‘0324’ cimkéjű bejegyzések

PostHeaderIcon Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

 

Nagyböjt 2017

 

2017. 03. 01.

Kedveseim! Megkezdődött a nagyböjti szent időszak. Az engesztelőkre komoly feladat hárul. Fogadjatok el mindent az Úr kezéből. Minden nap a Szűzanya Szeplőtelen kezei által Jézus oldalsebébe helyezzétek azokat a személyeket, akikért imádkoztok. Minden eseményt ajánljatok fel Jézusnak, és törekedjetek a jóra. Legyetek bátrak hitetek megvallásában, és erősek az elfogadásban. Ne érzékenykedjetek, és ne tulajdonítsatok jelentőséget, amikor benneteket szidnak. Inkább imádkozzatok azokért, akik rágalmaznak titeket! A rosszat jóval viszonozzátok! Tanuljátok meg az ellenségszeretet parancsát! Törekedjetek az erények megszerzésére!

2017.03.02.

Kedveseim! A lemondás kegyelmét nemcsak a nagyböjt ideje alatt gyakorolhatjuk, hanem állandóan. Úgy kell élnünk, hogy igyekezzünk lemondani dolgokról azért, hogy felajánlhassuk Istennek a lelkek megmentésére. Ha Jézus példáját követjük, akkor értelmet kap lemondásunk. Jézus értünk jött, hogy szolgáljon nekünk, és ezt a cselekedetét nekünk is azzal kell utánoznunk, hogy másokért élünk. Ugyanazt teszi a családanya, a pap, a szerzetes, és mindaz, aki lemond életéről mások javára. Ti miben tudnátok áldozatot hozni testvéreitekért?

2017. 03.03.

Testvéreim! Úgy tegyétek a jót, hogy ne tudja a jobb kezed, mit tesz a bal. Nem kell kürtölnötök magatok előtt jótetteiteket, hiszen a Mennyei Atya látja cselekedeteiteket, és megjutalmaz érte. De ha a jutalom fejében teszitek a jót, annak nincs értéke. A meglepetést nyújtó szeretet cselekedet igen nagy kegyelem. Imádkozzatok azokért, akik nem számítanak imáitokra. Sokkal értékesebb, amikor azokért imádkoztok, akik ellenségesen viselkednek veletek. Hozzatok értük minél nagyobb áldozatot. Keressétek és találjátok meg a számotokra legmegfelelőbb lehetőséget a jótettekre.

2017. 03. 04.

Kedveseim! Arról tudják meg, hogy keresztények vagyunk, hogy szeretettel viseltetünk egymás iránt. Ha tényleg jó akarat és jó szándék vezet minket embertársaink felé, minden személyválogatás nélkül, akkor bennünk működik Isten szeretet parancsa. Nagyon nehéz minden ember felé szeretettel fordulni. Ez csak Jézussal lehetséges, ha az Ő példáját nézzük. Neki mindenkihez volt kedves szava. Csak, akik magukat igaznak tartották, azokat korholta, figyelmeztette, mert letértek a helyes útról. De Jézus azoknak is jót akart, akik elítélték és elárulták, mert minden embert meg akart menteni. Úgy szeressétek ellenségeiteket, hogy nem kívántok nekik rosszat, még akkor sem, ha nektek ártanak. Mondjatok azokra áldást, akik átkoznak titeket, akkor szívetekbe nem fog felgyülemleni a harag gerjedelme. Imádkozzatok, hogy megkapjátok a kegyelmet, és mentesek kegyetek minden gyűlölettől.

2017. 03. 05. Szentségi Jézus

Gyermekein! Szentségi Jelenlétemben szólok hozzátok, hogy felnyíljon a szemetek bűneitek felismerésére. Olyan dolgokra figyeljetek, amelyeket a Szentlélek tár fel előttetek, és amelyekre eddig nem annyira figyeltetek oda. Vannak olyan viselkedési formák, amelyek mellett könnyen el lehet menni. Pl. hogyan viselkedtek mások előtt, és mit tesztek, ha megbántanak titeket? Ha valaki egyedül él, kevésbé gondol arra, hogyan alkalmazkodjon a másikhoz, ezért sokkal nehezebb neki másokat szolgálni. Nehezebben küzd meg mások problémáival, mert neki is szüksége van meghallgatásra. Szoktatok arra gondolni, hogyan vagytok jelen az emberek között? Hogyan viselkedtek, és mit gondoltok másokról és magatokról? Mennyire ismered fel, és fogadod el mások megpróbáltatásait, vagy olyankor te is a sajátodéra gondolsz? Menyire tudsz együttműködni másokkal, amikor közösségben vagy velük? Meghallgatod őket, vagy fontos neked, hogy téged is meghallgassanak? Mennyire tudod magadat másoknak szentelni, vagy fontos, hogy rád is fordítsanak időt? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressétek a választ. Őszintén figyeljetek lelketek mozdulásaira. Fontos a helyes szemléletváltozás, hogy az eddigi bevett helytelen viselkedésformákat el tudjátok hagyni. Ha helyesen gondolkodtok önmagatokról, akkor könnyebben megtaláljátok a mások felé vezető utat. Ha bevett szokássá válik nálatok a másokért való önzetlen szolgálat, akkor fogtok teljesen megfeledkezni önmagatokról. Akkor más azt fogjátok keresni, minek örülne testvéred, és mivel tudnál neki kedveskedni. Még sok mindenre szeretném felhívni figyelmeteket, csak nyissátok meg szíveteket. Tanuljatok Tőlem, ahogy a szentek tették, hogy eljussatok Atyám dicsőségébe. Jézus

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1209-nagybojt-2017

Imapárok – egységben az erő

 

2017. 03. 13.

Kedveseim! Törekedjetek arra, hogy ne maradjon el az Irgalmasság, és a Szeretetláng rózsafüzér mindennapjaitokból. Ezek az imádságok legyenek mindennapi kenyeretek. Isten kiárasztja Irgalmát, és a Szűzanya Szeplőtelen Szívének Szeretetlángja szétárad mindenhol, ahol imádkozzák. Most van a kellő idő a kegyelem befogadására. Lehetőség szerint, délután három órakor mondjátok el, hogy egyszerre egy időben felerősítse az Úr imáitokat, hiszen egységben az erő.

2017. 03.18.

Kedveseim! Buzgó szívvel imádkozzatok, és ne feledjétek, nagy kegyelmeket nyertek Istentől. Bátorítsátok egymást és kerítsetek alkalmat az együtt imádkozásra. Alkossatok párokat és legalább a közös engesztelő imákat mondjátok együtt. Hozzatok egymásért egy kis áldozatot! Hatalmas erő rejlik az így mondott imákban, és még jobban oda tudtok figyelni azokra. Már nincs arra lehetőség, hogy elhagyjuk imádságainkat, mert túl nagy a tét. Ha kitartóan mondjátok, megtermi majd gyümölcsét az ima. Apostolkodjatok, hogy mindenkinek legyen imatársa! A Szűzanyának ajánljatok fel minden imaszándékot, mert Ő eljuttatja Szent Fiához.

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1204-imaparok-egysegben-az-ero

Nagyböjti program, lelkiismeretvizsgálat

 

2017. 03. 21.

Kedveseim! Legyetek nyitottak az Úr Igéinek befogadására. Olvassátok és gondolkodjatok el azon, mit vár el tőletek Jézus. Úgy elmélkedjetek a hallottakon vagy olvasottakon, hogy gondoljátok végig, mit akar ma mondani nektek Jézus. Melyek azok a cselekedetek, amelyeknek örülne, ha megtennétek. Nyitott szemmel járjatok, de a világ dolgain ne ragadjatok le, mert azok félrevezetnek benneteket. A napi eseményekben kövessétek a lelkiismeretetek hangját, mert az figyelmeztet benneteket. Indítsátok el a napot imafelajánlással, és a nap végén (végezzetek lelkiismeret vizsgálatot?) nézzétek végig az eseményeket, és szűrjétek meg, ami nem Istennek tetsző cselekedet volt, azt bánjátok meg, de a jóért, adjatok hálát Istennek.

2017. 04. 03.

Kedveseim! Hosszú idő telt el a nagyböjti szent időből, mégis oly kevesen értették meg mit jelent Isten irgalmas szeretetében megmaradni. Ez egy olyan kegyelmi idő, ami nem fog visszatérni, mert itt és most valósul meg azok számára, akik jól felhasználják lehetőségeiket. Mik ezek a lehetőségek? Az elcsendesedésben Istenre figyelni, és megragadni minden alkalmat a kegyelem befogadására. Odahallgatni a Szentlélekre, hogy mit kér tőlünk, hogy mire figyeljünk oda, és mit valósítsunk meg a mindennapi életben. Nagyon egyszerű dolgokat kér tőlünk Isten, mégis milyen nehezünkre esik jól átgondolni mindezeket. Ami jó, azt tartsuk meg, de ami nem visz előre és nem terem jó gyümölcsöt, attól szabaduljunk meg!

2017. 04. 04.

Kedveseim! Nem gondoltok sokszor arra, milyen komoly veszélyt jelent a meggondolatlan szavak kiejtése. Bekerültek mindennapi a szóhasználatunkba olyan kijelentések, amelyeket nem vizsgálunk meg, mielőtt kimondanánk. Ne engedjünk azoknak a szleng szavaknak, amelyeket a világban használnak. Ebben az esetben is kérjük a Szentlélek segítségét, hogy tisztán és értelemmel nyilvánuljunk meg. Ne beszéljünk feleslegesen. Inkább győződjünk meg arról, miről szeretnénk beszélni. Értékeljük a csendet, és a hallgatást is, mert nagy kegyelmeket hordoz. Gondoljuk át, mit szeretnénk mondani, mielőtt belekezdenénk. Imádkozzunk, hogy megtapasztaljuk az Úr vezetését.

2017. 04. 05.

Kedveseim! Amikor felemeltétek lelketeket Krisztushoz, szabadon kötelezzétek el magatokat Neki. Ne az emberek véleményét keressétek, mert senki nem képes töretlen tükröt tartani elétek. De amit Isten a lelkiismeret által feltár bennetek, az olyan tükör, amely valóságosabb képet mutat. Minél tisztább, és feddhetetlenebb az életünk, annál könnyebben felismerhetjük, hogy Isten milyennek lát minket. Ha bűnben maradunk, eltorzultan látjuk magunkban Krisztus lenyomatát. Adjunk Istennek szabad teret lelkünkben, hogy átformálhasson minket!

2017.04 06.

Kedveseim! Vegyétek komolyan a lelkiismeret szabadságának ajándékát. Ez olyan kegyelem, amelyben eljutunk arra a felismerésre, hogy bűneink által vétkeztünk Isten ellen. Mindenkinek személyesen tárja fel Isten lelkében a felismerést. De az is kegyelem, hogy erőt kapunk a megbánáshoz és a jóvátételhez. Azonban olyan mélyen kell megbánni bűneinket, hogy azokat soha többé ne akarjuk elkövetni. A legfontosabb az a szándék, hogy törekedjünk nem visszacsúszni oda, ahonnan kijöttünk. Imádkozzunk azért, hogy gyengeségeink, ne tudjanak minket lehúzni, és ne essünk bele a sátán csapdájába.

2017. 04. 07.

Kedveseim! Járjátok a keresztutatokat nagy türelemmel, hogy igazi engesztelést nyújtsatok Istennek. Az legyen a kedves áldozatotok, hogy elviselitek azokat a nehézségeket, amelyeket elszenvedtek. Ne panaszkodjatok, és ne is zúgolódjatok, hanem álljatok Jézus keresztje mellé Cirenei Simonként. Tanuljátok meg Jézustól, hogy amikor keresztjét hordozta, mindent értetek ajánlott fel a Mennyei Atyának. Elmélkedjétek át a keresztút állomásait, és jelenlétetekkel éljétek át amennyire tőletek telik.

2017. 04 08.

Kedveseim! Elérkezett a nagyböjt utolsó hete, adjunk számot Istennek az eddig eltelt időről. Örömmel hoztunk áldozatot, a Mennyei Atyának? Sikerült megtenni mindennap a felajánlásunkat, vagy voltak alkalmak, amikett elmulasztottunk? Mennyire vettük komolyan, amit megtettünk? Hálásak voltunk Istennek, hogy erre a nemes feladatra meghívást kaptunk? Törekedtünk-e közösségben, társainkkal együtt imádkozni? Alázatos hittel, és töredelmesen kérjünk bocsánatot minden hiányosságunkért. Így készüljünk a húsvéti misztériumokra.

2017. 04. 09. Jézus Virágvasárnap

Gyermekeim! Jeruzsálemi bevonulásomkor mindenki a tömegből királyként tisztelt és üdvözölt Engem. Senki közülük nem gondolt arra, hogy az Én időm lejárt. Elindultam arra az útra, amely a Golgota felé haladt. Eltervezték kivégzésemet a farizeusok és a főpapok, mert mindennek be kellett teljesednie az írások szerint. Ti mindezt a Feltámadás fényében látjátok, és vajon milyen lélekkel ünnepelitek jeruzsálemi bevonulásomat? Átérzitek Velem együtt, mit jelentett Nekem az emberek éljenzése? Amikor az ember az egyik pillanatban dicsőít, azután pedig „feszítsd meg”-et kiált? Mennyire gyorsan megváltozik az ember viselkedése! Arra vágyom, hogy maradjatok Mellettem, és tartsatok ki a végsőkig, mert mindent feláldoztam értetek. Jézus

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1211-nagybojti-program-lelkiismeretvizsgalat

Az engesztelő ima által tartja még Isten a világot

 

2017.03. 23.

Kedveseim! Tartsatok ki a három órai (15.00-16.00) engesztelő imában. Ha sikerül párosan mondani, hatalmas kegyelmekben részesültök. Mert most van a kegyelmi idő, amit a legjobban ki kell használnotok. Csak a legvégső esetben maradjon el az imaóra, de igyekezzetek még aznap pótolni. Fogjatok össze három órakor, és az egész engesztelő tábor alkosson egy fűzért. Az ima elején fejezzétek ki, hogy együtt imádkoztok a többi testvérrel, a Szűzanya oltalma alatt. Igyekezzetek minél többen bekapcsolódni ebbe a közösségbe. Kérjétek a Szent Vér oltalmát magatokra, hogy ne tudjon semmi megzavarni benneteket. De, ha mégis közbejön valami, az imapár be tudja fejezni az imát. Legyetek kitartóak, és áldottak.

2017. 03.24.

Kedveseim! Imádságaitokban legyetek nyitottak Isten Szentlelkének befogadására. Imádkozás közben gondoljatok arra, amiről szól az ima. Így biztos nem kalandoztok el. Készítsétek lelketeket, és hangolódjatok rá. Hagyjátok el a világ zaját, és emelkedjetek fel a Lélek szárnyán az imádság színterére. Ne feledjétek, ott már az angyalok és szentek társaságában vagytok, a Szűzanyával együtt. Minden erőtökkel koncentráljatok imáitokra. Ha egységben tudtok imádkozni, nagy kegyelmeket nyertek azoknak, akikért végzitek. Legyetek ennek tudatában!

2017. 03. 29.

Kedveseim! Legyetek készenlétben az imádság alatt, hogy lelketek felemelkedjen ahhoz, amit imádkoztok. Fontos, hogy ne kalandozzatok el, hanem tartsátok magatokat az ima szövegéhez. Imádkozzatok, hogy, megmaradjatok és kitartsatok az imában! Sajnos nagyon sok kísértés megzavarhatja az imát. Gondoljatok arra, hogy Isten előtt álltok, amikor engeszteltek, és másokért közben jártok. Óriási felelősség terheli a vállatokat, mert Isten előtt kell számot adni minden kimondott szóért. De ez a felelősség ne bénítson meg titeket!

2017.03. 30.

Kedveseim! Imádságaitokat vegyétek nagyon komolyan, mert ha az engesztelők nem imádkoznak, és elhanyagolják felajánlásaikat, akkor nehezedik a helyzet. Ti tartjátok imáitok által a világot. Isten szeretetét élvezitek, és minden kegyelmet megkaptok, hogy Neki tetsző módon végezzétek engeszteléseiteket. Különös kegyelmekben részesíti az Úr azokat, akik rendíthetetlenül minden nap kitartanak az imában. Rajtatok nyugszik Atyátok szeme, hogy megtegyétek, amit rátok bízott. Úgy imádkozzatok, hogy minden imátokat meghallgatják az égiek. Legyetek kitartóak, buzgók, és állhatatosak, mert az Úr katonái vagytok.

2017. 03. 31.

Kedveseim! Adjátok oda szíveteket az engesztelésben az Úrnak, és ne szabjatok feltételt Neki. Úgy tegyetek mindent, ahogyan kéri tőletek. Ne adjatok hozzá se többet, se kevesebbet, mert minden úgy jó, ahogy kaptátok. Ne tűnjetek ki a többiek közül. Az imádságotok olyan legyen, mintha mindnyájan egyszólamban énekelnétek. Ne szóljon ki feltűnően a hangja senkinek. Minél jobban belesimultok az isteni kórusba, annál tökéletesebben szóltok. Legyetek összhangban nemcsak azokkal, akikkel együtt imádkoztok, hanem minden engesztelővel is. Így szálljon éneketek a Mennybe.

2017. 04. 01.

Kedveseim! Az engesztelő ima által tartja Isten a világot. Ezért nagyon sok múlik azon, hogyan állnak hozzá az engesztelő közösségek. Óriási jelentősége van annak a kitartó munkának, amit belefektetünk. Soha nem szabad unottan és érzéketlenül végezni imáinkat, mert Isten szeme rátok szegeződik. Olyan különleges kegyelemben részesültök, amelyet csak azok értenek meg, akik benne vannak az imahadjáratban. Látjátok, mennyire fontos szerepe van imáitoknak, ezért minden áldozatot hozzatok meg.

2017. 04. 02. Oltáriszentségi Jézus

Gyermekeim! Amikor Szentségimádásra jöttök, tudatosítsátok magatokban Jelenlétemet. Közel vagyok hozzátok, mindent Elém hozhattok, mert örömmel hallgatlak benneteket. Beszélgessetek Velem úgy, mintha szemtől szemben állnék veletek, mert valóban így is van. Teljes közvetlenséggel szólítsatok meg, mintha a legjobb barátotokkal beszélnétek! De ne csak ti szóljatok, hanem hallgassatok is el, mert Én is szeretnék szólni hozzátok. Leginkább a szívetekben adom meg kérdéseitekre a választ, mert a szív gondolatai őszinték. Hallgassatok a csendben, és hagyjátok, hogy megérintsem szíveteket. Ha jól figyeltek Rám, megkapjátok a választ, hogy mit várok el tőletek. Imádkozzatok, hogy a csendben eltöltött idő, termékenynek bizonyuljon, hogy megszülethessenek azok a cselekedetek, amelyeket elvárok tőletek. Bár a csendben kiüresedik a lélek, és úgy tűnik nincs semmilyen gondolata, de ha képes vagy tovább csendben maradni, akkor hamarosan megnyílnak az ég csatornái, és betöltik szívedet. A csendben hozom el számodra a lelki békét, és azt a feltöltődést, amely által képes leszel Értem mindent megtenni. Szeressetek az Én csendemben megmaradni, és engedjétek magatokba szeretetem kiáradását! Arra vágyom, hogy mindnyájan megtapasztaljátok, mit jelent Jelenlétemben maradni. Megáldalak benneteket az Oltáriszentségből az Atya, Fiú, és a Szentlélek nevében. Ámen! Jézus

Anna Terézia


http://engesztelok.hu/lelkielet/1210-az-engesztelo-ima-altal-tartja-meg-isten-a-vilagot

PostHeaderIcon Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Az engesztelő ima által tartja még Isten a világot

2017.03. 23.

Kedveseim! Tartsatok ki a három órai (15.00-16.00) engesztelő imában. Ha sikerül párosan mondani, hatalmas kegyelmekben részesültök. Mert most van a kegyelmi idő, amit a legjobban ki kell használnotok. Csak a legvégső esetben maradjon el az imaóra, de igyekezzetek még aznap pótolni. Fogjatok össze három órakor, és az egész engesztelő tábor alkosson egy fűzért. Az ima elején fejezzétek ki, hogy együtt imádkoztok a többi testvérrel, a Szűzanya oltalma alatt. Igyekezzetek minél többen bekapcsolódni ebbe a közösségbe. Kérjétek a Szent Vér oltalmát magatokra, hogy ne tudjon semmi megzavarni benneteket. De, ha mégis közbejön valami, az imapár be tudja fejezni az imát. Legyetek kitartóak, és áldottak.

2017. 03.24.

Kedveseim! Imádságaitokban legyetek nyitottak Isten Szentlelkének befogadására. Imádkozás közben gondoljatok arra, amiről szól az ima. Így biztos nem kalandoztok el. Készítsétek lelketeket, és hangolódjatok rá. Hagyjátok el a világ zaját, és emelkedjetek fel a Lélek szárnyán az imádság színterére. Ne feledjétek, ott már az angyalok és szentek társaságában vagytok, a Szűzanyával együtt. Minden erőtökkel koncentráljatok imáitokra. Ha egységben tudtok imádkozni, nagy kegyelmeket nyertek azoknak, akikért végzitek. Legyetek ennek tudatában!

2017. 03. 29.

Kedveseim! Legyetek készenlétben az imádság alatt, hogy lelketek felemelkedjen ahhoz, amit imádkoztok. Fontos, hogy ne kalandozzatok el, hanem tartsátok magatokat az ima szövegéhez. Imádkozzatok, hogy, megmaradjatok és kitartsatok az imában! Sajnos nagyon sok kísértés megzavarhatja az imát. Gondoljatok arra, hogy Isten előtt álltok, amikor engeszteltek, és másokért közben jártok. Óriási felelősség terheli a vállatokat, mert Isten előtt kell számot adni minden kimondott szóért. De ez a felelősség ne bénítson meg titeket!

2017.03. 30.

Kedveseim! Imádságaitokat vegyétek nagyon komolyan, mert ha az engesztelők nem imádkoznak, és elhanyagolják felajánlásaikat, akkor nehezedik a helyzet. Ti tartjátok imáitok által a világot. Isten szeretetét élvezitek, és minden kegyelmet megkaptok, hogy Neki tetsző módon végezzétek engeszteléseiteket. Különös kegyelmekben részesíti az Úr azokat, akik rendíthetetlenül minden nap kitartanak az imában. Rajtatok nyugszik Atyátok szeme, hogy megtegyétek, amit rátok bízott. Úgy imádkozzatok, hogy minden imátokat meghallgatják az égiek. Legyetek kitartóak, buzgók, és állhatatosak, mert az Úr katonái vagytok.

2017. 03. 31.

Kedveseim! Adjátok oda szíveteket az engesztelésben az Úrnak, és ne szabjatok feltételt Neki. Úgy tegyetek mindent, ahogyan kéri tőletek. Ne adjatok hozzá se többet, se kevesebbet, mert minden úgy jó, ahogy kaptátok. Ne tűnjetek ki a többiek közül. Az imádságotok olyan legyen, mintha mindnyájan egyszólamban énekelnétek. Ne szóljon ki feltűnően a hangja senkinek. Minél jobban belesimultok az isteni kórusba, annál tökéletesebben szóltok. Legyetek összhangban nemcsak azokkal, akikkel együtt imádkoztok, hanem minden engesztelővel is. Így szálljon éneketek a Mennybe.

2017. 04. 01.

Kedveseim! Az engesztelő ima által tartja Isten a világot. Ezért nagyon sok múlik azon, hogyan állnak hozzá az engesztelő közösségek. Óriási jelentősége van annak a kitartó munkának, amit belefektetünk. Soha nem szabad unottan és érzéketlenül végezni imáinkat, mert Isten szeme rátok szegeződik. Olyan különleges kegyelemben részesültök, amelyet csak azok értenek meg, akik benne vannak az imahadjáratban. Látjátok, mennyire fontos szerepe van imáitoknak, ezért minden áldozatot hozzatok meg.

2017. 04. 02. Oltáriszentségi Jézus

Gyermekeim! Amikor Szentségimádásra jöttök, tudatosítsátok magatokban Jelenlétemet. Közel vagyok hozzátok, mindent Elém hozhattok, mert örömmel hallgatlak benneteket. Beszélgessetek Velem úgy, mintha szemtől szemben állnék veletek, mert valóban így is van. Teljes közvetlenséggel szólítsatok meg, mintha a legjobb barátotokkal beszélnétek! De ne csak ti szóljatok, hanem hallgassatok is el, mert Én is szeretnék szólni hozzátok. Leginkább a szívetekben adom meg kérdéseitekre a választ, mert a szív gondolatai őszinték. Hallgassatok a csendben, és hagyjátok, hogy megérintsem szíveteket. Ha jól figyeltek Rám, megkapjátok a választ, hogy mit várok el tőletek. Imádkozzatok, hogy a csendben eltöltött idő, termékenynek bizonyuljon, hogy megszülethessenek azok a cselekedetek, amelyeket elvárok tőletek. Bár a csendben kiüresedik a lélek, és úgy tűnik nincs semmilyen gondolata, de ha képes vagy tovább csendben maradni, akkor hamarosan megnyílnak az ég csatornái, és betöltik szívedet. A csendben hozom el számodra a lelki békét, és azt a feltöltődést, amely által képes leszel Értem mindent megtenni. Szeressetek az Én csendemben megmaradni, és engedjétek magatokba szeretetem kiáradását! Arra vágyom, hogy mindnyájan megtapasztaljátok, mit jelent Jelenlétemben maradni. Megáldalak benneteket az Oltáriszentségből az Atya, Fiú, és a Szentlélek nevében. Ámen! Jézus

Anna Terézia


http://engesztelok.hu/lelkielet/1210-az-engesztelo-ima-altal-tartja-meg-isten-a-vilagot

PostHeaderIcon JÉZUS URUNK TANÍTÁSA

Jézus Urunk:

Köszöntöm testvéreimet a bűnbánat negyedik fájdalom, szenvedés Golgotáján, mindazokat, akik a mai napon is meghallottátok szívetekben hívásomat, és a hívásban engedelmeskedve elzarándokoltatok e helyre.

De köszöntöm mindazokat, akik szintén hallották a hívást, de ma valamiért nem tudtak eljönni közétek, de lélekben elkísérnek benneteket, hogy egyek legyetek e jelenlétben.

A mai nap tanítása felétek arról szól, ami szintén nem ismeretlen előttetek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok elindulok Szamáriából Galilea felé1, holott jóllehet, azt mondottam, saját hazájában a prófétának nincsen becsülete.

Úgy-e, milyen igaz ez, itt, ezen a helyen is, most, ennyi év után is ez a tanítás?

Épp ezt adja, tükrözi számotokra, hogy itt sincs becsülete a prófétának, bárhogyan cselekszik, bármit tesz, hogyan tanít. Mindig vannak, akik tőle másképp értelmezik, okosabbak, és mást akarnak inkább látni, mint őt ezen a helyen.

Pedig Én, Jézus Krisztus Uratok is, mikor megjelentem saját helyemen, Tőlem is a csodajeleket várták, hogy ha azok vannak, akkor egy ideig-óráig figyelnek, elfogadnak, talán még örülnek is, de amint nincs csodajel, akkor már ezek mind-mind eltávolodnak tőlük. Mert az emberi gyarlóságban sokszor hamar felejtünk, hogy valójában néha mi az a kegyelem a szeretet ajándékában, amelyet ajándékul adhattam, ami által részeseivé válhattál, ami által megtapasztalhattál sok mindent. És ha már ez egy kicsit eltávolodik, akkor már feledésbe is merül, s akkor, ha már nincsen segítő, a csodajel, akkor mit is várjunk a jelekre?

A mai tanítás nemcsak erről szólt felétek, hogy saját hazájában senki sem lehet próféta, mert nem fogadják el. Itt, ebben a tanításban pont most azt a részt emeltem ki nektek, amikor szívesen fogadtak, mert jól látták, hogyan és miképpen cselekedtem Jeruzsálem ünnepeiben, ahol ők is részt vettek az ünnepen.

Mert mikor valaki valamit lát és megtapasztal, akkor mindjárt másképp tudja kialakítani az életét, akkor másképp tudja elfogadni mindazt, amiről talán beszélnek a felismerés és az elfogadás részében.

Fontos, hogy ezekre tudjunk odafigyelni e kegyelem mindennapjában.

De ennek a tanításnak van még egy része a beszédben, amikor van a királyi tisztviselő, akinek beteg lett fiúgyermeke, és mikor tudomást szerez arról, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok, vagyis, ahogy írva vagyon, a Názáretinek majd arra kell jönnie, akkor hogyan gondolkodik?

– Elmegyek Eléje, és megkérem, hogy jöjjön segítségünkre, mert fiam már halálán van.

És Én, Jézus Krisztus Uratok ebből a tanításból próbálom számotokra azt kiemelni, hogy úgy-e, van a királyi tisztviselő – most a tisztviselőben lehet mondani a ti nyelvezetetekben is, akik nem kimondottan az Egyházban dolgoznak, nem kimondottan a vallásosságot, ahogy mondani szokták, „a vallásosságot gyakorlom”, holott Én nem a vallásosságot kérem tőletek, hanem a hitet. Tehát nem a hitben él, a hit szeretetében, de mégis ismer Engem, hallott Rólam, és azért elfogad. Mert a jócselekedeteket néha nem kimondottan csak azoktól a testvérektől és földi emberektől várhatod, akik azt mondják, ismételten mondom e szót, ami nem kedves Előttem, hogy „vallásos vagyok”.

Nekem a hitetek kell, a szívetek szeretetével, hogy hitben éljünk, örömben és békében, mert akkor nem a megszokottságában fogsz menni, hanem egy kicsit kell önmagadból adni, egy kicsit jobban, talán, oda kell figyelned, hogy a hitben hogyan fogadod el a felebarátot és a testvért, hogyan segítetek egymásnak.

Mert itt is a hit elevenedett meg.

Hisz hogy is mondottam?

Mikor ő szólt, hogy:

– Uram, jöjj segítségemre, mert fiúgyermekem nagyon beteg, halálán van.

Én hallottam, Jézus Krisztus Uratok e kéréseket, de ekkor még az előzőekhez válaszoltam, hogy:

– Ha nem láttok apró jeleket, csodákat, akkor mit tegyek?

Ő ekkor ismételten megszólított, de már csak pár szó gondolatával:

– Uram! Jöjj, segíts fiamnak!

Erre szólok neki:

– Menj, fiad él.

És ő hitt ezeknek a szavaknak. És elindult.

Pedig ki is volt ő?

Tisztviselő.

Tehát róla nem mondhatod el azt, amit most néha ti itt magatokról azt mondjátok: „Hát én vallásos vagyok! Én imádkozom.”

És mégis, ha hallanál ilyen szót, elengednéd füled mellett, nem is figyelnél, hogy mi a mondanivalója. Holott a hit így elevenedik meg rajtatok és bennetek.

És hogyan is indultunk ma a bűnbánat negyedik Golgotájára? Mi is volt ma az éneketek?

„Jézus Szíve, hiszek Benned…”

Úgy-e?

Figyelitek? Minden héten a tanítást már szinte föl lehet ismerni az ének alapján. Ha nyitott, persze, a szíved, ha tudsz különbséget tenni, mert mindig úgy szólt hozzátok, ahogy múlt héten is volt, hogy: „Ne csüggedj…!”

Most nem megyek vissza teljesen az elejére, most csak éppen, hogy a múlt hétre mentünk vissza, és ma pedig ez volt. És ma mi a tanítás? A hit a szeretetében és a megtapasztalásában. Mert akkor másképp éled az életed, hogy hogyan és miképpen szeretném kialakítani, és hogyan fogadom el a felebarátot és a testvért, akikkel szeretnénk kialakítani ilyen közös imádkozó estet, vagy egy beszélgetést, vagy hogy figyeljünk csak egymásra, mert testvérek vagyunk?

Igen, ezek mind-mind csak egy apró, kis megnyilvánulások, de ezek mind a szeretet jelében szoktak történni. És a szeretetben jelen van a hit kegyelme, ami által hitt abban, amit neki a Názáreti Jézus mondott, hogy: „Menj, fiad él.”

És akkor ő elindult.

De hogy szerzett bizonyosságot arról, hogy ez valóban meg is történt?

Mert ő elindult: hitt a szavaknak.

Amikor eléje jöttek az ő szolgái.

És hogy fogadták őt?

Kijelentették neki, hogy:

– Fiad él!

Öröm tölti el a szívét és a lelkét, és ebben az örömben azért megkérdezi:

– És mikortól lett jobban a fiam?

S erre elmondják neki:

– Tegnap, olyan déltájban hagyta el a láz.

Mindjárt le tudta maga előtt pergetni:

– Hát akkor szólt nekem a Mester, hogy: „Menj, fiad él.”

S ez által nemcsak ő hitt, nemcsak családja, hanem vele együtt az egész háza népe elindult a hit, szeretet útján, hogy Hozzája tartozzanak.

De nemcsak azért indultak el, mert megtapasztalhatták ezt a csodát, hanem azért, mert részeseivé váltak, hogy az ő uruk, a tisztviselő, az tudott hinni az Ő szavaiban még akkor, amikor nem tapasztalta meg a csodát.

Hányszor és hányszor kaptok ti is apró jeleket, apró figyelmességeket a felismerés elfogadásában!

Van is, hogy egy ideig-óráig örültök is neki, de azért annyira nem, hogy úgy érezzétek, hogy ez felbecsülhetetlen öröm. Pedig néha, ha ti is így könyvelnétek el az önmagatok apró, kis ajándékát, kedvességét a felismerésében, amely ajándékul jelen van nálatok, rajtatok és bennetek, s akkor rádöbbentek, hogy: „Igen, igen. Köszönjük, hogy így szeretsz és megajándékozol bennünket!”

Az ajándékok a tanításokban mindig jelen vannak. És a tanítások mindig úgy szólnak felétek, amely az Élő Evangélium tanításából szól felétek és hozzátok, de nem azért, hogy valami mellett el lehessen siklani. És ha a tanításokat figyelitek az Élő Evangéliumában, nagyon-nagyon ritkán van olyan, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok a tanítványaimra félelmet árasztok, vagy félelemben szeretném tartani őket. Néha-néha, ha egy kicsit elszaladt velük – mondjuk azt, a ti szavatok használatával – a ló, akkor néha meg kell őket állítani, és beszélgetni velük, hogy visszataláljanak ismételten a helyes útra.

De ez nem azt jelenti, hogy félelmet árasztok, szakadást zúdítok.

Mert azok, ha nincsenek jelen az Élő Evangélium tanításában, akkor az honnan is jön felétek és hozzátok?

Akkor azokra lehet boldogan mondani előre, hogy a Golgota első tanítása volt a bűnbánat-időben, hogy a kísértő megjelenik, mindegy, hogy hol vagy, mindegy, hogy mit csinálsz. Ha egy kis rést észrevesz a te saját szíveden és a lelkeden, ha észreveszi, hogy egy kicsit nem vagy kiegyensúlyozott, akkor már a kísértő megjelenhet, és átveheti szinte az uralmat felettetek, és már másképp vezethet benneteket. És akkor elfogadjátok azt, hogy félelemben, megaláztatásban, megpróbáltatásokban kell csak élni, hogy mellette nincsen szeretet, nincsen öröm, nincsen béke, nincsen megbocsájtás, holott ezeknek ugyanúgy jelen kell lenni a mindennapokban, hogy felismerjétek és elfogadjátok, hogy a kettő csak tud együtt működni. Mert a félelem, a kétely, a megpróbáltatás, az is néha azért van jelen, hogy ez által csiszolódunk, ez által felismerünk, és ez által haladunk előre a mindennapokban, mint a második golgotai tanításon, mikor azt mondottam, hogy: Engedjétek, hogy a Szentlélek legyen olyan, aki megcsiszol benneteket, mint a drágakövet, hogy értéke legyen, hogy bennetek is érték legyen, hogy értékesek legyetek a mindennapi életben, s nemcsak önmagatoknak, hanem mindazoknak, akik lehet, hogy tőletek várják a segítő kegyelmet.

Fontos, hogy ezeken el tudjunk gondolkodni, hogy a mai nap tanítása, amely két részre van bontva, valójában mit nyújtott számotokra a felismeréshez, az elfogadáshoz, a küldetéshez és a követéshez, hogyan szeretnék kialakítva élni e mindennapokban.

Fontos, hogy ezeken el tudjunk gondolkozni, hogy ennek a tanításnak ma az a mondanivalója, hogy a hit szeretete valójában mit tud nyújtani neked, neked vagy neked, testvérem; megengeded-e, hogy megérintse szívedet és a lelkedet; megengeded, hogy működjön rajtad és benned; megengeded, hogy ez által vezet, és elindulsz ezen a meghívott úton a mindennapokban, a mindennapokhoz.

Fontos, hogy ezeken el tudjunk gondolkodni, mert akkor mi is boldogan mondhassuk önmagunkra, hogy: „Már úgy tudtunk változni, hogy mi is olyanok vagyunk, mint a királyi tisztviselő. Ha csak egy fél mondatot hallunk, mi is örülünk annak, és a szerint cselekszünk. Nem várjuk, hogy lesz-e csoda a megpróbáltatásában, nem várjuk, hogy valóban ezzel valami változik-e, és majd csak az után lépek.” Hanem bennünk is éljen ez a hit a szeretet meghívásában, mert akkor tudom, hogy mi az én úti célom, és hogyan és miképpen szeretnék élni és haladni, és elfogadni a felebarátot és a testvért a mindennapokban, a mindennapokhoz, mert akkor másképp tudom elfogadni a szeretetet.

Így a mai napban már, úgy-e, átjöttetek egy új nap kezdetébe2, s az új nap kezdetében ma ünnep van számotokra, a ti szavatokat használva, hogy: Gyümölcsoltó Boldogasszony. Vagyis ma hírül jön Gábor angyal, ki elhozza a hírt az érkezésről, és amelyre felkészült ez a Mária, hogy képes legyen befogadni mindazt, amire kiválasztott lett e gyermekáldással a szeretet kegyelmében.

Figyelni kell, hogy a tanításoknak a mondanivalója valójában mit nyújt számotokra a kegyelem szeretetében, a felismerésben, az elfogadás működésében, s akkor „tudom, hogy ki vagyok, hova tartozom, és hogyan szeretném kialakítani az életemet, amelyben jól érezzem magam, amelyben érezzem azt, hogy én is egy testvér vagyok, egy gyermek vagyok, és aki várhassa azt a segítséget, amelyre szükség van a hit reményében, hogy a kegyelem átöleljen, felmelegítsen, erőt adjon, s akkor készen állok mindahhoz és mindarra, ami fontos a mindennapi életben”.

Ennek reményében áradjon reátok ma áldásom a hit szeretetének ajándékában, hogy töltse be szíveteket és lelketeket.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme nyújtson világosságot e meghívásban, e küldetésben a mindennapi élethez, hogy a hit szeretete kovácsolódjon össze rajtatok és bennetek, és ez által tartozzatok egymáshoz a felebarátban és a testvérben, s akkor ki tudjátok alakítani a mindennapi életet e felismerés szeretete által.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

Jézus Krisztus Urunk:

Köszöntöm testvéreimet a bűnbánat ötödik Golgotáján a meghívásban, akik megnyitott szívvel és lélekkel felismerték és elfogadták, szívükbe zárták, s a mai nap ismét e ünnepben megjelentetek, hogy egyek legyetek.

A mai nap tanítása a bűnbánatban most arról szólt felétek, a hit után, hogy ha szabadok akarunk lenni, hogy hogyan és miképpen lehetünk szabadok. Hisz ha tudunk hinni abban a tanításban, amelyek jelen vannak számotokra, és a tanítást elfogadom, tanítvánnyá változhatok, válhatok, és akkor várhatom azt, hogy felszabadítanak, szabad lehetek.

De a szabadságban hogyan kell értelmezni ezt a szabadot?

Mert a bűneid súlyát, amelyek jelen vannak, azokon el tudsz gondolkodni, és a bűntől szeretnél megszabadulni, mert a bűn, az megadja számotokra, hogy a tanítás a tanúságtételben, a megtapasztalásában, a bűn igazságosságot tud nyújtani, hogy ha felismerem, és ki szeretnék lépni belőle. Mert ha kilépek, akkor szabaddá válhatok.

Ha szeretet lakozik szívünkben-lelkünkben, akkor is tudunk bocsánatot nyújtani a felebarátnak és a testvérnek a felismerésnek elfogadásában.

Hisz hogyan is szólt ez a mai tanítás?

A Bennem hívő zsidók felé szóltam1, akik egy kicsit már kezdtek elgondolkodni, hogy hogyan kell a küldetést és a követést felismerni, elfogadni, hogyan kell változtatni az életen. De amikor meghallották azt, hogy „ha megfogadjátok a tanításomat, tanítványaimmá válhattok, és akkor meg tudtok szabadulni, hogy szabadok legyetek”:

– Hát azt már nem igen akarjuk elfogadni, hogy szabadok legyünk. Mink szeretnénk úgy élni, ahogy nekünk ezt Ábrahám atyánk megadta. Mert Ábrahám atyánk leszármazottai és utódai vagyunk.

És ti, a jelenben, akik itt vagytok, ti pedig Hozzám tartozhattok, Jézus Krisztus Uratokhoz vagy a Mennyei Atyához, akit itt az Írásban is úgy mondunk, hogy Isten vagy Isten Fia, mert Isten az Atya, és a Fia, az a Második Személy, Én, Jézus Krisztus Uratok.

S Én szóltam a Bennem hívő zsidóknak, hogy hogyan és miképpen tudják kialakítani az életet, mert a tanúság és a tanítás megad mindent a válaszhoz, a felismeréshez és az elfogadáshoz.

De ha ők csak ragaszkodnak ahhoz, hogy ők Ábrahám atyához tartoznak, az ő leszármazottai vagy utódai, de mégsem fogadják el azt a tanítást, amit Ábrahám is adott nekik, hisz – hogy is mondottam számukra?

– Ti nem fogadjátok el a tanítást, nem akartok szabaddá válni, ti életemre törtök. De mégis azt mondjátok, hogy ti Ábrahám atyához tartoztok, és megpróbáltok a szerint élni és cselekedni. Holott Ábrahám atyátok sosem tett ilyent. Ő soha nem tört volna az Én életemre, mint ahogy ti teszitek majd.

Mert: „Ha én szabad akarok lenni, akkor a tanúságot elfogadom a tanításban. És a tanítás megmutatja, hogy hogyan és miképpen alakítom ki azt az életet, amelynek részesévé válhattam.”

Úgy-e, közelebb vagyunk már a bűnbánat-időben, majdan, az öröm, Feltámadás ünnepéhez. Ezért most már nem a pusztában vagyok jelen, akit megkísértett a kísértő. De nem is az vagyok e tanításban már, aki megmutatta, hogyan és miképpen alakítja ki az életét, mert a kísértő, az eltávozott. És jelen a szeretet és az öröm a békében. Utána jelen van a hit, szintén a szeretetével. Jelen van most, a mai napban, hogy: Ha a tanításban élsz, akkor szabaddá válhatsz, mert a szabadság, az jelen van minden testvéremnek, aki felismeri, s aki elfogadja, és szívébe zárja; mert a szabadság megmutatja, hogy hogyan és miképpen alakítod ki az életedet a felismerésben és az elfogadásban.

Mert Én, Jézus Krisztus Uratok elmondottam itt a Bennem hívő zsidóknak is, hogy:

– Ha ismernétek Engem, mert Én nem Magamtól jöttem, Engem az Atya küldött, és mindent azt teszek és cselekszek, amit az Atyánál láttam vagy hallottam.

Mert Én nem Magamtól jöttem, úgy-e, Engem küldtek, hogy Én szeretetet, örömet és békét vigyek mindazoknak, akik felkészülnek, és befogadják ezeket a kegyelmeket.

E bűnbánat-időben mindenből volt részetek a tanításokban, hogy hogyan és miképpen ismerjük fel, hogyan és miképpen fogadjuk el, hogyan és miképpen fogadom el a felebarátomat és a testvéremet. Mert hogy is mondtam itt ezt a tanítást Én a Bennem hívő zsidóknak?

– Hogy ha tudnátok, hogy Én ki vagyok, ha ismernétek Engem, hogy aki küldött Engem, az Isten, az Atya, akit ti azt mondotok, hogy nektek is van atyátok, de ti az Ábrahámot nevezitek atyának, akkor hogyan akartok a felismerés szeretetében eggyé válni a tanításban?

Mert az Élő Evangélium és a tanítás, az együtt párosulva megadja nektek, hogy „hogyan és miképpen cselekedjünk, hogyan szeretnék én Jézushoz tartozni, hogyan szeretnék az Ő testvére lenni, hogyan fogadom el az Ő tanítását, és majd a tanításban élni”. Mert itt ebben a tanításban az is van, hogy aki a bűnnel él együtt, s a bűnt nem tudja elhagyni önmagától, akkor azt mondhatom, hogy a fiú elhagyja, idővel, az ura házát, mert nem maradhat ott végleg. De az Isten Fia, Jézus, az mindvégig ott marad.

Úgy-e, milyen érdekes ez a tanítás?

Hogy hova tartozom?

Kit követek?

Kinek a gyermeke és a testvére vagyok?

Hogyan ismerem fel ennek a tanításnak a mondanivalóját a szeretetben, a szabadságban? Mert szabad lehetek, ha elfogadom, ha nem tiltakozok ellene. Ha elzárkózok ellene, akkor senki sem erőlteti rátok a szabadságot. Mert a szabadságban meg tudunk változni, meg tudjuk ismerni a felebarátot és a testvért.

Hogy is van?

„Szabadságom, Uram, Néked visszaadom…”

Igen, akkor adod vissza, mikor rádöbbensz arra, hogy nélküle nincs élet.

Sivár és kopár a szomorúságában?

„Nem akarok megmaradni, nekem a szabadság csak akkor kell, ha Benned élhetek, Uram, a szabadságommal, és hogyha érzem a szabadságban a szeretetet a kegyelem által. Mikor átölel ez a szeretet a kegyelemmel, akkor érzem, hogy szabad a szívem, a lelkem, tudom, hogy hova tartozom, tudom, hogy kinek a gyermeke, és kinek a testvére vagyok, és ez alapján szeretném kialakítani az életemet a mindennapokban, a mindennapokhoz. És akkor mi nem azok a testvérek vagyunk, úgy-e, akik Jó Jézus Krisztus Urunk életére akarunk törni, mint a Benne hívő zsidókban. Mert ők már azért hittek egy kicsit Benne, elfogadták. De ha már a tanítás szerint kell élni, akkor már elzárkóznak. Mi a jelenben elfogadjuk a tanítást, megpróbálunk a tanításban élni, és a tanítás által jön a szeretet, a szeretet által jön a szabadság, és szabadok leszünk, mert testvéreid vagyunk a mindennapi életünkben. És akkor mi megismerünk, hogy Te az vagy, akit az Atya küldött, és azt tanítod számunkra, amit láttál az Atyánál, hallottál az Atyánál, hogy ezt hozod el felénk és hozzánk a kegyelem szeretetében.”

S akkor tudod, hogy kinek a testvére vagy, és kinek a gyermeke vagy. Akkor tudod, hogy’ szeretnéd kialakítani a mindennapi életet ebben a szeretetben, ebben a kegyelemben, ami felétek árad, működhet rajtatok és bennetek. És akkor a tanítás, az megmutatja, hogy hogyan és miképpen induljunk el ezen az úton, és az út haladásában hogyan és miképpen kapom meg mindazt, amire szükség van, amire vágyakozok, ami által változok és változtatok, és elfogadom a felebarátomat, elfogadom a testvéremet, mert szeretnék eggyé válni velük e tanítás által, mert akkor: „Mink is azok a testvérek vagyunk a tanításban, a tanításhoz, amelyet Jó Jézus Krisztus Urunk tanít számunkra a kegyelemben, mert mi is a Benne hívő testvérei vagyunk, akiket meghívott az útra, mert szüksége volt reánk. Mi ezt a meghívást felismertük és elfogadtuk, ez által elfogadtuk az Élő Evangéliumot, az Élő Szeretetet – az Élő Szeretetet, és ez által működik rajtunk és bennünk a Szentlélek működése, amely szintén élővé válik rajtunk és bennünk, s akkor már várhassuk a szabadságot is a kegyelem ajándéka révén, hogy szabad testvéreid, szabad gyermekeid lehessünk. De a szabadságunkat nem úgy akarjuk elfogadni, ahogy mi szeretnénk, hanem ahogy Tőled és Atyától megkapjuk a kegyelem működése révén a mindennapokban, a mindennapokhoz. És akkor ismerem azt, aki küldött, ismerem azt, aki miatt eljöttél, ismerem azt, amit tanítasz, és szeretettel átadsz mindazoknak, akik Benned hisznek, Hozzád tartoznak, és követnek a mindennapokban, hogy a kegyelem működhessen rajtunk, bennünk, és megmutathassa e meghívott szeretet-utat a szabadságban és a kegyelemben. S akkor mi nem azok a testvérek vagyunk, akik az életre törnek, vagy akik azt mondjuk, hogy van nekünk atyánk, Ábrahám atyánk, mi hozzája tartozunk. Mi már a jelenben Hozzád tartozunk, Uram, Jézusom, mert Te vagy a mi testvérünk, és Teáltalad kerülünk az Atyához, akinek gyermekei vagyunk a mindennapi életünkben, az elfogadásunkban, a küldetésünkben, a felismerés által. És akkor tudod, hogy mi, a szabad gyermekek és testvérek a kegyelemmel együtt haladunk e mindennapokban, a meghívásban. És elfogadjuk mindazokat, akiket ajándékul adsz számunkra a testvéri felebarátban, hogy a szeretet-testvérekként a szabadságunkban egyek legyünk, fogadjuk el egymást, tudjunk egymásnak örülni, és egymással kialakítani az életet a mindennaphoz, a szeretethez, az örömhöz, a békéhez, mert a kegyelem, az mindig jelen van.”

De a kegyelmet fel kell ismerni, és tudnunk kell befogadni, és megengedni, hogy működhessen rajtunk és bennünk.

És hogy ha ez már jelen van, akkor érezzük a szabadság ízét a szeretet által, amely szinte így jön felétek e kegyelemben.

És akkor tudod, hogy kinek a testvére, és kinek a gyermeke vagy e mindennapi életben a küldetés-követésed részén a felismerésben. S akkor boldogan mondhatod azt, hogy: „Szabadságomat, Uram, köszönöm, amelyet megadtál, ami által testvéred lehetek, s ami által követlek a tanításod és az Élő Evangéliumod részén a mindennapokban, a mindennapokhoz.”

És így áradjon reátok a mai nap áldásom, amely a kegyelemben most a szeretet mellett a szabadságot is árassza felétek, mert a szabadság megérinti szíveteket, és a szabadságban tudod, hogy hogyan és miképpen szeretnéd kialakítani az életet, hogyan fér bele ebbe a szabadságba a tanítás az Élő Evangéliummal, ami megmutatja a meghívást a küldetéshez és a követéshez.

S ennek reményében áradjon reátok kiválasztott Mária testvér által áldásom.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme, amely élővé válik rajtatok és bennetek, működjön, vezessen, neveljen, és mutassa meg az utat, amelyre ráléptek, és amelyen haladtok a szeretet szabadságának felismerésében, küldetésében és követésében.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

PostHeaderIcon Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

 

Gecemáni órák 2016.

 

2016.03.10.      

Gecemáni órák, Oltáriszentségi Jézus: Drága engesztelő gyermekeim, alázattal hajoljatok meg Atyám előtt és fejezzétek ki Iránta hódolatotokat. Atyám ajándéka vagyok nektek, mert Ő küldött le hozzátok, hogy megszabadítsalak a bűnöktől és minden bilincsetektől. Most szálljatok egy kissé magatokba, és gondoljátok át, mi mindennel bántottatok meg Engem! Honnan veszitek a bátorságot, hogy elutasítsatok magatoktól, amikor nem vagytok képesek elszenvedni egy kis megpróbáltatást. Hiszen épp ezek a nehézségek hoznak közelebb Hozzám benneteket. Amikor fájdalmas gyötrelmek érnek, tudatosítsátok magatokban, hogy Én szenvedek bennetek is. Így soha nem kell nektek egyedül elviselnetek a megpróbáltatásokat. Minden nehézség komoly próbára tesz benneteket, de mégsem kell azokat elutasítanotok, hanem át kell adnotok azokat Nekem. Ilyenkor el kell fogadnotok, hogy átvettem tőletek mindazt, amit Nekem adtok, és ezzel a terheteket már magam viselem. Ha Szent Vérem oltalma alá helyezkedtek, akkor minden bajnak jó kimenetele lesz az üdvösségetek szempontjából. Tanuljatok meg mindent gyorsan átadni Nekem, mert csak így gondoskodhatok ügyeitekről! Vigyázzatok, soha ne essetek kétségbe, ha tragédia ér benneteket, mert azokkal is tervem van! Ti nem az Én szememmel látjátok a dolgokat, de tudnotok kell, hogy Én mindent a javatokra fordítok, ha azt kéritek. Ne feledjétek, Én mindig veletek vagyok és együtt menetelünk. Ahogy Én kitartottam, úgy nektek is ki kell tartanotok mindvégig az úton. Bocsássatok meg magatoknak és embertársaitoknak! Tőlem is kérjetek bocsánatot, amiért sokszor nehezteltek Rám, mert nem láttok körültekintően, mert magatok akarjátok irányítani életeteket. Adjatok hálát mindenért, mert Én csak jót akarok tenni veletek. Bízzatok Bennem és szeressétek akaratomat. Haláltusát vívó Jézusotok

2016.03.17.        

Gecemáni órák, Oltáriszentségi Jézus:      Szent vér tisztelet

Gyermekeim, látlak benneteket és látom minden törekvéseteket, de kérlek, ne lankadjatok, tartsatok ki virrasztásaitokban! Azért bíztatlak, mert legtöbben egyedül engeszteltek otthonaitokban. Szeretném megerősíteni elfáradt tagjaitokat. Utánatok vágyódom éjjelente, mert szükségem van a küzdésetekre. Bátorítalak az imában való kitartásra, hiszen az imádság megelőzi azokat, akikért mondjátok. Ajánljátok fel virrasztásaitokat egymásért is, hogy lélekben összekapcsoljalak benneteket, és így megerősödjön kitartásotok. Minden másodpercben ott állok köztetek, ti körülvesztek Engem és szereteteteket nyújtjátok felém. Ez nagyon jól esik nekem. Imádkozzatok, hogy egyre többen vállalják a Szent Vérem tiszteletére való odaszentelődést. Legyetek áldottak, mert Én különleges áldásban részesítelek és Szent Vérem oltalma kiárad rátok és szeretteitekre. Ha ti segítetek Nekem, Én azt százszorosan visszaadom nektek. Hozzátok szólok most drága engesztelőim. Tegyetek tanúságot a Szent Vérem általi védelemről, mert egyre több lelket akarok bevonni Szent Vérem oltalma alá. Meglátjátok, jönni fognak és beállnak közétek a sorba, mert megtapasztalják Szent Vérem védelmi erejét. Imádkozzatok pap fiaimért, hogy ők is egyre többen csatlakozzanak Szent Vérem tiszteletéhez. Minél több helyen tartotok szentségimádást, annál gyorsabban fog terjedni Szent Vérem tisztelete. Külön kegyelemben részesítem azokat a csoportokat, akik körém gyűlnek, és egészen átadják magukat Nekem erre a szent szolgálatra. Maradjatok meg bennem, akkor Én is bennetek maradok, és még hatékonyabbá teszem engeszteléseteket. Haláltusát vívó Jézusotok

2016.03.24.     Nagycsütörtök           

Gecemáni órák, Oltáriszentségi Jézus: Gyermekeim, maradjatok Velem és virrasszatok, mert a sötétéség éjszakája rám zúdult. Vígasztaljátok fájdalmas szívemet, mely, mint éles fáklya fénye, belehasít a sötétségbe. Minél jobban átérzitek szívem gyötrődéseit, annál erőteljesebb lánggal fog égni szívetek pislákoló mécsese. Ez által lesztek megannyi apró kis fénypontok elhagyatottságom sötét óráiban. Így fogok zord magányomban vígasztalókra találni. Tápláljátok lámpásotokat szívem fájdalmának olajával, hogy fénye mellett felismerjétek irgalmas istenségemet. Vérrel verejtékezésem is értetek adatott, mint ahogy testemet és véremet ételül és italul adtam nektek bűneitek bocsánatára. Azok, akik felismernek, mély bűnbánatot tartanak, ezért tudom kiengesztelni őket Atyámmal. De akik nem ismernek meg, és nem hallják meg hangomat, azok megmaradnak bűneikben. Kérjétek, hogy ezek a Tőlem eltávolodott lelkek Hozzám visszatérjenek. Számotokra ez a legfontosabb feladat, hogy imádságos áldozataitokat egyesítsétek az Én legszentebb áldozatommal, és így hozzátok Elém az emberek sokaságát. Mindenkiért feláldoztam életemet, de nem mindenki fogadja el az Én üdvösségemre nyújtó kezemet. Fáradozzatok azon, hogy minél többen befogadják kegyelmeimet. Haláltusát vívó Jézus

2016.03.31.        

Gecemáni órák, Oltáriszentségi Jézus:   Erények

Drága engesztelőim, feltámadásom öröme csak azoknak a gyermekeimnek szívében bontakozik ki, akik törekednek az erényes élet elsajátítására. Az Én békémet csak az képes megtapasztalni, aki törekszik és engedi kibontakoztatni szívében az erények virágait. Ezek olyan kegyelmek, melyek által el lehet jutni az örök üdvösségre. A világ nem birtokolhatja ezeket, mert nem ismeri. Csak azok számára tárulnak fel ezek az értékek, akik Velem szoros kapcsolatba lépnek, mert csak őket tudom megajándékozni szeretetem ezen értékeivel. Bár minden emberben ott szunnyadnak kegyelmeim magvai, de aki képtelen szabadon elfogadni és követni Engem, az nem fogja megérteni üdvösségre vezető törekvésemet. De mindaz, aki kitart mellettem küzdelmeimben, annak törekednie kell elsajátítani az erényes életet. Vagyis a jóságot, a szelídséget, az önmegtartóztatást, a tisztaságot, az engedelmességet és minden olyan tulajdonságot, amivel Én rendelkezem. Minél tökéletesebben utánoztok Engem, mint mestereteket, annál tisztábban ismertek fel életetekben. A világ nem ismer fel Engem, mert képtelen elfogadni az Én szentségemet. Amikor Mellettem virrasztotok és engeszteltek, közelről szemlélhettek Engem, Én pedig megjutalmazlak benneteket közvetlen szeretetemmel. Boldogok, akik megértik, amit mondok és hűségesen követnek Engem, még a legnagyobb viszontagság közepette is. Az Én életem maradjon bennetek, hogy a kísértések idején ellent tudjatok állni a világban garázdálkodó gonosz erőknek. Haláltusát vívó Jézusotok

2016.04.07.        

Gecemáni órák, Oltáriszentségi Jézus: Gyermekeim, az Én szeretetem végtelen gyengédséggel árad felétek és bizalmamat éreztetem veletek. Hogy is viszonozhatnátok ezt a gazdagságot, hiszen minden jóság Tőlem származik? Amivel megajándékozhattok, az nem lehet más, mint az akaratotok teljes átadása. Bízzátok Rám magatokat, és akkor megkapjátok cserébe békességemet. Ezt önként, szeretetből adom nektek, melyet senki sem vehet el tőletek. Bízzatok Bennem és tartsatok ki Mellettem vérrel verítékezésem óráiban. Ne adjatok teret a sátánnak, aki azon mesterkedik, hogyan tudna Tőlem titeket elszakítani. Mindenkit a leggyengébb pontján keresztül próbál Tőlem eltávolítani. Minél jobban törekedtek az erényes életre, annál kevesebb esélye marad a ti elveszítésetekre. A szelídség, bár nagyon kicsiny és egyszerű erénynek tűnik, mégis nagyon hatalmas és alázatban tartja meg az embert. Szemléljétek az Én szelíd és alázatos Szívemet és alakítsátok hozzá magatokat. Ne féljetek vállalni az egyszerűséget és a kicsinységet, mert ebben mutatkozik meg a lelkiéletetek nagysága. Mindig Hozzám igazítsátok életeteket, akkor meglátjátok, mennyire egyszerű életvitelt kínálok nektek. Az Én utamon járjatok, azon biztonságban élhettek. Hajoljatok meg akaratom előtt, akkor majd felemellek titeket. Örüljetek, ha különféle megpróbáltatások érnek benneteket, mert azok hasonlóvá tesznek Hozzám. Haláltusát vívó Jézusotok

2016. 04. 14.        

Gecemáni órák, Oltáriszentségi Jézus: Drága kis engesztelőim, ti, akik kitartotok a virrasztásban, nagyon szívemhez nőttetek. Maradjatok továbbra is Bennem és lássátok meg, milyen nagy erővel tartalak meg titeket. Jöjjetek Hozzám még többen és igyatok Szent Vérem forrásvizéből, hogy megtisztuljatok és megálljatok a nehéz küzdelmek idején. Tudom, hogy nem kis önmegtagadást jelent számotokra virrasztani, de Velem teszitek és miattam, hogy megmenthesselek benneteket. Minél nehezebb megtagadnotok önmagatokat és kitartanotok benne, annál több lélek szabadul ki a sátán karmaiból. Segítsetek azokon, akik elveszítették hitüket, hogy életpéldátok tanúságtevő legyen számukra. Amikor átadjátok magatokat Nekem, akkor felhasználom szabad akaratotokat és fel sem tudjátok fogni, mekkora kegyelmekkel halmozlak el, mert nyitottak vagytok mindarra, amit tenni szeretnék az emberekkel. Imáitokat teljes átadottsággal végezzétek, és gondolataitokat zabolázzátok meg, hogy ne csapongjanak össze-vissza. Gondoljatok arra, hogy a rejtekben is látnak titeket. Mindig a Mi jelenlétünkben imádkozzatok, tekintsetek Ránk, hogy hitetek megerősödjön, mert bizony jönnek napok, amikor nehéz lesz megvallani hiteteket. Eljön az idő, amikor hazudozva minden rosszat fognak rátok mondani Miattam. De magam vállaltam értetek a szenvedést, csakhogy feltámadásommal legyőzzem a sátán hatalmát és elvezesselek benneteket az örök üdvösségre. Tartsatok ki Velem, hogy megerősítsem hitetek állhatatosságát. Haláltusát vívó Jézusotok

2016. 04. 21.        

Gecemáni órák, Oltáriszentségi Jézus: Gyermekeim, haláltusát vívó szentséges Szívem vigasztalódik virrasztó imádságaitok által. Nagyon sok lelket mentetek meg, mert szívükbe oltom szeretetem tüzét. Szent Vérem tiszteletére mondott engesztelő imákkal nagy kegyelmeket eszközöltök ki a bűnösökre. Kitartó virrasztásotokkal kifejezhetitek Irántam érzett hűséges szereteteket. Tartsatok ki mellettem minden csütrötök éjjel, hogy engesztelésetekkel megújítsam a föld színét. Minél nagyobb áldozatotokba kerül ébren maradni, annál nagyobb érdemet szereztek. Biztassátok egymást, és ahol meg tudjátok oldani, többen imádkozzatok. Bátran gyakoroljátok a lemondást, és amikor két jó dolog között választhattok, akkor kedves számomra, ha a számotokra nehezebbet választjátok. Az engesztelésetek váljék életformává, amelyben az erények gyakorlása által jártasságot szerezhettek. Szeressétek a csendet, hogy meghalljátok a Szentlélek indításait. Bocsássatok meg azoknak a testvéreknek, akiket nehezen viseltek el, hogy ők se nehezteljenek rátok. Ne tápláljatok szívetekben haragot. Az Én békességem és áldásom maradjon veletek. Haláltusát vívó Jézusotok

2016. 04. 28.        

Gecemáni órák, Oltáriszentségi Jézus: Gyermekeim, áldó, szent kezeimet nyújtom felétek, és kérlek titeket, jöjjetek közelebb Hozzám és maradjatok Velem. Virrasztásotok áldozatát örömmel hozzátok meg, ne pedig a kényszerűség lelkületével. Teljes szíveteket adjátok át Nekem, és Én akkor megmutatom nektek szívem gyötrődéseit. Bár azt ti soha nem fogjátok teljesen átérezni, de legalább apró morzsákat átérezhettek szenvedéseimből. Tudom, nehéz kitartani a virrasztásban, de amikor kéritek, Én megadom nektek hozzá az erőt. Elhagyatottságom gyötrelmeibe azok pillanthatnak be, akik tiszta szívvel állnak meg Előttem. Minél jobban szemléltek Engem, annál jobban vésem be lelketekbe szenvedéseimet. De a tiétek nem mérhető az enyémmel, még a legborzalmasabb fájdalmaitok sem, hiszen azokat is elszenvedtem a keresztfán. Minél szorosabban kötődtök Hozzám, és mélyítitek el az imádság lelkét szívetekben, annál erősebbé formálom bennetek a hit kegyelmét. Kérjétek, hogy megadhassam nektek a rendíthetetlen, sziklaszilárd hitet, amely kiállja a viharok próbáit. Kérjétek és Én megadom nektek. Szenvedéseim közepette is bátorítani akarlak benneteket. Nézzetek Rám és lássátok meg Bennem Atyám mérhetetlen szeretetét, melyet nemcsak Irántam érzett, hanem irántatok is, amikor miattatok kérte el Tőlem ezt a legszentebb áldozatot. Adjatok hálát Neki és fejezzétek ki legszentebb hódolatotokat Iránta. Maradjatok Bennem, hogy Én is bennetek maradhassak kegyelmeimmel. Haláltusát vívó Jézusotok

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1110-gecemani-orak-2016-marc-apr

PostHeaderIcon AZ ÚR JÉZUS KRISZTUSNAK Mária Julianna által adott üzenete

 

2016. március 1. Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Vérkönnyeket sírok azok miatt, akik örökre elvesznek. Hamarosan eljön a Nagy Figyelmeztetés, ami egy hatalmas kegyelem kiáradás, a Szentlélek megvilágosító kegyelem tüze fog kiáradni minden lélekre. Akkor mindenki Isten szemével fogja látni az egész életét. Két utat fognak látni: 1, az Isten által kijelölt utat, és azt, amelyiket szabad akaratukkal választottak maguknak. Minél távolabb van egymástól a két út, annál csalódottabbak, boldogtalanabbak lesznek. Minél közelebb van egymáshoz a két út, annál reményteljesebbek és örömtelibbek lesznek azok a lelkek, akikre ez vonatkozik. Az igazán boldogok azok a lelkek, akik csak egy utat látnak. Azt, amelyiket Isten jelölt ki számukra, és ők igennel válaszoltak az Örökkévaló meghívására. Beálltak szolgálatába, egyedül Őt imádják, Őt szeretik, és csak Neki szolgálnak. Ezek már itt a földön szentek. Ők a földről egyenesen a mennybe jönnek. Ők Nekem szentelték magukat teljesen a szegénységben, a tisztaságban és az alázattal teli szent engedelmességben. Ők azok, akik szabad akaratukról lemondtak, és átengedték azt Nekem. Ők életük minden döntés helyzetében, és minden nehéz kereszthordozásban Velem együtt ismétlik: „Atyám, ne úgy legyen, ahogy Én akarom, hanem amint Te.” Szent égi Édesanyámmal együtt mondják: „Íme az Úr Szolgálóleánya vagyok, legyen nekem a Te Igéd szerint!”Ők már itt a földön megélik a nyolc boldogságot, ők már itt a mennyország előszobájában laknak. Szent Testem, lelkük megerősítő étele, Szent Vérem pedig az ital, amely megvédi őket minden kísértésben. Ellenfelem tehetetlen velük. Én pedig minden szentáldozásban megtisztítom őket minden gyarlóságuktól. Ők azok, akik önfeledten imádnak és szolgálnak Engem, akiknek az a táplálékuk, hogy Isten akaratát megtegyék.

 

Drága kicsinyeim! Ti, akik még külön utakon jártok, csatlakozzatok szentjeimhez! Hagyjátok el bűnös utatokat! Tegyétek le bűneitek súlyát! Jöjjetek Hozzám a gyóntató székbe, ahol a pap által Én Magam oldozlak fel benneteket, ha teljes szívetekből megbánjátok és meggyónjátok bűneiteket, és erős fogadással elhatárolódtok tőlük örökre.

 

Kicsinyeim! Én azt akarom, hogy boldogan éljetek ezen a földön! Az a boldogság titka, ha az Általam kijelölt életszentség útján jártok. Csak egy mennyország van, de azt ne a földön keressétek! Ez a világ nem tud benneteket boldoggá tenni. Egyedül Én vagyok a ti örök boldogságotok, örök életetek, Aki a keresztfán az életemet adtam oda értetek. Én vagyok a ti Üdvözítő Istenetek. Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! Minden itt marad. Éljetek halálra készen! Jobban vigyázzatok lelketek tisztaságára, mint szemetek fényére! Minden szavatokról és cselekedetetekről számot fogtok adni. Kérve kérlek benneteket, éljetek szentül, akkor elkerülitek az ítéletet. Erre áldalak meg benneteket, Szívem túláradó szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Ima a Szentlélek által: „Imádlak Téged teljes szívemből, legfölségesebb, magasságos Isten! Benned elmerülni, Téged dicsőíteni a legboldogabb érzés a földön és a mennyben. Ó fölséges, ó magasságos, kimondhatatlanul jó és irgalmas Istenem! Köszönöm minden kegyelmedet. Hálát adok mindazért, amit megadni méltóztattál, és köszönöm, hogy megóvtál mindattól, amitől akartál. Kérve-kérlek, add meg ezután is mindazt, amit jónak látsz, és őrizz meg mindattól, ami nem válna lelkem-testem javára.

 

Jézusom, hála és dicsőség legyen Neked mindazért, amit megengedsz, és köszönöm Neked, hogy megóvsz a rossz dolgoktól. Rád bízom, hogy mikor mit adsz meg, és mit nem. Nem kérek semmit, csak azt, amit a Miatyánkban tanítottál: legyen meg a Te akaratod. Nincs számomra nagyobb gyönyörűség, mint az, amikor a Te akaratod érvényesül.

 

Jézusom! Veled együtt akarom kiinni a kelyhet! Nem utasítom vissza a kereszteket, a szenvedések kelyhét. Mert tudom, hogy ez a lélekmentés eszköze, ha a Te végtelen örök áldozatoddal egyesülve felajánljuk magunkat Neked.

 

Kérlek, Jézusom, add kegyelmedet, hogy mindig legyen erőm igent mondani Neked az áldozatokra, az önmegtagadásokra és a keresztekre, amelyeket azért adsz, hogy megóvj a kárhozattól, hogy lelkemet megszenteld, és az örök életre vezesd, és általam más lelkeket is üdvözíteni akarsz. Jézusom, kérlek, add meg nekem a kegyelmet, hogy maradéktalanul beteljesítsem rám vonatkozó örök szent tervedet. Ámen.”

 

 

 

2016. március 6. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Nagyon szomorú események következnek rátok. Ne tervezzetek! Sajnos, ami jön, annak be kell következnie, már nem ódázható el tovább. Most fogom megtisztítani a világot és benne Egyházamat.

 

Gyermekeim, Én csak egy életprogramot kérek tőletek: a szüntelen készenlétet. Éljetek halálra készen, hogyha életetek bármely pillanatában ragadna is el a halál, meg tudjatok állni ítélőszékem előtt, és be tudjalak titeket fogadni az örök hajlékba.

 

Gyermekeim, tegyétek a jót, elsősorban hittestvéreitekkel, hogy magasztalják Nevemet miattatok, amíg időt kaptok rá. Ne szomorkodjatok, és ne lázadjatok azok miatt a szomorú és tragikus események miatt, amelyek már a küszöbön állnak, hogy bekövetkezzenek. Mindezeket azért engedem meg, mert a próbatételek által válik ki, hogy ki a hűséges és ki nem.

 

Gyermekeim! Az üldözéskor minden mostani rend felborul, megbomlik. Csak egyetlen rend marad, a Szentlélek megvilágosító kegyelme, Aki a szívekbe és a lelkekbe írja törvényeimet, és mindaz, aki megtartja, üdvözül. Éljetek halálra készen, mert csak törvényeim és a szent tisztaság megtartása által tudlak megmenteni benneteket, jóllehet Mindenható vagyok, de tiszteletben tartom szabad akaratotokat. Ha így éltek, beteljesítitek rátok vonatkozó örök szent tervemet, és egyetlen kegyelmem sem válik hiábavalóvá bennetek, és ez maga az életszentség.

 

Gyermekeim, készüljetek, mert mindezek a próféciák hamarosan beteljesülnek. Eljön a béke és a szeretet ezer éves uralma. Akkor beteljesül a Szentírás szava, nem kell tanítani az Istenismeretet, mert maga a Szentlélek fogja belevésni a szívekbe és az elmékbe. Én Istenük lesz, ők pedig az Én gyermekeim. Így mindenki meg fogja tapasztalni Isten végtelen gondviselő szeretetét, amikor az embereknek megadatik, hogy megpihenjenek és jusson idejük imádságra és a szeretet gyakorlására.

 

Gyermekeim, ez egy teljesen új világ lesz, amit most csak nagyon kevesen ismernek, csak az a kis csoport, akik Körém gyűlnek, elfogadják és tettekre váltják üzeneteimet és az Evangéliumot, amit kétezer éve hirdettem nektek. Akik ebben az új világban fognak élni, nem fognak kísértést szenvedni, mert a nagy kísértőt, ellenfelemet ezer évre megláncolom a pokol mélyén. Akkor mindenki betelik a Szentlélekkel, állandó öröm, derű és szeretet lesz a lelkekben, nagy béke fog uralkodni az emberek szívében és egymás között. Ez már maga lesz a Mennyország előszobája. Innen már csak egy lépés lesz a Mennyország, ahová mindannyian át fognak jönni.

 

Gyermekeim, imádkozzatok, hogy mindez valóra váljon, de beteljesül, mert ez a Szentírás. Most, amíg még ez a világ fennáll és a kísértés is vele együtt, könyörögjetek a bűnösök megmentéséért, könyörögjetek a bűn megállításáért, hogy lehetőleg senki ne kárhozzon el és a bűnösök mielőtt meghalnának, megtérjenek és üdvözüljenek. Drága kicsinyeim, fogadjátok erre megerősítő áldásomat, melyet Szívem túlcsorduló szeretetével adok rátok az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Ef 5, 16-17: „Használjátok fel az időt, mert rossz napok járnak. Ne legyetek értetlenek, hanem értsétek meg az Úr akaratát.”

 

Jézus: “Ezt üzenem X-nek: Kisfiam, megígérem neked, hogy egész életed során, különleges módon gondoskodom rólad. Nem fogsz hiányt látni semmiben, és mindig melletted fogok állni, megtapasztaltatom veled áldott, szent, állandó jelenlétemet, amelyet leginkább a szükség idején fogsz felismerni. Kisfiam, maradj meg mindig a szent tisztaság útján, amelyen Velem haladsz együtt. Végigkísérlek téged, mint szerelmes Szent Jegyesed, Aki meghaltam érted a Keresztfán. Maradj hűséges Hozzám parancsaim megtartásában és kövesd szavaimat, amelyeket hozzád intézek!

 

Drága gyermekem, sok lélek megmentőjévé teszlek. Elsősorban életpéldáddal tudod megmenteni a mai világ romlott nemzedékét. Van egy közmondás: a szó elszáll, a példa vonzz. Ne törődj azzal, ha paptársaid és a környezeted más utakat választanak, sőt, azzal sem, ha emiatt nevetség tárgyává tesznek. Te soha ne az embereknek akarj megfelelni, hanem egyedül Istennek! Én sem az emberek elvárásainak feleltem meg. Nem koronáztattam magam földi királlyá és nem szereztem dicsőséget népemnek, Izraelnek, hanem inkább teljesítettem Atyám örök szent tervét. Elfogadtam a gúnyt, a megalázást, a töviskoronát és a kereszthalált azért, hogy utána még nagyobb dicsőséget szerezzek Atyámnak, mert így teljesítettem be Rám vonatkozó örök szent tervét, amely az volt, hogy föltámadtam a halottak közül. Jelen vagyok az Oltáriszentségben minden templomban, és egy új vallást alapítottam, az egyetemes katolikus Egyházat. Példám, működésem és a Szentlélek kiáradása nem csak Izrael házára vonatkozik, hanem az egész Földre, annak minden lakójára, minden emberre, külön-külön és együttvéve is. Ma, amikor adottak a lehetőségek, és a világ bármely pontján olvashatják saját nyelvükön az Evangéliumot, bárki megtérhet Hozzám, és üdvözülhet. Innen látjátok, hogy eljött az óra, amelyről beszéltem apostolaimnak, hogy amikor az egész világon hirdetik az Evangéliumot, akkor jövök vissza dicsőségemben. Visszajövetelem pontosan olyan lesz, ahogy előre megmondtam: mint ahogy a villám lecsap az ég egyik szélétől a másikig, úgy jövök el dicsőségemben, és minden szem meglát Engem az ég felhőin. Akkor megítélem az élőket, akiket Magamhoz méltónak tartok, azokat fölemelem a felhőbe Magamhoz, akik viszont elutasítanak Engem és nem tartják meg törvényeimet, semmibe veszik üzeneteimet, azoknak a pusztulás lesz az osztályrészük. Aztán megújítom a földgolyót és visszahelyezem ide azokat a lelkeket, akiket elragadtam és általuk teremtem meg az ezer éves béke uralmát, amelyben béke és szeretet lesz a szívekben és az egész földgolyón és egy vallás lesz, az, amelyet Én alapítottam. Az összes többi megszűnik. Sok papot és szerzetest fogok támasztani, akiket maga a Szentlélek fog tanítani törvényeimre, és kézzel foghatóan megtapasztalják, hogy jelen vagyok köztük. Akkor páratlan nagy tisztelet fogja övezni a Legszentebb Oltáriszentséget és minden nap bemutatják a Szentmisét és a népek erőforrása Én Magam leszek a Szentáldozásban.

 

Megáldalak téged, Szívem túlcsorduló szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”



2016. március 12. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Hirdessétek az Evangéliumot életpéldátokkal, tetteitekkel és szavaitokkal mindenkinek, kivétel nélkül, akár alkalmas, akár alkalmatlan addig, amíg még időtök van rá, mert hamarosan lezárul a kegyelem ideje, és nagy üldözést fogtok szenvedni az Evangélium, és az Én követésem miatt. Használjatok ki minden percet, amit még kaptok, mert mondom nektek, hirtelen tör rátok az üldözés, ellenfelem már mindent előkészített. A hamvasztó kamrák készen állnak, hogy mint vágóhídra behajtott juhokat, titeket ott elgázosítsanak, és nem marad meg belőletek más, csak füst és energia. De nem számolnak azzal, hogy tetteikről ítélőszékem előtt számot kell adniuk. Örökre elvesznek és a pokol mélyére kerülnek, ahol örökké tetteikkel szembesülnek, és ugyanazt kapják vissza, amit nektek adtak. Ti viszont, akik Értem adjátok az életeteket, mert nincs másotok, csak ez az egy élet, amit Tőlem kaptatok, jutalmul az egész örökkévalóságon át békében és boldogságban fogtok élni és a dicsőséges Isten szent színe látásának fogtok örülni, Akit dicsőítetek, imádtok és magasztaltok örökkön-örökké.

 

 

 

Drága gyermekeim, éljetek halálra készen, mert mindezek hamarosan valóra válnak. Most úgy vagytok itt színem előtt, mint vihar előtti csendben. Még nem gondoltok semmire, gyanútlanul, mint a bárány, akit vágóhídra hajtanak.

 

 

 

Gyermekeim, kérjétek magatokra az erős hit kegyelmét, a Szentlélek erejét, a tisztánlátást, a megvilágosító kegyelmet, hogy mindenkor megfeleljetek elvárásaimnak, azaz hogy megtegyétek törvényeimet és életszentségben éljetek. Ha így éltek, nincs mitől félnetek, bármely pillanatban sújt le rátok a halál, az számotokra örök életetek kezdetét jelenti. Ha így éltek, nem kell félnetek üldözőitektől, sőt, magasztalni, dicsősíteni és imádni fogjátok Nevemet, Aki megengedem az üldözést, tiszteletben tartva üldözőitek szabad akaratát, nektek pedig örök jutalmat adok hűségetekért és kitartásotokért ebben a súlyos, nehéz próbatételben. Ti odaát a Mennyben szent szeráfjaimmal egyesülve fogtok örökkön-örökké imádni és Nekem hálát zengeni, mert senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja Istenért. Ezért kicsi gyermekeim, azt mondom nektek, hogy már most minden nap énekeljétek el a Te Deum-ot, hálát adva Nekem azért, hogy mindezt megengedem, mert amilyen mértékkel egyesültök Velem szenvedéseimben és megaláztatásaimban, olyan mértékben részesítelek benneteket dicsőségemben. Nem nagyobb a szolga Uránál, ha Engem gyűlölnek, titeket is gyűlölni fognak, ha Engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Fogadjátok el sorsotokat békével és adjatok hálát Nekem jóért-rosszért egyaránt. Ez a világ hamar elmúlik, önmagát pusztítja ki, most jön a nagy véres keresztényüldözés, most robbantják ki a harmadik világháborút és most lép föl a nagy „békítő”, akinek rémuralma még százszor rosszabb lesz, mint a világháború, mert ők csak a testet pusztítják el, de az antikrisztus, aki maga a megtestesült sátán, közvetlenül a lelkek vesztére tör és nagyon sok lelket fog a pokol fenekére juttatni.

 

 

 

Drága kicsinyeim, ne féljetek üldözőitektől, mert mindennek be kell teljesülnie. Ez a Szentírás.

 

Nemsokára nem fogtok ráismerni erre a világra. Ezt a felismerhetetlenségig le fogják rombolni. Nagyon sok lesz a halott. Éljetek szüntelen halálra készen, kérjétek Tőlem a hit és a megbocsátás kegyelmét, hogy ki tudjátok inni kelyhemet! Erre áldalak meg titeket Szívem túláradó Szeretetével, megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

 

 

Szentírási megerősítés: 1Péter 5, 8-9: „Józanok legyetek és vigyázzatok. Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el. Erősen álljatok neki ellen a hitben, hisz tudjátok, hogy testvéreiteket is ezek a szenvedések érik a világban.”

 

 

 

2016. március 15. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim, készüljetek! Éljetek szüntelen készenlétben! Készítsétek a lelketeket, mert hamarosan jön a Nagy Figyelmeztetés! Ti, akik igyekeztek szavaimat tettekre váltani és megtartjátok törvényeimet, nagyon boldogok lesztek akkor, mert látni fogjátok, hogy ti az Általam kijelölt ösvényem haladtok fokról-fokra előre, az örök üdvösség felé. Csak azok fognak szenvedni, akik a maguk által meghatározott úton szembe mennek törvényeimmel, lázadnak Ellenem és a körülmények ellen, magukban bíznak, öntörvényűek, gőgösek és ők akarják irányítani a jövőt. Az ilyen emberek mind csalódnak, mert ellenfelemet szolgálják, aki az örök vesztes, akinek soha semmi nem sikerül, mert csak Velem együtt vagytok képesek jót cselekedni, Nélkülem por és hamu vagytok. Csak Velem együtt tudtok boldogságban élni, mert Én Magam vagyok lelketek öröme, boldogsága, örök, boldog élete.

 

 

 

Kicsinyeim, ne féljetek, ezeknek mind be kell következni! Annyira elburjánzott és elharapódzott a bűn, hogy szükségetek van rá, hogy próbatételnek vesselek alá benneteket, hogy ez által tudjátok tanúsítani Irántam való hűségeteket, mert csak így lesztek méltóak rá, hogy elnyerjétek örök jutalmamat.

 

 

 

Kicsinyeim, ne féljetek! A szeretetben nincs félelem. Örüljetek ennek az égető napnak, amely csak azokat fogja lángokban égetni, akik ellene mondanak törvényeimnek és a bűnt, a kárhozatot választják. Az ilyenekért imádkozzatok, hogy mielőbb megtérjenek, bűnbánatot tartsanak és kövessenek Engem a Keresztúton. Ti ellenben nagyon fogtok örülni, amikor meglátjátok tiszta lelketeket, melyet a Szentgyónásban, a bűnbánatban fehérre mosott értetek kiontott drága szent Vérem. Amikor látni fogjátok lelketek legbenső szobáját, amely az Én palotám, ahol Én, a ti Királyotok, trónolok és boldog vagyok, mert hajlékot adtatok az Én számomra a szívetekben: ennek fogtok a legjobban örülni, mert az örök élet kapuján át Engem fogtok magatokkal vinni az örökkévalóságba, Engem fogtok bemutatni az Atyának. Minden Szentgyónás és Szentáldozás által egyre képesebbé teszlek benneteket a Velem való társalgásra az egész örökkévalóság folyamán.

 

 

 

Kicsinyeim, belehalnátok a boldogságba, ha most színről-színre megmutatnám Magamat és örök dicsőségemet nektek. Ha meg tudnátok, mily nagy boldogság Velem társalogni, beszélgetni, Velem együtt lenni, gyönge testetek meghalna a boldogságtól. De azt mondom nektek, hogyha tiszta lélekkel és hívő szívvel fogadtok Engem a Szentáldozásban, jól lehet, bár rejtve vagyok előttetek, mégis a tiétek vagyok, úgy hordozhattok a lelketekben, mint egykor Legszentebb Édesanyám a Szíve alatt. Úgy szeretlek benneteket, akik az Én követőim vagytok, hogy veletek is megosztom Magam, Én, az Isten, Akit a világ nem képes befogadni, alászállok minden Szentmisében, minden parányi Ostyába, hogy Magammal tápláljalak benneteket, hogy így felkészítselek titeket az örök életre, mert az Én Testem valóban étel és az Én Vérem valóban ital. Ó, ha teljesen tisztába lennétek azzal, mit jelentenek ezek a szavak, és hogy milyen hatalmas kegyelem a Szentáldozás, belehalnátok a boldogságba, amikor Velem egyesültök. Ezért, drága kicsinyeim, soha ne megszokásból és ne közömbösséggel fogadjátok a Szentáldozást, amikor a szívetekbe térek, hanem mindig úgy, mint megismételhetetlen újdonságot, mert Én mindig új, meg új kegyelemmel halmozlak el benneteket, akik tiszta lélekkel, nyitott szívvel közeledtek Hozzám kegyelmeim befogadására. Ha a Szentáldozás után, meg előtte is teljesen kiüresítitek magatokat, nem gondoltok senkire és semmire, csak Rám, az Istenemberre, Aki a leghatalmasabb vagyok Mennyben és földön. Ha így fogadtok magatokba és megadjátok Nekem a lehetőséget, hogy ebben az önkiüresített csöndben szóljak hozzátok, vagy a kegyelem más formáját nyújtsam nektek, királyi gazdagon és boldogan térhettek vissza otthonaitokba és megtapasztaljátok az Én semmihez sem hasonlító, végtelen szeretetemet, irgalmamat és azt, hogy vezetlek titeket az örök haza felé.

 

 

 

Gyermekeim, azt tanítottam: szavaim Lélek és élet. Én ugyanaz vagyok ma is, mint kétezer évvel ezelőtt. Ma is szólok hozzátok, mert Én soha nem hagylak el titeket: ezt ígértem: Veletek vagyok minden nap a világ végezetéig. Ma is tanítalak benneteket, ma is meg akarlak óvni titeket minden olyan körülménytől és kísértéstől, ami a lelketek kárára volna. Ha figyeltek szavaimra és tettekre váltjátok üzeneteimet, akkor boldogok lesztek, és biztos léptekkel haladtok előre az üdvösség szent ösvényén, amelyet Én magam jelölök ki minden egyes ember számára.

 

 

 

Drága kicsinyeim, ha fölfognátok, mily’ nagyon szeretlek benneteket, sírva-zokogva borulnátok térdre Előttem és egyfolytában hálát adnátok Nekem. Szeressetek viszont Engem, Aki kínhalált haltam a ti üdvösségetekért, Aki azért testesültem meg Szent Anyám méhében, hogy emberi testemet, amelyet értetek vettem föl, hogy megváltsalak titeket, odaadtam a hóhéroknak, akik megkínoztak, akik a megostorozással cafatokra verték Legszentebb Testemet, akik féltékenységből és irigységből kigúnyoltak és tövissel koronáztak, amikor a fejemen a haj összetapadt, kicsordult Véremtől és úgy néztem ki, mint egy húscafat, nem mint egy ember. Szent Arcomat ököllel verték, leköpdösték, Arcom feldagadt, szememet kiszúrta a tövis, már nem láttam a könnytől, a vértől és a verejtéktől. Kereszthordozásom és keresztre feszítésem még csak kimondhatatlan módon tetézte kínjaimat, melyet emberi szavakkal lehetetlen kifejezni. Szent Édesanyám és az asszonyok és Szent János apostol szívesen átvették volna kínjaimat, hogy ezzel mentesítsenek Engem, de egyedül Én voltam alkalmas a megváltásra, a szentek Szentje, a makulátlan, tiszta, bűn nélkül való Istenember, Aki azért szálltam le a földre, hogy véghezvigyem a megváltás hatalmas művét. A Getszemané kertben előre láttam minden kínomat, félelmemben vérrel verítékeztem és így imádkoztam: Atyám, Te bármit megtehetsz, ha lehetséges, vedd el Tőlem ezt a kelyhet! Aztán eszembe jutott, hogy hisz éppen ezért jöttem, hogy kiürítsem és akkor hozzátettem: Atyám, ne az legyen, amit Én akarok, hanem amit Te.

 

 

 

Drága kicsinyeim, követőim, amikor szenvedtek, gondoljatok Rám, hogy Én mennyivel többet szenvedtem ártatlanul a ti megváltásotokért, lelketek üdvösségéért. Gondoljatok Rám, amikor engedelmesen ki tudtam mondani: Atyám, legyen meg a Te akaratod!

 

 

 

Gyermekeim, ez a Krisztus-követés. Ne lázadjatok, és ne essetek kétségbe, ha sokszor mást adok nektek, mint amit kértek. Ti nem tudjátok, hogyan kell szentté válni, hogyan kell üdvözülni. Ezt egyedül Én, az Isten, a Megváltó tudom. A legtöbbször, szinte mindig a kereszt visz az üdvösségre, ezért ha megengedem a szenvedést, ha keresztet adok, adjatok érte hálát és fogadjátok szeretettel, akkor nagy lelki békével tudjátok hordozni. Bízzatok Bennem, hogy éppen ez a kereszt szükséges a ti üdvösségetekhez.

 

 

 

Gyermekeim, kicsinyeim! Hagyatkozzatok Rám teljesen és higgyetek Nekem, hogy Én csak a javatokat akarom. Az élet a földön rövid, hamar elmúlik. De a földi élet után halhatatlan lelketek az örökkévalóságba távozik. Nem mindegy, hogy innen hova mentek. Én az örök boldogságotokért haltam kínhalált. Hogyne adnék hát nektek meg minden kegyelmet, hogy ezt az örök életet elnyerjétek?! Minél távolabb éltek Tőlem, annál több kegyelemre és keresztre van szükségetek, hogy visszatérjetek Hozzám és kövessetek a Keresztúton, hogy üdvösséget nyerjetek. Ezért, kicsinyeim, újra mondom: ne lázadjatok! Hálaadással fogadjatok mindent: jót-rosszat egyaránt. Bízzatok Bennem és így kérjetek: Jézusom, kérlek, add meg nekem a kegyelmet és az erőt, hogy maradéktalanul beteljesítsem rám vonatkozó örök szent tervedet! Ha így kértek, szentekké formállak benneteket. Örömömet találom bennetek, nagyon megdicsőítitek Nevemet, Én pedig az örök élet boldogságában úgy hullatom vissza rátok dicsőségemet, mint nyári záport. Amilyen mértékben részesültök szenvedéseimben, megaláztatásaimban, nélkülözéseimben, olyan mértékben kaptok részt dicsőségemből. Odaát nincsenek címek, rangok, földi gazdagság, minden itt marad. Odaát csak egy van: a szeretet, amely Isten törvényeinek megtartása és az irgalmas felebaráti szeretet gyakorlása. Legyetek engedelmesek, alázatosak, hagyatkozzatok Rám teljesen, és engedjétek, hogy szentekké formáljalak benneteket. Most, a Nagyböjtben különösen kérlek titeket, vegyétek magatokra mindennap kereszteteket, tagadjátok meg magatokat, hordozzátok Tőlem kapott szenvedéseiteket, mint kincseket, amely által előmozdíthatjátok a magatok üdvösségét és rengeteg lelket mentek általatok. Így lássátok a kereszteteket és engedelmeskedjetek Nekem, mint ahogy Én is engedelmeskedtem Atyámnak, egészen a kereszthalálig. Erre áldalak meg titeket Szívem túláradó, végtelen szeretetével, megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

 

 

Szentírási megerősítés: 2Kor 6, 18: „…mondja az Úr, a Mindenható.” Ef 5, 16-17: „Használjátok fel az időt, mert rossz napok járnak. Ne legyetek értetlenek, hanem értsétek meg az Úr akaratát.” Kol 1, 25: „Isten szava”.


2016. március 24. Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Nagycsütörtök van. Elárultatásom és elfogatásom napja. Júdás elárult Engem, mert nem teljesítettem elvárásait. Ő földi sikereket és gazdagságot várt. Én a lelkek megmentéséért és az egész világ üdvösségéért jöttem. Ő földi királyt várt. Én az ég és a föld, az egész világmindenség királyaként jöttem, hogy a mennybe vigyem a lelkeket, hogy örök életet ajándékozzak nekik. Ma is elvetnek és elárulnak Engem azért, mert nem teljesítem elvárásukat. A földi ember földből való, vágyaik is csak e világhoz kötődnek. Én Isten vagyok, mennyből való. Vágyaim és céljaim is isteniek és mennyeiek. Ezért Én minden embernek azt adom meg, ami az üdvösségére válik. Ez pedig a legtöbbször a kereszt, ami nem tetszik az embereknek. De bűneik miatt sokan annyira eltávolodtak Tőlem, hogy csak akkor jutok eszükbe, ha bajba jutnak, ezért kapnak Tőlem keresztet.

 

Gyermekeim! Nagyon kérlek titeket, imádkozzatok ezekért a bűnösökért! A ti imáitok megmenti őket.

 

Kicsinyeim! Ezt mondtam: kérjetek, és kaptok! Ha hittel kértek, csodákat fogtok megtapasztalni. Mindegy, mit imádkoztok, a saját szavaitokkal, vagy kötött imát. Csak higgyétek, hogy megkapjátok! Amikor a földön éltem, csak azt a beteget tudtam meggyógyítani, aki hitt Bennem. Ma azért van olyan kevés gyógyulás és csoda, mert csak kevesen hisznek Bennem. A szenvedésnek két oka van: 1, a lélek megtisztulása és bűneinek levezeklése. 2, engesztelés másokért. Ne zúgolódjatok, és ne sírjatok, ha megengedem a szenvedést! Hagyatkozzatok teljesen Rám! Bízzatok Bennem! Fogadjatok el mindent! Adjatok Nekem hálát jóért, rosszért egyaránt! Én minden rosszból jót hozok ki. Az Istent szeretőknek minden a javukra válik. Bár a Gecemáné kertben, félelmemben remegtem, és vérrel verítékeztem, de engedelmesen elfogadtam Atyám döntését. A keresztfán kínhalált szenvedtem, és megszereztem nektek az örök életet.

 

Gyermekeim! Nagycsütörtök van. Ezen a napon alapítottam az Oltáriszentséget. Szent Testem valóban étel, és Szent Vérem valóban ital. A világ végezetéig itt maradtam köztetek. A legnagyobbat, Saját Magamat ajándékozom nektek. Imádkozzatok szent papokért, akik bemutatják a legszentebb áldozatot, a Szentmisét, amely kereszthalálom vértelen megismétlése. Ez tartja fenn a világot. Ebben szállok le közétek, hogy kiosszam Magam papjaim keze által, hogy a lelketekbe térjek. Én szomjazom rátok, hogy tiszta lélekkel a szívetekbe fogadjatok. Velem egyesülve bármit képesek lesztek megtenni. Ha a szívetekben lakom, elfut előletek a sátán.

 

Gyermekeim! Jöjjetek Hozzám mindnyájan! Én vagyok a ti Megváltó Istenetek, a ti üdvösségetek, örök életetek. Megáldalak benneteket, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

 

 

2016. március 25-én, Nagypénteken, Szentségimádáson Jézus…

„Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottjai! Már eljön az óra, amikor megölnek titeket Értem. Készüljetek! Hamarosan nagy véres keresztényüldözés tör ki, amely végigsöpör mindenütt. Ne féljetek! Készüljetek! Készítsétek a lelketeket! Arra gondoljatok, hogy ha készen álltok, akkor egy pillanat alatt bejöhettek dicsőségembe, ahol letörlök szemetekről minden könnyet. Ott csak boldogság és öröm, imádás és szeretet létezik. Egy egész örökkévalóságon át hálát fogtok adni Nekem, megváltásom hatalmas művéért.

Gyermekeim! Felfogni nem tudjátok, mennyit szenvedtem a lelketekért. Ártatlanul Magamra vettem a világ összes bűnét, és Én fizettem érte elégtételt.

Gyermekeim! Éljetek ezzel a páratlan, hatalmas lehetőséggel! Bánjátok és gyónjátok meg minden bűnötöket, és akkor kitárom előttetek országom kapuját. Jóllehet, a tisztítótűzben le kell vezekelni bűneiteket, de ez a lelketek tisztulása, ami nem tart örökké. De ha nem bánjátok meg bűneiteket, és ellenfelemet szolgáljátok, örökre elvesztek. Fogadjátok meg, és váltsátok tettekre figyelmeztetéseimet!

Kicsinyeim! Elérkezik az igazságosság órája. Ez azt jelenti, hogy minden bűn elnyeri büntetését. Már ítélet alatt áll ez a világ. Ezért van ez a sok rossz, mert az emberek nem akarnak megtérni, nem imádkoznak, nem kapaszkodnak bele irgalmam köpenyébe, továbbra is csak bűnt bűnre halmoznak. A pénzükben és a fegyvereikben bíznak, pedig Én fölötte állok mindennek, és csak az történhet meg, amit Én megengedek. Imával és böjttel le lehet küzdeni a sátánt, és háborúkat lehet megállítani.

Gyermekeim! Higgyetek Nekem! Kapaszkodjatok bele irgalmam köpenyébe, kérjétek magatokra, országotokra és az egész világra Szent Vérem védelmét, amelyet kiontottam értetek! Szent Vérem minden rossztól és betegségtől megóv. Ahol Szent Vérem van, onnan menekül a gonosz. Ha Atyám Szent Véremet látja rajtatok, megtelik a Szíve Irántam való szeretettel, mély részvéttel, és megenyhül jogos haragja, amit kiváltottatok Belőle. Imádkozzatok! Imádkozzatok! Imádkozzatok! Még most, amíg nem késő! Lehet, hogy a következő pillanatban örökre elvesztek.

Kicsinyeim! Nagyon, mindeneket felülmúlóan szeretlek benneteket. Nem akarom a veszteteket. Engedetlenségetekkel ti taszítjátok magatokat az örök kárhozatra. Én tiszteletben tartom szabad akaratotokat. Nem tudok mit tenni, ha visszautasítjátok kegyelmemet. Megáldalak benneteket megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”


PostHeaderIcon Kadarkúti Égi Üzenetek 256. Szentlélek: Bevezetés a Katolikus Egyház Katekizmusába, Az erkölcs és a lelkiismeret

ÉGI ÜZENETEK

2015. március 24.

Szentlélek: Bevezetés a Katolikus Egyház Katekizmusába, Az erkölcs és a lelkiismeret


Szentlélek: Új fejezet következik tanításainkban. Mint a 3. Isteni Személy állok előttetek, dicsőségem fényével elárasztva benneteket. Én, a bölcsesség lelke egyre jobban szélesíteni akarom tudásotokat, ezért közelebb kívánlak vinni titeket egy általatok homályba borult, vagy még nem eléggé ismert területhez a hitéletben: a katekizmushoz. Valamikor hittanórán találkoztatok vele a biblia könyvetek mellett, de akkor még csak a legalapvetőbb ismeretek birtokába juthattatok. 6 éve hallgatjátok égi tanításainkat és ezelatt értelmetek és szívetek oly sokat gazdagodott, hogy alkalmasak vagytok mélyebben megismerni a Katolikus Egyház Katekizmusát. Ennek a könyvnek alaptervezetét 1986-ban II. János Pál pápa készítette el, Ratzinger bíboros, a későbbi XVI. Benedek pápa irányításával egy 12 tagú szakértő bizottsággal.

Ismertetem veletek, hogy ez a nagy katekizmus mit tartalmaz: 1.) Hiszekegy részletes magyarázatát, 2.) A liturgiát és a szentségeket, 3.) Az erkölcstant a tízparancsolat szerint csoportosítva és 4.) az imádságot.


Mivel a mai korban az emberek életvitelében mi Égiek a legnagyobb hiányosságokat az erkölcsiségben és a tízparancsolat be nem tartásában látjuk, ezért a négy nagy témát a harmadikkal kezdem. Ez az a terület, amelyről a hívek oly kevés tanítást kapnak a prédikációkban: hogy mi az erkölcsös, mi az erkölcstelen, mi a bűn, mi az erény? E kettő összemosódik gyermekeink értelmében. Ezért nagyon figyeljetek tisztasára törekvő Engesztelőim, mert ti tanácsaitokkal sokat tudtok segíteni a környezetetekben élő felebarátaitokon.


Az emberek cselekedeteit erkölcsileg kétféleképpen lehet minősíteni: jók vagy rosszak. A kocsmából hazatérő részeg férj üti-veri feleségét és gyermekeit. Ez nyilvánvalóan rossz cselekedet. Egy bátor fiatalember egy fuldokló kisfiút élete veszélyeztetésével kiment a folyóból, ez bizony jócselekedet. Az erkölcsi tett kétféle dologtól függ: a szándéktól és a körülményektől. A cél és a szándék határozza meg, hogy valóban jót tesz-e az illető. Egy példa az életből. Zoltán nősülés előtt áll, de lakásvásárlásra nincs elég pénze. Ili néni 93 éves, nincs senkije és már nehezen látja el magát. Zoli menyasszonyával szinte minden nap meglátogatja. Befűtenek neki a kazánba, beviszik az ebédjét a kapuból és leülnek beszélgetni vele. Az idős asszony el van ragadtatva kedvességüktől. Így megy ez 3 hónapig, majd a fiú közli a barátnőjével, hogy a néni lakása éppen jó lesz nekik, csak legyen türelemmel, míg meg nem hal. A jó érzésű vallásos lány megbotránkozik, és hosszú vita után szakít Zolival. A vőlegény célja jónak tűnt, hogy az új feleségével lakáshoz jusson. Még drága idejének egy részét is rááldozta az idős nénire. Jónak látszott ez a viselkedés, de ott lapult szíve mélyén a ravasz szándék. A néni látogatása volt az eszköz. Lám-lám, a célt nem szentesíti az eszköz.
Gyermekeim, ahányszor ez az ifjú pár bement az idős asszonyhoz, Jézus bekísérte őket, leült a fiú mellé, bánatosan nézte és hallgatta, közben egy könnycsepp gördült végig az arcán.
Hogy az erkölcsi viselkedés jó vagy rossz, függ a körülményektől is, sőt a következményektől is.
Egy 16 éves lány, Zsanett teherbeesik és barátja megfenyegeti, hogy otthagyja, ha nem veteti el. Az apa behemót, kemény, durva ember, már ismerte a kezét. Rettenetesen félt, és otthon nem merte elmondani. A fiú pénzt adott neki, elküldte egy orvoshoz és megtörtént az abortusz. Miért döntött így a kislány? A körülmények miatt: szerette a párját, rettegett, hogy elhagyja és félt a goromba apától. A következmény is súlyos volt: az orvos a műtét után közölte vele, hogy többé nem fogan meg, nem lehet gyermeke. Nem is beszélve a kicsi magzat sorsáról, az elkülönített helyre került a lelke. Nem sokáig maradt ott, ne szomorkodjatok, Gyermekeim! Mert egy hozzátok hasonló közösség megkeresztelte és az őrangyala felvitte a Mennybe.


Zsanett nem vallásos, fel se fogta, mit tett. Tovább éli bűnös életét. A körülmények nem mentik fel erkölcstelen viselkedése alól.
Az ember erkölcsében nagy szerepet játszanak a szenvedélyek. A szenvedély forrása mindig az emberi szív, onnan indul ki. Vannak jó és rossz szenvedélyek. Általában jó szenvedélynek látszik a szeretet, mely jó cselekedetet idéz elő. Pl. valaki szenvedélyesen szereti Istent, az abszolút jóságot és tökéletességet, minden erejével Őt imádja, szolgálja. Ez a pozitív szenvedély az üdvösségbe torkollik. Vagy szenvedélyesen szereti a nála gyengébb, bajban lévő, rászoruló felebarátait és minden igyekezetével azon van, hogy vigasztalja és segítse őket. Minden elesett, szenvedő, gyámolításra szoruló emberben a szenvedő Jézust látja. A szenvedélyes szeretetnek ez a fajtája is a boldog Örök Élet felé vezeti őt. De vigyázzatok Gyermekeim, mert a szeretet el is fajulhat. Erre bemutatok néhány esetet:
Ibolya és Klári egy irodában dolgoznak. Egyirányban laknak és hazafelé menet sokat beszélgetnek. Kiderül, hogy nagyon hasonló az érdeklődési körük, szeretik a klasszikus zenét és az irodalmat, vasárnaponként szentmisére járnak, gyakran gyónnak, áldoznak. Ibolya meghívja vendégségbe Klárit és késő estig beszélgetnek. A szimpátia egyre nő közöttük. Azon veszik észre magukat, hogy még akkor is egymásra gondolnak, ha nincsenek együtt. A kezdeti ártatlan szeretet szenvedélyes érzéki szerelemmé változik. Addig igyekszik a gonosz felcsigázni egymás iránti érzelmeiket, míg ledölnek náluk az erkölcs falai, és beleesnek a fajtalankodás halálos bűnébe. Az ilyen rendetlen szeretet a kárhozat felé hajtja őket. Így járnak a szentségi házasságon kívül együtt élő párocskák is, akik azt vallják, hogy ők szenvedélyesen szeretik egymást, a szeretet csak nem bűn?
Másféle emberi kapcsolat is produkálhat a szeretetből bűnös, rossz szenvedélyt. Pl. képzeljetek magatok elé egy anyát, aki egyetlen fiát csodálattal, imádattal veszi körül. Ő az élete értelme, mindenki előtt büszkélkedik vele, sorolja a pozitív tulajdonságait, ő az istene. Az ilyen anya, ha majd számonkérik tőle az első parancsolatot, hogy Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj, hogy fog megállni az Örök Bíró előtt? Számtalan példát tudnék még felhozni előttetek, hogy a szeretet, mint a legpozítivabb érzelem a szenvedélyek között, mennyire elferdülhet, milyen veszélyes lehet.
A másik szenvedély a szeretettel ellentétben a gyűlölet, mely szintén a szívből ered. A gyűlöletet a rossztól való félelem váltja ki. Aki gyűlöl valakit, abban az illetőben rosszat lát és ettől a rossztól el akar fordulni. Képtelen észrevenni a másikban a jót, rosszindulatúnak és gonosznak érzi. A gyűlölet általában haragban végződik.
Andi és Szilvi már évek óta jó barátnők. Szilvi a főiskolán egy bálban megismerkedik egy harmadéves fiúval. Néhány hét után elhatározza, hogy bemutatja Andinak. Hárman egy presszóban találkoznak, vidáman, barátságosan telik az este. A fiú elkíséri őket a kollégiumi szállásra és elbúcsúznak. Ettől kezdve Szilvi körül megfagy a levegő. Egy kis faggatás után elmondja észrevételét Andinak, látta, hogy az ő barátján nem egyszer rajta felejtette a szemét és tekintetük többször találkozott. Szóljon, ha tetszik neki, le tud mondani róla. Andi tiltakozott, hogy egyáltalán nincsenek ilyen tervei, de Szilvi hajthatatlan volt. Ettől kezdve nem szóltak egymáshoz. Mindkettőjük lelkében nagy szomorúság és csalódás volt. Szilvi másik szobába kérte magát és már nem is fogadta barátnője köszönését. A harag teljesen beborította. A gyűlölet a legveszedelmesebb szenvedély, mert gonosz cselekedetre sarkall, és a szeretet parancsát lábbal tiporja. Aki kiengesztelődés nélkül haragban hal meg, a tisztítóhely legmélyebb fokára kerül és sokáig tartó nagy szenvedésekben lesz része.
Ma már csak egy fontos témáról szeretnék megemlékezni az erkölcsi lelkiismeretről. Mikor Isten a lelketeket Belétek lehelte, mindannyiatoknak adott egy nagy ajándékot: a lelkiismeretet. Ez egy törvény, mely arra insprálja az embert, hogy szeresse és tegye a jót, és kerülje a rosszat. A lelkiismeret Isten szava, mely visszhangzik a belsejében.

PostHeaderIcon Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Átérezni az Egyház helyzetét
 
Kedveseim, az imádság mindig készenlétben tart titeket és készségessé teszi lelketeket a kegyelmek befogadására. Most van a kellő idő, jól használjátok fel. Ne lankadjatok és ne legyetek késedelmes szívűek megtenni a jót, amit tőletek vár a Szentháromság! Tanuljatok meg csendben, a rejtekben imádkozni, mindazokért, amiket megmutatnak nektek. Éberen őrködjetek gondolataitok felett, és ne engedjétek, hogy bizonyos érzések indulatokat váltsanak ki belőletek, mert az biztos, hogy nem a jótól van. Kérjétek a kegyelmet, hogy át tudjátok érezni az egész katolikus egyház helyzetét! Mi az, amit most leginkább elvár tőletek Jézus? Az engeszteléshez minden olyan terület odatartozik, amelyben felismeritek Jézus fájdalmát és a tiéteket egyesítitek az övével. Bátran vigyétek keresztjeiteket Hozzá és engedjétek, hogy hasson rátok az Ő irgalmas szeretete!

2013. 03. 15. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/aterezni-az-egyhaz-helyzetet

 

Feláldozni magunkat

Kedveseim, vigyázzatok, hogy ne legyen dac, ellenállás a szívetekben a körülöttetek zajló események miatt. Ahogy Jézus is mindent elszenvedett és elviselt, úgy nektek is fel kell áldoznotok a megpróbáltatás oltárán magatokat. Semmi nem vész el abból, amit tiszta szívből és őszinte szándékkal tesztek, vagy elviseltek. Imában készítsétek lelketeket azoknak az elviselésére, amiket majd megtapasztaltok. Csendben, némán tűrve készüljetek! Először csak a kis dolgokban viseltek el megpróbáltatást azért, hogy hozzáedződjetek a nehezebb helyzetek elviseléséhez. Mégsem kell félnetek, mert a lelketek és egész lényetek az Szentháromság oltalmában van.

 

2013. 03. 16. Anna Terézia

 

Imádkozzatok a főpapokért!

Kedveseim, alázattal boruljatok le a Szentháromság színe előtt és könyörögjetek irgalomért! Imádkozzatok a főpapokért, hogy bűnbánó szívvel Isten irgalmába kapaszkodjanak és felismerjék és megkülönböztessék a lelkeket, melyek az Egyházban erőteljesen működnek. Támogassátok meg szolgálatukat ima-kilencedekkel, hogy megálljanak a felelősségre vonás napján. Imádkozzatok, hogy az Egyházban ne a széthúzás, hanem a krisztusi evangélium útját járók egysége erősödjön. Ne kételkedjetek a próféciákban! Mindennek be kell következnie, amit a Szentírás megjövendölt. Ne féljetek, csak higgyetek és imádkozzatok szüntelenül a magyar egyház egységéért és megerősödéséért.

 

 

 

2013. 03. 17. Anna Terézia

 
 
A gondolat bűnei

Kedveseim, éberen őrködjetek gondolataitok felett, mert nem is sejtitek, milyen nagy erőket mozgat meg a gonosz lélek, hogy a gondolat bűneinek csapdájába essetek. A legveszélyesebb, amikor hamisan és helytelenül gondolkodtok olyan személyekről, akik nem túl szimpatikusak nektek. Nagy veszélyt jelenthet számotokra az, amikor beleegyeztek olyan dolgokba, amiket az illető személy ellen fordítotok, és ezzel már meg is bélyegeztétek, vagy rosszabb esetben megítéltétek őt. Óvakodjatok attól, hogy másik emberről elsőként a rosszat feltételezzétek. A megítélés sohasem a ti feladatotok. Ezt azért mondom nektek, hogy figyelmeztesselek benneteket, hogy a rossz milyen alattomos módon próbál hozzátok férkőzni, akár egy rossz gondolaton keresztül is. Imádkozzatok az unszimpátia leküzdéséért, hogy mindig szeretettel gondoljatok egymásra még akkor is, ha másik ember élete kivetnivalót hagy maga után.

2013. 03. 22. Anna Terézia

 
 
Megkezdődött a Nagyhét

Kedveseim,arra figyeljetek, ami előttetek áll és ne arra, ami már elmúlt. Megkezdődött aNagyhét. Mélyedjetek el Krisztus szenvedésének misztériumában! Menjetek és haladjatok lábai nyomában, akkor megismeritek keresztútjának állomásait. Ne féljetek, olyan helyen nem kell járnotok, amelyet Jézus már ne járt volna meg. Ha elindultok, Ő biztosan veletek megy, mert előttetek halad. Ő adja az erőt a küzdelmekhez. Bízzatok benne, mert legyőzte a halált!

2013. 03. 24. Anna Terézia

 
 
Ne féljetek, csak engeszteljetek!

Kedveseim, minden helyzetben őrizzétek meg nyugalmatokat! Ne féljetek, a gonosz lélek nem tud kikezdeni veletek, mert egészen elköteleztétek magatokat a Szentháromságnak. Tartsatok ki mellette mindhalálig! Vigyázzatok, a gyorsan pergő események ne ingassanak meg benneteket. Már sokan vannak, akik elpártoltak attól az úttól, melyet számukra kijelölt a Szentháromság. Imádkozzatok értük, hogy legalább a Nagyfigyelmeztetéskor felismerjék tévedésüket, beismerjék mulasztásukat. Megkezdődtek az igazán komoly engesztelések, amelyek arra szolgálnak, hogy az igazságtól elpártoltakért felajánljátok szenvedéseiteket. Minél rejtettebben teszitek, annál hatékonyabbak lesznek áldozataitok. Ne féljetek, csak engeszteljetek! Ne bírálgassatok, csak buzgón imádkozzatok!

2013. 03. 25. Anna Terézia

 

Rendkívüli időjárás

Kedveseim, a körülöttetek történő eseményekkel is figyelmeztetni akar benneteket a Szentháromság. A rendkívüli időjárás is ezek közé tartozik. Vajon észreveszitek e, hogy egyre kaotikusabb állapotok között kell élnetek, amit az emberek egyre nehezebben viselnek el? A Szentháromság rá szeretné ébreszteni a lelkeket, hogy ébredjenek fel és ne a világi dolgokban keressék problémáikra a megoldást, hanem Isten irgalmában. Egyedül csak az segíthet rajtuk, ha feltekintenek arra, akit átszúrtak, a kereszten függő Jézus Krisztusra. Onnan kell várniuk az üdvösségüket, melyet a feltámadás dicsősége ragyog be. Sajnos, még a választottak is kételkednek, amikor nem látnak maguk körül biztos pontot. Legyetek éberek és vigyázzatok magatokra és egymásra is, hogy el ne bukjatok, amikor megpróbáltatások érnek titeket! Bízzatok!

2013. 03. 26. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/rendkivueli-idjaras

 

Boldogok a lélekben szegények

Kedveseim,hozzátok fordulok drága kis engesztelőim. Ne hagyjátok magatokat félrevezetni, amikor a szegénység és az egyszerűség látszatával próbálnak meggyőzni titeket! Minden keresztényben természetesen kell működnie azoknak az erényeknek, melyeket maga Jézus mutatott meg. Elsősorban lélekben kell a szegénységet, az alázatos lelkületet élni úgy, ahogy azt Jézus elénk tárta. Ne feledjétek, egy szegény sorsú ember is lehet felfuvalkodott, amikor nem képes elfogadni sorsát és folyton lázadozik és nem képes elfogadni nincstelenségét. Vigyázzatok, ne engedjetek a megtévesztés lelkének, aki el akarja hitetni veletek, hogy minden kereszténynek ezt az utat kell járnia. Csak azok képesek mindenüket elhagyni Jézusért, akiket egészen a szoros útra hívott meg. Csak nagyon kevés ember van, aki a kegyelem által megkapja a teljes kiüresedés és a teljes Istenre hagyatkozás ajándékát. Ez a kegyelem ajándék és nem kiváltság. Bízzatok, és ne kételkedjetek utatokban!

2013. 03. 27. Anna Terézia

 

Nagycsütörtök

Kedveseim,ma, Nagycsütörtökön, amikor összegyűltök az Utolsó Vacsora emlékére a templomokban, ne feledjétek, valóságosan is jelen vagytok Krisztussal egy asztalközösségben. Ezért nagyon fontos, hogy gondosan elmélkedjétek át és helyettesítsétek be magatokat az apostolok helyébe. Úgy foglaljatok helyet, hogy ne Júdásként viselkedjetek, hanem egészen adjátok át magatokat a szent misztériumnak. Krisztus Teste és Vére valóságos jelenlétében éljétek át, hogy Jézus valóságosan nektek ajándékozza szent Testét és Vérét ételül és italul. Ha nem eszitek az Ő testét, és nem isszátok az Ő vérét, nem lesz élet bennetek. Éljétek át a mai nap csodálatos együtt létét, és engedjétek, hogy ez az esemény egészen meghatározza életetek hátralévő részét! Legyetek egyek Krisztussal, ahogy Ő is eggyé vált veletek!

2013. 03. 28. Anna Terézia

 
 
Nagypéntek

Kedveseim, minden fájdalmat és szenvedést ajánljatok fel, különösen a mai napon, amikor Jézus Krisztus kereszthalálára emlékeztek! A megpróbáltatások annak reményében viseljétek, hogy a fájdalmak tengerén túl ott vár rátok az Örök Élet dicsősége! Ne féljetek felvenni Jézussal a keresztet, mert akkor eljuttok vele a feltámadás dicsőségébe! Hódoljatok az Úr Szent Keresztje előtt! Nyissátok meg szíveteket, hogy rátok áradjon a Jézus oldalsebéből fakadó vér és víz, mert onnan jön az üdvösség számotokra! Éljétek át az Úr szent jelenlétét a kereszten, és kérjétek az Ő irgalmát rátok és testvéreitekre! Engedjétek, hogy a fájdalom tőre átjárja a lelketeket, ahogy Égi Édesanyánk szívét is mélyen általjárta! Érezzetek vele együtt, hogy egyre jobban megértsétek, milyen nagy ára van megváltásotoknak! Tartsatok ki szorosan mellette, így az Egyház biztos hajóján evezhettek!

2013. 03. 29. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/nagypentek

PostHeaderIcon Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete

2010. március 14. Éjjel Szentségimádáson Jézus: “Nyisd ki a Szentírást!” Kinyitottam. A tekintetem ezekre a sorokra esett: “Ti…az Istenhez…Jézushoz, a ránk hulló Vérhez (járultatok)… Vigyázzatok, ne utasítsátok vissza azt, aki hozzátok szól.” (Zsid. 12, 22-25.) Az Úr Jézus folytatta: “Itt ülsz Elõttem, a Király, a Megfeszített, az érted kínhalált halt Üdvözítõd elõtt. Én végtelenül szeretlek téged. Én mindenkiért meghaltam. De csak azokat tudom megváltani, akik hisznek Bennem, és tettekre váltják tanításomat. Akik ezt nem teszik, azokért, ha imádkozik valaki, még megmenekülhetnek. De ha senki sem imádkozik értük, elkárhoznak. Gyermekeim! A tét nagy. Én oly keveset kérek. Én mindent nektek adtam. Az egész életemet, a Véremet. Nektek csak igent kellene mondani hívásomra, tanításomra, és Engem kellene szolgálni a felebarátban. Ha ezt megteszitek, megmentitek a lelketeket. Ha nem, elvesztek. Sokan úgy élnek ezen a földön, mintha örökké itt lennének. Pedig láttatok már embereket meghalni, csak elfelejtitek, hogy egyszer nektek is ki kell menni ebbõl a világból. Gyermekeim! Ez a földi lét csak egy átmeneti állapot. Ezt arra kaptátok, hogy felkészítsétek a lelketeket az örökkévalóságra. Ez azt jelenti, hogy megtanuljatok szeretni. Ez a legfontosabb. Egyedül ennek van értéke Atyám elõtt. A mennybe ez az egyedüli belépõ. Csak az jöhet be, aki Istent szereti, és Õbenne a felebarátot. Az Isten országa az ilyen embereknek készült. Akiben nincs szeretet, az halott. Undorító bûzlõ hulla. Ahol csak megfordul, mérgez. Vigyázzatok! A kritika megöli a szeretetet. Legyetek elnézõk egymás iránt! Bocsássatok meg szívbõl egymásnak! Felejtsétek el egymás vétkeit, és a sajátotokét is! Mennyei Atyátok is ezt teszi, ha szívbõl megbánjátok azokat. Éljétek meg Szent Pál szeretet himnuszát! (1 Kor. 13) Ha ezt teszitek, ti lesztek a legboldogabb emberek a földön, és ezt a boldogságot a környzetetekre is kiárasztjátok. Erre kaptátok az életet és az idõt, amit a földön töltötök. Minden más fölösleges hiábavalóság, amit a világ kínál. Ne hallgassatok rá! A ti életetek ez legyen: Kövessetek Engem a keresztúton az önmegtagadásban és a kereszthordozásban! Ha ezt teszitek, Velem találkoztok, és Én megerõsítelek és felüdítelek titeket. Boldogok lesztek, és Engem fogtok követni a keresztúton egészen fel a Golgotára, utána pedig a mennybe. Ez a boldogság titka. Erre kaptátok az életeteket a földön, hogy mindenben Engem kövessetek.
Drága kislányom! Az idõ rövid. Most többet foglalkozz a lelked állapotával! Naponta többször indítsd fel magadban a bûnbánatot! Tarts lelkiismeretvizsgálatot! Irtsd ki a lelkedbõl még a legkisebb tökéletlenségeket is! Törekedj az életszentségre! Életed minden pillanatában ez legyen a legfontosabb feladatod! Erre teremtett Atyám. Erre születtél. Szentté kell lenned! Csak így ismer Rám benned Atyám. Csak így jöhetsz be a mennybe. Csak így foglalhatod el ott azt a helyet, amelyet Atyám öröktõl fogva készített neked. Elõször is: Gyakorold a nyelv böjtjét! A bölcs ember gondolkodik, mielõtt megszólal. Ne engedd, hogy az indulataid felülkerekedjenek rajtad! Ilyenkor mondd el az ördögûzõ imát! Add át Nekem azt az ügyet, ami felbosszantott. Hidd el, engedelmességedért megoldást hozok rá. Egyet soha ne felejts: neked csak szeretni szabad. Erre születtél, ez a feladatod. Szeress és mosolyogj! Akkor elfut a közeledbõl a sátán. Ezzel nyert ügyed lesz. Legyõzted a gonoszt, és megszerezted a lelki békét mind a magad, mind a környezeted számára. Nagy árat fizettem a lelkedért! Tedd meg ezt a kis apróságot a kedvemért! Légy engedelmes, és akkor legyõzöd a sátánt. Légy tökéletes! Igyekezz mindezt mielõbb megtenni, mert nem tudod, mikor szólítalak ki ebbõl a világból, és azután már nem tudsz fejlõdni. Mindörökre olyan maradsz, amilyen halálod pillanatában voltál. De egyet soha ne felejts: Én adom az érdemszerzésre a kegyelmet és az idõt. Merülj el nagy bizalommal az Én irgalmamban, mindenható szeretetemben! Kérd, hogy Én tegyelek téged tökéletessé, és Én megteszem, mert örömömet lelem a tökéletes lelkekben. De neked minden erõddel igyekezned kell. Vigyázz! Az idõ rövid. Hamarosan megállsz Színem elõtt. Gyakorold a nyelv böjtjét! Váltsd tettekre a szeretet himnuszát! (1 Kor. 13) Akkor olyan leszel, mint az érett gyümölcs. Jóízû, érett, zamatos. Élvezhetõ. És Én elégedett leszek veled.Most hozz Elém mindenkit, akit csak akarsz!” Ilyenkor az Úr Jézus irgalmas Szívébe helyezem égi Édesanyám Szelõtelen hétfájdalmas Szíve és könnyei által mindazokat, akik imákat kértek tõlem, és az õ szándékaikat. Egy személlyel kapcsolatban, akit Elé hoztam, ezt válaszolta: “Ne türelmetlenkedj! Mint ahogy a gyümölcsnek kell a napfény, az esõ, és az idõ, hogy beérjen, úgy neki is, hogy szentté váljon. Te csak imádkozz érte továbbra is, és higgyél ígéretemben! Én szentté formálom õt. Akiért imádkoznak, az nem vész el. Nekem gondom van rá. A Véremet ontottam érte. Mindent elkövetek, hogy megmentsem õt.”
Egy papról, akiért imádkoztam, ezt mondta: “Nagyon szeretem õt. Õ az Én kinyújtott jobb kezem. Benne élek és mûködöm. Általa beszélek, és megtérítem a világot. Nagy jutalom vár rá országomban. Ragyogni fog, miként a csillagok.” (Ez a pap rengeteget tesz a lelkek megmentéséért.)
2010. március 19. Szent József ünnepi Szentmisén megkértem Szent Józsefet, hogy imádkozzon értem, mert úgy éreztem, hogy már nem tudok tovább hordozni egy keresztet. Úrfelmutatáskor az Úr Jézus ezt mondta: “Egy örökkévalóság kevés lesz rá, hogy gyönyörködjek benned, mert szentté formállak, olyanná, akiben kedvem telik.” Az Úr Jézus szavai mindazokra vonatkoznak, akik hagyják magukat szentté formálni, vagyis elfogadják a kereszteket, és együttmûködnek a kegyelemmel. E szavakra oly nagy öröm töltött el, és kimondhatatlan vágyat éreztem, hogy mindent vállaljak, és megtegyek, amit az Úr akar, azért hogy teljes mértékben megfeleljek az Õ elvárásának, hogy kedvét tudja találni bennem. Ezért így imádkoztam: Ó Uram, köszönöm Neked. Teljes mértékben alávetem magam a Te fönséges akaratodnak, hogy szentté formálj engem, mert minden a Te kegyelmed. Kimondhatatlanul boldog vagyok, mert ezáltal értelmet nyer az életem, és minden szenvedésem. Uram kérlek add, hogy ezt soha el ne felejtsem!Ezt a nagy megvilágosító kegyelmet Szent József Apukám (így hívom Õt) esdette ki a számomra. Mennyi áldozatot és szenvedést vállalt Õ a Gyermek Jézusért. De az Õ öröme páratlan, mert a karjában tarthatta az Isten egyszülött Fiát, és megtapasztalhatta az Õ végtelen szeretetét.

 

2010. március 24. Felajánlottam a Szentmisét. Átadtam az Úrnak egy nagy gondomat. Úrfelmutatáskor Jézus ezt mondta: “Ez az Én Szívem, amely úgy szeret téged, amilyen vagy, pedig te nagyon tökéletlen vagy az Én tökéletességem és Istenségem elõtt. Szeress te is mindenkit úgy, ahogy van, az Én kedvemért, az Én szeretetemért!
Ez az Én Vérem, amelyet érted ontottam. Hamarosan kiszólítalak ebbõl a világból. Addig szeress, ameddig teheted!”
Szentáldozás elõtt: “Ez az Én szeretettõl lángoló Szívem, amely téged szeret. Te nagyon boldog vagy ettõl a szeretettõl. Ez éltet téged. Sugározd tovább az Én szeretetemet, és azt az örömöt, amelyet Tõlem kaptál, hogy boldoggá tégy másokat is, hogy el tudják viselni ezt a siralomvölgyet.”
Az Úr szavára minden gondom elszállt. Tudtam, mi a kötelességem, és mindennél jobban vágytam rá, hogy ezt megtegyem. Minden a jó Isten kegyelme.

PostHeaderIcon Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete

2009. március 3. Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Elérkezik az idő. Beteljesülnek a próféciák, amelyeket általad és más látnokok által közöltem. A föld soha nem látott még ilyen eseményt, amit most készítek. Belerendül a föld, megszakadnak a szívek, megtisztulnak a lelkek a bűn mocskától és szennyétől. Ítélet jön most a földre. Az ítélet mérlege a számból kijövő kétélű kard, Atyám igéje, Akit az Én személyem által, megtestesített, leküldött a földre, hogy megtanítsam e tudatlan népet a szeretetre. Példát adtam rá egész életemben, míg végül a keresztfán kínhalált szenvedtem értetek. Mégis csak kevesen választanak Engem, az élet Urát. Helyettem bálványok előtt hódolnak. De most véget vetek ennek az állapotnak. Minden lélek megkapja a tisztánlátás kegyelmét Tőlem, Megváltó Istenétől. Az Én szememmel, az Én mércémmel fogják látni lelkük állapotát. Mindenki abban a fokban lesz boldog, minél közelebb áll Hozzám, és annál szerencsétlenebb, minél távolabb tartotta magát Tőlem. Akkor minden szem meg lesz ajándékozva a lélek látásával. Minden értelem megkapja a tisztánlátás kegyelmét, mert kiárasztom kivétel nélkül minden lélekre Szentlelkemet, Aki bevilágítja a legsötétebb zugokat is. Napvilágra hozza a legeldugottabb titkokat. Felfedi a bűnöket, a hazugságokat, a csalásokat. Kivétel nélkül minden ember izzani, égni fog a lelkében. A jók, akik követtek Engem törvényeim megtartásában, az önmegtagadás és a kereszthordozás útján, ragyogni fognak, mint a nyári égen a csillagok. Megvilágítva bűnben élő embertársaik előtt az Én jogos elvárásomat, azt, hogy életszentségben éljenek. A bűnösök viszont kimondhatatlanul fognak szenvedni, mert Szentlelkem könyörtelenül kiégeti lelkükből a bűnt, a gőgöt, a gonoszságot, a kapzsiságot, a paráznaságot, és mindent, ami nem illik bele tanításomba, amely az életszentségre viszi a lelkeket. Természetesen, mint mindig, most is messzemenően tiszteletben tartom az ember szabad akaratát. Még ezek után is, aki akar, az megmaradhat a bűnben, sőt el is kárhozhat. Én nem erőltetem rá Magamat senkire. Ez egy hatalmas kegyelem, a Szentlélek kiáradása. Lehetőség a megtisztulásra, az üdvösség elnyerésére. De természetesen maga az egyén dönti el, hogy akarja-e vagy nem. Ti ezért kicsinyeim imádkozzatok e megátalkodott bűnös világért, hogy kamatoztassa talentumaimat, és éljen a lehetőséggel, amelyet most fogok adni a Szentlélek kiáradása által.”
 
2009. március 4. Szentségimádáson Jézus: „Ítélet jön most a világra. Mindenki meglátja tetteit. Olyan lesz, mint amikor a lélek kimegy a testből, és számot ad tetteiről.” (Ez a halálunk pillanata.) De most még életben maradnak, és a bűnösök megtérhetnek.”
 
2009. március 12. Szentségimádáson Jézus: „Nagyon szomorú idők következnek. Azért rendeltelek ma ide (a Szentségimádásra), mert tájékoztatni akarlak mindarról, ami már a küszöbön áll. Népem vak és konok. Felkínálom neki a megtérés kegyelmét, de ő elutasítja, és a bűnt választja. Most elérkezik rá a megtorlás ideje. Sajnos a büntetés nem válogat. Az igazak együtt fognak szenvedni a bűnösökkel. Most jön el mindaz, amire felkészítettelek. Eljön a nagy figyelmeztetés, amely a legnagyobb kegyelem, mert kivétel nélkül mindenkinek megadja a tisztánlátást. Utána megmutatom Magamat mindenkinek. Megjelenek az égen, hogy megerősítsem a hitükben gyengéket, és a hitetleneket hitre térítsem. Csak azok, akik elutasítják a Szentlelket, vagyis a megismert igazság ellen tusakodnak, ők lesznek a ti üldözőitek. Vigyázzatok! Báránybőrbe bújt farkasok ezek. Színes-mázos szavakkal tőrbe akarnak csalni titeket. De ti ne higgyetek nekik! Úgy mutatják, mintha megtértek volna, befurakodnak közétek, és elárulnak titeket. Cselekedeteikről ismeritek fel őket. Akiben igaz szeretet lakik, az önzetlen, adakozó, segítőkész. Ezek nagyokat imádkoznak, de a lelkük romlott, és a cselekedeteik gonoszak. Szüntelenül kérjétek a Szentlelket, hogy Ő vezessen titeket, és adja meg a tisztánlátás kegyelmét.”
 
 
 
A Szűzanya: „Sírok. Siratom gyermekeimet. Nagyon sokat fognak szenvedni, mert elfordultak Istentől.”
 
 
 
Az Úr Jézus: „Kislányom, Lelkemnek gyöngyszeme! Hamarosan lehull lelked szeméről a lepel. Kirepülsz testedből. Meglátsz Engem színről színre, Akit teljes szívedből imádsz. Boldogságod végtelen lesz. Elképzelni sem tudod azt az örömet, amit neked készítettem. Bízzál Bennem, és tedd meg, amit kérek. Már nem tart soká. Bevezetlek égi otthonodba. Oda, amit álmodban megmutattam neked.” (Kb. 7-8 hónappal ezelőtt azt álmodtam, hogy azt a kisfiamat, aki a méhemben meghalt, egy gyönyörű üvegpalotába hazavittem. A gyermek élt, csecsemő volt. Ez az álom kétszer is megismétlődött. Korábban azt mondta nekem az Úr Jézus, hogy a mennyben mindenkinek akkora háza van, amennyi lelket mentett meg a földön, hogy mindazokat vendégül tudja látni.) „A Kisatyával való álmod is ezt jelenti.” (Nemrég azt álmodtam, hogy bementem a Kisatya házába, és a legbelső szobában hosszan beszélgettünk. Ő azonos Bonajunkta atyával, akiről a III. kötetben írtam.) „Együtt lesztek mindörökké. A tanító a tanítványával. A Lelkiatya, lelki gyermekével.”
 
Kisatya: „Az Úr áll előtted. Belehalnál a boldogságba, ha megláthatnád Őt. Azért rejti el Magát.”
 
 
 
Az Úr Jézus: „Írj tovább! A Lelkemet adom neked. Lelkem az örök élet. Most írj a nagy figyelmeztetésről. Már a küszöbön van. Minden nappal, minden perccel közelebb vagytok hozzá. Éljetek szüntelen készenlétben! Tartsátok meg Atyám törvényét! Éljetek szeretetben! Aki ezt teszi, az nem esik ítélet alá. Ne legyetek kapzsik! Ne akarjatok uralkodni! Szolgáljatok inkább szeretettel, és alázkodjatok meg egymás előtt. Ellenfelem, a sátán elfut az alázatos embertől. A ti szeretetetek tüze pedig égeti őt. Ha el akarjátok űzni magatoktól, legyetek alázatosak, mert ez minden erény alapja, és éljetek szeretetben, mert ez maga a mennyország. Kicsinyeim! Ez a világ elmúlik. De a szeretet mindörökké megmarad. Éljetek szeretetben, mert aki így él, az az Istent szolgálja. Aki pedig ezt teszi, azt megtiszteli az Atya.
 
 
Most arról beszélek neked, hogy ki a legnagyobb Isten országában. Az a kisded lélek, aki teljesen ráhagyatkozik Isten szeretetére, irgalmára. Aki soha nem zúgolódik, elfogad jót, rosszat egyaránt. Bízik Isten szeretetében, és bölcsességében, hogy egyedül az válik a javára, amit Isten készített neki. Az ilyen lélek soha nem engedi ki a derűt a lelkéből. Szüntelenül imádkozik. Örömét leli az imában. Imája Isten imádása, és dicsőítése. Ha kér valamit, azt teljesen Istenre bízza, hogy mit ad neki. Úgy imádkozik, mint Édesanyám a kánai menyegzőn: „Nincs boruk.” Feltárja a problémát, és teljesen Rám bízza, hogy mit válaszolok rá. Nyitott a lelke. Mindent elfogad Tőlem, mert tudja, hogy szeretem. Szüntelenül a keresztre szegezett Szent Testemet látja, és ebből felismeri, hogy már mindent neki adtam. Az életemet, hogy megszerezzem lelke üdvösségét. Ezek után eltörpül minden evilági gond. Itt úgyis elmúlik minden. Ami örökké tart, az örök boldogságot már elnyerte. Imája folytonos hálaadás. Csak egy számít neki: az, hogy felismerje, és megtegye akaratomat. Maradéktalanul teljesítse örök rá vonatkozó tervemet. Lelke békéjét és boldogságát semmi sem tudja elvenni, mert nem kötődik semmihez és senkihez. Szükségben nem csügged, mert az élete öröme Én vagyok. A bőség nem távolítja el Tőlem, mert szemétnek tart mindent az Én fölséges ismeretemhez képest. Én vagyok életének értelme és célja. Csak arra van gondja, hogy Engem kövessen az önmegtagadás és a kereszthordozás útján. Jól ismeri tanításomat, az evangéliumot, és minden erejével arra törekszik, hogy azt tettekre váltsa. Nem törődik a világgal, mert az úgyis elmúlik. De gondja van felebarátjára, mindazokra, akiket eléje vezetek, hogy szükségükben megsegítse őket. Az ilyen lélek fogja hallani Tőlem, amikor a lelke kiszáll a testéből: Jól van derék és hűséges szolgám, jöjj be Urad örömébe! Ti, akik ezt elolvassátok, igyekezzetek hasonlókká lenni az ilyen kisded lélekhez, hogy elnyerjétek az örök boldogság legmagasabb fokát, és már itt a földön is megéljétek a nyolc boldogságot.”
2009. március 15. Szentségimádáson Jézus: „Nagyon nehéz idők következnek. Csak úgy fogjátok kibírni, ha előtte már most járultok a bűnbánat szentségéhez. Ez a nagyböjt legyen figyelmeztető, intő jel arra, hogy bánjátok meg szívből bűneiteket, és javuljatok meg! Ne halogassátok ezt megtenni, hanem keljetek föl bűneitekből! Rázzátok le magatokról a sátán által rátok rakott bilincseket, a bűn béklyóit. Mert a bűneitek kötnek titeket gúzsba, emiatt vagytok a sátán elkeseredett rabjai. Éljetek szabadon! Az igazság szabaddá tesz. Én vagyok az út, az igazság és az élet. Én oldozlak fel titeket bűneitek alól, felszentelt papjaim keze által. Én haltam meg értetek a keresztfán. Az Én Szent Testemmel és értetek kiontott drága Szent Véremmel erősítelek meg benneteket minden Szentmisén, hogy felvértezzelek a nagy harcra, amely az ördög és csatlósai, és az Én szent népem között dúl szakadatlanul. Értsétek meg végre: Nálam nélkül semmit sem tehettek. Ha levágjátok magatokat, mint szőlővesszőket Rólam, a szőlőtőkéről, elszáradtok. Nem hoztok gyümölcsöt. Tűzre vetnek benneteket. De ha megmaradtok Bennem, és megtartjátok tanításomat, bő termést hoztok, amelyet szent angyalaim betakarítanak, vagyis jócselekedeteitek által léphettek be országomba, az örök életre. Ne várjatok tovább! Még ma, még most bánjátok meg gonosz tetteiteket, mert nem tudjátok, hogy a következő percben lesz-e rá lehetőség, hogy a holnap felvirrad-e rátok! Értsétek meg végre, minden kegyelem! Minden lehetőség a szentségekhez való járuláshoz az Én üdvözítő kegyelmem, mert Én kivétel nélkül mindnyájatokat üdvözíteni akarlak. De rajtatok múlik a válasz. Ti döntitek el: üdvösség vagy kárhozat. Döntéseitek következményeit ti viselitek mindörökké. Gyermekeim, az idő lejár. Ennek a korszaknak véget vetek. Ez így nem mehet tovább. Nagyon eltávolodtatok Tőlem, és törvényeim megtartásától. A szeretetből gúnyt űztök. Saját magatokat irtjátok ki. Nem tudjátok megkülönböztetni a jót a rossztól. Érvényes rátok Szent Pál írása: Azzal kérkedtek, amit szégyellni kellene. A gyermekek engedetlenek, nem tisztelik szüleiket és nevelőiket. Pedig ez még a tíz parancsban is benne van. Mindez a sátán műve, aki elvette tőletek a hitet, és vele együtt a reményt és a szeretetet. Az anyagi jólét eltávolított titeket Tőlem. Nem kell a születendő gyermek, mert teher. Plusz kiadás, elfoglaltság. Helyette a tárgyakat és a pénzt bálványozzátok. Nem ismeritek az igazi örömöt. Az ártatlan tiszta kisgyermek mosolyát, ölelő kicsi karját. Ragaszkodó, őszinte szeretetét. Elfeledkeztetek Rólam, Aki gondviselő, szerető Istenetek vagyok. Nem bíztok Bennem. Pedig Én minden megfogant életről különlegesen gondoskodom. Ahol befogadnak egy kisgyermeket, ott Én megáldom, megtöbbszörözöm az anyagi javakat, úgy, mint egykor a kenyeret és a halat. Ne hallgassatok a reklámokra, ami minden szemetet fel akar veletek vásároltatni. Azt sugallva, hogy ettől függ a ti boldogságotok. Megmondom Én nektek: ezekkel a tárgyakkal sem ti, sem azok, akik rátok tukmálják, nem lesztek boldogok. A boldogság a lélek szárnyalása, amit csak Én tudok megadni nektek, ha tiszta szívvel befogadtok a lelketekbe Engem. Én vagyok az örök élet, az örök boldogság. Velem mindenre képesek vagytok. Eltapossátok a kígyó fejét, amikor ellene mondotok minden kísértésnek, minden bűnnek. Énbennem és Énvelem kimondhatatlanul gazdagok vagytok, mert Én vagyok az a drágagyöngy, amelyért érdemes eladni mindent, hogy megvehessétek. Amikor meghaltok, mindent kieresztetek a kezetekből, de aki Engem birtokol, annak a halála pillanatában kezdődik el az örök élete. Szívleljétek meg szavaimat! Most még hívlak benneteket. Felkínálom kegyelmeimet. De ha nem éltek a lehetőséggel, úgy jártok, mint a balga szüzek, akik kinnrekedtek a menyegzőről. Ez a korszak hamar lezárul. Egy új következik. De ezt csak kevesen érik meg. Éljetek halálra készen, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát! Csak egy a biztos, a halál. Csak egy mennyország van, de azt ne a földön keressétek! Itt a testi életetekben kell kiérdemelni, hogy bejussatok arra a felsőbbrendű boldog örök életre, amelyet nektek készítettem Atyám országában. Ó, ha tudnátok, milyen gazdag, boldog örökség vár rátok, mindent megtennétek annak érdekében, hogy azt elnyerjétek! Ne hagyjátok magatokat az ördögtől félrevezetni! Higgyetek az evangéliumban, és váltsátok tettekre tanításomat!
 
 
 
Ítélet jön most a világra. Jaj lesz azoknak, akik becsukják fülüket, hogy süketek legyenek felhívásomra. Behunyják szemüket, hogy ne vegyék észre figyelmeztetéseimet, azt a rengeteg jelet, amelyet az égen lehet látni, és prófétáim által leírt szavaimat, hogy ne kelljen nekik abban hinni. Ti nem tudjátok felmérni azt a veszélyt, amitől Én meg akarlak óvni benneteket. Ugye, ha látjátok közeledni a robogó vonatot, megálltok, mert tudjátok, hogyha elémennétek, feldarabolna benneteket. Miért nem fogadjátok el figyelmeztetéseimet, amíg még nem késő?! Egyedül Én tudom, milyen borzalom készül e bűnös világ megbüntetésére. De mindezt elkerülnétek, ha elfordulnátok a rossztól, és megtérnétek Hozzám, Aki úgy szeretlek titeket, hogy meghaltam értetek. Ne legyetek süketek! Figyeljetek Rám! Mentsétek meg a lelketeket!!!
 
 

Üldözni fognak titeket. Ne felejtsétek: Nem különb a szolga Uránál. Ha Engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Gyűlölni fognak titeket az Én nevemért. De aki mindhalálig kitart, az üdvözül. Én mindnyájatoknak megadom a kegyelmet, a lelki erőt, hogy ha kell, akár az életetek árán is valljatok meg Engem az emberek előtt. Rajtatok múlik, hogy befogadjátok-e, vagy nem. Ne higgyetek a sátánnak, aki félelemmel rémiszt titeket, hogy meghátráljatok! Nekem higgyetek! Én sohasem próbállak titeket erőtökön felül. Itt a földön minden elmúlik. A szenvedés is. De ha kitartotok mindhalálig, örökre szóló boldog élettel jutalmazlak meg titeket. Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de azután semmi egyebet nem tehetnek. Országomban vértanú szentjeim a legboldogabbak. Azért, mert nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki az életét adja Értem. A vértanúság nagy kitüntetés, nagy kegyelem. Ebben részesültek apostolaim, akik a legközelebb álltak Hozzám. Szent Édesanyám többszörösen vértanú volt, mert a lelkét hét tőr döfte át, látva kínszenvedéseimet. Neki százszor könnyebb lett volna meghalni, mint élve maradni. De a születő Egyház érdekében Neki még élni kellett, hogy tanítsa apostolaimat. Együtt imádkozott velük, és az Én tanításomat mélyítette el bennük. Mindazok, akiket meghívok a vértanúságra, vegyék nagy kitüntetésnek, mert a vértanúság a legszorosabb Krisztuskövetés. Az Én lábam nyomában járnak, és úgy szeretnek, mint Én.”

2009. március 24. Szentségimádáson Jézus:
 
Ajánlás a Lelki naplóhoz:
„Ez a könyv szeretetem kiáradása az egész világra. Sajnálom ezt a tudatlan bűnbe esett népet. Ezért oktatom, tanítom őket általad. Lefoglaltalak Magamnak, hogy élő ceruzám, rozsdás vízcsapom, élő tabernákulumom légy. Te légy a lámpa, amelynek fénye Én vagyok. Mindazok, akik e fényben megfürödnek, új fényáradatban fogják olvasni evangéliumomat, mert szeretetem és tanításom magvilágosítja elméjüket. Hitük és bizalmuk révén megtapasztaltatom velük végtelen irgalmasságomat és szeretetemet. Beavatom őket megváltásom titkába. Ha ők is úgy akarják, munkatársaimmá lesznek. Velem egyesülve lelkeket mentenek meg az örök kárhozattól. Testi haláluk után pedig ragyogni fognak országomban örökké, mint a csillagok.
 
Ez a könyv nagy kegyelem. Kincs mindazok számára, akik befogadják, és tettekre váltják. De vádolni fogja mindazokat, akik elutasítják. Szeretném, ha az egész világ megismerné ezt a könyvet, amely élő, eleven szavam, és teljes összhangban áll az evangéliummal. Mindaz, aki terjeszti, Engem szolgál. Én pedig asztalomhoz ültetem szolgáimat Atyám országában.”
 
Üzenet:
„Népem vak és konok. A vesztébe rohan. Nem akar Nekem szolgálni. Nem tetszik neki az önmegtagadás és a kereszthordozás. Csak a bűn útját járják. Keresik a testi élvezeteket, amelyek a sátán csapdái azért, hogy elveszítsék lelkük üdvösségét. Hiába a sok felhívás, a sok jel, nem akarják észrevenni, mert fülükre nagyot hallanak, szemüket pedig becsukják, hogy ne lássanak. Bűneik teszik őket süketekké és vakokká. Amikor pedig megengedem életükben a kudarcokat, Engem hibáztatnak. Amikor jól megy soruk, és vétkeznek, istentagadók. Ha bajba jutnak, akkor istenkáromlók. Pedig Én világosan megmondtam: Nálam nélkül semmit sem tehettek. Semmi jót, csak rosszat. De a rosszat Én nem akarom. Csupán megengedem, mert tiszteletben tartom az ember szabad akaratát, amely az ember méltósága. Ezek a szegény bűnbe esett emberek rengeteget fognak szenvedni. Itt a földön sem ismerik az igazi boldogságot, mert nem ismernek Engem. Ó, mily nagyon fáj szerető Szívemnek, hogy a bűnt, ami lelkük, testük kárára van, előtérbe helyezik, Engem pedig megvetnek. Amikor a lelkük kimegy a testükből, meglátnak Engem, Akit egész életükben elutasítottak. Megtudják az igazságot, hogy Én vagyok. Szembesülnek a valósággal, hogy a sátán rászedte, becsapta őket. Lepereg előttük egész életük, mint egy film a bölcsőtől a sírig. Akkor rájönnek, hogy Engem nem lehet becsapni. Ha nem bánják meg életük végéig gonosz bűneiket, már nincs visszaút. Nem tudnak változni. Marad az elkeseredett lelkiismeret furdalás, és a gyűlölet. Gyűlöli a sátánt, aki becsapta, és ide juttatta. Gyűlöli saját magát, amiért hagyta, hogy ellenfelem rászedje. Gyűlöli a környezetét, akik bűntársai voltak. Végül pedig gyűlöl Engem, Akit mindvégig elutasított. Akkor hallja mennydörgő szavam: Távozz! Ekkor belezuhan abba a tűztengerbe, amelyet pokolnak hívnak, és ami égetni, kínozni fogja örökkön örökké. Ettől akarlak megóvni titeket gyermekeim. Ne legyetek makacsak! Engedelmeskedjetek hívó szavamnak! Akarjatok megismerni Engem, Aki szerető, megváltó Istenetek vagyok! Működjetek együtt túláradó kegyelmemmel! Engedjetek be Engem a szívetekbe szent igém által, és hagyjátok, hogy átformáljalak titeket! Atyám mindnyájatokat az Én képemre és hasonlatosságomra teremtett. De ti eltorzítottátok bűneitekkel ezt a szent Istenképet. Tartsatok bűnbánatot! Éljetek törvényeim szerint, és akkor felragyog bennetek Arcom, és Rám ismernek bennetek az emberek. Ha szeretetben éltek, boldogok lesztek már itt a földön is. A lelketek Isten élő, eleven lelke, amely sohasem hal meg. A lelketek Istenre szomjas, mert úgy teremtette meg Atyám, hogy csak Istennel tudjon kielégülni. Mindaddig nyugtalanok vagytok, amíg be nem töltekeztek Istennel, mert egyedül Istennél van a béke, az öröm, és a megváltás. Engedjetek lelketek vágyának! Töltekezzetek be Istennel, és az Ő kegyelmével! Akkor megnyugszik lelketek, és elmerültök Isten végtelen szeretetében. Mondjatok ellene a sátán kísértéseinek! Minél többször ellene mondotok, annál jobban megerősödik a lelketek. Gyermekeim! Az idő hamar lejár. Fogadjátok meg szavaimat, hogy boldogok legyetek, és elkerüljétek a kárhozatot!!!
 
Most írj szeretetem kiáradásáról! Szeretetemet kiárasztom az egész világra. Általam él minden élő. De az embert különösképpen szeretem. Hasonlóvá lettem hozzá, amikor megtestesültem Szent Anyám méhében. Elrejtettem dicsőségemet és mindenhatóságomat. Olyanná lettem, mint egy az emberek közül. Isteni hatalmamat csak akkor gyakoroltam, amikor csodákat tettem. Betegeket gyógyítottam, halottakat keltettem életre, megszaporítottam az élelmet. De minden csodámat a hit és a megtérés függvényében tettem. Ahol nem hittek Bennem, ott nem tettem csodát. Ez ma is így van, és így marad a világ végezetéig. Aki süket és vak kegyelmem befogadására, annak az életében nem teszek csodát, mert nem méltó rá. Csak az alázatos, Rám hagyatkozó és szeretetteljes kérést nem utasítom vissza. Itt van pl. az evangéliumi leprás: „Ha akarod, meggyógyíthatsz engem.” Hallott Rólam. Bízott Bennem. Nagyon vágyott meggyógyulni, de alázatosan Rám bízta. Ha akarod… Amikor apostolaim kérték: „Taníts meg minket imádkozni.” A Miatyánkban ezt tanítottam: Legyen meg a Te akaratod. Gyermekeim! Higgyétek el Nekem, a földi életben nem a legfontosabb az egészség és a jólét, ahogyan ezt ma sokan állítják. Nem. Azért, mert a földi lét elmúlik. Higgyétek el Nekem, hogy semmi sem véletlen. Minden mögött Én állok, Aki megváltottam a világot, és azt akarom, hogy üdvözüljön. Ezért kapjátok a kereszteket, a betegségeket, és a szenvedéseket, hogy elszakítson benneteket a bűntől, és az üdvösség útjára tereljen titeket. A Nekem tetsző ima pedig ez: Jézusom, ha Te akarod… Leborulva imádlak, szeretlek Téged. Hálát adok Neked akkor is, ha megadod amit kérek, akkor is, ha nem. Teljességgel Rád hagyatkozom. Tudom, hiszem, hogy Te az üdvösségemet akarod. Egyedül Te tudod, mi válik a javamra, és azt meg is adod. Ezért dicsőítelek Téged most és mindörökkön örökké. Hálát adok mindenért. Önmagadért szeretlek, imádlak Téged teljes szívemből, mert Te mindenek fölött szeretetre méltó vagy. Ha ilyen lelkülettel imádkoztok, nagyon megörvendeztetitek Szívemet. Kiárasztom rátok kegyelmemet, és mindent megadok, ami az üdvösségetekre válik. Megéreztetem veletek isteni jelenlétemet. Bármikor hívtok, megsegítelek. Az ítéletkor pedig jobbomra állítalak benneteket, mert engedelmes és alázatos gyermekeim voltatok, amíg a földön éltetek.”
 

Mária Julianna által kapott imák

2008. október 26. Szentségimádáson Jézus: „Mondd Nekem gyakran: Jézusom, Szerelmem! Kedvesebb vagy nekem, mint az egész teremtett világ. Csak Neked akarok mindig megfelelni. Csak Te vagy fontos számomra, és az, amit Te akarsz, hogy megtegyek. Légy az én Királyom, Uram és Istenem! Mindenem Te vagy. Téged szeretlek teljes szívemből. Csak Teutánad epedek. Minden gondolatom Te vagy. Ölelő karodba vágyom, hogy szerető Szíveden valljam meg Neked örök szerelmemet.”
 
2009. március 24. Szentségimádáson Jézus: „A Nekem tetsző ima pedig ez: Jézusom, ha Te akarod… Leborulva imádlak, szeretlek Téged. Hálát adok Neked akkor is, ha megadod amit kérek, akkor is, ha nem. Teljességgel Rád hagyatkozom. Tudom, hiszem, hogy Te az üdvösségemet akarod. Egyedül Te tudod, mi válik a javamra, és azt meg is adod. Ezért dicsőítelek Téged most és mindörökkön örökké. Hálát adok mindenért. Önmagadért szeretlek, imádlak Téged teljes szívemből, mert Te mindenek fölött szeretetre méltó vagy. Ha ilyen lelkülettel imádkoztok, nagyon megörvendeztetitek Szívemet. Kiárasztom rátok kegyelmemet, és mindent megadok, ami az üdvösségetekre válik. Megéreztetem veletek isteni jelenlétemet. Bármikor hívtok, megsegítelek. Az ítéletkor pedig jobbomra állítalak benneteket, mert engedelmes és alázatos gyermekeim voltatok, amíg a földön éltetek.”
 
2009. március 31. Szentmise után, Szentségimádáson Jézus:
„Drága kislányom! Nagyon szomorú az Én lelkem. Látod? Szinte mindenki itt hagy. Elmennek. Az evilági elfoglaltságok fontosabbak számukra, mint Én. Én az életemet is odaadtam, értük. Ők még egy órát is sajnálnak Velem eltölteni. Hamarosan meglátják tetteiket. Szembesülnek bűneikkel. A mulasztás is bűn. Méghozzá igen nagy. Ennek a nemzedéknek ez a legnagyobb bűne. Elmulasztják a jócselekedeteket, a szentmiséket, az imádságokat. Helyette hiábavalóságok után futkosnak. Ezt nem szabad elhagyni, azt meg kell tenni. Rám pedig soha nem jut idő. Így múlik el az életük, amelynek a végén üres kézzel állnak meg Előttem. Megtennének már akkor mindent, de az idő lejárt, lekéstek. Kinn maradnak a menyegzőről. Pedig ha Én állnék az első helyen az életükben, milyen más lenne az életük. Célt és értelmet nyerne. Boldogok és elégedettek lennének. Az Én békémet adnám nekik, amit a világ nem adhat. Így üresek, kedvetlenek, és céltalanul bolyonganak a világban. Kislányom, imádkozz! Imáidra és áldozataidra sok lélekkel jutalmazlak meg. Sokan megkapják Tőlem a megtérés kegyelmét, sőt még haláluk óráján is megadom nekik a bűnbánat kegyelmét, és így megmenekülnek az örök kárhozattól. Életetek értelme és célja ez legyen: Maradéktalanul teljesítsétek rátok vonatkozó örök szent tervemet! Tudjátok mit jelent ez? Azt, hogy életetek minden pillanatában legyetek készek mindig ellene mondani a sátánnak, és minden kísértésének, és tegyetek jót mindenkivel, akiket elétek hozok. Döntsetek mindig Mellettem, vagyis teljesítsétek törvényeimet, amely a szeretet főparancsa, és a tíz parancsolat.
Most Lelkem édességéről beszélek neked. Lelkem édessége ti vagytok, ti kisded lelkű, kiválasztott drága gyermekeim. Tibennetek gyönyörködöm. A ti áldozatos szeretetetek meghódítja Szívemet. Kiosztom kegyelmeimet nektek, és mindazoknak, akiknek kéritek. Nem fordulok el soha tőletek. Bármit kértek, megkapjátok, ha az a lelketek, és mások lelkének üdvére válik. Legyetek jók! Tartsatok ki mindhalálig! Ti, akik Velem együtt vállaljátok az áldozatokat és szenvedéseket a lelkekért, különösen nagy jutalomban fogtok részesülni országomban. A legmagasabb fokú örök boldogság részesei lesztek. Ó, ti megváltott gyermekeim! Most azokhoz szólok, akiknek tétova a léptük. Hol közelednek Felém, hol pedig eltávolodnak Tőlem. Ó, ha tudnátok, mily nagy boldogságot készítettem nektek! Nem mulasztanátok el egyetlen percet, egyetlen alkalmat sem, hogy szolgáljatok Engem embertársaitokban. Önmagatokat megtagadva követnétek Engem a keresztúton, keresztetekkel a vállatokon. Ez azt jelenti, hogy nem a saját kényelmeteket és szórakozásotokat keresnétek, hanem azt, hogy hogyan szolgáljatok Engem a felebarátban, akiket elétek hozok. Példamutatóan teljesítenétek állapotbeli kötelességeiteket. Gyermekeitek szeretetteljes és lelkiismeretes nevelését, hitvestársatok odaadó szeretetét. Nem az érte járó jutalomért, hanem Irántam való szeretetből, mert csak így van értéke. Mert minden szeretetből fakadó jócselekedetnek értéke van Atyám országában. De aki csak számításból, az érte járó jutalomért cselekszi a jót, az már itt a földön megkapta fizetségét.”
 

A Szentlélek imája bennem: „Hőn imádott Uram! Mindenek fölött szeretlek Téged! Ha Te rám nézel, elolvadok. Tekinteted áthatol bensőmön, mint a tűz, és elolvad bennem a lelkem. Ha Te velem vagy, megnyugszom. A béke, amelyet belém árasztasz, olyan, mint az óceán. Végeláthatatlan, békés és szelíd. Ha Te szólsz hozzám, az bölcsességet ad. Célt és értelmet kap az életem. Értelmem szeme pedig megkapja a tisztánlátást. Mindig csak Veled vágyódom együtt lenni! Olyan jó, hogy Te sohasem tagadod meg Magadat tőlem. Kérlek, soha ne távozz el a Te kis ostyádtól, tőlem! Te vagy az élet, a boldogság, és az örökkévalóság. Ó imádott végtelen Szeretet, gyógyíts meg engem! Add, hogy kigyógyuljak minden önzésemből, türelmetlenségemből, és kételyemből! Te légy bennem a tűzszikra, amely lángra lobbantja szívemet, lelkemet, amely egyre csak Utánad eped! Ó kérlek, formálj, alakíts Magadba engem! Add, hogy meghaljak magamnak, és csak Neked éljek örökkön örökké!  Ámen.”

PostHeaderIcon Mennyeiek üzeneti Kindelmann Erzsébet által

Élj még szentebbül minden erőddel

1963. március 5.

Az Úr Jézus szólt:
“Élj nagyon szentül, mert ennyi kegyelem, melyet Tőlem kapsz, mindegyre nagyobb erőt ad!”
“Élj még szentebbül minden erőddel, és érezd, mennyire fokozom benned kegyelmemet!”

1963. március 11.

A Szűzanya szólt:
“Látom, mennyire átadod magad Szeretetlángom kegyelmi hatásának. Anyai Szívem örömére teszed ezt. Már régen beszélgettünk. Ugye nagyon szenvedsz azért, mert félreértenek? Ugye nehéz a sok megpróbáltatás? Ne sajnáld a fáradtságot, csak menj és mondd az illetékeseknek, hogy nem tőled származik az erőszak, Én sürgetlek állandóan. Tudod, mit mondtam: Mégis a te kicsiségeden, tudatlanságodon és alázatosságodon keresztül fog kigyúlni Szeretetlángom.”

Utána még hosszan beszélgetett. Újra elmondta azt is, hogy a Sátán milyen feldühödött erővel ront rá azokra, akiknél még csak sejti Szeretetlángja kigyúlását:
“Mi megengedtük, hogy mindenféle kísértéseit végig próbálhatja azokon a lelkeken, akik el akarják indítani a Szeretetlángot, szent ügyemet…”

Majd beszélgetés közben visszatért arra, hogy ezt a kegyelmi időt, melyet most akar elindítani, nem szabad évtizedekig elhúzni:
“Nincs vesztegetni való időnk, csupán annyi idő van meghatározva, hogy Szeretetlángom kigyúlása idejéig a Sátán megkísérthesse a 12 kiváló kiválasztott papi lelket. Juttasd el hozzájuk szavamat, hogy ne féljenek. Én velük leszek, és mint téged, úgy őket is győzelemre segítem a Sátán kísértései felett.”

Lelkem ég a vágytól, hogy a Szűzanya óhaja minél előbb teljesüljön. Mostanában igen nehéz napokat élek át. Többször szólt a Szűzanya, hogy menjek el X. atyához, és mondjam meg neki, Ő üzeni, hogy tekintse kötelességének lelkem vezetését. E szavakra ismét a kételyek kezdtek szorongatni. Elmondtam ezt a mellém rendelt Nővérnek. Ő erre azt válaszolta, hogy menjek el…, most már ő sem tart vissza, csak menjek…

1963. március 23.

Gyónni mentem X. atyához… Vétkeim felsorolása után elmondtam az Úr Jézus és a Szent Szűz “üzenet”-ét. Ő erre azt válaszolta, hogy kitart előbbi állásfoglalása mellett, és nem vállalja el lelkem vezetését. Ő nem érez magában annyi erőt, hogy ezt megtegye. Hivatkozott nemrég lezajlott betegségére és a közben kapott nagyothallására, és főleg arra, hogy neki kételyei vannak…

Azt mondta, hogy igen makacs lélek vagyok, kiben semmi hajlékonyság nincs. Csak a magam akaratához ragaszkodom. Én megmondtam, ha a magam akaratából kellett volna idejönnöm, egyetlen lépést sem volna erőm megtenni. Nem közelednék feléje, ha erre égi felszólítást nem kaptam volna. Elmondtam, hogy most is, mielőtt elindultam, a mellém rendelt nővér tanácsát kértem ki. Majd visszatértem azon szavára, mellyel azt mondta, hogy türelmetlen vagyok. Én teljesen meg vagyok győződve arról, hogy ez a türelmetlenség nem az én akaraterőmből származik, mert nincs benne semmi személyes érdekem. Ő erre csak egy szóval válaszolt: “Szép!”

Megkértem, ha már ő nem akarja elvállalni lelkem vezetését, legyen olyan jó és küldjön valakihez… Azt ő is belátta, hogy valóban szükségem volna állandó lelkivezetésre, de ő nem segít hozzá. Azt mondta: “Majd lesz valahogy!” Ajánlotta, hogy olvassam Kis Szent Teréz életét és Kempis Tamás: “Krisztus követésé”-t, mely színtiszta evangélium.

Erre azt válaszoltam: Szívesen elfogadom tanácsát, de én nehezen olvasok, nemcsak iskolázatlanságom miatt, hanem azért is, mert ha egy mondatot elolvasok, és az megragadja a lelkemet, elkezdek arról elmélkedni. Egyébként már hónapok óta egyetlen mondat az elmélkedésem anyaga: ,,És az Ige Testté lett!” Ezen, mint ki nem meríthető témán, újra és újra elmélkedem.
Majd azt mondta: “Leányom, és most nagyon megáldalak téged!”
Erre az áldásra lelkemben megnyugodva távoztam…
Aztán megleptek újra a kételyek. Hiszen az atya nem is hisz nekem, és amit neki mondtam, szintén kételyt támasztott a lelkében. Arra gondoltam, most ő is át fogja szenvedni a sok kételyt, melyet én oly hosszú idő óta elszenvedek. Milyen megalázó volt ez az elutasítás! … De most már jól van ez így. Legyen meg Isten szent akarata. Ha az Úr Jézus ezt a megaláztatást szánta nekem, örömmel veszem szent kezéből. Ma, amikor Hozzá mentem, hosszas hallgatás után arra kért az Úr Jézus:

“Kislányom, megkérlek benneteket, vigyázzatok, a megszentelő kegyelem állapotát el ne veszítsétek! Lelketek szépsége az, mellyel gyönyörködtetni tudtok, és ha ezt a megszentelő kegyelmet elvesztettétek, ne késlekedjetek azt visszaszerezni. Ó, ha tudnátok, mekkora szeretettel szenvedtem értetek, hogy bűneitek bocsánatát elnyerjem mennyei Atyámtól! Téged pedig arra kérlek, segíts Nekem, hogy sok lélek szerezze vissza a keresztségben kapott szép kegyelem-ruháját.” (És hangja esdekelt felém.)

1963. március 24.

Még az előző napi, a szentgyónás keretében történt nagy megaláztatás és rideg visszautasítás zavart állandóan.
“Erzsébet!”
Lelkem megremegett. A megszólítás különös volt nekem.
“Hiszel-e Bennem, Bennünk? Hiszed-e, hogy Én és Édesanyánk igazoltunk téged az Ő pap-fiánál? Mondd, hiszed-e?”

Lelkemben a választ azonnal megadtam: Imádott Jézusom, Te tudod legjobban, milyen az én hitem.

“Bízol-e abban, hogy a rendeltetésnek – melyre kiválasztottunk – helyt tudsz állni? Megkérdezlek újra, vállalod-e a sok megaláztatást és szenvedést, mely szent ügyünk érvényre jutásával jár? Tudod-e, hogy azok a szenvedések, melyeket eddig kaptál, csak előkészítőül szolgáltak ahhoz a célhoz, melyet el kell érned? Eszköz vagy a kezünkben. Akarsz-e továbbra is eszköz maradni? Fel akarsz-e jönni Velem a Kálvária hegyére, a Golgotára? Ha igen, akkor a Fájdalmas Anya mellett a helyed. Az Ő Szívének Szeretetlángja, melyet általad kíván kigyújtani a Földön, teljes önátadást kíván tőled. Ne adj most azonnal választ erre. Vonulj magadba, és készülj fel a nagy üggyel kapcsolatos válaszra!”

Otthon a délelőtt folyamán is folytatta a beszélgetést:
“Látom, mennyire megrendített az, hogy nem hittek őszinte szavaidnak, melyek pedig Tőlem valók. Figyelem azt, hogy az első nagy szenvedést, mint a szenvedések kezdetének főpróbáját, mennyire fogadod erős lélekkel. Ez a világra szóló kegyelmi idő, e szent ügy, melyet általad akarunk elkezdeni, nem indulhat el agyaglábakon. Kemény, edzett, acélos lélekkel lehet csak elindítani.”

S közben, míg ezeket mondta, kegyelmeinek hatalmas áradata tört be a lelkembe. Az Úr Jézus megkérdezte, értem-e ezt? Ő felvilágosító szavaiban a Szentlélek Úristen, az Erősség Lelkének csodálatos kegyelmét árasztotta rám, s a Szentlélek Isten csodálatos fényessége megvilágította elmémet. A hit és bizalom csodálatos erejű kegyelmét adta most nekem – mondta az Úr Jézus. Mert e kettő nélkül semmi erény nem gyökeresedik meg bensőmben, sem mások lelkében. Ez az alappillére annak a nagy, szent ügynek, melyet csakis így lehet megindítani.

“Elmélkedd át szavaim fontosságát! Ami most veled történt, az a hit legelső mozdulata volt lelkedben… Látom, azon akadtál meg, hogy a szentéletű személy oly messzemenő visszautasítást tanúsított. E miatt ne aggódj! Én vezetlek téged, és ha aggódsz, azt kell hinnem, hogy nem vagy Velem megelégedve.”

E szavak hallatára lelkemben összeroskadtam. Imádott Jézusom, mit teszel velem? Hogyan alázkodjam meg Előtted? Mennyire bánom, hogy megbántottalak…
A lelki magányban az Úr Jézus valósággal megbeszélést tartott. Arra kért, hogy ezt, amit most leíratott velem, sürgősen vigyem el a Püspök atyához. (1963. március 27-én volt ez, el is vittem.)
Közben sokat beszélt velem a kegyelmi időről és a Szeretet lelkéről, mely szinte olyan lesz, mint az első Pünkösd, mely elárasztja erejével a Földet, s ez a nagy csoda, melyre felfigyel az emberiség. Ez mind a Szűzanya Szeretetlángja kegyelmi hatásának kiáradása…

Az emberiség lelkében a hitetlenség által elhomályosuló Föld nagy megrázkódtatáson megy keresztül. Utána hinni fognak, és ez a megrázkódtatás a hit erejének értelme által új világot teremt. A Szent Szűz Szeretetlángja által a hitbe vetett bizalom gyökeret ver a lelkekben és megújul a Föld színe, mert: “…ilyen még nem volt, mióta az Ige Testté lett.” A szenvedésekkel elárasztott Föld megújhodása a Szent Szűz közbenjáró hatalma által történik.

A Püspök atya ebben az időszakban a hozzánk közeleső faluban bérmált. Én átutaztam oda, és megkértem a titkárát (H.), lenne szíves a Püspök atyát megkérdezni, volna-e alkalom arra, hogy beszélgessek vele? Míg a válaszra vártam, nagy szorongás vett erőt rajtam. Alig tudtam elhinni, hogy a Püspök atya egyáltalán szóba áll velem. S közben kértem a Szűzanyát, ha ez annyira sürgős, indítsa erre a Püspök atyát. Az ünnepi ebéd befejeztével néhány szót váltott velem a Püspök atya, mielőtt az autóba szállt. Legnagyobb meglepetésemre ő azt válaszolta, hogy szerdán délelőtt tíz órakor menjek le hozzá Fehérvárra, ott fogad a püspöki palotában. Azt sem tudtam, hová legyek a meglepetéstől. Ez az intézkedés igazán gyors volt, egyben bizonyíték arra is, hogy a Szűzanyának sürgős az ügye, s ezt Ő intézte el ily gyorsan.

Szerdán délelőtt várt a Püspök atya. A beszélgetés egy órán át tartott, csak mi ketten voltunk. Én átadtam az előre leírt írást, és megmondtam, hogy ez az Úr Jézus és a Szűzanya közlése. Közben eszembe jutott, hogy amikor először ott jártam, milyen nagy előkészülettel indultam el. S nem is egyedül, hanem a mellém rendelt nővérrel. Amint a vonaton ültünk, az Úr Jézus akkor is beszélgetett velem, és többek között azt mondta:
“Lesz idő, mikor elhagyatva, egymagadban fogsz eljárni a szent ügyben.”
Ezt a vonaton azonnal meg is mondtam a mellém rendelt nővérnek. Most utólag ez be is igazolódott.


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • 44 év szabad garázdálkodása
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Afrikai Hűség Hőség
  • Afrikai Víz
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet – VESZPRÉM
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Albert Líra
  • Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Alvidék-Délvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZENTA
  • Amarilliszfélék
  • Amerikai Hűség Hőség
  • Amerikai Hűség Hőség – SOPRON
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Amoris Laetitia Háború
  • Andre Lowoa – VESZPRÉM
  • Április
  • Antikrisztus által Irányított Népvándorlás
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Augusztus
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség – SORPON
  • Ausztrálázsiai Víz
  • Bács-Kiskun – SÜKÖSD
  • Bálványtemplomok, vértanuk vesztőhelye
  • Baranya – MOHÁCS
  • Begóniák
  • Békés – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Borsod-Abaúj-Zemplén – SÁTORALJAÚJHELY
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran – ESZTERGOM
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsen Okosan Törpemagyaran – BUDAPEST
  • Bölcsességek
  • Bölcsességek idézetekben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Bölcsességek terjedelmében
  • BTankok
  • Buda
  • Budapest
  • BudaPilisSolt – ESZTERGOM
  • Buzogányvirágok
  • Csongrád – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • December
  • Dél-Alföld
  • Dél – Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Dél-Dunántúl
  • Dél – Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Délvidék
  • Dezső Líra
  • Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Előbb-utóbb
  • Előre! Győzelemre Fel! – VESZPRÉM
  • Epikus Gyökereink
  • Epikusan A-C Lírailag
  • Epikusan A-E Lírailag
  • Epikusan D-F Lírailag
  • Epikusan F-K Lírailag
  • Epikusan FGIK Lírailag
  • Epikusan G-I Lírailag
  • Epikusan J-L Lírailag
  • Epikusan L-R Lírailag
  • Epikusan LMR Lírailag
  • Epikusan M-O Lírailag
  • Epikusan P-S Lírailag
  • Epikusan S-Z Lírailag
  • Epikusan SZ Lírailag
  • Epikusan T-Z Lírailag
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Erdély-Bánát-Csángó-Körösmező-Máramaros-Székelyföld, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOMBOLYA
  • Erkölcsi Gyökereink
  • Ervin Líra
  • Esti Éjszakák
  • Észak-Alföld
  • Észak – Alföld – NYÍREGYHÁZA
  • Észak-Amerikai Víz
  • Észak-Magyarország
  • Észak – Magyarország – SÁTORALJAÚJHELY
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Komárom – ESZTERGOM
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Eurázsiai Unió az Európai Unió ellen
  • Európai Hűség Hőség
  • Eurázsiai Hűség Hőség – SOPRON
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Európai Víz
  • Február
  • Fejér – ESZTERGOM
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Felvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOLNA
  • Ferenc Líra
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Föld
  • Föld
  • Frank Hűség Hőség – SOPRON
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Függtelen Határzár
  • Gábor Líra
  • Gomora Szodoma Technika
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyermeki Hűség
  • GyökereiNK
  • Gyökereink
  • GyökereiNK TöbbEzer Kárpát-medencében – ESZTERGOM
  • Győr-Moson-Sopron – SOPRON
  • Hajdú-Bihar – NYÍREGYHÁZA
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Heves – VÁC
  • Heves Jeges – SOPRON
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Hosszúság – AL-SAFIROV
  • HőseiNK PéldaképeiNK
  • Hűség Hőség
  • Hűség Hőség – SOPRON
  • Ibolyafélék
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • István Líra
  • Jácintok
  • Január
  • Jász-Nagykun-Szolnok – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Dobogó Szíve és Szeretete – SOPRON
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • József Líra
  • Jövő a Múltból kikövetkeztethető – SÜKÖSD
  • Július
  • Június
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalitka
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsonyi kaktuszok
  • Kard(Gladiátor)virágok
  • Károly Líra
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Keresztes Imahadjárat
  • Kolon (S)Zala – SÜMEG
  • Kontyvirágfélék
  • Koralkák
  • Közép-Dunántúl
  • Közép – Dunántúl – ESZTERGOM
  • Közép-Magyarország
  • Közép – Magyarország – VÁC
  • Ladik
  • Lajos Líra
  • Latin.Amerikai Víz
  • Lég
  • Lég
  • Legendák, mesék, mondák
  • Liliomok
  • Lírikus Gyökereink
  • Legendás MeseMondaVilág – HERCEGSZÁNTÓ
  • Lélektárs – MOHÁCS
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magasság -VARSÓ
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • Május
  • Március
  • Margitvirágok
  • MártírSors
  • MártírSzentSors – SÜMEG
  • MédBabiloni Hűség Hőség – SOPRON
  • Meddig még?
  • Mélység – TRIESZT
  • Messze Távolban
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Mihály Líra
  • Munkanapló
  • Muskátlik
  • Nebáncsvirágok
  • Nefelejcsek
  • Nemzeti Imahadjárat
  • Nógrád – VÁC
  • November
  • Nyugat-Dunántúl
  • Nyugat-Dunántúl – SOPRON
  • Október
  • Olajfafélék
  • Olvasó gondolkodó
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pálmafélék
  • Pest – VÁC
  • Pesti kerületek – VÁC
  • Pesti Nagykörút
  • Péter Líra
  • Polgárháborús Védelem
  • Pólusharc
  • Pünkösd-ElJövet
  • Római Katolikus – keresztény rádió – ZENTA
  • Rózsák
  • Sándor Líra
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Skandináv Hűség Hőség
  • Somogy, Pannonhalmi főapáti birtoktól napjainkig – BALATONFÖLDVÁR
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg – NYÍREGYHÁZA
  • Szegfűk
  • Szélesség – TACHOV
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeptember
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • SzívHang
  • SzívSzólam
  • Szodomán túl Armageddon
  • TABU
  • Tamás Líra
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Tolna – Mohács
  • TöbbEzer
  • Tulipánok
  • Tűz
  • Tűz
  • Üdvözlet
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Változás
  • Vas – SOPRON
  • Veszprém – SÜMEG
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • Vigyázz!
  • Visegrádi Hűség Hőség – SOPRON
  • Víz
  • Víz
  • Zoltán Líra
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

    Jézus az Emberiséghez
    Legutóbbi hozzászólások
      2018. október
      h k s c p s v
      « Sze    
      1234567
      891011121314
      15161718192021
      22232425262728
      293031