‘0508’ cimkéjű bejegyzések

Az áldás
Ezt az üzenetet Isten egy választottján keresztül kaptuk, akinek az égiek az Anna Terézia nevet adták. A név arra utal, hogy úgy szereti a Szűzanyát, ahogyan édesanyja, Szent Anna szerette. A Terézia név pedig Avilai Szent Terézre utal, akihez hasonlóan ő is sok kegyelmet kapott élete során. Egy idő óta naponta kap üzeneteket szentektől, mennyben lévő üdvözült lelkektől, a Szűzanyától és a Szentháromság személyeitől. Ezek az üzenetek elsősorban az engesztelőknek szólnak. De minden keresztény gyümölcsözően olvashatja őket, hiszen az engesztelők Jézussal, az Ő szívének szándékaival egyesülten munkálkodnak azon, amely Jézus számára a legfontosabb, a lelkek üdvösségén, a Jézussal való egyesülésen, hogy minden keresztény  elmondhassa Pál apostollal, hogy “élek, de már nem én, hanem Jézus él énbennem.”
Anna Terézián keresztül kaptuk a következő felszólításokat is: http://engeszteles.bocsajozsef.hu/imaszandekok/ima-az-engesztelk-egysegeert-20110218
Kedveseim, a Szentháromság rendkívüli áldása kísérje napjaitokat! Az áldással mindig erő érkezik hozzátok Istentől. Az áldás olyan hatalom, mely arra tesz képessé, hogy megmaradjatok a kegyelemben, hogy ne veszítsétek el lelketek éberségét és örömét. Az áldáshoz küldetés is társul. Elvinni a küldőtől a kegyelmeket, és továbbadni, vagyis közvetíteni minden nyitott lélek felé. Az áldás belemerít titeket a Szentháromságba egészen. Boldog az az ember, akit az Úr áldásával meglátogat, mert benne új élet fakad a kegyelmek továbbadására. Így válik Isten áldása hatékony eszközzé rajtatok. Legyetek mindig nyitottak az áldás befogadására!
2011.05.04.                                                                         Anna Terézia
 

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/az-aldas

Isten akaratának a felismerése
Kedveseim, találjatok megnyugvást mindennapi élethelyzeteitek során! Semmit se tegyetek a Szentháromság akarata ellenére! Vizsgáljatok meg mindent, és azután döntsetek arról, mi a helyes és követésre méltó! Lelketek azonnal megbékél, ha jó úton jártok, ha azonban nyugtalanok maradtok és elveszítitek türelmeteket, az nem vezet el benneteket a biztonságos mezőkre. Figyeljétek meg, mi az, ami eltérít és kizökkent, mi az, ami miatt képtelenek vagytok felülemelkedni egy-egy nehéz helyzeten, és azokat a pontokat nagy bátorsággal és Istenbe vetett bizalommal javítsátok ki! Amennyiben képtelenek vagytok erre, akkor se essetek kétségbe, csak adjátok át Istennek, és Ő átformálja lelketekben.
2011.05.06.                                                                              Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/isten-akaratanak-a-felismerese

A szabadság útja
Kedveseim, váljatok szabaddá mindentől, különösen saját terheitektől, azoktól a korlátaitoktól, melyek lenyomnak benneteket! Jöjjetek Jézus Szent Szívéhez, és tegyétek le nehézségeiteket és a sértéseket, amelyeket másoknak okoztatok! A Szentháromságnak mindezekre gondja van, csak nagy bizalommal adjátok át neki! Megbocsátó szeretetével átjárja szorongásaitokat és magához emelve felmelegíti elhidegült lelketeket. Higgyétek, egyedül Isten művelheti bennetek ezt a magával ragadó nagy csodát. Ne keményítsétek meg szíveteket, inkább engedjétek, hogy kiégessen belőletek minden felesleges salakot! Bátran lépkedjetek ezen az úton!
2011.05.08                                                 Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/a-szabadsag-utja

Isten tervei
Kedveseim, bizakodjatok, hogy minden, ami kilátástalannak tűnik is, meg fog valósulni Isten terve szerint életetekben. Ha semmit sem láttok előre abból, ami beteljesülőben van, akkor se csüggedjetek, mert nem úgy történnek az események, ahogyan azt elképzeltétek. Sokkal összetettebb minden, de mégis nagyon egyszerűen fog végbemenni. Ezért ne töprengjetek azon, hogy hogyan kezeljétek a változásokat! Ti csak mindent azonnal tegyetek le a Szentháromság elé és ne kételkedjetek! Így haladjatok előre bátran!
2011.05.10.                                        Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/isten-tervei

Önmagunk kiüresítése
Kedveseim, ne engedjétek, hogy kizökkentsenek a nehézségek, melyeket komoly teherként éltek meg! Tegyétek le a Szentháromság kezébe! Szabaduljatok meg még az emlékképektől is, és mondjatok ellen minden nyomasztó érzésnek! Ne ragaszkodjatok még a legboldogabb pillanatokhoz sem, mert azok is csak időlegesen a tiétek! Mindent adjatok át, hogy kiüresedett legyen edényetek! Akkor Isten megtölti bensőtöket és gazdagon megajándékoz kegyelmeivel. Gyűjtsetek minél több kincset, és eszközként használjátok azokat a lelkek megmentésére!
2011.05.26.                                              Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/oenmagunk-kiueresitese

a
1985. május 8.
 
ÜGYELJ A GONDOLATAID TISZTASÁGÁRA ÉS IMÁDKOZZ!
 
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott légy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ármin vagyok, ne félj!
 
Köszöntelek testvérem az Atya Isten, a megváltó Jézus Krisztus, a második isteni személy és a lelket betöltő és egyesítő Szentlélek Isten szent nevével, ki él és munkál­kodik mindörökkön örökké.
 
Imádunk, magasztalunk és dicsőítünk, és hálát adunk Neked Istenünk, ki Atyánk vagy és atyai szeretettel szeretsz bennünket. Mert a te szereteted soha nem szűnő, mi időben és nagyságban felmérhetetlen és felülmúlhatatlan. Ki megszámlálod a hajunk szálát is, ki előtt tudott hány szál lett fehérré és hány hullott ki, hát akkor mennyivel inkább tudott előtted minden tettünk, minden gondolatunk, ki a rejtekben figyelsz és megfizetsz kinek-kinek érdemei szerint. Te, ki gondviselő vagy, mert a tieiddel vagy, mert közénk küldted a te szent Fiadat, Jézus Krisztust, hogy örök életünk legyen, hogy mindaz ki hisz benne, el ne vesszen. Így gyűjtöd össze gyermekeidet, mert Atyánk vagy és mi, gyermekeid vagyunk. Áldunk és imádunk, mert te Atyánk és Istenünk vagy. Szent Fiad keresztáldozata megnyitotta azt a kaput, mi az üdvösségre vezet.
 
Az áldó és üdvözítő szeretet visszavezérel bennünket a te atyai kebledre a Szentlélek munkálkodása által. Kit küldtél, hogy lelkünk megvilágosodjon, és értelmünk kinyíljon a te szent igéd befogadására, mit az örök Ige hirdetett a mi Urunk, Jézus Krisztus, ki mindvégig velünk marad és lelkünkbe lép és egyesül velünk a csodálatos Oltári­szentségben, hogy őbenne lehessünk, és vele egyesülve eljussunk hozzád, mennyei Atyám.
 Mert mint mondottad Uram, Jézus Krisztus, Urunk és Istenünk, senki sem jöhet az atyához, csak én általam. Te hozzád pedig Uram Jézus csak a Szentlélek Isten által juthatunk, mert szent nevedet sem tudnánk az Ő közreműködése nélkül kimon­dani, mert nélküle sötétben élnénk. Ő hozza és hordja a világ világosságát, Ő a vigasztaló kegyelmek hordozója, Ő a mécses a sötét úton, az Ő fénye világítja meg a te utadat és a mi értelmünket. Minden áldás és imádás tied, te szentháromság, ki egy Isten vagy. Fiúi szeretettel borulunk le szent színed előtt, a te oltárodnál, a te eged alatt. Mert te mindenütt jelen vagy és atyai szemed rajtunk és őrzöl a te atyai szívedben, hogy mindaz ki szent Fiad tanítását megtartja és ki lélekben és igazságban imád, az eljusson a te szent színed látására. Mert Szent Fiad a jó pásztor hazatereli a nyájat az örök hazába, hol te letörölsz szemünkről minden könnyet. Ámen.
 
Testvérem! Te csak higgy és remélj és szeress! Mert szeret téged is a te Urad és Istened. Add át magad az isteni gondviselésnek, mert isten akaratában megnyugodva élni a kegyelmek kegyelme. Ki elérte ezt a lelki magasságot, annak nem árthat a világ, az Istenben él. Az felett megtört a világ hatalma, mert a lelke már nem e világból való, csak a teste felett és a testén keresztül van hatalma a világnak, de kinek teste felett a béke az úr, kinek testének ura a lelke, az ne féljen! Mert szolgája lett a test a léleknek és a szolga pedig azt teszi, mit Ura parancsol. Ezért mondottam és hangsúlyozottan
mondom, a test munkával való lefoglalását. Ne kíméljétek testeteket a becsületes munkától. Mert mit mondott az Úr, Jézus Krisztus: “Munkálkodjatok, mert mennyei Atyátok is állandó jelleggel munkálkodik.”Mert minden munka foglalkoztatja a testet is, akár fizikai, akár szellemi. Ne adjatok időt arra, hogy az unalom csak egy percre is tanyát üssön nálatok.
 
Most arra intelek, hogy a szükséges pihenés, az alvás kell a fáradt testnek, de nem több, csak a szükséges. Mint már annyiszor mondottam, lelketek imádja imával Uratokat, Isteneteket! Testetek imája a munka legyen! Ne ábrándozzatok, mert az ábrándozó lélek vezérfonalát a sátán irányítja, és észrevétlenül is a bűnhöz köti. Mert mint mondotta az Úr: “Ki megkíván egy asszonyt, az lélekben már vétkezett is vele.
Testvérem, itt világosan megmondja az Úr, hogy mennyire veszélyesek a bűnös gondolatok. Nemcsak azért, mert minden tett gondolatban fogan, hanem már a gondolat maga is bűn, nem bűnné válhat! A szó legszorosabb értelmében már vétkezett. Nagyon helyesen gyakoroljátok a bűnbánat szentségét, amint azt mondjátok: “Sokat vétkeztem gondolatban, … ” Emlékezz vissza, mikor évekkel ezelőtt azt mondotta neked az Úr:
 
“A GONDOLATOK TISZTASÁGÁRA ÜGYELJ!”
 
Ennyire veszélyesek vagytok magatokra. Mert nem minden gondolat fakad a lélekből. Ahol a lélek ura a testnek, ott a gondolat is a léleké, tehát Istené. De ahol a test uralja a lelket, ott a gondolatok is a testté, tehát a sátáné. Ezért figyelmeztetlek, és az Úr Jézus is az apostolokat többször figyelmeztette: “ÉBREN LEGYETEK ÉS IMÁDKOZ­ZATOK, HOGY KÍSÉRTÉSBE NE ESSETEK!” Az éberségre hangsúlyozottan figyel­meztetett titeket Uratok, Istenetek. Ki nem éber és nem ura gondolatainak, az elveszett! Mert mondom, aki nem tiszta testben és nem tiszta gondolatban, az elveszett.
 
Testvérem vigyázzatok a gondolataitokra fokozottan, mert a sátán itt férkőzik hozzátok a legkönnyebben. Mert nem kell a bűnös gondolatnak tetté válni, hogy vét­kezzetek.
 
Először gondolataitokat tisztítsátok meg a bűntől, és tiszták lesztek. Mert a sátán sugall­ja a bűnös gondolatot, és ha ti nem vagytok résen az azonnal burjánzani kezd a lel­ketekben, és ha ti nem küzdötök ellene, elvesztetek. De ki Istenben él, azt ébren tartja az örök szeretet és üdvözül.
 
Testvérem, most ezen elmélkedj! Imádkozzál és dolgozzál és küzdj és küzdj és harcold meg a te harcodat Krisztusért, mert Krisztus is megharcolta az ő harcát érted is, és neked csak ezt el kell fogadni, ezt az isteni ajándékot, és a magad küzdelmét mellé helyezni és a teneked szánt keresztet mindvégig hordozni, mit majd az Úr vesz le a vállaidról, mikor átléped azt a küszöböt, mikor átlépsz az életre. Amen.
 
Testvérem, most búcsúzom és azt mondom: az Atya szeretete, a Fiú kegyelme, a Szentlélek egyesítő ereje töltse be a te lelkedet, hogy üdvösséged legyen. Ámen.

A mi Urunk, Jézus Krisztus szent kegyelme töltse be a te lelkedet, mindörökké, Ámen.

1985. május 30.
 
BÁR LENNÉL HIDEG, VAGY MELEG, DE MIVEL LANGYOS VAGY, KIVETLEK SZÁMBÓL
 
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott légy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ármin vagyok, ne félj!
 
Köszöntelek testvérem a mindenható Atya Isten, a megváltó Fiú Isten, a lelket betöltő és vigasztaló és erősítő Szentlélek Isten szent nevében és a mi Urunk, Jézus Krisztus szent kegyelme által.
 
Imádkozzunk testvérem és kérjük a megszentelő kegyelmet, az életet adót, a vigasztalót, hogy szent kegyelme erejével töltse be a mi lelkünket és erősítse hitünket. Erősítse akaratunkat az üdvösség elérésére a magunk és felebarátaink számára. Világosítson meg bennünket, hogy megérthessük az evangéliumok értelmét és fel­ismerjük a kísértést, mint bűnbevivő erőt.
Imádunk és dicsőítünk mennyei Atyám, hogy elküldted a mi lelkünkért a te szent Fiadat, a mi Urunkat Istenünket, Jézus Krisztust. Magasztalunk Uram Jézus, hogy nem hagytál egyedül minket, esendő gyermekeidet és elküldted a vigasztaló és erőt adó Szent Lelket, a harmadik isteni személyt, a Szentlélek Úristent, hogy állandó munkál­kodása által a megváltás dicsőségébe vitessen az ember. Mert mint vezeted egyházadat kétezer év óta, úgy vezetsz bennünket külön-külön a megváltás dicsőségébe, hogy a megváltás dicsőségének részesei lehessünk, kik befogadunk téged. Imádunk téged Szentlélek Úr Isten.
 
Te, aki közöttünk munkálkodsz, ki megkondítod lelkünk harangját, ki figyelmeztetsz, ki megnyitod értelmünket, te kegyelmek hordozója, üdvözlégy! Ki elviszel bennünket a Fiú, a mi Urunk, Jézus Krisztus útjára és mutatod az utat, ahol az Úr előttünk halad, ahol nekünk is követnünk kell, hogy általa és őbenne eljussunk az Atya színelátására. Mint ahogy “SENKI SEM JUTHAT AZ ATYÁHOZ, CSAK ÉNÁLTALAM” ­mondotta az Úr, Jézus Krisztus, úgy senki sem juthat a megváltóhoz a Szentlélek közreműködése nélkül. Áldott légy, te csodálatos Szentháromság, ki három személy vagy, de egy az Örök Isten. Kit áldunk és imádunk, dicsőítünk és hálát adunk végtelen nagy jóságodért és kiáradó szeretetedért. Hozsanna a magasságban, áldott ki jő az Úr nevében, hozsanna, hozsanna. Ámen.
 
Testvérem! Küzdj és küzdj a kísértés ellen. Mert a sátán kiszemelt téged, mert el akarja rabolni a legdrágább kincsedet a szeretetet, és helyébe lopni a gyűlöletet, mert már mint mondottam, hol nincs szeretet, ott a gyűlölet uralkodik. Mint ahogy a tűz és a víz nem él meg egymás mellett, mert vagy a víz oltja el a tüzet, vagy pedig a tűz emészti el a vizet, tehát megölik egymást, úgy, hogy az egyik mindig életben marad. Így van a lélek is a szeretettel, ha beengedi lelkébe a gyűlöletet, annak célja, hogy szívedből kioltsa a szeretetet. Hol nincs szeretet, ott nincs Isten, és hol nincs Isten, ott a sátán uralkodik. Mint ahogy a vas sem lehet egyszerre hideg is meg forró is, mert a kettő kizárja egymást, de viszont lehet langyos, ami mindkettőnél utálatosabb Isten előtt.
Mert mit mondott az Úr a “Jelenések könyvében”: “BÁR LENNÉL HIDEG, VAGY MELEG, DE MIVEL LANGYOS VAGY, KIVETLEK.”
 
Testvérem most arról tanítalak kik azok a langyos lelkek. Az ilyen ember elveszti bűnei miatt a Szentlélek ajándékát, a tisztánlátást és becsapja saját magát és be akarja csapni Urát és Istenét. Hazudik Urának és Istenének. Mert aki nem lélekben és igazságban imádkozik, az meghazudtolja magát Isten előtt. Mert aki szóban és cselekedetben nem imádja Urát és Istenét, az mind langyos, ha még oly sokat is imádkozik, mert ha a szót nem fedik a tettek, az csak üres locsogás és hazugság Isten szemében. Még többet mondok: ennek az embernek a száján még az imádság is bűnné válik, mert aki gyűlöletet táplál szívében embertársai iránt, az az imádságával is Istent káromolja.
 
Testvérem, ezt ne téveszd szem elől, a sátán kísértését a gyűlöletre! Mert a gonosz gyűlöletre ingerel mások által és érzi szíved a gyűlölet halálos mérgét, de lelked szembeszáll. Küzd a lelked, mint ahogy küzd a tűz és a víz egymás ellen, mert valamelyiknek pusztulni kell. Te kéred Urad és Istened segítségét és a te Urad és Istened nem utasítja el a lelkedet, de megengedi a küzdelmet és a vergődést. Ne félj, Urad és Istened lábbal tiporta a legfőbb ellenségedet a sátánt. Kérd mindig és mindenben a te Urad és Istened segítségét, mert a gonoszt is, a kísértést is csak a megváltó Jézus Krisztussal tudod legyőzni. Mert egymagadban kevés vagy, mert a gonosz erősebb nálad. Ezért minden ügyedet vidd a te Urad és Istened elé.
Mint már annyiszor mondottam, hagyatkozz az Úrra, Jézus Krisztusra. Ezzel nem azt mondom, hogy az életed minden küzdelem nélkül zajlik. Az utadról nem veszi el az Úr a göröngyöket és a töviseket, hanem átsegít rajtuk. Ami annyit jelent, hogy erődön felül adja az erőt. Mert rögös az út, szűk a kapu, mi a mennyek országába visz, mondotta az Úr, Jézus Krisztus. Mert mondom minden erényt a szeretet tart össze.
 
Ezért hangsúlyozottan mondom, a gyűlölet a legfőbb bűn, mert ez halálos méreg, ami a szeretet ellen irányul és ami képes megölni a szeretetet, mert szeretet nélkül nincs erény. Mert szeretet nélkül nincs üdvösség! Ezért mondom testvérem, ne féljetek a küzdelemtől, mert minél több lelki értékkel bírtok Isten előtt, annál erőszakosabban kísért a sátán.
Ha ti nem ragaszkodtok erőszakosabban Krisztushoz, elvesztek!
Ne feledd: Az Úr, Jézus Krisztus erődön felül adja az erőt. Ezért testvérem fél erővel senki sem éri el Isten országát, mert ezek a langyosak. Kérd mindig testvérem Isten szent kegyelmét. Kérd a Szentlélek Isten ajándékát, hogy töltse be a te lelkedet. Mert hol Isten lakozik, ott az Isten országa. Ámen.
Testvérem, ezen elmélkedj és kérd az Úr békéjét és kegyelmének szent erejét, hogy legyen veled mindvégig.
 
Most búcsúzom és azt mondom, a mennyei Atya szeretete, az üdvözítő Jézus megváltó kegyelme, a Szentlélek világossága és egyesítő ereje töltse be a te lelkedet földi vándorutadon, hogy menyegzős ruhád készen legyen, mikor belépsz az életre. Ámen.

Ármin.

a

Áldott lélek vagy te!

1966. január 3.

Reggel korán feltört lelkemből a mélységes bűnbánat. S amint a reggeli imádásra és az utána való szentmisére mentem, közben egész úton Ő beszélgetett. Nem tudom leírni, csak ezt a néhány szót, mely élénk nyomott hagyott lelkemben bűneim bánata közben:
“Látod, kedvesem, mily óriási hatalom a bűnbánat! Az Isten hatalmát, mellyel büntetni készül, ti lefegyverezhetitek. Nézd, Erzsébetem, büntetésre emelt kezemet a bűnbocsánatra készteted te és mindazok, kik másokért engesztelnek. Én mennyei Atyám elé kiterjesztettem keresztre szegett kezemet, hogy megvédjelek, megmentselek benneteket az örök kárhozattól. Elégtételt nyújtottam Atyámnak. Nektek is ezt kell tennetek. Ez az igaz részvétel az Én megváltó munkámban.”

1966. január 13.

Szentáldozás után az Úr Jézus szólt:
“Megható a bűnbánatod. Testvérkém, fényjelet nyomok lelkedre. Ugye, értesz? A színarany fémjelével jelöllek meg, melyet bűneid folytonos bánata által már rég kiérdemeltél. Kedvesem, ne szabadkozz! A bűnbánattól fénylő lelked-halálod után is ragyogva tündököljön! S lelked fénye, mely a bűnbánattól ily ragyogó, mások lelkére is a bűnbánat fényét derítse!”

Még ugyanaznap este, lefekvés előtt történt. Imádságomat mindig a bűntudattal kezdem, mert úgy érzem, csak akkor tudok igazán elmerülni Isten imádásában, ha előbb a bűnbánat sóhajának szépséges szőnyegét terítem az Úr elé és ezen nesztelenül leborulok. Bűneim bánata közben az Úr Jézus ismét szólt:
“Áldott lélek vagy te!”

S ebben a pillanatban elragadta lelkemet a földről, s csak szavainak utóhangja az, miről megkísérlem ezt a néhány szót leírni. Mert utána még ezt mondta:
“Csak a bűntől megtisztult lelket ragadom így Magamhoz.”

Erről többet nem tudok írni. Ez az Istenhez való felemelkedés nem foglalható szavakba.
Másnap a szentmise alatt az előző esti beszélgetésből egy mondatról elmélkedtem: “Áldott jó lélek vagy te!” Az Úr Jézus állandóan arra kért, hogy az én Hozzá intézett szavaimat írjam le! Én az Úr Jézushoz visszaimádkoztam azt, amit Ő mondott rólam: Imádott Jézusom! Lehetnék-e áldott, ha Te meg nem áldottál volna? Lehetnék-e jó a Te kegyelmed nélkül? Ó, Jézusom, áldott legyen a Te Szent Neved, mely által én is áldott lettem, én nyomorúságos kis semmi! Uram, imádott Jézusom, ez is a Te határtalan jóságod, mely a Te dicsőségedet hirdeti. Mily jó vagy, hogy állandó alázatosságban tartod lelkemet! Uram, hogy engem dicsértél, ezáltal a Te dicsőséged nagyobbodott. Én megsemmisülve, mint porszem, lábadhoz hullok.

1966. január 16.

Délután tűzrakás közben gyufát gyújtottam. Az Úr Jézus ismét meglepett szavaival:
“Látod, kedvesem, te is ilyen gyufa szál vagy. Az Én isteni Kezemben meggyúltál, mert Én akartam, és gyújtani fogod az egész világot, mint egyetlen szál gyufa, mert ezt az Isten akarja. Kicsiny eszköz vagy te éppúgy, mint kezedben a gyufaszál. Ne lepődj meg azon, hogy Én mondom: Egyetlen szál gyufával Lángra lobbantom milliók lelkében Anyám Szeretetlángját , melyet a Sátán tüze nem tud eloltani, hiába készíti borzalmas gyűlölettől égő gonoszságait. Egyetlen szál gyufa, melyet Anyám gyújt, meg fogja vakítani, és te vagy az, kit Anyám erre eszközül használ.”

1966. január 25.

Este hazajövet, amint a buszról leléptem, a jeges hóban alig tudtam megállni, s ebben a percben nyomasztó egyedüllét lepett meg. Amint körülnéztem, az utasok hamar elszéledtek, legtöbben kísérővel. Egyedül maradtam. A sötét, jeges úton alig mertem menni. S amint elindultam, az Úr Jézus meglepett, először csak szavaival, s utána fokozott jelenlétével. Közben ezt kérdezte:
“Mondd, testvérkém, miért gondolod, hogy egyedül vagy? Hiszen téged Én vezetlek. Ne félj! Nem engedlek el. Gyere, menjünk együtt, és máskor ne gondolj ilyesmire, hogy te egyedül vagy!”

S míg ezeket mondta, még jobban felfokozta lelkemben jelenléte érzetét, és tovább beszélt velem:
“Erzsébetkém, régen, mikor még nem gondoltál olyan sokat Reám, Én akkor is melletted voltam, hogy az élet jeges és síkos útján megvédjelek az esésektől. Ugye, akkor nem hitted el, hogy Én tartalak vissza a tengernyi eséstől? Pedig ez így volt, mert Én különösen vigyáztam minden lépésedre. Ó, kedvesem, ha az elhagyatottságot csak magadban gondolod is, Én fájlalom ezt a legjobban. A mi bensőnk együttérzése és elménk gondolata is e g y, tehát tekintsd kizártnak az egyedüllétet. Ez kettőnk között lehetetlen. S ha mégis ezt gondolod, ez nagyon fájna Nekem. Ugye, nem gondolsz többé ilyet!? Szívem dobbanása szívedben visszhangzik, s ha egyedül vagy, ezt még jobban kell hallanod. Látod, ha csak egyetlen pillanatig nem gondolsz Rám, máris milyen nehéz a szenvedés! Tudom Én ezt jól. Ez az Én szeretetem örökké tartó biztosítéka. S most megkérdezlek, van-e valami óhajod?”…

Igen, van. Mindenekelőtt lelkeket kívánok Neked, és azt, hogy minden lélek bírja Istent, a Te végtelen jó és megbocsátó szeretetedet!

-S közben -míg elmerültem Benne -Ő csendesen lelkembe sóhajtotta:
“Köszönöm, Erzsébet! Ezt el is vártam tőled. Látom, nem vész kárba kegyelmem lelkedben.”

1966. január 26.

A reggeli szentmisén, amint az orgona hangja megcsendült, a karácsonyi ének egyik során keresztül elragadta az Úr a lelkemet. Ilyenkor valóban úgy vagyok, hogy se látok, se hallok, csak az Úr Jézus szavait hallgatom, amint egészen hatalmába kerítve lelkemet, ismét beszélgetni kezdett:
“Igen, kedvesem: szép ajándékot vivén szívünkben magunkkal. Tudod, mi a legszebb ajándék?”

Ebben a pillanatban bűneim bánatával feleltem az Úr Jézusnak. – Isteni Mesterem, nem tudom, mástól milyen legszebb feleletet várnál, de énnekem nincs semmim, csak bűneim bánata. Ezt az ajándékot hozom én szívemben, és hordozom lelkemben alázatos hittel és reménységgel, és hálás szeretettel Neked kínálgatom, isteni Mesterem. -S ezekben az elragadtatott percekben az Úr Jézus szívet-lelket cserélt velem, és éreznem engedte, hogy most az isten Szív dobban meg bennem, és az Ő lelke hatja át bensőmet. Ami még lelkemben történt, annak nincs leírható formája, ez részesedés Isten végtelen jóságából.

1966. március 4.

Az Úr Jézus ismét szólt, vagyis hosszasan beszélgetett. Tartott ez egész délelőtt. Ha valaki olvasni fogja soraimat, ne gondolja, hogy ez a beszélgetés szünet nélküli. Az Úr Jézus közben elárasztotta és fokozta bennem jelenlétének érzetét, s közben mond néhány szót. Tudja Ő jól, hogy én minden szavát, mint imádságot, úgy hallgatom meg. Tanítását át meg átgondolom. Ma is ez történt Estefelé e szavakkal szólt:
“Lelked húrjain úgy pendítem meg a bűnbánat dallamát, hogy annak hallatára még a megrögzött bűnös is megtér. Áldozatos szenvedéseid refrénje ez, mely mások lelkébe hangzik át, s így a lelkeket ezáltal Hozzám tereled te, és mindazok, kik a bűnösökért engesztelnek.”

1966. március 16.

“Te az isteni színmű súgója vagy. Azért mondom ezt, hogy ne engedj az álláspontodból. Ez az isteni elv, melyet az Én kegyelmemből magadévá tettél, szent és igaz legyen előtted. A gonosz most kétségbe akar ejteni olyan cselszövéssel, melyről láthatod, hogy ismét a te alázatosságodat akarja meglékelni. Tudja a gonosz, ha léket üt alázatosságodon, akkor ő minden egyéb gonoszságát lelkedbe tudja csempészni. De te csak légy alázatos! Kell-e tudni a nézőknek a súgóról? Nem! Minek? A súgó szerepe, hogy a mű érvényre jusson. De neki nem szabad csillognia, sem felszínre jutnia. Még sokszor levegőt sem vehet kénye-kedve szerint, hanem csakis ahogy a mű kívánja. Leányom, ez a te helyzeted! Tudj meg mindent, amire az isteni műnek szüksége van, ott súgj, ahol kell! Én, a te Mestered, mindenre megtanítottalak, s ha tanításomat megtartod, nem kell félned. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy te itt pihenőt tarthatsz kényed-kedved szerint, csak ha a mű engedi. Tudom, látom gondolatodat, erőlködésedet, mellyel isteni kérésemnek s akaratomnak eleget akarsz tenni. Ez Nekem elég! Erzsébetkém, Én nem is eredményt várok tőled. Azért mondom ezt, hogy légy megalázva. Most, ezekben a napokban és nehéz időkben a megaláztatások felnagyítására és megsokszorozására van a legnagyobb szükséged. Tudom Én ezt. Azért küldöm reád mindazt, ami által lelked fürödhet a megaláztatásban, mely nélkül nem maradhat meg lelked tisztasága. ”

1966. március 17.

…Szentáldozás előtt bűneim mélységes bánatát küldtem az Úr Jézus felé: Ó, imádott Mesterem, nagyon fájlalom mindazt, amivel megbántottalak. Végtelen jóságod csodálatba ejt, hogy Te mindezt megbocsátottad. -Utána az Úr Jézus válaszolt:
“És mondd, még miért bánkódsz, és mit fájlalsz?”

Az Úr Jézus kérdését néhány pillanat alatt átgondoltam, és meg is válaszoltam: Ó, imádott Jézusom! Bánkódom azon, hogy mások is megbántanak, és fájlalom mindazt, hogy ők sem fájlalják bűneiket. Szavaim után ismét az Úr Jézus szólt:
“És még miért bánkódsz? Mondd, édes lelkem! Úgy szeretem hallani beszédedet, mely dallam Nekem és örömmel tölti el isteni Szívemet! Mondd csak tovább, hogy egyedüllétemben felvidulj, hogy gazdagságom bőségéből kinek juttassak? Hallani akarom szíved óhaját!”

Ezen idő alatt jelenlétének csodás áradata járta át testemet-lelkemet, s ez létrehívta lelkemből az Úr Jézus kérdésére a választ: Hogy még miért bánkódom? Ó, Jézusom, azokért fáj a szívem a legjobban, akik oly gőgösen visszautasítják feléjük kínált kegyelmeidet, hogy e miatt az elkárhozás szörnyű veszélye fenyegeti őket. Ó, imádott Jézusom, ezeknek adj a te isteni gazdagságod bőségéből! Mert Te kérdeztél, én alázatosan kérek számukra is kegyelmet. Jézusom, az előbb azt mondtad, hogy édes lélek vagyok Részedre, és úgy szereted hallgatni beszédemet, mely dallam Neked és örömmel tölti el isteni Szívedet. Ó, Te végtelen jóság és irgalom! Most még bátrabbá tettél. Adj nekem is gazdagságod bőségéből, hogy minden fohászom olyan dallam legyen, hogy a visszautasító lelkek a Te isteni kegyelmedtől áthatott lelkülettel folytassák azt a dallamot, mely Neked oly kedves. Közben elérkezett a szentáldozás ideje, lelkemben néma csend lett. Még a szívverésem is csendesebb lett, az Úr tért be lelkembe. Szavai még fülemben csengtek, de az egyesülés pillanatában lelkemben minden rezgés eggyé olvadt Istennel. Csoda ez, mely megismétlődik mindennap, és újra mossa lelkemet az Ő Szent Vérével és táplál Szent Testének erejével, mely által képes vagyok lelkemtől távol tartani a gonosz minden cselszövését.

1966. április 9.

A Szentsírnál imádtam az Urat. Át akartam gondolni a nagy kínt, melyet Jézus értem szenvedett. Az Úr Jézus csendes sóhaján keresztül így kezdett beszélgetni:
“Látod, az Ige Testté lett.”

Én hiába próbálkozom, soha nem jutok el egy lépést sem tovább. Gondolatomat most az Úr Jézus erre hívta fel. Nem tudom felfogni még most sem, imádott Jézusom, ezt a csodát. -Az Úr Jézus újra szólt:
“Engem ez nem lep meg, leánykám. Megnyugtatlak, ezt a nagy csodát Anyámon kívül még senki sem fogta fel, mert ez Rajta kívül még nem adatott senkinek sem, mivel ennek megértéséhez a szenvedéseket is hozzá kell kapni. S csak a szenvedéseken keresztül fogja fel a lélek az Ige megtestesülése nagy csodáját. Az áldozat beteljesülése által világosodik meg lelkedben az, amit érted, értetek tettem.”

Imádott Jézusom, mély gondolatok ezek, melyeket megvilágítottál előttem. Isten Mesterem, nem tudom felfogni, csak azt érzem, hogy mindezt bűneim bánatával tudom csak meghálálni. Nincs más szavam és kérésem sem, mint a jobb latornak volt: “Uram, emlékezzél meg rólam országodban!” -S ahogy e szavakkal kérleltem az Úr Jézust, a Szűzanya közben hozzám szólt:
“Igen, kis kármelita leánykám, forduljatok mindannyian Szent Fiamhoz bűnbánó lélekkel! Akkor szereztek örömet Szent Fiamnak és Nekem, ha gondoltok Szent Fiam Országára, és megtesztek mindent, hogy az eljöjjön mindannyiatok számára. -Azért akarom kiárasztani Szeretetlángomat a földre, hogy lássátok az utat, mely Szent Fiam Országába vezet .”

Majd újra szólt az Úr Jézus:
“Neked is azt mondom, amit a jobb latornak: Még halálod napján Velem leszel a paradicsomban. Te sem vágyódhatsz jobban Utánam, mint Én teutánad, hiszen a mi szívünk együtt dobban. Halld meg Szívem dobbanását, mely szívedben visszhangzik!”

Most, hogy e sorokat leírtam, térdre ereszkedtem. Szívének dobbanása térdre kényszerít, és nem tudtam tovább írni.

1966. április 14.

Az esti imánál sokszor elmondtam: Uram Jézusom, köszönöm, nagyon köszönöm a Te végtelen jóságodat! -Közben arra gondoltam, volna-e erre egy illendőbb kifejezés? Hirtelen eszembe jutott az, ha embertársaim jót tesznek velem, mindig azt mondom: “Isten fizesse meg!” -Édes Jézusom, ki Magad vagy a mindenható Isten, Neked csak köszönetet tudok mondani. -Utána csöndben hallgattam, és közben átgondoltam: Istennek nem lehet fizetni! -Jézusom, de én vakmerő vagyok, ne vedd ezt neveletlenségnek, sem gőgnek, hogy én ezt gondolni merem: Én bűneim bánatával fizetek Neked. Azt adom, ami Neked nincs, és nekem van. -Ahogy így beszéltem az Úr Jézushoz, Ő így szólt:
“Erzsébetem, tudod, hogy nem régen szívet-lelket cseréltem veled. Ez azt jelenti, hogy az Én Szent Vérem árán bűneidet már megvásároltam tőled. De hogy a te, felajánlásod ne legyen értéktelen, úgy fogadom el ezt most tőled, hogy másoknak fizess te az Én nevemben. Érted? A te bánatod által a lelkek tömegesen tökéletes bánatra indulnak.”

1966. április 18.

Reggel a szentmisén a Szűzanya így szólt:
“Szeretetlángom és a te bűnbánatod együttműködik, és ezáltal sok lélek Szent Fiamhoz tér.”

1966. április 19.

“Elcsodálkozol azon, hogy az isteni titkokat ily világosan látod és fogod fel? Ezt csak az tudja így látni, kinek szeme összeforrt az Én isteni szememmel, és gondolata is egy az Én isteni gondolatommal. Erzsébetem, a sok isteni titok, mit az elragadtatások közben isteni fényességemben átéltél, legyen erőt adó kegyelem ahhoz a sok szenvedéshez, melyet a lelkek megváltásáért neked is el kell viselned. Tudom, hogy örömmel szenvedsz, áldozatkészségedet azonban állandóan erősítem, mert erre – tudom – szünet nélkül szükséged van neked, és mindazoknak, kikhez utasítottalak a mi szent közléseinkkel kapcsolatban. Neked őértük is meg kell hoznod áldozataidat. Azért mondom ezt újra és újra, hogy legyen ez frissen és üdén a te állandó imádságod.”

1966. április 24.

Reggel, a szentmise előtt, amint Eléje borultam, e szavakkal köszöntöttem: Imádott Jézusom, Te vagy az én Szememfénye! S amint hosszan, csendben térdeltem Előtte, egy szót sem tudtam volna többet mondani, mert az Úr Jézus így fogadta szavaimat:
“Oly ritkán mondod ezt Nekem, pedig emberi természetemnél fogva Én is vágyom a becézgetésre!”

1966. május 8.

Amint hazafelé jöttem az esti szentségtátogatásról, az Úr Jézus szólt:
“Minden csepp könny, melyet a szenvedés sajtol ki szemedből, a bűnösök lelkére hull és a bűnbánat könnyeit indítja meg lelkükben.”

1966. június 3.

A Szűzanya szólt. Én ugyanis a Szűzanyának néhány nap előtt elmondtam, hogy mit mondott a gyóntatóm: Míg az Úr Jézus, vagy Te, Édesanyám, nem adod tudtára kéréseiteket, addig ő nem tesz semmit.
Erre felelt most nekem a Szűzanya:
“Kislányom, az Én Szeretetlángom nem tesz kivételt az Ő lelkében sem. Őt is szelíd fényével árasztom el, melynek nem fog tudni ellenállni sem ő, sem mások, kik hivatva lesznek a kegyelmeket továbbvinni. Amint a te lelkedbe is szelíd fényt árasztottam, akképpen cselekszem másokkal is. Csak azt meg kell mondanom neked, kislányom, hogy minél tisztább az a lélek, aki befogadja, annál teljesebben fog ragyogni lelkében Szeretetlángom kegyelme. Mert a lélek tisztasága az, melyen keresztül Szeretetlángom ragyogásában visszaverődik a kegyelemnek az a Fénye, mely fogékonnyá teszi a lelket. S akkor a bűnbánat könnyeit hívom létre anyai szeretetemmel.”

A Szűzanya ezen szavaira tökéletes nyugalom tért be a lelkembe.

1966. június 12.

Reggel, amint az oltár előtt imádtam Őt, és Eléje tártam lelkem nyomorúságát, Ő közben ezt mondta:
“Kedvesem, Én most befödöm lelked nyomorúságát, és érezd ezt te is, hogy erőt meríts! Lelked nyomorúságát immár befödtem, s most már csak a szépség az, mely kiragyog belőled. S ha te érzed is lelked nyomorúságát, de mások ezt nem érzik, kisugárzik lelkedből az Én Istenségem gazdagsága, melyből másoknak osztogathatsz. Szóval, kegyelmeim sáfárjává tettelek.”

a

Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Dél-Alföld
  • Dél-Dunántúl
  • Délvidék
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Észak-Alföld
  • Észak-Magyarország
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyökereink
  • Haladunk, haladunk, az ösvényt ne tévesszük szem elől…
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsony
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Közép-Dunántúl
  • Közép-Magyarország
  • Legendák, mesék, mondák
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • MártírSors
  • Meddig még?
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Munkanapló
  • Nyugat-Dunántúl
  • Olvasó gondolkodó
  • Örökimádás
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pünkösd-ElJövet
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: