2016. szeptember archívum

PostHeaderIcon Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által

Első péntek

 
2016.09.02.
Jézus megmutatta, hogy milyen nagy kegyelmekben részesülnek azok, akik minden hónap első péntekén szentgyónáshoz és szentáldozáshoz járulnak kilencedet végezve. Láttam azokat a lelkeket, akik világban meghaltak és közülük néhányan az életük folyamán elvégezték a kilencedet. Ott voltak összeroskadva a pokol szakadéka előtt, hogy lássák mitől menekültek meg. Mélységes hálájukban összerogytak és köszönetet mondtak az Úr hatalmas kegyelméért. Jézus: „A hívő lelkek között többen elvégzik ezt a kilencedet, mert tudják, hogy milyen nagy kegyelemmel jár. Vannak, akik úgy gondolják elég a kilenced lelkük megmentésére, de nem változtatnak az életükön. Ezt szomorúan nézem. Én a kilenced által segítséget adok nektek abban, hogy kegyelemben éljetek. Bizony sokan elszakadnak Tőlem, ám haláluk óráján gondoskodok arról, hogy a szentségekben részesedjenek. Terjesszétek Szentséges Szívem tiszteletét és annak minden ígéretét. Bizony mondom nektek, még a hívők körében is kevesen tudnak az első pénteki kilenced ígéreteiről.”
Ezután az Úr megmutatta a purgatórium három fokozatát és láttam a tisztítótűzben szenvedő lelkek sokaságát. Felfigyeltem arra, hogy vannak köztük olyan lelkek, akiknek fényben van a lelkük. Ezek a lelkek is tisztultak, vezekeltek, de másképpen, mint a többi lélek. Láttam, hogy megnyílik a Mennyország és a Szűzanya lement a fényes lelkekért, akik rövid ideig tartózkodtak a tisztítóhelyen. Jézus: „Azokat a lelkeket láttad, akik az életük folyamán elvégezték kilenc hónapon keresztül a két szent szív kilencedet (9 első péntek, első szombat) és teljesítették annak minden feltételét. Őket Én és Édesanyám lepecsételtük magunknak. Rövid ideig tartózkodtak a tisztítóhelyen a kilenced kegyelme által. Bizony nekik is tisztulni kellett, hogy méltón lépjenek be Atyám házába. Nagyon ritka az a lélek, amely egyenesen üdvözülni tud úgy, hogy elkerüli a purgatóriumot.”
A szentáldozás előtt az Úr szemléltette velem szentséges szívének szeretetét, és azt mondta: „Mindazok, akik kilencedet végeznek, Szentséges Szívem iránti tiszteletből lepecsételem őket szeretetem tüzével, amely örök nyomot hagy lelkükön. Azok számára, akik mindvégig kitartanak mellettem, gondoskodni fogok arról, hogy azonnal vagy minél hamarabb üdvözüljenek.”

Mária Magdolna

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/1130-elso-pentek

 

 

Az élet fája

2016. 09. 08, Csütörtök, Kisboldogasszony ünnepe

Láttam egy óriási nagy fát, amely az életet szimbolizálta, amely előtt a Szűzanya könnyezve összeroskadt. Láttam és hallottam, ahogyan a fa haldoklik. Törzsének a közepén nyilak voltak, amitől vérzett. Amikor felnéztem a fa lombkoronájára, az ágak elkezdtek kiszáradni és legnagyobb részét egy hatalmas kígyó foglalta el, ami hasonlított egy sötét színű pitonhoz. Ez a kígyó megközelítette Mennyei Édesanyánkat és sziszegve mondta: „Íme, én uralom az életet. Az emberek a bűnért cserébe mindenüket átadják nekem, és ezzel adósaim lesznek. Nem adom ingyen a bűnt! Lelkeket akarok, ártatlan áldozatokat, hogy hatalmam növekedjen a Földön. Nem adom fel a harcot Isten ellen. Addig küzdök, amíg el nem érem végső célomat. Gonoszságom nem engedi, hogy csak egy pillanatra is megálljak. Mit ér a ti áldozatotok (Jézusé és Máriáé), miközben a világ engem akar. Sikerült kiharcolnom azt, hogy az élet ajándéka a halál martaléka legyen. Mindenütt halál lesz, ahol én jelen vagyok.” Mária hallgatott, és figyelemre sem méltatta az ősi kígyó szavát. Erre a kígyó dühös lett, kinyitotta a száját és mérgét fecskendezte az Élet fájába. Láttam, hogy a Szűzanyát egyszercsak átkarolt a Mennyei Atya, és ezek után a kígyó eltűnt.

Kis idő múlva a Szűzanya felállt és könnyes tekintetével rám nézve így szólt: „Jöjj, leányom, kövess engem, mert látnod kell mindazt, amit én látok.” Az Élet fája mögé mentünk, és hét hatalmas árkot láttam. Az árkok előtt Krisztus szenvedett és haldokolt a kereszten. A kereszt tövében a két kőtáblán repedések voltak láthatók. Jézusnak hatalmas fájdalmai voltak, fuldoklott, miközben magas láz gyötörte. Amikor belenéztem az árkokba, az árkok mélységeiben megszámlálhatatlan gyermeki magzat teste volt. Láttam, hogy az árkokhoz jönnek folyamatosan az édesanyák, akik gyermeküket átadták a halálnak. A legtöbb édesanya mellett ott álltak az élettársak, a férjek és azok, akiktől a gyermekek származtak. Ők azt mondták a nőknek: „Vessétek el gyermeketeket, mert mi nem vagyunk hajlandóak felelősséget vállalni értük. Válasszatok a gondtalan élet, vagy a gyerekek vállalásával járó szenvedés között!” Az asszonyok nagy része elvetette a gyermeket, mert a testi kapcsolatot többre tartották a szeretetnél. Ez nemcsak a hitetlen emberekre vonatkozott, hanem a keresztények többségére is. Láttam, hogy ezeknek az édesanyáknak az élete cselekedetük végbevitele után egyre elkeseredettebbé vált, és néhányan öngyilkosok lettek.

Ó, micsoda örömteli pillanat volt, amikor a sokaság közül egy-egy keresztény édesanya úgy határozott, hogy fölneveli gyermekét, bízva Isten segítségében. Ekkor az egész Mennyország Isten dicsőségét hirdette az egész Föld és az alvilág számára. Később fiatal lelkeket, szülőket, orvosokat, politikusokat és különböző mozgalmak vezetőit láttam. Tudtam, hogy nemrég haltak meg. A Szűzanya fájdalommal mutatta meg nekik, hogy milyen gyötrelmet okoztak szeretett Fiának, és cselekedeteiknek milyen következményei lettek. Voltak, akik összeroskadva könyörögtek Isten irgalmáért, mások pedig belevetették magukat a pokol szakadékába.

A Szűzanya így szólt: „Fiam meghalt értetek, hogy örökké élhessetek. Ő ti a jövőtök és boldogságotok kulcsa. Nézzétek hova tart most az emberiség, milyen jövő felé! Az emberiség száma lassan megfogyatkozik, mert nem akarnak igazi családot alapítani. Az életet élvezni akarják, és akadályozzák az ártatlan életek megszületését. Bizony Istennek minden egyes emberrel terve van kivétel nélkül, az első ember megteremtésétől fogva. A társadalom megfosztja magát a tehetségektől, a szentektől, a papságtól, az áldott dolgos emberektől, akik az élet javát szolgálnák (a gyermekek jövőjéről beszélt). Az emberek gyermekek sokaságát ölik meg az abortusz által, és ezzel saját sírjukat ássák meg. Én az élet édesanyja vagyok, az Új Éva, aki harcol értetek és figyelmeztet bennetek a bűnök súlyosságára és következményeire. Már nem tarthatom vissza Mennyei Atyátok kezét! Az emberiségnek szembe kell néznie a büntetéssel.” A Szűzanya jobb kezével keleti irányába mutatott és láttam a migránsok ezreit és millióit, akik nyugatra tartottak, és ott elvették az ottani lakosok otthonait és országaikat utódaikkal sokasítják. Az emberek tehetetlenné váltak és kiszolgáltatottak lettek. Polgárháborúk törtek ki itt is, ott is, és végül a kormányok egymás ellen is háborút indítottak. A semmiből egyszerre számos hadsereg jelent meg, és az emberek azt hitték, hogy az ő védelmükért harcolnak a katonák. Ám ez a hadseregek nem a népek javát szolgálták, hanem a nagyhatalmak parancsát követték. Senkivel nem gyakoroltak irgalmat, egyetlen céljuk a népirtás volt és a hatalom megszerzése.

Ekkor a Szűzanya, mint a Világ Győzelmes Királynője, Magyarországot mutatta nekem, amelyet mennyei seregek vettek körül, és így szólt: „Magyarország az én országom. Ahogyan édesanyai szívem mindenki számára menedéket jelent, úgy a magyarok hazája a világ menedéke lesz. Ó, boldogok lehettek gyermekeim, mert igaz vezetőt kaptatok Istentől! Mennyei Atyátok hallja az igazak felkiáltásait, imáit és felajánlásait! Egyet sem hagy figyelmen kívül! Fiam azt akarja, hogy ti is tagjai legyetek a szent maradéknak. Ha mindvégig kitartotok, akkor látni fogjátok a kegyelmek sokaságának gyümölcseit. A Szentháromság nagy tetszését lelte velem együtt a Szent Korona előtti felajánlásaitokban. Fiam nem fogja engedni, hogy koronám újra idegen kezekbe kerüljön. Imádkozzatok, és mindenekfölött tartsátok meg Isten szent törvényeit, élén a szeretetparanccsal! Ahol szeretet van, ott megvalósul Isten uralma.”

* * *

A Szűzanya így magyarázta nekem a 7 árok jelentőségét: „A hét árok a teremtés megszentségtelenítését jelenti. Az ördög irigy Isten hatalmára és teremtőképességére, ugyanis mindennél nagyobb hatalma van annak, aki életet tud teremteni. A sátán elhatározta, hogy az embereket eszközként felhasználva meggyalázza az élet szentségét. Imádkozzatok azokért a lelkekért, akik mindezt okozzák és végbe viszik, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek! Fiam kínszenvedése és halála sokak számára – még az apostoloknak is – kudarcot jelentett. Ám ő győzött a halál felett, és az Atya megdicsőítette Őt. Így lett az élők és holtak bírája. Fiam második eljövetelekor ítéletet fog mondani azok fölött, akik az életet uralni akarták, és ezzel sokak halálát idézték elő. Csak a bűnbánat és megtérés mentheti meg őket Isten Szent Haragjától.”

<p

Szent Mihály közelgő ünnepe.

 
2016. 09. 20, Kedd
Őrangyalom lélekben elvitt engem a parlamentbe, ahol a politikusok üléseztek. A Világ Győzelmes Királynője is jelen volt az ülésen karjában a kis Jézussal, aki könnyeket hullatott azokért a vezetőkért, akik nem tudják, hogy mit cselekszenek. A Szűzanya mögött felsorakoztak az Árpádházi királyok, különösen kiemelkedett közülük Szent István király és Szent László. Az égiek megmutatták nekem, hogy ezen a helyen igen magas szellemi harc zajlik. Az ülésező terem telve volt bukott angyalokkal, de ugyanakkor Istenhez hű angyalokkal is. Láttam, hogy a gonosz oldalról kilépett Lucifer, a jó oldalról pedig Szent Mihály arkangyal. A Sátán, mint ordító oroszlán így szólt: „Magyarország miatt sok vereséget szenvedek el, ami fokozza gyűlöletemet e nép iránt. Ó, ti esztelenek és balgák (ezt az engesztelőkre mondta)! Hát nem tudjátok, hogy én vagyok a világ fejedelme? Mindent megteszek eszközeim által, hogy romba döntsem országotokat és elvegyem igaz hiteteket. Nézzetek körül a családokban, közösségekben, az egyházban és a parlamentben! Mit láttok? Széthullásokat, konfliktusokat, tragédiákat és gyűlöletet. Mindenhova betettem a lábamat, mert engedtetek sugallataimnak. Csak az erős és igaz hitű emberekkel nem bírok el úgy, mint Jóbbal. De megpróbálom őket is, mégpedig az utolsó pillanatig, amíg fel nem adják a küzdelmet. Minél gyengébbek az emberek, annál jobban nő a hatalmam e világban.” Szent Mihály arkangyal kardját szegezte Luciferre és seregére, majd így szólt: „Valóban gyengének bizonyul a magyar nép, és egyre többen elvesztik a hitüket, még a hűségesek között is, ám Isten, a mi Atyánk a gyengéken keresztül mutatja meg nagyságát és szeretetét. Magyarország nem fog elveszni, mert Szent István király felajánlása óta a Szűzanya kezében van e nép múltja, jelene és jövője. Én hiszek és bízok Szűz Mária győzelmében, és erre intek minden magyar embert is. Ez a győzelem meg fogja előzni Krisztus második eljövetelét. Sátán, tudd meg, hogy az időd hamarosan lejár!” Ekkor Szent Mihály egy hatalmas templomtorony órájára mutatott, ami fölött megjelent a Mennyei Atya, kezében egy jogarral. A Mennyei Atya ezzel a jogarral kettőt ütött az órára és így szólt: „Íme, ez a jogar az Én uralmamat jelképezi. Most kétszer ütöttem jogaromat az órára, hogy tudatosítsd magadban azt, hogy az időd lejárt. Eltelt a 100 év, és hamarosan véget vetek földi hatalmadnak. Az első ütés a földi és szellemi harcot jelképezte, a második ütés pedig a háborút. Ez a háború egészen más, mint az eddigiek. Ez olyan háború, amelyet a világ még nem látott. Az emberiség már javában benne van a háborúban, még akkor is, ha egyesek nem érzékelik, vagy nem akarnak róla tudomást venni. Ők nagy bajban lesznek, mert elmulasztják a felkészülést, és vesztükbe rohannak. A harmadik ütés dicsőségemet fogja jelképezni, amelyben meg fog nyilvánulni Fiam és szeretett Édesanyja győzelme.” Ezután láttam a magyar királyokat, ahogyan kardjukat a Szűzanya elé helyezték, aki fején viselte a Szent Koronát, és ígéretet tettek arról, hogy úgy fogják védelmezni hazánkat az égből, ahogyan a földi életükben is tették. Ekkor a Szűzanya így szólt a magyar néphez: „Gyermekeim, én a ti Édesanyátok veletek vagyok minden megpróbáltatásaitokban, küzdelmeitekben és szenvedéseitekben. Országotok az ellenség célpontjává vált. Imádkozzatok az egyházi és állami vezetőitekért, mert bizony őket is éppúgy meghurcolják, mint titeket a környezetetekben, mivel kiálltok az igazság mellett! Az elkövetkezendő időszak sok változást fog hozni hazátok számára. Ne féljetek, az Európai Unió nem fog tudni titeket megtörni, ha mindvégig kitartotok Fiam mellett! Vannak emberek, akiket egyedül a hatalom vezérel, és nem számít nekik, hogy mennyi ártatlan áldozat árán érik el céljukat. Ám az ő hatalmuk igen véges, mert az emberi természet nem képes elérni itt a Földön a tökéletességet Isten kegyelme nélkül. Gyermekeim, ti csak a töredékét látjátok annak, ami Európa országaiban zajlik. Édesanyai szívem telve van fájdalommal, mert az emberek inkább kapaszkodnak a gyűlöletbe, mint Istenbe. Ne engedjétek, hogy a média és a rombolást okozó szónokok gyűlöletet ébresszenek a szívetekben! Ahol gyűlölet van, ott nincs szeretet és ahol nincs szeretet, ott nincs jelen Isten. Hazátokban és más országokban egyre több helyen könnyeznek a rólam alkotott képek és szobrok, amiről sokan értesültök. Gyermekeim, azért könnyezek, mert üldözik Fiam egyházát. Én, mint az Egyház édesanyja úgy élem meg a keresztények üldöztetését a Mennyben, mint Fiam passióját a Földön. A Sátán nem akar nyugodni addig, amíg gyűlölete nem nyeli el az igaz embereket. Szeretett Fiam a Szentháromsággal együtt nem fogja engedni, hogy a bukott angyalok hatalma kiteljesedjen azzal, hogy Isten minden élő teremtményét elpusztítsák a Földön (ez az atomháborúra vonatkozik). Imádkozzatok pásztoraitokért, hogy tisztán lássák a világ helyzetét és jó apostolai legyenek Fiamnak. Ne ítélkezzetek pásztoraitok és püspökeitek fölött, mert nincs rá semmilyen felhatalmazásotok az égből! Egyedül csak Fiamnak van joga bárkit is megítélni, mert Ő végtelenül tisztán látja az emberek lelkét. Gyermekeim, Isten mindenkit egyszerre lát (minden ember életét: múltját, jelenét, jövőjét) és tudja, hogy hogyan érintse meg az emberek szívét, amelyhez szükségesek a ti imáitok is. Elsődleges legyen számotokra az önismeret, a lelkiismeretvizsgálat és a bűnbánat, mert Mennyei Atyátok mindennél nagyobb tetszését leli az alázatos gyermekeiben, akiknek imái hathatóssá válnak mások javára. Fiam könnyezik a karjaimban, mert nagy fájdalommal tölti el szentséges szívét a világ szeretetlensége és hitetlensége. Enyhítsétek fájdalmát azzal, hogy jobban törekedtek a szeretet erényeire és leküzditek önmagatokban mindazokat a hajlamokat, amelyek nem méltók Istenhez.”
A Szűzanya megmutatta nekem, hogy az iszlám hitű embereket is ugyanúgy gyermekeinek tekinti, mint minden embert. Szűzanya: „Az én szeretetem nem válogat. Előttem nem számít, hogy ki melyik nemzetiséghez, és milyen valláshoz tartozik. Egyedül a bűn okoz nekem fájdalmat, mert látom, hogy Fiam mennyit szenved miatta. Minden embert arra hívok, hogy bocsássanak meg a gyilkosoknak, hiszen nem tudják, hogy mit cselekszenek. A vértanúknak abban áll legnagyobb érdemük, hogy Fiam szemével tudják látni az ellenségeiket és mindenekfelett bíznak Istenben. Kövessétek példájukat, és ne vádaskodjatok, nehogy titeket is megvádoljanak! Csendben imádkozzatok és viseljétek el a szenvedést és megpróbáltatást, mert csak ezzel a magatartással dicsőíthetitek meg szeretett Fiamat.”
Szent Mihály arkangyal: „Gyermekeim, közeleg az én égi és földi ünnepem (szeptember 29). Jöjjetek bátran hozzám és kérjétek közbenjárásomat! Hazátokat szívemben hordozom, és éppúgy védelmezem, mint Mennyei Édesanyátokat. Piros palástommal mint oltalmam jelképével betakarom Magyarországot. Ne féljetek, mert Isten veletek van!”
Mária Magdolna

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/1138-szent-mihaly-kozelgo-unnepe

Szent Mihály, Szent Gábriel, Szent Rafael arkangyal ünnepe

2016. 09. 29, Csütörtök

A Szűzanya a három főangyallal együtt letérdelt a Szentháromság előtt, és mögöttük a mennyei seregek térdeltek. Jézus, aki az Atya jobbján van, felállt és így szólt: „Gyermekeim, a mai ünnep a győzelem emlékezetéről szól. Ám, ha beletekintek a Földön zajló eseményekbe, akkor fájdalom járja át Szentséges Szívemet. Az Egyház újra a nagy keresztényüldöztetés időszakát éli meg úgy, mint a kezdetekkor. A világban gyűlölet, széthúzás és zűrzavar zajlik nemcsak az államokban, hanem az egyházban is. Én vagyok az ég és a föld pásztora, akinek hatalma van az élők és holtak fölött. Az Írások beteljesednek, mert mindennek meg kell történnie, ami meg van írva.” A Szűzanyára tekintve így szólt: „Édesanyám, te mindent megteszel azért, hogy megmentsd az egyház pásztorait és az emberek lelkét. Hamarosan véget érnek a prófétai intelmek és figyelmeztetések. Az emberiség átlépte az idők végezetének küszöbét.”

Ekkor a magyarokhoz fordult és azt mondta: „Nélkülözhetetlen a világ és az egyház bűneiért való engesztelés. Én, mint engesztelő áldozat kiengeszteltem Atyámat, akit az emberiség a bűnök sokaságával mélyen megsértett. Akik Engem követnek, törekedjenek arra, hogy a kiengesztelődés lelkületében éljenek, és gyakorolják a teljes megbocsátás erényét. Híveim körében hiányos a megbocsátás élő gyakorlása. Sokan kéritek irgalmamat, de megfeledkeztek arról, hogy ti magatok is irgalmasak legyetek egymáshoz! Tudom, hogy sok sebet hordoztok, hiszen testem tagjait alkotjátok. A szentek megtanulták a sebeket felajánlani és elviselni minden panasz nélkül. Ha igazán kedvesek akartok lenni Atyám szemében, akkor ne panaszkodjatok mások előtt a családotokról és környezetetekről. A panaszkodással csorbul a felajánlott szenvedésetek értéke, másrészt pedig nem fogtok az embereknél igazi meghallgatásra és megértésre lelni (itt azokról van szó, akik nem élik meg mélyen vallásukat). Előbb bízzatok Istenben, mint az emberben. Azok, akik Istenben bíznak, és egyedül neki panaszkodnak, bizony meg fogják kapni a segítséget keresztjük hordozásához. Én a ti Üdvözítőtök senkinek nem panaszkodtam, még Édesanyámnak sem. Nem is volt rá szükségem, mert Édesanyám lelke egy volt velem, és nem kellettek szavak hozzá, csak egyedül a szív. Így minden embert arra hívok, hogy teljesen hagyatkozzon rám és adja át Nekem a terhét.”

Jézus odament Szent Mihály arkangyalhoz és azt mondta neki: „Gyermekem, nemrég azzal a piros palásttal takartad be Magyarországot, amelyet a barlangban hagytál (San Angelo, Szent Mihály barlang). Vezesd Édesanyám országát a győzelem felé. Mindenekfelett oltalmazd és védelmezd mindazokat, akik hozzád fohászkodnak és elfogadják segítségedet. Ez az ország megújulást fog hozni Európa és a világ számára. Minél többen kapaszkodnak Istenbe, annál nagyobb védelem száll a magyar népre. Az Európai Unió hatalma semmi előttem. Atyám szeretete és igazsága örökké fennmarad, még a hazugság atyja sem törölheti el az igazságot, amelynek ő maga is tudatában van. Legyen bármekkora az ellenség serege és fegyvere, végül az Én szavam fog győzni. Véssék a magyarok emlékezetükbe a Szentírás szavait, mert emberi szavakkal nem győzhetik le az őskígyót és seregét. Az utolsó idők harca szellemi harc, ahol az igazak és a gonoszok megmérettetnek. Nemsokára ítéletem alá esnek azok az emberek, akik törvényeikkel felül akarják múlni az Én törvényeimet. Az emberek fel fognak lázadni ellenük, mert rádöbbennek, hogy ők valójában nem a demokráciát képviselik, hanem egy önkényes diktatúrát, ahol mit sem ér a nép szava. Szent Mihály, készítsd fel angyalaimat a nagy küzdelemre, mert az elkövetkezendő időszak megpróbáltatás lesz a magyarok számára, és olyan helyzetekkel fognak szembenézni, ahol a hitnek meghatározó szerepe lesz.”

Mária Magdolna

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/1143-szent-mihaly-szent-gabriel-szent-rafael-arkangyal-unnepe

PostHeaderIcon Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete

2016. szeptember 4. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Készüljetek! Eljött az óra, amikor szétválasztom a búzát a pelyvától, az igazakat a képmutatóktól. Eljött az igazak üldözésének ideje, mert mindaz, aki buzgón akar élni Krisztusban, üldözést szenved.
 
 
Gyermekeim, vigyázzatok, a tét nagy: aki mindvégig hűséges, az üdvözül. Aki megvall Engem az emberek előtt, azt Én is megvallom Atyám és az Ő szent angyalai előtt.
 
 
Gyermekeim, készüljetek, mert itt van a számadás ideje. Megfizetek mindenkinek tettei szerint. Éljetek úgy, mint az okos szüzek, legyetek a kegyelem állapotában, amíg még lehetőséget kaptok rá, járuljatok a szentségekhez, gyónjatok, áldozzatok, mert mondom nektek: hamarosan lezárul a kegyelem ideje, amelyet felvált igazságosságom jogos haragja. Elkülönítem a bálványimádókat az igazaktól és mindenki megkapja azt a helyet, amit kiérdemelt.
 
 
Kicsinyeim, készüljetek, hamarosan a véreteket fogják ontani Értem, de legyetek tudatában annak, hogy ha bátran szembe szálltok üldözőitekkel és kitartotok Mellettem mindhalálig, örök boldogsággal jutalmazlak meg benneteket. Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem foghatja, amit Isten azoknak készített, akik Őt szeretik.
 
 
Ezt üzenem X-nek: Drága kisfiam! Szememnek fénye, lelkemnek vigasza, Szívemnek édes kis csöppsége te vagy. Majd csak a Mennyben tudod meg, mennyire szeretlek téged. A keresztfán a Véremet ontottam a te üdvösségedért. Most pedig, hogy eltaláltál Hozzám és örök hűséget fogadtál Nekem, megtisztítottalak, megszentellek és befejezem benned művemet, amit elkezdtem. Szent papom leszel, mert öröktől fogva így akartam. Ezt a csodálatos, bár nehéz hivatást szántam neked, amelyhez minden kegyelmet és erőt megadok, hogy véghezvidd rád vonatkozó örök szent tervemet. Kisfiam, vedd nagy kegyelemnek, hogy szólok hozzád és mindazt, amit neked mondok, váltsd tettekre és adj hálát szüntelen minden szóért, minden kegyelemért. A rejtekben helyet készítettem neked, biztonságban maradsz, mert azt akarom, hogy az új világban is hirdesd tanításomat és üzeneteimet. Te leszel a hírmondó, a túlélő, akit megőrzök, mint szemem fényét, hogy végbe vidd örök tervemet. Maradj hűséges Hozzám mindhalálig! Te mindig csak Engem adj az embereknek! Nagy szentet formálok belőled. Már itt a földön a szentség hírében fogsz meghalni. Rengeteg lelket fogsz Hozzám vonzani, vezetni. Különlegesen sok kegyelmet kapsz Tőlem, a szellemek elbírálására és a rád bízott lelkek vezetésére. Kérd mindig, hogy Én gyóntassak általad, Én vezessem a lelkeket és akkor sok szentet fogsz fölnevelni.
 
 
Kisfiam! Légy mindig nagyon alázatos, engedelmes és hűséges gyermekem! A szent alázat az alapja minden erénynek és az engedelmesség az életszentségnek. Végy mindig Rólam és Égi Édesanyádról, az Én Szent Anyámról példát! Mi legyünk a példaképeid és minden döntéshelyzetben úgy cselekedjél, ahogy a te helyedben Én, vagy Édesanyám tennénk. A kegyelem ideje hamar lezárul, de te soha ne félj, mert igazságosságom haragja csak azokat sújtja, akik erre rászolgáltak. Mindazok, akik engedelmeskednek Nekem, különleges védelmemet élvezik, gondviselő, hűséges szeretetemet soha nem vonom meg tőlük. Ne félj akkor sem, ha körülötted hullahegyeket látnál, mert téged jól elrejtelek és biztonságba helyezlek. Tudom, hogy szívesebben megérkeznél Hozzám már most a Mennybe, de Én is csak akkor mehettem vissza Atyámhoz, amikor a feladatot, amelyet Rám bízott, elvégeztem. Így minden ember, aki Nekem szolgál, csak akkor jöhet Hozzám, ha elvégezte, amit rá bíztam. Örülj annak, hogy szándékom van veled, mert ha beteljesíted rád vonatkozó örök szent tervemet, hatalmas jutalmat kapsz érte Országomban, és rengeteg lelket mentek általad. Készülj, hamarosan fölszentelnek és elkezded földi pályafutásodat, a lelkek megmentését. A napot mindig kezdd imával! Elfoglaltságaid közepette, a nap folyamán mindig röpíts Felém egy-egy fohászt! Főleg a szeretetedre, a teljes ráhagyatkozásodra szomjazom és a bizalmadra, amit oly kevés embertől kapok meg. Tudatosítsd magadban, hogy állandóan Szent Színem előtt jársz-kelsz, dolgozol. Mindig az Én Jelenlétemben vagy. Látom gondolataidat, ismerem érzéseidet, hallom szavaidat, szüntelen őrködöm feletted. Én indítalak minden üdvös cselekedetre. Naponta gyakran mondd Nekem: „Uram, add meg a tisztánlátást, hogy mindig fölismerjem és megtegyem a Te szent akaratodat!” Kérd meg Szent Mihályt, hogy szüntelen legyen melletted, mondd gyakran a Szent Mihályhoz szóló imát, hogy megőrizzen ellenfelem csapdáitól, kísértéseitől, kavarásától. Ha nem ragaszkodsz senkihez és semmihez ehhez a földön és tekintetedet szüntelenül csak Rám szegezed, akkor nem talál fogást rajtad a gonosz és nyugodtan, nagy lelki békében élhetsz és dolgozhatsz. Jóért és rosszért egyaránt adj hálát mindig! A jelszavad legyen a szent közömbösség! Ne sértsen a kritika, a bírálat, a rossz emberek gúnyolódása, se a dicséret ne tegyen felfuvalkodottá, mert mindannyian csak annyik vagytok, amennyik Isten szemében vagytok. Ne az embereknek, hanem mindig csak Nekem akarj megfelelni! Minden az Én kegyelmem, ti pedig por és hamu vagytok, de ha megteszitek akaratomat, nagy szentek lesztek a Mennyben és ragyogni fogtok, mint a Nap.
 
 
Drága kisfiam, te itt most, az Én iskolámban, Tőlem kapod a lelki vezetést, amely a szentté formálás. Ezt nem helyettesítheti senki és semmi. Emellett lehet lelki vezetőd, akinek engedelmeskedni tartozol, de Én soha nem fogom keresztezni az ő tanácsait, hisz Egytől fakad minden, Én indítom őt is, téged is. Így egységben vagytok, mert minden az Isten kegyelme. Isten áll legfelül, minden Belőle forrásozik, és akik Őt szolgálják és követik, azok egységben vannak. Légy áldott, gyermekem, és áldjad mindazokat, akiket eléd vezetek, és már most imádkozz érte, hogy nagy és magasztos feladatodat Hozzám méltóan, hűségesen és engedelmesen betöltsd, maradéktalanul beteljesítsd rád vonatkozó örök szent tervemet. Sokat bíztam rád, sokról kell majd számot adnod Előttem, de ha mindvégig kitartasz, mindent könnyűnek és édesnek fogsz érezni. Erre áldalak meg téged Szívem túlcsorduló szeretetével. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
 
 
Szentírási megerősítés: Mt 25, 21: „Jól van, te hűséges, derék szolga – mondta neki ura. – Minthogy a kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe!”

2016. szeptember 9. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! A keresztényüldözés már itt van a küszöbön. Egész Európát be fogja borítani a keresztények vére. Készüljetek, éljetek szüntelen készenlétben! Az óra itt van. Az Emberfia a bűnösök kezére kerül. Mint ahogy Én akkor, kétezer évvel ezelőtt fölmentem a Golgotára és a Keresztre, hogy megváltsalak benneteket Szent Vérem kiontása és kínszenvedésem árán, ugyanúgy most Egyházamnak föl kell mennie utánam a Golgotára és a Keresztre, hogy a saját vérében és könnyeiben tisztuljon meg, mert csak miután megtisztult, azután jöhet be dicsőségembe.

Gyermekeim! Éljetek halálra készen! Aki mindvégig kitart, üdvözül. Valljatok meg Engem ezelőtt a bűnös nemzedék előtt! Adjátok az életeteket Értem, akkor Én is megvallak titeket Atyám és szent angyalai előtt és elnyeritek az örök boldogságot, az örök életet. Erre áldalak meg titeket Szívem csodálatos, emberi értelemmel fel nem fogható végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: 1Kor 14, 36: „Isten tanítása”

2016. szeptember 11. kegy. ó. itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Adjatok hálát azért, hogy katolikusok vagytok, az Általam alapított Egyház tagjai. Köszönjétek meg hálás szívvel, hogy itt maradtam köztetek a Legméltóságosabb Oltáriszentségben, hogy táplálom lelketeket ebben a siralomvölgyben, ebben a kietlen sivatagban, ahol éhen és szomjan halnátok a lelki táplálék nélkül.
 
Drága gyermekeim, Szívemnek kicsi választottai! Szívem repes a boldogságtól, amikor rátok nézek, mert látom szívetek lángoló szeretetét Irántam és nagyon jól érzem bennetek Magamat, mint élő tabernákulumaimban. Ti vagytok az Én földi Mennyországom. Tudjátok meg, kicsinyeim, hogy ti és a hozzátok hasonló kisded lelkek tartják fönn még mindig ezt a világot. Ha ti nem lennétek, és nem engesztelnétek és vigasztalnátok a földön burjánzó bűnök miatt szomorú Szívemet, már rég megsemmisítettem volna az egész emberiséget. De most nem a bűnnel akarok foglalkozni, hanem az engesztelő lelkek nagyságával, akik úgy isszátok be lelketekbe kegyelmeimet, mint a szivacs a vizet, mint a kiszikkadt föld a ráhulló harmatot.
 
Kicsinyeim, Szívemnek szeretett gyermekei! Maradjatok meg szeretetemben és bízzatok Bennem lángoló szívvel! Nagyon kérlek titeket, ne botránkozzatok meg azon, aminek be kell következni, mert a bűn úgy vonzza le magára a büntetést, mint a mágnes a vasport, mert minden rossz a bűnök következménye. Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de semmi egyebet nem tudnak nektek ártani. Örüljetek és ujjongjatok kitörő örömmel azon a napon, amikor mindez bekövetkezik, mert nevetek föl van írva az Élet Könyvében, és abban az órában, amikor az életeteket kioltják Értem, lelketek kiszabadul porsátor testetekből és soha nem látott fenségben, méltóságban, távlatokban fog szárnyalni az örök hazában, ahol helyet készítettem nektek. Egy örökkévalóság boldogsága nem lesz elég rá, hogy teljesen betöltekezzetek Velem, Szent Színem látásával, amely oly gyönyörű és csodálatos, amelyhez foghatót az egész világ nem adhat. Jóllehet, az egész világ az Én teremtésem és a fűszáltól kezdve egy kismadárig, a hatalmas hegyekig, az emberig, az állatvilág, a növényvilág, a vizek, a tengerek, a felhők, a szivárvány, a Nap, mind-mind az Én csodálatos remekművem. Mindent az emberért teremtettem, azért, hogy bőségben éljen, hogy testvérekként szeressék egymást Énbennem és boldogságban, békességben ragyogjanak színem előtt. De ez csak úgy lehetséges, ha Belőlem töltekeztek, az Örök Fényből. Én kisugárzom belőletek a szeretetet és a békét. És mindez megvalósul a keresztény közösségekben, ahol Irántam való nagy szeretetből egymásnak igazi, szerető testvérei vagytok, és Én nagy megelégedéssel tekintek rátok. De a lelkem facsarodik, a Szívemet tőrök járják át, amikor azt látom, hogy az ember a sátán rabszolgája és nem tud szeretni és a gonoszság az egyetlen tápláléka. Az ilyenek miatt sírok vérkönnyeket, mert ők elutasítanak Engem és mivel tiszteletben tartom a szabad akaratot, amelyet kaptak, ezért megengedem nekik, hogy egy örökkévalóságon át Nélkülem éljenek, de ez már nem élet, hanem az örök halál birodalma, ahol a démonok kínozzák őket folyton-folyvást, pontosan úgy, ahogyan ők kínozták embertársaikat, mert mindenki ugyanazt kapja vissza, amit a másiknak adott.
 
Kicsinyeim, újra mondom: ne álljatok szóba a sátánnal, mert minden bűn ítéletet von magára és Én megfizetek mindenkinek tettei szerint. A ti mindennapi kenyeretek az Én tanításom legyen, hogy amit rátok bíztam, a szeretetet, adjátok tovább és a szolgálatot, amit Tőlem kaptatok, végezzétek lelkiismeretesen! Ha így éltek, nagy lesz jutalmatok a Mennyben. Megáldalak téged Szívem túlcsorduló szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
 
Szentírási megerősítés: Mk 14, 72: „Jézus szavai”
 
2016. szeptember 18. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottjai! Nagyon közel van ennek a korszaknak a vége. Ez a világ elpusztul, és vele együtt a sátán összes műve.
 
Gyermekeim, újra csak azt mondom, éljetek halálra készen, mert közel van pusztulásotok! Legyetek szüntelen készenlétben a számadásra, amelyet egyetlen élő ember sem kerülhet el. Előttem minden nyitott könyv bennetek, ismerem minden gondolatotokat, szavatokat, látom minden cselekedeteket. Ha úgy éltek, hogy megtartjátok törvényeimet, akkor jó úton haladtok és elkerülitek az ítéletet, de ha bűnben vagytok megátalkodottan, akkor nagyon szomorú sors vár rátok. Mindenki ugyanazt kapja vissza, amit a másik emberrel tett. Aki öl, azt a pokolban örökké ki fogják végezni és ez vég nélkül ismétlődik, mert ott nincs halál. Aki paráználkodott, az azzal a testrészével fog kegyetlenül szenvedni örökké. Aki hatalmaskodott és uralkodott, a fölött a démonok serege fog uralkodni. Aki a mammont imádta és fösvény volt, az nélkülözni fog minden jót, amire csak szüksége lenne, a fényt, a levegőt, és a vizet. Örökkön-örökké égetni fogja a tűz, a hőség, a bűz és a férgek.
 
Kicsinyeim, ti nem tudnátok úgy egymást megbüntetni a vétkekért, mint amennyire az Én igazságosságom jogos haragja sújtja őket úgy, ahogy megérdemlik. A börtön az csak egy szanatórium ezeknek a bűnösöknek, hogy gondolkodásra késztesse őket, hogy megtérjenek és megváltozzanak. De ha ez sem használ, akkor ítéletem sújtja valamennyit, örökre.
 
Kicsinyeim, készüljetek! Ami most jön, olyan még nem volt, mióta a világ fenn áll. Éljetek szüntelen készenlétben, halálra készen! Olvassátok minden nap a Evangéliumot, váltsátok tettekre tanításomat! Szeressétek az Istent mindenek fölött, felebarátiatokat pedig úgy, ahogy Én szerettelek titeket, amikor a keresztfán életemet adtam értetek! Ha így éltek, nincs mitől félnetek. Halálotok pillanatában a lelketek az örök boldogságba tér meg, ahol vég nélküli béke, öröm, biztonság és csodálatos, vég nélküli örök boldogság, örök élet vár rátok. Betöltekeztek szent színem látásával, megtapasztaljátok mindeneket felülmúló, soha el nem múló örök szeretetemet, amelyet minden gyermekemre kiárasztok, akik tettekre váltották szavaimat és engedelmeskedtek jóságos meghívásomnak.
 
Kicsinyeim, ne féljetek! Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig. Maradjatok egységben Velem, mint a szőlővessző a szőlőtővel, és így sok gyümölcsöt fogtok hozni. Kegyelmemből rengeteg lélek fog megtérni életpéldátok és tanításotok láttán. Itt a földön a legfontosabb cselekedetetek a lélekmentés. Elsősorban a saját lelketek üdvösségén fáradozzatok és testvéreiteket is vezessétek Hozzám! Fogadjátok el az áldozatokat és a szenvedéseket, amelyeket kínszenvedésem és kereszthalálom örök érdemeivel egyesítve Szűzanyám hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által ajánljátok fel Mennyei örök Édesatyátoknak a szegény bűnösök megmentéséért! Ha így éltek, nagy örömöt szereztek Nekem, amelyért nagy jutalmat kaptok Tőlem a Mennyben.
 
Kicsinyeim, Szívemnek kedves választottjai! Ti vagytok az Én örömöm, boldogságom, reményem, kinyújtott jobb kezem, szócsövem, akik által segítséget nyújtok a rászorulóknak, hirdetem az Igét a tudatlanoknak és megmentem őket az örök haláltól. Nagy szükségem van a ti közreműködésetekre! Egyetlen ember sem hal meg az Én tudtomon kívül, jóllehet szabad akaratot kaptatok, de akik engedelmeskednek Nekem, azok addig élnek ezen a világon, ameddig rájuk vonatkozó örök szent tervemet be nem teljesítik. Nekem minden emberrel örök tervem van. Itt a földön és az örök üdvösségben. Atyám országában minden embernek előre meghatározott helye van. Ha életszentségükkel elérik ezt a fokot a földön, akkor elfoglalják helyüket haláluk után. De ha meghiúsítják magukban kegyelmeimet, akkor sajnálatos módon más kapja meg örökségüket. Olyan ez, mint a példabeszédben szereplő két fiúból az, amelyik ígérte, de mégse ment ki apja szőlőjébe dolgozni. Vagyis, ha nem teljesítitek akaratomat, levágjátok magatokat Rólam és örökre elszáradtok, mint a szőlővessző, amelyet tűzre vetnek.
 
Kicsinyeim, már mindent elmondtam nektek. Mivel nagyon szeretlek titeket, újra meg újra ismétlem Önmagamat és figyelmeztetlek benneteket. Éljetek szüntelen készenlétben, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát. A csapások már itt vannak. Gyűjtsetek magatoknak eleséget, vizet, mert nagyon ínséges idők jönnek! Egy pohár víz, amit most természetesnek vesztek, nagy kincs lesz. Az idő eljött, igazságosságom megtisztítja a földet. Hamar lezárul ez a korszak, amelyet az általános megtisztítás után egy új fog felváltani. Az ezer éves béke uralma. Miután megtisztítottam a földet, megláncolom ellenfelemet, a sátánt és a pokol fenekére vetem. Ezer évig nem jöhet ki onnan, hogy kísértse az embereket. Akkor békében és szeretetben fogtok élni, papokat és nevelőket küldök a népeknek és ismeretem betölti a földet. Csak egy vallás lesz, az Általam alapított katolikus, egyetemes Egyház. Csak egy törvény lesz, a szeretet. Csak egy Isten lesz, a legszentebb Szentháromság, Aki a Legméltóságosabb Oltáriszentségben jelen van. Soha nem látott tisztelet és imádás fog körülvenni minket, Szentháromságot, az Eucharisztiában. A föld bőségben megtermi gyümölcsét, és az embereknek marad elég ideje az imádásra, a hódolatra, a Szentmisén való részvételre. A Szentírás olvasására és az egymással való szeretetteljes kapcsolat megélésére. Nem lesz rohanás, nem lesz szenvedés, mert minden ember egymást fogja segíteni. Ez a korszak a Mennyország előszobája lesz, ahol olyan szeretetben fognak élni, amilyennek az első emberpárt teremtettem.
 
Kicsinyeim, készüljetek! Adjatok hálát, hogy köztetek maradtam, hogy szólok hozzátok, hogy gondoskodom rólatok. Ne féljetek, ezeknek mindnek meg kell történni, mert benne van a Szentírásban. A Szentírást többféle módon lehet értelmezni, és akik elvetik üzeneteimet, azok tévedésbe esnek. Mindent világosan tudtul adtam nektek. Az idő itt van, készüljetek! Megáldalak benneteket Szívem túlcsorduló, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
 
Szentírási megerősítések: Mk 13, 5Jézus így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket! 6Sokan jönnek az én nevemben, s azt mondják, hogy én vagyok. És sokakat megtévesztenek. 7Ha majd háborúkról hallotok és háborús hírek terjednek, ne ijedjetek meg. Ezeknek be kell következniük, de még nem jelentik a véget. 8Nemzet nemzet ellen, ország ország ellen támad. Némely vidéken földrengés és éhínség támad. De ez még csak a kezdete lesz a gyötrelmeknek. 9Vigyázzatok majd magatokra! Bíróság elé állítanak, és a zsinagógákban megostoroznak benneteket. Aztán miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük rólam. 10Előbb azonban hirdetni kell az evangéliumot minden népnek. 11Ha majd elvezetnek benneteket és átadnak a bíróságnak, ne törjétek a fejeteket, hogy mit feleljetek, hanem azt mondjátok, ami akkor megadatik nektek. Mert nem ti fogtok beszélni, hanem a Szentlélek. 12Halálra adja majd testvér a testvért, apa a gyermekét, a gyerekek meg szüleikre támadnak, és a vesztüket okozzák. 13A nevemért mindenki gyűlölni fog benneteket. De aki végig kitart, az üdvözül.
21Akkor ha valaki azt mondja: »Nézzétek, itt van a Krisztus vagy ott van!« – ne higgyétek. 22Álkrisztusok és álpróféták lépnek fel, jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is félrevezessék. 23Vigyázzatok, mindent előre megmondtam nektek.
24Azokban a napokban, amikor a gyötrelmek véget érnek, a Nap elsötétedik, a Hold nem ad világosságot, 25a csillagok lehullanak az égről, és a mindenséget összetartó erők megrendülnek. 26Akkor majd meglátjátok az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, hatalommal és dicsőséggel. 27Szétküldi angyalait, és összegyűjti választottait a szélrózsa minden irányából, a föld szélétől az ég határáig.  
28Vegyetek példát a fügefáról. Amikor hajtása már zsendül és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. 29Így ti is, mihelyt látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok meg, hogy közel van, már az ajtóban. 30Bizony mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek. 31Az ég és föld elmúlnak, de az én szavaim nem múlnak el.

2016. szeptember 24: Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim!

Az idő elfogy. Sajnos nagyon sok embernél, akik a hiábavalóságot követik, napjaik, éveik, egész életük az enyészetbe hull. Nincs semmi értéke, mert elvesztegették a lehetőséget és nem fogadták be a kincseket, amelyeket kegyelmeim által kaptak volna Tőlem. De azok, akik átadták az életüket Nekem és fölajánlották magukat szent szolgálatomra, az ő idejük olyan, mint a szőlőtőkén virágzó szőlővessző, amely sok gyümölcsöt hoz, rengeteg lelket ment meg az örök üdvösségre.

Gyermekeim! Az időt arra kaptátok, hogy bő terméssel érkezzetek meg az atyai házba. Életetek folyamán először is a saját életszentségeteken fáradozzatok és lelkeket mentsetek. Ragadjátok ki őket a sátán markából imáitokkal, Nekem felajánlott áldozataitokkal és szenvedéseitekkel és tanításotokkal, amelyet a bűnös lelkeknek mondotok. Ha így tesztek, az Én munkatársaim lesztek és nektek is azt mondom, amit Péternek, hogy emberhalásszá teszlek benneteket. Nem tettem különbséget apostolaim és a világ végezetéig élő összes Engem követő ember között. Mindnyájatoknak ezt mondtam: Legyetek tökéletesek, mint mennyei Atyátok! Ez nem csak a papokra és a szerzetesekre vonatkozik, hanem minden emberre, mert minden életállapotban meg lehet szentelődni és mindenütt szükség van a szentekre. Nektek is ugyanazt mondom, amit apostolaimnak: Menjetek el az egész világra és tegyetek tanítványaimmá minden népet! Ez nem csak a misszionáriusokra és papjaimra vonatkozik, hanem minden emberre, hogy ott, ahol él: a családjában, a munkahelyén, a környezetében, életpéldájával, cselekedeteivel és szavaival hirdesse Evangéliumomat. Nagy gyönyörűségem telik az ilyen lelkekben és mondom nektek: hasonló nagy jutalmat kap Tőlem a legegyszerűbb, legkisebb ember is, aki a környezetében és a családjában Engem képvisel és hirdet, mint nagy papjaim, szentjeim, akik a világ előtt ismertek és megbecsültek, mert minden az Én kegyelmem. Én osztom a talentumokat kinek-kinek rátermettsége szerint, és aki kamatoztatja, annak nagy jutalmat adok.

Gyermekeim! Az óra itt van. Mint sötét ködfelhő, úgy ereszkedik le a világra igazságosságom súlyos haragja. Csak ti, akik ugyan nagyon kevesen vagytok, a ti imátok tartóztatja föl még lesújtó karomat. Csak rátok való tekintettel adok még lehetőséget a megtérésre, de már nem sokáig. Az idő lejár, és megfizetek mindenkinek tettei szerint.

Gyermekeim, készüljetek! Soha nem látott üldözés vár rátok. Megtisztítom a Földet. Csak nagyon kevés ember fog megmaradni, és akik élnek, irigyelni fogják a holtakat. Olyan kietlen és sivár pusztaság lesz a Föld, hogy akik megmaradtak azt hiszik, hogy egyedül vannak. Nem lesz kommunikáció, nem lesz média, csak Isten lesz, Akihez ha fohászkodik hívő lélekkel az ember, meghallgatásra talál és segítséget kap.

Gyermekeim! Meg kell tisztítanom ezt a világot, mert ha nem tenném, rengeteg lélek kárhozna el, mint ahogy napjaitokban is nagyon sokan zuhannak a pokolba, mert az emberek gonosz, aljas cselekedeteikkel és bűneikkel a pokol összes ördögét és démonát kiszabadították, akik a Földön garázdálkodnak és embereket vesznek rá a gonoszságra. Imádkozzatok! Imádkozzatok! Imádkozzatok! Most van a legnagyobb szükség az imára. Ha erős hittel kértek Engem, még sok lelket térítek meg, és az igazság útjára vezetem őket. Ha látnátok, hogy mennyi démon van a Földön, akik az embereket igyekeznek mindenféle rosszra rávenni, belehalnátok a rémületbe. Ezek a gonosz szellemi hordák oly pocsékok, hogy meghalnátok a rémülettől. Minden egyes embert a gyenge pontján támadnak. Az egyiknek a hatalom, a másiknak a testi élvezetek, a harmadiknak a mammon a gyenge pontja, amelyeken keresztül meg tudja őket kötözni és a kárhozatba tudja dönteni.

Kicsinyeim, ha elétek hozok egy-egy embert, aki a segítségeteket kéri, mert bűnben van, azt azért teszem, mert általatok akarom megmenteni a lelkét. Az ilyenért imádkozzatok, ha tudtok, böjtöljetek és vezessétek őt Hozzám, a jó útra, az igazságra, a tisztaságra, az életszentségre. A Mennyországban az ilyen lelkeknek fogtok a legjobban örülni, mert jobban örülnek az egy megtérő bűnösnek, mint a 99 igaznak. Kérve-kérlek titeket gyermekeim! Hirdessétek az Igét, akár alkalmas, akár alkalmatlan! Beszéljetek mindenkinek úton-útfélen Rólam, az evangéliumi tanításról! Én legyek a központ, Én legyek az, Aki mindig legelöl és legfelül van az életetekben! Ha megvallotok Engem az emberek előtt, Én is megvallak titeket Atyám és szent angyalai előtt, ami azt jelenti, hogy nagy tisztességben és megbecsülésben lesz részetek örökkön-örökké a Mennyben.

Drága kicsinyeim, fogadjátok el tanításomat, váltsátok tettekre szavaimat és Én megáldalak titeket Szívem túláradó szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítés: 1Tessz 5, 19-20: „Ne oltsátok ki a Lelket, s a prófétai beszédet ne vessétek meg.”

2016. szeptember 28. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus:
„Drága gyermekeim! Szeressetek Engem lángolóan! Merüljetek el Szívemben, mint parányi vízcsepp a hatalmas Szeretetóceánban! Minden gondotokat adjatok át Nekem, teljesen hagyatkozzatok Rám, ne foglalkoztasson a jövő, sem a jelen, sem a múlt! Csupán a jelen pillanatban éljetek! Gondoljatok Rám szüntelen, adjatok hálát Nekem mindenért és így nem tud becsapni a sátán. Ha közömbösek vagytok és dicsőítetek Engem, minden jóért és rosszért egyaránt, akkor nagy lelki békében lesz részetek, Belém vetett bizalmatok sziklaszilárd lesz, mint a sziklára épített ház és nem tud megingatni sem kísértés, sem semmi esemény, ami veletek kapcsolatos, és ami rajtatok kívül van a világban. Akkor már a Mennyországban éltek, mert bizalmatok és örömötök egyedül Én vagyok, Én, az örök, változatlan, szerető, gondviselő, jóságos Megváltó Isten. Csüngjetek mindig az Én isteni szerelmemen, amely sokszorosan felülmúlja a világ összes szeretetét és jóságát! Féltékenyen szeretlek benneteket és azért féltelek, hogy ne legyetek a sátán martaléka, hanem örökké Hozzám tartozzatok és üdvözítselek benneteket. A lelketekre beszélek, vonzalak titeket, minden kegyelmet megadok, hogy elnyerjétek az örök életet, amire megteremtettelek.

Drága gyermekeim, a legnagyobbat: az életemet adtam értetek a keresztfán. A legnagyobbat: Önmagamat adom nektek nap, mint nap a Legméltóságosabb Oltáriszentségben. Járuljatok Hozzám tiszta lélekkel és minden Szentáldozásnak végtelenül örüljetek, mert mindenhatóságomban Engem fogadtok be, Akit az egész világ be nem fogadhat. Ezt a képességet a hitetek és a szeretetetek révén adom nektek. Imádkozzatok azokért, akik szentségtörő módon fogadnak Engem magukba, mert nagy lesz a számadásuk és emiatt sokan el is kárhoznak. Kérjétek a tisztánlátást mindazokra, akik a szentségekhez járulnak, hogy ne kövessenek el szentségtörést, sem a gyónáskor, sem a Szentáldozásnál, mert Isten nem hagy Magából gúnyt űzni és megfizet mindenkinek tettei szerint.

Gyermekeim! Szeressetek viszont Engem mindenekfölött! Elmélkedjetek szenvedéseimen! Dicsőítsetek és magasztaljatok mindig, folyamatosan, mindenért! Fogadjátok megerősítő áldásomat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítés: Mk 8, 2: „(Jézus) mondta”

PostHeaderIcon Szentek

2016. 06. 29.            Péter-Pál

Drága engesztelő testvéreim, ne szomorkodjatok, amikor elérkezik hozzátok a nehéz időszak. Azoknak a lelkeknek, akik kitartanak Krisztus mellett és igehirdetésünk mellett, azoknak nem kell félniük. Azért kell a Szentlélekre figyelni és nem a saját elképzeléseitekre hagyatkozni, mert Ő megmutat minden szükségeset, amit követnetek kell. De ezt csak az imádságos lelkülettel érhetitek el, és figyelnetek kell, hogy mit mutat nektek a Szentlélek, és aszerint cselekedjetek. Már nagyon közel van az az idő, amikor mindezek bekövetkeznek. Bízzatok, mert Jézus legyőzte a gonosz hatalmát. Ha kitartotok Mellette, semmi sem szakíthat el Tőle. Szent Péter és szent Pál

2016. 07. 11.        Szent Benedek

Drága engesztelőim, mindig osszátok be az időtöket, hogy legyen lehetőség ne csak a munkára, hanem az imára is. A legfontosabb, hogy minden tevékenységet imával kezdjetek, és amikor befejezitek, adjatok hálát az Úrnak és ajánljátok fel Neki engesztelésül. Így biztos, hogy a munka imádsággá változik. Ezt mindenki, még az aktív dolgozók is meg tudjá tenni, csak oda kell figyelni, hogy minden munka imádság legyen és az imádság pedig munka. Így mindenben az Isten szent akarata szerint jártok el. Tehát mindent Isten dicsőségére kezdjetek, és Isten dicséretében fejezzetek be. Így kiegyensúlyozottá válik lelketek és nem lesz hiányotok semmiben. Fogadjátok el tőlem ezt a tanítást és valósítsátok meg életetekben. Szent Benedek apát

2016. 08. 11.         Szent Klára

Testvéreim, a teljes szegénység olyan ajándék, melyet Jézustól kaptam, hogy teljesen Rá hagyatkozhassak. Így nem kellett mással törődnöm, csak az odafönt valókkal. Aki képes Isten kegyelmével elhagyni mindent és rábízni életét az Úrra, meg fogja tapasztalni gondviselő szeretetét és jóságát. Ne ragaszkodjatok semmihez sem, mert minden, amitek van az Úr ajándéka. Úgy használjátok, hogy mindig képesek legyetek lemondani vagyonotokról mások javára, Isten dicsőségére. Szent Klára

2016. 08. 20.         Szent István király

Drága engesztelő testvéreim, imádkozzunk a Szűzanyával együtt magyar hazánkért. Amikor felajánlottam a szent Szűznek Magyarországot, nem vonakodott elfogadni felajánlásomat. Azóta szüntelenül együtt könyörgünk az Úrhoz országotokért. Nagy veszélynek van kitéve az ország, ezért alkossunk imaláncot. Minden nap az irgalmasság órájában ti is tegyétek meg felajánlásotokat országunk megmeneküléséért. Imádkozzunk, hogy a gonosz erők ne tudjanak szétzúzni, hanem állhatatosan ki tudjatok tartani az imában. Velünk együtt egységben tegyétek meg a felajánlást három órakor, az imaidő elején. Imádkozzatok, hogy a kormány ereje ne gyengüljön meg és hogy az örök értékeket képviseljék hazánkban. Szent István király

2016. 08. 24.         Szent Bertalan apostol

Drága engesztelő testvéreim, az Úr apostolaként hívott meg engem. Olyan meggyőző erővel szólt hozzám, hogy azonnal követtem Őt. Nem volt kétség bennem, hogy akit követek, az a Messiás. Mindenre megtanított, hogy vállalhassam az apostoli küldetést. Szörnyű kínzatásokkal ontottam véremet Jézusért, de Ő volt az én példaképem. Nemcsak amíg velünk volt, hanem amikor elszenvedte a szörnyű kereszthalált. Ti ugyanis találkoztok Vele a hit által és minden kegyelmet megkaptatok, hogy a Szentlélek megtanítsa, hogyan kövessétek Mestereteket. Sohase hátráljatok meg, hogy a győzelem részesei lehessetek. Szent Bertalan apostol

2016. 08. 29.         Keresztelő Szent János

Engesztelő testvéreim, az én küldetésem az volt, hogy előfutára legyek az Üdvözítőnek. Bár pusztába kiáltó szó voltam, mégis értették, amit mondtam. Amikor a bűn elhatalmasodik, akkor a kegyelem túlárad. Még a farizeusok és írástudók is kivonultak, hogy meghallgassák a szót, amit Isten az ajkamra adott. Ők legtöbb esetben nem mentek át az alázat alagútján, hanem fennhéjázóan bírálgattak engem. Jézus eljött hozzám, akinek még a lábáról sem voltam méltó levenni a saruját, és beállt a sorba, hogy példát mutasson mindenkinek. A Mennyei Atya a szózatával jutalmazta meg az Ő alázatosságát. Bár Jézus nem szorult rá a bűnbánatra, mégis megalázta magát és a vízbe lépve megszentelte azt. Ekkor nyert értelmet az én küldetésem, mert kinyilvánult előttem is Jézus személye. Keresztelő Szent János

2016. 09. 24.         Szent Gellért

Drága engesztelő gyermekeim, szent István király meghívott az országába, hogy tanácsadója legyek a királynak és nevelhessem Imre gyermekét. Istengyermeki bizalommal vállaltam el ezt a magasztos tisztséget. De ne gondoljátok, hogy oly könnyű tanácsokkal ellátni a királyt. Nekem is nehéz feladat volt betölteni ezt a tisztséget. Minden munkámat átjárta az imádság lelkülete, és mindenben ráhagyatkoztam a Szentlélek sugallataira. Csak az Ő irányítását voltam hajlandó elfogadni és tanácsként átadni a királynak. Hosszas elmélkedéseim a remete magányban érlelték meg a Szentlélek által irányított gondolatokat. A szent király bölcs belátással hallgatta szavaimat és követte ő is a Szentlélek utasításait. Testvéreim, mindig a Szentlélek vezessen benneteket, hogy Istennek tetsző döntéseket hozzatok életetekben. Szent Gellért püspök

2016. 09. 29.         Szent Mihály

Drága engesztelők, hívjatok minket, mert segíteni akarunk. A gonosz lelkekkel való küzdelmetekben támogatunk benneteket minden szükségetekben. Szent Mihály, az angyali seregek vezére vagyok, ezért kérjétek, oltalmazzam házaitokat védő angyalaimmal együtt. Ne féljetek a gonosz erőktől, mert Jézus legyőzte őket keresztáldozatával. Azért vagyunk, hogy segítsünk elhárítani minden veszedelmet, amely országotokra leselkedik. Kapaszkodjatok belénk, és imában hívjatok minket segítségül. Meglátjátok, aki hittel kér minket, az megtapasztalja segítségünket. Ti pedig fogjatok össze, imádkozzatok és szólítsatok meg minket, és mi rögtön jelen vagyunk, hogy elhárítsuk az akadályt. Szent Mihály

2016. 10. 04.           Assisi Szent Ferenc

Testvéreim, szeressétek a szegénységet, nem önmagáért, hanem mert Jézus és a szent család is szegény volt. Ez azt jelenti, hogy ne legyen más elképzelésetek, mint ami Isten akarata bennetek. Ha sikerül kiüresednetek és azt mondjátok, nincs más javam Uram rajtad kívül, akkor képesek lesztek engedni, hogy Krisztus egészen betöltsön titeket. A kicsiny lelkek azok, akik elfogadnak minden jót és rosszat egyaránt az Úr kezéből. Keressétek és szeressétek a szegénységet, mert alázatban tart benneteket. Hagyatkozzatok egészen Jézusra, akinek szüntelenül gondja van rátok. Mert ha azt megteszitek, nem lesz gondotok semmire sem, mert Ő maga meglátja szükségeteket. De ha megkapjátok, amire vágytok, ne tartsátok meg magatoknak, hanem adjatok belőle bőséggel másoknak, hogy újból megajándékozhasson benneteket. Szent Ferenc testvéretek

2016. 10. 08.         Magyarok Nagyasszonya

Gyermekeim, magyarok Nagyasszonyaként köszöntelek benneteket. Édesanyai palástomat terítem hazátokra és minden népre, akik a keresztény értékek mellett kiállnak. Szeretnék segíteni nektek, mert ha velem együtt imádkoztok, akkor a sátán hatalma megtörik és győzelemre viszitek terveteket. Csak ha szorosan mellettem maradtok, tudlak megvédeni benneteket a gonosz erők hatalma ellen. Fogjatok össze és imádkozzátok minden nap szent Fiam vérének rózsfüzérét és litániáját kilencedként és ezt mostantól folyamatosan tegyétek meg. Imádkozzatok országotok keresztény értékeinek megtartásáért, Orbán Viktorért és a kormányért, hogy ellene mondjanak a gonosz erőknek, akik el akarják lehetetleníteni országotokat. Legyetek egységben közösségeitekkel, és akik fizikailag nem tudnak jelen lenni az imában, azok ajánlják fel magukat az ima oltárán engesztelésül Magyarország megmeneküléséért és engesztelő hivatásotokért. Édesanyai szeretetemmel egyesítem imacsoportjaitokat. Magyarok Nagyasszonya

2016. 10. 15.         Avilai szent Teréz

Testvéreim, Jézus határtalan szeretetében megajándékozott olyan kegyelmekkel, amellyel a misztikus élet rejtelmeibe pillanthattam be. Elöljáróim kérésére írásba kellett foglalnom azokat a misztikus gondolatokat, amiket a Szentlélek ihletésére kaptam. Nagyon nehéz volt szavakba öntenem azt, amiről nem igen lehetett beszélni. Olyan lelki ösvényekre vezetett Jézus, amiket igazából csak azok érthettek meg, akik hasonló kegyelmeket kaptak Tőle. Mégis meg kellett fogalmaznom azokat a gondolatokat, hogy elsősorban nővéreim lelki épülésére szolgáljanak, de másoknak is úttörő munkát végezhessek. Bízom benne, hogy Isten legnagyobb dicsőségére szolgál mindaz, amit papírra vetettem. Avilai szent Teréz

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1142-szentek-2016-jun-szept

http://engesztelok.hu/lelkielet/lelki-gyakorlatok/1156-szentek-szeptember-oktober

PostHeaderIcon Mária ünnepek

2016. 02. 02.     Szeretetláng átadás  Szűzanya

Gyermekeim, édesanyaként jelentkezem és nagy szeretettel összefoglak benneteket, akik ma összegyűltök Szent Fiam templomban való bemutatásának ünnepén. Vigasztalódjatok Simeon és Anna próféta asszony szavain, amiknek hallatán magam is elcsodálkoztam és mélyen gondolkodóba estem. Az Úr ezen prófétái által kinyilvánult Szent Fiam dicsősége, és mindazok a tettek, amelyeket gyermekem végbevitt. Ahogy Szent Fiamat bemutattam a templomban, úgy mutatlak be most titeket is drága engesztelőim, a Mennyei Atyának. Imádkozzatok és az én szeplőtelen szívem szeretetlángja hatoljon egészen szívetekbe, hogy lángoló szeretetem felgyulladjon bennetek. Égi Édesanyátok

2016. 08. 15.         Szűzanya Mennybe vétele

Gyermekeim, mennybemenetelem ünnepén szeretnélek megajándékozni titeket szeretetemmel, mely szent Fiamhoz köt benneteket. Mindenki, aki hozzám csatlakozik, biztos utat nyer Jézus szent szívéhez. Édesanyai forró vágyam, hogy szent Fiamat szerethessem. Ez a vágy addig emészt engem, míg minden gyermekemet meg nem szerzem a Szentháromság számára. Mert én nemcsak Jézus édesanyja vagyok, hanem a tiétek is drága gyermekeim. Aki csatlakozik hozzám minden nap a rózsafüzér titkai által, az megkapja a kegyelmet a szemlélődésre, hogy úgy tudjon imádkozni, mintha ott lenne Jézus életének az eseményei között. El sem tudjátok képzelni, hogy ez mekkora kegyelem. Úgy részt venni az imában, ahogy Jézus kéri tőletek. Imádkozzatok ezért a kegyelemért, hogy a hit titkait átimádkozva, megkapjátok a teljes odaadás kegyelmét. Szerető édesanyátok

2016. 09. 08.         Szűzanya születésnapja   (Kisboldogasszony)

Drága gyermekeim, születésnapomat ünnepeljük, és arra kérlek, maradjatok velem, hogy megáldhassalak benneteket szent Fiam áldásával. Mert mindaz, aki imában kitart mellettem, az nem fog sohasem elveszni. Az én születésnapom megünneplése nagy kegyelmet ad azok számára, akik szeretnek és tisztelnek engem. Jó nektek a közelemben lennetek, mert palástommal betakarlak és nem engedem, hogy a gonosz lélek megtaláljon titeket. Legyetek Nagyon jók, hallgassatok szent Fiam szavára, aki az út, az igazság és az élet. Ő életet ad nektek. Dícsőítsétek meg őt az életetek által, akkor birtokolni fogjátok szeretetét. Édesanyátok

2016. 09. 12.         Szűzanya

Gyermekeim, névnapomon szeretettel köszöntelek benneteket és édesanyai áldásomat adom nektek. Az édesanya mindent megtesz gyermekeiért, ezért kérlek, viszonzásul maradjatok mellettem és mindig együtt imádkozzunk a rászorulókért. Nagy szeretettel emlékezem meg minden Mária gyermekemről. Neveteket Isten ajándékaként viselitek, és különösen kedvesek vagytok a Mennnyei Atyának. Sajnos, ma már nem divat az én nevemet adni az újszölötteknek, és ez fájdalommal tölt el engem. Imádkozzatok, hogy minél több szülő ébredjen rá arra, hogy milyen nagy kegyelmet jelent Istentől a Mária név. Édesanyátok

2016. 09. 15.         Hét fájdalmas Szűzanya

Gyermekeim, szent szívemben éreztem a hét fájdalmat szent Fiam keresztje alatt. Ezt a fájdalmat senki sem képes átélni. Nekem engedte meg a Mennyei Atya, hogy e szenvedések elfogadása által gyógyuljanak az Úr gyermekei. Édesanyai gyötrelmemet nem lehet semmi szóval elmondani. Ez olyan szenvedés, amely tőrként behatolt szent szívembe és anyai szívem vérben ázott. Átéltem Jézus szenvedéseinek titkait, amelyre engem választott ki az Atya. A szenvedés tőre behatolt nemcsak lelkembe, hanem testem gyötrődéseit is átélhettem. Ha Atyám nem támogatott volna engem, nem bírtam volna átélni ezeket a szenvedéseket. Legyetek nyitottak az én szenvedéseimre, és engedjétek, hogy átjárjon titeket mindazon kegyelem, amely ezzel a megpróbáltatással jár. Fájdalmas Édesanyátok

Anna Terézia


http://engesztelok.hu/lelkielet/1141-maria-unnepek

PostHeaderIcon JÉZUS URUNK TANÍTÁSA

Jézus Krisztus Urunk:

 Köszöntöm testvéreimet a mai napon, akik elfogadtátok hívásomat, és engedelmeskedve elzarándokoltatok e helyre.

És köszöntöm mindazokat, akik ismételten a mai Golgotát lélekben kísérték el, és lélekben próbáltak veletek eggyé válni a mai kegyelemben.

A mai tanítás az irgalmasságról szólt felétek – az irgalmasság, ahogy Atyám is irgalmas, és mindenkit egyformán szeret. Így a mai tanítás is így szólt felétek, s ez a részlet a Hegyi beszéd tanításából szólt tanítványaimnak, hogy: Szeressétek ellenségeiteket, imádkozzatok értük, és áldást mondjatok, akik rágalmaznak, és akik átkot szórnak reátok.1

Mert ha tudsz szeretni, akkor te is elvárhatod mindazt, ahogy te fogadod el azokat, mert ha teveled így bánnak, ahogy te szeretnéd, akkor neked is legalább annyit illik cselekedni. De ha többet teszel, hogy kegyelmet találhassál az Atyánál, és a szeretet az irgalmasságában, hogy: „Szeretem felebarátomat, ellenségemet, imádkozom érte, mert szükséges, hogy felismerje a változás útját, és a változásban ő is el tud indulni.”

Szükséges, hogy imádkozzak azokért, akik talán nem is ismernek, de átkot tudnak szórni reád vagy reátok.

De mi nem csak imádkozunk értük, hanem áldást mondunk a kegyelem szeretetében, mert az áldás, az erőt adhat a felismeréshez és az elfogadáshoz; mert az áldás összeköthet bennünket a mindennapi életben, hogy szeretet lakozzék szívünkben az irgalmasság iránt. Hisz az irgalmasság szeretete, amelyet már évek folyamán megadtam számotokra, hogy lepörögjön előttetek, hogy: „Én tudok jót tenni és cselekedni. Szeretem felebarátomat, és tudok mértéket tenni, hogy valójában az irgalmasság szeretetében hogyan és miképpen cselekszem. És ha szeretem ellenségemet, szeretem rágalmazómat, szeretem azt, aki átkot szít vagy szór, akkor én már többet nyújtottam, és várhatom az Atya kegyelmét e irgalmasságban.”

De ha az vagyok, aki csak másokat figyelek, másoktól kéregetek, és úgy könyvelem el, hogy nem biztos, hogy vissza kell adnom, akkor hogy gyakoroljuk az irgalmasságot a szeretetben?

Hogy is folytatódik ez a tanítás?

Ha megütik az orcádat, tartsd oda a másik orcádat.

Ha elveszi köntösödet, add oda ruhádat is.

De ne azért add oda, mert most mindjárt elkérni akarod. Az irgalmassággal cselekszel, és a cselekedetben pedig segítséget nyújtasz annak, akinek szüksége van erre. Mert Atyám is meg tud bocsájtani mindenkinek: az elesettnek, a bűnösnek, a szomorúnak és mindazoknak, akik irgalmasságot cselekszenek.

De ez az irgalmasság szeretete még egy részből tartozott felétek, hogy: Ne mondjál ítéletet senki fölött, akkor feletted sem mondanak. De ne is ítélkezz senki fölött, akkor téged sem ítélnek meg. Mert akkor várhatod a segítséget, hogy Atyának gyermeke lehessél a fiaiban és a Magasságbeliben megkaptad a neked járó jutalmat.

A jutalom – hogyan és miképpen értékeled?

Jól megrázott, megtömött tömlővel adnak öledbe, megpróbálják megköszönni neked a segítségnyújtásodat mindahhoz és mindabban, amire szükség van.

Érezni, hogy hogyan és miképpen ismerem fel az irgalmasságnak a jócselekedeteit a tettekhez, hogy a kegyelem felénk áradhasson, és működhessen rajtunk és bennünk.

Fontos, hogy érzékeljétek, hogy nemcsak azt szeretem, aki engem szeret, mert könnyű azt szeretni, akit tudod, hogy téged és szeret, és tudtok örülni egymásnak. De szeresd azt, aki nem szeret téged, akiért imádkozol, akitől várod a felismerést, az elfogadást. És akkor elindul a szeretet, az a szeretet, amely távol volt előtte, amelyre néha – saját szavaitokat hallva: „Nem is gondoltunk volna arra, hogy talán tud változni vagy változtatni, talán el tudja fogadni a felebarátot a testvérben. És tudunk eggyé válni e működő kegyelemben.”

Fontos, hogy tudjuk érezni és érzékelni, mert ha szereted ellenségedet, és a szeretetben segítséget nyújtasz feléje a felismerés elfogadásában, akkor érzed, hogy a kegyelem hogyan és miképpen van jelen, hogyan és miképpen tud működni ezen a testvéreden, akit lehet, hogy valamikor nem is olyan régen még talán úgy érezted, hogy „ő az én ellenségem”.

De hogy ezt néha miből és hogyan szűritek le, ez megint egy újabb felismerés, mert lehet, hogy csak a külső szemléletet figyeled, és nem látod, valójában mi zajlik belül, és a bensőjében hogyan cselekszik.

Fontos, hogy ezeket fel tudjátok ismerni, el tudjátok fogadni, és akkor már nemcsak azt szereted, aki téged szeret a viszonzásban, hanem azt is tudod szeretni, akiről azelőtt úgy döntöttél, vagy úgy értékelted, vagy úgy fogadtad el, hogy talán ellenséged.

De elfogadod e tanítást, és a tanításban megpróbálsz változni és változtatni, s akkor elfogadni az olyan felebarátot a testvérben, akit ellenségnek hitted, és mikor rádöbbensz, hogy „talán nem is ellenségem, csak éppen nekem is – a ti szavatokat használva ismételten – nyitni tudok feléje, éreztetni vele a szeretetemet, éreztetni feléje, hogy imádkozom, és éreztetni, hogy őt is lehet szeretni”, akkor ő is változik, és a szeretet irgalmasságot vonz maga után.

S ez által érzed, hogy nincs hiábavaló felajánló, kérő fohász, imaszándék, mert idővel minden meghallgatásra talál, és elhozza számotokra a működő kegyelmet e felismerés révén a mindennapokban.

És akkor az, akit ellenségednek, rágalmazódnak vagy átkot szórónak ismertél vagy fogadtál el, és a te szereteted sugárzott feléje, az imát küldöd érte fel a meghallgatás kegyelmében és kegyelméhez, akkor lehet, hogy idővel arra leszel figyelmes, hogy ő is elindult a változás útján.

És úgy-e, milyen szép ez, mikor ezt fel lehet ismerni, s meg lehet tapasztalni, hogy a változás útjára idővel mindenki ráléphet? Csak lehet, hogy egy kicsit többet kell segíteni neki; lehet, hogy egy kicsit többet kell érte imádkozni; lehet, hogy egy kicsit többet kell vele beszélgetni; lehet, hogy nemcsak az ellenségeskedést kell nézni, hanem ezt egy kicsit továbbtenni, és azt nézni, hogy: „Felebarát? Testvér? Fontos, hogy egyek legyünk? Fontos, hogy tudjunk imádkozni egymásért? Fontos, hogy tudjuk egymást szeretni?”

És a szeretettel eljött felénk és hozzánk az irgalmasság. Mert az irgalmasságban tudom, hogy mitévő lehessek, tudom, hogy hogyan cselekedjek, és akkor ez a mai tanítás, amit szinte három részre lehetett felbontani, értékelni, hogy mi is ennek a tanítása.

Hisz először az a kérésem: Szeresd ellenségedet, imádkozz érte. Szeresd rágalmazódat, és szeresd azt, aki átkot szór reád. Te pedig áldást osszál feléje.

Úgy-e, ez az első része lehet a tanításnak.

A második része pedig az, hogy: Nemcsak azt szeretem, aki engem szeret, és a viszont szeretetében tudunk együtt működni, hanem azt is, ami az első részéből felénk árad, hogy az ellenségemért, a rágalmazómért, az átkot szóróért is imádkozom, cselekedem, hogy felnyissam benne a szeretet szikráját az irgalmasság-tettek felé, hogy a kegyelem működjön.

És a harmadik részét pedig úgy lehet mondani, hogy: Mivel már én elfogadom a felebarátomat és a testvéremet, akkor én nem mondok felette ítéletet, nem ítélkezem. Elfogadom, mert akkor talán engem sem ítél meg senki, s akkor várhatom a jutalmat a kegyelemben. Hogy mi is legyen a jutalmam? Hogy az Atya Isten gyermeke lehetek, és a Magasságbelihez tartozhatom, s érzem az irgalmasságnak a művét és a kegyelmét. Vagy ha én úgy bánok a felebarátommal és a testvéremmel, hogy nem mondok felette ítéletet, akkor jutalmat kaphatok: jól megtömött, megrázott tömlővel ölembe helyezik, s érzem, hogy ez a kegyelem a cselekedeteimért és a tetteimért.

És akkor ismét felkészülök, hogy valóban szeressenek, felkészülök, hogy én is szerethessek, és felkészülök, hogy valaki, aki ezt mind átölelheti, az nem más, mint az Atya, kinek gyermeke lehetek, a Fiú, ki meghívott az útra, és a meghívásban testvérévé válhatok a mindennapi élet felismerésének küldetésében. És akkor már a szeretet nyitottságában tudok nyitni és szeretni az Anya felé, akinek szintén gyermeke lehetek. És akkor nem teszek különbséget az embertársaimban és a felebarátaimban, mert akkor, amit én szeretnék, hogy velem megtegyenek, vagy viselkedjenek, vagy szeressenek, vagy átöleljenek, akkor én is ezeket tudom nyújtani mindazoknak, akik elfogadják. Mert az irgalmasságban az a legfontosabb, hogy szeretettel közelítünk, nem erőszakoskodunk, és nem erőlködünk, hanem a szeretet kegyelme által közelítünk. És akkor megpróbálok nem élősködni a felebarátomon és a testvéremen.

Mert úgy-e, hogy van ez?

Kölcsön kérek, de talán azért, hogy ne kelljen visszaadnom.

Ezzel nem volna probléma addig, amíg csak ezt nem azért teszem, hogy én érezzem, hogy a felebarátomnak ezt kellene megtenni irántam. Akkor mennyivel tesz többet mindaz, aki e szerint cselekszik, mikor a bűnös a bűnösnek is ad kölcsön! És hogy ha eljön az idő, ugyanannyit kér számon tőle. Akkor mennyivel többet tesznek ők? És nem érzik, hogy az irgalmasság a szeretete által hogyan tud működni rajtatok, bennetek, hogyan kovácsolódtok össze, hogyan szeretitek egymást, amikor azt szoktátok mondani – most csak egy testvér felé mutatok: „Átölelem, mert milyen jól érzem magam!”

De csak nem azt kell átölelni, aki várja talán tőled az ölelést, mert viszonzod azt, amit érzékelsz, hanem öleld át azt, akit lehet, hogy messziről figyelsz, mert: „Talán ellenségem, és nagyon el akarok tőle távolodni!”

Akkor hogyan várod az Atya irgalmasságát a szeretet kegyelmében?

Mert a tanítás ma felétek három részben így szólt, és e szerint próbáljatok élni és cselekedni.

És a mai negyedik tanítás pedig felétek ismételten az, hogy ünnep lesz ebben a hónapban, amikor megemlékeztek az Édesanyáról a születése- és a névünnepében. És boldogok mindazok, akik ezt a nevet viselhetik, és követhetik az Édesanyát, mert az Édesanyának van egy kertje, tele virágokkal a rózsákban, illatoznak, szeretetet árasztanak, és a rózsa erőt ad a kegyelemhez.

Érezni, hogy egy gyermek lehetek e kertben az Édesanya mellett. A gyermek, aki figyelek, aki tanulok, aki felébredek, és aki imádkozik, engesztel, és a tanítást felismeri és átadja mindazoknak, akiknek szüksége van ehhez.

Én most csak egy kis gondolattal adtam meg számotokra e kettős ünnep ajándékát és kegyelmét, hogy valóban érezd, hogy miképpen és hogyan éled életed, és hova tartozol e meghívás által.

S ennek reményében ajándékozlak meg benneteket ma az irgalmasság szeretetével, ami már nem ismeretlen előttetek, és ez az irgalmasság szeretete, mint mikor egy láncot kérek tőletek, hogy összeálltok a láncban, amikor felkészültök egy ajándékhoz, egy áldáshoz és egy kegyelemhez. Most az irgalmasság-szeretet a szeretetben kössön össze benneteket e lánchoz, hogy szeresd nemcsak felebarátodat, nemcsak szerető testvéredet, hanem mindazokat, akik esetleg távol vannak tőled, akikről a mai tanításomat a három részében megadtam, hogy érezzétek, hogy tudtok változni, változtatni és eggyé válni e irgalmasság szeretetében.

Így áradjon reátok kiválasztott Mária testvérem által, felétek, a mai nap kegyelmi ajándék.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok, öleljen át a melegségben, gyújtson világosságot a szívetekben, hogy érezzétek az irgalmasság szeretetének áldását, és ez által tudjatok összefonódni, hogy egyek legyetek a tanítás révén mindazokkal, akiket úgy éreztetek eddig, hogy talán ellenségeitek voltak, és távol voltak tőletek, hogy most ismét a változásban tudjatok közelíteni egymáshoz, és összefonódni, mert akkor működik igazából a tanítás mondanivalója e három szakaszában.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

Jézus Krisztus Urunk:

Az Íródeák2, ismételten, a felkérésben, hogy köszönti az Édesanyát a névünnepében, hogy érezzétek, hogy ti is mind gyermekei vagytok, és mind e kertben, mint egy rózsaszál, helyet foglaltok, és várjátok Anyai Szívének szeretetét.

Jelen lévő testvérek:

Glória szálljon a Mennybe fel,

Jöjjön a Földre a béke,

És az emberi szívbe a jóakarat.

Ámen. Ámen. (…)

A SZŰZANYA KÖSZÖNTÉSE NÉVÜNNEPE ALKALMÁBÓL  2016szeptember 12.

Drága Égi Édesanyánk!

Mi, a földi gyermekeid e csodálatos napon szívünk meleg szeretetével köszöntünk Téged.

Köszönjük, hogy megbocsájtod botladozásunk.

Drága Szemeidből oly sokszor csorognak értünk a könnyek.

Könyörögsz Istenhez, hogy még mindig könyörüljön meg rajtunk.

Védelmezel, simogatsz és békét adsz, mikor leborulunk lábaid előtt, kezeinket imára kulcsolva.

Tudjuk, akkor segíthetsz, ha őszinte, tiszta szívvel és bűntelen éljük az életünket.

Nyitottan, reményben telten, lélekben boldogan ölelünk, viszonozva szereteted.

Imacsokor most a rózsa, amit nyújtunk Feléd, különös örömmel a névnapod alkalmából.

Köszönjük, hogy lehetsz a Jó Anyánk, és mi ezáltal biztonságban haladhatunk a földi utunkon, majdan a Mennyekben ölelj Magadhoz bennünket. Ámen.


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

Jézus az Emberiséghez
Legutóbbi hozzászólások
    2016. szeptember
    h k s c p s v
    « aug   okt »
     1234
    567891011
    12131415161718
    19202122232425
    2627282930