‘0425’ cimkéjű bejegyzések

A feltámadott Jézus jelképszobra

A feltámadott Jézus jelképszobra

Mária1:

Atya, eljött ebben az ünnepben az indulás ideje, hisz túl vagyunk a szentmise-áldozaton, magunkhoz vehettük Jó Jézus Krisztus Szent Testét és Vérét, és most felkészülten, örömmel elindulunk ezen az örömúton, hisz ez már nem a fájdalom útja lesz számunkra, hanem az évfordulóban az öröm, s erre is ugyanúgy kérem áldásodat, ahogy meg szoktál áldani, mikor elindulok a meghívásomban a fájdalom, szenvedés útjára.

A pásztor testvér:

Segítségünk az Úr nevében…

Jelen lévő testvérek:

…aki az Eget és a Földet alkotta.

A pásztor testvér:

Áldjon meg téged a Mindenható Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Jelen lévő testvérek:

Ámen.

(…)

Mária:

Köszönöm. Akkor közösen…

Lovák Istvánné Éva, Mária húga:

Az örömben is megyünk veled, az örömben is.

Mária2:

Eljött számunkra ez a csodálatos ünnep, hisz még bennünk él a Feltámadás hajnalának ünnepe, hisz tudjuk, Jó Jézus Krisztus Urunk vasárnap hajnalban a Feltámadásban eljött közénk, megáldott bennünket, és megadta számunkra a kegyelmének tanítását, és ahogy a pásztor testvér beszélt a szentmise keretében a Keresztről, és azt mondotta, hogy az Úr Jézus szenvedéséhez a mi saját keresztünk szenvedése is hiányzik, de ez mellett Jó Jézus Krisztus Urunk azt mondta, hogy a Keresztben a szeretetet is vegyük észre, ismerjük fel, és azt a szeretetet fogadjuk el szívünkhöz, lelkünkhöz, hogy átöleljen, felmelegítsen, megerősítsen, és így készen állhassunk a meghívásunkban, a küldetésünkben a mindennapi élet-útpályán, ebben a haladásban, hogy Jó Jézus Krisztus Urunk testvérei lehetünk, és Vele együtt elindulhatunk ezen a meghívott úton. A meghívott út a mai napban – most, nem a fájdalomra és nem a szenvedésre hívott meg, ma az örömre, a szeretetre, a békére és a kegyelemre, hisz ma Jó Jézus Krisztus Urunk a megemlékezésben fog hozzánk szólni. Lehet, hogy lesz, mikor kihív egy pár testvért is, hogy emlékszik-e a tanúságtételében vagy éppen egy zarándoklatban, hogy hogyan és miképpen vett részt, vagy hogyan és miképpen kellett neki szólnia.

Nem tudom, hogy a mai napban mit fog nyújtani számunkra, de mi örömmel és szeretettel készülünk fel erre a mai napra, és megpróbálunk öröm- és szeretettel elindulni, hisz Ő ölelésre tárja az Ő Karjait a mai nap is, és így várja mindazokat, akik Hozzája tartozunk, akik azt mondjuk, hogy testvérei vagyunk, és boldogok vagyunk, hogy ezt mondhassuk a meghívás küldetésében.

De a mai nap akkor lesz teljesen örömünnep, ha megemlékezünk azokról, akik ma nincsenek már közöttünk. Hisz tavaly sokkalta több olyan testvér volt itt velünk, aki már erre az időre befejezte a földi pályáját, és a Fény útján elindult az Örök Élet felé, az Örök Hazába, hogy elfoglalhassa ott azt a helyet, amelyet Jó Jézus Krisztus Urunk számukra is elkészített.3

Én különösképpen szeretnék megemlékezni ma itt Boldog Józsefről4, aki, tudjuk, közel huszonkét évig ő vette föl itt a Golgotákat, ilyenkor ezt a hosszú örömünnepet, és most én reménykedek, hogy föntről Jó Jézus Krisztus Urunk megadja neki a mai nap örömünket, hogy itt vagyunk ismét szeretettel és örömmel, és ő is részesülhet ebből a kis öröm-, kegyelemből, hogy nem feledkezünk el róla, mert ő hozzánk tartozik továbbra is.

De ugyanúgy Antal atyáról5, aki közel tizennégy évig volt a lelkivezető, nemcsak nekem, hanem ennek a Közösségnek, és hiszem és remélem, hogy ő is már föntről néz bennünket, és közbenjár érettünk, hogy nekünk itt lent, amire szükségünk van, különösképpen a legjobban a pásztor testvérre, hogy amikor a nagy napjaink vannak, az első péntek, a bűnbánat péntekjei, a tizenharmadikai engesztelések, vagy nagyobb ünnep, hogy ne maradjunk pásztor nélkül, hanem akkor Jó Jézus Krisztus Urunk segítségével és az Édesanya segítségével megkaphassuk számunkra a megfelelő pásztort, aki elfogad bennünket, és aki a szentmisét, a legnagyobbat, bemutatja nekünk, amihez mi is részeseivé válhatunk.

És különösképpen szeretnék én itt hálát mondani a pásztor testvérnek, aki Antal atya halála után a szívében és lelkében érezte, hogy: „Közel húsz éve én is ide tartozok, itt voltam veletek sok-sok ünnepen, ajándékon, kegyelmen, Golgotán, akkor megpróbállak most én, az én plébániám mellett, ahogy lehet, elfogadni.”

És azért, ha most csak visszatekintünk a húsvét előtti hét hétre, végig volt pásztorunk, mert a pásztor testvér hat pénteken keresztül mindig szabaddá tette a napjait, hogy itt lehessen körünkben, nagypénteken pedig egy helyettesítő testvért küldött el számunkra, mert azt mondotta:

– Én majd a nagypénteket elvégzem egyedül, testvér pedig eljön, és ő fog akkor szolgálni itt számotokra.

A húsvét előtt, a Feltámadás előtt, szombaton este pedig Jenő atya jött, és húsvét vasárnap a hajnali Feltámadás után is a szentmisét Jenő atya adta számunkra.

S egy kicsit szomorú lettem, hogy nem tudott eljönni6, pedig nagyon-nagyon készült, és mi nagy szeretettel vártuk őt. Hogy most ez közbejött neki, ez a temetés, hogy nem tudta átrakni se tegnapra, se holnapra, nem tudom, hogy pont miért a mai nap.

A miértre nem keressük most a választ, hisz Jó Jézus Krisztus Urunk mindig azt mondta, idővel a miértre majd eljön a válasz, s akkor megérthessük, hogy éppen miért most ő nincs körünkben. De hisszük és reméljük, hogy utána ismételten itt lesz velünk, ahogy ő is, Antal atya halála után, vállalta a minden hónap tizenharmadikát, hogy igyekszik itt lenni körünkben, és ő is segíteni ebben a Közösségben, bemutatni a szentmise-áldozatot, és elvégezni a szentgyónásokat, hisz nagyon sok testvér, aki ilyenkor járul a szentséghez a szentgyónásban, hogy ezek a kegyelmek továbbra is megmaradhassanak.

Öröm és boldogság ez a mai nap, amelyre most közösen örömmel és szeretettel indulunk el, együtt Jó Jézus Krisztus Urunkhoz, aki vár már bennünket, aki szeretné megkezdeni számunkra a megemlékezésben e örömünnepet, és amelynek részesei lehetünk.

De a mai nap arra kérem most a zarándoktestvéreket: minden évben ez az egy nap, amikor én kérem a testvérektől, hogy először a családom foglal helyet7, utána a bástyák és a segítők. Szeretném, hogy ha ezt tiszteletben tartanák a mai napon is, és mire majd átérünk8, és akik majd velem együtt mennek át, azok elfoglalhassák ott a helyet, amelyet számukra a segítő testvér elkészített.

Hisz tudjuk, az év többi napjain ők mindig oda ülnek, ahol éppen van hely, mert nekik más akkor a feladatuk. De ezen az egy napon, akik már huszonnégy éve itt vannak velem, akik tudják a kezdetet, és próbálják maguk elé vetíteni, hogy hogyan és miképpen történt, azoknak most ezt fontos átélni, érezni és megtapasztalni, azokat a kegyelmeket, amely talán egy kicsit már lehet, hogy feledésbe merült, vagy éppen nem úgy él előttünk a kép, ahogy ez megtörtént, hanem már lehet, hogy egy kicsit fakult benne valami, de most ezeket Jó Jézus Krisztus Urunk ismét elénk tárja, és megmutatja számunkra, hogy hogyan és miképpen értékeljük ezt a mai napot is az ünnepben.

Ennek reményében most elindulunk, de mielőtt elindulunk, ezzel az énekkel kezdünk, hogy: „Megjöttem, Jézusom, látod, itt vagyok”.

Lehet kezdeni.

Jelen lévő testvérek:

Megjöttem, Jézusom, látod, itt vagyok,

Ünnepelve ünnepeljük ezt a szép napot,

Nincs a földtekén Nálad jobb barát…9

Mária:

Ritkán énekeljük. Úgy-e?

Na, mindegy, ne keressétek, akkor megyünk tovább, nem várjuk. Ritkán énekeljük, és nem vagyunk benne. Ezt is kell majd énekelni, hogy tudjuk jobban énekelni kívülről.

Akkor elindulunk az úton. Azt meg már mindenki…10

Akkor most elindulunk az úton a meghívásunkban, és most a bástyák, a pásztor testvér és a segítők előttem mennek. Én fogom zárni a sort.

„Indulj az úton, előre nézz…”11

Figyelem, ahogy mindenki el-e foglalta a helyét.

A segítők, a bástyák?12

Akkor megtalálta mindenki a helyét?

Milyen jó, hogy a Golgotán erre nincs gondunk, úgy-e? Akkor bejövünk, és kezdünk.

Na, most azért, mivel ma volt már a szentmise, a szentmise után mindjárt a pásztor testvér kezdte a körmenetet, utána, a szentmise végén pedig elmentünk, és most jöttünk. De mivel van nekünk két Gyuri testvérünk, és tegnap Szent György napja volt, pásztor testvér ezt nagyon jól tudja, hisz nála tegnap búcsú volt a Szent György-nap tiszteletében, így most a két Gyuri testvérünket szeretném itt köszönteni.

Álljatok fel, drágáim!

Na, énekesek, lehet kezdeni!

Jelen lévő testvérek:

Áldjon meg téged az Úr!

Áldjon meg téged az Úr!

Áldjon és őrizzen meg tégedet!

Legyen a béke teveled!

Legyen a béke teveled!

Legyen a béke teveled!

Legyen a béke, béke, béke teveled!

Hevenu shalom alehem!

Hevenu shalom alehem!

Hevenu shalom alehem!

Hevenu shalom, shalom, shalom alehem!13

Mária:

Akkor Isten éltessen benneteket!

A jelenlévők:

Isten éltessen!

Mária:

Jövőre is ugyanitt!

Csak egy évet mondok.

Na, akkor letérdelek, jó?

Itt van mindenki?14

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Uram, Jézusom, eljött a mai nap, hogy megjelenhessek Szentséges Szíved előtt, megnyitott szívvel és lélekkel a meghívásban és a küldetésemben, hogy elindultam ezen az úton, mert amikor megkértél, én igent mondottam. És az igenben hosszú idő telt el már, sok-sok hónap és esztendő. Te pedig tanítasz minket, megadod számunkra a tanításokból a sok kegyelmet, a szeretetet a felismerésének elfogadásában, és ez által tudjuk, hogy hogyan és miképpen kell változni, elindulni ezen az úton. Hisz testvéreiddé választottál bennünket, hisz megkerestél az út porában, és kiemeltél. Ebből az út-porból a gyarlóság küldetésében indultam el, és mikor meghívtál, még nem tudtam pontosan, mire és mennyi időre mondottam az igent.

Hosszú idő telt el már a sok tanításod, jelenléted és kegyelmed elfogadásával.

Én szeretném most megköszönni a jelen lévő testvéreimnek, akik megmaradtak Sükösd mellett, akik elfogadják a hívást, és a hívásban elzarándokolnak e helyre, különösképpen most is, a hét hétben, a bűnbánat-időben, majdan az első péntekekben és a tizenharmadikákon.

Kérlek, Uram, Jézusom, továbbra is add meg számukra e meghívást, hogy érezzék, hogy a testvéri-felebaráti szeretetben egyek vagyunk, és az egység csak akkor tud működni, amikor jelen vagyunk. Mert ha az egységből hiányzunk, egyre többen és többen, akkor szinte, mondhassuk azt, mint az imaláncban, hogy lyukassá válik. Akkor hogyan legyen imalánc, ami összeköt bennünket?

Az egység is csak úgy maradhat egy, ha többen vagyunk, együtt vagyunk, szeretjük egymást, és tudunk egymásra figyelni, és egymást elfogadni a Te tanításod szeretete révén.

Mert hisz itt nemcsak magamat hoztam el, Uram, Jézusom, és nemcsak magamról beszéltem. Jelen van a család, jelen vannak a bástyák, jelen vannak a segítők, és jelen vannak a zarándoktestvérek, és jelen legyenek mindazok, akik ma csak lélekben tudnak itt lenni, és lélekben kísérnek el ezen az ünnepen a Te Szentséges Szívedhez és Lábadhoz, hogy érezzük, hogy a kegyelem hogyan árad szívünkhöz, lelkünkhöz, és hogyan fogad el ez a kegyelem bennünket, és hogyan vezet e meghívott úton a mindennapokban.

Köszönöm, hogy itt vannak a testvérek. Ma nem kimondottan a segítség a jelenlétük, ahogy a Golgotán szoktam mondani – ma a szeretet árad felém, mert a szeretetük sugárzik, hogy igen, az örömben is tudunk együtt lenni, egymásra tekinteni, örülni, hogy jelen vagyunk, ismerjük egymást, elfogadjuk egymást, és így működik a testvéri, felebaráti szeretet az imalánccal, az egységgel, hogy egyek vagyunk.15

Jézus Urunk:

(…) Valami történik.16

Beszélnek.

Egymást hívogatják:

– Gyertek, gyertek! Gyertek gyorsan! Valami történt. Gyertek!

Oda léptek, különleges arccal végigmérik, és továbbmennek:

– Azt mondják, valami történik ott, de mi nem látunk semmit, csak valaki fekszik, valami furcsát mond néha-néha, és közben sír.

– Mondd már el, mi történt veled? Láttál valamit? – kérdezik. – Mondd már! Hisz már csak mi vagyunk itt, mindenki elment, itt hagyott. Gyere már! Kelj már föl! Menni kell! Keljél már föl, mert itt hagynak! Menjünk! – így szólnak feléje.

– Én nem bírok felkelni. Nem tudom elmondani hirtelen, mi történt. Valaki szólt hozzám.17

– Mit láttál? – kérdezik ismételten.

– Csak a Fényt. A Fényt, egy Gömb… A Gömbben egy száj, amely mozog. És aki így szólt: „Megszabadultál e bűneidtől, és gyógyulást nyertél a betegségedből.” De hogy ki mondta, és miért mondta, azt nem tudom. De jó érzés, de mégis sírnom is kellett.

Mária:

Ekkor ismét oda jöttek: hajlandók vagyunk már fölmenni a buszra, vagy itt hagyjanak? Mert csak ránk várnak.

Elindultam, de szinte alig bírtam menni, mindenem remegett.

És valahogy még nem akaródott menni, csak maradni és várni, hogy mi történik.

A buszra felmenve mindenki mondja, miért nem siettem, miért vártunk, már csak ránk vártak. De nem is tudom elmondani, hogy mi is történt velem. Csak ültem magamban, és még mindig azon gondolkodtam, hogy mi történt, ki szólt hozzám, s miért pont nekem? Mit akart? De nem láttam senkit!

Majdan haza érve itthon is elmondjuk, hogy mi történt. Meglepődve és csodálkozva néztek. Az után ez volt:

– Miért pont te?!

– Azt én nem tudom. Én nem szóltam senkinek semmit. Nem kértem, csak úgy nekem szóltak, és azt a Fényt láttam.

S megint, mint aki csak sírni tud.18

Meglepődve néznek rám.

Majdan kimegyünk, s kiabálnak a szomszédba:

– Magdi! Magdi! Gyere! Gyere, hallgasd meg!

Ő megáll, és figyel, és meghallgatta mindazt, amit elmondtak neki. Erre ő így szól.

– Ó, gyerekek! Ez óriási! Nem tudom, miért, jönnöm kellett felétek, ide hozzátok. És végig csak azt dúdolgattam magamban, hogy: „Vezetsz, Uram, vezetsz…” De hogy hova vezetett, azt még nem tudtam az énekben, és így jutottam el ide, hozzátok, hogy meghallgassalak benneteket.

S ahogy végighallgatta, akkor így szólt, énekelve:

– Ó, énekeljük el együtt, ha már jönnöm kellett ide felétek: „Vezetsz, Uram, vezetsz…”19

Jézus Urunk:

Örömmel, szeretettel énekelték, nem törődtetek, hogy az utcán vagytok, mert szinte, ahogy elmondották, hogy mi is történt, öröm járt át. De még az örömben nem tudtátok, hogy ez mit jelent.

Másnap kérdezik:

– Na, láttál valamit? Szóltak hozzád?

– Nem.

Megint eltelik egy nap, megint kérdezik:

– Na, láttál valamit? És szóltak hozzád?

– Hát, ez furcsa! Már ennyi nap eltelt, és nem szólt hozzád senki?! És nem is láttál, hanem csak képzelődtél te?!

– Nem, mert én láttam a Fényt, és a Fényben szóltak hozzám.

Mária:

De nem is tudom, hogy mondjam el, mert nem hiszik el.

Elmúlt több, mint egy hét, amikor már nem is kérdezték, hogy: „Láttál-e valamit? Szólt-e hozzád valaki?”, szinte mondhatni azt, hogy már békén hagytak.

Ez után ismételten megjelent a Fény, az erős Fény, és benne jelen van a Gömb a szivárvány színeivel, s egyszer olyan közel, s utána távolodik, aztán egy pillanatra megáll, és megjelenik a száj, amely ismét mozog, és szól hozzám:

– Ma azt mondom, a Földön az emberekben nincs jelen a szeretet, inkább a gyűlölet, az irigység és a kapzsiság a féltékenységében.

És mikor elmondottam, hogy mit szólt hozzám ma a Fényből a száj, többen csak legyintve elmentek, hogy:

– Pont ezt mondja neki, hogy a szeretet nincs az emberekben?!

De én ezt hallottam, nekem ezt mondták!

Nem értik, nem értik, amit mondok.20

Jézus Urunk:

Íme, a kezdet, amelyről egy kis emlékezést adtam számotokra a felismerésében, hogy igen, mikor valaki a földi testvérekben egy hívást kap, a hívásból szólnak feléje, amelyet el kell mondania, s amelyet nem hisznek, és nem fogadnak, nagyon nehéz szembe állni vele e megtapasztalás jelenlétében. Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok, aki kiválasztottam kiválasztott Mária testvért, aki által szólok hozzátok, aki által adom számotokra most már a tanításokat és sok-sok kegyelmet a jelen áldásokban, itt, a kezdetben az emlékekből kiemelve, nemigen akarták elfogadni. A családtagok is, a testvérek is először nehezteltek, hogy miért pont ő, s miért pont neki jelent meg. Mert mikor már közel két hónap után láthatott, és elmondotta, hogy:

– Az Úr Jézus az, akit látok! Az Úr Jézus az, aki szól hozzám. Az Úr Jézus az, aki megjelenik előttem.

Ilyen válaszok jöttek feléje, hogy: „Már neki nem is jó a Szűzanya, mint másoknak?! Ő már az Úr Jézust látja.”; „Milyen különleges, hogy Sükösdön megjelenik maga az Úr Jézus.”

Tanácsokkal is ellátták, mert: „Valójában nem Őt látod, hanem a gonosz az Ő képében jelent meg.”

Ezért azt mondották számára:

– Legyen nálad rózsafüzér, legyen nálad szenteltvíz, majd akkor meglátod, hogy ki szól hozzád. – így szóltak feléje, így készítették fel, hogy megtapasztalhassa, hogy senki mást nem lát ő, mint a gonoszt, aki felvette az Úr Jézus arcát.

Mária, mivel tudatlan volt ezekben, nem tudta, hogyan kell ezzel cselekedni: „Rosszat talán nem teszek, ha lesz nálam szenteltvíz meg rózsafüzér.” Igyekezett mindig magánál tartani, hisz nem tudta, mikor jön el számára az újabb ajándék a megjelenésben. És hogy legyen felkészült – ez volt számára a tanács.

Majdan ismét jön a Fény, és a Fényből valaki lépked feléje.

Mária:

Igen, igen, látom már, ismételten Ő az, az Úr Jézus. Az Úr Jézus!

Jaj, hol is van a rózsafüzérem? Hol is van a szenteltvíz?

Jézus Urunk:

Mária szinte kapkodva keresi, Eléje tartja, és a szenteltvízből próbál, így, az üvegcséből, locsolkodni.

Mária:

De senki nem tűnik el!

Még közelebb jön felém, és csak mosolyog. És így szólt:

– Te, kicsinyhitű!

– Bocsánatot kérve, de ezt mondták, hogy tegyem, mert biztos, hogy nem Téged láthatlak, biztos, hogy nem Te szólsz hozzám, hanem a gonosz.

És ekkor azt mondotta:

– Igen, a kicsinyhitűségben kevesen azok, akik hisznek és követnek, és sokan azok, akik csak felületesen tudnak hinni.

Jézus Urunk:

És ekkor a képekben ezt mutattam kiválasztott testvérem számára, hogy azt a tanítást adtam neki, amikor jelen vannak a tanítványok és a nép sokasága, és kérdéssel fordulnak, hogy:

– Hogyan és mitévők legyünk? Hisz minden törvényt és parancsot megtartok.21

Mária:

De ezek után, hogy egészen olyan legyek, mint a tanítványok, akik jelen vannak.

Jézus Urunk:

Ekkor így szóltam, aki kérdezett:

– Menj, add el mindened, és oszd szét a szegények között.

Aki feltette a kérdést, e szavak hallatán szomorúvá vált, hisz gazdag ember. S erre azt mondottam tanítványaimnak és a nép sokaságának:

– Íme, nézzétek, a tevének könnyebb lesz átmenni a tű fokán, mint ennek a gazdagnak a Mennyek Országába.

És mikor e tanítást testvérem végig láthatta, s elmondotta számotokra, csak meglepődtetek, hogyan tudta ilyen pontosan elmondani, ahogy le van írva.

Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok, akit láthatott, aki szóltam hozzá, megadtam számára, ami által meglepődtetek, és gondolkodóba estetek:

– Akkor mégis láthat valamit? Mégis hallhat valakit? – így tanakodtatok egymás között.

Akkor már egyre többen és többen tudomást szereztetek e helyről. De e helyben nem azért, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok is jelen vagyok, és szólok felétek és hozzátok, hanem akkor még az volt bennetek, és olyan könnyedén mondottátok:

– Elmegyünk, és beállunk. – Hát ez volt akkor, a ti szavatokkal mondva, a mindennapi jelenlétetek. – Majd eldőlünk. Majd érzünk valamit, és akkor jól érezzük magunkat.

És jöttetek, nagyon-nagyon sokan. Emlékezzetek e kezdet hónapjaira, amikor azért jelentetek meg, hogy: „Eljövünk, hogy beállhassunk, hogy érezzük, hogy valójában ki és hogyan fog eldőlni, kit hogyan kell elkapni, és ki hogyan üti meg magát.”

Hisz némelyek csak ezt figyelték.

De vannak itt olyan testvérek a kezdetekből, akik itt voltak, és akihez kiválasztott testvérem oda ment, s reá helyezte kezét, és eldőlt, és arra pont senki nem figyelt, csak azt, mikor hallották, mekkorát puffant. És akkor nézték, hogy:

– Nem tört be a feje?!

Egészen közel mentek megnézni, és várták, hogy mi történik. S mikor kinyitotta a szemét, nézi, hogy őt figyelik, ő meg olyan boldogan mondja:

– Olyan szép helyen voltam! Azt sem tudom, mi történt velem, de nagyon jó volt.

S a többiek csak figyeltek, hogy:

– Nem is ütötte meg magát?!

Igen, vannak különleges kegyelmi ajándékok, amelyek néha úgy vannak jelen, amit ti szabad szemmel nem láthattok, csak érezni lehet a megtapasztalásban, a felismerésben és azt, hogy valaki részesült e beálló kegyelemben. Hisz akkor sokan és sokan, a kezdetévben nem is azért jöttetek, hogy „imádkozzunk-e, énekeljünk-e, vagy fohászkodjunk-e”, az volt:

– Hát egyszer, kétszer, de lehet, háromszor is beállok, és haza megyek, és olyan jól érzem magam.

És többen és többen ezzel megelégedtek.

És így a hír elterjedt, hogy itt van, aki gyógyulásban részesül, és van, aki akkorát esik, és mégsem történik vele semmi, de vannak, akik azt mondották:

– Én beállhatok, de én nem vagyok az a hókuszpókusz, aki bármitől elesek.

És ekkor többen és többen, megjelenve, már nyár vége felé kialakítottátok a kicsi oltárkátokat, ahogy ti mondtátok és becéztétek, akkor már megjelentek a mindennapi imák és énekek. Valahogy úgy éreztétek, „szinte az öröm a szeretetében olyan nagy, amit máshol talán nem tudok úgy érezni, érzékelni és megtapasztalni, és íme, eljövök ide, hogy beállhassak, hogy részesülhessek ebben a kegyelemben”.

Így most ma e megemlékezésben hívok ide egy testvért, aki régebben is jelen volt, a kezdetekben, és boldog volt, hogy ha beállhatott, hogy részese legyen, ahogy mondottátok akkor, a gyógyító kegyelemnek.

Így most kérem, egyetlenegy testvért, Én nem jelölöm ki, azt, aki ide mer most állni, hogy megmutassa, hogyan is történt ez a beállás, és hogyan részesültetek a kegyelemben.

Na, várom a testvért!

Valaki jöjjön!

Lovák Istvánné Éva:

…Uram, mert úgy látom, senki nem akarja.

Jézus Urunk:

Akkor így, úgy-e, sorban álltatok, tehát egymás mellett sokan. És néha volt, aki azon gondolkodott: „Igyekszek az elejére állni, mert talán, ha hátul vagyok, akkor én már nem kapok semmit.”

Mert a gyermeteg gondolatok néha így jelentek meg rajtatok és bennetek.

De ekkor kiválasztott Mária testvér oda lépett – mindig csukott szemmel ment a testvérek felé. Kitárta karjait, és így ide helyezte22 – először, utána később Én kértem, hogy így23 legyen.

Mária:

Jézus nevében átadom a gyógyító kegyelem-, ajándék-áldást, hogy részesülj belőle, hogy töltse el szívedet, lelkedet.24

Jézus Urunk:

Jöhet még egy testvér, ha kételkedik!

És akkor így feküdtek, volt, aki pár percig, volt, aki nagyon hamar, de volt, aki közel öt, vagy közel tíz percig is elmaradt, és várta, hogy részesüljön a kegyelem szeretetében, és ez alatt, hogy végigmenjen rajta az, amit „Jó Jézus Krisztus Urunk” árasztott felétek.25

Mária:

Jézus nevében átadom neked azt a gyógyító kegyelem-, ajándék-áldást, amelyet Jó Jézus Krisztus Urunk áraszt feléd, mert te Jézus Krisztus testvére vagy, a Szent Sebeiben meggyógyulsz, és meggyógyultál.26

Jézus Urunk:

Mielőtt azt hinnék, hogy ellökném, ezért engedi el testvérem is már csak így, a kezéből áradó Fény-erő árad feléje, hogy részesüljön a kegyelemben.

A kezdetekben nagyon sokan, ahogy elnevezték Sükösdöt, a látványért jöttek ide, hogy a látványban részesüljenek, hogy a látványt elfogadják. Mert a látvány, az megadja számukra mindazt, amire szükség van.

De Én, Jézus Krisztus Uratok ezt nem kimondottan a látványnak adtam.

Valóban, sokan és sokan részesültek a gyógyító kegyelemben. A gyógyító kegyelem szeretetében megerősödtek abban, hogy ez mind jelen van, ezt mind érezni lehet, ezt mind fel kell mérni, hogy hogyan és miképpen működik. Van, aki azt mondta, annak idején, hogy ő úgy érezte, mintha áram őt megütötte volna egy kissé, és így végigmegy, és mikor már a lábujjában érzi, akkor érezte azt, hogy: „Talán most már felülhetek, de még felállni nem, csak felülhetek.”

Ezért fontos, hogy ezt most megmutassam nektek, mert ezt nagyon-nagyon régen, a kezdetek elején adtam meg számotokra a megemlékezésben, mert beszélni beszéltünk róla: „Hát eljövünk, beállunk.”, de hogy a beállásnak hogyan és miképpen volt a jelenléte, ezt nagyon-nagyon sokan el tudják mondani.

És most majd fogom kérni itten, úgy-e, a segítőket. Ti is akkor részesültetek a beállásban.

Mondjátok csak el, hogy éltétek meg?

Itt elöl is, hátul is.

Legalább három testvért kérek most, elmondja saját maga élményét.

Na, hol vannak a testvérek?

Mondtam, hogy hárman jöjjetek, és mondjátok, ki hogyan élte meg, hogyan ment végbe rajta és benne. Nem kell ide jönni, ott kint is felállsz, és elmondod.

Gora Mátyásné, Anyóka:

Köszönöm, Uram!

Szeretettel szeretnék ebben nyilatkozni, hogy amikor én legelőször beálltam, nem tudtam, hogy az most mit jelent, de csodálatos volt. Tele volt szeretettel, békével. Nem, nem is akartam fölkelni, csak sose múljon el ez a csodálatos szeretet, ez a nagy élmény, amit soha életemben addig nem éreztem sehol, se imában, se templomban, mint akkor, ott, amikor először, mikor először elestem.

Kimondhatatlanul köszönöm!

És azt sehol, de sehol nem tudtam megkapni, csak itt, amikor beálltam. És igazán szívesen beálltam volna még egyszer27, de már azt röstelltem, nem mertem, Uram, hogy majd megszégyenítem saját magamat.

Nagyon szépen köszönöm, hogy nyilatkozhattam ebben a csodálatos kegyelemben.

Köszönöm szépen!

Reile Józsefné, Pacsirta:

Én pedig azt szeretném mondani, hogy én nagyon nehezen dőltem el. Nem tudom, miért. Nagyon ritkán, és főleg karácsonyra viszont kaptam egy olyan ajándékot, hogy úgy elfeküdtem, hogy azt se tudtam, hogy hol vagyok, és olyan nagyon jól éreztem magam. De ez egy-két alkalommal volt csak így, különben állva maradtam én, mert nem dőltem el.

Köszönöm szépen!

Úgy-e, azért is…

Jézus Urunk:

Én most megválaszolok neked, hogy miért nem dőltél el.

Reile Józsefné, Pacsirta:

Köszönöm!

Jézus Urunk:

Mert benned volt egy olyan, hogy: „Kérem, Uram, szükségem van a kenetre!”

Emlékszel?

Reile Józsefné, Pacsirta:

Igen.

Jézus Urunk:

Benső hangodban.

De benne az volt: „Mi lesz a lábaimmal?!” Elindultál – „Jaj, a lábaim…!”

Na, akkor inkább maradjál állva!28

Ha már nem, pedig megkaptad már a miértre a választ, csak elsiklott feletted. De most lehet, hogy eszedbe jutott.

Reile Józsefné, Pacsirta:

Igen, igen.

Jézus Urunk:

Mert egyszer ezt elmesélted Mária szolgának, évekkel ezelőtt…

Reile Józsefné, Pacsirta:

Hát sok évvel ezelőtt igen.

Jézus Urunk:

…hogy: „Igen, most már tudom, hogy miért nem dőltem el, mert kértem a kegyelmet magamnak, de mellette féltettem a lábaimat.”

Reile Józsefné, Pacsirta:

Hát igen.

Jézus Urunk:

Hát akkor hogy akarsz eldőlni, ha mondod: „Uram, kell a kegyelem, de mi lesz a lábaimmal? Jaj, a lábaim!”?

Hát akkor?

A kegyelem csak addig ment, hogy itt fent érezd, és maradjál állva.

És akkor utána, mikor elmondottad szolgádnak, az ugyanilyen jót nevetett rajtad, emlékezzél.

Reile Józsefné, Pacsirta:

Igen, emlékszem rá.

Jézus Urunk:

Na, a harmadik testvért is kérem, hogy…

Reile Józsefné, Pacsirta:

Köszönöm szépen.

Sipos Józsefné Loncika:

Hát Édes Jézusom meg drága, jó testvéreim, az én esetem, az egy különleges valami. Mikor beálltam, hát el is dőltem pillanatokon belül.

Jézus Urunk:

Mint egy krumpliszsák, ezt tedd hozzá, mert azt mondtad!

Sipos Józsefné Loncika:

Mint a krumpliszsák, pontosan úgy. És én nem tudom, ki fogott, mert kit érdekelt, hogy ki van ott? Nem érdekelt engem, csak az, hogy megyek valahova. És borzalmasan, nagyon-nagyon nevettem. Annyira nevettem, hogy mindenki bámészkodott rajtam, hogy mit nevetek. Rettenetesen. A szegény Józsikám29, mikor magamhoz tértem, azt mondta:

– Jaj, Anyu! Ilyet többet te ne csinálj!

– Hát – mondom – én nem tehetek róla, Józsikám! De képzeld, ilyen kis tollseprűvel birizgálták az orromat.

És akkor tisztára oda volt az uram:

– Jaj, de szégyellem, Anyu!

Következőben ugyancsak be kellett állnom. Majd megszakadtam a nevetéstől, úgy nevettem. Nem tudtam, hova lenni a gyönyörűségtől. És az Úr Jézus olyan aranyos volt, mikor már látta, hogy több a kettőnél, hogy az én uram nem bír belenyugodni abba, hogy én vihogok itt, mint aki öt találatot nyert a lottón, akkor azt mondta, hogy: Azért adom neked ezt az örömöt, mert rengeteg könny van az életedben, nagyon sok szomorúság, bánat. Hát most legyél nagyon boldog.

Hát én nagyon boldog voltam. Én majd még harmincszor biztos agyonröhögtem magam itt kint a gyepen.

De hálát adok a Drága, Jó Jézusomnak, hogy most mosolyogva tudok erről beszélni.

Remélem, a Józsikám is hallja, és jót nevet rajtam.

Köszönöm, Édes, Jó Istenem!

Jézus Urunk:

Valóban volt ilyen, aki ezt úgy érezte, hogy feszélyezve érzi magát, mert volt, aki meg nyelveken szólalt, nemcsak nevetett, hanem valóban nyelveken szólt, és nyújtózkodott közben fölfelé, és azt mondják, hogy:

– Ugyan, az mit akar most csinálni?!

Tehát volt, aki így szólt. És beszélt olyan különleges nyelven, hogy nem nagyon értették a testvérek, annyira figyelték, hogy hátha csak egy-egy szót megértenek belőle, de hát azt mondták:

– Nem is tudjuk, hogy milyen nyelven mondja.

És kapta a kegyelmet.

És akihez tartozott ez a testvér, az azt mondta, hogy:

– Hát elmegyünk, de többet nem állsz be! Engem nem fogsz így megszégyeníteni, mert én inkább be se megyek!

De volt itt – úgy-e, Sáfár testvérem30? –, aki kint az autóban ücsörgött, várja a párját. Egyszer már nagyon elhúzza, azt mondja: „Kénytelen vagyok most már bemenni, ugyan mit csinál már ennyi ideig?!”

Na, Sáfár testvér, te is beszámolhatsz!

„Elhozni elhozom, de én ugyan be nem megyek!”

És most ő lett a Sáfár.

Jól figyeljétek!

Kádár György bástyatestvér:

Akkor a jelenési hely itt a garázsban volt, s én így, úgy-e, elég sokan voltak, én a legvégén álltam, és kerestem valamit, hogy föl bírjak állni, mert nem láttam át a tömegen, s néztem, néztem, és nem tudtam elképzelni, hogy mi ez. Utána visszamentem a kocsiba, s amikor jött a feleségem, akkor mondta, hogy mi is történt.

Hát utána már nem kellett kint a kocsiban várakoznom, mert azóta be is járok.

Jézus Urunk:

És azóta ki lettél választva sáfárnak. Úgy-e?

Kádár György bástyatestvér:

Igen. Igen.

Jézus Urunk:

Ami akkor először meglepő volt, mert, úgy-e, mikor azt mondottam, hogy a bástyákban, hát legyen a sáfár, aki, úgy-e, az anyagi helyzeteket is rendezi. És erre sokan nem értették, mi az a sáfárkodás. Erre a Ház Asszonya31 is azt mondta:

– Ilyen csúnyát mondani a testvérre!

Na, Ház Asszonya, mondd el: hogy szóltak rád?

– Ha nem értesz valamit, akkor ne szóljál megjegyzést!

Mert ő azt mondta:

– Ilyen csúnya jelzőt adni valakire?!

Takács Jánosné Bimbi néni:

Nem ismertem azt a szót. Akkor hallottam először, mikor az Úr Jézus kijelölte Gyurit erre a posztra.

Utána már megtanultuk, és akkor tudtuk, mihez tartani magunkat. Úgy, hogy ezt tudom csak mondani.

Jézus Urunk:

Aki akkor még nem tudta, de akkor utána Én a tanítás végén, mikor megvolt az áldás, akkor elmondottam, hogy nem kell megijedni, ez egy megtisztelő feladat, a sáfárkodás. Az Én időmben, így mondtam a testvéreknek, nem azt mondtuk, hogy pénztáros, nem azt mondtuk, hogy könyvelő, nem azt mondtuk, hogy rendezi az anyagi dolgokat a bankban – ő volt a sáfár, aki tudta, hogy hogyan és mit, mennyit kell kiadni.

Először a testvér is meglepődött a szón, csak mikor megértette, akkor szinte így, könnyeivel, azt mondta:

– Köszönöm, Uram!

Akkor már ő is hálát és köszönetet mondott, hogy ilyen megtiszteltetésben lett része. Mert ezek mind, úgy-e, a kezdet kezdetén történtek.

De ehhez el kell mondani, hogy itt sok vádak érték kiválasztott szolgámat az anyagiak miatt.

Erre azt mondotta a testvér:

– Majd én vállalom! Az én hátam elég széles, rajtam elvághassák a dolgokat, hogy ki mit mond. Én vállalom ezt, hogy mit hogyan kell rendezni itt az anyagiakban.

Mert valahol itt is meg kell lenni mindennek a folyamatában.

És azóta kialakult, nemcsak ez a sátor a garázsból és a zöld prériről – ahogy Loncika testvéretek mondotta, hogy itt a fűben dülöngéltünk, estünk –, kialakult először ez a sátor, november 7-ére32. Hogy örültetek neki, ennek! Ez az első része. Az oltár akkor még a másik felén volt, s itt jöttetek be, és szépen beültetek, imádkoztatok, de akkor is jelen volt még az oltár mellett a kialakított hely, hogy három, nagyon ritkán négy testvér, azért a beállás ne maradjon el. Úgy-e? Az maradjon meg, mert arra szükség van, hogy a kegyelem szeretetében a gyógyítás, a kegyelem működjön rajtatok és bennetek.

És akkor adtam a tanításokat is számotokra, de akkor nem elégedtetek meg a keddel, a csütörtökkel, a péntekkel, még néhányan vasárnap is jöttetek, mert szinte úgy éreztétek, hogy: „Nem lehet otthon maradni, mennünk kell, hátha vasárnap is kapunk – egy tanítást, egy ajándékot, egy kegyelmet?”

S akkor is ismét, ahogy összejöttetek, ahogy beszélgettetek, ahogy énekeltetek, ahogy megtapasztaltátok ennek a jelenlétét, akkor sokan és sokan éreztétek, hogy hogyan és miképpen működik és alakul ki. Szinte akkor már kezdtük mondani: „Talán lesz egy közösségünk?”, mert nem voltunk benne biztosak, hogy ez még egy közösség lesz, mert jöttek, jöttek a testvérek, de amikor rájöttek arra, hogy most már az ima is szorgalmazva van, az énekek is szorgalmazva vannak, amikor már beszéltem Atyám házáról, hogy oda is el kell menni, mert, hogy te megtaláltad ezt a helyet, és itt jól érzed magad, és úgy érezted, hogy neked ez elég, ekkor jelentkeztem Én felétek, és azt mondottam: De innen az út az Atyám házába vezet. Ami ismét némelyeknek egy kicsit nehézkesen indult el, mert azon méltatlankodva, hogy: „Ha én itt jól érzem magam, már megtanultam imádkozni, mert mikor láttam a rózsafüzért, és ezt mind meg kell tanulni.” Hát szinte úgy érezték néhányan, hogy: „Hát ez sokáig fog tartani, míg én azt végig tudom mondani!”

Na, már az is ment: „Most már imádkozni is tudok, énekelni is tudok, ide járok. Most ez még mindig, nem elég? Még a templomba is el kell mennem? Hát ez már nem, nem valahogy jó. Tanításként, meghívásként, jelenlétként kell elkönyvelni?”

Erről inkább olyan testvér tudna beszélni, aki ezt megélte, mert ma is van itt olyan, nem is egy, hanem több olyan testvér, akinek ez nagy-nagy akadály volt, hogy: „Nem elég, hogy megtanulok imádkozni, énekelni, és eljön. Most még a templomba is menjek el!”

Lehet róla beszélni.

Hívom a testvért. Én nem szólok, hogy ki, vannak többen. Valaki jelentkezzen, és a helyén is felállhat, és elmondhassa, hogy ő ezt hogyan élte meg.

Volt itt több is, több testvér is, akinek nagyon-nagyon nehéz volt ez a jelenet, hogy neki még a templomba is el kell menni.

Mert, ugyebár, igaz, hogy jelen van a pásztor testvér, azért beszélhetek róla, hogy sokan azt mondták, hogy: „Még a templommal nincs is baj, csak a pappal! Most én a pap miatt menjek oda?!”

És Én, Jézus Krisztus Uratok elmagyaráztam akkor, hogy nem a pap miatt kell menni, hanem Én várlak ott, Én.

Na, lehet beszélni, aki gondol róla.

Na, nem akar szólni senki? Akkor megyünk tovább.

Jó.

Biztos, hogy nem mindegy erről beszélni, mert ezt meg kellett élni, és ezt meg kellett tapasztalni.

Gugán Istvánné Erzsike:

Igen, én voltam az egyik. Biztos, hogy több, több testvér is volt. Tehát az Úr Jézus már, úgy-e, elmondta, hogy az imát, a Rózsafüzér-imát, az énekeket, tehát elfogadtam, hogy ez a hely hiteles. Tehát, vagyis én azt gondoltam, hogy ide fogok járni, és akkor jó úton vagyok. S akkor jött, amikor ezt gondoltam – tehát nem mondtam ki, csak gondoltam –, akkor jött egy tanítás, hogy „nem elég, hogy ide jársz, hanem innen az út az Atya házába kell, hogy vezessen”.

És akkor, hát akkor, hát, mondom, ezt nem értem. Hát most tényleg már ennyi mindent, megtanultam imádkozni, elfogadtam, hogy… Tehát elfogadtam a tanításokat, hogy… Most nem akarom részletezni, hogy én a Mennyei Atya gyermeke vagyok, hogy az Úr Jézus a testvérem, aki meghalt értem a Kereszten, és hogy az imának a csodálatos energetikáját, ezt is megértettem, elfogadtam, a kenetet is, a kenet energiáját vagy kegyelmét szintén, és a templomba… Tehát a templommal voltak problémáim, meg hát a papokkal és az Egyházzal.

Én elismerem.

Lovró József bástyatestvér:

És előtte nem jártál templomba sose?

Gugán Istvánné Erzsike:

Nem.

És akkor azt mondta az Úr Jézus, hogy én ne ítélkezzek a pásztor meg az Egyház fölött, majd lesz, aki ítélkezik. Hogy én menjek el az Atya házába, és Ő vár. Hunyjam be a szemem, és képzeljem, hogy Ő vár ott engem, az Atya házában.

És valóban, hát úgy-e, úgy mondom, hogy ott settenkedtem a templom körül, meg be is tértem, meg részt vettem később a szentmisén, de most ezt nem akarom részletezni, mert az Úr Jézus elmondta később, hát úgy éreztem, hogy nekem, de gondolom, többnek szólt, hogy mi is történik, milyen misztikus áldozat történik a szentmisében. És mikor én azt megértettem, tehát ennek az egésznek, úgy mondom, a kegyelmét, akkor valóban úgy vettem részt a szentmisén, ahogy nem is tudtam elképzelni, hogy részt vehet az ember úgy, ahogy végül is részt vettem. Most nem akarom, mert… Különben éreztem is azt a kegyelmet ott, például amikor az ostya átváltoztatása történik a pap megszentelt keze által – most az Úr Jézust idézem, ezt nem én mondtam –, akkor én éreztem annak az energetikáját, tehát úgy elzsibbadt, például, a fejem, és egyebek. Tehát nem akarom… Tehát végül is tényleg nekem nehéz volt a templomba vezető út.

Köszönöm, Uram, de én most úgy éreztem, mert én túl voltam a kápolnában, de úgy gondoltam, hogy átjövök.

Lovró József bástyatestvér:

Az Úr házából jöttél ide!

 

Jézus Urunk:

Az út az Úr házába vezet.

De ehhez még el kell mondani azt is, hogy elmegy, úgy-e, nagy nehezen rászánja magát. Amit elmond, az mind jelen van, csak előtte nem mondta el nektek: jött a szentbeszéd. S mi volt a szentbeszéd? Hát Sükösdöt prédikálták ki. Azt mondja: „Na, ezért kellett eljönnöm, hogy mindjárt azt halljam, hogy nem jó helyre járok?!”

Lovró József bástyatestvér:

Mondja az Erzsi!

Gugán Istvánné Erzsike:

Igen. Igen, ez így volt. Ez így volt.

Jézus Urunk:

Ez kimaradt a beszédedből.

Gugán Istvánné Erzsike:

Hát igen, ezt valahogy… Tehát ez valóban így történt.

Jézus Urunk:

Azt mondja, nagy nehezen rászánja magát, hogy elmenjen, és ennek lesz tanúja.

Gugán Istvánné Erzsike:

Hát igen, és akkor azt mondta a pásztor, hogy az emberek járnak össze-vissza, mindenféle helyekre, ami nem… És akkor mondta, most nem mondom, hogy miket sorolt, csomó dolgot, mit tudom, agykontroll stb., és akkor azt mondta, hogy Sükösd, például Sükösdre is. Hát mondom, hát most tessék. Mondom, eljöttem ide, és most ezt kell itt hallgatni.

De hát utána erőt vettem magamon, hát most lehet, hogy már nem, de hát akkor én nem tudtam, hogy ez hogy is… Hát gondoltam, hogy én utána fölkeresem, és megkérdezem, hogy most miért beszélt erről. És megkérdeztem, hogy:

– Lehet a szentbeszédhez hozzá…? – utána persze, szentmise után.

Mondta, hogy:

– Természetes.

És akkor elmondtam, hogy nekem, hogy, hogy nem értem, hogy miért be… Mondom:

– Volt plébános úr már Sükösdön?

Azt mondta, hogy ő még nem volt.

– Hát – mondom – én meg oda járok, azért jöttem most ide, mert ott azt a tanítást kaptam, hogy jöjjek az Atya házába.

És akkor végül is elbeszélgettünk, és ilyen teológiai meg Szent Teréz, egyebek, hát mondtam, hogy ne arról beszéljünk, hanem a Sükösdről. Hát nem?

És akkor végül is elmondtam, meghallgatott – tehát nem mondom –, s akkor azt mondta, hogy jó, az rendben van, hogy én oda, Sükösdre jártam, és onnan eljöttem ide, de most járjak ide és oda ne.

Akkor mondtam, hogy hát ne haragudjon, ezt nem tudom megígérni.

S akkor ez volt.

Jézus Urunk:

A pásztor, az úgy könyvelte el, hogy akkor annyira rossz Sükösd nem lehet, de ezt nem nyilatkozta ki, csak gondolta.

A gondolatában meg azt mondotta, hogy hát, ha már eddig ide vezette, utána már nincs szükség, hogy ő oda járjon, elég, ha csak ide jön.

Tehát a pásztor ezt akarta leszűkíteni szűk körben számára, de a testvér akkor visszaszólt neki, hogy ezt nem ígéri meg, és az ígéretéhez hűen megmaradt ezen a helyen is. Megkapta azóta a sok kegyelmet, a szeretetet, az örömet.

Na, most a szentmisének az átéléséről röviden, egy pillanatot még visszatérünk, mert azt mondotta a testvér, hogy neki ezt szintén meg kellett ismerni, szinte föl kellett nőni hozzája. Mert akkoriban nem csak ő, most nem sorolom, hogy mely testvéreknek mondottam el Mária szolga által, így felkészítettem, és azt mondtam:

– Oda mész a testvérhez, amikor itt van az engesztelési napon és imádkozik veletek, és nemcsak azért jön, hogy beálljon, akkor próbáld neki elmondani, hogy ha nagyon nehéz neki belépni a templomba, mert valami neheztelése van, talán a pap iránt, vagy valamit a pap nem úgy tett, ahogy ő ezt elgondolta volna, és ezért nincs kedve, vagy nem akar bemenni, akkor próbáld rávezetni.

Mert Én, Jézus Krisztus Uratok Mária szolgának is ezt megadtam akkor, amikor nagyon csúnyán beszéltek róla. És benne is volt egy ilyen, hogy:

– Uram, bárhova elmegyek, de ebbe a templomba nem. Elmegyek vagy Baján, vagy máshol, de ott nem, ahol engem ennyire csúnyán kibeszéltek.

És ekkor elmondottam Mária szolgának:

– Én várlak ott, Én, ölelésre tárt Karommal.

És akkor a testvér ezt megkapta, láthatta. Tehát megmutattam neki, hogy bejön a templomba, foglal helyet, majdan becsukja szemét, és várja, mire Én megjelenek számára.

És Én, Jézus Krisztus Uratok a megnyílt tabernákulumból ölelésre tárt karokkal feléje fordultam, és már nem érezte, hogy hol van, nem érezte, hogy kik vannak mellette, nem érezte, hogy mondanak-e rá valamit, vagy nem, vagy elülnek-e mellőle. Ott teljes átszellemüléssel végig azt tette, amit a szentmise keretében tenni kell: válaszolt, felállt, letérdelt, énekelt. De mégis úgy érezte, hogy ő egyedül van az Úr Jézussal, mert ezt a kegyelmet adtam meg neki, mindent kizártam.

És mondottam számára:

– Ezt add át, hogy ha valakinek problémája van a templomba való járással, akkor mondd neki, menjen be, és mikor bement, és már helyet foglalt, csukja be a szemét, és mondja azt, hogy: „Uram, Jézusom, itt vagyok. Meghívtál engem ide. Én a Te testvéred vagyok, és most azért jöttem, hogy itt, az Atya házában e szentmise keretében Veled vegyek részt.”

És higgyétek el, ezt, ha megteszitek, ezt most is bárkinek mondhatom, ha megteszitek e gondolatmenettel, és felajánljátok magatokat így, szinte érezni lehet a levegőnek a változását, érezni lehet a Fénynek a melegségét, érezni lehet, hogy jelen vagyok Én, Jézus Krisztus Uratok. És szinte kizársz magad mellől mindenkit, és csak a kegyelem árad feléd, és működik rajtatok és bennetek.

És ha ezt többször és többször megteszed, utána már teljesen, szinte el is felejted azt, hogy mi miatt nem volt kedved bemenni az Atya házába, mert már nem a pásztort láttad ott, hanem Velem találkoztál, Jézus Krisztus Uraddal, mert Én mindig jelen vagyok ott. De a pásztorra is szükség van, mindig elmondottam számotokra, aki bemutathassa nektek ezt a csodálatos kegyelmi, átélő szentmisét, aki szinte úgy szól felétek, hogy felemelkedtek a szentmise keretében, amikor érzitek szívetekben és lelketekben a csodálatos békét, a Fény meleg simogatását. És akkor eggyé tudsz válni a szentmisén e jelenléttel, e ajándékkal, ami működik rajtatok és bennetek, és akkor ti is érezhetitek úgy, ahogy némely testvér elmondotta, nemcsak ez az egy, aki most itt elmondta, mások is mondták: szinte úgy érezték, hogy zsibbad a feje, az arca, a kezei, valami csodálatos történt vele. De a csodálatos szóban jól is érezte magát. Szinte nem tudja szavakkal kifejezni annak a megtapasztalását és átélését. És akkor rádöbbentek, hogy: „Milyen csodálatos egy szentmise, amelynek részeseivé válhatunk, amikor tudjuk, hogy Uram, Jézusom, most Veled együtt vagyunk.”

De szoktam mondani testvéremnek, hogy mondja el az olyan testvérek számára is, akik néha betegségük révén vannak otthon, távol maradnak a szentmisén való átélésben, és hogy ha csak tudnak hallgatni, vagy éppen nézni egy napi szentmise-átélést, és ha bele tudtok abba kapcsolódni, és azt mondani, hogy „Uram, én most ott akarok lenni lelkemmel, lényemmel, bele akarok kapcsolódni e betegágyamról”, higgyétek el, megadatik számotokra, csak hinni és bízni kell benne. Mert a hit és a bizalom, az nagyon erős kapocs, amely összeköt benneteket, ami által érzitek, hogy a kegyelem ajándéka hogyan elevenedik meg rajtatok és bennetek. És akkor el szoktam mondani a testvéreknek, hogy kérd magadnak a Lélek szentáldozását:

„Uram, én most lélekkel belekapcsolódtam a szentmisébe, lélekkel szeretném átélni a szentáldozás titkát, kegyelmét és ajándékát, amelyre felkészülök: megnyitom szívemet, kialakítom a tabernákulumot a szívemben, hogy lélekben befogadhassalak, érezzem a meleg szeretetedet, érezzem, hogy eljöttél most hozzám, átöleltél, megerősítettél és felmelegítettél.”

S akkor másképp érzitek a szentmisének az ajándék-titkát, amely már akkor nem titok, mert felismerted, eggyé váltál vele, és tudod, hogy hogyan és miképpen működik ez a kegyelem.

Ez fontos, hogy ezt meg tudjátok tapasztalni, felismerni, érezni, mert a kegyelem így jön el felétek és hozzátok.

De ahogy mondottam már, a pásztorokra mindig szükség van, mert pásztor nélkül nincs szentmise, nincs az, aki átadja nektek ezt a titkot, ezt a kegyelmet, ezt az ajándékot, amely által részeseivé válhattok.

Fontos, hogy ezekre tudjatok odafigyelni e nehéz időkben, amelyben most, ha a jelenről beszélünk, és a jelenben éltek. Hisz kevesebbek lesznek a pásztoraim, és akkor azt veszitek észre, hogy kevesebbek lesznek a szentmisék. De szentmise nélkül hogyan kapcsolódunk bele e titokba, e működésbe, hogy a kegyelem átjárja szívünket, lelkünket?

Ezért kell imádkoznotok, hogy mindig legyen annyi pásztor, aki nektek e csodálatos szentmisét, a titokkal együtt, a kegyelemmel bemutathassa, amely által ti is részeseivé válhattok, és megtapasztalhassátok ennek csodáját, és a csodában a működést.

Mert igen, ezek az elején voltak, de átjöttünk a jelenre is, hogy ez ugyanúgy érvényes most a jelenben is. Mert az első esztendőkben ezek a kegyelmek voltak számotokra „óriási nagyok”, ahogy mondottátok. Ahogy ezt megtapasztaltátok, ahogy ennek részeseivé váltatok, amikor Én, Jézus Krisztus Uratok mi mindent adtam számotokra a tanítással, a szeretettel és a kegyelemmel, amikor másokat is bevontam, hogy írtatok éneket, írtatok imákat, tudtátok együtt énekelni és imádkozni. És hogy ki ne maradjatok belőle, mikor megjelent egy-egy ének, igyekeztetek írni, hogy megmaradjon, hogy „valamiből is én ki ne maradjak”. Mikor megjelent számotokra a géppel írott „Énekek éneke”, úgy-e, a piros lapokkal, erről az Íródeák33 tudna szólni egy pár szót, hisz ő gépelte, készítette el számotokra, számozva, hogy el ne tűnjön. De ím, a végén mindig volt, hogy hiányzott belőle.

Na, testvérem?

Kádár Györgyné Anna:

Igen, Uram, Jézusom, valóban így volt. Örömmel adták a testvérek számomra, hogy gépeljem le az éneket, de meg kell emlékeznem még az első kis segítőről, úgy hívtuk mi, Kiss Mari, tehát ő is részese volt az énekek összegyűjtésében és a piros, első könyvünk kiadásában, és hát sorszámoztam, hogy nehogy valami elvesszen, és az eredetit mindig megtartva, hogy jó legyen, és úgy írtuk le, és úgy próbálták a pacsirták kitalálni, hogy milyen az énekdallam, és passzol-e.

Köszönöm szépen, Uram, Jézusom, hogy ezt így elmondhattam, vagy tehettem.

Jézus Urunk:

Igen, azt megtettétek, de ahogy mondottam, igyekeztetek mindig megszámolni, mert egészen ötvenig mentetek el ezzel a könyvvel.

Most, ha azt mondanám az egyik testvérnek, hogy hozza fel, és számoljátok meg, mennyi, örülnétek, ha csak a fele meglenne. Mert a többiek úgy aprónként elpárologtak, a ti szavatokkal. Elvitte-e emlékbe, vagy, hogy ne maradjon le semmiről, „nekem legyen meg ez az ének”.

De most már lehet, hogy nem is veszi annyira hasznát, ha csak arra nem gondol, hogy: „Hát igen, a kezdetben még csak ezek voltak számunkra, de mi ennek is nagyon-nagyon örültünk, és boldogan lapoztuk belőle az énekeket, amelyeket énekelhettünk.”

De most már megjelent, úgy-e, az énekeskönyv34, és abban szintén benne vannak az énekek, az, amiből sokat és sokat tudtok énekelni, érezni, hogy hogyan működik rajtatok és bennetek ez a kegyelem, amelyet írtatok.

Úgy-e, most én azt mondottam, hogy az Íródeák szól, de volt az Írószolga35, úgy-e, emlékeztek róla, aki először írogatta, és aki néha volt ám, hogy: „Hát Uram, ez így nem megy!”

Emlékeztek, mikor mondotta?

És mikor mondtam neki, hogy most pedig írni kell:

– Már nem mertem ellenkezni az Úr Jézussal, ott hagytam mindent, ettem. De ne tudjátok meg, hogy az ebédem kozma lett. Kiröpült! Edényestől lábosostól. Mert hát szót fogadtam az Úr Jézusnak, és írnom kellett.

Elfelejtette mondani, hogy: „Uram, de közben főzök.”

Csak arra gondolt, hogy „én most talán nem érek rá”, de mikor megkapta az indíttatást, hogy írni kell, akkor írta boldogan, és nem figyelte, hogy mi történik körülötte.

Mert a kegyelem így volt jelen köztetek és bennetek. És boldogan énekeltétek, és boldogan írtátok az énekeket. És mikor valaki jött, hogy „én ezt írtam”, de volt olyan is, aki elfelejtett szólni: „Hát minek szóljak én? Ezt én leírtam, ez az enyém.” Kiválasztott Mária testvér várt türelmesen, ám volt, mikor megkérdezte, hogy:

– Ezt és ezt az éneket nem akarnád véletlenül megmutatni?

– Miért?! Te honnan tudod?!

Mária:

– Kérdezem tőled, kitől kaphattam én is meg? – mondom neki.

– Jól van, na, akkor odaadom.

Jézus Urunk:

Így működött, tehát ilyen is volt, mert ő azt hitte, hogy az a sajátja, hát minek adja ő ezt le?

De volt olyan is, aki másolt, innen egy-egy sort, onnan egy-egy sort, és akkor jött, hogy ezt ő írta, és ha a testvér nem fogadta el, mert nem kapta meg az indíttatást, akkor ebből néha, úgy-e, emlékeztek, nézeteltérések voltak.

Volt, aki megsértődött, mert, hogy „én biztos nem vagyok olyan kedves, mint az a testvér, vagy az a testvér, akiét elfogadta, és az enyémet nem fogadta el”.

Hisz Mária kiválasztott testvéretek mindig tudta, hogy ki mikor írt, és hogyan írta, és volt, aki mindjárt leadta, és volt, aki későbben adta.

Így azért most énekelünk egy olyan éneket, amit szintén így írtatok le, és mikor íródott, akkor két részletben, de végül kialakult, a versszakok, ami megmaradt számotokra, és azóta mondhassátok már, hogy „szinte a kedvenc énekünkké válik”: „Irgalmas Jézusom, kérlek…”36

Jelen lévő testvérek:

…Figyeljél most mireánk.

Utadat járjuk,

Fényedet várjuk –

Nélküled eltévedünk.

Irgalmad vezessen minket:

Lábad nyomát keressük.

Utadra leltünk, boldog a lelkünk –

Teveled egyesülünk.

Te szolgád irányít minket,

Általa üzensz nekünk.

Köszönjük Néked, csodás az élet –

Irgalmad tette velünk.

Jézus Urunk:

De ez az ének, mikor íródott, akkor nem a ti szolgátok vezetett benneteket, mert elhagytátok!

Emlékeztek?

Jelen lévő testvérek:

Igen.

Jézus Urunk:

Egy lámpánál. Erdélybe utaztak meghívásra a tanúságtételben. Egy lámpánál ők elmentek, nem törődtek, hogy a harmadik kocsi nem jön, hogy annak pirosat mutattak. Ők azért mentek. Már egészen kint a város szélén vették észre, hogy nincs jelen. Na, akkor megálltak, kiszálltak a kocsiból, és toporognak, várnak, imádkoznak, majd csak jön.

Na, mikor mi oda értünk, akivel Mária testvér ment, az azt mondta:

– Most azért sem állok meg. Most ők jöjjenek utánunk!

Úgy-e, emlékeztek?

Többen is a jelenlévők közül:

Igen.

Jézus Urunk:

És akkor kezdődött ez az írás, ott, a másik része már egészen Szeredán37 fejeződött be, az írásból, és akkor tanultátok meg: Hát, ha a mi szolgánk vezet minket, akkor többet nem hagyjuk el!

Tehát voltak ilyen meglepetéseitek is az élet mindennapjaiban, mert ha most arról kezdenénk beszélni, hogy milyen úton és hogyan vettetek részt, és hogyan tapasztaltátok meg ennek a jelenlétét, mert ekkor mentetek talán a legtöbben: három autóval – Mária testvérrel utána mindig csak kettővel mentetek –, hogy megtapasztaljátok a tanúságtételben, a meghívásban, és a meghívásban is, ahogy a templomban, vagy a szentmise előtt, vagy a szentmise után, vagy amikor volt, hogy a testvér a szentmise közben. És így csinált: „Hhhh…!”, mintha legalább őt hívták volna ki beszélni.

A testvérrel együtt, mert nemcsak egyedül volt, hanem az Íródeák is meghibbant egy pillanatra: „Hhhh..!”

Mintha őket hívták volna ki, mert, ugyebár, ott a pásztor próbára akarta tenni kiválasztott testvérünket. És oda értek, az ének ment a szentmisében, már elkezdték, mert azt hitték, talán nem érnek oda, mert nagyon sok felé kellett menni egy nap, de ez a korai, reggeli megjelenés volt, erre, úgy-e, mondotta az egyik testvér:

– Nem tudom, ki lesz reggel fél hétkor a templomban, hogy úgy kell sietnünk.

És nem férnek be, mert annyian vannak, várnak benneteket.

Leültetek ott hátul, és megy a szentmise, és egyszer a pásztor így szól az Evangélium után:

– Hát megjelent a Marikánk, úgy-e, akkor jöjjön ki és a szentbeszéd helyett szóljon hozzátok.

Erre mindketten így szóltak:

– Hhhh…!

Majdnem mondtam nekik, hogy: Hát kijöhettek Velem együtt.

De ott maradtak a padban, és figyelték órára, hogy most mi lesz: „Ha hosszan kezd el beszélni, hát mikor lesz vége a szentmisének?!”

Most ezt az Íródeák mondhassa el, hogy hány percet is számoltál meg, hogy beszélt?

Kádár Györgyné Anna:

Húsz percet, Uram.

Jézus Urunk:

Amennyi kell egy szentbeszédhez. Igaz?

Kádár Györgyné Anna:

Pontosan.

Jézus Urunk:

És akkor megértetted, hogy többet nem kell aggódnunk.

Kádár Györgyné Anna:

Így igaz.

Jézus Urunk:

Mert az Úr megadja azt a kegyelmet, amire szükség van a megjelenésben és a felismerésben, hogy ha kihívják a testvért, akkor a testvér a Szentlélek által úgy szól a testvérekhez, amire szükségük van.

De a pásztor is megtapasztalta, mikor a meghívott testvért elhívta hozzája, hogy ott is a tanúságtételben szóljon az ő híveinek is, és mikor megjelentek, és várják, hogy bemenjenek, olyan szépen felálltak kettes sorba, el is indultak szépen lassan, lassan, lassan, egyszer csak az ének elhalkul, egész messze, óvatosan, hátul, és azt látja, a többiek hátul vannak. Akkor elindulnak visszafelé. Erre a pásztor megszólal:

– Jó helyen vannak, csak jöjjenek és jöjjenek!

Emlékszel, pásztorom?

– Jöjjenek és jöjjenek!

Örömmel várta a testvéreket.

De a testvérek visszamentek, mert, ugyebár, nem bírtak bejönni az egészen egyszerre.

És így még egyszer indult el a menet, hogy beérhessenek az oltárhoz, hogy részeseivé válhassanak e tanítás meghívásában, a tanúságtételben.

És ott is, akkor, emlékezzetek, akik jelen voltatok néhányan, amikor már mindennek vége lett, valahogy nem tudtatok elszakadni a testvérektől, mert kérték, hogy énekeljetek:

– Na, még ezt az egy éneket! Még ezt az egy éneket énekeljük.

És valahogy nem tudtátok, hogy hogyan is lehetne befejezni ezt az estét, mert már szinte éjszakába nyúlott, és mindenki várta, hogy „ott legyünk, együtt legyünk, hisz jól érezzük magunkat”. Mert ezt a jó érzést a kegyelem szeretetében kaptátok meg, a kegyelem szeretetében vittétek el azokhoz, akik meghívtak benneteket, akik várták a ti jelenléteteket, különösképpen akkor, amikor kiválasztott Mária testvér azt mondotta néha-néha, beszéd között, mint itt is, hogy:

– Most pedig egy-egy énekkel folytatjuk a testvéreknek.

És örültek, akik már jártak Sükösdön, és kaptak az énekből egy lapot, és tudták a lappal együtt énekelni azokkal, akik elkísértétek, és felálltatok Mária mögé, és boldogan és örömmel adtátok át azokat az énekeket, amelyeket úgy írtatok, ahogy Én, Jézus Krisztus Uratok megadtam nektek a benső hang indíttatásával, hogy végy elő papírt és tollat, és írd azt, amit a benső hang érzésében megkaptál.

Az öröm szeretete és kegyelme, amely megadta számotokra mindazt, ami által éreztétek, hogy hogyan és miképpen kell ezt mind felismerni és elfogadni.

De ebben az esztendőben38 volt még más is, amelynek részeseivé válhattatok. Hisz emlékezzetek, jó idő volt, jól éreztétek magatokat itt kint, a prérin, énekeltetek, imádkoztatok, és készültetek az ünnepre:

– És az ünnepben hogyan és miképpen vegyünk részt az ünnep – ahogy akkor mondottátok –, az államalapító királlyal?

Az államalapító király akkor nem úgy szerepelt, ahogy most: az új kenyér kegyelme, amely jelen van számunkra. Mert, úgy-e, ma pont úgy kezdtétek a szentmisét az átélésben, hogy először megszenteltétek e piciny búzát, de amely nemcsak kimondottan arra a kis búzára szólt, hanem kint a földeken lévő búzákra, terményekre, hogy jó termést hozzanak a mindennapi kenyér megélhetéséhez, mert erre szükség van a mindennapi életben. És mikor eljön ez az ünnep, akkor már ebből a terményből készítitek el a kenyeret, amely e ünnep ajándéka is, hogy részeseivé válhassatok.

S ekkor e királyként beszélgettetek, aki Magyarország védőszentjeként van jelen, aki óvja és védi az Édesanyával együtt ezt az országot, e nemzetet, e gyermekeket, e testvéreket, akik itt élnek, de mindazokat, akik szívükben igaz testvérnek mondják magukat e anyaországhoz. Mert: „Boldog vagyok, hogy én ide tartozhatom, és boldog vagyok, hogy mondhatom, hogy e Kárpát-medencében én így élhetek, mert van egy királyunk, aki mindig arra gondolt, hogy ez a nemzet megmaradhasson, ez a nemzet fennmaradjon, és tudjon élni és gyarapodni.”

Ezzel a nemzettel sok mindent tettek a múltban, most, a jelenben, és még nem tudjátok mi vár a jövőben.

De a nemzet a gyermekeiben, a testvérben, ha elhiszi, hogy: „Valójában én ennek a királynak a leszármazottja vagyok, és én hiszem és vallom, hogy az Édesanya, aki a Föld és Ég Édesanyja, elfogadott bennünket a felajánlás részében, akkor bánthatnak, megalázhatnak, kitaszíthatnak, bármit tehetnek velünk.”

Vannak, akik ettől megijednek, vannak, akik ettől széthúzást tesznek, és vannak, akik ez után hátat fordítanak, és elmennek.

És vannak azok, akik hisznek az Édesanya jelenlétében, az Édesanya szeretetében, az Édesanya Királynő mivoltában, aki mindenkor figyel az Ő nemzetére és az Ő gyermekeire, akik jelen vannak.

Fontos, hogy ezekről tudjatok elmélkedni, tudjatok gondolkodni, hogy mi minden várt reátok már eddig, és mi mindennek vagytok most, a jelenben, tanúi, és még nem tudjátok, ahogy mondottam, mi vár rátok a jövőben – kivéve azok, akik meg is élik ezt. Mert nem azt mondom, hogy ennek mindenki részese lesz: kivéve, aki megéli.

Hisz akkor, amikor ezt a tanítást adtam számotokra, és amikor arról beszéltünk, hogy ennek az országnak van egy nagy kincse, a kincs az ország Koronája, amely védelmet nyújt számotokra, amely a tiétek, amelyet mások nagyon boldogan megszereznék tőletek, ha lehetne, mert tudják, hogy van neki működő ereje, és tudják, hogy ez védelmet nyújt a kicsinyeknek és az egyszerűeknek, akik tudnak hinni és bízni Benne, akik, ha kell, minden nap összeteszik kezüket, és imádkoznak e kegyelemért, e szeretetért, e jobblétért, és ami a legfontosabb: a békéért. Mert ha béke lakozik szívetekben és lelketekben, és ha te erről példát mutatsz a felebarátodnak és a testvérnek, akkor érzed, hogy: „Nem volt hiábavaló a felajánló imám, a felajánló kérésem, a fohászom, mert meghallgatásra talált, és elhozza számunkra, ha lassan, de biztosan, a jobblétet.”

De hogy a jobblét eljöhessen, ahhoz tenni és cselekedni kell. De nem úgy, ahogy most a jelenben teszik és teszik egyre többen és többen, mert nem az egységre és az eggyé válásra figyelnek, hanem arra, hogy még nagyobb gyűlölet, még nagyobb harag, még nagyobb indulat alakuljon ki az emberi szívekben. És akkor, ha nem lesztek elegen, akik összeteszitek kezeteket és kezeiteket, hogy szívből, őszintén és szeretettel imádkoztok, hogy a működés működhessen rajtatok és bennetek és országotokon, akkor még mindig csak nehézség fog jönni.

De a nehézségből ki lehet lépni, ha nem a gyűlölet, a harag és az indulat vezet benneteket, hanem meg kell keresni szívetekben a szeretetet, a megbocsájtást és a béke kegyelmét, hogy ez legyen rajtatok és bennetek, ez vezessen benneteket, és akkor boldogan mondhassátok, hogy: „Van nekünk egy Királynőnk, aki óvja és védi e országot, e nemzetet, e alattvalókat a gyermekekben, akik itt élünk.”

Mert ha ez így él szívünkben, lelkünkben, akkor nem hiába íródott ez az ének is, hogy: „Koronánk messziről megérkezett, (…) mégis oly hálátlan a magyar néped”39

Hát ne akarjunk hálátlanok lenni, hanem próbáljunk már egy kicsit egységet alkotni!

Az egységben működjön a szeretet és a béke megbocsájtó kegyelme.

Mert ha ezeket megtaláljátok, akkor erősek lehettek, és az erősségben megmaradhattok.

Mert sokan félnek azért ettől az országtól, azt higgyétek el, mert nem minden országnak van olyan Patrónája, olyan Királynője, aki óvja és védi ezt a nemzetet!

Sokan vannak, akik még nem hisznek Benne, de a működés ereje, ha megjelenik, akkor ők is gondolkodóba eshetnek. De ez ezen a nemzeten múlik a gyermekekben, akik itt éltek, akik ne azt mondjátok, hogy: „Várjuk a jobbá fordulást, de nem teszek semmit, és igazat adok azoknak, akik gyűlöletet, haragot és indulatot szítanak az emberi szívekben.”

Azzal még soha nem nyertek csatát, se országot, se embereket.

Csatát szeretettel, békével és megbocsájtással lehet nyerni.

És ennek a nemzetnek – ahogy mondottam már máskor is a tanításban – feladata van. De ezt a feladatot apró lépésekkel lehet megtenni, és sokáig tart.

És különösképpen szomorú akkor a Szívem, az olyan testvéreimtől, hisz most nemrég volt, úgy-e, a Feltámadás örömünnepe a hajnalban, öröm és szeretet járt át benneteket, és pár nap után megint a harag és a gyűlölet tombol rajtatok és bennetek.

És különösképpen azoktól fáj a Szívem, akik azt mondják, hogy: „Imádkozom, templomba járok. Én boldog vagyok, hogy Jézushoz tartozhatok. De a Jézus-tartozásában, a küldetés követésében pedig mégis elhiszem azt, aki széthúz, aki gyűlöletet, aki haragot és indulatot táplál az emberi szívekben.”

El kell gondolkodni, hogy ezt valójában Én, Jézus Krisztus Uratok vagy az Édesanyám adja szívetekbe-lelketekbe, vagy éppen máshonnan jön, és a szerint cselekedtek, és későn veszitek észre, talán, hogy „nem is jó az, amit éreztem és kaptam”.

Fel kell ezt mérni, és el kell gondolkodni, hogy ennek a nemzetnek, akinek van egy ilyen Koronája, és a Koronában várjátok a működő erőt, ahhoz tenni és cselekedni kell. És nemcsak így, most megmutatom nektek, hogy leülök, a ti szavatokat használom: „Ülök a babérjaimon, én jól vagyok. Hát mit várjak? Majd megcsinálják azok vagy azok.”

Akkor hol van az egység az eggyé válás szeretetében?

Hisz éreznetek kell, hogy Magyarország kiváltságos ország lett, és ezért szeretnék tönkretenni. De a tönkretételhez menjetek vissza a múltba: hányszor és hányszor próbálták már ezt az országot tönkretenni. És sikerült-e?

Erről pár gondolat, nem hosszan, pár gondolattal az Író-gyűjtő40 is tud szólni felétek.

Csomor Lajos:

Köszönöm, Uram, Jézusom!

1997 októberében mondtad itt a tanításodban, hogy akik ezt az országot előre akarják vinni, azok legyenek egységesek.

Aztán 2000. július 5-én a Szent Péter-téren Szent II. János Pál pápa azt mondta, hogy: „Amit ez a Korona tanít, az világosítson meg titeket.”

És közben, hogy visszatérjünk a történelemre, néhány mondatban, II. János Pál pápa hivatkozott Szent Istvánra is, és az ő kérésére adott egy tanítást, hogy éljünk úgy, ahogy Szent István élt, és legyünk olyan szentek, amilyen szent Szent István volt. És, úgy-e, aztán mondta, hogy „amit a Korona tanít, az világosítson meg titeket”, és amit a Korona tanít, az Szent István Intelmei, és ebben van leírva Magyarország küldetése. Az egyetlen nép, amelyiknek írásban megvan az Isten által rendelt küldetése, az mi vagyunk. De sajnos a történelem során mi hozzájárultunk ahhoz, hogy el akartak minket pusztítani, mert sokszor nem tartottuk be ezt az Alkotmányt.

Úgy-e, a pusztítás: az egyik legnagyobb volt a tatárjárás – akkor nem tartottuk be, hogy szívesen lássuk a kunokat.

Aztán utána saját magunk hoztunk olyan honvédelmi törvényt, ami pont a nemességet, amelyiknek harcolnia kellett volna, az mentesítette magát, ez a nemesség, a honvédelem alól.41 És ennek egyik következménye lett, úgy-e, a mohácsi vész.

Aztán azt csináltuk, hogy megosztottuk a hitet, ennek a következménye lett aztán – és azzal együtt az országot – és annak következménye lett Buda elfoglalása és az ország három részre szakadása, és akkor a törökök próbáltak minket elpusztítani.

Aztán próbáltak minket elpusztítani a németek.

Aztán próbáltak elpusztítani minket az oroszok.

És most próbálnak elpusztítani minket ez a mostani rettenetes, ilyen, liberálisnak is mondhatom, de inkább azt mondom, hogy a szabadkőműves ideológia. Az Európai Uniót használják fel pillanatnyilag.

Azt mondta nekem Marika 2000. január 25-én vagy 26-án, itt voltam az engesztelésen, és kértétek, hogy beszéljek valamit a Koronáról, és a végén azt mondta Marika, hogy az Úr Jézus azt mondta, hogy van Szent Istvánnak egy tízrészes államjogi műve42, hogy ha ezt a magyarság beépíti a jogrendjébe, és ha e szerint megújítja a jogrendjét, akkor megmaradhatunk.

Persze, ebből az is következik, hogy ha nem, akkor nem.

De ehhez is az egységre van szükség, arra az egységre, amit most itt az Úr Jézus elmagyarázott.

Köszönöm, Uram!

Jézus Urunk:

Igen, mert sokan azt mondjátok, hogy „milyen nehéz a helyzetünk, itt nem lehet élni, innen menekülni kell”. Ahelyett, hogy inkább magatokba néznétek, és elgondolkodnátok, hogy mi az, ami kedves az Édesanyának, a ti Királynőtöknek, aki elfogadott benneteket abban a pillanatban, amikor ez a király úgy érezte: „Nincs kire hagynom az országot: fiam meghalt, én beteg vagyok. Felkészülök az útra, hogy mennem kell, de a nemzetemet, alattvalóimat nem tudom így itt hagyni.”

S ekkor az Édesanyának ajánlotta föl ezt az országot.

Az Édesanya pedig elfogadta a Palástot, az Almát, a Jogart és a Koronát. A Korona jelképes volt a Fején, de 2000. augusztus 15-e óta már egy Korona díszíti az Édesanya fejét, már nemcsak jelkép.

De ezen el kell gondolkodni, hogy: „Erre szükség van-e, hogy én ebben hiszek, vagy nincs szükségem, és nem hiszek benne. És bánom én, mi történik itt!”

Lehet, hogy testvérem vagy testvéreim, némelyek már azt mondjátok: „Hát énfelettem már elég szépen eljárt az idő. Én már talán ezzel nem is törődöm.”

Ebben lehet, hogy egy részében igazad van, de nincs neked családod, gyermekeid, unokáid? Nekik már mindegy, hogy mi jön, és hogyan lesznek? Vagy gondolsz reájuk, és szeretnéd, hogy ha az egység egy legyen.

Hisz emlékezzetek egy nagyon-nagyon régi tanításra a kezdetekből, amikor beszéltetek, hogy hogyan és miképpen van jelen a vallás. S akkor beszéltek arról is, hogy Péterre lett hagyva az Egyház az alapításában és a megmaradásában. És ez el is indult, és ott is voltak problémák és nehézségek. És mit csináltak? Nem megbeszélték, nem egységet alkottak – széthúzták. És ekkor különváltak. Úgy-e? Már nem volt erős az az egység. Mert lehetett annak a testvérnek vagy embernek, mindegy, hogy nevezitek, jó véleménye, de a vélemény nem vitte oda, hogy megbeszéljék, hogyan alakítsák ki az egységet, hanem inkább kiválik az Egyházból, és alakít egy másikat.

Utána, tudjuk, sorolhatjuk, jött a harmadik, jött a negyedik, jött az ötödik és a hatodik. És mind-mind azért, mert nem értett egyet, és kivált – nem megbeszélték, és nem egységet alkottak, hanem kiváltak.

A ti országotokból is lehet kiválni, lehet elhagyni, lehet elmenekülni. S a végén mi marad?

Tegyétek fel a kérdést magatoknak, és gondolkodjatok el most a jelenben erről.

Mert a tanításokban Én akkor megadtam, ahogy az Író-gyűjtő elmondotta dátumokra, hogy hogyan és miképpen kell ennek jelen lenni, hogyan és miképpen kell működni együtt az egységben.

Hisz mikor a koronázás megvolt, ez mellett mi volt még a kérés?

Hogy, úgy-e, jubileumi évet élünk az évben, akkor ismételten ajánljuk fel országunkat, nemzetünket, földünket, embereinket a testvérekben a Boldogságos Szent Szűznek, az Édesanyának, a mi Királynőnknek, hogy továbbra is fogadjon el bennünket, és Hozzája tartozunk az alattvalóban, és az alattvalóban megadjuk azt, amire szükség van.

Fontos, hogy ezekre tudjunk figyelni. Mert ha nem teszünk semmit, és csak ülünk és várunk, azzal nem történik meg az előrelépés a haladásban.

De mielőtt cselekszünk, akkor pedig tegyük kezünket a szívünkhöz, és az ima elmondása után próbáljuk kérdezni: „Uram, a Szentlélek által add meg a segítő kegyelmet, hogy jól cselekedjem, helyesen döntsek, hogy az egység az országban meglegyen, és elinduljunk előre a mindennapokban, a mindennapokhoz.”

Mert ha ezeket nem ismerjük fel, akkor hogyan várjuk a jobbá fordulást?

De nem csak ezt a tanítást adtam számotokra a kezdetekben: a kezdetekben, úgy-e, volt az a tanítás is, amikor tanítottalak benneteket az imára, hogy hogyan és miképpen imádkozzatok, hogyan éljétek át az imának a mondanivalóját, hogyan kapcsolódjatok bele, és hogyan érezzétek az egységet az imában is, hogy „ne előre vagy hátra maradjak, ne siessek, vagy ne húzzam, hanem próbáljunk együtt, az egységben imádkozni”.

És mikor ezt már megtanultátok, ez a hír ment el legjobban rólatok, hogy ilyen szépen, egységben talán sehol sem imádkoztak, mint itten.

Na, most kíváncsi vagyok rátok, tudtok-e még ilyen szépen, egységben imádkozni, ahogy tanítványaimat is tanítottam?

Fogjuk össze kezünket.

Lovró József bástyatestvér:

Ülve? Állva?

Jézus Urunk:

Mindegy az.

Csak kezdjétek el az egységet és az egymásra figyelést, mert ha nem, megszakítom az imakört, mint annak estéjében – úgy-e, emlékeztek? –, közel három óráig tartott.

Ha most is azt akarjátok, akkor lehet úgy imádkozni!

Jelen lévő testvérek:

Mi Atyánk, aki a Mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved! Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a Mennyben, úgy a Földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek. És ne engedj minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség, mindörökké. Ámen.

Jézus Urunk:

Elfogadható. Nem azt mondom, hogy jó! Mert azért volt ám, aki úgy megnyomta a másik részt, hogy: „Most én mitévő legyek?”, a harmadik meg: „Hát úgy, halkan mondom, belekapcsolódok egy kicsit.”

Tehát majdnem mondhatom azt, hogy nem teljesen úgy volt, mint az’ este, de hogy nem úgy ment, mint akkor a végére. Most az „Üdvöz légy, Máriá”-val az Édesanyát köszönjük, most nem megnyomni kell némely szót, hanem próbáljatok minden szónak érezni értelmét, hogy: Te hiszel abban, amit elmondasz? És kinek mondod? Ki van itt előtted?

Na, úgy kezdjük el az „Üdvöz légy, Mária”-köszöntést az Édesanya számára.

Jelen lévő testvérek:

Üdvöz légy, Mária, kegyelemmel teljes!

Jézus Urunk:

Ez már jobb!

Jelen lévő testvérek:

Az Úr van Teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között, és áldott a Te Méhednek Gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért most és halálunk óráján. Ámen.

Jézus Urunk:

Most megdicsérlek. Ez már jó volt.

Jelen lévő testvérek:

Köszönjük szépen!

Jézus Urunk:

Itt most figyeltetek, hogy próbáljatok, mintha egy száj mondta volna az imát.

Tehát a tanítás, az megmaradt bennetek, csak néha azért van, aki ki akart tűnni belőle, és rányomni, mint ahogy, mondjam azt, hogy a bélyeget a másikra?

Nem! Én azt mondom, hogy tanuljunk szépen átéléssel imádkozni. Mert azt mondod, hogy: „Mi Atyánk”.

Evvel kit szólítasz meg?

Az Atyát, akinek a gyermeke vagy, akiben hiszel, hogy te Hozzája tartozol.

És hiszed, hogy Ő a Mennyben van?

„Igen, hiszem.”

Akkor így szólok Hozzája. Úgy-e?

És hogy várod, hogy tovább…?

Hogy szenteltessen meg az Ő neve.

A bensőben, egész lényedben.

Most mennék végig minden mondaton és szón. De akkor, emlékeztek, hogy így adtam nektek? Hogy minden szónak és mondatnak mondanivalója van. S abban tudjunk hinni, hogy én annak a gyermeke vagyok, és én Őt szólítom meg.

Hogy is mondtam akkor nektek?

Mikor imádkozol, és az Atyához fordulsz, mint mikor a gyermek fordul felétek, az apához és az anyához, és kérdez tőletek valamit, és várja tőletek a megfelelő választ, és ehhez nektek kell úgy odafigyelni, hogy megfelelő válasz legyen feléje mondva, amit ő megért.

Ti is, ha imádkoztok, akkor hiszed, hogy „most én ezzel az imával Jézus testvéreként, Atya gyermekeként Hozzája fordultam”, és az ima előtt lehet, hogy elhelyezed szíved nyitottságával a kérésedet, a fohászodat, a felajánlásodat, mert várod, hogy a meghallgatás kegyelme eljöjjön felétek és hozzátok, érintse meg szíveteket és lelketeket, öleljen át az ima felajánlásának meghallgatásában. És akkor azt mondod: „Nincs hiábavaló ima, nincs hiábavaló felajánlás, mert mindenre megtörténik a meghallgatás kegyelme, csak hinni és bízni kell benne.”

De hogy a meghallgatás között a földi életetekben mennyi idő telik el, ezt előre nem lehet tudni. Úgy-e?

Hogy mondottam Mária szolgámnak, mikor ő is már szinte átvette tőletek a méltatlankodást, hogy már milyen régóta imádkozik egy szándékért, amire megkérték, és már így tette föl a kérdést:

– Uram, nem akarlak megbántani, de megkérdezem: Még mindig nem hallgatod meg imámat?

Erre azt mondottam neki:

– Hát miért? Hát nem tegnap tetted fel?

S elgondolkozott: „Eltelt egy év, és még csak tegnap? Hát akkor türelmesen várni kell még.”

Tehát nálatok is így mondom el: Várni kell. Nincs elfelejtve semmi. Minden ima, amit te a szívedből és lelkedből felküldesz az Atyához vagy Hozzám, Jézus Krisztus Uradhoz, az el is indult, és fel is ér Hozzám, és meghallgatom. De a meghallgatás kegyelme működésében türelmesen várjátok a segítségnyújtást.

Hisz hogyan tanítottalak benneteket régebben, évekkel ezelőtt?

Hogy sokan vagytok jelen, nemcsak itt, ezen a helyen, és nemcsak ebben az országban, hanem a világban. Soha nem tudjátok, hogy mely testvéreteknek milyen borzasztó, nagy fájdalma van. Lehet, hogy ő nem beszél róla, lehet, hogy ő nem fakad ki sírásban, lehet, hogy nem panaszkodik fűnek-fának, ahogy mondani szoktátok, a ti szavatokat használva. Ő magában hordozza, és magában helyezi el a kérését. S Én, Jézus Krisztus Uratok és az Atya hozzuk el és adjuk meg számotokra a segítségnyújtást a kegyelem működéséhez és működésében.

Ezt nektek is ki kell várni, hogy mikor történik meg a meghallgatás.

De nem úgy, ahogy itt is történt, ezen a helyen, úgy-e?

Egy testvér jött, hűségesen, utána elhozta ismerősét. Mivel az először érkezett a Golgotára, hát helyet foglalhatott itt elöl. És ő átélte e jelenlétet, e kegyelmet, e szeretetet, és felajánlotta a saját problémáját, és hitt, hogy ez megtörténik a meghallgatásában. És nagyon hamar meg is történt a meghallgatás, és megjött a válasz számára. Majdan, aki elhozta ide, az megjelent, és azt mondotta kiválasztott testvéremnek: Hát nem gondolta Rólam hogy ilyen személyválogató, mert őt biztos, valamiért jobban szerettem, és neki már megtörtént a meghallgatás. Pedig most hozta még csak el ide. „Én meg már mióta járok, és még mindig nem történt meg az én meghallgatásom.”

S akkor a tanításban elmondottam számotokra, hogy nem kiválasztott Mária testvérem adja meg számotokra a meghallgatást.

Hogy is mondja nektek?

– Nyisd meg szívedet, szíved nyitottságával helyezd el a Szentséges Szívhez, majdan a nyitott, üres szívet készítsd fel a kegyelemhez, ahhoz a kegyelemhez, amelyet Jó Jézus Krisztus Urunk áraszt felétek – a melegségben, a szeretetben, az átölelésben, a látásban vagy a hallásban? – úgy-e, ezt mind elmondja. – Nem tudom. De bízzatok, mert eljön hozzátok, és megérint benneteket.

És hogy ha ezeket fel tudjátok mérni, és el tudjátok fogadni, és az elfogadásban ki tudjátok várni szeretettel a meghallgató kegyelem segítségnyújtását, akkor váltok részeseivé a meghallgató kegyelemnek.

Fontos, hogy ezekkel is tudjatok egy kicsit ilyen képet alkotni, hogy hogyan jelenik meg előttetek, rajtatok és bennetek, „hogyan ismerem fel, hogyan működik rajtunk és bennünk”, mert a tanítás így jött el felétek és hozzátok.

És eljött számotokra a kezdetben az ünnep e szegényes helyen.43 Úgy-e? És e szegényes helyen azt beszéltétek, hogy mekkora fát kell ide beállítani, hogy „milyen nagy legyen az ünnepünk”.

De Én, Jézus Krisztus Uratok elmondottam számotokra: Ti csak az ünnepet is éljétek meg e egyszerűségében, ahogy kialakítottátok magatoknak ezt a helyet. De ez a hely még mindig jobb és melegebb, mint ahol Én, Jézus Krisztus Uratok születtem.

S akkor értettétek meg azt a különbséget, amelyre tanítottalak benneteket, hogy nem kimondottan az számít ezen a helyen, hogy hogyan és miképpen készülsz az ünnepre. Örültetek a pár ágnak, a gyertyáknak, de legjobban annak, hogy a gyermekek a pásztorjátékkal kedveskedtek nektek.

Úgy-e, milyen ismerős magatok elé vetíteni ezeket a képeket, amelynek tanúi voltatok ezen a helyen, amikor boldogan készültek a gyerekek, az unokák, hogy benneteket megörvendeztessenek e pásztorjátékkal, amelynek részeseivé válhattok e szeretet kegyelmében?

Fontos, hogy érezzétek, hogy a tanítások, azok mindig azt tükrözték számotokra, hogy „hogyan és miképpen éljünk, hogyan és miképpen haladjunk ezen a meghívott úton, és mit kapunk e meghívás kegyelme révén”.

Fontos ezt érezni és érzékelni, mert így jön el felétek és hozzátok az a kegyelem és az a szeretet, amely már lehet, hogy csak a szívetekben van jelen, de a szívből is elő lehet varázsolni a lélek-képet, és örülni neki, hogy: „Igen, ez is jelen volt e szegényes helyen. De mi olyan boldogok voltunk, nekünk valóban szeretetteljes volt az ünnep a megjelenésében. Örömmel és szeretettel vettünk részt, hogy részeseivé válhassunk e kegyelem-működésben.”

És ez az esztendő44, ahogy mondottam, a tanításokról, a szeretetről, az örömről a békével szólt felétek és hozzátok.

Itt az engesztelő ima is, úgy-e, az Örvendetes szentolvasó- és a Dicsőséges szentolvasóval volt jelen számotokra. A Fájdalmas szentolvasót ekkor Én, Jézus Krisztus Uratok azt kértem tőletek, egyelőre ne imádkozd, majd, ha megérted neki a mondanivalóját, és ennek a mondanivalónak részeseivé váltok, akkor imádkozzátok a Fájdalmas szentolvasót, amikor tudjátok, hogy mit tükrözik számotokra a mondanivalóban.

Hisz áttérve a másik esztendőben, akkor még az öröm szeretetében éltetek, akkor még a kételyekben néha feltettek olyan kérdést, hogy: „Hogyan tud csukott szemmel jelen lenni, hogyan tud csukott szemmel szólni, hogyan tud csukott szemmel menni, és nem történik semmi?”45

S erre azt mondottam számotokra – úgy-e, nem ezek a padok voltak, emlékeztek? –: Ha Én, Jézus Krisztus Uratok akarom, és egyszer meg is mutatom nektek, szinte röpködve fog átmenni innét a másik végére.

És akkor szinte meglepődtetek, hogy semmi baj nem történt, nem botlott el, nem esett el, nem ütötte meg magát, és szinte azt mondtátok, mintha valaki emelte volna, és úgy vitte volna át a padokon.

Volt, aki megpróbálta, elesett, azt mondja:

– Nem tudom, hogy lehet ezt megtenni, pedig én nyitott szemmel jártam, nem is csukott szemmel!

A csukott szem nem azt jelenti, hogy Mária testvérem nem lát.

Emlékezzetek most a jelenben vissza a hajnalra46, amikor mind követtétek úgy Máriát, pedig nektek nyitva volt a szemetek!

Ő egy pillanatra – a Fényt távolabb vettem tőle, és figyeltem, mitévővé válik. Ő is elindult, úgy-e, nem nézte, hogy a Fény megvan-e, csak elindult. Ti meg mind utána: „Nehogy lemaradjunk róla, hát nekünk menni kell!”

S erre megkérdezik:

– Hát hova megy arra?!

A jelenlévők közül valaki:

A garázsba. A garázsba, igen.

Jézus Urunk:

De nem ment be!

De te hova mentél arra, nyitott szemmel, testvér?!

Lovró József bástyatestvér:

Kiválasztott Mária szolga után.

Takács Zoltán, Mária férje:

Után a kazánházba. (…)

Jézus Urunk:

Hát miért nem mentetek be megnézni, hátha láttok valami csodát ott?

De mit kért a testvér? Hogy mondta?

– Uram, nem látom a Fényt.

Megtapasztaltátok ennek a jelenlétét?

Többen is a jelenlévők közül:

Igen. Igen. Igen.

Jézus Urunk:

És hova nézett?

Többen is a jelenlévők közül:

Föl. Föl.

Jézus Urunk:

És hogy ment?

Többen is a jelenlévők közül:

Fölfele nézve.

Csukott szemmel.

Jézus Urunk:

És fölfele nézve, úgy-e? És nem esett el!

Többen is a jelenlévők közül:

Nem. Nem.

Jézus Urunk:

Volt, aki elbotlott, volt, aki majdnem azt mondta, hogy „kisimítom a földet”.

Nyitott szemmel.

Tehát Én, Jézus Krisztus Uratok megadom nektek is ezt a kegyelmet. Legyen benned hit és szeretet. És mondd azt, hogy: „Uram, én is kérem magamnak ezt a Fényt, csak egy kicsit, hogy kipróbálhassam.”

Érezd a Fénynek a sugarát és a melegségét.

És ha ezt megtapasztalod, akkor már nincs szükséged senkire és semmire, hogy menjél. Te is nézhetsz fölfelé és haladhatsz, és semmi nem történik veled. Nem kell félned, hogy nekimész valaminek.

Mert Mária testvér is elindult, de úgy-e, nem ütötte meg magát, nem ment egészen az ajtóig, nem koppant a fej, nem ment neki sem jobbra, sem balra – visszatért ahhoz a helyhez, ahol a Fény újra megvilágította számára, hogy hogyan és miképpen haladjon.

Ez a kegyelemnek az ajándéka, ami működik rajtatok és bennetek.

Ez az, amit már oly sokszor elmondottam nektek: Ha megnyitod a szívedet, ha befogadod ezt a kegyelmet, amelyet felétek árasztok, ami átölel, ami felmelegít, és ha te ezt hiszed és vallod, akkor érzed, hogyan működik rajtad és benned, rajtatok és bennetek. S nem kell félned, hogy mi történik a mindennapokban.

De úgy-e, jelen van a földi gyarlóság, amelynek részeseivé válunk a mindennapjainkban, és ebből a gyarlóságból néha fel kell állni, tudnunk kell kiegyenesedni, és a hit, szeretet felé nézni, és elfogadni a hit szeretetét a megerősítő kegyelem által. S akkor tudok már szépen haladni.

Így most visszatérve megint a kezdethez, amikor felkészítettelek benneteket, hogy hogyan vegyetek részt a bűnbánat-időben.47 A bűnbánat-idő, amely eljött számotokra, az a bűnbánat-idő, ami szinte megváltoztatta e helynek – mondhatni azt, hogy varázsát, kegyelmét, ajándékát?

Nem történt meg, mert ez mind megmaradt, csak ez mellé még párosult a fájdalom, a szenvedés átélése, mert így tudtok együttműködni, hogy minden meglegyen. Mert ha van szeretet, béke, öröm, megbocsájtás, kegyelem, fénysugár, akkor kell hozzá a fájdalom, a szenvedés az átélésében.

S akkor így voltatok részeseivé e felkészítésben.

Úgy-e, először megmutattam nektek, hogy hogyan van jelen a fájdalom, mert felkészültetek, hogy ti is elmondjátok a fájdalom, szenvedés Golgotáját imával, énekkel, átéléssel az emlékképek előtt. Csak meglepődtetek, mikor kiválasztott testvéretek azt mondotta:

– Nekem nem teljesen úgy kell részt vennem a fájdalom, szenvedés Golgotáján, ahogy ti mentek – mert akkor nem így neveztétek, csak azt mondtátok: „Hát elvégezzük a Keresztutat, és végigmegyünk rajta.”

De Mária testvérnek nem kellett elmondani, és végigmenni rajta, ahogy gondoltátok, hanem Én, Jézus Krisztus Uratok meghívtam ide Magamhoz, és felkészítettem:

Eljött számotokra a bűnbánat-idő. A bűnbánat-időben megtapasztaljátok, hogyan van jelen a fájdalom és a szenvedés. És ha majd ezt megértitek, átélitek, akkor már imádkozhassátok a Fájdalmas szentolvasót, mert tudjátok, mi a mondanivalója az ima révén. Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok megmutattam a meghívásban, hogy a bűnbánat-idő péntekjein a keresztúti átélésből valami fájdalomnak átélését adom számodra az elfogadásodban.

Mária testvér, ő sem tudta, mire vállalkozik még ekkor, de boldogan mondott igent, és elfogadta.

És ekkor elkezdtétek az esti engeszteléseteket a bevezető ima révén, majdan felkészültetek, a ti szavatokat használva, a keresztúti ájtatosságra imával, énekkel átélve. Oda is álltatok az első képhez: „Pilátus háromszor hirdeti ki Jézus felett az ítéletet”.

„Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged, mert Te a Szent Kereszted által megváltottad a világot” – úgy-e, így elkezdtétek az „Atya, a Fiú s a Szentlélek” után, és az ének után.

És Mária testvér ekkor megkapta, milyen az, amikor átéli a korbácsolást, hisz oda kötözték az oszlophoz.48

És mikor visszatért felétek és hozzátok, akkor megkérdeztétek:

– Ennyire fájt? Mert nagyot kiabáltál.

És mondta számotokra:

– Nagyon fáj, de olyan, mintha a vérbe beleragadna a ruhám. Nem is lehet hozzá érni.

És akkor meg is néztétek egy páran, már később, és megtapasztaltátok a korbácsnak a helyét a hátán.

És így éltétek át a bűnbánat-időt, hogy minden pénteken más-más fájdalmat kapott, hogy átélje49 a kereszthordozást, a töviskoszorút, a kövek jeleit, és ekkor már tudtátok, hogy mit jelent az a Szentolvasóban: „Aki érettünk vérrel verejtékezik.”, hisz tanúi lehettetek. Akkor már tudtátok, hogy mit jelent a Fájdalmas szentolvasó számotokra.

És mikor már minden fájdalmat megkapott, megtapasztalt, átélt, akkor eljött az a bizonyos hét számotokra, ami közvetlen húsvét előtt van, amikor Királyként köszöntöttek, és az után megkérdeztem kiválasztott Mária testvért, hogy elfogadja-e e fájdalom átélését az ifjúság megmentéséért?50

De nem kellett azonnal válaszolnia: Jól fontold meg, hogy mi lesz a válaszod.

Elmondta számotokra, hogy:

– Ma mit kért tőlem a mi Jézusunk, hogy amit hat héten keresztül kaptam a fájdalom és a szenvedés átélésében, elfogadom-e ezt egyben, hogy végigéljem?51 És nem tudtam, hogy mi legyen a válasz.

És úgy-e, így szóltatok:

– Mi nem tudunk helyetted dönteni, de segítünk imádkozni, hogy tudjál helyesen válaszolni.

Úgy-e, emlékeztek e szavakra?

És ti imádkoztatok épp úgy, mint kiválasztott Mária testvérem.

És nem tudta, hogy mi legyen a helyes válasz. Hisz itt még ő is a gyarlóságában magára gondolva, családjára: mi lesz vele?

– Mi lesz a családdal? Mi lesz, ha újra rosszul leszek? – mert ez volt benne is.

De ekkor eljött a nap számotokra, amikor választ kell adni.52 És mindenki szomorú ezen a helyen, hisz várta a megfelelő választ, de nem tudtátok, mi lesz a megfelelő válasz. És mikor bejött közétek szomorúan, sírva, akkor már ti is sírtatok vele együtt, és akkor is azt mondottátok:

– Nem tudunk helyetted dönteni. Semmit nem tudunk mondani. Neked kell megmondani, mitévő leszel.

S amikor a bevezető imát elmondottátok, majdan énekeltetek, és ekkor érezte, hogy fel kell neki állni, ide kell jönnie Színem elé, de a félelem erősebb volt benne.

És ekkor így szólt felétek, könnyek között:

– Lehet, hogy ma lesz az utolsó jelenés, hogy látom az Úr Jézust, de nem tudom elfogadni ezt a fájdalmat, hisz olyan nehéz!53 Mi lesz velem? Hogy bírom el?54

És így jött, úgy-e, Színem elé, hogy „nem fogadom el”. És csak meglepődtetek a más válaszon, amikor Én, Jézus Krisztus Uratok nem a szép, fehér ruhában, aranyövvel a derekán jelentem meg számára, hanem a Kereszten Függő Jézus, aki nem szólt hozzája semmit, csak a Keresztről e Szenvedő Arcával reá tekintett. Mária testvér pedig fölnézett, és ott működött akkor az igazi kegyelem55, és a kegyelemben azt mondotta:

– Igen, Uram, Jézusom, elvállalom az ifjúság megtéréséért a fájdalom, szenvedés átélését. De kérlek, segíts, segíts, hogy el tudjam fogadni e szenvedést.56

És ahogy így fohászkodott a felajánlásában, könnyeivel, ismét feltekintett, és már nem a Kereszten Függő Jézust látta, hanem ismételten a megszokott Jézusát, akinek igent mondott, és az igenben felkészítette, hogy másnap hogyan járuljon Színe elé, és éli át a fájdalom, szenvedés Golgotáját.

És ahogy így van jelen a felkészülésben, ti is felkészültetek mindenre, úgy jelentetek meg itt, ezen a helyen, mintha már valaki meghalt volna: sírva, mindenki feketében, és várta a fájdalom, szenvedés átélését.

És mikor végigment e fájdalom Golgotáján, és azt éreztétek, mintha megállt volna a szív, de még azért beszél57, akkor, úgy-e, így szóltatok:

– Uram! Azt nem mondtad, hogy el is viszed Magaddal!

Én, Jézus Krisztus Uratok nem vittem el őt, csak megadtam számára az igenben a fájdalom, szenvedés átélését.

És most térjünk vissza a jelenre. Most először fogom a bástyákat kérdezni egyenként, hogy tegyenek tanúságtételt, először azok, akik a kezdetben elfogadták a felkérést, és mikor már kialakult ez a rend, hogy négyen hogyan hozzátok be kiválasztott Mária testvért e helyről: az akkori megtapasztalásotokat most mérjétek össze a mostani bűnbánat-idő jelenével.

Most kérlek benneteket: először azok szólaljanak, akik az első naptól jelen voltak, és utána azok a bástyák, akiket később kértem, és igent mondottak, de ők is tudnak különbséget tenni, ha nem is a kezdet-évektől, attól a naptól, ahogy először hordozta Mária, kiválasztott testét a mostani bűnbánat-golgotához.

Kérlek benneteket!

Vida István bástyatestvér:

Uram, Jézus, én kezdettől fogva itt vagyok, és az első alkalom, amikor be kellett vinni Máriát58, hát nem is tudtuk, hogy hogy tudjuk bevinni. Próbáltuk széken, meg… Széken is, meg minden, és alig bírtuk tulajdonképpen. Ma már ebben, a pokrócos dologgal, sokkal jobban tudjuk ezt megoldani.

De most is el kell mondani, hogy a pokrócban való bevitel is olyan nehéz, hogy mire beérünk, addigra eléggé elfáradunk benne. Visszük a bűneink súlyát.

Köszönöm, én ennyit szerettem volna mondani.

Kiss József bástyatestvér:

Hát, nehéz volt. Azért volt nehéz, mert húztuk, vontuk.

Nem tudom, ha rám néznek, a negyven kilót elbírom. Négyszer négy, az tizenhat59. Akárhogy emeltük, az több volt mindig. Amire egyszer rájöttünk, hogy az a mienké, mind ránk van szabva, hát nagyon nehéz volt. Úgy volt, hogy körülnéztük, nem volt senki, annyian vittük, ahányan voltunk. Nem úgy, mint most, hogy lebetegedett meg tyúkszeme van, nem jön. Oda mentünk, ha Pisti, az vitte, akik éppen értük, vittük.

De hát örültünk, hogy vihettük, mert kevesen voltunk.

És nekünk ez annyira nagy volt, hogy hú, visszük a Marikát, meg azt tesszük, amit elvállaltunk.

Tehát mondom, az a nehézség, amit ottan számoltunk jobbról-balról, ha cseréltünk a Pistivel, azért volt nehéz, a lábához mentem, ott se volt könnyű. Nem lehetett sumákolni. És ott megmaradtam.

Úgy, hogy minden kornak megvan a maga szépsége. Szép volt. Fiatalok voltunk. Huszonnégy év, az nem kis idő, a homlokomon is látszik, a szerkón is. Tettük. Tettük, mert elvállaltuk, igent mondtunk.

Jézus Urunk:

A mókamester megszólalt számotokra.

Kiss József bástyatestvér:

Ennyit akartam mondani.

Jézus Urunk:

Nem, mert azért azt most nem kérdeztem tőle, de Én kiegészítem azzal a részével, mert azt mondta: „Valóban, húztuk, vontuk, cipeltük.”

Volt itt kocsitól kezdve, széktől kezdve, innen kiesett, összetöri magát. Nem is arról van most szó, hanem mikor bevitték, nagy nehezen, úgy-e, elhelyezték, és maguk között beszélték, hogy kinek milyen lett a keze, hogy fehéredett ki meg minden. Mária testvér meg úgy néha fel-feljajdult, hogy fáj mindene. Erre megszólalt:

– Hát jajgathat, úgy összeverték megint, hogy van mit neki jajgatni!

Úgy-e?

Ezt nem mondtad el.

Kiss József bástyatestvér:

Hát nem kérdezték!

Jézus Urunk:

És erre azt mondottam neki, hogy:

– Ne beszélj így, mert olyan nehezen hoztátok be. Nézzétek magatok kezeit, hogy szinte elzsibbadt meg elfehéredett.

És utána ő nem rossz szándékkal, csak hát nem akkor illő volt ez a szó, amit ő kimondott, és elkezdtek nevetni úgy, ahogy most ti is, az ablakot elfelejtették lesötétíteni, s akik ott álltak, azok azt mondták:

– Most ilyenkor mi van? Az ott, látszik, hogy szenved, ezek meg nevetnek.

És el kellett nekik mondanom, hogy ez így nem működik együtt. Hát soha nem tudjátok, hogy ki figyel benneteket.

Emlékszel, testvérem?

S akkor meggondoltátok már, hogy mit is mondjatok.

Régen volt, a kezdetben.

Na, folytatják a többiek. Majd, ahol kell, ott pótolok.

Takács Zoltán bástyatestvér, Mária férje:

Hát úgy, ahogy mondta Mária, először azt se tudtuk, hogy mit csináljunk, mindent kipróbáltunk. De hát akkor sokkal könnyebb volt, mint most.

Kiss József bástyatestvér:

Neked.

Takács Zoltán bástyatestvér, Mária férje:

Miért? Nem, neked is.

Következő? Ki jön?

Kádár György bástyatestvér:

Abban az időben még fiatalok voltunk, és megmondom őszintén, én jártam kőművesekhez, és ötven kilós cementzsákot úgy könnyedén elvittem, amikor kellett. Hát most, amikor az első bevitelnél, hát akkor tényleg nagyon szenvedtünk, mert azt se tudtuk, hogy hogy vigyük. Hát, amikor a pokróc előjött, akkor – nem azt mondom, hogy könnyű, de könnyebben be tudtuk vinni.

S igen, ez a viccelődés, amit Józsi előadott ott bent az ágy mellett, ez tényleg nagyon zavaró volt, mert én is hallottam olyant, hogy nem tudták, hogy most mi ez.

S akkor az Úr rendezte a sorokat.

Nem azt mondom, hogy minden rendben van, de iparkodunk mindig a lehető legjobban teljesíteni.

Köszönöm szépen, Uram!

Jézus Urunk:

S hol az összehasonlítás a jelennel?

Egyik se mondja nagyon el a jelent.

Csomor Lajos:

Hogy most mennyivel nehezebb, például.

Kádár György bástyatestvér:

Most, amikor beérünk, akkor mindenki a levegő után kapkod, és mondjuk, hogy: „Ki vitte el a levegőnket?”

De nagyon-nagyon nehéz, és hát van, amikor még nehezebb, akkor mindig tudjuk, hogy több a bűn, amit cipeltünk.

Köszönöm.

Jézus Urunk:

Ez a bűneink lánca – úgy-e? –, ami ránk szakad.

Ehhez még Én elmondok nektek, az nem közvetlen az elején volt: egyszer, ahogy mondottam, a testvér, akit Barinak60 neveztetek el magatok között, emlékezzetek, a kezdetben, valamiért akkor közbejött neki valami, nem tudott eljönni. És nézték a férfiak, a bástyák, hogy kit hívjanak el segíteni. Ekkor, hát szóltak, úgy-e, az Író-gyűjtőnek. Hát jó, elvállalta, de nem gondolta ő sem, hogy mi ez a nagy – ő látta, hogy szenvednek, de nem gondolta. Na, jól van, bevitte Máriát – és ez bűnbánat-idő volt, azt hozzáteszem nektek. Bevitte Mária testvért. Egy hét múlva megjön a testvér, oda megy hozzá:

– Ide figyelj, te meg ne hiányozzál, mert – azt mondja – én vittem helyetted be.

Erre a testvér visszaszól:

– Nem helyettem vitted, neked is ott a bűnöd! – azt mondja. – Nemcsak a ceruzát kell forgatni, meg kell tapasztalni a súlyt is.

A testvér így csinált. Meglepődött, hogy neki így visszaszóltak, és igazat mondtak. Azóta nem mondja, hogy milyen a súly.

Mert ilyen van sajnos, hogy volt, aki vagy beteg volt, vagy a munkája, vagy valamiért nem tudott eljönni, s akkor mindig néztek olyant, akit látták, hogy talán be tudja vinni Mária testvért. Hát, azt mondják, szólnak a – ők így mondták maguk között, nem az Író-gyűjtő, azt mondják:

– Szólunk a Lajosnak.

Hát ő boldogan elvállalta, mert ő nem tudta még akkor, mi, hanem csak, mikor beért, és letette, és utána ezt fölmérte, hogy milyen nehéz volt. De akkor még ő sem a bűnre gondolt! Csak a nehézségre. És nekiment a testvérnek, hogy máskor ne hiányozzon, őneki ne kelljen helyette vinni. Azt mondja:

– Nem helyettem vitted! Neked is van benne bűnöd!

Úgy-e, jól válaszolt meg?

Csomor Lajos:

Jól.

Jézus Urunk:

Na, most a másik testvérek szólnak még a bástyákban, akik később lettek.

A jelen lévő testvérek:

Józsi, és aztán a Jani.

Jézus Urunk:

Miért? Még közte volt még egy bástya, az hol van?

Kiss József bástyatestvér:

Tibi a műteremben61van.

Jézus Urunk:

De Én most ide hívtam, nem most szóltam, azóta eltelt az idő.

Jelen lévő testvérek:

Jön már!

Kiss József bástyatestvér:

Addig én elmondom, hogy most mennyivel jobb – most ugyan nekem nagyon jó, mert én nem vihetek, mert műtöttek –, nekem idáig akkor azért nem volt jó legutóbb, mert én a Lovróval62 szoktam párban lenni, és ő nagyon ügybuzgó, ó, piszkosul, úgy énekel, hogy borzasztó! Én mondtam neki, hogy mikor oda érünk a tévéhez, akkor hagyd abba, mert összeborulunk, mint az ökrök, és beleordít a fülembe mindig. A legnehezebben. Mondom: „Józsikám, ezt a részt hagyd ki, utána meg, ami a csövön kifér.”

Ez a mostani rész, Marika, mert nem mondta senki, Marikának mondtam, hogy tudja, miről van szó.

Gyere, Tibi, gyere, Tibi, mert…

Itt a Tibi!

Mondjad, Tibi.

Király Tibor bástyatestvér:

Igen?

Csomor Lajos:

Marika vivésének összehasonlítása az első meg a mostani idők között.

Király Tibor bástyatestvér:

Lényegében egész elején én nem voltam bástya, ’97. óta vagyok én bástya, amire fölkért az Úr Jézus, amit nagyon szépen köszönöm, és valóban, az emberek bűneinek a súlyát viszi az ember, amikor Marikát visszük befele, mert az elején nem volt ilyen nehéz. Most lényegében az ő súlya egész elején is ugyanannyi, mint most, de viszont nekünk nehezebb vinni. S valóban úgy van, ahogy a Gyuri mondta, hogy az ember liheg utána, amikor beviszi, mert úgy ki van fehéredve, meg a Józsi is szokta mutatni az ujjait, hogy mennyire ki van fehéredve, ahogy az ember fogja a pokrócot, és ahogy visszük a Marikát befele.

Takács Zoltán bástyatestvér:

Tovább.

Király Tibor bástyatestvér:

Tovább? Milyen tovább? Én nem tudom tovább mondani.

Lovró József bástyatestvér:

Húsz éve járok ide, tizenöt éve, kb. tizenöt éve választott ki az Úr bástyának. Tizenöt évvel ezelőtt is jó erőben voltam, akkor úgy vittem, mintha tényleg, könnyedén vittem Máriát befelé. Nehéz volt, de most elmesélem, hogy mit tapasztaltam azóta, úgy-e, hogy hogy vittem akkor, fiatalon, és hogy viszem most. Most így viszem, minden nap így imádkozok, hogy: „Uram, Jézusom, áldd meg kezeimet, áldd meg lábaimat, áldd meg derekamat, hogy kiválasztott Mária szolgát a Sükösdi Szeretetközösségben, a Golgotán tudjam vinni, és elbírjam.”

Na, hát ilyen nehéz most a Marika, tíz év alatt, én úgy gondolom, többször el szoktam mondani itt a bástyáknak, hogy ahogy jön a nagyböjtnek a vége, úgy érzem, mintha minél több súly nehezedne rá. De ezt látjuk a fájdalmakban is, hogy az utolsó fájdalomnál… Én elég sok fájdalmat látok magam körül, de mikor most legutóbb volt a nagyhétnek a vége, akkor már azt mondtam azoknak a zarándokoknak, akik jöttek velem vissza, az a tizenöt zarándok a kocsiban, elmeséltem nekik, hogy én mit éreztem, hogy milyen fájdalom és milyen nehézséget kaptunk, hogy azt gondoltam, hogy fel kell állnom onnét, és akkor azt kell mondanom nektek, testvérek, hogy fogjuk össze egymás kezét, mert a Marika olyant kapott az első elesésnél, hogy nem fog tudni felállni. Mert én mindig úgy érzem, és ezt sokszor el is szoktam nektek mondani, hogy az a jelenlét, amivel ti itt vagytok, az nem semmi! Az a lélek, az az erő összeadódik. Amikor én máma, tanúvallomást kell tennem arról, hogy éjszaka későn feküdtem le.

Marika most bocsánatot kérek tőled meg az Úr Jézustól, nem jelentettem le mindjárt azt, hogy elindult a zarándokbusz, és 38 fővel.

És tudjátok, ahogy el szokott indulni a zarándokbusz Budapestről a Fradi pályától, én mindjárt felhívom a Marikát, és elmondom neki, hogy…, amit én szeretnék, hogy: 100 fővel indult el a busz; de nem 100 fővel, hanem 38 fővel. És én fél órával vagy negyven perccel később hívtam fel. S erre a Marika fölhív engem Budapesten:

– Józsi, mi van? Nem indult a busz?

– De – mondom –, Marikám – boldogan mondom –, elindult 38 fővel.

Szóval miért mondtam el ezt?

Mert a Marika vállalta a szenvedést értünk, és úgy, ahogy közeledik az óra, mindig érzi azt a szenvedést meg azt a súlyát, hogy mi fog ránehezedni. De ha érzi azt, hogy mennyien eljövünk, és azt az ígéretet, amit itt az elején tettétek, hogy neked kell eldönteni azt, hogy mit fogsz válaszolni. De mi mind együtt fogunk veletek imádkozni. Ezért kell, hogy minél többen itt legyünk, ezért kell, hogy minél többen segítsük imával és azzal a lélekkel, lélekerősítéssel, amivel itt vagyunk.

Marikának válaszolok, vagy az Úr Jézusnak mit válaszolok?

Tizenöt évvel ezelőtt nagyon könnyedén vittem. Most minden nap azért imádkozom, hogy: „Uram, Jézus Krisztus, Atyám! Add meg, hogy kiválasztott Mária szolgát a Sükösdi Szeretetközösségben, a Golgotán kezeimmel, lábaimmal, derekammal tudjam vinni, s elbírjam.”

Tíz évvel ezelőtt sokkal könnyebb volt, úgy látszik, sokkal több a bűnünk, és az egész világnak. Nagyon nehéz.

Én könnyen, én mai napig is jó erőben vagyok, mert minden nap sportolok, de elmondhatom, hogy tíz évvel ezelőtt sokkal kevesebb bűn nehezedett erre a vászonra, amit most kell vinnünk. Nem azért, mert előre haladtunk a korban, ahogy Józsi testvér is mondta, mert az a 160 vagy 100 kiló, vagy Marika mennyi most?

80 kiló.

Azt el kellene vinni.

De nem 80 kiló ez, a lepedőben, ami benne van, annak nincs súlya.

Amikor sokszor mondja az Évike63, hogy emeljétek fel, mert eléri a lépcsőt, én akkor olyant feszítek magamon, szóval megfogom, szinte kihúzom a bástyák kezéből – így van? –, kihúzom ezt a pokrócot, és mégis úgy érzem, hogy 400 vagy 500 kilókat emelünk.

Uram, bocsásd meg bűneinket, s add meg az elkövetkezendő első pénteken meg azt követőkön, nagyon könnyű legyen az a pokróc, mert akkor az lesz, hogy kevesebb bűnünk van.

És köszönöm, hogy kiválasztottál, Uram, Mária szolgádnak. És add meg, hogy erősítsd meg kezeimet, lábaimat, derekamat, hogy sokáig vihessem kiválasztott Mária szolgát.

Köszönöm.

Jézus Urunk:

Most azt mondta nektek a testvér, hogy „könnyedén vittem”, de azért teljesen nem így volt ám ez!

Mikor legelőször bevitte Mária testvért a felkérésben, hogy bástyatestvér, vállalja, és bevitte, nagyon nehéz volt neki, mert nem erre számított. Nem tudta, ő sem tudta, hogy ez ilyen nehéz. Eljött. Most feláll Mária testvér, és megmutatja nektek, így állt, ő meg háta mögé állt, és így megfogta a könyökét, és emelgette.

– Érdekes! Egyedül most föl bírlak emelni! Lehet, hogy három lerakással be is tudnálak hozni. Akkor mi az a büdös nehéz ott a pokrócban?!

Így mondtad.

Emlékszel?

Lovró József bástyatestvér:

Igen, igen! Emlékszem.

Jézus Urunk:

Ezt ki kellett pótolni, mert azt mondta, „könnyedén”.

Nem könnyedén hoztad be Mária testvért akkor se teljesen.

Lovró József bástyatestvér:

Én azt hittem, hogy egyedül beviszem.

Jézus Urunk:

Nem, így eljött, és Mária testvér meg nem tudta, megkérdezte tőle:

– Most te súlyzózol velem, vagy mit csinálsz?

Azt mondja:

– Nem. Tudod, azt néztem meg, hogy így a könyököd alá nyújtom a kezem, te tartsd így, és így, ahányszor lerakunk mi a pokróccal, én annyiszor téged beviszlek. Akkor miért nem bírunk négyen bevinni, s nyolc kéz van?!

Na, most jön az utolsó bástya.

Varga János bástyatestvér:

Igen, Uram, én a legfiatalabb bástya vagyok, szó szerint, és amikor legelőször vittem a Máriát, egy ilyen beugró – bűnbánat-időben –, akkor azt hittem, hogy hát ez semmi, az egész. A végére majd leszakadtak a kezeim. Utána már rákészültem, próbáltam, hogy majd én erős leszek, de hát nem jött össze addig se. És most is ugyanez van, sőt, mi több, még mostanában még sokkal rosszabb, mert még, mint hogyha tényleg húznánk néha a földön, holott állítom, hogy fél méter magasságban van, mert annyira megemeljük végig. És a legvégén…

Lovák Istvánné Éva, Mária húga:

Csak hiszitek!

Varga János bástyatestvér:

Igen, azt hisszük, így van, mert szerintünk a pokróc nyúlik, de…

De azt tudom, hogy amikor a legvégén szoktuk bevinni a Zolival a Máriát, sokkal könnyebb, mint amikor négyen visszük a plédet.

Jézus Urunk:

Addigra megtörtént az üzenet-tanítás, részesült a szentáldozásban is, kezd a test visszaállni az ő saját lényébe.

De azért még itt el kell mondani nektek, mivel a bástyák szóltak, vannak, akik, úgy-e, most a pokrócról beszéltek vagy a vászonról, mindegy, hogy nevezitek, hogy valóban már nem a hosszúsága van meg, hanem lassan a szélessége lesz olyan, mint a hossza, mert, ahogy fogják, és nyúlik, és szakad, most már kezd szakadozni. És erre azt mondották testvérnek:

– Nem jó az, hogy nincs már másik pléded, amit kihozol! Meddig akarod ezt a rongyot cipelni már?

Hát elmondom nektek: Ennek a rongynak még lesz feladata, nemsokára lesz feladata. És akkor, akik ebben a feladatban részeseivé válnak, azok örülni fognak.

Többet nem árulok el róla, akkor is ennyit mondottam.

Valóban meglett a másik helyette, színben hasonló, csak egyszínű, mint a világosabb minta, minden el lett készítve, de Én, Jézus Krisztus Uratok szóltam kiválasztott Mária testvérnek, mert elkészítette ő, hogy:

– Ma már ebben hozzatok be, mert amaz már nagyon…

És kértem:

– Azt csak tedd el. Amivel elkezdtétek, azzal lesz majd befejezve is.

Tehát évek óta van jelen már, és még nem tudjátok, meddig lesz jelen, de amivel elkezdtétek, majd azzal fejezitek is be.

Tehát a pléd vagy a vászon, mindegy, hogy nevezitek, ha nyúlik is, ha szakad is, tinektek fel kell készülni: hát még jobban fogtok.

De ez marad, ezzel viszitek tovább be.

Mária javítgat rajta egy kicsit, mikor látja a problémákat, hogy nektek ez által kicsit könnyebb legyen.

De a fájdalom szenvedését nemcsak a bástyák, hanem olyan testvéreket is szólítok fel most, szóljanak, akik csak itt átélők, és akik szintén a kezdetben is itt voltak, és itt vannak ma is, vagy már mondhatod azt, hogy „mit tudom én… – mondhatja azt bátran és boldogan, hogy – én is már több mint tíz éve vagy tizenöt éve ide járok”, hogy lehet érezni szemmértékkel is, és a látással is, hogy mennyi a különbség a fájdalom, szenvedés Golgotája alatt.

Lehet szólni, aki szeretne.

Senki? Akkor nem élitek át?

Reile Józsefné, Pacsirta:

Én, Uram, elnézést kérek, teljesen az elejétől itt vagyok, és látom a különbséget. És azt is látom, hogy mindig, mindig nehezebb. Mindig fájdalmasabb, hogy Téged, Marikát sajnáljuk, hogy ennyire szenved, és akkor így lehet elmélkedni azon, hogy Uram, Jézusom, de sokat szenvedtél értünk, mert sok bűnt elkövettünk, és sokan vannak, akik még most is bűnben vannak, élnek, és nem tudják fölfogni, hogy bűnbánatot is kellene tartani.

Köszönöm szépen, Uram!

Lovák Istvánné Éva, Mária húga:

Uram, Jézusom! Én szólok, mert én itt hátul nagyon látom. Látom a súlyát, a terhét, hallom a keresztnyikorgást, nagyon sokszor lehet hallani, hogy mennyire nyikorog a Kereszt. Nagyon sokszor hallom, amikor fölveszi Marika a vállára a keresztnek keresztfáját, és elindul – azt a dübörgést, ahogy lép, hogy szinte dübörög a föld alatta.

Most, ebben a bűnbánati időben, mikor az első elesés történt, akkor láttam a vízhólyagot a lábán, amit azelőtt nem láttam, most, ebben a bűnbánati időben láttam először. És az első elesésből a fölállás, az valami iszonyatos. Ilyent még a huszonkét év alatt soha nem láttunk. Ami az idei esztendőben volt, az valami borzasztó. Szóval… Ahányszor, mikor már negyedszer esett vissza, és úgy-e, én a testét is látom, mert úgy-e, én viszem be: a fiúk beteszik a wc-előtérbe, én emelem rá a wc-re, én öltöztetem át. Látni a testét, hogy tiszta véraláfutásos, a kövek helyei látszanak a térdein, mikor bevisszük, a kezei csupa kékek, mikor öltöztetem át. Úgy, hogy ezt…

Évről évre sokkal több, sokkal nehezebb, látszik, sokkal több a testi megnyilvánulás is az egész testén, hogy mennyivel több van rajta. A nyakán szoktuk látni, hogy az biztos, az ostorozás.

Az idei évben nagyon mondta a töviskoszorút, hogy… Csütörtök65 is, mire még majd regenerálódik a feje, hogy nagyon viszket, nagyon fáj neki. Van, amikor látszik is a helye, a tüsöknek66. Úgy, hogy…

Bizony lehet látni mindenében, hogy mennyivel nehezebb.

Köszönöm szépen!

Kiss Józsefné Márti:

Uram, Jézusom, csak egy pár szóval szeretnék megemlékezni arról, hogy én nem sokat voltam bent, a Marikát, hogy mikor az ágyába viszik, de azt tudni kell, mert érezni kell meg hallani kell, amikor itt köhög meg öklendezik, hogy az a borzasztó por, amikor a kezét mossa le, és folyik a kezéről le a por, meg ahogy itt köhög, az a por, amit ott, vagy a kövek közül, amit ott67 fölszív, ahogy liheg, meg ahogy fölszívja, s ahogy lehet látni a nyomait a térdein, a kezein, meg vannak duzzadva a kezei.

Én nem sokat vagyok bent, csak amikor az Évát esetleg helyettesíteni kell, de az egy valami borzasztó. Azt átélni, azt vele együtt érezni, azt… Na.

Nem tudok többet mondani, mert az valami borzasztó.

És ezt mind értünk, mi, emberekért, a mi bűneinkért, a gyermekeinkért, az unokáinkért. És csak hálás szívvel tudom megköszönni az Úrnak, hogy nekünk adta a Marikát, hogy tudjunk, kihez fohászkodni, meg megismertük Őt68 őáltala.

Köszönjük neki!

Jézus Urunk:

Van-e még, aki kíván szólni?

Gora Mátyásné Etuska:

Én nagyon szeretném megköszönni az Úr Jézusnak, de nem is tudom, hogy köszönjem meg, hogy ez a rettenetes hét hét69, ez annyira összeszorította a szívemet. Én még így soha nem tudtam átélni a Golgotát. Átéltem. De most majdnem azt gondoltam, hogy nem is igaz, hogy megmaradok, mert annyira rosszul éreztem magam sokszor, fájdalom gyötörte a szívemet, hogy nem ismertem önmagamra. Nem szoktam ilyen rosszul lenni. De most minden Golgotán ezt a kegyelmet megkaptam, hogy annyira fájt, olyan rosszul éreztem magam, hogy azt hittem, most nekem itt a vég, meghalok, biztos, Uram, meghalok, mert nem bírom már.

Nem győztem szedni a Panangint a szívemre, és hiába szedtem, nem használt. Amíg ez a Golgota nem szűnt meg, nem állt át a békére, a nyugalomra, nagyon nehezen tudtam ezt a… Ha még egy Golgota lett volna, azt mondtam, hogy meghalok én is, nem igaz, hogy kibírom.

És én még soha nem mondhattam ezt el. Átéltem, de nem ennyire. Az idén annyira, annyira jelen volt bennem a fájdalom; nem a félelem, hanem ez a mérhetetlen… Átgondoltam.

Mindig elmentem a Golgotára, amikor a Marika ment: Uram, Jézusom, én is ott vagyok! De már nem bírom ki. Nem bírom érzéssel se, mert annyira fáj!

Úgy, hogy megköszönöm ezt a nagy kegyelmet.

De ez velem történt meg, és ezt nem is akartam elhinni, hogy én ilyen kegyelemben részesülök.

Olyan mérhetetlenül megajándékoztál, Uram, hogy átéltem ennek a hét hétnek a fájdalmát.

És nem beszélve arról, hogy néha, mikor meglátogatom70, a fejét meg szoktam masszírozni, s az tele van gümőkkel.

Úgy higgyétek el, hogy azokon ilyen apró, kis gümők vannak, a fején, s ez mind a koszorútól van.

És ezt köszönöm szépen a Jó Istennek, hogy ezt megkaphattam. Köszönöm!

Jézus Urunk:

Igen, a bűnnek a súlya, az nehéz. De a bűn súlya, az, ahogy mondottátok, az mind az emberiségé, nemcsak kiválasztott Mária szolgáé.

Ti, akik már itt vagytok ennyi esztendeje, a sok tanításban részeseivé váltatok, és megerősödtetek. Tudjátok, hogyan és miképpen kell átélni, és hogyan kell haladni e fájdalom, szenvedés útján.

Az a borzasztó, számotokra elmondom, amikor olyanok jönnek, akik talán először voltak, vagy valamikor nagyon-nagyon régen, és lehet, hogy teljesen nincsenek képben, hogy mi történik itt. E bűnbánat-időben is, az elején is szólottam felétek és hozzátok, amint Mária testvért bevittétek a helyére, felkészülve az üzenet-tanításra, hogy kérjétek meg a testvért, aki itt kint már helyet foglal, és várja, hogy jönnek be az újonnan érkező testvérek, hogy egy pár szó gondolatával készítse fel őket.

Mert higgyétek el, nagyon nehéz annak, aki először csöppen ide közétek, és aki azt hiszi, hogy most végignéz egy szenvedést, és vége, és elmehet. És nem tudják megérteni, mi az a hosszú térdelés itt, ezen a helyen, és szinte azt mondják, nem történik semmi, csak beszél.

Ez mind annak a jele, hogy nincsenek felkészítve a testvérek.

Beszéltek, beszéltek róla, de nem arról, ami ilyenkor kell.

Már egyszer, kétszer, háromszor szóltam. Vannak itt, akik emlékeznek ezekre, és mégis nem mindig a szerint cselekszetek.

Én most itt kérlek benneteket, ezen az ünnepen, hisz ma, mondhatod azt, olyan testvér vagy jelen, aki nem először jöttél, aki szintén, mondhatod, hogy „már én is talán évfordulót ülök”, ha nem is huszonnégyet, lehet, hogy tizenötöt, lehet, hogy tizenkettőt, hetet, úgy, hogy most nem bonyolódunk bele ezekbe a számokba, de itt vagytok. Mikor elhozol valakit, próbáld egy kicsit felkészíteni. De ha úgy érzed, hogy te nem tudod épp úgy átadni neki, ahogy szeretnéd, akkor kérd meg itt a testvért vagy testvéreket, hogy amíg Mária testvér bemegy, és átkészül a fájdalom, szenvedés Golgotájára, hogy kijön, ott van egy bizonyos időszakasz, ami alatt szoktatok énekelni, később már imádkozni, az idő alatt lehet mondani azt, hogy: Látom, vannak talán újonnan érkező testvérek, és feléjük szólnék egy pát szó gondolatával, hogy felkészítsem őket, hogy legyen nekik fogalmuk, mi az a bizonyos hosszú idő, amit Mária testvéretek itt, ezen a helyen térdelve elmondja.

Hisz ti, akik már régóta jártok, ti tudjátok szinte azt is, hogy most befejeződött a felajánlás, most jelen van a tanítás, a tanítás után kezdődik a golgotai menet. De a menetben, úgy-e, hogy kezdődik?

„Ég a tábortűz. Elköltötték vacsorájukat, és beszélgetnek.”

Hisz még híre-nyoma sincs arról, hogy már a városban lesznek. Ahhoz több időnek kellett eltelni, míg a Mester a tanítványaival, úgy-e, bemegy vagy „bemegyünk a városba”. Addig vannak tanítások, a tanításokban ennek a hónapnak vagy ennek a bűnbánat-időnek a tanításai, hisz mindig abból van kiemelve felétek és hozzátok.

Hisz emlékezzetek, mikor a tékozló fiút adom nektek, vagy a házasságtörő asszonyt, vagy most, ebben az esztendőben egészen mást adtam felétek. Mert, ahogy – mondottam már nektek – három évente változik az Evangélium tanítása71, úgy az Én tanításomnak is változni kell. Tehát nem mindig ugyanazt adom, amit talán a múlt évben adtam, és nem mindig azt adom abban a hónapban, amit talán a múlt, vagy három éve ezen a hónapon adtam. Hisz a hónap – a legrövidebb, úgy-e, a 28, a leghosszabb 31 napos –, abból bármely Evangélium tanítását kiemelhetem számotokra. A tanítás lehet ismerős, mert ennyi év alatt újat nem adhatok, mint ahogy most is mondottátok, a Feltámadás-átélés pillanatában, mert, úgy-e, felkészültetek, hogy jön a Szent Magdolna-ének, jön a Szent Magdolna-tanítás. És nem teljesen úgy jött. De nem lehet eltérni tőle, mert hisz a szent asszonyokkal a Magdolna van jelen a Sírnál, akik felfedezték, hogy a Sír megnyitott, és nincs már ott: Testét nem borítja e sírhalom, mert kijött e Sírból. És megszólítja testvért.

De most megszólította az asszonyokat. Hogy mondta nekik?

– Üdv nektek!

Hogy örültetek e hajnal pillanatának átélésében!

Megjött hozzátok ez a kegyelem.

Tehát a tanítás, az úgy jön el felétek és hozzátok, hogy nem lehet más, mint ami a Szentírásban le van írva – egy kicsit kibővíthetem nektek, hogy jobban érthető legyen, de mást nem adhatok, mert abba kötnének bele.

Ezt nektek is meg kell érteni, és fel kell mérnetek, és érezni, hogy hogyan működik, és hogyan van jelen a szeretet és a kegyelem.

És akkor a bűnbánat-időt és a golgotai időket is, amelyek még ez után majd jelen lesznek, hisz úgy-e, hamarosan újra jön a Golgota, akkor ismét átélitek e hónap tanítását. És a tanításból jön felétek a tanítás-üzenet, amibe bele tudtok kapaszkodni, ami által érzitek, hogy mi az, ami hozzátok szól. Mert ebben a bűnbánat-időben felétek adott ének már sokszor megadta számotokra a tanítást, hogy hogy hiszel Jézusban – mert hogy is énekeltétek akkor?

„Jézus Szíve, hiszek Benned, hiszem, hogy szeretsz.”

Ne félj, és ne csüggedj!

Akkor mit énekeltél?

„Ne csüggedj el…”

Úgy-e? Így jöttek felétek az énekek.

Tehát az énekekkel már megadtam számotokra, hogy a tanítás mondanivalója hogyan jön felétek és hozzátok.

A Feltámadásban először az éneket kértem.

Hogy is énekeltük örömmel?

Most elénekeljük újra.

Örvendjetek!

Jelen lévő testvérek:

Örvendetes napunk…

Jézus Urunk:

Nem jól éneklitek!

Jelen lévő testvérek:

Örvendjetek, angyalok!72

Jézus Urunk:

Nem muszáj tovább énekelnetek, mert ezt nem a hajnalban éneke…, ezt a szentmisén énekeltétek. Itt azt, hogy: „Örvendetes napunk támadt”. Csak beleszóltatok, és azért hallgattam el. Mert ez a tanítás adta számotokra az éneket, elénekeltétek, és utána jött a tanítás, hogy a hét első napján az asszonyok kimentek a Sírhoz.

Hogy pörög le bennetek a tanítás?

Hát szinte egy hete történt!

És már nem emlékeztek rá!

Hát akkor hogyan tanultok?

Megkérdezhetném, úgy-e, tőletek, mosolyogva, szeretettel.

Mikor oly régen valami történik, akkor arra hogyan akarsz visszaemlékezni?

Mikor, majdnem azt mondhatod, egy hete, ami történt, már nincs előtted teljesen.

Mert a tanítás ez volt számotokra. Úgy-e?

Mert hogy is mondtam az előbb is?

Mikor elindultak remegve, félve a Sírtól, velük szembe jött Jézus, de nem ismerték föl. Ő köszöntötte őket:

– Üdv nektek!

S úgy-e, hogy felismerték? Átkarolták Lábát, örültek.

Bennetek is ez az öröm legyen, azt mondottam. Ezt az örömet árasztottam felétek. És hogy mondtam?

Örvendjetek és vigadjatok! – Úgy-e, ismerős? – Mert Jézus Krisztus feltámadott! Elhozta számotokra e hajnal illatának kegyelmét és csodáját.

Fontos, hogy ezt mind lehessen érezni.

És itt nem a tanítással kezdtem, hanem előbb azt mondottam, elénekeljük az éneket, és az énekből, ha figyelted, mert fűszert vittek az asszonyok, elmentek a Sírtól, és ez volt a tanítás számotokra.

Ebben az esztendőben a bűnbánat-időben is megadtam számotokra az éneket a tanításhoz, és a Feltámadás hajnalában is. Az ének jelenléte elhozta számotokra a tanítás kegyelmének ajándékát. S ezek erősítenek meg benneteket, ezek mutatják meg számotokra, hogyan ismerjük fel a kegyelem ajándékát, a kegyelem működését a szeretetben, amely átölel, amely felmelegít, amely megerősít, és megadja számunkra azt a csodát, hogy nem vagyunk egyedül, mert valaki mindig mellettünk áll, valaki mindig Fényének sugarát árasztja reánk, valaki mindig megerősít a nagy fájdalomban, a nagy bánatban, a nagy szomorúságban, a nagy magányban, mikor úgy érzitek. De ilyenkor, azt mondottam számotokra, mindig gondoljatok Énrám, gondoljatok az Édesanyámra, akkor már nem vagy egyedül magányodban, már boldogan mondhatod: „Hárman vagyunk, mert itt vagy, Uram, Jézusom, és itt van a Te Édesanyád. És ha még a Szentlélek párosul a szívemhez, lelkemhez, akkor már nem vagyok egyedül a magányban, már öröm és a kegyelem járja át szívemet és a lelkemet, s akkor érzem, hogy hogyan és miképpen fogadjam el mindazt, ami ajándék számunkra.”

Hisz „Jó Jézus Urunk”, mikor felétek szól e tanításból, akkor mindig fel tudjátok ismerni a tanításnak a mondanivalóját, s akkor néhányan így mondjátok, hogy: „Szinte ez a tanítás nekem szólt.”, a másik mondja: „Ez talán mind, mondhatom azt, hogy az én tanításom.”

De Én elmondom számotokra, hogy a tanítás, az a testvéreknek szól, és a testvérek, ha nyitottak szívükben, lelkükben, akkor a kegyelem feléjük és reájuk árad, betölti szívüket, lelküket, és működik rajtuk és bennük, s akkor érzik, hogy hogyan és miképpen lehet ezeket mind elfogadni, érezni és értékelni a mindennapjainkban.

És akkor most a jelenből, úgy-e, menjünk vissza egy újabb évhez, egy olyan évhez, amikor megmutattam számotokra, hogy hogyan van jelen a Szentlélek kegyelme, hogyan működik rajtatok és bennetek, hogyan ismerjétek fel és fogadjátok el, amikor készültetek az ünnepre, és az ünnepben szinte azt mondottam, hogy:

– Kiválasszak közületek Magam mellé testvéreket?

És vannak, akik örültek ennek a kiválasztásnak, és vannak, akik nem hitték el, hogy ez valóban részes az ő részére, és van, aki egy darabig elfogadta, örült, és hitt neki, de utána valahogy a hónapok és év elteltével jött egy újabb év, már nem érezte, hogy neki ez a Szentlélek jelen van, és működik rajta és benne. Pedig akkor úgy örültetek, és nemcsak azért, hogy részesültetek ebből az ajándékból, hanem azért is, hogy ha valaki ki volt melletted választva, átéltétek a testvér-, felebarátnak a szeretetét, kegyelmét és ajándékát. Együtt tudtatok érezni, örülni egymásnak, és különösképpen akkor, mikor valaki szomorú és bánatos volt, és a Szentlélek arra indította, hogy: „Eljössz e helyre, és megosztod a te szeretett testvéreiddel a te saját problémádat, a te saját fájdalmadat, a te szomorúságodat. Felém tárod, Jó Jézus Krisztus Uradhoz, és hiszel és bízol abban, hogy megtörténik a meghallgatás, és a testvérek, Velem együtt, pedig imádkoznak e szándékra, és megtörténik a meghallgatás kegyelme.”

Fontos, hogy ez a jelenben is legyen bennetek, higgyetek ebben az egységben, az eggyé válásban, hogy nincs olyan fájdalom, nincs olyan bánat, nincs olyan szomorúság, amely ne tudjon benneteket összekötni, és megerősíteni a legnagyobb fájdalmatokban és a legnagyobb bánatotokban. Hisz ezt többen és többen már megéltétek, megtapasztaltátok, és szinte éreztétek, hogyan volt jelen a kegyelem, és a kegyelem hogy’ működött felétek, rajtatok és bennetek, és ez által hogyan változott meg az élet a mindennapokban.

Fontos, hogy ezekre tudjatok figyelni, elfogadni és értékelni.

Így a mai nap most olyan testvéreket kérek, akik vállalkoznak arra, hogy elmondják és megosszák veletek a Szentlélek ajándékának kegyelmét, ahogy reátok áradt, ahogy működött rajtatok és bennetek, ahogy segített talán a betegségetekben, talán a fájdalmatokban, a nehézségekben, vagy éppen abban, hogy helyes döntést tudjatok hozni.

Íme, hívom és várom pár testvéremet, akik szeretnének ebben szólni, és ezzel erőt adni a felebarátnak és a testvérnek, hogy az egység működik az eggyé válásban, csak hinni és bízni tudjunk benne.

Ki szól elsőként?

Sipos Józsefné Loncika:

Én szólok.

Pillanatnyilag úgy érzem, hogy rendkívül nehéz a keresztem az által, hogy az én drága Józsikám73 elment. De olyan hatalmas kegyelmeket kaptam, kétségbe voltam először esve, azt hittem, hogy ezt nem is lehet túlélni, nincs a világon ilyen fájdalom, negyvennégy év után megválni attól, aki az én Cirennei Simonom volt egész életemben, azt gondoltam, ezt nem lehet túlélni.

És tudjátok? Amikor az én drága Szeretetközösségem eljött a temetésre, énnekem olyan csodálatos erőt adtak, hogy én ezt nem is tudom megmondani, egyszerűen nem tudnám megmagyarázni, mi ment át bennem, csak amikor már vége volt a fogadásnak, és haza mentem, és végre magam maradhattam a szobámban, akkor lerogytam, és azt mondtam: „Uram, köszönöm! Pedig azt hittem, hogy nem bírom ki, ezt nem lehet kibírni.”

És igenis, hívtam a Szentlelket segítségül, mert nagyon meggyőződtem róla, hogy Ő az, aki oda jön azonnal, ha hívod, de őszinte szívvel, tiszta szívvel. Elmondtam, hogy: „Úgy-e, látod, hogy mennyire szenvedek, hogy mi az, ami nekem nagyon-nagyon fáj? Nagyon-nagyon szépen kérlek, ölelj át engem a Te szereteteddel, a Te melegeddel.”

Hívtam a Drága, Boldogságos Szűzanyát, hogy az Ő Szeretetlángja öleljen át engem. És soha-soha ki nem hagytam az Isteni Szentháromságot, hogy legyenek velem, és próbálják fölszárítani a könnyeimet.

És tudjátok? Egy hónap után megtanultam újra mosolyogni, és olyan boldog voltam, amikor jöttem ide, és azt mondták:

– Loncika! Olyan jó rád nézni, hogy újra olyan vagy, mint régen.

Itt bent még mindig valami fáj, mert azt az űrt nagyon-nagyon nehéz betölteni, ami nincs, ami – aki elment, aki a minden volt, aki a legjobb volt a világon, az életemben, és aki tényleg a társam volt.

És akkor sokan azt mondták:

– Na, elmehettek ám Sükösdre a Lonciék! Áhá! Elmehettek. Elvitte az Isten a Jóskát. Most itt van a Lonci, most kapaszkodhat, ám! Bizony!

A Loncinak volt, kibe kapaszkodni.

Hálát adok a Jó Istennek százezerszer, mert annyi kegyelmet kapok, naponta. Igaz, hogy megköszönök minden napot, amit megélhetek, megköszönök minden reggelt, hogy átaludhattam az éjszakát, vagy imádkozhattam. És én nem vagyok egyedül. Soha ennyi társam nem volt, mint most, mióta az én drága Józsikám elment.

Köszönöm a Jó Istennek, nagyon-nagyon köszönöm, és minden szentnek, akit hívok, hogy segítsen. Mert igenis, legyen bizalmatok hozzá, különösen a Szentlélek Úristent nagyon hívjátok segítségül. Mert tudjátok, hogy a gonosz ott áll acsarkodva, vicsorogva, és úgy súgja a füledbe, hogy te nem vagy méltó arra, hogy élj, menj el utána, hát mit akarsz az életedtől még?!

És tudjátok, hogy ha nem lenne ilyen erős a hitem, és ha nem lett volna nekem ez a csodálatos Sükösdöm, nem tudom, hol kötöttem volna ki.

És most még egy testvéremről meg kell emlékezni, Drága Úr Jézusom, aki a tizenhét éves kislányát elvesztette annak idején, és azt mondta, ha nem lett volna Sükösd, ő öngyilkos lett volna.

Most halt meg, ezelőtt egy hete temették el ezt a drága, jó asszonyt.

Én nagyon imádkoztam érte, amikor hallottam, hogy most temetik, mert azt gondoltam, hogy ez a Maca most nagyon boldog, találkozik biztos, az ő szerető kislányával, akit, úgy gondolta, hogy nem tud, nem bírja túlélni. És túl bírta élni, és jött Sükösdre, amikor csak bírt, amíg csak lehetett. Most már nagyon meg is öregedett, szegény, megbetegedett, elment.

Ennyit akartam csak mondani, és nagyon szeretném a szívetekbe vésni, hogy szeressétek a Jó Istent, de nagyon szeressétek az Isteni Szentháromságot. És adjatok hálát ezért a helyért, mert én úgy érzem, hogy ez egy mentőöv nekünk, a Sükösd, olyan, mint a fuldoklónak, amikor bedobják azt a mentőövet. Igen.

Énnekem az a Sükösd, az a mindenem, és nem tudnék nélküle élni.

Énnekem hiányzik a Barika74 is, amikor a hülyeségét elfelejti elmondani, akkor elmondja a telefonba.

Tehát itt van boldogság, itt van öröm, itt a fájdalom is, de el lehet viselni, ha akarjuk.

Köszönöm szépen, Drága Jézusom.

Jézus Urunk:

Kíván-e még valaki szólni?

Kiss Józsefné Márti:

Az összetartozáshoz csak egy párt szót.

Az én férjem nagyon beteg volt, tudják a testvérek, és nem tudtam, hogy hirtelen, a nagy idegességben meg a nagy megijedésben, hogy merre legyek. Bevitték a…, bent Kalocsán voltunk a folyosón, őtet bevitték a műtőbe, és egy pillanat alatt csak, hogy: „Hívjál testvért!”. És az Etuskát tudtam csak felhívni, és utána Marikát, mert annak nem tudtam a telefonszámát, fölhívtam, és kértem nagyon, hogy:

– Imádkozzatok, mert a Jóska nagyon beteg.

Akkor volt nagyon kétséges, hogy marad, vagy nem marad.

És csak annyit az összetartozáshoz, hogy ez az imádság, meg mindenhol el is mondtam, meg köszönöm is az Úr Jézusnak, hogy adott hozzá erőt, hogy ha nem lett volna Sükösd, ha nem imádkoztatok volna érte, ha abban a pillanatban nem tudtam volna, hogy mit tegyek, abban, tényleg, az ijedtségben vagy nem tudom, miben. Hát én csak hálát tudok mondani azért, hogy összefogtak, és imádkoztak, és az ima segített, hogy oda vezették azt az orvost, aki segített rajta. Szóval, tudnám végig sorolni, de nem mondom, mert a férjem már elmondta, de az összetartozás, hogy ez a kapocs, ami itt, Sükösdön van, ezt kéne mindenfelé elvinni. Hirdetni, mondani, bátran, és akkor biztos, hogy lesz béke, békesség.

Jézus Urunk:

Kíván-e még valaki szólni?

Lovró József:

Sokat gondolkodtam azon, hogy megszólaljak-e, de úgy érzem, hogy kötelességem.

Tizenhat évvel ezelőtt kapta meg a feleségem azt a betegséget, amiben a mai napig is szenved.

Húsz évvel ezelőtt úgy kerültünk ide, hogy nekünk semmi bajunk nincs, erősek vagyunk, fiatalok, szépen, mindent, amit lehet a földi javakból megkaptunk, sikeres vállalkozóként kerültem ide, nagyon sok embert hoztam nagyon sok buszt járattam, embereket.

Akkor is pont egy nagyon szép projektben voltam benne, és jött a hír, hogy a feleségemnek le kell vágni az első mellét, a bal mellét. Emlékszem rá, mentem fel a budai hegyekbe, egy nagyon szép házat építettem, megálltam a kanyarban, és az volt az első, úgy érzem, úgy emlékszem, hogy nem a Marikát hívtam, hanem Loncikát.

Úgy-e, Loncika, így volt?

Sokan megkérdezik, úgy-e, annak idején, az egri püspök is megkérdezte, mikor Ferenc atyát75 nem akarta elengedni Ausztráliába Marikával, hogy:

– Miért?! Mi van ott azon a Sükösdön?! Lopnak, csalnak, zsarolnak, becsapnak benneteket.

Mondom:

– Miért mond ilyent, püspök úr? Maga járt már ott?

– Nem, de hát ezt mondják.

Én azt mondtam neki:

– Akkor jöjjön el, tapasztalja meg.

Miért mesélem ezt a dolgot? Azért mesélem el, mert később a Ferenc atya, úgy-e, itt nekünk haláláig hűséges pásztorunk lett.

Imádkoztam érte akkor is sokat, hogy…

Úgy-e, akkor úgy volt, hogy Ottó atya76 után – jól mondom? – nem volt papunk. Én mondtam, ha nem lesz papunk, majd lízingelek egyet, mint egy autót, ahogy szoktak lízingelni, elmegyek Erdélybe, fogadok egy papot, megfizetem, és elhozom Sükösdre.

Addig próbálgattam lízingelni, míg meglett Ferenc atyánk.

Ezt miért mesélem el?

A betegség mellett és a ti imáitok mellett már akkor is kértelek benneteket, imádkozzatok, hogy legyen papunk. Azt is meghallgatta az Úr.

Tizenhat éve imádkoztok, és amikor ezelőtt két évvel megoperálták a feleségemet Nyíregyházán, amikor azt mondta a nyíregyházi professzor, hogy:

– Maga hívő ember. Egyet tehet: azért imádkozzon, hogy minél tovább tartson a műtét.

És akkor nyolc és fél órán keresztül tartott – tudtam, hogy ha hat órát tart, akkor az még nem elég. Nyolc és fél órát tartott a műtét, és nyolc és fél órán keresztül imádkozott a Marika és mindazok, akik itt vagytok.

Én nem veszek ki senkit, én…

A sükösdi imának olyan ereje van, én tudom elmondani, erősebb az atombombától, a lánctól, minden, meggyőzte az egri püspököt: Ferenc atyát elengedte Ausztráliába.

Én úgy gondolom, hogy amikor két héttel ezelőtt is elmentünk a sztómás orvoshoz, úgy-e, mert a nejemnek nemcsak a két veséje van kivezetve, hanem ki van vezetve a végbele is, amikor meglátta ez a sztómás orvos, ez egy híres, fiatal sebész, aki a Kútvölgyi Kórházban dolgozik, ahol ilyen nagy fejeseket, mint Kádár János meg ezeket szoktak operálgatni meg gyógyítgatni, ez a fiatal sebész azt mondta, fölnézett az Égre:

– Ez Isteni csoda! – azt mondja. – Még ilyent nem láttam.

Mikor a feleségem levetkőzött – ti látjátok, hogy néz ki: egyszerűen nem lehet róla megállapítani azt, hogy milyen súlyos beteg.

Úgy-e, Marika?

Azt mondta az az orvos, fölnézett az Égre:

– Ez Isteni csoda! Ilyent még nem láttam.

Isteni csoda mellett a ti imáitok, a Sükösdnek az ereje.

Ezt azoknak a zarándokoknak, akik velem jönnek, mindig elmondom: a ti imáitok, a Sükösd ereje, az mindentől többet ér.

Minden reggel úgy imádkozom: „Sükösdi Jézusom! Te, aki Sükösdön megadod az erőt, a betegségekből a menekülést, a hitet, add meg kedves feleségemnek a gyógyulás kegyelmét, add meg lányomnak a boldog anyaiság örömét, és add meg unokámnak a boldog keresztény szellemet, keresztény hitet, hogy növekedni tudjon megfelelő erőben, egészségben, szeretetben, békességben, keresztény hitben, s ő is ismerhesse meg a Sükösdi Szeretetközösség csodáját.”

Visszakanyarodva a Marikának a felkészítéséhez, amiről beszélt az Úr Jézus az előbb, öt perccel…

Engedjétek meg.

Ez előtt egy héttel a volt kolleganőm itt járt, és a lánya, itt ültek. Erzsi, úgy-e, ő is nagy cukros, 18-as vagy 20-as a cukorja. Én ott ültem, és azon drukkoltam, hogy az Erzsit ide ültettük az első sorba – én nagyon sok embert hoztam ide, és láttam, hogy élte át, bár a lányomat se hoztam volna ide77, és ültettem volna mindjárt az első sorba, mert azóta olyan mély nyomot hagyott benne, hogy nem mer eljönni. Nagy tisztelője a Marikának, mi minden nyáron együtt vagyunk a családdal, de nem tud eljönni.

És higgyétek el, ahogy az Úr Jézus mondta: ha ide hoztok valakit, készítsétek fel.

Én, amikor a Marika ide jött a lányával, az Erzsivel, biztos emlékeztek rá, egy ekkora darab a lánya, azon drukkoltam, ne legyen rosszul.

Szóval itt átélni, az első sorban, azt, ami a Marikával történik, és legutóbb történt, amikor mondtam, én már akkor úgy éreztem, hogy most szólnom kell, hogy most mindenki fogja meg a kezét78, mert a Marika nem fog fölállni a földről.

Szóval elő kell készíteni azokat, akik ide jönnek. Bár sokan jönnének ide, hogy megismerjék, hogy a Sükösdi Szeretetközösség imájának és helyének és erejének és a ti imáitoknak milyen ereje van.

Én erről tudok tanúskodni, de úgy gondolom, nagyon sokan tudnak tanúskodni.

Én köszönöm nektek azt a sok imát, amit az én feleségemért, családomért elmondotok.

Nem lehet megköszönni, nem lehet elég hálásnak lenni az Úrnak.

Én csak azt tudom csinálni, hogy bűnös ember lévén megpróbálok minél több jót tenni. Nem tudok mást csinálni. Bűnös vagyok, de megpróbálok minél több jót tenni.

És imádkozok, persze, én is naponta, szüntelenül, mert úgy-e, itt Sükösdön azt tanuljuk, nem lehet eleget imádkozni. Amikor lehet, ahogy lehet, aki, ahogy tud. Én mindenkit arra buzdítok, imádkozzon, mert a Sükösdi Szeretetközösségnek, annak az imájának – erősebb a legerősebb atombombától.

Köszönöm nektek!

És mindenkit áldjon meg az Úr, és hozza ide, hogy a Sükösdi Szeretetközösség meg tudjon újulni, minél több fiatal, minél több ember ismerje meg ezt a helyet addig, amíg lehet.

Én mindig azt szoktam mondani a zarándoktestvéreimnek: Nem tudjuk, hogy milyen kiválasztottak vagyunk, miben vagy részünk. Ahogy máma a pásztor testvér prédikálta, nem a nagyszerű professzorokat választja ki az Úr Jézus, hanem az egyszerű, szegény halászembereket, pásztorokat.

Én úgy gondolom, mi is ezek a halászemberek, pásztorok vagyunk, ki több, ki kevesebb. Becsüljük meg ezt a Sükösdi Szeretetközösséget, annak az erejét, és én úgy gondolom, ahogy a Marika is mondta ezt a pokrócot, még nagyon sok öröm vár ránk, hisz azt mondta, hogy az első pokrócot el kell tenni. Én ebben nagyon bízok.

És köszönöm nektek, és imádkozzatok továbbra is feleségemért, hogy ő is eljöhessen, újból itt legyen.

Hajrá, Sükösd!

Jézus Urunk:

A testvérek most néhányan szóltak, hogy a Szentléleknek az ereje hogyan van jelen, hogyan működik rajtatok és bennetek, és hogyan köt össze az egységhez az eggyé válásban. Mert ez az egység, amit most a mai napban, lehet, hogy meglepő számotokra, hogy többször visszatérünk rá, mert szükség van erre az egységre. S ez az egység veszélyben van. S ezt az egységet szeretném újra egyesíteni a ti szívetekkel és a ti lelketekkel, hogy működhessen rajtatok és bennetek, hogy felismerhessétek azt a csodát és azt a kegyelmet, ami által érzitek a jelenlétet, érzitek, hogy kinek a testvérei vagytok, és hogyan szeretnétek élni; érzitek a meghívást szívetekben és lelketekben. És hogy ha ezt felismeritek, elfogadjátok, akkor megpróbáltok elindulni rajta, hogy a kegyelem ajándéka működhessen rajtatok és bennetek, és vezessen ezen a meghívott úton, mert a meghívás, a küldetés és a követés mindig kegyelmekkel jár, és ez a kegyelem ad erőt a mindennapokhoz.

És akkor valóban lehet – úgy, ahogy a testvérek mondották itt többen már – megköszönni a napot, megköszönni az éjszakát, megköszönni azt, hogy „még tudok tenni és cselekedni”, és megköszönni azt, hogy: „Tudok másokért is imádkozni, felajánlani. Lehet, hogy mást most nem tudok tenni, mert lehet, hogy egy kicsit fáradt vagyok, egy kicsit betegnek érzem magam, de Uram, a szívem nyitottságával az imámat, a felajánlásomat Neked adom.”

Ez is a Szentlélek ereje a működésben.

És úgy-e, milyen csodálatos ez, mikor lehet érezni a szívünkben, hogy valaki talán értünk imádkozik, mert hogy „én egyedül erre képtelen lettem volna”.

Biztos, hogy már többen és többen ezt megtapasztaltátok, hogy: „Én erre egyedül képtelen lettem volna. De most érzem a segítséget és a kegyelmet.”

És ezt csak annak tudom elmondani, aki hisz ebben, aki tudja, hogy lehet csendben felajánlani valakiért imát, őszintén kérni a segítséget számára, számukra, s ezzel megváltozhat mindaz, ami összefog benneteket. És akkor a Szentlélek kegyelme megvilágosít belülről és kívülről, hisz kivetődik az arcotokra s egész lényetekre, és már érzitek az örömet, s akkor szinte örömmel tudtok egymásra nézni, és azt mondani: „Milyen jó, hogy testvérek vagyunk! Milyen jó, hogy egymásra számíthatunk! Milyen jó, mikor összefoghassuk kezünket, és működik a szeretet az imaláncban, amely erőt ad számunkra!”

S akkor ez a jelen kötődött a múlthoz, hisz a múltban adtam számotokra a Szentlélek tanítását az Élő Szentlélekben. Hisz emlékezzetek pásztorotokra79, aki ugyan nincs már köztetek, de közbenjár értetek, aki sokszor így szólt felétek:

– Higgyetek az Élő Szentlélekben! Higgyetek az Úr Jézusban! Vegyétek komolyan az életet, mert Jézus testvérei vagytok.

Úgy-e, milyen szépen szólt felétek és hozzátok? Szinte erőt meríthettetek belőle. Az erő összekovácsolt. És mikor problémátok volt, akkor oda mehettetek hozzája, soha nem küldött el senkit, mindenkit meghallgatott, mindenkinek próbált segíteni a Szentlélek működése által, ahogy megkapta a kegyelemben, s ami által megerősödtetek, és akkor éreztétek, hogy nincs hiábavaló felajánló ima, kérés, fohász, hisz a pásztor is ezt adta és tanította számotokra, mert mindig próbálta elmondani, hogy óriási a szeretet, amely a szívben lakozik, és ez a szeretet tud összekötni benneteket a mindennapokban.

Hisz hogy’ mondta a testvér a kezdetekben?

Volt már annyi fájdalom, bánat és könny, hogy most már nevetni kellett, egy kicsit felvidult, egy kicsit másképp látta körülötte a világot. S ez mindenkinek megadatik, aki egy kicsit talán bánatos, egy kicsit szomorú, egy kicsit nehéz a mindennapi élete, és érezni akarja, hogyan árad ez a Szentlélek, amely élővé vált felétek, reátok és bennetek.

Mert amikor kaptátok a Szentlélek-áldást, mikor azt mondottam, alakítsatok ki egy láncot, a láncban csak bentre80 gondoltatok: „Hát mi bent vagyunk, mi kapunk. Mit törődünk mi a többivel!” S akkor azt mondottam: A felebarátodra és a testvéredre is gondolj! Akkor már megnyitottátok, és szóltatok, hogy a többiek is részesüljenek e kegyelemből. Mert ez a lánc81, amikor eljött felénk és hozzánk, és amikor felmelegített, éreztétek, hogy milyen csodálatosan működik, amikor reátok áradt, amikor azt mondottam:

Most érezd a fejed felett a lángnyelvet, amely most reátok száll, árassza felétek a Szentlélek kegyelmének áldását, töltse el szíveteket és lelketeket, hogy működhessen rajtatok és bennetek.

És ha most kéritek ezt az áldást, akkor részesüljetek belőle.

A jelenlévők közül többen is:

Kérjük! Kérjük!

Jézus Urunk:

Na, akkor mire összefogjátok kezeitekkel a láncot, addig két versszakot elénekeltek: „Szállj szívünkbe, Nagy Isten, Lélekadó Lélek…”82

Na, ha kész a lánc, és összefogtátok a kezeiteket, nyissátok meg szíveteket, és készüljetek fel, hisz hamarosan jön ez az ünnep, de hogy részesüljetek most is e megemlékezésben, arra az időre, amikor azt mondottam számotokra:

Fogadd el a lángnyelvet, ami most fejetek felett lebeg, és leszáll reátok, és betölti szíveteket és lelketeket, hogy felmelegítsen, átöleljen, és érezd a melegség működését e kegyelemben.

Áradjon reátok e Élő Szentlélek. Világosítsa meg a ti szíveteket és a ti lelketeket a mindennapi élethez, küldetéshez, követéshez, ami által „örülünk, hogy Jézus testvérei lehetünk, és a mindennapi élet-útpályán haladhatunk”.

S akkor boldogan elénekeljük, hogy áradjon még szívünkbe e láng: „Jöjj, Szentlélek Úristen”83.

A Szentlélek lángja melegítsen, óvjon, védjen, és a meghívás küldetésében segítsen, hogy a mindennapokban tudjatok haladni, és megmaradhassatok testvérnek a testvéri, felebaráti szeretetben.

És ekkor sokan és sokan örültetek, hogy ennek részeseivé váltatok.

De történt köztetek olyan is, amikor évente egy alkalommal mindig azt mondom: Készüljetek fel, a mai napban megáldom a kegytárgyaitokat, bármit, amit elhoztatok magatokkal, hogy részesülhessetek e áldásban.

És akkor a testvérek örültek, hogy: „Igen, ennek részesei lehetünk.”

De vannak olyanok köztetek, úgy-e, akik elkezdték keresni cuccaikat a táskában, hogy „kiszedem, mert ezt is akarom, hogy megáldja, azt is akarom, hogy megáldja”. Mire mindent kiszedett, és felnézett, azt vette észre, hogy vége lett az áldásnak. És szomorúság ült az ő szívébe. Majdan fel is hívta Mária testvért, és azt mondotta:

– Hát nagyon szomorú vagyok.

Megkérdezte a testvér:

– Miért? Mi történt?

– Hát nem kaptam meg az áldást.

– Hát hogy, hogy nem kapta meg? Hát ilyenkor mindenki megkapja, aki itt van!

– Hát, de én nem arra figyeltem.

– Hát hol voltál? – kérdezi tőle.

– Hát ott voltam én a helyemen. Csak én nem magamra gondoltam, meg abba, hogy ami nálam van, az mind részesül. Nekiálltam keresni, hogy mindent kirakjak magam mellé.

– Ó, testvér! Hát te nem tudtad, hogy az Úr Jézus a táskában ugyanúgy megáldja mindazt, ami nálad van?!

– Most már megtanultam.

Úgy-e, milyen érdekes kis, apró, ami megtörtént?

Mert lehet rajta mosolyogni, de ebben azt kell érezni, hogy a testvér itt jobban arra figyelt, hogy ami nála volt, hogy az mind részesüljön az áldásban, de addig már nem figyelt, hogy az Úr Jézus azt is meg tudja neki áldani. Gondolatban oda helyezi, hogy „ami nálam van, az is részesüljön az áldásban”, hanem nekiállsz keresgetni.

És így valóban nem tudta átélni az áldást, mert próbálta neki mondani, hogy kapott ő is azért belőle. Azt mondja:

– Hogy kaptam, amikor nem is figyeltem rá?!

És ez nagyon nehéz, mikor ezt valaki megérti, hogy vele mi történt. Mert van neki hite és szeretete, csak ezt nem értette, hogy az Úr Jézus azt is meg tudja áldani, ami nincs szinte így kirakva Eléje.

Ezért van az, amikor mondom nektek, és kiválasztott testvéretek is mondja, hogy a beszélgetés néha fontos, hogy jelen legyen számotokra. Mert a kezdetekben hogyan is voltatok itt jelen?

Mikor még csak ez a szűk hely volt, utána volt ez a folyosó rész, utána kibővítettétek. Úgy-e? Mert ilyen részben ment ez az építkezésben – úgy-e? – az a csodálatos, nagy mű84 az építkezésben.

És hogy mondta számotokra a Koros szolga85?

– Milyen szép brüsszeli csipkétek van!

De ti örültetek ennek a „brüsszeli csipkének”.

Örültetek, hogy nektek ez megadatott. Olyan boldogan, pár nap alatt, elkészítettétek. És az elkészítésben voltak kegyelmek – úgy-e? –, ha csak feltekintetek. A csövek, úgy-e, megmaradtak, itt van most már huszonnegyedik éve, ősszel lesz. Holott arra a télre kaptátok. Emlékeztek?

Többen is a jelenlévők közül:

Igen. Igen.

Jézus Urunk:

És hogy mondotta a testvér nektek?

Átjött, izgatottan, szinte idegesen, járkálva.

Megkérdeztük tőle:

– Magdikám! Hát mi a baj?

– Mi a baj? Nagy a baj!

– Hát mi a baj?

– Hát azt mondta Janim, ha éjjel nem lesz az eső, őtet nem érdekli, hogy milyen sátor van itt, úgy kihuzigálja a csöveket, és elviszi.

Erre mit mondtatok?

– Most összefogunk, és nagyon imádkozunk.

És hajnalban megjött az eső.

Nem jött kihuzigálni a csöveket!

Ez többször megtörtént számotokra.

Később már azt mondta:

– Most már én is megértettem, hogy annak ott kell maradni. Azt valóban nem szabad szétszedni.

És itt maradt számotokra, ahogy némelyek mondták, ez a „szegényes”, volt, aki azt mondta, „primitív” hely. De ti annál jobban örültetek neki, és az örömben énekeltetek, és sokáig beszélgettetek, és a beszélgetésben sokszor nem is akartatok elmenni. Órákig vártátok, hogy mi fog történni. Akkor azt mondottátok, emlékezzetek:

– Még hangosabban imádkozzunk. Eldől a Mari, imádkozzunk!

Erre mit szólt nektek gyermeke?

– Tessék most visszaimádkozni, mert nincsen anyukám!

És ti akkor döbbentetek rá, hogy azért ezt mindig nem lehet, hát a gyermekeknek is szükségük van reája.

Mert ti csak vártátok a kegyelmet, a tanítást, a szeretetet, az örömet és a békét, amelynek részeseivé váltatok. Hisz akkor nem törődtetek az idővel, hogy mennyi ideig maradtok itten. Hányszor és hányszor elindultatok, volt, aki ki is ment, és utána csak annyit hallott:

– Elindult az üzenet! Mari eldőlt!

Úgy kocogtatok vissza, nehogy valamiről lemaradjatok. Nem törődtetek azzal, hogy elmúlott már az idő, nem törődtetek azzal, hogy „pár órát alszok, és menni kell ismételten” – lehet, hogy dolgozni vagy máshova: „Nehogy valamiről lemaradjunk!”

A kezdetben úgy éreztétek, hogy ezt mind-mind meg kell ismerni, tudni kell elfogadni, érezni és értékelni, mert a kegyelem – akkor még nem így mondtátok, hanem azt mondottátok:

– Nem tudom, mi történt, de valami jó! Valami csodálatos történik.

Később értettétek meg, hogy a kegyelemnek a működése van jelen rajtatok, bennetek és e helyen.

És akkor örömmel voltatok jelen.

Hányszor és hányszor tudtatok egymás között beszélgetni, megosztani a problémákat. Most néha ezek kimaradnak. Néha csak így vagytok, hogy – az imában: „Hát te is ered, te is eredj, és megyünk mink is.”

Holott az átélés kell, hogy jelen legyen. Holott néha szükség van e közösségben is, ha úgy érzitek, hogy vannak, akiknek vannak problémáik, és szeretnék megosztani veletek, mert számítanak rátok, és bíznak bennetek. És a bizalom, az nagy kegyelem, higgyétek el! Mert ha egyik testvér tud hinni és bízni a másikban, és el meri mondani az ő saját problémáját, fájdalmát és bánatát, hogy megoszthassa a felebaráttal és a testvérrel, s akkor azt is imának lehet mondani, mert „próbáltunk így is egyek lenni”.

Mert az imát – hogy mondtam nektek? – nemcsak kimondottan a megszokott imában kell elhelyezni, hanem szabad saját szavaitokkal, átéléssel, gondolattal felajánlani s elhelyezni.

Úgy-e, ez is ismerős? Mert ez is már elég régóta el volt számotokra mondva.

És az is, amikor átkerültetek erről a helyről86 a másik helyre87, akkor néha mondottam számotokra: Átmentetek testben, de nem teljesen lélekben, mert valamit itt hagytatok, valami a szeretetből, az örömből és a békéből nem ment veletek. Valamit itt hagytatok ezen a helyen, hisz nem úgy tértetek át, mint mikor itt voltatok, mint mikor itt tudtatok néha, úgy-e, felhőtlenül mosolyogni? Mikor itt imádkoztatok? Menjünk csak a kezdetekhez, nem kimondottan az első évről beszélek.

Ültetek, úgy-e, itt, ezen a padon, ültetek szemben, szemben, és vannak egyre többen és többen az engesztelési napokon is, akkor, úgy-e, többen jöttek, és jelen van a bástyatestvér, mellette a másik bástyatestvér, mellette kiválasztott Mária, mellette párja, és azt veszi észre, hogy valaki ezt csinálja: „Khrrrr, khrrr…”88

Mondja a bástyának:

– Bökjed már meg, hogy ne aludjon!

– Én nem! Én nem!

Akkor Mária testvér így átnyúlt mögötte, csak éppen, hogy megérintette, felugrott, azt mondja:

– Itt vagyok!

Mintha jelentést kellett volna tennie, hogy: „Itt vagyok!”

Úgy-e, Barikám?

Felugrottál, s azt mondottad:

– Itt vagyok!

De ha hirtelen kellett volna valamit mondanod, nem tudtad volna, mit is kell mondani. Testben itt voltál, de lélekben valahol máshol.

De ez nem baj, mert akkor örültetek és mosolyogtatok, tudtatok különbséget tenni, hogy az öröm hogyan tudja megváltoztatni az életet. Hisz szinte hogy mondtátok?

– Szárnyalni tudtunk az örömben. Szárnyalni, mintha nem is ezen a Földön járnék. – Úgy-e? Így feleltetek akkor többször és többször és többen. – Valami különleges a kegyelem ajándékában.

És mikor a tanításokat adtam számotokra, amelyet szintén megtapasztalhattatok? És voltak, akik nem értették a tanítást:

– Hát majd segítek elmagyarázni.

És többen megijedtek: „Nehogy én legyek az, aki magyaráz. Mert mi lesz akkor velem, ha valami olyan van rajtam és bennem, amit nem kell, hogy más tudjon? Akkor elhessegessük a gondolatainkat, hogy az ne legyen jelen.”

Fontos, hogy ezeket mind át tudjuk élni és megtapasztalni.

De volt abban is részetek, úgy-e, amikor próbáltatok egymásra figyelni a szeretet kegyelme révén, elfogadni egymást, örülni egymásnak, szinte jó volt egymásra tekinteni, hogy „ismét itt vagyunk, ismét egyek vagyunk, mert szükségünk van a kegyelem ajándékára, és a kegyelem ajándékában megtapasztalni: nincs olyan fájdalom és bánat és szomorúság, ami eltántorít minket e helytől, mert e helyben a szeretet kegyelme van jelen, s annak részeseivé válhatunk, és akkor örömest veszünk részt e mindennapokban”, még akkor is, amikor az ima alatt néha egy-egy viccelődő gondolat, később már nemcsak gondolat, hanem szóként elhangzott, és tudtatok nevetni.

De volt bennetek egy kis félelem is, úgy-e, amikor arra tanítottalak benneteket, hogy kiválasszuk, hogy kik fognak imádkozni a Szentolvasó imában, a tizedek között. És mikor Mária testvér csukott szemmel elindult köztetek, hányan és hányan azt mondtátok: „Jaj, csak ne én legyek! Jaj, csak ma ne én legyek, mert lehet, hogy el sem tudom imádkozni.”

És mikor mégis ki lett választva, olyan izgalomba jött, hogy azt mondja:

– Jaj, adjatok egy könyvet, mert nem tudok imádkozni! Nem is tudom, mit is kell mondani.

Mert az izgalom nagy volt rajtatok és bennetek.

De viszont voltak olyanok is köztetek, és ma is vannak jelen, akiket pedig kiválasztottam kiválasztott Mária testvér által, és azt mondottam: Megajándékozlak ma ezzel a tizeddel, hogy jöjj, és imádkozz. Nyisd meg szívedet, és helyezd el azt a problémát, fájdalmat, ami benned van, hogy megkönnyebbülj.

S volt, aki utána megkérdezte az engesztelés végén Máriától:

– Honnan tudtad te, hogy nekem ilyen problémám van?!

S Mária testvér válaszolt:

– Nem én, Jó Jézus Krisztus Urunk tudta, hogy neked szükség van most a segítségnyújtásra a kegyelem szeretetében.

Úgy-e, milyen szép volt ezt átélni?

Ma is vannak jelen olyan testvérek, akik akkor így voltak kiválasztva, és tanultak. Volt, aki tanult, hogy imádkozni tudjon; volt, aki a könyvet tartotta a kezében, hogy véletlen se tévessze el; és volt, aki pedig örült, hogy ő megkapta ezt a megtisztelő, örömi feladatot, mert ezzel ő megkönnyebbült, ezzel ő el tudta helyezni az ő saját problémáját, fájdalmát, bánatát a felajánló kegyelemben, és akkor a szeretet betöltötte helyette a szívét, és már ő is tudott örülni, és ha kellett, mosolyogni, mert érezte, hogy „valóban más lettem e ima elmondása alatt”.

Voltak sok-sok kegyelmi ajándékaitok a megtapasztalásban és a szeretetében, a tanúságtételében, hisz voltak itt nálatok olyan testvérek is, akik, úgy-e, azt mondották, hát azért ők egy kicsit tanultabbak, mint akik itt jelen vagytok, de a tanultakban mégis azért nem mindig tudtak megfelelni és szólni úgy, ahogy kellett volna, mert mikor Mária testvér, a kiválasztott, szólt feléjük, vagy kérdezett tőlük valamit, szinte gondolkodóba estek.

Így volt annak idején az Író-gyűjtő is, aki eljött, hogy egy kérdése van, de lehet, hogy kettő lesz belőle, és a tíz órából este fél hét lett, és végül úgy mentek el:

– Na, itt is voltunk.

Mert nem tudta elfogadni mindazt, amit kapott. Két hét kellett neki, mire feldolgozta, és mire megértette, hogy mégis jó az, amit kapott, mégis a szerint kell neki cselekednie, és akkor már nem azt mondta, hogy „itt is voltunk”, hanem: „Visszatérek e helyre, mert nekem szükségem van, hogy ott lehessek én is e helyen.”

Igen, voltak itt ilyen testvérek, de voltak olyanok is, akik így szóltak kiválasztott testvéremnek, hogy őt nem illeti meg ez a tanítás, amit megkapott. Ezt adja át, mert ő ehhez nem ért.

Erre Mária testvér azt mondotta:

– Hát nálam nincs leírva semmi.

– Hát akkor hol van a tanítás?!

Mária:

Hát – mondom – a fejemben.

– A fejedben? Hát akkor nem tudod átadni? Mert az nem téged illet meg.

Jézus Urunk:

S erre a testvér így szólt feléje:

– Hát, ha én kaptam meg, akkor biztos engem illet meg.

Mária:

De hát erre neki nagy szüksége van, és nekem illene ezt átadni.

Jézus Urunk:

Már viccesen a Mária azt mondotta:

– Hát, ha elviszi fejemet, akkor megkapja. Mert én nem tudok semmit odaadni.

Ezen megsértődött, elment. Többet nem is jött e helyre. Sőt e hely ellen beszélt. De azután eltelik közel másfél év, mire leírja a két ilyen vékony kötetű könyvét, és ez a hely, úgy-e, nem jó, meg nem őt illeti meg ez a tanítás, ezért elküldte számára89 a könyvet, hogy nézze meg, hogy van-e benne hiba.

Hát, ha nem hiszek ebben a helyben, nem őt illeti meg ez a tanítás, akkor miért akarom próbára tenni, hogy még elviszem hozzája e könyvet?

Nem ő hozta, csak küldte.

De a testvér nem fogadta el, hisz ezt adtam meg számára a bensőben. De egy pár mondattal azért levázolta, annak ellenére, hogy nem olvasta, kezébe nem vette, hogy vannak benne hibák, hol és melyik részen.

Mikor visszaértek vele, hát igencsak nem tetszett, de pár hónap után bebizonyosodott, hogy a könyvet be kell szedni, és szinte össze kell zúzni, mert helytelen.

És ezt majd nektek jobban, pár gondolattal az Író-gyűjtő tudja elmondani, mert neki is azt mondta:

– Csak nem arra a helyre akarsz járni?!

Úgy-e, így szólt hozzád?

Csomor Lajos:

Így, így volt. Igen.

1990-ben jött hozzám ez a pap bácsi Németországból, és elmondta, hogy:

– Hát akkor most ezentúl együtt fogunk dolgozni, s te be fogod nekem bizonyítani, hogy a Magyar Szent Korona örmény.

És ezt a feltételezését tartotta végig, és ezzel a feltételezésével jött a Marikához, és amikor megtudta, hogy itt az Úr Jézus megjelenik, és a Szent Koronáról és a magyarságról is tanít, és akkor a Marika nem mondott neki semmi olyant, amit az Úr Jézus nem engedett, és akkor ő megírta ezt a könyvecskét. Közben akkor még én nem is tudtam, hogy ő ide jött; közben az én könyvem is készült, és, úgy-e, próbált engem meggyőzni arról, hogy hát akkor írjuk azt, hogy a Szent Korona örmény. Ez persze nem sikerült. És akkor a kalocsai érsek úrnak mondta, hogy mivel a Marika nem engedelmeskedett az Egyháznak, ezért ő úgy gondolja – mert ő képviselte az Egyházat, egyébként szentszéki bíró volt, és pont jelenésekkel foglalkozott ott Németországban –, és ha nem engedelmeskedett neki, akkor nyilván ez nem jó.

És akkor, úgy-e, megjelentek ezek a kis, először az egyik füzet, amit aztán, úgy-e, ő úgy gondolta, hogy be kell zúzni, aztán írt másikat és egy harmadikat is, de a tévedés, az végig megmaradt. Végig megmaradt.

Jézus Urunk:

És téged is le akart beszélni erről a helyről.

De te is megkaptad a könyvedhez az intelmeket. És az mentette meg a könyvedet.

Csomor Lajos:

Igen.

Jézus Urunk:

Hogy a tiedét nem kellett bezúzni.

Mert te akkor már rájöttél, úgy-e, testvér, hogy „nemcsak voltam itt, hanem kaptam is segítséget”, amin el kellett gondolkodni, és föl kellett dolgozni. És a feldolgozással előre jutottál.

Ez a testvér, ez elküldte ide a könyvet, abban bízott, hogy ez egy egyszerű, primitív asszony – ő így könyvelte el a Mária testvért –, ha meg úgy is most nem ő jelenik meg, és majd meglátja, mit fog…

Csak akkor lepődött meg, hogy a könyv nem kellett, a könyvet meg sem fogta, és mégis el tudta mondani, mi benne a hiba.

És mikor visszavitték neki, akkor először szinte tombolt, hogy:

– Ez nem létezik!

Még elment a testvérhez is, elmondja:

– Az nem létezik, amit neked90 az asszony mondott!

De egy rövid idő után bebizonyosodott. Akkor ő már tudta, hogy ez nem kitaláció, mert ezt bárki nem tudná így elmondani, főleg, hogy még bele sem néz. Itt csak valaki adja neki azokat a szavakat, ami által meg tudott felelni, ami által tudta, hogy hogyan szóljon, és ami által elgondolkodott. De hát a hibát és a tévedést nagyon nehéz beismerni.

Tehát ő véges végig már tudta, hogy ez jó91, de nem vonta vissza azokat a szavakat, amelyeket abban a felindultságában elmondott.

Ez az, amiről Én beszéltem nektek már a kezdetek óta, hogy soha nem késő rádöbbenni saját hibádra a cselekedetek és a tettek révén, vagy azt, hogy talán nem jó úton haladsz, ha valaki még segít is felismerni az út felismerését. És ha megállsz, elgondolkodol, végig próbálod pörgetni az életedet, a cselekedeteidet, a tetteidet, és rádöbbensz, hogy mennyivel más megállni, és ha kell, visszamenni az elejére, és elindulni a keskeny úton, ahol lehet, hogy kevesebben vannak, lehet, hogy lassabban haladsz, de a haladásban biztosabbak a lépéseid, és a lépésekben biztosabban tudsz haladni, és megkaphatod mindazt, amire szükségetek van a felismerés révén.

A tanítás ezért volt számotokra mindig fontos ezen a helyen, mert Én, Jézus Krisztus Uratok próbáltalak benneteket is szinte úgy elfogadni, mint mikor kiválasztottam tanítványaimat, és őket tanítottam, együtt éltem velük, jelen voltam a mindennapokban. Öröm és boldogság övezte át az életüket e tanítás által. És számotokra is így adtam mindig a tanításomat.

De a tanítványok, úgy-e, hogy is mondjuk egyszerűen és könnyedén?

A földi gyarlóságban néha megtorpanunk, néha megállunk, néha félelem övez át bennünket?

A tanítványok is, mikor már a fájdalom-, szenvedésről hallottak, valahogy nem akarták elfogadni, valahogy nem tetszett nekik az a része, amikor azt mondotta számukra, úgy-e, a Mester:

– Egy rövid idő, amit veletek töltök, és láttok Engem. És egy rövid idő, amikor nem leszek veletek, és nem láttok Engem.

De nem merték megkérdezni. S mikor elmondotta, hogy mit tesznek az Emberfiával, s ekkor hogy szólt Neki Péter?

– Én, Uram, én mindig Veled leszek! Én nem hagylak el, én Melletted leszek.

S erre a Mester hogy is szólt feléje?

– Még ma, mielőtt a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg Engem.

– Ez nem lehet. Én nem teszem meg.

És úgy-e, hogy megtette?

És a harmadik megtagadása után találkozik a Mesterével, akit addigra már megkorbácsoltattak, és összetalálkoznak, és sírásban tör ki ez a nagy ember, hisz szembesült azzal, amire a Mester felkészítette, de nem akarta elhinni, hogy ez valóban beteljesedik.

Itt ti is hányszor kaptatok ilyen tanítást, ilyen kegyelmet, hogy szinte szembesültetek vele?

De amíg nem történt meg, addig nem akartátok elhinni, és bízni benne. Csak, amikor megéltétek, amikor részeseivé váltatok, s amikor megtapasztaltátok, akkor már öröm és boldogság járt át benneteket, és akkor már örömmel tudtatok a küldetés-, követésben járni ezen a meghívott úton.

Mert, úgy-e, a meghívást, ahogy mondottuk a kezdetekben, nemcsak kimondottan Mária, kiválasztott testvérnek adtam meg, hanem számotokra is egyenként. Hisz a meghívásban, mikor elindultatok ezen az úton, ha most úgy visszatekintetek erre a hosszú időre, akkor úgy lepörög előttetek, hogy: „Mi mindent tanultunk, mi mindent kaptunk! Milyen jó, hogy van nekünk ez a hely, ahova tartozhatunk, ami által különbséget tudunk tenni, és ami által megtanultuk, hogy mi az öröm, és az örömben hogyan lehet jót nevetni.”

Úgy-e, milyen csodálatosak most, ha ezeket így magatok előtt pörgetitek le?

Hányszor és hányszor volt az út előttetek. Hisz vannak itt olyan testvérek, akik azt mondják, néha felelevenítik, és nagyokat tudnak nevetni rajta, hogy: „Mi mindenen keresztülmentünk! És milyen jó, mert szinte megerősödök, mikor visszatekintek és visszagondolok azokra a pillanatokra, azokra a kegyelmekre.”

Hisz, ahogy mondottuk az énekben, úgy-e, hogy az is az út alatt íródott. De van, ami nem kimondottan az út alatt, hanem itt, ezen a helyen történt, és számotokra az is felemelő a kegyelemben. S akkor érzitek, hogy: „Ki vagyok, és hova tartozom, kit követek, kinek a testvére vagyok, és ki által működik rajtam és bennem a kegyelem.”

S mikor ezt az éneket énekelitek, akkor úgy sorról sorra szinte végig lehet élni az élet tanítását a mindennapokban:

Jelen lévő testvérek:

Ki vagyok én, Uram? Egyre csak tűnődöm.

Ki vagyok én, Uram, s mért élek a Földön?

Mi célból érkeztem erre a világra?

Csak Te vagy, óh, Uram, ki nékem feltárja:

Porszemből lettél te, s azzá leszel újra,

Isteni Felségem, mert ezt így akarja.

Azért vagy e Földön: Engem megismerjél,

Tetteddel, imáddal Engem dicsőítsél.

Szeretetemet hintsd széjjel a nagy Földön,

Hogy minden gyermekem üdvösségre nőjön.

Minden teremtménynek van egy saját útja.

Figyelj, hogy rátalálj, s ne tévedj el újra!

Fogd a kezem, Uram, s szorítsd jó erősen.

Ne engedd, hogy nyájad el-elténferegjen.

Jó Pásztor vagy, Uram, s a bárányod sebzett,

Öleld most Magadhoz, add rá szent kegyelmed.

Oly jó így, Teveled, szeretetben, Uram!

Segíts meg, hogy mindig Hozzád vigyen utam.

Szeretlek, óh, Uram, imádlak és áldlak!

Segíts, hogy hagyja el szívemet a bánat.92

Jézus Urunk:

Igen, s ha végigmentetek a sorokon, akkor szinte lehet érezni, hogy ezt lehet mondani, hogy „ez mind talán rólam szólt”, másik testvér is mondhatja, hogy „rólam szólt”, mert valóban porszemből lettem, s majd idővel porszem leszek, de még mielőtt újra porszem leszek, addig végigélem az életem, az életemben pedig felkészülök mindahhoz, amit kaphatok, ami által felismerek, ami által elfogadok, és ami által más lehetek, mert változtathatok. És elfogadom a felebarátot, a testvért, hogy valóban egyek legyünk e szeretettel, e kegyelemmel, amely megadatik számunkra a mindennapokban, a mindennapokhoz. És fontos, hogy érezzük, hogyan működik rajtunk és bennünk mindez a tanítás által. Mert ha ezek így eljönnek felénk és hozzánk, és átöleljük, érezzük, hogy szinte sajátunk lett, mert: „Az enyém e kegyelem, és e kegyelemmel tudok másra tekinteni, másképp tekinteni, felismerni és elfogadni, és érezni azt, hogy boldog vagyok, Uram, Jézusom, hogy testvéred lehetek, hogy kiválasztottál az út porából, mert felismertél, hisz megvillantam az út porában, és nem hagytad, hogy semmivé váljak, mert szükséged volt reám, és e szükségben kiemeltél, Magadhoz öleltél, felmelegítettél, megerősítettél, és megadtad, hogy milyen az élet, amellyel szeretnénk együtt élni és haladni a mindennapokban.”

Fontos, hogy ezekre tudjunk figyelni, mert ezek a tanítások az évek folyamán valóban jelen voltak és jelen vannak számotokra a kegyelem megtapasztalásában. De érezni lehet mindazt, amikor az öröm megy rajtatok és végbe bennetek. És ezzel is meg tudtok változni, és tudtok örülni, és e örömmel szeretettel figyelni másokra, és ezt a szeretetet – hisz hogy mondtátok az énekben? „Hintsd széjjel a Földön.” Hát megpróbálod széjjelhinteni a mosolyoddal, az örömöd szeretetével, hogy ők is részesülhessenek e kegyelem megtapasztalásában.

De ezeket is csak annak tudod átadni, akinél látod, hogy felkészült, és ő is szeretné elfogadni, szeretne vele együtt érvényesülni, és ha érvényesült, akkor érezni, hogy valójában ez a szeretet, amely megjelenik rajtatok és bennetek, hogyan van jelen a mindennapokban, hogyan volt jelen akkor köztetek, mikor, emlékezzetek, bevittétek szolgát, Mária testvért, a kiválasztottat, a golgotai fájdalom szenvedésében. Megtörténik a tanítás, és többen már felálltok, és elindultatok ki. És voltak olyan pillanatok, mikor Mária testvér néha kapott egy-egy képet, amelyet láthatott, és szinte nevetésben tört ki, és ti akkor hogy’ örültetek: „Nem baj, Uram, ha nem tudjuk, min, de mink is nevetünk. Ha már ő nevet, akkor hadd nevessünk mink is!”

És egymásra tekintettetek, akik bent voltatok, és nagyokat nevettetek.

De emlékezzetek, volt, mikor a pásztor93 visszalépett, és csodálkozva nézte, mert nem tudta, hogy mi történt. Azt mondja, hogy:

– Úgy szenvedett az előbb, úgy kopogott a feje, és most miért nevet ennyire?

Erre hogy mondtátok?

– Atya, valamit kapott, valamit lát. De olyant kapott, amin így kell neki nevetni.

– És maguk is kaptak?

– Nem, mi csak nevetünk vele együtt.

És nézte, hogy most valójában itt mi történik.

És másnap próbálta kérdezni kiválasztott testvért, hogy mit kapott, de akkor mindjárt nem tudta elmondani, majd egy rövid idő után. És mikor elmondotta a pásztornak, hogy mit kapott, hát a pásztor is jókat derült. Azt mondja, hogy:

– Nem tudja, hogy ilyen létezhet.

Mert valakit látott, és elmondotta, hogyan és miképpen élte meg annak a jelenlétét. Hisz volt itt már annyi minden köztetek, ami miatt lehetett jókat nevetni.

Emlékezzetek a Koros szolgára, mikor itt foglalt helyet, és téli időben felemás cipőben jött. De nem a film szerint, a történetben: egy téli vastag és egy nyári lyukacsos cipőben, a legnagyobb hóban. És kirakta így a lábait, és mikor a szembeni testvérek meglátták, úgy derültek a nevetésben, és így föl-fölemelték fejüket. A Boldog József94 meg azt hitte, hogy rajta nevetnek. Már körbenézte magát, mindent, már megkérdezte testvérét, hogy:

– Valami van velem?

Ezek még nagyobban nevetnek, köztük Bari testvérrel az élen, mert ő közbeszólt, hogy:

– Biztos, náluk nem ilyen időjárás van, mint itten.

És ezen még nagyobb nevetés tört ki. Ekkor a testvér felállt, mint aki egy kicsit megsértődött, mert azt hitte, hogy őt nevették ki, elindult kifele, úgy léptek már utána, s mondták neki:

– Józsi, nem rajtad nevetünk, csak nem tudtuk… Menjél vissza, és nézzél Gyula bácsi lábára.

Hát Józsi csodálkozott, hogy mi ez. Visszajött, és így lenézett, erre ő is akkorákat, szinte hahotázott. Akkor értette meg. És ez akkor volt szó, mikor így maga alá szedte a lábait, akkor nem, hanem utána egyszer gondolta, megint így kinyújtotta, akkor mindig derültek a testvérek. Ez az este az imában így ment el, még a végén volt, aki megjegyezte:

– Hát a mai imánkat nem biztos, hogy az Úr Jézus elfogadta meg a Szűzanya, mert – azt mondja – végig ennyit nevetni!

Ha nem fogadtam volna el, akkor szóltam volna felétek és hozzátok.

Ez az, amit mondottam, hogy sokszor derültetek, sokszor örültetek, és jól éreztétek magatokat. És ezt azért itt hagytátok egy kicsit, ezt fogadjátok el. Erről lehetne most egyenként beszélgetni a kezdetben itt lévő testvérekkel, akik túl is vagytok95, hogy ott mertek-e egyáltalán szólni vagy nevetni. Pedig ott is ugyanúgy lehet, néha, megosztani, hogy öröm és boldogság járja át szíveteket, lelketeket.

Most nevettetek a Feltámadás után, mikor mindenki elmesélte, hogy:

– Nem akartunk ám lemaradni rólad, úgy kocogtunk utánad a garázshoz!

Mária:

S megkérdeztem:

– És mit kerestetek ott?

– Hát nehogy lemaradjunk valamiről.

– Hát miért? Én arra…?

Azt mondja:

– Hát arra mentél, s mi meg úgy követtünk téged hűségesen!

Jézus Urunk:

És ezen nevettetek nagyokat, derültetek nagyokat. De az előtt meg lehet gondolni, hogy mikor, lehet, hogy több év is eltelt, mire ilyen jó nagyot nevettetek, kacagtatok, derültetek, és jól éreztétek magatokat.

Hisz az ima ereje is egészen másképp indul el rajtatok és bennetek, mikor ilyen örömmel kezdtek el imádkozni, öröm és mosoly van az arcotokon, mint mikor így, így. Akkor sokszor Mária azt nézi, kinek mi lehet a baja. Gondolkozik, magában kéri is. De nem mindig kap rá választ, és csak nézi. S ilyenkor a szomorúság nagyon erősen ki tud rajtatok vetítődni, az arcotokon. Mert vannak valóban pillanatok, amikor valami történik, valami fájdalom és bánat jelentkezik, vagy szomorú hír, vagy betegségről hallotok, és próbáltok ezzel is eggyé válni, egyesülni, s akkor valóban nem így vagytok jelen az imában, hanem átélitek. De vannak olyan napok, amikor igenis, lehetne ezt az imát szeretet örömével kezdeni, ujjongani, felajánlani: „Uram, itt vagyok, fogadd el imánkat. Jól érezzük magunkat.”

Úgy-e, mennyivel más, hogy ha ilyen öröm szeretetében kezdtek el imádkozni, mintha csak: „Hát elmondjuk. Itt is voltunk. Ma vége lett, majd jövünk legközelebb.”

Meghallgatásra talál az az ima is, nehogy félreértés történjék köztetek! Csak a meghallgatása mellett van jelen az, hogy a fájdalmában indult el, és fájdalmában fejeződik be, holott lehetne egy kis bátorság, egy öröm és egy mosoly rajtatok és bennetek a felajánló kegyelem részében, a megtapasztalás szeretetében. Mert, úgy-e, sokszor és sokszor a kezdetekben ezen a helyen, míg nem mentetek át oda, hányszor és hányszor milyen jókat nevettetek, átéltétek az estét, éreztétek, hogy jelen vagytok, számíthattok egymásra még akkor is, ha nevetünk, mert a nevetésben is lehetünk egyek, mert összekovácsol bennünket.

Hisz hányszor és hányszor meg lehet tapasztalni mindazt, amit Én, Jézus Krisztus Uratok adok e kegyelem szeretete által a tanításban. Hisz ha most a jelent nézzük, a mindennapi élet így is nehéz, nem tudjátok, hogyan és miképpen haladjatok rajta és benne, és nem tudjátok, hogy „mi vár reánk, lehet, hogy már a jövő héten vagy a jövő hónapban”. És a szomorúság átölel benneteket, s ilyenkor egy kicsit magatokra kell ismerni, egy kicsit fel kell emelkednetek, egy kicsit örülni, mert az örömben lehet mondani azt, hogy: „Uram, én annak örülök, hogy Hozzád tartozhatok, testvéred lehetek. Hát milyen boldog ez, hogy én testvéred lehetek!”

Ha felméred ennek az értékét, akkor valóban tudsz örülni e szeretetben.

Mellette úgy is jelen van a fájdalom és a szomorúság a bánatban, és szinte nem tudod, hogyan és miképpen alakítsd ki életedet. De ha van, aki egy kis örömet és szeretetet áraszt feléd, az mindjárt mást tud nyújtani, és megváltoztatni a kegyelemben.

Milyen csodálatos, úgy-e, így végiggondolni és elmélkedni az engesztelést, a jelenlétet és a kegyelmet, amely megadatik mindenki számára, csak „én felkészült vagyok-e ehhez, és tudom-e befogadni, tudok-e vele érvényesülni és érezni, s akkor más vagyok, és akkor tudok figyelni a felebarát-szeretetre a kegyelemben”, és akkor a zarándoktestvérek is boldogan mondhassák azt, hogy: „Én is ide tartozom, és örülök, hogy helyem van itt, testvér lehetek, és a testvérben reám is számítanak.”

Most a zarándoktestvérek, néhányan, szóljatok, hogy nektek mit ad ez a hely, és hogyan élitek át az itteni jelenlétet – nem kimondottan most csak a fájdalomról beszélni, az öröm szeretetéről is és az eggyé válás kegyelméről is.

Hátul vannak, úgy-e, a zarándoktestvérek, most szóljatok.

Lovró József:

Aki nem szól, az lemarad a buszról!96

Na, gyerünk, negyvenen megszólalni!

Kádár György bástyatestvér:

Csak harmincnyolcan vannak.

Lovró József:

Harmincnyolcan?

Menjél97 hátra szépen, mindenkit szólaltass meg. Aranka kezdi, figyeljetek.

Zaja Sándorné Aranka:

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Zaja Sándorné vagyok Markaz községből.

Hát, igaz, hogy ’96 óta járok ide, de nem minden alkalommal tudok eljönni, de mikor eljövök, mindig kapok valami ajándékot, és mindig várakozok és vágyakozok ide. És amikor huszonkét éves évfordulón, mikor itt voltunk, és mindig kegyelmet kapok, és mindig gyógyulást, mert mindig nagyon terhelten jövök, a családdal el vagyok foglalva, és az unokákat most, úgy-e, volt egy kis feladatom, hogy imára, keresztvetésre, és kértem itt őket, hogy adja meg a Jó Isten, hogy szülessenek meg, hogy legyenek nagymamai örömeim.

És két-három évvel ezelőtt már, és most már harmadik évben a visszaemlékezésen – egyet a sok közül emelek ki – ment a körmenet, és a körmeneten nagyon gyönyörű dolgokban volt részünk, nemcsak egyedül, mert többen is biztos, hogy megkapták és megtapasztalták, és a fény, ahogy kísérte a körmenetet, ezt már a tíz éves évfordulón is igen láttam, és tudtam végig, hogy jó helyen vagyok. És, ahogy a fény kísért, majd utána, ahogy jöttünk, volt a szeretet, a piros, a gyász-lila szín, a Szűzanya kékje, majd, ahogy elfordultunk a kápolna elé, majd ott a hófehér fal világoskék színt árasztott ki a kápolnából, és alig értünk volna ide a sátorhoz, mert azon elmélkedtünk meg gyönyörködtünk, akkor már kezdtek kijönni innen a kápolnából, és minden ember, az atyák, Marika, minden ember, akit láttunk, színaranyban volt, az aranysárga fény megjelent mindnyájatokon.

Ezt, már a huszonkettedik évfordulón is ugyanezt láttuk, akkor a huszonharmadikon is, és most is, a huszonnegyedik évfordulón is láttuk többen, nemcsak én, mert kellett látni másnak is ezt a nagy csodát.

És nagyon-nagyon jó érzés fogott el most is, vagy már, mikor évekkel ezelőtt, mert most is voltam virágvasárnap előtti szenvedésen, és évekkel ezelőtt is jöttünk még kocsikkal: Domoszló–Markaz községből, és öten jöttünk a személygépkocsival, és akkor a személygépkocsiba, ahogy a nap megsütte a szurkos, fekete utat, az színarany volt előttünk, ez a fekete, szurkos út. És mondom, nem szólok, de a többiek rögtön szóltak, hogy: „Nézzétek csak!”. Akkor felkaptuk a szemünket a Napra, és akkor, amikor felkaptuk, akkor láttuk a gyász-lila színt körben, a Szűzanya-kéket nagy udvarán, és a nemzeti-szín szalagot.

Hát ezeket. És mindig-mindig valami apró csodát, szeretetet, szívembe, lelkembe melegséget, és mindig nagy gyógyulást kaptam itt, mikor itt voltam. Mindig megterhelten, összeroskadva jövök, és mire haza érek, akkor a szívemben egy kis erő van, hogy a mindennapokban az unokák körül meg a főzésben, mindenben részt tudok venni jobban. Ezt mondva, hogy négyszer vagyok gerincre műtve és csavarozva, lemezelve meg nagyon sok műtétem volt már eddig, és hát mindig erőt meg mindent, felépülést megkaptam az Úrtól. És köszönöm továbbra is, hogy egyengeti utamat, és hogy a családot, hogy eggyé legyünk, és szeretetben, békében és egyetértésben legyen a család.

És köszönöm, Uram, Neked!

Mindenkinek nagy kegyelmet és szeretetet, békét.

Jelen lévő testvérek:

Köszönjük szépen.

Egy asszonytestvér:

Én szeretném megköszönni az én Drága Jézusomnak és a Szűzanyámnak, hogy mindig velem vannak, és a testvéreimnek, akik kiimádkozták itt fönt a Golgota-keresztnél: másodszor voltam itt, és megértették, hogy utcára kerülök. És imádkoztak, és egy napon belül lakást kaptam, otthonom lett. És ezt köszönöm az én Jó Istenemnek, hogy meghallgatott engem.

Köszönöm szépen!

Paulenka Sándorné Marika:

Uram, Jézusom, azért szeretnék szólni, hogy mindig eszembe jut, amikor Antal atya tanított bennünket, hogy örüljünk. És sokszor megtapasztalom otthon, az életben, amikor el vagyok keseredve vagy valamilyen szomorúság ér, betegség a családban, mindig eszembe jut, hogy Antal atya mit mondott, hogy: örüljünk. Mert az Úr Jézus akkor tud bennünket megérinteni, hogy ha örömben vagyunk; mert hogyha szomorúak vagyunk, félelemben vagyunk vagy aggódunk, akkor az Úr Jézus nem tud úgy megérinteni, hogy az Ő szeretetével átöleljen és segíteni tudjon nekünk, hogy észrevegyük azt a kegyelmet, amit Ő nekünk tud nyújtani.

Én nagyon köszönöm, hogy ide kerültem Sükösdre, nagyon sok kegyelmet kaptam, úgy a lányom gyógyulása, mint a saját gyógyulásomban.

Továbbra is kérem az Úr Jézust, hogy itt lehessünk örömben. Nagyon tudok örülni a testvéreimnek és annak, hogy én itt lehetek, meg hogy itt is maradtam.

Köszönöm szépen.

Jézus Urunk:

Így a mai nap ez a pár testvér szólt a zarándokok közül, pedig többen is szólhattak volna, hisz többen kaptak sok kegyelmet, megtapasztalást a meghívásukban, vagy hogy ki miért és hogyan jött el erre a helyre. De hát, ha ma csak ennyi testvér szeretett szólni, akkor ezt elfogadjuk, hisz tudjuk, a bűnbánat-időben is, és minden Golgota jelenlétében kiválasztjuk a testvéreket, akik a tanúságtételben szólnak felétek és hozzátok, és elmondják, hogy valójában ők miért is jöttek erre a helyre, mi indíttatta őket, hogyan érezték szívükben a meghívást, és a meghívásban hogyan próbálnak engedelmeskedni, hogy a kegyelem reájuk áradjon, és működhessen rajtuk és bennük. És így a bűnbánat-idő és a Golgota-idő alatt többen és többen szóltatok már, most e esztendőben is a jelenben és az elmúlt időben is, hisz most már ez elég régóta van jelen köztetek és bennetek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok nemcsak a pásztortestvért hívom és várom a tanúságtételben, hanem hívom és várom a zarándoktestvéreket is: kiválasztok hol e helyről, hol pedig a kápolnában a szentmise alatt ki hol foglalt helyet, és a szerint szólt a megtapasztalásában, a felismerésében és az elfogadásában.

És tudjuk, hogy vannak olyan testvérek is, akik már többször és többször szólaltak fel. Ilyenkor van, aki méltatlankodik, hogy: „Az nem létezik, hogy ismét ugyanez a testvér szól, ismét ugyanez a testvér szól!”. Eltelik egy bizonyos idő, és ismét a testvér szól. Már ő is úgy szólt, hogy:

– Hát én, Uram, nem is tudom, hogy már mit kellene mondani.

Itt majd hívni fogom az Íródeákot, hogy ő itt majd segít nektek ebben az ő saját szavának gondolataival, hogy megválaszoljon arra, amit Én most elmondok nektek. Én, Jézus Krisztus Uratok, mikor kiválasztom például – így szoktam mondani – Mária keze irányában a második padban, vagy a harmadik padban, vagy az első padban az első személy, vagy a második, vagy a harmadik, vagy itt szólok, hogy a széken foglal helyet, vagy a padon foglal helyet, vagy az oszlop mögött, ismerős számotokra ez a kiválasztás. És mikor látjátok, hogy egymás után már egy testvér többször és többször fel van szólítva – most nem azt mondom, közvetlen egymás után, eltelik közte egy kis idő, és megint. S akkor a méltatlankodás megjelenik rajtatok és bennetek, hogy: „Miért ez?!”

Én, Jézus Krisztus Uratok akkor azért szólítom őt föl, mert nem arról beszélt, amit Én kértem tőle, és nem azt adta át, amit el kellett volna mondania. S Én ilyenkor várom.

S emlékezzetek, az elmúlt esztendőben meg azelőtt, az Íródeákot is egymás után többször szólítottam. Ő sem értette már, miért.

Mária:

Én nem szóltam neki, én csak felajánlottam és imádkoztam: „Uram, Jézusom, ha ismételten felkéred, add meg szívébe és a lelkébe, mit vársz tőle, és mondja el.”

Jézus Urunk:

És mikor elmondotta, azóta most nem volt felszólítva.

Tehát ő mondja el számotokra ezt a megtapasztalási élményt.

Kádár Györgyné Anna:

Igen, Uram, Jézusom. Ez akkor történt, amikor kiválasztasz három tanítványt, és egyik alkalommal egy picikét úgy éreztem, hogy: „Hű, de jó annak a testvérnek, akinek a vállára teszed a kezét, és hogy – úgy mondom – a szemébe nézel, hogy alszik, és hogy miért alszik, és miért nem tud imádkozni.” És pont a Gyuri, a férjem mellett ültem, de előbb nem szoktam ülni, csak ide-oda üldögéltem, és egyszer csak ott kötöttem ki mellette, és kiválasztottál, hogy szóljak, és teljesen – úgy mondom – sokkot kaptam, hogy most mit is mondjak, mert nem ez, nem ezt éreztem, hogy most arról kéne beszélni, hogy én mit éreztem ez miatt. És utána a következő alkalommal ismételten fölszólítottál, és akkor értettem meg valójában, hogy azt kéne elmondanom, hogy ez mekkora nagy ajándék, amikor kiállhatunk, mikor fölszólítasz, mikor érezhetünk, mikor kézzel foghatóan tapasztalhatjuk, és így én is, hogy valójában nem a Marika rakta a kezét a vállamra, és nem a Marika nézett rám, hanem Te, Uram, Jézusom. És akkor úgy ebből az erőből hogyan tudok élni az előttem levő héten, hisz Te tudod, hogy néha-néha igencsak a padlóra kerülök, és mégis hogy tudok fölkapaszkodni.

Köszönöm szépen, Uram, hogy ezt elmondhattam, ha erre gondoltál.

Jézus Urunk:

Igen, mert ez az, amiről beszélek nektek, mikor meghívlak benneteket a tanúságtételben, majdnem mondhatom, hogy minden alkalommal, de ha nem is, akkor egyszer, ha nem, a következőben biztos, hogy mondom: a tanúságtételben a megtapasztalásod e helyről – nem, nem tudom Én, hol jártál te, és te ott mit láttál, és azt itt elmondani.

Én, Jézus Krisztus Uratok itt választottalak ki, itt kértelek fel a tanúságtételre. Akkor próbálj erről a helyről beszélni, ennek a megtapasztalását, ennek a kegyelmét. Hisz most hogy mondta az Íródeák? Hogy ide-oda üldögéltem.

A Sáfár testvér is egyszer itt ült, egyszer ott ült, egyszer ott maradt egész hátul, ahogy bejövünk az ajtón, és mindjárt ott. És elindult a fájdalom, szenvedés Golgota alatt, hogy kimegyünk, úgy-e, a Gecsemáni kertbe a tanítványaimmal, és imára buzdítom őket, hogy imádkozzanak és virrasszanak Velem és Értem, hogy a félelem erőt ne vegyen rajtuk és Rajtam a félelemmel együtt. S akkor kiválasztom a tanítványokat, s akkor is így elindultam. Erre mit gondolt – csak gondolta! – Sáfár testvér? Így fölnézett, lehajtotta a fejét: „Uram, olyan messze vagy hozzám, mint Makó Jeruzsálemhez!”

Erre gondolt. Senkinek semmit nem szólt. Így maradt. Egyszer azt mondja, csak azt vette észre, hogy a vállát valaki megfogta:

– De ez nem te voltál! – így mondja. – Itt valaki más.

És akkor értette meg, hogy az Úr Jézus hogyan választja ki a tanítványokat – a jelképes tanítványokat, ezt mindig elmondottam, a jelképes tanítványokat! – a felismerés elfogadásában.

És akkor valóban lehet érezni, hogy van olyan, hogy talán szorosabban kell fognia az első kiválasztás részében. Amikor már másodszor tér vissza a tanítványaihoz, és akiket ismételve alva talál, hogy is mondja? Szinte ilyen melegen, simogatja őket, érzik a meleg kegyelmet, a szeretetet, a nyugvást, s akkor azt mondja:

– Aludjatok csak, ha fáradtak vagytok, hisz hamarosan úgy is mennie kell az Emberfiának, és ti is felkeltek, és követtek.

És ezt több testvértől szerettem volna hallani, hogy elmondjátok a különbséget a kettő között, hogy hogyan érint meg ez a kegyelem és ez a szeretet, hogyan tudsz különbséget tenni, hogy: „Igen, Uram, most kiválasztottál, szinte mondhatom azt, hogy erősen, hogy most én a jelképes tanítványod legyek. Imára kulcsolom kezem, és imádkozom. De megjelenik az álom, és elalszom. És ismét megjelensz, és akkor már szinte, mondhatni azt, szinte mintha ringatózva, lágyan megsimogatsz, átölelsz melegségeddel, és másképp élem meg ennek a jelenlétét.”

Úgy-e, testvérek, a bűnbánat-időben ezt többen megéltétek, s mégsem mertetek szólni róla?

Van-e még olyan testvér, aki el meri mondani, hogy ő hogy élte meg, aki kiválasztott lett a jelképes tanítványok közül?

Egy asszonytestvér:

Amikor az Úr kiválasztott tanítványnak, én otthon arra gondoltam, csak, hát úgy gondoltam, hát ez nem, hát szégyellem ezt, mondjuk így.

Annyira szeretem én az Úr Jézust, s akkor így gondoltam, hogy hát adna nekem valami olyant, nem tudom, nem. De nem, nem kérek én jelet, mert akkor azt hiszi, hogy hát nem hiszek, nem bízom Benne.

Na, lényeg az, hogy jött az Úr Jézus, és kiválasztott, és olyan erővel megfogta a vállamat, hogy most már tudtam: Ő az Úr Jézus – Marika így nem fogja meg.

És boldog voltam.

Ennyi.

Csomor Lajos:

És mi volt a második?

Az asszonytestvér:

A második… Ugyanakkor…

Csomor Lajos:

Ugyanakkor, amikor visszajött, akkor mi történt?

Az asszonytestvér:

Jaj! Jaj, értem, persze, persze, Ő ezt kéri, az Úr.

Csomor Lajos:

Mert akkor már nem szorított.

Az asszonytestvér:

Az Úr ezt kéri, persze!

Hát akkor már, én akkor elfogadtam, hogy Ő kiválasztott, és hogy valóban, akkor tényleg már csak egyszer szorított meg nagyon, így, jó erősen, és hát akkor már másodszor, akkor már nem úgy.

S gondoltam is magamban, hogy hát nem tudom, hogy miért így, hogy nem tudom, hogy miért, de hát az elég volt ám, mert azért egy csomó ideig még éreztem, hogy…

Egy csomó ideig éreztem, hogy fájt. Fájt.

Jézus Urunk:

A kereszthordozást is lehet érezni, mikor valakinek a lábát eltaláljuk a lépésben. Arról is lehetne beszélni, ki néha hogyan élte meg, mert volt, aki azt hitte, hogy eltörik a lába, és az nem igaz, hogy ezt az Úr Jézus akarja. Úgy-e?

Hogyan éltétek meg az ilyent is?

Lehet erről is beszélni, akik itt elöl foglaltak helyet, és átélték, hogy valaki, kirakva, vagy ha nem is rakta annyira ki, de a kiválasztott testvér a kereszthordozásával egy kissé, ahogy ti szoktátok mondani, megtaposta a lábát.

Lehet róla beszélni, aki megélte.

Reile Józsefné, Pacsirta:

Meg is csavarta az Úr Jézus a lábát az én lábamon egyszer, olyan erősen, és ki akartam húzni a lábamat az Úr Jézus lába alól, hát nem tudtam, és szó szerint így csinált, megtekerte az Ő lábát, és nem tudtam elvenni. De annyira fájt! De utána nem fájt, csak akkor éreztem.

Köszönöm szépen, Uram!

Minka testvér:

Egy alkalommal ott ültem elöl, oldalt, és az Úr Jézus megközelített kereszthordozáskor, s rálépett a lábamra, de olyan erősen, hogy ha nem tudom azt, hogy az Úr Jézus, biztos, hogy elkiáltom magam a fájdalomtól. De ez nem volt elég, hogy egyszer, hanem jött, és pumpálta szinte lábamat, taposta, taposta, taposta. Nagyon fájt.

De nagyon tűrtem, mert tudtam, Uram, Jézusom, ez Te vagy.

És hálás voltam, és köszöntem, hogy így megfigyelt és megtisztelt.

De az egyik ujjam viszont véraláfutásos lett, mert annyira megtaposott az Úr Jézus.

Soha nem fogom elfelejteni.

Köszönöm szépen!

Jézus Urunk:

S ez a megtapasztalásban, úgy-e, az, hogy Mária testvér oda megy a lábbal, mert ő nem biztos, hogy ilyent éreztek.

Ez a megtapasztalás a kereszthordozásában, hogy milyen a kereszt súlya. Mert úgy-e, a bástyák elmondották, hogy milyen nehéz, elmondották, mikor már bent visznek a helyemre, a kettő között is van különbség, de mégis nehéz. És lehet érezni, hogy milyen a súly a Kereszt hordozásában, amikor valamelyik testvérnek a lábára rálépek. Érezni a súlyt.

De a súlyban mégis azt mondom számotokra, hogy ez a szenvedés, amire azt mondjátok, hogy óriási, ez a szenvedés, amire azt mondottátok a bűnbánat-időben, hogy „nem igaz, hogy ezt lehet fokozni”. És minden pénteken fokozva volt számotokra a megtapasztalásában.

Mégis, Én így mondom számotokra: ez csak egy parányi abból a szenvedésből, amelyet Én végigjártam a megváltásért és a kegyelemért. Mert ez által tudtam számotokra elhozni mindazt, ami által most egyek vagyunk e örömben.

Mert ha ez a Keresztút a Golgotában ne lett volna, akkor ma hogy’ szólnék felétek, hogyan éreznétek a szeretet kegyelmét, hogyan lehettek ennek tanúi, és hogyan ismeritek fel mindazt, amit megtapasztalhattok?

Mert Én, Jézus Krisztus Uratok sokszor és sokszor megadom számotokra, hogy meg lehet tapasztalni mindazt, aminek részeseivé váltok, mert nemcsak nézitek és nemcsak szembe álltok vele, hanem meg lehet tapasztalni a kiválasztásban, vagy – ahogy mondta a testvér – a lábtaposásban. De van olyan is, aki addig-addig helyezkedik, míg kiszámolja magának, „talán most én leszek a meghívott a kiválasztásban”, és mikor belenyugodunk és megmaradunk egy helyen, és nem változtatunk, akkor vesznek észre, és akkor választanak ki, hogy te is szólj a tanúságtételben, testvérem. Mert nem mindig azt kell, hogy „most itt ülök, ott ülök, amoda ülök, hátra ülök, megpróbálom kiszámolni, hogy múltkor innen hívott ki, hát akkor most oda ülök, mert most biztos onnan fog lenni”.

Ez nem így működik.

A kegyelem nem így van jelen rajtatok és bennetek.

És Én látom, testvéreim, a ti szíveteket, hogy kinek van szüksége szólni a megtapasztalás szeretetében, hisz fontos, hogy érezd és értékeld a kegyelmeket.

Hisz vannak itt olyan testvérek, akik ma nagyon-nagyon hallgattak, nem mertek semmit szólni, pedig ők is annyi sokféle ajándékot és kegyelmet kaptak, de most még úgy könyvelik el, hogy: „Ez a sajátom, ezzel élek. Majd, ha már betelek vele, talán megadom másnak is, megosztom velük.”

Nem baj, csak örüljön, és ha majd betelik vele szíve és a lelke, és érzi, hogy most már kiadhassa, akkor megadja másik testvéreknek is, hogy „igen, van ilyen kegyelem a szeretet jelenlétében, mert boldog vagyok, hogy én itt lehetek, boldog vagyok, hogy kiválasztott lehetek, boldog vagyok, hogy tanúságtételt tehetek”.

Hisz íme, itt van köztetek testvéretek, aki, úgy-e, ritkán jön el közétek, de azért, mert mikor a pásztorotok itt van, akkor ő állt helyt otthon. De amikor itt van köztetek, akkor őt is eltölti az öröm szeretete, és örömmel jön, mert „én is ide tartozom, én is ennek a Közösségnek a tagja vagyok, és ehhez a Közösséghez tudok szólni”. És ez a testvér örömmel szólt felétek és hozzátok azon a bizonyos nagy napon98, amikor vártátok.

Én most kérem, hogy ismét szóljon egy pár szót a testvérekhez, ha eljöttél, hogy megtapasztald az örömet is. Hisz tudod, voltál már örömben is többször és többször. De örülünk, hogy elfogadtad a Közösséget a felkérésben.

A megszólított testvér:

Igen, megtapasztalni itten az Istennek a jelenlétét, az egy óriási, nagy dolog. Sokan nem is tudják az Istennek a jelenlétét megtapasztalni. Ez a kegyelem által, a természetfölötti, amit az Isten adott az ember számára, annak alapján tudja megállapítani a szenvedést s a boldogságot. És a szenvedés által kapunk Istentől boldogságot. Aztán, mikor szenvedünk, nemcsak a bűneinkért szenvedünk, hanem kapunk Tőle egy lelki erősséget, biztonságot. Ezért kell tudatos kereszténynek lenni, tudatosan élni a vallást, és a szerint gyakorolni, persze nem könnyű, az ember téved, de vissza kell jönni. És mindig kérni kell a Szentlelket. A Szentlélek, az a Harmadik Isteni Személy, inspirálja az embert, hogy cselekedjen jól, és hagyja abba a bűnös dolgokat. Tehát járatosnak lenni a vallási dolgokban. Óriási.

És kérni kell naponta, amikor fölkelünk reggel, hogy ma mit szeretnénk megcsinálni, hogyan, mit terveztünk, az Istentől kérni a kegyelmet. Az sokat tesz.

Vagy van, mikor pillanatok alatt: „Jaj, mit is kell csinálnom? Jaj, igen. Ezt kérem, Uram.” És megadja.

Tehát meg kell tapasztalni.

És áldozat-meghozatal nélkül nem tudjuk az Istennek a jelenlétét, az Istennek a jóságát megérezni.

Isten mindig adott, a világban választott ki személyeket, akin keresztül szólt, Ószövetségben is, Újszövetségben is, nézzük meg, és mennyire az embert felemelte lelkileg. Azt mondja: Isten nélkül nem tehetünk semmit.

Az egyik pap mondta, hogy ő majd mit, hogy, mint csinál. Nem azt mondja: Jézus teszi velünk. Mindig a Jézus.

S az első az ima, amely által az emberi lélek át tud alakulni. Megadta az Isten az első parancsnak, a Tízparancsolatban, az imát. És ha betartanák az emberek a Tízparancsolatot, tudnák, a világban nagy boldogság lenne.

A börtönök nyitva volnának, nem volna annyi nagy rossz, ami van a világban, annyi szerencsétlenség, halálesetek. És még több ember el tudna férni a Földön, nem amennyi most van, még több a kegyelem által.

És Istentől nekünk kérni kell. Mi itt vagyunk, és sokat kell kérni. És lesz részünk a boldogságban.

Nagyon fontos.

Mi is emberek vagyunk, nem tudunk fölmenni magas szintre, de azért igyekezni kell, és akkor az Isten megadja, és látni fogjuk.

És a vallási dologban tájékozódni, azért kell a kicsi gyermekeket nevelni az Isten-hitre, mit fogadott ő el, és ő is lássa a tapasztalat alapján, és így tud haladni előre. Mert akkor az ember élete értékes. Isten meghívta az embert munkatársainak, s akarja az embert fölemelni lelkileg. És azt fogadjuk el, és törekedjünk. Mert ha törekszik az ember, az már egy pozitív dolog, és jobban ki tud bontakozódni. De ha még kap hozzá, az még nagyobb.

Én, amikor a Szentföldön jártam először – hát egyszer voltam még –, sokat magyaráztuk, hogy a Föltámadásnál a két tanítvány megy, szomorú, csatlakozik hozzájuk egy fehér ruhás férfi, nem ismerik föl. És amikor oda érnek Emmauszba, el akar menni: „Ne menj el! Gyere mihozzánk, majd elmész holnap.”

S amikor Egyiptom felé mentünk be, akkor láttam, hogy mennyi homoksivatag van, s ahogy közelebb értünk Zsidóországhoz, mennél több oázis volt, tehát a fák és a víz.

S miért mondta azt, hogy, a két tanítvány: „Ne menj el! Maradj itt. Majd holnap menj el.”

S akkor értettem meg, mikor ottan jártam Emmauszban, abban a templomban, azon helyen, ahol megtörtént ez az eset. Az olyan élmény volt számomra, hogy az valami!

Tehát Isten-i élmények szükségesek. Az Isten mindig ad. Csak eljut-e hozzánk?

De sokan mondták az ima által a jócselekedetek is, csak csinálni kell a jócselekedeteket, semmi több, aztán menni fog, menni fog. És hogy azt gyakorolják, ezért kell az, hogy jót tenni, ne a rosszat. S lelkileg erősnek lenni, az megint egy másik, nagyon nehéz, nem könnyű. Míg élünk a Földön, addig igyekezni kell, akár fiatalok vagyunk, akár idősebbek vagyunk: mit tudok én megtenni, mekkora az adósságom, és én tegyem, a többi az Úrnak a dolga.

És Isten jelenlétében lenni, Jézussal, Máriával, a szentekkel. Nagyon sokat tesz, nagyon sokat tesz.

Máriát is.

Sokat megértem, mert zarándokoltam sok felé. Vagy eljöttem ide, itt is sokat kaptam lelkileg, biztosan. De amikor én megyek zarándokútra vagy jövök ide, már előre készülök lelkileg, már előre. Ez fontos. Legalább egy-egy mondatban naponta mind közelebb hozzám. Ha nem sikerült eljönnöm: Miért? Nem probléma, de majd kapok.

Vagy lélekben itt lenni. Nem bírtam eljönni valamiért, de lélekben itt lenni. És akkor részesülök abból az áldásból. Úgy-e?

Emlékezzenek vissza, lehet, hogy a… Voltak nagyszüleik, s mikor haza jöttek a templomból, akkor azt mondták: Részesítse az Isten azokat is, akik nem voltak a templomban, a szentmise-áldozatból.

Egy szentmisén, ha részt vesz, többet ér, mintha 300 napig éjjel-nappal imádkozna, olyan nagy.

Persze nem tudjuk megérteni a szentmisét, de elmegyek: kaptam Istentől, más vagyok.

Más az, aki eljár a templomba, és más az, aki nem jár a templomba. Tudja?

S a gyermekek élménnyel jönnek haza a templomból, vagy aki eljön a templomba a szentmisére. Közre kell működni a szentmisén, nem hallgatni kell, hanem részt venni: hogy tudok benne, a szentmisén, részt venni, úgy kapok lelkierőt, lelki táplálékot, és akkor tudok cselekedni.

S az Isten sok mindent meg tud mutatni. Rengeteg csoda történik, rengeteg, én már kitapasztaltam: kisebb-nagyobb csodák történnek velünk, csak föl kell rá figyelni, csak föl kell rá figyelni. Én már régóta figyelem, úgy-e, tanultam hittant, meg lelki életet próbáltam élni, ifjúsági, meg azelőtt is, gyermekkorban is, még, úgy-e, még tanítottak bennünket, hogy bizony, bizony, bizony, közre kell működni, hogyan működök közre.

S a szentmise a legtöbbet tesz, a szentségek, a szentségek és a Szentírás. Ezt mondta az Iván is Medjugorje-ben, a Szentírás, a szentségekre való fölkészülés lelkileg. Ez biztos. És a Szentírás.

Jó. Köszönöm.

Jézus Urunk:

Hisz ma a szentmisét adtam Én is számotokra, számotokra, hogy hogyan érezzük, és hogyan éljük át, s hogyan érezzük a titkát, varázsát, amibe bele tudom élni magamat én is. És fontos ezt felismerni úgy, amikor más mondja el számotokra, hogy milyen nagy kincse és ajándéka van neki, ha tudok benne hinni, és ha el tudom fogadni, és az elfogadás által tudom érvényesítni nemcsak magammal és magamban, hanem másokkal is eggyé tudok válni, és belevinni ehhez a kegyelemhez és ehhez a szeretethez.

Fontos, hogy hogyan élem a mindennapjainkat, mert a mindennapok, azok ajándékok. A mindennap-életet megélheted, kegyelmeket kaphatsz, tanulhatsz, érezheted, hogyan működik rajtad és benned, de figyelni kell, hogyan ismered fel, és hogyan tudsz te élő lélekkel és jelenléteddel belekapcsolódni a mindennapi élet ajándékába, amely nap mint nap megjelenik számotokra. Mert ha megjelenik, akkor a kegyelem ajándékot tud nyújtani a felismerés által. S akkor tudod, hogy kinek a testvére és kinek a gyermeke vagy. Hát akkor boldogan mondhatod: „A Mennyei Atya gyermeke vagyok és Jó Jézus Krisztus Urunk testvére, és az Édesanya gyermeke, akik nap mint nap jelen vannak a mindennapi életemben, és ebből az életből merítem az erőmet, s ezzel az erővel tudok menni és haladni a mindennapokban. És a kegyelem így jön el felénk és hozzánk, és ölel át a meghívások által.”

Így a tanítások a megemlékezésében ma lehet, hogy nagyobb szerepet adtak és nyújtottak számotokra, mint most kimondottan, hogy hogyan és miképpen történt meg talán egy zarándoklat, vagy egy tanúságtétel, vagy egy megtapasztalás a jelenlétben, amelynek részeseivé váltatok. De Én tudom mondani számotokra, hogy a mai nap ajándéka is öröm, és erre az örömre építettem fel a mai megemlékezést, hisz még ebben az örömben élünk, hogy boldogan mondjuk, hogy: „Feltámadt Krisztus e napon. Örüljünk és vigadjunk, hogy mi ebben tudunk hinni, és a hit szeretete vezet bennünket, és megadja azokat a kegyelmeket e hit szeretete által, amire szükségünk van a megemlékezésben is, mert figyeltünk egymásra, figyeltünk testvéreinkre, figyeltünk a jelenlévőkre, megemlékeztünk azokról, akik már nincsenek közöttünk, vagy ma nincsenek közöttünk, hogy érezzék, hogy egyek vagyunk továbbra is az egységben. És ez az egység kössön össze bennünket, és segítsen, hogy ez által tudjunk haladni e meghívásban és e küldetésben.”

Hisz a meghívást és a küldetést, ha kell, minden nap megadom szívetekhez és lelketekhez, csak nektek kell felismerni, nektek kell elfogadni, és nektek kell eggyé válni.

Én, Jézus Krisztus Uratok senkire sem erőltetek rá semmit, Én szeretetből szólok hozzátok, és ezzel a szeretettel adom meg a meghívást, és ezzel a szeretettel várom, hogy ismét egyek legyünk, s egyek maradjunk e egységben. És akkor tudunk örömmel végignézni a testvéreken a felebaráti szeretet által, és akkor tudjuk azt, hogy ez a mai ünnep ezt hozta el számotokra.

Lehet, hogy mást vártok és vártatok, hisz vannak mindig ebből a hosszú időből, amit még ki lehetett volna emelni, el lehetett volna hozni hozzátok és felétek, ahogy némelyek ezt megtapasztalták, ahogy ezt átélték, ahogy részeseivé váltak, de a huszonnégy esztendőt az évben nem tudom nektek ma mind megadni. Ma próbáltam nektek Én, Jézus Krisztus Uratok – hogy mondja kiválasztott testvér a fájdalom, szenvedés Golgotáján a felajánlás végén?

– Uram, Jézusom, a megtisztelő bizalommal hozzám forduló testvéreim kérését próbáltam összeszedni, mint egy szép virágcsokrot, a felajánló kérésben és a mérhetetlen hálában Eléd helyezni.

Ma Én, Jézus Krisztus uratok próbáltam így összeszedni e emléket az emlékezésben, hogy átnyújtsam számotokra, hogy részeseivé váljatok, és örüljetek neki, hogy ma ezeket adtam nektek. Hisz mind nem lehet megadni, mert a mindből sok lenne. Volt benne, úgy-e, öröm, volt benne átélés, volt benne egy kis fájdalom megtapasztalása, voltak tanúságtételek, voltak, akik a saját maguk megélését, kegyelmét és ajándékát adták át, és voltak, akik a beállásról is mutattak számotokra, hogy hogyan is történt.

És ma nem mondottam el, hogy a gyógyító kenetben, mikor már nem így adtam oda testvéreknek, hanem így imádkoztunk, akkor féltek, hogy „mi nem részesülünk belőle, csak, akik ott vannak előtte”, holott mutattam számotokra, hogy ha jelen van a kegyelem, és így próbálom felétek árasztani, és lehet érezni a melegség szeretetét, érezni, hogy hogyan árad feléd és hozzád, és hogyan próbál megerősíteni e kegyelemben.

Fontos, hogy ezeket tudjátok felismerni, elfogadni, és örülni, hogy ennek ti is részesei voltatok.

Most már úgy lehet mondani: voltatok. De azért megmaradt bennetek, nem felejtettétek el, és nem taszítottátok el magatoktól. Mert az egy szép emlék, az emlékben egy öröm, és az öröm, amely átölel, amely mosolyt fakaszt arcotokra, szívetekbe, s akkor szeretettel tudtok egymásra tekinteni.

És így a mai nap részesültetek az imában, részesültetek az áldásban, az Élő Evangélium áldása áradt reátok, töltötte el szíveteket és lelketeket, hogy öleljen át, melegítsen, és adja meg továbbra is a meghívást, és a meghívás küldetésében tudjunk haladni rajta. S akkor örömmel és boldogan élünk e mai nap ünnep-ajándékából, amelyek ma megelevenedtek előttetek, rajtatok és bennetek, mert a kegyelem szeretete a mai napban így jött el felétek és hozzátok, és ölelt át.

S ennek reményében most szeretettel és örömmel énekelve e ünnep ajándékában, hogy évfordulóra jöttünk.

Jelen lévő testvérek:

Évforduló Ünnepére99

Ide jöttünk e szent helyre,

Amit az Úr megáldott,

Fényével elárasztott.

Kápolnát is azért kérte,

Alvó embert felébressze.

Szeretetnek szaván szólt,

Figyeljetek nagyon jól!

Ismerjed fel Istenedet,

Aki vezet benneteket!

Kápolna is felépült.

Aki eljön, üdvözül.

Tekintsél fel oltárára:

Jézus vár Jó Szűzanyával.

Hódolj tiszta szíveddel,

Áldjad igaz lelkeddel!

A gonoszság nagy a Földön,

Megtéveszti a jó lelket.

Közel van a tisztulás,

Figyeljed Urunk Szavát!

Szeretetedet növeljed,

Irigységedet fékezzed,

Bánjad meg a bűnödet –

Felkarol Ő tégedet.

Amit Atyám eltervezett,

Ellene semmit nem tehetsz.

Borulj le Lába elé,

Adjál hálát mindenért!

Az Oltári Nagy Szentségben

Imádunk és áldunk Téged!

Láthatatlan Fényeddel

Erősíts fel bennünket! Ámen.

Jézus Urunk:

Részesülve e csodálatos énekkel az évforduló ünnepében, így a mai nap, mivel részesültetek az áldásban, így az ünnep vége felé járva az emlékekben, az átélésben és a megtapasztalásban. Nézem szíveiteket, és majd testvérem fogja még jobban figyelni, hogy mit lát rajtatok, hogy öröm és szeretet övezi át arcotokat, vagy éppen szomorúság és bánat? Hisz az ajándék eljött hozzátok a megemlékezésben, megérintette minden testvérem szívét, aki megnyitotta, és aki befogadta e kegyelmet, és ez a kegyelem átölelte, megerősödve, hogy ismételten felkészülni egy újabb esztendőre, amely ismét megkezdi működését. Hogy hogyan és miképpen veszel rajta részt, az mind rajtatok múlik.

Én, Jézus Krisztus Uratok továbbra is megadom a meghívást, megérintem szíveteket és lelketeket. Kiválasztott testvérem is megadja felétek és hozzátok kérését, hogy:

– Jöjjetek, testvéreim, szükségem van reátok, hisz ma örömünnepben vagyunk. De, úgy-e, hamarosan itt lesz ismét a fájdalom, szenvedés Golgotája. És hogy érezzem jelenléteteket, érezzem azt a segítséget, s azt a kegyelmet, amivel ti megerősítitek szívemet, és így az igenben úgy tudok elindulni, ahogy ezt Jó Jézus Krisztus Urunk várja tőlem. De ehhez szükség van a ti segítségetekre.

Én megköszönöm minden testvéremnek, aki elfogadta a felkérést, s aki elfogadta a meghívást, és a felkérés meghívásában a szerint cselekedett. Hisz tudom, vannak testvérek, akik nem mindig tudnak eljönni, hisz más a feladatuk, de azt mondják, „lélekben veletek vagyunk, lélekben elkísérünk, és ott vagyunk”.

Ez mind szép és jó, de kell, akik azért itt is vannak, mert Mária testvéretek azok által kapja az erőt és a kegyelmet a felkészülésben.

És így, ha ő is felétek fordul, és kéri, hogy jöjjetek, hallgassátok meg az ő kérését is.

Lovró József bástyatestvér:

Dicsőség Neked, Istenünk!

Jézus Urunk:

Uram, Jézus, köszöntünk most Téged…100

Jelen lévő testvérek:

Szeretetből fakadt ez az ének.

Tengernyi sok bűnnel megbántottunk,

Bocsásd meg, hogy olyan rosszak voltunk.

Szeretetünk, ha Egekig érne,

Jézus Szíve boldogságban élne.

Testvéreim, szeressük hát egymást,

Ne okozzunk Jézusnak csalódást.

Uram, Jézus, azért imádkozunk,

Bűneinktől szabadítsd meg múltunk.

Szeretetünk legyen határtalan,

Így kívánja Jézus, az Ártatlan.

Örömünk csak akkor lehet teljes,

Ha szívünk tiszta, igaz és türelmes,

Megbocsátás lakozik közöttünk –

Tanításhoz csak így készülhetünk.

Uram, Jézus, szívünket kitárjuk,

Fohászkodunk, segíts eggyé válnunk.

Ne engedd, hogy szanaszét széledjünk,

Tartsd meg a mi kicsi Közösségünk!

Megbocsájtás, szeretet és béke –

Fogadjuk meg, Jézusunk ezt kérte.

Így éljünk majd nagy-nagy boldogságban,

S egykor Jézus drága otthonában.

//: Glória szálljon a Mennybe fel,

Jöjjön a Földre a béke

És az emberi szívbe a jóakarat.

Ámen. Ámen. ://

Dicsőség és hála, Uram, Neked!

Dicsőség és hála, Uram, Neked!

Dicsőség és hála, Uram, Neked!

a

8. R IMG_6304 jav.

VIII. állomás

Jézus Krisztus Urunk:

Köszöntöm testvéreimet a mai napon, akik meghallottátok hívásomat, és a hívásban engedelmeskedve, hogy elzarándokoltatok e mai nap fájdalom, szenvedés Golgotájára, hogy ismét eggyé válva a kegyelem szeretetében.

A mai nap tanításom felétek arról szólt, hogy felkészítettem tanítványaimat és a sokaságot, hogy hogyan és miképpen fogadjuk el a kenyérszaporítás utáni napokban a Mennyből Alászálló Élő Kenyeret, hisz ez a szentáldozás része a szentmise keretében. Hogy szükségem van-e, e szentáldozásban, találkozni-e Jézussal, aki Önmagát adta felebarátaiért és testvéreiért a megváltás kegyelmében. Hisz a mai tanítás az, hogy senki sem jöhet Hozzám, ha az Atya nem vonzza őt.1 És ha az Atya vonzását érezzük szívünkkel-lelkünkkel, akkor megpróbálunk a szerint cselekedni. Majdan azt mondom: Ha testvéreim lehettek Isten testvéreiben, akkor feltámasztalak benneteket az utolsó napon, s azután haladsz e meghívott úton.

S akkor érted a tanításnak ezt a részét, ahogy ezt több szakaszra is lehet bontani, hogy az Élő Kenyér. Aki eszik ebből az Élő Kenyérből, örök élete lesz, hogy örök életet kap.

Hisz van ennek a tanításnak egy olyan része, ami nem oly régen volt számotokra itt jelen: Aki eszi az Én Testemet, s issza az Én Véremet, az nem hal meg örökre.

S azt mondják: „Uram, add nekünk szüntelenül ezt a Kenyeret a Testben, s ezt a Bort a Vérben.”

És ma pedig az Élő, Mennyből Alászállott Kenyér, amely a szentáldozását – az Oltáriszentségben van jelen, és ami jelen van előttetek a szentmise keretében, és részesülhettek e Táplálékkal.

De ez a Táplálék csak akkor lesz a Mennyből Alászállott Kenyér, ha hiszel e tanításban, ha hiszel abban, amit a prófétáknál olvastunk, hogy Isten testvérei lehetünk.

De hogyan is lehetsz te Isten testvére?

Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok az Isteni Második Személy, aki testvéreimmé fogadom mindazokat, akik felismernek, akik követnek, és akik Hozzám tartoznak.

És akkor jelen van e mai tanítás, hisz jelen van a kenyérszaporítás, ami egy kegyelmi ajándék e jelenben, a megtapasztalásban, a felismerésben és az elfogadásban.

De akkor nem kimondottan a tanítás mondanivalója volt számukra a csodálatos, hanem az, hogy miben volt részük, hisz jóllaktak a kevésből, és még maradékot is összeszedtek.

És most ez a tanítás az Élő Kenyérről szól, amely a Testem. S ezt az Élő Kenyeret Én, a Mennyből Alászállott Kenyeret a világért adom, mert Én magam ezt tudom nyújtani, hogy ez által részesüljél e csodálatos szentáldozásban a szentmise keretében. Hisz az Oltáriszentség így van jelen előttetek, és így részesülhetsz Vele a kegyelemben, ha megnyitott szívvel és lélekkel e szentáldozásban szükségetek van erre az Élő Kenyérre, amely táplálék, amely kegyelem, amely megmutatja, hogy hogyan és miképpen cselekedjünk, hogyan és miképpen fogadjuk el, hogyan és miképpen kapcsolódunk e közösséghez e tanítás által. S akkor: „Boldog vagyok, hogy engem az Atya vonzott Hozzád, Uram, Jézusom, hogy megismerjelek, hogy elfogadjam tanításodat, és a tanítás által részesülhessek e szentáldozásban e Élő Kenyérrel, amelyet Te testvéreidért és felebarátaidért adtad, hogy Hozzád tartozzanak, és Te megadod abban a kegyelemben, ha szükséges, hogy feltámasztod a halottak közül. Feltámasztod, mert az Élő Kenyér, amely alászállott, megmutassa, hogy milyen, hogy eggyé válni a testvéri felebarátban.”

Tehát hogyan van jelen még az Írás a próféták által?

Hisz nemcsak az, hogy Atyám tanítványai lettek, hanem az is, hogy atyáitok mannát ettek, és mégis meghaltak, pedig mindenki azt remélte, hogy a kegyelem és szeretet hogyan működik.2 És akkor lehet érezni, hogy az ajándék hogyan működik rajtatok és bennetek. Mert úgy-e, ti nem kimondottan a mannát akarjátok most elfogyasztani, ahogy a próféták és az atyák tették, hanem nektek ajándék és kegyelem a Mennyből Alászállott Kenyér az Élő Kenyérben, amely megváltoztathat, amely szeretetet áraszt, ami által érzed a békét, a nyugalmat a megerősítésben, és fel tudsz készülni a nap és nap tanítására az élethez, mert az élet az ajándék jelenlétével így elevenedik meg előttetek, rajtatok és bennetek.

És ti ne olyanok akarjatok lenni, akik hallották tanításomat, de nem érinti meg szívüket, akik hallották a tanításban az Élő Kenyér tanítását, amely a Mennyből Alászállott, hogy hogyan van jelen, és hogyan működik, és nektek erre szükségetek van a kegyelem által. És nemcsak hallotok róla, és elengeditek, hogy tovább haladjon mellettetek el, hanem szükségetek van e Élő Kenyérre, amely nemcsak táplálék, hanem szeretet is a megerősítésében. Hisz akkor nem hiába vonzz az Atya Felém és Hozzám, hogy részesüljetek mindebben, amely fontos, hogy hogyan és miképpen alakítsátok ki a mindennapi életet e szentmise áldozatában. Mert egy szentmise-áldozat akkor teljes számotokra a kegyelem átélésével, felismerésével, hogy ha egy szentmisében is jelen van az Élő Kenyér, amely Mennyből Alászállott, mert így jön el felétek és hozzátok e dicsőségben.

S akkor ez a Kenyér – nem csak a szerint fogadod be, hogy egy kis táplálék. Ez is fontos, de nem a táplálék erősít benneteket, hanem az az Élő Kenyér, amely szeretetet, örömet, békét, kegyelmet és nyugalmat áraszt a felismeréshez, az elfogadáshoz és a mindennapi élethez, hogy: „Tudom, hogy a meghívás által hova szeretnék tartozni, kinek a testvére, kinek a gyermeke szeretnék lenni. És ha ezek mind-mind megjelennek számomra, akkor megpróbálok a szerint élni és cselekedni, hogy a mai tanítás, amely az Oltáriszentség tanítását nyújtja a szentáldozás alapításában, hogy részeseivé válhassunk e tanítással e kegyelemben. Mert csak akkor részesülünk e Élő Kenyérből, a Mennyből Alászállott… És nem a mannát esszük, ahol az atyák is meghaltak, akik részesültek e kegyelemben a mindennapjaikban.”

Fontos, hogy értékeljük, hogy a mai tanítás a szentmisének ajándékának titkát nyújtsa át felétek e szentáldozással, e Élő Kenyér elfogadásával, hogy a szentmise titka, szeretete, kegyelme, békéje, öröme így jön el felétek és hozzátok, így ölel át, így emel fel, hogy valóban az Atya vonzásában Hozzám, Jézus Krisztus Uratokhoz jöjjetek, testvéreimmé váljatok, a küldetés követésében haladjatok, és felismerjétek mindazt, ami számotokra e tanításban megelevenedik a mindennapokban, a mindennapokhoz. És akkor érzitek, hogy: „Valóban, ez az Élő Kenyér a Test szeretetét hordozza, és ezt a szeretetet kaphassuk meg e szentáldozással az eggyé válás kegyelme titkában. S akkor érzem, hogy testvéreddé válhattam, Hozzád tartozhatom, és követhetlek a mindennapokban, a mindennapokhoz.”

S akkor ez a tanítás már nem nehéz a felismerésében, hanem elfogadható, mert a mai tanítás a szentáldozást, az Oltáriszentség alapítását, az eggyé válást, a kegyelmet, a szeretetet és a békét tükrözi számotokra, hogy: „Miből részesülhetek, és mivé válhatok eggyé, és hogyan érzem a kegyelmet, a szeretet, az örömet és a békét, és hogyan tartozhatom Hozzád, Uram, Jézusom, a Te testvéredhez e megtapasztalt tanítás által. És nem akarok az lenni az Írás szerint, hogy elmegyek, hogy mannát egyek, mert a manna által talán mégis meghalhatok. És hogyan elevenedik meg akkor számomra az örök élet titka a kegyelemben e tanításból, ami felemel, megerősít, felmelegít, és megadja mindazt, ami szükséges e mindennapok kegyelmének ajándékában, hogy tudom, hogy valahova tartozhatok, tudom, hogy valakinek testvére lehetek, és tudom, hogy valakitől megkaphatom ezt a csodálatos kegyelmet az elismerésben és a felismerésben a mindennapok ajándékához.”

És ha már értjük, hogy mi ennek a tanításnak a mondanivalója az Élő Kenyérben és a Mennyből Alászállott Kenyér titka által, s eggyé válhatok vele, akkor felkészülök e kegyelmi áldásra, amely a mai nap is kiválasztott Mária testvér által árad felétek, töltse be szíveteket és a lelketeket, hogy ez a szív a felismerésben nyitott legyen az Élő Kenyér befogadásához az eggyé válásban, mert az Atya vonzása a Fiúhoz így adja meg a meghívás kegyelmében.

Ennek reményében fogadjátok most e áldást.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme öleljen át, melegítsen fel, és megadja számotokra a meghívást e tanítás által, hogy az Élet Kenyere legyen a legfontosabb táplálék, erő, szeretet, öröm és béke, hogy „ez által tudom, kinek a testvére lehetek, a tanításban tanítvány, és kihez tartozom a küldetés, követés részében.”

 Jelen lévő testvérek:

 Dicsőség Neked, Istenünk!

IMG_5319. honlaphoz  jav_1

Mária1:

Eljött a mai nap, hogy ismét ünnepelünk az örömünnepben, hisz ma évfordulót ülünk e ünnepben, nem a fájdalom, szenvedés Golgotájára, hanem az öröm ünnepére megyünk együtt Jó Jézus Krisztus Urunkhoz, aki ölelésre tárja az Ő Karjait, és így várja mindazokat, akik hiszünk és bízunk Benne.

Én szeretném megköszönni pásztor testvéreimnek, akik elfogadták a meghívást, és eljöttek a mai napon, hogy ez az ünnep valóban szeretetteljes legyen. Hisz ha nem lett volna szentmise-bemutatásunk, valami hiányossággal éltük volna meg ezt a mai napot. De mivel, most János atyához fordulok jobban, akinek, mondhatom, jó hat hét múlva lesz húsz éve, hogy ide jött hozzánk, és azóta itt van körünkben. Igaz, hogy neki vannak plébániái, templomai, tehát állandó jelleggel nem lehet, de amikor csak teheti, itt van körünkben. Az évfordulók, úgy mondhatom, talán egy pár maradt ki, amikor nem tudott eljönni, a húsz év alatt a java évfordulón mindig itt volt, részesült ennek az ünnepnek a jelenlétében és kegyelmében.

Ma először van körünkben Jenő atya, aki az évfordulón vesz részt, mert hisz engeszteléseken, első pénteken, tizenharmadikán már sokat itt volt körünkben, de az évforduló számára is ma először lesz jelen, ahogy itt Vilmos atyának is. Számukra meg pedig csak annyi a kérésem, hogy a mai napban lehet, hogy mindent teljesen nem úgy értitek meg, ahogy volt, hisz Jó Jézus Krisztus Urunk, ha az évek folyamára tekintünk vissza, kicsit ad a kezdetből – a kezdet az, ahogy megkaptam –, abból ki szokott olyan két hónapot kicsit bővebben emelni, utána már az évek folyamán van, hogy mindjárt a következő év, de van, mikor jövünk a jelenbe, utána megint a múltban… Hogy ma hogy fogja összerakni a megemlékezésünket, azt nem tudom; kiket fog felszólítani, hogy szóljanak a tanúságtételben még mellettem a kérésben, azt sem tudom előre, azt mind ott fogjuk tudni meg. De aki már régóta ide jár, azoknak ez a nap, azt szokták mondani, egy különlegesnek számít, mert ők azok, akik ezt már megtapasztalták, jelen voltak, és átélték mindazt, amiről már úgy beszélünk, hogy a múlt, de a múlt jelene, az a mindennapokban elkísér, kegyelmet, szeretetet és örömet ad.

Ennek reményében indulunk el most közösen, együtt erre a mai napra, és így kérem most pásztoraimtól, ahogy a Golgota-i napon, úgy a mai napon is, hogy áldásban részesítsenek.

János atya:

Áldjon meg téged a Mindenható Isten. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Ámen.

Jenő atya:

Áldjon meg téged a Mindenható Isten. (…) Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Mária:

Köszönöm.

Akkor minden pásztor testvéremmel szeretettel indulok.2

Lovák Istvánné Éva, Mária húga:

Mi meg megyünk veled, az örömben is kísérünk!

Lovró József:

Az örömben is veled vagyunk!

Mária:

Eljött számunkra ez a mai ünnep az évfordulóban, amikor összejöttünk, hogy együtt ünnepeljünk, és együtt vegyünk részt ezen a mai meghíváson, amelyre Jó Jézus Krisztus Urunk is megadta a meghívást minden testvérem szívéhez. Akinek nyitott volt a szíve, az felismerte, elfogadta, és elzarándokoltak.

Így a mai napon most szeretnék azért azokról a testvéreimről is megemlékezni, akik szintén meghallották a hívást, de vannak, akik azt mondták, hogy neki olyan a munkabeosztás, hogy ma nem lehet itt. Van, aki a betegsége révén maradt távol, és van, aki pedig azt mondta, hogy most ma nem mondja telefonon, hogy mi, de nem tud eljönni, de lélekben elkísér.

Én szeretnék ezekről a testvéreimről is megemlékezni, és kérni számukra ennek az ünnepnek a kegyelmét, szeretetét, hogy áradjon reájuk ott, ahol jelenleg a mai nap is tartózkodnak.

Szeretnék ma megemlékezni a határon túl élő magyar testvéreinkről. Elsőként itt Vajdaságban, akik jelen vannak, hisz ma most csak a pásztorok vannak jelen, ma nem jöttek más vajdasági testvérek, pedig ők is mindig szoktak részt venni – biztos, valami közbejöhetett nekik, és nem jöhettek –, hogy érezzék a felajánlásban, hogy egyek vagyunk a mai napon is.

De ugyanúgy szeretnék a Felvidékről, és minden olyan magyar testvérünkről megemlékezni, akik a határon túl élnek, magyarnak vallják magukat, és itt szoktak lenni, és itt most szeretnék azért megemlékezni arról a távol országról, Ausztrália, ahol én is voltam jelen annak idején Antal atyával, Ferenc atyával és János atyával – Farkas János atya –, akik akkor velem együtt elfogadták a meghívást, és elkísértek erre az útra a tanúságtételben három hétre, részt vettünk az ausztrál testvéreknél, a magyar testvéreknél, akik örömmel és szeretettel fogadtak. Én így a mai napon most innen, erről a helyről kívánom számukra az itteni szeretet örömét, hogy áradjon reájuk ott, ahol jelenleg vannak, hogy mi soha nem feledkezünk meg róluk imáinkban, énekeinkben, engeszteléseinkben – egyek vagyunk. Hisz amikor a kápolnára tekintünk, akkor mindig azért az jut eszünkbe, hogy sokan adakoztak, de ők voltak a legszorgalmasabb adakozóink, Ausztráliából, nagyon-nagyon sokat gyűjtöttek ott, és küldték el számunkra, hogy a kápolna mielőbb felépüljön, és tudja befogadni azokat a testvéreket, akik elzarándokolnak erre a helyre. Nyári időben szoktak eljönni, mondhatom, majdnem minden évben valaki valahonnan jön, most is majd Canberrából várok júliusban testvéreket, akik jönnek, tavaly Melbourne-ből voltak meg Adelaide-ból, úgy, hogy valamelyik városrészből jönnek ide körünkbe, akik örömmel és szeretettel vannak jelen, és örülnek, hogy ehhez a Közösséghez tartoznak.

De itt minden testvéremet szeretném elhelyezni, akik a mai napon eljöttetek, akik meghallottátok a hívást, és a hívásban most ismét örömet adtok számomra, hisz tudjátok, nem régen múlott el a bűnbánat-idő és a Feltámadás örömhajnala, amikor én is örömmel kértelek benneteket, hogy jöjjetek, szükségem van rátok, erőt adjatok, hogy a kilenc hét bűnbánati Golgotát végig tudjam járni, hisz tudjuk első péntekkel kezdtem, első péntekkel fejeztem be, és közte volt még a hét péntek. Ezért mondjuk, hogy kilenc péntek. És amiért a hálámat, szeretetemet, imámat így tudom kifejezni felétek, hogy eljöttetek, és ma ismét itt vagytok, hogy örömmel részt vegyünk ezen az ünnepen, hogy ezt az ünnepet átélhessük, tanúságot tehessünk arról, amelyet Jó Jézus Krisztus Urunk majd elénk vetít, hogy a kezdetből egészen a mai napig, amit huszonhárom év alatt – a kegyelem, ajándék, szeretet, tanítás – megadott számunkra, amelyet most ki fog emelni, és kit fog felkérni, hogy a mai napban valamiről tanúságot tegyen, azt még előre nem tudom. De minden testvéremet arra kérek most is, ahogy a Golgotán szoktam mondani, nyissátok meg szíveteket, és figyeljetek a benső hangra, mert lehet, hogy éppen te vagy te leszel felszólítva a mai napon, hogy kell szólnod, és ne lepődj akkor meg, és ne mondd azt, hogy „nem tudok mit is mondani”. Mert ha most már megnyitjuk szívünket, most már felkészülünk ahhoz, amit Jó Jézus Krisztus Urunk kér tőlünk, amit, érezzük szívünk-lelkünk kegyelmének működésében, akkor erről valóban tanúságot tudunk tenni e meghívás által.

Így a mai napon most, mikor közösen elindulunk erre az ünnepre, amelyre készültünk, amelyet várunk, hogy mi lesz az ajándék, az énekek, ahogy szoktak ilyenkor szólni, most elsőként azt az éneket énekeljük el közösen, együtt, hogy: „Uram, Jézus, köszöntünk most Téged”, és majd azután, később megint a mindig megszokott énekünkkel, hogy „Indulj az úton”, mert tudjuk, az indulás az úton nemcsak a fájdalom, szenvedés Golgotáján, hanem az öröm mindennapjában is örömmel lehet énekelni, elfogadni, értékelni a kegyelem ajándékát.

Akkor most szóljon az ének:

Uram, Jézus, köszöntünk most Téged,

Szeretetből fakadt ez az ének…3

Így a mai napon most közösen elindulunk erre a mai meghívásra Jó Jézus Krisztus Urunkhoz, aki ölelésre tárja az Ő Karjait, és így várja mindazokat, akik hiszünk és bízunk Benne, akik elfogadtuk a felkérést, és akik elindultunk a küldetés, követés részében, hogy Jó Jézus Krisztus Urunk testvérei lehessünk, és ezen az úton, amelyen Ő a Pásztor és mi vagyunk a bárányok, akik hallgatunk a Pásztorunkra, és megpróbáljuk követni Őt a mindennapi élet-útpályánkban, elfogadni keresztünket, és a kereszttel együtt Hozzája tartozni.

Ennek reményében most Gyuri4 testvérünk kezdi el most az éneket, mert itt van körünkben: „Indulj az úton”. És akkor így indulunk.

Azt tudjátok, a bástyák, segítők, pásztoraim, mindenki előttem megy be. A mai napon én zárom a sort.

Indulj az úton, előre nézz,

Nem tántoríthat ezernyi vész…5

Mária:

Akkor, ha mindenki itt van6, akkor én letérdelek, és kérjük az Úr Jézusnak a szerető kegyelmét, hogy jöjjön el hozzánk, és a mai évforduló ünnepén, hogy mivel fog megajándékozni, azt előre nem tudom, de megnyitott szívvel felkészülünk, és várjuk. Jó?7

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Uram, Jézusom, eljött a mai nap, hogy megjelenjek Szentséges Szíved előtt, és elinduljak a mai napon is az úton, az út örömében, hisz ma nem a fájdalom, szenvedés útjára jöttem Színed elé, hanem ma az örömhöz az évfordulóban. Hogy ma milyen ajándékot, kegyelmet és szeretet adsz számunkra, azt még nem tudom, de jelen lévő testvéreimmel együtt felkészülünk, hogy részeseivé válhassunk ennek a mai napnak és a kegyelmeknek a Szentlélek működésében, amelyet ajándékul adsz számunkra.8

Valamit látok.9 Jön felém, és félek tőle.

Jön a fény, forog. És jön felém. De mit akar tőlem? Nem tudom.

Most már megállt. A Gömb a fényben átváltozik, mint egy szivárvány, a színében. Kialakul benne egy Száj. Majdan ezt hallom:

– Ne félj. Megszabadultál e jelen bűneidtől, és gyógyulást nyertél.10

De ki mondja nekem ezt?

Nem tudom.

Megint átváltozik: eltűnik a Száj, a szivárványszínek, és már csak a fény és a fényben a Gömb, amely forog, és távolodik.

Most már kicsit… Elment, elment!

Közben valaki ráz, hogy keljek föl.

De miért kell fölkelnem? Hisz olyan jól érzem magam!

De még mindig szólongatnak:

– Kelj már föl! Itt hagyunk! – a távolból hallom e szavakat. – Kelj már föl! Itt hagyunk!

De miért keljek föl, mikor olyan jól érzem magam?

Kinyitom szemem, és látom, kik vannak körülöttem, és így szólnak:

– Gyere már, mert itt hagynak. Meddig akarsz még itt feküdni?

Elkezdek sírni:

– Én nem akartam! Ne bántsatok! Nem akartam…11

– Mi történt veled? – kérdezik. De nem tudok szólni.

Ismét megkérdezik:

– Mi történt veled?

Nem tudom. Nem tudom, hogyan mondjam el. Nem tudom:

– Először olyan jó érzés volt. Utána, mintha egy kicsit féltem volna. Láttam erős fényt, ami jött felém. Abban volt a Gömb, és a Gömbben egy Száj, aki szólt hozzám. De nem tudom, ki volt, senkit nem láttam. Azt mondta, megszabadultam e jelen bűneimtől, és gyógyulást nyertem. De ki mondta, nem tudom. Nem tudom, ne kérdezzétek, nem láttam.

Oda megyünk a többiekhez, a buszhoz, s mind rám förmed, már – nézzem meg – mindenki elment, csak mi vagyunk itt, „mert te nem voltál hajlandó felkelni”.

De nem bírtam. Nem bírtam felkelni.

És csak a sírás jelen. Nem tudok szólni, mert nem bírok beszélni.12

Onnan haza érünk13, és elmondjuk itthol14, mi történt velem.

– Mondd el – mondják. – Mondd el!

És elmondom, szinte félve, hogy láttam a fényt, benne a Gömböt, onnan hangot, de senki mást.

Először csak hallgatnak, majdan így szól:

– Pont te?! Miért te?! Nem volt más ott, csak te?

– Nem tudom, miért lettem én15, de én láttam. Én nem akartam! Én nem tudom, mi ez, de ne bántsatok, ne szóljatok semmit…16

Megint azt mondják:

– Pont te?!

Majdan megnyugodunk17.

Elmúlik a nap, jön egy újabb nap, majdan kérdezik:

– Na, mi van? Nem látsz semmit? Nem kaptál semmit? Nem érzel semmit?

De nem értik, hogy ez nem így működik: nem hallok, nem látok semmit.

Majdan megint egy újabb nap. Megint kérdezik:

– Ma se láttál semmit? És nem szólt hozzád senki?

Kérdezik:

– Nem csak beképzelted, amit mondtál?

De már nem tudom, mitévő legyek.

– Én ezt nem kértem magamnak. És miért kaptam, nem tudom. De az biztos, hogy láttam, hallottam.

Már egy hét is eltelt, és még mindig nem történik semmi. Már én is megnyugodtam. Nem tudom, miért történt, nem tudom, ki szólt hozzám.

Majdan ismét, mikor nem számítottunk rá, senki nem várta, hisz már nem is kérdezték, ismét itt a fény, a fény melege, a Gömb, amely forog, és a forgásban átváltozik színekké, kialakul a Száj, és ismét szól:

– Ne félj! Mondd el mindazoknak, akik itt vannak, hogy szeretet legyen szívükben, ne a gyűlölet tomboljék a szívekben.

– Megígérem, hogy elmondom.

Ismét megkérdezték:

– És mit mondott neked, ha már láttad?

– És mit láttál? – kérdezik.

– Ugyanúgy láttam a fényt, benne a Gömböt, amely átalakult, átváltozott, és megjelent Benne a Száj, és azt kérte, hogy szeretet legyen az emberek szívében, ne pedig a gyűlölet tomboljék. De csak ezt mondta, mást nem.

De olyan jó érzés, megnyugtató!

– S más semmit nem szólt? És ki szól hozzád: nő vagy férfi? Vagy milyen hang?

– Nem tudom megmondani. Olyan különleges, nem tudom hasonlítani semmihez.

Akkor már többen és többen hallottak róla, a szomszédokból is jöttek át. És ahogy ide érkeztek hozzám, így jöttek, közben dudorászva, énekelve ezt az éneket:

Vezetsz, Uram, vezetsz, érzem Szent kezedet,

Veszélyes szirteken, sötét ormok felett…18

– Jönnöm kellett. Nem tudom, mi, de csak jönnöm kellett hozzátok. És csak ezt az éneket dudorásztam és daloltam. De hogy miért, azt nem tudom.

S akkor elmesélik feléje.

– Igen, ezt hallottam. De hogy most mi van akkor? – kérdezi. – De nekem csak jönnöm kellett – ezt mondogatja.

Öröm, mosoly, ahogy együtt vagyunk.

– Imádkozni kell, énekelni kell – mondják –, mert valaki csak itt van, valaki csak szól a Marin keresztül vagy Marinak, nem tudjuk, hogy mit is kell mondani.

De én nem tudok hozzászólni. Én elfogadom. Én meghallgatom, amit mondanak, de nem tudok hozzája szólni. Hallgatom őket. És várom, hogy mi fog történni, hisz megint már több nap telt el, és nem történt semmi. Valójában hogyan és miképpen, nem tudom.

Most már eltelt több mint két hét, mire ismét megjelent a fény! A fény, amitől már nem félek, és várom, hogy mi történik. És jelen van ismét a fényben a Gömb, amely forog, amely átváltozik, amelyben megjelenik a Száj. A Száj mozog, és így szól:

– Megbocsájtás és béke lakozzék bennetek.

És nem értettem, hogy csak ennyit mondott a Száj felém, hogy a megbocsájtás és a béke.

És mikor ismét jelen vagyok19, megkérdezik tőlem:

– És mit láttál, hallottál?

S elmondom, hogy:

– Ma csak annyi volt: a megbocsájtás és a béke legyen bennünk.

És mikor már egyre többen és többen eljöttek hozzánk, mert talán csodát vártak, nem tudom, és megkérdezték tőlem ismételten:

– És ki szólt hozzád? Nő vagy férfi?

– Nem tudom megmondani. Nem tudom elmondani. Ez a hang, ez különleges.

Majdan így szóltak felém:

– Lehet, hogy a gonosz. Nem kéne vele többet társalognod, mert lehet, hogy a gonosz szól hozzád.

– De olyan jó érzés! Érzem a melegséget. Nem tudom elmondani, hogy hol is vagyok, de hogy nem itt, az biztos. Ígérem nektek, legközelebb megkérdezem, hogy ki szólt hozzám, ha még eljön. Mert nem mondta, hogy jön, ahogy eddig sose. De én várom.

Megint eltelik több nap, mikor ismét megjelent a fény, a Gömb az átváltozásában, a megjelenésében. És ekkor nem tudtam, hogy merjem-e felemelni feléje szememet, vagy fordítsam el. De megkérdeztem, hogy ki van jelen, és ki szól hozzám.

De nem történt semmi, csak ismét a Száj van jelen, és az mozog. És hallom a hangot.

Öröm a kegyelmével van jelen. De a kegyelem csak akkor működik, ha elfogadjuk, amiket már elmondott: a szeretet, a megbocsájtás, a béke, hogy a harag, a gyűlölet, és most azt mondja, az irigység ne tomboljék.

De nem változik semmi, mindent úgy látok, ahogy eddig.

Nem is tudom, hogy el merjem-e mondani nekik. Megkérdeztem, hogy ki szólt hozzám, és nem tudom. Nem változik semmi. Most már kezdek én is megint félni, hisz azt mondták, lehet, hogy a gonosz, a gonosz működik.20

De kérdeznek, s valamit mondani kell.

De mit is mondjak?

Nem tudom.

Megint inkább a sírás erőltet21, s a félelem vesz erőt rajtam.

– Beszélj már, beszélj már! Mi történt? – így szólnak felém.

– Megkérdeztem, hogy ki szól hozzám.

– És mit láttál?

– Nem tudom megmondani, ki szól hozzám. Nem változott semmi. Minden úgy van, ahogy eddig. Minden csak úgy, a Gömb a fényben és a Száj.

– Ó, akkor ez már csak a gonosz lehet!22

Nem tudom, hogy a gonosz milyen, de ez olyan jó érzés! Olyan jó ott lenni!

El se mondom tovább, hogy mi van, mi volt, mit kér, hisz azt mondják úgyis, hogy ez a gonosz.

Felkészítettek. Azt mondták, imádkozzak többet, legyen nálam rózsafüzér, szenteltvíz:

– Majd meglátod, ha előveszed, biztos, hogy nem történik semmi. Majd eltűnik előled minden, és akkor befejeződik. Mert csak a gonosz lehet itt veled!

Ettől kezdve állandóan nálam volt a rózsafüzér, egy kis üvegcsében készítettem szenteltvizet. És azt mondottam, hogy:

– Ha ismét megjelenik, és ha láthatom, megkérdezem, hogy ki az.

S már elég hosszú idő telt el az első találkozástól, és ismét itt a fény, itt a Gömb, s öröm járja át szívemet. És ismét megkérdeztem:

– Ki szól hozzám? Nagyon szeretném tudni, hogy ki az, aki szól hozzám. Meg is kértek erre, hogy kérdezzem meg.

S ekkor a fény eltávolodik.

És megijedtem, hogy elmegy, itt hagy.23

De nem ment el! Csak ott van, távolabb tőlem.

És mikor a fény ismét elindul felém… És valaki jelen van a fényben, hisz mozog benne valaki.

De ki az, nem tudom.

És kilép a fényből…!

– Bocsáss meg nekem!24 Azt mondták, kérdezzem meg, kivel beszélek. Bocsáss… Bocsáss… Bocsáss meg nekem!

Hisz ez az Úr Jézus! Ez az Úr Jézus!25

Csodálatos érzés, mintha lebegtem volna.

Elment a fénnyel együtt.

És boldogan mondom:

– Tudom már, ki szól hozzám! Láttam! Tudom már, ki szól hozzám, és láttam!

S mondom nekik, hogy:

– Az Úr Jézus! Az Úr Jézus az! Az Úr Jézus!

Mindjárt felém szegezték a kérdéseket:

– Milyen? Milyen ruhában van? Hogy néz ki?

Hirtelen nem is tudtam nekik szólni a meglepetéstől.

– Olyan erős, vakító fény, amely jelen van, amelyben jelen van, és kilépett. Fehér ruhája van. A haja vállig érő, nem az a nagyon sötétbarna, hanem egy kissé világosabb, ilyen minimális hullámokkal. A Szemét nem tudom megmondani: sötétes, de hogy barna-e vagy már inkább a fekete árnyalata, azt nem tudom megmondani. Magassága? Hát, én azt nem tudom, azt nem tudom elmondani.

Erre ismét megkérdezték:

– És hol volt a szenteltvized és a rózsafüzéred? Mondtuk, hogy az legyen nálad, mert lehet, hogy ám a gonosz az megint!

– Nálam volt, csak annyira meglepődtem, hogy el is felejtettem, hogy itt van.

Pár nap után ismét megjelenik: jelen van a fény, és a fény, ahogy jön felém, látom, hogy mintha valaki jönne a fényben.

Ismét itt van. Meghajolok Előtte.

És így szólt:

– Kiválasztottalak a föld porából, hogy taníthassalak majd, és te átadd, amelyet neked elmondok.

– Köszönöm. Köszönöm.

Majdan – most ügyeltem rá! – veszem elő a rózsafüzéremet, meg veszem elő a szenteltvizet, hisz azt mondták, jól szenteljem meg, és majd meglátom, hogy eltűnik.

És ahogy kiveszem, elkezd mosolyogni felém, és így szólt:

– Bátran kilocsolhatod az egész vizet, Én itt maradok! Hisz tudom, hogy ezt kérték tőled.

Meglepődtem, de ezért meglocsolom.

– Bocsáss meg, de ezt kérték tőlem!26

– Igen, felkészítettek a kicsinyhitűség működésére.

– Köszönöm. Köszönöm, hogy nem mentél el!27 Köszönöm, hogy itt maradtál. És bocsánatot kérek!28

Mikor visszatérek, örömmel újságolom:

– Nem ment el, pedig meglocsoltam ám, ahogy mondtátok! És csak kinevetett. Azt mondta, hogy a kicsinyhitűség működik bennünk. De most már el tudom mondani, hogy mezít…, mezítláb láttam, nem volt most rajta semmi a Lábán. És a derekán egy öv volt, arany színben, ami meg volt kötve a fehér ruháján. Most még ezt is láttam. S azt mondta, kiválasztott a föld porából, hogy majd taníthasson. És ha majd tanít, akkor majd át kell adnom.

Ezen megint nevetnek, hogy:

– Te fogod átadni?! Hát még kettőt se tudsz szólni!

– De nekem ezt mondta. És én elfogadtam.

Majdan egyre többen és többen jöttek, hisz a hír elterjedt. Sokan érkeztek, hogy megnézzék, hogy valójában mi történik itt ezen a helyen.

De akkor még nem kimondottan azért voltak jelen, hogy imádkozzanak. Egy rövid ima elment, de inkább énekeltek, és sokan és sokan azt mondták:

– Eljövünk, és beállunk a sorba, mert akarunk eldőlni.29

Ez miatt jöttek ekkor többen és többen. Mert többen, mikor eljöttek, imádkoztak rövidet, és énekelgettek, közben a sorba álló testvérekhez egyesével mentem, és én is imádkoztam, amelyre megtanított30. És többen és többen eldőltek. Volt, aki azt mondta, úgy puffant, mint a krumpliszsák. De hogy mit éreztek, azt ekkor még nem tudtam.

S ekkor már a család is, többen és többen eljöttek megnézni:

– Ha már mások jönnek, akkor mink is eljövünk, hogy megnézzük, hogy valójában ott mi történt, és mi történik.

S ekkor a nyelvek adományában31, a beszédben, a tanításban vettem részt: Pateri, popoli, pateri… Santa fora Crista… Peti…32 (…)

És nevettek rajta, mikor valamelyik szót nem tudtam mindjárt kimondani, ahogy tanított.

És ekkor többen és többen részesültek a nyelvek adományában. De ez az adomány a kegyelem működésében úgy van jelen, hogy ő megkapta, imádkozhat vele, énekelhet vele, de senki más nem hallja, mint az, aki mondja, és akihez mondja, Jó Jézus Krisztus Urunk felé. Hisz én is megkaptam e csodálatos kegyelmet, és mellettem többen és többen, akik ekkor, velem együtt, ők is elmondták az ő saját imájukat.33

S ekkor többen és többen meglepődtek, hogy valójában mi történt itten.

A nyelvek adománya az ajándékban ezt adja számunkra, hogy ez egy adomány a kegyelemben. De ezzel nem hivalkodni kell, hanem örülni, és ezt az adományt nem mindenki előtt, hanem csak csendben, vagy ha egyedül vagyok, átadhatom az felé, akitől kaptam.

Jézus Krisztus Urunk:

A mai nap is vannak testvérek jelen a kezdetekből, akik részesültek e nyelvek adományának ajándékából, és akik most e jelenben ide állnak, és elmondják az ő saját ajándékukat, hogyan is van jelen a nyelvek adománya. De a nyelvek adományában imádkozhatom én magam, ki megkaptam, ahhoz, akitől kaptam, de nem a Közösségben, mert a Közösségben sokan és sokan nem ismerik, nem értik, és nem tudják, hogy hogyan és miképpen működik. Így most a kezdetekből két olyan testvért kérek, jelenjen meg itt, és mondja el az ő saját kegyelmének ajándékát a nyelvek adományáról.

Ne kelljen szólongatnom, mindenki tudja, hogy ki részesült e kegyelmi ajándékban.

Többen vagytok, Én két testvért kérek most.

Kiss Józsefné Márti:

Köszönöm, Imádott, Jó Uram, hogy kiválasztottál engem e szeretet, kegyelem ajándékára, s megkaptam a nyelveken szólás adományait: Páteri… (…) Santa Maria, Jesus Christ (…) Mamma Mia.

Köszönöm, hogy elmondhattam.

Dicsőség érte Neked, Istenem!

Jézus Krisztus Urunk:

Egy másik testvért is hívok és várok, aki szintén részesült e kegyelem-ajándékban. Hisz többen vagytok.

Jó, ha nem akar szólni, nem mondja el a megtapasztalását, a kegyelmének ajándékát, akkor a felajánlás részében, hisz mikor imádkozunk, érezzük, hogyan és miképpen van jelen, és működik felénk és hozzánk, hogyan és miképpen ölel át e jelen ajándéka a kegyelemben.

Majdan ebben az esztendőben még a szeretet kegyelmi ajándékában működött minden, hisz ekkor még az engesztelésben azt kértem tőletek, imádkozzátok az Örvendetes szentolvasót, imádkozzátok a Dicsőséges szentolvasót, a Fájdalmas szentolvasót még ne, amíg nem értitek a Fájdalmas szentolvasónak minden titkának ajándékát, kegyelmét, működését.

E szavak e tanítása után többen és többen ismét úgy cselekedtetek: „Ha már csak Öröm- és Dicsőséges szentolvasóban lehet imádkozni, akkor ez nem lehet jó hely, hisz nem tudjuk, hogy még volna-e olyan hely, ahol azt kérték, hogy csak az Öröm és a Dicsőség legyen jelen az engesztelésen a mindennapi imában, a felajánlásban és a kérésben.”

S ekkor a tanítások elkezdődtek felétek kiválasztott testvér által, akit az éjszakában sokszor és sokszor tanítottam, mikor felkészítettem, hogyan és miképpen adja át számotokra. Hisz volt, mikor azt a tanítást adtam neki, hogy a megbocsájtás kegyelme hogyan működik rajtatok és bennetek, hisz a megbocsájtásban el kell fogadni a felebarátot és a testvért. És ekkor ezt mondottam felétek:

Az Evangélium tanítása, amikor oda megy a gazdag ember a Názáretihez, és megkérdezi Tőle, hogy mitévővé váljon, hogyan cselekedjen, hogy jó emberré változzék, és ő is követhesse Őt. Ekkor Én, Jézus Krisztus Uratok e Evangélium tanítása kiemeléséből ezt adtam feléje:

– Menj el, add el mindenedet, oszd szét a szegények között, és utána jöjj, és kövess Engem.

A férfi elszomorodott, hisz nagy vagyona volt, és ezt nem akarta megtenni, ezért hát eltávolodott.

E tanításban ekkor így szóltam a jelenlévőkhöz:

– Íme, nézzétek, a tevének könnyebb átmenni a tű fokán, mint a gazdag embernek belépni a Mennyek Országába.34

Ekkor még nem értették, hogy ezt a tanítást hogyan és miképpen kell felismerni, elfogadni.

Még ti sem értettétek, kiknek megadtam kiválasztott szolga-testvér által számotokra, hogy hogyan és miképpen ismerjük fel e tanítás mondanivalóját.

Igaz, hogy akkor még kiválasztott testvér nem így szólt felétek, nagyon nehéz volt összerakni néha a szavakat, a szavak után a mondatot. Hisz most egy kis ízelítő a kezdet szavainak tanításából, mikor így szóltam hozzátok:

Kö-szön-te-lek ben-ne-te-ket Én, Jé-zus Krisz-tus U-ra-tok. Ki-vá-lasz-tott Má-ri-a szol-ga ál-tal a-dom meg ta-ní-tá-so-mat. Fo-gad-já-tok sze-re-tet-tel e ta-ní-tást, a-mit ma szá-mo-tok-ra meg-a-dok.35

Nem akarom az egész tanítást így adni, hisz erről most majd az Íródeák36 beszél majd nektek, aki akkor még, nem volt más segítsége számára, csak az Írószolga37, és ő mint Íródeák, akik összeállították számotokra az akkori tanítást a „Golgota”-i tanítás megjelenésében, vagy éppen a kezdet tanítás szavait, hogy hogyan és miképpen működött ez, hogyan és miképpen tudta leírni, majdan pontosítani és átadni számotokra.

Most ezért ő szól felétek e tanításról.

Kádár Györgyné Anna:

Bocsáss meg, Uram, Jézusom!38

Köszönöm, Uram, Jézusom, hogy szólítottál, és elmondhatom az első időben… (…)

Tehát, Uram, Jézusom, elmondanám, mint ahogy szólítottál, hogy az első időben hogyan írtuk vagy írtam, nem: írtuk a tanításokat. Ehhez nagy segítséget kaptam egy testvértől, aki adott egy eszközt, amivel magnóra, magnóról vissza tudtam hallgatni a tanítást, és nagyon sokszor sajnos, és Te mindig segítettél, mert akkor még az Író-gyűjtő testvért39 nem adtad mellénk, így sajnos, be kell valljam, hogy nagyon sok Mi Atyánk és Üdvöz légy és Rózsafüzér kellett ahhoz, hogy le tudjam írni, mert nagyon nehezen értettem pontosan. Ebből adódott, hogy néha talán nem úgy írtam, ahogy valójában talán kellett volna, nem egy kicsit magyarul, vagyis azt hittem. És utóbb még egy segítőnk volt, aki átolvasta még egyszer, és ő is javítgatott benne.

És akkor utána kaptuk Lajos testvért, aki teljesen precízen, és a felesége, Zsuzsika40, az gépelte tovább.

Én nyolc évig, azt hiszem, nyolc évig írtam, és az utóbbi tizenvalahány évben a Lajos írja a Zsuzsával együtt.

Nem tudom, hogy eléggé jól mondtam-e el, ahogy kérted, Uram, de most ez jutott, sajnos, eszembe csak.

Jézus Krisztus Urunk:

Igen. Ezt kellett volna elmondani, ahogy mondtad, hogy mivel Mária, kiválasztott testvér ilyen szakaszokban beszélt felétek, hozzátok, valóban nagyon nehéz volt megtapasztalni, hogy a szó mit rejt, és a szó után a mondat mit akar nyújtani számotokra.

Ezeket még a mai napig bármikor vissza lehet nézni, hisz meg vannak örökítve. Lehet belőle tanulni olyan téren a tanításban, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok, mikor kiválasztottam testvért, és azt mondottam számára, hogy Én leszek a Tanítója, Én fogom tanítani őt szemetek láttára. És a tanítást úgy kell értelmeznetek, mint mikor egy házat akartok építeni, de nem a homokba, hanem a kősziklára, hogy megmaradhasson. És a házat az alapoknál kezditek, az alapok után pedig majd jönnek a téglák sorba-sorba, egymás mellé, hogy emelkedjen. Így fog kiválasztott Mária testvér is a tanításban számotokra megjelenni, a tanítást megmutatni előttetek, hogy hogyan működik, hogyan van jelen, hogyan lehet értékelni, és hogyan lehet most már belekapcsolódni mindabba, ami jelen van. Hisz a kezdetekben valóban nagyon-nagyon nehéz volt ezeket így követni, és volt olyan, mikor számára adtam tanítást, és azt kicsit halkabban mondottam. Erre voltak köztetek, úgy-e, akik így szóltatok, viccesen:

– Uram, a közösségben nem illik sugdolódzni!

Ekkor Én, Jézus Krisztus Uratok megadtam a hangot hangosan kiválasztott testvérnek – a nyelvek adományában. És elkezdte mondani, hogy: Páteri, popoli… (…)

S akkor megkérdeztem a testvért:

– Most jól hallod, és megérted?

– Hallani hallom, Uram, de nem értem. Bocsánatot kérek!

Tehát ilyen viccesek is voltatok a kezdetekben, mikor arra vártátok, s arra várakoztatok, hogy hogyan és miképpen vegyetek részt a mindennapokban, a kegyelem ajándékában és a működésében.

S ez az esztendő41 még azt rejtette számotokra az öröm szeretetében, amikor megajándékoztalak benneteket az ének és az ima ajándékával, hogy az ének és az ima hogyan és miképpen működött, hogyan és miképpen írtátok le, hogyan és miképpen adtátok át akkor, amikor először azt hittétek, hogy az a sajátotok. Leírtátok ugyan, de nem szóltatok róla. Kivételesen akkor, amikor kiválasztott testvér néha így név szerint ide szólt, hogy:

– Testvérem, a te írásodat mikor szeretnéd leadni?

Nagy meglepődve:

– Te tudod, hogy én írtam?

– Hát, igen, valaki megmondta nekem, hogy te is írtál, és várom, hogy leadjad írásodat.

S ekkor sokan és sokan összefogva, hogy az írásokat legépelve, egy kis füzetkébe összefűzve, és ezekből van jelen az ének a könyvben, hisz az első könyvetek, az énekeskönyvben, amelyet ti saját magatok készítettetek, legépeltétek, lefénymásoltátok, és összefűztétek a lapokat, piros borítót tettetek reája, összekötöttétek, hogy ezek az énekek a jelenben megjelenjenek, és írva, és az írást majd megőrizzük, mert az írás most már jelen van az énekeskönyvetekben.42

De akkor még nem tudtátok, hogy az ima és az ének hogyan és miképpen jelenik meg rajtatok és bennetek.

És most ismét vannak itt a kezdetekből, a segítőkből, így mondom, a segítőkből két olyan testvért kérek, akik írtak éneket, hogy hogyan működött a Szentlélek, hogyan adta meg számotokra, és hogyan elevenedett meg rajtatok, bennetek az írás, és most, mikor énekeljük az éneket.

Most kérem először az egyik segítő testvért, és utána a másik segítő testvért, hogy mondják el az ő kegyelmi ajándékukat e megtapasztalásban, körülbelül olyan örömmel, mint az első évben, úgy a sarokban, ott bent: az egyik ott ült, boldogan elmesélte, de nem Máriának, először másik testvérnek, hogy ővele mi történt. A másik segítő, akit kérek, az pedig itt, még akkor itt volt még az ajtó, ő itt gubbasztva a széken, nem elégedett meg a saját énekével, a többit gyorsan másolta, nehogy valamiből kimaradjon.

Most szóljatok mindketten.

Csatai Lászlóné Juliska:

Köszönöm, Uram, Jézusom, hogy szólítottál.

Köszönöm, hogy elmondhatom ezt a csodálatos ajándékot, amire nagyon vágytam, hisz már többen kaptak éneket, imát, és én is nagyon vágytam rá, hogy én is írhassak valamit. Aztán kaptam olyan nagyon szép éneket, hogy ha az élet útján elfáradok – akkor, amikor tényleg úgy éreztem, hogy elfáradtam az élet útján. És nagyon boldogan énekeltem! Kimondhatatlan boldog voltam, mert akárhol voltam, csak dudorásztam, és erőt kaptam belőle. És akkor egyre több énekeket kaptunk, és nagyon-nagyon örültem, hogy énekelhetek, mindig is szerettem énekelni, még régen nótáztam is, de hogy most az énekek jöttek, hát, az nagyon csodálatos volt!

És hogy le ne maradjak – igaz, Uram! – mindent akartam tudni, hogy én mindent, majd, ha öreg leszek, akkor is tudjam dalolni, énekelni.

Nagyon-nagyon siettem mindig az énekeket leírni, hogy nekem ez megmaradjon.

Bocsáss meg, Uram, én akkor nem gondoltam, hogy ennyi lesz! Azt hittem, hogy én azt le tudom írni, és majd én milyen boldogan fogom énekelni. Hát, nem mintha nem boldogan énekelném, mert nagyon-nagyon-nagyon boldog vagyok, kimondhatatlanul, hogy itt lehetek, és ezt a kegyelmet megkaphattam.

Hát dicsőség a Jó Istennek, Neked, Uram, Jézusom!

Nagyon örülök, hogy részese lehetek ennek az ajándéknak.

És az is igaz, Uram, hogy talán egy kicsit kapzsi voltam ebben. De bocsáss meg, Uram!

A Te szereteted vonzott ide, és ez váltotta ki belőlem ezt a kapzsiságot, mert olyan jó itt lenni! Olyan jó Veled, közeledben, Uram, Jézusom!

Én megköszönöm, hogy szólhattam, és megköszönöm, hogy ennyire szeretsz, a végtelen szeretetedet, jóságodat.

Jézus Krisztus Urunk:

Igen. De azt nem mondtad, hogy mi történt itt a tévé környékén. Hogy szólt rád Mária, kiválasztott szolga, hogy:

– Te mit csinálsz? Ki szólt neked, hogy te írogasd az énekeket?

Mert ő mindent magának akart.

Nem elégedett meg azzal, amit kapott, neki még a másoké is kellett. Hogy le ne maradjon róla.

Csatai Lászlóné Juliska:

Igen, Uram, így volt. Így volt, mert nagyon szeretem az énekeket. És valóban úgy gondoltam, hogy mindet szeretném tudni.

És nagyon köszönöm, hogy azért tudok is nagyon sokat, még fejből is! És ez is a kegyelmi ajándék, Drága, Jó Uram. Köszönöm szépen.

És nagyon-nagyon, kimondhatatlan boldog vagyok, hogy itt lehetek, és hogy énekelhetek, imádkozhatok. Köszönöm ezt a csodálatos kegyelmet.

Dicsőség érte Neked, Uram, Jézusom, és Drága, Jó Mennyei Atyánknak!

Nem tudom, hogy… Mondjak-e még valamit, Uram?

Jézus Krisztus Urunk:

Másik testvér, aki először nem a Máriával osztotta meg örömét?

Pankart Antalné Zsóka:

Uram, Jézusom, ha énhozzám szóltál, hogy most én következek, nagyon sok éneket kaptam. De most arra kérlek, hogy segíts nekem, mert én már azóta nagyon sok gyógyszert szedtem, meg nagyon sok nyugtatót. Attól félek most, hogy nem tudom elmondani úgy, ahogy az akkor történt.

Erdélybe is, amikor mentünk, ott írtam…

Jézus Krisztus Urunk:

Én nem Erdélyről beszéltem most, a mai nap. Én a sarokról43 beszéltem, a legeslegelső énekedről, amelyet a testvérnek mondtál el – Mária irányában ül, a harmadik padban, vele osztottad meg az örömödet először, majd akkor ő segít neked kipótolni.

Úgy-e, Loncika? Majd te kisegíted. Neked kell emlékezni, te voltál az első, aki meghallgattad örömét.

Pankart Antalné Zsóka:

Nekem kellene, bocsánat, nekem kellene emlékezni arra, hogy melyik volt az az első ének. És az Úr Jézus itt van, és hall engem, ismer, tudja, hogy mikor mit kaptam, és nem tudom elmondani, hogy melyik volt az első ének. Nem tudom, melyik volt. „Falunk felett szállnak angyalok”.

Többen is:

Nem. Nem!

Pankart Antalné Zsóka:

Én azt hiszem, hogy az.

Többen is:

Nem, nem. Nem!

Pankart Antalné Zsóka:

Nem. Akkor segíts, Szűzanyám.

Jézus Krisztus Urunk:

A keresztre tekints, a keresztre tekints.

Hisz ki után kaptad ezt? Ki volt akkor itt, akik énekelték ezt az éneket? És az énekben keresztet, mint a kereszt-hódolatban, itt, ezen a helyen a pásztor testvér oda adta nektek, hogy részesüljetek. És te azt mondtad, az után csak dudolásztad44 ezt a dallamot, nem tudtad, hogy miért, csak dudolászod, dudolászod. S utána jött az írás, de az írást utána nem kiválasztott szolgával osztottad meg, hanem a másik testvérrel. Ennek reményében, ha most már nem emlékeztél, átadtam feléd és hozzád, akkor most közösen és boldogan énekeljétek.

Jelen lévő testvérek:

Édes Jézus, Hozzád jöttem,

Nagyon nehéz a keresztem…45

Jézus Krisztus Urunk:

Valóban, az ének, ez megadja minden testvérem számára, hogy az írás, ahogy megjelent számotokra, és az írásban az ének, az ének mondanivalója, hogy el kell gondolkodnunk, hogy vagyunk, és hogyan és miképpen éljük az életünket. Mert a gyarlóságban követhetünk el hibákat a cselekedetek, a bűnök és a tettek révén, de soha nem késő a megbocsájtó kegyelmet kérni önmagunk számára.

És mikor önmagunk számára kérjük a kegyelmet, akkor a megbocsájtás reánk árad, működik rajtunk és bennünk, és megadja mindazt, ami által változni és változtatni tudunk. Hisz az ének örömet és szeretetet áraszt minden testvérem szívéhez, lelkéhez, aki szeretettel és örömmel kapcsolódik be e közös imádságba. Hisz tudjuk a tanításból, amelyet már megadtam felétek, hogy az ének is imádság a mindennapokban.

De az imádságban még ebben az esztendőben, amikor megtanítottalak benneteket, hogyan és miképpen imádkozzunk, hogyan és miképpen mondjuk el önmagunkkal mindazt, ami bennünk rejlik a felajánló ima részében.46 Hisz akkor, abban az estében, mondhatjuk azt, közel három órában a fő imát, amit a tanítványaimnak is adtam a tanításban, számotokra is megadtam, hogy összefogott kézzel imádkoztuk először el ezt az imát, amelyre azt mondottam: Próbáljuk minden mondatát átélni, értékelni, felismerni, szívünkbe zárni, és érezni a kegyelmet.

S akkor először összefogott kézzel elkezdtetek imádkozni, hangosan. Mert azt hittétek, hogy csak azon van a hangsúly, ha hangosan imádkozzuk a „Mi Atyánk”-ot.

Elmondottátok hangosan, de különbözően. Tehát nem együtt és egyformán és átéléssel. Újra kértem. És újra kértem, mert a végén belefáradtatok.

Erről most egy olyan testvért kérek, hogy mondja el ennek az estének az átélését, amikor azt mondta már a végén, hogy: „Uram, még mindig nem jó? Hát most már annyiszor elmondtuk, már lassan, már vontatottan, már hangosan, és még mindig azt mondod, hogy újra?”

És mikor már ez a fáradtság jelentkezett rajtatok, akkor tudtatok szépen figyelni egymásra, és szinte úgy imádkozni, mintha csak egyetlen egy száj mondta volna az imát.

Most akkor erről kérem, hogy beszéljen most egy olyan testvér, aki szintén akkor már úgy érezte, hogy ez fáradtság egy estében ennyiszer elmondani ezt az egy fő imát a Mi Atyánkhoz.

Szóljon most testvérem, aki mögé Mária testvér annak idején többször elbújt.

Most nem arról, most az imáról.

Sipos Józsefné Loncika:

Itt maradhatok, úgy-e, Uram, ezen a helyen?

Hát csodálatos volt. Én gyerekkorom óta mindig imádkoztam, tanított a drága nagymama, és hát ide kerültem, kisült, hogy én nem is tudok imádkozni úgy, ahogy illene, vagy ahogy kell imádkozni. Hát mondtuk, egyszer hadarva, egyszer lassabban, akkor azt mondta az Úr Jézus, hogy ne kapkodjunk, hanem hát mérsékelten. Na, a mérsékelt, az majdnem suttogás volt. Akkor az azért nem volt jó. Hát, bizony, nem tudom, hogy hányszor, de az biztos, hogy nyolcig megszámoltam, s akkor, már akkor azt mondtam, hogy: „Jaj, Uram, hát mikor fogjuk mi ezt megtanulni, ha még mindig nem tudjuk? Már ennyiszer elmondtuk, és nem jó.”

És végül olyan szépen, türelmesen intett bennünket, hogy olyannak kell az imának lenni, mintha egyetlen egy ember mondaná.

És a csoda megtörtént, nagyon nehezen, de megtörtént: összekovácsolódtunk, és gyönyörűen tudtunk imádkozni.

És erre még el kell, hogy mondjak egy olyan esetet, hogy volt Bátmonostoron, az én falumban egy hölgy, aki nagyon gyűlölte a Sükösdöt. És egyszer valami megérintette szívét, és eljött ide. És azt mondta, hogy megállt itt az udvaron, és megmeredt, mert azt mondta, még ilyen gyönyörűen embereket imádkozni nem hallott.

Hát, ő volt a Csiriné, szegénykém most már meghalt, de csodálatosan el volt ragadtatva, és attól kezdve Bátmonostoron, a falunkban úgy imádkozunk, ahogy Sükösdön megtanultuk.

Úgy-e, tudod, Drága Jézusom?

Jézus Krisztus Urunk:

Legyen meg az összefogott kéz, és most szeretném hallani a tanításból azt az egy szájat az imában.

Nem kell felállni. Mindenki maradjon helyén, legyen meg az összefogott lánc, és mintha egy száj imádkozna a Mi Atyánk-ban és az Üdvöz légy-ben, hisz az Édesanyát is köszöntjük.

Jelen lévő testvérek:

Mi Atyánk, aki a Mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved. Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a Mennyben, úgy a Földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. És bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek. És ne engedj minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól.

Üdvöz légy, Mária, kegyelemmel teljes! Az Úr van Teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között, és áldott a Te Méhednek Gyümölcse, Jézus.

Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Ámen.

Jézus Krisztus Urunk:

Valóban, az ima ereje, az összekovácsolja a nyitott szívű testvéreket a meghallgatásban és majdan a felajánlásban.

És ezt az imát, amikor tanítottam számotokra e jelenben, azt szerettem volna felétek tükrözni, hogy minden ima meghallgatásra talál, tehát nincs kivételezés, hogy most melyik ima az, amelyik meghallgatásra talál. Csak nem mindegy, hogy hogyan imádkozol, és nem mindegy, hogy hogyan éled át, hogy te tudod, hogy a Mi Atyánk-ban először az Atyához fordulsz, kinek a gyermeke vagy, ahhoz az Atyához, akitől várod a kegyelmet és a segítséget.

Elmondod Fiának, Jézus Krisztus Uratoknak, aki tanított benneteket erre az imára. Mert az imában, mikor így együtt, átélve, megtapasztalva szépen átadod, akkor nincsen zavaró körülmény, mint néha, mikor vannak azért nálatok is jelen, mikor az egyik vagy előrébb mondja, vagy egy-két szóval hátrább mondja. És akkor már nem összefüggő az ima. Akkor már az egyik a másikat figyeli, esetleg talán reá is szól, hogy: „Nem veszed észre, hogy nem együtt mondjuk?”

És már nincs az az átélés, az a kegyelem, ahogy ez jelen van és működik.

Ezért tanítottalak meg benneteket, hogy hogyan és miképpen imádkozzál. Hisz azt mondottam akkor is számotokra, abban az estében valóban sokszor mondottátok el, de azt mondtam: Egy nap, amely huszonnégy órából van jelen, egy napban, ha nincs több időd, neked van egy órád, van tíz perced, amit szeretnél átadni, azt ne hadard el, a gondolatod ne legyen máshol, hanem azt valóban akkor add át az Atyához vagy Jézus Krisztus Uradhoz, aki tanított.

Mert mikor úgy imádkoztok, ahogy mondtam akkor, úgy-e, emlékeztek, hogy: „Te is eredj, te is eredj, te is eredj, mert én kiadom magamból, de hogy én hol vagyok az ima alatt, azzal nem törődöm.”

Mert lehet, hogy imádkozom, elmondom az imát, de hogy az ima elindul-e fel Atyához és Jó Jézus Krisztus Uratokhoz, akihez szeretnétek elküldeni, vagy az Édesanyához, a Boldogságos Szent Szűzhöz a felajánlásban, majd a meghallgató kegyelemhez, ahhoz egy kicsit teremtsetek csendet magatokban. Akkor egy kicsit próbáld rendezni önmagadat, és utána kezdd el a szívből jövő, őszinte imáitokat.

Ez az, amire tanítottam testvéreimet s kiválasztott Mária testvéremet is, a tanúságtételben többször megadtam, hogy a meghívásában erről beszéljen azon testvéreimnek, akik megjelennek, és akik részeseivé válnak a meghallgatásban.

És volt ilyenben részetek, kik akkoriban kísértétek Mária kiválasztott szolgámat a testvérben a megtapasztalásban, a tanúságtételében. És mikor szintén egy pásztor testvérnél volt jelen, és többen összejöttek, és a tanúságtételét adta át, és mikor ehhez a részhez ért, hogy inkább kevesebbet imádkozzál, de az őszinte legyen és szívből jövő, és hogy valóban kiadod önmagadból a felajánlás meghallgatásához. És erre azt mondta a pásztor:

– Érdekes, Sükösdön arra tanít az Úr Jézus, hogy nem kell imádkozni!

Én sosem mondtam ilyent sem Mária testvéremnek, sem nektek, kik jelen vagytok, a kezdetektől és most a mai nap is, hisz mindig csak azt tanítottam számotokra, hogy ha imádkozol, ha felajánlasz, ha kérsz, vagy ha hálát adsz, az valóban olyan legyen, ahol te is ott vagy élőben, nyitott szíveddel, lelkeddel, és átnyújtod, átadod.

Fontos, hogy ezekre tudjunk figyelni, tudjuk átadni, tudjuk érezni, hogy: „Valakinek én ezt most felajánlottam, és én hiszem, hogy meghallgatja, én hiszem, hogy a meghallgatásomra eljön a segítség. De addig türelmesen várok, és a türelemben, ha kell, többet imádkozom.”

Fontos, hogy ezekre tudjunk oda figyelni, értékelni, megtapasztalni és felismerni, és átadni, mert a kegyelem az ajándékában így működik, és így van jelen a mindennapi életben.

Majdan jött az első szeretetünnepetek47, amelyre lázasan készülődtetek, nemcsak ti, hanem a gyermekek és unokák, akik akkor még köztetek voltak, még kicsik és gyermekek voltak, most már azok is felnőtté, sőt szülőkké váltak már. És készültek számotokra pásztorjátékkal, ti pedig készültetek az ünnepre, elterveztétek erre a helyre, „mekkora karácsonyfát helyezünk el”, hogy mennyire legyen díszes, hogy hogyan és miképpen ünnepeljünk.

S erre Én, Jézus Krisztus Uratok így szóltam felétek:

Ez itt, amely számotokra jelen van, a szeretetben és a jelenlétben működik. És lehet, hogy azt mondjátok, hogy szegényes ez a hely, de Én hogy mondtam számotokra akkor?

Lehet, hogy szegényes, de mégis gazdagabb, mint ahol Én születtem.

És ezért ti ne a fényűzésre és a pompára menjetek. Legyen ez számotokra a szeretet az ünnepben, és az ünnephez járuljon hozzátok az a megtiszteltetés, hogy szolidan díszítitek fel e helyet.

És így voltak jelen számotokra a fenyőágak itt-ott, amely mégis megadta azt a kegyelmet, hogy mégis ünnep volt e jelen helyen. Tudtatok örülni, boldogan énekelni, imádkozni, és éreztétek, hogy hogyan és miképpen van jelen e szeretetünnep e kegyelem ajándékában.

Hisz sokan és sokan az ünnepet nem a szeretet megtapasztalásában élik meg, holott a szeretet, amelyet nem lehet megvenni, erőltetni, átruházni, kikövetelni, a szeretet az, ami a szívben jelenik meg, a szív nyitottságával, elfogadásával, eggyé válásával és a mindennap jelenlétének élésével. És a szeretetet, ha kell, átadom, átölelem felebarátomat, testvéremet, örömmel megajándékozom, hogy nincs más talán nekem, csak a szeretetem az ölelésemmel, ezt nyújtom számotokra és felétek.

És milyen csodálatos lehet így is az ünnep a kegyelemben!

És boldogan ünnepeltetek, boldogan éreztétek magatokat, ahogy mondtátok, „e szegényes helyen”.

Mindegy az, hogy mennyire, ahogy mondta nektek akkor a Koros szolga48 – emlékeztek? –, „primitív helyetek van, brüsszeli csipkével kirakva”.

De ti azt mondtátok neki:

– Nem baj, ha primitív, nem baj, ha brüsszeli csipkének mondod, mink akkor is olyan boldogok vagyunk, mintha szállnánk örömünkben!

És úgy-e, a szeretetet, ezt nem így szokták mérni, hogy mi van jelen, és hogyan kell értékelni, hanem azt, hogy hogyan jelenik meg a szívben, és a szívből te hogyan tudod átadni a felebarátodnak és a testvérednek. Mert fontos, hogy ezekre tudjatok figyelni, ezeket tudjátok átadni, mert ezzel néha többet tudsz nyújtani a felebarátnak, a testvérnek, vagy aki éppen melletted ül, egy kézfogással, egy szeretet-mosollyal, egy átöleléssel, mintha lehet, hogy nem tudom, mit adnál számára. Mert, ahogy mondottam, ez az egy, amely nem pénz formájában elevenedik meg rajtatok és bennetek. Ez az egy, ami a szívben van jelen, és a szívből lehet árasztani mindazoknak, akik felkészülnek, és akik elfogadják ezt a csodálatos ajándékot a kegyelemben.

És az öröm a szeretetében így volt jelen számotokra, és még mindig csak az Örvendetes és a Dicsőséges szentolvasót imádkoztátok. És némelyek azért hát elzarándokoltak, némelyek azért hát itt voltak köztetek, ha nem is állandó jelleggel, mert valahogy nem tudták befogadni, hogy miért nincs jelen a Fájdalmas szentolvasó.

Majdan eljött az örömünnep után a felkészítés a fájdalomra.49 Arra a fájdalomra, amelyet a megtapasztalásában átélhetünk, felismerhetünk és elfogadhatunk. Hisz akkor, amikor eljött számotokra ez az időszak, akkor Én, Jézus Krisztus Uratok így szóltam felétek:

Most pedig tanúivá váltok, hogy a Fájdalmas szentolvasó valójában mit takar, és mit rejt számotokra, hogy ezt hogyan és miképpen kell értékelnetek, hogyan kell ebbe belekapcsolódni és eggyé válni.

És eljött a bűnbánat-idő, amikor még senki sem tudta, hogy a bűnbánat-időben hogyan fogunk részt venni, és hogyan és miképpen működik majd számotokra a bűnbánat-idő.

És ekkor eljött az első péntek felétek és hozzátok. Összejöttetek imára, engesztelésre. És akkor Én, Jézus Krisztus Uratok így szóltam:

A mai nap már közösen, együtt imádkozzuk a Fájdalmas szentolvasót. De mielőtt még elkezditek, elmondom számotokra, hogy ma részeseivé válhattok, hogy hogyan van jelen a fájdalom előttetek.

S ekkor még nem tudtátok, hogy ezt hogyan és miképpen kell értékelni, felismerni, elfogadni, és az elfogadásban együttműködni.

Ekkor kiválasztott Mária testvéretek letérdelt, de mielőtt letérdelt, így szólt felétek:

– Ma valami különleges fog történni, még nem tudom, de valamit érzek, valamire fel lettem készítve, de még nem tudom elmondani számotokra. De majd együtt figyelünk, és megtapasztaljuk.

És ekkor elkezdtétek imádkozni a Fájdalmas szentolvasóban az imát. És közben, hogy hogyan és miképpen vegyünk részt. S akkor kiválasztott testvéretek letérdelt, imádkozott, és meglepődtetek, hisz azt vettétek észre, hogy mintha félne, és sír, és nem tudjátok, hogy most mi történik.50

– Nehéz, nem bírom. Leroskadok.51

Ekkor már éreztétek, hogy valami nehéz a fájdalomban, ami megjelent előttetek.

És mikor visszatért közétek, ti megkérdeztétek, hogy most mi történt. S ekkor elmondta számotokra:

– Megmutatja a Fájdalom-szentolvasónak titkának átélését, de a Fájdalom-szentolvasó titka mellett, hogy a bűnbánat-idő valójában mit rejt. Ma megkaptam egy kicsit a Kereszt nehéz súlyát, ami nagyon nehéz volt, amit, úgy éreztem, nem bírok, hogy leroskadok.

Majd hat pénteken keresztül a bűnbánatban mindent megmutattam kiválasztott testvéremnek: a korbácsütést, a töviskoszorút, a megaláztatást, a vérverejtéket a könnyekkel, és mikor ezt mind megtapasztalta, mikor már ti is tudtátok, hogy valójában mit rejt a Fájdalmas szentolvasó a szívből jövő, őszinte imával, a hatodik péntek után, mikor először jöttetek össze, amelyet úgy neveztek már, a nagyhét, megkérdeztem kiválasztott testvéremet itt, előttetek, hogy elfogadja-e e fájdalom, szenvedés Golgotáját az ifjúságért, a megtérésért.

S ekkor nem kellett még válaszolnia, jelen volt számára két egész nap a gondolkodásban, az elfogadáshoz.

És nem tudta, mitévő legyen. Kérdezte tőletek.

Most olyan testvér szóljon, aki még ma nem szólt, és a jelenben itt volt a kezdetben, és megtapasztalhatta, mikor megkérdezte kiválasztott Mária testvér tőletek, hogy:

– Mit csináljak? Olyan nehéz ez a fájdalom. Mi lesz velem? Mi lesz a betegségemmel?

Hisz a gyarlóság, a gyarlóság a földiekben mindig felülemelkedett, és megadta, hogy elgondolkozzunk.

S ekkor ti hogyan és miképpen válaszoltatok?

Most szóljanak a bástyák, akik még akkor nem voltak bástyák, csak ez után lettek kiválasztva. De itt voltak.

Mit szóltatok testvéreteknek?

Szóljatok!

Bástyák!

Kiss József bástyatestvér, Barika:

Itt voltunk ugyanúgy, mint most, és hallgattunk. Bölcsen hallgattunk, mert nem tudtuk, hogy mit mondjunk. Nem tudtunk tanácsot adni. Sírtál, könnyek közt kértél bennünket, kérted a tanácsunkat. Itt voltunk, veled voltunk, ugyanúgy, mint most. És csak lestünk. Vártuk, hogy mi lesz, hogy lesz-e okosabb köztünk, lesz-e keményebb dió, aki többet tud mondani, de nem jutottunk semmire se.

Maradtál magadnak megint.

Rád volt hagyva az egész.

És te döntöttél.

Mária:

Megkérdeztem Koros szolgát is. Őtőle azt a választ kaptam, hogy:

– A szenvedésre minden embernek szüksége van. Szenvedni kell!

Ez volt az „okos” válasz.

És a félelem erősebb volt bennem is, és úgy jöttem ki, itt, köztetek, hogy:

– Lehet, hogy ma lesz utolsó jelenésünk, lehet, hogy ma látom az Úr Jézust utoljára52, de nem vagyok erős, nem tudom elfogadni ezt a nehéz fájdalmat, ezt a szenvedést, amit kér tőlem.53

Nagyon nehéz ezt kimondani, de meg kell tennem, mert nem bírok…

Erre csak hallom a hangokat halkan, könnyek között, ezt mondtátok:

– Bármit mondasz, veled vagyunk!

Emlékeztek?

Lehet most is elmondani, ahogy súgva mondtátok nekem:

– Bármit mondasz, veled vagyunk!

Olyan nehezen jöttem az Úr Jézus elé, mert féltem, és valahogy éreztem, hogy szégyellem magam, mert nem tudom elvállalni ezt a szenvedést.54

Mi lesz velem?

Hisz magamra gondoltam.

Megjelentem Jó Jézus Krisztus Urunk előtt, könnyeimmel, félelmemmel. Nem is tudtam, hogy hogyan és miképpen. Nem merek Rá nézni55:

– Íme, megjelentem ismételten Előtted, hisz megkértél, hogy a mai nap itt legyek. Igen! Elvállalom!56 De kérlek, kérlek, segíts nekem, mert félek!

És ekkor azt kérte, nyitott szívvel és lélekkel adjam át önmagamat Feléje.57

Felkészített a Golgotára.

Majd, mikor eltávozott, és visszatértem közétek, megkérdeztétek tőlem, hogy mi történt, hisz csak azt hallottátok, hogy elvállaltam. S akkor elmondtam nektek:

– Nem az a Jézus volt előttem, akit mindig láttam58, s aki mindig szólt hozzám. Ma először láttam ezt, a Kereszten Függő Jézust, aki szenved a Kereszten, és aki nem szólt semmit, csak nézett rám!59 És nem tudtam már akkor nemet mondani. Nem tudom, mi történt, nem az jött ki belőlem, amire felkészültem, és amit, azt mondtam, hogy nem tudom elvállalni. Ott, nem tudom, miért, de azt, azt mondtam, hogy: „Igen. Igen, elvállalom.”

És amikor elfogadtam, azt mondta, felkészít a holnapi Golgotára.60

És ahogy lehajoltam, s ismét feltekintettem, már nem a Kereszten Függő Jézust láttam, hanem azt a Jézust, akit mindig látok, s aki szeretettel van jelen, és szeretettel mondja, hogy felkészít holnap, amit eddig hat héten keresztül kaptam meg a megtapasztalásban, a fájdalom, szenvedés Golgotájának átélésében, most holnap az egészet egyben kapom meg.

Erre ti is kérdezitek:

– Az egészet egyben?! Hát milyen nehéz volt ez is!

S ekkor felkészített, és holnap61, azt mondta, már nem este lesz a Golgota, hanem három órakor kezdem a Golgotát.

Meglepődtetek ti is mind:

– Hogy, hogy három óra? Nem este?

– Nem tudom, de ezt kérte tőlem, hogy három órakor lesz a Golgota.

Eljött a péntek, s eljött a délutáni óra, és jöttek és jöttek a testvérek, és szinte ismét a félelem vett rajtam erőt, hisz azt láttam, hogy mindenki tiszta feketében van jelen, mintha gyászolnánk, vagy halott lenne, vagy nem tudom. És ettől a félelem ismét erőt vett rajtam.

De mellette magamban kértem a segítő erőt, hogy: „Uram, Jézusom! Ölelj át fényed sugarával, erősíts meg, hogy felkészüljek, hogy ki tudjak jönni, és elinduljak az úton, amelyre felkészítettél, és amelyet elvállaltam.”

Jézus Krisztus Urunk:

És akkor ti a János Evangéliuma alapján mondottátok a Golgotát, vagyis, ahogy mondjátok most, a Keresztutat62, kiválasztott Mária testvér pedig megjelent, letérdelt, hogy elkezdje, amelyre felkészítettem.

És a felkészítésben átéltétek, hogy milyen az, amikor megaláznak, amikor egyedül van a hegyen, vérverejtékével, könnyeivel, félelmével imádkozik, milyen az, mikor arcul ütik és köpik, és kimondják Felette ítéletét, megostorozzák, és még mindig nem elég a megaláztatása, a megcsúfolása, Pilátus elé viszik, ahol megkoronázzák a megaláztatásában, s majdan kiállítja a Fő téren a néphez, e ünnep alkalmából ők mondjanak felette ítéletet.

Úgy-e, most hallani ezt a kezdetekről, ismét nehéz.

De most kérdezem hát tőletek, hogy tudtok-e a jelenben különbséget tenni a kezdet és a mostani Golgota között?

Hogy az számotokra milyen nehéz volt, kiválasztott Mária testvér által, együtt, és milyen most, amelyet megéltek, amelyet megtapasztaltok, és aminek tanúivá váltatok.

Erre ismételten kérem a kezdetből a jelen testvéreket is, hogy megtapasztalva elmondhassák, ahogy a tanúságtételben, mikor hívlak benneteket, hogy szóljatok.

Ma, most kérek olyan testvért, aki valóban már rég óta jár ide, tehát, ha nem is a kezdettől, de elég rég óta figyelhette, hogy milyen a Golgota-i átélés hétről hétre a bűnbánat-időben, hónapról hónapra az évek folyamán, amelynek tanúivá váltatok.

Először szól egy olyan testvérem, aki a kezdetekből jelen van, és megtapasztalhatta, és részesévé vált.

Most ehhez kérem elsőként Sáfár testvért63, aki bástyatestvér is lett, aki tudja, hogy milyen a teher súlya a felismerés elfogadásában.

Az után pedig hívom és várom egy olyan testvért a tanúságtételben, aki szintén már a kezdetek óta, ha nem is az első évektől, kicsit később jött ide, és azóta rendszeresen, ha csak lehet, itt van, és megtapasztalta a Golgotának súlyát, felismerését, elfogadását. Őt pedig onnan kérem, ahogy jelen van az oszlop, és az oszlop mögött legyen az első pad mindjárt, és a második testvér, hogy ő is majd elmondja a megtapasztalás tanúságtételét.

Elsőként Sáfár testvér.

Kádár György bástyatestvér:

Köszönöm szépen, Uram, hogy megkérted, hogy szóljak.

Az az igazság, hogy az elején nem tudtuk, hogy mi lesz, nem tudtuk fölfogni, hogy ez, ez milyen nagy dolog, azt a Golgotát így átélve látni, megélni. És, mondjam így, hogy mint a kisgyerek, amikor megszokta, hogy ezt csináld, csináld, és mi is így megszoktuk, hogy már így jönnek a Golgoták. És nem azt mondom, hogy könnyebb, de már az átélés, a megélés, az a könnyebb nekünk. Marikának nem biztos.

Köszönöm szépen, Uram.

Egy asszonytestvér:

Hát, először biztosan nagyon nehéz volt, amikor először hallottunk erről a szenvedésről, meg, hát… Én mostanában egy éve nem voltam, mert én beteg vagyok, beteg voltam, úgy, hogy nagyon keveset tudok, most már kétévenként kétszer voltam, most meg tavaly ilyenkor.

De eleinte nehezebb volt sokkal, mint majd később az átélése ennek a Golgotának, amikor megtudtuk, hogy ez micsoda, szóval nagyon nehezen értettük mi eleinte.

És utána talán egy picikét máshogy néztük, hogy ennyi ideig, és akkor csak folytatódik ez a szenvedés.

Jézus Krisztus Urunk:

Igen, azt mondják, hogy az eleje, az nehéz volt, de a testvérek – most mit mondtok mindig a Golgota után?

Néha magatokban: „Uram, lehet még ezt fokozni?”

Hogy mondjátok?

Lehet mondani róla, akik ilyenkor így szokták mondani.

Van, hogy a testvére is, és van a testvérek közül is, akik azt mondják, hogy: „Borzalmas nehéz a mostani. Nem gondoltuk, hogy valamikor még ennyire lehet ezt fokozni, és egyre nehezebbet és nehezebbet…”

Lovák Istvánné Éva, Mária húga:

Én, Uram, a bűnbánat-időben is láttam, hogy mindig minden egyes Golgota nehezebb, de talán most az első péntek, ez valami iszonyat volt. Én látom, ahogy itt ülök, a súlyát annak, amit hordoz a Marika, ez valami eszméletlen nehéz. A lábai, ahogy ki vannak fordulva.

Ezt, Uram, Tenélküled ezt nem tudná megtenni.

Évről évre látom, hogy mennyire nehéz.

És én azt is látom, hogy az ő teste mennyire ki van fáradva, mert amikor visszük a helyére, úgy-e, én viszem, a fiúk elviszik a vécéig a székkel, én ültetem rá a vécére, és ha látnák a lábait, hogy milyen, micsoda erek vannak a lábaiban, hogy föl vannak a kezei duzzadva olyankor! Valami borzalmas!

És ezt minden évben látom, a bűnbánat után is, hogy milyen nagyon nehéz, meg…

De most az első péntek…

A vér, ahogy előjött ebben a bűnbánat-időben végig, de még ott is, éjjel64, akkor is jön neki a vér a szájából.

Úgy, hogy ezt nagyon sokan nem tudják, nagyon keveset beszélünk róla, de…

Én tudom, én látom rajta, hogy mennyire nagyon nehéz.

És most nem tud fölépülni. Erre az időre mindig föl szokott már épülni a Golgotákból, a bűnbánatból, és most nem tud. Kedden is kérdezem tőle:

– Mi a probléma? Látom, hogy valami nincs rendben.

Azt mondja:

– Még mindig nem vagyok fölépülve.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak, és hogy szólhattam.

Jézus Krisztus Urunk:

Vannak itt testvérek, akik nem minden Golgotán vannak jelen, de amikor kimarad egy pár Golgota, és legközelebb jön, szokták mondani, már közte is lehet érezni a teher súlyát és a teherbíróságot.

A bástyák, akik pedig megtapasztalják, hogy milyen nehéz, amikor be kell vinni, hisz nem kimondottan ezt a súlyt65 viszitek, amit most láttok rajta, és ami itt van előttetek, hanem a Keresztnek a súlya, ahogy mondani szoktuk vagy szoktátok – inkább úgy mondom –, a Kereszt súlyán a bűnök terhe van jelen.

Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok a Kereszt súlyát a bűnök terhével értetek és a megváltásért vállaltam. És a Keresztnek súlya és a bűnök terhe most a jelent adják meg számotokra, hogy hogyan és miképpen vagyunk, hogyan és miképpen kell változni és változtatni, hogyan és miképpen kell haladni másképp e meghívott úton, hogy először önmagamba nézzek, és ha kell, változtassak.

De a változtatást másra nem erőltetheted rá, hisz a tanításból nem egyszer ezt adtam számotokra: a változtatást mindenkinek saját magának kell felismerni, saját magának kell megérteni, elgondolkodni rajta, hogy: „Talán most itt az idő, hogy változtassak, talán nem kedves az Úr előtt az én jelenlétem, vagy megjelenésem, vagy működésem.”

És soha nem késő, mikor így önmagunkba nézünk. És mikor így önmagunkba nézünk, ismerjük önmagunkat, és nemcsak azt látjuk, amit a külsőségben láthatunk, hanem azt is a megtapasztalásban, amit talán belül rejtünk el.

Fontos, hogy ezekre tudjunk figyelni, tudjunk változni és változtatni, mert „akkor válok igazi testvérré Jó Jézus Krisztus Urunk felé, mert Ő választott ki bennünket”.

Úgy-e, hogy szólt felétek a tanítás?

Én, Jézus Krisztus Uratok kiválasztottalak benneteket az út porából. Észrevettem az út porában, hogy megcsillantatok, ott vagytok. És azt mondtam:

– Kiemellek, mert szükségem van reád, hogy a küldetés követésében e nyájhoz tartozzál. Vedd fel minden nap keresztedet, és ezzel a kereszttel kövess. De ha kereszted súlya nehezedik reád, úgy érzed már te is, hogy összeroskadsz a keresztnek súlya alatt, nincs már erő, és nem bírod vinni, ne félj e keresztet felajánlani a te Jézus Krisztus Uradnak, és megkérni: „Uram, csak egy kicsit segíts, csak egy kicsit vidd a keresztem súlyát, míg magamhoz térek, míg megerősödöm, mire ismét olyan testvéred vagyok, aki visszaveheti saját keresztjét, és haladhat az úton.”

Ezeket, amíg nem ismerjük fel itt bent, szívünkben, lelkünkben, amíg nem indulunk el a változásban, addig senki sem tud segíteni rajtad.

Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok mit mondok a tanításokban?

Hányszor és hányszor elmondottam már felétek: Jelen vagyok. Szinte mellettetek állok. Várom, hogy megszólíts, várom, hogy szükséged-e van66 Rám, várod, hogy Én, Jézus Krisztus Urad eggyé válhassak veled szíved tabernákulumában. Hisz jelen van a szentáldozás az Eucharisztiában, amelyet magatokhoz vesztek, amikor találkoztok Velem, amikor Én, Jézus Krisztus Uratok hozzátok megyek, szinte eggyé válhatok veletek e Eucharisztia által.

S akkor hiszed- és vallod-e, hogy valóban befogadtál, valóban szükséged-e van erre a kegyelemre, erre a működésre, erre a csodára?

Mert Én Önmagamat adtam értetek is, hogy nektek is elhozzam a kegyelem üdvösségét e szeretet ajándéka révén. Hisz nem csak azokért, akik akkor éltek, azokért, akik akkor sirattak, ha kevesen is voltak, azokért, akik várták a kegyelmet, hanem azokért is, akik ma jelen vagytok, és akik ma éltek, és akik várjátok a segítségnyújtást.

De a segítségnyújtásban megnyitod-e szívedet e befogadáshoz?

Érzed-e e kegyelmi ajándékot a kincsben, ami hozzátok megy?

Érzed, hogy ki az, akire vágyakozol?

Fontos, hogy ezekre a felismerésben, a megtapasztalásban elfogadjátok mindazt, ami fontos a mindennapi életetekben.

Mert a tanítások így szólnak felétek, hozzátok.

Soha nem adtam olyan tanítást az elmúlt időben, amelyet nem lehet teljesíteni. A tanítás mindig olyan, amit teljesíteni lehet.

Ismerlek benneteket, hisz juhaim vagytok, Én vagyok a Pásztorotok. A Pásztor ismeri juhait, és az ajtón keresztül megy be juhaihoz, és hallgatnak szavára.

A tolvaj? A rabló?

Azok nem az ajtón mennek. Azok hátulról közelítik meg, akik nem őszinték, akik nem igazak, és akik nem azért mennek talán, hogy segítséget nyújtsanak, akik meghívjanak, hogy együtt haladjunk e meghívott úton.67

Ezeket mind-mind a tanításban úgy adtam számotokra, hogy nem volt ismeretlen, hanem ismerős, az évek folyamán már hallottátok, néha pár év után azt mondjátok, hogy: „Ismét megkaptuk ezt a tanítást, de a tanítás nem teljesen ugyanazokkal a szavakkal jönnek hozzánk, hanem mindig van benne valami más, más megközelítése, más felismerése, elfogadása, ami által tudom, hogy hova tartozom.”

Erről talán most az Író-gyűjtő testvér68 tudja nektek elmondani, aki szerkeszti, írja a „Golgotá”-kat, és aki most ígéretet tett a múltkori kérésemben, hogy igyekszik az időpontokra.

Ma kihangsúlyozom neki.

Csomor Lajos:

Köszönöm, Uram, Jézusom, de légy szíves, segíts most nekem, mert nem egészen tudom, hogy mit kívánsz most tőlem.

Jézus Krisztus Urunk:

Hogyan vannak jelen a tanítások. Mert te mondtad nem egyszer el itt már a testvéreknek is, vagy néha pásztor testvérnek, mikor beszélgetsz, hogy ezt a tanítást – most csak példának vegyük a böjtből valamelyik, ahogy te mondod, böjt, vagy bűnbánat-idő, ahogy Én mondom. Például vedd ki az ötödik tanítást, és az már évekkel ezelőtt is volt, de azt mondod, mégsem ugyanazt kapod.

Csomor Lajos:

Melyik volt az ötödik, Uram?

Jézus Krisztus Urunk:

Ki írta? Ki nézte át? Akkor hogy vagy jelen?

Csomor Lajos:

Én is átnéztem.

Lovró József:

A kislányod besegít.

Csomor Lajos:

Nem jut eszembe, Uram. Az viszont eszembe jutott, hogy az utolsó69, az Oltáriszentségről szóló tanításod, hogy…

Jézus Krisztus Urunk:

Az is megfelel, de az előtte lévő, az a pásztorokról szólt. Tudod? Hogy neveztétek pásztorotokat, aki most a lelkivezetést elvállalta nálatok?

Csomor Lajos:

Jaj, igen, igen! Igen, igen.

Tehát azt mondtad, Uram, az ötödik, a nagyböjti ötödik tanításodban, hogy visszaidézted azt a Szentírás-i tanításodat, amiben elmondtad, hogy: „Senkit ne nevezzetek tanítónak, senkit ne nevezzetek atyátoknak, mert csak egy Atyátok van, a Mennyei, és csak egy Tanítótok van, Én, Jézus Krisztus Uratok.”70

Jézus Krisztus Urunk:

Igen.

Csomor Lajos:

És ezt a tanítást régebben, évekkel ezelőtt úgy magyaráztad, hogy ezt a részét nem emelted ki, ez most egy másféle, valóban egy másféle megközelítés volt, és még azt is hozzátetted, hogy ha azt mondjuk, hogy ha a pásztor testvéreinket valahogy meg akarjuk szólítani, akkor előre vegyük mindig a keresztnevét, és ez lesz a meghatározó, és mondhatjuk utána, hogy atya. Például, hogy: Vilmos atya, János atya, Antal atya stb.

Lovró József:

Jenő atya.

Csomor Lajos:

Jenő atya.

Mert akkor már biztos, hogy nem keverjük össze a Mennyei Atyát a pásztor testvéreinkkel, és nem is tesszük őket egy helyre, mert a Mennyei Atya van legfelül, és ők a Te szolgáid, a Te választott, kijelölt pásztoraid.

Jézus Krisztus Urunk:

Na, nem is volt olyan nehéz, úgy-e?

Csomor Lajos:

Nem.

Mindig nehéz. Amikor itt kell beszélni, az sose könnyű.

Jézus Krisztus Urunk:

Tehát ezért van az, amikor mondjátok, hogy nem ugyanaz. Ugyanaz a tanítás, mert az Evangélium-részlet ugyanaz, de az Evangélium-részlet néha van ilyen rövid, néha van kicsit hosszabb, és néha van egész hosszú. Az egész hosszúból is, mikor jön egy pár év után, mert három évente váltakozik, ahogy most az Egyház tanítja felétek. Három év múlva, mikor azt az Evangélium-részletet vesszük, de nem biztos, hogy ugyanazt, ami három éve pont az volt, hisz egy hónapban több nap és vasárnap van.

Én egyet, esetleg kettőt emelek ki.

És nem mindig három, hanem jóval korábban lehetett az a tanítás.

És ekkor ezt mondjátok, hogy: „Hát, igen, Uram, ez megint egy csodálatos volt, mert ugyanaz, de mégis másképp adtad.”

Mert mindig van belőle egy-két olyan mondat, amit ki lehet emelni, amibe bele lehet kapaszkodni, ami által érzitek, hogy a tanítás az Evangéliumában mit nyújt számotokra.

De már könnyű most így az Evangéliumról, úgy-e, beszélni, hisz évekkel ezelőtt mit tanítottam nektek?

Mi az Élő Evangélium. Hogyan ismerjétek fel az Élő Evangélium tanítását. Hogyan működjön rajtatok és bennetek. Hogyan érezzétek a tanításnak a mondanivalóját. Vagy az Élő Szentlelket. Vagy mikor az irgalmasságot adtam nektek az irgalmasság szeretetében, a felajánlásában, kegyelmében, és az irgalmasság hogyan és miképpen tud működni a felebarát és a testvér felé.

És úgy-e, milyen csodálatos, mikor ti ennek már részeseivé váltatok, évekkel ezelőtt, és most a jelenben hogyan nevezzük az Egyházban az évet?

Az Irgalmasság évének.

És mennyivel könnyebb most belekapcsolódni ebbe az irgalmasságba, amikor már a tanítást Én számotokra megadtam?

Egy egész bűnbánati időben kimondottan az irgalmasságról adtam felétek és számotokra a tanítást, hogy az irgalmasságot mindenki megérthesse, szívébe zárhassa, és e szerint működjön és cselekedjen.

Fontos, hogy ezekre tudjatok figyelni.

És ilyenkor azt nézem rajtatok és bennetek, hogy jelen vagy, de nem mindig vagy teljesen képben, mert ha nincs segítség, akkor el sem tudjátok kezdeni, hogy mi is volt, vagy hogyan történt.

Erre azt mondjátok, mert oly régen történt.

Hát, igen, de a kegyelmi ajándék így működik felétek, rajtatok és bennetek.

És akkor érzitek, hogy hogyan és miképpen vagyunk jelen. Mert ma még nem adtam számotokra olyat az elmúlt időből, amikor nagyokat nevettetek, amikor megtapasztaltátok, és most azt mondjátok: „Hát, igen, Uram, akkor még talán kicsinyek voltunk? Talán nem nőttünk fel hozzája? És lehet nevetni, lehet mosolyogni, és szabad-e?”

És mit mondtam nektek?

Mindig, mikor ezen a helyen voltatok a kezdetben, és itt engeszteltetek napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra, évről évre, akkor itt jelen volt úgy a szeretet, a kegyelem, az ajándék, szinte egymásra figyeltetek, mikor jött valaki, örültetek, átöleltétek. Először beszélgettetek, mindenki elmondta saját maga örömét, bánatát vagy kérését a felajánló imához, és utána elkezdtetek imádkozni az engesztelésben.

De volt köztetek olyan bástya is, aki csak így beszólt az ének-kérdésre:

– Hát lehet énekelni a kacsatáncot is.

Igen.

Úgy-e, Bari testvér71?

Kiss József bástyatestvér, Barika:

Igen. Igen, igen, igen.

Jézus Krisztus Urunk:

Tenálad mindig voltak…

Kiss József bástyatestvér, Barika:

A piros hetest is szoktuk a könyvből.72

Jézus Krisztus Urunk:

Neki mindig voltak ilyen vicc-megjelenő kérések, hogy ami kell. És akkor a testvérek először mosolyogtak.

De arra is emlékszel, mikor ott elaludtál?

Kiss József bástyatestvér, Barika:

Hogyne! Én voltam az.

Jézus Krisztus Urunk:

És Mária testvér csak így átnyúlt a Sáfár testvér73 mögött, mert hisz jelen lévő új testvérek csak arra figyeltek, hogy: „Hogy lehet így aludni, mikor mi imádkozunk?”

És csak ennyit, így, így megbökte óvatosan.

Fölugrott:

– Itt vagyok!

Mindenki nézte, hogy tán jelenléti ívet akar írni.

De hát nem, nem. Ez csak így megtörtént a jelenben.

De történt a másik két bástyával is ilyen, ezt is elmondom nektek. Ezt csak azért mondom el, mert Mária testvér ezt akkor megkapta, és akkor, mikor bevittétek a Golgota után, hideg volt, úgy mondom, a ti szavatokat:

– Kemény, rohadt hideg. Hogy lehet ilyenben mezítláb járni?!74

Mert így mondtátok!

Bevittétek testvéremet, elhelyeztétek.

És toporogtak ám:

– Hú, de jó ez a meleg! Hú, de jó!

Az egyik testvér kilép a csizmájából is, melegíti talpát.

Na, mikor kiment, visszavette. Fölmelegedett, kiment, körbenézni. Megszólal a másik testvér, azt mondja, így a másiknak, de nem gondolta, hogy Mária testvér is tanúja ennek, azt mondja:

– Azt hiszi, hogy százezer forintos csizmában nem fázik a láb?

Úgy-e, testvér? Emlékezetes?

Igen, hát, hát ilyen is történt. Úgy-e?

Meg volt olyan is, amikor bevittétek, és azért ott is még, úgy-e, jön a köhögés, mint itten, szenved. Erre azt mondták:

– Hát, szenvedhet, jól elnáspángolták.

Ez volt a válasz.

Tehát ilyen, ilyen megjelenések is néha voltak, de akkor Én, Jézus Krisztus Uratok szóltam, hogy egy kicsit azért adjátok meg a tisztelet türelmét e jelenlétben, ha nincs is más köztetek, csak ti vagytok jelen. De hát néha a nevetés kell, mert a nevetés erőt ad, megváltoztat. A nevetésben érzed az örömet, és az öröm, az kisugárzik akkor arcotokra. És akkor nem vagytok savanyúak.

Hogy is mondtad, Bari testvér?

Kiss József bástyatestvér, Barika:

Hát, már nem tudom.

Jézus Krisztus Urunk:

Mert akkor is így volt szó, hogy olyan szomorúak és savanyúak voltatok: így ültetek magatokban, olyan vontatottan ment az ima is, hogy: „Üd-vöz légy, Má-ri-a…” S Én, Jézus Krisztus Uratok közétek jöttem, és azt mondtam:

– Hát, miért vagytok ennyire savanyúak?

Erre ő megszólalt:

– Nem vagyunk, Uram, annyira savanyúak, hisz még nem ugortunk ki az üvegből!

Emlékszel rá?

Emlékszel?

Kiss József bástyatestvér, Barika:

Igen. Igen.

Jézus Krisztus Urunk:

Tehát vannak ilyen, néha, de ez azért – megengedtem nekik –, mert akkor egy kicsit mosolyogtak, felrázódtak, s olyan szépen ment utána az ima, mindenki tudta, hogy hol van, tudta, hogy most nem szomorúskodni kell, nem mással foglalkozni, hanem azzal, hogy: „Most eljöttem, hogy lerakjam itt a problémámat, a fájdalmamat, a betegségemet, a nehézségemet, azokat, akik megkértek, hogy talán imádkozzak értük, le tudjam rakni. Mert most képben vagyok, most tudok koncentrálni, és tudom átadni magamat a szeretet-kegyelemhez, a felajánló imához és az átéléshez.”

Fontos, hogy ezekre tudjunk figyelni, érezni és értékelni, mert az ajándék csak így erősödik meg rajtatok és bennetek. Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok hányszor és hányszor mondottam el számotokra, hogy Én vagyok a Tanítótok, kiválasztott testvér által tanítalak benneteket is, nem csak őt, és ti így haladtok együtt e meghívott úton, és érzitek a kegyelem-ajándékot, érzitek a szeretetet, érzitek a fénysugárt, a melegséget. Hisz volt olyan, bűnbánat-idő után, a Feltámadás öröme, amikor azt mondottam nektek, hogy:

Ma adom és árasztom nektek a sárga, meleg fényt, hogy öleljen át benneteket, erősítsen, óvjon és védelmezzen, és mutassa meg számotokra az utat a meghívásban. S amikor szomorúak és bánatosak vagytok, akkor ezen az úton, ahogy haladsz, kérheted önmagad számára a fénysugárt, a melegséget, és akkor megerősödve tudod, hogy hogyan és miképpen haladsz az élet-útpályádon.

Fontos, hogy ezekre tudjatok odafigyelni, értékelni a kegyelem ajándékában.

Most ismét visszamegyünk a kezdetekhez, amikor, úgy-e, készültetek az első olyan nagyobb zarándoklatokra – de ez itt történt az országban, nem máshova mentetek –, mikor mentetek Máriakönnyére, hogy ott együtt részt vegyetek az engesztelésen, az imán, a megtapasztalásban.

S ekkor így szólt a testvér:

– Mi, sükösdisták itt fogunk lenni.

Úgy-e, testvér?

Sükösdisták.

Kihangsúlyoztad, hogy hol legyen a találkozó, hol jöjjünk össze, éss nem törődünk, hogy minket sükösdistáknak neveznek.

Sokan és sokan összejöttetek, részt vettetek az engesztelésen az éjszakában, az imában, a megtapasztalásban, hogy eggyé váljatok e kegyelem tanításában.

És az után, nemsokára, pedig Én, Jézus Krisztus Uratok kiválasztott Mária testvérem számára megadtam azt a kegyelmi ajándékot, hogy találkozhatott szüleivel – szüleivel, akiket, mondhatjuk úgy, inkább csak az édesanyára gondolva, kit nagyon korán, ahogy mondani szoktátok ti, elvesztett. De nem elvesztette, csak befejezte földi pályáját, és itt hagyta őket, és elindult az úton az Örök Hazába, hogy elfoglalja azt a helyet, amelyet számára is elkészítettek.

Kiválasztott testvér számára ez azért volt fontos, mert akkor, mikor ez az esemény, ahogy mondani szoktuk, a fájdalomban és a szomorúságban megjelent, ő nem tudta másképpen elfogadni, mint úgy, hogy rosszul lett, injekciókat kapott, és így a temetésen sem vehetett részt. És nem tudta feldolgozni, hogy ő el sem búcsúzhatott teljesen édesanyjától, mert ő csak látta élve, a kórházban, és utána csak egy sírhalmot, ahol, azt mondták, hogy itt nyugszik.

És ez egy gyermek számára talán nehéz a felismerésnek elfogadásában.

S akkor Én, Jézus Krisztus Uratok felkészítettem őt erre a kegyelmi ajándékra, hogy megajándékozom őt ezzel a csodával, hogy találkozhasson szüleivel, láthassa őket, érezze szeretetüket, hallja hangjukat, s akkor ez mind másképp jelenik meg a mindennapjában.

Most a jelenben már, ha kérdezitek, boldogan beszél róla, mert azt mondja:

– A test itt van, ahol eltemették, de tudom, hogy a lélek, az kiszállt a testből, és elment fel a mi Jó Jézusunkhoz, és elfoglalta a helyét ott, amelyet neki is, számára, elkészített.

S ekkor e öröm felkészítésének tanításában, ajándékában részeseivé váltatok.

Mária:

Érzem a szellő mozgását. Itt van a fény.75

Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm76, Uram, Jézusom, hogy megadtad ezt a csodálatos kegyelmi ajándékot!

Olyan szépek!

S azt mondták, jól érzik magukat.

Mondjam meg a testvéreimnek, hogy szeressük egymást, és vigyázzunk egymásra.

Megígértem, hogy megmondom nekik.

Köszönöm szépen, Uram, Jézusom, hogy megadtad ezt az ajándékot, ami által láthattam őket.

Jézus Krisztus Urunk:

És e találkozás óta még volt, hogy megkapta ezt az ajándékot, de akkor nemcsak szüleit, hanem unokaöccsét is láthatta, amelyet most nem elevenítek fel számotokra az elmúlt időkből.

Most csak ezt adtam, az első tanítás ajándékának megtapasztalását.

Sokan és sokan akkor is megkérdeztétek, hogy hogyan és miképpen szólt kiválasztott Mária testvér a szüleivel, annak idején, gyerekkorában és utána. Sokszor és sokszor ők így beszéltek, ahogy ezt mondani szokták, ahogy a rác nyelvben egy pár szót hallottatok csak most a megtapasztalásban.

De a jelenben, ha kérdeznétek, nem biztos, hogy így válaszolna nektek: megérti, de nem azon a nyelven, hanem a mostani nyelven, ahogy szól, így szólna vissza. Ez abban az időben számára ajándék és kegyelem, hisz ha a szülők így szóltak feléje, akkor neki is így illett visszaszólni. És ez a kegyelem ismét itt megjelent számotokra, hogy hogyan és miképpen lehet megszólítani azt olyan nyelven, amikor ti azt nem beszélitek.

Érteni lehet, de mondani?

Nem biztos.

És a kegyelem a szeretetében így működik rajtatok és bennetek, hogy a felismerés, az mindig megadja, bármilyen bánat, bármilyen szomorúság, bármilyen nehézség, amely erőt vesz rajtatok és bennetek, ki lehet belőle lépni, el lehet indulni tovább, hátra hagyni ezeket a problémákat és gondokat, és érezni a jelen szeretetének ajándékát a működésben. És akkor megtapasztalod, hogy hogyan és miképpen éled a mindennapjaidat.

Fontos, hogy ezekre tudjunk figyelni, mert az ajándék, az mindig itt van előttetek, szinte mondhatni, azt így nyújtjuk felétek Atyámmal és Édesanyámmal számotokra, de ha te nem nyitod meg felé szívedet, ha nem tudod befogadni, ha nem tudsz vele eggyé válni, akkor hogyan legyen jelen számodra?

Ezeket mind-mind fel kell ismerni, tudni kell elfogadni, érezni és értékelni e kegyelem által.

Majdan visszamegyünk egy másik ilyen régebbi tanításhoz, amikor tanítottam számotokra, hogy milyen az, hogy jelen van az út, és az útban a szakaszok. Amikor a test és a lélek majd szétválik, és elindul a lélek a Fény útján az Örök Haza felé, ami által érezni, hogy örök élet itt lent, a Földön senkinek sem adatik. De a lélek-út, amely jelen van, amelyre ráléphetünk idővel, s amelyen haladhatunk, az mindenki előtt jelen van, mert a test és a lélek szétválik: a test visszatér a porba, hisz porból lettünk, és visszatérünk oda, ahonnan érkeztünk; de a lélek, az kiszáll ebből a testből, hisz ő nem válik porrá, hanem a lélek elindul a Fény útján az Örök Hazába, hogy elfoglalhassa azt a helyet, amely számára is elkészíttetett.

Hisz tudjuk, hogy hogyan és miképpen működik a kegyelem.

Hisz mikor meghal egy testvérünk, egy családtagunk, egy szerettünk, egy ismerősünk, egy rokonunk, bárkit föl lehet ilyenkor sorolni, akkor tudjuk, hogy a test pihenni tér. De a lélek, az kiszáll belőle, az elindul a Fény útján felfele, az Örök út felé.

Először jön, amikor szétválik a test és a lélek, az Édesanya kertje, tele illatos rózsákkal, szinte alig lehet észrevenni a rózsák között az utat, amelyen haladunk. A rózsák szinte ilyen nagyok, illatosak és csodálatosak. Valahogy itt lent ritkán lehet hasonló rózsát látni és találni.

És a kerten, ahogy próbálsz a rózsák között átmenni, a kert végén jelen van az Édesanya, aki ölelésre tárja az Ő Karjait, és így várja Hozzá gyermekeit. Majd a gyermeket átöleli a lélekkel, hogy elinduljon vele az Örök Fény útján Fiához.

És ekkor, a kertből kilépve, már jelen vannak a kicsi angyalok, akik harsonával vannak jelen, és akik köszöntik az oda érkező lelket.

És akkor most lehet énekelni ezt az éneket, amelyet már az előbb akartatok volna, hogy: „Falunk felett szállnak angyalok”77.

Igen, ez az ének ezt adja számotokra, hogy az Édesanya veletek van, ahogy vigyáz rátok, ahogy átvezethet a kerten, a kertből kilépve, ahol megszólaltak valóban az égi harsonák az angyalok által.

És haladsz tovább, és látod, hogy milyen az út, amely az Örök Atyához vezet, az Örök Élethez. Hisz találkozol őrangyalaiddal, akik egész életedben óvtak, vigyáztak, kísértek, mellettetek álltak jobbról és balról. Néha talán figyelmeztettek a benső hangban, hogy mi szerint cselekedjél és haladjál.

És mikor már ezen is túl vagy, akkor látod, hogy milyen a Szentléleknek az ajándéka és működése, hogyan világít a lélek fénye, mert amikor a Földön talán eltévelyegtél, amikor a Földön nem találtad helyedet, amikor nem tudtad, hogy mi az igazi utad, hogyan és miképpen éljél és haladjál, már a lélek lángja pislákolt. És ekkor talán valaki figyelmeztetett, talál valaki a benső hangban, hogy még nem késő megállni, önmagadba nézni, elgondolkodni, hogy mi a helyes út, és hogyan és miképpen ismerd fel, indulj el ismételten, és haladj rajta. És ha ezt ismét megtesszük, akkor ez a lélek a fényben világosságot nyújt, nemcsak itt lent a Földön, hanem ezen az úton is, amivel haladsz az Örök Úton a Fénybe.

És mikor már vele is találkozol, akkor még mindig van idő elgondolkodni, hogy „valójában hogyan és miképpen éltem, fontos-e bűnbocsánatot tenni önmagamban, hogy megváltoztassam mindazt, ami bennem rejlik”, és a megbocsájtásban keresni a szeretetet, a mérhetetlen és az irgalmasság szeretetét, hogy majd idővel megnyíljon számunkra is az ajtó, hogy beléphessünk e Örök Fénybe, ahol helyünk készen áll.

„De hogy ezt a helyet képes leszek-e elfogadni”, az a szabad akarat cselekvésében rajtunk múlik.

Jó Jézus Krisztus Urunk, ahogy jelen van, és a tanításban felétek szól, és megadja mindazt, aminek részeseivé válhattok, hogy hogyan és miképpen éljél és cselekedjél, megadja a szabad akarat, cselekvés mellé a meghívást a felismeréshez. De hogy te tudsz-e megnyílni e felismeréshez és e befogadáshoz, és ez által változtatni az életeden, az mind a ti saját kezeitekben és szívetekben van. Erre ti saját magatok hozzátok meg a döntést, és nem más.

Úgy-e, milyen ismerős ez a tanítás?

Lehet, hogy már régebben, évekkel ezelőtt volt ez a tanítás számotokra, de most többen és többen felismeritek, és örültök, hogy: „Ismét e tanítás részeseivé válhatok, ismét még önmagamba nézhetek, és változtathatok. Mert ha ezek mind-mind így megvannak, akkor tudom, hogy mi az, hogy testvér vagyok Jó Jézus Krisztus Urunknak, aki meghívott, aki értem is vállalta a kereszthalált, az én megváltásomért, hogy én is járjak Vele az úton e meghívásomban.”

S akkor ez az út, amely mindig eljön azok számára, akiknek befejeződik a földi pálya, és már tudja a tanításból, hogy: „Talán itt az idő, és felkészülök erre az útra, és Uram, Jézusom, köszönöm tanításodat. Én Veled együtt szeretnék menni ezen az úton.”

És akkor milyen jó ezen az úton haladni, mert nem lesz idegen számotokra, nem kell félni tőle. Hisz tudjátok, Mária testvért is már fölröptettük az úton, hogy megtapasztalja, hogy milyen is a Földről az elindulás.

Úgy-e, a rózsasziromban?

Elhelyezkedik.

Hisz először meglepődött, hogy ő hogy fog abba beleférni.

Úgy-e, emlékeztek?

Elhelyezkedett, és várta, hogy valójában most mi történik.

Mária78:

Rózsaszirom, röptében száll,

Szállj hát velem a habok közt.

Rózsaszirom, röptében száll,

Szállj hát velem a habok közt.79

Jaj! Pfú! De rossz!

De nem olyan lassan megy. Hú!

De már fönt vagyok!

Már lefele nézek.

Milyen jó itten! Milyen szép ez a fény!

Tán én nem is megyek haza, itt maradok! Itt olyan jó, ebben a fényben, ebben a szeretetben, ebben a nyugalomban.

Köszönöm, hogy feljöhettem.

De úgy-e, visszafelé nem ilyen gyorsan megyünk, ha már nem maradhatok itten?

Hisz azt mondja, haza kell mennem, várnak otthol, nem maradhatok itten. Pedig nem akarok haza menni. Itt olyan jó érzés! Béke, nyugalom, szeretet.

Elindulunk a Fény útján, de most nem olyan gyorsan.

Itt már nincs is olyan meleg.

Ott olyan jó volt! Olyan jó melegség, nyugalom, szeretet, béke.

De azt mondotta Jó Jézus Krisztus Uram, hogy vissza kell jönnöm, várnak, a család, a gyerekek és a küldetésem, amelyet elfogadtam.

Köszönöm, hogy megtapasztalhattam, hogy milyen az, mikor a lélek kiszáll a testből, és a lélek elindul a Fény útján az Örök Hazába.

Úgy ragaszkodunk ezért a testért, pedig semmit sem ér.

Vissza kell jönni, itt kell élni, ismételten, ebben a testben, de itt már nincs az a fény melegsége, az a szeretet, különlegesség varázsa, amelyet a lélekkel megtapasztalhattam.

Hányan és hányan szinte foggal-körömmel ragaszkodunk ehhez a testhez, holott tudnánk megtapasztalásában, hogy milyen csodálatos ott fenn a lélek élete, amely vár reánk, amelynek részesei lehetünk, hisz úgy élünk a földi életünkben, hogy visszatérhessünk oda, ahonnan jöttünk.

Jézus Krisztus Urunk:

Ez a tanítás is a megtapasztalásotokban nem kimondottan a kezdetekben, hanem kicsit később volt jelen számotokra, amikor megélhettétek, hogy hogyan és miképpen kell felkészülni a mindennaphoz, hogyan éljünk.

Mert hogy is mondottam akkor számotokra?

Ma vagytok, de nem biztos, hogy holnap is lesztek. És legyetek mindig felkészültek, hogy ha menni kell, akkor nem mindegy, hogy hogyan és miképpen, és merre.

Mert elindulhatsz így, a lélek útjával felfele, vagy elindulhatsz le a sötétség felé az úton. És nem mindegy, hogy ekkor, e pillanatában hogyan és miképpen induljál el. Hisz tudjuk, hogy felfelé a Fény útja, az mást tud tükrözni és nyújtani számotokra. De a sötétség útja, az a félelmet, a sírást adhassa meg számotokra.

Hisz oda is megengedtem, hogy levihették kiválasztott testvért, hogy megtapasztalhassa, hogy valójában ott mi vár reá. És emlékeztek reá, akik jelen voltatok ekkor, e tanításon, hogy milyen félelem ölelte át, hogyan sírt. És mi volt az első, amit mondtak neki?

– Sem a kereszt, sem a rózsafüzér nem mehet veled.

Elvették tőle.

És lement a sötétségbe.

És a sötétségből ilyen piros fény jelenik meg, és ahogy közelebb megy, a fény nem azt a fényt tükrözi, amit megtapasztalhatott már – ez a piros, világító fény a tüzet mutatta meg, és a tűzben a melegséget, a sírást és a jajgatást és a könyörgést:

– Enyhítsétek fájdalmamat. Ujjatok hegyével érintsetek meg. Enyhítsétek fájdalmunkat, fájdalmamat! – lehet hallani.80

Mária:

De egészen nem vagyok jelen mellettük.

Én csak lefelé nézhetek rájuk, és látom, ahogy szenvednek, eltorzulnak, sírnak, könyörögnek egy kis segítségért, egy kis enyhülésért.81

De olyan rossz itt lenni!

Félek!

Jelen van a tűz, de mégis, mintha fáznék.

Köszönöm, Uram, Jézusom, hogy visszahoztál! Hisz már féltem, fáztam, és már nem akartam ott lenni.

Jézus Krisztus Urunk:

S ekkor ezt azért adtam meg kiválasztott testvéreteknek, hogy megtapasztalhassa a kettő közötti különbséget, hisz látta, milyen felfelé a Fény útján haladni, és látta s megtapasztalta, milyen lefelé, a sötét ridegségébe lemenni az útba.82

Fontos, hogy ezekről a megtapasztalásokról beszélt számotokra.

A fényről, a szeretetről, az örömről mindig beszélt, de e fájdalom, sötétség ridegségéből nem mindig szeretett.

Úgy-e, Sáfár testvér?

Volt, mikor ő felkérte a tanúságtévők között lévő testvéreket, hogy ha majd kérdezi tőletek a Marika, hogy van-e valakinek kérdése, azt mondja:

– Kérdezzétek meg tőle, milyen a pokolban lenni.

Mindig ezt mondta, hogy kérdezzétek…

– Arról úgy se szeret beszélni, de ha megkérdezitek, akkor majd beszél nektek!

Valóban, arról is kell beszélni, de valahogy nem szeretett róla beszélni, valahogy mindig félt erről az átélésről elmondani azt a megtapasztalást, amelynek részesévé vált. Pedig kell, mert a földi emberek a testvéreimben kell, hogy tudjanak különbséget tenni a mindennapi életükben, hogy a szabad akarat cselekvésében hogyan és miképpen válasszunk utat a döntéseinkben, és haladjunk a mindennapokban e meghívásban, e szeretet, kegyelem által.

És: „Ha én elzárkózom Jó Jézus Krisztus Urunk szeretetétől, ajándékától, Eucharisztiától, azoktól a kegyelmektől, amelynek részeseivé válhatok, ezekre mind, úgy érzem, hogy nincs szükségem, és eltántorítom magamtól, és elzárkózom, akkor lehet, hogy eltévelyedtem a földi út haladásában, és talán, amikor eljön ez az utolsó pillanat a döntésemben, már nem a helyes úton haladhatok, hanem talán a sötétség ridegségében indulnak el velem.”83

Fontos, hogy ezeket tudjuk mérlegelni, felismerni, átélni és értékelni, mert akkor a kegyelem ajándéka így működik rajtatok, bennetek, és megmutassa, hogy hogyan és miképpen vagytok Jó Jézus Krisztus Urunknak testvérei. Mert Én, Jézus Krisztus Uratok, meghívlak az útra, a meghívást meg is adom egyenként, mindenkinek, de hogy el-e84 indultok rajta, az már ismét rajtatok múlik, a ti saját döntésetek a meghozatalban, a szabad akarat cselekvése részében. Mert ha ezek így működnek rajtatok és bennetek, akkor a felismerésben érzitek, hogy: „Igen, Uram, én a Te testvéred lehetek, s ezt megköszönöm, és boldog vagyok, és haladok az úton a kegyelem szeretete révén.”

Ezek a tanítások szintén sok segítséget, ajándékot és kegyelmet nyújtottak számotokra a mindennapokban. És így tudtatok különbséget tenni, hogy „hogyan és miképpen éljek, és hogyan fogadjam el a családomat, a szeretteimet, a felebarátaimat, a testvéreimet, a rokonaimat, az ismerőseimet”.

Úgy-e, milyen hosszú lehet a felsorolás, akikkel ki szeretném alakítani a mindennapi életemet?

Vagy itt ez a Közösség, akik szinte már egymáshoz tartoztok, szinte örültök egymásnak, és ha már valakit nem láttok egyszer vagy kétszer, akkor már kérdezősködtök, hogy mi történhetett vele, és miért nincsen itten, vagy beteg-e, vagy problémája van-e, imádkozni kell-e érte, segíteni kell-e neki, számára valamivel.

Úgy-e, milyen jó, mikor így tudunk egymásra tekinteni, egymással eggyé válni e meghívásban a kegyelem által?

S akkor ezek a tanítások megadják számotokra azt a csodálatos kegyelmet, ami által részeseivé válhattatok.

Fontos, hogy ezekre mind-mind tudjunk odafigyelni és értékelni.

És akkor e kezdet tanítása a mai nap jelenlétéig sok mindent rejt számotokra, sok minden, amelyet ki lehet emelni, sok minden, amely miatt tudtunk örülni, mosolyogni, szeretetben lenni, és érezni, hogy „mi e Közösség testvérei vagyunk, mert ide tartozunk, és boldogok vagyunk”, mert akkor a tanítások mást nyújtanak számotokra a felismerés részében.

És így a mai nap most a kenetátadás ajándékát is megadom számotokra, hisz arra sokan és sokan vágyakoztok, hogy részeseivé válhassatok. De a kenet tanítását nem egyenként adom nektek, ahogy a kezdetekben volt, majd a kézfogás által.

De most már, remélem, mindenki tudja, hogy ha megnyissa a szívét, felkészül rá, akkor befogadhassa, nem csak arra gondoltok, mint akkor, mikor azt mondottam számotokra: Oly sokan jöttetek, hogy már az egy kézrátétellel való kenet-ima nem fér be szinte egy estébe, hogy mindenkihez eljussatok, hisz sokan voltatok. S akkor azt mondottam: Kiválasztott Mária testvér által így adom számotokra az ajándékot.

Akkor többen megijedtetek:

– Hát én ott egész hátul ülök. Akkor én mit kapok belőle?! Miből részesülök? Hát, előttem mennyien vannak, azok már mind megkapják!

Hányan és hányan megijedtetek e tanítás után, mert azt mondottátok:

– Ó, ha Mária testvér itt elkezdi, és itt majd fog imádkozni, akkor én ott hátul… Hát, nem lesz jó. Valahogy nekem is előre kell jönni.

S akkor Én, Jézus Krisztus Uratok, mikor elmondtuk az imát, és így megadtam számotokra a gyógyító kenet által áldásomat, hányan és hányan szinte ledőltetek és leestetek a padról. Akkor értettétek meg, hogy a kegyelem az ajándékában nemcsak úgy működik, aki itt jelen van az első és a második sorban, hogy részesül, hanem azok is, akik hátul foglalnak helyet. És akkor érzik e működésnek kegyelmét és ajándékát.

És most, mielőtt azért összefogjuk láncban majd kezünket, hogy áradjon reátok és felétek a gyógyító kenet-ima, és majd utána az ének, azért két testvéren ismételten meg fogom mutatni, hogy hogyan és miképpen történt akkor egyesével az imádkozás, és amelynek részeseivé váltak.

Most kiválasztok két testvért, hogy részesüljenek e csodálatos ajándékban és kegyelemben.

Mária:

Jézus nevében átadom neked azt a gyógyító kegyelem-, ajándék-áldást, amelyet Jó Jézus Krisztus Urunk áraszt általam feléd, mert te Jézus Krisztus testvére vagy, és Szent Sebeiben meggyógyulsz, vagy meggyógyultál.

Kérlek, jöjj e testvéremhez, fogd a kezét, óvjad és oltalmazzad minden bajtól, minden veszedelemtől, nehézségtől, és főként betegségtől. Áraszd reá fénylő sugarad, szereteted, békéd, örömöd e testvéremnek, akit én most felajánlottam a Te Szentséges Szíved oltalmába, és tudom, hogy testvérem most a legjobb helyre kerülve, és szeretettel és türelemmel várja a gyógyító kegyelem-, ajándék-áldásodat, ami most betölti szívét és lelkét, hogy ez által működhessen rajta és benne.

Jézus Krisztus Urunk:

Most a másik felén is választunk egy testvért.

Mária:

Jézus nevében átadom neked azt a gyógyító kegyelmi ajándék-áldást, amelyet Jó Jézus Krisztus Urunk áraszt feléd, mert te Jézus testvére vagy, és Szent Sebeiben meggyógyulsz, vagy meggyógyultál.

Kérlek, jöjj e testvéremhez, fogd a kezét, óvjad és oltalmazzad minden bajtól, minden veszedelemtől, nehézségtől, és főként betegségtől. Áraszd reá fénylő sugarad, szereteted, békéd, örömöd e testvéremnek, akit én most felajánlottam a Te Szentséges Szíved oltalmába. És tudom, hogy testvérem most a legjobb helyre kerülve, és szeretettel és türelemmel várja a gyógyító kegyelmi ajándék-áldásodat, ami reá árad, betölti szívét és lelkét, hogy működhessen rajta és benne.

Most két olyan testvérre imádkoztam, aki még nem részesült benne, és aki valamikor a kezdetekben részesült.

Jézus Krisztus Urunk:

Most majd tőlük kérdezem, hogy ki hogyan élte meg.

Először kérdezem e testvéremet, aki a kezdetekben is részese volt ennek a kegyelmi ajándéknak. Az után pedig az a testvér, aki először részesült ebben.

Sipos József bástyatestvér:

Nekem kell mondanom?

Sipos Józsefné Loncika:

Neked, neked. Hogy mit éreztél, szívem. Nem kell fölkelni, csak mondd.

Sipos József bástyatestvér:

Hát, nem tudok mit mondani most hirtelen, mert annyira magamhoz vettem az egészet, hogy… Nem is tudok, tényleg, beszélni, vagy értelmesen elmondani valamit. Olyan. De nagyon… Nekem csodálatosan, nagyon jó, és éreztem azt, hogy mintha kezdenék úgy kitisztulni.

Kiss József bástyatestvér, Barika:

Nem találsz rá szavakat, mondjad már!

Sipos József bástyatestvér:

Nem.

Kiss József bástyatestvér, Barika:

Na! Ennyi.

Jézus Krisztus Urunk:

Most szóljon az a testvér, aki először részesült ebben.

Gyuri testvér:

Úgy ültem itt, hogy próbáltam teljes szívemmel, lelkemmel befogadni a gyógyító kenetet. És nagyon figyeltem, hogy most mit érzek, és egy melegséget éreztem a fejemtől indulva. És vágytam, hogy megtisztuljak ez által a kenet által.

Köszönöm Neked, Uram!

Jézus Krisztus Urunk:

Most összefogjuk láncban kezünket, hogy ti se maradjatok ki belőle!

Nem kell felállni, mindenki maradjon a saját helyén.

Legyen nyitott a szívetek, készüljetek fel, hogy érezzétek a kegyelem ajándékáldását, amelyet most a gyógyító kenetben árasztok felétek, hogy töltekezzetek be vele.

Mária:

Jézus nevében átadom nektek azt a gyógyító kegyelem-ajándékáldást, amelyet Jó Jézus Krisztus Urunk áraszt felénk, mert mi mind Jézus Krisztus testvérei vagyunk, és Szent Sebeiben meggyógyultunk, vagy meggyógyulunk.

Kérlek, jöjj e testvéreimhez, fogd kezeinket, óvjál és oltalmazzál minket.

Fogadd el felajánló testvéreimet, akiket elhelyezek a Te Szentséges Szíved oltalmába. És tudom, hogy testvéreim most a legjobb helyre kerülve, és szeretettel és türelemmel várják a gyógyító kegyelem-, ajándék-áldást, hogy áradjon reájuk, töltse be szívüket, lelküket, hogy működhessen rajtuk és bennük.

Jézus Krisztus Urunk:

Most kérlek, benneteket, helyezzetek magatok mellé egy-egy testvért, akik nincsenek jelen köztetek, és akik lélekben kísértek el a mai napon e kegyelem-ajándék ünnepére, hogy ők is érezzék ott, ahol jelenleg most tartózkodnak e gyógyító kegyelem ajándék-áldásának átölelését, fényének melegségét, hogy szívükbe, lelkükbe áradjon, működhessen rajtuk és bennük, és megkaphassák azt a kegyelmet, amire szükségük van.

És ennek reményében most nyitott szívvel és lélekkel énekeljük a hozzá való énekünket.

Én Irgalmas, Jó Istenem, el ne hagyjál engem.

Köszönöm, hogy szent kenettel árasztasz el engem…85

Valóban, áradjon minden nyitott szívű testvéremhez e gyógyító kegyelmi-, ajándék-áldás, akik felkészültetek, akik befogadtátok, hogy ez által működhessen rajtatok és bennetek.

És megköszönöm most azon testvéreimet, akiket elhelyeztetek magatok mellé erre a csodálatos felajánlásra, és kértétek számukra is e gyógyító kegyelmet, mindazoknak, akik ma lélekben vannak jelen, hogy ők is részesülhessenek a gyógyító kegyelmi-, ajándék-áldásból ott, ahol jelenleg most tartózkodnak, hogy befogadhassák, szívükbe zárhassák, és ez által működhessen rajtuk és bennük, hogy elinduljunk a mindennapi élet-útpályánkon e meghívásban, a kegyelem szeretetében.

Érezni lehetett a melegség kegyelmét a mai nap, hogy Jó Jézus Krisztus Uratok, ki jelen vagyok köztetek, ki szólok hozzátok kiválasztott testvér által, és megadtam számotokra e tanításnak sok-sok megemlékezését, ajándékát, szeretetét. Lehet, hogy többet vártatok volna abból, hogy ma is egy kicsit többet mosolyogjunk, egy kicsit nagyobb örömben lehessünk?

De ma is, ha a szíved nyitott, ha érzed e kegyelmet, ha érzed ezt a fénysugár-melegséget, amely felétek áradt, ami átölel, akkor így is lehet örülni, nevetni, mosolyogni és jól érezni magunkat e tanítás felismerésének megemlékezésében, e jelenben, amelyet ma nyújtottam számotokra, hogy az ünnep valóban ünnep legyen minden testvéremnek. Mert az ünnep úgy lehet teljes, „ha én is tudok örülni, ha tudom szeretni felebarátomat és testvéremet, ha nincs szívemben harag, gyűlölet, irigység, kapzsiság, ha tudok megbocsájtani, ha tudom érezni, hogy egy másik testvéremnek szüksége van – talán az én jelenlétemre, talán az én szeretetemre, talán az én imámra, felajánlásomra, elhelyezésemre, vagy talán az, hogy szóljak csak hozzája pár szót? S akkor már örömet tudok nyújtani.” Mert az öröm is a szívből fakad, és a szívből tud eljutni egy másik testvérhez e tanítás, kegyelem által. Mert így tudunk figyelni, nemcsak önmagunkra, hanem felebarátainkra és testvéreinkre.

Ma jelen vannak körünkben pásztoraink, de a pásztorainkból most felkérem azt a pásztoromat, aki elfogadta a testvér kérését, hogy:

– Ne hagyjál engem pásztor nélkül, legyél a mi pásztorunk.

Ő elfogadta, de utána Mária testvér egy másik pásztort is felkért erre a feladatra, és ők szolgálatukat szeretettel teszik, és most elsőként azt a pásztoromat szólítom, akit ti csak magatok között annak idején elneveztetek, hogy ő a „beugrós” pap testvérünk, aminek ő nem nagyon örül, pedig örülhetne, mert egy csodálatos megszólítás, nem mindenkinek mondhassák el ezeket a szavakat, mert annál nagyobb szeretettel fogadnak, mert akkor tudják, hogy rólad van szó, és örülnek neked.

János atya:

Igen. Az úgy kezdődött, hogy hát, mondtam, hogy hát eljövök ide, van egy kis időm, errefelé járok, és szívesen beugrok. És kétszer-háromszor megemlítettem, és akkor rajtam maradt, hogy „beugró”.

Takács Zoltán, Mária férje:

Nem, összekevert valakivel. Mással.

János atya:

Persze, és jó, a Marika összekevert, jó, és nem, azt gondolta, hogy másvalaki.

Jó, mindegy. Hát, hála Istennek, hát, rátaláltam erre a mozgalomra, vagyis, bocsánat, nem, a Marikára, még ’96-ban hallottam, hogy az Úr Jézus itt megjelenik. Hát, volt egy kis probléma is a püspök atyával stb., stb. Tudjuk, ’98-ban, vagy mikor is volt, jó, rendben van, hát, az már régen volt.

Hát, Uram, adj erőt, hogy tudjam ezt a terhet vinni, illetve ezt az állapotot vinni itt is, ott is, amennyire lehet. És minél több oltártestvér jöjjön ide, mert egészen más közösen csinálni egy csapatmunkát a lelkipásztori életben is.

Jézus Krisztus Urunk:

Nekik is vannak feladataik, s a feladatokért mindig kiválasztott testvérem által azt kérem tőletek, imádkozzatok a pásztoraimért, a pásztorokért, akik a szolgálatot számotokra tudják teljesíteni.

A másik pásztort is felkérte, aki a mai nap ünnepében először van jelen. De viszont már a Golgota-i napokon, tizenharmadikán, és tudjátok, nem régen volt a csodálatos Feltámadás-, örömhajnal ünnepetek, amikor szintén ő elvállalta, hogy eljön körötökbe, és ő sem hagyott bennünket pásztor nélkül. Most őt is kérem, hogy egy pár szóval, gondolattal szóljon a Közösséghez, mert mi őt is elfogadtuk, és szeretettel meghívjuk, hogy továbbra is legyen a segítő pásztorunk itt, ezen a helyen.

Jenő atya:

Én is a ’90-es évek közepén voltam itt először, amikor még nem volt kápolna, csak ez a sátor volt. Az első unokatestvérem, az Erzsike hívott meg először, vele jöttem ide először. És az nagyon megragadott, az a szentmise, amikor még szabad ég alatt volt. És hát az egész terület, az a kertrész, az mind megtelt hívőkkel, és nagyon mély lelki élményt adott az a szentmise, amit Regőczy atya mutatott be annak idején.86

És akkor így, hát azóta időközönként, amikor tudtam, jöttem. Most, hát, Antal atya halála óta most gyakrabban jövök. Most plébániához már nem vagyok kötve, de hát beosztásaim azért vannak. Úgy, hogy valahogy úgy eszközölöm ki, mint a húsvétot is, hogy előtte is helyt álltam otthon, meg másnap is. Éjjel pedig itt voltam.

Jelen lévő testvérek:

Köszönjük szépen! Köszönjük szépen! Az Úr adjon hozzá erőt!

Jézus Krisztus Urunk:

Mert az ünnepetek úgy volt teljes, hogy részesülhettetek a szentmise áldozatának bemutatásában, amelyet e pásztor testvér átadott nektek. És Én boldog vagyok, Jézus Krisztus Uratok – most így szólok felétek –, hogy elfogadjátok, hogy kiválasztott Mária testvér sokszor nem úgy mondja, hogy a keresztnévvel, hogy atya, hanem azt mondja nektek, hogy pásztoraim. Hisz tudjátok, mikor Én, Jézus Krisztus Uratok őt arra kértem, hogy:

Ti pásztorok vagytok, ti vagytok a nyáj élén a pásztor, aki vezeti és terelgeti ezt a nyájat Atyám Országa felé. Ezért nektek is sokat tenni és cselekedni kell, és elfogadni a nyájat a hívőkben, aki néha nem teljesen egyszerűségében van jelen, hanem azért néha vannak, úgy-e, problémák, gondok, amelyet szintén meg kell élnetek, küzdenetek, de mégis valahol megtalálni azt az egyszerű hangot, hogy szeretetben tudjunk egyek lenni a híveinkkel.

Hisz volt egy olyan tanúságtétele kiválasztott Mária testvérnek, amelyről majd ő csak röviden fog beszélni, majd felkérem azokat a testvéreket, akik akkor elkísérték őt erre az útra, és amikor a – most úgy mondom, ahogy ő kérte, kikérte magának, hogy:

– Én pap bácsi vagyok!

A „pap bácsi” a tanúságtétel után feltette egymás után tíz kérdését kiválasztott Mária testvérem részére.

Ő állt így elöl, ahol megtartotta a tanúságtételét. Háta mögött, mint ahogy most ti itt jelen vagytok, ott foglaltak helyet, akik elkísérték az útra. Hát egy kicsit felszisszentek, és megijedtek, hogy most valójában hogyan is fog ez történni, hogy egymás után a tíz kérdést oda, amit ő lejegyzetelt a beszéd tanúságtétele alatt, azokat mind feltette.

Kiválasztott testvérem, ahogy volt az első kérdése, válaszolt rá.

Második kérdésére, harmadik és negyedik.

Mikor az ötödik kérdéshez ért, akkor azt mondta neki, hogy:

– Most kéri mindenki előtt a választ, vagy jó lesz akkor, amikor majd ketten lehetünk?

Erre így szólt a tömegbe:

– Aha! Már nem is tudja, mi a kérdés és mi a válasz rá!

Hát, gondolta, hogy egy kicsit megalázza kiválasztott testvért.

Ekkor a testvér feléje fordulva így szólt:

– Az ötödik kérdése pedig az volt, hogy kikéri magának, hogy őtet én pásztornak nevezzem, mert ő nem pásztor, ő csak pap testvér, mert pásztorok a református egyházban vannak!

Így.

Ekkor kiválasztott Mária testvér így szólt feléje:

– Ha nem vagy pásztor, akkor megkérdezem én itt tőled, testvérem, e jelenlévők közül: kihez tartozol? Mert Péter utódja – akkor még II. János Pál pápa volt, azt mondja – jelen van a pásztorbottal. Ha ő a főpásztorunk, ha te kikéred magadnak, hogy nem vagy pásztor, akkor te melyik nyájhoz tartozol?

Mária:

Erre megharagudott, és elment, már a többi kérdést nem is várta meg, hogy válaszoljak neki.

Jézus Krisztus Urunk:

S erre vannak jelenlévők, akik elmondják, hogyan élték meg ezt, mert ők jobban megijedtek, mint Mária testvérem.

Tessék, szóljatok, az úton lévő testvérek. Mind ott voltatok, többen és többen.

Ki kezdi elsőként a sort?

Takács Zoltán, Mária férje:

Az Erzsike ott volt, Gugánné Erzsike.

Jézus Krisztus Urunk:

Most nem akartok szólni, vagy már nem emlékeztek rá?

Itt is vannak jelenlévők, akik ott voltak!

És miért húzódzkodtok úgy félre?

Gugán Istvánné Erzsike:

Hát, most lepődgettem, mert nem csak egyszer, hanem kétszer voltam Marikával az erdélyi úton, és hát, ha most erről van szó, akkor ez, úgy emlékszem, hogy nagyon sokan voltak, és tíz kérdést, valóban tíz kérdést írt össze, és akkor először, én úgy emlékszem, hogy egyenként akart a Marika válaszolni, és akkor ő azt mondta, hogy ha ő kiválasztott, akkor a tíz kérdést, amit föltett egyszerre, arra a Marika is egyszer, tehát egymás után válaszoljon, tehát nem egyenként a kérdésekre.

És akkor én teljesen lerökönyödtem, úgy, hogy már nem is emlékszem, mert én úgy gondoltam, hogy: „Úr Isten, hát én már a harmadik kérdést nem tudom, hát hogy fog ő a tízre egyszerre válaszolni, a tíz kérdésre?”

És hogy is mondjam? Tehát ki is hagytam, mert én még jobban féltem, mint ő. Vagy nem is tudom, hogy mit éltem át. És akkor, mikor láttam, hogy ez megy, ez az egész, akkor, úgy-e, visszakapcsolódtam az egészbe. És valóban volt még ott egy testvér kísérőként, aki mondta, hogy most végre legalább valaki, úgymond, idézőjelben, rendesen megválaszolt a pap testvérnek.

Úgy, hogy…

Egy férfitestvér:

A „pap bácsinak”.

Gugán Istvánné Erzsike:

Vagy „pap bácsinak”. Most pontosan nem tudom, hogy…

Mondjuk, több ilyen eset volt, de erre úgy most ez így beugrott. Hát, remélem, azt mondtam el, amire az Úr Jézus gondolt. És köszönöm szépen, hogy elmondhattam.

Jézus Krisztus Urunk:

Ez is jó volt, mert így volt ez a része rövid változatában, persze, de volt olyan rész is, nem mindjárt ez a következő nap, hanem az utána való, mikor szintén elmentetek egy helyre a tanúságtételben, és szintén így volt, hogy van a szentmise bemutatása, úgy-e, átadása, átélése, amelynek részeseivé válhattunk, és felültetek, hisz a pásztor testvér felültetett benneteket Mária testvérrel így a szentélybe, szintén. És ment a szentmise bemutatása, és ekkor egy gyász-szentmise volt jelen. Erre a pásztor, hogy ő is próbára tegye kiválasztott testvért, így szólt:

– Most, az Evangélium után, itt van egy kiválasztott, akit most megkérünk, hogy a szentmise alatt a hívőkhöz szóljon, és adja át a tanúságtételét, de úgy, hogy a szentmiséhez is kapcsolódjon.

Erre megint a testvérek szisszentettek, hogy mi történik.

Most ezt – az Íródeákot87 kérem, hogy mondja el, mert előbb nem jelentkezett, most kiszólítom.

Mert ő ott, ő volt jobban megijedve, mert azt mondta, hogy (…) mondja, azt mondja: „…a szentbeszéd. Marikának mindig több a beszéde. De most itt mi lesz?”88

Kádár Györgyné Anna:

Igen. Valóban így volt, Jó Jézus Krisztus Uram, mert ott ültek a gyászoló család, és annyira meglepődtünk azon, hogy a Marika, hát persze, tudtuk, az Úr Jézus, vagyis jelen vagy, Uram, Jézusom, de mégis a riadalom nagyobb volt bennünk, és annyira szép, az Evangélium-részhez kapcsolódóan erősítette az ott ülő gyászoló családot, hogy azok teljesen, látszott az arcukon, hogy, úgymond, megkönnyebbültek. És az atya is nagyon meglepődött, hogy a Marika, Marikával valóban az Úr lehet, mert csak így nem jön ki ez az Evangélium-részhez való beszéd, aki ezt nem tanulta.

Azt hiszem, Uram, Jézusom, ennyit.

Mária:

Rövid, dióhéj. Mert azért ez nem eddig tartott, és itt el kell azért mondani, hogy utána, ez a szentmise után, minket akkor vendégül láttak, s akkor a pásztor testvér is utánunk akkor oda megérkezett, akkor már mellettem foglalt helyet, és azt mondta, hogy hát megmondja őszintén, ő próbára akart engem tenni, mert ő is azt mondta, hogy ha az Úr van vele, a kiválasztottal, akkor neki itten tudni kell szólni. De azt mondja, arra nem gondolt, hogy még ő is tanul általam. Mert azt mondja, nem tudta, hogy hogy kell egy gyászoló testvért, a családot megvigasztalni.

Jézus Krisztus Urunk:

Mária testvér könnyen mondhatta, hisz az előbb mit mutattam meg nektek?

Hogyan volt a test és a lélek szétválása? Hol volt? És hova kerül le, amikor valaki a szabad akaratában eltántorítja magát Jó Jézus Krisztus Urunk meghívásától, tehát nem ezt az utat járja, hanem lemegy a sötét, rideg félelmébe. És mikor ezek így mind megjelentek, akkor testvér, ahogy mondotta felétek, azt mondta, hogy:

– Az Evangéliumhoz és a gyászolókhoz is tudott szólni.

Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok megmutattam, hogy valóban most egy szentbeszéd, ha húsz perc, végül lestoppolták ám az órát, azt mondták: huszonkét perc volt.

Tehát két perccel meghúztam a beszédet, de azért csodálatosan át tudtam adni, megadni. De ezt nem kiválasztott Mária testvér adta önmaga révén, hanem itt is meg volt számukra, akik kísérték és a jelenlévők számára adva az, hogy valóban egy testvér, ha így megjelenik először egy helyen, alig van ott egy jó fél órája, az után így odaállni és beszélni, azt nem teheti más meg, csak az, aki megkapja ezt a kegyelmet, ezt a szeretetet, ahogy Én, Jézus Krisztus Uratok számára megadtam.

Mert, ugyebár, most, hogy ezt így a tanúságtételben, a megtapasztalásban szóltak a testvérek róla, jelen van itt a családban egy olyan testvér is, foglal helyet, aki azt mondotta, mikor azt mondottam Én, Jézus Krisztus Uratok, hogy Én leszek Mária testvérnek Tanítója, Én fogom tanítani, és majd ki fog állni, és mások előtt beszélni, erre azt mondta:

– Majd én erre befüzetek!

Úgy-e, férfitestvérek?

Takács Zoltán, Mária férje:

– Nem én voltam! Ott van.

Jézus Krisztus Urunk:

Ketten mondottátok a Papával együtt, egyetemben. Foghattok kezet egymással, mert ez így volt! Ő kezdte, te jóváhagytad, és bizonyítottad.

Takács Zoltán, Mária férje:

Jó. Régen volt.

Kiss József bástyatestvér:

De igaz volt.

Jézus Krisztus Urunk:

Igen, valóban akkor még Mária testvér, ahogy mondtam a kezdetek kezdetén, amikor elkezdtük ezt a mai ünnepet, hogy is mondtam számotokra?

Kiválasztottam őt, és Én tanítom, úgy, mint mikor egy házat építetek, és az alapoknál kezditek. Mikor az alap megvan, csak az után történik további építkezés. És akkor azt mondottam: Ahogy a téglák sorban egymás mellé kerülnek, és így épül a ház, így fog szemetek láttára kiválasztott Mária testvér is épülni, tanulni és szólni, és ha majd a tanúságtételben tanúságot kell tennie róla, akkor valóban megtapasztalhassátok, és érzitek a kegyelem, ajándék működését.

És ezt kimondottan pásztor testvérem is már megtapasztalta, hisz nála is Mária testvér meghívott volt, ahogy ő is mondotta az előbbi pár gondolat beszédében. De ott nem ez volt kimondottan a lényeg, hanem az, hogy ő így áll a szentmise oltáránál, és várja a vendégeket a zsúfolt templomban. És ekkor szépen elindulnak lassan be, és énekelnek. De az ének már nem hallatszik: nem jönnek a testvérek. Elindulunk lassan visszafele.

Erre János atya:

– Csak jöjjenek, jöjjenek! Jó helyen vannak.

De János atya nem tudta, hogy miről van szó: hát, a testvérek beszorultak az ajtóba. Ezért vissza kellett curukkolni, hogy ne csak ketten vonuljunk be, hanem a többiek is: az egyik elölről húzza, a másik hátulról löki:

– Majd csak valahogy bejutunk az ajtón.

Ahelyett, hogy csak kinyitották volna.

Mind a ketten egyszerre akartak bemenni.

Gyere, Sáfár testvér89, mutassuk meg nekik, mert nem értik, hogy hogy lehet beszorulni az ajtóba.

Kádár György bástyatestvér:

Hozzá kell tenni ehhez: egy idős néni volt, alig bírt menni, és azért segítettem így.

Mária:

És súlyban egyformák vagyunk?

Kádár György bástyatestvér:

Igen, igen. Az is egy ilyen kicsit, hát igen, Margit néni, igen, Margit néni volt. Hát így mondom, hogy próbáltunk egyesével…

Mária:

Igen, és akkor egyszerre így beálltak – se előre, se hátra. Akkor a testvér megfogja, így. Hátulról lökik. A János atyánk meg az oltárnál:

– Jöjjenek csak, jöjjenek. Jó helyen vannak!

Mert ő azt hitte talán, hogy mi azt hittük, hogy nem jó helyre jöttünk, mert körülbelül félig már bent voltunk a templomban, és nem hallom az éneket, ahogy elkezdtük, és mondom:

– Hát, akkor menjünk.

És akkor elkezdtünk curukkolni visszafele. És azt senki nem tudta, hogy miért kell így visszamenni, csak az után értették meg, mikor elmeséltük, hogy egy szárnya volt kinyitva az ajtónak, és a két testvér egyszerre akart bejutni, holott csak egy fér be rajta.

Jézus Krisztus Urunk:

Tehát voltak ilyen események is a meghívásban, a tanúságtételben, ahol valóban az öröm és a szeretete volt jelen, hisz a pásztor testvér is meg tudja erősíteni, de akik elkísérték Mária testvért az útra, azok is tudják, sokszor mondják mai napig is, hogy: „Néha ebből élek a fájdalmamban, bánatomban vagy szomorúságomban. Eszembe jutnak ezek az utak, amelynek részeseivé válhattunk, és ebből erőt merítve, és haladhatunk. És tudom, hogy az azért volt jelen, hogy most én örömmel tudjak élni és haladni a mai utamon, ami ma van jelen számomra.”

Hisz valóban, azóta többen és többen más kort éltünk már meg, másképp vagyunk jelen, és akkor érezzük, hogy a fájdalom és a bánat a szomorúságában erőt tud adni, amikor így visszaemlékezünk egy ilyen örömteli pillanatra, és ebből az örömteli pillanatból érezzük, hogy mennyivel más az élet, és mennyivel más az, mikor örömmel és szeretettel tudunk mosolyogni, szeretni a felebarátot, a testvért, és eggyé válni vele, és érezni, hogy egyek vagyunk. Mert Én, Jézus Krisztus Uratok ezt tanítom számotokra, hogy váljatok eggyé, szeressétek egymást, örüljetek egymásnak, tartozzatok egymáshoz. És ha ez megvan, akkor bármi, ami az életetek folyamán körülvesz benneteket, könnyebben tudjuk elfogadni, viselni, és haladni a mindennapi életutunkon, ami néha lehet, hogy nem kimondottan ez a szép, piros szőnyegút, amelyen csak sétálni lehet, hanem bizony vannak göröngyök, vannak kapaszkodók, amiben meg kell kapaszkodni, hogy tudjunk haladni, hogy ne csússzunk vissza a kezdetekhez, ahonnan elindultunk. Mert néha nem könnyű haladni, de érezni kell, hogy a szeretet mindig erőt ad ahhoz, ami most talán nehéz. Ki lehet belőle lépni, lehet elindulni és tovább haladni a mindennapi élet-útpályánkon.

Ahogy beszéltünk már ma az ünnepről, hisz jelen volt nem régen a Feltámadás hajnalünnepe, akkor az az Evangélium-részlet volt számotokra a tanítás, hogy a lángoló szeretet. S azt kértem tőletek, legyen nyitott a szívetek, és a szívetek nyitottságával fogadjátok el e lángoló szeretetet, ahogy a tanítványok is egymásnak mondották:

– Úgy-e, lángolt a szívünk, mikor szólt hozzánk, mikor a prófétákat mondta el számunkra.90

Hát most nektek is lángoljon a szívetek e tanítás szeretetéből, amely jelen van számotokra, amit be tudtok zárni szívetekbe, ami által erőt merítetek, s ami által tudtok haladni a mindennapi élet-útpályánkon.

(…)

Ez a mai tanítás felétek. Ez az ünnep, amit átnyújtottam számotokra, ami által érzem most, és látom szíveteket, hogy most már betöltődtetek kegyelem szeretetével, az örömmel, a mosollyal, most már teljes számotokra ez a mai ünnep, amelyre elzarándokoltatok, meghallottátok szívetekben és lelketekben e hívást, elfogadtátok kiválasztott Mária testvér kérését, és az ünnep így lett teljes számotokra.

Ennek reményében most elénekeljük azt az éneket, amikor be szoktátok fejezni az estéteket, és kéritek a segítséget és a kegyelmet a mindennapokhoz, hogy működjön a szeretet rajtatok és bennetek, de nem a „Csendes éjjel”, ahogy most gondoljátok, mert tudom, hogy avval szeretnétek befejezni az estét. De most nem azzal fejezzük be. Most egy csodálatos énekkel, hogy még legyen, min gondolkodni, hogy ki vagyok, és hogyan akarok élni és haladni a mindennapi élet-útpályánkon. „Ki vagyok én, Uram?”

Jelen lévő testvérek:

Ki vagyok én, Uram? – egyre csak tűnődöm.

Ki vagyok én, Uram, s mért élek a Földön?…91

Jézus Krisztus Urunk:

Hát, valóban hagyja el szíveteket a bánat.

Most az öröm költözzék szívetekbe, és ezzel az örömmel küldöm áldásomat felétek. Nyissátok meg szíveteket és lelketeket, és fogadjátok áldásomat, amelyet a mai nap ajándékaként árasztok felétek, hogy töltse be szíveteket, lelketeket, és működhessen rajtatok és bennetek, és megmutassa számotokra, hogy az út a meghívásában mindenki előtt jelen van, de az útra mindenkinek saját magának kell rálépni, és elindulni rajta, és haladni. Az úton a saját keresztünket nekünk kell cipelni, senki sincs, aki helyettünk viszi, de ha kérjük Jó Jézus Krisztus Urunkat, kérjük, hogy Ő fogadja el a keresztet a cipelés hordozásában akkor, mikor nagyon magam alatt vagyok, vagy bánatos vagyok, vagy szomorú vagyok, vagy nehéz a keresztem súlya, szinte úgy érzem, leroskadok az út porába, e segítségnyújtásra kérheted Jó Jézus Krisztus Uradat, s az után, mikor ismét megerősödtél, felemelkedtél, érzed, hogy önmagad lehettél, akkor visszakéred saját keresztedet, és a küldetés követésében így haladsz a mindennapi élet-útpályán.

Ennek reményében áradjon reátok áldásom kiválasztott Mária testvér által.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok, töltse be szíveteket, lelketeket, és működjön rajtatok és bennetek a lángoló szeretet tanításának, kegyelmének ajándéka, hogy mutassa meg a mindennapi utat a küldetés követésében és haladásában.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

Glória szálljon a Mennybe fel,

Jöjjön a Földre a béke!

És az emberi szívbe a jóakarat.

Ámen. Ámen.

a

Választások

Kedveseim, a Szentháromság figyelme ma különösen is országotokra irányul. Minden szívből jövő ima, amit az engesztelők elmondanak, megtermi gyümölcsét. Bár országotok sorsát a Magyarok Nagyasszonya esdekli ki számotokra a Szentháromság előtt, mégis nagy erők fognak megküzdeni az ellenséges érzületű emberek rosszindulata miatt. Csatlakozzatok egy szívvel a Szűzanyához, hogy esdje ki számotokra a lelki felemelkedést, hogy biztosítva legyen minden magyar ember számára a megtérés kegyelme. Ti pedig azért imádkozzatok, hogy az emberek szívét jó indulatra indítsa a Szentlélek, hogy felismerjék végre, hogy Isten nélkül lehetetlen előre jutni és felemelkedni. Békességre sem találhatnak csak egyedül Istennél.

2014. 04. 05.

 

Kedveseim, hajoljatok lélekben mindnyájan országotok fölé, és lássátok, mit tesz a kegyelem Istene azokkal, akik Isten ügyét szorgalmazzák, és akik állhatatosan imádkoznak egy olyan országért, amelyik képes felemelkedni Isten kegyelméből. Túl erős az ordító oroszlán hangja, azok hangja, akik csak gyalázni tudják és bemocskolni népünk ezeréves múltját. Magyarország őrangyala hathatósan őrködik felettetek, hogy visszaszorítsa a sátáni haderőket. Szűzanyánk, hazánk Nagyasszonya, Szent István királyunk és a többi magyar szentek hathatós segítséget nyújtanak országunknak. Ne féljetek az ellenség hangjától, amivel túl akar harsogni titeket! Csak tegyétek meg, amit a Szentháromság a szívetekbe rejtett! Gondoljatok arra, ha nem lenne ellenség, nem lenne még nagyobb ösztönző erő a jóban való állhatatos kitartásra.

2014. 04. 06. Anna Terézia


http://engesztelok.hu/lelkielet/811-valasztasok

Nagyhét 2014

2014. 04. 13.        VIRÁGVASÁRNAP 

Kedveseim, virágvasárnappal megkezdődött a nagyhét. Jézus életének szenvedés története éljen szívetek középpontjában, hogy amikor a dicsőséges feltámadásának fénye Húsvétkor felragyog, ne veszítsétek el a reményt. Csak a feltámadásban érthetitek meg a szenvedés misztériumát. Engedjétek magatokba ezt a nagy titkot, és soha ne kételkedjetek Jézus Krisztusban, mint Üdvözítőtökben, hiszen Ő az emberiség megváltó Királya. Jöjjetek, hódoljatok előtte és bízzatok Benne. Álljatok most különösen is mellé, és mélyen megrendülve hallgassátok Jézus szavait a Szentírás igéje által. 

 

2014. 04. 15. 

Kedveseim, minden időtöket és cselekedeteket szánjátok az engesztelésre! Az engesztel igazán, aki mindig minden idejét felajánlja az Úr oltárán engesztelő áldozatként. Ha nincs ideje, adja oda a Szentháromságnak, hogy Ő töltse be minden idejét és fogadjon el mindent engesztelésül. Ha van ideje, akkor használja fel jól az időt és imádkozzék azok helyett is, akiknek nincs erre lehetőségük az állapotbeli kötelességük miatt. De vigyázzon, aki imádkozik, nehogy elhanyagoljon valami fontos tevékenységet, amit Isten rábízott, mert akkor az imájának nem sok értéke lesz. De feladataival se takarózzék senki, hogy képtelen miattuk imádkozni, mert bizony ez sem elfogadható Isten előtt. A legjobb, ha mindent imádsággá alakítotok és engeditek, hogy a Szentlélek imádkozzon bennetek és hagyjátok, hogy mindent megcselekedjen, ami fontos mindnyájatok üdvösségére. 

 

2014. 04. 16.          Nagyszerda

Kedveseim, csendesedjetek és mélyüljetek el az előttetek álló szent három nap ünneplésével. Egyre kevesebben vagytok, akik komolyan meg akarják nyitni szívüket Jézus Krisztus kínszenvedésének, halálának és dicsőséges feltámadásának szent liturgiájára. Aki csak teheti, maradjon a szertartások végéig a templomban és méltó módon virrasszon és engeszteljen mindazokért, akik visszautasítják Jézus Krisztust, és nem fogadják el őt Üdvözítő Istenüknek. Különösen azokért imádkozzatok, akik bár meg vannak keresztelve a katolikus hitre, de semmit sem törődnek lelkük jövőjével. Úgy maradjatok együtt a virrasztásban, hogy éljétek át, amennyire csak lehetséges, a kegyelem által, Jézus szenvedés történetét. Gondoljatok arra, hogy most is rengetegen ellentmondanak Neki, mert kihűlt az emberek többségéből az Iránta való részvét. Nem jelent nekik semmit Húsvét, csupán csak pihenőnapot. Imádkozzatok nagyon és higgyétek, imáitoknak nagy ereje van! 

 

2014. 04. 17.         Nagycsütörtök

Kedveseim, Jézus nagycsütörtöki tette példát adott az apostoloknak, hogy ők is azt cselekedjék, amit Ő tett. A lábmosás az alázatos lelkület teljes elfogadása. Az Eucharisztia alapítása az Ő egész életének, értünk való teljes önátadása, a legnagyobb szeretet gesztusa, melyben megígéri, hogy velünk marad mindvégig a világ végezetéig. Jézus főpapi imájában örök példát ad azoknak, akik elfogadják az Ő élete áldozatát. Nekünk sem szabad mást tennünk, mint amit Ő tett, életünket adni barátainkért. Mert ez a tökéletes szeretet csúcsa. Elmélkedjetek és imádkozzatok, mit jelent számotokra, hogy Isten végtelen szeretetében lehajol hozzátok és egészen közel kerül szívetekhez, amikor szentáldozáshoz járultok. Jó mélyen véssétek szívetekbe Jézus szent tanítását, hisz közel van már az idő, amikor mást fognak tanítani és mást kényszerítenek elfogadni veletek.        

                            Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/817-nagyhet-2014

 

Az irgalmasság üzenetei

Húsvét vasárnap

Kedveseim, feltámadt Krisztus! Valóban feltámadt, de vajon a ti szívetekben is? Hozzátok elé a szíveteket és adjátok át Neki teljesen magatokat, hogy betölthessen szent békéjével! Mert bizony az Ő békéje segít nektek egyedül az örök üdvösségre. Nem az számít, hogy hol, melyik templomban ünneplitek a feltámadt Krisztus dicsőségét, hanem csak az, hogy mennyire tudtok bensőségesen közösségre lépni Vele. Jézus mindnyájatokat meghívott az irgalmas szívének forrásához, csak soha ne vonakodjatok oda bejutni. Még csak nem is a hangulatotoktól függ, hogy Jézus eljön e hozzátok, hanem egyedül a ti készséges és nyitott szívetektől, mely kész arra, hogy megtegyen mindent, amit kér tőletek. Védelmezzétek meg az Ő szent jelenlétét az Oltáriszentségben és hagyjátok, hogy hatalmas dolgokat cselekedjen bennetek!

2014. 04. 20.

Kedveseim, mindig maradjatok hűségesek az isteni Irgalmasság szeretetéhez. Nem is tudjátok felfogni, mekkora kegyelem számotokra, hogy Isten végtelen jóságában lehajolt hozzátok és ígéretével el akar vezetni Üdvösséges Országába. Tegyétek szabaddá a bűntől életeteket és hagyjátok magatokat vezetni Szentlelke által! Ez azt jelenti, hogy igyekezzetek minden vágyatoknak és saját elképzeléseiteknek meghalni. Őrizzétek meg minden nap szíveteket tisztán, hogy megláthassátok azt, amit Jézus készített nektek az irgalmasság ünnepére!

2014. 04. 22.

Kedveseim, Jézus irgalmas szeretete kiárad nemcsak azokra, akik az isteni irgalmasság kilencedét imádkozzák, hanem mindazokra is, akikért felajánljátok!!! Ha hittel, buzgó lélekkel és tiszta szívvel engeszteltek, akkor Jézusnak még több kegyelemmel halmoz el titeket. Az irgalmas Jézus szívének tengerébe igyekezzetek mindenkit behelyezni, mert a Mennyei Atya szívét így tudja kiengesztelni Jézus. Gyűjtsétek össze mindazokat az embereket is, akikről már senki sem emlékezik meg, akikért nem imádkoznak! Szedjétek csokorba ezeket, és úgy ajánljátok fel Jézusnak, hiszen egyedül az Ő irgalmas szeretete mentheti meg őket. Ezért fontos, hogy vezessétek Jézushoz a kilenced minden napján a szóban forgó lelkeket. Bízzatok Isten irgalmasságában és higgyétek, hogy irgalmassága kiárad rátok!

2014. 04. 23.

Kedveseim, ha nem áradna ki az isteni irgalmasság szeretete rendkívüli módon és nem nyílnátok meg mindezek befogadására, akkor nem lennétek képesek elviselni a reátok nehezedő megpróbáltatásokat. Szükséges, hogy előbb kiáradjon a kegyelem, mert csak annak birtokában tudjátok elfogadni és kiinni a szenvedés kelyhét. De bátorítalak benneteket, soha ne a megpróbáltatások tüzére gondoljatok, hanem az irgalom forrásának túláradó mértékére, amely egyedül tesz képessé titeket a szenvedések elviselésére. Jézus szívéből fakadó vér és víz mossa tisztára lelketeket, hogy jól megértsétek üzeneteimet. Jézus szívének tengerében tartózkodni a legnagyobb kegyelem az ember számára, ezért igyekezzetek mindent megtenni, hogy benne maradjatok és sokakat hozzatok ide. Éljen szívetekben ez az öröm, hogy Jézus szívének szeretet-tengerébe befogadott titeket!

2014. 04. 24.

Kedveseim, az irgalmasság órájában nyerjétek el mindazokat a kegyelmeket, mely szükséges lelketek felemelkedéséhez. Adja meg nektek a teljes kiengesztelődést Ővele, magatokkal és embertársaitokkal! Mindig éljen szívetekben a bizalom, hogy az irgalmas Jézus túlcsorduló szeretete irántatok teljesen kiárad. Éljetek mindig abban a boldogságban, hogy az irgalmas Jézus megbocsátja gyengeségeiteket és minden tökéletlenségeteket, ha őszinte szívvel folyamodtok Hozzá! Használjátok ki a szentgyónás lehetőségét bűneitek bocsánatára, amíg megtehetitek! Kérjétek a kegyelmet magatok és testvéreitek számára, hogy mindvégig kitartsatok és soha le ne térjetek az igazság ösvényéről! Bizalmatokat minden nap vessétek Jézusba, mert Neki gondja van rátok!

2014. 04. 25.

Kedveseim, készítsétek szíveteket és egészen nyíljatok meg arra a szeretetre, amellyel meglátogat benneteket az irgalmas Jézus. Alázattal kérjétek a kegyelmeket Tőle, különösen azokat, amelyekre leginkább szükségetek van! Ne feledjétek, mindent kérnetek kell! Szabad akaratotokat adjátok át Jézusnak, mert akkor gazdagon megajándékoz titeket. Örömötök legyen teljes és boldogságotok határtalan, mert jön az Úr és nem késlekedik ígéretét beteljesíteni! Legyetek nagyon hálásak, amiért az Úr meglátogat benneteket és végtelen szeretetével elhalmoz! Gondoljatok azokra, akik távol vannak még Jézus szeretetétől, és akiket szintén nagyon vár, hogy magához ölelje őket. Hozzatok elé minden bűnben megátalkodott lelket és ne feledkezzetek el a tisztítóhelyen szenvedőkről sem!

2014. 04. 26. Anna Terézia

http://www.engesztelok.hu/lelkielet/823-az-irgalmassag-uzenetei

a

Jézus Krisztus Urunk:

Voltak imák is, ami szintén azokat tudta megerősíteni, mikor, úgy-e, vannak az özvegyek imája, az árvák imája, a betegek imája, a reggeli, esti ima, hisz sorolhatnám, mi minden, amely szintén jelen van számotokra, ami által erőt kaphattok, és bizonyosságot szerezhettek. Hisz akkor volt még egy író testvéretek85, akihez oda mehettetek még akkor is, amikor problémátok volt. Mert amikor már nem lehetett kérdezni, mint a kezdetekben, hogy szoktátok mondani:

— Ide ülj le, mi imádkozunk, és majd jön az Úr, és akkor mi tudunk tőled itt kérdezni.

És akkor mindig mondta az egyik, „az én ölemhez ülj”, a másik: „az én ölemhez”.

A testvér leül, és akkor ti körbejöttetek, és jobbról, balról tettétek fel a kérdéseket, és akkor a kérdésben néha nem azt a választ kaptátok, amire gondoltatok.

És akkor volt olyan testvér, aki elkezdett ide járni, aki először csak, úgy mondhatom, külső szemlélő volt, kívülről figyelte, hogy valójában mi történik. És akkor magában ezen gondolkodott, mikor haza ment: „Azt nem értem. De azt mondják, az Úr van jelen. Akkor miért kell itt hangosan föltenni a kérdést?! Legközelebb eljövök, majd én félrehúzódva figyelem, és majd gondolatban gondolom, felteszem a kérdésemet, és próbára teszem.”

A próbatételében ő ijedt meg: „Jéé! Itt már jó lesz semmire nem gondolni, mert csak jönnek a válaszok. Még az a szerencse, hogy nem tudják, hogy kimondottan nekem van ez a válasz!”

És most őt szólítom, hogy ő mondja el, hogy utána hogy készült fel, és mit kapott rá. Mert gondolat után volt benne még egy folytatása.

Gugán Istvánné Erzsike:

IMG_5460  jav

Hát köszönöm, Uram, Jézusom, hogy szólítottál. És valóban az elején ez történt, hogy a gondolataimra, meglepődtem, amikor jöttek a válaszok, és még akartam egy-két dolgot kérdezni, de aztán úgy megijedtem, hogy félretettem ezeket a gondolatokat. És félelem szállt meg, vagy nem tudom pontosan, még otthon is. És gondoltam, hogy majd legközelebb, ha eljövök, akkor összeírom a kérdéseket, hogy mit szeretnék tudni. És össze is írtam, és akkor leültem, és mondtam, hogy: Akkor most, Uram, most én összeírtam a kérdéseket, és szeretném, ha válaszolnál a gondolatban föltett kérdésre.

Hát nem történt semmi.

Egy idő után, hát jelenés volt, és mondta az Úr Jézus, hogy hát van itt egy testvér, aki szeretné, ha válaszolnék a gondolataira, de most nem fogok.

Úgy, hogy hát zavarba jöttem, meg úgy el is szégyelltem egy kicsit magam, hát mondom, tényleg, ez nem így működik. De végül is később választ kaptam a gondolataimra, még olyanra is, amit nem tettem föl, csak nem akkor, és nem úgy.

Úgy, hogy hát röviden, hát ez volt ennek a lényege.

Jézus Krisztus Urunk:

A történéseknek ez volt a története az ajándékában, és utána folytatódott még ezzel legközelebb, hogy nem elég, hogy csak ide jársz, innen az út az Atyám házába vezet. Na, ezen megint elszörnyülködött, ahogy ő szokta mondani: „Hát miért? Nem elég nekem itt? Miért kell nekem még elmenni templomba is?”

Gugán Istvánné Erzsike:

Igen, igen. Utána elkezdtem gondolkodni, és… Mert én úgy gondol… Szóval megint azt gondoltam, hogy én ezt elfogadom: hiteles, tehát ezt így, így, az én szavaimmal, én azt mondtam, hogy ez hiteles, és ha megtanultam imádkozni, és én ide fogok járni. Pont. Már.

És akkor az Úr Jézus jelenésben ismét mondta, hogy de nem elég, hogy ide járok, hanem innen az út az Atya házába kell, hogy vezessen.

Hát, hát ezen megint elkezdtem otthon gondolkodni, hogy most miért menjek én oda, amikor itt már imádkozom, itt van az Úr Jézus, hát nem, szóval nem… Megint megzavarodtam ezekben a kérdésekben, és… De hát azért ez foglalkoztatott, tehát itt, ha elhangzott egy-egy mondat, akkor én ezekkel foglalkoztam otthon is. És Marikának is mondtam, hogy: „Képzeld el — mondom —, az Úr Jézus azt szeretné, ha járnák a templomba.”

Hát nem mondott rá semmit.

Mert röviden, hogy később, végül is később az üzenetek86 kapcsán megértettem, hogy mi történik ott a szentmise-áldozatban, tehát hogy tulajdonképp az egy, hát most az én szavaimmal, hogy ez egy olyan misztikus áldozat, ahol megtörténik az Utolsó Vacsora, vagyis a Keresztre, az Utolsó Vacsora, és azt mondta az Úr Jézus, hogy úgy kell oda mennem, hogy ne nézzem a pásztort, és ne ítélkezzek az Egyház fölött, mert az fölött is ítélkeztem, hanem hunyjam be a szemem, és képzeljem el, hogy Ő vár ott, mint az Utolsó Vacsora termében, ahogy…

És amikor így vettem részt a szentmise-áldozatban, akkor egyszerűen nem is, tehát jó érzés töltött el, és nem is vettem észre, hogy tulajdonképp, hogy ez szinte elröpült. És éreztem, hogy ott egy hatalmas erőt, energiát kapok a mindennapjaimhoz, vagy…

Most ez…

Jézus Krisztus Urunk:

A tanításokban a szentmisét szintén megadtam számotokra az átélésben. Mert ezt több testvérnek is volt probléma, hogy miért kell neki elmenni a templomba, mikor ő itt jól érzi magát: „Nem elég, hogy már megtanultam imádkozni, amit azelőtt nem tudtam, hogy miért morzsolják azt a láncot?!” — mert volt, aki szó szerint így mondta: azt a láncot. „És most én már tudom, hogy annak a láncnak mi a mondanivalója, mi az értelme, és mi a kegyelme. Boldog vagyok, hogy itt lehetek, és akkor most miért kell elmenni a templomba?!”

Mária:

És ez a tanítás után én több testvérnek próbáltam ezt elmondani, mert többeknek a pásztorokkal volt problémájuk a szentmisén való részvétellel. S akkor próbáltam átadni számukra, ahogy engem Jó Jézus Krisztus Urunk felkészített, és azt mondottam:

Ne azért menj, hogy te a pásztort figyeljed. Most te bemész az Atya házába. Az Atya háza mindenkié, az mindenki előtt nyitott, oda mindenki bemehet. Foglalj helyet, és még mielőtt kijönne a pásztor, csukd be szemedet, kérd az Úr Jézus jelenlétét, szeretetét, kegyelmét, bármit, amit gondolsz a saját szavaid által, és hidd el, hogy jelen lesz, megérint, érezni fogod, hogy ő ott van, és másképp éled át a szentmisének ajándékát, kegyelmét, titkát, jelenét, ami által ott részt veszel. Mert nem csak kimondottan az Utolsó Vacsora terme, megterített asztala elevenedik meg rajtunk és bennünk a szentmise titkában, hanem jelen vannak a tanítások, és a tanítások, amelyből erőt meríthetünk, ami által érezzük, hogy hogyan működhet a kegyelem, hogyan tudom elfogadni mindazt, amely talán ezen a héten engem körülvett, hogyan tudok ebből kilépni, hogyan tudok haladni előre, mert ezek mind-mind fontosak a mindennapi életben.

És így próbáltam rávezetni testvéreimet, hogy részt kell vennünk a Mennyei Atya házában a szentmise átélésében, hogy mi is részeseivé váljunk, és át tudjuk értékelni ott a legnagyobbat, amikor történik az átváltozás, amikor szinte megelevenedhetik előttünk a mi Urunk, Jézus Krisztusunk abban a Kenyérben, és majdan megelevenedhetik az Ő szenvedésének Vére abban a kehelyben. És én ebből kaphatok, magamhoz vehetek, megerősödhetek, szinte szeretet, nyugalom és béke jár át.

És ha ezeket mind-mind átéljük, akkor tudjuk megérteni a szentmisének, jelenének titkát, ajándékát és kegyelmét. Mert egy szentmise által is működik a kegyelem az ajándékában. Csak ezeket nekünk, testvéreknek kell felismerni, elfogadni, majdan eggyé válni vele a kegyelem által.

Jézus Krisztus Urunk:

És akkor már a pásztort se veszed észre, hogy ha néha talán nem úgy mutatja be a szentmisét az áldozatában, ahogy szeretnéd. Mert mindig így szoktam mondani számotokra, ahogy a Golgota-i tanítás által már kezdetekben is, és azóta már többször mutattam, úgy-e?87

Jelen van számotokra, s akkor így raktam közéje:

Fönt, a csúcs a legkisebb, ott vannak az igaz pásztoraim.

Alatta mindazok, akik rangra törőek, és nem törődnek senkivel és semmivel.

Alul pedig azok, akik azt mondják: „Hát, van munkahelyem, és elvégzem mindazt, amit tőlem várnak.” De hogy ez által jelen van-e a kegyelem, ez által működik-e a kegyelem azokhoz, akik jelen vannak, azzal már nem törődik.

IMG_5461  jav_4

Mária:

És ilyenkor szoktam én azt mondani, ahogy Jó Jézus Krisztus Urunk felkészített engem, kiválasztott Mária szolga-testvérét, hogy: Így próbálj a testvérek felé szólni, hogy Én vagyok jelen, Én várom őket, Bennem higgyenek és bízzanak, és majd utána talán észreveszik a pásztort is, aki bemutatja e csodát a szentmise áldozatában.

És ilyenkor mindig Jó Jézus Krisztus Urunk szavával a tanításban így szóltam:

Nem ítélkezünk, hanem imádkozunk értük, ha kell, helyettük, hogy ők is érezzék szívükben a kegyelmet, az érintést, az ajándékot, és elinduljanak működni, változni e szeretet által, és akkor ezzel a szeretettel tudják bemutatni ezt a csodát, a legnagyobbat, a szentmise áldozatát. Hisz hinni és bízni és reménykedni kell mindabban és mindahhoz, amire szükség van a mindennapokban.

Jézus Krisztus Urunk:

Mert szentmise nélkül nehéz a mindennapi élet. Mert néha ez a lélek sivárrá válik, üressé, szinte úgy érzed, elhagyatottá, és ezt a lelket, ezt a szívet is meg kell erősíteni a kegyelem által. És ez a szív és ez a lélek a táplálékkal kaphassa meg a kegyelmet, ami a szentmise által árad felénk és hozzánk. Hisz most múlott el, nem rég, a bűnbánat-idő, ahogy ti mondtátok, a ti szavaitokat használva: hosszú volt. Hisz mondjam azt, ahogy mondtátok? „Nyolc péntek!88 Mikor lesz ennek vége?!” Most már mondjátok: „Hátunk mögött van. Már csak örülni tudunk.”

Élni az öröméletben és a kegyelemben. Átéltétek itt a tanítást, a Golgotát, az Utolsó Vacsorát, az egyedül maradottságot, a félelmet, a megaláztatást, a kereszthordozást, a keresztre feszítést, a kereszthalált, s majdan a Feltámadást. Ezért most ismét arra nem térünk ki e megemlékezésben, hisz már sokan átéltétek évek folyamán, amikor ezt a megemlékezésben szinte úgy adtam meg számotokra, ahogy meghívtam kiválasztott Mária testvér-szolgámat erre a fájdalomra, erre a szenvedésre, hogy ez által tud ő is segítséget nyújtani mindazoknak, hogy felismerjenek, elfogadjanak és elindulhassanak a mindennapi élet útpályáján Velem együtt a küldetés, követés részében.

És most, mivel ma azt mondottátok, jubileumot ültök és ünnepeltek, ezért most egy olyan ajándékot nyújtok számotokra, hogy aki ma ebben az ünnepben már szólt, az most már nem szól. Most sorban elkezdjük, és minden testvér, kivétel nélkül, egy-egy gondolatot, vagy egy mondatot, vagy van, aki két mondatot, de öt mondatnál ne legyen több, mindenki szóljon a tanúságtételében, a megtapasztalásban, a kegyelemben, az ajándékban, az imameghallgatásban, bármi, ezért soroltam több mindent fel. Ebből lehet élni, érezni mindazt, aminek már részesei lehettetek a mindennapi élet kegyelmében, mert Én, Jézus Krisztus Uratok ölelésre tártam Karjaimat, és így hívtam meg testvéreimet, és akik meghallottátok hívásomat, így a mai nap is, most ezzel ajándékozlak meg benneteket e jubileumban.

Kezdődjék meg ezen a soron, így, utána így sorba mentek, végig. Vagy, aki akar, kijön, ha nem, akkor felállhat a helyén. Mondom: legkevesebb egy mondat, legtöbb öt mondat.

Én, Jézus Krisztus Uratok itt leszek, figyelek, és hogy ha néha kell, akkor helyesbítek, amikor úgy érzem, hogy kell helyesbítenem.

A jelen lévő testvérek sorban, egymás után89:

— Én örülök, hogy itt szolgálhatok, Uram, Jézusom. Volt, amikor kicsit-kicsit melléléptem a dolgoknak, de mindig Máriától ki lettem kicsit egyenesítve, hogy megtaláljam az utamat. Köszönöm szépen.

— Köszönöm, Uram, hogy itt lehetek. Adj erőt, hogy elbírjam a keresztet. Adj erőt, hogy az oltártestvéreim helyt tudjanak állni ezekben a napokban, és össze tudjunk tartani.

— Erősítsd meg, Uram, a Sükösdi Szeretetközösséget, hozd el ide mindazokat, akik még nem találtak ide, fiatalítsd meg őket. Add meg, hogy mindig szolgálhassunk, Sükösdre zarándokló híveket és mindazokat, akik Téged keresnek itten, a Sükösdi Szeretetközösségben.

— Köszönöm, Uram, Jézusom, hogy mindig megadod az erőt, hogy amikor annyira vágyakozom, eljuthassak Hozzád. Tudom, Drága Jézusom, még üres kézzel innét soha nem mentem el. Hálát adok Neked, mindent köszönök!

— Köszönöm, Uram, hogy kiválasztottál bástyának, és megpróbálok helyt állni, amennyire tehetem, amennyire tudok. És ígérem, hogy mindig maradok ezen a helyen. Köszönöm.

— Köszönöm szépen, Uram, hogy kiválasztottál engem is bástyának, és hát szeretném én is továbbiakban ugyanígy végezni a feladatomat.

— Köszönöm, Uram, hogy ezt a mi portánkat tudtam fölajánlani erre a célra, és nagyon sok kegyelmet kapunk mi is. Köszönöm szépen.

— Én köszönöm, Uram, hogy Máriát a mi családunkból választottad ki. Köszönöm, hogy a testvére lehetek. És köszönöm, hogy itt szolgálhatok Neked, Uram, a Máriának és a Közösségnek.

— Köszönöm, Uram, én is, hogy Mária a testvérem. Ritkán tudok eljönni, de nagyon kérlek, segíts nekem. Te tudod, mire kérlek. Köszönöm.

— Uram, Jézusom, köszönöm ezt a helyet, ahol megadod nekünk ezt a lehetőséget, hogy imáinkat meghallgatod. Megtapasztaltam a személyes jelenlétedet, ahogy ezt elmondtam a nagyböjti tanúságtételben, hogy erőt kaptam mindig a kereszthordozáshoz. Ezért csak hála és dicsőség a Te Szent Nevednek! Köszönöm.

— Nem vagyok rendszeres látogató, de szeretném, vagy köszönöm, vagy köszönöm, hogy itt lehettem, és szeretném, ha a hitem megerősödne.

— Örülök, hogy itt lehettem. Kérlek, Uram, segíts rajtam, hogy hitben, szeretetben élhessek családommal magam is.

— Én, gyarló ember, a mai napig nem tudom földolgozni azt az ajándékot, amit a Mennyei Atyától és a Szűzanyától kaptam, vagyis hallhattam a hangokat, mert hozzám szóltak. Mai napig nem értem, hogy mivel érdemeltem ki, amikor én egy gyarló ember vagyok. Köszönöm szépen.

— Köszönöm, Uram, Neked a Marikát, és köszönöm a sükösdi testvéreket, és azt is, hogy nagyon-nagyon sok imát kaptam tőletek, és mindig örömmel jövünk ide, mert itt a szeretet, az nagyon nagy. Köszönöm, Uram!

— Köszönöm, Uram, hogy már húsz éve itt vagy velünk, és mindig számíthatunk a segítségedre, és kérésem mindig meghallgatást találhat. Köszönöm, Uram ezt, hogy velünk vagy, ha gondunk van, kérésünk, mindig számíthatunk Rád. Köszönöm szépen.

— Imádott Jézusom! A húsz év alatt rengeteg sok örömöt és nagyon sok keresztet kaptam a családommal együtt. De amikor ide leborultunk, és kértünk Téged s a drága, jó testvéreket, hogy imádkozzanak, most köszönöm meg mindenkinek, hogy megtették, és Te mindig segítettél. Köszönöm, Édes Jézusom!

— Imádott Jézusom! Hálát adok minden szeretetedért, és én úgy érzem, hogy a Mária szolga az egész világ nagy fája, ami az egész világot behálózza, gyökerei. És hálát adok, hogy én ennek a fának a gyümölcse lehetek. És még sok gyümölcsöt teremjen. Köszönöm.

— Én elmulasztottam a tanúságtételemben elmondani, hogy 1994 februárjában az Úr Jézus engem meggyógyított. Innen mentem haza éjszaka, későn, és ahogy lefeküdtem, rövid időn belül már a mentőben voltam, vitt a mentő a kórházba, szívritmuszavarral, és… Még valami volt. Na, mindegy, szív és magas vérnyomás, úgy, hogy nem tudtam menni se, úgy vittek ki.

Majd utána haza kerültem, és nem tudtam kijönni Sükösdre, és Anna testvérem eljött hozzám egy gyönyörű írással, amit Te írattál le, Uram, Jézusom, vele. És én nagyon boldog vagyok, hogy akkor én meggyógyultam. A szöveg, az valahogy így szólt, hogy: „Örömet hoztam Én neked, drága testvérem. Meg fogsz gyógyulni. Vár rád a sok testvér. Légy a kis pacsirtájuk. Mennyei Atyának hiányzik az éneked, légy a pacsirtájuk, gyógyultan kelj fel.” Ezt kaptam meg az Anna testvéremtől, amit Jézus Krisztus Urunk adta. És azóta vagyok én pacsirta. Köszönöm szépen, Uram!

— Köszönöm, Drága Jézusom, hogy ide vezéreltél, és mindazt a szenvedést, amit eddig kaptam, én tudom, hogy Te általad kaptam meg, és Te vetted el rólam. Nagyon köszönök mindent és hálásan, azokat a Szentlelkeket, amit küldtél nekem úgy a lakásomba, mint úton-útfélen mindig vezérel mai napig. És nagy-nagy szeretettel, eleitől fogva, mióta ide jöttem, mostanáig, mindig-mindig, hálásan megköszönöm Neked a Te végtelen, nagy jóságodat. Köszönöm.

— Köszönöm, hogy, Jézusom, itt vagy nekem és a Marika is! És nagyon nagy szeretettel jövök mindig, mert itt nagy szeretetet kapok mindenkitől. S köszönök szépen mindent.

— Köszönöm, Jó Jézusom, hogy íródeákod lehetek. Köszönöm ezeket a meglepetéseket, amelyben részesítesz bennünket, és itt lehetek. Köszönöm a családomat. Köszönök szépen mindent.

— Köszönöm, Drága Jézusom, hogy jelen lehetek ezen a csodálatos helyen. És köszönöm, hogy minden nap felkészít a Te Édesanyád a szolgálatra, így bátran jövök és örömmel, és örömmel térek vissza, mert az áldás velem van, velem van a Drága Szűzanya, és minden áldott nap megkér, hogy: velem van, csak bátran, és semmitől ne féljek. A koromnál fogva nagyon kell, hogy segítsen a Te Édesanyád, hogy én tudjak segíteni és szolgálni. Köszönöm szépen.

— Köszönöm, Jézusom, hogy itt lehetek. Köszönöm azt, hogy az én kéréseimet a családom mindennapjaiban is érezhetem, hogy változások állnak be. S azt az egyet kérném, hogy az egészségem annyira stabilizálódjon, hogy ne legyenek ezek a rosszullétek, és merjek nekiindulni, hogy újra és újra eljöhessek. Köszönöm.

— Ötödik éve járok ide, és itt tértem meg. És hát elég sötét voltam előtte, már a hit terén, és itt tapasztaltam meg a nagy szeretetet az emberek és az Égiek iránt, hogy nagyon szeretem Őket és mindenkit. Köszönöm.

— Köszönöm, Neked, Jézusom, hogy minden alkalommal, amikor meghívsz bennünket, egy különleges áldásban részesítel bennünket. Köszönöm.

— Köszönöm, Uram, hogy tizenhét éve sikerült eljutni ide legelőször, és azóta annyi kegyelmet kaptunk, hogy ezt nem tudjuk, hogy hogy’ háláljuk meg, Uram. Köszönöm szépen.

— Hát én elég későn, nem, hogy hallottam róla, hanem tudtam eljutni ide, de nagyon hálás vagyok, s köszönöm, Jézusom, hogy ide vezéreltél. És fogadj el továbbra is, hogy tudjak legalább a betegekért imádkozni. Köszönöm. Köszönöm, hogy mindig el tudok jönni.

— Köszönöm, Jézusom! Én nagyon beteg voltam, és mondta az orvos, kész vagyok. És a Szűzanya-rózsafüzért tartom a kezeim…, imádkoztam mindig, és csak a Jézus és Szűz Mária segített. Bocsánat, hogy nem tudom jól magyar. És van egy unoka, 28 éves, és 13 éve beteg. Nagyon beteg. És mindig imádkozom, még éjszaka, mikor megyek a villamos, minden, imádkozok, hogy segíts, hogy egészsége legyen, és az egész családnak. Köszönöm nagyon szépen.

— Köszönöm, Uram, hogy mindig velem vagy, érzem a jelenlétedet, a szeretetedet, a nagy kegyelmet és a sok-sok csodát. Mindent köszönök.

— Uram, Jézusom, köszönöm, hogy az út porából kiválasztottál, nem hagytál ott. Ezen a csodás helyen, csodás helyre eljöhetek, s mindig kérem, hogy hívjál meg, egyenesítsd az utamat, hogy mindig el tudjak jönni. Ez a legnagyobb vágyam, az örömöm az életben. Mindig hozom családomat, betegjeinket. Köszönöm, Uram, köszönöm!

— Uram, Jézusom, Te jól tudod, hogy engem 18 évvel ezelőtt a kíváncsiság hozott erre a helyre, de hamar megadtad azt is megértenem, hogy mit jelent ez a hely számomra. Ez a hely a szeretet, a béke, a hit, a remény szigete. És nagyon szépen köszönöm, hogy itt lehetek. Innen üres kézzel még soha nem mentem haza. S nagyon szépen köszönöm a sok kegyelmet, amit itt kaptam.

— Dicsőség és hála Neked, Jó Jézus Krisztus Uram! Köszönöm az itt kapott hitet, szeretetet és a rengeteg kegyelmet. Köszönöm.

— Köszönöm! Én 16 évvel ezelőtt kerültem először ide. Akkor egy olyan kéréssel fordultam a Jó Istenhez, hogy szeretnék egy második gyermeket. 15 éve, azaz három hónapra rá terhes lettem, és megszületett a kisfiam, és az orvosok is azt mondták, hogy ez egy Isten-i csoda, nem tudják, hogy hogy’ lettem terhes. A mai napig, 15 éves a kisfiam, most sajnos egy szembetegséggel küzdünk vele, úgy, hogy kérem a Jó Istent, hogy segítsen. Köszönöm.

— Köszönöm, Édes Jézusom, hogy kiválasztottál engem erre a szent helyre, és nagyon sok kegyelmet kaptam. És volt egy idő, hogy sokáig, másfél évig nem tudtam eljönni, mert műtétem volt, de hála Istennek, megsegítettél, hogy most megint ide jöhetek. Köszönöm szépen.

— Köszönöm, Uram, Jézusom, hogy lekerültem Sükösdre. Kézzel fogható kegyelmeket kaptunk. S arra kérlek, Uram, Jézusom, egy kicsit vegyél vissza a térdfájásomból! Köszönöm.

— Köszönöm, Jézusom, én is, hogy itt lehetek máma, mert most a betegségem nem engedi meg, hogy jöhessek mindig, de máma nagyon örülök, hogy itt voltam. Köszönöm szépen!

— Uram, Jézus Krisztusom! Köszönöm a 17 évet, hogy itten mi megjelentünk a férjemmel. Nagy szeretettel sok kegyelmet kaptunk, és mindig is jönni fogunk. Itt minden meghallgatásra talál, sok minden. Köszönjük szépen!

— Drága Jézusom, köszönöm, hogy itt lehetek! És köszönöm, hogy a Marikát adtad nekünk. És köszönöm azt a sok kegyelmet, ami ért az életemben, mert nagyon sok fájdalmam volt, nagyon sok nehéz keresztem volt, de mindig a jelenlétedet éreztem, mindig velem voltál, nem hagytál el soha. És köszönöm a Szűzanyámnak is, hogy Őt is éreztem mindig, a jelenlétét, és nem hagytak el, és azt, hogy itt lehetek. Köszönöm.

— Köszönöm, Áldott Jézusom, hogy 8 év óta igen sűrűn, úgy, hogy ritkán fordul elő, hogy nem jövök, azóta mindig tudok jönni. És nagyon szépen köszönöm Neked ezt a sok segítséget, hogy családban rengeteg csoda történt, velem főleg, a balesetek után is itt vagyok, pedig az orvos… Voltam olyan beteg, hogy az orvosok lemondtak rólam kétszer, és itt vagyok.

És nagyon szépen köszönöm az Úr Jézusnak ezt a gyönyörű, sok közönséget, ezt az embereket, akik ide találnak, és ide hívja őket, és itt nagy szeretetet és sok mindent lehet tapasztalni, csodát és szeretetet. Hát nagyon szépen köszönöm.

És kérem az Úr Jézust, hogy még adjon erőt, egészséget ahhoz, hogy sokat még tudjak ide jönni a 77 éves létemre, hát, még erőben, egészségben, egy szem gyógyszert nem szedek, és az Úr Jézus adja nekem a gyógyszert. Köszönöm, Uram, Jézusom! És ennek a közönségnek, hogy befogadtak. Dicsértessék a Jézus Krisztus!

— Én 6 éve járok Sükösdre, hűségesen. A Marika nekem első perctől kezdve teljesen hiteles volt, nagyon-nagyon sok mindent megtanultam, és a kegyelmek kérés nélkül működnek. És ezt nagyon köszönöm az Úr Jézusnak, a Szűzanyának és a Mária szolgának.

— Köszönöm, Uram, a meghívás kegyelmét, a szeretet kegyelmét, amely… Sükösdre a lelki gyógyulásomért jöttem legelőször, és a lelkemet gyógyítgatni. Nagyon sok problémám van, és kérem az Úr Jézustól a családom számára a megtérés kegyelmét, a szeretet, a béke és az elfogadás kegyelmét, a szív alázatának kegyelmét, és az egységnek kegyelmét. Köszönöm, Jézusom!

— Ha most elmúlt volna éjfél, akkor azt mondanám, hogy: Köszönöm, hogy hajszálpontosan egy évvel ezelőtt nem haltam szörnyet, közvetlenül azelőtt, mielőtt egy budapesti antikváriumban rátaláltam Csomor Lajos úrnak, röviden úgy mondom, a piros könyvére. Ez a könyv hozott ide engem.

Természetesen azt is elhoztam, most harmadjára vagyok itt, hogy megmutassam, hogy mi az, ami majdnem a fejemre esett, egy hajszálon múlt, egy pesti bérháznak 15 emelet magasságából.

És ezen kívül azt köszönöm, hogy Jézus Urunk Édesanyja, úgy érzem, hogy egészen komoly kiválasztottja lehetek, bár én nagyon-nagyon kezdő vagyok még.

Viszont azt a szenvedést, azt az áldozatot, amit nekem ez jelent, azt nem kívánom egyetlen embertársamnak is. Ha valakit, engem tényleg csak a hitem tart életben, és az a rengeteg jel, üzenet, ajándék és kegyelem, amit a Szűzanyától kapok. Köszönöm.

— Köszönöm, hogy van ez a hely, hogy eljöhetünk ide, ahol találkozunk a szeretettel. Engem nagyon sokszor elhalmoz Jézus a szeretetével, és nagyon szépen köszönöm.

— Hát, köszönöm, Jézusom, hogy 5 évvel ezelőtt meghívtál egy testvér által, azóta az itt kapott kegyelmekből és a szeretetedből élek. És szeretném, ha még ez után is tudnák jönni, ha megsegítene, hogy ide érjek. Köszönöm.

— Én hálát adni jöttem, minden héten jövök, és megújult erővel megyek el. És még azt megköszönöm a Szentháromságnak, hogy mindig tudok minden embertestvéremért imádkozni, és bízom benne, hogy meghallgatást találunk.

Jézus Krisztus Urunk:

Hol vannak a többiek?

Azt mondtam: Egyenként, mindenki. Kivétel nélkül.

A jelen lévő testvérek, sorban, egymás után:

— Köszönöm, Drága, Jó Jézusom, hogy itt lehetek. Úgy érzem, a mai napra én egy meghívást kaptam, mert a betegségem folytán nehezen tudtam eddig eljutni, de hiába betegen, de olyan vágyat éreztem, hogy eljöjjek. És köszönöm a gyógyító kegyelmet, amit ma megadtál nekem, Drága Jézusom! És bízom benne, hogy ezek után el tudok majd jönni.

— Drága Jézusom! Szeretettel szeretném megköszönni Neked a kegyelmet, a megtérés kegyelmét, amit itt kaptam meg Sükösdön igazán. Mélyen megérintett Szentséges Szíved, amikor először jöttem ide. Köszönöm Neked. Szeretnélek szolgálni alázatban és szeretetben, ehhez adj kegyelmet, Uram. Szeretlek, Uram!

— Drága Jézusom, nem is tudom, hogy mondjam el. Bocsáss meg nekem, bűnösnek! Köszönök mindent, az egész életemben! Nekem nem volt édesapám, Ti voltatok mindig az én szüleim, a Szűzanya az Édesanyám, és Te az Úr Jézusom. Mindent köszönök a magam részére, a gyerekeim részére, anyagiakat is, amit kaptak. De bocsásd meg, segítsd őket, Jézusom, hogy megtérjenek, és hogy Téged nagyon szeressenek. Mindent-mindent köszönök! Köszönöm a testvéreimet, akivel ide járok. Köszönöm Marikát, a helyet, az egész életemet, és segíts, hogy jobban tudjalak szeretni.

És annyit szeretnék a térdeimmel, hogy legalább a szentmisére el tudjak menni, és hogy magamat, csak a legszükségesebbet, el tudjam látni.

Szeretlek, szeretlek, a Szűzanyával! Atya, Fiú, Szentlélek! Mindnyájatokat nagyon szeretlek!

Annak idején el akartam hozni a falumbelieket. Ezt is bocsásd meg, hogy nem sikerült. Próbáltam. Kaptam kegyelmet, ott volt, tudom. Valakivel beszéltem is, de nem hittek nekem. Köszönök, mindent köszönök, Jézusom!

— Köszönöm a 18 évet, amióta ide járok, és azt a sok segítséget betegségben, mindenben, hogy mindenben meghallgattál és segítettél, családomon is és rajtam is.

— Ó, Drága, Édes Jézusom! Köszönöm, hogy ide vezettél a testvérek által, ahol én lakok. Nem régóta járok ide, de amióta ide járok, megváltozott az életem. Köszönöm, hogy megengedted, hogy megismerjelek, és közelebb kerüljek Hozzád, ez által a Mennyei Atyához, a mi Égi Édesanyánkhoz.

Én nagyon korán elvesztettem az anyukámat a házasságom alatt. Nagyon rossz házasságban élek, sajnos, és teljesen tévelyegve bolyongtam a világban, amikor egyszer csak az Úr Jézus megérintett és megváltoztatott, és megmutatott nekem a testvérek által, ahol én lakom, egy olyan helyet, ami itt van Sükösdön. Nem is tudtam, hogy ez a hely itt van, és hogy itt Marika miken megy keresztül, és hogy énértem is és az egész világért, az emberekért mit tesz, nagyon… Amikor ide jöttem először, az tavaly volt, ugyanilyen évfordulón, vegyes érzelmekkel távoztam innen, bár próbáltam kinyitni szívemet, lelkemet, mindenemet, hogy megértsem, hogy mi van itt. Nagyon fölkavart minden, de a testvérek segítettek megnyugtatni az Úr által, szavakkal, szeretetükkel, és újra-újra visszajövök ide a Golgotákra, bár nem mindig tudok eljönni.

És köszönöm a sok segítséget, a szeretetet, a megértést és mindent, ami itt vár, és kint is, amikor jönnek a nehézségek, a szenvedések, a megpróbáltatások, és hogy azt a sok-sok erőt, amit Uram, Te adsz nekünk és az Égi Édesanyánk — azt nem lehet elmondani, csak érezni, és aki testvér érzi, az tudja, hogy én miről beszélek.

Szeretlek, Uram, és köszönöm, hogy ide vezettél, és megtaláltam, és rátettél a helyes útra.

Segíts nekem, hogy a családomért úgy tudjak imádkozni, ahogy megtanítottál és az Édesanyám is megtanított, az Égi Édesanyám, imádkozni, mert nem tudtam. És segíts nekem, adj erőt, hogy legyőzzem az akadályokat, és megmentsem a családomat és a testvéreket és az egész világot. Köszönöm, Uram, szeretlek!

— Köszönöm, Jézusom, a sok-sok kegyelmet, amivel minden nap elhalmozol, a sok tanítást, amivel formálod a személyiségemet, s láthatom, hogy mennyi sebet begyógyítottál bennem, és látom a változást magamon és a környezetemen is. És csak azt kérem, hogy add, hogy jobban szeresselek.

— Köszönöm, Úr Jézus, hogy meghívtál, és hogy eljöhetek. Köszönöm a testvéremet, aki azon az éjszakai szentségimádáson beszélt először Sükösdről, és a következő első pénteken már itt meghívtál, és itt lehettem. Te tudod, hogy a szívemet úgy hoztam el Neked, hogy szerettem volna megérteni azt, hogy hogy’ kell megnyitni a szívemet, és hogy hogy’ kell szeretni. És köszönöm ezt, hogy megérthettem, és megtanultam szeretni. És itt tapasztaltam meg először azt a nagy szeretetet, hogy fizikailag is, kézzel hogy lehet átölelni a testvéreimet. Szeretlek, Jézusom!

— Istenem! Itt vagy velem, látsz engem és szeretsz. Köszönöm a kapott kegyelmeket, Uram! Köszönöm!

— Köszönöm a Szentháromságnak, hogy a Szentlélek által elvezetett ide, és köszönöm azt a sok-sok kegyelmet, amellyel az életemben elhalmozott. És kérem továbbra is az Ő segítségét az életemben, családomra és országunkra, népünkre és a sofőrünkre, akit oly csodálatosan vezettél elénk, hogy többször el tudunk jönni erre a csodálatos helyre. Köszönöm, Jézusom!

— Köszönöm, Drága Jézusom, hogy a nagypapám szenvedése alatt meghívtál ide, Sükösdre, és hogy újra és újra visszajöhetek erre a helyre. És köszönök Neked minden kegyelmet, amelyet nekem adtál. Köszönöm!

— Imádott Jézusom! Te elhívtál engem Sükösdre, és én eljöttem. És Te megtanítottál engem szeretni, megtanítottál engem megbocsájtani. Bár ezen még van tanulnivalóm. Sokszor tárolom magamban a sérelmeket. Uram, segíts kigyógyulnom ebből a rossz tulajdonságomból. Nagyon szeretlek! Köszönöm.

— Köszönöm, Édes Jézusom, hogy én ide eljöhettem. Köszönöm a gyógyulást és a sok-sok kegyelmet a jelenlétedben tapasztalva. De szeretném, ha a családom is megtérne, és azok is megtérnének, akikre most gondolok: meggyógyuljon, és megtérjenek szívből. Köszönöm, Édes Jézusom!

— Köszönöm, Uram, a sok kegyelmet, a hálátlan teremtmény, mivel milyen sok mindennel elhalmozol. Nem tudom meghálálni, hisz földi lény vagyok. De köszönöm Neked mindazt, amit adtál. Köszönöm, Uram, én Istenem!

— Drága Jézusom! Drága Szűzanyám! Köszönöm, hogy szerettek.90 Az Úr Jézus a múltkor egy kicsit megfeddett, hogy tanítványának szólított, és nem úgy értelmeztem. Bocsáss meg, Drága Jézusom, én sértésnek vettem, hogy próbáltál tanítani. Azóta már elgondolkoztam rajta, hogy micsoda kegyelemben volt részem. Nagyon-nagyon szeretlek, és igazi tanítványod szeretnék lenni! Segíts hozzá, Drága Jézusom! Áldd meg a családunkat, adj családi békét, Drága Jézusom, hogy el tudjam őket is hozni ide, Sükösdre. Köszönöm szépen! Szeretlek!

— Köszönöm, Uram, hogy itt lehettem ezen a gyönyörű napon, és mindig a családomért szoktam imádkozni, nagyon szeretem őket. És ha kérni lehet, Te mondtad a Szentírásban, hogy: „kérjetek, és kaptok; zörgessetek, és ajtót nyitnak”, akkor arra kérlek Téged, hogy ne hagyd el a családomat soha se, továbbra is segíts bennünket. Ezt szeretném kérni.

— Én már legutóbb is elmondtam, hogy hálából jövök, jöttem ide Sükösdre, abból a sok kegyelemből egy picit visszaadni az Úr Jézusnak, amit én kaptam, ezért gitározok itt. Úgy-e, nekem van egy énekkarom Szatymazon, itt Margitka jött képviselni az énekkart, őt is köszönöm, hogy van nekem. Anyósom jobbomon ül, ő rakja reggeltől estig a szegfűt, ebből a szegfűből szoktunk mi hozni ide karácsonykor, húsvétkor. A kocsiban szoktunk anekdotázni, hogy milyen kegyelmek szoktak bennünket érni. Van egy rossz autónk, viszonylag, de amikor Sükösdre jövünk, akkor mindig meggyógyul, és ide érünk. Köszönöm, Uram, hogy itt lehetünk.

— Én nagyon szépen köszönöm Uramnak, hogy ide találhattam hozzátok. Sokat hallottam már, és nagyon köszönöm az életem során kapott nagyon sok szeretetet, erőt és kegyelmet, és köszönöm, hogy ez után is biztosan így lesz.

— Köszönöm, Uram, hogy ide vezettél, és nagyon szeretek jönni. 4 éve minden alkalommal itt vagyok, még a böjtök alatt is. Kérem, adjon erőt, egészséget, hogy még sokáig jöhessek. Sokat járok misére. Köszönöm, Uram, hogy meghallgattál.

— Én negyedik alkalommal vagyok itt, és mindenki nagyon kedvesen fogadott, amikor legelőször jöttem, habár nagyon megijedtem, sokan vigasztaltak is, és most már negyedik alkalommal vagyok itt, úgy, hogy köszönöm, hogy itt vagyok, köszönöm, hogy itt lehetek.

— Én az utóbbi években ritkán tudok jönni betegségem miatt. Most el tudtam, köszönöm, Édes Jézusom. S minden nap felajánlom magamat és a családomat a Jó Istennek. Különösen a hitükért, megtérésükért könyörgök. És Jézusom, bízom Benned! Köszönöm szépen.

— Köszönöm, Drága, Jó Jézusom, hogy itt lehetek, már 20 éve ide járok. 20 év alatt sok kegyelmet kaptam. 3 évvel ezelőtt nagy fájdalmat kaptam: harmadik gyermeket veszítettem el. Csak az öt unokám maradt. De Drága, Jó Jézusom, ha adsz nekem még fájdalmat, szenvedést, szeretettel fogadom, csak abban segítsetek, Drága Jézusom, a Boldogságos Szűzanyával. Köszönöm.

— Köszönöm, Uram, hogy itt lehetek ma. Nagyon boldog vagyok, hogy eljöttem. Én, ha ide eljövök, akkor feltöltődöm. Nagyon szépen köszönöm.

— Már a sükösdi események kezdetén megjövendölte az Úr Jézus, hogy ez egy híres kegyhely lesz. S arra Marika megkérdezte, hát hogy lesz ebből? Hogy fognak ide találni az emberek? És erre az Úr Jézus azt mondta, hogy majd a fájdalom ide hozza. Hát velem pont ez történt ’96 decemberében: egy majdnem tragédia történt a családban, illetve hál’ Istennek nem történt meg, a világ másik végén. És hát én azóta járok ide. Most, hogy már nyugdíjas vagyok, most már többször. És hát egyszerűen elmondhatatlan az a rengeteg segítség, a csodával határos gyógyulás, anyagi segítség, ami nem csak az én és a családom életében, hanem még a környezetemben is. Úgy, hogy hát elég szépen hozok én ide híveket, s hát mindezért millió-millió köszönet Marikának is meg az Úr Jézusnak is.

— Én ’98-ban jöttem el először Délvidékről, és azóta is járok, hát nem rendszeresen, de azért időközönként eljövök. Édesanyám vezetett el. És hát csak hálát tudok adni a sok kegyelemért, az imameghallgatásért, s legfőképpen a lelki nyugalomért, amit itt megkaptam.

— Első sorban, Jézusom, bocsásd meg bűnömet, miért Hozzád fordulnák. Köszönöm gyógyulásomat, köszönöm, hogy Sükösdhöz tartozom. Könyörgöm szeretteimért, elhunytainkért, természetesen azok is szeretteink. Köszönöm, Uram, kéréseimben nagyon sok mindent, amit kértem, megtettél. Köszönöm, hogy ide tartozom. Vannak szép terveim, nem Egyházunk, hanem egyházainkkal szemben. Te jobban tudod nálam is, hogy mire gondolok, Uram. Kérlek, add, hogy ezt megvalósítsam. Köszönöm szépen.

— Köszönöm, Úr Jézusom, hogy fogod két kezem, és vezetsz az úton. És köszönöm a sok szép kegyelmeket, amivel erőt kaphatok a mindennapokhoz. Köszönöm.

— Köszönöm, Jézus, hogy szeretsz engem, hogy a családomat, a gyerekeket, akiket adtál nekem. Köszönöm, hogy le tudok jönni, s hogy vannak, akik lehoznak. És kérlek, segítsd meg azokat, akikért imádkozom, és azokat, akik le szoktak hozni Sükösdre, és a sükösdieket is, mindenkit.

— Köszönöm, hogy eljutottam ide, Te, Jó Isten! Nagyon szépen köszönöm.

— Köszönöm, Uram, Jézus, hogy Rád találtam, és Tebenned megnyugodtam. A lelki nyugalmat, ezt itt találtam meg, és maradj tovább is velem. Azt a sok kegyelmet is köszönöm. Köszönök mindent!

— Köszönöm, Drága Jézus, hogy kiemeltél az út porából, és hogy tisztogatsz. Kérlek, tartsd mindig nyitva a szívemet, az egész lényemet a Magad számára, hogy használni tudj kedvedre. Hálát adok a kis családomért, ami az én kis mennyországom. És nem tudom, Uram, hogy küldesz-e még nekünk egy olyan kisfiút, akit álmomban már láttam, hogy szánsz-e még nekem anyai szerepet a továbbiakban, vagy mást, de nagyon bízom Benned! Szeretlek!

— Köszönöm, Jézusom, a gyógyításokat, ami az egyik legjelentősebb volt, az 1996-ban, amikor Szűzanya megjelent, majd áttűnéssel Te megjelentél, és meggyógyultam, utána három perc múlva kiültem az ágy szélére, és semmi bajom nem volt. És több ilyen gyógyítás is volt, azt is köszönöm, a családnak adott gyógyítást. És kérlek, hogy — a szomszédba költözött egy család, ahol van egy 28 éves fiatalember, akinek hat hónapos agya van —, hogy ha Te őt meg tudod gyógyítani, kérlek, gyógyítsd meg. Köszönöm szépen.

— Uram, hálát adok Neked, hogy itt vagyok. ’95-ben egy látomásban egy nagy búzamezőn egy kombájn ment, és megállt, és egy bogáncs előtt állt meg91, és nem aratta le. Ez a bogáncs én voltam. És addig várt, amíg ebből egy gyönyörű virág lett. Ezt követően csodaszámba menő dolgok történtek velem. Molnár Gyula bácsi könyvére jöttem ide. Az adományok birtokában is azt gondoltam, hogy hiteles-e ez a hely. És el kellett szégyellnem magam, mert hiteles volt. És az adományt igazándiból hitetlenségre gondolva használtam. Most az a kérésem, hogy az adományokat úgy használjam, ahogy ezt szántad embertársaim javára, és adj elég bátorságot, hogy mindig az ügyedet bátran tudjam képviselni, és egyre több embernek tudjam továbbadni a szeretetedet és a tanításodat. Hát, köszönöm, Uram, hogy itt vagyok, és itt lehetek, és hűséges maradhatok. Köszönöm!

— Köszönöm, Uram, hogy engem is meghívtál, és itt lehetek. És köszönöm a mindennapi erőket, amit adsz nekem. És kérem továbbra is magam és a családom számára a sok kegyelmet. És áraszd ránk a Szentlelkedet, mert nagyon-nagyon szükség van a segítségedre, a családom minden egyes tagjára, és mindenkire. És nagyon szépen köszönök Neked mindent, az eddigieket is, és segíts, kérlek, továbbra is mindenben. Mindent köszönök!

— Köszönöm, Uram, hogy ide segítettél, Sükösdre. Itt tanultam meg azt, hogy milyen mérhetetlen nagy ereje van az imának, különösen a csoportos imának. És itt tanultam meg azt, hogy a szentmisének is milyen nagyon nagy ereje van, és milyen fontos az emberi életben a szentmise, mert rettenetes sok kegyelmet tud az ember kapni. Köszönöm!

— Drága, Jó Jézusom! Köszönöm, hogy ide kerültem Sükösdre. Azt is köszönöm, hogy itt maradtam. Köszönöm azt a sok-sok áldást, azt a sok kegyelmet, gyógyulást a lányom részére, saját magam részére is, amit kaptam. Továbbra is kérem a segítségedet, főleg most unokám számára, mert eljött az az idő, hál’ Istennek, amikor érettségizni fog, és ebben kérem a segítségedet, és a többi gondom-bajom is, hogy megoldódjon. Köszönöm szépen, és nagyon szeretem az Úr Jézust is meg az Égieket.

— Köszönöm, Uram, Jézusom, hogy ide kerültem. Én is ’97 óta járok ide, hát, nem minden alkalommal, de háromszor-négyszer egy-egy évben. Köszönöm a családomat, hét unokámat, és azt a sok kegyelmet, amit Marikán keresztül kapunk, amit a munka mellett 14 évig apósomat tudtam ápolni nagy türelemmel, és van egy 91 éves anyósom, aki még mindig ott van, a férjem is, az mellett még el tudok jönni. És a szüleim, hogy édesanyám is, hogy a kegyelem által ő is két nap alatt meghalt, hogy megkapta azt a kegyelmet, hogy nem kellett neki szenvedni, s az öcsémnek se. Köszönöm szépen! És köszönöm a további segítségedet is. Szeretlek.

— Drága, Jó Jézusom! Köszönöm azt a csodálatos ajándékot, amellyel meghívtál a zarándokútra, a Szentföldre. És szeretném megköszönni azt a csodálatos ajándékot, amit — nem mondtam még el, vagy nem mondtunk még el a testvéreknek, amikor édesapánk meghalt, előtte való nap, ami kézzel fogható és füllel hallható volt, hogy a Szűzanya másnap elviszi Magával. És szeretném mondani a testvéreknek, hogy: evvel az erős hittel, amellyel mellettünk álltok, és bízunk Bennetek, nincs az a mély gödör, amelyikből ne lehetne evvel az erős hittel és a pozitív gondolkodással kijönni. Köszönöm szépen.

— Köszönöm, Uram, hogy itt lehetek. A messze Vajdaságból jöttem. Egy testvér — ’98-ban meghalt a férjem, özvegy voltam, el voltam keseredve —, és egy testvér azt mondta, hogy jöjjek ide Sükösdre, itt meg fogok gyógyulni. Nagyon szépen köszönök mindent! A térdeim nagyon fájnak, nagyon nehezen jövök, de eljövök, a családért imádkozok. Köszönöm, Jézusom!

— Köszönöm, Imádott Jézusom, hogy Máriát, a Te földi szolgádat kiválasztottad, és így általa én is részese lehetek e sükösdi misztériumnak. Köszönöm, hogy immáron 20 éve ide járhatok, köszönöm mindazt a kegyelmet, a szeretetet, amit itt kaptam. Köszönöm, hogy megnyithatom a szívemet, és e nyitott szívvel figyelni tudok Feléd. Köszönöm, hogy így átértékelődött az életem, hogy másként tudom élni életemet, másként imádkozom, másként tudok küzdeni. És köszönöm azt a mérhetetlen szeretetet, ahogy Ti meggyógyítottatok engem egy nagyon komoly betegségből. Köszönöm, hogy mindig jelen van a remény. Köszönöm, hogy a családomban lévő sok-sok problémával, mindig Eléd vihetem, Eléd tárhatom, és mindig megoldódnak a problémák. Köszönöm, hogy felemeltél az út porából. Köszönöm azt a mérhetetlen csodát, ami itt zajlik, ami itt történik. Köszönöm a testvéreim által mindazt a szeretetet, hogy egymásért tudunk imádkozni, és így tudunk egységet alkotni, így tudunk eggyé válni, és így tudunk örvendezni Nektek. Köszönöm Atyácskámnak, Neked, Jó Jézusom, a Drága Szűzanyának és az angyalaidnak a szeretetét, mit érezhetünk. Dicsőség és hála!

— Köszönöm, Uram, Jézusom, hogy én itt lehetek. Ez a Sükösd egy csoda! Marika szokta mindig mondani, hogy nyissuk meg a szívünket, és én szégyellem, nem tudom, hogy meg bírom-e nyitni. Erre kérlek, Uram, Jézusom, segíts, hogy meg tudjam igazán nyitni, ha véletlen nem tudtam volna. És a családi békességet, biztos, addig jövök ide, hogy majd egyszer meg fogom kapni. Köszönöm, Uram, Jézusom, hogy itt lehettem! Köszönöm.

— Köszönöm, Drága Jézusom, hogy újra és újra megbocsájtod, hogy az elém rakott kereszteket ingó hittel hordozom. Köszönöm jó gyermekemet, és tudom, hogy meggyógyítod a testvéremet, és azt is tudom, hogy azt kell mindig imádkozni, hogy: Legyen meg a Te akaratod. Köszönöm.

— Hát, én köszönöm, Drága Jézusom, hogy megkaptam azt a kegyelmet, hogy amikor Te itt vagy Sükösdön, én is nagyon-nagyon sokszor itt lehetek. Köszönöm szépen.

— Mindig vágyódom Sükösdre. Sükösdön mindig jól érzem magamat, és szeretettel gondolok mindenre. Köszönjük Marikának, hogy értünk is sok terhet vállal. Köszönöm. Minden jót kívánok mindenkinek.

— Hálás szívvel gondolok mindig Sükösdre, és nagy örömmel jövök ide, és nagy erő tölt el minden alkalommal, amikor ez a szerető Közösség sugározza felém a szeretetét, Istennek a jelenlétét. Budapesten vagyok az Örök Imádás-templomban három napot az Oltáriszentség előtt, és nagyon sokszor gondolkoztam azon, hogy tulajdonképpen azt se tudom, hogy kerültem oda. Most püspök atya már, aki oda vitt engem. De hát most, 75 évet már most megértem, és ezt a sok örömet, amit itten tapasztalok és sok kegyelmet, annyira hálás szívvel tudok mindig Sükösdre gondolni, és ahol tehetem, próbálom eztet elmondani másoknak is. És hát hálás szívvel köszönöm az Úr Jézusnak ezt a rendkívüli kegyelmet, amit Marika szolgán keresztül áraszt felénk. Dicsőség az Úrnak! Ennyit szerettem volna.

— Irgalmas Jézusom, hálás szívvel megköszönöm ezt a 20 évet, hogy itt lehetek ebben a Szeretetközösségben. Köszönöm első sorban Marikánkat, hogy megismerhettem, és hogy fölemeltél engem az út porából, és követhetem ezt a csodálatos kegyelmet, szeretetet ezen a keskeny ösvényes úton. Arra kérlek, Drága Jézusom, hogy férjemet vezesd vissza. Köszönöm!

— Köszönöm, Uram, Jézusom, hogy ide vezéreltél engemet Vajdaságból. Én vezetem a csoportot. Adjál lelkeket, hogy minél többet el tudjak hozni. És hálás vagyok a Szűzanyának a sok imameghallgattatásért, amit itten kaptam, a nagy szeretetet, a békességet a lelkembe, meg a csoportom nevében is hálát adok, meg a vajdaságiakat, akit fölajánlok, hallgasd meg imáimat. Köszönöm.

— Köszönöm, Drága, Jó Jézusom, hogy megadtad nekem azt az embert, aki által ide jutottam. És köszönöm a sok tanításodat, és köszönöm azt, hogy letisztázódott bennem egy-két dolog, sőt, ez elég nagy dolog volt, mert én mindig, gyerekkoromtól úgy néztem a keresztre, hogy ez a sok gonosz ember… És most rájöttem, hogy a Te szereteted van benne irántunk. Köszönöm!

— Köszönöm, Uram, hogy ’97-ben ide jöttem. Akivel jöttem, az már, sajnos, most ebben az évben meghalt. Akkor nyolcan jöttünk egy kisbusszal, egy hétköznapi napon, és nagyon sok erőt kaptam itten. Hamar özvegy maradtam, hamar árva maradtam, és a Jó Isten mindig, a Szűzanya erőt adott, hogy sokszor el tudtam ide jönni. Köszönöm szépen, Uram!

— Én már ’95 óta járok. Nagyon szeretek itt lenni, hisz minden engesztelő napokon is voltam már itt. Úgy is volt, hogy magam voltam a sátorban meg a templomban is, meg annak idején kint, a udvaron ültünk kezdetben, oszt a tévé alatt, vagy az ereszet alatt néztük a tévét. Úgy, hogy én minden engesztelő napon itt vagyok, voltam, és böjti napokon is. Én nagyon szeretek itt lenni.

— Köszönöm, Édes Jézusom, hogy kiválasztottál a föld porából, és hogy mindig erőt adtál. Nagyon sok nehéz napjaim voltak, de mindig éreztem jelenlétedet, Édesanyád jelenlétit, és mindig erőt adtatok. Mennyei Atyám, Neked is köszönöm, hogy mindig velem voltatok, férjemet meggyógyítottátok, és a 19 esztendő alatt azt mondjuk: Huss! De 19 esztendő alatt kétszer hiányoztam csak. És Nektek köszönhetem, Édeseim, hogy mindig erőt adtatok, és mindig meg tudtam jelenni. Sokszor testem remegett, lábaim reszkettek, de mire eljött az idő — Jaj, mindjárt indul a buszod! —, megint erőt kaptam, s el tudtam jönni. Köszönöm az egész Közösségnek, és Drága Jézusom, Neked, ezt a csodát, hogy mindig olyan erőt adtatok a férjemnek is, hogy mindig el tudtam jönni. Nagyon hálás vagyok. És legyen meg a Ti akaratotok, ameddig Ti akarjátok, addig járhassak ide. Még egyszer nagyon hálásan köszönök mindent, Szűzanyának, Mennyei Atyának, és Drága, Jézus Krisztus, Neked is! Köszönöm!

— 2000-ben voltam itt, mert akkor jöttem először. És azóta, hát, sok minden volt már, kétszer műtöttek, de a Jó Isten meg a Segítő Szűzanya mindig megsegítettek. És köszönöm Nekük ezt a sok kegyelmet. És köszönöm, hogy itt lehetek. Köszönöm a Jó Istenemnek, a Szűzanyámnak! A földi anyám elment már 14 éve, de a Égi Anyámban bizakodok mindég. És mindég megsegítenek. És kérem a családunkba a békét, a nyugalmat, és az unokáimnak munkahelyet kérek. És kérem továbbra is a Jó Isten áldását, adja rám áldását, és gyógyíja meg a testi-lelki sebeimet. Köszönöm!

— Én negyedszer vagyok itt. És kérem a Jó Istent, hogy segítsen meg, gyógyítson meg, és adjon erőt, hogy mindenhol helyt tudjak állni, akire szükség, ott, ahol szükség van rám, mert idős férjem van, idős édesanyám, a templomi munka, pici onokám — ez mind énrám van. És kérem a gyermekeimnek a megtéréséért, az algyői onokájaim is, hogy járjanak hittanra, és legyenek elsőáldozók, és küldd áldást az ausztrál rokonaimnak, Zakardi Péternek és Katalinnak. Köszönöm.

— Én köszönöm az Úr Jézusnak és a Szűzanyának, hogy 19 évig itt tudtunk lenni, hogy minden héten el tudunk jönni az imaestekre. Továbbra is kérem az Úr Jézust és a Szűzanyát, hogy segítsen, hogy itt tudjak lenni, és köszönöm az elmúlt 19 év kegyelmeit, segítőkészségét és a Marikát, hogy mindig itt tudjunk lenni a Marika mellett. Köszönöm szépen.

— Köszönöm Jó Jézus Krisztusnak, hogy el tudtam jönni, és kérek Tőle továbbra is erőt, egészséget a családomnak. Köszönöm.

— Uram, megtanítottál itt arra, hogy mi a Keresztnek a lényege, és köszönöm, hogy a Kereszten a szenvedéseken s a fájdalmakon keresztül mutattad meg az örömödet, és hogy minden fájdalmon túl mindig ott van a Mennyei Atya öröme az Égben, és ezt, még ha nem is érezzük, tudom, hogy van, és azt is tudom, hogy mindent tudsz, és azt is tudod, hogy szeretlek. Köszönöm!

— Uram, Jézusom, Élő Isten Fia, Föltámadt Krisztusom! Hálatelt szívvel vagyok itt, és tanúságot teszek arról, hogy hiszek Sükösdben, hiszek a Sükösdi Egyházadban, mert minden alkalommal, mikor itt vagyok a Golgotán, egy lelket a teljes búcsú kegyelmében kegyelmedbe ajánlok az üdvösség reménységéért. Ez a hitem tanúságtétele. És ötödik mondatként kérem azt, hogy ezt a kegyhelyet, ezt a zarándokhelyet és ezt a mai szép napot nyilvánítsd ennek a kegyhelynek a búcsúnapjává. Isten áldjon mindnyájunkat!

— Hát, amikor először jöttünk, akkor még egy asztal volt a körtefa alatt, és Regőczy atya mondta a szentmisét, és Gyula bácsi terjesztette az igét, és megcsapott a szeretet. És megcsapott a derű. Úgy, hogy az Evangélium örömhírének a megélésében nagyon segített Sükösd, és a szeretetet pedig, úgy gondoltuk, hogy valamivel jó lenne viszonozni, és segítség volt az, hogy kaptuk a feladatot, hogy lekottázzuk az énekeket. És olyan jó érzés volt meghallani, hogy ó, hát abból táplálkozik, és azt énekli a Közösség, amit mi kottázgattunk le, magnóról lekagylózva a dallamokat. Úgy, hogy nagyon-nagyon nagy öröm volt, és nagyon-nagyon sok szeretetet kaptunk, és nagyon köszönjük az összes eddig itt kapott kegyelmet mindenkinek, és Marikának és az Úr Jézusnak.

— Én is nagyon sok szeretettel és örömmel jövök mindig ide. És köszönöm a Marikán keresztül az Úr Jézusnak azt a sok segítséget, amikor megoldhatatlan problémák előtt álltunk, akár telefonon, akár személyesen jöttünk el, mindig segítséget kaptunk. És köszönöm azt a sok kedves embert, akit itt Sükösdön megismertem, és barátaimnak mondhatom. És ha rajtam múlna, mindenkit ide hoznék. Köszönöm.

— Szeretném megköszönni az Úrnak, hogy ide vezérelt engem Sükösdre. Szeretném megköszönni a Marikát, akit 40 éve ismerhetek, a kezdetektől, a betegségétől addig, hogy hogy’ tudott most meggyógyulni. Szeretném megköszönni azokat a kereszteket, amit kaptam, csak erőt kérek hozzá, Uram. Ha akármekkorát is adsz, segíts vinni. Köszönöm szépen.

— Köszönöm az Úrnak, hogy hát több alkalommal is úgy éreztem, itt jártam, hogy hát segített a betegségemen, erővel tudtam távozni innen, és hogy kinyújtotta a Karját a segítségben. De továbbra is kérem a segítségét. Nem csak itten gyógyított, ezelőtt is gyógyított, kézzel foghatóan, otthon is, úgy éreztem, hogy ott járt nálam. És köszönöm azt a jelenségeket is, amit kapok Tőle, még vasárnap is kaptam (…) a templomban. Köszönöm.

— Köszönöm szépen az Úr Jézusnak, hogy ilyen nagy kegyelemmel, nagy ajándékkal áldotta meg a családunkat, a rokonságunkat, hogy a Marikát adta nekünk. És köszönjük a majdnem 20 évet, hogy itt lehettünk a testvéreimmel. Egy meghalt, de ketten azért még, amennyit tudunk, eljövünk. És köszönöm az Úr Jézusnak meg a Szűzanyának, hogy a legnagyobb fájdalmamban is fogták a kezemet, és nem roppantam össze. Köszönöm!

— Uram, Jézusom! Köszönöm, hogy a hosszú idő után ismét itt lehetek ezen a szép ünnepen, és megköszönöm Neked, a testvéreimnek a közbenjárását, hogy kiválasztottad őket eszközként, hogy én most itt lehetek. Egyben köszönöm Neked, Jézus Krisztus Uram, hogy kiválasztottál szolgálódnak, és arra kérlek, adj erőt, adj egészséget, szeretetet a szívembe, hogy még nagyon sokat tudjak Neked szolgálni. És Te tudod, ha nem is lehetek itt, de lélekben mindig Sükösdön vagyok, mindig bennem vannak azok a sok tanítások, az a sok kegyelmi megélés, amit én itt megtapasztaltam és átéltem. Köszönöm, hogy itt lehettem.

— Köszönöm az Úr Jézusnak és a Szűzanyának, hogy itt lehetek ezen a csodálatos helyen. Én másodszor vagyok itt. És kérem az Úr Jézust, hogy a családomat segítse meg, és ami most akadály van a házunkban, családunk környékén, abban is segítsen meg, meg egészségünk legyen meg. Kérjük szépen a kegyelmet. Köszönöm szépen.

— Uram! Köszönöm szépen a 20 évet és azokat a kegyelmeket, amiben részesítettél engem és a családomat és a környezetemet és az egyházközséget. Köszönöm szépen.

— Köszönöm, hogy itt lehetek, és még nagyon sokszor szeretnék ide érni. Köszönöm szépen.

— Drága Jézusom! Köszönöm, hogy a nagy bánatomban megsegítel.

— Köszönöm, ó, köszönöm, Uram, Jézusom és Drága Szűzanyám, hogy 20 éve ide járok, és oly sokszor, mindig segítesz nagy bánatomban! És érzem, hát egyedül vagyok, és érzem minden este, hogy velem vagytok, mert mondják, hogy: „Nem félsz?” Nem félek! Mert nem vagyok egyedül! Itt van velem a Szűzanyám, az Úr Jézus, Szűzanyám és az őrangyalom velem van. És nagyon szépen köszönöm az Úr Jézusnak, hogy van, aki el tud hozni, van bástya. Nagyon szépen köszönöm, Uram, Jézusom!

— Köszönöm, Uram, Jézusom, hogy 20 éve ide járok, még álmomban sem mertem volna gondolni, hogy ennyi évig ide jövök. Köszönöm az egészséget eddig, de most van egy kis problémám, és ebben kérem a Te segítségedet. Köszönöm ezt a sok kegyelmet, a sok tanítást, a nagyon sok szeretetet. És kérlek, Uram, Jézusom, segítsed meg a bástyákat, akik itt vannak a Mária szolgádnál, hogy tudjanak még sokáig helyt állni. Köszönöm szépen.

— Köszönöm, Jézusom, hogy itt lehetek. Köszönök minden kegyelmet, amit kaptam. Segíts meg a betegeket, a kórházban levőket. Köszönöm, Szűzanyám! Segítsetek meg bennünket.

— Uram! Hálával tartozok a két Legszentebb Szívnek! Köszönöm, hogy gyarlóságom ellenére is elhívsz ide, és szeretsz engem. Kérlek, küldd el a Szentlelket, hogy vezessen azon az úton, amit kiszabtál nekem. Köszönöm.

— Drága, Jó Jézusom! Köszönöm a családomat, mert mióta ide járok, azóta vagyok kibékülve a gyerekeimmel. És kérem a segítségét, hogy adja meg nekem, mert a menyem igen beteg, adjon neki erőt, egészséget, és ezt nagyon szépen megköszönöm.

— Köszönöm, Uram, hogy végül eljutottam ide.

— Köszönöm, Drága Jézus Krisztusom, hogy ide jutottam, hogy megismerhettem ezt a Sükösdöt, elhozott a barátnőm. És annyira szeretek ide járni ebbe a Közösségbe, szeretetbe! És van a családunkban egy kis beteg gyerek, hogy annak a Jó Isten, az unokám, gyógyítsa meg. Köszönöm szépen.

— Köszönöm azt az anyámnak, hogy itt lehetek. 8 éve járok ide, s nagyon szeretek ide jönni. És kérem az Istent meg a Jó Szűzanyát, hogy segítsen továbbra is ide jönni. Köszönöm szépen.

— Drága, Jó Jézuskám! Köszönöm szépen, amit adtál nekem. Köszönetet mondok mindazért, amit elvettél. Köszönetet mondok mindazért, amit meg nem adtál. Köszönöm a 20 évet, amit itt eltölthettem a testvérek között. Köszönöm szépen, Uram, Jézusom! Köszönöm!

— Hálásan köszönöm a Jó Istennek, hogy ide vezérelt Sükösdre, és hogy itt megtartott. És köszönöm, hogy a Marikán keresztül szolgálhatom az Urat és az embertársaimat. Köszönöm szépen.

— Köszönöm a Szűzanyának ezt a sok… Nem. Köszönöm a Szűzanyának ezt a…92

Jézus Krisztus Urunk:

…elmúlt évek folyamán. Emlékezzünk csak a kezdetben, mikor megjelentél. Így néztél, hogy: „Kiválasztanak imádkozni?! Jaj, csak én ne kerüljek oda! Hát én hogy fogok imádkozni?! Mi lesz velem?”

Kezedbe nyomták az imakönyvet, s azt mondták:

— Nézd csak, ezt az egy mondatot, vagy ezt, az ötből valamelyiket fogod. Nem igaz, hogy nem tudod!

„Csak én ma ne imádkozzak!”

Amikor vége lett, azt mondta:

— De jó, kimaradtam!

Másik alkalommal eljött, ő azt hitte, hogy hát most már ő túl van ezen. Olyan nyugodtan ül. Erre kiválasztott Mária szolga csukott szemmel oda megy, s azt mondja:

— Megörvendeztetlek téged, hogy ma te imádkozzad a Szentolvasó első titkát.

Abban a pillanatban már nem örült! Már az idegesség, az izgalom járt:

— Jaj, most mit?

— Nem kell félned! — súgják háta mögött. — Majd segítünk! Itt a könyv, letérdelsz, és mondod.

Most már boldogan kijössz ide imádkozni, úgy-e?

Király Tibor bástya:

Igen, Uram! Köszönöm szépen.

Jézus Krisztus Urunk:

Tehát voltak ilyen meglepetések is, mikor valaki félt attól, hogy ha imádkoznia kell.

Folytassátok.

Takács Zoltán, Mária férje:

Én már lassan több mint 58 éve járok ide…

Jézus Krisztus Urunk:

A saját portádon…

Takács Zoltán, Mária férje:

Köszönöm az Úrnak, hogy ezt a helyet választotta, és ebben a kiválasztottságban nagyon sok segítséget nyújtott, mert mi kaptunk a 20 évben hideget is, meleget is, úgy, hogy ezt túléltük, úgy, hogy jöhet, Uram, a következő 20 év, azt is kibírjuk.

Jézus Krisztus Urunk:

De mellette mondd el azért mindenkinek, hogy a kezdetben az volt, hogy: „Pont te?! Miért pont téged talált meg?”

Takács Zoltán:

Hát, azt már Te elmondtad…

Jézus Krisztus Urunk:

Ezt azért elmondhatod.

Takács Zoltán:

Hát ezt már elmondtad az elején. Hát arról volt szó, hogy öt mondat. Hát, ez már tizenöt volt!

A jelen lévő testvérek sorban, egymás után:

— Köszönöm, Drága Jézusom, hogy itt lehetek. Köszönöm a sok-sok segítségedet, kegyelmedet, áldásodat, és köszönöm a Drága Szűzanyámnak is minden jóságát, kegyelmét, szeretetét. És kérem továbbra is az Ő segítségüket, az Égiek áldását is családomra, szeretteimre, minden ember számára, a megtérés kegyelmére. Köszönöm, köszönöm százezerszer! Drága Jézusom, nagyon szeretlek! Köszönöm szépen, hogy itt lehetek.

— Köszönöm, Jézusom, hogy meghívtál. Hálát adok Neked mindenért. Köszönöm.

— Köszönöm, Szűzanyám, Jézusom, hogy itt lehetek, ennyi éven keresztül már, ahogy elkezdődött. Sok megpróbáltatás azért, minden ment az ember… Elvesztettük a dédunokánkat, minden. Úgy, hogy nagyon szépen köszönöm a Szűzanyának, hogy átsegítette a családot ezen a nagy megpróbáltatáson, meg a Jézus.

— Köszönöm, Jézusom, hogy újra itt lehetek, a nehéz betegségemben megsegítettél, velem voltál. És köszönöm, hogy a testvérek sokat imádkoztak értem a műtétem előtt. Köszönöm.

— Köszönöm, Uram, Jézusom, hogy 17 évvel ezelőtt ide segítettél, és olyan szeretetben volt részünk itt, amilyent talán soha sehol nem tapasztaltunk. Itt mindenki mindenkit szeretett, és itt nagyon-nagyon jól éreztük magunkat. Igaz, hogy egy pár évet nem tudtam jönni, de most újra megszólított az Úr Jézus, és azóta újra minden első pénteken itt vagyok. És nagyon szépen köszönöm az Úr Jézusnak. Köszönjük Marikának, hogy elfogadta az Úr Jézusnak a kérését, és hogy ezt végig tudja — értünk is — csinálni. Nagyon szépen köszönöm. Dicsértessék a Jézus Krisztus!

— Köszönöm a Jézusnak és Máriának, hogy a sok nehézségeken átsegítettek, és szívesen jövök, és ami nyugalmat ad énnekem itt, azt megtapasztalom. Köszönöm.

— Köszönöm, Jézusom, hogy itt lehetek. 16 évvel ezelőtt jöttünk először, az eső zuhogott, a gyertyák lobogtak, a testvérek kikísértek a kapuba, és csak egyetlen ének jutott eszembe, amikor búcsúzni kellett:

„Csak állok szótlanul, a dárda földre hull.

Itt más erő az Úr, itt más erő az Úr!”

És azóta is érzem.

De jó néhány évvel ezelőtt gondok jöttek, anyagi gondjaim. S kértem az Úr Jézust, hogy segítsen meg engem, adjon munkát, nem kegyelemkenyeret, csak munkát. Munkám van bőven.

És most azt kérem Tőle, hogy nagy munkámhoz, gyerekekhez adjon nekem tovább is erőt, kitartást, hogy továbbra is tudjam szeretettel végezni azt a munkát, amit rám bízott. Köszönöm szépen.

— Köszönöm, Úr Jézusom, hogy 20 éve már ide járok, és megerősödtem annyira, hogy a szenvedéseket el tudtam fogadni és elviselni. És köszönöm a hét dédunokámat, s hogy a nyolcadik is egészségesen jöjjön a világra. Köszönöm.

— Ma vagyok itt először, s nagyon köszönöm a szép fogadtatást, és az egész napi szép műsort, imát, sok éneket. És kérem a Szűzanyát, hogy segítsen családommal együtt. És köszönök mindent.

— Köszönöm a Szűzanyának, hogy ide eljöhettem. Szüleim elvesztése után most értem oda, hogy igen, el kellett jönnöm. Valaki hívott, hogy itt legyek, és továbbra is próbáljak meg többször eljönni, hogy a hívást, azt tovább folytassam, és ne hagyjam abba, és próbáljak erőt adni másnak is, meg hívni őket, hogy jöjjenek. Családomat is próbálom, hogy ők is ebbe’ a hitbe’ éljenek, meg a többi falum-népünknek próbáljuk átadni ezt a mindenséget, hogy mennél többen jöjjenek, fiatalok, próbálják ki az egészet, hogy ők is átélhessék azt, amit mink itt átélünk. Köszönöm szépen.

— Köszönöm, Uram, ezt a sok kegyelmet, amit Tőled kaptam. Add, Uram, hogy az én gyermekemnek is megnyíljon a szíve, és Rád találjon, és országunk fiataljainak is, hogy a hit és a tisztesség útján járjanak. Köszönöm.

— Köszönöm, Jézusom, hogy 15 évvel ezelőtt ide vezettél, és itt Marikától megkaptam az első rózsafüzért, amit azóta is a szívemen hordok, s éjjel-nappal, amit megfogadtam, azt betartottam. Szépen kérlek, a jövőben is, 83 éves korban, engedd meg, hogy eljöhessek ide máskor is. Köszönöm.

— Dicsértessék! Köszönöm, Jézusom, hogy a több év után újra eljöhettem, és kérem az Úr Jézust, hogy az unokáimat őrizze meg. Köszönöm szépen. Dicsértessék a Jézus Krisztus!

— Köszönöm szépen az Úr Jézusnak és Szűz Máriának, hogy itt lehetek, hogy már többször eljöhettem. Mert nagyon szeretek ide jönni, mert engem nagyon felüdít, nagyon jó érzés itt az imádkozás meg az éneklés. Nagyon szépen köszönöm, hogy annyi egészséget ad, hogy el tudjak jönni. Köszönöm szépen.

— Köszönöm, Úr, Jézusom, mit eddig adtál. Kérlek, hogy hallgassál meg imáimban, hogy a családjaimnak is legyenek része ebben az élményben, amiben nekem is van. Szeretném, ha ők is eljönnének, de nem nagyon akarnak hinni. Köszönöm szépen.

— Szeretném az Úr Jézusnak megköszönni azt a lehetőséget, hogy visszakaptam az autómat, és nem kell olyan nagy nehézségek között ide jutnunk Sükösdre, mint ahogy egyébként busszal, több átszállás után tudunk csak ide érni. Úgy, hogy még egyszer nagyon köszönöm ezt a nagy kegyelmet.

— Én Békésről jövök egyedül, tizennegyedik éve, még a Paksi Jani bácsi hozott el. Pusztaencsen voltam a húgomnál látogatóban, és azt mondta, hogy eljövünk valahova Sükösdre. Mondom: Nem tán virágföldért, mert én még csak Sükösdről azt hallottam, hogy nagyon jó virágföld van. Nem, azt mondja, másért.

És heten eljöttünk a Jani bácsival busszal Paksról, és a húgom elmaradt, mert ő nem mert eljönni. De én Békésről, hát, fél hétkor elindulok, fél egyre ide érek, de még idáig a Jó Isten megsegített, majdnem minden hónapban jövök. Hoztam már két békési asszonyt, egy reformátust. Hát ő kétszer eljött, ő, úgy-e, nem találta föl… Akkor hoztam egy másik asszonyt, az meg megbetegedett, az nagyon szerette Marikát, most a szociális otthonba’, úgy, hogy egyedül jövök.

És nagyon köszönöm a Jó Istennek, hogy még elsegített.

De a múlt hónapban nem mertem, vagy januárban nem mertem, vagy most nem mertem eljönni, mert féltem a víztől, de most jöttem. És ha a Jó Isten segít, továbbra is szeretnék. Köszönöm szépen.

— Drága Jézusom! 20 éve kiválasztottál a porból. Köszönöm Neked, s hogy adtad a Marikát, aki által segítesz, vezetsz bennünket, és tanítasz minket. S köszönöm, hogy meghallgattad könyörgésemet, imámat, hogy meggyógyult az unokám. Dicsőség Neked!

— Köszönöm az Úr Jézusnak, hogy 18 éve ide járhatok. Köszönök minden kegyelmet, amit családomnak és nekem adott. És köszönöm még, hogy a Marikát 20 év óta segíti ebben a borzalmas, nagy fájdalomban. Köszönöm szépen.

— Köszönöm az Úr Jézusnak ezt a nagy hitet, amit adott egész életemben, és ezt a nagy szeretetet, amit itt kapunk Tőle, Marikától is, s az Úr Jézustól is. Köszönöm.

— Köszönöm, Uram, hogy itt lehetek Veled. Köszönöm a sok kegyelmet, a gyógyulást is. A Szűzanyának köszönhetem, hogy Medjugorjeban meggyógyított. De továbbra is kérem a segítségeteket, hogy gyógyuljak meg, családomban is békesség, és a szülőknek legyen az érettségire sikerülési dolog. S a körülöttem lévőket is szeretném, hogy pártfogásotokba vegyétek. Köszönöm.

— Uram, Jézus Krisztus! Köszönöm a sükösdi tanításodat, ami által erősítesz minket, hogy híven és becsülettel tudjuk szolgálni Édesanyádnak, a mi Királynőnknek országát, családunkat és a Közösséget. Ismered kérésünket, kérlek, hogy teljesítsd. Tebenned bízunk, adj új életet családunkba. Ámen.

— Várom a társaimat, mert mennénk haza. Egyébként nagyon jól éreztem magamat. Évek óta járunk ide egy csoporttal, a gitáros a főnökünk, és máskor is eljövünk. Nagyon jó, minden nagyon jó volt. Már vacsorát is fogyasztottam.

Jézus Krisztus Urunk:

A mai hála, köszönet mellett többen és többen ezzel a kéréssel fordultatok, hogy a hit kegyelmét a megtérésben kértétek. Azon testvéreimnek e tanításrészt emelek ki, amely már nem ismeretlen előttetek, hisz Mária, kiválasztott testvérem, nem egyszer mondotta el nektek a felkészített beszéde által, amikor felétek szól, hogy legyen hit és szeretet benned. Legyen nyitott a szíved, szíved nyitottságával imádkozz a szeretteidért, családodért, gyermekeidért, unokáidért. Hagyd meg őket az ő saját szabadságában, hisz soha senkit ne akarjatok irányítani, formálni, ráerőltetni valakit valamire. De szívedből, lelkedből soha ne engedd el. Mindig maradjon benned, és mindig add meg szíved nyitottságával a felajánló kérést.

És ha ezeket mind-mind így meg tudod tenni — hisz hogyan is szoktuk mondani felétek?

Minden ima elindul felfelé a meghallgatás kegyelméhez.

Egy ima sem hull le a porba, hogy semmivé váljon.

De néha egy felajánló imáért nem elég egyszer, kétszer, egy héten, egy hónapban vagy egy évben imádkozni. Néha többet és többet kell felajánlani szívből és szeretettel.

És most visszatérek a testvéreknek a vicces mondanivalójukra, mert mikor valamire kitértem, és azt mondottam: tegnap, azt mondják: „Hát, igen, közel 20 éve, az tegnap volt.”

Hisz azt mondottam nektek már nem egyszer, amikor kiválasztott Mária szolga-testvéremet — ez az író-gyűjtőnek nagyon ismerős lesz —, hogy melyik naptári évvel számoljunk?93

Fölsoroltatok egy párat.

S Én, Jézus Krisztus Urad azt mondottam, emlékezz: Ma vagy. Holnap leszel-e, az nem biztos. De amit ma felajánlasz, az eljut Hozzám, s meghallgatom. Hogy közben a földi életedben eltelik egy év vagy kettő, az Nálam még tán egy perc sem.

Néha így gondolkozzál, hogy lehet, hogy neked itt hosszúnak tűnik az élet, hosszúnak tűnik a felajánló imakérés a szándékában, de ilyenkor mindig gondolj arra, hogy „a világban nem egyedül élek”. A világban nagyon-nagyon sokan. Most, ha csak egy pillanatra arra gondolsz, hogy ebben a pillanati órában hányan és hányan imádkozhatnak. Most csak egy pár helyet emeljünk ki, ahol tudjátok, hogy sokan és sokan lehetnek. Próbáljuk először nézni azt a helyet, ahol Én éltem és tanítottam, amit ti úgy mondotok: a Szentföld vagy Jézus nyomában élő élet. Majdan menjél egy pár, Édesanyám kegyhelyének helyére. Sorolhatok itt is többet, ott hányan lehetnek. Próbáljál gondolni most a földi helytartó helyére, aki elfoglalta az új helyet, hogy ott hányan lehetnek.

Ilyenkor úgy kellene mérlegelnetek, hogy: „Igen, Uram — ahogy némelyek mondották —, legyen meg, Uram, a Te akaratod. Mert én imádkozom, és nem szűnök meg imádkozni, nem válik az ima teherré, hanem az imával tudom, hogy kegyelmet és ajándékot kaphatok a meghallgatás által.”

És mikor megtörténik a meghallgatás, akkor árad felétek az öröm, a felemelkedés kegyelme és ajándéka, és akkor azt mondod: „Kézen foghatóan történt velem valami.”

Holott mindig történik veletek valami, csak a szív nyitottsága nem teljesen úgy van jelen, ahogy Én, Jézus Krisztus Uratok tanítalak és megadom nektek.

Hinni és bízni kell. És hogy ha ezek benned élnek, akkor már tudsz szeretni, tudsz elfogadni, tudsz elindulni a változáson, és a változásban imádkozni azokért, akik fontosak számodra. De néha imádkozhattok azokért is, ahogy már a bűnbánat-időben is mondottam, akiért úgy gondolod, talán nem imádkozik senki: „Hát most én szívem nyitottságával talán imádkozok egy hajléktalanért, talán imádkozok egy elesettért, talán imádkozok egy börtönben valóért.”

Hisz tudjátok — hogy is van? — akik már jártak a Boldogság hegyén a nyolc boldogságában:

Éhes voltam — adtatok ennem.

Szomjas voltam — adtatok innom.

Beteg voltam, és meglátogattatok.

Börtönben sínylődtem, és szintén meglátogattatok.

Sorolhatnám végig a boldogság ajándékát, kegyelmét, szeretetét.

Ezeket mind-mind a jó tettekben nem csak önmagatoknak, hanem másoknak a felebarátban és a testvérben tudjátok teljesíteni és megajándékozni.

Ez alapján kell hinni és bízni mindabban, amire szükség van a mindennapi életben.

Mellette volt a sok felajánlás, kérés, a hála-köszenet mellett, mert ezt mindenki elmondotta, a gyógyulásért a felajánló ima önmagatoknak, szeretteiteknek a családban vagy ismerősötöknek.

Itt szintén ugyanígy mondom el: hisz aki jelen volt már egy fájdalom-, szenvedés Golgotáján, az tudja, hogy a felajánlás megtörténik. Ha részt vettek a szentmise áldozatán, ott, tudjátok, hogy a felajánlás mindig megtörténik. Ha összejöttök a hétköznapi engesztelésekre, a felajánlások megtörténnek. De a felajánlásban azoknak is imádkozni kell, akik bizalommal és szeretettel hozzátok fordulnak, ehhez a helyhez, a testvérekhez, hogy összetett kézzel tudjunk imádkozni.

Hisz a hála és a köszönet mellett többen és többen azért arról is tudtak beszélni egy gondolatban, ahogy a testvérek itt megint viccesen mondták, mert nekik már fárasztó volt hallgatni, azt mondták, hogy:

— Hát ez nem öt mondat! Még egy óra is el fog telni, mire befejezzük!

Hova siettek?

Ki vár benneteket?

Nem Én vagyok jelen?

Nem Velem kell örülnötök?

És ekkor azt mondottam azon testvéreim felé akkor is és most is:

Igen, kérjük az imát a felajánlás részében. De mindazon testvéreim, akik bizalommal és szeretettel és hittel fordulnak, mert érzik szívükben, hogy: „Ha én most ezt elhelyezem és felajánlom, megtörténik a meghallgatás.”

Igen, megtörténik, de hogy megtörténhessék, aki kéri a felajánlásban, azoknak is össze kell tenni kezeiket, meg kell nyitni szívüket, és nekik is őszintén és szeretettel imádkozni kell.

Hisz a kezdetekben voltak itt olyan testvérek is, akik eljöttek ide, és szó szerint így szóltak kiválasztott Mária testvéremhez:

— Neked az a kötelességed, hogy imádkozz, mert én nem érek rá.

Akkor hogyan várja a kegyelem működését a szeretetben?

A kérdés, ahogy a bűnbánat-időben vagy a tanításokban, szoktam felétek mondani, néha nyitottan szól felétek, s ilyenkor azt szoktam mondani: Ti saját magatok adjátok rá meg szívetekből és szeretettel a választ.

Igen, valóban itt imádkozunk, de nem kötelességből, hanem szeretettel, ahogy az a testvér, aki azt mondotta:

— Köszönöm, Uram, hogy itt tanultam meg, hogy a Keresztre hogyan kell tekinteni, hogy Te szeretetből adtad Önmagadat értünk — ezt már Én folytatom — a mi megváltásunkért.

Mert ha nem lett volna Kereszthalál, hogyan lett volna Feltámadás?

Ezen így kell elgondolkozni. A kettő együtt mehet, hogy egy legyen, hogy ez által működjön rajtatok és bennetek mindaz, ami ajándék, szeretet, öröm, béke, kegyelem, ami által lehet élni a mindennapokban, a mindennapokhoz.

És most örömmel, hogy kicsit élénkek legyetek, énekelünk. Egy — ismét olyan — énekre térünk vissza, ami a kezdetben szólt felétek, ahogy mondta a testvér, az almafa alatt volt egy asztal, azon volt egy szobor, és így imádkoztunk. És alul szólt a zene időnként, hogy énekeljünk: „Tüzed, Uram, Jézus, szítsd a szívembe!”94

Mert itt egy testvér azt is felemlítette számunkra, most mondhatjuk úgy, hogy a tanúságtételben a sok hála, köszönet, kérés mellett, hogy valamikor a kezdetben a szeretet úgy elevenedett meg rajtatok és bennetek, amikor azt kértem tőletek, hogy szeretettel fogadjátok testvéreiteket, akik meglátogatnak benneteket, elzarándokolnak erre a helyre, és majd szeretettel kísérjétek ki, mert a gyertyaláng fénye, amely világosságot nyújt a sötétben. A gyertyaláng fénye felmelegít, mint az énekben, ahogy énekelted, majdan nézed a gyertyát a tisztaság jelében, amely erőt ad, hogy „megtanuljak szeretetben és békében élni a tisztaság jelével”. És majdan, mikor az ének szívemből szeretettel és örömmel száll a testvérekhez, ők is örömmel, néha könnyekkel és szeretettel megtelve távoztak otthonaikba, szeretteik körébe. És át tudták adni, ha csak egy öleléssel, ha csak egy simogatással, ha csak egy mosollyal azt a szeretetet, amelyet megtapasztalhattak, amelyet élhettek, ami által elindulhattak, és utána még mindig bennük égett ez a meleg szeretet a kegyelemmel.

És ilyenkor éreztétek azt, hogy: „Igen, Uram, Jézusom, Te kimondottan maga a Szeretet vagy, és Te számunkra kimondottan ezt a Szeretetet adod sokszor és sokszor a tanítás által.”

Ami által néha vannak, akik ezt megkérdőjelezik, akik azt mondják néha, hogy nem is biztos, hogy jó ez a hely, mert miért a szeretetet adja ebben a nehéz világban?

Ebben a nehéz világban, akik néha így gondolkoznak, már nem elég neki az, hogy szinte leroskadt a saját keresztje súlya alatt az út porába, és ő nem bír felállni, mert nincs benne hit a kegyelemhez. És az út porában küszködik, talán mérgelődik, talán haragszik, talán gyűlölködik, és nem érzi mindazt, hogy létezik ez a csoda a szeretetében. Mert volt egy Isteni Második Személy, aki leszületett a Földre, a pusztába, hogy elhozza a Fényt, a békét és a szeretetet.

Sokan akkor sem ismerték fel Őt, de ezért nem haragudott, hanem árasztotta azt a szeretetet, amelyre az Atya felkészítette.

És akkor növekedett, elérte azt a bizonyos kort, amit az Atya megadott Számára, majdan kiment a pusztába, hogy felkészüljön a küldetés tanítására. Majdan kiválasztotta tanítványait, és megkezdte működését. És ez által tanítást adott mindazoknak, akik hallgattak szavára.

Ahogy ez akkor, úgy most is jelen van.

Én, Jézus Krisztus Uratok senkire sem erőltetem rá Magamat. Senkire sem erőltetem rá szeretetemet. Senkire sem erőltetem rá békémet, kegyelmemet, ajándékomat, örömömet.

Én, Jézus Krisztus Uratok jelen vagyok, és figyelek, és amikor megnyissátok szíveteket, megnyissátok lelketeket, amikor úgy érzitek, hogy szükségetek van valakire és valamire, és amikor felismered, valaki talán segített felismerni, hogy neked talán ez volna a helyes út, Én csak elmondom. Te saját magad döntsd el, hogy el akarsz-e indulni rajta, vagy szükséged-e van rá. S akkor, ha megtapasztalod, felismered és elfogadod, akkor elindulsz a mindennapi élet-útpályádon. S akkor történhet már, szíved nyitottságával, a felajánlás, a kérés, a fohász.

És mikor ezek mind-mind megtörténnek, akkor szíved szeretetével, a mérhetetlen nagy hála, ajándék, kegyelem, ami által éljük a mindennapjainkat, ami által érezzük mindazt, amire szükségünk van, hogy: „Mégis érezzem, hogy én is egy olyan porszem vagyok, akit kikerestek a föld-út porából, kiemeltek, mert szükség van reám. Megkaptam a meghívást, és a meghívást felismertem és elfogadtam. És elindulok a keskeny úton, mert az a biztos út, amely Veled együtt haladva a mindennapokban.”

Hisz a széles út, az így is jelen van, azon el lehet indulni. De a széles úton eltévelyeghetsz, a széles úton érezheted, hogy nem vagy biztonságban, a széles úton érezheted, hogy talán nem érzed mindazt, amire szükséged van az élethez, a szeretethez, a kegyelemhez. Úgy érzed, hogy talán: „Teher az élet. Minek is élek?” — ahogy némelyek mondani szokták.

Az élet ajándéka mindig fontos a mindennapnak. Minden napnak varázsa, fénye, kegyelme, amikor felvirrad számodra egy újabb nap. Ahogy a Feltámadás-hajnal örömében, mikor a Kereszt felé tekintettünk, és azt mondottam Én, Jézus Krisztus Uratok:

Örüljetek minden ilyen feltámadt, örömteli napnak, amely megadatik számotokra. Lehet, hogy még nem tudod, hogy mi vár rád ezen a napon, de ha te Hozzám fordulsz hittel, szeretettel és bizalommal, és kéred a segítséged, megkaphatod; kéred a segítséget az élethez, a munkához, a családhoz, a tennivalókhoz, amelyek körülvesznek, hidd el, hogy megkapod.

És hogy ha kéred, mikor egy olyan beteg szeretted, családod, ismerősöd van, akinél úgy látod, hogy nagyon nagy a szenvedése, akkor felajánlhatod: „Uram, elhelyezem a Te Szentséges Szíved oltalmába. Legyen meg a Te akaratod szerint.”

És a tanúságtételben erről is hallottatok, aki azt mondotta, nem maradt szenvedni az édesanya: „mert bíztam, hogy, Uram, meghallgatsz, és elvitted”.

És ilyenkor szoktuk mondani: a jó halál kegyelme áradjon és működjön mindazoknak és mindazok felett, akiknek erre van szükségük a mindennapi életben. Mert: „Ezt sem mi mondjuk meg, földi, gyarló emberek a testvérben, hanem Reád bízzuk, Uram, Jézusom, Neked ajánljuk fel, és Tőled várjuk a segítséget, az Édesanyádhoz fordulunk, mint a Legközelebbi Közbenjáró, és Ő adja meg számunkra mindazt, ami szintén szükséges az élethez.”

És most ebben az örömben hát szeretettel és örömmel énekeljétek ennek az ünnepnek az énekét.95

Most, mivel azt mondottátok a délután folyamán, hogy jubileum és ünnep van, ezért most áldásomat küldöm reátok.

És akkor készüljetek az örömünnepre, amelyet néhányan elkészítettek számotokra.

E évforduló ünnepén eljöttetek nyitott szívvel és szeretettel, hogy érezzétek azokat a kegyelmeket, érezzétek az emlékeket, amelyből élni lehet, hogy élő legyen a tanítás az Élő Evangéliummal, legyen nyitott szíved az Élő Szentlélekhez, ami által el tudsz indulni és haladni a mindennapi élet-útpályán a küldetés, követés részében. Hogy kinek mi a küldetése, azt minden testvéremnek saját magának kell felismerni, elfogadni. De ha nem ismeri, akkor kérje, kérje a fénysugár által a felismerést. És hogy ha megtörténik, akkor elfogadja, és elindul a mindennapi élet útpályáján a követésével, és akkor már tudja, hogy mi is az ő küldetése, és megpróbál ezzel a küldetéssel élni, cselekedni és tenni. És nem csak önmagának, hanem felebarátnak, testvérnek az eggyé válásban, az eggyé váláshoz.

Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok így e ünnepben pont erre hívtalak meg, hogy ismét éljen bennetek a szeretetben az eggyé válás, az eggyé váláshoz, hogy egyek lehessünk, hogy érezzük egymás szeretetét, kegyelmét és ajándékát, érezzük egymásért való felajánló imánkat, érezzük az egymásért való hálát, köszönetet, ami által boldogság, öröm és szeretet töltheti el szívünket, lelkünket. És akkor érezzük azt, hogy: „Igen, Uram, ha nehéz is az élet, de könnyebb elindulni, mert tudom, hogy velem vagy, tudom, hogy foghatod kezemet, és már akkor ketten haladunk az úton. És az út haladásában elbotlok? Elfáradok? Térdre roskadok? Tudom, hogy kihez nyújthatom fel kezemet, ki az, aki ismét lehajol, ki az, aki ismét megfogja kezemet, és ki az, aki ismét megadja azt a kegyelmet, hogy önmagam lehessek, és ismét haladhassak a mindennapokban.”

És ennek reményében most áradjon reátok áldásom e jubileum áldásában, a Szentlélek kegyelmével, hogy töltse be szíveteket, lelketeket, és erősítsen meg a mindennapokban, a mindennapokhoz, kiválasztott Mária testvér-szolga által:

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme világosítson meg minden testvéremet, aki megnyissa szívét a kegyelemhez, a békéhez, az örömhöz és a mérhetetlen nagy szeretethez, mert így másképp lehet élni és elfogadni a mindennapi életet.

Ennek reményében most énekeljetek szívből és szeretettel: „Jöjj, Szentlélek, Úristen”96

Jelen lévő testvérek:

Glória szálljon a Mennybe fel,

Jöjjön a Földre a béke!

És az emberi szívbe a jóakarat.

Ámen. Ámen.97

Ezen a napon a Sükösdi Szeretetközösség Jézus Krisztus Urunk sükösdi megjelenésének 20. évfordulóját ünnepli. Ezen alkalomból Jézus Krisztus Urunk — kiválasztott szolgája, Takács Zoltánné Rogács Mária által — visszaemlékezik az elmúlt 20 évben adott egyes tanításaira és a Közösség életében történt néhány emlékezetes eseményre.

Mária 1 :

Eljött a mai szép ünnep, amikor megjelenünk itt együtt a Szeretet házában2, amelyet Jó Jézus Krisztus Urunk kért, hogy számunkra legyen jelen, ahol összegyűlünk imára, énekre, de ez mellett a legnagyobb áldozatra, a szentmise áldozatára, amelyet Isten dicsőségére és a mi lelkünk üdvére mutatunk be, hogy ez által gazdagodjunk a lelkünkben, megerősödve, és így tudjunk elindulni a mindennapi élet-útpályánkon.

IMG_5343

 

Vannak megpróbáltatások, vannak néha nehézségek, amelyeket le kell küzdenünk, le kell gyűrnünk. Néha nem értjük, hogy hogyan és miképpen — elcsüggedünk. Szomorúvá válunk, és nem tudjuk, hogy mi vár reánk. Hisz Jó Jézus Krisztus Urunk, mikor engem is kiválasztott húsz éve, ezen a napon, Bátmonostoron, azon a napon én sem gondoltam volna még délelőttjében, hogy velem valami történni fog. De éreztem, hogy valami különleges, amely körülvesz. És különösképpen az, amikor én is részt vettem, mikor elmentem arra a helyre, ahol gyógyítást adtak át az embereknek3, és a betegségem révén, mi a földi gyarlóságunkban néha mindenben kapaszkodunk, néha egy szalmaszálban is, mert szeretnénk meggyógyulni. Most már meg tudtam érteni ebben a húsz évben, hogy nem a testi gyógyulás a legfontosabb, hanem a lelki gyógyulásunk. Ha a lelkünk rendben van, meggyógyult, működik rajtunk és bennünk a kegyelem, akkor már a testünk is más, másképp élünk, másképp érezzük a környezetet, és másképp érezzük mindazt, amely körülvesz bennünket. És ezen a napon, mikor én is elmentem erre az összejövetelre, és ott tartottak beszédeket némelyek, hogy ők mit éreztek a gyógyulás részében, én is, ahogy ott álltam a tömegben, egyszer csak azt vettem észre, mintha hátulról valaki meglökött volna, szinte úgy, hogy kilépek, nem tudtam magam megtartani. Először azt hittem, hogy a papa4 az, rá is néztem, és úgy megjegyeztem, hogy miért lökdös. Ő rám néz, olyan csodálkozva, s azt mondja:

— Nem nyúltam én hozzád!

Eltelik egy bizonyos idő, egy húsz perc körülbelül, mikor ismételten érzem ezt a lökést, de akkor már annyira erős volt, hogy szabályosan, mint aki kiesik a tömegből, s azt hitték, hogy én is szólni akarok, és mindjárt szóltak, hogy hát menjek, ha már szólni akarok, pedig én egyáltalán nem akartam szólni. Azt sem tudtam, hogy mit is kellene itt mondani, meg miért is vannak ott, akik ott beszélnek. (…)

IMG_5372  jav

És akkor azon a napon történt velem, egy olyan másfél óra elteltével, amikor én is szinte hanyatt vágódva a földön, a fűbe, először sírtam, utána furcsa nyelveken beszéltem. Többen rám néztek, és gondolták, hogy valami különleges bajom lehet, és ott hagytak, és elmentek.

Majdan, később, eltelik egy bizonyos idő, még mindig nem történik semmi. Most már egy óra, másfél óra, a busz szeretne elindulni vissza Sükösdre, és én mindig fekszek, egyedül már, Bátmonostoron, a futballpályán. Rángatnak, ébresztgetnek, szólogatnak, hogy keljek föl, mert menni kellene. De — azt mondták — én nem reagáltam semmire, a szememből a könny csak úgy gurult, és csak még mindig valami furcsa nyelven beszéltem.

Majdan, mikor nagy sokára, már sötétedett, kinyitottam a szememet, és akkor láttam, hogy egy páran vannak már csak körülöttem, és azt mondják:

— Gyere már, mert itt hagynak! Miért kellett neked ennyi ideig feküdni?!

S akkor megszeppenve ismét sírásba burkolóztam:

— Nem tudom, de én nem bírok még most sem elindulni, még egy kicsit várni kell.

Később felsegítettek, majdan oda mentem a buszhoz, s akkor már ott azért kezdték kérdezni, hogy:

— Valami történt veled?

— Igen. De most nem tudom elmondani.

Mikor már úgy megnyugodtam a sírásból, az után tudtam elmondani, hogy:

— Egy fényt láttam, a fényből szivárványszínek jelentek meg, majdan egy Száj alakult ki, és beszélt hozzám.5 De úgy beszélt, hogy megértettem, amit mondott. És én is beszéltem Vele.

Erre azt mondták:

— Te! Hát te olyan furcsán beszéltél, hogy azt, semmit nem lehetett érteni!

De aki engem hallgatott, az tudta, hogy én mit mondok, hogy miről beszéltünk.

Ennek a történetnek ma húsz éve. Az öröm, a boldogság, a szeretet, amely átjárhatta szívemet, lelkemet, egész lényemet. Ma, húsz év után, így mondom, de az első évfordulón sírva azt mondottam:

— Uram, én ezt nem kértem Tőled. Én visszaadom. Hisz azóta kitaszítanak, bolondnak néznek, gyermekeimet megalázzák, és egy édesanyának ez a legnagyobb fájdalma.

De az Úr Jézus csak mosolygott, és azt mondotta:

— Vannak körülötted és lesznek, akik meghallják hívásomat, és öröm tölti el szívüket, hogy itt lehetnek.

Ma, húsz év után, azt mondom, valóban öröm tölti el szívünket, mindazokkal, akik ma itt vagyunk. De mindazokkal, akik ma lélekben vannak jelen, elsőként Antal atyát6 helyezem, és majdan mindazon testvéreimet, hisz többen, akiket most talán nem láttok a jelenben, és a bűnbánat-idő, Húsvét-időben mindig itt voltak, sőt, még a nagy három szent napot itt töltötték a Szentsírnál, és most kórházban van7. Számára is kérem a segítséget és a kegyelmet, hogy mielőbb itt lehessen körünkben.

Én akkor is hálát és köszönetemet fejeztem ki feléje és feléjük, és most is mindazoknak, akik ma eljöttetek, hogy felkészülve az ünnepre, örömmel és szeretettel vegyünk részt.

Hogy ma az ünnep részében mit kapunk, miben lesz részünk, hogyan próbáljuk értékelni mindazt, amit az Úr Jézus ebben a húsz évben — visszatekintésként? Nem tudom, mert eddig mindig így volt — fogja nyújtani, nem tudom. De mi boldogok vagyunk, és boldogok leszünk, ha érezzük az Ő jelenlétének szeretetét, meleg simogatását, átölelését, ahogy felemel az út porából, mert szüksége van minden egyes testvérére, akik Hozzája tartozunk, akik felismertük az Ő hívását, és megpróbáltunk Vele együtt elindulni a mindennapi élet-útpályánkon.

És most mielőtt még folytatnánk az ünnepet, szeretném először a testvéreknek átnyújtani azon testvéreimmel azt az ajándékot, amit erre a húsz éves évfordulóra készítettek. Most, amit be fognak mutatni számotokra, az először csak egy minta része lesz, de elkezdődött a szerkesztése, és ez után majd mi is, mivel már tudjuk, ahogy a János atya a szentbeszédében is azt mondotta, most már az elektronikus út, ami biztosan előre halad, így Sükösdnek is lesz egy honlapja, ahol több mindent tudunk tájékoztatni: Jézus Krisztus Urunk tanításait, a következőt, és amit már eddig megkaptunk, majd föltenni. Ha lesznek olyan testvérek, akik vállalják, ahogy itt a tanúságtételüket átadták, hogy azokból föltehessünk, vagy akinek valami más része és gondolata van. Ezekkel mind szeretnénk majd mi is ezt a honlapot éltetni, továbbnyújtani, és ez által mindazokat megajándékozni, akik talán nehezebben tudnak eljönni felénk és hozzánk.

Most kérem majd azokat a testvéreket, hogy jöjjenek, és osszák meg ők elsőként a testvérek felé ezt az ajándékot erre az ünnepre. (…)

De addig Józsi testvér elmondja röviden, mert ő volt a kivitelező az anyagi részében.

Lovró József:

Én nem tudom, sírjak vagy nevessek, de úgy gondolom, hogy ezen az ünnepen az Úr Jézussal, Marikával együtt kell ünnepelnünk, és nagyon boldogoknak kell lennünk, hogy itt lehetünk húsz év…

Jaj, ne rakjam ilyen közel.8 Jó.

Egész évben, úgy-e, motoszkált bennem valami, és úgy-e, többször nekimentem ennek a gondolatnak, hogy Sükösdről, úgy-e, ahogy a Marika a beszédében az elején, mikor köszöntött bennünket, említette, hogy a világon tulajdonképpen nincs olyan földrész, ahol nem ismerik. De énbennem év eleje óta valahol motoszkált az Úr, és azt mondta:

— Józsi, ebben az évben is kell valamit cselekedned, és valamit tenned azért, hogy Sükösd minél távolabbi földrészekre, és minél közelebb lévő embertársainkhoz és hivatalokhoz eljusson.

Hisz miről szól a világ?

A fiataljaink, és nagyon sokan, idősek, akik úgy-e, ágyhoz vagy asztalhoz vannak kötve, mind min keresztül tájékozódnak? Interneten, vagy úgy-e, nevén, magyarul nevezve, laptopon keresztül jutnak mindennapi információhoz.

Én úgy gondoltam, olyan sok sarat szórtak Sükösd, olyan sok minden rosszat leírtak, akkor miért ne írjuk le mi is a másik oldalon azt, hogy miről is szól a Sükösd, hogy milyen jó, hogy itt lehetünk, milyen jó, hogy van ez a Sükösd számunkra.

És ekkor tulajdonképpen, úgy-e, mindig azt szoktam mondani, nincsenek véletlenek az életben, egy alkalommal nem tudtam elmenni, lekéstem egy buszt vagy egy vonatot, és Fekete Gábor barátommal és Zsuzsival, feleségével, Csomor Lajossal együtt utaztam egy autóban. És megszületett a megoldás, mondtam a Zsuzsinak, Gábor feleségének:

— Az Úr téged és engem választott ki arra, hogy a világban megmutassuk, a világ dolgain keresztül Sükösdöt.

S megírhassuk, és ahogy Marika is elmondta, felvállalhassuk.

Felvállalhassuk azért, hogy az sok ember, aki itt járt és itt jár, elvigye, ahogy az atya is prédikálta, valamennyiünknek kötelessége a hitet terjeszteni, nem csak szóval megvallva, tetteinkkel, lábainkkal, hanem elektronikusan is.

Én úgy gondolom, hogy ebből a Közösségből valamennyien ki kell lépjünk ezen az elektronikus úton keresztül, meg kell szólítani ez által a fiataljainkat, hogy a Sükösdi Szeretetközösség a következő húsz évben még jobban gazdagodjon hitben, szeretetben, fiatalokban, ismeretlenekben, ismerősökben, és mindenki értesüljön arról, ne csak, úgy-e, újságokon keresztül, szólás-mondáson keresztül, hanem a legmodernebb hírközlési eszközön keresztül, úgy-e, az interneten is, a laptopokon keresztül, otthon azok az idősek vagy fiatalok, akik nem tehetik meg, hogy eljönnek.

Én úgy gondolom, hogy Zsuzsi, úgy-e, körülbelül két hét múlva, úgy-e?

Fekete Zsuzsi:

Igen.

Lovró József:

Zsuzsi és azoknak a patrónáknak a jóvoltából, akik ebben dolgoznak — úgy-e, minden pénzbe kerül. És köszönöm azoknak a testvéreknek, akik nincsenek itt, de anyagiakkal támogatják, úgy-e, azt, hogy tulajdonképpen ez létrejöhessen és működhessen.

Szeretném mondani, hogy nem férnek hozzá egyedileg. Marikánk engedélye nélkül senki nem fog hozzáférni. Nem kell attól félni, hogy ezt a lapot majd bárki is bármilyen más célra használhatja.

Úgy-e, Zsuzsi?

Úgy tudom, ez csak a Marika engedélyével lehet.

Fekete Zsuzsi:

Így van.

Lovró József:

Igen.

Megérkezett közben Fekete Gábor és technikusunk is, és mindjárt bemutatjuk.

Ez, mondom, egy próbálkozás, ez csak az első oldal, de remélem, hogy két hét múlva vagy az első, a következő, a júniusi első péntekre Zsuzsi jóvoltából és azoknak a patrónusoknak, akik ehhez hozzájárulunk anyagilag, már az interneten keresztül is láthatjátok Sükösdöt.

Isten áldja meg mindazokat, akik ebben segítenek, kiviteleznek, és eljuttatják az egész világra Sükösd szeretetét, és úgy-e, a mai nap boldogságát, amiben, Marika is mondta, biztos lesz részünk.

Köszönöm szépen.

Tudjátok, minden kezdet nehéz, a technika mindig megpróbál bennünket, de úgy-e, a tavalyi évben megajándékozott bennünket az Úr azzal, hogy egyszerre láthatjuk most már az üzeneteket, nem kell várni nektek és nekünk meg, kiválasztottaknak, bent.9 Úgy-e, a kiválasztott részt vehet, értesülhet előbb. De biztos, hogy ez is be fog állni, és mindenki otthon, az otthonában láthatja. És úgy-e, ahogy a Marika is mondta, akik felvállalják majd ennek a nyilvános szereplésnek a lehetőségét, úgy-e, magukat is megnézhetik majd otthon a televízióban10.

Zsuzsi! Hadd mutassam be, neki kell köszönni, mert ő vállalta a háziasszony szerepét, én csak a finanszírozási oldalt próbálom összehangolni. Megvan.

Fekete Zsuzsi:

Én csak annyit szerettem volna mondani, illetve kérni, hogy akinek van Sükösddel kapcsolatban tanúságtétele, és gondolom, sokunknak van, akkor az, ha tudja, nyugodtan írja le. Ha van számítógépes segítség, akkor, ha számítógépen leírja, és nekünk elküldi vagy elhozza, akkor lesz egy olyan rovat az oldalon, ami a „Tanúságtételek rovat”, és akkor ide szépen fölkerülhet, hogy akik meglátogatják, lássák azt, hogy itt azért húsz év alatt történtek dolgok. Jó?

Köszönöm.

Igen, itt annyit szerettem volna, hogy… Menjünk lejjebb, nem tudom, most ezen a képernyőn csak ennyit lehet hirtelen látni.11 Ez csak egy mintabejegyzés. A háttérben most ez a kép állt rendelkezésünkre, amit így be tudtak tenni, de nem a Szűz Mária lesz a középpontban, hanem az Úr Jézus, a kereszt.

És —visszamehetsz —, ott van egy video rész, ez úgy-e, nem Sükösdhöz tartozik ez a videó, ez is csak egy minta most. Lehetőségünk lesz, hogy videofelvételt vagy részletet is közöljünk. Ez mind-mind csak egy minta, hogy a Marikának megmutassuk, hogy milyen lehetőségeink vannak, és majd ezen kialakítjuk a végleges formát.

Ennyit. Köszönöm szépen.

Lovró József:

Fel kell készülni arra, hogy sokan fogják támadni, úgy-e, eddig keveset írtak rólunk, úgy-e, biztos, többet fognak írni, de mi még több tanúságot fogunk tenni a szeretetről, a megbékélésről és az alázatról. Mivel fogjuk őket legyőzni? Az alázattal. Így van?

János atya:

Meg imával.

Lovró József:

Ahogy te mondtad, hogy biztos, ez után még jobban támadnak bennünket, de hát…

Köszönjük meg az Úrnak, hogy ezt is megadta.

Úgy, hogy a következő alkalommal, a következő még nagyobb évfordulóra már nagyobb templomot is kell építeni.

Mária:

Ahogy mondottam, valóban, ez tényleg csak egy minta része volt, hogy már így működik a számítógép. Majd hamarosan fog teljesen élőben menni, a Sükösdi Szeretetközösség nevében lesz fönt, majd ez lesz a címe, és ez alapján tudják a testvérek majd keresni akkor, amikor már majd beszélünk róla teljesen, hogy miért. Ezt még most csak pár napja kezdték el, ennyire tudtak jutni, hogy ennyit összeállítsanak a mai napra, hogy meg tudják mutatni, hogy ez alapján fogunk mi is létezni fent az interneten, a számítógépeken.

És most már mivel az ünnep hatásában az ajándékot is láthattuk, amit a Közösségnek nyújtottak, ennek reményében indulunk el közösen Jó Jézus Krisztus Urunkhoz, aki ölelésre tárja a mai nap is az Ő Karjait, és így várja mindazokat, akik hiszünk és bízunk Benne.

Az évforduló révén csak most annyit szeretnék elmondani, ilyenkor, tudják a testvérek: egy évben ez az egy nap, amelyet szoktam mindig elmondani, hogy ez a családé, a bástyáké és a segítő testvéreké az első padok részében. Most is arra kérem a testvéreket, akik már netán elfoglalták a helyüket, mint máskor, egy Golgota-i napon, ne sértődjenek meg. A többi napokon a segítők, a bástyák, a család, azok szolgálnak. Szolgálatot teljesítenek, hisz a szolgálatra Jó Jézus Krisztus Urunk felkérte. Ezt a szolgálatot ők elfogadták, és most már hűen végzik ezt a szolgálatot húsz éve. Igaz, hogy ők egy kicsit később lettek felkérve, közel egy év után, tehát akkor mondhassuk, hogy tizenkilenc éve, és minden évben ezen az egy napon szoktam kérni a testvérektől, hogy senkiben se legyen se harag, se olyan, hogy kiválasztom az embereket.

Nem választom ki.

Ezt Jó Jézus Krisztus Urunktól kaptuk, hogy minden évben ezen az egy napon, amikor az első sorokban a családtagok szoktak ülni, és ha van még hely, akkor természetes, a segítők és a bástyák megosztják, és utána a második, és úgy, körbe, mondom, elöl, ahogy a Józsi testvér szokott a videóval működni. Tehát mellette is most ne olyan testvér üljön, aki máskor ott szokott ülni, hanem adja át a helyet majd a segítőknek, bástyáknak, akik itt vannak ilyenkor.

Tehát szeretném most kérni a testvéreket, hogy mire átkerülünk, addigra legyen hely, hogy ők is elfoglalhassák ott a helyet, ahogy minden évben ezen az egy napon, az évfordulón.

S ennek reményében indulunk el, és most nem kimondottan a megszokott énekkel, hogy „Indulj az úton”, mert Jó Jézus Krisztus Urunk mindig jelen van az életünkben, jelen van az utunkon, és jelen van mindennapjainkban. Tehát Hozzája megyünk, ezt az utat végig kell járni, valóban, mindenkinek, és ezen az úton Ő fog várni bennünket ölelésre tárt Karjaival. Így most a sükösdi könyvből12, majd mindjárt mondják, hányas éneket fogjuk énekelni. Húszas! Akkor lehet kezdeni.13

Nézem a bástyákat. Hol a Tibi bástya?

Segítők?

Zsóka?

Juliska?

Hát várom, hogy… Mert ilyenkor létszámot tartok. Hát kénytelen vagyok, mert ha nem, akkor nem… Képes nem jönni be! Pedig csak egy évben egyszer kapnak ilyen ajándékot!

Na, akkor most már úgy látom, mindenki itt van, úgy-e?

És hol van Loncika? Hát nem ül a helyén? Loncikát ott kerestem.

Sipos Józsefné Loncika:

Én itt vagyok az énekesekkel.

Mária:

Jó. Hát mert máskor itt szokott ülni. S most kerestem a helyén.

Lehet, hogy meleg lesz egy kicsit most, megértük ezt a szép napot, hogy meleg van, nem hideg. Télen volt hideg mindenféle formában, és akkor is azért kitartottatok, és itt voltatok velem.

Az ünnepet elkezdtük már a szentmise elején, azóta folyamatosan megy. Volt, mert az előbb a bekezdés ott megtörtént14, most itt majd letérdelek, és majd kezdjük akkor.

Ma mi lesz, azt nem tudom, de azt mondom mindenkinek: ma nincs felajánlás. Többen kérték a felajánlásokat, azt majd holnaptól, meg majd jövő héten, a Golgotán ismét megteszem. De ma nem a felajánlás van, meg ma nincs rózsafüzér-osztás, ezt is elmondom mindenkinek. Ezt már mindenki tudja. Jó?

Akkor kezdjük el.15

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Uram, Jézusom, eljött ez a csodálatos ünnep a mai napban, hogy megjelenhessek Szentséges Szíved előtt. Felkészültem nyitott szívvel és lélekkel, hogy ismét részese legyek ennek a csodának, ennek az ajándéknak, ennek a kegyelemnek, amelyre kiválasztottál. Én a kiválasztást először elfogadtam, de tudod, utána a földi gyarlóságában, a kételyben, a megaláztatásban már szerettem volna inkább visszaadni, de Te megerősítettél, és felkészítettél az útra. És ez által ismételten végig tudtam járni az utat, mindazt, amelyet számomra ebben a húsz évben megadtál, hisz sok Golgota, amelyet elvállaltam, amelyen végigmentem. A Golgotában elsőként az ifjú testvéreimért kérted, hogy vállaljam el a fájdalom-, szenvedést a megtérésükért, a felismerésért, és majdan az elindulásért. Hisz a fiataljaink, mikor már egy kicsit felnőtté válnak, akkor önmaguk életét szeretnék élni, és ebben a szabadságban néha letérnek az útról, és hogy el ne tévelyedjenek, el ne vesszenek, ezért a felajánlást a fájdalom-, szenvedésében elsőként értük kérted.

Majdan később a pásztorokért. Hisz a pásztorokért is kell, hogy imádkozzunk, kell, hogy szenvedést vállaljunk, kell, hogy érezzék, hogy vannak mellettük testvérek, akik buzdítják őket arra a feladatra, hogy ők is elinduljanak a mindennapi élet-útpályájukon.

Majdan utána kérted már az összes testvérekért, akik a világban élnek, akik ismernek Téged, és akik Hozzád tartoznak. De utána azt mondottad: „Nem csak azokért, akik ismernek, és akik már Hozzám tartoznak és követnek, hanem mindazokért is, akik még talán tévelygők és keresők, és nem tudják, hogy hova tartoznak a mindennapi élet-útpályájukon.” Értük is vállalva ezt a csodálatos felkérést, hogy ők is megismerjenek, elfogadjanak, meghalljanak, és elindulhassanak Veled a mindennapi élet-útpályán.

Ennek reményében jelentem meg most Szíved előtt, felkészülve, hogy elindulhassak az örömünnephez.16

Pateri popoli, pateri popoli…17 Santa Maria… (…)18

Jézus Krisztus Urunk:

Most elmondom nektek, Én, Jézus Krisztus Uratok, hogy valójában most mi történt, hisz Mária, kiválasztott testvér-szolga a kezdetben szaggatottan beszélt felétek, amikor, ahogy ti mondottátok a ti sa-ját sza-va-i-tok-kal: el-vá-gó-dott a fű-ben. Hal-lot-tá-tok, hogy sír, és hal-lot-tá-tok, hogy be-szél, de nem ér-tet-té-tek a sza-va-it:

— Gyertek! Gyertek! Valami történt Marival! — az egyik így szól.

A másik:

— Hát, oda megyek, ha már hív — rátekint, és továbbmegy.

Majdan elkezdik rángatni:

— Keljél már föl! Keljél már föl! Meddig akarsz itt feküdni?!

Kiválasztott szolgám nem hallja e szavakat, nem érzékel semmit, és nem lát senkit. Ő a fényben van jelen.

Ismételten szólongatják, azt mondják többen:

— Küldjétek már oda a gyerekeit! Már csak azoknak föl fog kelni! Meddig akar még ott feküdni?!

A gyermekek sírnak:

— Anyu! Anyu! Keljél már föl, mindenki kiabál. Anyu! Keljél föl! Kiabálnak, itt hagynak!19

Kiválasztott szolga a testvérben semmire sem reagál. Nagy sokára kinyitja a szemeit, körbenéz, és nem törődik senkivel. Megismételi. Majdan felkeltik, s azt mondják, menni kell.

— De nem bírok elindulni. Olyan nehéz mennem. Én olyan jól érzem itt magam.

Már azt hitték, újra, mint aki alszik, nem törődik semmivel és senkivel. Ketten, jobbról és balján, letérdelnek, sírnak, imára kulcsolt kezeikkel, hogy majd csak történik valami. Majdan most már fel bír kelni, s akkor már kérdezik tőle lassan, ahogy haladnak, ez a pár személy, aki még mellette maradt:

— Mondd már, mi történt? Miért nem akartál fölkelni? Már olyan mérgesek a buszon. Azt mondták, ha azonnal nem megyünk, itt hagynak.

Mária:

De azzal sem törődve, hisz nem is értem, mi az, amit mondanak. Majd elmondom:

— A fényt láttam. A fény, amely itt jelen van.

— De mi nem láttunk semmit. Pont te látsz valamit?!

— Nagyon szép fény volt, mint aki forgott, majdan, mint aki közel jön hozzám. De olyan volt a fény, hogy melegített is. Utána a fény átalakult, átváltozott. Olyan szép, színes volt.20 S utána abban egy Száj, amely mozgott.

Majdan így szólnak:

— No, már ilyen hülyeséget ne mondj!

— Én csak azt mondom, amit láttam, amit hallottam. A Száj mozgott21, és hangok jöttek ki felém. (…)

— És ki mondta neked ezeket?

— Azt nem tudom. Én csak a fényt láttam, amely utána színes volt, ez a Száj, amely mozgott, és csak ezt hallottam.

— Jó lesz, ha nem beszélsz ezekről, mert azt mondják, hogy hülye vagy!

Majdan haza érünk, majd így szólnak a férjnek:

— Marival történt valami. Mari látott valamit, meg hallott.

— Persze! Pont ő! Miért? Más nem volt ott, csak ő?!

— Hidd el! Ez velem történt!22

— De miért veled? Pont veled?!

Senki se hiszi, amit mondok.23

— Majd mondjuk a Magdinak24, hátha ő elhiszi!

Ő is csodálkozva néz. Hallgat.

— Ez nagy dolog! — ő így szól. De teljesen nincs tisztában vele, de úgy érezte, valamit mondania kell.

Majd másnap várják, hogy mi történik:

— Na, mondjad már, láttál valamit? Szólt valaki hozzád? Nem képzelődtél te? Vagy tán elaludtál?

Jézus Krisztus Urunk:

Mindenféle szavakat adtak. De elkezd sírni, és azt mondja továbbra:

— Én nem mondhatok mást, csak azt, amit láttam, és amit hallottam.

— De akkor miért beszéltél olyan furcsán, hisz mi semmit nem hallottunk. Láttuk, hogy mozog a szád, és beszélsz. De nem értettük. És sírtál.

— Sírtam, mert először megijedtem, amit láttam, s utána, hogy hallom a hangot. De mégis jó volt. Olyan: a béke, nyugalom, amit ott éreztem. Azt nem tudom elmondani nektek úgy, ahogy én azt ott éreztem. De nagyon-nagyon jó és szép volt.

— De akkor most miért nem látsz és hallasz semmit?!

Újabb nap, ami ismételten nem hoz semmit sem a látásban, sem a hallásban.

— Ah, nem is kell ezzel foglalkozni! Lehet, hogy csak beképzelte!

Majdan eljön a harmadik nap, amikor ismét, ahogy ti mondottátok, elesett. De most már annyira nem sírt, csak úgy, mint aki meglepődött:

— Pateri, popoli, pateri. Nincs béke és szeretet a Földön. A gyűlölet és az irigység tombol. Szeretetre és békére van szükségünk — ezeket hallottam ma. Erről beszélt. Ezt láttam. De olyan szép, olyan jó érzés érezni az átélés kegyelmével.

De ismételten nem akarnak hinni, nem akarják elfogadni a hallást, a látást.

Majdan eltelik közel egy hónap, amikor már felkészítették testvéremet, a kiválasztott szolgát:

— Jó lesz, ha vigyázol, mert lehet, hogy a gonosszal cimborálsz, lehet, hogy a gonosz jelent meg neked!

— Én nem tudom, de olyan jó ott lenni! Olyan jó érzés, amikor ott vagyok. Érzem a melegséget, érzem azt a különleges nyugalmat, azt a különleges érzést, amit nem is tudom, hogyan kell elmondani.

— Kérdezd meg, hogy ki az, akivel beszélsz! Hát nem látod?!

— De nem tudom, hogy szabad-e megkérdeznem. De megpróbálom.

Mária:

Eljött ismét a nap, amikor megjelent a fény, a fényben a színes színek, mint a szivárvány színe, vagy nem tudom, hogyan is mondjam, és a Száj, aki arról beszél, hogy megbocsájtás lakozzék bennünk a hit szeretete által.

Majd elmondom, de hogy hogyan fogadják, azt nem tudom.

Veszek magamon erőt, és megkérdezem, ki az, aki szól hozzám, kivel beszélek.

Félelem van bennem, nem tudom, hogy most mi fog történni.

És a fény eltávolodott, mint aki elmegy, és itt hagy.

Ismételten jön vissza.

— Bocsáss meg nekem!25 Nem magamtól kérdeztem. Azt mondták, hogy kérdezzem meg, azért tettem.26 Bocsáss meg nekem!27 Köszönöm! És boldog vagyok. Igen, elmondom.

Elment a fénnyel, és már nem látom.

Ismételten rángatnak és kérdeznek:

— Na, kit láttál? Mondjad, kit láttál?! Biztos, hogy láttál valakit!

— Az Úr Jézust láttam.

— Biztos, hogy te az Úr Jézust láttad?! Hát szabad azt látni?

Jézus  jav_4— Én Őt láttam, és Ő szólt hozzám. Most már nem csak a Száj van előttem. De először a fény elment. Azt hittem, hogy már ott hagyott. És utána ismét visszajött, és akkor kialakult benne először, mintha csak egy alakot láttam volna, és utána az Úr Jézust láttam. De olyan szép! Fehér ruhában, derekán van egy öv, ilyen, mintha aranyszíj lenne, vagy nem tudom pontosan elmondani. A haja, az vállig ért, ilyen minimális hullámokkal, s ilyen, ilyen, nem sötétbarna, hanem kicsit világosabb, nem is tudom, gesztenyének vagy minek mondjam. Hogy a Szeme milyen? Azt nem tudom megmondani. Olyan erős a fény, hogy azt nem láttam Neki, hogy milyen Szeme van. De mosolygott. És nyújtotta a Kezét, de nem mertem megfogni, nem mertem oda nyúlni, féltem, és bocsánatot kértem. De elmondtam, hogy nem magamtól kérdtem, hogy kivel beszélek, hisz azt mondtátok, kérdezzem meg, ti mondtátok, ti! Én most megkérdeztem, és Őt láttam.

Ez még hihetetlenebb volt, mint amit eddig mondtam. Megkérdezték:

— És hogyan mutatkozott be?

— Hát mondom, hogy Ő az Úr Jézus.

— És nem azt mondta, hogy „a Názáreti Jézus vagyok”?

— Nem. Nem azt mondta.

— Hát akkor te nem az Úr Jézust láttad! Ha nem mondta neked, hogy Ő a Názáreti, akkor te nem az Úr Jézust láttad.

— De mondom, hogy Őt láttam! Ő az. Fogadd el, hogy Ő az! Őt láttam!

Tudom, hogy nem hisznek.

De miért történt ez velem? Senki nem akar hinni.28 Bármit mondok. És miért pont én, azt mondják. De én ezt nem akartam, nem én kértem magamnak. Nem tudom, miért van ez így. De majd legközelebb megkérdezem.29

Erre így készítenek fel — azt hittem, hogy ők az okosabbak, hát őket el kell fogadnom, meg kell hallgatnom —, azt mondták nekem, legyen nálam szenteltvíz, magamat is szenteljem meg, legyen nálam rózsafüzér, mert talán akkor nem fog a gonosz többet jelentkezni, mert:

— Biztos, hogy a gonosz az, akit te látsz, aki szól hozzád.

— De hogy a gonosz ilyent tud adni?!

— Az mindent tud!

Elfogadtam.

Felkészültem, hogy nálam legyen, ahogy mondták, a rózsafüzér, legyen mindig nálam szenteltvíz egy kis üvegben. Magamat is megszenteltem, elmondtam az imát, amit mondtak. Most így minden nap ezt megismétlem, és majd várok.

S mikor ismételten megjelenik, s ismét megjelenik előbb a fény, ez a csodálatos, szép fény, és benne először csak az alakot látom, majdan, ahogy közeledik hozzám, ismételten az Úr Jézus az.

— Köszöntelek, Uram, Jézusom!

S veszem elő a szenteltvizet és a rózsafüzért, hisz azt mondták, tartsam oda, majd a szenteltvízzel, hogy „szenteld meg, és majd eltűnik”. S erre nagyon ügyeltem, hogy megtegyem.

És nem ment el!!

Itt maradt!!

És csak mosolyog rajtam, vagy nem tudom, de csak mosolyog.

Bocsánatot kérek, és elmondom:

— Nem magamtól tettem megint, mert azt mondták, hogy biztos, a gonosz van jelen nekem, és a gonosszal beszélek. Majd, ha megszentellek, meg, ha odateszem a szentolvasót, a rózsafüzért, akkor úgy is elmész. Bocsáss meg nekem, Uram, Jézusom, bocsáss meg!

Majdan így folytatja felém, mosollyal, a fény simogatásával, e nyugalommal:

— A kicsinyhitűség a gyarlóságában így van jelen. De nem baj, hogy megtetted. Most elmondhatod, hogy nem mentem el, itt maradtam. Kiválasztottalak az út porából, mert szükségem van reád, hogy taníthassalak.

— Engem tanítani?! De miért kell engem tanítani? És mire kell tanítani? De elfogadom mindazt, amit mondasz, mindazt, amit mutatsz. S azt mondottad: a kicsinyhitűség gyarlóságában nyissuk meg szívünket a hithez a szeretetben, mert a hit a szeretetében erőt ad nekünk. Köszönöm. Köszönöm, hogy nem mentél el. Köszönöm, hogy itt maradtál. És köszönöm ezeket a szavakat, amit most adtál, s amit átadhatok, amikor kérdeznek.

Jézus Krisztus Urunk:

Ekkor már a hír elterjedt, ahogy a faluban szokás: „A Takácsék udvarában leszállt az Úr Jézus. Vagy mondjuk azt, hogy az Úr? Annyi ember megy oda! De hogy miért, azt még nem tudjuk. Majd mi is elmegyünk, és megnézzük, hogy mi van ott.”

És ahogy ott összejönnek, először csak énekelnek énekeket. Az énekek, amelyek először csak hangszórón érkeztek felétek, de ti azoknak is, kik eljöttetek, örültetek, és megpróbáltátok vele együtt énekelni mindazt, ami akkor éppen jelen lett számotokra. Később már bevezettétek, hogy imádkozzatok is a rózsafüzérben. De többen és többen azt mondták: „Elmegyünk beállni, mert az fontos, hogy beálljunk.30 A Mari közöttünk járkál, mond valamit. Van, aki elesik, van, aki állva marad. De hogy mi az értelme, azt még nem tudjuk. De elmegyünk, mert azért jó érzés.”

Így terjedt el ennek a helynek a kiválasztása.

És akkor többen és többen, mikor énekeltetek, hányszor és hányszor tapsolva, énekkel, mosollyal, hisz azt mondottátok: „Szinte szárnyalunk, mintha nem is a Földön járnánk. Hát most már többen és többen vagyunk.” És a kezdetiek, azok már azt mondták: „Hát mi már valakik vagyunk, mert mi már most már lassan két hónapja ide járunk! Hát nekünk már megszokott helyünk van, ahol leülhetünk, vagy állhatunk, meg beszélhetünk. Beállhatunk. Vannak markos emberek, akik figyelnek ránk, hogy el ne essünk.” És mindenki ennek reményében, ennek örömében eljött.

IMG_5450

És akkor hányszor és hányszor boldogan énekeltétek még ezeket az énekeket, amelyeket máshonnan vettetek el, hogy: „Add a kezed, hogy zengjünk az Úrnak31, zengjünk az Úrnak álleluját…”

S akkor ennek az éneknek örömében örültetek, énekelve, mosollyal, és azt mondottátok: „Mint aki feltöltődött, mint egy elem, most már mehetünk haza. Most már boldogok vagyunk.”

Némelyek megjegyezték még azt is:

— Hát, ha nem jön ma az Úr közénk, akkor elhúzunk, mint a vadlibák! —azt mondja. — El is indulunk.

És erre a kapuig értek, azt hallják:

— A Mari eldőlt!32

Nem baj, futás vissza mind, mind, mind!

— Megnézzük, hogy most mi történik. Most már nem megyünk haza!

Visszaértek, körbeállták, és föntről nézték lefelé. Erre mosolyogva megkérdeztem:

— Már nem húztok el, mint a vadlibák?

— Nem, Uram, már maradunk! Nem sietünk.

Örömmel vártátok, hogy ma mely tanítás lesz számotokra, mi az, aminek részesei lehettek az öröm, szeretet, kegyelem által. Éreztétek, hogy: „Igen, Uram, Te valóban jelen vagy. Te adod ezeket a szavakat felénk. Te érinted meg szíveinket, és Te adod mindazt, ami által érezzük — ahogy némelyek mondották —, mintha a Föld felett járnák, olyan boldog vagyok. Olyan szeretet járta át szívemet, nem is tudok haragudni. Mindenkit szeretettel átölelek, megpuszilok, mert én most boldog vagyok, és ezt átadom másnak is.”

És akkor éreztétek mindazt, amit néha most már e megemlékezés ünnepében elfelejtetek. Azt mondjátok: nehéz az élet, vannak megpróbáltatások, vannak szenvedések, jelen van a betegség? Némelyek azt mondjátok: „Már a kor is velünk van.”

De most kérdezem: a kor most hol volt benned, mikor énekelni kellett vagy tapsolni? Úgy-e, elfelejtetted, hogy hány éves vagy? Most boldogan énekelsz, és most azt mondod, nem kell már lecserélni, úgy-e? Mert azt mondtad, nem oly régen: „Tán már le kéne cserélni. Én már elfáradtam.”

A fáradtságot mindenki úgy érzi, ahogy él. Hisz ezt a tanítást már megadtam nektek. Vannak néha nehézségek, vannak néha megpróbáltatások, és vannak, ami által meg kell élned mindennapodat. De a mindennapnak, most a megemlékezésben menjünk csak vissza e Feltámadás-hajnal örömünnepére, mit mondottam ott, ahogy a Keresztre tekintettetek?

Ne csak azt a Keresztet nézd, amelyen a Szenvedő Jézust látod, hanem nézd ennek a hajnalnak fényének varázsát, szeretetét, életét, örömét, kegyelmét és ajándékát. Érezd, hogy itt vagyok. Érezd, hogy ha problémád van, hogy kihez fordulj. Érezd, hogy ki ölel át, ki segít felemelni, és ki az, aki veled együtt halad a mindennapi élet-útpályádon. És akkor már nem is fogod érezni a korodat. Nem érzed mindazt, amely körülvesz. Akkor ismételten úgy tudsz örülni, énekelni a mindennapnak, ahogy az előbb örültetek és énekeltetek.

Mert, ugyebár, volt itt az az ének is, és már az ezen a helyen történt, amikor szintén egy testvéretek magába zuhanva a problémáival, kételyeivel elfoglalta a helyet, és nem tudtátok megvigasztalni, mert ő akkor csak azzal foglalkozott, és azzal, amit mondottak, hogy: „Talán te nem jó helyre jársz.” S Én, Jézus Krisztus Uratok, veletek együtt, ismételten megajándékoztam, és örömmel ismét énekeltétek, szeretettel, ezt az éneket is, mert ez is még abból az énekből való, amikor kint még örömmel énekeltetek, mikor még ez a hely33 nem volt számotokra. És boldog öröm és szeretet, amely akkor is megjelent, ami által örültetek egymásnak, tudtatok beszélni, tudtatok örülni, mikor valaki eljött, átöleltétek boldogan, mintha saját testvéred lett volna — most a saját testvérben úgy mondom, hogy úgy a testvéred, mint mikor jelen vannak egy anyától, egy apától a testvérek, szinte így tudtatok figyelni egymásra. De most Én azt mondom, lelki testvérek vagytok, ami még jobban összeköt benneteket a mindennapokban. És boldog szeretetében erősítették mindazokat, akiknek szükségük volt e jelen kegyelem szeretetére.

És akkor jött a tanítás, amikor már a tanítást ismét e rövid, szaggatott szavakkal adtam számotokra.34 S akkor megpróbáltam arról beszélni, amit most már többször hallottatok az Élő Evangélium tanításában, hogy oda megy a gazdag ember az ő Mesteréhez a Názáretiben, és megkérdezi, hogyan és miképpen éljen, mit cselekedjen, mitévővé váljon, és hogy elinduljon ő is a követés révén. Ekkor Én, Jézus Krisztus Uratok így szólottam feléje:

— Menj haza. Add el mindenedet, oszd szét a szegényeknek, és majd jöjj, és kövess Engem.

A gazdag ifjúnak ezek a szavak nem tetszettek: hogy ő mindenét adja el, ossza szét a szegényeknek?! Eltávolodott, és nem kereste már a Názáreti közelségét.

S ekkor így szólottam mindazoknak, akik jelen vannak:

— Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdag embernek a Mennyek Országába.

És sokan és sokan nem értik ezt a tanítást, mert sokan azt mondják: „Hát azért, hogy én követni akarom Jézus Krisztus Uramat, ezért hát hadd ne kelljen mindenemet szétosztani.”

Most a minden nem kimondottan csak az anyagiakról szólt, hanem arról is, hogy önmagadból kivetkőzve, szeretettel, lélekkel elindulhass az úton a küldetés követésében, amikor felismered, hogy mi a küldetésed a követés révén. És ez által tudsz segíteni mindazoknak, akik talán éppen tőled, tőled vagy tőled várják a segítséget, néha talán egy jó szó, néha talán egy átölelés, néha talán egy szívből jövő, őszinte ima a felajánlásban, ami megerősíthet a kegyelem, szeretet része által, ami által érzed, hogy a testvérednek részesévé váltál a mindennapi életben a kegyelemmel. S akkor érzed azt, hogy: „Igen, Uram, köszönöm, hogy elmondod számunkra, hogy valójában az Evangélium tanításának mi a mondanivalója.”

Mert ezt a tanítást, amit most elmondottam, ezt most kiválasztott Mária szolga által, Velem együtt így adja nektek. De emlékeztek rá, mikor még így beszélt:

Pateri, popoli, pateri.

S erre megjegyezte, hogy:

— Uram, nem értjük.

Majdan hangosabban beszélve, e szavakkal:

— Még mindig nem értjük.

S utána elmondotta kiválasztott Mária, testvér-szolga számotokra a tanítást:

(…) ta-ní-tá-sa, kö-ve-té-se a kül-de-té-sé-ben. Mi-kor el-mon-dot-ta ne-ki, hogy ho-gyan cse-le-ked-jen.35

S ekkor ezt nagyon nehéz volt azoknak ezt megérteni, jegyzetelni, hogy megjelentető lehessen. Sokszor, többször, többször, néha mondották: „Órák is kellettek a visszahallgatáshoz, hogy néha egy pár mondatot értelmesen, olvashatóan le tudjak gépelni.”

Voltak testvérek, és vannak testvérek, akik vállalták ezt a feladatot is a mindennapi életben, mert ők így ismerték fel saját küldetésüket a követés részében, hogy: „Ez az én küldetésem. Elfogadtam az én küldetésemet, és ezzel a küldetéssel megpróbálok élni és haladni, és ez által tenni és adni mindazoknak, akik erre várnak, vágyakoznak, hogy így tudják elolvasni mindazt, ami itt megjelenik.”

S akkor volt olyan tanítás, amikor kiválasztott Mária testvér szintén elfeküdt, és halkan beszélt. Szinte nem is lehetett hallani a tanításban. Erre viccesen valaki megjegyzi, fel fogjátok ismerni:

— Uram, társaságban nem illik sugdolózni!

Pateri, popoli…36 — elkezdett Mária testvér beszéli nyelvek szólásán.

Majdan megkérdeztem tőle:

— Testvérem, most már jól hallod, és érted-e?

— Nem, Uram, most még rosszabb, mint eddig volt!

Van olyan tanítás, amelyet mindjárt nem adtam ki nektek, hanem először kiválasztott Mária testvéremet tanítottam.37 Hisz volt a kezdetekben, mikor már úgy az év vége felé jártatok, és azt vettétek észre, a családfő: „Úh! Mari beszél! Szaladok mamának szólni!”:

— Anya! Gyere! Mari beszél!

— Úh! Kinek is szóljunk?! Ki jöjjön át?

Nem törődtek, hogy éjfél után van:

— Hát, ha mi halljuk, hallják meg mások is.

Elkezdi számolni:

— Egy, kettő, három, négy, öt. Jól megjegyeztem. Na, majd holnap elmondom.

Erre a befejezés: ezt nem lehet elmondanotok, mert így tanítottam és készítettem fel szolgámat a következő napra.

De másnap azt mondja:

— Nem is tudom elmondani, mintha kiesett volna a fejemből. De tudom, hogy ötféle volt38, de hogy mi, nem tudom. Pedig úgy megjegyeztem, felsoroltam, megszámoltam, és mégsem tudom.

Igen, mert nem neki kellett megtanulni és elmondani. Ő csak boldog lehetett a jelen tanításában.

De voltak ilyen mások is, aki szintén megjelenve hallgatta, jegyzetelt:

— Majd én. Majd én! Megtanulom.

De ő sem tudta utána átadni.

Utána következtek az ajándékok már, hisz készültetek az ünnepekre: az ének kegyelemének ajándéka. Az ének, amelyeket ajándékul adtam nektek az ima megelevenedésében.

Most majd kérek két olyan testvéremet, aki leírta az éneket, és egy éneket a sokból most kiválaszt, hogy ti is eléneklitek, elsőként a gráciák közül hívom a testvért, aki azt mondotta:

— Én? Én? Én írok? Én? Velem ilyen megtörténhet? De, Uram, de úgy jön a dallam, az írás, csak leírom! De azért én ezt most hozzam el? Vagy mit csináljak vele?

Megjelent — akkor még abban a sarokban foglalt helyet, meghúzódva, mint akivel nem történt semmi.39 Majdan testvér oda megy, s azt mondja neki:

— Neked nincs semmi mondanivalód?

— Jaj, jaj, velem történt valami, de nem tudom, hogy mondjam-e el?

— Nem véletlen kérdeztelek.

Most szeretném, ha a testvér megjelenne, és elmondaná, hogy hogyan is történt vele, és hogyan adta meg számára a dallamot, számára az írást, és hogyan fogadtad el, és hogyan tudtál örülni neki. És egy éneket kiválasztva elénekeltek.

Majdan utána pedig azt a testvéremet hívom, ő is felkészülhet, aki szintén sok-sok éneket írt, imát, amelyek megjelentek számotokra. De őt pedig majd arra fogom kérni, amikor az első évben utaztatok, és az utazásra való énekét, amelyet írt.

Grácia! Kérvény kell, ahogy te szoktad mondani? A te szavadat ismételem, mert másra azt mondtad!40

Azt mondottam: grácia!

Csomor Lajos:

Hárman vagytok, nem? Valaki a három…

Jézus Krisztus Urunk:

Nem! Ő tudja, ki írta az éneket, akire rászóltam ott a sarokban annak idején!41

Nem, ő máshol foglalt helyet. Ő majd még ez után jön! Ő nincs elfelejtve.

Egy asszonytestvér:

Hány grácia volt?

Többen:

Három.

Egy asszonytestvér:

Álljon föl a három grácia, s akkor…

Jézus Krisztus Urunk:

Ki írta az énekeket?

Többen:

Zsóka.

Jézus Krisztus Urunk:

Zsóka testvér!! Nem grácia vagy? Nem írtál? Kérlelteted magad?! Te szoktad mondani másokra, hogy miért kérlelteti magát, ha ki kell hívni — most te is ezt várod?!

IMG_5413  jav

Pankart Antalné Zsóka:

Jézusom! Így már értem, ha a nevemet mondod.

Jézus Krisztus Urunk:

Miért? Mikor szoktam nevedet mondani? Nem gráciának hívtunk? Ti neveztétek el magatokat: három grácia! Arra mutattam, ott foglalsz helyet. A másik testvér nem ott ül.

Pankart Antalné Zsóka:

És melyik ének?

Jézus Krisztus Urunk:

Előbb mondd el az első találkozásodat az írással — azt kértem. Amikor nem merted elmondani, és kiválasztott Mária testvér-szolga oda ment, és megkérdezte: „Neked nincs semmi mondanivalód?” Emlékezzél. Régen volt, de magad elé vetíted a gondolatot, a szavakat, a képet, és mindent tudsz.

Pankart Antalné Zsóka:

Úr Jézus! Azt se tudom, melyik volt az első énekem. Uram, Jézusom, segíts meg! „Falunk felett szállnak angyalok”. Énszerintem nem. Hát én… Nem tudom. Akkor mondd meg, Uram, nem tudom. Vers volt vagy ének? „Mindenható, Örök Istenünk”? Nem tudom. Ó!

Jézus Krisztus Urunk:

Akkor elmondom.

Pankart Antalné Zsóka:

Jaj!

IMG_5358

Jézus Krisztus Urunk:

Mert majdnem minden nap látod a Kereszten a refrénedet.42 Emlékezzél, mikor itt volt a pásztor testvér, és énekelt. És mit mondtál? „Haza mentem, és csak a dallam egész napokat járt a fejemben, fejemben, fejemben, mire egyszer írnom kellett.” Emlékszel már?

Pankart Antalné Zsóka:

Most már igen. Most már igen.

Lovák Istvánné Éva:

39-es.43 Kezdhetjük. Kezdd el.44

Jézus Krisztus Urunk:

Most mondd el azért a testvéreknek, hogy hogy élted meg, míg ezt leírtad.

Pankart Antalné Zsóka:

Köszönöm, Uram, Jézusom. Annyira jöttek a gyönyörű szavak, a gondolatok és ez a dallam, és annyira gyönyörű volt! És én ezt nem tudom elmondani, hogy hogy jött ilyen gondolat, hogy ilyen gyönyörűen, hogy Jézus… Nem tudom. Nem tudom elmondani. De annyira szép volt! Akkor is sírtam, és nem tudtam ettől a gondolatoktól szabadulni. És a többi énekek is, amik jöttek. De annyira, hogy…!

Ma, ahogy gondolkozok, nem tudom elhinni, hogy ilyen gyönyörű gondolatok hogy tudtak jönni. És olyan gyorsan kellett mindig leírni, s utána írtam tisztán. És szóltam a Marikának, bármelyik éneket. De otthon is, ha imádkozok, annyira gyönyörű, hogy sírni tudok otthon is, hogy ilyen gyönyörű ajándékokat, amiket én itt kaptam! Megkaptam a szenvedést, a betegséget, de meggyógyultam, hiszem, hogy meggyógyultam, mert itt vagyok.

Ezek olyan gyönyörű dolgok!

És mindig azt mondom otthon is, hogy köszönöm a szenvedést, mert ez által láttam meg az Úr Jézust ott, a betegágyam felett, amit eddig nem mertem elmondani. S most a múltkor a tanúságtételben elmondtam. Mert imádkoztam az Irgalmas rózsafüzért a betegágyamon a kórházban. S egy olyan gyönyörű kép jött elém, és felismertem, hogy az Úr Jézus. És így lebújtam, hogy: Istenem, most meg fogok halni, mert eljött értem az Úr Jézus!

Pedig utána olyan gyönyörű gondolat jött, hogy nem azért jött, hogy meghalok, hanem azért, hogy meggyógyított, és megmutatta, hogy velem van, és nem féltem tovább a műtéttől, se semmitől.

És köszönöm minden nap.

Uram, Jézusom, nem tudom megköszönni, attól félek.

Ez olyan gyönyörű volt, hogy ezt soha el nem felejtem. És tudom, hogy velem van, és velünk van, mindegyikünkkel. Dicsőség érte Neki, és azért a sok gyönyörű énekért, imákért. Köszönöm. Köszönöm most is, hogy énekelhettünk. Köszönöm.

Jézus Krisztus Urunk:

Most azt a testvéremet hívtam, aki az utazásra írta az éneket, mikor mentetek kettő busszal Budapestre, mikor a Korona tanításán, hogy részt vegyetek. Örültetek, hogy van ebben részetek, hogy közelről majd megláthassátok, és majd hallhassátok mindazt, ami ott megelevenedik. Számára nem ez volt az első, amelyet leírt, de Én most csak ezt kérem tőle, hogy ezt mondja el, ezt adja át a testvéreknek.

Akkor, amíg ide ér, hogy el tudja nektek mondani, addig énekeljétek el…

Többen is:

Jön már.

Németh Kati:

Köszönöm, Uram, Jézusom, hogy újra szólítottál ezzel az énekkel kapcsolatban.

Ez egy csodálatos élmény volt, és nagyon nagy ajándék, hogy ezeket az énekeket kaptuk.

És itt voltam azon az estén, előző este, amikor a Marikát először a Koronára tanítottad. Köszönöm ezt a kegyelmet, hogy akkor részt vehettem benne. És másnap hajnalban arra ébredtem, énekelve, hogy a „Közelebb, közelebb, Uram, Hozzád” dallamára énekeltem, hogy:

Koronánk Szent István

Terád hagyta,

Őrködjél felettünk

Kegyes Szűzanya.

Ha újra élni kezd,

Működőképes lesz,

Akkor hát, Istenem,

Segíts népeden.

Koronánk messziről

Megérkezett,

Ezt nagyon köszönjük

Néked, Istenem.

Két drága ereklye

Róla még hiányzik,

Gyöngyszemét a földben

Angyalok őrzik.

És akkor annyira sírtam, hogy nem tudtam elképzelni, hogy: Istenem, hát ilyent egy halandó ember hogy írhat le? Hát én hogy írhatok ilyent, hogy „a gyöngyszemét a földben angyalok őrzik”?

És alig vártam az estét, hogy jöhessek ide, és hogy megosszam a többiekkel, hogy most ez mi volt ez a, vagy…

Jézus Krisztus Urunk:

A többiek — most itt elnézést, hogy szólok, nem szoktam beleszólni, de itt elmondom úgy, mint az előtte lévő testvér: volt nektek, többiek, elsőként, akit ti magatok között Loncikának45 neveztek. Először mindig vele osztottátok!

Csak az után jöttetek Máriához, mikor Mária rátok kérdezett!!

Nem őt tartottátok először olyan fontosnak!

Előbb vele!

Németh Kati:

Igen.

Jézus Krisztus Urunk:

Vele! Majd ő megmondja, hogy jó-e!

Nem szolgám mondja meg, hogy jó!

Németh Kati:

IMG_5424

Nem tudom, Uram, Jézusom, olyan gyarló vagyok Nélküled, hogy a gyarlóságomban, és ez a sok kegyelem, amit itt kaptunk, hogy ránk zúdult ez a… Nem tudtunk mit kezdeni vele, hogy, hogy, hogy… Olyanok voltunk, hogy mint az emmauszi tanítványok, hogy lángolt a mi szívünk, hogy…

Én két kilométerről jártam biciklivel mindig, de úgy éreztem, hogy kettőt tekerek a biciklin, és már otthon vagyok. De öt órakor ide ültünk, és ilyen téglákra tett deszkán ültünk, és akkor itt voltunk még egy óra körül is, éjjel egy órakor, mert nem jött hozzánk az Úr. Vártuk, hogy majd jön, és hazafelé nem féltem, de már énekeltem az úton. Ceruza, papír mindig nálam volt, mert… Szóval csodálatos időket éltünk meg. És ez az ének is úgy…

És akkor jöttem este, hogy megmutassam, és kevesen voltunk, nem olyan sokan a szobában, és Marika mellé ültem le, és később a Marika kiment valahova, és akkor a Loncikának átnyújtom, nyújtom a papírt, hogy:

— Loncika, mi ez? Képzeld el!

Azt mondja:

— Juj! Ne mutasd a Marikának, nem szabad ezt tudnia.46

Akkor így visszaültem a helyemre, és így magam alá csúsztattam, és Marika bejött, s kihúzta alólam. Azt mondja:

— Mi ez a papír?

És akkor elkezdte olvasni, és akkor a fejéhez kapott, hogy:

— Jaj, de fáj a fejem, úgy szorít, mint az este!

És hát nem tudom, nem tehettem róla, hogy ő meglátta ezt a papírt, hogy átélte azt a fájdalmat, amit a Korona-tanításnál, ahogy kapott.

És akkor másnap a munkahelyen meg folytatódott tovább, hogy egymás után jött, a dallam nem ment ki a fejemből, állandóan benne volt, és akkor jött a többi versszak utána. És ez, ez csodálatos volt. És nagyon-nagyon köszönöm.

Jézus Krisztus Urunk:

Lehet közösen énekelni.47

Amikor ez az ének megíródott, s azóta sokszor és sokszor eléneklitek, ebben az énekben, ha figyelitek minden sorát, kimondottan nektek, magyaroknak szólt, ennek a népnek a nemzetben. De hogy ez az ének megjelenhetett előttetek, és ezt az éneket így kezeitekbe vehetitek és olvasva énekelhetitek, ehhez adódott nektek az a tanítás, ami a Korona története és jelene. A mai napig erőt ad számotokra, ha a Koronára tekintetek.

Most nem azt emelem ki számotokra e megemlékezés ünnepében, amikor az író-gyűjtő testvér48 megjelenése, kérdése, hogy hogyan és miképpen cselekedjen, hisz ezt már máskor kiemeltem, máskor tanúi lettetek, megtapasztaltátok.

Csak itt azt jegyzem meg, hogy az első eljövetele délelőtt tíz óra, két kérdéssel. A két kérdésből tíz órától délután fél hétig tartott. Tehát akkor képzelhetitek, hogy mekkora két kérdés volt, amelyre válaszolva. Azt is elfelejtettük, hogy közben lehetett ebédidő, közben lehetett volna valamit magunkhoz venni folyadékital részében, hisz az idő csak úgy szinte repült.

Mert most már, ahogy megneveztem számotokra író-gyűjtő testvért, akkor ő az ő saját maga szavait mondotta, és talán mondhatjuk azt, saját maga igazát, mert „hát kutattam, utána jártam, annak biztos, hogy jónak kell lenni”.

— És te még el sem olvasod? Csak így két kezed közé rakod49, és elmondod, hogy mi a rossz benne?! Hát ezt valahogy nem értem! Ezt valahogy nem tudom elfogadni.50

Végül úgy mentek el, mikor már kint, hogy beüljenek a járműjükbe, amellyel jöttek, hogy:

— Itt is voltunk…

Akkor képzelhetitek, hogy mit éreztek! Mert nekik újat mondani, hogy ez nem jó, mikor ő utazott, kutatott, keresett, írt! S mégis azt mondják neki, hogy nem jó, s még el se olvassa.

Kiválasztott Mária szolga-testvéremnek nem volt szüksége rá, hisz nem is lehetett volna abban a pillanatban ilyen vastagságú könyvet elolvasni, megmagyarázni. Ő csak így tette, és azt mondotta:

— Én nem tudom, hogy mi van ebben a könyvben, de majd megkérdezem az Úr Jézust, és majd Ő megadja rá a választ.

S a válasz hamarosan megérkezett, ami alapján kialakultak néha a szó szóváltásai, és ezért nyúlott — elmondom azt — délután, majdnem estébe.

De most már író-gyűjtő testvér már nem így látja. Már sokszor azt mondja:

— Boldog vagyok azoknak a szavaknak, mert ez által tudom, hogy mi mindent kaphattam, mi mindent megtanulhattam, és mi által tudok megjelenni továbbra is mind ott, ahol szükség van, és ahol várják, hogy továbbadjam, ami bennem van.

De hogy ez a tanítás megelevenedhessen rajtatok és bennetek, hogy „mi, magyarok elnyomottak vagyunk, mi, magyarok, akiket sokan lenéznek, mi, magyarok, akiknek nehéz az élet, ezeket csak velünk tehetik meg”.

És készültetek az ünnepre.51 Az ünnep, amely eljött számotokra. De hogy az ünnep tökéletes legyen a magyarok ünnepében, Én, Jézus Krisztus Uratok megadtam ezt a tanítást felétek, számotokra és nektek, hogy ne legyetek olyan szomorúak, kétségbeesettek, hogy úgy érezzétek, hogy senkik vagytok, hisz nektek van egy nagy kincsetek, a kincs, amely az egész országnak kincse: a ti Koronátok. Az a Korona, amelyet a ti királyotok felajánlott Édesanyámnak, országával, népével, nemzetével, óvja, védje ezt az országot, ezt a népet, ezt a nemzetet, akik itt együtt éltek.

De hogy miért kincs ez a Korona, és miért fontos, hogy erre szinte a magyar nép a nemzetében büszke lehessen, mert ez a kincs a Koronában úgy érkezett hozzátok, hogy köze van Hozzám, Jézus Krisztus Uratokhoz. Mert ti nem az a nép s az a nemzet vagytok, akikre azt mondhassátok, hogy semmit sem értek. Mert néha valóban vannak, akik így gondolkodnak.

És e szavak után jelen vagytok, és figyeltek, és pont ezen a napon kevesen vagytok, számban nem akarok mondani, de azt mondom, szinte, mint egy nagyobb család. Egy családot el tudtok képzelni, hány főből lehet, csak ennyien voltatok akkor jelen, amikor a legelső tanítást, megelevenedést adtam számotokra:

Mária:

Látok egy ajtót. Fény veszi körül. És most megnyílik az ajtó, s mintha valamit kivennének. S akkor látom, mintha párna lenne. De mintha bordó is lenne a színében.

Jéé! Ezt csak képen láttam még! Ez biztos az lenne?! Jobban megnézem.

Ez talán a mi Koronánk! Olyan.

De én nem ismerem, mert csak képen láttam még.

S úgy közelebb jön felém.

Ez a Korona!

És rajta Alma.52

De mit képez az Alma?!

Alma?!

Az meg olyan, mintha Jogar lenne mellette.

Ez így együtt van!

Együtt kell ennek lenni?!

Nem tudom. Megnézem jobban.

Jéé! És emelkedik föl a Korona! De hova megy?! A fény viszi.

Jéé! Ez már itt felettem van!

Nekem akarják adni?!

Mi akar lenni ebből?

De már itt van felettem!

Nyugodtan várok, most mi történik.

Jéé! A fejemre teszik. Hm! Nekem? Fejemre?!53

Miért?!

Miért kellett elfogadnom?!

Jaj, de fáj!!

Jaj!

Nincs már itt, de úgy fáj!54

Jaj! Jaj! Jaj!55

Nem is baj, ha elviszik!

Én ezt többet nem kérem, ez nagyon fájt!

Azt se tudom, ki vette ki, vagy miért adták ide.56

Jézus Krisztus Urunk:

Majdan kinyissa szemét, és széjjelnéz. S mindjárt kérdezik:

— Mi volt veled? Olyan nagyon kiabáltál és sírtál! Mi történt veled?

— Nem tudom, el-e szabad mondani, de nagyon fáj még mindig.57

— Mondjad már, mi történt veled? Mi is megijedtünk.

— Jaj! Arról kaptam most — tanítás-e? Arról beszélt nekem a mi Jézusunk, hogy mi, magyarok örüljünk, s legyünk büszkék a mi kincsünkre. Talán elmondhatom, most nem érzem már jobban a fájdalmat, akkor talán elmondhatom: a Koronát. De olyan szép ez a Korona, amit én láttam!

De türelmetlenek, mindjárt közbeszól, hogy:

— Milyen Korona?! Mit láttál?! — közbeszólnak.

— A mi Koronánkról beszélek, az országnak a Koronájáról. Én még nem láttam, csak képen, de most itt láttam. Volt egy ajtó előttem. És olyan erős fény vette így körbe. S akkor ez az ajtó megnyílt, de hogy ki, mi, mert én kezeket nem láttam, lehet, hogy a fény, így, ahogy az ajtó kinyílt, először megemelkedett, és csak jött, jött, jött kifele. És mikor jobban megnéztem, akkor láttam, hogy ez a Korona. Mert úgy nézett ki, mint a képen. De nem teljesen, mert ennek fénye van. De volt mellette Alma is, meg Jogar is. S olyan bordó valami, nem tudom, hogy párna-e vagy mi, mintha azon olyan szépen el volt helyezkedve. És akkor először arról a bordóról felemelkedett, akkor még itt nem tudtam, mi történik, csak úgy figyeltem, hogy most mi lesz, és… Először csak úgy ment, ment fölfele. Már fejem fölött volt, még meg is néztem, és utána elhelyezték a fejemre. Akkor még olyan jó érzés volt. És utána, nem tudom, de szörnyű, nagy fájdalmam lett. Itt, így. Én, még most is úgy bizsereg a fejem, itt érzem. Itt. Nagyon fájt. Olyan volt, mintha be lett volna szorítva, vagy nem tudom. Nagyon, nagyon! Ezt nem akarom senkinek, hogy átélje. Ez nagyon-nagyon nem jó. Nagyon fájdalmas! De hogy miért kellett nekem ezt megnéznem, vagy elfogadnom, hogy rám rakják, azt nem tudom, erről nem volt több szó. De remélem, többet nem kapom meg, mert ez nagyon-nagyon fáj. Ezt én nem akarom.

Mária:

Akkor faggattak, kérdeztek, hogy más nem történt semmi, más semmit nem hallottam, nem mondtak semmit?

Nem.

Majd eltelik egy pár nap, amikor ismét e jelenben jelen van a fény, az ajtó, amely ismételten kinyílik előttem. S megint, mintha valami csak úgy kihozza. De én már előre félek, mert én most ezt nem akarom! Én ezt már többet nem kérem!

Nem akarom többet! Nagyon fáj! Nem kérem többet!

Így előttem ez nagyon szép.

S ekkor, íme, ezt hallom:

— Ez a kincs, amely az ország Koronája, amelyet, ahogy mondottam, királyotok felajánlott Édesanyám oltalmába. Ehhez úgy van közöm Nekem, Jézus Krisztus Uratoknak, hogy ezt a Koronát nem a magyar népnek akarták elküldeni, teljesen más népnek és nemzetnek. És majdan a földi helytartó megkapta az éjszakában, hogy: holnap, mikor útnak indítja, a magyar népnek vigyék el ezt a Koronát.58

Így van hozzá Nekem is, Jézus Krisztus Uratoknak közöm.

— Igen, Uram, ezt én most megértem. De miért fájt a fejem ennyire, amikor a fejemre tettétek? Nagyon! Már most attól félek, ha megint a fejemre teszitek.

— Íme, nézd a Koronának eredeti jelenét.

És most másképp látom, mint tegnap.

Jéé! És föntről, mintha ilyen fény, körbe így vonná!59 És így van előttem.

— Ez a fény, amit most láthattál: a Korona működő ereje. Ennek a Koronának van működése. És ezt a Koronát ezért nem szabad elhelyezni a fejre, csak fölötte, mert a működő erő ilyen fájdalmat bocsájt ki.

És most milyen szép ebben a fényben!

Látom ezeket a csüngőket is most. Azt tegnap nagyon észre se vettem.

S azok ott mit jelképeznek?

A képek, a kövek, a gyöngyök. Megfigyeltem. Tudom, ha eljön az idő, beszélhetek róla. Igen.Már megint emelkedik fölfelé! Csak nem a fejemre akarják tenni?!60 Nem! Nem kérem! Nagyon fáááj!!61

Nem! Neeem!!

Megtapasztalom…62

Most nem annyira fájt, mint tegnap.

Ez a működő erő, amelyet kibocsájt a Korona a fény által.

Majd sokan jönnek e hír hallatán. És mindenki tudni akarja e Korona jelenének tanítását.

S ez után valóban egyre többen és többen, akik felkerestek. És mind úgy jött el: „Én vagyok a Korona-kutató. Én írok a Koronáról, és add át, ami van neked a Koronáról.”

Jézus Krisztus Urunk:

De sokan és sokan nem értették, hogy kiválasztott Mária szolga-testvérem soha nem jegyzetelt semmit. Őneki mindent, amit megadtam, így tudott átadni, és csak akkor tudta átadni, ha Én, Jézus Krisztus Uratok is jónak láttam, hogy átadhassa. Ha nem, akkor néha szomorúan, néha haragosan, néha megjegyzésekkel távoztak el erről a helyről.

De volt, aki megjegyezte: „Már hány éve kutatok, keresek! Le is írtam a könyvbe. Ővele még sosem találkoztam, sosem beszéltem, és ő azt mondja, most kapta, nem oly régen. Nekem évek mentek rá, ő meg pár óra alatt majdnem elmondja azt, amit én nagy nehezen leírtam. Akkor mi van még neki?! És nem akarja nekünk elmondani?!”

Nem értették.

De azért úgy nyilatkoztak némely helyen, hogy: „Igazat mond, mert vannak igaz szavak, mondatok, amiket elmond. Csak nem mondja el az egészet! Csak szinte, mondhassuk azt, morzsákat ad nekünk. S nekem évek mentek rá! De akkor ő miért hivatott erre, hogy ő ezt tudja? Egy egyszerű, falusi asszony?!”

Én, Jézus Krisztus Uratok nem mindig a DDr-eket kerestem!

Én az egyszerű embereket a testvérben keresem, akikkel taníthatok, aki által a működést megadhatom, aki által érzitek mindazt, hogy hogyan van jelen a kegyelem a szeretetében.

És most eltelt egy bizonyos idő — most kérem majd sáfár testvért63, és kérem, még innen két testvért, megnézhetitek még mindig a működő erőnek a jelenlétét.64

Mehetsz följebb is, még akkor is érzed.

És most, aki néha szokta az órát, ilyen, nézni, hogy hogyan, és megnézhette, hogy hány perc telt el azóta, ahogy kiválasztott Mária testvérem fejére elhelyeztem e Koronát a működésében, és utána még mindig érzitek a működő jelenét65, akkor elképzelhetitek, hogy milyen erős a fénye a működésben, amelyet kibocsájthat, ami által, ismételten azt mondom nektek, mint ahogy ezt akkor, az első esztendőben, hogy legyetek büszkék a ti kincsetekre! Mert ha tudtok hinni e kincs jelenének működésében, segítséget kaphattok a nép nemzetében, és elindulhattok.

Most Mária, kiválasztott testvér-szolga szavait mondom, ahogy szokott nektek szólni, mikor beszél: hogy ha csak egy lépéssel megyünk előre, már az is óriási, mert hinni és bízni kell mindabban, ami jelen lehet számotokra a mindennapokban.

Majdan, a jelenben most már többször és többször megtapasztalhattátok, hogy hogyan és miképpen van jelen számotokra ez a kincs a működésében.

És most jelen van köztetek író-gyűjtő testvéretek, aki nem oly régen szintén egy tanúságtételt tett a nemzetnek és a népnek, és itt próbálta úgy átadni, hogy érthető legyen az egyszerű embernek is.66 Mert ugyebár, az író-gyűjtő testvér is itt tanulta meg, hogy az egyszerűségében előre halad. Mert visszatérünk most azokba az esztendőkbe, mikor már megtalálta itt a helyét, és elkezdett jegyzetelni, és azt mondotta: „Most megírom ezt a könyvet.”67

A könyv íródik egy éve, a könyv íródik második éve, a könyv íródik már lassan harmadik éve. Hoz egy piszkozatot: olvassa el szolgám.

De szolgám nem olvasta, helyette olvasta a család többi tagja. Majdan, mielőtt ők szólnának, hogy ez így nem lesz jó, nem ám, mert ide az egyszerű emberek járnak, nem pedig lexikonokkal. Ismételten kértem író-gyűjtő testvéremet: Próbálj az egyszerűségében élni.

Az első piszkozat volt: „Az Égből szállott Szent Kenyér” — úgy-e, jól emlékszem?

Csomor Lajos:

Igen, jól, Uram.

Jézus Krisztus Urunk:

Utána változtat rajta, ismételten elhozza. Akkor az egyszerűségében elindult, de helyette rakott be elég kemény olyan szavakat, ami néha a külföldi szóhoz hasonlít. Ekkor mit mond neki a testvér68?

— Ide figyelj, Lajos! Hát nehogy azt hidd, hogy lexikont tartok magam mellett, és így olvasok! Hát nézzél már szét, hogy kik jönnek ide! Hát gondolkozz már el! Majd a Mari is mondja neked, nyugodj meg!

Azt mondta:

— Jó.

Na, harmadszor nekiáll. Az már alakul!

De ekkor Én, Jézus Krisztus Uratok így szóltam feléje:

— Író-gyűjtő testvérem, találd meg most már a pontot az írás végében, mert ha így haladsz, akkor mikor lesz könyv belőle?

Mindjárt be tudta fejezni!

Mindjárt nem azon gondolkodott, hogy mit hogyan kéne még neki megszerkeszteni, átírni. És rádöbbent ő is, hogy:

— Igen, Uram! — ahogy testvérem69 mondotta számára: ha valahol megakadsz, kérdezz, segítek.

De néha az is segítséged lehet, hogy elmondasz egy imát, kéred: „Uram, Jézusom, adj nekem segítséget!” — és ott nyílott meg számodra a Szentírás, ami által tudtad, hogy hogyan és miképpen kell írnod.

Most nem a könyvről kérdezlek, most inkább szólj arról, ahogy a tanúságtételben szóltál a magyar néphez, röviden, pár gondolattal e Koronáról, mert a Korona azért fontos számodra, mert az után70 a felkérésben te elkészítetted úgy a másik Koronát, amely Édesanya Fejére helyezve, hogy valóban a felajánlás az újabb 1000 évre megtörténjen.

Csomor Lajos:

Amit a Marika látott, az a Korona és a mai Szent Korona, az ugyanaz, de nem úgy nézett ki akkor, ahogyan Marika látta, ahogy az elkészült, hanem a tetején, ahogy — akik itt voltak régen, azok tudták —, hogy a tetején nem kereszt volt, hanem egy Szentháromság-jelkép, nem 9 csüngője volt, hanem 7, és a 7 csüngőben volt 8-8 gyöngy71, és az alatt volt a kő72.

És hátul nem a 3 földi uralkodó képe volt, hanem a Szűzanya képe volt, és 2 arkangyal-kép.

Tehát a Szent Korona 4 arkangyal-képpel készült és a Szűzanya-képpel, és így aztán a többi jelképpel együtt, a 64 piros kővel, melyek az Úr Jézus Vérét jelképezik, és ez által, mivel ez Korona, a Töviskoronát is jelképezi, és ez által az Úr Jézusnak a Feltámadás után elnyert világ feletti teljes hatalma, tehát amikor azt mondta az apostoloknak, hogy: „Most már Enyém a minden hatalom a Mennyben és a Földön.” És mivel az Úr Jézus ezt a hatalmát az Egyháznak adta át73, Péternek és az utódainak, ezért az ilyen jelképekkel az Égből származó földi hatalom a szenvedés által elnyerhető, Égből származó földi hatalom jelképeivel készült el ez a Korona, ezért kapta meg Szent István azzal a küldetéssel, amit II. Szilveszter pápa adott neki, hogy a magyar népnek védeni kell az Egyház szabadságát, az Egyház hitét, és engesztelnie kell. És ezért tanítja az Úr Jézus mindig azt, hogy a magyar népnek, úgy, ahogy a Szűzanyának, szenvednie kellett, úgy a Szűzanyának felajánlott Korona által irányított nemzetnek is szenvednie kell.

És ezért aztán a Szűzanya Koronája, amit a koronázására készítettünk el, készítettem el, az már 4 arkangyal-képpel és a Szűzanya képével készült el. És így vált alkalmassá arra, hogy a Szűzanya Koronázási Koronája legyen.

Jelen lévő testvérek:

Köszönjük szépen.

Jézus Krisztus Urunk:

Mert ugyebár, az énekben hogy énekelték?

Két ereklyét az angyalok a földben őrzik, a gyöngyszemekkel együtt.

És voltak olyan testvérek e Korona elkészítése előtt — ezt író-gyűjtő is tudja —, hogy mondjam meg, hogy merre kell keresni, bár csak a helységet.

A helységben megadtam.74

S megkérdeztem utána tőlük:

És merre mentek el? Északnak, délnek, keletnek vagy nyugatnak? Vagy azt mind ott fölássátok? És keresitek? És nem történik semmi, akkor azt mondjátok, hogy Én nem jó helyet adtam számotokra?

Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok azt mondottam: Ha majd itt lesz az idő, akkor előjönnek az ereklyék, amelyek őrizve vannak.

De amikor a koronázás történt, a koronázásra már nem a földi királyok képével kell az Édesanyát megkoronázni. Azt már teljesen annak a mivoltával kell készíteni, ahogy az eredeti annak idején ennek a népnek megérkezett. Mert ez a nép megkapta, ennek a népnek ezzel a Koronával élni, haladni, küzdeni kell.

És ahogy mondotta író-gyűjtő testvér, hogy ha az Édesanyám példáját veszitek, jelen van az egyszerű, mondhassuk azt, hogy falusi Leány, aki éli a kialakított mindennapi életét Istenben bízó emberként, vagyis ahogy mondani szokták a régiek: Istenfélőként. Holott nem félni kell, a szeretet kegyelme révén kell élni.

Majdan kiválasztottá lett, a kiválasztottságában elfogadta mindazt, amire a Mi Atyánk, vagyis a Mennyei Atya meghívta. Elfogadta, és attól kezdve ismerős számotokra már ez a szó vagy szavak a mondatában, a tanítás által már megjelent, hogy teljesen megváltozott az élete, és az életben megjelentek a nehézségek, néha a küzdelmek. De mivel Ő megnyitotta Szívét és Lelkét, és Szívével fogadta el a felkérést, Ő a felkéréséhez hű maradt, és a hűsége által haladt és élt a mindennapjaiban, az Ő saját útpályáján, amely Számára is megjelent.

És ezért Én, Jézus Krisztus Uratok már nem egy Golgota-i tanításában e évek alatt megadtam számotokra: Édesanyám legyen számotokra a példa, a kegyelem-erőt Ő is árasztja felétek, és higgyetek és bízzatok az Édesanya jelenlétében. És most már Ő a ti Királynőtök, hisz most már jelképesen is megtörtént a koronázása75, megtörtént újabb 1000 év felajánlása, ami által várhassátok azt a segítséget, amire szükségetek van a mindennapokban. És hinni és bízni kell mindabban, amit ez által a Királynő, az Édesanya nyújthat számotokra. Nem szabad félni, nem szabad kétségbe esni, nem szabad szomorkodni, hanem a hitnek, a reménynek, a bizalomnak, a békének és a kegyelemnek kell működni rajtatok és bennetek.

És ha ezeket mind-mind felismertétek, elfogadtátok, akkor megéreztétek és megérzitek, hogy valóban az Édesanya, a Királynő a közbenjáró segítségével megadhassa számotokra mindazt, amire szükségetek van, amire vágyakoztok.

És most ismételten azt mondom, mint amit már a bűnbánat-időben, vagy az elmúlt évek folyamán elmondottam számotokra: nem a harag, nem a gyűlölet, nem az indulat vezethet benneteket előre, hanem a szeretet — elsőként —, a béke, a kegyelem, a megbocsájtás és az alázat. Ha ez jelen van a magyar nép nemzetében, akkor elindulhatunk. És ehhez, ami a legnagyobb, a szeretettel együtt, amit mondottam nem egyszer: az összefogás.

És hogy van jelen az összefogás?

Ha nem mindig csak azt nézitek, hogy kiben milyen hiba van, ki felett hogyan törünk pálcát, kit hogyan ítélünk meg, kiről mit mondunk, kit hogyan húzunk le a földig, és ha kell, még meg is tapossuk, mert talán ő egyenlő legyen a föld porával!

Holott ezt Én, Jézus Krisztus Uratok már többször, ismételten megadtam: hagyjátok meg az ítéletet Atyámra, majdan Énrám, mert eljön az idő, amikor mindenki felett ítélkeznek. És akkor lehet rádöbbenni mindarra, amely körülvesz benneteket.

És hányszor és hányszor azt mondjátok magatokról a nép nemzetében, hogy: „Itt élni?!”

Hányan és hányan most azt mondják: „Itt maradni?! Szinte szégyellem, hogy magyar vagyok.”

A magyar szégyenével te az Édesanyámat is akkor elhagyod.

A magyar szégyenével megalázod ezt az országot, ahol életet kaptál, ahol működött a kegyelem és élt a szeretet.

De hogy te megnyitottad-e szívedet ehhez? Azt nem kérdezed meg, úgy-e, magadtól, hogy te valóban tökéletes ember vagy a testvérben? Vagy neked is vannak hibáid?

És Én, Jézus Krisztus Uratok a bűnbánat tanításában szintén elmondottam:

Ne húzzatok szét, hanem inkább legyetek egyek. Az egység adja meg számotokra a kegyelem-erőt, ami által elindulhattok.

Az egységet, amelyet nektek megadtam, emlékezzetek, mikor eljött a Feltámadás fénylő hajnala a tündöklő ragyogásban, akkor, mikor örömmel, örömmel — mondjam? —, örömmel énekeltetek? És azt mondottam: De azért szeretlek benneteket, és megáldalak ajándékommal.

Most, hogy érezzétek, hogyan van jelen a működő erő az egységben, fogjuk össze kezünket.76

A hajnal tündöklő fényének ragyogásában megajándékoztalak benneteket e kegyelem szeretetének ajándékával, hisz elhoztam nektek az Életet, mert az Élet erősebb lett a halálnál. És hogy érezzétek az Élet jelenének kegyelmét és ajándékát, áradjon reátok áldásom.

Most ez az áldás, ahogy reátok árad, mutassa meg minden megnyitott szívű testvérem felé a működő egységet az eggyé váláshoz, hogy próbáljatok így eggyé válni e szeretet, kegyelem által. És próbáljatok így hinni és bízni a Királynőben, az Édesanyában, aki mindenkor jelen van az Ő országában, az Ő nemzetének népében, akik mind Hozzája tartozunk, hisz alattvalói lehettünk, és ezért csak hálát és köszönetet mondhatunk. És kérhessük nyitott szívvel és lélekkel az Édesanyát, hogy közbenjáró segítségével hozza el ennek a nemzetnek, ennek a népnek a reményt a felemelkedéshez.

De hogy ez a remény a felemelkedésben jelen legyen, nem haragszunk, nem gyűlölködünk, nem kiabálunk, nem ítélkezünk, és nem törünk pálcát, hanem megpróbálunk a szeretet-, kegyelem-, békének, alázatosságának jelenével működni együtt a mindennapokban, a mindennapokhoz, és így várhassuk azt a segítséget, ami fontos, hogy jelen legyen ennek az országnak népének nemzetében.

Ennek reményében most közösen úgy imádkozunk, ahogy a Hegyi beszédben tanítványaimat is és a nép sokaságát tanítottam a legfőbb imára. De a legfőbb ima után, mivel az Édesanya a Királynőtök, Őtet is köszöntjük.

A legfőbb ima:

Mi Atyánk…77

…aki a Mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved! Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a Mennyben, úgy a Földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. És bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek. És ne engedj78 minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól. Ámen.

Üdvöz légy, Mária, kegyelemmel teljes! Az Úr van Teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között, és áldott a Te Méhednek Gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Ámen.

Magyarok Királynője, hozd el ennek az országnak a szebb és a jobb jövő reményét a kegyelemben!

Ez az ország megpróbál ehhez az Édesanyához, ehhez a Királynőhöz egységet alkotni, hogy az erőben, a szeretet kegyelme által, hittel és bizalommal imádkozni, abban a reményben, hogy mint Édesanya, mint Magyarok Királynője elfogadod szívből jövő, őszinte imáit, énekét, fohászát, felajánlását, és mint Közbenjáró Segítség elhozod e országnak, e nemzetnek, e népnek mindazt, amire szüksége van, amire vágyakozik, ami által érezze, hogy boldog, hogy ebben az országban él, és ehhez az országhoz tartozik.

Hogy ne csak az foglalkoztassa, hogy „én szégyellem, hogy magyar vagyok”.

Mert ha ezek a gondolatok, felajánlások mennek az Anyai Szív oltalmához, akkor hogyan hozza el számotokra a segítséget, a közbenjárással a jelenben?

Ezért kell hinni, bízni és reménykedni, mert a reményt soha nem szabad eldobni önmagatoktól. A remény tud éltetni, erőt adni. A reménnyel a kegyelem árad, és a reménnyel az erőt az egységhez meg tudod alkotni, és haladni a mindennapokban.

És ha minden nap csak egy ilyen rövid fohászt szívből és szeretettel elhelyezel az Anyai Szív Királynőjéhez, a meghallgatás megtörténhet, és eljöhet számotokra — ahogy eddig, úgy továbbra is — a szebb és a jobb jövő.

Hinni és bízni és reménykedni kell. A kegyelem csak így tud működni a jelenben és a mindennapokban.

Most folytatódva felétek az a megemlékezés, amikor arról volt szó számotokra, hogy hogyan elevenedik meg rajtatok a beállásban a gyógyító kegyelem. Mert, úgy-e, akkor egyesével jöttetek a testvér elé, egyesével vártátok mindazt, hogy reátok helyezve imádkozzék.

Mivel mindig többen és többen jelentetek meg, akkor már két testvért választott ki testvér, és így ment felettük.

Mikor már a két testvér is kevésnek bizonyult, akkor Én, Jézus Krisztus Uratok itt e helyen felállítottam kiválasztott Mária testvéremet, és azt mondottam: Majd közösen így imádkozol, azt az imát, amelyre megtanítottalak, majd az ének, amely megjelenik számotokra, és akkor megnyitott szívvel áradt felétek a gyógyító kegyelem ajándékáldás.

Na, ekkor, e szavak után megindul a versengés! Ki legyen elöl?! Mert: „Én ott hátul ennyi ember után mit kapok?!”

Nem kell félnetek, Én, Jézus Krisztus Uratok, ha így, pásztával nyújtom felétek áldásomat, és ha megnyitod szívedet, elfogadod, érzed, és működik rajtad.

És ekkor elkezdtetek potyogni szépen lefele, hisz még nem ezek a padokon voltatok — olyan szépen tudtatok potyogni lefelé!

Azt mondj a testvér, ott ült a kép alatt, szinte szörnyűvé vált előtte, azt mondja: „Mint egy csatatér! Uram, én hiszek! Én hiszek! Én nem akarok leesni, mint a többiek!”

Tehát így van jelen előttetek néha a kicsinyhitűség a gyarlóságában, mert: „Ha én úgy érzem, nem itt lehetek, csak hátrább, akkor hogyan élem meg a kegyelmet az ajándékában?”

És most ezért fogok hátramenni, mert itt vártátok. Azt mondjátok: „Minden évben mi kapjuk!” Sorban haladok, most megyünk hátra.

Kiválasztott a leghátsó testvérhez (…)

Nyissátok meg szíveteket, fogadjátok el a gyógyító kenetet, amelyet Én, Jézus Krisztus Uratok kiválasztott Mária szolga-testvér által árasztok felétek, hogy érezzétek a kegyelem ajándékát a működésben.

Mária 79 :

Jézus nevében átadom nektek azt a gyógyító kegyelem-, ajándékáldást, amelyet Jó Jézus Krisztus Urunk áraszt általam felétek, mert ti mind Jézus Krisztus testvérei vagytok, és Szent Sebeiben meggyógyultok vagy meggyógyultatok.

Kérlek, fogadd el tőlem felajánló testvéreimet, akiket szeretnék elhelyezni a Te Szentséges Szíved oltalmába. És tudom, hogy testvéreim most a legjobb helyre kerülve, és szeretettel és türelemmel várják a gyógyító kegyelem ajándék-áldását, ami most reájuk árad, betölti szívét és lelkét, és működik rajtuk és bennük, hogy ez által gyógyulást nyerhessenek.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Jézus nevében80 átadom nektek azt a gyógyító kegyelmi ajándék-áldást, amelyet Jó Jézus Krisztus Urunk áraszt általam felétek, mert ti mind Jézus Krisztus testvérei vagytok, és Szent Sebeiben meggyógyultok vagy meggyógyultatok.

Kérlek, jöjj a testvéreimhez, fogadd el őket e felajánlásban, hisz elhelyezem őket a Te Szentséges Szíved oltalmába, és tudom, hogy testvéreim most a legjobb helyre kerülve, és szeretettel és türelemmel várják a gyógyító kegyelem ajándék-áldását, amely most reájuk árad, betölti szívét és lelkét, és ez által működik rajtuk és bennük, és meghozza számukra a gyógyulás kegyelmét.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Jézus Krisztus Urunk:

És most innen81 adom felétek imámat, minden nyitott szívű testvéremnek, hogy ne azt mondjátok, hogy mindig csak onnan82 kapjátok. Most érezzétek, hogy közeletekben van a kegyelem és az áldás, ahogy néha némelyek így gondolták. Én nem azt mondom, hogy ti, csak voltak ilyen testvérek, akik azt mondták: „Hát, ha ennyien előttem vannak, akkor én mit kapok?” — ahogy mondottam az elején.

Ahogy annak idején Mária, kiválasztott testvérem szokta mondani számotokra az összejöveteleken, az engesztelésben:

Kérlek benneteket, nyissátok meg szíveteket, ajánljátok fel mindazt, ami bennetek van, és a nyitott, üres szív felkészülésében, hogy el tudjam fogadni azt a kegyelmet, amire szükségem van a gyógyító kegyelem által.

És mellette most azt kérem tőletek, helyezzétek el mindazokat, akiket ismertek vagy szeretteitek közül, akiknek fontos, hogy részesülhessenek a gyógyító kegyelemben, kegyelemből.

Mária:

Jézus nevében átadom nektek azt a gyógyító kegyelmi ajándék-áldást, amelyet Jó Jézus Krisztus Urunk áraszt felénk, mert mi mind Jézus Krisztus testvérei vagyunk, és Szent Sebeiben meggyógyultunk vagy meggyógyulunk.

Kérlek, fogadd el tőlem felajánló testvéreimet, akiket elhelyezek a Te Szentséges Szíved oltalmába, és tudom, hogy most testvéreim a legjobb helyre kerültek e felajánlás által, és szeretettel és türelemmel várjuk a gyógyító kegyelem ajándék-áldását, ami most reánk áradhat, betöltheti szívünket, lelkünket, hogy ez által működhessen rajtunk és bennünk.

Jézus Krisztus Urunk:

S ilyenkor történik az ének.83

S akkor, ilyenkor, hogy mondja Mária, kiválasztott testvérem?

— Köszönjük, Uram, hogy itt vagy közöttünk, hogy elfogadtál testvéreidnek, és megajándékoztál bennünket e gyógyító kegyelemmel. És köszönjük mindazon testvéreinket, akik most nem voltak közöttünk, de lélekben megpróbáltunk egyek lenni, reájuk gondolva, felajánlani őket, és csak reménykedünk, hogy ők is részesülhettek a gyógyító kegyelmi ajándék-áldásból ott, ahol jelenleg most tartózkodtak.

S ezért kell hinni és bízni mindabban, hogy a felajánlás megtörténik. Meg kell nyitni szívünket, és elfogadni mindazt, amit ez által kaphatunk, hogy érezzük a gyógyító kegyelemnek ajándékát, ami átölel bennünket, felmelegít, és erőt és kegyelmet érzünk általa.

És most kicsit visszatérve az énekekre, mikor még ez a része nem volt meg e jelen sátornak. Itt volt a vége, itt volt, úgy-e, az ajtótok, ahogy bementetek. Akkor minden még fordítva állt: ott voltatok elöl. És itt kuporgott most a második grácia84 testvér, aki azt hitte, hogy őtet senki nem is látja, nem is veszi észre. Most mintha ide begubóznám magamat, és így csinált: időnként felemeli fejét, nézi, mi történik, így. Mária testvér, ahogy mondottam, a beállások ideje volt, és ahogy erre jött és odalépett:

— Nem szabad ám azokat leírni! Az nem azért van ott jelen a te kezedben — mert akkor még a gépelt papírra szedtük össze az énekeket, és kemény lapból piros borítót tettünk.

— De hát… De hát én soha nem érek ide, és én meg akarom tanulni.

— Úgy sem tudod mind egyszerre megtanulni — mert ő azt hitte akkor, hogy még csak az a pár ének lesz, amit ő akkor látott.

Na, most, testvér, mondd el, akkor mit éltél át.

Mert itt erősödött meg benne, abban, hogy az Úr Jézus akkor is látta, mikor „én, úgy érzem, hogy elbújok, és engem nem lát senki”.

Csatai Lászlóné Juliska:

IMG_5456  jav

Köszönöm, Uram, Jézusom, ha szólítsz. És nagyon-nagyon megköszönöm ezt a sok kegyelmet, amit kaptam. Azt mindig is tudtam, hogy én mint földi ember, gyönge vagyok. De mikor olvashattam ezeket, meg énekelhettem ezeket az énekeket, én annyira boldog voltam, hogy elmondani nem tudtam, most se tudom. Mert annyira boldogság ez, hogy itt nekem megmutatta az Úr azt, hogy látott, amikor írtam, és hogy: „Nálam nélkül nem tudod. De ha veled vagyok, nézd meg, milyen csodákat adok, hogy olyanokra képes vagy, amit, te is látod, hogy nem úgy van, mint földi ember létedben tenni te tudnád.”

És én nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy énekelhettem, imádkozhattam a testvérekkel, és megtapasztalhattam azt, hogy az Úr Jézus szeretete milyen végtelen, hogy mennyire nagyon szeret engem, annyira éreztem minden éneknél, amikor leíratta is velem. Olyan csodálatos volt mindig, könnyek között, boldogan, örömmel! Mindig azt gondoltam, hogy én minden éneket meg fogok tudni tanulni! Dehogy is, nem is így van ez, de akkor úgy gondoltam.

Jézus Krisztus Urunk:

Igen, mert most te arról beszéltél, amikor te írtad az éneket, mint más testvéreid. Én azt kérdeztem, amikor ott titokban írtál! Mikor rád kellett szólni, mikor elszégyellted, úgy-e, magad! Mert azt mondottad: „Hát én azt hittem, evvel nem teszek rosszat, mert meg akarom tanulni.”

Csatai Lászlóné Juliska:

Igen, Jézusom, így volt, így volt. Azt hittem, hogy óh, hát én ezt leírhatom, és megtanulhatom. Hisz akkor még aktív munkás voltam a munkahelyemen, és mindig elkéstem. Mire kijöttem ide, kiértem a munkából, addigra már csak ott hátul volt egy kis hely. Volt egy aranyos testvér, az mindig ide előre szólított, hogy ha volt egy kis hely. De én annyira boldog voltam, hogy akkor is ide értem. De mindig úgy éreztem, hogy mindenről lemaradok, az elejéről. Hisz én azért gondoltam, hogy majd legalább ezeket, amiket én majd otthon megtanulom, és együtt leszek a többi testvérekkel. De ez, akkor még nem gondoltam, hogy ennyi ének lesz, és én ezt majd nem fogom győzni, úgy, ahogy az Úr Jézus is a Marika által nekem mondta.

Nem tudom, még mit mondjak, Uram.

58Ezen a napon a Sükösdi Szeretetközösség Jézus Krisztus Urunk sükösdi jelenéseinek 19. évfordulóját ünnepli. Ennek során Jézus Krisztus Urunk kiválasztott Mária szolgája által felidézi az elmúlt 19 év közösségi eseményeit, és válogatást nyújt tanításaiból is.

IMG_4586  jav. honlapra

Mária1:

„Megjöttem, Jézusom, látod, itt vagyok…”2

Szeretettel köszöntöm a testvéreket ezen a szép napon az ünnepben, hisz a mai nap 19 éve, amikor Jó Jézus Krisztus Urunk Bátmonostoron kiválasztott az út porából. S azért így mondom, hogy az út porából, mert a tanítások révén már én is megértem, hogy mi mind, akikre szüksége volt, kiemelt, meghívott az útra, és a meghívást a felismerésünk részében elfogadtuk, igent mondtunk, és az igenben elindultunk.

Ezen a napon, 19 éve, először engem hívott meg az útra, majd ahogy teltek a hónapok, és következett a második év, akkor már másokat is meghívott erre az útra. Először a bástyákat3, akiket abban a részében választott ki, hogy elfogadtam a fájdalom, szenvedés Golgotáját, akkor még a papjainkért, meg az ifjúság megváltásáért, megbocsájtásáért a kegyelemben, hogy felismerjék Jó Jézus Krisztus Urunkat, elfogadják Őt, és ők is elinduljanak az úton.

A „pásztoraimért”, mert Ő inkább úgy mondja mindig számunkra, hogy „pásztoraim”, „pásztoraimért”, hisz értük is kell vállalni fájdalom-, szenvedést, golgotai utat a felajánló imában (…), hogy ők is érezzék szívükben, lelkükben Jó Jézus Krisztus Urunk jelenlétét, szeretetét és kegyelmét, ami által ők is együtt tudnak haladni a mindennapi élet-útpályán, amelyet Jó Jézus Krisztus Urunk számukra is megadott.

IMG_4598

És ahogy utána így teltek a hónapok, ismételten, és az évek, majdan jöttek az énekesek és a segítő testvérek, akiket szintén meghívott Jó Jézus Krisztus Urunk, és az igenben ők is elvállalták a felkérést. Ezért többes számban mondottam, hogy nem egyedül megyek az úton, ahogy a bűnbánat-időben vagy az első pénteki Golgotákon, hanem mindig velem jönnek azok a testvérek, akik igent mondtak. És az igenjük mellett különösképpen a sok zarándoktestvér, akik már a 19 év alatt itt jártak, kaptak kegyelmet, imacsodát, meghallgatást, gyógyulást, hisz sok mindent lehetne felsorolni, és örömmel és szeretettel vettek részt. Az után egy kicsit eltávolodtak, és vannak, akik ismét visszatértek, akiket mi ismét nagy szeretettel és örömmel fogadtunk.

De a mai napon e 19 évben ne feledkezzünk el azokról a testvéreinkről sem, akik ide jártak Sükösdre. Most nem csak a segítő testvérekre gondolok, és a közeli testvérekre, hanem minden testvéremre, aki elzarándokolt erre a helyre, és a test és a lélek szétválásával elindult a lélek haza, az Örök Valóságba, ahol Jó Jézus Krisztus Urunk számukra is elkészítette azt a helyet, amelyet minden testvér számára elkészít.4 Hogy kinek mikor és hogyan fejeződik be a földi pályája, azt nem tudom. De mi most azokról emlékezünk meg, akik most nincsenek közöttünk, de lehet, hogy Jó Jézus Krisztus Urunk most megadta nekik fentről, hogy letekintsenek erre a helyre, és megnézzék mindazon testvéreinket, akikkel együtt voltak itt, akiknek most talán elénk jön az arcuk, a mosolyuk, a kedvességük.

És itt szeretnék megemlékezni első lelkipásztor-testvéremről, Ottó atyáról5, aki elfogadta velem együtt ezt a Közösséget, és ő volt az első lelki vezetőm. Majdan 2001-ben befejezte a földi pályáját.

Utána Géza atya6 lett jobban, hisz előtte is itt volt már, de ő utána vállalta ennek a Közösségnek a lelki vezetését, a segítségét. Majdan ő is befejezte földi pályáját, és elindult szintén oda, ahonnan érkeztünk.

És Ferenc atya7, aki szintén itt volt közöttünk. Ő talán egy rövidebb időt, de a rövidebb időben, amikor csak tehette, itt volt közöttünk.

És most megemlékezem azon pásztoraimról, akik jelen vannak, és akik talán most lélekben kísérnek el erre az útra. Elsőként Antal atyáról8, aki szintén elvállalta Jó Jézus Krisztus Urunk kérésében a lelki vezetést és ezt a Közösséget. És ennek a Közösségnek ő lett a pásztora, és ő vezet bennünket Jó Jézus Krisztus Urunk felé szeretettel, és bátran fordulhatunk feléje és hozzája, a segítségnyújtást mindenkor megadja minden testvér számára, amire szükségünk van a táplálékban.

Majdan János atya[9], akinek van primíciája, és mellette, mikor szabaddá tudja tenni a napjait, ő is itt van közöttünk, már több mint 10 éve. Bízunk és reménykedünk, hogy Jó Jézus Krisztus Urunk és a Boldogságos Szent Szűz továbbra is megadja számára az ittlétet.

Majdan Kálmán atyáról10, aki szintén többször itt volt, jelen volt közöttünk. Hogy ma ide ér-e, nem tudom, hisz azt mondta, megpróbál. Mi várjuk őt szeretettel. Lehet, hogy majd később én is találkozhatom vele, ha majd megérkezik. Vagy ha közbejött neki valami, akkor majd biztos, szólni fog.

És imádkozunk továbbra is a többi János atyákért. Van még Antal atya, Jenő atya, akik már tiszteletüket tették ezen a helyen többször és többször szentmise-bemutatással és a szent gyóntatásokkal, ami által a liturgia is ünnepélyesebb lett, és részesülhettünk e szentségben a szentgyónás részében. Számukra kérem e ünnepben Jó Jézus Krisztus Urunk szeretetét, örömét, békéjét, kegyelmét és mindazt, amire szükségük van e mindennapi élet-útpályánkon. Reménykedünk, hogy továbbra is együtt tudunk lenni, mint egy család a szeretetben. Hisz Jó Jézus Krisztus Urunk összeköt bennünket a tanításával, ami az Élő Evangélium részében szól felénk és hozzánk, és megmutatja számunkra, hogy: Jelen vagyok köztetek, csak higgyetek és bízzatok.

És a bizalomban próbáljunk egész nyitott szívünkkel, lelkünkkel Reá hagyatkozni, bármilyen probléma, fájdalom és bánat ül rajtunk és bennünk, mert megadhassa számunkra mindazt, amire szükségünk van, és amire vágyakozunk.

És így szeretném elhelyezni most azon testvéreimet, akik nincsenek közöttünk, de lélekben megpróbálunk egyek lenni, reájuk gondolva, felajánlani őket, hisz sokan és sokan, akik a betegségük révén már nem tudnak jönni, de levélben, telefonon mindig megpróbálnak értekezni velünk, a Golgotákat olvasgatni, ebből lelki táplálékot meríteni, hogy egyek lehessünk. Hogy érezzék, hogy mi se feledkeztünk el róluk imáinkban, felajánlásaikban, értük is imádkozunk.

Imádkozunk a határon túl élő magyar testvéreinkért, akik szintén sokszor elzarándokolnak erre a helyre, hogy érezzék ők is a mérhetetlen nagy hálát, szeretetet Jó Jézus Krisztus Urunk Szentséges Szívének áradásából. És most különösképpen még a Feltámadási Fényben élünk, hogy ez a Feltámadási Fény ragyogtassa be minden testvéremnek szívét és lelkét, erősítsen meg bennünket, és mutassa meg számunkra mindazt, hogy nincs hiábavaló ima, felajánlás, kérés, fohász, zarándoklat, mert egyszer mindenre megjön a válasz. Hogy mikor, azt még nem tudjuk, hisz a miértre Jó Jézus Krisztus Urunk mindig azt mondja, türelmesek legyünk, és a türelem a miértre majd megadja a megfelelő választ.

És így köszöntök minden testvéremet, a jelenlévőket, és akik most lélekben vagyunk egyek, hogy érezzék ezt a csodálatos szeretetet, az irgalmasság szeretetében ezt az örömet, ezt a mérhetetlen nagy békét, amely most átölel bennünket, felemel, és szinte Jó Jézus Krisztus Urunkhoz emel, hogy érezzük azt a melegséget, amelyet számunkra e sok év alatt sokszor ajándékul adta, megerősített bennünket, hogy higgyünk és bízzunk e csodálatos kegyelmi ajándékokban, ami által élünk és haladunk a mindennapokban, reménykedve, örömmel és szeretettel. Mert a reményt, azt soha nem szabad eldobni szívünkből, lelkünkből. Annak mindig helyet kell készíteni szívünkben, lelkünkben, egész lényünkben, mert a remény, az sok mindent meg tud világosítani, megmutatni számunkra, ami által élhetünk és haladhatunk, ami által érezzük, hogy Jó Jézus Krisztus Urunk testvérei vagyunk. És mivel testvérek vagyunk, így most testvéri szeretettel induljunk együtt az öröm útján, hisz Jó Jézus Krisztus Urunk, aki már vár, hogy átölelhessen Fényének sugarával és melegével minden jelenlévőt a testvérben.

„Indulj az úton, előre nézz, nem tántoríthat ezernyi vész…”11

Mária12:

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.„Uram, Jézus, köszöntünk most Téged…”13

Nem akarom nézni. Én félek ettől!14

De milyen szép ez a fény! És a fényben egy gömb a szivárvány színeivel, és benne kialakul egy Száj. És mozog. És azt mondja:

— Megszabadultál a bűneidtől (…).

De hogy ki mondja, és miért mondja, azt nem tudom.

De nem tudom elmondani, mit érzek. Félek is, meg fázok is.

Nem tudom, miért rángatnak, mit akarnak.15 Még látom a fényt, de hallom a hangokat, akik ezt mondják:

— Kelj már föl! Kelj már föl!

De nem bírok felkelni. Nem bírok felkelni. Olyan jól érzem itt magam, már a sírás is egy kicsit távol van.

Majdan hallom a hangokat ismételten, de nem bírom kinyitni a szememet:

— Nézd, ott a Lonci16, szóljunk neki, jöjjön, nézze meg, mi történik itt. És már milyen rég óta! Már mindenki a buszon van, és nem bírjuk felrázni.

Majdan oda jön, meglepő arccal végignéz, de nem tud mit mondani:

— Nekem mennem kell, mert azok is menni akarnak.

Majdan a gyermek17 szólítja sírva:

— Anyu! Anyu, kelj már föl, menni kell, már kiabálnak! Anyu, kelj már föl! Kelj már föl!

De nem értik, hogy nem bírok. Nem bírok felkelni.

Megráznak:

— Kelj már fel, mert itt hagynak!!

De nem értik, hogy nem bírok felkelni. Nincs erőm felkelni. Látni azt a csodálkozó arcokat. Majdan felülök. Kérdezik tőlem:

— Láttál valamit, vagy hallottál valamit? Miért sírsz?

Nem tudom elmondani, mi történt velem:

— Valaki szólt hozzám, de nem láttam senkit. Csak nagyon erős volt a fény.18 És csak sírok. Azt nem tudom, hogy miért.19

— A fényben jelen lett egy gömb, a gömbön, mint a szivárvány színei, beborították volna, és benne a Száj, amely mozgott, és azt mondta nekem, mert nem láttam senkit ott, hogy: „Megszabadultál a bűneidtől (…).” De hogy miért mondta, s ki mondta, azt nem tudom.

— Ne ülj már ott, gyere, mert menni kell, már haragszanak, mindenki a buszon van.

De nem bírok még felkelni.

Majdan felálltam, segítséggel, és elindultam a buszhoz. És valóban, néhányan kérdezik, történt valami velem? De a többségük már nagyon ment volna, és már nem tetszett nekik, hogy várni kellett.

Jézus Krisztus Urunk:

Majdan haza érve elmondjuk, hogy mi történt a Marival. De a Mari nem tud szólni, csak hallgatag, és mint aki csak sír, s nem érti, hogy mi történik vele. Majdan végighallgatják, egy kis csend, az után ez a válasz:

— Miért pont te?! Senki más nem volt ott, csak te?

— Én nem tudom, hogy miért én voltam.20 Én ezt nem akartam. Nem értitek meg? Én sem tudom, mi történt! De ezt láttam, és ezt hallottam, amit elmondtam.21

Majd a szomszédot is hívják, és mondják számára, hogy mi történt a Marival. Örömmel mondják, de még el sem tudják mondani, mert nem értik. De mégis újságolják:

— Akkor nagyon sokáig feküdt a földön, senkivel, semmivel nem törődött, csak beszélt furcsán, és gurultak a könnyei. Mi csak ezt láttuk.

Majdan elmúlik pár nap, és nem történik semmi. Már nyugalom van:

— Úgy látszik — maguk között beszélve —, talán csak egyszer történt meg vele.

Mária:

De amikor már megnyugodtak, ismételten megjelenik a fény, a gömb és a Száj, aki a szeretet kéri, mert nagyon nagy a szeretetlenség.

Igen, elmondom, amit hallottam.22

Majd mikor visszatérve23 már látom, kik körülöttem vannak, kérdezik, hogy:

— Mi történt?

S mondom nekik:

— Minden épp úgy, ahogy legelőször megjelent előttem. Csak most arról beszélt, hogy szeretet legyen bennünk, mert nagyon nagy a szeretetlenség, és a gyűlölet tombol, a harag.

Ismételten elmúlik pár nap, amikor ismét megjelenik előttem ez a csodálatos fény a gömbbel és a Szájjal, aki a megbocsájtásról beszél a szeretet után, hogy megbocsájtás lakozzék bennünk.

Elmúlik már egy hónap, mire bátorságot veszek, és megkérdezem, hogy:

— Ki vagy Te, aki szólsz hozzám?

És a fény egy kicsit távolodik.

— De nem ezért mondtam, hogy elmenjél!

S még erősebb fény jelenik meg, s a fényben a gömb eltávolodott, és egy alakot látok. És ahogy közeledik felém, felismerem:

— Valóban Te vagy, Jézus! Jézus! Te szóltál hozzám?

Nem tudom, szabad-e néznem.

— Igen — azt mondja nekem —, Én vagyok, Jézus Krisztus Urad, aki kiválasztottalak, hogy szóljak feléd.

— Köszönöm.

Majdan eltávozik a fénnyel.

És örömmel mondom:

— Már tudom, hogy ki szól hozzám a fényből! Ő Jézus! Azt mondta: „Én vagyok, Jézus Krisztus Urad.” Ő szól hozzám.

Örülnek e szavak hallatán, de vannak, kik megkérdőjelezik:

— Pont neked jelenik meg Jézus?! Mire föl?! Pont neked?!

— De én csak azt mondom el, amit láttam, és amit mondott nekem, s amit hallottam. Én mást nem mondhatok.

Ez után többen és többen azt mondották:

— Ez a gonosz műve, a sátáné. Te is a sátán gyermeke akarsz lenni?

— De nem azt mondta nekem! Azt mondta, hogy: „Én Jézus Krisztus Urad vagyok.”

— De a sátán is mondhat ilyent. Még nem hallottad?

Ismételten elszomorodok. Szeretném az örömömet kiadni, megosztani, de nem lehet. Hamarosan a szavakkal azt mondják, ne higgyek, és ne bízzak, mert ezt biztos, a sátán teszi velem.

— Nem tudom, Uram, Jézusom, hogy szabad-e Hozzád szólnom, de ha valóban Te vagy, hogy mondjam el nekik, mikor nemigen akarják elfogadni?

Már nyár van, jó idő van, a hír gyorsan elterjedt, hogy valami történt ezzel az asszonnyal. Sokan és sokan jönnek, hogy megnézzék, mi történt vele. Egyre többen és többen, kik eljönnek, szól a zene az énekben, de az, hogy imádkozni is kellene-e, azt még nem tudjuk. Mi örülünk a csodálatos énekeknek, énekeljük együtt. És egyre többen és többen jönnek. S maguk között így mondják:

— Hát eljövünk beállni24, ha kell, többször is. Olyan jó! De hogy minek jöjjek, a többit nem tudom. De eljövök, hogy beálljak. Mert azt mondják, ha beállsz, akkor kapsz kegyelmet, mert imádkoznak feletted, és talán eldőlsz, mint egy krumpliszsák, s majd érzel is valamit. Ha mást nem, csak azt, hogy megütötted magad.

Egyre többen és többen így beszélnek.

Már az udvar lassan kicsinek bizonyul. Jönnek, és jönnek. De azt mondják többen:

— Jó, eljöttünk erre a helyre, de kihez jöttünk? Itt annyian vannak, azt sem tudom, hogy mi történik ezen a helyen. Itt csak azt látom, hogy jelen vannak az emberek. Dülöngélnek, énekelnek, mosolyognak, némelyek meglepődnek. Vagy talán nem is rendesek ezek, és elmennek.

Majdan ismét érkeznek többen, és azt mondják, bár valaki szóljon hozzájuk is, hát mondják el, mi történik itt.

— Én ugyan nem szólok! Én nem tudok szólni! Nem elég, hogy itt vagyok, és látnak?

Majdan azt mondja az egyik testvér:

— Szólok én nekik, ha kell, órákig is! Nem kell félnetek, én elmondok nekik mindent. Gyere, Mari, ide, mert most beszélünk!

Jézus Krisztus Urunk:

Mari oda állt, de inkább a háta mögé. Mert nem tudta, hogy mit is szóljon.

Na, testvérem, most jöjj, és mutasd meg, hogy szólottál akkor. Igaz, hogy többen voltak, mint most, de most is ugyanúgy kell szólnod, azzal a megjelenéseddel. Állj most te Mari mellé — nem a Mari melléd!

Sipos Józsefné Loncika:

Jövök, Uram, de lassan sikerül.

Hát, aranyos, jó testvéreim, hát, körülbelül ebben a stílusban, amilyen én vagyok, előadtam, hogy hogy történt a Marikának ez a csodálatos esemény Bátmonostoron, mert nálunk történt meg, ahol legalább körülbelül ötezer ember volt a football-pályán, a Jim Sandersnek az előadásán meg a gyógyításán. És az én drága Marikámmal ott történt a csoda, azt mondta az anyósa, hogy Lonci szóljon már a Jimnek, hogy állítsák már talpra a Marit, mert hát, nem, nem tudnak haza menni, már megőrülnek a sükösdiek.

IMG_4633  jav

Oda megyek, és kérdezem az Erzsikét, a tolmácsot, hogy mit lehet tenni, az a szegény asszonyka fel nem kel, már harmatos a fű, hát mi lesz vele?

Lefordította, és mondja Jim, hogy, nevetve: „Hagyjátok, mindjárt fel fog kelni. De még sokkal szebb dolgokat is fogtok látni.”

Na, megyek vissza: „Na, aztán látunk ám szép dolgokat — mondom —, most meg vagyunk vigasztalva.”

És akkor, úgy-e, pár nap múlva hallottam én is, hogy Sükösdön mi van, ez a Sökösdi Marikával meg mi történt. Mondom a Józsikámnak25: „Menjünk el, Józsikám.”

Itt már tömeg volt.

És akkor egyszer úgy voltunk vele, hogy nagyon jó helyen vagyunk. Aztán kételkedtünk, hogy tényleg jó? Biztos jó? Hát, milyen az ember, kételkedik.

Na, és akkor olyan melegség jött mindig rám, amikor beléptem az udvarba, hogy mondtam, itt nem igaz, hogy a rossz működik. Itt a jónak kell lenni. Bár itt volt a rossz is, az biztos, mert volt rá példa.

És akkor ez a drága lélek azt mondja, hogy ő nem mer beszélni. Ha nem, majd beszélek én, Marikám, ne félj, elmondok én mindent, csak mondd el nekem, hogy mit láttál, majd én tolmácsolom.

Hát, így volt.

Így volt, Drága, Jó Jézusom?

Jézus Krisztus Urunk:

Aránylag.

Ami történt, minden szóra nem emlékezhetsz. De aránylag.

Sipos Józsefné Loncika:

 

Köszönöm. Elmehetek?

Takács Zoltán26:

Engedély megadva.

Jézus Krisztus Urunk:

Igen, szólt, valóban szólt a testvérekhez, köszöntötte őket, elmondta számukra mindazt, amit — ahogy ti itt mondtátok annak idején, a kezdetben, hogy a Mari. Most már lett Marika, de régebben Mari volt. Hogy a Mari mit látott, mit hallott, és mit tapasztalt meg.

És akkoriban össze-vissza jöttetek, nem tudtátok, hogyan, miképpen, ki mikor ráért: „Hát, én eljövök. Beállok egyet, ha ráér a Mari, és majd elmegyek.”

Nem törődtek, hogy délelőtt van-e, vagy kora délután, vagy este: „Hát én most érek rá, akkor jövök.”

És valahogy nem alakult ki jól, mert a család úgy érezte, hogy felbomlott teljesen az ő háztartása, az ő mindennapjuk:

— Hát, hogy lehet itt valamihez is hozzáfogni, vagy tenni, vagy cselekedni?

Ekkor Én, Jézus Krisztus Uratok kértem, jelöljetek ki magatoknak napokat, amikor összejöttök. Akkor először kijelöltétek a keddet meg a csütörtököt. Úgy éreztétek: „Ez a kettő, ez most már bőven elég nekünk.”

Akkor kezdődtek már a beállások mellett a tanítások. A tanítások, hogy hogyan és miképpen kell értékelni a mindennapokat, megköszönni a mindennapokat, mert öröm és boldogság, ha felvirrad számunkra egy nap, mert megértük ezt a napot, amiért hálát adhatunk, amiért köszönetet mondhatunk.

Majdan jött a tanítás, mert volt a szeretet, úgy-e, a megbocsájtás, a béke. Majd jött a türelem, az irigység, a kapzsiság, a féltékenység, mert ezek uralják a mai embert. Hisz jelen van a jó, és jelen van a negatívum, ami együtt kell, hogy párosuljon, mert a kettő csak így tud érvényesülni. És akkor jött felétek a tanítás szavai, hogy a tanításból hogyan tudtok erőt meríteni, hogyan értékelitek mindazt, amely körülvesz benneteket, hogyan vegyetek belőle erőt, a tanítás szavaiból. S majdan felkértelek, hogy ne csak az énekek szóljanak számotokra, amelyek Jézus dicsőítését, köszöntését az énekben megelevenedtek, hanem Édesanyám kérésében, ami a legfontosabb, a szentolvasó ima is foglaljon helyet a mindennapokban, a jelenlétben.

És akkor elkezdtétek a szentolvasó imákat. S nem minőségre, hanem mennyiségre: „Te is eredj, te is eredj, te is eredj! Minél többet! És közben lehet, hogy tekintek, közben lehet, hogy megnézem a másikat, mit csinál, az hányszor áll be, de mondom, mert a többiek is mondják, hát én is mondhatom.”

Majdan Én, Jézus Krisztus Uratok kértem tőletek, próbáljátok átéléssel mondani a felajánló imákat a jelenlétben, a felajánlásban, az Örvendetest és a Dicsőséges szentolvasót. A Fájdalmas szentolvasót még ne imádkozzátok. A Fájdalmas szentolvasónak nem tudjátok, hogy valójában mi a mondanivalója. Majd hamarosan azt is megértitek, és most addig, kérlek benneteket, a fő szentolvasókat, az Örvendetest és a Dicsőségeset imádkozzátok. Mellette már imádkoztatok mást is.

S akkor egyre többen és többen kialakítottátok magatok előtt azt a helyet, hogy hányan és hogyan és miképpen álltok be. Mert akkor még nem ültetek, hanem álltatok a helyben. És ahogy felálltatok sorban, és akkor is kiválasztott testvérem, Mária szolga így ment köztetek, és reátok helyezte kezét, és így imádkozott felettetek. S akkor többen és többen csak ez miatt jöttetek. Sokan azt éltétek meg, hogy: „Igen, eljövök, mert szükségem van a kegyelemre. Szükségem van a gyógyulásra. Szükségem van, hogy erőt merítsek.”

De volt olyan testvér is, úgy-e, mikor megkérdezték tőle:

— Ön miért nem áll be?

— Nem vagyok én beteg!

Hát nem csak azért állunk be, mert betegek vagyunk!

Egy darabig figyelte, figyelte, azt mondja magában: „Ma én is oda megyek, és beállok.”

És akkor átélted, úgy-e, testvérem, hogy nem csak a betegségért jövünk, hanem hogy átéljük, hogy milyen a gyógyító kegyelemmel az áldás. Érzed azt, ahogy testvérem elmondja feletted:

— Jézus nevében átadom neked azt a gyógyító kegyelmi ajándék-áldást, amelyet Jó Jézus Krisztus Urunk áraszt általam feléd. Mert te Jézus Krisztus testvére vagy, és Szent Sebeiben meggyógyultál, vagy meggyógyulsz. Felajánlottalak Jó Jézus Krisztus Urunk oltalmába, és így a legjobb helyre kerülve, és szeretettel és türelemmel, nyitottan, felkészülve, hogy elfogadhasd a csodálatos áldást, ami most reád árad, betölti szívedet, lelkedet, hogy ez által működhessen rajtad és benned.

És mikor ennek tanúja lettél a megtapasztalásodban, akkor azt mondottad: „Valamit éreztem én is, máskor is beállok.”

„Igen, mert akkor még nem tudtuk, és nem értettük, magunk között beszélve, hogy valójában ezt hogyan kell értékelni, hogy ez valójában mi az, amiből részesülök, és azt mondtuk csak: »Hát jövünk beállni. Olyan jó érzés érezni azt a melegséget, érezni, mintha a szeretet ölelt volna át, mintha lebegtem volna.«”

Többen többféleképpen éltétek meg mindazt, aminek tanúi lettetek. És most így a mai napon nem csak ti részesültök ebből a csodálatos kegyelmi ajándékból, ahogy akkor jöttetek, és a kezdetben megtapasztaltátok. Most Mária testvérem, szolga, egészen elmegy oda hátra27, kiválasztja magának a testvért, aki részesül majd a kegyelemből.

Azt mondjátok: „Hátra ültettek. Mit is látok én itt?”

És most hozzátok jöttem:

— Jézus nevében átadom nektek azt a gyógyító kegyelmi ajándék-áldást, amelyet Jó Jézus Krisztus Urunk áraszt felétek, mert ti Jézus Krisztus testvérei vagytok, és Szent Sebeiben meggyógyultatok vagy meggyógyultok. Kérlek, jöjj e testvéreimhez, akiket én most felajánlottam a Te Szentséges Szíved oltalmába, és tudom, hogy testvéreim most a legjobb helyre kerültek. És szívük szeretetével és nyitottan felkészülve, hogy elfogadják a gyógyító kegyelmi ajándék-áldást, ami most reájuk árad, betölti szívüket, lelküket, hogy ez által várják a gyógyító kegyelmi ajándék-áldásnak, kegyelmének ajándékát.

De nem csak a gyógyító kenet áldása révén jöttünk erre a helyre, hisz a kezdetben a testvérek, ha csak egy kicsit visszatekintenek, emlékezzenek, akkor még a felállított oltárotok ezen a helyen volt28. Akkoriban még így ültetek a kialakított padokon, és így álltatok szembe. De mivel többen és többen érkeztetek, és bővítettétek, akkor döntöttétek el a megbeszélésekkel, hogy talán oda kell elhelyezni, és akkor így szépen mindenki látja, és részesül a gyógyító kenetből, a tanításból, az áldásból és a szeretetből. És akkor megtapasztaljátok mindazt, aminek tanúi lehettetek, és tanúi vagytok most, e jelenben, e szeretet kegyelmének ajándékából.

Majdan a testvérek már kialakították számukra, hogy nem elég csak egy héten kétszer jönni. Akkor már számukra elkészítették a megbeszélésükben a pénteki napot. Így már három nap jöttetek, és három nap imádkoztatok a felajánlás kérésében.

És mikor azt mondottam számotokra, hogy legyenek előimádkozók a testvérben, akik a szentolvasó ima részét előimádkozzák, nemigen voltak vállalkozók. Akkor testvéremet felkészítettem29, hogy mielőtt megkezditek az engesztelést az imában, akkor kiválasztani két testvért, és kettesével minden tizednél cserélődnek. Mikor ezt meghallották, akkor megint többen: „Jaj, csak nehogy én legyek ma! Hát hogy fogok én imádkozni? Nem is tudom.”

Izgultak, féltek: „Jaj, mi lesz velem?”

Némelyek szinte így összehúzódtak, „akkor talán észre se veszik, hogy itt vagyok”.

Így volt, úgy-e?

Bástya testvérem is, aki párjával együtt: „Jaj, hol van a Hozsanna? Keressük ki, hogy bár tudjuk, hogy mit kell mondanunk, ha mégis ránk kerül a sor.”

A másik pedig azt mondta: „Én jól hátra ülök, oda biztos, nem jön.” — ezzel a gondolattal.

És mikor megtörtént a bevezető ima, s következett az ének, testvérem elindult ismételten a padok között, és így kiválasztotta sorba a testvéreket, és akkor még az ajándék az imával így szólt, így jött felétek, és így mondotta nektek:

— Megajándékozlak benneteket a mai napon, hogy ti legyetek az előimádkozó rész első tized előimádkozói. Hisz ezt ma azért adom számotokra, mert érzem szívetekben és lelketekben, hogy szükségetek van a kegyelmi ajándékra, hogy megerősödj e ima elmondása alatt, hogy érezd szívedben, lelkedben a szeretetet és a Fényt.

És már nem kell a Hozsanna, úgy-e?

Most már tudod kívülről.

Igen, a kezdet első évében így alakult ki a sok jelenlét a meglepetésekben.

De volt olyan testvér is, aki azt mondotta: „Ha ott a Fájdalmas szentolvasót nem szabad imádkozni, az már csak rossz hely lehet, oda ne menjetek! Ki hallott még ilyet?!”

Igen, hallottatok.

És most a jelenben, a mai napon, már megértettétek, erre az időre, hogy a kezdetben miért nem lehetett először imádkozni a Fájdalmas szentolvasót. Az első év a tanítás, a szeretet, az öröm, az átölelés része volt számotokra, amikor többször és többször azt mondottátok, hogy: „Szinte szárnyaim lennének, és mintha repülnék! Mintha nem érezném mindazt, hogy a földön járnék! Pedig lenézek, és ott a lábam, de mégis, ha valami mintha felemelne, és erőt adna. Érzem a kegyelmet, érzem az ajándékot, és érzem a szeretetet.”

Mert ilyenkor többen és többen megkaptátok azt a kegyelmi ajándékot, amikor nyelveken szólhattatok, amikor éreztétek, hisz testvérem fölétek tette kezét, és azt mondotta:

— Most kérlek, nyisd meg szívedet, lelkedet, fogadd be a kegyemet, és megszólalhatsz nyelvek szólásában.30

Ami a Szentlélek által megelevenedik rajtatok és bennetek. A jelen Szentlélekében.

A kezdetben azt mondtátok: Szent Szellem. Mire megértettétek, hogy a Szellem és a Lélek között hogyan és miképpen kell megérteni a különbséget. A Szent Szellem az őskereszténység Ószövetségében van jelen.31 De az Én megszületésem és keresztre feszítésem, amit, azt mondottam nektek, mint a Jordán folyó, amely folyik, és átmegy szinte a Holt-tengeren, és utána folyik tovább a megtisztulás részében. Ezek mind-mind így vannak jelen.

De így megy át a megtisztulásban a Genezáreti-tavon is, hisz először oda folyik, és ott a megtisztulás részében tovább folyik. És ha csak a tavat nézzük, előtte van az Ószövetség32, a tó megtisztítása után Új Élet fakad, és történik az Újszövetség33 a kegyelem szeretetében.

És így már mi Szentlélekről beszélünk, mert Én, Jézus Krisztus Uratok a Szentlelket küldtem el tanítványaimnak, amikor azt mondottam, hogy legyenek együtt, és jöjjenek el arra a bizonyos helyre, ahol várom őket, hogy reájuk árasszam, és rájuk leheljem a Szentlelket.34

És így most ti is már a Szentlélek kegyelmének működésével élitek a mindennapokat, mert a Szentlélek reátok árad, ha megnyitod szívedet, lelkedet, befogadod, eggyé válsz Vele, és megtapasztalod mindazt, amire szükséged van e szeretet, kegyelem részében.

És akkor már jelen van számotokra az engesztelési napok, amit akkor még nem engesztelésnek mondtatok, hanem hogy: „Eljövünk, és majd beállhatunk, de közben imádkozunk.”

Később alakult ki engesztelési napnak, mert volt összejövetel is, mert volt imanap is. Hisz többféleképpen szólítottátok a hónapok folyamán. És akkor már éreztétek, hogy: „Valami működik, valami jelen van, amit nem lehet megmagyarázni, nem lehet szavakkal kifejezni, de mégis itt belül érzem azt a kegyelmet, amely erőt ad a mindennapokban, a mindennapokhoz. És így érzem a boldogságot, az örömet, a békét és a szeretetet.”

És akkor tudtuk megérteni, amikor azt mondottam számotokra, hogy ha felajánlásod vagy kérésed van, jöjj Elém, nyisd meg szívedet, és helyezd el a felajánlásodat. De ha jelet is szeretnél kapni, és a jelben, hogy bizonyosságot éljél át, akkor vedd kezedbe a legfontosabb könyvet, amely a Szentírás nevet kapta a ti nyelvetek részében, de ez minden nyelven így, csak magyarra fordítva így fejezed ki, és mondd azt: „Uram, Jézusom, szükségem van a jelre, hogy mitévő legyek, talán a felajánlásommal, talán az imával, talán a megbocsájtással, talán az élettel, a családdal” — hisz sok mindent lehet ismételten felsorolni.

És mikor kezetekbe vettétek, mindig ott nyílott ki számotokra, ahol nem egyszer bizonyságot kaptatok. A bizonyságtételben most az író-gyűjtőnek35 szólok, amikor ő is tanácstalan lett, hogy mitévő legyen tovább az írásával, a megfejtés36 gondolataival, és azt mondotta:

— Lehet egy kérdésem?

De a kérdésből nem egy volt, hanem sok, és még mindig nem értette. Akkor testvérem azt mondotta:

— Vedd kezedbe a Szentírást, hagyatkozz reá, imádkozz előtte, és hidd el, ott fog kinyílni, ahonnan választ kapsz a problémádra, ami által megtapasztalod mindazt, ami most körülvesz téged.

Először gondolkodott rajta, hogy hogyan és miképpen fog ez most történni. De megfogadta Mária tanácsát.

És most ő mondja meg, hogy élte át, különösképpen az első ilyen megtapasztalását, amikor problémái voltak, amely körülvette, és úgy érezte, hogy nem kapta meg a megfelelő választ szolgámtól, még mindig kellett volna neki valami, és akkor, hogy ő a Szentírást vegye kezébe, és hagyatkozzon reá, és majd onnan választ kap.

És most mondd el, testvér, hogy élted meg.

Csomor Lajos:

Én nem tudom, Uram, Jézusom, hogy jól emlékeszem-e vissza, de az egyik ilyen eset, az az volt, amikor a piros könyvet37 már szerettem volna befejezni…

Jézus Krisztus Urunk:

De ez jóval korábban volt! Még mikor saját könyvedet írtad38, mikor Máriát kérdezted, egy kérdés, két kérdés, és azt mondta, hogy nem biztos, hogy jó ez mind, amit írtál. Emlékezz csak vissza, majd Én eszedbe juttatom.

Csomor Lajos:

Akkor az akkor kellett legyen, ha jól emlékszem, amikor először itt voltunk beszélgetni Marikával, és énnekem az volt a kérésem hozzá, hogy kérdezze meg az Úr Jézustól, hogy miben tévedtem. És aztán, amikor jöttünk beszélgetni, akkor mondta el nekem, hogy miben tévedtem, és aztán utána nem egészen értettem pontosan.39

Jézus Krisztus Urunk:

És hogy mentél innen el? Mit mondtatok? Hogy: „Ide se jövök vissza.” De ezzel mentél el, mert te még nem is annyira, mint a párod. Sok óra beszélgetés után, mert hány óra volt? Emlékszel?

Csomor Lajos:

Azt hiszem, hét.

Jézus Krisztus Urunk:

Igen. Az egy kérdésből! Na, testvérek? Egy kérdéssel jövök, és hét óra.

És akkor utána azt mondja: „Hát, én ezt nem értem. Én ezt úgy utána jártuk, kértük, ezt nem fogadom el. Na, tán ide se jövünk többet vissza.”

Én helyesbítem, amit elfelejtesz.

Csomor Lajos:

Köszönöm szépen. A lényeg az, hogy az egyik ilyen az volt, amikor a könyvben voltak csillagászati ábrák, és nagyon-nagyon későn jöttem rá arra, hogy a Szent Koronán a Nap, az az Úr Jézusnak a jelképe, és a Hold pedig a Szűzanyáé. De azt hiszem, másfél év telt el. És ott is, ha jól emlékszem, akkor is a Szentírás volt a segítségemre. De pontosan már nem emlékszem, az Úr Jézus jobban tudja.

Takács Zoltán:

Lehet, hogy még emlékszik.

Jézus Krisztus Urunk:

Nem, akkor elmentek. Csend. Erre azt mondja a ház ura40, nem az asszonya41, most kivételesen az ura, aki ritkán szól, azt mondja:

— Na, ezeknek is jól megmondtad a véleményed, többet tájadra se jönnek!

— Én csak azt mondtam el — így mondta Mária testvér —, amit kaptam. Én nem mondhatok mást. Hát, de ha így van, hát itt van egy ekkora könyv, ennyit nem lehet elolvasni ennyi idő alatt, átértékelni, de az Úr Jézus tudta, hogy mi van benne. Nekem elég volt csak a két kezem közé venni, és kérni: „Uram, Jézusom, most jöjj segítségemre, és add a megfelelő választ.”

És most testvér, rakd közéje kezedet, és érezd a Fényt, ami akkor a könyvet átölelte, a melegséget és a Fénynek a sugarát érezd.42

És ez alapján tudta szolgám elmondani számodra, hogy mi volt probléma a könyvedben.

Nem azért, mert ő önmagától valamit mondott neked, hanem a Fénynek az erejét most megtapasztaltad ismételten. Érezted, és tudtad, ahogy akkor43, úgy most is érezted, hogy: „Köszönöm, Uram, mert ez által tudtam javítani és tökéletessé tenni.”

És ez az, amit szeretnék nektek is, testvéreim, elmondani: Ne mondjátok azt, hogy: „Egyedül vagyok.” Ne mondjátok azt, hogy: „Engem senki sem szeret.” Ne mondjátok azt, hogy: „Én nem tudom, hogy mitévő legyek, hogyan és miképpen oldjam meg problémámat, mi az, ami körülvesz?”

Ha nyitott a szíved, ha nyitott a lelked, ha készen állsz, kezedbe veheted te is a legfontosabb könyvet, elhelyezed feléje kérésedet, felajánlásodat, fohászodat, mindazt, amely körülvesz, ami által bizonyosságot akarsz szerezni. És akkor, mikor ráhagyatkozva kinyílik előtted, és hidd el, fogod tudni, hogy melyik szakasz az, ami pontosan neked szól, mert látni fogod előtted az Írást, mintha az úgy kiemelkedne a könyvből. És ez által kapod meg a bizonyságot mindarra, hogy soha nem vagy egyedül, mindarra, hogy soha ne érezd azt, hogy nem szeret senki. S arra, hogy „én hiába imádkozom, és nem történik semmi”.

A segítségnyújtás, az mindenkor jelen van, a szeretet a Fényének sugarával mindenkor felétek árad, csak érezni kell a nyitottságban, az őszinteségben és a szeretetben. Mert akkor érzed azt, hogy: „Igen, Hozzád tartozom, Uram. Köszönöm, hogy meghívtál, felismertél, és én boldogan tartozom Hozzád, és követlek Téged.”

Mert ha ezeket mind-mind így élitek meg, így fogadjátok el, így értékelitek, akkor érzitek, hogy: „Igen, Uram, valóban jelen vagy, valóban itt lehetsz szívemben, lelkemben, hogy eggyé válhassak Veled. És valóban Veled haladok az élet-útpályámon, amely előttem áll, s amelyen szeretnék szeretettel és örömmel Veled együtt haladni.”

És mikor már ezeket mind-mind így tapasztaltátok meg, hogy hogyan és miképpen lehet ajándékot, kegyelmet és szeretetet érezni, hogyan lehet felajánlani szívből és szeretettel, ami bennetek lakozik, mert: „Neked, Uram, Jézusom, adom át először önmagamat, s az után mindazt, ami bennem rejlik, mert először legyek csak a Tiéd, és az után éljem a Te szereteteddel a mindennapomat e földi élet-útpályámon.”

Mert most a jelenben boldogan mondjátok, hogy „köszönöm, Uram, hogy erre megtanítottál, és megértettem, mert a tanításod az Élő Evangélium szavaival így áradt felénk és hozzánk, így érinti meg szívünket, lelkünket, így éljük át a mindennapokat, és így válunk a felkérésed részében, a jelenben, engesztelő testvérré”, ami a kezdetben még teljesen nem úgy ment, nem úgy volt jelen, mert akkor még az ima már a vállalással és az elfogadással jelen lett számotokra. Mert már megtanultátok a szentolvasó imákat, és már bátran mertétek vállalni is, hogy imádkoztok. De még az imának az erejét, a mondanivalóját, a kegyelmét nem éreztétek a szeretet által addig, amíg Én, Jézus Krisztus Uratok el nem magyaráztam egy egész estén át, hisz egy egész estében, mikor elkezdődött az összejöveteletek, akkoriban, úgy-e, ezt a szót használtátok, és mikor már a beállások is megtörténtek, akkor már lehetett imádkozni. És az ima nem összefüggően csengett, nem összefüggően, szeretettel adtátok ki önmagatokból, hanem némelyek siettek, hadartak, a másik húzta, elkezdte, majd: „Üdvöz lééégy, Mária”44 — itt mondta, még mindig, hogy „Üdvöz lééégy, Mária”45.

Ilyen, mintha ott elkezdtük volna, és idáig ért le az „Üdvöz légy, Mária”.

És akkor azt mondottam számotokra:

Most ebben az estében eljöttem közétek, és most megtanuljuk, hogyan és miképpen kell imádkozni, hogyan és miképpen éljük át az imát, hogyan, miképpen értékeljük az imának a mondanivalóját, ami számunkra jelen van a mindennapokban.

És akkor összefogtátok kezeiteket örömmel és boldogan: „Ha már foghassuk a kezünket, az már nagyon jó!”

De akkor még nem tudtátok, hogy mi következik.

És azt mondottam számotokra, ahogy tanítványaimat megtanítottam46, most így tanítalak titeket is az imára. És elkezdtük mondani, hogy: „Mi Atyánk, aki a Mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved.47 Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a Mennyben, úgy a Földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd vétkeinket, miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek. És ne engedj48 minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.”

Most már megtanultátok, úgy-e, az imát. Hisz akkor, mikor már megtanultátok, akkor szinte úgy hangzott, mintha egyetlen egy száj adta volna ki szívéből, szeretettel az imát. Megnyílt az ajk, és az ajk kiadta az imának szavait.

És mikor ez az este befejeződött, akkor sokan és sokan szomorúan mentetek: „Hát tudtam imádkozni!” Van, aki azt mondta: „…már gyerekkorom óta”. Van, aki azt mondta: „…felnőttként”. Van, aki azt mondotta: „Itt megtanultam már imádkozni. És még azt megélni, hogy még mindig nem jól imádkozunk! És egész estében csak ezt az egy imát, a »Miatyánk«-ot mondottuk?!”

Hányan és hányan már szinte úgy éreztétek, hogy „elfáradtunk benne”.

Mert azt mondottam számotokra:

Ne hadarjátok. Éljétek át. Higgyétek el, hogy „Mi Atyánk, aki a Mennyekben vagy”.

Te hiszel ebben?

Ha hiszel, akkor a szerint imádkozz.

Utána úgy kezdtétek el: „Mi A-tyánk, ki vagy a Meny-nyek-ben…”49

Szinte kín volt kivárni, mire kimondjátok.

Nem kell ennyire lassan kihúzni.

Akkor utána volt olyan, hogy az eleje elindult szépen, de a végén már siettünk, „hadd menjen, talán előbb megyünk”. Mert akkor már egy kicsit fárasztó volt.

De Én, Jézus Krisztus Uratok Szívem szeretetével, örömmel tanítottalak benneteket, nem azért, hogy haragudtam volna reátok, nem azért, mert nem volt jó, amit eddig megtanultatok és imádkoztatok, hanem Én, Jézus Krisztus Uratok azt szerettem volna, hogy ha ti is az imában tökéletessé váltok, és a tökéletesség szeretetében imádkozol.

És akkor, mikor ezt mind megéreztétek és megtanultátok, akkor már többen és többen azt mondották, itt, ezen a helyen azt mondani: „Köszönjük, Uram, Jézusom, hogy megtanítottál imádkozni, mert már mi átvettük az ima tanítását otthonra is, és átvettük az ima tanítását is már máshol, talán a saját templomunkban, vagy más helyen, mikor imádkozunk.”

És mikor már többen vagytok együtt, ahogy mondani szoktátok a kezdetben, hogy „mi sükösdisták vagyunk”. És mikor a sükösdisták eggyé váltak, és megnyitott szívvel és szeretettel elkezdtek imádkozni, akkor többen és többen elhallgattak, és figyeltek, és hallgatóztak. És azt mondták: „Nézd, milyen szépen imádkoznak! Mintha egy személy mondaná közülük, pedig az egészen imádkoznak! És olyan egyszerre tudják mondani.”

Akkor látszódott rajtatok először, hogy: „Igen, Uram, Te valóban tökéletessé tanítottál bennünket, és ez a tökétesség adta meg számunkra az ajándékot, a kegyelmet, a Fényt és az átölelést. S akkor már éreztük, ó, Uram, Jézusom, jó Veled együtt lenni!”

Akkor többször és többször szemléltétek az égboltot, hogy valójában mit láttok, mit tapasztaltok, és hogyan és miképpen érzitek. Hogy mondta az egyik testvér? „Mintha angyalok táncoltak volna az utcán, az egyik feléről a másik felére. És én olyan boldog voltam, mintha csak velük együtt röpültem volna ott fönt! Olyan béke, olyan nyugalom, olyan boldogság, olyan szeretet volt bennem, mintha nem is tudom, hol lettem volna! De mikor teljesen ebből a bódulatból valahogy önmagamra találtam, akkor döbbentem rá, hogy az ágyamon vagyok. Hogy ilyen csodában részt venni! Köszönöm, Uram, Neked! Boldog vagyok, hogy részesülhetek e csodálatos ajándékból.”

S akkor még mindig az volt bennetek, hogy: „Hogyan és miképpen kaphatunk még csodát, tanítást, kegyelmet, ajándékot? Hát már annyi mindent kaptunk!”

És akkor jött a meglepő ajándékok. Egyre többen és többen írhattatok. És az írás örömet és könnyeket csalt ki szemeitekből, mert örömmel vettétek kezetekbe az íróeszközt és a papírt, mikor hallottátok a dallamot. És a dallam sokáig motoszkált a fületekben, ahogy ti mondtátok, a fejetekben, és mikor a dallam már sokáig megmaradt, akkor utána írni kellett.

De a dallamot sokszor, ha figyeltetek volna, Mária, kiválasztott testvérem kapta meg először, majdan volt, hogy két sort, négy sort az írásból, és azt mondottam számára:

Most türelmesen figyeljél, és hamarosan kezedbe veheted, és olvashatod.

És testvérem figyel, és vár. Elmúlik egy nap, nem történik semmi. Két nap. Már egy hét!

Már ő is kételkedőbe esett:

— Hát azt mondottad Uram, Jézusom, hogy olvashatom. De azóta nincs jelen a dallam, és már a szöveget sem tudom teljesen.

És ahogy így vagytok jelen, kérdezi kiválasztott testvérem:

— Jó, elmondottátok a felajánlásaitokat, a kéréseiteket, hogy mire és hogyan és miképpen imádkozzunk.

A testvérért, a felebarátért, a családtagért, az ismerősért, hisz nem ismeretlen előttetek, mikor felsoroltátok. Néha a boldog József50 több levelet is felolvasott a felajánló kérésekben, néha köszönetben. És elhelyeztétek az imaestéitekben, a jelenlétben.

S akkor így szól Mária testvérem felétek:

— Senki sem akar nekem adni valamit?

— Miért? Mi kellene? — így szóltatok.

— Akihez szólok, az tudja.

De senki nem mert szólni, senki nem adott semmit.

Eltelt ez a nap is.

Ismételten ezen a helyen térdre ereszkedik, és imádkozik:

— Uram, nem történt semmi. Senkitől nem kaptam semmit. Leírta egyáltalán valaki?

Mária:

És akkor megelevenedik előttem az arc, és már tudtam, hogy kitől kell várnom!

Jézus Krisztus Urunk:

Eljött a következő nap, megint együtt vagyunk, imádkozunk, énekelünk, örülünk egymásnak, és testvér így szól feléje, akit ti akkor úgy ismertetek elsőként, hogy Mariska, később az írótestvér51:

— Te nem akarsz nekem valamit adni?

— Én?! Jaj, Marikám, van! De nem tudtam, hogy oda kell adnom. Írtam valamit, valóban írtam.

Mária:

Elkezdem számára az első két sort dúdolni, majdan mondani.

— Ez az! Igazad van! Ezt írtam!

Jézus Krisztus Urunk:

És így kezdődött el felétek az írás. Mert elsőként ő, majdan a többi testvérek, kik írtak.

Most ma csak két testvéremet hívom ki, akik írtak, van, aki imát, van, aki éneket, és van, aki mindkettőt.

Most azt mondom számára:

Íme, jöjjön ki, és ami számára a legkedvesebb, és ami számára a legmeghatóbb volt, azt, ide áll, Mária testvérem mellé, és elmondja azt az élményt, amikor leírhatta. Ő nem más, mint az egyik grácia52, aki annak idején ott a sarokban ült, a kezdetben. És azt mondta, hogy:

— Énvelem ilyen történhetett?

De könnyezik, de sír, és nem is Máriának mondja el először, hanem egy másik testvér felé fordul, hogy:

— Én ezt írtam. De nem tudom. Hát oda kell adni a Marikának. De én?! Én, az a kicsi?

Most az a kicsi jöjjön a gráciában, és mondja el.

Takács Zoltán, Mária férje:

Te vagy az a pici!

Jézus Krisztus Urunk:

Hát ő mondta magáról!

Pankart Antalné Zsóka:

Ha én vagyok a kicsi, drága testvérem, akkor én nagyon-nagyon boldog vagyok, mert nagyon sok éneket kaptam ilyent. Egyik gyönyörűbb, mint a másik. Először is, mikor jöttem ki Marikához, az volt az. De nem ez az első. Most hirtelen én is úgy vagyok, mint a Lajos, hogy nem jut eszembe, mert váratlanul érintett ez engem. A „Mindenható Örök Istenünk”53. Ez valami csodálatos volt.

Akkor voltunk Erdélyben kirándulni, és ott is, hát, zarándokúton, nem is kirándulni, és akkor ott is jött ez az írás, hogy jött egyre, ez jött, ez jött, de mi mentünk. És úgy emlékszek rá, hogy mentünk be valahova egy házhoz, vagy hogy, egy kapun, és Annának54 mondom, Anna testvéremnek, hogy:

— Jaj, hagyjál, olyan gyönyörű valami, itt vannak a gondolatok, és nem tudom…

— Menjél már, menjél — azt mondja —, mert már sietnünk kell! Menjél!

S akkor Marikának is elmondtam, s akkor azt mondja Marika, hogy:

— Majd meg fogod kapni, hagyjad abba, most nem érsz rá. Majd meg fogod kapni.

És tényleg úgy lett utána. Ez az volt, hogy „Irgalmas Jézusom, kérlek, figyeljél most mireánk”55. Ez az az ének.

Jézus Krisztus Urunk:

Lehet énekelni.56

Most, hogy téged is helyesbítselek, teljesen nem így történt.

Először menjünk vissza a kezdetre. Átmentünk a határon, beértünk a városba, most nem mondom, hogy merre és hogyan. Egy piros lámpánál két kocsi átment, a harmadik lemaradt. Ti észre se veszitek, hogy pont a szolgát hagytátok el. Ti csak mentek! Kiértek a városból, mire észreveszitek, hogy nincs. Ki a kocsiból, le a partra:

— Imádkozzunk!

Így volt.

És úgy jött az ének.

Nem így van az ének?

„Lábad nyomát kerestük.”

Megtaláltad!

Takács Zoltán:

Hát megtaláltuk!

Zsóka:

„Ma még lehet”57 — akkor, Uram, mondd meg, hogy az hogy is volt. Mert én nem tudom. „Ma még lehet, ma még szabad”. Az mikor jött?

Jézus Krisztus Urunk:

Amikor volt a Kereszt-hódolat itt, ezen a helyen. Az egyik pásztor testvérrel. És azt mondottad: „Haza értem.”

Jöttél másnap, a Golgota után:

— Én nem tudom, de engem csak ez a dallam… Ez a dallam van bennem. De nem tudom a szövegét, csak a dallam, dallam.

Majd a dallamra leírod a szöveget. És keddre meglett a szöveg.

Zsóka:

Igen! Köszönöm, köszönöm! Tényleg így volt!

Jézus Krisztus Urunk:

Most kérem ezt a testvéremet, aki itt elöl nehezen foglalt helyet. Ő is írt. Ő is mondja el az ő megtapasztalását.

Zsóka:

Köszönöm, köszönöm, hogy az Úr Jézus megemlékezett rólam.

Kiss Józsefné Márti:

Énnekem is olyan váratlanul jött, hogy szólított az Úr, de köszönöm Neki.

IMG_4647  jav

Hát, én kaptam nagyon szép imákat, nem egyet, többet is, de mikor megkaptam az éneket, hát Marikát fölhívtam telefonon, hogy hát elmondhatom-e ezt, vagy honnan jött ez az írás, mert csak jött… Inkább imát. És az az ima engem annyira megragadott. És oda is adtam, bele is került a Golgotába58. De most nem tudom, melyikre gondolt az Úr, mert én is olyan…

Jézus Krisztus Urunk:

Mindegy. Amelyik neked a legkedvesebb.

Kiss Józsefné Márti:

És énnekem ez az ima, nagyon megragadott, ez a Golgotához szól, és énnekem ez… Ha tehetem, minden nap elmondom.

Jézus Krisztus Urunk:

Most is mondd el.

Kiss Józsefné Márti:

Hát…59

Uram, segíts, mert most olyan izgatott vagyok!

Jézus Krisztus Urunk:

Én csak helyesbítek. De neked tudnod kell.

Kiss Józsefné Márti:

Ó, Uram! Egy pillanat.

Jézus Krisztus Urunk:

Úgy-e, sáfár testvér60, ilyenkor éled meg azt, hogy „nem csak én nem tudok beszélni”? Amikor szoktad mondani?

Kiss Józsefné Márti:

Szégyellem is magam, mert olyan nagyon sokat elmondom, és szégyellem itt magam, hogy most…

Lehet, hogy azért nem kell elmondanom, mert ez a szomorúság, és most örülünk!

Jézus Krisztus Urunk:

Majd ez után jön a szomorúság, nyugodtan visszaülhetsz. Ha akkor eszedbe jut…

Takács Zoltán:

Majdnem 18 év!

Jézus Krisztus Urunk:

…addigra majd akkor elmondod, mikor a szomorúság részén leszünk, akkor felállsz, és elmondod.

Kiss Józsefné Márti:

Köszönöm.

Jézus Krisztus Urunk:

Akkor érezd azt, hogy ugyanúgy éled át…

Kiss Józsefné Márti:

Köszönöm.

Jézus Krisztus Urunk:

…ahogy akkor leírtad, ahogy sírva és könnyek között. Remegő hangon, még tán a papír is, a hangján is lehetett hallani, hogy így jár a kezed, mert zörög, amikor mondottad.

Kiss Józsefné Márti:

És most is azt érzem. Csak…

Jézus Krisztus Urunk:

Ahogy átélted.

Kiss Józsefné Márti:

Köszönöm, Uram.

Jézus Krisztus Urunk:

De volt, volt olyan testvérünk, ugyanígy ezen a helyen, amikor, szintén ebben a kezdeti időben történt, amikor már a Szent Korona tanítását megadtam számotokra. Átéltétek. De az is úgy kezdődött, ha emlékeztek, itt kimész e Szeretet-sátor oldalához. Mária testvérem ott így gubbaszt, és körülötte beszélgettek:

— A Korona-tanítás lesz. Talán oda el kéne nekünk menni, meghallgatni, mert az a mi magyarságunk — így beszélgettek róla.

Amikor testvérem megszólal felétek:

Igen, ha már beszéltek róla, hisz nemsokára jön az ünnep, akkor felkészítelek reá.

Ez valóban a magyarság nagy ajándéka a kegyelemben. Hisz ez a Korona, ez úgy érkezett hozzátok, hogy Nekem, Jézus Krisztus Uratoknak is köze volt hozzája abban az időben. Mert ezt a Koronát nem a magyar népnek szánták, és nem oda szerették volna elküldeni, de Én, Jézus Krisztus Uratok megadtam számukra, hogy a magyar néphez kell elvinni ezt a Koronát, hogy ez az ő Koronájuk legyen.61

Ujjongtatok:

— Jé, a Koronáról kapunk tanítást!

Akkor kérdeztetek többféle kérdésben, és a kérdéshez választ kaptatok.

Majdan eljött az ünnep, hogy az ünnepet szeretettel és örömmel megünnepeljétek.

És akkor a testvér62, ő is leírta az éneket. De ő sem tudta, hogy mitévő legyen, hogyan, és miképpen, és miért kell ezt neki írnia. Nem is szólt még ekkor róla. Mária testvér várta, hogy mikor szól az énekről. De az ének még egy kicsit pihent a leírásában.

És akkor többen és többen azt mondották: „El kell menni, megnézni ezt a Drága Kincset.”

És ott találkoztam majd több emberrel, hogy elmondjam részükre, hogy hogyan és miképpen van jelen ez a Drága Kincs a Szentkorona-tan részében.

De hogy addig eljuthattam, Jó Jézus Krisztus tanítást adott Mária testvérnek a kiválasztás részében.

És mikor imádkoztatok és énekeltetek, és különösképpen boldog József volt, aki nagyon figyelt, nehogy valamiről is lemaradjon, és látta, hogy egy pontba figyel: „Marika egy pontba figyel!” — már vette is elő a kamerát.

Ennek a zörgésére mindenki felkapta fejét, figyeljék, hogy mi történik.

És már előre fél…

Mária:

Remegek. Mindig látom…

Jézus Krisztus Urunk:

…ahogy elmondta számotokra e megtapasztalását, hogy egy szép ajtó, amely megnyílik.

Mária:

Egy szép, bordó, párnaszerű, amelyet két kéz így kivesz, és felém hoz.

De ahogy közeledik felém… Valami mérhetetlen, nagy, kisugárzó erő-e, vagy nem tudom, mi vesz körül.

De először félek, utána már könnyeim is megjelennek.

És rajta a Jogar, az Alma és a Korona.

És a Korona megemelkedik a Fénnyel.Jaj, de erős!63

Jaj, nem bírom!64

Jézus Krisztus Urunk:

Ennek láttán, kik jelen vagytok, megijedtetek, hogy valójában most mi történt? Mi volt ez a szörnyű, borzasztó? Látta? Érezte? Rossz volt látni arcát, hangját hallani.

Imádkoztok, énekeltek csendesen, majdan elöl, és kérdezitek: „Láttál valamit? Vagy mi volt ez a szörnyű? Borzasztó volt látni a fájdalmadat.”

Mária:

Még, ha beszélek is érzem. Láttam egy szép ajtót. De nem nagy, olyan 80 centiben, vagy 70, nem tudom pontosan. De ilyen, nem volt nagyobb. S az megnyílott. S csak két kezet láttam. S nem tudom, mi volt, ilyen bordó, mintha párna vagy valami. De szép volt! Azon rajta volt a Korona, az Alma és a Jogar.

S mikor úgy közeledett felém, mintha először taszított volna, vagy én nem tudom elmondani, mit éreztem. De mintha a hideg is rázott volna, mintha féltem is volna tőle, pedig olyan szép volt, olyan erős fénye.

S utána megemelkedett.

S néztem, hogy hova megy.

És azt láttam, a fejemre…65

De nem tudom elmondani, mi volt az.

Olyan erős valami!

Fájt is. Mintha szédültem is volna tőle.

Beszélni nem bírok, úgy érzem.

Nem akarom ezt többet! Nem akarom ezt többet! Nem tudom, mi ez, miért kellett ezt látnom, miért kellett ezt éreznem, nem tudom.66

De mikor már ismét ezen a bordó párnán van, akkor olyan szép! Olyan szép fénye van! Olyan, mintha ilyen, fentről ilyen spirálosan, vagy én nem is tudom, hogy mondjam nektek el, így, mintha így fentről jönne, és mindig nagyobb és nagyobb.67

Még itt mindig, ha ide néztek, érzem. Itt körben, mintha égetne is még mindig. Nem tudom, mi ez. Ó…68

Többen kezeikkel megtapogassák, hogy valóban lehet-e érezni valamit.69

Jézus Krisztus Urunk:

IMG_4625  jav_2

És most a jelenben is megengedem pár testvérnek a közelből, hogy megtapogathassátok épp úgy, mint akkor.70

Mária:

Hó! Hó! Óvatosan ám, mert fáj!71

Nem tudom, hogy erre miért van szükségem.

Jézus Krisztus Urunk:

S ekkor többen így szóltok: „Most még nem tudjuk, de majd biztos, megértjük.”

A hír eljutott több emberhez, hogy itt a Szent Koronáról is tanítanak: „De olyanokat hallunk, amit mi a tankönyvekben vagy más könyvekben sem találtunk.”

Ennek hallatán elindult az áradat. Van, hogy többen, van, hogy egyedül, van, aki makettal érkezett, van, aki könyvvel.

És emlékeztek, akkor mit mondott nektek Mária szolga ezen a helyen?

— Nem is tudtam, hogy ennyi Korona-kutató van! Amennyien most jönnek! De mind azt akarja, adjam oda az anyagot. De nincs nekem semmi anyagom! Akkor írjam le, és adjam nekik. Hát, s nem tudom leírni! „Hát miért nem tudod?!” Majd, ha az Úr Jézus ismét megadja.

Ez számukra nagyon magas volt.

Visszanéztek egy ilyen — ahogy akkoriban mondottátok — jelenést.

Nem tanításnak mondtátok, hanem jelenésnek.

És megtapasztalták, hogy itt valami történik, mert olyanokat hallottak, amiket ők szófoszlányokban fél év meg egy év kutatásokból merítettek maguknak. De kevés mindaz, amit itt hallanak. „Hát ez tanulatlan asszony, akkor ez honnan tudja?!”

Végignézték, rászánták az időt türelmesen. S ez után így szólnak: „Hát, most, ha itt elmondtál mindent, akkor most miért nem írtuk le, és adtad oda?”

De ezt így nem lehet.

Mária:

S kérdezem tőlük, egy kis eltelt idő után:

— És most már ti emlékeztek-e, hogy mit hallottatok és láttatok?

— Igen, tudom, öööö… Öööö… Öööö… — csak ez jött ki belőle.

Közben gondolkodott, hisz Jó Jézus Krisztus nem adta meg számára, hogy megmaradjon.

De az egyik, az rafináltabb lett. Az egy kicsit jegyzetelt. Úgy ült, hogy őt ne vegyék észre, és egy-egy szófoszlányt lejegyzetelt. S mikor haza tért, előveszi, hogy majd most ő milyen okos, és tudja. De többet semmit nem tudott, csak azt, amit leírt. Hiába nézte a papírját, több nem jutott eszébe.

„Mégsem kell.”

„Mégis el kell oda menni még egyszer. Valahogy próbára kell tenni, hogy elmondja nekünk.”

Majdan ismét eljönnek.

Ismét kérdezik, faggatják, keresztben teszik fel a kérdéseket. „Majd összezavarjuk, és majd mindent elmond.”

De a mindenben végül semmit sem kaptak. Mert szófoszlányokban adta meg Jó Jézus Krisztus Urunk számomra, hogy elmondhassam számukra, amiből ismét nem értették meg, hogy valójában mi a tanítása, és mi a mondanivalója e Szent Koronának.

Jézus Krisztus Urunk:

Majdan ismét Én, Jézus Krisztus Uratok eljöttem közétek, ahogy ti mondtátok: „Várunk. Már elmúlott éjfél, de türelmesen várunk, addig imádkozunk, amíg el nem jössz, Uram!”

Nem törődtetek akkor, hogy már hajnalodik: „Várunk.”

Eljött a tanítás része, amit ti jelenésnek mondtatok. És mikor ismét azt láttátok a jelenlévőkben, hogy: „Biztos, megint olyan kap Mari, amit nem szeret, mert már húzza a fejét, már rázza, már, mint aki sír, és nem akarja.”

Mária:

És ismét megnyílt az ajtó. Ismét jelen a kéz, és kiveszi a párnán a Koronát, a Jogart, az Almát.

Már előre megijedtem. Én ezt most nem akarom! Nagyon fájt múltkor is, még másnap is. Nem akarom!72

De már a Fényben ismét felemelkedett.73

Ekkor ismét kérdezik:

— Megint a Korona volt?

— Igen. Nagyon fáj. Ezt nem lehet kibírni. Nagyon erős.74 Olyan volt, mintha nyomott volna valahova le. Nem tudom, honnan van ez a különleges erő, vagy mi az, vagy fény, nem tudom, de valami nagyon-nagyon erős.

Jézus Krisztus Urunk:

S ekkor megbeszélitek, hogy elmentek, elzarándokoltok, hogy megnézitek e nagy kincset a magyarságban, elutaztok a Szent Koronához.

És akkor sokan felkészültetek, hogy eljöttök erre az útra, ami egy vasárnapra esett november 7-ében75. Öröm, boldogság és szeretet élt bennetek, rajtatok, mert „együtt megyünk, hogy tanúi legyünk, hogy valójában ott mi történik”.

És az úton már az ének is megjelent mindenkinél, kezében: „Az ima után, hogy gyakoroljuk, hogy szépen tudjunk énekelni.”

Úgy-e, énekes madarak?

Tanítottátok a testvéreket.

De jelen van az a testvér76 is, aki szintén ezt az éneket leírta. Most ő is jöjjön, és ossza meg veletek. Hisz ő is sokat írt, de Én most kimondottan erről az énekről kérem, hogy ossza meg veletek mindazt, amit ajándékul kapott a megtapasztalás részében.

Németh Kati:

Jaj, köszönöm, Uram, Jézusom!

Jézus Krisztus Urunk:

Nem vagy elfelejtve!77

Németh Kati:

Amikor hallottam most a Marikát, ahogy mondta, hogy ült ott az ágy szélén, és végig láttam ezt a Koronát, ahogy ő mesélte, hogy meglátta, és hogy kérte az Úr Jézus, hogy próbálja föl, láttuk a szenvedését, hogy mennyire szenvedett. És utána nem tudta, hogy mi történt vele, hogy mitől fáj neki annyira a feje. És akkor erről nekünk nem volt szabad beszélni, nem volt szabad neki elmondani. És akkor másnap hajnalban fölébredtem, dolgozni mentem hat órára, és azzal ébredtem föl, hogy: „Szent István Koronánk Terád hagyta, őrködjél felette, Kegyes Szűzanya. Ha újra élni kezd, működőképes lesz, akkor hát, Istenem, mentsd meg népedet.” Vagy: „…segíts népeden.”78

És akkor jött utána rögtön, hogy: „Koronánk messziről megérkezett, ezt nagyon köszönjük Néked, Istenem! Két drága ereklye róla még hiányzik, gyöngyszemét a földben angyalok őrzik.”

S akkor én olyan sírógörcsöt kaptam, hogy hogy’ merek én ilyent leírni, hogy a Koronának a gyöngyszemét az angyalok a földben őrzik?

S ezt egy kis cetlire leírtam gyorsan, mert sietni kellett a munkahelyemre.

És másnap este jöttünk a Marikához. Nem sokan voltunk a szobában. És a Loncikának79 mutatom az éneket, azt mondja:

— Jaj, a Marikának meg ne mutasd ezt az éneket!

Azt mondja, hogy:

— Nagyon vigyázz rá.

És valahogy a Marika mellett ültem a heverőn, és úgy le volt téve az a papír oda valahova, de csak ilyen kis cetli. És kiment a Marika valamiért, visszajött.

— Jaj — azt mondja —, mi ez a papír?

És azonnal elkezdte olvasni.

És ahogy elolvasta, a fejéhez kapott, azt mondja:

— Jaj, nem tudom, hogy mi van velem, minthogy ha egy pánt szorítaná a fejemet, annyira fáj. Jaj, de rossz…! Jaj…!

Szóval annyira érezte azt a fájdalmat, amit, mikor a Koronát megpróbálta a fejére.

És akkor… De úgy történt a folytatása, hogy a munkahelyemen, ahogy én végeztem a munkámat, kellett írni a másik versszakot. Kicsit dolgoztam, megint kellett, abba kellett hagyni, és írni.

És akkor, hát jött az a…

És nem volt szabad róla beszélni, hogy Marika ne tudjon róla. És a buszon végig tanultuk az éneket. Volt még egy Koronás ének, hogy mire Pestre érünk, hogy el tudjuk énekelni ott a Korona előtt majd.

És a „Közelebb, közelebb, Uram, Hozzád” dallamára jött ez az ének. És mi ott tudtuk meg, hogy a Pap Gábor professzor80, amikor nekünk elmondta, hogy a Titanic, amikor süllyedt, akkor is ez az ének hangzott el. Én addig nem tudtam.

És úgy, hogy mire oda értünk, akkor, a Koronához, és bejutottunk, letérdeltünk, és elkezdtük énekelni mind a két éneket. És kívülről hallgatták, hogy mi ez, hogy micsoda…

Jézus Krisztus Urunk:

Nem neked kell, ezt majd szolgám elmondja. Én csak az ének leírását, megtapasztalását kértem tőled.

Németh Kati:

Köszönöm szépen.

Jézus Krisztus Urunk:

Mikor felértetek, várakoztatok ugyan, mert volt egy kis súrlódás a megjelenésben és a felismerésben és a jelenlétben. De végül a találkozó összejött, és mivel mindenki nem fért be egyszerre a terembe, ezért voltak, akik ezért kicsit nehezteltek, de a két busz-nép egyszerre nem mehetett be. S ki voltak választva a családtagok, az első naptól itt lévő testvérek, és akiket utána, szolgám a buszon azt mondotta, így sorban ment, hogy:

— Te és te és te bejöhetsz.

És mikor bementetek, amikor először életében találkozott szemtől szemben a Koronával, akkor értette meg, hogy miért és hogyan kellett neki felismerni a Koronát, amit szemtől szemben látott, és azt a Koronát, amelyet a párnán látott, majdan a működő erővel a megtapasztalásában.

És akkor így szólt felétek — úgy-e, sokan emlékeztek még reá?

— Hát, ez nem teljesen az a Korona, amit én láttam, s amit megpróbálhattam. Hisz itt is jelen van a Fény, ahogy ott láttam, fentről jött ilyen spirálosan, és befonta a Koronát.81 De itt ez a Fény megtört. Folytatódik ugyan, de megtört, és hiányos, részében. De nem teljesen ezt a Koronát láttam! Ezen nincsenek rajta az egész képek82, nincsenek itt az egész gyöngyök83, amelyek hiányoznak. És nem minden gyöngy, én nem azt mondom, hogy nem igazgyöngy, de hogy nem az eredeti gyöngy, az biztos, mert ott is hiányos a Fény84, ahogy körbemegy ezen a pánton, majdan az obrincson85. Mert a keresztpántok, és amit ez az obrincs összeköt…

Hisz emlékeztek, ezeket a szavakat használta Mária! Nem tudta a pontos szakkifejezését, ő így mondta, amit látott, és amit megtapasztalt.

És a csüngők! Amelyen nevettetek.

— És a csüngőn a gyöngyszemek. Igen, Uram, tudom, hogy ez hiányos, mert még nincs itt az ideje, hogy visszakerüljön.86 Én azt a Koronát láthattam és kaphattam meg, ami az eredeti Koronában érkezett a magyar néphez. Ez a Korona pedig az, amelyet a magyar néptől elvittek, és sokára visszahoztak, és kicseréltek rajta dolgokat.

Majdan elmondja annak a kutatónak87 is, hogy mit, hogyan és miképpen lát. De azt mondja Mária testvérem — emlékeztek?

— Nem látom a tetejét!

S azonnal abban a teremben, hogy honnan és miképpen, jelen lett egy szék, amelyre ő szépen felállt. Így, mikor feláll, már azt mondja:

— Látom a tetejét.

De boldog József emlékszik legjobban, hisz ő volt ott a közelben, amikor azt mondotta:

— Ilyen sűrűn takarítják? Milyen poros! Nem baj, de tudok rajta rajzolni!

Azt mondja az őr:

— Hozzá ne nyúljon!

Nem törődött vele, elmondja, hogy:

— Ahol a kereszt van, ebben a keresztes pántban, ahogy ott lerajzoltam a porba, nem ez a kereszt volt, hanem a Szentháromság jele. Ahogy fentről elindul, és utána ez a csúcsa, az van ott bent, ahol a kereszt belehelyezkedik a Koronába.88

Mária:

Az üveg zörög, az őr megijed, a rácsokat leengedik, nehogy rosszat tegyünk, mi, az egyszerűk, e Koronával.

Erre oda szólok neki:

— Most még szeretnénk énekelni ennek a Koronának.

— Itt?!

— Igen, ennek a Koronának.

— Régóta vagyok itt őr, de még ilyennel nem találkoztam, és nem tapasztaltam.

Jézus Krisztus Urunk:

Mária testvérem nem törődik vele, és így szól felétek:

— Akkor most énekeljük el a Koronának az éneket.

Szívből, szeretettel, ahogy ott tettétek.89

És mikor az ének elhangzódott, az első, majd a második, az őr végül könnyekkel megsiratta.

Valóban nem volt ennek tanúja az előtt és az óta sem.

De a Korona megadta számotokra azt a kegyelmi ajándékot az erőben, hogy soha nem kell félnetek, kétségbe esnetek, mert ebben a Koronában kell bíznotok, mert ez a Korona hozza el számotokra mindazt, amire szükségetek van. Hisz ez a sok tanítás után, amikor azt mondottam egy tanításban felétek, kiválasztott szolga által, Mária testvérnél90, hogy ezt a Koronát erről a helyről91 majd elviszik, és el kell vinni az ország házába.92

Na, ezen sokan nevettek, csúfolódtak és gúnyolódtak: „Majd humiféle Mari megmondja, hogy egy Koronát hova és miképpen fognak elhelyezni!”

De ez a Korona, a humiféle Mariban valóban megtörtént, mert elkerült az ország házába.

Nem teljesen azon a helyen van, ahova Én, Jézus Krisztus Uratok mondottam testvér által93, de így is sokszor szembe kell találkozniuk azoknak az embereknek, akik néha az ország helyzetéről döntenek.

1280466072

De talán nem sokat kell várni, amikor majd elkerül arra a bizonyos helyre, amiről annak idején szolgámmal a tanításban megadtam számotokra. Mert ahogy most ti is tanúi voltatok a mai jelenben, a múlt jelenét, hogy ennek a Koronának működőképes ereje van. Az énekben is énekeltétek.

Láttátok szolgámon, hogyan élte meg a működő erőnek jelenét, megtapasztalását, kibocsájtó erejét. És ez a működő erő, ez jelen tud lenni majd az ország házának vitatermében!

Amikor így feláll az ember, és fenyegetőzne, és az erő szépen így leültetné.

S lehet, hogy akkor elgondolkodna, lehet, hogy azt mondaná először, mert tudjuk, mondani mindent lehet: „Megszédültem. Valami történt velem.” Mert nem biztos, hogy mindjárt elfogadja, hogy a Korona működő ereje ültette le.

Mert ha valóban e ország népének helyzetéről szeretnénk beszélgetni, tenni és cselekedni, akkor kezünket tegyük a szívünkre, és gondolkodjunk el, hogy valóban a szerint cselekszenek?

És ez az erő, amely még nem teljes a hiányosságában, ahogy mondottam kiválasztott testvér által számotokra, de az erő akkor is megvan, és árad.

És nem kell félni ennek a nemzetnek, mert ennek a nemzetnek nem csak ez a Korona adja meg a védelmet, a segítséget, a kegyelmet. Ennek a népnek van egy Királynője. A Királynő, aki mindenkor segítséget nyújt mindazok számára, akik hittel, szeretettel, bizalommal és örömmel megyünk az Édesanyához, ha kell, összetesszük kezeinket, ha kell, térdre ereszkedünk, ha kell, könnyeket ejtünk, a bizalom szeretetében így fordulunk az Édesanyához, és kérjük Őt, mint Legközelebbi Közbenjáró, ennek a magyar népnek és nemzetnek Királynője, Édesanyja, hozza el ennek az országnak, ennek a nemzetnek mindazt, amire vágyakozik, és amire szüksége van.

De hogy ez beteljesedjék, ezért nekünk, a jelen lévő testvérekkel és mindazokkal, akik azt mondják: „mi hiszünk Jézusban”, „mi az Ő testvérei vagyunk”, „mi keresztények vagyunk”, „mi engesztelők vagyunk”, „mi imádkozunk”, azokkal mind-mind eggyé kell válni, és szívből és szeretettel és őszintén imádkozni, elhelyezni kérésünket, fohászunkat, felajánlásunkat, és bízni a Boldogságos Szent Szűzben, az Édesanyában, e Királynőben, aki elhozhassa számunkra a szebb és jobb jövőt a Magyarország felemelkedésében, feltámadásában.

Hisz a feltámadást nem úgy kell érezni, hogy elvesztünk, és meghaltunk. Most csak arra kell gondolnunk, átélni, hogy egy kicsit lejjebb vagyunk, mint ahogy talán szeretnénk. De azért, hogy egy kicsit lejjebb vagyunk, ezért Én joggal mondhatom nektek, kik azt mondjátok, „magyarok vagyunk, a magyar néphez és a magyar nemzethez és ehhez a Szent Koronához tartozunk” — hogy így vagyunk, ezért mink is tehetünk.

Hisz sokszor, sokféleképpen volt előttetek a tanítás, hogy hogyan és miképpen éljétek a mindennapjaitokat, hogyan és miképpen cselekedjetek.

Mit szokott számotokra mondani kiválasztott Mária szolga, mikor kérdeztek valamit, akkor mit mond nektek?

— Tedd össze kezedet, nyisd meg szívedet, és szívből és szeretettel, őszintén helyezd el kérésedet. De akkor legyen nyitott és üres a szíved, és csak arra figyelj, hogy „most elhelyezem, hogy tisztán lássak, tisztán értelmezzek, tisztán fogadjam el”.

És majd az után, mikor imádkozol, megnyitottad szívedet, lelkedet, megkapod a bensődben a megfelelő választ, amire szükségetek van.

De azt is elmondottam már kiválasztott Mária testvér által nem egyszer, és a tanítások részében, hogy mindig figyeljetek mindarra, hogy hogyan és miképpen történik mindez meg. Mert fontos, hogy a szeretet, a béke és az öröm legyen jelen, és ez által tükröződjön kifelé mindaz, amit felétek nyújtanak és mondanak. Mert ilyenkor nem egyszer mondottam számotokra el, hányszor hallottátok már a tanításokat a Golgotai tanítás részében, amikor azt mondottam, most, ha csak visszamegyünk a jelen bűnbánatába, Én, Jézus Krisztus Uratok tanítványaimnak példát adtam. Majdan az után hívtam, vártam és kértem őket. És nem gyűlölködtem, nem fenyegetőztem, és nem haragot szítottam.

Hányan és hányan így szeretnék, és így akarják — nem is azt mondom, szeretnék, hanem már szinte akarják — megmondani egy másik ember felé, hogyan és miképpen cselekedjen.

Aki azt mondja önmagáról: „Én, Jézus Krisztus Uram, Hozzád tartozom, én a Te testvéred vagyok, mert valaha azt mondottad a tanításban, kiemeltél és kikerestél az út porából, mert szükséged volt reám, felemeltél, Magadhoz öleltél, Fényed sugarával átöleltél és megerősítettél, majdan meghívtál az útra, és elindulok Veled az úton.”

Hogy ha ezeket mind elfogadod, és elfogadtam, és megértettem és megértettük, akkor hogyan tudunk mégis a gyarlóságunk, vagy a kételyünk, vagy az indulatunk vezet olyankor, mikor azokra hallgatsz, akik gyűlölködnek, akik indulatosak, akik így fenyegetőznek, és akik haragot szítanak?

Mert szerintetek ez lenne a felemelkedés a feltámadásban?

Vagy ha csak Reám gondoltok, Jézus Krisztus Uratokra, e jelenben, nem a múltban, a múlt tanításáról beszélek — most a jelenről, hisz még bennetek él a bűnbánat tanításai94. Hisz ha önmagadba nézel, és magad elé eleveníted fel, akkor úgy-e, eszedbe jutnak a tanítások. És hogy ha már most előtted vannak a tanítások, akkor kicsit próbáljunk ezen végigmenni: Én, Jézus Krisztus Uratok e tanításokkal haragot, gyűlöletet, irigységet, kapzsiságot, féltékenységet, indulatot adtam-e nektek, tanítottam-e nektek? Vagy erről beszéltem-e nektek a szeretet, az irgalmasság szeretetében, a béke, az öröm, a megbocsájtás, a boldogság, a tanítás, az Élő Evangélium, az Élő Szentlélek, és hogy mondtam számotokra?

Ahogy tanítványimnak is Én voltam a példa, és ez által hívtam és kértem, és vártam őket, és ez által indultak Velem együtt a meghívásban. És így hívtalak meg benneteket is Szívem szeretetével, örömmel, és ezt nyújtottam számotokra. Ha valójában ez él bennetek, akik azt mondjátok, „Uram, Jézusom, én a Te testvéred vagyok, én engesztelő testvér vagyok, és Hozzád tartozom”, akkor mégis mi történik olyankor veletek, amikor az ilyeneknek tudtok hinni, akik, szinte mondhatom ezt a szót, de Én nem szeretem használni, ez a ti szavatok: szinte lázítanak?

A lázítással, a gyűlölettel, az indulattal, a haraggal még soha a történelem részében, ha visszamentek, nemigen nyertek csatát, egy ideig, óráig, de utána biztos, semmivé vált.95

A szeretet, az öröm, a béke, a tisztelet, amely fontos, hogy bennetek éljen a tanítás részében, és ez adja meg számotokra majd a felemelkedést. És a felemelkedésben jelen van a legnagyobb ajándék, a kegyelem, a szeretet, hogy a Királynő ennek a nemzetnek, ennek az országnak nem más, mint a Boldogságos Szent Szűz, az Édesanya, aki a Föld és Ég Édesanyja, az Én Édesanyám, aki védő palástját e országra terítette, és óvja és védi a nemzetet, óvja és védi gyermekeit.

Ha ez a hit, ha ez a tanítás, ha ez a szeretet nincs bennetek, és nem elég, akkor hogyan várjátok a segítségnyújtást a felemelkedésben?

Hisz nem véletlen adtam számotokra a bűnbánat-időben is, és már máskor is azt a tanítást, hogy ilyenkor menjetek kicsit vissza, pedig Én ritkán kérem, hogy menjetek vissza az őskereszténységében, vagy — ahogy ti most mondjátok —, az Ószövetségébe, és amikor Ninivére gondoltok. És amikor a tanítást meghallottátok, és próbáljátok magatok elé vetíteni: elfogadták a tanítást?

Igen, elfogadták.

Változtattak az életmódjukon?

Igen, változtattak.

Megváltozott az életük?

Igen, megváltozott.

Tudtak hinni és bízni?

Tudtak.

Ez az, ami még bennetek hiányzik. Nincs teljesen jelen. Mert van olyan, hogy ma meg holnap — most ezt nem úgy értelmezd, hogy a mai napot és a holnapit, hanem úgy mondom: ma és holnap, ezt lehet mondani: ma, ebben az évben, a holnap a jövő év — talán hiszek és bízok, valami történik, akkor ezt a hitet és ezt a bizalmat elvetem.

Akkor hogyan várjátok a segítséget, a kegyelmet?

Akkor hiszitek, hogy az Édesanya valóban itt van köztetek?

Akkor hiszitek, hogy ez az Édesanya eljön, és segítséget nyújthat számotokra?

Vagy „csak átvitt értelemben mondom és imádkozom, majd csak lesz valami”.

Mert sokan így vannak: majd csak lesz valami.

A majd, az nem biztos, hogy megoldja mindazt, amire szükség van, és amire vágyakoztok a tanítás kegyelmében.

Ezt most azért kellett elmondanom, mert mivel e Korona-tan tanításából emeltem ki számotokra, átéltétek, különösképpen a jelenlévők, akik elzarándokoltak ezen a napon96 e Koronához, és tanúi lehettek e megtapasztalásban a tanításnak és az éneknek, amely már mindig bennetek marad, amelyet már innen csak így elvenni nem lehet. Ezt már tudjátok, hogy „ez valóban megtörtént, és valóban tanítást adott, és a tanítás valóban többször és többször megelevenedett előttünk”, mert amiről a tanításban Én, Jézus Krisztus Uratok kiválasztott Mária szolga-testvér által szólottam, és felétek adtam és árasztottam, sokat már a múlt, kezdet tanításában és a jelen tanításában megtapasztaltátok, tanúi lettetek, amelyre már néha azt mondhassátok, a ti szavatokat használva: történelemmé válik, vagy történelemé vált. Ez szintén rajtatok és bennetek múlik a mindennapokban, a mindennapokhoz. Mert érezd azt a mérhetetlen nagy szeretetet az irgalmasság szeretetében, amellyel oly sokszor megajándékoztalak, nem csak ezen a helyen, hanem a Golgota tanítása után is, hogy részesei legyetek a felemelkedésben, részesei legyetek a Fény átölelésében, részesei legyetek, hogy valóban testvérek vagytok, és a testvérben, hogy szükség van reátok. Érezd a kegyelmet, érezd a szeretetet, és érezd a Fényt.

Most egy kicsit visszamegyünk ismételten a tanítás kezdetére, vagy, ahogy ti mondtátok, a ti szavatokat használva, a jelenésre.

Hisz miért is nem kértem tőletek, hogy imádkozzátok a Fájdalmas szentolvasót?

Mert azt mondottam, még nem tudjátok átélni, megérteni, megtapasztalni, mi a Fájdalmas szentolvasónak, titkának mondanivalója.

Ezért eljött számotokra a bűnbánat-idő97, amelyre szintén felkészültünk testileg, lelkileg, ahogy mi tudunk, ahogy szoktuk, ahogy régen tettük. És akkor a bűnbánat-idő első napján, amikor összejöttetek: „Hát, talán — így beszéltétek magatok között — nekünk is a keresztutat kellene elimádkozni, nem csak a Rózsafüzért, hisz a templomokban ilyenkor azt végzik. De nem tudjuk, hogy mitévők legyünk.”

Majdan imádkozzátok a Szentolvasót. És ismételten megbotránkozva: „Még ki hallott ilyet, hogy böjtben Örvendetes rózsafüzért imádkozzunk?! Ki hallott még ilyet?!” — így beszéltetek egymás között.

Igen, a bűnbánat első napjaiban valóban ezt imádkoztátok. De eljött az a nap, amelyre azt mondottátok: „Talán nekünk is fel kell készülni, ahogy a templomokban ilyenkor a keresztutat végzik. És a keresztút elmondásával megpróbálunk végigjárni.”

De erre az egyik testvér így szól:

— De még keresztutunk sincs itt a sátorban! Akkor hogy végezzük el?!

— Nem baj, van nekem egy olyan füzetem, amelyet szét tudok szedni, és majd elhozzuk.

S ami a mai napon is így van jelen számotokra a megemlékezésben, a keresztúti zarándoklat járásának jelenlétéhez.98

És akkor elkezdtétek, „bár nem a Fájdalmas szentolvasót mondjuk, de a keresztutat elkezdjük”.

Elővettétek a könyveket, majd az éneket, hogy énekelve közötte, és imádkozva.

„De a Mari már nem mondja!” — azt figyelitek.

„A Mari már megint egy pontba figyel, ahogy ott ül.”99

Majdan boldog József igyekszik, hogy le ne maradjon.100

És ahogy ti mondjátok a keresztúti átélést, egyszer csak azt veszitek észre, hogy valami történik: fájdalom, bánat és szomorúság jelent meg, és tanúi lettetek elsőként a megaláztatásnak, a megcsúfolásnak, a könnyeknek, a sírásnak.101

Majdan a másik héten tanúi vagytok ismételten a megaláztatásnak, a könnyeknek, a sírásnak, a lelki fájdalomnak és a kereszthordozásnak, és a kereszthordozás súlyának, elesésével.

Majd a Marit fogják, és felültetik. De ahogy ott ül: „Hiszen nem bír felállni. De valahogy be kell vinni, hát nem maradhat itt a sátorban egész éjszaka!”

Elindulnak vele, de nem bír menni. Majdan kiviszik, de nem bírnak menni, na, majd hozzák a kocsit102, belehelyezik:

— Ó, ez milyen jó!

Elindulnak, és ki is csúszik belőle szépen, ahogy elhelyezték:

— Ezzel sem tudjuk bevinni!

Szól felétek:

— Kicsit várjatok! Legyetek türelmesek, csak egy kicsit. Mindjárt be bírok menni.

Majdan eljön számotokra az idő, hogy segítséggel bevihetitek.

S így haladtok a bűnbánat-időbe egyre beljebb és beljebb, és így tapasztaltátok meg a korbácsütést, az elesést, a töviskoszorút. És mikor már az utolsó héthez értetek, nem tudtátok megérteni, hogy ez miért fontos.

És eljön ez az utolsó hét103, amikor ismét együtt vagytok, és imádkoztok, énekeltek a jelenben. Ahogy mondani szoktátok: „Íme, figyeld, jelenés lesz!” — mert ez nagyon gyorsan ment köztetek.

Mária:

— Köszöntelek, Uram, Jézusom, hogy itt vagy. Érzem a Fény sugarának jelenét, simogatását, átölelését.

S ekkor fordult Felém Jó Jézus Krisztus Urunk azzal a kéréssel, hogy elfogadom-e a keresztúti fájdalmat az átélésben. De már nem így, szakaszokban, és nem hetente, hanem az egészet egyben — a pásztoraimért.

Meglepődtem e kérésen.

De akkor így szólt felém:

— Nem most kell válaszolnod. Fontold meg, és majd a legközelebbi engeszteléseteken ismét jelen leszek.104

Könnyezem, és szomorúvá váltam.

És kérdezik tőlem, hogy:

— Most mi történt? Hisz olyan halkan beszéltél, nem mindent lehetett érteni.

És elmondom, hogy:

— Azt kérte tőlem Jó Jézus Krisztus Urunk, Uram, hogy elfogadom-e a keresztúti fájdalom szenvedését. De most már egyben, az átélésben. És nem tudom, mitévő legyek. De nem most kell válaszolnom, majd, ha legközelebb összejövünk, csütörtökön.105

Ekkor a ti arcotokon is szomorúság jelent meg, még ilyent is mondtatok: „Ez a sok öröm után létezik, hogy most nekünk ilyen fájdalmat, ilyen szenvedést kell látni, elfogadni?!”

Erre simogattok: „Hisz talán elmegyünk.”

De így szóltok:

— Mi veled vagyunk. Bárhogyan is döntesz, mi imádkozunk érted. — Úgy-e, megtapasztaltátok hat héten keresztül a fájdalmat. — Nagyon fájdalmas és nagyon nehéz látni, hogy szenvedsz.

És nem tudom, hogy mitévő lehessek.

Többeket kérdezek, és a válasz így jön felém:

— Nehéz látni, ahogy szenvedsz. De mi nem tudunk segíteni ebben. Mi melletted vagyunk, imádkozunk.

Koros szolgát106

is kérdeztem, ki így válaszol:

— Ó, szenvedésre szüksége van az embernek!

Ilyen egyszerűen, és ilyen spontán és lazán a válasz.

De ez nem világosított meg engem abban, hogy mitévő legyek, és hogyan tovább.

Először úgy érzem, olyan lassan múlik az idő. És nem tudok dönteni.

Majd, mikor átértünk a csütörtöki napba, akkor meg úgy éreztem, szinte rohan az idő, és még mindig nem tudom, mitévő legyek. A félelem nagy bennem! A sírás erőt vett rajtam. A gondolatok, mi lesz velem? Mi lesz a betegségemmel? Hisz az ember önmagában így gondolkozik.

És itt az idő, és nem tudok semmit se mondani!107

Eljött az este, és ki kell jönnöm, de úgy érzem, nem bírok. Mintha semmi sem akarna engedelmeskedni, hogy elinduljak, és kijöjjek.

Már imádkoznak, hallom.

És a könnyek és a sírás vesz erőt rajtam.108

Ekkor többen bejöttetek, és szóltatok:

— Gyere ki, Marika! Majd csak történik valami.

És ti is sírtok velem együtt.109

De mi legyen a válasz? És nem tudom. És félek!110

Jézus Krisztus Urunk:

És most jöjjön az íródeák111, és ő mondja el, hogy éltétek meg ezt a rövid időt, ami óráknak tűnt számotokra.

Kádár Györgyné Anna:

Személy szerint, Uram, Jézusom, én itt álltam a bejáratnál, mikor Marika jött ki. Rettenetes volt szívünkben, tényleg, az a bánat, az az együttérzés, amit vele akkor éreztünk, azóta is. Láttuk az előtte levő fájdalmakat, s rettentően meg voltunk ijedve, hogy mi lesz vele, s az, hogy mit jelent ez, azt sem tudtuk igazán. Csak azt éreztük, hogy nagyon-nagyon, nagyon fáj minden.

IMG_4662  jav

S akkor, mikor Marika kérdezte, akkor is azt éreztem én is, egy nagy rémület a szívemben, hogy: „Te, Jó Ég, igen, vagy nemigen.” És mondtuk a Marikának, hogy hát vele leszünk, de nem tudunk rajta segíteni, csak az imáinkkal, és az, hogy mindig-mindig itt vagyunk mellette. De neki kell eldönteni.

S akkor szegény bejött ide az oltárunk elé, letérdelt, s akkor már kórusban zokogtunk, szó szerint, tényleg, ahogy az Úr mondta, mert…

Ezt nagyon nehéz szavakban visszaadni, azt az első pillanatot, amikor ez megtörtént. Mert utána már az Úr erősített, a kegyelmeket éreztük, és ahogy az Antal atya azóta oly sokszor elmondta már nekünk, hogy valójában öröm is egyben, ez a fájdalom, mert hát tudjuk, hogy ez az utunk, hogy hogy tudjuk együtt vinni az Úrral.

Nem tudom, Uram, Jézusom, érthetően mondtam-e el.

Mária:

Valóban (…) könnyekkel, tele félelemmel, aggodalommal.112

Jézus Krisztus Urunk:

És így visszanézett felétek, és így szólt:

— Ne sírjatok113, mert lehet, hogy ez az utolsó nap ma, hogy találkozhatok Jézusommal.114 Nem bírom elfogadni! Nem érzem magam, hogy el bírom fogadni.115

És akkor hangosan kezdtetek imádkozni, és többen mondtátok:

— Uram, segíts neki! Segíts neki!

Mária:

— Eljöttem, Uram, Hozzád, ahogy hívtál.

S látom a Fényt, és a Fény árad felém. És várom az én Jézusomat.

És ahogy Reá tekintek116, jobban sírok.

És nem az én Jézusom van itt!117

A Kereszten Függő Jézus, ki haláltusáját vívja, s nem szól nekem semmit, csak reám néz.118

— Ó, Jézusom! Ó, Jézusom! Igen, elvállalom, amit kérsz tőlem.119

És ahogy ezeket a szavakat kimondtam, mintha megkönnyebbültem. Már nincs jelen úgy a félelem, a sírás, ahogy előttem van. Íme, itt az én Jézusom, a Szép Jézus, a fehér ruhában, mosollyal az Arcán!

— Bocsáss meg nekem, hisz tudod, hogy jöttem ide. De most megkönnyebbültem. Igen, elvállalom, amire megkértél: a fájdalom-, szenvedést a pásztorokért. De kérlek, Uram, Jézusom, mindig légy mellettem, és ha szükségem van, jöjj segítségemre.

És igennel válaszolva, s Jézus ott lesz velem.

Azt mondta, most felkészít, hogy holnap már délután veszek részt a fájdalom, szenvedés Golgotáján az elfogadásomban.

Elmondtam a gyónó imát, és felkészített a másnapi Golgotára.

Ekkor már a testvérek sem sírtak, csak az arcukon, némelyen, a meglepetést láttam, és kérdezték tőlem:

— Mi történt, hogy elvállaltad, és hogy igent mondtál?

És akkor ismételten elmondottam nekik, hisz addig ők nem tudták, hogy:

— Nem azt a Jézust láttam, akit eddig mindig, hanem a Fényben felém először a Keresztre Feszített Jézus jött, és utána Ő volt előttem. Nem szólt Ő nekem semmit, csak ahogy rám nézett, csak azt a Szemeket kellett volna látnotok! És nem tudom, de akaratom ellenére, vagy hogy mondom, ez jött ki belőlem. De úgy érzem most, mint aki megkönnyebbült. Nincs már bennem az a fájdalom, az a szorítás, nyomás, amit itt éreztem előtte, az mintha elment volna valahova. De könnyebben érezném magamat.

Akkor mindenki, mintha megkönnyebbülten, vagy elgondolkodva, de simogatva elmentek. És megerősítettek, hogy:

— Holnap veled leszünk. Ne félj, jövünk.

És másnap jöttek is. Sokan és sokan. És mikor eljött az utolsó pillanat, hogy én is kijövök, ismét egy félelem vett rajtam erőt, ahogy rá néztem a testvérekre: feketében, gyászban, mintha halott lenne itten.

És kijöttem, ide, Jó Jézus Krisztus Uramhoz, hogy megkezdjem a felkérésben az elvállalásomat az igenben, hogy elindulok az úton a fájdalom, szenvedés Golgotáján.

A Golgota valóban rettentően nehéz volt, ahogy mondottátok, mindennel felkészültetek, hisz mikor a kereszthalál átélése volt, akkor többen megijedtetek, és meg is jegyeztétek:

— Uram, hát azt nem mondtad, hogy el is viszed!

Mert azt hittétek, hogy már be is állt a halál, hisz azt mondja a testvér:

— Nincs pulzusa. Segíteni kell rajta!

De ti többen rászóltok, hogy maradjon türelemmel:

— Csöndben imádkozunk, énekelünk, és majd várjuk, hogy mi történik.

De a kereszthalál átélése után, majdan, jelen vagyok köztetek, és ahogy reátok tekintek, csak azt látom, hogy mindenki sír, és hallom, hogy:

— Él!

De hogy miért mondták, hogy él, azt nem tudtam. Csak később tudtam meg, hogy már azt hitték, hogy meg is haltam.

Jézus Krisztus Urunk:

És így jött el számotokra a fájdalom, szenvedés Golgotája egy évvel később a kiválasztás után, és így van jelen a jelenben minden hónapban, és bűnbánatban minden héten, és így szólok hozzátok, és így adom nektek a tanításomat, így árasztom felétek szeretetemet, áldásomat, hogy így váljunk eggyé e szeretet részében.120

És most a jelenben már örömmel beszéltek e fájdalomról, e szenvedésről és a Golgotáról, hisz most már számotokra is úgy lehet mondani, mint ahogy akkor a Mester tanítványainak mondotta:

— Ti, oktalanok, kis késedelmes szívűek, hát nem ezt kellett elszenvednie? Hisz megírták a próféták a jövendölésében, be kell, hogy teljesedjék: az Emberfiának meg kell halnia, hogy majd harmadnapra feltámadhasson.121

És most már ti is tudjátok, élitek, érzitek, felismertétek és elfogadtátok, hogy a fájdalom, szenvedés Golgotája a szeretet örömével van jelen, mert amit a kezdetben fájdalommal, könnyekkel, szívszorításokkal éltetek meg, azt most már úgy élitek meg, hogy: „Igen, Uram, e jelenben mi boldogok vagyunk, hogy részei lehetünk e tanításnak. Boldogok vagyunk, hogy ez által tanultunk, és közelebb kerültél hozzánk. Boldogok vagyunk, mert már megértettük, hogy Te valóban szeretettel mentél e keresztútra és e kereszthalállal. Nem kényszerből, és nem akarattal, és nem azért, mert elítéltek, hanem azért, hogy az Írás a jövendölésében be kell, hogy teljesedjék. Mert így mehettél be Atyád Dicsőségébe, hogy megdicsőülhessél, hogy ez által feltámadhassál, és a Feltámadás Fényét így tudtad számunkra évről évre árasztani a kegyelem szeretetének megtapasztalásában.”

Úgy-e, most már a jelenben ti is érzitek, hogy a könnyek és a Fájdalmas szentolvasó titkának tanítása így elevenedett meg előttetek, és rajtatok és bennetek, mert így éltétek át mindazt, amire felkészítettelek, és amiről tanítást adtam, és a tanítás által átéltétek, és tanúivá váltatok hétről hétre a tanításokkal, az imával, hónapról hónapra a fájdalom, szenvedés Golgotáján, és majdan, ami már Élő Szentlélekké és Élő Evangéliummá válik a jelenben. Mert így lehet megérteni, felismerni és elfogadni mindazt, ami a mindennapokban az élet tanítását így mutassa, és így adja számotokra.

És most reménykedem, hogy testvérem már el tudja számotokra mondani imáját, amelyet leírt, ami számára a legkedvesebb volt, amit izgalommal, könnyekkel és írással adta át.

Kiss Józsefné Márti:

Hát, az úgy történt, hogy sekrestyés voltam, és a Megfeszített Jézuson elveszett a töviskoszorú. S megkérdeztem a plébános urat, hogy tehetek-e én, csinálhatok-e rá koszorút. Azt mondja, ha van, miből, akkor csináljam meg. És én ezt megcsináltam, és bevittem a templomba, és rá raktam a Jézus fejére. És elnéztem, és mondtam, hogy:

— Köszönöm, Jézusom, hogy Fejedre töviskoszorút helyezhettem.122

S utána le kellett írnom a: „Drága, Jó Jézusom, bocsáss meg nékem, hogy Fejedre tövisből koszorút helyeztem. Sok-sok bűnöm két Kezedbe raktam, s keresztre feszítve fájdalmat okoztam. Bocsásd meg, Jó Uram, temérdek sok bűnöm, mivel Lábadat szegekkel Keresztre rátűztem. Keresztfán tündökölsz, Drága, Jó Jézusom, Szívednek Sebéből vérpatak csorog.”

Uram, segíts, nem tudom elmondani.

„Tisztára mostad Véreddel a lelkem.

Köszönöm, Jézusom, hogy megváltottál engem.”

Köszönöm, hogy segítettél.

Jézus Krisztus Urunk:

Örömmel és szeretettel is el lehet imádkozni ezt az imát. De mikor fájdalom és bánat és szomorúság ül a ti szívetekre, a ti lelketekre, amikor úgy érzitek, hogy elhagyatottak vagytok, ilyenkor gondoljatok e tanításra, e imára, amely átölel, felmelegít, és erőt ad számotokra, mert így tudtok haladni a mindennapi élet útpályáján, mert átölel benneteket a Fény a szeretetével, és megmutatja számotokra, hogy: Ne félj, testvérem, Én nem feledkezek el rólad. Itt vagyok, kinyújtom feléd Kezemet, ismerd fel, fogd meg, és segítek, ha kell, felállni, erőt adni, melegséggel átölelni, önmagadra ismerni, és akkor elindulhatsz az élet útpályáján. Mert már a rögös út átváltozhat az élet útpályáján haladásodban a szeretet, kegyelem részében. Mert így tudod megérteni, hogy valójában miért van jelen már ennyi hosszú évek óta a fájdalom, a szenvedés, a Golgotai átélés tanítása részében.

Hisz mondjam el számotokra azt, amit már testvérem is mondott régebben, a kiválasztott Mária testvérem?

— Uram, fontos még az én szenvedésem?

S erre ezt a választ adtam feléje:

Ha egy testvért megmentünk, átölelünk, elindítjuk az útján a felismerésben, hogy el ne vesszen, már nincs hiábavaló fájdalom, szenvedés a Golgotán. Már megérte.

És ti is így próbáljátok ezt megérteni, elfogadni, felismerni, hogy: „Igen, Uram, én boldog vagyok, boldog, hogy én részese lehetek azoknak a testvéreknek, akikre szükséged volt, mert észrevettél minket az út porában, megcsillantunk a homokban, a porban, és Te azt mondottad: »Ni-ni, itt valaki van!« És nem hagytál ott elveszni, hanem lehajoltál, és kiemeltél az út porából. És akkor Magadhoz öleltél, Fényeddel megerősítettél. Mikor már ismét önmagam lettem, lehelyeztél, de meghívtál az útra, hogy együtt haladjunk a mindennapokban a szeretet, kegyelem részében.”

És boldog lehetsz, hogy ha érzed, hogy te is így tartozol a testvérekkel együtt ehhez a Jézushoz.

Hisz hogy mondtam számotokra tanításomat?

Én ismerem Enyéimet, Enyéim ismernek Engem. Hallgatnak szavamra, mert megismerik Hangomat, és a hang után követnek.123 De a hang néha itt a szívben is megszólal, és mikor itt érzed, hogy megszólalt, öröm, boldogság és szeretet jár át, és elindulsz örömmel e meghívott úton a mindennapokban, a szeretet kegyelme részében. Mert így érzed azt, hogy: „Uram, én is egy testvér vagyok a sok testvér közül. Boldog vagyok, hogy testvéred lehetek, Hozzád tartozhatok, és Veled együtt élhetek és haladhatok a mindennapokban, a mindennapokhoz.”

Mert így tudod értékelni az Élő Evangélium tanítását, amely már oly régóta hónapról hónapra felétek árad, még akkor is, amikor sokan így mondjátok, leülve, elhelyezkedve, kezembe veszem a Golgotai újságot, és elkezdem olvasni, s akkor azt mondom: „Ezért kell nekem oda menni?! Hát ez benne van a Szentírásban! És ha szükséges, majd előveszem, és elolvasom.”

De figyeltetek egy szóra?

Majd.

A majd, az nem biztos, hogy segítséget fog nyújtani akkor, amikor nagy szükséged van. Mert a majd szeret késleltetni. A majd azt mondhassa, hogy „ráérek”. A majd talán nem veteti kezembe e legfontosabb könyvet, a Szentírást, amiből erőt merítek.

De a Golgotai tanítás nem csak ezt tükrözi számotokra, hanem azt, hogy közel vagyunk egymáshoz. Én, Jézus Krisztus Uratok kiválasztott Mária szolga által szólok felétek és hozzátok. Én adom meg számotokra a tanítás szavait.

Emlékeztek még a régi időben, a kezdetekben, amikor azt mondottam: Ennek a hónapnak a tanítása ez felétek, mikor azt mondottam, most olvassátok Szent János Evangéliumának tanításait. Ebből merítsetek erőt, mindegy, hogy melyiket, csak érezd a tanítást, a tanulás közelségét, a Fény sugarát, a szeretetét. Érezd, hogy eggyé tudsz válni vele.

És volt olyan, amikor a hónap ünnepeit emeltem ki számotokra, és ahhoz adtam a tanításokat. Volt, mikor az Úr napjának tanításait adtam számotokra. És most sokszor és sokszor azt élitek meg a jelenben, hogy a hétköznapokat adom meg számotokra a tanítás ünnepéhez, hogy a hétköznap is lehet egy ünnepi nap a megélés szeretetében és a kegyelem jelenlétében. És akkor érzitek a közelséget, a felemelkedést, a Fény-sugár átölelését, és mindazt, amire a mindennapokban szükségetek van érezni, átölelni, a kegyelem ajándékát.

És hogy ha ezeket mind-mind szívetekbe zárjátok, bennetek él már, ahogy mondottam a bűnbánat-időben is, tanításom, kegyelmi ajándékom az áldásban, a felemelkedésben, akkor öröm és boldogság jár át benneteket. És akkor élitek meg szeretettel és örömmel azokat a napokat, ami által azt mondhassátok, hogy: „Valóban közel vagy hozzám, Uram, Jézusom, szinte eggyé válok Veled szívemmel, lelkemmel a kegyelem részében.”

Fontos, hogy éljétek a tanítás mondanivalóját, mert így tudtok a testvéri-felebaráti szeretettel és szeretetben eggyé válni a mindennapokban, a mindennapokhoz.

És most térjünk át ismét az örömre, a mosolyra, a szeretetre? Most emeljünk ki néhány tanúságtevő utat, amikor öröm és boldogság járt át benneteket, hogy részei vagytok e meghívásnak, e tanításnak?

Most egy olyant emelek ki, ami által lehet, hogy sokan azt mondjátok, hogy: „Ilyen megtörténhetett?”

Igen, ahogy éljük a mindennapjainkat, így megtörténhet velünk minden.

Most kiemelek egy olyan tanítást a megélésben124, amikor meg voltatok híva ismét a tanúságtételben. A tanúságtétel elindulása már nehezen indult. Nem volt meg először a megfelelő járműtök. Erről sáfár testvér125 tudna legjobban beszélni, hogy azt mondja:

— Semmi nem jön össze! Kell nekünk még menni?

Emlékszel, sáfár testvér?

Sáfár testvér, Kádár György bástya:

Igen.

Jézus Krisztus Urunk:

Jön a telefon:

— Már minden készen áll, és várunk!

— De mi még el sem indultunk.

Na, nagy nehezen elindulunk.

IMG_4625  jav_1

Az elindulás, ahogy nehezen indult, nehezen haladt a határon. Órákat vártunk. Ott nem értették, mi történik velünk. Mi meg nem tudtuk, hogy érdemes-e még menni. Tanakodtak, hogy talán vissza kéne fordulni.

S ilyenkor, úgy-e, akkoriban még volt néha-néha, hogy megkérdezni Jó Jézus Krisztus Urunktól, hogy mitévők legyünk. Így szóltak:

— Talán imádkozzunk. Kérjük az Urat, hogy valami segítséget nyújtson számunkra.

De a segítség csak nem jött meg. Végül megtörtént az áthaladás, ahol már nagyon vártak bennünket. De sehonnan sem késtünk el. Az utolsó pillanatban megérkeztünk.

És így történtek a tanúságtétel meghívás napjai, ahol jelen voltatok, és ahol tanúi voltatok.

És elmentünk ahhoz a pásztor testvéremhez, aki szintén ma jelen van köztetek, hisz ő is meghívott, és várt bennünket126.

Ehhez Máriának fel kell állnia.

Megérkezünk, ugyebár, majd kettes sorba szépen beállunk, illően, szeretettel. Pásztor testvér a templom oltáránál áll, várja jövetelünket. Mária testvér el is indul. De az ének nem hallatszik. Hátul vannak, curukkol vissza, miért nem jönnek.

Pásztor testvér:

— Jó helyen vannak, csak jöjjenek, jöjjenek! — ő sem tudja, mi történik.

Mária:

Visszaérek. Megkérdem:

— Jöttök már?

Kuncognak:

— Beszorultunk!

 

 

Jézus Krisztus Urunk:

 

Sáfár testvér most jöjjön ide. Ide állhat melléje másik testvérem, most ő helyettesíti. Ő nem más, mint akit legelőször kértem, hogy szóljon.127

És elindulnak karon fogva egyszárnyú ajtón!

De egyik se gondolta, hogy ha talán így elindulok, akkor beférek rajta?

Nem.

Megmutathassátok, hogy szorultatok be.

Jött a testvér, az meg így csinált, így csinált.

A testvér:

— Nem bírok már!

Azt mondja:

— Talán vissza kéne menni!

A pásztor testvér ismét erre megszólal:

— Jó helyen vannak, csak jöjjenek! Jöjjenek!

És nem tudják, hogy mi történik, a templomban már mindenkinek a feje így hátrafelé:

— Mi történt?

Mire egyszer eltalálják, hogy:

— Talán meg kéne fordulnunk, akkor be tudunk menni.

Így szépen bevonultunk a menetben, énekelve, örömmel. És a két testvér akkor döbbent rá, mikor visszafele jöttünk:

— Jé, milyen szűk ez az ajtó! Nem csoda, hogy beszorultunk!

És akkor éltétek meg ismételten a szeretetet és az örömet. Hisz pásztor testvér örömmel fogad benneteket a tanúságtételben, a jelenlétben, és majdan azt mondta, hogy:

— Valahogy érzem azt a csodálatos szeretetet, ami most átölelt. Olyan önfeledten énekeltünk!

Már lassan kimennek a templomból a többiek, hisz már befejeződött, de mi még mindig nem hagytuk abba az énekeket. Emlékszel?

Sáfár testvér:

Igen.

Jézus Krisztus Urunk:

Még mindig énekeltünk. És a testvér szebbnél szebb énekeket vett elő, hogy énekeljünk. És akkor kérdezted te128 meg:

— De mondd meg, mi volt veletek, hogy nem jöttetek.

Mondták:

— Azt, ne haragudj, de nem itt tudjuk elmondani. Azt majd bent!

Meg volt lepődve, hogy már „másodszor szólnak le”. Azt hitte testvérünk, hogy talán nem, azt hittük, hogy nem jó, mert két templom volt, és azt hitte, hogy talán nem jó helyre mentünk, s azért mondta, hogy jó helyen vagyunk, csak menjünk, menjünk. Csak ő sem értette meg azt, hogy beszorultak a testvérek az ajtóba.

De a másik testvér, ugyebár, az, aki beszélt nektek, az első írás-énekéről, ő, úgy-e, azt mondta előtte, emlékeztek, hogy „jaj, én, kicsi, szegény”129, ott meg azt mondja:

— Ó, én erős vagyok, én majd nyomom!

Így, így, erőlködik. Na, de azt mondja, mi lesz, ha tényleg elindulnak, és ő meg beesik.

Előfordulhatott volna az is, mert nagy lendületben volt, hogy hadd menjünk már befele.

Tehát sok minden volt az úton, hisz ez most csak egy. Mert régebben kiemeltem nektek a bokarúgást is. Mert az is a sáfár testvérről szól. És azzal a testvérrel, mert a kíváncsiságuk egy kicsit túl messzire ment el. És azt mondta, hogy most már ne kérdezzenek, mert ott találják magukat ők is a kukoricásban. Mert az volt a csatamező, csak akkor kukorica volt benne.130

És így alakult ki mindaz, hogy a szeretet — ezt azért próbáltam nektek most elmondani.

Úgy-e, az előbb átéltétek testvéremmel együtt a fájdalmat, a bánatot, a szomorúságot, a könnyeket. A testvér az imáját szintén könnyek között adta át nektek. És most megmutatom nektek, milyen az, amikor Én, Jézus Krisztus Uratok veletek vagyok, és az örömet, a békét és a szeretetet adom nektek, hogy érezd, hogy felhőtlenül tudtok nevetni.

Úgy-e, hányszor éltétek meg, testvéreim, a Golgota után, amikor megtörtént a tanítás. A tanítást boldog József igyekszik kivinni, hogy a többiek is részesülhessenek belőle. És mikor kivitte, elindította, a többek bent vannak, és Mária testvér kap egy képet, amelyet átélhet, és Én, Jézus Krisztus Uratok így vigasztalom, erősítem, és szeretetet árasztok számára, hogy ezzel a képpel egy nagy öröm, és szinte nevetésben tör ki. És ti is nevettek, de az a legjobb benne, hogy azt mondjátok:

— Nem tudjuk, hogy min. De olyan jót nevettünk, és nevetünk, de nem tudjuk, hogy min.

Mert nem értettétek. Hallgatóztok, hogy miről is szól, miről is van szó. Szófoszlányokat hallotok, csak azt halljátok, hogy — ahogy ti mondjátok — eszméletlen nevetésben fakadt ki Marika. Akik kint vannak olyankor a másik helységben, így kinyissák az ajtót, nézik, kimegy, azt mondja:

— Nem tudjuk, mi van ott, de rettentően nevet.

Gyorsan csak futnak befelé, nehogy valamiről lemaradjanak. De mire elhelyezkednek, már befejeződik a nevetés.

Hát most miért történik ez így?

Én, Jézus Krisztus Uratok ilyenkor szoktam adni Máriának olyan képeket, amelyeket, ti azt hiszitek akkor, hogy magatok között olyan halkan elmondhassátok, „ő hadd szenvedjen”, mert volt ilyen testvér is, aki azt mondta: „Hát megérdemli, hogy szenvedjen! Hát mit esett ott, kelt!”

És akkor beszélgetve.

És így alakul ki Máriának időnként egy-egy kép. Volt olyan kép is, nem olyan régen, most a télben, mivel most voltak hidegek, megtapasztaltátok ismételten a hideget, és akkor…131 És akkor mindenki boldog volt, hogy beért már a melegbe, úgy fáztak a Golgota után, mert nagyon hideg volt, és azt a képet adtam Mária testvéremnek, amint most sáfár testvér ismét megszólal a másiknak, azt mondja:

— Azt hitte, hogy abban a százezer forintos csizmában nem fázik a lába?

Azt mondja:

— Abban ugyanúgy fázik, mint az enyémben.

Mert ő is kibújt a csizmából, hogy ne fázzon. A testvér is kibújt, azt mondja:

— Milyen jó! Most felmelegszem.

És mikor látta, hogy bújik ki belőle, és így ránéz, azt mondja:

— Az övében is épp úgy fázik, mint az enyémben.

És ebből kitört a nagy nevetés.

De voltak ilyen, több ilyen kegyelmi ajándékok, amelyeket átélhettünk, amelyeket megtapasztalhattunk. Ha most csak az idei tanításra megyünk vissza, most az egyik bástyatestvér volt egyszerűen érthetetlen? Türelmetlen? Nem volt képben? Háromszor elmondom, még negyedszer megkérdezi. S akkor csodálkozik, hogy nevet rajta szolgám, mikor megkapja a képet?

Oly szépen elmondottam számukra a bűnbánat első Golgotáján, mikor megtörtént a tanítás részetekre:

— Jövő héten ajándékul adom a férfitestvéreim számára, a bástyák válasszák ki. Ők látják, hogy mely testvérek azok, akik szeretettel, örömmel elfogadják a felkérést, hogy kisegítő bástyákká váljanak azon az egy napon.

Mert többen vágyakoztak már erre a kegyelmi ajándékra, hogy ők is a Golgota után megfoghassanak egy sarkot132, és segíthessenek szolgámon, Mária testvéren, akit bevisznek a helyére, ahol felkészül a tanításra.

Szépen, értelmesen így elmondottam.

Erre így csinál:

— Most akkor mi, akik a lábuknál vagyunk, mi megyünk előre?

Elmondja neki a testvér:

— Nem! Nem hallottad?

Erre Én, Jézus Krisztus Uratok kiválasztott Mária szolga által átveszem a szót:

— Bástyatestvérem, neked szólok, most ne tekintgess máshova!

— Igen, Uram!

Így szólt:

— Igen, Uram!

— Azt kértem, a bűnbánat-időben ajándékul adom a férfitestvéreimnek a zarándokok közül, hogy egy sarkot kettesével, kettő mindig cserélődik köztetek: kettő bástya és kettő kisegítő bástya, akik beviszik. Nem erőltetitek, csak megkéritek, hogy ki az, aki szeretne ebben részt venni, az számára ajándék a meghívásban és a kegyelemben.

Ül egy darabig, gondolkozik, gondolkozik. Megint megszólal:

— Hát most nem értem. Akkor én eddig a lábát fogtam. Most akkor menjek a fejéhez?

Erre hogy szóltam feléd?

— Mivel már bent van a lába és a feje, akkor nem tudom, mit akarsz ma behozni. Esetleg csak az ágyat körbeforgathatod.

Akkor kitört ismételten a nevetés, s még mindig nem érti.

Akkor már azt mondja neki két testvér:

— Hallgass! Majd elmondjuk, ha nem érted!

Tehát néha van ilyen, hogy nem értjük, mert meglepődünk, úgy, ahogy ma többen meglepődtetek, hogy ha szólni kell. Tehát ez az, amikor azt mondom számotokra, mikor a bűnbánat-időben, a hónap golgotai napjain ajándékul adom a meghívott testvéreknek, hogy kiválasztom, hogy ki mikor szól a tanúságtételében, a megtapasztalásában, a kegyelmi ajándékában.133 Mert van éppen valaki, akinek nagyon nagy szüksége van, hogy most ő szólhasson, mert talán lelki fájdalma van, bánata van, és azért jött, hogy elhelyezze imáját, kérését, fohászát, mert: „Bízom Benned, Uram, hogy máskor is meghallgattál, és ma is eljöttem Feléd és Hozzád.”

És Én, Jézus Krisztus Urad most elfogadva az ő felajánlását, kiválasztom, és megajándékozom ezzel a kegyelmi ajándékkal. És mikor ezt megkapja, az a szomorú, amikor tudja az a testvér, hogy kit hívok, és mégis néha ott marad, és nem jön ki.

Már kértelek benneteket máskor is, ma most itt, a tanításban szólok, mert itt vagytok javarészt azok, akik elkíséritek szolgámat, Mária testvéremet hónapról hónapra, a bűnbánat Golgotáján, a segítő testvérek és a bástyák. Van, aki a munka miatt nem is ér ide teljesen a szentmisére. A szentmise alatt vagy a szentmise végén ér ide. És csak a következőn. Van, aki elöl ül, úgy ül, hogy nem tekinthet örökké hátra, hogy ki hol ül.

De te, testvérem, aki abban a padban ülsz, most csak példaképpen mondom, most arról a testvérről beszélek, aki szintén régóta van itt, és ő meg is tapasztalta, és tudta, hogy mikor kellett neki szólni, és ma is azon a helyen ültél, Én most csak azért szólok őróla, hogy azt mondom: A pacsirta134 oldalán. Most a pacsirtát sokan nem tudják, de akkor elmondom: az énekes Marika, aki általában, ahogy bemegyünk a kápolnában, ő a bal oldalt, vagyis ahogy mondom nektek, a sekrestyeajtóval szemben lévő pad első sorában szokott ülni. Azt szoktam mondani, s mondom is az oldalt. És azt mondom példának, hogy a harmadik pad, első helyet foglalja el.

Ő tudja, hogy ott ült.

Akkor, mikor felkérem, miért várja, hogy kérleltessék?

Nem érzi a szeretetem ajándékát, a kegyelmet, amivel meg szeretném ajándékozni s átölelni, ezzel felemelni?

Mert még eddig, Én úgy gondolom, minden testvérem annyit kap a Szentlélek kegyelme által, hogy a legkevesebbet tudja mondani, hogy ha azt mondja csak, a nevemet, vagy ha azt se mondom, csak azt, hogy „köszönöm, ez óta járok ide, és kaptam meghallgatást”. Vagy csak, hogy „köszönöm, hogy engem is észrevettél, Uram”.

Ezt még eddig, úgy érzem, minden testvér elmondhatta volna, amikor felkérem.

Higgyétek el, ti nem Mária testvéremet nézitek, hogy ő szólt.

Én, Jézus Krisztus Uratok, Én hívtalak, Én ajándékoztalak meg benneteket, és mégis hányan és hányan az évek folyamán már nem fogadtátok el.

Mert van olyan, elmondom nektek, nem egyszer, amikor nem az szólt, akinek kellett volna. De Én szóltam testvérem által, hogy nem kell szólni, hogy ne szomorkodjon az, aki beszélt. Örüljön annak, hogy ha ő újra kimehetett, és szólhatott.

De azt sokszor észre lehet venni, mert akit Én fel szoktam hívni és kérni, az érzi szívében, lelkében a megtapasztalást. Érzi szívében, lelkében, hogy „nekem ma mennem kell, nekem ma valamit tennem kell, lehet, hogy még nem tudom, hogy mi, de érzem”.

Érzed azt, hogy most indíttatást érzel szívedben, lelkedben. Érzed azt, hogy „ma, Uram, Jézusom, a Fényed sugara valahogy másképp ölelt át, másképp érzem a jelenlétedet, és másképp érzem a működést”.

És akkor tudod, hogy téged vártalak, és neked kell kijönni a tanúságtételben.

De azt is mindig elmondottam a testvéreim felé, és itt most a pásztorok előtt is elmondom, senkire sem erőltetjük rá ezt a felkérést. Ha valaki azt mondja, hogy „nem, én nem akarok”, ne erőltessétek. Hagyjátok rá, majd idővel talán ő is úgy éli meg, mint egy másik testvér, akit ugyanígy felkértetek, évekkel ezelőtt volt, és azt mondta, hogy: „Én most nem.” Eltelik egy bizonyos időszak a hónapokban, amikor egyszer direkt ezért jött egy nappal előbb a fájdalom, szenvedés Golgotájára, mert azt mondta, hogy ha aznap jön, akkor már Velem, mint Mária szolgával nem tud beszélni.

És akkor oda ment szolgámhoz testvérem, és így mondta neki:

— Én akkor nem értettem teljesen, hogy mit és hogyan kell. Csak mikor mentünk hazafelé, akkor magyarázták el, hogy úgy, ahogy a többiek oda állnak, és szólnak, és akkor — úgy mondta szó szerint —, ahogy a Loncika néni is szokott ott beszélni, akkor én is úgy oda állok melléje, s majd beszélek?

Mária:

S akkor mondtam neki:

— Hát nem beszélni, csak azt kell elmondani, amit úgy érez, megtapasztalt, vagy kapott kegyelmet, vagy ima-meghallgatása volt.

S azt mondta:

— Van ám! És holnap ám akkor én elmondom!

És mondtam neki, jó, most erre Én engedélyt adtam, és fel is készítettem a testvéreket, hogy szólhat.

Jézus Krisztus Urunk:

De ebből nem szoktunk rendszert csinálni, hisz Én, Jézus Krisztus Uratok adom meg a meghívást, Én várom a testvéreket. De amikor Mária, kiválasztott testvéremnek szól valaki erről, ha aznap nem is, amikor ő felkészül, lehet, hogy egy másik nap, akkor ismét szól neki, hogy most szólhat. Fel tud akkor is még készülni időben, kéri a Szentlélek működését a kegyelemben, és megkapja mindazt, hogy ez által tudjon szólni, amit ő úgy érez, hogy szeretne megosztani a testvéreivel a felebaráti szeretetben.

Hisz a tanításomat is, mindig azt mondom számotokra, soha sem erőltetek rátok semmit. A meghívást is szeretettel adom meg számotokra, a meghívást, ha megértetted, felismerted, és elfogadtad szívedben és lelkedben, akkor elindulsz az úton. És soha nem utasítalak, parancsolok, követelek, ahogy mondottam számotokra már nem egyszer, ahogy tanítványaimnak is mindig példát mutattam, példával elöl járva a tanítás részében, a jelenlétben, az együttlétben, ezt vártam akkor tőlük is. És Én, Jézus Krisztus Uratok most is így szólok felétek ismételten: soha nem erőltetek rátok semmit. Meghívlak, kérlek, és várom. Aki elfogadja szívében, lelkében a megtapasztalás szeretetében, akkor elindul az úton a felismerésben, és megkapja mindazt, amire szüksége van a mindennapokban, a mindennapokhoz. És akkor, hogy ha érzed, hogy most te lettél kiválasztva, csak példának mondom, most az oldalajtó második padszakaszának második padjából a harmadik testvérem szól, akkor azt úgy kell értelmezni, hogy most itt a szélén ül valaki, aki a második testvér, ott nem ül senki, csak beljebb ül a kettő, akkor úgy kell számolni a hármat. Az üreset nem szoktuk olyankor beleszámolni. Mert múltkor abból volt a probléma, hogy azt mondták, ketten ültek, és azt mondták, ott nem ült senki. De eggyel arrébb ült, már az nem harmadik testvér volt. Az biztos, negyedik vagy ötödik. Mert csak egy hely volt kihagyva, ketten ültek a szélén. Egy, kettő. Egy, kettő. Most itt üres, így átlépek felétek, és most itt ül valaki, és erre azt mondja, hogy „hát itt nem ült senki”. Hát ott közvetlen mellette nem, de a mellette lévő hely már, az el volt foglalva. Akkor szerintetek nem az volt a harmadik testvér?

És akkor berobog a testvér: „Ott nem ül senki, akkor nem szóltam senkinek.”

Ez a legkönnyebb!

De az, aki ott ült, az sem szólt, hogy „én vagyok az”. Hát biztos, úgy érezte, hogy neki nem kell szólnia egyáltalán semmiről. Ő úgy érzi, hogy „én jó, ha itt vagyok, de hogy én meghívott legyek, és szóljak, azt nem érzem szívemben, lelkemben”.

Pedig ez nem kényszer, ez csak egy meghívás a szeretet, kegyelem részében, az ajándékban. Mert Én, Jézus Krisztus Uratok kiválasztott Mária testvér által nem egyszer próbálom számotokra így megadni a megköszönő háláját, hisz sokszor így fordul Felém felajánló imájában:

— Uram, Jézusom, Hozzád fordulok én, a Te kiválasztott testvéred, Mária. Én nem tudok testvéreimnek mit adni, imádkozom érettük. De ők áldozatot tesznek, meghallják hívásodat, elfogadják az én kérésemet. Én csak azt kérem Tőled, Reád bízva, Te adj számukra, amire szükségük van, meghallgatod a felajánlást, vagy a kérést, vagy a Golgota alatt éppen megérinted, vagy látást, vagy hallást adsz? Vagy éppen megszólítod? Te tudod, Uram, Jézusom, hogy mit adhatsz testvéreimnek a felebarátban, a szeretetben.

És így próbálja számotokra kérni a Szentséges Szívet a hála köszönetében. Mert ha figyeltétek a jelen bűnbánat utolsó előtti napját, megpróbálta megköszönni számotokra mindazt, hogy hétről hétre elkísértétek, szabaddá tettétek napotokat. Mert van, akinek az egész napot, és sokszor a másnapot is szabaddá kell tennie. Mert ha messzebbről jön, csak másnap ér valamikor haza. És ez valóban egy önfeláldozás a felajánlás részében, szívből és szeretettel. És ezt testvérem, kiválasztott Mária nagyon tudja értékelni, megköszönni, hogy eljöttök.

De valóban, ahogy elmondta Számomra, átölel, amikor tud, beszélget veletek, megköszöni. De még mindig néha úgy érzi, hogy kevés, amit ad számotokra. És mindig kéri a Szentséges Szívet a hála-köszönetért. És most a jelen bűnbánatában is, és a Feltámadásában is érezhettétek mérhetetlen nagy szeretetét és köszönetét, amellyel szerette volna kifejezni felétek mindazt, amit ti adtatok neki. Mert talán sokan úgy érzitek, hogy „ez nem sok, hogy én eljövök”.

Higgyétek el, számára ez erő a kegyelemben. Mert a bűnbánat-időben és a hónapi Golgoták, amelyek jelen vannak, az utolsó pillanatig nincs semmi probléma és baj. De sokszor már a szentmisén érzi, és ahogy mondani szoktam számotokra, a földi gyarlóság néha ilyenkor erőt vesz rajtatok, és így őrajta is, és a félelem is erőt vesz. És akkor már néha nehezen mozdul, indul, érzi, hogy mennie kell, de mégis, kicsit megpróbál mindig csúszni.

És néha nem értitek, hogy miért van az, amikor befejeződik a szentmise, és oda szólnak az énekesekhez, hogy „énekeljetek, mire kijön Marika”135, ahogy mondani szokták.

Most itt erre azt mondom, hogy most a boldog József mondja el e bűnbánat-jelen megtapasztalását, hisz nem mindig másra vártunk, várakoztunk, hanem mi történt? Át kellett élni mellette, megerősíteni, erőt adni, hogy elindulhasson.

Most röviden te is mondd el, hogy élted meg, mert azt mondtad, az előtt nem mindig jöttél be, és nem tudtad, hogy miért, hogyan van ez.

Sipos József:

Én is egy picit zavarban vagyok, mert már le van merülve az akkumulátorom. Megpróbálok, kicsit megpróbálom összeszedni a gondolataimat.

Gondolom, az Úr Jézus arra gondolt, hogy amikor a Marikát beviszik, utána.

Jézus Krisztus Urunk:

Nem, nem. Mielőtt elindulunk, a szentmise után. Mielőtt kimegyünk együtt, hogy szólhasson.

Te most a bűnbánat-időben sokszor ültél mellette a sekrestyében.

Sipos József:

Jaj, igen.

Jézus Krisztus Urunk:

S azt mondtad, hogy most értetted meg. Emlékszel?

Sipos József:

Igen. Valamennyire. Tényleg, már fáradt vagyok egy kicsit, aztán próbálom összeszedni a gondolataimat. Csak tényleg így, ahogy teljesen a közelébe kerültem a Marikának, meg végig mellette voltam, akkor láttam, hogy… Akkor tudtam megérteni meg átélni egyáltalán, hogy mennyire nagyon nagy dolog, mennyire fájdalmas, és mennyire nehéz dolog ez, amit ő véghez visz értünk, mindannyiunkért, értem is.

Előtte úgy voltam vele, hogy kiment, hát végigjárja a Golgotát, beviszik, kész. Aztán majd egy-két nap, és akkor rendbe jön.

Bizony, nagyon-nagyon fájdalmas dolog, meg nehéz dolog. És sokszor úgy voltam vele, hogy talán érdemtelen vagyok erre az egész szenvedésre, amit a Marikának el kell szenvedni. Én most nem mindenkiért mondom, értem, amit szenvedni kell. Mert valamikor nagyon sokszor esetleg tehetnék többet, vagy segíthetnék embereken bármit. Aztán úgy eszembe se jut, elvagyok úgy magammal, befelé fordulva. És itt volt az, amit megtapasztaltam, hogy oda kell figyelni mindenkire, segíteni kell. Hát már másképp nem, még imával is tudunk segíteni, hogy imádkozunk másokért, tenni valamit.

Ezt szerettem volna mondani. Nem tudom, elég-e, Uram, Jézusom.

Jézus Krisztus Urunk:

Elég.

Mert valóban úgy élte meg teljesen, még azért kipótolom számára, hogy bejött, mert egyszer úgy kezdődött, hogy valami probléma volt ezzel az új műszerekkel. Én így mondom számotokra. S akkor az elsőben ő többször szólt, hogy még egy kicsit, még egy kicsit.

De akkor még nem vette észre, hogy Mária testvér nem is figyel rá, hogy ő mit mond. Csak egyszer, mikor már elkészült, elindul, és azt látja, hogy…

Mária:

…visszatekint, hogy én még ott ülök.

Jézus Krisztus Urunk:

És mikor látta, hogy Mária testvér még ott ül, akkor visszalép, és azt mondja, hogy:

— Kész vagyok, mehetünk.

És akkor mondtad:

— Most látom rajtad, hogy te remegsz. Vagy félsz? Vagy már fájdalmad van?

Emlékszel?

Sipos József:

Igen.

Jézus Krisztus Urunk:

És azt mondotta feléd a testvér:

— Nem nagyon szeretek róla beszélni, de szentmise alatt már én is érzem, hogy hamarosan mennem kell. És a félelem a gyarlóságomban, vagy nem tudom, mi, de erőt vesz rajtam. Mert nem tudom teljesen, mi vár rám. Tudom, hogy az Úr Jézus itt lesz, és segít. Tudom, hogy nem hagy magamra, de valahogy mégis a gyarlóság tudata, a félelemé? Nem tudom.

És te akkor megsimogattad, és azt mondtad:

— De sokan vannak itt kint, és várnak.

És így elindultatok.

Igen, mert kiválasztott Mária testvér is, ahogy Én, Jézus Krisztus Uratok, fent, a fák között, a hegyen, mikor felmentem, és mikor Magam voltam, és mikor térdre ereszkedtem, hogy imádkozzam, és kérjem az Atya segítségét, s megjelentek a bukott angyalok, megaláztak, és kicsúfoltak, akkor Bennem is erőt vett a félelem, a sírás. És ez jelen van kiválasztott szolga-testvéremen is. De ez nem baj, ezt nem úgy kell elkönyvelni, hogy: „Akkor hogy van vele az Úr Jézus, hogy ha ezt megengedi?”

A szabad akarat-, cselekvést az Atyától kaptátok. Az Atya megadja számotokra mindazt, hogy ezzel a kegyelmi ajándékokkal a méltóságban, a szeretetben hogyan élitek a napjaitokat. És a szabad akarat, cselekvése részén jelen van a fájdalom, a bánat, a szomorúság, a félelem, az aggodalom, a kétely. Hisz, hogy ha visszatekintetek a Golgotai tanításokra, nagyon sokszor beszéltem számotokra erről, hogy tudnotok kell átadni önmagatokat, hogy ne vegyen erőt rajtatok a félelem, az aggodalom, a kétely. Mert ha csak ezek vannak rajtatok és bennetek, akkor nem jó felé indultok el, megtorpantok, lemaradtok, talán arról az útról, amit elértetek, visszacsúszhattok. És érezni kell mindazt, ami által élitek a mindennapokat a szeretet, kegyelem részében. Mert így lesz teljes számotokra, hogy: „Igen, Uram, Te is, mikor kint voltál a Gecsemáni kertben, és felmentél — ahogy ti mondjátok, a szavatokat használva — az Olajfák hegyére, és a félelem és a könnyek erőt vettek Rajtad”, mert az Atya Számára is megadta, hogy a félelem és a könnyek megjelenhessenek.

De utána az Atya segítséget küld a Fiúnak, és már elviszi félelmét és könnyeit.

Tehát ezért kell erőt meríteni nekünk is ebből, hogy ha valamiért aggodalmaskodok, félek, szomorú vagyok, kétely gyötör, nyissam meg szívemet és lelkemet, ha kell, boruljak le Eléd, Uram, Jézusom, az imában, a felajánlásban és a kérésben, és érezzem azt, hogy szeretettel átölelsz, felmelegítesz, Fényed sugarával erőt adsz, hogy ismét magamra találjak, ismét érezzem, hogy fontos a szeretet, az öröm, a béke, a türelem a megbocsájtó kegyelem részében, mert akkor nem hatalmasodik el rajtunk és bennünk a gyűlölet, az irigység, a kapzsiság, a féltékenység, a félelem, az aggodalom és a kétely. Mert teret adtunk a jónak, szeretetében, és akkor eltorpulhat a félelem, a kétely, az aggodalom, az irigység, a féltékenység a jó mellett.

És akkor érezzük azt, hogy: „Uram, valóban a Te testvéreid lehettünk, Hozzád tartozhatunk, és Veled együtt élhetünk a mindennapokban, a szeretet részében, hogy éljük a kegyelmeket. Éljük mindazt, amire szükségünk van. Mert így tudjuk megérteni a Te tanításodat, ami által testvéreiddé válunk.”

És így fogadjuk el, ahogy a Feltámadás Fényének tündöklő ragyogása áradt felétek e jelenben, most ezt árasztom ismételten reátok, hogy töltse be szíveteket, lelketeket.

Most kérlek, testvéreim, nyissátok meg szíveteket, helyezzétek el kéréseiteket, fohászaitokat, felajánlásaitokat, hálátokat, és ha nyitott és üres a szív, akkor készüljünk az áldáshoz.

Fogjuk össze kezünket, hisz az áldás mindig így történik felétek a Feltámadás Fényében.136

Mária:

E dicsőséges, szép hajnal, kit szeretettel köszöntöttelek örömmel, hogy jelen lehetek e feltámadási Fénynél a fényben, jöjj, Uram, és áraszd reánk áldásodat.

Jézus Krisztus Urunk:

Köszöntelek, e csodálatos, szép hajnal, ki felvirradtál e tündöklő Fény ragyogásában. És ez a tündöklő Fény ragyogása a Feltámadás Fényével áradjon most minden nyitott szívű testvéremhez, hogy átölelje ez a csodálatos Fény, a hajnal illata a kegyelem ajándékával, hogy betöltekezve, megerősödve átéljétek mindazt, ami jelen van számotokra a mindennapokban. Mert minden nap felvirrad számotokra a szeretet örömében. És érezd a kegyelmi csodát, mert az Élet megtörte a halált, mert az Élet erősebb lett a halálnál! És ez az Élet, Fényének ragyogása árad most felétek, tölti be szíveteket, és átjár rajtatok és bennetek, hogy ez által tudjátok elfogadni a mindennapokat, és különösképpen akkor adjon erőt ez a kegyelmi ajándék-áldás, amikor szomorúan érzed magad, amikor bánatosnak, amikor úgy érzed, hogy egyedül és magányos vagy, és akkor emeljen fel, amikor úgy érzel, hogy elestél az út porában, és szükséged van a segítségre, hogy felállhass, hogy ismét önmagad lehess, és tovább tudjál járni. És akkor, amikor szükséged van a testi-lelki gyógyulás felemelkedéséhez a mindennap kegyelmének ajándékához és ajándékában.

És így áradjon reátok most a Feltámadási Fény tündöklő ragyogása e csodálatos hajnal illatával átölelve, simogatva és felemelve a mindennapokban, a mindennapokhoz, mert valóban a napot az Úr adja számotokra a megélhetéshez, a szeretethez és a kegyelemhez.

És most így szeretettel és örömmel énekeljük el úgy az éneket, ahogy akkor, a hajnal jelenében: „Dicsőség, szent áldás, tisztesség…”137

Valóban az Úr adta nektek ezt a szép, fényes, ékes Napot, amely napról napra felragyoghat számotokra, hogy átéljétek a hajnal csodáját, a Feltámadást, az Élet kegyelmének erősségét a szeretet ajándékával. Mert hogy ez mind megtörténhetett, és részesei lehetünk e Feltámadás Fényének, csodájának, ahhoz először be kellett teljesedni a kereszthordozásnak és a kereszthalálnak, és a kereszthalál után megtörténik a Feltámadás, mert az Élet erősebb lett a halálnál. Mert az Élet ezt a halált megtörte, és így higgyünk és bízzunk az Úr szeretetének jelenlétében, amely mindig itt van, csak jelen lévő testvéreimnek és mindazoknak, akik ma csak lélekben vannak jelen, hogy megnyissák szívüket, és elfogadhassák mindazt, ami itt van előttük, csak fel kell készülni rá, érezni és elfogadni a szeretet, kegyelem részében.

Mária:

Köszönjük, Uram, Jézusom, hogy a mai nap is megajándékoztad testvéreimet, akiket szívem szeretetével hoztam el a Te Szentséges Szíved oltalmába, felajánlva és elhelyezve, hogy részesüljenek e csoda kegyelmének ajándékából. Hisz ma azok is jelen voltak és vannak, akik nem tudtak eljönni a hajnal, tündöklő ragyogás Feltámadására, de a bűnbánat-időben hétről hétre a jelenlétükkel elkísértek e fájdalom, szenvedés Golgotájára. És most boldog vagyok, hogy ők is érezhették e áldás csodáját, szeretetét és kegyelmét, és részesülhettek mindabból, amelynek tanúi voltak a hajnal testvérei, és tanúi lettek mindazok, akik ma itt vannak, és reménykedve, hogy részesülnek mindazok, akik ma a lélek elkísérésében vettek részt e csodálatos ünnep kegyelmének ajándékán.

Jézus Krisztus Urunk:

Hogy teljes legyen számunkra ez a csodálatos ünnep a kegyelmében, ezért most majd azt kérem tőletek, hogy szívetek szeretetének nyitottságával, ahogy beszéltem nektek a Szent Korona részében, és különösképpen az Édesanyáról, hisz akkor köszöntöttük az énekben egy pillanatra az Édesanyát, de a mai napon is, a jelen lévő testvéreimmel együtt köszöntsük Őt imánkkal, szívünk szeretetének énekével, hogy érezzük, hogy valóban Édesanya vagy, valóban elfogadod gyermekeidet, és valóban közben jársz érettünk, és segítséget nyújtasz számunkra akkor, amikor a legnagyobb szükségünk van a mindennapokban, a mindennapokhoz.

És most ismételten összefogott kézzel köszöntsük az Édesanyát az imával. Mert ugyebár, a fő imát, amelyre tanítványaimat tanítottam, azt az előbb ti is elmondottátok. De most kérem, hogy közösen elmondjuk az Édesanyát köszöntve, amelyet minden nap többször és többször szívünk szeretetével, örömével helyezünk el az Anyai Szeplőtelen Szívhez.

Üdvöz légy, Mária138, kegyelemmel teljes! Az Úr van Teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között, és áldott a Te Méhednek Gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért, most és halálunk óráján. Ámen.

Mária:

Csodálatos, Boldogságos Szent Szűz, Édesanya!

A jelenlétedben fogadd el felajánló testvéreimet a gyermekeidben, akiket szeretnék elhelyezni Anyai Szíved oltalmába. És mint Édesanya és Legközelebbi Közbenjáró, vidd el Szentséges Fiad elé, és esdekeld ki testvéreim számára a gyermekeidben mindazt, amire szükség van, és amire vágyakoznak e mai jelenlét-felajánlásukban, abban a hitben és abban a reményben, hogy Te is jelen vagy közöttünk, és elfogadod a testvéreimet a gyermekeidben, és megadod számunkra mindazt, amire vágyakozunk, és amire szükségünk van e mai felajánlás részében.

Jézus Krisztus Urunk:

És most így köszöntsük az Édesanyánkat szívünk szeretetének örömével: „Ó, áldott Szűzanya”139.

Valóban, az Édesanya szeretete és öröme e ének által áradjon reátok, és valóban vigyázzon reátok. És ez az Édesanya mint Közbenjáró Segítség, Anyai Szívét megnyissa az Ő gyermekei előtt. Ez a Szív mindig jelen van, és mindig nyitott, és mindig várja mindazokat, akik szívünk szeretetével hiszünk és bízunk ebben az Édesanyában, és Tőle várjuk a segítséget és a kegyelmet, és várjuk ennek az Édesanyának simogatását, vigasztalását, szeretetét és örömét, hogy így vigyázzon, óvja, védje, és fogja meg gyermekei kezét, és így vezessen el bennünket az Ő Szentséges Fiához, és mutasson be bennünket, és hozza el számunkra mindazt, amire vágyakozunk, amire szükségünk van a mindennapokban, a mindennapokhoz. Mert így lehet teljes a mindennap a szeretet, kegyelem részében.

És mivel ma most több testvéremet felkértem, hogy szóljon, és az ő saját tanúságtételét, megtapasztalását mondja el, most így kérem fel elsőként azt a pásztoromat, aki elvállalta, hogy ő lesz a ti pásztorotok, és ő vezet és terelget benneteket Felém, Jó Jézus Krisztus Uratokhoz. Hisz neki is hamarosan egy ünnep lesz az ő jelenléte ezen a helyen. És az első megtapasztalása, a felismerése, majdan a felkérés elfogadása részében hogyan és miképpen érezte ő is, hogy: „Igen, Uram, én is szeretnék tovább lenni ezen a helyen a Te pásztorod.”

Anton Keindl, vagyis Antal atya:

Három mondatot talán mondhatok. Az első az, hogy éreztük, mit jelent az, mi a hitünk, milyen terápia a mi hitünk, milyen gyógyítás ilyen közösségben lenni. Ezt nem lehet elmesélni vagy elmondani. Ezt csak átélni lehet.

IMG_4673  jav

A második mondat az: a Marika értem szenved. Mert kérte az Úr tőle, hogy fogadja el ezt a szenvedést, ezt a Golgotát a papokért. Most vagy büszke vagyok, mondom: „Hát, nekem ilyesmi nem kell! Én tudok imádkozni, minden.” Vagy kicsi lehetek: „Uram, megmutatod nekem, hogy Te kiválasztod egy embert, aki értem szenved.”

S a másik misztikus dolog: én feloldozhatom őt.

Ezt nem lehet hasonlítani.

Ez egy kegyelem.

Ez egy olyan nagy csoda!

S a harmadik mondat, a mondatot, amit akarok mondani, hogy: van küldetésünk. Azt jelenti, ahogy a Golgotát Marika kibírja, ahogy az Úr kibírta azt a szenvedést ott a Keresztfán, úgy küld minket az Úr a mai világba, ilyen körülménybe, kibírni. Menjünk vissza, bírjunk mindent ki. Mert az Isten, az Atya, nyolcmilliárd embert kibír. Képzeljük el! Esőt megengedi, süti a Nap, s ezeket az embereket Ő kibírja. Akkor nekünk nem lehet nehéz családban kibírni egymást, vagy ilyen közösségben. Gondolom, ez a küldetés.

És nagyon köszönöm, Marika, hogy itt lehettem máma, s én is áldást akarok adni a szentmise által, vagy imádság által.

Én nagyon örülök, és örömmel megyek megint vissza.

Köszönöm.

Jézus Krisztus Urunk:

Most pedig a másik pásztor testvérem szól. Ő is a megtapasztalás, az elfogadásában, de különösképpen az első találkozásról is beszélhet, amikor még ugyebár, diófa állt az utcán, és ő így megtámaszkodva, keresztbe lábakkal várja, hogy: „Majd csak jön innen valaki, csöngettem. Hisz azt mondták, ide jöjjek el, mert itt történik valami. Senkit nem látok.”

Majdan megjelenik valaki, hogy: „Ő lenne az? Nem tudom.”

De mikor már beszélget, együtt vannak egy kicsit, akkor megtapasztalta: „Igen, itt valami tényleg működik.”

János atya:

Hát, igen.

Köszönöm, Uram, hogy itt lehettem, meg megismerkedtem ezzel az eseménnyel, a Sükösdi jelenséggel. Biztos, hogy van itt valami. Isten kegyelme nagyon is működik.

Persze, először is gondolkodtam, amikor ide jöttem, először találkoztam a Marikával, végül fölismert, hogy pap vagyok, arra emlékszem. És elbeszélgettem, akkor itt volt az a diakónus140, és ő is próbálta bemutatni. És hát, hála Istennek, hogy utána Marika kétszer is eljött Beodrára, a plébániámra. Sajnos másodszor már voltak elég problémák a püspök atyával. Úgy látszik az Úr ezt is felhasználta. Akkor utána egy darabig nem jöhettem, (…)

Utána csak bátorságot kaptam, és eljöttem.

Hát, Uram, adj erőt, hogy ki tudjunk tartani a hasonló nehézségek ellenében is.

Hát, sajnos az Egyházon belül kereszt van. Ki tudja, talán most olyan nagypénteki vagy nagycsütörtöki hangulat van az Egyházon belül.

Uram, Veled, mindig Veled akarunk lenni. Te nagyon jól tudod a jövőt. A Te Egyházad nem fog elveszni. Te mondtad, hogy pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Hogy mi jön? Szenvedések mindig lesznek. Illetve egy darabig lesznek. Majd a Mennyországban nem lesznek. És a szenvedés által mindig az Egyház megújul, meg a hívő közösségünk is.

Hányan, mivel elfogadjátok a szenvedést, megtérnek, vagy megkapják azokat a kegyelmeket.

Köszönöm Marikának, hogy elfogadta, hogy értem is szenved. Értem is.

Higgyétek el, nekünk, papoknak is kell ám segítség, ima. És a szenvedéseiteket is ajánljátok fel, hogy legyen lelkierőnk helyt állni. Mert a világ sodrása erős ám. Nem akarok egyetlenegy oltártestvéremet sem elítélni, nem rám tartozik, de fennáll ám a veszély, hogy elsodorjon a világ lelkülete.

És ha imádkoztok, értük is, azokért is, akik esetleg kemények hozzátok, vagy nem értenek meg, vagy Sükösdből is csak gúnyt űznek, idővel, hát az Úr megmutathatja, megadhatja nekik azt a kegyelmet, hogy: „Uram, bocsáss meg, viseljük a következményeket.”

Inkább ne viseljék, hanem térjenek az Úrhoz.

Köszönöm szépen.

Jézus Krisztus Urunk:

És így a tanúságtételben megtapasztalhattátok, hogy ahogy nektek, egyszerű testvéreknek, ahogy mondjátok magatokról, hogy nehéz a mindennapi élet, hogyan és miképpen rendezzem el az életemet, a napjaimat, miért vannak jelen a megpróbáltatások, így hallottátok, hogy a megpróbáltatások, azok mindenkit körülvesznek. Csak nem mindegy, hogyan fogadjuk el, hogyan éljük meg, és hogyan hiszünk és bízunk a segítségnyújtásban, a kegyelemben, hogyan árad felénk a szeretet, és hogyan világosít meg bennünket e fájdalmakból is, hogy fel tudjunk állni, ha kell, mosolyogjunk, örüljünk, és szeressük egymást, és majd a többi elrendeződik, mert: „bízom Benned, Uram, Jézusom, hogy megadod mindazt, ami által, látod, most nagy szükségem van a Te jelenlétedre, a Te szeretetedre és a Te kegyelmedre.”

És most ezzel a szeretettel, ezzel a kegyelemmel, ezzel az áldással, amelyben részesültetek, búcsúzom el e ünnep kegyelmének ajándékával tőletek. Éljen, erősítsen, ha kell, emeljen fel mindaz, aminek e ünnep megemlékezésében tanúi lettetek. Hisz tudom, hogy lehet, hogy mást is vártatok volna, mert a tizenkilenc év esztendejéből sok mindent ki lehetett emelni. De Én, Jézus Krisztus Uratok ma ezeket nyújtottam és ajándékoztam számotokra. Volt benne öröm, nevetés, kacagás, sírás, elmélkedés, tanúságtétel, mindaz, ami által élitek a mindennapokat a mindennapokban.

Jelen lévő testvérek:

Glória szálljon a Mennybe fel…141

Jézus Krisztus Urunk ünnepi visszaemlékezése a jelenések kezdetének 13. évfordulóján. Jézus Krisztus Urunk minden év április 25-én, Takács Zoltánné Rogács Máriának történő első megjelenése évfordulóján a Közösség és a zarándokok számára felidézi az elmúlt évek sükösdi tanításait és a Közösség életének főbb eseményeit.

Mária1:

Az irgalmas Jézus

Eljött ez a mai nap, az öröm és a szeretet kegyelmében, hisz hétről hétre a bűnbánat-időben a testvérek elfogadták Jó Jézus Krisztus Urunk és az én hívásomat, hisz elkísértetek a Golgotára.2 A Golgotára, amelyet a fájdalom és a szenvedés átélésében nem csak önmagamért vállaltam, hanem megpróbáltam engedelmeskedni3 Jó Jézus Krisztus Urunk kérésében, elfogadni mindazt, amire tanított, és amit várt tőlem, hogy ez által a többi testvér is el tudja fogadni nyitott szívvel, szeretettel mindazt, amit Jó Jézus Krisztus Urunk a testvéreitől vár.4 Hisz egyre többen és többen azt mondjuk, hogy: „Oly nehéz ez az esztendő, hisz nem tudjuk, mit fog hozni akkor ez a…”

Jó Jézus Krisztus Urunk a tanításában azt mondotta:

Én csak azon testvéreimnek adhatom a nehézséget, akikben biztos vagyok, akikre rá tudok tekinteni, és látni, hogy elfogadták a kegyelmet, és elfogadták a szeretetemet. Elfogadták, hogy szívükbe zárják, hogy eggyé válhassanak Velem. Őrájuk számíthatok, és nekik adhatok nem csak szeretetet és kegyelmet, hanem néha talán egy kis megpróbáltatást, egy kis nehézséget. De ezt nem azért adom, mert haragszom rátok, vagy nem szeretlek benneteket. Így szeretnék bizonyosságot nyerni, hogy még jobban Hozzám tartoztok-e, hogy még jobban szerettek-e. Vagy ilyenkor a nehézség, a megpróbáltatás, kétely ül a szívedben, és ez által eltávolodsz Tőlem.

Akkor már a fájdalom, a bánat, a nehézség, talán úgy érzed, nincs is jelen, mert Én nem élhetek szívedben. Akkor elszomorodsz, és azt mondod: „Ó, Uram, ismét szeretnék visszatérni Hozzád. Csak egyszer nézz le rám, csak egyszer hajolj hozzám, csak egyszer emelj fel az út porából, hogy ismételten élhessem a Te kegyelmedet és a Te szeretetedet, azt a békét, azt az örömet, amit Te oly sokszor e helyen ajándékul adtál számomra, számunkra.”5

A mai nap köszönet, hála, öröm és boldogság. Hisz 14 éve ezen a napon, amikor kiválasztott Jó Jézus Krisztus Urunk, még nem tudtam, mi történt6, a félelem és a sírás vett erőt rajtam. De mikor megmutatkozott, átölelt Fényének sugarával, megváltoztatta életem, családomét, testvéreimét. És azóta megpróbálunk egyek lenni azzal a tanítással, amit Ő oly sokat adott számunkra, különösképpen azon testvéreimmel, akik a 14 évben még megmaradtak mellettem. Hisz már kevesebben vagyunk. Vannak, akik befejezték földi pályájukat, és eltávoztak.7 És vannak, akik pedig másféle formájában távoztak el. Talán nem olyan nagy a hit, a szeretet kegyelme bennük, hogy kitartsanak Sükösd mellett.

De Sükösd mellett, nem mellettem, hanem Jó Jézus Krisztus Urunk mellett.

Mert hisz itt, ezen a helyen, nem értem kell jönni, és nem hozzám kell jönni, hanem az Élő Krisztushoz, aki jelen van, aki ölelésre tárja Karjait, és így várja az Ő testvéreit. Várja, hogy Hozzája jöjjünk, hogy a szeretet fényének sugarával átöleljen, Magához öleljen. És már nem vagyunk fáradtak, szomorúak. már rádöbbenünk, hogy érdemes élni, érdemes küzdeni, mert az élet boldogsága a szeretetben rejlik, amely bennünk élhet az Élő Szentlélekkel, amely a tanításában épp úgy jelen van, ahogy élni várja tőlünk, hogy az Élő Szentlélek vezessen.

A keresztet pedig örömmel és szeretettel fogadjuk el. Öleljük át, és így hordozzuk a mindennapokban.8 Hisz a Kereszt tanítása nem az volt számunkra, hogy úgy tekintsünk a Keresztre, hogy ott van rajta a Keresztre feszített Jézus a Názáretiben, hanem úgy tekintsünk rá, hogy: „Én szeretetből adtam Önmagamat felebarátaimért és testvéreimért.”9 Hisz a Megváltás csak ez által jöhet el hozzánk a mindennapokban.10

E öröm szeretetében ma indulunk együtt, ismételten, Jó Jézus Krisztus Urunkhoz, hogy a mai ünnepben megnyitott szívvel átadjuk önmagunkat, és felkészülve elfogadjuk azokat a kegyelmeket a szeretetben, amelyre ma meghívott, és szeretne ajándékul adni számunkra, hogy ez által is erősebbek legyünk, és éljen bennünk a szeretet kegyelme a hit reményében.11

Ebben az esztendőben is, ami előtt állunk még, és még nem tudjuk, hogy mit hoz a holnap, „de más az élet, más az úton a haladás, ha nem vagyunk egyedül, ha tudjuk, hogy Te, Uram, Jézusom, itt vagy, fogod kezeimet, és vezetsz a mindennapokban”.

Köszönöm, hogy ma is eljöttetek, hogy elkísérjetek a szeretet-ünnepen Jó Jézus Krisztus Urunkhoz.

Én hiszem, hogy a szeretete, a hálája, a kegyelme ma is épp úgy jelen lesz, mint a fájdalom, szenvedés Golgotáján.

Dicsértessék…!

Jelen lévő testvérek:

Mindörökké! Ámen.

Mária12:

Indulj az úton, előre nézz!13

Nem tántoríthat ezernyi vész.

Énekeljen boldogan!14

»Életed útját végig kell járni,

és az út végén Jézus fog várni!

Szeresd a társad, segítsd meg őt,

ne hagyd a porban a csüggedőt!

Ezen az úton együtt kell járni,

és az út végén Jézus fog várni!«15

Évforduló Ünnepére…16

Mária17:

Jelen vagyunk ezen a helyen, ahol hónapról hónapra, és a bűnbánat-időben hétről hétre jelen van számunkra a jelenés, a fájdalom, szenvedés Golgotai átélése, amelyre elkísérnek a testvérek, hogy nyitott szívvel és szeretettel együtt menjünk Jó Jézus Krisztus Urunkhoz.

Most is szeretném, hogy együtt menjünk e öröm kegyelmének szeretetében Jó Jézus Krisztus Urunkhoz.

Ma jelen vannak a bástyák, és öröm szálla18 meg szívünket, hisz ma jelen van közöttünk már Sáfár testvér.19 Hisz a bűnbánat-idő nehéz volt nélküle. Hiányzott a jelenléte, hiányzott a hangja az énekben. De ma, ha nehezen is még a betegsége révén, de itt van közöttünk. Az Úr Jézus Szívének szeretete átölelte, megerősítette, hogy ismét eggyé válhasson a Szeretetközösséggel, hisz Jó Jézus Krisztus Urunk őt is meghívta, és a meghívást most már ő is közel 13 éve elfogadta a többi bástya-testvérrel együtt, akik ugyanúgy fogadják velem együtt mindazt, ami ilyenkor kijár egy ember számára. De mi nem törődünk azzal, bennünk az Úr Jézus szeretete és kegyelme él, lakozik, és Ő vezet a mindennapokban.

Ezért hát ma az örömben hálát adunk Neked, Drága, Jó Jézusom, ki megtaláltál bennünket, a tanításodból tudjuk, az út porából. Felemeltél, észrevetted, hogy mint egy apró, csillogó fény, jelen lett a porban. Te nem röstelltél lehajolni és felemelni, erőt adni, hogy így éljünk és haladjunk az élet-útpályánkon.20 Figyeljünk arra, hogy meghívtál e útra, és a meghívásban megpróbálunk együtt, Veled menni. Felvesszük keresztünket21, amely néha nehéz, néha úgy érezzük, hogy ismét visszaesünk a porba, úgy érezzük, nincs erő ebből a porból felállni. De Te ekkor sem hagysz el bennünket, ismételten hozzánk jössz, ismételten kinyújtod felénk Kezedet, ismételten felemelsz, és erőt adsz, hogy: Ne csüggedj, testvérem, mert benned élhetek, hisz adtam a szeretetemet, a tanításomat, árasztottam a kegyelmemet.

Ha ezt mind el tudtuk fogadni, szívünkbe zárni, és a tanítást meg tudjuk érteni, hisz nem nehéz a megértése, egyszerű szavakkal adod számunkra, akkor már valóban bennünk élhetsz, akkor már a szentmisének az értékét és titkát is érezzük, és különbséget tudunk tenni. Akkor már tudjuk, hogy a Szent Áldozásban az Élő Krisztus hogyan tér a mi szívünkhöz és a mi lelkünkhöz, hogyan szeretne eggyé válni velünk, hogy így éljünk és haladjunk azon az úton, amely jelen van.22

Nem kell félni a nehézségektől, a megpróbáltatásoktól, a megaláztatásoktól, hisz ahol ez jelen van, ott jelen van az öröm, a boldogság, a szeretet, a béke, a türelem, amely erősebb a nehézségeknél, és erőt ad, hogy tovább tudjunk élni és haladni a mindennapokban.23

Megköszönjük, ó, Uram, Jézusom, hogy a 14 év tanításában mi mindent nyújtottál számunkra, és ez által talán mondhatjuk, hogy egy kicsit megerősödtünk. De néha elcsüggedünk, és ismét gyöngének érezzük magunkat. Ilyenkor nem nehéz letérdelnünk az oltár előtt, a Kereszt előtt, nem nehéz összetenni kezeinket, megnyitni szívünket, és ismét tekintetünket Feléd tárni imával, énekkel, nyitottsággal, és már érezzük a szereteted jelenlétét, érezzük a kegyelmet, amely világosságot ad, ami által már nem a sötétségben járunk, hanem szeretnénk Veled járni a Fény Világosságában.24

Így a mai nap az ünnepben hálaadás, amelyet a hálaadó himnusszal most, énekelve, felállva, nem csak én, pásztor testvéreim, hanem ti is, testvéreim, hálát adunk. De mellette kérjük, hogy maradj szívünkben, lelkünkben, Uram, Jézusom, és továbbra is így neveljél, tanítsál, fogd kezeinket, mert akkor biztosabb és könnyebb a lépés, a haladás az úton, amely néha gyötrelmes, néha talán kő-akadályok vannak, de mégsem esünk vissza teljesen az út porába, hogy elvegyüljünk a porral, mert valahol a szívünkben él az a kegyelem és az a szeretet, amely erőt adott, hogy talpon tudjunk maradni, és így követni Téged, és Veled együtt elfogadni a küldetést, mert a követés csak akkor lehet teljes, ha felismerjük saját küldetésünket a mindennapokban. És az Élő Szentlélek működhet rajtunk, bennünk, és Világosságot nyújt, mert elég már a sötétben járni, szükségünk van a Fényre, a Világosságra, az örömre és a békére.25

Jelen lévő testvérek:

Téged Isten dicsérünk, Téged Úrnak ismerünk…26

Mária:

Akkor most leülünk, és várjuk az Úr Jézus szeretetének kegyelmét, jelenlétét és örömét.27

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek Nevében. Ámen.

Uram, Jézusom, eljött ez a csodálatos nap az ünnepben, hogy hálát adjak a 14 év tanításáért, jelenlétéért és szeretetéért. Hisz megtaláltál engem is az út porában, és kiemeltél.28 Eszközül választottál, hogy ezt az eszközt elfogadva, Neked szolgálva, és ez által segítséget tudjak nyújtani mindazoknak, akik reménykednek a jelenlétedben, és reménykednek a jelenlétedben, és reménykednek abban a kegyelemben, hogy elfogadod testvéreidet, és mindenkor segítséget nyújtasz számunkra, amikor Hozzád fordulunk.29

Te vagy az Egyedüli, aki nem fordítasz hátat, Te vagy az Egyedüli, aki nem bocsájtasz el, Te vagy az Egyedüli, aki kitárod Karjaidat ölelésre, és így várod a Tieidet a testvérben, akik bizalommal tudunk Hozzád fordulni a mindennap szeretetében.30

Így jöttem el most is Hozzád, nyitottan, őszintén és szeretettel.

Így jöttek a testvérek, akiket meghívtál a mai napon. A hívás bennük élhet, és ez által eggyé váltak itt, e helyen, hogy valóban szeretetteljes legyen az ünnep a jelenlétben.31

Eljöttem Hozzád, Uram, Jézusom. Lehet, hogy kétellyel, lehet, hogy félelemmel. Fogadd el kérésemet, hisz azt mondták számomra, én is Hozzád fordulhatok a kérésemmel, mert majd meghallgatsz. Bátorkodtam erőt venni, hogy segíts, (…).32

Egy Fény jön felém.

Egyre közeleg. Mintha rám akarna esni.

A Fényben jelen van a gömb33, és valaki szól hozzám:

— Ne félj. Bűnbocsánatot nyertél (…).34

A félelem erőt vesz rajtam: ki szól hozzám?

Nem látok senkit!35

De miért ezt mondja nekem?36

A Fény eltávozik.

És félelem van bennem: miért pont én?37

Miért kellett nekem hallanom?

Én nem akarom!38

Én nem vágyódtam rá!39

(…) 40

Egyre faggatnak, és kérdeznek:

— Láttál valamit?

— Miért sírsz?

— Miért remegsz?

De nem tudom, hogy mit mondjak.

Látják az arcomat, hogy valami történt!

Ismételten kérdezik:

— Kit láttál?

— Ki szólt hozzád?

— Vagy szóltak egyáltalán hozzád?!

Erre elkezdenek kiabálni, Loncika41:

— Nézd, Marival valami történik!

Megáll, végigmérten megnéz, és elmegy. Hisz szólni nem tud hozzá, mert nem tudja, valójában mi történt.

Menni kell, hisz mennek a buszok. Oda kell menni.42

Erre többen jönnek:

— Már nekünk is menni kell.

— Meddig akar még itt maradni?!

— Hagyjuk itt!

Hogy mondjam el, hogy mi történt velem43, mikor én magam sem tudom?

Megpróbálok erőt venni:

— Csak egy Fényt láttam. Csak egy Fényt láttam. Abban jelen van egy gömb a szivárvány színeivel.44 És kialakul benne egy Száj, amely mozog, és csak ennyit szólt: Bűneid bocsánatot nyertek (…).

De hogy ki volt, azt nem tudom. Azt sem tudom, hogy szabad-e elmondanom. De csak ez van, és csak sírnom kell.45 De hogy miért, azt sem tudom.

Félek is.

Hogy kell elmondani itthol46, mikor én sem tudom, hogy valójában ez micsoda?

Hazaérve elmondjuk a család többi tagjának, szomszédnak, hogy:

— A Marival valami történt.

Erre ez a válasz:

— Pont te?! És miért pont te?!

— De én nem kértem47, értsétek meg! Én semmit sem kértem! Nem tudom, miért jelent ez meg nekem.48

Jobb, ha tán nem is beszélünk róla.

Másnap nem történik semmi, és utána sem.

Nyugalom száll meg, elkönyvelve, nem tudom, mire vélni, hogy mi történt, de jobb nem beszélni róla. Azt sem tudom, hogy ki vagy mi szólt hozzám.

De jön a harmadik nap, amikor ismét jelen van a Fény, ismét jelen van a gömb, és így szól a kialakult Száj:

— Szeretetet és békét hirdetek, mert hiány van a Földön a szeretetből és a békéből.49

Már várják, hogy mi történik. Kérdezik:

— Na, ma is láttál? Mert az arcod megint furcsa. Vagy szóltak is?

Körbeállnak, -ülnek, és néznek.

— Ma ismételten csak rövid volt a Hang, ami szólt, hogy: Szeretet és béke, mert a Földön nincs jelen, vagy nagyon kevés.

De miért ezt a kettőt mondotta, nem tudom.

És kit láttam?

Senkit.

Nem tudom, ki szólt hozzám, ismételten csak az erős Fény és a gömb a szivárvány színeivel.50

De már nem olyan nagy a félelem bennem, mint az első találkozásnál. Ma valahogy érzem, olyan nyugalom, olyan, mintha boldogság, jó érzés, amely átölelt, ami miatt most nem sírok.

És egy hónap elteltével, a többszöri Fény-, gömb-látomás után, és a Száj mozgásán halló Hang, amikor már szentelt víz, rózsafüzér van nálam, megszentelve, tömjénezve, hisz azt mondják:

— A gonosz az! Majd meglátod, a szentelt víz, a tömjén, a rózsafüzér távol tartja. És már többet nem látsz furcsaságokat, nem hallasz semmit!

De hónap elteltével ismét jelen van a Fény és a gömb!

És ekkor bátorságot veszek, és megkérdezem:

— Ki szól hozzám? És miért pont nekem szól?

A Fényben a gömb eltávolodik, és valami mozog. És ahogy közeledik felém: egy Alak!

Csodálatos, szép fehér ruha.

Most már látom az Arcot is!

Ő nem más, mint a mi Jézus Krisztus Urunk!

Nem is tudom, szabad-e fölnéznem rá.51

— Valóban Te vagy, Uram, Jézusom?!52

Hogy bizonyosságot szerezzek, jelen van a szentolvasó, a szentelt víz:

— Távozz tőlem, te gonosz szellem! Nincs szükségem rád!

De csak mosoly és szeretet, amelyet érzek:

— Azt vártad, hogy bizonyosságot szerezz, hogy ki szólt hozzád. Íme, Én vagyok, testvérem!

— Ó, bocsáss meg nekem, Uram, Jézusom, a Te gyarló emberednek! De nem tudom, hogy valóban Te vagy-e, vagy valaki megpróbál így rossz tréfát űzni velem. És itt maradtál. Bocsáss meg nekem! Bocsáss meg, ha netán kételkedtem, de nem tudom, miért történik ez pont velem. Nem tudtam elfogadni csak a Hangot és a Fényt. Ezért hát felkészítettek, hogy bizonyosságot szerezzek, és kérdezzelek meg, hogy a Fényben ki van jelen, és ki szól hozzám.

Csodálatos, szép, fehér ruha. Derekán aranyöv. Vállig érő, sötétebb gesztenye haj.

És a szeretet!

Azt nem is lehet teljesen megérteni, ami itt van jelen, amiben úgy érzem, hogy benne vagyok.

— És ma? És szólsz hozzám? Ma is kérsz valamit tőlünk vagy tőlem?

— A béke és a szeretet után a türelem megbocsájtása legyen jelen a szívben.53 És ha ezt megértjük, akkor érezzük a szeretetet, amely most, itt jelen van.

— Köszönöm! Köszönöm! És bocsáss meg, a kicsinyhitűségemet, hisz ezt a választ adtad számomra.

A hír elterjed, hogy egy tanulatlan asszony azt mondja magáról, hogy látomásai vannak, és nem mást mer merészelni mondani, mint azt, hogy ő az Úr Jézust látja, és Ő szól hozzá.54

Elindul a népáradat, hogy talán bizonyságot nyerjenek, vagy talán csak a kíváncsiságuk kielégítsék, egyre többen és többen jönnek.

És akkor elkezdi számunkra55, elsőként számomra a szeretetet megformálni szavaival, jelenlétével, hogy a tettekkel hogyan éljünk, mert szükség van, hogy a szeretet a mindennapi ember szívében jelen legyen. De a szeretet, az nem megvehető, és nem átruházható. A szeretet a szívben fakad, az igazság tükrének jelenlétével. És ez a szeretet fontos, hogy bennem éljen.

Elsőként önmagamat kell felismerni. Elsőként önmagammal kell rendezni mindazt, ami most megtörtént és jelen lett.

De hogy kinek hogyan is mondjam el, azt nem tudom. De majd Reád hagyatkozom, Uram, Jézusom, és Te fogod kezemet, és vezetsz. Te adod számomra a szeretet erejét, amely megváltoztat, mert el kell indulni a változás útján. És ha ez a szeretet már bennem lakozik, akkor már tudok figyelni önmagamra, a benső hangra, tudok figyelni a tanításra. Arra a tanításra, amelyet adsz.

Hisz ekkor nem csak hétről hétre, hanem nap mint nap tanítást adtál, hogy tisztában legyek, valójában mit nyújt a Szentírás tanítása számomra.56

Elvittél, és megmutattad a búzamezőt, ahogy tanítványaiddal együtt haladsz bennük, és tanítást adsz, hogy mily fontos ez a búza, ami által jelen van a mindennapi kenyér. De a tanítványok, ahogy haladnak, egy-egy kalászért lehajolnak, és kitépik. És vannak, akik ugyan ki nem állják szó nélkül, hogy mit tesznek tanítványaid. De Te a tanítással megadtad számukra, ne azt figyeljék, hogy ők talán egy pár kalászt kivesznek, kihúznak vagy kitépnek, mert szükség van a búzára a mindennapi kenyérhez.57

De ekkor más tanítást mutatsz számomra:

El van készítve a föld a vetéshez. A gazda elkészíti a vetőmagot gondosan. Az éj leple alatt jönnek a gonoszok, és rossz magot kevernek a jó vetőmagba. A gazda mit sem sejt, elveti a vetőmagot, amely meghal, hogy új élet fakadjon belőle. Kibújik, és majdan szárba szökken, hogy termést hozzon. De látja ám a gazda, hisz:

— Én jó magot szereztem és vetettem. És itt oly kevés a jó termés! Nagyobb részében a konkoly vett erőt benne.

Kérdezik hát a tanítványok a Mestert:

— Uram, ne tépjük ki a búza közül a konkolyt, hogy el ne nyomja?

De a Mester így szól:

— Nem kell, hisz megsértitek még azt is, ami jó termést hozott. Eljön majd az aratás az Aratás Urában, és akkor, mikor learatja a búzát, összekötik, és a csűrbe viszik. A konkolyt szintén összekötik, és a tűzre vetik. Hasonló ez a Mennyek Országához. Hisz akkor is Atyám elküldi az Aratás Urát az angyalaiban, hogy szétválogassák a búzát és a konkolyt. És majd a búzában rejlő testvérek ezt kapják: Bemehetsz Atyám Országába. A konkolyban rejlő testvérek pedig azt kapják: Ti mehettek a gonosszal a sötétségbe!58

E képek a tanítást megelevenítve adták számomra, hogy bizonyosságot nyerjek, hogy a Szentírásnak valójában a tanításban mi a mondanivalója minden felebarát- és testvérhez.

A szeretet és a tanítás felkészített éve, amely a kiválasztottság óta jelen van. Hisz megkapva nem csak angyalok szólnak, és nem csak zengő érc és cimbalom akarok lenni59, hanem a Te kiválasztott testvéred, szolgád, eszköz, mindegy, hogyan hívsz és szólítasz, hogyan készítesz fel e szeretetben, e örömben a felkészülésben, hogy felismerhesselek, mikor jelen vagy, hogy a kicsinyhitűségemmel ne mindig félelemmel érkezzem Hozzád, ó, én Drága, Jó Jézusom.

Hisz megadtad a Szentlélek ajándékát, a nyelvek szólását.60 Hisz felhőtlen öröm és boldogság lakozik bennem.

Santa Maria (…)61

E nyelveken testvérek mosolyogtak, és nevették, hogy a tanítás nem volt mindig egyszerű. Nevették, hogy hogyan alakítom ajkamat, hogyan formálom nyelvemet, s hogyan tudom majd kimondani.

Ekkor még többen, többen azt mondták:

— Ily öröm, ily szeretet, ily boldogság, amiben részünk lehet! Mintha már nem is a földön járnánk, mintha tán a föld felett!

Pedig ez még csak a kezdet, és a szeretet felismerése és elfogadása, hogy bennünk éljen, szívünkben, lelkünkben. Hisz akkor más, eggyé-válás, elfogadjuk egymást, tudunk örülni egymásnak, boldogok vagyunk, ha találkozunk, és ha probléma jelentkezik, van, kivel megosztani. Hisz mondhatjuk azt: „Vannak nekem testvéreim, akikhez bátran odafordulhatok, és kérhetem őket, és mondhatom e helyett, hogy térdeljetek le velem most, testvéreim. Nagy az én fájdalmam és bánatom, segítsetek imádkozni, hogy meghallgatásra találjon az én kérésem.”

És milyen jó érezni és látni, hogy vannak jó testvérek, akikhez fordulhatok, akik nem röstellik letenni a munkát, és összetenni kezüket, kezükbe venni a szentolvasót, és átéléssel most másokért imádkozni, mert: „Kértek tőlem egy imát. Kértek tőlünk egy imát. És mi segítsünk a szeretetünkkel imádkozni.”

Hisz nem tudjuk, hogy az ima mikor hallgatást talál, nem tudjuk, hogy mikor kap segítséget, de talán nem is nekünk kell vele foglalkozni.

Így vagyunk jelen e helyen.

Reád nézünk, Uram, a jelképszoborban, és szinte várjuk, hogy megelevenedj a szobor által, és segítséget nyújtasz azon testvérednek vagy testvéreidnek, akikért most a Te Szentséges Szívedhez jöttünk. Hisz a szeretet bennünk él. Hisz azt mondottad, meg kell tudnunk bocsájtani felebarátainknak és testvéreinknek, el kell tudni fogadni szeretettel. És ha a szeretet így jelen van, akkor a tanításod is jelen van számunkra.

A szeretet, megkezdett kiválasztott év ezt nyújtotta számunkra, hogy tudjunk hinni, és váljunk bizakodóvá, mert a szeretet ezt tükrözte a mi lelkünkben.

Mikor már összekovácsolódva együtt vagyunk…

Jézus Krisztus Urunk:

Mikor már bizonyosságot nyertetek többen és többen, nem csak a zarándokút megjelenésével, hanem azzal is, mikor szolgámat tanítottam a testvérben a magyarságról.62 És mikor azt mondottam, hogy van nektek egy király, aki szent lett, akihez mindig hozzá fordulhattok, és akitől kaphattok segítséget, mert figyel az ő nemzetére, alattvalóira, testvéreire, elfogadja a kérést és az imát.63

És ekkor boldogság, öröm és szeretet lakozik szívetekben. És felkészültök arra, hogy: „Ugyan mikor lesz a tanításban megadott szavaid?”

Hogy lesz még koronázás országotokban.64

Hű, ennek a hírnek sokan és sokan, a kíváncsiság ide vezette, hogy:

— Földi ember lesz?

— Melyik ág leszármazottja?

— És hogyan történik?

De ekkor még nem csak ez van jelen, hanem jelen van a Korona.

Mária:

Amely tanítását megtapasztaljuk. És lázasan készülünk, hogy tanúi legyünk a megtekintésben a Koronánál.65

És ekkor boldogan tanuljuk az éneket, hogy „Koronánk, Szűzanyánk, megőrizted”.66

Megőrizted e népnek, e nemzetnek, mert ez a Korona a Tied, hisz Neked ajánlották fel, hogy Te légy e nemzetnek Őrzője, Segítője. Te legyél e nemzetnek Királynője, és Te borítod védő palástodat e magyar népre, segítséget küldve, amikor szükség van.

És a magyar nép történelmében megmarad.

Volt már itt jelen török, tatár, orosz, kik e országot szerették volna szétszedni.

De ez az ország megmarad, hisz Te védelmezed, Édesanya, Királynő.

Te terítetted védő palástodat e ország fele.

Jézus Krisztus Urunk:

Nem baj, ha csonka lett, hisz Öt Szent Sebre szétszedték.67

Lehet, hogy most határ válassza el a testvért az igaz testvértől. „De a szívben és a lélekben mindig magyar vagyok. Magyarnak születtem, és magyarnak élek, mert magyar az én földem, amelyet vér borít.”

De ezt a vért a Két Szív diadalma idővel lemossa, és elhozza a szebb reményt a jövőhöz. De ehhez majdan még koronázni kell.68

E tanítás után elindult az áradat a Korona-kutatókban.

Mind Korona-kutatónak nevezi magát?!

Mind meg akarja szerezni az írást:

— Csak én vagyok az egyedüli jogos, hogy átadd! — így jöttek szolgámhoz.

De mivel szolgám soha nem jegyzetel, így szólt:

— Hát, ha az írás kell, talán fejemet is vinnetek kell, mert itt van a tanítás. Nekem nem kellett jegyzetelnem. És azt mondotta Jó Jézus Krisztus Uram, majd szívemben, lelkemben megtudom, hogy kinek adhatom e tanítást.

Voltak, akik nehezményezték, és nem tudták elfogadni, mert egy tanulatlan parasztasszony egy művelt, iskolát végzettnek nem akarja odaadni az írásait.

Volt, akik ezzel még a főpapot is felkeresték az egyházmegyében, és azt a hírt vitték számára:

— Nem kell hinni a Sükösdi Jelenésben, e tanulatlan asszonynak, hisz nem akart semmit odaadni, pedig kifejtettem számára, hogy én vagyok az egyedüli, aki ezt mind megkaphassa.

De hát szolgám nem látta a Fény sugarát, nem érezte szívében a szeretetet, nem érezte szívében az őszinteséget, nem érezte szívében a melegséget, hogy neki meg kellene nyílnia, pedig Hozzám fordulva:

— Uram, Jézusom, Te látod, hogy mit vár tőlem. Én soha nem jegyzeteltem, de ha Te most megeleveníted bennem a tanítást, akkor átadom. De mivel nem éreztem semmit, nincs a Fény, így nincs semmiféle jegyzet, tanítás átadása.

Így vagyunk jelen, és sokan és sokan jönnek. De nem azért, hogy nyitott szívvel és szeretettel éljenek, nem azért, hogy összetegyék kezüket imára, énekre, hanem talán csak azért:

— Ha jelen van a karizma, akkor részesülhessek belőle.69

— Na, majd én próbára teszem, hogy én érzem-e, valamit, ha hozzám ér.

— Próbára teszem, hogy nekem tud-e valamit mondani.

De a kegyelem nem így működik.

Én, Jézus Krisztus Uratok a szeretetemmel vagyok jelen, és a szeretetemmel érintelek meg benneteket, és ezt a szeretetet szeretném átadni nyitott szívű testvéreimnek. Ezért hát, amikor a kegyelem volt jelen, akkor sokan nem azt mondtátok, hogy „engesztelni jövök”:

— Jövök beállni!70 — Könnyű volt ezt mondani! — Egyszer vagy kétszer, és elmegyek! És majd várom a csodát.

De ha nem történt semmi, akkor azt mondotta:

— Nincs itt semmi. Nem kell oda menni.

De hogy meg-e71 nyílt szívében és lelkében, fel tudott-e készülni a kegyelemhez, be akarta-e fogadni ezt a kegyelmet, az nem élt benne.

Tehát az Élő Szentlélek talán nem így működött benne, talán akkor volt neki valami, de ez az átlátszó, amire azt mondottam, hogy nem megvásárolható, és nem átruházható. De talán többekben csak ilyen van jelen.

Ezért hát, amikor e karizma jelenléte van, sokan érkeznek, mert:

— Gyógyulni szeretnék. Nekem talán fáj a kezem, fáj a lábam, fáj a fejem, talán valahol itt bent is fáj valami, de nem tudom. Kérlek hát, imádkozz, és majd meglátom, hogy érzek-e valamit, vagy működik-e valami.

De hogy a testvérek is megnyíljanak, az nincs teljesen jelen szívükben, lelkükben. Ezért hát így adtam számotokra a karizmát, hogy szolgám a testvérben odaállt, felétek tárta kezeit, elmondotta az imát, amelyre tanítottam, hogy ez az ima és ez a kegyelem áradjon felétek, ha nyitott a szív és a lélek.

Így most ismételten ezt kérem tőletek, összefogott kézzel72, legyetek nyitottak, legyetek őszinték, legyetek felkészültek, és fogadjátok el e karizma-imát, amely jelen volt, ami miatt akkor sokan érkeztetek. De hogy nektek is valamit cselekedni kellett, és megnyílni, az nem volt bennetek.

Mária:

Jézus Nevében átadom nektek azt a gyógyító kenetet, amelyet Jó Jézus Krisztus Urunk áraszt felétek, hisz Ő jelen van. Elfogad bennünket testvérnek, és felénk árassza a szeretetét.

Jézus Szent Sebei által gyógyulást nyerve.

Uram, Jézusom, fogadd el testvéreimet, akiket én most a Te Szentséges Szíved elé tárok. Add meg számukra a gyógyító kegyelmet, hogy töltse be szívüket, lelküket, egész testüket. Ölelje át a Fényed Szeretete, és járjon át rajtuk és bennük.

Add meg számukra a gyógyító kegyelmet, hisz én a Te Szentséges Szíved elé tártam bizalommal, szeretettel. És tudom, hogy meghallgatásra talál, de hogy a meghallgatás kegyelme mikor lesz jelen, azt csak Te tudod, Drága, Jó Jézusom.

Jézus Krisztus Urunk:

Így áradjon felétek a gyógyító kegyelem.

„Én Irgalmas…”

Jelen lévő testvérek:

Én Irgalmas, Jó Istenem,

El ne hagyjál engem…73

Jézus Krisztus Urunk:

Részesülve a kegyelem ajándékával, amely most betölthette szíveteket és lelketeket, ami által megerősödve, felkészülve el tudod fogadni mindazt, ami reád vár.

De ez a karizma a jelenlétében bizonyosságot adott a testvéreknek, különösképpen, ahogy mondottam, a beállással. Hisz sokan és sokan csak ez miatt jöttetek. De hogy az engesztelésen is részt kell venni, imádkozni embertársaitokért, felebarátaitokért, az elesettekért, a magányosokért, az országért, ez nem volt mindig jelen a szívben és a lélekben. Kevesen, kik elfogadtátok, és nem törődtetek azzal, hogy nem csak a kegyelemért és a beállásért kell jönni, hanem azért is, hogy „tudjak imádkozni”.

Vannak és voltak olyan testvéreim, akik nem szégyellték azt mondani, hogy: „Nem tudok imádkozni. De szeretnék megtanulni, mert fontos, hogy én is tudjak imádkozni, mert hallom, az imának ereje van.”

És mennyivel lettek boldogabbak azok a testvéreim, akik nem röstellték felfedni a benső titkukat, nem volt szégyen, hanem azt mondani: „Mi csak a háttérben húzódunk most még meg, és figyeljük és tanuljuk, hogyan is kell imádkozni.”

És most már boldogság járja át azon testvéreim szívét, akik fel tudják mérni imának fontosságának erejét a kegyelem szeretetében, mert így ad erőt, hogy fel tudj készülni és elfogadni a mindennapokat, amelyben élünk.74

De e kegyelem, karizma után a tanításban a fájdalom és a szenvedés sem maradhatott ki, amelyet még nem tudtatok, hogy valójában mit rejt előttetek, mit nyújt számotokra. Hisz szolgám sem tudta, hogy még mi vár rá.75 Mert könnyű elfogadni a meghívást a küldetés-, követéssel, amikor egy szép, ragyogó, csodálatos, szavakkal nem mérhető valaki van előtted, akinek a ruhája ragyog, akinek a mosolya szívedet érinti, s ekkor elfogadni a szeretetet, a boldogságot, a kegyelmet, az örömet és a békét. El tudsz indulni a változáson, a megbocsájtásban, ne legyen harag és gyűlölet szívedben és a lelkedben, és ne vezéreljen a kapzsiság és az irigység, amely a Földön most tombol. Hisz fontos, hogy a változáson indulni el.

És ekkor jön egy kérés.

Megmutatom, és megtapasztalva, átélve, hogy mi a fájdalom, és mi a szenvedés76, mert erre is szükség van a hívő embernek.77

Mária:

Hisz ezt a választ kaptam többektől, hogy:

— Ez a hely azért nem igaz, mert ti csak örültök és boldogság van arcotokon, és nem tudjátok, mi a fájdalom! Nincs jelen a Fájdalmas Szentolvasó imádkozása!

Hisz nem is értjük, mi a tanítás mondanivalója.

És ekkor jelen van…

A korbácsütés!78

Jelen van a keresztfa súlya!79

Roskadozva, botladozva, elesve az út porába, a kövek közé.80

Most már értem, és megtapasztaltam a fájdalmat és a szenvedést.

Elfogadom-e a fájdalom, szenvedés Golgotáját?

És nem tudom, mitévővé váljak!81

Hisz félek.

És a gyarló ember van jelen, aki saját magára gondol, és a betegségére.82

Hogyan vállalhatom el én ezt a fájdalmat és ezt a szenvedést?

Olyan nehéz!83

Mi lesz velem?

A kicsinyhitűség, a gyarlóság ezt adja meg.84

Rövid idő, amely jelen van, hogy megfontoljam, hogy mi lesz a válasz.85

Segítséget várva a családtól.

Segítséget várva a testvérektől.

De ők így válaszolnak:

— Ebben mi nem tudunk segíteni neked. Ezt saját magadnak kell eldöntened. Bárhogyan is döntesz, mi azzal segítünk, hogy megpróbálunk veled lenni.

Erre, másokat is kérdezve, akik az Egyház szolgálatában vannak, a koros szolga86, ki jelen volt, csak ilyen büszkén:

— Hát a mai embernek szüksége van a szenvedésre! — ez volt a válasz.

Ez által döntsem el, mitévő legyek?

Eljött az óra a pillanatában.

Feszülten, félelem, nehézség, könnyek vannak jelen.

És így szólok a családnak és a testvéreknek:

— Nem vagyok erős. Nem tudom elfogadni. Félek. Mi lesz velem? Mi lesz családommal? — Mert így éreztem e pillanatban.— Gyönge vagyok.87

Íme, eljövök e helyre.

Így szólok:

— Talán ma utoljára láthatom Jó Jézus Krisztus Uramat. Legyetek velem. De nem tudom elfogadni.88 Oly nehéz volt ez a 6 hét, amit megmutatott a szenvedésben, hogy félek!89

— Uram, Jézusom, íme, eljött a nap, hogy megjelenjek Előtted, hisz hívtál. És itt vagyok, könnyekkel, tele félelmemmel.90 Bocsáss meg nekem! Bocsáss meg nekem! Igen! Igen! Elfogadom!!91

És mikor kimondtam az elfogadás szót, a Fény egy pillanatra mintha szikrázna, és eltűnik az, ami előtt vagyok.92

Hisz a Kereszten függő Jézus, ki néz le rám a Keresztről!93

Nem szól Ő semmit, csak reám tekint, és tőlem várja a választ.

És már az ajkam és az előkészített szavak nem azt mondták, hanem valami, ami megérintett, és végigment rajtam, kimondta, hogy:

— Igen!! Elvállalom!!

És ekkor ismét jelen van az a Jézus, aki mindig, és aki tanít. S ekkor így fordulok Hozzája:

— Uram, Jézusom, igen-t mondtam. Elvállalom. De fogadd el a kérésemet, amellyel most Hozzád fordulok. Légy velem. Segíts nekem, hisz nem tudom, mi vár reám.

És ekkor felkészít a holnapi napra. Hisz amit 6 héten keresztül megmutatott a fájdalom, szenvedés átéléséből:

— Ezt holnap végig kell élned az elfogadásodban.

Felkészített a Szent Gyónás és a Szent Áldozás révén, hogy így induljak el majd másnap a fájdalom, szenvedés, átélés Golgotájára az ifjúság megmentéséért.94

Hisz az ifjúság kérte, hogy vállaljam.

Eljött a másnap. Nagy félelem, szorongás van bennem, s ez mind nem elég, hanem elindulok e helyre95, és hirtelen azt hittem, hogy talán egy ravatalba léptem be.

Tiszta fekete minden!

Síró emberek vannak jelen!

Akkor én most hogy induljak el?96

Kitől várom a segítséget?

Ide kell jönnöm Hozzád, Uram, hisz csak Te erősíthetsz meg, Te adhatod a segítséget, hogy elindulhassak az elfogadásom révén a Golgota-úton.97

Jézus Krisztus Urunk:

Ekkor már többen és többen megértették, hogy valójában mi a Fájdalmas Szentolvasó titkának tanítása, hogyan kell értékelni a Vér verejtékét, hogyan kell értékelni a korbácsütést, hogyan kell mérlegelni a töviskoronát, és hogyan kell együtt élni a kereszt hordozásával, és hogyan kell jelen lenni a Megfeszített Keresztnél. És nem azt mondani: „Ó, ha akkor én is ott lehettem volna!”

Hisz néha itt vagytok, és hogyan?

Mondjam azt, hogy hányan végigalusszátok a Golgotát?98

Akkor hogyan mondhatod: „Ó, ha én is ott lehettem volna!”?

Oly szép ezt az éneket énekelni, de értitek, mi annak a mondanivalója?

Mert most is ott lehetsz nyitott szívvel és lélekkel!

Nem pedig unottan és keserűen. És nem pedig csak kíváncsian, hogy: „Na, most valójában hogyan esik el? Hogyan üti be a fejét? És holnap egyáltalán ember lesz-e belőle?!”

Ember maradt már 13 éve a Golgotában!

És ember marad most a 14. év megkezdett Golgotában!

De jusson eszetekbe majd akkor, ha azt énekled: „Ó, ha én is ott lehettem volna, mert a könnyem, mint a zápor, úgy hullna. ”

De szívedben van-e nyitottság és szeretet?

Szívedben van-e megértés és felismerés?

Mert ez fontos, hogy hogyan is jelen, most, a jelenben. Mert sokan és sokan azt mondják: „Elvégzem a Keresztutat, megpróbálok Reád emlékezni, Uram, de oly gyorsan, mert nincs rá időm! Csak elmondom, ami le van írva, már az imát is beosztom, egyiknél az egyiket, a másiknál a másikat, hogy minél hamarabb történjék a jelenlét. Ha lehet, még egy óra sem kell a Keresztúthoz. Ha belefér fél órába, vagy még rövidebb időbe, az talán a legjobb.”

Akkor kérdezhetem Én a testvéreimtől:

Most ott vagy, vagy valahol távol?

Most a könnyed csorog, vagy nincs jelen?

Most megérted-e a mondanivalót, hogy mit nyújt a Vér verejtéke, a töviskoszorú, a korbácsütés, az elesés vagy a Keresztre feszítés?

Hisz a fájdalom, szenvedés Golgotája ezért van jelen a mai embernek, hogy felébredjen szívében és lelkében, hogy valójában mire mond néha igent, hogy: „Én imádkozó ember vagyok. Én templomba járó ember vagyok. Én vallásos vagyok.”

Mert kimondani lehet, de valóban szívedben és lelkedben is éled a megtapasztalás szerint?

Hisz fontos, mert a kegyelem a szeretetében csak így lehet jelen.

És ezen a napon, mikor jelen van a fájdalom és a szenvedés Golgotája, a kegyelem épp úgy jelen van, úgy szeretne felétek áradni, megérinteni szíveteket, átölelni, felemelni, hogy érezd, Én vagyok itt, testvérem!

Ha kell, lehajolok hozzád, hogy felemeljelek!

De hogy ezt mind megtapasztald és érezd, meg kell nyílni, át kell adni önmagad, és utána elfogadni azt a kegyelmet, amely jelen van e Golgota alatt.99 Hisz nem csak a tanítás, nem csak a pásztorom beszéde, vagy testvérem beszéde, ami erőt ad a mindennapokhoz, hanem ha meg tudsz nyílni, átadni önmagad, és elfogadni a szeretet kegyelmét.

Mennyivel érzed, hogy „más ember lettem”!

Mennyivel érzed, hogy a fájdalomnak is van ajándéka és kegyelme!

És mennyivel értékelni tudod jobban saját kis keresztedet, ami a tied, hisz elfogadtad!100 Azt mondtad: „Elfogadom, Uram, Jézusom, segíts.”

És ha kell, lehajolva, felemelve, hogy ne roskadozzál, ne botladozzál az út porában, a kövek között. Mert onnan, ha kell, küzdelmek árán, fel lehet állni, és ismételten el lehet indulni, és haladni tovább.

És a tanítások ekkor élővé váltak hónapról hónapra számotokra a megtapasztalásban és a felismerésben és a kegyelemben. És mikor már szolgám, testvérem is mérlegelni tudta a fájdalomnak és a szenvedésnek átélését, akkor tudta, hogy valójában mit mondanak a keresztúti képek, mit mond a Fájdalmas Szentolvasó.

Mária:

És hogyan éljem át, mikor elvégzem.

Hogyan érezzem, Uram, a Te Vállsebedet.

Hogyan érezzem, Uram, a Te Térded Sebét.

Hogyan érezzem a töviskoronádat, a tüskéket, melyek beszúródtak a Fejedbe.

És próbáljak egyesülni Veled a megaláztatásban, a megcsúfolásban, mert ha ez mind bennem él, akkor nem hiába tartozom Hozzád, nem hiába mondom azt, hogy szeretnék továbbra is a Te testvéreddé válni, és Veled együtt haladni, és követni.101

Jézus Krisztus Urunk:

És mikor ez mind-mind jelen van a tanításokban, a felkészülésben a zarándokútra, a zarándokút alatti tanítások, különösképpen némely helyeken, főleg akkor, mikor a lépcsőn kellett mennetek102, és azt mondottátok:

— Itt?! Ennyi ember előtt?! Nem is férünk oda!

De csak el kellett indulnotok a Keresztúttal, az imával és az énekkel, és mindjárt magatok maradtatok.103 Mindjárt boldogan éreztétek, könnyekkel:

— Uram, köszönjük, mert szeretsz, és velünk vagy.

Úgy-e, milyen boldogan tudtátok mondani?

Hisz nem csak ez az egy megtapasztalásotok volt. Többet lehetne felsorolni. De átéltétek, hisz jelen lettetek.

Ezért hát élj a kegyelemből, amely már a tied, és benned élhet! Amit már tőled senki sem vehet el, nem tagadhassa meg! Mert ezt a kegyelmet átélted, és szívedbe zártad, és boldog vagy, hogy részed lehetett.

És ekkor, készülve az ünnepre, Édesanyám köszöntésében. És vártátok kiválasztott szolgám, testvérem ajándékát. Hisz elfogadta, igen-t mondott a fájdalomra és a szenvedésre. Ezért hát ajándékot ígértem részére. De nem tudtátok, hogy mily ajándékban lesz része. És sokan és sokan vártátok. De az ajándék nem akkor érkezett, amikor épp vártátok. Hisz nem volt olyan a jelenlét. Akkor érkezett, amikor kevesebben lettetek, és amikor nem is számítottatok rá. S amikor még szolgám szintén nem így volt jelen, hanem, emlékeztek, néha elvágódott a földön, és azt néztétek, hogy nem-e104 repedt ketté a feje.

De ő nem arra esett, amit ti láttatok, és nem azon térdel, ahogy néha mondjátok.105

Hányszor mondottam számotokra, hogy ő a habokon térdel.

Hisz a Rózsaszirom hova viszi fel őt?

Hova szokott elhelyezkedni, röptében szállva?

A Rózsasziromba!106

„Fel, Hozzád, Uram, a magasba!”

De a Rózsaszirom öröm és boldogság. De először nem ez volt.

Először a kétely volt jelen:

— Abban elhelyezkedni?! Ebbe beleülni?! Ez hogyan fog engem felemelni?

De csak el kell helyezkedni benne, rákészülni, és elindulni.

Mária:

Rózsaszirom, röptében száll.107

Szállj hát velem a habok közt.

Rózsaszirom, röptében száll.

Szállj hát velem a Fény-úton.

És megérkezve a Fényhez, a Szeretethez, a Kegyelemhez.

Olyan jó itt lenni!

Olyan jó itt, ebben a Szeretetben, ebben a Fényben, ebben az Örömben!108

Én nem is akarok visszamenni.109

Én itt elfoglalom a helyemet, és itt maradok.

És visszanézek testemre, amely élettelenné vált, hisz a lélek kiszállt belőle.

És hányan és hányan ragaszkodunk ehhez a testhez!

Hányan és hányan nem tudunk tőle megszabadulni!

Mert féltjük!

Pedig csak egy élettelen húsdarab!

Mozdulatlan. Nincs benne élet. Mert az élet tovaszállt a magasba, a Fényhez és az Örömhöz, ahol mindenki egyforma. Már nincsenek nemek, nincsenek rangok. Hisz azt mondja számomra Jézus Krisztus Uram, hogy Isten gyermekében mindenki egyforma, ki felérkezett a Fény Birodalmába, az Örök Élethez.110

Ó, de szép és jó itt lenni!

Nem is akarok hazamenni.

Minek is menjek?

Igen.

De így szól hozzám Jézus Krisztus Uram:

— Vissza kell térned gyermekeidhez, családodhoz. Vissza kell térned a Közösség testvéreihez.111 És mondd el számukra, hogy nem kell félni, ha a lélek ki akar jönni a testből, és szét akar válni.112

— Igen, Uram, Jézusom, lemegyek enyéimhez. De olyan jó itten!113

Ismét elhelyezkedve a Sziromban, és elindul a Fénynek útján, a habok között, hogy visszatérhessek enyéimhez.

És már érzem, hogy itt a testem. Már nem lett teljes élettelen. De elfogadom, mert az enyém.

És a tanításban átadom, különösképpen a szomorú testvéreimnek:

Ne szomorkodjatok, ne sírjatok, hisz jó helyre került, ha úgy élt, hogy oda akart visszatérni, ahonnan jött. Ott olyan szép! A Fény átölel! Öröm és boldogság járja át! És ott mindenki egyforma. Ott már nincsen semmi elsőbbséget élvező rangok, nemek. Ott megpróbálunk egyek lenni Atyám gyermekeiben.

Ne szomorkodjatok! Ne sírjatok! Hisz a test, amelyet itt kaptunk a Földön, visszatér oda, ahonnan érkezett. Eltemetjük, ha kell, megsiratjuk, de utána a magasba emeljük tekintetünket, és azt nézzük, hogy a Fénnyel az Örök Hazába tér. Elfoglalja azt a helyet, amely számára is elkészíttetett.114

És jő a szellő.

De a fa levelei nem mozognak — azt figyelitek.

De mégis valami mintha itt lebegne.115

S ekkor jön a Fény. S a Fényben vannak jelen. De még nem látom, hogy ki van ott. (…)116

Megköszönöm, Uram, Jézusom, ezt a csodálatos ajándékot!117

Ne haragudj, hogy könnyezem, de most nyertem békét szívemben. Hisz én el sem búcsúztam tőle, tőlük. Nem is láttam, hogy eltemették.118 És azt hittem, hogy én nem érdemeltem ezt meg.

22 év után láthatom!119

Bocsánatot kérek, hogy sírok.

De boldog vagyok!

Örülök, hisz most béke lett szívemben, és tudom120, hogy már nem kell sírnom. Tudom, hogy a test pihen a földben, és a lélek tovaszállt a magasba.

Köszönöm e csodálatos ajándékot!

Köszönöm, hogy kiválasztottál, és erőt adtál, és tanítottál, mert így én is el tudom fogadni az életet. El tudom fogadni mindazt, ami körülvesz. Felkészülök, hogy a szeretet örömében járjak. Így tudom megölelni, együttérzést nyújtani az elesetteknek, a szomorúaknak, hogy megvigasztaljam őket, mert így erőt adva, hogy részesüljenek a testvérek is belőle.

A tanítások felkészítettek, hogy milyen, ha a test és a lélek szétválik. A lélek elhagyja a testet, és elindul az Édesanyával a Rózsák Kertjében. Hisz a Kerten szeretnék én is végigmenni, de oly sűrű a rózsa, hogy nem is látom, hogy hol kell elindulni. De ekkor jő az Édesanya, ölelésre tárja Karjait. Szól a gyermeknek, hogy:

— Ne félj, gyermekem! Jöjj!

És ekkor a rózsák szinte megnyílnak, és út van. És az úton haladok. És csak nézhetem a rózsákat, de nem érhetek hozzájuk.

Csodálatos illatuk van, és szépek, nagyok.

Az Édesanya várja az Ő gyermekeit, és átvezet a lélek elindulásával a Rózsás Kerten.121

És ahogy kilépünk a Kertből, jelen van két angyal, kik jobbról és balról jelen vannak a Földön, hogy védelmet nyújtsanak. Most a lélek találkozik e segítőkkel.122 És ekkor a kicsi angyalok két oldalt felállva, és harsona szól, hogy a lélek tovább haladjon az úton.123 Hisz a Fény még kicsi, de ahogy mindig előre haladunk, úgy válik világosabbá és nagyobbá előttünk.

S ekkor a harsonák megszólalnak, hogy: „Falunk felett szállnak angyalok, / Hirdetik az Evangéliumot.”124 És a harsonák szólnak, és öröm és boldogság jelenik meg. És a lélek tovább halad előre.

S ekkor szembesül önmagával, hogy: „Valójában milyen ember vagyok? És a Lélek, amely bennem működött, milyen volt? Ráhagyatkoztam-e a Lélekre, és a Lélek vezetett-e? És a tűz égett-e bennem, vagy hagytam kialudni?”

És ekkor talán az őrangyal megpróbálja tudtomra adni:

— Vigyázz, nehogy kialudjon a Lélek a tűzzel, és a sötétség felé haladsz! A Világosság eltávozik.

Ilyenkor kell figyelni önmagunkra, felismerni önmagunkat, és átadni a Léleknek önmagunkat, hogy ez a Lélek vezessen bennünket, mert akkor a tűz nem alszik ki bennünk, és a Fény Világosságában haladunk előre.125

És így közelítünk a Fény Útjában a haladásunk révén előre.

Mikor már a Szeretet is jelen van, bennünk él, működik, már át tudunk lépni a Fénnyel a Fénybe, az Örök Hazának Fényébe.126

Mert valóban van test és lélek szétválása, és valóban van a halál után is élet. Ez az élet, amely ezen az Úton vezet bennünket, de az Út szakaszokra van osztva.127

Hogy ezen az Úton ki meddig halad a megtisztulásban a Fényhez, hogy a Fény átvezessen az Örök Fénybe, ez mind-mind rajtunk múlik, hogy a szabad akarat cselekvése hogyan él bennünk, és hogyan vezet, és hogyan hagyatkozunk önmagunkkal a saját Élő Lelkünkre. Mert a tűz bennünk ég.128

Jézus Krisztus Urunk:

S ez mind-mind fontos a felismeréshez, az elfogadáshoz és a haladáshoz.

A tanítások élő tanításként vannak jelen, de a tanítás nem nyújthat mást számotokra, mint azt, amit már a tanítványaim által is megadtam.129 Csak újra megadom nektek, most a ti szavatokat használva, ahogy néha mondani szokták: „Újra kapjuk az Evangéliumot, hogy megérintse szívünket, lelkünket, és akkor a felismerés révén elfogadom, és megpróbálok a tanítás révén élni és haladni.”

Fontos, hogy ezek a tanítások így éljenek nyitott szívű testvéreim szívében és lelkében. Hisz, ahogy mondottam, senkire sem erőltetem rá Magamat, sem tanításomat, sem szeretetemet. Én mindig itt vagyok és figyelek testvéreimre, hogy kinek mikor van szüksége a kegyelemre, a tanításra, mikor érzi, hogy: „Most ez a tanítás talán nekem szól. Most talán ebből a tanításból erőt merítek. Most talán ez a tanítás felemel, és nem hagy el, nem engedi, hogy elcsüggedjünk, mert öröm és boldogság lakozik bennünk.”

Ezek mind-mind kegyelmi ajándékok voltak a tanításban és a megtapasztalásban számotokra. Hisz nem csak ezek, hanem az Utakon lévő kegyelmek, hisz nem csak a lépcső Golgotáját, mikor végigjártátok kiválasztott szolgámmal, a testvérrel130, hanem mikor elmentetek más zarándokútra. És amikor boldogok lettetek, hogy:

— Megérkezhettünk e csodás helyre, amiről csak hallottunk. Valamicskét láttunk, vagy éppen olvastunk. De most itt mi jelen lehetünk!

És bizonyosságot nyerve, különösképpen akkor, mikor szolgámat kiemelik közületek, és viszik.131 És félelem szálla132 meg, hogy hova:

— Hisz ma érkeztünk, pár órája! Azt sem tudják, hogy kik vagyunk! E nagy tömegben!

És fogják, és viszik.

Próbálkozik Boldog József133, próbálkozik a testvér a férjben, de mindig elküldik őket. Nem tudják, mire vélni.

De egy testvér nem tekint sehova, az csak lefelé hajtva fejét ruháját nézi:

— És én csak a ruhát követem134. Mit nekem szólni, hogy nem szabad oda menni! Hogyne! Én csak megyek föl! Hát, ha ő mehet, akkor én is. — így élt benne.

És csak akkor döbbentetek rá, hogy szolgátok, a kiválasztott testvér a sok pásztorom között van jelen, kezeit magasra tartja, hisz áldást mondanak, hogy részesüljetek e csodás kegyelemből.

És ekkor már bizonyosságot szereztek:

— Nem vagyunk már szomorúak, hogy nem volt pásztor, ki elkísérjen bennünket.

Hisz amint meghallották, hogy a sükösdiekkel kell menni, akkor már azonnal nem értek rá.

De Én, Jézus Krisztus Uratok elkísértelek benneteket. A jelenlétemmel bizonyságot adtam számotokra, tanításommal megerősítettelek, és kézzel fogható apró jeleket, amiből erőt merítettetek, ami által bizonyosságot szereztetek, hogy:

— Igen, biztos, mi is jó helyen vagyunk. És jó testvérekkel jöttünk.

Hisz a szentmise is adatott volt mindenkor, és a tanítás, amit nem értettetek, megadtam számotokra, hogy így nyerjetek bizonyosságot, hogy Én vagyok jelen, Én szólok hozzátok e kiválasztott szolga által, akit sokan és sokan kételkedve fogadnak.

Nem tudják elfogadni. Próbára teszik. De a próbatételben néha ők maradnak alul.135

És ha már alul maradnak, akkor a legjobb védekezésük a támadás szolgám ellen.136

Hisz különösképpen azoknak van véleményük, akik még soha nem vettek részt egy engesztelésen, soha nem vettek részt egy fájdalom, szenvedés Golgotáján, soha nem vettek részt egy tanításon, és soha nem érezték azt a kegyelmet, ami itt jelen van.

De véleményt alkotni nagyon sokan tudnak.137

De ahogy mondottam már máskor, ez ne a ti problémátok legyen. Ez legyen az ő saját problémájuk, mert eljön az idő, akkor, amikor mindenkinek számadást kell tennie a saját életéről. Senki sem megy be Atyámhoz anélkül, hogy számadást ne tegyen önmagáról138, életéről és mindarról, hogy hogyan is cselekedett itt lent, a Földön, hogyan ítélt másokat, hogyan tört mások felett pálcát, és hogyan ment: „Hadd vegyem ki szemedből a szálkát!”

Az övében meg szinte jelen van a gerenda, de nem veszi észre.139

És hogyan vezeti a vak a világtalant.140

Ezek mind-mind jelen vannak a tanításban számotokra, ami által bizonyosságot nyertek mindabban és mindahhoz, hogy: „Valójában én ki vagyok, hogy valójában én Isten gyermeke vagyok-e, Jézus testvére és az Édesanya gyermeke?141 Bennem él-e az igazi hit szeretete a kegyelemben? Tudom-e elfogadni? És megengedem, hogy változtasson, megengedem, hogy működjön rajtam és bennem, és megengedem-e, hogy munkálkodjon rajtam és bennem úgy, ahogy Atyám és Uram, Jézusom, Te akarod?142 Ne úgy, ahogy én szeretném és akarom. Hisz fontos, hogy munkáljon meg szívünkkel, lelkünkkel, egész lényünkkel, mert akkor érzem igazából azt, hogy Isten gyermeke vagyok. Akkor érzem igazából, hogy Uram, Jézusom, a Te testvéreddé váltam, és tudom, hogy nem hagysz el. Tudom, hogy fogod kezemet, és vezetsz az úton. Mert fontos, hogy így haladjunk együtt. Fontos, hogy elfogadjuk egymást. Fontos, hogy éljen bennünk ismételten a szeretet tüze!”

Ne váljatok savanyúvá, hisz elég savanyú a mindennapi élet a küzdelemben, a megpróbáltatásban. Ezért hát nyisd meg szívedet a szeretethez, az örömhöz és a békéhez.143

Engedd, hogy átöleljen.

Engedd, hogy felmelegítse szíveteket.

Engedd, hogy vezessen.144

Ahogy látjátok és tapasztaljátok a tanítás révén kiválasztott szolga testvéremmel, hisz őt is a szemetek láttára választottam ki, neveltem, tanítottam, csiszoltam. Ahogy régebben mondottam, hogy ha akarsz építeni egy házat, az alapnál, lent kezded, nem a tetővel.145 És az egy folyamat. Én így munkáltam meg számotokra és előttetek szolgámat.

Már úgy tud szólni hozzátok, hogy nem kell félnie, mint a kezdetben, nem kell bújnia, hogy:

— Nem tudok szólni!

Nem kell azt mondania:

— Elég, ha engem csak látnak. De én azt sem tudom, hogy ilyenkor mit kell tenni.

És az is különösképpen nektek volt, számotokra tanítás, a család mellett, amikor azt mondottam:

Én, Jézus Krisztus Uratok leszek a Tanító kiválasztott szolga-, testvéremnek. Ahogy tanítványaimat tanítottam, úgy tanítom őt is. Most lehet, hogy nem tud szólni, most lehet, hogy elbújik, most lehet, hogy még fél, de ti lesztek tanúi, amikor eljön az idő, és beszélni fog, meghívásoknak fog eleget tenni.146

S erre mit mond a család férfitagja:

— Na, erre ugyan befizetek!

Ezt nagyon könnyű kimondani. De amikor a tanítás jelen van, és a tanítást megtapasztaljátok, telnek a hónapok és az év, évek, ekkor már azt mondjátok:

— Uram, elég! Már nem kell többet tanítanod. Már sok, amit adtál. Nem kell professzorrá tanítanod.

Holott Én, Jézus Krisztus Uratok nem professzort, Én csak a Lélek tanítását adtam számotokra is. Az Élő Lélek megtapasztalása, hogy hogy’ működhet rajtatok és bennetek, ahogy kiválasztott szolga-, testvéremben.

Ez mind-mind ajándék volt számotokra a mindennapokban, a mindennapokhoz, mert ez által tudtok élni és haladni, ha bizonyosságot szereztek arról, hogy az Élő Szentlélek a kegyelem ajándékában hogyan helyezkedik el a szívben és a lélekben, és hogyan működik rajtatok és bennetek.

És könnyű azt mondani némely testvérnek, hogy:

— Igen, neked minden nagyon könnyű, hisz te az Úrral vagy.

Most kérdezem Én tőletek:

Bennetek Én nem élhetek?147

Te magadról nem mondhatod, hogy „én is az Úrral vagyok”?

Hát hogyan fogadtok el az Eucharisztiában?148

Hogyan élek bennetek?

Hogyan működök bennetek, ha nem vagy bizonyos abban, hogy „én is az Úrral vagyok”?

Hisz vannak megpróbáltatásaitok, de ezeket a megpróbáltatásokat a tanítás révén már megadtam számotokra. Nem adhatom olyan testvéremnek, aki távol van Tőlem. Én csak az olyanoknak adhatom, akik azt mondják: „Hozzád tartozom, Uram. Veled szeretném élni az életemet. Átadom magamat a Te Szentséges Szívedhez. Tégy velem bármit.”

És ekkor Én, Jézus Krisztus Uratok, ki bennetek élhetek, talán néha próbára teszlek, hogy bizonyosságot szerezzek, hogy most is szeretsz-e úgy, mint régen? Vagy tőletek is kérdezzem meg, mint tanítványomtól:

— Péter, szeretsz-e Engem?

— Igen, Uram, szeretlek! Hisz tudod.

Később ismételten megkérdezem:

— Péter, szeretsz-e Engem?

Ekkor már Péter kicsit szomorúan néz az Úrra, hisz előbb mondotta:

— Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!

Harmadszor is megkérdezi:

— Péter, szeretsz-e Engem?

— Tudod, Uram, hogy szeretlek, hisz Te mindent tudsz.

És ekkor azt mondotta: reá bízta juhait és bárányait, hogy őket nevelje és vezesse.149

Most tőletek is kérdezzem, hogy szeretsz-e Engem, testvérem?

Vagy kételkedsz a jelenlétben?

Kételkedsz a szeretetemben?

Kételkedsz a kegyelemben?

Kételkedsz, hogy átöleltelek, felemeltelek?

Ekkor, ha nem kételkedsz, akkor lássam, hogy továbbra is szeretni akarsz, és Hozzám tartozni, és követni a küldetéssel, és felvenni minden nap keresztedet.150 Mert ha ez mind-mind jelen van, akkor már nincs fájdalom, és nem szomorúság ül az arcotokra, hanem a mosoly és az öröm. És akkor el tudjátok fogadni felebarátaitokat és testvéreiteket.

Éljen bennetek a tűz, ahogy a kezdetben. És ez a tűz melegítsen, és ez a tűz öleljen át benneteket, és ez a tűz vezessen.

S akkor ne féljetek örülni, örömben lenni, és megosztani az örömötöket felebarátaitokkal és testvéreitekkel, mert más az együttlét az engesztelésetek révén, ha az öröm van arcotokon, és örömmel és szeretettel imádkoztok, örömmel és szeretettel ajánljátok fel a kérést, a fohászt, a felajánlást és a hálát. És ekkor már érzed azt, hogy: „Igen, Uram, talán most ismét ég bennem az a tűz, amikor a kezdetben azt mondottam, talán nem is a földön járok, mert oly kegyelmeket kaptam.”

És ez a kegyelem fontos, hogy most is itt legyen, és benned legyen.

Mert az ajándék így működik a mindennapokban számotokra.

Hisz ennek az esztendőnek151 a tanítása ismételten különleges volt. Mondjam azt, ahogy többen mondottátok:

— Talán ez volt a csúcstanítása Jó Jézus Krisztus Urunknak, amit a bűnbánat-időben152 adott számunkra. Ez a tanítás szinte felemelő volt, mert megmutatta számunkra, ismételten, hogy hogyan kell bennünk élni az Élő Szentléleknek, hogyan engedjük szabadjára, hogy működjön rajtunk és bennünk.

És hogyan mutattam számotokra, hogy öleld át keresztedet, ha kell, csókold meg, ha kell, könnyeiddel hintsd be, de utána állj fel, vedd fel, és haladjál vele.

Mert ez a tanítás a Szeretet tanításában van jelen.

Hisz a tanításokat, most már, részesei lesztek az elfogadásnak, a megtapasztalásnak és az olvasásnak, ami által bizonyosságot szereztek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok szeretetből adtam Önmagamat felebarátaimért és testvéreimért, és nem azért, mert csak az Írás a jövendölésében van jelen, mert ez egy fontos tanítás volt, és fontos tanítás ma is, de Én, Jézus Krisztus Uratok, Én adtam Önmagamat szeretetből!

Hisz ezért az óráért és pillanatért jöttem!153

Mert ez által tudom elhozni a Megváltást a testvéreim részére!

És ha ez az óra a pillanatában nem tud megtörténni, akkor hogyan hozzam el a Megváltás kegyelmét?

De a Megváltás kegyelme nem csak ekkor van jelen, hanem a Feltámadás tündöklő hajnalán!154

Amely még bennetek él az örömben, a szeretetben! Hisz átölelt a hajnal fénye, hogy erőt adjon a felismeréshez és az elfogadáshoz.

S ez a hajnal-fény ajándék számotokra, és ez vezessen a mindennapokban. Erre a hajnal-fényre hagyatkozzál, mert az óra a pillanatában ezért van jelen, hogy az Élet erősebb lett a halálnál, és az Élet elhozta Fényének ragyogását, hogy ez az Élet éljen a ti szívetekben és a ti lelketekben a mindennapokban, a mindennapokhoz, mert fontos, hogy érezd a kegyelemnek szeretetét, mert az egész tanításom a Szeretet.

Hisz nem véletlen mondottam már többször a Golgotai tanítás megkezdett új évében, hogy nem Gyermek született a betlehemi jászolban, hanem a Szeretet.155

Hogy mondottam számotokra?

Betlehemnek pusztájában Földre szállt a Szeretet!

És ezt a Szeretetet kell elfogadni, szívetekbe zárni, hogy erőt adjon.

Ez a Szeretet jött most a Feltámadás hajnalában a tündöklő Fénnyel, hogy megerősítse, és erőt adjon. Mert ha ez a Szeretet itt van, akkor nincs, miért félni, nincs, miért szomorkodni, nincs, miért kétségbe esni. Akkor el tudod fogadni a küldetést a követésben. És valóban mondhatod: „Én, Jézus Krisztus Uram, testvéreddé váltam. Felveszem keresztemet, és így követlek a mindennapokban. De ha nehéz a keresztem, tekints reám, ismerd meg testvéredet, és emeld fel keresztem súlyát, hogy ismét önmagamra találjak. És ha magamra találtam, el tudjak indulni, mert az elindulás, az néha nehéz az első lépés megtevésében, de biztosabb a lépésem, ha tudom, hogy Veled haladok az úton.”

És most áldásommal ajándékozlak meg benneteket kiválasztott Mária testvérem által, hogy e mai ünnep kegyelmének ajándéka most a nyitott szívű testvéreimhez áradjon, kik elfogadtátok a hívást, hogy a hívásban ismét eggyé váljatok, hogy a hívás szeretete összekovácsoljon benneteket, hogy a hívás megmutassa, hogy milyen a Szeretetem-úton járni. És ez a szeretet összekovácsolásának kegyelme most töltse be a testvéreim szívét, erősítse, óvja és védje.

Így áradjon reátok áldásom a Fény Szeretetével, amely most a Fény-eső formájában hulljon reátok. Járja át szíveteket, lelketeket, egész lényeteket. Szinte érezd, hogy felemel, és erőt ad.

És ez a Szeretet-kegyelem vezessen, hogy a Fényben járva „Hozzád tartozva, Uram, a mindennapokban”.

Az Atya, a Fiú, a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme segítsen befogadni e áldást, amely átölel, megerősít, felmelegít és felemel, hogy „ismét tudjam, hogy hova tartozom, kinek a gyermeke, testvére vagyok, és kihez szeretnék járulni a szentmise keretében, és kivel szeretnék eggyé válni, hogy mondhatom azt, hogy én is az Úrral élek a mindennapokban.”156

Így szólt hozzátok ma az ünnep kegyelmének ajándéka. Talán mást vártatok, e helyett mást kaptatok. De már azt mondottátok:

— Már nem készülünk fel, Uram, felkészülünk csak úgy, hogy amit adsz, azt el tudjuk fogadni.

Hisz volt egy idő, amikor évekre bontva kaptátok meg a megemlékezést. Voltak idők, amikor kiemelve épp úgy, mint a mai nap, némely gondolatot. Voltak idők, amikor némelyek magukra ismertek. És ma is a jelenlétben éreztétek, hogy mikor ismertetek magatokra, mikor kaptátok a kegyelmet és a szeretetet, hogyan él bennetek a tanításom, és a tanítás mit nyújt számotokra a mindennapokban, miért fontos a tanítás, és miért fontos az ima. Mert az ima ereje sok mindent meg tud változtatni, az ima ereje kegyelmet is tud nyújtani, az ima ereje gyógyításokat is ki tud eszközölni, és az ima ereje erőt ad, hogy felkészült legyél.

Talán úgy mondva, ahogy ti mondjátok, e nehéz esztendőben, mert ez az esztendő, azt mondjátok, nagyon nehéz, de Én azt mondottam számotokra: egy picivel lesz nehezebb, mint az elmúlt esztendő.

Ezt a picinységet érzitek, talán egy kicsit nehezen, úgy érzitek, leroskadtok az út porába, de nem kell elkeseredni, mert a reményben tudod, hogy kihez fordulsz, a Fényhez, és kitől kapod a segítséget, és ki hajol le hozzád, és ki emel fel, és ki fogja meg kezedet, ha szükséges, és ki mutatja meg az utat a Fényben, hogy ezen haladj, testvérem, a meghívás, küldetés, követésed révén.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

Glória szálljon a Mennybe fel,157

Jöjjön a Földre a béke,

És az emberi szívbe a jóakarat.

Ámen. Ámen. (…)

Antal atya:

Mit lehet itt még mondani?

Nem lehet sokat mondani. Ezt át kell élni. Megkaptuk a kegyelmet, a hívást, és is átéltük.

Ez egy gyönyörű egy dolog ez!

Mert a kegyelem bennünk él és működik. Nem kint, hanem belül.

Ez nagyon sokat számít, mert most a nagyböjtben kaptuk ezt a gyönyörű ajándékot, hogy a Szentlélek, ha átadjuk magunkat Őneki, Ő vezet, Ő mindenhova vezet. Persze, a kereszt alá is vezet. De megkapjuk azt az erőt Tőle, hogy igent mondunk, mindennek igent mondani tudunk. Ez az a nagy-nagy szeretet Jézus által, a szentmise-áldozás által, a tanítás által.

Az a nagy csoda, amit én itt átéltem, hogy szó szerint adja Marika által nekünk az Evangéliumot. Az egy nem megérthető. Ha kívülről is tanulná, nem tudná úgy elmondani. Mert érezni a Marika beszédén a Szentírásról, hogy nem ő az, aki így beszél. Mert Tanító kell nekünk, mert nem Tanító, talán 10 évvel ezelőtt az volt. De mióta itt vagyok, 4 év alatt158, őneki már nem Tanító, hanem a tanítás benne van.

És ez az a nagyszerű dolog: hogy lehet az Evangélium az emberben?

Ez az a kegyelem, ez az az új evangelizálás, amit sokan nem értik meg, mit takar az az új evangelizálás. És nem csak egy valamilyen mondat vagy valamilyen szó, hanem ez az új evangelizálás, hogy 2000 éve, amit Ő tanított a tanítványainak, és azok elfogadták, és az által éltek, ugyanez a kegyelem van itt jelen!

Semmi más!

És ezt egy ember nem tudja elmagyarázni.

Hiába prédikálok én, hogy van kegyelem.

De mi az a kegyelem?

Ezt át kell élni.

Most el tudom mondani nekik, hogy mi az a kegyelem, ami bennem van, és mi az az Evangélium, az is, amely bennem van, hogy át tudom adni magamat a Szentléleknek, és immun vagyok. Ahogy már mondtam a szentmisén.

Ezt nem lehet elhinni.

Igen.

Akármilyen nehézség, akármilyen személlyel szembeáll, akármilyen helyzet, nincs félelem. Van, mindig, valamilyen válasz, mindig van egy kis kiút.

Ez egy olyan gyönyörű dolog!

Én csak azt tudom mondani, Marika, köszönöm, hogy elfogadta azt a szenvedést!

Köszönöm!


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória