‘0107’ cimkéjű bejegyzések

 

Hozzátartozók

 

2017. 01. 01. Oltáriszentségi Jézus

Gyermekeim! Ne méltatlankodjatok azok miatt, akik nem szeretetben élték meg Szent Karácsony Ünnepét. Tudom, hogy fáj nektek, amikor szeretteitek nem élték át Jézus közelségét. Azt az áldozatot kérem tőletek, hogy értük ajánljátok fel, amit elszenvedtetek. Ne ítéljétek meg őket világias gondolkodásuk miatt, hiszen még nem jutottak el a szeretetre. De ti sem, ha nem hozzátok meg értük zokszó nélkül az áldozatot. Minél több áldozatot hoztok értük, annál nagyobb kegyelmeket közvetítek feléjük. Szeressétek családtagjaitokat és imádkozzatok értük, hogy megkapják a megtérés kegyelmét. Vigyázzatok, ne legyen szívetek tele indulattal, csak azért, mert még nem jutottak el Hozzám. Ne feledjétek a szeretet jóságos, hosszan tűrő, nem rója fel mások bűnét, nem kérkedik, nem féltékeny. Legyetek szeretetem követői és akkor meglátjátok a csodát, amit művelek bennük. Szeretetem nem vonom meg tőlük, még akkor sem, ha ők nem foglalkoznak Velem. Mindent felhasználok, a ti áldozataitokat is, csak hogy magamhoz édesgessem őket. Nektek kell vinni feléjük a szeretet cselekedeteit, hogy felismerjék a bennetek való jelenlétemet. Ne féljetek, mert megígértem nektek, hogy családtagjaitok nem fognak elveszni, ha ti is megtesztek értük mindent önzetlenül. Nem ígérem, hogy könnyű lesz az út, de azt igen, hogy magam egyengetem ösvényeiket, imáitok által. Bocsássatok meg nekik, akkor Én is elfelejtem botlásaitokat. Jézusotok

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1181-hozzatartozok

A Szentlélek személyre szabott adományai

 

2017.01.07

Kedveseim, kérjetek Istentől mindenhez kegyelmet, mert figyelembe veszi vágyaitokat, amit Ő ültetett szívetekbe! Nem minden vágy egyezik meg Isten akaratával. Ezért elsősorban úgy kell kérnetek, hogy az Ő akarata teljesedjen be életetekben. Engedjétek el még a vágyaitokat is, és bízzátok magatokat az Úrra, hiszen Neki gondja van rátok. Ő minden kegyelmet megad nektek ahhoz, hogy beteljesítse rólatok való elképzelését. Imádkozzatok szüntelenül a Szentlélek Istenhez, aki meghallgatja kéréseiteket, ha azok megegyeznek akaratával.

2017.01.14.

Kedveseim! Használjátok adományaitokat, ahogy azt Jézustól kaptátok. Fedezzétek fel azokat és építsétek be hétköznapjaitokba. Ne a másét kívánjátok meg, hanem fedezzétek fel, mivel ajándékozott meg a Szentlélke benneteket. Az imádság lelkét megkapta minden engesztelő, de nem ugyanolyan mértékben. Imádkozzatok, hogy a Szentlélek megmutassa nektek, hogyan kell engesztelnetek! Nincs két egyformán működő lélek, ezért mindenki a saját adományait fedezze fel. Nagyon sok féle módon fejezhetitek ki Krisztushoz való tartozásotokat. Jól és helyesen kell értelmeznetek saját karizmáitokat, mert ha nem így tesztek, akkor könnyen eltérhettek Jézus akaratától

2017. 01.15.

Kedveseim! A Lelki adományok különfélék, ahogy Szent Pál tanítja, de a Lélek ugyanaz. Amikor imádkoztok, mindenki a saját adományának birtokában teszi, ezért másként adjátok oda Istennek, amit tőletek kér. Ez misztérium, amelyet az Atya ajándékozásának mértéke szerint történik. Tehát, amikor egy közösségben az ima Lelkével egyesültök, mindenki egyéni módon engesztel, még akkor is, ha ugyanazt az imát mondjátok. Minél átadottabban végzitek az engesztelő imákat, annál hatékonyabb lesz a közösségben végzett imáitok ereje is. Mert mindenki beleadja saját lelki egyéniségét és így sokszínűvé válik a Mennyei Atya előtt felajánlásotok.

2017. 01. 16.

Kedveseim! Figyeljétek, mire indítja szíveteket a Szentlélek. Nincs nap, hogy ne újuljon meg bennetek a Lélek, ha ti is együttműködtök Vele. Életetek nem lesz unalmas, mert gazdagon kiárad bensőtökben Isten Lelke. Hogyan tudtok Vele együttműködni? Engedjétek, hogy ott legyetek, ahol látni szeretne benneteket! Ha nem ragaszkodtok saját elképzelésetekhez, akkor Ö indít benneteket a cselekvésre. Bármi történjék, kérjétek, hogy a legnagyobb jó származzon belőle. Legyetek készségesek és engedjétek, hogy lendületet kapjon bennetek, mert a Lélek ott fúj, ahol Isten akarja. Ne ragaszkodjatok saját elképzeléseiteket, és hagyjátok működni magatokban a Szentlelket.

2017. 01. 17.

Kedveseim! Keressétek meg, miben tudjátok előmozdítani Isten dicsőségét! Melyek azok a területek, amelyek lelki felemelkedéseteket segítik? Mert ezek lesznek az adományok, melyeket Isten Szentlelkétől kaptatok. Másban nem dicsekedhettek, mint Isten ajándékozó szeretetében. Éljetek ezekkel a karizmákkal, szeretettel használjátok embertársaitok felé. De kérjétek a kegyelmet, hogy be tudják fogadni, irigység nélkül, amit kaptatok. Mindenki másként fogja megtapasztalni Isten adományozó szeretetét, hogy ne kívánjátok el egymásét. Ez a sokszínűség vezet benneteket Mennyei Atyánk örömébe. Szeressétek, amit kaptatok és jól használjátok azokat, Isten legnagyobb dicsőségére.

2017.01.19.

Kedveseim! Isten Szentlelke segítsen benneteket, hogy amibe belekezdtetek, azt maradéktalanul véghezvigyétek. Fedezzétek fel azokat a kegyelmeket, amelyekkel lendületet vesz küldetésetek, és azt erősítsétek meg a Lélek által. Minél több adományt találtok magatokban, annál stabilabb lábakon álltok. De ne feledjétek, mindennek a fő mozgató rugója a szeretet. Mert ha nem a szeretet vezérli cselekedeteiteket, semmit sem fognak érni. Mindig a szeretet vezéreljen titeket! Mindent ennek érdekében tegyetek, akkor hatékony lesz engesztelő hivatásotok.

2017. 01.22.

Kedveseim! Amikor egész valónkat átadjuk Istennek, akkor tud használni minket igazán. A teljes átadás folyamatos lemondást kíván részünkről. Ilyenkor a lélek kiüresedik, és már nem ragaszkodik máshoz, engedi, hogy Isten betöltse. Ezzel Isten ajándékozó szeretetével rendelkezik, elkezdi használni adományait és ebből rengeteg jó származik. A szentek megértették, hogy nem kell félniük a kiüresedéstől, mert akkor érkezik meg számukra Isten kegyelme, amely betölti őket. Minél tökéletesebben használták adományaikat, annál hatékonyabbá vált bennük Isten kegyelme. Aki erre ráérez, megtalálta azt a kincset, amit egyedül Jézus tud felkínálni. Vágyakozzatok erre a kegyelemre, mely megnyitja előttetek az örök élet útját!

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1190-a-szentlelek-szemelyre-szabott-adomanyai

a

 

2016. január 1. Szilveszter éjszakáján itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Egy új évbe léptetek, amely nagyon sok szenvedést rejt magában.

Kicsinyeim! Ezek az utolsó figyelmeztetéseim. Térjetek meg! Tartsatok bűnbánatot, mert az idő eljött. Ez azt jelenti, hogy beléptetek a nagy megpróbáltatás időszakába. Ítélet alatt áll most a világ. Addig térjetek meg, és imádkozzatok, amíg még időt és lehetőséget kaptok rá. Kicsinyeim nézzetek keletre! Rettenetes háború dúl. Az egész világot természeti katasztrófák sújtják. Az Egyház hirdessen bűnbánatot, és alakuljanak imacsoportok, hogy engeszteljetek a világ bűneiért, és leesdjétek Atyám irgalmát erre a bűneiben, szennyében, mocskában fetrengő világra.

Gyermekeim! Az idő eljött. Tanuljatok embertársaitok szenvedéseiből! Ti sem vagytok jobbak, mit ők. Ha nem tértek meg, ti is éppen úgy elvesztek, mint a többiek. Kicsinyeim a pokol létezik. Akkor is, ha nem hisztek benne. Térjetek meg Hozzám, tegyétek meg Isten törvényeit, és akkor nincs mitől félnetek. Ne bízzatok az anyagi javakban! Az nem tud megmenteni benneteket. Egyedül Bennem bízzatok, az élő Istenben, Aki meghaltam értetek a keresztfán, feltámadtam, és örökké élek. Én vagyok a ti örök életetek, ha hisztek Bennem, és megerősödtök a szentségekkel, amelyeket papjaim által szolgáltatok ki nektek. Már nincs több idő. Ne fordítsatok hátat még mindig Nekem! Értsétek meg: ha továbbra is a bűnt választjátok, el fogtok kárhozni. Ott lesz sírás és fogcsikorgatás. Olvassátok el az Evangéliumot! Váltsátok tettekre, amit abban kértem tőletek. Már nincs több idő. Tegyétek meg sürgősen, amit üzenek nektek! Szavaim igazak. Ha megfogadjátok, megmentitek a lelketeket. Én vagyok az igazság, az út és az élet. Csak Bennem és általam van üdvösségetek. Senki másban. Az életetek lezárul, és akkor már nem tudtok változtatni sorsotokon. Örökre eldől, hogy hová kell mennetek. Én nem vagyok személyválogató. Mindenkit megítélek cselekedetei szerint. Bár végtelenül irgalmas vagyok, de csak a megbánt bűnöket tudom megbocsátani. A megátalkodottakat örök vétek terheli. Ez is benne van az Evangéliumban. Máté 12, 31-32: „Bűnök a Szentlélek ellen. Azért azt mondom nektek: minden bűn és káromlás bocsánatot nyer, de a Lélek ellen való káromlás nem nyer bocsánatot. Aki az Emberfia ellen szól, bocsánatot nyer, de aki a Szentlélek ellen szól, nem nyer bocsánatot sem ezen a világon, sem a jövendőben.” Ez maga a megátalkodottság. A megismert igazság ellen való tusakodás.

Olvassátok az Evangéliumot, és váltsátok tettekre! Addig, amíg még nem késő. Már mindent tudtul adtam nektek. Vérkönnyeket sírok azok miatt, akik elkárhoznak, mert ellene mondanak üzeneteimnek, és ez által az Evangéliumnak is, amelyet szüntelenül ismételgetek nektek. Fogjátok fel végre: az ég és a föld elmúlnak, de az Én Igéim soha el nem múlnak. Szavaim lélek és élet. Örök élet mindazok számára, akik tettekre váltják. De örök halál azoknak, akik ellene mondanak, és a bűnt választják.

Kicsinyeim! Az idő lejár. Én az igazságot mondom nektek. Válasszátok az életet! Erre áldalak meg benneteket Szívem túláradó szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: 1 János 5, 14-16. Könyörögjetek bizalommal! Az a bizalom él bennünk Iránta, hogy bármit is kérünk akarata szerint, meghallgat minket. Tudjuk ugyanis, hogy Ő sugallta mindazt, amit kérünk. Ha látja valaki, hogy testvére vétkezik, de nem halált hozó bűnnel, könyörögjön érte, hogy visszakapja az életet. Ez arra áll, aki nem halált hozó bűnnel vétkezett. Van halált hozó bűn is. Ilyennél nem mondom, hogy könyörögjön érte.”

 

2016. január 5. Szentségimádáson az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! A legméltóságosabb Oltáriszentségből szólok hozzátok, ahol mindig jelen vagyok. Felfogni nem tudjátok ezt a nagy szeretetet és kegyelmet, amit Én, a második isteni Személy tanúsítok irántatok. Ti mégis figyelmen kívül hagytok, és elmerültök a világi szórakozásokban és élvezetekben. Ez azért van, mert az Isten helyébe a teremtményt állítjátok. Tudjátok mi ez? Közönséges bálványimádás.

Kicsinyeim! Isten tízparancsolatából a legelső ez: I. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj! Az Evangéliumban a főparancs pedig ez: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. 38Ez a legnagyobb, az első parancs. 39A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. 40Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták.” (Máté 22, 37-40.) Tehát az első helyen Isten kell, hogy álljon. Ti mégis felborítjátok a helyes sorrendet. Ezért ne csodálkozzatok, ha maga a természet is fellázad ellenetek. Emiatt van annyi természeti katasztrófa.

Gyermekeim! Ha megtartanátok a tízparancsot és a főparancsot, és ha minden nap imádkoznátok, az Isten áldását hívnátok le magatokra. Békében, szeretetben és boldogan élnétek. Amíg ti a bűnt választjátok, ne csodálkozzatok, ha nem vagytok boldogok, háborúk dúlnak, és félelemben éltek. A bűn ugyanis kiszabadítja a pokol ördögeit, akik csak rosszat tesznek. A bűn magában hordja a büntetést.

Kicsinyeim! Térjetek meg! Bánjátok meg és gyónjátok meg bűneiteket, akkor megváltozik az életetek. Isten megáldja azokat, akik engedelmeskednek Neki.

Drága gyermekeim! Térjetek meg Hozzám mindnyájan, mert eljön az óra, sőt már itt is van, amikor kiszáll lelketek testetekből, és már nem lesz többé lehetőségetek a megtérésre. Akkor mindörökre abban az állapotban maradtok, mint amilyenben meghaltatok. Ezért kértem: éljetek szüntelen készenlétben! Meg ezt: szüntelenül imádkozzatok!

Kicsinyeim! Már benne vagytok a végső időben. Már nincs időtök a megtérés halogatására. Én mindent tudtul adtam nektek. Ha mégsem üdvözültök, csak magatokat okolhatjátok. A Szívem eleped a vágytól, hogy ott legyetek, ahol Én, és lássátok dicsőségemet. Erre áldalak meg benneteket megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2016. január 7. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Ezt üzenem X-nek: Drága Gyermekem! Szeress Engem lángolóan mindenekfölött! Hamarosan meg kell vallanod Engem ezelőtt a bűnös nemzedék előtt. Úgy szeress, hogyha kell, az életedet is oda tudd adni Értem! Ne ragaszkodj itt a Földön senkihez és semmihez, egyedül törvényeim megtartásához és Hozzám, az Oltáriszentséghez! Hamarosan nagy üldözés fog kitörni, megrostálom a népeket, szétválasztom a búzát a konkolytól, most kiderül sok szív titkos gondolata [itt az agg Simeon énekére utal az Úr]. Szétválasztom az igazakat a hamisaktól, a hűségeseket a képmutatóktól, csak aki hűséges Hozzám mindhalálig, az üdvözül.

Te mindig maradj meg az igaz úton, légy hűséges Hozzám mindhalálig! Akkor felfedem előtted Isteni titkaimat, bevezetlek Irgalmas Szívem mélységébe, szentté foglak tenni, irgalmas szeretettől lángoló Szívem lesz a te otthonod. Ne légy személyválogató, szeress az Én kedvemért mindenkit, még a bűnösöket is úgy, hogy sokat imádkozz értük és vállalj áldozatokat a megtérésükért! A bűneiket utáld és gyűlöld és határolódj el tőlük, de a bűnösöket vezesd Hozzám, hogy megtérjenek és üdvözüljenek!

Téged sok lélek megmentőjévé teszlek. Ez az Én rád vonatkozó örök szent tervem. Ha mindig Rám figyelsz, és hívod a Szentlelket, Én utat mutatok neked és megadom az indítást, hogy mikor mit kell tenned. Én olyan ékesszólást adok neked, amelynek senki sem fog tudni ellene mondani.

Az élet a Földön rövid, és ellenfelem szüntelenül leselkedik, hogy kit nyeljen el. Ahhoz, hogy eredményesen tudd menteni a lelkeket, bátor harcosnak kell lenned, aki az Én erőmből, a szentségek által töltekezel, és így legyőzöd a gonoszt Szent Vérem erejével, amely ajkadon piroslik és az Én Szent Testemmel, amellyel eggyé válsz minden Szentáldozásban. A te nyelved csak az Én tanításomat hirdesse, csak az Isten dicsőségét beszélje! A népekkel, akiket eléd vezetek, légy mindig szeretetteljes, segítőkész és mindenkiért imádkozz! Kérd, hogy Én tanítsak általad, és Én álljak közted, és minden ember közt!

Gyermekem! Imádkozz az emberekért! Sokan nem veszik komolyan a szentségek súlyát. Sokkal gyakrabban kellene nekik gyónni, mint ahogy ezt teszik. Kérd a Szentlelket, hogy mutassa meg nekik a bűneiket és azt a nagy kegyelmet, hogy magát az Istenembert fogadják a lelkükbe a Szent Eucharisztiában. Beszélj nekik Rólam, hogy mily nagy árat fizettem azért, hogy köztük maradtam, hogy a világ végezetéig szenvedek azoktól, akik bűnben vesznek Engem magukhoz, ahol a sátán az úr, ahol Engem újra meg újra leköpdösnek, meggyaláznak, kigúnyolnak, megostoroznak, tövissel koronáznak és keresztre feszítenek. Valósággal bekényszerítenek Engem szabad akaratukkal a lelkükbe, ahol újrajárom a keresztutat, és újra meg újra kínhalált szenvedek. Jaj, annak az embernek, aki így vesz Engem magához, mert a saját kárhozatára teszi.

Gyermekem! Gyakran emlékezz meg ezekről a szavaimról és hirdesd mindenkinek! A szavaid izzanak az Irántam való szeretettől, és a bűnösök iránt való részvéttől és szánalomtól! Értesd meg az emberekkel, hogy soha ne megszokásból áldozzanak, hanem mindig csak szeretetből fogadjanak a szívükbe! Ha pedig szeretnek, akkor úgy fogadjanak Engem olyannak, Aki valójában vagyok, a második Isteni személy, az Istenember, Aki örökké élek, Aki hatalmasabb vagyok minden világi méltóságnál és fölötte állok az egész világnak. Szemléltesd velük, hogyha egy előkelő embert, egy királyt, egy császárt, vagy egy minisztert fogadnának a házukba, akkor bizonyára alaposan kitakarítanának, kifestenének, és finom ételeket készítenének a számára. Méltán várom el ezt egy lélektől, aki a szívébe akar fogadni Engem, hogy lelke hófehér és ragyogó fényes legyen, amit a Szentgyónásban, alapos bűnbánatban megtisztított. A finom csemegék pedig azok a szeretetaktusok legyenek, amelyekkel Rám figyelt a Szentmisében, nem kalandozik el, hanem összpontosít a felolvasott szentírási részekre és a pap szentbeszédére. És miután így összeszedte magát, így fogadjon Engem a lelkébe. Amikor pedig ez a nagy Találkozás megtörténik, hogy Én, az Istenember, Aki a Szentlélek közreműködése által leszállok az oltárra, és betérek egy hívő szívébe a Szentáldozásban, akkor pedig ne rohamozzon meg Engem a saját problémáival, mint egy automatát, hogy kikényszerítse Belőlem kívánságai teljesítését, hanem mint egy szeretett Vendéget, Akit várva várt, ültessen le lelke palotájában és nagy szeretettel figyeljen Rám, kiüresítve önmagát és szívja be a lelkébe a kegyelmeket, amelyeket ilyenkor kap Tőlem és ezután a csöndesség után, amivel megadja Nekem az elsőbbséget, hogy szóljak hozzá, ha úgy gondolom, mély megsemmisülésben adjon Nekem hálát azért, hogy itt maradtam köztetek, hogy az ő szívébe betértem és osztom kegyelmeimet kinek-kinek szükséglete szerint, és csak annyit kérjen: Uram, tégy engem méltóvá, hogy ajándékaidat befogadjam, és szent akaratodat tettekre váltsam. Te légy az én Istenem, Vezetőm, Mindenem, Örök Boldogságom. Ámen.

Gyermekem, azt a feladatot szántam neked, hogy tanítsd a híveket, hogy fölismerjék és fölfogják a Szentmise hatalmas kegyelmét, az Átváltoztatást, a Szentáldozást, a Szentségeket, a Gyónást. Különösen fontos, hogy ne csak egyszer vagy kétszer gyónjanak egy évben, hanem mindig, amikor a lelkiismeretük szava figyelmezteti őket. Azt kérem tőled, hogy ezt az üzenetemet egy az egyben hirdesd a szószékről a Szentmisében, gyakran ismételve mindaddig, amíg változást nem észlelsz a hívek között.

Kisfiam, ne csak hirdesd ezt a híveknek, hanem imádkozz is értük, hogy megnyissam a szívüket, hogy befogadják megvilágosító kegyelmemet és tettekre váltsák szavaimat. Ha mindezt megteszed, szenteket fogsz nevelni a plébánián. Ma az emberek lelkileg nélkülöznek. Megvan nekik mindaz, amire a testüknek szükségük van, de lelkileg éhezik és szomjazzák az igazságot, az Én tanításomat, és még a legalapvetőbb dolgokkal sincsenek tisztában. Magyarázd el nekik a Szentmise lényegét, az Átváltoztatást és az Én valóságos Jelenlétemet az Oltáriszentségben. Mutass rá a tabernákulumra, amint szent papom, Vianney Szent János tette, és ismételd el az ő szavait gyakran: Ő, Jézus, itt van! Itt maradt köztünk, hogy drága Szent Testével és Vérével táplálja lelkünket, hogy éhen és szomjan ne vesszünk a pusztában, ebben a siralomvölgyben.

Ha az emberek fölfognák ezeknek a szavaknak a jelentését, hátat fordítanának minden világi élvezetnek és minden ember a templomban térdepelne.

Kisfiam, szervezz a plébánián rendszeres Szentségimádásokat! Először csak havonta, majd hetente. Oszd be a híveket, hogy ki mikor, mennyi időt tud tölteni Előttem imádságban. Te is igyekezz részt venni ezeken az alkalmakon! Ahol gyakran imádnak Engem a kitett Oltáriszentségben, ott rengeteg kegyelmet adok. Megvédem és megőrzöm azt a helységet, várost, vagy falut, és a híveket elhalmozom kegyelmemmel, sőt, az egész családot is, ha csak egyetlen tagja is jön Hozzám imádkozni. Mondd meg ezt a híveknek és mondd, hogy Én legyek az ő örömük, boldogságuk, reményük, Engem szeressenek, Nálam keressék a beteljesülést! Csak egy Mennyország van, és az Én vagyok, a feltámadt Krisztus, Aki megnyitotta számukra Atyám Országának kapuját. A Földön csak szenvedés van, de aki Hozzám jön, annak a válláról leveszem a terhet, megkönnyítem és megszabadítom. Azt akarom, hogy szenteket nevelj, és te magad is szent légy! Mindez azért lehetséges, mert megnyitottad szívedet Szavaim befogadására, és engedelmeskedni akarsz Nekem. Bizalmad és engedelmességed vonzza le kegyelmeimet számodra és annak az egyházközségnek számára, ahová majd állítalak. Köszönöm neked, hogy megnyitod Előttem szívedet, nagyon megjutalmazlak Országomban és már itt a Földön is meglátod jó munkád gyümölcseit, a sok megtérő embert. Mindig mosolyogjál, mindenkihez legyen egy-két kedves szavad, szeretettel hajolj le minden megfáradotthoz, hallgasd meg panaszkodó szavaikat, vigasztald meg őket ezekkel a szavakkal: testvérem, mindig csak Jézusra tekints, Aki úgy szeret téged, amilyen vagy, és Ő gondot visel rád, akkor is, ha nem érezd. Bízzál Benne, mert bizalmad mértékében kapod Tőle a kegyelmet! Amikor az égen sötét felhők sorakoznak, fölöttük akkor is süt a nap. Isten nem hagy el, ha meg is engedi a próbatételt, utána leveszi a terhet a válladról, az ölébe fog, és a Szívére ölel. Kitartás, türelem, hűség, engedelmesség, alázat, alázat, alázat. Az ilyen emberben találja kedvét az Úr. Aki mindvégig állhatatos, csak az üdvözül. A derűt és a reményt soha nem szabad kiengedni a szívetekből. Erre áldalak meg édes kisfiam Szívem túláradó szeretetével, hogy hirdesd szavaimat úgy, ahogy most leírattam veled, fogadd megerősítő áldásomat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: Mk 3, 9 „(Jézus) szólt tanítványainak” 13-15 A tizenkét apostol kiválasztása. „Ezután fölment a hegyre, és magához hívta azokat, akiket akart. Azok hozzá mentek. Tizenkettőt rendelt, akiket apostoloknak nevezett, hogy vele legyenek, s hogy elküldje őket hirdetni az igét. Hatalmat adott nekik, hogy kiűzhessék az ördögöket.”

 

 

2016. január 11. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Ne legyetek süketek és vakok figyelmeztetéseimre! Ha már a próféciáknak nem hisztek, higgyetek a saját szemeteknek! Már benne éltek a pusztulásban. Ítéletem sújtja ezt a világot. Térjetek meg, mert elvesztek mindnyájan! Mindezek benne vannak a Szentírásban, de ti azt hiszitek, hogy ezek nem most teljesülnek. Azért, mert bűnben éltek, és rettegtek a haláltól, mert féltek a számadástól.

Gyermekeim! Azt mondjátok: szavaim kemények és félelmetesek. Én az igazságot hirdetem nektek. A ti bűneitek az égben kiáltanak. Azt hiszitek, hogy Én, az Isten nem látom ezeket? De bizony látom, és számon kérem tőletek. Ezért figyelmeztetlek benneteket: térjetek meg, mert egyetlen gyilkosnak, paráznának, tolvajnak, hazugnak, képmutatónak sincs helye országomban. Csak a tiszta szívűek láthatják meg az Istent. A tiszta szívű ezt jelenti: gondolataitok, szavaitok és cselekedeteitek legyenek egységben! Vagyis éljetek igazságban és egyszerűségben! Szavatok legyen: igen – igen, nem – nem. Ami ettől eltér, az a sátántól van.

Gyermekeim! Nagyon eltávolodtatok Tőlem. A sátánnal cimboráltok. Pedig ő a legnagyobb ellenségetek. Ha őt szolgáljátok, mind elvesztek.

Gyermekeim! A pokol itt van köztetek, ha gyűlöletben éltek. Az lesz örökké osztályrészetek, amit a földön választottatok magatoknak. Szabad akaratot és értelmet kaptatok. Én senkire sem erőltetem rá Magamat. Nektek is megszereztem a keresztfán az örök üdvösséget. De ha elutasítjátok, csak magatokat okolhatjátok. Azért figyelmeztetlek benneteket, mert szeretlek titeket. Én tudom, milyen szörnyű kín és szenvedés vár rátok a pokolban, ami örökké tart. Szakítsatok a bűnnel! Térjetek meg Hozzám! Éljetek szeretetben! Akkor elkerülitek az örök kárhozatot. Ne tegyétek magatokban hiábavalóvá kegyelmeimet! Megáldalak benneteket megerősítő áldásommal, hogy válasszátok az életet, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szent Péter apostol II. levele: 1Szeretteim, ez már a második levelem, amelyet nektek írok. Arra törekszem, hogy bennük emlékeztesselek benneteket, és így ébren tartsam bennetek a tiszta gondolkodást, 2hogy jussanak eszetekbe, amiket a szent próféták előre megmondtak; továbbá Urunk és Megváltónk parancsa, amelyet apostolaitok közöltek veletek. 3Először is értsétek meg, hogy az utolsó napokban csúfondáros gúnyolódók fognak fellépni, akik saját vágyaik szerint élnek, 4és azt mondják: „No, hol van (Krisztus) megígért eljövetele? Amióta atyáink meghaltak, minden marad úgy, ahogy a teremtés kezdetétől volt.” 5De ezek szándékosan tagadják maguk előtt, hogy az ég ősidőktől fogva volt, és a föld is azóta, hogy Isten szavára a vízből és a víz által létrejött. 6Így pusztult el vízözönnel az akkori világ is. 7De a mostani eget és földet ez a szó megmentette, hogy az ítéletnek és az istentelen emberek pusztulásának napjára megmaradjon a tűznek. 8Szeretteim, főképp egy dolog ne kerülje el figyelmeteket: az, hogy egy nap az Úr előtt annyi, mint ezer év, ezer év pedig annyi, mint egy nap. 9Az Úr nem késik ígéretét teljesíteni, ahogy némelyek késedelmeskedésnek tartják, hanem türelemmel viseltetik irántatok, mert nem akarja, hogy valaki is elvesszen, hanem hogy mindenki bűnbánatot tartson. 10Mint a tolvaj, úgy jön el az Úr napja. Ezen a napon az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a tűz hevétől felbomlanak, a föld, és ami rajta van, elenyészik. 11Mivel így minden elpusztul, minden tekintetben szentül és vallásosan kell élnetek, 12hiszen várjátok és siettetitek Isten napjának eljövetelét, amikor is az egek lángba borulnak és felbomlanak, az elemek a tűz hevétől megolvadnak. 13Mi ígérete alapján új eget és új földet várunk, az igazságosság hazáját.

Az Úr Jézus folytatja: „Drága gyermekeim! Nagyon kedvesek vagytok számomra. Atyám házában helyet készítettem nektek. Ha látnátok, mi vár rátok a mennyben, mind szentül élnétek, csak hogy elnyerjétek az örök üdvösséget.

Kicsinyeim! Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem foghatja, amit készítettem nektek. A ti nyelveteken nem lehet szavakba önteni azt, ami odaát vár rátok. Szeressetek! Szeressetek! Szeressetek! A mennyben csak szeretet létezik. Azért adtam ezt főparancsba, mert e nélkül lehetetlen bejönni Atyám országába. Olvassátok el újra meg újra a szeretet himnuszának ezt a részét: „A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. S a szeretet nem szűnik meg soha.” (1 Korintus 13, 4-8.) Addig ismételjétek, amíg meg nem tanultátok! Váltsátok tettekre! Ezért imádkozzatok, mert csak Velem együtt tudjátok megtenni.

Kicsinyeim! Ezt jól jegyezzétek meg: a szeretet és a megbocsátás Istentől jön, mert Isten Maga a szeretet. Minden, ami a szeretet ellen van, az a sátán műve. Nektek csak szeretni szabad. Imádkozzatok ellenségeitekért! Ezzel teszitek a legnagyobb jót magatoknak, és azoknak, akikért imádkoztok. Azért, mert nem a test és a vér ellen harcoltok, hanem a gonosz szellemek ellen, akiket csak imával és böjttel lehet kiűzni. Ha csak ennyit mondotok: Szűzanyám, Szeplőtelen Szíved Szeretetlángjával vakítsd meg a sátánt! Vagy egy „Most segíts meg Mária” imát, a sátán azonnal menekül. Azért, mert Égi Édesanyátok rögtön a segítségetekre siet, az ördög pedig nem bírja elviselni az Ő jelenlétét. Fénye égeti, lángoló szeretetét pedig gyűlöli. A sátán irigy rátok, mert tudja, hogy a mennyben mekkora boldogság részesei lesztek. Ezért harcol, hogy ne nyerjétek el az üdvösséget, hanem a pokolba taszítson benneteket.

Drága kicsinyeim! Higgyetek Nekem! Engedelmeskedjetek szavaimnak! Előttem a legnagyobb az engedelmesség, és mindenekfölött a szeretet. El nem tudjátok képzelni, milyen nagy boldogsággal jutalmazom meg országomban azokat a lelkeket, akik Irántam való szeretetből engedelmeskednek Nekem. Lemondanak szabad akaratukról, és átadják Nekem életüket, vagy csak egy-egy önmegtagadást végeznek azért, mert Én erre indítom őket. Majd csak országomban látjátok meg, hogy Én a legkisebb tettet, sőt, magát a szándékot is megjutalmazom. Igyekezzetek követni Engem a keresztúton, kitartva az önmegtagadásban és a kereszthordozásban. Akkor nagyon boldogok lesztek országomban.

Ti mindig csak szeressetek, kivétel nélkül mindenkit! De leginkább Istent, úgy, hogy megteszitek törvényeit. Akkor már itt az örök életet hordozzátok magatokban. Olvassatok minden nap egy részt a Szentírásból! A négy Evangéliummal kezdjétek! Váltsátok tettekre a benne foglaltakat! Imádkozzatok, hogy meg tudjátok tenni! Nálam nélkül semmit sem tehettek. Ti magatok semmik vagytok, de Velem együtt mindenre képesek lesztek.

Kicsinyeim! Így készüljetek a Velem való nagy találkozásra, hogy nektek is ezt tudjam mondani: Jöjjetek Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely öröktől fogva nektek készült! Erre áldalak meg benneteket, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

2016. január 20. Itthon a kegyelem órájában (du. 3-4 óra között) az Úr Jézus: „Ezt üzenem X-nek: Drága gyermekem! A papi hivatás a legnagyobb méltóság, amely működésénél fogva hatalmasabb, mint az összes szent angyalom működése, azért mert a Szentlélek ereje által lehozol Engem, Aki a kenyér és a bor színe alatt jelen leszek minden Szentmisében, hogy a híveket tápláld szent Testemmel és Véremmel, amely valóban Étel és valóban Ital. Azért maradtam köztetek, hogy éhen és szomjan ne vesszetek ebben a pusztában, ebben a siralomvölgyben.
Kisfiam, az élet rövid. Életed minden pillanatát vedd kimondhatatlan nagy kegyelemnek és kamatoztasd a lelkek javára. Azt kérem tőled, hogy mindig kérjél meg Engem, hogy Én működjek benned a lelkek javára. Engem sugározz, Engem hordozz, bárhová mégy, és te csak a szeretet nyelvét ismerd. Soha egyetlen egy gyermekemet se sértsél, vagy bántsál meg. Úgy nézz rájuk, mint akik számomra oly nagyon kedvesek, hogy a Véremet ontottam értük. Téged azért adtalak melléjük, hogy pásztoruk légy, és vezesd őket Hozzám, legnagyobb Jótevőjükhöz, Megváltó Istenükhöz. Mindig törekedj arra, hogy megőrizd magadban az Istenképet, amelyre teremtettelek, hogy aki téged néz, Engem lásson, és aki veled beszél, Engem halljon. Ezt úgy éred el, ha minden működésedben teljesen megfeledkezel magadról és kéred azt, hogy Én működjek, Én szolgáljak általad, és te az Én szeretetemet közvetítsd minden lélek felé. Gyakran beszélj nekik a szeretetről, amelyet főparancsba adtam. Erről foglak mindnyájatokat számon kérni, amikor megjelentek ítélőszékem előtt. Mindnyájatokhoz két kérdésem lesz: „Szerettél-e?” „Követtél-e?” Szerettél-e Engem a felebarátban, akit eléd hoztam? Segítségére voltál-e, amikor lelki-testi szükségben szenvedett? Követtél-e Engem, amikor önmegtagadást és lemondást kértem tőled? Amikor megengedtem, hogy ellenfelem kísértsen és azt kértem, hogy mindig mondj ellene minden kísértésnek. Hordoztad-e mindennapi kis keresztjeidet, amely által üdvözíteni akarlak, és ezek által a keresztek által, ha fölajánlod azokat az Én kínszenvedésem és kereszthalálom örök érdemeivel, lelkeket mentek általad az örök üdvösségre.
Kicsi gyermekem! A papi szolgálat hatalmas feladat, amely a legtöbb szeretetet igényli. Papjaimban mindig jelen akarok lenni. Azt kérem tőletek, hogy Engem képviseljetek, az Én szavaimat közvetítsétek és az Én lángoló szeretetem működjön bennetek! Gyermekem, szeretet nélkül nem tudsz Engem szolgálni. Ha nincs szívedben szeretet, csak puszta betűket és szavakat és ismereteket mondhatsz, de ha befogadod és tovább sugárzod az Én szeretetemet, akkor a rád bízott lelkek Engem, az Élő Krisztus jelenlétét fogják általad megtapasztalni. Ó, mekkora különbség! Egyszer Bonajunkta atyának ezt mondtam: „Amikor bemutatod a Szentmisét és felolvasod az Evangéliumot, ott jelen vagyok, de ebben hinni kell. Amikor kimondod az átváltoztatás szavait, ott is jelen vagyok, de ebben is hinni kell. De ha közvetíted az Én szeretetemet, ebben nem kell hinni és az emberek mégis megtapasztalják, hogy köztük járok.” Ezt kérem tőled, kisfiam! Ekkor leszel hiteles Énelőttem és az emberek előtt. Vedd nagy kitüntetésnek, hogy üzenek számodra, hogy beszélek hozzád, hogy tanítalak, és egész életedre őrizd meg szívedben-lelkedben az Én tanításomat és váltsd tettekre azokat! Módfelett nagy kegyelem, amelyet azért kapsz, mert azt akarom, hogy szent legyél. Szent papom, aki megszenteli az egész környezetét. A paptestvéreken kezdve az összes hívőkig és hogy el ne bízd magad, azt kérem tőled, hogy légy kicsiny gyermek az Én keblemen. Hajtsd fejedet szerető Szívemre, mint Szent János apostol az Utolsó Vacsorán és mindig kérdezz meg Engem, mielőtt bármit tennél: „Uram, ha a Te akaratod, Te indíts engem arra, amit Te jónak látsz!” És Én ellenállhatatlan vágyat és indítást adok szívedbe. Én vezetlek téged, hogy elvégezd azt, amit rád bíztam. Hamarosan ki fogod mondani egyes szám első személyben: „Ez az Én Testem, ez az Én Vérem”. Akkor nem te leszel többé te, hanem Én leszek benned, általad. Akkor Én működöm általad, és neked innentől életed minden pillanatában úgy kell élni, hogy Szent Pállal együtt el tudd mondani: „Élek pedig többé már nem én, hanem a Krisztus él bennem.” Ez azt jelenti, hogy szentté kell lenned! Ha nem leszel szent, hiába születtél. Kérj Engem, hogy fokról fokra vezesselek téged az életszentségre, mert csak akkor leszel alkalmas annak a hivatásnak a betöltésére, amelyre öröktől fogva elhívtalak, ha szent leszel. Ha a megszentelő kegyelem átjárja a gondolataidat, szavaidat, cselekedeteidet. Én pedig mindig éreztetem veled, hogy szorosan Mellettem haladsz-e, hogy a Szívemben vagy-e, vagy ha netán egy kissé eltávolodnál Tőlem. Azt kérem, maradj mindig az Én irgalmas Szívemben, légy eggyé Velem, gondolataidban, szavaidban, cselekedeteidben, egész életedben, mert Én veled egy akarok maradni itt és most, és egy örökkévalóságon át. Erre teremtettelek, erre hívtalak, erre adom megerősítő áldásomat Szívem túlcsorduló szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2016. január 30. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottjai! Készüljetek! Az üldözés már itt van. A rejtekből támadnak rátok. Már minden elő van készítve. Éljetek halálra készen! Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de semmi egyebet nem tudnak tenni. Valljatok meg Engem ezek előtt, akik azt hiszik, hogy Istennek tesznek szolgálatot azzal, ha titeket megölnek. Örüljetek, mert halálotok pillanatában jöttök fel a Mennybe. Ez lesz égi születésnapotok. Ti csak lélekben készüljetek! Éljetek tisztán, szentül! A többit bízzátok Rám! Fogadjátok el a vértanúságot, mert ezzel dicsőítitek meg a Szentháromságot, és Benne Engem, Aki a Véremet ontottam ki értetek.

Kicsinyeim! Nem nagyobb a szolga Uránál. Ha Engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az Én Véremet kiontották, a tiéteket is ki fogják ontani. Örüljetek, és ujjongjatok azon a napon! Zengjetek dicsőítő zsoltárokat, mert ahol Én vagyok, ott lesztek ti is. Látni fogjátok dicsőségemet, és örökké osztozni is fogtok benne. Fogadjátok el a kereszteket, a gyalázatot, amiképpen Én is elfogadtam ártatlanul értetek. Amilyen mértékben azonosultok Velem megpróbáltatásaimban, olyan mértékben kaptok részt dicsőségemből.

Gyermekeim! Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem foghatja, amit öröktől fogva készített nektek Atyám. A Föld összes szenvedése nem mérhető a Mennyország dicsőségének egyetlen pillanatával. A legmerészebb álmaitokban sem tudjátok elképzelni azt, ami odaát vár rátok. Örök élet, örök boldogság. Letörlök szemetekről minden könnyet.

Kicsinyeim! Éljetek szentül! Akkor nagy jutalmat kaptok a mennyben. Erre áldalak meg benneteket Szívem túlcsorduló szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Drága gyermekeim! Ne kövessetek el bűnt! Mindaz, amivel a lelkiismeretetek vádol, a sátántól van. Amit nem szeretnétek, ha veletek tennék, ti se tegyétek másoknak!

Gyermekeim! Ha másoknak ártotok, saját magatok látjátok kárát, mert ugyanazt kapjátok vissza.

Kicsinyeim! Szeressétek egymást! Isten arra teremtett mindnyájatokat, hogy szeretetben éljetek. Csak akkor vagytok boldogok, ha szeretetet adtok és kaptok. A szeretet fontosabb a lelketek számára, mint a testeteknek a levegő. Szeretet nélkül a lélek halott. Ezért adtam főparancsba a szeretetet, hogy boldogok legyetek már itt a Földön, és elnyerjétek az örök életet. A Mennyben csak szeretet létezik. Akiben nincs szeretet, az nem juthat be Isten országába. Atyám szeretetből teremtett meg minden embert. Azért, hogy ti is viszontszeressétek Őt, és Őbenne egymást. Ha így éltek, tehetetlen lesz veletek a sátán.

Kicsinyeim! Fogadjátok meg szavamat! Imádkozzatok azért, hogy szeretetben tudjatok élni! Ha a másiknak panasza van ellenetek, kérjetek bocsánatot, és tegyétek jóvá bűneiteket! Senki se károsítsa meg a másikat, mert odaát kemény szenvedéssel kell megfizetni érte. Bocsássatok meg egymásnak, és imádkozzatok egymásért, még ellenségeitekért is! A Miatyánkban ezt tanítottam: bocsásd meg a vétkeinket, amint mi is megbocsátottunk az ellenünk vétkezőknek. Ha megbocsátjátok az embereknek, amit vétettek ellenetek, mennyei Atyátok is megbocsát nektek. De ha nem bocsáttok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket. (Máté 6, 12, 14-15.)

Gyermekeim! Éljetek szüntelen készenlétben! Az óra itt van. hamarosan meg kell állnotok ítélőszékem előtt. Ott lepereg előttetek egész életetek. Számot kell adnotok mindenről. Ki – ki elveszi jutalmát, vagy büntetését cselekedetei szerint. Istennek nem lehet hazudni. A sátán hazug. Ő a hazugság atyja. Ne higgyetek neki! Ne álljatok szóba vele! Váltsátok tettekre figyelmeztetéseimet, akkor megmentitek a lelketeket. Erre áldalak meg benneteket, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

a
2015. január 5. Szentmisén, Szentáldozás után kértem hőn imádott Uramat, hogy megérezhessem az Ő drága Szent Jelenlétét. Ekkor egy kimondhatatlanul jóleső védőburokban éreztem magam. Jézusom ezt válaszolta: „Velem vagy a biztonságban, a szeretetben és a békében. Nálam nélkül semmit sem tehettek, de Velem együtt mindenre képesnek teszlek benneteket. Nagyon szeretlek. Érted maradtam itt, hogy a szívedbe térjek, hogy tápláljam lelkedet, hogy megerősítselek, hogy erős hittel vallj meg Engem, és sugározz Engem mindenki előtt, ahol csak megjelensz. Mert Én vagyok a világ Világossága. Fényem behatol még a legsötétebb lelkekbe is, és életre kelti mindazokat, akik beengednek az életükbe.

 

 

 

Kislányom, légy erős! Már kiképeztelek. Bátor harcos vagy. Nemsokára meg fogsz vallani ez előtt a bűnös nemzedék előtt, akik azt hiszik, hogy ha az Engem követőket üldözik, az Istent szolgálják. Megáldalak téged, felruházlak az Én erőmmel, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Merülj el Szívem szeretet óceánjában!”

 

 

 

2015. január 6. Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Az idő rövid. Készüljetek! Éljetek életszentségben! Váltsátok tettekre mindazt, amit az Evangéliumban tanítottam nektek! Mert mondom nektek: csak így nyerhetitek el az üdvösséget. Sokan mondják Nekem: Uram, Uram, de csak aki Atyám törvényét teljesíti, az üdvözül. A főparancs a szeretet. Éljetek mindenkivel szeretetben, mert erről ismernek fel benneteket, hogy Hozzám tartoztok. De legfőképpen, és mindenekelőtt imádjátok és szeressétek az Istent, a teljes Szentháromságot úgy, hogy megtartjátok parancsaimat! Ha így éltek, elnyeritek az üdvösséget. Életeteknek egyetlen célja van ezen a földön: az üdvösség megszerzése. Ne mondjátok, hogy mindig ismételgetem Önmagamat! Ha nem lenne rá szükségetek, mert tökéletesek lennétek, akkor nem adnék ilyen üzeneteket. De felhívásaim és sürgetéseim ellenére is még mindig bukdácsoltok, és ha ma kellene megállnotok ítélőszékem előtt, bizony sokan elkárhoznátok. Ezért újra mondom: vegyétek halálosan komolyan figyelmeztetéseimet, mert van pokol, van kárhozat, van örök tűz és a férgek, ahogy az Evangéliumban is beszéltem róla. Aki odajut, soha többé ki nem szabadulhat, és örökké szenved. Mindenki azt kapja vissza, amit a másik embernek ad. Ha ti jók vagytok, az örök boldogság a jutalmatok. De ha gonoszok vagytok, akkor már itt a földön poklot teremtetek magatoknak, és ez folytatódik örökkön örökké. Én ettől akarlak megóvni titeket. Az idő rövid. Ne halogassátok megtéréseteket, mert a halál hirtelen jön, és utána már nem tudtok változni.

 

 

 

Gyermekeim! Én tudom, mi a pokol. Ettől akarlak megóvni benneteket. De helyettetek nem cselekedhetek. Nektek kell elfordulni a bűntől, és mindig a jót és a szeretetet választani. Most még előttetek van a döntés lehetősége. De csak a pillanat, a ma a tiétek, amíg a kegyelem ideje tart. Ne dobjátok el az életeteket, ha nehéz helyzetbe kerültök, mert nincs halál, az élet nem szűnik meg létezni. Odaát sokkal nehezebb lesz. Aki nem bízik Bennem, az megveti irgalmamat. Aki így dobja el magától az életét, amit Tőlem, az örök élet Szerzőjétől kapott, az végérvényesen megfosztja magát Tőlem. Ne engedjetek a kétségbeesésnek! Ez ellenfelem, a sátán műve. Ha hittel kéritek segítségemet, csodákat fogtok tapasztalni. Én Mindenható vagyok. Én Isten vagyok, aki a kövekből is tudok kenyeret változtatni, a vízből pedig bort. Kérjetek, és segítek nektek! Azért van annyi szerencsétlen sorsú ember, mert nem kérnek Engem. Elfordulnak Tőlem, és nem bíznak Bennem. Pedig Én ugyanaz vagyok tegnap, ma és mindörökké. Ma is tudok gyógyítani, kenyeret szaporítani, halottakat feltámasztani. Ma is teszek csodákat, ha hittel kéritek. Az biztos, hogy nem mindig azt kapjátok Tőlem, amit kértek, mert Én az örök üdvösségetek szempontjából adom kegyelmemet, nem pedig a pillanatnyi jólét vagy érvényesülés miatt. Nektek mindig az válik a javatokra, amit Tőlem kaptok. Ti csak hittel imádkozzatok, a többit bízzátok Rám! A mennyben mindenért hálát fogtok adni Nekem, örök életetek Szerzőjének. Aki Bennem bízik, soha nem csalódik. Erre áldalak meg benneteket, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

 

 

2015. január 7. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága kislányom! Szeress Engem lángolóan! Adj Nekem hálát végtelen, hozzátok való szeretetemért és irgalmamért! Dicsőíts és magasztalj Engem, megváltásom hatalmas művéért, amelyet a keresztfán szereztem nektek, kimondhatatlan kínszenvedésem árán! Dicsőítsd és magasztald végtelen irgalmamat és türelmes szeretetemet, hogy még mindig megadom az időt és a lehetőséget a szegény, szerencsétlen bűnösöknek, hogy megtérjenek Hozzám, és üdvözítsem őket!

 

 

 

Kislányom! Ha tudnád, mennyire szeretlek mindnyájatokat! Sírnál és zokognál a meghatottságtól. A keresztfán elszenvedett kínhalálom ízelítőt ad belőle, hogy Magamat feláldoztam azért, hogy titeket megmentselek. De ez csak a külső látszat. Belül a lelkemben sokkal, milliószor többet szenvedek értetek, főleg azokért, akik süketek hívásomra, és vakok a nekik készített kegyelmekre. Görcsösen ragaszkodnak szennyes bűneikhez, és a pokol szélén tántorognak, mint a részegek. Bármikor belezuhanhatnak, és onnan nincs soha többé szabadulás.

 

 

 

Kicsinyeim! Én ettől akarlak megóvni benneteket. Vérkönnyeket sírok miattatok. Könyörögve kérlek benneteket, öleljétek át készséges szívvel kereszteteket, amellyel azért ajándékozlak meg benneteket, hogy azon felkapaszkodva Hozzám térjetek. Azért, hogy gondolkozzatok el azon, hogy az élet a földön hamar véget ér, és utána mindnyájatoknak meg kell állnotok ítélőszékem előtt.

 

 

 

Gyermekeim! Mindent itt kell hagynotok. Csak a tetteitek kísérnek el benneteket. Irántam való szeretetből szeressétek egymást! Segítsetek minden rászorulón, legfőképpen családtagjaitokon, hittestvéreiteken, és mindazokon, akiket elétek hozok. Ha a szeretet vezérli cselekedeteiteket, örülni fogtok ítélőszékem előtt. Én igaz vagyok, és az igazságot hirdetem nektek. Amit most üzenek, igazság és örök élet mindazoknak, akik tettekre váltják. De örök kárhozat és kínszenvedés mindazoknak, akik elutasítják. A számból kijövő kétélű kard, Atyám Igéje, ami által ítéletet mondok fölöttetek. Ha tettekre váltjátok a Szent Evangéliumot, nem estek ítélet alá. De ha a bűn útját választjátok, ti ítélitek el magatokat.

 

 

 

Gyermekeim! A pohár már csordultig megtelt. A világ annyira elmerült a bűn iszapjában és szennyében, hogy büntetésért kiált. Karom lesújtani készül. Figyelmeztetéseimet vegyétek nagyon, halálosan komolyan! Hagyjátok el e bűnt, és térjetek meg Hozzám addig, amíg még zarándokok vagytok e földön, mert a halállal lezárul előttetek a megtérés lehetősége. Vigyázzatok! Nem tudjátok sem a napot, sem az órát. Térjetek meg még ma, mert lehet, hogy a holnap mát nem virrad fel rátok! Szeretlek, és meg akarlak menteni benneteket, de nektek kell dönteni. Helyettetek nem cselekedhetek. Minden kegyelmet megadok mindazoknak, akik keresnek Engem, és meg akarnak térni Hozzám. Nem nézem bűneiteket. Irgalmas szeretetem minden bűnt megbocsát, eltöröl, sőt el is felejtem, ha szívből megbánjátok azokat. Végtelenül szerető Istenetek vagyok. A szívetek ajtaján zörgetek. Ha beengedtek, örök életet ajándékozok nektek. Megáldalak benneteket megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

 

 

Szentírási megerősítés: Máté 24, 33. 44. „…közel van…Legyetek hát készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amelyikben nem is gondoljátok!”

2015. január 11. Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Az idő rövid. Hamarosan olyan dolgoknak lesztek tanúi, amilyenek még nem voltak a földön. Sok kegyelmet fogok adni, hogy még a legmegátalkodottabb bűnösök is megtérjenek, mert nem akarom, hogy csak egy is elvesszen közületek. Ezért most arra kérlek titeket, akik olvassátok és megfogadjátok üzeneteimet, hogy még többet imádkozzatok a szegény bűnösök megtéréséért! Különösen azokért, akik még nem ismernek Engem. Kérjétek, hogy a Szentlélek áradjon ki rájuk, hogy fölismerjenek Engem a teremtett világ rendezettségében és szépségében. Azért, hogy a lelkük mélyén felfogják és elismerjék, hogy mindezt Isten alkotta, hogy az életet is Ő adta, ezért tiszteljék az életet, amely Isten ajándéka, és higgyenek az egyetlen Úrban, a világ Teremtőjében. Sok gyermekem azért nem kárhozik el, mert megcsodálta a teremtett világ szépségét, a Szentlélek megmutatja neki, hogy van Isten, Akihez elkezd beszélgetni, a maga módján imádkozni, és közben megérzi Isten meleg szeretetét, amit viszonoz. Ez a jóleső lelki harmónia és kölcsönös lelki ölelés felbátorítja, és örömre hangolja a lelkét. Már nem fél többé a haláltól, hanem vágyódik találkozni a Felfoghatatlannal, a Mindenhatóval, Akinek örök létét megtapasztalta.
 
Kicsinyeim! Ha tudnátok, milyen nagy boldogság egy ilyen embernek ez a felismerés! Értelmet ad az életének ez a tudás, és átalakítja egész életét. Ti, akik beleszülettetek a katolikus vallásba, fel sem tudjátok fogni, mennyit szenvednek, keresnek, kutatnak azok, akiknek senki sem beszélt Rólam. Azért ne ítéljétek el őket, mert rossz helyen keresnek, és rosszul viselkednek. Ellenfelem, a sátán ezer csapdát állít eléjük, hogy meg ne találjanak, és elkárhozzanak. Imádkozzatok ezekért a szegény lelkekért, akik éhezik és szomjazzák az Isten ismeretet, a tudást, amit ti megkaptatok. Azért azt mondom nektek: úton – útfélen hirdessétek az Evangéliumot mindenkinek, akár alkalmas, akár nem! De ne csak hirdessétek, hanem imádkozzatok is mindazokért, akiknek beszéltek Rólam, hogy jó talajba hulljon a mag, amit elvettek, és százszoros termést hozzon. Mondom nektek: ezek közül az emberek közül még lehetnek szentéletű papok és szerzetesek is, akikre a legnagyobb szüksége van a világnak.
 
Kicsinyeim! Legyetek apostolaim! Fogadjátok meg szavaimat, és váltsátok azokat tettekre! Nektek is azt mondom, amit tanítványaimnak: ti adjatok nekik enni! Csak itt most nem testi, hanem szellemi táplálékot adtok, mert most erre van a legnagyobb igény. Ti magatok vagytok azok, akik által megszaporítom a tudást, mert a ti szátok által hirdetem mindazoknak, akik éhezik és szomjazzák tanításomat.
 
Gyermekeim! A világ azért tart ma itt, mert csak kevesen ismernek Engem, és még kevesebben teszik meg törvényeimet. Ha a keresztény értékek szerint élnének az emberek, a föld mennyországgá, paradicsommá válna. Ti, akiknek megadatott az Ige ismerete, ti vagytok a föld sója, a világ világossága. Életszentségetek és igehirdetésetek ragyogja be a világot, még a legsötétebb zugokat is! Elsősorban Isten és emberszeretetetekkel mutassatok jó példát a környezetetek számára. A jó igehirdetés ebből áll: életszentség, vagyis cselekedet, szó, ima. Ha a szentek útján jártok, ti is megváltoztatjátok a környezeteteket. Arról ismerjenek fel benneteket, hogy Hozzám tartoztok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt, vagyis megtartjátok parancsaimat.
 
Gyermekeim! Ebben a világban a legnagyobb hiánycikk a szeretet. Ezért van annyi beteg, szerencsétlen sorsú ember. Isten minden embert az Ő végtelen szeretetéből teremtett arra, hogy szeressen, és szeretve legyen. De ha nincs benne szeretet, a lelke halott, mert a léleknek oly fontos a szeretet, mint a testnek a levegő.
 
Kicsinyeim! Szeressétek egymást úgy, ahogy Isten szeret mindnyájatokat! Bocsássatok meg szívből egymásnak, hogy ne legyen akadálya a szeretetnek, úgy, ahogy Isten is megbocsát nektek. Mondok nektek egy titkot: Isten a legmegátalkodottabb bűnösnek is kész megbocsátani, de a bűnös addig nem tudja befogadni Isten bocsánatát, amíg meg nem bánta bűneit. Ezért visszautasítja Isten feléje nyújtott segítő jobb kezét. Emlékezzetek vissza az Evangéliumi példabeszédre, amikor a Király kiküldi szolgáit, hogy hívjanak be mindenkit a lakomára. Erre sorra visszautasítják: „Földet vettem, s el kell mennem megnézni. Kérlek, ments ki. Öt iga ökröt vettem, megyek őket kipróbálni. Kérlek, ments ki. Megnősültem, azért nem mehetek.” (Lukács 14, 15-24.) Isten mindenkit üdvözíteni akar. Csak azok nem mennek be a mennybe, akik nem akarnak. Az embert egyedül a bűn választja el Istentől. Ezért kérem, hogy beszéljetek mindenkinek Rólam, még a legnagyobb bűnösöknek is, hogy megismerjenek Engem, a végtelen szeretetet, Aki meghaltam azért, hogy ti üdvözüljetek. Imádkozzatok értük, hogy szakítsanak a bűnnel, lépjenek rá az életszentség útjára, amely maga az Evangélium tanítása, és Én megadom nekik a kegyelmet, hogy üdvözüljenek.
 
Kicsinyeim! Legyetek a munkatársaim! Én mindnyájatoknak megadom hozzá az erőt és a kegyelmet, hogy lélekhalászok legyetek, hogy megmentsétek, ami elveszett. Megerősítő áldásomat adom rátok, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
 
Ima a Szentlélek által: „Szeretlek Jézusom, mindenekfölött imádlak Téged! Kérlek, mentsd meg a lelkeket, hogy ők is megismerjenek, szeressenek és imádjanak Téged! Jézusom, a Te életed ezen a földön a munka, a lemondás, a nélkülözés és a szenvedés volt. Te ezt mondtad: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel minden nap keresztjét, úgy kövessen Engem.” Tőlünk is ugyanazt az életet kéred, amit Te éltél elénk. Mi mégis a kényelmet, a gazdagságot és az elismerést keressük. Kérlek, szabadíts meg minket önmagunktól! Kérlek, adj erőt a keresztek elviselésére és hordozására, amely mindig önmegtagadást kíván, de csak általa tudunk közelebb kerülni Hozzád. Jézusom, Téged ezen a földön, a kereszten találunk meg. Idevárod az egész teremtett világot, minden embert. Ahogy a Te számodra a keresztfán keresztül vitt fel az út a mennybe, úgy a mi számunkra is ez az egyetlen lehetőség. Te ezt mondtad: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” A mi utunk az, ha Téged követünk. Te az igazságot hirdetted. Ha megfogadjuk és tettekre váltjuk tanításodat, üdvözítesz minket. Jézusom, Te vagy az élet. Ezt mondtad: „Aki eszi az Én Testemet, és issza az Én Véremet, annak örök élete van.” Kérlek, add meg nekünk minden nap a Szent Eukarisztiát, hogy örök életünk legyen Benned, ó imádott Megváltó Istenünk! Ámen.”

2015. január 23. Szentségimádáson Jézus…

„Drága gyermekeim! Az élet rövid. Tartsatok bűnbánatot! Éljetek életszentségben! A halál hirtelen jön, és lecsap mindazokra, akik nem várják. De akik készenlétben élnek, azokat nem éri váratlanul, mert várják a Velem való nagy találkozást. Bíznak irgalmamban, nagy szeretetemben, és ezek nem fognak csalódni. 

Kicsinyeim készüljetek! Ennek a korszaknak hamar vége szakad. Ellenfelem, a sátán az utolsókat rúgja. Tudja, hogy kevés ideje van hátra. Ezért ne foglalkozzatok vele! Olvassátok az Evangéliumot, és váltsátok tettekre! Imádkozzatok szentéletű papokért, mert egy szent pap egy egész várost meg tud szentelni. Tudjátok, miről ismerhető fel egy életszentségben élő ember? Arról, hogy az egész környezete megszentelődik. Ti is mutassatok jó példát, hirdessétek az Evangéliumot, és imádkozzatok embertársaitokért, hogy megtérjenek és üdvözüljenek. 

Gyermekeim! Az idő nagyon rövid. Úgy éljetek ezen a földön minden nap, mintha az lenne az utolsó napotok. Legyetek készen arra, hogy megálljatok ítélőszékem előtt, mert mindenki számot ad Előttem, az Örök Bíró előtt minden gondolatáról, szaváról és cselekedetéről, sőt minden fölösleges szavatokról is. Értsétek meg: az időt, az életeteket a földön nem arra kaptátok, hogy élvezzétek, hanem arra, hogy szolgáljátok Istent úgy, hogy megteszitek, amit parancsolt, vagyis éljetek törvényei szerint. Szolgáljátok felebarátaitokat, akikben Engem, a Megváltó Krisztusotokat lássátok, mert amit a kicsinyek közül eggyel tesztek, azt Velem teszitek. Éljetek mindenkivel szeretetben! Szeressétek a Legszentebb Szentháromságot mindenekfölött, és Énértem bocsássatok meg szívből egymásnak! Nézzetek föl a keresztre! Belőlem merítsetek erőt! Kövessetek Engem a megbocsátásban, az alázatban, az engedelmességben, a tisztaságban, az életszentségben! Ha Engem követtek, a mennyben lesztek mindörökké. A ti választásotokon múlik örök sorsotok. Ne álljatok szóba a sátánnal, aki mindig hazudik. Ő az örök vesztes. Azok, akik hagyják magukat félrevezetni, örökre kárt vallanak. Ez az örök kárhozat, a pokol, minden kínjával együtt. 

Kicsinyeim! Az élet, és annak minden pillanata a földön a ti kincsetek. Úgy tekintsetek rá, mint lehetőségre, mert kegyelem a megtérésre és mások megmentésére. De ha lezárul az idő, az életetek a földön, már nem tudtok változtatni.Úgy éljetek itt, hogy számot adtok minden percről, alkalomról, hogy hogyan kamatoztattátok a kapott kegyelmeket, mint talentumokat. Igyekezzetek kihasználni az időt és az alkalmakat, hogy nektek is ezt mondjam: jól van, derék és hű szolgám, a kevésben hű voltál, sokat bízok rád. Menj be Urad örömébe! 

Gyermekeim! Most nektek is ezt mondom: az aratni való sok, de a munkás kevés. Álljatok be ti is szőlőskertembe dolgozni! Mentsétek a lelkeket! Elsősorban életpéldátokkal, tetteitekkel és szavaitokkal. Akkor ti is megkapjátok Tőlem az egy dénárt, az örök életet. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

***

2015. január 28. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

„Nyisd ki a Szentírást! Zsidóknak 9, 10: „…csak testi szertartások…kötelező erejük csak az újjárendezés idejéig tart.” 

Jézus: „Most van itt az újjárendezés ideje. Most jön el az új világ. Ezt kérd minden erőddel, hogy jöjjek vissza, és teremtsek rendet. Nyisd ki a Szentírást!”

1 Péter 2, 9. „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára.” 

Jézus: „Akkor mindnyájan az Én népem lesztek. Szentül és feddhetetlenül fogtok élni. Ennek a korszaknak az eljöveteléért imádkozzatok, amikor megkötözöm a sátánt ezer évre, hogy ne tudja félrevezetni a világot.

 

Szentírási megerősítés: Márk 1, 35: „Jézus imádkozik.” 1 Timóteus 4,1: „A Lélek világosan állítja…”


a

 

A Szűzanya közbenjáró szerepe
2015. 01.01. Szűzanya
Gyermekeim, édesanyai szívem aggódik értetek, különösen azokért, akik még elzárják magukat az én segítségemtől. Sokat tehettek ezekért az emberekért.
Beszéljetek nekik édesanyai gondoskodó jelenlétemről. Vigyétek el hozzájuk végtelen szeretetemet, győzzétek meg őket arról, hogy Szent Fiam rám bízott benneteket. Nektek csak igent kell mondanotok rám, és én akkor megoltalmazlak benneteket, anyai palástommal betakarlak, hogy ne tudja az ellenség kivetni rátok a hálóját. Mert bizony nagy veszély fenyegeti azokat, akik önmaguk akarják élni az életüket. Imádkozzatok, hogy egyre többen felnyissák szemüket a kegyelemre, mely általam érkezik hozzátok! Boldog az a szív, mely megtapasztalja ezt a lehajló szeretetet. Bízzatok bennem és engedjétek át nekem minden ügyeteket! Édesanyátok

2015. 01. 02. Jézus
Gyermekeim, jöjjetek az Én feltárt szívem sebébe! Ott megnyugvásra találtok és biztonságot nyertek. Úgy jöjjetek hozzám, és úgy hozzatok oda másokat is, hogy Édesanyám Szeplőtelen Szívén át tegyétek ezt. Soha ne hagyjátok ki engesztelő felajánlásaitokból Szűz Anyám Szeplőtelen Szívét. Ha így tesztek, olyan biztonságos úton juthattok el Hozzám, amilyenen másképp nem tudnátok eljutni. Lehet, hogy szavaitokkal kimondjátok, hogy Szent Szívembe akartok belehelyezkedni, de ha kikerülitek a Szűzanyát, akkor a legnagyobb segítséget utasítjátok vissza. Hiszen Ő az, aki egyedül képes elvezetni titeket Hozzám teljes biztonságban. Ha nem így jártok el, akkor szívetek szándéka nem biztos, hogy beteljesedik, mert a gonosz lelkek, akiket ti nem láttok és nem érzékeltek, félre fognak vezetni titeket és nem juttok el olyan gyorsan hozzám. Figyelmeztessétek erre is testvéreiteket, és imádkozzatok, hogy egyre többen megértsék Édesanyám biztonságot nyújtó akaratát. Jézusotok.

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/901-a-szuzanya-kozbenjaro-szerepe


Az Istennek tetsző áldozat

Jézus: Gyermekeim, tanuljatok tőlem, ismerjétek meg az Én szelídségemet és így kövessetek engem! Mutassatok példát életetekkel és legyetek bátrak, amikor megvallotok engem az emberek előtt! Simuljatok szent akaratomhoz, és adjátok át magatokat egészen elégő, nekem tetsző, szent áldozatul. Az a nekem tetsző áldozat,amikor felismeritek küldetésetek célját, és az ahhoz vezető utat; amikor úgy tudtok ezen járni, hogy nem esik nehezetekre követésem; amikor a kereszthordozás édessé válik számotokra, mert felismertek benne engem. Vigyázzatok magatokra, hogy tisztán és fedhetetlenül találjon benneteket a Szentlélek, és úgy tudjon betölteni, ahogyan még sohasem tapasztaltátok. Szükségem van rátok, a ti szenvedéseitekre, amelyeket felajánlotok Nekem! Egyetlen ilyen áldozat sem fog soha kárba veszni, mert annak értéke csak a Mennyben lesz látható. Bízzatok Bennem és tartsatok ki minden jóban és szeretetben! Méltósággal viseljetek minden megpróbáltatást, ne szégyenkezve, mert aki így tesz, az nem képes Engem megvallani egészen.

2015. 01. 04. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/903-az-istennek-tetszo-aldozat


Szentségimádáson


Jézus, szentségimádáson: Gyermekeim, az Oltáriszentségből szólok hozzátok. Ne féljetek tőlem, jöjjetek közel hozzám lélekben és figyeljetek rám. Hagyjatok el most mindent, mert szólni szeretnék hozzátok! Mikor értitek már végre meg, hogy én rátok várok, mert bennetek akarok tovább élni? Hagyjátok el a megszokott, beidegződött rossz szokásaitokat és nagy istenfélelemmel álljatok meg szent színem előtt! Engedjétek, hogy megnyissam lelketeket, mert szükségetek van arra, hogy felrázzalak benneteket. Gyermekeim, jöjjetek hozzám, én át tudlak alakítani titeket saját hasonlatosságomra. Engedjétek, hogy feloldjam szívetek görcsösségét, és hagyjátok, hogy megnyugtassalak titeket! Meg fogjátok tapasztalni jelenlétem gazdagságát. Engedjétek el félelmeiteket, mert csak így tudtok velem egyesülni.

2015. 01. 04. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/904-szentsegimadason

Átkok, szidalmak


Kedveseim, vigyázzatok, ne hagyjátok magatokat félrevezetni! A gonosz lélek ott kószál körülöttetek és arra vár, mikor eshet nektek. Legyetek szelídek, mint a galambok és okosak, mint a kígyók. Ne engedjétek, hogy durva szavakkal elvegyék lelkiismeretetek békéjét! Imádkozzatok rágalmazóitokért, és azokért, akik durva szavakkal illetnek titeket. Kerüljétek el ezeket az embereket, de soha ne ítéljétek el őket. Inkább erősen imádkozva könyörögjetek értük, hogy az Úr bocsásson meg nekik, mert nem is tudják, mit mondanak, mi mondatja ki belőlük az ocsmány szavakat. Az ilyen beszéddel megátkoznak titeket, ezért törjétek meg Jézus nevében magatok felett az átkokat és hirdessetek áldást mindazokra, akik átkoznak titeket! Esdjétek le az Úr áldását magatokra és üldözőitekre a teljes kiengesztelődés és megbocsátás kegyelmét kérve, hogy érintse meg szíveteket az Úr szerelme.

2015. 01. 05. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/905-atkok-szidalmak

Isteni és emberi szeretet


Gyermekeim, hordozzátok egymást nagy szeretettel és türelemmel! Mindaz, aki komolyan veszi a testvéri közösséget, az nem fog közömbösen elmenni embertársa mellett. De arra is fel szeretném hívni a figyelmeteket, hogy nem mindenki képes arra, hogy elfogadja a ti szeretet-közeledéseteket. Figyelnetek kell erre is, mert hatalmasat sérülhet a lelketek, amikor ezt visszautasítják. Meg kell vizsgálnotok, milyen a kapcsolatotok a másikkal. Mennyire nyit felétek és mennyire tud elfogadni titeket. Természetesen, nektek is figyelnetek kell arra, hogy ne legyetek tolakodóak, lehengerlőek. Nektek sem szabad többet nyújtanotok a másik számára, mint, amit képes belőletek elfogadni. Ez egy alapszabálya annak, hogy a kettőtök közti kapcsolat egyensúlyban legyen. Ha ti Rám figyeltek, nem fogjátok elveszíteni ezt a mértéket. Jézusotok

2015. 01. 07.

Gyermekeim, senki sem mondhatja azt, hogy szeret, ha nincs meg benne az önfeláldozó jóakarat. Akiben nincs önzés, mert engedi, hogy Én lépjek be az életébe, az egyre jobban megfeledkezik önmagáról és egyre jobban kitárulkozik szeretetem befogadására. Aki képes egyre jobban elveszíteni önmagát, csakhogy megnyerjen Engem, az képes igazán szeretni. Gyermekeim, törekedjetek erre a legértékesebb adományra, amely mindenben a másik javát keresi és szolgálja. Aki meghal önmagának azért, hogy a másik szolgálatának éljen, annak szeretete hasonlít ahhoz a szeretethez, amit Én kínálok nektek. Ha keresitek és vágyakoztok utána, akkor soha nem fogjátok nélkülözni azt. Jézusotok.

2015. 01. 08. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/906-isteni-es-emberi-szeretet


A világ nagy veszélyben van – engeszteljetek


Kedveseim, ne mulasszatok el egyetlen pillanatot sem, amit engeszteléssel tölthettek. A lelkeket nagyon gyötrik a sátán és csatlósai. Nem látnak kiutat és nem találnak megnyugvást, mert nem Istenben keresik azt. Ezért is nagyon fontos, hogy értük is engeszteljetek. Ajánljátok fel az ő szenvedéseiket is, mivel ők képtelenek ezt megtenni. Tanítsátok meg az emberekkel az engesztelés értékét és rendkívüli fontosságát, azt, hogy mindent felajánlva lelkek tengerét menthetitek meg. Sőt, az Úr a legnagyobb rosszat is jóra tudja fordítani, ha ti is ezt akarjátok, és nem süllyedtek bele az önsajnálat útvesztőjébe. Sokat tehettek és tegyetek is meg, mert a világ nagy veszélyben van. Fogjatok össze és imafelajánlásokat tegyetek szüntelen.

2015. 01. 12. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/907-a-vilag-nagy-veszelyben-van-engeszteljetek

Depresszió


Kedveseim, ne engedjétek, hogy a gonosz lelkek depresszióba vigyenek titeket! Ne engedjetek a depresszió szellemének, mely arra törekszik, hogy egészen lehúzzon titeket a sárga földig. Inkább tekintsetek felfelé, ahonnan a kegyelem érkezik, és egészen adjátok át magatokat neki! Honnan is jöhetne máshonnan segítség, mint egyedül a Szentháromságtól és égi Édesanyánktól? Tudatosítsátok ezt magatokban. De készüljetek fel arra is, hogy egyre nagyobb kilengéseket fogtok tapasztalni a gonosz lelkek fondorlatosságai által. Azonban, szóra se méltassátok őket, mert azzal nem tudnak mit kezdeni, amikor figyelembe se veszik őt az emberek. Ez nem is olyan egyszerű, mert a sátán támadása mindig a vesénkig hatol. Ezért nehéz semmit sem reagálni rá. Kérjétek hát azt a közömbösséget, amely képes elterelni a gonosz lelkekről a figyelmeteket. Ezért is fontos, hogy mindig, minden ügyes-bajos dolgotokkal az Úrhoz fussatok és Vele beszéljetek át mindent. Akkor biztosan győzelemre viszitek ügyeiteket.

2015. 01.14.           Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/910-depresszio

 

 

Elvonulás, elcsendesedés

Remete Szent Pál           

Gyermekeim, mindnyájatoknak szükségetek van arra, hogy időnként elvonuljatok és teljesen elcsendesedjetek. Ha nem adjátok meg magatok számára ezt az igen fontos lehetőséget, akkor lelketek könnyen elsorvad. Mert a teljes csend elvezet benneteket egy olyan kiüresedésre, amelyben lelketek meghallja Isten hangját a szívetekben. A ma embere el sem tudja képzelni, milyen hatalmas erőt jelent számára a csendben való Istenre hallgatás. Ne féljetek sohasem ettől a termékeny csendtől, amely lelketek mélyéből felfakad! Ilyenkor szólal meg tisztán a lelkiismeret hangja és megszületik szívetekben az a tanítás, amely elvezet titeket Isten titkainak megismeréséhez. Legyetek ilyenkor nagyon boldogok, mert ekkor álltok legközelebb Istenhez. 

2015. 01.15.            Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/911-elvonulas-elcsendesedes

 

 

Ismerjük meg egyházunk tanításait!


Kedveseim, maradjatok egységben és fogjatok össze imádságaitokban. Ne hanyagoljatok el semmit, ami fontos lehet üdvösségetek érdekében! Tanuljatok és készüljetek a katolikus egyház tanításaiból, hogy meg tudjatok állni, amikor elérkezik számotokra a megmérettetés ideje. Keressetek olyan tanítót, aki otthonosan mozog a Katolikus Egyház tanításában, és aki megmagyarázza a Szentírást és a legfontosabb ismereteket! Nagyon fontos ismerni a Hiszekegyet, hogy jól megértsétek és másoknak is el tudjátok magyarázni az ismereteket. Legyetek egyházunk tanításában nagyon otthonosak, hogy bátran meg tudjátok vallani hitetek alapját és a reményt, amelynek beteljesülését várjátok. Imádkozzatok és tanuljatok, hogy jól kiálljátok a próbát.

2015. 01. 16.             Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/912-ismerjuk-meg-egyhazunk-tanitasait

 

 

 

Az egységben mondott ima


Kedveseim, mindig maradjatok egymással egységben, hogy imátok hatékony legyen! Mert ha tudjátok, hogy kik azok, akikkel együtt engeszteltek, akkor biztosak lehettek abban, hogy az Úr felerősíti imáitokat. Ezért fontos minden ima elején tudatosítani, és felajánlani Istennek, hogy közösen, másokkal egységben akartok imádkozni. Mert ha így tesztek, nagyon felerősödik imaáldozatotok, amely igen kedves az Úrnak. Így nem egyedül fogtok imádkozni, hanem lelki közösségben, lelki egységben. Higgyétek, hogy ez Istennek nagy ajándéka bennetek és köztetek. Ennek révén elérhetitek azt, hogy soha nem kell magányban végeznetek imáitokat. Bízzátok magatokat a Szentlélekre, akkor biztosan nem tévelyedtek el! Nagy összeszedettségben tegyetek meg mindent, hogy kedve teljék bennetek a Szentháromságnak!

2015. 01.17.           Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/913-az-egysegben-mondott-ima

 

2014. január 2. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

 

„Drága gyermekeim! Ütött az óra. Ebben az évben sok prófécia beteljesül. Most különösen érvényesek szavaim: nem lehet többé kétfelé sántikálni. Most mindenkinek dönteni kell: vagy Isten mellett, az Ő törvényeit megtartva, vagy a sátánnal és a hamis prófétával. Eljött az óra. Most választom szét a bárányokat a kosoktól. Az antikrisztus már készen áll, hogy fellépjen, a sátán erejéből elkápráztassa a világot hamis csodáival, és imádtassa magát. 

Ti, akik Hozzám tartoztok, ne menjetek utána! Ti csak Engem, az értetek kínhalált halt, és dicsőségben feltámadott Üdvözítő Uratokat és Isteneteket kövessétek! Mindent tudtul adtam nektek. Dicsőséges visszajövetelem a földre már a küszöbön van. Az óra elérkezett. Mindenkit megrostálok. Csak az igazakat állítom jobbomra. Akik a hamis prófétát és az antikrisztust követik, örökre elvesznek. Soha nem láthatnak meg Engem, és soha nem élvezhetik Isten békéjét és örömét. Ma még választhattok: mellettem, vagy ellenem. De figyelmeztetlek benneteket: ez a világ elmúlik, és minden dicsősége porba hull. Csak akik Istent szeretik, azok élnek örökké. A döntés a ti kezetekben van. Mindent tudtul adtam nektek. Ne kövessétek a sátánt, az őskígyót, ami most végső csatáját vívja ellenetek, hogy megkaparintsa lelketeket, és az örök tűzre taszítsa. Ti tartsatok ki mellettem, a Hűséges és Igaz mellett, Aki megváltottalak benneteket. Erre áldalak meg titeket megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” 

Szentírási megerősítések: Zsid. 1, 1-3: „…ezekben a napokban Fiában szólt hozzánk (az Isten)…” Zsid. 6, 4-8: „Aki egyszer már részesült a világosságban, megkapta a Szentlelket, felfogta az Isten tanítását,…aztán mégis elpártol, lehetetlen újra bűnbánatra indítani. …újra keresztre feszíti az Isten Fiát, és csúfot űz belőle.”

Jézus: „Ez vonatkozik az antikrisztusra és a hamis prófétára.”

 

2014. január 7. Szentségimádáson Jézus…

 

„Drága gyermekeim! Itt van az óra, amikor megmutatom kinek-kinek a lelki állapotát. Mindenki meglátja magát az Én fényemben, az Én szememmel, a Szentlélek megvilágosító ereje által. Akkor tudni fogjátok, hogy mit, hol rontottatok el, és azt, hogy hogyan tehetitek jóvá. Akkor sokan fognak sírni és jajveszékelni, amikor meglátják egész addigi életüket, hogy mi lett velük, amikor elhagytak Engem. Úgy hullottak a sátán karmaiba, mint a száráról sarlóval lekaszált búza. Sokan szeretnék akkor meg nem történtté tenni egész addigi gonosz cselekedeteiket, de nem lehet. Látni fogják ugyanis azt a tüzet, ami vár rájuk a testi halál után. A tüzet, amely jótékonyan kiégeti belőlük bűneiket, ha Előttem megbánják azokat, és azt a másik véget nem érő tüzet, amelybe azok mennek, akiknek megátalkodottságuk miatt ezt kell majd mondani: Távozzatok Tőlem, ti átkozottak az örök tűzre, amely a sátánnak és csatlósainak készült, és mindazoknak, akik szolgálják őket, akik felcserélnek Engem a fenevaddal. Azt imádják, és áldozatot mutatnak be neki. Jaj azoknak a százszorosan szerencsétleneknek, mert örökre elvesznek. Ők lesznek az örök tűz martalékai, ahonnan soha nincs szabadulás. 

Gyermekeim! Féljétek az Istent! Féljétek elkövetni a bűnt, mert mondom nektek, Isten éppen olyan tökéletesen igazságos, minden megátalkodott lélekhez, mint amilyen irgalmas az Őt félőkhöz, akik megsiratják, és örökre elhagyják bűneiket. 

Drága kicsinyeim! Készüljetek, mert hamar lezárul ez a korszak. Egy új világ következik, amiben nem lesz bűn. Ez lesz az a paradicsomi állapot, amelyet Isten kezdetben teremtett, amikor még nem volt bűn a földön. Ez most sokkal tartósabb lesz, mint az első, mert megkötözöm a sátánt, és ezer évre a pokol fenekére vetem. Imádkozzatok! Imádkozzatok! Imádkozzatok! Soha ne hagyjátok abba, mert az ima párbeszéd Velem, Üdvözítő, Mindenható Istenetekkel. Imátok felhatol az egekig, és ha hittel párosul, leesdi a szükséges kegyelmeket. 

Drága gyermekeim! Imádkozzatok! Imádkozzatok! Imádkozzatok! Kérjetek sokat! Kérjetek lelkeket, akik mindörökké szeretnek majd Engem! Nem tudtok annyit kérni, amennyit Én akarok adni. Irgalmam és szeretetem kiárad minden emberre, de a ti imáitok kell hozzá, hogy ezek az emberek, akik még nem ismernek Engem, megnyissák Előttem szívük ajtaját. Mert Én kopogtatok, de csak oda megyek be, ahol kinyitják Előttem az ajtót. Nem vagyok erőszakos. Tiszteletben tartom a szabad akaratot. Ahol nem fogadnak Engem, onnan tovább megyek. 

Gyermekeim! A kegyelem időhöz és alkalomhoz van kötve. Mint ahogyan nem léphettek bele kétszer ugyanabba a folyóba, mert a víz állandó mozgásban van, így van ez a kegyelemmel is. Isten mindig új kegyelmet ad. Mindig az adott időnek és élethelyzetnek megfelelőt. Ezért tartsátok szüntelenül nyitva a szíveteket, hogy be tudjátok fogadni a Mindenható ajándékait! Éljetek szüntelen készenlétben, mint az okos szüzek, hogy ha majd váratlanul megérkezik a Vőlegény, bemehessetek Vele az örök menyegzőre, az örök boldogságba. Erre áldalak meg benneteket drága kicsi gyermekeim az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” 

 

Ezt üzenem X családnak: Imádkozzák szüntelen, naponta többször is a Szent Mihály arkangyal c. ördögűző imát, és a rózsafüzért! Kérjenek Engem, és Én kiszabadítom őket a sátán kelepcéjéből! Járuljanak gyakran, a család minden tagja a szentségekhez, szentgyónáshoz, Szentáldozáshoz! Ha így élnek, akkor tehetetlen lesz velük a sátán, mert Én bennük lakom, és tehetetlenné teszem. Kérjék magukra az Én áldásomat és békémet, és Én megáldom őket Szívem minden értelmet meghaladó szeretetével és békéjével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” 

A kegyelem órájában, du. 3-4. óra között az Úr Jézus kínszenvedéseinek örök érdemeiért kérjék, amit szeretnének, és az Úr megadja, ha Ő jónak látja. 

 

Ezt üzenem Y-nak: drága kisfiam! Ne rohanj a vesztedbe! Itt állok előtted. Arra várok, hogy megnyisd Előttem szíved ajtaját. Én jobban szeretlek téged, mint a világ összes embere együttvéve. Én Mindenható vagyok. Leveszem válladról terhedet, ha átadod Nekem. Te egyedül nem tudod hordozni. Az Evangéliumban ezt mondtam: „Nálam nélkül semmit sem tehettek.” Ez rád is vonatkozik. Kérd Tőlem, és Én megajándékozlak a hit erejével! Kérd, és Én bölcsességet adok neked! Kövess Engem az önmegtagadás és a kereszthordozás keresztútján, és Én elvezetlek a teljes örök életre! Jóllehet, itt a földön ellene kell mondanod a sátánnak, és saját ösztöneidnek, de Én cserébe olyan lelki békével és boldogsággal ajándékozlak meg, hogy nem cserélnél senkivel. Add Nekem szívedet, és Én neked adom az Enyémet! Az Én Szívem izzó szeretet, amellyel tudod szeretni Istent és a felebarátot.

Gyermekem! Várom válaszodat. Az idő rövid. Neked is meg kell állnod ítélőszékem előtt. Akkor már késő lesz. Most, még ma mondj igent hívásomra! Erre áldalak meg megerősítő, és a sírig kitartó hűség áldásával az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

2014. január 10. Szentségimádáson Jézus…

 

„Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottai! Éljetek szüntelen készenlétben, mert eljön az óra, sőt már itt is van, amikor számon kérlek benneteket! Kamatoztassátok a talentumokat, amelyeket rátok bíztam! A talentumok a Tőlem kapott kegyelmek. A tudás, az ismeret, az Én tanításom. Az alkalmak, amikor elétek hozok embereket, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, az Én tanításomat, és keresnek Engem. Beszéljetek nekik Rólam! Tanítsátok őket az Evangéliumra! Így beszéljetek hozzájuk: Jézus a te személyes Megváltód. Magára vette ártatlanul a te bűneidet, és kínhalált szenvedett érted a keresztfán, hogy neked örök életet szerezzen. Harmadnapra feltámadt, felment az Atyához a mennybe, de itt maradt köztünk is. Feltámadott Testét és Vérét itt hagyta nekünk a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Ha tiszta lélekkel fogadjuk Őt a szívünkbe, nagy kegyelmeket ad, örök életet kapunk Tőle. Szólítsd meg Őt! Ő valóságos, élő Személy, Isten-Ember, Aki felkínálja nekünk az Ő barátságát. A szíved ajtaján kopogtat. De csak akkor tud bemenni, ha egészen megnyitod Előtte szíved ajtaját. Ne hagyj meg magadnak semmit! Mindent adj át Neki! Csak akkor tud szentté tenni, ha átadod Neki egész életedet. A múltat, a jelent és a jövőt. Hagyatkozz Rá teljesen! Fogadd el a körülményeket úgy, ahogy vannak! Higgyed, hogy Isten mindent a te személyes, és mások megszentelődésére ad! Így imádkozz: Jézusom, Megváltóm! Leborulok Előtted. Köszönöm, hogy megtaláltalak, és megismertelek. Köszönöm, hogy megkerestél, és nem hagytál elveszni. Kérlek, maradj velem egész életemben, és vezess haza engem az örök hazába! Ámen. Mondom nektek, ha csak egyetlen lelket is Hozzám vezettek, már nem éltetek hiába. A családotokban kezdjétek, a kis gyermekeken, családtagjaitokon és rokonságotok körében. Ha nem hallgatnak rátok, ne erőltessétek, imádkozzatok értük! Aki nem hallgat meg, annak ne beszélj Rólam, de annál többet beszélj Nekem róla! Én meghallgatlak, és megadom a megtéréséhez szükséges kegyelmet. 

Kicsinyeim! Nagyon szeretlek benneteket. Azt akarom, hogy mindnyájan ott legyetek Velem a mennyben, és lássátok dicsőségemet! Ezért haltam meg értetek, hogy üdvözüljetek. Köszönöm, hogy elolvassátok, és tettekre váltjátok üzeneteimet. Ez az Én legnagyobb boldogságom. A mennyben ti is ennek fogtok a legjobban örülni. Megáldalak titeket Szívem túláradó örök szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. 

Drága gyermekeim! Az óra itt van. Készüljetek! Már nincs több haladék. Megítélem a népeket mind. Figyeljétek a természetet! Egyik katasztrófa a másikat éri. Miért ültök még mindig ölbe tett kézzel? Keljetek föl! Bánjátok meg bűneiteket, és járuljatok a szentségekhez! Ne várjátok meg, míg titeket is utolér a hirtelen halál! Akkor már nincs menekvés. Rátok is az vonatkozik, amit az Evangéliumban mondtam: térjetek meg, mert ti is elvesztek mindnyájan! (Lukács 13, 1-5.) Nézzétek, milyen ártatlanok és tiszták a csecsemők, amikor megszületnek! Nektek is ilyeneknek kell lenni! Ne hagyjátok, hogy a bűn mocska befeketítse a lelketeket! A kisgyermekekre mondtam: ilyeneké a mennyek országa. Azért, mert ők lélekben tiszták, és ráhagyatkoznak bizalommal a szüleikre. Nektek is így kell bízni Atyámban, Aki szeretetből teremtett meg a semmiből, és gondot visel rátok. Gondoljatok gyermekeitekre! Milyen édesek és aranyosak, amíg kicsik. Vigyázzatok rájuk, hogy ne rontsa meg őket a világ! Ne engedjétek, hogy egyedül nézze a TV-t, vagy az internetet! Vonjátok őket állandó felügyeletetek alá! Mutassatok nekik jó példát az élet minden területén! Először ti javuljatok meg, és csak azután várhatjátok el gyermekeitektől, hogy jók, és szeretetre méltóak legyenek. Ti szülők és pedagógusok! Szeressétek ki gyermekeitekből a jót! Ha erőszakosak vagytok hozzájuk, ugyanazt váltjátok ki belőlük. Ők a ti tükörképeitek. Ha rájuk mosolyogtok, ők is ezt fogják tenni. Ha engedetlenek, és ti a szeretetre hivatkoztok pl. így: én nagyon szeretlek téged, és most megszomorítottál. Tedd jóvá, amit elrontottál! Mondom nektek, sokkal többre mentek velük, mint szigorral. Amikor Szent Édesanyám és nevelő Apám három napig kerestek, miután megtaláltak, nem szidtak, hanem Édesanyám kedvesen ezt kérdezte Tőlem: Miért tetted ezt velünk? Atyád és Én bánkódva kerestünk. Én szelíden megadtam nekik a felvilágosító választ: Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy Nekem Atyám dolgaiban kell lennem? Ezután pedig hazamentem velük Názáretbe, és engedelmeskedtem nekik. Ne hagyjátok elszabadulni az indulatotokat! Az önmegtagadás, amit mindnyájatoktól kértem, erre is vonatkozik. Beszéljetek gyermekeiteknek Rólam! Tanítsátok és neveljétek őket az Evangélium szellemében! Akkor ti magatok is megszentelődtök, és jó példátok láttán gyermekeitek is. A gyermek azt teszi, amit lát. Éljétek eléjük az életszentséget, akkor sohasem fogtok csalódni bennük! Kérjétek segítségemet, akkor sikerül tettekre váltani tanításomat. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” 

Ima a Szentlélek által: „Jézusom, hőn imádott édes Üdvözítőm! A szívem tele van az Irántad való szeretettel. Dicsőítelek, áldalak és imádlak Téged az Atyával és a Szentlélekkel együtt. Hálát adok Neked minden kegyelmedért, amelyeket nekem, méltatlan porszemnek adni méltóztattál. Különösképpen hálát adok azért, hogy beírtál engem az Élet könyvébe. Ez az én legnagyobb örömöm, és minden vágyam beteljesedése. Azért, mert látni foglak Téged, hőn imádott Mennyei Örök Édesatyámmal és a Szentlélekkel együtt színről színre, és az egész örökkévalóságon át fogok Bennetek gyönyörködni. A legnagyobb boldogság lesz számomra Titeket imádni, magasztalni és dicsőíteni örökkön örökké. Minden vágyam az, hogy ez beteljesüljön, a Te drága szent örök terved szerint! 

Imádott Jézusom, köszönöm, hogy Véred kiontásával megnyitottad előttünk, bűnösök előtt országod kapuját. Köszönöm, hogy most is közben jársz értünk az Atyánál, és csillapítod jogos haragját. Köszönöm, hogy beborítasz minket, nyomorult bűnösöket értünk kiontott drága Szent Véreddel, hogy a Mennyei Atya Szent Véredet lássa rajtunk, és kiengesztelődjön velünk a Te megváltásod által. Hála és dicsőség Neked végtelen irgalom, végtelen szeretet most és mindörökké! Ámen.”

2014. január 13. Szentségimádáson Jézus…

 

 „Drága gyermekeim! Legyetek készen, mert mondom nektek, hirtelen fognak bekövetkezni a próféciák! Úgy lesz, ahogy a Szentírásban áll: Ketten fekszenek egy ágyban. Az egyiket felveszik, a másikat ott hagyják. Két asszony őröl a malomban. Az egyiket felveszik, a másikat ott hagyják. Ez azt jelenti, hogy akik készen állnak az üdvösségre, azokat beviszik a menyegzőre a szent angyalok. Akik viszont nincsenek készen, kinn rekednek a külső sötétségben. 

Gyermekeim! Láttatok már halottat. Amikor a lélek kiszáll a testből, a test mozdulatlan. Nem képes többé semmire, mert nincs benne élet. Mindenkinek Istentől meghatározott ideje van a földön. Isten mindenkinek ad időt és alkalmat a megtérésre, és a jócselekedetekre. De ti szabad akaratotokkal keresztülhúzhatjátok Isten rátok vonatkozó örök szent tervét, a saját kárhozatotokra. Isten ugyanis sokkal jobban tudja, mi válik a lelketek örök hasznára, és ezt meg is adja. De ha ti hátat fordítotok Neki, ne csodálkozzatok, ha boldogtalanok vagytok, és egyszer csak az örök kárhozatban találjátok magatokat. Már százszor megmondtam: Nálam nélkül semmit sem tehettek. Én vagyok a kapu. Csak Rajtam keresztül mehettek be az üdvösségre. Én vagyok a Megváltó, Aki az életemet adtam értetek, hogy aki hisz Bennem, örök élete legyen. A Legszentebb Eucharisztiában drága Szent Testemet és Véremet adom nektek, ami maga az örök élet. Felszentelt papokat adtam nektek, hogy gyónjátok meg bűneiteket, hogy feloldozást nyerjetek. Ha tiszta lélekkel fogadtok Engem a szívetekbe, rendkívüli kegyelmeket kaptok annak függvényében, hogy mennyire nyitjátok meg Előttem a lelketeket. Amikor befogadtok Engem, üresítsétek ki magatokat! Ne gondoljatok semmire, egyedül csak Rám figyeljetek! Akkor megtapasztaljátok kegyelmeimet. Minden lélek azt fogja érezni, amit Én az ő lelkében. Ha boldog vagyok, mert szeretettel fogadott, akkor ő is boldog lesz. Ha szomorú vagyok, mert bűnben fogadott, akkor ő is bánatot érez, vagy közömbösséget. Attól függően, hogy mennyire merült el a bűnben.” (Ha nagyon, akkor közömbös.) „Vannak, akik csupán eszköznek tekintenek Engem. Amikor befogadnak, Rám se figyelnek, csak vég nélkül sorolják siralmaikat, és kérik, hogy oldjam meg azokat. Az ilyen lélekben sem vagyok boldog. Istennek a Ráhagyatkozó kisded lélek kedves. A Miatyánkban ezt tanítottam: legyen meg a Te akaratod. Persze, ez nem azt jelenti, hogy nem lehet egyéni kérése valakinek, de mindig tegye hozzá: Uram, ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te. Én is így imádkoztam a Getszemáné kertben. Jóllehet Vérrel verítékeztem, és tele voltam félelemmel, mivel előre tudtam, mi vár Rám. Mégis vállaltam értetek, mert csak így jöhettek be az üdvösségre. Ti is vegyétek fel naponta a keresztet, tagadjátok meg magatokat, úgy kövessetek Engem, mert csak így lesz érdemszerző az életetek. Az idő lejár. A szenvedés elmúlik. De ha mindvégig kitartotok, az örök boldogság vár rátok. Sőt, lelkek sokaságát mentitek meg az örök életre, akik Velem egyesített szenvedéseitek és áldozataitok nélkül a kárhozatba hullanának. Így lássátok a szenvedést! Odaát a mennyben ezeknek fogtok a legjobban örülni, ha szeretettel vállaltátok a lelkekért. 

Gyermekeim! Vegyétek nagy kegyelemnek a Szentáldozást, és adjatok érte hálát! Fel nem tudjátok fogni, mennyit szenvedek a sok szentségtörő áldozó miatt, akiknek a lelkében a sátán az úr, és újra keresztre feszítenek Engem. Aki így fogad a szívébe, ugyanazt fogja szenvedni örökké, amit Én, az ő lelkében. Figyelmeztetlek benneteket! Csak tiszta lélekkel fogadjatok a szívetekbe Engem a Szentáldozásban! Aki így vesz magához, az az örök életet kapja. De aki bűnben, és hitetlenül, az örök kárhozatára veszi. Ezt minden áldoztatás előtt ki kellene hirdetni papjaimnak. Őket erről fogom számon kérni. Megáldalak titeket Szívem féltő szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2014. január 29. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

 

„Drága gyermekeim! Eljön az óra, sőt már itt is van, amikor véretek kiontásával dicsőítitek meg az Istent. Soha ne feledjétek: Isten egyikőtöket sem próbál meg erőtökön felül. Akiket arra szánt, hogy vértanúságukkal dicsőítsék meg Őt, azoknak különleges kegyelmeket ad. Ilyeneket: végső állhatatosság, mindhalálig való hűség Isten, és az Ő törvényeinek megvallásában. Lángoló szeretet a Legszentebb Szentháromság iránt. Elemésztő vágy Isten Szent Színe látására. Minden szenvedést és halált megvető bátorság. Ők, akiket erre kiválasztottam, megtapasztalják állandó Jelenlétemet, közelségemet, mert lélekben egyesülve vagyok velük. Elszakítom őket mindentől és mindenkitől, akikhez a földön ragaszkodtak, hogy egyedül Hozzám, az élő Istenhez kötődjenek. Csak Én legyek számukra a minden. Ezért engedem meg a teremtményekben való csalódásukat, mert féltőn szerető Isten vagyok, Aki a lélekben élek, Aki Magamnak alkottam minden embert, és arra teremtettem, hogy egyedül Rám szomjazzon, Engem imádjon, szeressen, és csak Velem, az egyedül élő Istennel elégüljön ki lelke szomjúsága. Ezt minden emberbe bele teremtettem. Ezért keresnek Engem a lelkek fáradhatatlanul, amíg csak meg nem találnak. Mindazok, akik a teremtményekben keresnek, soha nem nyerik el azt a boldogságot, amelyet azoknak nyújtok, akik megtaláltak, és magukhoz ragadnak Engem. Ezért kicsinyeim, ne érjétek be kevesebbel, mert lelketek szomja Rám irányul, és csak Velem elégül ki. Ezért ha megtaláltatok, őrizzétek meg az első szeretetet, amelyet Én nyújtok a léleknek! Őrizzétek és ápoljátok az első tüzet, hogy soha ki ne aludjon! Sose feledkezzetek el Rólam, amiképpen Én is hűséges vagyok hozzátok, mert ezt ígértem: veletek vagyok minden nap a világ végezetéig. Ti is tartsatok ki Mellettem hűségesen mindhalálig! Tartsátok meg törvényeimet, és ha kell, még véretek kiontása árán is maradjatok hűségesek Hozzám mindhalálig! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Készenlét

Kedveseim, álljatok résen és legyetek készenlétben, mert bármikor bekövetkezhetnek az ígért események! Nem kell tennetek mást, mint felfegyverkezve készenlétben állni, hogy amikor elérkezik az óra, tudjátok, mit kell tennetek. Aki nem áll készenlétben, az úgy jár majd, mint a balga szüzek, akik lámpásukba nem készítettek olajat, ezért nem volt mit felszítaniuk, amikor megérkezett a vőlegény. Ti azért legyetek készenlétben, hogy azonnal segítségére lehessetek azoknak, akik nincsenek felkészülve az eseményekre! A Szentlélek nem késlekedik megadni nektek, akik szüntelenül ráfigyeltek, a kegyelmet mindezekhez. Nektek csak fel kell ismernetek és használnotok kell, amit felkínál kincsestárából. Jól kell felhasználnotok minden kegyelmet, hogy meg tudjatok állni egykor a Szentháromság színe előtt. http://engesztelok.hu/lelkielet/759-keszenlet


Napi lelkiismeretvizsgálat

Kedveseim, hosszan vizsgáljátok át napjaitokat, amikor lelkiismeret vizsgálatot tartotok! Ne hagyjatok figyelmen kívül semmit, ami lelketek szempontjából fontos lehet! Legyen vizsgálódásotok mindenre kiterjedő! Ne ragadjatok ki csupán egy-egy mozzanatot, hanem engedjétek, hogy a Szentlélek feltárja bennetek mindazt, ami fontos! Mondjátok el Jézusnak, mennyire fáj és bánt benneteket bűnötök, hiszen az őszinte bűnvallás nélkülözhetetlen a jó szentgyónáshoz. Tartsatok bűnbánatot azokért, és azok nevében is, akik gátlástalanok, és megátalkodottak bűneikben! Fejezzétek ki fájdalmatokat miattuk és irgalomért könyörögjetek Jézusnál, hogy adjon a bűnösök számára megtérést. Vigasztaljátok a két legszentebb szívet minden istenkáromlás, kevélység, irigység, harag, fösvénység, bujaság, torkosság, jóra való restségelkövetőjéért! Engeszteljétek, engeszteljétek a Szentháromságot, hogy irgalmat találjanak a bűnösök és megtérjenek!

 
2014.01.05. Anna Terézia
 

 

Álmunkban is imádkozni

 

Kedveseim, hosszan vizsgáljátok át napjaitokat, amikor lelkiismeret vizsgálatot tartotok! Ne hagyjatok figyelmen kívül semmit, ami lelketek szempontjából fontos lehet! Legyen vizsgálódásotok mindenre kiterjedő! Ne ragadjatok ki csupán egy-egy mozzanatot, hanem engedjétek, hogy a Szentlélek feltárja bennetek mindazt, ami fontos! Mondjátok el Jézusnak, mennyire fáj és bánt benneteket bűnötök, hiszen az őszinte bűnvallás nélkülözhetetlen a jó szentgyónáshoz. Tartsatok bűnbánatot azokért, és azok nevében is, akik gátlástalanok, és megátalkodottak bűneikben! Fejezzétek ki fájdalmatokat miattuk és irgalomért könyörögjetek Jézusnál, hogy adjon a bűnösök számára megtérést. Vigasztaljátok a két legszentebb szívet minden istenkáromlás, kevélység, irigység, harag, fösvénység, bujaság, torkosság, jóra való restségelkövetőjéért! Engeszteljétek, engeszteljétek a Szentháromságot, hogy irgalmat találjanak a bűnösök és megtérjenek!

2014. 01. 07. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/762-almunkban-is-imadkozni

2013. január 1. Szentségimádáson Jézus:

„Drága kislányom! Az idő rövid. Készülj, mert eljön a Nagyfigyelmeztetés! Minden összeomlik. Az emberek egyetlen pillanat alatt megváltoznak. Mindenki tudni fogja, hogy hol a helye. Aki eddig a mammont hajhászta, az most Felém fordul, és a gyóntatószéket fogja keresni. Aki paráznaságban élt, az ott hagyja bűntársát, és mellét verve siratja bűneit. Aki eddig uralkodott mások fölött, az most engedelmeskedik törvényeimnek, és alázatosan borul le Előttem.

Gyermekeim! Készüljetek! Olyan kegyelmet bocsátok le a földre, amilyen még nem volt, amióta ember él a földön. A Szentlélek megvilágosító kegyelme minden ember szívét, lelkét és elméjét át fogja járni. Az Ő fényében tartanak bűnbánatot az emberek. Köszönetet fognak mondani minden értük mondott imáért, és megteszik, amire a Szentlélek figyelmezteti őket. Tömeges megtérések lesznek. Ha nem lennének megátalkodottak, akik továbbra is elmerülnek bűneikben, akkor már itt lenne a Paradicsom. De sajnos még ekkora nagy kegyelem ellenére is lesznek, akik szabad akaratuk révén ellene mondanak a kegyelemnek. Ezek lesznek továbbra is a sátán eszközei, minden baj okozói. Imádkozzatok értük, mert ha kitartanak bűneikben, örökre elvesznek. 

Drága gyermekeim! Véremen megváltott kicsinyeim! Most hozzátok fordulok. Vigyázzatok! Ellenségetek a sátán szüntelen ott ólálkodik körülöttetek, és keresi, kit nyeljen el. Erősen álljatok ellen a hitben! A hit a legerősebb fegyver a sátán kísértése és támadása ellen.  Hitetekkel legyőzitek a gonoszt, minden félelmet, és nagyon megdicsőítitek Nevemet. A hit erejével átjárt ima a leghatékonyabb, mert meghallgatásra talál, sőt mindent elnyer, ami az üdvösségetekre válik. Az Istent félőknek a hit olyan, mint a levegő. Vagyis a keresztény hit nélkül halott. Imádkozzatok! Esdjétek le a hit kegyelmét mind a magatok, mind mások számára! Imádkozzatok a megtérés kegyelméért, mert mondom nektek, sokan meg fognak halni a Nagyfigyelmeztetéskor súlyos bűneik láttán. 

Az idő rövid. Hamar lezárul ez a korszak. Egy új következik. A Nagyfigyelmeztetéssel elindul az átalakulás. Készüljetek! Soha nem látott kegyelem kiáradásának lesz tanúja a föld. Az emberek egymás nyakába borulva fogják siratni bűneiket. Bocsánatot kérnek azoktól, akiket megkárosítottak, vagy megrágalmaztak, és igyekeznek jóvátenni ellenük elkövetett bűneiket. Szentlelkem fogja betölteni az embereket. Nem fogtok ráismerni ellenségeitekre, rosszakaróitokra. Ti csak imádkozzatok, hogy eljöjjön ez a nagy Szentlélek kiáradás, és lehetőleg mindenki megtérjen. Házasságok fognak helyreállni. Mindenki a békét és a kiengesztelődést fogja keresni. Kérjétek az aratás Urát, hogy mutassa meg nagy irgalmát még ez egyszer, mielőtt leküldené az igazságosság sarlóját a földre, hogy learassa a beérett termést. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Ima a Szentlélek által:

„Imádott Istenem! Esengve kérlek, légy irgalmas hozzánk! Engedd, hogy elmerüljünk Szent Szíved irgalom, szeretet lángtengerében! Szereteted izzó lángja égessen ki bűnös szíveinkből minden gyűlöletet, ellenszenvet! A Te végtelen szereteted késztessen bennünket, hogy szívből megbocsássunk minden ellenségünknek! Elfelejtsünk minden sérelmet! Szíved szeretetének izzó lángja égessen ki a lelkünkből minden fájdalmat, amelyeket ellenségeink okoztak nekünk. Uram, Te mondd ki bennünk a szavakat, amelyeket a keresztfán imádkoztál: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek, és vértanúd, szent István szavait: Atyám, ne ródd fel nekik ezt a bűnt! Kérlek, add kegyelmedet, hogy ki tudjuk mondani: Uram Jézus, Irántad való szeretetből, szívből megbocsátok. Kérlek, bocsáss meg Te is nekem, nyomorult bűnösnek!”

Az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Az idő rövid. Az óra itt van. Mindezek hamarosan bekövetkeznek. Igyekezzetek megtérni, mert nem tudhatjátok, mit hoz a holnap! Éljetek szüntelen készenlétben! Azt mondom nektek: már most térjetek meg! Gyónjátok meg bűneiteket! Járuljatok a Szentáldozáshoz, mert hamar elérkezik a pillanat, amelyet nem vártok, mert féltek tőle, és ez a halálotok pillanata. Erre készüljetek egész életetekben, mert ez az utolsó pillanat a sorsdöntő a folytatást illetően. Erre kaptátok egész földi életeteket, hogy elnyerjétek az örök életet. Erre figyelmeztettelek az Evangéliumban. Éljetek szüntelen készenlétben, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát!

Gyermekeim! Véremen megváltott kicsinyeim! Itt állok szívetek ajtaja előtt, és zörgetek rajta. Ha beengedtek, megváltoztatom életeteket. Megtisztítalak minden bűntől, és boldogokká teszlek benneteket. Az Én békémet és derűmet adom nektek, amit a világ nem adhat. De ha nem engedtek be szívetek ajtaján az életetekbe, soha nem ismeritek meg ajándékaimat. Nélkülem elsüllyedtek a bűnben, és ellenfelem martalékai lesztek. Ma még kérlek, mert még beengedhettek. De lehet, hogy holnap már késő lesz, és el fogtok veszni. Ha tudnátok, hogy milyen nagy rossztól akarlak benneteket megóvni, ti futnátok Hozzám, és kérnétek megbocsátó kegyelmemet. Fogadjátok meg figyelmeztetésemet! Hagyjatok fel a bűnnel, és meneküljetek irgalmas Szívembe, amíg még nem késő! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2013. január 2. Szentségimádáson a Szentlélek imája bennem:

„Drága imádott édes jó Jézusom! Mindenek fölött szeretlek Téged! Szívemnek már csak egy nagy vágya van: az, hogy színről színre lássalak Téged! Köszönöm, hogy ez a Te vágyad is. Te mondtad előbb: „Atyám, azt akarom, hogy akiket Nekem adtál, ott legyenek, ahol Én, és lássák dicsőségemet.”

 

Drága Jézusom! Ezerszer, milliószor köszönöm Neked ezeket a szavakat. Az egész örökkévalóságon át hálát akarok adni Neked megváltásod hatalmas művéért, és azért a kegyelemért, hogy engem, nyomorult méltatlant kiválasztottál, és meghívtál szolgálatodra. Köszönöm ezt a hatalmas kegyelmet. Kérlek, áraszd rám szeretetedet, és add, hogy tovább sugározzam mindazokra, akiket elém hozol. Kérlek, vonzzad Magadhoz általam a lelkeket! Nincs más vágyam ezen a világon, csak az, hogy lelkeket mentsek a Te dicsőségedre. Ezt add meg nekem Jézusom, és azt, hogy mindörökké Veled legyek a Te dicsőségedben. Vég nélkül imádjalak, Neked hálát adjak, és szent angyalaid és szentjeid végtelen seregével zengjem a legszentebb Szentháromság dicsőségét örökkön örökké. Ámen.”

2013. január 7. délután, itthon az Úr Jézus:

 

„Ezt üzenem X-nek: Drága kislányom! Az idő rövid, készülj! Hamar meglátsz Engem, Akit oly kitartóan felkeresel a templomban, Akit a Szívedbe fogadsz a Szentáldozásban, Akihez oly forrón vágyakozol, Akit teljes szívedből, lelkedből szeretsz és imádsz. Én is szeretlek téged. Én szerettelek előbb. Az életemet adtam oda érted, hogy ezzel megszerezzem neked az örök életet. Én hívtalak el, hogy Nekem tetsző életet élj. Én teremtettem meg a körülményeket, hogy nyugodtan tudj imádkozni Hozzám. Tőlem kaptad az erőt, hogy el tudj járni a templomba. Hűséges voltál Hozzám mindvégig. Nem cseréltél fel Engem, a hozzád lehajló, téged hűségesen szerető Megváltó Istenedet senki teremtménnyel, aki csak por és hamu. Hamarosan megkapod Tőlem kitartásod és hűséged jutalmát, az örök élet koronáját. Készülj, mert nemsokára meglátsz Engem színről színre! Így készülj: imádj, és szeress Engem lángolóan! Szakadj el mindenkitől és mindentől, és vágyakozz mindennél jobban Szent Színem látására! Kérd mindig a kegyelmet, hogy maradéktalanul teljesítsd rád vonatkozó örök szent tervemet! Imádkozz minden nap magadért, a jó halál és a végső állhatatosság kegyelméért! A teljes búcsúkat ezután már csak magadért ajánld fel! Nemsokára kiszólítalak ebből a világból. Szép, fiatal szellemi testet kapsz Tőlem. A legmerészebb álmodban sem tudnád elképzelni azt a boldogságot, amelyet öröktől fogva készítettem neked azért, mert szeretsz Engem, és hűséges maradtál Hozzám. Tarts ki mindhalálig! Erre áldalak meg az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2013. január 10. Szentségimádáson Jézus:
Drága gyermekeim! Készüljetek! Az idő rövid. Hamarosan megérkezik a Nagyfigyelmeztetés. Mindenki hagyja el bűneit! Tisztuljatok meg a bűnbánat szentségében! Éljetek Nekem tetsző életet, ami az evangéliumi életszentség! Az ilyen élet maga a boldogság, amit Én adok meg minden Engem követő léleknek. Ha tudnátok, mily nagy jutalom vár azokra a lelkekre, akik Engem követnek. De ne a jutalomért, hanem Irántam való szeretetből engedelmeskedjetek Nekem! Adjátok át az életeteket Nekem, és Én szentekké formállak benneteket! A szentek mind boldogok, mert a lelkük tiszta, és Én lakom bennük. Ők Belőlem táplálkoznak, mint a szőlővessző a szőlőtőkéből. Én vagyok az ő erejük, békéjük és örök boldogságuk. Velem együtt mindenre képesek. Csodákat teszek általuk. Imáikra minden engedelmeskedik nekik. Az időjárás, a vadállatok, stb. Megvédem őket ellenségeiktől. A sátán tehetetlen velük szemben, mert Engem lát bennük, megrémül Tőlem, ezért elfut szentjeimtől. Ha mégis megengedem a kísértést és a támadást, csak azért teszem, hogy szentem győztesen kerüljön ki a csatából, ellenfelem a sátán megszégyenüljön, szentem pedig Engem dicsőítsen. A szentek a leggazdagabbak. Kincseiket ugyanis a mennyben gyűjtik, ahonnan a rabló nem tudja ellopni, a moly nem tudja megrágni, és a rozsda nem tudja megemészteni. Szentjeim kincsei ezek: A rászorulókon, elsősorban a hittestvéreken való segítés, az önmegtagadás, és a kereszthordozás Irántam való szeretetből. Életük átadása Nekem. A szolgálat, amelyekkel Engem szolgálnak, felebarátaikban. Ilyenkor Én cselekszem általuk. Ha egy ember Nekem szolgál, azt megtiszteli az Atya. Azért, mert Engem lát benne.
Most írj a szegény, szerencsétlen bűnösökről, akik bezárják Előttem szívük ajtaját! Ezek lelki vakságban élnek. A sátán becsapja őket. Ellenfelem legfőbb kelepcéje az, hogy elhiteti áldozataival, hogy nincs Isten, és nincs sátán. Ha ő, az ördög nincs, akkor nem is kell ellene védekezni. Mivel Bennem sem hisznek, nem imádkoznak, ezért teljes védelem nélkül élnek. Így könnyű szerrel elbuktatja őket a gonosz, és a pokol tüzére taszítja. Ó, ha tudnátok, mennyien kárhoznak el! Nézzetek körül az utcán, a környezetetekben! Már majdnem mindenki paráznaságban él. Ha tudnátok, milyen undorító Előttem ez a bűn. A testeteket és a vágyakat arra kaptátok, hogy utódokat nemzzetek, világra hozzátok, és felneveljétek. Ehelyett hulla hegyeket gyártotok, mert önző módon ellene mondotok akaratomnak, és nem akartok gyermekeket szülni, és nevelni, mert ez áldozattal jár. Nektek csak az élvezetek kellenek, ami bűn. Felrúgjátok a házasság szentségét azzal, hogy házasságtörésben vagy paráznaságban éltek. De már ezzel sem elégszetek meg. Az azonos neműek közül választotok magatoknak szeretőket, amit még kimondani is ocsmányság és szégyen. Tudjátok mi ez? A sátán aljas kísértése, aminek nem tudnak ellenállni, mert Én, az Isten nem kellek, törvényeimet felrúgják, és azt hiszik, hogy a bűn mocskában, undorító bűzlő szennyében megtalálják a boldogságot. Egyik teremtménytől a másikig mennek. De csak csalódást kapnak. Aztán jön a kábítószer, a depresszió, végül az öngyilkosság. Ha Engem imádnának, törvényeimet megtartanák, boldog, derűs, kiegyensúlyozott életet élhetnének. Értelme és célja lenne életüknek. Ha szükségben Hozzám kiáltanának, mindig segítségre találnának. 
Gyermekeim! Törvényeim azért vannak, hogy megőrizzenek titeket a rossztól, a bajoktól. A bűn elválaszt benneteket Tőlem, legnagyobb Jótevőtöktől, örök életetek Szerzőjétől. Ha valaki nem tartja be a KRESZ szabályait, szörnyű karambolokat csinál, amelynek a vége: súlyos sérülések, rengeteg szenvedés és halál. Az Isten törvényeinek be nem tartása még súlyosabb, mert a vége a kárhozat. Ezért tanítalak benneteket, hogy ezt elkerüljétek.
Gyermekeim! Most egy új korszak következik. Látjátok, hova vezetett, hogy Nélkülem akartok élni. Ezután ez másképp lesz. Közbe kell avatkoznom. Meg kell mentenem a lelkeket. Most lerombolom bálványaitokat, amelyeket Elém állítottatok. Megfosztalak benneteket tőlük, és Magamat adom nektek. Amiben bíztok, cserben hagy benneteket. A pénz elromlik, semmit sem fog érni. Házaitok kártyavárakként omlanak össze. Kényelmetek egy csapásra megszűnik. Csak egyedül Én leszek mellettetek, és várom, hogy Hozzám kiáltsatok segítségért. Irgalmas Szívem nyitva áll előttetek. De ha még ennek ellenére sem fordultok Felém, örökre elvesztek. Elegem van már abból, hogy hiába várlak benneteket a Szentmisékre, a gyóntatószékbe, a Szentáldozáshoz. Helyette hiábavalóságokkal töltitek el egész életeteket. Vasárnap kirándulás, szórakozás, bevásárlás. Csak a testetekkel törődtök, mintha lelketek nem is lenne. Gyermekeiteket csak erre az életre készítitek fel. Ez rosszabb, mintha írástudatlanok lennének, de megtanulnának imádkozni, és ha hitre nevelnétek őket. Én ugyanis gondoskodnék róluk, és üdvözülnének. De ha egy gyerek soha nem hall Rólam, és törvényeimről, azt könnyen félrevezeti a sátán, és a bűnről elhiteti vele, hogy jó, az életszentségről pedig, hogy rossz. Gondolkozzatok el ezen! Már nem nézhetem tovább, hogy emberek tömegei menetelnek a pokol felé. Meg fogom állítani őket, és minden eszközzel megakadályozom, hogy a vesztükbe rohanjanak. Készüljetek, mert soha nem látott eseményeket bocsátok a földre! Maga a Szentlélek fogja megmutatni, milyen mélyre süllyedtetek bűneitekben. Halálra fogtok rémülni, ha meglátjátok, hogy mit tettetek, és milyen büntetést érdemeltek. Ma még meggyónhattok, még jóra fordíthatjátok sorsotokat. Éljetek a kegyelem adta lehetőséggel! Lehajolok hozzátok, figyelmeztetlek benneteket. Ennél többet nem tehetek. Én nem erőltetlek. Értelmet és szabad akaratot kaptatok. Nektek kell válaszolni hívásomra. Ha elutasítotok, örökre elvesztek. De ha megfogadjátok tanácsomat, elnyeritek az örök életet. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Drága gyermekeim! Minden nagyon hirtelen jön. A Vatikánt porig rombolják. Utána egy új korszak köszönt erre a világra. Nem lesz nagy pompa, gazdagság. Egyszerűségben és nagy életszentségben fognak szolgálni papjaim. A pápa olyan lesz közöttük, mint közülük egy. Nagy alázatban és bölcsességben fogja irányítani az Egyházat. Egyházam újra egy lesz. Pontosan olyan, mint kétezer évvel ezelőtt, amikor megalakult. Kicsi lesz, de buzgó. Sok csodát fogok tenni köztük, hogy minél többen hitre jussanak. Életszentségük levonz közéjük a földre. Mindig köztük leszek. 
Drága kislányom! Nagy kegyelmeket kaptál. Vedd nagy kitüntetésnek, hogy beszélek hozzád! Sokan vágynak erre a kegyelemre, de nem adatik meg nekik. Téged azért tüntettelek ki ezzel az adománnyal, hogy felrázzam általad a világot. Általad figyelmeztetem e bűnös nemzedéket, hogy térjenek meg, különben elvesznek. Világító jelnek adtalak a téged körülvevő sötétségbe. Folytasd tovább a feladatot, amelyet rád bíztam! Menj végig az úton, amelyet neked kijelöltem! Légy világító fáklyám ebben a sötét, bűnökkel terhelt világban! Az Én dicsőségem ragyog be, és az Én fényem övez téged. Nagyon, kimondhatatlanul szeretlek. Csak Engem láss mindig a keresztfán, az Én érted átlyuggatott kezemet, lábamat, átdöfött Szívemet, hogy mennyit szenvedtem érted! Belőlem meríts erőt! Megáldalak téged, munkád folytatására, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2013. január 27. Itthon az Úr Jézus nagyon komor, szomorú hangon szólított:
„Beszélni akarok hozzád. Nyisd ki a Szentírást! A jobb oldalon olvasd! Ide nyílt ki: 2 Thessz 2, 1-4. Kétezer évvel ezelőtt írta Szent Pál apostol: „Urunk, Jézus Krisztus eljövetelét és vele való egyesülésünket illetően ne veszítsétek el rögtön józanságotokat, és sem lelki kinyilatkoztatás, sem állítólag tőlünk eredő mondás vagy levél ne ijesszen meg benneteket, mintha az Úr napja már küszöbön állna. Semmiképpen meg ne tévesszen valaki titeket, hiszen előbb be kell következnie az elpártolásnak, és meg kell mutatkoznia a bűn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, aki mindenek fölé emelkedik, amit Istennek és szentnek neveznek. Sőt, Isten templomában foglal majd helyet, és istennek akar látszani.”
Jézus: „Mindez most fog bekövetkezni. Az Antikrisztus már készen áll, hogy beteljesítse ezt a próféciát. Tedd fel ezt az üzenetet mielőbb az internetre!”

2013. január 28. Itthon a kegyelem órájában (délután 3 és 4 óra között) az Úr Jézus:
„Drága gyermekem! Nagyon tetszik Nekem szentelt életed. Az Én drága Szent Vérem és Testem a te erőforrásod, amit a Szentáldozásban magadhoz veszel. Nemsokára bezárják templomaimat. Kifüggesztik rá ezt az ocsmány feliratot: Vége a kárhozatos bálványimádásnak. Ezzel elkezdődik a keresztényüldözés. Templomaimban nem lesz többé Szentmise és gyóntatás. Kezdetét veszi a bálványimádás, ami a legirtózatosabb az Isten szemében. Emlékezz! Amikor Mózes lejött a Hórebről, és a nép az aranyborjút imádta, azt mondtam: kipusztítom ezt a népet. Csak szolgám, Mózes közbenjárására álltam el szándékomtól. Most is ez lesz a helyzet. Az Antikrisztus bálványként és nagy jótevőként fogja magát imádtatni. Akik behódolnak neki, azokat kipusztítom. De megmarad egy kis csoport, akik Engem, az élő Istent imádnak a rejtekben. Őket meghagyom. Ők lesznek a szent gyökér, amely majd kihajt. Megtisztítom a földet. Nem lesz többé bálványimádás. Engem, az egy igaz Istent fognak imádni. Egyházam újra egy lesz, erős és szent. Én, az Úr mondom ezt, és véghez is viszem.”
Szentírási megerősítés: 1 Péter 1, 23-25. „Nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá az Isten élő és örök szava által. Mert minden test olyan, mint a fű, a dicsősége, mint a rét virága. Elhervad a fű, s lehull a virága, de az Úr szava örökre megmarad.”

Ó, boldog halál!

1965. január 1.

Újév napján a Szűzanya így szólt:
“Szeretetlángom kiáradása által ráteszem a siker koronáját a szent zsinatra.”

Január közepe óta nagy lelki szárazságban és sötétségben élek, s elhagyatottságomban mindinkább erőt vett rajtam az a tudat, hogy eddigi életem csupa képzelődés és hazugság. Megkíséreltem ezt minden erőmmel elhárítani magamtól. De minél jobban erőlködtem, annál jobban hatalmába estem ennek a tudatnak. Ezt a nagy elhagyatottsággal járó lelki szorongást még nehezebbé tették az állandó hit elleni kételyek zavaros gondolatai. Minden erőmmel azon igyekeztem, hogy megtartsam lelki egyensúlyomat, mely már igen félrebillent, és gyengeségemben zavaros gondolataim mindent rossznak bizonyítottak. Ez a bizonytalanság egyre nőtt és hullámzott lelkemben. Majd kétségbeejtő erőszak arra kényszerített, hogy állandó hazugságaimat gyökerestől számoljam fel, mert ha ezt nem teszem, elkárhozom. Erre a gondolatra megtántorodtam: nem akarok vétkezni! Kitépem lelkemből egyszer s mindenkorra hazug képzelődésemet, mindennel szakítok, ami csak összefüggésben van hazugságaimmal. Nem akarok személyekkel érintkezni, akik tudnak rólam. Szakítok a mellém rendelt nővérrel, és gyóntatómhoz sem megyek többé. Állandóan az az érzésem, hogy ő gyenge hozzám és rám hagyta hazug képzelődésemet. -Az Úr Jézus szavait nem mertem tovább írni, mert állandóan az élt bennem, hogy ez csak az én kitalálásom, melyet önteltségből és kevélységből írok le. Rendkívüli nagy kínokban vergődtem. Ha pedig abbahagytam, újabb félelem fogott el, hogy nem engedelmeskedtem az Úr Jézus kérésének. Ezen kínok között vergődve már alig tudtam imádkozni. Nagy lelki sötétségemben egy kis időre feladtam a küzdelmet, és közben az Úr Jézus szavát hallottam:
“Ma még egy szavad sem volt Hozzám!”

E szavakra összerezzentem, de a lelkemben nem volt világos, hogy vajon ez az Úr Jézus szava-e, avagy csak hazugságaim utórezgése? A másik percben a Szűzanya zokogását éreztem lelkemben. De én ezt is képzeletem kísértésének tekintettem az elmúlt időkből. Tovább erőlködtem, hogy megszabaduljak életem e zavaros áltatásaitól, melyekről úgy éreztem, tetőfokát érték el.

Borzalmas lelkivilágban élek, de most még egy utolsó erőfeszítést teszek, hogy végképp felszabadítsam lelkemet a sok zűrzavaros ámítástól. Megkíséreltem ezt már sokszor, de gyenge akaratom mindig cserbenhagyott, és akkor újra kezdődött elölről, vagyis fokozódott tovább a régi. Hiába kértem meg a Püspök atyát, X. atyát, D. atyát is, hogy szabadítsanak meg a gonosz szellemektől, senki sem tette meg. Csak lecsitítottak, hogy várjak, majd kitisztul bennem Isten akarata. Számomra gyengék voltak ezek a szavak, és ez okozta, hogy hazugságaimat tovább folytattam. A gyóntatómat is hiába kértem, legyen hozzám szigorú, mert úgy éreztem, hogy ő tapintatból nem fedi fel súlyos hibámat. Rettenetes küzdelmeim voltak. Ha meggyóntam, akkor sem tudtam megnyugodni és megelégedni azzal a gondolattal, hogy ő nem veszi észre hazugságaimat. Volt idő, mikor a nyugtalanság lelkemet annyira gyötörte, hogy már nem mertem szentáldozáshoz járulni. Sírva könyörögtem gyóntatómnak: Atyám, ne higgyen nekem, mert én hazug ámító vagyok, és bűneim sokasága visszatart a szentáldozástól. Atyám, Ön tudja, mit mondott? Hogy csak járuljak továbbra is, mert Ön vállalja lelkemért a felelősséget, és én csakis az Ön parancsának engedelmeskedve mertem ezt megtenni.

Utána egy rövid ideig meg is nyugodtam, de ez lelkemben állandóan változott. Nem bírom ezt a küzdelmet tovább. Amikor utoljára gyóntam, Ön biztatott, hogy csak beszéljek és könnyítsek a lelkemen. De én nem bírtam elbeszélni a lelkemben történő dolgokat. Sokszor egészen váratlanul gátlást éreztem magamban, és azt, hogy Ön jóhiszemű. Legjobb lesz, ha Önt nem áltatom tovább az én szűnni nem akaró hazugságaimmal, mert nemcsak én kárhozom el, hanem Ön is. Borzalmas kín ez! Nem tudom ezt elviselni! Eddig minden gondolatomban és cselekedetemben Ön vezetett, mondván, hogy minden áldozatot hozzak meg a szent ügyért. De hogy valóban így van-e: hogy az ügy nem tőlem való, ezt senki sem tudja. Én magam sem vagyok biztos felőle. Hogy nem az ördögtől van, ezt már a Püspök atya is megmondta, meg X. atya és D. atya is. Atyám, Ön is megnyugtatott. Egyszer a Sátán is rám rontott: “Tőlem sincs, de Istentől sem. Ez csakis tőled ered!”

Uram, bocsásd meg vétkeimet! Nem bírom magam tovább áltatni, végképp meg akarok nyugodni. Látom, teljesen értelmetlen az, amit tettem, és nem tudom miért, de csak azóta szenvedek. Hiszen a bűnből ered, nem lehet érdemszerző. Szabadulni, szabadulni ettől a szörnyű kíntól! Ez az egyetlen imádságom az ég felé. Csakis a halál! Ó, boldog halál!… Számomra ez lesz a megváltás, mely megszabadít a földön átélt pokoli kínoktól. Ezt szenvedem már évek óta! Ó, boldog halál! Isten irgalmára hagyatkozom. Ha elveszi életemet, s ha az utolsó ítéletig is ott felejt a jó Isten a szenvedők között, azt is boldogan fogadom el, mert tudom, hogy ott -bármeddig is leszek ott -nincs többé alkalmam a bűnre. A halállal megszűnnek zavaros gondolataim és hazugságaim, és így már nem bántom meg Istent.

Amikor lelkemben azt hallottam, hogy mikor lesz a halálom napja és hogy mikor leszek az üdvözültek között, mélységes hálát éreztem lelkemben… El nem képzelhető gyönyörűség lesz számomra a földtől való megszabadulás. Addig is új gyóntatóhoz megyek, akinek nem említem meg a lelkemben lezajlott bűnös képzelgéseimet. Ezektől mentesen akarok vétkeimtől szabadulni, mert az előbbi szentgyónásaim -úgy érzem -tele voltak tettetéssel. Ez okozza a gyötrő nyugtalanságot lelkemben. Nem akarok a régi gyóntatómhoz menni, mert a múlt hazudozásai által okozott sebek ismét felszakadnának, és ez megingatná bennem erős elhatározásomat és feldúlná lelkem békéjét. Borzalmas kínokat élek át…

1965. január 7.

Az Úr Jézus ezt mondta:
“Ne töprengj azon, ki lesz az az erős, ki elindítja közléseinket! Nekem erőre nincs szükségem. Az alázatos és áldozatos lelkeket választom ki. És a fontos az, hogy bizalommal közeledjenek Felém. Bízzatok Bennem! Ismétlem, ez az, mely által teljesen közelembe férkőzhettek.”

1965. január 11.

Gyónni voltam. Két-három napig annyira megkönnyebbültem – nem, ezt nem is így kell írnom, mert ez a könnyedség elszakított a földtől, és napokon át elragadtatott boldogságban telt el az idő.

Boldogságom oly nagy volt, hogy úgy éreztem, nem fér meg bennem. Azokban a napokban is a k. házban jártam s ott tartózkodtam néhány órát. Úgy szerettem volna, ha mindenki velem érezte volna ezt az elragadtatást! Alig bírtam magamban tartani. Munkám közben átmentem s a mellém rendelt nővért homlokon csókoltam. E közben az Úr Jézus megengedte, hogy a nővér is érezze a lelkemben lakozó kegyelem csodálatos hatását.
Az Úr Jézus így szólt: “Az Isten Szeme pihen rajtad.”

1965. január 15.

“Kislányom, lelked isteni szavaim felvevőkészüléke. Ne remegj meg! Ez így van, még ha bármily méltatlannak is érzed magad erre. Hiszen tudod, hogy kicsinységedet, tudatlanságodat és alázatosságodat használom fel e célra, s főleg az utolsó szón van a hangsúly.” (Az alázaton.)


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Dél-Alföld
  • Dél-Dunántúl
  • Délvidék
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Észak-Alföld
  • Észak-Magyarország
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyökereink
  • Haladunk, haladunk, az ösvényt ne tévesszük szem elől…
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsony
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Közép-Dunántúl
  • Közép-Magyarország
  • Legendák, mesék, mondák
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • MártírSors
  • Meddig még?
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Munkanapló
  • Nyugat-Dunántúl
  • Olvasó gondolkodó
  • Örökimádás
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pünkösd-ElJövet
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: