‘0629’ cimkéjű bejegyzések

2016. 06. 29.            Péter-Pál

Drága engesztelő testvéreim, ne szomorkodjatok, amikor elérkezik hozzátok a nehéz időszak. Azoknak a lelkeknek, akik kitartanak Krisztus mellett és igehirdetésünk mellett, azoknak nem kell félniük. Azért kell a Szentlélekre figyelni és nem a saját elképzeléseitekre hagyatkozni, mert Ő megmutat minden szükségeset, amit követnetek kell. De ezt csak az imádságos lelkülettel érhetitek el, és figyelnetek kell, hogy mit mutat nektek a Szentlélek, és aszerint cselekedjetek. Már nagyon közel van az az idő, amikor mindezek bekövetkeznek. Bízzatok, mert Jézus legyőzte a gonosz hatalmát. Ha kitartotok Mellette, semmi sem szakíthat el Tőle. Szent Péter és szent Pál

2016. 07. 11.        Szent Benedek

Drága engesztelőim, mindig osszátok be az időtöket, hogy legyen lehetőség ne csak a munkára, hanem az imára is. A legfontosabb, hogy minden tevékenységet imával kezdjetek, és amikor befejezitek, adjatok hálát az Úrnak és ajánljátok fel Neki engesztelésül. Így biztos, hogy a munka imádsággá változik. Ezt mindenki, még az aktív dolgozók is meg tudjá tenni, csak oda kell figyelni, hogy minden munka imádság legyen és az imádság pedig munka. Így mindenben az Isten szent akarata szerint jártok el. Tehát mindent Isten dicsőségére kezdjetek, és Isten dicséretében fejezzetek be. Így kiegyensúlyozottá válik lelketek és nem lesz hiányotok semmiben. Fogadjátok el tőlem ezt a tanítást és valósítsátok meg életetekben. Szent Benedek apát

2016. 08. 11.         Szent Klára

Testvéreim, a teljes szegénység olyan ajándék, melyet Jézustól kaptam, hogy teljesen Rá hagyatkozhassak. Így nem kellett mással törődnöm, csak az odafönt valókkal. Aki képes Isten kegyelmével elhagyni mindent és rábízni életét az Úrra, meg fogja tapasztalni gondviselő szeretetét és jóságát. Ne ragaszkodjatok semmihez sem, mert minden, amitek van az Úr ajándéka. Úgy használjátok, hogy mindig képesek legyetek lemondani vagyonotokról mások javára, Isten dicsőségére. Szent Klára

2016. 08. 20.         Szent István király

Drága engesztelő testvéreim, imádkozzunk a Szűzanyával együtt magyar hazánkért. Amikor felajánlottam a szent Szűznek Magyarországot, nem vonakodott elfogadni felajánlásomat. Azóta szüntelenül együtt könyörgünk az Úrhoz országotokért. Nagy veszélynek van kitéve az ország, ezért alkossunk imaláncot. Minden nap az irgalmasság órájában ti is tegyétek meg felajánlásotokat országunk megmeneküléséért. Imádkozzunk, hogy a gonosz erők ne tudjanak szétzúzni, hanem állhatatosan ki tudjatok tartani az imában. Velünk együtt egységben tegyétek meg a felajánlást három órakor, az imaidő elején. Imádkozzatok, hogy a kormány ereje ne gyengüljön meg és hogy az örök értékeket képviseljék hazánkban. Szent István király

2016. 08. 24.         Szent Bertalan apostol

Drága engesztelő testvéreim, az Úr apostolaként hívott meg engem. Olyan meggyőző erővel szólt hozzám, hogy azonnal követtem Őt. Nem volt kétség bennem, hogy akit követek, az a Messiás. Mindenre megtanított, hogy vállalhassam az apostoli küldetést. Szörnyű kínzatásokkal ontottam véremet Jézusért, de Ő volt az én példaképem. Nemcsak amíg velünk volt, hanem amikor elszenvedte a szörnyű kereszthalált. Ti ugyanis találkoztok Vele a hit által és minden kegyelmet megkaptatok, hogy a Szentlélek megtanítsa, hogyan kövessétek Mestereteket. Sohase hátráljatok meg, hogy a győzelem részesei lehessetek. Szent Bertalan apostol

2016. 08. 29.         Keresztelő Szent János

Engesztelő testvéreim, az én küldetésem az volt, hogy előfutára legyek az Üdvözítőnek. Bár pusztába kiáltó szó voltam, mégis értették, amit mondtam. Amikor a bűn elhatalmasodik, akkor a kegyelem túlárad. Még a farizeusok és írástudók is kivonultak, hogy meghallgassák a szót, amit Isten az ajkamra adott. Ők legtöbb esetben nem mentek át az alázat alagútján, hanem fennhéjázóan bírálgattak engem. Jézus eljött hozzám, akinek még a lábáról sem voltam méltó levenni a saruját, és beállt a sorba, hogy példát mutasson mindenkinek. A Mennyei Atya a szózatával jutalmazta meg az Ő alázatosságát. Bár Jézus nem szorult rá a bűnbánatra, mégis megalázta magát és a vízbe lépve megszentelte azt. Ekkor nyert értelmet az én küldetésem, mert kinyilvánult előttem is Jézus személye. Keresztelő Szent János

2016. 09. 24.         Szent Gellért

Drága engesztelő gyermekeim, szent István király meghívott az országába, hogy tanácsadója legyek a királynak és nevelhessem Imre gyermekét. Istengyermeki bizalommal vállaltam el ezt a magasztos tisztséget. De ne gondoljátok, hogy oly könnyű tanácsokkal ellátni a királyt. Nekem is nehéz feladat volt betölteni ezt a tisztséget. Minden munkámat átjárta az imádság lelkülete, és mindenben ráhagyatkoztam a Szentlélek sugallataira. Csak az Ő irányítását voltam hajlandó elfogadni és tanácsként átadni a királynak. Hosszas elmélkedéseim a remete magányban érlelték meg a Szentlélek által irányított gondolatokat. A szent király bölcs belátással hallgatta szavaimat és követte ő is a Szentlélek utasításait. Testvéreim, mindig a Szentlélek vezessen benneteket, hogy Istennek tetsző döntéseket hozzatok életetekben. Szent Gellért püspök

2016. 09. 29.         Szent Mihály

Drága engesztelők, hívjatok minket, mert segíteni akarunk. A gonosz lelkekkel való küzdelmetekben támogatunk benneteket minden szükségetekben. Szent Mihály, az angyali seregek vezére vagyok, ezért kérjétek, oltalmazzam házaitokat védő angyalaimmal együtt. Ne féljetek a gonosz erőktől, mert Jézus legyőzte őket keresztáldozatával. Azért vagyunk, hogy segítsünk elhárítani minden veszedelmet, amely országotokra leselkedik. Kapaszkodjatok belénk, és imában hívjatok minket segítségül. Meglátjátok, aki hittel kér minket, az megtapasztalja segítségünket. Ti pedig fogjatok össze, imádkozzatok és szólítsatok meg minket, és mi rögtön jelen vagyunk, hogy elhárítsuk az akadályt. Szent Mihály

2016. 10. 04.           Assisi Szent Ferenc

Testvéreim, szeressétek a szegénységet, nem önmagáért, hanem mert Jézus és a szent család is szegény volt. Ez azt jelenti, hogy ne legyen más elképzelésetek, mint ami Isten akarata bennetek. Ha sikerül kiüresednetek és azt mondjátok, nincs más javam Uram rajtad kívül, akkor képesek lesztek engedni, hogy Krisztus egészen betöltsön titeket. A kicsiny lelkek azok, akik elfogadnak minden jót és rosszat egyaránt az Úr kezéből. Keressétek és szeressétek a szegénységet, mert alázatban tart benneteket. Hagyatkozzatok egészen Jézusra, akinek szüntelenül gondja van rátok. Mert ha azt megteszitek, nem lesz gondotok semmire sem, mert Ő maga meglátja szükségeteket. De ha megkapjátok, amire vágytok, ne tartsátok meg magatoknak, hanem adjatok belőle bőséggel másoknak, hogy újból megajándékozhasson benneteket. Szent Ferenc testvéretek

2016. 10. 08.         Magyarok Nagyasszonya

Gyermekeim, magyarok Nagyasszonyaként köszöntelek benneteket. Édesanyai palástomat terítem hazátokra és minden népre, akik a keresztény értékek mellett kiállnak. Szeretnék segíteni nektek, mert ha velem együtt imádkoztok, akkor a sátán hatalma megtörik és győzelemre viszitek terveteket. Csak ha szorosan mellettem maradtok, tudlak megvédeni benneteket a gonosz erők hatalma ellen. Fogjatok össze és imádkozzátok minden nap szent Fiam vérének rózsfüzérét és litániáját kilencedként és ezt mostantól folyamatosan tegyétek meg. Imádkozzatok országotok keresztény értékeinek megtartásáért, Orbán Viktorért és a kormányért, hogy ellene mondjanak a gonosz erőknek, akik el akarják lehetetleníteni országotokat. Legyetek egységben közösségeitekkel, és akik fizikailag nem tudnak jelen lenni az imában, azok ajánlják fel magukat az ima oltárán engesztelésül Magyarország megmeneküléséért és engesztelő hivatásotokért. Édesanyai szeretetemmel egyesítem imacsoportjaitokat. Magyarok Nagyasszonya

2016. 10. 15.         Avilai szent Teréz

Testvéreim, Jézus határtalan szeretetében megajándékozott olyan kegyelmekkel, amellyel a misztikus élet rejtelmeibe pillanthattam be. Elöljáróim kérésére írásba kellett foglalnom azokat a misztikus gondolatokat, amiket a Szentlélek ihletésére kaptam. Nagyon nehéz volt szavakba öntenem azt, amiről nem igen lehetett beszélni. Olyan lelki ösvényekre vezetett Jézus, amiket igazából csak azok érthettek meg, akik hasonló kegyelmeket kaptak Tőle. Mégis meg kellett fogalmaznom azokat a gondolatokat, hogy elsősorban nővéreim lelki épülésére szolgáljanak, de másoknak is úttörő munkát végezhessek. Bízom benne, hogy Isten legnagyobb dicsőségére szolgál mindaz, amit papírra vetettem. Avilai szent Teréz

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1142-szentek-2016-jun-szept

http://engesztelok.hu/lelkielet/lelki-gyakorlatok/1156-szentek-szeptember-oktober

2015. június 2. Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Szívem szeretettől lángol, amikor rátok gondolok. Elepedek a vágytól, hogy mindnyájan Velem legyetek az örök hajlékban, és lássátok dicsőségemet!
 
Gyermekeim! Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem foghatja, amit Atyám azoknak készített, akik Őt szeretik. A legmerészebb álmaitokban sem tudnátok elképzelni azt a gyönyörűséget és boldogságot, amelyet Atyám öröktől fogva az Őt szeretőknek készített.
 
Kicsinyeim! Higgyetek Nekem! Egyedül csak Istenben van boldogság. Isten nélkül az életetek csak hiú ábránd, szemfényvesztés, csalás. Mindent itt hagytok. Az életetek a földön egy folyamatos elvesztés. Elveszítitek fiatalságotokat, erőtöket, egészségeteket, szüleiteket, barátaitokat, hitvestársatokat, gyermekeitek felnőnek, és elhagynak benneteket, élik a saját életüket. De Én mindig veletek vagyok, a világ végezetéig. Engem bármikor megszólíthattok, meglátogathattok a templomban, éjjel–nappal rátok várok a tabernákulum csöndes magányában. Szomjazom rátok, hogy felkeressetek a gyóntató székben, ahol papom keze által Én oldozlak fel benneteket. Szomjazom rá, hogy hótiszta lelketekbe betérjek feltámadott, drága Szent Testemmel és Véremmel, a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Szomjazom rátok, hogy értetek átszegzett kezemet megfogva Velem járjátok a keresztutat, a szűk ösvényt, amely az örök dicsőségbe vezet.
 
Gyermekeim! Ne féljetek a szenvedésektől és a megaláztatásoktól, mert amilyen mértékben osztoztok Velem ezekben, olyan fokban részesültök dicsőségemben és boldogságomban.
 
Gyermekeim! A szenvedésekből és az áldozatokból Nekem is bőven kijutott. Ez hozzá tartozik az életetekhez, amióta Éva hitt a sátánnak, és evett a tiltott fa gyümölcséből. Ti is akkor szenvedtek, ha ellenfelemmel szóba álltok, és bedőltök hazugságainak. De ha ártatlanul szenvedtek, Én olyan lelki békét és boldogságot adok, ami felülemel minden szenvedésen. Én mindig megadom a kivezető utat minden kísértésből. Ha nem álltok szóba a sátánnal, nem estek bele a csapdájába. Nem tud áldozatul ejteni benneteket.
 
Kicsinyeim! Értelmet és szabad akaratot kaptatok, és a leghathatósabb fegyvereket, a szentségeket. Ha rendszeresen járultok hozzá, ellenfelem tehetetlen lesz veletek szemben. Ha hittel imádkoztok, és a szívetek tele van Isten iránti szeretettel, a sátán azonnal elmenekül tőletek, mert nem bírja elviselni szeretetetek lángoló tüzét, és az Én jelenlétemet, mert Én mindenütt jelen vagyok, ahol hívnak Engem. Ha csak ennyit mondotok hittel: Jézusom, Szűzanyám, legyetek velem! Rátok akarom bízni az életemet! Átadom Nektek minden gondjával, örömével együtt. Ha csak ennyit mondotok gondolatban, akkor ellenfelem már elmenekül, mert ahol Én, és Édesanyám ott vagyunk, ő nem bírja elviselni a mi jelenlétünket.
 
Kicsinyeim! Ti, akik olvassátok üzeneteimet, és tettekre váltjátok, örök biztonságban vagytok. Hagyatkozzatok Rám teljesen! Simuljatok szerető Szívemre, mint piciny csecsemő édesanyja keblére! Bízzatok Bennem! A múlttal ne foglalkozzatok! A jövő ne aggasszon! Éljetek csupán a jelen pillanatban, és akkor nem tud kísérteni a sátán. Ne foglalkozzatok a sérelmekkel! Bocsássatok meg szívből egymásnak! Akkor nektek is megbocsát Atyám, imáitok meghallgatásra találnak, nagy béke, szeretet és derű tölti be a lelketeket.
 
Kicsinyeim! Ez már maga a mennyország a földön. Erre mondtam: a menny köztetek van, ha szeretetben éltek egymással.
 
Kicsinyeim! Fogadjátok meg szavaimat! Éljétek meg a szeretetet minden pillanatban, akkor elnyeritek az örök boldogságot. Erre áldalak meg benneteket, Szívem túláradó szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
 
Ezt üzenem X-nek: Drága Gyermekem! Szívem nagyon szeret téged. Ha rád tekintek, örülök annak, hogy megteremtettelek, mert véghezviszed rád vonatkozó örök szent tervemet. Igennel válaszoltál hívásomra, az életszentségre, ami mindennél nagyobb.
 
Gyermekem! Akiket nagyon szeretek, azokkal megosztom keresztemet. Apostolaim mind vértanúságukkal dicsőítettek meg Engem. János már keresztem tövében elszenvedte a vértanúságot, mert annyira gyötrődött azért, mert Engem, kínhalált szenvedni látott, hogy százszor szívesebben vértanúhalált halt volna, minthogy Engem ilyen körülmények között lásson. Édesanyám hasonlóképpen szenvedett. Ezért bíztam Jánosra szeretett Anyámat: Íme, a te Anyád, és ezért bíztam őt Édesanyámra: Íme, a Te fiad. Azt akarom, hogy ti is úgy szeressetek Engem, mint János és legszeretőbb Anyám. Kérjétek meg őket, esdjék le számotokra ezt a nagy kegyelmet. Ha úgy szerettek Engem, mint ők, akkor könnyű lesz a kereszt, mert soha nem magatokra tekintetek, hanem Rám, Aki a ti üdvösségetekért haltam kínhalált. Gyermekem, tőled is ezt a szeretetet kérem. Ha keresztet kapsz, soha ne lázadj! Ne saját sajgó sebeidre tekints, hanem nézz fel Rám, a keresztre! Adj hálát keresztedért, és ajánld föl azt az Én kínszenvedésem és kereszthalálom örök érdemeivel a lelkek megmentéséért! Soha ne félj! Mindig megadom az erőt, hogy tudd hordozni keresztedet, és ha elesnél, mindig fel tudj állni, és folytasd a keresztutat életed végéig. Megáldalak téged megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
 
2015. június 6-án, itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Nagyon szomorú az Én lelkem. Hamarosan lezárul a kegyelem ideje, melyet felvált igazságosságom haragja. Hiába a sok üzenet, a sok kérés, az emberek nem akarnak megtérni. Tobzódnak a bűnben, és acsarkodnak Ellenem. Elrontott életük miatt Engem okolnak, pedig Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen. Kicsinyeim, készüljetek! Az üldözés már a nyakatokon van. Feldúlják templomaimat, a szerzetesrendeket és nagyon sokakat meg fognak ölni.
 
Drága Gyermekeim! A gondolataitokat tartsátok mindig makulátlanul tisztán, tekinteteteket mindig Rám, a Megfeszítettre irányítsátok, ne hagyjátok, hogy a sátán akárcsak egy gondolat erejéig eltávolítson titeket Tőlem! Legyetek szigorúak és következetesek magatokhoz! Ha magatokat legyőztétek, minden csatát megnyertetek, mert minden embernek saját maga a legnagyobb ellensége. Legyetek erősek és kitartóak a szenvedések elviselésében, állhatatosak és türelmesek a próbatételekben! Szüntelenül dicsőítsetek és magasztaljatok Engem Megváltásom, és Kereszthalálom hatalmas művéért, és ne legyen semmi áldozat sem sok a lelkekért, akiket általatok akarok megmenteni!
 
Az idő lejár, hamarosan megfenyítem ezt a világot. Éljetek szüntelen készenlétben, halálra készen! Minden szem meg fog Engem látni, amikor az ég felhőin dicsőségben visszatérek. Készüljetek, ez a nap már nagyon közel van!
 
Gyermekeim, nagyon szeretlek benneteket! Teljes szívetekből, teljes lelketekből, teljes elmétekből és minden erőtökből szeressetek viszont Engem! Nézzetek Rám, a keresztre, mily nagy árat fizettem értetek! Irántatok való szeretetem adott erőt, ahhoz, hogy ekkora áldozatot hozzak üdvösségetekért. Így lássatok Engem, a keresztfán, Aki magamra vettem a világ bűneit, a tiéteket is. Áldozattá lettem értetek, hogy megmentselek titeket az örök kárhozattól.
 
Kicsinyeim, legyetek boldogok, mert eljön az óra, sőt, már itt is van, amikor mint vértanú szenteket, vezetlek be titeket Atyám dicsőségébe, amit Ő azoknak készített, akik Őt szeretik.
 
Megáldalak titeket, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.”

2015. június 12. Jézus Szentséges Szíve főünnepén itthon az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Ma az Én Legszentebb Szívemnek az ünnepe van. Merüljetek el Irgalmas Szívemben! Élvezzétek a biztonságot, a szeretetet, a derűt, amelyet Szívem ad nektek!
Gyermekeim! Soha nem látott boldogság vár rátok, ha elmerültök Szívem szeretetének hatalmas óceánjában. Ha nem a világi örömöket és vigasztalásokat keresitek, hanem egyedül az Én igéimet követitek és az Én törvényeim megtartásában éltek. Ti csak Rám tekintsetek, a Megfeszítettre, aki az életemet áldoztam a ti üdvösségetekért! Ti csak Engem imádjatok úgy, hogy megtartjátok törvényeimet, vagyis tettekre váltjátok tanításomat, amelyeket az Evangéliumban tártam elétek!
Gyermekeim! Ne a jelen szomorúságát szemléljétek, hanem már most derűs szívvel gondoljatok arra a csodálatos új korszakra, új világra, amely ezután a bűnös, nyomorult korszak után következik. Élő hittel imádkozzátok a Miatyánk szavait: „Jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te Akaratod, amint a Mennyben, úgy a Földön is.” Ezek a szavak most teljesülnek be, amikor az új világban a Menny leszáll a Földre. Visszajövök hozzátok szentjeim népes seregével és maga az első pápa, akit Én neveztem ki, Péter fogja irányítani Egyházamat. Maradjatok meg a Belém vetett hit útján, gyakran ismételgessétek a fatimai fohászt, amit Édesanyám tanított: „Ó, Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tüzétől és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra!” „Jézus, Mária, Szent József, mentsétek meg a lelkeket!”
Kicsinyeim! Az idő lezárul és Én visszajövök az ég felhőin dicsőségben. Minden szem meglát Engem. Az igazak örömujjongásban dicsőítenek majd, a gonoszok pedig nem tudnak majd elbújni tekintetem elől. Soha ne aggódjatok! Keressétek a Mennyek Országát és annak igazságát, a többi mind megadatik nektek hozzá. Én ugyanaz vagyok ma is, mint 2000 évvel ezelőtt, amikor megszaporítottam a kenyeret. Bízzatok Bennem, szeretlek titeket! Aki Hozzám jön, nem utasítom el, de aki eltávolodik Tőlem, annak viselnie kell a következményeket. Szentséges Szívem főünnepén Szívem végtelen szeretetárját árasztom ki az egész világra, minden élőre! Kérjétek Szent II. János Pál pápa oltalmát Egyházamra. Sokat tud segíteni. Égi Édesanyám Istenanyai Palástját terítem rátok, így áldalak meg titeket megerősítő áldásommal, hogy átvészeljétek Isten igazságosságának félelmetes korszakát, amely most következik el a világra.
Fogadjátok megerősítő, szeretetteljes áldásomat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

– See more at: http://jezusuzenete.hu/2015-junius-12-jezus-szentseges-szive-founnepen-itthon-az-ur-jezus/#sthash.RnqofhbV.dpuf


2015. június 12. Jézus Szentséges Szíve főünnepén itthon az Úr Jézus…
„Drága gyermekeim! Ma az Én Legszentebb Szívemnek az ünnepe van. Merüljetek el Irgalmas Szívemben! Élvezzétek a biztonságot, a szeretetet, a derűt, amelyet Szívem ad nektek!
Gyermekeim! Soha nem látott boldogság vár rátok, ha elmerültök Szívem szeretetének hatalmas óceánjában. Ha nem a világi örömöket és vigasztalásokat keresitek, hanem egyedül az Én igéimet követitek és az Én törvényeim megtartásában éltek. Ti csak Rám tekintsetek, a Megfeszítettre, aki az életemet áldoztam a ti üdvösségetekért! Ti csak Engem imádjatok úgy, hogy megtartjátok törvényeimet, vagyis tettekre váltjátok tanításomat, amelyeket az Evangéliumban tártam elétek!
Gyermekeim! Ne a jelen szomorúságát szemléljétek, hanem már most derűs szívvel gondoljatok arra a csodálatos új korszakra, új világra, amely ezután a bűnös, nyomorult korszak után következik. Élő hittel imádkozzátok a Miatyánk szavait: „Jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te Akaratod, amint a Mennyben, úgy a Földön is.” Ezek a szavak most teljesülnek be, amikor az új világban a Menny leszáll a Földre. Visszajövök hozzátok szentjeim népes seregével és maga az első pápa, akit Én neveztem ki, Péter fogja irányítani Egyházamat. Maradjatok meg a Belém vetett hit útján, gyakran ismételgessétek a fatimai fohászt, amit Édesanyám tanított: „Ó, Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tüzétől és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra!” „Jézus, Mária, Szent József, mentsétek meg a lelkeket!”
Kicsinyeim! Az idő lezárul és Én visszajövök az ég felhőin dicsőségben. Minden szem meglát Engem. Az igazak örömujjongásban dicsőítenek majd, a gonoszok pedig nem tudnak majd elbújni tekintetem elől. Soha ne aggódjatok! Keressétek a Mennyek Országát és annak igazságát, a többi mind megadatik nektek hozzá. Én ugyanaz vagyok ma is, mint 2000 évvel ezelőtt, amikor megszaporítottam a kenyeret. Bízzatok Bennem, szeretlek titeket! Aki Hozzám jön, nem utasítom el, de aki eltávolodik Tőlem, annak viselnie kell a következményeket. Szentséges Szívem főünnepén Szívem végtelen szeretetárját árasztom ki az egész világra, minden élőre! Kérjétek Szent II. János Pál pápa oltalmát Egyházamra. Sokat tud segíteni. Égi Édesanyám Istenanyai Palástját terítem rátok, így áldalak meg titeket megerősítő áldásommal, hogy átvészeljétek Isten igazságosságának félelmetes korszakát, amely most következik el a világra.
Fogadjátok megerősítő, szeretetteljes áldásomat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
2015. június 13. Szűz Mária Szeplőtelen Szíve ünnepén itthon a Szűzanya…
Drága gyermekeim, Égi Édesanyátok vagyok! Nagyon vigyázzatok, éljetek szüntelen készenlétben! Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára leselkedik rátok, keresi, kit nyeljen el. Ne álljatok szóba vele! Ha kísér benneteket, azonnal fussatok Hozzám! Kérjétek, hogy takarjalak be titeket Istenanyai Palástommal! Kérjetek meg, hogy Szeplőtelen Szívem Szeretetlángjával vakítsam meg a sátánt! Ha már látja közeledésemet, azonnal elfut Előlem. Égeti őt az Én szentségem fénye, az Én ragyogásom, amely Isteni Fiam örök ajándéka Számomra.
Drága Kicsinyeim! Elképzelni nem tudjátok, mi vár rátok Atyám Országában! Az élet a földön rövid. Tartsatok ki mindhalálig! Imádjátok Isteni Szent Fiamat, és a teljes Szentháromságot! Éljetek mindenkivel szeretetben és békességben! Ha majd látjátok, hogy beteljesednek a próféciák, amelyek a Szentírás megerősítései, tudjátok meg, hogy közel van Szent Fiam dicsőséges visszajövetele a Földre. Bár a napot és az órát egyedül az Atya ismeri, de Szent Fiam előre elmondta nektek a jeleket, amelyek visszajövetele előtt beteljesülnek.
Gyermekeim, ti már a végső időben éltek. Ezért azt mondom nektek, nincs halogatni való időtök a megtérésre. Minden igyekezetetekkel azon fáradozzatok, hogy megmentsétek a lelkeket! Ez legyen a legfőbb feladatotok, hogy Szent Fiam Vére ne omoljon hiába! A mennyben ezek a lelkek lesznek a ti örömötök és gazdagságotok.
Kicsinyeim, vigasztaljátok Szent Fiamat! El nem tudjátok képzelni, mennyi szentségtörés és bűn okoz halálos fájdalmat Neki. Különösen a katolikusokért imádkozzatok, hogy ne kövessenek el szentségtörést, mert amikor Szent Fiam ilyen lélekbe tér be, ahol a sátán az úr, újra keresztre feszítik, és darabokra szaggatják az Ő drága, Szent Testét. Ti mindig csak tiszta lélekkel fogadjátok a legméltóságosabb Oltáriszentséget! Gyakran imádkozzatok az Oltáriszentségi Jézus előtt, engeszteljétek Őt Szentségimádásokon, imádjátok Őt, amikor tiszta lélekkel a szívetekbe fogadjátok! Odaát, a mennyben, ezeknek az imáknak nagyon fogtok örülni. Minél jobban szeretitek a földön Szent Fiamat, annál boldogabbak lesztek Vele a mennyben.
Drága kicsinyeim! Imáimban hordozlak, Szent Fiam elé viszlek benneteket, és ha hívtok, megóvlak titeket még a kísértésektől is, és minden bűntől. Megáldalak benneteket különleges Istenanyai áldásommal, szeretettől lángoló Szeplőtelen Szívem által, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
 
Szentírási megerősítés: Jakab 2, 23: „Ábrahám hitt Istennek…”

2015. június 22. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

Drága gyermekeim! Az óra eljött. Már nincs időtök tétovázni. Térjetek meg Hozzám sürgősen, hogy meg tudjalak menteni benneteket! A tét nagy: örök élet, vagy örök halál. Ezért kerüljetek minden bűnt! Ismerjetek meg, és kövessetek Engem! Válasszátok az életszentséget! Ma még megmenthetitek a lelketeket. Lehet, hogy holnap túl késő lesz. Már mindent előkészítettek megsemmisítésetekre. Adjátok át az életeteket Nekem, hogy megmentsem azt az örök boldogságra! Erre áldalak meg benneteket, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
 
Szentírási megerősítés: Zsid. 12. 22-25: „Ti …Jézushoz, a ránk hulló Vérhez (járultatok), amely hathatósabban kiált, mint Ábelé. Vigyázzatok, ne utasítsátok el Azt, Aki hozzátok szól.”


2015. június 28. Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Az idő rövid, készüljetek! Hamarosan megítélem a népeket, mind. Mindnyájatoknak színt kell vallani. Vagy mellettem, vagy ellenem. Ne féljetek! Maradjatok hűségesek Hozzám mindhalálig! Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de semmi egyebet nem tudnak csinálni. Ha Irántam való szeretetből odaadjátok az életeteket Értem, Én vértanú szenteket formálok belőletek. Lelketek egy örökkévaló dicsőségben és boldogságban fog élni Velem, Megváltótokkal együtt. Szent Színem látása olyan édes örömmel és békével fog eltölteni benneteket, amilyen érzést nem ismerhettek a földön. Azért, mert testetek belehalna abba a nagy boldogságba és örömujjongásba.
 
Kicsinyeim! A legmerészebb álmaitokban sem tudjátok elképzelni azt, ami országomban vár rátok. Tartsatok ki mindhalálig, akkor elnyeritek az örök boldogságot!
 
Drága gyermekeim! Amikor leszálltam a mennyből, Atyám öléből Szűzanyám méhébe, megszenteltem Őt. Ő volt a legboldogabb ezen a földön azért, mert befogadott Engem, mint a Szentlélek Ajándékát, Akiről Szent Gabriel arkangyal beszélt Neki. Ti is, akik tiszta szívetekbe fogadtok Engem, ha nyitottak vagytok kegyelmeimre, a legboldogabb emberek lesztek ezen a földön. Nem vágytok már semmi másra, csak arra, amire Szent Anyám: fölismerni és megtenni Isten akaratát. Ti is, amikor fölismeritek és megteszitek Isten rátok vonatkozó örök szent tervét, beteltek az Én örömömmel és békémmel, és tudjátok, hogy a helyeteken vagytok. Már nem kerestek, nem nyugtalankodtok, mert megérkeztetek arra a helyre, abba a feladatba, amit Isten öröktől fogva elrendelt számotokra. Ezért drága kicsinyeim, kérjétek magatokra a tisztánlátás kegyelmét, hogy mindig fölismerjétek, és megtegyétek Isten akaratát. Ez a legfontosabb egész életetekben. Ez a ti üdvösségetek.
 
Gyermekeim! Az élet rövid. Csak addig lehettek itt, amíg Isten feladatot szánt nektek. Ha elvégeztétek, akkor át kell mennetek az örök hajlékba. Ezért drága kicsinyeim, soha ne kérjétek magatokra a halált, hanem dicsőítsétek meg Istent azzal, hogy engedelmesen elfogadjátok halálotok idejét és módját, annak szenvedéseivel együtt Isten akarata szerint. Hagyatkozzatok Rám teljesen! Az agyag sem mondhatja a mesternek, hogy díszes, vagy egyszerű edényt formázzon belőle. Ti is elégedjetek meg azzal a kegyelemmel, amit kaptok, és ne akarjatok mást! Mindannyian a kapott talentumokról adtok számot. Ezért kicsinyeim, igyekezzetek kamatoztatni Istentől kapott talentumaitokat, hogy amikor számot fogtok adni róla, a Király bevezessen titeket is az Ő örömébe, és rátok bízza az örök kincseket, mert méltóknak talált rá benneteket. Ti soha ne egymással foglalkozzatok, hanem egyedül Rám figyeljetek. Minden döntéseteket előzze meg, hogy Én a ti helyetekben hogyan viselkedtem volna. Akkor nyugodtak lehettek üdvösségetek felől. Tanítványaimnak ezt mondtam: Az az Én eledelem, hogy Atyám akaratát megtegyem. Ha Velem együtt ti is ezt mondjátok, elnyeritek Atyám országát, amelyet öröktől fogva azoknak készített, akik szeretik Őt. Erre áldalak meg titeket, Szívem túláradó végtelen szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Az Úr Jézus: „Ezt üzenem X-nek: Drága Kisfiam, Szívemnek kedves kicsi Gyermeke! Gyönyörködöm benned, mert mindig csak Nekem akarsz megfelelni. Csak az Én tetszésemet keresed. Ez az életszentség útja. Ha egész életedben így folytatod, szentjeim között foglalsz majd helyet a mennyben. Én választottalak ki Téged. Menj végig az úton! Ha mindvégig Rám szegezed a tekintetedet, nem nézel se jobbra, se balra, akkor erőt merítesz Belőlem, és véghezviszed akaratomat, beteljesíted rád vonatkozó örök szent tervemet.

 

Engem a földön, a kereszten találsz meg. Ha követni akarsz, gyere utánam a keresztúton, az önmegtagadásban és a kereszthordozásban. Most különösen nehéz korban éltek. De kaptál egy fénysugarat, hogy kitarts az életszentség útján. Mindezt azért adtam neked, mert nyitott vagy kegyelmeim befogadására.

 

Hamarosan beindulnak az események. Szerezzetek be tartós élelmiszert, mert ki fog törni a 3. világháború. De ne félj! Én gondoskodom rólad. Ha nehéz lesz kereszted, nézz fel Rám, vérző, átszegzett Testemre! Belőlem meríts erőt, mennyire szerettelek téged! Te is szeress viszont Engem, és akkor türelemmel és szeretettel hordozod keresztemből azt a kis szálkát, amelyet megosztok veled. Soha ne feledd: Én mindig veled vagyok, és szeretlek téged. Jobban, mint a világ összes embere együttvéve. Megáldalak téged megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Lk. 1, 45. „Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”

 

Ezt üzenem Y-nak: Drága Kislányom, Szívemnek jegyese! Téged kiválasztottalak Magamnak. Maradj meg továbbra is ezen az úton! Ne félj! Én mindig gondoskodom rólad. Keressétek az Isten országát, és annak igazságát, a többi mind megadatik hozzá nektek. Ne aggódj, csak hittel imádkozz! Aki kér, az kap, aki zörget, annak ajtót nyitnak. Hittel teli imáidat mindig meghallgatom, és megadom, amit jónak látok. Örülj annak, hogy édes kettesben lehetsz Velem, Isteni Megváltóddal. Hamarosan üt az óra, amikor kiszólítalak testedből, és áthívlak az örök hajlékba. Erre készülj! Élj szüntelen készenlétben! Megáldalak Téged megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Lukács 10, 42. 11, 9-13. „Mária a jobbik részt választotta, nem is veszik el tőle soha. …mindenki, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak…”


2015. június 29. Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim, készüljetek! Most olyan idők jönnek, amilyenek nem voltak soha, amióta fennáll ez a világ. Most a pokol összes ördöge ki lett szabadítva azok által, akik bűnben élnek.

 

Kicsinyeim! Ne kövessetek el bűnt! Ne szabadítsátok magatokra a démonokat! Ne hagyjátok, hogy becsapjon és gyötörjön benneteket! Fussatok Hozzám! Én minden kísértésben megadom nektek a menekülés lehetőségét. Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig. Végtelenül szeretlek benneteket. Az életemet adtam oda értetek azért, hogy megszerezzem számotokra az örök életet.

 

Gyermekeim! Maradjatok meg szeretetemben! Akkor biztonságban éltek. Ne álljatok szóba a sátánnal! Nagyon ravasz. Járjatok az egyenes úton! Szavaitok legyen igen – igen, nem – nem. A többi a gonosztól van. Menjetek előre az igazság útján! Kövessetek Engem, és a szenteket! Kérjétek meg őrangyalotokat, ő sokat tud nektek segíteni. Ha hagyjátok magatokat kézen fogva vezetni általa, elkerülitek a sátán csapdáit, és eléritek hitetek célját, az örök boldogságot.

 

Gyermekeim! Ha látnátok, mennyi csapdát vetett elétek a gonosz, hogy elejtsen benneteket, mint a vadakat, meghalnátok a rémülettől.

 

Kicsinyeim! Ezért adtam mellétek az őrangyalokat, hogy vigyázzanak rátok, és elkerüljétek a gonosz minden ármánykodását és nyilát. Őrangyalotok tiszteletben tartja szabad akaratotokat. Ha ti a bűnt választjátok, ő megsirat benneteket, de akaratotok ellenére nem fog megmenteni.

 

Gyermekeim! A poklot nem Én teremtettem. Az a ti bűneitek következménye. A tisztítótűz az Én nagy irgalmam és szeretetem helye, hogy ha valaki megbánta bűneit, ott vezekelje le. Ez a tisztulás helye. Mint ahogy egy előkelő vendégségbe nem lehet bemenni sáros, rongyos, piszkos ruhában, úgy a léleknek is meg kell tisztulni, hogy méltó legyen a bebocsátásra, a Bárány menyegzőjére. Ó, ha tudnátok, milyen boldogan ad hálát Nekem a lélek, aki megmenekült az örök kárhozattól, és a tisztítótűzben vezekelheti le adósságát. Az igaz, hogy ott nagyon sokat kell szenvedni, de nem tart örökké. A tisztítótűz szenvedése egészen más, mint a pokolé. Míg a pokolban gyűlölködnek és átkozódnak, és a démonok gyötrik őket, ugyanazokat a szenvedéseket okozva nekik, amelyeket ők okoztak földi életükben másoknak. A tisztítótűzben a lelkek magukat vádolják, mert ellenszegültek törvényeimnek, bár ők is ugyanazokat szenvedik, amiket ők okoztak másoknak, de ők hálát adnak Nekem, hogy lehetőséget adtam, hogy levezekeljék bűneiket, ezzel kielégítik igazságosságomat. A legnagyobb szenvedést az okozza nekik, hogy meg vannak fosztva Szent Színem látásától, amire a legnagyobb fokban vágyakoznak. Várva várják kiszabadulásuk napját, amikor vágyuk beteljesül. Mindegyik lélek pontosan tudja, hogy miért került ide, és hogy mennyi ideig kell itt szenvednie.

 

Gyermekeim! A mennybe csak a szentek jöhetnek be, akik tökéletesek a szeretetben. Amíg a földön éltek, ha tudatosan és folyamatosan törekedtek rá, elérhetitek ezt a fokot. Először is mindig, minden kísértésben ellene kell mondani a sátánnak. Másodszor: állandóan imádkozni kell, hogy meg tudjátok valósítani az Evangéliumot. Egyedül erre képtelenek vagytok, de Velem meg tudjátok tenni. Ezért mondtam: Nálam nélkül semmit sem tehettek. Harmadszor: rendszeresen járulnotok kell a szentségekhez, a Szentgyónáshoz és a Szentáldozáshoz. Ezek a ti védőpajzsotok, erőforrásotok a sátán elleni harcban. Negyedszer: ki kell tartani mindhalálig. Ez az életszentség. Ha ebben éltek, megkapjátok a kegyelmet, hogy elnyerjétek az örök életet. Ilyen kegyelmek pl. undor minden bűntől, indítás a jó cselekedetekre, a megbocsátásra, a szeretetre. Ó, milyen boldogok azok, akik így élnek! Már itt a földön a mennyországban vannak. Ezt mondtam: a mennyország köztetek van, ha szeretetben éltek. Odaát csak kiteljesedik, fokozódik és örökké tart.

 

Kicsinyeim! Igyekezzetek tettekre váltani szavaimat! Ha megteszitek, amit mondok nektek, örökké boldogok lesztek. Erre áldalak meg titeket megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”


2014. június 1. Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Éljetek szüntelen készenlétben! Az idő rövid. Most jön a nagy megmérettetés ideje. Megrostálok mindenkit, kivétel nélkül. Igyekezzetek teljesíteni parancsaimat! Ne legyetek képmutatók! Istennek nem lehet hazudni. Én a szívek és a vesék vizsgálója vagyok. Én még a gondolataitokat is ismerem. Hallom minden szavatokat, látom minden cselekedeteteket. 
Gyermekeim! Ne sántikáljatok kétfelé! Én undorodom a képmutatóktól. Az ilyenek közönséges hazudozók, akik nem örökölhetik Isten országát. Nem lehet megfelelni a világnak, és az Istennek. Vagy Engem szolgáltok, úgy, hogy megtartjátok törvényeimet, vagy a sátánt, mert ő a világ fejedelme.
Gyermekeim! Nézzetek fel Rám, a keresztre! Kövessetek Engem a keskeny úton! Engedjetek el mindent, ami a világ, személyeket, tárgyakat, elveket. Ragadjatok meg Engem, és legyetek Hozzám hűségesek! Én maradandó értéket kínálok fel nektek, amit soha nem veszítetek el. Saját Magamat adom nektek a Szentáldozásban. Mossátok tisztára lelketeket a bűnbocsánat szentségében! Jöjjetek Hozzám, Én felüdítelek benneteket. Adjátok át Nekem terheteket, minden gondotokat! Ti csak törődjetek az Én dolgaimmal, a tiétekről Én Magam gondoskodom. Ti csak keressétek a mennyek országát, és annak igazságát, a többi mind megadatik hozzá nektek! Nem akarom, hogy elsüllyedjetek a földi gondokban! Azt akarom, hogy szárnyaljatok Hozzám! Kösse le gondolataitokat az ima, a Belém vetett bizalom és hit!  Higgyétek, és kérjétek, akkor megkapjátok mindazt, amire szükségetek van! Én gondoskodom rólatok. Hagyatkozzatok Rám, és bízzatok Bennem! Akkor soha nem szégyenültök meg. Én ugyanaz vagyok ma is, Aki megszaporítottam a kenyeret. Én Isten vagyok. Ma is tudok csodákat tenni. Tudjátok, mi akadályoz benne? A ti hitetlenségetek. Minden lehetséges annak, aki hisz. A hittel teli ima hegyeket mozdít, vagyis a lehetetlennek tűnő dolgokat is megoldja. Ha hisztek Bennem, ma is megtapasztalhatjátok azokat a csodákat, amelyeket akkor tettem, amikor a földön éltem. Olvassátok az Evangéliumot, és váltsátok tettekre! Akkor boldogok lesztek. Célt és értelmet kap életetek. Lelkeket fogtok kiragadni a sátán karmaiból. 
Gyermekeim! A földi életetek egy folyamatos harc. A bukott angyalok légiói támadnak minden oldalról benneteket, hogy a kárhozatba, az örök tűzbe taszítsanak. Meneküljetek Hozzám! Csak Én tudlak megmenteni benneteket. Megváltásotok az Én értetek kiontott drága Szent Vérem és kereszthalálom. Kérjétek magatokra, hogy borítsalak be titeket drága Szent Véremmel! Akkor tehetetlen lesz veletek a sátán, mert az Én Vérem a tökéletes védelem. Atyám látja rajtatok e Vért, megenyhül jogos haragja, és irgalmat gyakorol veletek. Fel nem fogjátok, mekkora kincs vagyok a ti számotokra. Én vagyok a ti örök életetek, örök boldogságotok. Ne higgyetek a sátánnak, aki el akar szakítani titeket Tőlem! Nekem higgyetek, Aki keserves kínszenvedésemmel és kereszthalálommal bizonyítottam irántatok való szeretetemet!
Gyermekeim, Véremen megváltott kicsinyeim! Egyétek Testemet, és igyátok Véremet! Akkor örök életetek lesz Bennem! Nagy titok ez, mert aki Engem eszik, az eggyé válik Velem, mint vízcsepp a hatalmas óceánban. Többé már nem kettő, hanem egy. Aki Velem egyesül a Szent Színek alatt, az Belém istenül, és már itt a földön örök élete van. 
Gyermekeim! Addig járuljatok a szentségekhez, amíg még köztetek vagyok. Sajnos nemsokára beteljesedik Dániel próféta jövendölése: eltörlik a mindennapi áldozatot, és felállítják a vészt hozó undokságot, ami maga a sátán, a bálvány. (Dániel 12,11.) Ti soha ne kövessétek őket! Én gondoskodom. A rejtekben mindig lesznek szent papok, akik bemutatják a Szentmisét. Igaz, hogy sokkal ritkábban, mint most.
Gyermekeim! Éljetek szüntelen készenlétben, mert nem tudjátok, mikor kell megállnotok ítélőszékem előtt! Tartsátok meg parancsaimat! Váltsátok tettekre tanításomat! Akkor nyugodtak lehettek, mert elnyeritek az örök boldogságot. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2014. június 3. Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Az élet rövid. Készüljetek fel arra a másik életre, ami a síron túl van! Ne higgyétek, hogy a test halálával lezárul életetek! Nem. A test ugyan feloszlik, mert porból vétetett, és porrá lesz. De a lelketeket Maga Isten lehelte belétek. Ezért a lelketeknek örök élete van. 
Kicsinyeim! Az örök életre készüljetek! Tartsátok meg Atyám törvényeit! Szeressétek Istent teljes szívetekből, és felebarátaitokat úgy, mint magatokat! Akkor már itt a földön örök életetek van.
Gyermekeim, készüljetek! Az idő közel. Hamarosan beteljesülnek a próféciák. Akkor sokaknak meg kell állni ítélőszékem előtt. Minden itt marad. Ne a földi kincsekben bízzatok, hanem Isten irgalmas szeretetében! Atyám egy csodálatos országot készített mindazoknak, akik szeretik Őt. Ezért azzal foglalkozzatok, ami odafönt van! Teljes szívetekből vágyakozzatok rá, hogy elnyerjétek az örök boldogságot! Atyámat, a teljes Szentháromságot látni színről színre olyan nagy boldogság és béke, amellyel egy egész örökkévalóságon át nem tudtok betelni. Itt a földön senkinek sincs maradandó hazája. Ezt az életet arra kaptátok, hogy megismerjetek Engem, Atyám Igéjét, Aki a mennyből szálltam alá. Szeressétek Istent, úgy, hogy megteszitek, amit parancsol! Hirdessétek Isten Igéjét, tegyetek Rólam tanúságot mindazoknak, akiket elétek vezetek! Ma nagy sötétség borítja be a földet. Számtalan démon és gonosz lélek téveszti meg, és manipulálja az embereket. Hatalmas harc folyik a lelketekért. Ellenfelem, a sátán csatázik értetek, hogy minél több embert taszítson a kárhozatra. 
Drága gyermekeim! Vegyétek nagyon komolyan üzeneteimet, amellyel tanítalak benneteket! Kapaszkodjatok bele irgalmas szeretetembe, és mindenkit vezessetek Hozzám! Beszéljetek Rólam! Buzdítsátok megtérésre az embereket, mert az idő lezárul, és utána már semmit sem tehettek. Az Evangéliumban ezt kértem: éljetek szüntelen készenlétben! Ne egymással legyetek elfoglalva, hanem keressetek Engem a szívetekben! Szólítsatok meg! Adjátok át Nekem a gondjaitokat! Ha bíztok Bennem, csodákat fogtok megtapasztalni. Adjátok át az életeteket Nekem! Én szentekké formállak benneteket. Békét és boldogságot adok a lelketekbe. Célt és értelmet nyer életetek.
Gyermekeim! Hagyjátok magatokat üdvözíteni! Működjetek együtt a kegyelemmel! Aki meghallja szavamat, és igent mond hívásomra, annak megújul Bennem az élete. Új ember lesz, és megtapasztalja Velem a biztonságot. Erre hívlak meg mindnyájatokat. Kövessétek üzeneteimet! Megáldalak benneteket Szívem csodálatos, semmihez sem fogható végtelen szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”




2014. június 17. A templomban, rózsafüzér ima alatt a Szűzanya: „Betakarlak mindnyájatokat Isten-Anyai palástommal. Védelmem alatt álltok. Nyissátok meg szíveteket a kegyelem befogadására! Legyetek szentekké!”

2014. június 19. Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Az óra itt van. Készüljetek! Nemsokára kiontják Értem véreteket. Hatalmas keresztényüldözés van készülőben. Ellenfelem már mindent előre kitervelt. De ti soha ne féljetek! Veletek vagyok minden nap, a világ végezetéig. Nem különb a szolga Uránál. Ha Engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az Én Véremet kiontották, a tiéteket is ki fogják ontani. Ne féljetek üldözőitektől! Valljatok meg Engem bátran előttük! Aki megvall Engem, azt Én is megvallom Atyám és szent angyalai előtt. De aki megtagad Engem, azt Én is megtagadom Atyám és szent angyalai előtt. Tartsatok ki Mellettem mindhalálig! Akkor bevonultok Velem Atyám házába, és Én a fejetekre teszem az örök élet koronáját. Bízzatok Bennem a síron túl is, mert az örök életbe a halál által, mint egy küszöb által léphettek be. Kérjétek az ég Urát, hogy állhatatosak legyetek mindhalálig!
Gyermekeim! Nézzetek fel Rám, a keresztre, mekkora árat fizettem a ti üdvösségetekért! Ti se méricskéljetek! Adjátok oda az életeteket Nekem, amiképpen Én is odaadtam értetek! Szeressetek Engem mindenekfölött, amint Én is szerettelek benneteket! Akkor könnyű lesz és édes a végső áldozat, és elnyeritek az örök boldogságot. Az szeret Engem, aki megtartja Atyám törvényeit. Aki odaadja Értem életét, megmenti azt, az örök életre. Mert mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri, de lelkében kárt szenved? Mit adhatna cserébe lelkéért? Lelketek örök üdvössége az Én értetek kiontott drága Szent Vérem. Csak úgy üdvözülhettek, ha megteszitek Atyám törvényeit. Minden cselekedetetek, gondolatotok és szavatok fel van írva az Élet Könyvében. Csak a szeretet számít. Éljetek mindig mindenkivel szeretetben, de mindenekfölött Istent szeressétek! Akkor sok lelket mentetek meg az örök életre. Elképzelni sem tudjátok, mennyi lélek vergődik a sátán kelepcéjében. A ti imáitok és szeretetből fakadó jócselekedeteitek révén kiszabadítom őket. Ne fukarkodjatok az áldozatokkal! Fogadjatok el mindent, amit megengedek a lelkek javára! Odaát ezeknek az általatok megmentett lelkeknek fogtok a legjobban örülni. Ezek lesznek a ti kincseitek. Már most ajánljátok fel vértanúságotokat az Én rettenetes kínszenvedésem és kereszthalálom örök érdemeivel egyesítve égi Édesanyátok hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve, és könnyei által a szegény bűnösök megmentéséért! Rengeteg lelket fogtok kiragadni a sátán markából. Ne féljetek a haláltól! Én ott is, akkor is veletek leszek. Olyan kegyelmet és bátorságot adok a szívetekbe, hogy Irántam érzett lángoló szeretetetekkel megvettek minden szenvedést, és vágyódni fogtok a vértanúságra, hogy ezáltal is beteljesítsétek rátok vonatkozó örök szent tervemet. 
Gyermekeim! Az óra itt van. Eljött. Készüljetek! Adjátok át az életeteket Nekem! Imádjatok Engem teljes szívetekből, felebarátaitokat pedig úgy szeressétek, ahogy Én szerettelek benneteket, hogy az életemet adtam oda értetek! Akkor soha nem látott boldogságban lesz részetek egy egész örökkévalóságon át, mert Isten azoknak készítette az Ő országát, akik Őt szeretik. Készüljetek, mert hamar beteljesülnek a próféciák! Soha ne féljetek! Bízzatok Bennem határtalanul, akkor meg nem szégyenültök. Erre áldalak meg benneteket, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2014. június 23. Szentmisén, Szentáldozás után Jézus: „Nagyon-nagyon szeretlek. A Véremet ontottam ki érted. Magamat adom neked minden Szentáldozásban. Szeress viszont Engem! Add az életedet Értem!”


2014. június 29. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Az idő rövid. Készüljetek! Soha nem látott eseményeknek lesztek tanúi. Éljetek szüntelen készenlétben! Megrostálom a föld lakóit. Számon kérek minden bűnt, minden mulasztást. Ne féljetek, inkább térjetek meg! Ne halogassátok, mert erre már nincs időtök! Vegyétek nagyon komolyan figyelmeztetéseimet! Most van itt megtérésetek ideje, amíg még lehetőséget adok rá. Éljetek a kegyelemmel! A halál hirtelen jön. Éljetek halálra készen, mert most olyan események jönnek, hogy egyetlen pillanat alatt sokan meg fogtok halni. Onnan nincs visszaút, akkor már nem tudtok változni. Az idő rövid. Készüljetek! Kérjétek a Szentlelket, hogy adja meg a tisztánlátás kegyelmét! Tartsatok bűnbánatot! Keressetek Engem! Ott vagyok lelketek legbelső szobájában. Szólítsatok meg! Mondjatok el Nekem mindent! Minden gondotokat adjatok át Nekem! Én nagyon-nagyon szeretlek mindnyájatokat, kivétel nélkül. Én minden megbánt bűnt megbocsátok. De jaj annak, aki nem akarja megbánni, azt örök vétek terheli. Ez pedig maga a kárhozat.

Gyermekeim! Készüljetek! Tegyétek meg, amit mondok nektek! Megáldalak benneteket Szívem túlcsorduló, mindent megbocsátó szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítések: Apcsel. 19, 20. „..az Úr szava…” Lukács 1, 45. „Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki.”

2014. június 30. Szentségimádáson a Szentlélek imája bennem: „Hőn imádott Megváltó Jézusom! Te, Aki könnyek között így könyörögtél Atyádhoz: „Atyám, ha lehetséges, múljék el Tőlem ez a kehely, de ne az Én akaratom legyen, hanem a Tiéd.”

Most én is így könyörgök Hozzád: Jézusom, Te mindent megtehetsz. Ha lehetséges, kérlek, vond vissza a büntetés haragját, mely e világot sújtani fogja, de ne az én akaratom legyen, hanem a Tiéd. Jézusom, kérlek, borítsd be ezt a földgolyót a Te értünk kiontott ártatlan drága Szent Véreddel! Mentsd meg a lelkeket az örök kárhozattól! Indíts minket, akik leborulva imádunk Téged, hogy soha ne vonakodjunk még több áldozatot hozni a lelkekért! A Te értünk átszegzett, megostorozott, töviskoronás, csupa Vér Testedet lássuk mindig magunk előtt a keresztfán! Mily hatalmas volt a Te irántunk való szereteted! Milyen nagy árat fizettél a mi lelkünk üdvösségéért! És az emberek milyen könnyen elprédálják ezt a drága kincset. Igent mondanak a sátánnak, besétálnak csapdájába, aki rabul ejti őket, majd a kárhozatba taszítja. Ó, ha láthatnák, csak egy pillanatra is, milyen fertelmesen rút a sátán, és minden bűn, senki sem állna szóba vele, és nem vétkezne. Ha csak egy pillanatra láthatnánk a mennyet, és Téged, feltámadott, dicsőséges Testedet, semmi áldozatot sem találnánk soknak, hogy elnyerjük, és minél több lelket megmentsünk. De a hit szemével mindezt látjuk. Kérjük Tőled, erősítsd meg hitünket, és óvj meg a gonosztól!


Drága Jézusom! Keresztre feszített Királyom! Őrizz meg bennünket minden bűntől! Boríts be minket értünk kiontott drága Szent Véreddel! Kérünk Téged, üdvözíts minket! Ámen.”

Jézus: „Drága gyermekeim! Az idő rövid. Hamarosan visszajövök megítélni a földet. Készüljetek! Tartsatok bűnbánatot! Gyónjátok meg bűneiteket, hogy hótiszta lélekkel várjátok dicsőséges eljövetelemet! Ha megfogadjátok szavamat, akkor nincs mitől félnetek. Váltsátok tettekre az Evangéliumot! Ez az életszentség. Ez az üdvösség. hamarosan lezárul ez a korszak. Az emberiség saját magát írtja ki. Csak nagyon kevesen maradnak életben. Ők lesznek a szent gyökér,amely majd az új korban kihajt. Ők már a béke emberei lesznek, mert ezer évre megláncolom a sátánt. Nem tudja többé megkísérteni az embert. Ez lesz az ezer éves béke uralma. Az emberek békében és szeretetben fognak élni.

Gyermekeim! Ez a kor már nagyon közel van. Ezért mondom: készüljetek, mert nagyon sokan meg fogtok állni ítélőszékem előtt. Tegyétek meg Atyám törvényeit, és éljetek szeretetben! Akkor nincs mitől félnetek, és bejöttök Atyám országába.

Gyermekeim! Az idő rövid. Vegyétek nagyon komolyan figyelmeztetéseimet, és váltsátok tettekre szavaimat! Készüljetek! Mindent előre megmondtam nektek. Fogadjátok megerősítő áldásomat, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: Zsid. 12, 22-25. „…ti Sion hegyéhez járultatok,…Jézushoz, a ránk hulló Vérhez, amely hathatósabban kiált, mint Ábelé. Vigyázzatok, ne utasítsátok vissza Azt, Aki hozzátok szól.”

ÉGI ÜZENET
2011. június 29.
Szűzanya: „Hiszek a katolikus Anyaszentegyházban…” (Hiszekegy)
Szűzanya: Drága Engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok égi Édesanyátok és eszközömön keresztül szólok hozzátok. Mindannyiatokat nagy szeretettel köszöntelek. A Hiszekegynek ez a mondata következik: „Hiszek a katolikus Anyaszentegyházban…”
Szűzanya: Drága Gyermekeim! Mi is az Egyház? Apostoli intézmény. Eredete az apostolokig nyúlik vissza. Az apostolok rakták le az alapjait az igehirdetés és a egyházszervezés feladatának átadásával. Pál apostol Timóteust és Tituszt kézrátétellel bízta meg a feladattal. Ez a kézrátétel a zsidóknál ősi szokás volt. Az apostolok a Jézustól kapott feladatokat és küldetést kézrátétellel adták át utódaiknak, tehát papszenteléssel, az utódok pedig továbbadják és így alakulnak ki az egyházközösségek. Megalakult az egyházi rend, amely a hét szentség egyike. Ez nem más, mint a papszentelés szentsége, melynek 3 fokozata van: 1.) püspök 2.) pap 3.) szerpap vagy diakónus. Felettük áll a római pápa, a római egyház püspöke és a püspökök testületének a feje. Vegyük sorba a 3 fokozatot!A püspökök, mint az apostolok utódai, Jézustól kapták küldetésüket. Ők bérmálhatnak és csak ők szentelhetnek fel papokat. A püspökök nincsenek felruházva a csalhatatlanság előjogával, de ha hit- és erkölcs kérdésben a világ összes püspökei a pápával egyetértésben ugyanazt vallják, akkor tévedhetetlenül hirdetik Krisztus tanítását.
A papok az egyházi rend szentségének 2. fokozatát jelentik. Őket az evangélium hirdetésre, a hívek lelki gondozására és az istentisztelet végzésére, mindenek előtt a szentmise bemutatására szentelik fel. Keresztelnek, áldoztatnak, gyóntatnak, esketnek, temetnek, feladják a betegek kenetét. Ők a felettük álló püspökükkel egyetlen papi testületet alkotnak.A diakónusok: A hierarchia 3. és alsó fokán állnak. Másképpen szerpapoknak nevezik őket. Ők szolgálatra kapják a kézrátételt. Nem mutathatnak be szentmisét, csak ige liturgiát tartanak, tehát nem végezhetnek átváltoztatást és nem gyóntathatnak. Viszont áldoztathatnak. Ne nézzétek idegenkedve, ha a ti várakozó sorotokban nem pap áldoztat, hanem diakónus. Őt is felszentelték kézrátétellel, tehát szent Fiam az ő áldoztatását is ugyanolyan értékesnek és szentnek tekinti.Miután ismertettem veletek a hierarchia 3 fokozatát, most csak a papokról szeretnék beszélni nektek, gyermekeim, hiszen leginkább ők állnak közvetlen kapcsolatban veletek. Van néhány erény, ami a papi szolgálat elvégzéséhez elkerülhetetlenül fontos. Ilyen pl. a papi engedelmesség: alkalmazkodniuk kell az Egyház hierarchius közösségéhez. Akaratukat alá kell rendelni a pápa és a püspök akaratának. A felszentelésben egészen Jézusnak adták magukat, az Ő szolgálatára, ezért Krisztus akaratát kell tenniük. Híveiket nemcsak tanítaniuk, vezetniük kell, de szolgálniuk is. Meghallgatni őket, együttérezni velük, tanácsot adni nekik lelki problémáikban.
Mi, Égiek azt tapasztaljuk, hogy a püspökök felé tanúsított engedelmesség szépen működik, de sajnos sok pap-fiam nem hivatásának, hanem kötelességszerű munkának tekinti feladatát. Sajnos sok, felgyorsított tempóban elmondott, léleknélküli szentmisét látok, egy percig tartó gyóntatásokat. Vannak, akik a szentségimádást megtiltják híveiknek, vagy ha megengedik, ők maguk nem vesznek részt rajta. Több helyen nem engedik a templomban az engeszteléseket. A legszomorúbb – ami még csak szórványosan fordul elő – hogy felszentelt pap létükre nem hisznek Jézus valóságos Oltáriszentségi jelenlétében, a híveiknek jelképként, szimbólumként emlegetik a Szentostyát és a Szent Vért.
Persze az ilyen lelkipásztor ritka, de óriási kárt okoz a lelkekben. Természetesen vannak buzgó, lánglelkű pap-fiaink is, akik méltósággal és odaadó tisztelettel szolgálják Szent Fiamat. A Szentségimádáson híveikkel együtt térdelve imádják az Oltáriszentséget, szervezik a zarándokutakat. Nem dobják félre égi üzeneteinket, hanem átvizsgálva értékelik és terjesztik őket. Ők lesznek majd, akik a megpróbáltatások alatt bátran vallják a rejtekhelyeken misézést és a szentségek titokban való kiszolgáltatását.
A másik fontos papi erény, amiről beszélni szeretnék, a cölibátus, a papi nőtlenség. A papi cölibátus azt jelzi az embereknek, hogy a pap Krisztus embere. Így minden idejét a szolgálatnak tudja szentelni. Nem kell megosztania gondjait, érzéseit a családja és Isten között. Ők, a nőtlen papok előrejelzik az eljövendő örök boldog életet, amikor már nem nősülnek és mennek férjhez, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok. Persze vannak ellenvélemények: ha megengednék a papoknak a családalapítást, jobban le tudnák győzni a 6. parancs elleni kísértéseket. Más azt mondja, hogy ha családban élnének, jobban megértenék a házasok sokrétű problémáit.
Ezek emberi, földhöztapadt elgondolások. Szentfiam szerint pap-fiaink a cölibátussal sokkal jobban át tudják adni magukat az Istenszeretetnek és a felebaráti szeretetnek. A harmadik fontos papi erény: az anyagi javaktól való függetlenség. Jézus elvárja, hogy a pap minden üzleti tevékenységtől határolja el magát. Szerényen éljen, ne pazar pompában lakjon, ahová alig mer belépni a szegény ember. Ha pedig meglátogatja őt, mint papot a nélkülözés, a szegénység, azt is fogadja el és ajánlja fel hívei üdvösségéért.
Most, Kicsinyeim, hunyjátok be szemeteket! Nyújtom a kezem, kapaszkodjatok bele, mert elvezetlek benneteket egy égi templomba. Nagyméretű fehér falú épület selymes pázsit közepén, mely tele van szebbnél szebb mezei virágokkal. Mikor közelebb érünk, látom, hogy a fal mozog, mintha élne. Mi lehet ez? Érdekes! Sok-sok angyal áll és lebeg egymás felett, alatt, mellett szorosan és bent ragyogó arany fényben úszik minden. Nincs oltár, nincsenek padok, csak szemben 3 díszes trón és rajta ülnek a Szentháromság személyei. Belőlük árad ez a tündöklő világosság. Az Atya feláll és megszólal: „Engesztelő Gyermekeim! Eddig mi mentünk hozzátok, most ti látogattatok meg minket. Ahol most álltok az az ÉLŐ ISTEN TEMPLOMA, az Én házam. Ezek az angyalok, akik a falakat képezik, dicsőítő énekeket zengenek Nekünk. Nézzetek hátra, mennyi glóriás szent jött be utánatok. Ők is bekapcsolódnak a dicsőítésbe. Most feláll Szentfiam és elétek áll egy szép díszes, drágakövekkel kirakott kehellyel, mely tele van az Ő Szent Vérével. Felemeli és ezt mondja: Nézzétek papi ruhámat. Én vagyok a főpapotok: áldozó és áldozat egyszerre. Véremmel megáldalak benneteket.
Gyermekeim, most újra én szólok Szűzanyátok: Jézus és az Atya visszaülnek a trónra és közelebb lép hozzátok a harmadik isteni személy, a Szentlélek. Kinyújtja felétek karját és tenyerében egy arany kerek tálon vakítóan fehér fény lobog. Ezt mondja nektek: Kicsinyeim, segítek nektek felkészülni 2. kiáradásomra. Izzó szeretetem vakító lángjával megvilágítom lelketek minden zugát, hogy felismerjétek és megbánjátok gyengeségeiteket és majd nemsokára hófehér lélekkel állhassatok Elém. Én, Égi Édesanyátok búcsúzom tőletek. Körbemegyek. Egy keresztet rajzolok homlokotokra és köré egy kis halat, az Egyház jelét.
Megáldalak benneteket az egység ajándékával az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

2010. június 9. Szentségimádáson Jézus. „Drága kislányom, Szívemnek kedves jegyese! Légy hű mindhalálig! Viseld türelemmel szenvedéseidet! Tekintsd ezeket ajándékoknak, amelyeket azért kapsz Tőlem, mert kiválasztottalak Magamnak, és szeretlek téged. Szeretetem azt akarja, hogy megosszam veled szenvedéseimet. Mindazokkal megosztom, akik viszontszeretnek Engem, hogy lelkeket mentsek általuk. Ne felejtsétek: amilyen mértékben osztoztok az Üdvözítő szenvedéseiben, olyan mértékben részesítelek benneteket a mennyben, dicsőségemben. Atyám országában ezeknek a szenvedéssel teli napoknak fogtok a legjobban örülni, mert látni fogjátok ezek gyümölcseit. Gyermekeim! A szenvedés arany, amelyen megmentitek a lelkek sokaságát, ha felajánljátok az életeteket Nekem, és szenvedéseiteket egyesítitek az Enyéimmel. Nézzetek fel a keresztre! Én a legfájdalmasabb kínhalállal váltottam meg a világot. Nem elég a jócselekedet, az ima. Kell az áldozat, mert az igazi szeretet abból áll, ha áldozatot hoztok Értem, és Énbennem egymásért. A szeretet a főparancs. A szeretetből fakadó áldozatos élet az Isten dicsőségét szolgálja. Azért, mert Engem áldanak az emberek, akikkel a szeretet jócselekedeteit gyakoroltátok. Evangéliumomban azt mondtam: Arról ismernek fel benneteket, hogy Hozzám tartoztok, ha szeretettel vagytok egymás iránt. Úgy szeressétek egymást, ahogy Én szerettelek titeket, hogy az életemet adtam oda értetek. Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint aki az életét adja oda felebarátaiért. De nemcsak meghalni lehet szeretetből, hanem élni is. Ha valaki áldozatos munkával szolgálja a családját, gyermekeit, unokáit, vagy a környezetét, egy közösséget, az ugyanolyan értékkel bír, mintha az életét adná oda. Valójában az életét áldozza a szolgálatért. Szeressétek egymást önzetlen, tiszta szeretettel! Amit a legkisebbek közül eggyel tesztek, azt Velem teszitek. Ez a főparancs. Amikor bűnbánatot tartotok, első helyen kérdezzétek meg magatoktól: vétettem-e a főparancs, a szeretet ellen? Első helyen van-e Isten az életemben? Megtartom-e az Ő parancsait? Mert az szeret Engem, aki megteszi akaratomat. Majd a második kérdés: szerettem-e a felebarátaimat úgy, ahogy Jézus szeretett engem, amikor meghalt értem a keresztfán? Imádkoztam-e ellenségeimért is, nemcsak a jótevőimért? Gyakoroltam-e velük szemben a szeretet jócselekedeteit? Ha mindezekre igennel tudtok válaszolni, akkor nem éltek bűnben. Akkor Isten tetszésére és dicsőségére éltek, és már itt a földön elnyertétek az örök életet.”

2010. június 25. Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Én, az Úr beszélek hozzád. Nagy dolgok előtt álltok. Nagyon szokatlan események fognak történni. A nagy figyelmeztetés előestéjén álltok. Mindenki meg lesz rostálva. Mindannyian meg fogjátok látni lelketek állapotát. Akkor a jók még jobbak lesznek. A rosszak szembesülnek tetteik súlyával és azok következményeivel. Sokan megijednek, és jó útra térnek. Meg fognak rettenni a pokoltól, amelyet kivétel nélkül meg fogok mutatni mindazoknak, akik súlyos bűnben élnek. Nagy kegyelem lesz ez Részemről azért, hogy megmentsem őket az örök kárhozattól. Csak nagyon kevesen maradnak meg megátalkodottságukban, akik a sátánt választják, és kitartanak gonoszságaikban. Ezek lesznek a ti üldözőitek. Gyűlölni fognak titeket Énértem, és a sátán uszítására sokakat meg fognak ölni. Végül mindörökre elvesznek. Vértanúimat viszont örök dicsőség övezi. Vég nélkül fognak örvendezni Bennem. Én Magam leszek örök jutalmuk, Aki betöltöm őket minden jóval. Éljetek szüntelen készenlétben, mert nem tudhatjátok sem a napot, sem az órát. Életetek legfontosabb cselekedete a bűnbánat. Éljetek a bűnbocsánat szentségével, vagyis gyónjátok meg minden bűnötöket őszintén! Ha tiszta a lelketek, fogadjatok Engem a szívetekbe a szentáldozásban. Mindezeket magatokkal hozzátok az örök hazába. Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem foghatja, amit Atyám készített az ilyen tiszta lelkeknek, akik az Istent szeretik. Ne halogassátok a szentgyónást és a szentáldozást! Addig járuljatok a szentségekhez, amíg még megtehetitek! Ne mulasszatok el egyetlen alkalmat sem, mert a kegyelem időhöz van kötve. Mint ahogy egyetlen pillanat sem tér vissza, úgy a kegyelem sem, amit elmulasztottatok. Tegyétek meg mindazt, amire alkalmat és lehetőséget adok. Minden jócselekedetre Én adom az alkalmat és a kegyelmet. De Engem tegyetek az első helyre! Szentmise helyett ne menjetek el beteget látogatni. Csak Szentmise után. Azt mondtam: Nálam nélkül semmit sem tehettek. Töltekezzetek előbb Belőlem, akkor tovább tudjátok sugározni embertestvéreitekre az Én szeretetemet. Ti vagytok a szőlővessző, Én a szőlőtő. Jó gyümölcsöket csak úgy tudtok teremni, ha Bennem vagytok.
Készüljetek! Az idő rövid. Úgy éljetek, mintha bármelyik pillanatban meg kellene halnotok! Éljetek halálra készen! Úgy, ahogy halálotok pillanatában szeretnétek, hogy éltetek volna. Már most haljatok meg a test kívánságainak, a világnak és minden csábításának! Mondjatok le mindenről Értem! Nézzetek Rám, a keresztre! Mit vállaltam értetek! Ti is így legyetek keresztre szegezve a test kívánságainak és a világ csábításainak. Önmegtagadásotok és kereszthordozásotok jutalma lesz örök boldogságotok. Forduljatok el a bűntől! Éljetek életszentségben! Erre hívtalak el titeket. Ezért szálltam le közétek a mennyből, Atyám öléből, és ezért lettem Én, a megtestesült Ige, Atyám tanítása, hogy életpéldámmal és szavaimmal tanítsalak az életszentségre, hogy elnyerjétek az örök életet. Szent Testemmel és Szent Véremmel táplálom és erősítem a lelketeket, hogy legyőzzétek a gonosz minden kísértését, és kitartsatok az evangéliumi életszentségben. Aki így él, annak nem kell félnie a nagy figyelmeztetéstől. Az ilyen ember örömkönnyek között fog hálát adni Nekem a kapott kegyelmekért, amelyeket kamatoztatott. Nem az életszentségben élő emberekért küldöm a nagy figyelmeztetést, hanem a bűnösökért, hogy elforduljanak a bűntől, és megtérjenek Hozzám, az élet Szerzőjéhez.
Kicsinyeim! Legyetek éberek! Figyeljétek az idők jeleit! Ítélet alatt áll ez a bűnökkel teli világ. A bűnök már az égbe csapnak. Az erkölcstelenség, a paráznaság, a lopás, a gyilkosság és a jogos bér visszatartása az égbe kiált. Megtisztítom ezt a világot. Sok lesz a halott. Ezért mondom: Éljetek halálra készen! Ezek az utolsó felszólításaim. A büntetés már a küszöbön van. Bátorság! Ne féljetek! Térjetek meg és imádkozzatok! Akkor nincs mitől félnetek. Én veletek vagyok a világ végezetéig. Imáitokra sok lelket mentek meg az örök kárhozattól. Bízzatok Bennem! Én szüntelenül munkálkodom, és mindent a ti javatokra, a ti üdvösségetekre fordítok. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
2010. június 29. Szentségimádáson Jézus: „A lelkeket elsősorban áldozattal lehet megmenteni. Én vagyok az Áldozat, az Isten Báránya. Arra hívtalak meg benneteket, hogy kövessetek Engem, hogy legyetek ti is áldozatokká a lelkek megmentéséért, és így kapcsolódjatok be megváltásom szent titkába. Ezért parancsoltam: Hirdessétek az evangéliumot minden népnek! Azt akarom, hogy általatok ismerjenek meg Engem az emberek. Ha tettekre váltjátok az evangéliumot, akkor életpéldátokkal, szavaitokkal és cselekedeteitekkel Engem sugároztok. Én világítok rajtatok keresztül, mint a világ világossága. Az Én fényem ragyogja be a lelketeket, ahol megfordultok. Én vagyok a világ világossága. Aki Engem eszik, az örökké él. Aki eszi az Én Testemet és issza az Én Véremet, abban benne lakom, és ő Énbennem. Így hordoztok körül a világban Engem, jóllehet láthatatlanul, de mégis megtapasztalható módon az emberek között. Tanításom lélek és élet. Most ti vagytok a magvetők. A ti szátok által hirdetem Atyám igéit. A ti kezetek által segítek rászoruló testvéreiteken. A ti cselekedeteitek ily módon a végtelenbe nyúlnak, mert Én élek és működöm általatok. Ezért cselekedeteitek örök érvényűek, örökké tartó gyümölcsöket hoznak. A gyümölcsök a megtért lelkek százai, ezrei, sőt milliói, mert nagyon bőkezű vagyok mindazokhoz, akik közreműködnek Velem megváltásom szent és hatalmas művében. Majd csak országomban fogjátok megtudni, milyen bőkezű és irgalmas vagyok mindazokhoz, akik Engem szolgáltak a földön. Imádkozzatok a bűnösök megtéréséért, és tegyetek előttük tanúságot Rólam, hogy bűneikből megtérve ők is munkatársaim legyenek, és bő termést hozzanak. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
2009.06.29., Mennyei Atya: X.parancs: Felbarátod tulajdonát ne kívánd! 
 
Én: Édes Jézusom, szeretlek, tégy engem békéd eszközévé! Mennyei Atyám! Hálásan köszönjük, hogy Te, Ég és Föld Ura lehajolsz hozzánk kicsiny gyermekeidhez és tanítasz minket. Szentlélek Úristen! Jöjj, segíts, hogy a Mennyei Atya fenséges szavait akadály nélkül tudjam közvetíteni testvéreimnek.Mennyei Atya: Drága engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok, Mennyei Atyátok, a ti Uratok, Istenetek, és eszközömön, Éván keresztül küldöm üzenetemet. Ma a X. parancsról szólok, mely így hangzik: „Felebarátod tulajdonát ne kívánd!” Ezt a parancsot így is lehetne mondani: Ne légy irigy!
 
  1. Miből ered az irigység? Már egészen kicsiny gyermekkorotokban magatokat szeretitek legjobban. A 1 ½ – 2 éves gyermek kap egy szelet csokoládét, hiába kérik, nem akar adni belőle. Ha a kicsi ikrek mind a ketten kapnak 2 egyforma pettyes labdát, az egyiknek biztos mind a két pettyes labda kell. Veletek születik a birtoklási vágy, hogy minden a tiétek legyen. Van, akit ez felnőttkorában is végigkísér. Nem elég, hogy van fedél a feje fölött, hogy van mibe öltözködnie, hogy van betevő falatja, neki minden kell, ami a nála gazdagabbnak van. Tehát az irigység a birtoklási vágyból, a kapzsiságból ered.
  2. Nézzük, hogyan viszonyulnak a társadalom különböző rétegei az irigységhez? A hajléktalanok és nagy nyomorban élők, a felső tízezer, és a közepes vagyoni helyzetben élők. Egy férfinek nagyon nehéz, szekánt felesége volt. Folyton elégedetlen volt vele, szidta-hordta, ráadásul volt egy barátja is, akit szeretett volna a férje helyébe tenni. A gyermekeik még tanultak. A családi ház az asszony nevén volt. Addig mesterkedett, míg az utcára űzte a férjét és odavette maga mellé a barátját, aki ügyesebb, talpraesettebb volt és jó fizetéssel rendelkezett. Szegény férjet kitették az állásából is, éppen nagy elbocsátások voltak az üzemben. Mint a többi hajléktalan, alkalmi munkákat vállalt, favágás itt-ott, ásás, újsághordás. De nem mindig volt munka. Azelőtt adminisztrátor volt, nem szokott hozzá a kemény munkához. Ahogy teltek a hónapok, egyre elkeseredettebb, elégedetlenebb lett. Ült a sétálóutca padján, és irigyelte a jólöltözött házaspárokat, ahogy feleségükkel karonfogva békésen sétálgatnak. Ahogy kószált, nézte az újonnan épülő családi házakat, a márkás autókat, motorokat. Az iskolabejárat előtt fájó szívvel, irigyen nézte, ahogy egy kisiskolás mosolyogva apja karjába repül és beül az autóba. A kirakat üvegén keresztül bekukucskált a kávéházakba, presszókba, éttermekbe, ahol jókedvűen ettek-ittak, szórakoztak az emberek, neki pedig korog a gyomra. Fájt neki az igazságtalanság, hogy sokaknak milyen jól megy, ő meg éhes, fázik és nincs hol laknia. Harag ébredt benne a felesége iránt és minden ember iránt, aki jobban él mint ő. A nagy nyomorúság, a szegénység egy olyan véglet, ami könnyen gyűlöletet és irigységet kelt az emberben.
    A másik példa egy jólszituált, gazdag családról szól, a Szabóékról. A férfi egy elektronikai műszereket gyártó jól menő cég vezetője. Tele vannak külföldi és hazai megrendelésekkel. Az asszony otthon van, nincs ráutalva, hogy dolgozzon valahol. Két háztartási alkalmazottja van, az egyik a nagy házat tartja rendben, a másik szakácsnő. Van külön egy kertészük is. A gyermekük 16 éves gimnazista. Nyáron luxusvilla vár rájuk a Balatonon. 2 autójuk van és beutazták már szinte az egész világot. A kívülállók szemében csodálatos ez az élet. De ha közelebbről megnézzük, nem úgy van. Az asszony nagyravágyó. Egy társaságban megismerkedtek egy milliomos házaspárral, akinek 3 üzemük működik hatalmas bevétellel, sok munkaerővel. Ez a férj a vezérigazgató. Az asszony tele van irigységgel e gazdagok iránt és férjében is elhinti ezt. Szinte kényszeríti, hogy nyisson új cégeket. Bele is fognak a gyarapodásba, nagy kölcsönöket vesznek fel, de belebuknak, tönkremennek, eladósodnak. A fiú közben a nagy zsebpénzével rossz társaságba keveredve rászokott a kábítószerre és alkoholra. Ezért a Szabó család lelkileg is tönkrement. A gazdagság és a vele járó kapzsiság fokozza az irigységet az emberekben.
    A harmadik család egyszerű, átlagos körülmények között él. Kerekeséknél 3 gyermek van: egy óvodás és két iskolás. Az apa postahivatalnok, az anya tanítónő. Önkormányzati lakásban laknak. Autóra, nyaralásra, külföldi utazásokra már nem jut. A 2 kis fizetésből máról holnapra élnek. A gyerekeket szeretettel nevelik. Ha jó idő van, a vasárnapi szentmise után kirándulni mennek a közeli erdőbe vagy a tóhoz. Van 3 biciklijük, öten rá is férnek. Öltözékük is egyszerű, tiszta. Megszokták, hogy a pénzt nagyon be kell osztani. Ezt a kis családot nem zavarja, hogy mások tehetősebbek, gazdagabbak. Kerekesék minden este letérdelnek a gyerekekkel a feszület alá, és hálát adnak Nekem, hogy fedél van a fejük fölött, hogy nem éheznek, hogy van ruhájuk, amit felvegyenek, és hogy van munkahelyük. Higgyétek el az egyszerűen élő emberek többsége nem irigy. A közepes vagyoni helyzetben lévő családok a leginkább mentesek ettől a bűntől. Általában így ahogy a 3 példa mutatja, de kivételek mindig vannak.
  3. Gyermekeim, most nézzük meg, mi mindent lehet irigyelni! Hát a vagyont, a hatalmat, a sikert, a külső szépséget, az okosságot, a tehetséget és a Tőlem kapott lelki ajándékokat. Ezekből néhányat vegyünk szemügyre!
    Aki szorgalmasabb, ügyesebb, talpraesettebb az többre viszi, annak minden szükséges dologra jut és egy bizonyos vagyonra tesz szert. Aki elherdálja, elissza, elpazarolja a pénzt, aki nem szereti a munkát, az nyomorog. Ezek között az utóbbiak között vannak, akik irigységből rágalmazzák a tehetősebbeket, hogy úgy lopta össze a házát. Vagy pedig közülük egyesek meglopják a gazdagabbakat. Sőt betörnek hozzájuk, megölik és kirabolják őket az ékszerekért, a pénzért, a műkincsekért. Így vezet az irigység más bűnökhöz.
    A karrierista, hatalomra törő emberek irigyelik azt, aki vezető pozícióban van. Ítélkeznek felette és rágalmazzák. Így keveredik bele a X. parancs a VIII. parancsba. Mindezt azért teszik az irigy rágalmazók, mert a helyére pályáznak.
    A sikeres embereket is szokták irigyelni. Miben nyilvánul ez meg valakinél? Ha társaságban találkozik befutott, elismert, sikeres, tehetséges emberekkel vagy lát ilyeneket szerepelni a TV-ben, rögtön elönti a sárga irigység. Leszólja őket. Pl. biztos úgy vette meg pénzért a hírnevet, vagy jó összeköttetései vannak. Az a csinos igazgatónő biztos lefeküdt a vezérigazgatóval, azért emelték ki stb.. Ilyen epés megjegyzéseket csak az irigy emberek mondanak.
    Az égből való kegyelmeket  is szokták irigyelni. Hogy kinek adok valami karizmát, az Én döntöm el, a ti Uratok. Még csak nem is az érdemek alapján történik, hanem az Én akaratom és szeretetem irányítja ezt. A Szentlélek Isten különböző ajándékokat osztogat teremtményeknek, pl. ilyen a benső beszélgetés kegyelme, a prófétálás, a nyelveken beszélés, a gyógyítás, a hallás és látás kegyelme, a látomások és elragadtatások. Bizony vannak, akik irigyelik ezeket a természetfölötti ajándékokat. Egy megtörtént esetet mondok el nektek. Évám, az Én eszközöm, aki itt áll előttetek elmondta egy festőtársának, hogy Szent Fiam bensőleg már évek óta szól hozzá. Az illető így válaszolt: „Nem hiszem el, mert akkor hozzám is szólna. Hiszen én olyan jó vagyok.” Ez az a 13 abortuszos idős asszony, akiről már tanításunk közben említést tettünk. Imakönyvetekben fel vannak sorolva a Szentlélek elleni bűnök és közéjük tartozik ez is, aki irigyeli mástól Isten kegyelmét.
  4. Az irigység, mint minden bűn következményekkel jár. Először is az irigykedő ember ellenszenves a többieknek. Szokták mondani tréfásan, hogy addig jó, míg irigyelnek, mert ez azért van, mert jól megy a sorod. Ha sajnálgatnak, akkor már baj van. De azért, ugye Gyermekeim, csak fáj az irigy szó? Bántó szavak az ilyesmik: Jó neked! Könnyű neked! Mázlista vagy! Miért éppen te? Miért nem én? Én is megérdemelném! Nincs igazság! Ugye Gyermekeim, ilyenkor rossz érzésetek támad? Szeretetlenséget éreztek felétek áradni.
    Másodszor az irigy embernek felelnie kell a túlvilágon a X. parancs megsértéséért. Mit gondoltok, mi lesz az első kérdésem hozzátok a halál percei után? Az, hogy mennyi szeretetet adtál. Az irigy emberben nincs igazi szeretet. Sugárzik belőle a rosszindulat, a düh, amiatt, hogy te különb vagy, gazdagabb vagy, jobb vagy, szebb vagy, okosabb vagy.
  5. Hogyan lehet leküzdeni az irigységet magatokban?
    a.) Arra kell gondolni, hogy azok az anyagi javak, tulajdonságok, kegyelmek, amiket másoktól irigyeltek, Tőlem kapott ajándékok. Én senkit sem hagyok ki, mindenkibe ültetek valami értéket, ajándékot. Ezt meg kell keresni magadban és meg kell köszönni. Nem a másikét kell csodálni, hanem a magadét, ami benned van. Nincs szabályos arcod? Akkor jó alakod van. Kövér vagy? Akkor kiváló eszed van. Nem vagy művészi tehetség? Akkor remek vagy kertészkedésben stb..
    b.) A gazdagságot sincs értelme másoktól megkívánni, mert a földi élet csak átmeneti. Ha meghalsz, semmit sem vihetsz magaddal, csak a jócselekedeteidet, a szeretetet. Tehát a sok pénznek, ékszernek, autónak, luxusvillának csak addig van értelme, míg élsz és egészséges vagy. Míg tudod használni.
    c.) A tudást sem érdemes irigyelni, mert a legbriliánsabb tudós is kaphat agyvérzést, és gondolkodása lesüllyed a pólyás baba szintjére.
Szüntelenül kérjetek a Szentlélektől a jámborság ajándékát, hogy irtson ki a szívetekből minden irigységet és adjon helyére nagylelkűséget. Megáldalak benneteket az önzetlenség és nagylelkűség kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Gyönyörűségem az emberek fiaival lennem!

1964. június 2.

“Az Én ügyemért nagyon meg kell szenvedned, és megszakítás nélkül küzdened kell a lelkekért. Leányom, ezen kívül semmi másra ne pazarold el erődet!”

1964. június 15.

Az Úr Jézus szólt:
“Leányom, a Szeretetláng továbbadása életed legfőbb célja legyen. Úgy kell ennek mennie, mint a vízfolyásnak. Útjába nem állhat senki és semmi. Ez a vízfolyás az Én kegyelmem, mely tisztít, ha kell, rombol, vagy életet ment és ád, de ennek folynia kell, mert Isten akarja! Mondd ezt el lelkiatyádnak, ez az Én kérésem hozzá és mindazokhoz, kik hivatva vannak az ügyet elindítani.”

1964. június 17.

Végre hosszú vajúdás után kitisztult a lelkem. Az Úr Jézus szavai megerősítettek, és elmentem az Atyához, elmondtam neki az Úr Jézus kérését. Ő erre azt a választ adta, amit már többször is mondott, hogy amíg az Ő lelkében nem történik valami, ami az ügy mellett igazoltnak látszik, addig Ő nem tesz lépéseket.
Ezekre a szavakra lelkemre ismét ránehezedett a szenvedések újabb kínja …

1964. június 28.

Este:
“Most még jobban felfokozom szenvedéseidet…”

Amikor a tabernákulum előtt imádtam Őt, így szólt:
“El kell menned sürgősen lelkiatyádhoz, és mondd neki, Én sürgetem, hogy vegye fel a kapcsolatot esperes atyával.”

A Szűzanya is szólt sürgetően:
“Leánykám, bármennyire is nehéz, indulj el! A megaláztatás, mely lelkedet elárasztja, csak lendít ügyünkön.”

1964. június 29.

Amint reggel a szentségház előtt térdeltem, és csak épp egy imádó fohászt küldtem az Úr Jézushoz, Ő rögtön megszakította elkezdett szavaimat:
“Erzsébetem! Ó, de nagyon vártalak! Olyan hosszú ez az egyedüllét! Tudtam, hogy az előző esti búcsúzkodás késztetett arra, hogy ma is te légy az első, ki Engem köszönt. Lelkemet örömmel töltöd el. Te és Én, mi ketten! Gyönyörűségem az emberek fiaival lennem! De sajnos, ezt oly kevesektől kapom meg. Kis napraforgóm! Tudod, mit kapsz most Tőlem? Szeretetemnek azt a megígért és fokozott, eddig még ismeretlen mértékét fogadd el Tőlem, mert ennek elfogadása igen nagy áldozatot kíván. Az eddigi megelégedésem jut érvényre. A rendkívüli áldozat által most bizonyítékát adhatod te is nagy szeretetednek. Te és Én! Egyesülésünk által örömmel telített a szíved. Tudom, ernyedetlen szorgalommal hálálkodsz. Látom gondolataidat, melyek miatt szétszóródsz. Ez ne bántson! Nézd a kertedben a futó, magasra törő növényeket. Látod, milyen hamar hervad el virágjuk, de röviddel utána már nyílik is a többi. S a hervadás nem jelent haszontalanságot, mert a hervadt virágok kelyhe zárja magába azt a megtermékenyített magot, mely nélkül nem volna szaporodás. Ugye érted? Ha nem volna küzdelem, mi adna értéket? Te csak törj magasra! Virágaid elhervadt kelyhét ne sajnáld! Gondolataidat csak Nálam tartsd, és ebben dobbanjon szívünk együtt. Ne nézz semerre, csak az Én Szemembe! Ez összeszedettségre int, és győzelemre segít megváltó munkám sikeréért. Köszönöm, Erzsébetem! Résztvevő szereteted lelkem mélyéig meghat, mert isteni Szívem emberi érzéssel is érez.”

Uram Jézusom! Most hogy isteni szavaid beolvadtak lelkembe, engedd meg, hogy külön megköszönjem a rendkívüli szenvedéseket és azt a megkülönböztetett jóságot és szeretetet, melyet még eddig nem éreztettél velem. Imádott Jézusom, a Te szavaid ismét megsemmisítettek, amikor így szóltál hozzám: “Te és Én.” Megfordítottad a sorrendet. Ez a határtalan leereszkedés annyira zavarba hozott, hogy arcomat a vér elöntötte. Hogy tudsz ilyet megtenni velem, a kis semmivel? Ő hálálkodó szavaimra szavak helyett megértő Szívének szeretetét árasztotta át lelkembe.


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • 44 év szabad garázdálkodása
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Afrikai Hűség Hőség
  • Afrikai Víz
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet – VESZPRÉM
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Albert Líra
  • Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Alvidék-Délvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZENTA
  • Amarilliszfélék
  • Amerikai Hűség Hőség
  • Amerikai Hűség Hőség – SOPRON
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Amoris Laetitia Háború
  • Andre Lowoa – VESZPRÉM
  • Április
  • Antikrisztus által Irányított Népvándorlás
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Augusztus
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség – SORPON
  • Ausztrálázsiai Víz
  • Bács-Kiskun – SÜKÖSD
  • Bálványtemplomok, vértanuk vesztőhelye
  • Baranya – MOHÁCS
  • Begóniák
  • Békés – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Borsod-Abaúj-Zemplén – SÁTORALJAÚJHELY
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran – ESZTERGOM
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsen Okosan Törpemagyaran – BUDAPEST
  • Bölcsességek
  • Bölcsességek idézetekben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Bölcsességek terjedelmében
  • BTankok
  • Buda
  • Budapest
  • BudaPilisSolt – ESZTERGOM
  • Buzogányvirágok
  • Csongrád – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • December
  • Dél-Alföld
  • Dél – Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Dél-Dunántúl
  • Dél – Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Délvidék
  • Dezső Líra
  • Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Előbb-utóbb
  • Előre! Győzelemre Fel! – VESZPRÉM
  • Epikus Gyökereink
  • Epikusan A-C Lírailag
  • Epikusan A-E Lírailag
  • Epikusan D-F Lírailag
  • Epikusan F-K Lírailag
  • Epikusan FGIK Lírailag
  • Epikusan G-I Lírailag
  • Epikusan J-L Lírailag
  • Epikusan L-R Lírailag
  • Epikusan LMR Lírailag
  • Epikusan M-O Lírailag
  • Epikusan P-S Lírailag
  • Epikusan S-Z Lírailag
  • Epikusan SZ Lírailag
  • Epikusan T-Z Lírailag
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Erdély-Bánát-Csángó-Körösmező-Máramaros-Székelyföld, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOMBOLYA
  • Erkölcsi Gyökereink
  • Ervin Líra
  • Esti Éjszakák
  • Észak-Alföld
  • Észak – Alföld – NYÍREGYHÁZA
  • Észak-Amerikai Víz
  • Észak-Magyarország
  • Észak – Magyarország – SÁTORALJAÚJHELY
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Komárom – ESZTERGOM
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Eurázsiai Unió az Európai Unió ellen
  • Európai Hűség Hőség
  • Eurázsiai Hűség Hőség – SOPRON
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Európai Víz
  • Február
  • Fejér – ESZTERGOM
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Felvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOLNA
  • Ferenc Líra
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Föld
  • Föld
  • Frank Hűség Hőség – SOPRON
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Függtelen Határzár
  • Gábor Líra
  • Gomora Szodoma Technika
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyermeki Hűség
  • GyökereiNK
  • Gyökereink
  • GyökereiNK TöbbEzer Kárpát-medencében – ESZTERGOM
  • Győr-Moson-Sopron – SOPRON
  • Hajdú-Bihar – NYÍREGYHÁZA
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Heves – VÁC
  • Heves Jeges – SOPRON
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Hosszúság – AL-SAFIROV
  • HőseiNK PéldaképeiNK
  • Hűség Hőség
  • Hűség Hőség – SOPRON
  • Ibolyafélék
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • István Líra
  • Jácintok
  • Január
  • Jász-Nagykun-Szolnok – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Dobogó Szíve és Szeretete – SOPRON
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • József Líra
  • Jövő a Múltból kikövetkeztethető – SÜKÖSD
  • Július
  • Június
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalitka
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsonyi kaktuszok
  • Kard(Gladiátor)virágok
  • Károly Líra
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Keresztes Imahadjárat
  • Kolon (S)Zala – SÜMEG
  • Kontyvirágfélék
  • Koralkák
  • Közép-Dunántúl
  • Közép – Dunántúl – ESZTERGOM
  • Közép-Magyarország
  • Közép – Magyarország – VÁC
  • Ladik
  • Lajos Líra
  • Latin.Amerikai Víz
  • Lég
  • Lég
  • Legendák, mesék, mondák
  • Liliomok
  • Lírikus Gyökereink
  • Legendás MeseMondaVilág – HERCEGSZÁNTÓ
  • Lélektárs – MOHÁCS
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magasság -VARSÓ
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • Május
  • Március
  • Margitvirágok
  • MártírSors
  • MártírSzentSors – SÜMEG
  • MédBabiloni Hűség Hőség – SOPRON
  • Meddig még?
  • Mélység – TRIESZT
  • Messze Távolban
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Mihály Líra
  • Munkanapló
  • Muskátlik
  • Nebáncsvirágok
  • Nefelejcsek
  • Nemzeti Imahadjárat
  • Nógrád – VÁC
  • November
  • Nyugat-Dunántúl
  • Nyugat-Dunántúl – SOPRON
  • Október
  • Olajfafélék
  • Olvasó gondolkodó
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pálmafélék
  • Pest – VÁC
  • Pesti kerületek – VÁC
  • Pesti Nagykörút
  • Péter Líra
  • Polgárháborús Védelem
  • Pólusharc
  • Pünkösd-ElJövet
  • Római Katolikus – keresztény rádió – ZENTA
  • Rózsák
  • Sándor Líra
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Skandináv Hűség Hőség
  • Somogy, Pannonhalmi főapáti birtoktól napjainkig – BALATONFÖLDVÁR
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg – NYÍREGYHÁZA
  • Szegfűk
  • Szélesség – TACHOV
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeptember
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • SzívHang
  • SzívSzólam
  • Szodomán túl Armageddon
  • TABU
  • Tamás Líra
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Tolna – Mohács
  • TöbbEzer
  • Tulipánok
  • Tűz
  • Tűz
  • Üdvözlet
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Változás
  • Vas – SOPRON
  • Veszprém – SÜMEG
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • Vigyázz!
  • Visegrádi Hűség Hőség – SOPRON
  • Víz
  • Víz
  • Zoltán Líra
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: