‘0307’ cimkéjű bejegyzések

2017. március 2. Itthon az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Hamarosan beteljesülnek próféciáim. Most különösen sokat imádkozzatok papjaimért! Most lesz a végső összecsapás, amikor szétválasztom a juhokat a kosoktól.

Kicsinyeim, újra mondom: imádkozzatok most még többet, hozzatok még több áldozatot a lelkek megmentéséért, mert ez az idő a sátán végső, elkeseredett harca a lelkek ellen, hogy kilopja belőlük a hitet, és miután kilopta, könnyűszerrel leterítse őket.

Kicsinyeim, Véremen megváltott gyermekeim! Ne tegyétek magatokban hiábavalóvá rettenetes kínszenvedésemet és kereszthalálomat! Ne hagyjátok, hogy ellenfelem a kárhozatba taszítson benneteket, és örökké gúnyolódjon rajtatok, hogy el tudott buktatni.

Gyermekeim! Legyetek felkészülve! Így készüljetek: Kérjétek magatokra a sziklaszilárd, erős hitet! Olvassátok naponta a Szent Evangéliumot, váltsátok tettekre annak tartalmát! Ami azzal ellentétes tanítás, hangozzék el bárkinek az ajkáról is, azonnal vessétek el magatoktól!

Kicsinyeim! Az antikrisztus már készen áll, hogy fellépjen, csak a megfelelő pillanatot várja. Ne higgyetek neki, amikor azt hazudja, hogy ő Én vagyok. Ne higgyetek megtévesztő csodáinak, melyeket a sátán művel általa. Az ördög az Isten majma, de ti ne dőljetek be neki.

Kicsi gyermekeim! Én legyek a ti egyedüli reményetek, Aki hamarosan visszajövök dicsőségemben az ég felhőin, hogy szám leheletével elsöpörjem a gonoszt, és megítéljem a népeket. Ítéletem kardja a Szent Evangélium és a főparancs: a szeretet. Mindazok, akik tettekre váltják tanításomat, Velem együtt fognak győzni, és uralkodnak majd örökkön-örökké. De aki bedől a tévtanításnak és az antikrisztusnak, az az örök vesztesekhez csatlakozik, és a kárhozat lesz az osztályrésze.

Kicsinyeim! Most van itt a nagy megmérettetés. Minden embernek magának kell döntenie örök sorsa felett. De nektek, akik osztatlan szívvel szerettek Engem, olyan lesz ez, mint egy színjáték, amire ti nem fogtok odafigyelni, mert elhatárolódtok tőle. A lelketekben zavartalanul fogtok imádni Engem. Tettekre váltjátok tanításomat és üzeneteimet, és boldogan várjátok a Velem való nagy találkozást, amikor színről-színre megláthattok Engem. Én pedig bennetek fogom elismételni főpapi imámat: „Atyám, a feladatot, amelyet Rám bíztál, elvégeztem, megdicsőítettem nevedet a Földön.” Legyetek hűségesek Hozzám, drága kicsinyeim, és Én veletek maradok mindennap a világ végezetéig! Amikor pedig elhozom a ti végórátokat, Magamhoz emellek benneteket örök dicsőségembe, ahol vég nélkül fogtok Velem együtt örvendezni. Ég és föld elmúlnak, de az Én igéim soha el nem múlnak. Fogadjátok megerősítő áldásomat, Szívem túláradó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítések: 1Kor 7, 29: „az idő rövid” Fil 3, 6: „Az egyház üldözése”.

Tit 1, 2-3: „igazmondó Isten megígért” és „kinyilatkoztatta tanítását”

2017. március 4. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Vigasztalódjatok! Ne a körülöttetek levő világra és a jelenre tekintsetek, hanem Rám, a keresztre Feszítettre, Aki feltámadtam és örökké élek. Titeket is feltámasztalak, és beviszlek Atyám házába. Én, Aki veletek vagyok minden nap, a világ végezetéig, fogom kezeteket, az ölemben tartalak, a szívetekben élek, és ti az Én Szívembe vagytok beírva. Ha így éltek, elmerültök irgalmas Szívem tűzkohójában, kiégetek belőletek minden tökéletlenséget, minden bűnt, még az árnyékát is. Akkor megtelik a szívetek derűvel, békével és az Isten iránt való végtelen szeretettel. Akkor úgy fogtok tekinteni a rátok váró szenvedésekre, mint átmeneti állapotra, ami gyorsan elmúlik, és örök dicsőséget szerez Nekem, mivel engedelmességetekkel megdicsőítitek Nevemet, és ezzel lelkek millióit mentitek meg.

 

Drága kicsinyeim! Így lássátok az eseményeket! Ne rémüldözzetek! Reményetek mindig csak Én legyek, és akkor soha nem fogtok csalódni. Fogadjátok szeretetteljes, megerősítő áldásomat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítés: Lk 1, 45: „Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki.”

 

 

2017. március 5. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

 

„Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottai! Ez a végső szakasza Egyházam megsemmisítésének. Most vesznek el Engem tőletek, Aki az Egyház lényege és Feje vagyok.

 

Gyermekeim! Ez a cselekedet magára vonja jogos haragomat, amely az Egyháznak és a világnak pusztulását fogja okozni. Ezt a világot ugyanis az Én ártatlan, Szent Testem és Vérem tartja fent. A Szentmise az Én keresztáldozatom vértelen megjelenítése. Ha ez megszűnik, nem lesz többé irgalom, mert Mennyei Atyám eddig az Én kereszten haldokló, áldott, Szent Testemen keresztül látta ezt a bűneiben fetrengő világot, és azért könyörült meg eddig rajta. De ha elvesznek Engem (a Szentmisét, és az Oltáriszentséget), akkor már nem lesz ezen a világon és az Egyházon az Én ártatlan, Szent Testem és Vérem védelme. Akkor már csak a bűn marad. Egyházam nem lesz többé szentté, amelyet Én Magam tettem azzá. Pusztán a külső udvar, amelyre ez vonatkozik: Jelenések könyve 11, 1-2: „Ekkor bothoz hasonló mérőnádat adott ezeknek a szavaknak a kíséretében: „Menj, mérd fel az Isten templomát az oltárral és a benne imádkozókkal együtt. De a templom külső udvarát hagyd ki, és ne mérd fel, mert a pogányoké lesz, akik a szent várost negyvenkét hónapig tiporják.” E miatt, hogy engedelmeskednek a sátánnak, és megfosztják Tőlem híveimet, nagyon sok embernek el kell pusztulnia és kárhoznia. Mert mindazok, akik ezt meg merik tenni, és azok is, akik egyetértenek ezzel a kárhozatos eretnekséggel, áldozatul esnek ellenfelemnek, és a pokol tűzében fognak égni örökkön-örökké. Az ilyenek számára nincs irgalom, mert ők sem irgalmaztak Nekem, és rájuk is érvényesek a Szentírás szavai: aki a Szentlelket káromolja, örök vétek terheli, vagyis ez a megátalkodottság. Ők nem tartanak bűnbánatot, nem kérnek bocsánatot, ezért bűnük örökre megmarad. Minden bűn következménye a büntetés, és a meg nem bánt bűnök következménye az örök halál.

 

Kicsinyeim! Most vigyázzatok, figyeljetek, mert Egyházamban olyan megtévesztéseket és szokatlan dolgokat visznek végbe, amit csak figyelmes híveim fognak észrevenni. Ha már nem halljátok a Szentmisében az átváltoztatás szavait, akkor ne vegyetek részt rajta, és még véletlenül se fogadjátok el a kenyeret és a bort, mert ezeket a sátán maga nyújtja nektek, eszközein keresztül. Ha pedig annyira megszentségtelenítik templomaimat, hogy eretnek személyeket visznek be paphiányra hivatkozva, kerüljétek ki a templomot és ne lépjetek be oda! Ne hallgassátok eretnek szövegeiket, nehogy megfertőzzék a lelketeket! Ne értsetek velük egyet, akik majd azt hangoztatják, hogy egy az Isten és minden vallás egy. Az igaz, hogy valóban egy az Isten, Aki három Személy, és Én, a Második Isteni Személy rettenetes kínszenvedésem és kereszthalálom árán megalapítottam a Legméltóságosabb Oltáriszentséget és a Szentmisét, melyre vonatkozóan parancsba adtam apostolaimnak: „Ezt cselekedjétek az Én emlékezetemre!” Ez az egyetemes, az egész világra szóló apostoli Anyaszentegyházam megalapítása volt Részemről. Én csak ezt az egyetlen egy Egyházat hoztam létre, ahol valósággal jelen vagyok, ahol az átváltoztatott Szentostya és Bor színe alatt Legszentebb Testemmel és Véremmel táplálom a népeket, hogy megerősítsem lelküket. Általam éljenek és Én őbennük, hogy megvédjem őket a sátán támadásaitól, és az üdvösségre vezessem őket. Amikor emberi szempontok miatt széttépték Egyházamat, és a kárhozatos eretnekség kárhozatos bálványimádásnak minősítette a Legméltóságosabb Oltáriszentség imádását, ezzel kiközösítették magukat szentségeimből, és különváltak. Ellenfelem most ezt a levált tagot akarja beolvasztani a nagy egységbe, hogy megmételyezze a megmaradt igaz Egyházat, és az eretnekséget állítsa a szentség helyére. Ezért, mondom nektek, nem marad számukra mentség: a büntetés haragja sújt le rájuk. De meghagyok egy kis magot, egy szent nyájat, akik szüntelenül imádnak Engem, és égig érő kiáltással könyörögnek Hozzám, hogy maradjak köztük. Az ő szeretetteljes óhajukra, vágyukat betöltve szentéletű papokat jelölök ki és indítok rá, hogy a rejtekben bemutassák az Általam alapított Szentmisét, amely Egyházam lényege. Táplálom ezt a kis nyájat, ők Belőlem élnek, mint szőlővessző a Szőlőtőkéből. Én bennük leszek, fenntartom és üdvözítem őket. Így teljesítem ígéretemet, amikor azt mondtam: „Veletek vagyok mindennap, a világ végezetéig.” A hivatalos egyházból, ahonnan száműznek Engem, nem maradok ott. Kiszolgáltatom őket ellenfelemnek, akit szolgálnak és választottak maguknak. Így teljesül be a kép, amiről beszéltem, hogy Egyházam, mint egy hajó, recsegve, ropogva kettészakad a viharos tengeren, és a leszakadt tag egészen a pokol fenekére süllyed. De akik a rejtekben is imádnak Engem, ők kikötnek a két kardinális oszlophoz: Hozzám, a Legméltóságosabb Oltáriszentséghez és Szent Édesanyámhoz, Aki szüntelenül közbenjár gyermekeimért. XVI. Benedek pápa vezeti a rejtekben működő Egyházat, az ő láthatatlan közbenjáró működésével, állandó imáival és felajánlott szenvedéseivel irányítja a megmaradt nyájat, akik hűségesek lesznek Hozzám mindhalálig. Imádkozzatok érte, hogy kegyelmem megóvja őt mindattól a sok rossztól, ami körülveszi és fenyegeti. Őt adtam vezetőnek és az ő Hozzám felszálló imái és szenvedései által mentem meg maradék Egyházamat.

 

Kicsi gyermekeim! Maradjatok hűségesek Hozzám mindhalálig, mert csak így üdvözültök! Megáldalak titeket Szívem túláradó szeretetével, megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: 1Tessz 2, 13: „Isten szava” 14-16: „Ti ugyanazt szenvedtétek el saját népetektől, amit ők a zsidóktól, akik Urunkat, Jézust és a prófétákat is megölték, minket pedig üldöznek, ezért az Isten előtt nem kedvesek, és az embereknek is ellenségei. Akadályoznak bennünket, hogy a pogányoknak ne hirdessük az evangéliumot az üdvösségükre. Így betelik egyszer s mindenkorra bűneik mértéke, s már rajtuk is az Isten haragja, végérvényesen.”

 

2017. március 6. Itthon az Úr Jézus…

 

„Drága gyermekeim! Arra irányuljon a figyelmetek, ami Előttem kedves, és amit meg is éltek az Én kegyelmemből. A szentségre, a tiszta lelkűségre, az alázatra, az engedelmességre, az Én hűséges követésemre, amely az önmegtagadásban és a kereszthordozásban nyilvánul meg. Ez töltse be a lelketeket, mert mondom nektek, minden másról számot kell adni ítélőszékem előtt. Én megfizetek mindenkinek tettei szerint. De aki az Én törvényeim szerint erényes életet él, a fölött nem ítélkezem, mert kegyelmemből már átment az ítéleten. Mert ami gyarlóságuk volt, attól megszabadultak a bűnbánat szentségében. Valahányszor elestek, mindig fölkeltek, és Nekem tetsző nagy igyekezettel mindig egyedül csak Nekem akartak megfelelni.

 

Drága kicsinyeim! Azt kérem tőletek, hogy szeressétek egymást, viseljétek el egymás gyengéit türelemmel, és mindig bocsássátok meg egymásnak. Váltsátok tettekre a Szeretet himnuszának szavait, amiben ez áll: „a rosszat föl nem rója, mindent eltűr, mindet elvisel, a szeretet soha el nem múlik.” Most különösen nagy fontossággal bírnak ezek a tanítások, amelyeket meg kell valósítanotok, mert csak így tudjátok átvészelni a jelen és a közeljövő nyomorúságos korszakát. Miattatok rövidítem meg a napokat, hogy el tudjátok viselni. Azért, hogy megmentsem a lelketeket, mert a gonosz még a választottakat is a kárhozatba szeretné dönteni, de ezt Én nem engedem meg. Amikor majd látjátok, hogy Egyházamat a pusztulásba dönti, ne kérdezzétek Tőlem mit jelent: „a pokol kapui nem vesznek erőt rajta”? A látszat sokszor csal. Ellenfelem csak azokat tudja elbuktatni, akik együttműködnek vele. De már most is van, és megmarad egy csoport, akik nem értenek egyet a romlás szellemével, és elhatárolódnak tőle. Szentségeimmel táplálkozva, Belőlem merítenek erőt, és csak Belém helyezik minden bizalmukat. Rájuk érvényesek szavaim: „a pokol kapui nem vesznek erőt rajta”. Ők alkotják Egyházam igazi arcát. Ők, a hűségesek, akik a rejtekben imádnak, és Velem táplálkoznak. Ők azok az emberek, akikben Atyám Engem lát, és rájuk is azt mondja, amit Rám mondott: „ezek az Én szeretett gyermekeim, akikben kedvem telik.” Így értelmezzétek az Evangéliumban leírt szavaimat, amelyeket megvalósítok: „a pokol kapui nem vesznek erőt rajta (Egyházamon)”. Miután szétválasztottam a hamisakat az igazaktól, a hűtleneket a hűségesektől, miután megítéltem a Földet, lejövök dicsőségemben, és szám leheletével elsöpröm a gonoszt. Egyházamat megújítom, mint Menyasszonyomat felékszerezem, gyönyörű, tiszta, új ruhába öltöztetem, hogy gyönyörködjek benne. Olyan lesz, mint Vőlegényének felékesített Menyasszony, akiben Istennek kedve telik.

 

Drága kicsinyeim! Imádkozzatok Egyházamért, hogy megújulva maradéktalanul beteljesítse rá vonatkozó örök, szent tervemet. Egyházam újra szép lesz, tiszta, egészséges. Rengeteg gyermekem fogja itt megkapni az életszentség kegyelmét a szentségek megújító, megtisztító hatalma által. Egyházam lesz a lelkek bölcsője, dajkája, anyja, táplálója. Mindezt Én, a feltámadott Megváltó, Üdvözítő viszem végbe, Aki drága szent Testemmel és Véremmel táplálom és éltetem hűséges gyermekeimet. Erre áldom meg minden követőmet, akik pedig hátat fordítanak Nekem, kigúnyolnak, megostoroznak és keresztre feszítenek, azokat átengedem ellenfelemnek, akit szolgálnak. Fogadjátok megerősítő áldásomat, drága kicsi gyermekeim, melyet Szívem túláradó, visszavonhatatlan szeretetével adok rátok az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

 

 

Szentírási megerősítések: Tit 1, 2: „Az igazmondó Isten megígért”


2017. március 7. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

 

„Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottjai! Nagyon nehéz, megpróbáltatásokkal teli időszak köszönt rátok. Véget ér a kényelem, üldözni fognak titeket, menekülnötök kell egyik helyről a másikra. Az idő rövid. Hamarosan beteljesülnek szavaim. Ezt a mostani időt tekintsétek úgy, mint utolsó alkalmakat, amikor még köztetek lehetek a Legméltóságosabb Oltáriszentségben, amikor még templomaitokban nyíltan, akadálytalanul bemutathatják a Szentmisét, mert mondom nektek, már készen van a terv, hogy miként változtassák meg a liturgia szövegét, amely által kilopnak Engem a Szentségből. Akkor már nem lesz többé Szentostya, csak kenyér, profán tárgy, amiben Én nem leszek jelen. Ti oda ne menjetek, mert aki már egyszer birtokolta a teljességet, azt nem lehet kielégíteni a semmivel.

 

Kicsi gyermekeim! Tudatosítsátok magatokban, hogy Én soha nem hagylak el benneteket. Oly nagyon szerettelek titeket, hogy Véremmel fizettem értetek váltságdíjat. Megáldalak titeket kicsi gyermekem, Szívem minden emberi értelmet felülmúló, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

 

Szentírási megerősítések: 1Pét 1, 25: „az Úr szava”

 

2017. március 8. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Vegyétek nagy kegyelemnek és kitüntetésnek minden szavamat, hogy végtelen szeretetemben leszálltam közétek a parányi Ostyába, hogy a szívetekbe tudjatok fogadni, hogy Velem egyesüljetek, és ne ti éljetek többé már, hanem Én éljek bennetek. Megváltásom óta az Enyéim vagyok, nem vagytok többé a magatokéi, mert Én fizettem értetek hatalmas váltságdíjat, amivel kiváltottalak titeket a sátán rabszolgaságából, és átmentelek benneteket az üdvözültek dicsőséges seregébe, Atyám Országába. De csak akkor tudlak, ha ti is közreműködtök benne. Nélkületek nem tudlak titeket üdvözíteni, mert amikor Atyám megteremtett, a saját képére és hasonlatosságára alkotott meg, és nagy méltóságot helyezett belétek: értelmet és szabad akaratot kaptatok Tőle. Ezt Én, a Második Isteni Személy, az Atya Fia, teljességgel tiszteletben tartom, mint Atyám ajándékát, ezért soha nem merném szabad akaratotokat semmiben sem korlátozni. Nem így a sátán, aki engedetlen volt Atyámnak, és így engedetlen továbbra is Isten törvényeinek, és ezért kígyó képében már az első embert rászedte és becsapta, befolyásolva ezzel szabad akaratát, és így hazudozik a világ végezetéig élő összes embernek, akik szóba állnak vele.

 

Drága kicsinyeim! Ha nem akartok magatoknak rosszat, szenvedést, kellemetlenkedést, soha ne álljatok szóba ezzel a hazug kígyóval! Ti csak legyetek olyanok, mint a kisgyermekek: szelíd lelkűek, engedelmeskedjetek mindig Atyám törvényeinek, és a derűt úgy őrizzétek a szívetekbe, mint megtalált drága kincset, amelytől soha ne akarjatok megválni, mert ez segít a Velem való bizakodásra és az üdvösségre.”

 

Ó, gyermekeim! Ha tudnátok, mily nagy jutalom és kitüntetés vár rátok, amikor így éltek Engem követve. Örüljetek és adjatok hálát rágalmazóitokért, mert nagy lesz jutalmatok a Mennyben. Fogadjátok megerősítő áldásomat, melyet Szívem túláradó szeretetével adok rátok, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

 

Szentírási megerősítés: Mk 7, 13: „Isten szava”

 


 

2017. március 9. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Nagyon nehéz idők várnak rátok. Szavaim beteljesülnek úgy, ahogy megmondtam nektek. Azt kérem tőletek, ne az ideig való szenvedést nézzétek! Ne sajnáljátok azokat, akiket és amiket itt kell hagyni: sem személyeket, sem tárgyakat, hanem a jövőre tekintsetek, amelybe azonnal beléptek, mihelyst kiszáll lelketek porsátor testetekből. Ez az azonnali jövő pedig az Én szent színem látása: az örök boldogság, és béke. Letörlök szemetekről minden könnyet, és az Én dicsőségem ragyogja és tölti be lelketeket örökkön-örökké.

 

Drága kicsinyeim! Erre gondoljatok, ha majd elhurcolnak és kivégeznek titeket Miattam, mert meg van írva, hogy mindaz, aki Krisztusban buzgón él, üldözést szenved. Másutt pedig ez áll: titeket vágójuhok módjára tartanak Értem. Ezért, gyermekeim, ne csüggedjetek! Mindennek be kell teljesülnie. Ez az Evangélium. Így válnak ki a hűségesek a hűtlenektől, mert senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja Istenért. Erre áldalak meg, kicsi gyermekem, Szívem túláradó szeretetével, megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Mk 16, 15: „(Az Úr Jézus) szólt hozzájuk…”

 

Mk 14, 42. 49: „Itt az óra, az Emberfiát a bűnösök kezére adják. …az Írásnak be kell teljesednie.” Mt 26, 45: „Elérkezett az óra. Az Emberfiát a bűnösök kezére adják.” Szó szerint ugyanaz, két Evangéliumban. 2 Kor 4, 2: „Isten szava”

 


 

2017. március 11. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim, Szívemnek szeretett választottjai! Az idő rövid. Már benne éltek a próféciák beteljesülésében. Kérjétek mindig magatokra a Szentlélek vezetését és a tisztánlátást! Mondjátok az elrejtő imát, mert a sátán leselkedik rátok!”

 

Ima rejtettség védelméért

 

„Rejtsen el minket a Mindenható Isten, az Atya, a Fiú, és a Szentlélek, a Szűzanya, és Szent József palástja alatt, a szent angyalok keze által abba a csipkebokorba, amelyből az Úr Jézus töviskoronáját vették, hogy semmilyen pokoli, testi vagy világi támadás ne tudjon nekünk ártani, sem testvéreinknek, sem ellenségeinknek. Ámen.”

 

„Kicsi gyermekeim! Nagyon szomorú idők jönnek Egyházamra, darabokra törik, szakad. Soha nem látott káosz fog uralkodni Egyházamban és a világban, ami már el is kezdődött. Maradjatok hűségesek Hozzám mindhalálig, akkor megadom nektek a kegyelmet, hogy világítótornyokként ragyogjatok ebben a világban, akik Engem hordoztok: a világ Világosságát, és tanúságot tesztek Rólam, amikor eljön az ideje. Fogadjátok megerősítő áldásomat, melyet Szívem túláradó szeretetével adok rátok, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítés: 1Tessz 5, 19-20: „Ne oltsátok ki a Lelket, a prófétai beszédet ne vessétek meg.”

 

2017. március 13. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Száműzetésem rövid ideig fog tartani. Csak addig, amíg az antikrisztus fel nem lép, illetve az ő uralkodása alatt, ami három és fél év lesz. Majd amikor leszállok dicsőségemben a felhőkön, elsöpröm szám leheletével, megsemmisítem a gonoszt, és akkor helyreállítom Egyházamat: olyan tiszta, szent és szeplőtelen lesz, mint kezdetben, amikor megalapítottam.

Gyermekeim! Ne sírjatok! Mindennek be kell következnie, mert az Írásnak be kell teljesülni. Most élitek a végidőket, annak is a legvégét, amikor minden összeomlik: a világ és az Egyház egyaránt. Mert a hivatalos „egyház” nem maradhat meg, mert az már nem az Általam alapított Egyház lesz, hanem eretnekek gyülekezete. Azt akarják elhitetni népemmel, hogy ez az egységesített egyház. Ezt Én nem tűröm meg, és ezért megsemmisítek mindent, ami akadályozza az igaz Evangélium terjedését, tanítását. Most teljesül a Jelenések könyve 11, 1-2: „Ekkor bothoz hasonló mérőnádat adott ezeknek a szavaknak a kíséretében: „Menj, mérd fel az Isten templomát az oltárral és a benne imádkozókkal együtt. De a templom külső udvarát hagyd ki, és ne mérd fel, mert a pogányoké lesz, akik a szent várost negyvenkét hónapig tiporják.” A szentély a rejtekben élő Egyház, az a kis mag, akik bemutatják az igaz Szentmisét, amely fönntartja ezt a világot; az udvar pedig az eretnekek és a tévtanítók gyülekezete, akik harcba szállnak igaz keresztény papjaimmal és gyermekeimmel. Ez a végső nagy összecsapás az anti-egyház és az igaz Egyház, az anti-evangélium és a hiteles Evangélium között.

Kicsinyeim! Jól vigyázzatok, hogy hova tartoztok, mert a szerint lesztek megítélve, a szerint kapjátok örök jutalmatokat, vagy büntetéseteket, a Mennyországot, vagy a poklot. Jaj, azoknak, akik a gonoszt választják, az e világi karrier és mammon érdekében. De akik hűségesen kitartanak Mellettem, azokra ez vonatkozik: ők ragyogni fognak Atyám Országában, mint a Nap.

Gyermekeim! Már mindent elmondtam nektek. Készüljetek föl a végső nagy megmérettetésre. Teremtsétek meg a feltételeket rejtekbe vonulásotokra! Az idő rövid. Már beteljesülnek a próféciák. Legyetek szüntelen készenlétben, mint a kivonulás előtt az Én népem Egyiptomban, mert az óráitok, perceitek meg vannak számlálva. Száműzetésetekben (a rejtekben) gondoljatok arra, hogy Üdvözítőtök sorsában osztoztok, amikor Nekem is menekülnöm kellett a gyilkos Heródes elől Egyiptomba, és nem mehettem a nyilvánosság elé tanítani és gyógyítani ellenségeim miatt, akik már összeesküdtek elfogatásomra és meggyilkolásomra. Így tekintsétek az előttetek álló eseményeket, és vegyétek nagy kitüntetésnek, hogy Miattam, az igaz hit miatt üldözni fognak benneteket. De Én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig. Fogadjátok megerősítő áldásomat, Szívem túláradó szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Mk 4, 1 cím: „Jézus… tanít.” 17: „üldözés”

 

2017. március 14. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

 

„Drága gyermekeim! A Szívem ezer sebből vérzik, amikor az emberi gonoszságot szemlélem szerte a világban. Az emberek olyanok, mint a bogár, amit elvakít a fény, és jóllehet éhes, a táplálék előtte van, de nem veszi észre. Az emberek lelke is éhezi az Istent, Aki ott él a szívükben, de nem vesznek róla tudomást, hanem a hamis csillogás elvakítja őket, és a földi dolgok után futnak.

Kicsinyeim! Ti, akik Hozzám tartoztok, szüntelen adjatok Nekem hálát azért, hogy az Enyéim lehettek, hogy megismertétek a Szent Evangéliumot, Engem, a megtestesült Igét, Aki Atyám tanítását lehoztam a Földre. Váltsátok tettekre tanításomat! Kamatoztassátok a talentumokat, amelyeket kaptatok Tőlem! Imáitokkal még meg tudjátok menteni ezeket a hamis csillogás által megvakított embereket, akik a boldogságot keresve hamis értékekkel töltekeznek, amilyenek a bűn, a mammon-imádás, a paráznaság, a hatalomvágy, és a hiú dicsőségvágy. Elsősorban példamutatásotokkal, szavaitokkal és imádságaitokkal tudtok hatni ezekre az emberekre, mert megengedem, hogy ne legyenek boldogok, hogy csalódjanak mindabban, amit választottak maguknak. Fájdalmaikban, szenvedéseikben Engem keressenek, az egyedüli menekvést, a gyógyító Istent, Aki szent Testemmel és Véremmel táplálom enyéimet a Legméltóságosabb Oltáriszentségben, minden Szentmisében. Imáitok és jó példátok hatására sokan megtalálnak Engem, és megmenekülnek az örök kárhozattól.

Drága kicsinyeim! Az Én Vérem az erősek Bora, amelyet csak a tiszta lelkűek, vagyis az erősek vehetnek magukhoz. Mindazok, akik bűnben veszik, a kárhozatukra veszik. Ezért imádkozzatok azért, hogy papjaim gyakran hirdessék, amiről most leszoktak, hogy csak az járuljon Szentáldozáshoz, aki lélekben felkészült, vagyis tiszta lelkébe akar fogadni, és tudja, hogy Kit vesz magához, vagyis volt Elsőáldozó. Ezt minden áldoztatás előtt ki kellene hirdetni minden papomnak a Szentmisében. Ezért imádkozzatok, mert ennek nagyon-nagy jelentősége van! Fogadjátok megerősítő áldásomat, melyet Szívem túláradó szeretetével adok rátok, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: 2Tim 2, 9: „Isten szava”

2017. március 15. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Olyanok vagytok Számomra, mint az illatos balzsam, amellyel Mária Magdolna megkente lábamat. Szívetek az Én királyi palotám, amelyben trónolok. Előttem minden gondolatotok, szavatok, cselekedetek nyitott könyv. Születésetektől fogva, halálotok pillanatáig. Az a legértékesebb kincs számotokra, amikor akaratomat teszitek, mert akkor Én cselekszem általatok, és rátok vonatkozó örök tervemet valósítjátok meg. Erre adom Országomban a legnagyobb jutalmat. Minden kis elhajlás, amit szabad akaratotokból tennétek, másik útra irányítana, amely nem az Én ösvényem. Ezért, drága gyermekeim, szüntelenül kérjétek a Szentlélek megvilágosító kegyelmét, hogy mindenkor fölismerjétek és tettekre váltsátok akaratomat. A tisztánlátás a legnagyobb kincs, mert akkor nem jártok sötétben, és nem tud félrevezetni a sátán. Az életetek rövid. Csak egy szempillantás ezen a Földön. A Tőlem kapott idő a legnagyobb ajándék, amelyet kamatoztathattok mind a saját üdvösségetek, mind a lelkek megmentése javára. Ezért azt kérem tőletek, mindig az Én akaratomat helyezzétek a tiétek elé, s mindig kérjétek, hogy Én cselekedjek általatok, s akkor teljesen és tökéletesen megvalósítjátok Isten akaratát.

 

Kicsi gyermekeim! A mai nap még a tiétek. De hamarosan új körülmények között találjátok magatokat, amely nagy szomorúsággal fogja eltölteni lelketeket. Gyászolni és siratni fogtok Engem, mint az apostolok, amikor látták kereszthalálomat, illetve értesültek róla. De nektek is azt mondom, amit annak idején nekik: egy kis idő, és újra láttok Engem. Megengedtem ellenfelemnek, hogy megpróbálja megsemmisíteni Egyházamat, de ezt csak a ti érdeketekben tettem, hogy különválasszam az igazakat a bűnösöktől, mert így kinyilvánul minden bűn, képmutatás és gonosz tett. Akik karrierjük érdekében az embereknek akarnak megfelelni, és nem Énnekem, azok a pokol tüzében fognak égni örökkön-örökké. Akik viszont sziklaszilárd hittel, halált megvető bátorsággal megtagadják az eretnekségeket, őket trónomra ültetem Országomban, és ragyogni fognak örökké, mint a Nap.

 

Kicsinyeim! Ma még ti választhatjátok meg örök sorsotokat. A döntés a ti kezetekben van. Nagy méltóságot kaptatok Atyámtól: értelmet és szabad akaratot. De ha már kiléptetek porsátor testetekből, döntéseitek következményeit fogjátok viselni örökkön-örökké. Azért azt kérem tőletek, ne az ideig való földi életeteket akarjátok fölépíteni, hanem az odafent valókra figyeljetek. Egyedül az Én törvényeimet teljesítsétek, és akkor biztosítjátok magatoknak az örök életet. Nem lehet két úrnak szolgálni. Én elétek tártam az igazságot: Atyám igéjét, a Szent Evangéliumot. Keresztre feszítésemmel és kínhalálommal bizonyítottam irántatok való végtelen szeretetemet, mint a ti Megváltó Istenetek. Harmadnapra dicsőségesen feltámadtam, fölmentem Atyámhoz, hogy helyet készítsek nektek. Aztán visszajövök, és Magammal viszlek titeket oda, ahol Én vagyok, hogy lássátok dicsőségemet, és vég nélkül örvendezzetek Velem együtt. Mindig csak ezek a szavak lebegjenek előttetek, mert ezek örök érvényű igazságok. Ne higgyetek azoknak, akik mindent túlbonyolítanak, és Nélkülem akarják megoldani azt, amit nem tudnak. Mert Nálam nélkül semmit nem tehettek.

 

Drága kicsinyeim! Imádkozzatok az egységért, amint ezt Én is tettem Főpapi imámban: „Atyám, azt akarom, hogy egyek legyenek, amint Te és Én egy vagyunk.” Újra mondom: az egység csak abban nyilvánul meg, ha az Én tanításomban vagytok egyek. Vagyis részt vesztek az Utolsó vacsorán úgy, amint azt elétek tártam, amikor a kenyeret és a bort átváltoztattam saját feltámadott, megdicsőült Testemmé és Véremmé. Meghagytam apostolaimnak és az ő utódainak, hogy ezt cselekedjék az Én emlékezetemre. Mert az Eukarisztia az Egyház alapja és csúcsa, e nélkül nem lehet Egyházról beszélni. Az egység pedig a Velem való szoros egyesülés, a Szentáldozás, és az egymással való egység pedig a testvériség, ami szintén a Velem való egységből táplálkozik. Én vagyok a központ, az alap és a csúcs, Én vagyok a Fő, Aki összefogja a tagokat, és a tagok csak és kizárólag Énbennem lehetnek egyek. Aki Nélkülem akar egységet, az a sátán csapdájába esik. Az Egyház az Én oldalamból származik: a Vérből és vízből úgy, mint Ádám oldalából Éva, az ő felesége. Az Egyház az Én Menyasszonyom, az Én tulajdonom, aki Belőlem és Tőlem van. Ezért az Egyház nem választható el Tőlem, a Megtestesült Igétől, Akit Atyám azért küldött e világba, hogy Rám építse az Egyházat. Szavaim világosak és érthetőek. Aki mást tesz, vagy mond, az Ellenem van. Az a hamis egységnek állít kultuszt. Attól határolódjatok el, és ne kövessétek! Az egyetlen egység az Általam alapított katolikus, egyetemes Egyházban van jelen. A leszakadt tagok térjenek vissza ide, és akkor egységben lesznek. De a megszentelt tagok, az Egyház, nem térhet a leszakadt tagokhoz, mert akkor mind eretnekekké válnak. Ennek bölcs tudatában készüljetek föl az elközelgő nagy hitehagyásra, eretnekségre, káoszra és a vele járó nagyméretű üldözésre. Ha kell, adjátok oda az életeteket is az igaz tanításért, amit feltártam előttetek. Tegyetek tanúságot Rólam, és áldozzátok életeteket és véreteket is Értem, amint azt igaz apostolaim is tették.

 

Gyermekeim! Az idő elérkezett. Mindnyájatoknak színt kell vallani: vagy Mellettem vagytok, vagy ellenségeimmé váltok, és Júdást követitek. Szavaim igazak és világosak mindenki számára. Ti döntitek el, hogy mit választotok. Örök sorsotok múlik rajta. Én elküldtem nektek a bölcsesség és a jó tanács Lelkét, Aki lelkiismeretetek szava által tudatja veletek, hogy jó, vagy rossz irányba mentek. Figyeljetek lelkiismeretetek szavára, és válasszátok az üdvösséget! Erre áldalak meg benneteket, szeretett gyermekeim, Szívem féltékenyen szerető áldásával, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítések: Fil 3, 1 cím: Óvás a téves tanítástól. 6: „Az Egyház üldözése” Mk 3, 28-29: „Bizony mondom nektek, hogy minden bűn és minden káromló szó, amit csak kiejtenek az emberek fiai a szájukon, bocsánatot nyer. De aki a Szentlelket káromolja, nem nyer bocsánatot mindörökké, bűne örökre megmarad.”

2017. március 16. Itthon az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Nagyon kedvesek vagytok Szívemnek. Az Én drága Szent Vérem nem omlott értetek hiába. Nagyon megvigasztaltok Engem ebben a zűrzavaros világban. Már a keresztfán láttam mindazok lelkét, akik a történelem folyamán igennel fognak válaszolni hívásomra, és megteszik szent akaratomat.

Drága kicsinyeim! Most azokról beszélek nektek, akik csak szomorúságomat és fájdalmaimat növelik. Ők azok, akik hitetlenségükkel elutasítják üzeneteimet, mondván, hogy az Evangéliummal lezárult a kinyilatkoztatás. Annyiban igazuk van, hogy újat nem mondhat senki, ahogy már Szent Pál apostol is leírta: „átkozott legyen, aki mást hirdet, mint amit tőlünk hallottatok.” (Gal 1, 8-9.) De az Evangéliumban szereplő próféciák időszerűségét nem lehet elvitatni. Mt 24, 14: „Az országnak ezt az evangéliumát hirdetni fogják az egész világon, bizonyságul minden népnek, és akkor jön el a vég.” Ez az ismertető jele annak, hogy hamarosan visszatérek dicsőségemben. Ugyanígy az ezer éves béke uralma sem történt meg mindeddig, az elmúlt kétezer év során, hanem majd csak ezután teljesül be, mert amíg az ördögök és démonok hada belepi a Földet, és kínozza, gyötri a lelkeket, kísérti őket, addig nem lehet békéről beszélni. Ezért tehát, drága kicsinyeim, ti, akik szomjazzátok szavaimat, és megnyitjátok üzeneteim előtt a lelketeket, boldogok vagytok, mert tisztában vagytok az idők jeleivel, és az események sorrendjét fölismeritek, hogy milyen korban éltek. Ezért, drága kicsinyeim, készüljetek föl egy világméretű, hatalmas keresztényüldözésre, amely az Egyház megtisztulását fogja eredményezni. Készüljetek föl mindannak beteljesülésére, amit jó előre megmondtam nektek. A sátán megpróbálja megsemmisíteni Egyházamat; benne legelőször Engem, Aki az Oltáriszentségben jelen vagyok. Mert jól tudja, hogyha Tőlem megfoszt benneteket, elestek attól az erőforrástól, amit az Én védelmem jelent számotokra. De újra mondom: ne féljetek! Ne essetek kétségbe! Mert Én hű és igaz vagyok, veletek vagyok minden napon, a világ végezetéig. Gondoskodom rólatok, hogy a rejtekben igaz és hű papjaim bemutassák újból és újból a Legszentebb Áldozatot, a Szentmisét; és kiosszanak Engem nektek, mint erőforrást és védelmet, Aki a Szent Eucharisztiában jelen vagyok. Azt kérem tőletek, hogy ebben a zűrzavaros, kaotikus korszakban, többszörözzétek meg imáitokat, kérjétek szentjeim és szent angyalaim közbenjárását, legfőképpen pedig azt, hogy rejtselek el benneteket, és akkor nincs mitől félnetek, mert még ha meg is engedem, hogy közületek sokan vértanúimmá legyetek, a végső győzelem a ti kezetekben van. Mert aki Bennem bízik, meg nem szégyenül. Az örök győztes, az Isten, Én vagyok. Bármennyire is acsarkodik a sátán és az ő eszköze, az antikrisztus, mindenféle szemfényvesztő csodáival megtéveszti áldozatait, ti ne higgyetek neki, ne menjetek oda. Határolódjatok el tőle! Ti csak Engem imádjatok, Aki a lelketekben trónolok! Engem, az élő Istent, a ti üdvözítő Királyotokat. Én megfizetek mindenkinek tettei szerint. Mindenkinek meg kell állni az Én ítélőszékem előtt, hogy elvegye örök jutalmát, vagy örök büntetését a szerint, amit földi életében cselekedett.

Drága kicsinyeim! Tartsatok ki mindhalálig! Bízzatok Bennem, és Én mindig megmutatom nektek segítő hatalmamat, mindenhatóságomat, még a legkilátástalanabbnak tűnő helyzetekben is. Fogadjátok szeretetteljes áldásomat, mellyel megerősítelek titeket a végső nagy harcra, amiben már benne éltek, és ami még csak fokozódni fog, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: 1Tessz 5, 19-20. „Ne oltsátok ki a Lelket, s a prófétai beszédet ne vessétek meg.” Mk 4, 1 cím: „Jézus… tanít.” 17: „üldözés”.


2017. március 20. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Tisztítsátok meg a lelketeket még a legkisebb gyarlóságoktól is a bűnbánatban szentségében! Azt akarom, hogy minden szempontból méltókká váljatok fogadásomra! A lelketeket Én magam tisztítom meg a Szentáldozásban minden hiábavaló és vétkes gondolattól, minden gyarlóságtól. Az Én fényességem, amely titeket betölt, távol tartja tőletek a gonoszt, amely retteg belépni az Én fényembe, mert megláttatom veletek dicsőségem által az ő rútságát és ocsmányságát. Undort támasztok bennetek minden kísértés és bűn iránt. Lelketeket pedig fölemelem az Én dicsőségembe, ahol méltóképpen imádtok, magasztaltok és dicsőítetek Engem, a szentek Szentjét, Aki a Legméltóságosabb Oltáriszentségben köztetek trónolok.

 

Drága kicsinyeim, Szívemnek kedves választottjai! Ti vagytok az Én vigaszom, akik már a kereszten függve is megvigasztaltatok Engem, mert előre láttam életszentségeteket, amely jóllehet az Én kegyelmem, de ti együttműködtök vele.

 

Drága gyermekeim! Maradjatok ilyenek mindig! Menjetek végig a keskeny úton, az önmegtagadás és a kereszthordozás útján, amely az Én követésem, és ez az út a Mennybe torkollik. Hívjatok meg ide mindenkit, akit csak elértek, és akiket nem, azokért imádkozzatok, hogy meghallják szavam, amikor a lelkiismeretük által szólítgatom őket, és a helyes irányba terelem. Nincs nagyobb boldogság Számomra, mint amikor egy lélek megtér, ahogy mondtam, hogy jobban örülnek a Mennyben az egy megtérőnek, mint a kilencven kilenc igaznak. Gyarapítsátok a megtérők számát, hogy ők is üdvösségre jussanak, és ezzel örömet szerezzenek Nekem, hogy Megváltásom és kínszenvedésem hatalmas ára nem lett hiábavalóvá bennük.

 

Drága gyermekeim! Most az Egyházról beszélek nektek. Egyházamat próbának vetettem alá. Ezért engedtem meg a főördögnek, aki kikérte, hogy megrostálja. Nagy fájdalmat jelentenek Számomra azok a lelkek, akik elbuknak, és a pillanatnyi dicsőség és karrier miatt nem Engem, hanem a világot és benne a sátánt szolgálják. De még több örömömet találom a hűséges, kicsiny lelkekben és szentéletű papjaimban, akik alázatosak, engedelmesek és kisded lelkűek a Belém vetett bizalomban és hűséges szolgálatomban. Ők az Én anyám és testvéreim, akik megteszik Atyám akaratát. Most különösen nagy örömömre szolgálnak ezek a kisded lelkek, amikor felkészültek a szenvedésre, még a vértanúhalálra is, Irántam való szeretetükből és hűségükből. Még ha nem is lesznek vértanúkká, a szándékukat úgy veszem, mintha azzá lennének.

 

Drága gyermekeim! Imádkozzatok ezekért a kisdedlelkű testvéreitekért, hogy megmaradjanak a szűk ösvényen, és semmi el ne tántorítsa őket az Irántam való szeretetüktől és hűségüktől. A másik táborra csak azt kérjétek, hogy megkapják és befogadják a tisztánlátás kegyelmét, és ne szolgálják a fenevadat, hogy ne rántsanak magukkal még több lelket, akik hiszékenyek, tudatlanok és könnyű őket a kárhozat széles útjára terelni. Mindazonáltal, mindenkit a kapott talentum szerint ítélek meg, vagyis aki keveset kapott és tudatlan, annak enyhébb lesz a büntetése, mint annak, aki sokat kapott, mert attól sokat kérek számon.

 

Drága gyermekeim! Életetek Előttem nyitott könyv elejétől a végéig. Igyekezzetek úgy élni, hogy az Nekem tetsző legyen életetek minden pillanatában. Erre áldalak meg titeket Szívem túláradó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Zsid 2, 3: „az Úr hirdetett” 6: „Mi az ember, hogy megemlékezzél róla? Mi az ember fia, hogy gondot viselsz rá?”

 

 

 

2017. március 23. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Az óra itt van. Hamarosan kitör az üldözés. Legyetek szüntelen készenlétben! Éljetek életszentségben, hogy bármikor megvalljatok Engem ez előtt az erkölcstelen nemzedék előtt, és az életeteket tudjátok adni Értem.

 

Drága gyermekeim! Ti vagytok az Én kedves báránykáim a báránybőrbe bujtatott farkasok között. Határolódjatok el tőlük! Most különösen időszerűek szavaim: Óvakodjatok a képmutatóktól és eretnektanításaiktól! Ne féljetek megvallani Engem magaviseletetekkel, szavaitokkal és cselekedetekkel! Csak annyi történhet meg, amennyit Én megengedek. Az óra eljött. Éljetek halálra készen! Nagyon sok vértanúm lesz. Véghez viszik gonosz tervüket. De ez lesz a vesztük, mert amikor azt hiszik, hogy győztek, akkor fognak a legnagyobbat bukni, egészen a pokol fenekére. Mindezt pedig azért engedem meg, hogy szétválasszam az igazakat a hamisaktól, a képmutatóktól. Nektek pedig, drága kicsi gyermekeim, akik hűek vagytok, és azok is maradtok Hozzám mindvégig, ezt mondom: irgalmas Szívembe rejtettelek benneteket. Örüljetek és ujjongjatok, mert nevetek fel van írva az élet könyvében. Bármikor megölhetnek titeket Értem, akkor se féljetek, mert mint vértanú szentek jöttök fel Atyám dicsőségbe.

 

Az idő itt van, hirtelen történik meg minden. Elvesznek Engem, az örök élet szerzőjét. A saját kárhozatukra cselekszenek. Ti határolódjatok el tőlük, maradjatok hűségesek Hozzám mindhalálig! Vonuljatok a rejtekbe, ahol helyet készítettem nektek, ahol újra meg újra bemutatjátok a Szentmisét, és Én a szívetekbe térek.

 

Így imádkozzatok: „Imádott Jézusom! A Te kínszenvedésed és kereszthalálod örök érdemeiért kérlek – melyet Égi Édesanyám Hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve által ajánlok fel Mennyei Örök Édesatyámnak. Engesztelésül a bűnösök megbántásaiért, amelyet Ellened és a Legszentebb Szentháromság és Égi Édesanyánk ellen elkövetnek. Égi Édesanyánk közbenjárására és Vele egyesülve, égig érő könyörgéssel esedezem Hozzád: add meg nekünk a kegyelmet, hogy maradéktalanul beteljesítsük ránk vonatkozó örök, szent tervedet!”

 

Ha így imádkoztok, csodákat fogtok megtapasztalni. Megkapjátok a tisztánlátást.

 

Megáldalak titeket megerősítő áldásommal, Szívem túláradó végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: 2Tessz 1, 4: „üldözés” 2, 1-8: „Van még egy kérésünk: Urunk, Jézus Krisztus eljövetelét és vele való egyesülésünket illetően ne veszítsétek el rögtön józanságotokat, és sem lelki kinyilatkoztatás, sem állítólag tőlünk eredő mondás vagy levél ne ijesszen meg benneteket, mintha az Úr napja már küszöbön állna. Semmiképpen meg ne tévesszen valaki titeket, hiszen előbb be kell következnie az elpártolásnak, és meg kell mutatkoznia a bűn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, aki mindenek fölé emelkedik, amit Istennek és szentnek neveznek. Sőt, Isten templomában foglal majd helyet, és istennek akar látszani. Nem emlékeztek, hogy minderről beszéltem nektek, még amikor nálatok voltam? Tudjátok azt is, mi késlelteti föllépésének idejét. A gonoszság titka már munkálkodik, csak annak kell még az útból eltűnnie, ami még késlelteti. Akkor majd megjelenik a gonosz, de Urunk, Jézus elsöpri szája leheletével, és megsemmisíti jövetelének tündöklésével. Megjelenését a sátán erejéből mindenféle feltűnő tett, jel és hamis csoda kíséri, meg mindenféle gonosz csábítás is, azok vesztére, akik elkárhoznak, mert nem voltak fogékonyak az igazság szeretetére, ami üdvösségükre szolgált volna. Azért szolgáltatja ki őket az Isten a kísértés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak. Így azok, akik nem hittek az igazságban, hanem a gonoszságban telt kedvük, mind ítéletet vonnak magukra.” 2Kor 4, 2: „Isten szava”

 

2017. március 26. Itthon az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Nagyon szomorú események előtt álltok. A sátán mindent előre eltervezett. Régóta készül győzelmének megülésére. Az ő győzelme Fölöttem az lesz, hogy eszközei által elvesz Engem tőletek. Ezzel rengeteget árt nektek, mert mindazok, akik nem látnak tisztán és elfogadják tévtanításaikat, az eretnekekhez csatlakoznak. Ingoványos talajra jutnak, és sokan elkárhoznak közülük. Ez az ördög győzelme Fölöttem, amikor elrabolja Tőlem a lelkeket, akikért Én haltam kínhalált. Nagyon sajnálom mindazokat, akik csapdájába esnek, és örökre elvesznek.

Kicsinyeim, drága gyermekeim! Készüljetek föl, mert nemsokára csak a rejtekben fogják bemutatni kiválasztott és szentéletű papjaim a Szentmisét úgy, ahogy azt rátok hagyományoztam, amire ezt mondtam: „Ezt cselekedjétek az Én emlékezetemre.”

Drága gyermekeim! Nagyon kedvesek vagytok Nekem. Bízzatok Bennem mindenekfölött! Csak annyi történhet meg, amennyit Én megengedek. Tartsatok ki mindhalálig a Belém vetett hitben, szeretetben, alázatban és engedelmességben! Az idő rövid. Minden szavam beteljesül a maga idejében. Megáldalak titeket Szívem túláradó, végtelen, minden emberi értelmet felülmúló szeretetével, megerősítő, védelmező áldásommal, ami majd a rejtekre is vonatkozik, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítés: Ef 1, 9: „Tudtunkra adta… akaratának titkát” Fil 3, 6: „üldözés”

 

2017. március 27. Itthon az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Nagyon szomorú idők várnak rátok. Az Egyház üldözése már elkezdődött. Imádkozzatok, hogy kitartsatok az életszentségben, Atyám törvényeinek megtartásában! Ne az eretnekek számát szaporítsátok, hanem a földalatti Egyház tagjai legyetek, mint igaz tanúim, akik megtartjátok Atyám törvényeit. Hű és igaz papjaim vezetésével továbbra is részt vesztek a legszentebb Áldozatban, a Szentmisén, és a szívetekbe fogadtok Engem.

Drága kicsinyeim! Ne keseredjetek el! Mindez nem tart sokáig. Rövid idő, és visszajövök dicsőségemben, amikor szám leheletével elsöpröm a gonoszt. Megújítom a Föld színét és visszaállítom az Általam alapított Egyházat eredeti szépségébe és fényébe. Egyházam ragyogása és fénye Én magam leszek a Legméltóságosabb Oltáriszentségben. Ti pedig, akik tiszta lélekkel a szívetekbe fogadtok Engem, mind fényhordozóim lesztek, akik által kisugárzom jóságomat, szeretetemet környezetetekre és az egész világra.

Kicsinyeim! Ne aggódjatok, hogy ez hogyan és miként következik be! Bízzátok magatokat Rám, hagyatkozzatok Rám teljesen, mindenben! Én gondoskodom rólatok, és beteljesítem rátok vonatkozó örök, szent tervemet.

Drága gyermekeim! Bízzatok Bennem! Az Én békémet adom nektek, és Szívem szeretetét, amely lángra gyújtja pici szíveteket, hogy viszontszeressetek Engem, és Énbennem testvéreiteket, mert egy a ti Atyátok, a Mennyei, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Erre áldalak meg benneteket, Szívem túláradó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Mk 9, 7: „a felhőből szózat hallatszott: ez az Én szeretett Fiam, Őt hallgassátok” 1Kor 10, 7: „Ne legyetek bálványimádóvá…” 20-22: „Amit a pogányok áldoznak, azt nem Istennek, hanem az ördögöknek áldozzák. Igazán nem óhajtom, hogy közösségre lépjetek az ördögökkel. Ti nem ihatjátok az Úr kelyhét is, meg a sátán kelyhét is. Nem részesedhettek az Úr asztaláról, meg az ördögök asztaláról. Vagy ingerelni akarjuk az Urat? Talán erősebbek vagyunk nála?”

 

2017. március 28. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

 

„Drága gyermekeim! Templomaimban el fogják törölni az Átváltoztatást. Sokan ezt még észre sem fogják venni. Azok, akik gépiesen áldoztak, és nem volt Velem személyes kapcsolatuk, őket sokkal könnyebb lesz félrevezetni, mint titeket, akik éberen figyelitek a Szentmise minden szavát, és lángoló szeretettel imádtok Engem a kenyér és a bor színe alatt, ami az Én valóságos Testem és Vérem, amely Szent Jelenlétemet hordozza.

 

Drága gyermekeim! Rögtön e siralmas idők után, egy új világban fogjátok magatokat találni. Hűlt helye lesz mindannak a testi-lelki nyomorúságnak, amin keresztülmentek. Teljes szabadságban fogtok szárnyalni lélekben Felém, és Én betöltöm szíveteket és az egész Földet. Az Én dicsőségem fénye fogja beragyogni Egyházamból (a Földet). Az örök élet vizét fogjátok inni nap, mint nap Belőlem, a Sziklából, Aki az Oltáriszentségben jelen vagyok. Belőlem fogtok töltekezni, és már nem vágytok senkire és semmire, és nem hiányzik semmi, mert Isten, Aki betölt benneteket, egymaga elég. Ebben a reményben lássátok a rátok váró nagy szorongatást, ami előtt álltok. Bízzatok Bennem rendületlenül! Én gondotokat viselem, Bennem nem fogtok sohasem csalódni. Megáldalak titeket Szívem túlcsorduló, szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítés: Zsid 4, 12: „Isten szava”

 

2017. március 29. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

 

 

 

„Drága gyermekeim! Nagyon kedvesek vagytok Nekem. A megrostálás elkezdődik. Én, Aki a szíveket és a veséket látom, úgyis tudom, hogy kiben mi lakik. De mindezt miattatok engedem meg, hogy ti, akik csak a külsőt szemlélitek, a megrostálás által tudatában legyetek annak, hogy ki hova tartozik.

 

Az óra itt van. Mindaz beteljesül, amit előre elmondtam nektek. Készüljetek fel mindarra, ami rátok vár! Bízzatok Bennem! Én veletek maradok minden nap a világ végezetéig. Megáldalak titeket Szívem túláradó szeretetével, megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Ef 1, 9: „Tudtunkra adta akaratának titkát.” Mk 14, 42: „Itt az óra. Az Emberfiát a bűnösök kezére adják.” 49: „Az Írásnak be kell teljesülnie.”

 

2017. március 31. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

 

„Drága gyermekeim! Most a Mennyországról beszélek nektek. Atyám csodálatos helyet készített nektek, minden embernek, akik a világ végezetéig fognak élni. Egy új Országot, egy végtelen boldogságot, örök boldog életet. Amikor beleteremtette Ádámot és Évát a Paradicsom-kertbe, akkor úgy képzelte, hogy az ember az Istennel lesz együtt, társalogni fognak, látják egymást, és mint egy nagy család, végtelenül szeretetteljes kapcsolatban élnek.

 

De sajnos az ember, az asszony hitt a kígyónak, pedig ha azonnal elutasította volna, semmi hatalma nem lett volna a sátánnak az ember fölött. Ahogy ma sincs, ha ti, szabad akaratotokból és élő hitetekkel visszautasítjátok a kísértéseket. Sajnos Éva hitt a kígyónak, aki Engem hazugnak nevezett, és rávette Évát, hogy ne engedelmeskedjen Nekem. Ezzel kitaszította magát a Paradicsomból, és a halált választotta.

 

Drága kicsinyeim! Ma is mindazok, akik engedetlenek Nekem, elvágják magukat éltető kegyelmemtől, mint a szőlővessző a szőlőtőkétől, aminek következménye az örök kárhozat.

 

A Mennyország ma is nyitva áll mindazok előtt, akik engedelmeskednek Nekem, megtartják törvényeimet, és hűségesen kitartanak követésemben, mindhalálig. Éva és Ádám bűne miatt kellett kínhalált szenvednem az emberiség megváltásáért. Már akkora volt a bűn, hogy csak az Isten Fia, Én voltam alkalmas rá, Aki szent, tiszta, szeplőtelen, ártatlan Bárányként Magamra vettem a világ összes bűnét, és kereszthalálommal kiengeszteltem Atyám jogos haragját. Ezzel megnyitottam az emberiség számára Atyám Országának kapuját. De a szabad akarat továbbra is keresztülhúzhatja Megváltásom szent tervét, mert csak azok üdvözülhetnek, akik Istent szeretik. Ez a főparancs: szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből, felebarátodat pedig úgy, mint magadat. Atyám házában csak szeretet van. Akik nem éltek a Földön szeretetben, azok nem hordozzák magukban ezt az ismeretet (mármint a szeretetet), ezért nem tudnak már odaát sem szeretni. Az ember ugyanis csak addig tud változni, fejlődni, változtatni, amíg testben él ezen a Földön. Mihelyst a lélek kirepül testéből, olyan marad, amilyen halála előtt volt. Ezért ez azt jelenti, hogy ha valaki bűnben élt ezen a Földön, a szeretet helyett a gyűlöletet választotta, akkor olyan marad az egész örökkévalóságon át. Az ilyen lelkek nem akarnak bejönni a Mennyországba, hanem elbújnak a sötétségre, mivel tudják, hogy cselekedeteik bűnösek, ezért titkolják azokat. A Mennyben csupa fényesség uralkodik, és minden tett napvilágra kerül. Én egyetlen lelket sem akarok a pokolra küldeni: ezt ők maguk választják maguknak. Én mindegyiket meg akarom menteni, de csak azokat tudom, akik együttműködnek kegyelmemmel. A szabad akarat és az értelem, amelyet az ember azért kapott, hogy Isten hasonlóságát hordozza magában, meghatározza életét, és döntése az egész örökkévalóságra is kihat. Ezért engedtem meg a poklot és a tisztítótüzet, mivel tiszteletben tartottam az ember szabad akaratát, hogy döntéseik következményét viseljék. Az ember menekül a szenvedés elől. Jóllehet Én az örömre, a boldogságra teremtettem, de a bűn következménye a szenvedés és a büntetés. Csak azok nem szenvednek örökké, akik a Földön elfogadták a kereszteket, megtagadták magukat, és Irántam való szeretetből követtek Engem. Őértük mondtam: Atyám, azt akarom, hogy akiket Nekem adtál, ott legyenek, ahol Én, és lássák dicsőségemet.

 

Drága gyermekeim! Amíg éltek, mindig lesz keresztetek, mert mindazokkal, akiket szeretek, megosztok egy kis szálkát hatalmas keresztemből. Hamarosan beléptek a nagy szenvedésbe, a nélkülözésbe, a rejtekbe. Mindezeket úgy vegyétek, hogy az Én szenvedéseimben osztoztok. A derűt soha ne hagyjátok kirepülni a lelketekből! Tegyetek úgy, mint Szűzanyátok, Aki örömeiből táplálkozott minden szenvedésében. Ti is, amikor szenvedtek, gondoljatok azokra az örömökre, amelyeket megosztottam veletek, hogy kibírjátok mindazt, ami még rátok vár. Bízzatok Bennem! Mindig megkapjátok Tőlem az erőt. Soha nem foglak benneteket erőtökön felül próbálni. Amíg ezen a Földön éltek, mindig próbatételeknek foglak titeket alávetni azért, hogy bizonyítsátok hűségeteket és szereteteteket Irántam. Kövessetek Engem a keresztúton, és akkor bennetek is el tudom mondani halálotok óráján: Atyám, a feladatot, amit rám bíztál, elvégeztem. Megdicsőítettem nevedet a Földön. Erre áldalak meg titeket, kicsi gyermekeim, Szívem túláradó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

 

 

Szentírási megerősítések: 1Tim 4, 5: „Az Isten tanítása”


a

Rágalmazás

2016. 03. 01.

Kedveseim, boldogok vagytok, ha hazudozva minden rosszat mondanak rátok, mondja Jézus a nyolc boldogság egyikében. Ha olyat terjesztenek és állítanak rólatok, ami hazugság és nem fedi a valóságot, ne vegyétek magatokra. Az emberek tele vannak előítéletekkel. Ne hagyjátok őket kétségek között, mert különben az ítélkezés bűnében maradnának. Szeretettel és kellő tárgyilagossággal válaszoljatok rágalmaikra, ezzel kihúzzátok lelkükből a bűn tüskéit. Imádkozzatok rágalmazóitokért, hogy bocsásson meg nekik az Úr. De ti se essetek bele abba a bűnbe, hogy elfordultok azoktól, akik így bántanak titeket. Szeressétek azokat, vagyis jót akarjatok azoknak is, akik benneteket bántó szavakkal illetnek. Ne nehezteljetek rájuk, hogy szívetekben létrejöjjön a teljes kiengesztelődés műve. Mert csak így lehettek kedves gyermekei az Úrnak.

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1071-ragalmazas

Rejtettség

2016.03.07.       

Kedveseim, úgy hozzátok meg áldozataitokat minden nap, hogy az kedves legyen az Úr előtt. Minél rejtettebben teszitek felajánlásaitokat, és minél kevesebbet beszéltek róla, annál nagyobb tetszést fog aratni az isteni Fölség előtt. Ezzel arra szeretnélek tanítani benneteket, hogy ne kérkedjetek jótetteitekkel. Minél önzetlenebbül hozzátok áldozataitokat Isten elé, annál kedvesebbek lesztek az Atya szemében. Ma különösen is nehéz minden hátsó gondolat nélkül szerényen és egyszerűen meghozni áldozataitokat. De az Atya olyan imádókat keres, akik lélekben és igazságban imádják és követik Őt. Kérjétek a Szentlelket, tanítsa nektek ezt az utat járni!

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1107-rejtettseg

Isten szemével nézni magunkat

2016.03.08.     

Kedveseim, az emberi tökéletlenségeket olyan nehéz felismerni a földön. Amikor az ember önmagát szemléli, nehezen tudja kívülállóként nézni a vele történteket. De ha kéritek, hogy emeljen fel az Úr, és engedje, hogy az Ő szemével lássátok magatokat, akkor bizonyára több értékes észrevételt kaptok állapototokról. Imádkozni kell azért, hogy az ember jól láthassa önmagát, hogy tárgyilagosan szemlélje hibáit, bűneit, hogy ne legyen részrehajló, de olyannal se vádolja magát, amit nem ő követett el. Egyedül csak Isten jelenlétében, a Szentlélek erejével lehet őszinte, tiszta bűnbánatot tartani. Aki engedi, hogy Isten Szentlelke feltárja előtte bűneit, és ezt el is tudja fogadni, annak nagy esélye van arra, hogy felismerje, megvallja rendezetlenségeit az Úrnak. Adjátok meg az időt erre a vizsgálódásra, amíg nem késő, akkor nyugodt lelkiismerettel állhattok meg az Úr előtt.

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1108-isten-szemevel-nezni-magunkat

Nehézségek elfogadása, felajánlása

2016.03.09.        

Kedveseim, tanuljatok meg alázattal közeledni mindenhez, amit Isten megenged nektek. Különösen a nehézségeket kellő türelemmel fogadjátok. Soha ne bosszankodjatok azért, ha Isten megpróbál benneteket és olyan nehézségek elé állít, ami alatt görnyedeztek. De ekkor se féljetek, mert Istennek gondja van mindenre, és arra is, hogy jó előjelűvé alakítsa azt, ami most nehezen elviselhető megpróbáltatás. Higgyétek, hogy mindent a javatokra fordít, és közben alakítja, formálja lelketeket. Legyetek hálásak mindenért, még ezekért a keményebb próbatételekért is, mert ha a jót elfogadjátok Istentől, akkor a rosszat miért ne fogadnátok el.   

2016.03.10.       

Kedveseim, bírjátok ki az engesztelés megpróbáltatásait, mert azokból méltó gyümölcsök teremnek! Hordozzátok egymás terhét is, ha azt látjátok, hogy valakinek megroggyan a térde. Vegyétek körül és támogassátok, hogy megtapasztalja Jézus segítő gondoskodását rajtatok keresztül. Bátorítsátok egymást az úton és ne engedjétek, hogy bárki is közületek kidőljön a sorból. Adjatok hálát mindennapi engesztelésetek után, hogy az Úr megsegített benneteket és veletek szenvedte el fájdalmaitokat. Tűrjetek még egy kicsit, hogy nyilvánvalóvá váljék kipróbáltságotok. Tartsatok ki és maradjatok állhatatosak, hogy az Úr megjutalmazza kitartásotokat! Ne féljetek, csak erősen akarjátok Krisztus második eljövetelét, mert Ő már az ajtótokban áll és zörget, hogy beengedjétek szívetekbe.

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1109-nehezsegek-elfogadasa-felajanlasa

a

Jézus Krisztus Urunk:

Sükösd kiadványok010Köszöntöm testvéreimet a mai napon, akik eljöttetek a bűnbánat első Golgotájára.

Az első Golgotán nem volt ismeretlen számotokra a tanításom, hisz a tanítást ma az imáról adtam nektek1, hogy hogyan és miképpen lehet imádkozni, hogyan és miképpen lehet átélni, hogyan és miképpen lehet helyesen imádkozni, hisz azt mondottam, ti ne úgy imádkozzatok, mint a farizeusok, hogy sokat beszélnek, mert azt hiszik, hogy ha sokat beszélnek, előbb lesz a meghallgatás.

Én azt mondottam, ti ne kövessétek őket, és ne utánozzátok. Ti imádkozzatok úgy, ahogy Én, Jézus Krisztus Uratok adom nektek a tanításban. Hisz azt hiszik, ha sokat beszélnek, akkor nagyobb a meghallgató kegyelem. Holott Én, Jézus Krisztus Uratok azt tanítottam nektek, hogy az ima helyességében úgy imádkozunk, hogy megbocsátás legyen a kegyelem által.

Hisz most vegyük ezt az imát, ami ebben az Evangélium tanításában van jelen, mikor mondom nektek: „Mi Atyánk, aki a Mennyekben van.”

Ilyenkor Atyámhoz fordultok az ima révén. És ilyenkor azt mondom nektek, hogy ti, mielőtt szólásra nyissátok ajkatokat, és kérni akartok Tőle, Ő már tudja, hogy mire van szükségetek. De ha ezt így mind megérted, felismered, elfogadod, akkor mégis azt mondjátok, hogy: „Minek is imádkozzam?”

Mert az ima helyessége, fontossága, az megmutatja nektek az élet kegyelmét és ajándékát, mert, ahogy mondottam, Atyához fordulsz.

És akkor utána folytatod: „Jöjjön el a Te országod.”

Ugye, az országról már tanítottam nektek, hogy — Én úgy mondottam nektek, Jézus Krisztus Uratok —, hogy Isten országa köztetek van, Isten országa bennetek van.2 Itt meg azt mondjátok: „Jöjjön el a Te országod.” Mikor már megérted az ima lényegét, akkor már benned van, eljött.

„Legyen meg a Te akaratod, amint a Mennyben, úgy itt lent a Földön is.”

Mert az akarat, a cselekedet, a kegyelem csak így tud működni rajtatok és bennetek. És akkor már itt a Földön működik a mindennapi életben.

És akkor utána jön az, amikor azt mondod: „A mindennapi kenyeret add meg nekünk ma.”

Mert minden nap kérheted a kenyeret, de mindig arra a napra, ami most a ma napot jelenti számotokra, hogy fontos, hogy a kenyér, amely táplálék a léleknek és a testnek, amivel eggyé válsz, hisz helyet készítesz önmagadban, kialakítod szíved nyitottságával a tabernákulumot, hogy befogadd a Mindennapi Kenyeret ma a szeretet kegyelme által. És élő ez a Kenyér, amely eljön hozzád.3

Mert ha ezeket mind-mind így megértitek, felismeritek és elfogadjátok, akkor tudod az ima fontosságát a helyes felajánlás részében.

S utána jön az a szakasz, amit sokszor már mondottam nektek: „Bocsáss meg nekünk, hogy megbocsáthassunk mi is az ellenünk vétkezőknek.”

Ezt a mondatot az ima révén sokszor és sokszor komolyan kellene venni. Ahogy mondottam már többször: ha komolyan veszed a saját életedet, akkor másképp éled az élet értelmét a mindennapokban.4

Most mondom azt nektek: Komolyan veszitek ennek az imának a fontosságát, jelenét a megtapasztalásban?

És te komolyan meg tudsz bocsátani az ellened vétkezőnek?

Vagy csak: „Elmondom az imát, mert ez is benne van az imában, és nem törődöm a fontossággal, a helyességgel, a megtapasztalással, a kegyelemmel. Mert ha én nem tudok megbocsájtani — most jelképesen mondom neked, neked, neked vagy neked —, akkor én hogyan várjam, hogy ti megbocsássatok?”

Ugye, milyen szép, hogy kölcsönösen működik ebben az imában ezek a mondatok, ezek a szavak a helyes, pontossági sorrendjében?

„És ha már én megbocsájtok az ellenem vétkezőknek, akkor remélhetek, hogy nekem is megbocsájtanak.”

És akkor már boldogan mondom: „Ne engedj kísértésbe esni.”

Ugye, milyen jó ezt megtapasztalni?

De emlékeztek, valamikor a kezdetben azt mondottam: „Ne engedj minket kísértésbe.” Ugye, könnyedén, megtanulva így imádkozzátok.5 De a könnyedében a helyes pontosságát most így mondom: „Ne engedj minket kísértésbe esni.”

Ez fontos, mert ha már megbocsátottam, nekem is megbocsájtanak, akkor megpróbálok úgy élni, hogy nem akarok kísértésbe esni. Megpróbálok a szeretet kegyelmével élni a mindennapokban.

És akkor már nincs félnivalótok. És akkor nem azt mondod, hogy: „Ne vigy minket kísértésbe”„Ne engedj minket kísértésbe esni.”

S akkor érted, hogy az ima mit nyújt számotokra.

És akkor ezek a kis szakaszok még itt a végén, ami az Evangéliumában jelen van: Mert ha ti megbocsájtotok az embereknek, akkor mennyivel jobban bocsájt meg nektek a Mennyei Atya!

De ha ti nem tudtok megbocsájtani az embereknek a felebarátban, a testvérnek, akkor hogyan bocsásson meg nektek a Mennyei Atya?

Ugye, milyen könnyű megérteni az imának a helyességét, pontosságát a felismerésben és az elfogadásában, a megtapasztalás részében?

Hisz ez az ima sem volt a tanításában már ismeretlen számotokra, hisz volt idő, mikor többször és többször elmondottuk közösen, hogy működjön az ima alatt a kegyelem ajándéka, hogy átöleljen, hogy felmelegítsen, hogy érezzem, az imának mondanivalója van, érezzem, hogy az ima alatt mintha simogatna valami, hogy érezzem, hogy az imát most elküldöm a felajánlásban, és biztos legyek, hogy az ima a meghallgatásában elhozza mindazt, amire szükségem van a meghallgató kegyelem által. És akkor már tudom, hogy mi a helyes a pontosságában, a kegyelem működésében, a megtapasztalás ajándékában, és akkor biztos vagyok, hogy az imát, ha úgy mondom el, hogy közben megélem annak tanításának mondanivalóját, és nem csak elhadarom, és nem csak elmondom, hogy minél többet, többet és többet imádkozzam — akkor már nincs a pontosság működésének kegyelme, akkor már nem érzed a mondanivalót, nem érzed általa a szeretetet, nem érzed általa a kegyelmet az ajándékában, akkor lehet, hogy azt mondod: „Imádkozom, és mégis üresnek érzem magam. Mert megszokásból mondom.”

De a megszokásnál nem azt mondom és várom tőletek, hogy néha, mintha egy betanult szöveget mondtok, kimérten, mert néha van, mikor így imádkoztok: „Mi Atyánk, aki a Mennyekben vagy! Szenteltessék meg a Te neved. Jöjjön el a Te országod; legyen meg a Te akaratod, amint a Mennyben, úgy a Földön is. Add meg nekünk a mindennapi kenyeret. És bocsáss meg nekünk, hogy mi is megbocsáthassunk az ellenünk vétkezőknek. És ne engedj minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól.”

És akkor még, mikor imádkozik: „Üdvöz légy, Mária!”

És nem mindenki tudja ezt a követést tartani. Akkor van az, hogy mindig egy taktussal lemaradtok.

Ilyenkor van az, hogy egymásra tekintetek, hogy ki nem akar megint együtt és szépen imádkozni, mint amikor a kezdetekben tanultuk, s mikor imádkoztatok, és nem egymásra kellett figyelnetek, csak önmagatokra. És az önmagatokban is, hogy tudom, hogy mit imádkozom a pontosság helyes sorrendjében, és akkor olyan — mint ahogy ti, a saját szavatokat használom most —, hogy egy száj mondja. Pedig lehet, hogy tízen vagy tizenöten imádkoztok, és mégis, ha csak egy pillanatra valahol megállsz, kicsit távolabb, és becsukod a szemed, és nem nézelődsz, csak szívvel és lélekkel figyelsz, és akkor megtapasztalod: „Igen, együtt, egy szájként imádkozunk. Milyen csodálatos!”

És akkor nem hadarunk, nem sietünk, nem húzzuk el, nem kimérten imádkozunk.

Néha van olyan engesztelési napotok, amikor igazán lehetne szólni: „Na, most fáradtak vagyunk-e, vagy sietünk-e, vagy csak hadarunk, vagy csak minél előbb vége legyen?”

Ehhez be lehet sorolni, hogy mikor, hogyan és miképpen mondjátok a pontosság helyes sorrendjét a felajánló imában, a felajánló kérésben, a felajánló fohászban és a mérhetetlen nagy hálában.

Ezekre, ha kicsit figyeltek, de nem másokra, mindig először önmagadra. És ha önmagaddal már tisztában vagy, érzed a kegyelmet, érzed a működést, érzed a szeretetet, akkor már tudod, hogy: „Boldogan imádkozhatom együtt a testvérekkel. És nem kell figyelni, nem kell meglepődni, nem kell megjegyezni, mert már szívből, szeretettel és átéléssel imádkozunk. És akkor tudjuk az imának működését, ajándékát, kegyelmét a szeretetében.”

A második tanítás6 pedig ehhez folytatódik: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet — hisz ez úgy van leírva számotokra.

Emlékeztek, hogy a régiek hogy mondották?

Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet.

Én pedig azt mondom nektek:

Szeresd ellenségedet. Tegyél meg érte mindent, amire szüksége van. Próbálj imádkozni érte, és ne törődj azzal, hogy ha kicsúfol, megaláz. Te arra gondolj, hogy: „Én a tanításban élek, a tanítás működése révén én azt érzem: szeretem őt, még akkor is, ha gyűlöl, ha megaláz, ha megvet, ha kitaszít. És imádkozom érte, hogy ő is Isten gyermekévé válhat e kegyelem működése által.” Mert a szeretet le tudja győzni a gyűlöletet, az irigységet, a kapzsiságot, a féltékenységet. A szeretettel sok mindent meg tudsz változtatni, a szeretettel több mindent tudsz elérni, érezni a működés kegyelmét. És akkor, mikor tisztában vagy a szeretet szavának jelentésével, akkor már boldogan mondod, hogy „jót cselekszem, imádkozom, és boldogan fogadom el azt, amikor azt mondjuk, hogy a Mennyei Atya, amikor felvirrasztja e napot az igazakra és a bűnösökre egyformán”, mert az igazak ugyanúgy részesülnek belőle, mint a bűnösök. És ha esőt ad, azt is megkapják az igazak is, és a bűnösök is. S akkor nem azt nézem, hogy most én igaz vagyok-e, és — jelképesen mondva — te nem vagy igaz.

Ne ítélkezzetek senki felett7, ne vonjatok ítéletet, mert eljön az az idő, amikor felettetek is ítélkeznek a cselekedetek és a tettek révén. És akkor örülsz, hogy te szeretted ellenségedet, jót tettél a cselekedetekben, imádkoztál érte, hogy Isten vagy — ahogy mondjuk — Mennyei Atya gyermekévé váljon. És akkor nem irigykedsz azon, hogy nem csak a jóknak, hanem a gonoszoknak is felvirrad a nap, nem irigykedsz azon, hogy eső jut az igazaknak és a bűnösöknek is, mert te a felebaráti, testvéri szeretetben megbocsájtasz, a megbocsájtás kegyelme által megpróbálsz úgy élni, hogy tökéletes legyél, amilyen tökéletes a ti Mennyei Atyátok, akinek gyermekei vagytok, akihez tartoztok, aki által a küldetés követésében is felismeritek önmagatokat, és megpróbáltok a szerint élni és cselekedni, és elfogadni elsőként önmagad, a felebarátot, a testvért, és elfogadod mindazokat, akikért imádkozol, és akiket gyűlölsz, vagy éppen haragszol rájuk. Mert számukra is kéred a kegyelem ajándékát a működésében, számukra is kéred a felismerést az elfogadásában, és számukra is kéred, hogy legyen jelen a fény a világosságában a felismeréshez, az elfogadáshoz, és ez által az elinduláshoz. És akkor talán megtapasztalod, hogy hogyan van jelen a változás a mindennapi életben, hogyan van jelen a kegyelem a működésében a felebarátban, a testvérben. S akkor már nem azt mondod, hogy ellenségem a gyűlöletében, hanem a felebarátom és a testvérem, mert imádkoztam érte a jócselekedetek által8, hogy a kegyelem reájuk is áradjon, és működjön rajtuk és bennük. És akkor már ők is, mondhatjuk azt, hogy felvirrad a nap a jókra, s akkor már nem azt mondom, hogy csak a gonoszokra, hanem felvirrad a nap a jókra, és akik változtatnak a megtapasztalásban. Esőt kapnak az igazak, és a megtéréshez változó testvéreknek is a kegyelem által a működésben. Mert akkor érzed, hogy valóban igazi testvérré váltál, és a tökéletességet gyakorlod, „elsőként önmagamon, és majdan a felebaráton”. És nem parancsolok, nem követelek, nem utasítok, nem taszítok, és nem mondom meg, különösképpen, hogy hogyan és miképpen kellene cselekedni.

Ha működik a kegyelem, ha jelen van a szeretet, ha felismertem önmagam, ha felismertem önmagam megbocsájtását, akkor már nekem is megbocsájtanak. Ha felismertem a testvéremet, akiért imádkoztam, hogy ne a gyűlölő testvérem legyen, az ellenségem, hanem felebaráttá váljon, akkor már azt mondom: „Működik a kegyelem az ajándékában.”

És e bűnbánat-idő első Golgotáján a tanításom így szólt felétek, ezt nyújtottam számotokra, hogy elindulni a változás felé, a változás kegyelme által a mindennapokban, a mindennapokhoz.

És ennek reményében áradjon reátok kiválasztott Mária testvérem által áldásom, töltse be a megnyitott testvérem szívét és lelkét, hogy érintsen meg benneteket ez a szeretet a működő kegyelemmel, öleljen át benneteket, segítsen felismerni önmagatokat, segítsen, hogy „elsőként megbocsássak önmagamnak, s akkor én is megbocsájthatok másoknak, és akkor nekem is megbocsájtanak”, mert a kegyelem az ajándékában így működik.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme, ami már a tanítások által élővé vált, működjön rajtatok, bennetek, világosítson meg a mindennapokban, a mindennapokhoz, hogy testvéri-felebaráti szeretetben működjetek, és segítsetek mindazoknak, akiknek szükségük van e kegyelem által.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

Jézus Krisztus Urunk:

IMG_4586  jav. honlapra

Köszöntöm testvéreimet a bűnbánat második Golgotáján, akik meghallottátok hívásomat, és a hívásban engedelmeskedve elzarándokoltatok, hogy egyek legyetek e szeretet kegyelme által.

A bűnbánat első Golgotáján a tanításom az imáról szólt felétek, hogy hogyan és miképpen imádkozzál, hogyan és milyen értéke van az imának, hogyan és miképpen tudod felajánlani, hogyan és miképpen tudod elfogadni, és hogyan és miképpen tudsz megbocsájtani elsőként önmagadnak, felebarátodnak és testvérednek.

A második tanítás pedig a szeretetről — mert ugye, hogy is mondták a régiek? Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Gyűlöld ellenségedet.

Én pedig azt mondottam: Szeresd ellenségedet, mint önmagadat. És azt mondottam: Ha olyan vagy, aki csak azoknak köszön, akik kedvesek előtted, akkor mennyivel teszel te többet, mint egy vámos vagy egy farizeus?

Tudni kell megbocsájtani, és tudni kell elfogadni a kegyelmet a szeretetben, hogy ez által legyetek erősek.

És akkor folytatódik a mai nap tanítása1, amikor arról szól, hogy Mózes székében valójában kik foglalnak helyet, kik azok, akik a törvényeket elmondják számotokra? De a törvényekben, azt mondottam, hallgassátok meg, fogadjátok meg, és a törvényekben tegyetek meg mindent, de a tetteikben ne kövessétek őket. Mert a tettekben mit is csinálnak? Összekötnek terheket, és vállaitokra helyezik, de ők maguk egy ujjal sem nyúlnak hozzá. Imaszíjukat szélesre szabják, hogy mindenkinek szembetűnő legyen. Köntöseiken a bojtokat is megnagyobbítják, hogy ők elvárják a figyelmet, a hajbókolást, a köszöntést, és netán a megszólítást a rabbinak, azaz mesternek?

De mit mondottam?

Ne hívjatok ti magatok között senkit sem mesternek, mert egy a ti Mesteretek, akinek testvérei vagytok. De ne hívjatok atyának se senkit, mert egy a ti Atyátok, a Mennyei. És tanítónak se hívjatok senkit, mert egy a ti Tanítótok, a Krisztus.

S ezeket néha hogyan is lehet értelmezni a tanító szék tanításában most a jelenben? Kik azok, akik szeretnek fő helyen lenni? Kik azok, akik elvárják, hogy szinte így hajolj nekik? Kik azok, akik nektek utasítanak, parancsolnak, kitaszítanak, ha kell, követelnek?

Ezek — kérdezem Én tőletek, Jézus Krisztus Uratok —, ezek a törvény tanításai vagy az ember tanításai a tettekben?

És akkor már tudsz válaszolni, hogy te melyiket tegyed, mi szerint élhessél, s mi szerint cselekedjél, mi a fontos a mindennapi életedben, hogy el tudd fogadni szeretettel és kegyelemmel a működésben az életet, és haladni a mindennapokban. Vagy pedig megpróbálsz úgy élni és cselekedni, hogy: „Ami nekem kedves, azt elfogadom: a megszólítást, az üdvözlést, a fejhajtást, a fő hely elfoglalását. Felmagasztalom magamat.”

De ha felmagasztaltad magad, megaláznak.

És aki kicsinyes, megalázza magát, azt pedig felmagasztalják.

Érezni kell, hogy a tanítás hogyan van jelen.

Mert ugye, azt mondottam: Kik foglalják el a helyet Mózes székében?

Írástudók, farizeusok, vámosok?

És a jelenben vannak-e írástudók és farizeusok? Vannak-e olyanok, akik elvárják, hogy ti előttük fejet hajtsatok? Vannak-e olyanok, akik terheket rónak a ti vállaitokra a megaláztatásban, a kitaszítottságban?

Megtapasztalható-e a tanításnak ez a szakasza a felismerésben?

Vagy éppen az alázatosság részében cselekszünk?

Mert ha Én vagy te, testvérem, megalázod önmagadat, eljön az idő, amikor ezért felmagasztalnak, érzed a kegyelmet, érzed a szeretetet, érzed a békét, érzed az örömet, és tudod, hogy hogyan és miképpen kell élni és cselekedni.

De folytatódik ez a tanítás a példabeszédében, egy második példabeszédet elmondva2, hogy van a gazdag ember, aki szőlőt telepít. Gödröt ás a taposóaknához, sövénnyel bekerítette, őrtornyot is épített. Majdan kiadja a munkát a szőlőmunkásoknak, és ő elutazik. De most már beérett a szőlő termése, át kell, hogy vegyük. Elmennek az egyszerű emberek, akiket példaként lehet mondani, hogy szolgák, és mikor oda érnek, mit csinálnak velük? Megverik, megölik és kidobják, és megkövezik.

Ezen az úr meglepődik, és még több szolgát küld, s azokkal ugyanígy bánnak.

— Hát elküldöm egyetlen fiamat, azt csak majd megbecsülik!

És mi történik a fiúval?

— Hát az az örökös! Meg kell ölni, és miénk az örökség!

S ilyenkor mit tesz a szőlősgazda, az úr?

És ki is az úr itten?

Az Atya!

Jelen vannak a szolgák, s jelen van a Fiú.

A szolgák, azok, akik egyszerűen élnek, és elfogadják, amit nekik mondanak. Megpróbálnak a szerint cselekedni, amit az Atya vár tőlük.

És kik a szőlőmunkások? Ugye, egyszerű rá a válasz?

A farizeusok, az írástudók, a vének, akik felismerték önmagukat a példabeszéd révén?

És a jelenben kik a farizeusok, kik az írástudók?

Akik a törvényeket alkották? Akik a törvényekről beszélnek? Akik a törvényeket átadják nektek?

Mert nektek el kell fogadni, s a szerint cselekedni.

De hogy neki a törvény mit mond, azzal nem törődik: „Én megalázhatlak benneteket, mert én vagyok valaki a törvényben!”

De eljön az idő, mint ahogy a szőlőmunkások számon lettek kérve, úgy az ilyen farizeusok, írástudók és vének is számon lesznek kérve.

De sokan vannak még, akik nem hisznek ebben, akik élik az életüket, és utasítanak, parancsolnak, követelnek, és megszabják, hogyan és miképpen éljél te az egyszerűségedben, az alázatban.

Mert a helytartó ezt kéri tőletek: Legyetek alázatosak. Az alázatban menjetek ki a nép közé. Becsüljétek meg a népet, akik hozzátok tartoznak, és ha kell, vezessétek be az Atya házába, hogy ismét szeretetben egyek lehessetek.

De a földi helytartó ezeket elmondja és megadja — és kik azok, akik elfogadják és megtartják e kérést a törvényben? Vagy csak azt mondják: „Hát, hallottunk róla, de ez nem nekünk szól, ezt másoknak kell átadni. Majd mi elmondjuk, hogy hogyan és miképpen cselekedjenek, hogyan és miképpen tiszteljenek bennünket, hogyan és miképpen hajlongjanak előttünk.”

És akkor ők a szőlőmunkásokhoz tartoznak-e, vagy azokhoz a szolgákhoz, akiket megvertek, akiket kidobtak és megöltek, vagy akiket megköveztek?

El lehet gondolkozni a mindennapi élet megtapasztalásában, hogy e jelenben hogyan és miképpen tudsz élni, cselekedni, hogyan és miképpen fogadod el a felebarátot és a testvért, hogyan és miképpen fogadod el a tanítást a törvényben, és hogyan és miképpen akarsz cselekedni, mert a cselekvés a tettekben nem a helyes utat választotta, és nem a helyes utat mutatja számotokra, hanem azt, ami neki tetsző: „És én ezt kiadom, és kell, hogy kövessen, mert utasítottam!”

De ez nem a szeretet szaván történik, és az utasításban terheket rótok az egyszerűekre. Terheket rótok a követőkre, terheket rótok mindazokra, akik hitben és szeretetben élnek, akik felismerik a felebarátot és a testvért, hogy egyek legyetek a mindennapokban, hogy a kegyelem, amely jelen van, reátok árad, működhet rajtatok és bennetek, és a kegyelem mit tud ez által nyújtani számotokra a megerősítő kegyelem által.

És akkor nem kell félnetek attól, ha hitben, békében, szeretetben élsz a tanítás felismerésében, a törvényben, hogy talán elveszik tőletek az országot, és másoknak adják, akik megteremtik annak gyümölcsét, és megpróbálnak a szerint élni és cselekedni, mert: „Már tudom, mi az ima ereje; tudom, mi a szeretet a megbocsájtó békében; tudom, hogy a törvény mit nyújt számomra, és hogyan szeretném a törvényt megtartani, és nem a tetteket a cselekedetekben; hogyan ismerem fel a gazdag szőlős urat az Atyában, hogyan ismerem föl a szőlőmunkásokat a tettek és cselekedetük révén, és hogyan ismerem fel az egyszerűeket a szolgákban és az Egyszülött Fiúban, kinek testvérei lehetünk, és aki által működik a kegyelem e szeretetében.”

Ennek reményében áradjon reátok kiválasztott Mária testvérem által áldásom.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme a fényben, a megerősítésben áradjon reátok, működjön rajtatok és bennetek, és ez a fény a megerősítésével mutassa meg nektek a helyes utat, ahol a tanításokat felismered, elfogadod, a tanítások által megtapasztalsz és felismersz, és tudod, hogyan cselekedjél, és mitévővé váljál e meghívásban, a mindennapokban, a mindennapokhoz.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

Jézus Krisztus Urunk:

2923 javKöszöntöm testvéreimet a mai napon, akik eljöttetek, és engedelmeskedtetek a meghívásban. A meghívás, amelyet Én, Jézus Krisztus Uratok megadtam számotokra, de a szív nyitottságával felismertétek és elfogadtátok, hogy a mai napban is egyek lehessetek a jelen szeretetében, a kegyelem működésében.

A bűnbánat harmadik Golgotáján a tanítás, amely felétek szól, elsőként arról szól, hogy senki sem lehet saját hazájában, falujában, városában próféta — mindegy, hogy hogyan és milyen szóval illeted meg, de a felismerés, az megelevenedik előttetek és rajtatok és bennetek. Hisz a bűnbánat első Golgotáján, ugye, a felajánló ima a megtapasztalásában, az ima megtapasztalása mellett a megbocsájtó kegyelem, hogy ha én azt várom, hogy nekem megbocsássanak, akkor én is tudjak megbocsátani. A megbocsátás részében pedig jelen van az Isten országa, hogy eljön közétek, ha tudtok hinni és bízni benne. A jelenben pedig azt mondom: Isten országa már köztetek és bennetek van.

Majdan megtapasztaltátok a szőlős gazdának tanítását, hogy valójában hogyan és miképpen értékelitek — az Atya, a Fiú, a papság és a hívők kegyelmének, ajándékának működése, és felismered, hogy a Hegyi beszéd tanítása hogyan és miképpen visz benneteket közelebb a példabeszéd részében.

Így a mai nap tanítása pedig, ahogy szól hozzátok, hogy senki sem lehet saját falujában, városában, hazájában próféta.1

Én, Jézus Krisztus Uratok, mikor elmentem arra a helyre, ahol nevelkedtem, ha szólásra nyitottam az ajkamat, szemeiket Reám szegezték, és figyelték, hogy valójában most és miképpen fogom olvasni. És mikor elolvastam számukra a tanítás tekercsét, akkor azt mondottam:

— Most beteljesedett az Írás.

Amit szintén nem tudtak megérteni és elfogadni.

Így a mai nap tanításában pedig, hogyan legyek Én Próféta ott, ahol nem kedvelnek, ahol nem tisztelnek, ahol nem fogadják el tanításomat, azt a tanítást, amelyet Én, Jézus Krisztus Uratok számukra és számotokra megadok. Mert a tanítás miről is szólt?

Hogy mikor az Ég besötétedett három nap és hat órára2, nagy éhínség támadt a Földre. Sokan éltek Izraelben özvegyek, szegények Illés idején. De Illés mégis csak egy özvegyasszonyhoz kapott küldetést, akit meglátogatott.

Majdan folytatódik a tanítás az Eliás próféta idejében: a leprás. Ott is senki más nem tisztult és nem gyógyult meg, csak akihez Eliás szólt, a Námán, amely, pogányok voltak.

Ennek a mai tanításnak, röviden mondhatjuk, az, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok nem csak az igazakhoz, nem csak a hívőkhöz, hanem a pogányokhoz is jöttem, a pogányokat is felkeresni, elfogadni, s akkor megtapasztalni a felismerésben, hogy hogyan és miképpen működik a tanítás, mert a tanításban ezt mondottam, hogy: Ha már a Száreptében3 lévő asszonyt az özvegyben meglátogatta Illés próféta, és ha Eliás4 próféta idejében pedig a megtisztuló leprás megkapja a kegyelmet, a gyógyulást, akkor az igazak ilyenkor elgondolkodhatnának mindazon, hogy ha ők most az Én szememben pogányok, akkor hogyan működik a kegyelem? Hogyan van jelen? Hogy árad reájuk?

Én, Jézus Krisztus Uratok már elmondottam azt a tanítást, hogy egyformán jövök el közétek.

A tanításban hogy mondottam a bűnbánat első péntekén?

Ha süt a Nap, mindenkinek süt. Ha esik, mindenkinek esik. Nincs kivétel. Mindenki egyformán részesül belőle. Csak hogyan és miképpen ismerem fel és fogadom el e kegyelem ajándékát? Mert ez jelen van a tanítás által. De a tanítást felismerem-e, elfogadom-e? Tudok-e különbséget tenni közötte? Vagy pedig elkönyvelem az én saját magam elgondolását, és ha az nem úgy történik, ahogy én elképzelem, akkor még szóvá is tehetem, hogy: „Uram, Te most azt a testvért és azt a testvért miképpen fogadod el?!”

Milyen jó, hogy ez az egy, hogy mindenki egyforma Számomra, Jézus Krisztus Uratoknak, mert ti mind egyformán Atyám gyermekei vagytok, és az Atyám gyermekeiben Nekem testvéreimmé váltatok, majd Én, Jézus Krisztus Uratok megteszem, hogy ha kell, kiválasztani közületek. De ne ti akarjátok megmondani, hogy ki hogyan és miképpen méltó a meghívásra, a felismerésre, a küldetésre, a követésre és az elfogadásra, hogy ki valójában Atyám gyermeke, és ki valójában az Én testvérem.

Erre pont azt mondhatom számotokra, mint valamikor, pár évvel ezelőtt, mikor azt mondottam: Milyen jó, hogy az Élő Szentlélek működését nem a pásztoraim és a püspökeim mondhassák meg, hogy: „Te erre rááradsz, működsz is benne, és változtatod. Az nem kaphassa meg a Szentlélek kegyelmének ajándékát, működését.” Mert ha rajtuk múlana, valóban ilyen kiválasztások lehetnének rajtatok, bennetek és köztetek. Ezt Atyám és Én, Jézus Krisztus Uratok ajándékul adjuk mindazoknak, akik megnyissák szívüket, s akik befogadják a felismerés által e Élő Szentlélek ajándékát, megengedik, hogy működjön rajta és benne, s ez által elinduljon a változás rajta és benne a felismerésében. És akkor már azt mondod, hogy: „Én nem mondom meg, hogy ki hogyan és miképpen van jelen, hogyan és miképpen kapja meg a próféta által a kegyelmi ajándékot a küldetésben.” Mert Illés próféta meglátogatta, senki mást, csak akihez az Atya küldte; Eliás próféta pedig a lepra megtisztulását a gyógyulásban szintén csak annak adta meg, akihez elküldték.

S akkor ez által ti ne akarjátok megszabni az igazságosságában, hogy ki hogyan és miképpen működjék, mert ugye, a második tanítás a mai napban5 az igazságosságosságában van jelen, s az igazságosságában ki hogyan és miképpen ismeri fel, mert: „Én magamat az igazságosságában felmagasztalom, a másikat lenézem. Magam dicséretét az ima által elhelyezem, a másikat lenézem, megszólom, ha lehet, véleményt alkotok róla.”

Akkor hogyan vagy nyitott? Hogyan működik benned a kegyelem? Hogyan fogadod el a felebarátot és a testvért az irgalmasság szeretetében, ami fontos, hogy működjön rajtatok és bennetek?

Hisz e földi helytartótok azt kéri, hogy fogadjátok el, és ismerjétek fel az irgalmasság szeretetét.

Számotokra ez már nem ismeretlen, hisz évekkel ezelőtt Én már ezt a tanítást megadtam számotokra, hogy jelen van az irgalmasság szeretete, ha felismered, elfogadod, szívedbe zárod, megengeded, hogy működjön rajtad és benned, megengeded, hogy ez az irgalmasság szeretete megváltoztasson, elsőként a bensőben, majd kivetítődik a külsődre. És akkor látszik rajtad, hogy elindultál a változás útján. De amíg nem vagy kiegyensúlyozott és önmagad a felismerésben, nem tudod elfogadni az irgalmasságot a szeretetben, akkor hogyan akarsz változni, hogyan akarod felismerni önmagadat? Hogyan akarod megadni azt a kegyelem-működést, ami benned van, hogy változzon rajtad és benned, és változtasson?

Ezek szintén így szólnak felétek.

És akkor nem ilyen magabiztosan helyezkedsz el, emelt fővel, és azt mondod: „Istenem! Itt vagyok, és boldog vagyok, hogy én imádkozom. Én nem vagyok házasságtörő, és nem vagyok olyan, mint ez itt mellettem, a vámos.”

Ezt hogyan is kell értelmezni a jelenben?

Ítéletet von valaki fölött, vagyis ítéletet mondasz valaki fölött.

Ilyenkor megkérdezheted magadat: „Az irgalmasság szeretetében megvan nekem ez a hatalom, hogy én mások felett ítélkezzek, másokat megszóljak, másokat megalázzak, másokat kitaszítsak, másoknak megmondjam, »hogyan és miképpen kellene neked cselekedni«, holott, mikor önmagammal sem vagyok tisztában, nem vagyok kiegyensúlyozott, nem ismerem az irgalmasság szeretetét, nem engedem, hogy működjön rajtam és bennem, nem engedem, hogy változtasson?”6

Amíg ezeket nem tudjátok mérlegelni, felismerni, elfogadni, addig gyakoroljátok, hogy hogyan is van jelen az irgalmasság szeretete, hogyan és miképpen szeretne ez a szeretet változtatni, nevelni, megmutatni, hogy mi is a fény a világosságában, elindulva a meghívás által az úton?7

A fény világossága egy keskeny út, amelyen, ha haladok, meg kell élnem saját életemet, meg kell küzdenem saját napjaimat, fel kell ismernem saját életem ajándékát. És ha ezek már itt működnek, már tudom, hogy mi ennek az értelme, mi ennek a kegyelme, mi ennek az ajándéka, akkor már tudom, hogy én is az Atyának egy gyermeke vagyok, az Isteni Második Személynek egy testvére, aki meghívott az útra, és a meghíváshoz megmutatta számomra a fényt, a világosságot a felismeréshez és az elfogadáshoz, mert szeretnék ezen az úton járni. Lehet, hogy vannak megpróbáltatások, lehet, hogy vannak nehézségek, lehet, hogy vannak küzdelmek, de ezek megerősítenek a bensőmben, és akkor már biztosabb lépésekkel tudok elindulni és haladni az úton. És akkor talán nem a magabiztosságomban, emelt fővel állok oda, és azt mondom: „Boldog vagyok, Istenem, mert én nem vagyok olyan, mint ez itt mellettem, hanem talán olyanná válhatok, mint az, aki mellettem van, aki tisztában van önmaga érzésével, cselekedeteivel, tetteivel, aki ismeri önmagát, s aki tudja, hogy Atyám, Istenem, Jézusom, még a tekintetemet sem merem Feléd emelni, mert úgy érzem, én bűnös ember vagyok, és irgalmasságot kérek önmagam számára a megbocsájtáshoz a kegyelem működésében. Bocsásd meg, Uram, Istenem, bűnösségemet.”

És akkor érzed, hogy megkönnyebbültél, érzed, hogy valami reád áradt, érzed, hogy valami működik rajtad és benned, érzed a szeretet, melegség kegyelmét. És akkor azt mondod: „Valóban meghallgatás történt.”

Én nem ezt a szót mondom számotokra, mint ebben a tanításban, mikor azt mondottam tanítványaimnak és a jelenlévőknek, hogy:

— Ez megigazulva ment haza, mert megtörtént számára a megbocsájtó kegyelem által a működés.

És a másik nem részesült ezekben a kegyelmekben, mert ő úgy jött, hogy ő biztos volt önmagában, hogy ő mindent helyesen, jól cselekszik, helyesen dönti az életének ajándékát, helyesen próbál mások felett ítélkezni, másokat megalázni, másokat kitaszítani, másoknak megmondani, hogy „te valójában mire is lehetsz képes, hogy neked valójában mit szabad tenni és cselekedni”.

Amikor így érzed a megigazulást, akkor távol vagy az Élő Szentlélektől, az Élő Evangéliumtól, távol vagy az irgalmasság szeretetétől, és távol vagy mindattól, hogy érezd a megbocsájtó kegyelem működését, ami reád árad, ami betöltheti szívedet, lelkedet, ami által szeretheted felebarátodat és testvéredet.

Ez a mai tanítás megint így szól felétek, hogy ne ítélkezzél, hogy téged is meg ne ítéljenek. Ne taszítsál el senkit, mert nehogy téged taszítson el az, akihez úgy érzed, hogy tartozol. Ne akard megmondani másnak, hogy hogyan és miképpen éljen és cselekedjen, helyette inkább imádkozz a felajánló ima révén, és kérjed számára az irgalmasságot a szeretetben, hogy ez által a megvilágosodás felismerése révén elindulhasson, és működhessen rajta és benne a kegyelemben.

És akkor már tisztában vagy e bűnbánat harmadik tanításával, amely folytatódik az első és a második tanítása révén, hogy teljes legyen számodra a tanítás mondanivalója az elindulás szakasza után a küldetés, követés, haladás szakaszában, a tanítás mondanivalójával hétről hétre, napról napra a kegyelem működéséhez a mindennapokban, a mindennapokhoz.

És hogy ha már ezzel teljesen önmagad vagy a felismerés kegyelme által, akkor örömmel és szeretettel megnyithatod szívedet, lelkedet, hogy készen állj a befogadásra, hogy érezd, hogy: „A tanítás megmutatta számomra, hogy én valójában ki vagyok, valójában hova tartozom, valójában hogyan szeretnék élni és cselekedni, és valójában hogyan fogadom el a felebarátomat, a testvéremet, a szeretteimet e mindennapokban a küldetés, követés részében.”

És akkor így áradjon reátok a mai tanításom, kiválasztott Mária testvérem által áldásom.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme, ahogy élőként működik rajtatok és bennetek, e tanításban mutassa meg a megvilágosodás felismerését, elfogadását, és „akkor elfogadom a felebarátomat és testvéremet, és megpróbálok úgy élni és cselekedni, hogy a kegyelem működjön elsőként rajtam, s majdan azok felett és azoknak, akikkel szeretnék az irgalmasság szeretetében eggyé válni, hogy szinte testvérek vagyunk” — ahogy szoktam nektek mondani, és megszólítani benneteket, és szinte a megszólítás egy átölelés a felemelkedéshez a kegyelemben, a kegyelemhez.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

Jézus Krisztus Urunk:

Pilátus elítéli Jézust

Köszöntöm testvéreimet a bűnbánat negyedik Golgotáján a fájdalom, szenvedés átélésének tanításában.

A tanítás a mai napon egy kicsit, lehet, hogy úgy érzitek, hogy nehezebb, mint a megszokott tanítások, hisz a mai tanítás az első tanításában, amikor arról van szó, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok, a Mester, a Názáreti arról tanítom az írástudókat a zsidókban, hogy Atyám, ki szüntelenül dolgozik és munkálkodik, Én, Jézus Krisztus Uratok, a Fiú, szintén szüntelenül dolgozom és munkálkodom, amin felállnak, és így szólnak1:

— Nem elég, hogy a szombat nyugalmát is megszegte, most még Magát is Atyához emeli, hisz azt mondja: „Atyám”, és egyenlővé teszi Atyjával Magát.

E tanításon el kell úgy gondolkodni, hogy valójában ez mit jelent számotokra és mit tükröz. Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok azért jöttem, mert az Atya küldött — az Atya, aki elküldte a Fiút, hogy Ő is itt munkálkodjék szüntelenül.

És ez a tanítás a tiszteletről szól és a megbecsülésről. Mert hogyan kell a Fiút tisztelni?

Ha az Atyát tiszteljük, akkor a Fiúnak is megadjuk ugyanazt a tiszteltetet.

De hányan és hányan még az Atyát se ismerik és fogadják el! Akkor hogyan ismernék a Fiút, és hogyan fogadnák el a Fiút? Hogyan fogadod el, hogy a Fiú szüntelenül munkálkodik és dolgozik?

De a Fiú azért jött, hogy megmutassa mindazt, és megadja mindazt, amit az Atyánál látott, hisz az Atya megmutatta Számára, hogyan és miképpen cselekedjen, hogyan és miképpen tegyen jót, hogyan és miképpen mondjon ítéletet, ha éppen azt akarja, vagy éppen megbocsájtani. Hisz az Atya ezeket a hatalmakat mind megadta a Fiúnak. A Fiút így küldte el, hogy így munkálkodjék szüntelenül e cselekvés részében.

S ekkor elgondolkodol mindazon, hogy hogyan és miképpen kell ezt felismerni és elfogadni, hogy az Atya elküldte a Fiút: „De ha az Atyát nem ismerem, hogyan ismerem fel a Fiút?”

Pedig a Fiút az Igaz küldte, felkészítette, elmondta Számára, hogyan és miképpen cselekedjen, hogyan adja meg a tanítást, a tanításban hogyan ismered fel, ami által a küldetést, követést szeretnéd elfogadni. Hisz a megbocsájtás, ami fontos e bűnbánatban, a megbocsájtás az első, a második, a harmadik és most a negyedik tanításban is jelen van. A megbocsájtás az ítélet felismerése révén van jelen, mert az Atya, aki elküldte a Fiút, felkészítette. A Fiú így szól:

— Bizony, bizony, mondom nektek: Aki küldött Engem, az készített fel.

De ki az, aki küldött?

Felismerjük, elfogadjuk, hogy az Atya küldte, az Atya megmutatta Számára, hogyan és miképpen cselekedjen?

Bizony, bizony, mondom nektek: Az Atya nagy csodákat tett, hogy ti csodálkozzatok, és ezt mind megadta a Fiúnak. Ha az Atya feltámasztott a halálból az Élethez, akkor a Fiú is feltámaszthassa mindazokat, akiket Ő akar. És nem azért teszi, mert valaki ezt kéri és mondja, hanem azért, mert Őt az Igaz küldötte, és Ő készítette föl. Az Igaz nem más, mint az Atya, aki által a tisztelet így van jelen. Mert „ha a tiszteletet megadom az Atyának, akkor megadom a Fiúnak is, mert tudom, hogy a Fiú azért munkálkodik, mert az Atya küldötte Őt, hogy egyek lehessenek e tanítás révén itt számunkra”.

És ekkor az Atya megadja a Fiúnak mindazt a döntést, ami az igazságosságról szól az ítéletben.

A Fiú nem ítélkezik Önmagától, csak akkor ítélkezik, hogy ha az Atya megadja Számára, és felkészíti.

De a Fiú ítélete igazságos lesz az igazságban.

„Nekünk ezeket mind-mind fel kell ismerni, meg kell érteni, és el kell fogadni, hogy én Atya gyermeke vagyok, s az Atyához megadom a tiszteletet, mert Hozzája tartozom. Felismerem a Fiút — akkor a Fiúhoz tartozom, és a Fiúnak is megadom a tiszteletet. Ha az Atya tanítást ad, és én ezt a tanítást felismerem, mert hallgatok Reája, akkor haladhatok. De ha nem hallom az Atya tanítását, és nem ismerem, akkor a Fiú tanítását sem ismerem föl, és nem hallgatok Rá.”

És jönnek majd azok, akik távol vannak tőled. A távolságot, példaképpen mondhatjuk így is, hogy a halottak meghallják a tanítást, és a tanítás által a sírokból kijönnek az élethez az életben.

Mit is akar ez jelenteni a mindennapi életben?

Hogy: „Élem a mindennapi életemet — ahogy mondottam a múlt golgotai tanításban —, azt hiszem, hogy én kiegyensúlyozott vagyok, én mindent helyesen cselekszek, én emelt fővel mehetek Atyám házába, és emelt fővel imádkozhatom. És azt mondom: »Hálát adok, Uram, mindazért, amit kaptam, amit tettem, ahogy imádkozom, ahogy cselekszem, ahogy élek, és hogy én nem vagyok házasságtörő, és nem vagyok olyan, mint ez, aki mellettem van.«”

És most, a mai tanítás jelenében pedig azt mondom, hogy ha felismered tanításomat, és a tanítás eljut egészen a szívedhez, lelkedhez, egész lényedhez, akkor megérted ezt a tanítást, szívedbe zárod, és megpróbálsz e szerint élni és cselekedni. S akkor tudod, hogy: A tanítás által nem csak a Fiú tanítását ismerem, aki szól e tanításban felém és hozzám, hanem felismerem azt, aki küldte a Fiút, vagyis az Igazat az Atyában, és érzem, hogy már közeledünk egymáshoz, és nem távolodunk, közeledünk a Szentlélek kegyelme által, ami reánk árad, működik rajtunk és bennünk, és ez meg tud változtatni a szeretethez, a békéhez, az örömhöz, a boldogsághoz a kegyelem ajándékában. Mert ha ezek mind-mind rajtunk és bennünk vannak, akkor tudom, hogy a küldetésben hogyan és miképpen szeretnék élni, hogyan és miképpen fogadom el, hogyan és miképpen működök rajta és benne, hogyan és miképpen ismerem fel mindazt, aki jelen van, és aki Őt küldte felénk és hozzánk, mert megmutatja számunkra a tanítást. A tanítás szívből és szeretettel szól felénk és hozzánk a felismeréshez és az elfogadáshoz, a cselekvés tételével, mert megpróbálok helyesen cselekedni, odaadóan, és figyelem mindazokat, akikkel együtt élek a mindennapokban, a felismerésében. Mert akkor tudom, hogy ez a küldetés a tiszteletben hogyan és miképpen kapcsolódik egymáshoz, hogyan és miképpen élhetek vele együtt, hogyan és miképpen szeretném felismerni mindazt, ami által jelen vagyok, ami által Atyához tartozom a gyermekben, ami által elfogadom az Emberfiát a Fiúban, akihez testvérként tartozom. És mivel már tudom, hogy Atyának gyermeke vagyok, az Emberfiának pedig testvére, ezért meg tudom adni a tiszteletet először az Atya felé, utána az Emberfiának a Fiú felé.

A tisztelet a küldetés, követés részében, a tanítás elfogadásában, az irgalmasság szeretetében, hogy elfogadom mindazt, akikkel együtt élhetek a mindennapokban, és felismerem küldetésemet a követésben. És akkor nem a harag, a gyűlölet, az irigység, a kapzsiság és a féltékenység vezérel. Akkor tudom, hogy mi az igazságosság, és akkor nem készülök arra, hogy ítélkezem, akkor felettem se ítélkezik senki, mert tudom, hogy a Fiú megkapta ezeket a hatalmakat, hogy csodálkozzunk rajta, s a csodálkozásban felismerjük, és a felismerés után elfogadjuk, s ez által működik rajtunk és bennünk e cselekedetekben. És akkor én nem vagyok olyan, aki megbotránkozok, aki megszólom, aki nem fogadom el, hogy „már a szombat csendjét is megzavarta”.

Mert hogyan is szólt a szombat csendje?

Az ember ura a szombatnak, és a szombat ura legyen az embernek, mert a szombat figyelje az embert, és a szerint cselekedjen.

Mert, ugyebár, hányan és hányan úgy gondolkodnak a jelenben is, hogy: „Mi a szombatnak élünk a szombatban, ne pedig a szombat érettünk.”

Holott pedig a szombatnak kellene élni értetek!2

Mert ha ezen a napon egy állatod beleesik egy gödörbe, nem sietsz segítségére, hogy kihúzd, vagy ott hagyod szenvedni?3 Ha egy embertársad várja a te segítségedet a kegyelemben, az irgalmasságban, nem sietsz segítségére? Vagy azt mondod: „Ma nem, mert szombat van. Talán holnap vagy holnapután.”? Hogy addig mi történik az embertársaddal az irgalmassági szeretetben, azzal nem törődünk?

Akkor hogyan adom meg a tiszteletet az Atyának, a Fiúnak, és hogyan várom én el a tiszteletet a szeretet működésében, a kegyelemben?

Ezek mind-mind egymásra épülnek és tartoznak, mert, ugyebár, a megbocsájtás fontos, hogy a mai nap is jelen legyen a felismerésben, az irgalmasságban, az igazságosságban. És akkor nem ítélkezünk, és a Fiúnak sem kell ítélkezni, habár meg van ehhez a hatalma a szeretet kegyelme által, de Önmagától nem cselekszik és nem ítélkezik, csak akkor, hogy ha az Atya ezt kéri Tőle, mert az Atya így adta meg Számára a hatalmat az élet működéséhez, működésében, a mindennapokban.

S akkor érted meg, ha nehezen is, ennek a mai napnak a tanítását, hogy: „Én Atyának gyermeke vagyok. Én Jézus Krisztus Urunknak, Uramnak testvére vagyok. Én megkapom a meghívást a felismeréshez, az elfogadáshoz. Megkapom a tiszteletet, a megbecsülést a küldetés követéséhez, és akkor e szerint élek és cselekszek. Ha én ezekre mind-mind, úgy érzem, méltó vagyok, mert megkaptam, akkor megpróbálok e szerint élni és cselekedni, hogy valóban Atyának gyermeke lehessek, és valóban az Emberfiának testvére lehessek, akik felé én is megadom azt a megbecsült tiszteletet, ami által engem is illettek, és ami által szeretetet árasztok mindazoknak, akik tőlem várják a szeretet ajándékát a kegyelem működésében.”

És akkor már nem ismeretlen előttünk a második tanítás, ami a csoda után történik.4 Ugye, a csoda úgy volt jelen, hogy jelen volt a megtapasztalásban a kenyérszaporítás.

Hogyan van jelen a kenyérszaporítás?

Van öt kenyér és két árva hal.

Van hét kenyér és a hal.

Van több, mint ötezer ember, és van több, mint négyezer ember, akik mind jóllaknak, és még összeszednek tizenkét kosár maradékot, összeszednek hét kosár maradékot.5

Ez a csoda a megtapasztalásban a kenyérszaporítás révén.

De az után viták is vannak, hogy ki hogyan és miképpen értelmezi e csodát. Mert ha nincs jelen, és nem tapasztalja meg, akkor nem ismeri fel, s nem tudja elfogadni. S az, aki jelen van, az, aki megtapasztalta, aki részesült e csoda jelenlétében, és ő is azok között volt, hogy ne maradjon éhen, hanem jóllakhasson, az harcol ezért a kegyelemért, s ezt a kegyelmet szeretné átadni.

És ez elterjedt.

Ekkor a Mester nem akar nyilvánosan mutatkozni, szinte egészen elmegy a tó másik oldalára. S amikor így van jelen, közeledik a zsidók sátoros ünnepe a kovásztalan kenyérben, amelyre sokan és sokan elzarándokolnak, az Ő rokonai is elmentek, ismerősei.

Ekkor a Mester is elindul. Titokban szeretett volna maradni, de nem lehet. Majdan bemegy Atyja házába, és tanítást ad, és szól mindazokhoz, akik jelen vannak, akik hallgatnak Rá, akik felismerték Őt. De jelen vannak azok is, akik csodálkoznak:

— Nemde Ő az, akit szinte halálra keresnek, s Ő nem fél semmitől, jelen van, és tanít!

Elgondolkodnak, hogy:

— Talán már a vezetők is elfogadják Őt Messiásnak? De tudjuk, hogy Ő honnan való. És ha a Messiás eljön, arról nem fogjuk tudni, hogy honnan való.

És míg ezen tanakodnak, Ő oda szól feléjük, hogy:

— Valóban ismertek Engem, valóban tudjátok, hogy honnan való vagyok, s valóban halljátok, hogy mit cselekszek. De ezt mind nem Magamtól teszem, hanem az által, aki az Igazban elküldött Engem.

Ugye, milyen érdekes, ahogy mondani szoktátok?

Előtte is az a tanítás van, hogy: Aki küldött Engem — Én nem Magamtól teszem, hanem, aki felkészített, aki megmutatta, és aki ez által elküldött, hatalmat adott, hogy ti néha csodálkozzatok mindazon, ami megelevenedik előttetek és rajtatok és bennetek.

És itt ismételten az van, hogy Én ezt nem Magamtól teszem, hanem — itt úgy mondjuk —, hogy az Igaz, aki küldött, s aki felkészített, a szerint szólottam, a szerint jelentem meg, a szerint tanítottam, és a szerint vagyok jelen köztetek.

Ugye, mit akarnak?

Eljönnek, hogy elfogjanak, de senki sem emel Rá kezet, mert nem jött el még az óra e pillanatában, mert a szeretet szaván a küldetésben így van jelen.

A szeretet szavában hogy van bennetek? És hogy van jelen a küldetés a felismerésben? Hogyan cselekszünk? Hogyan fogadjuk el e tanítás mondanivalóját? Hogyan indulok el a változás útján? Hogyan fogadom el a felebarátot és a testvért? És hogyan ismerem fel, hogy aki küldte Őt az Igazban, mit is ad számunkra, és mit mutat számunkra a felismeréshez és az elfogadáshoz a cselekedetek révén?

Mert ha ezek mind-mind így elevenednek meg rajtatok és bennetek, akkor elfogadom a felebarátomat és a testvért, és mivel bennem jelen van az irgalmasság szeretete, árasztom mindazoknak, akiknek szükségük van erre a szeretetre, hogy ők is felismerjék, elfogadják a küldetés követésében, s ez által eggyé válhassunk a kegyelemben. S akkor már tudom, hogy mi ennek a tanításnak a mondanivalója, hogyan és miképpen készülök fel én is mindahhoz, ami számomra e mondanivaló a felismerés elfogadásában, e kegyelem jelenlétében. Mert ha ezeket mind-mind így felismerjük és elfogadjuk, s e szerint cselekszünk, és bennünk van az ima ereje, tanítása, kegyelme, felajánlása, türelme a megbocsájtásában, a gyakorlásában, közeledik Isten országa, amely már bennünk van, hisz eljött felénk és hozzánk, felismerem az Atyát, felismerem a Fiút, és felismerem önmagam, hogy valójában én munkás vagyok-e vagy szolga. Kiegyensúlyozottá szeretnék válni a tanítás jelenlétében. Elfogadom a felebarátot és a testvért, nem ítélkezek felette, nem erőltetek rá semmit, nem taszítom el, és nem alázom meg, hanem megpróbálok szeretetben, örömben, békében, a megbocsájtó kegyelem által élni a felismerésben. És akkor működik rajtunk és bennünk a tisztelet az Atya és a Fiú felé, és majdan rajtunk és bennünk a megadott tiszteletben. S akkor már tudom, hogy mi a küldetésem a követésemben, hisz a Fiú is azt mondotta:

— Nem Önmagamtól teszem és cselekszem mindezt — az Atyától kaptam, az Atya mutatta meg, Nála láttam, és a szerint cselekszem.

Én pedig felismerem azt a tanítást, ami ma e tanításban felém szól, és akkor e szerint cselekszek. S akkor tudom, hogy hogyan és miképpen kell eggyé válni a testvéri-, felebaráti szeretetben, az irgalmasság szeretetében, mert tudom, mi a küldetésem, a követésem a felebarát felé e tanítás által. És ha kell, elindulok a változás útján, mert soha nem késő rálépni erre az útra a változásában. S akkor érzem, hogy valójában mi is a tanítás mondanivalója e meghívás által a küldetés, követés részében, a kegyelem működésében.

És ez a kegyelem jelen van a mindennapokban. És ha én felkészítem szívemet, lelkemet, egész lényemet, befogadom, eggyé válok vele, és megerősödöm, és tudom, mi a tiszteletadás e szeretetében.

És a mai nap így áradjon reátok áldásom kiválasztott Mária testvérem által a szeretet- és a tiszteletadásban, hogy egyek legyünk e kegyelem működésében.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme megvilágosította számunkra a mai nap tanítását a felismerés-, küldetés-követésében, a tiszteletadás megtapasztalásában, elfogadásában, ami által szeretnénk egyek lenni, mert a tanítást meghallottuk, és nem siklunk el mellette, hanem szívünkbe zárjuk, hogy működjön rajtunk és bennünk, és akkor már tudunk együtt haladni a működésben. S akkor nem mindent önmagunktól teszünk, hanem felismerjük a tanítás mondanivalóját, hogy valójában a küldetés követése hogyan van jelen a mindennapokban, a mindennapokhoz.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!


[1][1] Ezen a napon a Golgota előtti első ajándék-tanítás a következő volt: Jézus tanítása a hatalomról: (Jn 5,16―30).

[2] Mk 2,27―28

[3] Mt 12,8―12

[4] Ezen a napon a Golgota előtti második ajándék-tanítás a következő volt: János evangéliumának 7. fejezete, ezen belül kiemelten A főtanács vitája Jézusról c. rész (Jn 7,1―53).

[5] Jn 6,1―15; Mk 8,1―9

a

Mindenki hozza meg a maga áldozatát!

 

Kedveseim, imádkozzatok, és minden engesztelő hozza meg azt az áldozatot, amelyet tőle kér a Szentháromság. Van, akinek komoly testi szenvedéseket kell vezeklésként vagy engesztelésül felajánlani. Van, akitől az áldozatvállalás más formáját kérik el, pl. hogy fogja vissza magát és ne panaszkodjon, amikor rosszul megy a sora. Mert ha ezeket a próbákat kiállja, nagy jutalom vár rá a mennyben. Akik az imádság áldozatát ajánlják fel nap, mint nap az Úr oltárán, azoknak rendíthetetlenül ki kell tartaniuk anélkül, hogy elveszítenék türelmüket. Azon legyetek, hogy mindenki hozza meg a neki testreszabott áldozatokat, hogy a lelkek milliói megmeneküljenek a kárhozattól. Minden nap erősödjetek a kegyelem által, amelyet mindazok megkapnak, akik kérik Istentől, és akik kitartanak benne. Ne lankadjatok, legyetek tüzes lelkűek, mert az Úrnak szolgáltok!

2014. 03. 01. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/804-mindenki-hozza-meg-a-maga-aldozatat

Az isteni tudományban való jártasság

Kedveseim, készüljetek és készítsétek a szíveteket, hogy megerősödjön hitetek, amikor színt kell vallanotok olyanok előtt, akik nem közületek valók. Úgy készüljetek, hogy lelketek nyitott legyen minden kegyelem befogadására, mert nagy szükségetek lesz a Szentlélek ajándékaira. Készületetekben legyen meg a tanulni vágyás, mert hitetek megerősödéséhez elengedhetetlen az isteni tudományban való jártasság. Ez a Szentlélek hét ajándékának egyike. Kérjétek szorgalmasan a Szentlelket, hogy bontakoztassa ki bennetek az isteni tudomány ajándékát. Ehhez nem feltétlenül szükséges teológiai ismeret, mert a Szentlélek maga képes felkészíteni mindazokat, akik nyitott szívvel és őszinte lélekkel ráhagyatkoznak Istenre.

2014. 03. 05. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/805-az-isteni-tudomanyban-valo-jartassag

 

A Szentlélekre figyelni testvéreinken keresztül is

 

Kedveseim, nagyon fontos, hogy a Szentlélek indításaira figyeljetek. Figyeljétek meg hangját egymás tanácsain keresztül is, mert bizony a lélek ott fúj, ahol akar. Van, amikor testvéreinket használja fel arra, hogy figyelmeztessen bennünket valamilyen fontos dologra. Ezért, ha figyeltek Rá, könnyen meghallhatjátok üzenetét. Ne utasítsatok el senkit, ne mondjátok, hogy rajta keresztül biztos, hogy nem tud Isten figyelmeztetni! Inkább szívleljetek meg mindent, ami megérint benneteket! Soha ne a személyt nézzétek, hanem hogy megmozdul-e bennetek valami, ami jó irányba akar terelni.

2014. 03. 06. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/806-a-szentlelekre-figyelni-testvereinken-keresztul-is

Közösségeink egysége

Kedveseim, előzzétek meg egymást a szeretet cselekedeteivel! Bátorítsátok és bíztassátok egymást arra a szeretetre, amely által felemelkedhettek az isteni szeretet magaslataira! Védelmezzétek mindazokat, akik meg akarják menteni az egységet közösségeitekben! Ne álljatok a széthúzók oldalára, akik meg akarnak felelni mások elvárásainak! Mindig tartsatok ki az igazságban és a szeretetben, ne hagyjátok magatokat eltéríteni! Erősödjenek közösségeitek kitartó szeretetetek által és bíztatásaitokkal segítsétek egymás egységét!

2014. 03. 07. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/808-kozossegeink-egysege

Üldözés, vértanúság

Kedveseim, készüljetek, mert hamarosan számon fogják kérni rajtatok a hitet. A világ különböző pontjain már kemény küzdelmet vívnak keresztény testvéreitek. Kegyetlen üldözés és vértanúság a válasz hitük megvallására. Sokan közülük már a Mennyben vannak és értetek imádkoznak, akiket ezután fog érni a kegyetlen üldözés hitetekért. Ne féljetek az üldöztetéstől, inkább attól féljetek, aki a lelketeket akarja megkaparintani, hogy lehúzhassa a nagy mélységbe! Tanítsátok az embereket a nehézségek elfogadására, hogy ezek által megedződjenek és bátrak legyenek, amikor közeledik a megmérettetés ideje! Imádkozzatok, hogy el ne fussatok! Legyetek bátor hitvallók és tüzes lelkű hithirdetők! Ne a kényelmet keressétek, hanem arra figyeljetek, hogy mit kell tennetek!

2014. 03. 10. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/809-uldozes-vertanusag

Bűnbánat, lelkivezető

Kedveseim, nagyon készítsétek lelketeket a bűnbánatban, hogy egészen megtisztuljatok bűneitektől! Ássatok mélyre a lelketekben és kutassátok ki a Szentháromság kegyelmével mindazokat a mélyen gyökerező bűnöket, amelyek még most is visszatartanak sokszor a jó megtételétől. A mélyre hatolás azt jelenti, hogy a kegyelem által igyekeztek felkutatni a jelenben felbukkanó bűnök és tökéletlenségek eredeti okát. Ezeket csak a Szentlélekre hagyatkozva tudjátok felfedezni és lerendezni. Fontos, hogy mindent beszéljetek át lelkivezetőtökkel, akin keresztül Jézus segít nektek! Nagyon fontos, hogy engedelmesek legyetek neki, mert Ő a Mennyei Atya képviselője számotokra. Bízzátok magatokat rá teljesen és engedjétek magatokat általa vezetni. Vigyázzatok, ne akarjatok fontos kérdésben egyedül dönteni, mert összezavarhat könnyen az ellenség!

2014. 03. 13. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/810-bunbanat-lelkivezeto

 

Önvizsgálati kérdések

 

Kedveseim, gondoljátok végig életeteket, tartsatok önvizsgálatot! Vizsgáljátok meg, hogy a Szentháromság parancsait mennyire tartjátok szem előtt. Mit jelent számotokra keresztény hivatásotok, és mennyire tudjátok elfogadni Istennek rátok vonatkozó akaratát? Hogyan viselkedtek, amikor megvalljátok hiteteket és azt a reményt, ami éltet titeket? Hogyan tudtok Jézus Krisztus katonái lenni az engesztelés nagy művében? Mit jelent számotokra ez a hitvallás? Mennyire veszitek észre az idők jeleit napjainkban? Hogyan reagáltok az előttetek álló nagy változásokra? Tudtok-e higgadtan viselkedni? El tudjátok e fogadni, hogy előbb be kell következni az elpártolásnak, a nagy hitehagyásnak? Tudtok-e azért imádkozni, hogy lelketeket ne érje szégyen és gyalázat, amikor sokan megtagadják majd hitüket? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tegyetek fel magatoknak, és kérjétek a Szentháromságot, hogy helyesen tudjatok válaszolni és viselkedni, amikor mindenhol káosz fog uralkodni.    

2014. 03. 14.              Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/812-onvizsgalati-kerdesek

Jézus minden szavában élet van

 

Kedveseim, amikor keresitek az igazságot, mindig Jézus Krisztusra figyeljetek! Az evangélium tanítása által egészen szorosan kövessétek Őt! Jézus minden szavában élet van, ezért nektek is figyelnetek kell mindenre, amit Ő mondott és cselekedett. Nagyon komolyan vegyétek intelmeit, amelyek által meg akar óvni benneteket minden veszélytől, amelyet elkerülhettek, ha figyeltek rájuk. Amint Ő előre megmondta, jönnek olyan megpróbáltatások, melyeket nem lehet kikerülni.  Az emberek égbekiáltó bűnei miatt sújtanak le erre a világra. Mindig csak imádkozzatok, hogy amennyiben lehetséges, enyhüljenek a csapások, és hogy az emberiség nagy tömegei megtérjenek Istenhez, amikor mindezek bekövetkeznek. Vigyázzatok, minden tettetekre, hogy jó lelkiismerettel álljatok meg az Úr előtt!  

2014. 03. 15.     Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/813-jezus-minden-szavaban-elet-van

Kiengesztelődés

Kedveseim, olyan áldozatot hozzatok az Úrnak, amely kedves az Ő színe előtt! Először is vigyázzatok, ha valakinek panasza van a másik ellen, akkor menjen el hozzá, beszéljétek meg egymás között és csak azután ajánljátok fel lelketek áldozatát a szentmisében. A kiengesztelődés kegyelmét kérnetek kell Istentől, hogy őszinte és tiszta szívből meg tudjatok egymásnak bocsátani. Inkább áldást mondjatok azokra is, akik nem kedvelnek titeket, mert az áldás meggyógyítja az összekuszált kapcsolatokat. Áldás legyen mindig ajkatokon és ne a haragvás lelke, mert az nem Istentől való. Kérjétek a minden kegyelem Atyját, hogy gazdagon halmozzon el titeket és ellenségeitek a kiengesztelődés kegyelmével

2014. 03. 17.        Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/814-kiengesztelodes

Az Engesztelő Kápolna rendkívül fontos szerepet fog betölteni

 

Kedveseim, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén arra kér benneteket a Szűzanya, hogy minden imátokat vele együtt végezzétek. Maradjatok az Ő palástja alatt és úgy engeszteljetek az Engesztelő Kápolnáért. Rendkívül fontos szerepet fog betölteni!!! Minden nemzet számára biztos oltalomhely lesz, ahonnan kiárad Isten nagy kegyelme. Minden engesztelőnek szívügye kell hogy legyen e kápolna felépülése. Úgy imádkozzatok ezért a szándékért, hogy emiatt ne kelljen szégyenkeznetek! Bízzatok, de tudnotok kell, hogy MINDEN RAJTATOK MÚLIK, hogy milyen szívvel és lélekkel álltok Isten hatalmas szívügye mellé.

2014. 03. 25. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/szent-anna-ret/803-az-engesztelo-kapolna-rendkivul-fontos-szerepet-fog-betolteni

A lesújtani készülő kéz

 

A Szent István Bazilika, Szent Jobb kápolnájában

Szentmisén megjelent előttem a Mennyei Atya, aki jobb kezét felemelte, mintha büntetéssel akarná sújtani nemzetünket. De Jézus, Szent István és a Szűzanya könyörgésére nem tette meg. Láttam, ahogyan visszaemelte kezét és könnyek hullottak végig arcán. A távolban meglátott engem és megesett rajtam a szíve. Senkinek se kívánom, hogy lássa Isten Szent Haragját! A Mennyei Atya oda lépett hozzám, kezemet az arcához simította. Ezzel éreztetni akarta velem szeretetét. Ekkor elmondtam szerető Atyámnak, hogy mennyire elszomorít országunk helyzete. Erre Ő így válaszolt: „Népem még mindig nem tanult a megpróbáltatásokból. Várom, hogy visszatérjen Hozzám, hívásomat azonban nem hallják meg. Országotok csak azért maradt még fent, mert mindig találok olyan áldozatkész embereket, akik készek az életüket is feláldozni hazájuk megmentéséért.”

2013. 03. 07, Csütörtök Mária Magdolna

Az ilyen üzeneteket vannak, akik kételkedve fogadján, mert nézetük szerint az Istenen belüli meghasonlottságot fejeznék ki. Pedig az ilyen üzenetek teljesen bibliai alapon állnak.

Lásd ennek bővebb kifejtését!

 

 

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/a-lesujtani-keszuel-kez

 

Húsvétvasárnap

A Mennyben mindenki aranyszínű ruhát viselt a feltámadás ünnepe alkalmából. Mindenhol boldogság, öröm és béke uralkodott. Jézus kísért végig engem, majd találkozhattam Mózessel és Illéssel is. A szívem tele volt hálával és boldogsággal a Szentháromság iránt. Ezért fel sem tudtam fogni, hogy bűnös ember létemre találkozhattam e két hatalmas szenttel. Illés annyit mondott nekem: „Talán azt gondolod gyermekem, hogy mi tökéletesek voltunk?” A Mennyei Atya is ott volt és kedvesen kitárta előttem kezeit és azt mondta: „Hát itt van az én elveszett bárányom. Jöjj pásztorodhoz kedves lélek! Sok teher van válladon, enged meg Nekem, hogy megkönnyítsem szeretetemmel.” Sírva átöleltem Atyámat, ekkor azt mondta: „Kislányom, ne sírj! Ünnepelj Velem, hiszen Fiam feltámadt és vele együtt te is.” Láttam, miként muzsikáltak az angyalok különböző hangszereken és mindenki táncolt a boldogságtól. A Mennyei Atya is közénk lépett és együtt táncolt teremtményeivel. A tánc alatt egymás derekát fogtuk egy kört alkotva. De egyszercsak minden leállt, mivel a feltámadt Jézus megjelent köztünk, oda lépett szeretett Atyjához, letérdelt előtte Ő pedig így szólt: „Fiam, Én mindig bíztam benned. Tudtam, hogy szeretetem által be fogod teljesíteni a megváltást.” Ezután homlokon csókolta szeretett Fiát, aki örömkönnyek között azt mondta: „Köszönöm, Atyám!” Ez a pillanat leírhatatlan volt. Ez az atyai szeretetcsók magában hordozta a szeretet teljességét. A misében a szentáldozáskor a Mennyei Atya így szólt: „Egyszer ti is feltámadtok Fiam szeretetében, és a Szentlélek által megtisztultok az örök életre.” Áldás után a himnusz alatt Magyarország Isten dicsőségében fénylett. Jézus: „Miképpen Én feltámadtam a halálból úgy fogom feltámasztani Édesanyám országát is a bűnből, és megtisztítani az új Jeruzsálem eljövetele előtt.”

2013. 03. 31. Mária Magdolna

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/husvetvasarnap

2013. március 2. Szentmise, Szentáldozás után az Úr Jézus:
 
Most kettéválik az Egyház. Lesz egy földalatti, ahol az igazak szentségben és igazságban fognak imádni Engem, és egy hivatalos, ahol kigúnyolnak és megcsúfolnak Engem. A földalatti Egyházból csak nagyon kevesen fognak megmaradni. Sokakat elhurcolnak és kivégeznek. De megmarad egy szent gyökér, amely majd kihajt. Azok, akik megváltoztatják tanaimat, kigúnyolnak, és arcul ütnek Engem, mindörökre elvesznek.”
 
2013. március 3. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus:
 
„Nyisd ki a Szentírást!” Ide nyílt ki: „A testvér figyelmeztetése.” Jézus: „Figyelmeztesd testvéreidet! Az idő közel. Térjenek meg még ma, mert mondom neked: nincs több haladék. A türelmi idő lejár. Most kezdődik el az ítélet Isten háza népe, és a világ fölött. Aki megtér, üdvözül. Aki nem, elkárhozik.”
 
Szentírási megerősítések: Jel. 11,18. „…eljött a megtorlásnak…az ideje.” Júdás:14-15: Ide kétszer nyílt ki: „…jön az Úr tízezernyi szentjével, hogy ítéletet tartson mindenki fölött, és hogy megbüntesse az istentelenek minden gonoszságban véghezvitt cselekedetét, és minden durva szót, amit az istentelen bűnösök ellene szóltak.”
2013. március 5. Itthon az Úr Jézus:
 
Imádkozz papjaimért, mert sokakat ki fognak végezni közülük. Így dicsőítik meg Istent hűségükkel, amikor vértanúságukban is sorsközösséget vállalnak Velem, Aki kereszthalált haltam értük. Csak a képmutatók nem adják Értem az életüket. Sok igaz papom meg fog halni.
 
2013. március 5. Szentségimádáson Jézus:
 
„Drága kislányom! Most az idők végét élitek. Most teljesülnek be a Szentírásban megírt próféciák. Most lép föl az Antikrisztus. (2 Thessz. 2, 3-4.) Most tisztítom meg tűz által a világot. (2 Péter 3, 10. 12.) Miután megtisztult, visszajövök a földre. Egy új korszakot hozok, a béke és a szeretet korát. A sátánt ezer évre megbilincselem, és a pokol fenekére taszítom, hogy ne tudja többé megtéveszteni az embereket. Ezt az új kort viszont csak az emberek egyharmada fogja megérni. Ezért ezt mondom nektek: Éljetek szüntelen készenlétben! Éljetek mindig halálra készen! Szüntelen imádkozzatok! Kérjétek a Szentlelket, hogy adja meg nektek a tisztánlátást és a bölcsességet! Ő vezessen titeket, adja meg a hit kegyelmét, és hitetek megerősítését! Csak Bennem higgyetek, Aki a keresztfán meghaltam értetek, a ti bűneitekért, és harmad napra feltámadtam. Felmentem Atyámhoz, és helyet készítettem nektek a mennyben, hogy ti is ott legyetek, ahol Én, és lássátok dicsőségemet. Annyira szeretlek benneteket, hogy mindörökké veletek együtt akarok lenni Atyám házában. De csak akkor jöhettek fel a mennybe, ha szeretitek Atyámat, Engem és a Szentlelket, mert a mennyország azoknak készült, akik Istent szeretik. Istent szeretni annyit jelent, hogy teljesítitek törvényeit. Törvényei nem nehezek. Ha beengedtek Engem a szívetekbe, és átadjátok az életeteket Nekem, akkor Én uralkodom bennetek. Ez azt jelenti, hogy mérhetetlen undort keltek a szívetekben minden bűn iránt, úgyhogy inkább a halált választanátok, mint a bűnt. Ezzel együtt hatalmas vonzást adok a lelketekbe a szentségek iránt, akaratom megtételére, és Szent Színem látására. A szentek mind azért lettek szentekké, mert ezeket a kegyelmeket megkapták Tőlem. Ti ne akarjatok magatoktól tökéletesek, szentek lenni, mert nem tudtok! Ti csak adjátok át magatokat Nekem úgy, amilyenek vagytok! Bízzatok Bennem! Én szentekké formállak benneteket. Szeressetek viszont Engem úgy, amilyenek vagytok! Az Én értetek kiontott drága szent Vérem lemossa minden bűnötöket. Csak bánjátok meg azokat teljes szívetekből, és erős fogadással kötelezzétek el magatokat, hogy többé nem vétkeztek! Gyónjátok meg bűneiteket, amilyen gyorsan csak tudjátok, mert figyelmeztetlek benneteket, hogy nemsokára nem lesz gyóntatás, Szentmise és Eucharisztia! Egyházam alapjaiban inog, recseg, ropog. Egy rövid időre úgy fog tűnni, hogy összeomlik. De megígértem Péternek, hogy a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Egyházamat kénytelen vagyok megrostálni. Ezért engedem meg a sátánnak ezt a támadást, mert külön kell választanom az igazakat a képmutatóktól. Már nem tudom tovább tűrni az elhatalmasodott bűnt, a kétszínűséget, amely Egyházamban még hatványozottabban nagyobb bűntett, mint a világban, mert aki többet kapott, többről ad számot. Akinek többet adtak, attól többet követelnek. Ez vonatkozik Egyházamra, a Nekem szenteltekre, és a hívekre. Mindenkit a szerint ítélek meg, hogy mennyi talentumot kapott. Aki keveset, és úgy vétkezik, az csak kevés verést kap. De aki sokat kapott, és ennek ellenére bűnt bűnre halmoz, nagyon sok verést kap. Ezért taszítottam le a mennyből az első engedetlenség miatt Lucifert és a többi bukott angyalt, mert ők birtokolták a tökéletes tudást, ezért nagy volt a felelősségük. Ti is, akik ismeritek törvényeimet, és mégis a bűnt választjátok, szigorú büntetésre számítsatok. A türelmi idő nem azt jelenti, hogy nem látlak benneteket, és hogy nem lesz számonkérés. Az időt kizárólag arra kaptátok, hogy térjetek meg, és tegyétek jóvá bűneiteket. Ne halogassátok megtenni ezt a kötelességeteket, mert akkor jövök el, amikor nem számítotok rá. Jaj nektek, ha bűnben talállak benneteket. Mondom nektek, nem leszek irgalmas hozzátok. Úgy fogtok járni, mint a balga szüzek, akik kinnrekedtek a menyegzőről. A külső sötétségben pedig nagy szenvedés vár rátok. Sírás és fogcsikorgatás mindörökre. Ne szakítsátok el magatokat Tőlem, örök életetek Szerzőjétől, mert ha így talál benneteket a halál, akkor már nincs többé Hozzám visszaút. Mindörökre el lesztek szakítva Tőlem, örök boldogságotoktól, ami a legnagyobb kár az ember számára, ezért mondják örök kárhozatnak.
 
Gyermekeim! Ezek az utolsó figyelmeztetéseim. Ha nem tértek meg, csak magatokat okolhatjátok. Én mindent tudtul adtam nektek. Mindezek le vannak írva a Szentírásban. De mivel azt nem veszitek a kezetekbe, ezért kénytelen vagyok kiválasztott gyermekemen keresztül tanítani benneteket. Adjatok hálát végtelen irgalmamért, szeretetemért! Térjetek vissza Hozzám! Gyűljetek keresztem alá! Sirassátok és bánjátok meg bűneiteket, amelyekkel keresztre feszítettetek Engem! Szolgáljatok és szeressetek Engem felebarátaitokban, legfőképpen hittestvéreitekben! Így tegyétek jóvá bűneiteket, amelyeket Ellenem és saját magatok ellen követtetek el. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2013. március 7. Szentségimádáson Jézus:

Drága gyermekeim! Az idő rövid. Már itt az óra, amikor beteljesülnek a próféciák. Az Antikrisztus fellép, felfedi magát. Sokakat el fog kápráztatni hatalmával és csodáival. Sokan fogják őt imádni, mert azt fogják állítani róla, hogy ő a messiás, a Krisztus. De ti, akik megismertetek Engem és tanításomat, ne menjetek ezek után a megtévesztett, ostoba emberek után! Ti tartsatok ki mindhalálig Mellettem, , Üdvözítő Istenetek mellett! Mert Én haltam kínhalált értetek a keresztfán. Én váltottalak meg titeket bűneitekből. Atyám az Én értetek kiontott drága Szent Véremet látja rajtatok, és ezért könyörül meg bűnös, érdemtelen népén. Csak Én vagyok számotokra az út, amelyen bejuthattok az Atyai Házba. Én vagyok az igazság, Aki kinyilvánítottam nektek Atyám Igéit, és csak Én vagyok számotokra az élet, Aki Szent Testemet és Véremet adom nektek, hogy Általam örök életetek legyen. Ne menjetek más istenek után! Ezek mind a sátán hazugságai. Azért, hogy letérítsen benneteket a szűk ösvényről, ami a mennybe visz, és az örök tűzbe, az örök kárhozatba taszítson benneteket. Gyermekeim! Ne higgyetek ellenfelemnek! Most a végső harc folyik ellenetek a sátán részéről. Tudja, hogy kevés az ideje, ezért mindent bevet, hogy megtévesszen és elbuktasson benneteket. Ne higgyetek neki! Ne álljatok vele szóba! Tartsatok ki Mellettem és az Evangélium megtartása mellett életetek feláldozása, véretek kiontása árán is! Én is az életemet adtam oda értetek. Így lesztek méltó követőim, és ha mindhalálig hűségesek maradtok Hozzám, bevezetlek titeket Atyám házába, és elnyeritek az örök boldogságot.

Gyermekeim! Ami most következik, az a végső harc, az utolsó ütközet. A sátán elkeseredett harcot vív a lelketekért, hogy megtévesszen, és a pokol tüzére taszítson. Újra mondom: ne higgyetek neki! Ne álljatok vele szóba! Akkor megmentitek a lelketeket az örök életre. Íme mindent tudtul adtam nektek. Kövessétek felhívásomat! Megáldalak titeket különleges, megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

A vértanúk imája

Erre az imára sok gyermekemnek szüksége lesz, amit már most kezdjetek el imádkozni, mert sokakat meg fognak ölni közületek Énértem. De aki mindvégig kitart, csak az üdvözül. Ezért ti így imádkozzatok:

Imádott Jézusom! Te rettenetes kínszenvedések árán váltottál meg minket. Kínszenvedéseidre kérünk, erősíts meg minket!

Te, Aki a Getszemáné kertben vérrel verítékeztél, mert halálfélelem kerített hatalmába, de a szent angyal megerősített, és ki tudtad mondani: „Atyám, ha lehetséges, múljék el Tőlem ez a kehely, de ne az Én akaratom legyen, hanem a Tiéd.” Drága Szent Jézusom! Kérlek, erősíts meg minket is! Add nekünk a Te erődet, küldd el hozzánk is szent angyalodat, hogy Veled együtt mi is ki tudjuk mondani, amit Te mondtál: „Atyám, ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te.”

Jézusom, Téged elítélt Pilátus, és Te némán elfogadtad az ítéletet. Kérlek, add meg nekünk is a Te lelki békédet, hogy elfogadjuk az igazságtalan ítéletet abban a hitben, hogy Te megváltottál minket, és ha mindhalálig kitartunk Melletted, egy jobb hazát adsz nekünk, ahol Veled együtt örökké boldogok leszünk.

Drága Jézusom! Téged megostoroztak a mi bűneinkért. Te némán tűrted a fájdalmas ütlegeket. Kérlek, add meg nekünk is a Te erődet és a Te békédet, hogy elviseljünk Érted, és az Evangéliumért minden szenvedést, és azt a Te örök érdemeiddel egyesítve, Szűzanyánk hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által felajánljuk Neked a lelkekért.

Jézusom, Téged kigúnyoltak, leköpdöstek, Arcul ütöttek, és tövissel koronáztak. Így gyaláztak meg azért, mert kimondtad az igazságot: „Király vagyok. Az Én országom nem e világból való.” Drága Jézusom kérlek, adj nekünk is bátorságot, hogy megvalljunk Téged az emberek előtt. Még akkor is, ha ez az életünkbe kerül.

Jézusom, Te vérző, sebes Válladon vitted fel a Golgotára a súlyos keresztet. Többször elestél, összeroskadtál, de mindig felálltál. Kérlek, add nekünk a Te erődet, hogy mi is végigmenjünk a keresztúton. Meg ne torpanjunk, vissza ne forduljunk, csak Téged kövessünk. Dagadt, sebes Arcod és Tested indítson minket részvétre Irántad, hogy el ne hagyjunk Téged, Megváltó Istenünket, Aki a mi bűneinket vetted Magadra, és helyettünk adtál elégtételt. Szenvedő Arcod képét nyomd a mi lelkünkre, hogy soha ne felejtsük, mekkora árat fizettél értünk!

Jézusom, Téged hatalmas szegekkel szegeztek fel a keresztfára. Te ezt is békével, némán tűrted, mert tudtad, hogy áldozatoddal rengeteg lelket mentesz meg. Az egész világot, az egész történelmet. Kérünk, add nekünk a Te erődet, hogy soha ne magunkra, és saját szenvedéseinkre, áldozatainkra tekintsünk, hanem mindig csak Rád, hogy megtegyük akaratodat, és ez által példaképek lehessünk az elkövetkező nemzedékeknek. Ránk is úgy tekintsenek, mint az Egyház magvetésére, mert az Egyház ereje, és örök példája a vértanúk hite és hűsége.

Drága Jézusom! Nagy volt a mi váltságdíjunk. Ezért nem vagyunk a magunkéi, hanem a Tied, Aki megváltottál minket. Kérve kérünk, tudatosítsd ezt bennünk, és add kegyelmedet, hogy maradéktalanul teljesítsük ránk vonatkozó örök szent tervedet! Erre áldj meg bennünket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

2013. március 11. Szentségimádáson Jézus:

Drága gyermekeim! Engem lássatok mindig mindenben, mert minden mögött Én állok. Így lássátok az eseményeket, a jövőt, mert mindent a ti javatokra, lelketek üdvösségére adok, vagy engedek meg. Ne féljetek a jövőtől! Én mindig veletek vagyok. Veletek szenvedek, és soha nem hagylak el. Ha kiáltotok Hozzám, meghallgatom. Ha hittel kértek, megsegítelek. A derűt ne engedjétek ki soha a lelketekből! A félelem és a kétségbeesés a sátántól van. Ha átadjátok az életeteket Nekem, és teljes bizalommal Rám hagyatkoztok, nem szégyenültök meg, mert Én vagyok a ti Megváltó Istenetek, Aki a keresztfán kínhalált szenvedtem értetek. Bízzatok Bennem! Higgyetek az örök életben, amelyet akkor kaptok meg Tőlem, amikor a lelketek kirepül testetekből. Tartsatok ki mindhalálig a Belém vetett hitben! Éljetek az Evangélium szellemében, és akkor elnyeritek az örök boldogságot. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Drága gyermekeim! Hamarosan bezárják templomaimat. Kidobják Az Oltáriszentséget és a gyóntatószéket. Megszüntetik a Szentmisét. Helyette gyalázatos tévtanításokat fognak templomaimban prédikálni. Mindezt a hamis ökumenizmus jegyében teszik. Engem ugyanúgy nem fognak elfogadni, mint amikor a földön éltem. Most is el fognak utasítani. Megvetik tanításomat, és elvetik törvényeimet, mert azokat túl szigorúnak találják. Helyette a saját ízlésük, bűneik szerint hoznak törvényeket. Eltörlik a cölibátust (papi nőtlenség). Megengedik a homoszexuálisok és a nők pappá szentelését, az abortuszt és az eutanáziát. Eltörlik a tíz parancsot. A bűn fogalmát elvetik. Helyette teljes szabadosságot engednek meg az élet minden területén. Az emberi méltóságot lábbal tiporják. Az embert az állat szintje alá süllyesztik. Ki fog törni a harmadik világháború, amely sokkal nagyobb pusztítást végez, mint az első kettő együttvéve. Rengeteg lesz a halott. Az emberek kétharmada kipusztul. Tűz által tisztítom meg a földet. (2 Péter 3, 10. 12.) Akik életben maradnak, azt fogják hinni, hogy egyedül vannak, mert oly ritka lesz egy-egy élő ember. A föld sivár és kietlen lesz. Ember és állat elpusztul. Mindez azért történik, mert annyira elhatalmasodott a bűn, hogy a pokol összes ördögét kiszabadították a földre. Mindezt azért engedem meg, mert lélekben újra keresztre feszítenek Engem az által, hogy még a legszentebb Eucharisztiát is ki fogják dobni. 

Gyermekeim! Készüljetek! Most az Egyház ketté fog szakadni. Nyissátok meg ajtótokat a menekülni kényszerülő keresztények, szerzetesek, és igaz papjaim előtt! Fogadjátok be őket házaitokba! Úgy gondoskodjatok róluk, mintha Engem, személyesen fogadnátok be! A rejtekben ünnepeljétek meg a Szentmisét, amely nagy kincs lesz, mert nagyon ritka lesz. Úgy fogadjátok a szívetekbe a legméltóságosabb Oltáriszentséget, mint utolsó útravalótokat, mert egyáltalán nem biztos, hogy halálotok előtt még újra meg tudtok áldozni. 

Gyermekeim! Tartsatok ki Mellettem mindhalálig, még életetek feláldozása árán is! Ha mindvégig kitartotok tanításom megtartásában, egy soha nem látott gyönyörű országba viszlek benneteket, a mennyországba. Atyám tárt karokkal fogad majd benneteket, és elnyeritek az örök életet.

Gyermekeim! Most nagy megmérettetés következik erre a világra. A jókat különválasztom a gonoszoktól, az igazakat a képmutatóktól. Éljetek szüntelen halálra készen! Járuljatok a Szentségekhez, amíg még lehet! Papjaimat hamarosan elhurcolják, azokat, akik nem hódolnak be az új tanításnak és az Antikrisztusnak.

Miután megtisztítottam a földet, visszajövök, és felvirágoztatom azt. Lesz egy kis gyökér, amely majd kisarjad. Sok gyermek fog születni. A földet virágos kertté változtatom. A sátánt ezer évre megbilincselem, és a pokol fenekére taszítom. Az emberek békében és szeretetben fognak élni. Köztük leszek az Oltáriszentségben. Imádni fognak Engem, és megtartják törvényeimet. Istenük leszek, és ők a népem lesznek. Nagy egyszerűségben, a két kezük munkájából fognak megélni. Nem lesznek többé uzsorások, akik kihasználják és becsapják őket. Népem igazságban és egyszerűségben fog élni. A kölcsönös szeretet és a béke fog köztük uralkodni. De ezt csak kevesen érik meg. Mindazok, akik meghalnak, elnyerik méltó jutalmukat, vagy büntetésüket, a szerint, amit érdemelnek.

Gyermekeim, készüljetek! Mindaz, ami most következik, az emberek bűneinek a következménye. Mivel Nélkülem akartak élni, és elvetették törvényeimet, ellenfelem markába kerültek. Mivel tiszteletben tartom szabad akaratukat, átengedem őket a sátánnak, akit bűneikkel szolgáltak. Vérkönnyeket sírok mindazokért, akik örökre elvesznek. 

Gyermekeim! Ti, akik szerettek Engem, és törvényeim szerint éltek, engeszteljétek fájdalmas Szívemet! Imádjatok Engem a legméltóságosabb Oltáriszentségben, és fogadjatok tiszta szívetekbe gyakran! Így engeszteljetek azok miatt, akik halálra sebeznek Engem halálos bűneikkel! Szeretlek benneteket, és felviszlek titeket Atyám trónja elé, a végtelen boldogságba. Megáldalak mindnyájatokat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

 

2013. március 20. délután itthon az Úr Jézus: „Nyisd ki a Szentírást!” Mt. 16,3. „…az idők jeleit nem tudjátok felismerni?”

 

Jézus: „Szánalmas ez a nép, mert az idők jeleit nem ismeri fel. Pedig most dúl a legnagyobb harc ellenfelem és követőim között. A sátán már évtizedek óta befészkelte magát a Vatikánba. Most fogják eltörölni a mindennapi áldozatot, a Szentmisét, amely az Én vértelen keresztáldozatom megújítása. Óvakodjatok azoktól, akiknek be van kötve a szemük! Nem fogadják el üzeneteimet, mert a gőg megvakította őket. Ne menjetek utánuk! Tartsatok ki Mellettem! Fogadjátok el üzeneteimet, melyek által felkészítelek benneteket a végső harcra, a döntő küzdelemre! A tét hatalmas: örök élet, vagy örök kárhozat. Tartsatok ki Mellettem mindhalálig, ha kell, véretek kiontásáig! Nem telik el sok idő, a harc végérvényesen eldől. Rövid ideig tart üldözésetek. Utána tűz által tisztítom meg a világot, és leszáll a Földre az Égi Jeruzsálem. Ezzel kezdetét veszi az ezer éves béke uralma. Készüljetek! Soha nem tapasztalt béke és boldogság vár mindazokra, akik hűségesek maradnak Hozzám mindhalálig. A hűtlenek, a gyávák a kénköves tóba vettetnek. Ott lesz sírás és fogcsikorgatás örökkön örökké. A Hozzám hűségesek pedig elnyerik az örök élet koronáját, és ragyogni fognak Atyjuk országában, miként a nap. Már előre felkészítettelek. Mindent megmondtam nektek. Fogadjátok meg figyelmeztetésemet! Megerősítő áldásomat adom rátok az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

 

2013. március 23. Szentmise, Szentáldozás után az Úr Jézus:

 

„Az ellenpápa megcsúfol Engem a nagyhéten. Én ugyanis apostolaim lábát mostam meg. Ő pedig gúnyt űz Belőlem, mert az elítéltek lábát mossa. Az apostol és a bűnöző nem ugyanaz. Apostolaimnak példát adtam az alázatra és a szolgálatra, hogy így hirdessék az Evangéliumot. A bűnözőkre nem vonatkozik ez a tanítás. Ő az embereknek akar megfelelni, nem az Istennek.”

 

2013. március 28. Nagycsütörtökön éjjel Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Az idő elérkezett. Megrostálom a világot. Ti a végidőt élitek. Ez azt jelenti, hogy ez a korszak, amelyben most éltek, elmúlik, és egy új következik. Ha most megtértek, még megmentitek a lelketeket az örök életre. Ha halogatjátok, lehet, hogy hirtelen tör rátok a halál, és örökre elvesztek. Most egy hatalmas méretű keresztényüldözés fog végigsöpörni a világon. Most teljesül be Dániel próféta jövendölése. Most szűnik meg a mindennapi áldozat, a Szentmise, amelyet igaz papjaim a rejtekben lesznek kénytelenek bemutatni. De ez sok gyermekemnek az életébe fog kerülni. Vigyázzatok! Legyetek éberek! Ne higgyetek mindenkinek! Ellenfelem most belülről akarja megsemmisíteni Egyházamat. Sok ál keresztény furakodott be Egyházamba. Óvakodjatok tőlük! Ellenfelem most teljesen megosztotta a Katolikus Egyházat. Figyeljétek a jeleket! Gyümölcséről ismeritek meg a fát. A jó fa jó gyümölcsöt terem. A rossz fa rossz gyümölcsöt. Ti csak tartsatok ki Mellettem! Azokat a papokat kövessétek, akik életszentségben élnek! Minden szolgámért imádkozzatok! Nagy a felelősségük. A sátán őket támadja legjobban, mert tudja, hogy sok lelket rántanak magukkal, ha elbuknak. Gyermekeim! Szüntelenül imádkozzatok! Oly sok lélek hull a kárhozatba, mert nincs, aki áldozatot hozna, és imádkozna értük. Engem lássatok a keresztfán! Ne hagyjátok, hogy egyetlen lélek számára is hiábavalóvá váljon értük kiontott drága Szent Vérem, rettenetes kínszenvedésem és halálom! Szenvedéseiteket és áldozataitokat egyesítsétek az Enyéimmel, így ajánljátok fel Nekem, égi Édesanyátok hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által a lelkekért! Ezzel rengeteg lelket mentetek meg. Különösen a fiatalokért imádkozzatok és a haldoklókért! Mondjátok el értük naponta többször is az irgalmasság rózsafüzérét! Így gazdagon érkeztek meg országomba. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

A Szentlélek így imádkozott bennem: „Hőn imádott édes, drága, jó Jézusom! Téged elítélt Pilátus. „Jobb, ha egy ember hal meg a népért, mintsem az egész nép elvesszen.” Te vagy az Áldozat. A Te Véred és kereszthalálod váltott meg minket. Te vagy a mi édes reményünk, örök életünk. Drága Szent Testedet és Véredet adtad nekünk ezen az éjszakán, amely a Te utolsó vacsorád volt. Szent Tested és Véred a mi erősségünk, üdvösségünk, örök életünk. Védőpajzs a sátán támadásai ellen. Te vagy a mi fényünk, reményünk, örök boldogságunk. Jézusom, imádott Királyom! Kimondhatatlanul szeretlek! Követni akarlak Téged a keresztúton! Én is vinni akarom keresztemet, ahogy Te vitted! Ha összeroskadok is, mindig fel akarok állni! Ehhez kérem a Te kitartásodat és erődet. Köszönöm, hogy Te előbb szerettél engem. Elszerettél mindattól, ami kedves és vonzó volt nekem ezen a földön. Addig szerettél, amíg Rád találtam, és viszontszerettelek Téged, az egyedül élő Istent. Addig szerettél, amíg végre felfogtam, hogy Te vagy a teljesség, a tökéletes boldogság és szeretet, Aki nélkül nem lehet élni. Nélküled csak üres keresés és vergődés ez a földi lét. De Veled! Veled értelmet, célt nyer az életünk. Mert Te vagy az út, az igazság és az élet. Ezt mondtad: „Nálam nélkül semmit sem tehettek. Veletek vagyok minden nap a világ végezetéig.” Jézusom, imádott Királyom, örök boldogságom! Csak ezt kérem Tőled, Aki már mindent nekem adtál: mivel gyenge, semmi vagyok, vértezz fel engem a Te erőddel! Add nekem a Te hűségedet és engedelmességedet! Ne engedd, hogy megtorpanjak az úton! Vegyél ki minden félelmet a szívemből! Csak Téged, a Te vérző drága Szent Testedet lássam magam előtt mindig a keresztfán, hogy mennyire szerettél engem! Mennyit szenvedtél értem. Belőled merítsek erőt! Megvessek minden szenvedést, és csak a végcélt lássam: azt, hogy színről színre megláthatlak Téged, hogy nekem is ezt mondod majd: jöjjetek Atyám áldottai! Helyet készítettem nektek kínszenvedésem és kereszthalálom által. Jöjjetek, vegyétek birtokba a mennyországot, amelyet Atyám öröktől fogva nektek teremtett! Ne érdekeljen semmi és senki ezen a földön, ami eltérítene a céltól, az örök üdvösségtől! Mindig visszhangozzanak a fülembe drága szent szavaid: „Atyám, azt akarom, hogy akiket Nekem adtál, ott legyenek, ahol Én, és lássák dicsőségemet!” Ó Jézusom, kérlek, adj minden ember szívébe égig érő vágyat saját Magad, és a mennyország iránt! Valamennyien ki tudjuk mondani Szent Pállal együtt: „Érted minden megvetettem, sőt szemétnek tekintettem.” Jézusom, kérlek, töltsd be szívünket Önmagaddal, drága szent kegyelmeddel, hogy csak egyedül Veled legyünk boldogok. A mi eledelünk is az legyen, ami a Tied: teljesítsük a Mennyei Atya akaratát! Ezt add meg nekünk Jézusom, és akkor a világ mennyországgá változik, mert az Isten országa köztünk van, ha szeretjük egymást. Ezt add meg nekünk Jézusunk, és áldj meg minket megerősítő áldásoddal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

2013. március 29. Nagypénteken Szentségimádáson az Úr Jézus: „Keresztre feszítésem napján a földre éjszaka borult. Ez a bűn sötétsége. Ma, amikor megünnepeltétek kereszthalálomat, szintén a bűn sötétsége borítja be a világot. Akkor, amikor Engem halálra ítéltek, el akartak tenni láb alól, mert túl sok csodát tettem, és féltékenyek voltak, hogy mindenki hinni fog Nekem, és elfogadják tanításomat. Ma Testemben már nem tudnak újra megölni, de megölnek a lelkükben, amikor hátat fordítanak tanításomnak, az Evangéliumnak, ellene mondanak a szeretet főparancsának, illetve elferdítik annak jelentését, mert a bűnös a szent dolgokból is bűnt kreál. Ma keresztre feszítenek Engem a lelkükben, amikor Nélkülem akarnak élni. De nagyon tévednek, mert Én mindent látok és hallok. Akkor is, ha ők ebben nem hisznek, és Én az Örök Bíró haláluk után megítélem őket, és csak két végállomás létezik: mennyország vagy pokol. Az Én legnagyobb szenvedésem az, ha nem fogadják el tanításomat, bűnt bűnre halmoznak, és elkárhoznak. Az ilyen ember számára hiábavaló lett rettenetes kínszenvedésem és kereszthalálom.
 
Drága gyermekeim! Sürgetlek benneteket! Mielőbb térjetek meg! Az idő nagyon-nagyon rövid. Ne menjetek a széles úton, ami a kárhozatba visz! Nézzetek fel keresztemre! Mekkora árat fizettem értetek! Kövessetek Engem a keskeny ösvényen, amelyre mindnyájatokat meghívtam. Ez az önmegtagadás és a kereszthordozás útja. Csak ez visz az üdvösségre. Ezzel mentitek meg a magatok és mások lelkét. Ne legyetek önzőek! Kövessetek Engem! Én a Magam számára a pusztában nem tettem csodát, hogy a kövek változzanak át kenyérré, pedig 40 napig nem ettem. De az emberek számára megszaporítottam a kenyeret és a halat, hogy jól lakjanak. Kövessétek példámat! Ha Engem szolgáltok a felebarátban, akkor Én gondoskodom rólatok. Soha ne aggódjatok! Én veletek vagyok minden nap, és sokkal jobban gondoskodom rólatok, mint ti magatokról. Ti csak keressétek a mennyek országát, és annak igazságát, a többi mind megadatik nektek! Tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mire van szükségetek, még ha nem is kéritek. Én azért jöttem erre a világra, hogy életetek legyen, és bőségben legyen. Ne féljetek a holnaptól! Bízzátok Rám magatokat! Aki Istenben bízik, soha nem csalódik. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
 
A Szentlélek így imádkozott bennem: „Hőn imádott édes jó Jézusom! Nagypéntek van. Te ott függsz a keresztfán. A csőcselék gúnyol: Szállj le a keresztről! Szabadítsd meg Magad! Édesanyád már félholt, elalélva támaszkodik Jánosra, szeretett tanítványodra. Már a könnyei is elapadtak. A jobb lator a pártodat fogja, majd kér: Emlékezzél meg rólam országodban! Te megígéred: Még ma Velem leszel a paradicsomban. Majd hangosan felkiáltasz: Atyám, kezedbe ajánlom Lelkemet. Ezzel kilehelted Lelkedet. Nagy volt a lelkünk ára. Kérlek, tudatosítsd ezt bennünk, hogy mekkora árat fizettél a mi üdvösségünkért. Ne veszítsük el könnyedén lelkünk üdvét, hanem jobban vigyázzunk rá, mint szemünk fényére! Soha ne kövessünk el bűnt, mert azzal Téged sértünk meg! Inkább meghaljunk, mint vétkezzünk!
 
Most azokért kérlek, akik közel állnak Hozzád, és igyekeznek életszentségben élni: gyújtsd meg a szívüket Szent Szíved szeretetlángjával, hogy hozzanak minél több áldozatot, és ezzel mentsenek sok lelket a Te mindnagyobb dicsőségedre! Neked nem tudunk mást adni, mint lelkeket menteni. De ennek örül az egész mennyország, és mindenek előtt Te. Ó Jézusom, imádott Királyom! Nagy a mi felelősségünk, akik megismertük tanításodat. Számot adunk minden talentumról, amelyet nekünk adtál. Kamatoztatni kell őket. Ez pedig a lélekmentés. A Te kegyelmed olyan kincs, amely akkor gyarapszik, ha minél több emberrel megosztjuk. Kérlek, add nekünk kegyelmedet, hogy nagylelkűek legyünk tanításod terjesztésében, az imában és az áldozatok meghozatalában! Erre áldj meg bennünket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.”

Egy akarattal, egy közös célért.

Kedveseim, ragadjatok pajzsot és vértet, és úgy küzdjetek a sátán gonosz támadásai ellen! Fegyveretek legyen kifényesítve, és eddzétek magatokat a harcra! Szüntelenül vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy kik és milyen erők akarnak titeket rászedni olyan dolgokra, amely nem a Szentháromság akarata. Legyetek éberek, és segítsetek egymásnak, ha valamelyikőtöknek problémája van a küzdelem során! Fogjatok össze, imaláncotokat úgy erősítsétek meg, hogy mindnyájan egy akarattal, egy közös célért küzdötök! Így válik rendkívül hatékonnyá kilencedeitek végzése. Nagyon erős bázist alkot az egységben felajánlott imaszándék. Ezekre az ellenséges erők meggyengülnek, és darabokra hullanak. Ezért tartsatok ki minden közösségben mondott imában! Vegyétek ezt nagyon komolyan, akkor majd meglátjátok mily hatékony erőt képviseltek a gonosszal szemben!
2012.03.06.           Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/egy-akarattal-egy-koezoes-celert

 

Próbatételek.

Kedveseim, mindig a kegyelemosztó Szentháromságra tekintsetek! Onnan várjatok minden segítséget, mely a megpróbáltatások miatt szükségesek számotokra. Győzzétek le a félelmet, mely mást akar mondani bennetek, mint amit az Úr irgalma megmutat. Maradjatok mindvégig kitartóak a megpróbáltatások alatt is, és vessétek alá magatokat a Szentháromság átvilágító kegyelmének. A próbatételeket hősies kitartással kell kiállnotok, melynek jutalma nem marad el. Bízzatok és imádkozzatok! Fogjatok össze egymás megsegítésére, akkor még jobban felerősödnek kegyelmeitek. Édesanyánk vezetésével haladjatok továbbra is,
2012.03.07.        Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/probatetelek

Ráhagyatkozni teljesen a Szentháromságra.

Kedveseim, miért nem adjátok át magatokat teljesen és fenntartás nélkül a Szentháromságnak? Ne kételkedjetek, hanem bízzatok, mert Ő vezeti életeteket! Mindig mellettetek áll és megsegít, amikor szükséget szenvedtek. Tanuljatok meg teljesen ráhagyatkozni és engedjétek át magatokat neki! Bízzatok, még ha harcolnotok is kell, mert Ő mellettetek küzd mindvégig. Ezért ti is állhatatosan küzdjetek a Szentháromság oldalán Édesanyánk védelme alatt. Szüntelenül követlek és kísérem göröngyös útjaitokat. Mindig csak felfelé nézzetek, mert csak onnan jöhet a segítség!
2012.03.08.            Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/rahagyatkozni-teljesen-a-szentharomsagra

Irgalmasság órája

Kedveseim, Isten irgalmassága valóban felülmúlja minden elképzeléseteket. Ha az irgalmasság órájában elmerültök a Szentháromság irgalmas szeretetében, és elé hozzátok a bűnben megátalkodott lelkeket, és kéritek rájuk az irgalom végtelen kiáradását, meg fogjátok tapasztalni a kegyelem kézzel fogható jeleit mindazokon, akikért imádkoztok. Ezért ne mulasszatok el egyetlen alkalmat sem, hogy segítségükre siessetek a bajban sínylődő lelkeknek. Bízzatok a Szentháromság irgalmában, mert kész kiárasztani rátok szeretetének áradatát. Miközben másokért imádkoztok, készítsétek lelketeket a nagy találkozásra!
2012.03.09.              Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/az-irgalmassag-oraja

A lelkiismeret szava 
Kedveseim, mindig figyeljetek a belső hang hívó szavára! Ez a lelkiismeretetek hangja, melyet soha nem altathattok el. Jól karban kell tartanotok, hogy tisztán csendüljön fel, és amikor figyelmeztet benneteket, meghalljátok szavát! Éberen őrködjetek tehát, hogy azonnal reagálhassatok! Ha ügyeltek cselekedeteitekre, és engeditek, hogy a Szentlélek Isten bevilágítson lelketekbe, akkor biztosak lehettek, hogy pontosan reagáltok lelkiismeretetek szavára. Ne féljetek soha, amikor mélyen elrejtett dolgokat hoz a felszínre, mert az biztos nem a ti gondolataitokat jelzi, hanem az isteni igazságosság fénye nyilvánul meg bennetek. Engedjétek feltárulkozni az igazság ismeretét, mert csak így tudjátok felfedezni a helyes ösvényt.
2012.03.10.                     Anna Terézia
 
 
 
Önmagunk Szűzanyára bízása
 
Kedveseim, miért kételkedtek abban, aki meghívott titeket? Ne engedjétek, hogy a hitetek bizonyossága elferdüljön, és hamis irányt váltson! Rendíthetetlenül és sziklaszilárdan bízzatok a Szentháromságban, aki felkészített titeket a nehéz küzdelmekre. Bízzátok rá egészen magatokat és tegyetek félre mindent, ami eltérítene az égiek szeretetétől! Édesanyánk veletek együtt érezve szenved, és segít keresztjeitek hordozásában. Bízzátok magatokat egészen őrá, és nyíljatok meg egészen édesanyai szíve szeretetének! Nektek is az ő szeretetét kell továbbítanotok testvéreiteknek, akik mellett soha ne menjetek el üres kézzel, hanem mindig túlcsorduló mértékkel mérjetek nekik abból, amit ti is ingyen kaptatok! Buzgón cselekedjetek!
2012.03.11.           Anna Terézia
 
 
 Hogyan sáfárkodjunk?
 
Kedveseim, most is szeretetem élő jeleként szólok hozzátok, hogy jól sáfárkodjatok az időtökkel és minden feladatotok elvégzésével, amelyet rátok bízott a Szentháromság! Soha nem lehet majd akkora öröm a szívetekben, mint amikor mindennel el tudtok majd számolni neki, amivel megbízott benneteket. Mindent adjatok oda, még a mulasztásaitokat is, az örömötöket is, mert a Szentháromságnak nagy gondja van mindezekre. Amikor valamire nem jut időtök, azt ajánljátok fel. Ha sikerül elvégeznetek valamit, akkor annak örömét adjátok át! Minden, amit tiszta szívből és őszinte bűnbánattal tesztek az Úrnak, az mind nagy kincset jelent számotokra és a lelkek megmentésére. Tehát így szorgoskodjatok, hogy ne maradjon ki semmi értékes dolog, ami nem jut el a Szentháromság dicsőségébe. Legyetek áldottak felajánlásaitokban!
2012.03.13.             Anna Terézia
 
 
 
Már egész nagy tábort alkot az engesztelők közössége
 
Kedveseim, maradjatok meg ti mindnyájan a Szentháromság egységében azáltal, hogy egyesítitek imáitokat és cselekedeteiteket ővele. Már egész nagy tábort alkottok az engesztelők közössége, de minden nap tudatosítsátok egymáshoz tartozásotokat! Nagy erőt képeztek a Szentháromságban, de engedjétek szétáradni a kegyelmeket rajtatok keresztül, akik egymásba kulcsoljátok kezeiteket. Ez az erő felbecsülhetetlen érték, akár hegyeket is megmozgathat, de még háborúkat is visszafoghat. Kötelezzétek el magatokat minden nap, hogy hűségesen kiálltok a csatamezőre, ahol nagy erők vonulnak fel értetek küzdve. Bízzatok, és csatlakozzatok ahhoz a felhíváshoz, mely a Szentháromsághoz hűséges, és Édesanyánk vezetését elfogadva küzd minden nap,
2012.03.16.            Anna Terézia
 

 http://engesztelok.hu/lelkielet/mar-egesz-nagy-tabort-alkot-az-engesztelk-koezoessege

 Isten érkezése
Kedveseim, miképp vélekedtek arról, mit kell tennetek, amikor a Szentháromság megérint titeket? Fel tudjátok e fogni, mekkora kincs számotokra, amikor feltárulkozik előttetek? Hamarosan megtudjátok, és elmétekbe vésitek, milyen hatalmas az élő Isten, aki betölti egészen életeteket! Tegyétek készségessé szíveteket érkezésére! Nem csalódtok benne, mert Ő ígéretéhez híven jön, hogy betöltse ezt a Földet az ő irgalmas szeretetével és igazságos ítéletével. Ne féljetek, ha erős lesz az ítélet, mert ezeknek be kell következnie az írások szerint! Úgy imádkozzatok, hogy szüntelenül figyeljetek a Szentlélek sugallataira, és e szerint kérjétek imáitokban, a Szentháromság segítségét. Bár tisztában vagytok azzal, hogy semmit sem tehettek magatoktól, mert Isten mindent eltervezett és ennek a tervnek a részesei vagytok. Mégis szükséges, hogy azonnal engedelmeskedjetek szent akaratának, és elfogadjátok kezéből mindazt, amit felétek küld minden nap! 
2012.03.17.             Anna Terézia

 http://engesztelok.hu/lelkielet/isten-erkezese

Feltétlen bizalom és teljes ráhagyatkozás 
 
Kedveseim, maradjatok meg a Szentháromság szeretetében és őrizzétek meg kincseiteket, melyeket rátok bíztak! Ne féljetek kamatoztatni azokat, és úgy használjátok fel minden javatokat, ahogyan az csak tőletek telik. Mindennel el kell majd számolnotok, amikor megjelentek az Úr ítélőszéke előtt. Úgy tudtok jól sáfárkodni, ha mindenben a Szentháromság támogatását kéritek. Minden lépéseteket bízzátok rá, és adjátok át neki! Úgy tegyetek, mint a kisgyermekek, akik atyjukra szegezik tekintetüket, és minden segítséget tőle várnak! Legyen meg bennetek is ez a feltétlen bizalom és teljes ráhagyatkozás! Akkor biztosan nem fogjátok saját döntéseitekkel áthúzni az Úr szándékát. Így találtok tetszésre Nála.
2012.03.19.             Anna Terézia
 

http://engesztelok.hu/lelkielet/feltetlen-bizalom-es-teljes-rahagyatkozas

Szentháromságos élet

Kedveseim, készítsétek lelketeket a szentháromságos életre! Mindig tartsátok tisztán lelketeket úgy, hogy éberen őrködjetek felette és ne engedjétek, hogy a kísértő megzavarjon titeket! Ha meghozzátok a mindennapi áldozataitokat és azokat felajánljátok, akkor nagy biztonságban tart benneteket a kegyelem Istene. Forduljatok nagy bizalommal Égi Édesanyánkhoz! Ő vezet mindennapi keresztútjaitokon, és nem hagyja, hogy eltévelyedjetek a világ útvesztőiben. A bizalom istene adja meg nektek a szükséges erőt ahhoz, hogy soha semmiféle kényszer el ne tántorítson a Szentháromság szeretetétől! Azért üresedjetek ki, hogy feltöltődjetek óriási bizalommal, így engedjétek az irgalmas Isten határtalan szeretetét magatokra ölteni.
2012.03. 20.                Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/szentharomsagos-elet

Oldjatok el minden köteléket!

Kedveseim, gondosan fáradozzatok nap, mint nap a lelkek megmentésén! Vegyétek nagyon komolyan imádságaitok, és legyetek nagyon boldogok, ha van mit felajánlanotok, mert akkor biztosan tudhatjátok, hogy sok lelket mentettetek meg áldozataitokkal! Óh, mily nagy szeretettel vesz körül benneteket a Szentháromság és Égi Édesanyánk! Oly jó ezt látni, és megtapasztalni. Legyetek hálásak és szüntelen viszont szeretetetekkel ajándékozzátok meg az égieket! Oldjatok el minden köteléket, amely akadályoz benneteket a szeretet szabad áramlásában! Tegyétek szabaddá lelketeket azáltal, hogy tisztán tartjátok a bűntől! Akkor a szeretet szellője ott fúj, ahol csak akar, és úgy átjár titeket, hogy arra fel sem tudtok készülni, mert a képzeleteteket is felülmúlja. Éljetek szeretetben, jó akarattal!
2012.03. 21.            Anna Terézia

 http://engesztelok.hu/lelkielet/oldjatok-el-minden-koeteleket

Hogy éljük át a Nagyhetet?

Kedveseim, készüljetek! A Nagyhetet úgy éljétek át, hogy minden kegyelmet kieszközöljetek a Szentháromságtól! Fogjatok össze! Lélekben alkossatok egy nagy rózsafüzért, melynek szemeit Jézus szenvedéstörténete alkossa, és az összekötő láncszemek pedig a ti felajánlott szenvedéseitek legyenek! Mindent, ami a nagyheti liturgiában elhangzik, véssetek jól szívetekbe, hogy gyökeret verjen bennetek! Megingathatatlan, biztos cölöpöt verjenek lelketekben Jézus földi élete utolsó állomásának szakaszai. Elmélkedjetek a kereszt misztériumáról, hogy hatékonyan megérlelődjön bennetek Húsvét szent titka, a feltámadás öröme! Miközben szemlélitek az eseményeket, növekedjetek Jézus erényeiben! Legyetek áldottak
2012.03. 30.                       Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/hogy-eljuek-at-a-nagyhetet


Elmélkedjetek a kereszt misztériumáról!

 Kedveseim, készüljetek! A Nagyhetet úgy éljétek át, hogy minden kegyelmet kieszközöljetek a Szentháromságtól! Fogjatok össze! Lélekben alkossatok egy nagy rózsafüzért, melynek szemeit Jézus szenvedéstörténete alkossa, és az összekötő láncszemek pedig a ti felajánlott szenvedéseitek legyenek! Mindent, ami a nagyheti liturgiában elhangzik, véssetek jól szívetekbe, hogy gyökeret verjen bennetek! Megingathatatlan, biztos cölöpöt verjenek lelketekben Jézus földi élete utolsó állomásának szakaszai. Elmélkedjetek a kereszt misztériumáról, hogy hatékonyan megérlelődjön bennetek Húsvét szent titka, a feltámadás öröme! Miközben szemlélitek az eseményeket, növekedjetek Jézus erényeiben! Legyetek áldottak!

2012.03. 30.                Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/elmelkedjetek-a-kereszt-miszteriumarol

Böjt
Arra kérlek benneteket, alapozzátok meg napjaitokat még jobban gyakorlatias dolgokkal. Ezek lehetnek azok az erények, amelyeknek már birtokában vagytok, de még nem sajátítottátok el egészen. Vegyük például a böjtöt: gondoljátok át, mi minden tartozik a böjt kategóriájába. Minden olyan önmegtagadás, amely nehezetekre esik. Minél nagyobb áldozat lemondani valamiről, annál hatékonyabb az áldozathozatal. Ennek felajánlása rengeteg lélek javát előmozdítja. Ragadjatok meg minden alkalmas lehetőséget. Így lesztek bőkezű, adakozó gyermekei Istennek. Tegyetek meg mindent!
                                                                                                                                                             Anna Terézia
Apró lépések, kis dolgok
Szeretteim, ne feledjétek, ha apró, pici lépésekben haladtok, sokkal könnyebben célba értek. A kicsi dolgok megtétele megfontoltságot feltételez. Ilyenkor van idő kitérni minden szükséges részletre is. A nagy lépések elterelnék figyelmeteket a lényegről. Ez pontosan olyan, mint a permetező, áztató eső. Behatol és átitatja a föld belsejét, miközben termékennyé válik a talaj. A lelketek is hasonlóképpen működik, amikor befogadjátok a kegyelmeket. Ha nem termékenyül meg lelketek talaja, a Szentlélek harmatozó frissességével, nem lesz képes kibontakozni bennetek Isten rendkívüli kegyelme. Ez nemcsak számotokra lesz megtartó erő, hanem a környezetetek számára is, akik majd gazdagon táplálkoznak belőletek. Így lesztek könnyű, és ízlelhető eledel egymás és mások számára is.
                                                                                                                                           Anna Terézia
Az engesztelés fontossága
Jézus: Drága gyermekeim! Alázattal boruljatok le szentségi jelenlétem előtt és figyeljetek Rám, mire indítlak benneteket. Legyetek áldottak, és éberek a virrasztásra, hogy sok lélek kiszabaduljon a tisztítótűzből imáitok által. Bízzatok, Én vezetlek Szentlelkem által benneteket most és mindenkor. Szent az a hely ahol imádkoztok, mert Én szentelem meg jelenlétemmel. Hozzatok áldozatot és szeressetek, hogy még több lélek tegyen tanúságot mellettem engesztelésével és vonzzon ide másokat is, sokakat, akik osztatlan szívvel imádkoztok. Megáldalak és megszentellek drága engesztelőim. Ámen.
                                                                                                                                                      Anna Terézia
Saját lelkünk rendben tartása
Kedveseim, mily nagy kegyelem, amikor kihasználjátok a lehetőséget a megtisztulásra. Felfoghatatlan az az isteni ajándék, amelyben ilyenkor részesültök. Imádkozzatok, hogy minden engesztelő lélek a legfontosabb feladatának tartsa lelkének rendben tartását. Édesanyánk szüntelenül közbenjár értük is, és leginkább a mindvégig való hűséges kitartásért könyörög számukra, hogy soha senki és semmi ne téríthesse el drága kicsinyeit az egy, igaz úttól, és attól a fenséges meghívástól, amiben részesülnek. Nektek is gondoskodnotok kell imáitokkal engesztelő testvéreitekről. Kérjétek számukra is a Szentlélek szeplőtelen szívének szeretetlángját, hogy egészen töltse be mindnyájukat a szeretet tüze, és soha ki ne égjen mécsesükből a láng, vagyis a megszentelő kegyelem állapotában maradjanak mindhalálig. Hűséges a Szentháromság mindazokhoz, akik szívvel-lélekkel átadják magukat az Ő szolgálatára. Legyen szívetek állhatatos és kitartó az értük való küzdelemre is!
2011.03.04.                                                Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/sajat-lelkuenk-rendben-tartasa


Az engesztelésben a legfontosabb
Kedveseim, mindig tartsátok szemetek előtt, hogy az engesztelésben a legfontosabb a Jézussal való azonosulás, egyesülés az Ő keresztáldozatával, hogy a feltámadás dicsőséges fénye beragyogja egész életeteket. Szüntelen áldozattá válni azt jelenti, hogy zokszó nélkül elfogadni mindent az Ő kezéből. Életetek minden pillanatában adjátok át magatokat az isteni fölség akaratának. Amikor huzavona és zokszó nélkül keresztre szegezitek akaratotokat, életetek már nem önmagatoknak szól, hanem annak a szolgálatának, aki meghívott titeket a vele való egyesülésre. Örüljetek, mert a legfölségesebb uralkodótok jön elébetek. Édesanyánk vezet hozzá benneteket, mert Ő tudja, milyen szándék vezérli Szent Fia szívét. Egyesüljetek szíve szándékával, és tartsatok ki küzdelmeitekben!
2011.03.07.                                                                                 Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/az-engesztelesben-a-legfontosabb

Keressük mindenben a Szentháromság akaratát
Kedveseim, amikor felteszitek a kérdést önmagatoknak, mit kell tennünk, hogy mindenben a Szentháromság akaratát keressük, akkor a következőkre figyeljetek: Először is tekintsetek Jézusra, akit a kereszten átszúrtak és oldalából víz és vér ömlött ki, mert onnan jön a ti üdvösségetek. Egyesítsétek szenvedéseiteket, a hétfájdalmú Szent Szűz kereszt alatt elszenvedett gyötrődéseivel, hogy vele együtt, az Ő vezetésével, az engesztelés legnagyobb iskoláját bevégezzétek. Majd kérjétek a Szentlelket, árassza rátok az isteni irgalom fénysugarát, hogy felismerjétek az Atya üdvösség tervét a ti életetekben is. Végezetül, szüntelenül imádjátok, és akarjátok az Atya Isten akaratát, hogy beteljesedjen mind a ti életetekben, mind pedig az emberiség  megmentésében. Figyeljetek egymásra, és ne engedjétek, hogy a nagy világesemények összeroppantsanak benneteket!
2011.03.12.                                                                  Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/keressuek-mindenben-a-szentharomsag-akaratat

Kedves engesztelők, arra kérünk titeket, hogy segítsetek, hogy minél többen meg tudjanak bocsátani egymás elleni sérelmeik miatt, hogy minél tökéletesebb kiengesztelődés jöjjön létre mindazok közt, akik megbántották egymásban Jézus szentséges Szívét és Mária szeplőtelen anyai Szívét. Imádságaitokban tegyetek oda minden olyan embert, aki nap, mint nap elköveti a harag és gyűlölet súlyos vétkét. Imáitokkal segítsetek, hogy ne maradjanak ebben a megátalkodott, bűnös felfordulásban, hanem nyissák meg szívüket a kegyelem befogadására, hogy őszinte, bűnbánó lélekkel tudjanak eljutni a teljes kiengesztelődésre. Köszönjük, hogy készen álltok felajánlani minden megpróbáltatásotokat erre a szándékra is.

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-uzenetek/megbocsatas


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Dél-Alföld
  • Dél-Dunántúl
  • Délvidék
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Észak-Alföld
  • Észak-Magyarország
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyökereink
  • Haladunk, haladunk, az ösvényt ne tévesszük szem elől…
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsony
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Közép-Dunántúl
  • Közép-Magyarország
  • Legendák, mesék, mondák
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • MártírSors
  • Meddig még?
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Munkanapló
  • Nyugat-Dunántúl
  • Olvasó gondolkodó
  • Örökimádás
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pünkösd-ElJövet
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: