‘0204’ cimkéjű bejegyzések

Igyekezzetek megtalálni saját hivatásotokat a Szentlélek által!

2017.01.26.

Kedveseim! Minden kegyelmet megkaptok az Úr ajándékaként, amelyek szükségesek hivatásotokhoz. Csak az Ő ajándékozó szeretete által tudtok eljutni az üdvösségre. Ezért igyekezzetek megtalálni saját hivatásotokat, hogy annak megfelelően tudjátok elérni célotokat. Mivel senki sem dicsekedhet, mert minden ajándék Istentől van, ezért törekednetek kell felismerni magatokban, amit nektek ajándékozott. Van, aki többet kapott az Úrtól, de annak több lesz a felelőssége. Aki viszont kevesebbet kapott, annak kevesebbért kell felelnie Isten előtt. A lényeg az, hogy mindenki a saját mércéje szerinti mértékben használja adományait, hogy Isten nagyobb dicsőségére lehessen. Aki felfedezte önmagában az isteni adományokat, törekedjen annak kamatoztatására. Amit ingyen kaptatok, azt ingyen használjátok a lelkek javára és Isten dicsőségére.

2017.01.27.

Kedveseim! A Szentlélek megmutatja, hogyan és mit változtassunk életünkön, mert állandó változásnak vagyunk kitéve. Amikor a lelketek csendjében figyeltek, megkapjátok a kegyelmet a változásra, de szükséges az elcsendesedés. Nemcsak a testünk változik, hanem a bennünk működő lelkünk is. Bár a test előbb-utóbb enyészetnek indul, de lelkünk az örökkévalóságban találja meg otthonát. Amikor tudjuk, hogy miben kell változnunk, és teszünk is érte valamit, azzal nagy lendületet kapunk lelkünk felemelkedéséhez. Amikor testünk gyengeségeit megtapasztaljuk, ne hagyjuk el magunkat, hanem imádságainkat adjuk át Istennek, hogy formálja lelkünket Szent Szíve szerint. Így a bennünk működő Lélek már nem alkalmazkodik a test törvényéhez. Mivel tudjátok, hogy a testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, engedjétek jobban kibontakozni az imádság lelkületét.

2017. 01. 29.

Kedveseim! A Szentlélek nemcsak az irányt mutatja meg, hanem feltárja a célhoz vezető utat is. Az első világosságot a felismerésben kapjuk, utána olyan utakat tár fel bennetek, amelyek világossá teszik cselekedeteiteket. Soha ne féljetek, ha a Szentlélek megmutatja hiányosságaitokat, mert az nagy kegyelem. Lépjetek tovább az úton, nincs leállás és pihenés, mert a lelki ösvényen való haladás folyamatos, keskenyedő és meredeken emelkedő. Attól függ, ki milyen kegyelmeket kapott Istentől. Legyetek buzgók, kitartóak ezen az úton, hogy ne torpanjatok meg, hanem haladjatok tovább, minden nehézség ellenére.

2017. 01. 30.

Kedveseim! A Szentlélek kinyilvánítja magát nektek, ha tiszta lélekkel hívjátok segítségül. Olyan világosságot kaptok, amely előtt megmagyarázhatatlanul álltok. Erő tölt el benneteket és oly dolgokra lesztek képesek, amelyeket eddig nem ismertetek. Amint az apostolokat betöltötte a Szentlélek, kiálltak és tanúságot tettek Jézusról. Megvallották, hogy Ő él és megjelent nekik. A Szentlélek által természetfeletti erő tölti be az ember, hogy képes legyen indításait megtenni. Ha Isten szeretete átjárja a lelket, képes engedelmeskedni neki. Ilyenkor bátran cselekszik, mert az Úr akarata van benne. Ha békétlenség irányítja vágyainkat, utasítsuk vissza, mert az nem Istentől származik. Nagyon sokszor a világosság angyalaként érkezik hozzánk az indítás, amelyet meg kell különböztetni, honnan jön és mi a célja. A békesség Istene megvilágítja bennetek, melyik utat kövessétek.

2017. 01. 31.

Kedveseim! Bármilyen kérdés merül fel bennetek, ha őszintén segítségül hívjátok a Szentlelket, megkapjátok a választ. Nem biztos, hogy olyan választ kaptok, amit jónak tartotok. A Szentlélek olyan dolgokat is sugallhat, ami nem fér bele a ti gondolkodásotokba, mert túl mutat azon. Ezért vizsgáljátok meg a lelkeket, és csak azután hozzátok meg a döntést. Ha szívetek nem vádol és béke van bennetek, akkor lépjetek, de ha nem, akkor imádkozzatok tovább. A Szentlélek mindig tisztán, egyenesen és nagy szabadsággal érkezik hozzátok. Csak akkor tudjátok felfogni szívetekben az Ő működését, ha nyitottak vagytok szabad szárnyalására. Imádkozzatok, hogy felismerjétek a Lélek hívását magatokban.

2017. 02. 01.

Kedveseim! Ne hanyagoljuk el a Szentlélek sugallatait, mert könnyen sérülést okoz lelkünkben. Minden ilyen jellegű mulasztásban sorvadni kezd a bennünk működő lélek, mert kielégítetlen marad. Minél több indítására odafigyelünk és tettekre váltjuk, annál erősebben működik bennünk Isten kegyelme. Ha nem teszünk eleget a Szentlélek hívásának, akkor megvonjuk magunktól azt az érzékenységet, amely lendületben tart minket. Ilyenkor nem jut el hozzánk a kezdeményezés, mert csírájában kioltjuk azokat. Csodálkozunk, hogy miért vagyunk olyan langyosak? Először is keressétek Isten országát, vagyis tegyük fel magunkban a kérdést: Mit tehetek itt és most annak érdekében, hogy jobb és szebb legyen a világ? Azután megkaptok mindent, Isten gondviselő szeretetéből, amire szükségetek van.

2017. 02. 03.

Kedveseim! Mindazok, akik segítségül hívják a Szentlelket, hatalmas lendületet kapnak. Nem tudni honnan jön és hová tart, de képes úgy betölteni az embert, hogy átalakul és más emberré lesz. Olyan dolgokat tesz, amit eddig nem tett. Ez a lendület felszabadítja minden megkötözöttség alól, mert e hatalmas erő szabaddá teszi és meggyógyítja a lelkét. Szabadon szárnyal, és dicsőíti Istent hatalmas tetteiért. Már nem tudja magába zárni, ami vele történt. Igyekszik szétosztani örömét. Imádkozzatok, hogy megtapasztaljátok a Szentléleknek rajtatok megnyilvánuló kegyelmét.

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1198-igyekezzetek-megtalalni-sajat-hivatasotokat-a-szentlelek-altal

Hit, remény, szeretet

2017. 02. 04..

Kedveseim! Készítsétek lelketeket, mert közel van az idő a megmérettetéshez. Vágyakozzatok a Szentlélek bennetek való működésére, és hagyjátok érvényesülni. Ne utasítsátok el, mert akkor talál olyan lelkeket, akik befogadják. Ők azok, akik készséggel várják és meg is cselekszik, amire indítja őket. Ezekben az emberekben nincs félelem, mert megtapasztalják magukban a Lélek működését. Tisztában vannak vele, hogy maguktól képtelenek lennének cselekedni. Képesek elfogadni mindent Isten kezéből, mert bizonyosságuk van arról, hogy Istennel járnak. Imádkozzatok az olyan embereknek a társaságáért, akik mernek nagyot álmodni és álmaikat tettekre váltani, mert az Úr kegyelme mozgatja őket.

2017. 02.05.

Kedveseim! Az Úr szeretete arra sürget bennünket, hogy elfogadjunk mindent a kezéből. Szeretné megnyitni lelkünket, hogy betöltsön kegyelmével. Hozzatok olyan áldozatot, amellyel lelkek sokaságát menthetitek meg. Ezért mindent, amit megtapasztaltok, azonnal ajánljátok fel az Urnak, és fogadjatok el mindent zokszó nélkül. Azért fontos ezt megszívlelni, mert mindaz, amit áldozatként felajánlotok, megsokszorozza bennetek a kegyelmet. Így lesztek képesek egyre több mindent felajánlani. Ez egy különleges kegyelem, amely hozzásegít benneteket a hitben való elmélyüléshez. Legyetek nyitottak erre az ajándékra, hogy kedvesek legyetek Isten előtt.

2017. 02. 06.

Kedveseim! Amikor bajban vagyunk, akkor dől el mit ér a hitünk. Tudunk Istenre hagyatkozni, vagy még mindig saját erőnkben bízunk? Mit is jelent a bajban Istenre hagyatkozni? Először ösztönösen magunkba tekintünk és nincs más gondolatunk, csak az, hogy mit rontottunk el. Tehát magunkat kezdjük vádolni, és így védekezünk. Eszünkbe sem jut, hogy az okot máshol kell keresnünk. Közben a gonosz kísértő megcsavarja lelkünket, hogy nagyobbnak érezzük a saját felelősségünket. Hosszú idő után, végre eljutunk Istenhez, hogy átadjuk Neki mindenestől ügyünket. Vajon miért alakul ki bennünk ez a magatartás? Miért van az, hogy amikor kiszenvedjük magunkat, akkor találunk rá Istenre? Pedig Jézusnak gondja van ránk, mert egyedül Ő fogja megoldani problémánkat. Imádkozzunk, hogy mutassa meg nekünk, hol volt, és hogyan volt jelen nehézségeinkben! Hagyatkozzunk Rá, mert el tudja végezni bennünk munkáját, és hagyjuk cselekedni.

2017. 02. 07.

Kedveseim! Aki Istenben bízik, soha nem kételkedhet Benne, még a legnagyobb megpróbáltatás idején sem. Soha nem változhat meg a véleményünk, ha követjük tanítását és abban hűségesen kitartunk. A kételkedés olyan bűn, amellyel elveszítjük Istenbe vetett bizalmunkat. Hitünknek olyan szilárdnak kell lennie, hogy semmi sem rendíthesse meg. A hit szilárd bizalom Istenben. Ne engedjük, hogy meginogjon bennünk a bizalom, mert nem lenne méltó hozzánk. A hit Isten ajándéka, ezért aki megkapja, féltékenyen őrizze, és tartson ki mellette mindhalálig. Ne engedjétek, hogy a kételkedés elhomályosítsa bennetek a hit fényét! Imádkozzatok, hogy rendíthetetlenül és szilárdan álljatok a hitben.

2017. 02. 08.

Kedveseim! A bizalom feltételezi a kölcsönös szereteten alapuló hitet. Isten részéről ez egyértelműen megvan, de vajon a mi részünkről hogyan viszonyulunk Isten feltétel nélküli szeretetéhez? Ha hitünk stabil és rendíthetetlen, akkor képesek vagyunk teljesen ráhagyatkozni, mert bízunk Benne. Isten számít ránk és megbízik bennünk, hogy az a kegyelem, melyet Tőle kaptunk, kibontakozik bennünk. Az Úr számít ránk, és szeretné, hogy helyt álljunk ott, ahová állított minket. Feltételezi, hogy a bennünk lévő hit stabil, mert csak akkor tudja általunk beteljesíteni akaratát. Mindig Isten a kezdeményező, Aki meghívott és bízik bennünk. Nekünk is bíznunk és hinnünk kell az Ő szeretetében.

2017.02. 09.

Kedveseim! A bizalom élteti a reményt, hogy beteljesedik mindaz, amit Krisztus megígért nekünk. Ö a bizonyosság arra, hogy amit életpéldáján megtanultunk és követve kitartunk Mellette, az megvalósul. Beteljesedik az, amibe hittünk. Reményünk így soha nem fog csalatkozni, mert Jézus megígérte eljövetelét. Várjuk Öt és reméljünk abban, hogy belépünk szeretetének dicsőségébe. Ne rettegjünk Tőle, mert akkor még nincs meg bennünk az igazi szeretet. Jézus hívott bennünket és várja megérkezésünket, ahová csak a meghívottak mehetnek be.

2017. 02. 10.

Kedveseim! A bizalom olyan ajándék, amellyel Isten teljesen odakapcsolja Magát hozzátok. Megadja annak, aki vágyik elmerülni az Ő szeretetében. Ez a láng úgy marad bennünk, ha mindvégig kitartunk Mellette. Isten végtelen nagy bizalommal van irántunk, és ezt tőlünk soha nem vonja vissza. Úgy bízza ránk Magát, hogy felénk irányuló szeretetét visszasugározza. Mindenben Ő a kezdeményező, nekünk csak viszonoznunk kell, amit Tőle kaptunk.

2017. 02. 11.

Kedveseim! Teljes bizalommal higgyetek abban, Aki szeretetét kiárasztja felétek. Ez a szeretet határtalan, és nem szab semmiféle korlátot. Ebben a szabadságban ti magatok is felszabadultok, mert kiárad rátok szeretete. Őrizzétek ezt a lángot, és szítsátok fel magatokban, hogy kiáradjon minden emberre. A Szűzanya Szeplőtelen Szívének Szeretetlángja úgy borítson be titeket, hogy eljussatok Szent Fia Szívének szeretetébe, mert így tapasztalhatjátok meg az isteni szeretet kiáradását.

2017. 02.12.

Kedveseim! A hit ajándékát akkor kapjuk meg, ha Isten kegyelme kialakítja bennünk az iránta való bizalmat. A bizalom egy olyan ráhagyatkozást jelent, amely által szilárd bennünk a hit ajándéka. Csak hittel lehet megértenünk és felfognunk a Szentírás szavait. Csak a hitben jártas és járó ember képes rábízni magát teljesen Istenre. A vértanúk hite olyan isteni ajándék, amelyben képesek vérük ontásával tanúskodni Jézus mellett. Nekünk is, akiket szolgálatára hívott, megadja azt a kegyelmet, hogy rendíthetetlenül bízzunk Benne. Ezt az Istennek hozzánk lehajló ajándékát, szeretete fogja megpecsételni.

2017. 02. 13.

Kedveseim! Isten szeretete úgy öleljen át titeket, hogy örökre megmaradjatok benne. Nyíljon meg lelketek, hogy képes legyen befogadni szívetek a nagy Királyt. A kitárulkozás a mi feladatunk, mert csak akkor tud Krisztus betölteni kegyelmével. Akit erre képessé tesz, azt eltölti mindenféle jóval. Legyetek nagyon nyitottak, hogy amikor hozzátok érkezik, úgy tölthessen be titeket, hogy használjátok adományait. Mert aki nem él Isten ajándékaival, könnyen elveszik tőle, és másnak adják oda. Ha megnyitjátok szíveteket Isten kegyelmi adományaira, használjátok azokat az Úr terve szerint.

2017. 02. 14.

Kedveseim! Honnan ismerhetjük fel, hogy Isten szeretetében élünk? Arról, hogy megtesszük a jót, és egyre fontosabb nekünk, hogy mások felé szolgáljunk, és tettekkel bizonyítsuk Isten kiáradó szeretetét. De, ha hiányzik belőlünk az alázat, a szerénység és az elfogadás, akkor még nagyon messze vagyunk a jézusi szeretettől. A szeretet hiánya bennünk az is, ha bár jót teszünk embertársunkkal, de nem vesszük figyelembe szabad akaratát, és így „nyomulunk” feléje. Mert ilyenkor még önző érdekek hajtanak bennünket, úgy szeretnénk, ahogy nekünk jó. Akkor sincs bennünk Isten szeretete, ha kérkedünk a jótéteményekkel, és dicsekszünk mások előtt. Mindenki találja meg azt az utat, ahol Jézus szeretetével találkozik, mert annak lesz igazi értéke.

2017. 02. 15.

Kedveseim! Isten szeretete kiárad minden teremtményére, de csak azokban végzi el hatását, akik együttműködnek Vele. Akit ez az isteni szeretet átjár, az ismeri és tudja, hogyan működik benne. Olyan erővel képes betölteni a lelket, hogy mindent elkövet azért, hogy kifejezze szeretetét Isten és embertársa felé. Ez a szeretet nem méricskél, nem a maga javát nézi, nem féltékeny mások örömére, mert Isten betöltötte azért, hogy szétáradjon benne, és mások javára váljon. Minél jobban akarjuk befogadni ezt a szeretetet, annál intenzívebben hatol mások felé. Ezt a kegyelmet is kérnünk kell, hogy átjárjon bennünket és mások javára használjuk. Ez az Isten szeretet ad életet, megbocsátást és lendületet életünkhöz.

2017.02. 16.

Kedveseim! Akiben működni kezd Isten szeretete, már nem keresi a maga javát, hanem azon van, hogy minél több jót tegyen másokkal. Olyan testvéri szeretetre gyullad szíve, amely képes megváltoztatni saját magát és mások életét is. Ha sokat szemlélődünk a Szentháromságos szeretetegységen, Isten megadhatja nekünk, hogy eljussunk olyan szintre, amely felülmúl minden emberi szeretetet. Erre az életszentségre hív bennünket az Úr, amelyben a szentek részesültek. Ezzel a szeretettel voltak képesek feláldozni életüket Jézusért a vértanú szentek.

2017. 02. 18.

Kedveseim! Jézus szeretetparancsa érvényesüljön bennetek és köztetek. Szüntelenül keressétek az alkalmat, hogy jót tegyetek embertársaitokkal. „Ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról ismeri meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt.” (Jn 34, 35) Ne engedjétek, hogy a világ szeretete elrabolja tőletek Jézus szeretetét! Vállaljátok fel, hogy Tőle vagytok, ezért a világ szelleme távol áll tőletek. Valljátok meg hiteteket, így tegyetek tanúságot Jézus mellett. Ne imádj soha más istent, mint a mi Urunkat, Jézus Krisztust! Olyanok legyetek, akik vállalják a szegénységet, egyszerűséget, és alázatot. Őt utánozva tartsatok ki a hitben, reményben és a Tőle kapott szeretetben.

2017. 02.19.

Kedveseim! Jézus szeretete arra sürget minket, hogy tegyünk tanúságot azoknak, akik hitetlenül élnek. Mivel a hit hallásból ered, nekünk kell beszélnünk hitünkről. Személyesen vigyük el Jézus üzenetét azoknak, akikben a hit kegyelme elindult. Segítsük őket, hogy kibontakozzon bennük a hit ajándéka. Emlékezzünk vissza, nekünk is beszéltek Jézusról, és hallás útján jutottunk el a hitre. Ne fosszuk meg ettől azokat, akik érdeklődnek hitünk felől! Tárjuk fel előttük a Katolikus Egyház Tanítását, mert ezzel tisztában kell lenniük. Hiteles válaszokat kell kapniuk tőlünk. Imádkozzunk a keresőkért, hogy rátaláljanak az igaz útra.

2017. 02. 20.

Kedveseim! Soha ne engedjétek kialudni az isteni szeretet lángot. Ez olyan ajándék, amellyel csak azok rendelkezhetnek, akik Jézushoz kapcsolódnak. Buzdítsátok egymást, hogy megmaradjatok ebben a kegyelemben. Sajnos a kísértő azon fáradozik, hogy kioltsa belőletek ezt az Istentől eredő szeretetet. Ezért ne az érzések alapján ítéljétek meg hogy milyen fokú a szeretet, hanem azon kegyelem által, amely segít nektek elsajátítani a szeretet cselekedeteket. Az érzelmek sokszor hamisak, és nem érzékeltetik az igazi szeretetben való megmaradás mértékét. Találjatok rá arra a szeretetre, amit Jézus a szeretet parancsban adott nekünk, mert azt senki nem tudja elrabolni tőletek.

2017. 02. 21.

Kedveseim! Az Úr ajándéka, hogy szeretettel van irántunk. Ez az ajándék olyan kegyelem, amely szüntelenül megújul bennünk, de növekedni is tud, ha együttműködünk vele. Nemcsak kiterjedésében képes növekedni bennünk, hanem szélességre, magasságra, mélységre, tehát minden irányú kiterjedésre képes. Valójában nincs határa Isten szeretetének bennünk, ha azt azonnal tovább adjuk. Ez egy szüntelen áramlás, amely először átjár bennünket, azután tovább árad mások felé. Engedjük, hogy szabadon átjárja életünket Isten szeretete, hogy miközben magunk részesülünk benne, képesek legyünk másokra pazarolni ezt az ingyen kapott ajándékot.

2017. 02. 22.

Kedveseim! A Jézussal való szeretetkötelék meghatározza egész életünket. Ez a mindenre kiható kötelék olya erővel bír, amelyet senki nem lesz képes lerombolni, ha kitartotok mellette. Olyan biztonságot nyújtó kegyelem, amely egész életünkre kihat és másokra is kiárad. Ha Jézusban maradunk, akkor Ő is bennünk marad, és senki sem rabolhatja el tőlünk.

2017.02. 23.

Kedveseim! A gyümölcsiről ismerhetjük meg Isten szeretetét. A szeretet gyümölcse a bennünk működő öröm, a derű, az önmegtartóztatás, a békesség, a jóság, szelídség, alázat, engedelmesség és még sok más jó tulajdonság. Nem választhatók el egymástól, mert az egyik hozza a másik termést. Nagyon nehéz pl. az alázatban megmaradni úgy, hogy igyekszünk megmagyarázni cselekedeteinket. Ezáltal hívjuk fel figyelmünket jótetteinkre. Az igazi alázat: ne tudja jobb kezed, mit tesz a bal. Tehát amit a rejtekben viszünk végbe, az lesz az Istennek tetsző áldozat. A szeretet gyümölcsei csakis az Isten szeretetéből érlelődhetnek bennünk, mert ezáltal lehetünk képesek teljesíteni akaratát.

2017. 02.25.

Kedveseim! Őrizzétek szíveteket Jézus szeretetében, hogy megmaradjatok a hitben! Jézus ajándéka a hit kegyelme, és azért kaptuk, hogy éljünk vele. Hitben járni azért nagy kegyelem, mert a keresztények nagy része nem hisz igazán Krisztusban. Mindaz, aki nem fogadja el a Feltámadást, nem jutott el a hitre. Élővé kell tenni hitünket, és beszélnünk kell megtapasztalásainkról. Mivel a hit hallásból ered, ezért mi is adjuk tovább hitünk alapigazságait, és cselekedjük meg azokat. Legyünk bátrak Jézus szeretetének megvallásában, és sokat imádkozzunk a hit terjedéséért!

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1207-hit-remeny-szeretet

a

Szeretetláng átadás

 

2016. 02. 02. Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe

Gyermekeim, édesanyaként jelentkezem és nagy szeretettel összefoglak benneteket, akik ma összegyűltök Szent Fiam templomban való bemutatásának ünnepén. Vigasztalódjatok Simeon és Anna próféta asszony szavain, amiknek hallatán magam is elcsodálkoztam és mélyen gondolkodóba estem. Az Úr ezen prófétái által kinyilvánult Szent Fiam dicsősége, és mindazok a tettek, amelyeket gyermekem végbevitt. Ahogy Szent Fiamat bemutattam a templomban, úgy mutatlak be most titeket is drága engesztelőim, a Mennyei Atyának. Imádkozzatok és az én szeplőtelen szívem szeretetlángja hatoljon egészen szívetekbe, hogy lángoló szeretetem felgyulladjon bennetek. Égi Édesanyátok

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1043-szeretetlang-atadas

Kis dolgok

 

2016. 02. 03.

Kedveseim, mindent, amit tesztek, adjatok oda Istennek. Ez azért fontos, mert akkor nem tartjátok meg magatoknak és nem élhettek vissza azzal, hogy a sajátotoké. Hiszen semmi sem a tiétek, csak addig, amíg sáfárkodtok talentumaitokkal. Ezeket mind be kell szolgáltatnotok az Úrnak, hisz Őt illeti egyedül a dicsőség. Ti csak azt teszitek, amire Isten teremtett. Van, akit az Úr arra készít, hogy nagy dolgokat cselekedjen a lelkek javára és Isten dicsőségére. De azokra is nagy szükség van, akik a legkisebb dolgokat tudják Isten elé helyezni. Ezek sem maradhatnak el, mert akkor nem lenne, aki az észrevétlenül kicsiny dolgokat tenné meg. Ennek volt nagy mestere Kis Szent Teréz, aki kifejezetten a mások számára észrevétlen dolgokat vágyott megtenni az Úr örömére.

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1065-kis-dolgok

Összeszedett, egységben mondott imák

 

2016. 02. 04.

Kedveseim, mindig figyeljetek arra, amit imádkoztok. Minden ima előtt kérjétek Jézus szent vérének oltalmát és az odafigyelés kegyelmét is, mert a legtöbbször ellankadtok. A hosszú, maratoni imákat azok végezzék, akik már régóta mondják. Viszont ezeket sem lehet a végtelenségig darálni, mert az a lélek kárára lesz. Mindenki találja meg a legjobb feltételeket az imamondásra. De nagyon fontos, hogy legyen közben csend, hogy mindenki el tudjon mélyülni abban, amit imádkozik. A csend legyen termékeny, Istenre odahallgató csend. Ilyenkor mindenki figyelje, hogy mit mutat neki az Úr az ő szívében. Bizony, ha ezek mellett elsikkadunk, szárazak maradnak az imák. Aki hallgatja az imák csendjében az Urat, annak szíve felmelegszik, és újabb lendülethez jut.

2016. 02. 05.     

Kedveseim, nagyon komolyan vegyétek az egységben mondott imákat. Amikor közösségben imádkoztok, ügyeljetek arra, hogy együtt, egy szívvel-lélekkel imádkozzatok. Senki ne lógjon ki a sorból! Aki nem képes a tempót követni, az egész halkan mondja és belsőleg kövesse az imádságot. Nem mindegy, hogy hogyan imádkoztok. Ne csak a szépen elmondott szövegre figyeljetek, hanem sokkal inkább a szívetekből felfakadó istendícséretre. Ahogyan az angyalok örvendezve zengenek Isten dicsőségére, nektek is törekednetek kell erre. Ez csak úgy fog sikerülni, ha szeretettel vagytok testvéreitek iránt, mert a testvéri szeretet felszabadít titeket a lélekből felfakadó imára.

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1069-osszeszedett-egysegben-mondott-imak

A gonosz lelkek elhárítása

 

2016. 02. 13.    

Kedveseim, tartsátok nagyon fontosnak a gonosz lelkek eltakarítását Szent Mihály imádsága által.   Rendszeresen imádkozzatok, hogy a gonosz lelkek ne tudjanak behatolni családjaitokba, közösségeitekbe, házaitokba és semilyen fontos helyre. Akadályozzátok meg áldozataitok által és böjtöléseitekkel ezek térnyerését. Nem a test és vér ellen kell ma küzdeni, hanem a gonosz szellemiségek ellen kell felvenni a harcot. Kérjétek Szent Mihállyal az élen a kilenc angyali kar védelmét a gonosz fejedelemségek ellen, hogy ne tudjanak ártani sem országotoknak, sem országotok vezetőinek.

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1070-a-gonosz-lelkek-elharitasa

Hódolati ima

 

2016. 02. 22.

Kedveseim, engesztelésetek nyújtson igaz hódolatot Istennek. Ennek jeleként, aki csak teheti, az irgalmasság órájában hasra fekve, kereszt alakban kinyújtva kezét hódoljon. Amikor így imádjátok a Mennyei Atyát, nagy kiengesztelést nyújtotok Neki. Alázódjatok meg a hatalmas isteni Fölség előtt, hogy majd egykor magához felemeljen benneteket. Amely városban vagy helységekben az emberek otthonaikban így engesztelnek, ott a sátán uralma megtörik!!!! Legyetek kitartóak, hiszen nem kis áldozatot jelent nektek ebben a testhelyzetben engesztelni. Tűrjetek és megkapjátok a béketűrés és a hosszan-tűrés lelkét. Így imádjátok az Atyát lélekben és igazságban.

2016. 02. 25.

Kedveseim, tartsatok ki a mély hódolati imádásban az engesztelő imaórában. Nem is tudjátok, mekkora kegyelmeket eszközöltök ki általa. Bízzatok Jézusban, aki megkezdte bennetek ezt a nagy művet, és be fogja teljesíteni rajtatok keresztül, ha ti is akarjátok. Hozzatok egy kis áldozatot, és egyesítsétek azokat a többiekével, hogy egységes legyen imátok és hódolatotok. Jézus szerető szíve dobog bennetek, amikor a legszentebb imádást gyakoroljátok. Óh, bárcsak minél többen bekapcsolódnátok ebbe a rendkívüli kegyelembe, akkor hamarosan megváltozna a világ. Imádkozzatok azért, hogy minél többen meghallják és meghozzák az Istennek kijáró hódolat áldozatát.

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1064-hodolati-ima

a
2014. február 2. Szentmisén, Szentáldozás után Jézus: „Kislányom, kérek tőled valamit. Amikor bejössz a templomba, hagyj kint mindent világi dolgot, gondot! Add át ezeket Nekem! Itt bent a templomban csak Engem imádj és dicsőíts!” Örömmel adtam hálát az Úrnak, hogy ezt kérte tőlem, mert Őt imádni és dicsőíteni a legnagyobb boldogság itt a földön, és a mennyben is.” 

2014. február 3. Szentmisén felajánláskor a Szentlélek váratlanul így imádkozott bennem: „Drága Jézusom! Vegyél el tőlem minden vigaszt, minden örömöt, ami nem Belőled forrásozik! Te légy az én egyedüli vigaszom és boldogságom! Ámen.”Szentáldozás után Jézus: „Azt akarom, hogy szent légy, és szentek legyenek azok is, akiket eléd vezetek. Irányítsd lépteiket a szentség útjára!”

2014. február 4. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Az idő rövid. Hamarosan beköszönt a nagy figyelmeztetés. Sok ember nagyon sokat fog szenvedni. Imádkozzatok a bűnösökért, akiknek ez lesz az utolsó mentőövük, hogy megóvjam lelküket az örök kárhozattól. Ha megtérnek, üdvözülnek. Ha megátalkodottak maradnak, elkárhoznak. Most nagy eseményeknek lesztek tanúi. Eljön az Én időm, amikor kiárasztom népemre irgalmamat és szeretetemet. Prófétáim által már felkészítettem mindazokat, akik befogadták tanításomat. Én vagyok az Isten, senki más. Csak Engem hallgassatok! Szavaimat vessétek össze a Szentírással! Ha tartalmilag megegyeznek vele, csak akkor fogadjátok el! Eljön az Én időm. Csodákat fogtok látni. Minden kegyelmet bevetek, hogy megmentsem még a legmegátalkodottabb lelkeket is. Ti, akik olvassátok szavam, imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy minden bűnös térjen vissza Hozzám! Most nagy csodáknak lesztek tanúi. Az égen jelek tűnnek fel. A szemetek láttára teljesülnek a Szentírás szavai. „Azokban a napokban, amikor a gyötrelmek véget érnek, a Nap elsötétedik, a Hold nem ad világosságot, a csillagok lehullanak az égről, és a mindenséget összetartó erők megrendülnek. Akkor majd meglátjátok az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, hatalommal és dicsőséggel.” (Márk 13, 24-26.) „Amikor feltörte a hatodik pecsétet, láttam, hogy nagy földrengés támadt. A Nap olyan fekete lett, mint a szőrzsák, a Hold pedig olyan, mint a vér. Az ég csillagai földre hullottak, mint amikor a fügefa hullatja éretlen fügéit, ha erős szél rázza.” (Jelenések 6, 12-13.) „…csodálatos jeleket idézek elő az égen és a földön: vért, tüzet és füstfelhőt. A Nap sötétséggé változik, a Hold pedig vérré, mielőtt eljön az Úrnak nagy és rettenetes napja. És akkor ez lesz: mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, megszabadul.” (Joel 3, 3-5.) 

Nemsokára visszajövök dicsőségemben az ég felhőin. Minden szem meglát Engem. Az igazak kimondhatatlanul örülni fognak. A bűnösök tele lesznek félelemmel. Ti, akik szavaimat hűségesen közvetítitek, különleges fényemben fogtok ragyogni, mert igazságra tanítottatok sokakat. 

Gyermekeim, készüljetek! Ezek a napok hamar letelnek. Befejeződik a sátán uralma. Egy új korszak következik, a szeretet és a béke korszaka. Erre készüljetek! Megáldalak benneteket Szívem csodálatos, minden értelmet meghaladó igaz szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: 1 Tessz. 2, 13. „Isten szava.” 1 Péter 4, 7, 11, 17. „Közel van mindennek a vége. Aki beszél, az Isten szavait közvetítse. …itt van az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Isten háza népén.”


2014. február 5. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Az idő rövid. Készüljetek! Hamarosan beteljesülnek a próféciák. El fogják törölni a Legméltóságosabb Oltáriszentséget. Utána a rejtekben, házaknál fogják bemutatni a Szentmisét.

Eljön az Én időm. Most, amikor a sátán azt hiszi, hogy győzött, akkor fogom elsöpörni őt, aki az antikrisztus képében jelenik meg, szám leheletével, és dicsőségem tündöklésével.

Gyermekeim! Az idő közel. Mindezek most fognak megtörténni. Készüljetek, virrasszatok, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát!”

Szentírási megerősítés: 1 Péter 4, 7. 11. 17. „Közel van mindennek a vége. Aki beszél, az Isten szavait közvetítse. …itt van az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Isten háza népén.”

2014. február 6. Itthon a kegyelem órájában Jézus: „Drága gyermekeim! Az idő rövid. Készüljetek! Prófétákat adtam nektek, hogy felkészítsenek benneteket a közeljövő nagy eseményeire. Rájuk hallgassatok! Ne figyeljetek azokra, akik megtiltják üzeneteim megismerését, és azt mondják, hogy mindez ellenfelemtől, a sátántól származik. Gondoljatok azokra az eseményekre, amelyeket prófétáim által mondtam, és már beteljesültek. Hasonlítsátok össze üzeneteimet a Szentírással, amelynek tartalmával megegyeznek. Üzeneteim mind felhívások, hogy ismerjétek fel az idők jeleit, és ne aludjatok, hanem készenlétben várjátok dicsőséges eljövetelemet, amely egyre közelebb van. Ne hallgassatok azokra, akik a szőnyeg alá söprik a jeleket, amelyek mind meg vannak írva a Szentírásban, és már beteljesültek! Ilyenek a nagy természeti katasztrófák, a nagy hitehagyás, és az Evangélium hirdetése a világ minden táján. Ma, ha kinyitjátok mobil telefonon az internetet, a saját nyelveteken olvashatjátok az Evangéliumot. Ilyen nem volt, amióta létezik Egyházam.

Gyermekeim! Értsetek a jelekből, és éljetek szüntelen készenlétben, mert az események nagyon hirtelen fognak bekövetkezni. De mindazokat, akik olvassák, és tettekre váltják üzeneteimet, nem éri váratlanul. Ezért beszélek hozzátok, hogy legyen időtök felkészülni. Akik már megtették, boldogok lesznek. De akik figyelmen kívül hagyják szavaimat, lehet, hogy örökre elvesznek. Életetek minden pillanatában éljetek úgy, ahogy halálotok pillanatában szeretnétek, hogy éltetek volna! Az életetek a földön rövid. Arra kaptátok, hogy megszerezzétek az örök életet. Erre áldalak meg benneteket Szívem csodálatos, minden értelmet meghaladó szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: Zsidóknak írt levél 13, 7. „Isten szava”

 

 

 

2014. február 7. Szentségimádáson Jézus…

Drága gyermekeim! Az idő közel. Hamarosan fellép az antikrisztus, mint nagy békítő. Lehengerlő modorával sokakat meg fog téveszteni. Ő fogja egymással kibékíteni a nemzeteket. Úgy fog bemutatkozni, mint messiás. Az ördög erejével sok hamis csodát fog tenni. Mindazokat, akik nem ismerik a Szentírást, meg fogja téveszteni. Ezekért a tudatlan lelkekért adom üzeneteimet prófétáimon keresztül, hogy megismerjék az Evangéliumot, és ne dőljenek be a sátán emberének, az antikrisztusnak. Fogalmatok sincs, mennyi lelket mentek meg üzeneteim által, akik elolvassák, és tettekre váltják azokat.

Drága gyermekeim! Most azt kérem tőletek, akik ismeritek az Evangéliumot és üzeneteimet, figyelmeztessétek a környezetetekben élő összes embert, és mindazokat, akiket elétek hozok! Adjátok meg nekik a tisztán látást és a bölcsességet, hogy ne higgyenek az antikrisztusnak, aki a sátán embere, és főleg ne higgyék el, hogy ő a messiás! Hívjátok fel figyelmüket, hogy ne higgyenek a sátán megtévesztő csodáinak, mert mondom nektek, aki elfogadja az antikrisztus segítségét akár gyógyulást, vagy más, esetleg anyagi segítséget, az már hisz benne, és ezáltal eladta a lelkét a sátánnak. Azt kérem tőletek, hogy ha fellép, ne nézzetek a szemébe, mert megront benneteket! Ha mégis megtettétek, azonnal mondjátok el az ördögűző imát, a Szent Mihály kezdetűt, és azonnal fussatok Hozzám, és kérjétek Tőlem magatokra Szent Vérem kegyelmét, amely megóv a sátán minden gonosz cselvetésétől! Értetek kiontott drága Szent Vérem a ti megváltásotok és menedéketek minden veszélyben. Minden házban legyen a falon legalább egy feszület, és az előtt imádkozzatok! A feszület legyen megszentelve! Ha nincs pap, aki ezt megtegye, ti vigyetek haza a templomból szentelt vizet, és hintsétek meg vele a keresztet, minden kegytárgyat, és a ház minden helyiségét! Vessetek keresztet az egész házra és magatokra szentelt vízzel az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! De ha lehet, hívjatok papot, hogy ő szentelje meg hajlékotokat, a keresztet és kegytárgyaitokat. Fontos, hogy hordjatok magatokon megszentelt keresztet, ha lehet, Szent Benedek feszületet, csodás érmet, és kérjétek a Karmelita templomban, hogy adják fel nektek a Szűzanya skapuláréját. Ez napi imával van összekötve, és azzal az ígérettel, hogy ha viselitek, és a Szent Szűz szándékára imádkoztok, a halálotokat követő legközelebbi szombaton kiszabadultok a tisztítótűzből. Látjátok, mennyi kegyelmi eszközt, fegyvert adok a kezetekbe a sátán kísértései ellen. De nektek kell használni, hogy megmeneküljetek a gonosz fenevadtól, ami mint ordító oroszlán jár körbe, keresve, kit nyeljen el. (1 Péter 5,8.)

Drága gyermekeim! Legyetek éberek, mert örök üdvösségetek múlik rajta! Ne dőljetek be az antikrisztusnak, aki a rejtekben előbb mindent jól összekuszál, háborúkat szít, éhínséget csinál, hogy aztán, mint nagy békítő feltűnjön, és békét teremtsen. Ne higgyetek neki! Ő egy közönséges sátánimádó, aki eladta a lelkét az ördögnek. Ő ellenfelem eszköze, aki által meg akarja téveszteni az egész világot.

Gyermekeim! Ez a végső nagy harc, amit a sátán folytat a lelkekért. De mondom nektek, hamar lezárul ellenfelem uralma a földön, mert visszajövök dicsőségemben az ég felhőin, és szám leheletével, és tündöklésem ragyogásával megsemmisítem az antikrisztust és a sátán minden csatlósát. Az ördögöt láncra verem, és a pokol fenekére taszítom ezer évre. Ezzel megkezdődik a földön az a paradicsomi állapot, ami a teremtés kezdetén volt. A menny egyesül a földdel, a szentek mind lejönnek, és uralkodnak Velem. Az első pápa, Szent Péter apostol fogja irányítani és győzelemre vinni Egyházamat. Soha nem látott béke és boldogság tölti be az emberek szívét. Az életkor kitolódik. Halál nem lesz, csak átszenderülés a mennybe. Boldogok lesznek azok, akik megérik az új kort. Imádkozzatok, hogy visszajöjjek dicsőségemben, és rendet tegyek ebben a világban! Magammal hozom jutalmamat mindazoknak, akik megtartották törvényeimet. De megfizetek mindenkinek, aki hátat fordított Nekem, és ellenfelemet szolgálta. Ők a tüzes tóban fognak gyötrődni örökkön örökké.

Drága gyermekeim! Kövessetek Engem a keresztúton! Tartsátok meg parancsaimat, éljetek életszentségben, mert a tét nagy! Örök élet, vagy örök kárhozat. A pokolból már nincs visszaút. Ezért vegyétek nagyon komolyan figyelmeztetésemet! Térjetek meg, még ma! Addig, amíg itt éltek, mert a halál hirtelen jön, és utána már lezárul az idő. Járuljatok a Szentségekhez! Gyónjatok, áldozzatok! Az idő rövid. Addig jöjjetek, amíg még van gyóntatás és Szentmise! Hamarosan el fogják törölni. Utána már csak bűnbánatot tudtok tartani, de nem lesz pap, aki feloldozzon benneteket. Ha a rejtekben hozzájuttok, nagyon ritka lesz, és vegyétek különösen nagy kegyelemnek!

Gyermekeim! Most nagyon nehéz és szomorú idők következnek Egyházamra és az egész világra. De a választottak kedvéért megrövidítem az időt. Imádkozzatok, hogy visszajöjjek dicsőségemben! Ti is így kiáltsatok, mint az első keresztények: Marana Tha! Jöjj el Urunk Jézus! Bizony hamar eljövök. Az idő közel, és ez a közel a ti időtök szerint értendő. Megáldalak benneteket értetek átdöfött Szívem túlcsorduló szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Ezt üzenem X-nek: Tartsd meg az Evangéliumot, élj életszentségben! Szeress Engem lángolóan! Szítsd fel magadban naponta többször is az Irántam való szeretetet! Nézd hosszan keresztre feszített Vérző Testemet! Tudatosítsd magadban, hogy ezt személyesen érted szenvedtem el! Gyakorolj kisebb önmegtagadásokat! De a legnagyobb az engedelmesség. Tedd meg mindazt, amit az Evangéliumban kértem, tanítottam! Én gondoskodom rólad. Legyen elég neked az Én kegyelmem! A bűneiddel ne foglalkozz! Ha szívből megbántad és meggyóntad, Én megbocsátottam és elfelejtem. Soha ne magadra tekints, mindig csak Engem szemlélj! Nézd Véremtől áztatott drága Szent Testemet, és Szent Arcomat a lelki naplón! Figyeld tekintetemet! Szelíd, szeretettel teljes. Rád nézek, és szemeim beszélnek hozzád. Békét és szeretetet sugárzok feléd. Ezt mondom: szeretlek. Megváltottalak. Az Enyém vagy. Soha nem engedlek el. Örökké boldoggá teszlek országomban. Tarts ki mindhalálig! Megáldalak téged érted átdöfött vérző Szívem végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Ezt üzenem Y-nak: Drága kisfiam! Nagyon szeretlek téged. Kiválasztottalak Magamnak, hogy az Enyém légy, és nagyon szeress viszont Engem! A mennyben helyet készítettem neked. Légy hűséges Hozzám mindhalálig, és Én a fejedre teszem az örök élet koronáját. Légy hűséges Hozzám az üldözésben, ami nemsokára elkövetkezik minden keresztényre, akik buzgón akarnak követni Engem törvényeim megtartásában, és az evangéliumi életszentségben. Légy hűséges akkor is, amikor az életedre törnek, és valljál meg akkor is, ez előtt a bálványimádó, bűnös nemzedék előtt akkor is, amikor azzal fognak megfenyegetni, hogy az életeddel fizetsz meg érte. Ne félj azoktól, akik a testet megölik, de semmi egyebet nem tehetnek. Lelked akkor egyenesen a mennybe száll, és az üdvözültek megszámlálhatatlan seregével együtt fogod zengeni dicséretemet és dicsőségemet mindörökké. Maradj hűséges Hozzám mindhalálig! Erre áldalak meg Szívem minden értelmet meghaladó, túláradó szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

2014. február 9. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

 

 

 

 

„Drága gyermekeim! Az idő itt van. Kérlek benneteket, ne halogassátok tovább megtéréseteket, hanem tegyétek le bűneiteket a szentgyónásban, és fogadjatok Engem hótiszta lelketekbe a Szentáldozásban, hogy szívetekben élve én, a második Isteni Személy legyek a ti védőpajzsotok a sátán kísértései ellen. Én legyek a ti erőforrásotok a sátánnal folytatott harcban. Ezért maradtam köztetek a legméltóságosabb Oltáriszentségben, mert nélkülem semmit sem tehettek. A sátán sokkal erősebb, intelligensebb és ravaszabb minden embernél. Veletek könnyen elbánik. De ha Engem hordoztok a szívetekben, tehetetlen veletek, mert Velem, Aki Isten vagyok, nem bír el.

 

 

Gyermekeim! Most nagy változások előtt álltok. Hamarosan nagyon sokan megálltok ítélőszékem előtt, és végérvényesen lezárul előttetek ez az élet. Egy másik létbe léptek, anélkül, hogy akarnátok. Ezért sürgetlek benneteket megtérésre, mert nektek nem mindegy, hogy hol folytatjátok örök sorsotokat. Kérve kérlek benneteket, fogadjátok meg szavam, amíg még nem késő! Ne szakítsátok el magatokat Tőlem bűneitek által! Fordítsatok hátat a bűnnek! Szakítsatok a sátánnal! Lépjetek rá az életszentség útjára, és Én megbocsátok nektek, és megnyitom előttetek Atyám országának kapuját. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

 

 

2014. február 10. Szentségimádáson Jézus…

 

 

 

 

Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottjai! Most hozzátok szólok, akik szerettek Engem, és megtartjátok törvényeimet. Hozzátok, akik elolvassátok és tettekre váltjátok üzeneteimet. Éljetek szüntelen készenlétben! Hamarosan bekövetkeznek a próféciák. Életetek minden pillanatában úgy éljetek, ahogy halálotok pillanatában szeretnétek, hogy éltetek volna! Ezt kértem mindnyájatoktól: legyetek szentek! Csak az életszentség visz az üdvösségre. A bűn az, ami elválaszt titeket Tőlem. Nem lehet kétfelé sántikálni. Vagy törvényeimet megtartva éltek ezen a világon, vagy a sátánt szolgáljátok, aki az életetekre tör, vagyis a kárhozatba taszít. Most különösen is színt kell vallani Rólam. Mert mindaz, aki leborul a fenevad előtt, megtagad Engem, és nem tartozik Hozzám, hanem ahhoz, akit bálványoz. A bálvány pedig mindenkit megöl, sőt az örök kárhozatba taszít.

 

Gyermekeim! Szívemnek kedves választottjai! Ti lesztek azok, akik bejöttök Velem a menyegzőre, feltéve, ha kitartotok mellettem mindhalálig. Ezért azt mondom nektek: legyetek készen! Szítsátok fel lámpásaitokat, és töltsétek meg azokat színültig olajjal, mert már nem várat sokáig Magára a Vőlegény! Igyekezzetek készenlétben várni Uratokat, mert mondom nektek, ha nem éltek életszentségben, kinn rekedtek a menyegzőről. Utána hiába zörgettek, ezt a választ fogjátok kapni Tőlem: nem ismerlek benneteket. Távozzatok az örök tűzre, amely a sátánnak készült, és mindazoknak, akik hátat fordítottak Nekem, és őt követték.

 

 

Gyermekeim! A tét nagy. Örök élet vagy örök halál. Örök sorsotokat ti irányítjátok szavaitokkal, cselekedeteitekkel és életviteletekkel. Itt dől el minden. Már közel száz éve Fatimában megmondta Édesanyám a kis pásztorgyermekeknek, hogy olyan divat lesz, ami nagyon fogja sérteni a Mennyei Atyát, és nagyon sokan el fognak kárhozni a paráznaság bűne miatt. Ez mára beteljesült. A nők szűk ruhákban, szinte meztelenül kelletik magukat a férfiaknak. Házasságok bomlanak fel, családok mennek tönkre az erkölcstelenség miatt. Ezek égbe kiáltó bűnök. A nőknek szemérmesen kellene öltözködniük. Olyan ruhát viseljenek, ami nem adja ki testük formáját! Legyenek szerények és imádkozzanak! A férfiak pedig ilyen feleséget keressenek maguknak, mert aki megéli a szent tisztaságot, az a házasságban is megtartja a hűséget.

 

 

Gyermekeim, készüljetek! Megtisztítom ezt a földgolyót. Nagy természeti katasztrófák lesznek, sok helyen kitör a háború és a forradalom. Sok ember kerül hirtelen ítélőszékem elé, ahol elveszi örök büntetését vagy örök jutalmát a szerint, amit testi életében kiérdemelt. Mindezeket az üzeneteket azért adom, hogy felrázzalak benneteket csipkerózsika álmotokból. Értsétek meg végre: nem a test éltet, hanem a lélek! A lelketek halhatatlan. A testetek a halál után feloszlik, szétporlad, de a lelketek örökre ott fog élni, amely helyet kiérdemeltétek. Ezért ne a testetekkel foglalkozzatok, és ne kövessétek ezt az undorító erkölcstelen divatot! Éljetek lelki életet! A lelketek magasabb rendű, mint a testetek. Az Evangéliumban ezt mondtam: a lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Ha bűn nélkül éltek, lelketek tisztasága, békéje és derűje kiül az arcotokra, megszépíti a tekinteteteket. Vonzók és szépek lesztek. Nem a festék díszíti az arcot, az csak eltorzítja, hanem a lélek tisztasága teszi széppé. Aki pedig tiszta lelkében hordoz Engem, az sugároz, fénylik, mint a nap, mert Én világítok általa, és vonzom Magamhoz az embereket. Nagy titok ez, de aki befogad Engem és a Szentlelket, az megérti.

 

 

Gyermekeim, készüljetek! Ígérem nektek, nem váratok sokáig Magamra. Hamarosan visszajövök dicsőségemben, és újjáalkotom ezt a földgolyót. Új világ lesz, az ezer éves béke uralma, mert ezer évre megkötözöm, és a pokol fenekére vetem a sátánt. Ne féljetek tőle! Most az utolsókat rúgja. Tudja, hogy kevés az ideje. Ne álljatok vele szóba! Mondjatok ellene a kísértéseknek! Akkor semmi hatalma nem lehet fölöttetek. Tagadjátok meg magatokat, és úgy kövessetek Engem! Akkor elnyeritek Tőlem az örök boldogságot. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

 

2014. február 13. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

 

Drága gyermekeim! Itt vagyok előttetek keresztre feszítve. Nézzetek Engem! Merüljetek el Szent Sebeimben, és értetek kiontott drága Szent Véremben! Hívjátok le magatokra Szent vérem védelmét, amely a ti legnagyobb oltalmatok a sátán aljas cselszövései ellen. Így kérjetek Engem:
„Ó drága Jézus! Boríts be minket a Te drága Szent Véreddel, amelyet értünk, nyomorult bűnösökért kiontani méltóztattál a keresztfán! Védj meg minket drága Szent Véred által a sátán minden gonosz cselvetésétől! Oltalmazz bennünket, nyisd fel az értelem szemét, hogy Tebenned tisztán lássunk! Fölismerjük életünk értelmét, a Te drága Szent Igédet, amely az örök életre visz. Tegyük meg mindazt, amire az Evangéliumban tanítasz bennünket! Veled egyesülve járjunk – keljünk az emberek között, hogy Te sugározd ki rajtunk keresztül feléjük szeretetedet! Ó Jézus! Irgalmas Királyunk! A Te irgalmad és szereteted töltse be ezt az egész világot, és benne minden ember szívét!”
Ha szívből, és hittel imádkozzátok ezt az imát, megadom nektek a benne foglaltakat.

Nézzétek a jeleket! Olvassátok a hiteles prófétákat! Mindnyájan ugyanazt írják, mert Tőlem, az Igaz Istentől hallják.

Gyermekeim, készüljetek! Az idő lezárul. Hamarosan egy új korszak veszi kezdetét. De előtte még sokan távozni kényszerülnek ebből a beteg világból. Ezért figyelmeztetlek benneteket: éljetek halálra készen! Azok, akiknek kegyelmemből megadatik, hogy belépjenek az új világba, átalakulnak, szentekké lesznek. Akik beleszületnek, már nem kárhozhatnak el. Előre nézzetek! Ez a jövő. Adjatok hálát érte Istennek, Aki eljön, hogy megítélje a föld lakóit. Szétválasztja a búzát a konkolytól, és megújítja a föld színét. A szentek megszámlálhatatlan seregével együtt ujjongva kiáltsátok: Marana Tha! Jöjj el! Jöjj el Urunk, Jézus Krisztus! Újítsd meg ezt a beteg, haldokló világot! Bizony hamar visszajövök dicsőségemben az ég felhőin, és magammal hozom a jutalmat és a fizetséget kinek – kinek cselekedetei szerint. Aki Bennem bízik, meg nem szégyenül. Erre áldalak meg benneteket Szívem minden értelmet meghaladó, végtelen szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítés: Márk 14, 24. 42. 49. „Ő…így szólt: „Ez az Én Vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik.” „Itt az óra.” „…az Írásnak be kell teljesednie.”

 

 

2014. február 21. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

 

„Drága gyermekeim! Én Mindenható vagyok. Bármit megadhatok, amit ebben az órában kértek. Meg is kaptok mindent, ami örök javatokat szolgálja. Most azt mondom nektek: ebben az órában elsősorban a bűnösök megtéréséért imádkozzatok, mert most erre van a legnagyobb szükség. A sátán tombol, mert tudja, hogy uralma végéhez közeledik. Szeretne mindenkit felfalni, és mindenütt mindig kísért. Ezért kell az ima, hogy feltartóztassa, és hatástalanítsa ténykedéseit. Ha sokan imádkoztok, vagy csak egy-egy ember, de szívből és hittel, megadom a kísértett személyeknek a kegyelmet, hogy mondjanak ellene a sátánnak, és így semmi hatalma nem lehet fölöttük. Nyisd ki a Szentírást!” Ide nyílt ki: 2 Péter 2, 1-3: „…föllépnek majd hamis tanítók, akik romlásba döntő tévtanokat terjesztenek, s még Megváltó Urukat is tagadják, s ezzel gyors pusztulást vonnak magukra. Sokan követik majd őket erkölcstelenségükben, s miattuk szidni fogják az igaz vallást. Kapzsiságukban megkísérelik, hogy hízelgő szavakkal becsapjanak majd titeket. De már rég kimondatott az ítélet, s pusztulásukat nem kerülhetik el.”

 

Jézus: „Ez van most, és még inkább ez lesz.”

 

2014. február 23. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

 

 

Drága gyermekeim, Szívemnek választottjai! Ti egyedül annak örüljetek, hogy nevetek fel van írva az Élet Könyvében! Mondom nektek, ez a legnagyobb kegyelem. Ezért őrizzétek meg lelketeket, amíg e földön éltek, az életszentségben, és törekedjetek mindig a jóra! Legyen megbocsátás a szívetekben, és mondjatok áldást ellenségeitekre! Áldjatok mindenkit egyformán! Jótevőiteket éppúgy, mint rágalmazóitokat. Ne foglalkozzatok a titeket ért sérelmekkel! Én megfizetek mindenkinek tettei szerint. Ha ti azt tudnátok, mennyi büntetést kell elszenvedni minden bűnért a pokolban és a tisztítótűzben, akkor kivétel nélkül mindnyájan szentül élnétek. Igazságosságom ugyanis épp oly tökéletes, mint irgalmasságom. Mondom nektek, mint ahogy egy betű nem veszhet el a törvényből, hanem beteljesítem azt, úgy minden bűnnek következménye van, mindent le kell vezekelni. Ha például egy háziasszony nem zárja el időben a gázlángot az étel alatt, az túlfő, majd leég, végül szemétbe való, nem alkalmas emberi fogyasztásra. Így van ez a bűnökkel is. Ha nem mondotok ellene rögtön a kísértésnek, elhatalmasodik fölöttetek, és ha beleegyeztek, a sátán tanyát ver bennetek, kisajátítja lelketeket, testeteket, míg végül a bűn rabjai lesztek, és az örök tűzbe, a kárhozatban taszít titeket.

Kicsinyeim! Tartsátok állandóan tisztán a gondolataitokat! Ne engedjetek be oda sem kísértést, se bűnt! Akkor tehetetlen lesz veletek ellenfelem. Helyette töltsétek meg elméteket szent és tiszta gondolatokkal! Olvassátok a Szentírást, főleg az Evangéliumot és az Újszövetséget! Gondoljatok Rám gyakran, mennyit szenvedtem lelketek üdvösségéért! Adjatok hálát, mondjátok gyakran a Te Deumot! (Hozsanna 276.A Hála-adásra). Szeressetek viszont Engem lángolóan! Ha kell, az életeteket is adjátok oda Értem, amiképpen Én is odaadtam értetek. Éljetek mindenkivel szeretetben! Ne kritizáljatok, és ne ítéljetek meg senkit, inkább imádkozzatok értük! Itt a földön a sátán mindenkit kísért, de az ima ereje elűzi a kísértést. Hamarosan megálltok ítélőszékem előtt. Akkor felvonultatom előttetek szavaimat, mint üdvösségre vezető kegyelmeimet. Számon kérlek benneteket, hogyan sáfárkodtatok a nektek juttatott talentumokkal. Tettekre váltottátok-e, és tovább adtátok-e a környezetetekben élő testvéreiteknek? Vigyázzatok! Ma még kérlek, de holnap már ítélek. A saját érdeketekben figyelmeztetlek benneteket. Tartsátok meg törvényeimet! Éljetek szentül, mert erre hívtalak meg mindnyájatokat! Megáldalak titeket Szívem féltő szeretetével, amely meg akar oltalmazni a bűnnek még az árnyékától is, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” 

 

Szentírási megerősítés: Zsid. 9,27. „…az ember számára az a rendelkezés, hogy egyszer haljon meg, és utána ítéletben legyen része…”

2014. február 24. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Az idő gyorsan elszáll. Éljetek szüntelen készenlétben, mert nem tudjátok, mit hoz a holnap! Éljetek halálra készen, mert egyikőtök sem tudja, mikor kell megállni ítélőszékem előtt! Ezeket azért mondom, mert sokan közületek úgy éltek, mintha Isten nem létezne. Szemet hunytok törvényeim fölött, és nem törődtök vele, hogy mi lesz halálotok után. Nos, Én megmondom nektek: halál nincs. Csak a testetek oszlik fel, de a lelketek örökké élni fog. Ezért mondja a Szentírás: „Féltékenyen szereti Isten a lelket, amelynek Ő adott bennünk otthont.” (Jakab 4,5.) 

Gyermekeim! Ezért figyelmeztetlek benneteket, mert szeretlek titeket, és nem akarom, hogy egy is elvesszen közületek. Halálotok után három út áll előttetek:

1. a mennyország mindazok számára, akik szentül éltek a földön, vagyis evangéliumi életszentségben, ami azt jelenti, hogy tettekre váltottátok tanításomat.

2. tisztítótűz. Ide azok mennek, akik megbánták bűneiket, de jóvátenni már nem tudták, ezért a köteles adósságot a tisztítótűz jótékony lángjaiban kell letörleszteniük.

3. pokol. Ide azok mennek, akik életük végéig sem bánták meg bűneiket, gonosz, vétkes cselekedeteikkel a sátánt szolgálták, gyűlöltek és megvetettek Engem és törvényeimet. Az ilyenek fogják Tőlem hallani: Távozzatok, ti átkozottak! Ott lesz sírás, és fogcsikorgatás. A tűz és a férgek fogják kínozni őket örökké. Elképzelni sem tudjátok, mit jelentenek ezek a szavak.

Azért mondom nektek: térjetek meg Hozzám, amíg még testben éltek, mert onnan már nincs többé visszaút! Ne éljetek vissza kegyelmemmel, ne vessétek meg hívó szavamat! Mondom nektek: életetek végén számot adtok minden kegyelemről, amelyeket visszautasítottatok. Fogadjátok meg hívó szavamat! Engedjétek magatokat megmenteni! Erre áldalak meg mindnyájatokat, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: 1 Péter 1, 24-25: „Minden test olyan, mint a fű, a dicsősége, mint a rét virága. Elhervad a fű, s lehull a virága, de az Úr szava örökre megmarad.”

 

a

ÉGI ÜZENETEK

2013.12.10

Mennyei Atya: Jézus élete XIII. Jézus Szamáriában és Galileában

Mennyei Atya: Drága Engesztelő Gyermekeim! Hallgassátok tovább Szent Fiam életét. Legutóbb Nikodémussal való beszélgetés kapcsán kifejtette, hogy Ő vízzel és Szentlélekkel keresztel. Ma további útját ismertetem veletek.

Elhagyta Júdeát, és tanítványaival együtt Szamárián keresztül Galileába igyekezett. Útközben Szamária egy régi városának, Szichemnek határában pihent meg. Ez a város valamikor régen, hajdani fénykorában Izrael királyságának fővárosa volt, de Jézus idejében egy jelentéktelen hellyé zsugorodott.

Bevezetésül el kell mondanom, hogy Szamária lakói és a többi zsidó – a júdeaiak és a galileaiak között – évszázadok óta kibékíthetetlen ellentét volt. A többiek azért gyűlölték a szamáriabeli zsidókat, mert pogány népekkel keveredtek. Azonkívül, volt egy esemény, amely még jobban eltávolította őket egymástól. Ugyanis amikor a zsidók hazatértek a babilóniai fogságból, és tervezték, hogy felépítik Jeruzsálemet és a templomot, a szamáriabeliek felajánlották segítségüket hozzá, de durván visszautasították őket. Bosszúból a szamaritánusok egy hasonló templomot építettek a Garizim hegyen, hogy vetélytársa legyen a jeruzsáleminek. Az igazhitű júdeai zsidók erre nagy haragra gerjedtek és földig rombolták a szamáriai templomot.

Jézus idejében ez már történelemnek számított, de a honfitársai szívében kemény előítélet élt. Ennek ellenére az Én Szent Fiam szerette a szamaritánusokat, tudta, hogy jobban elfogadják majd Őt, mint a sajátjai.

Jézus szomjasan, fáradtan leült Szichem szélén egy kút mellé, melyet Jákob kútjának neveztek. A tanítványok bementek a városba eleségért. December volt és dél körül járt az idő. Egy szamáriai asszony jött vizet meríteni. „Adj innom!”- szólította meg. Az asszony kiejtéséből észrevette, hogy zsidó, és így felelt: „-Hogyan kérhetsz te, zsidó létedre tőlem inni, aki szamáriai asszony vagyok?” „- Ha tudnád, hogy ki az, aki neked mondja: adj innom, talán te kérted volna őt, és ő élő vizet adott volna neked!” A rejtélyes beszéd meglepte a szamáriabeli nőt és fölébresztette kíváncsiságát: „-Uram, nincs is mivel merítened, a kút pedig mély. Honnan vennél hát élő vizet? Csak nem vagy te nagyobb Jákob atyánknál, aki nekünk ezt a kutat adta, melyből ő maga ivott, és fiai és jószágai?”

Jézus így folytatta: -Mindaz, aki ennek a kútnak a vizéből iszik, ismét megszomjazik, aki pedig abból a vízből iszik, amit Én adok neki, soha többé nem szomjazik mindörökké, hanem a víz, amit Én adok neki, az örök életre szökellő vízforrás lesz benne.

Erre így válaszol az asszony: „-Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne szomjazzam többé, és ne járjak ide meríteni.” Ebből Jézus azonnal látta, hogy a nő nem érti, amit mond, és felszólítja, hogy hívja ide a férjét. Bevallotta szégyenkezve, hogy nincs ura.

„-Mert öt urad volt, és aki most van, az nem az urad.”

„- Uram, látom próféta vagy. A mi atyáink ezen a helyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálem az a hely, ahol imádni kell.” Jézus erre azt felelte neki, hogy eljön az óra, hogy nem itt vagy ott, hanem lélekben és igazságban fogják imádni az Atyát. Már el is jött ez az óra. „Tudom – mondta az asszony – tudom, hogy eljön a Messiás.” Jézust meghatotta ez az őszinte hit és kinyilatkoztatta magát ennek a léleknek: „Én vagyok a Messiás, aki veled beszélek.”

Drága Gyermekeim, itt el kell mondanom valamit, ami beleillik ebbe a történetbe. Évának, az Én eszközömnek adtam egy álmot 4 éves korában. Ma is úgy emlékszik rá, mintha most látná. Azt álmodta, hogy 7 éves bátyja és ő meghaltak. Egy nagyon hosszú, égigérő fehér lépcsősort láttak maguk előtt. Megfogták egymás kezét és elindultak fölfelé. Fönt, a lépcső végén volt egy ajtó. Bekopogtak, és az Úr Jézus hosszú, fehér ruhában kinyitotta és ők így köszöntek: „Kezicsókolom.”

„-Szeretettel köszöntelek benneteket, Gyermekeim – szólalt meg Szent Fiam – ugye nagyon elfáradtatok? Szomjasak vagytok?” Éva bekukucskált a háta mögé, és egy egyszerű, fekete-fehér kockás kővel borított konyhát látott és szemben egy vízcsapot. Jézus egy poharat vett elő, behívta őket és nyújtotta feléjük a pohár vizet e szavakkal: „- Kicsinyeim! Most olyan vizet adok nektek, amitől soha többé nem lesztek szomjasak.” Mindketten jó nagy kortyot ittak belőle. Ez az álom azért figyelemreméltó, mert egy 4 éves gyermek, még olyan kicsi, hogy nem ismerheti a Szentírást és ebből a szamáriai asszony történetét. Az Én Évámnak ebben a zsenge korában kinyilatkoztattam az evangélium egy mondatát.

Visszatérve a biblia történetéhez, az asszony vitte haza a kútról a vizet. Szíve tele volt hittel és lelkesedéssel. Szétkürtölte a városban, hogy itt a Messiás, Jákob kútjánál. Szichem lakosai azonnal eléje jöttek, lelkesen fogadták, és kérték, hogy maradjon náluk. Minden előítélet eltűnt belőlük. Két napig volt közöttük. Tanította és gyógyította őket. Szavai, a jó magvak, termékeny talajra hullottak. Jézus boldog volt, mert itt mindenki hitt benne, áhítattal hallgatták. Itt nem voltak rosszindulatú elöljárók, akik az egyszerű népet ellene hangolták volna, itt nem vártak csodákra, nem kértek jeleket bizonyítékul. Az elpogányosodott szichemiek között bőséges aratás volt. Az Én drága Fiam szíve tele volt reménységgel, hogy evangéliuma, ha terjed a pogány világban, sokkal nagyobb sikerrel fog járni, mint a zsidók között.

Otthagyva Szamáriát, tanítványaival együtt elindult Galilea felé, északi irányban. Közeledve hazájához szomorúan mondogatta barátainak: „-Prófétának nincs becsülete saját hazájában.”

Gyermekeim! Nem kell messzire menni. Nézzétek Nagyfalut, Sükösdöt, Kadarkútot! Saját lakosaikból alig jár oda néhány ember, pedig kegyelmekkel bőségesen elárasztott helyek. Például ez az ajándék, amit ezekben a percekben kaptok, ti, akik hűségesen jártok ide – páratlan kegyelem. Nem sok helyen van összekötve az engesztelés égi tanítással. A helyben lakók nagy része mégsem vágyódik ide, szívük zárva van a kegyelemáradat előtt. Miért? Mert senki se próféta a saját hazájában, ahogy Jézus mondja.

Galileába érkezvén Jézus egyedül maradt, mert tanítványai szétszéledtek, ki-ki visszatért hazájába: Kánába, Betszaidába és Kafarnaumba. Ez utóbbi helyen történt a következő eset. Jézus Péter házában szállt meg és felkereste egy főtiszt fényes kíséretével. Elé terjesztette kérését, hogy gyógyítsa meg haldokló fiát. Jézus először nem akart segíteni. Úgy érezte, nem a Messiást látják benne, hanem a csodatévő embert, aki meggyógyítja őket nyavalyáikból. Így méltatlankodott: „-Milyen hit a tiétek? Ha csak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek!”

„-Uram, – könyörgött a főtiszt – jöjj le, míg meg nem hal a gyermekem!” Jézus meghatódott e fájdalomkitörésen. „- Menj el, a te fiad él – mondta az aggódó apának.” A tiszt habozás nélkül hitt, és távozott. Útközben elé jöttek szolgái és megnyugtatták, hogy fia él. Abban az órában hagyta el a láz, mikor ő Jézussal beszélt. Ennek a csodának nagy visszhangja lett. Amilyen csöndben történt a kánai menyegzőn a víz borrá változtatása, épp oly feltűnő és nyilvános volt a főtiszt haldokló fiának meggyógyulása. Ezzel a csodával meg kívánta erősíteni Szent Fiam a közvélemény előtt hatalmának, mindenhatóságának hírét. Ezután körülbelül 3 hónapig maradt Galileában. Városról városra, faluról falura járva tanította a népet és sok csodálatos gyógyítást vitt végbe. Egyre nagyobb lett a tekintélye. Februárban tartották Jeruzsálemben a Purim (a Sors) ünnepét. Ez volt a második látogatása a fővárosban. Ott tartózkodása döntő hatással volt küldetése további fejlődésére.

Amint a mai tanításban hallottátok, Jézus a szamáriai asszonynak egy olyan vízről beszélt, amitől többé nem lesz szomjas. Ő és Én, Atyátok ma lélekben, misztikusan ezzel a különleges vízzel szeretnénk megitatni benneteket. Mi ketten, itt állunk egymás mellett. Dicsőségünk fénye betölti az egész termet. Fölöttünk lebeg a Szentlélek Isten, galamb alakban, kiterjesztett szárnyakkal. Megváltótok kebléből kiemeli Szent Szívét, melyet a bűnök fekete töviskoszorúja fon körül. Tetején magas szeretetláng lobog, mely irántatok érzett szeretetét szimbolizálja. Szívsebe, a lándzsa helye egyre jobban ragyog és hirtelen egy fényes vízsugár tör ki belőle. Én, Mennyei Atyátok az Égből hoztam magammal egy csillogó aranykelyhet, melyet a vízsugár elé teszek és teletöltöm. Mire megtelik a nagy kehely, a Szívseb már nem ontja magából tovább a vizet. Jézus, ahogy jobb kezében tartja Szívét, rátok emeli tekintetét, mely végtelen szeretettől sugárzik és megnyitja ajkait. Hallgassátok! Drága, szeretett Engesztelőim! Szent Szívem Sebe az Örök Élet vizének forrása. Atyám és Én most megajándékozunk e csodálatos vízzel benneteket. Ha ezt a vizet megízlelitek lelketekbe háromféle kegyelmet kaptok:

1.) Először is bőséges, magasfokú szellemi örömöket, melyektől megnő bennetek az Istenszeretet, lángol a szívetek az Isten iránti érzelemtől, mintha kitágulna a kebletek, szólni se tudtok a boldogságtól. E vízzel ezt árasztom belétek.

2.) Másodszor e vízzel az együttérzés kegyelmét adom nektek. Magasfokú empátiát fogtok tapasztalni az én szenvedéseim iránt. Ugyanakkor ezután a korty után sokkal jobban át tudjátok érezni felebarátaitok örömét és bánatát.

3.) Ez a víz, az Örök Élet Vize, megadja nektek a könnyek ajándékát. Elég, ha rátekintetek egy szentképre, mely Engem ábrázol, vagy egy templom előtt elhaladtok, vagy kiejtitek a nevemet, és máris könny szökik a szemetetekbe.

Atyám, kezében tartva a vízzel teli kelyhet, közétek megy. Mindenki előtt megáll, ajkatokhoz érinti és ti kortyoljatok belőle! Most nyeljétek le! Olyan mértékben fog működni bennetek az Élet Vize, amilyen erős a belé vetett hitetek, és amekkora áhítattal és összeszedettséggel fogtok ezután imádkozni egyedül és közösségben egyaránt.

A Szentlélek ehhez az áhítathoz és összeszedettséghez hozott nektek egy erősítő ajándékot. Mindenkinek a feje fölé repül és egy tüzes lángnyelvet bocsát rátok, mint az apostolokra valamikor. Ez a lángnyelv az Ő isteni szeretetéből forró áhítattal és szent összeszedettséggel tölti el szíveteket.

Újra Én szólok hozzátok, Kicsinyeim! Köszönöm, hogy végighallgattátok a felnőtt Jézus fontos küldetésének eddigi állomásait. Mélyen szívjátok magatokba életének minden részletét, mert majd tovább kell adnotok frissen, újonnan megtért felebarátaitoknak.

Megáldalak benneteket az igaz ismeretszerzés örömének lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

ÉGI ÜZENETEK

2013.12.17

Szentlélek: Jézus élete XIV. A betszaidai csoda

Szentlélek: Drága Engesztelőim! Nagy szeretettel köszöntelek benneteket. Áldottak legyetek, amiért eljöttetek és elfogadtátok meghívásunkat. Tudom, ma is sok lelket fogtok menteni. Hallgassátok figyelemmel az Úr Jézus életének további eseményeit. Ebben a szép adventi időben gondoljatok vissza beszéd-sorozatunk elejére, az Ő különös, misztikus fogantatására! Olyan szent áhítattal és buzgó előkészületekkel várjátok születésének ünnepét, mint Mennyei Édesanyátok tette. Áldozatokból, böjtökből, önmegtagadásokból, lemondásokból készítsetek egy nagy ajándékcsomagot a kis Jézusnak, amit majd Szenteste a karácsonyfa alá tesztek.

Amint említettük, Jézus 3 hónapig tartózkodott Galileában, és innen Jeruzsálembe ment. Már az első idelátogatásakor feléje fordult a nemzet érdeklődése. Mindenki róla beszélt: a nép, a papok, a farizeusok és az írástudatlanok egyaránt. A csodatételei miatt sokan prófétának tartották, akik viszont ismerték a szent írásokat – mint Nikodémus – Isten küldöttjét, a Mestert tisztelték benne. Messiásnak senki sem nevezte, mert se az egyszerű emberek, se az előítéletekkel teli farizeusok nem tudták elképzelni, hogy egy názáreti ács lesz az ő királyuk, aki majd megszabadítja őket a zsarnok római elnyomatás alól és üdvözíti az emberiséget. Messiási kilétét Ő maga sem fedte még fel népe előtt, még akkor sem, mikor a kereskedők kiűzése miatt heves támadás érte. Isten házának bátor megvédésével észrevették benne a vallásújítót, akit lángoló buzgóság emészt Istenért. Ez volt az első ok, ami kiváltotta ellene a farizeus főpapok gyűlöletét. Tíz hónappal később, mikor újra megjelent a fővárosban, egy nyilvános csodával még jobban maga ellen haragította a merev törvényeket tisztelő papokat.

Egy szombati napon, a betszaidai fürdőben történt a következő eset. Az emberek e tó vízének gyógyító erőt tulajdonítottak. Azt beszélték, hogy időnként valami rejtélyes erő hullámokat okoz a vízen, és aki először belelép a tóba, az azonnal meggyógyul. Volt ott egy ember, aki már 38 éve béna volt. Jézus megszánta és hozzá lépett. –Akarsz-e meggyógyulni? –Uram, nincs emberem, aki engem a tóba bocsásson, mire fölkavarodik a víz, mire pedig én odaérek, más száll le előttem. –Kelj föl, – mondta neki Jézus – vedd az ágyadat és járj!

És azonnal meggyógyult az ember, fölvette ágyát és elment. Azon a napon pedig szombat volt. A farizeusok ezt látván megbotránkozva mondták: –Szabbat van, nem szabad vinned az ágyadat. Az ember így válaszolt nekik: –Aki meggyógyított, azt mondta nekem, vedd az ágyadat és járj! – Kicsoda ez az ember, aki ezt mondta neked? – kérdezték tőle. A meggyógyult pedig nem tudta, hogy ki volt az, mert Jézus hamarosan eltávozott onnan. Jézus később találkozott a meggyógyulttal és így szólt hozzá: –Íme egészséges lettél, többé már ne vétkezzél hát, hogy rosszabbul ne járj!

A béna azelőtt bűnös életet élt és Jézus a lelkét is meg akarta gyógyítani. Ez az ember ettől kezdve mindenfelé dicsérte, magasztalta megsegítőjét, nem is sejtve, hogy ezzel fölébreszti a farizeusok irigységét és gyűlöletét. Ez a csoda volt első feltűnő ténykedése az Üdvözítőnek jeruzsálemi látogatása kezdetén. Napközben a templomban tanított, beszélgetett és egyre jobban elnyerte jótéteményeivel, nyilvános nagy beszédeivel a nép rokonszenvét. Egyre többen hallgatták nagy áhítattal. Nyíltan hirdeti, hogy Ő Isten Fia. Arról beszélt, hogy megalapítja Isten országát, és Istent jóságos, irgalmas Atyának mutatja be. A „szemet szemért, fogat fogért” törvény helyett ellenség-szeretetről, megbocsátásról beszélt. A főpapok az Ő „istenfiúság” elméletét legnagyobb istenkáromlásnak minősítik. Féltik tőle merev törvényeiket, melyekkel rémségesen elferdítették Mózes törvényét. Rengeteg kicsinyes előírást tettek hozzá, és így megnehezítették az egyszerű zsidó emberek életét. Amikor Jézust kérdőre vonták, hogy a fürdőben hogyan merészelt szombaton gyógyítani, Ő Atyjának példájára hivatkozva mondta: –Az én Atyám mind ez ideig (öröktől fogva) munkálkodik, én is munkálkodom tehát.

Isten maga a cselekvés, az Ő működése által él mindenki és van minden. Ha megszűnne a munkája, minden teremtmény megsemmisülne. Azzal a bátor kijelentéssel, hogy a farizeusok szemében Istent Atyának nevezi, nyíltan állítja, hogy Ő nem más, mint Isten Fia. Ez volt az első ünnepélyes kinyilatkoztatás, ami elhagyta ajkát. A farizeus főpapok nagy részét ez az istenfiúi kinyilatkoztatás azért botránkoztatta meg, mert még nem ismerték a Szentháromság titkát. Azt hirdették: –Jehova a mi Istenünk, és Jehova egy. Ebbe a fogalomba sehogy se tudták beleilleszteni, hogy Istennek fia van, aki ugyanolyan isteni hatalommal és erővel bír, mint Ő. Pedig Jézus kijelentette, hogy az Atya és Én egyek vagyunk… Aki engem lát, az Atyát látja. Ezt a tényt a főpapok nem tudták elfogadni.

Tehát Isten leküldte a várva-várt Messiást az emberiségnek, de nem hittek benne, elhatározták, hogy elfogják és megölik. A farizeus főpapok nem fogadták el az Ő bátor egyenes szavait arról, hogy Ő Isten fia. Tanúbizonyságra vártak. Nem vették észre, hogy az első tanú keresztelő Szent János volt, aki rámutatva így szólt: Íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit. Ezt az első tanút, mint igaz prófétát, lefejezték. A második tanú maga a Mennyei Atya volt, aki János és a sokaság előtt a felhőkből így szólt: „Ez az Én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” Istenben sem hittek, mint tanúban. Harmadszor Jézus csodái tanúskodtak az Ő istenfiúsága mellett, de ezeket a gonosz lélek hatalmának tulajdonították. Végül a Szent Írások tanúsítják, hogy elérkezett a Messiás. Olvashatjátok Dávid 110. zsoltárában a Messiás főpapságáról: „Azt mondja az Úr az Én Uramnak: Ülj jobbomra és minden ellenségedet lábad alá teszem zsámolyul. Az Úr kinyújtja hatalmas jogarod Sionból: uralkodj ellenségeid közepette. Születésed óta tiéd a királyi méltóság a szent hegyen…” Az akkori főpapok Izajás próféta jövendölésében sem ismerték fel Jézus Krisztust, a Messiást: „Mert gyermek születik, fiú adatik nékünk, az Ő vállára kerül az uralom: így fogják hívni: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten… Messzire kiterjed majd uralma, és a békének nem lesz vége Dávid trónján és királyságában…” Jákob jövendölése se ébresztette föl őket, mely meghatározza a Megváltó eljövetelének idejét és Mózes jövendölése se, mikor a hozzá hasonló nagy próféta eljövetelére céloz, azzal fenyegetve azokat, akik nem hallgatnak rá, hogy ki fognak írtatni a népből.

Kedves Engesztelő Gyermekeim! Ma sincs másképp. A nagyok, az előljárók, a teológiai doktorok közül sokan vajon hogyan fogadnák Jézus Krisztust, ha most testben eljönne közétek? Hiszen a nyilvános jelenéseket sem hiszik, és évtizedeken át vizsgálgatják, abból a célból, hogy megvédjék Isten tiszta igéjét. Azt hangoztatják, hogy nem kellenek látnokok, próféták, jelenések, mert az evangéliumban minden benne van. Csakhogy az a baj, hogy ismerik ugyan az evangéliumot, de nem élik. Jézus ma nem testben van közöttetek, hanem a választottak, próféták által küldött szent szavaival. Rajtuk keresztül felhívja az emberiség figyelmét arra, hogyan kell az evangélium szerint élni. Azonkívül segít nektek felkészülni a rátok váró komoly megpróbáltatásokra. Mivel a sok akadályozás miatt sokkal több gyermekünkhöz nem jutnak el az üzenetek, minta ahányan olvassák, ezért minden esemény váratlanul fogja érinteni őket. Emberek millióit éri majd úgy a Nagyfigyelmeztetés, hogy elmerülve a világban, gyanútlanul, súlyos bűnökben, hitetlenségben, közömbösségben kell majd megtapasztalniuk életük legnagyobb megrázkódtatását. Ha viszont ilyen tárgyú szentbeszédeket, előadásokat, TV műsorokat hallhatnának és láthatnának, ha a rádiók széltében-hosszában sugároznák, és a napilapok foglalkoznának e fontos témával, az emberek tömegével bűnbánatot gyakorolnának, gyónni mennének, megtérnének és a templomok megtelnének. Mint ahogy Jézust az Ő korában nem fogadták el, üldözték, ma szent szavát rejtik véka alá, és aki mégis terjeszteni meri, hamis prófétának, eretneknek bélyegzik meg, és gúny tárgyává teszik.

Drágáim, egy hét múlva itt a Szenteste. Szívetek tele van szent várakozással. Szeretnénk megajándékozni benneteket egy szép megható misztikus élménnyel. Ugyanaz a Jézus száll le közétek, aki a betszaidai tónál meggyógyította a bénát, de most újszülöttként érkezik. Hirtelen ragyogó, fehér fény tölti be a termet, mely mindannyiótokat beborít. Én, a Szentlélek Isten látom, hogy a fény angyalok sokaságából árad. Kezükben hárfa, trombita, citera, lant. Szent Rafael arkangyal áll előttük és intésére megindul a mennyei zene és ének. E percben a magasból egy fényes fehér felhőn alászáll Mennyei Édesanyátok karján az újszülött Jézussal. A Szűzanya ünnepi ruhát öltött, világoskéket, aranyszínű csillagokkal díszítve. Fehér fátyla körül 12 csillagból álló korona. Vállait hófehér, puha szőrmének látszó, rövid palást borítja. A kisded fehér térdig érő ruhácskában van. Alszik Édesanyja szívéhez simulva. Az angyalok zenéjére fölébred és érdeklődve néz körül. Rámosolyog Édesanyjára, aki így szól hozzá:

–Kisfiam! Ez az éteri muzsika Neked szól. Születésnapi ajándék az angyaloktól.

Csilingelve nevet örömében, és kezecskéjével puszit dob a zenélő angyalok felé. Majd rátok tekint, engesztelőkre, akik egészen át vannak itatva az égi fénytől és kéri a Szűzanyát, hogy vigye körbe Őt köztetek. Elindulnak felétek. Mindenki előtt megállnak egy percre.

–Édesanyám, úgy szeretnék egyenként egy kicsit a karjukban lenni!

–Kisfiam, kérésed máris teljesült. Már ott is van nálatok a kis Jézuska. Nyújtja a karját és szeretettel megsimogatja arcotokat. Mivel nála nincs lehetetlen, ez egyidejűleg történik mindegyiketekkel és most egyes szám második személyben szól hozzátok:

–Ó, drága Kistestvérem! De jó az öledben lenni. Úgy érzem most magam, mint mikor szentáldozás után a szívedbe szállok. Tisztaság és szeretet árad belőled Felém. A mai tanításban hallhattad, hogy a farizeus főpapok milyen ridegek, ellenségesek, irigyek és szeretetlene voltak Irányomban. Te, most testvérem, ölelő karjaiddal, csókjaiddal és dédelgetéseddel egészen megvigasztalsz az ő szeretetlenségük miatt. Vigasztalsz a sok-sok kortársad miatt is, akik Karácsonykor elmerülnek az ajándékozás, evés-ivás, szórakozás, vendégeskedés örömeiben és egy pillanatra se gondolnak Rám. Kedvesem! Köszönöm, hogy olvasod és terjeszted üzeneteimet – amennyire lehet – és olvasod az utolsó prófétámmal küldött imáimat. Talán nem is sejted, hogy ezekkel az imákkal milyen sokat segítesz az emberiségen. Hajolj le hozzám! Ajándékul egy égi, színes virágokból álló rózsakoszorút teszek a fejedre, áldott Karácsonyt kívánok neked. Most visszamegyek Anyukám ölébe. A Szűzanyával és a Szentlélekkel együtt mindhárman megáldunk benneteket a szeretet ünnepi lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

ÉGI ÜZENETEK

2013.01.15

Jézus: Jézus élete XV. Galileában

Jézus: Szívem összes szeretetével köszöntelek benneteket. Ne féljetek, Gyermekeim, Én vagyok, a ti Üdvözítőtök. Ma a galileai működésemről szeretnék részletesebben beszélni nektek.

Mindenekelőtt az akkori Galileát mutatom be, hogy milyen volt ez az ország az Én koromban. Míg a dél-keletebbre fekvő Júdea volt a zsidóság politikai, nemzeti és vallási központja – hiszen ott volt a főváros, Jeruzsálem, a templom, ott székelt a kormány – addig Galileát lenézték, gúnyosan „pogányok kerületének” hívták. Heródes egyik fia, Antipas kormányzott fölötte. Termékenysége és vidékének változatossága, természeti szépségei miatt ez a tartomány volt Palesztínának legértékesebb és leghíresebb tartománya. Itt nőttem fel, Názáretben, itt volt a kánai menyegző, első csodám színhelye. Itt van a gyönyörűséges, és szeretett Genezáreti tó, és itt folyik a Jordán kezdődő szakasza. Ahogy rátekintettem fennsíkjaira, rónáira, hullámos dombjaira, magas hegyláncaira, zordon szakadékaira, zöld fűvel borított üde lejtőire, csillogó víztükreire, mindig betöltött a hála Atyám iránt, hogy ennyi szépséget ajándékozott népemnek. Ó, Gyermekeim! Mára mi lett Galileából? Végtelen pusztaság, ahol arabok legeltetik nyájaikat. A régi városok romjain a mecset és a minaret körül nyomorúságos négyszögletes házak sorakoznak. Néhány kereskedő karaván vonul át ma a kihalt országon. Názáretet ma már nem nézik le, mint az Én időmben, hanem zarándokok látogatják, keresvén ott a Szentcsalád emlékeit. Merő rágalom volt, hogy „pogányok”-nak nevezték a galileaiakat, mert őket nem rontották meg a szomszédaik. Megtartották tiszta zsidó hitüket. Igaz, hogy sok római, föníciai és szír ember lakott ebben a tartományban, de ők megmaradtak igazi zsidónak. A háborúk idején az idemenekült, üldözött júdeaiakat nem egyszer befogadták és rejtegették. Már csak hálából se szabadott volna lenézni őket. Itt is a népet az iskolázott írástudók, farizeusok vezették. Ők is egyetértettek a köznép rómaellenes viselkedésével, de volt egy pártjuk: a herodiánusok. Szadduceusoknak nevezték őket. Ez a gazdag és tekintélyes párt elismerte a Heródesek uralmát, barátkozott velük és ellenzett minden zendülést, ami a rómaiak ellen volt. A farizeusok és a szadduceusok tanításai a népet nem érdekelték. A tömeg érzelmeit a hazaszeretet és a Messiás-várás jellemezte. Tele voltak az emberek reménnyel, hogy közel van már a mennyek országa. Mivel beszédeimben gyakran használtam ezt a kifejezést, felgyújtottam vele a galileaiak szívét. A zsidók között volt egy politikai csoport „Isten országa” névvel, mely Izrael királyságának visszaállításáról, a római elnyomás alól való szabadulásról álmodozott, és egy olyan Messiásról, aki világi feje lesz a birodalomnak. Ez, drága Gyermekeim, csalódást okozott Nekem. Én nem azért jöttem a világra, hogy politikai hatalomra tegyek szert, hanem hogy elhozzam az egész emberiségnek az üdvösséget. Amikor Isten Országáról beszéltem hallgatóimnak, akkor tudatosítottam bennük, hogy ez az ország nem e világról való, mert a földi világban csak anyag, állatiasság, és ész van, és ezek mind alacsonyabb rendűek Isten Lelkénél. Volt, aki megkérdezte, hogyan lehet bejutni abba az országba, hiszen mi is anyagból vagyunk? Azt feleltem neki, hogy nagy átváltozáson kell átmenni, le kell mondani az anyagi javakról, a kényelemről, a bűnökről, el kell fogadni a szenvedést, mely tisztítja a lelket. Azt is kifejtettem nekik, hogy az „Isten országa” örök. Mivel Isten, aki öröktől fogva van és lesz, létrehozta ezt a helyet, örökké létezővé tette, hogy fölötte álljon minden időknek és századoknak. Elmondtam, hogy ez a békesség országa, mert Isten maga a szeretet, és ahol Ő uralkodik, ott béke és szeretet van.

Drága Gyermekeim! Ha akkor éltetek volna, amikor Én, és Galileában születtetek volna, lelketek ugyanígy vonzódott volna Hozzám, mint itt. Elmélyülten hallgattátok volna szavaimat. Igyekeztetek volna minél közelebb letelepedni körém, hogy jobban halljatok és lássatok Engem. Lehet, hogy egyiketek megkérdezte volna:

-Mester! Honnan való ez az ékesszólás?

-Gyermekeim! A nyilvános beszéd tehetsége a Lélek csodás adománya. Aki így szól a néphez, az szilárd meggyőződést tud kialakítani a hallgatója szívében és magasztosabb elhatározásokra, a hősiesebb erényekre és az önzetlenebb szeretetre ösztönzi őt. Egy másikotok ezt kérdezné tanításom közben:

-Drága Mester! Hogy lehet az, hogy szavaid mindig a legtalálóbb aranymondásokat tartalmazzák.

-Azért, mert Isten Fia vagyok, birtokosa Atyám teljes tudásának. Konkrétan melyik mondásra gondolsz, kedves Fiam?

-Például a felebaráti szeretet elmélyítésére ezt mondtad: „Mit látod meg a szálkát atyádfia szemében, magad szemében pedig a gerendát nem veszed észre.” A bűnösök iránti elnéző jóságot tanítva így szólsz: „Aki közületek bűn nélkül vagyon, az vesse rá először a követ.” Ekkor eloldalgott a dühös tömeg, és Te megbocsátottál a házasságtörő asszonynak. A hóhéraidnak pedig ezt mondtad: „Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek.” Végül így vigasztaltad a csüggedőket és szenvedőket: „Jöjjetek Hozzám mindnyájan, ki elfáradtatok és meg vagytok terhelve, Én felüdítelek titeket.”

Majd a harmadik engesztelő is hozzám fordulna kérdésével:

-Édes Jézusom! Hogy lehet az, hogy tanításod minden szava egyaránt megérinti kortársaid lelkét, és a miénket is, akik a 21. században élünk?

-Drága Kicsi Engesztelőm! Ez azért van, mert az én Igéim örökérvényűek, soha el nem múlnak. Figyeld csak! A legnagyobb művészek, tudósok, politikusok, királyok, császárok és különböző vallásalapítók szavait, évek, évszázadok, évezredek után homály fedi, emlékük eltűnik, de az Én mondásaim örökre ott tündökölnek az Evangélium lapjain.

Kedveseim! Volt még valami a szónoki képességem mellett, ami a galileaiakban növelte a tisztelet Irántam: a csodatevő erőm. A csodák még jobban megfogják az emberek szívét, mint a szavak.

Most pedig elmesélem nektek, mit történt Velem a galileai zsinagógában, Názáretben. Az imák és a törvények szakaszainak felolvasása után Engem kértek fel, hogy olvassak fel valamelyik prófétából. A kezembe adták a szent tekercset, kigöngyölgettem és Izaiásra akadtam:

„Az Úr lelke énrajtam, azért kent föl engem, elküldött engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hogy meggyógyítsam a töredelmes szívűeket, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak, és látást a vakoknak, hogy szabadon bocsássam a megtörteket, hogy hirdessem az Úr kedvenc esztendejét és a visszafizetés napját.”

Összetekertem a könyvet és visszaadtam a szolgának, majd helyemre ültem. Mindenki engem nézett és ennyit mondtam nekik: -Ma teljesedett be az írás, füleitek hallatára.

Ezután konkrétan megmagyaráztam a názáretieknek, hogy Én vagyok, akire leszállt az Úr lelke, akit felkent. Én vagyok a Messiás, és azok a feladataim, amit Izaiás megjövendölt. A zsidó papok feldühödtek és jeleket, csodákat követeltek tőlem, amivel bizonyítom előttük Messiási mivoltomat. Nem voltam hajlandó csodákat tenni, ezért még jobban haragra gerjedtek. Így feleltem nekik: -Bizony, bizony mondom nektek, hogy egy próféta se kedves saját hazájában. Ezzel a mondatommal éreztettem velük, hogy ha itt nem hisznek Nekem a saját honfitársaim, majd megyek a pogányokhoz, akik bizonyára befogadnak.

Erre habozás nélkül kiűztek a zsinagógából, kitaszítottak a városukból, és le akartak lökni a hegy szirtfokáról. Isten ereje védett meg. Senki sem tudott bántani és sértetlenül átmentem közöttük.

Drága Gyermekeim! Nemcsak 2000 éve űztek ki Engem a templomból, hanem megint ezt fogják tenni Velem hamarosan. Bízom benne, hogy ti, Követőim megvédtek majd Engem. Én, most a képzelet szárnyán a jövőbe viszlek benneteket, a közeljövőbe. Fogjátok meg a kezem, indulunk. Már több templomot átrendeztek, modernné alakították. A TV-ben is láthatók az átalakított, leegyszerűsített templombelsők. Megérkeztünk a helybéli templom elé. Gyanús, hogy tárva-nyitva van és nagy teherautó áll előtte. Engem nem látnak a benn pakoló sötétöltönyös férfiak, de titeket igen. Rátok parancsolnak, hogy most nem lehet imádkozni, mert felső utasításra nekik ki kell üríteni a templomot. Megragadják a két oltárt, viszik és becsúsztatják az autó hátsó nyitott ajtaján. A tabernákulum következik. Túl terebélyesek az oltárok ez már nem fér be, leteszik a templom külső fala mellé. Egy engesztelő társatok nem fogadott szót. Ott maradt és elbújt kívül a templom mögé. Az emberek folytatták a pakolást a képekkel és szobrokkal. Beszállnak a gépkocsiba, és úgy tervezik, hogy a maradékért visszajönnek. Ahogy elindul az autó és eltűnik, az én bátor gyermekem előjön, körülnéz, és odamegy a tabernákulumhoz. Sajnos be van zárva. Minden erejét összeszedve felfeszíti, kiemeli a kicsi Szentostyákkal teli cibóriumot. A szentségtartót otthagyja, mert üres. Újra körbenéz. A végtelenül értékes Oltáriszentséget elrejti a táskájába és felszáll egy buszra. Egy távoli városba utazik, annak is a legszélére. Én, Jézus ott ülök mellette a buszban. Egyik kezemmel átölelem a vállát, a másikkal fogom a táskáját, ami az ölében fekszik. Megérkezik a házba, ahol egyik buzgó engesztelőtársa lakik. Suttogva mutatja, amit hozott, közösen elrejtik egy szekrénybe, rázárják az ajtót. A kulcs a háziasszony zsebébe kerül, mindketten letérdelnek és könyörögve kérnek Engem, hogy küldjek ide egy bátor felszentelt papot és sok engesztelő testvért. Én a hátuk mögött állok, kezemet áldólag a fejükre teszem. Mikor az ima végén felállnak, egyenként Szent Szívemre ölelem őket. Akié a ház, annak homlokára aranykeresztet rajzolok, a másikára egy piros véres keresztet. A vendég siet haza, már viszi is a busz.

Ti, a többiek, akiket hazaküldtek a helyi templomból, szomorúan, rémülten, reszketve imádkoztok. Van, aki családtagjaival beszéli meg az eseményeket. Minden engesztelőm lakásába elmegyek. Átölelem és megáldom. Ugye érzitek szeretetemet? Este 6 órára ér haza az Én bátor gyermekem, aki megmentett Engem a megsemmisítéstől és meggyalázástól. Nem is sejti, hogy van egy árulója. Egy asszony a ablakból végignézte a tabernákulum feltörését és a „lopást”. Mikor az öltönyösök visszajöttek a többi holmiért, ott állt a templom előtt, és elmondta, mit látott. Azt is tudta, ki volt a tettes. Még aznap este a sötétben elkísérte a két férfit gyermekemhez. Azok becsöngettek, két karjánál megragadták az Én védelmezőmet, és betuszkolták az autóba. Ő mosolygott és ennyit mondott nekem: -Uram, eljött az én órám, követlek. Fogadd el áldozatomat és használd fel szenvedésemet és halálomat a lelkek javára! Amen.

És most, drága engesztelőim, visszatértünk a jövőből. Itt ültök előttem, megrendülve. Ne féljetek! A galileaiak kiűztek a templomukból, de még a városukból is. Ti soha nem fogtok kiűzni Engem, mert veletek, bennetek, szívetekben, lelketekben és lakásaitokban élek. Kölcsönösen vigyázunk egymásra.

Megáldalak benneteket az örök hűség lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

ÉGI ÜZENETEK

2013.01.21

Mennyei Atya: Jézus élete XVII. A bélpoklos és az inaszakadt

Én: Drága Mennyei Atyám! Hálásan köszönöm, hogy te Ég és Föld leghatalmasabb Királya leszállsz közénk, porszem gyermekeidhez és égi szavaiddal ajándékozol meg minket. Jöjj Szentlélek Istenem, hogy Atyánk bölcs szavait méltóképpen tudjam közvetíteni! Szent Mihály arkangyal, védelmezz…

Mennyei Atya: Drága engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok a ti Mennyei Atyátok, Teremtő és Gondoskodó Istenetek, és eszközöm hangján szólok hozzátok. Nagy szeretettel köszöntelek benneteket. Öröm számomra, hogy újra az Én kedves egyszülött Fiamról beszélhetek nektek. Folytatom nyilvános működésének eseményeit. A kafarnaumi ördögűzés után a genezáreti tavat környező többi várost is végigjárta. Legtöbbet Betszaidában és Korazimban tartózkodott. Betszaida egy kis halászfalu volt, ott született Péter. Ezt a várost egy fontos karavánút keresztezte, mely a Földközi tengert összekötötte Damaszkusszal. Ma már csak a romjai vannak meg. A másik város, ahol sokat tanított, gyógyított Jézus: Korazim. Kafarneumtól északra épült a tó partján. A jelenlegi romokból lehet látni, hogy volt zsinagógája is. E két városban és a többi tóparti településen is sokat tevékenykedett Jézus. Lenyűgöző beszédeivel, csodáival, gyógyításaival nagy hírnévre tett szert. Bármelyik városba belépett tanítványaival, csak úgy özönlött felé a lelkes nép apraja-nagyja. A Genezáreti tó körüli eseményekből az evangélium csak egy történetet jegyez fel, azt, amikor meggyógyította a bélpoklost. Ez egy ragályos betegség, és még ma is felüti fejét Palesztinában. A zsidók a bélpoklosságot Isten büntetésének tekintették, és átkozódásaikban is csak a leghalálosabb ellenségeiknek kívánták. Az ilyen beteg bőre tele van pikkelyekkel, hámlik, szemük vörös gyulladásban van, fülük és orruk csupa fekély, bőrük fehér és fényes. Szegények nagyon szánalmasak és visszataszítóak.

Az ördögűzést követően Szent Fiam Kafarnaumból igyekezett a tóparti városok felé, hogy az ott élő honfitársait is taníthassa. Már besötétedett, csak az apostolai voltak vele. A város szélén egy ilyen visszataszító bélpoklos közeledett felé félve, térdre borult előtte és alázatosan kérte, hogy gyógyítsa meg. A tanítványok rettegve hátrébb léptek, és figyelmeztették Mesterüket, hogy hozzá ne érjen, mert elkapja a betegséget. Jézus hátrafordult, rámosolygott tanítványaira, megköszönte féltő szeretetüket, és kérte, hogy bízzanak benne. Mélyen meghatotta a beteg alázatos hite, pikkelyes, sebes arcát megsimogatta és így szólt hozzá: „Akarom, tisztulj meg!” És még hozzátette: „Vigyázz, ne mondd el senkinek, hanem menj, mutasd meg magad a papnak, és ajánld fel a Mózes rendelte áldozatot bizonyságul!” Az apostolok nem győztek csodálkozni, mert az érintés után az ember teljesen egészséges lett. A bélpoklos gyógyítása volt a legnagyobb csodák egyike, mely az Ő korában igazolhatta messiási küldetését. Az egész Ószövetségből csak Mózes és Illés tett ilyet. Mózes a nénjét, Miriámot, Illés pedig a szíriai Námánt gyógyította meg.

Hiába tiltotta meg Jézus a meggyógyultnak, hogy beszéljen róla, ujjongó boldogságát nem tudta magába zárni és mindenütt hirdette. Ennek azután az lett a következménye, hogy Fiam elhagyta a várost. Még korainak tartotta, hogy a farizeus főpapok vádló szemei elé kerüljön. Ettől kezdve nagyon sok bélpoklost meggyógyított, mindet, aki csak hittel és bizalommal fordult felé.

Útja megint Kafarnaumba vezetett. Alighogy megérkezett, rengetegen vették körül. Már alig várták, hogy visszatérjen. Egy emeletes ház felső ablakába állt és onnan szólt a néphez, akik széles gyűrűbe vették körül az épületet. Nemcsak egyszerű emberek gyűltek ott össze, hanem farizeus papok, írástudók, Júdea tartományaiból, még Jeruzsálemből is eljöttek. Egyesek nem annyira azért voltak jelen, hogy tanuljanak tőle, hanem hogy cáfolják, belekössenek szavaiba. Miközben beszélt a tömeghez, egy inaszakadt beteget akartak eléje vinni. Mivel a ház körül oly sokan voltak, hogy képtelenség volt átfurakodni az emberek között, egy két ügyesebb közülük a padlásra vezető létrán fölmászott a tetőre, lebontották a Jézus feje fölötti tetőrészt, és kötélen eresztették eléje a beteg, béna ember ágyát. Az Én drága Fiam jó Szíve nagyon meghatódott ekkora hit buzgóságának a láttán. Hogy mit tette erre, azt eszközöm fogja felolvasni nektek Márk evangéliumából:

„Hitüket látva, Jézus így szólt a bénához: „Fiam, bűneid bocsánatot nyertek.”Néhány írástudó is ott ült. Ezek ilyen gondolatokat forgattak magukban: „Hogy beszélhet ez így? Káromkodik. Ki bocsáthatja meg a bűnt más, mint az Isten?” Jézus lelke mélyén rögtön belelátott gondolataikba. „Miért gondoltok ilyet magatokban?”-kérdezte. „Mi könnyebb, azt mondani a bénának : Bűneid bocsánatot nyertek, vagy azt mondani: Kelj fel, fogd az ágyadat és menj? Tudjátok, hát meg, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására. Ezzel odafordult a bénához: „Mondom neked, kelj fel, fogd az ágyadat és menj haza.” Az felkelt, fogta a hordágyat és mindenki szeme láttára elment. Mindnyájan ámultak, dicsőítették az Istent s hozzáfűzték: „Ilyet még nem láttunk soha!” ”

Drága Gyermekeim! Ezzel az evangéliumi részlettel szeretném felhívni figyelmeteket Szent Fiam bölcsességére. Hogyan, milyen sorrendben gyógyította az inaszakadtat? Először a lelkét, azután a testét. Nektek is szabad gyógyulást kérni magatok vagy betegeitek számára, mint a bénának, de ha helyesen akartok imádkozni, akkor először bánjátok meg bűneiteket, és kérjetek bocsánatot magatoknak és azoknak, akiknek gyógyulást kértek, és csak utána könyörögjetek a testetek egészségéért, vagy más fizikai gyógyulásáért.

Van egy asszony, Marika, akit súlyos, hátsófali infarktussal műtöttek. Mélyen hívő sógornője éjjel-nappal imádkozott a műtét sikeréért, életben maradásáért. De bizony valahogy eszébe se jutott, hogy ateista lelkének megtérésért kérje. E buzgó gyermekem kérését teljesítettem, az orvosok ámulatára sikerült visszahozniuk a klinikai halálból, ma is él, dolgozik, végzi a háztartását. Változatlanul nem hisz Bennem, gúnyosan mosolyog, mikor sógornője emlékezteti csodálatos gyógyulására, az ima erejére. Gőgös és folyton elégedetlen, hálátlanul hátat fordít Nekem. Jelenleg a pokol felé halad. Jobb lett volna az imát a lelkével kezdeni. Csak azért gyógyítottam meg, hogy irgalmamban időt adjak neki a megtérésre, mert ha a műtőasztalon hald volna meg, a Sátán markába került volna.

Az evangéliumnak ebben a szakaszában bölcsességén kívül szerénysége is kiviláglik: Emberfiának nevezi magát. Pedig még soha nem élt ember, aki ilyen fönséges szavakat mert volna kiejteni, mint Ő: „Fiam, bűneid bocsánatot nyertek.” Bizony a bűnt csak Isten bocsáthatja meg. Ő azért mert jogot formálni erre, mert Én, az Atya lakozom benne, Velem egyenlő. Olyan tökéletes, hatalmas, mindenható és irgalmas, mint Én vagyok. Bizony nem káromkodás volt ez Tőle, hanem isteni igazság. Ő, mint Emberfia, Isten fia is, és mint ilyen, bemutatja erejét, hatalmát és meggyógyítja az inaszakadtat.

Drága Gyermekeim! Lehet, hogy néha megfordul fejetekben, hogy milyen jó lett volna akkor élni, amikor Jézus, és ott lenni a közelében. Odamenni Hozzá betegségeitekkel és odakísérni hozzá betegeiteket, szenvedő testvéreiteket. Semmi akadálya! Nem választhat el Tőle ez a 2000 év! Itt áll előttetek, mint feltámadt, megdicsőült Jézus és így szól hozzátok: Köszöntelek benneteket, drága Testvérkéim. Lélekben egyenként járuljatok Elém! Mutassátok szíveteket, hadd tekintsek bele. Ó, egyik-másik gyermekem szívében túláradó örömet látok. Neked, Gyermekem, béke és nyugalom árassza el lelkedet… Téged szomorúnak látlak, új seb van benned, egészen közeli szeretted ütötte rajtad. Engedd, hogy megsimogassam! … Te, kicsim, úgy érzed, kihasználnak. Ne aggódj, ez növeli az alázatodat… Benned is, Fiam, ott az apai fájdalom, mert gyermekeid, mire felnőttek lettek, eltávolodtak a hitüktől… Te, leányom, ugyanabban a cipőben jársz. Vallásos nevelést adtál nekik, és most még csak nem is imádkoznak… Ó, mit látok? Ez a szív magányos. Egy megértő, jó társra vágyakozik. Egyelőre szeretetemmel próbálom pótolni ezt a hiányt… Hát, te miért sírsz, Gyermekem? Mert a fiataljaid már nem törődnek, beszélgetnek veled? Ők a saját családjukkal vannak elfoglalva. Gyere, sírd ki magad a vállamon… Te, kicsi lányom, reszketsz a félelemtől. Ezt ellenségem kelti benned, nem engedem, hogy bántsanak. A gonosz csak ijesztget, de nincs hatalma rajtad… Te pedig, Gyermekem, mindig fáradt vagy. Túl sok terhet veszel magadra. Lazíts!… Ó, te Engem követő Harcos gyermekem! A családban mindenki túlbuzgónak tart, túlzásnak tartják a napi szentmisére járásodat. Ne búsulj, majd követnek… Úgy örülök, hogy te, aki most elém álltál, tele vagy hálával, derűvel és mosollyal. Mindenkit ilyennek szeretnék látni! … Téged nyomaszt, hogy nem tudsz eleget imádkozni, mert folyton zavar a család. Ne feledd, első a szeretet gyakorlása. A szeretetszolgálat is imának számít. …Kislányom, elém hoztad fizikai fájdalmaidat. Megsimogatom fájós derekadat, lábadat. Ez az állandó szenvedés, ha elfogadod és felajánlod, mennyei kincseket biztosít neked… Neked pedig Fiam, köszönöm, hogy nem magadra gondoltál, és idehoztad szenvedő betegeidet. Közülük azt gyógyítom meg, akinek az lelki hasznára válik… Kislányom! A te szívedben egy nagyon mély sebet látok. Leányod együtt él valakivel, de nem szentségi házasságban. Mivel hiába figyelmezteted, imádkozz mindkettőjükért. Az anyák imája ragyogó fénysugárként érkezik egyenesen Atyám szívébe. … Gyermekem! Amióta döntöttél Szent Szavaim mellett, az IGAZSÁG mellett, látom megsebezték a szívedet. Azok a lelki testvéreid, akik eddig egyetértettek veled, húzódoznak tőled, és alig köszönnek. Ne ítéld el őket, hanem imádkozz szegény megtévesztett hittestvéreidért…. Ó, te szegény édesanya! Még mindig elhunyt fiadat siratod? Hidd el, Velem van és boldog… Hogy kerül ide ez a sok pap Elém? Te hoztad őket, Gyermekem? Köszönöm, hogy felszentelt szolgáimra gondoltál. Különösen közülük ezekre a lanyhákra. Nemcsak a te lelked fáj értük, hanem az Enyém is. Próbálom megérinteni őket…

Most drága, szeretett Engesztelőim, elégedjetek meg azzal, hogy láthatatlanul állok előttetek és Szent Szavaimat egyenként küldöm nektek. Hamarosan elérkezik az ideje 2. dicsőséges eljövetelemnek, mikor nem eszközömön keresztül, hanem fönséges, királyi hangomon szólok hozzátok. Az Én hangom olyan méltóságteljesen zengő, mint a legszentebb mennyei zene, olyan édesen szeretetteljes, mint a kicsinyét altató édesanya dala és olyan lágy és meleg, simogató, mint a nyári éjszaka enyhe fuvallata. Aki hallhatja, elolvad a boldogságtól. De nemcsak hallani fogtok Engem Eljövetelemkor, hanem látni is. Még a látnokaim is csodálkozni fognak, hogy a legelragadóbb látomásaiknál is felülmúlhatatlanabb vagyok. Mert akkor úgy jelelnek meg nektek, mint ahogy a Mennyben látnak a megdicsőültek, színről színre. És most búcsúzom tőletek, kegyelmem sugaraival beburkolva benneteket.

Újra Én, Mennyei Atyátok szólok. Ezennel befejezem mai égi tanításomat és megáldalak titeket Jézus Krisztus iránti szeretetetek növekedésének kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

ÉGI ÜZENETEK

2014.02.04

Mennyei Atya: Jézus élete XVIII. A farizeusok növekvő gyűlölete

Mennyei Atya: Drága Gyermekeim! Ne féljetek, Én állok előttetek a ti, Teremtő és Gondoskodó Istenetek, szerető Mennyei Atyátok. Örömmel tekintetek végig rajtatok, hogy ti, a leghűségesebbek, újra eljöttetek meghallgatni tanításunkat és menteni a lelkeket. Nagyon alaposan meg kell ismernetek az én szeretett Fiam földi életét, hogy majd alkalmas időben ezt a tudást átadhassátok az újonnan megtért gyermekeimnek. Meglátjátok, éhezni és szomjazni fognak minden szavatokra. Ugyanis Szentlelkem kiáradása után a tömegeknek felébred a hite, de tudatlanok lesznek. Tőletek várják majd a segítséget. Ezért, Kicsinyeim, alaposan véssétek értelmetekbe és szívetekbe, amit Jézus Krisztus életéről hallotok. Közben szorgalmasan olvassátok otthonaitokban az Újszövetséget, hogy a sok ismeretanyag még jobban elmélyüljön bennetek!

Legutóbb az inaszakadt meggyógyításáról volt szó. Ma azt szeretném kifejteni előttetek, hogy minél több jót tett Jézus a köré sereglő néppel, annál inkább növekedett ellene a farizeusok gyűlölete. Hát nem így van veletek is, Engesztelőim? Mivel nemcsak vasárnap, hanem naponta jártok szentmisére, áldoztok, gyóntok, órákig imádkoztok a TV nézés helyett, böjtöltök, áldozatokat hoztok, sok mindenről lemondotok, ezek miatt eltávolodnak tőletek a többi hívők, családtagjaitok, rokonaitok, szomszédaitok. Túlzásnak veszik, amit tesztek, régi barátaitok, ismerőseitek elszakadnak tőletek. Miért? Mert lelketek – az Én irgalmamból – előbbre jár, mint az övéké. Ha veletek ezt teszik, ne csodálkozzatok, hogy Szent Fiam sorsa is ez volt a hithű farizeusok részéről, hiszen hol van a ti jóságotok, istenszeretetetek és áldozataitok az Övétől?

Jézus nyilvános működése alatt a nép sorai közé vegyülve állandóan ott settenkedtek a kíváncsiskodó farizeusok, és várták, mikor lehet belekötni szavaiba, tetteibe.

A béna meggyógyítása után a Mester elhagyta a házat. Tanítványaival és egyre több Őt követő emberrel sétálgatott a Genezáreti tó partján, útközben tanított. Megállt egy vámszedő hivatala előtt, akit Lévinek hívtak, csak ránézett elbűvölő, átható tekintetével, és ennyit mondott neki: -Kövess Engem! Puszta szavai, melyek előbb meggyógyították a bélpoklost, talpra állították az inaszakadtat, most tanítványává, apostolává tették a hitetlen vámost, aki Máté néven a Szentírás evangélistája lett. Lévi e pár szóra ott hagyott mindent, fölkelt, és követte Őt. Egyik nap nagy lakomát rendezett Neki, melyre meghívta barátait, ismerőseit, akik bizony többségükben nem voltak vallásos, hívő emberek. Drága Gyermekeim, tudnotok kell, hogy a farizeusok, törvénytudók, és az őket vakul követő buzgó lelkületű zsidók szóba se álltak azokkal a vallástalan emberekkel, akiknek társasága felfogásuk szerint beszennyezte volna őket, mivel egyedül magukat tartották tisztának, mert ők vakbuzgón követték az előírásokat. Milyen másképpen gondolkodott Jézus. Ő nem tett különbséget tanult és tanulatlan, tiszta és bűnös, szegény és gazdag között. Az Ő szemében mindenki ember, akit meg kell váltani. Szerinte két csoportba lehet osztani az emberiséget: az egyik kitárja a szívét Isten igéje előtt, a másik nem hajlandó meghallgatni Isten hívását, és a kárhozat széles országútján tévelyeg. Kicsinyeim! Nektek Szent Fiam példáját kell követni. Nehogy a farizeusokhoz hasonlóan lenézzétek a közömbös és hitetlen felebarátaitokat! Inkább segítsetek nekik az igaz útra lépni, imáitokkal, áldozataitokkal és apostolkodásaitokkal.

Tehát a farizeusok, mikor látták, hogy Jézus egy asztalról eszik a vámosokkal és bűnösökkel, megbotránkoztak rajta, és tanítványaitól kérdezgették, hogy tehet ilyet. A Mester tanítványai helyett így felelt nekik:

Nem az egészségesek szorulnak orvosra, hanem a betegek. Mert nem jöttem az igazakat hívni, hanem a bűnösöket… Máté így folytatja a Szentírásban: „Menjetek és tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.” Az Én Szent Fiam szemében az erény kedvesebb a szertartásnál, és a jóság többet ér, mint az áldozat. Itt a zsidó vallás állat-áldozataira gondol. Ahogy éppen ezeket mondta tanítványainak, az utána tóduló embereknek és a közéjük vegyülő farizeusoknak, a zsinagóga egyik elöljárója, Jairus lépett hozzá. A 12 éves kislánya haldokolt. Odaborult a Mester lábai elé, és így könyörgött: -Leánykám halálán van, Mester. Jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen! Jézus azonnal követte őt. Rengetegen tolongtak körülötte, és közben egy már 12 éve vérfolyásban szenvedő asszony mögötte megérintette a ruháját. Szegény, mindenét ráköltötte az orvosokra, de senki se tudott rajta segíteni. Azt gondolta, ha csak ruháját megérintheti, meggyógyul. Úgy is lett, abban a pillanatban elállt a vérfolyása. Lukács ezt az esetet így folytatja a Szentírásban: „-Jézus megkérdezte: – Ki érintett? Mindenki tagadta. Péter pedig megjegyezte: -Mester! A tömeg szorongat és lökdös. Jézus azonban megismételte: -Valaki megérintett, mert éreztem, hogy erő áradt ki belőlem. Az asszony látva, hogy nem titkolhatja tovább, remegve előlépett, eléje borult, és az egész nép füle hallatára megvallotta, hogy miért érintette meg, és hogy meggyógyult abban a pillanatban. Jézus megnyugtatta: -Leányom, hited meggyógyított. Menj békével.”

E csodálatos gyógyítás után alig tett néhány lépést az elöljáró után, hogy siessen lányát meggyógyítani, odaért hozzájuk egy hírvivő, hogy Jairus ne fárassza a Mestert, mert kislánya meghalt. Innen eszközöm, Éva Lukács szavaival folytatja a történetet: „Ennek hallatára Jézus így szólt hozzá: -Ne félj, csak higgy! Megmenekül. Amikor odaértek a házhoz nem engedett be senkit, csak Pétert, Jakabot, Jánost meg a lány apját és anyját. Mindenki sírt, jajgatott, gyászolta a leányt. –Ne sírjatok, szólt rájuk, nem halt meg, csak alszik. Kinevették, mert tudták, hogy meghalt. De Ő megfogta kezét és emelt hangon megszólította: „Leány, kelj fel!” Erre visszatért a lelke, és rögtön fölkelt. Ezután meghagyta, hogy adjanak neki enni. A szülők nem tudtak hová lenni az ámulattól. Megparancsolta nekik, hogy senkinek se szóljanak a történtekről.” Ezután kedves engesztelőim a csodák sorozata következett. Két vak járult elé gyógyulásért könyörögve. Ezt kérdezte tőlük: -Hisztek-e, hogy megtehetem, amit kértek? – Hisszük mester – felelték áhítattal. Jézus megérintette a két vak szemét és mondta: -Legyen nektek a ti hitetek szerint! Figyelmeztette őket, hogy erről senkinek se szóljanak. Azután eléhoztak egy némát és egy megszállottat. Meggyógyította mind a kettőt: az ördöngösből kiűzte a gonoszt, a némának megnyitotta a nyelvét. A csodák hatására a galileai tömeg egyre jobban lelkesedett, egészen lenyűgözték a Mester tettei. A farizeusok azonban kételkedtek, és elferdítették a csodákat. Azt híresztelték róla, hogy az ördög nevében űzi ki az ördögöket. Ahol csak lehetett belekötöttek. Például egyik szombaton búzatáblában vonult át tanítványaival. Mivel éhesek voltak letéptek egy-egy érett búzakalászt, a szemeket kidörzsölve belőle, megették. A farizeusok ezt látván fölháborodtak. Szombati napra teljes nyugalmat parancsol Mózes törvénye. Még a kalászból sem szabad leszakítani, nem szabad semmit dolgozni, még gyógyítani sem. Jézus megvédte tanítványait. Emlékeztette a farizeusokat Dávidra, és akik vele voltak, hogy bementek Isten házába, és ettek a kitett kenyérből, ami csak a papok számára volt ott. Mégsem kárhoztatják őt. A szükség fölött áll az előírásoknak.

Mikor Jézus újra a zsinagógába ment tanítani megint éppen szombat volt. Új alkalom kínálkozott, amivel megint maga ellen haragította a farizeusokat. Egy elszáradt kezű ember könyörgött hozzá gyógyulásért. Azonnal meggyógyította. Az írástudók ezután megkérdezték tőle: Szabad-e gyógyítani szombaton.

Ő a farizeusok felé fordult és megkérdezte: -Szabad-e szombaton jót tenni, vagy rosszat? Életet menteni vagy veszni hagyni? Azok csak hallgattak. Szent Fiam ezt a kérdést is nekik szegezte: -Ha valakinek közületek egyetlen juha van és az szombaton gödörbe esik, nem ragadja-e meg és nem húzza ki azt? Pedig mennyivel többet ér az ember a juhnál. Ennélfogva szabad szombaton jót cselekedni. A farizeusok a csodától nem hatódtak meg. Jézus szavaitól megszégyenültek és elteltek gyűlölettel. Kezdtek azon tanakodni, miként veszíthetnék el Jézust.

Drága Engesztelőim! Nagyon vigyázzatok lelketekre, hogy a farizeusi gondolkodásnak még a csírája se üsse fel a fejét bennetek. Ne vessétek meg azokat a lelki testvéreket, akik csak vasárnap járnak a szentmisére! Lehet, hogy állapotbeli kötelességeik, lehet, hogy kényelemszeretetük, lehet, hogy családtagjaik ellenállása tartja vissza őket. Ne tegyétek szóvá, hogy a hétköznapi szentmisékre, a közös imaórákra, szentségimádásokra és engesztelésekre rendszeresen járó lelki testvéreitek néha miért nincsenek ott. Ne botránkozzatok meg a temetési szentmiséken résztvevők tudatlan viselkedésén! Lelketek mélyén ez a farizeusi, öntelt érzés lehet ilyenkor úrrá rajtatok: „Lám, én tudom, mikor kell felállni és letérdelni, leülni, hogy mit kell a papnak felelni. Bezzeg ők semmit se tudnak, úgy ülnek, mint a moziban.” Az is farizeusságnak számít, mikor lelki testvérednek büszkén sorolod, hogy naponta hány rózsafüzért és litániát mondasz el. A böjtöket, áldozatokat, lemondásokat is magatokban kell tartani, csak Én, az Isten és te tudjál róla. Így nem veszít értékéből.

Eddig olyan enyhébb farizeusi viselkedésről beszéltem, amelyek még veletek, legbuzgóbbakkal is előfordulhatnak. Most a súlyosabb farizeusi lelkületet szeretném bemutatni nektek.

Ugye ismeritek Szent Fiam elvét, hogy nem az nyeri el Isten Országát, aki mondogatja, hogy Uram! Uram! Hanem az, aki a szeretet alapján cselekszik. Van egy idős asszony, aki napi áldozó. Gyónni nem szokott menni, mert neki a koránál fogva már „nincs semmi bűne”. Amúgy mindenkiről van egy-egy rosszindulatú megjegyzése a szemében, a háta mögött. Családja életét parancsolgatásával, veszekedéseivel pokollá tette. Öregkorára teljesen egyedül maradt. Leesett a lábáról, idegei tönkrementek és egy öregotthonba került. A templomban nála senki se tette össze szebben a kezét. Senki se mondta hangosabban és kifejezőbben a rózsafüzéreket. Az ilyen mai farizeusok nagyon távol vannak tőlem, a széles, pokol felé vezető úton haladnak. Sokat kell imádkozni értük, hogy megváltozzanak.

Vagy másik gyermekem, aki szintén élenjár az imádkozásban, szíve mélyéből, saját szavaiból szól Hozzám, de ugyanakkor több ember felé haragot táplál magában. Nem képes megbocsátani, minduntalan ítélkezik és rágalmaz. Ezek a vallásukat gyakorló, mai, farizeus lelkű gyermekeim nagyobb fájdalmat okoznak nekem, mint a hitetlenek és közömbösök.

Egy szomorú, megdöbbentő, misztikus képet mutatok nektek, melyet csak lelki szemeitekkel láttok. Én a ti szerető Atyátok, itt állok előttetek eszközöm jobb keze mellett. Piros palást borítja vállamat a szenvedés jelképeként. Keblemből kiemelem fájdalmas atyai Szent Szívemet. E piros, lüktető, dobogó szív feketéllik a tövisektől. Nagy és kis tövisek borítják, egy négyzetcentiméternyi üres hely sincs rajta. Ezek most nem a legnagyobb bűnök, hanem a ma élő farizeus viselkedésű gyermekeim bűneinek a szimbólumai. Akarjátok-e enyhíteni szenvedésemet? … Köszönöm. Akkor lélekben gyertek elém! Nézzétek, minden tövis alól egy piros vércsepp folyik a földre. Gondoljatok azokra, akik álszent módon viselkednek és közben gonoszkodnak, rágalmaznak, ítélkeznek. Azután gondoljatok azokra, akik napi áldozók és közben haragot tartanak. Reggel szentáldozáshoz járulnak, és otthon átkozzák családtagjaikat. Azok is jussanak eszetekbe, akik szentmiséről kijövet szidják-hordják a papot. Miután összegyűjtöttétek e sok farizeusi bűnt, melyet Én annyira utálok, húzzátok ki e bűnök jelképeit fájdalmas szívemből és csorgó véremet töröljétek le. Ó, Gyermekeim, minden tövis eltűnt! Mekkora megkönnyebbülés ez Nekem. Magasra emelem örömtől sugárzó Szentséges Szívemet és annyi fénysugár árad rátok, ahányan vagytok. E fény egyenként mindnyájatok kicsi emberi szívébe behatol, körüljárja és átmelegíti. Ezzel az Én atyai szeretetemet és hálámat sugároztam belétek. Mai tanításom véget ért. Köszönöm figyelmeteket! Megáldalak benneteket az őszinte, alázatos vallásosság és áhítatos hit kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Istenre figyelés – másokra figyelés

Kedveseim, figyeljetek feladataitokra, mert a Szentháromság elvárja tőletek a pontosságot és a precizitást. Nektek is gyakorolnotok kell az isteni szeretetből fakadó másokra való odafigyelést, odahallgatást. Ez legyen alapja emberi kapcsolataitoknak. Ehhez azonban el kell hagyni magatokból mindent, ami gátolja az igaz testvéri közeledést. Úgy tudtok igazán jól másokra figyelni, ha előbb megtanuljátok az Istenben való elmélyülést. Ezt csak a csendben sajátíthatjátok el, mert a csend biztosítja számotokra a megfelelő körülményeket Isten kegyelmi adományainak befogadására. Ezért minden nap hagyjátok magatok mögött a világ zaját, és dolgait egy időre, és adjátok át magatokat a készséges Istenre figyelésnek. Ha egyszer megtapasztaljátok e békességes, csendben való imádkozást, akkor már mindig vágyakozni fogtok arra, hogy ismét bekövetkezzen ez a pillanat.

2013. 02. 01. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/istenre-figyeles-masokra-figyeles

Az Isten akaratában járás jelei

Kedveseim, minden nap figyeljétek a Szentháromság személyeit, akik különböző módon jeleznek, hogy miben tértetek el az általatok kiszabott úttól. Ha valóban Isten akaratában jártok, akkor a bennetek lakozó békesség igazolja számotokra a helyes irányt. Viszont, amikor nyugtalanság vagy feszültség kíséri cselekedeteiteket, akkor álljatok meg, mert valahol célt tévesztettetek. Biztonságban járni csak akkor tudtok, ha lelketeket tőletek telhetően a legnagyobb tisztaságban tartjátok. Akkor nem vádol benneteket a lelkiismeretetek és nem keveredik cselekedeteitek közé pelyva. Bízzátok életeteket minden nap Édesanyánkra, és akkor Ő biztosan minden segítséget megad nektek, hogy ne tévesszétek el a célt.

Jézus: Megkérem Édesanyámat, mutassa meg mindazokat a kegyelmi kincseket, melyeket Gyertyaszentelő ünnepnapján osztott ki nektek, akik tiszta szívvel és nyitott lélekkel engedtétek magatokat bemutatni a Mennyei Atyának.

Szűzanya: Gyermekeim,Édesanyátok vagyok. Felismertem bennetek azt a készséges szívet, amellyel felkészültetek erre a szent ünnepre. Világosságot és üdvösséget kaptatok, mely segítségetekre lesz a legnehezebb időkben is és a végső kitartáshoz is. Bizony nem mindenki részesülhetett ezekben az ajándékokban, csak azok, akiknek a lelke elfogadta a Mennyei Atya hívását. Aki égő gyertyával a kezében felvállalta Jézushoz tartozását és eltökélt szándékkal Jézushoz, a világ Világosságához akar mindvégig csatlakozni, aki nem fél a sötétben haladni Jézus lábnyomait követve, csak azokat mutattam be Atyámnak, akikben készséges lelkületet és feltétel nélküli Hozzánk tartozást találtam. Higgyétek, Én tudlak a leghatékonyabban beemelni benneteket a Szentháromság kebelébe. Aki nem képes Rám bízni magát, vagy nincs embere, aki közbenjárna nálam érte, az bizony nagyon hosszú és kemény, göröngyös úton fog tudni haladni. Nem mindenki tud végig menni a szoros úton, aki kéri tőlem ezt. Csak azok, akik meg is teszik a szükséges lépéseket, és akik elfogadják Szent Fiam keresztjét minden nap.

2013. 02. 03. Anna Terézia

 

A megtérés

Kedveseim, gondolkozzatok el azon, mi mindent tett veletek az Úr, mert bizony, ha nem emelt volna fel titeket az Ő irgalmába, most képtelenek lennétek életeteket hozzá igazítani. Amikor az ember eljut életének nagyon mély pontjához, ahonnan semmilyen kiutat nem lát, akkor teljesen kétségbe esik és megadja magát. Akkor eldobja magától annak lehetőségét is, hogy változtasson helyzetén, mert már nem tehet semmit, megadja magát. Ez a kiüresedésnek olyan pillanata, amikor Isten megérintheti a lelkét. Itt kezdődik a csoda, amit Isten ilyenkor művel az ember lelkében. Van, akinek néhány pillanat is elég az átbillenéshez, de van, akinek hosszú időre van szüksége, amíg átrágja magát azon, hogy mi is történt vele. Veletek sem történhetett másként. Ezért kérjétek a Szentlelket, gondoljátok át mit éltetek át akkor, amikor a Szentháromság megérintette lelketeket. Érjétek tetten ezt a pillanatot, és éljétek át újból, hogy soha ne feledjétek, mekkora áldozatot hozott értetek Jézus. Magasztaljátok Istent és hálálkodjatok, mert nagyot művelt bennetek az Úr.

2013. 02. 04. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/a-megteres

 

 

Ha rábízzuk magunkat Istenre, minden ügyünket átveszi tőlünk

Kedveseim, minden erőtökkel engedjétek, hogy átjárjon benneteket a Szentháromság tüze. Ez a láng, ha akarjátok, felemészti egész bensőtöket és így tudtok Isten szent eszközévé válni. Természetesen nem emberi erőfeszítésről van szó, csupán arról, hogy mindent tegyetek meg annak érdekében, hogy szabaddá váljatok a kegyelmek befogadására, hordozására és továbbadására. Nektek is folyamatosan szükséges ezt a kegyelmet kérnetek mindazok számára, akik még távol járnak Istentől. Ha ti megnyitjátok lelketek zsilipjeit, akkor szabadon átjár bennetek a Szentháromság dicsőséges fénye és rajtatok keresztül megvilágítja mindazokat, akik a közeletekben vannak. Az emberek csak azt látják, mennyire vagytok készségesek elfogadni, amit megenged nektek az Isten. Sokan mégsem értik meg, miért kell olyan dolgokat elfogadni, ami tőletek független. Nem értik, miért kell felvállalni olyan dolgokat, amiről nem tehettek. Tanítsátok meg őket, hogy mit tehetnek, amikor váratlan nehézség éri őket! Mondjátok el nekik, ha rábízzák és átadják magukat feltétel nélkül az isteni gondviselésnek, akkor minden ügyüket átveszi tőlük, és ez a teljes bizalom fokozatosan átformálja lelküket.

2013. 02. 05. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/ha-rabizzuk-magunkat-istenre-minden-uegyuenket-atveszi-tluenk

 

A Mennyei Atya karjaiban

Kedveseim,vigyázzatok lelketek tisztaságára, mert a sátán alattomos módon próbál gyengeségeiteken keresztül kikezdeni. Hallgassatok továbbra is lelkiismeretetek szavára, és másokat is figyelmeztessetek, akik bajaikkal tanácsért fordulnak hozzátok. Ahhoz, hogy gyermeki lelkület működjön bennetek, szükséges tisztán tartani lelketeket és teljesen ráhagyatkozni az Atya szeretetére, Jézus irgalmára és a Szentlélek megerősítő kegyelmére. A Mennyei Atya karjaiban tartja gyermekeit, ha azok engedelmesek és tiszták minden földi kívánságtól. Őrködjetek éberen testetek és lelketek fölött, hogy ne tudjon benneteket kikezdeni a gonosz ellenség. Ha veszélyt éreztek magatokban és magatok körül, akkor bátran szaladjatok mennyei Atyánk kitárt karjaiba és maradjatok nála biztonságban.

2013. 02. 06. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/a-mennyei-atya-karjaiban

 

Teljes Istenre hagyatkozás

Kedveseim, győződjetek meg a Szentháromság jelenlétéről életetekben. Minden, ami történik veletek, szeretetük által történik. Ha tudtok egy kicsit az események mögé nézni, akkor megláthatjátok, hogy még a rosszul elsült dolgok is jó irányba fordulnak. Ehhez azonban szükséges, hogy életetek el legyen rejtve a Szentháromság életében. Semmi sem balsorsként történik veletek, mert a nehezen elviselhető helyzeteket is elviselhetővé formálja szeretete által. Ehhez azonban szükséges a teljes ráhagyatkozás kegyelme, mert ebben bontakozik és fejlődhet ki a Szentháromság isteni terve.

2013. 02. 08. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/teljes-istenre-hagyatkozas

 

Már oly rövid az idő

Kedveseim, készüljetek, mert már oly rövid az idő! Minden nagyon gyorsan fog történni. Ne veszítsétek el önuralmatokat! Bátorítalak benneteket, hogy minden nap tegyétek meg azt, amit elétek hoz a Szentháromság! Valóban egyre több feladatot kaptok, amit a kegyelem által maradéktalanul teljesíteni tudtok. Ne kételkedjetek, hanem cselekedjetek és bízzatok a Szentháromság megújító erejében! Mindent és mindenkit hozzatok elé, és imáitokkal járjatok közbe embertársaitokért! Egyre fontosabb, hogy komolyan vegyék a lelki életet az emberek. Segítsetek nekik, hogy elinduljanak! Biztassátok őket, hogy Jézus példáját kövessék, tetteikben, szavaikban, áldozataikban! Ne féljetek a rátok váró nehézségektől, csak bízzanak az irgalmas Isten végtelen szeretetében, akinek gondja van rátok! Éljetek tisztán és kifogástalanul, akkor nem érhet benneteket vád!

2013. 02. 11.           Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/mar-oly-roevid-az-id

Egységben járás
Kedveseim, találkozzatok lélekben minden nap egymással, hiszen megkaptátok a kegyelmet a Szentháromságtól. Összekapcsolódni annyit jelent, mint az imában egymás mellé állni és egymás számára kérni a kegyelem kiáradását. Egyre több feladatot kaptok, melyet egyedül képtelenek lennétek ellátni, csak a lelki közösségben, egységben lévő testvérekkel lehetséges mindez. A szó megtermi gyümölcsét, ezért, amit kimondva kértek önmagatok és testvéreitek számára, az valóságosan is létezővé válik. Ezért fontos egymáshoz kapcsolódnotok. Ne feledjétek, egyikőtök sem képes a másik keresztjét hordozni, de a sajátját sem tudja, csak, ha megosztja társaival a terhét. Ez a tudat segítsen benneteket a tökéletes krisztusi kereszt vállalásában és hordozásában. Maradjatok egységben, akkor a nehézségeiteket is együtt tudjátok felvállalva hordozni. Engedjétek, hogy a hitben járás erősödjön bennetek, mert csak akkor tudtok biztonságban haladni.

2013. 02. 17. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/egysegben-jaras

Felesleges tépelődés
 
Kedveseim, készüljetek fel minden lehetőségre, amely elétek tárul úgy, hogy elfogadjátok a Szentháromságtól és visszaadva felajánljátok neki. Ne töprengjetek azon, hogyan fogjátok megoldani az elétek táruló nehézségeket, hanem fontolgatás nélkül ajánljatok fel mindent. Ez azért fontos, mert így nem hagytok időt a felesleges tépelődésre és nem adtok lehetőséget arra, hogy a gonosz befolyásoljon titeket. Jézus példája álljon előttetek, aki mindent elfogadott a Mennyei Atya kezéből, csak hogy megmentse az emberiséget. Mivel előttetek járt, mindenben rá hagyatkozhattok, és akkor lelketeket nem érheti szégyen. Hozzatok sok-sok apró áldozatot minden nap, hogy amikor felajánlásaitokat Jézus áldozatával egyesítitek, akkor a lelkek javára lehessetek.

2013. 02. 18. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/felesleges-tepeldes

 
Nehézségeket rögtön átadni
 
Kedveseim, miért féltek teljesen ráhagyatkozni a Szentháromságra? Szeretné végre megtanítani nektek, miért fontos az életetekben, hogy mindent Neki átadjatok. Egyre több megpróbáltatás és támadás ér benneteket. Ha nem készültök fel arra, hogy a nehézségek érkezésekor azonnal cselekedjetek, akkor sok bosszúságban részesültök. De ha rögtön átadjátok azokat a Szentháromság személyeinek, a Szűzanya Szeplőtelen Szívén át, akkor nem jut el még a lelketek faláig sem a kellemetlenség, melyet a kísértés okoz. Visszafordul, mint a bumeráng és erejét elveszítve elgyöngül. Tanuljatok meg hatékonyan küzdeni és célirányosan imádkozni, hogy ne tudjon közeletekbe férkőzni az ellenség. Ha azonnal Istenre tekintetek, és kéritek tőle a kegyelmet a küzdéshez, akkor megkapjátok és megerősödtök. Ne adjátok fel a reményt! Minél hatékonyabban küzdötök, annál erősebbek lesztek az Úrban.

2013. 02. 21. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/nehezsegeket-roegtoen-atadni

 
Szív és értelem
 
Kedveseim, mindig legyetek készek arra, hogy felismerjétek, milyen erők működnek szolgálataitok közben. Maradjatok higgadtak, amikor értelmetekben felismeritek a gonosz lélek támadását! Ne tudjon benneteket összezavarni ellenséges indulataival! A felismerés először a szívetekben történjen meg, mert akkor rejtekben tudjátok tartani, amit felismertetek. Nagyon sokat jelent, ha csendben engeditek át a szívből az értelembe az ismeretet. Teljes védelemben tegyétek ezt Jézus szent vére oltalmába helyezve. Ha így tesztek, nem fog tudni megzavarni az ellenség, sőt zavarodottan eltávozik, mert nem ismeri fel, mi történik. De legyetek azért még így is óvatosak, mert a gonosz lélek nem alszik!

2013. 02. 22. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/sziv-es-ertelem

 
Hasonuljatok a Szentháromság személyéhez
 
Kedveseim, hasonuljatok, amennyire csak bírtok a Szentháromság személyeihez. Az Atyához, aki mindig újat hoz elő kincsestárából és két kézzel szórja, pazarolja ránk adományait. Ti is mindent, amit kaptatok Tőle, adjatok tovább, hogy még inkább bővelkedhessetek égi kincsekben! Jézushoz úgy hasonuljatok, mint aki életét adta oda értetek, csak hogy megmentsen az örök kárhozattól. Ti is hozzatok meg minden áldozatot testvéreitekért, hogy ők se szenvedjenek soha se hiányt semmiben! A Szentlelket úgy tudjátok követni, ha először hallgattok indításaira, majd azokat lépésenként valóra is váltjátok. Mivel a Szentlélek vezet titeket ezért lehetetlen észre nem venni bennetek való működését. Lelkiismereteteket használja arra, hogy felismerjétek közvetlen jelenlétét döntéseitekben és cselekedeteitekben. Ha tisztán tartjátok lelketeket, akkor egyre jobban felismerhetitek a Szentlélek bennetek történő működését. Soha semmi se történik automatikusan! Csak a kegyelem által ismerhetitek fel a Szentháromság jelenlétét életetekben. Legyetek ezért hálásak!

2013. 02. 23. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/hasonuljatok-a-szentharomsag-szemelyeihez

 
Amit nem tudtok megoldani, ne tépelődjetek!
 
Kedveseim, a váratlan helyzeteket próbáljátok nagyon jól kezelni. Ne engedjétek, hogy kibillentsék lelketeket a nyugalmi állapotából. A gonosz lélek azon mesterkedik, miképpen tudna benneteket kihozni a sodrotokból, hogy rosszat gondoljatok és kapkodva, helytelenül cselekedjetek. Vigyázzatok, ne hagyjatok neki semmilyen esélyt. Úgy őrizzétek meg nyugalmatokat, hogy mindig készenlétben várjátok a változásokat, így nem érhet váratlanul semmi titeket, mert azonnal átadtátok a Szentháromságnak. Tanuljatok, és fogadjatok el mindent Isten kezéből. Amit nem tudtok megoldani, azon ne tépelődjetek, mert az nem rajtatok múlik. Készenlétben álljatok és őrködjetek lelketek felett.
 
2013. 02. 24. Anna Terézia
 
 
Az érzések a lélek felszínén mozognak 
 
Kedveseim, amikor a váratlan helyzet megérkezik hozzátok, ne engedjétek, hogy a döbbenet levegyen a lábatokról. Inkább legyen bennetek szent közömbösség az iránt, ami veletek történik. Ez azért fontos, mert akkor nem engeditek, hogy lelketeket feldúlja a váratlan érzés. Ne feledjétek, az érzések nagyon is a lélek felszínén mozognak és próbálnak nagy erővel befolyásolni titeket. Eközben el akarnak hárítani tőletek minden józan megfontolást, ami a hitetek gyümölcse lenne. Maradjatok állhatatosak a hitben, amikor érzelmi hullámzás csapkod körülöttetek és ne engedjétek, hogy azok eluralkodjanak fölöttetek!

2013. 02. 25. Anna Terézia

1991. február 4.

 

A TI UTATOK A KERESZTÚT, MI A GOLGOTA MAGASLATÁRA VEZET

 

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott légy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen. Ármin vagyok, ne félj!

 

Köszöntelek testvérem az Atya, a Fiú és a Szentlélek szent nevében, a mi Urunk, Jézus Krisztus szent kegyelméből.

Imádkozzunk testvérem! Áldassék és dicsőítessék a mindenható Atya Isten, a megváltó Fiú Isten és a Szentlélek Úr Isten, mindig és mindörökké. Ámen.

 

Szent irgalmad legyen rajtunk, és szerető szíved könyörüljön meg rajtunk, kik itt a földön feléd kiáltunk. Vedd el rólunk haragod megérdemelt büntetését, a te végtelen szereteted által mérd haragod nagyságát ránk érdemtelenekre, és atyai szíved legyen védelmünk és menedékünk a nehéz napokban. Ne hagyj árván bennünket, kik feléd sóhajtunk, kik Szent Fiad keresztje alatt állnak és irgalomért kiáltanak feléd. Szent Fiad keresztáldozatához kapcsolják életüket, hogy értelmet nyerjen a földi életük. De ne büntesd őket mindazokkal, kik szent nevedet csak káromlás formájában ejtik ki, rette­netes szájukon, hanem lásd meg nagy akarásukat, mi feléd tör a szabad akaratukon keresztül. Ne taszítsd el magadtól Atyám őket, hisz szent Fiad mondotta:

 

 “Ki hozzám jön, senkit sem taszítok el magamtól.”

 

Emlékezz rá ó Atyám, mert te is mondottad,mert a te Szent Fiad többször hangsúlyozta:

 

“Nem magamtól beszélek, azt mondom, mit Atyámtól hallottam.” – mert mint szent Fiad kinyilatkoztatta:

 “Én és az Atya egy vagyunk, mert én őbenne és ő énbennem lakozik.”

 

Emlékezz ó, Uram szavaidra, mint ahogy megemlékeztél a szövetségről, mit Ábrahám­mal kötöttél és elküldted a megváltó Jézus Krisztust, hogy bűneinktől megváltva felkínálja az isten-gyermekség méltóságát, mit ember elérhet, csak a te szent Fiad, Jézus Krisztus keresztáldozatához kapcsolódva. Mert az ember egymagában semmi és senki. Csak ha szabad akarata által neked adja lelkét, te csodát teszel benne. Ezekre tekints ó Atyám, kik szent Fiad, szent sebeibe rejtezkedve kiáltanak feléd a megváltói szeretet által, hol a Fiú elviszi őket az Atyához és bemutatja őket, kiket megőrzött végtelen szeretete által a te számodra. Ó, Atyám! Hallgasd meg könyörgésünket, kik a világért könyörgünk Hozzád és Szent Fiad által könyörögnek ezért a nemzedékért!

 

Könyörülj a világon és irgalmazz és kegyelmezz a tieidnek! Uram, Jézus Krisztus kiömlött szent véreddel mosd meg lelkeiket, és könyörüljön meg szíved ezen a Földön. Tisztítsd meg Uram a salaktól Szent Mihály arkangyal által. Taszítsd vissza a sátánt és gyermekeit a poklok fenekére, hogy uralma megszűnjön ezen a bűnös Földön.

 

Adj Uram új Földet, ahol Szent Fiad lesz a Király és a szeplőtelenül fogantatott szent Szűz a Királynő, hogy csak neked éljünk és csak neked szolgáljunk Örök Atya. Ámen.

Testvérem! Munkálkodjatok és ne lankadjon erőtök és hitetek! Legyetek apostolok. Ne féljen a ti szívetek semmitől. Mert még hajatok szála sem görbülhet meg Atyátok tudta nélkül és ha Atyátok megpróbáltatásokat küld is rátok, az mind az ő akaratával és tudtával történik, mert nincs az a rossz és nincs az a baj, amiből ő ki nem vehet benne­teket. Mert erőtökön felül nem enged kísérteni, mert ami fölötte van, azt az ő végtelen szeretete leveszi a vállaitokról. Mert csak az bukik el, aki nem használja fel erejét száz százalékosan, mert az üdvösség is áldozatot követel. Mert a megváltás sem történt áldozat nélkül- de milyen áldozat árán! – mert Uratok Istenetek; Jézus Krisztus isteni hatalmánál fogva más formáját is választhatta volna a megváltásnak. Az, hogy ő ezt az utat választotta, azért tette először is, hogy fogható bizonyságát adja végtelen szeretetének, másodszor pedig példát adott nektek, hogy az ő útján csak áldozattal, alázattal, szeretettel és hittel lehet járni, hogy megérkezzünk hozzá, az egyedül üdvözítő Istenhez.

Ezért testvérem tanuljatok meg kereszttel járni, a ti utatokon. Legyen a ti utatok is keresztút, mi a Golgota magaslatára vezet, hol Krisztus, az Isten Báránya, egyesül övéivel, hol a jó Pásztor bőséges legelőre viszi az ő megtépett, megfáradt nyáját és az Atya letöröl szemünkről minden könnyet. Ámen.

 

Testvérem, gondolatban járjátok végig a ti Uratok keresztútját naponta és erőt kaptok minden nap, hogy ti is úgy tudjátok végigvinni kereszteteket, ahogyan a megváltó Jézus Krisztus.

Vegyétek magatokat semmibe, alázkodjatok meg, csak a cél lebegjen szemetek előtt és megmentitek a világot! Ámen.

 

Most búcsúzom és azt mondom, áldjon meg a mindenható Örök Atya, ki a rejtekben is lát, ki hajad szálát is számontartja. Üdvözítsen a megváltó Jézus Krisztus. Világosítson meg a lelket betöltő Szentlélek Úr Isten és vezessen a te keresztutadon Jézusodhoz, Istenedhez. Ámen.

 

Én pedig Isten alázatos szolgája, imádkozom érted és veled. Ármin.

 

Halálod után neked Mellettem lesz a helyed

1965. február 4.

Ma reggel megkönnyebbülve ébredtem. S az Úr Jézus szólt:
“Béke veled!”

Lelkemben ezt a szót nem tudtam el nem fogadni. Az Úr Jézus szavai nyomán az áhított megnyugvás betért a lelkembe. Ez a béke csalhatatlan erőt adott.
Az Úr Jézus újra szólt:
“Kislányom, nagyon szenvedtél? A világtalan Sátán nem tudott semmi bűnre rávenni, és vad dühre ragadta a tudat, hogy neked kell tovább vinned az Én szent akaratomat, s azért ki akarta verni a fejedből… A te szenvedéseid érdeme, hogy a ,bizonyított tények’ isteni eredetét az Én isteni Fényességem megvilágítja azok lelkében, akik hivatva vannak az ügyet továbbadni. Nagy lesz az ellenzék tábora, s hogy az ügy győzelemre jusson, azért még sokat kell szenvedned. Számolj be lelked helyzetéről gyóntatódnak…”

1965. február 14.

Imádás közben az Úr Jézus figyelmeztetett:
“Menj, családodnak kenyeret kell vinned!”

Erről egészen megfeledkeztem. Mélységes hálával megköszöntem, hogy Ő még ilyen földi dolgokat is ennyire szem előtt tart. Útközben is imádtam Őt. Amint az üzletbe léptem, eszembe jutott, hogy ma szombat van, s kérdésemre: Van-e még kenyér? -“Nincs!” volt a válasz. Megijedtem, hogy most mi lesz!? S amint ki akarok menni, utánam szólnak, van még eltéve egy kenyér, mert akinek eltették, az nem jött el érte. Abban a pillanatban azt mondtam: Imádott Jézusom! s Ő így szólt:
“Ez vagyok Én! Látod? Nehogy a Velem töltött idő családod hátrányára legyen!”

Közben csendben mentünk. Azért mondom ezt így, mert Ő elárasztott jelenlétével, és én Benne elmerülve tovább imádtam Őt.

1965. március 25.

Az Úr Jézus kért:
“Csak feszítsd meg minden erődet! Ez az, ami Nekem igen kedves benned. Az íjat is minél jobban megfeszítik, annál biztosabban lehet célba találni vele. Neked is így kell kifeszítened akaraterődet, és ezáltal a nyíl nem téveszti el az irányt, mely csakis az ég.”

1965. április 7.

A mellém rendelt nővérrel beszélgettem, s megemlítettem neki, hogy az Úr Jézus úgy tesz velem, mintha megfeledkezne rólam, és én olyan messze érzem Őt magamtól ilyenkor. -Még ugyanazon a napon történt, amint otthon kis unokáimmal foglalatoskodtam ugyan, de lelkem mélyén az Úr Jézust imádtam és engeszteltem. Szavaim, melyeket Hozzá küldtem, úgy éreztem, mintha végtelen magasságba szálltak volna. Közben meglepett:
“Miért gondolod azt, hogy Én messze a magasságban vagyok fölötted? Itt állok most is melletted…”

Míg az Úr Jézus beszélgetett, lelkem különös érzések hullámain keresztül felfogta, amint a Szűzanya csodálatosan elragadó szeretetével azt mondta az Úr Jézusnak:
“Ez az Én kedveltem is'”

S tudnom engedték, hogy rólam van szó. A Szentháromság szeretetébe a Szűzanya úgy beolvadt, hogy lelkemben alig tudtam megkülönböztetni. Ezen igen meglepődtem, és csodálkozásomra az Úr Jézus rendkívül csodálatos dolgokba engedett elmerülni. Így szólt:
“Ez nem elragadtatás, csak annak egy formája, azért ezt tested erejével el tudod viselni.”

Közben eddig ismeretlen mennyei dolgokba avatott be. Ezeket szavakkal nem tudom kifejezni… Az Úr Jézus még másnap is erről beszélt velem a szentmise közben. Ezekről írni nem tudok…

1965. április 12.

Nagyhétfőn az Úr Jézus panasszal árasztott el, hogy az én családom is növeli az Ő fájdalmát:
“Kis leánytestvérkém! Látod az Én segélyt kérő kezemet? Sokan elfordítják szemüket, hogy meg ne érezzék szemem szomorú pillantását. Láthatod, Én vagyok az, ki feléjük közeledem. De ők csak mereven tovább járják a sötétség útját. Azért kérte Anyám Szeretetlángja kigyúlását a földön, mely a lelkekbe bevilágít, és ehhez kéri Ő a ti áldozati olajcseppjeiteket. Én mondom neked és ígérem isteni szavammal, ha valakiért imádkozol, soha nem kapsz elutasítást, mert áldozati olajcseppjeid nemcsak a lelkek mécsesébe hullnak, hanem az Én láztól égő Sebeimre is, s mint üdítő balzsam, úgy hatnak. Erzsébetem, az Istenember köszönetet mond ezért. Ne szabadkozz, így kell tennem, mert Én veletek együtt érző Ember is vagyok, s ti, kik áldozatot hoztok megváltó munkámért, leköteleztek. Így is mondhatnám: lekenyereztek! Túláradó boldogság tölt el!”

Amint szavait befejezte, lelkemben érezni engedte azt a érzést, melyet Ő is érez a mi résztvevő szeretetünk láttán.

1965. május

Orvosnál voltam. Az első vizsgálat megtörténte után az orvos azt mondta, ő a vizsgálatok után nem tud semmi betegséget megállapítani. Azt mondta, hogy a szenvedések, melyekről panaszkodom, nem betegségtől származnak, hanem átveszem mások szenvedését. Az idegeimmel semmi baj nincs. Teljesen rendben vannak. De hogy a vizsgálat teljes legyen, elküldött a laboratóriumi vizsgálatokra, és ennek megtörténte után, egy hét múlva visszamentem az eredményért. Ő, miután átnézte, igen csekély kis vérszegénységet állapított meg, mely egészen jelentéktelen. S mivel ezután sem tudott semmi betegséget sem megállapítani, az mondta, gyógyszert nem is ír. Langyos termálfürdőt ajánlott, de ezt is csak a melegebb idők beálltával. S újra csak azt a választ adta, hogy én a mások szenvedését veszem át. Az idegrendszerem rendkívül finom, és ez rendkívüli módon reagál mindenre, s ez váltja ki belőlem ezt a sok szenvedést, melyről ő más véleményt nem tud adni. -Ez az orvos nem ismert, és semmiféle életkörülményeimről nem tud semmit…

El lehet képzelni, hogy gyermekeim, akik tudták, hogy mindig rossz egészségi állapotomra és állandó gyengeségemre hivatkozom, igen nagy érdeklődéssel várták a vizsgálati eredményt. Igen meglepetve vették tudomásul, hogy az orvosi megállapítás szerint nincs semmi bajom. Ezt ők is különösnek találták. Én pedig továbbra is szenvedtem…

1965. május 15.

Az Úr Jézus egy egészen halk sóhaját engedte hallanom, melyről úgy véltem, hogy igen messziről hallom. Az Úr Jézus sóhajtása által egy kis derengő fényt engedett lelkembe, s ez megvilágította szenvedésem értékét. S míg ez a messziről érzett sóhaj átvonult lelkemen, én az Erősség Lelkét éreztem lelkemben nagymértékben működni. S e közben megszűntek lelkemben az eddigi bizonytalanság kínzó rémei, melyek már-már elgyengítettek. S utána az Úr Jézus még ezt mondta:
“Kedvesem, meg ne inogj ebben a kétségbeejtő lelkiállapotban, melybe most helyeztem lelkedet!”

S amint az Úr szavát hallottam lelkemben, azonnal szavába kapaszkodtam: Jézusom, ó, mily boldog vagyok, hogy szóltál hozzám! Ne engedj el! Te tudod legjobban, hiszen Te adod a szenvedést. Ő csendesen szólt:
“Most azt a szenvedést és sötétséget kell elszenvedned, melyet halálom után a tanítványaim éreztek. De ahogy reájuk is elküldtem a Szentlelket, úgy elküldöm azokra is, akikért neked kell szenvedned. Ugye, a szenvedések közepette most már fölfogod azt, amit nem értettél? Ez a csoda a Szentlélek ismételt eljövetele, melyet sokan várnak, és szétáradó kegyelmének fénye át fogja hatni az egész földet”

Amint az Úr Jézus szavait befejezte, lelkemből nyomban eltűnt szavainak megvilágosító ereje, és utána ismét a sötét szenvedés lett úrrá lelkemen.

1965. május 20.

A reggeli szentmisén, szentáldozás előtt az Úr Jézus méltatott szavaira:
“Légy nagyon erős! Több szenvedést már nem adok. “

E szavak hallatára lelkemben ijedtség támadt. Nem kapok több szenvedést?
Ó, imádott Jézusom, akkor ez szereteted megvonását is jelenti? Ez még jobban megszomorít, s szomorúan panaszkodtam az Úr Jézusnak: Uram, az a szenvedés nekem, ha nincs szenvedésem. S most hogyan állok meg Előtted? Szereteted a szenvedésekkel eggyé olvadva uralta lelkemet, s most, hogy ez nem fog uralni, mi lesz velem?

Lelkem nehéz lett, és kértem az Urat: Imádott Jézusom, miért bánsz így velem? Nem érdemlem meg a szenvedéseket? Vagy nem vagyok elég erős ezeknek elviselésére? -Még sokáig, hosszan panaszkodtam az Úr Jézusnak.

Ő újra szólt:
“Látom, nem értettél meg Engem. Annyi szenvedést adtam eddig, amennyit emberi erőd csak elbírt. Ezt tehát már nem fokozom. Részedre betelt a mérték. Egy hajszálnyi sem fér már a testedbe, sem lelkedbe. Ismétlem, csak tarts ki, és légy nyugodt, a kapott szenvedések színültig telt edénye vagy te. Tehát szeretetemet nem csökkentem, de szenvedéseidet sem fokozom. Mondtam, hogy nem kíméllek, szenvedned kell az utolsó leheletedig. S mivel megváltó munkámban ily lelkesen részt vettél, megtartalak szeretetemben. Béke veled, Erzsébetem! Az Én békémet senki nem adhatja meg, csak Én. Én, aki a megváltás munkásai közé hívtalak, most a jutalmazottak közé hívlak.”

1965. május 30.

A Szűzanya szólt:
“Kislányom, halálod után neked Mellettem lesz a helyed. S a földön összegyűjtött olajcseppjeid, melyeket áldozatos életedért Szent Fiam az Ő érdemeivel egyesített, vissza fognak hullani a lelkek kialudt mécsesébe, az Én Szeretetlángomtól tüzet fognak, és ennek fényénél megtalálják az üdvösségre vezető utat. Ezek az olajcseppek még a mécses nélküli lelkekre is ráhullanak. S ők érezni fogják ennek okát, és Szent Fiamhoz jutnak. Tehát neked a mennyben is dolgod lesz, és megváltó munkámban való részvételt folytatni fogod halálod után is.”

Ez a megaláztatások útja

1963. február 1.

Elmentem a mellém rendelt nővérhez, a Szent Szűztől kapott közlések átadása végett, s ezzel kapcsolatban még egyet-mást megbeszéltünk. Utána harangozni mentem a plébánia-templomba, és az esti Ave Maria után gyalog tettem meg az utat hazafelé, hogy közben átelmélkedjem a Szent Szűz Szeretetlángjának továbbadását. Egész lényemet és gondolataimat a Szent Szűz Szeretetlángja tölti be. Átgondoltam, hogy most a nővérben is aggodalom támadt, hogy valóban ő-e az, akit Isten mellém rendelt? Most lelkemet a tisztánlátás csodás kegyelme hatja át, aggodalomra semmi okunk, mi csak tegyük meg Isten szent akaratát. Mi csekély eszközök vagyunk, minket az Isten kegyelme táplál, erősít. S hogy mennyire nincs okunk az aggodalomra, azt mindjárt meg is tapasztalhattam. -Ahogy hazafelé mentem – házunk kapuja előtt történt -, mielőtt beléptem, hirtelen, váratlanul az Úr Jézus állt mellém. Nem láttam Őt, vállamra tette kezét, jobb vállamat kétszer érintette, és csak ezt mondta:
“Kislányom, tarts ki Mellettem és szenvedj Velem!”

Szavai nyomán isteni jelenlétének megérzését árasztotta el bensőmben. Ő ezt így szokta tenni, hogy bizonyságot adjon, de ez csak néhány pillanatig tart.
Amint a lakásba értem, eloszlottak érzéseim, de a csodálatos lelki erő, melyet ezen idő alatt felélesztett bennem, izzó szeretettel és a Szent Szűz Szeretetlángjának kigyúlása iránti vággyal töltött el. Majd a másik pillanatban olyan érzelmet keltett bennem, hogy mi lenne belőlem, ha a Szent Szűz Szeretetlángjának kegyelmi hatása nem áradna rám? Most éreznem kellett, hogy akik nélkülözik ezt a kiáradást, mily kegyelemtől esnek el! Gyötrelmesek ezek a kínok, és szívemben a vágyat elképzelhetetlenül nagy erővel fokozta.

Az este hiába tértem nyugovóra, nem volt pihenésem, sem álom nem jött szememre. Fejemben rettentő zúgás támadt, majd néhány pillanat múlva szirénaszerű, vészjósló hang keletkezett bensőmben. Előttem rettentő füst kezdett gomolyogni, melyben felismerhetetlen alakok jajveszékelve tolongtak, tanakodtak, rettegtek. A gomolygó füst között hatalmas alak jelent meg, kit a szürkésen gomolygó füst miatt nem láttam, csak éreztem, hogy a Sátán volt. Észbontó üvöltéssel segélykiáltást hallatolt: Nem tudja, mitévő legyen. Ellenállása inog, minden eszköze csődöt mond és minden kísérletezése hiábavaló. Ez csak néhány percig tartott. Utána Isten kegyelme azt a tudatot erősítette meg bennem, hogy a Szent Szűz Szeretetlángjának ki kell gyúlnia, mert ez fogja a pokol erőit megingatni. Ez a látvány annyira kimerített, hogy alig tudtam szabadulni hatásától.

Másnap reggel, amint kiléptem a kapun, ahol előző este az Úr jelenlétét éreztem, két térdre ereszkedtem a frissen esett hóban, és arra gondoltam, mily szent ez az utca, melyet jelenlétével megtisztel.
Hányszor előfordult, hogy amikor ott térdelek az Úr szentséges lábánál, valósággal elhalmoz a kínos gyötrelmekkel, és amikor nem is gondolom, egyszer csak megjelenik és -Személye láthatatlan ugyan, de jelenlétét megérezteti velem, s mindezek dacára szenvedéseim továbbra is megmaradtak.

Abban az állapotban gyötrődöm, hogy szenvedéseim érdemtelenek, semmik. Lelkem borzalmas sötétségében így könyörögtem: Imádott Jézusom, kérlek szépen, hogy lelkem tikkasztó szárazságában ki ne égjen lelkemből az Istenbe vetett teljes bizalom…

1963. február 4.

Az Úr Jézus nem hagyott vigasz nélkül szenvedni. Végtelen jóságában hosszan beszélgetett, tanított, buzdított, hogy csak szenvedjek kitartóan:
“Ne lepődj meg azon, hogy azok is, akiket Én is nagyon szeretek, és ők is nagyon szeretnek Engem, gyanakvással fogadnak, gyanakvó mellőzéssel fognak kezelni. Te csak hagyatkozz Rám! A Golgota útja nem volt zökkenő nélküli. Én is átvergődtem. Te most Velem jössz a Kálváriára. Ez a megaláztatások útja. Édesanyánk is Velünk jön, s megosztja veled fájdalmait. Vedd e nagy kitüntetést, melyben igen keveseket részesít. Te, a választott kis kármelita leánya vagy. Én meg az Ő lekötelezettje. Tőle nem tagadhatok meg semmit, mert Ő Szeretetlángjára hivatkozik. Én mindig melletted vagyok, akkor is, ha nem érzed.”

S átelmélkedte velem az Ő Getszemáni éji szenvedéseit, és közben így szólt:
“Éljed csak bele magad az Én borzalmas szenvedéseimbe. Látod, ezért kértem meg a tanítványokat, hogy imádkozzanak és virrasszanak. Az ő virrasztásuk az Én szenvedéseimet enyhítette volna. A mennyei Atya Hozzám angyalt küldött. Most Én magam vagyok az, ki szenvedéseidben enyhülést adok.”

S újra a Szent Szűz Szeretetlángjára hivatkozott, mely Őt lekötelezi:
“Köszönd meg Édesanyánknak! Megkérlek újra, ne hátrálj meg, bármit is kérek, csak hagyatkozz Rám! Bármily nagy a gyötrelem, melyet a Sátán okoz, Én engedem meg, ne félj! Hatalma csak annyi, amennyit Én megszabok.”

Majd utalt Keresztelő Szent Jánosra, ki az Ő útját előkészítette. Beszélt nekem szenvedéseiről és állandó kitartásáról:
“Leányom, akit Én felhasználok, az nem lehet széltől lengetett nád. Annak erősen, megingathatatlan határozottsággal kell kitartania Mellettem. A te lelked nem hajolhat meg semmi előtt, mely nem Engem szolgál. Kislányom, Én kérlek újra, tarts ki Velem! Ugye tudod, milyen nagyon szeretlek!”

Beszéde által erőt sugárzott lelkembe. A szentáldozás előtt, az átváltozás idején a Sátán annyira kezdett gyötörni, hogy szavaimat, gondolataimat szinte gúzsba kötötte…, zavargása, gúnyos röheje, szemtelen beszéde fülsiketítő lármát csapott bennem: Tudjam meg, hogy neki milyen hatalma van felettem… Csodát is tehetne velem, de ezt nem teszi, mert az ég sem méltat erre engem… Meg is szállhatna, ha akarna, mert minden módja megvan erre, de ezt azért nem teszi, mert ha őt kiűznék belőlem, az neki szégyene lenne… Mivel meg nem száll, azért a kínzásoknak inkább ezt a formáját használja fel velem szemben, hogy állandóan gyötör… Kínzó zavargását egész nap nem hagyta abba. Teljesen Istenre hagyatkozva viselem a gyötrő kínokat, melyek egész lényemet kimerítik.

1963. február 7.

Délután a Szűzanya újra sürgetett, hogy Szeretetlángját adjuk tovább. Kért, hogy bármily nehézség elé kell állnom, ne féljek, Ő velem van. S minden sikertelenség és megaláztatás, mely rám zúdul, mind lendítői a szent ügynek.
Még aznap az Úr Jézus így szólt:
“Kislányom, nagyon is elmerülsz a földiekben!” (Az Úr Jézus ezt azért mondta, mert a gonosz zavargása után némi kikapcsolódás volt lelkemben.) Az Úr szavára szívem hirtelen megremegett, nagyon szomorú lettem. Ő azonban kedves hangon, szeretetteljes szavakkal vigasztalt:
“Nem azért mondtam, hogy elcsüggedj, sőt inkább serkenteni akarlak, hogy küzdelmeidben nehogy a földre nézve keress enyhülést. Csak Rám tekints! Én azt akarom, hogy szorosan Hozzám simulva és Rám hagyatkozva, nehéz küzdelmeidben csak fölfelé nézz!”

Majd elmondta, hogy milyen lenne életem, ha most csak a test kívánságai szerint élnék, ha úgy folytatnám életemet, mintha nem volna örök célom. Utána elmondta, hogy milyen lesz az életem a szenvedésekkel telített élet után.
“Mi várunk, Én és Anyám, érdemeid jutalmaként.”
Az Úr Jézus szavaiból nem tudok visszaadni többet. Ezeket csak azért írtam le, hogy nehéz óráimban visszaemlékezzem az Úr szeretetteljes jóságára, mellyel újra megerősít.


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Dél-Alföld
  • Dél-Dunántúl
  • Délvidék
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Észak-Alföld
  • Észak-Magyarország
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyökereink
  • Haladunk, haladunk, az ösvényt ne tévesszük szem elől…
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsony
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Közép-Dunántúl
  • Közép-Magyarország
  • Legendák, mesék, mondák
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • MártírSors
  • Meddig még?
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Munkanapló
  • Nyugat-Dunántúl
  • Olvasó gondolkodó
  • Örökimádás
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pünkösd-ElJövet
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: