‘0214’ cimkéjű bejegyzések

Halálod után neked Mellettem lesz a helyed

1965. február 4.

Ma reggel megkönnyebbülve ébredtem. S az Úr Jézus szólt:
“Béke veled!”

Lelkemben ezt a szót nem tudtam el nem fogadni. Az Úr Jézus szavai nyomán az áhított megnyugvás betért a lelkembe. Ez a béke csalhatatlan erőt adott.
Az Úr Jézus újra szólt:
“Kislányom, nagyon szenvedtél? A világtalan Sátán nem tudott semmi bűnre rávenni, és vad dühre ragadta a tudat, hogy neked kell tovább vinned az Én szent akaratomat, s azért ki akarta verni a fejedből… A te szenvedéseid érdeme, hogy a ,bizonyított tények’ isteni eredetét az Én isteni Fényességem megvilágítja azok lelkében, akik hivatva vannak az ügyet továbbadni. Nagy lesz az ellenzék tábora, s hogy az ügy győzelemre jusson, azért még sokat kell szenvedned. Számolj be lelked helyzetéről gyóntatódnak…”

1965. február 14.

Imádás közben az Úr Jézus figyelmeztetett:
“Menj, családodnak kenyeret kell vinned!”

Erről egészen megfeledkeztem. Mélységes hálával megköszöntem, hogy Ő még ilyen földi dolgokat is ennyire szem előtt tart. Útközben is imádtam Őt. Amint az üzletbe léptem, eszembe jutott, hogy ma szombat van, s kérdésemre: Van-e még kenyér? -“Nincs!” volt a válasz. Megijedtem, hogy most mi lesz!? S amint ki akarok menni, utánam szólnak, van még eltéve egy kenyér, mert akinek eltették, az nem jött el érte. Abban a pillanatban azt mondtam: Imádott Jézusom! s Ő így szólt:
“Ez vagyok Én! Látod? Nehogy a Velem töltött idő családod hátrányára legyen!”

Közben csendben mentünk. Azért mondom ezt így, mert Ő elárasztott jelenlétével, és én Benne elmerülve tovább imádtam Őt.

1965. március 25.

Az Úr Jézus kért:
“Csak feszítsd meg minden erődet! Ez az, ami Nekem igen kedves benned. Az íjat is minél jobban megfeszítik, annál biztosabban lehet célba találni vele. Neked is így kell kifeszítened akaraterődet, és ezáltal a nyíl nem téveszti el az irányt, mely csakis az ég.”

1965. április 7.

A mellém rendelt nővérrel beszélgettem, s megemlítettem neki, hogy az Úr Jézus úgy tesz velem, mintha megfeledkezne rólam, és én olyan messze érzem Őt magamtól ilyenkor. -Még ugyanazon a napon történt, amint otthon kis unokáimmal foglalatoskodtam ugyan, de lelkem mélyén az Úr Jézust imádtam és engeszteltem. Szavaim, melyeket Hozzá küldtem, úgy éreztem, mintha végtelen magasságba szálltak volna. Közben meglepett:
“Miért gondolod azt, hogy Én messze a magasságban vagyok fölötted? Itt állok most is melletted…”

Míg az Úr Jézus beszélgetett, lelkem különös érzések hullámain keresztül felfogta, amint a Szűzanya csodálatosan elragadó szeretetével azt mondta az Úr Jézusnak:
“Ez az Én kedveltem is'”

S tudnom engedték, hogy rólam van szó. A Szentháromság szeretetébe a Szűzanya úgy beolvadt, hogy lelkemben alig tudtam megkülönböztetni. Ezen igen meglepődtem, és csodálkozásomra az Úr Jézus rendkívül csodálatos dolgokba engedett elmerülni. Így szólt:
“Ez nem elragadtatás, csak annak egy formája, azért ezt tested erejével el tudod viselni.”

Közben eddig ismeretlen mennyei dolgokba avatott be. Ezeket szavakkal nem tudom kifejezni… Az Úr Jézus még másnap is erről beszélt velem a szentmise közben. Ezekről írni nem tudok…

1965. április 12.

Nagyhétfőn az Úr Jézus panasszal árasztott el, hogy az én családom is növeli az Ő fájdalmát:
“Kis leánytestvérkém! Látod az Én segélyt kérő kezemet? Sokan elfordítják szemüket, hogy meg ne érezzék szemem szomorú pillantását. Láthatod, Én vagyok az, ki feléjük közeledem. De ők csak mereven tovább járják a sötétség útját. Azért kérte Anyám Szeretetlángja kigyúlását a földön, mely a lelkekbe bevilágít, és ehhez kéri Ő a ti áldozati olajcseppjeiteket. Én mondom neked és ígérem isteni szavammal, ha valakiért imádkozol, soha nem kapsz elutasítást, mert áldozati olajcseppjeid nemcsak a lelkek mécsesébe hullnak, hanem az Én láztól égő Sebeimre is, s mint üdítő balzsam, úgy hatnak. Erzsébetem, az Istenember köszönetet mond ezért. Ne szabadkozz, így kell tennem, mert Én veletek együtt érző Ember is vagyok, s ti, kik áldozatot hoztok megváltó munkámért, leköteleztek. Így is mondhatnám: lekenyereztek! Túláradó boldogság tölt el!”

Amint szavait befejezte, lelkemben érezni engedte azt a érzést, melyet Ő is érez a mi résztvevő szeretetünk láttán.

1965. május

Orvosnál voltam. Az első vizsgálat megtörténte után az orvos azt mondta, ő a vizsgálatok után nem tud semmi betegséget megállapítani. Azt mondta, hogy a szenvedések, melyekről panaszkodom, nem betegségtől származnak, hanem átveszem mások szenvedését. Az idegeimmel semmi baj nincs. Teljesen rendben vannak. De hogy a vizsgálat teljes legyen, elküldött a laboratóriumi vizsgálatokra, és ennek megtörténte után, egy hét múlva visszamentem az eredményért. Ő, miután átnézte, igen csekély kis vérszegénységet állapított meg, mely egészen jelentéktelen. S mivel ezután sem tudott semmi betegséget sem megállapítani, az mondta, gyógyszert nem is ír. Langyos termálfürdőt ajánlott, de ezt is csak a melegebb idők beálltával. S újra csak azt a választ adta, hogy én a mások szenvedését veszem át. Az idegrendszerem rendkívül finom, és ez rendkívüli módon reagál mindenre, s ez váltja ki belőlem ezt a sok szenvedést, melyről ő más véleményt nem tud adni. -Ez az orvos nem ismert, és semmiféle életkörülményeimről nem tud semmit…

El lehet képzelni, hogy gyermekeim, akik tudták, hogy mindig rossz egészségi állapotomra és állandó gyengeségemre hivatkozom, igen nagy érdeklődéssel várták a vizsgálati eredményt. Igen meglepetve vették tudomásul, hogy az orvosi megállapítás szerint nincs semmi bajom. Ezt ők is különösnek találták. Én pedig továbbra is szenvedtem…

1965. május 15.

Az Úr Jézus egy egészen halk sóhaját engedte hallanom, melyről úgy véltem, hogy igen messziről hallom. Az Úr Jézus sóhajtása által egy kis derengő fényt engedett lelkembe, s ez megvilágította szenvedésem értékét. S míg ez a messziről érzett sóhaj átvonult lelkemen, én az Erősség Lelkét éreztem lelkemben nagymértékben működni. S e közben megszűntek lelkemben az eddigi bizonytalanság kínzó rémei, melyek már-már elgyengítettek. S utána az Úr Jézus még ezt mondta:
“Kedvesem, meg ne inogj ebben a kétségbeejtő lelkiállapotban, melybe most helyeztem lelkedet!”

S amint az Úr szavát hallottam lelkemben, azonnal szavába kapaszkodtam: Jézusom, ó, mily boldog vagyok, hogy szóltál hozzám! Ne engedj el! Te tudod legjobban, hiszen Te adod a szenvedést. Ő csendesen szólt:
“Most azt a szenvedést és sötétséget kell elszenvedned, melyet halálom után a tanítványaim éreztek. De ahogy reájuk is elküldtem a Szentlelket, úgy elküldöm azokra is, akikért neked kell szenvedned. Ugye, a szenvedések közepette most már fölfogod azt, amit nem értettél? Ez a csoda a Szentlélek ismételt eljövetele, melyet sokan várnak, és szétáradó kegyelmének fénye át fogja hatni az egész földet”

Amint az Úr Jézus szavait befejezte, lelkemből nyomban eltűnt szavainak megvilágosító ereje, és utána ismét a sötét szenvedés lett úrrá lelkemen.

1965. május 20.

A reggeli szentmisén, szentáldozás előtt az Úr Jézus méltatott szavaira:
“Légy nagyon erős! Több szenvedést már nem adok. “

E szavak hallatára lelkemben ijedtség támadt. Nem kapok több szenvedést?
Ó, imádott Jézusom, akkor ez szereteted megvonását is jelenti? Ez még jobban megszomorít, s szomorúan panaszkodtam az Úr Jézusnak: Uram, az a szenvedés nekem, ha nincs szenvedésem. S most hogyan állok meg Előtted? Szereteted a szenvedésekkel eggyé olvadva uralta lelkemet, s most, hogy ez nem fog uralni, mi lesz velem?

Lelkem nehéz lett, és kértem az Urat: Imádott Jézusom, miért bánsz így velem? Nem érdemlem meg a szenvedéseket? Vagy nem vagyok elég erős ezeknek elviselésére? -Még sokáig, hosszan panaszkodtam az Úr Jézusnak.

Ő újra szólt:
“Látom, nem értettél meg Engem. Annyi szenvedést adtam eddig, amennyit emberi erőd csak elbírt. Ezt tehát már nem fokozom. Részedre betelt a mérték. Egy hajszálnyi sem fér már a testedbe, sem lelkedbe. Ismétlem, csak tarts ki, és légy nyugodt, a kapott szenvedések színültig telt edénye vagy te. Tehát szeretetemet nem csökkentem, de szenvedéseidet sem fokozom. Mondtam, hogy nem kíméllek, szenvedned kell az utolsó leheletedig. S mivel megváltó munkámban ily lelkesen részt vettél, megtartalak szeretetemben. Béke veled, Erzsébetem! Az Én békémet senki nem adhatja meg, csak Én. Én, aki a megváltás munkásai közé hívtalak, most a jutalmazottak közé hívlak.”

1965. május 30.

A Szűzanya szólt:
“Kislányom, halálod után neked Mellettem lesz a helyed. S a földön összegyűjtött olajcseppjeid, melyeket áldozatos életedért Szent Fiam az Ő érdemeivel egyesített, vissza fognak hullani a lelkek kialudt mécsesébe, az Én Szeretetlángomtól tüzet fognak, és ennek fényénél megtalálják az üdvösségre vezető utat. Ezek az olajcseppek még a mécses nélküli lelkekre is ráhullanak. S ők érezni fogják ennek okát, és Szent Fiamhoz jutnak. Tehát neked a mennyben is dolgod lesz, és megváltó munkámban való részvételt folytatni fogod halálod után is.”

a

Kevés a munkásom

1964. február 8. (elsőszombat)

“Nézz körül, ki az, aki Velem gyűjt?”

Érdekes az, amit munkám közben megmutatott. Mint valami forgás, olyan különös területre mutatott rá, és bármerre fordultam is, csak ezt láttam. Rengeteg lelket láttam végeláthatatlan területeken, sínylődtek testben-lélekben. Az Úr Jézus felhívta figyelmemet:

– “Látod, ezt azért mutatom meg, hogy lásd, mily nagy az aratás. Te kedves, te nagy segítőm, a mi kezünk együtt gyűjtsön! A lelkek megmentésén dolgozz csak továbbra is! Ez a látvány, melyet a szemed elé tártam, tájékoztatást nyújt, hogy ki az, aki Velem gyűjt. Látod a sok aratnivalót és a csekélyke munkaerőt? Ezért neked megfeszített erővel kell dolgoznod. Ugye, most élesebb lett lelkedben a fájdalom? Fogadd el jó szívvel! Ez a fájdalom elűzi lelkedből egy időre a gonosz zavargását, mely, látom, nagyon kimerített. Gyűjts Velem, Erzsébetem! Kevés a munkásom, és hiába ígérek nagy jutalmat, nem sok a jelentkező. Légy te is az Én jó munkásom, teljesítsd túl a normát!”

1964. február 12.

Az előző napon a remetei kegytemplomban jártam. Az újjáfestett templom szépsége igen megragadott. Másnap Ő is erről kezdett velem beszélgetni:
“Ugye gyönyörködtél házamban? Megragadta lelkedet az egyszerű szépség és áttekinthetőség. Legyen lelked is ilyen áttekinthető, hol nincs semmi és senki, csak Én!”

1964. február 13.

Még a múlt héten történt ez, de én olyan nehezen írok, pedig már tavaly elhatároztam, hogy ebben az évben szorgalmasabb leszek, és nem hagyom az Úr Jézus szavait íratlanul. De van idő, mikor arra gondolok, hogy az Úr Jézus ezt nekem mondta, és másoknak bizonyára mást mondana. Ő azonban megkért, hogy írjam csak le szavait, mert másoknak is kegyelmet osztogat általam, és legyek én a munkatársa ebben is. Megvallom, mivel kevés iskolám van, nemcsak az írás könnyedsége hiányzik nálam, hanem a helyesírás sem ismert előttem. Ezek miatt aztán állandó gátlásaim vannak, hogy mindent papírra vessek. Emlékezetemben sok mindent elraktározok és megjegyzek magamnak, de ez évtől lehetőleg igyekszem mindent leírni.

A múlt hét csütörtökén történt a rövid beszélgetés. Az elmúlt napokban lázas fül- és torokfájás kínzott. Nem bírtam nyelni semmi szilárd ételt. Csütörtökön éppen a szigorú böjti napom volt (csak kenyéren és vízen). Az Úr Jézus, látva kínos erőlködésemet, édes szavaira méltatott:
“Tudod, mivel nagyon kimerültünk mind a ketten, együnk valami kis meleget.”

Egy kis rántott levest főztem, a meleg leves után valóban jobban lettem. Evés közben kedvesen áradozott, amit kevés szóban, de sok érzésben nyilvánított meg:
“Ugye, most erőre kaptunk mind a ketten? Mert Én is veled szenvedek. El tudnád képzelni, hogy magadra hagylak? Nem! Soha nem teszem meg. A mi bensőnk mindig együtt érez.”

1964. február 14.

“Isteni szeretetem tüze által kitágítom lelkedet, hogy a kegyelmek még nagyobb bősége férjen el benned. A vasat a meleg tágítja ki, s minél jobban átizzik a tűzben, annál könnyebben formálható és tágítható. Ugye, érted? Hiszen te ebben a szakmában is dolgoztál. Azért mondom: minél többet vagy Istenségem izzó szeretetéhez közel, annál könnyebben formálom és tágítom lelkedet az Én isteni tetszésem szerint.”

1964. február 15.

A szentmise után amint hazamentem, nem várt szavakkal szólt:
” Kis leánytestvérkém! Égő tűzként árasztom rád szeretetemet, mely által még nagyobb kegyelemre méltatlak. Nem újak ezek előtted, de mindenesetre a szavak felemlítése lelkedet újabb önátadásra és kérésem újbóli elfogadására készteti. Szenvedned kell a vértanúságig. Ezen szavaimat, mint bizonyítékot fogadd el! Ez isteni szeretetem végleges és vissza nem vonható bizonyítéka.”

Ezek az igen komoly szavak mély elgondolkozásra késztettek. Még ugyanaznap a gonosz felháborító vakmerőséggel rontott be lelkem elmélyülő csendjébe. Lelket megrázó, pokoli erőszakkal támadt rám: “Habár nem tagadom én sem, és el is ismerem a rád bízott ügy igaz voltát, mert erre kényszerítve vagyok, de arról biztosíthatlak, soha nem tudsz annyit szenvedni, hogy ezt tovább vidd. Azért nem, mert áll alázatosságba temetkezve nem teszel egyetlen lépést sem. Ha tennél is, számodra ez is csak a kudarcok megismétlése lenne. Gyóntatód is személyes ellenszenvet táplál irántad. Tehát rajta keresztül ne remélj, úgysem tesz semmit! Neked nélküle kell menned… Azt hiszed, a kemény életmódod által jutsz előbbre? Tévedsz! … Ha külső megnyilvánulási jelek kísérnék a te emberi törekvéseidet, az más volna, de így senki sem hiszi el, bármennyire igaz is az, amiért életedet kell feláldoznod. Soha nem jut érvényre általad! …”

Órákon át tartott ez a lelket-testet kimerítő támadás, mely elmémet sötét kínban tartotta. -Ez gyakran megtörténik, csak igen ritkán írom le.
Aznap közös ismerősünkről beszélgettünk egy társammal. Ő beszélgetés közben megjegyezte: “Nem egy lumen!” -nem tette ő sértő szándékkal, engem mégis rosszul érintett, mert az illető tiszteletben álló személy előttem már évek óta. S nehogy a beszélgetés folyamán a felebaráti szeretet ellen csorba essék, az én imádott Jézusomra gondoltam nyomban. Szerettem volna társamnak megmondani, kire gondolok én, hogy ki a lumen, de erre már nem volt idő. -Hazamenet is az Ő imádásában merültem el. Az Úr Jézus gondolataimra válaszolt:
“Olyan jól esik Nekem, hogy szíved Velem érez, és minden csekélységre megrezdül! Sugallataim állandó szemmel tartása az, mely ilyen gyorsan fényt vetít lelkedre. -Én vagyok a Lumen Christi! Rám felnézhettek. Én vagyok az áldozat fensége, nagysága, az irgalom mélysége és kifogyhatatlansága, a példaadás bősége, a türelem leküzdhetetlen Istene, a meg nem ingatható jóság, mely Belőlem felétek árad. Igen, ki mondhatja magáról mindezt? Csak Én, a Lumen Christi, ki az Atyával egylényegű vagyok. Én megtettem értetek mindent, hogy a világ Lumen-je legyek, Akit követnetek kell. Én, az emberi gyengeség erőt adója, Én meggyőztem a világot emberi természetem útmutatásával is…”

1964. február 17.

Napközben az Úr Jézus szólt:
“A mi elménk gondolata egy legyen! Szeresd ezt az imát, melyre azért tanítottalak meg, hogy minden szavába akkor és úgy fogóddzál bele, hogy mindenkor megtaláld az erőt, melyre lelkednek szüksége van. Leányom, higgy! El ne tántorítson semmi! A Belém vetett hit és bizalom fog üdvözíteni. Nem csupán a te erőlködésed, mert a Belém vetett hit és bizalom nélkül valóban gyengécske vagy. De hiszen éppen ezért választottalak ki téged égi közléseink eszközéül, hogy lássa a világ az isteni Akarat érvényesülését, melyet csakis a gyengék által akarunk nyilvánosságra hozni. Én a természet rendjét nem bontom, meg és nem függesztem fel körülötted. Az Én isteni bölcsességem és az ügy szükségessége szerint cselekszem. A gonosz kísértése, mellyel lelkedet és elmédet zavarja, ne tántorítson el a Belém vetett hit és bizalom útjáról. Bármily gyengének is érzed magad, az nem baj, mert sem gyöngeséged megnyilvánulása, sem állandó erőlködésed nem juttatja célhoz ügyünket. Csupán alázatosságod az egyetlen eszköz kezedben, mely az ügyet érvényre segíti jutni.”

1964. február 20.

Még most is az áldatlan influenza kínoz. Most meg a szem- és arcüregemet támadta meg. Estére már olyan állapotban voltam, hogy már csak fél órát töltöttem az Úr Jézusnál. Éreztem, a láz újra erőt vett rajtam. Reggelre jobban lettem, és szívem nagyot dobbant, amikor Eléje borultam. Sok mindent akartam mondani, de Ő megelőzött:
“Isten hozott, leánykám! Köszöntelek!”

S az előttem jól ismert szívdobogását engedte éreznem. Csak a csend töltött el, melyet az Úr Jézus tört meg ismét:
“Légy elnéző! Újra panaszaimmal fordulok hozzád. Most, hogy szívünk együtt dobban, elménk gondolata is olvadjon e g g y é. Ma meg holnap jó napom lesz. (Ez első péntek előtti nap volt.) Úgy várom én mindig ezeket a napokat! Engesztelésem különleges napjai ezek. Ilyenkor a kegyelem úgy árad, mint az üdítő harmat, mely csillogva hull a száraz és sötét lelkekre. Te csak akarj, a többit bízd Rám! Nem az elért eredmény az, mely szentté tesz, mely üdvözít, mely közelemben tart, hanem a szünet nélküli akarás. Ez teszi a te lelkedet is ünnepélyessé. De újra mondom, jó napom lesz, mert már előre látom akarásodat. Ugye milyen szerény vagyok, milyen könnyen tudsz kedvemben járni? Ha nem sikerül, nem baj. Csak akarj újra meg újra! Ez űzi el bánatomat. Panaszos szavaimat, tudom, te sem veszed zaklatásnak, hiszen a mi bensőnk együtt érez. Tégy te is úgy, mint Én, biztosíts Engem állandó szeretetedről, melyet az állandó áldozatvállalás égő tüze tart izzásban. Az nem számit Nekem, hogy mit és mennyit tudsz adni egy nap, csak szünetet ne tarts, mert az nagyon szomorúvá tenne. Látod, azért vagyok olyan sokat szomorú, mert állandóan éreztetitek Velem, hogy a teher, melyet rátok tettem, nehéz. Te, Szívem öröme, te nem sokallod meg szünet nélküli panaszomat. S Nekem már ez is enyhülés. Vigasztalj mások helyett is!”

1964. február 22.

Az Úr Jézus szólt:
“Már tegnap este akartam veled beszélgetni, de láttam, fáradtságod miatt korán lepihentél. Az idő most inkább alkalmas. Te tudod, mit tettem érted. Hiszen sokszor elmerülsz kínszenvedésem szemléletében. Ó, mily boldog vagyok, ha azt látom, hogy nem hiába szenvedtem érted, értetek! Ez igazán öröm Nekem. Lelketek, mely a föld iszapjában él, nem tud önmagától megszabadulni. Én kiszedlek a bűn iszapjából, s utána Szent Véremmel moslak meg benneteket. Boruljatok le szent Keresztem tövébe, és engedjétek, hogy hulljon reátok ez az áldott Szent Vér. Vércseppjeim váltó (=csekk) a kezetekben, rajtatok áll, hogy beváltsátok. E váltó nem jár le a világ végezetéig. A kegyelem állapotában élő lélek bárhol beválthatja, bármikor, halála napjáig, de erről nem vagytok biztosítva. Azért ki-ki azon legyen, hogy váltóját, Szent Vérem váltságdíját mind gyakrabban igénybe vegye. Ne élete alkonyán, mert így a kifizetett értéket nem sokáig használhatja már. Használjátok életetek lendületes erejében. Én is életem teljében áldoztam fel Magamat értetek. A legszívesebben ezt a viszonzást fogadom el tőletek. Hányszor hallom lelketekből felsóhajtani ezt: Én Megváltóm! -De sajnos, ez csak megszokás. Ó, hogy fáj Szívemnek ez az érzés nélküli fohász, mely csak elmélázó közömbösségből ered! Ne így szeressetek Engem!”

1964. február 23.

Amit most leírok, az annyira különös. Egy alkalommal a máriaremetei kegytemplomban a Szent Szűztől vezettetve egy előttem egészen ismeretlen atyának kellett átadnom a Szent Szűz Szeretetlángját. Majd arra kért a Szűzanya, hogy tartsam számon mindazokat a személyeket, kik már valamit is tudnak az Ő Szeretetlángjáról. Annak az ismeretlen atyának a nevét és címét akkor a sekrestyében meg is tudakoltam. Amint kiléptem a sekrestyéből, nyomban meglepett egy érzés, hogy ez a kapott cím nem azonos név és cím azzal, akit kérdeztem. Én azonban nem törődtem a figyelmeztető érzéssel, eltettem a címet, és a Szent Szűz kérése szerint a többi névjegyzékhez csatoltam. Időközben azonban mégis nyugtalanító érzésem támadt, s ez az érzés továbbra is kísért.

Most hogy ismét a kegytemplomban jártam, a Szűzanya határozott indítást adott:
“Menj, és rögtön tudakold meg a helyes nevet és címet!”

Most már nem állhattam ellen, odamentem a gyóntatóhelyiség felé. A mellettem levő ismerős figyelmeztetett, hogy a pap elhagyta a gyóntatóhelyiséget. Ez olyan időben volt, amikor már nem gyóntattak. De legnagyobb meglepetésemre láttam, hogy az atya visszajön. Erre kissé megnyugodtam. Tehát látható ebből, hogy ez a Szűzanya kérése.

Amint beléptem, jeleztem az atyának, hogy nem gyónni jöttem. Majd felidéztem előtte a több mint egy évvel ezelőtt átadott rendkívüli dolgok átolvasását. Az atya azonnal emlékezett a dolgokra, és azt válaszolta: “Igen, tudom, a Sátán megvakításáról volt benne szó.” Majd hozzátette, hogy csak imádkozzam jól. Én meglepődtem ezen, mivel hogy ebben a papban megmaradt a lényeg. Hiszen erre megy az egész: a Sátán megvakítására! Ez a Szent Szűz Szeretetlángjának egyetlen és fő célja, melyre Ő azt mondta, hogy ilyen nagy kegyelmi kiáradást még nem bocsátott a Földre, mióta az Ige Testté lett. Szóval az atyától megkérdeztem, mi a neve és címe… (kórház), az első alkalommal megadott cím a sekrestyében V. József (…templom) volt. Most már megértettem, miért volt a Szűzanya határozott indítása. Az atyától még távozásom előtt áldást kértem, és most már végképpen elhagyta lelkemet a nyugtalanító érzés.

1964. február 24.

Esten fél nyolc órakor a krisztinavárosi templom mellett haladtam el, s mivel már késő volt, nem szándékoztam bemenni. Az Úr Jézus váratlanul így szólt:
“Jöjj be Hozzám, és mondj egy istenhozzád-ott!”

Bementem, és meglepetésemre a pap éppen a nyitott tabernákulum előtt állt. Kezét az ajtón tartva, becsukni készült azt. Amikor leborultam, Ő így szólt:
“Úgy vártalak! Milyen kedves vagy, hogy bejöttél!”

Közben a pap becsukta az oltárszekrényt, és mély hódolattal háromszor is meghajolt. Erről felismertem, hogy görög katolikus pap volt. Utána magyar szövegű imádsággal még kétszer is kifordult, és a kehellyel kétszer is áldást adott. Majd az utolsó evangélium előtt is adott áldást.

Amíg így imádtam az Úr Jézust, Ő csendes jósággal megjegyezte:
“Látod, azért hívtalak, hogy többszöri áldásomban részesülj. Ugye meg vagy elégedve Velem.”

Ekkora leereszkedést! Ó, Uram Jézusom, én már megsemmisülni sem tudok Előtted!

“Jól van ez így, leánykám. Mennyit hívogatom a lelkeket, és sóvárogva vágyom s várom, hogy figyeljenek isteni sugallataimra! Légy továbbra is engesztelőm!”

1964. február 25.

Másnap a szentmise után, amikor hazamentem, házi munkám végzése közben az előző esti beszélgetést folytatta:
“Ha tegnapi hívásomra nem jöttél volna, a többszöri áldást, melyben részesültél, nem osztottam volna ki részedre. Boldogan mondom neked, ezek mind újabb és újabb bizonyítékai szolgálatkész szeretetednek. Ó, hány visszautasítóm van, csak egyetlen perc alatt is! Szívem ott pihen meg, ahol nem kap visszautasítást. Bőséges és tiszteletteljes hálaadásod, melyet még az éj folyamán sem szakítasz meg, Engem is lekötelez. Amíg Nálam voltál, Én gyönyörködtem áhítattal telített, bőséges hálaadásodban. Most, hogy eljöttél Tőlem, Én jöttem el tehozzád, hogy hálálkodjam nálad itt, munkád közben. Fogd fel Istenségem sóvárgását, melyet most itt, nálad óhajtok csillapítani. Gyönyörűség veled lennem, hiszen érzem, hogy szíved minden dobbanása az Enyém. Veled vagyok egész nap. Ne remegj meg Előttem, csak egy pillanat, és nem több, s nem érzed jelenlétemet. Szükséged van testi erődre a vállalt kötelesség teljesítéséhez…”

1964. február 28.

Az esti imádási órán megújítottam a felajánlásomat: Édes Jézus, Neked élek, Neked halok.
“Én is! Én is! Érted éltem, érted haltam!” S minden szót, amelyet Hozzá intéztem, mint valami visszhangot halottam lelkemben. Tovább folytattam: Imádlak, áldalak, magasztallak, dicsőítlek mindazok helyett, kik ezt nem teszik meg. -Imádásom közben Ő nagy szeretettel áradozott felém:

“Leánytestvérkém, a nagy hódolatért megáldalak nagyon téged és családodat, és mindazokat, akik helyett ezt Nekem nyújtod. Reájuk árasztom kegyelmeim bőségét.”

Arra gondoltam, nem értettem-e rosszul e leírt szavakat, mert akkor visszavonom.
“Nem! Ezt ne tedd! Érts meg Engem, a sokat mellőzött Szeretetet, ha elméd nem is fogja fel! Mit meg nem adnék annak a léleknek, aki viszonozza szeretetemet! Szerető Szívemet elragadja az ,esztelenség’. Azért használom e szavakat, hogy érts meg, mint embert. Tudom, hogy nem elméddel szeretsz, de ez nem is volna Számomra oly kedves. Az ilyen szeretet nem ragad meg. A mi szívünk együtt dobban. Ez a szeretet más, mint az értelem-szeretet, mely méricskél, latolgat, fontolgat. Értesz most már Engem? Lásd, hogy Én mennyire emberi módon vagyok megközelíthető számotokra. Támasszon ez bennetek kölcsönös bizalmat Irántam!”

1964. február 29.

Imádott Jézusom, fogadj el engem, így, ahogy vagyok!
“Te is! Vértől összecsapzott hajamat, megostorozott testemet, átszegezett kezemet és lábamat, megnyitott oldalamat, ruhámtól is megfosztottan. “

S közben átelmélkedte velem szomorú szavait… Majd így szólt:
” Vonj be szereteteddel, mely felfogja oldalsebemből kifolyó Szent Véremet. Szemlélj csak, szemlélj! Láttál Hozzám hasonló szánalmas teremtést életedben? Látod mennyire tönkretettem magam? Te sem vihetsz semmit sem túlzásba Énértem. S míg így együtt érez bensőnk, addig elménk gondolata is egy legyen!
Megkérlek, írd le még egyszer a Szentatyával együttműködő tanításomat. Erről még nem is elmélkedtünk. Pedig ez igen fontos. Ha nem tudod, újra elmondom.”

Amire az Úr Jézus ismételten kér, azt 1963. május 29-én íratta le velem először. Miután leírtam, eltettem minden rágondolás nélkül. Mivel a kételyek igen nagyok voltak a lelkemben, nem mertem még újra elolvasni sem. S ma az Úr Jézus ismételten leíratta velem:
“Megváltó munkámhoz nagy szükségem van rátok.”

Én csak figyeltem szavait, melyeket mondott. Alig tudtam gondolataimban elrendezni. A kétely ismét lelkemre nehezedett e szavak hallatára, mikor személyemet említette, és szorosan együttműködő tevékenységem fontos munkáját a Szentatya munkájával együtt említette. Az Úr Jézus szelíd szavakkal tovább beszélt:
“Neked és minden családanyának, kik az Én Szívem szerint cselekedtek, szól: Munkátok értéke nem kisebb még a legnagyobb papi méltóságra emelt személyek tevékenységénél sem. Értsétek meg, ti, édesanyák, azt a fenséges hivatást, melyet reátok bíztam. Ti vagytok hívatva benépesíteni az Én Országomat és betölteni a bukott angyalok helyét. Szívetekből, öletekből indul el Anyaszentegyházam minden lépése. Országom úgy növekszik, ahogy ti, édesanyák, munkálkodtok a teremtett lelkek között. Nektek van a legnagyobb és a legfelelősségteljesebb munkátok. Legyetek annak teljes tudatában, hogy a ti kezetekbe adtam a lelkek sokaságának üdvösségre vezető munkáját.”

a

Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • 44 év szabad garázdálkodása
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Afrikai Hűség Hőség
  • Afrikai Víz
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet – VESZPRÉM
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Albert Líra
  • Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Alvidék-Délvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZENTA
  • Amarilliszfélék
  • Amerikai Hűség Hőség
  • Amerikai Hűség Hőség – SOPRON
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Amoris Laetitia Háború
  • Andre Lowoa – VESZPRÉM
  • Április
  • Antikrisztus által Irányított Népvándorlás
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Augusztus
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség – SORPON
  • Ausztrálázsiai Víz
  • Bács-Kiskun – SÜKÖSD
  • Bálványtemplomok, vértanuk vesztőhelye
  • Baranya – MOHÁCS
  • Begóniák
  • Békés – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Borsod-Abaúj-Zemplén – SÁTORALJAÚJHELY
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran – ESZTERGOM
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsen Okosan Törpemagyaran – BUDAPEST
  • Bölcsességek
  • Bölcsességek idézetekben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Bölcsességek terjedelmében
  • BTankok
  • Buda
  • Budapest
  • BudaPilisSolt – ESZTERGOM
  • Buzogányvirágok
  • Csongrád – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • December
  • Dél-Alföld
  • Dél – Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Dél-Dunántúl
  • Dél – Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Délvidék
  • Dezső Líra
  • Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Előbb-utóbb
  • Előre! Győzelemre Fel! – VESZPRÉM
  • Epikus Gyökereink
  • Epikusan A-C Lírailag
  • Epikusan A-E Lírailag
  • Epikusan D-F Lírailag
  • Epikusan F-K Lírailag
  • Epikusan FGIK Lírailag
  • Epikusan G-I Lírailag
  • Epikusan J-L Lírailag
  • Epikusan L-R Lírailag
  • Epikusan LMR Lírailag
  • Epikusan M-O Lírailag
  • Epikusan P-S Lírailag
  • Epikusan S-Z Lírailag
  • Epikusan SZ Lírailag
  • Epikusan T-Z Lírailag
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Erdély-Bánát-Csángó-Körösmező-Máramaros-Székelyföld, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOMBOLYA
  • Erkölcsi Gyökereink
  • Ervin Líra
  • Esti Éjszakák
  • Észak-Alföld
  • Észak – Alföld – NYÍREGYHÁZA
  • Észak-Amerikai Víz
  • Észak-Magyarország
  • Észak – Magyarország – SÁTORALJAÚJHELY
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Komárom – ESZTERGOM
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Eurázsiai Unió az Európai Unió ellen
  • Európai Hűség Hőség
  • Eurázsiai Hűség Hőség – SOPRON
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Európai Víz
  • Február
  • Fejér – ESZTERGOM
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Felvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOLNA
  • Ferenc Líra
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Föld
  • Föld
  • Frank Hűség Hőség – SOPRON
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Függtelen Határzár
  • Gábor Líra
  • Gomora Szodoma Technika
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyermeki Hűség
  • GyökereiNK
  • Gyökereink
  • GyökereiNK TöbbEzer Kárpát-medencében – ESZTERGOM
  • Győr-Moson-Sopron – SOPRON
  • Hajdú-Bihar – NYÍREGYHÁZA
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Heves – VÁC
  • Heves Jeges – SOPRON
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Hosszúság – AL-SAFIROV
  • HőseiNK PéldaképeiNK
  • Hűség Hőség
  • Hűség Hőség – SOPRON
  • Ibolyafélék
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • István Líra
  • Jácintok
  • Január
  • Jász-Nagykun-Szolnok – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Dobogó Szíve és Szeretete – SOPRON
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • József Líra
  • Jövő a Múltból kikövetkeztethető – SÜKÖSD
  • Július
  • Június
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalitka
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsonyi kaktuszok
  • Kard(Gladiátor)virágok
  • Károly Líra
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Keresztes Imahadjárat
  • Kolon (S)Zala – SÜMEG
  • Kontyvirágfélék
  • Koralkák
  • Közép-Dunántúl
  • Közép – Dunántúl – ESZTERGOM
  • Közép-Magyarország
  • Közép – Magyarország – VÁC
  • Ladik
  • Lajos Líra
  • Latin.Amerikai Víz
  • Lég
  • Lég
  • Legendák, mesék, mondák
  • Liliomok
  • Lírikus Gyökereink
  • Legendás MeseMondaVilág – HERCEGSZÁNTÓ
  • Lélektárs – MOHÁCS
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magasság -VARSÓ
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • Május
  • Március
  • Margitvirágok
  • MártírSors
  • MártírSzentSors – SÜMEG
  • MédBabiloni Hűség Hőség – SOPRON
  • Meddig még?
  • Mélység – TRIESZT
  • Messze Távolban
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Mihály Líra
  • Munkanapló
  • Muskátlik
  • Nebáncsvirágok
  • Nefelejcsek
  • Nemzeti Imahadjárat
  • Nógrád – VÁC
  • November
  • Nyugat-Dunántúl
  • Nyugat-Dunántúl – SOPRON
  • Október
  • Olajfafélék
  • Olvasó gondolkodó
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pálmafélék
  • Pest – VÁC
  • Pesti kerületek – VÁC
  • Pesti Nagykörút
  • Péter Líra
  • Polgárháborús Védelem
  • Pólusharc
  • Pünkösd-ElJövet
  • Római Katolikus – keresztény rádió – ZENTA
  • Rózsák
  • Sándor Líra
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Skandináv Hűség Hőség
  • Somogy, Pannonhalmi főapáti birtoktól napjainkig – BALATONFÖLDVÁR
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg – NYÍREGYHÁZA
  • Szegfűk
  • Szélesség – TACHOV
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeptember
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • SzívHang
  • SzívSzólam
  • Szodomán túl Armageddon
  • TABU
  • Tamás Líra
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Tolna – Mohács
  • TöbbEzer
  • Tulipánok
  • Tűz
  • Tűz
  • Üdvözlet
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Változás
  • Vas – SOPRON
  • Veszprém – SÜMEG
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • Vigyázz!
  • Visegrádi Hűség Hőség – SOPRON
  • Víz
  • Víz
  • Zoltán Líra
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: