‘0119’ cimkéjű bejegyzések


2017. január 4. Itthon az Úr Jézus ezt üzenem X-nek: „Drága kislányom! Azt akarom, hogy visszanyerd eredeti tisztaságodat! Olyan légy, mint amikor Én megteremtettelek, és a világba küldtelek. Imádkozz Y-ért, hogy ő is megtérjen Hozzám, mert mondom neked, amiket kimond, nem ő, hanem a gonosz lélek mondja általa. Te a sátánnal harcolsz, amit csak imával és böjttel tudsz kiűzni. Hagyatkozz Rám teljesen! Elepedek a lelkedért! Jöjj mielőbb Hozzám a gyóntatószékbe! Papom által Én oldozlak föl. A lelkedet érted kiontott drága Szent Véremmel mosom hónál fehérebbre, napnál ragyogóbbra, mert csak így vagy méltó fogadásomra. A Szentáldozásban egyesülni akarok veled! Azt akarom, hogy merülj el Bennem, mint parányi vízcsepp a szeretet óceánban! Örökre elválaszthatatlan egységre vágyom veled! Jöjj, hívlak, jöjj! Tarts őszinte bűnbánatot! Várlak, hogy feloldozzalak! Megáldalak téged Szívem minden emberi elképzelést felülmúló végtelen szeretetével, megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”


2017. január 17. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottai! Elérkezett az óra, s már itt is van, amikor meg kell vallanotok Engem ez előtt a bűnös, képmutató nemzedék előtt. Már itt az óra, amikor véretek kiontásával tesztek tanúságot Irántam való szeretetetekről és hűségetekről. Ne féljetek a haláltól, mert amikor lelketek kiröppen testetekből, akkor egy soha nem látott, örökkévaló, csodálatos Országba vezetlek át benneteket. Örökké Velem lesztek és látni fogtok Engem dicsőségemben úgy, amint vagyok. Dicsőségemet úgy hullatom vissza rátok, mint a nyári záport. Szívem szeretetének örök fényében fogtok tündökölni, mint a Nap. Én leszek számotokra minden öröm forrása. Az egész örökkévalóság kevés lesz rá, hogy magasztaljátok végtelen irgalmamat és szeretetemet, mellyel a Golgotán, a keresztfán, rettenetes kínszenvedésem és kínhalálom árán megnyitottam számotokra az örök élet kapuját. Akkor megmutatom nektek, mily sokba került a lelketek, mily nagy árat fizettem az üdvösségetekért. Ha most mindezt látnátok, belehalnátok a fájdalomba, ti, akik igazán szerettek Engem. Vigyázzatok lelketek tisztaságára! Úgy őrködjetek felette, mint szemetek világa fölött, mert hatalmas váltságdíjat fizettem érte! Ne szomorítsatok meg Engem, hogy semmibe vennétek kínszenvedésemet és kereszthalálomat, mellyel irántatok való örök szeretetemet bizonyítottam! Ne tegyétek magatokban hiábavalóvá kegyelmeimet! Bízzatok Bennem! Nálam jobban senki nem szerethet. Ne álljatok szóba a sátánnal! Ezt csak úgy tudjátok megtenni, ha szüntelenül tudatában vagytok annak, hogy állandó Jelenlétemben éltek. Ha szüntelenül imádkoztok, ami ennek a tudatnak az elmélyítése és állandó párbeszéd Velem. Hívjatok meg a munkátokba, az elmélkedésetekbe, még a szórakozásotokba is! Irántatok való végtelen szeretetem arra vágyik, hogy mindig veletek legyek, hogy szüntelenül segítségetekre legyek. Szent őrangyalokat rendeltem mellétek, hogy elhárítsák utatokból ellenfelem csapdáit, hogy elzárják szemetek elől a bűnös utakat és megnyissák lelketek ajtaját, hogy beengedjétek a fényt, a kegyelmet és meglássátok az örök életre vivő szűk ösvényt, amelyen végig kell mennetek, hogy elnyerjétek az örök boldogságot. Minderre hatalmas vágyat és késztetést adok és undort a lelketekbe minden bűn és minden rossz iránt.

 

Drága gyermekeim! Ne foglalkozzatok a világgal! Igyekezzetek elhatárolódni a világ zajától és attól a sok rossztól, ami abban zajlik. Mindezt ellenfelem tárja elétek, hogy elveszítsétek a derűt és kilátástalannak lássátok a jövőt. A félelmet is ő ülteti az emberszívekbe, hogy rettegjenek a jövőtől és inkább akarjanak meghalni, mint élni. Ezzel szemben Én azt mondtam, amikor a Földön éltem: azt akarom, hogy életetek legyen és bőségben legyen.

 

Gyermekeim! Én vagyok az örök élet forrása. Aki Belőlem iszik, örök életre szóló vízforrás fakad a lelkében. Kövessetek Engem, tartsátok meg tanításomat! Ha Belém helyezitek minden bizalmatokat és Rám hagyatkoztok, megtöltöm a szíveteket békével, örömmel, derűvel. Nem fogtok félni a jövőtől, mert Én, a Jó Pásztor, kies legelőkre vezetem nyájamat. Szent Testemmel és Véremmel táplállak benneteket és mindazt megadom, amire lelketeknek és testeteknek szüksége van. Ezen felül már az örök élet csíráját hordozzátok magatokban, amely mindeneket felülmúló reménnyel tölti el szíveteket. Az égiekre irányítsátok figyelmeteket, ne a földiekre! Szüntelenül töltekezzetek Belőlem! Ha szenvedtek, nézzetek keresztemre: ott függök rajta vértől ázottan, sebekkel borítva. Belőlem merítsetek erőt! Ne akarjatok megfutamodni kereszteteket elől! Inkább öleljétek át, Engem lássatok rajta, és Én megédesítem, megkönnyítem szenvedéseteket. Erőt adok hozzá, hogy szeretettel és türelemmel hordozzátok mindennapjaitok kis keresztjeit. Akinek pedig nagyobb szálkát adok keresztemből, az tudja meg, hogy Én magam egyesülök azzal a lélekkel és Én mentem általa a lelkeket, akiknek nagyon-nagy szükségük van Velem egyesített, kiválasztott gyermekeimre, mert a Megváltást a világ végezetéig ezekben a Nekem átadott, áldott lelkekben folytatom. Így tekintsetek betegségeitekre, lelki-testi szenvedéseitekre, amelyeknek örök értékük van Előttem, és ha Velem egyesítitek, szenvedéseitek érdeme a világ végezetéig élő összes lélekre kihathat és rengeteg megmentett léleknek lesztek a Mennyben boldog szülői.

 

Amikor a Földön éltem, végigszenvedtem földi életemet. Szenvedés volt az osztályrészem már az anyaméhben, a nélkülözések közepette töltött gyermekkoromban, a kemény munkában, amit nevelőatyám mellett végeztem, a rengeteg önmegtagadásban és böjtben, amit a szülői házban, szüleimmel együtt gyakoroltam. Naponta hétszer borultunk le imádni Atyámat, hálát adni Neki mindenért azok helyett is, akik ezt nem tették és imádkozni a bűnösök megmentéséért. Majd amikor el kellett hagynom hőn szeretett Anyámat, úgy éreztük, mindkettőnk Szíve megszakad, de Nekem Atyám akaratát kellett teljesíteni, hogy hirdessem az Igét, amiért megtestesültem. Majd amikor elkövetkezett kínszenvedésem órája, elfogatásom, kigúnyolásom, kereszthordozásom és keresztre feszítésem, megkérdeztem Szent Édesanyámat, hogy részt akar-e venni Velem együtt ezekben a rettenetes megpróbáltatásokban? Mire Ő kérlelt, hogy engedje meg, hogy jelen legyen Mellettem és vigasztaljon Engem, sőt, fölajánlotta, hogy Helyettem szívesen elvállalja, átvállalja mindazt, ami Rám várt. Így indultunk el ketten a Kálváriára. Ő lélekben mindig Velem volt, és ha fizikálisan nem is lehetett Mellettem, lelkében mindig érezte és látta minden gondolatomat, fájdalmamat, szenvedéseimet. Külön Isteni kegyelem volt, hogy meg nem szakadt Szeplőtelen, ártatlan Szíve az Én kínszenvedésem láttán.

 

Amikor nehézségek és fájdalmak vesznek körül benneteket, fogjátok meg az Ő Édesanyai kezét, Akit nektek adtam a kereszten, és kérjétek el Tőle megerősítő kegyelmemet, hogy túljussatok megpróbáltatásaitokon és mindig derűvel gondoljatok Rám, Aki rettenetes kínszenvedésem és kereszthalálom árán megszereztem számotokra az örök életet. Így kövessetek Engem drága kiválasztott kicsinyeim, gyermekeim! Gondoljatok arra, hogy ez a földi élet minden szenvedésével együtt hamar elmúlik, és ha mindhalálig kitartotok Mellettem, az örök élet dicsősége vár rátok. Erre áldalak meg titeket megerősítő áldásommal, Szívem végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Zsid 4, 12: „Isten szava”

 

2017. január 18. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! A Szentmise, az Én keresztáldozatom vértelen, de mégis valóságos megújulása. A Szentmise tartja fenn a világot. Minden Szentmise által Atyám az Én keresztre feszített testemen keresztül nézi a bűnös emberiséget és látja, hogy mekkora áldozatot hoztam az emberi nem üdvösségéért. Ezért még nagyobb irgalomra gyullad iránta és még több kegyelmet oszt ki a szegény bűnösök számára. A pap az Én munkatársam, aki Engem személyesít meg, mialatt bemutatja a Szentmisét. Amikor kimondja a szavaimat egyes szám első személyben: ez az Én Testem, ez az Én Vérem, akkor különösképpen azonosulok papommal és azt kérem tőle, hogy ő is teljesen azonosuljon Velem. Hagyja el a világot, helyezze Belém minden reményét, adja át Nekem az életét, és buzgón kérje, hogy Én éljek és működjek általa. Csak az ilyen papjaim által tudom megvalósítani örök tervemet. Ha egy pap csak gépiesen ismétli el az átváltoztatás szavait és nem azonosul Velem, meghiúsítja magára és a rábízott lelkekre vonatkozó örök, szent tervemet. Így nem tudok működni általa és a nyáj hiányt szenved, mert nincs, aki által kegyelmeimet kiosztanám. Papjaim kapták a legnagyobb kegyelmet. Egy papnak csak szentnek szabad lenni. Ezt úgy éri el, ha imádkozik és böjtöl azért, hogy elérje az életszentséget, ha tudatosan igyekszik tettekre váltani az Evangéliumban leírt tanításomat, és ha elszántan küzd és harcol a mindennapokban a sátán kísértései ellen. Ha sziklaszilárd, erős hittel szembe száll a gonosszal és Belém veti minden bizalmát, akkor nyert ügye van.

 

Kicsinyeim! Imádkozzatok sokat papjaimért, mert rajtuk is múlik a ti megszentelődésetek. Papjaimra bíztam a szentségeket, amelyeket általuk szolgáltatok ki számotokra, amely nélkül nem jutnátok el az életszentségre. Módfelett nagy kegyelem: ha egy pap bűnös állapotban mutatná is be a Szentmisét, vagy adná meg a feloldozást Szentgyónás után, ezek a szentségek akkor is érvényesek. Mindezt a kegyelmet híveim miatt adom. Minden lélek, legyen pap, vagy hívő, abban a fokban tud betöltekezni kegyelmeimmel, amilyen fokban kitárja lelkét Előttem. Ezért, drága gyermekeim, a teljes önátadást és Rám hagyatkozást kérem tőletek minden életállapotban. Hagyjátok, hogy Én formáljalak titeket szentekké, mert ezt egyedül Én tudom megtenni. Ti ne akarjatok mást tenni, mint az Én akaratomat elfogadni és megcselekedni. Ha beteljesítitek az Evangéliumban kért tanításomat, akkor már az életszentség útjára léptetek. Imádkozzatok papjaimért, hogy nyitott szívvel fogadják be kegyelmeimet! Legyenek alázatosak és engedelmesek, és mindig Engem hirdessenek és adjanak a rájuk bízott embereknek! Ne a maguk dicsőségét keressék, hanem igyekezzenek úgy élni, hogy miattuk magasztaljanak Engem az emberek. A legfontosabb erény az alázat, amit Én magam is megéltem. Ha elmélkedtek kínszenvedéseimen, elborzadtok, hogy milyen mélyre mentem az alázat megélésében. Kigúnyolás, tövissel koronázás, keresztre feszítés. Ha elolvassátok a Gecemáni kertben való imámat, ahol vérrel verítékeztem és remegve-félve, mivel előre tudtam, mi következik Rám, kértem Atyámat, hogy vegye el Tőlem ezt a kelyhet, de mindjárt hozzá tettem: ne az Én akaratom legyen, hanem a Tiéd. Ezt az engedelmességet kérem tőletek, papoktól, hívektől egyaránt. Az életszentség ezen a két pilléren nyugszik: az alázaton és az engedelmességen. Példát adtam nektek, hogy kövessetek. Egész életutatokon jöjjetek Utánam az önmegtagadásban és a kereszthordozásban. Ha megfogjátok Égi Édesanyátok kezét és kéritek a közbenjárását, Ő segít nektek, hogy soha ne térjetek le az üdvösség szűk ösvényéről és mindig beteljesítsétek rátok vonatkozó örök, szent tervemet. Erre áldalak meg titeket, gyermekeim, ebben a vérzivataros, kaotikus világban, Szívem túláradó, végtelen szeretetével, megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Zsid 10, 7. 16: „Akkor így szóltam: Íme, jövök, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat. …mondja az Úr.”

hogy teljesítsem akaratodat. …mondja az Úr.”

2017. január 19. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Most hozzátok szólok, akik szerettek, tiszteltek és szolgáltok Engem. Az Én Országom nem e világból való. Az Én Országom örökké tartó más világ. Mindenben más, mint amiben most éltek. Országomban egyetlen érték van csupán: szeretet és a szeretetből fakadó erények: az alázat, a türelem, az engedelmesség és az áldozat. Amikor lejöttem erre a Földre, hogy elhozzam nektek Atyám Igéjét, minderre példát adtam nektek, de sajnos nagyon kevés követőre találtam, mert az embereket megvakítja a külső csillogás, a haszonlesés, az azonnali meggazdagodás, a birtoklás, az önzés és a bűn. Csak kevesen mondanak le ezekről Értem, mert Engem magasabb rendűnek tartanak az egész világnál és az Én ismeretemhez képest szemét számukra minden, ahogy ezt Szent Pál is leírta. Ezek a hűségesek az Én követőim, akik magukra vették erényeimet: az önmegtagadást és a kereszthordozást és, Én állok az életükben legfelül és legelöl. Akik kitartanak mindhalálig követésemben, mert szívüket annyira Hozzám láncolták, hogy nem tudnának elszakadni Tőlem semmi áron, mivel megismerték az igazi kincset, így eladták mindenüket, hogy Engem megszerezzenek, mert Én vagyok az igazi kincs, az örök boldogság forrása, az örök élet. Bennem nincs semmi szeplő, semmi folt, Én tiszta, igaz és szent vagyok. Én vagyok a Nap, melynek sugarai elérnek mindent és megvilágítják a lelket, mert Én a szívek és a vesék vizsgálója vagyok. Előttem semmi sincs rejtve és Nekem tartozik számadással minden élő. Én fogom megítélni az utolsó napon, a személyt halála pillanatában és a végítéletkor, cselekedetei szerint. A számból kijövő kétélű, tüzes kard az Én ítélő kardom. Ez azt jelenti, hogy mindent az Evangéliumhoz mérten és a szeretet főparancsához viszonyítva ítélek meg. Ez az egyedüli mérték. Ha Hozzám szablyátok tetteiteket, elkerülitek az ítéletet, de ha szembe mentek tanításommal, nagy büntetést vontok magatokra.

 

Nektek is azt mondom, amit tanítványaimnak: óvakodjatok a farizeusok kovászától, az eretnek tanításoktól, amely által Engem először a középpontból vettek el, ó, mily nagyon fáj a Szívemnek, hogy már nem lehetek jelen az Oltáron, a Tabernákulumban, csak a mellékoltáron. Sőt, már oda fajultak, hogy letettek a pincébe, külön kamrába zártak, hogy elfelejtessenek Engem a hívekkel. Ezek a papok, akik ezt meg merték Velem tenni, ugyanezt kapják vissza az örökkévalóságban: el lesznek zárva Tőlem, nem élvezhetik fényemet, szeretetemet, jóságomat, mint ahogy most híveim nem láthatnak, és nem ünnepelhetnek Engem. Imádkozzatok szolgáimért, hogy engedelmeskedjenek lelkiismeret furdalásuknak és ne tudjanak több bűnt Ellenem elkövetni. Az ilyen lelkekben szüntelenül ott vagyok töviskoronával, keresztre feszítve és nagy erőfeszítésükbe telik, hogy elnémítsák lelkiismeretük hangját. Saját karrierjükre gondolva engedelmeskednek az eretnek vezetőknek.

 

Drága gyermekeim! Tartsátok tiszteletben az időt, amit még kaptok megtérésetekre! Használjátok föl, mert mondom nektek, ha hirtelen elérkezik halálotok órája, a szerint lesztek megítélve, amilyenek abban a pillanatban voltatok. Nem lesz számotokra haladék, mert ezt mondtam: éljetek szüntelen készenlétben, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát. Az Isten Én vagyok, a törvény Tőlem származik, függetlenül attól, hogy elfogadjátok-e, vagy nem: ítélet alá estek, és ha nem teljesítitek Atyám parancsait, nagy büntetést vontok magatokra. Igyekezzetek úgy élni, ahogy Tőlem és szentjeim példáján láttátok, akiket azért helyeztem elétek, hogy kövessétek őket. Ők ugyanolyan gyarló, hús-vér emberek voltak ezen a Földön, mint ti, de követték tanításomat és életszentségre jutottak. Parancsom nem elérhetetlen senki számára. Legyen az egyszerű, iskolázatlan ember, vagy főpap, vagy király: teljesíteni tudják, mert törvényeimet a szívetekbe írtam. A lelkiismeretetek vádol, ha nem teszitek meg, lelketek viszont szárnyal, ha törvényeim ösvényén jártok. Erről ismeritek fel, hogy jó, vagy rossz utat választottatok.

 

Kicsinyeim! Az idő eljött. Ne higgyétek, hogy Én akartam ezt a mai kaotikus, romhalmaz világot. Mindez a ti bűneitek következménye. Én csupán tiszteletben tartom a bűnös emberek szabad akaratát és kiszolgáltatom annak, akit szolgáltak, és választottak maguknak. Az Én akaratom nem az, hogy egymást öldököljék, hanem az, hogy életük legyen és bőségben legyen. Szeretet és béke csókolgassák egymást. Mivel nem kellettek tanításaim, hátat fordítottak neki és nem váltották tettekre figyelmeztetéseimet, ezért érte utol őket büntetésük, amely bűneik egyenes következménye. Ezt nem Én akartam, de kénytelen vagyok megfenyíteni gyermekeimet, mint szerető apa a fiait, hogy megmentsem őket a még nagyobb veszélytől: az örök kárhozattól. Ami most van ezen a világon, és még ami lesz, azért van megengedve, hogy szétválasszam a búzát a pelyvától, az igazakat a képmutatóktól. A Szívem vérzik értetek. Egyházammal együtt újra felmegyek a Golgotára, újra meghalok misztikusan a kereszten, mert együtt érzek minden gyermekemmel, minden vértanúmmal, akik hűségesek maradnak Hozzám mindhalálig. Velük együtt újra meghalok, Véremet ontom. De a bűnösöket kénytelen vagyok megfenyíteni, hogy észre térítsem, és visszairányítsam őket Magamhoz, hogy megóvjam őket a még nagyobb rossztól: az örök haláltól. Így lássátok az eseményeket, kicsinyeim, Szívemnek kedves választottjai! Mindennapi imátok ez legyen: „Atyám, jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, amint a Mennyben, úgy a Földön is.” Ezek a szavak hamarosan beteljesednek. Mert miután megtisztítottam ezt a világot, újjáalkotom, és leszáll közéjük az ezer éves béke uralma. Megkötözöm a sátánt, köztük leszek, Istenük leszek, ők pedig az Én népem. Mindenki az Általam alapított katolikus, egyetemes Egyház tagja lesz. Nem lesznek elhajlások, egységben élnek, Engem magasztalnak és dicsőítenek. A Szent Eucharisztia soha nem látott tiszteletnek és imádásnak lesz kitéve, mert az igazak fogják lakni a világot. A sátánt ezer évre megkötözöm, nem fogja tudni megtéveszteni, kísérteni az embereket. Gyermekeim élvezni fogják a lélek szabadságát. Szeretetben és boldogságban fognak szárnyalni. Igazság és béke csókolgatják egymást. Már ezen a Földön az örök életet hordozzák szívükben, ami nem más, mint Én magam, Aki az Oltáriszentséggel táplálom őket. Tiszta, önzetlen, odaadó szeretetben fognak élni. Én leszek az Istenük és a mindenük. A föld megtermi gyümölcsét, nekik pedig bőven lesz idejük Engem imádni és szolgálni. Az új világban a legfőbb feladat az Evangelizáció lesz, amit nem csak papjaim, hanem híveim is fognak folytatni mindaddig, amíg ember él ezen a Földön. Soha nem látott boldogságban és békében élnek majd, mert Én, az Isten, beragyogom a lelküket, és vezetem őket a szűk ösvényen, amely az Isten Országába vezet. Áldottak lesznek. Átkot, hazugságot nem ismernek. Ha néha megengedek gyarlóságokat, az csak azért lesz, hogy el ne bízzák magukat. Kérjétek, hogy eljöjjön uralmam erre a Földre úgy, ahogy megígértem nektek. A megpróbáltatások idejét pedig lerövidítem, mert egyetlen egy sem menekülne meg közületek, ha ezt nem tenném. Most pedig készüljetek a legnagyobb megmérettetésre, a legádázabb harcra, amely a sátán és csatlósai és a szentek és a szent angyalok között zajlik. Fegyveretek ez legyen: erős hit, szüntelen ima, Belém vetett bizalom, teljes Rám hagyatkozás, Szentírás-olvasás és az Ige hirdetése minden nemzetnek. Akkor csatát nyertek, mert az örök győztes Én vagyok. Aki Mellém áll, győzni fog, de aki Ellenem lesz, az örökre elvész, mert az örök vesztes, a sátán oldalára áll. Megáldalak titeket, kicsi gyermekeim, Szívem túláradó, végtelen szeretetével, megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítés: 1Tessz 1, 8: „az Úr szava”

 

 

 

2017. január 20. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottjai! Örüljetek és ujjongjatok és adjatok hálát szüntelen, magasztaljátok az Én végtelen jóságomat, irgalmas szeretetemet azért, hogy Jelenlétemben élhettek. Itt maradtam köztetek a kenyér és a bor színe alatt feltámadott Testemmel és Véremmel. Hitetekkel megtapasztalhatjátok szeretetteljes Jelenlétemet.

 

Gyermekeim! Ha fel tudnátok fogni, mily nagy kegyelem a Szentáldozás, belehalnátok az örömbe, hogy Velem, Üdvözítő Istenetekkel, Aki értetek kínhalált szenvedtem, egyesültök. Elmerülhettek Bennem, mint vízcsepp a hatalmas Szeretetóceánban. Mindenki abban a mértékben kapja kegyelmemet, amilyen fokban megnyitja Előttem lelkét annak befogadására. Így tartom tiszteletben szabad akaratotokat. Jaj, annak, aki bűnben vesz Engem magához, vagy gépiesen, nem is törődve azzal, hogy Kit fogadott a lelkébe, csak, mint egy darabka kenyeret elszopogat, lenyel. Ezek a lelkek mind hiábavalóvá teszik magukban mindazt a sok jót és szépet, amit megálmodtam róluk.

 

Kicsinyeim! Hirdessétek mindig, mindenütt a Szentáldozás kimondhatatlan nagy kegyelmét és azt, hogy mindenki csak tiszta lélekkel közeledjen Felém, mert egyedül így méltó Hozzám. Merítsenek a kegyelem forrásából, amelynek két módja van: a lélek teljes megnyitása Előttem, a másik a bizalom. Aki Bennem bízik és Rám hagyatkozik, annak szívébe beáramlik a fény, az Én feltámadott Testem és Vérem dicsőséges ragyogása. Ahol ez a fény van, oda nem merészkednek a sötét szellemi erők: a démonok és az ördögök, hanem menekülnek és az ilyen lélek mindig nagy békét és boldogságot élvez.

 

Drága gyermekeim! Így tekintsetek minden Szentáldozásra, amely mindig új kegyelmeket áraszt belétek, mert Én, az Isten, Mindenható vagyok. Kimondhatatlanul szeretlek benneteket és minden vágyam az, hogy ott legyetek, ahol Én, és lássátok dicsőségemet! Mindaz a lélek, aki készenlétben várja halála pillanatát, amely nem halál, hanem a Velem való nagy találkozás végtelen öröme, vágyakozik, izzó, égő, lángoló vággyal Szent Színem örök látására. Ezt csak az életszentségben élők tudják megtenni. Lelke mélyén ugyanis minden ember érzi, hogy halála pillanatában hová vezet az útja. Akik félnek a haláltól, azok rossz úton járnak, és félnek az ítélettől, ami sújtani fogja őket. Az ilyen lelkek vagy a tisztítótűzbe, vagy a pokolra jutnak. De van egy kis hányad, akik buzgó hittel szeretnek Engem, törvényeim szerint élnek, magukban megtapasztalják Isteni Jelenlétemet, amelyet a szentségek révén csöpögtetek beléjük. Ezért kitörő örömmel és hatalmas vággyal indulnak Felém a nagy találkozásra, amikor színről színre láthatnak, és örökre egyesülnek Velem a szent frigyben. Az ilyen lelkek mondják Szent Pállal együtt, hogy a halál nyereség számukra, az élet pedig termékeny munka a Földön. Az ilyen lelkek Szent Pállal kiáltják: élek pedig többé már nem én, hanem a Krisztus él bennem. Aki méltón veszi az Én Testemet és Véremet, azokat fokról fokra átalakítom. Belém istenülnek, Én pedig lelkük hetedik szobájában lakom, és általuk folytatom Megváltásom nagy művét. Az ilyen lelkek mindig célratörően tevékenykednek, mert értelmet adtam életüknek. Én vagyok életük értelme és célja. A lelkek megmentése az ő boldogságuk és egyetlen akaratuk. Mivel átadták az életüket Nekem, megélik a Miatyánk szavait: Atyám, legyen meg a Te akaratod, jöjjön el a Te Országod, miként a Mennyben, úgy a Földön is. Atyám pedig kiárasztja rájuk Szentlelkét, Aki betölti és vezeti őket, és munkatársaimmá teszi a legszentebb feladatban, az Isten-szolgálatban. Ilyenek vagytok ti is, ezért vagytok boldogok, és a lelketek egy fényárban úszó hatalmas palota, ahol boldogan lakom és ahonnan kisugárzom környezetetekre is áldott Jelenlétemet, kegyelmemet.

 

Kicsinyeim! Legyetek boldogok! Adjatok hálát Nekem szüntelen! Szívetek minden dobbanása egy-egy Te Deum legyen! Magasztaljátok a mindenható, fölséges Istent, Aki arra használta föl mindenhatóságát, hogy Őt, Akit a világ befogadni nem képes, mert hatalmasabb mindennél és mindenkinél, és fölötte áll mindennek és mindenkinek, Isteni Lényegét bezárta a Szent Ostyába és a Szent Vérbe, hogy a szívetekbe térjen, hogy azonosuljon veletek, ti Belé istenüljetek, és egyre jobban fényeskedjetek ebben a sötét, bűnökkel terhelt világban. Ti, kicsinyeim, fényhordozók vagytok. Az Én fényemet sugározzátok és terítitek szét a világon, ezért a gonoszok gyűlölnek benneteket, de akik keresnek Engem, általatok hamar Rám találnak. Megáldalak titeket, gyermekeim, hogy életetek bőven termő, sok gyümölcsöt hozó szőlővessző legyen, Atyám mind nagyobb dicsőségére és az Én örömömre. Fogadjátok Szívből jövő áldásomat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítés: Mk 1, 17: „Jézus mondta…”


 

2017. január 21. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Az óra itt van. Már látszanak a jelek. Próféciáim beteljesülnek. Kérjétek magatokra a hit kegyelmét, mert csak erős hittel tudtok szembe szállni a gonosszal. Csak erős, Belém vetett bizalommal tudjátok megvívni a csatát a sötét erőkkel, amelyek szüntelenül ólálkodnak körülöttetek, hogy az örök sötétségbe taszítsanak. De ti soha ne féljetek, ne veszítsétek el bátorságotokat! Erőtöket és hiteteket tápláljátok szüntelen imával! Mindig Engem állítsatok a szemetek elé, mindig csak Rám figyeljetek! Hívjátok segítségül a Szentlelket! Ő vezet titeket a szűk ösvényen, amely az üdvösség felé halad, és Ő mindig Engem állít elétek, hogy példát vegyetek Rólam és erőt merítsetek Belőlem. Maga az üldözés nem tart sokáig, de annál keményebb és véresebb lesz. Már most imádkozzatok üldözőitekért, hogy megkapják a tisztánlátást és hitre térjenek. Imáitokra sokan meg fognak térni közülük és üdvösségre jutnak.

 

 

 

Drága gyermekeim! Ti, akik elhagytatok mindent és mindenkit Énértem azért, hogy osztatlan szívvel Nekem szolgáljatok, nagy védelemben részesítelek benneteket, és megkapjátok Tőlem az erőt és a kegyelmet, hogy bátran szembe szálljatok a gonosszal és megvalljatok Engem üldözőitek előtt. Olyan ékesszólást adok nektek, hogy maga a Szentlélek fog beszélni belőletek. Ezért ne készüljetek, és ne töprengjetek azon, hogy mit fogtok mondani.

 

 

 

Különösen a szenvedések viharában merüljetek el Bennem, elmélkedjetek kínszenvedésemen és kereszthalálomon, mert a Földön a keresztre vagyok felszegezve. Ez a ti üdvösségetek, ti pedig a keresztek által üdvözültök. De felvirrad rátok új fényem korszaka, az ezer éves béke uralma, amikor megkötözöm a sátánt, aki kísért és tévelygésbe taszítja a népeket. Akkor a szeretet és a béke fognak uralkodni, csókot váltanak egymással, Én pedig a szívetekben fogok élni és ti imádni fogtok Engem a legméltóságosabb Oltáriszentségben.

 

 

 

Drága kicsinyeim! Legyetek erősek! Legyetek tudatában annak, hogy a harc örökre eldőlt, amelyet mindig Én nyerek meg, mert Én vagyok az örök győztes, az Isten, Aki mindenekfölött állok. Aki Bennem bízik meg nem szégyenül. Fogadjátok Szívből jövő áldásomat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

 

 

Szentírási megerősítések: 2 Tessz 1, 4-6: „Dicsekszünk is veletek Isten egyházaiban: állhatatosságotokkal és hitetekkel, amelyet tanúsíttok a sok üldözés és zaklatás közepette. Ezeket elviselitek az Isten igazságos ítéletének előjeleként, hogy majd méltók legyetek az Isten országára, hiszen szenvedtek érte. Méltányos egyébként, hogy az Isten üldözőiteknek üldözéssel fizessen meg.”

 

2 Tessz 2, 3-4: „…be kell következnie az elpártolásnak, és meg kell mutatkoznia a bűn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, aki mindenek fölé emelkedik, amit Istennek és szentnek neveznek. Sőt, Isten templomában foglal majd helyet, és istennek akar látszani.”

 

Mk 2, 27: „Jézus mondta”


2017. január 22. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Most jön el a vég. Most teljesülnek be próféciáim. Az antikrisztus hamarosan hatalomra tör. Sokakat megtévesztve és rengeteg lelket maga alá temetve az örök kárhozat tűzhullámaiba. Készüljetek! Vigyázzatok! Eljött az óra. Az üldözés már elkezdődött, és egyre jobban kiterjed mindazokra a papjaimra és híveimre, akik nem értenek egyet a tévtanítókkal, az eretnekséggel, és kitartanak Mellettem. Ez most a nagy megmérettetés ideje. Papjaim és híveim külön lesznek választva. Egyházam olyan, mint egy nagy hajó, amely recsegve, ropogva kettészakad, és a hullámok becsapnak, hogy elsüllyedjen. A hajó egyik felét elnyelik a tajtékzó hullámok, és elsüllyed, egészen a pokol fenekére. A hajó másik fele kiköt a két oszlophoz: az Oltáriszentséghez és a Mária-tisztelethez, és megmenekül. Egyházam lényege ez a két kardinális oszlop, az Én valóságos Szent Testem és Vérem az Eucharisztiában, és Legszentebb Anyám közbenjárása, Akit a kereszten adtam nektek. Aki e két valóságos segítség mellett kitart, az üdvözül. Akinek a szívében Én lakom, az az örök életet hordozza magában. Aki Édesanyám közbenjárását kéri, az megmenekül az örök haláltól.

Kicsinyeim, gyermekeim! Soha nem látott vihar háborog a tengeren. A tenger ez a világ, ami háborgatja, az a sátán, aki érzi, hogy már csak kevés ideje van hátra, és minden erejét összeszedve ádáz harccal a lelkek ellen fordul, hogy minél többeket a kárhozatba taszítson.

Gyermekeim! Értsétek meg: nem az emberi okoskodás, hanem egyedül a szentségek tartanak fent benneteket, csak Általam, a szentségek révén üdvözültök. Egyházam olyan, mintha halott lenne. Rengeteg sebtől vérzik és ízekre szakadt. De közel van feltámadása, mert Én visszajövök dicsőségemben, megújítom és eggyé teszem Egyházamat. Mindazok, akik a maguk erejében bíztak, elbuknak, de aki Bennem bízik, meg nem szégyenül, és aki mindhalálig kitart Mellettem, annak örök élete van.

Drága kicsinyeim, gyermekeim! Készüljetek! Elérkezett a szétválasztás órája. Legyetek hűségesek Hozzám! Készüljetek föl, mert a nagy megmérettetés már itt van. Egyházam végérvényesen kettészakad. A rejtőző, földalatti Egyház az igazakból áll, akik megtartják tanításomat, akik Anyám gyermekei, akik ellen a sátán harcol.

„A sárkány haragra lobbant az asszony ellen, és harcba szállt többi gyermekével, aki megtartja Isten parancsait és kitart Jézus tanúsága mellett.” (Jel. 12,17.)

A többiek, a képmutatók, az eretnekek, a tévtanítók, akik nem állhatnak meg színem előtt, akik a végítéleten ezt fogják hallani Tőlem: távozzatok az örök tűzre, amely a sátánnak és a csatlósainak készült. Jól vigyázzatok! Nem lehet kétfelé sántikálni, és nem lehet két úrnak szolgálni. Én vagyok az ítélőbíró, a szívek és vesék vizsgálója. Előttem nincs rejtve semmi. Én megítélek mindenkit cselekedetei szerint. Azok, akik a pillanatnyi karrierjük miatt elhagytak Engem, térjenek vissza Hozzám addig, amíg még lehet, mert nekik mondom: ha megmaradnak a téves úton, örökre elvesznek. Nektek pedig, az igazaknak, követőimnek mondom, soha ne féljetek: hajatok szála sem görbülhet Atyám tudta nélkül. Ha mégis a vértanúság lesz a részetek, azt azért engedem meg, hogy hűséges szeretetetek által megdicsőítsétek az Istent. Fogadjátok megerősítő áldásomat Szívem túláradó, végtelen szeretetével, amely megóv mindnyájatokat az örök kárhozattól az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítések: Mt 26, 1-2: „Jézus így szólt tanítványaihoz: „Tudjátok, hogy két nap múlva itt a húsvét. Az Emberfiát kereszthalálra adják.”

Mt 23, 34: „Nos, prófétákat, bölcseket és írástudókat küldök hozzátok. Közülük némelyeket megöltök és keresztre feszíttek.” Mt 24, 9-13. 15: „Szorongattatásban lesz részetek, megölnek benneteket, s a nevemért minden nemzet gyűlölni fog titeket. Sokan eltántorodnak hitüktől, elárulják és gyűlölik majd egymást. Számos hamis próféta fellép, és sokakat tévedésbe ejtenek. A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet, de aki mindvégig kitart, az üdvözül. Az országnak ezt az evangéliumát hirdetni fogják az egész világon, bizonyságul minden népnek, és akkor jön el a vég. Amikor majd látjátok a szent helyen az iszonyatos pusztulást, amelyet Dániel próféta megjövendölt – aki olvassa, értse meg!”

a

 

Hozzátartozók

 

2017. 01. 01. Oltáriszentségi Jézus

Gyermekeim! Ne méltatlankodjatok azok miatt, akik nem szeretetben élték meg Szent Karácsony Ünnepét. Tudom, hogy fáj nektek, amikor szeretteitek nem élték át Jézus közelségét. Azt az áldozatot kérem tőletek, hogy értük ajánljátok fel, amit elszenvedtetek. Ne ítéljétek meg őket világias gondolkodásuk miatt, hiszen még nem jutottak el a szeretetre. De ti sem, ha nem hozzátok meg értük zokszó nélkül az áldozatot. Minél több áldozatot hoztok értük, annál nagyobb kegyelmeket közvetítek feléjük. Szeressétek családtagjaitokat és imádkozzatok értük, hogy megkapják a megtérés kegyelmét. Vigyázzatok, ne legyen szívetek tele indulattal, csak azért, mert még nem jutottak el Hozzám. Ne feledjétek a szeretet jóságos, hosszan tűrő, nem rója fel mások bűnét, nem kérkedik, nem féltékeny. Legyetek szeretetem követői és akkor meglátjátok a csodát, amit művelek bennük. Szeretetem nem vonom meg tőlük, még akkor sem, ha ők nem foglalkoznak Velem. Mindent felhasználok, a ti áldozataitokat is, csak hogy magamhoz édesgessem őket. Nektek kell vinni feléjük a szeretet cselekedeteit, hogy felismerjék a bennetek való jelenlétemet. Ne féljetek, mert megígértem nektek, hogy családtagjaitok nem fognak elveszni, ha ti is megtesztek értük mindent önzetlenül. Nem ígérem, hogy könnyű lesz az út, de azt igen, hogy magam egyengetem ösvényeiket, imáitok által. Bocsássatok meg nekik, akkor Én is elfelejtem botlásaitokat. Jézusotok

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1181-hozzatartozok

A Szentlélek személyre szabott adományai

 

2017.01.07

Kedveseim, kérjetek Istentől mindenhez kegyelmet, mert figyelembe veszi vágyaitokat, amit Ő ültetett szívetekbe! Nem minden vágy egyezik meg Isten akaratával. Ezért elsősorban úgy kell kérnetek, hogy az Ő akarata teljesedjen be életetekben. Engedjétek el még a vágyaitokat is, és bízzátok magatokat az Úrra, hiszen Neki gondja van rátok. Ő minden kegyelmet megad nektek ahhoz, hogy beteljesítse rólatok való elképzelését. Imádkozzatok szüntelenül a Szentlélek Istenhez, aki meghallgatja kéréseiteket, ha azok megegyeznek akaratával.

2017.01.14.

Kedveseim! Használjátok adományaitokat, ahogy azt Jézustól kaptátok. Fedezzétek fel azokat és építsétek be hétköznapjaitokba. Ne a másét kívánjátok meg, hanem fedezzétek fel, mivel ajándékozott meg a Szentlélke benneteket. Az imádság lelkét megkapta minden engesztelő, de nem ugyanolyan mértékben. Imádkozzatok, hogy a Szentlélek megmutassa nektek, hogyan kell engesztelnetek! Nincs két egyformán működő lélek, ezért mindenki a saját adományait fedezze fel. Nagyon sok féle módon fejezhetitek ki Krisztushoz való tartozásotokat. Jól és helyesen kell értelmeznetek saját karizmáitokat, mert ha nem így tesztek, akkor könnyen eltérhettek Jézus akaratától

2017. 01.15.

Kedveseim! A Lelki adományok különfélék, ahogy Szent Pál tanítja, de a Lélek ugyanaz. Amikor imádkoztok, mindenki a saját adományának birtokában teszi, ezért másként adjátok oda Istennek, amit tőletek kér. Ez misztérium, amelyet az Atya ajándékozásának mértéke szerint történik. Tehát, amikor egy közösségben az ima Lelkével egyesültök, mindenki egyéni módon engesztel, még akkor is, ha ugyanazt az imát mondjátok. Minél átadottabban végzitek az engesztelő imákat, annál hatékonyabb lesz a közösségben végzett imáitok ereje is. Mert mindenki beleadja saját lelki egyéniségét és így sokszínűvé válik a Mennyei Atya előtt felajánlásotok.

2017. 01. 16.

Kedveseim! Figyeljétek, mire indítja szíveteket a Szentlélek. Nincs nap, hogy ne újuljon meg bennetek a Lélek, ha ti is együttműködtök Vele. Életetek nem lesz unalmas, mert gazdagon kiárad bensőtökben Isten Lelke. Hogyan tudtok Vele együttműködni? Engedjétek, hogy ott legyetek, ahol látni szeretne benneteket! Ha nem ragaszkodtok saját elképzelésetekhez, akkor Ö indít benneteket a cselekvésre. Bármi történjék, kérjétek, hogy a legnagyobb jó származzon belőle. Legyetek készségesek és engedjétek, hogy lendületet kapjon bennetek, mert a Lélek ott fúj, ahol Isten akarja. Ne ragaszkodjatok saját elképzeléseiteket, és hagyjátok működni magatokban a Szentlelket.

2017. 01. 17.

Kedveseim! Keressétek meg, miben tudjátok előmozdítani Isten dicsőségét! Melyek azok a területek, amelyek lelki felemelkedéseteket segítik? Mert ezek lesznek az adományok, melyeket Isten Szentlelkétől kaptatok. Másban nem dicsekedhettek, mint Isten ajándékozó szeretetében. Éljetek ezekkel a karizmákkal, szeretettel használjátok embertársaitok felé. De kérjétek a kegyelmet, hogy be tudják fogadni, irigység nélkül, amit kaptatok. Mindenki másként fogja megtapasztalni Isten adományozó szeretetét, hogy ne kívánjátok el egymásét. Ez a sokszínűség vezet benneteket Mennyei Atyánk örömébe. Szeressétek, amit kaptatok és jól használjátok azokat, Isten legnagyobb dicsőségére.

2017.01.19.

Kedveseim! Isten Szentlelke segítsen benneteket, hogy amibe belekezdtetek, azt maradéktalanul véghezvigyétek. Fedezzétek fel azokat a kegyelmeket, amelyekkel lendületet vesz küldetésetek, és azt erősítsétek meg a Lélek által. Minél több adományt találtok magatokban, annál stabilabb lábakon álltok. De ne feledjétek, mindennek a fő mozgató rugója a szeretet. Mert ha nem a szeretet vezérli cselekedeteiteket, semmit sem fognak érni. Mindig a szeretet vezéreljen titeket! Mindent ennek érdekében tegyetek, akkor hatékony lesz engesztelő hivatásotok.

2017. 01.22.

Kedveseim! Amikor egész valónkat átadjuk Istennek, akkor tud használni minket igazán. A teljes átadás folyamatos lemondást kíván részünkről. Ilyenkor a lélek kiüresedik, és már nem ragaszkodik máshoz, engedi, hogy Isten betöltse. Ezzel Isten ajándékozó szeretetével rendelkezik, elkezdi használni adományait és ebből rengeteg jó származik. A szentek megértették, hogy nem kell félniük a kiüresedéstől, mert akkor érkezik meg számukra Isten kegyelme, amely betölti őket. Minél tökéletesebben használták adományaikat, annál hatékonyabbá vált bennük Isten kegyelme. Aki erre ráérez, megtalálta azt a kincset, amit egyedül Jézus tud felkínálni. Vágyakozzatok erre a kegyelemre, mely megnyitja előttetek az örök élet útját!

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1190-a-szentlelek-szemelyre-szabott-adomanyai

a
2011. január 19.
Szűzanya:„…Mennynek és Földnek teremtőjében…” (Hiszekegy)
Szűzanya: Drága Gyermekeim! Édesanyai szívem nagyon örül, hogy ma Én taníthatlak benneteket. Szeretettel köszöntelek mindnyájatokat. Köszönöm, hogy eljöttetek.
Ma a „Hiszekegy” harmadik része következik: „…Mennynek és Földnek teremtőjében.”
Kivétel nélkül minden, ami létezik a világban Isten alkotása. Semmi nem lenne, ha Isten nem teremtette volna meg. A Bibliában azt olvashatjátok, hogy 6 nap alatt teremtette meg a Földet és az eget.
A Teremtés könyvében ez van: „Így készült el a Föld minden bennelevővel együtt. Isten a 7. napon befejezte művét, amit alkotott.  A 7. napon megpihent munkája után, amit végzett. Isten megáldotta és megszentelte a 7. napot, mert azon megpihent egész teremtő munkája után. Ez a története az ég és föld teremtésének, ahogy az lefolyt.” A teremtéstörténet leírása sok emberben kételkedést okoz.
Egy gimnazista kislány, Anna 16 éves éppen így kételkedik. Hittanóráról hazatérve így szólt szüleihez:
– Látjátok? Ezért nem veszik komolyan a társaim a hittant, mert ilyeneket állít a Biblia. Már hogy is tudta volna Isten hat nap alatt megalkotni az egész világot? A tudomány szerint hosszú idő alatt, évmilliók alatt alakult ki az anyagi világ.
Akkor most kinek higgyek: A Bibliának vagy a tudománynak? Édesanyja így válaszolt:
– Annám! A tudományban emlegetett evolúció, nincs ellentétben a Szentírással. A 6 nap a teremtéstörténetben 6 hosszú időszakot jelent, nem pedig 6×24 órát. Itt nem az a lényeg, hogy mennyi ideig tartott a teremtés, hanem azt kell elhinnünk, Annám, hogy Isten alkotó ereje nélkül a semmiből nem lett volna se élettelen, se élő anyag.
-És mondd, Anyu, Isten hogyan teremtette a világot? Olyan sorrendben, ahogy a Bibliában le van írva? Nappalt, éjszakát, vizeket, szárazföldeket, stb?
Édesanyja így válaszolt: A sorrendet se kell mindenáron pontosan tudnunk, csak amennyit a Biblián keresztül Isten szava elárul nekünk. Amikor majd Isten színe elé kerülünk, megértjük az egész teremtést. Van, aki úgy képzeli el, hogy amikor még csak Isten létezett és nem volt semmi, létrehozott egy formátlan vagy bármilyen anyagot, vagy akár egy sejtet, és az fejlődésnek indult, minden kifejlődött benne, ami most van, és egyszer csak kiformálódott rajta az élő és élettelen világ. A legjobb, ha a sorrendet illetően a Bibliára támaszkodunk, mert az Isten szava.
Drága Gyermekeim! Ezzel anya és kislánya beszélgetése lezárult és Anna megnyugodott. Belátta, hogy nincs is olyan kibékíthetetlen ellentét a tudomány és a Szentírás álláspontja között. Ma már az Egyház és a tudósok tudják, hogy a teremtés és a fejlődés összekapcsolható. Vagy még jobb megfogalmazásban a teremtés fejlődésben (evolúcióban) áll. Csupán ennek alapján érthető meg, mit jelent, hogy az ember egészen Isten alkotása és ugyanakkor mégis a fejlődés terméke. Hogyha manapság ateisták még mindig a teremtés és fejlődés közti állítólagos kibékíthetetlen ellentétekre hivatkoznak, nyugodtan mondhatjátok nekik, hogy rég túlhaladott álláspontot igyekeznek védeni. Tehát az evolúció megfelel a bibliai teremtés leírásának. A tudomány és a vallás is egyaránt azt vallja, hogy a mindenség nem kész valami, hanem a dolgok sorozata, melyek folyamatosan teremtődnek, az egyik a másikból kiindulva. Tehát egy befejezetlen és fejlődő világban éltek.
Viszont nektek, akik hisztek Istenben, tudnotok kell, hogy a fejlődés, az evolúció nem önmagától van, hanem azt is az Örökkévaló teremtette és irányítja. Aki a semmiből létre tudta hozni az anyagi világot, az miért is ne tudná számára magát a fejlődést is biztosítani. Nem is az a kérdés, hogy van-e fejlődés, hanem hogy jó irányba vezet-e?! Mert ha azt vesszük figyelembe, hogy tudósok az atomfegyverek kitalálásával fel tudnák robbantani az egész Földet, akkor ez a fejlődés rossz iránya. De ne aggódjatok, mert Földetek Isten kezében van, és ezt nem engedi.
Azt mondjátok a Hiszekegyben: Hiszek Mennynek és Földnek teremtőjében… Először a Mennyet teremtette meg Isten, aki önmagától való, és kezdetben egyedül volt. A Szentháromságos egy Isten együttes műve volt a Menny megteremtése, mely a semmiből, a sötétségből alakult, mint ragyogó fényesség. Ezt benépesítette az angyalokkal. Ezután következett az anyagi világ teremtése, az egész univerzum: Napok, naprendszerek, bolygók, csillagok és köztük a ti Földetek.
A Biblia oly szépen leírja, hogy a Föld puszta volt és üres, sötétség borította. Majd megteremtette a nappalokat és éjszakákat. Hogyan? A Földet mozgásba hozta a tengelye körül, hogy rendszeresen váltakozva kapja a fényt, a már megteremtett Naptól. Azután bolygótokon megalkotta a vizeket és szárazföldeket és körülötte az éltető levegőt, majd a zöldellő növényeket és az állatokat. Végül megteremtette az embert saját képmására. A Teremtés Könyve (1, 27-28) ezt így írja le. „Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Szaporodjatok, töltsétek be a Földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, és az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog… Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem, és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen. A mező vadjainak, az ég madarainak és mindennek, ami a Földön mozog és lélegzik, minden növényt táplálékul adok.”
Ma, Drága Kicsinyeim, egészen különös dolog fog itt történni. Míg Én, Édesanyátok eszközöm jobb oldalán állok és mondom a tanítást nektek a Hiszekegyről, a másik oldalon veletek szemben áll a teljes Szentháromság. Látni, nem láthatjátok Őket, de higgyetek Szavamnak. Hófehér ruhában állnak, mint három ifjú. Az Atya középen, az arca időtlen, sima, a haja, szakálla őszül. Jézus, Tőle jobbra áll, arca szépségesen szép és komoly. Balra áll a Szentlélek, szeretet és bölcsesség sugárzik belőle.
Kicsinyeim! Most hunyjátok be szemeteket és képzeljétek el, hogy e három fényes alakot sötét űr veszi körül. Egyszer csak a Mennyei Atya fejéből egy fényes szikra pattan ki és a szikrából gömb alakú fények tőrnek elő, mint megannyi Nap, és ezekből a fényes gömbökből sok kicsi gömb válik ki és ezek elkezdenek körülöttük, mint Napok körül keringeni. Kialakulnak a Naprendszerek: bolygók, Napok, Holdak, csillagok. Most a Mennyei Atya különös dolgot tesz. A Naprendszerek már nem látszanak, a bolygók közül csak a Föld. Bolygótok egyre jobban közeledik az Atyához. Egy üres sötét gömb, csak a Szentháromság fénye világítja meg. Atyánk a kezébe veszi. Jézus és a Szentlélek Isten szeretettel fölé hajol és kezeikkel Ők is érintik. Az üres földgolyó kezd elváltozni: mélyedések, kiemelkedések, szárazföldek és tengerek képződnek rajta. Kezd a Föld színesedni, erdők, rétek, csillogó folyók, patakok, tengerek borítják el. Majd a Szentháromság mindhárom személye rálehel e szép bolygóra, életet lehelnek bele, s benépesítik a növények, állatok, megteremtik az első emberpárt, hogy sokasodjanak. Isten, az ős-lét, mindennek alkotója és teremtője ezután visszahelyezi pályájára a Földet és nagy atyai szeretettel megcsókolja, ezt teszi Jézus és a Szentlélek is. Így indítják útjára.
Drágáim! Amit most elmondtam jelképek, szimbólumok voltak. Hogy hogyan történt a teremtés, azt valóságosan elmesélni nem tudnám, mert testbe zárt értelmetek nem tudná felfogni. De ígérem nektek, hogy ha röpke földi életetek után üdvözültök, az egész teremtéstörténetet a maga valóságában meg fogjátok érteni. Édesanyai szeretetem összes melegével Megáldalak titeket a mély hit kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
a
 
Jézus: A bűnbánat szentségéről
Drága engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Jézus a ti Üdvözítőtök, és eszközömön keresztül szólok hozzátok. Ma a bűnbánat szentségéről foglak tanítani benneteket.
A téma nagyon időszerű, mert a bűn soha nem látott módon elhatalmasodott a világban. Az emberiség gonoszsága és hitetlensége miatt megérett a pusztulásra. De Mennyei Atyánk szeretete és irgalma végtelen, meg akarja menteni a lesüllyedt teremtményei lelkét és testét.
 Ezért engedi meg az utolsó lehetőséget, a Nagy Figyelmeztetést, ahol még mindenki megtérhet, megtisztulhat. Ehhez a megtisztuláshoz adtuk nektek ajándékba a BŰNBÁNAT SZENTSÉGÉT.
Először bemutatom nektek a bűn eredetét. Az angyalok egy része Lucifer vezetésével megirigyelte Isten mindenhatóságát, tudását, hatalmát és fellázadt ellene, ezért Isten letaszította őket a Mennyből. Ők azóta a kísértők, a gonosz szellemek, akik Ádám Évától kezdve beleültetik a bűnt az emberek lelkébe.
Gyermekeim! A bűn rossz – mégha vonzónak is tűnik – mert eltávolít Tőlem titeket. Ugye tapasztaltátok, hogy ha vétkeztek, utána nyugtalanok, szomorúak vagytok, nem tudtok imádkozni sem. A bűnnel ez a célja ellenségemnek, hogy a Velem való kapcsolatotok megszűnjön és bűnt-bűnre halmozva, végül elkárhozzatok.
Mi, Atyámmal minden emberbe beleültettük a lelkiismeretet. Mindenki kivétel nélkül legbelül érzi, hogy mi a jó és mi a rossz a lelkének. Sajnos sokan ezt a lelkiismeretet elaltatják. Bebeszélik maguknak, hogy ők ártatlanok, nincs semmi bűnük. A mai ember különösen hajlamos erre, mert az egész környezete romlott, a bűnt erénynek tartja, az erényt szégyellni való gyengeségnek. Pl. a 16 éves leány vagy fiú osztálytársai szemében gúny tárgya, ha még mindig érintetlen. A hűséges férjet kinevetik a munkahelyén vagy a kocsmában, ha neje mellett nincs barátnője. A melegeknek nincs bűntudatuk, büszkén és nyilvánosan felvonulnak jogokat követelve. A magzatgyilkosságot sok országban törvény védi. Az embereknek csak egy kicsi, mélyen vallásos része igyekszik minden erejéből betartani a 10 parancsolatot, mely örökérvényű az egész történelmünk folyamán.
Aki kegyelmi állapotban van – mint ti is engesztelő Gyermekeim – annak jól működik a lelkiismerete. Minden este megvizsgálja magát -kérve a Szentlélek segítségét hozzá – és felismeri az aznapi gondolataiban, szavaiban, cselekedeteiben azt, ami jó és azt, ami rossz. A rosszat megbánja. A legideálisabb, a bűnt, még a legkisebbet is, az elkövetés után azonnal megbánni és szívből bocsánatot kérni Tőlem. Ilyenkor Én nagyon boldog vagyok, hogy kicsi gyermekem gyengeségében bocsánatot kér, Rám támaszkodik. Lehajolok hozzá, felemelem, letörlöm bűnbánó könnyeit, és a Szívemhez szorítom, és azonnal megbocsátok neki, legyen a bűne bármilyen fekete. Miután érzi szívében ezt a nagy megbocsátó szeretetemet, béke ömlik szét benne, az Én békém.
Ha valaki elmulasztja ezt az azonnali bűnbánatot és bocsánatkérést, akkor órái, napjai nyomott hangulatban telnek, ideges, képtelen elmélyülten imádkozni, mert a meg nem bánt bűn távol tartja Tőlem.
Most, a Nagy Figyelmeztetés küszöbén arra kérlek titeket kedves jelenlévő Engesztelőim, hogy egy cseppet se várjatok a bűnbánattal, mert alig várom, hogy letörölhessem lelketekről a foltot. Azt akarom Én, Üdvözítőtök, aki oly forrón szeret Benneteket, hogy lelketek bármelyik pillanatában alkalmas legyen a Szentlélek fogadására, hogy hófehér, tiszta lélekkel várjátok Őt.
A következőkben a közgyónásról szeretnék szólni néhány szót, ami a Szentmise keretén belül van. Tulajdonképpen ezzel kezdődik a mise, hogy mindnyájan megtisztuljatok az Én szent áldozatomra. Ilyenkor, mielőtt közösen, hangosan mondjátok a bűnbánati imát, teljes szívetekből kérjetek Tőlem bocsánatot mindazért, amivel megbántottatok.
Ne higgyétek, hogy nincs semmi bűnötök: Lehet, hogy kicsúszott egy türelmetlen szó, lehet, hogy átsuhant egy rosszindulatú gondolat valakiről vagy egy elítélő szó. A bűnbánati ima közben amikor kéritek a Boldogságos, mindenkor szeplőtelen Szűz Máriát, az összes angyalokat és szenteket, hogy imádkozzanak érettetek bűnbocsánatért, akkor legyetek meggyőződve róla, hogy Édesanyám, az angyalok és a szentek valóságosan ott állnak összetett kezekkel és imádkoznak értetek.
A következő, amiről tanítani szeretnélek titeket, az a szentgyónás. A bűnbánat szentsége, tehát a szentgyónás az Én ajándékom. Meghagytam apostolaimnak, hogy akiknek megbocsátják bűneit, azoknak Én is megbocsátok, és akiket feloldoznak bűneikből, azokat Én is feloldozom. De ez nemcsak apostolaimnak szólt, hanem útódaiknak is, a mai pásztoroknak. Sajnos, amióta Egyházam darabokra szakadt, az új vallások mind elutasították a Szentgyónást. Ez nagy fájdalmat okoz Nekem.
Most a szentgyónásra való felkészülésről szeretnék szólni. Elszomorít, mikor azt látom, hogy a gyónásra várakozók beszélgetnek egymással. Jobban tennék, ha elmélyülten gondolkodnának bűneiken, megbánnák és kérnék bocsánatomat. Gyermekeim! Mielőtt beléptek a gyóntatószékbe, indítsátok fel magatokban a bánatot és az erős fogadást! Lehet saját szívből jövő szavaitokkal, de lehet imakönyvből is.
Amikor beléptek, gondoljatok arra, hogy Én várlak ott bent titeket. A pap csak eszköz. Én hallgatom meg bűneiteket, Én adok lelki tanácsokat, Én hallgatom meg bűneiteket, Én adok lelki tanácsokat, Én oldozlak fel, Én bocsátom meg bűneiteket. Több választottamnak megmutattam, hogy nem a lelkiatyátok ül ott, hanem Én. Ezt Mariann is látta többször, aki a naplóban szerepel.
Fontos, hogy a gyónásmód őszinte legyen, semmit nem szabad elhallgatni. Gyónjátok meg a bocsánatos bűnöket is, ne csak a súlyos bűnöket, még akkor is, ha ez nem kötelező. Így lelketeket hófehérre tudom mosni. Ha a bánatimát (Teljes szívemből bánom…) összeszedetten, jó lélekkel imádkozzátok, ha őszintén bánjátok bűneiteket, akkor tökéletes a bánatotok. Ha közben könnyeitek hullnak, annyira átérzitek, az az Én külön ajándékom.
Ne válogassatok a gyóntató atyák között, mert az Én megbocsátásom nem a pap személyétől függ. Szentgyónás után az elégtételt, ha lehet, azonnal imádkozzátok el! De ne elégedjetek meg azzal a penitenciával, amit a gyóntató atya feladott, hanem otthon tegyetek hozzá még egy önmegtartoztatást, egy rózsafüzért vagy végezzetek valami jócselekedetet!
A szentgyónás után hála-imát kell mondani. Ha a szentmise keretében gyóntok, akkor továbbra is figyelmesen vegyetek részt a szentmisén és otthon imádkozzátok el a hála-imát, hogy megtisztítottalak benneteket. Van ilyen az imakönyvetekben, de lehet saját szavaitokkal is. Ha ezek szerint jártok el, ahogyan elmondtam, akkor szentgyónásotok teljesen eredményes lesz.
Miért kell gyónni járni? Egyesek csak azért gyónnak, hogy megkönnyebbüljenek. Ez nem elég. Azért kell gyónni elsősorban, hogy általa lelked jobb legyen, hogy ezután ne kövesd el mindig ugyanazokat a bűnöket.
Milyen gyakran kell gyónni? Egyházam erre így válaszol, hogy legalább egyszer egy évben Húsvétkor kötelező gyónni, de ajánlatos minden nagy ünnep előtt. Én, Megváltótok viszont azt mondom, ez nagyon kevés. Gyónjatok minél gyakrabban, szükség szerint. Ez azt jelenti, hogy mikor elkövetsz egy bűnt, azonnal gyónd meg! Szeretném, ha a Szentlélek Úristen kiáradásakor egészen tiszta lelket találna bennetek!
Nem vagyok ellene az életgyónásnak, helyes, ha valaki összegyűjti elkövetett, meggyónt régi és út bűneit és egyszerre meggyónja. De ezt többször nem kell ismételgetni, mert aki újra és újra életgyónásokat csinál, az úgy érzem, kételkedik megbocsátó szeretetemben és irgalmamban. Higgyétek el, amit egyszer már meggyóntatok, azt Én teljesen eltöröltem örökre.
Fontos, hogy miután Én megbocsátottam nektek a szentgyónás keretében, ti is egészen bocsássatok meg magatoknak az elkövetett és megbánt bűneiteket. Szomorú látvány Nekem, mikor valaki szentgyónás után is búslakodik, kesereg. Úgy érzi, ő olyan gonosz, hogy neki nem tudok megbocsátani, ezért el fog kárhozni. Ezt a helytelen érzést, a bűntudatot a gonosz okozza.
Kicsinyeim, búcsúzásul még annyit szeretnék mondani, hogy legyetek hálásak a bűnbánat szentségéért. Ez a szentség, ami egyengeti a Mennyország felé vezető utatokat. Bűnbánat nélkül elkárhoznátok. A sok közömbös és hitetlen ember visszautasítja ezt a kegyelmet, de Atyám irgalmában meg fogja nekik adni a Nagy Figyelmeztetéskor. Imádkozzatok értük, hogy fogadják el a bűnbánat szentségét, mint lélekmentő ajándékot! Megáldalak benneteket a bűnbánat lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
2009. január 19.

1995. január 19.

 

A BŰN UTÁN JÖN A BŰNHŐDÉS

 

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott légy testvérem, a mi Urunk, Jézus Krisztus szent kegyelméből. Ámen. Ármin vagyok, ne félj!

 

Köszöntelek testvérem a mindenható Atya Isten, a Fiú Isten, a Szentlélek Úristen szent és szentséges szent nevével, a Szentlélek kiáradása által.

Imádkozzunk testvérem! Imádunk és áldunk mennyei örök Atyám, ki szerető Atyja vagy a tieidnek, mindazoknak, kikben felismered szent Fiadat, Jézus Krisztust, mert ki megfürdette lelkét a Bárány vérében – azok kik akaratuk által Krisztuséi lesznek ­azoknak a lelke a megváltó üdvözítő vonásait tükrözik vissza, így válnak hasonlóvá a jó Pásztorhoz, ki életét adta a juhaiért. Ez a hasonlóság nem a testé, hanem a léleké.

 

Áldunk mennyei Atyám, azért a szeretetért, hogy szent Fiadat küldötted el értünk. Hálát adunk, mi esendő senkik ezért a szeretetért, hogy ezt szent Fiad bemutatta az embernek, hogy akinek szeme van, lássa, akinek füle van, hallja, akinek értelme van az meg is értse akarata által. Mert aki nem akarta látni, az nem is látta, és aki nem akarta hallani az nem is hallotta, így tudatáig nem is jutott el.

Imádunk Atyám, szent Fiadban és általa, és dicsőítünk a Szentlélek Úristen által, külön-külön, de mégis a Szentháromságban, az egy igaz Istent. Ki érti ezt? Teljes­ségben az embemek nem adatott meg. Ezt csak a hit által, mert ezt csak a szív fogja fel, de csak annyira, mennyire megadatik neki a Szentlélek Úristen kegyelme által. Mert Atyátoknak nem a tudástokra van szüksége, hanem a hitetekre és ezáltal igazultok meg. Ezért áldunk és magasztalunk Atyám, a dicső Szentháromságban a te felülmúl­hatatlan bölcsességedért. Így tártad ki a mennyek ajtaját a kicsik és a semmiknek látszók előtt, mert szabad akarata minden embernek van, éppúgy a kicsiknek, mint a nagyoknak. A rabnak éppúgy, mint a hatalmasnak, ki testét rabláncra fűzte, de lelke szabadon élhet Isten kegyelmével (és utasíthatja azt vissza). Mert könnyebben megtapasztalja azt, hogy nincs egyedül és rádöbben arra, hogy Ura és Istene ott van vele a nyomorúságában, csak engedni kell, hogy ez a szeretet átölelje és ez a szeretet mindenre képes. Leborulva imádunk, ó dicső Szentháromság, úgy mint Atya, a Fiú, Jézus Krisztus és Isten Szentlelke, a Szentlélek Úristen. Áldassék a te szent neved mindörökké, Ámen.

 

Testvérem! Egy új év kezdődött. Egy igen igen nehéz év, mit a hazugság atyja a sátán igen nagyon nehézzé tesz mindnyájatok részére. Jönnek a bajok lentről, jönnek a bün­tetések fentről. Ne feledjétek a bűn maga után vonja a büntetést. Ez isteni törvény, a bűn és a bűnhődés. Ezt is az ember gonoszsága idézi elő. Mert ha hallgattatok volna Uratokra és Istenetekre – mert Isten akarata az volt, hogy szeressétek egymást, mint önmagatokat – mindent megadott ahhoz, hogy míg a földön éltek, boldogok legyetek. De az ember ellenállt Isten akaratának. Szembefordult Urának és Istenének. És ez a szembeszegülés felhalmozódott és az egekig csapott, s jött az özönvíz. Pedig Noé hirdette Isten haragjának napját. Nem egy nap alatt épült fel a bárka, ha úgy tetszik nagy hajó, miben elfért mindaz és mindazok, hogy újra kezdődjön minden. Itt is lehetőség adatott az embernek, hogy mindenki megtérjen Urához, Istenéhez. Ehelyett mi történt? Kinevették azt, ki hirdette az eljövendőket, lenézték és kigúnyolták. És mi történt? – elérkezett Isten haragjának a napja. A bűn után jött a bűnhődés.

 

De Isten adott még egy lehetőséget az embernek, hogy újra tiszta lappal indulhasson, hogy az utódok beteljesítsék Isten akaratát, hogy boldog és emberhez méltó életet élje­nek. És mi történt, újra elfordult az ember. A gyűlölet, utána hatalomvágy, a kapzsiság, a kevélység, taposó malmot épített az emberi gonoszság és kin taposott az ember, a másik emberen, kit úgy kellett volna szeretni, mint önmagát.

 

Hiába küldött az ég prófétákat, megölte a bűnében megátalkodott ember. Végül jött Isten Fia, az Atya egyszülöttje – hogy megváltsa az embert kínhalála által kiömlő szent Vére által – hogy aki benne hisz, az el ne vesszen, hanem őbenne és őáltala örök élete legyen mindörökre. Mindezt milyen érthetően és egyszerűen mondotta el Uratok Istenetek a szőlőmunkásokról szóló példabeszédben, egyben utalva saját halálára. És ki hallgatott rá? A kicsik, a semminek látszóak. Ma is járja apostoli útját Péter utóda, Krisztus földi helytartója. Kik hallgatnak rá, a kicsik, a semminek látszóak! A hit csak a gyökerekből sarjadzik, lentről. A papság is jobban el van foglalva a földi dolgokkal, mint az égiekkel. A buzgó krisztusi útján járó kisbojtárjai a jó Pásztornak, ki vannak közösítve, kik élik a hivatásukat. Nem a hívek, akik először kiközösítik, hanem maga a papság. Mint mondottam az előzőkben a bűn, bűnhődést von maga után.

 

Testvérem és testvéreim! Kik Krisztuséinak valljátok magatokat, úgy éljetek, hogy Krisztus is magáénak valljon benneteket. Járjátok a nehéz utat egymásért és Krisztusért és semmitől se féljetek! Bármi történik is tudjátok, hogy Uratok azért engedi meg, hogy abból Krisztus által győztesen kerüljetek ki. Higgyétek töretlen hittel, hogy Uratok és Istenetek szívügye a ti üdvösségtek. Semmitől sem féljetek! Ne törődjetek vele, ha kinevetnek, mit számít az nektek! Mert mit adhat a világ, hamis gyöngyöket, álörömöket, utána pedig, örök kárhozatot. Ettől féljetek!

 

Legyetek reménységgel eltelve Uratok és Megváltótok iránt. Nem hagy el benneteket, veletek lesz a nehéz úton és átvisz azon a szakadékon, ahova a világ urának hatalma már nem ér el, hol várnak rátok, hol az Istenetek, Uratok végtelen szeretete vesz körül benneteket, hol nincs félelem, nincs rettegés és fel tudjátok fogni, mit jelent az a szó: “Én vagyok a jó Pásztor, ki életét adja juhaiért.” Ámen.

 

Testvérem és testvéreim Krisztusban! Vértezzétek fel szíveteket imádsággal, szeretettel, alázattal és Krisztusba vetett hittel, ami nem feltételekhez kötött. Szeretet­ből ajándékozzátok szíveteket, lelketeket Uratoknak, Isteneteknek. Ne a jutalmat várva tegyétek, hanem csak úgy egyszerűen, szeretetből. Hasonlítsatok ebben is Uratokhoz, hisz ő is ezt tette, csupán szeretetből. Ugyan, milyen jutalmat várhatott volna tőletek? Mert nem Istennek volt és van szüksége rátok, mert nélkületek is tökéletes Isten, hanem nektek kis porszemek van nagyon nagy szükségetek Istenre.

Fő bűne az emberiségnek, hogy azt hiszi magáról, hogy valaki. Abban látja óriásnak magát, hogy tud repülni és ezáltal fentről is tudja pusztítani embertársait. Birtokában annak a tudománynak, hogy egy gombnyomással országokat, sőt kontinenseket tüntethet el, sőt ha úgy tetszik a Földet is szétrobbanthatja. Az sem számít már, ha maga is belepusztul. Itt már semmi sem számít. Vannak ugyan olyan tudományágak és emberek, akik felismerik a veszélyt, felismerik, hogy még lehetne remény a túlélésre, még meg lehetne fordítani és tudják is, hogy hogyan. De ki figyel rá! Megy minden a pusztulás útján. Az emberiség egy része szenvedélybeteg, a másik része az éhségtől szenved. A másik fele megittasult a gazdagságtól, a hatalomtól. És maradt egy kicsi nyáj, ki követi Krisztusát, hogy hazatérjen Urához, Istenéhez. Ámen.

 

Most búcsúzom, áldjon meg benneteket testvéreim és testvérkéim, kik még itt a földön követik a Pásztort, kinek isteni szeme rajtuk nyugszik, hogy egy se vesszen el az övéi közül, az Atya, a Fiú, Jézus Krisztus, Isten szent Lelke, a szeplőtelenül fogantatott szent Szűz oltalmazzon. Szent Mihály főangyal védelmezzen benneteket Isten kicsi báránykái. Ámen.

 

Én pedig Isten alázatos szolgája imádkozom érted, veled, értetek és veletek.

 

Én vagyok a nagy Véradó

1964. január első vasárnapja

A kórházban voltam. Egyik gyermekem látogatásából hazajövet a nagy hideg miatt már alig tudtam menni, és közben arra gondoltam, öt órakor kezdődik a szentségimádás, ott szeretnék lenni én is a közös szentségimádáson. Leküzdöttem magamban a dermesztő hideget, mely miatt lábamat már alig éreztem, és sietve mentem az Úr Jézushoz. Ő útközben csendes, hálálkodó szavaival így kezdett velem beszélgetni:

“Jaj, de örülök, hogy Hozzám jössz! Annyira kedvemben jársz! Ez a kegyelmek újabb bőséges áradatát jelenti számodra.”

Szentségimádás közben arra kért, hogy sugallatainak elhanyagolásáért, amivel oly sokan megbántják, engeszteljem Őt. Ó, az én bűneim jutottak rögtön eszembe! Én is e sokat megbántók között voltam. Lehet-e erre könnyek nélkül gondolni? Uram, bocsásd meg bűneimet! S újra és újra felindítottam magamban azt a bűnbánatot, melyet az Úr irgalma hívott létre lelkemben. Úgy akarom bánni bűneimet, ahogy még soha senki sem bánta meg bűneit. S úgy akarlak szeretni, ahogy még egyetlen megtérő bűnös sem szeretett. Ő bűneim miatti bánkódásom közben tovább beszélt:

“Tudod, a világ nagy vétke az Én sugallataim elhanyagolása, ami miatt a világ sötétségben jár, és a Nekem szentelt lelkek lanyhasága miatt. Ők segítségemre tudnának lenni, de még ők sem tartják szem előtt ezt a nagy veszéllyel járó lanyhaságot. Megkérlek, légy oly jó, közöld lelkiatyáddal Szívem óhaját: Ő és ők, kik a lelkek vezetésével foglalkoznak, kövessék fokozottabban sugallataimat, s vezessék rá a lelkeket ennek fontosságára, ami nélkül nem lehet lelkiéletet élni. Bármily nagy is az igyekezetük, szent sugallataim elhanyagolása mind az ő lelkük, mind a rájuk bízott lelkek, elsorvadását idézi elő.”

1964. január 13.

Elmélkedésem közben az Úr Jézus ismét szavára méltatott:
“Erzsébetem, vigyázz, lelked hosszas és nagy küzdelmek színtere lesz. A gonosz lelked legfőbb értékét akarja elvenni tőled. Meg akarja ingatni alázatosságoddal, Tudja, látja, ez az egyetlen érték, melyet döngetnie kell. Csakis ezen keresztül tudja megingatni lelked állhatatosságát. Irtózatos erővel tör feléd, és gyűlöletének minden eszközét felhasználja veled szemben. Zavarni fogja gondolataidat, minden cselekedetedet bizonytalanná teszi, szavain keresztül minden ocsmányságot megkísérel, és kegyetlen kínokkal fog elárasztani. Oly dolgokra akar rászedni, hogy hagyj fel alázatos törekvéseddel.”

…Az Ő szavai után néhány óra múlva valóban megkezdődött a gonosz zavargása. Ha az Úr Jézus előre nem figyelmeztet, nem is tudom, hogyan tudtam volna eligazodni elmém rendetlen zavargásain… Nem tudom gondolatomból elűzni, gyűlöletének minden erejével rám zúdul. Lelkem tehetetlen nyomorúságban sínylődik, és csak azt tart vissza a helytelen cselekvéstől, hogy az Úr Jézus mintegy figyelmeztetésként előre megmondta.

1964. január 15.

Az Úr Jézus arról beszélgetett:
“Kislányom, tudod-e milyen nagy az olvasók tábora? Sokszor és sokat olvasnak szent tanításomról, de nem érnek el vele semmit. A lámpafény, a napfény csak a betűket világítja meg. Értelmét csak azok fogják fel igazán, kik Hozzám jönnek. Én isteni fényességemmel az Előttem leboruló léleknek átadom Istenségem értelmét, és ez által felér majd az elméjük az Én örök óhajtásomhoz, mely a lelkek megmentése. Akarjatok részt venni az Én megváltó munkámban! Ez legyen életetek legfőbb célja, legfőbb értéke, melyet Elém hozhattok. Ragadjatok meg minden alkalmat és módot a lelkek megmentésére! Ezért fáradozzatok! Tudod, mit olvastál egyszer: ,Ha minden keresztény csak egyetlen lelket mentene is meg, nem volna elkárhozott’.”

Amint az Úr Jézus befejezte szavait, a Szűzanya fájdalmas szavaival szólt hozzám:
“Kislányom! Azt akarom, hogy egyetlen lélek se kárhozzék el. Akarjátok ti is Velem együtt! Azért adom kezetekbe a Fénycsóvát, mely Szívem Szeretetlángja.”

S míg e szavakat mondta, az én lelkemben is fokozta Szívének fájdalmát.

1964. január 16.

A szentmise alatt és áldozás után is az Ő Szent Vérének erejéről beszélt az Úr:
“Én vagyok a nagy Véradó. Isteni Véremtől megistenülhettek. Felfogjátok ezt ésszel? Ugye nehéz? Én, a világ egyetlen Véradója! Fogd fel hatalmas szeretetemet! Tűnődj el rajta most, szent fényességem világosságánál. Ugye, te érzed ezt a Szent Vért? Szent Vérem bemelegíti, mozgásba hozza a lelketek fagyos, megbénult erejét. Én átömlesztem és átömleszteném az egész világon minden emberbe, csak adjátok át magatokat isteni Kezem szent kezelésébe. Engedjétek lelketekben működni! Miért akartok közönséges lelkű emberek maradni? Akarjatok megistenülni, hogy gyönyörűségem teljék bennetek, veletek élni.

Asztalom szünet nélkül terítve van. Én, a vendégváró Gazda, mindent feláldoztam. Önmagamat adom. Tekintsetek lelketekbe a Szent Vér befogadása után, és vegyétek észre azt a pezsgést, melyet Szent Vérem ereje művel bennetek. Ne legyetek annyira érzéketlenek. Ne a megszokás szürke hatalma hozzon ide szent oltáromhoz, hanem az áldozatos szeretet tüze, mely itt, szeretetemtől tüzet fog, és Általam, veletek összefogva, kiégeti lelketekből a bűnt. Ó, hogy vágyom erre a nagy elhatározástokra és erre az önkéntes szeretetre! Mikor jöttök már végre Hozzám?”

Ezek az isteni átélések oly állapotban tartják lelkemet, hogy ilyenkor a gonosz zavaró ereje nem tud érvényre jutni, teljesen megsemmisül lelkemben.

1964. január 17.

Ma az Úr Jézus a názáreti hajlékról kezdett beszélni, mely a Család kedves, meleg fészke volt:
“Tudod, itt készítettem elő lelkemet Én is a nagy áldozatra, a szenvedésekre, melyeket értetek vállaltam. Neked is a családi szentélyben kellett megérlelődnöd. Mivel árva voltál, ezért a te családalapításod által készített otthon számodra az a hely, ahol lelkednek el kellett készülnie arra a nagy hivatásodra, mely csakis a családi szentélyben érlelődhetett meg. Én tudom, ismerem adottságaidat, és azért isteni Gondviselésem tervszerűen rendezett el mindent, hogy alkalmassá tegyen mindarra, amit rajtad keresztül akarok a világnak tudomására hozni. A családi szentélyből kell el indulnotok az életre, az élet nehéz küzdelmeire. Ennek összetartó melege az, melynél újra felmelegednek a lelkek a nagy eltévelyedések után. Itt önmagukra találnak és újra Istenhez térnek. -Kell, hogy ti édesanyák, szívetek megértő melegét kiárasszátok még a családok elválása után is. Nagy felelősség ez, mely reátok hárul. Nehogy azt higgyétek, ha a gyermek megnő, szülőre nincs szüksége. Anyám is követett Engem szeretetével, áldozataival és imáival mindenüvé. Ezt kell tennetek nektek is, és Én megáldom törekvéseteket. Édesanyám lekötelez erre. Az Ő közbenjáró nagy hatalma az, mellyel kieszközölte Tőlem a családok részére ezt a nagy kegyelmi áradatot, melyet most készül a Földre árasztani. Ahogy Ő mondta: Ilyen még nem volt, mióta az Ige Testté lett. A baj gyökerére teszi anyai jóságának gyógyító erejét, melyet nem nyilvános csodának szánt, mint a nagy, csodálatra indító és világhírű kegyhelyeket. Ő azt akarja, hogy minden család kegyhely legyen, egy csodás hely, hol veletek összefogva teszi csodáit a lelkek mélyén. Szívről szívre járva, kezetekbe adja Szívének Szeretetlángját, mely a családokban uralkodni akaró Sátánt a ti áldozatos imáitok, által megvakítja.”

A Szűzanya is szólt még néhány szót:
“Kármelita kislányom! Általad kívánom nyilvánosságra hozni anyai Szívem határtalan szeretetből fakadó aggodalmát a veszély miatt, mely a családi szentélyek széthullása folytán fenyegeti az egész világot. Édesanyai segélykiáltásomat mindenekelőtt hozzátok intézem, és veletek összefogva akarom a világot megmenteni. Kislányom, neked engedem először érezni ezt a nagyhatalmú erőkifejtést, melyet a Sátán megvakítására indítok. Megosztom veled halálod napjáig Szívem aggodalmát. Együttérző szíved az, mely érdemessé tesz erre, Szeretetlángom továbbadására. S aki Velem érez, mind jogosult lesz erre a nagy kegyelemre, mellyel a lelkeket megmentjük az örök kárhozattól.”

1964. január 18.

A mellém rendelt nővérnél jártam. Ő a rádióban éppen egy kedves hangversenyét hallgatta. Amint közben más elfoglaltsága lett, a fülhallgatót átadta, mondván, hallgassam addig. Hamarosan belefeledkeztem a zene szépségébe. Alig néhány perc után a zenei hangok szépségén keresztül az Úr Jézus leheletszerü finom szavakkal szólt hozzám:

“Nem gondolod, hogy ilyenkor féltékeny vagyok rád? Mit mondtam? Hajszál se férjen közénk!”

Szavai úgy hangzottak lelkemben, hogy a zene szépsége felett uralkodott, és Ő tovább kért:
“Isteni szavaimat a világ zenei művészetén és szépségén keresztül is halld meg! S mondj le önmagadról, a magad szórakoztatásáról. Kis leánytestvérkém! Gondolj arra, amit veled cselekszem, és ne engedj be a lelkedbe semmi mulandó szórakozást. Ne szórd szét lelked összeszedettségét holmi kis földi művészek produkciói miatt. Neked csak egy a szükséges: a megváltó munkámban való szünet nélküli részvétel. Ez szórakoztasson! Ne mondd, hogy Én nagyon szigorú vagyok. Nem kértelek-e sokszor, hogy mondj le önmagadról? Ezt pillanatról pillanatra meg kell tenned. Nem kapcsolódhatsz ki ebből még rövid időre sem. Én vagyok az út, az Élet számodra. Minden megsemmisül, csak a lélek munkája marad meg, melyet a lelkek érdekében végzel.”

1964. január 19. (vasárnap)

Ma csak egy szentmisét hallgattam. A lábaimon a régi fagyás kezd kiújulni, és ez tartott vissza, hogy az esti szentmisére is elmenjek. Elmaradt az esti imádási óra is. Úgy gondoltam, ezen a napon pihenek. Jól fűtött kis szobámban apró elfoglaltsággal töltöttem el a délutánt és az estét is. Időközben kimentem a kertbe, és abban a pillanatban a jeges hó tetején könnyed lépéseket hallottam. Körülnéztem, nem valami éhes állatka keres-e ennivalót, és ahogy mentem, néhány pillanat múlva az Úr Jézus jelenléte árasztotta el lelkemet. Erre az érzésre megrendültem, mert jelenlétével éreznem engedte azt is, hogy szorosan mellém állt, és én egész testemben remegtem a Tőle kiáramló kegyelmek hatása alatt. Úgy elhagyott a testi erőm, hogy majd összeestem. Csak remegve tudtam lépni. Már sokszor történt az, hogy meglep jelenlétével, de ez most felülmúlta az eddigieket. Testem remegése oly nagy volt, mint még soha. Nem láttam, és nem tudom, hogyan, mégis megéreztem ruhája érintését, mely minden ízemben, mint a kegyelmek rendkívüli suhogása, úgy töltötte el lelkemet Isten jelenlétének érzetével. Ez mind a havas kertben történt. Amikor visszamentem kis szobámba, akkor láttam, hogy mennyi ideig tartott ez. Utána az Úr Jézus kedvesen beszélgetni kezdett:

“Tudod, annyira egyedül voltam, és mivel te nem jöttél, eljöttem Én hozzád. Öröm Nekem veled lennem. Megköszönöm most a sok rámgondolást. Ó, ha tudnád, mennyire kedvemben jársz, hogy Szent Véremről oly sok áhítattal elmélkedsz, engesztelsz és imádsz Engem! Illőnek tartottam, hogy ezért ily különösen tiszteljelek meg Én is téged. S az egyedüllét! Ó, ez a magány és ridegség, mely állandóan körülvesz! Azért most melletted maradok. Nem zavarom pihenésedet, csak itt leszek csendben veled. Dobbanjon szívünk együtt! Te csak végezd tovább, amit eddig tettél. Én itt maradok még sokáig nálad, mert mit is csinálnék egyedül? Nem jönnek imádásomra, sem engesztelésemre, sem kérni, sem hálát adni. Tudom, te nem maradsz el Tőlem ok nélkül. Neked nincs igazolatlan órád. Erzsébetem, Istenségemmel ajándékozlak meg. Szoríts a szívedre, hiszen Én emberi érzéssel is érzek. A szent remegést, melyet előbb éreztél, kitüntetésnek szántam az irántad érzett hálám jeléül.”

1964. január 20.

“Írd, amit mondok. Az előző napon történt isteni kiáramlást, mellyel megtiszteltelek, bárki, bárhol olvassa, az kivétel nélkül részesülni fog kegyelmeim kiáradásában, melyeket isteni érdemeimmel egyesített érdemeid által a lelkekre árasztok, mintegy előlegként szenvedéseid olajcseppjeinek kisajtolása által.”

1964. január 28.

Ma írom ezt le, de nem ma, hanem néhány nappal ezelőtt történt. Olyan nehezen fogtam hozzá, mert elmém nehezen fogta fel azt, amit mondott:

“Ne tépelődj! Mire jó ez? Úgysem tudod felfogni, hogy mekkora utat kellett megtenned, míg lelked ily magaslatra emelkedett. Nemhogy te, de még a föld összes csillagászai sem tudnák kiszámítani azt az utat, melyet te ily rövid idő alatt megtettél, melyen még az ég angyalai és szentjei is csodálkoznak. Ugye érzed azt, hogy az a megoldás Részemről mily egyszerű. Én szeretetemmel ragadtalak el, hogy – amint már mondtam – nyílegyenesen repülj Felém, Hozzám! Ismétlem: nyílegyenesen! Ez a szeretet útja, mely nem kerülget, nem latolgat, és mivel te ezt az Általam nyújtott szeretetet elfogadtad és minden erőddel magadhoz ragadtad, azért most itt vagy Nálam. Ne csodálkozz most már tovább egy pillanatig sem, ha azt teszem veled, amit szeretetedért adok. Én sem tudok ellenállni, mert az Én szeretetemből felkínált áldozat nálad megértésre talált. Ez az, ami miatt kegyelmeim gátlás nélkül működnek lelkedben. S ha előfordul az, hogy Magamhoz ragadlak, ez ne ejtsen téged gondolkodóba. Vedd úgy, amint adom, és amiért teszem. Ezen ne töprengj! Mindenesetre a nyomorúságodban való elmerülésed igen tetszik Nekem. De ezt sem tulajdoníthatod magadnak, mert ez is az Általam nyújtott rendkívüli kegyelmek gyümölcse. S ahogy nem tudod felfogni elméddel az elragadtatás által történő elszakadást a földtől, éppúgy nem tudsz számot, vagyis magyarázatot adni a kapott kegyelmek bőségéről sem, mely sokakat fog ámulatba ejteni. Mert a te lelkedet Én vettem Kezembe, te csak az Én Kezem munkája vagy. S miután előre megmunkáltam lelkedet, ezért minden dicséret Engem illet. Mondom, azért nem juttattalak lelkivezetőhöz, mert Magam akartalak megnevelni nagy elhivatottságodra. S hogy megengedtem a sok bukdácsolást, ez is szándékos volt, mert így edzettem meg lelkedet arra nagy alázatosságra, mely nélkül semmire sem mentem volna veled.

Most is Én vezetlek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy gyóntatód szavai nem Tőlem valók. Sőt, igenis hangsúlyozom, fogadd el minden utasítását, és csak azt tedd, amit ő mond. Az ő szava az Én szavam. Ő az Én sugallatomból veszi mindazt, amit mond. Bárcsak megértené és megfogadná ezt minden lélek, és alázatos engedelmességgel követné!”

1964. január 29.

Néhány nappal ezelőtt a mellém rendelt nővér arra kért, hogy kérdezzem meg a Szűzanyát, meghal-e a súlyos beteg nővér, kinek halálával kapcsolatosan több nehéz ügy elintézése merül fel. Mondtam a nővérnek, ilyesmit nem szoktam a Szent Szűztől megkérdezni. A Szűzanya válasz nélkül is hagyta kérdésemet, melyet a nővér kérésére mégiscsak feltettem. Majd néhány nap múlva, mikor már nem is gondoltam rá, egyszerre az Úr Jézus, mintegy meglepve engem, így szólt:

“Miért akar a melléd rendelt nővér nem rád tartozó dolgot megtudni? Az az Én dolgom, hogy kit és mikor szólítok el. Mindenesetre mindent javatokra fordítok. Vegyétek észre az Én erőteljesen és gyorsan működő isteni Gondviselésemet, mely megszakítás nélkül működik az egész emberiség javára. Az enyéimnél ez még fokozottabb és gyakran szeretetemnek igen gyengéd megnyilvánulásában juttatom érvényre, nem a kíváncsiság kielégítésére, sem a ti rövidlátó elképzelésetek megnyugtatására. Az Én gondviselésem kifürkészhetetlen úgyis számotokra. Bízzatok! Hozzátok Hozzám mindazt, amit nehéz és sötét, Én megkönnyítem és megvilágítom azt mindennap újra előttetek.”

Cselekedj! Kérésemet ne mellőzd el!

1963. január 14.

Az Úr Jézus így szólt:
“Szenvedéseidet fokozni és szaporítani fogom, de erősítő és bátorító kegyelmet is adok hozzá. Látom, hogy a Reám való hagyatkozás kegyelmét jól használod fel. Csak igyekezz, hogy e csodás kegyelmet, mely lelkedet tökéletesen uralja, el ne veszítsd soha! Igyekezz továbbra is jól felhasználni! A Sátán tudja ezt, és minden erejével meg akar fosztani e kegyelemtől. Én engedem meg, hogy lássa, a Reám való hagyatkozás mit tud művelni lelkedben.”

Ezekben a napokban a Szűzanya jóságos szavaival kérlelt:
“Kislányom, légy nagyon alázatos!”
Szavai valósággal belesimogatták lelkembe a kegyelmet, mely megerősítette bennem az alázatosságot.

A Sátán ezekben a napokban a kevélység gondolatait igyekezett minden erejével a lelkembe belebeszélni. Rettenetes küzdelem volt ez! Sem éjjelem, sem nappalom nem volt nyugodt miatta. Most az Úr Jézus egy csodálatos kegyelemmel erősített meg újra. Nem jelenlétének érzetét árasztotta el bennem, hanem Szemének átható tekintetével néz rám és kísér. Azt mondta:
“Kislányom, csak nézz Rám! A mi szemünk egymásra nézzen, és tekintetünk összeforrjon!”

Ez a csodálatos és eddig még soha nem látott tekintet, mely lelkemet kíséri, nagy győzelemre segített a gonosz borzalmas kísértései ellen. Az Úr Jézus így szólt:
“Csak nézz Rám! Szemem nézését el ne hagyd, mert ebben az újabb küzdelemben, mellyel a Sátán hozzád akar férkőzni, az Én Szemem pillantása fogja a Sátánt megvakítani. Ez nem lesz még egyhamar, mert Én engedem, hogy csak kísértsen. Tekintetünk forrjon össze!”

Mikor ezek történtek, én bűneim miatti bánatomban sírtam és zokogtam. Lelkem közben könnyűvé és tisztává lett. Utána megkérdeztem az Urat: Imádott Jézusom, mit érezhetsz most? Ő kérdésem válaszául azt engedte éreznem, hogy Ő mindenkit így fogad, csak bánják bűneiket.
“Leánykám, légy azon, hogy sok megtérő bűnös jöjjön Hozzám. Sirasd és bánd az ő bűneiket is.”

X. atya szavai gyakran eszembe jutnak: “Szenvedjen szelíden!” – és bármikor, ha erre gondolok, mindig új erőre kapok. Ó, mily csodálatos az ő egyetlen szava, melyet mondott! Isteni erővel van áthatva. S szelíd szenvedéssel, újult erővel tovább szenvedek. Sokszor gondolok arra, amit az Úr Jézus mondott: “lelkiatyád szavai mind Tőlem valók. Fogadd el azokat a legnagyobb tisztelettel, és szent engedelmességgel kövesd!” Ahogy így visszaimádkozom az Úr szavait, kissé megkönnyebbülök, de lelkem vaksága azért nem oszlik el…

Lelkem gyötrelmei annyira kínosak! A Szent Szűz Szeretetlángjára alig tudok gondolni, félek, és úgy érzem, az ügy nincs is rám bízva. Mintha másnak adta volna továbbadását a Szűzanya. Avagy lelkemben megsértettem Őt kevélységemmel? Vagy késedelmes vagyok kérésének teljesítésében? … Mi van velem? – kérdezem sokszor önmagamtól. Megszállt engem a gonosz? Vagy körülvettek a rossz szellemek? A lelki vakság teljesen sötétségben tart.

Az Úr Jézus megismételte:
“Szenvedéseidet szaporítani és fokozni fogom.” Ezek után nehéz óráim következtek …A küzdelem, melyet folytatnom kell, nagyon kihat testi erőmre is, és nemegyszer fáradtan rogyok össze.

Itt nem írok dátumokat, olyan össze-vissza vagyok, nem is tudom, milyen nap és hányadika van. Most éppen a Sátán kevélységem miatt zaklat, s nem tudom, mit kell tennem.
Ahogy ezen töprengek, a Szűzanya így szólt:
“A világon a legkisebb, legtudatlanabb és legkevésbé érdemes lélek vagy, kit valaha is kiválasztottam a kegyelmek továbbadására, mégis a te kicsinységeden és alázatosságodon keresztül akarom vinni közléseimet.”

A Szűzanya szavait mélyen átgondoltam. Ő tudja, ki és mi vagyok. Ez igen megnyugtatott, hisz elmémre egy kis megvilágosító fény derült: “A világon a legkevésbé érdemes…” Ó, Szűzanyám, de jó, hogy mondtad ezt nekem! Ez az, amit érzek én is állandóan…

A Szűzanya munkám végzése közben így szólt:
“Milyen sokan és sokszor kimondják ezt a szót: ‘Fájdalmas Anya’ és arra nem gondolnak, hogy Én most is szenvedek, nemcsak Szent Fiam keresztútján.”

A Szűzanya fájdalma gyakran elárasztja lelkemet, s hő vágyat érzek Szeretetlángja továbbadására.
E nap hajnalán, a hajnali virrasztás idején, elmélkedésem közben ismét az Úr szemének átható tekintete jelent meg szemem előtt… Szívének óhajtását, melyet már régebben közölt, most nem szavakkal, hanem szemének átható tekintetével kérte tőlem. Ó, ezek a szemek! Testi szemem ki sem bírja tekintetét! Szememet szorosan lecsuktam, és remegve is alig bírtam rápillantani. Szemének nézése olyan, mint a villám, mely mindeneket megvilágít. Úgy hatotta át egész lényemet, minden titkos bűnömet megvilágítva láttam és éreztem. Könnyeim özöne úgy elárasztott, hogy órákon keresztül csak úgy ömlöttek szakadatlanul. A bűneim! Jaj, a bűneim! – sóhajtoztam nyögve. Közben szívem fájdalma bűneim felett oly nagy volt, melyet még soha ennyire nem éreztem. Ő pedig Szemének átható tekintetét tovább pihentette rajtam. Kibírhatatlan fényesség ez! Közben az Úr azt mondta:
“A mi szemünk egymásba nézzen, és tekintetünk összeforrjon!”

Én bűnös! Én igen nagy bűnös! S hogy még az én bűnös szemem összeforrjon isteni Szemed pillantásával!? S nemcsak az én szemem, hanem a Te óhajtásod szerint minden szem?! Azt mondta az Úr Jézus:
“Aki Velem jár, és Velem együtt gyűjt, annak tekintete is összeforrjon Velem!”

Reggelre ez a rendkívüli lelkiállapot, mely előzőleg lelkemben uralkodott, mire a szentmisére értem, teljesen megszűnt. Sötét és nehéz órákat éltem át. -Ahogyan a szentmisén részt vettem, a Sátán borzalmasan rám rontott… Gondolataimat zavarta, hol hízelkedéseivel, hol kegyetlenkedéseivel. Az Úr Szent Testének és Vérének felmutatásánál borzalmasan feldühödött erővel fogott hozzá: “Légy te is vértanú, és áldozd fel életedet, mint Imádottad! …Ő is elvette magától az életét, miért ne tennéd meg te is? Vesd el magadtól, így te is vértanú leszel, és életed elvesztése egyszer s mindenkorra végét szakítja gyötrő kínjaidnak. Úgyis életedet kell adnod! Add csak oda jószántadból!” Minden erőmmel igyekeztem távoltartami magamtól égbekiáltó kísértéseit…és a mennyei Atyához küldtem gondolataimat: “Jóságos mennyei Atyám! Én, kis parányi szikra, akit tervedbe vettél, megteremtettél, és még halálom óráját is meghatároztad, végtelen jóságodba és hatalmadba ki merne belekontárkodni? Ments meg engem a gonosztól, aki isteni Fölségedet merészeli megkísérteni. Ó, jóságos mennyei Atyám! Kezednek erős támogatására van most szükségem. Szent Fiad úgy oktatott, legyek csak igen kicsinyke. Lehetek-e más a Te nagyságod és dicsőséged mellett, mint parányi kis szikra, aki a Te ragyogó fényességedből veszi ki szikrázó tényességét és ragyogását?

Ó, áldott Szent Szűz, vakítsd meg a Sátánt a Te Szeretetlángoddal, hisz égbekiáltó bűnbe akarja taszítani a lelkemet!
Nyílt és ostoba támadása volt ez a Sátánnak. Éreztem, hogy fejét vesztve nem tudja már, mihez kapkodjon könyörgésem közben. A mennyei Atya irgalmas jóságával megsemmisítette a gonosz esztelen és vakmerő kísértéseit. -Azért írom mindig azt, hogy a “Sátán”, mert ő többször is kijelentette, nem küld hozzám senkit. Ő maga akar észre téríteni, de még ő sem tud megingatni, s azért nem bízza másra.

1963. január 18-19.

Ma voltam X. atyánál gyónni. December 24-én, amióta utoljára gyóntam, azóta az ő egyetlen szavából merítettem erőt: “Szenvedjen szelíden!” Könyörögve kértem az atyát, szabadítson meg a gonosz szellemektől, melyek állandóan körülvesznek. Ő megnyugtatott, hogy ilyenkor imádkozzam és kérjem a Szent Szüzet, mintegy vonjon függönyt elém. Őrizzem meg lelkem nyugalmát és békéjét, melyre a Sátán állandóan leselkedik, és mindenképpen az Istenre való hagyatkozás kegyelméből akar megosztani a szentgyónás, melyet X. atyánál végzek, mindig oly kegyelmekkel indít útnak, melyek egészen csodálatosak. Így volt ma is lelkemben, amikor a szentgyónás után eltávoztam. Előzőleg úgy fel volt forgatva a gonosz állandó zaklatásaitól, hogy ő is azt mondta, nem tudja látni, és tisztán érteni a dolgokat, melyeket neki elmondtam. “Atyám, hisz éppen azért jöttem, hogy rendkívüli lelkiállapotomban segítsen eligazítani.” Ő azt mondta, éljek csak Istennek tetsző életet, és ki fog tisztulni bennem Isten akarata. Szavai nyomán lelkem békéje csodálatos módon visszatért. Ez életem legnagyobb örömnapja volt…

Az Úr Jézus már hónapokkal ezelőtt azt mondta:
“Kislányom, ne hagyj soha szenvedéseid nélkül!”

Néhány nap óta most többször mondja ezt… Szavai valósággal szenvedélyes óhajtást váltottak ki lelkemből. Annyira kívántam a szenvedést, és most váratlanul éppen a Szentáldozás előtt így szólt:
“E naptól kezdve a szenvedést állandósítom lelkedben, és oly fokban, mely felülmúlja az eddigieket.”

Nagy öröm töltötte el lelkemet. Végre teljesül az Ő vágya! Ő már régebben arra kért, hogy vessem bele magam a szenvedések kohójába. Most az Ő kegyelméből megtehetem ezt… Most, hogy a szenvedést állandósítottad lelkemben, sok-sok bukdácsolásom után végre mégiscsak Hozzád érkeztem. Most végre helyben vagyok Nálad…

Ez az állandóan váltakozó lelki kín, mely egyrészről arra késztet, hogy adjam át a Szent Szűz közléseit, a másik pillanatban meg visszatart: Lelkivezető nélkül ne tégy semmit! Így tehát a kényszer hatása alatt állandóan őrlődöm: A hang bíztat: “Égesd el, tüzeld el! -míg ezt nem teszed, nem lesz a lelked nyugalma teljes…” X. atya szavaira gondoltam: Ne engedjem magamhoz a zavaró gondolatokat.

1963. január 20.

Így szólt az Üdvözítő:
“Lelkedben a vakság és fényesség úgy fog váltakozni, mint ahogy az éj felváltja a nappalt. Ezen Én nem változtatok. Csak hagyatkozz Rám, az Én akaratom fog úgyis érvényre jutni! Csak figyelj és várj az intésemre, mikor jelt adok az indulásra!”

Az elmúlt napokban az Úr Jézus, meg a Szűzanya is többször felszólított, hogy most már ne halogassam az indulást. Az Úr Jézus még azt is mondta:
“Erős ellentmondásaid azért vannak, mert Én ezáltal is biztosítani akarlak, hogy az ügy Tőlünk ered.”

Ezek hallatára szenvedésem valóban az eddiginél is nagyobb fokra emelkedett. Ahogy az Úr Jézus azt előre megmondta, a küzdelmek ismét majd levesznek a lábamról. Van idő, amikor az Úr csodálatos fényessége néhány pillanatig bevilágít lelkembe, és úgy érzem, tisztán látom a dolgokat, de amint ez a néhány pillanat elmúlt, még kínosabbá válik állapotom.

1963. január 24.

Újabb indítást kaptam az Úr Jézustól:
“Cselekedj! Kérésemet ne mellőzd el!”

A szavak, melyeket hallottam, erélyesek voltak. Lelkem megremegett. Azután a Szűzanya így szólt:
“Az ellenkezés, mellyel szavaimat fogadod, emberi kételyeidből fakad, s ezekkel csak elnyomod lelked cselekvő képességét, s ez lelked kárára van. S ha ezeket nem igyekszel magadtól távol tartani, ez megingat a ránk való hagyatkozásban.”

1963. január 26.

A szenvedésekben, melyek immár ízes élvezetté tették számomra életemet, most olyan fordulat állt be, mely végképpen össze akar dönteni bennem mindent… Most megszűnt bennem a jó, mely állandó küzdelmet indított lelkemben rossz énem ellen. Most csak a rossz az, mely eláraszt teljesen. A jó már szinte nincs is bennem… Ó, ha most szólít magához az Úr! … Rettenetes halálfélelem van bennem megátalkodott bűnösségem miatt. Égi Anyám, imádkozz értem, most és halálom óráján! …


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Dél-Alföld
  • Dél-Dunántúl
  • Délvidék
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Észak-Alföld
  • Észak-Magyarország
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyökereink
  • Haladunk, haladunk, az ösvényt ne tévesszük szem elől…
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsony
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Közép-Dunántúl
  • Közép-Magyarország
  • Legendák, mesék, mondák
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • MártírSors
  • Meddig még?
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Munkanapló
  • Nyugat-Dunántúl
  • Olvasó gondolkodó
  • Örökimádás
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pünkösd-ElJövet
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: