‘0426’ cimkéjű bejegyzések

Brüsszel és a Szent Anna-rét

2017. 04. 26, Szerda

Mennyei Édesanyám lélekben elvitt engem Brüsszelbe, az Európai Parlament épületébe, ahol a politikusok Magyarországról vitáztak és komoly kritikákat fogalmaztak meg kormányunk intézkedései ellen. Közben hallottam a magyarok imáit, akik szüntelen Istenhez és a Szűzanyához fohászkodtak, hogy Orbán Viktor mindvégig kitartson és az Európai Unió ne tudjon ártani hazánknak.

Láttam, hogy az ülésező teremben a politikusok mögött a szellemi világ is jelen volt. Szinte az egész alvilág oda sereglett. Bukott angyalok sokaságát szemléltem, akik Luciferrel az élén el akarták tiporni nemzetünket fölhasználva az ellenünk felszólaló politikusokat. Orbán Viktor mellett állt a Szűzanya, Jézus, Szent István király és a magyar szentek. Az ő beszéde alatt a Sátán úgy ordított, mint az oroszlán és el akarta nyelni, mert a hazugság atyjaként számára elviselhetetlen az igazság, hiszen azzal szemben tehetetlen. A Szűzanya piros palástjával betakarta Orbán Viktort, és így szólt a magyar néphez: „Gyermekeim, sokan imádkoztatok arra a szándékra, hogy országotokat ne a kommunizmus követői kormányozzák, hanem olyan emberek, akik keresztények és hazátok javát akarják. Íme, vezetőtök a ti nemzetetekért harcol és Fiam erejével, oltalmával száll szembe mindazokkal, akik a kereszténység értékeit el akarják törölni a Föld színéről. Miközben ő felemeli szavát a hazugság ellen, Mennyei Atyátok különleges módon felemeli Magyarországot és páratlan oltalmával támogat titeket. Dicsőséges fényével elsöpri ellenségeiteket, mert országotok küldetése abban áll, hogy az engesztelés által sokakat elvezessetek Istenhez a világ minden területéről. Fontos, hogy nemzetetek élén milyen vezető áll, mert kormányzása meghatározza népetek jövőjét. Imádkozzatok, hogy megtévesztett fiataljaitok kilábaljanak a homályból, mert az igazságnak látszó hazugság megtévesztésének áldozatai lettek! Ők nem tudják, hogy mit cselekszenek azzal, hogy fellázadnak. Szent Fiam a ti imáitok és életpéldátok által fogja felnyitni szemüket, hogy tisztán lássák a valóságot. Kiesdettem nektek a kegyelmet, hogy az ördög ne tudjon erőt venni Magyarországon, akármennyire is próbálkozik eltiporni. Higgyetek és bízzatok, mert Fiam és én mellettetek állunk.”

Láttam, hogy Szent István király a kardját országunk fölé helyezte, amelyet mennyei fény ragyogott be és közben így szólt: Koronámat a Szűzanyának ajándékoztam, kardomat pedig nektek ajándékozom, hogy most ti harcoljatok vele. Ezzel a karddal védelmeztem az életem során népemet, amelyet ma ti alkottok. A kardot mennyei fény veszi körül, mert Isten áldása van rajta. Ellenségeitek megszámlálhatatlan hada fegyverkezik fel ellenetek, mert nem tudják elviselni, hogy Szűz Mária országa vagytok. Nemzetetek kisebb területből áll (Trianon óta), mint a többi országé. De ne féljetek, mert bár kevesen vagytok látszólag, mégsem tudnak titeket eltiporni, hiszen a mennyei seregek veletek együtt harcolnak! Magyarországnak különleges feladata van Isten tervében, ezért ne csodálkozzatok, hogy a kegyelmek záporaival áraszt el benneteket, amelyet segítségként ad nektek.” Szent István két kezét ráhelyezte a kormányfő vállára és így szólt: „Drága magyar népem, ez az ember azt az utat követi, melyet én meghagytam utódaimnak. Örvendezzetek, mert a világ tekintete Magyarországra néz. Boldogok azok a nemzetek, melyek a magyarokat támogatják, mert ők is részesedni fognak abban a kegyelemben, amelyet Isten országotokon keresztül akar kiárasztani minden népre. Csak azok az országok fognak fönnmaradni, amelyek kiállnak Jézus és Mária mellett, akiknek királysága egyre közeledik. Nemzetetek világosságot ad a bűn sötétségében élő embereknek. Gyermekeim, minden kegyelmet Szűz Mária közbenjárásának köszönhettek, aki különleges anyai oltalma alá helyezte Magyarországot.

Ne féljetek, mert Isten számba veszi minden áldozatotokat, amit a Normafánál a Szent Anna-réten hoztok. Ezek az áldozatok értékesek, mert próbára teszik a fizikai test nyomorúságát. Az ott bemutatott szentmisék, az ott végzett szentségimádások és az ott mondott imádságok fölszállnak a Szentháromság trónja elé, mint illatos áldozat. Nincs még épületetek, és ez mégsem gátol titeket abban, hogy eleget tegyetek a Szűzanya kérésének. Ezt Isten nagyra értékeli, és hazátok üdvére fordítja. Minden együttlétetek során Mária, mint a Világ Győzelmes Királynője köztetek van, és amikor rátok tekint, látja általatok szeretett Fia országának megvalósulását a teremtett világban. Imádkozzatok és munkálkodjatok az egységért, mert egység nélkül nem juthattok előrébb a kijelölt úton! Az ördög nem alszik, és szüntelen ott támad titeket, ahol gyengék vagytok. Hagyjátok el önmagatokat, ne keressétek a saját érdekeiteket! A szeretet képes alkalmazkodni – bármilyen helyzetről legyen is szó. Éljen bennetek Isten szeretete, és hagyatkozzatok a gondviselésére!

Mária Magdolna.

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/1223-brusszel-es-a-szent-anna-ret

a

Választások

Kedveseim, a Szentháromság figyelme ma különösen is országotokra irányul. Minden szívből jövő ima, amit az engesztelők elmondanak, megtermi gyümölcsét. Bár országotok sorsát a Magyarok Nagyasszonya esdekli ki számotokra a Szentháromság előtt, mégis nagy erők fognak megküzdeni az ellenséges érzületű emberek rosszindulata miatt. Csatlakozzatok egy szívvel a Szűzanyához, hogy esdje ki számotokra a lelki felemelkedést, hogy biztosítva legyen minden magyar ember számára a megtérés kegyelme. Ti pedig azért imádkozzatok, hogy az emberek szívét jó indulatra indítsa a Szentlélek, hogy felismerjék végre, hogy Isten nélkül lehetetlen előre jutni és felemelkedni. Békességre sem találhatnak csak egyedül Istennél.

2014. 04. 05.

 

Kedveseim, hajoljatok lélekben mindnyájan országotok fölé, és lássátok, mit tesz a kegyelem Istene azokkal, akik Isten ügyét szorgalmazzák, és akik állhatatosan imádkoznak egy olyan országért, amelyik képes felemelkedni Isten kegyelméből. Túl erős az ordító oroszlán hangja, azok hangja, akik csak gyalázni tudják és bemocskolni népünk ezeréves múltját. Magyarország őrangyala hathatósan őrködik felettetek, hogy visszaszorítsa a sátáni haderőket. Szűzanyánk, hazánk Nagyasszonya, Szent István királyunk és a többi magyar szentek hathatós segítséget nyújtanak országunknak. Ne féljetek az ellenség hangjától, amivel túl akar harsogni titeket! Csak tegyétek meg, amit a Szentháromság a szívetekbe rejtett! Gondoljatok arra, ha nem lenne ellenség, nem lenne még nagyobb ösztönző erő a jóban való állhatatos kitartásra.

2014. 04. 06. Anna Terézia


http://engesztelok.hu/lelkielet/811-valasztasok

Nagyhét 2014

2014. 04. 13.        VIRÁGVASÁRNAP 

Kedveseim, virágvasárnappal megkezdődött a nagyhét. Jézus életének szenvedés története éljen szívetek középpontjában, hogy amikor a dicsőséges feltámadásának fénye Húsvétkor felragyog, ne veszítsétek el a reményt. Csak a feltámadásban érthetitek meg a szenvedés misztériumát. Engedjétek magatokba ezt a nagy titkot, és soha ne kételkedjetek Jézus Krisztusban, mint Üdvözítőtökben, hiszen Ő az emberiség megváltó Királya. Jöjjetek, hódoljatok előtte és bízzatok Benne. Álljatok most különösen is mellé, és mélyen megrendülve hallgassátok Jézus szavait a Szentírás igéje által. 

 

2014. 04. 15. 

Kedveseim, minden időtöket és cselekedeteket szánjátok az engesztelésre! Az engesztel igazán, aki mindig minden idejét felajánlja az Úr oltárán engesztelő áldozatként. Ha nincs ideje, adja oda a Szentháromságnak, hogy Ő töltse be minden idejét és fogadjon el mindent engesztelésül. Ha van ideje, akkor használja fel jól az időt és imádkozzék azok helyett is, akiknek nincs erre lehetőségük az állapotbeli kötelességük miatt. De vigyázzon, aki imádkozik, nehogy elhanyagoljon valami fontos tevékenységet, amit Isten rábízott, mert akkor az imájának nem sok értéke lesz. De feladataival se takarózzék senki, hogy képtelen miattuk imádkozni, mert bizony ez sem elfogadható Isten előtt. A legjobb, ha mindent imádsággá alakítotok és engeditek, hogy a Szentlélek imádkozzon bennetek és hagyjátok, hogy mindent megcselekedjen, ami fontos mindnyájatok üdvösségére. 

 

2014. 04. 16.          Nagyszerda

Kedveseim, csendesedjetek és mélyüljetek el az előttetek álló szent három nap ünneplésével. Egyre kevesebben vagytok, akik komolyan meg akarják nyitni szívüket Jézus Krisztus kínszenvedésének, halálának és dicsőséges feltámadásának szent liturgiájára. Aki csak teheti, maradjon a szertartások végéig a templomban és méltó módon virrasszon és engeszteljen mindazokért, akik visszautasítják Jézus Krisztust, és nem fogadják el őt Üdvözítő Istenüknek. Különösen azokért imádkozzatok, akik bár meg vannak keresztelve a katolikus hitre, de semmit sem törődnek lelkük jövőjével. Úgy maradjatok együtt a virrasztásban, hogy éljétek át, amennyire csak lehetséges, a kegyelem által, Jézus szenvedés történetét. Gondoljatok arra, hogy most is rengetegen ellentmondanak Neki, mert kihűlt az emberek többségéből az Iránta való részvét. Nem jelent nekik semmit Húsvét, csupán csak pihenőnapot. Imádkozzatok nagyon és higgyétek, imáitoknak nagy ereje van! 

 

2014. 04. 17.         Nagycsütörtök

Kedveseim, Jézus nagycsütörtöki tette példát adott az apostoloknak, hogy ők is azt cselekedjék, amit Ő tett. A lábmosás az alázatos lelkület teljes elfogadása. Az Eucharisztia alapítása az Ő egész életének, értünk való teljes önátadása, a legnagyobb szeretet gesztusa, melyben megígéri, hogy velünk marad mindvégig a világ végezetéig. Jézus főpapi imájában örök példát ad azoknak, akik elfogadják az Ő élete áldozatát. Nekünk sem szabad mást tennünk, mint amit Ő tett, életünket adni barátainkért. Mert ez a tökéletes szeretet csúcsa. Elmélkedjetek és imádkozzatok, mit jelent számotokra, hogy Isten végtelen szeretetében lehajol hozzátok és egészen közel kerül szívetekhez, amikor szentáldozáshoz járultok. Jó mélyen véssétek szívetekbe Jézus szent tanítását, hisz közel van már az idő, amikor mást fognak tanítani és mást kényszerítenek elfogadni veletek.        

                            Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/817-nagyhet-2014

 

Az irgalmasság üzenetei

Húsvét vasárnap

Kedveseim, feltámadt Krisztus! Valóban feltámadt, de vajon a ti szívetekben is? Hozzátok elé a szíveteket és adjátok át Neki teljesen magatokat, hogy betölthessen szent békéjével! Mert bizony az Ő békéje segít nektek egyedül az örök üdvösségre. Nem az számít, hogy hol, melyik templomban ünneplitek a feltámadt Krisztus dicsőségét, hanem csak az, hogy mennyire tudtok bensőségesen közösségre lépni Vele. Jézus mindnyájatokat meghívott az irgalmas szívének forrásához, csak soha ne vonakodjatok oda bejutni. Még csak nem is a hangulatotoktól függ, hogy Jézus eljön e hozzátok, hanem egyedül a ti készséges és nyitott szívetektől, mely kész arra, hogy megtegyen mindent, amit kér tőletek. Védelmezzétek meg az Ő szent jelenlétét az Oltáriszentségben és hagyjátok, hogy hatalmas dolgokat cselekedjen bennetek!

2014. 04. 20.

Kedveseim, mindig maradjatok hűségesek az isteni Irgalmasság szeretetéhez. Nem is tudjátok felfogni, mekkora kegyelem számotokra, hogy Isten végtelen jóságában lehajolt hozzátok és ígéretével el akar vezetni Üdvösséges Országába. Tegyétek szabaddá a bűntől életeteket és hagyjátok magatokat vezetni Szentlelke által! Ez azt jelenti, hogy igyekezzetek minden vágyatoknak és saját elképzeléseiteknek meghalni. Őrizzétek meg minden nap szíveteket tisztán, hogy megláthassátok azt, amit Jézus készített nektek az irgalmasság ünnepére!

2014. 04. 22.

Kedveseim, Jézus irgalmas szeretete kiárad nemcsak azokra, akik az isteni irgalmasság kilencedét imádkozzák, hanem mindazokra is, akikért felajánljátok!!! Ha hittel, buzgó lélekkel és tiszta szívvel engeszteltek, akkor Jézusnak még több kegyelemmel halmoz el titeket. Az irgalmas Jézus szívének tengerébe igyekezzetek mindenkit behelyezni, mert a Mennyei Atya szívét így tudja kiengesztelni Jézus. Gyűjtsétek össze mindazokat az embereket is, akikről már senki sem emlékezik meg, akikért nem imádkoznak! Szedjétek csokorba ezeket, és úgy ajánljátok fel Jézusnak, hiszen egyedül az Ő irgalmas szeretete mentheti meg őket. Ezért fontos, hogy vezessétek Jézushoz a kilenced minden napján a szóban forgó lelkeket. Bízzatok Isten irgalmasságában és higgyétek, hogy irgalmassága kiárad rátok!

2014. 04. 23.

Kedveseim, ha nem áradna ki az isteni irgalmasság szeretete rendkívüli módon és nem nyílnátok meg mindezek befogadására, akkor nem lennétek képesek elviselni a reátok nehezedő megpróbáltatásokat. Szükséges, hogy előbb kiáradjon a kegyelem, mert csak annak birtokában tudjátok elfogadni és kiinni a szenvedés kelyhét. De bátorítalak benneteket, soha ne a megpróbáltatások tüzére gondoljatok, hanem az irgalom forrásának túláradó mértékére, amely egyedül tesz képessé titeket a szenvedések elviselésére. Jézus szívéből fakadó vér és víz mossa tisztára lelketeket, hogy jól megértsétek üzeneteimet. Jézus szívének tengerében tartózkodni a legnagyobb kegyelem az ember számára, ezért igyekezzetek mindent megtenni, hogy benne maradjatok és sokakat hozzatok ide. Éljen szívetekben ez az öröm, hogy Jézus szívének szeretet-tengerébe befogadott titeket!

2014. 04. 24.

Kedveseim, az irgalmasság órájában nyerjétek el mindazokat a kegyelmeket, mely szükséges lelketek felemelkedéséhez. Adja meg nektek a teljes kiengesztelődést Ővele, magatokkal és embertársaitokkal! Mindig éljen szívetekben a bizalom, hogy az irgalmas Jézus túlcsorduló szeretete irántatok teljesen kiárad. Éljetek mindig abban a boldogságban, hogy az irgalmas Jézus megbocsátja gyengeségeiteket és minden tökéletlenségeteket, ha őszinte szívvel folyamodtok Hozzá! Használjátok ki a szentgyónás lehetőségét bűneitek bocsánatára, amíg megtehetitek! Kérjétek a kegyelmet magatok és testvéreitek számára, hogy mindvégig kitartsatok és soha le ne térjetek az igazság ösvényéről! Bizalmatokat minden nap vessétek Jézusba, mert Neki gondja van rátok!

2014. 04. 25.

Kedveseim, készítsétek szíveteket és egészen nyíljatok meg arra a szeretetre, amellyel meglátogat benneteket az irgalmas Jézus. Alázattal kérjétek a kegyelmeket Tőle, különösen azokat, amelyekre leginkább szükségetek van! Ne feledjétek, mindent kérnetek kell! Szabad akaratotokat adjátok át Jézusnak, mert akkor gazdagon megajándékoz titeket. Örömötök legyen teljes és boldogságotok határtalan, mert jön az Úr és nem késlekedik ígéretét beteljesíteni! Legyetek nagyon hálásak, amiért az Úr meglátogat benneteket és végtelen szeretetével elhalmoz! Gondoljatok azokra, akik távol vannak még Jézus szeretetétől, és akiket szintén nagyon vár, hogy magához ölelje őket. Hozzatok elé minden bűnben megátalkodott lelket és ne feledkezzetek el a tisztítóhelyen szenvedőkről sem!

2014. 04. 26. Anna Terézia

http://www.engesztelok.hu/lelkielet/823-az-irgalmassag-uzenetei

a

1992. április 26.

 

VIDD KERESZTEDET HŐSIESEN, HA LEROGYVA IS NÉHA, HISZ URAD IS LEROGYOTT A TE BŰNEID MIATT

 

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott vagy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus szent kegyelme által. Ámen.

Köszöntlek testvérem az Atya, a Fiú és a Szentlélek Úr Isten nevében.

Testvérem kérdezni szeretnél? Kérdezz!

 

Első kérdésre: Az az ember, ki a templomban, a zsidó templomot kereste, az én vol­tam, hogy fokozottabban felhívjam figyelmedet a feladatra, amit az Úr neked rendelt.

 

Második kérdés: Azokkal a jelenségekkel, amik körülvesznek, azokra következő a magyarázat: Vannak, mik az én jelenlétemre figyelmeztetnek és vannak, mik a sátán ijesztegetései. Azok pedig, mik hátulról lenyomnak, az pedig a kísértő gonosz, ki ellened harcol és lelked rabul akarja ejteni. De te ne félj! Ezért figyelmeztettelek annyit a gonoszra és az ébrenlétre, hogy fokozottabban felhívjam a figyelmedet az imára, mert ez ebben az egyedüli fegyvered: az ima.

 

De ne félj! Mert mint a kegyelem sem töltheti be lelkedet a te akaratod nélkül, úgy a gonosz sem ejthet rabul a te akaratod nélkül. Mint ahogy a kegyelem szelíd, a kísértő vad és félelmet akar szívedben kelteni. De te ne félj! Menekülj a te Uradhoz, Istenedhez, rejtőzz el az ő sebeibe és semmitől se félj!

A kegyelmi erőt, mit Uradtól kaptál az emberi szenvedésekre ingyen kaptad és ingyen adjad tovább. Ármin.

 

Hannadik kérdésre: A Lenke nénivel kapcsolatban pedig azt üzenem, sokan várják odaátról. Kit álmában nem ismert fel, az azért maradt rejtve előtte, még korai lenne őt beavatni ezekbe a titkokba, de ne féljen, mert szerető, tisztult lelkek várják a hazaérkezését. Mert akit várnak, azt szeretik is. Ezt akarták tudtul adni neki, teljes bizalommal odaadni gondjait. Hagyatkozzon Urára, Istenére és Megváltójára, mert úgy szereti, mint az egyetlent. Ármin.

Negyedik kérdésre: Most hozzád szólok, kit hozzád rendelt az Úr!

 

Mert mint mondottam, amit leírsz, az nemcsak neked szól. Ő a te közvetítőd a lelkek felé. Mert őt azért választotta ki, mert nagyon keresi Krisztusát. De van kifogásom egy némely cselekedetében. Vizsgálja meg lelkét és kérje az Úr segítségét és majd ő meg­világosítja elméjét és megszületik Krisztus az ő lelkében. Haladjon Krisztus felé azon a szűk úton, mi az üdvösségre visz. Ne tekintsen se jobbra, sem balra, sem hátra, hanem előre Krisztusa felé és üdvözül. Ármin.

 

Testvérem imádkozzál és dolgozzál. A jelenlegi problémádat bízd a te Uradra és Istenedre és semmitől se félj! Vidd keresztedet hősiesen, ha lerogyva is néha, hiszen Urad is lerogyott a te bűneid alatt is és nem tette le félúton, hanem felvitte a Golgotára és kínhalált halt, hogy megszerezze neked és nektek az üdvösséget. Tarts ki még egy kicsit, amit eddig elértél ne hagyd elveszni. És ne feledd: Urad erődön felül nem enged terhelni. Veled az Úr és öleld át szent keresztjét és semmitől se félj!

 

Most búcsúzom és azt mondom, áldjon meg a mindenható Atya, ki figyel rád, a mi Urunk, Jézus Krisztus, ki felvitte bűneidet a keresztre, hogy szent vérével tisztára mossa lelkedet. Őrizzen és erősítsen a Szentlélek Úr Isten és vezessen az igaz úton. Ámen.

 

Én pedig Isten alázatos szolgája imádkozom érted és veled. Ármin.

 

 

a
1985. április 9.
 
TANULJATOK MEG EGYEDÜL JÁRNI, MINT A GYERMEK, GYÖKEREITEKET ENGEDJÉTEK MÉLYEN A HITBE
 
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott légy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ármin vagyok, ne félj!
 
Köszöntelek testvérem az örök Atya, az ő szent Fia és a Szentlélek Isten szent nevével, az Atya Isten szent kegyelméből, a mi Urunk, Jézus Krisztus által.
Áldás és dicsőség neked mindenható Atya Isten, minden tisztelet és dicsőség, tied Urunk, Jézus Krisztus.
Minden hála és imádás neked, Isten szent Lelke, a Szentlélek Úristené. Imádunk és hálát adunk neked szentháromságú egy Isten, ki van és mindörökkön élő Istenség. Áldás reád Uram és Istenem, Uram, Jézus Krisztus. Mert te valóban Úr vagy, Ura vagy a világnak, Ura vagy a halálnak. Mert te legyőzted a világot a magad emberségében is, és megváltónkká lettél, mint Isten-ember. Te, aki átélted az embert teljességében. Te, aki szegénynek jöttél e világra, mindenből a leg-et vállaltad, mert te voltál a legsze­gényebb, te voltál a legemberségesebb ember. Te voltál a legönzetlenebb, mert isteni hatalmadat soha nem fordítottad a magad javára, hanem mindig másért tettél, szinte te megsemmisítetted magad a szeretetben. Mindenekfelett vállaltad a legborzalmasabb halált, méghozzá a kínhalált, az addig a legszégyenletesebb halált, mivel a nagy go­nosztevőket sújtották. Te, Uram Jézus ezt az addig szégyenfát kivirágoztattad és az üdvösség fájává tetted, érettünk, emberekért. Mert szent tested fénylő oszloppá tette, szent véred ereje kivirágoztatta rajta a mi üdvösségünket és mutatja szüntelen az utat hozzád; mint Mózes fénylő oszlopa, mi a frigyszekrény felett lebegett és vezette a te népedet Uram, Jézus az ígéret földjére, úgy vezet minket is szent kereszted az ígéret országába, mit te szereztél nekünk Urunk és Istenünk, Jézus Krisztus.
 
Hogy ezt megköszönjük, nincs rá szó, de van rá tett, hogy követhessünk. Mert mondottad; “Ki követni akar, az minden nap vegye fel keresztjét és úgy kövessen engem.”Mert azt is mondottad: “Ki jobban szereti atyját és családját, az nem méltó hozzám”.Azt is mondottad: “Ki követni akar, az tagadja meg magát és úgy kövessen engem!
 
De Uram, ezt te nemcsak mondtad az Atyáért, mert mindhalálig engedelmes és alázatos voltál, de ezt a te szabad akaratodból tetted, mert az embert is magadnál jobban szeretted és szereted ma is. Mert világosan tudtunkra adtad, mikor azt mondtad:
 
“Az életemet nem vehetik el tőlem, én magam adtam oda.
 
Uram, Jézus Krisztus kérve kérünk, adjál ebből a szeretetből nekünk is, mert mi is így akarunk szeretni. Mert te égő fáklyaként jársz előttünk a sötét úton, mert nem hagysz el bennünket. Neked most is éppoly szívügyed az ember, mint mikor a keresztfán függtél érettünk. Mert a te megváltásod folyamatos, és a szeretet olthatatlan lángja ég szívedben az emberek iránt.
Add, Ó Uram Jézus, hogy lélekben elmenjünk szent keresztedhez és tanuljunk meg tőled szeretni és tanuljunk meg szent Anyáddal és a mi Anyánkkal szenvedni. Mert annál nagyobb szeretet és annál nagyobb szenvedés még nem volt mióta a világ a világ, és mindez kiárad minden idők emberére, mert nem öncélú volt.
 
Jézusunk, Krisztusunk, Megváltónk, Istenünk! Leborulunk előtted és azt mondjuk Jézus szentséges szent szíve alakítsd szívünket a te szent szíved szerint, hogy amint te egy vagy az Atyával, úgy legyünk mi is eggyé Teveled. Mert mint mondottad apostolaid­nak:
“AZT AKAROM, HOGY TI IS OTT LEGYETEK, AHOL ÉN VAGYOK.”
 
Ezért kérünk, add szent kegyelmedet csodálatos feltámadásod által és dicsőséges mennybemeneteled által, hogy hűek lehessünk lélekben és cselekedetben hozzád, ha a világ sodra néha el is sodor bennünket. Jöjj utánunk és ne hagyj elveszni bennünket, mert Nálad nélkül senkik és semmik va­gyunk. Mert csak általad lehetünk azzá, akiknek lennünk kell. Mert az Atya akarata az, hogy mindnyájan üdvözüljünk az ő szent fia által. Ámen.
 
Testvérem! Ne félj a küzdelemtől, mert ki Krisztus felé halad, az árral szembe megy. Ne ijedj meg, hogyha úgy is érzed, hogy nagyon egyedül vagy, mikor nem érzed Urad és Istened közelségét. Jusson eszedbe, hogy az a gyermek nem tanul meg egyedül járni, akinek mindig a kezét fogják. A gyermek is sokat esik és újra feláll, mire egyedül is biztosan áll a lábán. Ti is így vagytok testvérem. Az Úr is azért engedi meg nektek az egyedüllét érzését, hogy tudjatok ti is egyedül járni és gyökereiteket eresszétek mélyen a hitetekbe, hogy a vihar nehogy kitépje a hiteteket szívetekből. Mert mondom testvérem, szerezzetek érdemeket is a mennyek országa számára magatoknak.
 
Legyen előttetek mindig a krisztusi példa. Mert a magárahagyatottság szörnyű kínját a te Urad is átélte. Mint legnagyobb fájdalom járta át az Urat, és rettenetes fájdalmában felkiáltott: “ISTENEM, ISTENEM, MIÉRT HAGYTÁL EL ENGEM!” Pedig az Atya is ott volt szent Fiával, de nem engedte érezni szent közelségét, mert akkora terhet vett magára az Úr, hogy minden kínt és fájdalmat ki kellett meríteni, úgy testileg, mint lelkileg. Ezért testvérem, ti sem higgyétek a megpróbáltatásban, hogy nincsen veletek az Úr, ha ti úgy is érzitek, hogy elhagyott, ha nem is érzitek lelketekben közelségét.
Mert Ő, aki a legjobban szeret benneteket, ő tudja, hogy mit miért tesz. Ne legyetek kicsinyhitűek, mert kit szeret az úr, azt próbára teszi a rosszban, hogy a jót is reá lehessen bízni. Mert titeket is megtanít az Úr egyedül járni, ha ti nem is látjátok rátok vigyázó szemét. Ti is a magatok által felépített alapokon, vagy fundamentumon álljatok, mit felépítettetek a hit köveiből, mit szeretettel, alázattal, önzetlenséggel, ir­galmassággal, áldozatvállalással ragasztottatok egymáshoz, és sok-sok kegyelemmel, mivel az Úr ellátott benneteket bőségesen. (ha ti azt nem is érzitek mindig)
 
Mondom neked testvérem, nincs az a sátáni hatalom, ki házadat elmozdítsa a helyéről. Ezért testvérem az Úr mindig veletek van, ha ti nem is érzitek mindig, csak jusson eszetekbe, hogy az Úr most tanít egyedül járni, de mindezt nem azért teszi, hogy elve­szítsen, hanem hogy megtartson.
 
Testvérem, te csak mindig keresd Uradat, Istenedet, minél távolabb érzed magad tőle, te annál jobban keresd! Imádkozz, fohászkodj, ha nem is kapsz rá mindig feleletet. De tudd, hogy azért az Úr figyel rád, csak járni tanít.

Testvérem, most búcsúzom és azt mondom. Áldjon meg a mindenható Atya, üdvö­zítsen az Ő szent Fia, a mi Urunk, Jézus Krisztus és a Szentlélek Isten munkálkodjon a te lelkedben. Amen.

1985. április 26.
 
ISMERD FEL A MAGAD GYENGÉIT, KÜZDJ ELLENE A MAGAD AKARATA ÁLTAL ÉS ISTEN KEGYELMÉVEL
 
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott légy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ármin vagyok, ne félj!
Köszöntelek testvérem a Mindenható Atya, az ő szent Fia és a lelket betöltő Szentlélek Isten szent nevével, a mi Urunk, Jézus Krisztus szent kegyelméből.
Imádjuk testvérem Urunkat és Istenünket. Áldott legyen a te szent neved Urunk és Istenünk, most és mindörökkön örökké.
 
Mennyei Atyánk! Áldunk, magasztalunk és dicsőítünk, és akit küldtél a te Szent Fiadat, az örök Igét, Jézus Krisztust. Minden tisztelet és dicsőség tied Uram, Jézus! Ki az Atya dicsőségében élsz, most és mindörökkön örökké. Imádunk téged Istenünk, ki vagy, ki eljövendő leszel az ég felhőin át, hogy ítéletet hirdess élőkön és holtakon. Te, ki dicsőséged teljében leszel eljövendő, kinek kezében lesz az igazság mérlege, könyörülj rajtunk. Mert ó Uram, Jézus ki állhat meg a te igazságod előtt? Ezért kérünk, könyörgünk hozzád, ó egek Ura, mert tudjuk, hogy te, aki mindenben tökéletes és végtelen vagy, ne csak igazságod szerint, hanem mérhetetlen szereteted és irgalmad által ítélj meg bennünket. Te, aki a szívek és vesék vizsgálója vagy, irgalmazz, kegyelmezz nekünk végtelen szereteted által, mi a keresztfa magaslatára vitt.
Bocsásd meg bűneinket, és engedd meg, hogy mi is azt mondjuk, mint a jobb lator: “Uram, emlékezzél meg rólunk, ha országodba jutsz”. Hadd könyörögjünk hozzád, te irgalmas szeretet, hogy fogadj el minket, fogadd el testvéreimet. Bocsásd meg bűneit, bocsásd meg esendőségét és lásd el a te szent erőddel testét, lelkét, hogy mit te felséges Isten feladatául adtál, azt mind maradéktalanul el tudja végezni, hogy ne dolga végezetlenül kelljen megtérni hozzád, te örök Isten! Add, hogy leróhassa minden adósságát, még mielőtt magadhoz rendeled, kit rám bíztál. Lásd el kegyelmed erejével és vezesd azon az úton, mi hozzád vezet. Uram, Jézus Krisztus szent sebeid érdemeire és kihullott szent véred erejére kérlek, oltalmazd meg a világban a magad számára, hogy egy lehessen veled, mint ahogy egy vagy az Atyával, most és mindörökké.
De egyben hálát adok Uram végtelen nagy kegyelmedért, mivel elláttad az ő lelkét, mert őrzöd és véded a te gyermekeidet. Hálát adok Neked mindazon jókért és a sok-sok kegyelemért, mivel elárasztottad az ő lelkét és köszönöm, hogy ezt testvérem, amennyire csak tőle tellett, a te szent kegyelmedből be is tudta fogadni. Légy áldott Uram és Istenem, Jézus Krisztus, most és mindörökkön örökké. Mert téged dicsér az ég és a föld, téged magasztal a világmindenség! Te isteni Bárány! – Te az utolsó véres áldozat, ki feláldoztad magad a kereszt oltárán, égő, eleven áldozatként és magadat adtad a tieidnek. Tied Uram, Jézus Krisztus minden tisztelet és imádás és minden hálánk, mert a te kezedben volt és van az emberiség üdvössége, most és mindörökké, Ámen.
 
Testvérem! Ne szűnjön meg a te lelked imádni és áldani a te Uradat és Istenedet! Törekedj mindig és állandó jelleggel jobbá és jobbá válni, mert tökéletesedni kell mindig, mert nincs megállás, mert ki megáll, az visszazuhan. Mert aki mint már mondottam a krisztusi úton megy, az az árral szemben halad, és aki megáll és erejét nem feszíti szembe az árral, visszahull. Mert minél magasabbra ér fel a lélek, annál nagyobb erőt követel az előrehaladás, mert a gonosz itt fejti ki leginkább tevé­kenységét, és ha a ti Uratok nem volna veletek, mind elvesznétek.
 
De mert vonz benneteket kegyelmének ereje, és ki átadja magát ennek a vonzásnak az üdvözül. Mert ki levetette magáról az önszeretetet és fokról, fokra levetkőzött a világ adományaiból – mit a sátán nyújt át neki, mit a lélek Isten végtelen nagy kegyelme által felismer – az a szép csomagolás mögött meglátja a bűnt és elveti magától. Fokról fokra ölti fel magára a szeretetet, az alázatot, az Isten iránti engedelmességet és ne féljen, mert Krisztussal van és vele van Krisztus. Csak kinek Krisztus az útitársa az üdvözül.
 
Testvérem, mint már annyiszor mondottam. Vállald a keresztedet, és ne félj, mert a te Urad és Istened az erődhöz méri – és ha nagyon nehéz – erőt ad hozzá. Ne aggodalmaskodjál! Ráhagyatkozni, teljesen ráhagyatkozni a te Uradra és Istenedre kell, mert csak így teljes a bizalmad a te Uradhoz. A kísértéssel szemben pedig légy résen! Tehát szándékosan mondtam, hogy résen légy, mert minden léleknek megvan a maga gyenge pontja és a léleknek a hajszál rései, amit nektek magatoknak kell megvédeni a gonosszal szemben. Mert már ezt az adottságot mind a negatív irányba értékesíti és ismeri minden egyes pontját a léleknek:
 
– mert ki hiú, azt a hiúságán keresztül csábítja,
– aki anyagias, azt a pénzzel,
       – ki érzéki, azt az érzékein keresztül.
 
Mert mondom neked, jobban ismer téged, mint te magadat! De ha te felismerted a magad gyengéit, küzdesz ellene a magad akarata által és Isten kegyelmével, legyőzted magad, és magadon keresztül a gonoszt. Mert testvérem, nehéz a küzdelem. Mert saját magatoknak kell leküzdeni a bennetek lévő hajlamot, mert a hajlam adott, ezt mindenki magával hozza a világba. Mert a hajlamot, a rossz hajlamot nem a gonosz adja, hanem fel tudja fokozni, ki tudja élezni, és itt kell nagyon ébernek lenni. Mert mindenki felismeri önmagát Isten kegyelme által, de ez a felismerés nem állandó, ha a lélek nem éber, elveszett. Tehát a küzdelem bennetek folyik, veletek született hajlamaitokkal. Mert aki legyőzte önmagát Krisztusért, az üdvözül.
 
Ezért mondottam annyiszor, hogy a lélek uralma alá kell hajtani a testet, mert hol a lélek az úr, ott a testet nem roncsolják szét a szenvedélyek halálos mérgei. Ezért hangsúlyoztam a test munkával való lefoglalását, mert a test kényelme táptalaja a szenvedélyeknek. Az unatkozó lelket, a kényelmes testet odaviszi a gonosz, ahova akarja.
Testvérem, most búcsúzom, és kérlek ezen elmélkedj! Lelked imája, a tested munkája legyen kedves a te Urad és Istened előtt.
Áldjon meg a mindenható Atya, az ő szent Fia és a Szentlélek Isten egyesítő erejének világossága töltse be a te lelkedet. A mi Urunk kegyelme óvjon és védjen az örök élet számára. Ámen.

Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Dél-Alföld
  • Dél-Dunántúl
  • Délvidék
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Észak-Alföld
  • Észak-Magyarország
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyökereink
  • Haladunk, haladunk, az ösvényt ne tévesszük szem elől…
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsony
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Közép-Dunántúl
  • Közép-Magyarország
  • Legendák, mesék, mondák
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • MártírSors
  • Meddig még?
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Munkanapló
  • Nyugat-Dunántúl
  • Olvasó gondolkodó
  • Örökimádás
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pünkösd-ElJövet
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: