‘0502’ cimkéjű bejegyzések

2017. május 2. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Ti csak kérjétek, hogy mindig az Én akaratom történjen meg, és maradéktalanul teljesítsétek rátok vonatkozó örök, szent tervemet. A körülményeket Én irányítom, és mindig csak annyi történhet, amennyit megengedek. A sátán is Engem szolgál. Az emberek szabad akarata miatt engedem meg a rosszat, de valójában mindig csak jót akarok, és mindenkinek az üdvösségét óhajtom.

 

Drága gyermekeim! Ezeket a napokat, amelyben annyi szomorúság és félelem van, vegyétek úgy, mintha már el is múltak volna. Tekinteteteket mindig csak az odafent valóra vessétek. Minden gondolatotok Én legyek. Csak Bennem bízzatok, reméljetek, csak Engem szeressetek. Én megvédelek titeket mint a kotlós, ami szárnyai védelme alá veszi kiscsibéit. Aki Bennem bízik, Nálam menedéket talál. Aki Bennem hisz, még ha meghal is, élni fog. Szeressetek Engem mindenekfölött! A bűnt vessétek meg, soha ne álljatok szóba a gonosszal! Akkor már itt a Földön magatokban hordozzátok az örök élet csíráját. Elmerítelek titeket Szívem szeretetének boldogságában. Bennetek éltek, és ti Énbennem. Ez által ti már itt a Földön a Mennyország előszobájában vagytok.

 

Kicsi gyermekeim! Soha ne aggódjatok! Nincs az a pusztító fegyver, ami fölötte állna az Én isteni hatalmamnak. Ha imádkoztok, nem tud nektek ártani semmi. Gondoljatok Hirosimára, ahol az atomkatasztrófa mindent tönkre tett, de az a szerzetes kolostor, ahol gyermekeim imádkoztak, megmenekült. A káros sugárzás nem árthatott nekik. Én Isten vagyok és mindenható – ma is tudok csodákat tenni, ha hittel és bizalommal kéritek.

 

Imádkozzatok papjaimért, hogy irgalmasok és szeretetteljesek legyenek! Le kell hajolniuk a bűnösökhöz, ahogy Én tettem. Megbocsátó szeretettel ismételjék meg szavaimat, amelyet a házasságtörő asszonynak mondtam: Menj, de többé ne vétkezzél! Imádkozzatok értük, hogy szentek legyenek! Az életszentség pedig nem más, mint az irgalmas szeretet gyakorlása. Mindig Engemet adjanak a híveknek, és az Én tanításomat továbbítsák nekik.

 

Az élet a Földön hamar elfut, mint a gyorsvonat. Rövid, ezért ragadjátok meg a pillanatokat, hogy amikor találtok egy kis csöndet, abban Rólam elmélkedjetek és Engem imádjatok. Mindazokat, akiket elétek hozok, az Én irgalmas szeretetemmel terítsétek be, mint palásttal. Beszéljetek nekik arról, hogy mennyire szerettem őket, amikor vállaltam értük a megkínzást, a töviskoronát, a megostorozást, a kigúnyolást, a kereszthordozást, a teljes kiüresítést és a keresztre feszítést. Jóllehet, Isten voltam és vagyok, mégis kiüresítettem Magam, és Emberként szenvedtem és meghaltam a világ bűneiért, amelyeket Magamra vettem. Ha erről beszéltek, akkor nagy béke és öröm lesz a szívetekben, és a lelkeket is megnyeritek Nekem. Tőletek azt várom, hogy szeressetek viszont Engem, adjatok hálát megváltásom hatalmas művéért – soha ne vétkezzetek, inkább meghaljatok, mint hogy bűnt követnétek el. Akkor biztos léptekkel haladtok előre az üdvösség útján, és értelmet adtok szenvedéseimnek, mert nem hiúsítjátok meg magatokban kegyelmemet.

 

Drága gyermekeim! A szenvedéseket, amik érnek, vegyétek úgy, mint parányi szálkákat hatalmas keresztemből. Amelyeket megosztok mindazokkal, akikkel bensőséges kapcsolatba lépek, akiket kiválasztok Magamnak, és az életszentség magas csúcsára vezetek fel. Csak az a fontos, hogy mindenkor fölismerjétek és megtegyétek akaratomat. Megáldalak titeket, kicsi gyermekeim, Szívem végtelen, minden értelmet felülmúló csodálatos szeretetével, és az Én békémet adom nektek, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Mt 26, 10: „Jézus szólt hozzájuk” 2Kor 4, 2: „Isten szava”

2017. május 4. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Nagyon kedvesek vagytok Isteni Szívemnek. Szeressétek egymást Énbennem úgy, ahogy Én szeretlek titeket. Olyan tisztán és szentül, hogy mindig az életszentséget kívánjátok egymásra, és ezt mozdítsátok elő.

 

Drága gyermekeim! Kiválasztottalak titeket, hogy példát mutassatok testvéreiteknek életetekkel, szavaitokkal és tetteitekkel. Jó példátok úgy árad szét a környezetetekre, mint a nemes virágok jó illata, amely beölti a szobát, és az emberek csodálják e növények szépségét. Ti is ilyenek vagytok környezetetekben, ahová állítottalak benneteket.

 

Kicsi gyermekeim! Soha ne bízzátok el magatokat! Mindig Nekem adjatok hálát mindenért, mert minden az Én kegyelmem.

 

Kicsi gyermekeim! Ne féljetek ezektől a zűrzavaros időktől, a kilátástalan jövőtől, amely nagyon sok embert csüggedéssel és szomorúsággal tölt el. Ti tudjátok, hogy Én minden rosszból jót hozok ki, és hogy a felhők fölött mindig süt a Nap. Apostolaimnak is keresztül kellett menniük az üldöztetésen, sőt, a vértanúságon is, hogy hazaékezzenek dicsőségembe. Az üldöztetés az idők végezetéig tart, a világ végéig, mert a világ és az Én tanításom között hatalmas szakadék tátong. A világ fejedelme ugyanis a sátán, amely a rosszat úgy állítja be, mint jót, ezzel becsapja áldozatait, és a kárhozatba taszítja. Ti viszont, akik követtek Engem, Tőlem a színtiszta igazságot, az Evangéliumot tanultátok, amely ellenkezik minden bűnnel, és az örök életre vezet.

 

Megáldalak titeket, gyermekeim, Szívem túláradó, megerősítő, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

 

Szentírási megerősítések: Mt 26, 1 cím: „(Jézus) így szólt tanítványaihoz”

2017. május 8. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Ezek az utolsó alkalmak, amikor még beszélek hozzátok. Az idő rövid. Hamarosan kitör az üldözés, és az atomháború, amit csak nagyon kevesen fognak túlélni. Gyermekeimet biztonságba helyezem, mert Én hatalmasabb vagyok, mint a pusztító fegyverek: Én Mindenható vagyok. Bízzatok Bennem! Sokakat Magamhoz veszek Országomba, akik már letöltötték szolgálatukat ezen a Földön. Akiket pedig arra választottam ki, hogy az új világban is szolgáljanak Engem embertestvéreikben, és hirdessék az Evangéliumot, azokat kiragadom, és a kellő időben majd visszahelyezem.

 

Gyermekem! Most még előtte álltok mindannak, ami nemsokára bekövetkezik, azért azt kérem tőletek, hogy már most imádkozzatok üldözőitekért, hogy megtérjenek. Esdjétek le magatokra és másokra kegyelmemet, hogy még mielőtt kiszállna lelketek a testetekből, Engem válasszatok, és megmeneküljetek az örök kárhozattól.

Kicsi gyermekeim! A világban zajló természeti katasztrófák mind előjelei annak, hogy haragom ítélete sújtja ezt a világot bűneiért, amelyek súlyosabbak, mint Szodoma és Gomora, vagy Babilon idejében. Ez a világ elpusztul, mert saját magát ítéli arra, és mindent elkövet, hogy megsemmisüljön. Egy háborúban soha senki sem lehet győztes. Itt csak vesztesekről lehet beszélni. De a legnagyobb baj az, amikor a lélek elkárhozik, és soha többé nem tud megtérni, örökre elvesztette az élet Forrását, az Istent, Aki megteremtette. Ezért imádkozzatok, hogy az emberek, akik nemsokára tömegével meg fognak halni, még életük utolsó pillanatában, amikor megjelenek előttük dicsőséges fényemben, és megkérdezem tőlük, hogy elfogadnak-e Engem Megváltójuknak, Mellettem döntsenek. Ezt az utolsó esélyt szinte mindenkinek megadom, kivéve azokat, akik már életük során többször is megkapták Tőlem, de mindig elutasítottak. Ők azok, akik a Szentlelket káromolják, vagyis a megismert igazság ellen tusakodnak, vagyis örök vétek terheli őket. De mindazok a lelkek, akik keveset kaptak, kevésről adnak számot, ezért még megadom nekik az utolsó esélyt, hogy dönthessenek Mellettem, ha úgy akarják.

 

Gyermekeim! Most egy hatalmas világégés előtt álltok. Itt hagytok mindent, még a testeteket is. Csak a cselekedeteiteket hozzátok magatokkal, ezért újra mondom: fogadjátok el az áldozatokat a lelkek megmentéséért, és imádkozzatok magatokért és mindenkiért.

 

Szentírási megerősítések: Lk 1, 45: „Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki.”

 

 

 

2017. május 9. Itthon a Mennyei Atya: „Édes kicsi gyermekeim! Nagy ajándékot adtam nektek: Szent Fiamat, Aki leszállt a Mennyből, a Legszentebb Szentháromság ragyogó, hatalmas dicsőségéből, hogy magára vegye az egész emberiség bűneit, és elégtételt fizessen értetek a keresztfán. Mindezt nem Miattam tette, hogy kiengesztelődjek általa az emberi nemmel, hanem az igazságosságért, mert a bűn mindig büntetést érdemel, és az Isteni igazságosságnak érvényben kell maradnia.

 

Drága gyermekeim! Ez most is így van, és a világ végezetéig, amíg ember él a Földön, így is marad. Most a bűnről beszélek nektek. Ne higgyétek, hogy Isten elől el tudtok bújni! Én látom minden gondolatotokat, szavatokat, cselekedeteket, egész életeteket. Előlem senki el nem rejtőzhet. Van egy törvény, amelyet megalkottam, ez pedig az Én igazságosságom. Hogy jobban megértsétek: minden bűn büntetésért kiált. Ne higgye senki, hogy a legkisebb bűnt is büntetlenül megúszhatja. Ezért tanított így titeket Szent Fiam, Jézus: legyetek szentek, mert Én Szent vagyok. Csak az életszentség cselekedetei nem esnek ítélet alá. Az ember olyan Előttem, mint egy nyitott könyv. Látom minden gondolatát, szavát, cselekedetét, amelyet élete végén, mielőtt kirepülne lelke porsátor, romlandó testéből, mindenkinek megmutatok. Lepereg előtte egész élete, mint egy film, amit a lélek már az Isten szemével lát, és így pontosan tudja, mit érdemel. Miután meglátta életét, ő maga indul arra a helyre, amelyet földi életével választott magának. Ez automatikus. Ezen csak imával lehet változtatni úgy, ha egy bűnösért imádkoztok. Akkor megkönyörülök rajta, kiragadom őt a gonosz légiók hatalmából, akik elkísérik őt az ítélőszék elé, annak reményében, hogy megkaparinthatják a lelkét és a pokolra vihetik. De ha ezért a lélekért imádkoznak, akkor Szent Fiam lehajol hozzá, és közeledtére az Ő fényessége elűzi a gonosz szellemek hordáját, és a lélek megmenekül. Boldogan ad hálát Neki, és elindul a tisztítótűzbe, hogy megtisztulva majd beléphessen Isteni dicsőségembe. Fatimában Édesanyátok ezt mondta: „Sok lélek vész el, mert nincs, aki imádkozzon érte.” Szent Fiam ezt az egyet kérte tőletek, hogy szüntelen imádkozzatok. Ez azért fontos, mert a lélek az imában folytathat párbeszédet Istennel. Imáiban tanúskodik hitéről, és feltárja szükségleteit, hálát ad és dicsőíti Istent. Azok a lelkek, akik a Földön életszentségben élnek, és haláluk ilyen állapotban találja őket, automatikusan följönnek Hozzám a Mennybe. Ők ragyogó fehér ruhát kapnak Tőlem, és az örök élet koronáját. Ők Szent Fiam képmásai, akikre úgy tekintek, mint Szeretett Fiamra. Dicsőséges, szent fényemben fürdetem őket, vég nélküli boldogságban fogják zengeni dicsőségemet, és hálát adnak Nekem mindenért. Őrájuk mondta Jézus: úgy élnek a Mennyben, mint az angyalok. A harmadik csoport, amikor az ember a halála pillanatában meglátja életét, és végig vagy élete végén a sötétség hatalmának szolgált, már nem tud változtatni a sorsán. Egyedül áll, nincsenek imádkozó testvérei, akikre támaszkodhatna, nem is látja Jézust, a Szabadítót, s mivel nem volt egyetlen jócselekedete sem, és nem volt irgalmas senkihez, ezért elindul az őt megillető helyre: az örök sötétségbe, a szenvedés poklára. Örökre meg van fosztva Isten dicsőséges színe látásától, jóságától és szeretetétől. Ezekért sír Jézus, az Én Szeretett Fiam vérkönnyeket, amikor látja elveszni azokat, akikért hiába ontotta drága Szent Vérét a keresztfán. Újra mondom: minden időtöket úgy osszátok be, hogy mindig tudjatok imádkozni legalább egy-egy fohászt, vagy rövid imát a Legszentebb Szentháromság szándékára, ami a lélekmentés maga. Életetek legfőbb célja és értelme saját lelketek üdvössége és más lelkek fölemelése legyen. Jaj annak az embernek, aki bűnben él, és bűnre csábít másokat, főleg a kicsinyeket – ezek különösen nagy büntetésre számíthatnak. De aki a legkisebb jót is cselekszi Isten és a felebarát iránti szeretetből – nagy jutalmat kap. A Földön az élet rövid, de elég hosszú ahhoz, hogy az ember kiérdemelje az örök boldogságot. A Mennyben örök élettel jutalmazlak benneteket rövid szolgálatotokért, ha hűségesek maradtok Hozzám mindhalálig.

Csak a szeretet számít. Minden ténykedésetekben csak ez az egy a fontos, mert minden gondolatotok, szavatok, cselekedetetek, imátok annyiban kedves Előttem, és nyeri el tetszésemet, hogy mennyi szeretet és hit van benne. Kérjétek Tőlem, hogy maradjatok meg mindvégig az Irántam való hitben, reményben és szeretetben! A reményt és a derűt soha ne engedjétek ki a lelketekből! Soha ne féljetek senkitől és semmitől, mert a félelem a sátántól van! Erősen kapaszkodjatok bele az Én kegyelmembe, Szent Fiam kezébe, Akit azért adtam nektek, és Aki azért lett Emberré, hogy merjetek közeledni Hozzá, és megváltson titeket. Kérjétek Tőlem, Szent Fiam nevében, hogy mindhalálig kitartsatok az evangéliumi életszentségben, és maradéktalanul teljesítsétek be Szent Fiam rátok vonatkozó örök, szent tervét. Akkor boldogok lesztek már itt a Földön, a Mennyben pedig minden elképzeléseteket felülmúló örök boldogsággal jutalmazlak meg. Megáldalak titeket végtelen szeretetemmel, megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Mk 9, 7: „a felhőből szózat hallatszott: ez az Én szeretett Fiam, Őt hallgassátok!”

 

 

 

2017. május 10. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Most a keresztről szólók hozzátok, amin megváltottalak benneteket. Ha üdvözülni akartok, nektek is követnetek kell Engem. Végig kell mennetek a keresztúton, azon a szűk ösvényen, amelyen csak önmegtagadás és kereszthordozás létezik. Követnetek kell Engem fel, a Golgotára, ahol majd titeket is keresztre szegeznek, ami azt jelenti, hogy szabad akaratotokat, vágyaitokat, és minden egyéni elképzeléseteket föl kell adni, át kell adni Nekem, hogy átformáljalak titeket, hogy teljesen az Én képmásomat tükrözzétek, és belesimuljatok engedelmesen az Atya akaratába. Mert amint azt Atyám megmondta, Én nem azért haltam meg a kereszten, hogy az Ő haragját kiengeszteljem, hanem Magamra véve az emberek bűneit, az igazságosság szellemében a bűnökért járó büntetést, elégtételt megfizessem. Erre egyedül Én, az Istenember, az Isten egyszülött Fia, az ártatlan, Szent, tiszta és makulátlan Bárány voltam alkalmas. Ezt mondtam a Mennyben Atyámnak: itt vagyok, Engem küldj. Áldozatot nem kívántál, de ember-testet alkottál Nekem, hogy akaratodat teljesítsem. Azért születtem meg erre a Földre, és öltöttem testet Szűz Anyám méhében, hogy testemben meg tudjalak váltani titeket a keresztfán, mert csak, mint Istenember tudtam szenvedni. Nektek is, kicsi gyermekeim, ha üdvözülni akartok, föl kell jönnötök keresztfámra, ahol sok hely van, és az Irántam való szeretetből fakadó engedelmességgel keresztre kell szegeznetek szabad akaratotokat, vágyaitokat, egész életeteket, lelketeket, testeteket, és szüntelen ismételgetnetek kell Velem egyesülve: „Atyám, ne az legyen, amit Én akarok, hanem amit Te.” Erre azért van szükség, mert testben éltek a Földön, és más a test törvénye, mint a léleké. A test lefelé húz, a bűnbe – mivel az első emberpár elbukott –, a lélek viszont fölemel a Mennybe, és a lélek jócselekedetei nem esnek ítélet alá. Ezért, drága gyermekeim, meg kell tagadnotok mindazt, ami a testből fakad: az érzékiséget és az ösztönt. Ezeket mind lábbal kell tipornotok, és föl kell emelkednetek a lélek szintjére, ami által Velem, az Istenemberrel egyesültök. Nagyban segítelek titeket a Szentáldozásban erre a fölemelkedésre, amikor Belém istenültök, és Én a szívetekbe térek, és Belőlem élhettek, táplálkozhattok, mint szőlővesszők a Szőlőtőkéből. Ezért, drága gyermekeim, jól véssétek az eszetekbe szavaimat, mert ha tettekre váltjátok, szinte azonnal szentekké teszlek benneteket. De jaj azoknak, akik kétfelé sántikálnak, és nem akarnak dönteni Mellettem, mert ezek minél többször elesnek a test bűnei miatt, annál gyengébbek lesznek, és örök életük forog kockán. Ezért, kicsi gyermekeim, legyetek nagyon következetesek és szigorúak, legelsősorban saját magatokhoz: az önmegtagadásban és a kereszthordozásban. Azonnal utasítsatok el minden kísértést, ne álljatok szóba a sátánnal, mert ő a ti legnagyobb ellenségetek. Nemcsak a test, hanem a lélek romlására is tör, mert a kárhozatba akar taszítani benneteket, ami az örök halál. De ha megtagadjátok magatokat, érzéki testeteket, és fölemelkedtek Hozzám abba a csodálatos lelki életbe, amit felkínálok nektek, akkor nem vagytok veszélyben, állandó védelmemet évezitek, és a Földről azonnal a Mennybe jöhettek. Az a vágyam, hogy valamennyien ott legyetek, ahol Én, és lássátok dicsőségemet! Erre áldalak meg titeket, kicsi gyermekeim, Szívem túláradó szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Mt 27, 50: „Jézus még egyszer hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.” Fil 3, 6: Az Egyház üldözése.”

 

 

 

2017. május 12. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Az óra itt van, készüljetek! Mint ahogy Én a Golgotán és a keresztfán keresztül mehettem vissza Atyám dicsőségébe, Egyházam számára is ez az út vezet a feltámadásra és az örök életre. Nektek, keresztényeknek, keresztül kell mennetek azon a tűzpróbán, amit megengedek, hogy általa bizonyítsátok Irántam való szereteteteket és hűségeteket. Ne zúgolódjatok emiatt, ha majd beköszöntenek ezek a nehéz napok. Akkor öleljétek át keresztemet, tekintsetek fel Rám, és az Én türelmemből, végtelen szeretetemből és kínszenvedésemből merítsetek erőt. Ha ezt teszitek, ki fogtok tartani Mellettem hűségesen, mindhalálig. De ha lázadtok, elbuktok, az első lépésnél.

 

Mint ahogy Engem elfogtak a Getszemáni-kertben, hogy igazságtalanul bevádoljanak és keresztre szegezzenek, úgy rátok is ez vár. Készüljetek, mert mindezek hamarosan beteljesülnek. A jelek már láthatóak. Addig is maradjatok meg az Én szeretetemben, békémben. Erre áldalak meg titeket Szívem túláradó szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Lk 9, 22: „Mert – mondta (Jézus) – az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, főpapok és írástudók nem ismerik el, megölik, de harmadnap feltámad.” 23-26: Jézus követése. „Amikor az egész néphez szólt, ezt mondta: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel .keresztjét mindennap és úgy kövessen. Mert aki életét meg akarja menteni, elveszíti. Aki meg elveszíti értem az életét, az megmenti. Mert mi haszna van belőle az embernek, ha megszerzi akár az egész világot is, de maga elpusztul, vagy súlyos kárt szenved? Aki ugyanis szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön a maga és az Atya, meg a szent angyalok dicsőségében.”


2017. május 13. A Fatimai Jelenés századik évfordulóján itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Nyisd ki a Szentírást!” Máté 24, 4: „Jézus így válaszolt” 9: „Szorongattatásban lesz részetek, megölnek benneteket, s a nevemért minden nemzet gyűlölni fog titeket.” 23, 34-37: A prófétákat megölik.

 


 

Drága gyermekeim! Az óra itt van. Éljetek halálra készen! Csak egy a biztos: a halál. Ha üldöznek titeket, azt Énértem teszik veletek. Engem előbb üldöztek, mint titeket.

 


 

Gyermekeim! Beteljesül mindaz, amire előre fölkészítettelek. Nagyon hirtelen fog jönni, váratlanul, ezért ne lepődjetek meg, és ne essetek kétségbe. Gondoljatok arra, amit a Szentírásban, az Evangéliumban mondtam nektek: „Nem különb a szolga Uránál. Ha Engem üldöztek, titeket is üldözni fognak.” Nem mondok nektek újat, csak azt, ami a Szentírásban le van írva. Ezt ismétlem nektek azért, hogy az Evangélium aktualitását kiemeljem, mert mindezek most esedékesek: az Én dicsőséges visszajövetelem, a világkatasztrófa, egy soha nem látott világégés, ami a harmadik világháború kapcsán fog lezajlani. Ez benne van az Újszövetségi Szentírásban: 2 Péter 3, 10-12. Az üldözés pedig, ahogy az elmúlt kétezer évet is jellemezte, most is folytatódik. Készüljetek! Mind az üldözés, mind a világháború folyamatosan zajlik, és egyre jobban kiteljesedik. Éljetek halálra készen! Nagyon sokan meg fognak halni a hitükért. De különösen azokért imádkozzatok, akik elhagyják hitüket, és más vallásokra térnek át, így például a muszlimra.

 


 

Megáldalak titeket megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 


 

Szentírási megerősítések: 1Tessz 1, 8: „az Úr szava” Zsid 2, 3: „az Úr hirdetett”

 


 

Mk 14, 42-49: „itt az óra” „az írásnak be kell teljesednie”

 


 

2017. május 16. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Most megy a világ és az Egyház a Golgotára, a keresztre, hogy feltámadjon, megújítsam, megtisztítsam, megmossam, és szeplőtelenül tündököljön Előttem, az Én dicsőségemre. Dicsőségem fénye úgy be fogja ragyogni az Egyházat és a világot, hogy senki nem fog ráismerni. Mivel tiszteletben tartom az ember szabad akaratát, ezért megengedem a rengeteg rosszat, amit az emberek bűnei vonzanak le a világra.

 


 

Drága gyermekeim! Imádkozzatok, mert a gonosz szellemi hatalmak légiói úgy ellepték a Földet, hogy feketéllik tőlük az ég. Beszivárognak az emberek szívébe, megtévesztik elméjüket, becsapják, lépre csalják és ráveszik őket, hogy tegyék a gonoszságot, amit a démonok jónak tüntetnek fel. Ezért van ez a rengeteg baj, szerencsétlenség, háborúskodás, gyilkolás szerte a Földön. Már maga a Föld is fellázadt, mert a sok bűn láttán természeti katasztrófákkal válaszol az emberek rosszaságára.

 


 

Drága kicsinyeim! Készüljetek! Hamarosan egy soha nem látott méreteket öltő világháború fog kitörni, ami egyben párosul egy nagy, kiszélesedett keresztényüldözéssel. Amint már mondtam, most megismétlem: az üldözést azért engedem meg, hogy szétválasszam az igazakat a képmutatóktól. A háború pedig a világ bűneire válasz, mert minden bűn büntetést von maga után.

 


 

Drága gyermekeim! Határolódjatok el mindazoktól, akik mondják ugyan törvényeimet, de nem teszik, és minden bűntől, gonoszságtól, mert ítélőszékem előtt mindenki számot ad tetteiről. Higgyetek üzeneteimben! Minden szót beteljesítek a maga idejében. Készüljetek föl mindarra, amire figyelmeztettelek benneteket! Igaz híveim vérük kiontásával fognak tanúságot tenni Mellettem. A világ és az Egyház könnyeiben és vérében tisztul meg. Most következik be a tűzözön, a világ megtisztítása, amiről Szent Péter apostol írt a 2 Pét 3. levélben.

 


 

Gyermekeim! Higgyetek szavaimban, mert csak így menekültök meg! Próféciáim számotokra a tisztánlátás. Én vagyok az Igazság, Aki igazságom fényében vezetlek titeket az örök életre. Fogadjátok megerősítő áldásomat Szívem túláradó végtelen szeretetével, amely fenntart titeket minden viszontagság ellenére is. Megáldalak titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 


 

Szentírási megerősítések: Mk 8, 32: „(Jézus) egészen nyíltan megmondta.” Mk 10, 33-34: „Jézus arról kezdett beszélni, ami vele történni fog: „Íme, fölmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát átadják a főpapoknak és írástudóknak. Halálra ítélik, és átadják a pogányoknak. Kicsúfolják, leköpdösik, megostorozzák és megölik, de harmadnapra feltámad.”

 


 

2017. május 17. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Hamarosan részetek lesz sorsomban. Már elhatározták veszteteket. Az ördögök hemzsegnek, hogy minél nagyobb káoszt, üldözést, bajt és háborúságot szítsanak.

 


 

Kicsinyeim! Az Én békémet adom nektek. Ne féljetek! Minden félelem a gonosz lélektől van. Maradjatok meg az Én békémben! Bízzatok Bennem és imádkozzatok! Sorsotok az Én kezemben van. Nélkülem semmi sem történhet veletek. Ha meg is ölnék testeteket, ne féljetek, mert lelketek egy örökkévalóságon át fog örvendezni Szent Színem látásának.

 


 

Drága gyermekeim! Ne féljetek! Úgy fogják ontani véreteket, mint a vizet. De akkor fogjátok átlépni Országom kapuját és bejöttök az örök fény, az örök boldogság birodalmába, amit szem nem látott, fül nem hallott, emberi szív föl nem foghatott. Ezt Isten nektek készítette, akik életetek odaadása árán is szeretitek Őt. Akkor majd megtapasztaljátok, hogy mennyire szeret az Isten. Földi porsátor testetek belehalna ennek megélésébe, de minden Szentáldozáskor lecsökkentett formában megéreztetem veletek az Én semmihez sem fogható, végtelen szeretetemet.

 


 

Drága kicsinyeim! Most még tükör által, homályosan láttok, akkor majd színről-színre. Most vég fátyol takar el Engem szemetek elől, akkor majd beléptek ragyogásomba, dicsőségembe és örömötöket soha senki nem tudja elvenni tőletek. Most vonzalak Magamhoz benneteket, mert azt akarom, hogy ti is ott legyetek, ahol Én, és lássátok dicsőségemet. Engedjétek, hogy ez a vonzás keresztülhúzza emberi terveiteket! Hagyjátok veszni programjaitokat, szórakozásra szánt időtöket. Vesszetek bele az Én irgalmas szeretetembe! Egész életeteket, minden időtöket szenteljétek az imának, mert ez az egyedüli bölcs, tartalmas, célravezető cselekedet, ami az örök életre visz. Nem kérek tőletek mást, mint egész életeteket. Helyezzétek azt bele irgalmas, szeretettől lángoló Szívembe! Hagyatkozzatok Rám! Életetek egyedüli értelme és célja egyedül Én legyek! Szolgáljatok Engem a felebarátban, és akkor kimondhatatlanul boldoggá teszlek benneteket. Nem különb a szolga Uránál: ha Én, az Úr engedelmeskedtem Atyámnak mindhalálig, és erre adtam nektek példát, tőletek is ezt kérem: engedelmeskedjetek az Evangéliumnak. Így háláljátok meg rettenetes gyötrelmeimet, kínszenvedésemet, kereszthalálomat, hogy részt vesztek megváltásom hatalmas művében. Ez azt jelenti, hogy Velem egyesített áldozataitok és szenvedéseitek által lelkeket mentek. Atyám úgy tekint le rátok, mintha itt és most Én magam szenvednék általatok.

 


 

Drága kicsinyeim! Az idő egyre fogy. Hamarosan megálltok Szent Színem előtt. Ti, akik készen vagytok az eltávozásra, legyetek nagyon boldogok és adjatok hálát szüntelen! Akik pedig még nem volnának készen, ők gyakorolják a felebaráti szeretetet, ismerjék meg Evangéliumomat, váltsák azt tettekre, és akkor ők is azt hallják Tőlem, amit ti: „Jöjjetek, Atyám áldottai! Vegyétek birtokba azt az Országot, amely kezdettől fogva nektek készült.” Erre áldalak meg titeket, kicsiny gyermekeim, Szívem túláradó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 


 

Szentírási megerősítések: Mk 14, 32: „Jézus szólt” 42: „Itt az óra.” 49: „Az Írásnak be kell teljesednie.”

 


 

2017. május 22. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Kiválasztottalak titeket Magamnak, mert azt akarom, hogy szentek legyetek, és példaképül állítalak titeket népem elé, hogy megszentelődjenek általatok. Tanításom által, amelyet közöltem veletek.

 


 

Kicsi gyermekeim! Nagy a felelősségetek, ezért legyetek éberek, mert a sátán ordító oroszlán módjára leselkedik rátok, hogy elbuktasson, elnyeljen és pokolra taszítson. De ne féljetek tőle! Szálljatok vele szembe bátran hitetek erejével! Bízzatok Bennem! Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig.

 


 

Kicsi gyermekeim! Most nagy feladatot bízok rátok. A legnagyobb feladat az életszentség elérése és annak megtartása, és hogy jó példát mutassatok környezetetek számára. A másik feladat nem kisebb ennél. Az, hogy életpéldátokkal, tanításotokkal, áldozataitokkal és imáitokkal lelkeket mentsetek ki a sátán karmaiból. Hozzátok vissza őket szent keresztem alá, hogy rájuk csurogjon Legszentebb Testemből kifolyt Vérem, hogy megszentelje és üdvözítse őket. Az ilyenekért kiáltottam: „Szomjazom!” Szomjaztam a lelkekre akkor ott, a keresztfán, és szomjúságom nem csillapodik. Kétezer éve egyfolytában belekiáltom a világba: „Szomjazom a lelkekre, hogy üdvözítsem őket!” Ennél nagyobb feladat nincs, mint az életszentség és a lélekmentés. Ha majd meglátjátok a Mennyben, hogy milyen hatalmas ünnepet ülnek szent angyalaim és üdvözült szentjeim azért, hogy egy megtérő bűnöst mentettetek meg az örök életre. Vég nélküli ünnepet fogtok ülni a Mennyben minden üdvözült, megmentett lélek miatt. Azért van különválasztva a pokol a Mennytől, ahogy azt a szegény Lázár és a dúsgazdag példabeszédében mondtam, hogy az üdvözült szentek és a szent angyalok ne szomorkodjanak ezeknek a szerencsétlen kárhozottaknak a láttán, akik vég nélkül gyötrődnek meg nem bánt, jóvá nem tett bűneik miatt. Mindezt azért mondom most nektek, mert amíg a Földön él valaki, addig megtérhet, és megmenthető. De ha már külön vált lelke a testétől, akkor nem tud megváltozni, és el kell foglalnia neki az őt megillető helyet. Ezért, drága gyermekeim, sokat imádkozzatok a szegény bűnösökért! Ne tartsatok soknak semmi szenvedést és áldozatot, amit ezekért a lelkekért hoztok, mert ha így tesztek, Velem egyesültök és bevonlak titeket Megváltásom hatalmas és megtisztelő művébe. Ezért van az, hogy sok betegséget és szenvedést, ami a Földön van, nem gyógyítok meg, mert aki kapja, az két okból kapja. Az egyik ok az, hogy megtérjen és üdvözüljön a kereszt által, és szenvedéseivel levezekelje bűneit. Ha pedig mindezt már megtette, akkor a bűnösökért engeszteljen, és ez által megmentse őket a kárhozattól.

 


 

Gyermekeim! A szenvedésnek hatalmas értéke van. Szent angyalaim irigyelnek titeket, földi embereket, mivel ők nem tudnak szenvedni. Ti pedig menekültök a szenvedések elől, és keseregtek, panaszkodtok. Jóllehet, Én minden embert az örömre és boldogságra teremtettem, de amióta az első emberpár kiűzetett a Paradicsomból, azóta automatikus szenvedése.

 


 

Kicsi gyermekeim! Már elmondtam nektek a jövőt. Figyeljétek a jeleket! Ezek mind-mind arra szolgálnak, hogy megerősítsem Belém vetett hiteteket és bizalmatokat. Az óra itt van. Az Emberfia a bűnösök kezére kerül. Az óra most is itt van. És követőim osztoznak sorsomban. Ne féljetek, és ne rettegjetek! Bízzatok rendületlenül Bennem, Megváltó, Mindenható Istenetekben! Ellenfelem az utolsókat rúgja. Érzi, hogy közel a vég. Nemsokára megkötözöm őt, és a pokol mélyére vitetem. Ti pedig végre felszabadultok a nyomasztó kísértések és lidércek alól, és Belém vetett hittel, lángoló szeretettel imádhattok Engem. Mindez hamar bekövetkezik, de addig is, amíg ez a jelen világ tart, éljetek szüntelen készenlétben, mert most fogok eljönni, megítélni a világot, most fogom büntetéssel sújtani mindazokat, akik ezt kiérdemelték. Sokakat vértanúkként viszek a Menny dicsőségébe. Néhányat pedig meghagyok, hogy itt szolgálják és tanítsák a felnövekvő nemzedéket, az új korban. Ennek a történelmi korszaknak örökre vége lesz. Egy újat alkotok, ami az Én teremtésem, amiben nem lesz gyűlölet, gonoszság, mert a kísértőt megláncolom. Igazság és béke csókolgatják egymást. Ez lesz Édesanyám Szeplőtelen Szívének diadala, Aki szüntelenül azért imádkozik, hogy ez mielőbb beteljesüljön, és az Ő diadala egybeesik az Oltáriszentség soha nem látott tiszteletével és dicsőségével, ami a Földön megvalósul Egyházamban. Boldog az az ember, aki megéli ezt az új kort, mert megitatom őt az élet vizéből, és nem szomjazik többé, betelik az Én végtelen, Isteni szeretetemmel és dicsőségemmel. Erre áldalak meg titeket kicsi, drága gyermekeim, Szívem túláradó, végtelen szeretetével, megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 


 

Szentírási megerősítések: Mk 9, 7: „A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” 2Kor 13, 3: „Krisztus szól”

 


 

2017. május 24. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Szívem nagyon szeret titeket. Irgalmas, szeretettől lángoló Szívembe vagytok írva a lángnyelvekkel, a ti pici szeretetetek lángjával.

 


 

Drága gyermekeim! Veletek vagyok minden nap a világ végéig. Bízzatok gondviselő szeretetemben, megváltásom mindenhatóságában! Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív felfogni nem tudja, amit azoknak készítettem, akik szeretnek Engem. Ti, akik megtartjátok törvényeimet, és egész életetek egy küzdelem, hogy törekedjetek az életszentségre, ti valóban szerettek Engem. Nagyon megvigasztaljátok Szívemet, és a Mennyben nagy jutalmat készítettem számotokra.

 


 

Drága kicsinyeim! Ne nézzetek a Földre, mert az tele van bűnnel! Ne gondoljatok a múltra, mert azt az Én irgalmas Szívemben elégettem. [Ez a saját bűneinkre vonatkozik.] Ne rémüldözzetek a jövőtől: helyezzétek azt Belém vetett bizalommal és hittel az Én mindenható, gondviselő szeretetembe! Csüngjetek szerelmes Szívemen, a jelen pillanatban! Mindig csak Rám gondoljatok, Nekem adjatok hálát mindenért: jóért és rosszért egyaránt! Fogadjatok el mindent, és gondoljatok arra, hogy minden mögött Én állok. Bízzatok Bennem rendületlenül, hogy Én Mindenható vagyok, és minden rosszból jót hozok ki. Csak egyet kérjetek Tőlem, mind a magatok, mind a mások számára: az örök életet. Ezért haltam kínhalált a keresztfán értetek, ezért küldtelek el titeket a világba, hogy hirdessétek az Evangéliumot minden népnek, és ezért adom üzeneteimet, hogy erre emlékeztesselek.

 


 

Kicsi gyermekeim! Most különösen imádkozzatok, mert a sátáni hordák fekete fellegekként sötétítik be a Földet, rászedve és elbuktatva mindazokat, akik hátat fordítanak Nekem, és maguk akarják megoldani a jövőjüket. Ezekért a szerencsétlen, szegény lelkekért imádkozzatok! Imáitokkal, áldozataitokkal és szenvedéseitekkel, amelyeket az Én örök érdemeimmel egyesítve, Égi Édesanyátok hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve által felajánlotok Nekem, végtelen, örök érdemet nyer minden apró áldozatotok és szenvedésetek. Ezeket ajánljátok föl ezekért a szerencsétlenekért, hogy megmeneküljenek az örök kárhozattól.

 


 

Gyermekeim! Ez a leghatalmasabb cselekedet, amit megtehettek itt a Földön egymásért, az Én dicsőségemre. Imádkozzatok! Imádkozzatok! Imádkozzatok! Imáitok leesdi minden bűnös számára a megtérésükhöz szükséges kegyelmet. Imáitokra leszállok az égből, és rendet teremtek a Földön. Megtisztítom a világot, és elhozom az ezer éves béke uralmát. Ez a béke korszak az Én Édesanyám Szeplőtelen Szívének diadala, ami az Én Szentséges Szívem felmagasztalása a Legméltóságosabb Oltáriszentségben, amely soha nem látott tiszteletnek és imádásnak fog örvendeni. Csak erre gondoljatok, gyermekeim! Arra, hogy veletek vagyok, cselekszem, megóvlak, megőrizlek, jövőt és reményt adok nektek. Célt és értelmet nyer életetek. Az idő már itt van, amikor hatalmas üldözés tör ki Európában is. Azt hiszik, hogy Istennek tesznek szolgálatot azzal, ha titeket megölnek. Ne féljetek tőlük! Egyetlen hajszál nem veszhet el a fejetekről Atyátok tudta nélkül. Atyám gondoskodik rólatok, és a Mennyben örök otthont készített számotokra.

 


 

Gyermekeim! Már minden elő van készítve. Hirtelen tör ki az üldözés és a háború. Mindezt azért engedem meg, hogy megtisztítsam a világot, és fölemeljem arra a magaslatra, amelyet öröktől fogva szántam neki.

 


 

Hamarosan egy új világban találjátok magatokat, az ezer éves béke uralmában. Az a világ sokban fog hasonlítani az első keresztény Egyházhoz, ahol nem az számít, hogy kinek milyen rangja, címe, hatalma van, mert mindazt azért kapta, hogy szolgáljon vele, hanem csak a szeretet számít. Az Isten-szeretet, amely által példát adtok a környezetetek számára, és a felebarát szeretete, amely által megvigasztaltok Engem.

 


 

Gyermekeim! Példát adtam nektek. Kövessetek Engem a keresztúton, az önmegtagadásban, a kereszthordozásban, és a Vérem kiontásáig elmenő felebaráti szeretetben. Már nem sokat beszélek hozzátok. Az idő itt van, a próféciák beteljesülnek. A nyelvek elhallgatnak [a próféciák], mert a beteljesülés felváltja a jövendölést. Higgyetek mindabban, amit mondtam nektek! Váltsátok tettekre tanításomat, és Én veletek maradok a világ végéig. Megáldalak titeket Szívem túláradó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 


 

Szentírási megerősítések: Mk 4, 1 cím: Jézus tanít. 11: „Jézus felelte nekik: Megkaptátok az Isten Országa titkát” 17: „üldözés éri őket az ige miatt”


2017. május 25. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Hatalmas keresztényüldözés van kibontakozóban, rengeteg vértanúm lesz. Éljetek halálra készen! Ezt kértem az Evangéliumban: szüntelen készenlét, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát. Tartsátok meg az Evangélium tanítását! Váltsátok tettekre, törekedjetek az életszentségre, akkor készenlétben talál titeket a halál! Akármilyen hirtelenül jön, üldözés vagy betegség által, fogadjátok el a kezemből. Én is meghaltam értetek. Csak azért imádkozzatok, hogy lelketek egy örökkévalóságon át Velem legyen, amint ezt Én Főpapi imámban Atyámtól kértem: „Atyám, azt akarom, hogy akiket Nekem adtál, ott legyenek, ahol Én, és lássák dicsőségemet.” Az idő itt van. Már mindent előre megmondtam. Ezek még a kegyelem percei, amit azért adtam, hogy járuljatok a szentségekhez és éljetek szüntelen készenlétben. Legyetek éberek, hogy ne érjen váratlanul, amikor lelketek kirepül testetekből, és megáll ítélőszékem előtt. Én ismerem mindenkinek a gondolatait, szavait, cselekedeteit, és számon kérem mindarról, amit a Földön tett.

 

Gyermekeim! Az életeteket ezen a világon egy vizsga, hogy kiálltátok-e a próbát, tettekre váltottátok-e parancsaimat, a Tízparancsot és a főparancsot, ami a szeretetről szól. Ha mindezeknek eleget tettetek, nincs mitől tartanotok, akkor már átmentetek az ítéleten. De azoknak, akik halogatták a bűnbánatot, a megtérést és tanításomnak hátat fordítva a gonoszságot szolgálták, van mitől félniük. Az ilyenekért imádkozzatok, hogy megmentsem lelküket az örök kárhozattól.

 

Az Evangéliumban ezt mondtam: „Az Én terhem könnyű, az Én igám édes.” Itt a teher alatt a keresztet kell érteni. Az iga alatt pedig azt, ami a két ökröt összekapcsolja: hogy egy felé húzzák az ekét a szántóföldön. Módfelett nagy kegyelem, hogy Én, az Istenember, Aki Megváltó, Üdvözítő Istenetek vagyok, felajánlom nektek az Én igámat, ezzel összekapcsolva az életeteket az Én örök szándékommal. Mert az Én tervem a ti szentté válásotok, és ha engeditek magatokat Általam vezetni, akkor hamar életszentségre juttok, ami biztos megérkezés számotokra az örök életre. Adjatok hálát azért a meghívásért, hogy Velem együtt mehettek végig életetek útján, hogy vezetlek és megadom a kegyelmet, hogy boldogok legyetek már itt és a Mennyben örökkön-örökké.

 

Erre áldalak meg benneteket kicsi gyermekem, Szívem túláradó végtelen szeretetével, megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Máté 24, 2: „(Jézus mondja:) Bizony mondom nektek”

9: „Szorongattatásban lesz részetek, megölnek benneteket, s a nevemért minden nemzet gyűlölni fog titeket.”

 

2017. május 27. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottai! Ne féljetek a jövőtől! Én veletek vagyok, és gondot viselek rátok. Az idő itt van. Most fogom megbüntetni a világot, tűzeső fog hullani az égből, és feléget, felperzsel mindent, hogy megtisztuljon a Föld a bálványoktól, az anyagiaktól, a test minden bűnétől és szennyétől, mert sokan eladják magukat és gyermekeiket a jobb anyagi lét reményében. De akik Hozzám könyörögnek, és bizalommal kérik védelmemet, azok nem lesznek a tűz martalékai, hanem védő kezemet föléjük tartom, és megmenekülnek.

 

Drága gyermekeim! Én, az Úr, leszálltam értetek Atyám öléből, hogy a Szent Szűz méhében Magamra vegyem az emberi testet azért, hogy megváltsalak benneteket. Megváltásom kiterjed minden emberre, de a ti közreműködésetek nélkül nem tudlak megváltani benneteket. Szabad akaratot és értelmet kaptatok. Nektek kell eldönteni örök sorsotokat. Tanítalak titeket és üzenek nektek, hogy elnyerjétek az üdvösséget. A sátán, mint ordító oroszlán, szüntelenül leselkedik rátok, keresi, kit nyeljen el. Ha ellenálltok neki a hitben: győzedelmeskedtek fölötte. De ha hátat fordítotok Nekem és tanításomnak, akkor legyőz benneteket, és megpecsételi örök sorsotokat: a kárhozat fiai lesztek.

 

Drága gyermekeim! A Mennyországban csodálatos helyet készítettem nektek. Megnyitottam előttetek Országom kapuját, és olyan boldogságot szereztem, amely örökké tart. Ott letörlök szemetekről minden könnyet, és minden vágyatokat és elképzeléseteket felülmúlóan csodálatos, örök boldogságot, örök életet adok nektek.

 

Kicsinyeim! Ismerjétek meg az Evangéliumot, és váltsátok tettekre! Lépjetek személyes kapcsolatba Velem, és szeressetek viszont Engem! Bánjátok meg bűneiteket, és éljetek életszentségben! Akkor elnyeritek az Országot, amelyet Atyám azokat készített, akik szeretik Őt. De ha gyűlölködtök, nem bocsátotok meg egymásnak, és ha csak az anyagi haszon reményében munkálkodtok, akkor csalódást fogtok aratni, mert minden itt marad, elvész, de még a lelketek is kárát látja. Mert mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri, de lelke kárt szenved. Ezért azt mondom nektek, legyetek bölcsek: gyűjtsetek maradandó kincseket ezen a Földön, ami a szeretet jócselekedetei. Amiért majd ezt hallhatjátok Tőlem a végítéleten: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világot, amely öröktől fogva nektek készült, mert éheztem és ennem adtatok, ruhátlan voltam és felruháztatok, beteg voltam és meglátogattatok. Amit a kicsinyek közül eggyel tettetek, azt Velem tettétek.” De ha fösvények vagytok, és gyűlölködtök, nem tudok mást mondani, csak azt, hogy amit a kicsinyek közül eggyel nem tetteket, Velem nem tettétek, és akkor nincs mit keressetek Isten Országában, ahol csak szeretet van és béke, öröm és boldogság. Mert erre teremtette Atyám az embert, hogy szeressen és szeretetet kapjon. A kölcsönös szeretet a Mennyország előszobája. Országomban csak kiteljesednek ezek a tanítások, és kézzel foghatóvá válnak a gyümölcsök. Örökös imádás és dicsőítés lesz az ajkatokon, és mérhetetlen nagy szeretetben fogtok élni egymással a szentek és szent angyalok társaságában.

 

Kicsi gyermekeim! Azért születtetek meg erre a Földre, hogy ebben a siralomvölgyben megszerezzétek magatoknak az örök életet, és másokat is ide vonzzatok. Hitetekkel és jócselekedeteitekkel kiérdemeljétek az üdvösséget.

 

Hamarosan eljön az idő, amikor tanúságot kell tennetek Rólam, hűségetekről és szeretetetekről. Meg kell vallanotok Engem az emberek előtt kétféle módon. Az egyik az, hogy hisztek Bennem, mint Isten Egyszülött Fiában, a Megváltóban, Aki megszülettem erre a Földre, emberi testben azért, hogy megváltsalak benneteket. Meghaltam, feltámadtam és örökké élek a Mennyben, Atyám jobbján. Majd visszajövök dicsőségben az ég felhőin, ítélni eleveneket és holtakat.

 

A megvallás második pontja ez: hisztek az Oltáriszentségben jelenlevő Krisztusban, Akinek feltámadott Teste és Vére a Szent Eucharisztia, Aki valóságosan itt van köztetek Testével és Vérével, és Aki táplálékul adta Magát lelketek üdvösségére. Ha ezt a két tant megvalljátok, hűségesek maradtok Hozzám. Ezt a két tanítást fogják támadni a legjobban: Engem lesüllyesztve egy szimpla próféta szintjére, az Oltáriszentséget pedig csupán jelképnek tekintik, ami puszta kenyér és bor.

 

Erre áldalak meg benneteket Szívem túláradó, végtelen szeretetével, megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Márk 3, 28-29: „Bizony mondom nektek, hogy minden bűn és minden káromló szó, amit csak kiejtenek az emberek fiai a szájukon, bocsánatot nyer. De aki a Szentlelket káromolja, nem nyer bocsánatot mindörökké, bűne örökre megmarad.”

 

2017. május 29. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Én örökkön-örökké élő valóság vagyok. Köztetek maradtam a Legméltóságosabb Oltáriszentségben. Ha hisztek Bennem, megtapasztaljátok szeretetteljes állandó jelenlétemet. A szívetekben vagyok, Általam éltek, és Én cselekszem rajtatok keresztül. Aki Engem eszik, nem szomjazik többé. Eltelik Velem, a végtelen valósággal, az örökkön-örökké élő Istennel. Már semmi földi vágy nem tudja szívét betölteni, mert a legnagyobbat birtokolja: Engem, a második Isteni Személyt, és Bennem a teljes Szentháromságot, Aki a leghatalmasabb a Mennyben és Földön, és Hozzá képest minden üres semmiség, fölösleges, ami nem méltó Hozzá. Aki Engem eszik, betelik fényességemmel, dicsőségemmel, szeretetemmel, tudásommal, mindenhatóságommal, mert Én, az Isten azért szállok alá minden Szentmisén a kenyérbe és a borba, hogy betöltsem gyermekeimet Istenségemmel, részesítsem őket Istenségem kegyelmeiben, és ők Általam, az Én akaratomból, Belém Istenüljenek. Ez a csere hatalmas kegyelem. Az ember, aki szavamra a porból lett megalkotva, és aki ismét porrá lesz, lelkében, amit Én leheltem belé, mégis alkalmas arra, hogy részesüljön Istenségemben. Belém Istenüljön, vagyis már előre megízlelje az örök boldogságot, amelyet Isten azoknak készített, akik szeretik Őt.

 

Gyermekeim! A Mennyország már itt van bennetek, Aki Én magam vagyok, a ti örök életetek, mert kereszthalálommal megváltottalak titeket. A Mennyország az a szeretet, amit Bennem gyakoroltok felebarátitok felé, és természetesen legelsősorban Felém.

 

Drága kicsinyeim! Ó, ha tudnátok, mily hatalmas kegyelem az Oltáriszentség és az ebben való részesülés, mind tolonganátok a gyóntatószékek előtt és Engem akarnátok szívetekbe fogadni, hogy részesüljetek a legnagyobb kegyelemben, az Én birtoklásomban.

 

Drága kicsinyeim! Ha tiszta lélekkel járultok a Szentáldozáshoz és szerettek Engem, az örök életet adom nektek. Mert az Én jelenlétem bennetek az örök élet csírája, amit magatokban hordozhattok egész földi életeteken át. Ez adja nektek a békét, a boldogságot és a szeretetet. Ó, ha fel tudnátok fogni, mily boldog vagyok egy-egy ilyen szentéletű lélekben, aki helyet ad Nekem a lelkében, a szívében, aki viszontszeret Engem. Akinek élete középpontja Én, a megtestesült Istenember vagyok, Aki leszálltam értetek Szűz Anyám méhébe, és arra használtam emberi Testemet, hogy kínhalált haljak értetek, amikor bűneiteket Magamra véve, helyettetek letörlesztettem adósságotokat. Ha csak egyetlen ilyen lélek lenne a világon, már akkor is megérte hatalmas kínszenvedésem. Nagyon megvigasztalnak Engem ezek a lelkek, akik Nekem szentelik magukat. Megőrzik magukat a szent tisztaságban, mentesek minden bűntől, még az árnyékától is. Csírájában elvetik maguktól ellenfelem kísértéseit, és lelkük ettől visszhangzik: „inkább meghaljak, mint vétkezzek, minthogy a legkisebb visszatetszést okoznám Neked, imádott Jézusom!”

 

Drága gyermekeim! Hívlak benneteket, akik még távol vagytok, de Én várok rátok. Szentelődjetek meg, tisztuljatok meg a bűnbánat szentségében, értetek kiontott drága, szent Véremben! Felszentelt szolgáim által Én magam oldozlak fel titeket bűneitek alól. Utána pedig várlak titeket, hogy a Szentmisén drága szent Testemmel és Véremmel tápláljam lelketeket. Megerősítselek, derűt adjak nektek, meghívjalak benneteket szent szolgálatomra, mint az általános papság részeit, amely által értelmet és célt nyer életetek.

 

Drága kicsinyeim! Azt akarom, és arra kérlek benneteket, teljesítsétek vágyamat, engeszteljetek a bűnös lelkekért! Fogadjátok el nagylelkűen az áldozatokat és szenvedéseket, amelyeket az Én végtelen, örök érdemeimmel egyesítve ajánljatok fel Atyámnak, és lelkeket mentsetek általa. Atyám, ilyenkor úgy tekint le rátok, mintha Én magam szenvednék általatok, és Én tenném meg ezt a felajánlást. Az Én érdemeim nélkül semmit érőek áldozataitok és szenvedéseitek. Adjatok hálát, hogy összekapcsolhatjátok az Enyéimmel. Az első ilyen engesztelő az Én Legédesebb Anyám volt ezen a Földön, aki már gyermekkoromban megtanulta Tőlem az engesztelésnek ezt a módját, és rengeteg lelket mentettünk ketten, elővételezve kereszthalálomat és Megváltásomat.

 

Drága gyermekeim! Vegyétek nagyon komolyan kérésemet! Adjatok hálát a kegyelem perceiért, hogy még mindig adok rá lehetőséget, hogy mentsétek a lelkeket, mert hamarosan zord idők jönnek. Lezárul irgalmasságom ideje, amelyet igazságosságom ítélete fog felváltani. Akkor már nem lesz lehetőség sem a megtérésre, sem az engesztelésre. Akkor jogos haragom sújt le a bűnösökre, és nem lesz menekvés számukra. Most még felkínálom az engesztelést, mint lehetőséget és mentőövet a bűnösök számára, de ha lezárul irgalmasságom ideje, akkor keményen megbüntetem őket, mert bűnük vonja le rájuk a büntetést.

 

Erre áldalak meg titeket Szívem túláradó szeretetével, megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Márk 8, 2: „(Jézus) mondta”.

 

 

2017. május 30. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Itt vagyok köztetek Szent Testemmel és Véremmel, amely valóban étel és ital. Jelen vagyok Egyházamban a világ végezetéig. Ne higgyék azok, akik arra készülnek, hogy Engem eltaposnak, hogy meg tudják Tőlem fosztani gyermekeimet! Azok, akik ezt teszik, saját magukat rekesztik ki kegyelmemből, a szentségekből, és ezt a kárhozatukra teszik. De akik Engem szomjaznak, azok kielégítést nyernek, mert a rejtekben gondoskodom róluk. Odavezetem szent papjaimat, akik ugyanúgy bemutatják a Szentmisét, mint egykor templomaimban.

 

Kicsinyeim! A terv kész, már csak idő kérdése, hogy megvalósuljon. De az Én tervem is kész, mert kiragadlak titeket ellenségeitek kezéből. Helyet készítek nektek irgalmas Szívemben és a rejtekben, hogy ugyanúgy tápláljalak benneteket, mint most: Szent Testemmel és Véremmel, a meghamisítatlan, tiszta Igével, és az Én végtelen szeretetemmel. Ne féljetek tőlük! Nem tudnak nektek ártani, csak saját maguknak. Nekik kell számot adni minden cselekedetükről. Még ha meg is ölnének benneteket, akkor se féljetek, mert ti az örök boldogságba fogtok jönni, ők viszont soha nem láthatják meg dicsőséges Arcomat.

 

Sötétség borul e világra, mert most újra keresztre feszítenek Engem. Egyházamba befurakodott az ellenség, aki a hamis egység látszatán félrevezetve a tömegeket, fokozatosan elvesz Engem, kilop az Oltáriszentségből. Amikor ez megtörténik, onnantól olyan hatalmas pusztulás tör a világra, ami még nem volt, amióta fennáll a világ. Atyám igazságos haragja lesújt, mert a legnagyobb jót, az Ő egyetlen, szeretett Fiát, Akit azért adott az embereknek, hogy megmentse őket, elvetik, újra megölik, keresztre feszítik, eltapossák. Innentől már nem tudok közbenjárni értetek Atyám előtt, és viselnetek kell bűneitek következményét. Óvakodjatok a képmutatóktól, a báránybőrbe bújt farkasoktól, akik az életetekre törnek, akik az üdvösséget lopják el tőletek.

 

Megáldalak titeket, kicsi gyermekeim, Szívem túláradó szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítés: Márk 12, 38: „(Jézus) ezt a figyelmeztetést adta: óvakodjatok az írástudóktól” „Márk 15, 24: „(Jézust) keresztre feszítették” 37: „Jézus hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.” Kol 1, 25: „Isten szava”.

a


Kegyelmek a kápolnáért küzdőkre való tekintettel

2015. 05. 02, Szombat

Mennyei Atya szent trónján ült, Magyarországra nézett és így szólt Szent Fiához: „Fiam, a magyar nép mindig közel lesz Atyai Szívemhez. Mert a magyar engesztelők egyszerű életükkel és az életszentségre való törekvésükkel kiemelkednek minden nemzetből, amelyeket szüntelenül szemlélek a világban. Úgy döntöttem, hogy a mai napon megajándékozom őket, hiszen látom, hogy most már sokadik alkalommal összegyűlnek a Szent Anna réten és egységben harcolnak az engesztelő kápolna fölépítéséért. Ez a nép még nem tudja, hogy a kitartásuk eredménye milyen nagy gyümölcsöket fog hozni szeretett hazájuknak.”
A Mennyei Atya levette koronáját és így folytatta: „Legszentebb leányom által ez az ország meg fogja dicsőíteni Szent Nevemet. Leveszem a koronámat, mert azt akarom, hogy a magyar engesztelők merjenek közeledni Hozzám. Én irgalmat akarok, és nem igazságosságot! Sok magyar ember fog meghalni az elkövetkezendő időkben, és lesznek köztük olyan lelkek, akik elfoglalhatják helyüket jobbomon, és onnan fogják szemlélni nemzetük állapotát és dicsőséges jövőjét. A magyarok nagy kegyelmet kaptak Tőlem, és azt kérem, hogy legyenek ezért a kegyelmekért szüntelenül hálásak. Azt akarom, hogy jobban megismerjenek Engem, és amikor elesnek, úgy emeljék fel tekintetüket bűnbánatukban az égre, hogy tudják, Én nem vetem meg őket gyarlóságaik miatt, hanem szeretetemmel megerősítést küldök számukra. Ám vigyázzanak, mert rengetegen beleesnek a vakmerő bizalom bűnébe! Én mindent megbocsátok nekik Általad és Szent Lelkem által, aki átvizsgálja lelküket és kiengeszteli őket Velem. A Szentlelkem ellen elkövetett bűnök, a megátalkodottságban való megmaradás, oly súlyosak az Én szememben, hogy nincs rájuk megbocsátás. Ne feledkezzenek meg az istenfélelem erényéről, amely alázatban tartja őket és megadja nekik a kegyelmet, hogy ne essenek bele a gőg bűnébe! Nincs nagyobb fájdalma Atyai Szívemnek, mint amikor egy gőgtől áradó lélek ad számot életéről az ítéletkor. Az ilyen lelkek mindig emlékeztetnek Engem Lucifer bűnére. Nagyon szeretem a magyar népet! Azt kívánom, hogy szavaimat úgy fogadják szívükbe, mint szeretetem intéseit.”
Jézus és a Szűzanya Szent Anna-réten a dombon lévő kereszthez mentek, és elültettek a kereszt tövében egy fehér liliomot és egy piros rózsát. Jézus így szólt Édesanyjához: „Édesanyám, hozz Elém minél több engesztelő lelket, akiken keresztül megenyhíthetem Atyám szívét az emberiség bűneivel szemben. Bár isteni irgalmasságomat Lengyelországban nyilatkoztattam ki, mégis Magyarországról fog kiindulni általad a megújulás gyümölcse, és dicsőségemben e nemzeten keresztül fogom kibékíteni egymással a világ minden népét. A béke része lesz Szeplőtelen Szíved győzelmének. Édesanyám, te vagy az Én társmegváltó segítségem. Mindazok, akik a te oltalmad alatt vannak, különleges módon részesednek a Fiú szeretetében. Hozzád hasonlóan tetszésemet akarom lelni bennük. Amikor a különítélet során egy bűnbánó magyar ember szemébe nézek, akkor Téged látlak bennük, és irgalmas szívem megesik rajtuk. Ugyanezt a kegyelmet akarom adni minden más nemzethez tartozó gyermekemnek. Irgalmam forrása elegendő minden ember számára. Édesanyám, meríts irgalmas szeretetemből, ajándékozd meg vele magyar gyermekeidet, hogy az életükben irgalmasak legyenek és mentsék Nekem a lelkeket.”
A Szűzanya, mint a Világ Győzelmes Királynője levette piros palástját és beterítette vele az egész Szent Anna rétet, közben azt mondta: „Mindazokat az embereket, akik lábukkal érintik ezt a szent magyar földet és imádkoznak a Világ Győzelmes Királynőjéhez, Én palástommal betakarom, és elrejtem őket Édesanyai Szívemben, ahol irgalomra találnak és megmenekülnek Isten Szent Haragjától.”
Mária Magdolna

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/945-kegyelmek-a-kapolnaert-kuzdokre-valo-tekintettel

Szent Mihály az Eucharisztiáról


2015. 05. 29, Péntek
Az angyali seregek között jártam őrangyalommal, aki egyenesen elvezetett Szent Mihály arkangyal elé. Amikor találkoztam vele, ő éppen a Bárány előtt imádkozott és közben leborult arccal a földre. A Szentlélek Isten ezt sugallta nekem: „Szent Mihály arkangyal kiemelt helyet kapott Atyám Országában, aki méltónak találta őt arra, hogy a Menny és az Alvilág minden angyalának példát mutasson Isten tökéletes imádására. Boldog lehetsz, hogy szemlélheted őt, mert szíved megtelik vágyakozással és még nagyobb szeretettel Isten iránt. Atyám kinevezte őt a Mennyei Seregek vezérének, és e kitüntetés után a szeretet tökéletes lépcsőfokain tovább mehetett, hogy hűségével Isten Szent Nevét megdicsőítse. Ő szüntelen szemlélheti a Bárányt, és mint a szeráf angyalok, megkapta az engedélyt Atyámtól, hogy Jézus Krisztus mellett lehessen, aki a szentmise oltárán feláldozza magát az egész emberiségért, mint Isten Báránya.”
Közelebb mentem Szent Mihályhoz, és láttam csillogó könnyeit, amelyek az arcán leperdültek. Ezek a könnyek nem hullottak a földre, hanem a lelkébe ivódott, amely által a körülötte lévő fény megnövekedett. A Bárány alatt megláttam a szent frigyládát, melynek mindkét oldalán kerubok álltak. Ők vannak a legközelebb a Szövetség ládájához. Szent Mihály közelebb vezetett engem a Bárányhoz, hogy kifejezhessem előtte mély imádásomat és szeretetemet. Tudtam, hogy Bárányban maga Jézus szemlél engem. Közben Szent Mihály így szólt hozzám: „Gyermekem, íme a Bárány, aki Isten szövetségét tökéletessé tette. Értetek adta életét, hogy áldozata örök érvényű legyen, és megszerezze számotokra az örök életet. A Mennyben minden angyal szüntelen szemléli a Szent Frigyládát, amelyben Mindenható Atyánk szent törvényeit őrzik.  A két kőtáblát csak a Szentháromság érintheti meg, hiszen az Ő tökéletes szentségüket jelképezi. Az üdvözült szentek is – akik Krisztus által beléptek a Mennybe – szemlélhetik a Szövetség ládáját, amely isteni titkokat rejt magában: az emberiség és Isten szövetségének nagy misztériumát, mert ez az a szent kötelék, amely összekapcsolja az embert Istennel. Minden szentmisében megemlékezik Jézus a szövetségről, és ti hálát adtok érte. Ó, a Földön élő ember micsoda kincs birtokában lehet, amikor részt vesz egy szentmisén. Az angyalokat Isten már öröktől fogva maga mellé rendelte, hogy szüntelen imádják és dicsőítsék Őt. Láttam, hogy Isten hogyan teremtette az embert és tudtam, hogy micsoda kiváltságban lesz részetek. A jövőtökről csak annyira értesültem, amennyire az Ige kinyilatkoztatta nekünk a Mennyben. Láthattam, hogy az Atya hogyan készítette elő a Fiú útját a Földön, hogy beteljesítse a megváltást. Ó, amíg ti emberek az időben gondolkodtok és a több évszázados történelemben, addig mi mindent egy pillanatban láttunk és hallottunk. Igen, pillanatot mondok, mert csak ezt a szót vagytok képesek igazán megérteni az örökkévalóságból. Az Eucharisztiának értéke felülmúl minden földi és égi kincset. Isten imádása nélkülözhetetlen a ti boldogságotokhoz! Minél jobban gyakoroljátok a Földön, annál boldogabbá váltok. Az imádás fejezi ki legtökéletesebben az angyalok és emberek hódolatát Isten előtt. Örömmel mondom neked és testvéreidnek, hogy az imádás az imádság legfelsőbb fokozata. Isten nagyobbra értékeli, mint azt, ha egész nap rózsafüzért mondogatnátok. Angyali szívemhez közel áll mindaz a templom, ahol örökimádás folyik. Az örökimádással az ember átlépi önmaga határát azért, hogy Istené lehessen egész lényével.”
Láttam, hogy az ártatlan Bárányhoz odalépet egy pap, és feláldozta az Atyának. A Bárány Szent Vére a Szövetség ládájára hullott és az angyalok szüntelen zengték a Mennyben Isten dicsőségét. Szent Mihály: „Jézus szeretete oly nagy irántatok, hogy a világ végezetéig vállalja értetek minden szentmisén áldozatának megújítását. Amikor szentáldozáshoz járultok, a Megváltó Szent Vére szívetekre hullik, így írja bele szívetekbe a Szentlélek Isten törvényét és újítja meg bennetek szövetségét. De ha méltatlanul áldoztok, akkor átkot vontok magatokra. Ezt az átkot csak az Istennel való tökéletes kiengesztelődés törheti meg. Vigyázzatok lelketek tisztaságára úgy, mint az életetekre! Angyalként láthatom áldozásaitokat, és bizony szívem szomorú, amikor nem igazi alázattal, tisztelettel és bűnbánattal mentek az Úr elé. Sokszor megfeledkeztek arról, hogy maga Jézus áll előttetek a pap személyében és áldoztat meg titeket. Az angyalok nem áldozhatnak, mert nekünk nincs anyagi testünk. Boldogságunkhoz elegendő Isten Színről Színre látása. Igen, Ő így akarta. Ám megengedte nekünk, hogy gyönyörködhessünk örökkön-örökké Szűz Máriában, aki tökéletesen egyesült emberként Szent Fiával a szívében. Ő a Szentlélek tökéletes temploma és az Eucharisztia legszeretetreméltóbb hordozója. Mennyei Édesanyátok veletek van, hogy példát mutasson nektek Isten és ember tökéletes egyesüléséhez.
Látom, hogy gondolataidban megfordult az, hogy mi az oka annak, hogy bár Jézus és Szent Édesanyja testestül-lelkestül felvétetett a Mennybe, mégsem láthatjátok őket a szentmisén. Ez azért van, mert még nem érkezett el Isten földi dicsősége. Ha látnátok a feltámadt Krisztust, testetek nem élné túl. Mert az Ő szeretete úgy árad ki felétek, hogy annak útját semmi sem akadályozhatja, még a testetek sem. Csak halálotok órájában jelenik meg nektek dicsőséges testében, mert a lélek kész az átmenetelre. Ez a találkozás nemcsak lelketek sorsát határozza meg, hanem a feltámadásotokat is. Mindennap úgy találkozzatok Jézussal a templomban, ahogy halálotok órájában is kívánjátok. A szentek folyamatosan növekedtek a szeretetben, mert akarták Istent és minden gondolatukat, cselekedetüket Felé irányították. Az emberiség még sosem szenvedett annyit a kísértésektől, mint a ti korszakotokban. Nincs már olyan környezet a Földön, ahol nem a bűn uralkodik. Érzékszerveitek figyelmét elterelik Istentől, hogy a szívetek a világhoz ragaszkodjon. Nehezen tudjátok meglátni embertársaitokban Isten jelenlétét, mivel ti magatok is zűrzavarban éltek. A sátán el akar szakítani titeket Jézustól, de ha erősek maradtok Isten kegyelmében, és törekedtek az életszentségre, akkor még nagyobb lépésekben fogtok előre haladni a szeretet gyakorlásában. Isten a szeretet egyetlen forrása. Általa váltok szentté a Földön. A különítéletetek napján a szeretetekről kell számot adnotok, nem pedig a magántulajdonaitokról. A haldoklók sokasága nem ismeri fel Jézusban Isten Fiát, mert a szívük ragaszkodik a földi kincsekhez. Nem tudják értelmükkel felfogni, hogy a világ értéke semmivé válik Istenhez képest. Az egyetlen kincs, amit szívetekben birtokolhattok az az Oltáriszentség. Krisztus Teste és Vére anyagból van, mégis lelketeket táplálja. Jézus nemcsak emberségében akar veletek egyesülni, hanem istenségében is. Ha igazán ismernétek az Eucharisztia titkát, akkor másképpen közelednétek az Úrhoz és gesztusaitokban is tökéletesednétek. Ó, milyen nagy mennyei titkokban részesültök! Amikor Jézus egyesül veletek, akkor Ő beavat titeket a Szentháromság misztériumába. Időnként tapasztaljátok, hogy különleges gondolatok járják át az értelmeteket, ezeket a Szentlélek adja számotokra. Ne hessegessétek el, hanem elmélkedjetek rajta, mert ingyenes ajándékként kapjátok. Sokan akarják hallani Isten hangját, ám észre sem veszik, hogy Ő már megszólította őket. Isten mindenkivel érzékelteti önmagát, de ha figyelmetek szétszórt, akkor nem tudtok elmélyülni a jelenlétében. Mennyei Atyátok vágyódik utánatok, mert akar titeket! Az övéi vagytok, és nem mond le rólatok soha! Ő nem a bűneiteket nézi, hanem a lelketeket. Isten látja, hogy a bűn mit tesz veletek. Ha az Ő szemével látnátok magatokat, akkor elszörnyednétek és undorodnátok önmagatoktól. De Isten annyira szeret titeket, hogy méltóságot adott nektek emberi személyetekben. Ez a méltóság nem más, mint a szabadakaratotok. Ez az ember egyetlen tulajdona, amellyel ő maga rendelkezhet. Aki Istent keresi, az megtalálja. 

Engesztelő találkozótok napján mindent helyezzetek a Szentháromság elé (vasárnap Szentháromság ünnepe lesz). Szenteljétek magatokat oda Istennek, amelyben Én magam fogok segédkezni. Mindnyájatokat az Örök Atyához vezetlek, hogy Ő Benne megszentelődjetek. Isten azt várja tőletek, hogy meghaljatok akaratotoknak. Szűz Mária beleegyezett Isten akaratába, és mivel rendületlenül hű maradt ígéretéhez, beteljesedett a ti megváltásotok. Én Isten akaratát néztem, és általa győzedelmeskedtem Lucifer fölött. Az igazán alázatos ember lemond saját akaratáról azért, hogy Istent szolgálhassa. Mennyei Édesanyátok szemlélni fogja minden felajánlásotokat. Boldogok lesztek, mert ő elvezet titeket a Szentháromsághoz. Ünnepeljetek velem, mert az egész Mennyország zengeni fogja: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!” Az engesztelők találkozása ezen a napon kiemelkedő esemény lesz! Isten különleges módon felkarolja országotokat, jobban, mint eddig valaha. Felajánlásotok olyan értékes lesz Isten előtt, hogy ha Magyarország fél lakossága megtenné ezt a lépést, akkor megmenekülnétek a III. Világháborútól is. Nagy kegyelmek várnak rátok, és az Ég áldása lesz veletek!”

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/955-szent-mihaly-az-eucharisztiarol

a

2014. május 2. Szentségimádáson Jézus…

Drága gyermekeim! Az óra itt van. Térjetek meg! Nem győzöm eleget hangoztatni, hogy mindennél jobban őrködjetek lelketek üdvössége fölött! 

Gyermekeim! Ez a legfontosabb. Sokkal előbbre való minden másnál, mert a földön minden mulandó, minden itt marad. De a lelketek halhatatlan, örökké él, mert maga az Isten lehelte belétek, amikor megfogantatok az anyaméhben. Ez azt jelenti, hogy a lelketek a földről az örökkévalóságba költözik. Arra a helyre, amit itt a földön cselekedeteitekkel kiérdemeltetek.

Gyermekeim! Ne kövessetek el bűnt! A bűn beszennyezi, eltorzítja a lelketeket. Ti kivétel nélkül mindnyájan Isten képmására és hasonlatosságára lettetek megteremtve. Ez azt jelenti, hogy nektek Krisztus arcúaknak kell lenni, vagyis Engem kell tükröznötök úgy, hogy mindenki felismerje, hogy Én élek, és működöm bennetek. 

Gyermekeim! Törekedjetek követni Engem! Elsősorban az Isten iránti szeretetben. Én úgy szerettem Atyámat, hogy mindig, mindenben engedelmeskedtem Neki. Ti is minden élethelyzetben Velem együtt mondjátok: „Atyám, ne úgy legyen, amint én akarom, hanem ahogy Te!” Az szereti Istent, aki az Ő törvényeit megtartja. A felebarátot soha ne helyezzétek Isten elé! Szeressétek őket úgy, ahogy Én szerettelek titeket! Ha kell, az életeteket is adjátok oda értük, de mindig csak Isten akarata szerint! Az életetekben mindig az Isten iránti szeretet legyen az első! Mondok egy példát: betegen fekszik egy rokonod a kórházban. Választanod kell: vagy Szentmisére mégy, és utána a kórházba, vagy nem mégy Szentmisére, csak a kórházba. Ilyenkor a főparancsnak kell engedelmeskedni. Részt kell venni a Szentmisén, amit felajánlhatsz a betegért. Részt veszel a legnagyobb imádságban, az Én keresztáldozatom megújításában, amely fenntartja ezt a világot. Csak utána látogatod meg a beteget. Így teljesíted a főparancsot. Ez sokkal fontosabb, mint bármi más. Ráadásul beteg rokonod üdvösségére válik.

Gyermekeim! Ne azzal foglalkozzatok, hogy mi várható! Ez is fontos, és Én tudtotokra adom. Értésétek meg: az életetek a földön véges. Bármikor meghalhattok, és akkor meg kell jelennetek ítélőszékem előtt. Ezért mondtam nektek: éljetek szüntelen készenlétben, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát! Éljetek egymással szeretetben! Bocsássatok meg szívből egymásnak! Akkor nektek is megbocsát Atyám, és elnyeritek az örök boldogságot. Atyám azoknak készítette országát, akik Őt szeretik. Az Isten iránti szeretet legyen az első! Csak utána jöhet a felebarát szeretete. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. 

Drága gyermekeim! Az idő rövid. Most teljesülnek be a próféciák, amelyeket előre megmondtam nektek. Éljetek szüntelen készenlétben, mert nagyon sok embernek ki fogják oltani az életét! Nem lehet két úrnak szolgálni, sem kétfelé sántikálni. Most mindenkinek színt kell vallani: Velem vagy Ellenem. Életszentség, vagy bűn. Üdvösség, vagy kárhozat. A tét nagy. Vigyázzatok! Ellenségetek a sátán, ott kószál, keresi, kit nyeljen el. Álljatok neki ellen keményen a hit erejével!

Gyermekeim! Az óra eljön. Mindnyájatoknak meg kell állnotok ítélőszékem előtt. Erre készüljetek! Ez a legfontosabb. Az idő rövid. Éljetek halálra készen! Nemsokára visszajövök az ég felhőin dicsőségemben, és megítélem a világot. Egy új korszak következik, amit csak nagyon kevesen érnek meg. 

Gyermekeim! Készüljetek! Hamar megítélem a világot. Éljetek szüntelen készenlétben! Aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék! Az idő rövid. Előre figyelmeztettelek benneteket. Örök sorsotokat ti döntitek el. Már mindent tudtul adtam nektek. Megáldalak titeket Szívem túlcsorduló szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2014. május 4. Szentségimádáson Jézus…

„Ezt üzenem X-nek: Drága kislányom! Az élet rövid. Tarts ki mindhalálig! Add át az életedet és szeretteid életét is Nekem! Én minden rosszból jót hozok ki, mert Én Mindenható vagyok. Soha ne engedd be a csüggedést a szívedbe! Gyakran mondogasd Nekem: Jézusom bízom Benned. Te gondoskodj, Te cselekedj. Ha teljesen Rám hagyatkozó hittel és bizalommal imádkozod ezt a fohászt, csodákat fogsz megtapasztalni. Add át a gondjaidat Nekem! Te csak törődj az Én dolgaimmal, a tiedről Én gondoskodom! Leveszem válladról a terheket. Helyette megtöltöm szívedet Irántam való izzó, lángoló szeretettel. Nem lesz más gondod, mint Engem szívből szeretni, és szüntelenül örvendezni Bennem. Ez nem azt jelenti, hogy egy csapásra meg fognak szűnni a problémák, hanem azt, hogy felülemelkedsz rajta, és nem fogsz foglalkozni vele, mert átadtad azokat Nekem. Én pedig lefoglallak Magamnak, mert azt akarom, hogy Engem szolgálj. A szolgálat pedig ez: Add át az életedet újra meg újra Nekem, mindig, minden élethelyzetben! Én fokról fokra szentté formállak, és lelkeket mentek általad. Ha megteszed, boldoggá teszlek már itt a földön, a mennyben pedig nagyon gazdaggá, mert sok üdvözült léleknek leszel a megmentője. Légy kisded Keblemen, és pihenj meg Szívemen! Erre áldalak meg megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”


2014. május 6. Szentségimádáson Jézus…

„Drága gyermekeim! Készüljetek, mert hamar beteljesülnek a próféciák. Készenlétben várjátok az eseményeket, amelyek már nem váratnak sokáig magukra! Így éljetek: Tartsátok meg a főparancsot! Elsősorban az Isten iránti szeretetet, mert Atyám azoknak készítette országát, akik Őt szeretik. Csak utána jöjjön a felebarát szeretete, akiket úgy szeressetek, ahogyan Én erre példát adtam, hogy az életemet áldoztam értetek.

Gyermekeim! Csak a szeretet számít. Minden más itt marad. Minden értékét veszíti, megsemmisül, elenyészik. A mennyben a szeretetből fakadó jócselekedeteitek lesznek a ti kincseitek. Ezért kicsinyeim, fogadjátok meg szavaimat! Bocsássatok meg szívből egymásnak, hogy Atyám is megbocsásson nektek! Szeressétek egymást önzetlen, tiszta szeretettel úgy, hogy hozzatok áldozatokat egymásért, mert az igaz szeretet mindig áldozattal párosul. Amikor bűnbánatot tartotok, mindig tegyétek hozzá: Jézusom, Irántad való szeretetemből bánom minden bűnömet, bánom az egész világ bűneit. Mondom nektek: az ilyen lelkülettel tartott bűnbánat leesdi az ég kegyelmét. Rengeteg megtérő lélek lesz a jutalma.

Kicsinyeim! Figyeljétek a jeleket! Már teljesülnek a próféciák. Nagyon rövid idő, és elvesznek Engem tőletek. Addig jöjjetek Hozzám, amíg még veletek vagyok! Mondom nektek: hamarosan beteljesülnek Dániel próféta szavai: eltörlik a mindennapi áldozatot, amely fenntartja a világot. Helyette felállítják a vészt hozó undokságot. Akkor föllép az antikrisztus, aki imádtatni fogja magát. 

 

Gyermekeim! Már folynak az előkészületek, amelyek az antikrisztus fellépését szolgálják. Ezek: a tévtanítások, a rengeteg háború, a szegénység, a járványok, a betegségek és a rengeteg nyomorúság szerte a világon. Az emberek megtévesztése, hogy akkor majd minél többen tapsoljanak neki, leborulva imádják őt, aki azt fogja hazudni, hogy ő Én vagyok, és a sátán erejével mindenféle szemfényvesztő csodákat fog tenni. Most újra megismétlem: ti ne higgyetek neki! Ne kövessétek, és ne boruljatok le előtte! Ti egyedül csak Engem imádjatok, Aki visszajövök az ég felhőin dicsőségemben. Megítélem a föld lakóit. Visszajövök szentjeim népes kíséretében. Ti csak Nekem higgyetek, akkor titeket is felveszlek a mennybe, szent angyalaim közé. Az örök boldogság lesz az osztályrészetek. Most különösen imádkozzatok a tisztánlátásért, és a mindhalálig való hűségért, hogy kitartsatok Mellettem mindvégig. Kérjétek magatokra és hozzátartozóitokra a jó halál és a végső állhatatosság kegyelmét! Így imádkozzatok: „Jézusom, Te Mindenható vagy. Kérlek, őrizz meg minket Magadnak szentségben és igazságban! Boríts be minket drága Szent Véreddel, és add meg nekünk az üdvösséget! Védelmezz minket a sátán minden álnok cselszövésétől, vezess bennünket drága Szent Lelkeddel a szűk ösvényen, amelynek végén Te vársz. Kérlek, add, hogy ölelő karjaidba omoljunk, és drága Szent Kebleden nyugodjunk örökké, ámen.”

 

Ha ezt imádkozzátok, és így éltek szeretetben, megadom nektek a jó halál és a végső állhatatosság kegyelmét, és vele együtt az örök boldogságot. Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem foghatja, amit Atyám azoknak készített, akik Őt szeretik. Szeressétek és imádjátok a legszentebb Szentháromságot teljes szívetekből, és akkor minden elképzeléseteket felülmúlóan meg lesztek ajándékozva a mennyben. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”


2014. május 29. Szentségimádáson Jézus…

 

 

„Drága gyermekeim! Most hozzátok szólok, akik megtartjátok törvényeimet, és szerettek Engem. Már nem kell sokat várnotok. Hamarosan megláttok Engem, amint visszajövök dicsőséges fényemben a földre. Pontosan úgy szállok alá, ahogy kétezer évvel ezelőtt fölmentem a mennybe. Minden szem meglát Engem. Ti, akik hűségesen megtartottátok parancsaimat, nagyon fogtok örülni Nekem, mert nagy jutalomban részesültök. De azok, akik a sátánt szolgálták, hiába akarnak elrejtőzni Előlem, tekintetem utoléri őket. Minden ember érzi a lelkében, hogy mit érdemel. A bűnösök félnek a haláltól, mert érzik, hogy számadással tartoznak tetteik felől, és nagy büntetést kapnak. Az igazak várva várják, hogy megállhassanak Szent Színem előtt. Úgy vágyakoznak Hozzám, mint kitikkadt szarvas a hűs patak vizére. Bennük nincs félelem, mert ők már átmentek az ítéleten, amikor magukat vádolták a gyóntatószékben, és erős fogadást tettek, hogy szakítanak a bűnnel, és életszentségben akarnak élni.

Drága gyermekeim! Készüljetek! Hamar lezárul életetek, és ez a korszak, amelyben éltek. Éljetek szüntelen készenlétben, mert nem tudhatjátok sem a napot, sem az órát! Az események, amelyeknek nemsokára tanúi lesztek, már régóta elő vannak készítve. Nemsokára kitör a harmadik világháború, ami sokkal több áldozatot fog követelni, mint az első kettő együttvéve. 

Gyermekeim! Éljetek halálra, számadásra készen! Ne a földön gyűjtsetek kincset, mert ezeket mind elveszítitek! Gyűjtsetek kincseket a mennyben, ahol örökké a tiétek marad! Éljetek egymással szeretetben! Ellenségeiteket Énértem szeressétek, Aki megbocsátottam hóhéraimnak a keresztfán! Rólam vegyetek példát! Belőlem merítsetek erőt! Ha Engem követtek, ti is ott lesztek, ahol Én vagyok, és meglátjátok dicsőségemet.

Gyermekeim! Atyám szeretetből teremtett meg benneteket. A saját Lelkét lehelte belétek. Ezért egész életetekben az Istenre szomjaztok, Őt keresitek, amíg meg nem találjátok, és csak Ővele tudtok betöltekezni. Értsétek meg végre: arra lettetek teremtve, hogy szeressetek, és szomjazzatok a szeretetre. Ez az életetek értelme és célja. Egy embert semmi más nem tesz boldoggá, csak a szeretet. A tökéletes boldogság pedig ez: Istent ismerni és szeretni, és az Ő szeretetét megtapasztalni. Istent csak úgy lehet szeretni, ha megteszitek, amit parancsol. A felebarátot pedig úgy szeretni, ahogy Én erre példát adtam, hogy az életemet áldoztam értetek. Ha így éltek, már a földön megtapasztaljátok a menny örök boldogságának az előízét. Csak így érdemes élni. Ami ezen kívül van, az értelmetlen, üres, céltalan, és a lélek halála. Értsétek meg: mindaz, aki önzetlen, tiszta szeretetből adakozik felebarátjának, arról Én Magam gondoskodom. Mindig adok neki annyit, hogy legyen miből adakoznia, és ő maga is bővelkedjen. Csak egyet kérek tőletek: keressétek a mennyek országát, és annak igazságát, a többi mind megadatik hozzá nektek! Én azért szálltam le a földre, hogy megnyissam előttetek a mennyország kapuját. Annyira értékes a lelketek, hogy Én, a második Isteni Személy, az Isten Fia rettenetes kínszenvedések között meghaltam értetek. Ekkora ára volt a lelketeknek. Ezért kérve kérlek benneteket, őrködjetek lelketek tisztasága fölött! Jobban becsüljétek meg, mint bármi mást! Mentsetek meg más lelkeket is az örök üdvösségre! Erre kaptátok az életeteket. Használjátok fel a kapott időt, amit a földön töltötök! Ere áldalak meg benneteket megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

A Szentlélek így imádkozott bennem: „Hőn imádott édes jó Jézusom! Nagy volt a lelkünk ára. Te fizettél értünk rettenetes váltságdíjat. Kérlek, add, hogy mielőtt vétkeznénk, mindig Téged lássunk magunk előtt a keresztfán! A Te értünk szegekkel átvert kezedet, lábadat. A Te drága Szent vérző, csupa Seb Testedet. Dagadt Arcodat, kiszúrt Szemedet. Drága Szent Fejedet, amelyből patakzott Szent Véred, mert a töviskorona összeszurkálta. Ez volt a Te királyságod a földön. Trónod a kereszt, koronád a szúrós tövis. Ruhád a mezítelenség. Teljes megalázottság, kigúnyolás, kiközösítés. Két lator között az Isten egyszülött Fia, a mi drága Szent megváltó Istenünk. Ez voltál Te itt a földön. 

Kérlek, Uram, add, hogy mi se keressünk előmenetelt, rangot, fényűzést, elismerést, megbecsülést, csak egyedül Téged a keresztfán! Veled akarjunk azonosulni, egyesülve lenni! Ne lázadjunk, ha kigúnyolnak, kirekesztenek miattad, és az utolsó helyre sorolnak. Vegyük mindezt kitüntetésnek! Hisz Te mondtad: gyűlölni fognak Értem titeket. Hárman lesznek egy ellen. Nem békét hoztam, hanem kardot, tüzet. Vágyva vágyom, hogy már lángra lobbanjon! Miattam üldözni fognak titeket. Ó Jézus, ha Teérted üldöznek minket, az számunkra a legnagyobb dicséret, hogy jó úton járunk, a Te nyomodban. Hisz Te mondtad: aki utánam akar jönni, vegye fel keresztjét, úgy kövessen Engem. Ahol Én vagyok, ott lesz a szolgám is.

Drága Jézusom, csak egyet kérek Tőled: végy fel engem is Magad mellé a keresztre! Add kegyelmedet, hogy az önmegtagadás szegei tartsanak engem is a kereszten! Ne tudjak, és ne akarjak mást látni, csak egyedül Téged! Benned merüljek el! Téged szemléljelek, mekkora árat fizettél személyesen az én nyomorult bűnös lelkemért! Nélküled egy menthetetlen eset, a kárhozat fia lennék! Ó Uram, hát ennyire szerettél?! Kérlek, add kegyelmedet, hogy úgy tudjalak Téged szeretni, ahogy Te engem! Hogy ha Te úgy akarod, én is az életemet tudjam adni Érted! Magamtól semmi vagyok. Te mondtad: „Nálam nélkül semmit sem tehettek.” Téged akarlak követni! Veled akarok maradni mindig, örökké, itt, és az örök hazában! Ezt a kegyelmet kérem Tőled. Ámen.”

 

 

a

Jézus Krisztus Urunk:

2923 javKöszöntöm testvéreimet a mai napon, akik eljöttek a fájdalom-, szenvedés-golgota átélésére, hogy részesülhessünk közösen, együtt a kegyelemből és a szeretetből.

A mai nap tanítása, amely felétek szólt kiválasztott testvéremtől: az Égből Szálló Kenyér, amely az Oltáriszentség jelenét tükrözi számotokra a mindennapi életben és a mindennapi élethez.

Én, Jézus Krisztus Uratok beszéltem tanítványaimnak és a nép sokaságának a Mennyei Élő Kenyérről.1 De ők pedig a csodát várták, hogy:

— Mit tudsz tenni?

Hogy:

— Hogyan és miképpen teszed?

— Talán akkor ez alapján tudunk hinni Benned?

A nép sokaságában többen felszólaltak, és hogy biztosak legyenek a mondanivalójukban, így szólnak, hogy:

— Atyáink mannát ettek az égi kenyérből, amit a próféta megjövendölt és megadott nekik.

De Én, Jézus Krisztus Uratok azt mondottam nekik:

— Nem próféta adta az Égből a kenyeret, hanem a Mennyei Atya ajándékozott meg. És ha megajándékoz, felismered és elfogadod, szívedbe zárod, mert az Emberfia, akit az Atya küldött, hogy tanúságot tegyen minderről a szavak, tettek és cselekedetek révén.

Így mondotta:

— Nem Illés adta nektek a Mennyei Kenyeret, hanem Mennyei Atya küldte nektek e Élő Kenyeret, hogy a világba jöjjön, hogy a világban felismerjétek, elfogadjátok, eggyé váljatok Vele, és ha majd jobban ismeritek fényének sugarát, akkor dicsőíthessétek.

Mert az Atya a világba küldte, hogy a Mennyből alászálljon e Mennyei Kenyér, e táplálék, amely erőt ad az élethez.

Fontos, hogy ezeket felismerd, elfogadd, eggyé válhass vele, és akkor tudod, hogy ez a tanítás a mai napban az Oltáriszentségről szólt felétek. Az Oltáriszentség jelen van Atyám házában, jelen van az egyszerűség-helyiségekben, amelyeket ti néha így neveztek, a ti nyelveteken mondva, hogy kápolna, röviden és egyszerűen. És az Oltáriszentség e Mennyei Kenyér táplálékaként elevenedik fel előttetek, majdan igazán rajtatok és bennetek, mert Én, Jézus Krisztus Uratok valóban a Mennyből alászállottam, hogy e Mennyei Kenyeret elhozhassam a világba mindazoknak, akik megnyissák szívüket, és képesek befogadni, megerősödni és e kegyelemmel tovább élni.

Kafarnaum, Zsinagóga maradványai, V. sz.

Majdan érezd, hogy ez a táplálék jelen van számotokra és előttetek. És akkor ti is mondhassátok azt, mint a nép sokasága közül:

— Adj nekünk ebből a Kenyérből, ebből a Mennyből Alászálló Élő Kenyérből, hogy mi is ezzel táplálkozhassunk!

S akkor meg tudod érteni, hogy ha eljössz, és eszel ebből a Kenyérből, mert hiszel Benne, s aki ebből eszik, nem lesz éhes, mert felismerte mindazt, ami ezzel a Kenyérrel jelen van.

De itt mondhatom azt is:

S akik mind eljönnek, hogy igyanak, s akkor nem lesznek szomjasak, mert megerősödnek e kegyelemmel, mert az Oltáriszentség, ahogy a ti saját nyelveteken mondjátok, így elevenedik meg előttetek, rajtatok, bennetek a felismeréshez és az elfogadáshoz, és idővel a befogadás megtapasztalásában, hisz mindenki előtt jelen van, de hogy ki ismeri fel, és ki fogadja be, az a szabad akarat cselekvése, megadatik számotokra, és megmutatja a kegyelem ajándékát a Mennyből Alászállott Élő Kenyérben.

A mai nap második tanítása pedig a Jó Pásztorról szólt felétek és hozzátok.2 A Jó Pásztor ismeri juhait, és a juhai is ismerik Őt. De aki csak béres, az nem törődik a juhokkal, mert nem a sajátjai. Bátran elszalad, amikor jön a farkas, megragadja, és szétkergeti őket.

De Én ismerem juhaimat, mert ők is ismernek Engem, és hallgatnak szavamra, és követnek.

Vannak más juhaim is, akik még nem ebbe az akolba tartoznak, de őket is elfogadom és vezetem, és majd ehhez az akolhoz fognak tartozni, hogy egy akol legyen a juhok számára.

A juhokban, testvéreim, hozzátok szólottam a felismeréshez és az elfogadáshoz, hogy hogyan és miképpen haladsz az úton a cselekedetek révén, hisz vannak, akik követnek, akik ismernek, akik beszélnek Róla, és tanúságot tesznek. És vannak, akik csak hallottak, nem ismernek, és még nem követnek, de őket sem szabad elítélni és megvetni. Ők azok a juhaim, akik jelen vannak, és akik még nem ismernek, de majd elfogadom őket, és vezetem őket, és majd hallgatnak szavamra, és követnek.

Soha nem szabad megítélni azokat, akik, talán úgy érzitek, hogy távol vannak egy kissé tőletek a szavak és tettek cselekedeteképpen.

Hisz beszéljünk a béresről? Kik a béresek? Akik megkapják a juhokat, hogy óvják, védelmezzék, és ha kell, segítsék?

A béreseket az egyszerű szavakban tudom elmondani számotokra: vannak olyan pásztoraim, akiket nem illet meg ez a szó, hogy pásztor, hanem csak az, hogy az egyszerűségében egy béres. Megkapta a juhokat, de úgy könyveli el: „Hát nem az enyémek. Nem is kell nagyon törődnöm velük. A legszükségesebbeket megteszem, és majd valahogy alakulunk együtt a küldetés haladásában.”

De a béres azzal sem törődik, hogy ha szétszéled a nyája. Itt nagyon nem is kell jönni a farkasnak, mert nem törődik velük. Mert ha szeretné őket, ha törődne, akkor ő is boldogan mondhatná, hogy: „Én a juhaimért, ha kell, az életemet odaadom.”

Mert a Jó Pásztor ezt tette: Életét adta juhaiért, az ő megmentésükért, a szeretet kegyelméhez a megerősítésben.

És vannak olyan béreseim, akik valamit hallottak, de még nincsenek tisztában vele. Na, az ilyenekhez pedig elmegyek, megkeresem őket, hogy felismerjenek, hogy hallják szavamat, és kövessenek, mert így tudom őket vezetni. S akkor már ők is ehhez az akolhoz tartoznak, mert felismertek. S akkor megértik mindazt, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok a Jó Pásztorban Életemet odaadtam az Én juhaimért a küldetés, követés részében e felismeréshez.

De nem azért adtam az Életemet, hogy elvegyék Tőlem: Én, önként, szeretetből adtam oda a megváltásért.

De Nekem jelen van a hatalmam, amit az Atyától kaptam, hogy Én szeretetből oda is adhatom az Életemet, és szeretetből, e hatalommal, vissza is vehetem. Mert ez a hatalom megvan Számomra, mert az Atya ezzel a hatalommal ajándékozott meg, és küldött e világ juhaihoz, a felismeréshez és az elfogadáshoz a megtapasztalásában.

S akkor „boldogok vagyunk, hogy mi is ezek a juhok lehetünk, akiknek egy ilyen Jó Pásztora van, aki figyel reánk, akinek ismerjük szavát, akit szeretettel tudunk követni a küldetésünkben, mert mi nem azok a juhok akarunk lenni, akiknek ugyan jelen van a pásztor, de a pásztor inkább béres, aki nem törődött juhaival, nem ismeri övéit, és ők sem ismerik őt”.

Akkor a kegyelemben hogyan szeretnének együtt működni és haladni a mindennapi élet-útpályán?

S azokat pedig ne ítéljétek meg, akik netán hallottak valamit, de még nincsenek tisztában vele, mert ők pedig azok a juhaim, akik jelen vannak a világban, de még nem hallottak Rólam, nem ismernek, és nem tudják, hogyan és miképpen kell elindulni és haladni. Hozzájuk pedig majd eljövök fényem sugarával, megérintem őket, majdan felismernek, hallgatnak szavamra, és már ők is e akolhoz fognak tartozni, hogy egy legyen a működés, kegyelem részében.

Majdan ma egy rövid harmadik tanítást is adtam, de ez a tanítás inkább csak egy kicsit a felkészüléshez tartozik, hisz ez még nem most fog történni, ehhez még van idő, a hónap vége felé és a jövő hónap kezdetében, hogy felkészítem tanítványaimat, hogy elbúcsúzom tőlük. Búcsúbeszédet is mondok a megtapasztalásban, hogy majdan az Emberfia befejezi e földi életpályáját, elhagyja e Földet, és visszatér oda, ahonnan érkezett.3

— Szomorúvá váltok? — mondom tanítványaimnak. — De ne legyetek szomorúak, mert ha Én nem megyek el, és nem foglalhatom el azt a helyet, ami ott jelen van Számomra, akkor hogyan küldöm el számotokra a Vigasztalót, hogy betöltekezzetek, és megerősödjetek? Ezért mondom, hogy a szomorúságot majd felváltja az öröm a szeretetében és kegyelmében.

Mert ha nem megyek el, akkor ezt az örömet e Szentlélek ereje által nem tudom elküldeni számotokra, hogy megerősödve, betöltekezve felkészültek legyetek a mindennapi élethez a küldetésében, hogy így értékeljétek mindazt, ami által haladhattok a mindennapokban.

És a mai nap még ajándék számotokra, hogy e tanításban nem csak Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok jelen e kegyelemben, hanem az Édesanya, aki figyel gyermekeire, azon gyermekeire, akik hittel, bizalommal és szeretettel fordulnak az Édesanyához abban a reményben és kegyelemben, hogy „ez az Édesanya e jelenlétében meghallgat, elfogad gyermekének, és segítséget nyújthat számomra és számunkra”, mert kiesdekelheti Fiától mindazt, amire vágyakoztok, és amire szükségetek van.

Ennek reményében ma Én, Jézus Krisztus Uratok megajándékozlak benneteket áldásommal, de az áldás mellett jelen van az Édesanya, és az Édesanya Szívének szeretete árad felétek a megerősítő kegyelemben ajándékul e mai nap jelenlétben, hogy:

Édesanya vagyok, akinek jelen van Szíve, és jelen van nyitott Karja, aki felkészül, és várja az Ő gyermekeit, akik Hozzája tartozunk, akik felismerjük ezt az Édesanyát, és az Édesanya segítségében, szeretetében, kérésében, Anyai palástját mindazon gyermekeire teríti, akiknek szükségük van erre az Anyai szeretetre, s erre az Anyai kegyelemre a megerősítésben.

És most így áradjon reátok kiválasztott Mária testvérem által áldásom, amelyet Én, Jézus Krisztus Uratok árasztok felétek e kegyelemben, és a nyitott szív felkészülésében pedig fogadjátok az Édesanya védőpalástját, Szívének szeretetével, e melegségben, amelyet az Édesanya ajándékul ad számotokra.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme, ereje, öröme, békéje kössön össze benneteket e mai kegyelem-, ajándék ünnepén, hogy az áldás megerősítésében az Édesanya védőpalástja, Szívének szeretete érintse meg mindazon testvéreimet, Édesanyámban pedig mindazon gyermekeket, akik felkészültetek, készen álltatok e kegyelem, ajándék befogadására, hogy eggyé válhassatok vele, és így haladjatok a mindennapi élet-útpályán a küldetés és követés részében, e tanítás felismerésében.

És akkor köszönetet és hálát mondhatunk ennek az Édesanyának, aki így szereti gyermekeit, akik Hozzája tartoztok.

S mondhassátok boldogan, fennhangon majdan: „Vigyázz reánk, Édesanyánk”, mert ez az Édesanya valóban gyermekeinek tekint, és vigyáz reátok, és így vezet az élet-útpályátokon.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

Mária imája:

Köszönöm jelenlétedet, ó, Édesanya, ki megtiszteltél bennünket jelenléteddel.

(…) kik Hozzád fordultak imában, kérésben, felajánlásban, hálában és köszönetben.

Ó, Édesanya, mindig légy velem, a Te gyermekeid között, fogd kezeinket Anyai Kezeddel, és így segíts a Te gyermekeidnek, különösképpen azoknak, akik egy kicsit nehezen tudják felismerni és elfogadni a kegyelem ajándékát, amely szinte jelen van, és feléjük árad, csak fel kell ismerni, el kell fogadni, és eggyé válni vele a mindennapban.

Köszönöm, ó, Édesanya, hogy ma így vagy jelen e fénylő csillag sugarával, és örömmel és szeretettel tekintesz a Te gyermekeidre.

Biztos pontok


Kedveseim, mindig ügyeljetek arra, hogy amikor álltok, el ne essetek, hisz olyan könnyen megtörténhet még a választottakkal is, hogy a kísértő csábításától elbuknak. Mégis azt mondom nektek, ha oda tűzitek keresztjeiteket minden nap Krisztus keresztjéhez, és ez által egymás keresztjéről is tudtok, Őbenne maradtok és Ő bennetek. Ha minden nap egyesültök szent Testével és Vérével a szentmisében, annyira megerősít benneteket, hogy biztos menedéket találtok nála. Éljetek hát ezzel a csodálatos lehetőséggel, és soha el ne térjetek az Ő igazságaitól. Bízzatok és erősödjön hitetek!

2013. 05. 01. Anna Terézia

 

A szív békéje


Kedveseim, minden időben áldjátok a Szentháromságot és ne feledjétek, milyen jó hozzátok! Találjatok megnyugvást nála azáltal, hogy a szívetekbe írt békét féltékenyen megőrzitek. Hiszen senki el nem veheti tőletek, ha csak ti magatok át nem adjátok önként. Csak ezen az áron veszíthetitek el lelketek békéjét. Bármennyire is szeretne az ellenség kihozni benneteket sodrotokból, ne feledjétek, semmit sem tehet a ti beleegyezésetek nélkül. Arra pedig vigyázzatok, hogy ne találjon rést falaitokon a sátán, mert azokon könnyen behatolhat és elveszíthetitek békéteket. Maradjatok a szőlőtőn, Krisztuson, és engedjétek magatokat szőlővesszőkként a szőlőhajtásokként megmetszeni, hogy jó gyümölcsöket teremhessetek. Úgy őrizzétek békéteket, hogy abból mások is részesüljenek, akik látják és kérdeznek titeket lelki békétek felől. Emeljétek fel őket is Krisztus békéjébe a kegyelem által.

2013. 05. 02. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/a-sziv-bekeje

 

Az egymást követő döntési helyzetek


Kedveseim, biztosak lehettek abban, ha keresitek szüntelenül és fürkészitek a Szentháromság rátok vonatkozó akaratát, akkor nem tértek le a helyes útról. Mert felismertétek az ösvényt, amely által eljuthattok az örök üdvösségre. Munkálkodjatok tehát a saját és mások üdvösségén azáltal, hogy a naponként feltárulkozó lehetőségeket megragadjátok. Óvakodjatok elmulasztani a Szentlélek indításait, tegyétek meg azokat, mert ha nem, az kínzó lelki gyötrelmekkel jár. A mulasztás súlyos bűn is lehet, mert akkor nem az Isten akaratában vagytok. Egy pillanatnyi jó lehetőség elmulasztása azért járhat súlyos következményekkel, mert a lelkiismeretet megterheli és a következő döntési helyzetben már könnyebben elvéthető a helyes irány. Szüntelenül döntéseket kell hoznotok. Mindig előzze meg döntéseiteket a megkülönböztetés, mely elengedhetetlen iránymutató számotokra.

2013. 05. 03. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/az-egymast-koevet-doentesi-helyzetek

 

 

A hitben járás


Kedveseim, most is csak azt mondom, maradjatok meg a Szentháromság szeretetében. Ne hagyjátok, hogy különféle látványos dolgokkal megtévesszen benneteket a gonosz lélek, aki felfokozott erővel settenkedik körülöttetek, hogy csapdába ejtsen titeket. Ne higgyétek, hogy olyan könnyen félrevezethetnek benneteket, ha erősen ellenálltok és küzdötök a lélek fegyverzetével. A Szentháromság oltalma bizalommal töltsön el, mert ha minden tőletek telhetőt megtesztek, nem tud benneteket egykönnyen kibillenteni egyensúlyi helyzetetekből. Az igazi fegyver számotokra az őszinte, tiszta, mély alázatban gyökerező hit, mely biztosítja számotokra a stabilitást. A hittel elfogadott kegyelem a legnagyobb fegyver a kezetekben, mert a gonosz lélek nem ismeri a hitben járást. Ezért az ehhez vezető utat sem ismeri. Azt tudja csak, hogy ha valaki hitben jár, azt meg kell zavarni, hogy kibillenjen biztonságából. Viszont, ha valaki már eljut az igazi istenhitre, vagyis felragyogott benne a Szentlélek fénye, azt nem lehet egykönnyen eltántorítani, különösen, ha közösségben erősítik egymást a kegyelemben.

A szentségimádás alatt Jézus: Gyermekeim, mindig nagy szeretettel várlak benneteket, hogy felétek fordulva megáldhassalak titeket. Bízzatok az Én szentségi jelenlétemben, amelyben mindnyájan részesültök mindazokkal együtt, akiket magatokkal idehoztok. Ne féljetek, mert Én különleges módon magamhoz vonzom mindazokat, akik nyitott szívvel állnak előttem. Most arra szeretnélek tanítani benneteket, hogyan engedjetek el a kezetekből mindent, ami nem titeket illet meg. Azzal, ami nem Én vagyok és nem Tőlem ered, azzal felesleges foglakoznotok. Minden más, ami e világ javát szolgálja, felesleges és haszontalan időtöltés. Meg kell tanulnotok az üdvösségetekkel törődnötök, ahelyett, hogy azzal törődnétek, ami e világban van. Ha el tudtok vonatkoztatni mindentől, ami nem Isten felé irányítja útjaitokat, akkor már megértettétek, mit is kérek tőletek. Ha megtanultok ebben a világban élni, de nem e világi módon, akkor az örök életre vezető úton jártok. De hogyan is történjen ez? Hiszen nem egyszerű elhagyni ennek a világnak az értékeit. Én nem azt kértem az Atyától, hogy vegyen ki benneteket e világból, hanem hogy őrizzen meg a gonosz támadásaitól. Mert e világ szellemi mozgatója a sátán, és nagyon ért ahhoz, hogy hogyan rombolja le mindazt, amit Atyám felépített bennetek. Látszólag jónak tűnő lehetőségeket tár elétek, hogy évezettel és haszonnal feléjük forduljatok. De ha átgondoljátok, mennyire biztosítja az az üdvösségeteket, csakhamar rájöttök, mekkora csapda előtt álltok. Még időben mérjétek fel a helyzetet! Éberen őrködjetek cselekedeteitek felett, mert nem tudhatjátok, mely pillanatban csúszhattok el. De soha ne rettegjetek ettől, mert ha hitben jártok, akkor a hit pajzsa biztonsággal megvéd benneteket a támadásoktól. Amen

2013. 05. 05. Anna Terézia

 

Elérkezett apostolkodásotok ideje

 

Kedveseim, amikor a Szentlélek leszáll rátok és felélesztve titeket megújítja lelketeket, gondoljatok arra, hogy elérkezett a ti apostolkodásotok ideje. Akkor már nem fogtok töprengeni azon, mit és hogyan kell majd tennetek, mert minden adott lesz a cselekvésre. Akkor már nem fogjátok kérdezni, mit kíván tőletek Isten, mert minden olyan nyilvánvalóvá válik számotokra. Már nem fogjátok fürkészni, vajon mit és hogyan kell tennetek, hogy Isten akaratában járjatok, mert minden egyértelműen megmutatkozik előttetek. Ne kételkedjetek a prófétai üzenetekben, amelyeket már oly rég óta ismertek, és melyek által vezetve vagytok! Keressétek az odafönt valókat és akkor minden utat ismerni fogtok, amely az üdvösségre vezet!

2013. 05. 06.             Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/elerkezett-apostolkodasotok-ideje

 

 

Mindig a megszentelő kegyelem állapotában

Kedveseim, mindig gondoljatok megváltásotok örömére! Arra a gyönyörűségre, amit akkor tapasztaltok meg majd teljes valóságában, amikor megjelentek az Úr színe előtt. Féltékenyen őrizzétek lelketek tisztaságát, hogy mindig a megszentelő kegyelem állapotában legyetek! Akkor nem fog váratlanul érni titeket az Úr érkezése. Bármit tesztek, mindent a Szentháromság dicsőségére tegyetek! Nincs annál nagyobb gyönyörűség, mint megfürödni minden nap a szentségi Jézus forrásvizében, elmerülni benne, a csendes tiszta tóban. 2013. 05. 08.           Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/mindig-a-megszentel-kegyelem-allapotaban

Isten igazságai változtathatatlanok


 

Kedveseim, mutassátok meg a Szentháromság szeretetét mindazoknak, akik sóvárogva várják Isten fiainak a megnyilvánulását! Nyissátok meg kapuitokat, hogy szemlélhessenek, akik kíváncsiak cselekedeteitekre. Mert bizony mindaz, amivel jót tesztek és a jóra törekedtek a kegyelem forrása lesz azok számára is, akik szomjaznak az igazságra. Soha ne ferdítsétek el Isten igazságait, mert azok örökké valók és változtathatatlanok. A szívetekbe véste a Szentháromság a törvényeit és azok megtartását. Érzékennyé tette szíveteket a lelkiismeret által, amely mindenkor jelez nektek. Álljatok őrséget lelkiismeretetek ajtaján, hogy amikor vádol benneteket jól felismerjétek, hol tértetek el a helyes úttól. Ne féljetek, csak hallgassatok a Szentlélek hívó szavára!

2013. 05. 10.                  Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/isten-igazsagai-valtoztathatatlanok


El ne bízzátok magatokat

 

Kedveseim, miért gondoljátok, hogy ti majd különbül viselkedtek akkor, amikor a kísértő megzavar benneteket? Azt gondoljátok, minden rendben van, mert a Szentháromsághoz tartoztok? Aki a helyes iránytól eltér, az nem lát tisztán, mert sűrű homály ereszkedik lelkére. Az Úr fénye csak akkor és azok számára lesz felismerhető, akik a Szentháromság jelenlétében élnek. Bizalom tölti el lelküket és nem rendülnek meg semmiféle megpróbáltatástól. Aki ügyel lelke tisztaságára és az igazság ösvényén halad, az soha nem szégyenül meg még a legnehezebb megpróbáltatások idején sem. El ne bízzátok magatokat, mert aki áll vigyázzon, el ne essen!

 

2013. 05. 11. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/el-ne-bizzatok-magatokat

A Szentháromság mindent a javatokra fordít

Kedveseim, ne gondolkodjatok olyanokon, ami meghaladja a ti erőtöket. Higgyétek, bármit tesztek, a Szentháromság mindent a javatokra fordít, de kérjétek is ezt! Mindig, minden helyzetben imádkozzatok még akkor is, ha nem érzékelitek, mi történik bennetek. Fontos, hogy mindent adjatok át Istennek, hogy soha semmiféle esemény ne maradjon felajánlás nélkül. Ez azért is fontos, mert másképp elveszne és e nélkül kárba veszne az igazi értéke. Járuljatok hozzá az Isten dicsőségéhez azáltal, hogy a lehető legtöbbet megteszitek.

2013. 05. 14. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/a-szentharomsag-mindent-a-javatokra-fordit

 

Minden gondolatotok a Szentháromság dicsőségét szolgálja

Kedveseim, törekedjetek arra, hogy minden gondolatotok a Szentháromság dicsőségét szolgálja. Minden út Istennek tetsző, amely távol tart a bűntől, és megnyitja bennetek a kegyelem kincsestárát. Oh, mennyire vigyáznak az égiek arra, hogy egészen magával ragadjon titeket a szeretet Szent Lelke. Mert bármit tesztek, azt a cselekedetet, ha nem a Szentlélek ereje fűti, mit sem ér, és mit sem használ. Ezért, amit tesztek tegyétek nagyon buzgón és egészen átadottan. Szemléljétek Isten szeretetét, mert mindenben felfedezhetitek, ha törekedtek rá. A szeretet ne csak üres szó legyen az életetekben, hanem tevékeny, és mások felé forduló cselekedet, viselkedés. Ezáltal egészen közel kerültök Istenhez. Kérjétek a Szentlelket, és Ő betölti szíveteket, és átadja mindazokat az ajándékokat, amelyek feltétlenül szükségesek a végső kitartáshoz.

 
2013. 05. 15. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/minden-gondolatotok-a-szentharomsag-dicsseget-szolgalja

Szentlélek vezetése

Kedveseim, bízzátok magatokat egészen a Szentlélek vezetésére. Örüljetek és örömötök töltse be egészen szíveteket, mert a Szentlélek, aki figyel rátok, vezet benneteket. Feltár és megmutat bennetek olyan utakat, amelyek által képesek vagytok felismerni, mit kell tennetek. A Szentlélek fénye ragyogjon nektek, mert ahol Ő jelen van, ott mindig világosság van. Éljetek ebben a ragyogásban és tündököljön arcotok, amikor Ő vezet benneteket. Az éltető lehelet lelke bátorítson mindnyájatokat, amikor komoly feladat előtt álltok. Újuljatok meg lélekben és az igazság fénye világítson nektek.

2013. 05. 19. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/a-szentlelek-vezetese

 

A Szentháromság szeretetárama

Kedveseim, amikor a Szentháromság szeretetárama körülvesz benneteket, hagyjátok magatokat, és ne akarjatok görcsösen ragaszkodni saját elképzeléseitekhez. Tegyen boldoggá egészen ez a szeretet áradat, mert abban megfürödni a legnagyobb kegyelem. Ti, akik kiválasztottak vagytok, ne éljetek vissza soha Isten nagylelkű jóságával, hanem adjátok át magatokat neki tetsző áldozatul. Akkor a nektek szóló ajándék nem marad el. Ha szívetekben az Isten békéje lakozik, akkor az Ő áldása kísér benneteket. Ha viszont elűzitek békétlenséggel szívetek vágyait, akkor messzire kerültök a kegyelem üdvösségre vezető állapotától. Sajnos sokszor úgy űzitek el lelketek békéjét, hogy nem számoltok a következményekkel. Amikor a bizonytalanság elborítja napjaitokat, akkor nem tudtok igaz szívvel-lélekkel Isten közelében maradni. A gonosz lélek az, aki elbizonytalanít és azt a látszatot kelti, hogy nincs talaj a lábatok alatt. Vigyázzatok nagyon, hogy ne térjetek le a jó útról, amikor a bizonytalanság hangjait halljátok. Függesszétek tekintetetek a Szentháromságra, akkor nem érhet szégyen benneteket.

2013. 05. 20. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/a-szentharomsag-szeretetarama

 

Szelídség

Kedveseim, mindenekelőtt tanuljatok meg szelíden és alázatosan közeledni a Szentháromsághoz. A szelídség olyan erény, amellyel képesek vagytok elfogadni, minden elétek táruló nehézséget. Szelíden közeledjetek minden nehézséghez, amivel szembe találjátok magatokat! Egyszerűen, és teljesen kiüresedve fogadjatok el mindent, mert ha ezt teszitek felbecsülhetetlen kincseket gyűjtötök. Csak az viselkedhet szelíden, aki nem tart meg magának semmit. Nem gyűjt talmi kincseket, hanem csak az a fontos számára, hogy mit tehet Isten országának épüléséért. Az alázatos lélek soha nem kérkedik, és nem becsüli le mások értékeit, hanem azon iparkodik, hogy úgy emeljen fel másokat, hogy közben önmaga alulmarad. Ne féljetek ezt az erényt szorgalmasan gyakorolni. Mindig kérjétek az alázatban gyökerező szerény egyszerűség kegyelmét a Szentháromságtól.

2013. 05. 21. Pünkösd Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/szelidseg

A Szentháromság kebelén

Kedveseim, Szentháromság Vasárnapján dicsőítsétek meg a Szentháromság személyeit azzal, hogy egészen és osztatlan szívvel megnyíltok előttük. Legyen bennetek érzékenység arra, hogy felfedezzétek mindazt a sok kincset, amit számotokra készített ezen a napon. Bármit tesztek, ma mindent a Szentháromság nevében tegyetek. Készítsétek lelketeket, mert a Mennyei Atya új utakat mutat nektek, hogy azon járjatok. Jézus Krisztus abban segít nektek, hogyan imádjátok a Teremtő Atyát. Szemléljétek Jézust, hogyan vonult el és imában hogyan osztotta meg magát az Atyával, aki végtelen atyai szeretetét szüntelen kiárasztotta őrá. Nézzétek, a Szentlélek mekkora erővel tölti el mindazokat, akik bíznak benne, akik egészen ráhagyatkoznak, és akik nyitottak arra, hogy édes, zamatos gyümölcsöt teremjenek. Boruljatok a Szentháromság kebelére és érezzétek ott otthon magatokat. Ezentúl ne panaszkodjon senki, aki a Szentháromság szeretetegységét élvezi. Soha ne hagyjátok el ezt a helyet!
2013.05.26. Anna Terézia
Május legyen a Szűzanyának szentelt hónap
 
Kedveseim, ez a hónap legyen minden engesztelő számára az Édesanyánknak szentelt hónap! Hiszen nagyon sok kegyelmet esd ki számotokra a Szűzanya. Mutassátok meg neki, iránta való szereteteket azzal, hogy még jobban ráhagyatkoztok és kéritek minden ügyetekben a segítségét. Fejezzétek ki gesztusaitokkal és kedveskedéseitekkel, hogy mennyire egy családba tartoztok vele. A szeretet apró kis virágait fűzzétek csokorba és ajándékozzátok meg Édesanyánkat, aki oly nagy örömmel viszonozza minden kedvességteket. Kérjétek, hogy járjon közben a tisztulás útján járó lelkekért, hogy mihamarabb kiszabaduljanak a tisztítóhelyről. Fogjatok össze, álljatok mellé az imádságban, hogy a bűnösök számára kiesdje a megtérés kegyelmét! Legyetek buzgó partnerei Édesanyánknak, így szolgáljátok őt mindhalálig!
 
2012.05. 01.                     Anna Terézia

 http://engesztelok.hu/lelkielet/majus-legyen-a-szzanyanak-szentelt-honap

A Szűzanyával való kapcsolat 
 
Kedveseim, helyezzétek szíveteket a Szűzanya Szeplőtelen Szívébe úgy, hogy engedjétek és akarjátok a Vele való teljes egyesülést! Álljatok szorosan mellé, fogjátok kezét, és bízzátok magatokat teljesen őrá. Meglátjátok, mily nagy szeretettel vezet benneteket életetek göröngyös útjain. Szívvel-lélekkel tárjátok fel neki minden ügyeteket és engedjétek, hogy ő cselekedjen! Mindent ővele beszéljetek meg, és bízzátok rá, mit közvetítsen Szent Fia felé. Meglátjátok, ha így tesztek nagy lépésekben haladtok az életszentség útján. Ugyanis, miközben elmondjátok neki azokat, amik titeket foglalkoztatnak, megnyílik a szívetek a felismerésre, mit és hogyan kell helyesen tennetek. A Szentlélek sugalmazása által olyan vezetésben részesültök a Szűzanya oltalma alatt, amely biztonságos utat jelent számotokra az eligazodásban. Engedjétek, hogy így vezessen benneteket égi Édesanyánk!
 
2012.05. 02.             Anna Terézia

 http://engesztelok.hu/lelkielet/a-szzanyaval-valo-kapcsolat

  A Szűzanyával és egymással egységben
 
Kedveseim, bármit kértek Jézus nevében, ha megegyezik szent akaratával, akkor teljesíti azt! Nagyon fontos, hogy hálaadásotokkal minél többet kérjetek! Így szolgáljatok minél több lélek felé! Ne csak a szűk környezetetekért imádkozzatok, hanem tágítsátok ki imaszándékaitokat, hogy a föld minden emberének megtéréséért is imádkozzatok! Ezt úgy tudjátok megtenni, hogy a Szentlélek felemeli lelketeket nagy magasságokba, ahonnan ráláttok az egész világ szükségeire, és engeditek, hogy megfogalmazza bennetek a legszembetűnőbb kéréseket. Ügyeljetek arra, hogy minél több mindenre kiterjedjen imaszándékotok! Egységben imádkozzatok és mindig a Szűzanyával együtt. Így biztosak lehettek abban, hogy semmit sem fogtok kihagyni, ami fontos szándéka lehet az égieknek. Bátorítalak és buzdítalak benneteket drága engesztelőim!
 
2012.05. 03.               Anna Terézia
 
 http://engesztelok.hu/lelkielet/a-szzanyaval-es-egymassal-egysegben

Várjátok a Szentlelket!

Kedveseim, amikor megnyílik az ég, és kiárad a Szentháromság kegyelme, mindenkit megörvendeztet a Szentlélek ereje, mely kiárad mindazokra, akik nyitott szívvel várják. Adjátok át magatokat annak a határtalan örömnek, amit bennetek akar művelni. Állhatatosan várjátok, mert jön, és nem késlekedik. Beteljesíti ígéreteit, melyet a próféták megjövendöltek. Osszátok meg örömötöket mindazokkal, akik nem is számítanak erre a nagy kegyelem kiáradásra! Ha valóban eltölt benneteket Isten Szentlelke, akkor nem is tudjátok visszatartani, mert szétárad bennetek szeretetének tüze, és már nem gondolkodtok azon, hogy mit és miért kell tennetek, egyszerűen csak élitek a lelketekből felfakadó örömet. Vigyázzatok nagyon erre a tűzre, mely képes teljesen átformálni lelketeket! Bizakodjatok és imádkozzatok!

2012.05. 08.           Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/varjatok-a-szentlelket

A Szentlélek ajándékai

Kedveseim, készítsétek lelketeket, újra csak mondom: készüljetek! Engedjétek, hogy a Szentlélek fuvallata átjárja lelketeket, hiszen minden nap érkezik, csak engednetek kell, hogy felfogjátok. Még a legészrevétlenebb dolgokban is felfedezhetitek jövetelét. Mert Ő a ti éltető leheletetek. Minden jó gondolat, minden ötlet, amely felemeli lelketeket a Szentháromság magaslataiba, tőle származik. De a biztonságot jelentő boldogságot is Ő közvetíti felétek, hogy szívetek szüntelen hálával dicsőítse meg szent jelenlétét. Az erények gyarapodásában is segít benneteket, mely segítségével a lelkiélet magaslataiba juthattok. Ne engedjétek, hogy lelketeket lehúzzák a mindennapok, hanem ahogy a vitorla megdagad a lendítő szélben, ti is úgy feszüljetek neki minden nap, a kegyelem erejében bizakodva, fel Isten magaslataiba.

2012.05. 09.           Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/a-szentllek-ajandekai

Legyetek összeszedettek!

Kedveseim, ne nyugtalankodjék szívetek, mert ha minden tőletek telhetőt megtesztek, akkor nagy lendülettel haladhattok a lélekmentés útján. A legfontosabb az, hogy ne szóródjatok szét! Legyetek összeszedettek, és húzódjatok szobátok rejtekébe és ott imádkozzatok! Ne engedjetek semmilyen zavaró tényezőnek, amely mást akar mutatni nektek, mint a rejtekben történő buzgó imádságot. Már tudjátok, hogy mekkora ereje van az imáitoknak, ha a Szentlélek akaratában teszitek azt. Legyen biztos meggyőződésetek, hogy a Szentháromság tervének részesei vagytok. Ezért is tegyetek meg mindent! Ne lankadjatok! Ha csendes összeszedettségben és állhatatosan kitartotok minden nap az imában, meg fogjátok tapasztalni mind önmagatokban, mind környezetetekben a változást. Arra ügyeljetek, semmit se tegyetek merevségből, hanem mindent járjon át a Szentlélek fuvallata! Bízzatok és imádkozzatok!

2012.05. 11.                 Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/legyetek-oesszeszedettek

Irigység

Kedveseim, örvendező lélekkel bátorítsátok egymást! Ha nem önmagatokra gondoltok, amikor valami jó dolog történik a felebaráttal, és tudtok vele együtt ujjongani, akkor már közel van hozzátok a Mennyország boldogsága. De ha csak színlelitek az örömöt, de belül az irigység méregfoga rág, akkor még nagyon távol álltok attól, hogy megértsétek, mekkora kegyelem, amikor a felebarát feltárja előttetek öröme titkát. Becsüljétek meg ezeket a pillanatokat, hiszen ilyenkor a Szentháromság jelenlétét tapasztalhatjátok meg társatokban. Ő teszi számotokra vonzóvá, hogy megossza veletek örömét. Mily boldog pillanatok lehetnek ezek, hacsak az irigység felhője el nem takarja előletek lelki társatok szép élményét. Tanuljátok meg egymás örömét boldogan hordozni!

2012.05. 13.                  Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/irigyseg

Várakozás a Pünkösdre

Kedveseim, várjátok a vigasztaló Szentlélek eljövetelének ünnepét! Engedjétek szívetekbe kegyelmének özönét! Ne féljetek, hogy olyasmit tesz veletek, amit eddig még nem tapasztaltatok! Ti csak fogadjátok érkezését nagy szeretettel és örömmel! Vizsgáljátok meg, mit kell még elrendeznetek azért, hogy szabadon betölthessen benneteket kegyelmének gazdagságával! A Szentlélek nem fukarkodik ajándékaival, csak hívjátok és várjátok, hogy szívetekbe költözzön! Boruljatok le, hódoljatok az alkotó, lelketeket felemelő Szentlélek előtt! Engedjétek, hogy azt tegye veletek, amit eltervezett!

2012.05. 15.                Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/varakozas-a-puenkoesdre
 

A gonosz lélek kezelése

Kedveseim, vigyázzatok, legyetek éberek, mert a gonosz lélek ott leselkedik körülöttetek! Bár ravasz módon rejtőzködik, de mégis könnyen felismerhetitek, ha figyeltek a körülöttetek zajló eseményekre. Minél kevesebb energiát fordítsatok arra, hogy az általa keltett zavaró tényezőkkel foglalkozzatok! Annál gyorsabban eltakarodik közeletekből. Ugyanis azt szeretné elérni, hogy ráirányuljon minden gondolatotok. De ha elkezditek dicsőíteni a Szentháromságot, azt nem bírja elviselni, és eloldalog körötökből. Soha ne féljetek tőle, mert amikor Isten nevét hívjátok segítségül, mindig alul marad és fél tőletek, mert érzi, hogy elveszítette a játszmát. Dicsőítsétek mindig és minden helyzetben Istennek életetekre vonatkozó akaratát!

2012.05. 16.               Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/a-gonosz-lelek-kezelese

Földi életetek elszáll, mint egy pillanat

Kedveseim, jöjjetek és örvendezzetek velem együtt, hiszen a Szentháromság gyermekeihez méltó az örömben való kiteljesedés! Ha arra gondoltok,milyen csodálatos élet vár rátok a Mennyben, cseppet sem szomorkodnátok attól, hogy milyen sanyarú élet előtt álltok. Ti csak fussátok meg a pályát Szent Pállal és harcoljátok meg a ti küzdelmeiteket sikerrel! Földi életetek elszáll, mint egy pillanat, de lelketek közelebb van Isten országához, mint azt gondolnátok. Imádkozzatok azért, hogy minél többen bejuthassatok a Mennyek országába, hogy jól vívjátok meg harcaitokat és így elnyerjétek dicsőségetek hervadhatatlan koszorúját! Készítsétek lelketeket minden nap!

2012.05. 22.         Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/foeldi-eletetek-elszall-mint-egy-pillanat

Ha kísértés ér el benneteket

Kedveseim, tanuljatok meg szent alázatban élni a Szentháromság jelenlétében! Mindig tegyétek alkalmassá szíveteket a befogadásra! Ez azt jelenti, legyetek képesek elfogadni mindent az Úr kezéből, ami történik veletek. Ha kísértés ér benneteket, különböztessétek meg és vizsgáljátok meg, miért közelít hozzátok, mely réseket hagytatok szabadon számára! Azonnal kérjétek a Szentháromság, Égi Édesanyánk és a szent angyalok segítségét! Ne hagyjátok, hogy a kísértés eluralkodjon felettetek! Ismeritek és tudjátok a védekezés módját. Ha teljesen elgyöngültetek a tények felismerésében, kérjétek meg testvéreiteket, imádkozzanak, hogy elháruljon rólatok a veszedelem. Ami nem a ti beleegyezésetekkel történik, de váratlan és fájó esemény, próbáljátok a lehető legközömbösebben elfogadni, hiszen nem ti akartátok annak bekövetkezését. Próbáljatok mindent csendes alázattal elviselni és elfogadva felajánlani, hogy érdemszerző legyen áldozatotok!

2012.05. 23.              Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/ha-kisertes-er-benneteket

Egyetlen felajánlásotok sem vész kárba

Kedveseim, adjátok át magatokat a Szentháromságnak! Neki gondja van minden apró felajánlásotokra. Jöjjetek és tanuljátok meg, hogyan lehet a lelkek sokaságát megmenteni. Először is higgyétek, hogy egyetlen felajánlásotok sem vész kárba! Mert amit önként, szabad akaratból és nem kényszerből adtok át Istennek, az számára a legkedvesebb ajándék lesz. Tehát, ha ezzel tisztában vagytok, akkor azon dolgozzatok, hogy minél több áldozatot hozzatok minden nap. Nem számolni kell ezeket a cselekedeteket, hanem szüntelenül felajánlani. Az értékelést az Égben kapjátok meg. Próbálkozzatok olyan dolgokról is lemondani, ami még nagyon kedves nektek, hogy meghozott áldozataitok nemes kincsek legyenek! Látjátok, ha begyakorolt erényekké válnak áldozataitok, már nem is lesz nehéz újabbakat meghozni. Bízzatok, és bátorítalak, minél inkább közeledünk a Nagy Figyelmeztetéshez, annál könnyebbek lesztek minden földi tehertől.

2012.05. 24.                     Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/egyetlen-felajanlasotok-sem-vesz-karba

Ne engedjétek, hogy eluralkodjon rajtatok a pánik!

Kedveseim, ismét mondom nektek, álljatok ellen a gonosz ellenség kísértéseinek! Ne engedjétek, hogy eluralkodjon rajtatok a pánik! Amikor elbuktok, azonnal álljatok fel, kérjetek bocsánatot, ne hagyjátok abba az imát! Vállaljatok valamilyen penitenciát, végezzetek valamilyen elégtételt már a feloldozás előtt is bűneitekért! Soha ne hagyjátok abba az engesztelést! Igen, a saját bűneitekért is hozzatok áldozatokat, ne csak másokért! Erősödjetek meg a Szentháromság jelenlétében, mert minden kegyelem az újrakezdéshez az Ő kezében van! Folyamodjatok hát hozzá, engesztelődjetek ki vele, és bízzatok irgalmas szeretetében! Bízzátok magatokat égi Édesanyánkra, hogy sebeiteket begyógyítsa, melyeket a gonosz okozott bennetek! Bízzatok, és soha ne csüggedjetek!

2012.05. 25. Anna Terézia

 

http://engesztelok.hu/lelkielet/ne-engedjetek-hogy-eluralkodjon-rajtatok-a-panik

 

A Szentlélek ajándékai

Kedveseim, megtisztult lelketeket nyissátok meg a Szentlélek eljövetelének ünnepére! Nem késlekedik kegyelmeivel hozzátok érkezni. Boldogok vagytok, ha engeditek és elfogadjátok ajándékait, melyeket nektek készített a Szentháromság. Ezek nem olyan ajándékok, melyeket világi módon hasznosíthattok, hanem olyanok, amelyek az örök üdvösségeteket mozdíthatják elő, ha jól értelmezitek, és helyesen fogadjátok szívetekbe. Ezek segítenek benneteket az életszentségben. Nélkülük nem ismernétek fel küldetéseteket. Mindnyájatokhoz más módon érkezik ugyanazon Szentlélek, és más intenzitással dolgozik bennetek, attól függően, mennyire vágyakoztok Őt befogadni és a lelkek javára használni kincseiteket. Buzgólkodjatok hát, hogy megtegyétek mindazt a sok jót, amit kér tőletek, hogy boldogok lehessetek már itt a földön és az örökkévalóságon át a Mennyben!

2012.05. 26. Anna Terézia

 

http://engesztelok.hu/lelkielet/a-szentlelek-anandekai

 

Viseljetek el egymástól mindent!

Kedveseim, viseljetek el egymástól mindent, ami fájdalmat okoz és adjátok át a Szentháromságnak, hogy jól megértsétek és befogadjátok mire akar tanítani benneteket! Minden okulásotokra szolgál, ha azt jól értelmezitek, ha Istennek tetsző módon, alázattal elfogadjátok a testvéri intő, figyelmeztető szót. Minden konfrontáció mögött ott van a változásra késztetés ténye. Figyeljétek mit kellene átformálni lelketekben, ami még nem felel meg az életetekben a Szentháromság akaratának! Ne féljetek a titeket ért fájdalomtól, mert az megnyitja szíveteket még jobban az Úrhoz való közeledéshez. Bízzatok és imádkozzatok!

2012.05. 29. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/viseljetek-el-egymastol-mindent

Lelki egyensúly

Kedveseim, miért kételkedtek időnként a Szentháromság vezetésében? Előttetek feltár és megad minden lehetőséget a felismerésre, hogy megértsétek, mit kíván tőletek és milyen úton vezet benneteket. Onnan tudjátok felismerni, hogy benne munkálkodtok, ha elfogadjátok minden nap, amit elétek tár és minden lehetőséget, amit felkínál. Vannak közöttük kellemetlenek és nehezek is. Ha elfogadva át tudjátok adni neki, akkor legyőztétek az akadályt, amitől nehézzé vált a feladat. De kínálkoznak olyan alkalmak is, amikor nagy örömet jelent számotokra az elétek táruló helyzet. Ebben az esetben sem üdvös mást tenni, mint ajándékként elfogadva, átadni a Szentháromságnak. A lényeg mindig az legyen, hogy sem nehézség, sem öröm ne billentsen ki benneteket a lelki béke egyensúlyából, mert akkor biztosan nem fog a gonosz lélek sem megzavarni titeket. A rosszat tűrjétek, a jót viseljétek el, mert nem ti fáradoztatok érte, hanem egyedül Isten ajándékaként kaptátok.

2012.05. 30.                       Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/lelki-egyensuly

Jézus üzenete a magyarokhoz

 
Ezt az üzenet és az „új rózsafüzéreket” is, amelyeket ezen a honlapon közlünk, egy 18 éves lányon keresztül kaptuk, aki a múlt év szeptembere óta kap folyamatosan az égiektől üzeneteket, beszélget a Mennyei Atyával, Jézussal, a Szentlélekkel, a Szűzanyával, és szentekkel. Ezeket a beszélgetésit, amelyeket egy idő óta látomások is kísérnek, naplójában le kell írnia. Egyelőre rejtekben kell maradnia, de azt kérték az égiek, hogy ezek a beszélgetések, ill. látomások minél előbb kerüljenek nyilvánosságra. Naplójának ezt a címet adták: Égi kegyelmek zápora. Folyamatban van ezeknek az üzeneteknek a számítógépbe vitele és átvizsgálása. Időrendben tervezzük közreadni ezt a naplót. Néhány fontosabb üzenetet azonban már előre közlünk. Közéjük tartozik ez a Húsvéti Vigília szentmiséjén elhangzott üzenet is.
2011.04.23. Nagyszombat
Szentmisén látomásban a Szűzanya elvitt a Mennyországba, ahol a szentek és az angyalok mind letérdeltek és egy égő gyertyát tartottak a kezükben. Középen egy hosszú aranyszőnyeg vezetett egészen a Szentháromsághoz. Láttam a Mennyei Atyát fehér ruhában a magyar szent koronával a fején, fehéren csillogó hosszú fehér köpenyben és övvel a derekán. Majd így szólt Szent Fiához, aki előtte térdelt koronával a fején, hosszú arany köpenyben, fehér ruhában és arany övvel a derekán:
„Szent Fiam! Eljött a Te órád. Menj és vidd hírül gyermekeimnek, hogy van feltámadás! Mert megváltásod által lehetőségük van arra, hogy megleljék boldogságukat, mely az örök életben nyilvánul meg igazán.”
Ezután Jézus ünnepélyes ruhájában és arany pásztorbottal a kezében így szólt hozzánk szeretettel:
„Drága magyar gyermekeim! Ne féljetek Tőlem! Mert Én vagyok a ti Megváltótok. Atyámmal együtt figyelemmel kísérjük országotok sorsát. Édesanyám szüntelenül közbenjár értetek, hogy amikor eljön a Szentlélek, ne elkárhozzatok, hanem újból feltámadjatok arra az életre, ahol nincs többé bűn, csak szeretet. Akik Engem követnek, azok világosságban élnek. Akik pedig a sátánt követik, azok sötétségben élnek. Én végtelenül szeretlek mindnyájatokat! Ezért is figyelmeztetlek titeket arra, hogy térjetek meg! Tartsatok bűnbánatot! Vizsgáljátok meg lelketeket, kit is szolgáltok azzal, hogy vétkeztek. Bizony, bizony mondom nektek gyermekeim: Nem szolgálhattok két úrnak egyszerre! Döntésetek a ti kezetekben van, melyet mi tiszteletben tartunk. Megáldalak titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
 

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-uezenetek/jezus-magyaroknak-szolo-uzenete

Irgalmasság Vasárnapja
2011. április 30.

Szűzanya:„Drága gyermekeim! Az irgalmasság vasárnapja olyan nagy kegyelmekkel jár, melyet ti értelmetekkel nem vagytok képesek felfogni. Ezen a napon Szent Fiam végtelen nagy irgalma kiárad az egész világra. Még azokra a lelkekre is, akik a kárhozat útján haladnak. Imáitoknak és kilencedeiteknek köszönhetően sok lélek meg fog térni, és rengeteg haldokló megmenekül a kárhozattól. Atyám nagy szeretetében a kilencedeitek által boldogan eltörli minden egyes megbánt vétketeket, melyet egészen addig elkövettetek. Én, pedig mint szerető édesanyátok nagy örömmel és szeretettel mutatom meg nektek a Mennybe vezető utat. Örüljetek, mert hatalmas kegyelmi áradatban lesz részetek! Ünnepeljétek meg úgy, mintha ez lenne az utolsó alkalmatok erre a szép ünnepre, még mielőtt a Szentlélek eljön e világra.”

Engesztelő kápolna a Normafánál

Sokakat foglalkoztat napjainkban is az engesztelő kápolna kérdése, amelyet Natália nővéren keresztül kért a Szűzanya. Ezt a kérést Mindszenty József bíboros érsek is magáévá tette. De közben sokat változott a történelmi helyzet. Vajon aktuális-e még ez a kérdés, vagy már idejét múlt? Néhány nappal ezelőtt egyik választottjának, Mária Magdolnának ezeket mondta Jézus erről a kérdésről.
Jézus: Drága gyermekeim! Szent Atyám akarata, hogy a Szent Anna réti engesztelő kápolna megépüljön, ahogyan édesanyám kérte Natália nővéren keresztül. Rajtatok kívül másokat is arra indítunk, hogy tegyenek ez ügy érdekében. Erre a kápolnára nektek teremtményeinknek van a legnagyobb szükségetek. Azt szeretném, hogy minél több magyar engesztelő összegyűlne ezen a helyen és együtt engesztelnének a világ bűneinek megbocsátásáért. Édesanyám szüntelenül ott lenne közöttetek és választottakon keresztül adná nektek az üzeneteket. Szent tervemben áll, hogy ez a hely legyen Magyarország engesztelő központja. Ezért bátran cselekedjetek. Jutalmatok nagy lesz érte a mennyben. Én pedig áldásomat adom rátok az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
 

Szenvedj Velem, leányom!

1962. május 2-án

Elvittem X. atyához a leírt közléseket. Ott azzal fogadtak, hogy X. atya beteg, nagy műtéten esett át, nem lehet vele beszélni… Szívem szomorúsággal telt meg, arra gondoltam, hogy most a Szent Szűz Szeretetlángja ismét hátráltatva lesz…

Az Úr Jézus beszélgetett:
“Kis kármelitám, …ne félj, Szent Szívem állandó pihenőd lesz. Ugye, érzed ezt? Amikor érzed, máris pihensz. Az együttérző szeretet szünet nélkül egymásért dobog. Maradj meg szeretetemben és hozz másokat is a közelembe! Tudod, olyan kevesen vagyunk, könnyen áttekinthető a mi kis táborunk. Ezt a kis létszámot Én szemmel tartom. A hiányzókért nagyon fáj a Szívem. Tarts ki Mellettem, nehogy keserű csalódást kelljen megérnem!” Oly esdeklően kért, hogy lelkem valósággal izzott Érte. Másnap szívem szorongó érzéssel telt meg, úgyhogy testi erőmet nagymértékben csökkentette. Az Úr Jézus szólt:
“Szenvedj Velem, leányom!”

Egyik délben, a Városmajorban jártam. Az Úr Jézus váratlanul beszélgetni kezdett. Szomorúan panaszkodott, és kért, hogy írjam le panaszos szavait:
“Leánykám, Én vagyok az ország koldusa. Engem nem akarnak foglalkoztatni. Minden koldulást betiltottak az országban, csak Én koldulok. Étlen-szomjan járok utcáról utcára, házról házra, faluból városba, hideg télen, tikkasztó nyárban, süvítő szélben, zuhogó esőben. Nem kérdezi meg senki Tőlem, hogy hová megyek ilyen szánalmas állapotban.

Hajam vértől csapzott, lábam összerepedezett az utánatok való gyaloglástól, kezemet állandó segélykérésre kinyújtva. Szívről szívre járok, és alig kapok egy kis alamizsnát. Utána gyorsan becsukják szívük ajtaját, alig tudok bepillantani oda. Vissza kell húzódnom szerényen, és kegyelmeim felhalmozva maradnak Szívemben. Leánykám, kérj te sokat mások részére is. Ó, szinte lekötelezel, meg kell köszönnöm hűségedet. Ugye, csodálkozol ezen? Ne ámulj el, minden kicsi áldozatod enyhíti határtalan, gyötrő szomjúságomat. Egy pillanatig se élj áldozat nélkül!

Leányom, meg kell neked mondanom, a közelmúltban sok lelket felszólítottam az Én különös követésemre, de csak igen kevesen értik meg, mit óhajtok tőlük. Imádba szünet nélkül foglald be őket, és hozz áldozatot értük, hogy az engesztelő táborom, melyet így próbálok gyűjteni, ellensúlyozza igazságos haragomat. Édesanyám kérlel. Ő tartotta vissza eddig is igazságos haragomat. Szeretetlángja Engem is lekötelez.”

Egy alkalommal imádás közben így szólt az Úr Jézus:
“Szívednek minden dobbanásában legyen benne a bűnbánat. Minden lélegzetvételnél az Én szeretetemet lélegezd be, és a kilégzésnél add tovább felebarátodnak.”

1962. május 2-án a mellém rendelt nővér azt kérdezte, hogy milyen különbséget éreztem, mikor az Úr helyett az őrangyalom ébresztett. Én akkor nem tudtam neki választ adni. Most, hogy az Úr szelíd hangját visszavonta tőlem, csak egyoldalú beszélgetésbe kezdek. Megkértem Őt: Édes Jézusom, sok mindent átértettél velem, amit a Te sugallataid által kifejezésre is tudtam juttatni, de mikor ez történt, akkor már csendet borítottál a lelkemre. Most elmém ugyan fölfogja, de szavaimmal kifejezni mégsem tudom. Ahogy így csendben az Úr színe előtt térdeltem, lelki szemem előtt egy végeláthatatlan fényesség keletkezett. E fény kápráztató sziporkáiból apró, kisebb-nagyobb szemcsék szikráztak ki mindenfelől. A porszemnél is kisebbek voltak, de csodálatos tündökléssel ragyogott még a legkisebb is. Ahogy így szemléltem, az Úr éreznem engedte, hogy miért nem tudtam erre elmémben kifejező szavakat találni. Az apró, de csodálatos tündöklésű szemcsék az Úr teremtményeinek érzetét keltették bennem. Aznap kedd volt, a gyermekeimért a lelkiáldozásokat kezdtem végezni. A Szent Szűz oltalmába ajánlottam őket. De a lelkiáldozásból még egyet sem tudtam elvégezni. Most, hogy az Úr Jézus nemcsak szavaitól, de jelenlétének érzetétől is megfosztott, nagy szárazság tikkasztotta lelkemet. Néma mozdulatlanságban térdeltem. Eszembe jutottak az Úr szavai, hogy a nagy lelki szárazság idején elmondott egyetlen Miatyánk vagy Üdvözlégy sokkal gyümölcsözőbb, mint a kegyelmektől duzzadó lélek áradozása. Az Úr szavait magamban visszaidézve, a lelki szárazság is nagy megnyugvást adott lelkemnek.

Ahogy így szótlanul térdeltem, elkezdődött a májusi ájtatosság, a Szent Szüzet dicsérő litánia. Még soha életemben nem éreztem ily nagyon, hogy a közös ima milyen csodálatos áhítatra hangolja a lelket.
Az ájtatosság csendjében maradtam. Ima nem jött ajkamra, hiába erőlködtem. Ehelyett a gonosz támadt rám, s lelkemet kezdte gyötörni. Gondolataimat nem tudtam sehogy sem hatása alól kivonni. Először nagy félelmet támasztott bennem. Ez olyan borzasztó érzés volt, mintha meg akart volna szállni, de ebben valami megakadályozta volna őt…

Egy darabig csak elhomályosult elmével térdeltem, megdermedt félelemben, és arra gondoltam, mielőtt a gonosz egészen hatalmába ejt, odamegyek a főtisztelendő atyához, és megkérem, hogy imádkozzék értem. Láttam, hogy É. atya a templomon keresztül elmegy, nekem azonban nem volt erőm elindulni. Az atya távozása után egy darabig moccanni sem tudtam, és folyton az az érzés nyomott, hogy én egy ördögtől megszállott vagyok, és nekem semmi helyem a templomban… Az ördög kiparancsolt a templomból, én azonban hosszú ideig ott tartózkodtam. Még nem tudtam, hogyan tudnék megszabadulni a gonosztól.

A templomból való távozásom után a gonosz velem jött, és egészen emberségesen kezdett velem beszélni: “Térj vissza családodhoz! Ne akarj te kiválóbb lenni! Látod, milyen fáradttá és élettelenné tesz ez téged! Az egész életed küzdelem volt, pihenj most már! Hisz úgyis olyan rövid ez az élet, mit hajszolod magad? Buta gondolataidat miért akarod továbbadni? Ne hidd, hogy felfigyelnek rád! Ugye, ez hízelegne neked? Állj meg és gondolkozz, meglátod, nekem van igazam. S ha rájöttél, még hálás leszel nekem, hogy mennyi bajtól mentettelek, meg Megörültem, amikor a kapuhoz értem. Kis unokáim apró kedveskedéseikkel vidáman vártak. Ez megszüntette bennem a gonosz zavargásait.

Vacsora után új lakásomba mentem. A gonosz ott sem hagyta abba zaklatásait. Rám tört újra. Minden erőmmel megkíséreltem elvetni magamtól. Nagy eréllyel az elmélkedésbe vetettem magam, de a sok zavargás gondolkodásra késztetett. Megvizsgáltam lelkiismeretemet, nem tudok sehogy sem eligazodni rajta. Úgy érzem, mielőtt az ügyet tovább adom, nagyon meg kell fontolnom, mert a kevélység, melyet a gonosz elém tárt, nagyon is megtorpantott… Nagy tépelődésemben pihenőre tértem. Minden égi támogatás megszakadt, csak az éj sötét nyugtalansága szakadt rám. De jó volna most az Úr szelíd hangját hallani! Mit szólna Ő most ezekhez? Ezekben a napokban sok és nagy kísértésem volt. A gonosz mindenképpen ki akart forgatni emberi mivoltomból.


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Dél-Alföld
  • Dél-Dunántúl
  • Délvidék
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Észak-Alföld
  • Észak-Magyarország
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyökereink
  • Haladunk, haladunk, az ösvényt ne tévesszük szem elől…
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsony
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Közép-Dunántúl
  • Közép-Magyarország
  • Legendák, mesék, mondák
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • MártírSors
  • Meddig még?
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Munkanapló
  • Nyugat-Dunántúl
  • Olvasó gondolkodó
  • Örökimádás
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pünkösd-ElJövet
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: