‘0601’ cimkéjű bejegyzések

A Szűzanya menedéke Magyarország

2018. 06. 01, Péntek

Amikor imádkoztam a szobámban váratlanul egy személy megjelent előttem, aki az ajtófélfához támaszkodott karba tett kezekkel. Hosszú szürkés-fehéres szinű ruhát viselt, és az arca egy zsidó férfiéhoz hasonlított. Láttam rajta, hogy fél, mert az egész testtartása azt mutatta, hogy valamitől tartózkodik. Tudtam, hogy a Sátán áll velem szemben, aki a következőt mondta: “Mindent megteszek azért, hogy az Alázatost (Szűzanya) eltapossam. Ha kell, akkor az egész országot megmozgatom célom eléréséért.”

 

“Az asszony a pusztába menekült, ahol az Isten helyet készített számára, hogy ott éljen ezerkétszázhatvan napig. Amikor a sárkány látta, hogy a földre taszították, üldözőbe vette az asszonyt, aki fiúgyermeket szült. Az asszony azonban kapott két nagy sasszárnyat, hogy a pusztába repüljön, a rejtekhelyére, ahol majd a kígyótól távol egy évig, két évig és félévig táplálják. Erre a kígyó annyi vizet lövellt a szájából az asszony után, mint egy folyó, hogy elsodorja az ár. De a föld segített az asszonyon: megnyílt a mélye, és elnyelte a sárkány szájából kiáradó folyót. A sárkány haragra lobbant az asszony ellen, és harcba szállt többi gyermekével, aki megtartja Isten parancsait és kitart Jézus tanúsága mellett.” (Jel 12, 6-17)

 

Jézus: Gyermekeim, a puszta Magyarországot jelképezi, ahol édesanyám menedékre talál. A fiú születése az igaz, maradék egyház létrejöttét jelenti, ami a szétválasztódás eredménye lesz. A sárkány gyűlöli az asszonyt és az ő ivadékait, ezért üldözi őket a vádlás és hazugság különböző formáin keresztül. Ez az esemény most a szemetek láttára teljesedik be. Kik tesznek Rólam igaz tanúságot? Akik nem keresik a maguk javát, nem gerjednek haragra, nem örülnek a gonoszságnak, örömüket az igazság győzelmében lelik. Mindent eltűrnek, mindent remélnek és mindent elviselnek. A szeretet az egyetlen járható út, melyen keresztül megtarthatjátok Atyám parancsait. A szeretet nem pártolja a bűnt, inkább elhatárolódik tőle. Gyermekeim, Én vagyok az élet forrása. Aki Hozzám közeledik, az törekszik nemet mondani a bűnre. A Sátán azért támad oly erősen, mert érzi a vesztét. Az ő bukását az Eucharisztia igaz tisztelete jelenti. A méltó Isten iránti imádat megbénítja őt és seregét. Édesanyám rejtekhelyet keres magának a pusztában, ahol megpihenhet és ahol a kígyó nem zaklathatja. Ezt a menedéket az Eucharisztia jelenléte szenteli meg. Nálam oltalomra és biztonságra találhattok, ahol nincs helye a félelemnek. Édesanyám mindenkit Hozzám akar vezetni, mert tudja, hogy az üdvösségetek Bennem rejlik. Az engesztelő kápolna csak akkor épülhet fel, ha alázattal elfogadjátok a bíboros döntését, aki tisztában van azzal, hogy csak arra adhatja áldását, amely jó gyümölcsöt terem.

Mária Magdolna

A langyos lelkek

2018. 06. 02, Péntek

Jézus: „Gyermekeim, minden ember előtt két út áll. Az egyik az örök üdvösséghez vezet, a másik pedig az örök kárhozathoz. Vannak, akik nem tudják határozottan eldönteni, hogy melyik úton akarnak haladni, ezért könnyen langyossá válnak. Bizony mondom nektek, hogy akik langyosak, azokat kivetem a számból (Jel 3, 14-21). Nem lehet két úrnak szolgálni egyszerre. Döntenetek kell abban, hogy Isten mellett vagy ellen vagytok. Aki képtelen ezt a döntést meghozni, az könnyen úgy járhat, mint Júdás, aki kétszeres hasznot akart szerezni a világból és az Én követésemből. Számtalanszor figyelmeztettem őt arra, hogy Én nem a földi királyság hatalomgyakorlása miatt jöttem, hanem a lelkek megmentéséért. A langyos lelkek gyakran a saját céljukat keresik, és nem hallgatnak mások jótanácsára. A szeretetnélküliség és a közömbösség miatt olyanok ezek a lelkek, mint a vakok és süketek annak ellenére, hogy érzékszervük épségben van. Az önzés a gőg egyik gyökere. Tanuljátok meg helyesen szeretni önmagatokat! Az igazi önszeretet azt jelenti, hogy törekedtek Isten szemével látni önmagatokat. Mindent Atyám törvénye szerint vizsgáljatok meg pl. gondolataitokat, kimondott szavaitokat és cselekedeteiteket. Az igazán alázatos lélek félre teszi sajátos érdekeit, hogy másokkal jót cselekedhessen. Egyedül az önzetlenségből fakadó szeretet lehet igazán érdemszerző, amely nem vár semmilyen viszonzást vagy hasznot másoktól. Gyermekeim, azok a lelkek, akik langyosak a kárhozat útján járnak, mert nem akarják felismerni, hogy Hozzám csak egyetlen út vezet. Ez az út keskeny és göröngyös, de a biztos cél felé halad. Akik félnek a szenvedéstől és mégis követni akarnak Engem, azok hamar a Sátán csapdájába eshetnek. Én minden szenvedést elviseltem a ti bűneitekért, ezért ti is viseljétek el a megpróbáltatások nehézségeit, ami a lelketek javára szolgálhat a felajánlás kegyelmén keresztül.”

Mária Magdolna

 

Isten ingyenes szeretete

2018. 06. 20, Szerda

Miközben a gyónásra készültem, megjelent a Sátán a gyóntatószék mellett vádlóként és azt mondta felém:

 

“Te az én adósom vagy. Nekem kell törlesztened, mert bűneidet nem adom ingyen.”

 

Erre az Úr dicsőségesen kilépett a gyóntatószék középső részéből (ahol a pap van), és azt mondta:

 

“Hallgass Sátán! Az Én szeretetem és irgalmam ingyenes. Véremet ontottam minden lélekért, hogy vérem által tisztulhassanak a bűnbocsánat szentségében.”

Mária Magdolna

2014. június 1. Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Éljetek szüntelen készenlétben! Az idő rövid. Most jön a nagy megmérettetés ideje. Megrostálok mindenkit, kivétel nélkül. Igyekezzetek teljesíteni parancsaimat! Ne legyetek képmutatók! Istennek nem lehet hazudni. Én a szívek és a vesék vizsgálója vagyok. Én még a gondolataitokat is ismerem. Hallom minden szavatokat, látom minden cselekedeteteket. 
Gyermekeim! Ne sántikáljatok kétfelé! Én undorodom a képmutatóktól. Az ilyenek közönséges hazudozók, akik nem örökölhetik Isten országát. Nem lehet megfelelni a világnak, és az Istennek. Vagy Engem szolgáltok, úgy, hogy megtartjátok törvényeimet, vagy a sátánt, mert ő a világ fejedelme.
Gyermekeim! Nézzetek fel Rám, a keresztre! Kövessetek Engem a keskeny úton! Engedjetek el mindent, ami a világ, személyeket, tárgyakat, elveket. Ragadjatok meg Engem, és legyetek Hozzám hűségesek! Én maradandó értéket kínálok fel nektek, amit soha nem veszítetek el. Saját Magamat adom nektek a Szentáldozásban. Mossátok tisztára lelketeket a bűnbocsánat szentségében! Jöjjetek Hozzám, Én felüdítelek benneteket. Adjátok át Nekem terheteket, minden gondotokat! Ti csak törődjetek az Én dolgaimmal, a tiétekről Én Magam gondoskodom. Ti csak keressétek a mennyek országát, és annak igazságát, a többi mind megadatik hozzá nektek! Nem akarom, hogy elsüllyedjetek a földi gondokban! Azt akarom, hogy szárnyaljatok Hozzám! Kösse le gondolataitokat az ima, a Belém vetett bizalom és hit!  Higgyétek, és kérjétek, akkor megkapjátok mindazt, amire szükségetek van! Én gondoskodom rólatok. Hagyatkozzatok Rám, és bízzatok Bennem! Akkor soha nem szégyenültök meg. Én ugyanaz vagyok ma is, Aki megszaporítottam a kenyeret. Én Isten vagyok. Ma is tudok csodákat tenni. Tudjátok, mi akadályoz benne? A ti hitetlenségetek. Minden lehetséges annak, aki hisz. A hittel teli ima hegyeket mozdít, vagyis a lehetetlennek tűnő dolgokat is megoldja. Ha hisztek Bennem, ma is megtapasztalhatjátok azokat a csodákat, amelyeket akkor tettem, amikor a földön éltem. Olvassátok az Evangéliumot, és váltsátok tettekre! Akkor boldogok lesztek. Célt és értelmet kap életetek. Lelkeket fogtok kiragadni a sátán karmaiból. 
Gyermekeim! A földi életetek egy folyamatos harc. A bukott angyalok légiói támadnak minden oldalról benneteket, hogy a kárhozatba, az örök tűzbe taszítsanak. Meneküljetek Hozzám! Csak Én tudlak megmenteni benneteket. Megváltásotok az Én értetek kiontott drága Szent Vérem és kereszthalálom. Kérjétek magatokra, hogy borítsalak be titeket drága Szent Véremmel! Akkor tehetetlen lesz veletek a sátán, mert az Én Vérem a tökéletes védelem. Atyám látja rajtatok e Vért, megenyhül jogos haragja, és irgalmat gyakorol veletek. Fel nem fogjátok, mekkora kincs vagyok a ti számotokra. Én vagyok a ti örök életetek, örök boldogságotok. Ne higgyetek a sátánnak, aki el akar szakítani titeket Tőlem! Nekem higgyetek, Aki keserves kínszenvedésemmel és kereszthalálommal bizonyítottam irántatok való szeretetemet!
Gyermekeim, Véremen megváltott kicsinyeim! Egyétek Testemet, és igyátok Véremet! Akkor örök életetek lesz Bennem! Nagy titok ez, mert aki Engem eszik, az eggyé válik Velem, mint vízcsepp a hatalmas óceánban. Többé már nem kettő, hanem egy. Aki Velem egyesül a Szent Színek alatt, az Belém istenül, és már itt a földön örök élete van. 
Gyermekeim! Addig járuljatok a szentségekhez, amíg még köztetek vagyok. Sajnos nemsokára beteljesedik Dániel próféta jövendölése: eltörlik a mindennapi áldozatot, és felállítják a vészt hozó undokságot, ami maga a sátán, a bálvány. (Dániel 12,11.) Ti soha ne kövessétek őket! Én gondoskodom. A rejtekben mindig lesznek szent papok, akik bemutatják a Szentmisét. Igaz, hogy sokkal ritkábban, mint most.
Gyermekeim! Éljetek szüntelen készenlétben, mert nem tudjátok, mikor kell megállnotok ítélőszékem előtt! Tartsátok meg parancsaimat! Váltsátok tettekre tanításomat! Akkor nyugodtak lehettek, mert elnyeritek az örök boldogságot. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2014. június 3. Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Az élet rövid. Készüljetek fel arra a másik életre, ami a síron túl van! Ne higgyétek, hogy a test halálával lezárul életetek! Nem. A test ugyan feloszlik, mert porból vétetett, és porrá lesz. De a lelketeket Maga Isten lehelte belétek. Ezért a lelketeknek örök élete van. 
Kicsinyeim! Az örök életre készüljetek! Tartsátok meg Atyám törvényeit! Szeressétek Istent teljes szívetekből, és felebarátaitokat úgy, mint magatokat! Akkor már itt a földön örök életetek van.
Gyermekeim, készüljetek! Az idő közel. Hamarosan beteljesülnek a próféciák. Akkor sokaknak meg kell állni ítélőszékem előtt. Minden itt marad. Ne a földi kincsekben bízzatok, hanem Isten irgalmas szeretetében! Atyám egy csodálatos országot készített mindazoknak, akik szeretik Őt. Ezért azzal foglalkozzatok, ami odafönt van! Teljes szívetekből vágyakozzatok rá, hogy elnyerjétek az örök boldogságot! Atyámat, a teljes Szentháromságot látni színről színre olyan nagy boldogság és béke, amellyel egy egész örökkévalóságon át nem tudtok betelni. Itt a földön senkinek sincs maradandó hazája. Ezt az életet arra kaptátok, hogy megismerjetek Engem, Atyám Igéjét, Aki a mennyből szálltam alá. Szeressétek Istent, úgy, hogy megteszitek, amit parancsol! Hirdessétek Isten Igéjét, tegyetek Rólam tanúságot mindazoknak, akiket elétek vezetek! Ma nagy sötétség borítja be a földet. Számtalan démon és gonosz lélek téveszti meg, és manipulálja az embereket. Hatalmas harc folyik a lelketekért. Ellenfelem, a sátán csatázik értetek, hogy minél több embert taszítson a kárhozatra. 
Drága gyermekeim! Vegyétek nagyon komolyan üzeneteimet, amellyel tanítalak benneteket! Kapaszkodjatok bele irgalmas szeretetembe, és mindenkit vezessetek Hozzám! Beszéljetek Rólam! Buzdítsátok megtérésre az embereket, mert az idő lezárul, és utána már semmit sem tehettek. Az Evangéliumban ezt kértem: éljetek szüntelen készenlétben! Ne egymással legyetek elfoglalva, hanem keressetek Engem a szívetekben! Szólítsatok meg! Adjátok át Nekem a gondjaitokat! Ha bíztok Bennem, csodákat fogtok megtapasztalni. Adjátok át az életeteket Nekem! Én szentekké formállak benneteket. Békét és boldogságot adok a lelketekbe. Célt és értelmet nyer életetek.
Gyermekeim! Hagyjátok magatokat üdvözíteni! Működjetek együtt a kegyelemmel! Aki meghallja szavamat, és igent mond hívásomra, annak megújul Bennem az élete. Új ember lesz, és megtapasztalja Velem a biztonságot. Erre hívlak meg mindnyájatokat. Kövessétek üzeneteimet! Megáldalak benneteket Szívem csodálatos, semmihez sem fogható végtelen szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”




2014. június 17. A templomban, rózsafüzér ima alatt a Szűzanya: „Betakarlak mindnyájatokat Isten-Anyai palástommal. Védelmem alatt álltok. Nyissátok meg szíveteket a kegyelem befogadására! Legyetek szentekké!”

2014. június 19. Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Az óra itt van. Készüljetek! Nemsokára kiontják Értem véreteket. Hatalmas keresztényüldözés van készülőben. Ellenfelem már mindent előre kitervelt. De ti soha ne féljetek! Veletek vagyok minden nap, a világ végezetéig. Nem különb a szolga Uránál. Ha Engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az Én Véremet kiontották, a tiéteket is ki fogják ontani. Ne féljetek üldözőitektől! Valljatok meg Engem bátran előttük! Aki megvall Engem, azt Én is megvallom Atyám és szent angyalai előtt. De aki megtagad Engem, azt Én is megtagadom Atyám és szent angyalai előtt. Tartsatok ki Mellettem mindhalálig! Akkor bevonultok Velem Atyám házába, és Én a fejetekre teszem az örök élet koronáját. Bízzatok Bennem a síron túl is, mert az örök életbe a halál által, mint egy küszöb által léphettek be. Kérjétek az ég Urát, hogy állhatatosak legyetek mindhalálig!
Gyermekeim! Nézzetek fel Rám, a keresztre, mekkora árat fizettem a ti üdvösségetekért! Ti se méricskéljetek! Adjátok oda az életeteket Nekem, amiképpen Én is odaadtam értetek! Szeressetek Engem mindenekfölött, amint Én is szerettelek benneteket! Akkor könnyű lesz és édes a végső áldozat, és elnyeritek az örök boldogságot. Az szeret Engem, aki megtartja Atyám törvényeit. Aki odaadja Értem életét, megmenti azt, az örök életre. Mert mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri, de lelkében kárt szenved? Mit adhatna cserébe lelkéért? Lelketek örök üdvössége az Én értetek kiontott drága Szent Vérem. Csak úgy üdvözülhettek, ha megteszitek Atyám törvényeit. Minden cselekedetetek, gondolatotok és szavatok fel van írva az Élet Könyvében. Csak a szeretet számít. Éljetek mindig mindenkivel szeretetben, de mindenekfölött Istent szeressétek! Akkor sok lelket mentetek meg az örök életre. Elképzelni sem tudjátok, mennyi lélek vergődik a sátán kelepcéjében. A ti imáitok és szeretetből fakadó jócselekedeteitek révén kiszabadítom őket. Ne fukarkodjatok az áldozatokkal! Fogadjatok el mindent, amit megengedek a lelkek javára! Odaát ezeknek az általatok megmentett lelkeknek fogtok a legjobban örülni. Ezek lesznek a ti kincseitek. Már most ajánljátok fel vértanúságotokat az Én rettenetes kínszenvedésem és kereszthalálom örök érdemeivel egyesítve égi Édesanyátok hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve, és könnyei által a szegény bűnösök megmentéséért! Rengeteg lelket fogtok kiragadni a sátán markából. Ne féljetek a haláltól! Én ott is, akkor is veletek leszek. Olyan kegyelmet és bátorságot adok a szívetekbe, hogy Irántam érzett lángoló szeretetetekkel megvettek minden szenvedést, és vágyódni fogtok a vértanúságra, hogy ezáltal is beteljesítsétek rátok vonatkozó örök szent tervemet. 
Gyermekeim! Az óra itt van. Eljött. Készüljetek! Adjátok át az életeteket Nekem! Imádjatok Engem teljes szívetekből, felebarátaitokat pedig úgy szeressétek, ahogy Én szerettelek benneteket, hogy az életemet adtam oda értetek! Akkor soha nem látott boldogságban lesz részetek egy egész örökkévalóságon át, mert Isten azoknak készítette az Ő országát, akik Őt szeretik. Készüljetek, mert hamar beteljesülnek a próféciák! Soha ne féljetek! Bízzatok Bennem határtalanul, akkor meg nem szégyenültök. Erre áldalak meg benneteket, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2014. június 23. Szentmisén, Szentáldozás után Jézus: „Nagyon-nagyon szeretlek. A Véremet ontottam ki érted. Magamat adom neked minden Szentáldozásban. Szeress viszont Engem! Add az életedet Értem!”


2014. június 29. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Az idő rövid. Készüljetek! Soha nem látott eseményeknek lesztek tanúi. Éljetek szüntelen készenlétben! Megrostálom a föld lakóit. Számon kérek minden bűnt, minden mulasztást. Ne féljetek, inkább térjetek meg! Ne halogassátok, mert erre már nincs időtök! Vegyétek nagyon komolyan figyelmeztetéseimet! Most van itt megtérésetek ideje, amíg még lehetőséget adok rá. Éljetek a kegyelemmel! A halál hirtelen jön. Éljetek halálra készen, mert most olyan események jönnek, hogy egyetlen pillanat alatt sokan meg fogtok halni. Onnan nincs visszaút, akkor már nem tudtok változni. Az idő rövid. Készüljetek! Kérjétek a Szentlelket, hogy adja meg a tisztánlátás kegyelmét! Tartsatok bűnbánatot! Keressetek Engem! Ott vagyok lelketek legbelső szobájában. Szólítsatok meg! Mondjatok el Nekem mindent! Minden gondotokat adjatok át Nekem! Én nagyon-nagyon szeretlek mindnyájatokat, kivétel nélkül. Én minden megbánt bűnt megbocsátok. De jaj annak, aki nem akarja megbánni, azt örök vétek terheli. Ez pedig maga a kárhozat.

Gyermekeim! Készüljetek! Tegyétek meg, amit mondok nektek! Megáldalak benneteket Szívem túlcsorduló, mindent megbocsátó szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítések: Apcsel. 19, 20. „..az Úr szava…” Lukács 1, 45. „Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki.”

2014. június 30. Szentségimádáson a Szentlélek imája bennem: „Hőn imádott Megváltó Jézusom! Te, Aki könnyek között így könyörögtél Atyádhoz: „Atyám, ha lehetséges, múljék el Tőlem ez a kehely, de ne az Én akaratom legyen, hanem a Tiéd.”

Most én is így könyörgök Hozzád: Jézusom, Te mindent megtehetsz. Ha lehetséges, kérlek, vond vissza a büntetés haragját, mely e világot sújtani fogja, de ne az én akaratom legyen, hanem a Tiéd. Jézusom, kérlek, borítsd be ezt a földgolyót a Te értünk kiontott ártatlan drága Szent Véreddel! Mentsd meg a lelkeket az örök kárhozattól! Indíts minket, akik leborulva imádunk Téged, hogy soha ne vonakodjunk még több áldozatot hozni a lelkekért! A Te értünk átszegzett, megostorozott, töviskoronás, csupa Vér Testedet lássuk mindig magunk előtt a keresztfán! Mily hatalmas volt a Te irántunk való szereteted! Milyen nagy árat fizettél a mi lelkünk üdvösségéért! És az emberek milyen könnyen elprédálják ezt a drága kincset. Igent mondanak a sátánnak, besétálnak csapdájába, aki rabul ejti őket, majd a kárhozatba taszítja. Ó, ha láthatnák, csak egy pillanatra is, milyen fertelmesen rút a sátán, és minden bűn, senki sem állna szóba vele, és nem vétkezne. Ha csak egy pillanatra láthatnánk a mennyet, és Téged, feltámadott, dicsőséges Testedet, semmi áldozatot sem találnánk soknak, hogy elnyerjük, és minél több lelket megmentsünk. De a hit szemével mindezt látjuk. Kérjük Tőled, erősítsd meg hitünket, és óvj meg a gonosztól!


Drága Jézusom! Keresztre feszített Királyom! Őrizz meg bennünket minden bűntől! Boríts be minket értünk kiontott drága Szent Véreddel! Kérünk Téged, üdvözíts minket! Ámen.”

Jézus: „Drága gyermekeim! Az idő rövid. Hamarosan visszajövök megítélni a földet. Készüljetek! Tartsatok bűnbánatot! Gyónjátok meg bűneiteket, hogy hótiszta lélekkel várjátok dicsőséges eljövetelemet! Ha megfogadjátok szavamat, akkor nincs mitől félnetek. Váltsátok tettekre az Evangéliumot! Ez az életszentség. Ez az üdvösség. hamarosan lezárul ez a korszak. Az emberiség saját magát írtja ki. Csak nagyon kevesen maradnak életben. Ők lesznek a szent gyökér,amely majd az új korban kihajt. Ők már a béke emberei lesznek, mert ezer évre megláncolom a sátánt. Nem tudja többé megkísérteni az embert. Ez lesz az ezer éves béke uralma. Az emberek békében és szeretetben fognak élni.

Gyermekeim! Ez a kor már nagyon közel van. Ezért mondom: készüljetek, mert nagyon sokan meg fogtok állni ítélőszékem előtt. Tegyétek meg Atyám törvényeit, és éljetek szeretetben! Akkor nincs mitől félnetek, és bejöttök Atyám országába.

Gyermekeim! Az idő rövid. Vegyétek nagyon komolyan figyelmeztetéseimet, és váltsátok tettekre szavaimat! Készüljetek! Mindent előre megmondtam nektek. Fogadjátok megerősítő áldásomat, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: Zsid. 12, 22-25. „…ti Sion hegyéhez járultatok,…Jézushoz, a ránk hulló Vérhez, amely hathatósabban kiált, mint Ábelé. Vigyázzatok, ne utasítsátok vissza Azt, Aki hozzátok szól.”

Hitvalló módon élni

Kedveseim, mindig hűségesen keressétek a Szentháromságot, még akkor is, ha nyíltan meg kell vallanotok Hozzátartozásotokat. Hitvallásotok élet számotokra, és ha nem érzitek magatokat elég állhatatosnak, kérjétek a hit rendíthetetlen ajándékát, mert akkor megingathatatlanok lesztek. Életbe vágóan fontos, hogy stabilan álljatok, és hűségesek legyetek a Szent Evangélium tanításához. Egyre több zavaró körülmény próbálja lelketek békéjét tönkretenni, de nektek nem változhat alapvető meggyőződésetek, amikor Isten szent ügyét képviselitek. Imádkozzatok, hogy el ne tántorodjatok, mikor benneteket is megkérdeznek hitetek felől. Ne kételkedjetek, csak tegyétek, amire Isten lelke vezet benneteket. Vizsgáljatok meg mindent, mielőtt elfogadjátok, mert egyre erősödik a megtévesztő hangzavar körülöttetek! Álljatok másokkal egységbe és így őrködjetek lelketek felett!

 
2013. 06. 01.
 
Kedveseim, az Úr napja úgy ragyogjon fel bennetek, hogy kitörölhetetlen nyomot hagyjon. Készüljetek, mert mindnyájatoknak színt kell vallani hamarosan Jézus Krisztusról, aki jelen van Szent Testével és Vérével, az Oltáriszentségben! Legyetek nagyon boldogok, amikor megvalljátok Krisztust az emberek előtt, különösen azok előtt, akik kételkednek jelenlétében. Legyetek nagyon boldogok, mert a Szentháromság szeretete végtelenül magához vonzza azokat, akik hitvallóan élnek. Hamarosan látni fogjátok, milyen váratlan fordulattal fognak eltérni az eddigi hagyományoktól még a legszentebb dolgokban is. De soha ne bátortalanodjatok el, csak higgyetek és őszinte, tiszta szívvel tegyetek hitvallást a Szentháromságról, a Szűzanyáról, szentekről, őrangyalokról, a halálból való feltámadásról és az örök életről.
 

 

A szentségi jelenlét átélése

Jézus a szentségimádás alatt

Gyermekeim, Én mindig kész vagyok bármit megtenni értetek, csakhogy közelebb kerüljetek Hozzám. Legyetek egészen nyitottak, hogy befogadjátok tanításomat. Én mindig veletek vagyok és jelen vagyok a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Szeretnélek felkészíteni benneteket a legnehezebb időszakokra. Bármi is történjen veletek, álljatok stabilan jelenlétem megvallásában. Oszlassatok el magatok körül minden kételkedést, amely eltérítene benneteket jelenlétem bizonyosságától. Amikor megengeditek, Én átjárom egész valótokat, testeteket és lelketeket, mert Én a ti befogadásotok mértéke szerint állok rendelkezésetekre. Jelenlétem kell, hogy egészen felüdítsen titeket. Mégis, amikor nem élitek át az Én szerető együttlétemet, akkor lelketekkel gond lehet. Vigyázzatok, mert a kételkedést a gonosz lélek okozza, aki folytonos zaklatásaival akar kibillenteni lelki egyensúlyi állapototokból. De lelki szárazság is okozhat meddőséget a szentségi jelenlétem átélésében. Legtöbb esetben az összeszedettség hiánya és a figyelmetlenség mögött valami rendezetlenség rejlik. Vizsgáljátok meg lelketeket, mi okozza azt, hogy az Én valóságos jelenlétem nem indítja meg szíveteket. Sokszor mégis úgy látogatlak meg benneteket, hogy a fátylat nem billentem föl előttetek, azért, hogy növeljem bennetek az utánam való vágyakozást. Én egészen különleges módon közeledem lelketekhez. Más módon járlak át titeket, mint ahogy azt fel tudjátok fogni. Én, a mindenség Ura, mindenkihez lelke üdvössége szempontjából közelítek. Bízzatok Bennem, és higgyétek, mindent megcselekszem: kinek-kinek kiosztom kegyelmi ajándékaimat saját mércéje szerint. Ezért ne feledjétek soha, nem az egyéni megtapasztalások számítanak, hanem amit Én művelek bennetek, ahogyan azt teszem veletek. Bízzatok Bennem és soha ne hanyagoljátok el, hogy kerestek engem, akkor biztosan megtaláltok. Legyetek áldottak és nagy bizalommal tekintsetek Reám, aki lát, hall, ért és érez benneteket. Szentségi áldásom maradjon veletek. Találkozzatok minden nap Velem a szentáldozásban, mert alig várom, hogy megajándékozzalak magammal titeket.

2013. 06. 02. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/a-szentsegi-jelenlet-atelese

Megpróbáltatások
Kedveseim, amikor meglátogat benneteket a Szentháromság, legyetek figyelmesek szent tanítására. Mindig úgy jelentek meg színe előtt, hogy rengeteg ajándékkal halmoz el titeket. Ezt úgy tudjátok felismerni, hogy olyan ajándékok kezdenek működni bennetek, veletek, és általatok, amire azelőtt még gondolni sem mertetek. Mindig újabbak és újabbak bontakoznak ki, ha engeditek úgy működni bennetek ajándékait, ahogyan azt Ő szeretné. Van, akit a megpróbáltatásokon keresztül erősít meg, hogy vajon akkor is kitart-e mellette és nem vonja-e vissza ilyenkor sem Isten iránti szeretetét. Az ilyen lélek képes nemcsak felismerni, hanem meg is érteni mit jelent számára a megpróbáltatás vihara. Ez is kegyelem, mert fel tudjátok áldozni magatokat a megpróbáltatások oltárán. Rengeteg kincs származik ezek felajánlásaiból. Bízzatok és tartsatok ki mindvégig, mert nagy lesz a jutalmatok a mennyben!
 
2013. 06. 04. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/megprobaltatasok

Növekedjen köztetek Isten országa.
Kedveseim, ahogy megnyíltok a Szentháromság személyei felé, úgy nyíljatok meg testvéreitek felé is. Ugyanis, ahogy megtapasztaljátok Isten felétek való közeledését, úgy kell nektek is megnyílnotok testvéreitek felé. Azért nem kell félnetek, mert a Szentlélek megmutatja nektek, hogyan és milyen módon tegyétek ezt. Csak figyelnetek kell a benső indításokra, és akkor bátran el tudtok indulni mások felé. Amilyen mértékben közeledtek Istenhez, olyan erővel sikerül másokat megnyernetek az isteni szeretetnek. Ez azért fontos, hogy erősödjön és növekedjen testvéri közösségetek. Bizalommal hallgassatok mindenkire, akit megmutat nektek a Szentlélek. Mindig azon legyetek, hogy erősödjön és növekedjen köztetek Isten országa. Ha jól megértitek ezt a felhívást, már itt a földön mennyei boldogság részesei lehettek. Vigyázzatok, és ne rontsátok el közeledéseteket azzal, hogy az ellenség hangjára figyeltek. Mert bizony azon mesterkedik, hogy tönkretegye minden kezdeményezéseteket. Csak higgyetek és bízzatok, a Szentháromság jelenléte megerősít titeket.

2013. 06. 05. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/noevekedjen-koeztetek-isten-orszaga

Felkészítés a nehéz időkre
Kedveseim, gyűljetek egybe és engedjétek vezetni magatokat a Szentlélek által, de nem úgy, mint eddig, hanem vegyétek sokkal komolyabban segítségét. Határtalanul készíti lelketeket és egész valótokat az elkövetkezendő időszak igen kemény megpróbáltatásaira. Tudjátok meg, ha nem engeditek magatokat felkészülni, nem fogjátok tudni elviselni a reátok váró nagy nyomást. Bíznotok kell, hogy a Szentháromság felkészít benneteket mindenre, amit tudnotok és ismernetek kell. Erőseknek kell lennetek! Már egyre kevésbé ingadozhattok, mert ha ti nem készültök fel, akkor azok, akiket váratlanul érnek majd az események, hová fognak fordulni? Ha nem álltok stabilan és rendületlenül, akkor kétségbe esve, szerteszét fognak riadni a lelkek. Ezért űzzetek el szívetekből minden félelmet és kételkedést!
 
2013. 06. 08. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/felkeszites-a-nehez-idkre



Az elkerülhetetlen események
Kedveseim, bátran nézzetek szembe az előttetek álló nehézségekkel! Ez azt jelenti, ne mérlegeljétek, hogy miért és hogyan történhetett meg mindaz, ami bekövetkezik, mert ez nem fog változtatni a helyzeten. Inkább azonnal legyetek tudatában annak a ténynek, hogy a bűneink következményét nem kerülheti el az emberiség. Szüntelen imában boruljatok le a Szentháromság elé és esedezve könyörögjetek irgalmáért, hogy a jó lelkek megerősödjenek a hitben, akik pedig nem törődnek lelkükkel, azokat felrázzák az események, hogy Istenhez kiáltsanak végre és könyörögve esedezzenek Isten bocsánatáért. Az események láttán ne szörnyülködjetek, hanem legyetek buzgók és tartsatok ki mindhalálig annak a jónak a megtételében, amely a Szentháromság akarata számotokra. Bízzatok, Isten mindent megtehet, meghallgatja imáitokat, hogy a világ helyzete jobbra forduljon.

2013. 06. 10. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/imaszandekok/az-elkeruelhetetlen-esemenyek


Egészen elégő áldozat
Kedveseim, amikor a Szentháromság színe elé leborultok, adjátok oda egészen elégő áldozatul magatokat. Nem kell attól félni, hogy ez megsemmisülést hoz számotokra. Ellenkezőleg. Végre átengeditek magatokat úgy, ahogyan azt megkívánja tőletek a Szentháromság. Semmi nem fog akkor benneteket eltávolítani attól a bensőséges szeretettől, amely átvezet benneteket az Örök Életre. Mennyei szeretet sugarai vezetnek, és olyan utat mutatnak, amely nagy kanyarok nélkül, egyenesen irányítja lépteiteket. Legyetek nagyon boldogok, amikor ez a kegyelem megérkezik hozzátok és átjár benneteket, mert ez már az előíze az örök boldogságnak. Minél kevesebb dologhoz ragaszkodtok, annál nagyobb örömöt élhettek meg. Mert amilyen mértékben kiüresedtek, olyan arányban tölt el titeket a Szentháromság szeretete.

2013. 06. 11. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/egeszen-eleg-aldozat


Fontos, hogy jól felkészüljetek

 

Kedveseim, figyeljétek az eseményeket, hogy azok ne tudjanak benneteket befolyásolni. Nektek szüntelenül engesztelnetek kell, és ez által állandóan a Szentháromság jelenlétében élni. Ezért ne féljetek a nehézségektől, mert azok közelebb visznek az Isten üdvösséget szerző akaratához. Mindig megkapjátok a szükséges erőt a továbblépéshez, csak ne kételkedjetek! Minden pillanatot jól használjatok fel és akkor semmi meglepetés nem ér titeket. Erőtökön felül nem tesz próbára az Úr, mert tudja, mennyit bírtok el. Ne gondoljátok, hogy nem tudjátok megtenni a nehéz lépéseket. Mert a Szentháromság erősen tart benneteket, mert hűséges mindazokhoz, akik kitartóak és küzdve haladnak. Fontos, hogy jól felkészüljetek, mert amikor eljön az idő, már nem lesz lehetőségetek felkészülni. Okos szüzek módjára viselkedjetek, akkor éber készenlétben várjátok az Úr érkezését.

2013. 06. 12. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/fontos-hogy-jol-felkeszueljetek

Mindent szent közömbösséggel megélni

 

Kedveseim, függesszétek szemeteket a Szentháromságra és engedjétek, hogy bármit megtegyen veletek. Ez azt jelenti, hogy álljatok készen arra, hogy mindent elfogadtok a kezéből, ami hozzátok érkezik. Természetesen, nemcsak megpróbáltatás érhet benneteket, amit elviselve felajánlotok, hanem ugyanúgy tegyetek mindennel, ami örömteli meglepetést okoz nektek. Ne tulajdonítsatok magatoknak rendkívüli jelentőséget, csak egy legyen a fontos, hogy mindent ugyanúgy adjatok vissza a Szentháromságnak, hiszen nem a magatok számára kaptátok, mert mindennek Isten dicsőségét és a lelkek üdvét kell előmozdítania és szolgálnia. Sokszor Isten jelenléte kézzelfoghatóan is megnyilvánul szolgálatotok folyamán. Mégse ennek örüljetek, vagyis ne álljatok meg ennél. Tanuljátok meg szent közömbösséggel megélni mind a fájdalmas, mind az örömteli eseményeket, akkor nem tud fogást találni rajtatok a gonosz lélek.

2013. 06. 14. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/mindent-szent-koezoemboesseggel-megelni


Gőg

 

Kedveseim, múlóban a nappal és erősödik a sötétség éjjele. Vessetek le magatokról minden sötétséget, hogy az Úr fénye világítson nektek. Ne engedjétek, hogy Krisztus fénye elhalványuljon szívetekből. Maradjatok kicsinyek, alázatosak és messze kerüljétek a gőgös cselekedeteket. A gőg elfátyolozza szemeteket, hogy ne lássatok tisztán és így ne vegyétek észre a körülöttetek ólálkodó gonosz lélek fondorlatosságát, aki éberen figyel, meghall mindent, ami nem odaillő. Szemeteket mindig az Úrra vessétek, és Ő majd időben gondoskodik rólatok. Bármi is történjen, ha mindent felajánlotok, akkor jóra fordulnak dolgaitok, csak várjátok türelemmel az Úr érkezését. Ne féljetek, mert mindig veletek van és kísér utatokon a Szentháromság.
 
2013. 06. 17. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/gg

Gyónás

Kedveseim, ne meneküljetek el önmagatok elől, hanem vállaljátok fel mindazokat a nehézségeket, amelyek belőletek származnak! A Szentháromság kegyelme, mely felülről érkezik, betölti edényeteket gazdagon, ha testi korlátaitok és rendezetlenségeitek nem akadályozzák meg a bennetek való hatékony működését. Ezért nagyon fontos, hogy gyakran és jól végezzétek a szentgyónásaitokat, mert e szentség általi tisztulással válhattok alkalmas befogadóivá a kegyelmeknek. Vannak olyan picinek látszó botlások, amelyek mellett könnyen elmehettek, de ha kéritek a Szentlelket és ráfigyeltek, megvilágítja bennetek a foltok nagyságát és sötétjét. Ilyenkor alázattal hajoljatok meg Isten fénye előtt! Őszinte bűnbánattal, és kiengesztelődéssel a szívetekben térjetek vissza a Szentháromság örömébe!
2012.06. 18. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/gyonas

Keresztviselés
Kedveseim, tanuljatok a Szentháromság személyeitől, mert minden helyzetben példát mutatnak nektek. Figyeljétek, hogyan viselkedett Jézus, amikor magára vállalta bűneinket és elhordozta szenvedéseinket. Némán és hosszan tűrve, engedelmesen vállalta szenvedését, csakhogy az Atya akaratát teljesítse. Ha ugyanígy vállaljátok és felajánljátok keresztjeiteket és egyesítitek Jézus keresztjével, akkor mérhetetlen kegyelmekkel halmoz el a Mennyei Atya. Szükségetek van minden próbatételre, mert az Atya szeretetére csak úgy tudtok válaszolni, ha felismeritek értékét. Erősödjetek a megpróbáltatások elfogadása, felajánlása és türelemmel viselése által, hogy annak idején meghalljátok az Atya hívó hangját, aki hív benneteket az örökkévalóság örömébe.
 
2013. 06. 18. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/keresztviseles


Egység a Szentháromsággal és testvéreinkkel

 

Kedveseim, a Szentháromság várja minden nap a veletek való együttlétet, amely az egységben valósulhat meg. Vagyis ha a testvéreitekkel sikerül egyre tökéletesebb harmóniára jutni, akkor az isteni egységbe való belehelyezkedés megtörténik. Tehát a Szentháromsághoz való viszonyulásotoknak meg kell mutatkoznia a testvéreitekkel való közösség vállalásban is. Ezek a kapcsolatok biztosítják mindnyájatok számára a jó gyümölcsöket. Keressétek az egymáshoz tartozás lehetőségeit, és akkor mindig a szent kötelékben maradtok.

 

A Szentháromság jelenlétében maradni

 

Kedveseim, gondolkodjatok el azon, miként tudtok a Szentháromság jelenlétében maradni. Úgy kell hordoznotok Krisztus keresztjét, hogy soha ne veszítsétek el az irányt, ami az örök üdvösségre vezet. A szenvedések elfogadása és felajánlása a biztosítéka annak, hogy megmaradtok a kegyelemben. Soha ne zúgolódjatok, amikor baj vagy bánat ér benneteket, hanem felemelt fővel viseljétek a megpróbáltatásaitokat, és akkor biztonságban megőrzitek lelketeket a legnagyobb megpróbáltatások közepette is. Bízzatok és szeressetek tettetés nélkül!

2013. 06. 21. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/a-szentharomsag-jelenleteben-maradni

Isten jelenlétének tudatában megmaradni
Kedveseim, nyitottak legyetek, amikor a Szentháromság személyei hatékonyan akarják kifejezni felétek tevékenységüket. Soha ne zárjátok be a szíveteket előttük, mert akkor nagy kegyelmektől zárjátok el magatokat. Ez főleg olyankor történik meg, amikor kételkedtek Isten működését illetően, és mivel nem tapasztaljátok a kegyelem kézzelfogható megnyilvánulását, visszahúzódtok és veszítetek buzgóságotok erejéből. Ezt soha ne tegyétek, mert az ellenség így akar merészen eltávolítani benneteket Isten jelenlététől. Ilyenkor még erőteljesebben és még nagyobb buzgósággal forduljatok a Szentháromsághoz, hogy lássák hitetek fényének erősödését. Ez már az az út, amelyen egészen biztonságosan haladhattok.

2013. 06. 22. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/isten-jelenletenek-tudataban-megmaradni

Döntés

 

Kedveseim, ne távolodjatok el attól a szeretettől, mely javatokat akarja. A Szentháromság, amikor a saját szemszögén keresztül segít nektek, üdvösségetek szempontjából teszi azt. Ezért van, hogy sokszor nem jól értékelitek magatok számára az eseményeket. Ha mindenben ráhagyatkoztok, és annak hangot is adtok, akkor biztosak lehettek, hogy döntésetek Istennek tetsző lépés lesz. Csak akkor válik javatokra, ha azt szent akaratával megegyezve teszitek.

2013. 06. 23. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/doentes

Hogyan ismerhető fel a konkoly?

 

Kedveseim, figyeljetek jól minden jelre, mely körülvesz titeket! Ezekkel tanítani akar a Szentháromság, hogy elsősorban térjetek meg és ne kételkedjetek az Evangélium igazságában. Ha hűségesen követitek Jézus tanítását és tetteit, akkor nem alakul ki kételkedés szívetekben. Azért fontos erről beszélni, mert hamarosan a tiszta tanítást a konkollyal vegyítik. Ha nem váltjátok tettekre Krisztus életpéldáját, és nem gyakoroljátok hősies fokban az erényeket, akkor nem fogjátok felismerni az igaz tanítást. Ne feledjétek, amikor kezdetben csak egy kicsiny fokban tértek le az Úr ösvényéről, később már nem fogtok tudni onnan könnyen vissza találni az egyenes úthoz, Krisztushoz. Ezért kell ébernek lennetek és nem engedni semmi elhajlásnak, amely erős lazuláshoz vezetne. Bízzatok, és bátran haladjatok a kijelölt utatokon.

2013. 06. 25. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/hogyan-ismerhet-fel-a-konkoly


A Szentháromság szeretetének a tengere

 

Kedveseim, mikor odaadjátok szíveteket a Szentháromságnak, hogy megújítsa, akkor szeretet-áramának tengerébe merít el titeket. Ez csak akkor valósulhat meg, amikor már nem kívántok, és nem akartok semmit, csak kizárólag Isten jelenlétében élni. A szeretetnek édes, mámorító illata ez, mely átjárja lelketeket és megittasodtok a szerelem lángoló tüzétől. Ilyenkor a Szentháromság szerelme hevíti szíveteket, hogy amennyire csak lehet, már itt a földön megízleljétek ezt a gyönyörűséget. A Szentlélek kész azonnal elragadni titeket, hogy felemeljen arra a magaslatra, amelyet csak azoknak készített, akik képesek tőlük telhetően a legátadottabban élni. Imádkozzatok, és kérjétek, hogy a Szentlélek erejével szárnyakra kapjatok, mert szükségetek van minden kegyelemre és megerősítésre, hogy amikor elkövetkezik a megpróbáltatások véres ideje, ismerjétek meg, hogy milyen erővel képes a Szentháromság magához ragadni titeket.

2013. 06. 26. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/a-szentharomsag-szeretetenek-a-tengere

Őrködjetek indulataitokon!

Kedveseim, őrködjetek indulataitokon, hogy el ne szakadjon a húr, amelyen keresztül a Szentháromságot akarjátok dicsőíteni. Lelketek hárfája nemes hangzásúvá formálódott. Ne engedjétek, hogy bárki is illetéktelenül játsszon rajta, mert érzékeny ez a hangszer. A türelem sziklájához erősítsétek nyugtalanságaitokat, így tartsátok féken a bennetek feszülő indulatokat. Akkor lelketeken keresztül tisztán csendül fel Isten dicsőítése. Örüljetek és ujjongjatok, hogy egyre közelebb kerüljetek a dicsőséghez.

2013. 06. 28. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/rkoedjetek-indulataitokon

Kérni a Szentháromság kegyelmeit

 

Kedveseim, imádjátok a Szentháromságot szent, ünnepi díszben, és ne feledjétek, hogy mennyi jót tett veletek! A Mennyei Atya mindig újat teremt bennetek, ha azt hittel és alázattal kéritek. Jézus Krisztus a vele való szent közösséget építi bennetek, veletek és általatok. A Szentlélek pedig sugallatai által felkészít tieteket minden rátok váró feladatra. Ő megvilágosítja értelmeteket a jó cselekedetek megtételére és az erények buzgó gyakorlására. Segíti felismerni nektek, a megkülönböztetés által, mi a helyes és a kedves számára. Azonban, mindezeket a kegyelmeket kérnetek kell! Nem fáradhattok bele a Szentháromság követésébe, mert Ő ad nektek lendületet és erőt mindenre. Bátorítsátok egymást, különösen a megfáradtakat! Kérjétek a buzdítás ajándékát a Szentlélektől, hogy bontakoztassa ki bennetek a mások felé való buzgó, segítőkész szolgálatot. Mindent kérnetek kell, mert automatikusan nem fog öletekbe hullani a kegyelem.
2013. 06. 30. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/kerni-a-szentharomsag-kegyelmeit

2012. június 1. Szentségimádáson a Szűzanya: “Jézus itt áll előtted hófehér ruhában. Ha látnád, milyen gyönyörű és szeretettel teljes, belehalnál a vágyba, hogy mielőbb Vele legyél a mennyben.”Bonajunkta atya, megboldogult drága Lelkiatyám még életében ezt mondta: “Az Úr Jézus azért rejtőzik el előlünk, hogy ne kövessen el rajtunk erőszakot, mert ha láthatnánk Őt színről színre, mindenki Őt választaná. De Ő a mi szabad akaratunkra bízta választásunkat.”2012. június 1. Szentségimádáson Jézus: “Drága kislányom! Látod, milyen romlott a világ. Engesztelj! Engesztelj! Engesztelj! Mindazok, aki paráznaságban és más súlyos bűnben élnek, a pokolra mennek. Ott lesz sírás és fogcsikorgatás. Értsétek meg végre, nem arra kaptátok a testet, hogy kéjelegjetek vele, hanem hogy Engem szolgáljatok a felebarátban! Nem arra kaptátok az életet, hogy a sátánt szolgáljátok, és mindenféle bűnöket kövessetek el, hanem arra, hogy elnyerjétek azt a magasabb rendű teljes életet, amelyet megszereztem nektek Szent Vérem kiontásával a keresztfán, és másokat is vezessetek Hozzám! Értsétek meg, hogy Előlem nem rejtőzködhettek el! Én belétek látok, ismerem gondolataitokat, látom minden cselekedeteteket, hallom minden szavatokat. Én vagyok a ti Bírótok, Akinek számadással tartoztok. Nem vagytok a magatokéi. Nagy volt a ti váltságdíjatok. Ti mindannyian az Enyéim vagytok, mert Én vettem Magamra a ti bűneiteket, és Én szenvedtem el az érte járó büntetést. Ezzel engeszteltem ki Atyám jogos haragját. Atyám csak azokkal engesztelődik ki, akik engedelmeskednek Nekem, a Megváltónak. Akik nem akarnak tudomást venni Rólam, megvetnek Engem és tanításomat, és a bűn rabszolgái, azok kiszolgáltatják magukat a sátánnak, aki az örök tűzre taszítja őket. Gyermekem! Megdermednél, ha megmutatnám neked egy súlyos bűnben élő ember lelkét. Annyira eltorzítja, elcsúfítja a bűn, hogy nem hasonlít az emberi formára, inkább a fenevadra. Az ilyen már elevenen halott. A lelke bűzlő hulla. Ha meghal a teste, azonnal a pokol tüzében találja magát. Gyermekeim, ha tudnátok, mennyi ilyen ember él a földön! Bele remegnétek, sőt a fájdalomtól meghalnátok, ha azt látnátok, amit Én. Ti, akik hisztek Bennem, és követtek Engem, kérve kérlek benneteket, hogy szüntelenül imádkozzatok, és ajánljátok fel magatokat a szegény bűnösökért! Így vigasztaljatok meg Engem, Aki világ végéig a keresztre feszítés agóniáját szenvedem el minden bűnös miatt, mert tudom, hogy ha elkárhozik, örökre elveszett a Szentháromság és az örök boldogság számára. Isten végtelenül szereti minden teremtményét, hisz az Ő szeretetéből lett, és Isten szeretete azt akarja, hogy minden teremtménye legyen, és örökké éljen. Ezért készített nektek örök otthont a mennyben. Szeretném, ha megértenétek, és legalább részben átélnétek Atyám és az Én fájdalmamat minden elveszett lélek miatt. Ne legyetek közömbösek! Imádkozzatok minden bűnösért! Így imádkozzatok:
Atyám! Te minden embert az örök boldogságra teremtettél. Kérlek, ne engedd, hogy egy is elvesszen közülük. Szűz Mária hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által felajánlom Neked a Te hőn szeretett Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus Sebekkel és Vérrel borított drága Szent Testét. Az Ő fájdalmas kínszenvedésére és kereszthalálára kérlek, mentsd meg a szegény bűnösöket! Ragadd ki őket a sátán karmaiból! Add meg nekik a hitet, hogy higgyenek Fiadban, Aki megváltotta őket, és üdvözüljenek. Ámen.
Minél többször mondjátok el mély hittel ezt az imát, annál több lélek üdvözül. Atyámnak az a legkedvesebb ima, amelyben Rám, az Üdvözítőre hivatkoztok. Ilyenkor mindig megenyhül haragja. A bűnös lelkén Szent Véremet látja, és megadja neki a menekülés útját, hogy elhagyja a bűnt, és megtaláljon Engem, Megváltóját. Megkapja a hitet, és ha mindvégig kitart Mellettem, üdvözül. Mondom nektek, rajtatok fogom számon kérni bukott papjaimat, és mindazokat a lelkeket, akik elvesztek, mert nem imádkoztatok eleget értük. Az Evangéliumban ezt mondtam: “Minden fölösleges szavatokról számot kell adni.” Minden szabad időtöket töltse ki az ima! Járuljatok a Szentségekhez! Naponta vegyetek részt a Szentmisén, és áldozzatok! Minden Szentmisén ezer lelket menthettek meg, ha áhítattal vesztek részt rajta, és Szentáldozáshoz járultok, és felajánljátok az Én szándékaimra. Az Én szándékom mindig a lélekmentés. Ezért haltam kereszthalált. Az az Én örömöm, ha megmenekül a lélek, hisz ezt mondtam: “Nem akarom a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen, és éljen. Azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.” Várlak benneteket a Szentmisére, és várom felajánlásotokat az Én szándékomra. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Drága kislányom! Az idő már nagyon-nagyon rövid. Minden nappal, minden perccel közelebb juttok az ítélet napjához. Akkor nagyon sok lesz a halott, mégpedig hirtelen. Térjetek meg, amíg még nem késő! Fogadjátok meg intő szavamat! Ne vessétek el figyelmeztetésemet! Ne gyártsatok magatoknak saját törvényeket! Ezek az ördög félrevezetései. Csak egy törvény van, Atyám törvénye. Ez a tíz parancs, és a főparancs. Ami ezeken kívül van, az a sátán félrevezetése. A bíróságon sem mondhatjátok, hogy az nem bűn, ha öltök, raboltok. Ez a bírót nem érdekli. Ő a törvény szerint fog büntetni. Isten is így tesz. Nem ti vagytok a törvény urai, hanem az Isten. Atyám és Én már nem bírjuk nézni azt a rengeteg bűnt, ami a világban van. Atyám karja nagyon súlyosan fenyít. Az idő, a haladék lejár. Itt a földön semmi sem tart örökké. Olvassátok el az Ószövetséget! Valahányszor letért a választott nép az Isten útjáról, Isten figyelmeztette őket prófétája által. Ha megtértek, elmaradt a beígért büntetés. Ha nem, akkor beteljesült. Ez most is így van. Nem azért üzenek prófétáim által, hogy vitatkozzatok, és ne higgyétek el. Mindig tegyétek fel magatokban a kérdést: kinek az érdeke, hogy ne fogadjátok el a megtérésre való felhívást? A válasz egyértelmű. Az ördög érdeke. Én nem fenyegetlek titeket, bár ezt is bőven megérdemelnétek, hanem a legnagyobb szeretettel figyelmeztetlek. Ti mennyire megsértetek Engem bűneitekkel, és Én szótlanul tűrjem? Örüljetek, hogy fegyelmeztetlek prófétáim által, és merítsetek belőle hasznot a magatok és mások javára!
Gyermekeim! Az idő, a haladék lejár. Már az türelmi idő legvégén vagytok. Hamarosan eljön a rettegett büntetés, ha nem tértek meg. Úgy lesz, ahogy Szent Péter apostol a Szentírásban leírta: tűz által tisztul meg a világ. (2 Pt.3, 9-13) Újra mondom: Én nem akarom az istentelen halálát, hanem hogy letérjen útjáról és éljen. Térjetek meg, és akkor nincs mitől félni! A halál csak egy átmenet lesz számotokra az Örök Atya kebelére, Aki olyan nagy szeretettel fogad be benneteket az örök hajlékba, ahogy Én ezt a tékozló fiú példabeszédben elmondtam. Az Atya, Én és a Szentlélek végtelenül szeretünk benneteket. Ezért figyelmeztetlek: térjetek meg, és akkor elnyeritek az örök életet. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Most egy imát diktálok neked: Ó imádott Szentlélek, szívem Jegyese! Úgy imádlak Téged, ahogy a szavakat az ajkamra adod. Hisz nem én, hanem Te imádkozol bennem. Nélküled nincs hit, nincs imádás. Te Magad jársz közben értünk Istennek tetsző módon. Te imádkozol bennünk, hisz egyedül Te tudod, mire van szükségünk, mi válik a javunkra. Szentlélek! Taníts meg bennünket megismerni az Urat, hogy Neki tetsző életet éljünk! Taníts meg minket imádkozni, hogy Őt, a teljes Szentháromságot méltóképpen dicsérjük! Te óvj meg minket minden veszedelemtől, legfőképpen a sátán kelepcéjétől! Te őrizz meg minket minden bűntől! Te vezess el az örök életre! Ámen.

Ezt X-nek diktálom: Drága kislányom! Az idő közel. Készülj! Elfogadtam felajánlásodat. Sok lélek megmentőjévé teszlek. Nem te, hanem Én hozom meg benned az áldozatot. Hamarosan egy új napra virradsz, amelyben nincs fájdalom, szenvedés, jajkiáltás és halál. Mert az első elmúlt. Hamarosan átszenderülsz az örök életre. Készülj! Tartsd mindig patyolat tisztán a lelkedet! Élj életszentségben! A szíved izzon az Irántam való szeretettől, és Bennem szeress mindenkit, akit csak eléd vezetek! Ha így élsz, készenlétben talállak, amikor eljövök érted. Akkor bevezetlek az örök fénybe, az Én dicsőségembe, és örömödnek soha nem lesz vége. Erre áldalak meg az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2012. június 4. Szentségimádáson Jézus:

“Drága kislányom! Az idő közel. Készülj! Hamar megítélem ezt a világot. A lelketeket készítsétek! Éljetek szüntelen készenlétben! Gyónjátok meg bűneiteket, és járuljatok gyakran, ha tudtok naponta a Szentáldozáshoz! Szent Testem és Vérem, amit magatokhoz vesztek, a ti védőpajzsotok a sátán ellen. Fegyverkezzetek fel, mert állandó harcban álltok. Az ördög szüntelenül támad benneteket, keresi, kit nyeljen el.

A ti fegyvereitek ezek legyenek: mindenekelőtt a hit, a hittel teli ima és a szentségek. Ha ezeket gyakoroljátok, tehetetlen lesz veletek szemben a sátán.De ne álljatok le, szüntelen gyakoroljátok! Csak ezt az egyet kértem tőletek, hogy szüntelen tegyétek, és ez az ima. Ez nem azt jelenti, hogy ne dolgozzatok. A szüntelen ima ez: tudatosítsátok magatokban, hogy állandóan az Én jelenlétemben vagytok. Ezért mindenért adjatok hálát! Minden szükségetekben bátran forduljatok Hozzám! Én ezt ígértem: veletek vagyok minden nap a világ végezetéig. A hittel teli imát meghallgatom, és megadom, amit kértek. Feltéve, ha az az üdvösségetekre válik. Ezen kívül minden jó cselekedet és jó szándékú munka imának számít Előttem. Sőt minden áldozat és szenvedés ima, ha azt az Én kínszenvedésemmel egyesítve ajánljátok fel Nekem, égi Édesanyátok hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által, akkor a lélekmentés leghatékonyabb eszköze.

Drága gyermekeim! Így készüljetek a Velem való nagy találkozásra, amely mindannyiótok életében akkor következik be, amikor a lelketek kirepül a testetekből. Akkor, mint egy filmen, meglátjátok egész életeteket, a legapróbb részletekben. Meglátjátok rengeteg nektek adott kegyelmemet, és azt, hogy hogyan válaszoltatok rá. Meglátjátok a lelkeket, akiket hősies, nagylelkű áldozataitokkal, imáitokkal és szenvedéseitekkel mentettetek meg. Ha így éltetek, nagyon boldogok lesztek, mert egyből elfoglaljátok a számotokra elkészített helyet a mennyben.

De jaj azoknak, akik nemet mondanak kegyelmeimre! Önző módon csak saját testi élvezeteiket keresték, és elnyomták magukban az érdemszerző lelki életet. Bűnt bűnre halmoztak, és gonoszul bántak felebarátaikkal. Akkor már szeretnék meg nem történtnek tenni gonosz tetteiket, de nem tudják. Gyermekeim! Minden itt marad, de a cselekedeteiteket magatokkal hozzátok. Az időt a földön arra kaptátok, hogy megtegyétek, amit parancsoltam nektek. Az örök boldogságban kapjátok meg érte a jutalmat, amely akkora élvezet és gazdagság, amit a föld nem adhat.

Gyermekeim! Hamarosan üt az óra, és akkor meg kell állnotok Szent Színem előtt. Ki-ki elveszi jutalmát vagy büntetését aszerint, ahogy megérdemli. Én figyelmeztettelek. De szabad akaratot kaptatok. Ha engedelmeskedtek Nekem, akkor bő jutalmat kaptok. Ha nem, úgy viselnetek kell a következményeket, méghozzá örökre! Térjetek meg, még most! Éljetek szüntelen készenlétben, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát! Erre áldalak meg benneteket kicsi gyermekeim az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Most a sátán támadásairól beszélek neked. Gyermekeim! A sátán nagyon ravasz és intelligens. Hamar túljár az emberek eszén. Csak azokat nem tudja becsapni, akik hűségesen kitartanak törvényeim megtartásában, és állandóan imádkoznak, és akaratomat fürkészik, hogy megfeleljenek Nekem. Ha következetesen követtek Engem az önmegtagadásban és a kereszthordozásban, amire meghívtalak mindnyájatokat, akkor nem tud elbuktatni a gonosz. Ha a kísértésekben nem álltok vele szóba, és Hozzám, a Szabadítóhoz kiáltotok, nem tud ártani nektek, és nagyon megdicsőítitek az Én nevemet. Tanuljatok Tőlem, hogy hogyan viselkedtem, amikor Engem a pusztában megkísértett. Tanuljatok a szentektől, akik az Én hűséges képmásaim! Akkor győztesen kerültök ki minden kísértésből. Ellenfelem pedig megszégyenül, és tehetetlenül menekül. Nem bírja ki ugyanis az imádkozó embert. Ha pedig valaki lángolóan szeret Engem, attól elmenekül, mert a szeretet tüze égeti, és ezt nem bírja elviselni. Már akkor, amikor a kísértésben hívtok Engem, Én azonnal közeledek. Fényem égeti és megvakítja a sátánt, és elfut tőletek. Ezzel a tudással nagy fegyvert adtam a kezetekbe. Rajtatok múlik, hogy használjátok-e.

Gyermekeim! Nagyon sért Engem minden bűn. Most teljesült be, amit Édesanyám Fatimában mondott Jácintának: “Lesz egy olyan divat, ami nagyon fogja sérteni a Mennyei Atyát. A legtöbben a test bűnei miatt fognak elkárhozni.” Gyermekeim ez a paráznaság. Nézzetek körül az utcákon! A nőt, akit Atyám a legnagyobb méltóságra teremtett, mert az ő méhükben érlelődik a jövő, most az állat szintje alá süllyesztette a sátán. Szemérmetlenül mutogatják a testüket. A méhük nem az élet otthona, hanem sírkamra. Élet nem fakad bennük, csak paráznaság, csalás. Már nincs család, nem kell a gyermek, csak bűnt bűnre halmoznak. Magzataikat meggyilkoltatják. Nem kell a gyermek, aki az Én ajándékom, és nem kellek Én sem. Mit gondoltok, mit érdemel az ilyen ember? Megmondom nektek: ha szívből meg nem bánja gonosz tetteit, a pokol tüzét. Ott szüntelenül maga előtt látja bűneit, és nem tud szabadulni tőle. Tehetetlenül gyűlöli saját magát, az Istent és a sátánt, aki ide juttatta. És ez az állapot örökkön örökké tart. A sátán fosztotta meg a nőket az őket megillető tisztelettől, ami minden férfitól ki kellene, hogy járjon nekik. Ehelyett úgy kezelik őket, mint olcsó játékszereket, sőt élvezeti cikkeket. Könnyen megkapják, és bármikor eldobják. Ezért a nő frusztrált, mert ki van szolgáltatva a férfi kényének-kedvének. Nincs biztonságban, mert nem kötnek vele házasságot. Nem kell a gyermek, csak az élvezet. Íme ezek a rothadt, ehetetlen gyümölcsök, amikor az ember kiiktatja Istent az életéből. “Nekem ne mondja meg senki, hogyan éljek, majd én eldöntöm.” Hangoztatják a bűnben élők, miközben a sátán elégedetten röhög rajtuk, mert elbuktatta őket. Én pedig siratom a lelküket. Édesanyám és Én vérkönnyeket sírunk miattuk. Prófétáim által figyelmeztetünk. Ők pedig süketek és vakok, semmibe veszik az értük ontott drága Vért, és tömegestől masíroznak a pokol felé.

Gyermekeim! Értsétek meg végre, hogy ezért vetek véget ennek a világnak, amely ma nagyobb bűnben van, mint Babilon vagy Sodoma és Gomorra. Ha sürgősen meg nem tér az egész emberiség, tűz által tisztítom meg a világot. Édesanyám már Fatimában kérte a megtérést. Azóta közel száz év telt el, és a világ még nagyobb bűnben él, mint akkor. Meddig várjak még? Már a kisgyermekeket is megrontják, hogy a pokolra taszítsák. Meddig tűrjem még? Már nem bírom nézni. A keresztfán a legszörnyűbb haláltusámban nem szenvedtem annyit, mint ennyi bűn láttán.

Gyermekeim, segítsetek! Enyhítsetek súlyos kínszenvedéseimen! Ne nézzétek részvétlenül és közömbösen felebarátaitok kárhozatra való tömeges menetelését! Állítsátok meg őket imáitokkal és áldozataitokkal! Hirdessétek az Evangéliumot! Szólítsátok meg őket! Beszéljetek nekik Rólam, Aki meghaltam értük a keresztfán! De előtte imádkozzatok értük, hogy megnyissák szívüket tanításom befogadására! Már nem várok tovább! Megítélem ezt a világot. Éljetek szüntelen készenlétben! Legyetek e bűnös nemzedék között világító fáklyák, akkor is, ha kigúnyolnak titeket! Velem is ezt tették. Nem különb a szolga Uránál. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek
nevében.

Most egy imát diktálok neked:

Szentlélek jöjj! Áradj ki ránk! Áradj ki az egész világra! Nyisd meg a süket füleket, és a vak szemeket! Tedd hallókká a füleket az Evangélium meghallására! Tedd látókká a szemeket Jézus Krisztus keresztjére, mint üdvösségünk forrására! Nyisd meg a bezárt szíveket, hogy befogadják a koldusként kopogtató Urat! Engedjék be a szívükbe, és hagyják, hogy megváltoztassa az életüket!

Szentlélek jöjj, gyújtsd lángra a szíveket, nyisd meg az értelmet, hogy mindenki megértse: elérkezett az idő! Az Úr megítéli a világot. Gyújtsd lángra a szíveket, hogy izzanak az Úr iránt való szeretettől, és Őbenne szeressék egymást az emberek! Már csak az menekül meg az ítélet, a harag napján, akinek a szíve szeret. Ez a főparancs. Ezt hagyta ránk az Úr, Aki úgy szeretett minket, hogy az életét adta oda értünk.

Szentlélek jöjj! Jöjj, áradj szét az egész világra, világosítsd meg az elméket, hogy meg tudják különböztetni a jót a rossztól, az igaz értéket a hamistól! Hogy csak Jézusnak higgyenek, és elforduljanak a sátántól! Hogy belekapaszkodjanak Isten irgalmába, mielőtt eljön az Ő igazságosságának haragja!

Szentlélek jöjj! Töltsd be fényeddel az elméket, járd át tüzeddel a szíveket! Gyújts fényt a lelkekbe! Adj bölcsességet az elmékbe! Adj jó tanácsot, hogy az Istent válasszák, ne a sátánt! Szentlélek jöjj, áradj szét! Ne hagyj ki egyetlen embert sem! Ments meg minden teremtményt az Atyaisten mind nagyobb dicsőségére! Ámen.”

2012. június 5. Szentségimádáson Jézus: “Drága kislányom! Az idő közel. Figyeljétek a jeleket! Hamarosan kitör a keresztényüldözés. Ti, gyermekeim nem vagytok ebből a világból, mint ahogy Én sem voltam. Ti Engem követtek, ezért gyűlöl titeket a világ. Vigyázzatok, mert hamarosan kezet emelnek rátok. Ti vagytok a föld sója, a világ világossága. Nektek minden körülmények között világítani kell. A lámpát nem rejtik véka alá. Nektek akkor is ki kell tűnni feddhetetlen életszentségetekkel, ha ezért az életeteket követelik tőletek. Ne felejtsétek el szavaimat: aki odaadja életét Értem és az Evangéliumért, megtalálja azt. Most hamarosan válaszút elé állítom híveimet. Nem lehet többé kétfelé sántikálni. Nem érem be a vasárnapi kereszténységgel. Egy héten egyszer egy órára keresztényeknek valljátok magatokat, de ahogy kimentek a templomból, ott folytatjátok, ahol abba hagytátok bűnös, képmutató életeteket. Döntenetek kell: vagy Engem követtek a tiszta életszentségben, vagy elvesztek. Ti választjátok meg örök sorsotokat. Ez az élet hamar elmúlik. Lezárul a lehetőség a megtérésre. Aki a szakadék szélén tántorog, könnyen beleesik. Onnan pedig nem lehet többé kijönni. Vigyázzatok! Minden embernek csak egy élete van. A halál után lezárul az élet, és jön a számonkérés. Ezt senki sem kerülheti el. Olvassátok el Szent Pál levelét, és a dúsgazdag és a szegény Lázár történetét! “…az ember számára az a rendelkezés, hogy egyszer haljon meg, és utána ítéletben legyen része…” (Zsid. 9,27.) “…a koldus meghalt, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. Meghalt a gazdag ember is, és eltemették. Amikor a pokolban kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és kebelén Lázárt.” (Lk. 16, 22-23. ill. 19-31.) Ne higgyetek az újraszületésben! Ez a sátán csalétke: “ráértek a megtéréssel, majd addig születtek újra, amíg elnyeritek a nirvánát.” Ez közönséges hazugság, tévtanítás, amely az ördögtől származik. Ne higgyetek neki! Én vagyok az út, az igazság és az élet. Én csodatetteimmel, kereszthalálommal és feltámadásommal bizonyítottam, hogy Isten Fia vagyok. Aki Bennem hisz, és tanításomat követi, az üdvözül. Aki nem, elkárhozik.

Gyermekeim! Én azért jöttem, hogy megmentselek benneteket az örök haláltól. Én az életemet adtam a ti üdvösségetekért. Higgyetek Nekem, Véremen megváltott drága gyermekeim! Készüljetek! Hamarosan meg kell vallanotok Engem az emberek előtt. Emlékezzetek, mit mondtam: aki megvall engem, azt Én is megvallom Atyám és az Ő szent angyalai előtt. Aki megtagad Engem ez előtt a bűnös, házasságtörő nemzedék előtt, azt Én is megtagadom Atyám és az Ő szent angyalai előtt. Tartsatok ki mindhalálig, akkor a fejetekre teszem az örök élet koronáját. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Hamarosan egy akol lesz és egy Pásztor. Figyeljétek a jeleket! Kérjetek, és megadatik nektek! Kérjétek a Szentlelket, hogy áradjon ki az egész világra! Világítsa meg az elméket, a szíveket, és a lelkeket! Csak a Szentlélek kegyelme tudja megvalósítani az Egyház egységét. Nem azon múlik, aki erőlködik, hanem a könyörülő Istenen. A szél ott fúj, ahol akar. De az imát tőletek kérem. Megújítom Egyházamat. Olyanná teszem, mit az első keresztények idejében voltak. Csupa szeretet lesz a szívük. Nem lesz köztük nélkülöző, mert azt a keveset, amit birtokolni fognak, szívesen megosztják a rászorulókkal.

Gyermekeim! Nekem abban telik kedvem, ha békében és szeretetben éltek egymással. Ha megvalósítjátok a Szentírás szavait. Én az egységet kérem tőletek. Főpapi imámban így imádkoztam: “Legyenek mindnyájan egyek.” (Jn. 17,21.) Minden válaszfal és egyenetlenség a sátántól van. Ő a szétdobáló, aki megrontja az emberi kapcsolatokat, felbontja a házasságokat, és szétszakítja a barátokat. Én ezzel szemben ezt tanítottam: bocsássatok meg szívből egymásnak hetvenszer hétszer, vagyis mindig. Akkor is, ha nem kérnek tőletek bocsánatot. Ti ne ápoljátok a sérelmeket, mert akkor ellenségeitek rabjaivá váltok! Emelkedjetek felül minden sértésen! Így gondolkozzatok: nem az számít, hogy az emberek hogyan vélekednek rólam, hanem az, hogy az Isten, Aki engem megteremtett és megváltott, feltétel nélkül szeret, és elfogad engem úgy, amilyen vagyok. Ő akarja, hogy éljek, és helyet készített nekem az Ő országában, és azt akarja, hogy elnyerjem az örök boldogságot. Nekem Vele kell együttműködnöm minden körülmények között, és azt kell tennem, amire Ő tanított. Imádkozni kell ellenségeimért, és kérni kell rájuk Isten áldását, és az Ő gyógyító szeretetét. Ha ezt kéritek, Én meg tudom változtatni ellenségeitek szívét, megtöltöm szeretettel, úgyhogy titeket is szeretni fognak. Ha megnyitjátok szíveteket, a tieteket is megtöltöm megbocsátó szeretetemmel, úgyhogy tudjátok szeretni ellenségeiteket is. Nincs nagyobb sem a mennyen, sem a földön, mint a szeretet. A szeretet sok bűnt elfed. Aki szeret, annál mindig lehet újra kezdeni. Ezért legyetek bizalommal Irántam, mert Én szeretlek benneteket. Én mindent megbocsátok, sőt el is felejtek. Nálam minden őszinte, jó szentgyónás után újra kezdhetitek az életeteket. Én megbízom bennetek, és új kegyelmeket adok. Rám mindig számíthattok.

Gyermekeim! Az idő rövid. Fogadjátok meg figyelmeztetéseimet! Váltsátok tettekre tanításomat, és akkor mindörökké Velem lesztek az Én dicsőségemben. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a fiú és a Szentlélek nevében.”

A Szentlélek imája bennem: “Imádott Jézusom! Szeretlek. Szívem minden erejével imádlak, és csak Téged akarlak szolgálni, imádni utolsó leheletemig! Ha Te úgy akarod, meg akarlak vallani mindenki előtt, még üldözőim előtt is. Ha Te úgy akarod, az életemet is oda akarom adni Érted, én imádott Üdvözítőm, amiképpen Te is értem adtad. Nagyon-nagyon szeretlek Téged! Mindig meg akarom tartani törvényeidet, és Irántad való szeretetemből megbocsátok szívből minden ellenségemnek. Imádkozom értük, és kérem rájuk a Te áldásodat.

Jézusom, imádott Királyom! Légy az én Közbenjáróm az Atyánál! Azt kérem Tőled, hogy minden ember üdvözüljön! Lelkeket akarok menteni a Te dicsőségedre! Ehhez kérem a Te, és az Atya kegyelmét. Ámen.”

2012. június 12. Szentmisén, szentáldozás után bocsánatot kértem az Úr Jézustól, amiért késtem. Ő így válaszolt: “Úgy szeretlek, amilyen vagy. Az a fő, hogy minden nap itt vagy, és a szívedbe fogadsz. Benned megvigasztalódom, mert szeretsz. Megnyugszom, mert a szíved tiszta. Megáldalak téged az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” (Minden nap meghallgatom, és felveszem a Szentmise közvetítést a rádióból. A lelki vezetőm azt mondta, hogy érvényes a Szentmisém, ha el is késem róla, mert meghallgatom a közvetítést. Soha nem késem szándékosan. Sajnos akadályoztatva vagyok, és ez az oka a késésnek.)

2012. június 22. Szentségimádáson Jézus:

 

Drága gyermekeim! Az idő rövid. Térjetek meg! Éljetek szüntelen készenlétben, mert a halál hirtelen jön, de csak azok számára, akik nem várják. Aki várja, vagyis minden erejével Belém kapaszkodik, annak megváltás lesz, minden vágyának beteljesülése. Aki hisz Bennem, és eszi az Én Testemet, ha meghal is élni fog. Annak nincs halál, hanem csak átmenet az örök életbe. Ó, ha mindenki így élne, nem lenne tragédia egy-egy hozzátartozó eltávozása ebből az életből, hanem örömünnep. Együtt ünnepelnének az elhunyttal, aki megérkezett a menny boldogságába.

 

Gyermekeim, Véremen megváltott kicsinyeim! Így éljetek, és akkor boldogok lesztek a földön és a mennyben is örökre! Higgyetek Nekem! Ne aggódjatok! Minden gondotokat adjátok át Nekem! Bízzatok Bennem, Én Mindenható vagyok. Ha hittel kértek, megtapasztaljátok csodáimat. Aki Bennem bízik, meg nem szégyenül. Ha ti próbáljátok megoldani gondjaitokat, elrontjátok. Ha Velem együtt cselekszetek, úgy hogy megtartjátok törvényeimet, minden dolgotok sikerülni fog, mert Én viszem diadalra. Azért adtam törvényeimet, hogy megóvjon benneteket az elbukástól, a sátán minden cselszövésétől.

 

Gyermekeim! Szeressetek Engem úgy, ahogy Én szerettelek benneteket! Adjátok át a lelketeket Nekem! Én megtisztítalak benneteket értetek kiontott drága Szent Véremmel, és akkor nyugodtan várhatjátok a halált, mert az már nem lesz úrrá rajtatok. Csak átlépitek a küszöböt, megláttok Engem, és Velem lesztek mindörökké. Erre áldalak meg mindnyájatokat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2012. június 23. Szentségimádáson Jézus: “Drága Gyermekeim! Az idő oly rövid, mint egy sóhaj. Készüljetek! Éljetek szüntelen készenlétben, mert olyan idők jönnek, amilyenek még nem voltak. Készüljetek fel minden rosszra. Hirtelen fog bekövetkezni a változás. A rejtekben már minden elő van készítve. De az Én tervem is már öröktől fogva készen áll. Lecsapok rájuk, és megbüntetem őket, akik kezet emelnek rátok. Ha megtérnek Hozzám, akkor a tisztítótűzbe mennek. Ha nem, a pokolba. Ti pedig, akiket áldozatokká tettek, azonnal a mennybe jöttök. Így álljatok készenlétben: rendszeresen gyónjatok, és lehetőleg naponta áldozzatok! Éljetek szeretetben mindenkivel, és az életetek odaadása árán is szeressétek Istent teljes szívetekből! Akkor nem kell félnetek, mert az örök élet csírája bennetek van. Akkor a halálon, mint egy kapun át bementek az örök életbe, ahol vég nélkül fogtok örvendezni Bennem, az örök élet Szerzőjében. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2012. június 28. Szentségimádáson Jézus: “Drága gyermekeim! Nagy dolgok előtt álltok. A világtörténelemben még soha nem volt ilyen nagy esemény, ami most következik. Fölfogni nem tudjátok. Már felkészítettelek benneteket. Sokszor elmondtam, hogy életetek legfontosabb cselekedete a megtérés. De ti még mindig nem fogjátok fel, hogy milyen nagy dolog Velem, az élő Istennel való találkozás. Egyházam tanítja, hogy csak tiszta lélekkel szabad járulni a Szentáldozáshoz. Mégis rengeteg a szentségtörés. A Szentírásban benne áll, hogy aki bűnben veszi magához az Én legszentebb Testemet és Véremet, az a kárhozatára veszi. Mit gondoltok, hogy fogtok megállni Szent Színem előtt, ha előtte nem tisztultatok meg a bűnbocsánat szentségében? Ezt mondtam: a szám leheletével elsöpröm a gonoszt. Mit gondoltok ti, akik telve vagytok gonoszsággal, erkölcstelenséggel és fajtalansággal, ti, akik a sátánt szolgáljátok bűnös életetekkel, talán életben maradhattok, ha Engem megláttok? Ti, akik ma is a kezembe és a lábamba veritek a szegeket, és töviskoronát húztok a fejemre, megúszhatjátok számadás nélkül? Mondom nektek: nem. Végtelen irgalmam és szeretetem fogja megmutatni nektek bűnös tetteiteket, amikor úgy fogtok égni, mint a száraz tarló, és nem lesz számotokra más menedék, mint az Én irgalmas szeretetem, amit egész életetekben megvetettetek. A nagy figyelmeztetés az Én dicsőséges visszajövetelemet készíti elő.

Vigyázzatok! Térjetek meg! Legyetek készenlétben, mert tűz által tisztítom meg a világot! Atyám minden embert arra teremtett, hogy szentül éljen. Az életszentség pedig abból áll, hogy szeressétek és engeszteljétek a végtelenül megbántott Istent, a felebarátot pedig úgy, ahogy Én szerettelek titeket, hogy az életemet adtam oda értetek. Értsétek meg végre: nem vagytok a magatokéi. Nagy volt a ti váltságdíjatok. Minden fölösleges szavatokról számot kell adni. Minden percről, amit nem az Én dicsőségemre kamatoztattatok. Az evangéliumi példabeszédben azt mondtam, hogy az, aki elásta az egy talentumot, és nem kamatoztatta, elkárhozott. Miért nem tanultok belőle? Rátok is ugyanaz vonatkozik. Ezt parancsoltam nektek: Hirdessétek az Evangéliumot minden népnek! Ehelyett ti el sem olvassátok, a templomba be nem léptek, és a gyermekeiteket meg sem kereszteltetitek. Úgy nőnek fel, mint réten a fű. Azt sem tudják, hogy van Isten, és örök élet. Hiábavalóságokkal tömitek az agyát, és hagyjátok őket elzülleni. Leányaitok kezébe adjátok a fogamzás gátlót, de eszetekbe sem jut arra tanítani őket, hogy éljenek tisztán, és várjanak a házasságig a nemi élet elkezdésével. Mit gondoltok, mit kaptok mindezekért? Megmondom nektek: ha sürgősen meg nem tértek, elkárhoztok. Az örök tűz emészt majd benneteket. Türelmem nem végtelen. Az igaz, hogy hosszan tűrő vagyok, de gondoljatok arra, hogy egyszer meghaltok, és akkor számot adtok egész életetekről. Az időről, amit elfecséreltetek. Az alkalmakról, amiket elszalasztottatok. A kegyelmekről, amelyeket megvetettetek.

Gyermekeim! Az idő, a haladék lejár. Már itt az óra, amikor meglátogatom ezt a földet. De mielőtt lejönnék, megtisztítom. Ilyen mocskos, bűnökkel teli földre nem teszem a lábam. Tisztuljatok meg, akkor nincs mitől félnetek! Akkor irgalmas szeretetemmel fogtok találkozni, és élvezni fogjátok az Én békémet mindörökre. De ha továbbra is elutasítjátok figyelmeztetéseimet, mindörökre el fogtok veszni. Nem lehet kétfelé sántikálni. Leleplezem a képmutatókat. Kettéválasztom népemet. Istennel, vagy Isten ellen. Nem tűröm tovább, hogy gúnyt űzzetek Belőlem. Ma is ugyanazt szenvedem tőletek, mint amikor leköpdöstek, arcul vertek, kigúnyoltak és tövissel koronáztak. Vigyázzatok, mert minden bűnért nagyon de nagyon meg kell szenvedni. Az ég és a föld elmúlik, de az Én Igéim soha el nem múlnak, hanem minden szavam beteljesül.

Vigyázzatok! Vegyétek komolyan figyelmeztetésemet, amelyet azért mondok, mert nagyon szeretlek benneteket, és nem akarom, hogy örökre elvesszetek! Nagyon nagy események előtt álltok. A történelemben még soha nem voltak ilyen dolgok. Eljövök megítélni a földet, és szám leheletével elsöpröm a gonoszt. Megtisztítom ezt a világot. Megkötözöm a sátánt, és visszataszítom a pokol tüzébe. Akkor eljön a földre a béke korszaka. Az igazak fognak uralkodni. A kereszténység soha nem látott diadalra jut. Mindenki az Én Nevemet fogja magasztalni, és az Én dicsőségem fogja betölteni a földet. Az emberek szeretetben és békében fognak élni egymással. A menny leszáll a földre, és boldogsága betölti. Népemmel leszek, és ők dicsőíteni fognak Engem. De ezt csak a jól érik meg. A gonoszok kipusztulnak, és az örök tűzre jutnak.

Gyermekeim! Ha boldogok akartok lenni, térjetek meg még ma! Ne halogassátok, mert nincs halogatni való idő. Ha ti megtértetek, térítsétek meg a környezeteteket: gyermekeiteket, házastársatokat, szomszédaitokat és munkatársaitokat! A mennyben mindenki azzal dicsőít meg Engem, hogy mennyi lelket mentett meg az üdvösségre. Munkára fel! Tegyetek tanítványaimmá minden népet! Így dicsőítsétek meg Nevemet! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Gyermekeim! A menny és a föld összes pompája nem ér fel az Én dicsőségemmel, amelyet az Atya Nekem adott öröktől fogva. Én ezt a dicsőséget hagytam el, amikor leszálltam az emberi nem iránt való szeretetemből a földre, hogy nélkülözéseim és súlyos szenvedéseim árán üdvözítsem. Ők mégis az anyagi javak után törik magukat. Rólam tudomást sem vesznek. Ó, hogy fáj ez szerető Szívemnek!!! Legalább ti, maroknyi nyájam, szeressetek viszont, és engeszteljetek Engem a világ tengernyi bűnéért! A ti imáitokra még sok lélek üdvözül. Ne hagyjátok abba az imát és az engesztelést! Soha nem látott szüksége van erre ennek a bűneiben fetrengő világnak. Ti vagytok a föld sója, a világ világossága. Ha a só ízét veszti, kidobják, eltapossák. A ti feladatotok a szüntelen ima, és az életszentség. Tetteitekkel és életpéldátokkal hirdessétek tanításomat! Váltsátok tettekre az Evangéliumot! Ha valaki rátok néz, Engem lásson bennetek! Az Én szavaimat közvetítsétek! Így egyengessétek, készítsétek az utat Előttem, mert hamarosan visszajövök megítélni a világot. Várjon Engem a föld minden lakója szüntelen készenlétben! Így dicsőítsétek meg Nevemet! Így adjatok hálát értetek elszenvedett kereszthalálomért! Akkor elnyeritek az örök üdvösséget. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Drága kislányom! Nagyon szeretlek. Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem foghatja, amit készítettem neked. Légy jó mindhalálig! Neked csak szeretni szabad. Arról ismernek meg, hogy Hozzám tartozol, ha mindenkit szeretsz. Hamarosan megtérsz Hozzám, Akit úgy imádsz és szeretsz. Készülj! Soha nem látott boldogságba és dicsőségbe viszlek. Szépségem, gyönyörűségem elragadó. Az egész örökkévalóságon át nem fogsz tudni betelni Velem. Elfoglalod helyedet, amelyet Atyám végtelen szeretetében készített neked. Már most adj érte hálát! Naponta többször is imádkozd el a Te Deumot! Ha majd országomban leszel, meglátod felmenőidet. Mindazokat, akiket ismertél, és azokat is, akiket már nem ismerhettél, mert nem éltek, amikor te megszülettél. Köszönetet fogsz mondani nekik az élet átadásáért. Azért, hogy megszülethettél, Engem szolgálhattál a földön, és elnyerted az örök életet. Igen. Ahhoz, hogy üdvözüljön valaki, előbb meg kell születnie a földre, és ez az ősök közreműködése nélkül lehetetlen. Így rendelte Atyám, hogy két ember szeretetéből szülessenek az utódok. A legnagyobb ajándék az élet, mert ez az örök élet alapja. Ha valaki nem fogan meg, vagy nem születik meg, akkor az az ember nincs. Így nem is üdvözülhet. Ezért kérlek benneteket, vállaljátok a gyermekeket, akikkel megajándékozlak benneteket! Adjátok tovább az életet, mint ahogy nektek is tovább adták. Az élet Isten ajándéka, és a gyermek is. Azért, mert Istennek örök terve van minden egyes emberrel. Szentté akarja tenni már itt a földön, és meg akarja ajándékozni az örök élettel. Atyám helyet készített minden megfogant embernek a mennyben. Az egyén szabad akaratából fakadó döntésén múlik, hogy elfoglalja-e a mennyben az öröktől fogva neki készített gyönyörű helyet. Ezért parancsoltam meg tanítványaimnak, és rajtuk keresztül minden megkeresztelt embernek: tegyetek tanítványaimmá minden népet! Mert azt akarom, hogy megismerjenek és megszeressenek, és Általam üdvözüljenek. Ezért szálltam le a mennyből a Szent Szűz méhébe. Ezért haltam kínhalált a keresztfán. Mindenkit munkatársammá fogadok, aki elfogadja meghívásomat. Csak rajtatok múlik. Ó, ha tudnátok, milyen nagy jutalmuk van a szenteknek a mennyben, mind szentül élnétek! Törekedjetek az életszentségre, amely a tökéletes szeretet megélése! Erre áldalak meg benneteket kicsi gyermekeim az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2012. június 28. Szentségimádáson Jézus: “Ezt üzenem X-nek: Tartson ki! Ajánlja fel ezt a kellemetlenséget és munkát a gyermekei üdvösségéért az Én kínszenvedéseim örök érdemeivel egyesítve Szent Édesanyám hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által! Odaát nagyon fog örülni ennek a kellemetlenségnek. Sok lélek lesz a gyümölcse.”

2012. június 28. Szentségimádáson Jézus: “Ezt üzenem X-nek: A fia jó helyen van. Amikor a lelke kirepült a testéből, és lepergett előtte egész élete, annak örült a legjobban, hogy élete végén egyre buzgóbban követett Engem. Ez tette lehetővé, hogy üdvözüljön. Most még a tisztítótűzben van. Imáid sokat segítenek rajta. Folytasd az imákat, és ajánld fel a Szentmiséket is érte! Akkor hamarosan kiszabadul, és közbenjár a testvéréét, és értetek. Imádkozz sokat az idősebb fiadért! Hamarosan érted jövök, és örökké együtt lesztek. Ne sírj! Ne búslakodj! Örülj, hogy a fiad már jó helyen van. Megszületett az örök életre. Szüntelen örvendezz Énbennem, mert végtelenül irgalmas és szerető Isten vagyok! Megváltó, Aki üdvözítem a népeket. Megáldalak téged és szeretteidet az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
2011. június 01.
 
Szűzanya: „Onnan jön el ítélni élőket és holtakat…” (Hiszekegy)
 
Szűzanya: Drága Engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Mennyei Édesanyátok és eszközömön keresztül szólok hozzátok. Anyai szeretetem összes melegével köszöntelek benneteket. most a „Hiszekegyből” ez következik: „Onnan jön el ítélni élőket és holtakat.”
Az Atya az ítéletet a Fiú kezébe adta. Sajnos rengetegen nem hisznek az ítéletben és az azt követő túlvilágban. Ezt mutatom be nektek az alábbi példával. Két idős asszony megy haza az ABC-ből: Margit és Ica: Hogy vagy Margitkám? –kérdezi Ica. – Ne is mondd! Dagadnak a lábaim, ugrál a vérnyomásom, fulladok. Tudom, a legjobb lenne már meghalni. Eltemetnek, aztán minden elmúlik. – Gondolod? Azt hiszed, a halál után megszűnik minden? Tovább élünk, csak egy másik életformában a Mennyországban, a Tisztítóhelyen vagy a Pokolban. Attól függően, hogy a különítéletkor ki hová kerül. – Ugyan már, Icukám! Itt van minden a földön. Aki sikeres, gazdag, egészséges élvezi az életet, annak ez az élet maga a mennyország. Aki nélkülözik, beteg, sokat szenved, akit bántanak, megaláznak, annak itt van a földön a pokol. – Nagy tévedésben vagy. Ha így lenne, nem lenne igazság. Ugyanis a halál után mindenki ugyanazt kapná, jó és rossz egyaránt, vagyis a megsemmisülést. Nem lennének megbüntetve a gonoszok, és nem jutalmaznák meg a jókat. Akkor itt lelkiismeretfurdalás nélkül lehetne gyilkolni, rabolni, lopni stb., és feleslegessé válnának a jócselekedetek. – Hű, erre nem is gondoltam. Igazad van, kell lenni valami ítéletnek.
Két féle ítélet létezik: 1.) A különítélet és az 2.) utolsó ítélet. Most vizsgáljuk meg először a különítéletet. Közvetlenül a halál után történik a különítélet, ahol Jézus Krisztus, akinek az Atya átadta az ítélkezés jogát, megítél egyenként minden embert és dönt a sorsáról és azt az ítéletet követi azonnal a végrehajtás. Itt végérvényesen eldől, hogy ki hova kerül a túlvilágon, vagy a Mennyországba, vagy a Pokolba, vagy a Tisztítótűzbe. Most azt szeretném megvilágítani nektek, hogy a különítéletkor kiknek a lelke jut a Mennyországba? A teljesen tisztáknak a lelke. Egyrészt, akik a keresztség után semmi bűnt nem követtek el, másrészt ha életük alatt be is szennyeződtek, de már megbánták, levezekelték, nincs semmi lelki tartozásuk. Itt az első eset, hogy a keresztelés után semmi bűn nem tapad a lélekre, még egy bocsánatos bűn se, az nehezen képzelhető el. Ide inkább az ártatlan kisbabák és egészen kicsi 1-2 éves gyermekek sorolhatók. Ugyanis még a legnagyobb szenteknél is előfordult néha bocsánatos bűn. A másik esetre mondok egy példát. Ilona gyermekünk vallásos családból származott, így is nevelték. Tudta mi a bűn, óvakodott tőle. Voltak ugyan bocsánatos bűnei, de azonnal megbánta, meggyónta: figyelmetlen imádkozás, torkosság, hiúság, úgynevezett kegyes hazugságok, egy-egy ítélkező szó. Szűzen ment férjhez, gyermekei születtek. Hirtelen felbukkant egy régi udvarlója. Nem tudta legyőzni a kísértést és kétszer megcsalta a férjét, házasságtörés és paráznaság bűnébe esett. Azonnal mélyen megbánta, meggyónta. Isten végtelen szeretete és irgalma lehajolt hozzá, és nagyon fájdalmas és súlyos betegséggel sújtotta, amellyel ezt a bűnt teljesen levezekelhette. Ez a betegség elhozta neki az igazi megtérést és egészen Istennek adta magát. Jézus lett szíve királya. Nagy kegyelmeket kapott és bensőséges kapcsolatba került Istennel. Hátralévő élete áldozatokkal, szenvedésekkel és buzgó lélekmentéssel telt el. 73 évese korában egy gyorslefolyású daganatos betegségben halt meg. Szent Fiam ítélőszéke elé került. Jézus látása és forró ölelése mélyen megérintette. Üdvözítője megfogta a kezét és a Mennybe vezette. Tehát Kicsinyeim, az ilyen egészen megtisztult lelkek a különítéletkor a Mennybe jutnak.
De most nézzük kiknek a lelke jut a tisztítótűzbe a különítélet után?! Azoké, akik bocsánatos bűnben halnak meg, vagy még van a megbánt, meggyónt bűneikért vezekelnivalójuk. Ezért kérlek, benneteket kicsinyeim, hogy a bocsánatos bűnöket is nagyon kerüljétek, vagy ha beleestek, azonnal gyónjátok meg, és ne akarjatok megszabadulni minden áron a földi szenvedéstől, mert azokat azért engedi meg Isten, hogy ne legyen tartozásotok a túlvilágon. Ő azt akarja, hogy azonnal a Mennyországba jussatok a tisztítótűz megkerülésével. A harmadik kérdés: Kiknek a lelke jut az örök kárhozatra a különítélet után? Hittétel az Egyház tanításában, hogy akik halálos bűnben halnak meg, az örök kárhozatra jutnak, de nem egyenlő büntetéssel kell szenvedniük. Azok is a kárhozatra jutnak, akik csak az áteredő bűnben halnak meg. De azért nagy különbség van a személyes halálos bűnért elkárhozottak szenvedése és a csak áteredő bűn miatt elkárhozottak szenvedése között. ugyanis a súlyos bűnben elkárhozottaknak örök tűzben kell égni, érzéki szenvedésen átmenni. Viszont a csupán áteredő bűn miatt elkárhozottak nem szenvednek érzéki kínokat, csak Isten színe-látásától vannak megfosztva.
Gyermekeim! Eddig a különítéletről szóltam. Most az utolsó ítélet következik. A világ végén ez lesz Jézus Krisztus második eljövetele. Majd nagy dicsőséggel és hatalommal eljön ide a Földre. Ő váltotta meg a világot, Ő fogja megítélni is. Akkor minden ember cselekedetei nyilvánvalóvá válnak mindenki előtt. Ez az utolsó ítélet szétválasztja a jókat a gonoszoktól. Jézus így fog szólni a jobbján állókhoz: „Jöjjetek Atyám áldottai vegyétek birtokotokba a világ kezdete óta nektek készített országot.” A balján álló istentelenekhez meg így szól: „Távozzatok tőlem átkozottak az örök tűzre!” A tisztítóhely ezután megszűnik, lakói mind üdvözülnek. Az utolsó ítélet után a jelen világ megszűnik, de nem semmisül meg, hanem átalakul.
Ma is itt van veletek a Szentháromság és én. Ez a helyiség most eltűnik és a Mennyország előtere van itt helyette. Amit mutatok, szimbólum. A kép középpontjában Jézus ül egy dísze széken. Fehér ruha van rajta és felette piros köpeny. Egy fényes angyal vezet feléje egy megtört, szomorú lelket. Idős, ősz hajú asszony, csupa ránc az arca. Őrangyala most kissé hátrébb helyezkedik el, ott vár az ítéletre. Én, Édesanyátok odaállok a jobboldalára és a Sátán a baloldalára. Jézus szeretettel, bíztatóan tekint a reszkető lélekre és így szól: Gyermekem, ne félj Tőlem, a legjobbat akarom neked. Most bemutatom életedet születésedtől kezdve halálodig, úgy, hogy az Én szememmel lásd. Nézd! Mindössze 3 éves vagy, a homokozóban játszol a szomszéd kislánnyal. Ő az egyik homokozó formádat kezébe veszi, és te dühösen fejbevágod a kis vödröddel. Látod, Gyermekem, Velem együtt elszomorodsz durva viselkedéseden. Nézd, milyen áhítattal készülsz az elsőáldozásodra, lelkedet önmegtagadásokkal, jócselekedetekkel díszítetted fel nekem a nagy találkozásra. Gyönyörködünk tisztaságodban, mind a ketten. Szép nagy lány lett  belőled, a fiúk körülhemzsegnek, sokat állsz a tükör előtt. Már alig gondolsz rám és a lelkedre. Kötelességszerűen jársz a vasárnapi szentmisére és unatkozol alatta. Csak a pokoltól való félelmed tart vissza a paráználkodástól. Végül beleszeretsz egy férfiba, nem tudsz ellenállni a kísértésnek és odaadod magad neki. Elbuktál. Azonnal teherbe estél. Titokban tartottad és a laza erkölcsű nagynénédtől kértél tanácsot. Ő pénzt adott és elküldött egy nőgyógyászhoz. Az abortusz után döbbentél rá, mit tettél. Mélyen megbántad és Én felemeltelek. Férjhez mentél, de nem lehetett gyermeked. Ez volt a legnagyobb bánatod, vezeklés az abortusz miatt. A másik, férjed kemény goromba természete. A szenvedés egészen felém fordított téged, elmélyülten gyakorlod vallásodat. 50 éves korodban még mindig vonzó, mutatós nő voltál. Egy zarándokúton megismerkedtél egy nős emberrel. A gonosz most sem hagyott békében, és több ízben házasságtörést követtél el. Újra kiemeltelek a bajból. Nézd! Mutatom neked, hogy a barátod talált egy fiatalabbat és elhagyott. Hogy zokogsz! Ezek még nem a bűnbánat, hanem az önsajnálat könnyei. Újabb keresztet adtam. Meghalt édesanyád, akit te nagyon szerettél. Ez a bánat végre felébresztett, és rám találtál. Azóta lelkedet féltve őrzöd a legkisebb bűntől is. Figyeld, már megint összeroskadva sírsz. De nem magadat sajnálod, hanem bánod, hogy ítélkeztél, ugyanis barátnődnek férjedet minden rossznak elmondtad. Mindig visszatérnek ugyanazok a bocsánatos bűnök, s te gyakran gyónni jársz. Ott vagy minden hétköznapi szentmisén és minden héten egyszer engesztelő közösségbe jársz. Indulatos vagy és belekötsz lelki testvéreidbe és mindig visszaesel az ítélkezésbe. Megint segítenem kell, mert akarom, hogy az enyém légy. Súlyos, gyógyíthatatlan betegséggel látogatlak meg életed végén. Két évig sokat szenvedsz, nagy fájdalmaid vannak. Mindent felajánlasz bűneid bocsánatáért. Nézd, kicsim, ezzel mentetted meg lelkedet. Ezekben a percekben hiába leselkedik rád ellenségem, hiába kevert bele súlyos bűnökbe életed folyamán, te már az enyém vagy. Adósságaid nagy részét levezekelted. Jöjj, szerető karjaimba! Szívemre ölellek és elkísérlek Édesanyámmal együtt a tisztítóhely középső fokozatának legfelsőbb részére. Őrangyalod visz be oda téged, és veled marad, míg ki nem szabadítunk.
Most átveszem a szót Szent Fiamtól. Látjátok, Kicsinyeim? Ez egy bűnös lélek volt, de a szenvedések, melyeket kapott Istentől, lelkét megmentették. Enélkül elkárhozott volna. Hogy szerette volna a gonosz elragadni az ítélet alatt, de nem tehette, mert e lélek bűnbánata és szenvedései megakadályozták. Szentfiam irgalma végtelen, bízzatok benne!
Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • 44 év szabad garázdálkodása
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Afrikai Hűség Hőség
  • Afrikai Víz
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet – VESZPRÉM
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Albert Líra
  • Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Alvidék-Délvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZENTA
  • Amarilliszfélék
  • Amerikai Hűség Hőség
  • Amerikai Hűség Hőség – SOPRON
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Amoris Laetitia Háború
  • Andre Lowoa – VESZPRÉM
  • Április
  • Antikrisztus által Irányított Népvándorlás
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Augusztus
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség – SORPON
  • Ausztrálázsiai Víz
  • Bács-Kiskun – SÜKÖSD
  • Bálványtemplomok, vértanuk vesztőhelye
  • Baranya – MOHÁCS
  • Begóniák
  • Békés – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Borsod-Abaúj-Zemplén – SÁTORALJAÚJHELY
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran – ESZTERGOM
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsen Okosan Törpemagyaran – BUDAPEST
  • Bölcsességek
  • Bölcsességek idézetekben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Bölcsességek terjedelmében
  • BTankok
  • Buda
  • Budapest
  • BudaPilisSolt – ESZTERGOM
  • Buzogányvirágok
  • Csongrád – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • December
  • Dél-Alföld
  • Dél – Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Dél-Dunántúl
  • Dél – Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Délvidék
  • Dezső Líra
  • Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Előbb-utóbb
  • Előre! Győzelemre Fel! – VESZPRÉM
  • Epikus Gyökereink
  • Epikusan A-C Lírailag
  • Epikusan A-E Lírailag
  • Epikusan D-F Lírailag
  • Epikusan F-K Lírailag
  • Epikusan FGIK Lírailag
  • Epikusan G-I Lírailag
  • Epikusan J-L Lírailag
  • Epikusan L-R Lírailag
  • Epikusan LMR Lírailag
  • Epikusan M-O Lírailag
  • Epikusan P-S Lírailag
  • Epikusan S-Z Lírailag
  • Epikusan SZ Lírailag
  • Epikusan T-Z Lírailag
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Erdély-Bánát-Csángó-Körösmező-Máramaros-Székelyföld, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOMBOLYA
  • Erkölcsi Gyökereink
  • Ervin Líra
  • Esti Éjszakák
  • Észak-Alföld
  • Észak – Alföld – NYÍREGYHÁZA
  • Észak-Amerikai Víz
  • Észak-Magyarország
  • Észak – Magyarország – SÁTORALJAÚJHELY
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Komárom – ESZTERGOM
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Eurázsiai Unió az Európai Unió ellen
  • Európai Hűség Hőség
  • Eurázsiai Hűség Hőség – SOPRON
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Európai Víz
  • Február
  • Fejér – ESZTERGOM
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Felvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOLNA
  • Ferenc Líra
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Föld
  • Föld
  • Frank Hűség Hőség – SOPRON
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Függtelen Határzár
  • Gábor Líra
  • Gomora Szodoma Technika
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyermeki Hűség
  • GyökereiNK
  • Gyökereink
  • GyökereiNK TöbbEzer Kárpát-medencében – ESZTERGOM
  • Győr-Moson-Sopron – SOPRON
  • Hajdú-Bihar – NYÍREGYHÁZA
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Heves – VÁC
  • Heves Jeges – SOPRON
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Hosszúság – AL-SAFIROV
  • HőseiNK PéldaképeiNK
  • Hűség Hőség
  • Hűség Hőség – SOPRON
  • Ibolyafélék
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • István Líra
  • Jácintok
  • Január
  • Jász-Nagykun-Szolnok – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Dobogó Szíve és Szeretete – SOPRON
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • József Líra
  • Jövő a Múltból kikövetkeztethető – SÜKÖSD
  • Július
  • Június
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalitka
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsonyi kaktuszok
  • Kard(Gladiátor)virágok
  • Károly Líra
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Keresztes Imahadjárat
  • Kolon (S)Zala – SÜMEG
  • Kontyvirágfélék
  • Koralkák
  • Közép-Dunántúl
  • Közép – Dunántúl – ESZTERGOM
  • Közép-Magyarország
  • Közép – Magyarország – VÁC
  • Ladik
  • Lajos Líra
  • Latin.Amerikai Víz
  • Lég
  • Lég
  • Legendák, mesék, mondák
  • Liliomok
  • Lírikus Gyökereink
  • Legendás MeseMondaVilág – HERCEGSZÁNTÓ
  • Lélektárs – MOHÁCS
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magasság -VARSÓ
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • Május
  • Március
  • Margitvirágok
  • MártírSors
  • MártírSzentSors – SÜMEG
  • MédBabiloni Hűség Hőség – SOPRON
  • Meddig még?
  • Mélység – TRIESZT
  • Messze Távolban
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Mihály Líra
  • Munkanapló
  • Muskátlik
  • Nebáncsvirágok
  • Nefelejcsek
  • Nemzeti Imahadjárat
  • Nógrád – VÁC
  • November
  • Nyugat-Dunántúl
  • Nyugat-Dunántúl – SOPRON
  • Október
  • Olajfafélék
  • Olvasó gondolkodó
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pálmafélék
  • Pest – VÁC
  • Pesti kerületek – VÁC
  • Pesti Nagykörút
  • Péter Líra
  • Polgárháborús Védelem
  • Pólusharc
  • Pünkösd-ElJövet
  • Római Katolikus – keresztény rádió – ZENTA
  • Rózsák
  • Sándor Líra
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Skandináv Hűség Hőség
  • Somogy, Pannonhalmi főapáti birtoktól napjainkig – BALATONFÖLDVÁR
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg – NYÍREGYHÁZA
  • Szegfűk
  • Szélesség – TACHOV
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeptember
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • SzívHang
  • SzívSzólam
  • Szodomán túl Armageddon
  • TABU
  • Tamás Líra
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Tolna – Mohács
  • TöbbEzer
  • Tulipánok
  • Tűz
  • Tűz
  • Üdvözlet
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Változás
  • Vas – SOPRON
  • Veszprém – SÜMEG
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • Vigyázz!
  • Visegrádi Hűség Hőség – SOPRON
  • Víz
  • Víz
  • Zoltán Líra
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: