2013. augusztus archívum

PostHeaderIcon Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

A jóra való törekvés

 

Kedveseim, tanuljatok meg szüntelenül jót tenni és a jóra buzdítani másokat. Ne feledjétek, a jóság isteni tulajdonság. Ha gyakoroljátok és kitartotok benne, akkor hatalmas értékeket gyűjtötök a mennyben. Örüljetek, ha felismeritek magatokban a jóra való törekvést!

2013. 08. 01. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/2013-09-05-09-20-11

Akiknek segítetek, azok fordulhatnak ellenetek

 

Kedveseim, vigyázzatok, mert megeshet, hogy akiknek segítséget nyújtotok, azok fognak leginkább ellenetek fordulni.Amikor megtapasztalják gyöngeségeiteket, elfordulnak tőletek, mert azt gondolják, hogy becsaptátok őket. Igyekeznek addig csűrni mondataitokat, hogy elbizonytalanodjatok és magatok is összezavarodjatok. Még ha semmi sem történik rossz szándékkal, akkor is nagy sebeket ejtenek önmagukon és árthatnak nektek is. Mivel képtelenek Istentől a jobbat elfogadni, minden erejükkel harcolnak, hogy maguk látásmódja szerint értelmezzék szavaitokat. Mindent adjatok át a Szentháromságnak, és bocsánatot kérve a nevükben is, kérjétek, hogy a legnagyobb jót hozza ki ebből a támadásból. Így mindnyájatok lelke javára fordítja mindezeket.

2013. 08. 02. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/2013-09-05-09-23-39


Legyen rend imáitokban is!

 

Kedveseim, vezesse minden napotokat a Szentlélek! Amikor Rá figyeltek, simuljatok szorosan sugallataihoz, és habozás nélkül engedelmeskedjetek kéréseinek. Segít nektek az életetek rendezésében. Különösen abban, hogy rend legyen körülöttetek, mert az erősen megtart! Legyen rend és rendszer az imáitokban is. Gondoljátok át napjaitok imarendjét, de legyetek rugalmasak, mert az is fontos, hogy képesek legyetek bármikor rugalmasan változtatni eddigi imaszokásaitokon. Figyeljetek, és kérjétek a Szentlelket, mikor, mit imádkozzatok. Mire van leginkább szükség a lelkek megmentése érdekében. Szüntelenül lelki beszélgetésben simuljatok szent akaratához, és ne felejtsetek el átadni Neki minden imát, mely az átadás által válik engeszteléssé.

2013. 08. 11. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/2013-09-05-09-29-57

 

Felajánlani még a kísértésekbe való beleegyezést is

 

Kedveseim, amikor megengedi a Szentháromság nektek a megpróbáltatásokat, ne essetek kétségbe, hanem azonnal fejezzétek ki Hozzá való tartozásotokat! Fontos, hogy soha ne utasítsátok el a megpróbáltatásokat, mert az elutasítás egyben Tőle való elfordulást is jelenthet. Márpedig ezt soha ne tegyétek, mert ez is a gonosz ellenség egyik csapdája lehet. Mindig, minden szituációt ˗ beleértve a kísértésekbe való beleegyezést is bocsánatkérésetekkel együtt – ajánljatok fel a Szentháromságnak. Akkor biztosan nem marad felelet nélkül bűnötök, mert meghallgatásra és irgalomra talál bocsánatkérésetek. Hordozzátok türelemmel bűneitek terhét, akkor meglátjátok, milyen hamar megszabadultok azoktól. Teljes bizalommal hallgassatok hívására és engedjétek, hogy megkönyörüljön rajtatok. Szelíd türelemmel várjátok a kegyelem érkezését és meglátjátok, nem fog késlekedni. Bátorság, higgyetek!

 

2013. 08. 12. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/2013-09-19-07-32-02

 

A Szűzanyának való önátadás

 

Kedveseim, készüljetek átadni magatokat a Szeplőtelen Szűzmáriának. Legyen ez az előkészület olyan, mint a végső találkozás előtti pillanatokban. Kisgyermekként, bátran vessétek Édesanyánk karjaiba magatokat, és ne féljetek attól, hogy nem fogad el benneteket! Segít kieszközölni Szent Fiánál minden olyan kegyelmet, amely által felnövekedhettek a Vele való végső találkozásra. Gyermeki bizalommal járuljatok Édesanyánk elé, és akkor Ő mindent megtesz, hogy Fia tetszését elnyerjétek. Éljetek egyszerűségben, tisztaságban és teljesedjen ki bennetek az Úr Jézus szeretete és békéje!

2013. 08. 14.

Kedveseim, a boldogságos Szűzanya mennybe fölvételének és megkoronázásának ünnepén, bátran közeledjetek Hozzá, mert nagy kegyelmeket akar közvetíteni számotokra. Nyissátok meg szíveteket édesanyai Szeplőtelen Szíve előtt! Helyezzétek magatokat szent szívébe! Ott igazi békére leltek, amely biztosítja számotokra, hogy Szent Fiának békéje is rátok áradjon! Édesanyánk emel be benneteket ebbe a csodálatos szeretetegységbe, amely kimondhatatlan öröm számotokra.

 

2013. 08. 15. Anna Terézia


http://engesztelok.hu/lelkielet/2013-09-19-07-37-51

 

Az erények virágcsokrait gyűjtsétek!

 

Kedveseim, ne e világ kincseit gyűjtsétek, hanem az erények virágcsokrait, amelyek beemelnek benneteket a Szentháromság örömébe! Éljetek, kicsinyeim szerényen, és alázatosan! Mindig engedelmeskedjetek a Szentlélek indításainak, akkor követni tudjátok a Szentháromság akaratát! Merüljetek el a Szentlélek csendjében, ahogy csak bírtok, mert arra vár, hogy egészen betöltsön titeket! Használjatok ki minden pillanatot, amely megadatik nektek, hogy lelketek szentélyében töltsétek el. Még akkor is ezt tegyétek, ha számtalan más feladatotok van. Minden percben megvan a lehetőségetek bensőtök felé fordulni. Akkor nagy kegyelemmel érint meg benneteket az Úr. Bátran menjetek és éljetek a lehetőségekkel, hogy békét és boldogságot élvezzetek! Ezt a boldogságot csak a Szentháromság tudja számotokra megadni. Éljetek szent meghívásának!

2013. 08. 16. Anna Terézia

 


http://engesztelok.hu/lelkielet/2013-09-19-07-45-20

Szent István király

Meg kell védenetek országotokat! Álljatok szorosan mellém és legyetek az én hadseregem. Fegyveretek legyen az imádság, az engesztelés és az erényekben való növekedés. Országunkat meg kell védenünk a gonosz erők mindenfajta támadásától. Erősen vértezzétek fel magatokat és szorosan maradjatok oldalamon, hogy Nagyboldogasszonyunk nyomdokain haladjunk rendületlenül. Mindnyájan, a magyar szentek közbenjárunk értetek, hogy az Úr műve kiteljesedjék és megvalósuljon minden terve országunkkal. Béke legyen veletek!

2013. 08. 20. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/2013-09-27-10-03-36

Kérjétek az angyalokat és szenteket, küzdjenek veletek!

 

Kedveseim, magyar engesztelők! Ébredjetek és cselekedjetek. Ne halogassátok megtenni a jót, tegyétek, ahogy csak bírjátok. Sokszor érezhetitek, hogy minden porcikátok ellene van. Egyre nagyobb erőfeszítésbe kerül már egy pici kis jót is megtennetek. Ugyanis a gonosz hatalmas erővel harcol ellenetek, csakhogy ne tudjatok jót tenni embertársaitokkal, még kevésbé ellenségeitekkel. Kérjétek a harcos angyalokat és szenteket, küzdjenek veletek!

2013. 08. 20. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/2013-09-27-10-07-58


Kérjétek Szent Mihályt!

 

Kedveseim, rázzátok le magatokról az igát és szabaduljatok meg minden tehertől! Kérjétek Szent Mihályt, az angyali seregek vezérét, hogy nyújtson nektek biztonságot, amikor küzdelemben vagytok. Harcoljon értetek, hogy a gonosz ne tudjon felülkerekedni rajtatok. Bátran imádkozzátok a Szent Mihály imát többször is egymás után. Ne tartogassátok terheiteket, hanem tegyétek le azokat Jézus szent kezeibe. Bízzatok, hogy Ő úgy bánik veletek, ahogy arra nektek szükségetek van! Jézus előre látja minden küzdelmetek kimenetelét, ezért soha ne adjátok fel a harcot, mert ha Jézus oldalán küzdötök, akkor győzni fogtok.

2013. 08. 21. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/2013-09-27-10-12-12

 

A kétely lelke

 

Kedveseim, vigyázzatok, meg ne tévesszen benneteket az ellenség, hízelgő gondolataival. Mert bizony, szüntelenül próbálkozik elhitetni veletek, hogy nem jó döntést hoztok akkor, amikor határozottan lépnetek kell. Célja, hogy amennyire csak lehet, kibillentsen benneteket stabilitásotokból. Ne engedjétek! Amikor meggyőződtök valaminek az ésszerűségéről, és ehhez mérten lépéseket tesztek, akkor ne hagyjátok magatokat kibillenteni és félrevezetni azáltal a kétely által, hogy mégsem jó döntést hoztatok. Ez a szellemiség szinte állandóan ott ólálkodik körülöttetek, hogy eltérítsen fontos lépéseitektől. Bízzatok, higgyetek, és ne kételkedjetek, mert Isten lelke vezet benneteket.

 

 

2013. 08. 23. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/2013-10-06-15-29-50



Szüntelenül beszélgessetek Istennel!

 

Kedveseim, a Szentháromság minden nap várja érkezéseteket. Csendesedjetek el, és fürkésszétek Isten akaratát! Ha meg is tesztek mindent, de elmulasztjátok a Vele való személyes, bensőséges kapcsolatot, sok kegyelemtől estek el. Szüntelenül beszélgessetek a Szentháromság személyeivel és közben figyeljetek bensőtök megnyilvánulásaira. Ez biztosítja számotokra a személyes, élő, eleven kapcsolatot az isteni jelenléttel. Nem elég csak reggel belehelyezkedni a Szentháromság oltalmába. Fontos, hogy minden pillanatot megéljetek a Szentháromság közösségével. Ez által a legtökéletesebb egységbe kerültök Velük, Ők pedig biztosítják a folyamatos kegyelem áradását. Ezáltal lelketek nem szárad ki, hanem dúsan öntözött és gondozott kert lesz. Vágyakozzatok nagyon a Szentháromság személyei után és engedjétek, hogy megérintsenek benneteket. Akkor lelketek felfogja a Tőlük érkező üzeneteket. Nyíljatok meg és higgyetek!

 

2013. 08. 24. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/2013-10-06-15-34-11



A felajánlott napi kis áldozatok értéke

 

Kedveseim, amikor meghozzátok a mindennapi kis áldozataitokat és azt felajánljátok a Szentháromságnak a lelkek javára, akkor a legnagyobb cselekedeteket viszitek végbe. Hatalmas, nagy dolog ezt a szeretet-áldozatot meghozni minden nap. A legtöbb lélek megmenekülését ezekkel a felajánlásokkal tudjátok kieszközölni. Bárcsak minél többen megértenétek ennek a fontosságát, és nem kételkednétek ennek a jótékony hatásában. Nem kell, hogy lássátok és tapasztaljátok, mikor és milyen fontos áldozatot hoztok a lelkekért. Csak az a fontos, hogy megtegyétek zokszó nélkül. Legyetek boldogok, hogy így is segíthettek a rászorulókon. A Szentháromság már a jó szándékotokat is elfogadja, ha az szívetek mélyéből fakad. Ezért tegyetek meg mindent, amit csak megtehettek!

2013. 08. 25. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/2013-10-06-15-36-49

A keskeny út

Kedveseim, mutassa meg nektek a Szentháromság, hogy az út, amelyen jártok, azt Ő adta nektek. Arról ismeritek meg ösvényeteket, hogy meredek és keskeny, hogy nem a világi hiúság és dicsőségvágy övezi. Nem találtok rajta mást, csak a megpróbáltatások sorozatát. Mégse higgyétek, hogy ez csapda számotokra, mert bár kemény és nehéz az út, de mégis a Szentháromság fénye és öröme tölti be azok szívét, akik rajta haladnak. Boldogok vagytok, ha megértitek, miért rejlik öröm a szenvedés elfogadásában és felajánlásában. Mert öröm gyullad fel annak a szívében, aki ráérez az igazi boldogságra, mert elhozza számára a végső győzelmet.

 
2013. 08. 26. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/2013-10-17-19-27-05

 

Életünk a Szentháromság titokzatos műve

Kedveseim, legyetek hálásak mindenért, mert minden, ami veletek történik, ajándékként hullik az öletekbe. Mert minden, amitek van, legfőképpen az életetek, a Szentháromság titokzatos műve. Ezért engedjétek, hogy Ő legyen az Úr fölöttetek és Ő töltsön be egészen benneteket. Soha ne feledjétek, hogy csak porból vagytok és porrá váltok. A Mennyei Atya tudja jól, hogy mire van szükségetek, és azt Szent Fia által, a Szentlélekben kiárasztja rátok. De legyetek figyelmesek, mert nem biztos, hogy amit ti szükségnek éreztek, azt a Szentháromság is annak látja. Ezért mindig az Ő szemükkel látva kérjétek a szükséges kegyelmeket mindahhoz, amiben hiányt szenvedtek.

 
2013. 08. 27. Anna Terézia


http://engesztelok.hu/lelkielet/2013-10-17-19-29-16

PostHeaderIcon Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által

http://1.bp.blogspot.com/-rdbSPh6tl0s/TkgrrrqG3LI/AAAAAAAAJgQ/yUxTEgSgEuU/s400/SzentFilomena.jpg Filoména képekkel kapcsolatban Jézus

„Leányom, azt akarom, hogy terjesszétek Szent Filoména tiszteletét. Alakítsatok minél több helyen Filoména kört. De elsőként, a ti otthonotokban készítsetek neki egy oltárt, ahol méltóképpen tudjátok tisztelni. Az elváltozott képeket megsokasítom, ahogy eddig is tettem. Olyan emberek között osszátok szét, akik hajlandók lesznek Filoména követőivé válni, és az ő tiszteletét hirdetni.”

2013.08.27. Mária Magdolna

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/2013-10-17-19-33-05

PostHeaderIcon KADARKÚTI ÉGI ÜZENETEK 191. SZŰZANYA: A SZÍV-IMA

ÉGI ÜZENETEK

2013.08.13

Szűzanya: A Szív-ima

Szűzanya: Édesanyai szeretetem összes melegével köszöntelek benneteket, kedves Engesztelőim. Felétek nyújtom tenyeremen élő, dobogó Szent Szívemet, melyet fehér virágkoszorú övez, és a tetején szeretetlángom lobog. A virágkoszorú a ti egymással összefonódott, imádságos, tiszta lelketeket jelképezi, az égő szeretetláng pedig azt a soha meg nem szűnő, válogatás nélküli, megbocsátó és feltétel nélküli szeretetet fejezi ki, melyet értetek és minden gyermekem iránt érzek. Azért mutatom így kiemelten a Szívemet nektek, mert ma a SZÍV-IMÁRÓL foglak titeket tanítani.

A katolikus Egyház híveinek gyakorlatában ma is leginkább elterjedt és használatos a kötött szövegekhez alkalmazkodó szóbeli ima. Ilyen a rózsafüzér, a litánia és a különböző előre megszerkesztett és leírt imák.

Mindezek nagyon szépek, fontosak, hasznosak, áldozatosságot igénylők és alkalmasak a lélekmentésre. Ezért szorgalmasan kell gyakorolni őket. De amint egyre magasabbra kerültök a lélek tökéletesedésének útján, ezek mellett a fontos imák mellett, el kell jutnotok a szív-imáig.

Első lépés ehhez az elmélkedés, a második a szemlélődés, a harmadik a spontán, bensőtökből fakadó fohászok és imák Isten felé.

Az elmélkedésről már beszéltem nektek. Pl. saját szavaitokkal megfogalmazzátok a Szentírás egyik mondatát: „Hát nem tudjátok, hogy Atyám házában kell lennem?” Ezt a kérdést nekem és Szent Józsefnek tette fel a 12 éves kis Jézus. Erről így elmélkedjetek: Ez a mondat aggódó szüleinek szólt, akik 3 napig félelemmel eltelve keresgélték, míg végre rátaláltak a jeruzsálemi templomban. Ezzel azt magyarázta meg nekik, hogy Ő elsősorban a Mennyei Atya gyermeke, és az Ő dolgaiban kell munkálkodnia. Azután hozzánk emberekhez is szól Jézus.

Figyelmeztet minket a következő értékrend betartására: első helyet foglalja el szívünkben Isten, utána a családunk, a munkánk és a szórakozás. Az ilyen elmélkedések ima vagy Szentírásolvasás közben felkeltik érdeklődéseteket a vallásos téma iránt, és mélyítik hiteteket. Nemcsak ima közben lehet elmélkedni, hanem valami mechanikus munka közben (pl mosogatás) vagy este elalvás előtt: felteszed magadban a kérdést, hogy minek élek? Mi a célom? Hogy meggazdagodjak? Nem, mert halálom után semmit se vihetek magammal. Hogy híres legyek? Nem, mert megöregszem, megbetegszem, meghalok és senki sem fog emlékezni rám. Hogy egészséges legyek?

Nem. Mert mit számít, ha a testem virul az egészségtől, de a lelkem belülről romlott, bűnös. Egyetlen értelmes célom lehet, amiért érdemes élni, az örök élet elnyerése. Az efféle elmélkedés is ima, ami jelentősen érleli az ember lelkét. Ezt követi egy még fejlettebb imaforma: a szemlélődés. Van, amikor ez hozzátapad a szóbeli imához. Ez már igazi szív-imának nevezhető. Mivel itt már a Szentlélek működik, ő irányítja, vezeti a lelket, természetfeletti imáról van szó. Mikor ebben a ti közösségetekben saját szavaitokkal engesztelitek Szent Fiam 5 szent Sebét, akkor nem egyszer látom, hogy alkalmazzátok ezt az imaformát. Pl. egyik testvéreteknek Jézus Szívsebét kell engesztelni. A Szentlélek segítségével ezt mondja: Testvéreim! Lelki szemeimmel látom magam előtt Jézus töviskoszorús, szeretettől lángoló, lándzsától megsebzett Szentséges Szívét. Nyújtom a kezem, és lassan leereszkedik a tenyerembe. Érzem, hogy él és dobog ez a drága szív. Eszembe jut, hogy életemben hány és hány tövist szúrtam bele saját bűneimmel. Egyenként húzom ki a töviseket és közben bocsánatot kérek Istenemtől. Irgalmáért hálából megcsókolom a nagy nyitott Szívsebét. Erre e sebből vér és vízsugár permetez le engem, a vér megtisztítja lelkemet, a víz, az örök élet vize mennyei boldogságomat ízlelteti velem. E vér és vízsugár elé tartom elhunyt hozzátartozóim lelkét.

Az ilyen és ehhez hasonló szemlélődő szív-imák nagyok kedvesek az Úr Jézus előtt. Ilyenkor az imádkozót kegyelme sugarával beborítja, és ettől fizikailag érzi végtagjain a finom, boldogító, bizsergő, isteni érintéseket.

Drága Kicsinyeim! Nagyon sok lehetőségetek van ezekre a bódító, édes, felemelő szemlélődő imákra, melyek csodálatos találkozások a Szentháromsággal. Otthon, mikor már alszik a család, csend van és elvonultál saját szobádban, gyertyát gyújtasz. Senki nem zavar, hívod a te Uradat, Istenedet, Jézusodat és Ő abban a pillanatban ott áll előtted láthatatlanul, hófehér ruhában, dicsfénnyel körülvéve, mosolyogva, bátorítóan. Lelkileg leomolsz a lábai elé, átöleled a térdeit, és könyörögve kéred a mai elkövetett bűneidért, mulasztásaidért, bocsánatát. Te ugyan nem láthatod, de Én, Édesanyád igen. Lehajol hozzád, megfogja a két kezedet, felemel, szívére szorít és visszaültet a helyedre. Itt így folytasd a szívbéli imát: „Uram! Köszönöm szeretetedet. Szent Véreddel töröld el vétkeimet, hogy tiszta lélekkel kezdhessek hozzád imádkozni!” Erre Ő jobb kezét áldólag a fejedre helyezi, sebes bal kezét pedig a szívedre simítja, hogy kézsebének Szent Vére behatoljon a lelkedbe. Ha nem is hallod, de hidd el Nekem, hogy közben e szavakat intézi hozzád: „Szent Vérem és a te bűnbánatod megtisztított téged. Kezdj imádkozni, Kicsi Lélek!” Miután lelkedről még a bűn árnyékát, a legkisebb porszemeket is eltávolította, a dicsőítéssel vezesd be imádat: „Dicsőítelek téged, Megváltó Istenem, hogy hívó szavamra eljössz hozzám, gyarló, esendő gyermekedhez. Dicsőítelek, hogy mindig újra megbocsátasz és megtisztítasz engem. Dicsőítelek, hogy életed adtad értem és minden emberért. Hogy kínszenvedéseddel és kínhaláloddal megmentettél a kárhozattól. Köszönöm neked a kegyelmeket, amivel elhalmoztál, egészen érdemtelenül. Köszönöm a lelki örömöket és szenvedéseket, melyekkel meglátogattál. Köszönöm családomat, egészségemet. Köszönöm jóakaróimat és ellenségeimet.” A dicsőítés és hálaszavak után tárd elé szándékaidat. Hiszen Ő szokta mondani, hogy zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek, kérjetek és kaptok. Még az is a szívbeli imához tartozik, hogy nagy szeretettel hívjátok meg a rózsafüzér előtt a Mennyei Atyát, a Szentlelket, Engem, Édesanyátokat, Őrangyalotokat, Szt. Mihály arkangyalt, a védőszenteket és az összes angyalokat és szenteket. Mire ilyen szépen összegyűltetek, neki lehet fogni a szóbeli imának. A keresztvetést és a Dicsőségeket ne hamarkodjátok el, hanem közben szívből kívánjátok az Atya, a Fiú és a Szentlélek dicsőségét. Mielőtt a Hiszekegyet és a Miatyánkot elkezdenétek, gondoljatok bele, hogy nem akárkivel beszélgettek, hanem Istennel, az égi Királlyal, aki hatalmasabb minden földi méltóságnál. Lassan mondjátok az imákat, mert ha elhadarjátok, elterelődik a figyelmetek. Istennel társalogtok, akinél nincs nagyobb vendég. Képzeljétek csak el, hogy érezné magát nálatok az a földi vendég, akit miután leültettetek, eldarálnátok neki egy hosszú verset, és közben rá se néztek, nem szóltok hozzá. Valahogy ez történik az Úr Jézussal, ha odafigyelés és szeretet nélkül, hadarva imádkoztok. Ha azt akarjátok, hogy nálatok örömben legyen része, akkor a rózsafüzér alatt, az Üdvözlégyek között álljatok megy egy-egy szóra, a titeket hallgató Jézust szólítsátok meg. Pl. így: „Uram! Köszönöm, hogy érezteted jelenlétedet. Nagyon szeretlek, de fokozd ezt a szeretetet.” Vagy a Világosság rózsafüzérnek annál a tizedénél, hogy aki Kánában megmutatta isteni erejét, kérd, ha már ilyen csodálatosan átváltoztatta a vizet a legnemesebb borrá, akkor változtassa át a te gyarló, hibákkal, bűnökkel teli szívedet áldozatossá, jóvá, tisztává. Bármikor megszakíthatod az Üdvözlégyeket, és szólhatsz Jézushoz vagy Hozzám szívből jövő, kedves, egyszerű, őszinte szavakkal. Ezek mind-mind úgynevezett szív-imák, amit mi nagyon, de nagyon szeretünk. Természetesen ezt akkor lehet, mikor egyedül vagy. Közösségben zavaró lenne.

Röpke szív-imákat bármikor küldhettek hozzánk, Égiekhez a nap folyamán. Gondolatban is történhet, azt is érzékeljük. Pl. mész az utcán, rekkenő hőség van, csorog rólad a víz. Ha jó keresztény vagy, nem méltatlankodsz, hogy jaj de szörnyű ez a meleg, hanem gondolataidon keresztül megköszönöd Istennek e lehetőséget az áldozatvállalásra és csekély kényelmetlenségedet felajánlod a hitetlen lelkek megmentéséért, vagy a tűzben égő tisztuló lelkek szabadulásáért. Vagy egy tömött buszon utazva így szólsz: „Jézusom irgalmasságod által kérlek, e sok ember közül, aki itt van körülöttem, egyet se engedj elkárhozni, mikor ítélőszéked elé kerül.” Kinézve a buszablakon, egy temető mellett robogtok el és te közben keresztet vetve ezt gondolod: „Ezt a sok-sok ezer lelket, akit ide temettek évszázadokon át, ha még nem üdvözült mind, szabadítsd ki a tisztítótűzből.” Kertedben kapálás közben megállsz egy pillanatra, rátámaszkodsz a kapanyélre és ezt mondod: „Nézd, Uram milyen nagy darabot megkapáltam már! Köszönöm, hogy erőt adsz hozzá, segíts, hogy ma még végezni tudjak vele!” Ilyenkor, ha nem is látod, az Én Szent Fiam ott terem veled szemben. Végignéz a kész munkán, majd letörli homlokodról a verítéket, és mosolyogva megsimogatja az arcodat.

Látjátok, Gyermekeim, ilyen egyszerű a Szív-ima. Nem kell hozzá idő, cikornyás virágnyelv, csak mély hit és Isten-szeretet. Nem az a fontos, hogy 24 órás engesztelő légy, hogy árkon-bokron keresztül elvégezd az imamennyiséget, amit kitűztél mára, hanem hogy nem múljon el egyetlen óra se anélkül, hogy Istenhez szólj egy-egy keresetlen, egyszerű szót. Aki így él, az nagy lépésekkel fog haladni a tökéletesedés felé.

Megáldalak benneteket a gyakori Szív-ima ajándékával az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

PostHeaderIcon JÉZUS URUNK TANÍTÁSA

Jézus Krisztus Urunk:

Sükösd kiadványok010Köszöntöm testvéreimet a mai napon, akik meghallottátok hívásomat, és a hívásomban engedelmeskedve, hogy ismét együtt lehessünk e fájdalom, szenvedés Golgotáján a szeretet kegyelmének ajándékában, átélésében.

Érezni mindazt, hogy körülvesz a szeretet, a béke és az öröm, amelyre mindenkinek nagy-nagy szüksége van, hogy a megerősítő kegyelemben érezze, hogy fontos, ahogy mondottam a múltkor, hogy minden testvérem fontos Számomra, hisz kikerestem az út porából, majdan meghívtam az úton, a tanítás által sok mindent nyújtottam a felismeréshez, az elfogadáshoz, és majdan elmondottam, hogy ne értékeljétek le önmagatokat, érezzétek azt, hogy te is egy testvér az emberben vagy.

És így most rátérünk a mai nap tanítására, amely arról szól felétek, hogy tanítványaimat tanítottam, elsőként az a tanítás volt, hogy kinek mondanak az emberek, és kinek mondanak a tanítványaim.1 Az emberek Keresztelő János vagy valamelyik próféta — most nem sorolom, mi mindent mondottak a hasonlatban. Majdan kérdeztem tanítványaimat, ők pedig így válaszoltak:

— Krisztus, az Élő Isten Fia.

És ez helyes a kinyilatkoztatásokban, hogy valóban Krisztus, az Élő Isten Fia, a Messiás, aki eljött közétek.

De még erről nem kell beszélni, hisz nincs itt az idő. De akkor felkészítem tanítványomat, mert úgy-e, Simon, akit Péternek neveztem el, ő adta meg ezt a választ, a válaszban pedig megadtam számára, hogy:

— Te Péter vagy, és erre a kősziklára építem Egyházamat, mert neked adom a kulcsokat, a Mennynek és Földnek kulcsát, mert amit megkötsz a Földön, megköttetett lesz a Mennyekben, s amit feloldozol a Földön, feloldozott lett a Mennyekben.

És ez által tudtok élni és haladni a mindennapi élet-útpályán, ha felismeritek és elfogadjátok e tanítás kegyelmének ajándékát. Mert ez is egyféle meghívás a szeretethez, a békéhez és az örömhöz. Hogy ezeket hogyan fogadod el, hogyan zárod be szívedbe, lelkedbe, hogyan tanulsz meg vele együtt élni, s ez által hogyan ismered fel a felebarátot, a felebarátban a testvért e kegyelem által, ez ismét rajtatok és bennetek múlik a mindennapokban e szeretet által, mert már oly sok az Élő Evangélium-tanítás, amelyet megadtam számotokra! Hisz ha most csak azon gondolkodunk, hogy már a három év tanítása után ismételten az újabb három év, ismételten az újabb három év, amely mindig ugyanarról szól a tanításban, az Élő Evangélium átélésével.2 De a tanítás és az Élő Evangélium mindig más gondolatot, más mondatot, más ajándékot nyújt számotokra, hogy ez által felismerd mindazt, ami a tanítás által itt jelen van.

Fontos, hogy ezeket megérthessétek.

Mert tanítványaimnak is mit mondottam és mit mondottam Simonnak?

— Te Péter vagy, és erre a kősziklára építem Egyházamat.

Úgy-e, ismerős, mikor azt mondottam: Sükösd szintén az Én Egyházam 3, ahol Én, Jézus Krisztus Uratok tanítalak kiválasztott testvérem által, hogy felismerjétek mindazt, amire szükségetek van, elfogadjátok mindazt, amit a tanítás által a kegyelemmel nektek ajánlok, nektek adok, és nektek ajándékozok, ami által megerősödtök, ami által felkészültök, s ami által el tudjátok fogadni az élet örömét, ajándékát és kegyelmét. Mert sokszor és sokszor azt mondjátok: „Könnyű ezekről beszélni e nehéz időben, mikor tele vagyunk fájdalommal, bánattal és szomorúsággal, amikor azt mondjuk, hogy nehéz a mindennapi élet. De hogyan éljük a mindennapi életet?”

Ilyenkor kell erre a tanításra is gondolni, hogy úgy-e, „én, lehetnék én is Péter, kőszikla, lehetnék én is az, aki által tanítasz, lehetnék én is az, aki által árasztod a kegyelmi ajándékokat” — hisz oly sok mindent, amit már Én, Jézus Krisztus Uratok nektek adtam ajándékul, hogy megerősödjetek, hogy elfogadjátok, hogy felismerjétek mindazt, ami a tanítás által jelen van előttetek, jelen van bennetek, megerősödtök, és akkor felismeritek mindazt, amit ez a tanítás nyújt nektek.

Mert, úgy-e, ennek a tanításnak van még egy szakasza, amikor arról van szó, hogy:

— Uram, mi követünk Téged, és mi lesz a jutalmunk? És mi mindent ott hagytunk, hogy kövessünk Téged. 4

Ekkor megnyugtatom őket, és azt mondom:

— Majd, ha az Emberfia, akit ti Krisztusnak és az Élő Isten Fiának neveztetek, mikor már megdicsőül és elfoglalja a megdicsőült trónust, majdan ti is Mellette elfoglalhassátok a tizenkét trónust, és majdan uralkodhattok a tizenkét törzs felett, Izrael felett.

És akkor már érzitek, hogy mi a jutalom, mi az ajándék, mi a kegyelem?

Mert érezni most a mai nap is, kik jelen vagytok a Szeretet házában, akik azt mondjátok, hogy: „Uram, imádkozom”, akik azt mondjátok: „Uram, én vallásos vagyok”, akik azt mondjátok: „Uram, én elfogadtam és felismertem a meghívásodat, és követlek Téged, most ez mellett nekem is el kell hagynom testvéremet, nővéremet, családomat, gyermekeimet, anyát, apát, földet — mindent lehet sorolni —, vagy pedig így is jó vagyok a meghívás által, a kegyelem szeretetében?” 5

Hisz mindenkinek van küldetése. De a küldetések nem egyformák, mert neked talán ezt a fajta küldetést adom, neked meg a másik fajta küldetést. Hogy a kettő között mi a különbség, azt ti saját magatok ismeritek fel, és ez által tudtok elindulni a mindennapi élet-útpályán. De a küldetésben te is követővé válsz, és a követés részében nem azt mondod, hogy: „Mi lesz a jutalmam, ha mindent megteszek, és ha ezt mind elhagyom?”

Én nem ezt kértem most tőletek. Én azt kérem, hogy fogadd meg tanácsomat a tanítás által, az Élő Evangélium által, amivel hozzátok szólok, amivel átadom nektek a tanításomat a kegyelem szeretete révén, hogy érezd, hogy ez a tanítás fontos neked, érezd, hogy ez a tanítás mond neked valamit, érezd, hogy „ezzel a tanítással tudok változni, mert igen, nem csak beszélek róla, hanem megpróbálok cselekedni”.

Mert hogyan is volt a mai tanítás folytatása a cselekvésben? 6

Hogy: aki hallgatja a szavamat és tanításomat, és megpróbál azzal együtt élni és cselekedni, mert felismeri mindazt, amit ez rejt a kegyelem által számotokra, az ahhoz az okos emberhez tartozik, aki házát sziklára építi.

Most nem megyek végig rajta, de tudjátok, a sziklán épült ház vagy város, azok megmaradnak. A homokra épített város, a homokra épített ház, az romhalmazzá válik, mert az az ostoba ember a testvérben, aki hallja tanításomat, de nem fogadja meg, nem a szerint él, és nem a szerint cselekszik, annak fontos a külsőség, fontos, hogy a másik mit gondol, és mit mond, s akkor már a tanítás nem oly fontos számára, hogy a szerint éljen és cselekedjen. Ezért ő az ostoba ember, aki házát a homokra építette.

És akkor van a harmadik változata, amikor még a kezdetekben azt mondottam nektek, mikor benneteket is csúfoltak, hogy ti is homokra építetek, és majd jön a vihar, a süvítő szél, és egy romhalmaz marad.

Erre Én, Jézus Krisztus Uratok azt üzentem, hogy megerősödjetek: Én leszek a homokban a Kő, a Szikla, amely megerősítelek benneteket, és megmaradtok.

Ma, ha csak szétnéztek itt, a Szeretet házában, széjjeltekintetek, akkor lehet, hogy egy kis szomorúság ül a ti szívetekre, a ti lelketekre, mert azt mondjátok: „Hát, kevesen vagyunk, Uram, mindazok, akik akkor jelen voltunk.”

Igen, mert ekkor ezt a tanítást kell élni, akik megmaradtak, akik ma lélekben vannak itt — mert valamiért nem lehetnek itt: munka, betegség, család, hisz sorolhatok sok mindent, ami miatt most talán nem lehet itt, de még nem azt jelenti, hogy elment —, azok mind hallgatták szavamat, és megpróbáltak a szerint élni és cselekedni, és sziklán épült házukban boldogan élhetnek, és ők okosak. De azok, akik nem hallották meg szavamat, mert hallották, hogy valami elhangzott, de nem figyeltek, nem fogadták meg, azok közül lehet, hogy most nem találsz itt senkit, olyant, aki számodra fontos, aki számodra talán már hiányzik, mert már oly régen láttad, és már azt sem tudod, hogy ide tartozik-e vagy nem. Na, akkor az ilyen testvérekért imádkozunk, hogy ne maradjanak a homok romhalmazában, hanem onnan kiléphessenek, kimozdulhassanak, és ismét elindulhassanak a hallásban, a cselekvésben, a cselekedetben, hogy ők is olyan testvérekké váljanak, akik a kősziklán élnek és építenek, és megmaradhatnak, nem kell attól félni, hogy semmivé válnak, és romhalmaz alakul ki rajtuk és bennük a kegyelemben.

Hogy ha ezeket mind-mind meg tudjuk érteni, felismerni, elfogadni, akkor érezzük teljesnek a tanítás mondanivalóját, akkor éljük a tanítás mondanivalóját, akkor indulunk el a változás útján. Mert azt mondjátok, hogy: „Hát, könnyű erről beszélni! De hogyan cselekedjünk?”

A cselekedet is így van jelen, hogy fel kell ismerni, el kell fogadni, és engedni, hogy bennetek működjék, hogy ez által elinduljon a változás a jó, a szeretet és a kegyelem felé. Mert ha ezeket mind már meg tudod fogni, már érzed, hogy szinte a sajátoddá vált, akkor érzed, hogy megerősödtél, és érzed, hogy fontos vagy, és érzed, hogy a remény átölelt és erőt adott, és: „Ezzel a reménnyel szeretnék élni és haladni a mindennapi élet-útpályánkon a kegyelem által, és akkor én nem az az ember vagyok, mint a gazdag ember a tanításban.”

Hisz tanítványaim is meglepődtek rajta, s ekkor azt mondom:

— Bizony, bizony, mondom nektek, a gazdagnak nehéz bejutni a Mennyek Országába. 7

De miért nehéz?

Hogyan gondolkodtok el ezen?

Mert a gazdag ember félti önmagát, és félti mindazt, amely körülveszi.

De az a gazdag ember, aki nem félti önmagát, aki a szerint cselekszik, amit hallott, elfogadta a tanítást, s ez által segítséget nyújt mindazoknak, akik talán éppen a jelenben is tőle várják a segítséget a kegyelemben, akkor az már érzi, hogy: „Már nekem nem lesz nehéz bejutnom a Mennyek Országába, mert az, hogy ha gazdag is vagyok, de meghallottam, Uram, a Te hívásodat, meghallottam, Uram, hogy hogyan kell élnem és cselekednem, meghallottam, Uram, hogyan alakítsam életemet a változás útjában, és hogyan fogadjam el a felebarátot és a testvért, aki már eggyé válik a szeretet által.”

Mert hogyan mondotta ma kiválasztott testvér 8 felétek?

Idézte pásztorotok szavát, mikor talán meghalljátok a hívást, vagy ha még nem a hívás ült itt bennetek el, de hallottatok valamit erről a helyről — „hát meg akarok győződni, talán bizonyosságot akarok szerezni” —, akkor lehet, hogy idegenként érkeztél, de nem idegenként távoztál. Ez már megfogható a szeretet, kegyelem által! Mert akkor már megnyitottad szívedet, és képes voltál befogadni valamit e tanításból, e jelen hallásból, e jelen felismerésből, és: „Már a befogadás által megpróbálok változni és változtatni. És akkor én nem az a gazdag ifjú vagyok, aki nem akarok bejutni a Mennyek Országába. Én most már az a gazdag ifjú vagyok, aki hallgattam szavadra, felismertem tanításodat, és Uram, Veled együtt akarok élni és haladni, és számomra is megnyílik a Mennyország ajtaja, hogy majd idővel, hogy ha eljön az a bizonyos szakasz, bejuthassak rajta, és elfoglalhassam azt a trónust, amelyet számomra vagy számunkra elkészítettél e kegyelem által.”

Úgy-e, ilyenkor azt mondjátok: „Köszönjük, Uram, csodálatos ez a tanítás, mert így könnyebben tudjuk megérteni mindazt, ami ez által körülvesz bennünket.”

És akkor tudjátok megérteni ezt, hogy lehettek elsők, de nem biztos, hogy ott is elsők lesztek — mert hogyan is mondom?

Az elsőkből lesznek utolsók, és az utolsókból lesznek az elsők. 9

Mert az utolsók annyira meghallgatták a tanítást, szívüggyé alakították ki, elindultak a változáson, és most már innen egész ide előre, az első helyekre jutnak. Mert biztosak abban, hogy meghallgatásra talált mindaz, amit elhelyeztek, amit kértek, és ami által a reményben testvérek lehetünk, testvérként átölelhessük önmagunkat, és testvérben egymásnak áraszthassuk a szeretetet a kegyelem által a felismerésben, és akkor vagyunk teljesen a szeretet tanításában. És ez a tanítás megmutatta, hogy milyen felismerni mindazt, amely körülvehet bennünket a mindennapokban.

Mert, ugyebár, ha csak a mai szentmisének Evangélium-tanítására gondoltok, vagyis mondhatom azt most már, átlépve egy új napba, akkor a tegnapi napban, hogy: senki sem lehet saját hazájában próféta.

Most már ti is csak nevetni tudtok ezen, hogy valóban Mária, kiválasztott testvérem se lehet próféta sem itt, sem szülőfalujában. De már annyit megtanult e sok tanítás és kegyelem és ajándék által, hogy ő is átnézhet itt felettük. És most már nem törődik mindazzal, hogy talán mit mondanak mögötte, mi az, ami fájdalmat vagy bánatot okozhat. Számára most már a fájdalom, a bánat inkább az, amikor itt van olyan testvér, aki idegenként érkezett, de már nem idegenként távozott, aki már azt mondja, most a ti saját nyelveteket használom, hogy: „Én már sükösdista lettem!” — úgy-e, ismerős? — „Én már ide tartozom.” Vagy aki azt mondja: „Nekem ez az otthonom a második otthonomban, mert tudom, hogy egy biztos helyre jöhetek, és tudom, hogy ha van problémám, meghallgatnak. Tudom, hogy ha van kérésem, meghallgatnak. Tudom, hogy ha van felajánlásom, elfogadják. És tudom, hogy ha hálámat fejezem ki, elfogadják szívből és szeretettel. És én ide tartozom!”

Hogy ha ilyen testvér mond valami olyan sértőt, fájót, megbotránkoztatót, azon már, azon még — így mondhatom, nem már, hanem még — nem tud kiválasztott testvérem teljesen átnézni, mert ott elgondolkodik, hogy:

— Ennyi tanítás, ennyi ajándék, ennyi kegyelem még mindig nem tudta, Uram, Jézusom, megérinteni az ő szívét?! Még mindig nem tudunk eggyé válni a szeretet, kegyelem által?! Nem tudunk összekovácsolódni, hogy egyek lehessünk a tanításodban?!

Érezni ezt a csodálatos szeretetet a kegyelem által, hisz a küldetés, követés részében így van jelen, és ezt adom nektek a mindennapokban, a mindennapokhoz.

Most pedig csak röviden mindazoknak, akik néha már kivételesen várják, és nem azt, ahogy mondani szoktátok, hogy: „Mikor lesz már a büntetés?”, „Mikor lesz már a világvége?”, „Mikor lesz már az idő végezete?” — hisz többen többféleképpen gondoltok reája.

Amíg van engesztelés, amíg van szívből jövő, felajánló ima, amíg van megfogható ima számotokra a kegyelem által, amikor élitek a tanításomat, és amikor az idegen testvért befogadjátok, hogy már ne legyen idegen, addig Én vagyok itt, s Én tanítalak, és Én adom felétek áldásomat, szeretetemet, árasztom örömömet, hogy betöltekezve, megerősödve tudjatok élni és elfogadni mindazt, amely körülvesz benneteket.

És most még röviden egy pár gondolatban e csodálatos ünnepetekhez szólok, mert, úgy-e, jön, ahogy ti mondani szoktátok a ti nyelvetekkel, a Magyarok Nagyasszonya. 10

Én, Jézus Krisztus Uratok azt mondottam, valamikor „x”, ahogy ti mondjátok, ismételten: „x” évvel ezelőtt: a Magyarok Királynője ünnepe, hogy az Édesanya, aki Királynő lett, most már nem jelképesen, hanem a Koronát elfogadva 11, s ez által közbenjár értetek, mert ti mind a gyermekei mellett alattvalói lettetek, amit nem minden nép, és nem minden ország mondhat el magáról, amit nektek különösképpen nagyon tisztelni, és örülni kell ennek a csodának, ennek a kegyelemnek. Mert ez a Királynő és ez az Édesanya mutathassa meg számotokra mindazt, amire szükségetek van, ami által örültök, hogy ide tartoztok, és ami által el tudjátok fogadni mindazt, amely körülvesz benneteket.

Majdan a második nap ünnepéhez szólok 12, amikor arról beszélünk, hogy a király nem akart addig eltávozni, amíg nem helyezi az országot, a nemzetet legjobb, biztos helyre. És ő kinek adta?

Ennek az Édesanyának, ennek a Királynőnek.

És akkor most a magyarságban — mondjam azt, hogy: próbáljatok eggyé válni, és nem széthúzni!

A széthúzással szétmentek, eltávolodtok.

Lassan azt mondjátok, nem ismeritek egymást.

Lassan azt mondjátok: „Ide tartozok?!”

Néha azt mondjátok: „Szégyen, hogy magyar vagyok.”

Hát, aki azt érzi, annak valóban nincs szüksége itt mit keresni! Az menjen! Majd eljön az idő, amikor azt fogja szégyellni, hogy ezt ki merte ejteni a száján, és ki merte adni szívéből.

Mondottam nektek már nem egyszer, és nem kétszer az évek folyamán a tanítások révén: Ti e Kárpát-medence szívében éltek, és ezt szeretnék mások elvenni tőletek!

De ha ti engeditek, mert széthúztok, és nem tartotok össze, akkor még meg is történhet, mert Édesanyám, aki Királynőtök lett, az próbál óvni és védni benneteket, közbenjárni értetek, de ezért hányan mit tesztek?

Örültök annak, hogy ehhez az Édesanyához, s ehhez a Királynőhöz tartoztok?

Vagy szégyellitek magatokat?

Ti saját magatok adjátok meg rá a választ.

Örültök, ha „most ebben a nehézségben kitartok, mert majd jön szebb és jobb jövő”?

De hogy ez meglegyen, ezért tenni és cselekedni kell.

Ha most csak visszamegyünk, az őskereszténységben13, ott is mit mondottam?

Nem hullik a manna elétek. Atyám nem szór mannát elétek, ha ti nem tesztek valamit ezért.

Ismerősek az őskereszténység tanításai, mert időnként előveszitek, olvastok, elmélkedtek, és rádöbbentek.

De most e jelenben fontos ez az új élet, ez az új változás, hisz hogyan magyaráztam meg nektek legegyszerűbben, hogy megérthessétek, és különösképpen ti, akik a Szeretet házából jelen voltatok az Én vidékemen? 14

Jelen van a folyó 15, jelen van a tó 16, majdan jelen lesz a tenger 17 — ezt mind összeköti.

Van az őskereszténység, amely eggyé válik a tóban, megtisztul, és már jelen van az Újszövetség, az Új Élet, az Új Tanítás a kegyelem és a szeretet, a béke és az öröm. 18

S ezeket kell éreznetek itt, a Kárpát-medencének szívében, mindazt, amely körülvesz benneteket.

Csak jelképesen nézzétek, hogy nektek mi van, és mi van körülöttetek.

De ezeket mind-mind meg kell becsülni, értékelni, majdan tenni és cselekedni. És akkor elindulhattok a szebb és a jobb jövő felé. És nem személyválogatóvá válni, nem indulatokat táplálni, gyűlöletet, és nem azt, hogy: „Mi lenne…?” — mert ez a legnagyobb problémátok, hogy még mindig megálltok ott, hogy: „Mi lenne…?”

Most már az legyen bennetek, a szívetekben: „Mi lehet? Mert én is teszek, és akkor lehet.”

És lesz.

Fontos, hogy összetartsatok, mert így lesz, erőben, az egy-létben a kegyelem és az ajándék.

Mert várjátok, hogy jobb legyen, de most, ha nézitek a mindennapi helyzeteteket, azt mondjátok: „Hát, itt semmi nem lesz! Itt még rosszabb, mint volt.”

Könnyű ezeket a szavakat kimondani, de nem értékelitek át mindazt, amely körülvesz benneteket.

Valóban, most a rohanó világban éltek, és nem úgy éltek, mintha most visszamegyünk ismételten, azt mondottam, az őskereszténységében, ahol, ha valamire kellett időt szakítani, tudtak szakítani; ha valamit dolgozni kellett, megmunkálni, és hogy az a munkálatok jól teljenek, és jót mutassanak, és jót hozzanak ki, akkor időt szakítottak rá. Most, a rohanó világban azt mondjátok: „Semmire sincs idő.”

Én, Jézus Krisztus Uratok meg azt mondom: csak arra nincs idő, amit nem akartok. Ami fontos számotokra, arra mindig szakítotok időt, és néha nem egy órát, és nem két órát, hanem néha többet. Hányszor és hányszor adtam számotokra tanítást, hogy legyetek önmagatok, ismerjétek fel önmagatokat, tudtok, hogy mit, hogyan és meddig. Ehhez kéritek a kegyelmet, a segítséget, az ajándékot, és már megerősödve tudtok haladni a mindennapi élet-útpályán. És akkor valóban mondhassátok: „Mi a Kárpát-medence szívében élhetünk, és boldogok lehetünk, mert Te, Uram, Jézusom, rávilágítottál, hogy mi minden van, és mi által tudunk élni és haladni.”

Mert az a legnagyobb hibátok, hogy nem összetartotok, hanem széthúztok.

Mikor elindul egy folyamat az összetartozásban, elindultok egy-két lépésekkel előre, akkor ezt már bántani, rágalmazni, gyűlölni kell, ezzel nem kell foglalkozni, majd egy másik elindít egy újabb folyamatot, és akkor, mikor elindultok, csak példának mondom most, elindulsz innét eddig, jön egy másik, az nem, hogy eljut föléd, hanem még visszahúz, nem ide, hanem még mélyebbre. Megint kapaszkodtok, megint indultok.

Hol van ilyenkor bennetek az ima ereje, a kegyelem, a szeretet, a béke, az öröm, a megbocsájtás, a tanítás, az élő hit, az Élő Evangélium, az Élő Szentlélek?

Ezek már mind-mind folyamatosan, a tanítások által, felétek áradt. Hogy ha szívetekbe zárjátok, érvényesítitek önmagatokban, s ez által tesztek és cselekedtek, akkor érzitek, hogy: „Boldogok vagyunk, Édesanyám, hogy mi Hozzád tartozhatunk, és boldogok vagyunk, hogy Te vagy a Királynőnk. És könyörögve kérünk, hogy soha ne hagyd el ezt az országot, ezt a nemzetet, mert nagy szükségünk van Reád.”

Mert ha ez az Édesanya, ez a Királynő a sok megaláztatás részében úgy érzi, hogy talán innen el kell menni, akkor megnézhetnétek magatokat.

De mivel vagytok annyian, akik még szívből, szeretettel tudtok imádkozni, és tenni és cselekedni, ezért az Édesanya nem fog elmenni és elhagyni benneteket.

Ez az Édesanya, amíg egy testvért lát a gyermekében, a nemzetében, az alattvalóságában, hogy összeteszi a kezét, és könyörög, ha kell, sírva, ha kell, térden állva, hogy: „Segíts ezen a nemzeten, akik a Tieid!” — akkor Ő le fog hajolni, és segítséget fog nyújtani.

De ezt nektek kell megtennetek, érezni az Édesanyának, jelenlétének fontosságát, mert Nélküle semmivé válhattok a kegyelem által.

És akkor azt mondjátok, hogy: „Hol van a kegyelem? Pedig volt kegyelmünk, kaptunk kegyelmet, csak nem tudtuk megtartani és megbecsülni, és örülni neki.”

Mert sok nép, nemzet, ország ezért irigyel benneteket! És ezt soha nem értitek meg, hanem marakodtok, széthúztok, és „nem törődöm”.

Ha ez így halad, akkor saját magatoknak köszönhetitek mindazt, ami történik veletek.

Ez a tanításom ehhez az ünnephez, amely hamarosan elközeledik hozzátok, hogy addig tudd értékelni, hogy te mit tudsz önmagadból kiadni, vagy éppen felajánlani, vagy, ha kell, összetett kézzel, könnyekkel, térden állva az Édesanyához, a Királynőhöz és a királyhoz fordulni, aki tudta, hogy ha Reá hagy benneteket, akkor nem lehet nagy baj.

Ennek reményében áradjon reátok áldásom a szeretet, kegyelem által, hogy betöltekezzetek mindazzal, ami számotokra már jelen van, hisz azt mondottam, ti is legyetek kősziklák, akik nem romhalmazzá váltok a homokban. Éljen bennetek a szeretet, a kegyelem a meghívás által, és tudjatok haladni, élni a mindennapokban. És bízzatok a tanítás fontosságában, bízzatok mindabban, hogy ez a tanítás mit nyújt számotokra, hogy „hogyan és miképpen érzem az élet ajándékát e kegyelemben, és akkor tudom, hogy milyen fontos lehetek én saját országomban, ahol az Édesanya lett a Királynő, mert a király, mielőtt befejezte földi pályáját, ennek az Édesanyának adta”.

S ez az Édesanya elfogadta. És már nem csak a Föld és Ég Édesanyja számotokra, hanem országotok Királynője lett. És Ő óv és véd benneteket, és megadja számotokra mindazt, amire szükségetek van.

S ennek reményében most kiválasztott Mária testvérem által áradjon reátok áldásom:

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok, töltse be szíveteket, hogy a mai nap tanítása valóban megérintse a szíveteket, s ez által tudjatok változni, cselekedni és elfogadni, és örülni mindannak és mindahhoz, ami a mai nap ajándék-tanítása felétek áradt e kegyelem által.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

PostHeaderIcon Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Tisztaság

 

Kedveseim, ügyeljetek lelketek tisztaságára, mert olyan könnyen a kísértés csapdájába eshettek. Ne gondoljátok, hogy veletek nem történhetnek nagy elesések, mert a Szentháromság gyermekei vagytok. Bizony, minden nap el kell kérnetek, nemcsak a tisztánlátás, bűnbánat, megkülönböztetés, stb kegyelmét, hanem azért is imádkoznotok kell, hogy megőrizzétek tisztaságotokat. Mert bizony a gonosz lélek lesben áll, hogy ebben a parázna világban benneteket is megkísértsen. Ezért aki áll, vigyázzon, hogy el ne essen! Kérjétek a tisztaságos, a szent Szűz közbenjárását, hogy takarjon be benneteket anyai palástjával, hogy az ártó ne tudjon egykönnyen megtalálni és kárt okozni nektek. Senki sincs kivédve ez alól a kísértés alól, hiszen emberi mivoltunk egyik alapvető mozgatórugója a fajfenntartás ösztöne, bennünk él. Csak a Szentháromság védelme alatt, a Szűzanya közbenjárásával tudjátok megőrizni tisztaságotokat. Maradjatok mindig a kegyelem állapotában. A legkisebb kísértésnek is álljatok ellen, Isten erejében.

2013. 07. 01. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/tisztasag


Isten hatalmasabb a sátánnál

 

Kedveseim, miért gondoljátok, hogy a Szentháromság megtartó ereje nem elég nektek? Azt tapasztaljátok, hogy az ellenség zaklatása sokszor elnyomja a kegyelem hangját bennetek. Higgyétek, bármi is történjen veletek, ha azt hittel és erős, Istenbe vetett bizalommal felajánljátok és elfogadjátok, akkor valóban megtart titeket a Szentháromság. Akármilyen megpróbáltatásban is részesültök, ne feledjétek, Isten hatalmasabb a sátán leggonoszabb megnyilvánulásaival szemben is. Ha ti távol tartjátok magatokat az ellenséges erők mindenféle közeledésétől, akkor bátran ráhagyatkozhattok a Szentháromságra, mert Ő tart meg benneteket. Utasítsátok el a lázadót és a kísértőt minden területen! Bátran mondjatok ellent neki és higgyetek az Istenben, akkor megfutamodik előletek. Tartsatok ki mindhalálig és bátorítsátok egymást buzdítva, hogy megálljatok a legnehezebb időkben is.

2013. 07. 02. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/isten-hatalmasabb-a-satannal

Mindnyájan győztesek lehettek

Kedveseim, töltsön el titeket a Szentháromság öröme és boldogsága, hiszen ha az Ő gyermekei vagytok, akkor méltán viselitek magatokon a Szentháromság jelét, melyet a szent keresztségben kaptatok. Éljetek hát méltón keresztény hivatásotokhoz, hogy annak idején majd learassátok a termést. Ahogy szent Pál mondta, úgy fussatok, hogy tiétek legyen a győzelem pálmája. A sport küzdelmekben mindig csak egy győztes lehet. De ha keresztény küldetéseteket hűen követitek, akkor mindnyájan győztesek lesztek, és képesek lesztek bejutni a Szentháromság örömébe. Ne feledjétek, már most el kell kezdenetek buzgón követni Jézust, aki példát mutatott nektek. Ezért mindig illesszétek szándékaitokat, cselekedeteiteket ahhoz a Jézushoz, aki mindnyájunkat meghívott a követésére. Mindenkit a saját életállapotában kér, hogy élje hiteles, krisztusi életét. Soha ne szégyelljétek megvallani üdvözítő Isteneteket, ahol rákérdeznek, mi a titka örömötöknek. Ugyanakkor vigyázzatok, ne dobjátok oda kincseiteket a gonosz lélek által gyötört embertestvéreiteknek. Azokat szeressétek, segítsetek, és jó példával járjatok előttük, hogy felismerjék, szeretetetek honnan származik.

2013. 07. 03. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/mindnyajan-gyztesek-lehettek


A kísértés kezelése

 

Kedveseim, álljatok ellen a gonosz kísértéseknek, amelyek a bűnre visznek benneteket! A Szentlélek sokszor már előre jelzi a kísértés veszélyes közeledését, már akkor, amikor felüti a fejét. Ilyenkor ne rémüldözzetek és ne engedjetek csábításának! Azonnal mondjatok ellent neki! Ne hagyjátok, hogy egészen közel jöjjön hozzátok, mert akkor már elgyengülve könnyen beleessetek csapdájába. Kérjétek a kegyelmet az éberségre, és hogy felismerjétek közeledését. Igen alattomos módon settenkedik és ólálkodva lesi a pillanatot, mikor csaphat le áldozataira. Vigyázzatok, hogy ne legyetek gonosz tervének eszköze. Bízzatok, hisz Jézus legyőzte az örök ellenséget, a sátánt. De nektek is harcolnotok kell ellene, hisz még itt a földön éltek. Még nem élvezitek az örök élet biztonságát. Gyakoroljátok a küzdelmet és az ellenállást.

2013. 07. 06. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/a-kisertes-kezelese


A felhalmozás bűne

 

Kedveseim, hagyjatok el minden felesleges dolgot, ami csak megnehezíti életeteket. Bármilyen rendetlen ragaszkodás vagy gyűjtögetés akadályoz benneteket, hogy szabadon engedjétek magatokban a Szentlélek működését. Vizsgáljátok végig holmiijaitokat és hamarosan meglátjátok, mennyi felesleges dolgot felhalmoztatok annak reményében, hogy még jó lesz valamire. Vigyázzatok, mert ez a lelkület távol tart benneteket a teljes Istenre hagyatkozástól. Mindent, ami szükséges, tartsatok meg. De ami felesleges, örvendeztessétek meg vele felebarátaitokat, akiknek nincs, hogy örömet okozhassatok vele. Amiről nem tudjátok eldönteni, hogy szükségetek lesz e rá, különítsétek el a többitől. Vigyázzatok és imádkozzatok, nehogy csapdát állítson a kísértő nektek és máris a felhalmozás bűnébe taszítson. Amire nincs szükségetek, adjátok oda a rászorulóknak, hogy szükségüket enyhíthessétek. Törekedjetek arra, hogy semmit ne tartogassatok, amit soha nem használtok. De van még ennél is magasztosabb út. Amikor abból is adakozni tudtok, amiből nektek is kevés van. Ehhez nagylelkűségre van szükség. Imádkozzatok, hogy ti is nagylelkűen hozzájáruljatok az egyenlőtlenségek felszámolásához.

2013. 07. 07. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/a-felhalmozas-bne

Az erények gyakorlása

Kedveseim, úgy álljatok mindig készenlétben, hogy ne tudjon rajtatok rést találni a gonosz lélek. Ez csak egy módon lehetséges: ha minden kísértésének ellenálltok, és gyakoroljátok az erényeket, amíg magas fokon be nem gyakoroljátok azokat. Gyakorlás nélkül nem lesztek képesek megállni a Szentháromság előtt. Vigyázzatok, mert a világ minden oldalról kísért benneteket, hogy elgyengüljetek, és ne próbáljatok erény gyakorlatokat végezni. Sőt, ha beszéltek erről, még ki is nevetnek, hogy elgyengüljetek, és ne tudjatok megállni a Szentháromság előtt.

2013. 07. 08. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/az-erenyek-gyakorlasa

 

A gondolatok bűne

Kedveseim, nagyon őrködjetek gondolataitok felett, ne engedjétek azokat szertelenül áramolni. Nem is gondoljátok, milyen komolyan el kell számolni, még a ki nem mondott gondolatokkal is! Ezért legyetek nagyon éberek, és kérjétek a kegyelmet, hogy időben fel tudjátok ismerni honnan erednek gondolataitok. Mint a felhők, úgy jönnek-mennek, sőt néha cikáznak is. Csak azt veszitek észre, hogy szavaitokon keresztül kisülnek és záporoznak a bennetek lévő gondolatok. Meg kell tanulni féken tartani azokat úgy, hogy amikor tetten éritek szertelen csapongásukat, azonnal ajánljátok fel a Szentháromságnak. Helyezkedjetek az Ő oltalma alá. Azután megbánva minden rendetlenséget, kérjétek az Úr irgalmát a bűnbánat szentségében. Majd pedig kiengesztelődve Jézussal, kérjétek, hogy a legnagyobb jót hozza ki még abból is, amit elrontottatok.

2013. 07. 09. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/a-gondolatok-bne

 

Hogyan bánjunk a Szentlélek ajándékaival

 

Kedveseim, támaszkodjatok a Szentháromság megtartó erejére. Ne feledjétek, soha nem az számít, amit érzékszerveitekkel fel tudtok fogni és be tudtok fogadni. Nagy kegyelem, amikor Isten megenged megtapasztalni valamit az Ő bennetek lévő működéséről. De ne gondoljátok, hogy ezt bármivel is kiérdemelhetitek, mert ez az Ő ingyenes ajándéka. Annak adja, akinek akarja. Nem érdemeitek szerint osztogatja kegyelmeit. Mert szent, és mert akarja, hogy minél többet felfogjunk abból, amit nekünk juttatni akar. Bár felfogóképességünk képtelen nyomon követni Isten bennünk történő működését, ezért a legfontosabb, hogy bármit kapunk vagy kapnak mások, adjuk vissza Neki alázattal, gyermeki odaadással. Mint ahogy a kisgyermek is, amikor ajándékot kap atyjától, azonnal megosztja vele örömét és átadja neki, hogy segítsen kibontani, kipróbálni, mert ő még nem képes erre. Tanuljatok meg gyermekien, egyszerűen és nagy örömmel mindent átadni Atyánknak. Mert Ő az, aki ért hozzá, aki megérteti velünk, mit kell tennünk ezekkel az ajándékokkal. Csak bízzátok magatokat teljesen a Szentháromságra, akkor ez menni fog.

2013. 07. 10. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/hogyan-banjunk-a-szentlelek-ajandekaival

A szentek közbenjárása

 

Kedveseim, készítsétek lelketeket a kegyelmek befogadására. Égi közbenjáróitok, a nagy szentek, a Szent Szűzzel az élen, szüntelenül segítségetekre vannak abban, hogy jól felismerjétek küldetéseteket. Kérjétek őket, hajoljanak egészen közel hozzájukk, hogy meghalljátok, mi mindennel fordulnak a Szentháromsághoz, hogy közbenjárjanak értetek. Nyíljatok meg előttük, nyissátok meg szíveteket, és engedjétek, hogy beköltözzön szívetekbe a kegyelem ereje. Gondoljatok égi segítőitekre, különösen kedvenc pártfogóitokra, akik most, ezekben az egyre nehezebbre forduló időkben mellettetek állnak és várják feléjük fordulásotokat. Éljetek minden alkalommal és lehetőséggel, amikor közelebb tudtok hozzájuk kerülni. Élvezzétek testvéri jelenlétüket és járjatok velük biztonságban.

2013. 07. 12. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/a-szentek-koezbenjarasa


A Szentháromsággal való együttlét

 

Kedveseim, tartózkodjatok minél gyakrabban lelketek belső kamrájában, ahol a Szentháromság szerető ölelése vár rátok. Vágyódjatok a szent csendre, amelyben elmélyül lelketek, és ahol megbékélhettek. Szükségetek van az elcsendesedésre, mert ha erre a kis időre nem adjátok át magatokat a Szentháromságnak, akkor hamarosan kiégtek. Nem lehet soha, semmi sem annyira fontos, mint hogy, ha rövid időre is, de bensőségesen találkozzatok a bennetek működő Szentlélek kegyelmi erejével. Vessétek magatokat egészen szerető karjaiba, és megtapasztaljátok édességének ízét, zamatát. Ó, boldog, szent együttlét, melyben feloldódva megpihenhettek. Dicsőüljön meg ebben a bensőséges egyesülésben a Szentháromság és ragadjon ki benneteket a megszokás közömbösségéből! Üdítse fel lelketeket ajándékozó szeretete, hogy ti magatok is ajándékai legyetek másoknak! Őrizzétek ezt a bensőséges szeretetet, hogy senki el ne rabolja tőletek.

2013. 07. 13. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/a-szentharomsaggal-valo-egyuettlet

Isten és ember szeretet

 

Kedveseim, figyeljetek mindig egymásra is, hogy felismerjétek, amikor testvéretek szükségben van. Legtöbbször lelki segítségnyújtásban kell megtámogatnotok egymást. Ez a felebaráti szeretet alappillére. E nélkül nem jöhet létre lelki testvéri kapcsolat. Tehát nemcsak a Szentháromság felé kell nap, mint nap megnyílnotok, hanem legalább annyira testvéreitek felé is. Ha ez a kétirányú odafordulás hiányzik belőletek, akkor nem beszélhettek mély, bensőséges Istenkapcsolatról sem. Tehát törekedjetek a Szentháromság felé, hogy kegyelmeit kiesdve képesek legyetek befogadni a testvéri szeretet egységét. A kettő soha nem választható el egymástól. Ahol hiányzik, vagy nem alakul ki az egyik, ott hiányt szenved a másik is. Törekedjetek arra, hogy a mély isten-szeretetbe belegyökerezzena felebaráti szeretet. Csak akkor érthetitek meg, mi az ellenség szeretet alapja, mely a tökéletességre vezet.

2013. 07. 19. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/isten-es-ember-szeretet


A bűnök kezelése

 

Kedveseim, amikor felismeritek a bűnt magatokban, ne rémüldözzetek, hanem adjatok hálát a Szentháromságnak, aki megadja nektek a tisztánlátás kegyelmét. Boruljatok le szent színe előtt, kérjetek bocsánatot, és azonnal fordítsatok hátat a bűnnek. Soha ne engedjétek, hogy a kísértő újból belevigyen a rosszba, mondván, hogy már úgyis mindegy, hiszen már elkövetted a bűnt. Ez nem szabad, hogy így legyen. Ha a bűnbánat után azonnal szakítotok a szóban forgó bűnnel, akkor megkapjátok a szükséges erőt Istentől, hogy ne térjetek vissza ismét ahhoz, amiben megkísértett a gonosz és elestetek. A szentgyónás szentségében Jézus megszabadít, amennyiben kitartotok erős elhatározásaitokban. Küzdjetek, mert érdemes!

2013. 07. 20. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/a-bnoek-kezelese

Mindenkinek tanulnia kell

 

Kedveseim, maradjatok kitartóak a küzdelemben és állhatatosak a Szentlélek vezetésére. Figyeljétek, mire tanít benneteket minden nap, mert vannak olyan területek, amelyek újként hatnak rátok. Ezekre jól figyeljetek oda, és alakítsátok tetteiteket ezek szerint. Ha csak egy dologra is fel tudtok figyelni, és azt tettekre váltjátok, akkor már nagy lépésekben haladtok. Mindig hálás szívvel köszönjétek meg a Szentháromságnak, amiért ennyire tanítanak és felkészítenek benneteket. Figyeljetek ezekre, és tevékenyen építsétek be lelki életetekbe. Soha ne lankadjatok, hívjátok a Szentlelket, adjon erőt nektek a kitartáshoz és a buzgó tanuláshoz. Mindenkinek tanulnia kell, senki sem kivétel ez alól, ha azt akarjátok, hogy lelketek előbbre haladjon az üdvösségre vezető úton.

2013. 07. 23. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/mindenkinek-tanulnia-kell

Éberség

 

Kedveseim, éberségetek legyen őszinte. Ne legyen benne semmiféle alakoskodás. Vigyázzatok, nehogy a gonosz lélek tévútra vezessen benneteket azzal, hogy elhiteti arról, amit tesztek, hogy az jó és üdvös. De ha alaposabban szemügyre veszitek, hogy milyen szándék vezet benneteket, amikor úgy gondoljátok, hogy jó dolgot tesztek, akkor lehet, hogy felfedezitek fondorlatait. Mindig mérjétek tetteiteket Jézuséhoz, és ha nem találtok benne attól eltérőt, akkor bátran követhetitek a lelketekben megszólaló indíttatást. De ha bármilyen zavaró tényező békétlenséget okoz lelketeknek, akkor máris felismerhetitek a gonosz működését. Az éberségben mindig benne van az Istenre hallgatás, hiszen a kegyelem által tudtok figyelni a Szentháromságra.

 

2013. 07. 24.

 

Kedveseim, az Úr szeretete sürget az éberségre és a készenlétre. Ne hanyagoljátok el a mindennapi imádságaitokból azokat, amelyek lelketek átadásában segítenek benneteket. Ez lehet lélektől lélekig való személyes beszélgetés, amelyben kifejezitek a Szentháromság iránti forró szereteteteket, együttérzéseteket a világban elkövetett bűnök miatt. Fejezzétek ki, amennyire csak tudjátok készségeteket a szolgálatra, hogy bármikor készek legyetek megtenni, amit rátok bíznak az égiek.

 

2013. 07. 26.

 

Kedveseim, ébredjetek, legyetek éberek és őrizzétek meg lelketek tisztaságát úgy, hogy komoly lelkiismeretvizsgálatot tartotok. Ne engedjétek magatokat ettől eltéríteni. Már úgy is egyre kevesebben vannak azok, akik fontosnak tartják megőrizni testük-lelkük tisztaságát. Ne hallgassatok a világ csábító hangjára, mely minden nap egyre hangosabban ordítja az ellenkezőjét. Ne hasonuljatok a világhoz, mert az minden csábításával együtt igyekszik félrevezetni benneteket. Már kisebbségben vagytok, akik a Szentháromság tanítását komolyan veszitek, de merjétek bátran követni Istennek rátok bízott akaratát.

 

2013. 07. 28

 

Kedveseim, mindenkor álljatok készenlétben és akkor semmi sem fog meglepetésként érni benneteket! Ne feledjétek, legyetek a Szentháromság közelében, hogy mindig védelmet találjatok Náluk. Minden nap egyre nehezebb küzdelmet jelent megmaradnotok a Szentháromság egységében, mert a kísértő azonnal jelen van, hogy megzavarjon.Szinte állandóan nyugtalanítani akar benneteket, nehogy Isten akaratában maradjatok. Küzdjetek, és ne féljetek! Küzdelmetek győzelemmel jár, ha kitartóak vagytok, és nem adjátok fel a harcot. Bízzatok, legyetek áldottak!

 

2013. 07. 30. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/2013-08-27-08-29-37

A küzdelmek megerősítenek

Kedveseim, álljatok készenlétben, újra csak ezt mondom nektek. Egyre fokozódik körülöttetek a szellemi harc, de soha ne essetek kétségbe. Harcoljatok és tanuljatok meg az árral szembe úszni, hogy megizmosodjatok! Meg kell erősödnötök, mire a nagy Szentlélek-kiáradás bekövetkezik. Akkor már nem lesz időtök készülni, illetve eldönteni, hogy mit és hogyan kéne tennetek. Ne féljetek a jelen küzdelmektől, melyek minden nap elérnek benneteket, legtöbbször váratlanul. Vizsgáljátok meg lelkiismereteteket, hogyan reagáltok egy-egy veszélyes helyzetben. Ha nem edzene benneteket a Szentháromság, akkor elpuhulnátok, és nem állnátok készen megoldani a rátok váró testreszabott feladatokat. Bízzatok, mert a küzdelem határtalan erőket szabadít fel bennetek, hogy képesek legyetek megállni a Szentháromság előtt. Bátorság, ne féljetek, bízzatok!

2013. 07. 31. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/2013-08-27-08-46-50

 


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

Jézus az Emberiséghez
Legutóbbi hozzászólások
    2013. augusztus
    h k s c p s v
    « Júl   Sze »
     1234
    567891011
    12131415161718
    19202122232425
    262728293031