2016. július archívum

PostHeaderIcon Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete

2016. július 5. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Szívemnek kedves választottjai! Nagyon, nagyon szomorú az Én Lelkem, mert sokan hűtlenül elhagynak. Engem hibáztatnak a világban zajló szenvedések miatt. Ez a sátán hazugsága és kísértése.
 
Gyermekeim! Én, a végtelenül szerető Isten, Aki meghaltam értetek a keresztfán, hogy megváltsalak benneteket, hogyan akarhatnék nektek rosszat? Ezt a csodálatos világot Isten azért teremtette, hogy az ember birtokba vegye, és örüljön a természeti kincseknek, és adjon érte hálát Istennek.
 
Gyermekeim! Ezt a világot a ti bűneitek teszik pokollá. Mert a háborúkat és a gyilkosságokat nem Isten akarja, hanem a sátán, akinek az emberek engedelmeskednek. Szabad akaratot kaptatok. Ti döntitek el, hogy kinek akarok engedelmeskedni. Én szerető Istenetek vagyok. Ha Nekem, és a szeretet parancsának engedelmeskednétek, akkor boldogan és gond nélkül élnétek ezen a földön. A gépek dolgoznának. A föld bőséges termést hozna, nektek pedig lenne elég időtök imádkozni, Istent dicsőíteni, Neki hálát adni, és pihenni.
 
Gyermekeim! Ezt a gyönyörű világot a ti telhetetlenségetek, kapzsiságotok, hatalomvágyatok rontotta el. A ti szabad akaratotok és bűneitek miatt van tisztítótűz és pokol. Egyébként csak mennyország lenne, ahol Én helyet készítettem nektek. De oda csak azok mehetnek be, akik Istent szeretik.
 
Gyermekeim! Szeressétek Istent úgy, hogy megtartjátok parancsait! Ne álljatok szóba a sátánnal! Ő a hazugság atyja, és az örök vesztes.
 
Gyermekeim! Még kaptatok időt a megtérésre. De használjátok ki, mert mondom nektek: hamar lejár a kegyelem ideje. Irgalmasságomat felváltja igazságosságom haragja. A világ megtisztítása már elkezdődött. Ez a sok természeti katasztrófa, annak a jele. Térjetek meg Hozzám mielőbb, mert hirtelen tör rátok a halál, ami egy pillanat lesz csupán. Ha készületlenül talál, ha nem tartottatok bűnbánatot, akkor az örök tűzre kerültök, ahol lesz sírás és fogcsikorgatás. Már mindent elmondtam nektek. A világban zajló sok tragédiának a bűn az oka. Éljetek szeretetben és békességben, és akkor a világ paradicsomkertté változik! Ti pedig boldogok lesztek. Imádkozom értetek Atyámhoz. megáldalak benneteket Szívem túláradó, végtelen szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2016. július 11. Itthon az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottjai! Nagyon közel van az üldözés. A jelen, amiben most éltek, oly gyorsan el fog tűnni, mint álomkép az ébredés után. Nagyon sok vágy és elképzelés szertefoszlik, mert minden megváltozik.

Gyermekeim, készüljetek! Hamarosan a keresztények vérét fogják ontani úgy, mint a vizet. Örüljetek annak, hogy még köztetek vagyok a Szent Eucharisztiában, mert hamarosan el fognak venni. A terv már kész, csak a megfelelő alkalmat várják. Nagyon közel van véretek kiontása. Alig marad igaz keresztény országotokban és Európában.

Kicsi gyermekeim! Ne féljetek a haláltól, csak a pokoltól! A halál csak átmenet egy még szebb országba, egy még csodálatosabb életbe, ahol örök béke és boldogság vár rátok. Aki elnyerte az üdvösséget, soha nem vágyik vissza erre a földre, mert összehasonlíthatatlanul jobb és szebb a Mennyország.

Készüljetek föl mindarra, amit prófétáltam nektek! Minden beteljesül a maga idejében. A sötét fellegek már beborítják az eget, az ellenség készen áll, a démonok ellepték a földet és rengeteg embert manipulálnak, akiket felhasználnak tervük végrehajtására.

Tegyétek meg mindazt, amit mondtam nektek! Imádkozzatok a bűnösök megtéréséért, legelsősorban családtagjaitokért, rokonaitokért! Titeket szántalak megmentőjüknek.

Ne álljatok szóba ellenfelemmel még gondolatban sem!

Gyermekeim! Az élet a földön rövid. Egy nagy rohanás és egy folyamatos elvesztés. Mindent elveszítetek, de Engem, Aki a legnagyobb Kincs vagyok, magatokkal vihettek az örök hazába. Én veletek vagyok mindennap a világ végéig és Nélkülem semmit nem tehettek. Ezért, ha nem akartok bánkódni és szomorkodni az életetek során a rengeteg veszteség miatt, amelyek automatikusan érnek, akkor csak mindig Rám tekintsetek hatalmas bizalommal, gyermekei szeretettel, élő, eleven hittel és akkor mindig megkapjátok a derűt a szívetekbe. Lehettek a betegágyon, lehettek túlterheltek, vagy éppen bánatosak a megaláztatások és szidalmak miatt, de mégis a nyolc boldogságot élitek meg a szívetekben, mert tudjátok, hogy Én szeretlek, Én mindenek fölött állok, és Mindenható vagyok. Megvédelek, és mindörökre, elválaszthatatlanul a tiétek vagyok. Ha Bennem bíztok, soha nem csalódtok, mert Én vagyok az Igazság, a Hűség és a Szeretet. Mindenható vagyok. Minden rosszból jót hozok ki, és amikor megfáradt, megöregedett testetek porba hanyatlik, a lelketeket csodálatos fényességbe öltöztetem és Magammal viszem az örök hajlékba, ahol helyet készítettem nektek. Azért tanítalak benneteket, hogy egész életetekben úgy éljetek, hogy amikor majd megérkeztek az örök hazába, Atyám rólatok is azt mondja, amit Rólam: „Ez az Én szeretett Fiam, Akiben kedvem telik”.

Soha ne aggódjatok! Minden problémátokat adjátok át Nekem! Bízzatok mindenható, gondviselő szeretetemben és megtapasztaljátok, hogy Én minden gondotokat megoldom. A körülményekre és az üldözésekre és úgy tekintsetek, mint eszközre az Én kezemben, hogy benneteket szentté tegyelek. Ezeknek mind be kell teljesednie, mert az emberiség a bűneivel kiérdemelte mindazt a büntetést, ami erre a világra vár. Lehet torz képeket festeni Rólam, lehet mondani, hogy Én nem haragszom, nem büntetek és irgalmas vagyok. Le lehet tagadni igazságosságomat, de attól Én még ugyanaz maradok, Aki voltam, vagyok és leszek. Ha elolvassátok az Ószövetséget, amikor a zsidóság letért az Általam kijelölt útról, prófétáim által figyelmeztettem és bizony keményen megbüntettem őket. Ez manapság is így van. Joel próféta megjövendölte, hogy a végső időben fiaitok és leányaitok fognak prófétálni. A próféták ma is beszélnek, közvetítik szavaimat. A legtöbbet elnémítják, fenyegetik, meghazudtolják, de az eseményeket nem tudják befolyásolni. A próféciák beteljesülnek, az acsarkodók pedig eltűnnek. Csak azokat a próféciákat vegyétek komolyan, amelyek a Szentírásban is benne vannak és mindaz, ami összhangban áll a Bibliával, az hiteles. Ne rémüldözzetek! A hangsúlyt a lelketek tisztaságára és készenlétére fektessétek, mert csak ezt hozzátok magatokkal! Minden itt marad, ezért ne bízzatok a vagyonban és semmiben, ami ehhez a világhoz tartozik! Ti csak Bennem bízzatok, mert Én vagyok a ti Megváltó Istenetek, Aki az örök életet szereztem meg nektek. Fogadjátok megerősítő áldásomat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítések: Mk 5, 19: „Jézus mondta” 35: „Jézus beszélt”

2016. július 24. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága Gyermekeim! Készüljetek! Az óra itt van. A káosz hamarosan átterjed egész Európára. Kő kövön nem marad. Már benne éltek a harmadik világháborúban. Rengeteg lesz a halott. Most fog fellépni az Antikrisztus, aki elhiteti az emberekkel, hogy ő Én vagyok. Hamis csodáival, amelyeket az ördög visz végbe általa, sokakat meg fog téveszteni. Ti ne higgyetek neki! Inkább haljatok vértanúhalált Értem, minthogy hagynátok magatokat megtéveszteni! Az Isten Én vagyok. A Megváltás megtörtént, amikor a kereszten meghaltam értetek. Második visszajövetelem olyan lesz, ahogy az Evangéliumban megmondtam nektek. Mint a villám, úgy jövök el ismét. Feltámadott, megdicsőült Testben, fényárban úszva. Mindazok, akik hagyják magukat megtéveszteni, és imádni fogják az Antikrisztust, elkárhoznak. Az Antikrisztus a kénköves tóban fog égni örökké.

Gyermekeim! Ne hagyjátok magatokat megtéveszteni! Ne higgyetek a hamis csodákban! A sátán az Isten majma. Csak annyit tehet, amennyit Isten megenged neki azért, hogy megrostálja a népeket. Szétválassza az igazakat a képmutatóktól, a hűségeseket a hűtlenektől.

Gyermekeim! Ne az ideig valókkal foglalkozzatok! Ezek mind elmúlnak. Tekinteteteket az örökkévalókra vessétek! A ti hazátok a Mennyben van. Ott készítettem nektek helyet. De csak azok mehetnek be oda, akik Istent szeretik. Ha szerettek Engem, nem borultok le sem a bálványok, sem az Antikrisztus előtt. Akkor készek lesztek az életeteket adni Értem, és kitartotok Mellettem mindhalálig.

Gyermekeim! Vértanúságotok nagyon közel van. Készüljetek fel erre! Úgy, hogy naponta olvassátok az Evangéliumot, és járuljatok a szentségekhez! Gyakran gyónjatok, áldozzatok! Ha Engem hordoztok a szívetekben, tehetetlen lesz veletek a sátán, mert parányi szívetek Királya Én vagyok, és Velem nem bír el.

Kicsinyeim! Úgy fogadjatok Engem a szívetekbe, mint legdrágább Kincseteket! Én a tiétek maradok mindörökké. De ami a földön van, mindent itt hagytok. A legnagyobbat, saját Magamat adom nektek. Kifogyhatatlan erőforrás, kegyelem vagyok számotokra. Azért maradtam köztetek, hogy Velem együtt legyőzzétek a gonoszt. Megvédelek titeket, hogy ne tudjon ártani nektek. Én vagyok a szeretet óceán. Ha elmerültök Bennem, mint parányi vízcsepp, csodákat fogtok megtapasztalni. Mondjatok le szabad akaratotokról! Adjátok azt át Nekem! Ezt tanítottam a Miatyánkban: „Legyen meg a Te akaratod!” Ha megteszitek, amit kérek, átveszem életetek irányítását, hamar szentekké formállak benneteket, és halálotok pillanatában a Mennybe jöttök.

Gyermekeim! Most olyanok vagytok, mint magzat az anyaméhben. Ő sem tudja elképzelni ezt a csodálatos világot, amibe megszületik. Nektek is itt kell hagyni porsátor testeteket, és meg kell születni az örökkévalóságra. De nem mindegy, hogy az örök boldogság, vagy az örök kárhozat lesz az osztályrészetek. Én azt akarom, hogy minden ember üdvözüljön. Ezért üzenek nektek, hogy változtassátok meg az életeteket. Szakítsatok a bűnnel, ami elválaszt Tőlem! Teljesítsétek törvényeimet és üdvözüljetek!

Gyermekeim! A sátán mindnyájatokat gyűlöl, és a pokolba akar taszítani, hogy ott örökké, kínozzon benneteket. Hazug módon vonzónak, szépnek tünteti fel a bűnt, taszítónak, unalmasnak az életszentséget. Amikor a földön éltem, tömegek követtek, és kérték, hogy maradjak velük. Én ugyanaz vagyok mindörökre. Veletek maradtam a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Jöjjetek Hozzám! Szakítsatok Rám időt! Boruljatok Elém! Mondjátok el Nekem minden bánatotokat, örömötöket! Én válaszolok nektek. Vagy a Szentírásból, vagy Én formálom a körülményeket, és végül minden rosszat a javatokra fordítok. Higgyetek Bennem! Keressétek a társaságomat! Jöjjetek Hozzám gyakran! Én felüdítelek benneteket, és megkönnyítem terheteket.

Kicsinyeim! Az életetek a földön rövid. Csak a cselekedeteiteket hozzátok magatokkal. Minden Szentmise, Szentáldozás, Szentségimádás még szorosabban egyesít Velem, és felkészít a Velem való társalgásra a Mennyben, ami örökké tart. Isten-Emberi Személyem kimondhatatlan gyönyörűségek és örömök forrása. Látásom lenyűgöző. Kedvességem, szeretetem oly vonzó, hogy az üdvözültek mindig Velem akarnak lenni. Emberi szavakkal nem lehet kifejezni azt a dicsőséget, örömujjongást és boldogságot, ami a Mennyben örökké tart mindazok számára, akik Istent szeretik. Ezt igyekezzetek elnyerni minden erőtökkel! Erre áldalak meg benneteket, Szívem csodálatos, végtelen szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

A Szentírás ide nyílt ki. Az Úr Jézus azt mondta, hogy ezt feltétlenül tegyem bele az üzenetbe. Márk 13, 5-6. 21-27: ,5Jézus így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket! 6Sokan jönnek az én nevemben, s azt mondják, hogy én vagyok. És sokakat megtévesztenek.

Álmessiások.

21Akkor ha valaki azt mondja: »Nézzétek, itt van a Krisztus vagy ott van!« – ne higgyétek. 22Álkrisztusok és álpróféták lépnek fel, jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is félrevezessék. 23Vigyázzatok, mindent előre megmondtam nektek.

24Azokban a napokban, amikor a gyötrelmek véget érnek, a Nap elsötétedik, a Hold nem ad világosságot, 25a csillagok lehullanak az égről, és a mindenséget összetartó erők megrendülnek. 26Akkor majd meglátjátok az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, hatalommal és dicsőséggel. 27Szétküldi angyalait, és összegyűjti választottait a szélrózsa minden irányából, a föld szélétől az ég határáig.”

Ezt üzenem X-nek: Drága kislányom! Készülj! Most viszlek haza. Kimondhatatlan boldogságot készítettem neked országomban. Dicsőségemet úgy hullatom rád, mint nyári záport. Emberi szavakkal nem lehet kifejezni, amit neked készítettem. Én vágyakozom benned az örök hazába. Hamarosan beteljesítem vágyadat. Édesanyád már nagyon vár, és folyamatosan imádkozik érted. Örökké együtt lesztek, kimondhatatlan boldogságban. Dicsőíteni, imádni fogjátok a Legszentebb Szentháromságot, és öröké hálát fogtok zengeni megváltásom hatalmas művéért. Kislányom, készülj, mert mindez már nagyon közel van. Kérd kegyelmemet, hogy maradéktalanul teljesítsd be rád vonatkozó örök szent tervemet! Megáldalak téged, Szívem minden emberi értelmet meghaladó csodálatos, végtelen szeretetemmel, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”



PostHeaderIcon Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

 

A Szent vér hónap fontosság

 

 

 

2016. 06. 22.

Kedveseim, kérlek benneteket, hogy nagyon komolyan és hittel imádkozzatok. Már most készüljetek lélekben a július havi szent Vér tisztelet megünneplésére. Mindenki – még azok is, akik még nem vették fel a pecsétet -, nagyon buzgón imádkozzon. Nagyon nagy kegyelem fog kiáradni, ahol úgy tudnak imádkozni, ahogy azt az égiek kérték. Ez egy hatalmas védelem lesz számotokra. Különösen arra az időre készít fel, amelynek már részesei vagytok. Ezért vegyétek nagyon komolyan. Valóban az Úr jelenlétében végezzétek. Mindent, ezeket az imákat is a Szűzanya és az összes szentek jelenlétében végezzétek, ők nagyon sok mindent ki fognak eszközölni számotokra.

2016. 06. 30.

Kedveseim, nagy szeretettel végezzétek el a júliusi hónapban a Jézus Krisztus Legdrágább Vérének ájtatosságait. Minden engesztelő kapcsolódjon bele és alkossatok imahálót, amelyben szoros egységben imádkoztok. Minél többen engesztelnek, annál hatékonyabb lesz a kegyelem kiáradás. Nagyon sok múlik azon, hogy kitartotok-e a Barnabáson keresztül kért júliusi imákban. Segítsetek egymásnak és buzdítsátok egymást! Nagy kegyelmeket eszközöltök ki, nemcsak hazátokra, hanem az egész világra is.

2016. 07. 06.

Kedveseim, figyeltjetek az imára, mert bizony nagy jelentősége van minden elhangzott imának. Tudnotok kell, hogy Jézus Szent Vérének imáit a Szentlélek állította össze, és ezért minden részét gondosan és pontosan végezzétek. Ezekre az imákra elsősorban nektek van szükségetek, hogy eljuthassatok a kitartásban egészen az életszentségre. Jézus mindenkit meghív az ima által a legnagyobb kegyelemre, amely a végső állhatatos kitartást eredményezi. Azért van nektek szükségetek a Szent Vér imáira, hogy elvezethessen benneteket az örök életre, miközben másokat is odavisztek az úr elé.

2016. 07. 07.

Kedveseim, imádkozzatok azért, hogy amit imádkoztok, az lekösse szíveteket. Minden ima, amelyet a Szentlélek állított össze,  mindig nagyon fontos. Nyitott lélekkel imádkozzatok és figyeljetek oda arra, hogy miről szólnak az imák. Figyelmesen kövessétek minden szavát az imának, mert azok megfelelő módon vannak összeállítva. Fontos az is, hogy a megfelelő sorrendbe mondjátok, mert a Szentlélek így építette fel azokat. Minél jobban oda tudtok figyelni az ima szövegére, annál hathatósabb lesz a közreműködés Isten előtt. Szeressétek ezeket az imákat, és amit el tudtok mondani, azt soha ne kényszerből mondjátok. Legyetek áldottak imáitokban.

2016. 07. 13.

Kedveseim, bízzatok nagyon az Úr igéretében, amelyet az elmondott imákkal kapcsolatban mondott. A nyár lehetőséget ad a pihenésre. De ne felejtsük, hogy ami imát vállaltunk, azt csak végső esetben halaszthatjuk el. Az Úr soha nem azt nézi, ki mennyi imát mond el, hanem Ő mindig a szívet nézi, azt amiért őszinte, tiszta szívből imádkoztok. Mindig a minőségre törekedjetek, és ne azt nézzétek, mennyi van még hátra az imából. Mindig a szeretet győzze le a mennyiséget, akkor biztos sikerre visszük ügyeinket. Legyen ebben békétek, és így imádkozzatok. Akinek van lehetősége rá, végezzen el mindent, akkor a lelkiismerete nem fogja vádolni.

Anna Terézia

 


http://engesztelok.hu/lelkielet/1111-a-szent-ver-honap-fontossag

A Szent Vér hónapja

2016. 06. 30.

Kedveseim, nagy szeretettel végezzétek el a júliusi hónapban a Jézus Krisztus Legdrágább Vérének ájtatosságait. Minden engesztelő kapcsolódjon be és alkossanak imahálót, amelyben szoros egységben imádkoznak. Minél többen engesztelnek, annál hatékonyabb lesz a kegyelem kiáradás. Nagyon sok múlik azon, hogy kitartotok e a kilencedek alatt. Segítsetek egymásnak és buzdítsátok egymást. Nagy kegyelmeket eszközöltök ki, nemcsak hazátokra, hanem az egész világra is.

Gecemáni órák, Oltáriszentségi Jézus: Drága engesztelő gyermekeim, nagyon kérlek benneteket, adjátok magatokat egészen Istennek tetsző áldozatul. Legyetek egészen Velem, és ne legyen soha más Istenetek, csak egyedül Én. Legyetek vígasztalóim és hallgassatok Rám, mert egyedül Én tudlak elvezetni titeket Mennyei Atyámhoz. Vígasztaljatok és aki nem áll egészen Mellém, az már könnyen ellenségeim közé tartozhat. Vigyázzatok, el ne térítsen titeket a gonosz lélek, aki arra vár, hogy elnyeljen titeket. Aki Velem marad, annak nem fog bántódása esni, mert Én legyőztem a gonosz sátánt. De ne becsüljétek alá, mert bizony nagyon keresi, hogyan ártson nektek. Aki Rám szegezi tekintetét, és kitart Mellettem, még ha meg is kell halnia, az örök üdvösségre jut. Kérjétek a kegyelmet, hogy a gonosz hatalmát le tudjátok győzni a szeretet erényeivel. Ez a legnagyobb kegyelem, amit megkaphat minden ember, csak kérjétek Tőlem. A júliusi hónapban meghívlak titeket, hogy amíg mások pihennek és nyaralnak, addig ti tartsatok ki Mellettem és vígasztaljatok Engem. Meglátjátok, hatalmas jutalmakban részesültök. Haláltusát vívó Jézusotok

http://engesztelok.hu/lelkielet/1105-a-szent-ver-honapja

PostHeaderIcon JÉZUS URUNK TANÍTÁSA

10.   IMG_6308  jav.

X. állomás

Jézus Krisztus Urunk:

 Köszöntöm testvéreimet a mai napon, kik meghallottátok hívásomat, és a hívásban engedelmeskedve elzarándokoltatok e helyre, hogy ismét szeretetben, békében és örömben, egyetértésben legyetek e mai meghívásban a fájdalom, szenvedés Golgotáján.

Köszöntöm mindazon testvéreimet, akik ma lélekben kísértek el benneteket ezen a meghívott úton, hogy részesüljenek a tanítás kegyelméből ott, ahol jelenleg most tartózkodnak.

A mai nap tanítás, ez egy különleges tanítás, amely arról szól felétek, ha csak a magyarázatra gondolunk, és próbáljuk magunk elé vetíteni, hogy július hónap, ami az aratás ideje, az aratnivaló sok, de kevés a munkás. De nem most kimondottan ezt a tanításomat vettem1, hanem még az aratnivaló előtti tanításomat, hisz jelen van a búzatábla, de jelen van bármely vetés, amelyet, így mondhassuk nektek, hogy a vetések között járkálok, vagyok jelen tanítványaimmal, akik megéheztek, s elkezdték tépkedni a kalászokat vagy a termést, mindegy, melyik szót használod, és eszegetik. Erre mit mondanak a farizeusok a Mesternek, a Názártinek? Hogy:

– A Te tanítványaid olyant tesznek, amit szombaton tilos, vagy nem illő.

Mert, úgy-e, az őskereszténység, vagy ahogy most mondjátok, az Ószövetség, az a szombati napot tisztelte meg. De Én, Jézus Krisztus Uratok ezen a helyen már nem egyszer mondottam el, hogy a Feltámadásommal már a vasárnapot szenteltem meg a megszentelés részéhez. Hisz a szombat megszegésével, ahogy itt az írástudók és a farizeusok mondották, a megszentelt vasárnapra tértem át a Feltámadás-hajnal örömének tiszteletében. Hisz a szombati nap tanítása hogy is szólt a farizeusok felé?

– Hát nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, ki kíséretével együtt bevonult Atyám házába, és a kitett kenyereket megették, és nem törődve azzal, hogy szombat van, és nem törődve azzal, hogy ezt csak a papok tehették volna?

De szombaton a papok is megszegték a szombati nyugalmat anélkül, hogy ők tudtak volna róla. Úgy-e?

Ez a tanítás lényege és mondanivalója. Mert szombaton megtették azt, ami által ők azt hitték, hogy helyesen cselekszenek, de Én, Jézus Krisztus Uratok e helyen a tanításomban nem egyszer s nem kétszer mondottam el az évek folyamán, hogy a Feltámadással a vasárnapot szenteltem meg nektek, és nem a szombatot.

Az irgalmasság a szeretetében ezt tükrözi számotokra, hogy hogyan és miképpen fogadom el, hogyan és miképpen cselekszem, hogyan és miképpen kapcsolódok be mindehhez, ami a tanítás lényege, és ami a tanításban hozzátok szól.

Hisz ez a tanítás még a vetések, a Dávid után még folytatódott a papokkal, úgy-e, akik, azt mondottam, megszegték a szombat nyugalmát anélkül, hogy tudtak volna róla.

S ekkor mit mondok?

Mert nem csak ezt kell figyelni, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok az irgalmasságban az irgalmasságot nyújtom felétek a szeretetben és a kegyelemben. És az irgalmasság révén nemcsak áldozatot hoztam, és nemcsak áldozatot várok, hanem azt is, hogy ez által elgondolkodjatok, hogy hogyan és miképpen cselekedtek, mert itt azt mondottam, hogy:

– Ha ismernétek, ki vagyok, mert itt nagyobb van köztetek, mint a szombat tiltásai. Én az irgalmasságában vagyok jelen, és nem csak az áldozathozatalban. És hogy ha felismertek, és tudtok hinni Bennem s követni, akkor, úgy-e, nem ítélitek el azokat, akik nem bűnösek, nem ítélitek el azokat, akik nem követtek el semmi olyat, ami miatt ítéletet kellene vonzani és hozni felettük.

Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok a tanítás révén ezt mondottam:

– Az ártatlanokat miért ítéltétek el? Hisz az Emberfia ura a szombatnak is, mert mivel az Emberfia nagyobb a szombatnál, tudja, hogy a szombati nap hogyan és miképpen lehet cselekedni, de nem a szombat a megszentelt nap: a Feltámadás hajnalával a vasárnap lett a felszentelt nap a tanítás révén.

Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok a tanításokból kiemelhetném most azokat, amikor azt mondottam a betegnek: „Kelj föl, fogd ágyadat, és menj.”, vagy azt mondom: „Bűneid bocsánatot nyertek.” És ha ezekre figyeltek, és megértitek, hogy itt nem ez volt a nagyobb probléma, hogy Én hogyan és miképpen mondottam a testvérnek, vagy a testvéreknek, vagy a nép sokaságának a jelenlévőkben, hanem azt, hogy ez, ha szombaton történik, akkor Én megszegtem, Jézus Krisztus Uratok a szombatot.

Holott az Emberfia ura a szombatnak is.

Tudom, hogy miképpen és hogyan kell cselekedni a szombat napjában.

És akkor a magyarázat e tanítás által a felismerést nyújtja számotokra, hogy: „Az irgalmasság szeretetében és kegyelmében hogyan tartozom Hozzád, Uram, Jézusom? Hallgatok-e szavadra? Ismerlek-e? Szeretnék jót cselekedni. És szeretnék várni – segítséget, kegyelmet? Vagy csak én várok, de hogy én adjak is ezért valamit, vagy a kényelmemet nézem…?”

Mert a Szombat Ura az Emberfiában ezt próbálja számotokra elmondani e magyarázatában, hogy a szombat akkor érvényes, ha valóban másképp nem oldhatod meg. De ha csak a kényelmed miatt e változást, amit behoztak e törvényben, ez nem probléma, csak a törvényből kimaradt az a kis mondanivaló a magyarázathoz, hogy szombat a napban azoknak szól, akik a megszentelt vasárnapi ünnepet sehogy sem tudják megérteni, megtenni, elfogadni, és a szerint cselekedni. Mert van olyan, hogy munkába megyek, van olyan, hogy lehet, hogy kórházban vagyok a betegágyamon, van olyan, hogy éppen dada vagyok a nagyszülők részében, van olyan, hogy segítséget nyújtok egy elesettnek, vagy éppen csak a kényelmemet próbálom kielégíteni a szombatban?

Fontos ezen elgondolkodni, hogy ez a tanítás a mai napban mit nyújt számotokra, mert az Emberfia – így fejeződik be ez a tanítás – ura lett a szombatnak.

S ezen el kell gondolkozni, hogy mit próbál nyújtani számotokra.

Én nem azt mondom, Jézus Krisztus Uratok, hogy mikor valami nem megoldható, hogy akkor az nem elfogadható.

De „csak a kényelmem miatt, csak a szerint cselekszem” – akkor hogyan várod utána, hogy a meghallgatásod azonnal megtörténjék?

Én, Jézus Krisztus Uratok akkor ne legyek egy kicsit kényelmes?

Egy kicsit várakoztassalak meg benneteket a cselekedetek révén?

Vagy Nekem ne legyen szombat?

A szombat után ne jöjjön el a megszentelt hajnali Feltámadás?

Hisz a tanítás a magyarázatával így jött el ma közétek e hónapban, ahol még majd hallani fogjátok, hogy az aratnivaló sok, de már kevés lett a munkás. Mert a munkások lehet, hogy itt is a kényelmet keresik a szombatban, vagy észreveszik a felebarátot és a testvért?

Mert a termés, az megérett. És a termés jelen van, fel kell dolgozni, ami által jelen lesz a mindennapi kenyér a megélhetésünkben. És az irgalmasság a szeretetében kegyelmet és áldást ad. S akkor „nemcsak a tanításban arra figyelek és ügyelek, ami a kényelmet nyújtja, hanem azt is, amikor én talán egy önfeláldozást adok, ha néha egy kicsit nehezemre is esik, de idővel megérzem, hogy a kegyelem az irgalmasságában hogy van jelen, és hogy ölel át, és hogyan melegít fel, és hogyan erősít meg, és hogyan tudok teljes, szeretetbeli életet élni e meghívás által a mindennapokban”.

E mai tanítás így szólt felétek és hozzátok, mert a vetések között járva, hogy a szeretet és az öröm kegyelme öleljen át, mindazokat, akik érzik e vetésnek termését, táplálékát és kegyelmét.

Ennek reményében áradjon reátok áldásom kiválasztott Mária testvér által.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok, töltse be szíveteket, és irgalmasságot árasszon e kegyelemben, hogy az irgalmassággal tudjam, hogy a meghívásomban hogyan és miképpen cselekedjek, mert a tanítás magyarázata a mondanivalójában ez felétek, hogy az Emberfia ura a szombatnak a cselekedetekben. De az Emberfia a megszentelt Feltámadás hajnalát is nektek adta a kegyelemhez.

 Jelen lévő testvérek:

 Dicsőség Neked, Istenünk!

 

[1] Ezen a napon a Golgota előtti ajándék-tanítás a következő volt: Kalászszedés szombaton (Mt 12,1–8).


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

Jézus az Emberiséghez
Legutóbbi hozzászólások
    2016. július
    h k s c p s v
    « jún   aug »
     123
    45678910
    11121314151617
    18192021222324
    25262728293031