‘0215’ cimkéjű bejegyzések

 

2018. február 6. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Szívem vágyik arra, hogy ott legyetek, ahol Én, és lássátok dicsőségemet! De ti gyermekeim, hátat fordítotok Nekem. Nem olvassátok üzeneteimet és nem fogadjátok meg figyelmeztetéseimet. A magatok útján jártok, ami az örök sötétségre, a pokolra visz. Ha nem tértek meg Hozzám, örökre meg lesztek fosztva Tőlem, legnagyobb Jótevőtöktől, Isteni Üdvözítőtöktől. A sátán lesz az uratok, akitől örökre szenvedni fogtok.

Gyermekeim! Jöjjetek Hozzám, amíg még lehet! Csak addig tudtok változtatni az életeteken, amíg ezen a Földön éltek. Ha már kimentetek porsátor testetekből, örökre úgy maradtok, amilyenek halálotok pillanatában voltatok. Ezért kértem: legyetek szentek! Éljetek szüntelen készenlétben, mint az okos szüzek, akiknek volt olaj a lámpásukban, és amikor megérkezett a Vőlegény, bementek Vele a menyegzőre. Ők azok, akik a kegyelem állapotában voltak, vagyis életszentségben éltek.

Gyermekeim! Értelmet és szabad akaratot kaptatok. Van szemetek, hogy lássatok. Ne legyetek vakok! Van fületek, hogy halljatok. Ne legyetek süketek! Minden kegyelmet megadok, hogy eljussatok az életszentségre, ami életközösség, személyes kapcsolat Velem, Megváltó Istenetekkel. Papjaim által várlak titeket a gyóntatószékbe, ahol feloldozást nyerhettek bűneitek alól. Megszabadultok terhetektől, és tiszta lappal kezdhetitek életeteket Előttem újra. Ha szívből megbánjátok és jóváteszitek bűneiteket, megbocsátom, sőt el is felejtem. Kérve kérlek benneteket, jöjjetek Hozzám! Egyétek Testemet és igyátok Véremet! Vágyom betérni hótiszta lelketekbe, hogy felvértezzelek benneteket a sátán támadásai ellen! Én legyek védő pajzsotok, hogy győzelmet arassatok a sátán felett! De előbb saját magatok felett kell győzelmet aratnotok. Ezt kértem tőletek: aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel minden nap keresztjét, úgy kövessen Engem. Ahol Én vagyok, ott lesz a szolgám is.

Gyermekeim! Ne legyetek süketek üzeneteimre! Fogadjátok meg szavaimat, és váltsátok tettekre!

Gyermekeim! Csak egy Mennyország van, de azt ne a Földön keressétek! A Mennyország Én Magam vagyok, Aki átformálom életeteket, ha a szívetekbe fogadtok, és átadjátok Nekem. Ha Én leszek Üdvözítő Istenetek, akkor a Mennyország bennetek és köztetek lesz. Odaát pedig kiteljesedik. Minden itt kezdődik: a Menny és a pokol, az üdvösség és a kárhozat. Ti választjátok meg örök helyeteket. Ha megtartjátok törvényeimet, és szeretetben éltek mindenkivel, akkor Én a szeretet Istene lakom bennetek, és elvezetlek az örök életre. De ha hátat fordítotok Nekem, és nem éltek törvényeim szerint, akkor kiszolgáltatjátok magatokat ellenfelemnek, aki védelmem nélkül könnyen legyőz benneteket, és az örök kárhozatba taszít.

Gyermekeim! Ma még ti választhattok, de nem tudjátok, mit hoz a holnap. Lehet, hogy akkor már lejár az idő, és meg kell állnotok ítélőszékem előtt. Magatokkal hozzátok cselekedeteiteket, és azok szerint lesztek megítélve. Ha jók voltatok, örök jutalmat kaptok. Ha rosszak, akkor az örök büntetésre mentek. Előttem tisztán fogjátok látni, mit érdemeltek. Fogadjátok meg szavam! A ma még a tiétek. Megáldalak benneteket Szívem túláradó szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Ima a Szentlélek által: „Leborulva áldalak és imádlak Téged, ó szentek Szentje, Aki itt maradtál köztünk, és jelen vagy a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Vágyva vágyom Hozzád Uram, hogy színről színre lássalak, és örökké imádjalak! Elvegyüljek szentjeid és szent angyalaid végeláthatatlan, milliárdnyi seregében! Ó, Uram! Te, Aki Emberré lettél azért, hogy bűneinket Magadra véve, rettenetes kínhalált szenvedj értünk a keresztfán. Megnyitva ezzel országod kapuját. Drága Szent Véreddel lemostad bűneinket és örök életet szereztél nekünk. Ó, Jézus, Üdvözítő Urunk! Nincs szó arra, hogy méltóképpen dicsőítsünk Téged, és hálát adjunk Neked. Fogadd el életemet! Teljességgel átadom Neked. Tégy velem, amit akarsz! Bármit elfogadok. Csak egy vágyam van: az, hogy maradéktalanul beteljesítsem rám vonatkozó örök szent tervedet! Mindig felismerjem, és tettekre váltsam szent akaratodat!

Jézusom! Mindig a nyomodban akarok járni! Csak Téged akarlak látni! Soha nem akarom levenni a tekintetemet Rólad! Te vagy példaképem Uram, Istenem, Megváltóm. Kérlek, emelj Magadhoz, mert már haldoklom a vágytól, hogy Veled legyek örökkön örökké! Téged szeresselek, imádjalak, dicsőítselek és hálát adjak Neked! Jöjj el értem, vigyél Magadhoz engem, a Te hűséges kis szolgálólányodat. Ámen.”

Szentírási megerősítés: Márk 4, 11: „(Jézus) Ezt felelte nekik: Megkaptátok az Isten országa titkát…”

Az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Ha időtök engedi, imádkozzátok el ezt az imát mindennap.”

2018. február 15. Ima a Szentlélek által: „Ó, szentek Szentje, leborulva áldalak és imádlak Téged! Itt állok kereszted alatt, és fölnézek Rád, véredtől áztatott testedre, lándzsával átdöfött Szívedre. Fejedből patakokban folyik a vér, jobb szemed kiszúrva. Egy torzó van itt, nem ember. Testedből húscafatok hiányoznak, a korbácsütés nyomai, melyeket az emberi gonoszság által kitalált ólomgolyók szaggattak ki. Kezedből, lábadból ömlik a vér. Melled zihál, ajkad elkékült, már elfolyt véred nagy része. A szív még erőlködik, életért kiált, de az oxigénhiány miatt fulladozol. Karjaid kitépve, csípőd kifordítva. Az egész tested vonaglik. Rád nehezedett a világ bűnének súlya, az isteni igazságosság kiengesztelése, amelyet ártatlanul értünk, nyomorult bűnösökért, Magadra vettél.

 

Ó, szentek Szentje! Hogyan háláljam meg, hogyan köszönjem meg ezt a hatalmas nagy jót és önfeláldozást, amelyet értem hoztál?! Fogadd el életemet! Odaállok kereszted alá. Az a vágyam, hogy engem is szegezz Magad mellé a keresztre! Amíg még szenvedhetek ebben a siralomvölgyben, porsátor testemben, teljes önmegtagadásban éljek! Téged imádjalak! Irántad való szeretetből mindig zúgolódás nélkül hordozzam keresztemet!

 

Jézus! Drága Üdvözítőm! Te meghaltál értem. Rettenetes kínok között adtad az életedet értem. Kérlek, alakíts át engem a Te képmásodra! Mindenben hasonlóvá akarok lenni Hozzád: az alázatban, az Atya iránti szeretetben és engedelmességben! A másokért való önfeláldozásban, a tiszta, őszinte, önzetlen szeretetben. A bátor szókimondásban, mert a bűnösöket meginteni a lelki irgalmasság jócselekedete. Add, hogy radikálisan éljem meg keresztény életemet! Harcoljak Érted: a sátánnal és csatlósaival, és mindazokkal, akik a sátánt szolgálják. Elsősorban életpéldámmal, életszentségemmel akarok kiválni. Nem baj, ha kigúnyolnak, leköpdösnek, belém rúgnak. Nekem csak egy a fontos: hogy Hozzád tartozzak.

 

Jézus! Te minden emberért meghaltál a kereszten. Belekiáltottad az éterbe: „Szomjazom!” Az én lelkemre és minden lélekre szomjaztál, és szomjazol a világ végezetéig. Add, hogy kielégítsem szomjadat, és egész életemben imádkozzak a szegény bűnösökért, hogy ők is megtérjenek Hozzád, és így értelmet nyerjen bennük kínszenvedésed és megváltásod. Egyetlen ember se hiúsítsa meg magában neki juttatott kegyelmedet, hisz azt akartad, hogy minden ember üdvözüljön.

 

Jézus, én boldogságom! Köszönöm, hogy nem maradtál a keresztfán és a sírban, hanem feltámadtál. Ma is itt vagy közöttünk. Itt laksz a szívemben. Élő tabernákulumod lehetek, hordozhatlak téged, mint egykor Legszentebb Édesanyád. Köszönöm, hogy táplálsz az Igével, a szeretettel, és az Oltáriszentségben jelenlevő, feltámadott Szent Testeddel és Véreddel. Mi ketten örökre egyesültünk a szent frigyben, attól a pillanattól, amikor Te elfogadtál és meghívtál, és feladatot adtál nekem. Nincs más vágyam, Uram, mint hogy amit rám bíztál, maradéktalanul beteljesítsem. Elvégezzem mindazt, amit kértél tőlem.

 

Mi örökre, elválaszthatatlanul egyek vagyunk, és egyek maradunk, mert Te és én is így akarom. Vágyva-vágyom rá, Uram, hogy előttem is megnyíljék az Ég, mint annyi szent előtt, és fölemelj Magadhoz! Meglássalak Téged színről-színre, örökké hálát adjak Neked, magasztaljalak és dicsőítsem Szent Nevedet! Ámen.”

 

Szentírási megerősítések: Zsid 4, 12: „Isten szava”

 

Az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Ha időtök engedi, imádkozzátok el ezt az imát mindennap.”

2018. február 16. Nagyböjt péntekén Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! A keresztről szólok hozzátok. Nézetek Rám! A Vérem ömlik. Elhaló hangon mondom: szomjazom. A ti lelketekre szomjaztam és szomjazom a világ végezetéig.

 

Gyermekeim! Ne fordítsatok hátat Nekem! Nézzetek Rám! Fuldokló, ziháló, Vértől áztatott keblemre! Ez a kebel miattatok zihál. A ti bűneitekért nyújt elégtételt az isteni igazságosságnak. Ti mégis elfordultok Tőlem, és a bűnt választjátok. Vidáman meneteltek a széles úton, ami a kárhozatba visz.

 

Gyermekeim! Onnan nincs visszaút. Csak két lehetőség közül választhattok: életszentség vagy kárhozat. Ha Engem követtek a keskeny ösvényen, ami a keresztút, eljuttok az üdvösségre, az örök boldogságra. Az első állomás a bűnbánat. Bánjátok, és gyónjátok meg minden bűnötöket! Szakítsatok végleg bűnös kapcsolataitokkal! Nem lehet két úrnak szolgálni. Vagy Engem állítotok életetekben az első helyre, és tettekre váltjátok az Evangéliumot, vagy ellenfelem csapdájában vergődtök.

Gyermekeim! Minden bűnt le kell vezekelni. Meg kell szenvedni érte. Vagy itt, a Földön, vagy a tisztítótűzben, vagy a pokolban. Azért figyelmeztetlek, hogy váltsatok irányt mielőbb! Térjetek le bűnös útjaitokról! Közelítsetek Felém! Tiszta lélekkel fogadjatok Engem a szívetekbe a Szentáldozásban! Várlak titeket a gyóntatószékben, ahol papjaim által, Én oldozlak fel. Várlak benneteket a tabernákulumban. Vágyva vágyom rá, hogy hó-tiszta lelketekbe térjek. Ha beengedtek és átadjátok az életeteket Nekem, szenteket formálok belőletek. Boldoggá teszlek már itt a Földön. Titeket is felfogadlak szőlőmunkásaim közé. Értelmet és célt adok életeteknek. A Tőlem kapott feladat megszentel, feltéve, ha elfogadjátok. Életszentségetekre örök jutalommal fizetek meg a Mennyben. De ha ennyi figyelmeztetés után is elfordultok Tőlem, akkor meglátogatlak keresztemmel. Megengedem a csalódásokat, mert Én féltékenyen szerető Istenetek vagyok. Nem tűröm meg a bálványokat. Elveszem tőletek, hogy keressetek Engem. Szomjazzatok Rám, az éltető vízre, Aki betöltöm lelketeket, és elvezetlek az Atyához, mint a tékozló fiút. Ő titeket is vár az úton. Benneteket is a keblére akar ölelni, és dús asztalhoz ültetni. Mindezt végtelen szeretetem műveli veletek. Nem mondok le rólatok. A végsőkig elmegyek, hogy megmentselek benneteket. Végtelen szeretetem vitt fel értetek a keresztfára, ahol kínhalált szenvedtem. De harmadnapra feltámadtam, és örökké élek. Veletek maradtam minden nap a világ végezetéig. Az Oltáriszentségben, az Igében és a szeretetben. Szüntelen őrködöm fölöttetek, és minden kegyelmet megadok, hogy üdvözítselek. Ez az üzenetem is kegyelem, hogy térjetek meg, tartsatok bűnbánatot és járuljatok a szentségekhez. Gyónjatok és áldozzatok! Ha megfogadjátok és tettekre váltjátok szavamat, Szent Véremmel mosom hónál fehérebbre, napnál ragyogóbbra szurok fekete lelketeket. Keblemre ölellek, és beviszlek az Atyai Házba, ahol az örök boldogság vár rátok. Erre áldalak meg benneteket, Szívem csodálatos, minden emberi értelmet felülmúló végtelen szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”


2018. február 20. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Ti a töviskoronás Királyt és a keresztre feszített Áldozatot követitek. Csak úgy tudtok helyesen követni Engem, ha felveszitek tulajdonságaimat: az alázatot és a teljesen önátadott, engedelmes szeretetet az Atyának. Ha elfogadjátok, hogy ti is, mint Én, áldozattá kell, hogy legyetek, hogy kiengeszteljétek az isteni igazságosságot az emberiség bűnei miatt.

Nézzetek apostolaimra! Mind, egytől-egyig vértanúkká lettek. Kínhalált szenvedtek, és úgy adták az életüket Értem. Ez volt az ő tanúságtételük, mellyel bizonyították Irántam való végtelen szeretetüket. János, a szeretett tanítvány, már keresztem alatt vértanúvá lett, mert oly nagyon szenvedett a borzalmas látványtól, amit kínszenvedésem és kereszthalálom okozott neki, hogyha nem tartottam volna életben, belehalt volna a fájdalomba. Úgyszintén Édesanyám is. De őket más feladatra szántam. Alakuló Egyházamban Jánosomnak hirdetni kellett tanításomat, a Szeretet Evangéliumát; Szent Édesanyám pedig vezette és erősítette apostolaimat, igehirdető körútjaikra felkészítve őket. Lukács pedig egyenesen az ő szájából vette az Evangéliumot, az Angyali Üdvözletet, Édesanyám látogatását unokanővérénél, Erzsébetnél, Keresztelő Szent Jánost, aki már anyja méhében betelt Szentlélekkel, mert találkozott Velem, Aki jelen voltam Édesanyám szíve alatt.

Ti is, kicsi gyermekeim, vessétek alá magatokat szent akaratomnak! Fogadjátok el mindazt, amivel megbízlak benneteket! Én mindig veletek vagyok, és életetek minden pillanatát és körülményét irányítom, mert minden az Én örök, szent tervemet szolgálja. Ezért soha ne akarjatok mást, mint amit Én! Édesanyámmal együtt ismételgessétek minden élethelyzetben: „íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te akaratod szerint”. Amikor nehéz terhek súlyosbodnak rátok, és úgy érzitek, hogy már belehaltok az áldozatba, Velem együtt ismételjétek a Gecemáni-kertben kimondott imámat: „Atyám, ne úgy legyen, amint Én akarom, hanem ahogy Te.” Majd a Mennyben fogjátok meglátni engedelmességetek és hűségetek gyümölcseit: a megszámlálhatatlan megmentett sok lelket.

Gyermekeim! A zsidók sokan hittek Bennem azok után, hogy a három napos Lázárt föltámasztottam a sírból. De mondom nektek: sokkal nagyobb csoda egy bűnös lélek megtérése, mint Lázár feltámasztása, aki aztán újból meghalt. Egy megtért lélek ugyanis megmentette lelkét, és az örök halál helyett az örök életre megy a Mennybe. Mindezt a ti áldozataitok nélkül nem kaphatná meg.

Amikor keresztet kaptok és hordoztok, különösen veletek vagyok. Engem, itt a Földön, a kereszten lehet csak megtalálni. Amikor követtek Engem a keresztúton, az önmegtagadásban és a kereszthordozásban, akkor vagytok legszorosabban egyesülve Velem. Akkor és ott nem ti éltek többé, hanem Én élek bennetek. Így lássátok szenvedéseiteket, amelyek bőséges termést hoznak.

Gyermekeim! Az élet a Földön rövid. Gondoljatok arra, ha már meghaltok, soha többé nem tudtok szenvedni. Szent angyalaim szívesen lejönnének a Földre szenvedni, de nem tehetik. Nincs anyagi testük, szellemi lények, és ők az örök boldogság részesei. De ti, amíg e siralomvölgy lakói vagytok, azonosulhattok szenvedéseimmel, amelyben részesítem mindazokat, akiket erre választottam ki, és akik szeretnek Engem. Ezért soha ne zúgolódjatok, ha keresztet kaptok, vagy ha áldozatokat kérek tőletek. Gondoljatok életetek végére, amikor kirepül lelketek testetekből, és amikor meg fogtok állni ítélőszékem előtt. Lepereg előttetek egész életetek, és majd ezt halljátok Tőlem: „derék és hű szolgám, menj be Urad örömébe.”

Drága gyermekeim! Adjatok Nekem hálát mindennap minden percért és óráért, amit még itt töltötök, hogy lehetőséget kaptok a szolgálatra és a lélekmentésre. Így lássátok földi életeteket, amelynek minden mozzanatát kamatoztathattok, kincsekké változtathattok, ha elfogadjátok a keresztet, amivel meglátogatlak benneteket.

Nagyböjt van. Ilyenkor előtérbe kerül kínszenvedésem és kereszthalálom, a keresztút, amelyről elmélkedni szoktatok. Helyezzétek magatokat az Én helyembe, és kérjétek Tőlem, hogy méltóképpen kövessetek Engem egész életutatokon. Azért imádkozzatok, hogy maradéktalanul beteljesítsétek rátok vonatkozó örök, szent tervemet. Erre áldalak meg titeket, hűséges követőimet, Szívem önfeláldozó, minden emberi értelmet meghaladó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: Mk 4, 33: „(Jézus) hirdette nekik a tanítást.”


2018. február 21. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Nézzétek az ég madarait: nem vetnek, nem aratnak, de Mennyei Atyátok gondot visel rájuk. Mennyivel inkább gondját viseli azoknak, akik az Én tanítványaim, akik Nekem szentelik életüket, akik tiszta szüzekként mindig a nyomomban járnak, és elkísérnek Engem, bárhová megyek.

Drága gyermekeim! Bízzatok Bennem, az Én minden emberi értelmet meghaladó gondoskodó, végtelen szeretetemben! Elrejtelek titeket a veszedelem idején. Soha ne féljetek, mert csak annyi történhet, amennyit Én megengedek! Mindazokat, akik az Én irgalmas Szívembe menekülnek, biztos menedéket találnak. Elrejtem őket a gonosz cselszövései elől. Szabaddá teszlek titeket minden bűntől, minden függőségtől, minden rendetlen kötődéstől. Fénylő bilincset teszek rátok, amely oly kedves, édes és vonzó, hogy soha nem akarnátok megszabadulni tőle, mert ez az Én őrködő szeretetem fölöttetek, amellyel Magamhoz láncollak titeket, és minden égi boldogsággal elhalmozlak. Élvezitek Szívem semmihez sem hasonlítható, lángoló szeretetét. Így mentelek ki titeket a sátán csapdája elől, amelyet azért készít, hogy elbuktasson és pokolra taszítson. Az egész örökkévalóságon át Magam mellett tartalak benneteket, mert egyedül Bennem van igazi boldogságotok, békétek, örök életetek.

Jöjjetek Hozzám mind, akik csalódtatok az élet keserűségeiben: Én megvigasztallak és felüdítelek titeket. Én vagyok az Alfa és az Omega, a Kezdet és a Vég, Aki átölelem az egész világot. Azért jöttem, hogy békét és szeretetet hozzak a Földre.

Jöjjetek Hozzám mindnyájan, mert csak Nálam vagytok biztonságban! Egyedül Én tudlak megóvni titeket a kísértésektől és minden rossztól, ami úgy leselkedik rátok, mint ordító oroszlán. Nálam megtaláljátok mindazt, amire a szívetek vágyik, mert Isten úgy teremtett minden embert, hogy csak Rá szomjazzon, és egyedül Benne találja meg minden vigaszát, vágya beteljesülését.

Kicsinyeim! Ne higgyetek a csalónak, a csalfa világnak, amely becsap, rászed, tévedésekbe sodor! Egyedül Nekem higgyetek, Aki úgy szerettelek benneteket, hogy Testemmel és Véremmel táplállak titeket! Várlak benneteket a gyóntatószékben, a tabernákulumban, és mindazt megkapjátok Tőlem, amire lelketeknek, testeteknek szüksége van. Ne törtessetek, és ne gyűjtögessetek fölöslegesen ezen a Földön! Ne pazaroljátok időtöket az anyagiak után való futkosásra! Töltekezzetek Belőlem, merüljetek el Bennem, a lélek csöndjében! Fordítsatok Rám időt! Töltsetek Velem órákat, imádjatok Engem az Oltáriszentségben! Templomaim nyitva állnak és várnak benneteket. Imádjatok Engem lelketek legbenső szobájában! Ezt hozzátok magatokkal. Minden más itt marad. Csak cselekedeteitek kísérnek el benneteket. Ha tiszta szívvel fogadtok Engem a lelketekbe a Szentáldozásban, az Igében és a szeretetben, akkor szentekké formállak titeket. Akkor már átmentetek az ítéleten. Lelketek, amikor kirepül porsátor testetekből, a Földről egyenesen a Mennybe jön Hozzám. Elfoglaljátok helyeteket, amelyet Atyám öröktől fogva nektek készített. Megláthattok Engem színről-színre, és elmerültök dicsőségemben, és örömötöknek soha nem lesz vége. Hívlak és várlak titeket, kicsi gyermekeim. Imádkozom értetek szüntelenül, és vágyva-vágyom, hogy megérkezzetek Hozzám!

Drága gyermekeim! Érezzétek át, mennyire nagyon szeretlek benneteket! A Szívem izzik a vágytól, hogy minden ember üdvözüljön! Ezt a Nagyböjtöt különösen használjátok föl lelketek megtisztítására, és a Velem való töltekezésre! Adjatok hálát és éljetek a lehetőséggel, hogy még időt adok a megtérésre, és az üdvösségre! Szüntelenül könyörgöm értetek Atyámhoz, hogy még mielőtt karja lesújtana a bűnösökre, ti minél többen megtérjetek Hozzám, és az áldottak között foglaljatok helyet Atyám Országában.

Kicsinyeim! Készüljetek! Az idő egyre fogy. Ellenfelem már kivetette hálóját, hogy megsemmisítse a Földet, de ne féljetek! Csak annyi történhet, amennyit Én megengedek. Egyet viszont tudnotok kell: hogy bármennyire is szeretlek benneteket, akaratotok ellenére nem tudlak üdvözíteni. Nektek kell megtérni. Ti döntitek el, hogy kihez akartok tartozni. Én minden kegyelmet felkínálok nektek. Köztetek maradtam a szentségek által. Ha igaz bűnbánatot tartotok, megszabadultok minden tehertől. Ha szívetekbe fogadtok, Én leszek a Királyotok, és minden jóval elhalmozlak benneteket. Én vagyok az egyedüli Fénysugár köztetek, Akit, ha követtek, eljuthattok az Örök Fény birodalmába. Fogadjátok megerősítő áldásomat, melyet Szívem túláradó szeretetével adok rátok, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: Mk 3, 9: „(Jézus) szólt tanítványainak”


2018. február 28.
Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Most egy nagyon nehéz korszakban éltek. Nagy szellemi harc zajlik a lelketekért. A sátán, mint ordító oroszlán jár körbe, hogy kit nyeljen el. Erősen álljatok neki ellen a hitben! Higgyetek az Evangéliumban, és váltsátok tettekre! Egyetlen szavát se hagyjátok el, mert mindenről számon kérlek titeket! Imádkozzatok papjaimért, mert most rájuk nehezedik a legnagyobb súly! Válaszút elé vannak állítva. A háttérhatalom diktál: kövessék az eretnekséget, feleljenek meg a tömegeknek, teljesítsék a bűnös emberek elvárásait. A másik egy szelíd hang, az Én hangom, amely azt súgja nekik: tartsatok ki mindhalálig, ne kövessétek az eretnekséget, vállaljátok fel a nyílt harcot! Radikálisan tartsátok meg parancsaimat, életszentségetekkel, szavaitokkal, tetteitekkel! Hirdessétek tanításomat akkor is, ha ezért elmarasztalnak, vagy kiutasítanak titeket körükből. Az Én időmben vajon nem ezt tették? Amikor meggyógyítottam a vakon született embert, és ő megvallott Engem, kiutasították a zsinagógából. A világ végezetéig érvényesek szavaim: gyűlölni fognak Értem titeket, de aki megvall Engem, azt Én is megvallom Atyám és szent angyalai előtt; aki viszont megtagad, azt Én is megtagadom. A tét nagy. Csak aki mindhalálig kitart: az üdvözül. El kell döntenetek, hogy kinek akartok megfelelni: az ideig való dicséretet, vagy elismerést keresitek, vagy az örök jutalmat, ami beteljesedik Isten Országában.

 

Mondom nektek gyermekeim: csak egy igazság van, az Én tanításom, amelyet a négy Evangélium tartalmaz. Ha ezt megcsonkítjátok, vagy mást hirdettek: a Szentírás szavai teljesülnek rajtatok. A Jelenések könyvében ez áll: „Tanúsítom mindenki előtt, aki ennek a könyvnek prófétai szavait hallja: Aki ehhez hozzáad, azt Isten azokkal a csapásokkal sújtja, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben. S ha valaki elvesz ennek a prófétai könyvnek szavaiból, Isten megvonja tőle a jogot az élet fájához és a szent városhoz, amelyek ebben a könyvben meg vannak írva.” (Jelenések könyve 22, 18-19)

Szent Pál ezt írja a Galatáknak írt levelében: „De ha akár mi, akár egy mennyei angyal más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit mi hirdettünk: átkozott legyen! Amint már kijelentettük, most újra megismételjük: Ha valaki más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit tőlünk hallottatok: átkozott legyen! Az emberek kedvét keresem ezzel vagy az Istenét? Talán embereknek akarok tetszeni? Ha még emberek tetszését keresném, nem volnék Krisztus szolgája.” (Gal 1, 8-10)

 

Elétek tártam mindent. Szabad akaratot és értelmet kaptatok. Ti döntitek el, hogy kinek akartok szolgálni: Istennek, vagy az embereknek. De mondom nektek: életetek utolsó pillanatában a kétélű karddal, a számból kijövő Ige által ítéllek meg benneteket. Azzal az Igével, amely föltárta nektek az üdvösség és a kárhozat útját. Előttem semmi nincs rejtve, mindenre fény derül. Úgy álltok majd meg ítélőszékem előtt, mintha üvegből lennétek, mert Én a szívek és a vesék vizsgálója vagyok. Látom és ismerem minden gondolatotokat, szavatokat, cselekedeteteket. Minden fel van jegyezve rólatok. Amikor megálltok ítélőszékem előtt, egész életetek, mint egy film, lepereg előttetek – amit már az igazság szemével, az Én szememmel fogtok végignézni. Akkor az Ige fényében pontosan tudni fogjátok, hogy mi következik rátok: örök élet, vagy örök halál.

 

Kérve-kérlek titeket, fogadjátok meg figyelmeztetésemet! Csak azt hirdessétek, amit tanítottam nektek, és úgy éljetek, ahogy példámon láttátok! Én meghaltam az igazságért, és örökké fölmagasztaltattam. Emlékeztetlek titeket: nem lehet két úrnak szolgálni. A sátán a hazugság atyja. A hazugok nem örökölhetik Isten Országát. Maradjatok meg az igazságban, akkor az Én fényem vezet titeket az örök dicsőségbe! Akkor már megkapjátok itt a Földön lelketek békéjét és derűjét. Akkor mindegy lesz nektek, ha üldözést is szenvedtek az igazságért, mert lelketek biztonságban van, és nem kell félnetek semmitől és senkitől. Azt mondtam nektek: ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de más egyebet nem tudnak tenni veletek. Most pedig ezt mondom: adjátok életeteket tanúságtételül az igazságért, és Én örök jutalommal fizetek meg nektek.

 

Drága gyermekeim! Eljött a szétválasztás ideje. Kinek-kinek saját magára van bízva, hogy milyen döntést hoz. Igazodjatok az Evangéliumhoz, és akkor jobbomra foglak titeket állítani az ítélet napján. Erre áldalak meg benneteket, kedves gyermekeim, Szívem mérhetetlen, minden emberi értelmet meghaladó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítés: Mk 7, 13: „Isten szava”

a

 

2017. február 5. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottjai! Az élet rövid. Hamarosan beteljesülnek a próféciák. Már minden elő van készítve. Készüljetek! Nemsokára kezet emelnek rátok. Örüljetek és ujjongjatok, amikor hazudozva mindenféle rosszat fognak rátok Énmiattam, mert nagy lesz jutalmatok a Mennyben. Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de egyebet nem tudnak tenni! Amikor kiszáll lelketek porsátor testetekből, egyenesen feljön Hozzám a Mennybe. Látni fogjátok dicsőségemet és ujjongó örömmel fogtok vég nélkül háladalt és dicsőítő éneket zengeni Nekem szent angyalaim és szentjeim végeláthatatlan seregében. Már most vágyakozzatok Szent Színem látására! Azért születtetek meg erre a világra, hogy életszentségetek által elnyerjétek az örök boldogságot.

Kicsinyeim! Most még a szenvedés az osztályrészetek, de hamarosan vég nélkül fogtok örvendezni, és ragyogni fogtok, mint a Nap, Atyám országában.

Drága gyermekeim! Erre gondoljatok, ha majd elhurcolnak benneteket! Az lesz életetek legboldogabb pillanata, amikor levetitek porsátor testeteket, mint egy ruhát, és azonnal feljöttök Hozzám a Mennybe. Ne féljetek! A halál csak egy pillanat, átmenet az örök életbe, a vég nélküli boldogságba. Ott letörlök szemetekről minden könnyet. Szétosztom Magam köztetek, vagyis minden egyes üdvözült lélekkel közlöm Magam, egyesülök vele a legszorosabb, felbonthatatlan örök egységben, amelynek előképe a Szentáldozás. Amikor befogadtok a szívetekbe, Velem egyesültök. Én bennetek élek, és ti Belém istenültök. Fokról fokra átalakultok Belém. Levetkőzitek bűneiteket. Már nem tudjátok többé elkövetni rossz szokásaitokat, mert megundorodtok tőle. Vonzódtok a szentségekhez, a Szentgyónáshoz, a Szentáldozáshoz, mert Én élek bennetek, és Én vonzalak benneteket a szentek Szentjéhez, az Én Mennyei Atyámhoz, Aki elhalmoz titeket kegyelmeivel. Betakar szárnyaival, ahol oltalmat találtok. Megváltozik életetek. Új emberré lesztek. Nem ti éltek már többé, hanem Én élek bennetek. Általatok folytatom földi vándorlásomat, rengeteg jót cselekszem, és mentem a lelkeket. Atyám Engem lát bennetek, és gyönyörködik életszentségetekben. Ha ilyen nagy átalakulást jelent a Szentáldozás, feltéve, hogy tiszta lélekkel fogadtok, mekkora változást okoz az üdvözült lelkekben, hogy Velem, a második isteni Személlyel, a Megváltóval egyesül. Közlöm Magam a lélekkel. Ez azt jelenti, hogy Én egyidejűleg annyi helyen és annyi személlyel vagyok, ahánnyal csak akarok. Hasonlít ez a Szentáldozáshoz. A Földgolyón egyidejűleg rengeteg Szentmise van. A Szentáldozásban megszámlálhatatlanul sok lélekbe betérek, és mindegyik azt érzékeli, hogy csak vele vagyok, és csak neki adom kegyelmeimet. Így van ez a Mennyben is, csak még nyilván valóbban, és még tökéletesebb formában.

Gyermekeim! Vágyakozzatok Hozzám a Mennybe! Nem tudjátok felfogni azt a boldogságot, ami ott vár rátok. Minél tisztább a lelketek, annál jobban tudtok vágyakozni Hozzám. Vágyatok megdicsőít Engem, és nagy kegyelemmel jutalmazlak meg benneteket érte már itt a földön.

Kicsi gyermekeim! Szívem minden vágya az, hogy ti is ott legyetek, ahol Én, és lássátok dicsőségemet! Erre áldalak meg benneteket Szívem túláradó, végtelen szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Ima a Szentlélek által:

„Ó szentek Szentje! Csodállak és imádlak Téged! Szíved szeretete átöleli és lángra gyújtja ezt a világot. De csak azok képesek befogadni lángodat, akik viszont szeretnek Téged úgy, hogy megtartják törvényeidet. Te nem vagy személyválogató. Te mindenkit részesíteni akarsz ajándékaidban. De tiszteletben tartod szabad akaratunkat. Minden embert vonzol Magadhoz a lelke mélyén. Hívogatod, kiviszed a pusztába, és a lelkére beszélsz. De ha nem áll szóba Veled, ha hátat fordít Neked, mert elbűvölte a hamis csillogás, a világ, amit csak ideig-óráig birtokolhat, Te nem erőlteted rá Magad. Pedig egyszer el kell hagyni ezt a világot, és itt marad minden. Csak a cselekedeteinket vihetjük magunkkal. De ha Téged választunk, mivel Te örök vagy, Téged nem kell itt hagynunk. Te velünk maradsz a Földön és a Mennyben. Ha Te vagy a mi kincsünk és boldogságunk, a Mennyben örökké a miénk maradsz. Milyen balgák azok, akik nem Téged választanak! Mekkora bánatot okoznak Neked az ilyen süketek és vakok, akik hitetlenségükkel, bűneikkel elszakítják magukat Tőled. Te vérkönnyeket sírsz minden elkárhozott lélek miatt. Mégsem tudod megakadályozni vesztüket, mert tiszteletben tartod szabad akaratukat. Mily nagy méltóságot adtál az embernek. Isten képére és hasonlatosságára lett teremtve. Ez azt jelenti, hogy értelemmel és szabad akarattal ruháztad fel. Ő dönt saját sorsa fölött.

Jézusom! Imádott Megváltóm! Köszönöm Neked, hogy a Tied lehetek, hogy szerethetlek és dicsőíthetlek Téged. Örökké hálát zengek Neked azért, hogy lehajoltál hozzám, megszólítottál, és ellenállhatatlan vággyal ajándékoztál meg, hogy igent mondjak Neked. Ránk is igaz, amit Saulnak mondtál a Damaszkuszi úton: nehéz neked az ösztöke ellen rugdalózni. Valóban. Sokkal könnyebb a Te édes hívásodra, vonzásodra igennel válaszolni, mint nemet mondani. Ha kimondjuk Neked az igent, határtalan örömmel és békével töltöd be lelkünket. De aki elutasít Téged, az a lélek tele lesz keserűséggel, bánattal, az egyenesen halott.”

Az Úr Jézus: „Kicsinyeim! Figyeljetek Rám! Addig válaszoljatok igennel hívásomra, amíg még lehet! Mert ha lezárul életetek, nem lesz több lehetőségetek. Éljetek szüntelen készenlétben, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát! Fogadjátok megerősítő áldásomat, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Ezt üzenem X-nek: Drága kislányom! Meg vagyok elégedve veled. Előttem van minden igyekezeted, buzgóságod. Folytasd továbbra is szolgálatodat! Menj végig ezen az úton! Megáldalak téged és szeretteidet Szívem csodálatos szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Ezt üzenem Y-nak: Drága kislányom! Ne szedd szét magad! Minden imádat meghallgatom. Ne járj különböző imacsoportokba! Menj gyakran Szentmisére! Gyónjál, áldozzál! A Szentségek tartanak fenn, amit felajánlhatsz engesztelésül Nekem a lelkekért. Egy hittel és szeretettel teli fohász többet ér bármennyi ajakimánál, amit gépiesen ismételgetsz, és nincs benne hit és szeretet. A legnagyobb ima a Szentmise, amit számtalan szándékra felajánlhatsz, mert kegyelmem végtelen. Szentáldozás után csak Velem foglalkozz! Hagyd, hogy betöltsem a lelkedet! Ilyenkor már ne kérj semmit! Add át magadat Nekem, és bízzál Rám mindenkit és mindent! Szeress mindenkit! Kérd, hogy Én szeressek általad! Többet imádkozz csendben a saját szavaiddal! Ilyenkor elmélkedj kínszenvedéseimen! Minden imád annál értékesebb Előttem, minél több benne a szeretet. Megáldalak téged és szeretteidet Szívem csodálatos, mindeneket felülmúló szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2017. február 13. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Ezek az utolsó alkalmak, amikor még köztetek vagyok. Megszüntetik az Átváltoztatást és ezzel magát a Szentmisét is száműzik a templomból, mert ahol nincs átváltoztatás, azt nem hívhatják többé Szentmisének. De ne féljetek: mindig rendelek ki igaz és hű papokat, akik tiszta szívből szeretnek Engem és a rejtekben bemutatják a Szentmisét és kiosztják a szentségeket, Szent Testemet és Véremet a híveknek, akik Bennem hisznek.

Gyermekeim! Az idő eljött. Ellenfelem mindent előre eltervezett és gondosan előkészített. A hitehagyás órája beteljesül. A jelek már előre látszanak. A legjobban Nekem csak az fáj, hogy sokan bedőlnek és elkárhoznak. Pedig Én minden kegyelmet megadok, a lelkük mélyén hívogatom, vonzom őket Magamhoz, de ők többre tartják az e világi embereknek való megfelelést az Isten törvényeinek teljesítésénél.

Gyermekeim! Készüljetek! Az óra itt van. Hamarosan elhurcolnak, börtönbe zárnak titeket, és a véreteket ontják a hitetek miatt.

Drága gyermekeim! Mint ahogy az Én órám elérkezett, amikor a Getszemáné-kertben igent mondtam Atyám akaratára, a Megváltásra, amiért megszülettem erre a világra, úgy most nektek is azt mondom, hogy mondjatok igent az üldözésre, a számkivetettségre Énértem. Így osztozzatok sorsomban, hogy halálotok után majd a dicsőségemből is részt kapjatok, mert csak az üdvözülhet, aki mindhalálig kitart Mellettem. A Mennyország azoknak készült, akik az Istent szeretik. Erre áldalak meg titeket Szívem végtelen, túláradó szeretetével, megerősítő áldásommal a végső nagy harcra, amely már beteljesülőben van az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Kol 1, 25: „Isten szava” 24: „Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára.” Mk 6, 7-13: 30: Kenyérszaporítás 14: Keresztelő Szent János halála.

2017. február. 14. Itthon az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Meghaltam értetek. A keresztfán rettenetes kínszenvedések közepette leheltem ki lelkemet. Megváltottalak titeket a bűntől, az örök haláltól. Ezen túl Atyám úgy tekint rátok, hogy Engem lát először, és Rajtam keresztül néz le rátok.

Gyermekeim! Amikor a Legszentebb Eucharisztiát, az Én Legszentebb Testemet és Véremet fogadjátok a Szentáldozásban a szívetekbe, mindig gondoljatok arra, hogy mekkora árat fizettem azért, hogy köztetek maradjak, a szívetekbe térjek, és hogy részesítselek benneteket Megváltásom hatalmas művében. Nem vagytok a magatoké. Nagy volt a ti váltságdíjatok, amelyet Én fizettem értetek. Az Enyéim vagytok. De csak akkor, ha ti is azt akarjátok. Nagy méltóság, de hatalmas felelősség is a szabad akarat, amellyel Atyám megajándékozott mindnyájatokat, amikor megteremtett benneteket. Ti döntitek el, hogy Velem, vagy Nélkülem akartok-e élni itt a Földön, ami az örökkévalóságban vég nélkül folytatódik.

Drága kicsinyeim! Nézzetek számtalan sebből vérző, ártatlan, haldokló, vonagló, hörgő Testemre. Fulladásos halállal haltam meg, és tetanusz-mérgezésben. 40 fokos láz gyötört. Hideg veríték folyt le Testemen. És mivel összeszorult a tüdőm, már levegőt sem kaptam, és megfulladtam. A végén már szólni sem bírtam. Azt még ki tudtam mondani: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.” Elmélkedjetek gyakran kínszenvedéseimről: ne csak a Nagyböjtben, hanem egész évben, és különösen arra gondoljatok, hogy kínszenvedésem nem zárult le kereszthalálommal, hanem a világ végezetéig folytatódik az emberek bűnei és az elkárhozott lelkek miatt. Mert szerető Szívemnek a legkisebb bűn is nagyon-nagyon fáj, amivel Engem és Atyámat megbántjátok. Mivel féltőn szerető Istenetek vagyok, a legnagyobb kínszenvedés számomra minden elveszett lélek, akik a sátán karmaiban vergődnek, és az a pokol tüzére taszítja őket. Az ilyenekért kiáltottam a keresztfán: „Szomjazom!”

Kicsi gyermekeim! Könyörögve kérlek benneteket! Soha ne feledkezzetek meg a bűnösökért imádkozni! A legjobb az, ha az Én szándékaimra és Édesanyám Szeplőtelen Szíve szándékára ajánljátok fel minden imátokat, mert Én annak juttatom, akinek a legnagyobb szüksége van rá, és aki a legközelebb áll ahhoz, hogy eldőljön örök sorsa, vagyis közel van halála.

Drága kicsinyeim! Vigyázzatok lelketek tisztaságára! Jobban, mint szemetek fényére. Gondoljatok mindig arra, hogy lelketeket az Én értetek kiontott drága szent Vérem mosta tisztára, és csak az Én éltető Lelkem tudja feltámasztani a lelki halálból. Ezért, drága kicsinyeim, vigyázzatok gondolataitok tisztaságára! Ezért mondtam: „Szüntelen imádkozzatok!” Ezzel azt akartam mondani, hogy mindig gondoljatok Rám, mert amíg Nálam időztök, addig nem tud kísérteni a sátán, és gondolataitok tiszták maradnak és Nekem tetszőek. Ha mégis kísértene a gonosz lélek, azonnal fussatok Hozzám, imádjatok Engem, ne álljatok szóba vele és mondjatok ellent minden kísértésnek. Így megőrzitek lelketek tisztaságát, nagyon megdicsőítitek legszentebb Nevemet, Én pedig boldogan időzöm lelketekben, mint földi templomomban, és üdvözítelek titeket.

Megáldalak titeket Szívem minden értelmet meghaladó végtelen szeretetével, lágy ölelésével, megerősítő áldásommal a nagy harcra, amely a sátán között és az Asszony gyermekei között dúl, akik megtartják Isten törvényeit. Fogadjátok szeretetteljes, fenntartó, megerősítő áldásomat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Tit 3, 4: „Üdvözítő Istenünk kinyilvánította jóságát.” Tit 2, 11: „Istenünk arra tanít minket” Mk 4, 1 cím: Jézus tanít Mk 4, 17: Az üldözés. Mk 4, 11: „Ti megkaptátok az Isten Országa titkát.”

2017. február 15. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottjai! Nagyon boldog vagyok köztetek. Minden vágyam az, hogy életszentségetek kiterjedjen a Föld minden lakójára. Életpéldátokkal, szavaitokkal és tetteitekkel hirdessétek Evangéliumomat, és akik veletek találkoznak, megtapasztalják, hogy köztük lakom. Általatok sugárzom ki fényemet, kegyelmemet a környezetetekre. Ha látnátok, hogy vakító fényként ragyogok a lelketekben, megvakulnátok ettől a csodálatos fénytől, melyet kiárasztok a Földre mindazon gyermekeimen keresztül, akik tiszta lélekkel fogadnak Engem a szívükbe a Szentáldozásban.

Drága gyermekeim! Ha szemlélhetnétek Engem dicsőségemben, s ha megtapasztalhatnátok az Én végtelen szeretetemet, Rajtam csüngenétek éjjel-nappal, nem törődnétek a világ dolgaival, egyedül csak Engem imádnátok, Nekem adnátok hálát és viszontszeretnétek Engem teljes szívetekből, teljes lelketekből és minden erőtökből.

Drága kicsinyeim! Egyedül az Isten iránti szeretet az, amely boldoggá tesz, amely betölti lelketeket. Csak Istenben lehet szeretni a felebarátot. Ha Én állok két ember között, akkor gyakorlatilag Én szeretem őket egymás által. Minden harmónia, szépség, boldogság, szeretet Belőlem árad. Mivel Isten a saját képére és hasonlóságára teremtette az embert, ezért belekódolta a szeretet és a boldogság iránti vágyat, és minden ember csak akkor lesz igazán boldog, ha Istent megismerte, szerette, és Istenben kap szeretetet a másik embertől és ő maga is Istenben szereti felebarátját. Ezért adtam főparancsba a szeretetet, ami nem más, mint az Én életem megélése, mert Én Magam vagyok a Szeretet. A Miatyánkban is ezért tanítottam: Legyen meg a Te akaratod, mert Isten akarata az, hogy szeressétek Őt és Őbenne egymást. Ó, ha így élnének az emberek ebben a világban, nem lenne viszály, könny és bánat. Csak kacagás, boldogság és szeretet. Ez volt az Édenkertben, erre teremtette Atyám Ádámot és Évát. Mivel Éva hitt a kígyónak és Ádámot is elbuktatta, ezért szükséges volt, hogy Atyám megteremtse az új Évát, akinek testéből Én, az Új Ádám testet öltöttem, hogy megújítsam a Föld színét. Egyházam megalapításával, ami ugyanúgy az Én oldalamból származik, amelyből vér és víz folyt ki, és ezek a szentségek, ami által Egyházamat létrehoztam. Egyházam az Én Menyasszonyom. Mivel misztikusan Belőlem származik, hasonlít ez ahhoz, amikor Isten az első Ádámot elaltatta, az oldalából kivette egy bordáját, amiből megalkotta az asszonyt, Évát, a feleségét, akivel egy családot alkottak. Így az Egyház és Én egy családot alkotunk, mivel az Egyházat Én alapítottam, az Egyház az Én Testemből származik, és tulajdon Testemmel táplálom. Testem és Vérem élteti az Egyház minden tagját, ami által Bennem élnek és Én őbennük. Ezért mondtam nektek: csak egy Atyátok van, a Mennyei, ti pedig Énbennem mindannyian testvérek vagytok. Ezért adtam főparancsba a szeretet törvényét, mert ti a szeretet Istenétől származtok, és arról ismernek föl titeket, hogy az enyéim vagytok, hogy ha szeretetben éltek egymással.

Drága gyermekeim! Nagy titok ez, amely elválaszthatatlan az Én kínszenvedésemtől és kereszthalálomtól. Mivel ti egy családot alkottok Velem és Hozzám tartoztok, nektek is részt kell vállalnotok az Én szenvedéseimből és meg kell halnotok, amiképpen Én is meghaltam a kereszten, hogy porsátor földi testetekből a lelketek kijöjjön és Énbennem, az Üdvözítőben új életre támadjon. Ez az élet rendje. Ne sirassátok azokat, akik meghalnak, mert valójában, ha hitben hunytak el, akkor kapják meg örök, boldog életüket. Inkább igyekezzetek úgy élni, hogy ti is elnyerjétek az üdvösséget, és a Mennyországban örökké együtt legyetek elhunyt szeretteitekkel.

Az ember, amíg a Földön él, kapott egy plusz érzékszervet, a hitet, ami kizárólag Isten ajándéka és kegyelme, és csak azok nyerik el, akik ezt kérik, vagy be akarják fogadni. Ezzel az érzékszervvel, ezzel a hittel tudtok csak Engem fölismerni, beengedni a lelketekbe, különösen a Legszentebb Oltáriszentségre vonatkozóan, amit csak a hitetekkel tudtok megtapasztalni. Ha hittel imádkoztok, különféle módokon válaszolok nektek. Átalakítom a körülményeket és kedvezővé teszem mindarra vonatkozóan, hogy segítsenek nektek elérni az üdvösséget. Mert minden ezért van és erre irányul, hogy a lelkek fölismerjenek, megtaláljanak, szeressenek Engem, és Hozzám jöjjenek. Ez a Megváltás, ezért adtam értetek életemet a keresztfán.

A Szentírásban ezt mondtam: minden fölösleges szavatokról számot kell adni. Ma, amikor a médiumok világában rengeteg lehetőség nyílna erre, és elpazarolják a drága időt olcsó magazinműsorokra. Nagy felelősséggel tartoznak emiatt. Imádkozzatok magatokért és egymásért, hogy mindig fölismerjétek és megtegyétek az Én akaratomat, mert csak egyedül ez válik a saját és mások üdvösségére. Imádkozzatok azért, hogy maradéktalanul beteljesítsétek rátok vonatkozó örök, szent tervemet! Erre kaptátok az életet és erre kapjátok örök jutalmamat, ha teljesítitek. Ne féljetek Tőlem, Én irgalmas vagyok! A legkisebb igyekezeteteket és szándékotokat is megjutalmazom, de fontosnak tartom, hogy felvilágosítsalak titeket, hogy jól fel tudjatok készülni a számadásra. Megáldalak titeket Szívem végtelen, irgalmas szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Zsid 12, 5-11: „Megfeledkeztetek a vigasztalásról, amely nektek, a fiaknak szól: Fiam, ne vedd kevésbé az Úr fenyítését, s ne csüggedj el, ha korhol. Mert megfenyíti az Úr, akit szeret, s megostoroz mindenkit, akit fiává fogad. Maradjatok állhatatosak a fenyítéskor: Isten úgy bánik veletek, mint fiaival. Hol van olyan fiú, akit az apja nem fenyít? Ha nem részesültök a fenyítésben, ami mindenkinek kijár, akkor fattyak vagytok, nem fiak. S aztán test szerinti apáink is fenyítettek bennünket, mégis tiszteltük őket. Nem kell-e hát sokkal inkább a lelkek Atyjának engedelmeskednünk, hogy így elnyerjük az életet? Azok csak rövid ideig és hangulatuk szerint fenyítettek bennünket, ő ellenben a legjobbat akarja nekünk, hogy szentségének részesévé legyünk. Igaz, most minden fenyítés inkább szomorúságot okoz, mintsem örömet szerez, később azonban a megigazulás békés gyümölcsét termi annak, aki elviseli.” 18-29: „Ti nem kézzel tapintható hegyhez, lobogó tűzhöz, sötét felhőhöz, forgószélhez, harsonazengéshez vagy mennydörgő szózathoz járultatok, amelynek hallatára könyörögni kezdtek, hogy ez a hang ne szóljon tovább hozzájuk, mert nem tudták elviselni a parancsot: „Még ha állat ér is a hegyhez, meg kell kövezni.” A látvány annyira rettenetes volt, hogy még Mózes is ezt mondta: „Félelem és rettegés fog el.” Nem, ti Sion hegyéhez járultatok, az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez, az angyalok ezreihez, az égben számon tartott elsőszülöttek ünnepi sokadalmához és gyülekezetéhez, mindnyájunk bírájához, Istenhez, a tökéletes igazak lelkeihez, az új szövetség közvetítőjéhez, Jézushoz, a ránk hulló vérhez, amely hathatósabban kiált, mint Ábelé. Vigyázzatok, ne utasítsátok vissza azt, aki hozzátok szól. Mert ha azok sem menekültek meg, akik a földön szólót elutasították, mi még kevésbé fogunk megmenekülni, ha elfordulunk attól, aki az égből szól hozzánk. Hangja akkor a földet rendítette meg, most pedig ezt ígéri: „Még egyszer megrendítem, de nemcsak a földet, hanem az eget is.” Ez a „még egyszer” annak átalakulását jelenti, ami mint teremtett dolog megrendíthető, hogy azután megmaradjon az, ami változhatatlan. Így tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk hazánkul, legyünk hálásak, s szolgáljunk Istennek neki tetsző módon: tisztelettel és félelemmel. Mert a mi Istenünk emésztő tűz.”



2017. február 20. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Most fogják szétverni Egyházamat, amelyért Én a Véremet ontottam és a keresztfán kínhalált szenvedtem. Most fognak elvenni Engem tőletek. Híveim szétszélednek. Csak a rejtekben lesz Szentmise. Egyházamra teljes sötétség borul. Látszólag a sátán győz, de ez csak a látszat. Azért, hogy megrostáljam a papokat és a híveket, és világossá váljon mindenki számára, hogy ki melyik oldalt választja. A hűségesek, akik továbbra is kitartanak az igaz hit mellett, az Általam alapított szentségek mellett, száműzve lesznek. De aki Bennem bízik, arról Én gondoskodom. Ezért mondtam a korábbi üzenetekben, hogy híveim úgy gondoskodjanak papjaikról, mint saját családtagjaikról.

 

Ne keseredjetek el, mindez nem tart sokáig, csupán addig, amíg az antikrisztus ideje le nem telik, amikor is visszajövök dicsőségben és szám leheletével elsöpröm a gonoszt. Akkor helyreállítom és megszilárdítom megújult Egyházamat, kiárasztom a Szentlelket és létrehozom az ezer éves béke uralmát. Amikor a szám leheletével elsöpröm az antikrisztust, abban a pillanatban megkötözöm a sátánt és a pokol fenekére taszítom. Nem tudja többé megtéveszteni és megkísérteni a lelkeket. Népem békében, biztonságban és boldogságban fog élni ezer éven át.

 

Erre gondoljatok, kicsinyeim és ne keseredjetek el, ne sírjatok. Én megígérem, hogy minden lélekben kitartok egyik Áldozástól a másikig, még ha távolinak is tűnik a két szentáldozási alkalom. Én veletek vagyok mindennap a világ végéig. Így fogom szétválasztani a hamisakat az igazaktól, a képmutatókat az Engem szeretőktől. Minderre szükség van, hogy beteljesüljön a prófécia, hogy megjutalmazzam a Bennem bízókat és örök büntetéssel sújtsam a képmutatókat, akiknek nem Én kellek, hanem csak a karrier és az önbálványozás.

 

Gyermekeim! Amikor ellenfelem azt hiszi, hogy győzött, akkor fog a legmélyebbre, a pokol fenekére lebukni. Ti viszont fent maradtok és az örök boldogság részesei lesztek a Mennyben. Fogadjátok megerősítő áldásomat a végső, nagy harcra, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Zsid 2, 3: „Az Úr hirdetett” Ef 5, 27: „Ragyogóvá akarta tenni az Egyházat, amelyen sem szeplő, sem ránc, sem egyéb efféle nincsen, hanem szent és szeplőtelen.” 5, 16-17: „Használjátok fel az időt, mert rossz napok járnak. Ne legyetek értetlenek, hanem értsétek meg az Úr akaratát.”

 

2017. február 21. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim, Szívem kicsi választottai! Nagyon kedvesek vagytok Számomra. Igen nagy örömömet és boldogságomat találom bennetek. Most mégis szomorú vagyok miattatok, mert előre látom sorsotokat, amikor sok viszontagság közepette igen nagy üldözést kell elszenvednetek. Ne higgyétek, hogy elhagynálak benneteket. Akkor vagyok legközelebb hozzátok, amikor szenvedtek. Én, a szenvedő, keresztre feszített Krisztus, mindig azok mellett állok, azokkal egyesülök, akik Értem üldözést és vértanúhalált szenvednek. Drága gyermekeim! Véssétek jól szívetekbe szavaimat: „Én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig.” „Nálam nélkül semmit sem tehettek.” Ez a két mondat ragyogja be lelketeket, adjon nektek reményt, vigaszt, boldogságot.

 

Amikor a szüleim Egyiptomba menekültek velem, Szent Anyám Józsefnek azt mondta: „Hát hol a bölcső és a bútorzat és a bőséges kelengye, amit készítettem Kisbabámnak?”, mert azokat ott kellett hagyniuk, a szamár hátára ugyanis nem fért föl. Ekkor József bölcsességgel eltelve ezt válaszolta: „ha Jézus velünk van, mindenünk megvan”. Ti is, amikor szükséget szenvedtek és hiányos a kellék a rejtekben bemutatandó Szentmiséhez, csak azt ismételgessétek: „ha Jézus velünk van, mindenünk megvan.”

 

Drága gyermekeim! Gondoljatok száműzetésetek végére, mert az életetek a Földön rövid. Ez a világ az összes kincsével és pompájával örökre elmúlik, de az a szebb világ, a Mennyország, nektek készült, örökre ott lesztek. Imádtok, szerettek Engem és az örök boldogság lesz a tiétek. Erre gondoljatok, amikor majd üldöznek és nélkülöznötök kell, hogy itt maradtam köztetek a parányi Szentostyában és Borban, és a hitetekkel Szent Testemet és Véremet fogadjátok magatokhoz. Sajnáljátok azokat, akiknek ez nem adatik meg, mert más vallásba születtek, vagy a sátán távol tartja őket Tőlem a bűneik miatt. Örüljetek és ujjongjatok, hogy Én a tiétek vagyok, és ti örökkön-örökké az Enyémek maradtok. A Mennyben látni fogtok Engem úgy, amint vagyok, színről-színre, teljes dicsőségem pompájában. Úgy hullatom rátok vissza dicsőségemet, amint azt erényeitekkel és szolgálatotokkal kiérdemeltétek, és amilyen mértékben részesültetek a Földön szenvedéseimben. Erre gondoljatok, drága gyermekeim, az eljövendő dicsőségre és boldogságra, és soha ne a földiekre helyezzétek tekinteteteket. Megáldalak titeket Szívem túláradó, végtelen szeretetével, megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: 1Tessz 2, 14-15: „Ti ugyanazt szenvedtétek el saját népetektől, amit ők a zsidóktól, akik Urunkat, Jézust és a prófétákat is megölték, minket pedig üldöznek, ezért az Isten előtt nem kedvesek, és az embereknek is ellenségei.”


2017. február 22. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottjai! Az éj sötétje borul most Egyházamra és a világra is. Egyházamat teljesen megosztotta a sátán. Papjaim és híveim meg vannak félemlítve. Ellenfelem falakat húz ember és ember közé, de mindennek meg kell történnie, mert így rostálom meg papjaimat és híveimet, így válik szét a búza a konkolytól, az igaz a hamistól, a hűséges a hűtlentől.

 

Drága gyermekeim! Készüljetek föl életetek odaadására Értem, amikor majd meg kell vallanotok Engem ez előtt a bűnös nemzedék előtt. Álljatok ki bátran, mint annak idején Péter apostol a rabbik előtt, akit megbotoztak Értem, de ő mégis megfelelt nekik: „inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek”. A Szentírás szavai örök érvényűek. Nem lehet két úrnak szolgálni: vagy az egyiket szeretik és követik, a másikat pedig megvetik. Mindazok, akik igazán szeretnek Engem, ki fognak tartani Mellettem hűségesen, és életük árán is tanúságot tesznek Rólam mindenki előtt.

 

Kicsinyeim! Én mindig ott vagyok veletek, ahova Engem hívnak, és aki Engem képvisel. Abból az emberből maga a Szentlélek fog beszélni, ahogy azt az Evangéliumban megígértem. Újra mondom: ne készüljetek rá, hogy mit mondotok, mert a Szentlélek fogja általatok bizonyítani az Általam hirdetett igazságot. Próféciáim mind beteljesülnek, egyetlen egy sem marad el belőlük. Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, és akik azzal fenyegetnek, hogy kizárnak a zsinagógájukból: ugyanezt tették az első keresztényekkel is. Ti csak egyedül Nekem akarjatok megfelelni, mert az Én ítélőszékem előtt fog mindenki számot adni cselekedeteiről. Én vagyok a Megváltó, Aki a Véremet ontottam értetek a keresztfán, és megnyitottam számotokra a Mennyország kapuját.

 

Drága kicsinyeim! Szeressetek Engem mindhalálig! Maradjatok hűségesek vértanúságotokig, és Én a fejetekre teszem az örök élet koronáját. Erre áldalak meg titeket Szívem túláradó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítések: Mk 4, 26: „Jézus mondta” Gal 1 12: „Jézus Krisztus kinyilatkoztatása”

2017. február 25. Itthon az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottai! Készüljetek! Az idő nagyon rövid, szinte már itt is van. Beteljesül mindaz, amire felkészítettelek benneteket.

Kicsi gyermekeim! Ne az ideig való szenvedést lássátok magatok előtt, hanem örüljetek és ujjongjatok, hogy már nagyon közel van dicsőséges visszajövetelem, amikor szám leheletével elsöpröm a gonoszt, és lehozom a Földre az ezer éves béke uralmát. Addig is készüljetek föl mindarra a sok rosszra, amit előre megmondtam nektek, mert mindezek most fognak beteljesülni. Képzeljétek el, amikor üres lesz az oltár, nem leszek rajta, nem tudtok a szentségekhez járulni, helyette tévtanításokat fognak hirdetni azok az emberek, akik kárhozatos bálványimádóknak neveznek titeket. Pedig ha figyelmesen elolvasnák Szent János Evangéliumát, akkor megértenék, hogy az Eucharisztikus beszédben mit mondtam nektek. De ők a sátánt szolgálják. Ellenfelem pedig jól tudja, hogyha megfoszt Tőlem titeket, akkor könnyen el tud bánni veletek.

Kicsinyeim! Amikor letelik az ezer év, újra eljövök, hogy megítéljem a világot. Mindenkinek nyilvánvalóvá lesznek cselekedetei, és mindenki végérvényesen elfoglalja az őt megillető helyet a szerint, amit cselekedeteivel kiérdemelt.

Kicsinyeim! Jóllehet, hogy Én végtelenül szerető, irgalmas, Megváltó Istenetek vagyok, Aki értetek emberré lettem, hogy Magamra véve bűneitek rettenetes súlyát és terhét, elszenvedjem az érte járó kegyetlen büntetést, ez által megnyitva nektek Országom kapuját. De tisztában kell lennetek azzal, hogy nektek is részesülni kell szenvedéseimben, mert minden bűn elégtételt kíván. Éppen ezért, kicsinyeim, ne lázadjatok, ha keresztet kaptok: adjatok hálát érte, mert a szenvedésnek két oka van. Az első, amikor a személy a saját bűnei miatt vezekel. A második pedig, amikor mások bűnei miatt engesztel.

Drága gyermekeim! Féljétek elkövetni a bűnt! Az Istenfélelem megvéd titeket a kárhozattól. Én megmutattam haragos arcomat is, amikor a Földön éltem. Beolvastam a farizeusoknak, hogy fehérre meszelt sírok, és kikergettem ostorral a kufárokat a templomból, Atyám házából. Ne hallgassatok azokra, akik meg akarnak téveszteni titeket, hogy Én egy végtelenül irgalmas, megbocsátó, szerető, vajszívű Isten vagyok. Ez féligazság, ami ellenfelem műve. Valóban megbocsátó vagyok, ha látom, hogy a bűnös megbánta tettét, bocsánatot kér, és erős fogadalommal megígéri és meg is tartja, hogy soha többé nem vétkezik. Az ilyen embernek van reménye. Ő a tisztítótűzben megtisztulva elnyeri Atyám Országát, az örök boldogságot. De jaj, azoknak a szerencsétlen, félrevezetett embereknek, akik azt hiszik, hogy nyugodtan vétkezhetnek, mert „annak semmi következménye nem lesz”. Ez hazugság. Újra mondom: féljétek az Istent szent Istenfélelemmel! Gondoljatok éltetek végére, halálotok pillanatára, amikor mindnyájatoknak, kivétel nélkül meg kell állnotok isteni ítélőszékem előtt, ahol megfizetek mindenkinek cselekedetei szerint. Újra mondom: ne kövessetek el bűnt! Forduljatok vissza a széles útról, ami a kárhozatba visz – sajnos sokan mennek rajta, végük az örök pusztulás. De ti, akik meghalljátok szavam, keressétek a szűk ösvényt, ami az Én akaratom, és ami az örök üdvösségre vezet. Ha megteszitek, amit kérek, elnyeritek az örök, boldog életet. Bízzatok Bennem, Én veletek maradok minden nap a világ végéig. Még a próbatételekben is mellettetek vagyok. Csak annyit történhet meg, amennyit Én megengedek. Megáldalak titeket Szívem túláradó, végtelen, minden emberi értelmet meghaladó szeretetével, megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Mk 2, 13: „az Úr Jézus tanította őket”


2017. február 26. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Hamarosan eljövök dicsőségemben megítélni a Föld lakóit. Éljetek szüntelen készenlétben, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát! Amiben most éltek, az a nagy hitehagyás korszaka, amire kétezer évvel ezelőtt ez mondtam: „vajon talál-e hitet a Földön az Emberfia, amikor visszajön dicsőségében?” Amióta ember él a Földön, még soha nem volt ekkora szellemi háború a lelkekért. A sátán most egyenesen a hitetek elvesztésére törekszik. Ezért állítja elétek ezt a rengeteg tévtanítót, ezért mutat be Engem úgy, mint egy nyájas öregapót, aki csak jutalmaz, és már évtizedek óta azt sugallja, hogy nincs ördög és nincs pokol, mert ami nincs, az ellen nem kell védekezni.

 

Gyermekeim! Ti tartsatok ki a Szentírás tanítása mellett! Csak azt fogadjátok meg, amit az Evangéliumban mondtam nektek, mert az az igaz kép Rólam, hogy irgalmas, szerető Isten vagyok, de egyben igazságos is, Aki a jókat megjutalmazza, de a gonoszokat megfenyíti.

 

Drága gyermekeim! Életetek minden pillanatában tudatosítsátok magatokban, hogy az Én állandó Jelenlétemben vagytok. Én, Aki Isten vagyok, Aki megteremtettelek benneteket, nem csak annyit látok belőletek, mint a másik ember (szavaitokat, tetteiteket), hanem Én, Aki alkottalak, a szívek és a vesék vizsgálója vagyok, látom a gondolataitokat, érzelmeiteket, ismerem szándékaitokat, még mielőtt megvalósítanátok azokat. Ezért mondtam: a szív bőségéből szól a száj, és hogy minden cselekedet a szívből indul ki. Amilyen a szívem, olyanok a tetteim. Erre is érvényes: gyümölcséről ismerik meg a fát. A bűnös ember cselekedetei gonoszak és rosszak, ezért elvetendőek. Az életszentségben élő ember szavai és tettei erényesek, építőek, jóindulatúak, szeretetteljesek. Mindezt azért mondtam nektek, mert közel az óra, és már itt is van, amikor mintegy tükörben meg fogjátok látni magatokat, kik is vagytok valójában. Hova tartoztok. Engem követtek-e a keskeny ösvényen az önmegtagadásban és a kereszthordozásban, vagy a széles úton jártok, a kicsapongásban, a züllésben, az önzésben és a paráznaságban. Mert minden út oda torkollik, ahova vezet. A bűnös ember útja a pokolra vezet, de az életszentségben élők útja a Mennybe. Nagy kegyelem számotokra, hogy meg fogjátok látni, hogy most hol tartotok. Azért, mert még kaptok Tőlem egy esélyt, hogy letérjetek a gonoszság útjáról, és Hozzám csatlakozzatok. Nagyon sok ember fog ekkor megtérni, amikor látja, hogy cselekedeteik hova vezetnek, és megijednek, amikor megmutatom nekik a poklot, hogy mennyit kell ott szenvedni vég nélkül, mindörökké.

 

Kicsinyeim! Vegyétek nagyon komolyan figyelmeztetésemet, mert örök sorsotok múlik rajta. Lehet, hogy keménynek és szigorúnak tartjátok intéseimet, de Én az igazságot mondom nektek. Igazságosságom épp olyan mély és tökéletes, mint irgalmasságom. Irgalmazok mindazoknak, akik megbánják bűneiket és szakítanak bűnös életükkel. Igyekeznek megismerni és tettekre váltani törvényeimet. De megfizetek igazságosan mindazoknak, akik hátat fordítanak Nekem és törvényeimnek, és kitartanak bűnös életük mellett. Vegyétek nagyon komolyan szavaimat, amelyet Szent Véremmel és kereszthalálommal pecsételtem meg. Legyek Én intő jel és példa számotokra, hogy mily hatalmas árat fizettem megváltásotokért, amikor bűneiteket Magamra véve ártatlanul kínhalált szenvedtem, hogy lerójam adósságotokat. Szeretetem mérhetetlen és végtelen irántatok, de értsétek meg: nélkületek nem tudlak üdvözíteni benneteket. Minden kegyelmet megadok a bűnösnek, hogy vonzzam Magamhoz, hogy megtérjen, de ha nem akar, nem alkalmazok erőszakot, mert tiszteletben tartom szabad akaratát. Újra mondom: vérkönnyeket sírok minden egyes elkárhozott lélek miatt. De nem dönthetek helyette. Értelmet és szabad akaratot kaptatok. Egyedül ti döntitek el örök sorsotokat. Jobban tennétek, ha nem vesződnétek a mulandóság foglalatosságaival, a megélhetési gondokkal, ha beérnétek kevesebb anyagiakkal és fordítanátok időt lelketek fejlődésére, hogy előkészítsétek megtéréseteket. Ha csak napi 5-10 percet olvasnátok az Evangéliumot, ha csak egy kis fejezetet olvasnátok belőle, az már elegendő lenne arra, hogy megismerjétek törvényeimet, és a szerint éljetek. Akkor már nem tudna becsapni a sátán, mert ismernétek az igazságot, hogy Én mennyire szeretlek benneteket és a javatokat akarom.

 

Drága kicsinyeim! Imádkozom értetek Atyámhoz, hogy egy se vesszen el közületek, hogy mindannyian megtérjetek: ha előbb nem, legalább halálotok óráján. Arra vágyom, hogy ti is ott legyetek, ahol Én, és lássátok dicsőségemet. Üzeneteim fölkészítenek a Velem való nagy találkozásra, amikor megálltok ítélőszékem előtt, és számot adtok gondolataitokról, szavaitokról és cselekedeteitekről. Megáldalak benneteket Szívem végtelen szeretetével, megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítés: Mt 14, 16: „(Jézus) válaszolt”

2017. február 28. Itthon az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Eljött az óra, amikor Engem, a Vőlegényt, elvesznek a menyasszonytól, az Egyháztól. Már minden elő van készítve. A liturgiában nem lesz többé átváltoztatás. Híveimnek a puszta kenyeret és a bort fogják kiszolgáltatni.

Drága gyermekeim! Ezzel megkezdődik a ti üldözésetek. Most különösen helyt kell állnotok, és ki kell tartanotok Mellettem. Ne féljetek! Csak annyi történhet, amennyit Én megengedek. Ne sírjatok! Jóllehet, gyásznap lesz ez az esemény, de Én nem hagylak el titeket. A szívetekben lakom és maradok, egyik Szentáldozástól a másikig, és mindörökké.

Drága kicsinyeim, Véremen megváltott gyermekeim! Ti ezek után is csak egyre vigyázzatok: arra, hogy hűségesen kitartsatok Mellettem, és ha kell, valljatok meg Engem ez előtt a bűnös nemzedék előtt.

Hamarosan föllép az antikrisztus. Ez lesz hitetek legnagyobb próbája. Imádkozzatok, főleg a keresztényekért, hogy ne dőljenek be hamis csodáinak. Most majd külön válnak azok a keresztények, akik fontosnak tartották, hogy megismerjék a Szentírást, és általa fölismerjék a jeleket, amelyek beteljesülnek. De akik nem olvasták a Szentírást, mert nem tartották fontosnak, azokat könnyen meg lehet majd téveszteni. Várjátok dicsőséges visszajövetelemet, amely pontosan úgy fog megvalósulni, ahogy a Szentírásban előre megmondtam nektek. Feltámadott, dicsőséges Testemben jövök vissza úgy, mint a cikázó villám. Minden szem meg fog látni Engem, és akkor világossá válik, hogy Én ki vagyok: az Istenember, Aki értetek megtestesültem ebbe a világba, hogy megváltsalak benneteket. A Megváltó, a Bíró, Aki megítélem az embereket cselekedeteik szerint. Akkor, akik elköteleződtek az antikrisztusnak, nagy jajgatásban fognak kitörni, mert nem lesz visszaút számukra. A sátán ugyanis fogva tartja őket, és megátalkodottságuk miatt képtelenek lesznek a megtérésre. Ellenfelem elhiteti a naiv, tájékozatlan emberekkel, hogy ő fog győzni. De amikor ezek szembesülnek dicsőséges visszajövetelemkor az Isten diadalával, akkor minden reményük szertefoszlik, és kétségbeesésükben átkozni fogják a sátánt is és mindenkit.

Kicsi gyermekeim!  Jól fontoljátok meg, hogy kit választotok! Az örök és egyedüli győztes Én, az Isten vagyok, ellenfelem pedig csak annyit tehet, amennyit Én megengedek, a lelkek javára, mert minden rosszból jót hozok ki. Legyetek szüntelen készenlétben, figyeljétek a jeleket, amelyek már itt vannak! Tartsátok meg tanításomat! Én veletek vagyok minden nap a világ végéig, és segítségemet soha nem vonom meg tőletek. Fogadjátok megerősítő áldásomat, melyet Szívem túláradó szeretetével adok rátok az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Zsid 4, 12-13: „Az Isten szava ugyanis eleven, átható és minden kétélű kardnál élesebb, behatol a lélek és szellem, az íz és a velő gyökeréig, megítéli a szív gondolatait és érzéseit. Semmilyen teremtett dolog nem marad előtte rejtve; minden föl van fedve és nyitva van az előtt, akinek számadással tartozunk.” Mk 3, 29: „… aki a Szentlelket káromolja, nem nyer bocsánatot mindörökké, bűne örökre megmarad.”


a

Igyekezzetek megtalálni saját hivatásotokat a Szentlélek által!

2017.01.26.

Kedveseim! Minden kegyelmet megkaptok az Úr ajándékaként, amelyek szükségesek hivatásotokhoz. Csak az Ő ajándékozó szeretete által tudtok eljutni az üdvösségre. Ezért igyekezzetek megtalálni saját hivatásotokat, hogy annak megfelelően tudjátok elérni célotokat. Mivel senki sem dicsekedhet, mert minden ajándék Istentől van, ezért törekednetek kell felismerni magatokban, amit nektek ajándékozott. Van, aki többet kapott az Úrtól, de annak több lesz a felelőssége. Aki viszont kevesebbet kapott, annak kevesebbért kell felelnie Isten előtt. A lényeg az, hogy mindenki a saját mércéje szerinti mértékben használja adományait, hogy Isten nagyobb dicsőségére lehessen. Aki felfedezte önmagában az isteni adományokat, törekedjen annak kamatoztatására. Amit ingyen kaptatok, azt ingyen használjátok a lelkek javára és Isten dicsőségére.

2017.01.27.

Kedveseim! A Szentlélek megmutatja, hogyan és mit változtassunk életünkön, mert állandó változásnak vagyunk kitéve. Amikor a lelketek csendjében figyeltek, megkapjátok a kegyelmet a változásra, de szükséges az elcsendesedés. Nemcsak a testünk változik, hanem a bennünk működő lelkünk is. Bár a test előbb-utóbb enyészetnek indul, de lelkünk az örökkévalóságban találja meg otthonát. Amikor tudjuk, hogy miben kell változnunk, és teszünk is érte valamit, azzal nagy lendületet kapunk lelkünk felemelkedéséhez. Amikor testünk gyengeségeit megtapasztaljuk, ne hagyjuk el magunkat, hanem imádságainkat adjuk át Istennek, hogy formálja lelkünket Szent Szíve szerint. Így a bennünk működő Lélek már nem alkalmazkodik a test törvényéhez. Mivel tudjátok, hogy a testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, engedjétek jobban kibontakozni az imádság lelkületét.

2017. 01. 29.

Kedveseim! A Szentlélek nemcsak az irányt mutatja meg, hanem feltárja a célhoz vezető utat is. Az első világosságot a felismerésben kapjuk, utána olyan utakat tár fel bennetek, amelyek világossá teszik cselekedeteiteket. Soha ne féljetek, ha a Szentlélek megmutatja hiányosságaitokat, mert az nagy kegyelem. Lépjetek tovább az úton, nincs leállás és pihenés, mert a lelki ösvényen való haladás folyamatos, keskenyedő és meredeken emelkedő. Attól függ, ki milyen kegyelmeket kapott Istentől. Legyetek buzgók, kitartóak ezen az úton, hogy ne torpanjatok meg, hanem haladjatok tovább, minden nehézség ellenére.

2017. 01. 30.

Kedveseim! A Szentlélek kinyilvánítja magát nektek, ha tiszta lélekkel hívjátok segítségül. Olyan világosságot kaptok, amely előtt megmagyarázhatatlanul álltok. Erő tölt el benneteket és oly dolgokra lesztek képesek, amelyeket eddig nem ismertetek. Amint az apostolokat betöltötte a Szentlélek, kiálltak és tanúságot tettek Jézusról. Megvallották, hogy Ő él és megjelent nekik. A Szentlélek által természetfeletti erő tölti be az ember, hogy képes legyen indításait megtenni. Ha Isten szeretete átjárja a lelket, képes engedelmeskedni neki. Ilyenkor bátran cselekszik, mert az Úr akarata van benne. Ha békétlenség irányítja vágyainkat, utasítsuk vissza, mert az nem Istentől származik. Nagyon sokszor a világosság angyalaként érkezik hozzánk az indítás, amelyet meg kell különböztetni, honnan jön és mi a célja. A békesség Istene megvilágítja bennetek, melyik utat kövessétek.

2017. 01. 31.

Kedveseim! Bármilyen kérdés merül fel bennetek, ha őszintén segítségül hívjátok a Szentlelket, megkapjátok a választ. Nem biztos, hogy olyan választ kaptok, amit jónak tartotok. A Szentlélek olyan dolgokat is sugallhat, ami nem fér bele a ti gondolkodásotokba, mert túl mutat azon. Ezért vizsgáljátok meg a lelkeket, és csak azután hozzátok meg a döntést. Ha szívetek nem vádol és béke van bennetek, akkor lépjetek, de ha nem, akkor imádkozzatok tovább. A Szentlélek mindig tisztán, egyenesen és nagy szabadsággal érkezik hozzátok. Csak akkor tudjátok felfogni szívetekben az Ő működését, ha nyitottak vagytok szabad szárnyalására. Imádkozzatok, hogy felismerjétek a Lélek hívását magatokban.

2017. 02. 01.

Kedveseim! Ne hanyagoljuk el a Szentlélek sugallatait, mert könnyen sérülést okoz lelkünkben. Minden ilyen jellegű mulasztásban sorvadni kezd a bennünk működő lélek, mert kielégítetlen marad. Minél több indítására odafigyelünk és tettekre váltjuk, annál erősebben működik bennünk Isten kegyelme. Ha nem teszünk eleget a Szentlélek hívásának, akkor megvonjuk magunktól azt az érzékenységet, amely lendületben tart minket. Ilyenkor nem jut el hozzánk a kezdeményezés, mert csírájában kioltjuk azokat. Csodálkozunk, hogy miért vagyunk olyan langyosak? Először is keressétek Isten országát, vagyis tegyük fel magunkban a kérdést: Mit tehetek itt és most annak érdekében, hogy jobb és szebb legyen a világ? Azután megkaptok mindent, Isten gondviselő szeretetéből, amire szükségetek van.

2017. 02. 03.

Kedveseim! Mindazok, akik segítségül hívják a Szentlelket, hatalmas lendületet kapnak. Nem tudni honnan jön és hová tart, de képes úgy betölteni az embert, hogy átalakul és más emberré lesz. Olyan dolgokat tesz, amit eddig nem tett. Ez a lendület felszabadítja minden megkötözöttség alól, mert e hatalmas erő szabaddá teszi és meggyógyítja a lelkét. Szabadon szárnyal, és dicsőíti Istent hatalmas tetteiért. Már nem tudja magába zárni, ami vele történt. Igyekszik szétosztani örömét. Imádkozzatok, hogy megtapasztaljátok a Szentléleknek rajtatok megnyilvánuló kegyelmét.

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1198-igyekezzetek-megtalalni-sajat-hivatasotokat-a-szentlelek-altal

Hit, remény, szeretet

2017. 02. 04..

Kedveseim! Készítsétek lelketeket, mert közel van az idő a megmérettetéshez. Vágyakozzatok a Szentlélek bennetek való működésére, és hagyjátok érvényesülni. Ne utasítsátok el, mert akkor talál olyan lelkeket, akik befogadják. Ők azok, akik készséggel várják és meg is cselekszik, amire indítja őket. Ezekben az emberekben nincs félelem, mert megtapasztalják magukban a Lélek működését. Tisztában vannak vele, hogy maguktól képtelenek lennének cselekedni. Képesek elfogadni mindent Isten kezéből, mert bizonyosságuk van arról, hogy Istennel járnak. Imádkozzatok az olyan embereknek a társaságáért, akik mernek nagyot álmodni és álmaikat tettekre váltani, mert az Úr kegyelme mozgatja őket.

2017. 02.05.

Kedveseim! Az Úr szeretete arra sürget bennünket, hogy elfogadjunk mindent a kezéből. Szeretné megnyitni lelkünket, hogy betöltsön kegyelmével. Hozzatok olyan áldozatot, amellyel lelkek sokaságát menthetitek meg. Ezért mindent, amit megtapasztaltok, azonnal ajánljátok fel az Urnak, és fogadjatok el mindent zokszó nélkül. Azért fontos ezt megszívlelni, mert mindaz, amit áldozatként felajánlotok, megsokszorozza bennetek a kegyelmet. Így lesztek képesek egyre több mindent felajánlani. Ez egy különleges kegyelem, amely hozzásegít benneteket a hitben való elmélyüléshez. Legyetek nyitottak erre az ajándékra, hogy kedvesek legyetek Isten előtt.

2017. 02. 06.

Kedveseim! Amikor bajban vagyunk, akkor dől el mit ér a hitünk. Tudunk Istenre hagyatkozni, vagy még mindig saját erőnkben bízunk? Mit is jelent a bajban Istenre hagyatkozni? Először ösztönösen magunkba tekintünk és nincs más gondolatunk, csak az, hogy mit rontottunk el. Tehát magunkat kezdjük vádolni, és így védekezünk. Eszünkbe sem jut, hogy az okot máshol kell keresnünk. Közben a gonosz kísértő megcsavarja lelkünket, hogy nagyobbnak érezzük a saját felelősségünket. Hosszú idő után, végre eljutunk Istenhez, hogy átadjuk Neki mindenestől ügyünket. Vajon miért alakul ki bennünk ez a magatartás? Miért van az, hogy amikor kiszenvedjük magunkat, akkor találunk rá Istenre? Pedig Jézusnak gondja van ránk, mert egyedül Ő fogja megoldani problémánkat. Imádkozzunk, hogy mutassa meg nekünk, hol volt, és hogyan volt jelen nehézségeinkben! Hagyatkozzunk Rá, mert el tudja végezni bennünk munkáját, és hagyjuk cselekedni.

2017. 02. 07.

Kedveseim! Aki Istenben bízik, soha nem kételkedhet Benne, még a legnagyobb megpróbáltatás idején sem. Soha nem változhat meg a véleményünk, ha követjük tanítását és abban hűségesen kitartunk. A kételkedés olyan bűn, amellyel elveszítjük Istenbe vetett bizalmunkat. Hitünknek olyan szilárdnak kell lennie, hogy semmi sem rendíthesse meg. A hit szilárd bizalom Istenben. Ne engedjük, hogy meginogjon bennünk a bizalom, mert nem lenne méltó hozzánk. A hit Isten ajándéka, ezért aki megkapja, féltékenyen őrizze, és tartson ki mellette mindhalálig. Ne engedjétek, hogy a kételkedés elhomályosítsa bennetek a hit fényét! Imádkozzatok, hogy rendíthetetlenül és szilárdan álljatok a hitben.

2017. 02. 08.

Kedveseim! A bizalom feltételezi a kölcsönös szereteten alapuló hitet. Isten részéről ez egyértelműen megvan, de vajon a mi részünkről hogyan viszonyulunk Isten feltétel nélküli szeretetéhez? Ha hitünk stabil és rendíthetetlen, akkor képesek vagyunk teljesen ráhagyatkozni, mert bízunk Benne. Isten számít ránk és megbízik bennünk, hogy az a kegyelem, melyet Tőle kaptunk, kibontakozik bennünk. Az Úr számít ránk, és szeretné, hogy helyt álljunk ott, ahová állított minket. Feltételezi, hogy a bennünk lévő hit stabil, mert csak akkor tudja általunk beteljesíteni akaratát. Mindig Isten a kezdeményező, Aki meghívott és bízik bennünk. Nekünk is bíznunk és hinnünk kell az Ő szeretetében.

2017.02. 09.

Kedveseim! A bizalom élteti a reményt, hogy beteljesedik mindaz, amit Krisztus megígért nekünk. Ö a bizonyosság arra, hogy amit életpéldáján megtanultunk és követve kitartunk Mellette, az megvalósul. Beteljesedik az, amibe hittünk. Reményünk így soha nem fog csalatkozni, mert Jézus megígérte eljövetelét. Várjuk Öt és reméljünk abban, hogy belépünk szeretetének dicsőségébe. Ne rettegjünk Tőle, mert akkor még nincs meg bennünk az igazi szeretet. Jézus hívott bennünket és várja megérkezésünket, ahová csak a meghívottak mehetnek be.

2017. 02. 10.

Kedveseim! A bizalom olyan ajándék, amellyel Isten teljesen odakapcsolja Magát hozzátok. Megadja annak, aki vágyik elmerülni az Ő szeretetében. Ez a láng úgy marad bennünk, ha mindvégig kitartunk Mellette. Isten végtelen nagy bizalommal van irántunk, és ezt tőlünk soha nem vonja vissza. Úgy bízza ránk Magát, hogy felénk irányuló szeretetét visszasugározza. Mindenben Ő a kezdeményező, nekünk csak viszonoznunk kell, amit Tőle kaptunk.

2017. 02. 11.

Kedveseim! Teljes bizalommal higgyetek abban, Aki szeretetét kiárasztja felétek. Ez a szeretet határtalan, és nem szab semmiféle korlátot. Ebben a szabadságban ti magatok is felszabadultok, mert kiárad rátok szeretete. Őrizzétek ezt a lángot, és szítsátok fel magatokban, hogy kiáradjon minden emberre. A Szűzanya Szeplőtelen Szívének Szeretetlángja úgy borítson be titeket, hogy eljussatok Szent Fia Szívének szeretetébe, mert így tapasztalhatjátok meg az isteni szeretet kiáradását.

2017. 02.12.

Kedveseim! A hit ajándékát akkor kapjuk meg, ha Isten kegyelme kialakítja bennünk az iránta való bizalmat. A bizalom egy olyan ráhagyatkozást jelent, amely által szilárd bennünk a hit ajándéka. Csak hittel lehet megértenünk és felfognunk a Szentírás szavait. Csak a hitben jártas és járó ember képes rábízni magát teljesen Istenre. A vértanúk hite olyan isteni ajándék, amelyben képesek vérük ontásával tanúskodni Jézus mellett. Nekünk is, akiket szolgálatára hívott, megadja azt a kegyelmet, hogy rendíthetetlenül bízzunk Benne. Ezt az Istennek hozzánk lehajló ajándékát, szeretete fogja megpecsételni.

2017. 02. 13.

Kedveseim! Isten szeretete úgy öleljen át titeket, hogy örökre megmaradjatok benne. Nyíljon meg lelketek, hogy képes legyen befogadni szívetek a nagy Királyt. A kitárulkozás a mi feladatunk, mert csak akkor tud Krisztus betölteni kegyelmével. Akit erre képessé tesz, azt eltölti mindenféle jóval. Legyetek nagyon nyitottak, hogy amikor hozzátok érkezik, úgy tölthessen be titeket, hogy használjátok adományait. Mert aki nem él Isten ajándékaival, könnyen elveszik tőle, és másnak adják oda. Ha megnyitjátok szíveteket Isten kegyelmi adományaira, használjátok azokat az Úr terve szerint.

2017. 02. 14.

Kedveseim! Honnan ismerhetjük fel, hogy Isten szeretetében élünk? Arról, hogy megtesszük a jót, és egyre fontosabb nekünk, hogy mások felé szolgáljunk, és tettekkel bizonyítsuk Isten kiáradó szeretetét. De, ha hiányzik belőlünk az alázat, a szerénység és az elfogadás, akkor még nagyon messze vagyunk a jézusi szeretettől. A szeretet hiánya bennünk az is, ha bár jót teszünk embertársunkkal, de nem vesszük figyelembe szabad akaratát, és így „nyomulunk” feléje. Mert ilyenkor még önző érdekek hajtanak bennünket, úgy szeretnénk, ahogy nekünk jó. Akkor sincs bennünk Isten szeretete, ha kérkedünk a jótéteményekkel, és dicsekszünk mások előtt. Mindenki találja meg azt az utat, ahol Jézus szeretetével találkozik, mert annak lesz igazi értéke.

2017. 02. 15.

Kedveseim! Isten szeretete kiárad minden teremtményére, de csak azokban végzi el hatását, akik együttműködnek Vele. Akit ez az isteni szeretet átjár, az ismeri és tudja, hogyan működik benne. Olyan erővel képes betölteni a lelket, hogy mindent elkövet azért, hogy kifejezze szeretetét Isten és embertársa felé. Ez a szeretet nem méricskél, nem a maga javát nézi, nem féltékeny mások örömére, mert Isten betöltötte azért, hogy szétáradjon benne, és mások javára váljon. Minél jobban akarjuk befogadni ezt a szeretetet, annál intenzívebben hatol mások felé. Ezt a kegyelmet is kérnünk kell, hogy átjárjon bennünket és mások javára használjuk. Ez az Isten szeretet ad életet, megbocsátást és lendületet életünkhöz.

2017.02. 16.

Kedveseim! Akiben működni kezd Isten szeretete, már nem keresi a maga javát, hanem azon van, hogy minél több jót tegyen másokkal. Olyan testvéri szeretetre gyullad szíve, amely képes megváltoztatni saját magát és mások életét is. Ha sokat szemlélődünk a Szentháromságos szeretetegységen, Isten megadhatja nekünk, hogy eljussunk olyan szintre, amely felülmúl minden emberi szeretetet. Erre az életszentségre hív bennünket az Úr, amelyben a szentek részesültek. Ezzel a szeretettel voltak képesek feláldozni életüket Jézusért a vértanú szentek.

2017. 02. 18.

Kedveseim! Jézus szeretetparancsa érvényesüljön bennetek és köztetek. Szüntelenül keressétek az alkalmat, hogy jót tegyetek embertársaitokkal. „Ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról ismeri meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt.” (Jn 34, 35) Ne engedjétek, hogy a világ szeretete elrabolja tőletek Jézus szeretetét! Vállaljátok fel, hogy Tőle vagytok, ezért a világ szelleme távol áll tőletek. Valljátok meg hiteteket, így tegyetek tanúságot Jézus mellett. Ne imádj soha más istent, mint a mi Urunkat, Jézus Krisztust! Olyanok legyetek, akik vállalják a szegénységet, egyszerűséget, és alázatot. Őt utánozva tartsatok ki a hitben, reményben és a Tőle kapott szeretetben.

2017. 02.19.

Kedveseim! Jézus szeretete arra sürget minket, hogy tegyünk tanúságot azoknak, akik hitetlenül élnek. Mivel a hit hallásból ered, nekünk kell beszélnünk hitünkről. Személyesen vigyük el Jézus üzenetét azoknak, akikben a hit kegyelme elindult. Segítsük őket, hogy kibontakozzon bennük a hit ajándéka. Emlékezzünk vissza, nekünk is beszéltek Jézusról, és hallás útján jutottunk el a hitre. Ne fosszuk meg ettől azokat, akik érdeklődnek hitünk felől! Tárjuk fel előttük a Katolikus Egyház Tanítását, mert ezzel tisztában kell lenniük. Hiteles válaszokat kell kapniuk tőlünk. Imádkozzunk a keresőkért, hogy rátaláljanak az igaz útra.

2017. 02. 20.

Kedveseim! Soha ne engedjétek kialudni az isteni szeretet lángot. Ez olyan ajándék, amellyel csak azok rendelkezhetnek, akik Jézushoz kapcsolódnak. Buzdítsátok egymást, hogy megmaradjatok ebben a kegyelemben. Sajnos a kísértő azon fáradozik, hogy kioltsa belőletek ezt az Istentől eredő szeretetet. Ezért ne az érzések alapján ítéljétek meg hogy milyen fokú a szeretet, hanem azon kegyelem által, amely segít nektek elsajátítani a szeretet cselekedeteket. Az érzelmek sokszor hamisak, és nem érzékeltetik az igazi szeretetben való megmaradás mértékét. Találjatok rá arra a szeretetre, amit Jézus a szeretet parancsban adott nekünk, mert azt senki nem tudja elrabolni tőletek.

2017. 02. 21.

Kedveseim! Az Úr ajándéka, hogy szeretettel van irántunk. Ez az ajándék olyan kegyelem, amely szüntelenül megújul bennünk, de növekedni is tud, ha együttműködünk vele. Nemcsak kiterjedésében képes növekedni bennünk, hanem szélességre, magasságra, mélységre, tehát minden irányú kiterjedésre képes. Valójában nincs határa Isten szeretetének bennünk, ha azt azonnal tovább adjuk. Ez egy szüntelen áramlás, amely először átjár bennünket, azután tovább árad mások felé. Engedjük, hogy szabadon átjárja életünket Isten szeretete, hogy miközben magunk részesülünk benne, képesek legyünk másokra pazarolni ezt az ingyen kapott ajándékot.

2017. 02. 22.

Kedveseim! A Jézussal való szeretetkötelék meghatározza egész életünket. Ez a mindenre kiható kötelék olya erővel bír, amelyet senki nem lesz képes lerombolni, ha kitartotok mellette. Olyan biztonságot nyújtó kegyelem, amely egész életünkre kihat és másokra is kiárad. Ha Jézusban maradunk, akkor Ő is bennünk marad, és senki sem rabolhatja el tőlünk.

2017.02. 23.

Kedveseim! A gyümölcsiről ismerhetjük meg Isten szeretetét. A szeretet gyümölcse a bennünk működő öröm, a derű, az önmegtartóztatás, a békesség, a jóság, szelídség, alázat, engedelmesség és még sok más jó tulajdonság. Nem választhatók el egymástól, mert az egyik hozza a másik termést. Nagyon nehéz pl. az alázatban megmaradni úgy, hogy igyekszünk megmagyarázni cselekedeteinket. Ezáltal hívjuk fel figyelmünket jótetteinkre. Az igazi alázat: ne tudja jobb kezed, mit tesz a bal. Tehát amit a rejtekben viszünk végbe, az lesz az Istennek tetsző áldozat. A szeretet gyümölcsei csakis az Isten szeretetéből érlelődhetnek bennünk, mert ezáltal lehetünk képesek teljesíteni akaratát.

2017. 02.25.

Kedveseim! Őrizzétek szíveteket Jézus szeretetében, hogy megmaradjatok a hitben! Jézus ajándéka a hit kegyelme, és azért kaptuk, hogy éljünk vele. Hitben járni azért nagy kegyelem, mert a keresztények nagy része nem hisz igazán Krisztusban. Mindaz, aki nem fogadja el a Feltámadást, nem jutott el a hitre. Élővé kell tenni hitünket, és beszélnünk kell megtapasztalásainkról. Mivel a hit hallásból ered, ezért mi is adjuk tovább hitünk alapigazságait, és cselekedjük meg azokat. Legyünk bátrak Jézus szeretetének megvallásában, és sokat imádkozzunk a hit terjedéséért!

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1207-hit-remeny-szeretet

a

Jézus Krisztus Urunk:

Köszöntöm testvéreimet a bűnbánat első Golgotáján.

A golgotai tanításban a mai nap olyan tanítást vettünk, amit már az évek folyamán megadtam számotokra. De a tanítás, amelyet ma az imáról adtam tanítványaimnak és a nép sokaságának, kiemelkedve, hogy hogyan és miképpen érezd a fontosságát mindannak és mindahhoz, amire szükségetek van.1

Hisz hogyan is kezdődik ez a tanítás?

A bűnbánat-idő, az évről évre a Hegyi beszéd tanítása részében elevenedik meg előttetek. S ilyenkor néhányan azt mondjátok: „Hát, ez már ismerős. Semmi új nincs benne.”

De az újban mégis jelen van a tanításnak a mondanivalója a kegyelem szeretetének átadásában, hogy hogyan és miképpen értékeljed, hogyan és miképpen állsz vele szembe, fogadod el, és megpróbálsz vele együtt működni a tanítás részével a mindennapokban. Hisz a mai nap a tanítás: hogyan kell átéléssel, szeretettel imádkozni.

Vannak, akik szeretnek úgy imádkozni, hogy „ha kell, felállok, ha kell, járkálok, és így jár a kezem, mondom, mindenki reám figyeljen, mert én most imádkozom”.

Kihez hasonlíthatjuk az ilyen embereket a testvérben?

Én nem mondok rá jelzőket most, erre megint a nyitott válasz a kérdéshez.

Majdan vannak olyan testvérek, akik olyan magabiztosan mondják imájukat, hogy ahogy ők imádkoznak, úgy senki sem imádkozhat, mert: „Én! Én tudok imádkozni! Te csak esetleg követhetsz engem.”

Hányszor és hányszor tapasztalni meg a mindennapi életben ezt is.

Én, Jézus Krisztus Uratok azt mondom: Úgy imádkozzatok, hogy érezzétek, hogy az imának mondanivalója van. Érezzétek, hogy az ima átölel. Az imának ereje van. Az ima felmelegít. És ha ezeket mind-mind megértitek, megtapasztaljátok, akkor már nem mondjátok azt, hogy: „Hú, de terhes! Hú, de nehéz imádkozni! Hú, nincs rá időm, mert engem lefoglal, és nekem másra is oda kell figyelni.”

Akkor már érzitek az imában, hogy mintha öröm töltene el. Érzitek, hogy nincs már semmi olyan, ami miatt neheztelnél mindazért, hogy te kiadhasd önmagadból, szíved szeretetével, e kegyelem ajándékát. Mert amikor imádkozol, érzed azt, hogy talán beszélgethetsz, nem csak önmagaddal, nem csak felebarátaiddal, testvéreiddel, hanem beszélgethetsz Velem, Jézus Krisztus Uraddal vagy Atyámmal, kinek gyermeke vagy. Mert hogy is mondottam tanítványaimnak?

— Ti ne úgy imádkozzatok, ahogy a pogányok teszik, hogy közben sokat beszélnek, hogy mindenki rájuk figyeljen, mert ők most imádkoznak. Ti ne kövessétek őket. Ti imádkozzatok úgy, hogy az ima megadja nektek mindazt a mondanivalóban, amire szükségetek van.

Hisz úgy-e, valamikor a kezdetekben2, emlékeztek, mikor tanítottalak benneteket arról, hogy azt mondottam: „Mi Atyánk, aki a Mennyekben vagy.”

És akkor azt mondottam nektek: Ez azt jelenti, hogy most te a Mennyei Atyát megszólítod. Most Hozzája imádkozol. De nem azért, mert ezzel az imával talán felajánlani vagy kérni akarsz, most csak te meg akarod érteni és ki akarod fejezni az ima értékét az ajándékában. Mert Mennyei Atya, még mielőtt te, vagy te, vagy te kérnél, Ő már tudja, hogy mire van szükséged. De ezt mind csak akkor tudod megérteni, elfogadni, ha hiszel Benne, ha elfogadod az Atyát, ha elfogadsz Engem, Jézus Krisztus Uradat, ha elfogadod tanításaimat, és ha szembe mersz vele állni: nem félsz tőle, mert nincs miért félned. Akkor érzed azt, hogy „az Atya, akit megszólítottam, valóban a Mennyben van”.

És mondhatod azt: „Szent legyen a Te neved” — a „szenteltessék”-ben. „Jöjjön el a Te országod.”

Az Ő országa már itt van az Én szeretetemmel, az Én tanításommal, az Én kegyelem-, ajándék-áldásommal, amelyeket már oly sokszor megadtam nektek. Az ország itt van, de rajtatok áll, testvérem, hogy megnyissátok-e szíveteket, és befogadjátok, hogy eggyé váltok vele.3

Hogy mondja számotokra pásztorom, aki tanít benneteket szintén a szentbeszédével?

Nem azt kell mondani, hogy: „Majd eljön számunkra az Isten országa.” Ő azt mondja, hogy itt van. Hogy elfogadod, vagy nem, erről mi tehetünk, mi: én, te és te.

S akkor mondhatod örömmel, ha már az ország itt van: „Legyen meg, Atyám, a Te szent akaratod. Mert Veled együtt szeretnék élni, Veled együtt szeretnék haladni, Veled együtt szeretném elfogadni mindazt, amit nyújtasz számomra.” Mert az imának az értékét fogadod el.

És akkor boldogan mondhatod már: „…ahogy a Mennyben, úgy itt lent a Földön, köztünk.” Mert a Mennyben — arról csak hallotok a tanítások révén. De néha van már egy kis elképzelésetek, hogy valójában ott mi is lehet, mert: „Már annyi sok tanítást hallottunk, akkor már elképzeljük, hogy ilyen lehet itt a Földön is az Isten országa?” Mert Atyám országa eljött közétek.

És akkor boldogan mondhatod azt már: „S add meg nekünk a mindennapi kenyeret.” A kenyér, amely a test és a lélek tápláléka, mert a mindennapi kenyérben nem csak arról a kenyérről beszélünk, amivel a testedet táplálod, hanem van a mindennapi kenyér az Eucharisztiában, amivel a lelkedet tudod táplálni, amivel tudsz kiegyensúlyozottá válni, amivel tudod, hogy a kegyelem a szeretetében feléd árad, amivel tudod, hogy: „Uram, közel vagy most hozzám. És boldog vagyok, mert testvéred és gyermeked lehetek.”

És ha ezeket mind-mind átértékeled az imában, akkor már boldogan mondhatod: „Ne engedj minket a kísértésbe.4

De előtte mi is van?

Megbocsátja a mi vétkeinket, amint mi is megbocsátunk.

Ezt hogyan tudod értékelni?

Van egy haragosod. Bárkire tudnék most így mutatni. Amíg te nem bocsátasz meg, addig hogyan várod, hogy neked megbocsássanak?

Tudom, néha a földi gyarlóságban azt mondjátok: „De már hányszor megtettük, és még mindig csak mi tegyük?”

Ilyen is előfordul néha a mindennapi élet történelmében. De Én mégis azt mondom nektek, Jézus Krisztus Uratok, a tanításomban, hogy tudni kell megbocsájtani. Tudni kell úgy élni a cselekedetek révén, hogy „amit én elvárok saját magam részére, hogy velem hogy viselkedjenek, hogy bánjanak, hogy fogadjanak el, hogy érezzem a szeretetet, az átölelést”, akkor legalább ugyanennyit te is nyújtsál a testvérhez, a felebaráthoz, mert így tud teljes lenni mindaz, amit e ima által a tanításban nyújthatok számotokra.

És akkor már boldogan mondhatod, hogy: „Ne engedj minket a kísértésbe.” Mert Én, Jézus Krisztus Uratok nem akarlak engedni és vinni se cselekedet, se másmilyen forma lévén. Én azt mondom: Bocsássatok meg szívből egymásnak. Örüljetek egymásnak, ha kell, öleljétek át egymást, hogy érezzétek a kegyelem ajándékát a szeretet révén. És ha ezeket mind-mind megtapasztaljátok, akkor tudjátok érezni, hogy milyen boldogság tölt el.

És akkor ennek a tanításnak a vége, a mondanivalója, hogy: „Ha én megbocsájtom a bűnöket, a tetteket, akkor a Mennyei Atya is megbocsájt nekem. De ha én nem tudok megbocsájtani, akkor a Mennyei Atya hogy bocsásson meg nekem? Pedig Ő szeret, mert Ő jót tesz velünk. Ő szembeállít mindazzal, ami vagyok, és talán ami szeretnék lenni.” De hogy „mi szeretnék lenni”, ez mind-mind itt belül alakul ki, és ezzel tudsz érvényesülni és haladni a mindennapokban.

És akkor most a tanításomban, úgy-e, felismertétek a kezdetek tanítását, amikor tanítottalak: „Mi Atyánk, aki a Mennyekben vagy…” — Mert én most megszólítottalak Téged.

És akkor folytatódott az ima-tanítás: „Üdvöz légy, Mária.” Te az a Mária vagy, ki az Ég és Föld Édesanyja vagy, mert Égben Jézus Krisztus Urunknak, a Földön nekünk, gyermekeidnek.

És az Édesanyához is tudunk fordulni, mert az Édesanya mint közbenjáró elviheti a te problémádat, a te kérésedet, a te fohászodat, a te örömödet, a te szeretetedet mindahhoz, akitől várod a segítséget a kegyelem részében. És akkor az ima, ahogy most mondottam el, nem szaporítva, nem parancsolva, nem ismételve, nem idegesen, hanem szívből, örömmel, szívből, szeretettel kiadom önmagamból, átértékelem e ima mondanivalóját, és akkor érzem, hogy mintha öröm, szeretet, béke, nyugalom alakul ki rajtunk és bennünk. Mint amikor valamikor éneklitek: béke szigete, békesziget, ami kialakulhat az emberi természet által a testben, Én úgy mondom felétek: a testvéreim szíve által e testben, e lélekben a kegyelemhez. Mert ha ezeket mind-mind így tudjátok elfogadni, akkor mondhassátok azt, hogy: „Boldog vagyok, Uram, Jézusom, hogy Hozzád tartozhatom, hogy a Te testvéred vagyok, a Te testvéredben megtanítottál imádkozni, elmondottad az ima értékének mondanivalóját a titok ajándékával. Megmutattad, hogyan és miképpen tudok jót tenni a cselekedetek által. Megmutattad, hogyan öleljem át az ima által felebarátomat és testvéremet, hogy a kegyelem egy legyen vele és velem. Hogyan tudok egymásra így tekinteni, ha nem is vagy így, kézen foghatóan most mellettem.” De mégis a lélekátvitel, a felajánló ima részében, rávetítheted mindarra s mindazokra, akikért imádkozol, akikért felajánlasz, és akikben hiszel. Mert amíg a hit kegyelme nincs meg benned, addig mondhatom, a ti szavatokat használva: morzsolhatod idegesen, lázasan, felindultan, járkálva, hogy mindenki lásson. De amíg nincs benned itt a hit a kegyelem szeretetében, addig hogyan legyen meghallgatás az ima révén?

Az imát nem mennyiségben mérem Én, Jézus Krisztus Uratok, hanem átadásban, átélésben a felismerés részében. Mert ha te, testvérem, őszintén, szívből, szeretettel, megfontolva, értékelve átadod felajánló imádat a szeretet, kegyelem részében, és most azt mondod — csak példát hozok fel nektek, ahogy a tanítványaimnak is néha példabeszédekben adtam a tanításomat: „Most egy tizedet a titokkal együtt szívből és szeretettel elmondom, és én hiszek benne, hogy én ezt most szívből elmondhattam s átadhattam Neked, Uram, és figyelek minden mondanivalóra, ami e tized által megelevenedik rajtam és bennem.” Akkor nem azt mondom: „Tütüm-tütüm-tütüm, tütüm-tütüm-tütüm… Hadd menjen, hadd menjen, hadd menjen.”

Annak az imának olyan, mintha innen most megfognál és kidobnál valamit. „Én kiadtam innen, de hogy hova esett, hát én avval nem törődöm. Majd csak valamikor megtalálom! S akkor rádöbbenek, s azt mondom: Nem történik meg a meghallgatás.”

A meghallgatás megtörténik, de a meghallgatásnál figyelni kell arra, hogy hiszel benne, szereted-e, szívből adod ki, őszintén, és gondolsz arra, amit most elmondasz. Vagy, ahogy mondottam: „Te is eredj, te is eredj, vagy tüm-tü-tüm-tüm-tüm…”

Mondhatunk bármilyen jelzőt, mert „én kiadom magamból, de hogy hova, avval nem törődöm”.

Mert vannak olyan testvérek is, akik azt mondják: „Oly sokat imádkozom: ha kell, a Szentség5 előtt, ha kell, a meggyújtott gyertyánál.”

A látszatra figyel, hogy meglegyen. De hogy hogyan jön ki önmagából, avval már nem törődik. És néha azzal többet kellene törődni, mint a külsőségi látszatra, amely körülvesz a mindennapokban, mert a látszat néha elvihet.

Fontos, hogy az imáról beszéljek, mert néha az ima ismét valahogy nincs úgy jelen a mindennapi életben, ahogy a kezdetekben tanítottalak, ahogy értékeltétek, ahogy felismertétek a mondanivalóját. Most nem arról tanítalak, hogy hogyan imádkozol, hogy röviden, hosszan, húzod, gyorsan, lassan, kimérten — most az imának, mondhatni úgy: a szépségét próbálom nektek adni, a szépségét, amely fontos, hogy átöleljen, s ez a szépség örömet adjon. És mindjárt mennyivel más, mikor ilyen örömteli az arcotok az ima révén, nem pedig olyanok, hogy: „Menjen! Kiadtam! Megadtam! És csak így, hogy innen látok-e valamit, azzal nem törődök.”

És néha ez által nem jelenik meg előttetek az ima szépsége az erejében.

Tanítványaimat is oly sokszor tanítottam, hogy érezzék, hogy az imának mondanivalója van, értéke van, ajándéka van, kegyelme van, szépsége van. És hogy ha ezek mind-mind eggyé válnak veletek, és szembe mersz ezzel állni, akkor már elindultál az igaz úton az ima kegyelme révén a megelevenedésben, amelyek most a tanításban ajándékul itt vannak köztetek a szeretet, a béke, az öröm, a türelem, a kegyelem, az ajándék, a szépség, és akkor egy tanításban még azt mondom: a bölcsesség. Hogy ezek mind-mind elfoglalhassák helyeit a ti szívetekben, és vezessen a mindennapok imájához, a mosoly, a szeretet kegyelméhez az átélésben, a megtapasztalásban, a felismerésben.

Majdan jött a második tanítás6, ami nem volt számotokra ismeretlen, mert pásztor testvéretek is egy szakaszát pont kiemelte a szentmisében, azt mondta: zörgetsz, hogy megnyíljon az ajtó. De ezt a tanítást szintén a szabadban adtam tanítványaimnak és a nép sokaságának. A leírásban, ahogy most ti nézitek a jelenben, azt mondjátok: a Hegyi beszédben. Én, Jézus Krisztus Uratok tanítottam tanítványaimat a felismerés megtapasztalásában, hogy hogyan kell szeretetben, a megbocsájtó kegyelem részében együtt lenni, és állhatatossá válni. És akkor mondhatom nektek örömmel: Kérjetek, keressetek, zörgessetek.

És akkor boldogan mondhatom: Kaptál, találtál, ajtó nyílott számodra.

Most, mikor kérsz, akkor szíved szeretetének felajánlásával teszed kérésedet. És a kérésben azt mondod: „Ó, Atyám, ó, Uram, Jézusom, Boldogságos Szent Szűz, Édesanya! Hallgasd meg kérésemet, fogadd el az én problémámat, amellyel csak Hozzád fordulhatok.”

Ha ezeket mind-mind szívből és szeretettel teszitek meg, megtörténik a meghallgatás.

És ha kerestek, találtok kegyelmet, szeretetet, örömet, békét, amely szintén fontos, hogy te egy teljes ember lehessél a testvérben e működő ajándékokkal, amelyeket már oly sokszor megadtam ismételten nektek. De ezek még mindig itt vannak előttetek. És hogy ha még mindig vannak olyan testvéreim, akik úgy érzik, hogy nincs teljesen eggyé a szívével és lelkével, akkor még mindig a keresésben megtalálhassa mindezeket a tanításokat, mindezeket a kegyelmeket az ajándék részében, ami felemelhet, amely erőt adhat, ami által érzed: a kiemelt ember a porból, mert szükség volt reád, és a szükségben megkaptad mindazt, amire vágyakoztál, megkaptad mindazt, amire szükséged volt a felajánlás részében, és megtaláltad mindazt, ami pedig a tanítások révén ajándékul szinte így árasztottam és nyújtottam nektek a felismeréshez, a megtapasztaláshoz.

S utána jön, hogy „zörgetek”.

És hol próbálsz zörgetni?

Ezen el lehet gondolkodni, hogy: „Hova szeretnék jutni, ha megnyílik számomra az ajtó? Beléphetek rajta? Be merek lépni rajta? Ismerem én azt ott, ami vár rám? Vagy a félelem erősebb lesz rajtam, és megtorpanok előtte. De a hit szeretete megmutatta nekem a megvilágosító kegyelem által, hogy bátor legyek, bátran zörgessek, és ne féljek, ami megnyílik előttem. Ne féljek elfogadni az újat. Ne féljek elfogadni a felebarátot. Ne féljek elfogadni a testvért. Ne féljek elfogadni, hogy talán kéréssel fordul felém. Ne féljek elfogadni mindazt, amit ez a nyitott ajtó rejt, és amivel szembe állhatok vagy beléphetek, hogy eggyé válhassak vele.”

Mert ez a bűnbánat-idő is egy nyitott ajtó előttetek. A meghívást megadtam. Az ajtó most megnyílott. Hogy beléptek-e rajta, és elindultok-e, ez ismételten a ti saját döntésetek a szabad akarat cselekvésében.

Fontos, hogy ezeket mind-mind meg tudjátok érteni, el tudjátok fogadni, eggyé válni vele, és érezni azokat a kegyelmeket, amelyek most így a bűnbánat-időben elevenednek meg rajtatok és bennetek. Mert akkor van értéke ennek a tanításnak, akkor tudod elfogadni a családot, a felebarátot, a testvért, akkor tudsz te is jót cselekedni, ha néha nem is vagyunk annyira teljesen tökéletesek és jók, de mégis tudom átölelni a felebarátomat, a testvéremet, tudok jót tenni gyermekemmel, unokámmal, a családommal.

Mert Én most nem kimondottan azt a tanítást próbálom nektek adni — hogy is folytatódott?

Ki adna gyermekének követ, amikor az kenyeret kér vagy halat, és kígyót adnál kezébe?

Mert te szereted gyermekedet, és te jót teszel vele. Ezért jót tudsz tenni a felebaráttal, a testvérrel. A tanítás révén érzed, hogy valójában mire van szükséged, hogyan és miképpen értékeled e tanításnak a mondanivalóját a mindennapokban, a mindennapokhoz.

Mert ha ezek mind-mind így eggyé válik veled az egységben, akkor tudod megérteni az imának hit-kegyelmét, ajándékát, és megérted, hogy hogyan szeretnél állhatatos lenni mindazokkal, akik hozzád tartoznak. Mert kértél — kaptál, kerestél — találtál, zörgettél, és ajtó nyílt neked.

És ha ezeket mind-mind meg tudod érteni, akkor lesz teljes számodra a tanítás, hogy: „Igen, ó, Atyám! Te mennyire szeretsz bennünket a gyermekben, mert jót cselekszel velünk. És mi is ezt a jót elfogadjuk, és ezt a jót próbáljuk kicsit így gyarapítani szívünkben, lelkünkben, és átadni annak vagy azoknak, akiknek szintén szükségük van a felismerő kegyelem részében. De nem parancsolunk, nem erőszakolunk, nem utasítunk, és nem formáljuk az embert, a testvért, a felebarátot az én saját elképzelésemre.”

Mert az még sosem vitt benneteket jó útra. Ott mindig ütköztél valamibe, és nem tudtál tovább haladni, nem tudtad átadni úgy, ahogy szeretted volna. Ezért kell mindig arra ügyelnetek, hogy fontos, hogy mindent a szeretet szaván tegyél, mindent, hogy lássák a szeretetet, lássák az örömet, lássák, hogy kegyelem működik rajtad és benned, és lássák, hogy te egy olyan testvér vagy, aki nem szégyelli megmutatni az arcán az örömét, a boldogságát, a szeretet kegyelmét, mert ezek mind-mind erőt adnak a mindennapban, a mindennaphoz. És akkor tudsz felemelkedni, érezni a felemelkedés ajándékát e szeretet által a kegyelemben.

Ennek reményében áradjon reátok kiválasztott Mária testvér-szolga által áldásom.

A mai áldás — az ima felismerésének ajándékára és szépségére adom nektek, és majdan a meghívásra a kegyelemhez, hogy hogyan és miképpen indulj el, mikor szükséged van az ajándékokra.

Ennek reményében a Szentlélek kegyelme által áradjon reátok.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme, amely már élővé vált rajtatok és bennetek, mutassa meg az imának erejét, ajándékát, kegyelmét és szépségét. És vezessen el benneteket mindahhoz, amire szükségetek van a kérésben, a keresésben, a megtalálásban, az elfogadásban. És ne torpanj meg, hogy ha megnyílik előtted az ajtó e bűnbánatban, mert e bűnbánatban megpróbálunk egyek lenni, és együtt haladni a mindennapokban.

És a bűnbánat-időt — most ismételten pásztorom szavát használom felétek, ahogy ő próbál benneteket vigasztalni, erősíteni, és azt mondja számotokra, hogy: „Azt mondotta Jó Jézus Krisztus Urunk a tanításában, hogy a hétköznapban is legyen ünnep.” Ő most azt mondta számotokra, hogy a bűnbánat is legyen ünnep, és az ünnepben legyetek egyek a szeretetben.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

Jézus Krisztus Urunk:

Köszöntöm testvéreimet a bűnbánat második Golgotáján.

A második Golgotáján az irgalmasság és a megbocsájtó kegyelemről volt szó az első tanításában, majdan a második tanítás pedig, hogy hogyan fogadd el az Atyát és annak Fiát a példabeszédben. Hisz az első bűnbánat Golgotáján az imáról adtam tanításomat a Hegyi beszédben. Majdan folytatódott a Hegyi beszédben, hogy nem szabad félni: kérjünk, keressünk, zörgessünk. Majdan a mai Hegyi beszéd tanításában: legyetek irgalmasak, amilyen irgalmas a Mennyei Atya.1 Ne ítélkezzetek, hogy titeket se ítéljenek meg, és ne mondj senki felett ítéletet, hogy feletted se ítélkezzenek. Bocsáss meg, hogy majd neked is megbocsássanak.

Ez a tanítás se ismeretlen számotokra, hisz már jelen volt felétek. De a megbocsátó kegyelem, az még mindig fontos, hogy bennetek éljen, vezessen, neveljen, mutassa meg a mindennapi utat a megbocsájtó kegyelemben. Hisz sokan és sokan azt mondjátok magatok között vagy egymásnak: „Én bocsássak meg?! Hát talán ő bocsásson meg nekem!”

Ez az, amire a ti saját szavatokat tudom használni: néha úgy viselkedtek, hogy tromf tromfra megy, nem figyelünk arra, hogy a tanítás hogyan van jelen. Mert a megbocsájtó kegyelem csak úgy tud működni rajtatok és bennetek, hogy ha te úgy próbálsz élni a mindennapjaidban, hogy elvárod, hogy veled hogy viselkedjenek.2 Most csak példának mutatom itt körötökben. És mikor itt a körötökben te elfogadod a neked járó tiszteletet, a neked megbocsájtó kegyelmet, a neked kijáró helyet, ha te erre vágyakozol, ha te úgy érzed, hogy erre szükséged van, akkor nekünk is talán úgy kellene élnünk és cselekedni, hogy megadjam azt az embertársaimnak, amire szükségük van; hogy én is meg tudjak számukra bocsájtani, még akkor is, ha talán a gyarlóságunkban nehéz.

A megbocsájtó kegyelem, az megváltoztathat. És hogy ha megtörténik a megbocsájtás, akkor öröm tölti el szívedet, szinte úgy érzed, hogy fellélegeztél, mintha szabad lennél, már nincs benned harag, indulat, gyűlölet, ami miatt nem tudod, hogy hogyan és miképpen éljél.

Hányan és hányan oly hamar apróságokon meg tudtok sértődni, és az apróságában pedig nem volna szabad megengedni, hogy ez itt bent elüljön, és ez itt bent elindítson benned valamit — talán indulatot, talán haragot, talán gyűlöletet? Talán elgondolkodol, hogy „hogyan és miképpen éljem meg e szavakat”.

Ilyenkor mondom nektek, a ti szavatokat használva ismételten: Isten nem véletlenül adott két fület. S azt mondod: Az egyiken be, a másikon távozzék.

Igen, mert nem engeded ide belülre magadnak, nem engeded, hogy itt ez elüljön, és ez miatt kialakul néha, de néha sokszor, a harag, az indulat, a gyűlölet.

És néha mondhassuk azt is, hogy néha semmiségért is haragudni tudtok. Mert a semmiséget, azt úgy kell próbálni észrevenni a tanítás révén, hogy hallasz valamit, vagy beszélgettek valamiről, de teljesen nem értesz vele egyet, és akkor megsértődsz, indulatossá válsz. Holott ezt mind-mind el lehet kerülni, a mosoly ünnepében, az öröm szeretetében nem engeded ide belülre. Hisz nincs értelme, hogy néha olyanokon idegeskedj, mérgelődj, indulatossá váljál, amire semmi szükséged.

Ez az, amikor azt mondom: néha saját magatokat használjátok fel az ilyen megbocsájthatatlan jelenlétre, holott az Én megbocsájtásom, az nem ebben a formájában, s nem ebben a tanításában van köztetek és bennetek.

Én, Jézus Krisztus Uratok nem egyszer mondom számotokra: Én és Édesanyám legyen és legyünk példa nektek és számotokra.

Íme, most min is vagyunk jelen?

A bűnbánat második Golgotáján.

Azt mondod, Hozzám tartozol, azt mondod: „Követlek Téged.” Azt mondod: „Imádkozom, és engesztelő testvérré válok, de mégsem tudok megbocsájtani.”

Hát akkor hogy működik bennetek e kegyelem?

Én, Jézus Krisztus Uratok, ha a Golgotán, ha a Keresztúton azt mondottam volna a nép sokaságának, vagy az írástudóknak, vagy a véneknek, vagy a főpapoknak, hogy: „Én sem bocsájtok meg nekik! Én is gyűlölök, és haragszok rátok!”, akkor hogyan lenne jelen a Golgota számotokra? Hogyan lehetne erőt meríteni? Hogyan lehetne a szeretetet felismerni?

Mert a fájdalom, szenvedés Golgotája, az is maga a szeretetében van jelen. Ott nincs harag se gyűlöletre, se indulatra, se féltékenységre, se kapzsiságra, se arra, hogy megbocsájtó kegyelem működjék az indulatok felett. De a megbocsájtó kegyelem a Kereszten működik. A Kereszten, amikor lenézek mindazokhoz, akik énekelnek, akik táncolnak, akik kockát vetnek, akik nevetnek, akik csúfolnak, és akik boldogok, hogy jelen e megaláztatásom.

És ekkor hogy van jelen a Kereszten a megbocsájtás a szeretetében, a kegyelmében?

— Ó, Atyám! Bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit cselekszenek!

Úgy-e, sokszor és sokszor halljátok, hónapról hónapra, évről évre a Golgotán?

És ezek a szavak a tanításában hogy vannak jelen benned a mindennapi életben a kegyelemhez? Hogyan tud működni rajtad és benned? Hogyan ismered fel mindazt, ami ez által körülvesz? Hogyan akarsz irgalmasságban élni? Hogyan akarod elfogadni felebarátodat és testvéredet, szeretteidet? És hogyan mondod azt, hogy „nem ítélkezek, hogy engem se ítéljen meg senki”? Mert az ítélet ítéletet vonz magával együtt. És ezekre semmi szükségetek a mindennapi életben.

Próbálom olyan egyszerűen, olyan szeretetteljesen átadni ezt az irgalmasság-tanítást a megbocsájtó kegyelemben, mert hogyan folytatódik?

Ha te megbocsájtasz, és hogy ha te adsz, akkor te is kaphatsz. És nem mindegy, hogy hogyan és miképpen, mert a tanításban Én így szóltam: Neked is adnak jól megtömött, túlcsordult, megrázott tömlőt ölödbe, mert te, ha ilyen mércével mértél, akkor neked ugyanilyen mércével mérhetnek visszafele. És akkor öröm és szeretet van jelen a mindennapokban a kegyelemhez. És akkor tudod értékelni, hogy a tanítás valójában hogyan van jelen a mindennapokban.

És akkor elkezdjük gyakorolni az irgalmasság szeretetét, hogy valóban irgalmasokká váljunk, valóban tudjunk megbocsájtani mindenkinek, valóban senki felett ne ítélkezzek, mert akkor felettem se ítélkeznek. És valóban, ha én tudok adni szívemből, szeretettel, akkor én is várhatok. De ha én ennyit adtam, számomra talán duplája kerül vissza. Mert hogy van? Megrázott, túlcsordultig megtömött tömlővel térhet vissza a kegyelem-ajándék a mindennapi életben, a mindennapi élethez.

És akkor öröm járja át szívedet, hogy „az én mércém valóban jól volt jelen a megmérettetésben, az átadásban, az ajándékozásban, mert visszafelé hozzám is vagy még egy kicsivel több jutott felém”, ami által öröm és boldogság elevenedik meg rajtunk és bennünk e szeretet, kegyelem részében.

És akkor azt mondod: „Igen, jó irgalmasnak lenni, jó felismerni a felebarátot, jó számára megbocsájtani, és nem ítélkezek. És ha tudok, adok és ajándékozok, mert én jó mércével szeretnék mérni, mert akkor számomra is olyannal vagy még nagyobbal mérnek vissza” — a kegyelemből, az ajándékból, az irgalmasságból, a megbocsájtásból?

Ezek mind-mind jelen vannak a Hegyi beszéd tanításában, a mai napban.

Majdan átléptünk a második tanításra, ahol jelen vannak a farizeusok, jelen vannak a nép vénjei.3

Ezeket most a jelenben hogyan is lehetne megnevezni? Kik a farizeusok? Kik az írástudók? Kik a nép vénjei az elöljárókban? Kik azok, akik mások felett tudnak ítéletet mondani?

Mert csak az a jó, ha ők elismerve vannak, de hogy ők másokat elismerjenek, jót cselekedjenek, az már nem az ő hatáskörükbe tartozik. A mai nyelven így is lehet mondani s értelmezni.

De a tanítás a gazdag emberről szól.

Ki is számotokra a gazdag ember?

Az Atya. Az Atya itt lent a Földön készít egy gyümölcsöst a szőlőben. Telepíti a szőlőt, hogy majd jó gyümölcsöt teremjen. Hogy megóvja, hogy vigyázzon mindazokra, akik Hozzá tartoznak már, be is keríti. Hogy még nagyobb védelmet kaphassanak, a sövényben taposóaknát4 készít. A közepére, hogy biztonság legyen, őrtornyot emel. S aztán itt hagyja a munkásokra, az egyszerűekre.

A kicsinyekre? Vagy a kapzsikra? Mindenki saját maga megadhassa a választ.

De eljön az idő, a gyümölcs beérett, és a termést illene átnyújtani, szolgáltatni. De hogy a termést a gazda megkaphassa, először megvernek, megölnek, megköveznek. Megismétlődik még egyszer. Utána elküldi Egyszülött Fiát:

— Hát azt már csak megbecsülik, saját Fiamat!

És a saját Fiával mit tesznek? Kidobják, és megölik. Hát arra sincs szükségük, mert ők a földi élet tanúságában gondolkodnak:

— Miénk lehet az örökség!

De hogy legyen az övé az örökség, mikor nem oda tartozik?

Ehhez lehet mondani azt, hogy: „Néha többet várok, mint amit adtam. Szinte kapzsivá, iriggyé, és az sem riaszt vissza, ha ezért talán megverek, megölök vagy megkövezek valakit, néha tettekkel, néha szavakkal, néha indulatokkal.” Ez mind-mind rajtatok múlik, hogy hogyan és miképpen cselekszetek.

És akkor felteszem a kérdést most a jelenben felétek:

És hogy ha majd eljön a gazda a saját földjére, a saját gyümölcsösébe, mit fog tenni a munkásaival, azokkal, akik nem hallották meg az ő szavait, nem hallották meg, hogyan kell cselekedni, nem hallották meg, hogy a cselekvésben hogyan kell átadni mindazt, ami nem az övéké, amihez semmi közük?

Ők boldogan válaszolnak:

— Hát gonoszul bánik el a gonoszokkal.

Igen, s akkor mondhatom számukra: Mert nem olvastátok az Írást, mikor az építők építettek, némely követ elvetettek, amely szegletkővé vált? Mert az Atya akarta, hogy szegletkő legyen.

És csodálkoztak rajta, és a csodában örültek.

S ilyenkor mondhatom azt: majd jönnek, és elveszik tőletek ezt a hatalmat, elvehetik tőletek az Isten Országát, és olyan népnek adják, aki méltó az elfogadásra, méltó, hogy neki adják.

És ilyenkor döbbennek rá, hogy ez a példabeszéd róluk szólt, mert ők cselekedtek így az Emberfiával.

És ez a tanítás most a jelenben mindazokhoz szól, akik néha így bánnak a felebaráttal és a testvérrel és a szeretteikkel, amikor nem törődnek senkivel és semmivel, csak azt mondja, hogy: „Nekem legyen jó. Én kapjam meg mindazt, amit talán kinéztem magamnak, vagy amit elkönyveltem, hogy az az enyém, holott lehet, hogy semmi közöm hozzá, de én megszerzem, mert nekem szükségem van rá!” — az egyszerűségében így adom szavaimat felétek.

És néha ezt a tanítást lehet mondani a farizeusokra, az írástudókra és a nép vénjeire, akik odaálltak az elfogadásban vagy a meghívásban — mert kevés, mondhatni azt, a meghívásban —, akik az Egyházban, az Egyház élére állnak, az Egyházban cselekedni akarnak, az Egyházban elfogadni mindazt, amely körülveszi őket, vagy az Egyházban szolgálatot szeretnének teljesíteni mindazoknak, akiknek szükségük van e szolgálatra.

Ilyenkor némelyek megsértődnek — most visszaléphetünk az első tanításra. Mert ha érintett benne, akkor megsértődik. Holott nem megsértődni kellene, hanem önmagába nézni, és elgondolkodni, elmélkedni, felismerni önmagát: „Talán nem ez a helyes út a cselekvésben, hanem valóban szolgálni kellene, szívből és szeretettel. A szolgálatban elfogadni mindazokat, akik hozzám tartoznak.”

És akkor más lehet az összetartozás a szeretetében, a kegyelemben. És akkor nem fogják azt mondani rájuk: „Ti is olyanok vagytok, mint a farizeusok. A mai jelenben talán ti vagytok a farizeusok, az írástudók, és megelevenednek rajtatok és bennetek a nép vénjei, akik azt gondolják, hogy nekik mindent szabad a cselekvésben.”

De ha őtőlük kérik számon a példabeszédben, akkor megsértődnek. Még neki is mennének mindazoknak, akik megsértik őket. Ahogy Engem, Jézus Krisztus Urukat az Emberben szerettek volna megfogni, de féltek a néptől, mert a nép csodált, tisztelt, szeretett és követett a tanítás mondanivalója révén, a csoda megtapasztalása révén.

A tanítás és a csoda most is jelen van a mindennapokban, csak nyitott szívvel kell jelen lenni, felismerni, elfogadni, szívedbe zárni és eggyé válni vele. És akkor tudod értékelni e mai bűnbánat második tanítását, ami folytatódik a Hegyi beszéddel, és majd tovább, ahogy haladunk, a tanításokkal a kegyelemhez.

És ennek a kegyelem tanítása révén megajándékozlak benneteket kiválasztott Mária szolga, testvérem által áldásommal e bűnbánat második Golgotáján, hogy áradjon reátok az imádság felismerésének, szépségének, kegyelmének ajándéka, hogy ne félj, merj kérni, merj keresni, s merj zörgetni, és ha megnyílik az ajtó, ne torpanj meg, és próbálj irgalmassá válni az irgalmasságban, ne mondj ítéletet, és tudjál megbocsájtani. És hogy ha már működik a megbocsájtás benned, akkor meg tudod érteni azt a példabeszédet, ami az Atyáról és a Fiúról szól feléd és hozzád a felismerés elfogadása révén.

És ennek reményében árasztom reátok áldásomat.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme világosítson meg benneteket, testvéreim, e meghívásban, e elfogadásban és a mindennapi élet haladásában, hogy a bűnbánat-idő megadja számotokra a tanításban a szépséget, az ajándékot, a kegyelmet, a keresést, a megnyitott ajtót, „ami előtt nem szeretnék megtorpanni, hanem tovább haladni, hogy irgalmasságban alakuljak ki az irgalmassághoz, ne ítélkezzek, tudjak megbocsájtani szívből és szeretettel, és akkor felismerem a példabeszéd tanítását a szeretet kegyelme által az Atyáról és a Fiúról, kinek gyermeke és testvére lehetek e meghívás révén”.

A jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

Figyeljetek mindig a Szentháromságra
Kedveseim, figyeljetek mindig a Szentháromság tanításaira! Megmutatja nektek egyénre szabottan, mit várnak el tőletek. Az Atya teremtői mivoltában, bennetek is alkotó tevékenységet folytat, még pedig maradandót. Jézus megtanított nektek mindent szent Evangéliumában, mely által az Atya akaratában lehettek, és amely elvezet benneteket az örök üdvösségre. A Szentlélek sugalmazó jelenlétével, és megvilágosító kegyelmével vezet benneteket szabad döntésetek alapján. Ha figyeltek, és magatokévá teszitek Jézus tanítását, akkor az Atya új teremtménnyé formál titeket a Szentlélek jelenléte által. Így éljetek a Szentháromságban, hogy onnan soha ne kerülhessetek ki, mert csak náluk találjátok meg életetek értelmét!
2012.02.07.             Anna Terézia
 

A Szentháromság szeretet-egységében

Kedveseim, hangolódjatok mindig a Szentháromságra, egymás szeretetén keresztül! Mert, ha figyelmesek vagytok egymás iránt és igyekeztek a kölcsönös felebaráti szeretetben buzgólkodni, akkor már a Szentháromság szeretet-egységében részesültök. Oly nagyon fontos, hogy ezt az egységet jól megéljétek, mert akkor védelem alatt álltok, és nem téríthet el benneteket az ellenség. Az Istenszeretetnek olyan erős kötelékével vagytok megerősítve, amely kikezdhetetlen az ellenség részéről. Bízzatok, mert a kegyelem megtart titeket az örök életre, és nem engedi, hogy rossz útra térjetek. Szívetek legyen hálás a Szentháromság és a Szűzanya iránt, akkor boldogan szembenézhettek minden előttetek álló nehézséggel. A küzdelmet már nem egyedül vívjátok.
2012.02.10.             Anna Terézia
 
 
 
A szeretet áramában élni
Kedveseim, legyen bennetek alázat, amikor a Szentháromság jelenlétébe helyezkedtek! Mérjétek fel hol a ti helyetek ebben a közösségben, hogy az Úr kegyelme emelt be benneteket, és ruházott fel hatalmas ajándékával. Nincs e földön olyan csodálatos gazdagság és öröm, mely rátok vár, akik elköteleztétek magatokat a szentháromságos életre. A szeretet áramában élni, és viszonozni a sok jót, melyet nektek juttatott az égi kegyelem, ez határtalan boldogság. Tegyetek meg mindent, hogy ez a szeretet végtelen szélességben, magasságban és mélységben terjedjen az Úr legnagyobb dicsőségére. Boldog a szív mely tud örülni embertársa örömének, és békéjét leli abban, ha mások növekednek, még ha maguk kisebbednek is. Kérjétek imában, hogy ez a kicsi és alázatos lelkület kialakuljon és felerősödjön bennetek!
2012.02.11. Anna Terézia
 
 
 
Tisztaság 
Kedveseim, legyetek tiszták, éljetek úgy, hogy ne találjanak rajtatok semmi foltot, mely a tisztátalanságra utalna! Éljetek a Szentháromság jelenlétében feddhetetlenül, akkor birtokoljátok szeretetüket és nem érhet tieteket semmiféle bántódás. Ügyeljetek mindig lelketek tisztaságára! Ne engedjétek beszennyezni magatokat olyan dolgokkal, amelyek árthatnak nektek! Például ne kívánjatok meg olyan dolgokat, amelyekről egykor már lemondtatok. Élvezzétek az önmegtagadás zamatos gyümölcseit! Ne találjatok másban örömet, csak a Szentháromság kötelékében és Édesanyánk ölelő karjaiban. Bízzatok, a  szeretet-cselekedeteitek megtermik gyümölcsüket, csak adjatok oda mindent a Szentháromságnak!
2012.02.12. Anna Terézia
 

http://engesztelok.bocsajozsef.hu/imaszandekok/tisztasag


Mindent felajánlani a Szentháromságnak
Kedveseim, a kegyelem forrásvizében erősödjetek meg, és legyetek meggyőződve arról, hogy amit tesztek, és amit őszinte, tiszta szívvel felajánlotok a Szentháromságnak, az bőséges kegyelem-kiáradást hoz számotokra. Nem kell látnotok az eredményt ahhoz, hogy meggyőződjetek arról, milyen úton jutott el hozzátok a kegyelem. Ti csak buzgón, és állhatatosan tegyetek meg mindent, hogy a Szentháromság dicsőséges fénye ragyogjon szívetekben! Boldogan találjátok meg az ehhez vezető utat! Ebben kérjétek a Szűzanya segítségét, és a szentek közbenjárását! Bízzatok, és szüntelenül áldjátok a Szentháromságot, aki oly nagy örömmel fogad be titeket szeretetébe!

2012.02.14.                     Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/mindent-felajanlani-a-szentharomsagnak

 
 Ne rémüldözzetek!

 

Kedveseim, éberek legyetek, amikor a Szentháromság szeretetében vagytok! Ugyanis az ellenség azon mesterkedik, hogyan zavarjon meg titeket ebben a csodálatos szeretet-egységben. Bár védelem alatt álltok, amikor behelyezitek magatokat a Szűzanya közbenjárása által a Szentháromságba, mégis, mivel e világban éltek, a gonosz erők megtámadhatnak benneteket azért, hogy kibillentsenek, és megzavarják lelki békéteket. Mégis azt mondom nektek, ilyen esetben legfontosabb, hogy ne rémüldözzetek, hanem maradjatok nyugodtak tudván azt, hogy kinek a kötelékében élvezitek a békességet. Indítsátok fel a hitet és vessétek magatokat a Szűzanya karjaiba!

2012.02.15.      Anna Terézia


Szeretetegység

 

Kedveseim, a Szentháromságban találjatok meg minden biztonságot, és legyetek arról meggyőződve, hogy mindenben segítséget kaptok, amikor rászorultok! Nektek is ugyanúgy kell mások felé szolgálnotok, és tudnotok kell, hogy minden jótett viszonzásra talál ott, ahol nem is gondolnátok. A legfontosabb legyen számotokra a szeretetegység! Úgy viseljétek egymás terhét, hogy azzal a tiétek is könnyebb lesz azáltal, hogy abban mások is segítenek nektek. Ez egy olyan áramlás, amely folyamatosan körbe halad és a Szentháromság szeretete tartja életben és emeli fel Önmagához. Legyen ez számotokra olyan biztonságot nyújtó kegyelem, amely idővel csak erősödik és gazdagodik! Bízzatok, és szeressetek jót tenni másoknak.

 

2012.02.16.                 Anna Terézia


Semmit se akarjatok magatoktól tenni 

Kedveseim, ha mindvégig kitartotok, vár rátok egy gyönyörű szép ország, melyet a Szentháromság készített nektek. Jöjjetek, és legyetek készek bemenni az Örök Hazába! A hely már el van készítve számotokra. Most már csak rajtatok múlik, megtesztek e mindent, ami tőletek telik? Mindenekelőtt a hűség legyen derekatokon az öv, és az állhatatosság páncéljába öltözzetek be, mert nagy szükségetek lesz mindezekre a küzdelem idején. Kérjétek a Szűzanya vezetését, és engedjétek, hogy édesanyai palástjával takarjon be titeket! Engedjétek, hogy Ő küzdjön értetek, és akkor megtapasztaljátok, mekkora biztonságban vagytok az Ő oltalmában! Semmit se akarjatok magatoktól tenni, mert azonnal az ellenség csapdájába estek. Ne féljetek, bátorítsátok egymást, hogy megerősödjetek a harcra!

2012.02.19.             Anna Terézia

http://engesztelok.bocsajozsef.hu/lelkielet/semmit-se-akarjatok-magatoktol-tenni

Vágy a Szentháromsággal való találkozásra

 

 

Kedveseim, mindig ügyeljetek lelketek tisztaságára, hogy feddhetetlennek találjon titeket a Szentháromság! Türelmesen készítsétek lelketeket a nagy találkozásra, mert valóban felfoghatatlan élmény lesz mindazok számára, akik őszinte, tiszta szívvel vágyakoznak az égiekkel való személyes találkozásra. Ez a vágyakozás ne meddő várakozás legyen csupán, hanem olyan buzgóság, amely képes, teljesen megfeledkezve önmagáról, mások javát szolgálni! Semmi más ne érdekeljen, csak az legyen a legfontosabb, hogy minél többen átéljétek a Szentháromsággal való csodálatos egyesülést. Ezért munkálkodjatok szüntelen!

2012.02.20.      Anna Terézia

 

http://engesztelok.hu/lelkielet/vagy-a-szentharomsaggal-valo-talalkozasra 

 

 

Felajánlani, ami nehezünkre esik 

 

Kedveseim, a nagyböjti szent időt jól használjátok fel! Egyesüljetek az engesztelés nagy művével! Álljatok készen és tegyetek meg mindent, amivel előmozdíthatjátok a Szentháromság szent ügyét! Ajánljatok fel olyan cselekedeteket, amelyek nehezetekre esnek! Nagyon fontos, most különösen is, odafigyelni minden lehetőségre, mert ha elmulasztjátok azokat, nem térnek vissza soha. Ezért ne menjetek el e lehetőség mellett! Ha tudnátok, mekkora érték rejlik a jótettekben, melyeket önzetlenül tesztek másokért, akkor nem haboznátok, és azonnal megcselekednétek. Boldog az a szolga, aki így érkezik minden nap a Szentháromság színe elé és elfogadja Édesanyánk bőséges segítségét. Ne feledjétek, magatoktól keveset tudtok tenni, de a Szűzanyával mindent elérhettek, mert vele a jótettek bőséges áldása árad rátok!

2012.02.22.                Anna Terézia

http://engesztelok.bocsajozsef.hu/lelkielet/falajanlani-ami-nehezuenkre-esik


Fogadjátok örömmel a nehézségeket!

 

Kedveseim, mindig készségesen fogadjátok a megpróbáltatásokat! Soha ne utasítsátok vissza azokat, mert a lelketek javára válik, ha türelemmel és odaadással viselitek. Hordozzatok el tehát minden terhet, mert amikor azokat Jézus szenvedéseivel egyesítitek, azonnal lelketek javára és a Szentháromság dicsőségére válik. Ezért fogadjátok örömmel a nehézségeket, és nyugodjatok meg azok elhordozásában, mert akkor fogjátok megtapasztalni, hogy szenvedéseitek már nem is olyan nehezek, mert Jézus átvállalta ezeket is magára. Ezért fontos átmennetek a szenvedés felhője alatt. Ha ezt sikerül megtennetek, hamarosan tovaröppen a borút okozó felhő, és előbújnak a derű napsugarai szívetekből. Fogadjatok el hálával mindent, mert akkor béke száll lelketekre, és már nem nyomaszt többé a félelmeket keltő sötétség.

 

2012.02.27.          Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/fogadjatok-oeroemmel-a-nehezsegeket

2012.02.15   ÉGI ÜZENETEK                Mennyei Atya: A lelki eljegyzés
Drága engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Mennyei atyátok, nagy szeretettel köszöntelek benneteket. Ma az Istennel egyesülés imájáról lesz szó. Ez egy olyan magas foka a kegyelemnek, hogy nagyon nehéz megérteni, megmagyarázni. Csak azok kaphatják meg a lelki jegyességet, akik teljesen kiüresítették a szívüket, egészen lemondtak a különböző élvezeti cikkekről, mindről egytől-egyig. Megszakították a világgal azokat a kapcsolatokat, amelyek neki szellemi örömöket jelentenek. Mit is jelent az Istennel való egyesülés imája, a lelki jegyesség, önkívületi egyesülés. A nyugalmi imánál arról volt szó, hogy a lelki sajátosság, tehát az érzelem, az értelem, az akarat, a képzelet mind ébren vannak. Viszont az egyesülés imájánál ezek mind alszanak. A kívülről szemlélő úgy látja az ilyen választottat, mintha aludna, elájulna, vagy mintha nem is lélegezne. Pedig ez nem így van. Jézus a lélekkel egyesül, beleköltözik a lelkébe, és hatalmas nagy örömmel borítja el, közben az illető nem lát, nem hall, nem ért, nem érez semmit. Itt most egy ellentmondást láthattok, miért ad Jézus örömöt, ha az illető nem is érezheti. A válasz már itt is van: Nem akkor adja az örömöt, amikor éppen Jézus egyesül a lélekkel, abban a pár percben, hanem utána. Akkor aztán a lelki sajátosságok mind felélednek. Az értelem egészen tisztán látja, hogy Jézus egyesült vele, az emlékezet is tudja, az akarat pedig arra törekszik, hogy mindig maradjon Jézus az ő lelkében. Ez egy hatalmas élmény, de nehogy azt higgyétek, hogy Isten csak a szeretetével, vagy a kegyelmével van jelen, nem Ő saját maga van jelen. Tetőtől-talpig benne van Jézus a lélekben. Közben jegyességet köt vele. Attól kezdve, hol meglátogatja, hol pedig rövid időre elhagyja, aztán megint meglátogatja. Úgy mint ahogy a földi erkölcsös jegyeseknél, akik nem költöznek össze, hanem egy darabig együtt vannak, azután elválnak az útjaik. Aviai Szent Teréznek vagy egy nagyon szép hasonlata erre vonatkozólag: Képzeljetek el magatok előtt egy olyan gyertyát, ami két gyertyából van összeragasztva és egy közös kanóca van középen. Meggyújtjuk a kanócot és ég a két gyertya együtt. Azután fogunk egy forró kést, elvágjuk a kanócot, a gyertyát függőlegesen, meggyújtjuk és mind a két gyertya ég. Azután felhevítjük a két gyertyát, összeragasztjuk a két gyertyát, a kanócot összesodorjuk, és újra ég. Ugyanígy van a lelki jegyességnél, egészen addig van, hogy hol találkoznak, hol szétválnak, amíg egyszer csak olyan tökéletességre tesz szert az a lélek, hogy Jézus frigyre lép bele. Ez még magasabb lelki állapot, ilyenkor Jézus már egyetlen pillanatra sem hagyja el, még a lelki sötétség alatt sem hagyja magára, csak a lélek érzi úgy. Erre is van egy bájos hasonlata Nagy Szent Teréznek: A patakba belesik az eső, az esőcseppek elvegyülnek a patak vizével, és nincs az az ember, aki ki tudna válogatni az esőcseppeket a patak vizéből, mert ez már felbonthatatlan állapot. Így van ez a lelki házassággal, de a földi házassággal is, amit Isten megáldott. Azt sem lehet már felbontani, legfeljebb érvényteleníteni különböző egyházi engedélyekkel, de Isten szemében mindig is egyek maradnak.
Az igaz, hogy Nagy Szent Teréz úgy beszél róla, hogy önkívületi egyesülés a lelki jegyesség, és ez a legtöbb esetben ez így is van, de van mikor Jézus kivételt tesz. Egy választottja, aki beszél Jézussal, megkapta a lelki jegyességet, de egész másképpen. Imádkozta a rózsafüzért, jött a Szentlélek és fellobbantotta a szívét, és nagyon nagy szeretet gyulladt benne Jézus iránt, és ekkor Jézus megszólalt az értemében: Gyermekem, te teljesen kiüresítetted magad, mindenről lemondtál, kinyitottad a szívedet előttem, és Én most megkérdezlek: Akarsz-e a jegyesem lenni? És erre a választott így válaszolt: -Igen, Jézusom boldogan, még ha nem is vagyok rá méltó. Jézus mutatta a tenyerét: -Nézz ide két gyűrű van itt, egy kisebb és egy nagyobb. A kicsi a tiéd, a nagyobbik az enyém. Most gyermekem tartsd a gyűrűs ujjad, ráhúzom a gyűrűt, mert ettől a perctől kezdve az én jegyesem vagy. És most én is tartom a gyűrűs ujjamat, húzd rá a másik gyűrűt. Nagyon szeretlek, Gyermekem! A választott is válaszol: Ó, Jézusom végtelenül boldoggá tettél, én is nagyon szeretlek Téged. Akkor Jézus kitárta a két karját, átölelte és homlokon csókolta. Erre a választott gyermeke nagyon megilletődött, lehajolt egészen a lábaihoz, és mindkét lábát megcsókolta. Jézus azt mondta, hogy Gyermekem, a jegyesek nem egymás lábát csókolják meg, hanem az arcukat. A választott felállt, és Jézus úgy irányította, hogy megcsókolták egymás arcát. Átölelték egymást nagy-nagy szeretettel. És azután minden nap jött újra és újra meglátogatja az Ő kicsi jegyesét. Tehát nemcsak önkívületi eljegyzés van, hanem ilyen is.
Ezeknél a misztikus dolgoknál is jelen lehet a bűn, a kísértés. Addig amíg valaki a nyugalmi ima állapotában van, vagy még korábbi fokozatán a lélek fejlődésének, addig előfordulnak kisebb, bocsánatos bűnök. Egy kegyes hazugság, kényelemszeretet, hogy egyik hétköznap nem megy el szentmisére. Vagy egy rossz gondolat suhan át az agyán valakiről, vagy egy ítélkezés, de amikor Jézus eljegyezte az ő kiválasztottját, attól kezdve a kísértés már megszűnik, mert Jézus nem engedi a lelkébe a gonoszt. Nagyon ritka mikor van egy apró elesése, de akkor is könnyek között megbántja, és a megbocsátás mindig gyönyörűségesen szép. Ez mutatja, hogy a lelki jegyesség jóval magasabb fokozat, mint a nyugalmi ima. A lelki jegyesség, és házasság alatt látomások vannak. A látomásoknak három fajtája van. Az egyik az érzéki látomás, amikor az illető a testi szemeivel lát. Ilyenek pl. a medugorjei, a fatimai látnokok. Amikor a fatimai gyermekeket megkérdezték, hogy milyen volt a Szűzanya, egyenként külön, mindegyikük ugyanúgy írta le, tehát ők a testi szemükkel látták. A másik látomás fajta, a képzeleti látomás. Egészen váratlanul jönnek, pl. porszívózás közben, tehát nem képzelődésről van szó. Egyszer csak ott látja maga előtt az Úr Jézust, fehér ruhában, gyönyörűen mosolyogva, vagy egyszer csak ott látja a Szűzanyát maga előtt valamilyen tevékenysége közben. Az ilyen látomásnál a lelki szemeikkel látnak, akkor is látnak, ha becsukják a szemüket, akkor is ha kinyitják. A harmadik fajtája az értelmi látomás, amikor se a testi, se a lelki szemével nem lát az illető, és mégis látomása van. Aviai Szent Teréztől megkérdezték, hogy hogy lehet az, hogy Jézus ott állt előtte, pedig nem is látta. Szent Teréz azt válaszolta, hogy azt nem tudja megmondani, hogy milyen ruha volt rajta, hogy milyen volt az arca, de azt igen, hogy Jézus mit tett. Tudta, hogy éppen most megáldotta őt, vagy máskor megmutatta neki a Szentháromságot, hogy ott lakik az ő lelkében, de nem a szemeivel látta, hanem az értelmével. A Szentháromság egységét magyarázták neki: először három szép fényes kör jelent meg, azután a körök összeolvadtak és egy piros lángtenger jelent meg előtte, egy a Szentháromság, az Atya, a Fiú és a Szentlélek.
Képzeleti látomásban részesül pl. az a 18 éves látnok leány, akikről nektek szoktunk beszélni, és köztetek is sokan vannak, akik ebben részesülnek. Vannak, akik elmondhatják, vannak akiknek titokban kell tartani. Az egyikük pl. mindig látja a Szűzanya szemét, ha becsukja, ha kinyitja a szemét. Néha -néha eltűnik, de általában ott van. Hol lefelé, hol felfelé néz, hol szomorú, hol vidám. A szemén keresztül utasításokat ad neki, de nem szól hozzá. Egy másik karizmája, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkek meglátogatják, és imát kérnek tőle. Ezek a lelkek sem szólnak hozzá, csak megjelennek. Egyszer a lépcsőházban jött fel a második emeletre, amikor egyszer csak látja, hogy a lépcsőn közeledik felé egy átlátszó ember alak. Nem ijedt meg tőle, nagyon bátor volt. Nem tudta ki lehet, de érezte, hogy a tisztítóhelyről valaki. Azután felhívta Évát, választottamat, hogy ki lehet ez az alak. Jézus azt üzente neki, hogy a tisztítóhelyről egy Mária nevű asszony, aki ott lakott, és nem rég halt meg, és azt kéri, hogy imádkozzon a lelkéért. Erre nekifogott a keresztútnak, és az állomások között énekelt, egyszer csak azt hallotta, hogy nem egyedül énekel, hanem egy szoprán női hang is. Nagyon megdöbbent, megint felhívta Évát, aki megkérdezte Jézust, és kiderült, hogy ugyanaz a Mária volt, és hálából újra jelentkezett, közölni akarta, hogy mennyire boldog, mert kiszabadult a tisztítótűzből. Máskor pedig amikor közösen imádkoztatok a tisztítótűzben szenvedőkért, látta a tisztítótüzet, ahogyan belőle sok fehér ruhás alak száll fölfelé.
Egy másik választott, aki szintén képzeleti látomásban részesül, látta amint itt köztetek, a Szűzanya beszéde alatt, egy kék színű Szűzanya formájú alak, fogott egy kicsiny fehér alakot és átnyújtotta Éva karjaiba. Csak fényfoltokat látott, de ez is nagyon szép ajándék volt.
Van olyan is, akinek nem szabad felfedni magát. Egyikükkel történt tavaly nagyböjt alatt volt, hogy a templomban volt, és hirtelen megjelent előtte a Szűzanya, élesen látta az arcát, azt is, hogy szomorú. Azután a Szűzanya lehajtotta a fejét. Másik alkalommal pedig, Veronika kendője jelent meg előtte, és rajta Jézus szenvedő vérző arca.
Egy másik választott a holdban látta a Szűzanyát, nem is egyszer. De nem úgy, mint mi néhányan, hogy a holdvilágos részeiből kivehetőnek látjuk a körvonalait, hanem úgy hogy színesben látta az egész arcát, piros volt a szája és mozgott, mondott valamit.
Egy másik esetben Éva éppen a Szentlélek beszédét tartotta, és egy pillanatra kiesett az agyából a mondandója, kérte a Szentlelket, hogy segítsen, de csak nagyon halkan, ez az illető mégis meghallotta, és abban a pillanatban azt látta, hogy Éva alakja eltűnt, és helyette ott állt a Szentlélek, kitárt karokkal, hófehér ruhában, bő ruhaujjal.
Egy másik alkalommal a Szentmisén megpillantotta az Úr Jézust hús-vér alakban. Leült a férje és közé a padba és a lábát feltette a térdeplőre. Választottam lenézett, és látta, hogy mezítláb van az Úr Jézus ebben a nagy hidegben. Nem törődve azzal, hogy mit szólnak a többiek, lehajolt és kesztyűjével betakarta az Úr Jézus lábait. Neki egy volt a fontos, hogy örömet szerezzen az Úr Jézusnak. És ezután azt érezte, -bizonyára az Úr Jézus ajándéka volt ez- mintha a nyakszirtjénél beleöntöttek volna valami meleg folyadékot, és ez végigszaladt az egész testén. Visszaült a helyére mosolyogva, az Úr Jézus is mosolygott rá, majd megfogta a térdét, és a férje térdét, és eltűnt.
Utoljára a 18 éves kislány látomásaiból mondok egyet: Történt egyszer, hogy a templomban ült, a Szentáldozást várta, és így szólt Jézushoz, hogy Uram tisztítsd meg a lelkemet, hogy egészen tiszta legyek, amikor majd magamhoz veszlek téged. És abban a pillanatban meglátta Jézus fehér ruhás alakját. El kezdett felé lépegetni, odament a padjához és leült mellé. Megsimogatta ennek a kislánynak a szívét, és így szólt hozzá: -Kislányom most egészen megtisztítottam a szívedet, most nyugodtan mehetsz áldozni, olyan hófehér a lelked, hogy semmi folt nincs rajta. Utána Jézus kilépett a padból és a szentély felé ment. Következett a szentáldozás, ő is beállt a sorba, amikor már egész közel állt, látta, hogy nem is a pap áldoztat, hanem az Úr Jézus. Látta, ahogy mindenkire rámosolyog, mond valamit, a nyelvükre helyezi a Szent Ostyát, megsimogatja az arcukat. Amikor választottunk odaért, Jézus azt mondta ez az én Testem, és a nyelvére helyezte a Szent Ostyát.
Azt gondoljátok, hogy csak ők juthatnak a Mennyországba, akik ilyen nagy kegyelmeket kapnak? Nem, mert a szentté válásnak két alapja van: az egyik a tisztaság, a másik a szeretet. Viszont ezt nagyon nehéz megvalósítani itt a földön, mert nem vagytok remeték. Annyira szeretnétek, hogy ne ítélkezzetek, és tudom, hogy irtóztok még a legkisebb bűntől is. Mégis néha olyan helyzetbe kerültök, hogy olyannal beszélgettek, aki egymás után mondja a rossz tulajdonságokat valakiről, és igaza van, mert tényleg nagyon nehéz, rossz természete van az illetőnek. Elvárná, hogy igazat adj neki, de én most elmondom, hogy kell ilyenkor viselkedned. Először is védelmedbe kell venned, azt akit szidnak. Vagy ha nem is védelmezed, nem szabad csöndben maradnod, mert a hallgatás beleegyezés, hanemcsak annyit mondj: Bízzuk ezt Istenre, az Ő kezébe adjuk az ítéletet. Ne félj, hogy szenteskedőnek tartanak, egy a fontos, hogy kerüld el a bűnt, és a másikat is felvilágosítsd, hogy mi a bűn. Aztán ott a szeretet! Az emberek nem egyformák szemetekben, van aki szimpatikus, van aki kevésbé, van aki ellenszenves. Erről nem tehettek, mert ez a szívetekből jön. Csakhogy Én Atyátok nem az érzelmeket nézem, hanem az akaratot és a cselekedetet. Úgy tudjátok megőrizni a szeretetet, ami bennetek van, hogyha azt teszitek, hogy nem szóltok egy szót sem, ha feldühít, ha rágalmaz, ha bánt. Nagyon fontos, hogy egészen megbocsássatok neki, és kérjetek tőlem megbocsátó szeretetet, és Én adok. Amikor majd ott álltok Jézus ítélőszéke előtt, azt fogja kérdezni tőletek, hogy mennyi szeretetet adtatok. Tudtatok-e jót cselekedni azzal, aki folyton megbántott. Nem baj, ha nem tudtok lángoló szeretet adni neki, hanem azt tegyétek, ami jó, helyes, ami szereteteteket bizonyítja. Most pedig drága Gyermekeim, Megáldalak benneteket a szeretet és a tisztaság lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
2009. február. 15.
 
 
 
Szentségimádáson Jézus: „Ami most történik, olyat még nem látott a föld. Szentséges Szívem, és Édesanyám Szeplőtelen Szíve esdette ki Atyámtól ezt a nagy kegyelmet. Ez a nagy kegyelem a nagy figyelmeztetés, amely által sok lélek meg fog térni. Gyermekeim, ha tudnátok, hogy a pokolban és a tisztítótűzben mennyire nagyon meg kell szenvedni minden bűnért, kivétel nélkül mindannyian szentül élnétek. Gondoljatok bele: Az Isten Maga a szeretet. Az Ő végtelen szeretetéből teremtette meg az embert. Ti a végtelen Szeretet gyermekei vagytok. Arra lettetek teremtve, hogy szeressetek. Szeressétek az Istent, Akitől az életet, és vele együtt mindent megkaptatok, és szeressétek embertestvéreiteket úgy, ahogyan Én erre példát adtam, amikor kínhalált haltam értetek a keresztfán. Ez a főparancs. Mindaz amit nem szeretetből tesztek, bűn. Miért hallgattok a sátánra, aki hazug, és a veszteteket akarja? Ti a Szeretet gyermekei vagytok. Nektek csak szeretni szabad. Erre lettetek teremtve. Mindannyian szeretetre szomjaztok. Csak akkor lehettek boldogok, ha szerettek, és ha szeretetetekre válaszul szeretetet kaptok. A lelketek vágyát egyedül Isten tudja csak betölteni. Atyám úgy teremtett benneteket, hogy Őrá szomjazzatok, Őt kutassátok. Csak Vele és Benne legyetek boldogok. Lelketek békéjét csak Őbenne találjátok meg. Legyetek szerető kisdedek Atyám ölelő karjaiban. Hagyatkozzatok Rá. Ő végtelenül szeret titeket, és gondot visel rátok. Ő Mindenható Atya és Isten. Bízzatok Benne! Adjátok át Neki az életeteket. Ő az örök életre, az örök boldogságra vezet titeket. Velem mindent nektek adott. Tulajdon egyszülött Fiát adta oda áldozatul értetek. Ó, ha fel tudnátok fogni azt, hogy mennyire nagyon szeret titeket a végtelenül jóságos és irgalmas Atya, sírnátok a meghatottságtól, és szentül élnétek, Iránta való szeretetből. Azért, hogy Neki örömöt szerezzetek. A szívetek izzana a vágytól, hogy Őt színről színre meglássátok, és a szent angyalok és szentek milliárdnyi karával egyesülve örökkön örökké dicséretet zengjetek, és hálát adjatok neki. Ilyen a ti Mennyei Atyátok. De Őt színről színre csak az láthatja meg, aki erre méltó. Aki életszentségben él a földön, csak az jöhet fel fénylő trónusához. Igyekezzetek tettekre váltani Atyám tanítását, az evangéliumot, amelyet Én hoztam le nektek. Ez az életszentség. Ha ezt megteszitek, boldogok lesztek már itt a földön, és mindörökké a mennyben.
 
 
 
Most arról beszélek neked, hogy mennyire szeret az Isten. Amikor megfogantam a Szentlélektől Szent Anyám méhében, teljesen elrejtettem istenségemet. Egészen kiszolgáltatottá váltam a teremtményeknek. Szükséges volt, hogy Édesanyám fogantatásától meg legyen óva az áteredő bűntől, mert másképp méltatlan lett volna ekkora kegyelemre. Csak így tudta magában tartani a titkot, Engem, Aki az Isten Fia vagyok. Mivel nem volt benne bűn, alázatos és engedelmes volt mindhalálig. Undorodott mindenféle bűntől, és sohasem állt szóba a sátánnal. Az Ő kincse az Isten volt, Aki megajándékozta Őt, az Ő egyszülött Fiával. Édesanyám öröme az Isten imádása volt, Aki elhalmozta Őt végtelen szeretetével, örömével, és áldásával. Csak így tudta elviselni a nagy fájdalmakat és szenvedéseket, amikor születésemtől fogva nélkülözni és szenvedni látott Engem, Akit mindenkinél jobban szeretett. Mivel kezdettől, a fogantatásomtól fogva tudta, hogy Én engesztelő Áldozat, a világ Megváltója vagyok, így értette meg a sok nélkülözést és szenvedést, amelyen születésemtől kezdve átmentem. Csak Isten gondviselő szeretete adott Neki erőt ahhoz, hogy elviselte megváltói szenvedéseimet. A megostorozás, és gúnyáradat, a kereszthordozás, és a keresztre feszítés iszonyatos kínjait. Nagy alázata nem engedte lázadni. Ő magát mindig az Atya szolgáló leányának tekintette. Engem pedig az Isten Fiának. Csak Szeplőtelen Szíve szeretett Engem lángolóan, hisz Én az Ő méhében öltöttem Magamra az emberi testet. Az Ő tejével táplálkoztam, és az Ő anyai szerető gondoskodása által növekedtem felnőtt Emberré.
 
Ilyen az Isten szeretete. Az Atya elküldte egyszülött Fiát, hogy egy legyen az emberek közül. Gyógyítson, tápláljon, halottakat támasszon fel, és végül Áldozattá legyen. Mindezt azért, hogy helyrehozza azt, amit az ember a bűn által elrontott. Ti is legyetek egy a bűnösök között, hogy életszentségetekkel tanúságot tegyetek Rólam, Akinek az örök életeteket köszönhetitek. Ha kell, legyetek áldozattá Értem, így bizonyítsátok Irántam való szereteteteket.
 
 
 
Most szentségeimről beszélek neked. Szentségeim és a Szentmise tartják fenn a világot. A Szentmise az Én keresztáldozatom megújulása. Valóságosan jelen vagyok az oltáron Szent Testemmel és Szent Véremmel. Aki eszi az Én Testemet, és issza az Én Véremet, annak örök élete van. Azért, mert Én élek tovább abban az emberben. Az ilyen lélek Belém istenül, Én pedig őbenne folytatom megváltásom szent művét. Ezért olyan fontos, hogy csak tiszta lélekkel járuljatok a szentáldozáshoz. Mert mindaz, aki megtisztította magát a bűnbocsánat szentségében, méltó erre a nagy kegyelemre. De jaj azoknak, akik bűnös lélekkel közelednek Hozzám. Mondom neked: a kárhozatukra vesznek Engem magukhoz. Ezért aki súlyos, vagy halálos bűnt követett el, jobb, ha megfürdik a kegyelem vizében, vagyis a szentgyónásban elnyeri bűnei bocsánatát. A szentáldozást nagyon komolyan kell venni. Magát az Istent fogadjátok a szívetekbe. Jól teszitek, ha a szentáldozás után csendet teremtetek a lelketekben, és meghallgatjátok a hozzátok szóló Istent. Ilyenkor ne a földi dolgokkal foglalkozzatok, hanem éljétek át ezt a nagy titkot, ezt a fenséges csodát: Az Isten eggyé válik a teremtményével. Mélységes alázattal, megsemmisülten adjatok ezért hálát. Amennyire csak tudjátok, szítsátok fel a szívetekben az Irántam való szeretetet. Gondoljatok rettenetes kínszenvedésemre és kínhalálomra, hogy mibe került Nekem a lelketek megváltása, és az utolsó vacsorán az Oltáriszentség megalapítása. Ó, ha felfognátok, mily nagy árat fizettem a lelketekért, soha de soha nem tudnátok elkövetni még a legkisebb visszatetszést sem, amivel Engem esetleg megszomorítanátok.”
 
 
 
 
 
Levelezés
 
 
Drága kislányom! Nagyon szeretlek. Kiválasztottalak Magamnak. Azt akarom, hogy csak az Enyém légy. Én irányítom lépteidet. Én alakítom sorsodat. Megengedem, hogy vívódj, hogy ezáltal is közelebb juss Hozzám. Szabad akaratot kaptál. Azt akarom, hogy te döntsd el a sorsodat. Figyelmeztetlek: a szív vágyát soha ne nyomd el! Én az akaratomat az emberek szívébe oltom bele. A vágyat Én adom. Ha igent mond hívásomra, Én betöltöm életét, értelmet és célt, békét és boldogságot adok neki. Én soha nem erőltetem Magamat senkire. Nekem a ti szeretetetekből fakadó válaszotokra van szükségem. Rajta! Ne várj tovább! Mondj igent hívásomra, és Én gyönyörködni fogok benned. Minden segítséget megadok. Kegyelmem beragyogja életedet. Aki Engem szolgál, azt megtiszteli az Atya. Légy áldott! Én vonzalak. Várom válaszodat.”

Kevés a munkásom

1964. február 8. (elsőszombat)

“Nézz körül, ki az, aki Velem gyűjt?”

Érdekes az, amit munkám közben megmutatott. Mint valami forgás, olyan különös területre mutatott rá, és bármerre fordultam is, csak ezt láttam. Rengeteg lelket láttam végeláthatatlan területeken, sínylődtek testben-lélekben. Az Úr Jézus felhívta figyelmemet:

– “Látod, ezt azért mutatom meg, hogy lásd, mily nagy az aratás. Te kedves, te nagy segítőm, a mi kezünk együtt gyűjtsön! A lelkek megmentésén dolgozz csak továbbra is! Ez a látvány, melyet a szemed elé tártam, tájékoztatást nyújt, hogy ki az, aki Velem gyűjt. Látod a sok aratnivalót és a csekélyke munkaerőt? Ezért neked megfeszített erővel kell dolgoznod. Ugye, most élesebb lett lelkedben a fájdalom? Fogadd el jó szívvel! Ez a fájdalom elűzi lelkedből egy időre a gonosz zavargását, mely, látom, nagyon kimerített. Gyűjts Velem, Erzsébetem! Kevés a munkásom, és hiába ígérek nagy jutalmat, nem sok a jelentkező. Légy te is az Én jó munkásom, teljesítsd túl a normát!”

1964. február 12.

Az előző napon a remetei kegytemplomban jártam. Az újjáfestett templom szépsége igen megragadott. Másnap Ő is erről kezdett velem beszélgetni:
“Ugye gyönyörködtél házamban? Megragadta lelkedet az egyszerű szépség és áttekinthetőség. Legyen lelked is ilyen áttekinthető, hol nincs semmi és senki, csak Én!”

1964. február 13.

Még a múlt héten történt ez, de én olyan nehezen írok, pedig már tavaly elhatároztam, hogy ebben az évben szorgalmasabb leszek, és nem hagyom az Úr Jézus szavait íratlanul. De van idő, mikor arra gondolok, hogy az Úr Jézus ezt nekem mondta, és másoknak bizonyára mást mondana. Ő azonban megkért, hogy írjam csak le szavait, mert másoknak is kegyelmet osztogat általam, és legyek én a munkatársa ebben is. Megvallom, mivel kevés iskolám van, nemcsak az írás könnyedsége hiányzik nálam, hanem a helyesírás sem ismert előttem. Ezek miatt aztán állandó gátlásaim vannak, hogy mindent papírra vessek. Emlékezetemben sok mindent elraktározok és megjegyzek magamnak, de ez évtől lehetőleg igyekszem mindent leírni.

A múlt hét csütörtökén történt a rövid beszélgetés. Az elmúlt napokban lázas fül- és torokfájás kínzott. Nem bírtam nyelni semmi szilárd ételt. Csütörtökön éppen a szigorú böjti napom volt (csak kenyéren és vízen). Az Úr Jézus, látva kínos erőlködésemet, édes szavaira méltatott:
“Tudod, mivel nagyon kimerültünk mind a ketten, együnk valami kis meleget.”

Egy kis rántott levest főztem, a meleg leves után valóban jobban lettem. Evés közben kedvesen áradozott, amit kevés szóban, de sok érzésben nyilvánított meg:
“Ugye, most erőre kaptunk mind a ketten? Mert Én is veled szenvedek. El tudnád képzelni, hogy magadra hagylak? Nem! Soha nem teszem meg. A mi bensőnk mindig együtt érez.”

1964. február 14.

“Isteni szeretetem tüze által kitágítom lelkedet, hogy a kegyelmek még nagyobb bősége férjen el benned. A vasat a meleg tágítja ki, s minél jobban átizzik a tűzben, annál könnyebben formálható és tágítható. Ugye, érted? Hiszen te ebben a szakmában is dolgoztál. Azért mondom: minél többet vagy Istenségem izzó szeretetéhez közel, annál könnyebben formálom és tágítom lelkedet az Én isteni tetszésem szerint.”

1964. február 15.

A szentmise után amint hazamentem, nem várt szavakkal szólt:
” Kis leánytestvérkém! Égő tűzként árasztom rád szeretetemet, mely által még nagyobb kegyelemre méltatlak. Nem újak ezek előtted, de mindenesetre a szavak felemlítése lelkedet újabb önátadásra és kérésem újbóli elfogadására készteti. Szenvedned kell a vértanúságig. Ezen szavaimat, mint bizonyítékot fogadd el! Ez isteni szeretetem végleges és vissza nem vonható bizonyítéka.”

Ezek az igen komoly szavak mély elgondolkozásra késztettek. Még ugyanaznap a gonosz felháborító vakmerőséggel rontott be lelkem elmélyülő csendjébe. Lelket megrázó, pokoli erőszakkal támadt rám: “Habár nem tagadom én sem, és el is ismerem a rád bízott ügy igaz voltát, mert erre kényszerítve vagyok, de arról biztosíthatlak, soha nem tudsz annyit szenvedni, hogy ezt tovább vidd. Azért nem, mert áll alázatosságba temetkezve nem teszel egyetlen lépést sem. Ha tennél is, számodra ez is csak a kudarcok megismétlése lenne. Gyóntatód is személyes ellenszenvet táplál irántad. Tehát rajta keresztül ne remélj, úgysem tesz semmit! Neked nélküle kell menned… Azt hiszed, a kemény életmódod által jutsz előbbre? Tévedsz! … Ha külső megnyilvánulási jelek kísérnék a te emberi törekvéseidet, az más volna, de így senki sem hiszi el, bármennyire igaz is az, amiért életedet kell feláldoznod. Soha nem jut érvényre általad! …”

Órákon át tartott ez a lelket-testet kimerítő támadás, mely elmémet sötét kínban tartotta. -Ez gyakran megtörténik, csak igen ritkán írom le.
Aznap közös ismerősünkről beszélgettünk egy társammal. Ő beszélgetés közben megjegyezte: “Nem egy lumen!” -nem tette ő sértő szándékkal, engem mégis rosszul érintett, mert az illető tiszteletben álló személy előttem már évek óta. S nehogy a beszélgetés folyamán a felebaráti szeretet ellen csorba essék, az én imádott Jézusomra gondoltam nyomban. Szerettem volna társamnak megmondani, kire gondolok én, hogy ki a lumen, de erre már nem volt idő. -Hazamenet is az Ő imádásában merültem el. Az Úr Jézus gondolataimra válaszolt:
“Olyan jól esik Nekem, hogy szíved Velem érez, és minden csekélységre megrezdül! Sugallataim állandó szemmel tartása az, mely ilyen gyorsan fényt vetít lelkedre. -Én vagyok a Lumen Christi! Rám felnézhettek. Én vagyok az áldozat fensége, nagysága, az irgalom mélysége és kifogyhatatlansága, a példaadás bősége, a türelem leküzdhetetlen Istene, a meg nem ingatható jóság, mely Belőlem felétek árad. Igen, ki mondhatja magáról mindezt? Csak Én, a Lumen Christi, ki az Atyával egylényegű vagyok. Én megtettem értetek mindent, hogy a világ Lumen-je legyek, Akit követnetek kell. Én, az emberi gyengeség erőt adója, Én meggyőztem a világot emberi természetem útmutatásával is…”

1964. február 17.

Napközben az Úr Jézus szólt:
“A mi elménk gondolata egy legyen! Szeresd ezt az imát, melyre azért tanítottalak meg, hogy minden szavába akkor és úgy fogóddzál bele, hogy mindenkor megtaláld az erőt, melyre lelkednek szüksége van. Leányom, higgy! El ne tántorítson semmi! A Belém vetett hit és bizalom fog üdvözíteni. Nem csupán a te erőlködésed, mert a Belém vetett hit és bizalom nélkül valóban gyengécske vagy. De hiszen éppen ezért választottalak ki téged égi közléseink eszközéül, hogy lássa a világ az isteni Akarat érvényesülését, melyet csakis a gyengék által akarunk nyilvánosságra hozni. Én a természet rendjét nem bontom, meg és nem függesztem fel körülötted. Az Én isteni bölcsességem és az ügy szükségessége szerint cselekszem. A gonosz kísértése, mellyel lelkedet és elmédet zavarja, ne tántorítson el a Belém vetett hit és bizalom útjáról. Bármily gyengének is érzed magad, az nem baj, mert sem gyöngeséged megnyilvánulása, sem állandó erőlködésed nem juttatja célhoz ügyünket. Csupán alázatosságod az egyetlen eszköz kezedben, mely az ügyet érvényre segíti jutni.”

1964. február 20.

Még most is az áldatlan influenza kínoz. Most meg a szem- és arcüregemet támadta meg. Estére már olyan állapotban voltam, hogy már csak fél órát töltöttem az Úr Jézusnál. Éreztem, a láz újra erőt vett rajtam. Reggelre jobban lettem, és szívem nagyot dobbant, amikor Eléje borultam. Sok mindent akartam mondani, de Ő megelőzött:
“Isten hozott, leánykám! Köszöntelek!”

S az előttem jól ismert szívdobogását engedte éreznem. Csak a csend töltött el, melyet az Úr Jézus tört meg ismét:
“Légy elnéző! Újra panaszaimmal fordulok hozzád. Most, hogy szívünk együtt dobban, elménk gondolata is olvadjon e g g y é. Ma meg holnap jó napom lesz. (Ez első péntek előtti nap volt.) Úgy várom én mindig ezeket a napokat! Engesztelésem különleges napjai ezek. Ilyenkor a kegyelem úgy árad, mint az üdítő harmat, mely csillogva hull a száraz és sötét lelkekre. Te csak akarj, a többit bízd Rám! Nem az elért eredmény az, mely szentté tesz, mely üdvözít, mely közelemben tart, hanem a szünet nélküli akarás. Ez teszi a te lelkedet is ünnepélyessé. De újra mondom, jó napom lesz, mert már előre látom akarásodat. Ugye milyen szerény vagyok, milyen könnyen tudsz kedvemben járni? Ha nem sikerül, nem baj. Csak akarj újra meg újra! Ez űzi el bánatomat. Panaszos szavaimat, tudom, te sem veszed zaklatásnak, hiszen a mi bensőnk együtt érez. Tégy te is úgy, mint Én, biztosíts Engem állandó szeretetedről, melyet az állandó áldozatvállalás égő tüze tart izzásban. Az nem számit Nekem, hogy mit és mennyit tudsz adni egy nap, csak szünetet ne tarts, mert az nagyon szomorúvá tenne. Látod, azért vagyok olyan sokat szomorú, mert állandóan éreztetitek Velem, hogy a teher, melyet rátok tettem, nehéz. Te, Szívem öröme, te nem sokallod meg szünet nélküli panaszomat. S Nekem már ez is enyhülés. Vigasztalj mások helyett is!”

1964. február 22.

Az Úr Jézus szólt:
“Már tegnap este akartam veled beszélgetni, de láttam, fáradtságod miatt korán lepihentél. Az idő most inkább alkalmas. Te tudod, mit tettem érted. Hiszen sokszor elmerülsz kínszenvedésem szemléletében. Ó, mily boldog vagyok, ha azt látom, hogy nem hiába szenvedtem érted, értetek! Ez igazán öröm Nekem. Lelketek, mely a föld iszapjában él, nem tud önmagától megszabadulni. Én kiszedlek a bűn iszapjából, s utána Szent Véremmel moslak meg benneteket. Boruljatok le szent Keresztem tövébe, és engedjétek, hogy hulljon reátok ez az áldott Szent Vér. Vércseppjeim váltó (=csekk) a kezetekben, rajtatok áll, hogy beváltsátok. E váltó nem jár le a világ végezetéig. A kegyelem állapotában élő lélek bárhol beválthatja, bármikor, halála napjáig, de erről nem vagytok biztosítva. Azért ki-ki azon legyen, hogy váltóját, Szent Vérem váltságdíját mind gyakrabban igénybe vegye. Ne élete alkonyán, mert így a kifizetett értéket nem sokáig használhatja már. Használjátok életetek lendületes erejében. Én is életem teljében áldoztam fel Magamat értetek. A legszívesebben ezt a viszonzást fogadom el tőletek. Hányszor hallom lelketekből felsóhajtani ezt: Én Megváltóm! -De sajnos, ez csak megszokás. Ó, hogy fáj Szívemnek ez az érzés nélküli fohász, mely csak elmélázó közömbösségből ered! Ne így szeressetek Engem!”

1964. február 23.

Amit most leírok, az annyira különös. Egy alkalommal a máriaremetei kegytemplomban a Szent Szűztől vezettetve egy előttem egészen ismeretlen atyának kellett átadnom a Szent Szűz Szeretetlángját. Majd arra kért a Szűzanya, hogy tartsam számon mindazokat a személyeket, kik már valamit is tudnak az Ő Szeretetlángjáról. Annak az ismeretlen atyának a nevét és címét akkor a sekrestyében meg is tudakoltam. Amint kiléptem a sekrestyéből, nyomban meglepett egy érzés, hogy ez a kapott cím nem azonos név és cím azzal, akit kérdeztem. Én azonban nem törődtem a figyelmeztető érzéssel, eltettem a címet, és a Szent Szűz kérése szerint a többi névjegyzékhez csatoltam. Időközben azonban mégis nyugtalanító érzésem támadt, s ez az érzés továbbra is kísért.

Most hogy ismét a kegytemplomban jártam, a Szűzanya határozott indítást adott:
“Menj, és rögtön tudakold meg a helyes nevet és címet!”

Most már nem állhattam ellen, odamentem a gyóntatóhelyiség felé. A mellettem levő ismerős figyelmeztetett, hogy a pap elhagyta a gyóntatóhelyiséget. Ez olyan időben volt, amikor már nem gyóntattak. De legnagyobb meglepetésemre láttam, hogy az atya visszajön. Erre kissé megnyugodtam. Tehát látható ebből, hogy ez a Szűzanya kérése.

Amint beléptem, jeleztem az atyának, hogy nem gyónni jöttem. Majd felidéztem előtte a több mint egy évvel ezelőtt átadott rendkívüli dolgok átolvasását. Az atya azonnal emlékezett a dolgokra, és azt válaszolta: “Igen, tudom, a Sátán megvakításáról volt benne szó.” Majd hozzátette, hogy csak imádkozzam jól. Én meglepődtem ezen, mivel hogy ebben a papban megmaradt a lényeg. Hiszen erre megy az egész: a Sátán megvakítására! Ez a Szent Szűz Szeretetlángjának egyetlen és fő célja, melyre Ő azt mondta, hogy ilyen nagy kegyelmi kiáradást még nem bocsátott a Földre, mióta az Ige Testté lett. Szóval az atyától megkérdeztem, mi a neve és címe… (kórház), az első alkalommal megadott cím a sekrestyében V. József (…templom) volt. Most már megértettem, miért volt a Szűzanya határozott indítása. Az atyától még távozásom előtt áldást kértem, és most már végképpen elhagyta lelkemet a nyugtalanító érzés.

1964. február 24.

Esten fél nyolc órakor a krisztinavárosi templom mellett haladtam el, s mivel már késő volt, nem szándékoztam bemenni. Az Úr Jézus váratlanul így szólt:
“Jöjj be Hozzám, és mondj egy istenhozzád-ott!”

Bementem, és meglepetésemre a pap éppen a nyitott tabernákulum előtt állt. Kezét az ajtón tartva, becsukni készült azt. Amikor leborultam, Ő így szólt:
“Úgy vártalak! Milyen kedves vagy, hogy bejöttél!”

Közben a pap becsukta az oltárszekrényt, és mély hódolattal háromszor is meghajolt. Erről felismertem, hogy görög katolikus pap volt. Utána magyar szövegű imádsággal még kétszer is kifordult, és a kehellyel kétszer is áldást adott. Majd az utolsó evangélium előtt is adott áldást.

Amíg így imádtam az Úr Jézust, Ő csendes jósággal megjegyezte:
“Látod, azért hívtalak, hogy többszöri áldásomban részesülj. Ugye meg vagy elégedve Velem.”

Ekkora leereszkedést! Ó, Uram Jézusom, én már megsemmisülni sem tudok Előtted!

“Jól van ez így, leánykám. Mennyit hívogatom a lelkeket, és sóvárogva vágyom s várom, hogy figyeljenek isteni sugallataimra! Légy továbbra is engesztelőm!”

1964. február 25.

Másnap a szentmise után, amikor hazamentem, házi munkám végzése közben az előző esti beszélgetést folytatta:
“Ha tegnapi hívásomra nem jöttél volna, a többszöri áldást, melyben részesültél, nem osztottam volna ki részedre. Boldogan mondom neked, ezek mind újabb és újabb bizonyítékai szolgálatkész szeretetednek. Ó, hány visszautasítóm van, csak egyetlen perc alatt is! Szívem ott pihen meg, ahol nem kap visszautasítást. Bőséges és tiszteletteljes hálaadásod, melyet még az éj folyamán sem szakítasz meg, Engem is lekötelez. Amíg Nálam voltál, Én gyönyörködtem áhítattal telített, bőséges hálaadásodban. Most, hogy eljöttél Tőlem, Én jöttem el tehozzád, hogy hálálkodjam nálad itt, munkád közben. Fogd fel Istenségem sóvárgását, melyet most itt, nálad óhajtok csillapítani. Gyönyörűség veled lennem, hiszen érzem, hogy szíved minden dobbanása az Enyém. Veled vagyok egész nap. Ne remegj meg Előttem, csak egy pillanat, és nem több, s nem érzed jelenlétemet. Szükséged van testi erődre a vállalt kötelesség teljesítéséhez…”

1964. február 28.

Az esti imádási órán megújítottam a felajánlásomat: Édes Jézus, Neked élek, Neked halok.
“Én is! Én is! Érted éltem, érted haltam!” S minden szót, amelyet Hozzá intéztem, mint valami visszhangot halottam lelkemben. Tovább folytattam: Imádlak, áldalak, magasztallak, dicsőítlek mindazok helyett, kik ezt nem teszik meg. -Imádásom közben Ő nagy szeretettel áradozott felém:

“Leánytestvérkém, a nagy hódolatért megáldalak nagyon téged és családodat, és mindazokat, akik helyett ezt Nekem nyújtod. Reájuk árasztom kegyelmeim bőségét.”

Arra gondoltam, nem értettem-e rosszul e leírt szavakat, mert akkor visszavonom.
“Nem! Ezt ne tedd! Érts meg Engem, a sokat mellőzött Szeretetet, ha elméd nem is fogja fel! Mit meg nem adnék annak a léleknek, aki viszonozza szeretetemet! Szerető Szívemet elragadja az ,esztelenség’. Azért használom e szavakat, hogy érts meg, mint embert. Tudom, hogy nem elméddel szeretsz, de ez nem is volna Számomra oly kedves. Az ilyen szeretet nem ragad meg. A mi szívünk együtt dobban. Ez a szeretet más, mint az értelem-szeretet, mely méricskél, latolgat, fontolgat. Értesz most már Engem? Lásd, hogy Én mennyire emberi módon vagyok megközelíthető számotokra. Támasszon ez bennetek kölcsönös bizalmat Irántam!”

1964. február 29.

Imádott Jézusom, fogadj el engem, így, ahogy vagyok!
“Te is! Vértől összecsapzott hajamat, megostorozott testemet, átszegezett kezemet és lábamat, megnyitott oldalamat, ruhámtól is megfosztottan. “

S közben átelmélkedte velem szomorú szavait… Majd így szólt:
” Vonj be szereteteddel, mely felfogja oldalsebemből kifolyó Szent Véremet. Szemlélj csak, szemlélj! Láttál Hozzám hasonló szánalmas teremtést életedben? Látod mennyire tönkretettem magam? Te sem vihetsz semmit sem túlzásba Énértem. S míg így együtt érez bensőnk, addig elménk gondolata is egy legyen!
Megkérlek, írd le még egyszer a Szentatyával együttműködő tanításomat. Erről még nem is elmélkedtünk. Pedig ez igen fontos. Ha nem tudod, újra elmondom.”

Amire az Úr Jézus ismételten kér, azt 1963. május 29-én íratta le velem először. Miután leírtam, eltettem minden rágondolás nélkül. Mivel a kételyek igen nagyok voltak a lelkemben, nem mertem még újra elolvasni sem. S ma az Úr Jézus ismételten leíratta velem:
“Megváltó munkámhoz nagy szükségem van rátok.”

Én csak figyeltem szavait, melyeket mondott. Alig tudtam gondolataimban elrendezni. A kétely ismét lelkemre nehezedett e szavak hallatára, mikor személyemet említette, és szorosan együttműködő tevékenységem fontos munkáját a Szentatya munkájával együtt említette. Az Úr Jézus szelíd szavakkal tovább beszélt:
“Neked és minden családanyának, kik az Én Szívem szerint cselekedtek, szól: Munkátok értéke nem kisebb még a legnagyobb papi méltóságra emelt személyek tevékenységénél sem. Értsétek meg, ti, édesanyák, azt a fenséges hivatást, melyet reátok bíztam. Ti vagytok hívatva benépesíteni az Én Országomat és betölteni a bukott angyalok helyét. Szívetekből, öletekből indul el Anyaszentegyházam minden lépése. Országom úgy növekszik, ahogy ti, édesanyák, munkálkodtok a teremtett lelkek között. Nektek van a legnagyobb és a legfelelősségteljesebb munkátok. Legyetek annak teljes tudatában, hogy a ti kezetekbe adtam a lelkek sokaságának üdvösségre vezető munkáját.”


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Dél-Alföld
  • Dél-Dunántúl
  • Délvidék
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Észak-Alföld
  • Észak-Magyarország
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyökereink
  • Haladunk, haladunk, az ösvényt ne tévesszük szem elől…
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsony
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Közép-Dunántúl
  • Közép-Magyarország
  • Legendák, mesék, mondák
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • MártírSors
  • Meddig még?
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Munkanapló
  • Nyugat-Dunántúl
  • Olvasó gondolkodó
  • Örökimádás
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pünkösd-ElJövet
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: