2016. június archívum

PostHeaderIcon Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete

2016. június 7. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Eljött az óra. Már benne éltek abban az időben, amikor beteljesülnek szavaim. Készüljetek! Nagyon hirtelen csap le rátok egy nagy véres keresztényüldözés. Mint derült égből, villámcsapás. Olyan váratlanul.

 

Kicsinyeim! Ne lepődjetek meg azokon az égő fájdalmakon, amelyeken át kell jutnotok! Apostolaimtól kezdve minden követőmet üldözték. Ez azért van, mert az Én tanításom különbözik a világ szellemétől. Én a szeretetet gyakoroltam és hirdettem, miközben a világban a gyűlölet érvényesül.

Kicsinyeim! Örüljetek, hogy ti Hozzám tartoztok! Kiválasztottalak titeket, hogy megtartva parancsaimat, követőimmé legyetek, és elnyerjétek az országot, amely öröktől fogva nektek készült.

 

Gyermekeim! Örüljetek és ujjongjatok, amikor kigúnyolnak, gyűlölnek és üldöznek titeket az Én Nevemért! Nagy lesz jutalmatok a mennyben. Ha nem Engem követnétek, nem üldöznének. Ez bizonyítja, hogy jó úton jártok.

 

Gyermekeim! Tartsatok ki Mellettem mindhalálig! Legyetek hűségesek Hozzám véretek kiontása árán is! Mondom nektek: nem lesz nálatok boldogabb üdvözült lélek a mennyben. Ne ragaszkodjatok itt a földön semmihez és senkihez, egyedül törvényeim megtartásához! Akkor Atyám rólatok is azt fogja mondani, amit Rólam: ezek az Én szeretett gyermekeim, akikben kedvem telik.

 

Kicsinyeim, készüljetek!  Hamarosan meg fogtok állni Szent Színem előtt. Akkor nektek is ezt fogom mondani: jól van, derék és hű szolgám, jöjj be Urad örömébe!

 

Gyermekeim, készüljetek! Az óra itt van. Már nem sokáig beszélek hozzátok. Mindent tudtul adtam nektek. Váltsátok tettekre üzeneteimet, és akkor nincs mitől félnetek! Egy csodálatos, örömteli, teljes, örök élet vár rátok a mennyben. Erre áldalak meg benneteket, Szívem mindeneket felülmúló, megerősítő, átölelő szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

szeretetet gyakoroltam és hirdettem, miközben a világban a gyűlölet érvényesül.

 
Kicsinyeim! Örüljetek, hogy ti Hozzám tartoztok! Kiválasztottalak titeket, hogy megtartva parancsaimat, követőimmé legyetek, és elnyerjétek az országot, amely öröktől fogva nektek készült.
 
Gyermekeim! Örüljetek és ujjongjatok, amikor kigúnyolnak, gyűlölnek és üldöznek titeket az Én Nevemért! Nagy lesz jutalmatok a mennyben. Ha nem Engem követnétek, nem üldöznének. Ez bizonyítja, hogy jó úton jártok.
 
Gyermekeim! Tartsatok ki Mellettem mindhalálig! Legyetek hűségesek Hozzám véretek kiontása árán is! Mondom nektek: nem lesz nálatok boldogabb üdvözült lélek a mennyben. Ne ragaszkodjatok itt a földön semmihez és senkihez, egyedül törvényeim megtartásához! Akkor Atyám rólatok is azt fogja mondani, amit Rólam: ezek az Én szeretett gyermekeim, akikben kedvem telik.
Kicsinyeim, készüljetek!  Hamarosan meg fogtok állni Szent Színem előtt. Akkor nektek is ezt fogom mondani: jól van, derék és hű szolgám, jöjj be Urad örömébe!
 
Gyermekeim, készüljetek! Az óra itt van. Már nem sokáig beszélek hozzátok. Mindent tudtul adtam nektek. Váltsátok tettekre üzeneteimet, és akkor nincs mitől félnetek! Egy csodálatos, örömteli, teljes, örök élet vár rátok a mennyben. Erre áldalak meg benneteket, Szívem mindeneket felülmúló, megerősítő, átölelő szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2016. június 7. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Tartsátok nagy kitüntetésnek, hogy még köztetek vagyok az Oltáriszentségben! Vegyétek nagy kegyelemnek, hogy a szívetekbe térek, mert mondom nektek: ellenfelem el akar venni Engem tőletek. Már elő vagy készítve a terv, amivel meg fognak titeket Tőlem fosztani. Lesz ugyan az asztalon kenyér és bor, de az nem lesz átváltoztatva Testemmé és Véremmé, hanem csak – mint a protestánsoknál – pusztán jelképpé alacsonyodik. Hatalmas zuhanás ez: szentségből profán tárgy, kegyelemből pusztán vallási gyakorlat.

Gyermekeim, imádkozzatok, hogy a földalatti Egyházban, ami most van kialakulóban, a rejtekben, mindig legyenek szentéletű papjaim, akik életük kockáztatása árán is bemutatják a Legszentebb Áldozatot, a Szentmisét, ahol valóságos Testemmel és Véremmel táplálnak benneteket. Kicsinyeim! Egy nagy véres keresztényüldözés van tervbe véve. Ellenfelem már mindent előkészített. Hirtelen fog kirobbanni és nagyon sokan fognak áldozatul esni. Minden a mennyben dől el, csak annyi történhet, amennyit Én megengedek. Vannak gyermekeim, akiket öröktől fogva vértanúknak szántam és vannak, akiket még megtartok szőlőmben, mert szükségem van a munkájukra.

Kicsinyeim! Ti csak azt kérjétek, hogy maradéktalanul beteljesítsétek rátok vonatkozó örök szent tervemet! Arról ismeritek meg, hogy akaratomat teljesítitek, hogy mindig szent vágyat adok a szívetekbe rá. Amikor szent vágyat éreztek a Szentáldozásra, akkor Én megteremtem a lehetőséget és az alkalmat, hogy a szívetekbe térjek. Amikor szent vágyat éreztek rá, hogy templomba menjetek, vagy beszéljetek Rólam egy másik embernek, hogy megtérjen, az ilyen vágyakat mindig Én sugalmazom nektek. Mielőtt vértanúim az életüket adnák Értem, szent, erős vágyat adok a szívükbe, hogy ez megtörténjen, és ők színről-színre lássanak majd Engem.

Drága kicsinyeim! Ne féljetek a haláltól, ez velejárója a földi életnek, ez elől egyetlen élő sem futhat el. Jól osszátok be az időtöket! Ne az evilági haszon után fussatok, hanem csak a maradandókra koncentráljatok, mert minden itt marad, de a lelketek üdvösségét csak itt tudjátok megszerezni és más lelkeket is csak itt tudtok megmenteni. Csak cselekedeteiteket hozzátok magatokkal az ítéletre és Engem, mint egyedüli, drága Kincset hozhattok magatokkal a túlsó partra. Én ugyanis, Akit a szívetekbe fogadtok, Örök vagyok és Mindenható. Minden Szentáldozás egy megkezdett mennyország, egy-egy lépcső az örök élet boldogságába és minden Szentáldozással képesebben lesztek az örökkévalóságban a Velem való társalgásra. Minden Szentáldozásból az örök boldogság forrásozik a lelketekben, mint megannyi patak, amely beletorkollik a hatalmas Szeretetóceánba, Amely Én Magam vagyok. Amikor színről-színre meg fogtok látni Engem, annak fogtok a legjobban örülni, hogy tiszta lélekkel a szívetekbe fogadtatok. Ugyanis ez számomra a legnagyobb boldogság, amelyet megéreztetek mindazokkal, akik ezt az örömöt Nekem nyújtják.

Drága kicsinyeim, az idő rövid! Éljetek szentül, járuljatok minél gyakrabban a Szentáldozáshoz, lehetőleg naponta, és éljetek életszentségben!

Drága kicsinyeim! Már benne éltek az időben, amikor teljesülnek a próféciák. Már a természet sem bírja elviselni ezt a rettenetes nagy bűnt, ami a világban van. Ezért van annyi katasztrófa, szerencsétlenség és baj. Ha az emberek megtérnének, akkor a föld, mint jámbor állat, szolgálná az embert. De a bűn láttán fellázad az ember ellen, mert a bűnt nem akarja szolgálni. Ha az emberek nyitott szemmel járkálnának és lenne hitük, mindnyájan megtérnének, és sorsuk jobbra fordulna

Gyermekeim! Minden ember mellett ott áll egy démon, aki akadályozza, gáncsolja és bűnbe akarja taszítani. A legtöbb embert, akik nem imádkoznak, és nem hisznek, sikerül nekik elbuktatni és kárhozatra taszítani. De ti, akiket kiválasztottam, kegyelmemből hisztek és imádkoztok, veletek nem bír el, mert Én mellettetek vagyok, különösképpen azok mellett, akik a Szentáldozásban egyesülnek Velem és mivel ott ragyogok a lelketekben és ezt a kisugárzást látják belőletek, ezért a démonok hordái mind eltakarodnak, mert nem bírják azt a vakító fényt, mely Általam árad belőletek. Ezért maradtam itt köztetek a Legméltóságosabb Oltáriszentségben, hogy megerősítselek titeket földi zarándokutatokon és Velem egyesülve legyőzzétek a sátánt. Ha látnátok, milyen ocsmány és rút a gonosz, és minden bűn, amire rá akarja venni az embert, elmenekülnétek előle. De mivel szép köntösbe öltözteti a bűnt, ezért a gyanútlan hitetlenek a hálójukba esnek.

Kicsinyeim, imádkozzatok a szegény bűnösökért, mert odaát a mennyben meg fogjátok látni, hogy mitől mentettétek meg őket imáitokkal, és együtt fogtok velük örülni az örök boldogság hazájában.

Drága gyermekeim! Vegyétek nagy kegyelemnek, hogy tanítalak benneteket, hogy szólok hozzátok, váltsátok tettekre szavaimat és akkor már itt a földön nagy béke és öröm tölt el benneteket, a mennyben pedig az örök élet boldog részesei lesztek.
Megáldalak titeket Szívem túláradó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: Mk 4, 24: „Jézus szólt.

2016. június 9. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Azért beszélek nektek, hogy eljussatok az igazság ismeretére és üdvözüljetek általa. Kicsi gyermekeim! Legyetek mindig nyitottak tanításaim befogadására, mindig szakítsatok időt lelketek művelésére és üdvösségére! Nincs ennél fontosabb, mint hogy megismerjétek a szent Evangéliumot, a tanítást, az Igét, amelyet elhoztam a mennyből, az Atyától nektek. Ezért születtem meg a Szent Szűztől, az Én drága Anyámtól és lettem Emberré, hogy hirdessem az Igét, és csodáimmal igazoljam, hogy Én Isten Fia vagyok, a Messiás, a Krisztus. Végül föláldoztam Testemet a ti üdvösségetekre és misztikus, Eucharisztikus Testemmel és Véremmel köztetek maradtam, hogy tápláljam lelketeket ebben a kietlen sivatagban, hogy eljussatok az üdvösségre.

Gyermekeim! Az Én Testem és Vérem, melyet a Szentáldozásban, ha tiszta lélekkel fogadtok, minden kegyelmet megad nektek. Megóv titeket a bűntől, amely elválasztana Tőlem. Távol tartja tőletek az összes gonosz szellemet, akik állandóan harcra készen állnak, hogy elveszejtsenek titeket. Megóv, betakar, védőpajzs, biztonság mindazok számára, akik hisznek valóságos Jelenlétemben, segítségemért folyamodnak és szeretnek Engem. Gyermekeim, ha semmi másotok nem lenne ebben a világban, csak egy falatka Kenyér és Bor, amely az Én Testem és Vérem a Szent Eucharisztiában, már mindenetek megvan, mert ez maga az örök élet, az örök boldogság.


Drága kicsinyeim! Naponta adjatok hálát azért, hogy itt maradtam köztetek. Nemcsak akkor, amikor Szentáldozáshoz járultok, hanem ahányszor eszetekbe juttatja a Szentlélek, midig köszönjétek meg, hogy évezredeken át, nap, mint nap, külön-külön minden embernek rendelkezésére állok, hogy a szívébe térjek. Tőletek csak annyit kérek, hogy illő módon, tiszta lélekkel és hittel járuljatok e nagy Szentséghez, amely a legnagyobb kincs mennyben és a földön. Azok, akik vakok, és az evilági mammont hajhásszák, nem boldogok, mert nem tudják mikor, de egyik pillanatról a másikra mindent itt kell hagyniuk. De ti, akiknek Én vagyok az egyedüli Kincsük, magatokkal visztek Engem az Atya trónusa elé, és mint legdrágább Kincset, átadtok Neki ezekkel a szavakkal: „Atyám, hálát adok Neked, Aki Egyszülöttedet elküldted a földre, hogy üdvözüljön Általa a világ. Atyám, köszönöm Neked Őt, a szentek Szentjét, Aki itt maradt köztünk a világ végezetéig, hogy drága szent Testével és Vérével táplálja lelkünket. Atyám, köszönöm Neked, hogy ez a drága Kincs az enyém is lehetett, és hogy most színről-színre láthatom Őt, Aki a világ Megváltója, Üdvözítője, a Te Egyszülött Fiad. Atyám, hálát adok Neked, hogy megteremtettél, hogy üdvözítettél, hogy a Tied lehetek örökkön-örökké. Ámen.”

Drága kicsinyeim! Ezen a földön csak úgy szabad élnetek, mint zarándokok, akik egyik helyről a másikra mennek, mert nincs itt maradandó hazátok. A ti hazátok a mennyben van, ahol a teljes örök boldog élet vár rátok, amelyet megszereztem nektek a keresztfán, értetek kiontott drága szent Véremmel.

Kicsinyeim adjatok hálát Nekem szüntelen ezért a nagy kegyelemért, hogy Általam Atyám gyermekeivé fogad titeket és az örök élet részesei, birtokosai lesztek. Kicsinyeim, azt szeretném, ha a világ forgatagában, megélhetési gondok közepette soha nem feledkeznétek el az igazgyöngyről, az Igéről, a tanításról, az Eucharisztiáról, örök életetekről. Újra csak azt kérem tőletek, hogy ne az evilági mammonért fáradozzatok, hanem az örök boldogságot igyekezzetek elnyerni! Fordítsatok Rám idő! Dolgozzatok saját lelketek megszentelődésén, és másokat is vezessetek el az örök boldogságra!

Kicsinyeim, a boldogság csak Istenben van. Ami a világban van, az csak a boldogság imitálása. Az igazi öröm az örök élet. Hazavárlak titeket Atyám kimondhatatlan szerető karjaiba és az Én irgalmas Szívembe, amely nyitva áll mindazok előtt, akik Istent szeretik. Erre áldalak meg titeket Szívem túláradó, végtelen, irgalmas szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Szentírási megerősítés: Mk 14, 18: „Jézus így szólt…”

2016. június 10. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottjai! Szeressetek viszont Engem úgy, ahogy Én szerettelek titeket! Hogyha kell, az életeteket is feláldozzátok Értem.

Kicsinyeim, mint ahogy Én Önmagamat adtam nektek a keresztfán és a szent Eucharisztiában, úgy Én sem érem be kevesebbel a részetekről: az életeteket kérem, hogy szenteljétek Nekem, vagyis éljetek életszentségben! Ezt úgy éritek el, hogyha átadjátok magatokat Nekem. Ha engeditek, hogy Én irányítsam lépteiteket, Én vezessem gondolataitokat, Én formáljam a lelketeket, és ha minden eseményt átadtok Nekem, hogy Én irányítsam a környezeteteket, és ha mindent elfogadtok, mint Tőlem jövő dolgokat, legyen az jó, vagy rossz, akkor nagy békétek lesz, és nem tud fogást találni rajtatok a sátán.

Kicsinyeim, ha így éltek, gyorsan az életszentség magas fokán találjátok magatokat. Szeretettel gondoltok arra a hivatásra, amellyel megajándékoztalak benneteket, legyen ez világi, vagy egyházi hivatás. Bárhol is vagytok, mindenütt hirdethetitek az Evangéliumot és ne felejtsétek el, hogy ti, akik a keresztségben Mennyei Atyám gyermekei lettetek, az általános szent királyi papság tagjai vagytok. Ez azt jelenti, hogy hirdetnetek kell az Evangéliumot életpéldátokkal, szavaitokkal, tetteitekkel egyaránt. Nagy szükségem van rátok, mint munkásokra az aratásban, mert sok helyre nem jutnak el papjaim és nem tudják elérni azokat, akik nem mennek be a templomba. Ti viszont, akik köztük éltek, hirdethetitek nekik az üdvösség jó hírét.

Drága gyermekeim! Becsüljétek meg papjaitokat, segítsétek őket, különösen, ha rátok szorulnak! Úgy gondoskodjatok róluk, mint legközelebbi családtagjaitokról! Osszátok meg velük javaitokat, mert ők a legnagyobb jót, az üdvösség jó hírét osztják meg veletek. Fogadjátok be őket házaitokba és úgy lássátok el őket, mintha személyesen Engem fogadnátok, mert ők Engem képviselnek! Akkor rátok is vonatkozik, amit mondtam, hogyha csak egy pohár friss vizet adtok valakinek azért, mert az Én tanítványom, nem marad el a jutalma.

Áldjátok mindazokat, akik segítenek, de áldjátok ellenségeiteket is, mert az áldástól megretten a pokol, és lehet, hogy ez az egyetlen áldás fogja üdvözíteni azt a lelket, aki egyébként nem lenne méltó rá.

Hamarosan beteljesülnek a próféciák, akkor egy egészen más világot fogtok élni. Akkor különösen meg fogjátok tapasztalni gondviselő szeretetemet, mert a jelenlegi komfort megszűnik. Éljetek szüntelen készenlétben, legyetek egymás segítségére, legfőképpen pedig szeressétek egymást és viseljétek el egymást türelemmel! Mindig a szándékot nézzétek, hogy milyen szándékból cselekedett a másik ember. Ha rossz szándékból és csalódást okoz, akkor kerüljétek! De ha jó szándékból, akkor megértő szeretettel vegyétek őt körül! Hívjátok őrangyalaitokat, különösen, amikor nagy szükségben és ínségben fogtok élni, kérjétek az ő segítségüket, különösen azt, hogy az ellenséges emberek őrangyalai imádkozzanak védenceik üdvösségéért és azért, hogy jóindulatúakká legyenek hozzátok.

Kicsinyeim, megáldalak benneteket Szívem végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Szentírási megerősítések: Mk 9, 33 cím: A tanítványok oktatása Mk 6, 41-44: Kenyérszaporítás. Az Úr Jézus ehhez kapcsolódóan: „Mindig gondoskodom rólatok.” Mk 6, 50: „Jézus szólt.” Ef 1, 9: „tudtunkra adta akaratának titkát”

2016. június 11. Itthon az Úr Jézus…

Szólni akarok hozzád. Nyisd ki a Szentírást!” Ide nyílt ki: Mt 26,45: „Elérkezett az óra. Az Emberfiát a bűnösök kezére adják.”

Az Úr Jézus: „Eljött üldöztetésetek ideje. Egyházam most megy fel a Golgotára, hogy keresztre feszítsék, mint Engem. Ne csodálkozzatok a próbatételeken, amelyeket megengedek ellenfelemnek! Így vetem alá próbának Hozzám való hűségeteket, hiteteket és bizalmatokat. Minden szenvedéseteket, amelyeken át kell mennetek, ajánljátok fel kínszenvedéseim és kereszthalálom örök érdemeivel egyesítve Atyámnak, a szegény bűnösök megmentéséért. Ezzel rengeteg lelket mentetek meg a kárhozattól. A sátán pedig látva, hogy Én a rosszból is jót hozok ki, tovább áll.

Gyermekeim! Az óra itt van. Éljetek szüntelen készenlétben! Hamarosan megálltok ítélőszékem előtt. Tartsatok ki a Belém vetett hitben és bizalomban! Aki Bennem hisz, nem csalódik. Erre áldalak meg benneteket Szívem túláradó szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: Zsid 1, 1-3: „Sokszor és sokféle módon szólt Isten hajdan az atyákhoz a prófétákban; ezekben a végső napokban Fiában szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé tett, aki által az időket is teremtette. Mint dicsőségének kisugárzása és lényegének képmása, ő tartja fenn hathatós szavával a mindenséget.”

2016. június 13. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Az idő rövid, készüljetek! Beteljesülnek a próféciák. Hamarosan kitör a keresztényüldözés. Most zajlik a világ megtisztítása. Úgy éljetek, mintha már ma beköszöntene hirtelenül mindaz a szörnyűség, amire felkészítettelek benneteket. Tartsatok ki mindhalálig, akkor nincs mitől félnetek, mert lelketek egyenesen az örök hazába repül.
Megáldalak titeket megerősítő áldásommal, Szívem túláradó szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítések: Fil 3, 15: „Isten megvilágosít benneteket” Mk 12, 24: „Jézus felelt”

2016. június 14. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Az Egyházamra váró, sőt már meglévő üldözés megtisztítja Egyházamat. Próbatételnek vetem alá híveimet, hogy valóban hűségesek-e Hozzám? Mert csak a szenvedésekben mutatkozik meg, hogy ki tart ki Mellettem, és hogy ki lesz hűtlen. Tizenkét apostolom, akiket kiválasztottam, a világ végezetéig példaként állnak Egyházam előtt. Mindenféle érzületű és természetű ember megtalálható köztük. Most csak a két szélsőséges pontot emelem ki. Ott volt Péter, aki hűtlen lett Hozzám félelmében és háromszor megtagadott Engem, majd amikor tekintetünk találkozott, szívből megbánta hűtlenségét és élete végéig siratta azt. Tulajdonképpen ez a hűtlen cselekedete erősítette meg a hitét annyira, hogy Én, Aki a szívek és vesék vizsgálója vagyok, rá építettem Egyházamat. Pont őrá, aki elbukott és ezért részvéttel volt minden bűnös iránt, mert megtapasztalva saját gyengeségét, elfogadta a gyengéket, hogy megerősítse őket. És mivel a lelke sajgott azért, mert megtagadott Engem, még nagyobb szeretetre gyulladt Irántam. Ezért kérdeztem meg tőle feltámadásom után háromszor: „Péter, szeretsz Engem?” És ő szívéből válaszolta, hogy igen. És Én mindháromszor megerősítettem: „Legeltesd bárányaimat!” Ti is csak úgy tudtok Engem szolgálni, ha teljes szívetekből szerettek Engem. Jóllehet, nem Én rendeltem el Egyházamban a cölibátust, de elétek éltem Én magam és apostolaim is, mert csak így tudtok osztatlan szívvel szeretni és szolgálni. Ezért, ha ellenfelem el is fogja törölni valamikor is a cölibátust az Egyházban, ti, akik hűek akartok maradni Hozzám, tartsátok meg.

A másik pólus Júdás. Júdás soha nem szeretett Engem. Érdekből csatlakozott Hozzám. Én minden gondolatát ismerve apostolaim közé választottam, hogy előképe legyen a hozzá hasonló utódainak. Ő érdekből csatlakozott Hozzám, mert nagy reményt fűzött ahhoz, hogy beváltom elképzeléseit, és akkor magas rangra és gazdagságra emelem. Amikor látta, hogy Én nem azt teszem, amiben ő remélt, nem leszek Izrael földi királya, hanem szellemi-lelki Királya, és látva azt, hogy mindenki Ellenem van, mert féltékenyek voltak a farizeusok és írástudók, mert mindenki Énutánam jött, azért végképp meggyűlölt és úgy döntött, hogy segítségükre lesz ellenfeleimnek és kiszolgáltat nekik. Majd amikor látva végemet, megszánt, magát vádolta és öngyilkos lett. Látjátok, hogy ha valaki bűnbánatot gyakorol és bocsánatot kér, mint Péter, akkor a legmagasabbra jut. Péter üdvözült szentjeim között foglal helyet a legelőkelőbb helyen, és sírhalmára épült Egyházam legnagyobb temploma, és az ő utódai ott működtek. Júdás viszont, aki ugyan vádolta magát, de nem kért bocsánatot, mert kétségbe volt esve és a sátán minden kétségbeesett bűnösnek azt sugallja, hogy akkora bűnre már nincs bocsánat, és mivel ő együttműködött a sátánnal, így a hálójába esett, és nem tudott tőle szabadulni: ezért lett öngyilkos. Végül még szólnék a szeretett tanítványról, Jánosról. János tiszta szűz apostolom volt. Nem ismerte a testi szerelmet, de lángoló lelki szeretettel vonzódott Hozzám, és annyira szeretett, hogy az életét is odaadta volna Értem bármelyik pillanatban. Mindig akaratomat leste, hogy megtegye, és birtokolta Szívem legtisztább szeretetét. Ő volt az, aki az utolsó vacsorán a keblemre hajtotta fejét, aki Mellettem ült. Aki az Én legfőbb bizalmasom volt. Akit felvittem a Tábor hegyére, és megmutattam neki dicsőségemet, hogy amikor majd ott fog állni keresztem alatt, ez táplálja benne a hitet és a reményt, hogy Isten vagyok, hogy feltámadok és örökké élek és uralkodom. Egyedül ő volt ott apostolaim közül a kereszt alatt, és mivel ismertem mindenre képes, lángoló, tiszta szeretetét, ezért szinte már félholtan, haldokolva hozzá fordultam a keresztről és azt mondtam: „Íme, a te Anyád.” Majd szegény, roskadozó, fájdalmas Édesanyámhoz szóltam: „Íme, a Te fiad.” Így gondoskodtam Anyámról és a szeretett apostolról, hogy egymásban támaszt és vigaszt kapjanak, és megosszák egymással Miattam érzett fájdalmaikat. A világ végezetéig így gondoskodom Enyéimről, akik szeretnek Engem, hogy ha elveszítenek valaki szeretteik közül, akkor melléjük rendelek egy másik embert, aki vigaszt és támaszt nyújt nekik.

Kicsinyeim! Keresztényüldözésről beszéltem nektek. Azt kérem, bár nagyon siralmas, szomorú és kemény lesz, mégis adjatok érte hálát azért, mert ebből a nagy rosszból fogom kihozni a legnagyobb jót: a megtisztult Egyházat, amely ragyogó fényben fog tündökölni a világban és ez a fény nem a mai külső pompa és ragyogás lesz, hanem az Én lángoló szívű, szentéletű papjaim és híveim ragyogása.

Gyermekeim! Minél tisztább és egyszerűbb egy lélek, és nem vonzódik a világi hiúsághoz és dicsőséghez, annál jobban ragaszkodik Hozzám és értékeli kegyelmeimet, amelyekkel elhalmozom őt. Azt kérem, vegyetek példát szentjeimről, akik a szegénységet és a remeteséget választották azért, hogy kiszakadjanak a világ bűvköréből, csábításaiból és egészen Nekem szenteljék életüket. Ezt kérem minden hívemtől. Papjaimtól, szerzetesektől, világiaktól egyaránt. Ezért mondtam: aki követni akar, tagadja meg magát, vegye föl naponta keresztjét és úgy kövessen.

Kicsinyeim! Mezítelenül jöttetek a világra és így is távoztok. Sajnos az életetek során ezt elfelejtitek. Pedig intő jelül adtam, hogy ne gyűjtögessetek, hogy ne a csalóka vagyonban és hatalomban bízzatok és még a testeteket se öltöztessétek kihívóan, hanem szemérmesen, az évszakoknak megfelelően. Azt is mondtam: ahol a kincsed, ott a szíved. Meg azt is: keressétek a mennyek országát és annak igazságát, a többi megadatik hozzá. Ezt azért kértem, hogy a gondolataitok ne a földi hiábavalóságokhoz tapadjanak, hanem mindig Istenre gondoljatok és az Ő igazságaira, és bízzatok Atyámban, Aki gondot visel rátok. Atyám a legnagyobbat, Engem, szeretett Fiát adta oda értetek. Én a legnagyobbat, saját Magamat adtam nektek. Kell-e ennél több? Ha tiszta lélekkel fogadjátok értetek adott Testemet és Véremet, eggyé váltok Velem. Belém istenültök és Én a tiétek vagyok. Belőlem táplálkoztok, Értem éltek. Már itt a földön az örök élet birtokosai vagytok. Gyermekeim, nem több-e ez, mint az egész teremtett világ, ami mulandó, amit itt hagytok, de Engem, Aki a szívetekben élek, magatokkal visztek. Én örök vagyok és titeket is beemellek az örök boldogságba. Általam nyertek örök életet. Kicsinyeim, erre gondoljatok, ezért dolgozzatok, ezért éljetek, ez legyen az első, a legfontosabb az életetekben, hogy járuljatok gyakran a szentségekhez és segítsétek papjaim munkáját, akik imájukkal lehoznak Engem minden oltárra, mert a Szentlélek az ő kérésükre változtatja át a kenyeret az Én Testemé, a bort az Én Véremmé. Imádkozzatok papjaimért, hogy szentek és hűségesek legyenek, és kitartsanak mindhalálig, mert őket százszorosan támadja ellenfelem. Nagy tisztelettel és gondviselő szeretettel vegyétek őket körül és a nők legyenek nagyon tisztelettudó, szemérmes viselkedéssel jelenlétükben. Mert mondom nektek, az a nő, aki elcsábít csak egyet is papjaim közül, jobb lett volna neki meg sem születni. Ti pedig, papfiaim, szeressetek Engem lángolóan, elmélkedjetek gyakran szenvedéseimen, milyen nagy árat fizettem a ti üdvösségetekért! Azonosuljatok Velem, kövessétek példámat és őrizkedjetek minden bűntől! A kísértésekbe soha ne egyezzetek bele! Gondoljatok arra a hatalmas felelősségre, amellyel tartoztok attól a perctől kezdve, amikor meghívtalak benneteket, és amikor föl lettetek szentelve az Úr szolgálatára. Ti fogtok a legtöbbről számot adni, mert a legtöbb talentumot nektek adtam. Egyházam csodálatos lesz. Tiszta, szent, szeplőtelen. Az életszentség ragyogó fényében és dicsőségében fog úszni. A központja Én leszek az Oltáriszentségben. Minden plébánián éjjel és nappal Szentségimádást fognak tartani, ami hatalmas kegyelmeket vonz le rájuk. Mindig bővelkedni fognak papi és szerzetesi hivatásokban és szenteket fognak nevelni az Én még nagyobb dicsőségemre. Így lássátok a hamarosan beköszöntő keresztényüldözést! Áldjatok és magasztaljatok Engem minden rosszért, mert Én mindenből a legjobbat hozom ki. Megáldalak titeket, drága gyermekeim, értetek átszegzett kezemmel az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítések: Mk 9, 7: „A felhőből szózat hallatszott: ez az Én szeretett Fiam, Őt hallgassátok” 1 Tessz 1, 8: „..az Úr szava…”


2016. június 15. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottjai! Nagy örömömet találom bennetek. Ti, akik befogadtatok Engem tiszta szívetekbe a Szentáldozásban, ti vagytok az Én hajlékom, az Én földi mennyországom. Ti, akik hagyjátok magatokat Általam formálni, életszentségre juttatni, az egész örökkévalóságon át annak fogtok örülni, hogy igent mondtatok hívásomra és engedelmeskedtetek törvényeimnek.

Drága kicsinyeim! Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de semmi egyebet nem tehetnek! Lelketek az Én ragyogó palotám, melyet birtokolok, és hogyha a testeteket meg is ölik, lelketeket Magammal viszem Atyám ragyogó trónusa elé, ahol tündökölni fogtok, mint a Nap. Így lássátok a bekövetkező eseményeket! Ne féljetek a haláltól, mert mondom nektek: nincs halál. A lelketek örökkön-örökké élni fog. Atyám előtt lesztek majd örökké, mint Istennek illatozó, csodálatos, színes virágok, akikben Atyám igen nagy tetszését fogja találni. Minden szirmotokra ez lesz írva: „Jézusom iránt való szeretetemből hoztam meg a vértanú áldozatot.” Atyám pedig úgy tekint rátok, mint szeretett gyermekeire, akik kitartottatok hűségesen mindhalálig az Isten iránt való szeretetben.

Kicsinyeim, örömeim! Amíg még földi életetek tart, legyetek résen, mert ellenfelem, a sátán, ordító oroszlán módjára leselkedik rátok, keresi, kit nyeljen el. Szálljatok vele szembe keményen, a hit erejével! Erősen higgyetek Bennem, Mindenható, megtartó Istenetekben! Őrködjetek saját üdvösségetek fölött! Tanításotokkal, imáitokkal és áldozataitokkal mentsétek a lelkeket, hogy ők is üdvözüljenek! Mondom nektek, egyetlen tiszta szeretet-megnyilvánulásotokkal rengeteg lelket mentetek meg a pokol tüzétől. Maradjatok meg a szent tisztaságban és a szeretetben, életpéldátokkal hirdessétek Evangéliumomat! Akkor Engem fognak látni bennetek, és az Én mindenható szeretetem láttán rengeteg lélek megtér és üdvözül.

Gyermekeim! Szeretettel és irgalommal, sokkal több lelket tudtok megmenteni, mint szigorral és a törvény betartatásával. Azért adtam parancsba a szeretetet, hogy elsősorban mindenki saját maga valósítsa azt meg, és így indítsa rá felebarátját arra, hogy viszontszeressen. Én is így cselekedtem. Erre adtam példát nektek. Irántatok való szeretetemből Magamra vettem bűneiteket, és kereszthalált haltam értetek. Majd ezt mondtam: úgy szeressétek egymást, ahogyan Én szerettelek titeket. Ti is szeretetből hordozzátok egymás terhét, önzetlen, tiszta szeretetből segítsetek másokon, viszonzást nem várva, mert Én, a Mindenható Isten mindig gondoskodom rólatok. Amit a kicsinyek közül egynek adtok, azt Nekem adjátok. Aki tettekre váltja Evangéliumomat, megtapasztalja gondviselő, mindenható szeretetemet. Én vele vagyok és ő Velem, és mi ketten mindörökre elválaszthatatlanul egybe forrunk a kölcsönös, végtelen szeretetben. Az ilyen ember már nem önmaga él, hanem Én élek benne, mert elmerül Szívem végtelen szeretetében, mint parányi vízcsepp az óceánban.

Kicsinyeim! Szakadjatok el ennek a világnak a gondjaitól, nehézségeitől, csábításától! Mindig csak a mennyei értékekre szegezzétek tekinteteteket! Csak Engem lássatok a keresztfán és elmélkedjetek kínszenvedéseimen, akkor nagyon sok kegyelmet adok nektek! Ha pedig mindezt folyamatosan megtettétek és megteszitek, elmélkedjetek azon is, amit ígértem nektek, és amit Szent Pál leírt, hogy a földi összes szenvedése nem mérhető a mennyország örömének egyetlen pillanatával. Minden szenvedésben és megpróbáltatásban örüljetek és ujjongjatok, mert az örök boldogság vár rátok, az örök élet, amelyet nem tud elvenni tőletek soha senki. Már most ebben a boldog lelkületben éljétek meg a nyolc boldogságot, az Én végtelen, irgalmas szeretetemet, amely nem szűnik meg soha és veletek marad örökkön-örökké. Erre áldalak meg titeket, drága kicsi gyermekeim, Szívem túláradó szeretetével az Atya, a Fiú és Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítések: 1Tim6, 3: „Krisztus üdvös szavai” Mt 25, 40: „A király így felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.”

2016. június 20. Itthon az Úr Jézus: Szentírási megerősítések: Mk 6, 14 cím: Keresztelő János halála Mk 6, 34: „(Jézus) sok mindenre kezdte őket tanítani”

„Drága gyermekeim! Mint ahogy unokatestvéremet, Keresztelő Szent Jánost lefejezték azért, mert figyelmeztette Heródest, hogy nem szabad testvére feleségét elvenni, vagyis az Én törvényeimet védte és hirdette, ezért halt vértanúhalált. Ti is, gyermekeim, akik a most következő nagy üldözéskor kitartotok Mellettem és törvényeim megtartásában, és megvallotok Engem ez előtt a bűnös, ügyefogyott nemzedék előtt, a véretekkel, az életetekkel fogtok fizetni érte. De ne féljetek, mert csak annyi történhet, amennyit Én megengedek. Ha meg is engedem azt, hogy vértanúkká legyetek Értem, akkor felövezlek titeket az Én erőmmel és nagy vágyat adok a szívetekbe, hogy vágyakozzatok Hozzám szent színem látására és Irántam való hatalmas szeretetetekből az életeteket adjátok Értem.

Drága gyermekeim! A mennyország csodálatos. Nagy béke és szeretet uralkodik mindenütt. Már maga ez csodálatra méltó. A tájak, a színek, a hegyek, a völgyek annyira szépek és színesek, hogy ez a világ, amiben most éltek és Engem dicsőítve csodáljátok, csak halvány másolata és árnyéka annak, ahová várlak benneteket. Oda csak azok léphetnek be, akik Istent szeretik, és szeretetben élnek egymással. Ezt adtam főparancsba, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan Én szerettelek titeket.

Gyermekeim, ha tudnátok, hogy milyen nagy szenvedés vár azokra, akik meghamisítják az igazságot, Tanításomat, amelyért Én a Véremet ontottam és a kereszten kínhalált haltam. Nagyobb a bűnük, mint Júdásnak, aki elárult Engem.

Szentírási megerősítés: Mk 14, 34-36: Majd így szólt hozzájuk: „Halálos szomorúság fogta el lelkemet. Maradjatok itt és virrasszatok!” Valamivel odébb ment, leborult a földre és imádkozott, hogy ha lehetséges, maradjon el ez az óra. „Abba, Atyám! – fohászkodott –, te mindent megtehetsz. Vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!” Azt mondja az Úr Jézus: „Ti is így imádkozzatok minden élethelyzetben. Öleljétek át a keresztet, amellyel megajándékozlak benneteket, mert általa kapjátok meg az üdvösséget. Ez vár Egyházamra is.” Mk 14, 42: „Itt az óra.” Jézus: „Egyházam most megy fel a Golgotára, hol keresztre feszítik, mint Engem. Készüljetek! Éljetek szüntelen készenlétben. A lelketek legyen patyolat tiszta, indulásra kész, mert hamarosan színt vallotok ítélőszékem előtt. Mindezeknek be kell teljesedni, mert nem különb a szolga uránál, sem a tanítvány mesterénél. Ha Engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Amint Engem megöltek, titeket is megölnek Érettem. De ne féljetek, Én előre mentem, hogy helyet készítsek nektek. Atyám házában sok hely van. Szeressétek Istent mindenekfölött, mert az ilyeneknek készült a Mennyek Országa. Édesanyám ezért könnyezik újból, mert látja sok lélek vesztét, akik rohannak a kárhozatba ahelyett, hogy megtérnének, és az üdvösségükön dolgoznának. Fogadjátok megerősítő áldásomat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2016. június 21. Itthon az Úr Jézus:

Szentírási megerősítések: Kol 3, 16: „Krisztus tanítása” 4, 5: „Az időt jól használjátok fel” 4,12: „Megvalósítsátok Isten akaratát”

„Drága gyermekeim! Éljetek egymással mindig békében és szeretetben! Ezért imádkozzatok, hogy meg tudjátok valósítani, mert Nálam nélkül semmit sem tehettek.

Drága gyermekeim! A béke és a szeretet, amely Belőlem forrásozik, gyógyítja a lelket és a testet. E kettőből forrásozik a harmadik, legnagyobb gyógyszer: az öröm. Az öröm értelmet ad az életnek, a vidámság a lélek és a test gyógyszere. Igyekezzetek derűsen élni és soha ne hagyjátok, hogy a sátán kilopja a derűt a szívetekből! Onnan ismeritek meg, hogyha kísértést szenvedtek, hogy rögtön eltűnik a derű. Szomorúság, nyugtalanság, ingerültség lép a helyébe. Az ilyennel ne foglalkozzatok! Teljesen hagyatkozzatok Rám! Az ördögnek az a legnagyobb pofon, ha mindjárt Engem hívtok és kisgyermekként, szelíden Rám hagyatkoztok, és teljes szívetekből kéritek: Atyám, legyen meg a Te akaratod! A sátán, aki engedetlen volt, és emiatt letaszíttatott a mennyből, nem bírja az engedelmességet és az alázatot, mert ő a gőgje miatt volt engedetlen. Ti ellenben kövessétek az Én példámat és az Én legnagyobb követőm példáját, az Én Szent Anyámét! Mi megéltük a teljes engedelmességet az Atyának, és a legmélyebb alázatot az emberek előtt, akik oly mélyre gyaláztak és aláztak mindkettőnket, hogy embert ennyire nem aláztak meg, mint Engem a keresztfán és Anyámat a kereszt alatt

Gyermekeim! Öltsétek magatokra a szent közömbösséget, mint a szentek tették előttetek, többek között Vianney Szent János is. Amikor egy nap kivette a levélszekrényből a leveleit, annak a fele gyalázkodó, szidalmazó tartalmú volt, a levelek másik fele pedig magasztalta az ő életszentségét és hivatását. Majd miután elolvasta, letette ezeket az írásokat és annyit mondott: Uram, Jézus, csak az vagyok, ami Előtted vagyok, por és hamu, semmi, mert Nélküled semmi nem vagyok. Nem bánkódott a szidalmak miatt, és nem örült a dicséretnek, hanem mély alázatban lábam elé vetette magát és könyörgött Hozzám, hogy mindig fölismerje és megtegye az Én akaratomat és csak szeretni akart Engem lángolóan és mindent elfogadott az Én kezemből és a rosszért ugyanúgy hálát adott, mint a jóért, mondván, hogy egyedül Isten tudja, mi válik az üdvösségére. Tanuljatok e szent papomtól, aki kitartó imájával rengeteg lelket vonzott Hozzám. Nem magához, hanem Énhozzám, mert hiszen ő semmisége tudatában Engem adott a híveknek és mély alázatában mindig Engem dicsőített és magasztalt. Sokszor elcsuklott a hangja, amikor prédikált. A könnyei folytak a meghatottságtól, majd rámutatott a tabernákulumra és csak ennyit mondott: „Ő itt van.” Ez a legszebb szentbeszéd, hogy tudatosítsátok magatokban és a rátok bízottakban, hogy Én köztetek vagyok, Én jelen vagyok, Én Isten vagyok, Akit fölfogni nem vagytok képesek. De Emberré lettem, hogy szenvedjek és meghaljak, mert Magamra vettem bűneiteket, hogy üdvözítselek benneteket.

Ti papjaim! Hangoztassátok állandóan az Én jelenlétemet a Legméltóságosabb Oltáriszentségben, az Igében, mert Én vagyok Isten Igéje, Aki lehoztam Atyám Tanítását a földre, de leginkább sugározzátok és éljétek meg a szeretetet! Mert az első kettőben hinni kell, de ha Énértem szerettek, abban nem kell hinni, és megtapasztalják az emberek, hogy általatok köztük járok. Egy jó szó, egy mosoly, egy biztatás lángra lobbanthatja a pislákoló mécsest és a megtört nádszálat kiegyenesíti, a gyenge hitet megerősíti és szentté formálhatja a személyt.

Pap fiaim, gyermekeim! Újra csak azt mondom: szeressetek, ti mindig csak szeressetek! Szeressétek mindazokat, akiket elétek hozok! Már előre imádkozzatok azokért, akiket elétek fogok vezetni, hogy kitárják szívüket, fogadják be tanításomat és a ti szeretetetek láttán lángra lobbanjon Irántam a szívük. Ezt úgy éritek el, hogy példát adtok az Istenszeretetre. A Szentségimádásokon, az irgalmasság jócselekedetei által és a lángoló hit által, amellyel hirdethetitek az Igét.

Papfiaim, gyermekeim! A ti kezetekbe adtam híveitek üdvösségét. Rajtatok múlik, hogy még nagyobb szeretetre gyulladjanak Irántam, vagy csalódást okozva nekik, elforduljanak Tőlem. Mutassatok jó példát, éljetek életszentségben, mert a példa vonz. Életszentségetek láttán sok tiszteletben és követésben lesz részetek. Lesznek ugyan, akik kigúnyolnak, de ezekkel ne foglalkozzatok.

Papfiaim! Legyetek mindig alázatosak, engedelmesek, így kövessetek Engem végig a keresztúton, mert a szentek életútja a Krisztus-követés, az önmegtagadás és a kereszthordozás.
Lángoló szeretettel szeressetek Engem, Aki meghaltam a ti bűneitekért, hogy üdvözítsem a lelketeket. Személyesen mindezt értetek tettem. Így tekintsetek Rám, a keresztre, értetek vérző, haldokló Testemre, átdöfött Szívemre! Így elmélkedjetek szenvedéseimen! Tegyétek ezt gyakran, lehetőleg naponta, ha tudjátok, többször is! Ha csak egy pillanatnyi időtök van, amit mindig meg fogok nektek adni, röpítsétek fel Hozzám lelketeket, és mondjátok Nekem: „Jézusom, szeretlek! Köszönöm Neked mindazt, amit értem tettél.” Hajtsátok fejeteket Szívemre, merüljetek el Szívem végtelenül szerető lángtengerében, és megtapasztaljátok az Én semmihez sem hasonlítható édességes szeretetemet. Amelyet megosztok mindazokkal, akik őszintén és tisztán szeretnek Engem, ragaszkodnak Hozzám, törvényeim megtartásához, és engedelmeskednek Nekem. Soha nem kérdezik, hogy „miért”. Ha csalódások érik őket, vagy ha nehéz teljesíteni akaratomat, Velem együtt imádkozzák a Gecemáni-kertben mondott imámat: „Atyám, ne úgy legyen, ahogy Én akarom, hanem ahogy Te!” Ezt az engedelmességet kérem tőletek, papfiaim és mindazoktól, akik követni akarnak Engem, és ez által életszentségre jutnak. Azt a rendíthetetlen hitet kérem, amire szent Anyám adott példát. Amikor meghalt, elernyedt Testemet ölébe helyezték, rendíthetetlenül hitte, hogy harmadnapra feltámadok. Hitte, mert hitt szavaimnak, amelyet mondtam és megígértem, és hitt Gábriel arkangyalnak, aki hírül vitte neki, hogy Gyermeke a Szentlélektől fogan, és királyságának soha nem lesz vége.

Gyermekeim! Ti már kétezer évvel azután éltek, apostolaim tanúságtétele által megtudtátok, hogy föltámadtam és fölmentem a Mennybe. Naponta megtapasztaljátok Jelenlétemet, ha hittel imádkoztok Hozzám, és a Szentlelket, Akit elküldtem nektek. Ő eszetekbe juttat mindent.

Gyermekeim! Ti, akik a Szentlélek kiáradásában éltek, mert a Szentlélek 2000 éve folyamatosan kiárad, ahol kérik, ahová hívják, ott működik. Lehozza az isteni kegyelmeket, és Ő imádkozik bennetek és általatok kimondhatatlan szavakkal. Egyedül Ő ismeri az Isten akaratát, rátok vonatkozó örök szent tervét, és segít nektek, hogy ezt megvalósítsátok.

Gyermekeim! Minden megfogant emberélet Isten örök tervébe van beírva. Isten minden új megfogant élettel egy megálmodott új személyt hoz létre, akivel Neki személyesen örök szent terve van. Isten már előre kikészítette ennek a személynek a kegyelmet, hogy szentté legyen, és hogy fölismerje és beteljesítse akaratát. Ezért halálos bűn beavatkozni, mintegy eltörölni Isten alkotó szeretetét, és megölni az ártatlan magzatot, akiben Isten reménye rejtezik. Mert minden ember Isten képére van teremtve, minden embernek Krisztus-arcúnak kell lenni, magán hordozva a Szentlélek pecsétjét, az értelmet és a szabad akaratot. Amely az Istenképűség tulajdonsága, ami fölé emeli a természetnek, amit Isten a lába alá helyezett.

Gyermekeim! Az embernek méltóság adatott és ez a méltóság abban rejlik, hogy tud imádni és imádkozni. Az embernek ez az elsődleges kötelessége, hogy hálát adjon Teremtőjének, imádja Őt és szeresse úgy, hogy megtartja törvényeit. Minden szülőnek és nevelőnek erre kell nevelni a gyermekeit! Ha ez lenne az emberek elsődleges feladata, akkor béke és boldogság lenne ezen a földön, nem lenne kenyérgond, mert a pénzt nem a gyilkolásra, a fegyverekre és a mérgekre költenék, hanem a megélhetésre és a jólétre, amely minden embernek kijár.

Gyermekeim, imádkozzatok a békéért, az emberek megtéréséért és azért, hogy jöjjek vissza a földre, és teremtsek rendet ebben a zűrzavarban, amely ma a világot jellemzi. Tudjátok, mi ez a világ ma? Ez egy közönséges csatatér, amelyen a démonok kínozzák-gyötrik áldozataikat, az embereket egymásra uszítják, a semmitmondó sérelmeket fölnagyítják, hogy ember ember ellen legyen, és minden apróságért öljön-gyilkoljon és hatalomvágyból uralkodjon csak azért, hogy ő legyen a képzelt magaslaton és nem gondolják azt, hogy itt minden elmúlik. A testük a porba hanyatlik és a lelkük örökkön-örökké azt fogja szenvedni a másvilágon, a pokolban, amit ő okozott másoknak.

Gyermekeim, mindez a sátán csapdája. Ha nem állnátok szóba a kísértővel, ha megtartanátok Isten törvényét és imádkoznátok, akkor békében és szeretetben élnétek. A sátán nagyon alattomos, legtöbbször azt sugallja, hogy az a sok rossz, a személy akarata, pedig ez közönséges kísértés csak azért, hogy válaszfalakat húzzon ember ember közé és ellenségeskedést szítson, meg félelmet.

Gyermekeim, arról lehet nagyon könnyen felismerni, hogy kísértés alatt álltok, vagy már a sátán csapdájában vergődtök, ha reményvesztettek vagyok, ha csüggedtség uralkodik rajtatok, ha elkeseredtek, ha öngyilkossági gondolataitok vannak, ezek mind-mind ellenfelem csapdái. Ebből csak úgy tudtok kikerülni, ha imádkoztok, ha kéritek Tőlem a hit kegyelmét, és ha megtértek Hozzám, törvényeim szerint éltek, és elkezdtek szeretni. Mert, ahogy az elején mondtam, a szeretet, az öröm és a vidámság gyógyít, és a remény biztonságot ad.

Kicsi gyermekeim! Gondoljatok arra, hogy ti mindannyian Isten szeretetéből léteztek! Tőle kaptátok az életet, amely örökké tart és ez a földi lét csak egy pillanat ahhoz az örök élethez képest, amely fel van kínálva nektek. A döntés a ti kezetekben van. Döntsetek Mellettem, szakítsatok a bűnnel, ne gyűlölködjetek, éljetek szeretetben! Akkor Én kiemellek benneteket abból a tengernyi rosszból, amiben addig részetek volt. Egészen Magamhoz emellek az életszentség csúcsára és már itt a földön elkezditek örök életetek boldogságát, amely a Mennyben fog kiteljesedni. Minden gyermekemre, aki Engem választ, ez a boldog sors vár. Jaj, azoknak, akik kitartanak bűneikben, nem akarnak megváltozni, mert ha ilyen állapotban találja őket a halál, örökké el lesznek választva Tőlem.

Gyermekeim, térjetek meg még ma, mert nem tudjátok, hogy a holnap rendelkezésetekre áll-e, vagy nem. Fogadjátok megerősítő áldásomat, Szívem végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Gal 2, 20: „Élek, de már nem én, hanem Krisztus él bennem.” 3, 1 cím: A megigazulás a hitből fakad 3,6 „Ábrahám hitt Istennek és ez megigazulására szolgált”

2016. június 22. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Szívemnek kedves választottjai, éljetek szüntelen készenlétben! Már mindent tudtul adtam nektek. Az idő rövid. Éljetek úgy, mintha már ma megtörténne mindaz a prófécia, amiről beszéltem nektek, mert hirtelen fog lesújtani mindazokra, akik felkészületlenül élnek és nem figyelnek üzeneteimre. Üzeneteim megadják a tisztánlátást, mert megtanítanak értelmezni az idők jeleit és azt, hogy a Szentírás melyik korra vonatkozik. Jóllehet, ami a Szentírásban áll, az többször ismétlődik, de mégis az idők jeleit látva tudjátok, hogy már közel van visszatérésem ideje a földre. A napot és az órát senki nem ismerheti, csak az Atya egyedül, de a jelek tanúsítják ezt. Ezért, gyermekeim, ti, akik a szeretet szövetségében éltek Velem, örüljetek és ujjongjatok, mert közel van megváltásotok. Akik viszont még mindig elcsatangoltak, és az elveszett juhok számát szaporítják, térjenek vissza Hozzám, figyeljenek üzeneteimre, figyelmeztetéseimre, amely által utánuk megyek, hogy megkeressem az egy elveszettet és hazavigyem Atyán házába.

Gyermekeim, én mindegyikőtöket kivétel nélkül meg akarlak menteni. Én tudom, miben áll a pokol. A legnagyobb szenvedés az Istentől való örök elszakítottság. Ettől akarlak megóvni benneteket. Ott mindenki magányos és szenvedése örökké tart. Míg a mennyben nincs szenvedés, mert az Isten letöröl szemetekről minden könnyet és örökké tartó boldog élettel ajándékoz meg.

Kicsinyeim, ne foglalkozzatok a világgal és a benne zajló eseményekkel, csak annyira, amennyi elengedhetetlenül szükséges az életetekben. Itt minden elmúlik. Szemeteket mindig az odafent valókra irányítsátok, és az örökkévalókkal foglalkozzatok! Akkor készenlétben lesztek, ha váratlanul rátok köszönt a halál. Merüljetek el irgalmas szeretetemben, tartsátok meg törvényeimet, akkor minden kegyelmet megadok, és minden elképzeléseteket felülmúlóan gondoskodom rólatok. A tenyeremen hordozlak titeket, mint parányi csecsemőket, akiket édesanyjuk táplál.

Gyermekeim, készüljetek, mert közel az óra, amikor meg kell állnotok ítélőszékem előtt, amikor minden gondolatotok, szavatok és cselekedetetek napvilágra kerül és ezeket hozzátok magatokkal, és ezek határozzák meg, hogy hová mentek a földről. Éljetek szeretetben, szeressétek Istent mindenekfölött, a felebarátot pedig úgy, ahogy Én szerettelek titeket! Akkor az örök boldogság vár rátok és nincs mitől félnetek. A világban levő csapások miatt ne rémüldözzetek! Ezeknek mind meg kell történnie. Ez az Isten végzése, ami benne van a Szentírásban, hogy megtisztítsam a földet, mert előre láttam a bűn elhatalmasodását. Ti biztonságban vagytok, mert akár éltek, akár haltok, az Enyéim vagytok. Megváltottalak titeket és Atyám Országába viszlek benneteket. Fogadjátok megerősítő áldásomat Szívem túlcsorduló szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítések: Mk 6, 41: Kenyérszaporítás (az Úr gondoskodik) 50: „Jézus szólt hozzájuk” Kol 3, 16: „Krisztus tanítása” 4,5: Az időt jól használjátok fel 12: „hogy teljesen és tökéletesen megvalósítsátok Isten akaratát.”
 

2016. június 23. Itthon az Úr Jézus:

Szentírási megerősítések: Mk 1, 17: „Jézus ezt mondta nekik: gyertek, kövessetek, és emberek halászává teszlek benneteket” 2Tessz 1, 4-7: „Dicsekszünk is veletek Isten egyházaiban: állhatatosságotokkal és hitetekkel, amelyet tanúsíttok a sok üldözés és zaklatás közepette. Ezeket elviselitek az Isten igazságos ítéletének előjeleként, hogy majd méltók legyetek az Isten országára, hiszen szenvedtek érte. Méltányos egyébként, hogy az Isten üldözőiteknek üldözéssel fizessen meg. Nektek, üldözötteknek pedig velünk együtt megnyugvást adjon, amikor Urunk Jézus eljön hatalmas angyalseregével a mennyből” 2, 3-8: „Semmiképpen meg ne tévesszen valaki titeket, hiszen előbb be kell következnie az elpártolásnak, és meg kell mutatkoznia a bűn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, aki mindenek fölé emelkedik, amit Istennek és szentnek neveznek. Sőt, Isten templomában foglal majd helyet, és istennek akar látszani. Nem emlékeztek, hogy minderről beszéltem nektek, még amikor nálatok voltam? Tudjátok azt is, mi késlelteti föllépésének idejét. A gonoszság titka már munkálkodik, csak annak kell még az útból eltűnnie, ami még késlelteti. Akkor majd megjelenik a gonosz, de Urunk, Jézus elsöpri szája leheletével, és megsemmisíti jövetelének tündöklésével.”

„Drága gyermekeim! Az üldözés már elkezdődött. A sátán most rúgja az utolsókat, most akarja kiforgatni az Egyházat sarkaiból az Antikrisztus feltűnésével. De ti ne féljetek, mert csak annyi történhet meg, amennyit Én megengedek neki. Egyházam olyan, mint a hajó a viharos tengeren, amely recsegve-ropogva elsüllyedni készül. Most teljesül be Don Bosco álma, amikor az Egyházat csak a két oszlop, a Legméltóságosabb Oltáriszentség és a Mária-tisztelet fogja megmenteni.

 
Gyermekeim! Nektek adtam a keresztfán az Én legszentebb Anyámat, Máriát, Aki által születtem a világra, és Aki nélkül a Megváltás nem ment volna végbe. Anyám a Közvetítő a bűnös ember és Köztem, az Ő közbenjárása hatalmas kegyelem, mert Neki semmiben nem tudok ellent mondani. Ezért ha gyors és hathatós segítséget akartok kapni, minden imátokat Égi Édesanyátok által terjesszetek Elém. Ékes példája ennek a Szentírásban a kánai menyegző, ahol az első csodámat Szent Anyám közbenjárására tettem, noha még nem jött el az Én csodatételem órája. Amikor a vizet borrá változtattam, ez előképe az Eucharisztiának, amelyben, az utolsó vacsorán a bort az Én Szent Véremmé változtattam át. S mint ahogy az első csodámnál Édesanyám járt közben, hogy megtegyem, úgy a Megváltásban szintén Ő állt keresztem alatt és imádkozott az Egyházért és fölajánlott Engem, mint Legszentebb Áldozatot az Atyának a bűnösök megmentéséért, a világ megváltásáért. Ezért a legnagyobb tisztelet illeti meg Őt részetekről. Ne féljetek Őt szeretni és tisztelni, mert ezzel nem kisebbítitek az Én tiszteletemet és imádásomat, sőt, még inkább elmélyítitek, mert Édesanyám legelső tisztelője a Mennyei Atya volt, Aki kiválasztotta Őt, hogy az Én Édesanyám legyen. A Szentlélek szállt le Rá, Aki által Én fogantam. Ő a Szentlélek mátkája. Én pedig a Fiúisten, már az Ő tiszta szűz méhében szerettem és tiszteltem Őt és miután megszülettem erre a világra, oly nagy szeretettel halmoztam el, hogy Ő volt a világ legboldogabb Édesanyja.

Gyermekeim! A sátán szakította szét Egyházamat és a sátán az, aki félelmet ültet ezeknek a leszakadt tagoknak a szívébe, hogyha tisztelik Anyámat, azzal kisebbítik az Én dicsőségemet. Újra mondom, ne féljetek teljes szívetekből tisztelni és szeretni Anyámat, Aki erre a leginkább méltó, és Vele egyesülve imádjátok a Legszentebb Szentháromságot. Édesanyám mellett ott állt Szent József, aki nélkül szintén nem jöhetett volna létre a Megváltás műve, mert ha ő nem vállalja föl az apaságot, Anyámat megkövezték volna a zsidótörvények értelmében. Csak így voltam biztonságban, Szent József védelme alatt, a Szent Családban: Anyám és Én az ő gondokoskodó és védelmező szeretete alatt. Kérjétek az ő közbenjárását! Tiszteljétek, szeressétek őt, mert mondom nektek: őt legelőször Én szerettem a legjobban, akit földi apámként tiszteltem, aki gondoskodott Rólam, mindenhova elkísért és nevelt.

Drága gyermekeim! Most visszatérek az üldözésre, az Egyház szakadásra, a viharra, amely a tengeren tombol és el akarja süllyeszteni az Egyházat, mint hajót.

Gyermekeim! Egyházamat a ti imáitok mentik meg. Ti, a kicsinyek, a szegények, a betegek, az elesettek, a kereszthordozók tartjátok fönt az Egyházat és a világot, mert a ti imáitok hatol fel Hozzám, ami leesdi kegyelmemet Egyházamra. Most különösen imádkozzatok szent papokért, akiknek azt a feladatot szánom, hogy rejtekben levő földalatti Egyházamban működjenek, továbbra is bemutatva a Legszentebb Áldozatot, a Szentmisét, amelyet hamarosan el fognak törölni. Igaz híveimtől, akik most részt vesznek a Szentmisén, azt kérem, hogy ne menjenek oda, ahol eltörlik a Legszentebb Áldozatot. Ott nektek nincs mit keresni. Ti maradjatok a rejtekben és adjatok hálát érte, hogyha igazi Szentmisén vehettek részt, és imádhattok Engem az Oltáriszentségben.

Gyermekeim, ez nem tart sokáig, mert a sátán napjai meg vannak számlálva. Az örök győztes Én vagyok és diadalmaskodni fogok az ördög fölött. Égi Édesanyátok kezét megfogva, az Ő Istenanyai palástja alá gyülekezzetek be, úgy könyörögjetek Hozzám irgalomért és kegyelemért és Őt kérjétek, hogy helyezzen be titeket irgalmas, szeretettől lángoló Szívembe. Én lefoglallak Magamnak benneteket, Szent Vérem oltalmával elrejtelek titeket a gonosz pokoli hordák elől, és különleges védelmemet fogjátok élvezni.

Drága kicsinyeim! Az idő rövid. Mindezek hamarosan beteljesülnek, de ne féljetek, annak örüljetek, hogy nevetek be van írva az élet könyvébe. Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig. Áldásom megerősít és elkísér benneteket az örök életre, amelyet Szívem túláradó szeretetével adok rátok, az Atya, a Fiú és Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: Zsid 3, 7: „A Szentlélek mondja”

 

2016. június 26. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága kicsinyeim, Szívemnek választottjai! Nagyon kedvesek vagytok Számomra. Atyám csodálatosan gyönyörű helyet készített nektek országában. Én a Véremmel fizettem értetek váltságdíjat.

 

Gyermekeim! Vágyakozzatok nagyon ebbe a csodálatos, gyönyörű országba, ahol színről színre láthattok Engem, az Atyát és a Szentlelket. Vágytok nagyon megdicsőít Engem. Azért, mert csak azok tudnak Hozzám vágyakozni, akik mindenekfölött szeretnek Engem, életszentségben élnek, és minden reményük, vágyuk, örök céljuk Én vagyok.

 

Gyermekeim! Hirdessétek ezt a vágyatokat mindenkinek, hogy ők is kedvet kapjanak hozzá! Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem foghatja, amit Isten azoknak készített, akik szeretik Őt.

 

Gyermekeim! Ha tudnátok, hogy odaát mennyi boldogság vár rátok, siettetnétek elköltözéseteket a földről. De csak akkor jöhettek ki porsátor testetekből, és szállhattok fel a mennybe, ha maradéktalanul teljesítettétek rátok vonatkozó örök szent Tervemet. Ezért imádkozzatok, hogy felismerjétek és tegyétek meg akaratomat, és maradéktalanul tejesítsétek rátok vonatkozó örök szent tervemet.

 

Kicsinyeim! Az életetek a földön nagyon rövid. Az örökkévalósághoz mérten nagyon kevés. Ezért ne rendezkedjetek be a földön! Tudatosítsátok magatokban, hogy itt ti csak zarándokok vagytok. Azért vagytok itt, hogy életszentségben éljetek, és ezzel elnyerjétek az örök életet. Életpéldátokkal hirdessétek az Evangéliumot mindazoknak, akiket elétek hozok! Beszéljetek tanításomról, és tegyetek sok jót, hogy miattatok magasztalják az Istent!

 

Gyermekeim! Ha így éltek, halálotok napja égi születésnapotok lesz. Vezessetek másokat is az üdvösségre, és akkor bő termést hoztok. Gazdagon érkeztek meg országomba. Itt annak fogtok a legjobban örülni, hogy megdicsőítettétek Nevemet a földön. Törvényeim megtartása, az életszentség, és a lelkek megmentése, az Isten szeretete mind megdicsőíti Nevemet, amiért örök jutalmat adok.

 

Drága gyermekeim! Engedelmeskedjetek tanításomnak, és akkor gyorsan életszentségre juttok. Én pedig veletek vagyok mindig, és az örök életre vezetlek benneteket. Erre áldalak meg titeket, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Ima a Szentlélek által: „Áldalak Téged Atyám a Szentlélek által, Aki a semmiből megteremtettél, Magadhoz vonzottál, hogy dicsőítsem Szent Nevedet.

 

Áldalak és magasztallak Téged Szent Fiadért, Akit elküldtél, hogy megismertesse velünk Szent Tanításodat, az Igét. Ő Maga lett a megtestesült Ige, mert megvalósította Tanításodat, ezzel példát adott nekünk. Ő Maga a szeretet, Aki úgy szeretett minket, méltatlan bűnösöket, hogy az életét adta értünk, hogy el ne vesszünk, hanem örökké éljünk.

 

Áldott légy Atyám, a Te Szent Fiadért, Aki példaképünk, Üdvözítőnk és Megváltónk.

 

Áldalak Téged Atyám, Aki elküldted nekünk a Szentlelket, Aki imádkozik bennünk, és elvezet Hozzád az örök életre. Áldott légy Atyám a Szentlélek Istenért, Aki befejezi Krisztus megváltásának művét. Eszünkbe juttatja az Igét, és segít azt tettekre váltani.

 

Hőn szerető Mennyei Örök Édesatyám! Tebenned áldom és imádom Fiadat, Jézus Krisztust, Aki ezt mondta: „Aki Engem lát, látja az Atyát is. Az Atya és Én egy vagyunk. Az Atya Bennem van, és Én Őbenne vagyok.” Köszönöm Neked Istenem, jó Atyám, Szent Fiadat, Aki Emberré lett, hogy üdvözítsen minket.

 

Hőn imádott Mennyei szerető Örök Édesatyám! Kérlek, fogadj be minket országodba a Te Szent Fiadért, Üdvözítő Istenünkért! Ámen.”

 

PostHeaderIcon Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által

Jézus Szentséges Szívének ünnepe

2016. 06. 05, Vasárnap (Mezőkövesd)

Lelkem a Mennyben járt, és láttam az angyali seregeket a szentekkel együtt, hogy miként imádják, tisztelik az Úr örök és titokzatos szívét. Ez az isteni szív oly hatalmas volt, hogy a lándzsa által okozott mély sebet is szemlélni lehetett közelről. Még most is hallom fülemmel, ahogyan Jézus szíve dobog. Ez a szív él, nem halott! Láttam milyen folyamat megy végbe ebben a szentséges szívben. Amikor a világ egy pontján szentmisét mutatnak be, és gyóntatnak, akkor Jézus Szívsebe megnyílik, a belőle kifolyó vér és víz ráhull a gyóntatóra és a bűnbánó gyónóra. A mi Urunk fenséges szeretetével átöleli felszentelt fiát az Ő irgalmával, szeretetével és azt mondja a fülébe: „Légy irgalmas, ahogyan Én is irgalmas vagyok hozzád, amikor bűnbánattal könyörögsz megbocsátásomért! Te az eszközöm vagy. Amikor leperegnek rólad az emberek által megvallott vétkek, tudd, hogy Én működöm benned. Egyetlen pap fiamnak sem ajánlom, hogy a vétkekben elmerüljön, mert akkor ő maga is meglátja a vétkek sötét mélységeit. Ó, te lélek, micsoda gyötrelem és kín a sátánnak látni, ahogyan a bűnösökről lehullnak a vétkek láncai és szabadok lesznek! Ne csodálkozz, hogy a gyóntatószékben is alkalmat talál arra, hogy megzavarja felszentelt szolgáim lelki nyugalmát! Böjtölj és merülj el az imádságban, ahogyan a szentek is tették pl. Pio atya, Vianney Szent János! Ó, milyen nagy kínszenvedést jelent Nekem, amikor zárva látom a gyóntatószékeket szentmise előtt, alatt és után! Azok a papok, akik nem gyóntatnak, nem tudják, hogy mitől fosztják meg gyermekeimet! Amíg bűn van a világban, mindig lesz olyan lélek, aki gyónni akar, mert az Én kegyelmem sosem apad el. Az apokalipszis idejét élitek, ezért még inkább nélkülözhetetlen a bűnbánat szentsége.”

Láttam, hogy a szentáldozás során hogyan egyesül az ember szíve az isteni szívvel. Jézus szívét kívül-belül átjárta a szeretet tüze egészen különleges módon. Olyan volt ez a szív, mint hatalmas tűzgolyó, ami árasztotta magából a lángcsóvákat. Amikor közeledett az ember gyenge és törékeny szívéhez, akkor egyre kisebb lett. Isten olyan tapintatos, hogy nem akarja, hogy féljünk Tőle és belehaljunk az egyesülésbe. Vannak szentek, akik belehaltak. Jézus azt mondta róluk: „Ők ékes jelei annak, hogy szeretetem mindenekfölött álló és képes megszüntetni a test minden érzékelését anélkül, hogy megsemmisítené. Az Én szeretetem örök, és halhatatlan, ezért csak egy halhatatlannal egyesülhet. Ha nem lenne lelketek, miként az állatoknak, akkor nem részesülhetnétek ebben az egyesülésben, mert nem alacsonyítom le Magamat ahhoz, ami nem az Én képmásom. Ó, nem is tudjátok, hogy megtestesülésem milyen felülmúlhatatlan ajándékot jelentett az ember számára! Születésemkor az egész teremtett világ megrendült, ahogyan kereszthalálom és feltámadásom pillanatában is. Emberségemmel felemeltem az embert abból, amivé lett az első bűn óta. Én vagyok a második Ádám, aki visszaszerezte nektek az istengyermekséget, amit annak idején Ádám és Éva elvesztett. Az angyalok halhatatlanok, nincs anyagi testük, ám teljes ismeretük van a Szentháromságról. Ők nem áldozhatnak, mert mindenben részesültek és nincs szükségük rá, míg ti törékeny testben vagytok, amiben lelketek rejtve van. Ha lelketek nem táplálkozik Velem, akkor a testtel együtt elenyészik. Én nemcsak a lelketek számára hoztam el a szabadulás ajándékát, hanem a testeteknek is. Feltámadásom csodálatos jele annak, hogy Atyám a testeteket is ugyanúgy fel akarja emelni, mint a lelketeket. Mert az első emberpár hasonló állapotban élt az Édenkertben, ám az Én halálom és dicsőségem magasabbra emelte az embert, mint amilyen eredeti állapotában volt. Gyermekem, a bűn lealacsonyít titeket az állatok szintjére, sőt még őket is túlhaladjátok. Az állat ösztönnel él, de az ember értelmet kapott és szabadakaratot. Ha az ösztönök uralkodnak az emberen, akkor megismeri a bűn legsötétebb oldalát, és nem fog tudni onnan kijönni, csak az Én kegyelmemmel. Legyetek lelki, és ne testi emberek, ahogyan Szent Pál tanítja nektek! Vágyakozzatok a tökéletes jó után, és ne szüntessétek meg egy pillanatra se kéréseiteket, hogy ez a vágy el ne múljon bennetek! Én táplálom bennetek ezt a vágyat, és gyújtom lángra szíveteket. A sátán erre képtelen lenne, mert ő az ellenkezőjét akarja, ennek a jóra irányuló vágynak a megszüntetését. Boldog az az ember, aki nem veszi le tekintetét Rólam! Édesanyám így cselekedett, és ez tartotta meg őt a legnagyobb szorongattatásban is, amikor Engemet el kellett veszítenie. Merüljetek el Édesanyám hitében, amit Magam alakítottam tetszésem szerint. Az ő hitéhez hasonuljatok, mert tökéletes Évaként követendő példát nyújt nektek.”

Később láttam a feltámadt, megdicsőült Jézust az oltár fölött, és szívéből a világossága sugarai áradtak ki minden magyar emberre. Az Úr hallgatta a himnuszokat, a Te Deumot és azt mondta: „Ez az Én szeretett népem, akiben kedvemet lelem.” És szívéből elővett egy fényes magot, amit elrejtett a magyar földben e szavakkal: „Ez a föld Édesanyámé, és azt akarom, hogy bő termést hozzon. Kegyelmem felemeli a magyarokat, amíg látom e különleges tiszteletet és hódolatot a Két Szent Szív iránt. Ti nemcsak engesztelő nép vagytok, hanem zarándok nép is. Ismeritek mit jelent bűnbánatot tartani, vezekelni és kitartani. Imádkozzatok vezetőitekért, hogy tartsák szemük előtt a szép magyar hagyományokat, amelyek elvezetnek az igazi hazaszeretetre. Mindahányszor elhangzik himnuszotok, Én felemelem szíveteket Atyámhoz, aki áldását adja rátok. Az áldás a kegyelmek fölött áll, mert általa Atyám elismer titeket és megőriz benneteket az Ő útján, hogy tervét véghezvigye rajtatok keresztül. Mindazok, akik kegyelmi állapotban áldást mondanak, bizony mondom nektek, hogy megfékezik az átkok erejét. Az átkok a bűnnel születnek, és a sátán karizmaként is nyújthatja az átkozódást övéinek. Ugyanis tudja, hogy átkok által is feltépődnek az alvilág pecsétjei és a földre hozhatja seregeit, akik azzal a szándékkal jönnek, hogy ártsanak és elpusztítsák mindazt, ami jó. Én, mint a magvető elvetettem a magot a ti földetekbe, ami jó földbe hullott. Ez a mag kikel és ki fog fejlődni, hogy bő termést hozzon. Legyetek óvatosak, mert a sátán bármelyik pillanatban kitépheti szívetekből tanításaimat! Törekedjetek arra, hogy magatokévá tegyétek az Én igéimet, ahogyan apostolaim is. Egy igazi kereszténynek jól kell ismernie a Szentírást, hiszen maga a sátán és angyalai tökéletesen tudják a részleteit. A harcban csak úgy győzedelmeskedhettek, ha belekapaszkodtok az Én igéimbe és felfegyverkeztek velük.”

Mária Magdolna

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/1099-jezus-szentseges-szivenek-unnepe

PostHeaderIcon JÉZUS URUNK TANÍTÁSA

9. R  IMG_6307  jav.

IX. állomás

Jézus Krisztus Urunk:

 Köszöntöm testvéreimet a mai napon e fájdalom, szenvedés Golgotájának átélése után.

S köszöntöm mindazokat, akik a mai napon is, ha testben nem is, de lélekben megpróbáltatok egyek lenni a meghívás, kegyelem által, hogy egymáshoz tartozzatok, s egymásra figyeljetek, egymást elfogadni és örülni.

Így a mai nap tanítása, amely felétek szállt, egy kicsit most nem kimondottan a tanítást adom számotokra, hanem elsőként az ünnepet, hisz ma többen és többen e szeretetnapon azt mondottátok: „Milyen szép ünnep van! Ez az ünnep, amely – így mondjátok saját szavaitokkal – Jézus Szívének ünnepe.”1

A Legszentebb Szív?

A Legdrágább Szív?

Az Örömteli Szív?

Az Irgalmas Szív?

Tele Kegyelmekkel Lévő Szív?

Úgy-e, mennyi sok mindent lehet felsorolni?

És ez mind-mind a jelent, az örömet, a szeretetet árasztja és tükrözi felétek, hogy hogyan és miképpen lehet felismerni és elfogadni a mindennapi élet kegyelmének ajándékát.

Hisz ez a Szív, ez szeretetet áraszt, ez a Szív meghallgat, erősít, védelmez, és ezzel a Szívvel ki tudod alakítani a mindennapi életedet, és az életben, hogy hova s miképpen tartozol, és hogyan cselekedsz.

Majdan jön a tanítás e hónap tanításában, amely arról szól felétek, hogy jelen van a Mennyek Országa, de mégis azt mondottam tanítványaimnak és a nép sokaságának, és ma, jelen, nektek, hogy a Mennyek Országába nem mindenki jut be, és különösképpen nem azok, akik azt mondják Nekem, hogy: „Uram, Uram!”2 Mert ha ezt kijelenti, akkor azt hitték többen és többen, hogy „jelen vagyok, itt vagyok, imádkozom, engesztelek, Hozzá tartozom az »Uram, Uram«-ban”.

De ez a tanítás nem kimondottan erről szól, hanem arról, hogy hogyan ismered fel és fogadod el a tanítás mondanivalóját. Mert jelen van egy tanítás, amelyet elmondok számotokra. És ezt a tanítást megszívleled, felismered és elfogadod, és megpróbálsz a szerint cselekedni. De jelen van a tanítás, amit nem fogadsz el, amit elengedsz füled mellett, ami nem érinti meg szívedet, de tudsz róla, és nem foglalkozol vele – akkor hogyan várod a segítséget a kegyelemben?

Hányszor és hányszor lehet mondani a mindennapi életben, amikor beszélgettek, amikor imádkoztok, amikor örültök, amikor szeretitek egymást, és amikor érzitek, hogy jelen a kegyelem, és működik, és amikor azt mondod, hogy: „Én imádkozom, de nem történik semmi. Én fohászkodom és kérek, és nem történik semmi.”

Ilyenkor először akkor önmagadba nézz, hogy te hogyan vagy jelen, vagy nem-e ahhoz az emberhez és testvérhez tartozol, aki azt mondja: „Uram, Uram! Hát a Te nevedben tanítottam, a Te nevedben űztem ki az ördögöt, a Te nevedben tettem csodát!”, vagy: „…tettünk csodát!”?

És mi a válaszom rá?

De Én mégsem ismerlek, nem tudom, hova tartozol, és mit szeretnél. Ezért inkább így szólok feléd: „Távozz Tőlem, Színem elől, mert nem ismerlek.”

És akkor el lehet gondolkodni: „Valójában hova tartozom? Valójában kinek a testvére vagyok? És hogyan él bennem a szeretet a tanításában? Tudom-e a tanítást felismerni s elfogadni, hogy magamévá változtassam? Vagy az vagyok, aki beszélek ugyan, néha azt mondom, cselekszek is ugyan, de hogyan és miképpen, és kitől kapom hozzá a segítséget, és kinek a testvére vagyok?”

Mert lehetne most példabeszédekben a tanításhoz hozzátenni olyant, amikor azt mondom nektek, a közösségi testvérekben, amikor egyek vagytok, amikor imádkoztok, amikor azt mondjátok: „Milyen jó, Uram, hogy Hozzád tartozom! Milyen jó, hogy követhetlek! Milyen jó, hogy tudom, hogy mi a küldetésem! Milyen jó, hogy van egy közösség, ahol én is helyet foglalhatok!”

Igen, ezek mind-mind megfogható dolgok a felismerés részében, de az is megfogható, amikor ugyan beszélsz róla, de távol vagy tőle, a példabeszédekben, amikor azt mondod: „Én boldog vagyok, hogy Jézus bennem él! Én boldog vagyok, hogy a szerint cselekszem, ahogy lehet, hogy elvárja tőlem.”

De ezt a példabeszédben Én így fejezem ki nektek: A szavakkal, amiket kimondtál. De működik-e benned ennek a szavaknak az élő értelme a működésben a kegyelemhez?

Vagy ezt ugyanúgy kell értelmezni, hogy: „Uram, Uram! Hát nem a Te nevedben űztem ki az ördögöt?”

A kettő között van különbség, és a különbséget, hogy felismerem-e, elfogadom-e, és a szerint élek és cselekszek-e? Elfogadom-e felebarátomat, a testvéremet, akiért lehet, hogy imádkozom, felajánlok, kérek, és öröm tölti el szívemet, amikor érvényesülök mindazzal, hogy elfogadott lett az én felajánló imám, kérésem és fohászom? Mert akkor én nem az az ember vagyok, aki homokra építem házamat. Én megpróbálok az az ember lenni az okosságban, aki sziklára építem a házamat, és aki biztos vagyok abban, hogy jöhet vihar, eső, süvíthet a szél, nekizúdulhat a háznak, de nem dől össze, mert van talaj-alapja, a szikla, ami megvédi.

Akkor nektek is ilyenkor kell lenni alapnak a ti lelketekben, a ti szívetek működésével, hogy nem csak elmondom, és nem törődöm vele, mert nem figyelek, és nem gondolkodom rajta, hogy ennek van-e mondanivalója a cselekedetek révén, mert ha így élek, akkor ahhoz az ostoba emberhez tartozol, aki fogta házát, és a homokra építette – nem volt neki biztos talaja. És jött a szél, vihar, jött az eső, jött az ár, ezek mind nekizúdultak a háznak jobbról, balról, összedőlt, és egy romhalmaz alakult ki. Vagyis a ti nyelvetekre fordítva, ahogy ti mondani szoktátok: szinte egy kártyavár alakul ki, amire azt mondhatod, hogy megsemmisült.

És újra neki kell-e kezdeni építkezni, hogy ebből a kártyavárból valóban valami jót tudjak kihozni a kegyelem jelenlétének működésében, vagy hagyom, hogy ez a kártyavár legyen jelen?

Mert ha ezen el tudsz gondolkodni, és önmagadba nézni, és rádöbbenni arra, hogy „ez nem helyes, nem e szerint kell élnem és cselekednem”, akkor ez a kártyavár is segít egy kicsit kiemelkedned az elinduláshoz. De ha csak azért van jelen, hogy én méltatlankodhassam: „Hát, én megpróbáltam, de nem sikerült. Én megpróbáltam jól cselekedni, de nem értem el vele semmiféle kegyelmet. Én megpróbáltam talán másokért imádkozni, felajánlani, reája gondolni. De csak megpróbáltam, és nem a szeretet kegyelme révén működött.”

És így a kártyavár megmutatja, hogy a cselekedetek hogy’ vannak jelen a mindennapokban.

Fontos, hogy ezeken elgondolkodhassunk, hogy akarsz-e a Mennyek Országába jutni, szükséged-e van arra a helyre, amely számodra is elkészíttetett? Igényt tartasz-e rá, és komolyan veszed-e a tanítást és a mondanivalóját? Hiszed-e, hogy te valóban egy testvér vagy, egy gyermek vagy, ki az Atyához tartozik, és ki Jézus testvéreként él, és ki várja a segítséget e kegyelemben?

Vagy: „Az vagyok, aki hallottam, Uram, Rólad, hogy létezel. Tudom, hogy lehet imádkozni Hozzád, tudom, hogy lehet kérni Tőled, de még nem jutott el a tudatomig, hogy én ezeket meg is tegyem.”

„Akkor hogyan készülök a Mennyek Országába, hogy elfoglalhassam idővel azt a helyet, ami elkészíttetett számomra?” Vagy számodra.

Ezeken el lehet gondolkodni e jelen tanítása révén, hogy hova tartozol, és komolyan veszed-e a meghívásodat, a küldetésedet, a követésedet? Komolyan veszed-e, hogy te az Én tanításom szerint élsz és cselekszel, és biztos alapokon nyugszik a te tanításod a mindennapokban?

„És érzem a talajt, ami nem csúszik ki alólam”, alólad.

A talaj, ami biztonságot, erőt és kegyelmet áraszt, mert: „Ez a talaj a megmondhatója, hogy hogyan élek és cselekszek e tanítás által a mindennapok kegyelmének, felismerésének működése révén. Mert ez által ki tudom alakítani, hogy ki vagyok, hova tartozom.”

És jó ez így, vagy még nem késő változtatni, és másképp kialakítani a mindennapok ajándékát a kegyelemben, hogy a szeretet valóban tökéletes legyen az élet tanítása révén a mindennapok ajándékában.

És: „Hogy ha ezeket már mind-mind felismerem, akkor valóban megpróbálok úgy élni, hogy én készülök a Mennyek Országába, hogy ha majd eljön az idő, helyet és részt kaphassak e kegyelem működése révén azon a napon s abban a pillanatban, amikor megjelenek e szeretet-tanítás által.

És hogy ha ez a szeretet-tanítás már bennünk van, akkor el tudod fogadni felebarátaidat, testvéreidet, akkor már imádkozhatsz értük, felajánlhatod, kérheted a segítséget és a kegyelem ajándékának működését, és akkor nem csak ilyen könnyedén azt mondod: „Hát, hiába imádkoztam, hiába kértem, és nem történik semmi.”

A tanítást is, amelyet megadok számotokra, nem egyszerre zúdítom rátok mindet, hanem a tanítások egymásra épülnek, és ebből tudtok akkor erőt meríteni és bekapcsolódni e tanítással a mindennapi élethez, hogy a kegyelem működése erőt adhasson mindahhoz, ami által szeretnéd élni a kialakított életedet, és az az ember lenni, aki sziklára építi a házát a tanúságtételben. És nem az az emberré válni, aki homokra építi, és romhalmaz, vagyis kártyavár alakul ki, amiből semmit nem tud magáénak mondani.

És ha ezek már mind-mind így szépen jelen vannak, és működnek rajtatok és bennetek, akkor lehet felismerni és elfogadni a kegyelem-, ajándék-áldást, amelynek ma is részeseivé válhattok, hogy kössön össze benneteket e szeretet által, hogy egymásban bízhassatok, és egymásra támaszkodva élhettek, és kialakíthattok a mindennapokban egy szeretet-, kegyelem-jelenlétet.

Ennek reményében áradjon reátok áldásom kiválasztott Mária testvér által, hogy kössön össze benneteket a mai kegyelem-ajándékkal, hogy a Szív, amely megjelent, ami valamikori tanításban szinte így felétek tárva, hogy a tiétek lehet, befogadhassátok, eggyé válhattok, és ez a Szív a mai napon pedig összekössön, hogy egy szívbeli láncot tudtok kialakítani, amelyhez tartoztok, s ami által élitek a mindennapjaitokat e kegyelem felismerésében.

És így áradjon reátok a mai áldásom e szeretetben.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme e szeretetben áradjon reátok, kössön össze benneteket, hogy érezzétek a Szentséges Szív ajándékát, kegyelmét és működését, amely a Szeplőtelen Szívvel válik eggyé e láncban, amely a mai nap ajándéka számotokra.

 Jelen lévő testvérek:

 Dicsőség Neked, Istenünk!


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

Jézus az Emberiséghez
Legutóbbi hozzászólások
    2016. június
    h k s c p s v
    « máj   Júl »
     12345
    6789101112
    13141516171819
    20212223242526
    27282930