‘0524’ cimkéjű bejegyzések

2017. május 2. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Ti csak kérjétek, hogy mindig az Én akaratom történjen meg, és maradéktalanul teljesítsétek rátok vonatkozó örök, szent tervemet. A körülményeket Én irányítom, és mindig csak annyi történhet, amennyit megengedek. A sátán is Engem szolgál. Az emberek szabad akarata miatt engedem meg a rosszat, de valójában mindig csak jót akarok, és mindenkinek az üdvösségét óhajtom.

 

Drága gyermekeim! Ezeket a napokat, amelyben annyi szomorúság és félelem van, vegyétek úgy, mintha már el is múltak volna. Tekinteteteket mindig csak az odafent valóra vessétek. Minden gondolatotok Én legyek. Csak Bennem bízzatok, reméljetek, csak Engem szeressetek. Én megvédelek titeket mint a kotlós, ami szárnyai védelme alá veszi kiscsibéit. Aki Bennem bízik, Nálam menedéket talál. Aki Bennem hisz, még ha meghal is, élni fog. Szeressetek Engem mindenekfölött! A bűnt vessétek meg, soha ne álljatok szóba a gonosszal! Akkor már itt a Földön magatokban hordozzátok az örök élet csíráját. Elmerítelek titeket Szívem szeretetének boldogságában. Bennetek éltek, és ti Énbennem. Ez által ti már itt a Földön a Mennyország előszobájában vagytok.

 

Kicsi gyermekeim! Soha ne aggódjatok! Nincs az a pusztító fegyver, ami fölötte állna az Én isteni hatalmamnak. Ha imádkoztok, nem tud nektek ártani semmi. Gondoljatok Hirosimára, ahol az atomkatasztrófa mindent tönkre tett, de az a szerzetes kolostor, ahol gyermekeim imádkoztak, megmenekült. A káros sugárzás nem árthatott nekik. Én Isten vagyok és mindenható – ma is tudok csodákat tenni, ha hittel és bizalommal kéritek.

 

Imádkozzatok papjaimért, hogy irgalmasok és szeretetteljesek legyenek! Le kell hajolniuk a bűnösökhöz, ahogy Én tettem. Megbocsátó szeretettel ismételjék meg szavaimat, amelyet a házasságtörő asszonynak mondtam: Menj, de többé ne vétkezzél! Imádkozzatok értük, hogy szentek legyenek! Az életszentség pedig nem más, mint az irgalmas szeretet gyakorlása. Mindig Engemet adjanak a híveknek, és az Én tanításomat továbbítsák nekik.

 

Az élet a Földön hamar elfut, mint a gyorsvonat. Rövid, ezért ragadjátok meg a pillanatokat, hogy amikor találtok egy kis csöndet, abban Rólam elmélkedjetek és Engem imádjatok. Mindazokat, akiket elétek hozok, az Én irgalmas szeretetemmel terítsétek be, mint palásttal. Beszéljetek nekik arról, hogy mennyire szerettem őket, amikor vállaltam értük a megkínzást, a töviskoronát, a megostorozást, a kigúnyolást, a kereszthordozást, a teljes kiüresítést és a keresztre feszítést. Jóllehet, Isten voltam és vagyok, mégis kiüresítettem Magam, és Emberként szenvedtem és meghaltam a világ bűneiért, amelyeket Magamra vettem. Ha erről beszéltek, akkor nagy béke és öröm lesz a szívetekben, és a lelkeket is megnyeritek Nekem. Tőletek azt várom, hogy szeressetek viszont Engem, adjatok hálát megváltásom hatalmas művéért – soha ne vétkezzetek, inkább meghaljatok, mint hogy bűnt követnétek el. Akkor biztos léptekkel haladtok előre az üdvösség útján, és értelmet adtok szenvedéseimnek, mert nem hiúsítjátok meg magatokban kegyelmemet.

 

Drága gyermekeim! A szenvedéseket, amik érnek, vegyétek úgy, mint parányi szálkákat hatalmas keresztemből. Amelyeket megosztok mindazokkal, akikkel bensőséges kapcsolatba lépek, akiket kiválasztok Magamnak, és az életszentség magas csúcsára vezetek fel. Csak az a fontos, hogy mindenkor fölismerjétek és megtegyétek akaratomat. Megáldalak titeket, kicsi gyermekeim, Szívem végtelen, minden értelmet felülmúló csodálatos szeretetével, és az Én békémet adom nektek, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Mt 26, 10: „Jézus szólt hozzájuk” 2Kor 4, 2: „Isten szava”

2017. május 4. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Nagyon kedvesek vagytok Isteni Szívemnek. Szeressétek egymást Énbennem úgy, ahogy Én szeretlek titeket. Olyan tisztán és szentül, hogy mindig az életszentséget kívánjátok egymásra, és ezt mozdítsátok elő.

 

Drága gyermekeim! Kiválasztottalak titeket, hogy példát mutassatok testvéreiteknek életetekkel, szavaitokkal és tetteitekkel. Jó példátok úgy árad szét a környezetetekre, mint a nemes virágok jó illata, amely beölti a szobát, és az emberek csodálják e növények szépségét. Ti is ilyenek vagytok környezetetekben, ahová állítottalak benneteket.

 

Kicsi gyermekeim! Soha ne bízzátok el magatokat! Mindig Nekem adjatok hálát mindenért, mert minden az Én kegyelmem.

 

Kicsi gyermekeim! Ne féljetek ezektől a zűrzavaros időktől, a kilátástalan jövőtől, amely nagyon sok embert csüggedéssel és szomorúsággal tölt el. Ti tudjátok, hogy Én minden rosszból jót hozok ki, és hogy a felhők fölött mindig süt a Nap. Apostolaimnak is keresztül kellett menniük az üldöztetésen, sőt, a vértanúságon is, hogy hazaékezzenek dicsőségembe. Az üldöztetés az idők végezetéig tart, a világ végéig, mert a világ és az Én tanításom között hatalmas szakadék tátong. A világ fejedelme ugyanis a sátán, amely a rosszat úgy állítja be, mint jót, ezzel becsapja áldozatait, és a kárhozatba taszítja. Ti viszont, akik követtek Engem, Tőlem a színtiszta igazságot, az Evangéliumot tanultátok, amely ellenkezik minden bűnnel, és az örök életre vezet.

 

Megáldalak titeket, gyermekeim, Szívem túláradó, megerősítő, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

 

Szentírási megerősítések: Mt 26, 1 cím: „(Jézus) így szólt tanítványaihoz”

2017. május 8. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Ezek az utolsó alkalmak, amikor még beszélek hozzátok. Az idő rövid. Hamarosan kitör az üldözés, és az atomháború, amit csak nagyon kevesen fognak túlélni. Gyermekeimet biztonságba helyezem, mert Én hatalmasabb vagyok, mint a pusztító fegyverek: Én Mindenható vagyok. Bízzatok Bennem! Sokakat Magamhoz veszek Országomba, akik már letöltötték szolgálatukat ezen a Földön. Akiket pedig arra választottam ki, hogy az új világban is szolgáljanak Engem embertestvéreikben, és hirdessék az Evangéliumot, azokat kiragadom, és a kellő időben majd visszahelyezem.

 

Gyermekem! Most még előtte álltok mindannak, ami nemsokára bekövetkezik, azért azt kérem tőletek, hogy már most imádkozzatok üldözőitekért, hogy megtérjenek. Esdjétek le magatokra és másokra kegyelmemet, hogy még mielőtt kiszállna lelketek a testetekből, Engem válasszatok, és megmeneküljetek az örök kárhozattól.

Kicsi gyermekeim! A világban zajló természeti katasztrófák mind előjelei annak, hogy haragom ítélete sújtja ezt a világot bűneiért, amelyek súlyosabbak, mint Szodoma és Gomora, vagy Babilon idejében. Ez a világ elpusztul, mert saját magát ítéli arra, és mindent elkövet, hogy megsemmisüljön. Egy háborúban soha senki sem lehet győztes. Itt csak vesztesekről lehet beszélni. De a legnagyobb baj az, amikor a lélek elkárhozik, és soha többé nem tud megtérni, örökre elvesztette az élet Forrását, az Istent, Aki megteremtette. Ezért imádkozzatok, hogy az emberek, akik nemsokára tömegével meg fognak halni, még életük utolsó pillanatában, amikor megjelenek előttük dicsőséges fényemben, és megkérdezem tőlük, hogy elfogadnak-e Engem Megváltójuknak, Mellettem döntsenek. Ezt az utolsó esélyt szinte mindenkinek megadom, kivéve azokat, akik már életük során többször is megkapták Tőlem, de mindig elutasítottak. Ők azok, akik a Szentlelket káromolják, vagyis a megismert igazság ellen tusakodnak, vagyis örök vétek terheli őket. De mindazok a lelkek, akik keveset kaptak, kevésről adnak számot, ezért még megadom nekik az utolsó esélyt, hogy dönthessenek Mellettem, ha úgy akarják.

 

Gyermekeim! Most egy hatalmas világégés előtt álltok. Itt hagytok mindent, még a testeteket is. Csak a cselekedeteiteket hozzátok magatokkal, ezért újra mondom: fogadjátok el az áldozatokat a lelkek megmentéséért, és imádkozzatok magatokért és mindenkiért.

 

Szentírási megerősítések: Lk 1, 45: „Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki.”

 

 

 

2017. május 9. Itthon a Mennyei Atya: „Édes kicsi gyermekeim! Nagy ajándékot adtam nektek: Szent Fiamat, Aki leszállt a Mennyből, a Legszentebb Szentháromság ragyogó, hatalmas dicsőségéből, hogy magára vegye az egész emberiség bűneit, és elégtételt fizessen értetek a keresztfán. Mindezt nem Miattam tette, hogy kiengesztelődjek általa az emberi nemmel, hanem az igazságosságért, mert a bűn mindig büntetést érdemel, és az Isteni igazságosságnak érvényben kell maradnia.

 

Drága gyermekeim! Ez most is így van, és a világ végezetéig, amíg ember él a Földön, így is marad. Most a bűnről beszélek nektek. Ne higgyétek, hogy Isten elől el tudtok bújni! Én látom minden gondolatotokat, szavatokat, cselekedeteket, egész életeteket. Előlem senki el nem rejtőzhet. Van egy törvény, amelyet megalkottam, ez pedig az Én igazságosságom. Hogy jobban megértsétek: minden bűn büntetésért kiált. Ne higgye senki, hogy a legkisebb bűnt is büntetlenül megúszhatja. Ezért tanított így titeket Szent Fiam, Jézus: legyetek szentek, mert Én Szent vagyok. Csak az életszentség cselekedetei nem esnek ítélet alá. Az ember olyan Előttem, mint egy nyitott könyv. Látom minden gondolatát, szavát, cselekedetét, amelyet élete végén, mielőtt kirepülne lelke porsátor, romlandó testéből, mindenkinek megmutatok. Lepereg előtte egész élete, mint egy film, amit a lélek már az Isten szemével lát, és így pontosan tudja, mit érdemel. Miután meglátta életét, ő maga indul arra a helyre, amelyet földi életével választott magának. Ez automatikus. Ezen csak imával lehet változtatni úgy, ha egy bűnösért imádkoztok. Akkor megkönyörülök rajta, kiragadom őt a gonosz légiók hatalmából, akik elkísérik őt az ítélőszék elé, annak reményében, hogy megkaparinthatják a lelkét és a pokolra vihetik. De ha ezért a lélekért imádkoznak, akkor Szent Fiam lehajol hozzá, és közeledtére az Ő fényessége elűzi a gonosz szellemek hordáját, és a lélek megmenekül. Boldogan ad hálát Neki, és elindul a tisztítótűzbe, hogy megtisztulva majd beléphessen Isteni dicsőségembe. Fatimában Édesanyátok ezt mondta: „Sok lélek vész el, mert nincs, aki imádkozzon érte.” Szent Fiam ezt az egyet kérte tőletek, hogy szüntelen imádkozzatok. Ez azért fontos, mert a lélek az imában folytathat párbeszédet Istennel. Imáiban tanúskodik hitéről, és feltárja szükségleteit, hálát ad és dicsőíti Istent. Azok a lelkek, akik a Földön életszentségben élnek, és haláluk ilyen állapotban találja őket, automatikusan följönnek Hozzám a Mennybe. Ők ragyogó fehér ruhát kapnak Tőlem, és az örök élet koronáját. Ők Szent Fiam képmásai, akikre úgy tekintek, mint Szeretett Fiamra. Dicsőséges, szent fényemben fürdetem őket, vég nélküli boldogságban fogják zengeni dicsőségemet, és hálát adnak Nekem mindenért. Őrájuk mondta Jézus: úgy élnek a Mennyben, mint az angyalok. A harmadik csoport, amikor az ember a halála pillanatában meglátja életét, és végig vagy élete végén a sötétség hatalmának szolgált, már nem tud változtatni a sorsán. Egyedül áll, nincsenek imádkozó testvérei, akikre támaszkodhatna, nem is látja Jézust, a Szabadítót, s mivel nem volt egyetlen jócselekedete sem, és nem volt irgalmas senkihez, ezért elindul az őt megillető helyre: az örök sötétségbe, a szenvedés poklára. Örökre meg van fosztva Isten dicsőséges színe látásától, jóságától és szeretetétől. Ezekért sír Jézus, az Én Szeretett Fiam vérkönnyeket, amikor látja elveszni azokat, akikért hiába ontotta drága Szent Vérét a keresztfán. Újra mondom: minden időtöket úgy osszátok be, hogy mindig tudjatok imádkozni legalább egy-egy fohászt, vagy rövid imát a Legszentebb Szentháromság szándékára, ami a lélekmentés maga. Életetek legfőbb célja és értelme saját lelketek üdvössége és más lelkek fölemelése legyen. Jaj annak az embernek, aki bűnben él, és bűnre csábít másokat, főleg a kicsinyeket – ezek különösen nagy büntetésre számíthatnak. De aki a legkisebb jót is cselekszi Isten és a felebarát iránti szeretetből – nagy jutalmat kap. A Földön az élet rövid, de elég hosszú ahhoz, hogy az ember kiérdemelje az örök boldogságot. A Mennyben örök élettel jutalmazlak benneteket rövid szolgálatotokért, ha hűségesek maradtok Hozzám mindhalálig.

Csak a szeretet számít. Minden ténykedésetekben csak ez az egy a fontos, mert minden gondolatotok, szavatok, cselekedetetek, imátok annyiban kedves Előttem, és nyeri el tetszésemet, hogy mennyi szeretet és hit van benne. Kérjétek Tőlem, hogy maradjatok meg mindvégig az Irántam való hitben, reményben és szeretetben! A reményt és a derűt soha ne engedjétek ki a lelketekből! Soha ne féljetek senkitől és semmitől, mert a félelem a sátántól van! Erősen kapaszkodjatok bele az Én kegyelmembe, Szent Fiam kezébe, Akit azért adtam nektek, és Aki azért lett Emberré, hogy merjetek közeledni Hozzá, és megváltson titeket. Kérjétek Tőlem, Szent Fiam nevében, hogy mindhalálig kitartsatok az evangéliumi életszentségben, és maradéktalanul teljesítsétek be Szent Fiam rátok vonatkozó örök, szent tervét. Akkor boldogok lesztek már itt a Földön, a Mennyben pedig minden elképzeléseteket felülmúló örök boldogsággal jutalmazlak meg. Megáldalak titeket végtelen szeretetemmel, megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Mk 9, 7: „a felhőből szózat hallatszott: ez az Én szeretett Fiam, Őt hallgassátok!”

 

 

 

2017. május 10. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Most a keresztről szólók hozzátok, amin megváltottalak benneteket. Ha üdvözülni akartok, nektek is követnetek kell Engem. Végig kell mennetek a keresztúton, azon a szűk ösvényen, amelyen csak önmegtagadás és kereszthordozás létezik. Követnetek kell Engem fel, a Golgotára, ahol majd titeket is keresztre szegeznek, ami azt jelenti, hogy szabad akaratotokat, vágyaitokat, és minden egyéni elképzeléseteket föl kell adni, át kell adni Nekem, hogy átformáljalak titeket, hogy teljesen az Én képmásomat tükrözzétek, és belesimuljatok engedelmesen az Atya akaratába. Mert amint azt Atyám megmondta, Én nem azért haltam meg a kereszten, hogy az Ő haragját kiengeszteljem, hanem Magamra véve az emberek bűneit, az igazságosság szellemében a bűnökért járó büntetést, elégtételt megfizessem. Erre egyedül Én, az Istenember, az Isten egyszülött Fia, az ártatlan, Szent, tiszta és makulátlan Bárány voltam alkalmas. Ezt mondtam a Mennyben Atyámnak: itt vagyok, Engem küldj. Áldozatot nem kívántál, de ember-testet alkottál Nekem, hogy akaratodat teljesítsem. Azért születtem meg erre a Földre, és öltöttem testet Szűz Anyám méhében, hogy testemben meg tudjalak váltani titeket a keresztfán, mert csak, mint Istenember tudtam szenvedni. Nektek is, kicsi gyermekeim, ha üdvözülni akartok, föl kell jönnötök keresztfámra, ahol sok hely van, és az Irántam való szeretetből fakadó engedelmességgel keresztre kell szegeznetek szabad akaratotokat, vágyaitokat, egész életeteket, lelketeket, testeteket, és szüntelen ismételgetnetek kell Velem egyesülve: „Atyám, ne az legyen, amit Én akarok, hanem amit Te.” Erre azért van szükség, mert testben éltek a Földön, és más a test törvénye, mint a léleké. A test lefelé húz, a bűnbe – mivel az első emberpár elbukott –, a lélek viszont fölemel a Mennybe, és a lélek jócselekedetei nem esnek ítélet alá. Ezért, drága gyermekeim, meg kell tagadnotok mindazt, ami a testből fakad: az érzékiséget és az ösztönt. Ezeket mind lábbal kell tipornotok, és föl kell emelkednetek a lélek szintjére, ami által Velem, az Istenemberrel egyesültök. Nagyban segítelek titeket a Szentáldozásban erre a fölemelkedésre, amikor Belém istenültök, és Én a szívetekbe térek, és Belőlem élhettek, táplálkozhattok, mint szőlővesszők a Szőlőtőkéből. Ezért, drága gyermekeim, jól véssétek az eszetekbe szavaimat, mert ha tettekre váltjátok, szinte azonnal szentekké teszlek benneteket. De jaj azoknak, akik kétfelé sántikálnak, és nem akarnak dönteni Mellettem, mert ezek minél többször elesnek a test bűnei miatt, annál gyengébbek lesznek, és örök életük forog kockán. Ezért, kicsi gyermekeim, legyetek nagyon következetesek és szigorúak, legelsősorban saját magatokhoz: az önmegtagadásban és a kereszthordozásban. Azonnal utasítsatok el minden kísértést, ne álljatok szóba a sátánnal, mert ő a ti legnagyobb ellenségetek. Nemcsak a test, hanem a lélek romlására is tör, mert a kárhozatba akar taszítani benneteket, ami az örök halál. De ha megtagadjátok magatokat, érzéki testeteket, és fölemelkedtek Hozzám abba a csodálatos lelki életbe, amit felkínálok nektek, akkor nem vagytok veszélyben, állandó védelmemet évezitek, és a Földről azonnal a Mennybe jöhettek. Az a vágyam, hogy valamennyien ott legyetek, ahol Én, és lássátok dicsőségemet! Erre áldalak meg titeket, kicsi gyermekeim, Szívem túláradó szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Mt 27, 50: „Jézus még egyszer hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.” Fil 3, 6: Az Egyház üldözése.”

 

 

 

2017. május 12. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Az óra itt van, készüljetek! Mint ahogy Én a Golgotán és a keresztfán keresztül mehettem vissza Atyám dicsőségébe, Egyházam számára is ez az út vezet a feltámadásra és az örök életre. Nektek, keresztényeknek, keresztül kell mennetek azon a tűzpróbán, amit megengedek, hogy általa bizonyítsátok Irántam való szereteteteket és hűségeteket. Ne zúgolódjatok emiatt, ha majd beköszöntenek ezek a nehéz napok. Akkor öleljétek át keresztemet, tekintsetek fel Rám, és az Én türelmemből, végtelen szeretetemből és kínszenvedésemből merítsetek erőt. Ha ezt teszitek, ki fogtok tartani Mellettem hűségesen, mindhalálig. De ha lázadtok, elbuktok, az első lépésnél.

 

Mint ahogy Engem elfogtak a Getszemáni-kertben, hogy igazságtalanul bevádoljanak és keresztre szegezzenek, úgy rátok is ez vár. Készüljetek, mert mindezek hamarosan beteljesülnek. A jelek már láthatóak. Addig is maradjatok meg az Én szeretetemben, békémben. Erre áldalak meg titeket Szívem túláradó szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Lk 9, 22: „Mert – mondta (Jézus) – az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, főpapok és írástudók nem ismerik el, megölik, de harmadnap feltámad.” 23-26: Jézus követése. „Amikor az egész néphez szólt, ezt mondta: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel .keresztjét mindennap és úgy kövessen. Mert aki életét meg akarja menteni, elveszíti. Aki meg elveszíti értem az életét, az megmenti. Mert mi haszna van belőle az embernek, ha megszerzi akár az egész világot is, de maga elpusztul, vagy súlyos kárt szenved? Aki ugyanis szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön a maga és az Atya, meg a szent angyalok dicsőségében.”


2017. május 13. A Fatimai Jelenés századik évfordulóján itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Nyisd ki a Szentírást!” Máté 24, 4: „Jézus így válaszolt” 9: „Szorongattatásban lesz részetek, megölnek benneteket, s a nevemért minden nemzet gyűlölni fog titeket.” 23, 34-37: A prófétákat megölik.

 


 

Drága gyermekeim! Az óra itt van. Éljetek halálra készen! Csak egy a biztos: a halál. Ha üldöznek titeket, azt Énértem teszik veletek. Engem előbb üldöztek, mint titeket.

 


 

Gyermekeim! Beteljesül mindaz, amire előre fölkészítettelek. Nagyon hirtelen fog jönni, váratlanul, ezért ne lepődjetek meg, és ne essetek kétségbe. Gondoljatok arra, amit a Szentírásban, az Evangéliumban mondtam nektek: „Nem különb a szolga Uránál. Ha Engem üldöztek, titeket is üldözni fognak.” Nem mondok nektek újat, csak azt, ami a Szentírásban le van írva. Ezt ismétlem nektek azért, hogy az Evangélium aktualitását kiemeljem, mert mindezek most esedékesek: az Én dicsőséges visszajövetelem, a világkatasztrófa, egy soha nem látott világégés, ami a harmadik világháború kapcsán fog lezajlani. Ez benne van az Újszövetségi Szentírásban: 2 Péter 3, 10-12. Az üldözés pedig, ahogy az elmúlt kétezer évet is jellemezte, most is folytatódik. Készüljetek! Mind az üldözés, mind a világháború folyamatosan zajlik, és egyre jobban kiteljesedik. Éljetek halálra készen! Nagyon sokan meg fognak halni a hitükért. De különösen azokért imádkozzatok, akik elhagyják hitüket, és más vallásokra térnek át, így például a muszlimra.

 


 

Megáldalak titeket megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 


 

Szentírási megerősítések: 1Tessz 1, 8: „az Úr szava” Zsid 2, 3: „az Úr hirdetett”

 


 

Mk 14, 42-49: „itt az óra” „az írásnak be kell teljesednie”

 


 

2017. május 16. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Most megy a világ és az Egyház a Golgotára, a keresztre, hogy feltámadjon, megújítsam, megtisztítsam, megmossam, és szeplőtelenül tündököljön Előttem, az Én dicsőségemre. Dicsőségem fénye úgy be fogja ragyogni az Egyházat és a világot, hogy senki nem fog ráismerni. Mivel tiszteletben tartom az ember szabad akaratát, ezért megengedem a rengeteg rosszat, amit az emberek bűnei vonzanak le a világra.

 


 

Drága gyermekeim! Imádkozzatok, mert a gonosz szellemi hatalmak légiói úgy ellepték a Földet, hogy feketéllik tőlük az ég. Beszivárognak az emberek szívébe, megtévesztik elméjüket, becsapják, lépre csalják és ráveszik őket, hogy tegyék a gonoszságot, amit a démonok jónak tüntetnek fel. Ezért van ez a rengeteg baj, szerencsétlenség, háborúskodás, gyilkolás szerte a Földön. Már maga a Föld is fellázadt, mert a sok bűn láttán természeti katasztrófákkal válaszol az emberek rosszaságára.

 


 

Drága kicsinyeim! Készüljetek! Hamarosan egy soha nem látott méreteket öltő világháború fog kitörni, ami egyben párosul egy nagy, kiszélesedett keresztényüldözéssel. Amint már mondtam, most megismétlem: az üldözést azért engedem meg, hogy szétválasszam az igazakat a képmutatóktól. A háború pedig a világ bűneire válasz, mert minden bűn büntetést von maga után.

 


 

Drága gyermekeim! Határolódjatok el mindazoktól, akik mondják ugyan törvényeimet, de nem teszik, és minden bűntől, gonoszságtól, mert ítélőszékem előtt mindenki számot ad tetteiről. Higgyetek üzeneteimben! Minden szót beteljesítek a maga idejében. Készüljetek föl mindarra, amire figyelmeztettelek benneteket! Igaz híveim vérük kiontásával fognak tanúságot tenni Mellettem. A világ és az Egyház könnyeiben és vérében tisztul meg. Most következik be a tűzözön, a világ megtisztítása, amiről Szent Péter apostol írt a 2 Pét 3. levélben.

 


 

Gyermekeim! Higgyetek szavaimban, mert csak így menekültök meg! Próféciáim számotokra a tisztánlátás. Én vagyok az Igazság, Aki igazságom fényében vezetlek titeket az örök életre. Fogadjátok megerősítő áldásomat Szívem túláradó végtelen szeretetével, amely fenntart titeket minden viszontagság ellenére is. Megáldalak titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 


 

Szentírási megerősítések: Mk 8, 32: „(Jézus) egészen nyíltan megmondta.” Mk 10, 33-34: „Jézus arról kezdett beszélni, ami vele történni fog: „Íme, fölmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát átadják a főpapoknak és írástudóknak. Halálra ítélik, és átadják a pogányoknak. Kicsúfolják, leköpdösik, megostorozzák és megölik, de harmadnapra feltámad.”

 


 

2017. május 17. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Hamarosan részetek lesz sorsomban. Már elhatározták veszteteket. Az ördögök hemzsegnek, hogy minél nagyobb káoszt, üldözést, bajt és háborúságot szítsanak.

 


 

Kicsinyeim! Az Én békémet adom nektek. Ne féljetek! Minden félelem a gonosz lélektől van. Maradjatok meg az Én békémben! Bízzatok Bennem és imádkozzatok! Sorsotok az Én kezemben van. Nélkülem semmi sem történhet veletek. Ha meg is ölnék testeteket, ne féljetek, mert lelketek egy örökkévalóságon át fog örvendezni Szent Színem látásának.

 


 

Drága gyermekeim! Ne féljetek! Úgy fogják ontani véreteket, mint a vizet. De akkor fogjátok átlépni Országom kapuját és bejöttök az örök fény, az örök boldogság birodalmába, amit szem nem látott, fül nem hallott, emberi szív föl nem foghatott. Ezt Isten nektek készítette, akik életetek odaadása árán is szeretitek Őt. Akkor majd megtapasztaljátok, hogy mennyire szeret az Isten. Földi porsátor testetek belehalna ennek megélésébe, de minden Szentáldozáskor lecsökkentett formában megéreztetem veletek az Én semmihez sem fogható, végtelen szeretetemet.

 


 

Drága kicsinyeim! Most még tükör által, homályosan láttok, akkor majd színről-színre. Most vég fátyol takar el Engem szemetek elől, akkor majd beléptek ragyogásomba, dicsőségembe és örömötöket soha senki nem tudja elvenni tőletek. Most vonzalak Magamhoz benneteket, mert azt akarom, hogy ti is ott legyetek, ahol Én, és lássátok dicsőségemet. Engedjétek, hogy ez a vonzás keresztülhúzza emberi terveiteket! Hagyjátok veszni programjaitokat, szórakozásra szánt időtöket. Vesszetek bele az Én irgalmas szeretetembe! Egész életeteket, minden időtöket szenteljétek az imának, mert ez az egyedüli bölcs, tartalmas, célravezető cselekedet, ami az örök életre visz. Nem kérek tőletek mást, mint egész életeteket. Helyezzétek azt bele irgalmas, szeretettől lángoló Szívembe! Hagyatkozzatok Rám! Életetek egyedüli értelme és célja egyedül Én legyek! Szolgáljatok Engem a felebarátban, és akkor kimondhatatlanul boldoggá teszlek benneteket. Nem különb a szolga Uránál: ha Én, az Úr engedelmeskedtem Atyámnak mindhalálig, és erre adtam nektek példát, tőletek is ezt kérem: engedelmeskedjetek az Evangéliumnak. Így háláljátok meg rettenetes gyötrelmeimet, kínszenvedésemet, kereszthalálomat, hogy részt vesztek megváltásom hatalmas művében. Ez azt jelenti, hogy Velem egyesített áldozataitok és szenvedéseitek által lelkeket mentek. Atyám úgy tekint le rátok, mintha itt és most Én magam szenvednék általatok.

 


 

Drága kicsinyeim! Az idő egyre fogy. Hamarosan megálltok Szent Színem előtt. Ti, akik készen vagytok az eltávozásra, legyetek nagyon boldogok és adjatok hálát szüntelen! Akik pedig még nem volnának készen, ők gyakorolják a felebaráti szeretetet, ismerjék meg Evangéliumomat, váltsák azt tettekre, és akkor ők is azt hallják Tőlem, amit ti: „Jöjjetek, Atyám áldottai! Vegyétek birtokba azt az Országot, amely kezdettől fogva nektek készült.” Erre áldalak meg titeket, kicsiny gyermekeim, Szívem túláradó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 


 

Szentírási megerősítések: Mk 14, 32: „Jézus szólt” 42: „Itt az óra.” 49: „Az Írásnak be kell teljesednie.”

 


 

2017. május 22. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Kiválasztottalak titeket Magamnak, mert azt akarom, hogy szentek legyetek, és példaképül állítalak titeket népem elé, hogy megszentelődjenek általatok. Tanításom által, amelyet közöltem veletek.

 


 

Kicsi gyermekeim! Nagy a felelősségetek, ezért legyetek éberek, mert a sátán ordító oroszlán módjára leselkedik rátok, hogy elbuktasson, elnyeljen és pokolra taszítson. De ne féljetek tőle! Szálljatok vele szembe bátran hitetek erejével! Bízzatok Bennem! Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig.

 


 

Kicsi gyermekeim! Most nagy feladatot bízok rátok. A legnagyobb feladat az életszentség elérése és annak megtartása, és hogy jó példát mutassatok környezetetek számára. A másik feladat nem kisebb ennél. Az, hogy életpéldátokkal, tanításotokkal, áldozataitokkal és imáitokkal lelkeket mentsetek ki a sátán karmaiból. Hozzátok vissza őket szent keresztem alá, hogy rájuk csurogjon Legszentebb Testemből kifolyt Vérem, hogy megszentelje és üdvözítse őket. Az ilyenekért kiáltottam: „Szomjazom!” Szomjaztam a lelkekre akkor ott, a keresztfán, és szomjúságom nem csillapodik. Kétezer éve egyfolytában belekiáltom a világba: „Szomjazom a lelkekre, hogy üdvözítsem őket!” Ennél nagyobb feladat nincs, mint az életszentség és a lélekmentés. Ha majd meglátjátok a Mennyben, hogy milyen hatalmas ünnepet ülnek szent angyalaim és üdvözült szentjeim azért, hogy egy megtérő bűnöst mentettetek meg az örök életre. Vég nélküli ünnepet fogtok ülni a Mennyben minden üdvözült, megmentett lélek miatt. Azért van különválasztva a pokol a Mennytől, ahogy azt a szegény Lázár és a dúsgazdag példabeszédében mondtam, hogy az üdvözült szentek és a szent angyalok ne szomorkodjanak ezeknek a szerencsétlen kárhozottaknak a láttán, akik vég nélkül gyötrődnek meg nem bánt, jóvá nem tett bűneik miatt. Mindezt azért mondom most nektek, mert amíg a Földön él valaki, addig megtérhet, és megmenthető. De ha már külön vált lelke a testétől, akkor nem tud megváltozni, és el kell foglalnia neki az őt megillető helyet. Ezért, drága gyermekeim, sokat imádkozzatok a szegény bűnösökért! Ne tartsatok soknak semmi szenvedést és áldozatot, amit ezekért a lelkekért hoztok, mert ha így tesztek, Velem egyesültök és bevonlak titeket Megváltásom hatalmas és megtisztelő művébe. Ezért van az, hogy sok betegséget és szenvedést, ami a Földön van, nem gyógyítok meg, mert aki kapja, az két okból kapja. Az egyik ok az, hogy megtérjen és üdvözüljön a kereszt által, és szenvedéseivel levezekelje bűneit. Ha pedig mindezt már megtette, akkor a bűnösökért engeszteljen, és ez által megmentse őket a kárhozattól.

 


 

Gyermekeim! A szenvedésnek hatalmas értéke van. Szent angyalaim irigyelnek titeket, földi embereket, mivel ők nem tudnak szenvedni. Ti pedig menekültök a szenvedések elől, és keseregtek, panaszkodtok. Jóllehet, Én minden embert az örömre és boldogságra teremtettem, de amióta az első emberpár kiűzetett a Paradicsomból, azóta automatikus szenvedése.

 


 

Kicsi gyermekeim! Már elmondtam nektek a jövőt. Figyeljétek a jeleket! Ezek mind-mind arra szolgálnak, hogy megerősítsem Belém vetett hiteteket és bizalmatokat. Az óra itt van. Az Emberfia a bűnösök kezére kerül. Az óra most is itt van. És követőim osztoznak sorsomban. Ne féljetek, és ne rettegjetek! Bízzatok rendületlenül Bennem, Megváltó, Mindenható Istenetekben! Ellenfelem az utolsókat rúgja. Érzi, hogy közel a vég. Nemsokára megkötözöm őt, és a pokol mélyére vitetem. Ti pedig végre felszabadultok a nyomasztó kísértések és lidércek alól, és Belém vetett hittel, lángoló szeretettel imádhattok Engem. Mindez hamar bekövetkezik, de addig is, amíg ez a jelen világ tart, éljetek szüntelen készenlétben, mert most fogok eljönni, megítélni a világot, most fogom büntetéssel sújtani mindazokat, akik ezt kiérdemelték. Sokakat vértanúkként viszek a Menny dicsőségébe. Néhányat pedig meghagyok, hogy itt szolgálják és tanítsák a felnövekvő nemzedéket, az új korban. Ennek a történelmi korszaknak örökre vége lesz. Egy újat alkotok, ami az Én teremtésem, amiben nem lesz gyűlölet, gonoszság, mert a kísértőt megláncolom. Igazság és béke csókolgatják egymást. Ez lesz Édesanyám Szeplőtelen Szívének diadala, Aki szüntelenül azért imádkozik, hogy ez mielőbb beteljesüljön, és az Ő diadala egybeesik az Oltáriszentség soha nem látott tiszteletével és dicsőségével, ami a Földön megvalósul Egyházamban. Boldog az az ember, aki megéli ezt az új kort, mert megitatom őt az élet vizéből, és nem szomjazik többé, betelik az Én végtelen, Isteni szeretetemmel és dicsőségemmel. Erre áldalak meg titeket kicsi, drága gyermekeim, Szívem túláradó, végtelen szeretetével, megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 


 

Szentírási megerősítések: Mk 9, 7: „A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” 2Kor 13, 3: „Krisztus szól”

 


 

2017. május 24. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Szívem nagyon szeret titeket. Irgalmas, szeretettől lángoló Szívembe vagytok írva a lángnyelvekkel, a ti pici szeretetetek lángjával.

 


 

Drága gyermekeim! Veletek vagyok minden nap a világ végéig. Bízzatok gondviselő szeretetemben, megváltásom mindenhatóságában! Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív felfogni nem tudja, amit azoknak készítettem, akik szeretnek Engem. Ti, akik megtartjátok törvényeimet, és egész életetek egy küzdelem, hogy törekedjetek az életszentségre, ti valóban szerettek Engem. Nagyon megvigasztaljátok Szívemet, és a Mennyben nagy jutalmat készítettem számotokra.

 


 

Drága kicsinyeim! Ne nézzetek a Földre, mert az tele van bűnnel! Ne gondoljatok a múltra, mert azt az Én irgalmas Szívemben elégettem. [Ez a saját bűneinkre vonatkozik.] Ne rémüldözzetek a jövőtől: helyezzétek azt Belém vetett bizalommal és hittel az Én mindenható, gondviselő szeretetembe! Csüngjetek szerelmes Szívemen, a jelen pillanatban! Mindig csak Rám gondoljatok, Nekem adjatok hálát mindenért: jóért és rosszért egyaránt! Fogadjatok el mindent, és gondoljatok arra, hogy minden mögött Én állok. Bízzatok Bennem rendületlenül, hogy Én Mindenható vagyok, és minden rosszból jót hozok ki. Csak egyet kérjetek Tőlem, mind a magatok, mind a mások számára: az örök életet. Ezért haltam kínhalált a keresztfán értetek, ezért küldtelek el titeket a világba, hogy hirdessétek az Evangéliumot minden népnek, és ezért adom üzeneteimet, hogy erre emlékeztesselek.

 


 

Kicsi gyermekeim! Most különösen imádkozzatok, mert a sátáni hordák fekete fellegekként sötétítik be a Földet, rászedve és elbuktatva mindazokat, akik hátat fordítanak Nekem, és maguk akarják megoldani a jövőjüket. Ezekért a szerencsétlen, szegény lelkekért imádkozzatok! Imáitokkal, áldozataitokkal és szenvedéseitekkel, amelyeket az Én örök érdemeimmel egyesítve, Égi Édesanyátok hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve által felajánlotok Nekem, végtelen, örök érdemet nyer minden apró áldozatotok és szenvedésetek. Ezeket ajánljátok föl ezekért a szerencsétlenekért, hogy megmeneküljenek az örök kárhozattól.

 


 

Gyermekeim! Ez a leghatalmasabb cselekedet, amit megtehettek itt a Földön egymásért, az Én dicsőségemre. Imádkozzatok! Imádkozzatok! Imádkozzatok! Imáitok leesdi minden bűnös számára a megtérésükhöz szükséges kegyelmet. Imáitokra leszállok az égből, és rendet teremtek a Földön. Megtisztítom a világot, és elhozom az ezer éves béke uralmát. Ez a béke korszak az Én Édesanyám Szeplőtelen Szívének diadala, ami az Én Szentséges Szívem felmagasztalása a Legméltóságosabb Oltáriszentségben, amely soha nem látott tiszteletnek és imádásnak fog örvendeni. Csak erre gondoljatok, gyermekeim! Arra, hogy veletek vagyok, cselekszem, megóvlak, megőrizlek, jövőt és reményt adok nektek. Célt és értelmet nyer életetek. Az idő már itt van, amikor hatalmas üldözés tör ki Európában is. Azt hiszik, hogy Istennek tesznek szolgálatot azzal, ha titeket megölnek. Ne féljetek tőlük! Egyetlen hajszál nem veszhet el a fejetekről Atyátok tudta nélkül. Atyám gondoskodik rólatok, és a Mennyben örök otthont készített számotokra.

 


 

Gyermekeim! Már minden elő van készítve. Hirtelen tör ki az üldözés és a háború. Mindezt azért engedem meg, hogy megtisztítsam a világot, és fölemeljem arra a magaslatra, amelyet öröktől fogva szántam neki.

 


 

Hamarosan egy új világban találjátok magatokat, az ezer éves béke uralmában. Az a világ sokban fog hasonlítani az első keresztény Egyházhoz, ahol nem az számít, hogy kinek milyen rangja, címe, hatalma van, mert mindazt azért kapta, hogy szolgáljon vele, hanem csak a szeretet számít. Az Isten-szeretet, amely által példát adtok a környezetetek számára, és a felebarát szeretete, amely által megvigasztaltok Engem.

 


 

Gyermekeim! Példát adtam nektek. Kövessetek Engem a keresztúton, az önmegtagadásban, a kereszthordozásban, és a Vérem kiontásáig elmenő felebaráti szeretetben. Már nem sokat beszélek hozzátok. Az idő itt van, a próféciák beteljesülnek. A nyelvek elhallgatnak [a próféciák], mert a beteljesülés felváltja a jövendölést. Higgyetek mindabban, amit mondtam nektek! Váltsátok tettekre tanításomat, és Én veletek maradok a világ végéig. Megáldalak titeket Szívem túláradó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 


 

Szentírási megerősítések: Mk 4, 1 cím: Jézus tanít. 11: „Jézus felelte nekik: Megkaptátok az Isten Országa titkát” 17: „üldözés éri őket az ige miatt”


2017. május 25. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Hatalmas keresztényüldözés van kibontakozóban, rengeteg vértanúm lesz. Éljetek halálra készen! Ezt kértem az Evangéliumban: szüntelen készenlét, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát. Tartsátok meg az Evangélium tanítását! Váltsátok tettekre, törekedjetek az életszentségre, akkor készenlétben talál titeket a halál! Akármilyen hirtelenül jön, üldözés vagy betegség által, fogadjátok el a kezemből. Én is meghaltam értetek. Csak azért imádkozzatok, hogy lelketek egy örökkévalóságon át Velem legyen, amint ezt Én Főpapi imámban Atyámtól kértem: „Atyám, azt akarom, hogy akiket Nekem adtál, ott legyenek, ahol Én, és lássák dicsőségemet.” Az idő itt van. Már mindent előre megmondtam. Ezek még a kegyelem percei, amit azért adtam, hogy járuljatok a szentségekhez és éljetek szüntelen készenlétben. Legyetek éberek, hogy ne érjen váratlanul, amikor lelketek kirepül testetekből, és megáll ítélőszékem előtt. Én ismerem mindenkinek a gondolatait, szavait, cselekedeteit, és számon kérem mindarról, amit a Földön tett.

 

Gyermekeim! Az életeteket ezen a világon egy vizsga, hogy kiálltátok-e a próbát, tettekre váltottátok-e parancsaimat, a Tízparancsot és a főparancsot, ami a szeretetről szól. Ha mindezeknek eleget tettetek, nincs mitől tartanotok, akkor már átmentetek az ítéleten. De azoknak, akik halogatták a bűnbánatot, a megtérést és tanításomnak hátat fordítva a gonoszságot szolgálták, van mitől félniük. Az ilyenekért imádkozzatok, hogy megmentsem lelküket az örök kárhozattól.

 

Az Evangéliumban ezt mondtam: „Az Én terhem könnyű, az Én igám édes.” Itt a teher alatt a keresztet kell érteni. Az iga alatt pedig azt, ami a két ökröt összekapcsolja: hogy egy felé húzzák az ekét a szántóföldön. Módfelett nagy kegyelem, hogy Én, az Istenember, Aki Megváltó, Üdvözítő Istenetek vagyok, felajánlom nektek az Én igámat, ezzel összekapcsolva az életeteket az Én örök szándékommal. Mert az Én tervem a ti szentté válásotok, és ha engeditek magatokat Általam vezetni, akkor hamar életszentségre juttok, ami biztos megérkezés számotokra az örök életre. Adjatok hálát azért a meghívásért, hogy Velem együtt mehettek végig életetek útján, hogy vezetlek és megadom a kegyelmet, hogy boldogok legyetek már itt és a Mennyben örökkön-örökké.

 

Erre áldalak meg benneteket kicsi gyermekem, Szívem túláradó végtelen szeretetével, megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Máté 24, 2: „(Jézus mondja:) Bizony mondom nektek”

9: „Szorongattatásban lesz részetek, megölnek benneteket, s a nevemért minden nemzet gyűlölni fog titeket.”

 

2017. május 27. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottai! Ne féljetek a jövőtől! Én veletek vagyok, és gondot viselek rátok. Az idő itt van. Most fogom megbüntetni a világot, tűzeső fog hullani az égből, és feléget, felperzsel mindent, hogy megtisztuljon a Föld a bálványoktól, az anyagiaktól, a test minden bűnétől és szennyétől, mert sokan eladják magukat és gyermekeiket a jobb anyagi lét reményében. De akik Hozzám könyörögnek, és bizalommal kérik védelmemet, azok nem lesznek a tűz martalékai, hanem védő kezemet föléjük tartom, és megmenekülnek.

 

Drága gyermekeim! Én, az Úr, leszálltam értetek Atyám öléből, hogy a Szent Szűz méhében Magamra vegyem az emberi testet azért, hogy megváltsalak benneteket. Megváltásom kiterjed minden emberre, de a ti közreműködésetek nélkül nem tudlak megváltani benneteket. Szabad akaratot és értelmet kaptatok. Nektek kell eldönteni örök sorsotokat. Tanítalak titeket és üzenek nektek, hogy elnyerjétek az üdvösséget. A sátán, mint ordító oroszlán, szüntelenül leselkedik rátok, keresi, kit nyeljen el. Ha ellenálltok neki a hitben: győzedelmeskedtek fölötte. De ha hátat fordítotok Nekem és tanításomnak, akkor legyőz benneteket, és megpecsételi örök sorsotokat: a kárhozat fiai lesztek.

 

Drága gyermekeim! A Mennyországban csodálatos helyet készítettem nektek. Megnyitottam előttetek Országom kapuját, és olyan boldogságot szereztem, amely örökké tart. Ott letörlök szemetekről minden könnyet, és minden vágyatokat és elképzeléseteket felülmúlóan csodálatos, örök boldogságot, örök életet adok nektek.

 

Kicsinyeim! Ismerjétek meg az Evangéliumot, és váltsátok tettekre! Lépjetek személyes kapcsolatba Velem, és szeressetek viszont Engem! Bánjátok meg bűneiteket, és éljetek életszentségben! Akkor elnyeritek az Országot, amelyet Atyám azokat készített, akik szeretik Őt. De ha gyűlölködtök, nem bocsátotok meg egymásnak, és ha csak az anyagi haszon reményében munkálkodtok, akkor csalódást fogtok aratni, mert minden itt marad, elvész, de még a lelketek is kárát látja. Mert mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri, de lelke kárt szenved. Ezért azt mondom nektek, legyetek bölcsek: gyűjtsetek maradandó kincseket ezen a Földön, ami a szeretet jócselekedetei. Amiért majd ezt hallhatjátok Tőlem a végítéleten: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világot, amely öröktől fogva nektek készült, mert éheztem és ennem adtatok, ruhátlan voltam és felruháztatok, beteg voltam és meglátogattatok. Amit a kicsinyek közül eggyel tettetek, azt Velem tettétek.” De ha fösvények vagytok, és gyűlölködtök, nem tudok mást mondani, csak azt, hogy amit a kicsinyek közül eggyel nem tetteket, Velem nem tettétek, és akkor nincs mit keressetek Isten Országában, ahol csak szeretet van és béke, öröm és boldogság. Mert erre teremtette Atyám az embert, hogy szeressen és szeretetet kapjon. A kölcsönös szeretet a Mennyország előszobája. Országomban csak kiteljesednek ezek a tanítások, és kézzel foghatóvá válnak a gyümölcsök. Örökös imádás és dicsőítés lesz az ajkatokon, és mérhetetlen nagy szeretetben fogtok élni egymással a szentek és szent angyalok társaságában.

 

Kicsi gyermekeim! Azért születtetek meg erre a Földre, hogy ebben a siralomvölgyben megszerezzétek magatoknak az örök életet, és másokat is ide vonzzatok. Hitetekkel és jócselekedeteitekkel kiérdemeljétek az üdvösséget.

 

Hamarosan eljön az idő, amikor tanúságot kell tennetek Rólam, hűségetekről és szeretetetekről. Meg kell vallanotok Engem az emberek előtt kétféle módon. Az egyik az, hogy hisztek Bennem, mint Isten Egyszülött Fiában, a Megváltóban, Aki megszülettem erre a Földre, emberi testben azért, hogy megváltsalak benneteket. Meghaltam, feltámadtam és örökké élek a Mennyben, Atyám jobbján. Majd visszajövök dicsőségben az ég felhőin, ítélni eleveneket és holtakat.

 

A megvallás második pontja ez: hisztek az Oltáriszentségben jelenlevő Krisztusban, Akinek feltámadott Teste és Vére a Szent Eucharisztia, Aki valóságosan itt van köztetek Testével és Vérével, és Aki táplálékul adta Magát lelketek üdvösségére. Ha ezt a két tant megvalljátok, hűségesek maradtok Hozzám. Ezt a két tanítást fogják támadni a legjobban: Engem lesüllyesztve egy szimpla próféta szintjére, az Oltáriszentséget pedig csupán jelképnek tekintik, ami puszta kenyér és bor.

 

Erre áldalak meg benneteket Szívem túláradó, végtelen szeretetével, megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Márk 3, 28-29: „Bizony mondom nektek, hogy minden bűn és minden káromló szó, amit csak kiejtenek az emberek fiai a szájukon, bocsánatot nyer. De aki a Szentlelket káromolja, nem nyer bocsánatot mindörökké, bűne örökre megmarad.”

 

2017. május 29. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Én örökkön-örökké élő valóság vagyok. Köztetek maradtam a Legméltóságosabb Oltáriszentségben. Ha hisztek Bennem, megtapasztaljátok szeretetteljes állandó jelenlétemet. A szívetekben vagyok, Általam éltek, és Én cselekszem rajtatok keresztül. Aki Engem eszik, nem szomjazik többé. Eltelik Velem, a végtelen valósággal, az örökkön-örökké élő Istennel. Már semmi földi vágy nem tudja szívét betölteni, mert a legnagyobbat birtokolja: Engem, a második Isteni Személyt, és Bennem a teljes Szentháromságot, Aki a leghatalmasabb a Mennyben és Földön, és Hozzá képest minden üres semmiség, fölösleges, ami nem méltó Hozzá. Aki Engem eszik, betelik fényességemmel, dicsőségemmel, szeretetemmel, tudásommal, mindenhatóságommal, mert Én, az Isten azért szállok alá minden Szentmisén a kenyérbe és a borba, hogy betöltsem gyermekeimet Istenségemmel, részesítsem őket Istenségem kegyelmeiben, és ők Általam, az Én akaratomból, Belém Istenüljenek. Ez a csere hatalmas kegyelem. Az ember, aki szavamra a porból lett megalkotva, és aki ismét porrá lesz, lelkében, amit Én leheltem belé, mégis alkalmas arra, hogy részesüljön Istenségemben. Belém Istenüljön, vagyis már előre megízlelje az örök boldogságot, amelyet Isten azoknak készített, akik szeretik Őt.

 

Gyermekeim! A Mennyország már itt van bennetek, Aki Én magam vagyok, a ti örök életetek, mert kereszthalálommal megváltottalak titeket. A Mennyország az a szeretet, amit Bennem gyakoroltok felebarátitok felé, és természetesen legelsősorban Felém.

 

Drága kicsinyeim! Ó, ha tudnátok, mily hatalmas kegyelem az Oltáriszentség és az ebben való részesülés, mind tolonganátok a gyóntatószékek előtt és Engem akarnátok szívetekbe fogadni, hogy részesüljetek a legnagyobb kegyelemben, az Én birtoklásomban.

 

Drága kicsinyeim! Ha tiszta lélekkel járultok a Szentáldozáshoz és szerettek Engem, az örök életet adom nektek. Mert az Én jelenlétem bennetek az örök élet csírája, amit magatokban hordozhattok egész földi életeteken át. Ez adja nektek a békét, a boldogságot és a szeretetet. Ó, ha fel tudnátok fogni, mily boldog vagyok egy-egy ilyen szentéletű lélekben, aki helyet ad Nekem a lelkében, a szívében, aki viszontszeret Engem. Akinek élete középpontja Én, a megtestesült Istenember vagyok, Aki leszálltam értetek Szűz Anyám méhébe, és arra használtam emberi Testemet, hogy kínhalált haljak értetek, amikor bűneiteket Magamra véve, helyettetek letörlesztettem adósságotokat. Ha csak egyetlen ilyen lélek lenne a világon, már akkor is megérte hatalmas kínszenvedésem. Nagyon megvigasztalnak Engem ezek a lelkek, akik Nekem szentelik magukat. Megőrzik magukat a szent tisztaságban, mentesek minden bűntől, még az árnyékától is. Csírájában elvetik maguktól ellenfelem kísértéseit, és lelkük ettől visszhangzik: „inkább meghaljak, mint vétkezzek, minthogy a legkisebb visszatetszést okoznám Neked, imádott Jézusom!”

 

Drága gyermekeim! Hívlak benneteket, akik még távol vagytok, de Én várok rátok. Szentelődjetek meg, tisztuljatok meg a bűnbánat szentségében, értetek kiontott drága, szent Véremben! Felszentelt szolgáim által Én magam oldozlak fel titeket bűneitek alól. Utána pedig várlak titeket, hogy a Szentmisén drága szent Testemmel és Véremmel tápláljam lelketeket. Megerősítselek, derűt adjak nektek, meghívjalak benneteket szent szolgálatomra, mint az általános papság részeit, amely által értelmet és célt nyer életetek.

 

Drága kicsinyeim! Azt akarom, és arra kérlek benneteket, teljesítsétek vágyamat, engeszteljetek a bűnös lelkekért! Fogadjátok el nagylelkűen az áldozatokat és szenvedéseket, amelyeket az Én végtelen, örök érdemeimmel egyesítve ajánljatok fel Atyámnak, és lelkeket mentsetek általa. Atyám, ilyenkor úgy tekint le rátok, mintha Én magam szenvednék általatok, és Én tenném meg ezt a felajánlást. Az Én érdemeim nélkül semmit érőek áldozataitok és szenvedéseitek. Adjatok hálát, hogy összekapcsolhatjátok az Enyéimmel. Az első ilyen engesztelő az Én Legédesebb Anyám volt ezen a Földön, aki már gyermekkoromban megtanulta Tőlem az engesztelésnek ezt a módját, és rengeteg lelket mentettünk ketten, elővételezve kereszthalálomat és Megváltásomat.

 

Drága gyermekeim! Vegyétek nagyon komolyan kérésemet! Adjatok hálát a kegyelem perceiért, hogy még mindig adok rá lehetőséget, hogy mentsétek a lelkeket, mert hamarosan zord idők jönnek. Lezárul irgalmasságom ideje, amelyet igazságosságom ítélete fog felváltani. Akkor már nem lesz lehetőség sem a megtérésre, sem az engesztelésre. Akkor jogos haragom sújt le a bűnösökre, és nem lesz menekvés számukra. Most még felkínálom az engesztelést, mint lehetőséget és mentőövet a bűnösök számára, de ha lezárul irgalmasságom ideje, akkor keményen megbüntetem őket, mert bűnük vonja le rájuk a büntetést.

 

Erre áldalak meg titeket Szívem túláradó szeretetével, megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Márk 8, 2: „(Jézus) mondta”.

 

 

2017. május 30. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Itt vagyok köztetek Szent Testemmel és Véremmel, amely valóban étel és ital. Jelen vagyok Egyházamban a világ végezetéig. Ne higgyék azok, akik arra készülnek, hogy Engem eltaposnak, hogy meg tudják Tőlem fosztani gyermekeimet! Azok, akik ezt teszik, saját magukat rekesztik ki kegyelmemből, a szentségekből, és ezt a kárhozatukra teszik. De akik Engem szomjaznak, azok kielégítést nyernek, mert a rejtekben gondoskodom róluk. Odavezetem szent papjaimat, akik ugyanúgy bemutatják a Szentmisét, mint egykor templomaimban.

 

Kicsinyeim! A terv kész, már csak idő kérdése, hogy megvalósuljon. De az Én tervem is kész, mert kiragadlak titeket ellenségeitek kezéből. Helyet készítek nektek irgalmas Szívemben és a rejtekben, hogy ugyanúgy tápláljalak benneteket, mint most: Szent Testemmel és Véremmel, a meghamisítatlan, tiszta Igével, és az Én végtelen szeretetemmel. Ne féljetek tőlük! Nem tudnak nektek ártani, csak saját maguknak. Nekik kell számot adni minden cselekedetükről. Még ha meg is ölnének benneteket, akkor se féljetek, mert ti az örök boldogságba fogtok jönni, ők viszont soha nem láthatják meg dicsőséges Arcomat.

 

Sötétség borul e világra, mert most újra keresztre feszítenek Engem. Egyházamba befurakodott az ellenség, aki a hamis egység látszatán félrevezetve a tömegeket, fokozatosan elvesz Engem, kilop az Oltáriszentségből. Amikor ez megtörténik, onnantól olyan hatalmas pusztulás tör a világra, ami még nem volt, amióta fennáll a világ. Atyám igazságos haragja lesújt, mert a legnagyobb jót, az Ő egyetlen, szeretett Fiát, Akit azért adott az embereknek, hogy megmentse őket, elvetik, újra megölik, keresztre feszítik, eltapossák. Innentől már nem tudok közbenjárni értetek Atyám előtt, és viselnetek kell bűneitek következményét. Óvakodjatok a képmutatóktól, a báránybőrbe bújt farkasoktól, akik az életetekre törnek, akik az üdvösséget lopják el tőletek.

 

Megáldalak titeket, kicsi gyermekeim, Szívem túláradó szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítés: Márk 12, 38: „(Jézus) ezt a figyelmeztetést adta: óvakodjatok az írástudóktól” „Márk 15, 24: „(Jézust) keresztre feszítették” 37: „Jézus hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.” Kol 1, 25: „Isten szava”.

a

 

2016. május 1. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottjai! Hamarosan beviszlek titeket Atyám országába, ahol ragyogni fogtok, mint a nap. Nincs annál nagyobb boldogság sem a mennyben, sem a földön, mint aki megteszi Isten akaratát, és ez által készenlétben várja hőn imádott Urát, Aki ezt ígérte: Magammal viszlek benneteket a mennybe, ahol helyet készítettem nektek, és letörlök szemetekről minden könnyet. Mondom nektek: ezek a lelkek, akik így várják készenlétben a Vőlegényt, bemennek Vele a menyegzőre.
Gyermekeim! Figyeljétek az eseményeket! Már teljesülnek a próféciák. Készüljetek! Az idő egyre fogy. Nektek is hamarosan meg kell állni ítélőszékem előtt. Ezt azoknak mondom, akik bűnben élnek. Mert ti, kedves gyermekeim, akik életszentségben éltek, nincs mitől félnetek. Ti már megtisztultatok a bűnbánat szentségében, amikor feloldozást nyertetek. Nektek csak vigyázni kell, hogy el ne essetek. Mert a földi lét egy állandó harc a sátánnal, aki különösen a szenteket és az imádkozó embereket kísérti. Ha nem is tudja bűnbe rántani, akkor kavar, hogy ne legyen nyugtotok. Ilyenkor gyermekeim, azonnal mondjátok el a Szent Mihály, és a Most segíts meg Mária imákat! Kérjétek a Szentlelket, hogy adja meg nektek a tisztánlátás kegyelmét! Világosítsa meg elméteket, hogy a sátánnal folytatott minden harcból győztesen kerüljetek ki.
Gyermekeim! Ez a ti kincsetek: győzelem az ördög felett. Ezt hozzátok magatokkal, és jutalmatok örök lesz a mennyben. Ne gyűjtögessetek a földön! Erre ne pazaroljátok az időt! Gyűjtsetek kincseket a mennybe, ami örökké a tiétek marad. Állhatatosságotokat és életszentségeteket nem tudja elvenni senki. Még ha meg is rágalmaznak benneteket Miattam, ne törődjetek vele! Aki ilyet tesz, az saját magára vonja le Isten igazságos haragját. Én megfizetek mindenkinek tettei szerint. Ti maradjatok hűségesek Hozzám minden helyzetben, mindhalálig! Valljatok meg Engem üldözőitek előtt! Ha így tesztek, nincs mitől félnetek, mert beviszlek titeket Atyám országába.
Gyermekeim! Az idő rövid. Az életetek elszáll, mint a gondolat. Tartsatok ki mellettem mindhalálig! Legyetek állhatatosak! Akkor elnyeritek a jó halál kegyelmét, aminek az örök boldog élet a jutalma. Jaj, azoknak, akik semmibe veszik szavaimat! Bűnt bűnre halmoznak. Félve, rettegnek a haláltól, mert érzik, hogy ez számukra az örök büntetés lesz. Határolódjatok el tőlük! De imádkozzatok értük, hogy térjenek meg, és ők is üdvözüljenek. Imáitokra még sok lelket adok. Tartsatok ki a bűnösökért mondott könyörgésekben, és az áldozatok felajánlásában akkor is, ha látszólag eredménytelen lenne! Én a lelkek mélyén működöm. Sok lélek a halála pillanatában tér meg Hozzám, fogad el Üdvözítő Istenének. Bízzatok Bennem! Az ilyen imát mindig meghallgatom. Erre áldalak meg benneteket, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Ima a Szentlélek által: „Imádlak, szeretlek fönséges Jézusom, Aki leszálltál közénk Atyád boldogságából, ebbe a siralomvölgybe, ahol üldözés, ellenségeskedés és hatalomféltés várt Rád. „Keresztre Vele!” És Te éppen ezért az óráért jöttél. A Getszemáné kertben Vérrel verítékeztél, halálfélelemben remegtél, és így imádkoztál: „Abba! Atya! Neked minden lehetséges. Ha lehet, múljék el Tőlem ez a kehely, anélkül, hogy kiinnám! De ne az Én akaratom legyen, hanem a Tiéd!”
Gonosz pribékek gúnyoltak, kínoztak. Drága Szent Tested csupa Seb és Vér volt. Te mindezt szótlanul tűrted, közben magadban felajánlottad az Atyának a bűnösök megmentéséért. Nincs szenvedés, amin Te át nem mentél. Nincs bűn, amit Te meg nem bocsátanál. Csak aki megátalkodott, aki ragaszkodik bűnéhez, nem bánja meg, nem kér bocsánatot. Az ilyen ember az ördögök martaléka lesz. A tűz emészti, és a férgek rágják örökkön örökké. Az ilyenért fölösleges volt keresztáldozatod, mert hiábavalóvá tette magában kegyelmedet.
Drága Szent Uram! Te vérkönnyeket sírsz minden elkárhozott lélekért. Te minden kegyelmet megadsz neki, de tiszteletben tartod szabad akaratát. Akarata ellenére senki sem üdvözül. Milyen tragikus. Ti bűnösök! Halljátok meg az Üdvözítő Isten-Ember szavát, amit a keresztről kiált felétek: „Szomjazom!” A ti lelketekre szomjazik. Bánjátok meg bűneiteket! Tisztuljatok meg a bűnbocsánat szentségében! Ne legyetek süketek Krisztus szeretetteljes szavára! Ő azért jött, hogy üdvözítsen, hogy megmentsen. „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” Drága Szent Jézusom! Add a mi ajkunkra is ezeket a szavakat, amikor ellenségeinkre joggal haragszunk! Teérted, a Te értünk kiontott drága Szent Véredért tudjunk, és akarjunk megbocsátani egymásnak, mert Te ezt mondtad:
„bocsásd meg a vétkeinket, amint mi is megbocsátottunk az ellenünk vétkezőknek.” (Máté 6, 12.) „Ha megbocsátjátok az embereknek, amit vétettek ellenetek, mennyei Atyátok is megbocsát nektek. De ha nem bocsáttok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket.” (Mt 6, 14-15.)
Drága Üdvözítő Jézusunk! Gyújtsd lángra szívünket! Töltsd meg a Te szereteteddel! Adj nekünk megbocsátó szívet! Olyat, amilyenben Neked kedved telik. Cseréld ki a mi kő szívünket a Tiédre, amely annyira szeretett, hogy vállalta értünk a kínszenvedést, a csúfos kereszthalált, csakhogy senki el ne vesszen, hanem örökké éljen.
Jézusom! Taníts meg minket elengedni a sérelmeket, a magunk igazát! Helyette fogadjunk el Téged, Aki Magad vagy az út, az igazság és az élet. Te légy számunkra az egyetlen igazság, Aki annyira szerettél, hogy Áldozattá lettél értünk! Ha még ezek után is van valaki, aki elfordul Tőled, és nem követ Téged, az csak magára vethet. Te mindent megtettél.
Szeretlek Uram, teljes szívemből, teljes lelkemből, teljes elmémből és minden erőmből! Csak neked akarok élni, és engedelmeskedni mindig! Csak a Tiéd akarok lenni! Köszönöm, hogy megmentettél, hogy vonzol, hogy elfogadsz. Dicsőség és hála legyen neked mindörökké! Ámen”

2016. május 1.
Itthon a kegyelem órájában az irgalmasság rózsafüzérét imádkoztuk. Az Úr Jézus: „Ezzel az imával megmentitek a világot. Mindent megadok erre az imára, ami az üdvösségetekre válik. Lelketek szomját eloltom, Önmagamat adom nektek táplálékul, és társatokká szegődök földi zarándokutatokon. Megvilágítom utatokat és elméteket ebben a sötét siralomvölgyben, amely Isten nélkül tele van rémekkel, veszélyekkel és a kárhozatra visz. Csak Velem, Megváltótokkal vagytok mindig biztonságban. Mondjatok ellene mindig minden bűnnek, minden kísértésnek, tegyétek a jót, ragadjatok meg minden lehetőséget, hogy jócselekedetekkel gazdagodjatok, amíg az érdemszerzés rövid ideje tart. Az élet rövid. Itt és most kell bő termést hoznotok, mert ezeket a kincseket tudjátok csak az örök életre vinni. Az örök hazában olyan mértékben azonosultok Velem, amilyen fokon gyakoroltátok a hősies szeretet, akár a lelki-testi vértanúság bizonyítását, és amennyi szeretet adtatok önzetlenül és tisztán hittestvéreiteknek, mert a ti családotok elsősorban ők, akikkel Én ajándékoztalak meg titeket, hogy egy közösséget alkossatok Énbennem és Énvelem. Együtt és egy szívvel imádjatok Engem, mert ti egyek vagytok Általam a szent Eucharisztia vételében, és ezért ti egy családot alkottok.
Kicsinyeim! Ti azért is vagytok egymásnak testvérei, mert az Én Vérem tündököl rajtatok. Az Én megváltói Vérem szabadított ki titeket a megkötözöttségből, bűneitek láncából. Az Én Vérem tündököl homlokotokon, Atyám Engem lát rajtatok, és ezért fogad el titeket gyermekeinek! Minden Általam és Értem történik veletek. Atyám minden jót Értem ajándékoz nektek. Az Én közbenjárásom Őnála értetek a ti legnagyobb kincsetek. Ezért, gyermekeim, tartsátok nagy becsben a Szentmisét, amikor a szívetekbe térek, lángoló, izzó szeretettel készítsétek a lelketeket a bűnbánatban, és ha szükséges, a Szentgyónásban. Mert a legnagyobb Kincset, Magát az Istent fogadjátok be lelketek hajlékába.
Gyermekeim, imádkozzatok szent papokért, mert egy szent pap egy egész várost szentté tud tenni. Egyházamnak és a világnak szent papokra van a legnagyobb szüksége. Egy papnak a legfontosabb az érte mondott ima. Ezt nem pótolja semmi, és ha kell, az áldozat, az önmegtagadás és a szenvedések felajánlása az Én kínszenvedéseim örök érdemeivel egyesítve.
Gyermekeim, újra mondom, imádkozzatok papjaimért, mert ellenfelem százszor jobban kísérti őket, mint egy civilt. Még mielőtt rossz cselekedeteik miatt szidnátok őket, gondoljatok erre, hogy ellenfelem számára ők a nagy halak, akiket le akar rántani, mert tudja, hogy mint a vezér a csatában, ha elesik, egy egész hadsereget ránt magával. Ezért azt mondom nektek, ha látjátok a hibáikat, a bűneiket, imádkozzatok értük! Minden ima, amit papjaimért mondotok az Én sajgó, vérző Sebeim bekötözése, az Én véres Könnyeim letörlése. Papjaimban bízom meg a legjobban, amikor kiszolgáltatom Magam nekik a tanításban, a Szentmisében, az Átváltoztatásban, és az áldoztatásban. Ezért ők állnak Hozzám a legközelebb, mert annyira megbíztam bennük, amikor erre a szent hivatásra meghívtam őket. Bár előre láttam és tudtam, hogy melyik lesz szent és melyik fog elárulni, de szükségem van az aratókra, ezért kellenek a munkások, akik learatják a termést, akik begyűjtik csűrjeikbe a búzát, és akik kiirtják a pelyvát a bűnbánat szentségében, hogy megmentsék a lelkeket az örök kárhozattól. Papjaim adnak számot a legtöbbről, mert ők kapták a legtöbb talentumot. Ti, akik közel álltok hozzájuk és munkatársaik vagytok, emeljétek föl őket az életszentségre úgy, hogy megadjátok a nekik kijáró tiszteletet, és csak szent dolgokról beszélgettek velük. Ezzel hozzásegítitek őket, hogy szentté váljanak. Minden hívem, aki ezt teszi, nagy jutalomban részesül országomban, mert ez a lélekmentés leghatékonyabb eszköze, ha egy szent papot imádkozik ki valaki az Egyház és a hívek részére.
Fogadjátok Szívből jövő megerősítő, szeretetteljes áldásomat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítések: 1Kor 7, 29: „Az idő rövid.” 1Kor 2, 13: „a Lélek tanít…”
Mk 8, 6: (Jézus) megparancsolta…”

2016. május 3. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Most a keresztről szólok hozzátok. Nagy volt a ti váltságdíjatok. Éljetek méltó módon ahhoz a hivatáshoz, amelyre mindnyájatokat meghívtalak! Nekem minden egyes emberrel fogantatásától kezdve örök tervem van.


Gyermekeim! Csak úgy találtok rá arra a szűk ösvényre, amelyet Én jelöltem ki számotokra, ha állandóan egyesülve vagytok Velem, Megváltó Istenetekkel. Ha szüntelen imádkoztok, és ráhagyatkoztok az Én gondviselő szeretetemre. Ha mindig csak Rám figyeltek, ha teljesítitek, amit parancsoltam nektek. Akkor mindig veletek leszek, és megismertetem veletek az Én akaratomat. Akkor megérzitek, hogy a helyeteken vagytok, hogy jó úton haladtok. Akkor tudni fogjátok, hogy nyitva áll előttetek országom kapuja, és a földről egyenesen a mennybe jöttök. Nincs ennél nagyobb boldogság, lelki béke.


Gyermekeim! Igyekezzetek így élni, akkor az örök boldogság vár rátok Atyám dicsőségében. Erre áldalak meg benneteket, Szívem túlcsorduló szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”


 
2016. május 5. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Már nem beszélek hozzátok sokáig. Beteljesülnek a próféciák. Éljetek szüntelen készenlétben! Éljetek halálra készen! Az idő rövid. A kegyelem ideje lejár. Elkövetkezik igazságosságom haragja erre a bűnbe esett emberiségre. Nincsenek véletlenek. Ez a sok természeti katasztrófa mind azt jelenti, hogy már ítélet alatt áll ez a világ. Megfizetek kinek-kinek tettei szerint.


Gyermekeim! Térjetek meg, amíg még itt éltek ebben a világban! Ha meghaltatok, már nem tudtok változni. Addig tudtok csak megtérni, amíg ebben a földi testben éltek.


Kicsinyeim! Most azt gondoljátok magatokban: ezt már olvastuk. Minek ismétli magát ennyiszer? Megmondom nektek: azért, mert még mindig nagyon sokan nem tértetek meg. Én mindnyájatokat meg akarlak menteni. Ti viszont úgy gondoljátok, hogy még ráértek. Higgyetek Nekem! Már nincs idő. Javuljatok meg! Térjetek meg! Hirtelen tör rátok is a veszedelem, mint azokra, akik tűzvész, árvíz, vagy földrengés áldozatai lettek. Ti sem vagytok jobbak, mint ők. ha nem tértek meg, ti is úgy jártok. Egy pillanat alatt a pokol tüzében találjátok magatokat. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz örökkön örökké. Onnan soha senki sem szabadulhat ki. Az érdemszerzés ideje itt van a földön, amíg ebben a testben éltek. Használjátok ki az időt! Térjetek meg, amíg még nem késő! Imádkozzatok bűnben élő társaitokért! „Igen hathatós az igaz ember buzgó könyörgése. Illés hozzánk hasonlóan esendő ember volt, de esedezve imádkozott, hogy ne essék az eső, s nem is esett a földön három évig és hat hónapig. Majd ismét imádkozott, és esőt adott az ég, mire a föld termést hozott.” (Jakab 5, 16-18.)


„Az ima hatékonysága.


Az a bizalom, amellyel iránta vagyunk, azt jelenti, hogy bármit kérünk is akarata szerint, meghallgatja. Ha pedig tudjuk, hogy bármit kérünk, meghallgat bennünket, tudjuk azt is, hogy amit kértünk, azt már meg is kaptuk. Amikor valaki látja, hogy testvére bűnt követ el, de ez a bűn nem jelenti számára a halált, imádkozzék érte, és életet szerez annak, aki a halállal egyenlő bűnnel vétkezik.” 1 János 5, 14-16.)


 
Megáldalak benneteket Szívem túláradó szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2016. május 8. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Éljetek szüntelen készenlétben! Az üldözés már a küszöbön áll. Éljetek egymással szeretetben! Viseljétek el egymás gyöngeségeit és hibáit! Az idő elszáll, az életetek rövid, az érdemszerzés ideje hamar lejár. Mindannyian meg fogtok állni ítélőszékem előtt.
Megáldalak benneteket Szívem túláradó szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Ezt üzenem X-nek: Drága gyermekem! Úgy élek a szívedben, mint csodálatos, fényes palotában, amelyben nagyon jól érzem Magam. Szeretem a tisztaságodat, a szerénységedet, az alázatodat, de legfőbbképpen az Irántam való lángoló szeretetedet. Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem foghatta, amit öröktől fogva készítettem neked és most Szívem nagyon boldog és nagyon örül, mert beteljesülni látszik mindaz, amit öröktől fogva elgondoltam felőled.
Gyermekem, az idő rövid. Használj föl minden percet, mentsd a lelkeket, imával, szeretettel, jó példamutatással és az Evangélium hirdetésével! Ahányszor csak alkalmad nyílik rá, mindig beszélj Rólam, megváltó Istenedről és önzetlen, tiszta felebaráti szereteteddel vonzzad a lelkeket Hozzám, mert nagy örömöm telik benne.
Drága gyermekem! Maradj mindig tiszta, kisded! Hagyatkozz Rám mindenben, teljesen! Bízzál Bennem, mert bizalmad mértékében kapod kegyelmeimet! Nemsokára fölmutatsz Engem és Velem azonosulva ismétled Szavaimat: „Ez az Én Testem, mely értetek adatik. Ez az Én Vérem, amely sokakért kiontatik.” Ezek a szavak azt jelentik számodra, hogy neked is azonosulni kell Velem, részt kell vállalnod szenvedéseimben és áldozattá kell válnod Értem és a lelkek megmentéséért. Aki Engem követ, az nem kerülheti el a szenvedéseket. Az önmegtagadást és a mindennapi kereszthordozást. De csak akik Engem követnek, azok nyerhetik el a legnagyobb boldogságot a Mennyben és ők részesülhetnek dicsőségemben abban a fokban, amennyiben kivették részüket az Én áldozataimban és szenvedéseimben. A lelki vértanúság sokszor még nagyobb szenvedés, mint a testi. Mindhalálig való hűséget és kitartást igényel, végső állhatatosságot, amely meghozza a jó halál kegyelmét. Már most imádkozz ezekért az ajándékokért saját magad számára! Meg kell vallanod Engem mindhalálig mindazok előtt, akik kigúnyolnak, akik kételkednek, és akik kétségbe estek. Sziklaszilárd hiteddel vonzod hozzám a legtöbb lelket.
Gyermekem! Egy papnak a jelleme határozza meg a személyiségét. Ha a sziklaszilárd hiten alapul, nem ingatag, és nem az embereknek, hanem egyedül Istennek akar megfelelni, akkor már itt a földön szent. De jaj, azoknak, akik kétfelé sántikálnak. Nem lehet két úrnak szolgálni, mert vagy az egyiket tiszteli, és annak törvényét megtartja, és a másikat megveti.
Gyermekem, amint pappá szenteltek, beszélj a számonkérésről, az ítéletről, a kárhozatról és mindenekelőtt a bűnbánatról és hirdesd, hogy csak a megbánt bűnöket bocsátja meg az Isten! Mert aki nem bánja meg a bűnét, az megátalkodott, vagyis bűnben marad. Az ilyet az Isten nem tudja megbocsátani, mert tiszteletben kell tartania az ember szabad akaratát. Isten nem hagy Magából gúnyt űzni. Isten valóban irgalmas és megadja az embernek az időt és a lehetőséget, hogy magába szálljon és meggyónjon. De ha egy ember nem él ezekkel a kegyelmekkel, akkor még súlyosabb ítélet vár rá.
Gyermekem! Nagy feladatra hívtalak meg. Hatalmas a felelősséged. Amit most mondok, nem azért teszem, hogy elrémisszelek, hanem azért, mert igazmondó vagyok. A legszigorúbb ítélet papjaimra és szerzeteseimre vár ítélőszékem előtt. Azért, mert ti kaptátok a legtöbbet. Az Evangéliumban is ezt tanítottam, hogy mindenki a kapott talentumokról ad számot.
Egy pap elsősorban Istennek kell, hogy megfeleljen. Gondolj bele, kiket hívtam meg apostolaimnak. Írástudatlan, kétkezi munkás, egyszerű embereket. Ki volt az Én nevelőatyám ezen a Földön? Egy egyszerű, de bölcs, kétkezi fizikai munkás. És mit mond a Szentírás és mi a tapasztalat? Isten a semmiknek látszókat hívja meg azért, hogy ne tulajdonítsák maguknak a kegyelmet, amelyet kapnak. Te is, drága gyermekem, és valamennyien, minden ember, Előttem mind semmik vagytok: por és hamu, mert minden az Én kegyelmem. Ti magatok semmik vagytok, de Velem együtt mindenre képesek lesztek. Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig. Nélkülem semmit sem tehettek. Ezt a két utóbbi mondatot jól jegyezd meg, és vésd a szívedbe egész életedre! Hívj Engem és Én mindig melletted vagyok! Kérj Engem, hogy Én dolgozzak és cselekedjek általad! Akkor minden ügyed sikerülni fog. Szent papommá formállak, és a lelkek sokaságát fogod megmenteni az örök életre.
Kisfiam, téged is úgy küldelek, mint apostolaimat: az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Küldelek, mint a bárányt a farkasok közé, mert bizony életutad során nagyon sok farkassal fogsz találkozni. De soha ne félj, mert Én veled vagyok. Megvédelek és Velem együtt teljesíteni fogod rád vonatkozó örök, szent tervemet. Erre áldalak meg drága gyermekem, Szívem túláradó szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítések: Ef 5, 16-17: „Használjátok fel az időt, mert rossz napok járnak. Ne legyetek értetlenek, hanem értsétek meg az Úr akaratát.”




2016. május 15. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Pünkösd van. A Szentlélek kiáradásának ünnepe. Kérjétek, hogy szálljon le rátok is a Szentlélek, mint kezdetben, amikor lángnyelvek formájában leszállt mindazokra, akik befogadták Őt. A Szentlélek a harmadik Isteni Személy. Legyetek Vele is személyes kapcsolatban, mint Velem. Hívjátok Őt mindig, hogy legyen jelen az életetekben, mert csak az Ő kegyelméből tudtok tisztán látni. Csak Vele és Általa tudjátok megkülönböztetni a jót a rossztól. Csak az Ő vezetése alatt találtok rá arra a szűk ösvényre, amely az örök életre visz. Csak az Ő védelme alatt vagytok biztonságban. Szeressétek viszont a Szentlelket! Ő az Atya és a Fiú Szeretete, Aki kiárad minden emberre, az egész világra. Hívjátok Őt gyakran: Szentlélek jöjj! Alakítsd át a szívünket, az életünket, hogy Istennek tetsző módon éljünk! Ő eszetekbe juttatja mindazt, amit tanítottam nektek. Az Ő védelme alatt teljes biztonságban vagytok. Nagy ajándék számotokra a Szentlélek, Aki elvezet az üdvösségre. Ő az, Aki mindig veletek van, és befejezi megváltásom nagy művét. Én felmentem az Atyához, de megígértem, hogy veletek maradok minden nap a világ végezetéig. Veletek maradtam az Oltáriszentségben. Szent Testemet és Véremet adom nektek, mint Védelmet, és megerősítő Táplálékot, amely nélkül nincs örök életetek. Ezt mondtam: „Aki eszi az Én Testemet, és issza Véremet, annak örök élete van. Az örök életet hordozzátok magatokban, ha tiszta lelketekbe fogadtok Engem. Ahol Én vagyok, ott van a Szentlélek, de ott van Atyám is. Mi hárman egyek vagyunk. Ezért mondtam: aki Engem lát, látja az Atyát is, mert az Atya Bennem van, és Én az Atyában vagyok. Így ti is, akik Engem esztek, Bennem vagytok, és Én bennetek élek. Aki Engem eszik, az Általam él.

Drága Gyermekeim! Nagy titok ez, de a hitetekkel felfoghatjátok. Ha megteszitek, amit mondtam, megtapasztaljátok. A Lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Ezért gyermekeim, legyetek lelki emberek! Ne kövessétek a test kívánságait, mert az a romlásba visz. Tegyétek meg a Lélek kívánságait, ami az örök életre visz. Váltsátok tettekre tanításomat, és akkor elnyeritek az örök boldog életet! Erre áldalak meg benneteket, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Drága Gyermekeim! Nagyon szeretlek benneteket. Szeretetem átölel mindnyájatokat, minden egyes embert. Arra vágyom, hogy mindnyájan megnyissátok a szíveteket Előttem, Megváltó Istenetek előtt! A szívetekbe vágyom! Lépjetek személyes kapcsolatba Velem, mert Én Személy vagyok, a második isteni Személy! Isten, Aki értetek lettem Emberré. Azért, hogy megváltsalak benneteket, és ne féljetek Tőlem. Isten-Ember vagyok, Mária Fia, Aki a Szentlélektől fogant. Ha beengedtek az életetekbe, szentté teszlek benneteket. Megtanítalak titeket szeretni, ami a legnagyobb boldogság a mennyben és a földön. Én vagyok a Szeretet, Aki Áldozattá lettem értetek, azért, hogy megváltsalak titeket bűneitektől, és azért, hogy példát adjak nektek az önzetlen, tiszta szeretetre.

Gyermekeim! A szeretet áldozatokat kíván. Nem arról szól, hogy én legyek boldog, hanem arról, hogy a másik embert tegyem boldoggá. Képességeimhez mérten enyhítsek szükségletein, átvállaljam terheit. Dolgozzak érte, hozzak áldozatokat. Erről szól a szülő-gyerek kapcsolat, és minden olyan szeretet kapcsolat, amely Istenben gyökerezik.

Gyermekeim! Az életeteket nem arra kaptátok, hogy élvezzétek, hanem sokkal inkább arra, hogy egymást szeretve áldozatokat hozzatok a másikért.

Kicsinyeim! Ez a főparancs. Ezt hagytam rátok. Arról ismernek meg benneteket, hogy Hozzám tartoztok, ha szeretetben éltek egymással.

Gyermekeim! Az idő elszáll. Az életetek véget ér. Előttem csak a szeretet számít. Csak ezt hozzátok magatokkal. Minden itt marad. Énértem éljetek egymással szeretetben, és bocsássatok meg szívből az ellenfeleiteknek! Én a legnagyobb kínszenvedéseim közepette is ellenségeimért imádkoztam: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! Ne gyűlöljétek ellenségeiteket, mert ezzel a sátán akaratát teljesítitek, aki elválaszt benneteket, megmérgez, elcsüggeszt, végül megöl. Amíg nem bocsát meg valaki ellenségének, addig hozzá van láncolva, rabja a bűnének. Ezzel szemben, ha megbocsát, és imádkozik érte, megszabadul tőle, és a bűntől, amely a másikat még fogva tartja.

Gyermekeim! Én arra hívtalak meg mindnyájatokat, hogy éljetek Istenben, Aki Maga a szeretet, a jóság, az öröm, a béke, és az örök élet. Ó, ha látnátok azt a gyönyörű országot, amelyet Atyám öröktől fogva nektek készített, mindent megtennétek, csak hogy elnyerjétek. Nem kell mást tennetek, csak a főparancsot: Szeresd Uradat, Istenedet! Őt úgy tudjátok szeretni, ha megtartjátok parancsait. Szeresd felebarátodat, mint magadat! Szeresd úgy, ahogy Én szerettelek téged, amikor a keresztfán az életemet adtam érted!

Gyermekeim! Ez az örök boldogság, az örök élet, amelyet szem nem látott, fül nem hallott, emberi szív fel nem foghat, amit Isten azoknak készített, akik szeretik Őt. Erre áldalak meg benneteket Szívem csodálatos, mindeneket felülmúló örök szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Ezt üzenem X-nek: Drága kislányom, Szívemnek igaz gyöngyszeme! Nagyon-nagyon szeretlek. Téged a lelkek megmentőjévé tettelek. Ezt azt jelenti, hogy megosztom veled keresztemet. A Mennyben azoknak a napoknak fogsz a legjobban örülni, amelyeken a legtöbbet szenvedtél, mert ekkor mentettem meg általad a legtöbb lelket. Nézz fel Rám, keresztre! Mekkora árat fizettem a lelkekért! Tőletek is az áldozatokat kérem. Soha ne csüggedj el! Mindig csak örülj! Kiválasztottalak, mert szeretlek téged. A Mennyben nagyon boldog leszel, mert sok megmentett léleknek leszel a lelki szülője. A földi lét rövid. Az érdemszerzés ideje hamar lejár. Tarts ki mindhalálig, és Én a fejedre teszem az örök élet koronáját. Erre áldalak meg téged Szívem túlcsorduló szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Ezt üzenem Y-nak: Drága kislányom! Hordozd türelemmel keresztedet! Nem próbállak erődön felül. Ne félj! Én mindig veled vagyok. Elég neked az Én kegyelmem. A mennyben örökké boldoggá teszlek. Amíg itt élsz a földön, mindig lesz kereszted, mert megosztom veled az Enyémet.

 

 Azt akarom, hogy lelkeket ments Velem az örök életre. El nem tudod képzelni azt az örömöt, boldogságot, amit majd országomban fogsz csak megélni, minden általad megmentett lélek miatt. Mivel átadtad az életedet Nekem, Atyám úgy tekint rád, mintha Én szenvednék általad. Nagyon örül neked. Rengeteg lélek a jutalma, akik nélküled elkárhoznának. Így lásd szenvedéseidet, amelyek hamar véget érnek, mert a földi élet rövid. Megáldalak téged Szívem túlcsorduló szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Ezt üzenem Z-nek: Drága kislányom! Ne a földiekre, hanem a mennyeiekre irányítsd tekintetedet! Nem válaszolok neked, mert azt akarom, hogy Velem légy elfoglalva, ne azzal, amire kíváncsi vagy. Mindennek eljön az ideje. Imádkozz, hogy legyen meg mindenben az Én Akaratom! Mindazt megkapod Tőlem, ami az üdvösségedre válik. Hagyatkozz Rám teljesen! Akkor soha nem ér csalódás. Erre áldalak meg Szívem túláradó szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Ezt üzenem B-nek: Drága kislányom! Ne kutasd a jövőt! Csak egy a fontos, hogy üdvözülj. Minden körülményt úgy irányítok, hogy lelked örök javát szolgálja. Mondd buzgón a Miatyánkot: Legyen meg a Te akaratod! Ha ezt kéred, akkor mindent elfogadsz, mert ami történik az az Én akaratom. megáldalak téged Szívem túlcsorduló szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2016. május 15. Pünkösd vasárnapján itthon az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Pünkösd van, a Szentlélek kiáradásának ünnepe. Amióta elküldtem nektek a Szentlelket, 2000 éve, minden nap, minden órában, minden percben kérhetitek a Szentlelket, mert Ő itt van köztetek, fölöttetek lebeg, és aki kéri, arra leszáll. Módfelett nagy kegyelem ez az Isten adománya, Aki megadja nektek a tisztánlátást, a bölcsességet, a tudományt, a jó tanácsot, a biztonságot, hogy jó irányba haladjatok, hogy rátaláljatok a szűk ösvényre, ami az örök életre vezet.
Kicsinyeim! Minden nap kérjétek a Szentlelket! Amikor fölébredtek, azonnal forduljatok a Szentlélekhez! Hívjátok Őt magatokra, hogy Ő vezessen titeket egész nap! Ő irányítsa az elméteket, hogy fölismerjétek és megtegyétek az Ő akaratát! Mert csak akkor juttok előre az üdvösség útján, ha mindig keresitek és megteszitek akaratomat, amely a béke, a szeretet, a jócselekedet, a szenvedések, a keresztek türelmes elviselése, elfogadása és általa a lelkek sokaságának a megmentése.
Gyermekeim! Hívlak benneteket a keresztútra, az Én követésemre! Hívlak titeket, hogy engedelmeskedjetek akaratomnak! Mondjatok ellene a gonosznak, ne álljatok szóba a kísértővel! Éljetek tisztán, szentül és mindig a Lélek szavát kövessétek! Álljatok ellen a test kívánságainak, amely romlásba dönt!
Drága gyermekeim! Így készüljetek föl az örök életre! Ezt a földi létet arra kaptátok, hogy elnyerjétek a teljes boldog örök életet. Ez az élet rövid. A földön, és a mennyben is egyedül Istenben van a boldogság. Isten nélkül nincs öröm, csak csalódás és csalás. Ezért, gyermekeim, Énbennem szeressétek egymást! Szeressetek Engem úgy, hogy megtartjátok törvényeimet! Csak egy mennyország van, de azt ne a földön keressétek! Itt ne akarjátok megvalósítani álmaitokat, mert csak csalódni fogtok. Csak egy vágyatok legyen: hogy elnyerjétek az örök boldogságot. Ezt pedig úgy tudjátok elérni, hogy átadjátok az életeteket Nekem. Követitek a Szentlélek sugallatait, Aki megtanít titeket mindarra, amit hirdettem és parancsoltam nektek, amikor a földön éltem.
Kicsinyeim! Keressétek a Mennyek Országát és annak igazságát, a többi mind megadatik nektek! Ne aggódjatok! Az odafent valókra összpontosítsátok figyelmeteket, a földiek ne vonzzanak benneteket! Tudjátok meg, hogy csak zarándokok vagytok ebben a világban és a ti hazátok nem itt, hanem a mennyben van! Igyekezzetek elnyerni azt, amit Atyám öröktől fogva készített azoknak, akik szeretik Őt! Erre áldalak meg benneteket Szívem túláradó szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: Mt 26, 1-2: „…Jézus… így szólt tanítványaihoz…”

 


2016. május 21. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Az idő rövid, készüljetek! Nagyon szomorú jövő vár rátok. Hamarosan a véreteket fogják kiontani. Ez az egész helyzet a migránsokkal egy hatalmas keresztényüldözésnek az előkészülete. Minden azért van, hogy titeket megöljenek, vagy az iszlám hitre kényszerítsenek. Legyetek hűek Hozzám mindhalálig, mert csak akkor jöhettek be a mennybe! Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a léleknek nem tudnak ártani! Bízzatok Bennem! Én olyan ékesszólást adok nektek, hogy még üldözőitek sem tudnak ellenkezni veletek.

Gyermekeim, nagyon szomorú jövő vár rátok, de ti legyetek boldogok, mert a halál által, mintegy kapu által jöttök be dicsőségembe. Bízzatok Bennem, mert ha az életeteket adjátok Értem, szentekként fogtok bevonulni a földről egyenesen a mennybe. Szeressetek Engem úgy, ahogy Én szerettelek titeket, amikor a keresztfán, rettenetes kínszenvedések árán az életemet adtam értetek. Már most kérjétek magatokra ezt a páratlan nagy kegyelmet, hogy az Én szeretettől lángoló Szívemmel gyújtsam lángra kicsi szíveteket, hogy úgy szeressetek Engem, ahogy Én szeretlek titeket. Akkor hatalmas vágyat fogtok érezni a szívetekben, hogy mielőbb meglássatok Engem színről-színre, és hogy Hozzám jöjjetek. Akkor édes és könnyű lesz a vértanúság, mert vágyakozni fogtok rá, hogy az életeteket adjátok Értem, és a véreteket ontsák ki Értem. Ez a kegyelem, amelyet Tőlem kaptok, minden emberi értelmet meghalad, mert ez az Isten végtelen szeretete, amelyet belétek áraszt, hogy viszontszeressétek Megváltótokat, mint ahogy Ő szeretett titeket, amikor a keresztfán a Vérét ontotta értetek.

Gyermekeim! Senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki az életét adja Istenért és felebarátaiért. Az idő itt van, hogy már mindez megtörténjen. Készüljetek, használjatok föl minden percet, alakítsatok ki minden szükséges lehetőséget a rejtekben, mert hamarosan ide fogtok kényszerülni. Az ebek elé ne hintsétek az igazgyöngyöt, csak azokkal beszéljetek ezekről, akikkel kapcsolatban meggyőződtetek arról, hogy hiteles keresztények, elfogadják és megélik a próféciákat.

Soha ne aggódjatok! Én Mindenható vagyok. Mint ahogy kétezer évvel ezelőtt megszaporítottam a kenyeret és a halat, úgy most is hatalmamban áll gondoskodni rólatok, amit meg is teszek.

 

Drága kicsinyeim! Éljetek egymással szeretetben és békességben úgy, mintha ez lenne az utolsó találkozásotok, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát. Hirtelen fog lecsapni rátok az üldözés. A rossz dolgokat mindig előre eltervezik és váratlanul hajtják végre. De ti, akik olvassátok figyelmeztetéseimet, nem jártok sötétben, mint a vakok, hanem fölkészültök, mert a Szentlélek bölcsessége vezet benneteket.

 

Most a házasság szentségéről beszélek nektek: a tökéletes szentségi házasság abban áll, ha Engem mindkét fél beenged a szívébe. Az életükben Én vagyok legfelül és legelöl. Engem imádnak, és kérik, hogy Én vezessem őket az életszentségben egyre magasabbra, hogy beteljesítsék rájuk vonatkozó örök szent tervemet. Az ilyen házasság egy szentségi háromszög, amelyben legfelül Én vagyok és Én fogom össze a férjet és a feleséget és a gyermekeiket és Én kovácsolom őket egybe, hogy olyan szent egységet alkossanak, mint a háromszemélyű egy Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek, Amelynek példájára mintáztam meg a családot. A Szent Család is ezeken az alapokon nyugodott. Legfelül állt az Atya és a Szentlélek, Akitől Én származom. Én lettem a Gyermek, Aki testet öltött. A Fiúisten, Aki benne éltem ebben a családban, Aki összetartottam, és Aki egységgé alakítottam Máriát és Józsefet, akik Miattam keltek egybe, hogy Nekem biztos családi hátteret nyújtsanak, és az Én szolgálatomra ajánlották életüket. A mai családoktól is ezt kérem, hogy gyermekeikben Engem szolgáljanak és Értem hordozzák egymás terhét, mint keresztet, és Értem tűrjék el a másik nehéz természetét, és hogy gyermekeiknek összetartozásukkal biztos családi hátteret biztosítsanak. Gyermekeik boldog szülői szeretetben nőjenek föl, mert egy kisgyermeknek az a legnagyobb ajándék és boldogság, ha a szülei szeretetben élnek egymással, és a gyermekeiket szeretik. Ezt nem lehet helyettesíteni sem programokkal, sem játékokkal és semmivel. A szeretet a legnagyobb kincs, amelyre úgy kell vigyázni, mint a tábortűzre, hogy soha ki ne aludjon, mindig melegítsen, hogy a körülötte ülők jól érezzék magukat mellette.

Drága gyermekeim! Őrizzétek szavaimat, mint kincseket! Áldjátok és magasztaljátok az Istent minden kegyelemért, és áldottak lesztek a földön és majd a mennyben is örökké. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: „Magnificat” Lk 1, 45: „boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki.”

ApCsel 8, 1: a jeruzsálemi üldözés. „Saul helyeselte István meggyilkolását” és „Istvánt megsiratták és eltemették”

2016. május 24. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim, Szívemnek kedves kicsinyei! Én választottalak titeket, még mielőtt megfogantatok, hogy az Általam alapított szent, egyetemes, katolikus Anyaszentegyház tagjai legyetek. Én vonzottalak titeket Magamhoz, hogy egyétek az Én Testemet és igyátok az Én Véremet, hogy élet legyen bennetek. Minden az Én kegyelmem, de ez itt a földön csak a kezdet. A mennyben majd megtapasztaljátok szent akaratomat, hogy mire teremtettelek és mire hívtalak el benneteket. Itt, a földön, éljetek úgy, mint zarándokok, mert nincs itt maradandó hazátok, mindent itt kell hagyni, de bízzatok: Én gondoskodom rólatok. A ti hazátok a mennyben van, amelyet Atyám öröktől fogva azoknak készített, akik szeretitek Őt. Ez az egy feltétele van annak, hogy a mennybe jöjjetek: Istent szeretni azt jelenti, hogy az Ő törvényeit megteszitek. Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem foghatja, azt a szeretetet, boldogságot, békét, jóságot, ami a mennyben körülveszi az üdvözült lelkeket. Mindaz, amit fölsoroltam, ezek a csodák, elsősorban Istenből forrásoznak és az üdvözült lelkekből úgyszintén, akik Isten kegyelméből átveszik Isten végtelen szentségét és tovább sugározzák azt.
Gyermekeim! Csak ez után az egy után vágyakozzatok! Ne találjatok semmi áldozatot sem soknak, semmi munkát nehéznek, ami előmozdítja saját magatok és mások üdvösségét! Ti mindannyian, akiket megkereszteltek, és az apostoli Anyaszentegyház tagjai vagytok, az Én királyi papságomat alkotjátok. Nektek mind egyformán hirdetnetek kell az Igét. Életpéldátokkal, szavaitokkal és tetteitekkel. Egy családapa épp úgy a királyi papság része, amikor a családjában a gyermekeit oktatja, vagy a munkahelyén életszentségével és szavaival a kollegáit formálja. De van egy kis mag, akiket különleges életformára és szolgálatra hívtam meg, akik az Én sajátjaim, akiket lefoglaltam Magamnak, hogy csak Hozzám tartozzanak és elvettem őket a világi feladatoktól, hogy egész életüket Nekem szenteljék. Ők a szolgáló papság és a szerzetesek. Ők az Én kizárólagos tulajdonaim. Ezért, kicsinyeim, őket úgy tekintsétek, mint szenteket, akik köztetek járnak. Noha megengedem nekik, hogy néha apró gyarlóságokat elkövessenek, csupán azért, hogy el ne bízzák magukat. Ti, akik a világban éltek, rátok mondtam: ha csak egy pohár vizet adtok valakinek azért, mert az Én tanítványom, nem marad el a jutalma. Nektek imáitokkal és minden képességetekkel támogatnotok kell az Én kiválasztottjaimat, azért mert ők a legnagyobbat adják nektek: az Eucharisztiát és a Szentmisét, ami a legnagyobb ima. Ezért becsüljétek meg őket és imádkozzatok értük, hogy valóban szentek legyenek és mindenben megfeleljenek az Én elvárásaimnak. Imádkozzatok Egyházamért! Különösen most, amikor a sátán befészkelte magát az Én választottjaim seregébe és egyesek, akik együttműködnek ellenfelemmel, nagyon rossz fényt vetnek Egyházamra, és megbotránkoztatják a Bennem hívőket. Ezek hamar ki fognak esni Egyházamból, mert ők árulók, mint Júdás, és a saját lelkiismeretük fogja vádolni őket, jobban, mint a világi embereket. Ez egy különösen nagy kegyelem azért, hogy bűnbánatot tartsanak, és el ne kárhozzanak. Imádkozzatok ezekért az emberekért, hogy örök tervem teljesüljön be rajtuk. Az Én akaratom az, hogy visszatérjenek az életszentségre, de mivel tiszteletben tartom szabad akaratukat: ha nem akarnak megtérni, akkor megtisztítom tőlük Egyházamat, amely szent, amelynek Én vagyok a Feje, és amelyen a pokol kapui nem vehetnek erőt.
Drága gyermekeim! Én végtelenül irgalmas és szent vagyok, de ugyanilyen mély és tökéletes az Én igazságosságom. Rettenetes a bűnösöknek az élő Isten kezébe kerülni! A türelmem véges, nem végtelen. Minden bűnösnek megadom a kegyelmet és az időt, hogy megtérjenek. De ha válasz nélkül hagyják adományaimat, magukra hagyom őket és átengedem őket ellenfelemnek, akit szolgálnak.
Gyermekeim! Rettenetes a pokol! Beszéltem nektek az Evangéliumban a fösvény gazdagról, aki oda jutott. Lehetőséget adtam neki, hogy irgalmasságot gyakoroljon a kapujában üldögélő koldus Lázárral. De mivel ő ezt nem tette, az ideje mindkettőnek lejárt. Lázárt, aki zúgolódás nélkül, türelemmel viselte nehéz sorsát, örök jutalomban részesítettem. A fösvény gazdagot pedig, aki kitartott szíve keménységében, örök büntetéssel sújtottam.
Gyermekeim, tanuljatok ebből a példabeszédből! Ez az Evangélium. Ez a hiteles Szentírás. Mindannyian, amíg itt éltek a földön, válasszátok törvényeim megtartását, mert mondom nektek, hogy a számból kijövő kétélű karddal, azaz az Igével lesztek megítélve. Az Ige az, amit ha tettekre váltotok, örök életet ad nektek, mert szavaim lélek és élet. De az örök halált választják és hívják le magukra mindazok, akik ellenkeznek tanításommal, az Igével, mert ők ítéletet vonnak magukra.
Kicsinyeim! Szavaim világosak és érthetőek. Ne hagyjátok magatokat félrevezetni a világtól és a sátántól! Fogadjátok meg tanításomat és éljetek a szerint! Az időtök hamar lejár. Az élet a földön rövid. Arra kaptátok, hogy kiérdemeljétek életszentségetekkel az örök életet. Erre áldalak meg titeket drága gyermekeim Szívem túláradó szeretetével az Atya, a Fiú és Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítések: Márk 9, 33 cím: “A tanítványok oktatása.” Márk 9, 39: „Jézus válaszolt.”



2016. május 29. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Úr napja van. Az Én drága Szent Testem és Vérem ünnepe. Adjatok hálát ezért az ünnepért, és azért, hogy köztetek maradtam a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Nem tudjátok felfogni, mekkora kegyelem a Szentáldozás, ha tiszta lélekkel fogadtok Engem a szívetekbe. Nyissátok meg szíveteket, adjátok át az életeteket Nekem teljesen, és akkor kegyelmeim özönét árasztom belétek. Elválaszthatatlanul eggyé váltok Velem, Megváltó Istenetekkel. Olyan ez, mint amikor a vízcsepp elmerül az óceánban.

 

Kicsinyeim! Éljetek úgy, hogy Szent Pállal együtt el tudjátok mondani: „Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem.” (Gal 2, 20)

 

Gyermekeim! Hagyjátok magatokat átalakítani Nekem! Én elveszem bűneiteket, bűnös szokásaitokat, és fokról fokra szentekké formállak benneteket. Ne ragaszkodjatok itt a földön semmihez és senkihez, egyedül törvényeim megtartásához! Ha megélitek a szeretetet, és sok jót cselekedtek, ezek lesznek kincseitek a mennyben. Minden más itt marad. Imádjátok és szeressétek Istent mindenekfölött, a felebarátot pedig úgy, ahogy Én erre nektek példát adtam.

 

Gyermekeim! Amikor majd beléptek a mennybe, annak fogtok a legjobban örülni, hogy tettekre váltottátok üzeneteimet, ami a Szentírással megegyezik.

 

Kicsinyeim! Ne vesztegessétek az időt! Éljetek szüntelen készenlétben! Magatokról megfeledkezve éljetek másokért! Töltekezzetek Belőlem! Járuljatok gyakran a Szentségekhez, és szüntelen imádkozzatok! Minden jó cselekedet ima. Ha Rólam beszéltek, és másokat tanítotok, az is ima. Én beszélek, Én cselekszem általatok. Az élet a földön rövid. Minden percről számot fogtok adni ítélőszékem előtt. Az időt arra kaptátok, hogy megszentelődjetek, és másokat is Hozzám vezessetek. Az állapotbeli kötelesség teljesítése a legnagyobb Előttem. Gyermekeiteket neveljétek bölcs szeretetben! Adjátok tovább nekik a Belém vetett hitet! Tanítsátok őket a Szent Evangélium szellemében! Ezzel a legnagyobb kincset adjátok át nekik, amely örökké az övéké marad. Ne gyűjtögessetek! Hagyjatok elég időt az imára, a Velem való szeretetteljes társalgásra! Teremtsetek magatokban csendet, hogy meghalljátok szavam, hogy vezesselek benneteket, és megadjam nektek a tisztánlátás kegyelmét! Ha így tesztek, elkerülitek a sátán csapdáit, és a földről egyenesen a mennybe jöttök.

 

Kicsinyeim! Egy csodálatos ország vár rátok a mennyben, amelyet Atyám azoknak készített, akik szeretik Őt. Szeressétek Istent mindenekfölött, felebarátaitokat pedig úgy, mint magatokat! Vállaljátok Istenért az önmegtagadást, és az áldozatokat! Isten ügye, a lelkek megmentése legyen mindig a legfontosabb számotokra! Csak utána jöjjön minden más!

 

Gyermekeim! Az idő rövid. Beteljesülnek a próféciák. Éljetek szüntelen készenlétben, akkor nincs mitől félnetek. Erre áldalak meg benneteket, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”


a

Fatima üzenete


2015. 05. 13.

Kedveseim, emlékezzetek, és jól véssétek szívetekbe Fatima üzenetét! Ezért minden pillanatot ajánljatok fel azokért a bűnökért, amelyekkel megbántottátok az Ég Urát. Szüntelenül engeszteljetek! Legyen minden lélegzetvételetek felajánlva Istennek. Határoljátok el magatokat egészen a világ szellemétől, és hallgassatok Édesanyánk hangjára! Kéréseit ne utasítsátok el! Drága engesztelők, készüljetek az országos találkozóra, mert nagy kegyelmeket készít számotokra a Szentháromság. Különösen az országotok felajánlására buzdít benneteket a Szentlélek, hogy teljesen tiszta lélekkel készítsétek a szíveteket, hogy minden kegyelmet be tudjatok fogadni. Imádkozzatok olyan egységért, mely szorosabbra fonja kötelékeiteket és az Úr ajándékaival gazdagítja közösségeiteket!

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/950-fatima-uzenete

Pünkösd


2015. 05. 23. Szűzanya

Drága kicsi engesztelőim, tárjátok ki szíveteket és nyíljatok meg a Szentlélek befogadására, mert tüze soha ki nem alvó tűz. Aki készséges szívvel kitárulkozik Előtte, hatalmas kincsek birtokosa lesz. Ahogyan a Szentlélek vezette életemet a földön, a ti életeteket is irányítani szeretné. Bátran bízzátok rá magatokat és engedjétek, hogy megújítsa egész bensőtöket. Amikor látjátok, hogy ezen a földön elhatalmasodik a sátán és csatlósainak bűnre csábító ereje, akkor tudjátok meg, hogy Isten kegyelme túlcsordulóan kiárad. Ragadjátok meg e hatalmas lehetőséget és engedjétek át magatokat a Szentlélek munkálkodásának, mert oly dolgokat művel majd veletek, amely minden képzeleteteket felülmúl. Amikor kiárasztja rátok kegyelmét, mindenkit a saját befogadó mértéke szerint látogat meg. Imádkozzatok, hogy a Szentlélek kiáradása teljes benső átfordulást hozzon életetekre! Édesanyátok

2015. 05. 24. Jézus

Gyermekeim, megáldalak mindnyájatokat, akik befogadjátok Szentlelkem kegyelmeit. Fel sem tudjátok fogni, mekkora kincsben részesültök, amikor a Szentlélek rátok árad. Vigasztalódjatok, és a szeretet tüzében gyulladjon lángra szívetek, hogy a kegyelem örömteli fénye betöltsön titeket. Buzgó hittel álljatok szent színem elé, és engedjétek magatokat általam befolyásolni. Imádkozzatok, hogy a rátok áradó karizmatikus kegyelmek betöltsenek titeket, hogy aztán kibontakozzanak, szárba szökkenjenek és kivirágozzanak köztetek. Rendkívüli kegyelmekben csak azokat részesíthetem, akik készek Értem bármit megtenni és elszenvedni. Szeretlek, és átadlak titeket Szentlelkem működésének. Jézusotok

Anna Terézia


http://engesztelok.hu/lelkielet/951-punkosd-2

a
Május legyen a Szűzanyának szentelt hónap
 
Kedveseim, ez a hónap legyen minden engesztelő számára az Édesanyánknak szentelt hónap! Hiszen nagyon sok kegyelmet esd ki számotokra a Szűzanya. Mutassátok meg neki, iránta való szereteteket azzal, hogy még jobban ráhagyatkoztok és kéritek minden ügyetekben a segítségét. Fejezzétek ki gesztusaitokkal és kedveskedéseitekkel, hogy mennyire egy családba tartoztok vele. A szeretet apró kis virágait fűzzétek csokorba és ajándékozzátok meg Édesanyánkat, aki oly nagy örömmel viszonozza minden kedvességteket. Kérjétek, hogy járjon közben a tisztulás útján járó lelkekért, hogy mihamarabb kiszabaduljanak a tisztítóhelyről. Fogjatok össze, álljatok mellé az imádságban, hogy a bűnösök számára kiesdje a megtérés kegyelmét! Legyetek buzgó partnerei Édesanyánknak, így szolgáljátok őt mindhalálig!
 
2012.05. 01.                     Anna Terézia

 http://engesztelok.hu/lelkielet/majus-legyen-a-szzanyanak-szentelt-honap

A Szűzanyával való kapcsolat 
 
Kedveseim, helyezzétek szíveteket a Szűzanya Szeplőtelen Szívébe úgy, hogy engedjétek és akarjátok a Vele való teljes egyesülést! Álljatok szorosan mellé, fogjátok kezét, és bízzátok magatokat teljesen őrá. Meglátjátok, mily nagy szeretettel vezet benneteket életetek göröngyös útjain. Szívvel-lélekkel tárjátok fel neki minden ügyeteket és engedjétek, hogy ő cselekedjen! Mindent ővele beszéljetek meg, és bízzátok rá, mit közvetítsen Szent Fia felé. Meglátjátok, ha így tesztek nagy lépésekben haladtok az életszentség útján. Ugyanis, miközben elmondjátok neki azokat, amik titeket foglalkoztatnak, megnyílik a szívetek a felismerésre, mit és hogyan kell helyesen tennetek. A Szentlélek sugalmazása által olyan vezetésben részesültök a Szűzanya oltalma alatt, amely biztonságos utat jelent számotokra az eligazodásban. Engedjétek, hogy így vezessen benneteket égi Édesanyánk!
 
2012.05. 02.             Anna Terézia

 http://engesztelok.hu/lelkielet/a-szzanyaval-valo-kapcsolat

  A Szűzanyával és egymással egységben
 
Kedveseim, bármit kértek Jézus nevében, ha megegyezik szent akaratával, akkor teljesíti azt! Nagyon fontos, hogy hálaadásotokkal minél többet kérjetek! Így szolgáljatok minél több lélek felé! Ne csak a szűk környezetetekért imádkozzatok, hanem tágítsátok ki imaszándékaitokat, hogy a föld minden emberének megtéréséért is imádkozzatok! Ezt úgy tudjátok megtenni, hogy a Szentlélek felemeli lelketeket nagy magasságokba, ahonnan ráláttok az egész világ szükségeire, és engeditek, hogy megfogalmazza bennetek a legszembetűnőbb kéréseket. Ügyeljetek arra, hogy minél több mindenre kiterjedjen imaszándékotok! Egységben imádkozzatok és mindig a Szűzanyával együtt. Így biztosak lehettek abban, hogy semmit sem fogtok kihagyni, ami fontos szándéka lehet az égieknek. Bátorítalak és buzdítalak benneteket drága engesztelőim!
 
2012.05. 03.               Anna Terézia
 
 http://engesztelok.hu/lelkielet/a-szzanyaval-es-egymassal-egysegben

Várjátok a Szentlelket!

Kedveseim, amikor megnyílik az ég, és kiárad a Szentháromság kegyelme, mindenkit megörvendeztet a Szentlélek ereje, mely kiárad mindazokra, akik nyitott szívvel várják. Adjátok át magatokat annak a határtalan örömnek, amit bennetek akar művelni. Állhatatosan várjátok, mert jön, és nem késlekedik. Beteljesíti ígéreteit, melyet a próféták megjövendöltek. Osszátok meg örömötöket mindazokkal, akik nem is számítanak erre a nagy kegyelem kiáradásra! Ha valóban eltölt benneteket Isten Szentlelke, akkor nem is tudjátok visszatartani, mert szétárad bennetek szeretetének tüze, és már nem gondolkodtok azon, hogy mit és miért kell tennetek, egyszerűen csak élitek a lelketekből felfakadó örömet. Vigyázzatok nagyon erre a tűzre, mely képes teljesen átformálni lelketeket! Bizakodjatok és imádkozzatok!

2012.05. 08.           Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/varjatok-a-szentlelket

A Szentlélek ajándékai

Kedveseim, készítsétek lelketeket, újra csak mondom: készüljetek! Engedjétek, hogy a Szentlélek fuvallata átjárja lelketeket, hiszen minden nap érkezik, csak engednetek kell, hogy felfogjátok. Még a legészrevétlenebb dolgokban is felfedezhetitek jövetelét. Mert Ő a ti éltető leheletetek. Minden jó gondolat, minden ötlet, amely felemeli lelketeket a Szentháromság magaslataiba, tőle származik. De a biztonságot jelentő boldogságot is Ő közvetíti felétek, hogy szívetek szüntelen hálával dicsőítse meg szent jelenlétét. Az erények gyarapodásában is segít benneteket, mely segítségével a lelkiélet magaslataiba juthattok. Ne engedjétek, hogy lelketeket lehúzzák a mindennapok, hanem ahogy a vitorla megdagad a lendítő szélben, ti is úgy feszüljetek neki minden nap, a kegyelem erejében bizakodva, fel Isten magaslataiba.

2012.05. 09.           Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/a-szentllek-ajandekai

Legyetek összeszedettek!

Kedveseim, ne nyugtalankodjék szívetek, mert ha minden tőletek telhetőt megtesztek, akkor nagy lendülettel haladhattok a lélekmentés útján. A legfontosabb az, hogy ne szóródjatok szét! Legyetek összeszedettek, és húzódjatok szobátok rejtekébe és ott imádkozzatok! Ne engedjetek semmilyen zavaró tényezőnek, amely mást akar mutatni nektek, mint a rejtekben történő buzgó imádságot. Már tudjátok, hogy mekkora ereje van az imáitoknak, ha a Szentlélek akaratában teszitek azt. Legyen biztos meggyőződésetek, hogy a Szentháromság tervének részesei vagytok. Ezért is tegyetek meg mindent! Ne lankadjatok! Ha csendes összeszedettségben és állhatatosan kitartotok minden nap az imában, meg fogjátok tapasztalni mind önmagatokban, mind környezetetekben a változást. Arra ügyeljetek, semmit se tegyetek merevségből, hanem mindent járjon át a Szentlélek fuvallata! Bízzatok és imádkozzatok!

2012.05. 11.                 Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/legyetek-oesszeszedettek

Irigység

Kedveseim, örvendező lélekkel bátorítsátok egymást! Ha nem önmagatokra gondoltok, amikor valami jó dolog történik a felebaráttal, és tudtok vele együtt ujjongani, akkor már közel van hozzátok a Mennyország boldogsága. De ha csak színlelitek az örömöt, de belül az irigység méregfoga rág, akkor még nagyon távol álltok attól, hogy megértsétek, mekkora kegyelem, amikor a felebarát feltárja előttetek öröme titkát. Becsüljétek meg ezeket a pillanatokat, hiszen ilyenkor a Szentháromság jelenlétét tapasztalhatjátok meg társatokban. Ő teszi számotokra vonzóvá, hogy megossza veletek örömét. Mily boldog pillanatok lehetnek ezek, hacsak az irigység felhője el nem takarja előletek lelki társatok szép élményét. Tanuljátok meg egymás örömét boldogan hordozni!

2012.05. 13.                  Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/irigyseg

Várakozás a Pünkösdre

Kedveseim, várjátok a vigasztaló Szentlélek eljövetelének ünnepét! Engedjétek szívetekbe kegyelmének özönét! Ne féljetek, hogy olyasmit tesz veletek, amit eddig még nem tapasztaltatok! Ti csak fogadjátok érkezését nagy szeretettel és örömmel! Vizsgáljátok meg, mit kell még elrendeznetek azért, hogy szabadon betölthessen benneteket kegyelmének gazdagságával! A Szentlélek nem fukarkodik ajándékaival, csak hívjátok és várjátok, hogy szívetekbe költözzön! Boruljatok le, hódoljatok az alkotó, lelketeket felemelő Szentlélek előtt! Engedjétek, hogy azt tegye veletek, amit eltervezett!

2012.05. 15.                Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/varakozas-a-puenkoesdre
 

A gonosz lélek kezelése

Kedveseim, vigyázzatok, legyetek éberek, mert a gonosz lélek ott leselkedik körülöttetek! Bár ravasz módon rejtőzködik, de mégis könnyen felismerhetitek, ha figyeltek a körülöttetek zajló eseményekre. Minél kevesebb energiát fordítsatok arra, hogy az általa keltett zavaró tényezőkkel foglalkozzatok! Annál gyorsabban eltakarodik közeletekből. Ugyanis azt szeretné elérni, hogy ráirányuljon minden gondolatotok. De ha elkezditek dicsőíteni a Szentháromságot, azt nem bírja elviselni, és eloldalog körötökből. Soha ne féljetek tőle, mert amikor Isten nevét hívjátok segítségül, mindig alul marad és fél tőletek, mert érzi, hogy elveszítette a játszmát. Dicsőítsétek mindig és minden helyzetben Istennek életetekre vonatkozó akaratát!

2012.05. 16.               Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/a-gonosz-lelek-kezelese

Földi életetek elszáll, mint egy pillanat

Kedveseim, jöjjetek és örvendezzetek velem együtt, hiszen a Szentháromság gyermekeihez méltó az örömben való kiteljesedés! Ha arra gondoltok,milyen csodálatos élet vár rátok a Mennyben, cseppet sem szomorkodnátok attól, hogy milyen sanyarú élet előtt álltok. Ti csak fussátok meg a pályát Szent Pállal és harcoljátok meg a ti küzdelmeiteket sikerrel! Földi életetek elszáll, mint egy pillanat, de lelketek közelebb van Isten országához, mint azt gondolnátok. Imádkozzatok azért, hogy minél többen bejuthassatok a Mennyek országába, hogy jól vívjátok meg harcaitokat és így elnyerjétek dicsőségetek hervadhatatlan koszorúját! Készítsétek lelketeket minden nap!

2012.05. 22.         Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/foeldi-eletetek-elszall-mint-egy-pillanat

Ha kísértés ér el benneteket

Kedveseim, tanuljatok meg szent alázatban élni a Szentháromság jelenlétében! Mindig tegyétek alkalmassá szíveteket a befogadásra! Ez azt jelenti, legyetek képesek elfogadni mindent az Úr kezéből, ami történik veletek. Ha kísértés ér benneteket, különböztessétek meg és vizsgáljátok meg, miért közelít hozzátok, mely réseket hagytatok szabadon számára! Azonnal kérjétek a Szentháromság, Égi Édesanyánk és a szent angyalok segítségét! Ne hagyjátok, hogy a kísértés eluralkodjon felettetek! Ismeritek és tudjátok a védekezés módját. Ha teljesen elgyöngültetek a tények felismerésében, kérjétek meg testvéreiteket, imádkozzanak, hogy elháruljon rólatok a veszedelem. Ami nem a ti beleegyezésetekkel történik, de váratlan és fájó esemény, próbáljátok a lehető legközömbösebben elfogadni, hiszen nem ti akartátok annak bekövetkezését. Próbáljatok mindent csendes alázattal elviselni és elfogadva felajánlani, hogy érdemszerző legyen áldozatotok!

2012.05. 23.              Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/ha-kisertes-er-benneteket

Egyetlen felajánlásotok sem vész kárba

Kedveseim, adjátok át magatokat a Szentháromságnak! Neki gondja van minden apró felajánlásotokra. Jöjjetek és tanuljátok meg, hogyan lehet a lelkek sokaságát megmenteni. Először is higgyétek, hogy egyetlen felajánlásotok sem vész kárba! Mert amit önként, szabad akaratból és nem kényszerből adtok át Istennek, az számára a legkedvesebb ajándék lesz. Tehát, ha ezzel tisztában vagytok, akkor azon dolgozzatok, hogy minél több áldozatot hozzatok minden nap. Nem számolni kell ezeket a cselekedeteket, hanem szüntelenül felajánlani. Az értékelést az Égben kapjátok meg. Próbálkozzatok olyan dolgokról is lemondani, ami még nagyon kedves nektek, hogy meghozott áldozataitok nemes kincsek legyenek! Látjátok, ha begyakorolt erényekké válnak áldozataitok, már nem is lesz nehéz újabbakat meghozni. Bízzatok, és bátorítalak, minél inkább közeledünk a Nagy Figyelmeztetéshez, annál könnyebbek lesztek minden földi tehertől.

2012.05. 24.                     Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/egyetlen-felajanlasotok-sem-vesz-karba

Ne engedjétek, hogy eluralkodjon rajtatok a pánik!

Kedveseim, ismét mondom nektek, álljatok ellen a gonosz ellenség kísértéseinek! Ne engedjétek, hogy eluralkodjon rajtatok a pánik! Amikor elbuktok, azonnal álljatok fel, kérjetek bocsánatot, ne hagyjátok abba az imát! Vállaljatok valamilyen penitenciát, végezzetek valamilyen elégtételt már a feloldozás előtt is bűneitekért! Soha ne hagyjátok abba az engesztelést! Igen, a saját bűneitekért is hozzatok áldozatokat, ne csak másokért! Erősödjetek meg a Szentháromság jelenlétében, mert minden kegyelem az újrakezdéshez az Ő kezében van! Folyamodjatok hát hozzá, engesztelődjetek ki vele, és bízzatok irgalmas szeretetében! Bízzátok magatokat égi Édesanyánkra, hogy sebeiteket begyógyítsa, melyeket a gonosz okozott bennetek! Bízzatok, és soha ne csüggedjetek!

2012.05. 25. Anna Terézia

 

http://engesztelok.hu/lelkielet/ne-engedjetek-hogy-eluralkodjon-rajtatok-a-panik

 

A Szentlélek ajándékai

Kedveseim, megtisztult lelketeket nyissátok meg a Szentlélek eljövetelének ünnepére! Nem késlekedik kegyelmeivel hozzátok érkezni. Boldogok vagytok, ha engeditek és elfogadjátok ajándékait, melyeket nektek készített a Szentháromság. Ezek nem olyan ajándékok, melyeket világi módon hasznosíthattok, hanem olyanok, amelyek az örök üdvösségeteket mozdíthatják elő, ha jól értelmezitek, és helyesen fogadjátok szívetekbe. Ezek segítenek benneteket az életszentségben. Nélkülük nem ismernétek fel küldetéseteket. Mindnyájatokhoz más módon érkezik ugyanazon Szentlélek, és más intenzitással dolgozik bennetek, attól függően, mennyire vágyakoztok Őt befogadni és a lelkek javára használni kincseiteket. Buzgólkodjatok hát, hogy megtegyétek mindazt a sok jót, amit kér tőletek, hogy boldogok lehessetek már itt a földön és az örökkévalóságon át a Mennyben!

2012.05. 26. Anna Terézia

 

http://engesztelok.hu/lelkielet/a-szentlelek-anandekai

 

Viseljetek el egymástól mindent!

Kedveseim, viseljetek el egymástól mindent, ami fájdalmat okoz és adjátok át a Szentháromságnak, hogy jól megértsétek és befogadjátok mire akar tanítani benneteket! Minden okulásotokra szolgál, ha azt jól értelmezitek, ha Istennek tetsző módon, alázattal elfogadjátok a testvéri intő, figyelmeztető szót. Minden konfrontáció mögött ott van a változásra késztetés ténye. Figyeljétek mit kellene átformálni lelketekben, ami még nem felel meg az életetekben a Szentháromság akaratának! Ne féljetek a titeket ért fájdalomtól, mert az megnyitja szíveteket még jobban az Úrhoz való közeledéshez. Bízzatok és imádkozzatok!

2012.05. 29. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/viseljetek-el-egymastol-mindent

Lelki egyensúly

Kedveseim, miért kételkedtek időnként a Szentháromság vezetésében? Előttetek feltár és megad minden lehetőséget a felismerésre, hogy megértsétek, mit kíván tőletek és milyen úton vezet benneteket. Onnan tudjátok felismerni, hogy benne munkálkodtok, ha elfogadjátok minden nap, amit elétek tár és minden lehetőséget, amit felkínál. Vannak közöttük kellemetlenek és nehezek is. Ha elfogadva át tudjátok adni neki, akkor legyőztétek az akadályt, amitől nehézzé vált a feladat. De kínálkoznak olyan alkalmak is, amikor nagy örömet jelent számotokra az elétek táruló helyzet. Ebben az esetben sem üdvös mást tenni, mint ajándékként elfogadva, átadni a Szentháromságnak. A lényeg mindig az legyen, hogy sem nehézség, sem öröm ne billentsen ki benneteket a lelki béke egyensúlyából, mert akkor biztosan nem fog a gonosz lélek sem megzavarni titeket. A rosszat tűrjétek, a jót viseljétek el, mert nem ti fáradoztatok érte, hanem egyedül Isten ajándékaként kaptátok.

2012.05. 30.                       Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/lelki-egyensuly

1999. május 24. Pünkösd másodnapja

 

Dicsértessék a Jézus Krisztus, áldott légy testvérem a mi Urunk; Jézus Krisztus szent kegyelméből.

Ármin vagyok. Ne félj!

 

Köszöntelek testvérem és testvéreim, kiknek szívét lángra lobbantotta az igazság lelke, a bölcsesség lelke és szívükben építi Isten templomát és lelkükben Isten országát, Isten szent lelkének kiáradása által, az Atya irgalmas szeretetével, a Fiú üdvözítő áldozatával, a Szentlélek Isten kegyelme erejével, a dicső szentháromságú egy igaz Isten kegyelméből, kinek akarata az, hogy üdvözüljetek, Amen.

 

Imádkozzunk testvérem és testvéreim. Imádjuk egy igaz Istenünket a dicső Szentháromságban, ki elküldötte  szent Lelkét, ki a Fiú által jött e világba. Hisz mondottad Uram Jézus: „Én elmegyek és elküldöm nektek a vigasztaló szent Lelket, és ő mindent eszetekbe juttat. A világosság lelkét, a bölcsesség lelkét, ki lángra lobbantja szívetekben a szeretetet Uratok Istenetek iránt, utána pedig embertestvéretek iránt. Hisz mondottad Urunk Jézus Krisztus ; „Úgy szeressétek egymást, mint én szerettelek titeket, mert nincs nagyobb szeretet annál, mint aki életét adja barátaiért.” Ezért kérünk Istenünk, taníts minket úgy szeretni, mint ahogy Krisztus szeret bennünket, hogy csak a bűnt gyűlöljük, ne pedig embertársainkat, kiket tévútra vezetett a sátáni gonoszság. Könyörögve kérünk Te, ki mint Isten szent Lelke, kiben a szeretet tűzként lángol, lobbantsd lángra szívünket, hogy mi is ennek az isteni áramnak a kis részesei lehessünk, hogy rajtunk keresztül is áramoljon a  krisztusi szeretet embertestvéreink felé a földön és ez a szent áramlás ragadja magával az emberi szíveket lelkeket, Isten szent lelkének kiáradása által, hogy teljesüljön  be megváltó Üdvözítőnk akarata, hogy úgy legyünk egyek vele, mint ahogy ő egy az Atyával, úgy legyünk mi is őbenne, Ámen. Te mondottad  Uram: „Tüzet hoztam az égből. Mi mást akarnék, minthogy lángra lobbanjon.” 

Kérünk Urunk, hogy ez a láng bennünk is a mi lelkünkben is lángra lobbanjon és soha el ne hamvadjon, hogy a szeretet tüze ölelje át ezt a bűnös földet, hogy a kárhozat üszkös füstje soha el ne fojtsa azt. Szabj határt a sátáni gonoszságnak, Urunk Jézus Krisztus Isten szent Lelke pedig buzdítsd, indítsd a lelkeket imádságra, engesztelésre.

Bölcsességet és tisztánlátást adj nekik, hogy mindig és mindenben felismerjék a te szent akaratodat, mindig és mindenben sokszorozd meg szent Lelked kegyelmi erejét, hogy a gonosz csalfasága meg ne tévessze őket, hogy mindig és mindenben felismerjék a Te szent akaratod. Add, ó Uram Jézus Krisztus, hogy mint Te Uram egy vagy az Atyával, úgy legyenek ők is tebenned, mert mondottad üdvözítő Istenünk; „Én és az Atya egy vagyunk.” Áldassék és dicsőíttessék és felmagasztaltassék a dicső Szentháromság, most és mindörökké, Ámen.

 

Testvérem és testvéreim! ”Kérjétek állandó jelleggel Isten szent Lelkének kiáradását erre a bűnös Földre. Erre az iszonyatos Földre.”

 

Hisz fiai esztelenségükben elpusztítják azt a földet, mit mennyei Atyátoktól ajándékba kaptatok magatokkal együtt. Pedig mennyei Atyátok mindent megadott ahhoz, hogy emberhez méltó tiszta életet éljetek. Vágyat adott és ültetett szívetekbe, hogy akarjátok igazán tisztán szeretni embertestvéreiteken keresztül Istent, az egy Igazat, a dicső Szentháromságban. Testet,  lelket gyönyörködtető földet készített nektek. Mindent megadott mi szép és jó. Ti pedig emberek! Nem elégedtetek meg, hanem eldobtátok magatoktól az istengyermekség méltóságát és belebotoltatok a Lucifer vétkébe, és Istenek akartok lenni. Tudósaitok  – kevés, nagyon kevés kivétellel – a sátán táborában pengetik a gyászindulójukat a Föld bukására, hol a karmesteri pálca a sátán kezében van. Mert eladták  lelki üdvösségüket egy tál lencséért, istengyermekségüket pedig egy otromba hazugságért, a maradandót a mulandóért.

Egyikkel elhitette, hogy Isten nem létezik itt lent ebben az életben kell kihasználni az élet gyönyöreit. Itt nem fontos az emberszeretet, mit felvált az önszeretet, a hatalom és a mámor. Nincs bűn, hogy az a jó ami neki személy szerint jó. Beleértve a legnagyobb vétkeket is, mert nincs tovább. Ez az egyik tábora a sátánnak.

A másik tábor pedig nagynak, okosnak, mindenek felett érzi magát. Fokról fokra érkezik el ahhoz a ponthoz, hogy maga felett már nem ismer senkit, sem Istent, sem embert. Ő maga is Istennek képzeli magát. Ezek az emberek hiszik, hogy a halállal nem szűnik meg az élet  . Odaát ők mint istenek élik tovább életüket hatalomban és dicsőségben.

Testvéreim, ez a két tábor a sátán karmai közt vergődik. Vakká lettek becsapottak, rászedettek. Gőgjükben nem veszik észre meztelenségüket. Vannak nektek itt a földön olyan meséitek, amik nem is mesék, amik nagy nagy igazságot takarnak. Az a címe: Meztelen a király. Mint már annyiszor mondottam, hogy Isten szent Lelke elhintette köztetek az igazságot. Itt is ez történt! Ki vette észre és ki merte kimondani? Egy ártatlan gyermek ki merte mondani; meztelen a király!

Testvérem és testvéreim! Ezt azért mondottam el nektek ebben a formában, hogy Ti se féljetek kimondani bárki szemében az Igazságot. Ne legyetek képmutatók, mert Isten országa sem a gyáváké, sem nem a hazugoké, hanem azoké, kik igazságban élnek és nem félnek tetteikkel szavaikkal kimondani. Isten igazsága a hit, a remény és a szeretet, ebben foglaltatik minden ami Isten tíz parancsolatában benne van. Mert aki Istenben bízik, soha nem csalatkozik. Imádkozzatok testvérem és testvéreim. Engesztelni, engesztelni a megbántott Istent. Kérjétek  Isten szent Lelkének, kegyelmének erejét, hogy töltse be a Földet, ti pedig imádkozzatok a bűnösök megtéréséért. Hisz mondotta Uratok, megváltó Istenetek; „Tüzet hoztam az égből, mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon.” Ti pedig testvérem, ti is élesszétek ezt a tüzet. Nem elég lángra lobbanni, hanem égni  és égni kell! Legyetek őrzői a lángnak, ne hogy elszunnyadjon lelketek.  „Kérjetek és adatik, kopogtassatok és ajtó nyittatik.” Imáitok által törik meg a gonosz hatalma, hiszen Isten anyja a szeplőtelenül fogantatott Szűz Mária minden megjelenésében kéri az engesztelő imát, a bűnösök megtéréséért, ezáltal a gonosz bukásáért. Az ima nagy fegyver a gonosz ellen.

 

Testvéreim! Az idő rövid. A Szellemek csatája a végéhez közelít. Ádáz küzdelem folyik a lelkekért, értetek testvéreim. Nektek is fel kell zárkózni csatasorba állni a Szűzanya zászlaja alá a lelkek megmentéséért, mert a sátánnak is nagy a tábora itt lent a földön. De ideje hamarosan véget ér. Ezt tudja ő is. Eszeveszett dühvel szedi áldozatait. De ti ne ijedjetek meg tőle. Ne féljetek, mert Jézus a jó Pásztor megőrzi az ő nyáját Isten országa részére. Amen.

 

Most búcsúzom testvérem és testvéreim. Áldjon meg benneteket mennyei Atyátok, megváltó üdvözítő Istenetek: Jézus Krisztus. Isten szent lelke a Szentlélek Úristen őrködjön felettetek. A szeplőtelenül fogantatott Szűz Mária járjon közbe értetek Szent Fiánál. Isten minden angyalai és szentjei imádkozzanak értetek, Amen.

 

Én pedig Isten alázatos szolgája imádkozom érted, veled, értetek és veletek. Ármin.

1994. május 24.

 

NINCS ELREJTETT TETT, NINCS ELREJTETT GONDOLAT, ISTEN SZÍNE ELŐTT ÁLLTOK

 

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott légy testvérem a mi Urunk és Istenünk, a megváltó Jézus Krisztus által. Ámen. Ármin vagyok, ne félj!

 

Köszöntelek testvérem az Atya, a Fiú, a Szentlélek Úristen szent nevével, a dicső szentháromságú egy igaz Isten szent kegyelméből.

 

Imádkozzunk testvérem! Dicsőítsük a mindörökké élőt, a teremtő Atyát. Imádjuk és magasztaljuk az ő szent Fiát, a lelkek megváltóját, a bűneitek hordozóját, ki felvitte a ti iszonyatos bűneiteket a keresztfára, hogy minden bűnre megszerezze a bocsánatot. Ki elégtételt adott, hogy aki megbánja bűneit az el ne vesszen, hanem örök élete legyen a Fiúban, Isten egyszülöttében és őáltala mindörökre.

Imádjuk Isten szent Lelkét, a harmadik isteni személyt, a Szentlélek Úristent, ki rávezet benneteket az igazságra és világosságot gyújt elmétekben. Ki megadja a tisztánlátás kegyelmét, hogy felismerjétek mi a helyes és mi a helytelen. Áldjuk és imádjuk dicső­ítsük és magasztaljuk a dicső Szentháromságot, ki éltet és üdvösségre hívta meg az ő gyermekeit, mert szerető, igaz Atyja az ő gyermekeinek, hisz meghívottak vagytok valamennyien. Ámen.

 

Testvéreim! Bizony mondom nektek, hogy valamennyien hivatalosak vagytok az Atya házába, aki itt a földön megfürdette lelkét a bűnbánat szentségében, kinek lelkét a Bárány vére tisztára mosta. Bizony mondom nektek, készületlenül át nem lépitek azt a küszöböt, csak az, aki már életében készült e nagy találkozásra.

Mert mondatott: “Sokan vannak a meghívottak és kevesen a választottak.” Ami annyit jelent, hogy mindenki bemehet, de mégis kevesen érik el, mert mint Krisztus rettenetes szenvedése során váltott meg benneteket, mert ez a szenvedés bemutatta Isten szeretetének végtelenségét és egyben bemutatta a bűn iszonyatát is. Ne higgyétek azt testvéreim, hogy lehet két úrnak szolgálni. Mit mondott a mindenható Isten: “Ne le­gyen nektek más Isten rajtam kivül, mert én féltékeny Isten vagyok.”

Nagy tévedésben vagytok, ha azt hiszitek, hogy annyi elég, hogy eljártok a templomba. Ha nem tudatosítjátok magatokban, hogy bárhol vagytok, bármit tesztek, Isten színe előtt álltok. Nincs elrejtett tett, nincs elrejtett gondolat, legyen a ti gondolataitok Isten­nek tetszőek, legyenek tetteitek is olyanok, hogy Uratok Isteneteknek öröme teljen benne.

Emlékezzetek, hisz Uratok hányszor felhívta figyelmeteket, hogy nehéz út áll előttetek. Hisz mondotta: “SZÉLES AZ ÚT, MI A POKOLRA VISZ, KESKENY AZ ÚT, SZŰK A KAPU, MELY A MENNYEK ORSZÁGÁBA VEZET.”

Egy más alkalommal pedig: “Ki követni akar, az mindennap vegye fel keresztjét és úgy kövessen engem. Aki jobban szereti anyját vagy apját, mint engem, az nem méltó hozzám. A világban gyötrelmetek lesz, de ne féljetek én legyőztem a világot. Meggyűlölnek benneteket az én nevemért, de jusson eszetekbe engem már előbb gyűlöltek.” Testvéreim! nagyon szívleljétek meg a fentieket.

 

Krisztus a megváltó, a kereszt áldozatával váltott meg benneteket a kárhozattól és ti is csak Istennek áldozott élettel éritek el azt az országot, mit az Atya nektek készített. Ezen az úton – hogy emberi hasonlattal éljek – mankót adott az Úr kezetekbe, a bűnbo­csánat szentségét. Hisz tudja Uratok, hogy esendők vagytok, egy nap százat botlotok, de az isteni szeretet mindig és mindenkor megbocsát. Mert a megbánt bűnök bocsána­tot nyernek, a meg nem bánt bűnök megtartatnak. Ezért munkálkodik köztetek Isten szent Lelke, mert mondom nektek őriz benneteket és rávezet benneteket a bűn felisme­résére, de a bűnbánat az már a ti akaratotokon múlik.

Legyetek éberek! Legyetek készen mindig és mindenkor, hogy Uratok mikor szólít, útrakészen találjon benneteket. “MERT BOLDOG AZ A SZOLGA, KIT URA ÉBREN /azaz készen!/ TALÁL” akkor is, ha élete hajnalán, akkor ha élete delén, akkor is ha már beesteledett, mert nem tudjátok Uratok mikor érkezik.

Testvéreim! Legyetek készen a nagy útra, későre jár az óra!

 

Tegyétek mit erőtök bír, imádkozni és dolgozni, ha a test felett a lélek uralkodik, akkor a test bűnös ösztöne, mi lefelé húz, nem érvényesülhet. Így tudtok védekezni a gonosz kísértő ellen, ha a lélek érvényesül és imában gondolatai Istené. Akaratotokat Istennek adjátok és egyben védelmet találtok és a krisztusi béke száll szívetekbe, amit csak a ti Uratok és Istenetek adhat, a világ soha!

Jegyezzétek meg testvéreim a krisztusi út az nagy kitartást, nagy összeszedettséget követel, hol nem szunnyadhat el a lélek, hol éberen kell ügyelnetek lelketek hófehér köntösére, hogy a világ szennye, mocska be ne szennyezze, be ne fröcsölje azt, mit Krisztus vére hófehérré tett, hogy beléphessetek azon az ajtón, mit Uratok Istenetek irgalmas szeretete kitárt előttetek és előttetek áll a végtelen szeretet – ki várva várt rátok – hogy ti is ott lakjatok, és vele és általa éljetek mindörökké. Ámen.

 

Testvérem! Hagyatkozz teljesen Uradra, Istenedre. Lásd be, hogy semmi és senki vagy. Bízd gondjaidat Uradra Istenedre. Mint már annyiszor mondottam: gondja a te gondod. Bízzál benne feltétel nélkül. Vissza ne tekints, a jövőt ne kutasd: “Elég a ma gondja.” Tekinteted az örök haza felé irányuljon. Semmivel se törődj, ami mulandó, hanem a maradandó felé fordítsd tekinteted. Bízzál mindent Krisztusra, az örök Főpapra.

 

Kérd a Szentlélek ajándékát, a tisztánlátás kegyelmét, hogy szemed meg ne csaljon, hogy füled csak az igazat hallja meg, lábad az igaz útra vezessen, szád az igazat szólja és maradj meg kicsinek, nagyon kicsinek, mert” az alázatos szívűeké a mennyek országa.

Szeresd Uradat, Istenedet az elesettekben, a szenvedő Krisztusban és ez a szeretet felemel Uradhoz, Istenedhez, Jézus Krisztushoz, ki már azelőtt szeretett, mielőtt megszülettél volna. Ámen.

 

Testvérednek, az Úr Jézus Krisztus üzeni általam: haladjon ezen az úton, mert sokat lépett Krisztus felé és áldás tölti be házasságát, mert tetszik Istennek, hogy hallgatott az isteni szóra. A gondolataira ügyeljen! Imádkozzon és dolgozzon, bízza magát teljesen Urára, Istenére. A jövőt ne kutassa, mert ez Isten titka, hogy mi és hogyan történik és mikor, az nem tartozik rá. Legyen összeszedett! Töltse be a neki rendelt feladatát. Ne menjen a dolgok elébe, mikor mire lesz szüksége a lelke üdvösségének, az Úr megadja neki.

Legyen nagyon kicsi, alázatos és észrevétlen. Engedje, hogy Isten működjön benne és általa. Legyen az Úr eszköze és üdvössége Krisztusban lesz mindörökké. Amen.

 

Most búcsúzom, áldjon meg benneteket az Örök Atya, az ő szent Fia, Jézus Krisztus és őrizzen benneteket Isten szent Lelke, kicsi báránykáim a farkasok között.

A szeplőtelenül fogantatott szent Szűz, Isten anyja Mária, Szent Mihály főangyal védel­mezzen benneteket. Istennek minden angyalai és szentjei imádkozzanak értetek. Ámen. Én pedig Isten alázatos szolgája, imádkozom érted, értetek, veled és veletek. Ármin.

 

 

Kis vízcseppecském vagy te!

1963. május 16.

Főzés közben az Úr Jézus:
“Arra kérlek, ne gondolj ezen túl magadra, gondolatod csak egy legyen: Mi! Ha Hozzám jössz, ha Rám gondolsz, úgy gondoljad, hogy mi ketten egyek vagyunk. Ne legyen köztünk semmi hézag! Én betöltöm lelked hiányait kegyelemmel, te meg engedd át magad, úgy, hogy élsz még, de már Én élek benned s te csak Általam élsz.”

Majd újra elismételte:
“Kislányom, de nagyon szeretünk Mi téged!”
Néhány nap múlva:
“Mondom, most már ne beszélj önmagadról, az ,én’ szűnjön meg benned teljesen. Neked csak Én legyek! Ez az igaz életed.”

1963. május 17.

Reggel az oltár előtt hiába térdeltem az áldoztató rácsnál. Mivel csak egyedül voltam, a pap nem áldoztatott meg. Én így szóltam: Jaj, de rosszul esett ez nekünk!

“Ez igaz!” – szólt az Úr Jézus is. “Legyen a mi örömünk és bánatunk is egy. Ugye, most érezzük mindketten a mellőzést, és fáj ez nekünk. Viseljük el ezt a sóvárgást együtt!”

Így most könnyebb, s míg így beszélgettünk, Ő elárasztott bensőséges érzésével:
“Kis vízcseppecském vagy te! Merülj el végtelen Istenségem mámorító borában, éltető erejében, illatában, melyet Általam árasztok. Terjengjen körülötted illatom. Erre mások is Általam – általad – Hozzám hajolnak. Látod, így kell nekünk egynek lennünk. Ne tapadj a föld sarába, mely tele van nyüzsgő férgekkel. A föld csak ennyi legyen számodra: nézz le rá, és a lelkeket mentsük az őket veszélyeztető és körülöttük nyüzsgő férgektől. Ezekért vezekelj, imádkozz! Áldozatvállalásod a só, melyet, ha a nyüzsgő férgekre szórsz, leesnek mind, mint élettelen piócák. Összezsugorodnak és megsemmisülnek. Tehát egy gondolatunk legyen csak: a lelkek megmentése.”

1963. május 18.

“Nekem mindig új, friss áldozatokat adj! Én elhintem lelkedben kegyelmeim magvát, az Én szent tanításomat. De gondod legyen, hogy imáiddal, önmegtagadásaiddal, állandó áldozatvállalásoddal ápold lelkedben. Ne feledd el, mennyire fáj az útszélre esett magvak sorsa. Szedd le a lelkedben ápolt virágaidat, és mindig frissen hozd Elém. Itt, Nálam illatoznak és virulnak. Csak vágott virágokat kérek, olyan nem kell, mely a földben gyökeredzik. Az nem tud Engem megörvendeztetni, mert az olyan áldozat a földtől is veszi erejét és nedvét.”

Amit most írok, az nem szavak által történt. Az Úr Jézus kérésére írom le. Egy alkalommal az oltár előtt térdeltem imába mélyedve. Isten szeretetének tüze izzott lelkemben. Amint így imádtam Őt, valaki felém közeledett (nővér), és amint egészen közel ért, mintegy belekerült ebbe a lelkemben izzó szeretet lég áramlatába, mely engem Isten szent Fölsége közelében tartott. Az Úr éreznem engedte, hogy ő is mily nagymértékben tapasztalta ezt a kiáramlást. Ugyanezt az isteni átáramlást érezte a mellém rendelt nővér is, csak sokkal jobban és hosszantartóbban. Nála is előfordult, hogy imádság közben hozzám közeledett, és Isten éreznem engedte, mily mértékben áramlott reá az Ő jelenlétének érzete.

Abban az időben Isten jelenlétének érzete annyira betöltött, hogy az említett mellém rendelt nővér szinte heteken át mintegy velem osztozkodva élt az Ő kegyelmi kiáradásában.

Egy alkalommal, egy papi személlyel találkoztam az utcán (K.). Ő hirtelen rám köszöntött. Amint kicsit közelebb értem hozzá, a lelkemből kiáramló isteni jelenlét őrá is átáradt. Egy másik papi személlyel is, előfordult ez többször is, de különösnek találtam, az előbbi személyhez mérten az ő lelkébe való átáramlás volt a leggyengébb. Mikor ezek történtek, igen elcsodálkoztam ezen, és az Úr Jézus közben így szólt:
“Ezeket a kegyelmeket Én árasztom rád, és rajtad keresztül a hozzád közeledők lelkébe. Anyánk Szeretetlángja lekötelez…”

1963. május 19.

Az Úr Jézus:
“Tegyétek már félre az álalázatosságot, mely csak visszatart a Hozzám való közeledésben. Tudod, miért mondom ezt? Mert olyan címen tartjátok távol magatokat Tőlem, hogy nem vagytok méltók. Sajnos azt kell mondanom, hogy bűneitek azok, melyek miatt szeretetemre kiéheztetek. A bűnbánat által tegyétek is méltókká magatokat. Neked meg azt mondom, szenvedj értük, és akármilyen sötétnek is látszik előtted a szenvedés, hozd meg az áldozatot. Csak közeledjetek Felém! A szenvedés csak addig sötét előttetek, amíg a Földhöz közel vagytok. Leánykám, ugye te már értesz Engem?

Életed pergamenjére, mikor megszülettél, ráírtam a szenvedést, és végig ezt írom rá most is, de kegyelmemmel megvilágítottam, hogy lásd az értékét. Minél közelebb jössz Hozzám, annál jobban rád ragyog fényességem. S mikor megérkezel, látni fogod a Szentháromság trónja előtt soha nem múló és nem halványodó értékét. Én ott ‘előhívom’ és csodákkal telített érdem lesz belőle. Ez az átváltozás az Én érdemeimmel egyesítve és a Szeretet Lelkének megvilágosítása által gyönyörűséges élvezetekbe engedi elmerülni lelkedet. Gondolj arra a lehúzó papírra (matrica), amivel gyermekkorodban úgy szerettél játszani… Meg kellett vizezni és kevés dörzsölés után szépséges színekben pompázó táj, királyfi, sárkány, vagy más egyéb tűnt elő. Látom, rám csodálkozol, mit mesélek Én most ilyen gyermekes dolgokat.

Leánykám, az Én tanításom egyszerű és gyermeteg. Én nem a tudomány nyelvén szólok hozzátok, az még senkit sem üdvözített! Az Én egyszerű, gyermeki lelkekbe elhintett és elplántált tanításomat fogadjátok el. Az Én tanításom az egyszerű és ártatlan, semmit sem latolgató gyermeki lelkeké, kik ámulattal hallgatnak és hisznek Nekem. Látod, ilyeneké az Én országom, a hitet befogadók sokaságáé. A hitetlenekért ajánld fel az Általam nyújtott szenvedéseket… Ne légy kényelmes, most már írd tovább! S ha Hozzám ért sok-sok leírt szavad és a megváltó munkámban elviselt szenvedésed, reád fog ragyogni az Én éltető napsugaram. Hasonlóképpen, mint mikor a Nap fölkel, de a völgy még homályban szunnyad, és a korán kelők gyönyörködve merülnek el pompázó szépségében. Most elég ennyi! Szavaimat befejezem. Élj addig tanításomból, míg újra szólok hozzád, és imádkozd vissza szavaimat.”

Ez korán reggel, az oltár előtt történt. A hosszas beszélgetés után rövid szünet, és a csendességben a Szent Szűz úgy hallatta szavát lelkemben, hogy az Úr Jézus utolsó szavát az övébe kapcsolva folytatta:

“Kislányom, a korán kelők között vagy te is, kire lelked éjének homályában Szeretetlángomat ráragyogtattam és enyhe, simogató melegségével új erőt adtam. Sok ilyen szunnyadó lélek van, és ezekre is rávetítem anyai Szívem éltető sugarát: Szeretetlángom kegyelmi hatását. Tudod, a Föld most olyan, mint vihar előtt a természet, és olyan, mint a tűzhányó, mely, ha kirobban, pokoli füstjével, visszahulló lávájával fojtogat, öl, vakít. Rengésével romba dönt maga körül mindent. Ez most a Föld borzalmas helyzete. Forr a gyűlölet krátere. Gyilkos, kénes hamuja szürkévé, színtelenné akarja tenni a mennyei Atya által Isten képére és hasonlatosságára teremtett lelkeket.

Én, a Hajnal Szép Sugara, megvakítom a Sátánt.
Megszabadítom ezt a Sátán gyűlöletétől elhomályosult és kénes, füstös lávájától megfertőzött világot, melynek következtében lelkeket éltető levegője fojtó és halált okozó lett.
Egyetlen haldokló sem kárhozhat el.
Szeretetlángom már kezd gyújtani. Tudod kislányom, a választott lelkeknek meg kell küzdeniük a sötétség fejedelmével. Borzalmas zivatar ez! Nem, inkább orkán, mely el akarja pusztítani még a választott lelkek hitét és bizalmát is. De a most készülő rettenetes viharban észlelni fogjátok Szeretetlángom eget-földet bevilágító fényességét, melyet kegyelmi hatásának kiáradása által e sötét éjben a lelkeknek nyújtok.

Ugye tudod, mit mondtam? Szeretetlángom szállást keres Heródes gyűlölete elől. Tudod, kik az üldözők? A gyávák, kik féltik kényelmüket, az óvatosak és restek. Az okosság jelmezébe öltözve Szeretetlángom kioltására törnek, úgy, mint Heródes az ártatlan gyermek Jézus kis testére. S ahogy akkor a mennyei Atya gondot viselt Rá, úgy fog most is gondot viselni Szeretetlángomra.”

A Szent Szűz szavai úgy hatottak lelkembe, mint még soha. Amint szavait befejezte, olyan érzést támasztott bennem, hogy Ő a világ hatalmas Fejedelemasszonya, Királynője, aki előtt térdre fog hullani minden ember bűnbánó lélekkel.

Rövid csöndesség után újra megszólalt lelkem mélyén:
“Látod ezt, leánykám? Én felemellek benneteket és elvezetlek az üdvös hazájába, melyet Szent Fiam az Ő mérhetetlen szenvedései árán szerzett meg.”

Így, ilyen hangon még nem hallottam a Szent Szüzet szólni. Hangja fenséggel és hatalommal és mindenre elszánt határozottsággal beszélt hozzám. Semmi szóval ki nem fejezhető csodálattal és remegéssel hallgattam. Néhány perc után a Szűzanya egészen más, csendes anyai hangon így szólt szelíd kedvességgel:
“Kislányom, ezt kell neked megindítanod. Ne remegj, kicsi eszközöm, bízz anyai hatalmamban!”

1963. május 24.

Egy lélekért imádkoztam, ki már évtizedek óta nem gyónt. Mikor meghallottam, hogy milyen súlyos beteg, egy napon hírt hoztak róla, hogy felvette az utolsó kenetet. ‘Imádott Jézusom, hála végtelen irgalmadnak!’ Ő azt válaszolta:

“Bízzál! Mindig mondtam, amit bizalommal kérsz, azt már meg is kaptad. El tudod gondolni, hogy mikor Tőlem lelkeket kérsz, ne adnám meg neked? A mi kezünk együtt gyűjtsön! Kérj, ne légy soha fáradt kérni, kívánni Nekem. Ha sokan kérnének, milyen sokan megtértének! Én mindannyiótokat meghívtam megváltó munkámhoz. Apákat, anyákat, művelteket és tudatlanokat, egészségeseket és betegeket. Értem mindenki dolgozhat, a szabad ember és a rabságban sínylődő, mert a lélek készsége a fontos és a lélek szabadsága, mely egyben a lélek műveltsége is. Főleg a betegek, ők igazán a feltétlen bizalom szárnyán repülhetnek Hozzám. Egyetlen kérésükkel a lelkek tömeges megtérését eszközölhetik ki.” (Ha a betegek szenvedéseiket felajánlják, ez a Sátánt megvakítja és ez által a lelkek az üdvösség útjára lépnek.)

Ugye, azért együtt maradunk?

1962. május

Amióta az Úr Jézus jóságos, szelíd szavait távol tartja tőlem, azóta csend van közöttünk, vagyis csak egyoldalú a beszélgetés…
Gyermekeim vásárolni küldtek. Az ebéd végeztével elindultam, s ahogy a kapun kiléptem, átnéztem, mit kell vásárolnom. Ő közben így szólt:
“Nem zavarok?”
Oly kimondhatatlan gyengéd figyelmességgel közeledett, hogy könnyeimet nem tudtam visszafojtani. Kedvenc szavait suttogtam Feléje: “Soha meg nem szűnő szomjúsággal vágyódom Utánad.” Közben csendesen mentünk, több szó nem esett köztünk. Meghatódtam határtalan szelíd figyelmességén: Imádott Jézusom, bárcsak én is így tudnék Feléd közeledni!
Ezzel a vággyal megérkeztem vásárlásom színhelyére. Ő ott félrevonult. Úgy fájt ez nekem! Ő, az Istenember ily kimondhatatlan gyengédséggel és megértéssel van irántam. Hazajövet újra így szólt:
“Mást nem akarsz mondani Nekem?”

Édes Jézusom, szavaidat imádkozom vissza Hozzád: ” Te vagy az én Szemem fénye!” Hosszú időn át, most, hogy újra megszólalt, nagy öröm tölti el bensőmet. A lelki szárazság igen hosszú volt, és nyomorúságom nagyon a földhöz lapított. Szívesen viselem, hiszen Ő mondta, hogy lelkem érdekében teszi.

Egyik nap már korán reggel kezdett az Úr Jézus nagy szomorúsággal panaszkodni:
“Leányom, sok önmegtagadást kérek tőled, hogy sok kegyelmet adhassak helyette. Szüntelenül lobogjon benned az áldozat, imádság, önmegtagadás szelleme. Tudj hallgatni szünet nélkül, mert Isten szava csak így fog szólni tovább is benned. Tudj hallgatni, és ne dicsérd magad lelki életed a hallgatásban, verjen gyökeret. Hallgatással engesztelj mások üres, tartalmatlan szavaiért. Engesztelj mások bizalmatlan tartózkodásáért. És közben önmagadban is fokozd az Irántam való hűséget és bizalmat. Ó, ha tudnátok, mennyire fáj Isteni Szívemnek, ha mellőztök, és sokan egészen kizárnak szívükből! Minden reggel hozd Hozzám áldozataid felajánlását. Tedd szentségházam ajtaja elé, és az Én szeretetemből lángot fog. Nehogy napközben kialudjék áldozataid lángja! Légy azon, hogy sok ilyen áldozatos lélek szeretete lobogjon Felém, hogy Általam a Mennyei Atya irgalmát leesdjétek.”

Közben elárasított határtalan szeretetével. Még tovább is beszélt hozzám:
“Leánykám, tudod, milyen a lelkek utáni szeretetem? Én minden lélekhez így szólnék, ha ők befogadnák, és menedéket adnának Nekem.”

Ó, Uram, Te adtál előbb menedéket nekem, és ezért örök hálával tartozom Neked, melyet úgysem tudok méltóképpen leróni.

“Ezt nem is kívánom tőled, és senkitől sem. De hogy megkíséreljétek, ez igazán jólesne.”

Ma reggel még sok mindent mondott és kérdezett. Én rácsodálkoztam, mert előző napi álmommal kapcsolatban is kérdezett és mondott több mindent.
” Tudod-e, hogy mi az a fekete korong? Az a Magyarok Nagyasszonya országa. A fehér felhőben az Én Édesanyám volt és az Őhozzá közeleső személy az Én fiam, kinek szíve Hozzám van nőve. Megtesz Értem mindent.” (az atya)

Hogy ki az, azt nem mondta, és én is elfelejtettem megkérdezni. Közben az Úr átadta a szót a Szent Szűznek. Tette ezt olyan nagy tisztelettel és áhítattal, hogy a szívem erősen dobogni kezdett hallatára. Most a Szűzanya ismételte el az Úr előbb mondott szavait az Ő kedves fiáról. Utána ismét az Úr Jézus szólt:
” Tudod-e, mit jelent a korongon a sűrű feketeség? Ez a hét főbűn. Ez a korong hét lemezből van összerakva, és úgy van elfedve egyenként, de mégis úgy látszik, mintha eggyé lenne olvasztva. A legfelső a bujaság. Ez igen vékony és erős, de hajlítható lemez, melyet el kell onnan hajlítani. Ezt sok áldozatos imádság teszi hajlíthatóvá. Utána következik a másik, ez a jóra való restség. Ezt nem lehet elhajlítani. Ez olyan fekete fémből van, mely törik, és csak apró szilánkokra törve, rettentő nagy fáradsággal lehet egy-egy porszemnyit lekoptatni belőle. De félni nem kell, Én veletek leszek a nagy munkánál. De vigyázzatok, mert a gonosz sem marad tétlenül és csak a szünet nélküli törekvés az, mely lekoptatja a jóra való restséget, a kemény korongot.”

És újra a Szent Szűznek adta át a szót. A Szent Szűz hangja határtalanul biztató volt és egyben könyörgő is:
“Tekintsetek már Rám, és vegyétek igénybe közbenjáró segítségemet! Én akarok és tudok is segíteni, csak már látnám a jóakaratot és szorgalmas elindulástokat! Ne halogassátok! Igen sok időt elvesztegettek. A gonosz sokkal, több eredménnyel és szorgalommal dolgozik, mint ti. Úgy fáj ez Nekem!
Kármelita kislányom! Hozzád hajolok, és anyai szeretetemmel simogatlak, megóvlak minden lelki veszedelemtől. Ne félj a gonosztól, ki állandóan ott settenkedik körülötted. Én letiportam, s nincs mitől félned. Rejtőzz palástom mögé, és illesd csókjaiddal szent ruhámat , amelyet viselsz. “

A Szent Szűz szavai után az Úr Jézus mondott még több mindent, de sajnos, nem tudok sok mindent leírni belőle. A szentáldozás után mélységes hálával megköszöntem a sok kegyelmet, és bocsánatát kértem, hogy olyan sokszor fogadtam Őt méltatlanul a szívembe. Azokért is engeszteltem, akik most is méltatlanul fogadják be Őt. Az Úr Jézus bánkódásomra, és engesztelésemre bőséges panaszkodásba kezdett.
Csak úgy ömlöttek panaszos szavai:
“Leánykám, ha a szülő új ruhát vesz gyermekének, megköszönteti vele, és lelkére köti, hogy vigyázzon rá, mert nehezen tudta megszerezni. Mennyei Atyám is új ruhát adott a szent keresztségben, a megszentelő kegyelem csodás szépségű ruháját. És ti mégsem vigyáztok rá! Van-e szülő, ki többet szenvedett, mint Én azért, hogy a megszentelő kegyelem ruhája újra tisztítható legyen! Rendeltem a szentgyónást, és ti mégsem veszitek igénybe. Azért izzadtam vért. Azért koronáztak tövissel. Önként feküdtem Szent Keresztem áldott fájára. A kínok kínját szenvedtem, és utána elrejtőztem jelentéktelen külső alá, szerénységgel, hogy megközelíthető legyek számotokra és hogy ne féljetek Tőlem. Mint fehér pólyába takart kisgyermek, úgy rejtőztem a Szentostyába. És ha szívetekbe térek, vigyázzatok, ne legyen lelketek ruháját semmi szenny, sem szakadás, sem folt. Mert van-e szülő, ki többet szenved gyermeke ruhája megszerzéséért?

Sokan meg sem köszönik illendően. Mindennap ugyanazokat a közömbös szavakat mondják csak el, érzés nélkül, oda sem figyelnek, gondolatuk máshol kószál. És így jönnek mindennap, és így megy az évről évre. Nem gondolnak arra, hogy Én Ember is vagyok, és úgy kell Hozzám szólni, csak egyszerű emberi szavakkal. Nem kell a két lépés távolság illemszabályt megtartani, hisz a szívükbe fogadtak.

Tehát ne hagyjatok ott egyedül, Szívem szeretetre és bizalomra vágyik. Én kérlek, hogy szóljatok Hozzám, hogy alkalmam legyen szavaitokat kegyelmeim teljességével megválaszolni.
Leánykám, ahol csak teheted, hozd a lelkeket közelebb Hozzám!”

1962. május 24.

Könnyekig meghat, ha Eléje borulok, mint kisgyermek elé. Ő lélekben felém, nyújtotta két kis kezét, és így szólt:
“Csókold meg azok helyett is, akiknek hiába nyújtom!”

Elhalmoztam Őt lelkem minden vágyódásával, és megkérdeztem: Van-e olyan, aki felé nyújtod, és nem törődik Veled?

“Sajnos van! Csak azt sajnálom, hogy ezek előtt szigorú bíróként kell majd felemelnem kezemet.”

Ma így szólt hozzám:
“Engesztelj azok helyett is, akik Nekem szentelt lelkek és mégsem törődnek Velem. Akiket Szívemen melengettem, elhalmoztam drága kincseimmel, és ők ott hagyják porosodni lelkük mélyén. Pedig ha a bűnbánat szentsége által megfényesítenék, ismét rajtuk ragyogna kegyelmeim fényessége. De őket ez nem érdekli, ők csak a világ tarkaságain szórakoznak. Aki nem gyűjt Velem, az szétszór.”

Megkért az édes Üdvözítő, hogy elmélkedjem át Vele az Ő örök óhajtásait. Ez hosszú időn át tartott. Az imádságot átelmélkedte velem. Kár, hogy nem tudom leírni, mert ez csak úgy átment énem tudatába. Annyira behatolt bensőmbe és eggyé olvadt vele, hogy nem lehet szavakkal kifejezni. Időre vállalt munkám volt, s akkor láttam meglepetten, hogy sietnem kell. Ő még hozzám szólt:
“Ugye, azért együtt maradunk?”
Nem válunk el soha, hisz ki sem bírnánk egymás nélkül!
Ezek a szavak oly egyszerre hangzottak lelkemben, hogy szinte nem is tudom, Ő mondta-e előbb vagy én.


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Dél-Alföld
  • Dél-Dunántúl
  • Délvidék
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Észak-Alföld
  • Észak-Magyarország
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyökereink
  • Haladunk, haladunk, az ösvényt ne tévesszük szem elől…
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsony
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Közép-Dunántúl
  • Közép-Magyarország
  • Legendák, mesék, mondák
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • MártírSors
  • Meddig még?
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Munkanapló
  • Nyugat-Dunántúl
  • Olvasó gondolkodó
  • Örökimádás
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pünkösd-ElJövet
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: