjelek már beteljesültek. Egyházam kettéválik: a hűségesekre, akik mindvégig kitartanak tanításaimban, és a hűtlenekre, akik eretnek vezetőiket követik. Ezután következik a nagy vérontás, a ti üldözésetek. Előtte még rejtekbe vonultok, mert kitiltanak titeket a plébániákról ugyanúgy, mint az Én életemben az Engem követőket a zsinagógákból. Aztán még a rejtekben is üldözni fognak és megölnek titeket. De egyesek megmenekülnek, hogy továbbra is hirdessék az igaz hitet. A lelketekre kötöm: ne legyetek senkivel közlékenyek, ne fedjétek föl holléteteket, ne bízzatok meg senkiben, mert nagyon sok álnok ál-keresztény befurakodik közétek. Aljas haszonlesésből kiad benneteket, hogy a vérdíjat fölvegye utánatok. Ezek mind Júdások, akik megkapják örök büntetésüket.
Ne féljetek! Veletek maradok mindennap, a világ végezetéig. Atyám tudta nélkül egyetlen hajszál sem veszhet el a fejetekről. Tartsatok ki mindhalálig! Csak annyi történhet, amennyit Én megengedek. Az örök győztes Én vagyok, Én, Aki legyőztem a világot. Kereszthalálom által bizonyítottam irántatok való végtelen szeretetemet. Megváltottalak benneteket. Harmadnapra feltámadtam, hogy így hirdessem, hogy Isten vagyok, Aki legyőzetve győzött a világ felett. Ti is, ha életetekre törnek: hagyjátok magatokat legyőzni, amint Én tettem, mert halálotok pillanatában lelketek az örök boldogság honába repül.
Drága kicsinyeim! Nagyon szomorú korban éltek. Ezek a végidők, amely már nem tart soká. Hamarosan fellép az antikrisztus, akinek útját az eretnekek egyengetik, akik megpróbálják Egyházamat romokba dönteni. Most soha nem látott szellemi zűrzavar uralkodik: előbb a világban uralkodott és sajnos most már az Egyházban is. Újra mondom: senki közületek ne kövesse őket! Maradjatok meg a tiszta forrásnál, váltsátok tettekre tanításomat, a Szent Evangéliumot! Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! Csak egy Igazság, egy Út és egy Örök Élet van, Aki Én vagyok, Jézus a Krisztus, a ti Megváltótok. Fogadjátok megerősítő, védelmező áldásomat, amely rajtatok marad örökkön-örökké.”
Szentírási megerősítések: Mt 21, 4: „Ez pedig azért történt, hogy beteljesedjék az ige, amit a próféta mondott” 12 cím: A templom megtisztítása 13: „Jézus mondta”

2018. július 18. Szentségimádáson ima a Szentlélek által…

„Hőn imádott, édes jó Jézusom! Lelkem magasztalja a Te Szent Nevedet. Dicsőséged betölti a Mennyet és a Földet! Lényed beragyogja lelkünket-testünket, egész valónkat, mert Te vagy a Fény, Aki az örök Világosságtól, a Mennyei Atya öléből szálltál alá erre a Földre, hogy megvilágosítsd a lelkeket, fényt gyújts a lelkünkben: a Te tanításod fényét.
Te vagy az Örök Atya megtestesült Igéje, Akit leküldött közénk, hogy hirdesd Evangéliumát, az Atya végtelen szeretetét, jóságát, gondoskodását, amivel körülöleli az egész Földgolyót. Az Atya mindannyiunk szívébe belelát, és látta azt a kietlen, sivár pusztát, ami az ember lelke Nélküled. Ezért elküldött Téged, az Ő Egyszülött Fiát, Aki Üdvözítőnk lettél a keresztfán. Aki nem csak megváltottál az örök haláltól, hanem velünk maradtál a világ végezetéig. Megtanítottál arra, hogy hogyan kell Téged követni az evangéliumi életszentség, az önfeledt, Istennek átadott tökéletes szeretet útján, a keresztúton, amely az önmegtagadás és a kereszthordozás egyedül üdvösségre vezető ösvénye. Amit csak kevesen találnak meg, mert a világ hamis csillogása elvakítja őket.
Kérlek, Jézusom, vezesd tekintetünket a keresztre, hogy ott mindig csak Téged lássunk magunk előtt. Elhagyjuk a világ által felkínált hamis élvezeteket, elmerüljünk a Te forró szeretetedben, amely a legnagyobb áldozatot hozta meg értünk. Rettenetes kínszenvedésed és kereszthalálod által tudunk megtisztulni Szent Véred fürdőjében, amely oly’ bőségesen ömlött, hogy minden bűnösnek jut belőle, aki kereszted alá akar állni.

Ó, Jézus! Ó, végtelen Szeretet! Ó, végtelen Irgalom! Vonzzad a lelkeket Magadhoz! Kérlek, adj mindenkinek akkora keresztet, ami üdvözíteni tudja!
Isteni Mesterem! Te pontosan megmérted a hosszát és a szélességét annak a keresztnek, amekkorát érted el bírunk viselni. Erre van a legnagyobb szükségünk, mert egyedül ez visz az üdvösségre. Kereszted által egyesülhetünk Veled, igaz Üdvözítőnkkel, Akit a földön csak a kereszten találhatunk meg.
Imádunk Krisztus és áldunk Téged, Aki szent kereszted által megváltottál minket!
Ó, Jézus! Kérlek, nézd ezt a rengeteg embert, akik nem ismernek Téged, akik kitikkadtak az úton, a sivatagban, akik szomjaznak Rád, de nem tudják, hogy Te vagy Az, Akire szomjaznak. Akik felüdülésre vágynak, de rossz helyen keresik.
Ó, Jézusom! Kérlek, kutasd fel őket, menj le értük a szakadékba, a bűneik okozta mélységekbe. Hozd fel őket a veremből, ciszternákból, tisztítsd meg őket a szennytől, a mocsoktól, minden bűntől a bűnbánat által. Töltsd be szomjukat saját Magaddal, mert Isten arra teremtett minden embert, hogy Őrá szomjazzon, és egyedül Vele elégüljön ki. Isten saját lelkét lehelte az emberbe, és ez a lélek arra vágyik, hogy Teremtőjével ölelkezzen, Vele egybe forrjon, eggyé legyen, Ő legyen számára a levegő, a víz, az éltető élet.
Ó, Jézusom, világ Megváltója! Add meg minden embernek ezt a nagy kegyelmet, hogy fölismerjék, hogy Kire szomjaznak, Kire van szükségük, és megtaláljanak Téged a kereszten. Egy örök, édes öleléssel simuljanak bele sorsukba, a kereszten, amelyben egyesülhetnek Veled. Adj nekik édességes örömöket, amelyekkel Magadhoz láncolod őket, hogy soha ne tudjanak elszakadni Tőled, hogy egyedül Veled érezzék jól magukat, mindig Veled töltekezve. Te légy egyedüli örömük és boldogságuk, erőforrásuk és Mennybe vivőjük.
Ó, Jézus! Imádunk, áldunk, magasztalunk és dicsőítünk Téged szent angyalaid és szentjeid megszámlálhatatlan seregével egyesülve. Itt, a Földön, a küzdő Egyházban, ebben a siralomvölgyben, amely Nélküled elviselhetetlen volna. De Te fény gyújtasz nekünk a sötétben, vigaszt adsz lelkünkbe, és elvezetsz az Örök Atya házába. Te mondottad: Atyám házában sok hely van, elmegyek, és helyet készítek nektek. Aztán visszajövök, hogy Magammal vigyelek, hogy ti is ott legyetek, ahol Én, és lássátok dicsőségemet.
Drága Jézusom! Epekedve várjuk, amikor visszajössz értünk, Magadhoz emelsz, és szerelmes csókodtól megrészegülve az örök boldogságban, Veled egyesülve, mindvégig szemlélhetjük dicsőségedet. Színről színre imádhatunk Téged, és akkor nem hiányzik már semmi és senki. Egy kérdést sem teszünk föl Neked, mert mindent tudtul adsz nekünk. Önmagadat adod nekünk, és örök boldogsággal jutalmazol meg.
Köszönjük Neked, Jézus, minden csepp Véredet, melyet értünk kiontani méltóztattál. Köszönjük azt a végtelen szeretetet, amely fölvitt értünk a keresztre. Köszönjük, hogy minden embernek adsz egy parányi szálkát hatalmas keresztedből, amely minket is egyesít Veled a Földön, hogy majd a Mennyben is örökké egyek legyünk.
Imádunk Téged és áldunk Téged, Krisztus, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől. Isten Egyszülött Fia, az Atya mérhetetlen szeretetének kiáradása és ajándéka. Veled és Benned imádjuk a Szentlelket, Akit elküldtél a Földre, hogy befejezze Megváltásod hatalmas művét, Aki eszünkbe juttat mindent, amit tanítottál nekünk. Emberi szó kevés rá, hogy Neked mindezekért hálát adjunk, dicsőítsünk, áldjunk és imádjunk. Fogadd el lelkünk-szívünk szeretet-lángolását a Szentlélekben, ahol lelkünk örökimádás helyszíne legyen most és mindörökké. Ámen.”

 

 

A Szent vér hónap fontosság

 

 

 

2016. 06. 22.

Kedveseim, kérlek benneteket, hogy nagyon komolyan és hittel imádkozzatok. Már most készüljetek lélekben a július havi szent Vér tisztelet megünneplésére. Mindenki – még azok is, akik még nem vették fel a pecsétet -, nagyon buzgón imádkozzon. Nagyon nagy kegyelem fog kiáradni, ahol úgy tudnak imádkozni, ahogy azt az égiek kérték. Ez egy hatalmas védelem lesz számotokra. Különösen arra az időre készít fel, amelynek már részesei vagytok. Ezért vegyétek nagyon komolyan. Valóban az Úr jelenlétében végezzétek. Mindent, ezeket az imákat is a Szűzanya és az összes szentek jelenlétében végezzétek, ők nagyon sok mindent ki fognak eszközölni számotokra.

2016. 06. 30.

Kedveseim, nagy szeretettel végezzétek el a júliusi hónapban a Jézus Krisztus Legdrágább Vérének ájtatosságait. Minden engesztelő kapcsolódjon bele és alkossatok imahálót, amelyben szoros egységben imádkoztok. Minél többen engesztelnek, annál hatékonyabb lesz a kegyelem kiáradás. Nagyon sok múlik azon, hogy kitartotok-e a Barnabáson keresztül kért júliusi imákban. Segítsetek egymásnak és buzdítsátok egymást! Nagy kegyelmeket eszközöltök ki, nemcsak hazátokra, hanem az egész világra is.

2016. 07. 06.

Kedveseim, figyeltjetek az imára, mert bizony nagy jelentősége van minden elhangzott imának. Tudnotok kell, hogy Jézus Szent Vérének imáit a Szentlélek állította össze, és ezért minden részét gondosan és pontosan végezzétek. Ezekre az imákra elsősorban nektek van szükségetek, hogy eljuthassatok a kitartásban egészen az életszentségre. Jézus mindenkit meghív az ima által a legnagyobb kegyelemre, amely a végső állhatatos kitartást eredményezi. Azért van nektek szükségetek a Szent Vér imáira, hogy elvezethessen benneteket az örök életre, miközben másokat is odavisztek az úr elé.

2016. 07. 07.

Kedveseim, imádkozzatok azért, hogy amit imádkoztok, az lekösse szíveteket. Minden ima, amelyet a Szentlélek állított össze,  mindig nagyon fontos. Nyitott lélekkel imádkozzatok és figyeljetek oda arra, hogy miről szólnak az imák. Figyelmesen kövessétek minden szavát az imának, mert azok megfelelő módon vannak összeállítva. Fontos az is, hogy a megfelelő sorrendbe mondjátok, mert a Szentlélek így építette fel azokat. Minél jobban oda tudtok figyelni az ima szövegére, annál hathatósabb lesz a közreműködés Isten előtt. Szeressétek ezeket az imákat, és amit el tudtok mondani, azt soha ne kényszerből mondjátok. Legyetek áldottak imáitokban.

2016. 07. 13.

Kedveseim, bízzatok nagyon az Úr igéretében, amelyet az elmondott imákkal kapcsolatban mondott. A nyár lehetőséget ad a pihenésre. De ne felejtsük, hogy ami imát vállaltunk, azt csak végső esetben halaszthatjuk el. Az Úr soha nem azt nézi, ki mennyi imát mond el, hanem Ő mindig a szívet nézi, azt amiért őszinte, tiszta szívből imádkoztok. Mindig a minőségre törekedjetek, és ne azt nézzétek, mennyi van még hátra az imából. Mindig a szeretet győzze le a mennyiséget, akkor biztos sikerre visszük ügyeinket. Legyen ebben békétek, és így imádkozzatok. Akinek van lehetősége rá, végezzen el mindent, akkor a lelkiismerete nem fogja vádolni.

Anna Terézia

 


http://engesztelok.hu/lelkielet/1111-a-szent-ver-honap-fontossag

A Szent Vér hónapja

2016. 06. 30.

Kedveseim, nagy szeretettel végezzétek el a júliusi hónapban a Jézus Krisztus Legdrágább Vérének ájtatosságait. Minden engesztelő kapcsolódjon be és alkossanak imahálót, amelyben szoros egységben imádkoznak. Minél többen engesztelnek, annál hatékonyabb lesz a kegyelem kiáradás. Nagyon sok múlik azon, hogy kitartotok e a kilencedek alatt. Segítsetek egymásnak és buzdítsátok egymást. Nagy kegyelmeket eszközöltök ki, nemcsak hazátokra, hanem az egész világra is.

Gecemáni órák, Oltáriszentségi Jézus: Drága engesztelő gyermekeim, nagyon kérlek benneteket, adjátok magatokat egészen Istennek tetsző áldozatul. Legyetek egészen Velem, és ne legyen soha más Istenetek, csak egyedül Én. Legyetek vígasztalóim és hallgassatok Rám, mert egyedül Én tudlak elvezetni titeket Mennyei Atyámhoz. Vígasztaljatok és aki nem áll egészen Mellém, az már könnyen ellenségeim közé tartozhat. Vigyázzatok, el ne térítsen titeket a gonosz lélek, aki arra vár, hogy elnyeljen titeket. Aki Velem marad, annak nem fog bántódása esni, mert Én legyőztem a gonosz sátánt. De ne becsüljétek alá, mert bizony nagyon keresi, hogyan ártson nektek. Aki Rám szegezi tekintetét, és kitart Mellettem, még ha meg is kell halnia, az örök üdvösségre jut. Kérjétek a kegyelmet, hogy a gonosz hatalmát le tudjátok győzni a szeretet erényeivel. Ez a legnagyobb kegyelem, amit megkaphat minden ember, csak kérjétek Tőlem. A júliusi hónapban meghívlak titeket, hogy amíg mások pihennek és nyaralnak, addig ti tartsatok ki Mellettem és vígasztaljatok Engem. Meglátjátok, hatalmas jutalmakban részesültök. Haláltusát vívó Jézusotok

http://engesztelok.hu/lelkielet/1105-a-szent-ver-honapja

Tisztaság

 

Kedveseim, ügyeljetek lelketek tisztaságára, mert olyan könnyen a kísértés csapdájába eshettek. Ne gondoljátok, hogy veletek nem történhetnek nagy elesések, mert a Szentháromság gyermekei vagytok. Bizony, minden nap el kell kérnetek, nemcsak a tisztánlátás, bűnbánat, megkülönböztetés, stb kegyelmét, hanem azért is imádkoznotok kell, hogy megőrizzétek tisztaságotokat. Mert bizony a gonosz lélek lesben áll, hogy ebben a parázna világban benneteket is megkísértsen. Ezért aki áll, vigyázzon, hogy el ne essen! Kérjétek a tisztaságos, a szent Szűz közbenjárását, hogy takarjon be benneteket anyai palástjával, hogy az ártó ne tudjon egykönnyen megtalálni és kárt okozni nektek. Senki sincs kivédve ez alól a kísértés alól, hiszen emberi mivoltunk egyik alapvető mozgatórugója a fajfenntartás ösztöne, bennünk él. Csak a Szentháromság védelme alatt, a Szűzanya közbenjárásával tudjátok megőrizni tisztaságotokat. Maradjatok mindig a kegyelem állapotában. A legkisebb kísértésnek is álljatok ellen, Isten erejében.

2013. 07. 01. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/tisztasag


Isten hatalmasabb a sátánnál

 

Kedveseim, miért gondoljátok, hogy a Szentháromság megtartó ereje nem elég nektek? Azt tapasztaljátok, hogy az ellenség zaklatása sokszor elnyomja a kegyelem hangját bennetek. Higgyétek, bármi is történjen veletek, ha azt hittel és erős, Istenbe vetett bizalommal felajánljátok és elfogadjátok, akkor valóban megtart titeket a Szentháromság. Akármilyen megpróbáltatásban is részesültök, ne feledjétek, Isten hatalmasabb a sátán leggonoszabb megnyilvánulásaival szemben is. Ha ti távol tartjátok magatokat az ellenséges erők mindenféle közeledésétől, akkor bátran ráhagyatkozhattok a Szentháromságra, mert Ő tart meg benneteket. Utasítsátok el a lázadót és a kísértőt minden területen! Bátran mondjatok ellent neki és higgyetek az Istenben, akkor megfutamodik előletek. Tartsatok ki mindhalálig és bátorítsátok egymást buzdítva, hogy megálljatok a legnehezebb időkben is.

2013. 07. 02. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/isten-hatalmasabb-a-satannal

Mindnyájan győztesek lehettek

Kedveseim, töltsön el titeket a Szentháromság öröme és boldogsága, hiszen ha az Ő gyermekei vagytok, akkor méltán viselitek magatokon a Szentháromság jelét, melyet a szent keresztségben kaptatok. Éljetek hát méltón keresztény hivatásotokhoz, hogy annak idején majd learassátok a termést. Ahogy szent Pál mondta, úgy fussatok, hogy tiétek legyen a győzelem pálmája. A sport küzdelmekben mindig csak egy győztes lehet. De ha keresztény küldetéseteket hűen követitek, akkor mindnyájan győztesek lesztek, és képesek lesztek bejutni a Szentháromság örömébe. Ne feledjétek, már most el kell kezdenetek buzgón követni Jézust, aki példát mutatott nektek. Ezért mindig illesszétek szándékaitokat, cselekedeteiteket ahhoz a Jézushoz, aki mindnyájunkat meghívott a követésére. Mindenkit a saját életállapotában kér, hogy élje hiteles, krisztusi életét. Soha ne szégyelljétek megvallani üdvözítő Isteneteket, ahol rákérdeznek, mi a titka örömötöknek. Ugyanakkor vigyázzatok, ne dobjátok oda kincseiteket a gonosz lélek által gyötört embertestvéreiteknek. Azokat szeressétek, segítsetek, és jó példával járjatok előttük, hogy felismerjék, szeretetetek honnan származik.

2013. 07. 03. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/mindnyajan-gyztesek-lehettek


A kísértés kezelése

 

Kedveseim, álljatok ellen a gonosz kísértéseknek, amelyek a bűnre visznek benneteket! A Szentlélek sokszor már előre jelzi a kísértés veszélyes közeledését, már akkor, amikor felüti a fejét. Ilyenkor ne rémüldözzetek és ne engedjetek csábításának! Azonnal mondjatok ellent neki! Ne hagyjátok, hogy egészen közel jöjjön hozzátok, mert akkor már elgyengülve könnyen beleessetek csapdájába. Kérjétek a kegyelmet az éberségre, és hogy felismerjétek közeledését. Igen alattomos módon settenkedik és ólálkodva lesi a pillanatot, mikor csaphat le áldozataira. Vigyázzatok, hogy ne legyetek gonosz tervének eszköze. Bízzatok, hisz Jézus legyőzte az örök ellenséget, a sátánt. De nektek is harcolnotok kell ellene, hisz még itt a földön éltek. Még nem élvezitek az örök élet biztonságát. Gyakoroljátok a küzdelmet és az ellenállást.

2013. 07. 06. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/a-kisertes-kezelese


A felhalmozás bűne

 

Kedveseim, hagyjatok el minden felesleges dolgot, ami csak megnehezíti életeteket. Bármilyen rendetlen ragaszkodás vagy gyűjtögetés akadályoz benneteket, hogy szabadon engedjétek magatokban a Szentlélek működését. Vizsgáljátok végig holmiijaitokat és hamarosan meglátjátok, mennyi felesleges dolgot felhalmoztatok annak reményében, hogy még jó lesz valamire. Vigyázzatok, mert ez a lelkület távol tart benneteket a teljes Istenre hagyatkozástól. Mindent, ami szükséges, tartsatok meg. De ami felesleges, örvendeztessétek meg vele felebarátaitokat, akiknek nincs, hogy örömet okozhassatok vele. Amiről nem tudjátok eldönteni, hogy szükségetek lesz e rá, különítsétek el a többitől. Vigyázzatok és imádkozzatok, nehogy csapdát állítson a kísértő nektek és máris a felhalmozás bűnébe taszítson. Amire nincs szükségetek, adjátok oda a rászorulóknak, hogy szükségüket enyhíthessétek. Törekedjetek arra, hogy semmit ne tartogassatok, amit soha nem használtok. De van még ennél is magasztosabb út. Amikor abból is adakozni tudtok, amiből nektek is kevés van. Ehhez nagylelkűségre van szükség. Imádkozzatok, hogy ti is nagylelkűen hozzájáruljatok az egyenlőtlenségek felszámolásához.

2013. 07. 07. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/a-felhalmozas-bne

Az erények gyakorlása

Kedveseim, úgy álljatok mindig készenlétben, hogy ne tudjon rajtatok rést találni a gonosz lélek. Ez csak egy módon lehetséges: ha minden kísértésének ellenálltok, és gyakoroljátok az erényeket, amíg magas fokon be nem gyakoroljátok azokat. Gyakorlás nélkül nem lesztek képesek megállni a Szentháromság előtt. Vigyázzatok, mert a világ minden oldalról kísért benneteket, hogy elgyengüljetek, és ne próbáljatok erény gyakorlatokat végezni. Sőt, ha beszéltek erről, még ki is nevetnek, hogy elgyengüljetek, és ne tudjatok megállni a Szentháromság előtt.

2013. 07. 08. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/az-erenyek-gyakorlasa

 

A gondolatok bűne

Kedveseim, nagyon őrködjetek gondolataitok felett, ne engedjétek azokat szertelenül áramolni. Nem is gondoljátok, milyen komolyan el kell számolni, még a ki nem mondott gondolatokkal is! Ezért legyetek nagyon éberek, és kérjétek a kegyelmet, hogy időben fel tudjátok ismerni honnan erednek gondolataitok. Mint a felhők, úgy jönnek-mennek, sőt néha cikáznak is. Csak azt veszitek észre, hogy szavaitokon keresztül kisülnek és záporoznak a bennetek lévő gondolatok. Meg kell tanulni féken tartani azokat úgy, hogy amikor tetten éritek szertelen csapongásukat, azonnal ajánljátok fel a Szentháromságnak. Helyezkedjetek az Ő oltalma alá. Azután megbánva minden rendetlenséget, kérjétek az Úr irgalmát a bűnbánat szentségében. Majd pedig kiengesztelődve Jézussal, kérjétek, hogy a legnagyobb jót hozza ki még abból is, amit elrontottatok.

2013. 07. 09. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/a-gondolatok-bne

 

Hogyan bánjunk a Szentlélek ajándékaival

 

Kedveseim, támaszkodjatok a Szentháromság megtartó erejére. Ne feledjétek, soha nem az számít, amit érzékszerveitekkel fel tudtok fogni és be tudtok fogadni. Nagy kegyelem, amikor Isten megenged megtapasztalni valamit az Ő bennetek lévő működéséről. De ne gondoljátok, hogy ezt bármivel is kiérdemelhetitek, mert ez az Ő ingyenes ajándéka. Annak adja, akinek akarja. Nem érdemeitek szerint osztogatja kegyelmeit. Mert szent, és mert akarja, hogy minél többet felfogjunk abból, amit nekünk juttatni akar. Bár felfogóképességünk képtelen nyomon követni Isten bennünk történő működését, ezért a legfontosabb, hogy bármit kapunk vagy kapnak mások, adjuk vissza Neki alázattal, gyermeki odaadással. Mint ahogy a kisgyermek is, amikor ajándékot kap atyjától, azonnal megosztja vele örömét és átadja neki, hogy segítsen kibontani, kipróbálni, mert ő még nem képes erre. Tanuljatok meg gyermekien, egyszerűen és nagy örömmel mindent átadni Atyánknak. Mert Ő az, aki ért hozzá, aki megérteti velünk, mit kell tennünk ezekkel az ajándékokkal. Csak bízzátok magatokat teljesen a Szentháromságra, akkor ez menni fog.

2013. 07. 10. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/hogyan-banjunk-a-szentlelek-ajandekaival

A szentek közbenjárása

 

Kedveseim, készítsétek lelketeket a kegyelmek befogadására. Égi közbenjáróitok, a nagy szentek, a Szent Szűzzel az élen, szüntelenül segítségetekre vannak abban, hogy jól felismerjétek küldetéseteket. Kérjétek őket, hajoljanak egészen közel hozzájukk, hogy meghalljátok, mi mindennel fordulnak a Szentháromsághoz, hogy közbenjárjanak értetek. Nyíljatok meg előttük, nyissátok meg szíveteket, és engedjétek, hogy beköltözzön szívetekbe a kegyelem ereje. Gondoljatok égi segítőitekre, különösen kedvenc pártfogóitokra, akik most, ezekben az egyre nehezebbre forduló időkben mellettetek állnak és várják feléjük fordulásotokat. Éljetek minden alkalommal és lehetőséggel, amikor közelebb tudtok hozzájuk kerülni. Élvezzétek testvéri jelenlétüket és járjatok velük biztonságban.

2013. 07. 12. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/a-szentek-koezbenjarasa


A Szentháromsággal való együttlét

 

Kedveseim, tartózkodjatok minél gyakrabban lelketek belső kamrájában, ahol a Szentháromság szerető ölelése vár rátok. Vágyódjatok a szent csendre, amelyben elmélyül lelketek, és ahol megbékélhettek. Szükségetek van az elcsendesedésre, mert ha erre a kis időre nem adjátok át magatokat a Szentháromságnak, akkor hamarosan kiégtek. Nem lehet soha, semmi sem annyira fontos, mint hogy, ha rövid időre is, de bensőségesen találkozzatok a bennetek működő Szentlélek kegyelmi erejével. Vessétek magatokat egészen szerető karjaiba, és megtapasztaljátok édességének ízét, zamatát. Ó, boldog, szent együttlét, melyben feloldódva megpihenhettek. Dicsőüljön meg ebben a bensőséges egyesülésben a Szentháromság és ragadjon ki benneteket a megszokás közömbösségéből! Üdítse fel lelketeket ajándékozó szeretete, hogy ti magatok is ajándékai legyetek másoknak! Őrizzétek ezt a bensőséges szeretetet, hogy senki el ne rabolja tőletek.

2013. 07. 13. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/a-szentharomsaggal-valo-egyuettlet

Isten és ember szeretet

 

Kedveseim, figyeljetek mindig egymásra is, hogy felismerjétek, amikor testvéretek szükségben van. Legtöbbször lelki segítségnyújtásban kell megtámogatnotok egymást. Ez a felebaráti szeretet alappillére. E nélkül nem jöhet létre lelki testvéri kapcsolat. Tehát nemcsak a Szentháromság felé kell nap, mint nap megnyílnotok, hanem legalább annyira testvéreitek felé is. Ha ez a kétirányú odafordulás hiányzik belőletek, akkor nem beszélhettek mély, bensőséges Istenkapcsolatról sem. Tehát törekedjetek a Szentháromság felé, hogy kegyelmeit kiesdve képesek legyetek befogadni a testvéri szeretet egységét. A kettő soha nem választható el egymástól. Ahol hiányzik, vagy nem alakul ki az egyik, ott hiányt szenved a másik is. Törekedjetek arra, hogy a mély isten-szeretetbe belegyökerezzena felebaráti szeretet. Csak akkor érthetitek meg, mi az ellenség szeretet alapja, mely a tökéletességre vezet.

2013. 07. 19. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/isten-es-ember-szeretet


A bűnök kezelése

 

Kedveseim, amikor felismeritek a bűnt magatokban, ne rémüldözzetek, hanem adjatok hálát a Szentháromságnak, aki megadja nektek a tisztánlátás kegyelmét. Boruljatok le szent színe előtt, kérjetek bocsánatot, és azonnal fordítsatok hátat a bűnnek. Soha ne engedjétek, hogy a kísértő újból belevigyen a rosszba, mondván, hogy már úgyis mindegy, hiszen már elkövetted a bűnt. Ez nem szabad, hogy így legyen. Ha a bűnbánat után azonnal szakítotok a szóban forgó bűnnel, akkor megkapjátok a szükséges erőt Istentől, hogy ne térjetek vissza ismét ahhoz, amiben megkísértett a gonosz és elestetek. A szentgyónás szentségében Jézus megszabadít, amennyiben kitartotok erős elhatározásaitokban. Küzdjetek, mert érdemes!

2013. 07. 20. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/a-bnoek-kezelese

Mindenkinek tanulnia kell

 

Kedveseim, maradjatok kitartóak a küzdelemben és állhatatosak a Szentlélek vezetésére. Figyeljétek, mire tanít benneteket minden nap, mert vannak olyan területek, amelyek újként hatnak rátok. Ezekre jól figyeljetek oda, és alakítsátok tetteiteket ezek szerint. Ha csak egy dologra is fel tudtok figyelni, és azt tettekre váltjátok, akkor már nagy lépésekben haladtok. Mindig hálás szívvel köszönjétek meg a Szentháromságnak, amiért ennyire tanítanak és felkészítenek benneteket. Figyeljetek ezekre, és tevékenyen építsétek be lelki életetekbe. Soha ne lankadjatok, hívjátok a Szentlelket, adjon erőt nektek a kitartáshoz és a buzgó tanuláshoz. Mindenkinek tanulnia kell, senki sem kivétel ez alól, ha azt akarjátok, hogy lelketek előbbre haladjon az üdvösségre vezető úton.

2013. 07. 23. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/mindenkinek-tanulnia-kell

Éberség

 

Kedveseim, éberségetek legyen őszinte. Ne legyen benne semmiféle alakoskodás. Vigyázzatok, nehogy a gonosz lélek tévútra vezessen benneteket azzal, hogy elhiteti arról, amit tesztek, hogy az jó és üdvös. De ha alaposabban szemügyre veszitek, hogy milyen szándék vezet benneteket, amikor úgy gondoljátok, hogy jó dolgot tesztek, akkor lehet, hogy felfedezitek fondorlatait. Mindig mérjétek tetteiteket Jézuséhoz, és ha nem találtok benne attól eltérőt, akkor bátran követhetitek a lelketekben megszólaló indíttatást. De ha bármilyen zavaró tényező békétlenséget okoz lelketeknek, akkor máris felismerhetitek a gonosz működését. Az éberségben mindig benne van az Istenre hallgatás, hiszen a kegyelem által tudtok figyelni a Szentháromságra.

 

2013. 07. 24.

 

Kedveseim, az Úr szeretete sürget az éberségre és a készenlétre. Ne hanyagoljátok el a mindennapi imádságaitokból azokat, amelyek lelketek átadásában segítenek benneteket. Ez lehet lélektől lélekig való személyes beszélgetés, amelyben kifejezitek a Szentháromság iránti forró szereteteteket, együttérzéseteket a világban elkövetett bűnök miatt. Fejezzétek ki, amennyire csak tudjátok készségeteket a szolgálatra, hogy bármikor készek legyetek megtenni, amit rátok bíznak az égiek.

 

2013. 07. 26.

 

Kedveseim, ébredjetek, legyetek éberek és őrizzétek meg lelketek tisztaságát úgy, hogy komoly lelkiismeretvizsgálatot tartotok. Ne engedjétek magatokat ettől eltéríteni. Már úgy is egyre kevesebben vannak azok, akik fontosnak tartják megőrizni testük-lelkük tisztaságát. Ne hallgassatok a világ csábító hangjára, mely minden nap egyre hangosabban ordítja az ellenkezőjét. Ne hasonuljatok a világhoz, mert az minden csábításával együtt igyekszik félrevezetni benneteket. Már kisebbségben vagytok, akik a Szentháromság tanítását komolyan veszitek, de merjétek bátran követni Istennek rátok bízott akaratát.

 

2013. 07. 28

 

Kedveseim, mindenkor álljatok készenlétben és akkor semmi sem fog meglepetésként érni benneteket! Ne feledjétek, legyetek a Szentháromság közelében, hogy mindig védelmet találjatok Náluk. Minden nap egyre nehezebb küzdelmet jelent megmaradnotok a Szentháromság egységében, mert a kísértő azonnal jelen van, hogy megzavarjon.Szinte állandóan nyugtalanítani akar benneteket, nehogy Isten akaratában maradjatok. Küzdjetek, és ne féljetek! Küzdelmetek győzelemmel jár, ha kitartóak vagytok, és nem adjátok fel a harcot. Bízzatok, legyetek áldottak!

 

2013. 07. 30. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/2013-08-27-08-29-37

A küzdelmek megerősítenek

Kedveseim, álljatok készenlétben, újra csak ezt mondom nektek. Egyre fokozódik körülöttetek a szellemi harc, de soha ne essetek kétségbe. Harcoljatok és tanuljatok meg az árral szembe úszni, hogy megizmosodjatok! Meg kell erősödnötök, mire a nagy Szentlélek-kiáradás bekövetkezik. Akkor már nem lesz időtök készülni, illetve eldönteni, hogy mit és hogyan kéne tennetek. Ne féljetek a jelen küzdelmektől, melyek minden nap elérnek benneteket, legtöbbször váratlanul. Vizsgáljátok meg lelkiismereteteket, hogyan reagáltok egy-egy veszélyes helyzetben. Ha nem edzene benneteket a Szentháromság, akkor elpuhulnátok, és nem állnátok készen megoldani a rátok váró testreszabott feladatokat. Bízzatok, mert a küzdelem határtalan erőket szabadít fel bennetek, hogy képesek legyetek megállni a Szentháromság előtt. Bátorság, ne féljetek, bízzatok!

2013. 07. 31. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/2013-08-27-08-46-50

 

Hozzatok mindenkit Jézus Szívébe!
Hozzatok mindenkit Jézus szentséges szívébe, mert ott biztonságot találtok mindannyiótok számára. A szent szív az a hely, ahol örökre elmerülhettek az isteni szeretetláng tengerében. A szent szívben sohasem szomjaztok meg, mert az üdvözítő maga nyitja meg számotokra az oldalsebből felfakadó forrásvizet. Igyatok minél többet, hogy még inkább szomjazzatok az örök élet vizére! Soha ne érjétek be kevéssel, hanem kérjétek, hogy még többet adjon nektek önmagától. Úgy ragyogja be életetek minden napját a Szentháromság, hogy soha ne kívánkozzatok más csillogásra! Jézus szívének végtelen gazdagsága ébresszen szívetekben szüntelen vágyakozást, megmaradni a Szentháromság véget nem érő ölelésében!
2011.07.01.                                                Anna Terézia
 
 
Hűség és állhatatosság
Úgy legyetek szövetségesei a Szentháromságnak, hogy mindent megtesznek, amit tőletek kérnek. Nem kérnek nehezet, csak hűséget és állhatatosságot a mindennapok küzdelmeihez. Minél több kedvelt dologról lemondotok, és azokat felajánljátok, annál erősebb lesz a szövetség köteléke bennetek a Szentháromsággal. A hűség azt jelenti, hogy mindig újból felálltok, és újrakezditek azt, ami eddig nehézséget okozott számotokra. Az állhatatosság pedig az a kitartás, amely soha nem lankad el a buzgóságban. Ezen erények tartóoszlopai a lelkiéletnek. Ha gyakoroljátok, hamarosan nagy életszentségre juthattok el. Ebben tartsatok ki rendületlenül.
2011.07.09.                                                                      Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/hseg-es-allhatatossag

Az égiek jelzései utunkon
Kedveseim, ne gondoljátok, hogy megtaláltátok az ösvényt, ha nem követitek a Szentháromság személyeinek útmutatásait! Figyeljétek a napi eseményekben, mikor és hogyan jelentkeznek az égiek jelzései! Ha felismeritek a jeleket és azoknak megfelelően cselekedtek, akkor bátran lépkedhettek. Bár a jeleket látjátok, de a cselekedetek kimenetele még nem nyilvánvaló. Figyeljetek a jelekre, és akkor bátran megtehetitek az indításaitokat! Jelek már mindenütt vannak, csak észre kell vennetek, és akkor már nem kell félnetek, mit és hogyan tesztek. Lépteiteket ösvényeitekhez szabom.
2011.07.11.                                            Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/az-egiek-jelzesei-utunkon

Őrködés szavainkon és gondolatainkon
Kedveseim, éber odafigyeléssel kontrolláljátok mindazokat a szavakat, amelyeket kimondotok! De ne csak szavaitokra ügyeljetek, hanem leginkább gondolataitokat tartsátok féken! Az ember gondolatai olyanok, mint a felhők, amelyek egyszer csak megjelennek az égen, és gyorsan csoportosulnak, de legalább ugyanolyan hirtelen tova is tűnnek. Ezzel azt akarom mondani nektek, ha féken tartjátok gondolataitokat, kellő odafigyeléssel kontrolláljátok, és nem engeditek szabadjára engedve feltornyosulni, hogy bármit formáljanak bennetek, akkor nem fogják lelketek egét elborítani vad megnyilvánulásaik. Még idejében, amikor csak gyülekeznek, akkor csapjatok le rájuk és adjátok oda azokat a Szentháromságnak! Ne hagyjátok, hogy fejetek egét teljesen beborítsák! Kérjétek az Urat, hogy idejében adja le nektek a figyelmeztető lövéseket, hogy el tudjatok menekülni a vihar elől!
2011.07.12.                                  Anna Terézia
 
Áldozatok zúgolódás nélkül  
 
Kedveseim, merjétek bevállalni mindennapjaitok nehézségeit azzal, hogy zúgolódás nélkül meghozzátok áldozataitokat. Igen kedvesek vagytok a Szentháromságnak, amikor felajánljátok neki hordozásaitokat. Legyetek bőkezűek, amikor adakoztok, és ne kételkedjetek abban, hogy valamit nem jól tesztek! Nagy bizalommal hagyatkozzatok az égiek segítségére, mert ők tudják, miben szenvedtek hiányt! Arra várnak, hogy szükségleteiteket kielégítsék az Úr szándéka szerint. Bővelkedjetek mindenkor kegyelmi adományokban és használatát egyesítsétek a Szentháromság akaratával!
2011.07.13                                                   Anna Terézia
 
 
 
Türelem, megbocsátás  
 
Kedveseim, mindent tűrjetek el, ami nehéz az életetekben, mert a Szentháromság is végtelenül türelmes hozzátok! Bocsássatok meg minden helyzetben az ellenetek vétőknek, de tudjatok megbocsátani önmagatoknak is, amikor vádol a szívetek! Ha nem hordozzátok lelketekben a vádlás szellemét, és kiirtjátok annak minden kezdeményezését is, akkor megkapjátok a békét, melyet a Szentháromság ültetett a szívetekbe. Ha vétettetek, kérjetek azonnal bocsánatot, és adjátok oda Istennek azt a rossz cselekedetet is, amit elkövettetek. Ő majd elveszi tőletek, és új szívet teremt bennetek, és új lelket olt belétek, hogy megtudjátok, mily nagyszerű, amit veletek művel.
2011.07.15.                          Anna Terézia
 
 
Elfogadni, visszautasítani 
 
Kedveseim, mindenkor és készségesen hallgassatok a Szentháromságra! Engedjétek életetekben felismerni jelenlétét azzal, hogy elfogadtok mindent az Ő kezéből. Ugyanakkor utasítsatok vissza mindent, ami hátráltat benneteket, és ellenkezik lelketek előmenetelével, vagyis amit a bűn csírája okozhat bennetek! Ehhez azonban el kell fogadnotok önmagatokat saját korlátaitokkal együtt. Ez legyen számotokra a legfőbb bizalom jele. Így legyetek szeretetben Isten és egymás iránt. Mindig legyen hálás a szívetek, akkor is, ha hibáztok, mert ha kéritek Isten bocsánatát, és irgalmát, Ő a legjobbat fogja kihozni mindabból, ami számotokra elhibázott lépés volt.
2011.07.17.                                        Anna Terézia
 
Teljes ráhagyatkozás 
 
Kedveseim, álljatok készen minden pillanatban beleállni a Szentháromság akaratába! Fogadjatok el mindig mindent zúgolódás és huzavona nélkül az Ő kezéből! Minél gördülékenyebben teszitek ezt és ajánljátok fel neki, annál értékesebb kincsekre találtok. Ne féljetek, mert mindent készségesen megtesz a Szentháromság! Meg szeretné tanítani nektek a teljes ráhagyatkozást. Ezért a bizalom lelkét kérjétek, tegye készségessé szíveteket, hogy mindent azonnal elfogadjatok. Értsétek meg, csak így tudtok lendületesen haladni. Így megkapjátok hozzá jutalmul a kitartás erényét.
2011. 07.24.                                    Anna Terézia
 
A Szentháromságban való létünk

2011. 07. 22.

Kedveseim, mindenkor reméljetek a Szentháromságban! Legyetek biztosak, hogy senki és semmi nem szakíthat el tőle. Gondosan ügyeljetek erre, és tudjátok, hogy ez így van. Mindennapi ügyeitek el vannak benne rejtve, és ez hatalmas biztonságot jelent számotokra. Ne feledjétek, hogy mindent, amit tesztek, a Szentháromságban teszitek, és ezért felelősek vagytok. Ha gyermeki lelkülettel vagytok iránta, akkor a felelősség is őt illeti, hiszen a gyermek, mikor ráhagyatkozik szüleire, önfeledten veti karjaiba magát. Így tegyetek ti is, és akkor nagyon boldogok lesztek! Legyetek áldottak, és adjátok oda magatokat egészen elégő, Istennek tetsző áldozatul!
2011. 07.28.
Kedveseim, minden dolog, amit tiszta szívből tesztek, jó akaratból és jó szándékból, azt a Szentháromság műveli bennetek. Jó szándékú tettnek számítanak a lelkek üdvösségét előmozdító cselekedetek, és az a vágy, ami a legnagyobb jót szeretné kihozni mindenből. Legyetek biztosak abban, hogy ha a tőletek telhető legjobbat megteszitek, akkor mindent megmozgattatok annak érdekében, hogy szándékaival megdicsőítsétek a Szentháromságot. Bár ezeket a dolgokat jól ismeritek, de sokszor mégsem hiszitek el, hogy a Mennyei Atya minden apró dologra is odafigyel. Fejezzétek ki hálátokat és éljetek át nagy örömet, mert lelketek felüdülést talál az isteni akaratban.
                              Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/minden-jot-a-szentharomsag-mvel-bennuenk

ÉGI ÜZENET  2011. július 06.
Mennyei Atya: „Hiszem a szentek közösségét…” (Hiszekegy)
Mennyei Atya: Drága Engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Mennyei Atyátok, és eszközömön keresztül szólok hozzátok. Végtelen atyai szeretetemmel köszöntelek benneteket. Ma a Hiszekegyből a szentek közösségéről lesz szó. A múlt héten a katolikus Anyaszentegyház belső felépítéséről az egyházi rend fokozatairól volt a tanítás, most tágabb értelemben beszélünk az Egyházról, Krisztus misztikus Egyházáról, az Ő Testéről.Nemcsak az élők, hanem az elhunytak is az Egyház tagjai. Az élők ti vagytok, akik még járják a földi élet zarándokútját, az elhunytak közül pedig azok tartoznak az Egyházba, akik a külön ítélet után a tisztítóhelyre vagy a Mennyországba jutottak. Akik a kárhozatba hullottak, azokat az Egyház elvesztette és mi Égiek végtelen nagy fájdalommal vesszük ezt tudomásul. Ezek szerint az Egyház közösségét három nagy részre oszthatjuk: 1.) Küzdő Egyház, 2.) Szenvedő Egyház, 3.) Győzedelmes Egyház.A küzdő Egyházat ti, ma élő emberek alkotják, minden gyermekünk, aki a Földön él. A „küzdő” jelző azt fejezi ki, hogy a földi életnek legnagyobb része küzdelem. Nektek még küzdenetek kell a gonosz állandó kísértéseivel szemben, hogy el ne essetek, lelketeket meg ne kaparintsa.
Ugyanis ő nagyon ravasz, és tudja, hogy kinek mi a gyenge pontja, mivel kell támadni. Egy mindennapi esetet mesélek el nektek erre vonatkozólag. Gizike buzgó, imádságos lelkületű, napi áldozó. Együtt él leányával és annak családjával. Csöng a telefon, egy barátnője jelentkezik. Örülnek egymásnak, mert már egy fél éve nem beszélgettek. Erzsi, a barátnő kezdi:– Hogy vagy, Gizikém? Meggyógyult már a csuklód a törés után?– Köszönöm, már egész jól tudok vele dolgozni, csak a frontvonulásoknál érzékeny.– És mondd, még most is olyan részeges és goromba a vejed? Nem változik semmit?– Ne is mondd Erzsikém! Nem elég, hogy goromba a lányommal meg a gyerekekkel, nem elég, hogy iszik, de újabban csavarog. Van valami barátnője és gyakran ott alszik.
Tudjátok, Gyermekeim, ha Gizike e beszélgetés alatt látná ellenségemet, ahogy Én, Atyátok látom, a maga szörnyű, undorító valóságában, amint ott áll a telefont tartó keze mellett szarvakkal, fekete szőrös testével, kárörvendő vigyorával és suttogja fülébe az előbbi ítélkező szavakat, elájulna ijedtében. Csakhogy Én, kíméletből nem engedem meg, hogy lássátok a kísértőt. Ellenségem, mivel nagyon rafinált, a buzgó Gizikét nem azzal támadja, hogy nem menjen a vasárnapi szentmisére, vagy lopjon az ABC-ben, mert így hiába próbálkozna. Tisztában van azzal, hogy Gizike vejétől mennyi lelki sebet kap, szinte allergiás rá. Ezért belekeveri az ítélkezés bűnébe. Bizony, Kicsinyeim, állandó küzdelem az életetek a kísértésekkel szemben. Bizony könnyebb lenne nektek remeteként élni, távol az emberektől egy barlangban, ahol ritka a bűnre vezető alkalom. Nemcsak a bűnnel szemben kell harcolnotok, hanem a mindennapi megélhetésért is. Minden falat kenyérért fáradoznotok kell, a ruháért, amit magatokra vesztek, a fedélért, ami a fejetek fölött van. Küzdenetek kell az egészségetekért, mert oly gyenge e földi test, egy láthatatlan bacilus is le tudja teríteni. Az is küzdelem nektek, hogy szeretteitek gyengeségeit, hibáit tudjátok elfogadni és ezekkel együtt képesek legyetek szeretni őket. Most már láthatjátok, hogy a földön élő emberek összességét miért nevezzük küzdő Egyháznak.2.) Az Egyház közösségének 2. nagy része a szenvedő Egyház. Ide tartoznak az összes lelkek, aki a tisztítótűzben vannak. Míg a küzdő Egyház tagjai még bizonytalanságban élnek, mert 100 %-ig nem lehetnek biztosak abban, hogy céljukat, a boldog örök életet elérik, addig a tisztuló lelkek nemcsak hiszik, hanem tudják, hogy ők már nem kárhozhatnak el, és ideiglenes büntetésük után a Mennybe jutnak. Míg a földi élet nektek, gyermekeinknek a próbatétel ideje, amely alatt érdemeket lehet szerezni, a tisztítóhely már nem próbatétel, hanem elégtételadás. Itt már senki nem szerezhet érdemeket magának, csak Isten irgalmára számíthat. Amint tudjátok a tisztítótűznek 3 fokozata van: 1.) a legalsó, 2.) a középső, 3.) és a vágy fokozata, vagy küszöb. De azt talán nem hallottátok, hogy mindegyik fokozaton belül sok lépcső van, melyeken a fokozatos tisztulás eredményeképpen, mindig feljebb és feljebb kerülnek a lelkek, és így enyhül szenvedésük. A legmélyebb fokozat csak abban különbözik a pokoltól, hogy az itt szenvedő lelkek nem káromolják Istent, hanem imádják, szeretik és hálásak neki, mert nem kárhoztak el. Ide azok kerülnek, akik halálos bűnöket követtek el, de megbánták. Vagy nem is bánták meg haláluk előtt, de valaki buzgón imádkozott értük haldoklásukkor vagy haláluk előtt.
Ebből is láthatjátok, hogy irgalmam határtalan. A középső fokozatban azoknak a lelke van, akik bocsánatos bűnökkel vagy megbánt, meggyónt súlyos bűnökkel haltak meg, de még tartozásaik vannak. Őket is, mint az előző fokozatban szenvedőket égeti a tűz és érzéki szenvedéseik is vannak. A vágy fokozatában már enyhébb a szenvedés és érzékeikben már nem tapasztalják, csak a lelkükben. A tisztuló lelkek kiszabadulásuk idejéről semmit sem tudnak.3.)
A győzedelmes Egyházat az üdvözült lelkek alkotják. A Menny összes szentje tökéletesen boldog és elégedett, de mégsem egyforma a dicsőségük. Ez azon múlik, milyen mértékben imádták, szerették és szolgálták földi életükben a Szentháromságot, mennyi áldozatot, önmegtagadást, szenvedést ajánlottak fel és mennyi lelket mentettek meg a pokoltól. Hogy az Egyház e három csoportja milyen mély, misztikus kapcsolatban van egymással, azt a következő héten fogjuk elmondani nektek.
Most, drága Kicsinyeim Jézus Krisztusban szeretném szemléltetni nektek a SZENTEK KÖZÖSSÉGÉT, amiről a „Hiszekegy” beszél. Itt áll előttetek Szent Fiam, Jézus, mennyezetig érő hatalmas alakban. Csak a körvonala, a kontúrja látszik arany színben (Mi többiek is nagy méretben vagyunk itt.). Így szól hozzátok: Drága Gyermekeim! Nézzétek! Az Én Testem az Egyház. Nagy szeretetemben magamba zárom minden gyermekemet. Két kicsi gyermekangyal közeledik Felém két csillogó aranyszalaggal. A Mennyből hozták. Az egyiket rám tekerik körbe a szívem magasságában, a másik szalaggal körbekötnek a törzsem és a lábaim találkozásánál. Így 3 részre osztották Testemet. Két fehérruhás nagy angyal hoz egy nagy aranytálat telis tele púposan kicsi emberekkel. A mozgó alakokat egyenként belehelyezik a lábaimba, a talpamtól a törzsemig. Ti vagytok azok, a földön élő küzdő Egyház tagjai. Ott élitek tovább az életeteket Bennem: jöttök-mentek, dolgoztok, esztek, imádkoztok, veszekedtek, alusztok, beszélgettek, bűnökben hevertek. Miután végzett a két angyal, beviszik az üres aranytálat a föld belsejébe és dúsan megrakva emberekkel, visszatérnek. Belerakosgatják Testembe az Én apró gyermekeimet, akik tele vannak piszkos foltokkal. Ők mind szomorúak, levertek és elkínzottak. Ők a tisztítóhely lakói. Nem tevékenykednek, csak gubbasztanak és sírnak. Ők a szenvedő Egyház. Az angyalok miután elhelyezték őket, megfogták az arany edény 2 fülét és felrepültek vele a Mennyországba. Ott fent megtöltötték csupa fehér ruhás, fénylő, glóriákat és koronákat viselő apró alakokkal, akik boldogan mosolyogtak. Letették a teli edényt a földre és egyenként elhelyezték a Testembe őket a szívem magasságától a fejem tetejéig, a két karomat is megtöltötték velük. Ők a győzedelmes Egyház, a szentek és vértanúk serege.Most pedig, Én Mennyei Atyátok odaállok emberekkel színültig megtöltött Fiam elé és így szólok Hozzá: Drága Szent Fiam! Fogadd el őket, oltalmazd őket és egyesítsd őket. Fényből egy nagy háromszöget rajzolok Jézus köré a levegőbe, hogy az Egyház három része szoros egységben legyen egymással. Nézzétek, Gyermekeim! Itt a Szentlélek Isten is. Belenyúl keblébe és rengeteg apró szívet szór Jézus testére, hogy isteni szeretetével hintse meg a szenteket, a tisztuló lelkeket és titeket, élő gyermekeim, hogy növelje egymás iránti szereteteket. Már csak a Szűzanya van hátra. Hatalmas, kékszínű, átlátszó tüllfátyolával beborítja Jézus egész testét, az Ő Szent Egyházát. Drága Engesztelőim! Megáldalak benneteket az egység karizmájával az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
 
 
ÉGI ÜZENET
2011. július 13.
Mennyei Atya: „Hiszem a szentek közösségét…II.”
(Hiszekegy)Mennyei Atya: Drága Engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Mennyei Atyátok, és eszközömön keresztül szólok hozzátok. Szeretettel köszöntelek benneteket. Folytatom a szentek közösségéről szóló tanításomat.A szentek közösségének 3 csoportja szoros kapcsolatban van egymással, a küzdő, a szenvedő, a győzedelmes Egyház.
Kezdjük azzal, hogy mit tud tenni a győzedelmes Egyház, tehát a szentek a Mennyországból? Sokat. A szenteknek nagyon nagy a közbenjáró hatalmuk. Ha hozzájuk folyamodnak a még földön élők, akkor imájukkal sokat tudnak segíteni rajtuk. Sok kitartó könyörgéssel ki tudnak eszközölni számukra lelki és testi segítséget. Ők nemcsak a küzdő, hanem a tisztuló Egyház tagjaival is állandó kapcsolatot tartanak fenn. Imáikkal csökkentik azok szenvedését. Viszont elégtételadással nem segíthetnek rajtuk: nem hozhatnak áldozatokat értük, nem vállalhatják magukra szenvedésüket. Ezt a kiváltságot a küzdő Egyház számára tartom fenn. A tisztuló lelkekért a legtöbbet tesz a Szűzanya és Szent Mihály főangyal. A Szűzanya sokat tartózkodik a tisztítóhely mindhárom fokozatán. Vigasztalja a lelkeket és beszél nekik a Mennyországról. Szent Mihály pedig ott van minden haldoklónál, mikor kileheli a lelkét és ott van az ítélet végrehajtásánál is. Őt bíztam meg azzal, hogy a lelket a tisztítóhelyre vezesse és ha ott letölti büntetését, a Mennyországba vezesse. Szent Mihály napján lemegy a tisztítótűzbe és nagy számú lélekkel tér vissza a Mennybe, főleg azokkal, akik életükben tisztelték őt.Drága Gyermekeim! Nézzük, hogy tart kapcsolatot a küzdő Egyház a szenvedő Egyházzal.
Ti, földön élő Gyermekeim, mint a szentek közösségének tagjai, nagyon sokat segíthettek a szenvedő lelkeken, de csak azért, mert az Én végtelen irgalmam ezt lehetővé teszi számotokra. Hogyan? Imával, böjttel, önmegtagadásokkal, szenvedéseitek felajánlásával, de mindenekelőtt a szentmisével. Vagy úgy, hogy anyagi áldozatot vállalva befizettek szentmisét, vagy úgy, hogy azt a szentmisét, amin részt vesztek, felajánljátok a tisztítóhelyen szenvedő lelkekért. Ez hatásos eszköz arra, hogy kiengeszteljétek Isten igazságosságát a halott bűneiért. Hogy a szentmisének, amit mondattok vagy felajánlotok a halottakért, mekkora ereje van, arra mondok egy példát.
Azt tudnotok kell, hogy némelykor megengedem a tisztuló léleknek, hogy szóljon, vagy megjelenjen annak, aki imádkozik, vagy tesz valamit érte. Boldog Henrik megígérte barátjának, hogy ha előbb hal meg mint ő, hetente 2 szentmisét ajánl fel érte egy éven át. Egy idő múlva megfeledkezett erről és csak imádkozott mindig érte és önmegtagadásait ajánlotta fel. Egyik reggel megjelent neki barátja lelke és gyengéden megfedte, hogy elfeledkezett ígéretéről. Henrik ezt kérdezte tőle: „Lehet, hogy a sok ima és önmegtagadás nem volt elég számodra?” „Nem kedves testvérem, ez nem volt elég.” – válaszolta a szenvedő lélek. „Jézus Krisztus vérére van szükség a tisztítóhely lángjainak kioltásához. A felajánlott szentmise fog engem megmenteni ezektől a rettenetes gyötrelmektől.” Ettől kezdve Henrik még több szentmisét ajánlott fel érte, mint amennyit megígért. Egy idő múlva, hófehér ruhában, fényben úszva újra megjelent a barátja és boldogan megköszönte segítségét.
A szentmise után a keresztút a leghatásosabb ima a szenvedő lelkek kiszabadítására. Az értük mondott rózsafüzér is nagyon sokat jelent szenvedéseik enyhítésében. Egyszer Natália nővért Jézus levitte a tisztítótűzbe rózsafüzérrel a kezében. A szomorú lelkek azonnal körülvették a nővért, és így kiáltoztak: „Értem mondd a rózsafüzért! Nővér értem is mondd!” Natália megkérdezte: „Jézusom, miért kérik ennyire a rózsafüzért?” Erre Szent Fiam elővette zsebéből a saját rózsafüzérét, mely csupa pici piros rózsákból állt, és minden szemében az Ő szent piros Vére csillogott. Így szólt: „A rózsafüzér minden szeméből, mikor imádkozol, arra a lélekre csöppen Szent Vérem, akiért mondod, és így enyhül szenvedése és hamarabb kiszabadul.
Különben bármilyen felajánlott ima olyan az tisztuló léleknek, mint a szomjazónak egy pohár víz. Még a fohászok is enyhítenek rajtuk.Nagyon nagy ajándék a tisztuló lelkeknek a szeretet hősi cselekedeteinek felajánlása. Ez azt jelenti, hogy valaki nem saját adóságainak törlesztésére ajánlja fel imáit, jócselekedeteit, hanem a tisztuló lelkekért. Sőt, még a halála után érte mondott imák, szentmisék értékét is. Ebből a hősies felajánlásból nem lesz kára, mert Én Atyátok ezt a hősisséget rendkívüli módon megjutalmazom. Most vizsgáljuk meg, mit tud tenni a szenvedő egyház értetek, földön élő emberekért.
Miközben ti, a küzdő Egyház tagjai segítitek a tisztítótűzben szenvedőket, komoly érdemeket szereztek magatoknak Előttem. Százszorosan megjutalmazlak érte benneteket és ez a legjobb út a tisztítóhely kikerülésére. De nemcsak az Én hálámat, hanem a tisztuló lelkek háláját is biztosítjátok magatoknak. Kétségtelen, hogy amint az általatok kiszabadított lelkek belépnek a Mennybe, első dolguk, hogy kegyelmeket kérjenek számotokra, akik megnyitották előttük az Örök Élet kapuját. Védelmetekre sietnek, ha veszélyben vagytok, ha betegek vagytok, ha lelketek hanyatlik, ha kísértésbe kerültök. És könyörögnek értetek, hogy halálotok után kerülhessétek ki a tisztítótüzet, mert ők aztán tudják, hogy az milyen nagyon fájdalmas. Az általatok segített lelkek nemcsak akkor imádkoznak értetetek, amikor már Istennél vannak a Mennyben, hanem megteszik ezt a tisztítóhelyen, szenvedéseik között is. Jóllehet, magukért nem tudnak imádkozni, de nektek sok kegyelmet tudnak kiesdeni.
Ez nem azt jelenti, hogy úgy imádkozzatok hozzájuk, mint a szentek közbenjárásáért, de igenis tudatában kell lennetek annak, hogy ha segítitek őket, ők visszasegítenek benneteket.
Drága Gyermekeim! Köszönöm eddigi figyelmeteket. Most elmondom, hogyan van itt jelen köztetek a Szentháromság és a Szűzanya. Én, mint Atyátok nagy méretben itt állok előttetek hosszú fehér ruhában és előttem lebeg a Földgolyó, melyet a szentek és vértanúk fényes serege vesz körbe. Jobboldalamon áll Szent Fiam szintén nagy méretben, baloldalamon ugyanúgy nagyban a Szűzanya, fehér fátyolban, kék ruhában. A Föld fölött egy hatalmas fehér galamb alakjában a Szentlélek Isten. Belőlem, a Mennyei Atyából gazdagon árad a fény a Föld körül lebegő szentek seregére. Közben, a Földgolyó belsejéből mindenhonnan lángcsóvák csapnak ki, ezek a lángok a tisztuló lelkek szenvedését szimbolizálják. Egyik kezemmel végigsimítok a lángokon, jelképezem, hogy enyhítem fájdalmaikat. A Föld felett az Űrben másik kezemmel nagy fényes keresztet rajzolok, mintegy megáldom a küzdő Egyházat. Szentfiam hosszú, hófehér ruhában, aranyövvel a derekán, megdicsőült fényben áll a jobbomon. Jobb kezével kiveszi kebléből szeretettől lángoló, töviskoszorúval átfont, lándzsával megsebzett szentséges Szívét. E Szent Szív égő lángjából szeretetsugarakat küld a jelenlévő szentek sokaságának, hogy szeretetét árassza rájuk és ezzel növelje dicsőségüket. Szíve sebéből vér és vízpatak ömlik, mely rácsorog a küzdő Egyház minden tagjára, rátok Gyermekeim. Vérével tisztít benneteket és az Örök Élet vizével itat. A másik kezében vérrel teli kelyhet tart, és ezt a misztikus vért vékony sugárban ráönti a Földbolygóra, mely azonnal áttöri a földfelszínt és behatol a tisztítóhelyre, minden szenvedő lélekre jut egy csepp belőle, és enyhül szenvedésük. Ez lesz mai engesztelésetek gyümölcse. A Szentlélek hatalmas szárnyaiból 3 széles fénysugár árad, egyik a szentekre, a másik a küzdő Egyházra, a harmadik a szenvedő Egyházra, mint az együttérző szeretet jelképe. Mennyei Édesanyátok ahogy ott áll a baloldalamon anyai szeretete jeléül piros rózsákkal hinti meg a szentek százezreit, azután térdre borul Előttem, összeteszi kezeit és könnyeket hullatva imádkozik értetek, földön élő gyermekeimért, a tisztítóhelyen szenvedőkért és a szentek közösségének egységéért.Drága Kicsinyeim! Megáldalak benneteket az együttérző felebaráti szeretet lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
2010. július 1. Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Az idő rövid. Úgy élj, mintha csak ma lenne életed utolsó napja a földön. Élj halálra készen! Akkor nem ér váratlanul.
 
Most az okos szüzekről beszélek neked. Az ő lámpásuk meg volt töltve olajjal. Készen álltak, hogy bemenjenek a Vőlegénnyel a menyegzőre. Ti is álljatok készen életetek minden pillanatában. Tudjátok hogyan? Úgy, hogy minden élethelyzetben döntsetek úgy, ahogy Én és Édesanyám döntenénk a ti helyetekben. Úgy, ahogy a mi kettőnk példáján látjátok. Édesanyám az angyal köszöntésére így válaszolt: Legyen nekem a te igéd szerint. Én a Getszemáné kertben így imádkoztam: „Atyám, ha lehetséges, vedd el Tőlem ezt a kelyhet, de ne az Én akaratom teljesedjék, hanem a Tiéd.” (Lk. 22, 42) Mindkettőnk részéről teljes engedelmesség volt az Atyának. Részemről a teljes önmegtagadás. Titeket is erre hívtalak meg: Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponta keresztjét, úgy kövessen Engem. Tehát kedves gyermekeim, ti ne azt kövessétek, amit a világ kínál. Ne az élvezeteket hajhásszátok, hanem az áldozatos, önzetlen, tiszta szeretetet gyakoroljátok. Minden emberben Engem lássatok, Engem szolgáljatok. Aztán, ha eljön a végórátok, már előre örüljetek, mert ti is ezt fogjátok hallani: Jól van, derék és hű szolgám. Jöjj be Urad örömébe! Gyermekeim! A mennyország azoknak készült, akik Istent szeretik. Kik szeretik Őt? Azok, akik megtartják törvényeit. Mi az Ő törvénye? A szeretet. Éljetek tehát mindenkivel, jótevővel, ellenséggel egyaránt szeretetben, mert erről ismernek fel benneteket, hogy Hozzám tartoztok.”
2010. július 2. Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom, Szívemnek gyöngyszeme! Nagyon-nagyon szeretlek téged. Még mielőtt lettél, Én már szerettelek. Minden teremtmény az Én szeretetemből jött létre. Minden embert Én akartam, hogy legyen. Azokat is, akiket nem engednek megszületni. Úgy bánnak velük, mint egy tárggyal. Ez útban van, hát odébb teszem, hogy ne legyen terhemre. Ez mérhetetlenül nagy fájdalmat okoz Nekem. Nagyon visszatetsző Számomra, amikor egy kismamára azt mondják, hogy terhes. Ez nagyon rossz kifejezés. A teher szót akkor alkalmazzák, amikor valakinek rosszul megy a sora. Pl. gondterhelt, vagy túlterhelt, vagy sok terhet cipel. Nagy terhet jelent valakinek pl. egy rossz körülmény, stb. De egy édesanya vidám, örül, hogy kisbabája lesz. Várja, és már előre szereti. Gondoskodik róla. Olyan ételeket eszik, ami a babának jó. A szülők bevásárolják a babakelengyét, és a baba bútorokat. Eltervezik, hogy milyen nevet adnak majd neki. A gyermek érkezése a családban áldás. Isten áldása, és nem teher. Egy kisgyermek rengeteg örömöt ad a szüleinek, és ha megnő, ő lesz az idős szülők támasza. De már gyermekkorában is sokat tud segíteni. A gyermek mindenképpen áldás. A kismama áldott állapotban van, vagy állapotos.
 
Én azt szeretném, ha a családok elfogadnák mindazokat a gyermekeket, akikkel meg akarom ajándékozni őket. Ha nem szabnának határt kishitűségükkel az Én teremtő művemnek. Ha nyitott szívvel, hittel, bizalommal Rám hagyatkoznának, és engednék, hogy Én irányítsam a sorsukat. Ha így élnének, megtapasztalnák jóságomat, gondviselő szeretetemet, amellyel mintegy átölelem őket. Ha teljes önátadásban és szüntelen imában élnének, akkor Én élnék és működnék általuk. Ha nem így élnek, akkor megkötik a kezemet, és nem hagynak érvényesülni. Beterveznek maximum két gyermeket, akiket elkényeztetnek, nem nevelnek munkára, és csodálkoznak, ha nem számíthatnak rájuk. Kicsinyeim! Az a ti bajotok, hogy mindent magatok akartok megoldani. Pedig Én világosan megmondtam, hogy Nélkülem semmit sem tehettek, mert Én vagyok a szőlőtő, és ti a szőlővessző. Csak úgy hozhattok termést, ha Bennem maradtok. Nélkülem kiszáradt, gyümölcstelen gallyak lesztek, amelyeket tűzre vetnek. Fogjátok már fel, hogy hit nélkül nem lehet élni! Hit nélkül halott a lélek, és a sátán martaléka lesz. Ezért küldöm el rátok a nagy figyelmeztetést, amely által meglátjátok a lelketek állapotát, és még jó útra térhettek. Olyan lesz ez, mint amikor egy ember a halál kapuját átlépi. Lepereg előtte az egész élete, és tudja, hogy hová vezet tovább az útja. A figyelmeztetés és a halál között az a nagy különbség, hogy a figyelmeztetés után még van visszaút. A lélek nem hagyja el a testet, ezért lehet változni. Nagy kegyelem lesz ez, amelyet azért adok, hogy ne vesszetek el, hanem megtérve üdvözüljetek. Értsétek meg, mindent a ti üdvösségetekre adok. Én vagyok a ti Megváltó Istenetek, Aki meghaltam értetek a keresztfán. Ott mindent nektek adtam, még az életemet is. Most pontot teszek ennek az erkölcstelen züllött korszaknak a végére. Azt akarom, hogy szentek legyetek! Ezt kértem az evangéliumban: Legyetek tökéletesek, mint Mennyei Atyátok! De Nélkülem nem tudtok szentekké lenni. Csak Én tudlak titeket szentekké formálni, ha átadjátok az életeteket Nekem. Ha nem, úgy Én tiszteletben tartom szabad akaratotokat, és hagylak titeket a vesztetekbe rohanni. Ezért van pokol és tisztítótűz. Én ezeket nem teremtettem. Ez a ti szabad akaratotok következménye. Jó lenne, ha felfognátok ezeket a szavakat, amelyek kincsek a számotokra. De sajnos a fontos dolgokra, az Én tanításomra nincs idő. A magán kinyilatkoztatást nem vizsgáljátok meg. Elég a Szentírás – mondjátok, aztán azt sem ismeritek, mert nem olvassátok. Akkor ne csodálkozzatok, ha a sátán félrevezet benneteket, csapdákat állít elétek, és ti gyanútlanul bele zuhantok, és viselitek a szörnyű szenvedésekkel teli következményeket. Elrontott életetekben bűnt bűnre halmoztok, és még ilyenkor is az ördögre hallgattok, aki azt súgja: Hol van ilyenkor az Isten? Miért tűri a szenvedéseket? Én, az Isten, ott szenvedek a bűnös lelkében. Hívogatom és várom, hogy megtérjen. Ha megtér Hozzám, elhalmozom kegyelmekkel, és boldog lesz az élete. Ha nem, akkor csak magára vethet, mert a rosszat választotta.
 
Drága gyermekeim! Én valóban szerető és irgalmas Isten vagyok. De szeretetem és irgalmam abban nyilvánul meg, hogy adok nektek időt a megtérésre. Ha nem éltek a lehetőséggel, nektek kell viselni a következményeket. A tékozló fiú történetében is a fiú szállt magába, és tért haza Atyjához. Nektek is ezt kell tenni. Én papjaim által mindnyájatokat várlak a gyóntatószékbe. Papjaim keze által minden Szentmisén szétosztom Magamat köztetek. „Ez az Én Testem. Ez az Én Vérem.” De ha ti távol maradtok, és Elém helyezitek a világ élvezeteit és bűnös életeteket, erre nem ígértem nektek örök üdvösséget. Ha nem tértek meg, életetek végén igazságosságommal szembesültök. Minden embernek számot kell adni tetteiről. A mulasztásairól is. Ez a Szentírás, amely kivétel nélkül mindenkire vonatkozik. Akkor is, ha ismeri, akkor is, ha elmulasztotta megismerni. Ez az Én irgalmam, hogy figyelmeztetlek benneteket, és várom, hogy térjetek meg. De ha ti nem akarjátok, Én nem erőltetem rátok.
 
Éljetek szüntelen készenlétben, mert akkor jövök el értetek, amikor nem is gondoljátok. Ez lesz az Én meglepetésem. Akkor átölellek benneteket, és Magammal viszlek oda, ahol minden vágyatokat betöltöm. Atyám házában sok lakóhely van. Ezt mondtam. Mindnyájatok számára készítettem egy gyönyörű, csodálatos helyet. Olyat, amilyet a legmerészebb álmaitokban sem tudnátok elképzelni. Olyan ez, mint a kis magzat számára is elképzelhetetlen az a napfényes szép színes világ, amelybe bele fog születni. Ti sem tudjátok elképzelni milyen a menny. Találóan írta Szent Pál, amikor elragadtatott a mennybe, hogy szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem foghatja, amit Isten azoknak készített, akik Őt szeretik. Ti is megszülettek egyszer az örök boldogságra. Atyám öröktől fogva erre szánt kivétel nélkül mindnyájatokat. Ha nem lett volna bűn, akkor ti sohasem ismertétek volna a szenvedést, és nem lenne pokol, sem tisztítótűz. Atyám együtt lakott volna az emberrel a Paradicsom kertben. Nem lenne halál, csak öröm, szeretet és béke. Ezt szánta nektek az Isten. Az örömöt, a szeretetet és a békét. Ezért vágyakoztok most is mindezek után, mert ezekre lettetek teremtve. Ha ezeket keresitek a földön, és ezeket sugározzátok másokra, elnyeritek az örök hazában. Váltsátok tettekre Atyám törvényeit, és akkor bejöhettek országába, ahol örök boldogságban fogtok élni.”
 
2010. július 4. Szentségimádáson Jézus: „Édes kislányom! Nagyon szomorú napok következnek mindazokra, akik kirekesztettek Engem az életükből. Meglátják egész szerencsétlen életüket, hogy hogyan vezette őket félre a sátán. Meglátják a poklot, ahová az ördög akarja taszítani őket. Sokan, nagyon sokan fognak ezért Nekem hálát adni térden állva, amiért megmutattam nekik mindezt, és meg fognak térni. A figyelmeztetés az Én nagy kegyelmem mindazok számára, akik e nélkül örökre elkárhoznának. Nektek is kicsinyeim, akik minden erőtökkel igyekeztek életszentségben élni, jó lesz meglátni lelketek tiszta állapotát, amelynek a legjobban fogtok örülni. Örömkönnyek között fogtok hálát adni Nekem minden kegyelmemért, hogy megóvtalak titeket minden kísértésben, és megerősítettelek benneteket, hogy mindig ellene tudjatok mondani a bűnnek. A jelszavatok továbbra is ez legyen: Inkább meghalni, mint vétkezni. Imádkozzatok mindazokért, akiket elétek hozok! Nagyobb szükségük van a ti imáitokra, mint a levegőre. Mert levegő nélkül csak a testük halna meg, de a ti imáitok nélkül mindörökre elkárhoznának. A legjobban teszitek, ha minden imátokat, áldozatotokat és Szentmisét, amelyeken részt vesztek, felajánljátok az Én Szentséges Szívem, és Édesanyám Szeplőtelen Szíve szándékaira. Így Én adom a kegyelmeket mindazoknak, akiknek a legnagyobb szüksége van rá. Majd csak országomban fogjátok meglátni, milyen nagy hatalom az ima. Mert mindaz, amit hittel kértek, meghallgatásra talál. Mindazt, ami az üdvösségetekre válik, megkapjátok. Az ima belépő a mennybe, és megnyitjátok vele országom kapuját mindazok előtt, akikért imádkoztok. Olyan emberek előtt is, akik a ti imáitok híján soha nem jöhetnének be a mennybe. Kicsinyeim! Szüntelenül imádkozzatok! A jól elvégzett munka is ima. Közben egy-egy röpimával gondoljatok Rám, és Én megerősítelek titeket. A jócselekedet is ima. De a legnagyobb ima a Szentmise. Jól osszátok be az időt, hogy minden nap részt tudjatok venni a szentmisén. Ezzel rengeteg lelket tudtok megmenteni.
 
Haragom nagy napja közel van. Megfenyítem ezt a bűnös nemzedéket. Már annyi jelet küldtem. Prófétáim által figyelmeztetem őket, de csak nagyon kevesen veszik komolyan szavaimat. Édesanyám Medjugorjéban 1981 óta naponta megjelenik. Fel nem tudjátok fogni, mekkora nagy kegyelem ez. Az angyal 1917-ben Fatimában ezt mondta: „Bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat!” Azóta is várom, hogy a világ bűnbánatot tartson, mint egykor Ninive lakói, akik ezáltal elkerülték a büntetést. Haragom most is megenyhülne, és karom nem sújtana le, ha az emberek magukba szállnának, és bűnbánatot tartva megjavulnának. Szent Fausztína nővérnek azt mondtam, hogy ennek a bűnös emberiségnek az utolsó mentőöve az Én irgalmasságom. Ha nem kapaszkodnak bele, akkor igazságosságommal szembesülnek. Az emberiség iránt érzett hatalmas szeretetem és irgalmam utolsó nagy jele a nagy figyelmeztetés lesz, amely által meg akarom menteni a vesztükbe rohanó embereket. De ha erre sem hallgatnak, végleg elvesznek. Papjaimnak hirdetni kellene a szüntelen készenlétet, a bűnbánatot, a megtérést, a poklot, a kárhozatot. Világosan megmondtam: széles az út, amely a kárhozatra visz. Sokan mennek rajta. Ez azt jelenti, hogy sokan elkárhoznak. Keskeny az út, amely az örök életre visz, és csak kevesen találják meg. Ez azt jelenti, hogy kevés ember megy a földről egyenesen a mennybe. Ezért sokat kell szenvedni, hogy megtisztuljanak bűneiktől. Irgalmam sok embert ment meg a kárhozattól, ha legalább életük utolsó pillanatában bűnbánatot tartanak. Ők a tisztítótűzbe mennek. Ó, ha tudnátok, milyen hálásak ezek a lelkek! Egyfolytában dicsőítik és magasztalják nagy irgalmamat, amiért nem kárhoztak el. Jóllehet, rengeteget szenvednek. Mindegyik azzal a testrészével, amellyel a földön vétkezett. A paráznák állandó kielégítetlen nemi vágytól égnek, mert testi életükben nem fékezték meg testüket, nem éltek tisztán, hanem a bűnt választották. Ez leírhatatlan szenvedés, amelyet a földön nem bírna elviselni a test. De a legnagyobb szenvedésük az, hogy meg vannak fosztva Szent Színem látásától. Minden szenvedést elviselnének azért, hogy mielőbb eljussanak Szent Színem látására. De nagyon elégedettek sorsukkal, mert tudják, hogy igazságosan szenvednek, és örülnek, hogy szenvedésük egyszer véget ér. Imáitok, és különösen a teljes búcsúk felajánlása megrövidítheti szenvedésüket. De egy teljes búcsú felajánlása nem szabadíthatja ki azt a szenvedő lelket, aki még a tisztítótűz alján, vagy a közepén van. Csak azt, aki már felért a tetejére, vagy oda került a földről. Ezért több teljes búcsút is fel kell ajánlani egy szenvedő lélekért, mert csak egy-egy fokot emelkedhet általa. Élő emberért nem ajánlható fel teljes búcsú, csak megholtért. Azért, mert az élő saját erejéből elnyerheti a búcsút, ha megfelel a követelményeknek. Ezek: szentgyónás, a Szentmisén való részvétel, Szentáldozás, és ima a pápa szándékára. Imádkozni lehet, és kell az élőkért, hogy megtérjenek. Imádkozzatok szüntelen a bűnösök megtéréséért, hogy elnyerjék bűneik bocsánatát. Ez a lelki irgalmasság legnagyobb jócselekedete. Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak.”

2010. július 4. Szentségimádáson Jézus: “Ezt üzenem X-nek: Miért űzöl Belőlem gúnyt? Nem veszed észre, hogy az életszentség karikatúrája vagy? Szerinted mire hívtalak meg? A képmutatásra, arra, hogy a farizeusokat utánozd, vagy arra, hogy Engem kövess végig egész életeden át a keresztúton? Kit akarsz szolgálni? A vak, álnok, képmutató farizeusokat, vagy Engem, a Megváltót, Aki azt mondtam: Legyetek szentek, tökéletesek, mint mennyei Atyátok. Mit gondolsz, hogy kell hirdetni az evangéliumot? Nem úgy, hogy megtanulod és elmondod. Nem. Elsősorban az életpéldáddal, az életszentségeddel. Ez pedig nem más, mint az önzetlen tiszta szeretet és áldozat. Hát nem ezt kéritek minden Szentmisében? “Tégy minket Neked szentelt örök áldozattá.” Ez azt jelenti, hogy nektek, papoknak kell helyettesíteni Engem az emberek között. Az Egyházban éppúgy, mint a világban. Ugye azt mondtam: “Arról ismernek meg benneteket, hogy Hozzám tartoztok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” A pogányok az első keresztények láttán ezt mondogatták: “Nézzétek! Mennyire szeretik egymást!” Az ő szeretetük odavonzotta hozzájuk a pogányokat, akik miattuk lettek keresztényekké. Vizsgáld meg magad! Mennyi benned a szeretet, mert annyiban tartozol Hozzám. Elmélkedj kínszenvedésemen és kereszthalálomon! Azonosulj Velem az alázatban és az önmegtagadásban! Kövess Engem az engedelmességben! Lásd meg a szegényt, a beteget, és karold fel! Igehirdetésed elsősorban az elesettek és a rászorulók iránti szeretetteljes segítségben nyilvánuljon meg! Akkor hiteles leszel a hívek körében, és tódulni fognak hozzád az emberek. De neked mindig csak Engem szabad adni nekik. Úgy, mint II. János Pál pápa. Ez volt az ő titka, és minden szentéletű papomé. Végy róluk példát, és kerüld mindazok társaságát, akik nem így élnek! Fogadd meg figyelmeztetésemet! Ha nem teszed, úgy Én foglak szentté formálni, de az szenvedésekkel jár együtt. Vigyázz, mert ez vonatkozik rád: “Aki ismeri Ura akaratát, de nem teszi, az sok verést kap.” Nagy a felelősséged. Egy pap kövér bárány a sátán szemében. Különösen sokat támadja, mert tudja, hogy az egész nyáj vele együtt bukik. Minél többször mondasz ellene a kísértéseknek, annál erősebb leszel. Végül, mint edzett harcos, legyőzöd a gonoszt, és szent leszel. Ne felejtsd: a legnagyobb feladatra, a szolgálati papságra hívtalak el. De ezt csak az teljesítheti jól, aki megéli az evangéliumi életszentséget. Sokat kaptál, sokról adsz számot. Életed minden pillanatában le akarlak foglalni Magamnak. Ez azt jelenti, hogy neked mindig Engem kell sugározni. Az életpéldáddal, a szavaiddal és a tetteiddel. Élj szentül! Akkor méltó leszel kiválasztottságodra. Erre áldalak meg az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében”

 

(Szentírási megerősítés: Jakab 5,10: “a próféták az Úr nevében szóltak.”)

 

2010. július 4. Szentségimádáson Jézus: “Ezt üzenem Y-nak: Kiválasztottalak Magamnak. Szeretetemmel elhalmoztatlak, és te váratsz Engem. Miért? Azt hiszed, hogy a világban, a természetben is oly módon vagyok jelen, mint a legméltóságosabb Oltáriszentségben? Nem. Gyermekem te kísértés áldozata vagy. Én vonzalak. Elepedek a lelkedért, amelyet oly szépnek teremtettem. Kiválasztottalak Magamnak, hogy a menyasszonyom légy. Le akarlak foglalni Magamnak, hogy Én legyek a szíved egyedüli Királya. Be akarlak tölteni kegyelmemmel, szentségemmel, örök boldogságommal. Szomjazom a lelkedre! És te váratsz Engem? Tanuld meg, hogy a kegyelem időhöz van kötve. Mint ahogy az elmúlt perc nem tér soha többet vissza, úgy a kegyelem sem, amit elmulasztottál. Aki az eke szarvára tette a kezét, és hátra tekint, nem méltó az Isten országára. Én meghívtalak a legnagyobb kegyelemre. Jegyesemnek választottalak. Nagy fájdalmat okoztál Szívemnek. Én nem erőltetlek, de egyet elárulok neked: Azt a boldogságot és békét soha sehol nem fogod a világban megtapasztalni, amit számodra a zárdában készítettem. Ha igent mondasz, kimondhatatlanul boldog leszel a mennyben, és Énbennem a földön is. Ha nem, akkor egy végtelenül szerencsétlen és boldogtalan ember leszel a világban, és rengeteget fogsz szenvedni. Most még választhatsz. A döntés a kezedben van. Megáldalak téged az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

(Szentírási megerősítés: Márk 16, 15. 19. “…hirdessétek az evangéliumot…az Úr Jézus szólt hozzájuk…”)

 

2010. július 4. Szentségimádáson Jézus: “Ezt üzenem Z-nek: Kislányom! Én nagyon szeretlek téged. Elhalmoztalak ajándékaimmal: erővel, egészséggel, értelemmel, fiatalsággal. Gondoltál-e már arra, hogy viszonozd szeretetemet? Az Én parancsom ez: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel, teljes elméddel és minden erőddel, a felebarátot pedig úgy, mint magadat. Úgy szeressétek egymást, ahogyan Én szerettelek titeket, hogy még az életemet is odaadtam értetek. Gondolkozz el azon, hogy mennyi benned a szeretet. Az önzés nem táplálja a szeretetet. Minden szentgyónás előtt gondold át: vétettél-e a szeretet ellen? Minden szeretetlen szó, ellenségeskedés, engedetlenség a szülőknek, vagy a segítőkészség hiánya vétek a szeretet ellen. Az Isten iránti szeretet elleni bűn az, ha Elém helyezel valakit vagy valamit. Csak akkor leszel igazán boldog, ha megtartod a főparancsot, vagyis mindenkivel szeretetben élsz. Olvasd el Szent Pál Szeretet himnuszát (1Kor. 13), és váltsd tettekre! Imádkozz azért, hogy sikerüljön, mert Nélkülem semmi jót nem tehetsz. Megáldalak igyekezetedre az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

(Szentírási megerősítés: Jakab 1, 12: Boldog az az ember, aki a kísértésben helytáll, mert miután kiállja a próbát, megkapja az élet koszorúját, amelyet az Úr azoknak ígért, akik Őt szeretik.”)

2010. július 8. Szentségimádáson a Szentlélek imája bennem:

„Drága jó Jézusom imádlak Téged! Már nagyon-nagyon szomjazom Szent Színed látására. Kérlek, vedd Magadhoz lelkemet akkor, amikor Te akarod, és oly módon, ahogyan Te akarod. Tõled kaptam az életet, amely már fogantatásom pillanatában megindult az anyaméhben. Tõled kaptam az örök életet, amelyet megszereztél nekem a keresztfán. Ó imádott édes Megváltó Istenem! Mennyire szerettél engem, nyomorult méltatlant! Ó mily nagyon szeretlek Téged, Akinek mindent köszönhetek!
Kérlek Téged imádott Jézusom, add, hogy minden lélek üdvözüljön! Add, hogy megtérjenek a bûnösök! Add meg nekik a kegyelmet, hogy bûnbánatot tartva megtisztuljanak értük kiontott drága Szent Véredben, és feloldozást nyerjenek Tõled, felszentelt papod keze által. Ó Jézusom, mily egyszerû és könnyû eszközt rendeltél el bûneink bocsánatára. Mint a kisgyermeknek, csak oda kell járulni szeretõ szülõjéhez, és tetteit megbánva bocsánatot kell kérni. Utána megerõsítesz bennünket a Szentségekkel, drága Szent Testeddel és Véreddel. „Aki eszi az Én Testemet, és issza az Én Véremet, annak örök élete van.” Így mondtad. Van. Már itt a földön, mert minden itt dõl el: örök élet, vagy örök halál. Ó mily nagy szavak! Bárcsak fel tudnánk fogni, és a jobbik részt választanánk, mint Mária, aki a lábadnál ülve hallgatta és befogadta tanításodat. Ó mily boldog volt Mária! Elfelejtett mindent, ételkészítést, felszolgálást, mert lefoglaltad az õ lelkét. Így mondtad: „Nem is veszíti el soha.” Ma is sokan vagyunk, akik Máriával együtt a jobbik részt, a Te szavaidat választjuk, és mi vagyunk a leggazdagabbak, mert tanításod lélek és élet, amely megmarad az örök életre. A Te Tested az örök élet kenyere, és a Te Véred az örök élet itala. Ó mily nagyon boldog vagyok, valahányszor részesülhetek ebben a nagy Szentségben! Mindig csak erre a pillanatra vágyom, és Te minden nap megadod ezt nekem. Szeretlek Jézusom! Elmondani nem tudom, mennyire, de azt tudom, hogy Te vagy számomra az élet, a menny, az öröm, a béke, és minden, ami fenntart, ami egyedül fontos és nélkülözhetetlen. Nélküled halott lennék. Nélküled céltalan és üres az élet. Ó mily boldogtalan az az ember, aki nem ismer, és nem keres Téged. Vágyik a szeretetre, de azt nem Nálad keresi. Pedig Te meghaltál érte is a keresztfán. Ó kérlek, Jézusom, add kegyelmedet, hogy mindenki megtaláljon Téged, beteljen Veled, és imádjon Téged! Befogadják tanításodat és Téged a szívükbe!

Te légy a Királyuk, örök boldogságuk! Ámen.”

2010. július 9. Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Az idő eljön. Beteljesülnek szavaim. Éljetek szüntelen készenlétben! Én nem kések ígéreteim teljesítésével. Jóllehet, türelmes vagyok, de ez azért van, mert végtelenül szerető és irgalmas vagyok, és várom megtéréseteket. Ti nem tudjátok felfogni, mit jelent: örökké. Örök élet vagy örök halál. Örökké szenvedni, égni és gyötrődni rettenetes kínszenvedéssel a pokolban, vagy vég nélkül örvendezni Bennem. Ezért várok rátok gyermekeim, hogy térjetek meg, mert a tét nagy. Hatalmas. Számotokra a minden. Ezért újra mondom: ne az élvezeteknek éljetek, mint a pogányok! Istenük a has, és azzal dicsekszenek, amit szégyellni kellene. Öltözködjetek szemérmesen, viselkedjetek tisztességesen! Szeressétek az Istent teljes szívetekből, a felebarátot pedig úgy, ahogy Én szerettelek titeket, hogy az életemet is odaadtam értetek. Ezt kérem tőletek. Akkor megszületik bennetek az új ember, aki a Lélektől való. Akkor Engem hordoztok a szívetekben, Én élek és működöm általatok. Így éljetek drága gyermekeim! Akkor nem kell félnetek semmitől, mert már átmentetek az ítéleten, amikor bűnbánatot tartva megtértetek. Akkor irgalmasságomat kiárasztom rátok. Most még kérlek, de holnap már számon kérlek benneteket. Éljetek szüntelen készenlétben, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát. Szeretlek titeket, Véremen megváltott gyermekeim! A javatokat akarom, az örök üdvösségeteket. Változzatok meg, térjetek meg, és tegyétek mindig a jót. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2010. július 13. Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Vigyázz! A sátán, mint ordító oroszlán leselkedik rád. Minden
napot már felkeléskor kezdd az ördögûzõ imával! Utána mondd el a Szentlélek himnuszt: „Ó alkotó Lélek jövel…” Majd a bûnbánati és a felajánló imákat. (Lásd az Életfelajánlás füzetben, vagy a Mária Julianna lelki naplója I-II. kötetében, hátul az imáknál.) Ha ezeket elmondod, körülbástyázod magad kegyelmemmel, és tehetetlen lesz ellenfelem veled szemben. Ha napközben mégis kísért, azonnal fuss Hozzám! Helyezd magad az Én irgalmas Szívembe égi Édesanyád hétfájdalmas Szeplõtelen Szíve és könnyei által. Nálunk tökéletes védelmet találsz. Tedd meg, amit mondtam, és üdvözülsz. Soha ne állj szóba a sátánnal! Ha képekkel akar csapdába ejteni, azonnal fordulj el tõle! Vess keresztet a homlokodra az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Kérd Tõlem, hogy õrizzelek meg minden hiábavaló és vétkes gondolattól, és adjam meg a tisztánlátást minden cselekedetedhez! Lelki szemeidet fordítsd Felém! Idõzz el Bennem, az imában! Ha nincs idõd, elég egy fohász is. Mondd Nekem: Jézusom szeretlek! Csak a Tiéd akarok lenni! Csak Neked akarok szolgálni! Kérlek, foglalj le Magadnak engem! Ne engedd, hogy elkalandozzanak a gondolataim! Irányítsd azokat mindig csak Rád, és tedd õket patyolat tisztává! Mert a gondolat az elsõ, amit követ a szó, vagy a tett. Tégy engem Neked tetszõ gyermekeddé, hogy megõrizzem Benned a szent tisztaságot gondolatban, szóban és cselekedetben! Mindig csak Rád gondoljak, Rólad beszéljek, és Téged szolgáljalak! Segíts engem, hogy megfeleljek minden elvárásodnak, és így fokról fokra tökéletesedjek Benned! Ó imádott Jézusom! Minden bölcsesség forrása! Te Magad vagy a tökéletes Szentség, Aki saját Testeddel és Véreddel táplálsz minket. Tégy bennünket Neked szentelt örök áldozattá, hogy mi is átváltozzunk a Te képmásoddá, amiképp a kenyér és a bor a Te Testeddé és Véreddé változik át minden Szentmisében. Tégy minket Neked szentelt örök áldozattá, hogy Téged szolgálva, mi is élvezetes, jó gyümölcsöket teremjünk a Te mindnagyobb dicsõségedre, mind a magunk, mind embertársaink öröküdvösségére. Ámen.”

2010. július 19. Szentségimádáson Jézus: „Sokan elfelejtik, hogy Én valóságos Személyként térek a szentáldozásban a szívükbe. Nem üdvözölnek Engem, nem beszélgetnek Velem. Nem kérik, hogy szóljak hozzájuk a lelkükben. Pedig Én erre szomjazom. Mily jól esik Szívemnek, amikor szentáldozás után ezt mondod:

„Jézusom, Aki a szívembe térsz, és bennem élsz, a Te végtelen szereteteddel egyesülve szeretlek és imádlak Téged mindenek
fölött! Hálát adok Neked mindenért, különösen a szentáldozás kimondhatatlan csodálatos nagy kegyelmi aján dékaiért. Szeretlek Téged Érted, Magadért. Átadom Neked magamat, egész életemet. Mindenkit eléd hozok, akik imáimat kérték, és azokat is, akiket nem ismerek, de Te ismered õket is Uram. Kérlek, Te gondoskodj, Te cselekedj. Bízom Benned.” Telve vagy bizalommal, és Rám hagyatkozol. Mondom neked: aki így könyörög Hozzám, az a legnagyobb kegyelmet kapja. Mert egyedül Én tudom, mi válik a lélek javára. Csak Én tudom szentté tenni és üdvözíteni, senki más. Azt kérem mindnyájatoktól, hogy nyissátok meg a szíveteket kegyelmem befogadására! Adjátok át az életeteket, az ügyeiteket és a problémáitokat Nekem! Majd Én megoldom. Én Mindenható vagyok. Én minden rosszból jót hozok ki. Aki Bennem bízik, meg nem szégyenül. Az Istent szeretõknek minden a javukra válik.

Sokkal boldogabb lenne ez a világ, ha az emberek nem magukakarnák megoldani a problémáikat, hanem Rám bíznák azokat.
Erre áldalak meg mindnyájatokat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2010. július 20. Szentségimádáson Jézus: “Az idő elérkezett. Már élitek a fenyítés idejét, mert az Atya megfenyíti gyermekeit, ha azok eltávolodnak az Ő törvényeitől. De ha ez sem elég, akkor még súlyosabb büntetés nehezedik rátok. Miért nem figyeltek figyelmeztetéseimre? Miért nem tértek meg? Gyermekeim, ennek rossz vége lesz. Süketek vagytok figyelmeztetéseimre, és vakok, hogy meglássátok az idők jeleit. A bűneitek tesznek titeket süketekké és vakokká. A következményeket nektek kell viselni. Minden bűnért szenvedni kell. Ez a bűn következménye. Gyermekeiteket nem elég öltöztetni és táplálni. Tanítani is kell. De nem csak e világ dolgaira, hanem az örök értékekre is. A jó és a rossz felismerésére, és a lelki élet kincseit is meg kell ismertetni velük. De hogyan tanítsátok őket, ha ti magatok sem ismeritek. Ezért kicsinyeim, olvassátok a Szentírást, különösen az Újszövetséget, és adjátok tovább a tartalmát gyermekeiteknek. Váltsátok tettekre törvényeimet, és akkor örvendezni és gyönyörködni fogtok gyermekeitekben. Ők pedig hálát adnak értetek Istennek, mert az Ő útjaira vezettétek őket. Gyermekeim! Ezen a földön a ti életeteknek egy értelme van: Megismerni az Istent, és az Ő törvényeit, és azok szerint élni. Ezért születtem meg közétek, hogy erre adjak példát. Ha ezt megtettétek, akkor viseljétek el türelemmel és szeretettel a megpróbáltatásokat és a szenvedéseket. Belőlem merítsetek erőt, Aki a keresztfán meghaltam értetek. Ajánljátok fel magatokat a lelkekért! Minden szenvedéseteket az Enyéimmel egyesítsetek! Akkor végtelen örök értékűek lesznek. Így cselekedjetek kedveseim, és akkor nagyon sok lelket mentetek meg az örök kárhozattól. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2010. július 21. Szentségimádáson Jézus: “Édes kislányom! Az idő rövid. Hamar elszáll. Élj halálra készen, mert nem tudhatod sem a napot, sem az órát. Soha ne vétkezz! A gondolataidat tartsd patyolat tisztán! Ne engedj be oda semmi illetéktelen, tisztátalan dolgot! Vess keresztet a homlokodra, mihelyst közeledik kísértésével a sátán. Így kérj Engem: Jézusom, kérlek, őrizz meg engem minden hiábavaló és bűnös gondolattól! Gondolataid csak Rám irányuljanak! Elmélkedj kínszenvedéseimről! Gondolj arra, milyen nagy árat fizettem érted! Jobban őrködj lelked tisztasága fölött, mint szemed világa fölött! Ne foglalkozz a múlttal, mert soha többé nem tér vissza. Még bűneid súlya se nyomasszon! Ha megbántad és meggyóntad azokat, Én örökre elfelejtem. Ne foglalkozz a mával, mert hamar elmúlik, sem a jövővel, mert az az Én titkom. Te csak törődj mindig az Én dolgaimmal, a tieidre Én Magam viselek gondot. Én a rejtekben működöm, és mindent időzítek. Mindig időben eszedbe juttatom, hogy mit kell tenned. Csak rajtad múlik, hogy engedelmeskedsz-e Nekem. Ha igen, jól jársz, és üdvözülsz. Ha nem, akkor neked kell viselned a következményeket. Az idő rövid. Hamar elszáll. Elérkezel utad végére. Számot adsz Előttem egész életedről. Hogyan használtad fel az alkalmakat? Segítettél-e minden rászorulón, akiket eléd hoztam? Engem láttál-e mindegyikben, vagy elfordultál tőlük. Látom, bőkezű vagy. Ezért Én is bőkezű vagyok hozzád. Engem nem lehet felülmúlni semmiben. Ha ti egy cm-nyit adtok egymásnak, Én egy m-nyit adok viszonzásul. Ó, ha tudnák ezt a fösvények, hogy ez a legjobb befektetés! De csak akkor, ha a szeretet vezérel benneteket.
Az idő elmúlik, hamar véget ér. Használjátok ki az alkalmakat! Engem lássatok minden rászoruló szegényben! Segítsétek egymást, és Én örök jutalommal fizetek meg nektek. Nagyon szánalomra méltóak a fösvény gazdagok, mert ők elkárhoznak. Örökre elvesznek. Mivel senkivel sem gyakoroltak irgalmasságot, ezért Én sem leszek irgalmas hozzájuk az utolsó napon. Ezt fogják hallani akkor Tőlem: Távozzatok Színem elől az örök tűzre, amely a sátánnak és az őt követőknek készült. Nektek pedig, akik irgalmasságot gyakoroltatok, ezt mondom: Jöjjetek Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amelyet azoknak készített Atyám, akik Őt szeretik. Íme, milyen nagy különbség ember és ember között. Mindenki maga dönti el örök sorsát aszerint, hogy hogyan él a kegyelmek adta lehetőségekkel. Vigyázzatok! Legyetek éberek! Ti, akik ismeritek az evangéliumot, minden betűjéről számot fogtok adni. Jaj annak, aki ismeri Ura akaratát, és mégsem teszi! Módfelett sok verést kap. Ne legyetek személyválogatóak! Tegyetek jót mindazokkal, akiket elétek hozok! Még ellenségeitekkel is. Erről kérlek számon benneteket. Az irgalom, a szeretet és a jóság töltse be szíveteket mindenki iránt! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
2010. július 22. Szentségimádáson Jézus: “Hamar elérkezik ennek a korszaknak a vége. Mondom nektek, térjetek meg, mert ha lejár a kegyelem ideje, ítélőszékem előtt kell számot adnotok minden gonosz cselekedetetekről. A szegények megnyomorításáról és kizsákmányolásáról, a gyermekek megrontásáról, minden paráznaságról és házasságtörésről. Minden szentségtörésről, a súlyos bűnöket elhallgatott hazug gyónásokról, és a bűnös lélekkel magatokhoz vett szentáldozásokról. Ezek mind égbe kiáltó bűnök. Ó, ha tudnátok, mennyit szenvedek a szentségtörő szentáldozásoktól! Sírnátok, és bele remegnétek. Gyermekeim! Térjetek meg! Egyszer az Én türelmem is véget ér. A következményeket nektek kell viselni, méghozzá örökre! Addig engedelmeskedjetek, amíg még időt adok rá! Ha véget és a kegyelem ideje, akkor már késő. Kérjétek a mennyei Atyát, minden jónak forrását, árassza ki rátok Szentlelkét, hogy meg tudjátok különböztetni a jót a rossztól, és megkapjátok a tisztán látást, hogy mekkora hatalmas bűnökben éltek. Gyermekeim! Én végtelenül Szent vagyok. A legkisebb gyarlóság és tökéletlenség is sért. Igyekezzetek követni a szentek lábnyomait! Vegyetek példát életükről, amelyet elétek éltek! Kövessétek őket az önmegtagadásokban és kereszthordozásuk hősiességében! Erre hívtalak el mindnyájatokat. Nem csak őket, hanem titeket is, akik ma éltek. Minden életállapotban lehet, és kell is szentül élni. Az életszentség nem kiváltság, hanem elvárás az Isten részéről. Csak ha megteszitek, akkor nyeritek el az örök életet. Igyekezzetek tettekre váltani az Evangéliumot, és akkor nem kell félnetek az ítélettől, mert már átmentetek rajta, amikor bűnbánatot tartva megtértetek. Megáldalak titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
2010. július 26. Szentségimádáson Jézus: “Drága kislányom! Az idő elérkezik. Élj szüntelen készenlétben! Légy éber, mert minden nagyon váratlanul jön. Most is, mint mindig csak a Szentírás szavai teljesülnek. Nem mondok újat. Mindaz, amit diktálok neked, megegyezik a Szentírással. Figyelmeztetéseim csupán figyelem felhívások, hogy emlékeztesselek benneteket az Evangélium szavaira. Legyetek éberek! Éljetek szüntelen készenlétben, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát! A halál hirtelen jön. Nem kopogtat. De Én Azt mondom nektek, hogy nincs halál. Csak a test oszlik fel, de az énetek, a személyetek, a lelketek örökké él. De nem mindegy, hogy hol. Az itt dől el a földi életetekben. Mindazok, akik bűn nélkül élnek, már itt és most az örök életet hordozzák magukban. Jaj azoknak, akik bűnben vergődnek, és nem akarnak szakítani bűnös életükkel. Ők a kárhozat szélén tántorognak, és bármikor a pokolba zuhanhatnak. Ezért mondtam, éljetek szentül, mert Én Szent vagyok. Engem a legkisebb bűn is sért. Ne okozzatok bánatot Nekem! Olvassátok, és váltsátok tettekre az Evangéliumot! Ha ezt teszitek, már elnyertétek az örök életet. Ma még hívlak titeket gyermekeim, de holnap talán már meg kell állnotok Színem előtt, Aki az örök Bíró vagyok. Vigyázzatok, mert igazságosságom épp olyan tökéletes és mély, mint irgalmam és szeretetem. A legkisebb bűnt is megtorlom. Minden bűnnek következménye és ára van. Minden bűnért vezekelni kell. Mint ahogy a felelőtlen és egészségtelen életmód következménye a szenvedésekkel teli betegség, és a korai halál, úgy a bűnnek is a szenvedés és a kárhozat, vagyis az örök kínszenvedés, az örök halál az ára. Ezért mondom gyermekeim: térjetek meg, amíg még nem késő! Éljetek szüntelen készenlétben! A halál hirtelen jön, és vele együtt a számonkérés is. Éljetek halálra készen, akkor nem ér meglepetésként, és elnyeritek az örök életet. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
2010. július 27. Szentségimádáson a Szentlélek így imádkozott bennem: „Drága imádott Uram! Mily fölséges a Te Neved!
Fölségesebb az angyaloknál, és minden teremtménynél, ami a mennyben és a földön van. Te egylényegû vagy az Atyával és a Szentlélekkel. Te vagy az Atya Egyszülötte, a megtestesült Ige, Aki leszálltál közénk a földre. Te hoztad el az örömhírt: az Atya szeret minket. Mi is az Õ gyermekei vagyunk. Õ csodálatos helyet készített számunkra a mennyben, amit nem emberkéz épített. Ha Benned hiszünk, és megtartjuk parancsaidat,örök életünk van. Ó végtelen irgalom, végtelen szeretet! Mily jó elmerülni Benned! Te velünk maradtál a világ végezetéig. Minden Szentmisében vértelenül újra feláldozod Magad értünk a keresztfán. Drága Szent Testeddel és Véreddel táplálsz minket a kenyér és a bor színe alatt. Ezt mondtad: „Aki eszi az Én Testemet, és issza az Én Véremet, annak örök élete van.” De csak akkor, ha tiszta lelkünkbe fogadjuk. Ha bûnben élünk, és hitetlenül vesszük, akkor a kárhozatunkra válik. Kérlek, õrizz meg minket ettõl! Add, hogy mielõtt Hozzád, a szentek Szentjéhez járulunk, megtisztuljunk a bûnbánat szentségében! Moss tisztára minket drága Szent Véreddel, Te oldozz fel papod keze által! Ó add, hogy hónál fehérebb, napnál ragyogóbb lelkünkbe fogadjunk Téged, hogy méltó palotáid lehessünk, és Te légy a mi szívünk Királya és középpontja! Te Isten vagy. Ezért jogosan nem éred be az utolsó hellyel az életünkben. Vagy Téged teszünk az elsõ helyre, vagy eltávozol tõlünk, és hagyod, hogy a vesztünkbe rohanjunk. Nagy dolog a szabad akarat. Ez az ember méltósága. Te ezt a legmesszebb menõkig tiszteletben tartod. Ezért lehetséges minden rossz, mert nélküled semmi jót sem tehetünk, de annál több rosszat. Jaj annak az embernek, aki leszakítja magát Rólad, a szõlõtõrõl. Elszárad, és semmire se jó. Csak arra, hogy kidobják és elégessék. Ó Jézusom! Kérlek, add meg mindnyájunknak a belátást, hogy egyedül az a jó nekünk, amit Te akarsz. Mindig Hozzád akarjunk tartozni, és Téged akarjunk követni itt a földön a keresztúton az önmegtagadásban és a kereszthordozásban. Odaát pedig a Te dicsõségednek örülhessünk örökkön örökké.

Ámen.”

2010. július 28. Szentségimádáson Jézus: “Édes kislányom! Elérkezik az óra. Eljön mindannak az ideje, amit tudtul adtam nektek. Készüljetek, mert ezek az utolsó alkalmak, hogy szívből megbánjátok és meggyónjátok gonosz tetteiteket, és végre felüdítsétek Rám kiéhezett lelketeket a szentáldozással. Már régóta figyelmeztetlek benneteket. Most lelketek megmentéséért közbe kell avatkoznom. Megítélem és megfenyítem ezt a világot. Úgy, mint szerető apa a gyermekét, hogy megóvja a rossztól. Így akarlak benneteket megoltalmazni az örök kárhozattól, és attól, hogy végleg megsemmisítsétek magatokkal együtt ezt az egész világot. Gyermekeim! Értsétek meg, Nélkülem semmit sem tehettek. Mindennek Én vagyok az Ura. Atyám Bennem teremtett mindent. Én vagyok a Megváltó és a Bíró. Atyám mindent Nekem rendelt alá. Én vagyok az Alfa és az Omega. Mindenki Nekem tartozik számadással. Minden nektek juttatott kegyelemmel el kell számolnotok, hogy hogyan kamatoztattátok. Minden cselekedetetek, sőt még a gondolataitok és a szavaitok is nyitott könyv Előttem. Ezeket nem azért mondom, hogy megrettentselek benneteket, hanem azért, hogy közöljem veletek az igazságot, és azért, hogy térjetek meg, amíg még nem késő. Meneküljetek az Én irgalmas Szívembe, mint utolsó mentsváratokba, és tegyétek a jót! Tartsátok meg törvényeimet, és úgy szeressétek egymást, ahogy Én szerettelek titeket, hogy még az életemet is odaadtam értetek, még az ellenségeimért is. Kövessétek az Én példámat! Fogjátok meg értetek átszegzett kezemet, és hagyjátok, hogy Én vezesselek, titeket a szűk ösvényen, amely az örök életre visz. A mennyország Bennem van elrejtve, amelyet megláttok akkor, amikor lelketek kirepül testetekből. Megláttok Engem színről színre úgy, amilyen vagyok. Szelíd, jóságos, szerető, kedves Isten-Ember, Aki a Véremen váltottalak meg benneteket. Én vezetlek be titeket Atyám házába, oda, amit Atyám öröktől fogva nektek készített. De ezt a fölséges hajlékot ki kell érdemelni. Sok önmegtagadást kell gyakorolni, sok áldozatot kell hozni Értem és a felebarátért. Ha ezt megtettétek, elnyeritek az örök életet, és már átmentetek az ítéleten. Elkerülitek haragomat, amely fellobban mindazok ellen, akik kigúnyolják szentségeimet, semmibe veszik szavaimat, és hátat fordítanak Nekem. Én is hátat fordítok majd nekik, amikor irgalmamért kiáltanak. Most térjetek meg, amíg még nem késő! Addig, amíg még hívlak benneteket. Kapaszkodjatok felétek kinyújtott kezembe! De ha nem teszitek, megfenyítelek benneteket, mint apa a fiait. Szeretlek benneteket, a véremet ontottam értetek. Szabad akaratot kaptatok, nélkületek nem üdvözíthetlek benneteket. Tegyetek eleget felhívásomnak, amíg még időt kaptok rá! Ezek az utolsó figyelmeztetéseim. Közel van a nagy figyelmeztetés, amikor mindenki meg lesz rostálva. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
2010. július 29. Szentségimádáson Jézus: „Most egy imát diktálok neked: Jöjj, Szentlélek, jöjj! Áraszd ki ránk hét ajándékodat! Jöjj, Szentlélek, kérlek, tölts be minket a Te mindeneket felülmúló bölcsességeddel, hogy meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól, hogy mindig felismerjük a sátán kísértéseit, és ellene mondjunk, hogy megtegyük Isten törvényeit, és elnyerjük az örök életet! Jöjj, Szentlélek, jöjj! Töltsd be lelkünket isteni erõddel, hogy lelkileg megerõsödve mindhalálig kitartsunk az Istenbe vetett hitünkben! El ne tántorítson bennünket Jézustól semmi! Sem szükség, sem jólét, sem öröm, sem bánat. Jöjj, Szentlélek, jöjj, áraszd ki ránk szeretetedet, hogy eltelve az Isten iránti szeretettel, minden felebarátban, ellenségben az Úr Jézust lássuk, és szolgáljuk! Minden ellenségeskedést, minden rosszat jóval gyõzzünk le! Jöjj Szentlélek, jöjj, áraszd ki ránk az istenfélelmet, hogy féljük az Istent! Tiszteljük és szeressük Õt! Bûnt soha el ne kövessünk! Inkább akarjunk meghalni, mint vétkezni! Undorodjunk a bûnnek még a gondolatától is, és soha ne álljunk szóba a sátánnal! Jöjj Szentlélek, jöjj, áraszd ki ránk a jámborság lelkét! Add, hogy jámbor, tiszta gondolkodásúak legyünk! Szeressük az egyszerûséget, és megvessük a pompát, az e világi csillogást! Ne akarjunk betelni a hamis mammonnal, hanem mindig csak Isten igéjével, amely az örök életre visz! Jöjj, Szentlélek jöjj, add nekünk jó tanácsodat, hogy életutunk során mindig Isten mellett döntsünk! Õt soha el ne hagyjuk!
Tudjunk lemondani minden e világi elõnyrõl, ha ez eltávolítana az Isten törvényeinek a megtételétõl! Segíts, hogy döntésünkkel mindig hûségesen ragaszkodjunk Istenhez, és az Õ törvényeinek megtartásához! Jöjj, Szentlélek, jöjj! Add nekünk a Te tudományodat! Add, hogy megismerjük az Evangéliumot, az Úr Jézus tanítását, az Atya titkait, amelyeket a megtestesült Ige közölt velünk, és elénk élt! Add, hogy ez a jó hír ránk is vonatkozzon: mi is meghaljunk Krisztussal ennek a világnak, és minden csábításának, és Vele együtt feltámadjunk az örök életre! Jöjj, Szentlélek, jöjj! Áraszd ki ránk a Te értelmedet! Adj nekünk okos észjárást, amely Isten törvényei szerint való! Adj nekünk értelmet, hogy belássuk: ki a legfontosabb számunkra, és hogy Õt állítsuk az elsõ helyre az életünkben! Ez a valaki pedig egyedül Jézus Krisztus, a mi Megváltónk legyen! Ámen.”
2009.07.13., Mennyei Atya: A túlvilág bizonyossága
Én: Édes Jézusom, szeretlek, tégy engem békéd eszközévé! Mennyei Atyám, boldogan várjuk üzenetedet a túlvilág létezésével kapcsolatban.
 
Szentlélek Úristen, jöjj, segíts, hogy méltóképpen tudjam közvetíteni testvéreimnek a Mennyei Atya szent szavait!
 
Mennyei Atya: Drága Engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Mennyei Atyátok és eszközömön szólok hozzátok. Most a túlvilág bizonyosságáról tanítalak benneteket.
 
I.                  Felmerül a kérdés, hogy egy ilyen mélyen hívő közösségben miért kell beszélnem erről? Az igaz, hogy ti hisztek a túlvilágban, az örök életben, de környezetetekben mindig akad olyan hitetlen vagy kételkedő, aki nem hisz. Én, Atyátok most segíteni akarok, hogy érvekkel meg tudjátok válaszolni a vitatkozó, hitetlenkedő embereknek.
Sok erős érvet fogtok hallani Tőlem. A hitetlen felebarátaitoknak a transzcendentális valóságot – ami nem kézzel fogható, szemmel látható – hiába magyaráznátok Szentírással, lepereg róluk. Mivel mindent az eszükkel akarnak felfogni és nem a szívükkel, ezért emberi logikával kell alátámasztani hitetek igazságát. Például a következő eszmefuttatás kifejezetten nekik való:
Tegyük fel, hogy a halál után nincs semmi, tehát nincs túlvilág ( De ez csak feltevés, mert ti tudjátok, hogy van, hiszen az Örök Élet objektív valóság.) Ugye szoktatok különböző biztosításokat kötni? Vajon azért biztosítjátok be a házatokat, értékeiteket, mert egész biztosan felgyullad a ház, és egész biztos betörnek hozzátok? Nem. Csak azért, mert lehet. Azért köttök-e balesetbiztosítást, mert biztos, hogy baleset ér, vagy életbiztosítást, mert egész biztos elüt egy autó és meghalsz. Nem. Csak azért, mert lehet.
Tegyük fel, hogy nincs túlvilág! Az ember ebben a hitben éli léha, bűnös, könnyelmű életét. Mit nyer vele? Mulandó földi élvezeteket. De mivel elaltatja lelkiismeretét, nem számol a halál utáni következményekkel, egyszer mindent elveszít, örökre.
Most pedig tételezzük fel, hogy van túlvilág. Az ember eszerint él, becsületesen, erkölcsösen, szeretetben, áldozatosan. Nézzük, mit nyer és mit veszít vele már itt a földi életében. Elnyeri a környezete szeretetét, megbecsülését. És mit veszít? A múló földi örömöket. De ha kiderül, hogy van túlvilág, akkor mindent megnyert örökre. Igen. Ha becsületesen, a tízparancsot betartva éltek, Gyermekeim, akkor a legkisebb a veszteség, és a legnagyobb a jutalom.
 
II.      Mi bizonyítja a túlvilág létezését?
A túlvilág létezését bizonyítja az ember esze, akarata és szíve.
 
1.      Nézzük, hogyan bizonyítja az emberi ész, hogy van Örök Élet. Ha egy kicsit gondolkoztok, rá fogtok jönni, hogy mindennek van célja. Miért dolgoztok? Hogy pénzetek legyen. Mire kell a pénz? Kenyérre. Miért esztek? Hogy éljetek. MIÉRT ÉLTEK? Ez itt a legnagyobb kérdés.
egy okos embernek lehet-e életcélja a gazdagság? Bármilyen gazdag valaki, ha meghal ékszereit, házát, autóját, minden vagyonát az örököseinek hagyja. Sőt elég egy ágyhoz kötött nagy betegség, és már semmit nem jelent neki a körülötte lévő gazdagság. Tehát a vagyon nem lehet életcél. A logika azt diktálja, hogy kell valami magasabb rendű célnak lenni, mint a gazdagság.
Talán a földi öröm és élvezet az élet célja? Ezek megint pillanatnyi múló dolgok. Ha kaptok valami szép ajándékot, egy könyvet, egy mobiltelefont, egy autót, egy doboz csokoládét, csak ideig, óráig tudtok örülni neki, aztán megszokottá válik. A szerelem is ilyen. Csak bizonyos ideig tart – hónapokig, évekig – azután elcsitul, jó esetben átalakul szeretetté, rosszabbik esetben unalom és csömör lesz belőle. Mivel az élvezet elmúlik, nem lehet életcél.
Talán szebb gondolkodásra vall, ha valaki a becsületet tartja életcélnak. De ezt megcáfolom azzal, hogy rengeteg embert – hiába becsületes – semmibe se vesznek, nem dicsérik, nem tisztelik. Hát akkor ezeknek mi céljuk? Feleslegesen élnek tisztességesen?
De ha az ember ebben a célkeresésben fölemeli a szemét és a földi életen túlra néz, rögtön világossá válik előtte az életcélja. Nem erre a földre teremtette az Isten, hanem az örök életre: ez az élet célja.
 
2.      Eddig azt néztük, hogyan bizonyítja az ember esze a túlvilágot, most vizsgáljuk meg, hogyan bizonyítja az ember akarata! Az ember igazságosságot akar. Egészen pici korban, amikor a Jancsi és Juliska meséjét hallgattátok, dühösök voltatok a gonosz boszorkára és kívántátok a vesztét. Az egész élet tele van igazságtalansággal, és gyakran a rossz győz. Akaratotok azt kívánja, hogy legyen valahol kiegyenlítődés, hogy ne a bűn győzzön, hanem a tisztaság. Ha nem lenne másvilág, akkor győzhetne a gonoszság. Ha nincs túlvilág, akkor bárhogyan élnek az emberek, mindegyiknek egyforma a sorsa: a sírban pusztulás. Gondoljatok bele, haldoklik egy áldott lelkű, mélységes hitű, sokat szenvedett, áldozatos szívű asszony. És közben haldoklik egy utálatos, bűnökben fetrengő, vén kéjenc, aki egész életét evéssel, ivással, dorbézolással töltötte. Igazságos lenne-e, mindkettőnek ugyanaz lenne a sorsa: elporladni a föld alatt és megsemmisülni? Az ember akarata tiltakozik ez ellen. Kell, hogy a másvilágon a lelkük a megérdemelt helyre kerüljön.
 
3.      Az Örök Életet az ember szíve is bizonyítja. Mindenki vágyik a boldogság után. De hát hol van a boldogság? A teljes, el nem múló zavartalan boldogság? Ha valakinek főnyereménye van a lottón, csak néhány napig örül önfeledten, majd jönnek a gondok: a félelem a rablóktól, az idegesség a sok kölcsönkérőtől, a gond, hogy mire költse. Ha valaki vesz magának egy új, márkás autót, amire már 20 éve vágyakozik, egy rövid idő és máris még drágább, értékesebb kocsit szeretne, mert megunja. Ha valakinek van egy jó barátja, aki szereti, nem boldog, mert arra vár, hogy őt minden családtagja, ismerőse, rokona, munkatársa szeresse. Vajon miért oltottam belétek a boldogság vágyát, ha az mindig kielégületlen marad? Azért mert van túlvilág, ahol örökkön – örökké boldogok lesztek. Gyermekeim! A legkönnyebben és legeredményesebben úgy tudjátok meggyőzni hitetlen felebarátaitokat a túlvilág létezéséről, hogy nagy szeretettel veszitek körül őket, sok jót tesztek velük: pl. meglátogatjátok, ha beteg, anyagi támogatást nyújtotok neki, ha szegény, munkahelyet kerestek neki, ha munkanélküli stb. és ha köszöngetik és viszonozni akarják, azzal hárítjátok el, hogy Én, az Isten majd a túlvilágon megfizetem nektek. A legmeggyőzőbb a példamutatás.
Drága Kicsinyeim! Arra kérlek benneteket, hogy bátran álljatok ki hitetek megvédéséért! Éljetek az érvekkel, amit most tanítottam nektek! Mikor a másvilág létezéséről van szó, ne engedjétek magatokat lehengerelni, hangoztassátok a kételkedőknek bizonyítékaitokat. Megáldalak benneteket a bátorság és apostolkodás kegyelmével az Atya, a Fiú és Szentlélek nevében. Amen.

Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • 44 év szabad garázdálkodása
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Afrikai Hűség Hőség
  • Afrikai Víz
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet – VESZPRÉM
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Albert Líra
  • Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Alvidék-Délvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZENTA
  • Amarilliszfélék
  • Amerikai Hűség Hőség
  • Amerikai Hűség Hőség – SOPRON
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Amoris Laetitia Háború
  • Andre Lowoa – VESZPRÉM
  • Április
  • Antikrisztus által Irányított Népvándorlás
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Augusztus
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség – SORPON
  • Ausztrálázsiai Víz
  • Bács-Kiskun – SÜKÖSD
  • Bálványtemplomok, vértanuk vesztőhelye
  • Baranya – MOHÁCS
  • Begóniák
  • Békés – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Borsod-Abaúj-Zemplén – SÁTORALJAÚJHELY
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran – ESZTERGOM
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsen Okosan Törpemagyaran – BUDAPEST
  • Bölcsességek
  • Bölcsességek idézetekben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Bölcsességek terjedelmében
  • BTankok
  • Buda
  • Budapest
  • BudaPilisSolt – ESZTERGOM
  • Buzogányvirágok
  • Csongrád – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • December
  • Dél-Alföld
  • Dél – Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Dél-Dunántúl
  • Dél – Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Délvidék
  • Dezső Líra
  • Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Előbb-utóbb
  • Előre! Győzelemre Fel! – VESZPRÉM
  • Epikus Gyökereink
  • Epikusan A-C Lírailag
  • Epikusan A-E Lírailag
  • Epikusan D-F Lírailag
  • Epikusan F-K Lírailag
  • Epikusan FGIK Lírailag
  • Epikusan G-I Lírailag
  • Epikusan J-L Lírailag
  • Epikusan L-R Lírailag
  • Epikusan LMR Lírailag
  • Epikusan M-O Lírailag
  • Epikusan P-S Lírailag
  • Epikusan S-Z Lírailag
  • Epikusan SZ Lírailag
  • Epikusan T-Z Lírailag
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Erdély-Bánát-Csángó-Körösmező-Máramaros-Székelyföld, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOMBOLYA
  • Erkölcsi Gyökereink
  • Ervin Líra
  • Esti Éjszakák
  • Észak-Alföld
  • Észak – Alföld – NYÍREGYHÁZA
  • Észak-Amerikai Víz
  • Észak-Magyarország
  • Észak – Magyarország – SÁTORALJAÚJHELY
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Komárom – ESZTERGOM
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Eurázsiai Unió az Európai Unió ellen
  • Európai Hűség Hőség
  • Eurázsiai Hűség Hőség – SOPRON
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Európai Víz
  • Február
  • Fejér – ESZTERGOM
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Felvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOLNA
  • Ferenc Líra
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Föld
  • Föld
  • Frank Hűség Hőség – SOPRON
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Függtelen Határzár
  • Gábor Líra
  • Gomora Szodoma Technika
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyermeki Hűség
  • GyökereiNK
  • Gyökereink
  • GyökereiNK TöbbEzer Kárpát-medencében – ESZTERGOM
  • Győr-Moson-Sopron – SOPRON
  • Hajdú-Bihar – NYÍREGYHÁZA
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Heves – VÁC
  • Heves Jeges – SOPRON
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Hosszúság – AL-SAFIROV
  • HőseiNK PéldaképeiNK
  • Hűség Hőség
  • Hűség Hőség – SOPRON
  • Ibolyafélék
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • István Líra
  • Jácintok
  • Január
  • Jász-Nagykun-Szolnok – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Dobogó Szíve és Szeretete – SOPRON
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • József Líra
  • Jövő a Múltból kikövetkeztethető – SÜKÖSD
  • Július
  • Június
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalitka
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsonyi kaktuszok
  • Kard(Gladiátor)virágok
  • Károly Líra
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Keresztes Imahadjárat
  • Kolon (S)Zala – SÜMEG
  • Kontyvirágfélék
  • Koralkák
  • Közép-Dunántúl
  • Közép – Dunántúl – ESZTERGOM
  • Közép-Magyarország
  • Közép – Magyarország – VÁC
  • Ladik
  • Lajos Líra
  • Latin.Amerikai Víz
  • Lég
  • Lég
  • Legendák, mesék, mondák
  • Liliomok
  • Lírikus Gyökereink
  • Legendás MeseMondaVilág – HERCEGSZÁNTÓ
  • Lélektárs – MOHÁCS
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magasság -VARSÓ
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • Május
  • Március
  • Margitvirágok
  • MártírSors
  • MártírSzentSors – SÜMEG
  • MédBabiloni Hűség Hőség – SOPRON
  • Meddig még?
  • Mélység – TRIESZT
  • Messze Távolban
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Mihály Líra
  • Munkanapló
  • Muskátlik
  • Nebáncsvirágok
  • Nefelejcsek
  • Nemzeti Imahadjárat
  • Nógrád – VÁC
  • November
  • Nyugat-Dunántúl
  • Nyugat-Dunántúl – SOPRON
  • Október
  • Olajfafélék
  • Olvasó gondolkodó
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pálmafélék
  • Pest – VÁC
  • Pesti kerületek – VÁC
  • Pesti Nagykörút
  • Péter Líra
  • Polgárháborús Védelem
  • Pólusharc
  • Pünkösd-ElJövet
  • Római Katolikus – keresztény rádió – ZENTA
  • Rózsák
  • Sándor Líra
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Skandináv Hűség Hőség
  • Somogy, Pannonhalmi főapáti birtoktól napjainkig – BALATONFÖLDVÁR
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg – NYÍREGYHÁZA
  • Szegfűk
  • Szélesség – TACHOV
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeptember
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • SzívHang
  • SzívSzólam
  • Szodomán túl Armageddon
  • TABU
  • Tamás Líra
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Tolna – Mohács
  • TöbbEzer
  • Tulipánok
  • Tűz
  • Tűz
  • Üdvözlet
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Változás
  • Vas – SOPRON
  • Veszprém – SÜMEG
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • Vigyázz!
  • Visegrádi Hűség Hőség – SOPRON
  • Víz
  • Víz
  • Zoltán Líra
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: